HÍRMONDÓ. Sir Hásirim. Írta: dr. Schweitzer József főrabbi zcl. RENDSZERES KÖZÖS TANULÁS

HEGEDŰS – CSÁKY – KÖRZETI HEGEDŰS – CSÁKY – KÖRZETI

2016 tavasz / nyár | 5776

HÍRMONDÓ RENDSZERES KÖZÖS TANULÁS Mincha/Maariv ima előtt illetve után mindenkit szeretettel várunk. A konkrét kezdési időpontokat a körzet honlapján ellenőrizzék: hegedus.bzsh.hu/web/ Hétfőn: Kedden: Szerdán: Csütörtökön: Pénteken:

Zév Paskesz: Mit üzen a Tóra ezen a héten? Darvas István: Fejezetek a Talmudból Dan Daniel: Fejezetek Maimonidesztől Schöner Alfréd: Izrael eszmevilága Talmud Tóra oktatás gyermekeknek

TAVASZI – NYÁRI – ŐSZI ÜNNEPEINK ÉS EMLÉKNAPJAINK

Örömteli és kóser Pészachot kívánunk!

Valamivel több, mint egy éve távozott dr. Schweitzer József zlc. főrabbi, zsinagógánk egykori vallási vezetője, az OR-ZSE korábbi rektora, ny. országos főrabbi. Az alábbi, általa írt, az Új Élet 1983 április 1-i számában megjelent Sir Hasirim (Énekek éneke) című írás ismételt közlésével a tudós rabbira emlékezünk.

(2016 / 5776-5777) PESZÁCH – AZ EGYIPTOMBÓL VALÓ KIVONULÁS ÜNNEPE LÁG BAOMER / LÁG BAJMER SÁVUOT / SÖVUAJSZ – A TÓRAADÁS ÜNNEPE TISÁ BEÁV ROS HÁSÁNÁ / RAJS HÁSONO JOM KIPPUR SZUKOT / SZUKAJSZ – SÁTOROS ÜNNEP SMINI ÁCERET/ SMINI ÁCERESZ SZIMHÁT TORÁ / SZIHÁSZ TAJRO

2016. április 23- 30. (első Széder április 22-án) / niszán 15-22 2016. május 26-án / ijjár 18 2016.június 12-13 / sziván 6- sziván 7 2016. augusztus 14-án / áv 10 2016.október 3-án és 4-én / tisri 1-2/ 2016.október 12-én / tisri 10 2016. október 17- október 25 / tisri 15-23 2016.október 24-én / tisri 22 2016.október 25-án / tisri 23

(a konkrét imaidőket megtalálja a körzet honlapján: hegedus.bzsh.hu/web/) A zsinagóga vallási, kulturális, oktatási és szociális céljait támogató alapítványunknak számlaszáma: 11713005-20607867 A BZSH Hegedüs Gyula utcai Zsinagóga számlaszáma: 11707024-20405287

TARTALOMJEGYZÉK Sir Hásirim. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1 „Mégsem felejtettük el a nevedet”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Habermann Zoltán: Miért nem álltak ellen a zsidók?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Ángel Sanz Briz, az „ismeretlen” embermentő spanyol diplomata. . . . . . . . . . . 7 Schöner Alfréd - 10 évvel ezelőtt, 2005. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 A magyar női röplabda első embere . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Deutsch Gábor köszöntése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 A zsidó-keresztény-iszlám vallásközi párbeszéd jelene. . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Áttekintés a bulgáriai zsidók deportálásáról. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 A történelem visszavág. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Körzeti események, hírek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 Hegedűs Gyula utcai zsinagóga. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Kiadja a Hegedűs Gyula utcai körzet • Felelős kiadó: Müncz László Felelős szerkesztő: dr. Várnai György • Az interjúkat Rados Virág készítette • Nyomdai munkálatok: Vareg Hungary Kft. • A nyomtatott kiadvány szent szövegeket tartalmaz, kérjük ne dobja ki. • A kiadást anyagilag támogatta a MAZSÖK és a 100 éves Hegedüs Gyula utcai Zsinagógáért Alapítvány.

Sir Hásirim

Írta: dr. Schweitzer József főrabbi zcl. Több mint három évezrede őrzi hűséggel a zsidóság az egyiptomi szabadulás emlékünnepét, a Pészachot. A Deuteronomium hitvallásában a történeti emlékezés imádsággá magasztosul: meghallotta az örökkévaló jajszavunkat, kivezetett bennünket erős karral, csodálatos tettekkel… Borulj le hálaadással Előtte. (M. V. 26. 5 skk.) A felszabadítás Isten szeretetének megnyilatkozása. A válasz reá: megszabadítottjainak hálás szeretete. Isten és Izrael gyermekeit kölcsönös szeretet kapcsolja egybe. E szent kapcsolatnak kifejezése Rabbi Akiba tanítása óta az ókori héber költészet gyöngyszeme, az Énekek éneke, a Sir Hásirim. Pészach ünnepünk szombatjának otthoni olvasmánya. A szentírás- magyarázat e szent szerelem megnyilatkozásait keresi a zsidóság földi sorsában. Milyen szép vagy kedvesem – Így mond Isten. Mily szép vagy szerettem – így felel Izrael. (Én, Én. I. 16-17.). folytatás a 2. oldalon è

HEGEDŰS HEGEDŰS –– CSÁKY CSÁKY –– KÖRZETI KÖRZETI

HÍRMONDÓ è folytatás az 1. oldalról

A Sir Hásirim Rabba elnevezésű Midras – gyűjteményt az a kérdés foglalkoztatja, hogy mivel teszi magát érdemessé a zsidóság Isten szeretetére (SHS. Rabba I.). Lássunk egynéhány feleletet. Otthona megszentelésével. Péntek esti, ünnep esti gyertyaláng ragyogja be a zsidó otthont. Avassuk az ünnepet a családi együttlét megszentelt alkalmaivá.

Helytállással a munka mezején. Tevékenységükben mindig tartsuk szem előtt a társadalom üdvét. Humánummal. A szeretet és segítőkészség – életstílusunk legyen. A Tóra hitével áthatott tevékeny élet érdemesít Isten szeretetére. Ünnepünk kiváltságos alkalom a mi szeretetünk megvallására Isten iránt. A kivonulás fizikai, a nádastengeri átkelés lelki felszabadulást eredményezett s e kettő tette képessé atyáinkat a Szinájon kinyilatkoztatott monoteizmus elfogadására (Semot Rabba 22. 4. ). Ezért mondunk kétszeres kifejezéssel hálaadást a Széder- estén: megváltásunkért és lelkünk szabadságáért. Zsidóságunk Pészach ünnepén túltekint a maga körén. A megváltás ünnepén a megosztott emberiség megváltásának, megbékélésének reménységét hirdeti. Jesája proféta üzenete, a sempiterna pax, az örök béke látomása ragyog fel ünnepünk zárónapjának Háftárájában. „Nem tesznek kárt és nem pusztítanak egész szent hegyemen” a földön. Élni, tenni, fáradozni ez áhított korszakért: feladat és kötelesség. 1983. április 1.

RABBIK ÉS KÁNTOROK A CSÁKYBAN

„Mégsem felejtettük el a nevedet” SÁNDOR GYÖRGY FŐKÁNTOR SZERINT A KÁNTORIMA TELJES SZÍVBÉLI ODAFORDULÁS ISTEN FELÉ Sándor György avagy Giora Sharon neve messze földön ismert. Négyéves korától kántor akart lenni. Gyakran látogat Budapestre mint az OR-ZSE vendégelőadója, ilyenkor, de előtte is minden alkalommal számos fővárosi és vidéki templomban szerepel mint előimádkozó. A mostani őszi ünnepeken pedig ő teljesítette a kántori szolgálatot a Hegedűsben.

Gondolom, eszébe jutott, hány nagy formátumú kántor működött itt. Pontosan. Fenákel Miklós, Blasz Zsigmond, Lóránd Márton. Lóránd igazi zseni volt. Kardos Péter főrabbi írta róla a nekrológjában: amit kántor megtanulhatott, azt ő tudta. Én magam is sok mindent tőle tanultam meg gyermekkoromban.

Milyen érzésekkel érkezett Budapestre? Két éve nem jártam itthon, az őszi ünnepeket pedig már 51 éve nem töltöttem Magyarországon, mert az indianapolisi zsinagóga kántoraként és azt megelőzően korábbi állásaimban kellett helyt állnom. Nemrég mentem nyugdíjba, így az időm egy része felszabadult. Schőner főrabbi írt, végezzem el a Hegedűsben a Nagyünnepeket, ami megtisztelő kihívás számomra. Schőner főrabbbival egyébként gyerekkorunk óta ismerjük egymást, a zsidó gimnáziumban osztálytársak voltunk.

Mikor kezdett szerepelni? Négyéves koromban kezdtem el szerepelni még a szülővárosomban, Kaposváron egy hanukai ünnepségen. 1957 januárjában költöztünk fel Pestre. Apám a lágymányosi templom kántora lett, és én gyerekként mellette énekeltem. Később a Dohányban, Lóránd Márton főkántor, és a Nagyfuvarosban Stern Laszló főkántor mellett is teljesítettem szolgálatot. Tizenévesen már rendszeresen felléptem különböző pesti templom körzetekben Schweitzer József

2

2016 TAVASZ / NYÁR | 5776


HÍRMONDÓ mellett a Hegedűsben és a Rabbiképző templomában működtem, felnőttként mártír-istentiszteleteken Kaposváron szintén. Jóska bácsi egy tünemény volt – különleges, nem mindennapi tudása révén az utolsó mohikánok közé tartozott. Milyen volt régen a Hegedűs? Pest leglátogatottabb zsinagógájának számított a Dohány után. Mindig nagy hírű, patinás templomként tekintettek rá – az emberek odafigyeltek, mi történik itt. Olyan rabbinagyságok működtek a Csákyban, mint Berkovits József, Fisch Henrik, Benoschofszky Imre. Az ide járót kedves, baráti hangulatú közösség fogadta. Ön hogyan lett kántor? Négyéves koromtól az akartam lenni. Otthon kántorosdit játszottam – felvettem apám kimustrált táleszét és ornátusát, abban parádéztam, és azt képzeltem, kántor vagyok. Amióta az eszemet tudom, ez volt az álmom. A családom révén, hiszen apám és több felmenőm kántor volt, ebbe is születtem bele. De énekelt operaszerepeket is. Melyik a kedvence? Gyerekkorom óta vonzott az opera, kilencéves koromtól a Rigoletto volt a szerepálmom, végül 44 évesen énekelhettem el. Kántornak lenni azonban teljesen más. Az őszi Nagyünnepeken száz százalékig be kell vetni mindent: fizikailag, lelkileg, szellemileg. A Jom Kippurt végigimádkozni nagyobb odafordulást kíván, mint akárhány operaszerep. Milyen a jó kántor? Olyan ember, akinek a hang eszköz, és nem cél. Aki úgy imádkozik, hogy az énekhangját, a művészi tudását Isten szolgálatába állítja, mert a célja az, hogy az Örökkévalónak tolmácsolja a közösség könyörgését. A jó kántor énekelve imádkozik. Mennyire vált megszokottá ennyi éven át ezt a szakmát gyakorolni? Minden istentisztelet tartogat valami újat. Az őszi ünnepek egyébként is a testi-lelki-szellemi megújulás jegyében zajlanak. Hogyan fogadták most a Hegedűsben? Megható volt, mennyire kedvesen üdvözölt a közösség. Schőner főrabbi, Müncz László elnök, Várnai György alapítványi elnök mindenre kiterjedő figyelemben részesí-

tett. Klein Ervin főkántorral és Biczó Tamás kántorral kollegiális, baráti a kapcsolatom. Visszatérve az operára – hogyan kezdődött? Tizennégy évesen, 1963-ban énekeltem a Ki mit tud?-ban Figaro belépőjét A sevillai borbélyból. A zongorakísérőm nem más volt, mint Klein Ervin főkántor. Így összedolgoztunk. Ma már úgy gondolom, ezt az áriát ország-világ előtt előadni nagy szemtelenség volt egy tizennégy éves kamasztól. Az operistának nem kizárólag a hangjára van szüksége – nagyon fontos a színpadi játék, a kifejezés, a muzikalitás, a stílusismeret. Mindennek a megalapozója nálunk Melis György; csodálatos művész volt. Az én generációmból pedig Kelen Péter, aki tíz-tizenkét éves korom óta gyerekkori jó barátom. Péterben a hangi és színészi adottságai mellett hatalmas a színpadtisztelet, az elhivatottság, ami óriási igazságérzettel párosul. Hogyan sikerült a kántoréneklést és az operaszereplést különválasztania? Igyekeznem kellett, hogy a színpadon ne kántor legyek, és az előimádkozó asztal előtt ne előadóművészként szerepeljek. A régiek közül Ábrahámshon Manót szokták emlegetni mint legendás figurát. Tóth Aladár, az Operaház egykori igazgatója a Walkür felújítása előtt azt mondta: „az igazi Wotan Ábrahámsohn, de hát ő kántor.” Élményszámba ment őt hallgatni; gyerekkoromban ő volt a nagy eszményképem. Nyolcévesen hallottam először énekelni. Számomra akkor ott megnyilatkozott a kántorművészet csodája. Évekkel később, amikor a Dohányban előimádkoztam, Ábrahámsohn lánya, Vera azt mondta: „apámat juttattad az eszembe.” Azt hiszem, ennél nagyobb dicséretet kántor nem kaphat. Mikor és hogyan került Izraelbe? 1964-ben alijáztunk édesanyámmal, nem sokkal a Ki mit tud?-os szereplésem után, amikor lezsidóztak a villamoson. Édesapám volt Schőner főrabbi első kántora Szegeden, halálakor Schőner temette. Én Izraelben lettem gyerekből felnőtt. Mind a három háborút megéltem. Sokáig az ottani Operánál dolgoztam, aztán egy szép napon meghívtak Los Angelesbe koncertre. Két héten belül volt kántori állásom, dr. Krausz Henrik, az egykori kaposvári rabbi, aki születésem óta ismert, ajánlott be. Tizennégy esztendeig működtem Palm Springsben. folytatás a 4. oldalon è


3



Mik a kántor teendői Amerikában? Többrétegű feladatot kell ellátnia: segít a rabbinak a lelkészi munkában – esket, temet, beteget látogat, tanít, részt vesz a gyermek- és felnőttoktatásban. Magyarázza a hittant, a liturgiát, az imarendet, az imák jelentését és más szerepeket. Hogyan illeszkedett be az Egyesült Államokban? Indianapolisban megtaláltam a helyemet. Ott jár óvodába az unokám. Most is minden héten imádkozom a zsinagógában. Az operáról sem kellett lemondanom: kedves szerepeimet, a Rigolettót, Toniót a Bajazzókból, Leporellót a Don Giovanniból amerikai színpadon szintén énekelhettem. Tizenhárom éven át, 1969-től 1982-ig voltam az iz-

raeli Opera magánénekese, állandó tagja. Közben sok magyar nyelvű produkcióban is felléptem. Több mint kétezer előadás van a hátam mögött. Még rendeztem is Amerikában: Verdit, Puccinit, Mozartot. A kántorimák közül melyek a kedvencei? Sok van. A legkedvesebb talán a Hineni, A kántor imája, amikor a kántor elmondja, milyen mély alázattal vállalja a közösség küldöttjének a feladatát. A másik a Hábét Mishámájim, a feltétel nélküli istenhit kifejezése: „Tekints alá az Égből, és lásd, hogy megvetés tárgya voltunk, mégsem felejtettük el a nevedet.” Rados Virág újságíró

HOLOCAUST ’71

Habermann Zoltán: Miért nem álltak ellen a zsidók? Egyetemi oktatóként a Holokauszttal foglalkozó szemináriumokon gyakran előfordul, hogy a hallgatók felteszik azt a kérdést, hogy „Miért nem álltak ellen a zsidók?” „Miért hagyták magukat lehorgasztott fejjel a halálba hurcolni?” „Hogyan tudtak több százezer embert meggyilkolni, miért nem tettek semmit a zsidók?” Holokauszt túlélőkkel készített interjúkban is megkérdezik, hogy miért nem álltak ellen? Ez a makacs mítosz, ez a hamis narratíva a zsidók extrém normakövetéséről és jogtisztelő magatartásáról zsidókban és nem zsidókban is ugyanúgy él tovább. A mítosz szerint tulajdonképpen a hatóságoknak nem volt nehéz dolga a deportálásban. Azonban a zsidók nem viselkedtek másképpen, mint az elvárható lett volna a korra jellemző normák szerint Magyarországon. Ellenálltak, amennyire lehetett, sőt, komoly baloldali ellenállás is volt, melyben zsidók és nem zsidók is részt vettek. A Holokauszt utáni szovjet befolyás alatt álló magyarországi politikai elit zsidótlanította az ellenállást, majd kisajátította saját hatalompolitikai érdekei szerint. Kommunista, anti-fasiszta hősként beállítva az összes ellenállót. Itt az ideje, hogy méltó emléket állítsunk azoknak a zsidó és nem zsidó bátor embereknek, akik ellenálltak a nácik és kiszolgálóik kegyetlenkedéseinek. Természetesen a kérdésre adandó válasz nagyon összetett, nem is vállalko4


zom a teljes válaszra, csak néhány gondolatot szeretnék kibontani a kérdés kapcsán. Célom, hogy a kommunista diktatúra által lefoglalt és eltorzított emlékezetet visszaszerezzük, és méltó helyre kerüljön az ellenállók emléke. Rögtön egy nagyon egyszerű választ is lehet adni, hogy miért nem volt ellenállás, ugyanis az említett kérdés egy hamis sztereotípián alapszik. Az üldözött, jogaiktól megfosztott, megalázott, megszokott életükben szétzilált emberek reakciója érthető, adekvát volt. A zsidó férfiak munkaszolgálatban voltak, háborús helyzet volt, a gyerekek, nők, idősek egy ellenséges környezetben fegyvertelenül, mozgástér nélkül maradtak. Nem viselkedtek, viselkedhettek máshogy, mint bárki egy ilyen embertelen, elképzelhetetlenül megalázott helyzetben. Sokan ellen is álltak, sokan küzdöttek a gyilkos gépezet ellen. Nem igaz az a sztereotípiákra alapozott sugalmazás és vélemény, miszerint, mint a vágóhídra terelt birkák, úgy mentek a zsidók a haláltáborokba. Volt fegyveres ellenállás, és volt a lehetőségekhez képest komoly embermentő tevékenység zsidók és nem zsidók, cionisták, baloldaliak, kommunisták, keresztények és ateisták által. Tehát a kérdésbe bújtatott állítás nem állja meg a helyét. Akik szökni próbáltak a gettókból, vagy rajta-


HÍRMONDÓ kaptak a bujkáláson kegyetlenül megverték, megkínozták vagy megölték. Két évtizede tartó jogfosztás, megaláztatás, anyagi és morális tönkretétele zajlott a zsidóknak minősített állampolgároknak. Nem voltak fegyverek, háborús helyzet volt, mindenki szenvedett. Nem lehetett elbújni, szerveződni, hiszen a szomszédok feljelentették a bujkálókat. Anyák a gyermekeikkel vagy/és idős szüleikkel mit tehettek volna? Bíztak a csodában, hogy talán valahogy túlélik. Átlagos emberek voltak életveszélyes, kegyetlen helyzetben. Senkinek sem volt biztos tudása arról, hogy mi fog történni, és ha voltak is erre utaló jelek, nem lehetett felfogni Európa közepén, hogy éppen egy iparszerű genocidium történik meg, éppen velük. Hetven év után már áldozatként kell tekintenünk minden emberre, akik szerepet játszottak ebben a történetben. Az áldozati szerep nem felmentés vagy a bűnök kisebbítése. Az üldözők maguk is áldozatai voltak ennek a könyörtelen, perverz, ördögi, embertelen rendszernek. Ebben az abszurd gyilkos világban a zsidónak minősítettek nem voltak jogkövetőbbek, nem viselkedtek máshogy, mint ahogy azt az adott kor és társadalom általános normái meghatározták. Hogyan terjedhetett el ez a „mint a birkák a vágóhídra” narratíva, mik voltak az okai, hogy hetven éve ennyire erősen tartja magát ez a kép? Miért gondoljuk, hogy a lehorgasztott fejű zsidók feltett kézzel, szinte önmaguktól mentek a halálba? A zsidók által is feltett kérdés, egy hamis percepción nyugszik, egy emlékezetpolitikai stratégiának is tekinthetjük, habár igazságtartalma csekély. Mi történt valójában? Narratívák, a kollektív és az egyéni emlékezetek ellentmondásai, emlékezet-politikák és – stratégiák, makacs mítoszok és legendák szövik át a pozitivista, tényeket bizonyítani kívánó történészi szemléletet. Diskurzusok, viták százait folytatták le különböző ideológiájú, hitvallású történészek, filozófusok, túlélők, szociálpszichológusok, művészek az elmúlt hetven évben, és a megbeszélendő kérdések csak szaporodnak, a túlélők pedig egyre fogynak. Az ellenállás vagy nem-ellenállás is egy ilyen kérdés, amihez különböző narratívák kapcsolódnak Magyarországon és külföldön egyaránt. A zsidóság széttagolt, nagyon különböző szociológiailag elhatárolható csoportokat testesített meg. Ezért a szövegben a zsidó fogalma alatt a nácizmus és helytartóik által zsidónak minősített emberekre gondolok. Nagyon jelentős probléma a zsidó és a nem zsidó áldozatok és ellenállás szétválasztásának problematikája. Véleményem szerint ez teljesen funkcióját vesztett kísérlet. Az a félelem vezérelheti az emlékezni kívánókat, hogy a zsidó szó megbélyegző, szégyelleni való kategória lett. A zűrzavar oka visszavezethető a Rákosi-Kádár korszak holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitikájára, amikor is zsidótlanítani akarták az emlékezést. Ez megmutatkozik a pártdoktrínában, miszerint Hitler főleg a kommunistákat, az anti-fasisztákat

üldözte. 1965-ben a magyar Auschwitz-kiállítás ennek szellemében alakult, ahol a kiállítás 120 paneljéből végül mindössze 10 utalt a zsidó áldozatokra. Ezeket a torz és hazug nézeteket képviselte és terjesztette a holokausztot követően a NÜB (Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága) és a Partizánszövetség is. Egyre inkább magát a zsidó szót se lehetett leírni és kimondani. Ki akarták sajátítani a saját ideológiájuk szerint a meggyilkolt emberek identitását. Természetesen sokan voltak a zsidó családi hagyományokat elhagyó, a kommunista-baloldali, ateista ideológiát választó ellenállók, és voltak nem zsidó családi hagyományokkal rendelkezők is. A paletta azonban széles volt. Voltak cionista baloldaliak is és magukat zsidóként is identifikáló szociáldemokraták is. Különböző öndefinícióval rendelkező emberek voltak az ellenállók és családjaik. Sok zsidó családi hagyományokkal rendelkező, asszimilálódni kívánó fiatal került a baloldali mozgalmakba. Könnyen érthető, hiszen a kommunista-baloldali mozgalmakban érezhették a leginkább, hogy zsidó származásuk nem megvetett, stigmatizáló, hanem indifferens. A kiábrándult, szegénységben élő zsidó gyökerekkel rendelkező embereknek kézenfekvő volt a baloldaliság ígérete, ahol nem számít a származás, akár zsidó családi hagyományokkal is a háttérben, elfogadó közeget, közösséget találhattak. A hagyományos zsidó közösségek történelmi, politikai és gazdasági helyzete a 20. század elejétől kezdve válságba került. Néhány igen gazdag, vagyonos vagy felső-középosztálybeli család kivételével nagy volt az elszegényedés, főleg a paraszti környezetben élő sokgyermekes zsidó családok és a városokba költöző az ipar perifériáin megélhetést remélő munkások körében. Ebből a közegből kerültek ki főleg a baloldali ellenállás képviselői vegyesen zsidók és nem zsidók egyaránt. Az értelmiségi, gazdag polgári családok soraiból kikerült baloldaliak között valószínűleg nagyon magas volt a zsidók aránya. A Magyar Kommunista Párt 1919-től illegalitásban működött, így elég veszélyes volt már ettől kezdve szervezkedni. Az idő előrehaladtával azonban a zsidóknak szinte nem jelentett különbséget, hiszen mindenképpen üldözöttek voltak. Így tulajdonképpen a nem zsidók illegális baloldali szervezkedése kevésbé egy kényszerítő erő hatására, mint egy teoretikus elhatározás kérdése lehetett. Cohen, a cionista haluc ellenállás egyik legjobb történész kutatója így ír: „A különböző időpontokban letartóztatott haluc ellenállók vallomásai arra mutatnak, hogy a letartóztatott kommunisták jelentős része zsidó fiatal volt. Néhányan közülük ideológiai okokból csatlakoztak a kommunista párthoz(…) ez volt az egyetlen következetesen anti-fasiszta szervezet, amit csak találhattak.(…)” Cohen és sok izraeli kutató megkülönbözteti a cionista, zsidó ellenállást és a kommunista nem-zsidó ellenállást. Ugyanakkor kérdések merülnek fel, ugyanis a HáSomér folytatás a 6. oldalon è


5



HáCáir zsidó tagjainak jelentős része erősen baloldali, marxista nézeteket vallottak. Ennek eklatáns példája Mayer József (Megyeri József, Joszef Meir sz.:1922 Kolozsvár). Aki nyilas egyenruhában mentett embereket Budapesten: „Először a cionista mozgalomba akartam bekapcsolódni. A vallással ugyan szakítottam, de zsidó nemzeti érzésem megmaradt.(…)több társammal arra az álláspontra jutottunk, hogy mi tulajdonképpen marxistáknak, szocialistáknak valljuk magunkat(…) tehát, ha megkezdődik a harc a fasizmus ellen, akkor abba nekünk be kell kapcsolódni.” Tehát sok zsidó identitással rendelkező, ugyanakkor válságba került ember a baloldali eszmékben látta az erőt és a reményt, ami helyzetét jobbá teheti, megváltoztathatja. A baloldali, kommunista ideológiájú emberek sokszor egyszerre voltak zsidónak is minősítve, így rájuk duplán volt érvényes az üldözés. A hatóságok által zsidónak és baloldalinak számító emberek is vegyes képet mutattak. A zsidóságot teljesen elhagyó kommunisták és a zsidóságot teljesen felvállaló cionista HáSomér HáCáir irányzatig terjedhetett. E két irányzat között is rengeteg csoport identifikálta magát, sokszor szemben álló ideológiákkal, orientációkkal. A hagyományos történetírás diskurzusa, az asszimilációs magyarázatok részigazságokat fednek le. Azonban a konstans változásban lévő identitások sokaságának képe annyira összetett és vegyes volt, hogy nehéz lenne mindent az asszimilációs stratégiákkal magyarázni (Kovács 2004). A zsidónak minősített emberek identitásstratégiáinak megértését még bonyolultabbá teszi, hogy régiónként, térségenként is hatalmas különbségek lehettek az adott települések, kerületek modernizációs helyzetében, asszimilációjában. A fenti elvek alapján nem beszélhetünk kifejezetten zsidó ellenállásról, hanem ellenállásról, amiben zsidó identitású és egyéb kategóriákba tartozó emberek is részt vettek. A cionista mozgalmak ellenállási tevékenysége elég jól feldolgozott. Természetesen a cionista ellenállási mozgalmakban magukat zsidóknak tekintő emberek vettek részt. Így könnyű a cionista ellenállást zsidó ellenállásként aposztrofálni. Heroikus és hatalmas jelentőséggel bíró ellenállási tevékenységük csak évtizedekkel a holokauszt után került be a történelmi emlékezet kánonjába. Általánosan elmondhatjuk azt is, hogy az elmúlt hetven évben nagyon lassan indult be a holokauszt feldolgozása és megértése, nagyon sok bűntudat, szégyen és hárítás akadályozza a mai napig a történések megismerését. Ez a késés és hárítás is hozzájárulhatott ahhoz a kollektív emlékezeti tévedéshez, hogy a holokauszt idején jelentéktelen ellenállás volt.

A nácik és magyar kiszolgálóikkal szembeni hatalmas és hatékonyan működő ellenálláshoz feltétel lett volna a szervezettség, az összehangolt cselekvések sorozata a zsidónak minősített emberek között. Azonban a zsidónak minősített állampolgárok különbözőek voltak, egyáltalán nem volt egy homogén csoport. Nyelvében, öltözködésében, hitében, életvitelében, tehát majdnem mindenben eltérő sajátosságú szociológiai csoportok sokaságáról beszélünk. Sőt, sokszor nem csak teljesen idegenként kezelték egymást, de egymással szemben álló egyénekről és közösségekről is beszélhetünk. A törésvonalak az asszimilációs stratégiák mentén is megfigyelhetők, habár ez az általános magyarázó elv kissé elavultnak tűnik. Fontos megemlíteni, hogy zsidóként élő emberek sokasága kívánta elhagyni ősei hitét és életformáját. A zsidók emancipációja és a magyar többségi társadalomhoz való asszimilációja 1944-ig már egy jó évszázada tartó folyamat volt, ezt a folyamatot zilálta, törte szét a Holokauszt. Az as�szimiláció nem ad magyarázatot például arra az ellentétre, hogy a zsidónak minősített csoportok közötti egyik fő törésvonal egyrészt a társadalomba sikeresen integrálódott, anyagiakban jómódú, gazdasági hatalomra szert tevők, másrészt a szegénységben élő, nincstelen, a társadalomból kiszorult zsidók között volt. Gyakran felejtjük el megemlíteni, hogy például nem csak a jiddisül beszélő, zsidóságukat totálisan megélő hászidok és a vallásukat megreformálni kívánó, reformer, modernista neológok között volt ellentét, valamint a magyarsághoz teljesen integrálódni kívánó, vegyes házasságban élő, keresztény hitre tértek is külön csoportot alkottak. De hatalmas törésvonal keletkezett a gazdaságilag margóra szorult, szegény tömegek és a társadalom jobb módú tagjai között is. Egyszerűen megfogalmazva egy szegény és egy gazdag zsidó között legalább akkora szakadék volt, mint egy hászid és egy neológ zsidó között. Annak ellenére, hogy a gazdag és a szegény zsidó mindkettő lehetett például ateista vagy neológ. Ehhez egyre növekvő mértékben ideológiát nyújtottak a baloldali eszmék, a szocialisztikus, kommunisztikus tanok terjedése. A szegénységben élő zsidók semmilyen közösségiséget nem éreztek a jómódú zsidókkal és fordítva. Kivétel néhány gazdag család gyermeke, akik saját társadalmi csoportjuk ellenében, teoretikus, intellektuális megfontolások alapján a baloldali ideológiák felé orientálódtak. A gazdaságilag sikeres zsidó családból származó értelmiségiek nagy hatással voltak a baloldali csoportok kialakulására, például Lukács György. A szerző az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense

A cikk részlet egy tanulmányból: Háberman Zoltán: „Mint birkák a vágóhídra?” Baloldali ellenállás a Holokauszt idején, In: Szerk.: Babits Antal MAGYAR HOLOKAUSZT 70: veszteségek és felelősségek. Budapest: Logos Kiadó, 2014. pp. 203-224 1

6



HÍRMONDÓ HOLOCAUST ’71

Ángel Sanz Briz, az „ismeretlen” embermentő spanyol diplomata A holocaust 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések között 2015-ben Spanyolországban és Magyarországon is több fontos eseményre került sor. Ezek eredményeképpen több évtizedes késéssel ugyan, de végre Ángel Sanz Briz neve is kezd ismertté válni és Wallenberg, Carl Lutz, Angelo Rotta neve mellé most már odakerült a spanyol diplomatáé is. Mind a spanyol, mind a magyar történészek, diplomaták és politikusok nagy mulasztást pótolnak azzal, hogy Sanz Briz alakját és tetteit eddig elhallgatott tények alapján, igyekeznek az őt megillető helyre tenni. A budapesti Spanyol Követség védő-oltalmazó tevékenységét eddig kizárólag Giorgio (spanyol nevén Jorge) Perlascának tulajdonították, miközben az embermentést Sanz Briz kezdeményezte és ehhez csatlakozott később Perlasca. Ki is volt ez a fiatal spanyol diplomata aki a vészkorszakban Budapesten több ezer zsidó életét megmentette? Ángel Sanz Briz (1910 Zaragoza – 1980 Róma) kereskedő- és katonacsaládból származott és diplomatapályára lépett. Első kiküldetésére 1939-ben került sor, amikor Spanyolország kairói követségén képviselte hazáját ügyvivőként. 1942-ben Budapestre került, ugyancsak ügyvivői minőségben és Muguiro nagykövet távozása után Sanz Briz vette át a követség vezetését. Madridba küldött jelentéseiben drámai hangon tudósított a Magyarországon kialakult helyzetről. Amikor a követség zsidó alkalmazottait letartóztatták, Sanz Briz jelentést küldött Madridba ahonnan azt az utasítást kapta, hogy tegyen meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy kieszközölje szabadon bocsátásukat. Sanz Briz tudott a vidéki zsidóság deportálásáról és elhatározta, hogy megpróbál segíteni akiken még lehet. Előkeresett egy 1924-es törvényt, aminek értelmében a szefárd zsidók leszármazottjai bármikor kérhetik Spanyolországba történő repatriálásukat és védelmet kérhetnek Spanyolország külföldi képviseletein. Bár Budapesten alig voltak ilyenek, Sanz Briz elérte, hogy a külügyminisztérium engedélyezze számára 200 szefárd zsidó spanyol védelem alá helyezését. Különböző trükkökket alkalmazott – a, ab, c betűvel látta el védődokumentumokat, kollektív útleveleket állított ki a szabályos és ideiglenes útleveleken kívül, védleveleket adományozott a hozzá fordulókhoz. Először csak azoknak a magyar zsidóknak, akiknek voltak spanyolországi rokoni kapcsolatai, aztán

azoknak is, akiknek olyan latin amerikai országokban éltek rokonai amelyek képviseletét Spanyolország látta el, végül pedig már mindenkinek. Kevéssé ismert tény, hogy a Spanyol Követség személyzete milyen odaadással támogatta az ügyvivő munkáját. Kik is? A követség titkárnője- kancellárja Madame Tourné, magyar nő francia férjjel, ő végezte a dokumentumok kiadását. Dr. Farkas Zoltán, a követség jogásza, Sanz Briz legközelebbi munkatársa, valamint tolmácsa. Madame Tourné fia, Gaston szintén a követségen dolgozott. A személyzethez tartozott még két sofőr, egy orvos, és később csatlakozott hozzájuk Giorgio Perlasca. A spanyol védettség alapjaiban különbözött a többitől. Először is, nem pénzért árulták. Másodszor, nem hamisították. Harmadszor, még a nyilasok is tiszteletben tartották, mivel Sanz Briz – igen jó diplomáciai érzékkel és némi pénzadománnyal megtámogatott – látogatást tett a Budapest védelméért felelős nyilas pártmegbízottnál, aki aztán utasította embereit, hogy a spanyol védő dokumentumokat tartsák tiszteletben. Ezenkívül Sanz Briz házakat bérelt a védettek számára, némi szerény ellátást is biztosított nekik, kapcsolat volt a védett spanyol házak és a követség között arra az esetre, ha a nyilasok mégis zaklatták őket, a spanyol képviselet azonnal intézkedett. Így történhetett, hogy a védett spanyol házakból nem vittek el a senkit a Dunapartra hogy belelőjék, mint ez a nemzetközi gettó más házaiban rendre megtörtént. folytatás a 8. oldalon è


7



1944 őszén a szovjet front közeledtével a külföldi képviseletek sorra elhagyták Budapestet, végül már csak a semleges országok követségei maradtak. December elején Sanz Briz utasítást kapott, hogy hagyja el Magyarországot. Sanz Briz távozása egyben azt is jelentette volna, hogy a spanyol védelem véget ér. Azonban nem így történt, mivel a már egy idő óta ott tevékenykedő Giorgio Perlasca magára vállalta az embermentés folytatását. Lényegében kalózakcióban, önmagát az új spanyol ügyvivőnek nevezve, folytatta Sanz Briz munkáját, egészen Budapest felszabadításáig. Sanz Briz a továbbiakban folytatta sikeres diplomatapályáját, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. Van azonban még valami, ami megmutatja Sanz Briz emberi nagyságát. 1966-ban a Jad Vashem értesítette Sanz Brizt arról, hogy a „Világ Igaza” címmel tünteti ki, vagyis a legmagasabb izraeli kitüntetéssel, amit azoknak a nem zsidóknak adományoznak, akik zsidó életeket mentettek a Holocaust során. A külföldi kiküldetésen tartózkodó Sanz Briz értesítette erről a madridi külügyminisztériumot és engedélyt kért, hogy a kitüntetést átvehesse. Ez akkoriban történt, amikor a Franco diktatúra megkísérelte, hogy kitörjön a nemzetközi elszigeteltségből és ennek első lépéseként az arab országokkal vette fel a kapcsolatokat. Madridban úgy ítélték meg, hogy egy magas izraeli kitüntetés ártana az éppen újjászülető spanyol – arab kapcsolatoknak, és azt javasolták Sanz Briznek, ne vegye át. Sanz Briz világéletében lojális, példás diplomata volt, így nemcsak nem vette át, de senkinek, még családjának sem szólt róla, aki csak 1992-ben vette át a poszthumus kitüntetést. Ángel Sanz Briz érdemeinek elismertetéséért sokan megmozdultak. Spanyolországban Jaime Vándor, egykori mentett tett számtalan lépést, amiknek eredményeképpen 2015 tavaszán Madridban utcát neveztek el Sanz Brizről, 2015 decemberében pedig a Spanyol Külügyminisztérium szervezésében kiállítás nyílt és könyv jelent meg az embermentő spanyol diplomatákról, akik között szerepel Ángel Sanz Briz is. Magyarországon Harsányi Iván és Dobos Erzsébet foglalkoznak Sanz Briz életének és munkásságának megismertetésével. Dobos Erzsébet „Megmenekültek”. Dokumentumok és visszaemlékezések a spanyol embermentésről 8


Budapesten a Holocaust idején” c. magyar és spanyol nyelven kiadott könyve mellett részt vett az „Ángel Sanz Briz választúton” c. dokumentumfilm készítésében, amit a decemberi Spanyol Filmhét alkalmából Budapesten is bemutattak. A Szálasi puccsot követően ezek az országok képviselői számos memorandumban, szóbeli jegyzékben együttesen fordultak a Magyar Királyi Külügyminisztériumhoz, tiltakozva zsidókkal szembeni embertelen bánásmód, kiszolgáltatottság ellen. Ezeken a közös dokumentumokon kívül, a Spanyol Követség több ízben még külön szóbeli jegyzékeket is küldött, amikre kitérő válaszokat kapott vagy még azt sem. Mint a cím is jelzi, dokumentumkötetről van szó, melynek első része megvilágítja a történelmi hátteret, az eseményeket és a zsidóüldözés ellen fellépő külföldi diplomáciai képviseletek, ezen belül pedig a kiemelkedő szerepet játszó Spanyol Követség / Legación Española erőfeszítéseit a zsidók megmentése érdekében. A magyar ( és nemzetközi ) közvéleményben a spanyol embermentés hallatán mindenkinek Giorgio (Jorge) Perlasca jut eszébe és méltatlanul háttérbe szorul Ángel Sanz Briz, a követség ügyvivőjének neve, holott a kezdeményezés tőle származik és a kiadott dokumentumokon is az ő aláírása szerepel. Sanz Briz születésének centenáriumára kíván tisztelegni e könyv. A könyv bevezető része, a vonatkozó dokumentumok ismertetésével rövid történeti áttekintést ad a német megszállást közvetlenül megelőző, majd a német megszállástól a Szálasi- puccsig tartó időszakról és az azt követő nyilas uralomról. Ezután kevésbé ismert diplomáciai jegyzékek és levelek idézése következik, melyekben a budapesti diplomáciai képviseletek egyre erélyesebben tiltakoztak a zsidókat érintő megszorítások, törvények és intézkedések ellen, és melyek eredményeként jött létre az ún. nemzetközi gettó, azaz a különböző külképviseletek oltalma alatt álló házak, ahol a védlevéllel rendelkezőknek több-kevesebb védettségben volt részük. A könyv további része a beszélgetéseket tartalmazza. Mint a visszaemlékezésekből is kiderül, a spanyol mentőakció, ha nem is hermetikusan, de más országokénál nagyobb arányban tudta megóvni a védetteket az elhurcolástól, a pusztulástól. Rögzítése a történelmi köztudat, sőt a történész szakma számára eddig csak töredékesen történt meg. A spanyol ügyvivő, Ángel Sanz Briz alakja alig dereng föl még az érintettek tudatában is, abból az egy-


HÍRMONDÓ szerű okból, hogy a diplomatával még azok is ritkán találkoztak, akik számára 1944. december eleji távozása előtt még ő maga állította ki az áhított útlevelet, illetve védlevelet. Még kevésbé tudtak és tudnak róla azok, akiknek már a követség magát ügyvivőnek álcázó alkalmazottja, a vakmerő olasz Giorgio Perlasca juttatott mentőokmányt. Az ő alakja már többek visszaemlékezésében testet ölt, mivel ő rendszeresen fölbukkant a spanyol házakban, élelmiszert szállítva vagy a nyilasok ismétlődő behatolásaitól, az elhurcolási kísérletektől védelmezve a lakókat. Emellett ő jelent meg az elindított halálmenetek és a deportálást bonyolító pályaudvarok helyszínein, kiemelve a sorok közül a védlevél birtokában levőket, sőt: némi furfanggal nagy számban olyanokat is, akiknek semmiféle okmánya nem volt Több éves kutatómunkám eredményeként a „spanyol házak” világ különböző pontjaira szétszóródott egykori lakói vallanak: családi háttérről, arról, hogy gyerekfejjel vagy nagyon fiatalon mit érzékeltek a korabeli közhangulat, az antiszemitizmus megnyilvánulásaiból, hogyan élték meg a német megszállást, a nyilas hatalomátvételt, hogyan jutottak spanyol védettséghez, a spanyol védlevél értékéről, a „halálmenetből” való szabadulásról, milyen volt az élet a „védett házakban”, milyen emlékeket őriznek Sanz Brizről és Perlascáról, hogyan élték meg a felszabadulást, miért és milyen utak vezettek az emigrációhoz.

Az egykori védettekkel készített visszaemlékezések különböző forrásokból származnak: a USC Shoah Foundation Visual History Archive interjúin kívül tartalmazzák az általam felkutatott túlélők szóbeli és írásos emlékeit is. A világ különböző tájairól érkezett információk összességéből sok mindenre derül fény, amit eddig a szakma is csak töredékesen ismert. Első ízben kapjuk meg a nyolc „spanyol ház” pontos listáját; nyerünk képet arról, hogy az összesen kb. 5200 védett közül kit milyen út vezethetett a védett házba; olyan, semmilyen dokumentumból nem rekonstruálható dolgokról, hogy milyen volt a védettek lelkiállapota, mitől rettegtek és miben reménykedtek; milyen volt egészségi állapotuk; hogyan jutottak több-kevesebb ennivalóhoz, és azt hogyan készítették el az akadozó, majd teljesen kihagyó gázszolgáltatás közepette; hogyan szervezték meg az életet a képtelen zsúfoltság közepette; honnan szereztek iható vizet; mivel foglalkoztak napközben a néhány hónap vagy hét alatt stb. stb. Az „oral history” módszerével magyar, angol és spanyol nyelven készült beszélgetéseket magam szerkesztettem, fordítottam és sponzorok híján saját kiadásomban jelentettem meg azt remélve, hogy e tragikus időszak tanúinak megszólaltatásával hozzájárulhatok ahhoz, hogy ilyen könyvekre soha többé ne legyen szükség. Dr. Dobos Erzsébet

HOLOCAUST’71

Schöner Alfréd 10 évvel ezelőtt, 2005 Reb Jajlis a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger nagyközségben így szólhatott volna érdeklődő tekintetű unokájához: hallgasd kis unokám Szentírásunk ősi üzenetét, hallgasd az Írás szavát! Erre tanítottak apáink, elődeink s most én neked, kicsi unokám, megtanítom e gyönyörű mondatot, a Zsoltárok könyvének lebilincselő gondolatát: „Még, ha a halál árnyékában is járok, nem félek én, mert velem van az Örökkévaló, a Világ Alkotója”. (Zsolt. 23.) S az egykori unoka, ma már nagypapaként, őszülő hajjal, viharos történelemmel a háta mögött, megviselten, de meg nem törten, így válaszolna nagyapjának a polgári időszámítás szerinti 2005., ősi hitünk naptárszámítása szerint az 5765. évében: Nagypapa, itt vagyok Auschwitzban, ahova elhoztak Téged,

s a nagymamát, s testvéreimet, 39 családtagunkat. Látom a cinikus feliratot: Arbeit macht frei. Látom az utat, amelyen járhattál, a síneket, amelyen ideszállítottak a szörnyű lepecsételt marhavagonokban. Látom a barakkokat, amelyeket múzeummá alakított át a múltat mindig meg nem értő történelem. Látom az emeletnyi szemüveget, amelyeket testvéreink hordtak. Látom az emberi hajból emelt halmokat, dombokat. Látom a precízen felcímkézett bőröndöket, bőröndök áradatát. Látom a gázkamrát, érzem a falak lüktető üzenetét, s látom a krematórium szörnyű száját, benne egy égő gyertyát, mely talán Te érted is ég. folytatás a 10. oldalon è


9


HÍRMONDÓ è folytatás a 9. oldalról

Látom a kéményt, amelyen ezrek, milliók füstje szállt vádlón a magasságok felé. Látom Auschwitztól nem messze azt a kis tavat, melynek felszínén még mindig, hat évtized távlatából is ott vannak az emberi por soha el nem tűnő maradványai. S látom Birkenaut, a halálgyárat. Milliók utolsó fohászának színhelyét. Most itt gyászoló lélekkel fájdalommal telve állok e barakkban, ahol Te is feküdhettél, és azt mondom: drága nagyapám. Itt járok a halál árnyékában. Veled ellentétben, engem rettenettel tölt el a látvány, hatol belém az elborzasztó érzés. De tudom, hogy az Örökkévaló velem van. S azt is tudom, hogy a magasságokból Te most letekintsz reánk, az emlékező utódokra. Reb Jajlis, a csengeri zsidó 82 éves korában hagyta el először szülőhelyét. Talán még a szomszéd községbe se jutott el. Csak egyszer, egyszer vitték idegenbe… Ide Auschwitz-Birkenauba. Reb Jajlis vallásos, szakállas, mély érzésű, csendes, bölcs ember volt. Hitte az írás szavát. Ő akkor sem félt, amikor a halál érintette meg. Reb Jajlis nem volt más, mint az én áldott emlékű nagyapám, akinek héber nevét viselem. Állítólag mozdulataimban is Őt idézem, s e drámai helyen, e félelmetes helyen az Ő emlékét örökítem meg. Üzenem a magasságok felé: – Reb Jajlis, hatvan évvel később, itt a pokol tornácán, Auschwitz-Birkenauban, ugyanúgy vettem fel a t’filint, az imaszíjjat, mint Te hatvan évvel ezelőtt, mielőtt meggyilkoltak. Itt Auschwitz-Birkenauban ugyanúgy öltöttem magamra a táliszt, az imaköpenyt, mint Te hatvan évvel ezelőtt, mielőtt a halálba indultál. Ugyanazokat az imákat mondtam el, mint Te. Ugyanazzal a hittel, mint Te. Ugyanazzal az alázattal, mint Te. Ám most itt lógnak körülöttem Izrael Államának zászlai! Itt vannak az életmenet ezrei. Hirdetik az életet a halál völgyében. És amikor elhagyom az Auschwitz-Birkenau haláltábort, az első dolgom lesz, hogy unokámat hívom fel Izraelben, s hálát adok az Örökkévalónak, hogy megszületett, hogy hallhatom hangját. Annak ellenére, hogy a halál árnyékában jártam, már nem félek, mert Te vagy nekem kis unokám. E drámai pillanatban, ahogy illik, ahogy méltó, a százezrekért, a milliókért, a meggyilkoltakért, asszonyokért, férfiakért, kisdedekért szálljon a mélységből a magasságok felé imádságunk a Kádis! Jiszgádál, vöjiszkádás…

10


10 évvel később, 2015 E sorokat 10 évvel később 2015 szeptemberében írom. Még pár nap és beköszönt az 5776. zsinagógai esztendő. Néhány sorral ezelőtt írtam az unokánkról, az elsőről az eddigi négy közül. Ő Dániél, a bechor, az elsőszülött. A kép, amelyet most itt közlök pár nappal ezelőtt Auschwitz és Birkenau között készült a rámpán. A rámpán, amelyen elvitték, majd meggyilkolták, elgázosították, elégették családunk nagyobb részét. Dániél 17 éves múlt, utolsó éves gimnazista, néhány hónap múlva bevonul a hadseregbe. Lelki kötelességének érezte ő is, mint több száz diáktársa, Izrael országának egyik leghíresebb gimnáziumában, hogy a kegyeleti úton részt vegyen. Az egykori „halálmenet” helyén az élet menetén végig vonuljanak. Lerótták kegyeletüket a világ legnagyobb zsidó temetőjében. Kezében degel Jiszráél, Izrael zászlaja. Öntudatos fiatalember. Őszinte, szókimondó, s roppant szerény. Békeszerető, magas erkölcsi érzékkel és intellektussal megáldott. Mögötte kék farmerben és fehér trikóban izraeli fiatalok százai, s fölöttük az egykori őrtorony most üresen áll, mintha mégis figyelne… Karinthy szavai jutnak eszembe: „…A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek…” (Előszó) Megosztom Dániéllel váltott bizalmas levelezésünk egy sorát, amelyet ez a csillogó szemű fiatalember a modern kor egyik technikai csodáján, a WhatsApp-on írt nekem héberül: „Itt Auschwitzban úgy éreztem, hogy a kör bezárult, s amikor felolvastam meggyilkolt családtagjaink nevét, büszkeséget éreztem, hogy utódjuk lehetek…” Igen, a kör bezárult.


HÍRMONDÓ PORTRÉ

A magyar női röplabda első embere A 90 ÉVES MÜLLER TIBOR TÖBB MINT ÖTVEN ESZTENDEJE TAGJA A HEGEDŰS ZSINAGÓGA KÖZÖSSÉGÉNEK A 90 éves Müller Tibor, a Hegedűs zsinagóga közösségének egyik legrégibb tagja a magyar röplabda doyenje. Ott bábáskodott a szakosztály születésénél, amelynek aztán a vezetője lett. Bejárta az egész világot. Hosszú élete alatt Tibor végig megtartotta a zsidó hagyományt – a világ minden kincséért sem enne például tréflit. Nagy meglepetés érte Müller Tibort, amikor szeptember 5-én, szombaton lement a Hegedűsbe. Születésnapi köszöntővel várták, együtt ünnepelte a közösség, hogy 90 éves lett. Felhívták a Tórához, majd Schőner főrabbi mondott beszédet a tiszteletére, és még emléklapot is kapott. Utóbbi most a nappaliban függ a falon, közel a helyhez, ahol üldögélni szokott, így ha felpillant, rögtön látja a jókívánságüdvözletet. Müller Tibor több mint 50 éve jár a Hegedűsbe, azóta, amióta a Nyugati térre néző, szép, világos lakásba beköltözött a családjával. A IX. kerületben nőtt fel, a Lónyai utcában, ahol kisgyerekként az ottani ortodox templomban ismerkedett a hagyománnyal. Mélyen vallásos család volt az övék, az édesapa a dunaszerdahelyi ortodox közösségből érkezett Budapestre. Ahogy az jó zsidó famíliában szokás, a kis Tibor taníttatását sem halogatták – a Lónyai utca templomkörzet kántorához járatták héderbe. Mire iskolába került, már jól olvasott az ősi nyelven. A hagyományt egész életében megtartotta. Szülei egyetlen gyermekeként nőtt fel, habár édesapja nyolcgyermekes családból származott. Olyan szakmája volt, hogy azon ma már elámul az ember: régebben efféle is létezett? Koszorúszalag-nyomdászként és művirág-kereskedőként kereste a kenyerét. Igaz, akkor is csupán ketten foglalatoskodtak ezzel Budapesten, viszont gyönyörű szalagokat készítettek. Rézbetűkből kiszedték a szöveget úgy, hogy sínbe tették őket, az egészet nyomdafestékkel lefestették, majd rányomták az anyagra. Öt-hatféle betűtípust variáltak, lehetett köztük válogatni. Ünnepeken, karácsonykor, min-

denszentekkor, amikor az emberek sok koszorút vásárolnak, csak úgy tódultak a megrendelések, égtek a telefonvonalak a Vámház körúti üzletben. Apa és fia átvészelte a soát, mindketten hazajöttek a munkaszolgálatból. A felszabadulás után az anya korai halála miatt ketten maradtak az apjával. Agglegényesen tengették a napjaikat, ám az apa addig kerülgette az egyik házbeli hölgyet, hogy kedve támadt megkérni a kezét. Jó asszony volt Margit, emlékezik vissza Tibor, egy vaj-sajttejtermék boltot vitt, rengeteget dolgozott, pedig beteg volt, gyógyíthatatlan kórral jött haza Auschwitzból, amit sosem tudott kiheverni. Sajnos ő is hamar ott hagyta őket. A feleségével viszont hatvannégy évet éltek le együtt. Ha megkérdezik, mi a hosszú házasság titka, Tibor mindig azt válaszolja: szeretni kell egymást. Náluk így volt a kezdet kezdetétől. Amint lehetett, nyomban elvette a lányt, rögtön azután, hogy az leérettségizett. „Nagyon szép nő volt” – réved el most is az idős ember tekintete. Még egyetemre járt, amikor a férfit behívták arra a bizonyos „demokratikus munkaszolgálatra”. A fiatalasszony gyakran meglátogatta; délután odaért, reggelre hazajött. Egyetemista korában hozta világra a lányukat. Tibor sportvezetőként futott be szép pályát. Röplabdás berkekben csak úgy emlegették: Munyi, később Munyi bácsi. Ott bábáskodott a magyar röplabda születésénél: 1946ban őt választották meg a frissen alakult szakági szövetség első titkárának. Egész élete összefonódott a sporttal. Kisfiú volt, amikor szülei beíratták az akkori Fodor Sportiskolába. Nyári táborokra is jártak, sátrakban laktak, egy csoportban 120 gyerek edzett. Az edzőik pedig olyan ismert versenyzők, sportemberek voltak, mint a birkózó olimpiai bajnok Kárpáti Károly vagy vívásban az olasz Girolamo Bay. A háború után Tibor a barátaival megalapította a IV. kerületi Barátság röplabda csapatot, ott kezdtek el röplabdázni. folytatás a 12. oldalon è


11



(Ez a csapatsport az orosz katonákkal jött be, tőlük tanulták meg a játékot.) A IV. kerület azokban az években még a Belváros volt, Újpestet csak később csatolták Budapesthez. Tiborék a Markó utcában edzettek. A Magyar Röplabda Szövetség a szakszervezetek segítségével 1946-ban jött létre, az első főtitkár mellé Tibort választották meg titkárnak. Bizalmat szavaztak neki, pedig csupán a huszonegyedik évét töltötte be. Egyébként az Eötvös Gimnáziumban érettségizett, aztán egy darabig a jogi egyetemre járt, de azt abbahagyta. Nyomdában és édesapja művirág-kereskedésében dolgozott az államosításig, később pedig sok mindent elvállalt a röplabda szövetség mellett. A Nehézipari Minisztériumban először intéző lett, amolyan mindenes, aztán kinevezték szakosztályvezetőnek, de a minisztérium küldött valakit a helyére. Nem bánta, mert így rá maradtak az edzések, ő szervezhette az utazásokat, szerezhette be a felszerelést. Nyüzsöghetett kedvére. A röplabdás lányok voltak az egyesület és a minisztérium szeme-fénye. A tisztviselők hamar elkezdtek járni a csinos, magas, sudár teremtések meccseire. Végül Tibort megint kinevezték

szakosztályvezetőnek. 1969 és 1981 között tizenegyszer lettek bajnokok – ez volt a magyar női röplabda fénykora; azóta sem tudta senki utánuk csinálni. Később betagozódtak a Vasashoz, amelynek színeiben szintén bajnokságokat, tornákat nyertek. Müller Tibor örül, hogy tartalmas életet élhetett – a sportnak köszönhetően bejárta az egész világot, csak Ausztráliába nem fordult meg. Közel hetven évig foglalkozott röplabdával, maga is aktívan játszott. Nagy bánatára ma már nem tud, mert, ahogy ő fogalmaz, „a térde nem a régi”. Így hát otthon üldögél, és mindig boldog, amikor egy-egy röplabdás lány a régi csapatból megkeresi. Az asztalkán, amely mellett a széke áll, ott a kincses mappa: a rengeteg újságkivágás, fotó és cikk, ami a hosszú évtizedek alatt megjelent róluk. Bár a lábai nehezen viszik, azért, ha teheti, lemegy a Hegedűsbe. Nagyon tetszik neki, hogy a szombati istentiszteletet újabban az izraeli/ grúz közösség tagjai is látogatják. Nagyon tudnak imádkozni, mondja, lelkesen, szenvedélyesen – élmény figyelni őket. Visszacsempészik a zsinagógába gyermekkora ortodox légkörét. Rados Virág újságíró

PORTRÉ

Deutsch Gábor köszöntése Kedves jubileummal köszöntött be idén a polgári év első napja. Deutsch Gábor az OR-ZSE közkedvelt oktatója 80 éves! Nem akármilyen történelmi időszakot ölelt fel ez a Mindenható jóvoltából megélt nyolc évtized…. Gábor bátyánk vallásos családban nevelkedett, édesapja Máramarosból jött a Terézvárosba és lett a Király utca 7.szám alatti Chevre Tilem zsinagóga előljárója. Polgári foglalkozására nézve csendestárs volt egy Aulich utcai gyufaboltban – amig a zsidótörvények ezt lehetővé tették. Akkor a jól menő üzletet Kállay Miklós miniszterelnök rokonai szerezték meg, s nekik nem volt szükségük édesapjára. Állástalan lesz, akkor amikor kisfia a Dessewffy utcai zsinagógában szerezte első vallási ismereteit az általa később is szeretettel említett Fischer bácsitól. Gábor elemi iskolát a Dob utca 35.sz alatt kezdte, de ekkor jött a soá rettenete. Szülei áldozatul estek és ő osztozott a zsidó árvák sorsában, gyemekotthonok lakójaként nevelkedett. 12


Mezőkovácsháza, Csorna és Debrecen volt a színhely, ahol a fenntartó Agudat Jiszrael jóvoltából alapos zsidó oktatásban is részesült. Volt ahol jesiva is működött, Csornán „teuda” bizonyítványt is szerzett. Azonban a kialakuló új diktatúra nem türte az egyházi intézményeket és 1950-ben Debrecenből feljött Budapestre. Anyai nagybátyja, aki pék volt a Százados úti kenyérgyárban, bevitte a kőbányai gépgyárba. Az itt töltött évtizedek nagy hatással voltak a nyitott szemű, érzékeny ifjúra. Szorgalmasan, jól dolgozott, megbarátkozott munkatársaival, akik között szépszámmal voltak a rendszer számára megbízhatatlan, un. „deklasszált elemek”, közöttük egy volt paptanár, akitől sokat tanult. Irásaiban mindig szeretettel, megbecsüléssel emlékezik egykori munkástársaira. Deutsch Gábor pontosan végzett fizikai munkája mellett estéit tanulással töltötte, leérettségizik, műszaki főiskolára jár. Már ekkor megjelenik érdeklődése a humán tudományok iránt. 10 évig hallgat a József Attila


HÍRMONDÓ Szabadegyetemen irodalmat, történelmet, művészeteket. Könyveit olvasva ezek visszaköszönnek kerek történetei szép stílusában, veretes mondataiban. Közben azért tovább folytatja a hagyományos zsidó életet, kárpátaljai zsidó lányt vesz feleségül, együtt járnak a Vasvári Pál utcai zsinagógába, ahol hamarosan előimádkozó lesz. Teljes 30 évig „gabe” itt, de tulajdonképpen inkább „sac-mac”, azaz univerzális felkészültségű ember. A legváltozatosabb feladatokat vállalja a közösség érdekében. Híre megy buzgóságának, tudásának és amikor változnak az idők és a rendszerváltás után a Rabbiképző Intézet új életre kap, Schőner Alfréd főrabbi, az újjá szerveződő intézmény rektora megkeresi. Azt taníthat amit a világon legjobban szeret, és egész életét betölti:Tórát. Hetiszakasz,midrások, kommentárok, vallási szokások a tananyag amit előad, a maga szerény modorában, de egyáltalán nem szerény tudásával. Nem marad meg a szavaknál, a beszédnél… Ő a toll embere is, cikkeit örömmel közlik nemcsak a hazai, de a

külföldi zsidó lapok is. Könyvei, amelyek egy ma már letűnő félben lévő zsidó világba vezetnek el minket, nemcsak ismereteinket gyarapítják, de kellemes, magukkal ragadó olvasmányok is. Akik keveset tudnak a zsidóságról azoknak azért érdemes őket forgatni, akik sokat, azok számára talán még érdekesebbek. A megérdemelt siker nem marad el. Scheiber Sándordíjat, Várhegyi-díjat kap zsidó kulturális munkájáért, a kormányzattól arany érdemkereszt kitüntetést az OR-ZSE-től TEUDAT MORÉNU címet kapott. Ezek az elismerések nem változtatták meg. Továbbra is olyan kedves, udvarias mindenkihez, életmódja is a régi. Mivel a XIII. kerületbe költöztek, a közeli zsinagógákba jár mindennap, a Visegrádi utca és a Hegedűs Gyula utca lett számára az imádkozás helye. Reméljük, hogy még nagyon sokáig köztünk marad, nagyon fontos számunkra! A Teremtő éltesse Gabi bácsit 120 évig! Róbert Péter egyetemi docens, OR-ZSE

˝ KITEKINTO

A zsidó-keresztény-iszlám vallásközi párbeszéd jelene dr. Szécsi József professzor időnként, péteken este megjelenik zsinagógánkban, s legtöbbször nem egyedül érkezik. Tanítványai kísérik, akik számára gyakorlati foglalkozást jelent a zsidó hitélet egyik legfontosabb eseményének, a szombat megszentelésének megélése. Szécsi professzor írása különösen aktuális korunkban. Napjainkban is pontosan azok a teológiai, dogmatikai, hitelvi különbségek vannak zsidóság és kereszténység között, mint kétezer évvel ezelőtt. Ugyanez a helyzet az iszlámmal is. Ugyanott vagyunk vallási alapkérdésekben, mint másfél évezreddel ezelőtt. A legnagyobb baj azonban az, hogy a minimális emberi kapcsolatok rendbetétele nem sikerült mind a mai napig. Ha ezek rendeződnének, akkor sor kerülhetne finomabb dolgokra, így teológiára, vallásra is. Ha keresztény-zsidó vagy zsidó-keresztény párbeszédre kerül sor, az első kérdés keresztény részről az, hogy miért nem fogadják el Jézust messiásnak a zsidók? És ez egy őszinte, belülről jövő értetlenkedő kérdés keresztény részről, miközben a zsidóságot általában egyáltalán nem érdekli az ún. messiáskérdés, melynek csak egyik variációja a személyes messiás fogalma. Zsidó részről prózaibb a kérdéskör: elegünk van a politikai antiszemitizmusból, a zsidózásból a

futballmeccsen. Elegünk van abból, hogy ha valakivel vagy valamivel nem ért egyet az utca embere, akkor azt mondja, hogy ne „zsidóskodj” vagy egyszerűen csak annyit mond: „hülye zsidó”, és kész. Huszonöt éve működik hazánkban a Keresztény-Zsidó Társaság. Évente 50-60 előadás, konferencia, kulturális rendezvény, tíz éve pedig keresztény-zsidó-iszlám párbeszéd. Ötödik alkalommal rendeztük meg 2016. január 25-én keresztény-zsidó imaórát. A résztvevők sorát 2011-ben Schweitzer József főrabbi és Erdő Péter bíboros nyitotta meg. Elmúlt 70 éves a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács, az ICCJ, melynek 1991 óta vagyunk tagszervezete. Első jelentős megmozdulása, mely a keresztény-zsidó párbeszéd alapja lett az ún. Seelisbergi 10 pont, melyben a holokauszt után valamivel több, mint félszáz keresztény és zsidó újrafogalmazta egymáshoz való viszonyát. Ma már közhelyé vált mondatok váltak közkincsé, ti. hogy a zsidók nem Istengyilkos nép, Jézus és tanítványai zsidók voltak és más sajnálatosan nagy felfedezéseknek kikiáltott mondatok. Ezt követően európai keresztény teológusok, igen sokan protestáns részről, németek, hollandok, angolok jelentős tanácskozásokat tartottak. Azok a teológiai megfontolások, melyek 1945 után 1-2 évtizeddel megszülettek, ma is a keresztény-zsidó párbeszéd alapjai, pozitív oldalról. folytatás a 14. oldalon è


13



Másrészt elmondható, hogy tovább nem is léptünk. Megjelent végre a Vatikán dokumentuma is, éppen 50 éve, a Nostra aetate. Ebben, a legnagyobb keresztény egyház részéről lefektetésre került, hogy a zsidókat nem vetette el Isten, nem felelősek Jézus kivégzéséért. 2000 év kellett ehhez. Ez iszonyú. Egy pesti zsidó azt mondta: Uram, nem lehetett volna, mondjuk 50 évvel a II.Vatikáni Zsinat előtt kiadni, akkor talán nemcsak én maradtam volna meg kb. 40 fős családomból egyedül! Az elmúlt évtizedekben, a világban és így hazánkban is dolgoztunk, de felszámolni nem tudtuk a teológiai antijudaizmust, bár ez elvileg egy lezárt, behatárolható kérdéskör lenne. Lehetnek azonban mindennek és vannak pl. mai új problémakörei, így a speciálisan magyarországi jelenség, hogy ti. Jézus nem volt zsidó, hanem sumér, illetve pártus herceg, édesanyja Mária pártus hercegnő, Jézus pedig leginkább magyar... Magyarországon történelmi lehetősége van arra a magyar kereszténységnek, hogy a zsidósággal és az iszlámmal párbeszédet folytatva éljen. Van egy egyedi magyar jelenség a zsidóságban, az ún. neológia, mely kész a párbeszédre és folytat is dialógust. Az ortodoxia szemlélete ettől eltér, de vannak kisebb más zsidó vallási irányzatok is, ortodox és reform közösségek, melyek szintén párbeszédképesek. Budapesten megmaradhatott a pesti gettó, és ha nem is sokan, de visszatértek a lágerekből. Az iszlámnak történetileg két nagy irányzata volt, az arab és a török iszlám, ez a két irányzat is létezik hazánkban, velük is folyamatos kapcsolatban vagyunk, együtt megtartott havi előadásokon, rendezvényeken, zsidó-keresztényiszlám vallásközi szabadegyetemünkön. Az emberek azonban fel szokták tenni a kérdést. De hát uram, van ennek valami eredménye? A válaszom ez: Nem sok. Hogy miért? Több mindenért. A tény az, hogy elment a vonat, most éppen futunk utána. Az elmúlt néhány évtizedben hihetetlenül megváltozott a világ. Ennek egyik oka a technika, először a tévé, aztán a kvarcóra, az internet, a mobiltelefon, etc. Ma már minden információ azonnali, ismert, és jelen van. A keresztény egyházak pedig sodródnak. Az egyes vallások úgy tekintenek egymásra, mint egy egységes szilárd tömbre: a zsidók, a keresztények, a muszlimok. Pedig mindegyik megannyi szálra bomlik, természetesen máshogy, mint a másik. A keresztény fél katolikus, protestáns és ortodox és ezeken belül is megannyi színnel –pozitív megfogalmazásban – a negatív kép pedig teológiai, szervezeti, történelmileg le nem rendezett ügyek sorát mutatja. Elég azonban csak Magyarország 100 évre menő történelmét vizsgálni. 45 előtt túlnyomó többséggel megszavazták a zsidótörvényeket, nem volt pásztorlevél a deportálások ellen, mint pl. Szlovákiában volt pásztorlevél pápai utasításra a magyarországi Slachta Margit közreműködésével, és akkor 20.000 szlovák zsidó deportálását meg is akadályozták. Nincs ki14


tárgyalva ez a kor. Pl. Prohászka Ottokár püspök antiszemita mondataiból egy kötetre valót gyűjtöttek össze és adtak ki. Az ún. rendszerváltásig a szocialista rezsim utolsó és legnagyobb létszámú ügynöktámasza a magyarországi egyházak lelkészgárdájából állt. Ez akkor is így van, ha a kérdésnek ezer és ezer érthető vagy kibogozhatatlan emberi szála van. Nincs tehát feldolgozva keresztény részről egy közös történelem, mert mindenki a magáét ismeri. Az, hogy a bécsi Stephansdom bejárata előtt egykor az anabaptista Hubmayer Baltazárt 1528-ban máglyán elégették, a feleségét pedig malomkővel a nyakán a Dunába lökték, nem tanítják katolikus részen. A középkori keresztes hadjáratok Rajna-menti zsidó vérengzéseit csak zsidó részen tanítják és ismerik. Amíg a közös történelem ismeretlen, addig nem ismerjük egymást. Jelentek meg jelentősnek mondható vallásközi dokumentumok zsidó és iszlám részről is. XVI. Benedek pápának rosszul sikerült regensburgi beszédét követően 138 iszlám vallási tekintély egy vastag füzetre való, könyvnyi iratot adott közre, mely telis tele van ó- és újszövetségi helyeknek iszlám elemzésével. Zsidó részről a Dábru emet! – Mondj igazat! c. amerikai zsidó értelmiségiek irata tett le jelentős anyagot a párbeszéd asztalára. Úgy látszik, hogy elment a vonat... Ferenc pápa a karizmatikus, egyszerű emberi alakjával néhány év alatt szinte visszaadta a kereszténységnek 2000 éve elvesztett hitelét, pedig tényleges vallási reformot saját blokkjában nem hozott, talán félve attól, hogy szakadás jönne létre a katolikus egyházban. Vallási tekintélye azonban mind a keresztény, mind a profán világban egyértelmű. Mégis úgy látszik, hogy nem tényező a politikai szférában. Volt Izraelben. Amikor hazautazott Rómába, elindult a gázai hadművelet, és most nem térünk ki arra, hogy az helyes volt-e vagy sem, de mindenesetre megadták a tiszteletet, örültek, hogy ott volt, aztán folytatták normális életüket, ami éppen háborús ügy volt. Amikor Ferenc pápa elment Dél-Koreából megindult az amerikai-dél-koreai atomtámadást szimuláló hadművelet. Vagyis a nagypolitikát egyáltalán nem érdekli a vallási szempont. Úgy gondolom, hogy kérdéseket nem mindig lehet megoldani, de lehet teremteni olyan miliőt, olyan légkört, olyan társadalmi hozzáállást, amely alkalmas a felmerülő kérdések, problémák kezelésére. Az iszlámban a vallás, a kultúra, az életforma, és a politika egyetlen egy valóság, a kereszténységben, az ún. nyugati civilizációban szekularizált államokban élünk. Voltaképpen a kereszténység egészének nincs evilági koncepciója, egy egyértelmű államfogalma. Az iszlámnak van és tud várni álmainak és meggyőződésének konkrét megvalósulására. Jézust a rómaiak 2.000 évvel ezelőtt Jeruzsálemben, politikai gyanúsítottként kivégezték. Mondhatunk bármit, csinálhatunk bármit, a poliszt, a politikát nem lehet megúszni. Lehet ebédet főzni szakácskönyvből és ízlés szerint sózni a


HÍRMONDÓ levest, de főzni szükséges. Világos politikai hozzáállásokra van szükség a vallási szféra részéről, ami hihetetlenül nehéz feladat, ti. a napi politika bárhol és bármikor hasznosítani akarja az egyházakat is, ami nem baj, ha ez jó. A kérdés az, hogy mikor jó? Ehhez vagy van szakácskönyv, vagy el kell találni a helyes utat, vagy esetleg mindkettő szükséges. Jelenleg azt történt, hogy az Egyesült Államok, a maga neoprotestáns fundamentalista elveivel, és szövetségesével, Angliával legyőzte Irakot, majd történt egy és más Észak-Afrikában, és mindennek a következményeit most Európa szenvedi el a migránsok inváziójának keretében.

A zsidó-keresztény-iszlám vallásközi párbeszéd jelen állását egy közelmúltbéli történet tudná talán legjobban szemléltetni: Jeruzsálemben, a Kótelnél, a Siratófalnál hosszú-hosszú ideje imádkozik egy öreg zsidó bácsi, Mojse Fischbaum. Híre eljutott a CNN televízióig is, és kiküldtek egy riporternőt, hogy készítsen vele interjút. A riporter megvárta, amíg a bácsi befejezi imáját és megkérdezte: – Mióta imádkozik itt a Siratófalnál? 50 éve, mindennap a Jó Teremtőhöz! – És mi az, amiért imádkozik? – Azért, hogy zsidók, keresztények és muszlimok békében, szeretetben és ne gyűlöltségben éljenek itt ezen a földön, Izraelben! Szécsi József vallásfilozófus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára

˝ KITEKINTO

Áttekintés a bulgáriai zsidók deportálásáról 1. Az 1935-ben elfogadott nürnbergi faji törvények („Rassengesetze”) „mintájára” készült, azokat „modellnek” tekintő, a zsidóságot állampolgári jogaitól megfosztó törvény („A nemzet védelmének törvénye”) előterjesztésére Bulgáriában 1940. november 19-én került sor a bolgár nemzetgyűlésben. A törvényjavaslatot Petar Dimitrov Gabrovszki (1898-1945) belügyminiszter terjesztette elő. Említést érdemel, hogy Gabrovszki 1936-1939 között tagja volt a szélsőséges, a Németországgal, pontosabban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, NSDAP) szoros kapcsolatban lévő, kifejezetten antiszemita Ratnitsi Napreduka na Bulgarshtinata mozgalommal. E mozgalom tagjait 1939-ben ugyan kizárták kormányzati posztok betöltéséből, de ezt a tilalmat nem alkalmazták következetesen. A tilalom nem vonatkozott azokra, akik 1939-et követően már nem voltak tagjai e mozgalomnak. A tilalom Gabrovszkit ilyen módon nem érintette. 2. Az egykamarás bolgár parlament (sbranyije) ezt a törvényt 1940. december 24-én tartott ülésén fogadta el. A nemzetgyűlés alelnöke ekkor Dimitar Joszipov Pesev (1894-1973) volt, aki azonban nem vett részt az ülésen és így nem is szavazott. III. Borisz cár (1894-1943) 1941. január 15-én hagyta jóvá, „szentesítette” ezeket a törvényeket, melyek uralkodói jóváhagyással hatályba is léptek. 3. Bulgáriában 1942-ben állították fel a közvetlenül a Bogdan Dimitrov Filov (1883-1945) miniszterelnök vezette kormánynak alárendelt, zsidó ügyekkel foglalkozó hivatalt, melyet Alexander Belev irányított. 1943 januárjában a fővárosba, Szófiába érkezett Adolf Eichmann-munkatársa, Dannecker, aki-

nek szorgalmazására a fentebb említett hivatalt irányító Belev hozzájárult az 1941-ben annektált makedóniai és trákiai területeken élő mintegy 15.000 zsidón felül 6 000, Óbulgáriában (ún. antebellum Bulgária vagy más elnevezéssel „történelmi Bulgária”) élő (Óbulgáriában mintegy 50 000, a statisztikai adatok szerint 48.000 zsidó élt, akiknek mintegy fele a fővárosban, Szófiában lakott) zsidó deportálásához. 4. A „vezető réteghez tartozó” 6 000 óbulgáriai zsidó deportálásához Gabrovszki belügyminiszter is hozzájárult és a tervet elfogadta a kormány is. A németek fejenként 250 német márkát kértek pontosabban követeltek a megszállt lengyel területre (Főkormányzóság, Generalgouvernement) deportálandó személyekért. Időközben a bolgár nemzetgyűlés törvényt fogadott el a külföldre vitt személyek bolgár állampolgárságtól folytatás a 16. oldalon è


15



való megfosztásáról. Említést érdemel, hogy ez a törvény kivételes módon a hivatalos lapban nem került közzétételre. 5. 1943 márciusában sor került a makedóniai és trákiai zsidók döntő többségének deportálására. Feltétlenül méltánylást érdemel Dimitar Joszipov Pesev, a bolgár nemzetgyűlés alelnökének mintegy negyven képviselő támogatását élvező bátor kezdeményezése, amelynek célja a 6.000 „kiválasztott” óbulgáriai zsidó deportálásának már küszöbön álló leállítása volt. Pesev 1943. március 17-én Bogdan Dimitrov Filov miniszterelnök kabinetfőnökének a deportálás leállítását követelő javaslatot, melyet a nemzetgyűlés 43 (Pesevvel együtt) képviselője írt alá, személyesen adta át. A javaslatot azonban a bolgár nemzetgyűlés még ezen a napon tartott ülésén elutasította és ugyanekkor sor került Pesev nemzetgyűlési alelnöki funkciójától való megfosztására is. Az elutasítás mellett 66 képviselő szavazott. 33 képviselő támogatta Pesev javaslatát és 11 képviselő tartózkodott a szavazástól. A leállítást kezdeményező javaslatot ellenezte, az uralkodó támogatását bírva, Filov miniszterelnök. 6. Dimitar Joszipov Pesev kezdeményezése azonban sikerrel járt, mert – valószínűleg a még ennek az évnek augusztusában ma sem tisztázott körülmények között elhunyt III. Borisz cár halgatólagos támogatásával – mégsem került sor az óbulgáriai zsidók deportálására, bár ennek komoly veszélye egészen 1944 augusztus hó végéig, az 1941 januárjával kezdődően elfogadott zsidóellenes törvények és rendeletek 1944. augusztus 30-án történő hatályon kívül helyezéséig fennállt. 1943. március 31én Borisz cár németországi hivatalos látogatása során, Hitlerrel és Joachim von Ribbentrop külügyminiszterrel való találkozásakor bejelentette a deportálások felfüggesztését.

7. Erre a váratlan lépésre a bolgár uralkodó kétségtelenül a közvélemény nyomására kényszerült. Sajnálatos módon a deportálás leállítása nem vonatkozott a mintegy 15.000 macedóniai és trákiai zsidóra, akiknek döntő többségét haláltáborokba vitték és a holokauszt áldozataivá váltak. Az áldozatokat szállító utolsó vonat 1943. március 29-én hagyta el Bulgáriát. 8. Említést érdemel még a bolgár orthodox, görögkeleti (autokefál) egyház nagy tekintélyű metropolitájának, Stefannak (18881957) fellépése, aki 1943. május 24-én csatlakozott a bolgár szellemi élet, értelmiség (elsősorban írók és orvosok) képviselőinek a zsidóüldözést elítélő nyilvános, publikus állásfoglalásához. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ún. „Nemzet védelmének törvénye” alkalmazására néhány hónap múlva Bulgáriában már nem került sor, bár a törvényt nem helyezték hatályon kívül. 9. Az 1973. február 20-án Szófiában elhunyt Dimitar Joszipov Pesev emlékét (Világ Igaza) Jeruzsálemben a 1973 óta a Jad Vasem őrzi. Felhasznált irodalom Frederick B. Chary: The Bulgarian Jews and the Final Solution, 1940-1944. University of Pittsburg Press, 1972.; Michael Bar-Zohar: Beyond Hitler’s Grasp: The Heroic Rescue of Bulgaria’s Jews. Adams Media Corporation, 1998. és Mary C. Neuburger: Balkan Smoke: Tobacco and the Making of Modern Bulgaria. Cornell University Press, 2012. Dr. Hamza Gábor egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja ELTE Állam- és Jogtudományi Kar e-mail: [email protected]

˝ KITEKINTO

A történelem visszavág A traumák, az eltérő társadalomértelmező emlékképek lenyomatai a jelenben is megjelennek. A hosszú évtizedeken át tabusított történelmi traumák, így többek között a Holokauszt-trauma feldolgozása a széles közvélemény számára a mai napig nem történt meg. A Holokauszt-trauma estében is két tökéletesen eltérő múltértelmezés verseng egymással: az áldozatoké illetve a szenvedőkkel azonosulóké és a nem érintettekké illetve a sérelmet szenvedőkkel szemben közömböseké. Nincs semmi baj, amíg az eltérő történelmi narratívák egymás mellett léteznek és elismerik az áldozatok, a sérelmek a szenvedések okozta sebek begyógyításának szükségességét és kifejezik mélységes megrendülésüket. A baj akkor kezdődik, amikor a történelmet elferdítik és a hamis múltképek a jelenre is rávetítik. Miattuk lehet valós problémák megoldása helyett bűnbakokat keresni, világméretű zsidó összeesküvés elméleteket gyártani, a Valutaalapot, Brüsszelt, a bankárt, a cigányt stb. szítók szóként használni. Régóta tudjuk, hogy Magyarországon elkerülhetetlenül szükségessé vált a múlt szenzitív kérdéseinek feldolgozása. 16

2015 ŐSZ / TÉL | 5776

Ennek hiányában társadalmi béke, konszenzus nem képzelhető el. A múltfeldolgozás elkerülhetetlen. Fel kell idézni a Magyarország 19-20. századi történelmét, felmutatni az emlékezetpolitikák gyökereit, annak érdekében, hogy a régi sötét ideológiák új formában jelentkező áramlatainak feléledését illetve térnyerését megakadályozhassuk. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a mai diákokat a traumák túlélőinek szenvedés története mellett, egyre jobban érdekli a történelmi háttér, a kor ok-okozati összefüggései, különösen az antiszemitizmus indítékai. Ezért is lett meghirdetve egy szabadon választható, nem mindennapi kurzus a Miskolci Egyetemen „Történelmi traumák társadalmi lenyomatai – avagy Múltunk a jelenben” címmel. Az előadásokból, szemináriumokból és érzékenyítő tréningből álló komplex kurzus a Miskolci Egyetem Szociológia Intézet oktatóival és a Wallenberg Egyesület közreműködésével indult 2015. második félévében, amelyet az eredeti tervek szerint bölcsész hallgatók vehettek fel a megszerezhető 4 kreditért. Eredetileg 15-20 hallgató jelentkezésére lehetett számítani, de indu-


HÍRMONDÓ láskor kiderült, hogy „pótszékezni” kell, mivel a kurzusra végül negyvenen (többek között nemcsak bölcsészek, hanem gépészek és informatikusok is) jelentették be részvételi szándékukat. E bevezető sorok után joggal merül fel a kérdés: mi keltette fel a jelentős hallgatói érdeklődést és milyen folytatásra lehet számítani az idei évben? A kurzus ok-okozati összefüggésekre fokuszáló tematikája felkeltette a hallgatók érdeklődését. A sikeres megvalósításban fontos szerepe volt egyrészt a kurzusnak otthont adó Miskolci Egyetem Szociológia Intézetének, továbbá a kiváló egyetemi oktatóknak, másrészt a Wallenberg Egyesület közreműködésének és a tananyag kidolgozásában végzett munkájának. Az előadások keretében tárgyalásra kerültek többek között a magyarországi történelmi trau-mák hatásai, feldolgozásuk lehetőségei, történelmünk eltérő narratívái, és az antiszemitizmus jellemzői, eszmetörténete. A szemináriumok keretében Magyarország számára társadalmilag, politikailag és lelkileg is nehezen feldolgozható történelmi „élményeket” vizsgáltuk, mint például a Tiszaeszlári vérvád ügyét, a Trianoni békeszerződést, a Horthyrendszer jellegét, a magyarországi zsidóság sorsát, a deportálások Kamenyec-Podolszkijba, a Délvidéki vérengzéseket, munkaszolgálat speciális jellegét, német megszállás, és a Holokauszt

történetét. A feldolgozás módja az volt, hogy a hallgatók, tanári irányítással, megtárgyalták a felvetett problémákat. (Így többek között történelmi perspektívába helyezve a Hóman-szobor felállításának ügyét is.) Érzékenyítő tréning a Holokausztra és az embermentésre fókuszált. A hallgatók döbbenettel fogadták a nyilas rémtettek említését. Amikor kisgyermekek, nők, fiatalok és öregek levetkőztetéséről és a fagyos Dunába lövéséről hallottak, egyikük könnyekkel küzdve kérdezte: hogyan vehette fel bárki is magára a legyilkolt emberek ruháit? A kurzus felkeltette Ilan Mor, Izrael Állam Magyarországra akkreditált nagykövetének figyelmét is, és ennek apropójából 2015. november 26-án angol nyelven tartott előadást, amelyen betekintést engedett a modern antiszemitizmus problematikájába és áttekintette a Holokauszt traumáját. A kurzus 2016-ban ismét meghirdetésre kerül. A jelentős hallgatói érdeklődésre tekintettel, úgy véljük, hogy kb. 120-160-an jelentkeznek, amelyet bármelyik kar hallgatója felvehet. A kurzus tananyaga felkeltette már több tudományegyetem érdeklődését is. A tananyagot folyamatosan fejlesztjük, amelyet később országosan is szeretnénk felajánlani. Rónai Tamás

KÖRZETI HÍREK

Együttműködés a Szombathelyi Zsidó Hitközséggel 2016.február 28-án a Szombathelyi Zsidó Hitközség vezetői, élén Márkus Sándor elnökkel, és körzetünk néhány vezetője, köztük dr. Schőner Alfréd főrabbi és Müncz László körzeti elnök aláírtak egy megállapodást. Az együttműködés elsődleges célja

az, hogy együttesen hozzájáruljunk a vidéki zsidóság fennmaradásához, fejlődéséhez. A Felek úgy vélik, hogy mindkét hitközségben vannak olyan erőforrások, amelyek kihasználásával színesebbé és eredményesebbé tehetjük a zsidó vallási életet.

Bár Micvá

Eliézer Majse

Háberman Simon (Simon ben Zalman) Bár Micvá avatására 2015 október 10-én 5776, Beresit szombatján került sor. Simon a Scheiber Sándor Iskolába jár, ahol kedvenc tantárgyai között van a vallástan. Nagy lelkesedéssel készült erre a napra a nyári szünidő alatt is. Szülei (Habermann Zoltán és Kende Ágnes), sok rokon, barát, iskolai tanárai és a Hegedűs-Csáky közössége együtt ünnepelték közösségünk új tagját. Gratulálunk Simonnak és további sikereket kívánunk neki.

2015. október 26-ánkörzeti elnökünk unokáját, Müncz Tamás és Csillag Adrienn fiúgyermekét Ábelt, felvették Ábrahám szövetségébe, aki az Eliézer Majse nevet kapta. A brit milára az OR-ZSE zsinagógájában dr.Hollósi B majchél és Darvas István rabbi közreműködésével került sor. Körzetünk jelentős számú, mintegy ötven fő volt részese az örömteli eseménynek, köztük természetesen az újszülött nagyszülői és más családtagjai. Kívánjuk, hogy a kisfiú egészségben és örömben nőjön fel családjának örömére, s felnőttként erősítse majd vallási közösségünket. 2016 TAVASZ / NYÁR | 5776

17


HÍRMONDÓ KÖRZETI HÍREK

Bár Micvá 2015.november 14-én, Toldot hetiszakasz olvasásakor hívták fel a Tórához és vették fel Ábrahám szövetségébe Winterstein Ádámot (Joszef Árie Morthe ben Mechel). A szülők: Winterstein Tibor és Czink Ilona, testvére Dávid, a büszke nagyszülők, Czink László és felesége Zsuzsa,a nagybácsik Winterstein Tamás és Czink Péter, rokonok Magyarországról, Szlovákiából és az Amerikai Egyesült Államokból valamint nagyszámú vendégsereg tisztelte meg jelenlétével az ünneplő ifjút. Ádámot, Dr. Schőner Alfréd főrabbi és Klein Ervin főkántor készítették fel a barmicvára. Az imádkozást követően nagyszabású kiduson látta vendégül a család az egybegyűlteket.

Shabat Chatan 2015.10.03-án a Hegedűs-Csáky Zsinagógában tartott Shabat Chatan keretében Dr.Gerő Andrást héber nevén Mordechai Ben Jichák Jehudát, mint leendő vőlegényt hívták fel a Tórához, a heti szakasz olvasásához. Az esemény különlegessége, hogy Andrást 16 évvel a Bar mitzvóját követően most ismét Dr.Schöner Alfréd Főrabbi úr szólította Mózes öt könyvéhez és áldotta meg. Az ünnepségen jelen volt András menyasszonya, Dr.Shirly Gross. A két fiatal a budapesti egyetemi éveket követően 3 éve költözött Shirly szülővárosába, Berlinbe ahol orvosként dolgoznak. Az Istentiszteletet követően a vőlegény szülei Judit és Péter kiduson látta vendégül a közel 100 megjelent vendéget,rokonokat,barátokat. Shirly és András esküvőjét 2015.10.17-én tartották Berlinben.

Eltávozott: Kertész Géza Mondj valami jót!!! „Mondj valami jót” hangzott el minden reggel és este több, mint 10 éve ha megszólalt a telefon!!!! Tudtam, hogy csak Ő lehet, megismertem a telefon hangját. Csakis Ő, a PAPA, Géza Papa! Mindenki Géza bácsija. S ha jót nem is tudtam minden alkalommal mondani, azért elbeszélgettünk az unokákról, Dóriról és Petiről, merre járnak, milyen örömeik és bánataik vannak és legújabban a nagyon nagy boldogságáról a kis dédunokáról, Leáról, Amikor mindenkit számba vettünk a Gyerekek közül, jött a kérdés és mi van a barátommal. A barátja ez esetben Totót a kis kutyát jelentette, aki mindig jó kedvre derítette és csillapította magányát. Ezen a decemberi hétvégén is készült arra, hogy vele lesz, de a sors ilyen, sajnos közbeszól kegyetlenül, váratlanul, fájón. December 4-én éjjel jött a telefon a Papa meghalt, örökre elment. Azóta is minden reggel és este várom a telefont és tudom, hogy 18


mindig várni fogom, mert az érzések nem múlnak és merülnek feledésbe soha. lánya,Kati Apukám, Nagypapánk, Géza papa, a családtagokon túl is mindenki Géza bácsija Anyukám több, mint 10 évvel ezelőtti elvesztése óta pozsonyi úti otthonában élt tovább azon igyekezve, hogy erőt adjon mindnyájunknak. Ezt az erőt, mély szeretetet 2015. december 4-én bekövetkezett halálával Tőle, az Ő hangján már sajnos nem kapjuk többé. Örökké velünk marad szívünkben és gondolatainkban. A napi többszöri telefonbeszélgetésekkel, hétvégi rendszeres családi ebédekkel szinte teljes életet élt. Jó tanácsokat tudott adni unokáinak is bármikor, bármely témában. Sokat adott a családi ös�szetartás ápolására.


HÍRMONDÓ Kívánsága volt, ha az Úr majd elszólítja Őt, utána is tartson össze a család, ez adja meg lelki békéjét. A családi körben az asztalra kerülő finomságokat a kellemes együttléteket, melyre jó volt előre készülnünk, mindig úgy értékelte, hogy az számára csodálatos élményt nyújtott. Élettörténetének nehézségei, megpróbáltatásai és szomorúsága után Ő képes volt meglelni a szépet a mindennapokban, az apróságokban is. Apukám kisebb unokáinak, Dávidnak és Edinának is örök melegség jelenik meg szívükben: az együtt töltött szünidei üdülések, a balatoni barátokhoz vagy éppen csak az újságért nyáron kerékpározó Nagypapa, az általa készített jó illatú tojásrántottás reggelik melletti beszélgetések, séták a közeli Szent István parkban… ezen együtt töltött idők során mindig tudott olyat mondani, amitől felkacagtunk, ránk mosolygott és mindannyian tudtuk, hogy milyen sokat jelent a család apraja, nagyja neki. A családi találkozások során a következő alkalomig feltöltődött és nekünk is ezt a jó érzést nyújtotta. Részese volt minden napunknak, életünk mozzanatainak. Nagyon jó érzés volt… Az utóbbi időkben gyakran mondta: Gyerekek, minden nap egy ajándék,amit megélhettem. Szeretett anekdotái során voltak visszatérő mondásai: „Csak a lényeget mondjam, a nóta vége még nem jött el”. A nótának valóban még nincs vége, hiszen útravalóját magunkban tovább visszük. lánya, Judit 10 éves forma kisfiú lehettem, úgy 1986 tájékán, amikor egy forró nyári napon először mentem nagyszüleimmel Nagypapám szülőfalujába, Encsre. A végtelennek tűnő hosszú úton, mintha időutazáson

mentünk volna keresztül és a faluba érve, Nagypapám elmesélése alapján életre a kelt a háború előtti encsi zsidóság, Nagypapám gyerekkora. Nagypapám hosszasan sorolta, hogy hol laktak a Friedman-ék, a Spitz-ék, merre volt a szatócs és a rőfös, hol volt a zsinagóga, ahol sokszor kikapott a talmud tórán, ha nem tudta egyik vagy másik imát. Végül leparkoltunk Nagypapám régi háza mellett, ahol akkor és a háború előtt is egy kocsma üzemelt. Benéztünk a düledező ház kapuján, de Ő nem akart becsöngetni, bemenni,..talán az emlékek miatt. Kicsit odébb sétálva, egy szinte észrevehetetlen kis szűk, gazos ösvény vezetett a zsidó temetőhöz. A temető nagyon rossz állapotban volt, kerítés alig határolta, szabad volt a ki- és bejárás. A sírkövek szanaszét hevertek, vagy már el is lopták azokat. Felvettük a kipát és beléptünk a temetőbe. Nagy nehezen megtaláltuk Üknagymamám sírját félig a földbe süllyesztve. Sokáig keresgéltük a többi rokon, ismerős sírját, de nem sok sikerrel. Végül, kifelé menet, Nagypapám megállt a romos temető bejáratánál, felemelte kezeit majd sírva egy számomra akkor még ismeretlen nyelven elmondott egy imát és megáldotta a temetőt, az őseink emlékét. Természetesen ekkor már tudtam, hogy mi zsidók vagyunk, de hogy pontosan mit is jelent az, azt talán itt értettem meg, lassan 30 évvel ezelőtt, amikor Nagypapám és Nagymamám mellett ott sírtam én is a temető bejáratánál 10 évesen. A nehéz úton, amit Nagypapám bejárt, példát mutatott akaraterőből, szorgalomból, türelemből és feltétlen szeretetből. Végtelenül hiányzol Papa…… unokája, Péter

Hegedűs Gyula utcai zsinagóga A Hegedűs Gyula (avagy Csáky) utcai zsinagóga a 13. kerület peremén, a kiskörút közvetlen közelében, Újlipótvárosban található, amely környéken már a századfordulótól kezdve erős volt a zsidó vallásos élet és jelenlét. A zsinagóga eklektikus jellegű utcafrontja az utcaképbe simul, az arra járó akár el is mehet mellette anélkül, hogy sejtené, egy működő zsinagóga mellett sétál. A 20. század elején a budapesti zsinagógaépítészetben a rejtőzködő megoldások kerültek előtérbe, ennek egyik példája a bérházban berendezett Hegedűs Gyula utcai imaház is. Az épület 1925–1927 között épült, az eredeti tervek szerint egy nagyméretű, reprezentatív zsinagóga lett volna a környéken élő nagyszámú zsidó család számára, azonban az építtetők végül egy lakóház belsejében építették meg ezt.

A zsinagóga bejárata fellett a következő felirat olvasható „A pesti izraelita hitközség temploma”, valamint azt is olvashatjuk, hogy ez a közösség az úgynevezett status quo irányzathoz tartozik. A templom belső elrendezési képe azonban, a halachikus szempontok felől megközelítve, még őrzik a status quo irányzat jellegzetességeit, amelyeket majd a későbbiekben részletesebben is elemezni fogok. A zsinagóga épülete két részből áll, egy nagyobb zsinagógából és egy kisebb méretű imaszobából. A nagy imaházban, amely akár kilencszáz ember befogadására alkalmas, elsősorban a nagyobb ünnepek alkalmával végzik a szertartásokat, de a szombatfogadási szertartás is gyakran itt történik. Az épületben az emeleten emellett még helyt kap egy kultúrterem is, folytatás a 20. oldalon è


19



amely a közös étkezések helyszínéül szolgál a közösség tagjai számára. A zsinagóga ajtaján belépve egy tágas előtérbe érkezünk, amely mellett közvetlen helyt kap az imaszoba is. Az előtérben szokás a szombati gyertyák meggyújtása. A kis imaszoba belseje hasonlatos a jellemzően ortodox shtetl-ek imaszobáihoz, lakászsinagógáihoz. A tér meglehetősen zsúfolt, a falak is végig tele vannak emléktáblákkal, shviti táblákkal, illetve egyéb dekorációkkal. Akárcsak a nagyzsinagógában, a Tóra-olvasó asztal itt is középen kap helyet. A női ülőhelyek az imaszoba hátsó részén találhatóak. A nagyzsinagóga belső terének kialakítása leginkább a Páva utcai zsinagógáéhoz hasonlatos. A Hegedűs Gyula utcai templom volt a nagy magyarországi zsinagóga-építész, Baumhorn Lipót utolsó munkája, így a főépület belső terében számos jellegzetesen baumhorni elemmel, megoldásokkal találkozhatunk. Rá jellemzően a Hegedűs utcai templom esetében is jól ráérzett a közösség igényeire, a nagyvárosi neológ polgárok ízlésvilágára. Legnagyszerűbb építészeti megoldásait a nagy, kupolás tereken alkotta*, és bár a Hegedűs zsinagóga esetében a belmagasság nem tette lehetővé a klasszikus kupolás szerkezet kialakítását, az üvegtetős megoldás mégis az épület legsikerültebb* eleme lett. A zsinagógában, csakúgy mint Baumhorn épületein szinte mindig, megjelenik a Lechner és követői által alkalmazott téglaívek, a homlokzaton végigfutó hangsúlyos függőleges lizénák, amelyek túlemelkedve a főpárkányon a gótika égbetörő hatására emlékeztetnek*. A belső tér különleges eleme a Dávid csillaggal díszített színes, acélszerkezetes üvegtető, amely szecessziós, valamint késő eklektikus hatásokat mutat. A zsinagóga világítása* is ezen az üvegfedémen keresztül van megoldva, a födém díszítése posztmodern neodeco, art deco jellegű, amely modern kisugárzást*, hangulatot kölcsönöz a zsinagóga számára. A 20-as évek világát juttatja eszünkbe, olyan épületek belső tereit, mint például a New York kávézó*. Emellett azonban a belső térben, Baumhornra jellemzően, megjelennek keleties hangulatú dekorációs elemek is. A belső teret a fehér és az arany színek uralják, amit kiegészítenek az üvegfedém kékes mintázatai. A belső tér oszlopfőin megtekinthetjük a Baumhorn Lipót védjegyének számító oszlopfődíszítéseket, a mózesi két kőtáblát, rajtuk az kaf és a tav betűkkel,

20


amelyek a keter torah, azaz a Tóra koronája kifejezés rövidítései. A kőtáblák fölött pedig magát a koronát láthatjuk, amely formájában az osztrák császári koronára emlékeztet. A belső térben menórát formázó, négy, illetve öt szárú lámpák találhatóak, amelyek hasonlóak a Kazinczy utcai ortodox zsinagógában találhatóakhoz. Baumhorn stílusára jellemző a törekvés azzal kapcsolatban, hogy az akadémikus jellegű irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, akkor merészen modernnek számító, úgynevezett nemzeti stílust ültesse be zsinagógai környezetbe. Ezt a jelenséget a Csáky zsinagógában legjobban a lámpák és a frigyszekrény formáján, díszítésein figyelhetjük meg. A zsinagógai tér közepén, alacsony emelvényen a hagyományhű elrendezés szerint található a bima, a Tóra-olvasó asztal, melyhez két oldalról lépcső vezet fel. Az emelvény sarkain art deco stílusú, menóra formájú lámpák láthatóak, amikkel a zsinagógában még sok helyen találkozhatunk. A belső tér bal oldalán található női részleg, a status quo irányzat jegyeit mutatva mehicével, elválasztó függönnyel van elkülönítve a férfi oldaltól, emellett még a fenti emeleti részen is található* egy alacsony női karzat. A frigyszekrény előtt vörös színű, hímzett, feliratos parókhet található, maga a frigyszekrény fehér színű, arany díszítésekkel, két oldalt egy-egy menóra formájú lámpával. A frigyszekrény előtt lévő lépcsős pódium kialakítása baluszteres korláttal, korlát két sarkán kissé nehézkes, kannelúrás, többszörösen tagolt egy-egy menórával lett megoldva. A mennyezet függesztett dongaboltozat, az oldalkarzatok síkmennyezetűek. A Frigyszekrény az apszisban van elhelyezve. Leegyszerűsített, eklektikus, neoromán elemek jellemzik a kialakítását. Két-két kompozit oszlopfejes, edikulás, tetején timpanonnal, a mózesi kőtáblák sugárkoszorús mezőben kapnak helyet. Középen látható a mennyezetről lelógó, buzogány formájú nér támid, azaz örökmécses, amelyhez hasonlót a Dohány utcai zsinagógában láthatunk. * A dőlt betűs részek Kőnig Tamás, DLA, Ybl díjas építész megjegyzései ill. beszúrásai, a két, illusztrációként alkalmazott kéziratot Hrotkó Larissza találta meg.

Illyés Bence az OR-ZSE hallgatója

HÍRMONDÓ. Sir Hásirim. Írta: dr. Schweitzer József főrabbi zcl. RENDSZERES KÖZÖS TANULÁS

Recommend Documents