HÍRLEVÉL 2013. december Kedves Egriek! Öt év előkészítő munka után, 2012 őszén végre elkezdődhetett az egri történelmi belváros régóta várt rehabilitációja. A beruházás a napokban fordulópontjához érkezett: december elején megindulhatott a közterületek tíz projektelemet tartalmazó megújítása. Meghatározó része lesz ez a fejlesztés-sorozatnak, hiszen az eddig “szigetszerűen” megvalósult, illetve megvalósuló projektelemeket a közterületek rekonstrukciója köti majd össze, így válik a nagyberuházás összefüggővé, teljessé, és ezzel kap új arculatot az egri belváros. A közterületek megújítását célzó munkálatok a belvárosban élők, az ott dolgozók, a környező utcákban közlekedők mindennapjait is nyilvánvalóan körülményesebbé teszik majd. Most mindannyiunk számára nehezebb hetek, hónapok következnek, fontos tehát, hogy minden egri polgár megértéssel, türelemmel támogassa a beruházást. Bízunk abban, hogy a rehabilitációs program jövő őszre tervezett befejezésével a kellemetlenségeket, forgalmirend-változásokat is okozó időszak minden megpróbáltatásáért kárpótolni fog az újjávarázsolt, funkcióiban kibővült belváros. Dr. Kurucz András ügyvezető Egri Városfejlesztési Kft.
December 2-án elindult a munka a Dobó téren és környékén Elkezdődött a legnagyobb lélegzetvételű munka az egri történelmi belváros rehabilitációs programjában. A kivitelező konzorcium november 29-én, pénteken vette át a munkaterületet, és december 2-án, hétfőn három helyen kezdte meg a munkát: az Eszperantó sétányon, a Dobó tér két hosszanti oldalán, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Az összesen tíz teret, jelenlegi parkolót és utcát érintő közterületi fejlesztés-sorozat során díszburkolatos, igényes területek alakulnak ki, parkokat létesítünk, valamint közösségi- és rendezvénytereket. Ez a nagy beruházás a 25 elemből álló rehabilitációs programban az a 10 elem, amely a legnagyobb mértékben befolyásolja majd az egri polgárok mindennapjait. Forgalomterelésre, felbontott, leszűkülő utcákra kell számítani hónapokon át, annak érdekében, hogy ezt követően egy csodálatos, megújult belvárost vehessenek birtokba az egriek. A napokban a következő helyeken bontották fel a burkolatot: Eszperantó sétány - A sétányon az idei évben a közműfeltárásokat végzi el a kivitelező, a munkák során a gyalogos forgalmat biztosítja. Azt kérik, a kerékpárral közlekedők kerüljék el a szakaszt. Dobó tér - A főtéren közműkiváltás indult, két területet zártak le a munkások. Az egyik ilyen elkerített rész a Minorita templom előtt, a megújult templom homlokzatától ~15 méter szélességben húzódik, a másik körbekerített munkaterület a Centrum áruház vonalában, ~20 méter széles sávban, a tér teljes hosszában helyezkedik el. Itt a későbbi szökőkút elhelyezését is előkészítik. A gyalogos közlekedés a tér közepén az idei évben megmarad.
2
Bajcsy-Zsilinszky utca - A közműcserék tekintetében ez az utca jelenti a legnehezebb feladatot. A nyomvonalak pontosítását, a közműrendszer előzetes feltárását még az idei évben elengedhetetlenül szükséges elvégezni a Fellner Jakab utca és a Szent János utca közötti részen. Emiatt a Bajcsy utcán akár négy méteres mélységig is lehatolnak a munkások. Annak érdekében, hogy a BajcsyZsilinszky utca mégis jól megközelíthető legyen, befelé a Széchenyi utca - Érsek utca – vonalon közlekedhetünk, míg kifelé a Jókai utcát használhatjuk. Fontos, hogy a Jókai utcában megfordult a forgalom: nem a Dobó tér, hanem a Kossuth utca irányába lehet közlekedni! A kivitelezés az ünnepi időszakban nem fogja zavarni a belvárosi lakosok nyugalmát, december 20-án leáll a munka, és csak januárban folytatódik. A gyalogos forgalmat a lezárt részeken is mindenütt biztosítják. A közterületi fejlesztések a rehabilitációs program 5,4 milliárd Ft-os keretösszegében több mint 2 milliárd Ft-ot jelentenek. Összesen 20 ezer négyzetméternyi felület kap egységes díszburkolatot, és a főtér környezetében létrejön egy újabb Dobó térnek megfelelő nagyságú közösségi- és rendezvénytér – felület. A kivitelezőknek nagy ütemben kell haladniuk, 2014 januárjától gyakorlatilag mindenütt egyszerre dolgoznak majd, de az önkormányzattal együttműködésben mindent elkövetnek, hogy a közlekedést a lehető legkisebb mértékben akadályozzák. Tisztelettel kérjük az érintett lakosok, üzlettulajdonosok, és minden egri polgár támogató hozzáállását, hiszen a fejlesztés mindannyiunk érdekét szolgálja. Segítségüket, megértésüket köszönjük!
Részletesen utcáink, tereink felújításáról, átalakításáról Az igen-igen összetett közbeszerzési eljárás október második felében lezárult, november közepén az önkormányzat megkötötte a kivitelezői szerződést a PCC Eger Konzorciummal, melynek vezetője a Penta Általános Építőipari Kft. A korábban említett, december 2-án elindított fejlesztésekkel együtt, januártól összesen tíz új projektelemmel folytatódhat tehát a nagyszabású rekonstrukciós program. Ezek a következők: A Dobó tér és a Kis Dobó tér felújítása, a Buttler-ház környezetének közterületi rekonstrukciója (a Gólya utcai játszótér felújítása), közösségi tér kialakítása az Eszperantó sétány mentén, valamint az Eszperantó sétány
3
felújítása, a volt halpiac területének fejlesztése (a jelenlegi Centrum parkoló helyén létrejövő Gárdonyi tér kialakítása), a Tinódi tér felújítása (egykori Dózsa György tér), a Dobó utca felújítása, a Végvári Vitézek tere kialakítása (egykori Szúnyog-köz), a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Jókai utca felújítása. A közterületi fejlesztések során 25 kézilabdapálya nagyságú, sötétebb tónusú, világosabb osztásokkal díszített, középszürke díszburkolatot fektetnek le a köztereken, természetes anyagú kőből. A Dobó tér dísz- és rendezvénytér szerepet kap, valamint egy szintbe süllyesztett, korszerű szökőkút is épül itt. A Centrum parkoló helyén létrejön a Gárdonyi tér, innen az új hídon áthaladva
érkezhetünk a Végvári Vitézek terére, mely az eddigi parkoló teljes átalakításával jön létre. A terület remekül szolgálja majd a gyalogos/kerékpáros közlekedést, a baráti társaságok pihenését, kikapcsolódását. A Végvári Vitézek tere (egykori Szúnyog-köz) az Eger patakhoz vezető lelépcsőzéssel nem csupán hangulatos találkozóhellyé válik, hanem kisebb koncertek, egyéb rendezvények színtere is lesz a jövőben. Az említett helyszíneken természetesen jelentős közmű rekonstrukciók, közműfejlesztések történnek. A tervezési koncepció szerint a Dobó tér közvetlen közelségében kisebb-nagyobb terek láncolatából egy egyedülálló térsor jön létre, lehetőséget adva ezzel a legkülönfélébb közösségi, kulturális vagy éppen turisztikai rendezvények lebonyolítására. A Tinódi szobor a Tinódi téren áll, a Vár déli kapujához közel, a restaurálás után a Dobó téren a Dobó szobor uralkodik, az egykori halpiacnál - a Gárdonyi téren - a pipázó egri remetével találkozhatunk, a patak túloldalán, a Végvári Vitézek terén pedig a lovasszobor ékeskedik majd.
4
Lényeges, hogy az érintett terek és utcák mindegyikét az akadálymentes közlekedési szempontok figyelembevételével alakítják ki. A nagyszabású beruházás közterületi fejlesztéseihez jelentős mértékben hozzájárult az a közelmúltbeli kormánydöntés, melynek értelmében - a mintegy 200 millió forintos önkormányzati önerővel együtt - közel 1,1 milliárd forint többlettámogatáshoz jutott Eger. A rehabilitációs program összköltségvetése így 4,2 milliárd forintról közel 5,4 milliárd forintra emelkedett. Ezzel a teljes belváros rehabilitációs fejlesztésből minden egyes egri polgárra eső támogatási érték - az eddigi mintegy 55 ezer forint helyett - több mint 70 ezer forintra nőtt.
Polgármesteri értékelés Kedves Egriek! A történelmi belváros rehabilitációja az összes eddigi uniós társfinanszírozású egri beruházás közül a legkülönlegesebb, a legnehezebb, ugyanakkor a legnemesebb feladat. Olyan munka ez, amely a beruházási programok mellett a civil szervezetek számára is lehetőséget kínál a városhoz való kötődés erősítésére. Lassan magunk mögött hagyjuk ezt az évet, érdemes tehát áttekinteni a rehabilitációs program eddigi eredményeit. A 25 projektelemből álló beruházás céljai között évtizedes adósságok törlesztése is szerepelt: olyan, rendkívül leromlott állapotú, értékes műemlékek helyrehozása, amelyek fontosak a város lakossága számára, ugyanakkor országos és nemzetközi szinten is nagy jelentőséggel bírnak. Mindenek előtt
5
a Minorita templom homlokzatát kell itt megemlíteni, melyet alapvetően egri vállalkozások részvételével sikerült felújítani, nagyon igényes kivitelben. Ugyanilyen fontos volt az egyébként állami tulajdonban lévő, kórházalapító Irgalmas-rendi kápolna homlokzatának rendbetétele. A sort folytathatjuk a Kálvin-ház és a Senátor-ház, valamint a Bartakovics Béla Közösségi Ház homlokzati felújításával és a Valide Sulatana fürdőrom rendbetételével. Utóbbit több, mint ötven esztendeje tárták fel, azóta azonban kritikus állapotba került. Szakértők véleménye szerint a kulturális- és történelmi örökségünkről sokat mesélő romot a mostani beavatkozás nélkül nem lehetett volna megmenteni a pusztulástól. Úgy látom, a Közgyűlés felelős döntést hozott akkor, amikor a romok konzerválása, látogathatóvá tétele mellett foglalt állást. Bízunk benne, hogy helyi kulturális, társadalmi és turisztikai események népszerű helyszíne lesz az épület, melyet a közelmúltban a Dobó István Vármúzeum kezelésébe adott a város. A rehabilitációs program keretében súlyos városképi sebeket is megszüntettünk. Ilyen volt a patakparton álló, még az 1970-es években épült, és szintén állami tulajdonú illetékhivatali irodaház homlokzatának felújítása. Ez az épület a maga leromlott állapotával a történelmi belvárosunkban esztétikailag vállalhatatlan volt. Ide kell sorolni a mellette álló, korábbi Stella étterem, valamint az egykori Szúnyog-közben álló Csizmadia-szín lebontását is. Utóbbi helyen, a Végvári Vitézek terének létrejöttével olyan új közösségi helyszín alakul ki, amely meggyőződésem szerint a gyermekes családok, a fiatalok egyik kedvenc találkozóhelyévé válik majd. Ez is fontos része lesz annak a térrendszernek, amely a város egészét szolgálja majd, a mindennapokban és ünnepeinken egyaránt. Megemlíthetem, hogy olyan kulturális, borgasztronómiai és egyéb rendezvényekre is gondolhatunk itt, amelyek országos és nemzetközi vonzást biztosítanak Egernek. A belvárosi rehabilitációs projekt félidején túl, az előttünk álló időszakra gondolva szólni kell a legnagyobb és legnehezebb feladatot jelentő közterületi rekonstrukcióról is. Ez esetben sem csupán esztétikai beavatkozásról van szó, noha az elkopott, töredezett, helyenként balesetveszélyes Dobó téri, vagy Dobó utcai burkolatainkat nézve nyilvánvaló, hogy ez a szempont is nagyon fontos Eger számára. Az ország legkiválóbb szakemberei véleményezték a terek kialakítására beérkezett tervpályázatokat, a Közgyűlés tehát nem a személyes vágyait valósítja meg a rehabilitáció során. A tervezők határozták meg, hogy a Dobó tér milyen külsővel adhatja vissza a barokk-, illetve dísztér-jelleget. Elismert,
6
tapasztalt szakemberek szabták meg egyúttal a felújítás irányvonalát is, amely meggyőződésünk szerint egy évszázadra kijelöli a belváros fejlesztésének további kereteit, lehetőségeit. Itt kell szólnom az igen jelentős, hatalmas értékű, roppant bonyolult feladatot jelentő közműfelújításról. Különösen annak tükrében, hogy vannak olyan közművezetékeink, amelyek még 1927-ben létesültek. A város önerejéből ezt a hatalmas léptékű közműfejlesztést képtelen lett volna megoldani. A fenti eredmények, nagy lehetőségek kihasználása mellett tudom ugyanakkor, hogy sok kritika is éri a rehabilitációs programot. Ezt bizonyos értelemben természetesnek tartom. Ezen kritikák egy része a patakmederben futó kerékpárútra vonatkozik. Azon dolgozunk, hogy a város egészét átszelő kerékpárút-rendszer jöjjön létre, és lesz megoldás arra is, hogy csak egészen ritkák legyenek azok az alkalmak, amikor a patak ellepi a kerékpárutat. Meggyőződésem, hogy az év nagy részében a bringások előszeretettel használják majd ezt a szakaszt, sőt, inkább kicsit attól tartok, sokan sétálni akarnak majd rajta. Természetesen nem lesz kötelező ezt az utat használni, hiszen a jövőben is kerékpározhatnak az egriek a közterületeken, ugyanakkor úgy látom: a patakmederben vezető bringaút nagy rendezvények idején jó lehetőséget biztosíthat arra, hogy a kerekeseknek ne kelljen a fesztiválozó tömeget kerülgetniük, hanem gyorsan átszelhessék a belváros legforgalmasabb részét. Sokan támadják a parkolóházat is. Fontos tudni, hogy az uniós pályázati kiírás kötelező elemeként a beruházási programban részt vevő konzorciumi tagok közé egy magánbefektetőt is be kellett vonni. Ezen a többször is meghirdetett, nyílt pályázati eljáráson bárki részt vehetett. Megjegyzem: van olyan város, amely éppen azért szenvedett súlyos anyagi veszteséget, mert nem talált ilyen magánszereplőt az uniós beruházásához. Az sem titok, hogy nem a Katona tér volt az elsőszámú helyszín; a város a Buttler-ház melletti területen képzelt el egy, a környezetbe illeszkedő mélygarázsos parkolóházat. A geodéziai vizsgálatok nyomán azonban kiderült, ez ésszerű pénzügyi keretek között nem megvalósítható. A történelmi belvárosban más lehetőség pedig sem akkor, sem azóta nem kínálkozott. Biztos vagyok benne, hogy ez a parkolóház kellő mértékben kielégíti majd a belváros kereskedelmének igényeit, ugyanakkor meggyőződésem az is: kisebb autósforgalomra van szükség Eger szívében. Összegezve tehát, talán érdemes itt felidézni a Bitskey-uszoda építésének körülményeit, azt az éles vitáktól sem mentes időszakot. Ahogyan ott létrejött az utólagos konszenzus, miszerint mégis érdemes volt felépíteni a fedett úszócsarnokot (mert egyebek mellett megalapoztuk a kiemelkedően sikeres
7
egri vízilabda sport jövőjét), úgy most is hasonlóakban bízom. Úgy vélem, amint az egriek előtt összeáll a kép, amint birtokba veszik a létrejött új parkokat, tereket, a kerékpárutat, vagy éppen elkezdik használni a parkolóházat, csökken a feszültség és a sok szóbeszéd, és a rehabilitációs program eredményei szintén elnyerik a városlakók tetszését. Végül hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy minden egri polgárnak áldott Adventet, békés Karácsonyt és boldog Újévet kívánjak! Eger megújul, újuljunk meg lelkünkben mi is! Habis László polgármester
Dobó tér anno
A képen zölddel jelöltük a közterületi fejlesztéseket