www.kerak.hu
Az idõk jelei IMAHÉT
2012 . DECEMBER 8–15.
Megújulás és Isten Igéje B evezetõ ELNÖKI ÜZENET
Kedves testvéreim az egyház családjában, mindenütt a világon! Érdekes és fontos témakört fogunk tanulmányozni a 2012-es õszi imahét során, Megújulás és Isten Igéje címmel. A Szentírásban újra és újra felbukkan a megújulás témája. Isten folyamatosan segíti és felüdíti az elveszetteket; életet és erõt ad a megfáradtaknak, arra törekszik, hogy megújítsa közösségét népével. Ezen a héten többféle szempontból is tanulmányozzuk, hogy miért van alapvetõ szerepe az Igének saját szívünk, otthonunk és egyházunk megújulásában. Valódi megújulás természetesen nem mehet végbe Isten Igéjének tanulmányozása és a Jézus Krisztussal fenntartott folyamatos közösség megtapasztalása nélkül.
Arra hívlak benneteket, hogy az imahéten mindnyájan csatlakozzatok az adventhívõk családjának tagjaihoz! Miközben a napi olvasmányokat tanulmányozzátok, és a fõbb pontokon gondolkodtok, kérjétek a Szentlelket, hogy nyilatkoztassa ki számotokra, miként tudnátok alkalmazni mindennapjaitokban az adott üzenetet! Imádkozzatok azért, hogy Isten küldje el a Szentlélek késõi esõjét! Imádkozzunk, hogy egyénenként és közösségileg is megújuljunk! Ha a családban vannak gyerekek, õket is vonjuk be, és olvassuk el velük a nekik készült írásokat! Isten Igéje így sürget bennünket: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Õbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik Õt félik, nincs fogyatkozásuk.” (Zsolt 34,9–10) Jézus hamar visszajön! Erõsítsen és újítson meg mindnyájunkat és maradék egyházát a késõi esõvel, miközben igyekszünk hirdetni a hármas angyali üzenetet, és készülünk, hogy találkozzunk az Úrral! Ted N. C. Wilson, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke
TARTALOM
ISTEN VEZETÕNEK HÍV EL BENNÜNKET . . . . . 14
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2
AZ IGE GAZDAGSÁGA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18
LEGYEN AZ IGE A SAJÁTUNK !
ÉNEKELJÜNK ZSOLTÁROKAT !
..................
5
..................
21
.......................
23
SZÍVÜNK KERTJE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
MEGÚJULÁS ÉS MISSZIÓ
MEGÚJULÁS UTÁN
FIATALON ISTEN SZOLGÁLATÁBAN
– KÉSZEN
AZ ÁTKELÉSRE
.....................
11
– IMAHETI
ÍRÁSOK GYERMEKEKNEK , FIATALOKNAK . . . . . . 26
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
DECEMBER 8., SZOMBAT
„
Megújulás és Isten Igéje Készek vagyunk-e mindent az Úrnak szentelni?
I
mahetünk kezdetén talán vannak, akik azon Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben Istûnõdnek, miért is van szükség újabb és újabb tennél volt. Minden általa lett, és nála nélkül semmi üzenetekre a megújulással kapcsolatban. Ta- sem lett, ami lett.” (Jn 1,1–3) lán olyan hetednapi adventista keresztény vagy, aki elégedett a jelenlegi helyzettel. Számodra a hetedA valódi megújulás lényege napi adventista életmód lényege a szombat délelõtti szép istentisztelet és az alapvetõen erkölcsös A megújulás sokkal többet jelent annál, mint életvitel. Ha ez elegendõnek tûnik számodra, akkor hogy visszatérünk az alapokhoz, és megmozdítjuk szem elõl téveszted a Krisztus-váró élet legfonto- az állóvizet. Többet jelent az erõnél és a befolyásnál sabb elemeit! is. A megújulás azt jelenti, hogy megtanulunk újra, Talán vonzónak találod a megújulás gondolatát. egészen Jézusra összpontosítani. A teremtés Jézus Miközben a világ eseményeit, a kulturális és társa- által történt, és csakis általa mehet végbe az újjátedalmi változásokat szemléled, azt érzed, hogy min- remtés, az ébredés is. Bármely megújulásnak Jézus den a katasztrófa felé haaz alapja, ez tény – szüklad. A megújulásra azért ségszerû, hogy így legyen. Gondviselésszerû közbelépéseivel vágysz, mert véleményed Szükségünk van az ilyenszerint a megújulás azt jefajta megújulásra? Még és a Szentlélek késztetéseivel is lenti, hogy visszatérünk a mindig itt vagyunk. Jézus szól hozzánk Isten, társadalom alapjaihoz, viszmég nem jött el, hogy haa legvilágosabban mégis Igéjén sza a jó idõbeosztás és okozavigyen bennünket. Még keresztül kommunikál velünk. san megtervezett tevékenynem tapasztaltuk meg a ségek biztonságába. Szentlélek megígért kitölA biztonság és a szigorú rend azonban nem min- tetését, amely képessé tenne arra, hogy hirdessük a denki számára vonzó. Talán olyan típus vagy, aki a hármas angyali üzenetet „minden nemzetségnek és megújulásnak abban a formájában bízik, amely fel- ágazatnak, nyelvnek és népnek” (Jel 14,6). Mint egyforgatja a megszokott dolgokat. Szeretnéd Isten ha- háznak szükségünk van erre a megújulásra, ám nem talmának erõteljesebb megnyilvánulásait látni: több érkezik el addig, amíg nem éljük át elõször egyéni tatörténést, több csodát, gyors gyülekezetnövekedést. pasztalatként. És bár igaz, hogy mindezek megtörténhetnek, és Szükségünk van-e egyéni megújulásra? Mindnyájan meg is történnek egy ébredés következtében, még- elvégezhetünk egy ellenõrzõ tesztet: „Kié a szívünk? sem ezek jelentik a megújulás lényegét. Kivel foglalkoznak a gondolataink? Kirõl és mirõl beMint egyének és mint gyülekezet egyaránt csodá- szélünk legszívesebben? Kit szeretünk legjobban, és latos lelki tapasztalat elõtt állunk, miközben a meg- mire fordítjuk legjobb erõnket? Ha Krisztuséi vaújulás témáját tanulmányozzuk. Bár nagyszerû ta- gyunk, gondolataink feléje irányulnak, Õhozzá kötnek pasztalat egy jó kezdet, a valódi megújulás túlmutat a legforróbb érzelmek. Akkor mindenünket – amik vaegy rövid tapasztalaton. Többnek is kell lennie an- gyunk és amink van – Õneki szenteljük. Õhozzá szenál! A megújulás magába foglalja azt, hogy visszaté- retnénk hasonlítani, óhajtjuk Szentlelkét, vágyunk telrünk a kezdetekhez. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige jesíteni akaratát, és neki tetszõ életet akarunk élni.”1
2 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Megújuló kapcsolat Ahhoz, hogy megújulás kezdõdjön bennünk, Jézussal való kapcsolatunkra kell összpontosítanunk. Ha megértjük, hogy kegyelembõl üdvözülünk, és teljesen a hatalmas Istentõl függünk, az Õ adósai vagyunk, hiszen nemcsak megteremtett, hanem meg is váltott bennünket, akkor nem a gépies, legalista megközelítést fogjuk választani. Ha hálás szívvel, teljesen átadjuk magunkat Urunknak, akkor keresztényi életünk valóban Krisztusét tükrözi majd, és bizonyságtételünk Szentlélekkel telt, dinamikus, azaz élõ lesz. Mindnyájunknak meg kell értenünk, hol vagyunk az idõben, Jézus Krisztus eljöveteléhez viszonyítva. Szem elõtt kell tartanunk, hogy a nagy küzdelem folyamatosan zajlik körülöttünk és bennünk, s a gonosz el akarja téríteni lelki életünket a helyes vágányról, tönkre akarja tenni Krisztussal való kapcsolatunkat, hogy a világ ne hallhassa meg a Jelenések könyve 14. fejezetének hangos kiáltását.
Hirdessük, amit megismertünk! A megújulás, amire szükségünk van, nem érzelgõsségen vagy csodákon alapul. Azért akarjuk megismerni Jézust, hogy még nagyobb erõvel hirdethessük Õt. Ahhoz, hogy lelkesen adjuk tovább az örömhírt, szükségünk van a Szentlélek motiváló erejére. Szükségünk van arra, hogy Jézus elküldje a megígért Szentlelket, amint elküldte a várakozó tanítványoknak is pünkösdkor (Jn 16,7). Ezt a szükségletünket pedig talán sehol másutt nem érezzük annyira, mint abban a kihívásban, hogy a nagyvárosok lakóit is el kell érnünk. A világ népességének már több mint a fele nagyvárosokban él, sok városban azonban még alig vetettük meg a lábunkat. Ha azonban felidézzük Zakariás próféta szavait, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus nagy miszszióparancsa teljesülni fog. „Nem erõvel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel – azt mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) Hogyan tudunk befolyást gyakorolni a környezetünkre? Az új terveknek és stratégiáknak megvan a maguk szerepe, de amire valóban szükségünk van, az az Ige csodatévõ hatalma, amely kezdetben is mindent megteremtett. Meg kell nyitnunk szívünket Isten elõtt, hogy hírvivõi lehessünk, s elvihessük
Jézus megváltó gyõzelmének és közeli visszatérésének örömhírét „minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek” (Jel 14,6).
Megtapasztalni a növekedést Ahhoz, hogy jobban megismerjük Jézust, és hitelesebben tudjuk megismertetni Õt másokkal is, ápolnunk kell a kapcsolatot Megváltónkkal, és folyamatosan növekednie kell a belé vetett hitünknek és bizalmunknak. Minden kapcsolat alapja a kommunikáció. Az imádság megnyitja szívünket, és bensõséges kapcsolatba von bennünket Jézussal. A bensõséges megtapasztalásokat akadályozó falak mind leomlanak, ha Istent kérjük, hogy rombolja le azokat. Minden büszkeség, keserûség, önteltség és materializmus megtörik a Szentlélek munkája nyomán, amely akkor mehet végbe, ha idõt töltünk Jézussal imában. Zsúfolt napirendünkben igen nagy kihívást jelent, hogy élõ kapcsolatot tartsunk fenn Jézussal, hiszen annyi minden követeli idõnket és figyelmünket. Ezért tudatosan és elõre el kell különítenünk az idõt, amikor csak Istenre figyelünk. Habár Isten gondviselésszerû közbelépéseivel és a Szentlélek késztetéseivel is szól hozzánk, a legvilágosabban mégis Igéjén keresztül kommunikál velünk. Amikor az Õ szavát tanulmányozzuk, kérjük a Szentlelket, hogy legyen jelen, és távolítson el mindent, ami elválasztana bennünket Istentõl. Nekünk, hetednapi adventistáknak, csodálatos kincset adott Isten. Végidõben élõ népéhez hírnököt küldött, akinek a prófétaság lelki ajándékát adta, s akinek írásai Isten legértékesebb ajándékai számunkra. Ellen White szavaival élve: írása a „kisebb világosság”, amely a „nagyobb világosság” felé vezet.2 Tanulmányozzátok Isten hírnökének tanácsait! Engedjétek, hogy Jézus páratlan szeretetének fényébe vonjon benneteket, és Isten Igéjének mélyebb kutatására késztessen!
Az igazság, amint Jézusban van A világtörténelemnek ebben a jelentõségteljes szakaszában különösen fontos megértenünk, hogy minden tantételünk Jézusban összpontosul. A végidei események hamarosan bekövetkeznek. Krisztus nemsokára visszatér, és kiméri a jogos büntetést Sátánra. Jézus Krisztus értünk kiontott véréAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 3
„
IMAHÉT
nek és a mennyei szentélyben fõpapunkként végzett szolgálatának egyetlen célja van: hogy mi mindnyájan – akik alárendeljük magunkat akaratának, megvalljuk bûneinket, és elfogadjuk Õt Megváltónknak – szeretetkapcsolatba kerüljünk Istennel, és örök életet kapjunk Krisztus mindent felölelõ szolgálata által. Nem kell félnünk az ítélettõl, ha ismerjük a Bárányt, ha ismerjük Fõpapunkat és az eljövendõ Királyt.
Azért akarjuk minél jobban megismerni Jézust, hogy hatékonyabban és hitelesebben hirdethessük Õt.
Az eljövendõ Király
Fontos ismernünk a közeljövõben bekövetkezõ eseményeket. Amikor Krisztus eljön, minden szem meglátja Õt. Ez az áldott reménység, amelyet várunk, és amely hitem szerint nagyon hamar be fog következni. Már most látható, ahogyan széthullik körülöttünk a világ. Máté evangéliumának 24. fejezete beszél az Õ eljövetelének jeleirõl. Csak körbe kell néznünk, láthatjuk a gazdasági válságot, a politikai bizonytalanságot, a szörnyû betegségeket, a szociális és erkölcsi romlást, és kétség nem férhet hozzá, hogy a jelek teljesednek. Már most formálódnak olyan ökumenikus mozgalmak, amelyek célul tûzték ki az egységes vallási rendszer létrehozását, ami ellenezni fogja a hetednapi szombaton tartott istentiszteletet, végeredményben pedig megszünteti a vallásszabadságot, és a hamis ünnepnap megtartását propagálja. Amikor Jézus másodszor is eljön, lába nem érinti majd a földet, hanem mi emelkedünk fel „az Úr elé a levegõbe” (1Thess 3,17). Jézus dicsõséges visszajövetelét megelõzõen azonban a nagy ellenség azért munkálkodik, hogy elhitesse „ha lehet, a választottakat is” (Mt 24,24). Sátán megkísérli, hogy „világosság angyalává” változtassa magát, és megszemélyesítse Krisztust. Miként tudjuk majd megkülönböztetni ezt a csalót a valódi Krisztustól? Képzeljük el azt a médiaõrületet, amikor minden hírközlõ eszközön keresztül azt próbálják bizonyítani, hogy ez a „krisztus” az iga4 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
zi! „Sátán, gonosz angyalaitól körülvéve Krisztusnak adja ki magát, és mindenféle csodát tesz, hogy ha lehetséges, elhitesse még a választottakat is.”3 Nem bízhatunk majd abban, amit a fizikai érzékszerveinkkel felfogunk! Ekkor lesz csak igazán szükségünk a Szentlélek által megújított lelki látásra! Olyannyira teljes összhangban kell lennünk Megváltónkkal, annyira kell ismernünk hangját Igéjébõl, hogy „hit által” tudjunk élni a legsötétebb órában is (Rm 1,17).
Közel a célhoz Hiszem, hogy Isten kijelentése a munka befejezésérõl hamarosan teljesedik. Bizonyos vagyok abban, hogy ha törekszünk jobban megismerni Jézust, Isten mérték nélkül fogja ránk kitölteni Szentlelkét. Általunk hirdeti majd igazságát, és „az Úr dicsõségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a tengert” (Hab 2,14). Isten mûve befejezõdik ezen a Földön, Jézus pedig eljön mint hatalmas Szabadító, mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy gyermekeit hazavigye. Ted N. C. Wilson ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. A média hangzavarával és képeivel átitatott világban hogyan tudom elérni, hogy folyamatosan Jézusra összpontosítsak? Milyen gyakorlati lépéseket tehetek azért, hogy Õ valóságosan betölthesse az életemet? 2. Sokat hallunk és beszélünk az „igazság”-ról. Hogyan valósul meg „az igazság Jézusban” (Eféz 4,21) például reggel nyolc és délután négy óra között a munkahelyemen? 3. A megújulás egyéni folyamat, ugyanakkor a kapcsolataimban is megnyilvánul. Milyen szerepe van a gyülekezet közösségének ebben a folyamatban?
Jegyzetek 1 Ellen White: Krisztushoz vezetõ lépések, 45. o. 2 Ellen White: Evangelizálás, 257. o. 3 Ellen G. White: Tanácsok a gyülekezetnek, 42. o.
Ted N. C. Wilson a Hetednapi Adventista Egyház elnöke, az Egyesült Államokban, Maryland államban él.
DECEMBER 9., VASÁRNAP
Legyen az Ige a sajátunk! Miként tanulhatjuk meg, hogy az Igét áldássá tegyük önmagunk és mások számára?
„
A
z élet nem „önfenntartó”: az élõ szervezetek fennmaradása rajtuk kívül álló elemektõl függ. Az élet fennmaradásához sok minden nélkülözhetetlen, például a víz, a táplálék, az oxigén – hogy csak néhányat említsünk. Egyedül Isten tudja táplálni és fenntartani az életet egy olyan környezetben, amely a romlás állapotában van, és folytonos fenyegetést jelent az értelmes emberi létre nézve. Az élet egyik nagyon fontos fenntartója Isten Igéje. Különösen igaz ez a lelki életünkkel kapcsolatosan, amelynek állandóan külsõ forrásból kell erõt nyernie ahhoz, hogy eleven és lendületes maradjon.
Isten és az Ige
A zsoltáros ezt írta: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük.” (Zsolt 33,6) A teremtett világ és maga az élet is Isten szavának hatalma által jött létre. Az emberi lét sem kizárólag
„Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet.” (Ésa 65,1) kenyérrel tartható fenn, „hanem mindazzal… ami az Úr szájából származik” (5Móz 8,3). Életünk és az Úr Igéje közötti kapcsolat mélységes, mérhetetlen, és állandó. A kezdetben teremtõ Ige ugyanaz, amely azóta is fenntartja a teremtett
világot. Isten hatalma tárul fel elõttünk az Igén keresztül, amely az Õ hozzánk intézett szava. Igéjén keresztül maga Isten szól hozzánk konkrét élethelyzeteinkben, s kinyilatkoztatja számunkra népével kapcsolatos tervét és akaratát. Igéje mindig a jólétünket szolgálja, hiszen jó (Ésa 39,8). A Sínaihegynél az izraeliták hallották az Úr hangját, amely „helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat” adott nekik (Neh 9,13). Az Ige gyakran ölti ígéret formáját, amelyre mindig számíthatunk, és ami elõrevetíti Isten – életünkre szabott – megmentõ tervének teljesülését (Zsolt 105,42–45). Salamon így beszélt a népnek Isten Igéjérõl: „Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretbõl, amit megígért szolgája, Mózes által.” (1Kir 8,56 – új prot. ford.) Isten szava megbízható és szilárd, hiszen Õ mindig beváltja ígéreteit. „Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hûséges.” (Zsolt 33,4) Isten mindig kimondott szavával összhangban cselekszik, mert Õ a becsület Istene.
Jézus és az Ige Isten Igéje sokkal több a hallhatóan kimondott szavaknál. Isten Igéje látható alakban is testet öltött: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Õ kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1–3 – új prot. ford.) Õ Istennek ugyanaz a megbízható, szilárd Igéje, aki az ótestamentumi néphez szólt. Ám az Újtestamentumban valami egészen dicsõséges és váratlan esemény történt: „Az Ige testté lett, közöttünk laAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 5
„
Isten Igéje az örök élet forrása és kútja (Jn 5,24; kott, és láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét, telve kegyelemmel és igaz- 6,63). Meg kell ismernünk ezt az Igét, mert – amint Jézus élete is bemutatta – az Õ szava életünk minden sággal.” (Jn 1,14) Jézusban, a testté lett Igében láthatjuk Isten éle- területét érinti. Élet-halál kérdése, hogy figyelünk-e tünkre vonatkozó akaratát, és megváltói munkáját, szavára! Következésképpen Isten vágyik arra, hogy amelyet a bûnös emberekért végez. Hangja igen jól meghalljuk szavát. „Megkereshettek volna, de nem hallható, mert Jézus személyén keresztül maga Is- kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt ten szól hozzánk (Jn 14,10). Isten testté lett Igéje, vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem Jézus, az igazság Igéje (2Kor 6,7), a megbékélés és hívta segítségül nevemet.” (Ésa 65,1 – új prot. ford.) Urunk arra hív, hogy hallgassunk szavára, amely a üdvösség Igéje (2Kor 5,19; Ap csel 13,26), és a kereszt Igéje (1Kor 1,18). Õ az igazság, és egyben az a Szentíráson keresztül szól hozzánk (Ésa 66,4). Ez személy, aki egyesítette önmagában Istent és az em- dinamikus hallgatás, hiszen akkor igazi, ha tettek is beriséget, s aki a keresztfán bemutatta Isten Igéjé- követik. Jézus kijelentette: „Valaki azért hallja tõlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom nek megmentõ hatalmát. Isten valóban teljesíteni tudja, amit kimond! azt a bölcs emberhez, aki a kõsziklára építette a háA zsoltáros így ír errõl: „Elküldte igéjét, meggyógyí- zát.” (Mt 7,24; vö. 2Krón 34,21) Ha engedelmeskedünk Isten Igéjének, ez nyiltotta és a sír mélyérõl kimentette õket.” (Zsolt 107,20 – új prot. ford.) Az Igére utalva, amely az Õ vánvalóvá teszi, hogy valóban szólt a szívünkhöz, és alkalmaztuk is mindszájából származik, Urunk azt, amit hallottunk. Az is kijelenti: „Ilyen lesz az én fontos azonban, hogy a igém is, amely számból kiLélek irányításával olvasjön: nem tér vissza hozzám A z Igében élet van, suk az Igét, mert egyedül üresen, hanem véghezviszi, Isten testté lett Igéje foramit akarok, eléri célját, tehát meg tud eleveníteni málhat át bennünket (2Kor amiért küldtem.” (Ésa 55,11 bennünket. 3,15–18). Kutatnunk is kell – új prot. ford.) az Igét, mert arról a szeAmikor Isten megszólal, mélyrõl tesz bizonyságot, sok minden történik. Egy alkalommal hatalmas vihar tört ki a Gali- aki örök életet ad nekünk (Jn 5,39). Az Igét a gyaleai-tengeren, és Jézus tanítványainak életét fe- korlatban alkalmazva elmélkednünk is kell az olvanyegette. Jézus ekkor „ráparancsolt a szélre, és azt sottakról; engednünk, hogy gondolataink az Ige témondta a tengernek: »Hallgass el, némulj meg!« máinál idõzzenek, és eltûnõdjünk azon, mennyire És elállt a vihar, s nagy csendesség lett.” (Mk 4,39 fontosak számunkra egyénileg is. Elmélkedjünk a – új prot. ford.) Parancsolt a démonoknak, hogy parancsolatokról (Zsolt 119,48), bizonyságtételekhagyják el áldozatukat, és azok távoztak (Mk rõl (Zsolt 119,99) és ígéretekrõl (Zsolt 119,148 – új 1,25). Jézus saját szavával, Igéjével gyógyította az prot. ford.)! Az Ige gyakorlati alkalmazása bizony idõráfordíembereket (Mt 8,8). Mindenekfelett azonban bûnbocsánatot hirdetõ szava valóban bocsánatot tást igényel. Ez szöges ellentétben áll az emberi szív hozott a bûnösnek (Mt 9,1–7). Meg is valósította, hajlamaival, ezért szakítanunk kell a lelki tunyasággal. Az ima létszükségletünkké válik, hiszen általa amit kijelentett! tudjuk megkérni az Urat, hogy ültessen szívünkbe az Igéje iránti vágyat, és a készséget, hogy engedelIsten Igéje és én meskedjünk is annak. Imánk után nyissuk is meg az Igét minden naIsten Igéjének mi vagyunk a címzettjei. Õ úgy szól hozzánk mint Teremtõnk és Megváltónk, mert pon! Minél többet olvassuk, annál inkább megisismernünk kell ránk vonatkozó tervét és akaratát. merjük üzenetét. Nem szabad abbahagynunk csuLétünk sötétjébõl ki kell jönnünk az értelmes élet pán azért, mert nem értünk meg mindjárt mindent. Olvassuk tovább, és engedjük, hogy üzenete átjárja világosságára. 6 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
elménket! Ha ezt tesszük, Isten gondolatai megtisztítják gondolatvilágunkat, és a Szentlélek hatalma által lassan átalakulunk. Miközben hallgatjuk, olvassuk az Igét, és elmélkedünk róla, dicsõséges történik: Krisztus – az Ige – hit által a szívünkbe költözik (Eféz 3,17). Az Igében élet van, tehát meg tud eleveníteni bennünket: „Isten igéje élõ és ható, élesebb minden kétélû kardnál, s áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velõk szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12 – új prot. ford.) Mivel ma is élõ, ezért meg is tudja cselekedni az életünkben mindazt, amit kijelent. Hihetünk benne, mert Isten, aki kijelentette magát Igéje által, tökéletesen megbízható, és hatalma is van ahhoz, hogy valóra váltsa, amit megígért. Ezért hát engedjük, hogy az Ige tanácsoljon bennünket nap mint nap (2Tim 3,15). Engedjük, hogy vigasztaljon nehézségeink, kísértéseink és szenvedéseink közepette (Zsolt 119,161–162), engedjük, hogy a lapjairól áradó reménység örömmel töltse be szívünket-lelkünket (Zsolt 56,10–11; 2Kor 1,20). En-
gedjük, hogy az Ige áthassa szívünket, és égõ tûzként lángoljon bennünk (Jer 23,29), hogy felszentelhessen Urunk és embertársaink szolgálatára! Ángel Manuel Rodríguez ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Isten a teremtett világon keresztül is szól hozzánk. A természetben melyik élõlény, képzõdmény, táj vagy jelenség mutatja be számomra leginkább Isten teremtõ és fenntartó hatalmát? 2. Isten Igéjének hatalma Jézus földi szolgálatában is megnyilvánult. Jézus életének mely történeteibõl vagy epizódjaiban látom leginkább Isten hatalmának bizonyítékát? 3. Isten hatalma, amelyrõl a megváltás Igéje beszél, az egyéni életünkben is látható. Milyen élethelyzetekben érzem különösen az Õ hatalmát?
2011-es nyugdíjba vonulása elõtt Ángel Manuel Rodríguez a Bibliakutató Intézet igazgatója volt. Texasban él.
BIBLIAISKOLÁK KÖZÖSSÉGE K ÖNYVKIADÓ
Könyvajánló
K
ORSZAKOK
ELLEN G . WHITE
NYOMÁBAN
Korszakok nyomában A Korszakok nyomában 1888-ban jelent meg elõször, és közel ötven nyelvre fordították le. Zárókötete A nagy küzdelem címû sorozatnak, amely a teremtéstõl az újjáteremtésig tekinti át a megváltás történetét. E könyvnek a mai kereszténység számára is van mondanivalója: könnyebben találnánk meg az utat a jövõ felé, ha az üdvösségtörténet egészének perspektívájából szemlélnénk a keresztény egyház útját – ehhez nyújt segítséget a Korszakok nyomában. (1800 Ft)
Ellen G. White
IMAHÉT
BIK Könyvkiadó
MEGVÁSÁROLHATÓ, MEGRENDELHETÕ:
Bibliaiskolák Közössége Könyvkiadó, 1121 Budapest, Remete út 16/A • 1181 Budapest, Reviczky Gy. u. 46. • 06-1/267-3947 • 06-20/379-6020 •
[email protected] • www.bikkiado.hu •
[email protected]
AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 7
DECEMBER 10., HÉTFÕ
Szívünk kertje A tiéd milyen talaj?
L
ukács evangéliumában olvashatjuk a magvetõ példázatát, amelyben Jézus a szívünk állapotáról beszélt (8,4–15). Isten szíves-örömest ülteti szívünkbe Igéjének magvait, de hogy milyen gyümölcsöket teremnek, az már a szívünk állapotától függ. Milyen az a szív, amely nyitott Isten Igéje, hangja elõtt? Hogyan munkáljuk meg szívünk talaját, hogy Isten Igéjének magva meggyökerezzen benne, és növekedésnek induljon? Miként vihet végbe Isten Igéje lelki megújulást az életünkben?
A magvetõ, a mag és a talaj A magvetõ példázatát mindhárom szinoptikus evangéliumban megtaláljuk (Mt 13. fej.; Mk 4. fej.; Lk 8. fej.). Mindhárom változat tartalmazza a három fõ elemet: a magvetõ, a mag és a talaj motívumát. A magvetõ – A magvetés azt jelenti, hogy a földbe szórjuk a magvakat. A bibliai idõkben a földmûvesek kosarakból vagy a csípõjükre erõsített kis zsákocskából, karjukat nagy ívben lendítve szórták a magot.1 Amikor a magvetõ szórja a magot, nem csak egyetlen szemet vesz a kezébe és helyezi gyengéden a földbe, majd továbblépve folytatja. Amikor a magvetõk kijelölik a területet, amelyet be akarnak vetni, a lehetõ legtöbb magot igyekeznek a földbe juttatni, mert tudják, hogy nem mindegyik fog kikelni és termést hozni. A Szentírás szerint a magvetõ maga Isten (Mt 13,37). Ellen White ezt írja: „Miként a magvetõ… Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse.”2 A mag – A Szentírás leírása alapján Isten szavát jelképezi (Lk 8,11). Miként a mag tartalmazza a növény életét, Isten szava is életet jelent azoknak, akik befogadják. Ahogy a földmûves széles mozdulattal hinti a magot, úgy Isten is a lehetõ legváratlanabb helyeken és helyzetekben hinti szívünkbe Igéjét. 8 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Sok évvel ezelõtt történt, hogy az orosz színházi élet egyik bálványa, Alekszandr Rosztovcev egy színielõadás kellõs közepén tért meg, miközben Jézust alakította a Krisztus szmokingban címû, meglehetõsen szentségtörõ és polgárpukkasztó darabban. Szerepe szerint két verset kellett volna olvasnia a hegyi beszédbõl, majd ledobni magáról köntösét, és ezt kiáltani: „Ide nekem a szmokingomat és a cilinderemet!” De amint a színész a következõ szavakat olvasta: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak: mert õk megvigasztaltatnak” (Mt 5,3–4), remegni kezdett, és – társai köhintéseit, szólongatásait, lábdobogásait figyelmen kívül hagyva – tovább olvasta a fejezetet. Végül eszébe jutott egy bibliai szöveg, amit még gyerekkorában tanult az ortodox templomban, és így kiáltott fel: „Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban!” (Lk 23,42) Mielõtt a függöny legördült volna, Rosztovcev rábízta életét Jézusra mint személyes Megváltójára.3 Isten a lehetõ legvalószínûtlenebb helyeken veti Igéjét a szívünkbe, hogy annyi tékozló gyermekét mentse meg, ahányat csak lehetséges. Gyakran korlátozzuk Isten Igéje szétszórt magvainak növekedését azzal, hogy alábecsüljük Teremtõnk hatalmát. Krisztus azért jött, hogy elvesse az emberek szívébe az igazság magvait, és bennünket is ugyanerre hív. Miként Megváltónk élettörténetébõl is látjuk, ez a munka nem mindig könnyû. Ellen White így írt errõl: „Jézus elhagyta biztonságos, békés otthonát, elhagyta dicsõségét, amely az Atyánál a világ megalapítása elõtt övezte, elhagyta a világegyetem trónját. Földünkre jött, hogy szenvedõ, megkísértett emberré legyen. Magányosan, könnyek között vetette és vérével öntözte az élet magvát az elveszett világ számára.”4 Talán nekünk is bõven kijut a szenvedésbõl, magányból, könnyekbõl, sõt lehet, hogy halál vár ránk, miközben Isten igazságának magvait hintjük, de
„
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
nem vetünk hiába! Vajon elfeledkezhetünk hitbeli lott igét tiszta és jó szívvel megtartják.” (8,15) Imádelõdeinkrõl: a valdensekrõl, John Wyclifrõl vagy kozzunk tiszta szívért és helyes lelkületért! OlvasHusz Jánosról? Õk az életüket adták Krisztusért és az suk el az 51. zsoltár 10–12 verseit! Énekeljük el! Õ ügyéért. Ellen White ezt írja róluk: „Halálra ül- Mindnyájan vétkeztünk és szûkölködünk Isten didözték õket, õk pedig vérükkel öntözték az elvetett csõsége nélkül (Rm 3,23; 7,14). A bûn miatt még a jó cselekedeteinket is sokszor tisztátalan indítékok magot, és a mag meghozta termését.”5 A talaj – Ahhoz, hogy a talaj egészséges legyen, vezérlik. 2. A jó talaj második jellemzõjeként azt említi az négy elemre van szükség: nitrogénre, mészre, foszforra és káliumra. Ha bármelyik nincs jelen megfelelõ Ige, hogy ezek az emberek megtartották az Igét. Anarányban, az negatív hatással van a növény életére. nak érdekében, hogy Sátán ne rabolhassa el, ne Ha a palánta erõs és egészséges, akkor képes ellenáll- szaggathassa ki és ne fojthassa meg az Igét az éleni „ellenségeinek”: a gyomoknak, rovaroknak, száraz- tünkben, meg kell tartanunk azt. Ezért négy lépést tehetünk: ságnak stb. – Meg kell hallanunk Isten szavát. Ha idõt tölSzívünk – vagyis lelki életünk – állapota is nagyban befolyásolja, bennünk tud-e élni a Szentlélek. Miként tünk az Úrral, Igéjét tanulmányozva, ha hallgatjuk az erõs, egészséges palánták jóval hatékonyabban gyõ- a róla szóló prédikációkat, és együtt is kutatjuk a zik le ellenségeiket, mi is nagyobb eséllyel verjük Bibliát hittestvéreinkkel, akkor megtanuljuk hallani Isten hangját. vissza az ellenfelet, ha lelkünk – Meg kell értenünk Isten erõs és egészséges. szavát. Rászánjuk-e az idõt, A példázatban világosan kiMiként a mag tartalmazza hogy megküzdjünk érte, taábrázolódik az ellenség munnulmányozzuk, és megkérkája. Az ösvény talajának kea növény életét, Isten szava is jünk másokat is, hogy segítmény felszínére szóródott, életet jelent azoknak, senek ebben? Isten Igéjét megtaposott és lebecsült Igeakik befogadják. nem mindig könnyû megérmagvakat Sátán kilopja a teni, de Õ megígéri, hogy hallgatók szívébõl. Ha a magvak köves talajba hullnak, és ott kelnek ki, nincsen Szentlelke mindig a segítségünkre lesz (1Kor mélyen a gyökerük, akkor Sátán kiszaggatja az Igét az 2,10–12). – El kell fogadnunk Isten szavát. Az elfogadás azt ember szívébõl. Amikor a világ ügyei, az aggodalom, a gazdagság/örömök hajszolása mint tövisek szorítják is jelenti, hogy hajlandók vagyunk kitárni a szívünki az ember szívébõl a magvakat, akkor Sátán meg- ket, és elfogadni, amit kapunk. Elõfordul, hogy amikor megértjük, mit üzen Isten számunkra, akkor fojtja az Igét. De figyeljük meg, mi történik, ha a magvak jó, nem igazán akarjuk elfogadni. Azonban azt tapaszegészséges talajba hullnak: ha ilyen a szív talaja, ab- taltam, hogy amikor végül elfogadtam, Isten minból Sátán nem tudja eltávolítani az Ige magvait! den értelmet felülmúló békessége töltötte be a szíA magvak kihajtottak, növekedtek, és százannyi vemet (Fil 4,7). – Engedelmeskednünk kell Isten szavának. Elfohasznot hoztak (Lk 8,8). gadni nem elegendõ: a gyakorlatba vigyük át, amit elfogadtunk. Az engedelmesség megköveteli a cseSzívünk táplálása lekvést, legyen szó akár arról, hogy komolyabban – lelki egészségünk fenntartása odaszánjuk magunkat Urunk követésére bizonyos Ha hasonlítasz hozzám, akkor szívedet a fentiek igazságokban, mint például a szombat megtartása; közül mintha több talajtípus is jellemezné… Mit te- illetve feladjuk önmagunkra vagy másokra nézve hetünk azért, hogy lelkünk erõs és egészséges marad- káros magatartásformáinkat; vagy személyes lelki jon, és sok gyümölcsöt teremhessünk? Három dolgot életünkben szükséges a mélyebb átadás. 3. A jó talaj harmadik jellemzõjeként azt említi javaslok: 1. A jó talajjal jelképezett emberek elsõ jellemzõ- az Ige, hogy ezek az emberek béketûréssel termik jeként Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „A hal- meg gyümölcseiket (Lk 8,15). Hányszor sóhajtotAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 9
IMAHÉT
„
tunk már fel valahogy így: „Ó, Uram, mikor leszek már tökéletes?” Vagy ehhez hasonlóan: „Meddig kell még várni, hogy Jancsi döntést hozzon Krisztus mellett?” Azt szeretnénk, hogy lelkünk – és mások lelke – pillanatok alatt termést hozzon.
Jó talaj, jó aratás
Vajon milyen talaj a te szíved? Értékeled Isten Igéjét? Meggyökereztél abban annyira, hogy ellen tudj állni az ellenség kísértéseinek? Szeretnéd, ha Õ csendesítené le szíved-lelked zûrzavarát? Bármilyen
Meg kell értenünk Isten szavát. Rászánjuk-e az idõt, hogy megküzdjünk érte, tanulmányozzuk, és megkérjünk másokat is, hogy segítsenek ebben? állapotban van is a szíved, Isten hajlandó és képes is arra, hogy belevesse az élet magvait. Imádkozz tiszta szívért! Hallgasd, értsd meg az Õ szavát, és enge-
delmeskedj Neki! Lakozz Õbenne, kérd tõle a növekedést! Õ véghezviszi azt – még a legvalószínûtlenebb helyeken is! Bonita Joyner Shields
ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Milyen helyzetben vagyok jelenleg? Vajon a szívem talaja jó föld, vagy keményre taposott, köves, esetleg ellepték a gyomok? Miért? 2. Tervezzünk el egyetlen lépést, amit megtehetnénk azért, hogy szívünk talaja jobb legyen, és Isten Igéje könnyebben növekedhessen benne! 3. Ennek a példázatnak a fényében mit jelent számomra az a kifejezés, hogy „lelki érettségre jutni”? Jegyzetek 1 www.middletownbiblechurch.org/biblecus/biblec6.htm 2 Ellen G. White: Krisztus példázatai, 17. o. 3 http://www.sermonillustrations.com/a-z/b/bible_power_of.htm. 4 Ellen G. White: Krisztus példázatai, 19. o. 5 Ellen G. White: A nagy küzdelem, 73. o. Bonita Joyner Shields a generálkonferencia szombatiskolai és személyes bizonyságtevés osztályánál, azon belül a „tanítványság” alosztálynál dolgozik.
DECEMBER 11., KEDD
Megújulás után – készen az átkelésre Isten Igéje és a Jordán folyó
J
„
ózsué hatalmas kihívás elõtt állt, ám a kilátások abban az idõszakban, amikor Mózest szolgálta, a bizonytalanok voltak. Az izraeliták a magas víz- Józsué nevet kapta, amely azt jelenti: „Jahve, ments állású Jordán folyó mellett vesztegeltek, amely- meg!” vagy „Jahve megment”.2 A Jahve szó az Úrra nek nyugati partján magasodott Jerikó, a hatalmas és utal, aki megjelent Mózesnek az égõ csipkebokorbevehetetlen falakkal körülvett város. A folyó innen- ban, és így szólt: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14) sõ, keleti partján Sittim gyönyörû völgye terült el, te- Józsué neve szemléletesen emlékeztetett arra, hogy a le akácfákkal – itt táborozott Izráel népe. népet maga Isten menti meg. Nem Mózes, nem Itt volt az ideje, hogy átkeljenek a Jordánon. Kép- Józsué, sem senki más az emberek közül, csakis az zeljük el, hogyan érezhette magát Józsué! Mózes Örökkévaló, aki átvezeti népét a Jordánon az ígéret már meghalt – éppen az ígéret földjének határán, földjére. Késõbb ugyanezt a nevet adták Jézusnak. amelynek átlépése szívének leghõbb vágya volt. De Józsué tehát Krisztus elõképe volt. hogyan is keljenek át a Jordánon, amikor éppen az áradás ideje van (Józs 3,15)? Hogyan vegyék be JeIstenre várni rikó hatalmas, erõs falait? Ezekben a sorsdöntõ órákban égetõ szükségük lett volna Mózes bölcsesJózsué sokszor megtapasztalta Isten hatalmát. ségére és tapasztalatára. Vajon hogyan fogja Józsué Ott volt a Sínai-hegynél, amikor Isten jelenlétének bevezetni a népet az ígéret földjére? Ezek az embe- ragyogó felhõje és dicsõsége borította be a hegyet. rek készek voltak felcserélni álmaik országát pár Látta Mózest lejönni a hegyrõl, kezében a kõtáblákörömteli percért az akáclikal, amelyekre maga Isten getekben. Kiben bízhat írta fel törvényét (2Móz Józsué? 32,16). Õ volt az, aki harJ ózsué hûségesen várt az Úr Mózes halála kimondhacolt az amálekiták ellen, és tatlan veszteség volt Izráel megnyerte a csatát, amikor utasításaira. Engedte, hogy Isten népe számára. MindazonMózes felemelte a kezét legyen a vezetõje. Nem törekedett által tudták, hogy Isten to(2Móz 17,8–16). Józsué személyes dicsõségre. vábbra is velük van. „Naplett a tizenkét kém egyike pal a felhõ-, éjjel a tûzoszis, akiket Mózes kiküllop nyugodott a sátor felett bizonyságul, hogy Isten dött, hogy kémleljék ki az ígéret földjét, és – egy még mindig vezetõjük és segítõjük, ha parancsolata másik társával együtt – õ volt az, aki hitte: Isten útján járnak.”1 elég hatalmas ahhoz, hogy gyõzelmet adjon nekik Józsué várt az Úr iránymutatására. Rabszolgaság- az óriások felett. Józsué személyiségében „megvolt jó néhány – ban született, negyven évet Egyiptomban töltött, további negyvenet pedig Mózes jobb kezeként élt le ha nem a legtöbb – olyan tulajdonság, amelyekre (4Móz 11,28). Eredeti neve Hósea volt (4Móz 13,8), egy jó vezetõnek szüksége van: határozottság, szeami azt jelenti: „megváltás” vagy „szabadítás”. Ám lídség, képesség arra, hogy követõi készséges bizalAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 11
IMAHÉT
„ „
1. Kérdések Isten jelenlétével kapcsolatosan. Osztmát és engedelmességét elnyerje; döntõképesség 3 juk-e Józsué meggyõzõdését, hogy semmi értelme elés gyorsaság”. Józsué azonban nem a saját adottságaira és jó indulnunk, ha az Úr nem megy elõttünk? Felismertulajdonságaira támaszkodott. Megtanulta Mózes- jük-e jelenlétét Igéjében? 2. Kérdések a bátorsággal kapcsolatosan. Vagyunk-e tõl a legfontosabbat: hogy teljesen Istenre kell hagyatkoznia. „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vi- olyan bátrak, amilyennek Isten szeretne látni bengyél ki minket innen.” (2Móz 33,15) Ezért várt nünket? Lesz-e bennünk annyi bátorság, hogy kövessük Õt és hûségesek leJózsué olyan hûségesen az gyünk Igéjéhez, bármibe Úr utasításaira. V ajon Izráel fiai bolondnak tûntek-e kerül is? Vajon Izráel népe Isten pedig szólt Jóbolondnak tûnt-e a jerizsuéhoz. Azonban érdekes a jerikóiak szemében, kóiak szemében, amikor módon nem az ellenség amikor hét napon át kerülgették hét napon át kerülgették meghódításának haditera várost? Nekünk is hasonló a várost? Nekünk is hasonvét közölte vele, nem is bátorságra lesz szükségünk ló bátorságra lesz szüksérészletes útmutatást, vagy günk az ígéret földjének a diadalhoz szükséges seaz ígéret földjének határán! határán! reg létszámát. Isten várat3. Kérdések a sikerrel kapcsolatosan. Hát nem minlan irányelvekkel kezdte üzenetét. Arra az egyetlen dologra irányította Józsué figyelmét, amelyet ha denki álma a siker? E történet szerint mi a siker titmegfogad, az Úr szent jelenléte mindig vele marad, ka? Gyakran szeretnénk látni Isten közvetlen beavatés sikeressé teszi. Így szólt szolgájához: „Csak légy kozását. Látni akarjuk, ahogy Jordánunk kettéválik, bátor és igen erõs, hogy vigyázz és mindent ama és meglepõdünk, amikor Isten látszólag hallgat. De törvény szerint cselekedj, amelyet Mózes, az én vajon követjük-e Isten korábban kinyilatkoztatott szolgám szabott elõdbe; attól se jobbra, se balra ne utasításait? Vagy mindig valami újra várunk? 4. Kérdések arról, miként merüljünk bele Isten Igéhajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz! El ne távozzék e törvény könyve a te jének tanulmányozásába. Mennyire elmélyülten olszádtól, hanem gondolkodj arról éjjel és nappal, vassuk Isten Igéjét? Milyen módszereket hasznáhogy vigyázz és mindent úgy cselekedj, amint írva lunk arra, hogy Szava átjárja gondolkodásunkat? 5. Kérdések arról, hogy „minden írva van abban”. van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz.” (Józs 1,7–8) Józsué Mennyire hûségesen követem az Igében leírtakat? Ha vezetõi sikere és Izráel nemzetének, fiainak jóléte Isten utasításainak csak egy részét követem, akkor egyaránt attól függött, engedelmeskednek-e Isten „csak a törvény bizonyos részeit tisztelem, és nem a törvényének, az Õ szavának. Isten csak e bevezetés Törvényadót”.4 Kész vagyok-e mindenben úgy engeután közölte Józsuéval a további lépésekkel kapcso- delmeskedni, ahogyan a Bibliában leírva találom? latos, konkrét utasításait.
Megújulás után – készen az átkelésre
A Biblia elmondja nekünk, hogy Józsué életében teljesedett Isten ígérete. Józsué hûséges volt, és az Úr felmagasztalta szolgáját. Átvezette Isten népét a Jordánon, Jerikó falai is leomlottak, Kánaán lakóit döbbenet és félelem kerítette hatalmába. Az Úr jelenléte ott volt velük, és az ígéret földje Izráel gyermekeié lett. Józsué engedte, hogy Isten legyen a vezetõje. Nem törekedett személyes dicsõségre. Isten népének szívében és elméjében akart oltárt építeni, átadva Igéjét a következõ nemzedékeknek. „Nem volt egy ige sem azok közül, melyeket Mózes parancsolt, amelyet fel nem olvasott volna Józsué Izráel egész gyülekezete
Utunk végcélja az ígéret földje.
elõtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények elõtt is, akik közöttük jártak.” (Józs 8,35) Józsué úgy döntött, hogy utolsó leheletéig fogja szolgálni az Urat. Élete végén bizonyságot tett arról, hogy Isten hûséges volt, ígéretei nem csak délibábként csalogattak. Így szólt hallgatóihoz: „Nem veszett el egyetlen szó sem azokból az ígéretekbõl, amelyeket megígért nektek Istenetek, az Úr. Mind beteljesedett rajtatok, nem veszett el abból egy szó sem.” (Józs 23,14) Isten bízott Józsuéban, mert Józsué is teljesen Urára hagyatkozott.
Az ígéret földjéhez kapcsolódó tanulságok
12 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
www.bikkiado.hu
Amint a világtörténelem a vége felé siet, mi mint egyház szintén az ígéret földjének határán állunk. Idõnként elfeledkezünk errõl, fõleg amikor az akácligetek virágba borulnak. Egyénileg is szembekerülünk Jerikónk városfalaival. Milyen tanulságokat vonhatunk le ebbõl a történetbõl, és Isten tanácsaiból, amelyeket Józsué könyve 1. fejezetének 7–8. verseiben olvashatunk? Milyen kérdéseket kell feltennünk magunknak?
1290 Ft 2200 Ft
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
Szeretnék Józsuéhoz hasonlítani. Tudom, hogy utam célja az ígéret földje, nem pedig az akácligetek a Jordán innensõ partján. De miként tudnék átkelni a folyón? Ellenségem ravasz és kegyetlen, az én bölcsességem pedig korlátozott. A Szentírás megígéri nekem az Úr jelenlétét. Isten arra vágyik, hogy Igéje által a szívemben lakozzék. Ezáltal akar megújítani, tájékoztatni és átalakítani. Ezért fogok továbbhaladni és átjutni a Jordánon. Kész vagyok Jézussal járni, Urammal, aki megment engem. Galina Stele
ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Mikor mélyedsz el inkább a Biblia tanulmányozásában? Reggel, este, vagy mindkét idõszakban? Vagy inkább a déli pihenõben? Gondold át, hogyan alakíthatnád ki magadban a szokást, hogy rendszeresen tápláld lelkedet Isten Igéjével! 2. Józsuénak igen nagy hite volt Istenben, és e hitét bátran megosztotta másokkal. Hogyan oszthatod meg gyakorlati módon a hitedet szeretteiddel, ismerõseiddel? Jegyzetek 1 Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 449. o. 2 Donald H. Madvig: Joshua. In The Expositor’s Bible Commentary (Zondervan House, Grand Rapids, 1992), 3. kötet, 257. o. 3 Alfred Plummer: Introduction to the Historical Books: Joshua to Nehemiah. In The Pulpit Commentary (Hendrickson Publishers, Peabody, 1996), 3. kötet, IV. o. 4 Donald H. Madvig, i. m., 257. o. Galina Stele kutatóként és programelemzõként dolgozik a generálkonferencia archívumokkal, statisztikákkal és kutatással foglalkozó osztályánál.
Egyszerû megoldások Természetes
gyógymódok sorozat
1960 Ft
1400 Ft
AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 13
DECEMBER 12., SZERDA
Isten vezetõnek hív el bennünket Milyen tulajdonságokra van szükségünk?
H
allottam egy történetet egy fiatalemberrõl, aki nagyon szeretett a kanyargós hegyi utakon száguldozni a sportkocsijával. Az egyik napon egy nem belátható kanyarban iszonyú fékcsikorgással tûnt fel szembõl egy másik autó. Csaknem összeütköztek. Az autó még idõben visszatért a saját sávjába, ám amikor elhaladtak egymás mellett, a sofõr kihajolt az ablakon, és ezt kiáltotta át a fiúnak: „Disznó!” A fiú iszonyúan begurult. „Te meg egy sertés!” – kiabálta vissza a hölgynek. „Õ jött át az én sávomba! – dühöngött magában. – És még õ mer engem disznónak nevezni!” De gondolatban vállon veregette magát, hogy volt lélekjelenléte szalonképesen szidni a másik sofõrt. Aztán bevette az ominózus kanyart, és… elütötte a disznót, amely az út kellõs közepén álldogált. Idõnként elõfordul, hogy a látszólagos fenyegetések valójában hasznos figyelmeztetések. Isten mindig látja, mi van az életünk kanyarjain túl, ezért minden válsághelyzetben figyelmeztetni akar a veszélyekre, és elénk tárja a lehetséges megoldásokat, ha hallgatunk ihletett szavaira. Az utolsó idõben élõ keresztények életútján egy igen veszélyes „disznót” látok ácsorogni. Sokan közülünk a világi szemléletet követik: „Tedd, amit jónak látsz!” – ahelyett, hogy Isten Igéjéhez fordulnának. Amint Földünk az utolsó óra felé száguld csikorgó kerekekkel, Istennek lelkesítõ és józanságra intõ terve van mindnyájunk számára. Téged és engem is befolyásos vezetõnek hív el, akikre azt a feladatot bízza, hogy hívjuk ki Babilonból az embereket (Jel 18,4). Az utunkat eltorlaszoló egyetlen akadály a saját döntésünk, hogy miként reagálunk a figyelmeztetésekre. 14 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Nehémiás példája Nehémiás csodálatos példája annak, milyen vezetõt akar formálni belõlünk Isten. Amikor elõször találkozunk Nehémiással, Artaxerxész perzsa király pohárnokaként szolgál. Habár befolyásos pozíciót töltött be a perzsa udvarban, és hatalmas gazdagság vette körül, szíve mégis atyái Istenével volt, és a néppel, amely a szent iratokat kapta. Nehémiás elõdeit akkor hurcolták fogságba a babilóniaiak, amikor hetven évvel korábban lerombolták Jeruzsálemet. Most, immár a Perzsa Birodalom fennhatósága alatt a fogságban lévõ zsidók engedélyt kaptak a hazatérésre, és ezzel teljesedett az ígéret, amelyet Isten évekkel korábban adott Izrael gyermekeinek (Jer 29,10). Sokan azonban kellemesen érezték magukat az idegen földön, és úgy döntöttek, hogy maradnak. A leégett város romjaiból nehéznek látszott az újjáépítés. Az Úrnak ezért vezetõre volt szüksége, aki minden földi dolog fölé helyezi Isten szolgálatát és dicsõségét. Hírnökök érkeztek a rossz hírrel, milyen állapot uralkodik Jeruzsálemben: „A fogságból megszabadult maradék zsidók abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak, azonfelül Jeruzsálem kõfala lerontatott, s kapui tûzben égtek meg!” (Neh 1,3) Nehémiás szíve összetört, és kétféle forráshoz fordult segítségért: az imához és Isten Igéjéhez. Sírt, böjtölt és imádkozott, majd megvallotta saját és népe bûneit. Azután hálát adott Istennek azért, hogy hûséges marad adott szavához, és bátorságot merített abból
„
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
„Ha keresztény vagy, akkor vezetõ is vagy! Jézus követõiként az is a feladatunk része, hogy befolyásunkkal másokat is Jézus követésére ösztönözzünk. Mindnyájan másként tesszük ezt, attól függõen, milyen lelki ajándékaink vannak. Feltéve, hogy Útmutatás ima által nem fogsz egy távoli barlangban élni az elkövetkeNehémiás négy hónapon keresztül öntötte ki a zõ tíz évben, olyan helyen, ahol még a madár sem szívét Isten elõtt. Végül az Úr egy küldetéssel bízta jár, egészen biztos, hogy mindig lesznek körülötted meg. Arra a feladatra hívta el, hogy vezesse Jeruzsá- emberek!”1 lem újjáépítését. Nehémiás ekkor így imádkozott: A vezetés azt jelenti, hogy hatással vagy másokra: „Adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és gyermekeidre, családtagjaidra, munkatársaidra és engedd, hogy kegyelmet találszomszédaidra. Jézus Krisztus jon ama férfiú [a király] arra hív téged, hogy legyél elõtt.” (11. vers) Nehémiás, olyasvalaki, aki naAzután várt. ponta kész találkozni Istennel Jézus ugyanilyen módon feNehémiás sikerének egyik titka az Õ Igéjében és imádságban, dezte fel az Õrá vonatkozó ishogy ezáltal Isten megajándéaz, hogy képes volt kivárni teni tervet. Miközben imádkozhasson a vezetés szolgálaIsten válaszát az imáira. ságos szívvel tanulmányozta tával. Most készít egy népet a Isten Igéjét, világos látást kamenny számára, és a mi befopott megváltói munkájáról. lyásunkat is fel akarja haszÍgy ismerte meg Atyja akaratát napról napra – és nálni arra, hogy igaz istenfélelemre és megújulásra mi is így ismerhetjük meg. késztessen másokat.2 Amikor a tanítványok a Szentlélek kitöltetésére vártak, szintén azzal töltötték az idejüket, hogy beIsten sikerre vezet lemerültek a szent írások tanulmányozásába, és imádkoztak (Ap csel 2. fej.). Dicsõítsük Istent Nehémiás példája Isten minden gyermekének taazért, hogy a Szentlélek ugyanilyen bölcsességet, nulságul szolgál, hiszen nemcsak arra tanít bennünértelmet, lelki ajándékot és lelkesedést fog adni ne- ket, hogy sokat imádkozzunk, hanem arra is, hogy künk – mindazokért, akiket ismerünk, és akikhez tervezzünk bölcsen és dolgozzunk keményen. Isten küld bennünket. Nehémiás megértette az Úr Zorobábelhez intézett szavait: „Nem erõvel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – azt mondja a Seregek Ura.” Egyéni hatáskörünk (Zak 4,6) Azonban azt is tapasztalatból tudta, Artaxerxész király egy napon észrevette Nehémiás hogy az ima emberei a tettek emberei is, s hogy a gyászos arckifejezését, és megkérdezte tõle, miért gondos megfontolás és józan tervezés nagyon fonolyan szomorú. Nehémiás ekkor beszámolt a király- tos az Istentõl kapott feladatok eredményes végnak Jeruzsálemben lakó népe szükségleteirõl. „Mi az, hezviteléhez. Amikor Nehémiás megérkezett Jeruzsálembe, amit kívánsz?” – kérdezte a király. Nehémiás ekkor felsorolta, mit szeretne, és meg is kapott mindent, körüljárta a várost, hogy felmérje a helyzetet. Szívét összeszorította a bánat, amint a romlást szemamit kért (Neh 2,2–8). Nehémiás nem volt sem vállalkozó, sem építész. lélte. A kilátások igen rosszak voltak. Ám õ megNem volt megfelelõ végzettsége. Isten mégis meg- nyerte az emberek szívét azzal, hogy felidézte a bízatást adott neki, és elküldte Jeruzsálembe mint megválaszolt imákat, és a gondviselésszerû történéaz általa kinevezett vezetõt. Az Ellen White és a ve- seket, amelyek a városba vezették õt. Az emberek meggyõzõdtek igazáról, és így válzetés – Útmutató azoknak, akik befolyással vannak másokra címû könyvben a White Intézet társigaz- szoltak Nehémiásnak: „Keljünk fel és építsük meg!” (Neh 2,18) gatója, Cindy Tutsch ezt írja: az ígéretbõl, hogy az Úr kegyelmes lesz: helyreállítja népét, ha õk bûnbánattal és hittel visszatérnek Õhozzá.
AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 15
IMAHÉT
„ „
Heves ellenállásba ütköztek: gúny, fizikai támadások, csüggesztõ üzenetek, összeesküvés, rágalmak, árulás. Sokan csúfolták az építõket, azt állítva, hogy Istenük úgyis elhagyta õket. De Nehémiás minden támadásra az Úr szavával válaszolt (19–20. vers). Vezetése alatt a jeruzsálemi fal 52 nap alatt felépült (Neh 6,15). Még Isten népének ellenségei is látták, hogy az Úr velük van (16. vers).
Elfogadva Isten hívását
Az örökkévalóság mezsgyéjén állunk. Komor és ijesztõ napok várnak ránk, veszélyeztetve a biztonságunkat. Milyen keservesen sírhatnak az angyalok, látva a laodiceai gyülekezet állapotát, amely vak, mert nem látja saját helyzetét és a napok komolyságát! „Sátán semmitõl sem fél annyira, mint attól, hogy Isten népe minden akadályt eltávolít az útból, s ezáltal az Úr kitöltheti Lelkét a most még gyenge és bûnös gyülekezetre. Ha Sátánon múlna, az idõk végéig Nehémiás Isten Igéjéhez irányítja egyetlen ébredés sem lenne Isten népe körében.”3 népét Isten arra hív, hogy legyünk mindnyájan vezetõk, A lakók biztonságát nem a tégla és a malter je- imádkozzunk és tanulmányozzuk másokkal együtt lenti. Nehémiás tudta, hogy Jeruzsálem lakóinak a Szentírást, legyünk olyanok, mint Nehémiás, és mondjuk el az emberekbiztonsága kizárólag abban nek, mit tett Isten az élerejlik, ha saját szívüket építünkben! Legyünk hatással tik újjá. Ezért összegyûjembertársainkra mindenütt, tötte a népet Isten IgéjéNehémiás tudta, hogy népe bárhová megyünk! nek hallására. Ilyen esefiainak a saját szívüket kell Egyszer egy keresztény fiamény már sok éve nem törújjáépíteniük. talember megállított az uttént. Bátorságot merített az ígéretbõl, cán egy járókelõt, és kezéAmikor emlékeztette õket be nyomott egy szórólapot. Isten figyelmeztetéseire, az hogy az Úr kegyelmes lesz: A megállított férfi nem akart emberek sírtak (Neh 8,1–9) helyreállítja népét, ha gyermekei tapintatlan lenni, de naés „esküt tettek, hogy Isten bûnbánattal és hittel gyon kellemetlenül érintettörvényében járnak” (Neh visszatérnek Õhozzá. te az eset, és csak begyûrte a 10,29). Nehémiás biztatta lapot a zsebébe. Késõbb, õket, hogy emlékezzenek Isten csodálatos megbocsátására és kegyelmére. Így amikor már otthon volt, kivette zsebébõl az összeszólt hozzájuk: „Az Úrban való öröm a ti erõssége- gyûrt papírt, és bedobta a kandalló tüzébe. De elkövetett egy hibát: végignézte, hogyan ég el! Mielõtt tek.” (Neh 8,10) Ezután Nehémiás visszatért a perzsa palotába. teljesen megsemmisült volna, az utolsó rányomtaIdõvel újra ellátogatott Jeruzsálembe, és komoly tott mondat ragyogva tûnt ki a lángok közül: „De az visszaesést tapasztalt a nép lelki életében. Isten vá- Úr beszéde megmarad örökké.” (1Pt 1,25) Embelasztott vezetõjeként azonban nem hátrált meg, rünk rádöbbent, hogy a kora ifjúságából ismert Isten amikor különleges reformációs munkát kellett elvé- szólt hozzá szeretettel, ezért még mielõtt beköszöngeznie azért, hogy Isten áldásai a néppel maradhas- tött volna a reggel, újra átadta életét Jézusnak! Az írott Igében ott találjuk Jézus átformáló hatalsanak. Magára vállalta a feladatot, és veszélyes külde- mát, amely egykor az egész univerzumot teremtette. tésbe kezdett a megszenteletlen és hitetlen szívû Jézus ezt ígéri: „Az én beszédem, amely számból kiemberekkel (Neh 13,23–28), akik nem adtak tize- megy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, det és adományokat (7–13. vers), és megrontották amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldtem.” az Úr szombatját (15–22). Világosan látta, hogy (Ésa 55,11) Isten olyan vezetõket szeretne, akik bátran szólbár némelyik intézkedése nagyon szigorú, mégis szeretetteljes áldásnak bizonyul majd. Isten figyel- ják az Õ Igéjét. Jézus hamar visszajön, és az ihlemeztetései mindig a jelenlegi és az örök javunkat tett írók arról számolnak be, hogy Krisztus eljövetelét ébredés fogja megelõzni, amikor Isten gyerszolgálják! 16 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
mekei imádkoznak, tanulmányozzák Isten Igéjét, és elkötelezik magukat arra, hogy teljesen átadják magukat Jézusnak. Szerte a világon sokasodnak annak jelei, hogy a Szentlélek kitöltetik. Milyen csodálatos idõszak ez, amelyben élünk!
A gondos megfontolás és józan tervezés nagyon fontos az Istentõl kapott feladatok eredményes elvégzéséhez.
Meg kell hoznunk azonban a döntést: vállaljuk-e, hogy vezetõk legyünk Jézusért. Nyissuk meg a szívünket most Megváltónk elõtt, valljuk meg bûneinket, fogadjuk el megtisztító hatalmát, és kérdezzük meg, mit szeretne tenni általunk! Õ sikeresen elvezet arra a helyre, ahol látni akar bennünket! Jerry Page
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Mit jelent valójában vezetõnek lenni? Feltétlenül valamilyen magas pozíciót az egyházban? 2. Vannak, akik úgy érzik, hogy õket csak követõknek hívta el az Úr, és nincs semmilyen talentumuk, amit felajánlhatnának mások számára. Mit mondanál nekik? 3. Nehémiás sikerének egyik titka az volt, hogy képes volt kivárni az Úr válaszát imáira. Benned kifejlõdött már az ilyen fokú türelem és bizalom Isten iránt?
Jegyzetek 1 Cindy Tutsch: Ellen White on Leadership: Guidance for Those Who Influence Others (Pacific Press, Nampa, Idaho, 2008), 7. o. 2 Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 115. o. 3 Uo., 117. o.
Jerry Page titkárként dolgozik a Hetednapi Adventista Egyház generálkonferenciájának lelkészi osztályánál.
Spalding Alapítvány – Sola Scriptura Teológiai Fõiskola
KÖNYVAJÁNLÓ
Vankó Zsuzsa
Jézus Krisztus apokalipszise IV. kötet A kötet Jelenések könyve 12–22. fejezetének írásmagyarázatát tartalmazza. 2700 Ft
Prancz Zoltán
A valószínûségtõl a bizonyosságig Megfejthetõk-e Pascal Gondolatai? 1900 Ft
Horváth Orsolya
Horváth Orsolya
PÁLI LEVELEK Részletek írásmagyarázata
Páli levelek Részletek írásmagyarázata Az apostoli levelek egy-egy szakaszának tanulmányozása. 1500 Ft
Revideált Károlyi-fordítással
Reisinger János – Prancz Zoltán
Ószövetségi bölcsességi könyvek 1250 Ft
A könyvek megrendelhetõk: Spalding Alapítvány, 06-20/569-7510
[email protected]
AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 17
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK
Az Ige gazdagsága Megtapasztaltuk már Isten Szavának hatalmát?
S
okan megtapasztaltuk már Isten Igéjének gazdagságát és hatalmát. Bátran valljuk, hogy „Isten beszéde élõ és ható, élesebb minden kétélû fegyvernél” (Zsid 4,12). Isten Igéje hatalmas arra, hogy Megváltónkhoz, Jézushoz vezessen bennünket, megváltoztassa és átalakítsa az életünket, hogy hasonlóvá válhassunk Krisztushoz, és mindig új, friss meglátásokat ad nekünk. A világtörténelem korszakaiban mindig voltak olyan emberek, akik bátran elfogadták Isten Igéjének megújító hatalmát. Dániel is ilyen volt.
Egy hûséges tanuló A Krisztus elõtti VI. században járunk. Isten népe elvesztette szülõföldjét, Jeruzsálemet, és a templomot annak minden áldozati szertartásával együtt. Idegen országban kellett élniük, különös bálványokat imádó emberek között. Dániel Isten gyermekei közül való volt. A babiloni királyok szolgálatában töltötte el életét, pozitív befolyást árasztott a királyi udvarban, hiszen az igaz Isten állandó és hûséges bizonyságtevõje volt. Még hetven fogságban töltött év után sem hódolt be az uralkodó kultúra pogány elemeinek. Továbbra is vigyázott Isten ügyére és népének jövõjére. Dániel könyve 9. fejezetében a Babilont meghódító méd–perzsa uralom idején találkozunk vele. Az 1–2. versben ezt olvassuk: „Uralkodásának elsõ esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendõk számát, amelyrõl az Úr igéje lett Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendõnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.” Dánielnek bizonyára volt hozzáférése különbözõ ótestamentumi tekercsekhez, többek között Jeremiás próféta könyvéhez is. Ezek a szövegek Isten ihletett igéi voltak (Dn 9,2). A 11–13. versben Dá18 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
niel Mózes törvényére utal, a nép ellen szóló szavakra, az átokra és áldásra, amelyeket Mózes 5. könyve 28–29. fejezetében is megtalálunk. Dániel szorgalmasan és gondosan tanulmányozta ezeket a szent írásokat. Megértette, hogy Jeremiás próféciája nemsokára teljesedik, és Júda visszatérhet az ígéret földjére. Dániel úgy ismerte meg Isten akaratát, hogy olvasta és tanulmányozta a szent iratokat, odafigyelt arra, amit Isten mondott, és bízott az isteni próféciákban. Felismerte a korára vonatkozó jeleket. Tudta, hogy Isten népének sorsa hamarosan jóra fordul. Ugyanakkor a körülötte élõk úgy ismerték õt, mint akinek az életében Isten Lelkének munkálkodása naponkénti valóság (Dn 4,5–15; 5,11–14; 6,3).
Dániel imádkozik Isten Igéjének tanulmányozása által nemcsak az emberiséggel kapcsolatos isteni tervbe pillanthatunk bele, de imánk is komolyabb lesz. Dániel könyvében olvashatjuk, miként önti ki a szívét Isten elõtt bûnbánattal és esedezéssel, mélységesen bánkódva azon, hogy Isten népe fellázadt az Úr ellen (9,3–19). Elismeri, hogy Isten igazságosan hozta rájuk a megjövendölt átkot. Mégis bízik Isten szeretetében és hatalmas kegyelmében (4. és 18. vers). Az ima azzal a kéréssel zárul, hogy Isten állítsa helyre a lerombolt szent helyet Jeruzsálemben. Dániel új kezdetért és helyreállításért imádkozott. Fontos megfigyelnünk a sorrendet: Dániel tanulmányozza a Szentírást, ez mélyebb meglátásokra vezeti õt; majd – még mindig megdöbbenve (lásd még: Dn 8,27) – Istenhez fordul imában. Ez számunkra is követendõ példa. Problémáinkra a megoldás Isten Igéjében és az imában rejlik. Akár ébredést szeretnénk a lelki életünkben, fejlõdést a Jézussal való kapcsolatunkban, mélységesebben megérteni Istent, fel-
„
ismerni Isten tervét önmagunkra és az emberiségre tudnak értelmezni az emberek. Az új világosság vonatkozóan, vagy megtudni jövõnket, a legnagysze- azonban nemcsak az egyháznak szolgál áldásául, harûbb segítséget mindenképpen a Szentírás tanulmá- nem személyes vonatkozása is van. Az egyén, aki a Szentírást tanulmányozza, új meglátásokat nyer sanyozása és az ima jelenti. Miközben Dániel imádkozik, Isten válaszol neki, ját életére vonatkozóan. Ez lelkesítõ, örömöt hozó, és elküldi hozzá Gábrielt (Dn 9,20–23). Gábriel ezt és gazdagító tapasztalat.1 mondta Dánielnek: „Te kedves vagy.” Miért ad nekünk Isten új világosságot? Azáltal, Isten válaszol gyermekei imájára. Talán nem küld hogy jobban megértjük a múltat, a jelent és a jövõt, szemmel látható angyalt vagy álmot, de megnyitja megtanuljuk még mélységesebben értékelni a meglelki szemeinket, hogy lássuk Õt, munkáját, gondvi- váltás tervét. Örvendezünk, amikor látjuk, miként selését, embertársainkat is felhasználja arra, hogy a munkálkodik Isten azért, hogy véget vessen a bûnbarátainkká legyenek, körülölel békességével, és be- nek, a szenvedésnek, a halálnak, és örök otthonunktölt bizonyosságával. ban köszönthessen bennünket. Dániel végül további bepillantást kap Isten terveAmi pedig a legfontosabb: az új meglátások segíibe (22. vers). Gábriel beszél neki a hetven hétig tar- tenek jobban megismerni Istent, és élettel teli, dinató, 490 éves próféciáról. Ennek az idõszaknak a vége mikus kapcsolatot kialakítani vele. felé el fog jönni a Messiás, „hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, eltöröltesÕszinte hang sék a hamisság és elhozassék az örök igazság, bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettesAz Istentõl jövõ, valódi, új világosságot meg kell sék a Szentek szentje” (24. vers). Dániel nemcsak a különböztetnünk az eretnek tanítások „új világossámegváltási terv újabb – addig gától”. Ezt úgy tehetjük meg, nem teljesen ismert – részlehogy a Szentírás mérlegére teit ismerhette meg, hanem tesszük azokat. A Szentléa prófécia elõremutatott a lek nem mond ellent saját Isten készen áll arra, Messiásra, szolgálatára és tanításának. Továbbá a vahogy megújítson, megváltoztasson halálára is. Dániel „új vilálódi hívõk közösségének bennünket, gosságot” kapott. Az új vilápróbája alá is vethetjük az gosság azonban a prófétákúj világosságot. Egyéni szinés gazdagítsa az életünket. nak korábban adott világosten azt javaslom, tanulmáságból „épült tovább”, és nyozzunk sokféle megközeteljes összhangban volt azokkal. Ez a híradás nem lítésben íródott mûveket, és mellõzzük saját vesszõcsupán az idõi elemekrõl és a jövõbeni események- paripáinkat! Ne gondoljuk, hogy mi mindenkinél rõl szólt, hanem Jézus Krisztusról. többet tudunk! Engedjük, hogy a Szentírás maradjon számunkra „a jellem mértékadója, a tapasztalatok próbája, a hitelvek mérvadó kinyilatkoztatása, Új világosság és Isten történelmi cselekedeteinek megbízható Ha a megújulás eredményeképpen komolyan oda- forrása”!2 szánjuk magunkat a Biblia tanulmányozására, akkor Dániel tapasztalata azt tanítja nekünk, hogy komélységesebben megértjük a Szentírást, és magát moly események történnek, ha õszintén tanulmáIstent is. Ha imádságos szívvel kutatjuk az Igét, új vi- nyozzuk a Szentírást, és imában keressük az Urat. Új lágosságot nyerünk. meglátásokat kapunk – néha tágabb értelemben, köDe mi az új világosság? Ezt a kifejezést általában zösségi szinten, néha pedig egyéni szinten. Habár azzal azonosítják, amikor valaki felfedez egy koráb- nyitottnak kell lennünk az új világosság iránt, azt ban figyelmen kívül hagyott igazságot. A korai ad- nem szabad megengednünk, hogy kultúránk hatáventisták felismerték például a szentély tanítását és rozza meg a meggyõzõdésünket. Inkább hasonlítsuk az egészségügyi üzenetet. Az „új világosság” gyakran össze az új meglátásokat a Szentírással, és ha igaznak arra is utalhat, hogy egy adott bibliai szakaszt jobban bizonyulnak, akkor kövessük azokat! AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 19
„
IMAHÉT
Isten kész arra, hogy megújítson, megváltoztasson bennünket, és gazdagítsa az életünket. Készen áll arra, hogy velünk, sõt bennünk éljen, hogy növe-
Ne gondoljuk, hogy mi mindenkinél többet tudunk! Problémáinkra a megoldás Isten Igéjében és az imában rejlik. Aki a Szentírást tanulmányozza, új meglátásokat nyer a saját életére vonatkozóan. kedhessünk a szeretetben, a hitben, a szolgálatban és a kitartásban (Jel 2,19). „Amikor szívünk összhangba kerül az Igével, új élet sarjad bennünk, új világosság árad minden sorra, amelyet olvasunk, és az Ige Isten hangja lesz a lelkünknek!”3 Ekkehardt Mueller
ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Dániel gondosan, imádságos szívvel tanulmányozta a Szentírást. A Biblia melyik szakaszát tanulmányoztad nemrégiben, amely nagyon sok segítséget jelentett az egyéni életedben? 2. Az új világosság segít abban, hogy jobban megértsük a Szentírás tanításait. De hogyan segít például abban, hogy fel tudjuk dolgozni életünk fájdalmait, nehézségeit? Miként tudja bemutatni nekünk Isten szeretetét? Jegyzetek 1 Az adventisták „a jelenvaló igazságról” is beszélnek, ami arra utal, hogy egy bizonyos teológiai témának különleges jelentõsége van a történelem egy adott korszakában. 2 A hetedik napot ünneplõ adventisták hitelvei (Advent Kiadó, Budapest, 1997), 1. hitelv, 12. o. 3 Ellen G. White: Christian Education, 80. o. Ekkehardt Mueller a Biblical Research Institute (Bibliakutató Intézet) igazgatóhelyettese.
A hangfelvétel-kiadó legfrissebb kiadványai hangportal.kerak.hu Áldjad, én lelkem…
Mit hoz a jövõ?
A 2012-es zenei tábor hangversenye
5 részes sorozat 700 Ft
1400 Ft
Száll az ének Énekek gyermekeknek 1000 Ft
A zsidókhoz írt levél 13 elõadás 1600 Ft
A CD-k megrendelhetõk: 30/364-0428 (flottás)
[email protected]
20 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
DECEMBER 14., PÉNTEK
„
Énekeljünk zsoltárokat! Megzenésített bibliai szakaszokat énekelve elûzhetjük az ellenséget
H
áromezer évvel ezelõtt a Szentlélek arra re, míg nappal virrad és hajnalcsillag kél fel szíveihlette az egyik zsoltárost, hogy írjon egy tekben. Tudván elõször azt, hogy az írásban egy éneket: ennek a bibliai éneknek a témá- prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert ja Isten Igéje volt. Talán felismered a következõ sohasem ember akaratából származott a prófétai részleteket: „beszéded szerint eleveníts meg en- szó, hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak Isten szent emberei.” (2Pt gem”, „a te beszéded megnyi1,19–21) latkozása világosságot ad”, „láAmikor az Úr prófétának bamnak szövétneke a te igéd, hívta el Jeremiást, õ így válaés ösvényemnek világossága”, Jézus is segítségül hívta szolt: „Ah, ah, Uram Isten! „szívembe rejtettem a te beÍmé, én nem tudok beszélni, szédedet, hogy ne vétkezzem a zsoltárokat, hiszen ifjú vagyok én!” (Jer ellened”. hogy szívébe rejthesse 1,6) Ám Isten így válaszolt JeFelismerted? Ez a 119. zsolIsten Igéjét. remiásnak: „Ne mondd ezt: tár, abból is a 154., 130., 105. »Ifjú vagyok én«, hanem menj és 11. vers. Arra bátorítalak, hogy olvasd el elejétõl végéig ezt az ihletett bibliai mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld éneket! Az üzenete világos: Isten kinyilatkoztatta mindazt, amit parancsolok néked.” (7. vers) Ezután Igéjét számunkra, és ez az Ige ma is világosság és érintette a fiatal próféta ajkát, és így biztatta: „Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (9. vers) megelevenítõ erõ.
Nem csupán szavak Jézus nem vallásos gondolatok hasznos gyûjteményeként fogadta el ezt az ihletett zsoltárt és a Szentírás többi részét, és nem is úgy, mint emberek szavait Istenrõl. Amikor Sátán megkísértette a pusztában, Megváltónk úgy verte vissza támadásait, hogy a Szentírásból idézett: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4, idézve 5Móz 8,3-ból) Hogyan kapjuk az igét, amely Isten szájából származik? A próféták szóbeli és leírt bizonyságtételein keresztül. Péter apostol is a Szentlélek ihletése által írta le a következõ bizonyságtételt: „Igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnek-
Isten Igéje védelem Isten Igéje védelem az ellenség ellen. Amikor Jézus keresztsége után a pusztába ment, hogy egyedül imádkozzék, Sátán nagyszerû lehetõségnek látta ezt a idõt a támadásra. Jézus azonban minden kísértését Isten Igéjével verte vissza. Hogyan volt képes erre? A ruhája alatt el volt rejtve néhány tekercs a szent iratokból? Nem. Jézus hitte, hogy a Szentírás Isten ihletett szava, ezért szívébe rejtette azt. Idõt szánt arra, hogy kívülrõl megtanulja és szívébe fogadja az Írások igazságait. Amikor jött az ellenség támadása, Jézusnak volt védelme ellene. Felvette „a Lélek kardját, amely Isten beszéde” (Eféz 6,17). A görög szó, melyet Máté evangéliuma 4,4 és az Efézusi levél 6,17 igének fordít, a rhema, amely konkAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 21
IMAHÉT
„ „
rét szóra vagy mondásra utal. Amikor a gonosz táma- ta a zsoltárokat, hogy szívébe rejthesse Isten Igéjét dott, Jézus nem egy irattekercset emelt fel ellene (Ellen G. White: Jézus élete, 52. o.). Ha bibliai témájú dallamokat énekelsz az istenszerencsehozó talizmánként, és nem hajtogatta folyamatosan, hogy „a Biblia, a Biblia, a Biblia”. Jézus tiszteleten és hétköznapi munkád közben is, Isten idézett a szent iratokból, úgy válaszolt a támadásra. Igéje mélyen meggyökerezik elmédben. Néhány évvel ezelõtt egy lelTehát miért is védelem a Szentkészt telefonon arra kértek, hogy írás az ellenség ellen? Azért, mert menjen el Glendához (nem a vaSátán hazug és csaló, Isten Igéje lódi nevén említjük a hölgyet), és azonban igazság. mondjon áldáskérõ imát az ottAmikor jön az ellenség, és azt Isten szeretné, honára. Glenda nemrég maradt mondja neked: „Nagyon bûnös ha megtapasztalnád Igéje özvegyen, és az ottani babonás vagy! Vesztes vagy! Add fel, ne hatalmát az életedben. hiedelmek szerint férjének szellefoglald itt a helyet hiába!” – akkor me negyven napig fog visszajárni Isten Igéje Jézusra irányítja a fia házba. Körülbelül egy héttel gyelmedet, és elmondja az igazságot: „Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy meg- a haláleset után az asszony kopogó hangokat hallott bocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden a lakásnak abból a részébõl, ahol a férje meghalt. hamisságtól.” (1Jn 1,9) Isten Igéjének igazsága kioltja Glenda mûvelt nõ volt, de nem tudta, hogyan kezelje a természetfeletti jelenségeket. Amikor a lelkész inSátán hazugságait. Amikor a gonosz meg akar félemlíteni, rettegéssel dulni készült, azt a késztetést kapta, hogy vigyen mabetölteni szívedet, Isten Igéje újra csak Jézusra mu- gával egy CD-t, amelyen evangéliumi énekek vannak. tat, aki elmondja neked az igazságot: „Ne félj, én va- Arra bátorította Glendát, hogy hallgassa a lemezt ottgyok az Elsõ és az Utolsó, és az Élõ, pedig halott vol- hon, és rejtse a szívébe Isten szavait. Másnap reggel tam, és ímé élek örökkön-örökké, ámen, és nálam Glenda izgatottan telefonált: „Megszûnt a kopogás!” Az asszonyt zaklató gonosz lelket elûzte a házból Isvannak a pokol és a halál kulcsai.” (Jel 1,17–18) Amikor az ellenség agyon akar nyomni az élet ter- ten Igéje! Glenda megtapasztalta Isten Igéjének újheivel, Isten Igéje ismét csak Jézushoz irányít, aki el- játeremtõ hatalmát, és élete teljesen megváltozott. mondja neked az igazságot: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltetteIsten Igéje ma is védelem tek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11,28) Isten Igéje még mindig védelem az ellenség ellen. Ma nagyobb szükségünk van rá, mint bármikor, hiHárom gyakorlati javaslat szen „leszállott az ördög [hozzánk], nagy haraggal Isten szeretné, ha megtapasztalnád Igéje hatalmát teljes, mint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel az életedben. Íme három gyakorlati módszer, amely- 12,12). Szánj idõt arra, hogy tanulmányozd Isten nek segítségével betöltheted lelkedet Isten Igéjével: Igéjét, és arra is, hogy szívedbe rejtsd! Imádkozz 1. Átitatás – olvasd a Bibliát mindennap, így biz- együtt a zsoltárossal: „Beszéded szerint eleveníts tos lehetsz abban, hogy a Szentlélek eszedbe fogja meg engem!” (Zsolt 119,154), és tapasztald meg az juttatni a szükséges idõben a szükséges igéket (lásd: Ige felüdítõ hatalmát életed minden napján! Derek J. Morris Jn 14,26). 2. Memóriakártyák igeversekkel – válassz egy igeverset, és írd ki szóról szóra egy kis kártyára, vidd maELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG ! gaddal, bárhová mész, és újra meg újra ismételd el, így valóságosan szívedbe rejted az Igét (lásd: Zsolt 1. Miért hallgattatja el Isten Igéje a gonoszt? 119,11). 2. Valóban lehetséges átitatni elménket a Biblia 3. Bibliai énekek – tanulj meg bibliai énekeket, üzenetével? vagy – ha van ilyen talentumod – zenésíts meg te 3. Miként tart távol a bûntõl a bibliai szövegek magad bibliai szakaszokat! Jézus is segítségül hív- memorizálása? 22 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
DECEMBER 15., SZOMBAT
Megújulás és misszió Egyéni és közösségi kötelességünk
S
zent üzenetet kell elvinnünk a világnak. Atyám dolgai?” (Lk 2,49) Ez volt életének egyetlen, A harmadik angyal üzenete nem emberi öt- hatalmas célja. Minden egyéb csak másodlagos, enlet, nem a képzelet szüleménye, hanem Is- nek alárendelt tevékenység volt. Étele és itala Isten ten ünnepélyes igazsága, amely az utolsó napokra akaratának cselekvése és mûvének bevégzése volt. szól. Ez az utolsó figyelmeztetés a végzetük felé ro- Munkájában nem volt helye az énnek és az önös érhanó embereknek. (…) A világ figyelmét fel kell dekeknek. Az Isten és emberek iránti szeretet a teljes hívnunk Isten parancsolataira és Jézus bizonyság- szívet igényli, és nem engedi, hogy az irigység virátételére. Hirdetnünk kell a Megváltó eljövetelét. gozzon az életünkben. Jézus kijelentette: „Nékem cselekednem kell annak dolAz ítélet jeleneteit fel kell gait, aki elküldött engem, vázolnunk azok elõtt, akik amíg nappal van: eljõ az éjmég sötétségben vannak, Ne mulasszuk el, hogy beszéljünk szaka, amikor senki sem hogy felébredhessenek, és munkálkodhat.” (Jn 9,4) rádöbbenjenek a kegyelema szomszédainkkal, és minden Hatalmas munka áll elõtidõ utolsó óráinak komoly szívességet megtegyünk értük, tünk. Isten az Õ Fiának, Jévoltára, s felkészüljenek a ami csak tõlünk telik, zus Krisztusnak egyházára találkozásra Istenükkel. hogy minden módon megtartsunk bízta azt a munkát, amelyet A világosság, amely beraaz egész menny figyelemgyogta ösvényedet, nem csunémelyeket (1Kor 9,22). mel kísér. Jézus parancsa így pán azért adatott neked, hogy örülj neki, jobban megértsd a Szentírást, és szól: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evantisztábban lásd az élet útját, hanem azért is, hogy géliumot minden teremtésnek!” (Mk 16,15) A mi elvidd a világosság fáklyáját a körülötted élõk sötét munkánk ugyanazokkal a nehézségekkel terhelt, útjaira. Krisztus munkatársai vagyunk. Követnünk amilyenekkel Jézusnak kellett találkoznia, és amilyekell az Õ példáját, amelyet megmutatott nekünk föl- neket a reformátoroknak kellett legyõzniük minden di élete során. Õ sohasem élt könnyelmû, magának korban, ezért akaratunkat át kell adnunk Istennek, való életet, hanem kitartóan, fáradhatatlanul és ko- szilárdan kell állnunk Krisztus oldalán, és Istenbe vemolyan munkálkodott az elveszett emberiség meg- tett erõs bizalommal haladnunk elõre. mentéséért. „Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és A megújulás kulcsa adja az életét váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Krisztus apostolainak feladata az volt, hogy férfiakat és nõket képezzenek ki a feltámadott MegváltóKrisztus példája a misszióra ról szóló örömüzenet hirdetésére. Mindenki, aki az Isten Fia még csak tizenkét éves volt, amikor már evangélium hatására megtért, azt érezte, hogy koa tanult rabbik között végezte küldetését. Amikor moly kötelezettséget kapott az Úr Jézustól mások megkérdezték tõle, miért maradt ott még az ünnep tanítására, az üdvösség útjának bemutatására. Ez a után is, így válaszolt: „…nem tudjátok, hogy nékem lelkület hasson át és lelkesítsen bennünket is – ám azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én ebben a kérdésben komoly nézeteltérés van gyülekeAZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 23
IMAHÉT
„
zeteinkben, és ez az oka annak, miért nincs több lel- legíti önzetlen érdeklõdésünk és szeretetünk. Mutaskiség és erõ keresztényi életünkben. Ha úgy dolgoz- suk ki együttérzésünket irántuk, imádkozzunk értük, nánk, ahogy Krisztus elvárja tanítványaitól, és lelke- keressük a lehetõségeket, hogy jót tegyünk velük, és ket nyernénk meg az igazságnak, akkor éreznénk iga- amikor már megérett a helyzet, gyûjtsünk össze közülük néhányat, és nyissuk meg zán, mennyire nagy szükséelõttük Isten Igéjét. Legyünk günk van az Istennel szerelõvigyázatosak, mint akik zett mélyebb tapasztalatoktudjuk, hogy elszámolással ra és nagyobb tudásra. Akkor tartozunk az emberek leléheznénk és szomjaznánk E ngedd, hogy fényed ragyogjon kéért, és használjuk ki a legaz igazságot, vágyakoznánk – és mások is lángra kapnak! többet azokból a kiváltságokaz igaz élet után. Könyörögból, amelyeket kapunk, minénk Istenhez, hitünk megközben Jézussal együtt dolerõsödne, lelkünk mélyebgozunk szõlõskertjében. ben merítene az üdvösség Ne mulasszuk el, hogy beszéljünk a szomszédainkforrásából. Az utunk során tapasztalt ellenállás és próbák a Bibliához és az imához vezetnének ben- kal, és minden szívességet megtegyünk értük, ami nünket, majd Isten munkatársaiként bátran indul- csak tõlünk telik, hogy minden módon megtartsunk nánk tovább a munkába, hogy megnyissuk a Szent- némelyeket (1Kor 9,22). írást az emberek elõtt. Növekednénk a kegyelemben, az igazság ismeretében, keresztényi életünk pedig Hogyan kezdõdik a megújulás? gazdag és jó illatot árasztó lenne… Induljatok a munkába, testvéreim! Nem csupán a A gyülekezetek megújulása azért történhet meg, nagy tábori összejövetelekre, gyûlésekre és tanácsko- mert egyes emberek komolyan törekednek megkapzásokra tekint jóindulattal Isten, hanem a szeretet ni Isten áldását. Buzgón indulnak a munkába, érzik, legalázatosabb megnyilvánulását is az Õ áldása koro- hogy csakis az Úrtól függenek, s példájuk nyomán názza. Minden ilyen cselekedetednek nagy jutalma lelkek ébrednek fel, és vágynak arra, hogy hasonló állesz! Tedd meg, ami tõled telik, és Isten növelni fog- dásban részesüljenek Így következik el sok-sok emja képességeidet! Ne gondolja egyetlen gyülekezet ber szívében a felüdülés ideje. A széles körû munkát sem, hogy túl kicsi ahhoz, hogy befolyást árasszon, és sem szabad elhanyagolni, a nagyobb terveket is el a jelen nagy munkájából kivegye szolgálati részét. Ne kell készíteni a megfelelõ idõben. Ám a személyes, húzza ki magát a feladatok elvégzésébõl senki azzal a egyéni erõfeszítések és barátaink, szomszédaink kifogással, hogy vannak mások, akiknek nagyobb ta- iránti érdeklõdésünk által többet tudunk elvégezni, lentumai vannak e munkához. Tedd meg a saját ré- mint gondoltuk volna. szedet! Isten senkinek sem ad felmentést. Jézus A legeredményesebben azok a férfiak és nõk tudmegszabta „kinek-kinek a maga dolgát” (Mk 13,34), tak dolgozni, akik nem büszkélkedtek tehetségükkel, és úgy fizet meg mindenkinek, „amint a cselekedete hanem alázattal és hittel indultak el, Isten hatalma lesz” (Jel 22,12). Mindenki aszerint kapja jutalmát, pedig velük együtt munkálkodott azok meggyõzésé„amiket e testben cselekedett” (2Kor 5,10), és „ma- ért és megtéréséért, akiket megszólítottak. Jézus is ga ad számot magáról Istennek” (Rm 14,12). így végezte munkáját. Közel került azokhoz, akikért Vegyük fel a munkát bármely helyen! Tegyük meg személyes kapcsolat által akart jót tenni. azt, amit hozzánk legközelebb meg tudunk tenni, saNem várt arra, hogy majd összegyûlik egy nagy köját ajtónkon belül, bármilyen szerény vagy észrevétlen zösség. A legnagyobb horderejû igazságokat magándolognak tûnik is. Csak Isten dicsõségéért és mások beszélgetések alkalmával mondta ki. Egy asszony a javáért munkálkodjunk! Engedjük, hogy önzõ énünk samáriai kút mellett hallgatta tõle a csodálatos szaeltûnjön, miközben õszinte szándékkal és buzgó, hit- vakat: „Valaki pedig abból a vízbõl iszik, amelyet én tel teljes imával dolgozunk Õérte, aki meghalt azért, adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hahogy mi élhessünk! Menjünk el egyenként a szomszé- nem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzdainkhoz, és barátkozzunk velük, míg szívüket felme- gó víznek kútfeje lesz õbenne.” (Jn 4,14) 24 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
A beszélgetés nem hiába zajlott le ezzel az alázatos asszonnyal. Az isteni Tanító ajkáról elhangzó szavak felkavarták a hallgató szívét. Boldogan vallotta Õt Urának, mert érezte szent jellemének hatalmát és a mennyei befolyást, amely igaz szavaiból áradt. Teljes bizalom töltötte be szívét. Elfelejtvén, miért is ment a kúthoz, visszasietett a városba, hogy tudassa az örömhírt az ott élõkkel. Sokan félbehagyták a munkájukat is, hogy Jákób kútjánál találkozhassanak az idegennel. Kérdéseikkel ostromolták Õt, és nyitott szívvel fogadták a magyarázatot mindarra, amivel kapcsolatban addig sötétségben voltak. Az elméjükben uralkodó zûrzavar szûnni kezdett. Olyanok voltak, mint a sötétségben tapogatózók, akik egy hirtelen érkezõ fénysugárban haladva kijutnak a verõfényre. Jézus munkája, amit éhesen és szomjasan a kút mellett ülve végzett el, kimondhatatlan áldással járt. Az egyetlen lélek, akiért dolgozott, hírnöke lett, hiszen elért másokat, és a világ Megváltójához hozta õket.
A megújulás táplálja a missziót – a misszió pedig a megújulást Isten mûve mindig is így haladt elõre a Földön. Engedd, hogy fényed ragyogjon, és mások is lángra kapnak! A tétlenség és a vallás nem járnak kéz a kézben; azért van akkora ûr keresztényi életünkben és tapasztalatunkban, mert nem tevékenykedünk az Úr mûvében. Testünk izmai is elgyengülnek és munkaképtelenné válnak edzés nélkül, és így van ez lelki téren is. Ha erõs szeretnél lenni, használd a képességeidet! Vedd fel keresztedet, emeld fel terhedet, és gyakorold Istenbe vetett hitedet azáltal, hogy próbára teszed ígéreteit. Vedd magadra Krisztus igáját, és fogd szaván Õt, hogy valóban nyugalmat ad a lelkednek (Mt 11,29). Nyisd meg a Szentírást olyan valakinek, aki még sötétségben van, és rögtön nem fogsz fáradtságra panaszkodni, vagy arra, hogy nem érdekel az igazság ügye. Szívedben felébred a lelkek iránti aggodalom, és amikor látod a hit jeleit, akkor csordultig telik lelked örömmel, és átéled, hogy „az ajándékozó bõvelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25 – új prot. ford.). Élõ hittel igényeld Isten ígéreteit! Túl sok talentumot rejtegetünk mélyen a földbe elásva. Amikor Jézus távozott, minden követõjére munkát bízott, ezért a „nincs mit tenni” elfogadha-
tatlan kifogás. A „nincs mit tenni” a legfõbb oka a testvérek közötti nehézségeknek, hiszen a tétlenkedõk elméjét Sátán fogja betölteni saját elgondolásaival. Tétlen szívünk és elménk jó terepet biztosít neki, hogy belevesse a kételkedés magvait. Akiknek nincs tennivalójuk, azok idõt találnak a pletykálkodásra, fecsegésre, rágalmazásra és bajkeverésre. A „nincs mit tenni” magatartás szül gonosz tanúvallomást a testvérek ellen, és széthúzást Krisztus egyházában. Jézus ezt mondta: „Aki velem nem gyûjt, tékozol.” (Mt 12,30) Isten törvényét lábbal tiporják, a szövetség vérét megvetik – mi pedig megtehetjük-e, hogy kijelentjük: „Nincs mit tenni!” Ébredjünk fel! Háború dúl körülöttünk: az igazság és a hamisság harca a végkifejlethez közeledik. Gyülekezzünk össze Immánuel vérfoltos zászlaja alatt, vívjuk meg a jó harcot, és nyerjük el végsõ jutalmunkat, mert az igazság gyõzni fog, és mi többek lehetünk, mint gyõztesek – Krisztussal lehetünk, aki úgy szeretett minket! A kegyelemidõ drága órái lassan lejárnak. Munkálkodjunk hát az örök élet fényében, hogy megdicsõítsük menynyei Atyánkat, és lelkeket mentsünk meg, akikért Krisztus meghalt! Ellen G. White (Részlet a Review and Herald 1888. március 13-i számában megjelent írásból)
ELMÉLKEDJÜNK , BESZÉLJÜK MEG !
1. Milyen összefüggés van a megújulás és a miszszió között? Ahelyett, hogy folyton a megújulásra hívnánk fel az emberek figyelmét, nem kellene inkább arra összpontosítani erõinket, hogy hirdessük az evangéliumot és „bevégezzük a munkát”? 2. Olvassuk el a samáriai asszony történetét János evangéliuma 4. fejezetében! Milyen alapelvek szerint munkálkodott Jézus, hogy megérintse az asszony szívét? Alkalmazhatók-e ezek az elvek modern kori missziónkban? 3. Gyakran érezzük úgy, hogy jelentéktelen és apró dolgokkal tudunk csak hozzájárulni a misszióhoz. Mit gondolsz, mit üzen nekünk Jézus, amikor így érezzük magunkat? Mi a misszió lényege? A hetednapi adventisták hiszik, hogy Ellen G. White (1827–1915) nyilvános szolgálatának mintegy hetven éve alatt a prófétaság bibliai ajándékában részesült.
AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 25
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
Fiatalon Isten szolgálatában Milyen feladattal bíz meg bennünket Isten?
Bevezetõ IMAHETI ÍRÁSOK GYERMEKEKNEK , FIATALOKNAK
Kedves Fiatalok! Kedves Gyerekek! Ezen a héten az Isten által elhívott fiatal királyok és próféták életébe pillantunk bele. Hogyan hívta el
õket Isten, mit üzent számukra, milyen feladattal bízta meg õket? Vajon milyen feladattal bíz meg benneteket ma? Isten minden idõben figyelemmel kíséri népét, és mindig ad segítõt, vezetõt, követet, küldöttet, aki átadja üzenetét az embereknek. Tanulmányozzátok napról napra, egyénileg vagy a szüleitekkel, csoportotokkal ennek történetét. Hasznos idõtöltést, örömteli tanulmányozást kívánunk!
DECEMBER 8., SZOMBAT
SAUL KIRÁLLYÁ VÁLASZTÁSA „A tisztesség elõtt jár az alázatosság.” (Példabeszédek könyve 15,33) Beszéljük meg: • Mit gondolsz, milyen tulajdonságokra van szüksége egy vezetõnek? Miért jó és vonzó, illetve miért nehéz vezetõnek lenni? • Te szívesen lennél vezetõ? Olvasd el Sámuel I. könyve 9–10. fejezetét! Egy napon Isten így szólt Sámuelhez, a prófétához: – Holnap ilyenkor egy ember érkezik majd hozzád Benjámin törzsébõl: õ az, akit kiválasztottam, õt kend fel népem királyává! Izráelben a próféták kenték fel a királyt: szent olajat öntöttek a fejére, ezzel jelezve, hogy Isten õt választotta. 26 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Benjámin törzsének tagjai között élt Kis, akinek a fia, Saul, jó megjelenésû fiatalember volt, egy fejjel magasabb mindenki másnál. Akkortájt elvesztek Kis szamarai, ezért elküldte fiát egy szolgálóval, hogy keressék meg az eltûnt állatokat. Bejárták a vidéket, de nem találtak semmit. Amikor már nagyon messzire jutottak, Saul ezt mondta a szolgáknak: – Forduljunk vissza, mert apám most már nem a szamarak miatt fog aggódni, hanem miattunk! A szolga így válaszolt: – Nem messze lakik innen Isten embere. Amit mond, az mind beteljesedik. Menjünk el hozzá, õ majd megmondja, merre keressük az állatokat! Elmentek tehát abba a városba, ahol Sámuel próféta lakott. A városkapuban éppen szembejött velük Sámuel, és amikor Sault meglátta, ezt mondta neki Isten:
– Õ az az ember, akirõl beszéltem neked. Saul, aki minderrõl semmit sem tudott, megkérdezte Sámueltõl: – Merre van a próféta háza? – Én vagyok, aki keresel – válaszolta Sámuel. – A szamarak miatt ne aggódj, visszakerültek apádhoz. Ezután Sámuel megvendégelte õket. Másnap korán reggel így szólt Saulhoz: – Küldd elõre a szolgádat! Amikor kettesben maradtak, Sámuel fogta az olajoskorsót, öntött belõle Saul fejére, és ezt mondta: – Ezennel felkenlek téged az Úr népének királyává! Saul hazatért, de otthon semmit sem mondott el a történtekbõl. Nem sokkal késõbb Sámuel összehívatta az egész népet, hogy királyt válasszanak. Sorsot vetettek, és a sors Benjámin törzsére esett. Azután arra a nemzetségre, amelynek Kis is a tagja volt. Majd Kis családjára esett a választás, és a családból Saulra. A nép látni akarta az új királyt, de Saul elbújt a lerakott ruhák és fegyverek mögött. Keresték õt, s amikor megtalálták és látták, hogy milyen magas, szép szál legény, mindenki ujjongott és kiáltozott: – Éljen a király! Beszéljük meg: • Milyen külsõ és belsõ tulajdonságait ismerhettük meg Saulnak a történetben? Szerinted miért õt választotta Isten királynak? Mit gondolsz, melyik az a tulajdonság, amely minden szolgálat alapja lehet? Miért?
Háttér-információ: Izráelben a király nem lehetett korlátlan egyeduralkodó, hatalmát mindenkor Isten akaratának kellett alárendelnie. Tehát a király legfontosabb feladata az volt, hogy teljes szívébõl az Úrnak szolgáljon. Üzenet: A történelem során Isten sohasem a legtehetségesebb, legmagabiztosabb, legnépszerûbb és legrátermettebb embereket hívta el vezetõknek, prófétáknak. Mindig a szerény és alázatos embereket választotta munkatársainak. Általuk végezte el az emberiség sorsdöntõ feladatait. Õk készek voltak elfogadni az intést, a tanítást, és nem vágytak dicsõségre, nem tartották magukat többre másoknál, életüket teljesen Istennek adták át, és tõle vártak minden segítséget. Felhívás: Te is lehetsz Isten munkatársa, akit elhív kisebbnagyobb feladatok elvégzésére. Bizony Õ most is keresi és várja a neki szolgálni akaró fiatalokat, gyermekeket. Te válaszoltál már a hívására? Az alapot azonban soha ne felejtsd el: a Szentlélek csak a szerény és alázatos szívû embereket vezetheti, õket ruházhatja fel isteni képességekkel! IMACÉL: Mutasd meg, Istenem, milyen feladatra hívtál el engem, és adj hozzá alázatos szívet, hogy jó szolgád legyek!
DECEMBER 9., VASÁRNAP
DÁVID, AZ ÚJ KIVÁLASZTOTT „Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (Sámuel I. könyve 16,7) Beszéljük meg: • A kis herceg címû meseregényben olvasható a következõ idézet: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.” Mit jelent ez?
Olvasd el Sámuel I. könyve 16. fejezetét! Sámuel próféta sokat bánkódott Saul király engedetlensége miatt. Isten azonban ezt mondta neki: – Saul elfordult tõlem, én is elfordultam tõle. AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 27
IMAHÉT
Menj, töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj Betlehembe! Keresd meg Isait, mert az õ fiai közül választottam új királyt magamnak. Sámuel elment Betlehembe, ahol találkozott Isaival és a fiaival. Amikor Sámuel meglátta a legidõsebb fiút, aki magas volt és erõs, ezt gondolta: „Biztosan õ lesz az Úr felkentje.” De Isten így szólt Sámuelhez: – Ne a termetét nézd, se a megjelenését! Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. Isai sorra odavezette Sámuel elé a többi fiát is, de Isten közülük sem választott. Végül Sámuel megkérdezte: – Mindegyik fiad itt van? – Hátravan még a legkisebb, Dávid – felelte Isai –, de õ a juhokat õrzi. – Küldj érte azonnal – mondta a próféta –, mert addig nem ülök le, míg meg nem érkezik. Üzent tehát neki az édesapja. Amikor Dávid belépett, Isten ezt mondta Sámuelnek: – Kend fel, mert õ az!
Sámuel ekkor fogta az olajat, és Isten parancsa szerint királlyá kente Dávidot. Beszéljük meg: • A Bibliában azt olvashatod, hogy Dávid „Isten szíve szerinti” király volt. Mit gondolsz, mi lehetett Dávid szívében? • Emlékezz vissza, milyen tapasztalatok erõsítették meg Dávid szeretetét, bizalmát Istenben! Üzenet: Saul feltûnõ és megnyerõ külsejû fiatal volt, ám Dávid jó tulajdonságai fölötte álltak küllemének. Isten nem a külsõt értékeli, hanem a mélyen gyökerezõ, igaz hitbõl táplálkozó alázatot. Felhívás: • Vizsgáld meg, mi lakik a szívedben Isten iránt! • Gondold végig, miért lehetsz hálás Istennek, miért szeretheted Õt? IMACÉL: Kérd Istent, hogy szeretete töltse be a szívedet!
DECEMBER 10., HÉTFÕ
SALAMON BÖLCSESSÉGET KÉR ISTENTÕL „Ha pedig valaki nem elég bölcs, kérjen bölcsességet Istentõl… és meg is kapja.” (Jakab levele 1,5) Beszéljük meg: • Kiket nevezünk bölcs embereknek? Mondj néhány példát! • Tudod-e, melyik iskolában tanítják a bölcsességet? Erre válaszol a következõ történet. Olvasd el Királyok I. könyve 3,1–15. verseit! Salamon élete fontos pillanatához érkezett: királlyá választották. Ebben a helyzetben is az Úrra gondolt. 28 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Gibeonban volt, ahol a szövetség sátra állt, és égõ áldozatot mutatott be Istennek. Ezután pedig elaludt. A Biblia így írja le Salamon különös álmát: Akkor éjjel megjelent az Úr Salamonnak álmában, és ezt mondta neki: – Kérj valamit, és én megadom neked! Salamon így válaszolt: – Te nagy szeretettel bántál az én apámmal, Dáviddal. Most, Uram, Istenem, te királlyá tettél engem is. De én még egészen fiatal vagyok, és nem
„
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
értek a kormányzáshoz. A választott nép pedig, a jó és rossz között. Meglátta magában, hogy inamelyet nekem adtál, olyan nagy, hogy nem lehet kább a rosszat szereti, és képtelen engedelmeskedni megszámlálni. Adj azért szolgádnak értelmes szí- a jónak. Felismerte, hogy isteni segítségre van vet, hogy tudjam ítélni a te népedet, és különbsé- szüksége. A kegyelmes Isten pedig örömmel ajándékozta meg a saját isteni bölget tudjak tenni jó és gocsességével Salamont. Ezt a nosz között, mert kicsoda bölcsességet szeretettel adkormányozhatja ezt a te ja nekünk is. Kérd és megnagy népedet? A bölcsesség nem földi érdem, kapod te is! Tetszett az Úrnak Salahanem Isten ajándéka. mon kérése. Ezért ezt mondta neki: Felhívás: Isten neked is szívesen megadja, – Mivel nem kértél maA bölcsesség tehát nem ha komolyan kéred Õt! gadnak hosszú életet, nem földi érdem, hanem Isten kértél gazdagságot, nem ajándéka. Azok kapják, akik óhajtottál ellenségeid feletti gyõzelmeket, hanem mindennél jobban értékelik és vágynak rá. Többre bölcsességet kértél, hogy nekem engedelmeskedve tartják a gazdagságnál, a dicsõségnél, minden kincstudj kormányozni, ezért teljesítem a kérésedet. nél. Neked is szükséged van rá! Isten neked is szíveOlyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy sen megadja, ha komolyan kéred Õt! bölcsességben nem lesz senki hozzád fogható. Sõt, amiket nem kértél, azt is mind megadom neked: IMACÉL: gazdagságot és dicsõséget, s nem lesz hozzád foghaKérd Istentõl az igazi bölcsességet! tó a királyok között. Salamon felébredt, és megértette, hogy álmában Isten szólt hozzá. Visszatért Jeruzsálembe, és odaállt Isten szövetségládája elé. Égõ áldozatot készített, és lakomát minden szolgájának Beszéljük meg: • Keresd meg a szövegben, miért kérte Salamon a bölcsességet? • Salamon késõbb így ír a jó ítélõképességrõl: a rossz, gonosz dolgok gyûlölése, és az igaz, jó dolgok szeretete, az a bölcsesség. Mit gondolsz, a saját bölcsességünkkel különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között? Háttér-információ: A kor szokása volt, hogy a nép vezetõi a szentélyben aludtak abban a reményben, hogy álomban, látomásban kapcsolatba kerülnek Istennel. Üzenet: Salamon mindannyiunk példaképe, mivel felismerte gyengeségét, hogy saját képességeivel nem tud különbséget tenni AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 29
IMAHÉT
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
„ „ DECEMBER 11., KEDD
EGY IGAZ URALKODÓ: JÓSIÁS
„Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, amelyeket hallottál, meglágyult a szíved, és megaláztad magadat az Úr elõtt… azért én is meghallgattalak.” (Királyok II. könyve 22,18–19)
Olvasd el Királyok II. könyve 22. fejezetét!
A prófétanõ elmondta, hogy milyen reformokra, változásokra van szüksége a népnek. Jósiás parancsára ezt követõen a Biblia útmutatásai szerint tartottak istentiszteleteket.
Izráel országa kettészakadt: egy északi országrészre, amelynek Izráel volt a neve, és egy déli országrészre, melyet Júdának hívtak. Isten népe mindkét országrészben bálványimádó lett. Nem Beszéljük meg: Istent tisztelték, hanem szobrokat, szokásokat, ha• Hány évesen kezdett uralkodni Jósiás? gyományokat. Mind a két országrészben váltották • Gyermekként kinek az útmutatását kereste? egymást a királyok. Sajnos • Vajon miért nem apja csak kevés király tisztelte és nagyapja példáját köés szerette Istent. A nép vette? pedig a királyai példáját • Mit tett, amikor megRendkívül nagy hatással volt követte. találták és felolvasták a az ifjú uralkodóra a Törvénykönyv Ekkor került trónra a déli Szentírást? megismerése. Õszinte bûnbánatot országrészben egy nagyon • Mi jellemezte Jósiást, fiatal király: Jósiás mind- tartott, és Hulda prófétanõ segítségét milyen tulajdonságai volössze nyolcéves volt, amitak? kérte az értelmezéshez. Jósiás és a nép kor királlyá koronázták. életét átformálta az Isten iránti Bár az édesapja és a nagyHáttér-információ: teljes engedelmesség. apja is rossz példát mutaJósiás uralkodásának keztott, Jósiás mégis tudott detén az Asszír Birodalom másképp dönteni. Tudatosan elzárkózott a rossz- már gyengülni kezdett, majd fokozatosan hanyattól. Kereste Isten vezetését. Imádkozott, hogy meg- lott a belsõ konfliktusok, hatalmi harcok miatt. értse Isten akaratát. Szeretett volna Istennek engeA hivatalos asszír istentiszteleti formát Jósiás delmeskedni és jó király lenni. uralkodásának nyolcadik évében megszüntették, Tizennyolc éves korában elhatározta, hogy fel- majd a 12. évben megkezdõdött minden bálványújíttatja Isten templomát, ami nagyon romos álla- imádó gyakorlat gyökeres kiirtása. potban volt. A templom helyreállítása közben megA templom javítása már önmagában reformintalálták a Bibliát, Isten törvényét. Milyen megdöb- tézkedés volt. bentõ, hogy Isten népének királyai nem ismerték Isten üzenetét, nem olvasták a Bibliát! Amikor Üzenet: Jósiás íródeákja felolvasta a Szentírást, a fiatal kiRendkívül nagy hatással volt az ifjú uralkodóra a rály mélyen megrendült, és arra kérte a papokat, Törvénykönyv megismerése. Õszinte bûnbánatot hogy kérdezzék meg Istent, mit cselekedjen. tartott. Hulda prófétanõ segítségét kérte az értelAbban az idõben élt Hulda próféta asszony Jú- mezéshez. Jósiás és a nép életét átformálta az Isten dában, õ közvetítette Isten üzenetét a királynak. iránti teljes engedelmesség. 30 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Felhívás: Figyeld meg, hogy örömmel hallgatod-e a Biblia szavait? Szeretnéd-e megvalósítani életedben Isten üzenetét? Ha igent mondasz, áldás lesz az életeden!
IMACÉL: Kérd Istent, hogy megérthesd a Szentírás hozzád szóló üzeneteit, és adjon neked engedelmes, jóra vágyó szívet!
DECEMBER 12., SZERDA
JEREMIÁS ELHÍVÁSA „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek, és hirdesd, amit üzenek!” (Jeremiás könyve 1,7)
Olvasd el Jeremiás könyve 1,1–10. verseit!
valami, ami megváltoztatta Jeremiás életét: Isten különleges feladatra választotta ki, prófétának rendelte. A próféták Isten üzenetét mondták el az embereknek. Sok ember nem örült az õszinte isteni szónak, az igazságnak. Több prófétát királyok végeztettek ki igazmondásukért, Isten üzenetének átadásáért. Jeremiás még fiatal volt. Félt, mert látta a nép gonoszságát, megátalkodottságát. Attól tartott, hogy bántani fogják. De Isten megígérte, hogy megvédi. Bátorította, hogy a nehéz feladatok során mindig segít majd neki. A fiatal Jeremiás rábízta magát Istenre. Erõs hittel bízott Isten szavában. Elhitte, hogy vigyázni fog rá. Ezért bátran szólta Isten üzenetét.
Ha egy kicsi élet elkezd fejlõdni az anyaméhben, rövid idõ alatt hatalmas változásokon megy keresztül. Minden változás egy apró kis csoda. Két, szabad szemmel nem látható sejtbõl fejlõdik ki minden ember, éppen úgy, mint te. Amikor még csak akkora voltál, mint egy ribizliszem, már dobogott a szíved. Amikor alig voltál nagyobb húsz centiméternél, már az ujjadat szoptad. Az anyaméhben fejlõdõ kicsi emberrõl még sok mindent nem lehet tudni. Nem tudjuk, milyen tulajdonságai lesznek, nem ismerjük azokat az örömöket vagy bánatokat, amik érni fogják, nem tudjuk, mi lesz Beszéljük meg: a hivatása… • Mit jelent az, hogy kiÉletünk könyvében minválasztott? Isten erejével, bátorságával den év egy-egy lap. A te • Mire választottak már elvégezheted a különleges feladatokat könyvedben még csak néki téged? Mi volt a feladahány oldal van teleírva életod? Miért téged választotis, igazságának képviselõje lehetsz ted eseményeivel. Mi lesz tak? Volt már olyan, hogy ezen a földön. a többi lapon? Milyen utat nem téged választottak ki jársz be? Hallgatni fogsz a valamire? jó szóra? Követed Istent? Segítesz másoknak is meg• Van-e olyan különleges üzenet, amit a környetalálni Õt? zetedben csak te ismersz? Hogyan lehet ezt elmonJeremiás papi családból származott. Részt vett a dani? templomi szolgálatban. Abban az idõben a gyerme• Miért nehéz az igazmondás? Miért nehéz például kek szüleik foglalkozását vitték tovább. Így Jeremiást egy egész osztály ellenében vállalni az igazságot? az édesapja papnak tanította. Megismertette vele, • Kapsz-e bátorítást Istentõl te is? Mit üzen nehogy mit fejez ki az istentisztelet. Azonban történt ked? Hogyan bátorít? AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 31
IMAHÉT
Háttér-információ: Isten kiválasztotta Jeremiást arra a nehéz feladatra, hogy elmondja Isten intéseit Júda (a déli országrész) népének. Nehéz, de nemes feladat volt ez.
neked kell döntened, hogy vállalod vagy visszautasítod. Isten erejével, bátorságával elvégezheted a különleges feladatokat is, igazságának képviselõje lehetsz ezen a földön.
Üzenet: Jeremiás engedelmeskedett Isten hívó szavának. Így lett Isten bátor vitéze, szavának közvetítõje. Isten szólt, és Jeremiás útnak indult.
IMACÉL: Imádkozzunk azért, hogy megtaláljuk a hivatásunkat! Kérjük Istent, hogy mutassa meg, miként szolgálhatnánk Õt! Talán a mi életünk példa lehet az osztálytársainknak. Talán õszintén el kell mondanunk az igazságot, amikor legszívesebben hallgatnánk. Imádkozzunk, hogy legyünk bátrak nemet mondani a rosszra, és igent mondani a jóra!
Felhívás: Neked is adhat Isten olyan megbízatást, amely eltér a megszokott, hétköznapi feladatoktól. Ilyenkor
DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK
EZÉKIEL SZOLGÁLATA „Nem kívánom a bûnös ember halálát, hanem azt, hogy a bûnös megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról!” (Ezékiel könyve 33,11) Olvasd el Ezékiel könyve 1–2. fejezetét! Hiába figyelmeztették a próféták a királyokat és a népet, nem hallgattak szavukra. Nem hitték el Isten üzeneteit, nem engedelmeskedtek. Bosszankodtak Istenre és az üzenetét közvetítõ prófétákra. Sokakat közülük meg is öltek. Felvették más népek szokásait, és imádták isteneiket. Szobroktól kértek esõt, bõ termést és áldást. Az emberek egymással sem törõdtek: a gazdagok elnyomták a szegényeket, betegeket, árvákat és özvegyeket, pedig Isten azt akarta, hogy segítsék õket. A szeretet helyett az önzés és az irigység uralkodott az emberek szívében. A próféták figyelmeztették õket, hogy vigyázzanak: ha nem változnak meg, Isten büntetése nem maradhat el. Elmondták, hogy jön majd egy távoli, erõs nép, elfoglalja az országot, és idegen földre hurcolja Izráel fiait. Õk azonban ezt még akkor sem hitték el, amikor a babiloni sereg már a fõvárost, Jeruzsálemet ostromolta. 32 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
Amikor a babilóniai király, Nabukodonozor bevonult Jeruzsálembe, nem kegyelmezett a városnak. A városfalat lerombolták, a templomot porig égették. A szent edényeket, a királyt és fiait elhurcolták. A népet rabszíjra fûzték, és idegen földön, hazájuktól távol kellett élniük. Hazatérésre reményük sem lehetett. A foglyok azt gondolták, nemcsak a templom került nagyon messze, hanem Isten is elhagyta õket. Úgy gondolták, hogy már nem törõdik velük. Ettõl a gondolattól még jobban elkeseredtek. Isten azonban nem feledkezett meg népérõl. Elhívta Ezékielt, egy fiatal papot prófétának. Ezékiel szintén a foglyok között élt Babilóniában. Isten megmutatta neki teljes dicsõségét, úgy, ahogy addig még senkinek. Ezékiel látomásban látta a mennyei trónon ülõ, izzó ércként ragyogó Istent. Fényessége, ereje, szépsége, tisztasága láttán a fiatal Ezékiel összeesett, de Isten erõt adott neki, hogy megértse üzenetét, és el tudja mondani a kétségbeesett foglyoknak.
„
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
• Hogyan szólította meg Isten Ezékiel prófétát? Ezékiel a csodálatos látomásból megértette, hogy Isten nem hagyta õket magukra. Ott van velük a Milyen feladatot bízott rá? Mi nem volt a fiatal prófogságban is. Idegen földön is törõdik velük. Iste- féta feladata? nük marad, Izráel pedig még itt is Isten népe. Isten jól látta, hogy sokan lesznek, akik nem is Háttér-információ: akarják meghallani a próféta szavát. Õket nevezte Ezékiel a fogság prófétája: errõl prófétált, és maga pártos népnek. A pártoskodás valóban eltávolít Is- is átélte a babiloni fogságot. Nabukodonozor elsõ jeten vezetésétõl, Isten szaruzsálemi támadása idején va megértésétõl és az enkerült Babilóniába Jójákin gedelmességtõl. A makacs, királlyal és udvartartásával. A pártoskodás valóban eltávolít bedugott fülû embereket Eredetileg pap volt Jerunem éri el Isten szelíd hívázsálemben, de papi tevéIsten vezetésétõl, Isten szava sa. De nem a próféta dolmegértésétõl és az engedelmességtõl. kenységet idegen földön, a ga, hogy kiválassza, kinek templomtól távol nem véEngedjük, hogy elérjen szól és kinek nem. Nem is gezhetett. Helyette a fogbennünket Isten szelíd hívása! tõle függ, ki akar megválságban élõ nép pásztora, tozni és ki nem. Aki megsaját kifejezésével élve „õrtér, aki elhagyja a régi, rossz útját, aki engedelmes- állója” lett. Ezékiel próféta elhívása Babilóniában kedni akar Isten szavának és követi Õt a szeretet út- történt, a fogság ötödik évében. Hûségesen szolgált ján, annak lehetõséget kell adni. mint Isten idõszerû üzenetének továbbítója. Beszéljük meg: • Melyik büntetés fáj jobban, az igazságos vagy az igazságtalan? • Mit tartasz igazságos büntetésnek? Izráel és Júda büntetését igazságosnak gondolod?
Üzenet: Isten nem hagyja magára az Õ népét, és egyetlen gyermekét sem, még a legnehezebb körülmények között sem. Ha szükség van rá, embereket hív el, hogy jobb belátásra bírják azokat, akik hûtlenek lettek Õhozzá. Isten válogatás nélkül szeret mindenkit, és szeretné, ha mindenki megtérésre jutna. Ezért fáradozik szüntelenül. Felhívás: Isten hív, hogy a gyülekezetben, a társaid között is személyválogatás nélkül képviseld szavaiddal, tetteiddel az Õ igazságát és szeretetét. IMACÉL: Kérd Istent, hogy ne legyél személyválogató! (Néha épp azok hallgatnak a jó szóra, akiktõl nem is várjuk.) Köszönd meg, amiért olyan körülmények között élsz, hogy el tudsz menni az imaházba és hallhatod Isten szavát. AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 33
IMAHÉT
MEGÚJULÁS ÉS ISTEN IGÉJE
DECEMBER 14., PÉNTEK
A HÛSÉGES DÁNIEL „Dániel elhatározta szívében, hogy nem fertõzteti meg magát a király ételével, és a borral, amelybõl az iszik.” (Dániel könyve 1,8) Beszéljük meg: • Mit jelent a hûség? • Kihez lehetünk hûségesek? • Mit jelent az elhatározás? Mi az, amit te már elhatároztál magadban? • Tudsz-e olyan történetet vagy példát, amelyben valaki hûséges volt valakihez vagy valamihez? Olvasd el Dániel könyve 1. fejezetét! Nabukodonozor király elfoglalta Jeruzsálemet, és elfogta a királyt is. Sineár földjére vitte, és vele ifjakat is, szolgálatra. De nemcsak embereket, hanem Isten házának edényeit is magával vitte.
Aspenáznak hívták az udvarmesterek fejedelmét Babilonban. Az õ feladata volt kiválasztani a fiatalok közül az elõkelõ származásúakat, akik eszesek, alkalmasak arra, hogy megtanulják a káldeusok nyelvét, írását. A király a saját ételébõl és italából juttatott ezeknek a fiataloknak, így akarta õket három esztendeig taníttatni, hogy azután jó szolgái legyenek. Izráel népébõl is voltak ott fiatalok: Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás. Õk elhatározták, hogy nem esznek abból az ételbõl és nem isznak abból az italból, amit a király küldött nekik, mert nem akarták magukat megfertõztetni. Arra kérték Aspenázt, hogy inkább adjon neki zöldségféléket és vizet.
Az udvarmester ezt mondta Dánielnek: – Félek az én uramtól, a királytól, aki megrendelte a ti ételeteket és italotokat, nehogy azt lássa, hogy az arcotok hitványabb azokénál, akik egykorúak veletek! Így bûnbe kevernétek engem a királynál. Dániel így válaszolt: – Tégy próbát! Adjatok nekünk tíz napig zöldségféléket enni, és vizet inni. Azután nézd meg a mi ábrázatunkat és a többi ifjúét, akik a király ételével élnek, és aszerint cselekedj majd a te szolgáiddal. Így is történt. Tíz nap múlva Dániel és társai jobban néztek ki, mint a többiek. Isten ezt a négy fiatalt jártassá tette a tudományokban, értelmet és bölcsességet adott nekik, Dániel pedig meg tudta magyarázni a látomásokat és álmokat is. Beszéljük meg: • Hogyan és miért került Dániel a társaival Babilonba? • Miért nem voltak hajlandók enni a király asztaláról? • Miben különbözött a pogány Babilon és Izráel törvénye? • Miben voltak különlegesek az Izráelbõl elhurcolt fiúk? Hogyan áldotta meg Isten a hûségüket? Háttér-információ: Dániel és társai tudták, hogy egy pogány ország királyának asztalára tisztátalan húsok kerülhetnek, amelyek elfogyasztásától Isten meg akarta óvni népét. Hiszen a vér, a zsír és a tisztátalan állatok húsa betegséget, gyengeséget idéz elõ. Ezért ezek fogyasztását Isten megtiltotta, ugyanúgy, mint a szeszes italok fogyasztását is. Dánielék semmiképpen nem akarták megszegni Isten törvényét, ezért semmit nem kértek a király asztaláról. Üzenet: A látszólag kisebb horderejû, kevésbé fontos dolgokban tanúsított hûség is nagy jelentõségû, ha Isten iránti engedelmességünket teszi próbára. Ennek szemmel látható következményei lesznek. De ezen az úton számíthatunk Isten áldására, támogatására. Dániel könyvének elsõ része azt erõsíti meg, hogy nem kell félnünk a földi hatalmaktól. Aki Isten törvényéhez szabja az életét, az megmarad örökké, mert a hûséges emberhez Isten is hû lesz, és minden körülmények között megõrzi. Babilon kirá-
34 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
„
Aki Isten törvényéhez szabja az életét, az megmarad örökké, mert a hûséges emberhez Isten is hû lesz, és minden körülmények között megõrzi. lyi asztala ma is terítve van számodra. Gondolj egy bevásárlóközpont polcainak árukészletére, vagy az internet oldalaira, vagy akár egy vendégségre. A te döntéseden múlik, hogy mit fogadsz el, mi iránt érdeklõdsz, mit veszel magadhoz. Felhívás: Ragaszkodj Isten törvényéhez te is, ahogyan Dániel és társai tették! Válaszd azt, ami bölccsé és egészségessé tesz, hogy így lehess hasznos, sõt kiemelkedõ Isten szolgálatában! IMACÉL: Imádkozz azért, hogy akarj és tudj hûséges lenni Isten törvényéhez a kisebb és nagyobb jelentõségû dolgokban egyaránt, hogy részesülj Isten áldásaiban! AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER | 35
IMAHÉT
„
DECEMBER 15., SZOMBAT
A BÉKEKÖVET „A nép, amely sötétségben járt, nagy világosságot lát.” (Ésaiás könyve 9,2)
Háttér-információ: A kor társadalmi viszonyai és történelmi helyzete „Származik egy vesszõszál Isai törzsökébõl, s egyaránt azt sugallta, hogy változtatni és változni kell, gyökereibõl egy virágszál növekedik. Akin az Úr lel- mert ez az út a teljes sötétségbe, a kilátástalanságba ke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lel- vezet. Ezért prófétált Ézsaiás a Messiásról, Isai utódáke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismere- ról, aki eljövetelekor Isten Szentlelke által fog uraltének és félelmének lelke. És gyönyörködik Isten kodni. Igazságosan ítél és méltányosan dönt majd mindenki fölött. Mélyrehatóan félelmében, és nem szemeinek vizsgálja meg az emberi szíveket, látása szerint ítél, nem füleinek és nem a külsõségek alapján dönt hallása szerint bíráskodik: igaza sorsukról. Csak azok lehetnek ságban ítéli a gyengéket, és töIsten országának az állampolgákéletességben bíráskodik a föld Jézus példája megmutatja, rai, akik igazak és feddhetetleszegényei felett. Megveri a fölmit jelent a békéltetés nek, hiszen ez az ország a béke det szájának vesszejével, és ajszolgálatát végezni. országa lesz. Minden nép és kai leheletével megöli a hitetnemzet Krisztus királyi székéhez lent. Derekának övedzõje az járul majd, és Õt dicsõíti. igazság lesz, és veséinek övedzõje a hûség. J Üzenet: És lakozik a farkas a báránnyal, s a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú, az oroszlánkölyök és a köA fogság elõtti zûrzavaros helyzetben szólt Isten vér barom együtt lesznek, és egy kisgyermek õrzi üzenete Izráel népéhez Ézsaiás prófétán keresztül. azokat; a tehén és a medve legelnek, és együtt A Messiás eljövetelét vázolja fel elõttünk ez az üzenet, feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát amely ma is érvényes. A béke követe boldogságot hoz eszik, és gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyuká- a földre, uralkodása szeretettel teli. Ebben az országnál, és a kicsiny gyermek a baziliskus lyuka felett ban béke honol, hiszen lakosai mind Istenre figyelterjengeti kezét. nek, neki engedelmeskednek. A Messiás eljövendõ orNem ártanak és nem pusztítanak sehol szentsé- szága a legszentebb hely, ahová ember kívánkozhat. gemnek hegyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeJ Felhívás: retével, mint a vizek a tengert beborítják. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, Isten segítségével élj úgy, hogy az Õ békéltetõ kömert zászlóként áll majd a népek elõtt, és székhelye vete lehess! Így szolgáld Õt, és siettesd országának dicsõséges lesz.” eljövetelét! Gondolkodj el azon Jézus példája alapján, mit jelent a békéltetés szolgálatát végezni! J Beszéljük meg: J IMACÉL: • Ki az a „vesszõszál”, aki Isai törzsökébõl hajt ki? Imádkozz mindennap, hogy eljövendõ országának • Milyen lélekkel lesz felruházva? te is a lakosa lehess, és részed legyen abban a jóban, • Hogyan ítél majd? ami majd Isten gyermekeire vár! • Milyen lesz akkor a föld? Jellemezd röviden! J
Olvasd el Ésaiás könyve 11,1–10. verseit!
36 | AZ IDÕK JELEI KÜLÖNSZÁMA | 2012 . DECEMBER
J