Hol a boldogság mostanában? May 10

C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!

Hol a boldogság mostanában? 2010. May 10.

- Nincs boldogságom, hogy nincs egészségem - mondja a 82 éves Hartmann Antal, aki a Baranya megyei Túrony községben a legidõsebb férfi. - Mert a boldogsághoz három dolog kell: egészség, munka, család.

Az indiánosan ráncos öregúr a portája elõtt kapával gazolja a járdaszegélyt, amikor megszólítom a világ tán legközhelyesebb kérdésével, jelesül azzal: mi kell a boldogsághoz? Nem gondolkodik a válaszon, s nem tépelõdik azon sem, hogy elmesélje sorát. Megtudom, hogy 35 évig traktorosként dolgozott a helyi téeszben, sosem volt beteg.

– Engem a munka boldoggá tett – hajtogatja. – Most már alig tudok mozogni, ettõl szenvedek, de azért mindig csinálnom kell valamit.

A férnak öt gyereke és hét unokája van.

– Ha õk nem boldogok, én se vagyok az – mondja késõbb. – A feleségemmel 49 évet éltünk le. 2002-ben elvitte õt a szíve meg a cukor. Azóta nem volt nekem senki. Elõtte se, csak õ.

http://c-press.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 28 September, 2016, 06:39


– Sose veszekedtek?

– Dehogynem. Az ember néha elveszti a fejét.

– Min veszekedtek?

– Hülyeségeken. Kár volt.

– Hívõ ember ön?

– Katolikus vagyok.

http://c-press.hu




– Abban hisz, hogy találkozik még a feleségével?

– Ne kérdezzen hülyeséget! Az élet annyi, amennyit megélünk a földön, perccel se több. Addig kell igyekezni. A magamfajtának sose volt könnyû. Megéltem a Horthy-kort, a háborút, Rákosit, Kádárt, mindig nehéz volt, de aki akart, boldogult.

Napokon át vagy félszáz baranyai embert faggattam a boldogságról. Mintha összebeszéltek volna, annyira hasonlóak voltak a válaszok. Kortól, nemtõl, végzettségtõl, településtõl függetlenül mindenki ugyanazt érzi a boldogság feltételének, mint Túrony korelnöke. Legfeljebb annyi a különbség, hogy sokan nem a család, hanem az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák.

– Barátok, barátnõk, jó társaság, attól kellemes az élet – harsogja három huszonéves az egyik pécsi biliárdszalonban. Lányok is vannak a társaságukban.

– A szerelem? – vetem közbe. Csend szakad ránk, csak a golyók kopogása szakaszolja a hallgatást. Végül egy vakító fogsorú lány megszólal:

– A szerelem hatalmas dolog, de én mindig rámegyek.

http://c-press.hu




– Idegbaj – bólint rá az egyik fiú, majd hangot vált: – Amikor az emberre rátör a szerelem, még kakálni se tud keményet.

Pécsett a kertvárosi lakótelep egyik kocsmájának közönsége is a baráti társaság éltetõ erejét emlegeti. Hétfõ reggel nyolckor fél tucat bizonytalan tekintetû és járású férfi és két hozzájuk illõ asszony poharazgat három asztalnál. Valamennyien középkorúak, munkahelye egyiküknek sincs, többségük csekélyke rokkantnyugdíjból fizeti a cechet.

– Ilyet nekem ne is mondjon, hogy boldogság! – parancsol rám az 53 esztendõs Horváth Bertalan, akit a kilencvenes években bezárt szénbányától százalékoltak le.

– Boldogság nincs, legfeljebb az van, hogy boldognak hisszük magunkat.

A többieknek tetszik a válasz, s ezen felbuzdul:

– Akkor érzem magam jól, ha itt elbeszélgethetek a cimborákkal.

http://c-press.hu




– Én is – visszhangozzák a körülötte ülõk.

– Ma mirõl beszélgettek? – lököm tovább a szót.

Tanácstalanul egymásra néznek, percekig nem jut eszükbe, hogy mirõl is volt ma szó, végül az egykori bányász megunja ezt:

– Mindegy, nekünk így jó. A kocsmától ötven méterre, az egyik élelmiszerbolt bejáratánál virágot árul Gombócz Imréné – aki a vásárlóknak csak Marika. A haját gondosan vörösre festõ, jó megjelenésû, vidám tekintetû, 61 éves asszony családtagjai boldogulásán keresztül méri önnön boldogságát. Megtudom tõle, hogy vasútforgalmi végzettségét sutba dobva 30 éven át virágtermeléssel és -kereskedéssel foglalkozott. Ma már nyugdíjas, 35 ezret kap, s ez nem sokra elég, ezért ma is virágot árul. Nem panaszkodik, élvezi a munkát. Férje a rendõrségtõl ment nyugdíjba. A házaspárnak három gyermeke és négy unokája van. Nagyobbik lányuk és a fiuk ugyancsak rendõr, a kisebbik lány vendéglátós-szállodás diplomát szerzett, ám utána három évig nem talált állást. Most újságot árul.

– Boldog vagyok, mert a családom is az – mondja Marika, aztán rátér élete legnehezebb idõszakaira. – Amikor a férjem rákos lett, az tönkretett. Látni azt, ahogy meggyengül. Megmondtam neki: velünk kell maradnod, szükségünk van rád. És õ felépült, pedig nagyon nehéz mûtétje volt. Tavaly viszont elvesztettem az anyámat és a 62 éves bátyámat. Az szörnyû volt.

http://c-press.hu




Húsz éve meg anyagilag élt át válságot Marika családja:

– Fóliáztam, és a szedés elõtti éjszaka lefagyott három sátor krizantémom. Csaknem egy év munkája odalett. Nem tudtam a veszteségtõl aludni, végül annyira ment a dolog, hogy cukros lettem. Aztán rájöttem, nem szabad idegeskednem, és akkor nem leszek cukros. Azt mondtam magamnak: egy évet ki kell bírnunk kevesebb pénzbõl, az a lényeg, hogy összetartsunk. Van egy remek férjem, három jól nevelt gyerekem – mi baj érhet? Talpra is álltunk, a cukrom elmúlt, és a következõ évben már nem voltak anyagi gondjaink. Az újra meggyötört, hogy a lányom nem talált állást. Sorra elbukta a pályázatokat, emiatt nem volt pénze, és szenvedett attól, hogy tõlünk kellett kérnie. Most már nincs gondja, és ettõl megnyugodtam.

Az általam megkérdezettek közül sokan arról beszélnek, hogy bennük meglenne a készség a boldogságra, csak hát az állástalanság és az anyagi gondok rátelepednek mindennapjaikra.

– Itt a május, és az idén még nem volt munkám – vallja be a 34 éves, harkányi Csöre Csaba. – Tetõfedõként dolgozom egy vállalkozónak 2004 óta, és márciustól novemberig mindig volt munkánk. Megkerestem havi 150 ezret, abból félretettem annyit, hogy kihúzzam télen. De most már feléltem minden tartalékomat, úgyhogy én 80 százalékig boldog vagyok, mert van párom, vannak barátaim, de 20 százalékig boldogtalan, mert nem megyek semmire. Anyámmal lakom, és már álmaim sincsenek arról, hogy önálló házam lesz, vagy hogy autót veszek. Én igyekszem, de ha megszakadok, se viszem többre. A barátaim közül sokan külföldön dolgoznak, talán nekem is el kellene mennem innen. De én itthon szeretnék boldogulni. Nem kellene más, csak egy biztos állás. Akkor boldog lennék. Késõbb majd házasság, gyerekek, de biztos jövedelem nélkül erre nem is gondolhatok.

Gálosi Gyulának mindig volt munkája. A 63 éves, jó mozgású férfit Matty határában szólítom meg, ahol füvet kaszál. http://c-press.hu




– Mi kell a boldogsághoz?! – kérdez vissza csaknem hahotázva. – Hát sok pénz!

– Magának van?

– Nincs.

– Tehát nem boldog?

– Dehogynem – nevet újra.

– Akkor miért mondta, hogy sok pénz kell a boldogsághoz?

http://c-press.hu




– Mert így szokták mondani, nem? De szerintem nem az kell. Elég, ha annyi van, hogy az embernek jusson a legszükségesebbre. Nekünk jutott, fel is neveltünk békében három gyereket. A vasúton krampácsoltam 38 évet és 277 napot, most 72 ezer a nyugdíjam. Kovácshidán lakunk, a feleségem óvodás kísérõ napi négy órában, õ 40 ezret kap. Ez nekünk elég is lenne, ám az egyik fiunk meg az õ két lánya velünk él. A fiunkat több mint tíz éve elhagyta a felesége, senki se tudja, merre jár. A fiúnk így egyedül neveli a lányokat. Kell neki a segítség, ezért kaszálok most itt egy gazdának. De nem panaszkodom, örülök, hogy mindennap látom az unokáimat.

– Azt mondja, jutott régebben mindenre. Autóra?

– Ugyan, hogy jutott volna?

– Nyaralásra?

– Egyszer-kétszer a vasút beutalt.

– A foga iszonyú állapotban van. Az orvostól fél, vagy arra se jut? http://c-press.hu




– Voltam orvosnál, és arra számítottam, hogy 30 ezerbõl megúszom, de 480 ezer lenne. Akkor köszönöm szépen.

– Mennyi tartalék pénzük van?

– Semennyi! – vágja virtussal. – Azért amikor emelik a gázt vagy a villanyt, elkeseredem, mert nagyon ki vagyunk mi számolva. Aztán összehúzzuk magunkat, és kijövünk valahogy. Ha az erõm megmarad és a családom, akkor én boldog leszek mindig.

Pár kilométerrel odébb, a mattyi horgásztó egyik stégjén pecázik a 68 éves Rudolf Gyula. Reggel kilenckor jött, két bottal várja a kapást, most tíz óra, eddig egy háromkilós ponty meg egy törpeharcsa a zsákmány. A férfi valaha sikeres kereskedõ volt, két üzletet vitt a harkányi vásárcsarnokban. Így idézi a múltat:

– Mindenem megvolt, feleségem, fiam, pénzem, balatoni nyaralónk, háromévente új kocsit vettünk, bejártuk a világot. Boldog voltam, aztán minden összeomlott: 1990-ben meghalt a feleségem, 43 évesen elvitte a rák, 1991-ben meg meghalt a 22 éves fiam autóbalesetben. Egy barátja vezetett, és karamboloztak. Négyen ültek a kocsiban, a többiek meg se sérültek.

http://c-press.hu




A férfi hangja elcsuklik, nehezen folytatja:

– A munkába menekültem, de az sem segített. Pecázni se tudtam kijönni, féltem a magánytól. Két évvel késõbb összeismerkedtem egy asszonnyal, és összeházasodtunk. Volt neki egy ötéves lánya, õt a nevemre vettem. A párom tiszteli halottaim emlékét, elkísér a temetõbe, a virágot is õ választja. Szépen élünk, a lányát is sajátomként szeretem, de az a régi boldogság már soha sem jöhet vissza.

Megint elcsuklik Rudolf Gyula hangja.

– Szökik a törpeharcsa – intek a stég széle felé fickáló halacskára, hogy eltereljem a férfi figyelmét bánatáról.

– Menjen csak – legyint –, ha meg tud szökni, hadd éljen.

Balog Péterrõlmindenki azonnal láthatja, hogy elégedett. Az 51 éves, alacsony, kopaszodó férfi az elemi szegénységben élõ roma faluban, Alsószentmártonban lakik, nõs, három felnõtt fia és egy középiskolás http://c-press.hu




lánya van. A fiúk már elmentek, gyermekeik vannak, munkahelye, biztos jövedelme viszont egyiküknek sincs – ahogy 1989 óta Balog Péternek és feleségének sincs. A család 1988-ban épített kétszobás, teljesen be nem fejezett kockaháza romlásnak indult. Az örökké pénztelen családfõ mégse bánkódik: reggelente befogja kicsi fogatába bronzos szõrû szamarát, Rudit, s olyan arccal hajt végig a falun, mintha egy luxusautót vezetne.

– Igen, boldog vagyok – ismeri el büszkén. – És ez így is lesz, amíg a feleségem él. Gyerekkorom óta õt szeretem, és boldog vagyok vele.

Amikor ezt megosztom a feleségével, az asszony kuncog:

– Szépen adja.

– Miért, nem boldogok?

– Miért ne volnánk azok? Szeretjük egymást és a gyerekeinket.

http://c-press.hu




Martina, a pár 17 éves lánya közbeszól:

– Anyu, azért apu néha félrement.

– Félrement, félrement. Nem baj: a férfi az olyan.

Amikor elbúcsúzom tõlük, Balog Péter még megjegyzi:

– Nekünk muszáj boldognak lennünk, mert nagyon szegények vagyunk. Ha nem lennénk boldogok, csak rágódnánk a nincsen.

Amúgy a roma faluban szinte mindenki úgy véli: az egészség a boldogság alapja.

– A férjem tüdõrákos – sóhajt a falu központjában vásárolni induló, 60 éves Almási Mártonné. – Nincs már ereje, és azóta becsülete sincs. Amíg egészség van, minden van, utána semmi.

http://c-press.hu




Hartung József viszont nem õrlõdik azon, hogy elszállt az egészsége. A 89 éves férfi egy kerekes székben ülve napoztatja pergamenszínû arcbõrét a beremendi öregek otthona elõtt. Géplakatosként dolgozott 44 évet és 86 napot. Feleségével két fiút nevelt föl. Egyszerû körülmények között éltek, nem is vágytak többre.

– Mulatni szerettünk – avat be önnön boldogsága titkába. – Nekem egy pohár bor elég volt a jó hangulathoz, a danoláshoz, a tánchoz. A feleségemmel gyakran reggelig mulattunk. A kedvenc nótám az volt, hogy „Most van a nap lemenõben”. Immár igaz lett a dal.

Nevet saját szavain. Amúgy sok baja van: elsõ infarktusát 1984-ben kapta, a másodikat két évvel késõbb, hogy meghalt a felesége. A fér t azóta mûtötték epével, prosztatával, sérvvel, kétnaponta dialízisre viszik, de ez sem keseríti el.

– A fõ, hogy láthatom az unokáimat és a dédunokáimat. Az a boldogság. Régen a mulatás mellett kirándulni szerettem. Bicikliztem 15–20 kilométert. Gombát szedtem, pöfeteget. Egyedül mentem, zavart, ha valaki beszélt mellettem. Élveztem az erdõ csendjét. A család mellett ma is a nyugalom ad boldogságot. A nyugalom.

A BÉRES ALAPÍTVÁNY megbízásából a pécsi Fact Intézet felmérést készített arról, hogy a felnõtt magyar lakosság boldognak tartja-e magát. Az intézet ezer embert kérdezett meg, s kiderült, hogy hazánk polgárainak 13 százaléka véli magát nagyon boldognak. Honfitársaink kicsit több mint háromnegyede elég boldognak érzi magát, a tíz százalék viszont nem igazán gondolja magát annak, míg egy százalék http://c-press.hu




egyáltalán nem boldog. A megkérdezettek szerint a boldogsághoz elsõsorban szeretet, harmonikus család, egészség és megfelelõ munka kell. Fontos még az értelmes életcél, a barátság, a szabadidõ és az anyagi biztonság. Érdekes, hogy a gazdagságot senki sem ítélte „top tényezõnek”.

C-PRESS - Népszabadság Online

http://c-press.hu



Hol a boldogság mostanában? May 10

Recommend Documents