A M AGYA ROR SZ ÁGI METODISTA EGY H Á Z PÉCSI KÖR Z ETE
HÍRLEV ÉL XX. évfolyam 1. szám
2016. január
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” II. Timóteus 1:7
Évi Jelige Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. Ézsaiás 66:13 Eg yházunk 2016. Évi Jeligéje: „Szedjük össze erőinket! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” II. Sámuel 10,12 Te r v e z e t t j a n u á r i p r o g r a m j a i n k : 3.-án vasárnap szövetségmegújító istentisztelet 3-10-ig Aliansz imahét 10-én vasárnap: Mit jelent megalázkodni Isten előtt? 1 Pét 5,6 17-én vasárnap: Ima országunk, nemzetünk, társadalmunk át- alakulásáért Ézs 62. 17-24-ig Ökumenikus imahét 24-én vasárnap: Ima egyházunkért, helyi gyülekezetünk meg- újulásáért Ézs 62. 30.-án szombaton Hajléktalan szolgálat. 31-én vasárnap: Ima személyes életünk, családunk megszentelődé- séért, átalakulásáért Ézs 62. 17 órára tervezzük a közösségi órát. Rendszeres programjaink: Minden hétköznap reggel fél 7-7 óráig imakör van Szabadon lehet csatlakozni hozzá, nincs korosztályhoz kötve Kedden 19 órakor ifjúsági óra van Szerdán 17 órakor bibliaórát tartunk Hidason Csütörtökön 17 óra 30 perckor házicsoport van (változó helyszínnel) Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet van Pécsett, 1500 órakor Hidason Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentisztele- tünk van az evangélikus imaházban. Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni.
2
Születésnaposoknak Még soha... Ajtódon nem kopogtam hiába sohasem Nem hagytad kialudni pislákoló hitem! Sosem hagytad el azt, ki rád támaszkodott. Karjaid közé vetted, benned megnyugodhatott. Uram, tőled csalódva nem jöttem el soha. Te voltál, s vagy kőszálam, s az életem Ura. (Németből - Vetés és aratás) Kívánjuk, hogy tapasztalják meg ezt a mindennapjaikban! Az esztendő küszöbén Valaki az év küszöbén társától ezt kérte: „Adj világosságot, hogy biztonságban indulhassunk el a bizonytalanba.” Az így felelt: „indulj csak el a homályba, és tedd kezedet Isten kezébe. Jobb lesz ez számodra, mint egy fényszóró, és biztonságosabb, mint az ismert út.” A következő tanácsok segítenek ezt a jó tanácsot követned: • Utazz könnyű poggyásszal! Dobd el a fölösleges terheket, mint pl. a kudarcokat, a csalódásokat, a gondokat, a nyomorúságot, vagy a mérgelődést a múlt miatt! Ne tépd fel a régi sebeket, ne ásd ki a rossz emlékeket. • Élj egyik napról a másikra! A hit embere a ma esedékes döntéseket nem halasztja holnapra, sem az ismeretlen jövőre. Mindig a mai nap tennivalóiért vagyunk felelősek. • Légy nagylelkű! Világunkban, amelyben kapzsiság, türelmetlenség, keserűség, előítélet, éhség, betegség és hidegség uralkodik, soha még ilyen nagy szükség nem volt egy kis jóságra, mint a napjainkban. • Nézz szembe problémáiddal bátor hittel, ne menekülj előlük, ne bosszankodj miattuk, és ne félj tőlük.
3
•
Ne engedd, hogy erényed illetlenséggé váljék. Az Úr Jézus is éles kifejezésekkel bírálta azokat, akikben a jóság rideggé és kemén�nyé vált. Legyen számunkra keresztyén életstílusunk örömet adó kiváltság, nem pedig kellemetlen kötelesség. Ha körülményeinket nem is tudjuk változtatni, de magatartásunkat igen. Olykor úgy véljük, hogy életünkkel valami jobbat is tudnánk kezdeni, ha még egyszer elölről kezdhetnénk. Az új környezetnél nagyobb szükségünk van új szellemi-lelki életre. Nem új állásra van szükségünk, hanem annak belátására, hogy új lehetőséget lássunk meg az eddigi munkánkban. A valóságos kikapcsolódás titka egyformán lényeges testi, lelki, szellemi egészségünk számára. A feszültség veszélyezteti jó hangulatunkat. Amikor érzelmi feszültség van bennünk, és ingerlékenyek vagyunk, azzal megrontjuk környezetünk lelki-szellemi atmoszféráját is. Belső nyugalmunkat ápolnunk kell. Tökéld el, hogy jövődet Istenre bízod. Hiszen Isten ad erőt terheink hordozására, bölcsességet a problémáink megoldására, és kegyelmet, hogy minden esemény által gazdagodjunk. D.Fos t e r / H e rol d - Ve t é s é s a r atá s 37/1 Az elmúlt év Elmúlt az év, és itt egy új megint, követnek, s várnak ismét tetteink. A keskeny út is vár és visz tovább, járjuk tovább az életiskolát. Majd háladal kel próbáink között, ha várnak is új harcok, börtönök. Mert háladásra lesz itt mindig ok... Kiér s Kinek? Már régen nem titok: Ki kőfal volt, lesz vár és menedék, Ki bűneinket elfedezte rég, Kihez tartozni holnap is öröm, Ki az út végén is előnkbe jön!
4
Füle L ajos
Sámuel próféta Nevének jelentése: Istentől imában elkért. A bibliai próféták sorát megnyitó, Isten által irányított férfi. Sok tekintetben egyedi az életútja az őt követő prófétákhoz képest. Isten szolgálatába nem saját felajánlkozása, vagy az Úr elhívása helyezte, hanem édesanyja fogadalmának teljesítése révén került erre a felelősségteljes, nehéz pályára. Sámuel működésének korszaka Sámuel működése Krisztus előtt kb. 1050-1010 közé tehető. Izrael a honfoglalás után a 12 törzs laza szövetsége formájában élt az Úrtól kapott területen. Ebben az időben valamiféle központi koordinációt a bírák láttak el. Izrael a honfoglalás óta eltelt kb. 200 évben lelkileg fokozatosan leépült, erejét a törzsek egymás elleni harca is apasztotta, idegen istenek (Baalok és Astarték) tisztelete, és az ezzel járó, Isten által utált kultuszok váltak gyakorlattá. Az Úr jelenlétének szimbólumát, a szövetségládát egy Silóban felépített templomban helyezték el. A vallási életet egy nagyon idős főpap, Éli irányította fiaival együtt. Ezek a fiúk borzalmas bűnöket követtek el folyamatosan: erőszakkal elvették az Úrnak szánt áldozati húst, korruptak voltak és az Úr házában szolgálatot teljesítő asszonyokat szexuális kapcsolatra kényszerítették. Isten meginti egy próféta által Élit emiatt, de Éli nem tud érvényt szerezni fiainál az Úr akaratának. Izrael létét egy Krisztus előtt 1200 körül velük együtt megjelenő, az Égei tenger környékéről kirajzott indogermán nép, a filiszteusok fenyegették. Be-betörtek Izrael területére, fosztogattak, elhurcoltak embereket, és elfoglaltak területeket. A Biblia beszámol róla, hogy elhurcolták a kovácsokat, hogy Izrael ne tudjon vas fegyvereket készíteni. Erre a korra esik Sámuel születése. Sámuel élettörténete Sámuel születésének és gyermekkorának leírása számomra az Ószövetség egyik legmeghatóbb lírai története. Adott egy valószínűleg jó módú család. Egy nagyon melegszívű, empatikus családfő, Elkána, és két felesége. Az egyiket, Annát az akkori kor legnagyobb szégyene sújtja: a gyermektelenség. Ezt a helyzetet a másik feleség, Peninna nem „hagyja ki”, és ahol csak lehet érezteti riválisával saját fölényét. Az apa melegszívűen a szenvedő felesége mellé állva próbál
5
ura lenni a helyzetnek. Az évenkénti silói utazás (a templomi imádkozás és áldozás) Annának ismétlődő kínszenvedést jelentett, gyermektelenségének szégyene és a másik feleség bosszantásai miatt. Mindenki örömmel falatozott az áldozati állatok húsából, Anna pedig nyelte a könnyeit. Nem sokat enyhítettek fájdalmán férje szerető szavai sem. Étkezés után Anna elment a templomba, és hosszasan, zokogva feltárta az Úr előtt bánatát. Hogy nyomatékot adjon kérésének, megfogadta Istennek, ha fiúgyermekkel áldja meg őt, azt felajánlja az Úrnak. Éli, aki már nagyon rosszul látott és hallott, ezért részegnek hitte a félhangosan imádkozó, síró as�szonyt. Miután Anna előtte is kiöntötte a szívét, Éli biztosítja arról, hogy egy év múlva az Úr teljesíti kérését. Egy év múlva a gyermek Sámuel tényleg megszületik. Anna, élete értelmét, legféltettebb kincsét, annak kb. három éves korában, az Úrnak tett fogadalmának megfelelően elviszi Silóba, és templomi szolgálatra átadja a gyermeket Élinek. Csodálatos az I. Sámuel 2. fejezetében olvasható hálaének, amit Anna ez alkalomból imaként mondott el. Érdemes elolvasni az egész imát. Itt csak a 8. verset szeretném idézni: „Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki”. Elképzelhető Anna szorongása is, amikor a mai óvodás kort alig elérő szeme fényét rábízza a közismerten velejéig romlott Éli családra. Isten Sámuelt nem csak megőrzi ebben a környezetben, de már kisgyermekként fontos üzenetet bíz rá Éli családjával kapcsolatban. A kisfiú Sámuel növekedett és szolgált az Úrnak a templomban. Bájos képben tudósít a Biblia arról, ahogy Anna gondoskodott róla: „anyja kicsiny palástot szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására.” Éli a családjában gyenge kezű volt, nem tudott rendet tartani, de azért az Úr nem bocsátotta el a szolgálatból. Élit az Úr méltónak találta arra, hogy közvetítse áldását Elkána családja részére: Annának kijelenti Sámuel születését, és az áldás következtében az Úr még három fiúval és két leán�nyal ajándékozza meg az anyát. Isten nem marad „adósa” Annának: egy felajánlott fiú helyett 5 gyermeket ad a családnak A főpapot fel tudta használni arra is, hogy irányítsa Sámuel fejlődését: megtanulja felismerni az Úr hívását, és azt, hogy az üzenet tartalmát akkor is hűen tovább kell adnia, ha az esetleg kellemetlen következményekkel járhat. (Az Úr Éli házát fenyegető ítélet hírét bízta Sámuelre.) Az idős főpap még példát mutat
6
arra is, hogy zokszó nélkül lehet fogadni az Úr végzését: „Ő az Úr. Tegye azt, amit jónak lát.” - mondta a gyermek Sámuelnek (I. Sámuel 3:8). . Sámuel felnőtt korában nagyon fontos szerepet tölt be Izrael életében, a három legfőbb méltóságot tölti be egyidejűleg: - főpap - bíra (bíró) - próféta. Egyedi a pályája: az utolsó bíra, és Mózes után az első próféta. Életének eseményeit ehelyütt a terjedelemre való tekintettel nem tudjuk részletesen ismertetni, csupán néhány fontosabb fejleményt tudunk felidézni. - „Az ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje..” (I. Sámuel 3:10). Ekkor kap Sámuel kijelentést Éli családjának pusztulására vonatkozóan. Ezt a kijelentést Sámuel Éli határozott kérésére szó szerint adja tovább a főpapnak. „Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből. És megtudta egész Izrael ... hogy az Úr prófétájául rendelte Sámuelt. Az Úr még többször is megjelent Silóban.” (I. Sámuel 3:19-21) - Meg kellett élnie, hogy az Úr szövetségládája a filiszteusok fogságában kerül, és beteljesedik Éli családján Isten ítélete, mindenki életét veszti. A láda hét hónapig marad a filiszteusok birtokában, Siló, mint szent hely is megszűnik, a láda Kirját Jearimba kerül, majd 20 évig ott marad. - A nép sóhajtozik az Úr után (I. Sámuel 7:2). Sámuel teljes szívből jövő megtérésre szólítja fel Izrael egész házát. Az Úr nevében utasítja a népet, hogy a bálványokat (Baalokat és Astartekat) távolítsák el maguk közül. Miután ez megtörtént összegyűltek Micpába, Sámuel imádkozott az Úrhoz, vizet öntött ki az Úr előtt, böjtölve tartottak bűnvallást Őelőtte. Sámuel pedig bírói funkcióba lépett. Imádsága és áldozása után Izrael fiai óriási vereséget mértek a filiszteusokra. (Sámuel ekkor 25-30 éves lehetett). - Az is el kellett szenvednie, hogy fiai hasonló bűnöket követtek el, mint korábban Éli fiai. (Talán gyakori prófétai utazásai miatt nem tudott eleget foglalkozni fiai nevelésével. Éli házában sem igen tanulhatott eredményes pedagógiai módszereket a család irányítására). Fiai tettei érvanyagot szolgáltattak az Isten akaratától elfordult népnek, hogy királyt követeljenek maguknak. Ebben a törekvésben a közvetlen isteni irányítás helyett a pogány népekhez való hasonulás törekvése jutott kifejezésre.
7
- Az Úr megbízásából, (aki megunta Izrael erőszakos követelődzését) de belső meggyőződése ellenére Sámuel felkente Sault Izrael királyává. Az Úr lelke betöltötte Sault, és környezete legnagyobb csodálkozására prófétákkal együtt prófétált. Sámuel - miután Saul felkent királyként első nagy győzelmét aratta az ammóniak felett - Gilgálba hívta össze Izrael népét, és ott választás útján is megerősíttette a királyi tisztségben. Saul méltatlannak bizonyult erre a méltóságra, ugyanis engedetlen volt: nem irtotta ki Amálek királyát (ezt Sámuelnek kellett megtennie), és életben hagyta a legszebb állatokat, valamint emlékoszlopot állíttatott magának. Sámuel mélyen és sokáig bánkódott Saul Isten általi elvettetése miatt (egész éjjel jajgatott haragjában - I. Sámuel 15:10), de ismét engedelmes volt: Betlehemben titokban felkeni Dávidot királlyá. Ez nem volt veszélytelen engedelmesség (I.Sám. 16:1-2): „Ha meghallja Saul, megöl engem” - mondja Sámuel az Úrnak az idézett igehely 2. verse szerint. A veszélyt tudatosan vállalva is engedelmeskedik az Úrnak. - Sámuel élete további, és egyben utolsó szakaszában végig kellett nézni, ahogy Saul üldözi Dávidot. Sámuel összehívja a népet, és bejelenti, hogy visszalép bírói tisztéből. A nép elismeri Sámuel megvesztegethetetlenségét, ő pedig ismét jelzi, hogy a király „kierőszakolása” Istenük elleni tett volt: „pedig Istenetek az Úr a ti királyotok” (I. Sám. 12:12) Amikor Saul halálra keresi Dávidot, az Sámuelhez menekül Rámába, ill. onnan Nájótba. Itt az Úr lelke révületbe ejtette a prófétákat, és a Dávidot kereső Saul-küldötteket, végül magát Sault is. Dávid így tovább tud menekülni. Sámuel haláláról így olvashatunk I. Sám. 25:1-ben: „Amikor Sámuel meghalt, összegyűlt egész Izrael, meggyászolták, és eltemették őt otthon Rámában.” - Még egyszer találkozunk Sámuellel, amikor Saul egy halottidézővel megidézteti. Az I. Sám. 28:3 szerint Sámuel halálakor „Saul pedig eltávolította az országból a halottidézőket és jövendő mondókat”. Amikor azonban Saul nagyon megijed egy filiszteus támadásról hallva, és mivel az Úr nem válaszol neki, szolgáival felkutattat egy halottidézőt, hogy Sámueltől kérjen tanácsot. Sámuel megjelenik, és megdorgálja a háborgatás miatt, majd kijelenti Izrael vereségét és Saul halálát. Sámuel élettörténetét összefoglalva azt látjuk, hogy születése egy szomorú szívű, meggyötört asszony imameghallgatásaként következett be. Pici gyermekkorától kezdve az Úr
8
házának közelében nőtt fel. Élete során sok nehéz döntést kellett hoznia. Bár nem mindig értette meg az Úr szándékait, néha nem is értett egyet ezekkel, de mindig engedelmesen követte az Úr parancsait. Isten iránti megvesztegethetetlen hűsége miatt nagy tekintélynek örvendett Izraelben, néha félelemmel várták megjelenését (pl. Dávid királlyá kenetésekor Betlehemben). Az egész Izrael tiszteletétől övezve temették el Rámában. A Zsoltárok 99:6-ban és a Jer. 15:1-ben Mózessel és Áronnal együtt emlegeti a Biblia. Az Ap. csel 3:24 és a Zsid. 11:32-ben azon próféták első tagjaként szerepel, akiknek sora ő utána már nem szakad meg. Sámuel egy Úrnak szentelt kisgyermekből az Úr iránti töretlen engedelmessége által nőtt fel az Ószövetség egyik legjelentősebb prófétájává. Élete során szoros kapcsolat fűzte két jelentős emberhez: Saulhoz és Dávidhoz. Az ő életüket is érdemes közelebbről megvizsgálni. Élete esszenciáját az I. Sám 3:19 adja meg: „Sámuel pedig felnövekedett, és az Úr vele volt, és semmit sem hagyott földre hullani beszédéből.” Schauer mann Henrik Hallelu... Adolf nagy darab ember, szúrós, fekete szemöldökei, és lapátnak beillő tenyerei vannak. Ám a szúrós szemöldökök alatt mindig mosoly ül az arcán, két hatalmas tenyere pedig olyan szeretettel simogatja a gyermekfejeket, mint a leggyengédebb anyai kéz. Egy alsó-bajorországi Kolping üdülőben ismerkedtem meg vele, ahol családjainkkal együtt három héten át sütkérezhettünk egy jó keresztyén közösség melegében. Adolfot már az első napokban mindenki megszerette. Csak úgy sugározta magából a békét és a derűt. Mindenkihez volt egy kedves szava, önfeledten hancúrozott a gyerekekkel, de azt is azonnal észrevette, ha valakinek problémája akadt, és igyekezett segíteni neki. Hamar összebarátkoztunk, és annak ellenére, hogy az én német tudásomból alig futja többre néhány száz szónál, ő meg egy kukkot sem tud más nyelven, kiválóan megértettük egymást. Megtudtam, hogy a Bubdesbachn mozdonyvezetője, hívő ember, akinek egész életét átjárja a hit bizonyossága és öröme. Egyszer a park árnyékos padján üldögélve az imádságról beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon szeret imádkozni, legboldogabb órái azok, amikor „kettesben lehet az Úrral”, vagy ahogy huncut mosollyal hoz-
9
zátette, amikor „összeölelkezhet vele”. Úgy beszélt, mint egy misztikus szent, ezért csodálkozva megkérdeztem tőle: Hogy fér bele egy mozdonyvezető életébe ennyi imádság? A család, a munka, a plébánián vállalt sokféle szolgálat mellett mikor van erre ideje? A szokásos mosollyal válaszolt: „Imádkozni mindig és mindenkor lehet, én leginkább a mozdonyon szoktam. Amikor száguld velem a gép, és én feszülten figyelem a jelzéseket, olyankor mindig érzem, hogy az Úr egészen közel van hozzám. Fogja a kezemet, valójában ő vezeti a mozdonyt. Vigyáz rám és az utasokra, én meg énekelek neki”. Míg ezeket mondta, két kezét maga elé tette, mintha a mozdonyban lenne, majd fejét felemelve a távolba nézett, és annyira átélte, amit mondott, hogy ott a park fái között, hatalmas basszushangján rázendített az ismert ifjúsági énekre: „Hallelu, hallelu, hallelu, hallelu, preiset den Herrn!” (Dicsérjétek az Urat!) A gyerekek abbahagyták a játékot, a beszélgetők elhallgattak. A sétálók megálltak, és előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban belekapcsolódtak Adolf zengő imádságába. Zengett a park. A hazautazásom napján autójával kivitt bennünket a vasútállomásra. Amikor a vonat elindult, a magasba emelte két kezét, és sugárzó arccal, az állomás zaját átütő, érces hangján ezt kiáltotta felénk: „Der Herr segne euch!” (Az Úr áldjon meg titeket!) Áldását azóta is hordozom. És ha Németországban járva elsuhan előttem egy vonat, mindig a mozdonyt fürkészem. Hátha Adolf vezeti, és átszellemült arccal, zengő basszushangján éppen azt énekli: „Hallelu, hallelu...preiset der Herrn!”
Ne félj
Dobos László „Ló a templomban” című köny vből
Előtted az út ködös, hófúvással teli, hideg huzat könnyezteti szemed, arcodat szántja ezernyi jégszilánk kemény próbákkal telt meg életed. Süvítő széltől nem hallod a halk hangokat, a hófelhő eltakarja előled a Napot, átfagyott, remegő kezed zsibbadása fáj, e dühöngő-morajló szél elnyeli sóhajodat.
10
És egyszer csak elcsendesül minden, életed egén felragyog a Fény, egy jól ismert, kedves hang leng körül: „Itt vagyok, gyermekem, ne félj!” Istened lehajol hozzád és szívére ölel, kipróbált hited igen becses szemében. Kitartásod, hűséged megjutalmazza, s Vele élhetsz - örök dicsőségben!
Fer enczi Gy ul áné
Zsóka Amíg valakire emlékezünk, az nem halott - mondta egy bölcselő. Így elevenedett meg számomra „Zsóka néni”, az egyik külvárosi iskola egykori tanítónője, míg fejfája előtt álldogáltam. Jó néhány évtizede egy nyáron fertőző májgyulladást kapott. Mindent elkövettek érte az orvosok, de valahogy alig gyógyult. Gyermektelen özvegy volt. Egyetlen öreg bátyja valahol Baranyában éldegélt, félbénán. Néhány kollegája látogatta Zsókát. A fertőző osztályon feküdt, ezért csak az ablakon adogathatták be virágaikat, s ezt-azt, amit ehetett, ihatott. Ám telt az idő, s múlt a nyár, tanártársai már az évnyitóra készülődtek, így elmaradoztak, s mert neki az osztálya volt a családja, egyre levertebb lett. Már-már depressziós. Egész nap maga elé nézett, vagy a fal felé fordult, s még annyit sem evett, mint addig. Az első tanítási napon kérette az úrvacsorát. Steril fehérbe öltöztettek, úgy mehettem be hozzá. Mint aki halni készül, élt a szent jegyekkel. Vigasztaló, bátorító szavaimra bólogatott, de szeme sem rebbent. Talán nem is hallotta őket. Már búcsúzni akartam a búcsúzótól, amikor az ablakkeretben megjelent az iskola legfiatalabb tanárnőjének mosolygós, szép arca. Ránk köszönt, majd beteg kolléganőjéhez fordult: - Mielőtt iskolába mennék, azt szeretném mondani, hogy nagyon fogsz nekem hiányozni - beintegetett és eltűnt. Zsóka néni szeme élni kezdett. Merev arca kisimult, váratlanul felült, és melegen megköszönte, hogy felkerestem. Két hét alatt meggyógyult. Gyökössy Endr e: Mai példáz atok című köny véből
11
Mondd el Jézusnak Jézusnak mondd el fájdalmadat, ha roskad vállad a terhek alatt, ha szíved bánattól, gondtól nehéz, ha napról napra több a szenvedés, mondd el Jézusnak! Jézusnak mondd el! Hogy bú-baj között szíved békét leljen és örömöt! Amitől félsz, remegsz, Őhozzá vidd! Szíved legtitkosabb félelmeit mondd el Jézusnak! Jézusnak mondd el! Ha így tettem én, váratlan segítség indult felém. Amikor az út már-már éjbe veszett, Ő, a Magasságos, kivezetett. Mondd el Jézusnak! Otto Bopp után németből fordította Túr mezei Er zsébet Ma élj a mának Az aggódó elme egy megosztott elme. Az aggódás rátelepszik a gondolatainkra, kiszívja az energiánkat, elvonja a figyelmünket és eltérít a célunktól. A Bibliában a leggyakrabban használt szó az aggódásra a görög „merimnate”, mely a „merimnao”-ból ered. A jelentése pedig: megosztani az elmét. Aggódunk a múlt miatt, amiatt, amit mondtunk, vagy tettünk, vagy éppen nem mondtunk, és nem tettünk. Aggódunk a jövő miatt: a holnapi teendők miatt, vagy amiatt, hogy mit hoz a következő évtized. Az aggódás a figyelmünket a jelenről a múltra, vagy a jövőre irányítja. A jelenre összpontosítani a figyelmünket nagy kihívást jelent. A következő sorokat segítségnek szánom, és magam is sokszor elolvasom: Ma a mának fogok élni.
12
A tegnap már elmúlt. A holnap még várat magára. Csak a ma marad számomra. Ezért, ma megélem a mai napot. Újraélni a tegnapot? Nem. Tanulok belőle. Irgalmat kérek hozzá. Örülök neki. De nem fogom újraélni. A nap már lenyugodott a tegnapi nap fölött. A nap még nem kelt fel a holnapra. A jövő miatt aggodalmaskodni? Ez nem vezet sehova. Egy futó pillantást érdemel és semmi mást. Ma nem tudok változtatni a holnapon, hogy mit hoz, nem tudom. Ma a mai napot fogom megélni. A ma kihívásaival a mára kapott erővel fogok szembenézni. A ma keringőjét a ma zenéjére fogom táncolni. A ma lehetőségét a ma reményével fogom ünnepelni. Ma. Ma nevetek, hallgatok, tanulok és szeretek. És majd ha eljön a holnap, újra ezt teszem. Hagyd a problémáidat Istenre. Neki nincs szüksége a mi segítségünkre vagy tanácsunkra. Kérlek, most ismételd utánam ezt a mondatot: „Ezennel ünnepélyesen lemondok arról, hogy mindent én irányítsak.” Az univerzumnak már van egy szeretetteljes, bölcs irányítója. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. (Zsoltárok 100:3) Ma x Lucado Álmok és víziók Az iszlám világban - Indiától a Közel-Keleten át Afrikáig - különös, tömeges jelenség tanúi lehetünk: Jézus álomban jelenik meg embereknek. Ezek az emberek a legkülönbözőbb társadalmi csoportokhoz tartoznak: egyszerű emberek, muszlim teológusok, muszlim erkölcsrendőrök, stb. Az álomban megjelenő Jézus (van akinél egy alkalommal, van akinél sorozatban) olyan mély benyomást tesz az érintettekre, hogy életük tel-
13
jes fordulatot vesz. Jézus követőivé vállnak, vállalva ezzel az életveszélyt. Egyesek közülük valóban életüket adják hitükért. Beszámolóik egybehangzóan tanúsítják, hogy az álmukban megjelenő Jézusból kisugárzó szeretet az, ami ellenállhatatlanul megváltoztatja életüket. Erről a jelenségről számol be Tom Doyle és Greg Webster Träume und Visionen című könyve, melyből az alábbiakban idézek néhány részletet (Brunner Verlag/Open Doors 4. kiadás 2014. ISBN 978-3-7655-4210-7). Az általa ismertetett történetek a valóságban megtörtént esetek, amelyek Egyiptomban, Iránban, Szaúd-Arábiában, Szíriában, Palesztinában, Jordániában és az USA-ban játszódnak le. Ezek között egy Iránban megtörtént, Miss Scharia c. epizódot szeretnék rövidítve közreadni. Az iráni 2009-es választásokon elkövetett csalások nagy felzúdulást váltottak ki, amit a hatóságok vérbe fojtottak. Az egész világot bejárta egy telefonnal felvett videó, amely egy 16 éves lány (Neda Soltan) halálát rögzítette, akinek életét egy orvlövész golyója oltotta ki. Szemtanúi közlés szerint a megkísérelt segítségnyújtáskor derült ki, hogy blúza alatt egy keresztet hordott. Ő volt egyike a nagy számú iráni keresztyénnek. Amerikában egy Hormoz nevű fiatalember moderátor az „Irán Alive!” című műholdas evangélizációs TV adásban. Ehhez az adáshoz „betelefonálás” (hotline) szolgálat is tartozik. Az egyik gyakori telefonáló az iráni titkosszolgálat egyik tisztje volt. Ez a Dina nevű hölgy dühödten támadta Hormozt: „Ti keresztyének mind a pokolba fogtok kerülni!”. Az iráni erkölcsrendőrség ilyen titkos ügynököket alkalmaz arra, hogy a Sharija ellen vétő asszonyokat felkutassa, megfigyelje és rendőrkézre adja. Ezeket a letartóztatottakat sokszor borzalmas kínzásoknak és megbecstelenítésnek vetik alá. Dina gyakori gyűlölködő telefonhívására Hormoz szeretettel próbált érvelni a keresztyénség mellett. Hormoz maga is lelkes iszlámhívő volt, de a forradalmat követő kegyetlen iszlám törvénykezés (Sharija) hamar lelohasztotta lelkesedését. Egy Kaliforniából érkezett nőbe lett szerelmes, és vele átköltözött Los Angelesbe. Itt többen megkísérelték, hogy Jézusról bizonyságot tegyenek nekik, de Hormoz nehéz diónak bizonyult, mert ő a velejéig meggyőződéses Mohamed-hívő volt. Egy napon aztán elfogadta Jézust, és beindította a fentebb már említett műholdas TV-evangélizációt, és telefonos szolgálatot. Ezzel a 75 millió iráni lakosból kb. 45 millió embert tudtak úgy elérni, hogy a helyi hatóság nem tudott beleavatkozni.
14
Adj Jézusnak egy hetet Nos térjünk vissza Dinához! Egyik nap közölte a telefonon, hogy özvegy édesanyja, aki egyedüli családtagja rákos beteg lett. Közösen elhatározták, hogy ma este véget vetnek életüknek. „Ezt azonnal meg fogjuk tenni a te TV adásod alatt. Kár, hogy csak én láthatlak, de te engem nem. Én és anyám a mennybe jutunk, amit rólad, nyomorult keresztyénről, és a hozzád hasonlókról nem lehet állítani. No, most mit mondasz?” „Ha mindenképpen öngyilkos akarsz lenni - válaszolta Hormoz - miért nem adsz Jézusnak egy hetet. Én imádkozni fogok érted, és ha egy hét alatt egyetlen imát sem hallgat meg, vagy egyéb módon nem cselekszik életedben, akkor felőlem öld meg magad!” Végül némi alkudozás után Dina belement ebbe a „játékba”. Hormoz elmondott egy imát: „Kedves Jézus,,,”, amit Dina kis habozás után elismételt. Az ötödik nap kora reggelén Dina lépéseket hallott a folyosón. Legrosszabbra gondolt: talán érte is eljött az erkölcsrendőrség, de édesanyja feje jelent meg az ajtónyílásban. „Anya, mit keresel itt? Hogy tudtál egyáltalán felkelni az ágyból?” Az anya elmondta, hogy az éjszaka óriási halálfélelem fogta el, és azon gondolkozott, hogy melyik imámhoz fordulhatna félelmével. „És akkor megláttam az arcát, ott a szobámban!” - mesélte az anya. „És melyik imám volt az?” - kérdezte Dina. „Dina, ez nem egy imám volt, az... Jézus volt!” Dina megdöbbenve bámult anyjára, aki folytatta: „ És most, pár perccel ezelőtt felébredtem, és a fájdalmaim eltűntek. Ismét tudok járni. Egészségesnek érzem magam.” Könnyek között beszélgetve láttak neki a reggelinek. Dina felhívta Hormozt, aki szeretettel érdeklődött hogyléte felől. „Hormoz - mondta - a múlt héten utánad mondtam azokat a szavakat, amiket előttem mondtál, azonban nem igazán vettem komolyan őket”. Dina folytatta: „Nem akartam, hogy Jézus legyen a válasz a kérdéseimre. Egész héten csak életem negatív dolgai jártak gondolataimban. Nyomorultul akartam érezni magam. De mindig olyan mély békesség járt át, és belenézve a tükörbe csodálkoztam a mosolygós arcomon. Anyám egészséges, Hormoz! Egészséges! Jézus mind az, amit ígértél. Köszönöm barátom.” Hormoz arról számol be, hogy „amit Dina átélt, az embereket olyan nyitottá tette az ima hatalma előtt, mint semmi más azelőtt. Dina igazából egy szót sem hitt abból az imából, amit utánam mondott, de Isten mégis cselekedett. Mostanában rendszeresen hívnak minket telefonon muszlimok, akik arra kérnek minket, hogy imádkozzunk értük.” Ehhez hasonló történeteket tartalmaz ez a könyv. Bemutatja, hogy Jézus szerete-
15
te napjainkban is ugyanolyan reális erő, mint amilyen 2000 évvel ezelőtt is volt. A könyv által idézett néhány statisztikai adat: - Forrás: David Garrison „Church Planting Movements (2003-as ada- tok). Világméretű éves növekedési ráták evangéliumi keresztyének 2.6 % hagyományos felekezetek 1.2 % világ népesség 1.2 % az iszlám 1.9 % (az iszlám magas rátája a nagyobb népességnövekedésből adódik) - Forrás: „World Christian Encyclopedia 2000” Évente 950 ezer ember tér át az iszlám vallásra Évente 2.7 millió ember válik keresztyénné Ebből adódóan minden iszlám áttérőre kereken 3 keresztyén megtérő jut. - A világ lakosságának 85 %-a részére létezik anyanyelvű Biblia. - Iránban 7 és 9 millió ember nézi a műholdon keresztül sugárzott keresztyén adásokat. Megjegyzés: A könyvben szereplő álmok és látomások talán meghökkentőek a 21. század embere számára. Tisztán kell látnunk, hogy itt nem az okkult mesterkedésekben alkalmazott álom magyarázatokról van szó. A szerző csak szigorúan ellenőrzött valóságos eseményeket ismertet. Gondoljuk meg, hogy Isten az Ószövetségben és Újszövetségben is több ízben szólt a hozzá közelállókhoz (próféták, apostolok, Mária, József ), de pogányokhoz is (pl. Fáraó, Nabukodonozor). Schauer mann Henrik - kivonatos fordítás A nyolc éves fiú imája A nővérem súlyos beteg lett. A családdal együtt a kisfiam is minden este imádkozott nagynénje gyógyulásáért. De hosszú hetekig alig javult a beteg állapota. A fiam minden imája után megkérdezte: „Jobban van már?” - „Még mindig nincs jobban?”
16
Miután a válaszom hosszú ideig „nem” volt, elfogyott a türelme, és mérgesen így kiá ltott: „De sok időre van szüksége a Jóistennek! Nem tudja, vagy nem akarja meggyógyítani?” Ó, milyen sok ember szenvedett már hajótörést ezen a kérdésen: „Nem tud, vagy nem akar?” Úgy gondolják, hogyha nem tud, akkor nem mindenható, ha pedig nem akar, akkor nem a szeretet Istene! Azt szeretnék, hogy imájukra minél gyorsabban, és kérésüket teljesítve válaszolna Isten. Erre az égető kérdésre csak Isten maga, az Ő Igéje által adhat megnyugtató választ: „Biz ony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utjaitok nem az én utjaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a Földnél, annyival magasabbak az én utjaim a ti utjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Ézs 55,8-9). A kisfiam még nem érthette meg Isten javunkat munkáló akaratát, de te, kedves Olvasóm, bizonyára megérted, és szívből kívánom, hogy el is tudd fogadni azt! H. H - Ve t é s é s a r atá s 2 012 /1. Ne add fel a szeretteiddel kapcsolatban! Joyce Meyer unokájának a bizonysága. „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Filippi 1:6) Amikor 18 éves lettem elköltöztem otthonról, pedig semmiképpen nem mondhatom, hogy nehéz életem lett volna. Nagyszerű családom van. A nagyszüleim Joyce és Dave Meyer, tehát egyértelműen úgy nőttem fel, hogy tudtam, mi a helyes és mi a helytelen. Azonban mégis a függetlenséget választottam; összepakoltam a dolgaimat, és egyszerűen nem mentem haza. Néhány évvel korábban, a középiskola első évében egy új baráti körhöz csapódtam. Gyakorlatilag minden időmet velük akartam tölteni, és olyan dolgokat csinálni, amit a családom ellenzett. Mire elköltöztem otthonról, addigra már dohányoztam, ittam és kokaint is használtam. Végül mindenféle drogot kipróbáltam, amit csak el tudtok képzelni. De nem csak használtam, hanem árultam is. Többször börtönbe kerültem emiatt. Amit lehet, mindent megtettem azért, hogy egyre távolabb kerüljek Istentől.
17
Volt egy albérletem, ahová a barátom, Nate, is beköltözött. Együtt ittunk és együtt drogoztunk. Mindenünket egyenlően megosztottuk egymással. Abban az időben a drog fontosabbá vált számomra, mint bármi más, és ez rengeteg problémát okozott. Nate-tel mindig más lakásba kellett költöznünk, mert mindenhonnan kirúgtak minket, amiért hangosak voltunk. A szomszédjaink számtalanszor kihívták a rendőrséget miattunk. Szinte megszokott dolog volt, hogy rendőrök jöttek hozzánk, megbilincseltek, és kábítószer után kutattak. Egyik este nagyon magam alatt voltam. Veszekedtünk Nate-tel, és elegem lett a rendőrségi ügyekből is. Akkor már évek óta nem beszéltem Istennel, de azon a ponton elkezdtem imádkozni, és Isten azt mondta, ha most azonnal nem megyek haza a szüleimhez, akkor már soha többé nem fogok. Hajnali háromkor felhívtam anyukámat, majd apukám eljött értem. Nem mondom, hogy a szüleim repestek az örömtől, hogy hazatértem. Korábban voltak hiányosságaim az őszinteség terén, és rengetegszer hazudtam nekik. Senki sem bízott meg bennem. Egy öcsém és két húgom van, akik nem akartak tudomást venni rólam. Bezárkóztam, hónapokig szinte ki sem mentem a szüleim házából. Azután, elkezdtem gyülekezetbe járni, munkát kerestem, és közmunkát is végeztem a korábbi drogügyek miatt. Miközben én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem az életem, Nate heroin túladagolásban meghalt. Tudtam, hogy én is lehettem volna a helyében. És azt is tudtam, hogy teljesen bele kell vetnem magam Isten Igéjébe, és hogy nem nézhetek vissza. Annak ellenére, hogy rengeteg energiát fordítottam arra, hogy elfussak Isten elől, Ő mégis megmutatta nekem, hogy törődik velem. Soha többé nem fogok kételkedni a szeretetében. Mára csodálatos kapcsolatom van Vele. El sem tudom képzelni, hogy úgy hozzak döntést az életemmel kapcsolatban, hogy előtte ne mennék Hozzá. És el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy adott nekem egy második esélyt és egy teljesen új életet. Ámulatos, hogy mennyi mindent kaptam, mióta az Ő útját járom. Másfél évvel azután, hogy hazaköltöztem, a gyülekezetben megismerkedtem Tanna-val, aki a feleségem lett. Három éves kisfiúnk a legcsodásabb
18
gyerek a világon. Minden nap alig várom, hogy hazaérjek és vele legyek. Az egész családom bizalmát is visszanyertem. Februárban megkértek, hogy osszam meg a bizonyságomat egy Joyce Meyer konferencián. Nem szeretek emberek előtt beszélni, így nagyon izgultam. Azonban, nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a nagymamám felkért. A lábam remegett, de Isten megsegített, és tudtam, hogy vannak ott olyanok, akiknek pont arra van szükségük, hogy hallják, amit mondok. Bár olyan családban nőttem fel, ahol minden Istenről szólt, valahogy soha sem sikerült személyes kapcsolatba kerülnöm Vele. Mind ahányszor bajba kerültem, az anyukám megpróbált visszarántani, azonban, vannak olyan gyerekek, akiknek maguknak kell megtanulniuk a leckét - én egy ilyen gyerek voltam. A konferencián a Példabeszédek 22:6-ot osztottam meg, ami így szól: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Ez Istennek egy hatalmas és bátorító ígérete. Ha a gyermekedet, vagy más szerettedet próbálod Isten követésére tanítani, - és az illető mindent megtesz azért, hogy minél távolabb kerüljön Tőle - ne csüggedj el. Ne veszítsd el a reményt. Imádkozz tovább. Tedd azt, amire a Szent Lélek vezet, azután hagyd Isten kezében a dolgot. Ő nagyon szereti a szerettedet és mindent megtesz érte. Ne add fel a szeretteiddel kapcsolatban! Joyce Meyer Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott, egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs. metodista.hu Ezután istentiszteleteink hanganyaga is meghallgatható a honlapon! A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni. Tá m o g a t á s Amennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti: 10402427-50485348-54531009
19
Istentől megáldott, békés, örömteli új évet kívánunk!
20