Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete
Zalatnay István 2009. december 25.
Velünk az Isten Lekció: Lk 2,1-20 Textus: Mt 1,18-25 Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.
Kedves Testvérek! Ismét elérkezett karácsony szent ünnepe. Bár az éghajlat nem ezt mutatja, és az sem, ahogy levesszük a kabátot, vagy ahogy kinézve a templomból, szivárványt láttunk az égen. Ilyenben nem volt részem, amióta élek. De hogyha a levegőnek a hőmérséklete nem is mutatja, tudjuk, érezzük, hogy valóban karácsony van. Az egyházi évnek az az ünnepe, ami talán a legmélyebb, legmelegebb érzelmekkel van tele. Nehogy félreértsük, nem az egyedüli, nem is feltétlenül a legfontosabb, hogy éppen milyen érzelmek, milyen élmények vannak bennünk, de azért ez is fontos. Az is helytelen, hogyha azt gondoljuk, hogy az egyetlen, ami számít, az, hogy éppen milyen érzések 1
uralkodnak a lelkünkben. De az is helytelen, ha valamilyen nagyon emelkedett, bölcs magaslatból, valami elefántcsont-toronyból azt gondolnánk, hogy az élmények nem számítanak, csak valamilyen magasztos, örök igazságok. Isten igéje a Máté írása szerinti evangélium alapján kiváltképpen arra taníthat bennünket, hogy rendet tegyünk így a lelkünkben, hogy minek hol van a helye, minek miért van fontossága. Az első, amiről beszélnünk kell, hogy valóban fontosak és szükségesek az élmények. Szükséges a karácsonynak az a semmi máshoz nem hasonlítható hangulata, amit, azt hiszem, mindannyian átéltünk, és tegyük hozzá, amit a legintenzívebben mindannyian gyermekkorunkban éltünk át. Azt hiszem, nem egyedül vagyok, aki, amikor a gyerekei azt kérik, hogy meséljen a régi időkről, akkor mindenekelőtt és a legtöbbet a karácsonyról mesélek. Hogyha saját magunkban végigpörgetjük a múltunkat, akkor talán a legmeghittebb, legszebb élményeinek karácsonyhoz kapcsolódnak. Erre nagyon nagy szüksége van az embernek. És különösképpen is nagyon nagy szüksége van a gyermekeknek! Elsőként legyen ez a karácsony számunkra egy figyelmeztetés, hogy ezt a nagyon fontosat mindig tudatosan akarjuk megadni különösképpen is a gyermekeknek. Amit ők átélnek ilyenkor, az nem valamilyen bájos, kis kedves, megmosolyogni való, de mégiscsak másodlagos dolog a felnőtteknek a komoly, magasztos világához képest, hanem valami olyan, ami nélkül nagyon nehéz élni az embernek! Anélkül az érzés, hangulat, élmény nélkül, amit az jelent, amikor a család összegyűlik karácsonykor szenteste, vagy az azt követő karácsonyi napokban, amikor körülveszi a karácsonyfát, amikor valami olyasmit él át, ami az egész esztendőből kifejezetten és kizárólagosan ezekhez a napokhoz kapcsolódik. Ezekre az
élményekre joguk van a gyermekeinknek, az unokáinknak! Ezért az a kötelességünk, hogy minden mást félretéve biztosítsuk ezt a számukra. Igenis, tessék tudatosítani, hogy ez fontosabb, mint az, hogy valamilyen nagyon szép, értékes ajándékokat kapjanak! Ez fontosabb minthogy minden rendben legyen, ez fontosabb, minthogy mindenféle kötelezettségünknek, családi és társadalmi kötelezettségünknek eleget tegyünk. Fontosabb, mert az emberek, elsősorban a gyermekek lelkében ennek olyan jelentősége van, amihez nem fogható mindaz, ami sajnos, sokkal inkább meghatározza a karácsonyi készülődésünket és szokásainkat. A karácsonyi élményeknek valóban karácsonyi élményeknek kell lenniük! Egyértelműen és világosan Jézus Krisztus születéséhez kell, hogy kapcsolódjanak. Mert könnyű ám eltévelyedni ezen a vonalon is! Mivel olyan nagy hagyománya van a karácsonynak, nagyon sok minden ráépült, mint minden olyan dologra, amit jól ki lehet aknázni; elsősorban a kereskedelem épült rá, de sok minden más is, ami valamiféle álságos pótélményt próbál adni ahelyett, ami igazán fontos, ami igazán elengedhetetlen az ember – és most hangsúlyozom, amikor élményekről beszélünk, különösképpen is a gyermekeink – számára. Szükség van arra, hogy a családi életekben világosan legyen meg a helye és a formája annak, hogy a karácsony miért és hogyan Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Idén már egy kicsit ugyan elkéstünk, de jövőre meg fogom tenni azt, amit erre az istentiszteletre készülve egyre világosabban láttam át, hogy a gyülekezet, az egyház a hívek kezébe adjon egy kis tanácsot, javaslatot arról, mi az, ami meg kell, hogy történjen karácsony ünnepében. Meg kell történjen, hogy a karácsonyfa körül megállva, leülve, elolvassuk a szent evangéliumot. Kell, hogy a karácsonyi történet akkor, ott, abban a pillanatban a legtisztább, a legszebb pillanatban elhangozzon. És kell, hogy egy-két karácsonyi éneket elénekeljünk. Az nem igaz, hogy senki nem tud énekelni a családból, hogy ezt lehetetlen megoldani. De igenis lehet, ahogy egyébként, hadd tegyem hozzá, mindannyiunknak, akik itt ülünk, még a dédszülei számára, és visszamenőleg 10-15 generáción keresztül ez teljesen magától értetődő volt. Az nem lehet, hogy netán tucatnyi generáció életében mindenki képes volt elénekelni húsvéti, karácsonyi és számtalan más éneket, csak mi nem tudunk. Most a templomban is 3
igyekezzünk majd ezeket a karácsonyi énekeket úgy énekelni, hogy az valóban Isten-dicsőítés legyen. Ha valaki nem ismeri, nézzük az énekeskönyvet, és legalább az ajkunkon imádkozzuk azt az éneket, együtt közösen Istennek mondjunk itt a templomban. De még egyszer hangsúlyozom, nemcsak a templomban, hanem a családunkban is. Jövőre valóban mindannyian meg tetszenek majd kapni azt a pár oldalt, ami ebben segít. Azonban az igazi nagy élmények nem maradnak pusztán élmények, hanem egyúttal utalnak valami másra. Valami nagy-nagy igazságra, valami örök igazságra is. Ez a különbség az igazi nagy, mély élmények, és azok között, amik talán inkább csak szórakozásnak mondhatók. Ne tessék félreérteni, nem biztos, hogy önmagában rossz a szórakozás. Megvan a helye az életben annak is. Annak a szórakozásnak, ami csak kikapcsolódás, amikor az ember egy kicsit kipiheni magát, amikor egy kicsit elfeledkezik arról, amit különben nap mint nap végez. Bizonyos helye és létjogosultsága annak az élménynek is van. Azonban az igazi, mély és fontos élmények nemcsak a szubjektív érzéseinkben vannak meg, hanem irányítanak bennünket. A tekintetünket, a gondolatainkat valami sokkal mélyebbre, nagyobbra és lenyűgözőbbre irányítják. Nemcsak az Isten-élmények, nemcsak a vallási élmények, érvényes ez minden más élményre is. Érvényes ez arra is, amikor a tudósban először kezd formát ölteni valami igazság, valami felismerés. Sőt egyáltalán a hétköznapokban is, amikor valamivel foglalkozva, valamin gondolkozva az ember már régóta keresi a választ, és hirtelen rádöbben, hogy megvan a megoldás! Átjárja a lelkét, a tudatát teljesen ennek az élménye. Talán mindenki átéli ezt kicsiben akkor, amikor egy számtanpéldát megold az iskolában, vagy egy
más feladat kapcsán rátalál az igazságra, a helyes válaszra. Egy kicsit ez is érzékelteti, mit jelent az, hogy az élmények továbbvezetnek bennünket az igazság felé. De pontosan így van ez a művészetekben is, az igazi művészi alkotásokban. Amikor egy festményben, egyetlen arcban döbbenetes módon megjelenik ’az ember’, vagy egy verset, vagy más irodalmi alkotást olvasva azt érezzük, hogy szinte eltűnnek a konkrétumok, és valami csodálatos magasságba emelkedünk, valami nagy-nagy összefüggésre csodálkozhatunk rá. Így van, és kiváltképpen így van az istenélménnyel, a vallásos élményekkel. Ezért a – nagyon fontos – karácsonyi élmény továbbküld bennünket a karácsonyi igazsághoz. Az örök karácsonyi igazsághoz. És való igaz, a generációs különbség ott van, hogy az első kiváltképpen a gyermekek világához szól: mert ilyen jóságos az Isten, hogy még életkor szerint is mindenkinek úgy adja a szükséges lelki táplálékot, ahogy azt befogadni képes. A gyermeknek elsősorban vagy talán kizárólag élmény formájában, hiszen ő még nem fogalmakban gondolkozik. Bennünket, felnőtteket pedig az élményen keresztül, a gyermekeinknek, az unokáinknak az élményein keresztül tovább vezet az örök igazságok felé. Így kell, hogy másodsorban egy kicsit gondolkozzunk most azon, mit jelent a karácsony, mint igazság, mint örök igazság! Természetesen nagyon sok mindent jelent, nagyon sok irányból, nagyon sok fogalom felől közelítve lehetne beszélni a karácsony üzenetéről. Most én egyetlen szót, illetve egy szó által kifejezett mondatot emelek ki, azt, hogy „velünk az Isten”. Az evangéliumi történet Jézus születéséről beszélve az ószövetségi próféciára utal, arra, hogy „Immánuel”, azaz „velünk az Isten”. Nekünk magyar keresztyéneknek van egy nagy ajándékunk a Jóistentől a magyar nyelvünkben, amely sok vonatkozásban közelebb van a bibliai nyelvekhez, mint a nyugati nyelvek. Gyönyörű példa erre ez a szó, hogy Immánuel. Ami héberül valóban azt jelenti, hogy velünk az Isten, a megfelelő görög mondat ugyanezt jelenti. De ezt a szót, ezt a nevet igazából nem lehet nyugati nyelvekre jól lefordítani. Mert nyugati nyelvekre csak úgy lehet lefordítani, hogy velünk van az Isten. Oda kell tenni ezt a bizonyos létigét: velünk van az Isten. De ha az ember azt mondja, hogy velünk van az Isten, akkor egy kicsit, tán öntudatlanul is, de ott van benne, hogy akkor velünk volt az Isten, vagy velünk lesz az Isten, és már kezdene azon gondolkodni, hogy mikor, milyen helyzetekben, milyen szituációkban van velünk az Isten. A Szentírás nyelveinek azonban, az ó- és újszövetségi Szentírás nyelveinek, a görög és héber nyelvnek egyaránt, nem kell beletenniük ezt a szócskát, hogy ’van’. És milyen jó nekünk magyaroknak, hogy ugyanúgy tudjuk ezt lefordítani, egyszerűen csak azzal, hogy velünk az Isten! És ezzel kiemelkedünk az időből. Itt most nem arról van szó, ami történt, bármennyire is lehet nagyon fontos dolgokra utalni, amikor átélte az Isten népe, vagy egyes emberek, akár saját magunk, egy adott pillanatban nagyon elevenen éreztük, hogy velünk van az Isten. És nem valami konkrét eseményre utal, hanem valami csodálatos módon kiemelkedik az időből, és azt mondja, hogy velünk az Isten. Örökkévalóan, mindig velünk van az Isten! Egyáltalában nem olyan magától értetődő ez, mint ahogy elsőre gondolnánk. Mert az emberi gondolkozás számára az lenne természetesebb, hogy akkor van velünk az Isten, amikor ezt mi átéljük. Amikor mi éppen érezzük, hogy velünk van az Isten. Nagyon remélem, hogy mindannyiótok életében voltak olyan pillanatok, amikor átéltétek, hogy veletek van az Isten. Egyébként jellemző módon nagyon nagy, erőteljes élmények pillanatai ezek. Nagyon nagy bánat, meg nagyon nagy öröm pillanatai. Azonban Isten igéje itt most valami sokkal-sokkal többre és nagyobbra tanít. Azt mondja, hogy az Isten mindig velünk van. Akkor is, amikor ezt nem éljük át. Amikor nem vesszük észre, amikor nem érdekel bennünket, amikor más dolgok érdekelnek, más dolgoknak, személyeknek, tárgyaknak a velünkléte vagy a hiánya foglalkoztat bennünket. Akkor is velünk van, az Isten örökkévalóan velünk, mellettünk van. Ez a valóban hatalmas üzenete és újdonsága a karácsonynak! Mert természetesen annakelőtte is sokszor történt meg, hogy az ember megtapasztalta az Isten megjelenését. Az egész Ószövetség arról szól, hogy az Isten megjelenik, belelép a népének az életébe. Belelép az
emberek történetébe, egyes embereknek, de különösképpen is közösségnek, a népnek a történetébe. Különbözőféleképpen lép bele az ember életébe, és az Ószövetség csodálatos tárháza annak a rengetegféle élménynek, amilyen módon az ember megélte a megelőző évszázadokban, hogy az Isten megjelenik. Az Isten-élményeknek sokféleségével van tele az Ószövetség. Azonban itt, karácsonykor és karácsonytól fogva tudhatjuk, egyértelműen, világosan tudhatjuk, hogy mindig, minden pillanatban és minden állapotunkban velünk van az Isten! Olyannyira, hogy az Isten velünk van még a mi legistentelenebb és legembertelenebb állapotunkban is. Azt mondja a karácsonyi evangélium, hogy nem lehet annyira elesnie az embernek, nem lehet annyira szenvednie, nem lehet annyira bűnösnek lennie, nem lehet annyira elaljasodnia, nem lehet annyira kétségbeesettnek lennie, hogy ez bármit is változtatna azon, hogy velünk van az Isten! Ez a különbség a karácsony előtt és karácsony után között. Ez a különbség az evangéliumon kívüli és az evangéliumon belüli, a Krisztusban élt élet között. Addig is lehet nagyon sokféleképpen közelíteni az Istenhez, sok mindent megtapasztalni, talán meg is érteni belőle, talán szeretni is az Istent. Az Immánuel szónak az elhangzása óta azonban másképpen lehet élni az életet. Akkortól fogva, amikor rádöbbenünk, hogy az igazi, az örök, a változhatatlan valóság az, hogy velünk van az Isten. És ehhez képest esetleges és másodlagos, változó és változtatandó, hogy mi mit élünk át éppen egy adott pillanatban. És végül, harmadsorban van egy olyan csodája az örök igazságnak, a legörökebb, a legmagasabbrendű igazságnak, annak az igazságnak, amely messze minden emberi, pillanatnyi fölött van, amely messze minden személyes fölött van. Egy olyan csodája, hogy mégis képes, sőt, akar személyessé válni! Ha velünk az Isten, akkor az is igaz, hogy velem az Isten. És azt, hogy velem az Isten, azt az igazi mélységében akkor értem csak meg, ha már azt is tudom, hogy velünk, hogy örökkévalóan velünk az Isten. Ha ez igazzá vált, ha igazzá vált számomra, hogy Immánuel, akkor megtörténhet, hogy valóban velem legyen az Isten. Ahogy ezt újra és újra mondjuk karácsonykor, hogy egészen személyesen az én számomra is megszülessen Jézus Krisztus. Ez valóban konkrétan kell, hogy történjen. És az, hogy konkrétan történik, azt jelenti, hogy kell, hogy kapcsolódjon egy másik születéshez: ahhoz, hogy bennem szülessen meg valamilyen döntés. Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy ez a mércéje, ez a kritériuma, ez a lakmuszpapírja annak, hogy mennyire igaz az istenélményem, az örök igazságra való rádöbbenésem, amit a karácsony, vagy valamely más istenélmény jelent: kapcsolódik-e ahhoz valami konkrét döntés? Talán nem óriási jelentőségű, mindent felforgató, de konkrét döntés a magam életére nézve. Hogy mit szeretnék, mit akarok másképpen tenni, élni, folytatni, gyakorolni, mit akarok elhagyni, vagy mit akarok beemelni, mit akarok megváltoztatni? Vagy mi az, amit nem engedek, hogy megváltozzon, bármennyire is abba az irányba sodorna engem sok minden? Igen, a Krisztusnak bennem való megszületése azzal is kell, hogy járjon, hogy megszülessen bennem valami kicsiny döntés arra nézve, amit éppen akkor, abban a pillanatban Isten számomra világossá tesz. Amire rámutat, rávilágít ama örökkévalóságból jövő fény. Manapság az emberek ilyen döntéseket, ilyen tervezgetéseket, ilyen fogadalmakat inkább szilveszter éjszaka szoktak tenni, ami elég kiábrándítóan mutatja, hogy mennyire nem ismeri az ember a saját lelkét. Kicsit borgőzős állapotban, magában homályosan megfogalmazgatja, hogy ezt meg azt majd máshogy fogom tenni, hogy majd január elsejétől… Nos hát ennek az alkalma, időpontja és helye nem szilveszterkor, hanem karácsonykor van. A karácsonyi ünneplésnek, a karácsonyi Istentisztelésnek a pillanataiban. Akkor lehet, lehet, igenis, mindenkinek lehet szabadon, szabad nagy fantáziával és tiszta szándékkal eldöntenie, hogy mi az a kicsi dolog, amit az életében máshogy akar tenni, amihez ragaszkodni akar a jövőben, hogy mi az a kicsi ajándék, amit alázattal oda kíván tenni a betlehemi jászolhoz, Jézus jászlához. Ámen.
