HUMÁNETOLÓGIA: AZ EMBERI VISELKEDÉS ÉS AZ EVOLÚCIÓS MEGSZALADÁSI JELENSÉGEK

193

HUMÁNETOLÓGIA: AZ EMBERI VISELKEDÉS ÉS AZ EVOLÚCIÓS MEGSZALADÁSI JELENSÉGEK Csányi Vilmos, Miklósi Ádám* (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Etológia Tanszék)

Vezetői összefoglaló Humánetológiai kutatások alapján felételezzük, hogy számos káros társadalmi szintű jelenség hátterében ún. megszaladási jelenségek húzódnak meg, amelyeknek alapmechanizmusa független az adott jelenségtől. A helyzet több szempontból is érdekes, hiszen a rendszerváltozás következtében hazánk is lényeges gazdasági-társadalmikulturális változásokon ment keresztül, ráadásul ez épp olyan időszakban történik, amikor a Földön globális szintű változások zajlanak. A téma sokrétűsége számos határtudomány közreműködését tette lehetővé, és a közös gondolkodásból az orvos, a pszichológus-társadalomkutató és az etológus egyaránt kivette részét. A megszaladási jelenségek evolúciós elméletéből kiindulva, kidolgoztuk egy általános megközelítés kereteit, amely az adott jelenségtől függetlenül igyekszik megfogalmazni, milyen változások állnak az emberi megszaladási jelenségek mögött, és, milyen feltételek esetében várható megszaladás, akár még eddig nem tapasztalt esetekben. A kutatócsoport kritikusan vizsgálta három (kóros elhízás, prostitúció, drogfogyasztás), a társadalmi kohézió szempontjából igen káros jelenség mechanizmusát, és az adott keretek között hasonló következtetésre jutott. (1) A megszaladás alapja, hogy az ember biológiai és/vagy társadalmi-kulturális szempontból nincs kellően felkészülve bizonyos korábbi korlátok megszűnésére. A viselkedésre irányuló korlát hiánya pozitív visszacsatolási folyamatokon keresztül viszonylag gyorsan vezet társadalmi szintű válságokhoz. (2) A korlátok visszaállításának esélye igen kicsi, tekintve, hogy mindmáig nem látszanak a technikai fejlődés leállításának lehetőségei, és az ilyen irányú törekvések (pl. kábítószer-kereskedelem elleni harc) hatása valójában csekély. (3) A csoport által korábban elfogadott szabályrendszeren keresztül való szabályozás visszaállítása is csak kis mértékben vezet eredményre, hiszen a mai ember igen labilis (fuzzy) csoportokban él. (4) Egyetlen (és egyben a legnehezebben elérhető) megoldást a globális szinten történő szabályozás jelenti, új, magasabb szintű szabályrendszerek megfogalmazásával. Eszerint a megszaladási jelenségek pozitív visszacsatolási folyamatait csak egy magasabb szinten szervezett negatív visszacsatolás révén lehet kontroll alá vonni, ami azonban legfeljebb középtávon érvényesülő hatást jelent. Közreműködő kutatók: Fövényi József (Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet), Forrai Judit (Semmelweis Egyetem, Közegészségtani Intézet), Demetrovics Zsolt (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Addiktológiai Tanszéki Szakcsoport).

*

194

Csányi Vilmos, Miklósi Ádám

Reményeink szerint az itt bemutatott elméleti megfontolások és gyakorlati-szakmai érvek meggyőzik a döntéshozókat abban, hogy a további káros hatások mérséklése érdekében e területek kutatási támogatása fontos. MEGSZALADÁSI JELENSÉGEK A MODERN KULTÚRÁKBAN A modern társadalmak szerveződésével kapcsolatos problémákat jól tudjuk elemezni, ha a „megszaladási jelenségek” evolúciós fogalmát használjuk. A „megszaladás” biológiai, evolúciós jelenség, akkor fordul elő, ha egy faj életében valamilyen szelekciós hatás egy tulajdonságot optimális paraméterein túl, minden korlát nélkül változtat, növel. Ilyen például a pávakakasok farktollazata. A színes, komplex mintázati struktúrát a nőstények válogató ízlése futtatta meg, de a hatalmas tollazat a kakas egyéni élete számára nagy teher, a ragadozók sokkal könnyebben kapják el, mint kisebb díszű társait (Fisher 1930). Azért szelektálódott ki mégis, mert aki megússza a ragadozókat, az sok nőstény kegyeit nyerheti el, és utódai tovább örökítik a feltűnő díszítményt. A megszaladási jelenség időnként egy faj kihalásához is vezethet. Az óriás ősszarvas olyan hatalmas agancsokat szerzett hasonló okokból, amelyek végül lehetetlenné tették életét, és kihalt. Az embernél észlelhető megszaladási jelenségek kulturális természetűek (Csányi 1999). A civilizáció előtti ember nagyon kedvelte az édes ízt, mert a vad gyümölcsökben a cukor csak az érés tetőpontján jelenik meg rövid időre. Így biztosítja a növény, hogy csak az érett gyümölcsöt szedjék le az állatok, és a magok is érett állapotban kerüljenek valami jó helyre. Az édes íz kedvelése vezetett tehát a vitamindús gyümölcsökhöz. Manapság évi sok tíz kilogramm cukorral elégítjük ki ezt a kedvtelésünket, ezért „szaladt meg” a cukor kedvelése, ami számtalan élettani károsodás, elhízás, betegség forrása. Az ősember másik kedvelt íze a zsíré volt, mert az is nagyon tápláló, és a vadon élő állatokban nagyon kevés van belőle. A háziállatokban bezzeg sok. A zsír és az édes cukor együttes hatása a csokiban már a gyönyörök teteje, a modern ember kóros elhízásának alapja. Ez a szenvedélyünk is „megszaladási folyamat” eredménye. Az ember igen korán megtalálta tudatállapotának módosítási lehetőségeit. A törzsek rituális táncai, a jóga, de sok más rítus és ceremónia vezetett tudatmódosuláshoz. Az emberek régóta használnak növényi eredetű tudatmódosító szereket, drogokat a különböző ceremóniák, rítusok közben. Ezek a szokások azonban ritkán váltak szenvedéllyé, mert beágyazódtak a kultúra szövevényébe. Nem naponta, hanem bizonyos alkalmakkor, bizonyos emberek élhettek a tudatmódosítás lehetőségével, és legtöbbször valamilyen pozitív, segítő eljárás során. A modern ember úgy kezdi fogyasztani ezeket a drogokat, mint a csokoládét. A szenvedélybeteget csak az érdekli, hogy kielégítsen egy elsődlegesen élettani vágyódást, megfosztva azt minden kulturális hátterétől. Az alkoholizmus, a dohányzás, a drogfogyasztás ma már a társadalomban élő emberek többségére jellemző. Magyarországon sokkal többet költenek az autókra, mint az az általános életszínvonalból következne. Nálunk, de persze máshol is, az autó kisebb mértékben közlekedési eszköz, és nagyobb mértékben státuszszimbólum. Minden kultúrában vannak státuszok, és ezekhez megfelelő szimbólumok is tartoznak. Baj akkor van, ha ezek a státuszok nem illeszkednek a kultúrába, ha a státuszokat nem a közösség életében való tevékenység, a közös célokért való munka során nyerjük, hanem a státuszok egyszerűen

Humánetológia: az emberi viselkedés és az evolúciós megszaladási jelenségek

195

megvehetők. A kultúra saját folyamataival szerzett státusz sokkal értékesebb, mint az, amit meg lehet venni. A természetes státusz lehet eredmény, jutalom, megbecsülés, egy közösségben betöltött funkció, amelyet nem fenyegetnek mások, nem fordulhat elő, hogy holnap valaki egy nagyobb, egy újabb valamit vesz, és a mienk ettől értéktelenné válik. Mindenképpen viszonyt, a közösség többi tagjához kötődő viszonyt fejez ki a státusz, és ha ez kimosódik belőle, értéktelen cicomává válik. A modern társadalmakban a piacgazdaságok természete miatt a státuszversengés is megszaladt. Vannak bonyolultabb megszaladási jelenségek is, egyik a hatalom megszaladása. Az ember szüntelenül képes azon munkálkodni, hogy a rangsorban minél előkelőbb helye legyen. Ez a modern embernél is így van. A civilizáció előtti ember esetében, a rangsor a kultúra szerves része volt. Az elnyerhető „hatalom” személyes kapcsolatokban kiépülő dominanciát jelentett. A modern társadalmak számtalan hatalmi pozíciót hoztak létre, amelyek lényegében adminisztrációs, szervező, szakértői munka alapján működő döntési központok. A pozíciók betöltőinek a szó etológiai értelmében vett hatalma minimális, mégis a kultúra olyan cicomákkal vette körül ezeket a pozíciókat, amelyek úgy tüntetik fel, mintha valódi hatalomról lenne szó, és a hatalomvágynak nincsen biológiailag is érzékelhető felső határa, mint például az éhségnek a jóllakás. Nem fejlődött ki ilyen korlát, mert a kis csoportok terjedelme magától korlátozta az elnyerhető hatalom mértékét. Miután a hatalomvágynak nincsen felső korlátja, az emberek korlátlan hatalmat szeretnének, noha éppen etológiai okokból azt funkcionálisan amúgy sem tudnák érvényesíteni. Az ember rendszerszervező tulajdonságával kapcsolatosan is jelentkezett egy megszaladási jelenség. A rendszerszervező tulajdonság működése a százötvenes létszám alatt optimális. Antropológiai vizsgálatok szerint minden kultúrában megjelennek létszámarányos szerveződések (Dunbar 1996). Ezek legalsó szintje a páros, amelyben két ember kapcsolódik össze egy csoportban. Ilyen például a partnerkapcsolat, az anyagyermek kapcsolat, az idősebb gyermek-felnőtt, a páros munka és a baráti kapcsolat, amelynek funkciója a viselkedés finomfunkcióinak az összehangolása. Ez teszi lehetővé a párok intimitását vagy közös munkavégzését. A következő szint a családi csoport vagy a munkacsoport, amely 5-6 tagból áll és jellemzője az együtt gondolkodás a gyűjtögetés, a vadászat, a közös munka érdekében. A következő a banda, 30-50 fős létszámmal és közös szociális identitással, amely együtt tartózkodik és alkalmas életének megszervezésére vagy valamilyen nagyobb munka, vállalkozás közös összehangolására. A valódi közösségek felső határaként megjelölt 150-es létszámot több, egymást jól ismerő, bizonyos feladatokra, ünnepekre egyesülő rokon bandák tagjai adják, amit az antropológusok „nexus” néven is emlegetnek, de ennyi volt az átlaglétszáma az első falvaknak is. A kisebb egységek között az átjárás, csatlakozás, elválás is lehetséges. Végül ismert a „klán”, mintegy 500 fővel, amelynek tagjai csak időnként jönnek össze, de megosztják információikat, esetenként erőforrásaikat is egymással, közös nyelvet beszélnek, vagy közös szubkultúrát alakítanak ki, közös szimbólumokkal. Ezek még nagyobb létszámú törzsekbe, szövetségekbe is tartozhatnak. A modern társadalmak finomszerkezete is mutatja ezeket a jellemző létszámokat, de ezek felett, fészkesen, elképesztő létszámú szerveződések is megjelentek. Az állam és a nemzet olyan kvázi közösségek, amelyek létszáma a sok százmilliót is elérheti. Ilyen nagy létszám mellett a közös akciók eleve lehetetlenné válnak, a közös hiedelmek lassan alakulnak ki, és elfogadottságuk ritkán magas fokú. A demokratikus államokban,

196


eltekintve a helyi konstrukcióktól, közös konstrukció például a négyévenkénti választás. Gyengék a kötőerők és igencsak gyenge a hatásukra kialakuló hűség. A modern társadalmi organizációk ezért a hűséget kényszerekkel, erőszakkal helyettesítik. Az emberi szociális organizációk létszámainak elképesztő megnövekedése a történelem legutóbbi szakaszában tipikus megszaladási jelenség, amely ugyan lehetővé teszi, hogy nagyméretű emberpopulációk viszonylag békésen éljenek és szerveződjenek, de számos jelentős hátrányuk is van. EMBERI MEGSZALADÁSI JELENSÉGEK: EGY BIOLÓGIAI ANALÓGIÁN ALAPULÓ MAGYARÁZAT A megszaladási jelenségek esetében kulcsfontosságú a két egymással kapcsolt, de részben függetlenül működő rendszer megléte. A klasszikus biológiai modellben ezt a szerepet a hímek között szelektáló nőstények preferenciája illetve a hímek jellegének megváltozása töltötte be. Vegyük észre, hogy mindkettő ugyanazon biológiai szerveződési szint részét képezi. A fentiekben úgy érveltünk, hogy az ember esetében a preferenciák átadásában a kulturális folyamatok játszanak fontos szerepet. Számos szerző az ember esetében a kulturális viselkedést külön evolúciós rendszer részeként értelmezi, amely a biológiai szerveződési szint felett áll (pl. Csányi 1988). Ha elfogadjuk ezt az érvelést, akkor könnyen értelmezhetővé válik a Fisher által leírt modell és az emberi megszaladási jelenségek összehasonlítása, és kiderül, hogy itt valójában analógiáról van szó. Az ember esetében a megszaladás lényegét képező függetlenség éppen úgy teljesül, hogy a megszalasztó rendszer működése egy magasabb szerveződési szinthez kötött. Amenynyiben sokak érvelése szerint a kultúra működésének saját szabályozó rendszere van (pl. lásd mémek evolúciója, Dawkins 2008), akkor könnyen feltehető, hogy ez a rendszer bizonyos mértékig érzéketlen lesz a megfutatott jelleg hordozójának pillanatnyi sorsa iránt. Más szóval, az ember által fenntartott kulturális rendszer működésére csak kevéssé fog visszahatni, hogy egy kulturálisan preferált jelleg vajon milyen hatást fejt ki hordozójára nézve. Így az emberi megszaladásokkal kapcsolatban is felvethető, hogy bizonyos körülmények között nagy veszélyt jelenthetnek fajunk túlélési esélyeit tekintve, hiszen az esetleges környezeti (szelekciós) változásokra a kulturális preferenciarendszer kevésbé lesz érzékeny. A fisheri modell és az emberi megszaladás további különbsége, hogy egyéb, szintén kulturálisan közvetített hatások miatt, a preferált jellegek hordozásából adódó hátrány az egyes ember esetében feltehetően kisebb. Míg a páva esetében a túl hosszú faroktollat öröklött hímek esetében nincs menekvés, addig az embernél léteznek kompenzációs mechanizmusok. Így a káros táplálékpreferencia esetén kialakuló elhízás vagy cukorbetegség gyógyszeresen kezelhető. Ne feledjük, hogy ez a lehetőség azonban csak az egyén szempontjából megnyugtató, hiszen nem biztos, hogy e jelleghordozók genetikai állományának túlélése a populáció szempontjából előnyös. Ráadásul az ilyen tompító megoldások sokszor igen költségesek, különösen a társadalom szintjén (lásd társadalombiztosítási rendszer fenntartásának költségei). Végül, lényeges különbség adódik abból, hogy az állatok esetében a megszaladás csak néhány jellegre korlátozódik, míg az embernél a kultúra működése komplex köl-


197

csönhatásokat eredményez. Így például a dominanciarangok megszaladása (pl. „sztárok”, „politikusok”) a dominanciához kapcsolt egyéb preferenciákat is megszalasztja (pl. „sztárok által fogyasztott táplálék). Szintén a kulturális átadás rugalmasságából következik, hogy időben és térben számos speciális ún. lokális megszaladásokkal találkozhatunk. Ilyen eset, amikor egyes korábban gazdaságilag kevéssé fejlett országban hirtelen bekövetkező fejlődés következtében megugrik a különbség a társadalmi hierarchia alján és tetején lévők között, ahogy ez a státusz-szimbólumok használatában illetve vagyoni különbségnövekedésben jól nyomon követhető. Az ember esetében megkülönböztethetünk ún. elsődleges megszaladási jelenségeket, amelyeknek nyilvánvaló a közvetlen biológiai alapjuk (pl. dominanciarang), illetve másodlagosakat, ahol a jelleget egy speciális kulturális ideafolyamat közvetíti (pl. pénzhalmozás). A megszaladások inicializálása A fentiekkel kapcsolatban joggal felvethető kritika, hogy a megszaladási modell leíró jellegű, prediktív ereje csekély. Ráadásul alaposabb körültekintés majdnem minden emberi viselkedéssel kapcsolatban felvetheti a megszaladás lehetőségét. Vajon van-e olyan morfológiai vagy viselkedési jelleg, amely még nem esett „áldozatul” a megszaladásnak. Mielőtt e kérdésre válaszolnánk, érdemes még egyszer szemügyre venni a korlátok kérdését. A korlátok tekintetében az előfeltétel kettős. Egyrészt meg kell jelennie a preferenciának, illetve fel kell gyorsulni az átadásnak, másrészt csökkennie kell (vagy megszűnni) a jellegre mutatott szelekciónak. Az előbbi a kulturális folyamatokra vonatkozik, az utóbbi pedig környezeti, illetve technikai-gazdasági (pl. tápanyagtermelés növelése vagy szociális-kulturális (pl. hagyományos csoportszerkezet felbomlása – globalizáció) jelenségekre. A korlát bármelyikének megváltozása beindíthatja a megszaladást, együttes változásuk pedig még inkább gyorsító hatású. Amíg nem volt könnyen kiaknázható cukorforrás, nem álltak rendelkezésre nagy mennyiségben drogok, zárt, viszonylag kisebb csoportokban élt az ember, addig az édesség- és drogfogyasztás vagy a dominanciarang megszaladása nem vagy csak csekély mértékben volt lehetséges, hiába működött már akkor is az átadás genetikai vagy szociális mechanizmusa. A korlátok megszűnése azonban ma mindegyik jelleg megszaladásához vezetett. Sajnos, mint minden evolúciós folyamat esetében, a megszaladási jellegeknél is nehéz a pontos időbeli lefolyás elemzése, s különösen nehéz megtalálni a kezdet pontos idejét. Ennek értelmében visszafelé haladva nehéz lesz egyértelmű bizonyítékot találni az elképzelés helyességére, annak ellenére, hogy sejtjük, minden egyes megszaladási jelenségnek külön egyedi története van. Meglepő módon a megoldás talán egy még nehezebb út választásában rejlik, tekintve, hogy a jövőről még nehezebb képet alkotni, mint a múltról. Ennek ellenére a modellünkből következik, hogy egy adott korlát megszűnésével a rendszer többé-kevésbé automatikusan „beindítja” a megszaladást. Ha a kutatók folyamatosan figyelik, hogy a kulturális-gazdasági változások milyen korlátokat érintenek, akkor bizonyos feltételekkel megjósolható a megszaladás bekövetkezése. A jóslások beválása nemcsak elméleti

198


szempontból érdekes, hanem azért is, mert adott esetben jobban fel lehet készülni egyes megszaladási jelenségek káros hatásának kivédésére. Fontos, hogy a korlátok mindkét típusára figyeljünk, és nem csak a jellegre vonatkozó szelekciós hatást csökkentő környezeti-gazdasági korlátokat vegyük figyelembe, hanem a preferencia átadására vonatkozókat is (pl. internet). Ilyen értelemben érdekes lehet megfigyelni, milyen megszaladási folyamatokat indíthat be pl. a lassan terjedő arc és testplasztika vagy az éppen vitatott genetikai tesztelések a megszületendő gyerekek „szűrésére”. Egy további várható megszaladási jelenség a jelenleg is zajló „informatikai” forradalommal kapcsolatos. Az ember biológiai-evolúciós hátteréből adódóan folyamatos kapcsolatot tart csoporttársaival. Míg a csimpánzősöknél ezt a feladatot a testi érintkezés egy speciális formája, a kurkászás látta el, addig a nyelvi képesség megjelenésével a beszéd töltötte be ezt a szerepet (Csányi 1999). Ez utóbbi előnye, hogy a csoportban beszélgetve egyszerre lehetett több társsal is kapcsolatot tartani. Az utóbbi időben a csoportok számának és méretének növekedésével ezek a lehetőségek beszűkültek, mivel a közvetlen kommunikációra nem nyílt lehetőség. A levelezés illetve a (vezetékes) telefonálás csak kismértékben volt képes lépest tartani az ember kapcsolattartási igényével. Az utóbbi tíz év robbanása, hogy újfajta lehetőségek jelentek meg, mint a mobil telefon, a több emberrel folytatott párhuzamos internetes „csettelés” és „skypolás”. Az új technológia révén az ember szinte bármikor képes felvenni a kapcsolatot a csoport tagjaival. A kapcsolattartás biológiai igénye, amely azonban a kommunikáció tartalmát tekintve igencsak szegényes, könnyen megszalad, ami azt jelenti, hogy aránytalanul sok emberrel tartunk fenn egy szükségszerűen szegényes kapcsolatot. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy mindez hogyan hat ez emberek közötti kapcsolatok alakulására. A lehetséges megoldások keresése Természetesen az általunk megszaladási jelenségként leírt folyamatok konkrét hatásaira előbb-utóbb az emberek is felfigyelnek. Így, bár a helyi körülményektől függően különböző mértékben, de az egész emberiséget érintő, nagy veszélyek között szerepel az elhízás, a drogfogyasztás, a prostitúció. Sajnos a jelenségek komplex volta és a hatalmas szakirodalom miatt nem vállalkozhatunk arra, hogy részletesen elemezzük a lehetséges megoldások módszereit, így csak 1-2 lényeges momentumra hívjuk fel a figyelmet. Egy probléma észlelésekor a társadalom általában a rövid távú megoldást választja, és meglehetősen érzéketlen a hosszabb távú problémákra, illetve a jelenség beágyazottságára. Így például hatalmas összeget költünk az elhízás következtében megnőtt cukorbetegség gyógyítására, illetve az ezzel kapcsolatos kutatásokra. A prostitúció esetében „megoldásként” szerepel a jelenség társadalmi-gazdasági fokozott kontrolljára való törekvés (pl. bordélyházak) vagy éppen a szigorú tiltás. Az ilyen beavatkozások hatékonysága azonban vitatható, hiszen csak a környezeti korlátot változtatják, amely mellett a folyamat újabb egyensúlyi pontokat vehet fel. Érdemes azonban megjegyezni, hogy épp a két utóbbi példa esetében a korlát változása ellenkező irányú. A prostitúció ellenőrzése bizonyos mértékig „kordába” szoríthatja a jelenséget. A cukorbetegség esetében viszont ún. relaxált szelekcióval találkozunk, ami azt jelenti, hogy a megszaladás következében költségessé váló jellegre (elhízás) csökkenő szelekció hat. Mindez könynyen megnövelheti a megszaladás rátáját, hiszen a rendszer sokkal magasabb értékű


199

jelleget is képes tolerálni. Így ez a „megoldás” inkább növeli, mintsem csökkenti a megszaladási jelenséget. Ebből a szempontból valódi korlátozó tényezőt az jelentene, ha a magas cukor- és zsírtartalmú tápanyagokat megadóztatnák a dohánytermékekhez hasonlóan. (Ez azonban nem feltétlenül a kizárólagosan jó megoldás!) Alternatív megoldásnak kínálkozik a rendszert a preferencia irányából megváltoztatni. Más szóval elképzelhető, hogy olyan „mutáns” egyedeket helyezünk el a populációban, akik ellenkező preferenciával rendelkeznek. Természetesen ebben az irányban is tapasztalható elmozdulás. Az egészséges életmódra nevelő önjelöltek és a hivatalos politika által is támogatott mozgalmak egész sora igyekszik nevelni a „népet”, felhívva a figyelmet az elhízás, a drogfogyasztás, a prostitúció stb. veszélyeire. Sajnos a korábban leírtak miatt az ilyen „mutánsok” átütő hatása egy megszaladt rendszerben igencsak megkérdőjelezhető. Már a jóval egyszerűbb szerkezetű fisheri modellben is kiderült, az ilyen mutánsok hosszabb-rövidebb távon kihalásra vannak ítélve. (A piac törvényei azonban mindig újabb és újabb próbálkozókat hoznak a felszínre.) A megszaladási modellnek egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ilyen hatás alá került jelleg óriási tehetetlenséggel rendelkezik, és a folyamatok leállítása a pozitív visszacsatolásban lévő rendszerek komponenseinek változtatásával nem lehetséges, és mérsékelni is csak mértékkel lehet. Ilyen esetekben az egyedüli megoldás, hogy az egész rendszert egy magasabb szintű külső korlátozó rendszer részéve tesszük, amely negatív visszacsatoláson keresztül hat. Extrém illetve végzetes esetben ez maga a kihalási folyamat lehet, de az ember esetében elképzelhető, hogy létezik más mód is. Amíg valamilyen hasonló, a kulturális folyamatokat felülről szabályozó rendszer meg nem jelenik, érdemes tovább vizsgálni a megszaladási rendszer egyes elemeinek dinamikáját, és talán ezek ismeretében megtervezhető egy hatékonyabb eljárás a lassan teljesen egységes kultúrába szerveződő emberiség megszaladási folyamatainak korlátozására, egyfajta globális szabályozás formájában. Ennek első lépése a már most is zajló megszaladási jelenségek rövid elemző áttekintése a fenti szempontok figyelembevételével. A METABOLIKUS SZINDRÓMA ÉS A 2-ES TÍPUSÚ DIABÉTESZ MEGSZALADÁSA Az emberiséget korábban rendszeresen sújtó fertőzőbetegség-járványokat a XX. század közepéig lényegében sikerült felszámolni. Ezt követően azonban rövid időn belül újabb, nem fertőző, de az egész világra kiterjedő járvány (epidémia) jelent meg, a metabolikus szindróma és társbetegsége a 2-es típusú diabétesz. Ennek oka, hogy a tudományos és technikai haladás révén olyan alapvető változások következtek be az emberiség egyre nagyobb hányadának az életkörülményeiben, melyekre – úgy tűnik – az évmilliók alatt kifejlődött emberi szervezet nem volt képes, nem képes adekvát választ adni. A metabolikus szindróma a hasra lokalizálódó elhízással kezdődik, melyhez vérzsírrendellenességek, magas vérnyomás és később cukorbetegség társul. A probléma lényege abban rejlik, hogy a szindrómában egyesül a szív- és érrendszeri betegségek csaknem összes kockázati tényezője, tehát következményeit tekintve alig vagy egyáltalán nem kezelhető népegészségügyi problémák sorát vonja maga után.

200


A metabolikus szindróma és a 2-es típusú diabétesz rohamosan terjed a világon. Először a fejlett országokban tízszereződött meg, jelenleg viszont és főként a jövőben a betegek többségét a fejlődő országok lakossága között kell keresni. Mindkét esetben az alapvető ok az ember által elfogyasztott táplálék mennyiségében és minőségében bekövetkezett változásban keresendő. Míg az emberiség korai történetében a táplálék korlátozó tényezőként szerepelt, addig a mezőgazdaság előretörésével a neolitikumtól kezdve nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változások is az előtérbe kerültek, hiszen az újabb ipari feldolgozási technológiák révén megnőtt a táplálék energiatartalma.

1. (a) ábra. A CUKORFOGYASZTÁS VÁLTOZÁSA

Jól láthatóak az ábrán az országok közötti igen nagy eltérések, illetve, hogy míg a fejlettebb országok esetében a fogyasztás stabilizálódott, addig a fejlődőkre növekvő fogyasztás jellemző.

1. (b) ábra. A CUKORFOGYASZTÁS VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON


201

A magyarországi lakosság cukorfogyasztása az utóbbi több mint 150 évben megszázszorozódott (Kisbán 1987 alapján). A táplálék és az életmód jellegének párhuzamos megváltozása A gyűjtögető-halászó-vadászó népesség táplálkozásában domináltak a szénhidrátok és meghatározó volt a keményítő aránya. Ennél lényegesen kevesebb volt a fehérje és még kevesebb a zsiradék. Ezek pontos aránya régiónként különbözött ugyan, de kb. 20-20%-ot tett ki a fehérje és a zsiradék és 60%-ot az igen alacsony feldolgozottságú vagy teljesen natúr szénhidrát. Nagyon magas volt az étrend növényi rosttartalma. Ezenfelül a táplálék megszerzése, illetve feldolgozása igen sok és rendszeres fizikai aktivitással (energiabefektetés) járt. A mezőgazdasággal foglalkozó népesség táplálkozási szokásai módosultak, melyben meghatározó szerepet játszottak a rendelkezésre álló gabonafajták és az állattenyésztés. Továbbra is igen magas maradt, sőt növekedett kb. 70%-ra a keményítő aránya, részben maradtak a rostdús egyéb szénhidrátforrások (zöld növények, gyümölcs), viszonylag csökkent a zsiradék és fehérje fogyasztás 15-15%-ra és a XIX. században megjelent az étrendben, igaz kis mennyiségben, a cukor. Ami azonban a gyűjtögetőhalászó-vadászó népességhez viszonyítva azonos maradt, az a rendkívül intenzív, egész életen át tartó fizikai aktivitás. Az ipari társadalmakban alapvető változás következett be az életvitelben, annak mind táplálkozási vonatkozásában, mind pedig a népesség fizikai aktivitásában. A tápanyagok összetétele, egymáshoz viszonyított aránya jelentősen módosult: csökkent a szénhidrátok aránya kb. 40%-ra, ezen belül is fő keményítőforrássá a finomlisztből készült élelmiszerek léptek elő, viszont drasztikusan nőtt a cukor és cukorral készült édesáruk fogyasztása és egyidejűleg jelentősen csökkent a növényi rostok bevitele. Csökkent a növényi-, de növekedett az állati eredetű fehérje fogyasztása és ugrásszerűen nőtt a zsiradékok bevitele. Átstrukturálódott az élelmiszerválaszték: Az élelmiszerek fajtái, száma korábban soha nem tapasztalt módon megnőtt: túlnyomó többségük gyakorlatilag elvesztette kapcsolatát az eredeti természetes alapanyaggal, gyári úton kerülnek előállításra módosított alapanyagokból, egyre több adalékanyaggal, mesterséges aromákkal. Mindez egyúttal az esetek túlnyomó többségében megnövelte az élelmiszerek energiasűrűségét és megkönnyítette a szinte észrevétlen túlzott energiabevitelt. Tipikus példái ennek a gyorséttermi (ún. „fast-food”) hálózatok, melyek kínálatában szinte semmilyen természetes élelmiszer nem szerepel, a hús bizonytalan összetételű, az aromák mesterségesek, a ketchup nem látott paradicsomot, viszont a választék minden egyes darabja egy-egy kalóriabomba. Az ipari országokban – és ez alól ma már a mediterrán országok sem számítanak kivételnek – ezen élelmiszerek kora gyermekkortól kezdődő fogyasztása nagyon hamar egy életre szóló függőség kialakulásához vezet, ennek minden nem kívánatos következményével (itt utalunk a metabolikus szindrómára) együtt. Fizikai aktivitásból fizikai inaktivitás. Az étkezés-váltással nagyságrendileg azonos fontosságú szerepet tölt be az emberek túlnyomó többsége esetében az életvitel fizikai szempontból inaktívvá válása. Ennek csak egyik összetevője a motorizáció, a gépkocsival történő közlekedés és a tömegközlekedés. A másik a háztartások teljes gépesítése,

202


mely Európában közel 40 éve egyre kifejezettebben csökkenti az otthoni aktivitást, a harmadik és talán legkifejezettebb hatást gyakorló tény az elektronizáció, a televízió és a számítógép szinte korlátlanná váló uralma a fizikai aktivitás felett. Ez ellen szinte semmilyen érdemi ellenhatást nem képez a szabadidő aktív eltöltése, ugyanis amíg egy óra intenzív sportolás – és ennél többre naponta igen keveseknek futja – átlagban 500-600 kcal elégetését jelenti, addig a napi 5-10 órás üldögélő életmód melletti nassolással ennek a kétszeresével képes bárki megterhelni szervezetét. A gyorsan fejlődő és fejlett országok lakossága jóval kevesebb időt tölt mozgással, mint amennyire testsúlynövekedésének megakadályozásához szüksége lenne és ugyanakkor naponta több száz, esetenként ezret is meghaladó kcal-val többet vesz fel a kívántnál. A metabolikus szindróma és 2-es típusú diabétesz szociológiai vonatkozásai Már az eddigiek során is kitűnt, hogy a városlakók között magasabb a kövérek és a metabolikus szindróma által fenyegettek aránya, mint a vidéken lakók körében, de ez egyre inkább csak az életvitelben igen nagy különbséget mutató fejlődő országokra érvényes. Sem Amerikában, sem Európában, így hazánkban sem észlelhető ez a különbség, amely nem nevezhető szociológiainak. Egy azonos lakóterületen belül viszont érzékelhető különbséget mutatnak az adatok a társadalmi, anyagi helyzet, valamint az iskolai végzettség függvényében. Mindenütt az alacsonyan kvalifikált, rosszabb anyagi helyzetben lévők között több a metabolikus szindrómás személy. Az Egyesült Államokban szoros pozitív összefüggést találtak a metabolikus szindróma gyakorisága és a lakóterületen belüli gyorséttermek, ugyanígy a környéken található bevásárló központok száma között, viszont negatív a kapcsolat a területen lévő zöldségüzletek és a metabolikus szindróma között. Egy legújabb vizsgálat arra utal, hogy a metabolikus szindrómások baráti körében kiemelkedően sok a hasonló „súlycsoportba” tartozó személy, tehát egyrészről érvényesül a similis simili gaudet (hasonló hasonlónak örül) elve, másrészt ez az egy-egy társaságon belüliek között meglévő hasonló étkezési, életmódbeli gyakorlatra utal. A múlt század első felében mind az akkor legfejlettebb országokban, mind a fejletlen országokban érvényes volt az a megfigyelés, hogy a társadalmi hierarchia csúcsán lévők között sokkal gyakoribbak a kövérek és a cukorbetegek, mint az alacsony néposztálybeliek soraiban (lásd a korabeli kövér bankár, kövér pap gyakori ábrázolásait). Akkortájt Indiában kizárólag az uralkodó osztályhoz tartozó indiaiak körében fordult elő a cukorbetegség: Egy korabeli mondás szerint, ami az angol nemesek számára a köszvény, az az indiai maharadzsák számára a cukorbetegség. Ami azonban korábban a legjobban élők „kiváltsága” volt, évszázad múltán az energiadúsabb táplálékhoz való nagyobb mértékű hozzáférés „megszaladása” révén százmilliók számára vált az életet fenyegető realitássá. A 2-es típusú cukorbetegség ma már egyre gyakrabban gyermekkorban kezdődik, különösen Japánban, az Egyesült Államokban a Csendes-óceáni-szigeteken és az Egyesült Királyságban. E helyeken a gyermekkori 2-es típusú diabétesz előfordulása meghaladja az 1-es típusú cukorbetegségét: Az új cukorbeteg gyerekek 80%-a 2-es típusú, ami az 1976–1980 közöttihez képest 1991–1995 között megduplázódott. Ez egyértelműen a globalizáció és az iparosodás rovására írandó és az ülő életmód és a vele járó


203

elhízás következménye. Ezen túlmenően a más életkorú populációk esetében fontos szempont, hogy amíg a kaukázusi népességben a 2-es típusú diabétesz – gyakran tünetmentesen – az ötvenes életévekben kezdődik, addig a Csendes-óceáni szigetvilágban és más magas prevalenciájú népcsoportoknál, mint Dél-Ázsiában, a kezdet egyre alacsonyabb korúak felé tolódik és főként a 20-30 év közötti egyéneket érinti. Ennek a ténynek rendkívüli jelentősége van a társadalmakra nézve mind a munkaképes korú népesség megbetegedése, ennek minden egészségügyi és produktivitásbeli konzekvenciájával, mind amilyen az idő előtti megbetegedések, a korai halálozás és a negatív hatás a termékenységre és a reprodukcióra. A legfrissebb adatok szerint a szindróma által érintettek száma 6-800 millió közé tehető, ezen belül a 2-es típusú cukorbetegek száma 250 millió, mely a következő 15 évben 50%-kal nőhet. A klinikai vizsgálatok eredményéből levonható következtetések A metabolikus szindróma/2-es típusú cukorbetegség megelőzhető, de a megelőzés szintje össztársadalmi méretű kell, hogy legyen, azaz csak egy-egy országra kiterjedő komplex eszközrendszer alkalmazásával kecsegtethet eredménnyel, amely egyértelmű célokat fogalmaz meg és kiterjed a társadalom minden rétegére. 1) Az egészséges életvitelre történő oktatás („egészségtan”) minden szinten az óvodától a felsőoktatásig. Ez csak abban az esetben lehet hatékony, ha az oktatás párosul az egészséges intézeti étkeztetéssel és a rendszeres fizikai aktivitással (emelt számú tornaórák, össztársadalmi tömegsport-lehetőségek megteremtése). 2) A rendszeres és folyamatos egészségnevelés bevezetése a tömegkommunikációba, elsősorban az elektronikus médiába. Megkísérelendő ellensúlyozni a legalább 90%-ban egészségre káros élelmiszerek reklámozását, illetve kísérletet kell tenni e reklámok korlátozására. 3) A nemzeti mezőgazdaság megerősítése, patrióta mezőgazdaság-politika a helyi termelők termékeinek preferálása, a gazdák tulajdonában lévő feldolgozó- és értékesítési láncok megteremtése, annak a célnak a kitűzése, hogy az élelmiszerek legalább 90%-a helyi termék legyen. Leginkább a hazai élelmiszereken, azok biztonságosságán alapuló néptáplálkozás alapján valósítható meg az egészséges táplálkozás. Ez Magyarországon ugyanúgy elérhető (lenne), mint pl. Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Dániában vagy Franciaországban. 4) A folyamatos, rendszeres egészség-szűrővizsgálatok összekapcsolása a minden szinten történő egészségneveléssel, a lakosság egészségtudatának fokozása, olyan társadalmi környezet megteremtése, melyben kiemelt helyet foglal el az egészség, annak megőrzése és ennek érdekében az egészséges táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás preferálása. 5) Maximális erőfeszítések kormányzati szinten a káros globalizációs hatások lehetőség szerinti minimalizálására, ellensúlyozására. Mindezen eszközök létrehozásához és a célkitűzések megvalósításához legalább 4-5 kormányzati cikluson átívelő folyamatos, nemzeti jövő iránt elkötelezett kormányzati politika, maximálisan patrióta gazdaságpolitika, és a megfelelő eszközrendszer pénzügyi feltételeinek a gazdasági lehetőségeken belüli maximális biztosítása szükséges, annak tudatában is, hogy később e befektetések a megelőzhető betegségek

204


költségének csökkentése révén megtérülnek, de erre legalább 20-25 évet kell várni. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindezen erőfeszítések nélkül ugyanilyen időtávlatban a megfelelő minőségű és mennyiségű egészséges munkaerő hiányában a nemzetgazdaság összeomlik. Az idő tehát sürget. E szempontból az elmúlt 60 év, beleértve a mögöttünk lévő 18-at – a rövid időre felvillanó pozitív elmozdulásokat leszámítva –, teljességgel elvesztegetett időnek bizonyult. Eddig minden a vázolt törekvések ellen dolgozott és pillanatnyilag is ez a helyzet. Ha nagyon rövid időn belül alapvető változások nem következnek be, a helyzet javításának lehetősége rohamosan csökken és – legalábbis számunkra, magyarok számára – a jövő kapui bezárulnak. A PROSTITÚCIÓ MINT MEGSZALADÁSI JELENSÉG Az emberi párválasztásban a biológiai tényezők szerepe mellett egyre nagyobb jelentőséget kapnak az adott társadalom választott értékpreferenciái: erő, hatalom és gazdasági érdekek. Mindezek támogatására a hatalom és a vallás a maguk eszközrendszerével (törvények, szokások, előírások, rítusok stb.) a párválasztás, a család értékei kialakításának szolgálatába áll (Buss 2003). A család mint a legkisebb társadalmi egység kialakulásának módjai változóak az evolúció során. A férfi és nő házassága a családnak olyan intézményesült formája, melynek alapja és célja a hosszú távú gazdasági társulás, az utódok felnevelése. Az ember evolúciós múltjában megjelenő különböző párkapcsolati (családi illetve házassági) formák (egy- vagy többnejűség, többférjűség) igazolják, hogy az emberi párválasztás flexibilisen változhat. Ennek részben az lehet az oka, hogy az egész Földön fokozatosan elterjedő embernek a legkülönfélébb környezetekhez kellett alkalmazkodnia. Az együttélési formák függetlenek a szexuális beállítódástól, azok kizárólag társadalmi, gazdasági, demográfiai, kulturális, biopolitikai hozadékok. A házassági formákat a demográfiai szükség is módosította, a férfi vagy nőhiány, illetve többlet is szabályozta (Gangestad, Simpson 2000). A prostitúció intézménye szinte egyidejű a házasság kialakulásával, nem lehet külön tárgyalni, együtt alkotják az egységes egészet, amely különböző indokból jön létre, de mindkettő a szexus által nyeri el létjogosultságát. A prostitúció mindig a városokban alakult ki. (Pejoratív jellegű elkülönítése a vándorló népeknél még ismeretlen.) A prostitúció mindenkori állapota hűen tükrözi a városok rétegezettségének mértékét, az alkalmankénti kereset-kiegészítéstől a társadalmi rangot jelentő heterizmusig, valamint az ezt követő szabályozást, a társadalom törvényes védekezési formáját. A prostitúciós megszaladási jelenség, amely nem új típusú kulturális evolúciós változás, több ezer éves struktúrájához képest alaposan megváltozott az utóbbi 100-150 évben a szerkezetét, mennyiségét, a társadalmi jelenlétét és súlyát illetően. A XIX. század végén a prostitúció új szerkezeti formában, nagyipari méreteket öltve tömegesség vált és populációs szintre lépett, amihez hozzájárult a metropoliszok ugrásszerű fejlődése, a vendéglátó- és szexipar együttes fejlődése. A prostitúció, mint intézmény, hasonlóan nagyipari jelleget kezdett ölteni, szervezése, működése, rétegeződése a kor kihívásainak és szerkezetének megfelelően alakult (Foucault 1996).


205

2. (a) ábra. A PROSTITUÁLTAK ARÁNYA A LAKOSSÁGBAN

2. (b) ábra. A KÜLFÖLDIEK ARÁNYA A PROSTITUÁLTAK KÖZÖTT

A prostituáltak százalékos aránya a lakossághoz képest meglehetősen változatosan alakul, különösen igaz ez a külföldi prostituáltak arányára (b), akik feltehetően még nagyobb kizsákmányolásnak vannak kitéve (EURORAP alapján). Prostitúció – egyéni szinten A világon a legtöbb prostituált az alsó szegény rétegből kerül ki, s mintegy megélhetési karrierként választják a prostitúciót, mint számukra egyetlen, könnyen elérhető lehetőséget. Azonban ennek az egyszerűnek és könnyűnek vélt karriernek sosincs happy

206


endje. Csak a hollywoodi mesefilmekben villan fel a kitörés rózsaszínű lehetősége, mint pl. a Pretty women c. filmben a gazdag férfi, a luxus élet és a tanulás választása az utcai prostitúció helyett (Forrai 2003). Egyik oka lehet e karriernek az alacsony iskolázottság miatti kiszorulás a munkaerőpiacról. De a szétzilált családi kapcsolatok is motiválhatják. Nemzetközi felmérések alapján a prostituáltak mintegy 70-80%-a gyermekkorában szexuális erőszak áldozata. A családban élő gyermekek közül minden 5. lány és minden 10. fiú élt át szexuális erőszakot. Így érthető, hogy a saját teste devalválódik, szinte választott megosztottságban él az értéktelennek tartott testével és a rejtett lelkével. Nem véletlen, hogy a prostituált sose csókolózik klienseivel, mivel a száj nemcsak egy egyszerű testbemeneti nyílás, az emésztő traktus bevezető szakasza, hanem a beszéd, a tudat és a lélek kapuja is. Ezt már nem lehet megfizetni, ez a privát területe, melyet erősen véd idegen betolakodóktól, a klienstől. De vannak olyanok is, akiket becsapva, érzelmeket színlelve kerítenek be a prostitúciós karrierre. Számtalan ilyen módszer, pszichés hadviselési forma működik, mint bekerítési technika. A lényege a minél fiatalabb kor, hiszékenység, döntésképtelenség, a családtól való elszakadás és elszakítás, többszörösen kiszolgáltatott helyzet előállítása, lakóhelytől való izolálás akár országon belül, akár országon kívül. Külföldre kerülés, a hivatalos iratok visszatartása, ellopása, fogva tartás, nyelv- és helyismeret hiánya, erőszak, és az egyéni akarat megtörésén túl, lehetőleg videófelvétel készítése az erőszakos aktusról, amivel a továbbiakban zsarolhatóvá válik az áldozat („Elküdjük a szüleidnek, az iskolába, a munkahelyedre, stb.”). A droghoz való hozzászoktatás is a függőségi helyzet egyik előállítási módszere. A női prostituáltak, ha futtatóval dolgoznak, nem használhatnak komoly drogokat, csak gyorsítókat, ugyanis a cél a hosszú időn át folyamatosan végzett munka (a drog használata pedig rontja az üzlet, a forgalom menetét és hatékonyságát). Szerepet játszik még a kortársnyomás, a könnyű, csábító munka lehetősége (hostess), a média hatása, a káprázatos jövőkép tömeges elterjedése: kifutó, film, szép ruhák, csillogás, pénz, gazdagság képe. Felhasználás – egyéni szinten Ne feledkezzünk meg a kliensről, aki körül forog az egész szexipar. Az egyetlen pénzforrás, fizetőképes megrendelő a globális hálózatban, aki eltart mindenkit. A felhasználók 99,99%-ban férfiak, akik egyébként nem elvetemült gazemberek, hanem akár a legjobb férjek, családapák, testvérek és jó szülők drága gyermekei. Az egyéni motivációs tényezők közé tartozik az alkalmi biológiai szexpartner-választás, a vadászat, a legyőzés játéka, de inkább az önbizalom hiánya, a szexuális gátlások oldása, a szexuális jártasság csiszolásának vágya, az egyszeri, gondtalan, előzmények és következmények nélküli szex vásárlása. Nem kell udvarolni, virágot vinni, suta randevúra hívni a partnert, násztáncot lejteni, és félni az esetleges visszautasítástól, az el nem fogadásától, viszont menő, tapasztalt „szex-csinálóvá” lehet válni, valódi vagy vélt jártasságra, készségre és képességre szert tenni, a szégyent levetkőzni, és nagyon maszkulinnak/ férfiasnak látszani a többiek előtt. A kapcsolat kizárólag az aktusra, a kliens izgatottsága miatt nagyon rövid időre korlátozódik. Az aktus előtt és után az ismeretlenségbe merülő alkalmi szexpartnerrel


207

egyszerű a rövid biológiai kapcsolat, megtöltve mindazokkal a tudati képzetekkel, melyeket a kliens belegondol. Itt nem a szerelem, az erotika művészetének magas fokáról, a partnerek egymás kedvéért megtanult és alkalmazott, elnyújtott, közös, egyidejű orgazmusáról van szó, hanem a férfi szexuális stresszoldásáról. Mivel tudjuk, hogy a legfontosabb nemi szervünk az agyunk, mindazokkal a képekkel és asszociációkkal, ami mindenkinek egyéni, megszámlálhatatlan képzeletbeli erőszak-agresszió is jelen van e fizetett szexszolgáltatásban. A pénzben benne van a megalázás, a gyakori fizikai erőszak, ami még akkor is hatalommal való visszaélést, erőszakot jelent, ha beleegyezéssel történik. Gyakran előfordul, hogy a kliensek visszajárók lesznek, mely biztos anyagi forrása a prostituáltaknak. E helyzet már kicsit bizalmasabb, kevésbé kell félni az ismeretlen veszélyektől (bántalmazás, pénz nélküli lelépés stb.), valamint a megelégedettség és a kötődés illúzióját keltheti a kliensben. Gyakran szexuálterápiás feladatot ró ez a prostituáltra. Kialakul egy ún. kapcsolat, melybe bármit belegondolhat a kliens – elfogadást, kötődést, szerelmet, megmentést, kizárólagos használatot –, de a prostituált részéről ez szigorú üzlet. A megelőzésben három szinten lehet beavatkozni: a folyamat elkezdésének megakadályozásával, a folyamatban már benne lévők támogatásával, a rájuk ható ártalmak csökkentésével (harm reduction), és a folyamatot elhagyók, kilépők, különböző betegségben szenvedők gyógyításával, rehabilitációjával, valamint reintegrációjával. Az Európai Unió olyan nagy hálózatokat működtető programokat támogat, melyek a már meglévő jelenségeket, ártalmakat próbálják kezelni, mint pl. a migráció, a prostitúció és az STD fertőzések, ezen belül a HIV/AIDS terjedésének megállítása (Forrai 2006). 1) Az AIDS & Mobility Europe-program célja, hogy kiegyenlítse a különböző nemzeti egészségügyi szakemberek, szakmapolitikusok és civil szervezetek szakértelmét, gyakorlatát és Európa-szerte elterjessze a megfelelő információkat, különös figyelemmel a menekülők, a migránsok, a menhelyen élők körülményeire, de mindenekelőtt a fiatal korosztályra. Mind a 26 országból egy-egy, nemzeti szinten központi szerepet játszó, civil szervezet jelenti a hidat. Magyarországról a Sex Educatio Kiemelten Közhasznú Alapítvány végzi e feladatot 2000 óta. 2) Az International Foundation: European Network for HIV/STI Prevention and Health Promotion among Migrant Sex Workers-hálózat célja, hogy az Európán keresztül vándorló, különböző nemzetiségű prostituáltakat megsegítse, kiszolgáltatottságukat csökkentse, valamint közreműködik az esélyegyenlőség megteremtésében, az emberi jogok elérésében, a prostituáltak szociális és egészségügyi ellátásának megszervezésében. Mind a 26 országban nemzeti munkacsoportban civil szervezet dolgozik. Magyarországról a Sex Educatio Kiemelten Közhasznú Alapítvány végzi e feladatot 1998-tól. 3) A Fenaret-program sorstárs-kortárs önsegítése a prostituáltaknak. Az önsegítő csoportok modellértékű, más országokban működő, szolgáltatási hálózatok vállalkozókká vált prostituáltak számára. A különleges projekt az áruba bocsátott és kizsákmányolt bevándorló nők védelmére és egyenjogúságuk kivívására, egészségügyi védelmére szerveződött.

208


A MEGSZALADÁS JELENSÉGÉNEK SZEREPE AZ ADDIKTOLÓGIAI ZAVAROK ÉRTELMEZÉSÉBEN Egyes kutatások jól jelzik, hogy az ember gyümölcsevő őseinél kialakult az átlagosnál magasabb tápanyagértékkel bíró erjedő gyümölcsök iránti preferencia, mely e gyümölcsök alkoholtartalma miatt együtt kellett, hogy járjon olyan mechanizmusok megjelenésével, amelyek az alacsony dózisú, de krónikus alkoholbevitelt a szervezet előnyére hasznosítják. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a legtöbb pszichoaktív anyag agyi mechanizmuson, a mezolimbikus jutalmazó rendszerben történő dopaminfelszabaduláson keresztül fejti ki megerősítő hatását, amely emellett, az embert (és őseit) érő legkülönbözőbb természetes jutalmak (táplálkozás, szexualitás, intimitás, szociális jutalmak stb.) pozitív megerősítő hatását is közvetíti (Demetrovics 2000). Ezen jutalmazó rendszeren keresztül közvetítődnek mindazok a hatások, amelyek a rátermettség növelésének lehetőségével kecsegtetnek, s ily módon e rendszer pszichoaktív szerekkel történő ingerlése olyan hamis jelet ad az ember számára, mintha e szerek használata is evolúciós előnnyel járna. Többek között e mechanizmusok jelentik a droghasználat evolúciós hátterét, s szolgálnak magyarázatul arra, hogy az ember miért keresi ezeknek a szereknek a használatát. Hogy a pszichoaktív szerek használata mégsem terjedt el drámaian az elmúlt évtizedekig (az alkohol esetében néhány évszázaddal ezelőttig) az elsősorban azoknak a szabályoknak köszönhető, amelyeket az emberi kultúrák a droghasználat kontrollált keretek között tartása érdekében alakítottak ki. Miközben szinte valamennyi tradicionális kultúra használ pszichoaktív szereket, ezek fogyasztásának valamennyi aspektusát (ki, mikor, milyen céllal, milyen szert használhat stb.) olyan kulturális szabályozók kontrollálják, amelyek megelőzik a használat megszaladását. A hozzáférhetőség mellett e kontrollfunkciók magyarázzák, hogy a hagyományos kultúrákban a megszaladás jelensége nem fordul elő. A modern társadalomban azonban e kulturális szabályozók meggyengülésének, eltűnésének, valamint a külső környezeti feltételek megváltozásának következtében a pszichoaktív szerek használatának megszaladása figyelhető meg. Ehhez a megszaladáshoz nagyban hozzájárul a drogok hozzáférhetőségének jelentős bővülése, lényegé-

3. (a) ábra. AZ ILLEGÁLIS DROGOK MENNYISÉGÉNEK VÁLTOZÁSA VILÁGVISZONYLATBAN


209

3. (b) ábra. AZ ELKOBZOTT KÁBÍTÓSZER MENNYISÉGE VILÁGVISZONYLATBAN

ben korlátlan hozzáférésük kialakulása a XX. végére, a társadalmi kontrollfunkciók meggyengülése, a kulturális kontrollfunkciók tulajdonképpeni teljes kiesése, a környezeti feltételek megváltozása, valamint a fogyasztói kultúra megjelenése. Mindezen feltételek a pszichoaktív szerek használatának globális mértékű elterjedéséhez vezettek, ami – szemben a korábbi lokális és hagyományokhoz kötött, kulturálisan beágyazott, s ennek megfelelően adaptív szerhasználati formákkal –, nemcsak megszaladt, de ártalmas, az alkalmazkodást súlyos mértékben rontó szerhasználati formákat eredményezett. A heroin és a kokain termelése több év viszonylatában is stabilnak tűnik. Noha mind a termelésre (a), mind az elkobzásra (b) vonatkozó adatokban sok a bizonytalanság, a bűnüldözés sikeressége sem mutat javuló tendenciát. Nem valószínű, hogy az elkobzás és megsemmisítés hosszabb távon csökkenti a kábítószerek mennyiségét (Global Illicit Drog trends alapján). Kísérlet a közösségi kontroll helyreállítására: a kortárs- és a sorstárssegítés, valamint az önsegítés lehetőségei A professzionális segítésen alapuló intervenciók mellett a kortárs- és sorstárssegítés jelenthet alternatív vagy komplementer beavatkozási lehetőséget a szerhasználat kontrollálásában (Rácz 2008). Ezen intervenciós formák szerepe – bár hatékonyságukról kevés megbízható eredmény áll csak rendelkezésre – mindenképp kiemelendő, mivel ezek állnak a legközelebb a közösségi kontroll helyreállításának lehetőségéhez. Mind a kortárssegítés, ahol a közös életkor, mind pedig a sorstárssegítés, ahol a hasonló csoportba tartozás adja azt a plusz hozadékot, ami miatt fokozott hatékonyságot remélünk az intervenciótól, a közösségi gondolaton, valamilyen tudás, élmény, szokás, hiedelem – egyszóval a kultúra – közös birtoklásán alapul. Éppen ezért tekinthetjük ezeket a segítőmódokat olyan lehetőségeknek, amelyek a felbomlott közösségi kontrollból próbálnak visszahozni valamit. Jövőbeni szerepük éppen e tulajdonságuknál fogva emelhető ki. Mind a kortárs-, mind pedig a sorstárssegítés (gyakran nem is választható egyértelműen külön e két forma) kifejezetten a segített és segítő közötti közös kulturális tudásra épít (Demetrovics 2007a, b).

210


Még nyilvánvalóbb a közösségi kontroll helyreállítására irányuló törekvés az önsegítés esetében, hiszen az előbbi formákhoz képest itt nem külső szabályozó erőként jelenik meg a segítség. Az önsegítő csoportok lényege pontosan az, hogy az adott problémától szenvedők együttesen próbáljanak meg – a korábbi generációk tapasztalata nyomán – kialakítani olyan mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik számukra a szerhasználat kontrollálását. Az Anonim Alkoholisták (AA) például e szerint is definiálják magukat: „Az Anonim Alkoholisták olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat, valamint segíthetnek másoknak felépülni az alkoholizmusból.” (http://www.anonimalkoholistak.hu) Nem véletlen, hogy az absztinencia elérését és megtartását célzó 12 lépés mellett 12, ún. hagyományt tartanak számon, s hogy programjuk legfontosabb része a közösségi kontroll. Az AA működésének egyik alapeleme az individuum jelentőségének a háttérbeszorítása a közösség jelentőségével szemben. Az AA kiindulópontja annak elismerése, hogy az egyén egymagában képtelen megküzdeni a problémájával, s ily módon a közösség támogatása mellett egy magasabb erő (az AA szándékosan nem definiálja ennek mibenlétét) segítségétől reméli az absztinencia megtartásának képességét. Az AA mindenben ezen közösségi kontroll erősítésére törekszik. Erre szolgál a tapasztalatok, a saját történet megosztása, egymás támogatása, a rendszeres és mindig adott időpontban történő találkozók, illetve ezek mindig azonos módon és sok tekintetben rítusosan zajló menete. Ilyen, a közösségi kontroll helyreállítását célzó rítusok kialakítása figyelhető meg egyéb önsegítő csoportoknál csakúgy, mint a különböző rehabilitációs intézmények működésében. Utóbbiak elnevezése is utal erre, hiszen angol nevük jelentése a magyarban kevésbé elterjedt ’terápiás közösség’ (therapeutic community). Fontos hangsúlyozni, hogy a terápiás közösségek maguk is inkább önsegítő, vagy, ahogy a nevük jelzi, közösségi segítő rendszereknek tekinthetők, s nem professzionális rendszereknek. Lényegi elemük a közösség erejének felismerése, s alkalmazása a viselkedésváltozás elérése, a re-szocializáció érdekében (De Leon 1995). A közösségi szabályozás spontán mechanizmusai A fentiekben tárgyalt gyógyító és önsegítő mechanizmusok mellett említést kell tenni a szabályozás spontán mechanizmusairól is. Annál is fontosabbak e mechanizmusok, hiszen ezek a közösség természetes fejlődésének mentén alakulnak, feltehetőleg hasonló módon, mint, ahogyan évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt a tradicionális kultúrák is kialakították a maguk szabályrendszerét a pszichoaktív szerekkel történő találkozást követően. Sok tekintetben most is hasonló történések zajlanak. A gondokat okozó pszichoaktív szerek jelentős része esetében a probléma pont abból fakad, hogy az adott kultúra eredendően nem rendelkezik az adott pszichoaktív szerre vonatkozó hagyományokkal, illetve ismeretekkel. A legtöbb nehézséget többnyire egy adott kultúra számára az idegen szerek okozzák. Ezek befogadása, elutasítása, az adott droghoz való viszony kialakulása hosszú folyamat. Láthatjuk például, miként zajlik immár fél évezrede ez a folyamat a dohányzás vonatkozásában, de sokkal kevésbé van ma még rálátásunk ugyanerre a folyamatra a heroin-, a kokain- vagy a kannabiszszármazékok esetében. Bár roppant keveset tudunk e folyamatokról, a szabályozó mechanizmusok e drogok


211

megjelenését és terjedését követően éppúgy beindultak a használók és környezetük, mint a társadalmi válasz szintjén. A fent tárgyalt önsegítő csoportok mellett ezt jelzik a különböző érdekképviseleti csoportok is, de azok az informális szinten működő mechanizmusok is, amelyek feltárása a jövő feladata lehet. Lehetséges irányok a drogprevencióban A droghasználat megszaladásának visszafogásában a „külső” dimenziókat, így a hozzáférést, befolyásolni szándékozó intervenciók, az úgynevezett kínálatcsökkentési stratégiák mindeddig nem sok sikerrel kecsegtettek. Ehhez járul még a közösségek felbomlása, s ily módon a társadalmi-kulturális kontroll megszűnése (Demetrovics és Pelle 2000). A tradicionális társadalmakban a szerhasználat minden esetben a kulturális térben, a kultúra által kialakított szabályok mentén történt, s ennek megfelelően többnyire az alkalmazkodást segítő, de azt legalábbis nem veszélyeztető szerhasználati formák alakultak ki az egyes társadalmakban. Egyrészt a közösségek felbomlása révén azonban ezek a kulturális szabályozó funkciók meggyengültek, illetve eltűntek, másrészt pedig a pszichoaktív szerek globális hozzáférhetőségének kialakulása nyomán a kultúrák számukra idegen pszichoaktív szerekkel találkoztak, amelyek használatára vonatkozóan nem rendelkeztek ismeretekkel, illetve szabályozó mechanizmusokkal. A közösségi kontrollfunkciók hiánya miatt kialakuló megszaladás a drogok használatában globális mértékű problémává nőtt. Hatékonynak azok a beavatkozási formák ígérkeznek, amelyek a keresleti oldal felől tesznek kísérletet a szabályozásra, különösen, amennyiben figyelembe veszik a drogok használatának hátterében megbúvó természetes emberi szükségleteket is. A kortárs közösségek, akár a droghasználó csoportok által kialakításra kerülő szabályok, hosszabb távon szintén alapjait képezhetik olyan új kulturális, szubkulturális szabályrendszereknek, amelyeknek szerepe lehet a droghasználat kontrollálásában. Ezek hatékonysága azonban egészen bizonyosan nem közelítheti meg a tradicionális kultúrák komplex szabályrendszerében működő kontrollfunkciókat. KÖVETKEZTETÉSEK Az utóbbi évek humánetológiai kutatásai felvetették, hogy az utóbbi időben markánssá váló, számos társadalmi-kulturális változás mögött a biológiai evolúcióból jól ismert, ún. megszaladási jelenség áll. A megszaladási jelenség alapját olyan, egymástól többékevésbé függetlenül működő rendszerek között kialakuló pozitív visszacsatolás képezi, amely különböző szelekciós korlátok között működik. Ezek egyike magára a preferenciára, illetve annak átadására vonatkozik, míg hasonló korlátot jelenthet a jelleg hordozójára történő szelekció. Jelen kutatásban rámutatunk arra, hogy míg az állati esetben a preferencia átadása egy nemen belüli genetikai rendszer kontrollja alatt van, addig az embernél ezt a szerepet a kulturális folyamatok játsszák. Az ember esetében a kultúra mint preferenciális rendszer teljesíti a legfontosabb elvárt követelményt, ami az evolúciós megszaladáshoz fontos, azaz, nagyrészt függetlenül működik.

212


Az emberi megszaladásokra fokozó hatással lehet az átadási mechanizmusok intenzitásának fokozódása (média), ami különösen az utóbbi időben vált döntővé. Ezzel párhuzamosan, a gazdasági-kulturális fejlődés számos esetben szüntetett meg ökológiai vagy szociális korlátokat, amelyek lehetővé tették egyes jellegek megszaladását. Az emberi megszaladási modell felveti annak a lehetőségét, hogy felismerve a szelekciós korlátok jelenkori megváltozását, megjósoljunk egyes jellegekben bekövetkező jövőbeli változást. Jelen ismeretünk szerint egy létező megszaladási jelenség tekintetében sem a kulturális preferencia sem a jellegre vonatkozó korlát nem képes visszafordítani a folyamatot. A rendszer szervezettségéből adódóan az egyetlen megoldásnak az tűnik, hogy a meglévő pozitív visszacsatolást egy magasabb szintű negatív visszacsatoláson alapuló rendszer komponensévé tesszük. A problémát azonban az jelenti, hogy egy ilyen megoldást csak egy globális szintű társadalom képes kialakítani. IRODALOM Buss, D. M. 2003. The Evolution of Desire: Strategies of Human Mating. New York: Basic Books. Csányi, V. 1988. Evolúciós rendszerek. Az evolúció általános elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. Csányi, V. 1999. Az emberi természet. Budapest: Vince Kiadó. Dawkins, R. 2007. Az önző gén. Budapest: Kossuth Kiadó. De Leon, G. 1995. Therapeutic communities for addictions: a theoretical framework. Int J Addict, 30, no 12, 1603–1645. Demetrovics, Z. 2000. Ecstasy: szakirodalmi áttekintés. Addictologia Hungarica, 8, 84–113. Demetrovics, Z. 2007a. Drog, család, személyiség. Különböző típusú drogok használatának személyiségpszichológiai és családi háttere. Budapest: L’Harmattan Kiadó. Demetrovics, Z. 2007b. A droghasználat funkciói. Budapest: Akadémiai Kiadó. Demetrovics, Z., Pelle, A. 2000. „Biztonságos szórakozóhely” program. Ajánlás, valamint elméleti és jogi háttéranyag a táncos szórakozóhelyek biztonságos üzemeltetéséhez. Addictologia Hungarica, 8, 433–441. Dunbar, R. 1996. Grooming, gossip and the language. London: Faber and Faber. Fisher, R. A. 1930. The Genetical Theory of Natural Selection. London: Clarendon Press. Foucault, M. 1996. A szexualitás története, a tudás akarása. Budapest: Atlantis. Forrai, J. 2003. A prostitúció. In: Forrai J. és Lőrincz N. Az utcai szociális munka a prostituáltak megsegítésének szolgálatában. Budapest: Wesley János Lelkészképző Főiskola. 1–49. Forrai, J. 2006. Gender issue in Hungary. In: Gender issue and HIV/AIDS in migrant community. AIDS and Mobility. Amsterdam: NIGZ. CD rom. 1–12. Fövényi, J. 2005. A cukorbaj és a metabolikus szindróma. B+V Medical Könyvkiadó. Gangestad, S.W., Simpson, S.A. 2000. The Evolution of Human Mating: Trade-Offs and Strategic Pluralism, Behavioral and Brain Sciences 23, 573–587. Rácz, J. (szerk). 2008. Az esélyteremtés új útjai: kortárs- és sorstárssegítéssel szerzett tapasztalataink. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

HUMÁNETOLÓGIA: AZ EMBERI VISELKEDÉS ÉS AZ EVOLÚCIÓS MEGSZALADÁSI JELENSÉGEK

Recommend Documents