Kerületünkben öt iskolában kezdtük el a hittanoktatást ebben a tanévben, s bár a baptista bibliaismeretre jelentkezett gyermekek száma nem túl magas, de jó reménységgel vagyunk afelől, hogy a következő tanévben már a jelenlegi létszám többszörösét taníthatjuk. Arra kértem munkatársaimat, akik az én szerény egyfős gimnáziumi osztályomnál nagyobb csoportokat is oktathatnak, osszák meg a Bétel olvasóival az első hónapok tapasztalatait… KuT Amikor hallottam a hit- és erkölcstan kötelező bevezetéséről, még nem gondoltam, hogy hamarosan én is aktív résztvevője leszek. Tavasszal kaptam egy telefont, hogy lenne-e kedvem bibliaismeretet tanítani általános iskolában, Aztán két nap múlva az imaházban elhangzott a felhívás, hogy szükség lenne tanítókra a kerület iskoláiban. Azonnal éreztem, hogy ez nem lehet véletlen. Közel négy éve veszek részt a bibliaköri tanításban, de ott a 3-4 évesekkel foglalkozom, ezért egy kicsit tartottam attól, hogyan fogok elsős és ötödikes korú gyerekeket tanítani. Imában Isten elé hoztam ezt a dolgot, kérve, hogy adjon bölcsességet és mutassa meg, hogyan végezzem ezt a feladatot. Az eltelt majdnem három hónap különös és pozitív tapasztalatokat hozott. Az első évfolyamon egy kislányt tanítok, akivel nagyon hamar mély kapcsolat alakult ki: a barátjának tart és sok mindenről beszélgetünk. Nem ismeretlen előtte Isten neve, jár teaklubra és már a bibliakörre is lejött, bár kicsit nehezen oldódott fel. Az, hogy ő az egyedüli gyerek az órán, lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk olyan dolgokról is részletesebben, amik foglalkoztatják. Volt már arra is példa, hogy az adott tananyag alkalmazásával át tudtunk gondolni egy helyzetet, ami épp akkor bántotta. Ezen keresztül láthatta, hogy Isten igéje ma is érvényes. Ötödikben három fiú jár az órákra. Ez volt az egyik dolog, amitől féltem egy kicsit, az Úr azonban olyan tanítványokat adott, akik érdeklődőek, jól lehet velük dolgozni, szívesen vannak ott, pedig addigra már eléggé elfáradnak. Az órák jó hangulatúak, a humor sem hiányzik. Hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta ezt a lehetőséget, és így is szolgálhatok Neki. Az a reményem, hogy a gyerekeket egyszer majd a megtéréshez fogja vezetni az, amit ezeken az órákon hallanak és tanulnak Istenről, az Úr Jézus Krisztusról és élő hitre jutnak. Barbarics Katalin
14
Hitoktatás Ettől a tanévtől az általános iskolák első és ötödik, valamint a hat évfolyamos gimnáziumok hetedik évfolyamán kötelező az erkölcstan, illetve a helyette választható „hités erkölcstan” oktatás. Ez utóbbit az egyházak szervezik és biztosítják, a szülők választhatnak azon felekezetek hittanórái között, akik vállalják a hitoktatást. A tananyag meghatározása is az egyházak joga és feladata, abba sem az iskola, sem az állam nem szól bele. Az órák megszervezésében az iskola közvetítő szerepet lát el: felméri a szülői igényeket, felveszi a kapcsolatot az egyházakkal, és biztosítja a tantermet. Így szólnak az új rendeletek, melyek ez év szeptemberétől érvényesek. Nagy lehetőség ez nekünk, hiszen most már nemcsak szakköri jelleggel, hanem „kötelezően választható” tárgyként, órarendbe illesztve taníthatjuk a hitünket. Szeptembertől a Szent István téren levő Nádasdy iskolában tanítok bibliaismeretet. Egy ötödikes és – külön csoportban – négy elsős jár hozzám heti 1-1 órában. Mindkét évfolyamnak készült Bibliaismeret tankönyv, tanítói kézikönyvvel együtt. Mind a kicsiknek, mind a felsősöknek bibliai történeteken keresztül a legalapvetőbb igazságokat szeretnénk megtanítani Isten szeretetéről, a bűnről, a megváltásról, arról, hogy hogyan szólhat hozzánk Isten. Érdekes, hogy a hozzánk jelentkezett gyerekek családjainak egyike sem tartozik a felekezetünkhöz. Különböző okok miatt választották mégis a baptista hittant: volt olyan család, akik egy másik kisegyházhoz tartoznak, és minket éreztek magukhoz legközelebb állónak; más egy megismert ovis társ hatására; és olyan is volt, aki azt mondta, hogy az ő gyereke problémás, és egyszerűen csak egy jó közösséget keresett neki. Elgondolkodtatott ez abból a szempontból, hogy mennyi minden múlhat azon, hogy milyennek ismernek meg minket azok, akikkel akár felületesen – gyerekeink óvodájában, iskolájában vagy máshol – kapcsolatba kerülünk, milyen képük lesz rólunk. Nekem nagy élmény a kicsikkel lenni, mert ez a korosztály áll igazán közel hozzám: mindig elsősöket, másodikosokat tanítottam. Az egy szem ötödikes fiúval pedig azért különleges az óra, mert ott igazán az ő egyéni igényeire, problémáira szabva tudunk a Bibliával foglalkozni. Sokszor vannak kérdései, látom, hogy foglalkoztatja a téma, amiről beszélünk, és a szorgalmi feladatokat is nagyon lelkesen elkészíti. Volt egy olyan óránk, amikor a szavak nélküli könyvvel az evangélium összesűrített üzenetét mondtam el neki. Ebben benne volt egy rövid imádság is, a „megtérők imája”. Mondtam neki, hogy ezt majd otthon átgondolhatja még egyszer, és hogyha szeretné, bármikor elmondhatja Istennek. Erre ő azt felelte, hogy ő inkább most azonnal szeretné ezt megtenni. Imádkozzatok azokért a gyerekekért, akik így ránk vannak bízva, a következő szombati gyereknapért, amire meghívjuk őket, a szülőkért, akikkel jó lenne szintén kapcsolatba kerülni. Végül, új munkatársakra is szükség lehet. Felmenő rendszerben folytatódik az új tantárgy bevezetése, ez azt jelenti, hogy minden évben az elsősök és ötödikesek kezdik tanulni, és akik már elkezdték, azok folytatják. Tehát 4 év múlva fog minden általános iskolásra kiterjedni, addig pedig évről évre több órát jelenthet ez nekünk. Imatémánk, hogy kapcsolódjanak be többen, akiket Isten ebben a munkában akar látni. Sarkadi Kamilla A Kolonics György Általános Iskolában három elsős és két ötödikes gyermeknek tartok baptista bibliaismeret órát. Öröm és egyben nagy felelősség számomra ez a szolgálati lehetőség. Szeptemberben az első órán a két ötödikes kisdiákom elmondta, hogy ők a nyáron egy gyermektáborban elfogadták Jézus Krisztust személyes megváltójuknak. Lelkesen és szorgalmasan kutattuk együtt, hogyan keltezett Isten szava a Biblia, barangoltunk a bibliai időkben, helyszíneken. És hálát adtunk azért, hogy bármikor kinyithatjuk és olvashatjuk Isten szavát. Az elsős csoportban hárman vannak, közülük kettőnek a szülei gyülekezetünk tagjai. A harmadik kislány édesanyja látogatója gyülekezetünknek. Az egyik iskolában fakultatív órát is tartok két lelkes negyedikes kislánynak. Semmilyen egyházhoz nem tartoznak a szülők, de a kislányok nagyon hűségesen járnak a bibliaórákra. Az egyik kislány az elmúlt órán elmondta, hogy év eleje óta, amikor a szavak nélküli könyv alapján az evangéliumot mondtam el, ő azóta este mindig imádkozik. Kéri Istent, hogy bocsássa meg a bűneit. Hálával és örömmel tölt el az, hogy láthatom Isten igéjének munkáját a gyermekek szívében. Kérjük, hogy imádkozzatok ezekért a gyermekekért, és értünk tanítókért is. Berkes Mária
Hálaadás Több olyan konkrét dolgot, megtapasztalást is átéltem az elmúlt időszakban, amikért hálás lehetek a mi Urunknak. Kérdéseim voltak, nem tudtam, hogy mi Isten akarata egy-egy élethelyzetben, és az Úr többek között igehelyeken keresztül válaszolt. Az egyik ilyen volt például, amikor néhány héttel ezelőtt külföldön voltam, és ahogy sétáltam a városban, az egyik buszmegállóban a következő igevers volt kiírva: Jer. 29:12 „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket”. Több igeversen keresztül is megerősített az Úr: a Példabeszédek 16:3-ban ezt olvastam: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid”. A Zsoltárok 37. fejezetében pedig: „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit. Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik.” Hálás vagyok az Úr vezetéséért, melyet az elmúlt időszakban megtapasztaltam, azonban még inkább hálásak lehetünk Neki, azért az utánozhatatlan, Isteni szeretetért, amivel Ő már előbb szeretett minket. Több helyen is találkozhatunk a Hálaadással és annak szükségességével a Bibliában: Zsoltárok 42:6 „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” Zsoltárok 136:2 „Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 119:7 „Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet.” Efézus 5:20 „adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” 1Thesz.5:18 „szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” Filippi 4:6–7 „semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt, és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” 1Kor 2:9 „hirdetjük, amint meg van írva: amit szem nem látott, fül nem halott, és ember szíve meg nem sejtett, azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek” A hálaadást már itt a Földön kell megtanulnunk, akár teljesülnek kéréseink, akár nem, hálaadással, hittel kell elfogadni, amit az Úr megad nekünk, hiszen tudjuk, hogy az Ő akarata szent és tökéletes, mindannyiunk életében! Ehhez az szükséges, hogy naponkénti kapcsolatban legyünk az Úr Jézussal. Kol 2:6–7-ben ezt olvashatjuk: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is Őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” Hálás vagyok: az Úr Jézus haláláért, és feltámadásáért, hogy életet kínál ez által mindenkinek, „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez…” (Efézus 2:8) Azért, mert még tart a kegyelmi idő és még mindig lehet Őt választani. Az Úr Jézus hamarosan visszajön értünk, látjuk a jeleket, amelyeket világosan megmondott, mik azok az események, amiknek meg kell előzni az Ő eljövetelét. Láthatjuk, hogy ezek a próféciák napjainkban is folyamatosan beteljesülnek; Azért az ígéretért amit, nekünk adott: „mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a Mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” A Jelenések 4:9–11-ben található igeversekkel szeretném ezt a néhány sort lezárni: „És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett". Ámen. Hochbaum Tamás
Karácsonyi ünnep a baptistákkal 2013. DECEMBER 22-ÉN, VASÁRNAP 16– 19 ÓRÁIG A PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN. KAPUNYITÁS 15 ÓRAKOR. A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ ÉS A BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT NAGY ÖRÖMMEL HÍV MINDENKIT ARRA A NAGYSZABÁSÚ KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGRE, AMELYNEK A PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA AD HELYET DECEMBER 22-ÉN, VASÁRNAP. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉRŐL, HOGY A BAPTISTA GYÜLEKEZETEKKEL ÉS ISKOLÁKKAL EGYÜTT ÜNNEPELJÜK JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉT NAGYSZERŰ ZENÉVEL, ÜZENETEKKEL ÉS AZ ÖNZETLEN AJÁNDÉKOZÁS ŐSZINTE ÖRÖMÉVEL. A közel háromórás programra az Újpesti Baptista Harangzenekar hangol fel, majd a nemzetközi hírű Baptista Központi Énekkarral közösen énekelhetjük a legismertebb karácsonyi énekeket szimfonikus kísérettel. Papp Jánosnak, a baptista egyház elnökének ünnepi üzenete előtt Szabó Balázs és zenekara énekelteti meg az Aréna közönségét, majd a baptista iskolák gyermekkórusát és pedagógusait köszönthetjük a színpadon a baptista fenntartású szociális intézmények képviselőivel együtt. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Cipősdoboz Akció vezetője, Révész Szilvia szerez nekünk megható pillanatokat, ahogy ismert közéleti személyiségekkel jelképesen átadja az idei év cipősdobozait, és beszámol arról a csodáról, amit a cipősdoboz jelent immár tíz éve. Az ünnep végéhez közeledve Pintér Bélát és barátait üdvözölhetjük a színpadon egy fantasztikus gyermekkórussal együtt, amit Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének karácsonyi üzenete követ. Az áldáskérő imádság után egy örömteli közös dallal zárul a „Karácsonyi ünnep a baptistákkal”.
A RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, AMELYET HELYRE SZÓLÓ MEGHÍVÓVAL IGAZOLUNK VISSZA. AZ ARÉNÁBA TÖRTÉNŐ BELÉPÉS CSAK EZZEL A MEGHÍVÓVAL LEHETSÉGES Információ és regisztráció: Magyarországi Baptista Egyház Tel.: 06-1-352-9993
[email protected] www.baptist.hu 15
Néhány gondolat az együttmunkálkodásról KÉPZELJÜK EL, HOGY AZ ÁCS MESszerszámai konferenciát tartanak. Kalapács testvér elnököl, de számosan javasolják, hogy távozzék a gyűlésről, mert túl zajos. Kalapács testvér így válaszol: „Ha távoznom kell ebből a műhelyből, akkor Csavar testvérnek is mennie kell. Újból és újból körül kell fordítani ahhoz, hogy valamit elérjenek vele.” Csavar testvér fölszólalt: „Ha akarjátok, távozom, de Deszka testvérnek is mennie kell. Minden munkája felszínes. Erőfeszítéseiben nincs mélység.” Ekkor Deszka testvér így felelt: „Vonalzó testvérnek is vissza kell vonulnia, mert mindig méregeti az embereket, mintha ő lenne az egyetlen, akinek igaza van.” Vonalzó testvér panaszkodott Csiszolópapír testvérre: „Neki is távoznia kellene, mert annyira durva, és az ellenkező irányban dörzsöli az embereket.” Erre nagy volt az összevisszaság. E beszédek közben belépett a Názáreti Ács. Elkezdte napi munkát. Fölkötötte kötényét, odament a gyalupadhoz, hogy szószéket készítsen, ahonnan prédikálja az evangéliumot. Használta Kalapács, Csavar, Deszka, Vonalzó és Üvegpapír testvéreket és az összes többi szerszámot. A napi munka után, amikor a szószék elkészült, Fűrész testvér felemelkedett és megjegyezte: „Testvéreim, megfigyeltem, hogy mindnyájan együttmunkálkodtunk az Úrral.” TER
EGY HÍRES ORGONAMŰVÉSZ orgonahangversenyének szünetéhez érkezett. Abban az időben az orgonákat egy másik ember lábereje működtette. A szünetben az orgonafújtató megjegyezte örömében: „Kiváló hangversenyt adunk ma a hallgatóknak.” Az orgonista lenézően válaszolt a fullánkos megjegyzésre: „Kérem, uram, én adom ezt a hangversenyt.” Az orgonafújtató bosszús lett. A hangverseny második fele elkezdődött, aztán hirtelen elhallgatott az orgona. A hallgatóság kíváncsi volt rá, hogy mi történt. Az orgonista tudta ezt. Hátrament az orgona mögé, és alázatosan bocsánatot kért az öreg orgonafújtatótól: „Igaza van, uram, mi adjuk a hangversenyt, nem én.” Aztán tovább folytatódott a kiváló hangverseny. A „mi” el tudta végezni azt, amit az „én” nem tudott megtenni. Az Atya bennünk munkálkodik, és el kell ismernünk, hogy együttmunkálkodunk áldott Urunkkal. Pál apostol ezt így fejezte ki: „Mi Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 9:4).
16 14
Mikeás 7:1–9, 18–20. „Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrikcsavarják az ügyeket. Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön büntetésed napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar! Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is ellensége. De én az URat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.” Mikeást úgy is nevezik, hogy az adventi próféta, aki arra teszi próféciáiban a hangsúlyt, hogy figyeljetek az Istenre, várjátok az Istentől a szabadítást. Mikeás nevében is benne van az örömüzenet. A neve azt jelenti, hogy „kicsoda olyan Isten, mint Te”, ahogy a 18. versben látjuk. Ha figyelmesen olvassuk az első részt, nagyon ráhangolódik a szívünk, hogy tényleg ilyen borzasztó az állapot. Mindenütt, az emberi kapcsolatokban, a társadalomban a korrupció, a pénzhajhászás tölti be az ember életét. Az emberi problémák és nyomorúságok ma nagyon ha-
sonlítanak ahhoz a korhoz, amiben Mikeás próféta élt. Fölsorolja azt a sok nyomorúságot és társadalmi problémát, ami korát jellemzi, és azt mondja: minden megtörténhet a nép között. De egyetlen egy dolog biztos: az Istennel nem történhetik meg, hogy nem lesz hűséges az ígéretéhez. Isten hűséges ahhoz az ígérethez, amit az ősöknek, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett, és az, az egész nép ígéretévé vált. Örökkévaló ígéretté vált az Isten népe számára. A mai hívő ember számára is ugyanolyan biztos ígéret, amilyen volt Ábrahám idején. „Én megsegítelek, megszabadítalak, megáldalak téged.” Olyan ritkán mondják el örvendezve, hogy boldog vagyok, mert minden jól megy, hogy megharcolom a harcaimat és tudok győzni. Ha meg nem tudtam, hiszem, hogy holnap győzni fogok. Olyan kevés derűs hang jelenik meg ma a gyülekezetekben is. Inkább a bajok, nyomorúságok hangosak. Ezzel egymást is fárasszuk, és belevisszük abba a keserűségbe, ami gyökeret ereszthet a szívünkbe. Továbbá azt mondja, Nem lehet emberekben bízni. Sőt azt mondja konkrétan, hogy „ne is bízzatok emberben”. Hóseásnál olvassuk, hogy milyen nagy ez a próbatétel. Sőt, kereszt, amikor Isten azt mondja, hogy: mégis próbáld hordozni. Próbáld szeretni, kiszeretni belőle a megbízhatatlanságot. Nagyon súlyos követelmény ez, Isten nem is mindenkinek adja ezt az utat csak, mint lehetőséget, hogy ez a kiváltképpen való út, és az isteni szeretet útján meg lehet változtatni a másik embert. Ne számíts arra, hogy majd te megváltoztatod, mert csak Isten szeretete segíthet arra, hogy talán megváltozik. A nagy váltás, erre az életre terápiaként itt van előttünk: „De én az Urat várom!” Lehet ez egy makacs felkiáltás is: ki akarok ebből szállni, másként akarom. Én kőkemény elszántsággal csak Istenre nézek, nem az emberekben bízom. Mert hiszek abban, hogy megváltoztathat engem is meg másokat. is. Nem azt jelenti, hogy én távol vagyok mindezektől, vagy fölötte vagyok ezeknek a bűnöknek, és mindig megbízható vagyok. Mert minket is utolér, amit így folytat Mikeás: „ha elesem, akkor felkelek.” Én is elesem, mint a
többiek, de fölkelek. Én is sötétségben járok, de az Úr az én világosságom. Egy csomó ellentétpárt állít fel. Azt mondja, én is ebben a társadalomban élek, ilyen családi viszonyok között, nekem is vannak harcaim saját családomon belül, hogyne volnának, „de én az Úrtól várom a segítséget!” Hiszem, hogy Ő megszabadít, és gyönyörködni fogok az Ő igazságában, mert nem én akarom megoldani a konfliktusokat. Ettől adventi próféta Mikeás, hogy „de én az Urat várom”. Ebben, van egy nagyon lényeges gondolat – és újra mondom, hogy ne tegyük magunkat függővé emberektől – hogy én is olyan leszek, ahogyan ő viszonyul hozzám. Ha ők tüskések, én is az leszek. Jobb, ha nem emberektől teszem magam függővé, hanem Istentől. Tedd magad függővé Istentől: „de én az Urat várom!” Sokkal nehezebb így élni, ha nem sodródom a többiekkel együtt. De én nem vagyok olyan, mert „én az Istentől várom a szabadítást.” Ez nem gőg, ez nem fölényes magatartás, hanem egy tudatos, önmagamat újra meg újra figyelmeztető parancs. Én az Istenre támaszkodom. „A súlyos gondok mit használnak, a sóhaj, sok bánat mit ér?” A kesergés, hogy milyen ez a világ, hogy már nincs barátság, nincs szerelem, nincs házasság, nincs már családi élet, mert nem érünk rá, már nem is beszélgetünk. Mire megy el az időnk? A sok jajszó mit sem ér, de én az Istenre figyelek, hogy kiemeljen engem és fölszabadítson engem. Mi az, ami fölemeli a lelkünket, ha engedjük? Amit Mikeás ír Istenről. Azt mondja: „Ha elesem, nem óv meg az eleséstől, de erőt ad, hogy fölkeljek. Ne félj, hogy elesel. Persze, hogy elesel, ember vagy, de föl fogsz kelni, mert Isten erőt ad a nyomorultnak, a gyöngének. Engedd, hogy megerősítsen, és ha elszürkül minden, Ő a világosság. Talán kicsi fényt ad, de az elég, hogy tapogatózva előbbre jussunk. Hordoznom kell a bűnök következményét. Meg is érdemlem, vagy inkább így mondom: szükségem van rá, mert ezek a harcok fognak emberré tenni, edzeni. Fogadjam el úgy, mint Isten pedagógiai eszközét. De az Isten végső szava a kegyelem. Ebben a leggyönyörűbb az, hogy az én peres ügyeimet Isten hordozza, nem
kell ügyvédhez szaladni. Azt mondja, hogy majd Ő intézi peremet és igazságot szolgáltat nekem. „Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt?” A mi bálványaink csak követelnek tőlünk. A pénz-isten követel, hódolatot követel. Az igaz Isten az, aki figyelmes és kegyelmes Isten. A legkedvesebb gondolat a 18. versben: „Az Úrnak abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” Ez az Isten kedvtelése, hogy kegyelmez. Gyönyörű gondolat, hogy Isten kedvét keressük akkor, amikor megengedjük, hogy kegyelmezzen nekünk. Őszinte szívből jövő bűnbánatra meg van a válasza: Kegyelmezem!! Higgyük el, hogy Isten kegyelmes. Ő abban leli gyönyörűségét és kedvét, hogy megkegyelmez nekünk, mert ennyire szeret minket. Ha ez igaz – és ez igaz – akkor nem kell annyit keseregnünk, nem kell annyi jajszót kiabálnunk, mert az Isten végső szava az, hogy hűséges az ígéretéhez. Ez az Ő kedvtelése. Ahogyan játszadozik az állatokkal, a teremtett világ élőlényeivel, gyönyörűségét leli teremtményeiben és ez az Ő kedvtelése, hogy kegyelmét adja nekünk és újra irgalmas lesz hozzánk. Eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja. Mi ne halásszuk ki onnan, nem is lehet. Az Úr Isten elveti, vessük el mi is a bűnöket, a magunkét is, a másokét is. Higgyünk abban, hogy a kegyelmes Istennek van akkora hatalma, hogy újjáteremt mindnyájunkat. Lehetnek újak a kapcsolataink, mert megromlott, összetört emberi kapcsolatokat lehet még úgy összekötni, ragasztani, hogy látszanak a törésvonalak, látszanak a régi nyomorúságok, de mégis lehet belőle új élet. Ő messzire dobja el a vétkeinket, de csak akkor, ha megvalljuk. Dobjuk el mi is a régi sérelmeinkkel együtt, a bánatokat is, amik már úgy hozzánk nőttek, hogy már alig tudjuk letenni, mert már úgy megszoktuk, hogy nyomnak minket. Dobjuk el, és higgyünk abban, hogy Isten kedvét leli abban, hogy kegyelmes hozzánk és embertársainkhoz is. Így áldjon meg bennünket is, hogy hozzá méltóként várjuk az Ő eljövetelét. Áldott Adventot – reményteljes jövőt, reményteljes várakozást! Gyaraki Péter
Urunk azt szeretné, hogy úgy élnénk napjainkat, mintha az utolsót élnénk. John Wesley-t egyszer megkérdezték: „Mit tenne, ha tudná, hogy ma visszajön Jézus?” A nagy igehirdető ezt válaszolta: „Pontosan azt tenném, amit erre a napra terveztem.” El tudod ezt te is mondani?
ELVÉGEZTETETT „Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt." Ján. 17:4 Jézus Krisztus halála Isten akaratának történelmi beteljesülése volt. Helytelen dolog, hogy Jézus Krisztust mártírnak tekintsük. Halála nem egy vele történt szerencsétlenség, amit meg lehetett volna akadályozni. Halála volt földre jöttének a célja. Ha megbocsátásról beszélsz, ne arra építsd mondanivalódat, hogy Isten Atyánk, tehát megbocsát, mert szeret. Ez meghamisítja Jézus Krisztusnak Istenről adott kijelentését, feleslegessé teszi a keresztet és akkor a megváltás csak „sok hűhó semmiért". Ha Isten megbocsátja a bűnt, egyedül Krisztus haláláért teszi. Másképpen nem tud Isten az embernek megbocsátani, mint Fia haláláért, és Jézus azért lett Megváltó, mert meghalt. „Látjuk, hogy Jézus... a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg" (Zsid. 2:9). A legmagasztosabb diadalének, amely valaha is fülébe zúgott a rémült világnak, ott hangzott el a kereszten: „Elvégeztetett!" (Ján 19:30). Az ember megváltásában ez az utolsó szó. Bármi is homályosítja és megkisebbíti Isten szentségét az ő szeretetének helytelen beállításával, az mind meghamisítja azt a kijelentést, ami Jézus Krisztusban adatott. Soha ne támadjon benned olyan gondolat, hogy Jézus Krisztus szánalomból és könyörületből pártunkat fogja Istennel szemben, vagy hogy azért lett átokká, mert együtt érzett velünk. Jézus Krisztus átokká lett értünk Isten akaratából (Gal. 3:13). Ennek az átoknak borzalmas jelentőségére ráeszmélve a mi részünk az, hogy elítéljük a bűnt; a szégyen és a bűnbánat Isten nagy irgalmának ajándéka. Jézus Krisztus gyűlöli a gonoszt az emberben, és a Golgota fejezi ki ezt a gyűlöletét. (Részlet: Osvald Chambers: Krisztus mindenek felett, Evangéliumi Kiadó)
17 15
Találkozunk! Egy lelkipásztor egyszer meghirdette, hogy a következő vasárnap a mennyországról prédikál. A következő hét folyamán egy gyönyörű levelet kapott egy idős férfitól, aki nagyon beteg volt. A levél egy része így szólt: „A jövő vasárnap ön a mennyországról beszél. Nagyon érdekel az az ország, mert ott már ötvenöt év óta egy nagyon világos szerződés szerint nekem tulajdonjogom van. Ezt pénz és ár nélkül kaptam. De az ajándékozó hatalmas áldozat árán vásárolta meg nekem. Nem azért őrzöm, hogy majd nagyobb árat kérjek érte, mert a szerződés átruházhatatlan. Az nem üres telekre vonatkozik. Több mint fél évszázada, anyagokat küldök át oda, amelyekből a világegyetem főépítésze otthont épít, amit sohasem kell átalakítani vagy javítani, mert tökéletesen megfelel majd nekem egyénileg, és sohasem avul el. A termeszek sohasem áshatják alá a fundamentumait az örökkévalóságban. A tűz nem árthat neki. Az özönvíz nem moshatja el. Sohasem kell lakatokat és zárakat helyezni az ajtajaira, mert sohasem léphet gonosz ember abba az országba, ahol lakni fogok. Most már csaknem teljesen elékészült a házam, és én is csaknem kész vagyok, hogy odamenjek, és ott lakjam békességben mindörökké, és nem félek attól, hogy elutasítanak. Egy mély, árnyékos völgy van a mostani lakóhelyem és a között a hely között, ahova hamarosan elutazom. Nem érhetném el Isten városát anélkül, hogy át ne mennék az árnyékoknak ezen a sötét völgyén. De nem félek, mert legjobb Barátom már átment ugyanazon a völgyön nagyon régen, és elűzte homályát. Összekapcsolódtunk egymással azóta, hogy először megismertem őt ötvenöt évvel ezelőtt, és írásos formában őrzöm ígéretét, hogy sohasem feledkezik meg rólam és soha nem hagy magamra. Velem lesz, amint átmegyek az árnyak völgyén, és nem tévedek el, ha vele maradok. Remélem, a rádión keresztül majd meghallgatom az ön vasárnapi prédikációját a mennyországról, de ebben nem vagyok bizonyos. A mennyei menetjegyemen nincs meg az utazás dátuma, és az nem menettérti jegy, meg poggyászt sem vihetek magammal. Igen, teljesen kész vagyok az elmenetelre, és talán nem leszek már itt, amikor ön a következő vasárnapon róla beszél, de egy napon ott találkozunk.”
18
Néhány nap különbséggel kétszer is a budafoki temetőben találkozott a gyülekeztünk. Először augusztus 30-án Lovász Józsefné testvérnőtől, aztán szeptember 3-án Bicskei Józsefné testvérnőtől kellett végső búcsút vennünk. Mindkét alkalommal a gyülekezet korábbi lelkipásztora Kovács Géza és jelenlegi lelkipásztora Kulcsár Tibor hirdették a vigasztalás igéit. Bicskei néni 1918 áprilisában született, tehát igazán hosszú élettel ajándékozta meg az Úr Jézus. Családjában ő volt a hit embere. Az utolsó órákig kitartott ebben a küldetésében, hiszen az utolsó években leányával együtt élve minden nap olvasta Isten igéjét és imádkozott. S amikor ezt már nem tudta tenni, kérésére leánya minden nap felolvasta neki a soron következő bibliai szakaszokat. Nagyon szerette a gyülekezetet, s az építkezés időszakában fáradhatatlanul szolgált, elsősorban a konyha frontján. Bár az utolsó években már testi gyengesége miatt nem tudott eljönni imaházba, de többekkel is telefonkapcsolatot tartva – elsősorban Juhász Tivadarné testvérnő segítségével – szinte naprakész információi voltak: tudta, miről szólt az igehirdetés, imádkozott a betegekért és mindig megkérdezte: jönnek-e új megtérők a gyülekezetbe. Isten különös ajándéka volt számára, hogy alig néhány napot kellett kórházban töltenie. Amikor a gyenge szív már nem bírta tovább a terheket, Isten hazahívta őt. Ez is válasz volt imáira. Lovász néni hazament az Úr Jézushoz. Amikor a hír eljutott hozzánk, tudtuk, hogy olyan valakitől kell búcsút vennünk, aki rengeteget imádkozott a gyülekezetért. Hosszú éveken keresztül újra és újra elmondta, mennyire szereti, mennyire akarja Isten előtt hordozni a gyülekezetet és ez az ő szájából nem volt üres ígéret. Ismerős volt számára a szenvedés, talán ezért is tudott azonosulni, együtt érezni minden szenvedővel. Egészen fiatalasszonyként igen hosszú időre ágyba kényszerítette a betegség, de Isten kegyelméből felépült. Amikor leánya Budapesten maradt, mert itt ment férjhez, akkor férjével, Józsi bácsival úgy döntöttek: ők is jönnek és segítenek a mindennapok terheinek hordozásában. S ezt nem csak a családban, de a gyülekezetben is áldozatkészen, örömmel tették. Sok-sok évig szinte elképzelhetetlen volt gyülekezeti vendéglátás úgy, hogy abból Lovász néni ki ne vette volna a részét. Majd húsz évvel ezelőtt – nem sokkal férje halála után – daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Először úgy gondolta megy ő is a papa után, de aztán egyik látogatásnál már egészen másként fogadott minket: „Úgy látszik, maradnom kell és most már maradni is akarok, ha ez az Úr terve”. Pedig igen hosszú és fájdalmas kezelések voltak még előtte, de felépült és szolgált a családban, az unokák közt és sok-sok imádsággal a gyülekezetben is. Ha valaki ránézett, úgy tűnhetett Erzsike nénivel egy kicsit megállt az idő. Bár sok fájdalma volt, sokféle betegség látogatta, de mindig mosolygott, mindig derűs volt. Nemigen sejtette senki, aki nem ismerte a születési adatait, hogy 87. évét is betöltötte. Ha találkoztunk, elmosolyodott, s arra a kérdésre „hogy van”, mindig azt válaszolta: Jól. És néha tréfálkozva hozzátette: „mosolyogjunk, akkor azt hiszik, jól vagyunk!” Ez a mosoly szinte védjegyévé vált. Amikor olyan fiatalok között említettem a halálhírét, akik nem régen érkeztek a gyülekezetbe, visszakérdeztek: Ugye, az a néni, aki mindig mosolygott? Régen készült haza, a mennyei hazába. Jó pár éve azért imádkozott, hogy ha lehet, készítse fel az Úr a szeretteit is arra, hogy neki el kell menni. Szívében ő már elkészült, s minden túlzás nélkül állíthatjuk: várta a percet, ahogy a menyasszony várja a vőlegényét. LOVÁSZ NÉNI ÉS BICSKEI NÉNI HAZAMENT. A HELYÜK ÜRES ÉS AZ IMÁDKOZÁS SZOLGÁLATÁBAN VALAKINEK A HELYÜKRE KELL ÁLLNI. SZÉP ÉS FELELŐSSÉGTELJES ÖRÖKSÉGET HAGYTAK MAGUK UTÁN ÉS SOK DRÁGA EMLÉKET, AMIT MINDANNYIAN SZERETETTEL ŐRZÜNK.
Hogyan tudunk másokat Istenhez vezetni? Sokan sokféleképpen vélekednek erről a kérdésről; vannak, akik azt az álláspontot képviselik, hogy az Istennel való viszony teljességgel magánügy. Mindenki maga felelős magáért, s épp ezért jogában van eldönteni, hogy akar-e hinni vagy sem, nem lehet senkit kényszeríteni. Ez az állítás tulajdonképpen igaz is, hiszen valóban mindnyájan egyéni felelőséggel rendelkezünk az életünket illetően. „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” – olvassuk a korinthusi 2. levélben az 5. részben. Igen ám, de ez az igeszakasz ezzel még nem ér véget, hiszen így folytatódik: „Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg.” – azaz mivel tudjuk, hogy a földi élet után ítélet következik, ezért mindent megteszünk, hogy erre a tényre felhívjuk embertársaink figyelmét. Nem hiszem ugyanis, hogy tisztességes dolog egy olyan információt megtartani, ami mások életére is komoly hatással van. Vegyünk egy egyszerű példát ennek szemléltetésére: ha például tudjuk, hogy életveszélyesen megrongálódott egy híd, akkor nem tarthatjuk meg ezt a tudást magunknak, hanem akit csak lehet, figyelmeztetnünk kell erre. Sőt, még meg is büntetnének minket, ha ezt elmulasztanánk megtenni, és teljesen joggal, hiszen veszélyeztettük embertársainkat. A törvény valahogy úgy fogalmazza meg ezt a bűntényt, hogy „gondatlanságból elkövetett emberölés”. Ez után a kis gondolati kitérő után térjünk vissza a lélekmentés kérdésére! Hogy van az, hogy a hétköznapi életben nem tekintjük magánügynek azt, hogy figyelmeztetjük-e a környezetünket vagy sem, a hit dolgában meg magánügyként kezeljük ugyanezt a kérdést?! Hiszen senki sem születik hívőnek! Senki sem tudja azt, hogy Isten bocsánatára és kegyelmére van szüksége annak érdekében, hogy megmeneküljön az örök kárhozattól! Tehát, nem magánügy a lélekmentés kérdése. Természetesen, hinni senki helyett nem tudunk, tehát az Isten mellett való személyes döntés valóban magánügy. Pál apostol szavait idézem a római levélből: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?” Elég gyakori kifogás, hogy én nem
vagyok olyan, hogy könnyen megnyíljak, én félek, ha beszélni kell. Hát, igen… A félelem rossz tanácsadó. Ha elhatalmasodik rajtunk, akkor teljesen megbénítja a lelkünk. A Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint, Jézus pont azért jött, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” Pál apostol így biztatja a siralomházból szeretett lelki gyermekét, Timóteust: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”. Igen. Csak Isten jelenlétével, az Ő Lelkének erejével magyarázható az, hogy sokan épp a nehéz, életveszélyes helyzetekben válnak bátor tanúbizonyságokká, pedig emberileg ilyenkor kellene a legjobban meglapulni, a legjobban beolvadni a többi ember közé. Nikodémus élete kiváló példa erre, hiszen először éjjel ment Jézushoz, értetlenkedett, majd a későbbiek során mégiscsak Jézus követőjévé vált. De sokáig csak titokban, ám Jézus halála után bátor bizonyságtevő lett, hiszen királyi temetést rendezett szeretett Mesterének... Élete jól példázza azt a változást is, amelyen mindnyájunknak végig kell mennünk, hiszen senki sem születik kereszténynek, azaz krisztusinak, hanem csak az újjászületés csodája által lehetünk Isten országának polgáraivá. Pál apostol így magyarázza ezt az efézusi testvéreknek: „Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor ’távol’ voltatok, ’közel’ kerültetek a Krisztus vére által. Mert egykor ’sötétség’ voltatok, most azonban ’világosság’ vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” Ebből az igéből azt is megérthetjük, hogy Isten feladattal bízta meg az Ő gyermekeit. Nemcsak magunkért élünk. Ragyognunk, világítanunk kell. Ez a feladatunk. Úgy hozta az élet, hogy a nyár elején néhány napot Hévízen töltöttünk, s az egyik délután egy rövid kirándulást tettünk a környéken. Már esteledett, amikor átautóztunk egy kis falun, s megláttunk egy még nyitott Mézeskalács Múzeumot. Betértünk. Ahogy nézegettük a szebbnél-szebb alkotásokat megakadt a szemem egy fali mondáson, természetesen ebből a kedvelt csemegéből készítve. Ez állt rajta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” Megdobbant a szívem, olvasva ezt a csodálatos bizonyságtételt, s önkéntelenül is kiszaladt a számon a kérdés: „Így is gondolja, vagy csak úgy kiírta ezt a mondatot?”. „Óh, nekem nagyon megtetszett ez a mondás – válaszolta –, ezért írtam rá a képre.” „S azt tudja-e – folytattam a
beszélgetést –, hogy honnan származik?” „Egy korábbi látogatótól úgy hallottam – felelte –, hogy Rákóczi Györgytől.” „Hát az igaz – vette át a szót férjem –, hogy Rákóczi György komoly hívő ember volt a feleségével Lorántffy Zsuzsannával együtt, oly annyira, hogy még lova nyeregtáskájában is tartott egy Újszövetséget, de a mondás nem tőle származik, hanem az általa is oly sokat olvasott Bibliából, mégpedig a Római levél 8. részéből. Ha van egy Bibliája, ki is keresem rögtön.” Mint kiderült nem volt se neki, se a családjának. Megígértük, hogy feltétlenül küldünk neki egyet, ha hazaérünk. Örömmel fogadta az ajánlatot, s reményeink szerint meg is kapta, és rendszeresen tanulmányozza is. „A világ ugyanis sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”, éppen úgy, mint ahogy az etióp főember is sóvárgott az élő Isten után annak idején. Ez is abban a bizonyos Római levélben van megírva, mégpedig pont ugyanabban a részben, mint a beszélgetést elindító fali mondás: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” Akkor meg mitől félnénk!? Legyünk bátor bizonyságtevői Istennek! Kulcsár Anikó Az egyik egyetem igazgatóját arra kérte egy diák édesapja, hogy rövidítsék meg a tanulmányokat, hogy fia rövidebb idő alatt megszerezhesse diplomáját. Az elnök ezt válaszolta: „Minden attól függ, hogy mit akar nevelni a fiából. Amikor Isten tölgyfát akar növelni, akkor száz évet fordít rá. De ha csak sütőtököt növel, ahhoz két hónapra van szüksége.” *** „Hogyan tértél meg?” – kérdezték egy szakaszvezetőtől, miután hazatért a frontról. Ezt a választ adta: „Volt egy gyalogos a csapatban, aki Máltán tért meg, mielőtt Egyiptomba mentünk. Szörnyű perceket szereztünk ennek a keresztyén katonának. Egy éjszaka nagyon fáradtan és átázottan tért vissza az őrségből a laktanyába. Mielőtt lefeküdt volna, letérdelt imádkozni. Fejéhez vágtam a csizmáimat, de ő csak tovább imádkozott. Másnap reggel ott találtam a csizmáimat gyönyörűen kitisztítva az ágyam mellett. Ezzel válaszolt arra, amit tettem. Ez teljesen összetörte a szívemet, és még aznap megtértem.” Az az őr, aki nem riasztja a lakosságot tűzvész esetén, súlyosan vétkes kötelességének elhanyagolása miatt. Az az orvos, aki azt mondja, hogy nincs bajunk, miközben halálos betegség van bennünk, hamis barátunk. Az a lelkipásztor, aki nem szól prédikációiban a pokolról, sem nem hűséges, sem nem szeretetre méltó.
19
VENYERCSÁN LÁSZLÓ
KI VÁRNI TUD Oly jó Istenre csendben várni – Istennel rövid a messzi út, hisz nemcsak az út, a cél is Ő, s nem veszít időt, ki várni tud. Oly jó Istenre csendbe várni, gyermekként, boldog önfeledten; nagy műve rejtett s titok úgy is amit cselekszik keze csendben, Oly jó Istenre csendben várni, a világ bármit is felelne… Ajándéknál is nagyobb néha a várás győzelmes kegyelme
TÚRMEZEI ERZSÉBET
Kivonás Hétből kivonok hatot, marad egy. Harmincból kivonok huszonkilencet, marad egy. Háromszázhatvanötből kivonok háromszázhatvannégyet, marad egy. Kivonom a holnapot, marad a ma. Mert a holnapot ráhagyhatom másra: a Mesterre. Azért tanítgat türelmesen esztendők óta erre az egyszerűnek látszó, s mégse olyan egyszerű kivonásra.
Egy lelkipásztor egy napon a mennyországról prédikált. Másnap reggel találkozott egyik gazdag gyülekezeti tagjával, aki így szólt: „Lelkipásztor testvér, ön jó prédikációt mondott a mennyországról. Mindent elmondott róla, csak azt nem említette, hogy hol van a mennyország.” „Ó – válaszolt a lelkipásztor –, boldog vagyok a ma reggeli lehetőségnek. Csak most érkeztem a hegy túlsó oldaláról. Ott van egy kunyhó, ahol egyik szegény gyülekezeti tagunk él. Nagyon beteg, ágyban fekszik és lázas. Ha elmegy oda, és visz neki élelmiszert és így szól: »Testvér, hoztam ezeket az ennivalókat a mi Urunk és Megváltónk nevében«, és azután előveszi a Bibliáját, és elolvassa a 23. zsoltárt, majd letérdel és imádkozik, és ha még ezek után sem látta a mennyországot, akkor kifizetem a számláját.”. Másnap reggel ezt mondta a gazdag gyülekezeti tag: „Lelkipásztor testvér, láttam a mennyországot, és tizenöt percet töltöttem a mennyben olyan bizonyosan, mint ahogy most ön engem hallgat.”
20
Tapolcai beszámoló Magyarországnak, hála Istennek, egyre kevesebb az olyan sötét foltja, ahová ne ért volna el Krisztus evangéliuma. Nyugat-Magyarországon azonban a Balatonfelvidék egyike azoknak a területeknek, ahova alig. Különösképp Tapolca és környéke, ahol klasszikus értelemben nincs evangéliumi hívő közösség. Sőt, az elmúlt évszázadokban sem volt. A Fiatalok az Élet Küszöbén diákszervezet minden évben tart négy héten keresztül egy angoltábort Keszthelyen, ahol a segítők hívő fiatalok. Ezeknek a fiataloknak nem csupán a tábori munka a feladatuk, hanem a táborozók elérése az evangéliummal. Ezen túlmenően minden délután pár órát arra áldoznak, hogy Keszthelyen, illetve Balaton-szerte hirdessék az evangéliumot személyes beszélgetések keretében. Így jutott el két éve Galambos András többedmagával Tapolcára azzal a céllal, hogy ugyanígy hirdesse az örömüzenetet. A városban különös nyitottsággal fogadták őket és az üzenetüket. Ugyanakkor nagy lelki, szellemi sötétséget láttak a helyi fiatalok szívében. Ezután egy évvel később ismét ellátogattak ugyanide, és ismét hirdették az örömhírt, amit a fiatalok bandába verődve hallgattak. Ilyen nagy nyitottsággal nagyon kevés helyen találkoztak, mint ami ebben a térségben van. Ezt követően idén nyáron András többünket meginvitált, hogy vegyünk részt, egy kéthetes misszióban, aminek célpontja Tapolca volt. Amint elmesélte a tapasztalatait a városról, helyiekről, mi is felbátorodtunk, és örömmel elfogadtuk a meghívást. A konkrét célunk nem csupán az volt, hogy lemegyünk és elmondjuk minden léleknek az evangéliumot, azután hazajövünk, hanem részesei szerettünk volna lennie az életüknek. Azt gondolom ez sikerült, sokukkal sikerült kialakítani jó kapcsolatot és azáltal, hogy mi is és ők is beengedtük egymás életébe a másikat, tudtuk igazán jól képviselni és jól bemutatni azt az életet, amit Krisztusban élünk. Délelőttönként a szállásunkon tartottunk magunknak áhítatot, együtt imádkoztunk, tanulmányoztuk az Igét. Délutánonként pedig kimentünk az utcákra, terekre és megszólítottuk a fiatal generációt egy kérdőívvel, aminek a végén az ő véleményük és álláspontjuk meghallgatása után, nekünk is volt lehetőségünk elmondani a mienket. Továbbá szerveztünk nekik két nagyobb szabású programot, itt kivittünk röplabdát, hálót, palacsintát, frisbee-t és játszottunk, beszélgettünk, előadást tartottunk nekik. Öt napon keresztül lehetőségünk volt egy helyi angoltáborban szolgálni, amit egy misszionárius házaspár szervezett. Az a sötétség és egyben nyitottság, amiről korábban hallottunk, valóban jelen van ezen a helyen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy körülbelül százötven fiatallal oszthattuk meg az evangéliumot személyesen. Ez alatt a két hét alatt engem személy szerint nagyon sokat formált Isten. Nagyon nehezen engedtek el bennünket, és mi is nehéz szívvel hagytuk ott ezeket a drága fiatalokat. Jó volt látni, ahogy Isten dolgozott és járt előttünk. Hiszem, hogy ez nem csak két hétig tartott és Isten megkönyörül ezen a térségen. Szeretnénk tovább tenni ezt a munkát, és havi rendszerességgel alkalmakat tartani Tapolcán. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy a gyülekezetet magunk mögött tudhatjuk ebben a szolgálatban is. ifj. Gyaraki Péter
Tegyük fel, hogy az egyik bankban minden reggel 1440 dollárt bocsátanak rendelkezésedre egy feltétellel: amit a kapott összegből nem használsz fel a nap folyamán, azt holnapra már elveszíted. Vajon mit tennél? Minden centet felhasználnál minden nap a legjobb módon. Igenis van ilyen bankod, és ennek neve az IDŐ. Minden reggel kapsz 1440 percet. A szabály az, hogy elveszted azt a percet, amit nem invesztálsz be valamilyen jó cél érdekében. Holnapra már semmi nem marad a mából.
LUKÁTSI VILMA
Az Úrral dicsekszik lelkem
Az Úr vezet
Október második felében hoztuk kisfiunkat először a gyülekezetbe, hogy Isten színe előtt együtt imádkozzunk az ő egészséges testi és lelki növekedéséért, hogy mire Marcika Mártonná cseperedik, elkötelezett szívű tanítványává váljon az Úr Jézusnak. Tibor ekkor a 34. Zsoltárt olvasta fel: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. Kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Gyermekünk születése során valóban átéltük, hogy Isten megsegíti az övéit. Egy rutin vizsgálat során derült ki, hogy el kell indítani a szülést. A szülésznő utólag elmesélt egy hasonló esetet, amikor a szülőszobáról már nem értek át időben a műtőbe – ami kb. 20-30 m-re volt –, mert addigra a baba elvérzett... Az ügyeletes orvos ezt az egészet úgy summázta, hogy „hát igen, az élethez szerencse kell”. A saját orvosom – aki éppen szabadságon volt – később azt mondta, amikor a hírt hallotta, hogy „erre a gyerekre felülről nagyon vigyáztak”. Hiszem, hogy ez valóban így volt, és erre utalt Tibor a gyermekbemutatáson, de én pontosan tudtam, hogy az idézett zsoltár nem csak ezért volt nagyon is találó és igaz rám. Néhány évvel ezelőtt még azzal a gondolattal kellett megküzdenem, hogy lesz-e valaha családom, férjem és gyermekeim – és ha őszinte vagyok magammal szemben, akkor be kell vallanom: „rettegtem” attól, hogy egyedül maradok. Sajnos ezt a félelmemet néhány ember is erősítette körülöttem, akik szerint én tehetek róla, hiszen magam választottam ezt a „vallásoskodást” – és ki akar egy ilyen nővel élni... A társtalanság állapotában az volt a végső reménységem: tudni akarom, hogy működik-e az Isten ígérete, és ezt csak akkor fogom megtudni, ha nem magam akarok „megoldást” keresni, hanem az Úrban bízom. Amikor most visszanézek az elmúlt néhány évre, eszembe jut, hányszor imádkoztam „Uram, nem akarok önmagamért élni”. Az Úr meghallgatta imádságaimat. Bőven elmúltam már 30 éves, amikor megismertem a későbbi férjemet. Amikor összeházasodtunk, tele voltunk örömmel és reménységgel, hogy talán még nem vagyunk túl idősek ahhoz, hogy gyermekeink legyenek, és egészséges, szép család legyünk. Szinte azonnal szerettünk volna gyermekeket, de a várva várt gyermekáldás elmaradt. Eltelt egy év… kettő… három, és bár rajtunk kívül is sokan imádkoztak értünk, meg kellett küzdeni azzal a gondolattal, hogy talán nem lehet gyermekünk. Ennek kapcsán is találkoztam „jó akaratú” emberekkel, akik különféle szellemi praktikákat ajánlottak, hogy bekövetkezzen a várva várt esemény, de – hála az Úrnak – Gézával együtt mindig szeretettel, de határozottan meg tudtuk vallani, hogy mi csak a teremtő és életet adó Istenben bízunk. Az élet Tőle van, a gyermek az Ő ajándéka, ezért csak Tőle kaphatjuk, és csakis Tőle várjuk ezt a csodálatos ajándékot. Gyermekkoromban olyan természetes volt, hogy van családom: szüleim, testvéreim, nagyszüleim, és eszembe sem jutott, mi lenne, ha nem lennének. Nem gondoltam, hogy ez ajándék, és nem is értékeltem őket úgy. Ma viszont már teljesen bizonyos vagyok benne, és hittel vallom, hogy a családom, a kedves férjem és a kisfiunk Isten ajándéka. Szabó Molnár Tünde
Emlékezzetek! És mintha csak tegnap történt volna, Halljátok meg ismét az elhívást! És dobbanjon rá újra szívetek, ne kívánjatok soha, soha mást! Akármi lesz… Az Úr vezet… Az elhívás nem sima útra szólt, És nem vert nektek hidat a vízen, A víz víz maradt, az élet élet. De – járni tanított a tengeren… A víz felett… Az Úr vezet! Szürke, nehéz köd borul reátok. Sokan inganak, sokan elesnek, – Testvéreim! De ti álljatok meg! Mert rajta kívül bármit is kerestek, Kudarcba fúl… Vezet az Úr… Higgyétek el és ma még erősebb Legyen bennetek a drága tudat Hogy bármi sötét köd is száll reátok, A felhők között ott fénylik a napi Egyszer előtör izzó sugárral, S akit elhívott szent elhivatással, Boldog lesz, hogy nem lett hűtelen. Mert vezet az Úr, Vezet… Szüntelen…
TÚRMEZEI ERZSÉBET
JÖN A MEGVÁLTÓ! Jön a Megváltó, meleggel, fénnyel tölti be házunk! Csak jól vigyázzunk, hogy észrevétlen el ne haladjon, s itt ne maradjunk mi a sötétben! Szép karácsonyfa nem elég nékem. Nem elég semmi. Jön a Megváltó: Őt magát vágyom szívembe venni. Olyan lesz akkor, mintha minden nap karácsony lenne! Puha jászolként vár a szívem rád: Végy, Uram Jézus lakozást benne!
21
Vidám példatörténetek Presbiteriánus lelkészek csoportja Skóciában konferencián vett részt. A szünetben közülük többen kimentek a környékre, hogy lássák a szép tájakat. Éppen odaértek egy folyóhoz, amin ideiglenes híd ívelt át. Nem figyelték meg a feliratot, amin az állt, hogy a hídon átkelni veszélyes, és kezdtek fölmenni a hídra. A közelben levő hídőr utánuk rohant, és meg akarta őket akadályozni. Az egyik lelkész így szólt hozzá: „Ne féljen, mi mindnyájan a konferencián részt vevő presbiteriánus lelkészek vagyunk.” A válasz így hangzott: „Nem törődöm vele, hogy önök kicsodák, de ha nem jönnek vissza a hídról, mindnyájan baptisták lesznek!” *** Nagyon fontos, hogy naponta csöndességben együtt legyünk Istennel. Annyira fontos ez, hogy amikor nem tesszük, mások is észreveszik. Ez volt az eset, amikor a négyéves Bandika hibát követett el, mert kiöntött valamit a szőnyegre. Édesanyja hangosan kezdett vele pörölni. A kis pszichológus élesen a következő megjegyzést tette: „Mami, ugye elfelejtetted Jézust kérni, hogy segítsen neked kedvesnek lenni a mai napon?” *** Egy gazdag, de excentrikus férfi a halálos ágyához hívatta lelkipásztorát, orvosát és egyik politikai barátját. Megmondta nekik, hogy nem ért egyet azzal a hagyományos nézettel, hogy az ember nem viheti magával a pénzét, amikor meghal. Így szólt: „Én elviszem az enyémet!” Elővett három borítékot, és átadott egyet-egyet mindegyik barátjának. Megmagyarázta, hogy a borítékokban 30 ezer dollár van egyenként, és azt akarja, hogy mind a három férfi dobja a borítékot a sírjába, amikor már leengedték a koporsóját. A temetésen mindhárom férfi ott állt halott barátja koporsójánál, ahogy kérte, és tényleg beledobtak egy-egy borítékot a koporsó tetejére a sírba. Amikor azonban visszatértek a temetőből, a lelkipásztort nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, ezért megvallotta az orvosnak es a politikusnak: „A gyülekezetnek annyira szüksége volt a pénzre, hogy kivettem 10
22
ezret, es csak 20 ezret dobtam a sírba.” Az orvos sem takargatta tettét és elismerte, hogy kivett 20 ezret, mert klinikájának ennyi volt a tartozása. A politikus megdöbbent az elhunyt férfi két barátjának a becstelenségen, és büszkén kijelentette: „Szégyellem önöket, uraim. Én a teljes összeget magában foglaló csekket dobtam be a sírba.” *** Janka felkiáltott: „Nagymami, nem akarom, hogy megmosd az arcomat.” Nagymama ezt válaszolta: „Gyere csak gyorsan, én naponta
háromszor mosakodtam, amikor olyan kicsi voltam, mint te.” Janka rátekintve nagymamája arcára ezt mondta: „Igen, és nézd meg, hogy milyen ráncos lettél!” *** Néhány kisgyermek egy öregotthonba látogatott, és ott föltettek egy pár kérdést a bentlakóknak. Az egyik kisleány ezt kérdezte egy nénitől: „Hány éves a néni?” „Kilencvennyolc” – válaszolta a megkérdezett hölgy. A gyermeket nagyon meghatotta a válasz, és csodálkozással kérdezte tovább: „Az 1-nél tetszett kezdeni?”
Csaknem mindenkivel megtörtént már, hogy rossz vonatra szállt, amely éppen ellenkező irányba vitte, mint ahová menni szándékozott. Lehet, hogy időben rájött a tévedésére, s még indulás előtt átszállt a megfelelő vonatra. Szülővárosomnak Siegennek a pályaudvarán már sok emberrel megesett, hogy rossz vonatra szállt. A Kölnbe induló vonatok ugyanarról a vágányról indulnak, mint azok, amelyek Hagenbe tartanak. Amikor lakatostanuló voltam; minden délután a Hagenbe tartó gyorsvonaton utaztam. Egy délután néhány munkatársammal ültem a vonatban. Ekkor – indulás előtt öt perccel egy idős néni szállt fel nehéz batyuval a hátán. Segítettünk neki lerakodni, mire azt mondta: „Hála Istennek, végre letehetem ezt a nehéz terhet.” Észrevettem, hogy kölni tájszólással beszél. Halkan mondtam a barátaimnak: „A néni biztosan nem ebbe az irányba akar utazni!” Mire az egyik így felelt: „A néni örül, hogy végre ülhet; nem küldhetjük el újra!” „De azt sem engedhetjük, hogy ellenkező irányba vigye a vonat!” Végül is megkérdeztem: „Mama, hova akar utazni?” „Kölnbe” – felelte. Mire én: „Csakhogy ez a vonat épp az ellenkező irányba megy Hagenbe.” A néni megrémült, azonnal összeszedte a holmiját, és kiszállt a vonatból. És nagyon hálás volt nekünk, hogy figyelmeztettük. Sok ember hasonló helyzetben van! Számtalan közülük téves úton halad. Ellenkező irányba utazik, így sohasem ér célba. Jézus Krisztus tanítványainak ezért
az a feladatuk, hogy az embereket figyelmeztessék, és megmutassák az utat, amely az örök hazába vezet. Mi, keresztyének, bizony vétkesek vagyunk, ha engedjük, hogy mások megmaradjanak tévhitükben. Ilyen kiáltók és figyelmeztetők voltak a bel- és külmisszió atyái. Isten megbízatását teljesítették az Ige szava szerint: „Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha Igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek bűnös vagy, meg kell halnod! – és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal bűne miatt, de te megmentetted lelkedet" (Ez 33:7–9.) Az idők során az ilyen „kiáltókat” gyakran gyűlölték, megszégyenítették, gyalázták, sőt meg is ölték. Hiszen a legtöbb ember azt hiszi, hogy a helyes úton jár. El vannak telve egy olyan optimizmussal, amely veszélyes lehet. Ismeretes, hogy az embereket nagyjából három csoportra oszthatjuk: optimistákra, pesszimistákra és realistákra. Az optimisták mindent rózsaszínben látnak. A pesszimisták mindent reménytelenül sötétnek. Csak a realisták látják a dolgokat úgy, amint vannak. Kortársaink között sokan vannak, akiket az ún. „amerikai optimizmus” tölt el. Ezek hasonlóak ahhoz az amerikai férfihoz, aki levetette magát egy felhőkarcoló 80. emeletéről. Már a 10. emeletnél zuhant, amikor így szólt: „Nem
Válaszok az adventi kérdésekre 1. Várakozás. 2. Malakiás – Bemerítő János eljöveteléről, Zakariás 3. fejezet a Sarjadékról. 3. A négy évszázad miatt, amikor nem volt új próféta és új kijelentés. 4. Nem volt új próféta és új kijelentés. 5. Maga Isten (1Móz. 3:15), de Jób is elfogadható – tudom hogy az én megváltóm él. (Jób. 19:25.) 6. A kígyónak az Éden kertben. 7. Ézsaiás próféta. (7, 9, 11, 40-55 stb. fejezetek.) 8. Bálám – 4Móz. 24:17. 9. Ézsaiás - Ész. 7:1. 10. Velünk az Isten. 11. Az Isten a szabadító. 12. Mikeás próféta Mik. 5:2. 13. 40 nappal feltámadása után. 14. Olajfák hegyéről.
15. Ugyanúgy, ahogy elment, az ég felhőivel. 16. Két angyal Jézus mennybemenetele után (Csel. 1:11). 17. Pl. Mt 24. 18. Péter apostol 2. levelében (2 Pét. 3:9). 19. 2Pt. 3:9 Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 20. Izrael. 21. A látható jelekből következtethetünk a várható eseményekre – tehát a történelem és a természet jelei utalnak Jézus visszajövetelére. 22. Olajfák hegyére. Zak. 14:3-4. 23. Zak. 14:4-5. 24. Igen, de nem abban az értelemben, hogy beavatkozhatunk Isten döntésébe. 2Pt. 3:12-14.
kell félnem, hiszen idáig még semmi bajom nem történt!” De éppily veszélyes lehet a pesszimizmus is. Ha mi keresztyének sötéten látók leszünk, akik előtt már semmi kilátás nincs, akkor erőnk fogytán vagyunk, közel a kétségbeeséshez. A híres udvari prédikátor, Adolf Stöcker (1835–1909) joggal óvott a hamis optimizmustól, de ugyanakkor a nem kevésbé veszélyes pesszimizmustól is. Egyik ünnepi ige· hirdetésében így kiáltott fel: „A pesszimizmus az egyetlen talaj, amelyben semmiféle növény meg nem terem.” Legyenek a keresztyének realisták: olyan emberek, akik helyesen látják és értékelik a dolgokat. A mindenható nagy Isten, akit Jézus Krisztus által Atyánknak nevezhetünk, a téves útról a helyes, igaz útra visz bennünket. Aszáffal együtt hálásan valljuk ebben a szenvedésekkel teljes világban: „De én mindenkor veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz engem” (Zsolt 73:23–24). Igéjével és Szellemével vezet bennünket biztos úton az idők sötét homályán át. A keresztyén ember megtapasztalhatja: Is-ten kegyelme elégséges mindenre! Gyakran megálltam a Bázel melletti Riehen temetőjében – Jakob Vetternek, a német sátormisszió megalapítójának sírja előtt. Bizonyságtétele nyomán sokan találtak oda Istenhez. Közvetlenül halála előtt lediktálta feleségének, mit írjanak a sírkövére. Minden temetőlátogató olvashatja: „Szegény bűnös voltam, de Jézus halála által megtaláltam az életet. És egész életem során megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme elégséges, egészen a mennyei Jeruzsálem gyöngykapujáig.” Isten Igéje és Isten kegyelme által mi emberek megtalálhatjuk a helyes utat, megmaradhatunk azon, és egyszer elérhetjük dicsőséges célunkat. (Részlet A. Wunderlich: Isten oltalmában c. könyvből Evangéliumi Kiadó ) A BUDAFOKI BAPTISTA GYÜLEKEZET LAPJA Felelős: Kulcsár Tibor lelkipásztor Tördelés: Hödl Mária. Borító: Molnár Tünde Címünk: 1221 Bp. Péter-Pál u. 17. e-mail:
[email protected] www.istenhaza.hu Készült: Maximumprint Bt. Nyomda Felelős vezető: Sztasák Árpád. Telefon: 06-70-312-6633
Isten Háza Imaházunk megközelíthető: a 47-es villamossal, vagy a 33-as, 233E, 214-es, 114-es, 58-as, 250-es, 141-es, 213-as autóbusszal a Savoyai Jenő térig, onnan 5 perc séta.
23
