Ackermanné Kelı Kamilla
Iskolaegészségügy
Iskola-egészségügyi törekvések a XIX–XX. század fordulóján: az egészségtan beépülése a hazai tantárgyi rendszerbe Az egészség fogalma a történelem folyamán sokat változott. A XIX–XX. század fordulóján már nem csupán a betegségek hiányát jelentette. Új fogalom jelent meg a köztudatban, az egészségügyi felvilágosítás, amely a kuruzslás háttérbe szorítását, a higiénia széleskörő térhódítását és a fertızı betegségek terjedésének megakadályozását tőzte ki célul. Magyarországon, különösen a XX. század elején az egészséges életmódra nevelés szorosan összekapcsolódott a nacionalizmussal. A családi élet védelme, valamint az egyén saját maga iránt érzett felelıssége a nemzet megmaradásának és felemelkedésének zálogát jelentette. E tanulmány célja, hogy bemutassa, milyen változásokon ment keresztül a hazai iskolaegészségügy a múlt század fordulóján, s hogy hogyan kapcsolódott össze az addig párhuzamosan haladó közegészségügyi fejlıdéssel az iskolaorvosi intézmény létrehozása. A korszakot olyan egyéniségek neve fémjelzi, mint Trefort Ágoston, Markusovszky Lajos, vagy Fodor József. Elkötelezett munkájuknak köszönhetıen 1882-ben középiskoláinkban az egészségtan önálló tantárggyá vált. A századforduló egészségneveléssel foglalkozó pedagógiai irodalma még feltáratlan. Az 1930-as években meginduló orvostörténeti kutatások az iskola-egészségügyet figyelmen kívül hagyták. Ez indított egy válogatott bibliográfiaelkészítésére, amely az egészségnevelés 1867– 1939 közötti magyar nyelvő irodalmát győjti össze, és e dolgozatban jelenik meg elıször. A könnyebb használhatóság kedvéért tematikusan rendeztem az iskolaépület és az oktatás higiéniájával, az élvezeti szerekkel, a testi neveléssel és az egészségtan tanításával kapcsolatos mőveket. A bibliográfia az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumállománya alapján készült.
A magyar iskola-egészségügy helyzete a századfordulón A XIX. sz. végén az orvostudomány fejlıdésével bizonyossá vált, hogy az eddig százezrek halálát követelı, a népességet megtizedelı járványok a higiéniai szabályok betartásával visszaszoríthatók. A zárt, kis légterő, zsúfolt iskolák járványügyi szempontból mindig kiemelten veszélyesnek számítottak. Ezért a századforduló évtizedeiben sorra jelentek meg az iskolai egészségügyet szabályozótörvények, rendeletek. Az 1876. évi XIV. tc. a „Közegészségügy rendezésérıl”, valamint az ezt módosító 1887. XXXVIII. tc. és az 1908. XXXVIII. tc.-ben az iskolák tisztántartására és a tanulók egészségügyi ellátására vonatkozó paragrafusok is helyet kaptak. A Közegészségügyi Törvény szabályozta az iskolák (óvodák) és a gyermekek egészségügyi hatósági felügyeletét, és elıírta a legfontosabb egészségügyi szabályok tanítását is. Az 1876-os törvény hátránya, hogy az
iskolák szempontjából csak a járványügyi bejelentési kötelezettséget rendelte el, és nem szólt a tanulók iskola-egészségügyi szempontból végzett környezet-tanulmányozásáról. Az 1868. évi XXXVIII. tc. a „Népiskolai közigazgatásról”, és az azt módosító 1921. évi XXX. tc. intézkedéseiben elvétve találunk az iskolai higiéniára vonatkozó paragrafusokat. Leginkább az iskola fekvésére, a tantermek nagyságára, az osztályok létszámára vonatkozó elıírásokat részletezik. Az 1884. VII. tc. az iskolaépületek egészséges helyen való állításáról intézkedik, zajos üzemektıl távol, s kimondja a szellıztetési elıírásokat. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. március 1-jén kelt 3844. sz. rendelete felhívja az iskolákat fenntartó hatóságokat, hogy törekedjenek a tanulók jó egészségügyi állapotának megóvására, valamint a közegészségügyi tényezık megismertetésére és fenntartására. A rendelet így fogalmaz: „Végre felhívom figyelmét a m. kir. Belügyminiszter úrnak a járvány megakadályozására vonatkozó rendeleteire, és arra, hogy azokat saját hatáskörében is, nemcsak a tanintézetekben példásszerő pontossággal végrehajtani, hanem alattas közegeit, különösen a tanítókat utasítani szíveskedjék, hogy azok üdvös és szükséges volta iránt a szülıket s általában a közönséget is, amennyire tılük telik és módjukban van, felvilágosítani törekedjenek.”1 Ez a rendelet elıször fogalmazza meg egyértelmően a pedagógus egészségügyi felvilágosító-nevelı kötelezettségét. Megvalósításához azonban hiányzott a tanítók és tanárok megfelelı egészségügyi képzése. Ennek megszervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Fodor József (1843–1901) a magyar közegészségügy alapjainak megteremtıje. Fodor hirdette, hogy az egészségtan a legfontosabb és az emberekhez legközelebb esı tudomány, amelynek oktatását, valamint az egészséges életmódra nevelést minél fiatalabb korban, már az óvodákban el kell kezdeni. Az 1905. júl. 4-én megjelent V. K. M. dokumentum rendelkezik a tüdıgümıkór terjedésének megállításáról, majd az 1905. szept. 9-i miniszteri rendelet „az alkoholizmusnak a tanuló ifjúság körében mutatkozó terjedésérıl és a leküzdés feladatairól”. Az iskola-egészségügyet szabályozó törvények, rendeletek szerves részei a közegészségügyi szabályozásnak. Létrejöttük, megvalósításuk lehetıségei nem választhatók el a közegészségügy állapotától. Ezért a következıkben szeretném bemutatni a magyar egészségügyi szervezet kialakulását, és a szervezett egészségnevelés hazai kibontakozását.
A magyar egészségügyi szervezet kialakulása Az egészségnevelés története nem azonos az egészségügy, az orvoslás történetével, hiszen már intézményessé válása elıtt is megtalálható a nevelés gyakorlatában. A pedagógiai jellegő egészségügyi ismeretterjesztés és az orvostudomány kialakulása utáni egészségügyi felvilágosítás a történelem folyamán két párhuzamosan haladó tevékenység. Mielıtt a múlt század utolsó évtizedeinek egészségügyi törekvéseit ismertetném, szükségesnek tartom 1
Székely Lajos: Adalékok az oktatási intézmények egészségnevelési törekvéseibıl. = Egészségügyi Felvilágosítás, 1968. No. 5. p. 230.
vázlatosan áttekinteni a kor társadalmi-politikai helyzetét. Ez annál is inkább fontos, mert a népesség egészségi állapota szoros kapcsolatban van a gazdasági, társadalmi körülményekkel, s ezek ismeretében tudjuk valójában értékelni mindazokat a küzdelmeket, melyeket a korszak orvosai, politikusai és pedagógusai folytattak. Az 1867. évi XII. tv. létrehozta a dualista rendszert, az 1918-ig fennálló OsztrákMagyar Monarchiát. A politikai kiegyezést kiegészítette a gazdasági, amely fenntartotta az egységes valutarendszert és az egységes vámterületet. Az ország iparosodni kezdett, új erıre kapott a kereskedelem is. Valamennyi társadalmi osztály és réteg átformálódott. A fellendülésnek az 1873-as világválság, majd az 1879-ig tartó gazdasági pangás vetett véget. Megingott néhány virágzó nagyvállalat, a kisebbek bezárásra kényszerültek, tömeges munkanélküliség kezdıdött. Ezeket az aszállyal és árvízzel sújtott éveket nehezítette a korszak legnagyobb kolerajárványa, s mindezzel összefüggésben a nemzeti jövedelem csökkenése. Az 1870-es évek végén újra fellendülés következett. Az infrastruktúra fejlıdött, az ipari munkásság száma szinte megduplázódott. Az ismétlıdı kolerajárványok után biztosították Budapest beépített területeinek vízellátását és csatornázását.2 Míg a fıváros világvárossá növekedett, egyre szembetőnıbbé vált a vidék elmaradottsága. Elsısorban az iskolázatlan, rosszul fizetett munkások, segédmunkások rétegét sújtotta létbizonytalanság. Az asszonyok tömegesen álltak munkába, a gyermekek még fel sem cseperedtek, amikor már dolgozni kényszerültek. A kiegyezést követı politikai légkör enyhülésével az orvosok követelései, valamint a politikai és szaklapokban megjelent írások egyre sőrőbben hangoztatták a közegészségügy elmaradottságát és a törvényes rendezés szükségességét. Linzbauer Xavér Ferenc orvosprofesszor 1875-ben a Közegészségügyi Lapok hasábjain így írt: „A kormány a közegészségügyet valótlanabbul a gyógyászattal,mint egyszerő tudományos szakmővészettel ugyanazonosnak tartja, nem pedigmint a köz (politikai) igazgatás szükséges kiegészítı tényezıjeként."3 A kormányzat nem ismerte fel, hogy a járványok megfékezése, a gyermekhalandóság leküzdése mind-mind az állam feladata. Az orvosok követelték, hogy az ország törvényhozó testülete a közegészségügyet is úgy rendezze, mint az igazságügyet, a pénzügyet vagy az oktatásügyet. A közegészségügy rendezésére és fenntartására külön egészségügyi törvény megalkotását, s államorvosok képzését szorgalmazták. Az 1868. március 10-én létrehozott Országos Közegészségügyi Tanács tagjai emlékiratban tárták fel a közegészségügy rendezésével kapcsolatos elképzeléseiket, melyekben a kormányzati szerveknek az alábbi intézkedések sürgıs megtételét javasolták: egyetemi közegészségügyi tanszéklétrehozása 1874-ben Pesten megvalósult, az egészségtan valamennyi oktatási intézményben való bevezetése, hatósági orvosi szolgálat mielıbbi kiépítése, és az egészségpolitikai törekvések elıremozdítására szakértıi testület létesítése. Az emlékirat hangsúlyozta az egészségügyi ellátás megelızı jellegét. Céljuk volt továbbá a szegény falusi réteg ingyenes orvosi ellátása 2
Az 1880-as évek végéig a fıvárosi lakosság nagy része kútvizet ivott, a vízvezetékekkel ellátott területek nagy része csupán szőretlen Duna-vízhez jutott. 3 idézi Bezerédy-Hencz-Zalányi: Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Budapest, 1967. Közgazdasági és Jogi kiadó. p. 25.
is. El kívánták érni, hogy a járványok okozta költségek ne csupán a községeket terheljék, hanem azok a védekezésre kapjanak állami támogatást. Ezekben az években kapcsolódott be a testület munkájába Fodor József, s miután l974-ben elfoglalta a Pesti Egyetem közegészségtani tanszékét, tevékenységének központjában Magyarország közegészségügyének javítása állt. A közegészségügyi törvény javaslatát az országgyőlés 1876. február 25én egyhangúlag elfogadta. A parlamenti vitát Tisza Kálmán a következı szavakkal zárta: „Az iskolában kell megvetni az alapját annak, hogy az egészségügy Magyarországon javíttassék.”4 A törvény valóban részletezi a gyermek- és iskola-egészségügyet, elıírja a hét éven aluli gyermekek kötelezı gyógykezelését, az iskolák közegészségügyi felügyeletét. A közegészségügyi szolgálat szabályozásában elrendeli, hogy a legalább 6000 lakosú községek kötelesek orvost tartani. Kimondja, hogy az elsıfokú hatóság városokban a polgármester, járásokban a szolgabíró intézkedik a közegészségügyi rendeletek végrehajtásáról, így az iskolák higiénés állapotának ellenırzésérıl is. Az 1876. évi XIV. sz. tv. nemzetközi viszonylatban is jelentıs alkotás, amely a vele egykorú svéd (1874) és angol (1875) egészségügyi törvényeket is felülmúlva egységbe foglalta az egészségügy különféle ágazatait. A törvény hátránya volt, hogy nem hozott létre saját szakminisztériumot, továbbá nem vette figyelembe, hogy a kisebb községek nem tudják orvostartási kötelezettségüket ellátni. Vívmányai sajnos nem terjedtek ki az egész országra. A legszegényebb falusi paraszt réteg körében a járványok, népbetegségek továbbra is szedték áldozataikat. A következı évtizedekben nem tapasztalható gyors javulás az egészségügy terén. Az 1880-as években születtek bizonyos rendelkezések pl. 1885-ben a kolerajárványok kitörésének és elterjedésének megakadályozására, 1889-ben a gyermekágyi láz vagy a tuberkulózis ellen, ezek azonban nem érintették szorosan az iskolákat. A század utolsó évtizedétıl elıtérbe kerültek a közegészségügyet népszerősítı törekvések, új cél a társadalom széles körének egészségügyi felvilágosítása lett. Országos és nemzetközi konferenciákat tartottak, mint az 1899-ben megrendezett Nemzetközi Gyermekvédı Kongresszus, amelynek központi kérdése az alsó- és középfokú oktatásban tanulók alkoholfogyasztásának visszaszorítása volt. A század végén épültek meg hazánkban az elsı tüdıbetegeket ellátó szanatóriumok, orvosi szaklapok, tudományos szakkönyvek láttak napvilágot. Ekkor indul útjára az Országos Közegészségügyi Egyesület lapja, az Egészség, amelynek hasábjain Markusovszky Lajos a következıt írta: „...törekvésünk [...] a nemzedék ép testi és lelki fejlıdését szabályozó élet és egészségügyi törvényekre nézve a lakosságot felvilágosítani!"5
4 5
idézi Bezerédy. 1967. p. 41. Füsti Molnár Sándor: Egészségünk múltja. A hazai egészségkultúra kialakulása a XVI–XVIII. században. Budapest, 1981. Medicina. p. 72.
1892-tıl a Belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetését Chyzer Kornél, volt Zemplén vármegyei fıorvos vette át. Jelentıs tevékenységet fejtett ki az állami gyermekmenhelyekrıl szóló 1901. évi törvény végrehajtásában, külön szívén viselve a gyermekvédelem ügyét. Vezetése alatt indult meg a tüdıgümıkór elleni országos védekezés. Köriratot intézett a törvényhatóságokhoz „A gümıkóros tüdıvész ellen való védekezés tárgyában" címmel, amelyben kötelezte a tanfelügyelıket a tüdıbeteg tanárok eltávolítására. 1913-ban létrehozták az elsı iskolai szanatóriumot Táraházán. Fodor József hatására az iskolaegészségügy ekkor éli virágkorát. Elkezdıdik középiskoláinkban az egészségtan tantárgy tanítása, ezzel egyidejőleg a pesti egyetemen az orvos-továbbképzés. A közegészségügy intézményrendszerének létrehozásáért való küzdelem 1918-ban, a Munka- és Népjóléti Minisztérium létrehozásával elérte célját.
Az iskolaorvos egészségtan-tanár Az elnevezés mai füllel szokatlan, de a századfordulón e két feladatkör elválaszthatatlan volt egymástól. 1885-ben angol és német példát követve rendelet jelent meg az iskolaorvosok középiskolákban való alkalmazásáról, ezzel egyidejőleg egyetemeinken elkezdıdött az iskolaorvosi képzés. Létrehozták tehát az iskolaorvosi egészségtan-tanári intézményt. A korabeli rendelet orvosi feladatnak tekinti az egészségügyi ismeretek középiskolában való oktatását, azonban a közvélemény, s nem utolsó sorban a pedagógus társadalom mélyen ellenezte kora gyakorlatát. A bírálók szerint a tanítóknak kell, a jelenleginél egyszerőbben, az orvosi kifejezéseket mellızve az egészségtant elıadni. Új tankönyvek megírását szorgalmazzák, amelyek a mindennapi életben kamatoztatható gyakorlati tanácsokkal szolgálnak. Visszatértek az egészségügyi felvilágosításhoz. Javasolták, hogy ne csak a gyermekeket oktassák egészségtanra, hanem azoknak szüleit is, felolvasásokat, elıadásokat tartva az emberi testrıl, az ember életmódjáról, a betegségek kialakulásáról, valamint a természetes orvoslásról. A középiskolai egészségtan-tanárok képzésére vonatkozóan 1888-ban Budapesten jelent meg a Szabályzat a középiskolai iskolaorvosok és egészségtan-tanárok kiképzése, képesítése és alkalmazása tárgyában6. A szabályzat l–3.§-a kimondja, hogy egészségtan-tanár csak az lehet, aki egészségtantanári egyetemi oklevéllel rendelkezik. E célból az egyetemek orvostudományi karai ingyenes iskolaorvosi és egészségtan-tanári tanfolyamokat szerveznek orvostudorok, vagy orvosszigorlók számára. A tanfolyam az iskolai egészségügyet és az egészségtan tantárgy tartalmi és módszertani ismereteit öleli fel. A három hónapos képzést vizsga zárja, amely gyakorlati és szóbeli részbıl áll. A képesítı oklevéllel ellátott orvos „középiskolai képesített egészségtantanár", alkalmazása után pedig a „középiskolai orvos és az egészségtan tanára" címet viselhette. A 25. § értelmében minden középiskolában egészségtan-tanár dolgozott. Feladatkörébe tartozott a gyermekek egészségi állapotának, lakóhelyének ellenırzése, és az egészségtan oktatása a minisztérium által 1882-ben megállapított tanterv szerint. 6
Kiadta a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével. Budapest, 1888. Egyet. Ny.
Az iskolaorvos tagja volt a tanári testületnek és egészségügyi kérdésekben szavazati joggal bírt. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250 számú rendeletével 1894-ben kiadásra került a Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára. Az utasítás három fı része kiegészíti az iskolaorvos feladatkörét. E szerint kötelessége ellenırizni az iskolaépület higiéniáját, felelıs a tanulók egészségének megırzésében, s oktatja az egészségtan tantárgyat. Feladata az épület optimális fekvésének, környezetének, falainak, ajtóinak, ablakainak, árnyékszékének ellenırzése, ügyel a főtés, a világítás, a szellıztetés rendjére. Ellenırzi az osztálylétszámot, a tanítás eszközeit, a gyermekek ültetését, sıt könyveiket, irkáikat is. Az orvos különös gondot fordít a torna-, az ének- és rajzgyakorlatokra. Rendszeresen elemzi az iskola ivóvizét, fertızés esetén az iskola teljes fertıtlenítésérıl gondoskodik. Ha bármilyen – egészségügyi szempontból – kifogásolható jelenséget észlel, azonnal köteles jelenteni a tanintézet igazgatójának, s az elhárításról javaslatot tenni. Az utasítás értelmében az orvos önálló rendelkezési joggal nem bír. A tanulók egészségének oltalmazásában az iskolaorvosnak a következı feladatai vannak: a tanulók évenkénti rendszeres orvosi ellenırzése, beleértve a fertızı betegek kiszőrését, a testnevelés, rajz vagy ének alól való felmentését, figyelemmel van a tanulók pszichikai állapotára, a hebegésre, dadogásra való hajlandóságra. A vizsgálat kiterjed a belsı szervekre, az érzékszervekre, a fogak, a haj és bır állapotára. Az orvos az iskola igazgatójának engedélyével családlátogatást is végezhet abban az esetben, ha kételye támad az iskolába visszatérı gyermek maradéktalan egészségérıl, vagy ha a gyermek családjában valaki fertızı betegségben szenved. Ha gyanúja támad, hogy a tanuló egészségtelen lakásban lakik, vagy hiányosan táplálkozik, jelentenie kell az igazgatónak. Az orvos feladatai közé tartozik a tanárok munkájának mentális szempontból való ellenırzése is. Ha valamely tanár túlságosan megterheli tanítványait pl. Házi feladatokkal, köteles azt jelenteni. Hasonlóan kell eljárni abban az esetben is, ha a gyanú a szülıi házra áll fenn, történetesen, ha a gyermeket túl sok szellemi vagy fizikai munkával terhelik. Figyelemmel kíséri a gyermekek iskolán kívüli tevékenységét, játékát, tisztálkodását, testmozgását. Láthatjuk, hogy az iskolaegészségének ügye a századfordulón komplex, mai viszonyaink között több munkakörnek megfelelı tevékenység, hiszen építészeti, közegészségügyi-járványügyi ellenıri, házi- és szakorvosi, gyermekjogi-felügyelıi és nem utolsó sorban pedagógusi feladatokat ró az iskolaorvos egészségtan-tanárokra. Az 1885. óta mőködı középiskolai iskolaorvosi hálózatot az 1906. évi 14.532. sz. rendelet az állami elemi népiskolákra is kiterjesztette. A rendelet a legalább tíz tanteremmel és minimum ötszáz tanulóval bíró iskoláknak tette kötelezıvé orvos alkalmazását. Az iskolaorvosi hálózat negyedszázados fennállása alkalmából Juba Adolf7 ,,Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon” címmel 1913-ban átfogó tanulmányt jelentetett meg. Ebben összegzi az elmúlt 25 év tapasztalatait, sikereit, ill. a kudarcok okait. A tanulmány szerint 1988–1913 között több mint ezer iskolaorvost képeztek ki a pesti és a kolozsvári egyetemen. Mégis a középiskolák kétharmadában, a felsıkereskedelmi iskolák negyedében, a 7
Juba Adolf (1864–1928) egyetemi magántanár, iskolaorvos, egészségtantanár, az Országos Közoktatási Tanács tagja.
leányiskolák és tanítóképzık töredékében mőködött orvos. A gyógypedagógiai intézmények, a felsı ipar- és kézmőipar-iskolák különösen jó helyzetben voltak, mindegyiküknek volt iskolaorvosa. Legkevesebb orvost találunk az elemi nép- és polgári iskolákban, amelyek száma a legtöbb volt, és talán éppen itt lett volna legnagyobb szükség a gyermekek egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérı orvosra. Juba közli, hogy a legtöbb helyen a szegény tanulók, valamint a szolgák és családtagjaik kezelését is az iskolaorvosok végezték. A tanulók évi rendszeres vizsgálata jobbára megtörtént, bár nem mindenütt terjedt ki az érzékszervek ellenırzésére, s ritkán egyes tantárgyak alól való felmentésre. A fertızı betegségek megelızésében inkább a hatósági orvos intézkedett, e tekintetben az iskolaorvosok fıként az oltásokat végezték. Tanulmányából kitőnik, hogy az 1887-es rendelet rendszeres és szigorú végrehajtása nem történt meg. A takarékosság jegyében csak a személyi intézkedések valósultak meg, a dologi intézmények elmaradtak. A következıkben bemutatom az iskolaorvosok feladatkörének pedagógiai vonatkozását, az egészségtan oktatását.
Az egészségtan tantárgy bevezetése a hazai iskolarendszerbe A századforduló egészségügyi reformja kapcsán egyre inkább elıtérbe került a gyakorlati ismeretek oktatásának igénye. Orvosok, pedagógusok egyaránt szorgalmazták az egészségtan önálló, gyakorlatcentrikus tantárgyként való bevezetését. A középiskolai reformtervezet kapcsán jelent meg Tuszkai Ödön A ’reform’ és a hygiene címő munkája. Tuszkai iskolaorvos és egészségtan-tanárként ezzel a gondolatsorral kezdi az egészségtan komplexitását tárgyaló mővét: „Az ilyen tantárgy legyen elıször is: önmagában véve szép, érdekes és vonzó, másodszor, hogy a gyakorlatban, az élet minden változatában legyen hasznos, a kultúrküzdelemben nélkülözhetetlen, harmadszor bírjon a tárgy olyan tulajdonságokkal, melyek nemcsak nagy látókört biztosítanak a fejlıdı ifjúságnak és késıbb a férfinak, hanem egyben a legnemesebb tulajdonságokat kelti fel benne, azaz kiemelje ıt szőkös önösségébıl és tanítsa meg a legnemesebb altruizmusra és negyedszer ez utóbbival együtt adjon mélységes szociális érzést és nevelést neki. Nem tudom hány középiskolai tárgyról lehetne mindezt elmondani, azonban talán kevésre áll oly feltétlenül, mint az egészségtanra!"8 Tuszkai orvosként kiállt amellett, hogy az egészségtant kizárólag csak orvosok oktathatják, s a reformot nem a középiskolákban, hanem a tanárképzıkön kell kezdeni. Az egyre erısödı szakmai nyomás, s nem utolsó sorban Fodor József hatására, 1882-ben Trefort Ágoston elrendelte középiskoláinkban az egészségtan önálló tárgyként való oktatását. A gimnáziumok és reáliskolák hetedik, ill. nyolcadik évfolyamába integrálódva, heti két órában
8
Tuszkai Ödön: A „reform" és a hygiene. H. n., 192 p. 126.
egészségtan-tanárrá továbbképzett orvosok oktatták. A tantárgy érdemjegye az éves bizonyítványba bejegyzésre került. Az egészségtan-tanárok számára 1894-ben kiadott Részletes utasítás a tantárgy céljáról ezt írja: „Az egészségtan tanításának az a célja, hogy a középiskolát bevégzı ifjú az egészségre befolyással bíró legfontosabb természeti tényezıket ismerje, hogy ily módon képes legyen egyrészt saját egészségét megoltalmazni, másrészt pedig a társadalomnak a közegészség védelmére irányuló feladatát átérteni. Az egészségtan tanításának nem annyira az egészségre ártalmas apróbb tényezık felsorolására kell súlyt fektetni, mint inkább azon természeti erık megismertetésére, melyek az egyes ember, valamint a népesség egészét nagy mértékben és széles körben veszélyeztetik."9 Ugyanez az utasítás rendelkezik az új tantárgy tananyagáról. Ennek értelmében az iskolaorvosnak az egészségtan tantárgy keretein belül ismertetnie kell a kor táplálkozástudományi ismereteit, a lakáshigiénia fontosságát, az élvezeti szerek hatásait, az egészségügyi intézmények rendszerét, ezen kívül fel kellett hívnia a figyelmet az egyes foglalkozási ágak veszélyességére. A tananyag keretein belül tárgyalják a test ápolását, a betegségek felismerését, egymástól való megkülönböztetését és mielıbbi leküzdésük módjait, valamint az életmentés alapfogalmait. Az utasítást kitér az egészségtan tanításának módszertani kérdéseire is. A tanítást rajzok, minták, győjtemények felhasználásával demonstratívvá kell tenni, ezen kívül az orvostanárnak figyelemmel kell lennie arra, hogy az ismereteket az adott korosztálynak megfelelı terminológia használatával fogalmazza meg. Fontos, hogy a tantárgy integrálódjon az elızı évfolyamok ismeretanyagába, vagyis a tanár nyugodtan hivatkozhat a már megszerzett anatómiai, élettani, pszichológiai, kémiai tudásra. Így fogalmaz: „Az úgynevezett elıadás a középis-kolákból ki van zárva, s e tárgynál a tanár kerülje a leczkefeladást is. Tehát taní-tásnak és tanulásnak egyszerre kell megtörténniük. Házi tanulásra legföljebbegy-két számadat adható fel, nehogy a rendes tantárgyak szenvedjenek."10 Az egészségtan tanára az osztálytanári, valamint az általános értekezleteken is részt vehetett, ezeken egészségügyi kérdésekben szólási és szavazati joggal bírt. Az 1901-es tantervi revízió alkalmával módosították az egészségtan helyét a tantárgyi struktúrában, a továbbiakban kötelezı rendkívüli tárgyként szerepelt a gimnázium, reálgimnázium, és a reáliskola hetedik osztályának második, valamint nyolcadik osztályának elsı félévében, heti 2 órában. Az 1924-es új középiskolai tanterv XI. tc. megalkotásakor az Országos Közoktatási Tanács az egészségtan oktatásával kapcsolatban szintén a fennálló állapot mellett döntött. Az 1882-es VKM rendelet kapcsán heves vita bontakozott ki, mivel az 9
Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára. Kiadta a magy. kir. vallás- és közok. miniszter 1887. évi 44.250. sz. rendeletével. Budapest, 1894. Egyet. Ny. p. 9. 10 Részletes utasítás. 1894. p. 11.
egészségtant csupán a középiskolákban tette kötelezı tantárggyá, a népiskolával kapcsolatban külön nem intézkedett. Sokan ezt hiányosságnak tartották, mások viszont úgy vélték, hogy az iskolaorvosi intézmény mőködése mellett felesleges az egészségtan tantervi bevezetése a népiskolákban. Annak ellenére, hogy Fodor a század elsı éveitıl szorgalmazta az egészségtan népiskolákban történı tanítását, erre évtizedeken át csak alkalomszerően volt lehetıség. Mint mondta: „Az elemi népiskola a köznépnek azt a millióit látja el egészségtani ismeretekkel, amely magasabb mőveltséget nem szerez és magasabb iskolában nem jut. Ezt a népet kell mindenekelıtt egészsége védelme tekintetében felvilágosítani: annál inkább, mert éppen a köznép szenved a legtöbbet munkájával, mostoha életviszonyival egészségében. Az ellen határozottan kikelek, hogy – mint más személyek ajánlanak – az egészségtan oktatása a népiskolában egy-két meseszerő olvasmányokból, avagy néhány tipizált forma phrasisaból álljon... A népiskolai egészségtan legfontosabb fejezetei lennének: a lakás egészségtana, a testi ápolás, a táplálkozás egészségtana, a foglalkozás egészségtana, a fertızı betegségek elleni óvakodás, s végre érthetıleg a véletlen szerencsétlenségek esetén az életmentés..."11 Az 1905-ben kiadott Tanterv és Utasítás kimondja az egészségtan tanításáról, hogy a népiskolában nincs helye a tárgy rendszeres tanításának. A közölt anyagot a tanító nem tematika, és nem órarend szerint tanítja, hanem egyes részeit akkor, mikor alkalma van rá, mikor a tanítás gyakorlati célja és jellege ezt megkívánja. Az utasítás kifejezetten óvja a tanítót a téma túlzott részletezéstıl, csak a legfontosabb egészségtani szabályok elıadását javasolja. A törvény leszögezi, hogy a betegségek gyógyítására nem szabad a tanulóknak útmutatást adni, mert az kuruzsláshoz vezethet. Éppen ellenkezıleg, küzdeni kell ellene, s hangsúlyozni, hogy a gyógyítás orvosi feladat. A népiskolák életében változást az 1925-ben megjelent új tanterv hozott, amelyben az egészségtan önálló tantárgy lett. A dokumentum elıírja, hogy a tanuló ismerje meg vázlatosan az emberi test szerkezetét, a szervek mőködését olyan mértékben, hogy az egészséges életmód feltételeit megértse, a rendellenes állapot jeleit, tüneteit felismerje, kisebb baleseteknél elsısegélyt tudjon adni, és a közegészségügyi rendeleteket készségesen végrehajtsa. Az egészséges életmódra nevelést egyrészt a különféle tantárgyak anyagával kapcsolatban, másrészt az egészségtan tantárgy keretein belül hajtja végre. Az új tantervben a beszéd- és értelemgyakorlat az elsı négy osztályban szerepel. Ennek eredményeként elsı osztályban az anyag tervszerő feldolgozásában megismerik az egészséges öltözködést, a mérsékelt, józan élet elınyeit, a fogak feladatát és ápolását. Harmadik osztályban beszélnek a jó és rossz levegırıl, a lakószobák méretérıl, a szellıztetésrıl, az egészséges ivóvízrıl, és a betegségekrıl, negyedik osztályban pedig a magyar ember életével összefüggı beszélgetések kapcsán szóba kerülnek a fertızı betegségek, az alkohol, és az orvos.
11
idézi Kapronczai Károly: Fodor József és az iskola-egészségügy. 2002. In: Balogh László (szerk): Neveléstörténeti kaleidoszkóp – a középkortól napjainkig. Neveléstörténeti konferenciák. Budapest, 2001. OPKM. p. 46.
Látható, hogy az egészségügyi ismeretek oktatását ez a tanterv bármely órán lehetıvé teszi. Mindezt azonban betetızte az V. és VI. osztály tervszerő egészségtan anyaga. V. osztályban a tananyag a következıkbıl állt: • az egészséges test szerkezete, • az egészséges táplálkozás, az ételek elkészítése, tápláló anyagok, étkezési szabályok, víz, levegı, • a lakás berendezése, a tisztaság, szellıztetés, főtés és világítás, • a ruházat anyaga, elkészítése, a helyes öltözködés, a népviselet elınyei, a divat káros hatásai, • a test, a lakás tisztasága, az életmód, ezen belül a munka és pihenés egyensúlya és a kellı mennyiségő mozgás. VI. osztályban a tananyag így épült fel: • a betegségek okai, különös tekintettel a fertızı betegségekre, az orvos, a gyógyszertár, a kórház, • a csecsemı ápolása, az anyák védelme, az újszülött ellátása, a bába, • a kisgyermek táplálása, testi, lelki gondozása, • a foglalkozások hatása az egészségre, munkavédelem, • a községek közegészségügye, szemételtakarítás, temetkezés, • baleseti elsısegélynyújtás. A polgári iskolák tantervébe viszonylag késın került be az egészségtan. A leányiskolák második, 1887-ben kiadott tantervmódosítása a tanulók testi épségének megırzése és fejlesztése érdekében két új tárgyat vett fel, ezek az egészségtan és a testgyakorlat. A testgyakorlat I–IV. osztályban heti egy, ill. két órában, az egészségtan IV. osztályban heti két órában került bevezetésre. „...fontos, hogy a nık megismerkedjenek az emberi test és szerveinek életmőködésével, az egészség feltételeivel, fenntartásának és megırzésének módjaival, valamint hogy testünk élettevékenysége gyakorlás által fokoztassék, az általános testi erı fejlesztessék, és az aránylag gyengébb tagok erısíttessenek."12 A polgári leányiskolák 1908-ban elrendelt új tantervében az egészségtan óraszáma változatlan maradt. A polgári fiúiskolák történelmében csak az 1918-as tantervben bukkan fel elıször az egészségtan. A már negyven éve fennálló polgári iskola gyakorlatcentrikus ismeretanyag bevezetésével válaszolt a háború miatt megváltozott politikai, gazdasági, társadalmi és mőveltségi viszonyokra. Az élet- és egészségtani ismereteket IV. osztályban heti két, VI. osztályban heti egy órában vezették be az 1917/18-as tanév második félévétıl.
12
Sághelyi Lajos: A magyar polgári iskola hatvan éves múltja. Budapest, 1929. Országos Polgári Iskolai Tanáráregyesület. p. 98.
Összegzés Tanulmányomban áttekintettem a hazai iskola-egészségügyben a XIX–XX. században bekövetkezett változásokat. Láthattuk, hogy a pedagógiai jellegő egészségügyi ismeretterjesztés csak a XX. sz. elején integrálódott az egészségügyi felvilágosító tevékenységbe. A törvényi szabályozás megteremtette ugyan az iskolaorvosi hálózatot megadva ezzel a lehetıséget a szegény rétegek gyermekeinek rendszeres egészségügyi ellátására, a gyakorlatban azonban az iskolai higiéniai nevelés sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapott. Az egészségnevelés tantárgy 1882. óta fel-felbukkant ugyan a különbözı iskolatípusok tanterveiben, önálló tantárgyként azonban tiszavirág-életőnek bizonyult. Felmerülhet a kérdés, hogy a neveléstudomány ilyen fontos ága, mint az egészségnevelés miért nem tud meggyökerezni hazai pedagógiai kultúránkban? Válasz lehet kérdésünkre, hogy az egészségnevelés több különbözı tudomány ismereteit olvasztja magába. Az orvostudományból meríti az egészség-betegség fogalmát, a betegségek elkerülésének módját, a pszichológiából az empátiás készséget, az ép és kóros lelkiállapotok ismereteit, a szociológiából az emberi kapcsolatok értékelését. Mindezen tudományokat használja fel saját fogalom- és feladatrendszerének megalkotásához, gyakorlati megvalósítását pedig a pedagógia rendszerében végzi el. Hadd idézzem Knábel Vilmos 1913-ban írt gondolatait: „Olyan korban élünk, melynek úgyszólván minden napja ellesi a természet rejtett titkait, erıit, hogy azután az emberiség céljainak elérésére kényszerítse. A technika és a természettudományok rohamos fejlıdésével természetesen a neveléstudománynak is lépést kell tartania, ha el akarja célját érni. Ne az iskolának, hanem az életnek tanítsunk! A holt anyag, az ismeretek bármely tömegével látjuk is el tanítványainkat, el fog illanni, mint a kámfor…"13 A századfordulón megfogalmazott gondolat máig nem vesztette érvényét. Az iskola feladata, hogy a klasszikus tudományterületeken felhalmozott tudáson túl a mindennapi életre vonatkozó gyakorlati ismereteket is továbbadja tanítványainak. Az egészséges életmód, a higiénikus magatartás kialakítása nem csupán az egyén, hanem az egészséges társadalom boldogulásának is záloga.
13
Knábel Vilmos: A tanterem és a tanítás egészségügyi szempontból. Felolvastatott a balatonvidéki, mecsekvidéki és sóvidéki év. tanítókörök 1913. évi júl. hó 8-án Bonyhádon tartott együttes győlésén. Bonyhád, 1903. Raubitschek ny. p. 1.
Egészségnevelés a hazai pedagógiai irodalomban 1867–1939 Válogatott bibliográfia
Az iskolaépület és az oktatás higiéniája Csordás Elemér: A socialhygienés problémák. Budapest: Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1927. 16 p. Erdıs Jakab – Erdıs Adolf: Vigyázzunk gyermekeink egészségére!: Az írás az iskolai higiénia középpontja. Budapest: Szerzık, 1904. 30 [2] p. Gerlóczy Zsigmond: Az iskolai fürdıkrıl. Budapest: [Franklin ny.], 1909. 15 p. Holzman Ignác: A tanító, mint az egészség ıre: Dr. Taub után. [Pozsony: Stampfel Károly, 1909.] 16 p. Az iskola és a gyermekvédelem körében tartott elıadások: Rend. a székesfıvárosi oktatószemélyzet részére a Székesfıvárosi Tanács közoktatási osztály 1927–1930 / közread. Purebl Gyızı. Budapest: Székesfıv. házinyomda, 1930. [66] p. Juba Adolf: Az egészséges tanuló: Szülık, nevelık, orvosok, iskolaszéki és gondnoksági tagok számára. Budapest: Mai Béla kiadása, 1927. 144 p. Kármán Samu: A fertızı gyermekbetegségek. Budapest: Grill K. ny., 1913. 20 p. Kármán Samu – Bauer Lajos: Iskolabetegségek, In: Gyermekhygiene: Útmutató anyák számára a gyermekápolásban. Budapest: Lampel, 1899. 271–292 p. Knábel Vilmos: A tanterem és a tanítás egészségügyi szempontból: Felolvastatott a balatonvidéki, mecsekvidéki és sóvidéki év. tanítókörök 1913. évi júl. hó 8-án Bonyhádon tartott együttes győlésén. Bonyhád: Raubitschekny., 1913. 27 p. Kuchárik József: A szép gyermek. Budapest: Szerzı, 1931. 44 p. A magyar ifjúsági vöröskereszt 1927. dec. 4–6-án tartott 1. Országos Pedagógiai Kongresszusának naplója / szerk. Sebestyén Erzsébet. Budapest, 1928. 115 p. Máthé György: Ifjúsági és iskolai hygiénia: Iskola-orvosok és egészségtantanárok: A középiskolai tanárok kiképzése az iskolai egészségtanból: Iskolaiegészségügyi Tanács szervezése. Budapest: Hungária, 1913. 14 p. Nyitott könyv: Egészséges könyv: 130 közlemény / szerk. Bodor Antal, Gerlóczi Zsigmond. Budapest: Országos Közeg. Egyesület, 1928. 319 p. Paal Ferencz: Iskoláink és az egészségtan. Budapest: Egyet, ny., 1875. 32 p. Sági Ferenc: A Szent László Reálgimnázium iskolafürdıje. [1930]. [119]–125 p. Sasku Károly: Neveléstan egy tantervvel. Pest: Emich ny., 1867. 211 [3] p. Scheffer Imre: Kézikönyv a testnevelési ismeretek elsajátításának megkönnyítésére. Pécs: Haladás ny., 1936. 334 [2] p. Schuschny Henrik: Iskola és egészség. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1913. 285 p. Seidl Sándor: Neveljünk bátorságra!: Pedagógiai tanulmány mővelt szülık és oktatók számára. Pozsony: Freundny., 1918. 117 [3] p. Szászvárosi V. Jenı: A gyermeknevelésrıl egészségi szempontból: Egészség-nevelésügyi tanulmány. Budapest: Heisler J. Könyvnyomdája, 1887. 20 p.
Varkonyi Hildebrand: A nevelés néhány alapelve. [Kecskemét]: Kecskeméti Hírlapok, [1939], 56 p.
A testi nevelés Bernát János – Horváth Sándor – Simon Miklós: A vezérlés kézikönyve: Útmutatás a tornagyakorlatok helyes vezetéséhez testnevelési tanárok, tanítók és jelöltek, valamint leventeoktatók használatára. 2. jav. kiad. Budapest: Kókai, 1928. 112 p. Bodó János: Erısödjünk! Az iskolai és oskolán kívüli ifjúság testi, szellemi és erkölcsi nevelése. Szeged: Szerzı, 1919. 30 [2] p. Burghardt Adél: A leányok testi nevelésének néhány fontos kérdésérıl. Komárom: Spitzer, 1914. 19 p. Csinády Jenı: Az iskolai testnevelés orvosi vonatkozásai. Budapest: Szerzı, 1939. 24 p. Csőrik Dénes: A testnevelés szellemi hatásai [Dissz.] Budapest: Stephaneumny., 1939. 105 p. Dirner Gusztáv: A lányok testi nevelésérıl. Budapest: Franklin ny., 1885. 28 p. Halász Sándor Kelemen: A nevelés methodikája az önképzés fejlesztése körül. [Dissz. ] Sopron: Litfass ny., 1883. 72 [2] p. Hengge Alajos: Elemi neveléstan. Szombathely: Seiler ny., 1872. 77 [3] p. Kárpáti Béla: Az ifjúsági játékokról. Budapest: Festi Könyvny., 1895. 13 p. Kemény Ferencz – Kovács Rezsı: A testi nevelés állapota a magyarországi középiskolákban 1897–98. Budapest: Magyarországi Tornatanítók Egyesülete. 1899. 118 [2] p. Kiss Áron – Öreg János: Nevelés és oktatástan. Budapest: Rosenberg, 1876. 112p. Wein Dezsı: Nemzeti kultúránk és a testi nevelés. Budapest: Franklyn, 1906. 8 p.
Az élvezeti szerek Csillag Gyula: A gyermekek alkoholizmusa elleni védekezés törvényhozási és társadalmi szempontból: Elıadás vázlata. Budapest: Pesti Lloyd-Társ. Könyvnyomdája, 1899. 8 p. Katona József: A szeszes italok és az egészség. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1914. 144 p. Körösy György: Az alkoholizmus veszedelmei. Dés: Medgyesi ny., 1913. 43 p. Lechner Károly: A középiskola küzdelme az alkoholizmus ellen. Kolozsvár: Gombos Ferencz Könyvnyomdája, 1906. 24 p Tóth Tihamér: Levelek Diákjaimhoz [II]: Dohányzol? 4. kiad. Budapest: Szerzı kiadása, 1923. 40 p. Tóth Tihamér: Levelek Diákjaimhoz III: Ne igyál! Budapest: Szerzı kiadása, [1919] 60 p.
Az egészségtan tanítása Bárczi Gusztáv: Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve. Budapest: Fischer ny., 1935, 388 p. Batiz Dénes: Egészséges élet: Az ifjúság egészségügyi képzésére való különös tekintettel. Budapest: Egészségügyi Prop. Központ. 1929. 181 [3] p. Bexheft Ármin: Az egészségtan tanításának kérdéséhez, In: Elıadások az iskolaegészségügy körébıl. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1929. 187–231 p. Egészségtan a leventék részére: kérdésekben és feleletekben / összeáll. Bihar-vármegye tisztiorvosi kara. Budapest: Pesti ny., 1928. 30 [2] p. Juba Adolf: A csecsemı és gyermekgondozás tanának terjesztése a népoktatási intézetekben. Budapest: Stefánia-Szövetség, 1916. 11 p. Juba Adolf: Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon. Budapest: Brózsa Ottó, 1911. 95 p. Juba Adolf: A középiskolai reform. Budapest: Pápai Ernı, 1913. 24 p. Lázár Béla: A tanórák közé ékelt tornajáték káros hatásáról: Elıadás. Budapest: Atheneum, 1897. 30 p. Lederer Á[brahám]: Az ápolás módszere. Átn., bev. ell. Fodor József. Budapest: Lampel, 1913. 53 p. A preventív egészségtan vázlata: Segédkönyv az egészségtan tanításához / összeáll. Perjéssy Kálmán a székesfıvárosi orvos-egészségtan tanárok bevonásával. Kézirat. Budapest: ny. n., 1937. 106 p. Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan tanárok számára: Kiadta a magyar királyi vallási- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250. számú rendeletével. Budapest: Egyet. Ny., 1894. 11 p. Schuschny Henrik: Az egészségtan tanítása, In: Elıadások az iskolaegészségügy körébıl. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1929. 179–186 p. Szabályzat a középiskolai iskola-orvosok és egészségtan-tanárok kiképzése, képesítése és alkalmazása tárgyában: Kiadta a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével. Budapest: Egyet. Ny., 1888. 8 p. Tuszkai Ödön: A „reform" és a hygiene. H. n.: Szerzı, [192?]. [125]–132 p. Vicsay Lajos: Egészségtani ismeretek minta tanításokban az elemi népiskola V. és VI. osztályai számára. Szeged: Magyar ünnep tanügyi folyóirat, [1934].179 p.
Felhasznált irodalom Bezerédyné Hertelendy Magdolna és Hencz Aurél és Zalányi Sámuel (1967): Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Közg. és Jogi Kiadó, Budapest Füsti Molnár Sándor (1981): Egészségünk múltja. A hazai egészségkultúra alakulása a XVI– XVIII: században. Medicina, Budapest Juba Adolf (1913): A középiskolai reform. Pápai Ernı Mőintézete, Budapest Kapronczai Károly (2002): Fodor József és az iskolaegészségügy.
Balogh László (szerk): Neveléstörténeti kaleidoszkóp a középkortól napjainkig: Neveléstörténeti konferenciák 2001. Budapest, 44–48. p. Kornis Gyula (1924): Az új középiskolai tanterv. M. Tud. Társ., Budapest Máthé György (1903): Ifjúsági és iskolai hygiénia: Iskola-orvosok és egészség-tantanárok: A középiskolai tanárok kiképzése az iskolai egészségtanból: Iskolai Egészségügyi Tanács szervezése. Hungária, Budapest Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan tanárok számára: Kiadta a magyar királyi vallási- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250. számú rendeletével. Egyetemi Ny., Budapest, 1894. Sághelyi Lajos (1929): A magyar polgári iskola hatvan éves múltja. Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, Budapest Szabályzat a középiskolai iskola-orvosok és egészségtan-tanárok kiképzése, képesítése és alkalmazása tárgyában: Kiadta a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével Egyetemi Ny., Budapest, 1888. Székely Lajos (1968): Adalékok az oktatási intézmények egészségnevelési törekvéseibıl. Egészségügyi Felvilágosítás, 5. sz. Tanterv és utasítás az elemi népiskola számára. Kiadta a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1905. évi június hó 16-án 2202. eln. sz. rendeletével. Egyetemi Ny., Budapest, 1906. Tuszkai Ödön [192?].: A „reform" és a hygiene. H. n. Zsindely Sándor (1936): A magyar iskola-egészségügy történelmi emlékei. Iskola és Egészség. 3. 4. sz. 358–371
