2014. december
XX. évfolyam 10. szám
www.tortel.hu
Kedves Törteliek! Elsõ alkalommal köszönthetem Önöket polgármesterként a Törteli Híradó oldalán. Különösen jelentõs alkalom ez azért, mert karácsony közeledtével oszthatom meg Önökkel ünnepi gondolataimat. A karácsonyt váró, adventi idõszak az év talán legszebb négy hete. Kicsit bensõségesebbé válnak az emberi kapcsolatok, középpontba kerül a család, a csendesség, a békesség. Milyen jó lenne, ha minden napunk és hetünk ilyen lehetne. Jó lenne, ha mi is olyan bölcsek lehetnénk, mint a napkeleti királyok. Nekik megvolt az indíttatásuk, hogy felkeressék a csillag-hirdette újszülött királyt, volt céljuk, volt csillaguk, amely vezette õket. A mi életünkben is kellenek kitûzött, elérendõ célok. Nem elég csak a mindennapok megélésére szorítkoznunk, hanem kellenek a napi szinten felüli vágyak, célok, amelyeket el akarunk érni. Különösen fontos ez egy település, és a polgármester életében. Nem baj, ha ezeket a vágyakat, célokat nem egybõl tudjuk elérni, hisz a bölcseknek is nagy utat kellett megtenniük a sivatagban. Sokkal jobban tudjuk értékelni azt az eredményt, amit hosszas munkával, kitartó vágyakozással és sok energia befektetésével érünk el. Ezt a hosszú utat a napkeleti bölcsek sem egyedül tették meg, hanem közösen. Lehet egyedül is elérni célokat, de sokkal jobb és eredményesebb, ha ezt közösségben tesszük. Így nem csupán elérünk egy kitûzött célt, hanem mindeközben azok az emberek, akik a jövõért dolgoznak, egymásban barátokra, közösségre találnak. Egymást segítve könnyebb elérni bármit, mint egyedül küzdve. Az év vége közeledtével szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, segítségét, akik egész évben sokat tettek településünkért, Törtelért. Személyesen is megköszönöm az önkormányzati választás során kapott sok-sok biztatást, támogatást. Köszönöm a képviselõ-társaimnak, a Hivatal minden dolgozójának az elmúlt két hónap együtt-munkálkodását. Kedves ünnepre készülõdõ Törteliek! A karácsony sajnos sokaknak nem adhatja meg az ünnep szépségét, mert egyedül vannak, idõsek, betegek, vagy rossz szociális körülmények között élnek. Többek között ezért is indította útjára a képviselõ-testület az „Egy doboz karácsonyi szeretet akciót”. Köszönöm mindazoknak az adományát, akik már ezt megtették és várom a további önzetlen felajánlásokat. Kívánom, hogy minden itt lakó családnak legyen szép, áldott Karácsonya, legyen 2015 boldog, sikeres és egészséges év mindenki számára! Juhász Gyula soraival kívánok Törtel minden lakosának békességes ünneplést! „…És valahol csak kétkedõ beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.”
Kedves Törteliek! Törtel Község Önkormányzata, együtt a törteli civil szervezetekkel meghívja azokat, akik 2014. december 30-án 12.30 órától szívesen részt vennének egy
„SZERETETEBÉDEN” a Déryné Mûvelõdési Központ épületében. Több üstben és sokféle étel készül majd összefogásból. Várjuk a szünidõn otthon lévõ gyerekeket a szüleikkel együtt. Adjunk esélyt mindenkinek, hogy finom falatok mellett készüljön az újévre! Ezzel a példaértékû öszszefogással hagyományt szeretnénk teremteni és hangsúlyozni a rászorulók megsegítésének fontosságát. Kérem, hogy jelezzék az önkormányzat felé, ha a környezetükben van olyan idõs, beteg ember, akinek szintén örömet szerezhetnénk egy finom ebéddel ezen a napon. Törtel Község Önkormányzata nevében: Godó Tibor polgármester
Köszönet A törteli választópolgárok október 12-én bizalmat szavaztak a települést irányító polgármesternek és képviselõ-testületnek. Támogatásuknak köszönhetõen öt évet kaptunk arra, hogy a közösen kitûzött célokat megvalósíthassuk. Köszönjük ezt a bizalmat, ami megerõsítést és egyben felelõsséget is jelent számunkra. Megerõsít abban, hogy jó célokat jelöltünk meg a kampány során, és rávilágít arra, hogy a település fejlõdésének felelõsségét a következõ ciklusban mi viseljük. Az Önök véleményére és észrevételeire alapozva szeretnénk végezni képviselõi munkánkat. Dolgozzunk együtt Törtelért! Tisztelettel: Törtel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete
TÖRTELI
2. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS EREDMÉNYE
Az önkormányzat összetétele
a 2014. november 20. napján tartott képviselõ-testületi ülésrõl Bizottsági struktúra módosítása
A jelölt neve
Jelölõ szervezet(ek)
Antalné Petrovics Erika Antalné Tóth Szilvia Czeróczki Ferencné Godó János Koncz Margit Piroska Kónya Miklós
Független jelölt FIDESZ Független jelölt FIDESZ Független jelölt FIDESZ
Törtel polgármester választás eredménye 1 Godó János FIDESZ 654 szav. 42.61% 2 Búcsús Ferenc JOBBIK 187 szav. 12.18% 3 Godó Tibor Független jelölt 694 szav. 45.21%
Törtel egyéni listás választás eredménye Sorszám/A jelölt neve
Jelölõ szervezet(ek)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26
Független Független Független Független Független FIDESZ Független FIDESZ Független FIDESZ Független Független Független FIDESZ FIDESZ FIDESZ JOBBIK Független Független Független Független Független JOBBIK JOBBIK JOBBIK Független
Kádár József Káldiné Megyeri Éva Molnár János Antalné Petrovics Erika Koncz Margit Piroska Godó János Tóth Tamás Kónya Miklós Bakosné Fehér Ditta Antalné Tóth Szilvia Csajbók Zsuzsanna Czeróczki Ferencné Dirner László Perlakiné Somodi Gabriella Dr. Gubik Zoltán Oltai Péter Búcsús Ferenc Godó Tibor Búcsús Tamás Dr. Kocsis Csaba Jancsovics Pál Õrsy Anett Tóth Flórián Fajka János Nagy Erzsébet Gyõr Miklós
Összefoglaló
jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt
jelölt jelölt jelölt jelölt jelölt
jelölt
Kapott érvényes szavazat
173 159 251 499 455 564 108 375 222 453 98 570 221 365 506 248 280 607 185 266 203 146 170 194 282 345
Szükséges volt a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnökének kijelölése, valamint a Mûvelõdési, Egészségügyi és Sportbizottság képviselõ tagjának módosítása. Godó Tibor polgármester úr indítványára elfogadta a testület, hogy a bizottsági elnöki tisztséget Kónya Miklós képviselõ úr, utóbbit pedig Antalné Petrovics Erika képviselõ asszony töltse be. A leírtakra hivatkozva a bizottságok összetétele az alábbiak szerint alakul: JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG (5 fõ) Antalné Petrovics Erika Bizottsági elnök Koncz Margit Piroska Bizottság képviselõ tagja Kónya Miklós Bizottság képviselõ tagja Czeróczki János Bizottság nem képviselõ tagja Búcsús Tamás Bizottság nem képviselõ tagja PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG (5 fõ) Kónya Miklós Bizottsági elnök Antalné Petrovics Erika Bizottság képviselõ tagja Godó János Bizottság képviselõ tagja Gyõr Miklós Bizottság nem képviselõ tagja Molnár János Bizottság nem képviselõ tagja MÛVELÕDÉSI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SPORT BIZOTTSÁG (5 fõ) Koncz Margit Piroska Bizottság elnöke Antalné Petrovics Erika Bizottság képviselõ tagja Antalné Tóth Szilvia Bizottság képviselõ tagja Dirner László Bizottság nem képviselõ tagja Kádár József Bizottság nem képviselõ tagja ***
Szociális tûzifa tárgyában hozott rendelet A Belügyminiszter a BMÖGF/69-31/2014. számú támogatói okiratával 5.565.140 Ft összegû, vissza nem térítendõ egyszeri támogatást hagyott jóvá, melyet önkormányzatunk 313 erdei m3 keménylombos tûzifa vásárlására használhat fel. Az önkormányzat kizárólag a fõvárosi és megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdõgazdálkodóktól vásárolhat tûzifát. A jóváhagyott, támogatott fa mennyiségéhez szükséges önerõ mértéke: 1.000 Ft/erdei m3 + Áfa, vagyis 313 erdei m3 x 1.270 Ft, tehát 397.510 Ft. A tûzifa szállításból – ideértve a rászorulókhoz való eljuttatást is – származó költségek a települési önkormányzatokat terhelik. Az önkormányzat a szociális célú tûzifában részesülõtõl ellenszolgáltatást nem kérhet. A BM rendeletben meghatározott települési önkormányzatok a szociális rászorultság szabályait és az igénylés részletes feltételeit rendeletben kötelesek meghatározni, melyet a támogatás Folytatása a 3. oldalon. elszámolásához csatolni kell.
HÍRADÓ
3. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Folytatás a 2. oldalról.
A szociális rászorultság megállapítása során elõnyben kell részesíteni az aktív korúak ellátására (rendszeres szociális segély, foglalkoztatást helyettesítõ támogatás), az idõskorúak járadékára, a lakásfenntartási támogatásra jogosult személyek körét, valamint a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetû gyermeket nevelõ családokat. A rendelet tervezet 2. § szakaszában 1 erdei m3 tûzifa támogatás került megállapításra háztartásonként, így 313 háztartás juthat tûzifához. A kapott támogatási összegbõl vásárolt tûzifát az önkormányzat 2015. február 15-ig oszthatja ki a rászorulók részére, és a támogatás felhasználásáról 2015. április 15-ig köteles elszámolni a MÁK felé. ***
Gyepmesteri tevékenység ellátása Törtel Község Önkormányzata 2014-ben már 5. éve Aranyi János gyepmesterrel (továbbiakban: Megbízott) végeztette el, megbízási szerzõdés keretében a szükséges gyepmesteri feladatok ellátását. A 2015-ös évre a Töves-Gold Magánnyomozó és Állatmentõ Kft. ügyvezetõjeként Aranyi János ismét ajánlatot tett a gyepmesteri feladatok ellátására, amelyet Törtel Község Önkormányzata el is fogadott. A szerzõdés meghoszszabbításra kerül. ***
SZMSZ elfogadása Megalkotásra került az új képviselõ-testület Szervezeti és Mûködési Szabályzata, mellyel egyidejûleg hatályát vesztette az Önkormányzat Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló 6/2011. (III.25.) önkormányzati rendelet. A Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2014. október 12. napján hatályosult szakaszainak értelmében az SZMSZ módosítására lett volna szükség. A felülvizsgálatkor megállapítottuk, hogy nagyon sok szakaszt érintett volna a módosítás, így indokolt lett a régi szabályzat hatályon kívül helyezése és egy új anyag elfogadása. Polgármesteri Hivatal
Tisztelt Törteli Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a település vezetõi az alábbi idõpontokban személyesen állnak a rendelkezésükre.
Polgármesteri fogadóórák: Hétfõ: 09-11 óra között Péntek: 16-18 óra között Alpolgármesteri fogadóóra: Kedd: 16:30-18:00 óra között Kérjük, hogy a fent megjelölt idõpontokat szíveskedjenek figyelembe venni.
Tûzifa rezsicsökkentés 2014. október 3-tól a kedvezményes tûzifa-értékesítés országszerte lehetõséget kínál a nehéz helyzetben lévõ családok téli tüzelésének megkönnyítésében. A kizárólag állami fenntartású erdõgazdaságokban egy család 10% árkedvezménnyel maximum 10 köbméter fát vásárolhat, ez 100 mázsa tüzelõanyagot jelent. A házhoz szállítást térítés ellenében az erdõgazdaságok segítségével lehet megoldani. Törtel községünkhöz legközelebb esõ Dabasi Erdészeti Igazgatóság a tûzifa rezsicsökkentés keretében a következõ áron adja 2014.10.03-tól visszavonásig a lakossági tûzifát (szállítási költség nélkül): Dabasi Erdészeti Igazgatóság, 2370 Dabas, Fõ út 33. Nyitva tartás: H-CS: 8:00-14:00; P: 8:00-12:00. Telefon: 06-29 368674 Rezsicsökkentett fafaj
régi ár (Ft/m3)
ár (Ft/m3)
akác, 5 m3 alatt akác, 5 m3 és felett egységes kemény tûzifa lágy lombos tûzifa
20.828 20.066 17.018 11.430
18.745 18.059 15.316 10.287
www.tortel.hu
HIVATALI TELEFONKÖNYV Törtel Község Polgármesteri Hivatala 2747 Törtel, Szent István tér 1. központi tel.: 06-53/576-010 e-mail:
[email protected] Polgármester – Godó Tibor tel.: 06-53/576-012 e-mail:
[email protected] Jegyzõ – dr. Majtényi Erzsébet tel.: 06-53/576-013 e-mail:
[email protected] Gazdasági csoport – Vörös Andrea tel.: 06-53/576-017 e-mail:
[email protected]
TÖRTELI
4. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Szépkorú köszöntése Szûk családi körben, otthonában köszöntötte a 90. születésnapját ünneplõ Fehér Pétert Godó Tibor polgármester, akit a látogatásra elkísért felesége és Czeróczki Ferencné alpolgármester asszony is. Godó Tibor személyes és Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait is tolmácsolta. A Törteli Önkormányzat részérõl Czeróczki Ferencné alpolgármester asszony nyújtotta át Péter bácsinak az emléklapot. A családias hangulatú beszélgetés és vendéglátás során kérdeztem Péter bácsit, árulja el, hogyan lehet az ember 90 esztendõsen ilyen jó formában? Õ csak annyit mondott mosollyal az arcán és könnyekkel a szemében: „volt könnyebb is, nehezebb is, de legnehezebb az volt, amikor katonaként három hónapot távol kellett lenni a feleségemtõl” Szavai megérintették a jelenlévõket és megerõsítettek abban, hogy a szeretet és az egymás iránti tisztelet lehetõséget nyújt mindannyiunk számára egy hosszú, boldog életre. DL
Törtel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 12/2014. (XI.21.) sz. Önk. R e n d e l e t e a természetben nyújtott szociális célú tûzifa támogatás jogosultsági feltételeirõl Törtel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete (a továbbiakban: képviselõ-testület) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 42. § 1. pontjában, továbbá a települési önkormányzatok szociális célú tûzelõanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítõ támogatásáról szóló 46/ 2014. (IX.25.) BM rendelete 2. § (1) a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a természetben nyújtott szociális célú tûzifa támogatás jogosultsági feltételeinek meghatározásáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A rendelet (továbbiakban R.) hatálya kiterjed Törtel község területén állandó bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ személyekre, akik a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (1) 33-37./C §-ában szabályozott aktív korúak ellátása, (2) 32/B-D §-ában szabályozott idõskorúak járadéka (3) 38-39. §-ában szabályozott lakásfenntartási támogatás
jogosultsági feltételeinek megfelelnek, továbbá (4) a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetû gyermeket nevelõ családok, valamint (5) az (1)-(4) bekezdésben foglaltakat követõen, akiket a polgármester méltányossági jogkörében eljárva rászorultnak ítél. 2. § Háztartásonként 1 erdei m3 szociális célú tûzifa támogatás állapítható meg. 3. § A természetben nyújtott szociális célú tûzifa támogatás iránti kérelmet a R. 1. számú melléklete szerinti nyomtatványon lehet benyújtani 2014. december 01. napjától 2015. január 15. napjáig személyesen a Törteli Polgármesteri Hivatal szociális irodájában. A R. 1. § (1)-(4) bekezdése alapján részesülõknek folyamatosan, kérelmük elbírálását követõen kiszállításra kerül a tûzifa. A R. 1. § (5) bekezdése alapján ré-
szesülõknek 2015. január 15-ét követõen kerülhet tûzifa kiutalásra a Belügyminisztérium által támogatott tûzifa mennyiség kimerüléséig. 4. § A benyújtott kérelmeket az Önkormányzat képviseletében a polgármester határozatban elbírálja, és a jogosultaknak az önkormányzat saját költségén legkésõbb 2015. február 15-ig kiszállíttatja a tûzifát. A Jogosult a R. 2. számú melléklete szerinti átvételi elismervény 2 példányának aláírásával igazolja a számára határozatban kiutalt tûzifa átvételét. Kiszállító köteles ezen átvételi elismervény egy példányát – a kötelezettsége teljesítésének igazolása végett – az Önkormányzat részére átadni. 5. § Ez a Rendelet a kihirdetése napján lép hatályba és 2015. április 01. napján hatályát veszti. Törtel, 2014. november 20. Godó Tibor dr. Majtényi Erzsébet polgármester jegyzõ
HÍRADÓ
A Törteli Faluvédõ Polgárõr Egyesület hírei Tisztelt Törteli Lakosok! Arról az örvendetes hírrõl tájékoztatnánk Önöket, hogy egyesületünk PEST MEGYE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJAT nyert!
Ezt a díjat Pest Megye Közgyûlése szavazta meg egyesületünknek a 2014es évre. Településünkön a közbiztonság javult, amiben mi is kivettük a részünket, ezt korábban a ceglédi rendõrkapitány úr is elismerõ levélben közölte. Ez a cím elsõsorban tagjaink érdeme, mert az elvégzett munka került most elismerésre! Viszont köszönettel tartozunk minden törteli lakosnak, aki bármiféle módon támogatott minket, munkánkat segítette! Köszönettel tartozunk Godó János korábbi polgármesternek is, aki mindig támogatta ügyünket és pályázatunkat a Megyei Közgyûlés felé továbbította. Reményeink szerint ez a munka a jövõben is támogatva lesz az Önkormányzat részérõl. A díjátadóra december 5-én került sor a Megyenapon, amin Pál Antal és Jancsovics Pál vezetõink vettek részt. A nyertes esszét Szekeres Attila polgárõr tagunk írta, amiben az egyesület településünkért tett munkáját dolgozta fel. További jó hírként közölnénk, hogy az elmúlt idõszakban újabb tettenéréssel segítette polgárõrségünk a rendõrség munkáját. Észrevételeiket továbbra is a következõ telefonszámokon jelezhetik: Jászkarajenõi Rendõrõrs: 06-30/722-5411 Törteli Faluvédõ Polgárõr Egyesület: 06-30/ 895-8269 Ceglédi Rendõrkapitányság: 06-53/310-066 Rendõrség: 107 (ingyenesen hívható) Amennyiben lehetõsége van, az alábbi számlaszámon segítheti még munkánkat (Pátria Takarékszövetkezet, Törtel): 65100369-11017763. Bizalmukra továbbra is számítunk! Köszönettel, a hosszú évek óta mûködõ Törteli Faluvédõ Polgárõr Egyesület.
5. oldal
Tisztelt Törteli Polgárok! A Törteli Fidesz Csoport nevében köszönetet mondunk mindenkinek, aki az október 12-i önkormányzati választáson szavazatával támogatta jelöltjeinket! A magam nevében megköszönöm Törtel polgárainak az eddigi bizalmat és az Önkormányzat munkatársainak lelkiismeretes munkáját. Polgármesteri munkám egyik legnagyobb eredményének Törtel község pénzügyi stabilitásának megteremtését tartom. 54 millió forint összegû többlettel adtam át az Önkormányzat pénzügyi kasszáját, miközben számtalan fejlesztést valósítottunk meg. Arra kérem a törtelieket, árgus szemekkel figyeljék és kövessék az új vezetés munkáját, akinek gondos gazdálkodást és felelõsségteljes munkát kívánok. Godó János leköszönõ polgármester, jelenlegi képviselõ
Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A korai felismerés eszköze a mammográfiás szûrõvizsgálat. A Törtelen lakó 45–65 éves nõk, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, meghívólevelet kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják õket a Flór Ferenc Kórházban (2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. tel.: 06 (28) 507-126) vizsgálatra.
Vegyen részt Ön is a mammográfiás szûrõvizsgálaton! A szûrõvizsgálat ingyenes. Információ: Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, tel.: 06 (1) 465-3823. A lehetõség adott! Éljen vele!
Véradást szervezünk 2015. január 13-án (kedden) a Malom Kulturális Központban, délután 14.00 – 16.00 óráig. Kérjük, hogy a véradáskor személyi igazolványt, lakcím- és TAJ-kártyát hozzon magával. Hálás köszönetünket fejezzük ki minden véradónak: Magyar Vöröskereszt
FONTOS TELEFONSZÁMOK! Orvosi ügyelet telefonszáma:
(53) 311-200 104 Ceglédi állomás: (53) 310-150
Mentõk – vezetékesrõl ingyenesen:
TÖRTELI
6. oldal
SZELEKTÍV HÍRLEVÉL • 2015. I. negyedév Tisztelt Ügyfelünk! Törtel településén továbbra is az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. végzi a házhoz menõ szelektív hulladékgyûjtést. Célunk, a szelektív hulladékgyûjtés eddigi sikerességének megõrzése. Együttmûködõ munkájukat ezúton is köszönjük és kérjük, hogy tartsanak velünk és gyûjtsünk együtt szelektíven! HÁZHOZ MENÕ SZELEKTÍV HULLADÉKGYÛJTÉS Újrahasznosítható csomagolási hulladékok gyûjtése: A szelektíven gyûjtött újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (pl. papír, mûanyag, fém, italos karton) – az eddig alkalmazott térítésmentes zsákjuttatási rendszer szerint – a rendelkezésre bocsátott sárga színû mûanyag zsákban keverten gyûjtheti és az alábbi hulladékgyûjtési napokon helyezheti ki az ingatlana elé. A gyûjtési útmutató a zsákokon megtalálható.
2015.01.06. (kedd), 2015.02.03. (kedd), 2015.03.03. (kedd) Gyûjtési idõszak: az Ön gyûjtési körzetében havonta egy alkalommal a fent megadott napokon. FONTOS: Kérjük, hogy a biztonságos munkavégzés érdekében üveget NE helyezzen a zsákokba! Zsákok gyûjtésének módja: A sárga zsákokat a gyûjtési napokon reggel 7.00 óráig szíveskedjen kihelyezni az ingatlana elé, mert a hulladékgyûjtõ gépjármû elhaladása után kihelyezett zsákokat nem áll módunkban elszállítani! Amennyiben a zsákba háztartási vegyes hulladék, lom, üveg, vagy nem megfelelõ típusú, illetve szennyezett hulladék kerül, úgy Társaságunk jogosult megtagadni annak elszállítását! Amennyiben a cserezsák kevésnek bizonyul, az újrahasznosítható hulladékokat bármilyen más áttetszõ, mûanyag zsákban is kihelyezheti az ingatlana elé!
TÁJÉKOZTATÓ
Törtel Község Önkormányzata 2015. január 1-tõl a Bácsvíz Zrt.-t bízta meg az ivóvíz- és szennyvíz szolgáltatás ellátásával. Az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodájában az átállás miatt 2014. december 5-ig van lehetõség ügyintézésre, 2014. december 18-ig pénztári befizetésre. Az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodája (2700 Cegléd, Szolnoki út 6.) 2014. december 22-tõl ZÁRVA tart, elsõ nyitvatartási nap 2015. január 5. (Hétfõ). Megértésüket köszönjük. „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft.
GYÛJTÕSZIGETEK RENDELTETÉSSZERÛ HASZNÁLATA A szelektív hulladékgyûjtési rendszer egyik kiemelt területe a gyûjtõszigetes hulladékgyûjtés. A gyûjtõszigetek konténerein található matricák kellõ segítséget nyújtanak azok helyes használatához, melyek a következõk: A gyûjtõszigetek a papír, mûanyag, üveg, fémdoboz, valamint italos karton csomagolási hulladékok elkülönített gyûjtésére szolgálnak. Rendkívül fontos, hogy a gyûjtõszigeteken csak az elõbbiekben felsorolt hasznosítható hulladékok gyûjthetõek! A gyûjtõszigeteken egyéb, más típusú hulladék elhelyezése szigorúan tilos! A sárga színû matricával ellátott konténerbe a lakosoknak lehetõsége van – a laposra taposott: – PET palackokat és kupakjait, – fém italos dobozokat, – konzervdobozokat, – tejes és üdítõs dobozokat, – fóliákat, – reklámszatyrokat, – tejtermékek kiöblített poharait, – tisztítószeres flakonokat – elhelyezni. A papír hulladék gyûjtésére kizárólag a kék színû matricával rendelkezõ konténer alkalmas a speciálisan kialakított bedobó nyílása miatt. A konténerben elhelyezhetõek az újságpapírok, szórólapok, illetve a lapra hajtogatott kartondobozok. A zöld színû matricával ellátott konténer az üveg csomagolási hulladék gyûjtésére szolgál, mely alatt a különbözõ öblös üvegek, befõttesüvegek értendõek. Kiemelten fontos, hogy az üveggyûjtõ konténerben nem helyezhetõ el egyéb üveg, például: síküveg, drótos üveg, autó szélvédõ. A gyûjtõszigetek konténereiben elhelyezett hasznosítható hulladékok gyûjtése az üveg csomagolási hulladék kivételével keverten, egy ütemben, hagyományos hulladékgyûjtõ jármûvel történik. A gyûjtõszigetek ellenõrzését Társaságunk folyamatosan, az illetékes hatóságok bevonásával végzi! Elérhetõségeink: Ügyfélszolgálati irodánk címe: 2700 Cegléd, Szolnoki út 6. Nyitvatartási idõ: Hétfõ 8.00-20.00-ig; Kedd-Csütörtök 8.00-15.00-ig; Péntek – nincs ügyfélszolgálat Postacímünk: 2700 Cegléd, Pesti út 65. Tel.: 06 53/500-152; 06 53/500-153 Fax: 06 53/ 318-589 E-mail:
[email protected] Honlap: www.okoviz.hu
HÍRADÓ
7. oldal
TÖRTELI
8. oldal
Szálka 2004 Bt. Törtel, Karinthy F. u. 2. Nyitva: Hétfõtõl-szombatig, Vas.: zárva Érdeklõdés és megrendelés:
53/376-791, 06-30/405-9006
Nyárfa ......................................................... 1700 Ft/q Hasított akác ........................................... 3300 Ft/q Vastag akác ............................................. 3100 Ft/q Tölgy-bükk-gyertyán gurigás ............... 2600 Ft/q Tölgy-bükk-gyertyán félig hasított .... 2700 Ft/q Tölgy-bükk-gyertyán készre hasított . 2800 Ft/q Német brikett (25 kg) ............................. 2200 Ft/cs. Fabrikett (15 kg) ......................................... 900 Ft/cs. Cseh diószén (30 kg, zsákos) .................. 1700 Ft/zs. Lignit (30 kg) ................................................ 800 Ft/cs. PB gázpalack ........................................... 4800 Ft AZ ÁRVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!
ACÉLIPARI TERMÉKEK Zártszelvények – Szögvasak – Gömbacélok – Csövek – Lemezek Hegesztett hálók – Betonacélok (6-os, 8-as, 10-es, 12-es) – Térhálók
DRÓTFONATOK 1 méter magas ......... 8000 Ft/tek. 1,2 méter magas ...... 9000 Ft/tek. 1,5 méter magas .... 10000 Ft/tek.
VADHÁLÓK, KEMÉNYFA DESZKÁK
BETONOSZLOPOK 2,4 m-es 2,8 m-es
(háromszög alakú) ( -alakú, erõsített)
1650 Ft/db 2600 Ft/db
AKÁCFAOSZLOPOK 2 m; 3 m – kérgezve-felezve Akác léc 1 m – 1,3 fm
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!
HÍRADÓ
9. oldal
Kerekes Kegyeleti Kft.
TEMETKEZÉS Törtel, Dózsa György út 6. Tel.: 53/336-237 06-70/310-9353 Iroda:
Teljes körû ügyintézés!
Készenléti szolgálat: 0-24h-ig Ügyvezetõ:
Kerekes Nándor 06-70/387-34-65
[email protected]
GÁZKÉSZÜLÉKEK JAVÍTÁSA, BEÜZEMELÉSE, KARBANTARTÁSA, MÛSZERES ELLENÕRZÉSE! Gáz,- víz,- fûtésszerelés, javítás.
Borics István gázszerelõ mester Elérhetõségek: 06-30/911-1750 b o r i c s i s t v a n @ t - o n l i n e . h u w w w . b o r i c s g a z .h u
TÖRTELI
10. oldal
KERÓ SHOP Kerékpár javítás alkatrész ellátással
¾ Elektromos és hagyományos kerékpár javítása és felújítása. ¾ Elektromos kerékpárok (a forgalmazó által elõírt) kötelezõ átvizsgálása, illetve egyéb teljes körû javítások elvégzése (akkumulátor csere, elektromos és mechanikus meghibásodások javítása, stb.). ¾ Elektromos és hagyományos kerékpár alkatrészek, kerékpár gumik és kiegészítõk kaphatók (gyerekülés, villogók, lámpák, kosarak, prizmák, km-órák, stb.). ¾ Gyorsabb javítás érdekében kérem, hogy idõpontot egyeztessünk! Decemberi nyitvatartási napok: hétfõ 1. nyitva 8. zárva kedd 2. zárva 9. nyitva szerda 3. nyitva 10. zárva csütörtök 4. nyitva 11. nyitva péntek 5. zárva 12. nyitva szombat 6. nyitva 13. nyitva vasárnap 7. zárva 14. zárva
15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
nyitva nyitva zárva nyitva zárva zárva zárva
22. 23. 24. 25. 26. 27. 28.
nyitva zárva zárva zárva zárva nyitva zárva
29. zárva 30. nyitva 31. zárva
2015. év januári nyitvatartási napok: hétfõ 5. nyitva kedd 6. nyitva szerda 7. zárva csütörtök 1. zárva 8. nyitva péntek 2. nyitva 9. nyitva szombat 3. nyitva 10. zárva vasárnap 4. zárva 11. zárva
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
nyitva zárva nyitva nyitva zárva nyitva zárva
19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
zárva nyitva nyitva zárva nyitva nyitva zárva
26. 27. 28. 29. 30. 31.
CÍM: Fehér
nyitva nyitva zárva nyitva nyitva zárva
Mihály, Törtel, Ceglédi út 68./b
TELEFON:
06-30/499-5053 NYITVA TARTÁS:
hétfõtõl péntekig 8-tól 16-ig szombaton 8-tól 12-ig; vasárnap és ünnepnap zárva.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek!
HÍRADÓ
11. oldal
A TULIPÁN ÓVODA HÍREI Önmagára talált már a november, fázóssá válik, az olykor enyhe idõ. Elbúcsúztak a hosszú nappalok rég, szívünkben rövidebb lett egy esztendõ... Így, év végéhez közeledvén, fagyosra váltanak a sápadt hajnalok, Korán sötétbe fordultak már, az amúgy is szürke hétköznapok. Hamarosan itt a Mikulás, nyomában a Karácsony. Szinte lóvágtában rohan az idõ! Oly gyorsan elszaladt ez az év is, és újra köszöntõt mondhat, egy új esztendõ... (Kovács Gabriella: November végén)
November 15-én került megrendezésre a hagyománnyá vált Jótékonysági Óvoda Bálunk. Az óvó nénik az idén is nagy lelkesedéssel készültek vidám mûsorukkal. Köszönetet mondunk Bakos Imrének a közremûködéséért. Az est során két meglepetés vendégünk szórakoztatta a
közönséget. Bekõ Dóri és a Nevermind együttes, melynek tagjai: Antal Bence, Benedek Bence, Fehér Balázs, Katona Mihály, Újvári Bence. Köszönjük mindannyiuknak a színvonalas elõadást! A vacsorát a Holló Lakodalmas és Vendégház szolgáltatta, a talpalávalót Ifj. Fajka István és Mihály Zoltán biztosította. Köszönetünket fejezzük ki minden kedves vendégünknek, akik részvételükkel megtisztelték rendezvényünket, és mindazoknak, akik bármi módon hozzájárultak óvodabálunk megvalósulásához és sikeréhez, ezzel is hozzájárulva óvodánk további fejlesztéséhez, szépítéséhez. Köszönjük az Önkormányzat TMK dolgozóinak, hogy segítségünkre voltak
nokon a hajóállomáson, illetve az Abonyi vadasparkban jártak. A kisebb csoportosok az óvoda környékén tesznek élmény és tapasztalatszerzõ sétákat, és az ott látottakat az óvodában feldolgozzák. A Kerekerdõ bábszínház elõadása is nagy örömmel töltötte el a gyermekeket. Részt vettünk a Mûvelõdési Ház által szervezett filmvetítésen, amely szintén nagyon elnyerte óvódásaink tetszését és kérték, máskor is látogassunk el majd. Köszönjük a Mûvelõdési Ház dolgozóinak, hogy mindig szívesen látnak minket és segítik munkánkat! Örömmel vettünk részt a Táncházban is, amely szintén nagyon nagy élményt
a bálra történõ szállítások lebonyolításában és a Törteli Faluvédõ Polgárõr Egyesület tagjainak a rendezvény biztosítását.
jelentett mindenki számára. Nagy szeretettel köszöntötték a már ismert táncház vezetõjét. Vidáman, kellemesen telt a délelõtt, ügyesen sajátították el a tánclépéseket és a népi játékokban is boldogan vettek részt.
Tevékenységeink, projektjeink alkalmával változatos helyszínekre igyekszünk gyermekeinket eljuttatni. A nagycsoportosok gyermekek Szol-
Folytatása a 12. oldalon.
TÖRTELI
12. oldal
A TULIPÁN ÓVODA HÍREI
Folytatás a 11. oldalról.
Az Ovikoncert újabb elõadása is nagy hatással volt a gyermekek számára. Örömmel énekeltek és tapsolták meg a Kecskeméti zenetanárok által elõadott mûsort. November végén elkezdõdik az Adventi idõszak, lázasan készülnek kicsik és nagyok a Mikulásvárásra és a Karácsonyra a Megváltó születésére. „Szálljatok le fényes égbõl karácsonyi angyalok. Békességre, szeretetre tanítgasson ajkatok. Járjatok be falut, várost hova Isten szeme lát. Minden házba vigyetek egy aranydiós mesefát. Aranydiós karácsonyfán ragyogjon sok gyertyaláng. Minden fényes gyertyalángból maga Isten nézz le ránk. Áldó szeme tekintete bocsásson meg minekünk. Legyen boldog nagyon boldog karácsonyi ünnepünk.” Az óvoda dolgozói nevében ezzel a verssel szeretnénk mi is Áldott, Békés, Boldog, Karácsonyi Ünnepeket kívánni minden kedves óvodásnak és családjának, valamint minden kedves olvasónknak. Lakiné Godó Ildikó és Godó Jánosné óvodapedagógusok A Törteli Tulipán Óvoda óvodásai és minden dolgozója nevében szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon segítették óvodánkat ebben az évben. .Áldott, Békés, Szeretetben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új évet kívánok az óvoda minden dolgozója nevében: Antalné Tóth Szilvia óvodavezetõ
HÍRADÓ
13. oldal
A Szent István Király Általános Iskola hírei Mi van a konnektor mögött? Ezzel a címmel hirdetett nyílt napot szeptember 6-án a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító) Zrt. Albertirsai Alállomása, amelyen iskolánk 14 nyolcadik osztályos tanulója is részt vett. Az itt látottakat majd ezen évfolyam fizika és technika óráin hasznosíthatják. Délelõtt 10 órakor indultunk kissé izgatottan a szeszélyes idõjárás miatt. Szerencsére napsütésben telt a közel két órás program, amely során elõször megtekintettük az alállomás irányító termét, amelyben egyetlen ember is figyelemmel tudja kísérni a távvezeték rendszer mûködését. Az Ukrajnából érkezõ 750 ezer volt feszültségû áramot két óriás transzformátor-csoport alakítja át 400 ezer voltra, majd ezt Szolnok, Martonvásár és Göd irányába továbbítja a távvezetékekkel. Szinte „eltörpültünk” a közel 40 méteres távvezetékoszlopok és a hatalmas transzformátorok mellett. Érdekes volt megismerni, hogy ahhoz, hogy egy kis mozdulattal fényt gyújtsunk a lakásunkban, vagy bekapcsoljuk valamelyik naponta használt elektromos készülékünket, milyen bonyolult rendszerre van szükség. Az állomást bemutató vezetõnk nagy lelkesedéssel beszélt munkájukról, a biztonsági berendezésekrõl, a korszerû technológiai megoldásokról a meglepõen nagyszámú érdeklõdõnek. Természetesen fényképek is készültek, amelyeken védõsisakokban szemléljük Közép-Európa egyetlen 750 kV-os távvezetékrendszerét. A pályázati pénzbõl finanszírozott program talán megerõsített néhány résztvevõt az elektronikai irányú iskolaválasztásban. Köszönöm a 8.a osztály osztályfõnökének, Topai Sándornak az aktív részvételt, a rengeteg fotót, amelyet az üzemlátogatás során készített. Retkes Erzsébet fizika szakos tanár
Törtel Példaképe
Október 18-án, szombaton volt alkalmunk megismerni egy olyan embert, akirõl elmondhatjuk, hogy ért az állatok nyelvén. Sebõk Misi bácsi telepén jártunk, aki nagyon sok információt adott át nekünk. Olyan szeretetteljesen mesélt az állatokról, hogy öröm volt hallgatni. Követi az állatok mindennapjait, tud róluk mindent. Sebõk Mihály állattenyészete július 3-án kapta meg a mintatelep címet. Erre a címre méltó is a telep, hiszen megszervezett mindent, ami egy jó telepre kell: teljes gépesítés, állatok, segítségek és a szeretet, türelmesség és persze a figyelem is. Ezen a telepen van egy ló, mert „tanya nem létezik ló nélkül”, 1 tehén és a kisborja, sertés és a juhok. Ebbõl kb. 2000 darab van. Itt a juhoknál megvan mindennek az ideje: reggel 6.30 és 7.00 óra között szokták kihajtani a juhokat és délben hajtják õket vissza. Az éjszakát is bent töltik. A megtermékenyítés mesterséges, mert kevesebb a kos. Ez a fajta megtermékenyítés csak ezen az egy telepen van az országban. A vemhesség 5 hónapig tart. Amikor születnek, figyelni kell õket, hogy ne keveredjenek. Egy anyaállattól 1-3 bárány születhet. 2-3 nap után van a farokvágás. Egy ilyen állat 7-8 évig él. Születésük után krotáliát raknak a fülükbe. Ha kéket kap, akkor az azt jelenti, hogy német származású, ha pedig sárgát, akkor magyar, van még a fekete fejû megkülönböztetés. Egy tenyészkos 150-170 kg. Egy nagyon érdekes dolgot is hallottunk: a 9516-os számú kostól kb. 1780 bárány született. Az ellésre külön fogadtatók vannak. Sebõk Misi bácsinak 500 hektár földterülete van, amelyen a család gazdálkodik. 50 éves munkássága során több mint 200 díjat kapott. Büszkék vagyunk Rá! Gyalog Andrea 8.b osztályos tanuló
Ismét csibéket avattunk Tavaly kezdtük, s idén megismételtük a „Csibeavató” programot, mely a felsõbe lépõ 5. évfolyamos diákok beavatásáról szól. A tagozatváltás minden gyermek életében nagy mérföldkõ. A tanító nénik elengedték kisdiákjaik kezét, s ettõl kezdve a felsõs osztályfõnökkel és a szaktanárok sokaságával kell együtt dolgozniuk. Önállóbbaknak kell lenniük, tenniük kell azért, hogy az osztályuk egy jó közösséggé, egy jó csapattá érjen. A Csibeavatóra az új osztályfõnökkel hetekig készülnek, mivel a felsõbb évfolyamos diáktársaiktól feladatokat kapnak,
melyeket ezen a napon kell teljesíteniük. Idén is otthon maradt október 21-én a csibék hagyományos iskolatáskája, helyette csíkos bevásárló táskában hozták a tanszereiket. A fiúk kalapot viseltek, a lányok két copfba kötött hajukat kendõ mögé rejtették. A szünetekben zenés-táncos produkciókkal szórakoztatták diáktársaikat, vagy tombolasorsolással igyekeztek nem csak Fortuna, de a nagyobbak kegyeibe is férkõzni. Végül az õ fenekükrõl is levált a tojáshéj, s úgy, mint elõdeik, a most 6. osztályos tanulók, õk is megkapták az ezt tanúsító oklevelet a diákönkormányzat vezetõjétõl. Õrsy Anett
TÖRTELI
14. oldal
A Szent István Király Általános Iskola hírei Pályaválasztást segítõ program
Pályaválasztási kiállítás November 6-án pályaválasztási kiállításon voltunk Cegléden. A városi Sportcsarnokban került megrendezésre, ahol a Cegléd és a környék iskolái képviseltették magukat. Minden résztvevõ kiállító iskola szórólapokkal, különbözõ feladatokkal készült. Minden tanár és diák nagyon segítõkész és kedves volt. Próbálták megszerettetni velünk azokat a szakmákat, amelyeket eddig nem találtunk érdekesnek. Nagyon hasznos és érdekes volt a pályaválasztást segítõ rendezvény, jól éreztük magunkat. Gyalog Andrea 8.b osztályos tanuló
2014. november 18-án, kedden a két nyolcadik osztály Bakos Lászlóné, Mariné Tajthy Katalin és Topai Sándor tanár úr kíséretével ellátogattunk a ceglédi Toldy Ferenc Kórház Rendelõintézetébe (SZTK). Ott Minárovics Istvánné vezetett minket körbe. Ildikó néni elmondta nekünk, hogy az egészségügyi hivatás egy nagyon szép szakma. Elmesélte tapasztalatait, és ha újrakezdhetné, akkor is ezt a szakmát választaná. Azoknak a tanulóknak ajánlja, akik könnyen megnyílnak, tudnak kapcsolatot teremteni és át tudják érezni mások problémáit. Miután Ildikó néni megosztotta velünk tapasztalatait, elindultunk körbenézni az SZTK-ban. Elõször egy átlag rendelõt néztünk meg, azután egy magánrendelõt is, hogy össze tudjuk hasonlítani azokat. Egy pszichológiai rendelõben is voltunk, ami nagyon barátságos, otthonos volt. Miközben a rendelõintézetben sétáltunk, különbözõ jelzéseket figyelhettünk meg, például a vörös csempe a gyengébben látó emberek segítségére szolgál. A mozgáskorlátozottaknak külön mosdó van vészjelzõvel ellátva bármilyen baj, probléma esetére. Mégha nem is ezt a szakmát választjuk, akkor is sok új érdekes ismereteket szereztünk. Köszönjük a lehetõséget. Rátóti Dóra Angyalka 8.a osztályos tanuló
Bolyai matematika verseny Negyedik éve szervezzük meg iskolánk Bolyai matematika versenyét a felsõs 5-8. évfolyamos tanulók számára, melynek születése iskolánk Határtalanul! programban való részvételéhez kötõdik. A program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében a törteli diákok az állam támogatásával osztálykiránduláson vehettek részt az egyik szomszédos ország magyarlakta területén Romániában, így személyes tapasztalatokat szerezhettek a külhoni magyarságról. A tanulmányi út témája a két Bolyai erdélyi magyar matematikus volt. Ettõl az iskolai tanévtõl kezdve rendezzük meg minden évben iskolánk Bolyai matematika versenyét.
A verseny feleletválasztós feladatokat tartalmaz. A verseny elsõdleges célja a matematika népszerûsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsõsorban a tanulók logikus gondolkodását kívánjuk mérni. Lehetõséget szeretnénk biztosítani arra, hogy az iskola 5-8. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat. Az iskola a helyi verseny legjobbjainak lehetõséget nyújt a Zrínyi Ilona matematika versenyen való ingyenes részvételéhez. Köszönöm szépen Retkes Erzsébet matematika szakos kolléganõm segítõ munkáját. Az alábbi tanulók okleveleket kaptak szép eredményükért. Gratulálunk!
A verseny eredménye: 5. évfolyam 1. Czene Dávid 2. Kecskés Máté 3. Kókai Ákos 6. 1. 2. 3.
évfolyam Tabajdi József Imre Burai Bettina Berta Nikolett
7. 1. 2. 3.
évfolyam Jancsovics Ákos Jurászik Bálint Halasi Pál
8. évfolyam 1. Molnár Viktória 2. Vincze Dániel, Szelei Levente 3. RátótiLili Topai Sándor Munkaközösség vezetõ
HÍRADÓ
15. oldal
A Szent István Király Általános Iskola hírei Gólyahír
„DADA” program
Egy várva várt kisbaba születése a legnagyobb öröm a családok életében. Nem csak az édesanya és az édesapa napjait aranyozza be, hanem mindenkiét, aki osztozhat velük Isten legszebb ajándékának gondozásában, babusgatásában, nevelésében. Egy kisfiú érkezett most közénk, Bálint, aki Kamocsai Réka, férjezett nevén Asztalos Réka kolléganõnk és Asztalos Tamás kisfiaként november 21-én látta meg a napvilágot. A legõszintébb szívvel kívánunk sok-sok örömet, boldogságot a családnak. A Törteli Szent István Király Általános Iskola tantestülete Füstös mennyországból havas hajnalon most érkezett messzi és legközelebbi kedves rokonom.
2014. október másodikán drogprevenciós elõadáson vett részt a két hetedik és a két nyolcadik osztály, az úgy nevezett „DADA” program keretében. Ez a program huszonkét éve próbálja megelõzni azt, hogy a fiatalok kárt tegyenek magukban, hogy felfogják ennek súlyát. A „DADA” szó megfelelõje: Drog, Alkohol, Dohányzás, Aids. Mint tudjuk, rengeteg fiatalkorú dohányzik, drogozik, vagy alkoholt fogyaszt. Rengeteg érdekes dolgot hallhattunk, a legtöbb szó a drogokról esett. Nagyon sok újfajta drog van, amirõl az orvosok sem tudnak, ezért nincs ellenszere. Nagyon szimpatikus volt az elõadónõ, mert tudta, hogy mit hogyan mondjon, hogy megértsük. Hallhattunk még a drogfogyasztás módszereirõl is, láthattunk különféle drogokat. Kaptunk szórólapokat, amelyek drogok hatásait írják le, drogosok történetét mondják el. Nekem nagyon tetszett az elõadás. Köszönjük a lehetõséget. Rátóti Dóra Angyalka 8.a osztályos tanuló
Hogyan került Piroska a farkas gyomrába? A gyerekek imádják a színházat. Akármennyi jegyet veszünk, soha nem elég. Mindenki jönni akar, mindenki a részese akar lenni annak a csodának, annak a varázslatnak, ami a színházban történik az emberrel. A kecskeméti Ciróka Bábszínház pedig különösen ért hozzá, hogy gyermekközönségét a mesék szárnyára ültetve elrepítse az óperenciás tengeren túlra. Szerencsére minden évben van arra lehetõség, hogy pályázati forrásból színházbérletet tudjunk vásárolni. Ennek köszönhetõen immár 90 gyermeket tudunk elvinni a közeli megyeszékhely bábelõadásaira a tanév során három alkalommal. Az elsõ elõadás címe a Farkas és Piroska, mely nem elírás. Nem a klasszikus Piroska és a Farkas mesét vitték színre, hanem egy egészen rendkívüli és szokatlan megkö-
zelítésbõl mutatták be a történetet egy bírósági tárgyalás keretei között. A farkas ugyanis megelégelte, hogy õt mindenki gonosz ordasként tartja számon, és a bíróságnál kereste az igazát, hogy elégtételt vegyen Piroskán és a nagymamán, akik szerinte méltatlanul bántak vele. Érdekes és egyben tanulságos is volt megnézni, hogy három szereplõ egyugyanazon eseményt hogyan lát a saját szemszögébõl, a saját értékítélete alapján milyen következtetéseket von le a történtekbõl. A szerepek mögött saját magunkra ismerhetünk, a tanítványainkra, de akár a szomszédjainkra, a családtagjainkra, barátainkra is. Ezer féle emberi kapcsolatunkban elszenvedjük vagy eljátsszuk ugyan ezeket a civakodásokat, rágalmazásokat, félrevezetéseket, melyektõl nem tudunk szabadulni, s melyek
Hogy mennék eléd én, hogy menne anyád, hogy neved, vallásod, országod, lakásod, hamar megtaláld. Ide küldtek, mint a cím a ládikán, ide szól e homlok, szem, száj, ilyet hordott anyám, nagyapám. Száz közt, százezer közt, azon hirtelen, akármi a próba, megismertem volna: ezt küldték nekem! Itten vagy te otthon, most s mindenkoron, itt bontja ki minden értékedet isten, drága csomagom.” (Részlet Illyés Gyula: Újszülött c. versébõl) egész életünket beárnyékolják. Senkinek nem jó, mégsem tudunk tõlük szabadulni évszázadok óta. Errõl szóltak a mesék régen, s errõl szólt ez a napjaink stílusát, modorát, karaktereit hûen s egyúttal humorosan ábrázoló elõadás is. A Ciróka bemutatói ettõl lesznek olyan frissek, olyan ismerõsek, olyan átélhetõek. Mert a színpadon saját magunkat láthatjuk, csak lehet, hogy épp farkasbõrbe bújva, vagy piros bóbitás sapkával a fejünkön. Õrsy Anett
TÖRTELI
16. oldal
A Szent István Király Általános Iskola hírei Nálunk a tök a király „Van-e otthon sütõtök? Sül-e abban sütõtök? Lesz-e ebéd, tök ételes, Finom ízû, tökéletes?” Nyulász Péter versével kezdem soraimat, melynek mind a három kérdésére mondjunk határozott igent, hisz a sütõtök azon kívül, hogy nagyon finom, még rendkívül egészséges eledel is. Számtalan jótékony hatásáról olvashatunk különbözõ fórumokon. És hát itt van ez a Halloween õrület is, amirõl lehet vitatkozni, hogy jó-e nekünk vagy sem, de tény, hogy jelen van az életünkben, és a mai gyerekek már egy multikulturális világ tagjai, akik örömmel faragják a töklámpást, ami ott fog világítani napokig a bejárati ajtó mellett. Mindezeket figyelembe véve egy olyan programot szerettünk volna összeállítani az alsó tagozatos gyerekeknek, ahol egy csipetnyit kapnak a divatos Halloween hangulatból is, de a fõszerep mégis csak a töké, amit mi magyarok szívesen megettünk már akkor is, mikor még nem is hallottunk a nyugati világ szokásairól, s állatainkat is régrõl ezzel takarmányozzuk. Így hát adott volt egy pár darab tök. Voltak szép nagyok, amit két ember cipelt, voltak helyes kis dísztökök, sütni való sonkatökök. Kerestünk melléjük pár egyszerû eszközt, karikákat, mûanyag flakonokat vízzel megtöltve, labdaként szolgáló kis vacakokat. Ezeket betettük egyegy tanterembe, melléjük állt egyegy tanító néni, és a végén mindebbõl egy tartalmas és szórakoztató délután sült ki, ahol a gyerekek próbára tehették leleményességüket, erejüket, ügyességüket. Tehát megállapítható, hogy a tök még játékszernek sem utolsó, ha 70-80 gyereket ilyen jól elszórakoztatott egy egész délután. Minden a tök mellett szól. Fogyasszák Önök is a hosszú téli hónapokban egészséggel az egészségükért! Õrsy Anett
HÍRADÓ
Köszönet a Gerjementi Vadásznapok támogatóinak, segítségnyújtóinak
Támogatók: Törteli Polgármesteri Hivatal, OMVK Fõvárosi Területi Szervezete, Pátria Takarékszövetkezet, Strázsi Imre és felesége – ajándékozott képek, Sana Bellydance Hastánccsoport – hastáncbemutató, helyi festõk, kiállítók: Zeleiné Ági, Fajka Ibolya, Dávid Dezsõ. Köszönet a finom pörköltet készítõknek: Molnár Sándor, Gyõr Miklós, Miklós Antal és családja, Mészárosné Erzsike. Köszönjük a finom kenyeret Czeróczki Józsefnek. Köszönet a Déryné Mûvelõdési Központ igazgatójának és munkatársainak, és mindazoknak, akik bármilyen módon segítették a Gerjementi Vadásznapok megrendezését, illetve látogatásukkal megtiszteltek minket. Ondó László elnök Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Törtel
17. oldal
Tisztelt Törteli Lakosok! Kedves Barátaink! „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” (Márai Sándor) A Törtel Mûvelõdéséért Egyesület a 2014-es évben a betervezett programjait, rendezvényeit sikeresen megtartotta. A húsvéti játszóház, a szüreti fesztivál és az adventi játszóház a kiemelkedõ rendezvényeink közé tartozik, melyeket az idén is sikerült megszerveznünk, örömet okozva a gyerekeknek és mindazoknak, akik rendezvényeinken részt vettek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Törtel Község Önkormányzatának, a helyi intézményeknek, vállalkozóknak és több magánembernek mindazért a tárgyi és anyagi támogatásért, amivel rendezvényeink színvonalát emelték. Reménykedve abban, hogy a jövõben is segítik egyesületünk munkáját, kívánok minden támogatónknak és Törtel Község lakosságának varázslatos karácsonyi ünnepeket és boldog, békés, szeretetben gazdag új esztendõt! Törtel Mûvelõdéséért Egyesület tagsága nevében, Koncz Margit elnök
Születésnapi köszöntõ! Törteli születésû ikerpárnak 85. születésnapja alkalmából kívánunk jó egészséget, boldog éveket családjaik körében.
Lócska Istvánné Margitka Tûri Dénesné Esztike Isten éltessen mindkettõtöket! Szeretõ családjaik, unokák, dédunokák és az egész család
TÖRTELI
18. oldal
RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL
A törteli kunhalmok leletei: vélemények és bizonytalanságok Dr. Erdei László, Törteli Falumúzeum Baráti Kör Egyesület;
[email protected]
A régészet, mint multidiszciplináris tudomány egyre inkább igénybe veszi a társtudományok modern módszereit a kormeghatározásban, az egyes leletek analitikai elemzésében. A próbaásatások elõtt célszerû a nem destruktív módszereket, mint például a georadaros térképezést igénybe venni. Törtel környéke gazdag a népvándorlás kori leletekben: szarmata (I-IV. sz), hun (V. sz.) avar (VI-VIII. sz.) honfoglalás- és Árpád-kori hagyatékaink vannak. A 2012-es régészeti hatástanulmány 63 jegyzett lelõhelyet sorol fel (Vágner 2012). A véletlen szórványleletek, a korai ásatások és a hozzájuk kapcsolódó irodalmi adatok bizonytalansága, több esetben ellentmondásossága éppen a leghíresebb, a világ legnagyobb hun áldozati üstjével kapcsolatos. Elõkerülésének helye pontosan nem ismert: az általános hiedelem szerint a Czakó-halom mellett, vagy abból került elõ. Ezen a szûkebb határrészen a Törtelt kunhalom gyûrûként körülvevõ rendszer három nevezetes, egymáshoz közel elhelyezkedõ halma is megtalálható, nevezetesen a Czakó-, a Mák- és az Erzsók (Érsek, Erzsébet)-halom, az idegenek számára könnyen összetéveszthetõ módon. Kétségeink éppen az irodalmi utalások és leírások többfélesége nyomán támadtak; még a legújabb értéktár is így fogalmaz: „1869-ben a halom megásásakor találták…” (Vágner 2012). Megjegyzendõ, hogy akkor még nem ástak, csak a milleniumra való elõkészületek hevében, 1879-ben és 1894-ben történtek a sietõs feltárások, ame-
lyekrõl részletes, elemzõ írást Balanyi (1973) közöl. A bizonytalanságot csak fokozza, hogy Márton Lajos dr., a Nemzeti Múzeum régiségtárának segédõre „A vármegye õskora” munkájában írja (Magyarország vármegyéi és városai. A teljes „Borovszky” 1910): „… csupán az itt rajzban is bemutatott törteli üstrõl kívánok megemlékezni, a N. Múzeum 2. termének fõdíszérõl, a mely a Czakóhalom belsejébõl került elõ” (Márton 1910). Ezen túlmenõen az 1898-ban kiadott Magyarország vármegyéi és városai „Borovszky” sorozat Pest-Pilis-SoltKiskun vármegye községei fejezetében Törtel címszó alatt a szerzõ Reiszig Ede ezt írja: „Ugyancsak a határ ú.n. Erzsók-halmából elõkerült áldozati bronzüst is a Múzeumban van elhelyezve” (Reiszig 1898). Az Erzsók-halmot 1968-ban a Nagykõrösi Állami Gazdaság elhordatta, rá beton-alapú építményeket húzott, majd az 1990-es években azokat is lebontotta: a hely tehát jelenleg erõsen zavart felszínû, georadaros vizsgálatot nehezen lehetne ott elvégezni. A hun bronzüst kapcsán felmerülõ tényeket szeretném most felidézni, amelyek bizonyos összefüggésbe hozzák a Czakó- és a vizsgálatunk objektumát képezõ Mák-halmokat. Nézzük sorjában: hiteles forrás a Magyar Nemzeti Múzeum leltári bejegyzése, melyet Hajnal Zsuzsanna, a Népvándorláskori Gyûjtemény osztályvezetõje volt szíves írásban megadni: „A törteli üstrõl kért leltárkönyvi
bejegyzés szövege a következõ: 1896. április 24-én kelt bejegyzés: 22/1896.1. Fülével együtt két láb 8" magos bronz edény pálczás kör ékítményekkel. Három darabba törve. 22/1896.2. cserép edény töredék és ember csontok. Thurzó Ignácz földbirtokos ajándoka. Törtel melletti czakói pusztán, Pest m (22/1896.1. tétel 1958-as revíziókor kipecsételve, üst állandó kiállítás VII terem 6. vitrinjében van jelenleg; 22/1896.2. tétel nincs kipecsételve: tehát 1958-ban nem találták már meg, a két világháború alatt a leletek elkallódtak, megsemmisültek valószínûleg.)” (Hajnal 2012). A bronzüst megtalálása utáni évben, 1870-ben Dr. Rómer Flóris pontosan leírja az üst állapotát, rajzot is közöl róla (1. ábra), de a lelõhelyre vonatkozóan írásának címe, „A czakói bronz-edény”, nem pontosítja a helyet (Rómer 1870). Megjegyezzük, hogy ugyanebben az évben megtörténik az üst rekonstrukciója is (Anonymus, Archaeologiai Értesítõ 1870) (2. ábra). Sem leltári bejegyzés, sem a késõbbi ásatások nem határozzák meg a pontos lelõhelyet. Sõt, tovább fokozzák kétségeinket az 1879-es ásatások leírásai. Balanyi (1973) idézi a korabeli „Nagy-Kõrös” c. lap 1879. november 2-i számából: „felásták a ’Szerhalmot’, a ’Síróhalmot’, ’Czakó halmot’ s ’Pengyomot’ …melyek csupán határdombok vagy legfelebb õrhalmok lehettek. A Szerhalomban találtak ugyan egy pár bronz ékszert, Folytatása a 19. oldalon.
HÍRADÓ
Folytatás a 18. oldalról.
több csontvázat s egy középület alapját… A többi halmokban épen semmitsem.” Erre az ásatásra Dr. Öreg János, az „Õstörténelmi társu-
19. oldal
Balanyi (1973) fenti idézetében adott 35. sz. lábjegyzete pedig véleményezi, hogy „A Czakó-halom környékén szarmata eredetû edénytöredékek és nem XI-XIII. századiak találhatók. Öreg János a Mák-halommal téveszthette össze a Czakóhalmot. A törteli Ernyõ-tótól délre esõ térségen, mintegy 30-40 kat. hold területen nagy számban kerülnek elõ XI-XIII. századi edénytöredékek. A terület nyugati felén szarmata edénytöredékek találhatók.
Alakja hosszukás félgömb; magassága 4.3 méter; alapkerületének hosszabb átmérõje 56 méter. A feltalaj barna, korhanyos, homokos agyag (inkább finom homok); vastagsága 3.9 méter; 1.5 méter mélységben egy Cervus elaphus foss. koponya, agancs- és egyéb csonttöredékek találtattak, melyeken kivül egyéb idegen tárgynak nyoma sem volt. Az altalaj 1 méter vastag sárga lösz; csigákat gyéren tartalmaz. Alatta
1. ábra: Az üst eredeti rajza a megtalálás után
2. ábra: A rekonstrukcióról szóló megjegyzés (Rómer 1870, Anonymus 1870)
lat” tagja így emlékezik: „…Az elsõ két napi sikertelen munka (a Nagykõröstõl délnyugatra fekvõ Szervagy Szõr-halmon – E.L.) nem hûtötte le vérmes reményeinket. Itt különben sem sokat vártunk, hanem annál többet ígért a törteli Czakóhalom, a mely körül (kiemelés tõlem – E.L.) találtatott a múlt évtizedben a nemzeti múzeum birtokában levõ ama nagy bronzedény, mely a népvándorláskor érdekes maradványa35. Magok a puszta birtokosai, a Thurzó urak is, kíváncsiak voltak mûködésünk eredményére, mert nem hitték, hogy a honnét oly nagy bronztárgy került elõ: ott egyéb értékes holminak is nem akadjunk nyomába. Azonban reményünk balul ütött ki, mert e halmon is csak a szõrhalmihoz hasonló temetõt s templomalapfalakat fedeztünk fel: Ércztárgynak még csak színe világát sem láttuk.”
Az Ernyõ-dûlõ északkeleti részéhez közel az egykori Thurzó-földön a Mák-halom van, melyen temetõ és délnyugati tájolású templomfal téglamaradványai észlelhetõk. Az alacsony dombfelületen az eke embercsontokat is forgat ki. A Czakóhalmon viszont többszöri terepbejárás alkalmával sem került elõ oly mennyiségû Árpád-kori cserépanyag, hogy falumaradványokat tételezhetnénk fel ott.” A Czakó-halom viszonylagos érintetlenségét bizonyítja Tóth Mihály talajtani vizsgálata, amelyrõl 1879ben számolt be a Kolozsvári OrvosTermészettudományi Társulat és az Erdélyi Muzeum-Egylet Természettudományi Szakosztályának szakülésén (Tóth 1879). A Czakó-halom talajtani leírását a következõképpen adja meg: E halom, a törteli pusztán emelkedik. …
halvány-sárga meszes homok 0.5 méterig feltárva. E halom jelenleg mivelés alatt áll, de egyszersmind határhalomul is szolgál, s mint ilyennek a tetejére 1 méternyi vastag föld réteg hordatott.” A Czakó-halmon a mi 2012-es georadaros mérésünk sem jelzett rétegzavart 3 m mélységig (Katona és mtsai 2012). A korai ásatások eredményei, ha Öreg János elmondását tekintjük, tehát inkább a Mák-halomra találóak, melyet Balanyi (1973) konkrétan meg is erõsített. Ezek alapján a Mákhalom georadaros felmérésre ideális objektum, mert a mintegy 100x100 m-es területe (kb. 50 m-es sugarú kör alakban) fás növényzettõl mentes füves legelõ, a környezetbõl mintegy 2,5 m-es magasságig fokozatosan Folytatása a 20. oldalon.
TÖRTELI
20. oldal
Folytatás a 19. oldalról.
kiemelkedõ képzõdmény. A terepi adottságok és a korábbi adatok alapján kutatásunk erre az objektumra irányult. A halom magaslatán Árpádkori templom alapjai sejthetõek (Balanyi 1973, Hídvégi 1984), valamint a környéken szarmata kori leletek utalnak az egykori megtelepülésre. Fontosnak tartjuk a MNB-ban õrzött római kori jazig. zománcberakásos (email), szarvast ûzõ kutyát ábrázoló fibulát, melyet a környéken találtak 1939-ben az Ernyõ-dûlõben, Gaál László birtokán. Errõl szóló részletes írásunk a Törteli Híradó 2013. májusi számában jelent meg (Erdei 2013). Kerámia leletek is egykori szarmata jelenlétre utalnak. Georadaros vizsgálataink célja jelen munkánkban a korábbi irodalmi adatok alapján legbiztosabb eredményeket sejtetõ halom, a Mák-halom szerkezetébe való nem-destruktív bepillantás. Következõ írásunkban ennek a módszernek a hasznosságát
fogjuk bemutatni a Mák-halom példáján keresztül.
Erdei L. (2012) Georadaros mérések Törtel határában. Törteli Híradó 2012. június: 14-15. (www.tortel.hu)
Irodalom Anonymus (1870). Archaeologiai Értesítõ II., Archaeologiai levelek XXVI.: A czakoi bronzedény ügyéhez. pp. 114-115.
Márton L. (1910) A vármegye õskora. Magyarország vármegyéi és városai. A teljes „Borovszky”.
Balanyi B. (1973). A Nagykõrös határában 1879-ben és 1894-ben folytatott ásatásokról. Studia Comitatensia 2.: 13-35. Erdei L. (2013) A törteli „csodaszarvasok”. Törteli Híradó 2013. május pp. 18-19. Hídvégi L. (1984). Pusztabokrok. Cegléd Város Tanácsa, Cegléd Hajnal Zs. 2012. Személyes, írásos közlés. Katona O., Mezõsi G., Sipos Gy., Pásztor G., Dinnyés I., Pásztor J.,
Reiszig E. (1898) Pest-Pilis-SoltKiskun vármegye községei. Törtel címszó. Rómer F. (1870). A czakói bronzedény. Archaeológiai Értesítõ II.: 290-292. Tóth M. (1879) Nagy-Kõrös területének földtani viszonyai. Orvostermészettudományi Értesítõ. 1879. IV. évfolyam, II. Természettudományi Szak, III. füzet: 197-201. Vágner Zs. (2012) Törtel TSZT módosítása. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészet. pp. 48. ArcheoArt Bt. Pécel.
Kosztolányi Dezsõ:
Március 1-jén nyit a
Törteli Horgásztó! Fantasztikus nyitási akciók, napi- és havibérletek, horgászversenyek, bográcsolási és grillezési lehetõség, büfé Érdeklõdni: 06-70/639-5533
Karácsony Ezüst esõbe száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sürû; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gõzöl a tejsürû. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezõket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyõszagú a lég és a sarokba ezüst tükörbõl bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von. És zsong az ének áhitatba zöngve... Csak a havas pusztán, a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
HÍRADÓ
Synkyokushin Karate A kyokushin karate megalapítója Mas Oyama, Magyarországon Furkó Kálmán és Adámy István alapította meg. Törtelen 23 éve alapította meg a karate klubot Orosz Zoltán I. dan-os karate mester, aki már 31 éve karatézik. Másik klubját, a csemõit 6 éve, mindkét klubban 4-65 éves korig megtalálhatók a tanítványok. A két klub tanítványai nem idegenek egymás számára, igazi csapatként dolgoznak együtt, hisz a tanítványok átjárnak egymáshoz edzésekre, a nagyobbak segítenek a kisebbeknek, hogy minél hamarabb elsajátítsák a karate technikákat, biztatják egymást, a versenyeken pedig egymásért szurkolnak. Egy néven õk, a Törtel-Csemõi csapat tanítványai, és hogy ennyire jól, egy csapatként együtt dolgoznak, nagy szerepe van a mesterüknek. Körülbelül 6 év alatt 40 országos bajnoki, illetve sok nemzetközi bajnoki címet szereztek a tanítványai, valamint rengeteg dobogós eredményekkel büszkélkedhetnek. Nagyon sok Diákolimpiai bajnokot nevelt ki. Számos tanítványa büszkélkedhet Utánpótlás Magyar Bajnoki címmel, és 5-ször az õ tanítványi közül kapták az év sportolója díjat. 2011-ben pedig Orosz Zoltánt I. dan-os karate mestert választották az év edzõjének! Az elmúlt egy hónapban is szép helyezéseket értek el az induló tanítványok a versenyeken. 2014.11.08-án rendezték meg Vácon a Nemzetközi Karate versenyt, ahol 3 országból érkeztek a versenyzõk, közel 250en tanítvány indult. A Törtel-Csemõi klubból 6 karatéka indult, akik közül 5-en nagyon szép eredményt értek el. Dankó Gabriella: Gy. I. Nõi kategóriában II. hely Turza Mária Dominika: Gy. II. Nõi kategóriában II. hely Kökény György: Serdülõ Fiú kategória II. hely Barta Dániel: Ifi Fiú II. hely Csajbók Attila: Ifi Fiú II. hely 2014.11.22-én Gyöngyösön került megrendezésre az Utánpótlás Magyar bajnokság, hol szintén közel 250 indulóból szép eredménnyel térhettek haza Törtel-Csemõi csapat tanítványai. A szintén 6 indulóból, 3 ezüstérmes lett. Dankó Gabriella: Gy. I. Nõi kategóriában II. hely Turza Mária Dominika: Gy. II. Nõi kategóriában II. hely Barta Dániel: Ifi Fiú II. hely Az eredményes, sikeres kis csapatot, és mesterüket, sok helyen elismerik. Ezt mutatja az is, hogy Orosz Zoltánt és csapatát, személyesen hívták meg az idén is megrendezésre kerülõ Damashi Mikulás Kupára Siklósra, melyet 2014.12.56-án rendeztek meg.
21. oldal
TÖRTELI
22. oldal
Íjászverseny volt Törtelen Október 4-én került megrendezésre az Atilla Vérei Törteli Íjászcsoport I. versenye, amire az ország bármely pontjáról lehetett nevezni. Ez így is történt. A környékbõl érkeztek abonyi, nagykõrösi, kecskeméti, ceglédi, lajosmizsei nevezõk, de távolabbi települések versenyzõi is jelezték részvételi szándékukat. Így Miskolc, Hódmezõvásárhely, Ladánybene, Fegyvernek, Kiskunfélegyháza, Tiszaföldvár és Besenyszög íjászai is megmérettették magukat falunkban.
Az idõjárás nem volt kegyes a versenyzõkkel, a rendezvény egésze alatt szakadó esõben kellett megküzdeni mind a 20 célponttal, versenyzõnként 60 veszszõt kellett a célpontokra kilõni. Természetesen a törteli íjászok egy része is képviselte falunkat a hazai pályán. Többi tagunk a verseny lebonyolításán munkálkodott. Íjászaink a következõ eredményeket érték el: Mini kategóriában Vágó Attila I. helyezést ért el.
Gyermek lány kategóriában Makai Fanni I. helyen végzett. Gyermek fiú kategóriában háziverseny alakult ki, a dobogó mindhárom fokán törteli íjász végzett: I. Lakatos Máté Imre, II. Török Bence, III. ifj. Vágó Sándor. Felnõtt nõ kategóriában Görög Bernadett IV. helyezett lett. A versenyek legnehezebb és legeredményesebb kategóriái a felnõtt és tiszteletreméltó férfi, valamint a vadászreflex kategória. Ezekben a következõ eredmények születtek:
Felnõtt férfi: I. Tóth István (Besenyszögi Hagyományõrzõ Í. E. 363 pont), II. Vas Tibor (Kiskunfélegyháza szabadíjász 350 pont), III. Bujdosó László (Jász-Kun Hagyományõrzõ Í. E. Lajosmizse 345 pont). Tiszteletreméltó férfi: I. Zajacz Gábor (Besenyszögi Hagyományõrzõ Í. E. 395 pont), II. Faragó Béla (Bene Íjászai 383 pont). Vadász reflex: I. Tóth Mihály (Tiszaföldvár 420 pont), II. Gergics József (Kecskemét 371 pont). A verseny szervezése íjászcsapatunk jelenlegi vezetõjének, Szekeres Attilának köszönhetõ, aki a rendezvény teljes költségét finanszírozta. Célpontokkal és adománnyokkal járult még a versenyhez Godó János, Dr. Kocsis Csaba, Vágó Sándor, Antalné Tóth Szilvia, Antal Zsolt, Ócsai Ádám, Nagy Sándor és családja, valamint Kõröstetétlenrõl Pásztor Roland (Kettõs Csárda). A pályaépítés legnagyobb részét Lakatos Gergely végezte. Nekik külön köszönettel tartozunk! Köszönet illeti még a versenyen és a lebonyolításában résztvevõket is! Õk név szerint: Perlaki Anikó, Godó Jánosné, Sándor Karina, Vágó Katalin, Lakatosné Skola Katalin, Görög Bernadett, Makai Fanni, Lakatos Máté Imre, Török Bence, ifj. Vágó Sándor, Vágó Attila, Kocsis Szabolcs, Németh Gábor, Makai Roland. Köszönjük még a Törteli Faluvédõ Polgárõr Egyesületbõl a biztosításban vállalt munkáját Ócsai Miklósnak, Nagy Zoltánnak, Molnár Sándornak és Juhász Mihálynak. Valamint Jancsovics Pálnak, aki a biztosítást szervezte. Csoportunk hagyományteremtõ céllal rendezte meg I. országos íjászversenyét, ami a jövõ évben is megrendezésre kerül még nagyobb tervekkel. Másrészt cél volt még, hogy ezzel a törteli íjászok is becsatlakozzanak az ország versenyszervezõinek soraiba és az íjásztársadalom vérkeringésébe. Késõbb egy nagyobb siker is érte csapatunk egy tagját és ezzel csoportunkat is. Török Bence három héttel késõbb Kiskunfélegyházán a dobogó legtetejére állhatott, I. helyezést ért el kategóriájában. A Dél-Alföldi Régió versenysorozatát pedig a IV. helyen zárta. Akiknek felkeltettük érdeklõdését csapatunkkal kapcsolatban, vagy csak kíváncsiak további képekre és csapatunk eddigi eredményeire, azok facebook-oldalunkon tájékozódhatnak, vagy vehetik fel velünk a kapcsolatot. Atilla Vérei Törteli Íjászcsoport
HÍRADÓ
23. oldal
LABDARÚGÁS
Tisztelt Olvasók és Hirdetõk!
A Törteli Községi Sportkör Labdarúgó Szakosztályának korosztályos csapatai a 2014-2015. évi versenykiírásban. Utánpótlás csapatok 2014. õsz Bozsik Programban tornarendszerû versenyeken szerepeltek. – 7 éves korosztály László Bence irányításával. – 9 évesek Horváth Zoltán irányításával. – 11-es korcsoport Fehér Szilárd irányításával. – 13 éves korosztályban Szepes Richárd irányításával. Bajnoki rendszerben 2014. õsz – 18-as korosztály Szabó György és Molnár Zoltán irányításával 10 csapatos bajnokságban a 8. helyen zárt. – 21-es korosztály Dirner László irányításával 14 csapatos bajnokságban a 2. helyen zárt. – Felnõtt csapatunk Kriss Zoltán irányításával 15 csapatos bajnokságban a 6. helyen zárt. Hobby szintû labdarúgás Nõi labdarúgóink Dirner László irányításával 2 mérkõzésen 1 döntetlen, 1 gyõzelemmel zártak. A sportolók létszámát illetõen az igazolt labdarúgók száma több mint 100 fõ. A labdarúgók várhatóan 2015. január végén kezdik meg a tavaszi felkészülést. A csapatok és a sportkör mindennapjainak bemutatására a következõ számokban kerül sor.
A TÖRTELI KSK vezetõségének és játékosainak nevében, ezúton kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet minden kedves szurkolónknak és törteli lakosnak. A Törteli Községi Sportkör Labdarúgó szakosztálya ezúton mond köszönetet a Törteli Roma Nemzetiségi Önkormányzat helyi vezetõinek, Völgyi Rudolf és Határ László uraknak, hogy támogatásukkal két garnitúra edzõszerelést kaptak labdarúgóink. Munkájukhoz a továbbiakban is sok sikert kívánunk. Tisztelettel, Törteli KSK Labdarúgó Szakosztálya
Tájékoztatom Önöket, hogy a képviselõ-testület megbízása alapján 2014. november 20-tól a Törteli Híradó Szerkesztõségének személyi összetétele megváltozott. A továbbiakban Õrsy Anett, Gyõr Miklós és Dirner László állunk az Önök rendelkezésére. Kérem, hogy leveleiket, cikkeiket a
[email protected] e-mail-címre küldjék. Hirdetéseiket továbbra is a
[email protected] címre küldhetik vagy személyesen adhatják le az Önkormányzat titkárságán. Az idõben történõ megjelentetéshez kérem, hogy írásaikat, hirdetéseiket minden hónap 12-ig szíveskedjenek megküldeni. Együttmûködésüket elõre is köszönjük. A Törteli Híradó Szerkesztõsége a település lakosságának bevonásával kívánja az újság sokszínûségét növelni. Ennek érdekében várjuk olyan javaslatok, elképzelések, témák megjelölését amelyeket Ön, mint olvasó szívesen látna az újság hasábjain. Természetesen minden egyes beérkezõ ötletet egyeztetni fogunk a javaslat tevõvel. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a cikk vagy cikksorozat a település számára hasznos információt nyújt, bevezetjük a megjelentetni kívánt anyagok közé. Kérjük, hogy elképzeléseiket email-ben a
[email protected] címre küldjék, vagy írásban adják le az Önkormányzat titkárságán, elérhetõségük megjelölésével!
Minden kedves Olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Törteli Híradó Szerkesztõsége
Római Katolikus Egyházközség tájékoztatása Az egyházközség hozzájárulásával mûvészi urna kegyoszlop ligetet hozunk létre a temetõ délnyugati sarkában. Az igény szerint: 1; 2; 3; 4. Érdeklõdni a +36/20-4715879 telefonszámon. Az egyházközségnek befizetett sírhely: 20.000 Ft/25 év. Megtekinthetõ! Körülkeríthetõ sövénnyel, így egy egyes sírhely területét képezi.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik FEHÉR PÉTER temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család és fia: Fehér Tibor
TÖRTELI
24. oldal
Varázslatos Kiskarácsony Törtel Község Önkormányzata szeretettel meghívja Törtel község apraját és nagyját, leányokat és fiúkat, szülõket és nagyszülõket
Mindenki Karácsonyára, december 21-én, vasárnap! Legyünk együtt advent utolsó vasárnapján! Kívánjunk egymásnak boldog ünnepeket és nyugalmas, szép új esztendõt!
– 14 órakor kiskarácsonyi mûsor a mûvelõdési ház nagytermében. – 16.30 órakor a negyedik adventi gyertya meggyújtása. A gyertyát meggyújtja: Godó Tibor polgármester úr. Közremûködik: Kiss Zsolt elõadómûvész. – 17 órakor a törteli tanyaszínház bemutatja: a „Karácsonyi álom” címû színdarabját a mûvelõdési központ nagytermében. Délelõtt 10 órától karácsonyi udvar a malomban. Karácsonyi díszek, forralt bor, tea, sült hal, „Mici Mackó álma” grillázs, mézeskalács és sok érdekesség, és finomság!
EGY DOBOZ KARÁCSONYI SZERETET!
Felhívás karácsonyi adománygyûjtésre! Kedves Törteli Lakosok! Törtel Község Önkormányzata karácsonyi adománygyûjtést szervez! Töltsön meg egy cipõsdobozt kedves és hasznos ajándékokkal, aminek mindenki örülne. Írja rá a dobozra, hány éves fiúnak lánynak vagy idõs embernek szánja. Kérjük, gondoljanak a kamaszkorú gyermekekre is! A dobozba kerülhet kicsiknek: játék, kisautó, mesekönyv, plüssjáték, baba, iskolaszerek. Kamaszoknak: tusfürdõ, testápoló, bögre, illatszerek, írószerek, gyümölcstea, stb. Sál, sapka, édesség mindenkinek! Kérjük, gondoljanak az idõs, beteg, egyedül élõ emberekre is! Tartós élelmiszereknek biztosan nagyon örülnének. Kérjük, ne tegyenek bele: elnyûtt ruhanemût, agresszivitásra késztetõ képeket, törékeny tárgyat, alkoholtartalmú italt, romlandó élelmiszert, gyógyszert. A dobozt kérjük, hogy mindenki csomagolja be, de csak kösse át, ne ragassza le, a biztonsági átvizsgálás végett. Egy doboznyi ajándék, a szeretet és együttérzés jelképe, amit a hátrányos, nehéz sorsú gyermekeknek és idõseknek juttatunk el karácsony elõtt. A gyûjtés idõszaka: 2014. november 25. – december 15-ig! A gyûjtõpontok, ahová az ajándékkal teli dobozok érkezhetnek: 1. Polgármesteri Hivatal: egész nap a hivatali idõ alatt. 2. Sportpálya: egész nap az üzemelés alatt. 3. Déryné Mûvelõdési Központ: a nyitva tartás ideje alatt. Törtel Község Önkormányzatának képviselõ-testülete nevében: Godó Tibor polgármester
Törteli Híradó A Törteli Önkormányzat tájékoztatója Megjelenik havonta 1600 példányban A kiadvány ingyenes Szerkesztõség címe: Törtel, Szent István tér 1. Fõszerkesztõ: Dirner László Szerkeszti a Szerkesztõbizottság E-mail:
[email protected] Felelõs kiadó: Apáti Bt., Cegléd, Kazinczy u. 44. Nyomdai elõkészítés: Pásztor Zoltán Nyomdai munka:
CSATORNA U. 8. Tel.: (06-30) 9633-487, (53) 313-565
Terjeszti a Magyar Posta