Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Alapismereti és Szakmódszertani Intézet
Hon-és népismeret Kurzuskód: TA - 113
Régi idők története Interjú dédnagymamámmal
Helle Brigitta HEBVAAT. KEFO Óvodapedagógus szak Nappali tagozat 2. évfolyam
Kecskemét, 2015
Jászkisér 6200 lakosú, a Jászság keleti részén fekvő város. Nevét a település keleti oldalán hajdan keresztülfolyó Kis-ér nevű vízfolyásról kapta. Az első írott feljegyzés a Madarasi család birtokmegosztó oklevele Kysír-t, mint falut említi, 1391ben. Díszes címere sugallja a település hajdani gazdagságát, utal a keleti származásra, a harcos múltra, a Jászság egységére és a kun eredete. A Tisza folyó közelsége miatt határa évszázadokig nehezen járható mocsaras terület volt, ami a történelem viharaiban többször is megvédte a pusztulástól. A Tisza termékeny kiöntési területein, évszázadokon át jelentős mértékű dohánytermesztés folyt. Kisér a Jászság második legnagyobb földterülettel rendelkező települése. Jászkisér lakóinak többsége korábban a mezőgazdaságban dolgozott. A település gazdag történelmi és kulturális múltja, egykori lakosainak tenni akarása, a jelen nemzedékre is jótékony hatással van. A faluban két vallási felekezet él. A régi református templom 1657-ben épült, melyet a Tisza áradásai használhatatlanná tettek. A megrongálódott épületet 1758-ban építették újjá késő barokk stílusban, tornya 1770-ben épült fel. A régi katolikus templom 1773-ban készült el, ám 1905-ben lebontották, hogy a megnövekedett lélekszámú gyülekezetnek elegendő helyet biztosítsanak egy új templom emelésével. Az új neoromán-neogót építmény 1906-ban készült el. A kultúra intézményei, a Makovecz Imre által tervezett Művelődés Háza gazdag programkínálatával látogatók tömegét vonzza, a hozzá kapcsolódó Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény országosan elismert tárgyi és írásos anyagával a városi turizmus kedvelt célpontja.
A város legértékesebb szobra 1775-ben
készült Nepomuki Szent János szobor. Az 1930-ban felavatott I. világháborús emlékmű Telcs Ede munkája. A 2003-ban átadott Rákóczi szobor a Jászkisériek Baráti Egyesületének ajándéka. Kossuth Lajoshoz, akit a település
országgyűlési
képviselőjének
próbált
Jászkisér Városháza 1920-as években
megnyerni emléktáblát szenteltek a jászkisériek. A Városháza falán a 600 éves évfordulót szintén emléktáblán örökítették meg. Az egykori 1818-1901 városi rangot, 2009. július 1-jén kapta meg újra az egykori nagyközség.
1
Az interjúm alkalmával, az apai dédnagymamámmal beszélgettem, aki nagyon sok érdekes dolgot elmesélt. A régi életéből több olyan témát is érintettünk, melyről eddig nem beszélt ilyen nyíltan, ez meglepő volt számomra. Dédnagymamám 1922. május 7-én született egy jászkiséri tanyán. Ezen a tanyán töltötte gyermekkorát, itt cseperedett fel, leánytestvérével együtt. Dédimamám nagyszülei, és azok rokonai gazdag emberek voltak. Közülük került ki Magyarország első női szemészorvosa, Jászberény első főorvosa, de voltak köztük banki tisztviselők is. Ez a vagyon azonban elszállt, hiszen sok kár érte. A jószágokat elérte a lépfene, rossz idő volt a takarmánynövényekre, ráadásul egy félreértés következtében az egyik rokon – ezt dédnagymamám is az ő édesanyja elmesélésből tudja, így nem emlékszik már pontosan melyik rokon – hamis váltót írt alá. Ez az oka annak, hogy dédmamám szülei elszegényedett parasztemberek voltak. Dédnagymamám 3 elemi osztályt végzett (ma: általános iskola 1-3. osztály). Előtte otthon töltötte az időt a tanyán, hiszen óvoda akkoriban nem volt. 6 éves korától kezdett el dolgozni. Ketten őriztek a legelőn 100 db libát, és az otthoni aprójószágot is neki kellett ellátni. Etetni, vájút tölteni, tojásokat összeszedni.. Nagyon korán ébresztették fel hajnalban, sokszor még enni sem kapott eleget. 12 éves korától, már tudott főzni, így ő készítette el a napi ebédet és hordta ki a földre az ott munkálkodó szüleinek. Ez az időszak nem tartott túl sokáig, hiszen később neki is be kellett állnia a földmunkákba, markot kellett szednie. Ezen kívül szegfűt szedett, dolgozott a dohányföldön. A szegfűszedésért kapott fizettségen sarut kellett vásárolnia magának, amiben „kényelmesebben” tudta végezni ezt a munkát. A szedett dohányt felfűzték, simították. Feladata volt még a gyapot és a kenderszedés is. Ezekben az időkben, napszámban is dolgozott idegen földeken, itt kapálnia kellett. Ez mind nagyon kemény és fáradtságos munka volt. 18 évesen már megnyírhatta az angóra nyulat, aminek a szőréből sapkát, sálat font. Hamar megtanult „rofkázni” 1is. Nagyon sok pulóvert és bolerót készített. Ez volt az egyik kedvenc időtöltése. A hétköznapi munkák megoszlottak a nők és férfiak között, sok mindennek megvolt az adott napja, amikor végezték. A férfiak a földmunkákat és az egyéb nehéz fizikai munkákat végezték. A nők feladata volt a házkörüli teendők elvégzése, a gyermeknevelés, és a férfiaknak való besegítés is a földmunkáknál. A mosás hetente egyszer, általában hétfői napon történt fateknőben. Ehhez üstben melegítettek vizet és házilag készítettek szappant, amihez disznóvágáskor félretették a zsiradékot. A zsiradékot szódával és vízzel keverték egészen
1
Rokka: lábbal hajtott, kézi fonáshoz használt eszköz.
2
addig, míg a szóda össze nem marja a zsírt. A szappant bográcsban, pár órán keresztül főzték, majd formába öntötték, kihűtötték. A szappanfőzést a szappanfőző asszony végezte. A tiszta ruhát jó időben az udvaron kötélen, télen pedig a padláson szárították. Új ruhát ünnepekre kaptak. A család pénzügyeire az olvasás-írástudó legidősebb ember ügyelt. Mamámék esetében ezt a legidősebb asszony végezte. A munkát is ő osztotta szét, hogy ki mit végezzen. Munka közben sokat énekeltek. Aki a városban nem jól végezte a munkát, vagy ünnepekkor nem tartotta be a munkatilalmat, azt kicsúfolták, megszólták, volt, amikor büntetést is kapott. (A büntetés formájára mamám már nem emlékszik.). A jószágok miatt sok volt az állatok körüli teendő is. Mamáméknak voltak teheneik, tarka ökreik, sertéseik, lovaik és baromfiuk. A vajat is az asszonyok, lányok köpülték. A tejtermékből származó felesleget eladták a piacon. A frissen nem elfogyasztott húsokat felfüstölték, majd a kamrában vagy a padláson tárolták. Minden másfél hétben sütöttek kemencében házi kenyeret. ezt a legidősebb asszony végezte a háznál. A nagyobb takarítás szombati napokon történt, emellett minden nap felmázolták a padlót. Szombaton port töröltek, és sárga festékkel mázolták a földet. Seprűvel vagy csutakkal (ronggyal) végezték. Voltak olyan helyek, ahol a padlóba a seprű szálai által hagyott mintát különbözőképpen kombinálták, így díszítették a padlót. Amikor nem dolgoztak sokat kártyáztak dióval, fontak a fonóban, énekeltek, mulatoztak, télen olvasták a Bibliát. Gyertyával, petróleummal világítottak. Csuhéból, kukoricaszárból készítettek játékokat a gyerekeknek. Nagyon sokat szőttek, fontak, varrtak. A sors úgy hozta, hogy 16-17 éves korában szobalánynak kellett elszegődnie Jászkiséren, az ott élő német őrnagyéknál. Itt ketten dolgoztak. Ő volt a szobalány, Erzsike néni pedig a szakács és az egyéb házimunkákat is ő végezte. Mamám elmondása szerint, nagyon kedvesen bántak itt vele, sok minden megtanult, de mindig is úgy érezte, hogy ő meg van pecsételve, amiért szobalánynak kellett állnia. Az ő nagy álma az volt, hogy fodrász vagy varrónő lesz, ám ez sajnos nem valósulhatott meg. Az őrnagyéknál külön szobában laktak Erzsike nénivel. Csak vasárnaponként látogathatott haza a tanyára, de csak egy pár órára, (délután fél 2-től 5ig), hiszen a vasárnap esti program a mozi volt a munkaadóival. Itt nagyon jó helyük volt, páholyban ülhettek. Szobalányként a napi teendői voltak: 07:30-kor az ágyba kellett felszolgálnia az üres kávét a nagyságos asszonynak, aki ha épp karcsúsodni szeretett volna üres teát ivott reggelente. minden reggel 09:00-ra érkezett meg a házhoz a fodrász, akit fogadnia kellett
3
11:30-kor kellett megteríteni az ebédhez az asztalt, 12:15-kor pedig ebéd következett, ahol felszolgálnia kellett. Minden személyre 6 db evőeszközt kellett kitenni az asztalra. Ebédnél a levest dédimamámnak kellett kiszedni, de figyelni kellett, hogy csak a tányér karimájáig szedje. A főételt kétszer kellett kínálni. Étkezés közben a kredenc mellett kellett állni és figyelni. A desszert minden nap gyümölcs, vagy torta, sütemény volt. Este 7 órakor következett az ágyazás és a vízmelegítés a fürdőhöz. Téli időszakban 19:30-kor, nyári időszakban 20:00-kor volt a vacsora. A napi teendőkkel minden nap 20:30-ra végeztek Erzsike nénivel. Ha az őrnagyéknak bármilyen kérésük volt, csengővel jelezték. Minden szobának megvolt a „csengőszáma”. Pl.: hálószoba – 2 csengetés. Fontos volt, hogy egyenruhába az étkezésekhez és ágyazáshoz kellett csak felöltözni. Az egyenruha fekete ruhából, fehér kötényből és a fejen hordott fityulából állt. A szobalány feladatai közé tartozott még a napi cipőpucolás. A nagyságosék minden este kitették az ajtó elé a cipőiket, melyeket reggelre ki kellett pucolni. Földmunkák ideje alatt a ház ura is kint tartózkodott felügyelni a munkásaira a cséplőgépnél. Ekkor mamámnak kellett az ebédet kihordania. Őt a prádés kocsi szállította. Mikor megérkezett a birtokra, ott egy külön épületben egy szobában szépen megkellett terítenie az őrnagynak, így felszolgálva az ételt. Szigorúan be kellett tartania a feladatait, sem többet, sem kevesebbet nem dolgozhatott, így volt olyan, amikor Erzsike néninek „lopva” segített, például a gang felmosásában. Mamám elmondása szerint nagyon sokat tanult az őrnagyéknál eltöltött idő alatt. Itt tanulta meg Erzsike nénitől a zserbót és a ferdinánd fánk sütését is. Dédimamám az itt kapott fizetését magára költhette, neki nem kellett hazaadnia, mint sokaknak. Időközben kitört a háború. Az oroszok kifosztottak mindent, az őrnagyék elvesztették az összes vagyonukat, elmenekültek. Ekkor került mamám haza az otthonába. Ez idő alatt súlyos vakbélgyulladást kapott. A háziorvosuk be is szállította a saját életét kockáztatva a jászberényi kórházba, de ott nem akarták megműteni mamámat a háborús viszonyok miatt. Közben folyamatosan légitámadásokat kapott a város, így a pincékben kellett az embereknek megbújniuk. Az orosz katonák nem mertek a pincébe lemenni, hiszen attól féltek, hogy németek rejtőznek odalent. „Germán van?” A műtét csak másnap reggel következett be. A háború ideje alatt Jászkiséren nem történt nagyon nagy rombolás, hiszen csak átvonultak a városon. Hosszabb időt a környező településen, Pélyen töltöttek el. A fosztogatás viszont nagymértékű volt. Az orosz katonák fegyverrel kényszerítették az embereket a munkára. A férfiaknak fát kellett vágniuk, míg a nőknek főzniük kellett a konyhában, és kiszolgálni a katonákat. A fiatal lányokat nagyon féltették, bújtatták őket, hiszen rendszeres volt a nők 4
megerőszakolása is. A háborús idő alatt mamáméknál egy román katona tartózkodott, aki talán a németekkel kerülhetett a településre. Miután a román katona elment, mamám több levelet is talált, amit neki címzett ez a katona. 60 év elmúltával tudta meg, mit írt neki a katona. ezek a levelek többnyire köszönő, búcsú, és romantikus levelek voltak, melyek több verset is tartalmaztak A katona reménykedett a későbbi találkozásban. A háború elvonultával a város és az emberek igyekeztek visszarendeződni a régi kerékvágásba. Újra elkezdődtek a hétköznapi munkák, bálok. A lányokat az édesanyjuk kísérte a bálba, javában itt történtek a párválasztások. Akit az anya is jónak talált, ahhoz az emberhez mehetett feleségül a lány. Egy ilyen bál alkalmával ismerkedtek meg az én dédipapámmal, akit mamám szülei is örömmel fogadtak. Anyagi, társadalmi helyzetük egyenlő volt, így nem volt probléma a vagyon elosztásával sem. „Én kulák emberhez feleségül nem megyek, mert az lenéz!” A szüleik által megkezdett gazdálkodást később, már házaspárként folytatták. Számomra ez az interjú egyrészt megdöbbentő volt, hiszen olyan dolgokat tudhattam meg, melyekről eddig dédimamám soha nem beszélt. Másrészt, érdekes volt, mivel engem mindig is érdekelt a múlt, az emberek régi életmódja, szokásai. Kisebb koromban is sokat beszélgettem erről nagyszüleimmel, dédszüleimmel, de ennyire nyíltan még soha nem mesélt ezekről a dolgokról dédimamám. Valószínű a mai napig nyomott hagyott benne, hogy szobalányként kellett dolgoznia, a mai napig megbélyegzettként érzi magát emiatt. Nagy figyelemmel hallgattam a hátborzongató háborús időszakról mesélteket. Úgy érzem, hogy az idősek az eddiginél is nagyobb tiszteletet érdemelnek, hiszen olyan dolgokat éltek át, és hajtottak végre, melyek számunkra már elképzelhetetlenek.
Források Dédimamám által adott válaszok, történetekkel kiegészítve, az általam feltett kérdésekre www.jaszkiser.hu – Pintér Ferenc polgármester Köszöntő írása http://www.jaszkiser.hu/alap/index.php/component/content/article?id=24 www.jaszkiser.hu – Település történet http://www.jaszkiser.hu/alap/index.php/varosunkrol/telepules-tortenet 5
