Felnőt tképzési hírlevél
A Felnőttképzők Szövetségének lapja
2008. december
Köszöntő Felnőttképzési 1x1
Elindul a felnőttképzési 1x1 projekt
Képzőknek szóló tudnivalók a Felnőttképzési 1x1 honlap használatához Kitekintő
Gazdaságunk tele
Tartalom
Felhívás Vendégoldal 40 éves a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Képző-művész Melléklet
Szabó Magda: Abigél
www.fvsz.hu
Köszöntő
Köszöntő Mire Hírlevelünk megjelenik, belépünk az év talán legszebb, legnyugalmasabb időszakába. Advent közelít. A várakozás időszaka, amikor – ahogy mondani szokták – ünneplőbe, díszbe öltöztetjük a szívünket. Idén sokaknak, sokunknak nehezebb lesz a közelgő karácsonyra figyelni. Hiszen amikor megszokott életszínvonalunk, netán létbiztonságunk, munkahelyünk kerül veszélybe, eltörpül annak a fontossága, elég egyenes-e a fa, nem reped-e ki a bejgli, és örül-e majd Margit néni a kötött kabátnak. Nehéz, egyre nehezedő időket élünk. Kipukkadni látszik a korlátlanul növekvő fogyasztás, a nyakra-főre osztogatott hitelek, a minden lehetséges módon ránk tukmált új és még újabb, akciós és még akciósabb műszaki és egyéb cikkek színes lufija.
Baj-e ez? Persze, hogy baj. Nagy baj annak, akinek valóban a megélhetése kerül veszélybe. Vannak ilyenek éppen elegen. A nagy többség azonban „csupán” az eddig megszokott életszínvonalát félti. Mint az a titkárnő, aki az egyik kereskedelmi tévéadó válságot illusztráló híradásában kétségbeesve nyilatkozta: Most akarta a hároméves Suzukiját újra cserélni, de mivel nem kap hitelt, ebből semmi nem lesz.
2008. december
erre szoktak hivatkozni azok, akiknek nem kell nap mint nap nyolc órát lehúzni a futószalag mellett. Mégis: egyre többen vagyunk, akik az elmúlt években fokozatosan megcsömörlöttek az erőltetett (és ránk erőltetett), minden határon túl növekvő fogyasztástól. Érdemes elgondolkodni rajta: nem lehet, hogy ez a gazdasági válság segít egy kicsit visszazökkenni a normális kerékvágásba? Hogy a világ visszaáll egy olyan szintre, ami a fenntartható növekedést jelenti? Hogy nem próbálnak meg hamis családi idillel, mosolygó megmentőként készpénzt nyújtó angyallal rávenni bennünket: ha új ruhára vágyunk, vegyünk fel hitelt 420% THM-mel? Hogy ismét becsülete lesz a tárgyaknak, vigyázunk az autónkra, a telefonunkra, ne adj’isten a cipőnkre is, mert nem fogunk tudni újat venni? Ha innen nézzük, kiderülhet, legtöbbünknek nincs is olyan nagy oka a kétségbeesésre. S hogy a karácsonyban tényleg nem az a legfontosabb, elég egyenes-e a fa, és kireped-e a bejgli. Az meg még kevésbé érdekes, tudunk-e Margit néninek kötött kabátot venni. Lehet, hogy egy kézzel írt ételrecept-könyvnek, vagy egy szívből jövő ebédmeghívásnak jobban fog örülni. És így talán mégiscsak sikerülhet díszbe öltöztetni a szívünket. Mert az advent és a karácsony erről szól.
Békés, boldog ünnepet mindnyájunknak! -KCR -
Felnőttképzők Szövetsége
És itt megállhatunk egy pillanatra. Miért is kell egy hároméves, magas műszaki tartalmat képviselő autót újra cserélni? Mert már nem működik? Dehogynem. Elhasználódott? Hacsak nem tettünk bele évente legalább 80–100 000 km-t, biztosan nem. Mert annyival szebb vagy jobb az újabb? Legfeljebb divatosabb, trendibb, hype-oltabb. De megér ez pár millió forintot és sok évre prolongált eladósodást? Akkor mégis miért? Miért kell egy átlagos, középosztályhoz tartozó fiatal nőnek tragédiaként megélni, hogy nem lesz vadonatúj kocsija? A válasz egyszerű. Évek óta sulykolják belénk a médián keresztül: Fogyassz! Dobd ki az előzőt, vedd meg az újat! Nem baj, hogy az elhajított régivel hulladékot termelsz, pedig így is majdnem belefulladunk a szemétbe. Nem baj, hogy a feleslegesen ránk tukmált új gyártásához mennyi nyersanyagot és energiát használtunk el a nem túl bőséges készletből. Mindez nem számít, hiszen így a termelés és a gazdaság pörög, ontva a profitot a pénzemberek zsebébe. És ez a lényeg. Persze világos, hogy a pezsgő gazdaságból a kisember is profitál, hiszen – a példánál maradva – ha van autógyártás, munkát adnak az autógyárak. Éppen 2
Miről is olvashatunk a Hírlevél mostani számában? Természetesen lesz szó az előbb említett gazdasági helyzetről, ami valamiképpen mindannyiunkat érint. Olvashatunk az újrainduló tagozatokról, találunk rövid beszámolót az NJSZT születésnapi ünnepélyéről, de a legnagyobb terjedelmű anyag az FVSZ egyik legfontosabb projektjéhez kapcsolódik: részletes beszámoló készült a Felnőttképzési 1x1 programról. A Mellékletben most is megtalálhatók a legfontosabb jogszabályok, és nem maradt ki a Képző-művész sem. Természetesen a Szövetség életéről, munkájáról is tudósítunk Mi újság a Szöcetség utcában? rovatunkkal. Amint a címlap is sugallja, a fagyos és sötét téli estéken kellemes társ lehet a duruzsoló kályha. Kuporodjunk hát mellé egy kényelmes fotelba, kezünk ügyében egy csésze forró teával, és lapozzunk bele a Hírlevél legújabb számába! Kellemes és hasznos időtöltést kíván A Szerkesztőbizottság
Felnőttképzési 1x1
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
2008. december
ELINDULT A FELNŐTTKÉPZÉSI 1x1 PROJEKT
A program tervezett időtartama 18 hónap, 2008. januárjától 2009. júniusáig. A Felnőttképzési 1x1 projekt célcsoportjai: Elsődleges célcsoportok: – tanulni vágyó felnőttek, külön figyelemmel a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűekre, nevezetesen az alacsony iskolai végzettségűekre, a fogyatékkal élőkre és a munkaerőpiacra visszatérni kívánó, jelenleg gyesen, gyeden lévő nőkre.
Másodlagos célcsoportok: – felnőttképzést folytató intézmények, – munkáltatók, – a foglalkoztatást és képzést segítő szervezetek és azok munkatársai. A rendszer egymással szoros kapcsolatban lévő részekből áll:
I. Felnőttképzési 1x1 honlap Az internet alapú portál tartalmazza a felnőttkori tanulással kapcsolatos általános információkat, a legfontosabb szakképzési, felnőttképzési és foglalkoztatási fogalmakat, a vonatkozó jogszabá lyok hivatalos és értelmezett szövegét, a pályaválasztást és pályakorrekciót segítő információkat, illetve a rendelkezésre álló interaktív felületeken (fórumok, vendégkönyv) segíti az eligazodást a hazai felnőttképzés nem mindig könnyen áttekinthető rendszerében. Az oldal tartalmát folyamatosan frissítjük, biztosítva ezzel az állandó naprakészséget. A portál másik eleme, a felnőttképzést folytató iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli intézmé nyek aktuális képzési kínálata. A folyamatos karbantartott és frissített adatbázis segíti a tanulni vágyót, a képzési lehetőséget kereső intézményt a számára leginkább megfelelő képzés, képző kiválasztásában. Az akkreditált képzési intézmények ajánlatai ingye nesen, saját feltöltéssel kerülnek az adatbázisba, ahonnan az érdeklődő felhasználóbarát, keresőrendszer segítségével tekintheti át a teljes OKJ-s szakmai, nyelvi, valamint a munkavállaláshoz, munkavégzéshez szükséges egyéb programjavaslatokat. 3
Felnőttképzők Szövetsége
Az európai uniós csatlakozás óta Magyarországon is kiemelt fontosságú az élethosszig tartó tanulás, melynek egyik formája a felnőttképzés. Ennek népszerűsítésében meghatározó szerepet vállalt az FVSZ az elmúlt években: 2004-ben egy kétnapos országos konferenciát rendezett Foglalkoztatás és felnőttképzés címmel, 2005-ben a felnőttképzést népszerűsítő füzettel (Felnőttképzési 1x1) és a hozzá kapcsolódó honlappal (lépéselőny.hu), 2006-ban a Felnőttképzési programok készítésével, 2007-ben pedig a Felnőttképzés az új OKJ rendszerében című konferencia- és tréningsorozattal. A szakmapolitikai alapdokumentumok kiemelt célként kezelik a foglalkoztatás és a képzés összhangjának erősítését, ennek eredményeként az elmúlt években a felnőttképzés rendszere is, és a jogszabályok is óriási mértékű változáson mentek keresztül. E változást nem könnyű nyomon követni az érintetteknek. Az Felnőttképzők Szövetsége (FVSZ) fontosnak tartja az Európai Unió által is megfogalmazott ajánlást, miszerint minél több felnőtt korút kell bevonni a képzésbe, és ezáltal be- vagy visszajuttatni a munkaerőpiacra. Felnőttképzési 1x1 programunkkal olyan komplex rendszer létrehozását és folyamatos működtetését vállaltuk, melynek célja, hogy a tanulni vágyó felnőtteket naprakész, személyre szabott információkkal lássuk el. A komplexitás a program fontos jellemzője, fenntarthatóságának záloga: nemcsak megterveztünk és létrehoztunk egy adatbázist, de gondoskodunk annak folyamatos működéséről.
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
II. Felnőttképzési 1x1 című időszaki kiadványok
A honlap a www.felnottkepzesi1x1.hu címen ér hető el. A Felnőttképzési 1x1 honlap tartalmaz: • képzéskeresőt, • intézménykeresőt, • keresést az OKJ-ben, • jogszabályokat és azok magyarázatát, • fogalmak, szakkifejezések gyűjteményét, • támogatási lehetőségeket, • pályázatfigyelőt, • európai uniós kitekintőt, • információkat a felnőttkori tanulásról, • linkgyűjteményt, • vendégkönyvet, • fórumot. Bízunk benne, hogy a honlap az új Országos Kép zési Jegyzékben való eligazodáshoz is segítséget nyújt, mind a képzéskeresőknek, mind a képzőknek.
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
A már működő elektronikus felnőttképzési információs rendszerek egyik problémája, hogy egyes célcsoportokhoz nem érnek el. Ez az akadály csak nyomtatott információs anyagok elkészítésével és gondos célba juttatásával küzdhető le. A kiadványok az internetes portál szakmai anyagához kapcsolódva a célközönség elérésében, megszólításában, motiválásában segítenek. A foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek közül három kiemelt célcsoportnak készülnek kiadványok: az alacsony iskolai végzettségűeknek, a fogyaték kal élőknek és a gyesen, gyeden lévő kismamák számára. A füzetek az általános felnőttképzési információkon (foglalkoztathatóság és képzés kapcsolata, alapfogalmak, jogi és támogatási keretrendszer) túl bemutatják az adott célcsoportra vonatkozó speciális szabályokat, támogatási lehetőségeket, tippeket adunk és néhány rövid riportban pozitív példákat is közvetítünk. A program keretében a kiadványokat naprakészségük biztosítása érdekében félévente 10–10 ezer példányban, 20 oldal terjedelemben, összesen három alkalommal juttatjuk el a célcsoportokhoz. 2008 nyarán, az első kiadványok megjelenése után több, a témában jártas szakember jelezte, hogy a füzetekben logikusan összerendezett információ számára is tudott újdonságot nyújtani. A munkaügyi központok vezetői kiemelték: fontos eredmény, hogy a szöveget a hivatalos nyelvhez nem szokott emberek számára is sikerült érthetően megfogalmazni. A Felnőttképzési 1x1 alapfokú iskolai végzettsé gűeknek című füzetben azokhoz szóltunk, akik valamilyen okból nem fejezték be általános iskolai vagy középiskolai tanulmányaikat, és úgy érzik, hogy felnőttképzés keretében ezt pótolniuk kell. Kérdés-felelet formájában áttekintettük a célcsoport szempontjából legfontosabb tudnivalókat, jogszabályokat, majd értelmeztük is azokat. Végül néhány jó példát is bemutattunk. Az országon belül három régióban terjesztettük ezt a kiadványt. 1. Ózd és környéke, név szerint: Ózd, Farkaslyuk, Újireg, Varsád, Uppony, Borsodszentgyörgy, Hangony, Domaháza, Kissikátor, Putnok, Dubicsány, Arló, Nekézseny, Mány, Bükkmogyorósd, Csernely, Lénárddaróc, Sajónémeti, Sajópüspöki, Bánréve, Hét, Sajómercse, Sajóvelezd, Királd, Borsodbóta, Sáta, Járdánháza, Borsodnádasd, Gömörszőlős, Kelemér, Serényfalva.
4
2. Baranya megyében a következő településekre jutott el ez a füzet: Belecska, Diósberény, Értény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Koppányszántó, Magyarkeszi, Miszla, Mucsi, Nagykónyi, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szakály, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád. 3. Fejér megyében a velencei Humán Családsegítő Szolgálat segítségével Velence, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Nadap, Sukoró, Pákozd, Zichyújfalu, Kápolnásnyék lakosaihoz kerültek a kiadványok. Felnőttképzési 1x1 fogyatékkal élőknek című kiadványunkat elsősorban azokhoz a szervezetekhez juttattuk el, amelyek a fogyatékkal élők elhelyezkedését segítik, illetve a felnőttképzésben való részvételükhöz nyújtanak támogatást. A füzet tájékoztatja a munkába állni kívánó, illetve tanulni vágyó megváltozott munkaképességűeket a lehetőségeikről, támogatási formákról. Rövid, érthető magyarázatokat ad a célcsoportot érintő jogszabályokról. A Felnőttképzési 1x1 gyesen, gyeden lévőknek szóló füzetünk terjesztésébe bevontuk a védőnői hálózatot. Ezen kívül a VÉDŐNŐ című folyóirat szeptember/októberi számával az előfizetők is megkapták a kiadványt. Ezt az országos megjelenésű újságot 4000 példányban adják ki. A füzet sikerét mutatja, hogy a munkaügyi központok és a családsegítő szolgálat is olyan hasznosnak tartotta, hogy kisebb példányszámban ők is kértek a kiadványból. Sikere nem meglepő, mert rendszerezi a gyesen, gyeden lévőknek szóló speciális tudnivalókat a felnőttképzésről, a pénzbeli juttatásokról, illetve a tanulási támogatás formáiról. A kiadványok szerkesztésénél szem előtt tartottuk azokat a tudnivalókat, amelyek nem célcsoport-
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
specifikusak, tehát mind a három kiadványban részben vagy egészben szerepeltetni kell őket. A jogszabályok közül kiemelt figyelmet fordítottunk a Foglalkoztatásról szóló törvény legfontosabb részeire, például az aktív eszközökre, az ellátásokra, a képzések támogatására. A Felnőttképzésről szóló törvényből elsősorban a felnőttképzési szerződésről, a felnőttképzési támogatásokról, valamint a Normatív támogatásról ejtettünk szót. Külön fejezetben taglaltuk a képzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges tudnivalókat. Szó volt itt a felnőttképzés rendszeréről, így például az államilag elismert képesítések fogalmáról, az egyes képzések bemeneti követelményeiről, a vizsgák lebonyolításáról. Fontos szerepet szántunk azoknak az ismereteknek, amelyek a felnőttképzési piacon segítenek eligazodni, így részletes szempontrendszert adunk a felnőttképzést folytató intézmények kiválasztásának segítéséhez (jogszerű működés, minőség vizsgálata, akkreditáció, azonos képzési ajánlatok összehasonlítása, képzési díjak értelmezése) is. Vélemények a füzetek első kiadása után Bárdos Géza, aki az ózdi Munkaügyi Központ vezetőjeként jól ismeri a térség munkaerő-piaci kínálatát, örömmel fogadta nemcsak az alacsony iskolai végzettségűeknek szóló kiadványt, de a fogyatékosoknak és a gyesen-gyeden lévőknek szólót is. Segítségével tervezték meg munkatársaink a kiadvány eljuttatását a térség településeire. Bencsicsné Tóth Krisztina, a tamási Munkaügyi Központ kirendeltség-vezetője elmondta, hogy a munkanélküliség ebben a térségben is nagy probléma, ezért üdvözölte a kiadvány létrejöttét. „Azon túl, hogy hasznos és nagyon könnyen kezelhető a célcsoport számára, hiánypótló kiadvány is, régóta szükség lett volna erre. Ilyen és ehhez hasonló fü5
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
zetek terjesztésében tudunk segíteni, hiszen ez is a feladata a kirendeltségeknek” – mondta a vezető munkatársunknak. Javaslatára a tamási baba-mama klubba is eljutott a kismamáknak szóló füzet. A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Csordás Ágnes a következőket írta a kiadványról: „Köszönöm megkeresését és a hozzánk eljuttatott igazán hiánypótló kiadványt. A védőnők, ha a településekre eljutnak a füzetek, bizonyára szívesen átadják az érintetteknek.” A projekt eddigi kommunikációja • 2008. július első kiadványok 3x10 ezer darab, • 2008. október 16–17. HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok. Az itt készült képeket megtekinthetik a www.felnottkepzesi1x1. hu honlap Hírek menüpontjában. • 2008. november 6. „Együtt a rehabilitációért” Regionális Rehabilitációs Állásbörze, • 2008. november 10–14. társadalmi célú hirdetés a NAP-KELTE reggeli adásaiban,
2008. december
• 2008. november 15-től a társadalmi célú hirdetés Magyar Televízió m1 teletext 771. oldalán (2 oldalas), ami Interneten is elérhető a www. teletext.hu/uj oldalon. Tisztelt Képzők! Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak, akik már éltek a honlap adta lehetőséggel, hogy megjelentek portálunkon kínálatukkal, és szeretettel várjuk azokat, akik még ezután kapcsolódnak be projektünkbe. www.felnottkepzesi1x1.hu A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja a Munkaerőpiaci Alapból. -DIA továbbiakban kedvcsinálóként álljon itt néhány fontos tudnivaló képzőknek a honlap használatához!
Felnőttképzési 1x1 Képzőknek szóló tudnivalók a Felnőttképzési 1x1 honlap használatához Képzők regisztrációja A weblap ingyenes hirdetési felületet nyújt képzők számára, ahol elhelyezhetik képzéseiket. Ehhez regisztrálni kell! A regisztráció során kap egy e-mail üzenetet, amiben a felhasználóneve és a jel szava olvasható.
Felnőttképzők Szövetsége
Ezután az Adataim me nüpontban ki kell tölteni a szükséges adatokat. A (*)-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
Amennyiben nem kíván többet hírlevelet kapni, vegye ki a pipát a jelölő négyzetből! Itt lehetséges a jelszó meg változtatása is. 6
Az Adataim űrlap magyarázatokkal:
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
A Kitöltési útmutató jelö lőnégyzet bekapcsolásá val rövid információt ka punk a kitöltendő mezőre vonatkozóan! Az Adataim űrlap bekapcsolt Kitöltési útmutatóval: Majd a Képzéseim menüpontban vihet fel új képzéseket, illetve módosíthatja a már meglévőket. A (*)gal jelölt mezők kitöltése kötelező. Alapértelmezésben a hir detések csak akkortól és csak addig láthatók a képzést keresők számára, amíg az érvényességi idő be esnek. Amennyiben azt szeretné, hogy a hirdetése mindig látszódjon, jelölje be az „Érvényességi idő szakon kívül is megjelenő hirdetés” jelölő négyzetet. Az alábbiakban a Képzéseim adatlapot láthatják részletekben a bekapcsolt Kitöltési útmutatóval.
A hírlevél működése Képzésről szóló hírlevelet a regisztrált képzők küldhetnek saját képzéseikről. A képzés rögzítése után a Képzéseim listában található Hírlevél gomb indítja el az automatikus hírlevél küldését. A képzésről rövid tájékoztató adatokat tartalmazó hírlevelet az adott régióban regisztrált minden képzést kereső megkapja, aki az adatlapján bejelölte a „Hozzájárulok, hogy az oldalon hirdető intézmények hírlevelet küldjenek” szolgáltatást. A meghirdetett képzésről csak egy alkalommal lehet hírlevelet 7
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
2008. december
Felnőttképzők Szövetsége
küldeni. Amennyiben a „Képzés kezdete” vagy a képzés hirdetésének érvényessége megváltozik, ismét lehet a képzésről hírlevelet küldeni. Ez egy kényelmi funkció azért, hogy ne kelljen ugyanazt a képzést többször rögzíteni egy későbbi dátumú hirdetés esetén – ilyenkor elég csak a megfelelő dátumokat átírni. Az automatikusan elküldött hírlevél szövege a következő (a <% %> jelekkel határolt szövegrész a képzés megfelelő adataival lesz kitöltve):
Kedves Tanulni Vágyó! A www.felnottkepzesi1x1.hu weboldalon regisztrált partner intézményünk új képzést hirdet az Ön régiójában. A meghirdetett képzés legfontosabb adatait az alábbiakban olvashatja: 8
A képzés neve: <% trainingname %> A képzés kezdete: <% trainingstart %> A képzés típusa: <% trainingtype %> A képzés helye: <% trainingaddress %> A hirdető intézmény neve: <% institutename %>
www.fvsz.hu
Felnőttképzési 1x1
A képzésről bővebb információkat a www. felnottkepzesi1x1.hu weboldal Képzéskereső menüpontjában olvashat. Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, módosítsa személyes beállításait az Adataim menüpont segítségével! Üdvözlettel: felnottkepzesi1x1 --Ez egy automatikusan generált üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá! --Összeállította: Dóczi Ilona
9
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Kitekintő
2008. december
Kitekintő Gazdaságunk tele Az idei őszt nem csak a szokásosnál barátságtalanabb időjárás tette borússá. Először csak a nagyon hozzáértőket aggasztották az amerikai bankok bedőléséről érkező hírek – mi, gyanútlan többség, legfeljebb átfutottuk az erről szóló híreket, hiszen Amerika, ugyebár, messze van… Aztán lassacskán kiderült: ezt sem ússzuk meg. Olyannyira nem, hogy sokak szerint ezek a napok-hetek generációnk legmeghatározóbb időszakaként vonulnak majd be a gazdaságtörténetbe, a brókerek és közgazdászok pedig nagypapakorukban is emlegetik majd: Tudod, kisunokám, ez abban az évben volt, amikor gyászba borult a tőzsde, a bankrendszer kis híján összeomlott, magával rántva a nemzeti valutát és a nemzetgazdaságot is… A legbizonytalanabb napok elmúltával megnyugtatóbb hírek jöttek: a nagyon nagy veszély talán elmúlt, megérkeztek a mentőövek, megmenekül a forint. Sokakhoz azonban most kezdett igazán begyűrűzni a válság: a valuta- és devizakonverziós táblázatok, amelyek eddig szép csendesen elbújtak egy-egy weboldalon, meg a bankok hirdetőtábláin, hirtelen a legolvasottabb hírek közé léptek elő. Lassacskán mindenki rájött, hogy a forint gyengülésével párhuzamosan a törlesztőrészletek az egekbe szökhetnek – no persze, ha devizaalapon vették fel őket. Ez bizony már húsbavágó volt. A bankok is sündisznóállást vettek fel: bár a túlköltekezésre csábító felhívások még ömlenek a kereskedelmi adók reklámszüneteiben, a devizaalapú hitelnyújtást kurtán-furcsán beszüntették a pénzintézetek, és a kérelmezők hitelképességét is az eddigieknél aggályosabban veszik górcső alá.
Felnőttképzők Szövetsége
Aztán a foglalkoztatás alakulásáról érkeztek egyre aggasztóbb híradások: elbocsátások itt, leépítések amott, és még koránt sincs vége. Rá kellett döbbennünk: itt sokkal többről van szó, mint egy kis át-
meneti mélyrepülés a tőzsdén, múló árfolyam-ingadozás, némi pánikkal körítve. Nem, ez már valódi gazdasági visszaesés, hiszen a pénzpiac folyamatai azonnal és kegyetlenül érintették a reálgazdaságot is. A bankárok büszkén kihúzták magukat, mondván: no ugye, hogy a hitelek tartották mozgásban a gazdaságot – most aztán nincs hitel, nincs megrendelés, nincs termelés, és nincs munka sem.
És mi vár ebben a helyzetben ránk, felnőttképzőkre? Először is azzal kell szembenéznünk: ez a válság minden, csak nem múló epizód. Vélhetően sokáig fog tartani, évekig ez fogja meghatározni gazdasági környezetünket. Stagnálás, visszaesés, regresszió, depresszió – jobb, ha megtanulunk ezekkel a szavakkal együtt élni. A legrosszabb tehát a „fél lábon is kihúzzuk” taktika. Ennél sokkal célravezetőbb a körülményekkel és lehetőségekkel való szembenézés, és a megfelelő továbbélési stratégia kidolgozása. Mire is számíthatunk tehát? Egyfelől nyilvánvalóan a források beszűkülésére. Biztosan csökkennek az államilag finanszírozott képzésekre jutó támogatások, a hazai pályázati pénzek, de az „önerős” hallgatók pénztárcájában is kevesebb tandíjra való marad, hiszen mindenkinek meg kell húznia a nadrágszíjat. Ez az érem egyik oldala. Másfelől viszont éppen a munkahelyek elvesztése, vagy ennek veszélye növelheti az érdeklődést az átképzés, felnőttképzés iránt. Akár olyan mértékben is, hogy mégiscsak megnyílnak bizonyos állami csatornák a munkanélküliek helyzetének javítására (amire ugyebár az élethosszig tartó tanulás a legjobb eszköz). Még az is lehet, hogy az egyszeri dolgozó a keservesen megspórolt filléreket idén nem a kínai piacon karácsony előtt megvásárolt zenélő kütyüre, hanem valamilyen (még mindig) piacképes szakmát oktató tanfolyam tandíjára költi majd el. Úgy legyen!
10
-KCR-
Felhívás
Felhívás Tisztelt Tagtársaink, kedves Kollégák! Az új OKJ „debütálása” a gyakorlatban, ill. az ennek során felmerülő problémahalmaz új feladatok elé állítja Szövetségünket. Bár folyamatosan igyekeztünk a készülő OKJ-val kapcsolatos gondokat jelezni és elhárítani, mégis, ahogy az sejthető is volt, az igazi próbatétel a gyakorlati bevezetés. Az ennek során felmerülő hibák javítása ill. javíttatása nagyon fontos feladat, aminek csak akkor tudunk megfelelni, ha a gondok-bajok időben eljutnak hozzánk. Jó néhány szakmacsoporttal kapcsolatban már kaptunk jelzéseket, ezek feldolgozása folyik. Az eredményes fellépés érdekében kérjük minden érdekelt tagtársunkat, hogy amennyiben az új OKJ-val, a vizsgákkal kapcsolatban bármilyen problémát észlel, haladéktalanul jelezze Titkárságunkon. Köszönjük!
Tisztelt Tagtársaink, kedves Kollégák! A beköszöntött „gazdasági tél”-ben (amelyről jelen számunkban olvashattok is egy kis esélylatolgatást) az FVSZ érdekvédő szerepe talán az eddigieknél is nagyobb lesz. Hiszen nem mindegy,
www.fvsz.hu
2008. december
hogy a drámaian szűkülő források közül mit sikerül a felnőttképzők, a felnőttképzés számára biztosítanunk. A nagyobb és nehezebb feladat azonban még hatékonyabb érdekvédelmi munkát igényel, amelyben lényeges, hogy valamennyi tagtársunk érdekeit képviselni tudjuk a megfelelő fórumokon. A fenti cél érdekében szeretnénk új életre hívni a szakmai tagozatokat. Tagtársaink jelezték, hogy világosan felismerhető: bizonyos tagjaink gazdasági-jogi vagy akár szakmai környezete hasonló, így – azonos vagy hasonló problémákkal küzdve – az adott csoport érdekeinek képviseletében egységes fellépésükkel segíthetnék, hatékonyabbá tehetnék Szövetségünk munkáját. Ehhez az szükséges, hogy ezeket a csoportokat nevesítsük, és megteremtsük közös fellépésük szervezeti feltételeit. Az eddig beérkezett javaslatok szerint tagozatba tömörülnének a főiskolák, egyetemek illetve a Tiszk-taggá vált felnőttképzők, iskolák. A Titkárságon bármely tagtársunk tehet javaslatot tagozat létrehozására. Ezek kiértékelése után a tagozatok megalakulására reményeink szerint hamarosan sor fog kerülni. Várjuk javaslataitokat! Köszönjük!
Vendégoldal
2008. november 7-én nagyszabású, izgalmas rendezvénynek adott helyet a Gellért Szálló. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság ünnepelte negyvenedik születésnapját. A Duna Terem hangulatosan megterített, gyertyával megvilágított asztalain minden vendéget meglepetés várt: a (nem is olyan kis) csomagban a Mi Újságnak, az NJSZT hírlevelének új száma és az NJSZT portálokról szóló naprakész információk mellett az NJSZT tagok számára szaksajtó-előfizetés is lapult. Az estet dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, egyben az NJSZT elnöke nyitotta meg. A meghívott külföldi vendégek nevében Niko Schlamberger, a CEBIT szlovén elnöke mondott köszöntőt. A Litván Számítástechnikai Társaság a jeles évforduló okán Gratuláló Oklevéllel kedveskedett az NJSZT-nek, melyet ünnepélyes keretek között adtak át. Dömölki Bálint, tiszteletbeli elnök az elmúlt negyven év fontosabb történéseit foglalta össze. A be-
mutatón évtizedekre bontva eleveníthettük fel az adott időszak legjellemzőbb eseményeit, a meghatározó irányvonalakat, vagy éppen a szervezeti felépítést. Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója fényképekkel járult hozzá a szép pillanatok felidézéséhez. A jó hangulatról a négytagú Excanto együttes barokk és reneszánsz muzsikával gondoskodott. Boldog születésnapot és további sikeres évtizedeket, kedves ünnepelt! -KCR11
Felnőttképzők Szövetsége
40 éves a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
MELLÉKLET
Jogszabályfigyelő A felnőttképzést érintő 2008-ban kiadott fontosabb jogszabályok
20/2008. (VII. 29.) OKM rendelet az oktatási és kulturális miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről
13/2008. (VII. 22.) SZMM rendelet a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról
7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről
32/2008. (VIII. 14.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet a földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei kiadásáról 15/2008. (IV. 3.) GKM rendelet a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 17/2008. (VII. 18.) HM rendelet a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 12/2008. (IV. 30.) KvVM rendelet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 22/2008. (VIII. 29.) KHEM rendelet a közlekedési szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére feljogosított intézményekről, valamint a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (IV. 3.) GKM rendelet módosításáról
A
25/2008. (IV. 29.) ÖTM rendelet az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 2008ban is hatályos rendeletek
19/2006. (IV. 12.) BM rendelet a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 13/2005. (IV. 21.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről
MELLÉKLET
69/2004. (VIII. 5.) ESzCsM rendelet az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter hatáskörébe tartozó szociális szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 134/2004. (IX. 15.) FVM rendelet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 23/2004. (VIII. 11.) IHM rendelet az informatikai és hírközlési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 29/2004. (XII. 20.) FMM rendelet a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 4/2006. (II. 2.) KvVM rendelet a szakmai vizsgák szervezésére feljogosított intézményekről 23/1997. (XII. 10.) KHVM rendelet a szakmai vizsgák szervezésére feljogosított intézményekről
29/2005. (XI. 11.) NKÖM rendelet a nemzeti kulturális örökség minisztere hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 18/2007. (VII. 30.) PM rendelet a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére feljogosított intézményekről 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A 2008-ban módosított, a felnőttképzést érintő jogszabályok
8/2006. (III. 23.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről 1/2001. (I. 16.) OM rendelet a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről 2/2004. (I. 30.) OM rendelet a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről szóló 1/2001. (I. 16.) OM rendelet módosításáról
B
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából I. Mint már beszámoltunk róla, az FVSZ 2008/2009ben egy átfogó, a felnőttképzés jogi keretrendszerét és a felnőttképzők mindennapi munkáját, hatékonyságát összevető kutatást bonyolít le. A kutatás szakmai tanulmányokból mélyinterjúkból és kérdőíves felmérésekből áll. (Ez utóbbival kapcsolatban hamarosan az intézményvezetők és a szakmai tanácsadó testületek segítségét kérjük.) Az alábbiakban részleteket olvashatnak a kutatás keretében készült két tanulmányból. A folytatást keressék a következő Hírlevélben!
A felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzése 1. Az ellenőrzés jogszabályi háttere
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
A 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 10. §-ában kapott felhatalmazás alapján az állami foglalkoztatási szerv kötelezettsége a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzése. Az ellenőrzés lefolytatására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 87–94. §-ának hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Az ellenőrzésekre a 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 10. §, 10./A §-a és a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzése során kiszabható bírságról szóló 1/2005.(I.19.) FMM rendelet alapján, valamint a 291/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 7. § alapján kerül sor. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Ellenőrzési Osztálya az elmúlt években folyamatosan végezte az ellenőrzést a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények tevékenységére vonatkozóan. A munkaügyi központ 2006. óta a felnőttképzők ellenőrzését intenzívebbé tette, különös tekintettel arra, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze központi kerete terhére évente meghatározott keretet biztosított a nyilvántartásba vett felnőttképzési intézmények jogszerű tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatban meghatározott feladatok ellátására. 2. A hatósági ellenőrzések szempontjai A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nagy számban folytatott ellenőrzési eljárást illetékességi területén a 2001. évi CI. törvény 12
10. § és 10./A § alapján. Az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy az ellenőrzött intézmények – és az általuk meghirdetett, szervezett, illetve folytatott képzések – a képzés megkezdésének és folytatásának időpontjában szerepeltek-e a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában a hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint, valamint a nyilvántartásban szereplő képzőintézmények működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak. Ezen belül kiemelendő: • A képző intézményben – a munkaügyi központ által kiadott Értesítésben/Igazolásban szereplő – valamennyi képzésre vonatkozó, jogszabályi előírásoknak megfelelő képzési program – rendelkezésre állt-e? • A képző intézmény rendelkezett-e a 2001. évi CI. törvény 15. § által előírt képzési tervvel? • A képző intézmény megkötötte-e a képzésben résztvevőkkel a felnőttképzési szerződéseket, azok megtalálhatóak voltak-e a képző intézményben, és teljes körűen tartalmazták-e a vonatkozó jogszabályban előírtakat? • A képző intézmény megtalálható volt-e a munkaügyi központ által nyilvántartásba vett székhelyén, illetve telephelyén? • A képző intézmény a statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett-e? • A képző intézmény a kétévenként esedékes beszámolási kötelezettségének eleget tett-e? • A képző intézményben a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek megfeleltek-e a jogszabályi előírásoknak? • Fenn álltak-e a nyilvántartásba vétel feltételei? 3. Az ellenőrzés alanyainak kiválasztása/ az ellenőrizendő intézmények kiválasztása A munkaügyi központ az éves munkaterv, a panaszbejelentések, a felügyeleti szerv és egyéb külső szervek/intézmények felkérése, és a hirdetések alapján folytatta le az ellenőrzéseket. A hirdetéseket figyelemmel kísértük a sajtóban, az interneten, a plakátokon és az utcán terjesztett szórólapok alapján. Gyakran előfordult olyan eset, hogy konkurens képző intézmény hívta fel a figyelmet olyan képzőre, amely nem szerepelt a nyilvántartásban vagy nem a jogszabályoknak megfelelően folytatta tevékenységét.
4. Az ellenőrzések alkalmával gyakran előforduló szabálytalanságok A munkaügyi központ az ellenőrzési tevékenysége során gyakran találkozott olyan esetekkel, amikor a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmény nem tett eleget a nyilvántartásba vételi kötelezettségnek. A helyszíni szemle alkalmával arra hivatkoztak, hogy nem volt tudomásuk a jogszabályról. Az autósiskolák nagy része úgy gondolta, hogy tevékenysége folytatásához elegendő a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott képzési engedély. Amennyiben a hirdetések alapján az intézmény beazonosítható volt, a nyilvántartásba vétel meglétének ellenőrzése már a helyszíni szemle előtt megtörtént a munkaügyi központ számítógépes adatbázisa alapján. A nyilvántartásban szereplő intézmények számára nem minden esetben volt ismert, hogy nem elég a képző nyilvántartásba vétele, ezen kívül az általa meghirdetett, szervezett, illetve folytatott valamennyi képzésnek is szerepelnie kell a nyilvántartásban. A különböző fórumokon, médiában megjelentett hirdetésekben az esetek nagy részében nem szerepelt a nyilvántartási szám, annak ellenére, hogy a 2001. évi CI. törvény 9. § kötelezővé teszi a felnőttképzési nyilvántartási szám feltüntetését valamennyi dokumentumon. A nem-megfelelőségek tárháza rendkívül széles körű. Az ellenőrzés több esetben megállapította, hogy a képzésben résztvevőkkel az intézmény nem kötött felnőttképzési szerződést. Az intézmény képviselője arra hivatkozott, hogy az önköltséges képzéseken résztvevők nem voltak hajlandók megadni személyes adataikat a szerződéskötéshez, vagy nem kívánták aláírni a szerződést. Más esetben a szerződés tartalma nem felelt meg a felnőttképzési törvény 20. §-ában foglalt előírásoknak. Az ellenőrzéskor feltárt hiányosságok körében jellemző volt, hogy a képző nem rendelkezett képzési programmal vagy a program nem felelt meg a törvény 16. §-ában foglalt előírásoknak. A felnőttképzési törvény módosítása következtében a 2007. január 1. után megkezdett képzések esetében kötelező a – képzésben részt vevő felnőtt által aláírt – jelenléti ívet 5 évig megőrizni. Ezen kívül a képző köteles a – képzési program megvalósítását és a részt vevők hiányzásait dokumentáló – haladási naplót vezetni, és a képzésben résztvevő felnőtt által a képzés megkezdéséhez és folytatásához szükséges, valamint a vizsgadokumentumok képző intézmény által hitelesített másolatát megőrizni. A képző köteles megőrizni a kiadott bizonyítványok átvételéről szóló elismervény eredeti példányát, az alvállalkozói, megbízási, bérleti szerződések
egy példányát. A törvénymódosítás következtében valamennyi képző köteles az év elején éves képzési tervet készíteni a 15. § szerint. A képző köteles eleget tenni a 28. §-ban előírt statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségnek is. A fentiekben említett követelményeknek csak a képző intézmények egy része tett eleget, azok is az intézményi akkreditációval rendelkezők köréből kerültek ki. Az akkreditációval nem rendelkező intézményeknek általában nem volt tudomásuk a jogszabályváltozásról, így nem is tettek eleget annak. Még az akkreditáltak esetében is jelenség volt, hogy a megőrzésre szánt bizonyítványok másolatait nem hitelesítették. A kétévenként esedékes beszámolási kötelezettséget az intézmények nagy része nem teljesítette – vagy nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően teljesítette – a munkaügyi központ felé. A képzés megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket és képesítési előírásokat a 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályairól 1. számú melléklete szabályozza. A képzőknél típushiba volt, hogy az elméleti oktató végzettsége nem felelt meg a rendelet előírásainak. Jelenség volt, hogy az elméleti oktató nem rendelkezett a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettséggel és tanári szakképzettséggel vagy nem rendelkezett a jogszabályban előírtnak megfelelő időtartamú oktatói gyakorlattal. A fentiekben leírt szabálytalanságot a vizsgált intézmények esetében az okozta, hogy a nem akkreditált képző intézmények nagy része úgy értelmezte a jogszabályt, a 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet kizárólag az akkreditált intézményekre vonatkozik. Ezzel szemben a 8/2006. (III. 23.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről hatályba lépésével kiterjesztette valamennyi képző intézmény működésére a 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet 1. számú mellékletét. Az intézmények a felnőttképzési szerződésben és az egyéb képzési dokumentációban helytelenül használták a „hallgató” elnevezést. Hallgatói jogviszonyban az a személy áll, aki a 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról hatálya alá tartozó iskolarendszerű képzésben vesz részt. Azt a személyt, aki a 2001. évi CI. törvény hatálya alá tartozó iskolarendszeren kívüli képzésben vesz részt, a törvény értelmében „képzésben résztvevőnek” kell nevezni. A képző intézmények – az Országos Képzési jegyzékben nem szereplő szakképesítések esetében – gyakran „oklevél” elnevezéssel állítanak ki igazolást a tanfolyam elvégzéséről. A 2005. évi CXXXIX. tör13
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
vény a felsőoktatásról 62. § alapján oklevél kiállítására csak az e törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézmény jogosult. A 2001. évi CI. törvény 10./A § d) pontja tartalmazza, hogy a képző intézmény a képzés elvégzésének igazolására milyen típusú bizonyítványt adhat ki. A felsorolásban szerepel az „oklevél” elnevezés is. A munkaügyi központ a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak a törvénymódosításra vonatkozó javaslata megtételekor jelezte, hogy az „oklevél” elnevezést a jövőben a fentiekben leírtak miatt nem célszerű szerepeltetni a törvényben. 5. Panaszbejelentések A munkaügyi központhoz az elmúlt években számos esetben érkeztek panaszbejelentések. A panaszbejelentésre történt ellenőrzések során megállapítottuk, hogy az esetek döntő többségében a bejelentés megalapozott volt, mert a képző intézmény nem a jogszabályoknak megfelelően folytatta a felnőttképzési tevékenységet. A panaszosok számos esetben pénzügyi követeléssel léptek fel a képző intézményekkel szemben. A jelenleg hatályos felnőttképzésre vonatkozó jogszabályok értelmében a munkaügyi központnak nem hatásköre dönteni a képző és az ügyfél között kialakult pénzügyi jogvitában, így képzőket sem kötelezhet arra, hogy visszatérítsék a tandíjat a képzésben résztvevő személynek. Az ügyfelek pénzügyi követeléseiknek kizárólag polgári peres eljárás során szerezhetnek érvényt.
Felnőttképzők Szövetsége
6. Szakértő közreműködése/bevonása az ellenőrzésbe Amennyiben a munkaügyi központ úgy ítéli meg, hogy az ellenőrzésbe szakértő bevonása szükséges, az eljárásba a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által vezetett országos szakértői nyilvántartásba felvett, a felnőttképzési igazgatás területén bejegyzett szakértőt kell felkérni. Szakértő bevonása csak abban az esetben szükséges, amennyiben a munkaügyi központ nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel rendelkező köztisztviselővel. Szakértő felkérésére általában a munkaügyi központ álláspontjának megerősítése céljából volt szükség az elmúlt években, és nem azért, mert az ellenőrzés nem tudott dönteni egy adott esetben, bizonytalan lett volna a jogszabályok alkalmazását illetően vagy nem rendelkezett volna megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatárssal. 7. Hiánypótlási lehetőség alkalmazása Amennyiben a munkaügyi központ az ellenőrzés 14
2008. december
során úgy ítélte meg, hogy a feltárt hiányosság utólag pótolható, a szankció alkalmazása helyett gyakran élt a hiánypótlás lehetőségével. Voltak olyan esetek, amikor az ellenőrzés nem látott lehetőséget hiánypótlásra. Például amennyiben az ellenőrzés azt állapította meg, hogy a képzés megkezdésének és folytatásának időpontjában, valamint az ellenőrzés időpontjában a képző nem rendelkezett képzési programmal, ebben az esetben nem biztosított hiánypótlási lehetőséget. A 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól értelmében a képző intézménynek már a nyilvántartásba vételre irányuló kérelem – munkaügyi központba történő – benyújtásakor rendelkeznie kell képzési programmal, és erről írásbeli nyilatkozatot tesz. Amennyiben az ellenőrzés időpontjában a képző intézmény nem rendelkezik a felnőttképzési törvényben előírt éves képzési tervvel, és az ellenőrzésre nem az év első napjaiban kerül sor, nem biztosít a munkaügyi központ hiánypótlási lehetőséget, mert az éves képzési tervvel a képző intézménynek már az év elején rendelkeznie kell, ezért az nem pótolható az év második felében. 8. Utóellenőrzés Amennyiben a munkaügyi központ az ellenőrzés során súlyos jogszabálysértést állapított meg, a szankció alkalmazását követően néhány hónappal utóellenőrzést tartott a képző intézménynél. Az utóellenőrzések tapasztalatai alapján a jogszabá lyok fokozott betartását állapította meg a munkaügyi központ. Amennyiben az utóellenőrzés alkalmával ismét szabálytalanságot állapított meg az ellenőrzés, a korábbinál magasabb összegű bírságot szabott ki. 9. Szankció alkalmazása A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Ellenőrzési Osztálya nagy számban folytatott ellenőrzési eljárást olyan esetekre vonatkozóan, amikor a képző intézmény nyilvántartásba vétel nélkül folytatott felnőttképzési tevékenységet. A 2001. évi CI. törvény 10. § (2) bekezdése alapján, amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény az ellenőrzés időpontjában szerepel a nyilvántartásban, de korábban a felnőttképzési tevékenységét nyilvántartásba vétel nélkül folytatta, az intézménnyel szemben a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésé-
ben meghatározott minimálbér nyolcszorosának megfelelő összegű bírságot szab ki. Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény az ellenőrzés időpontjában nem szerepel a nyilvántartásban – és így tevékenységét jogellenesen végzi –, az intézményt eltiltja a felnőttképzési tevékenységtől. A felnőttképzési törvény értelmében az eltiltást kimondó határozatot annak jogerőre emelkedése után a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjában és honlapján közzé kell tenni. A lefolytatott nagyszámú ellenőrzési eljárás tapasztalatai alapján megállapítottuk, hogy az eltiltás – bírság kiszabása nélkül – önmagában nem elég hatékony visszatartó szankció a jogellenesen (nyilvántartásba vétel nélkül) felnőttképzési tevékenységet folytató képző intézményekkel szemben. A fentiek miatt a munkaügyi központ javaslatot tett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felé a 2001. évi CI. törvény módosítására. A javaslat értelmében, amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény az ellenőrzés időpontjában nem szerepel a nyilvántartásban – és így tevékenységét jogellenesen végzi – a bírság kiszabása mellett az intézményt eltiltja a felnőttképzési tevékenységtől.
Tekintettel arra, hogy több intézmény az eltiltás ellenére továbbra is folytat felnőttképzési tevékenységet, a munkaügyi központ javaslatot tett szankció meghatározására abban az esetben is, amennyiben az eltiltott képző az eltiltás ellenére továbbra is folytatja a felnőttképzési tevékenységet.
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
2008. december
Az ellenőrzés tapasztalatai alapján megállapítottuk, hogy a felnőttképzést folytató intézmények tevékenysége az ellenőrzés időpontjában a hatályos jogszabályi rendelkezések számtalan előírását sértette, ezért a felnőttképzést folytató intézmények működése sok esetben nem mindenben felelt meg a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény, valamint a végrehajtási rendeleteiben foglaltaknak. Az említett esetekben a munkaügyi központ a megállapított szabálytalanságok miatt a 2001. évi CI. törvény által biztosított jogköre alapján eljárt a jogszabálysértő intézményekkel szemben. A munkaügyi központ a bírság kiszabása során a szerint mérlegelt, hogy a bírság mértéke igazodjon a kötelezettségszegés tartamához, ismétlődéséhez, valamint a jogsértés súlyához. A kiszabott bírságok száma és összege az 1. számú mellékletben szerepel. 1. számú melléklet
A munkaügyi központ által kiszabott bírság száma és nagysága
Ellenőrzések száma (db)
Határozatok/Kiszabott bírságok száma (db)
Bírság összege (Ft)
2005.
31
9
1.450.000,-
2006.
169
41
3.450.000,-
2007.
182
49
15.199.000,-
2008. szeptember 30-ig
180
53
14.100.000,-
Összeállította: Bukovenszkiné Urbán Ildikó és Adamik Mária a KMRMK munkatársai
15
Felnőttképzők Szövetsége
Év
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
2008. december
FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK KÖTELES DOKUMENTUMAI Általános szabályok Jogszabályi elvárás Fktv. = 2001. évi CI tv. R. = 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet Fktv. 9. § (2), 48/2001 (XII.29.) OM rendelet 8. § (2)
R. 13. § (1) c
Megfelelés körülménye A felnőttképzést folytató intézmény köteles a nyilvántartásba vételi számát a tevékenysége gyakorlása során használt képzési dokumentációban (jelenléti ív, haladási napló, bizonyítvány stb.), valamint a képzéssel kapcsolatos üzleti dokumentumokon folyamatosan használni, arról ügyfeleit tájékoztatni, tevékenységéről közreadott írott tájékoztatójában, programfüzetében szerepeltetni, és az ügyfelek által jól látható módon kifüggeszteni. A felnőttképzést folytató intézménynek az általa folytatott képzési tevékenységgel kapcsolatos összes – bármely médiumban megjelentetni szándékozott – hirdetésén jól olvashatóan fel kell tüntetnie a nyilvántartási számát, „Felnőttképzési nyilvántartási szám” megjelöléssel. Összefoglalva: A „felnőttképzési nyilvántartási számot” (formátuma xx-xxxx-xx) a képzési tevékenységhez kapcsolódó valamennyi dokumentumon szerepeltetni kell. Akkreditált intézmény esetében: a tevékenységéről közreadott tájékoztatókban, valamint a tevékenysége gyakorlása során használt képzési dokumentációkban fel kell tüntetnie az akkreditációs lajstromszámát. Célszerű és egyszerűbben kezelhető, ha az akkreditációs lajstromszám mindenhol jelen van a nyilvántartási szám mellett.
Tervdokumentumok Jogszabályi elvárás Fktv. = 2001. évi CI tv. R. = 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet Képzési terv (Fktv. 15. §) Képzési program (Fktv. 16. §)
Elvárásnak megfelelő, illetve megfeleltetett dokumentum(ok)
Regisztrált felnőttképzést folytató intézmény dokumentumai
Képzési terv Képzési program
X X
Képzési tevékenységgel kapcsolatos dokumentumok Jogszabályi elvárás Fktv. = 2001. évi CI tv. R. = 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet Képzésről és a felnőttképzési szolgáltatásról szóló tájékoztató (R. 6. § (2) a))1 Jelentkezési lap (R. 6. § (2) b)) A képzésben részt vevő felnőtt Fktv. 28. §-a alapján kezelt személyi adatainak nyilvántartása2 (Fktv. 10/A. § b))
Képzési tájékoztató Felnőttképzési szolgáltatások információs lapja Jelentkezési lap és/vagy munkáltatói kijelölés dokumentuma Jelentkezési lap, illetve a jelentkezők adatait rögzítő elektronikus nyilvántartás
X
A képzési tájékoztató tervdokumentumok közé is sorolható, amennyiben általános elemeket tartalmaz, s nem egy konkrét képzési programhoz (konkrét megvalósításhoz) kötődik. 2 A nyilvántartás jogszabály szerinti tartalma: a) a felnőtt neve, születési helye és ideje, állampolgársága, lakó- és tartózkodási helyének címe és telefonszáma; b) a képzési jogviszonnyal összefüggő adatok, így különösen – iskolai és szakmai végzettséggel kapcsolatos adatok, – felvétellel kapcsolatos adatok, – a felnőtt tanulmányainak értékelése és minősítése, vizsgaadatok, – fegyelmi és kártérítési ügyekkel kapcsolatos adatok, – a többi adat az érintett hozzájárulásával; c) a felnőtt részére a különböző juttatások (jövedelemadó-kedvezmény, állami támogatás, segély stb.) megállapításához a jövedelmi, szociális helyzetet igazoló, valamint fogyatékosságra vonatkozó adatok. 1
Felnőttképzők Szövetsége
Elvárásnak megfelelő, illetve megfeleltetett dokumentum(ok)
Regisztrált felnőttképzést folytató intézmény dokumentumai
16
Jogszabályi elvárás Fktv. = 2001. évi CI tv. R. = 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet
Elvárásnak megfelelő, illetve megfeleltetett dokumentum(ok)
A képzés megkezdéséhez és folytatásához – a résztvevő oldaláról – szükséges feltételek meglétét igazoló eredeti dokumentumok vagy azoknak a felnőttképzési intézmény által hitelesített másolata (Fktv. 10/A. § b))
Felnőttképzési szerződés (Fktv. 20.§ és R. 6. § (2) d)) A képzési helyszínekről és a programok megvalósításáról szóló naprakész kimutatás, amely tartalmazza a képzési helyszínek pontos címét, a képzések megnevezését, a képzések indításának időpontját, óraszámát és a befejezés idejét. (R. 5. § (4)) Képzés lebonyolításának – az oktatók beosztását is tartalmazó – ütemterve (R. 6. § (2) f) Az elméleti tanórán, gyakorlati foglalkozáson, illetve konzultáción vezetett, a képzésben részt vevő felnőtt által aláírt jelenléti ív / a képzésen való részvétel követésére alkalmas nyilvántartás (Fktv. 10/A.§ a) / R. 6. § (2) e)) Esetlegesen elektronikus úton folytatott szakmai felkészítést, ellenőrzést igazoló dokumentumok (Fktv. 10/A. § a)) A képzésnek a képzési program szerinti megvalósítását, valamint a résztvevők hiányzásait dokumentáló haladási napló (Fktv. 10/A. § c)) Képzés lezárásának dokumentációja (R. 6. § (2) g) A képzésben részt vevő felnőttnek a sikeres vizsga letételét, illetve a képzés elvégzését igazoló bizonyítványának (oklevél, tanúsítvány, igazolás stb.) annak kiállítója által hitelesített másolata (Fktv. 10/A. § d)) A képzés elvégzését igazoló bizonyítvány (oklevél, tanúsítvány, igazolás stb.) átvételéről szóló elismervény eredeti példánya (Fktv. 10/A. § d))
Képzési programban rögzített belépési feltételeknek megfelelően, különösen a felvételi eljárás dokumentumai: Kiválasztási kritériumrendszer Feljegyzés a kiválasztott személyekről Belépési feltételek meglétét igazoló dokumentumok (végzettség igazolás, interjú feljegyzés, orvosi vizsgálat igazolása stb.) Résztvevői adatbázis Valamennyi résztvevővel megkötött felnőttképzési szerződés
Regisztrált felnőttképzést folytató intézmény dokumentumai
www.fvsz.hu
Szemelvények a Felnőttképzők Szövetségének kutatásából
X
X
Képzési nyilvántartás
Képzési ütemterv Résztvevők által aláírt jelenléti ív
X
Elektronikus levelezés archivált dokumentumai (csak abban az esetben, ha van ilyen).
X
Haladási napló
X
Képzési program alapján megvalósított számonkérési rendszer dokumentumai Elégedettségi kérdőív Feljegyzés az összesítésről Képzés sikeres elvégzését igazoló dokumentum(ok) képző által hitelesített másolata
X
Átadó ív vagy egyéb átvételi igazolás (pl. tértivevény)
X
A képzés megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítását szolgáló (alvállalkozói, megbízási, bérleti stb.) szerződések egy eredeti példánya (Fktv. 10/A. § e))
Vonatkozó szerződések, így különösen: Megbízási, vállalkozói vagy munkaszerződés Bérleti keretszerződés vagy egyéb bérleti szerződés Esetenként eszközhasználatra vonatkozó szerződés
X
Az Fktv. 28. § (2) bekezdésében előírt statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését igazoló adatlap eredeti példánya (Fktv. 10/A. § f))
Statisztikai adatbejelentés
X
Összeállította: Rettegi Zsolt, felnőttképzési szakértő, ny.sz.: 136/2004.
17
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Mi újság a Szövetség utcában?
MI ÚJSÁG A SZÖVETSÉG UTCÁBAN? AZ ÚJ OKJ…
Vizsgaszervezési pályázatok
Szakmai és vizsgakövetelmények
Az új OKJ, a megújult szakmák az eddig megszerzett vizsgaszervezési jogosultságokat is érintették. (Egyes minisztériumokban részben sikerült ugyan a konverziós táblák kialakítása és működtetése, máshol erre törekvés sem látszott…) Mindenesetre a 34/2003 (XII.21) OM rendelet alapján szövetségünk idén is több pályázat elbírálásában vett részt. Meghívást kaptunk az OKM, az FMM, a GKM, az SZMM, az ÖM, az IRM és a PM bizottságaiba. A feladat idén a szokásosnál is színesebb volt. Egyes tárcáknál sokan pályáztak, máshol alig akadt vállalkozás. Volt, ahol magasra tették a mércét, s volt, ahol szinte csak formai ellenőrzés volt. Sok gondot okozott a pályázatokban és azok megítélésében a rész-, egész-, elágazó- és ráépülő szakképesítések értelmezése is. Idén arra is volt példa, hogy egy minisztérium két részletben pályáztatott, s az is megtörtént, hogy néhány képesítés a pályázat alatt más tárcához került. A másik oldalon is színes a kép: volt intézmény, amely szinte fő tevékenységi körébe emelte a vizsgáztatást, olyan szakmákban is pályázva, ahol soha sem oktatott, s olyan is, amely kizárólag egy régióban, egy szakképesítésre kért vizsgajogot. Volt pályázat, amely részletes, szakmai – jogi felkészültséget bizonyított, és sajnos több olyan is, amely az OKJ-ben sohasem szereplő, vagy éppen csak iskolarendszerben oktatható, felsőfokú szakképzés vizsgajogának megszerzését célozta… Szinte valamennyi bizottságban felmerült, hogy a következő kiírás előtt érdemes az eddigi tapasztalatok értékelése, s szükség esetén a jelenlegi alapelvek (és értékelési rendszer) felülvizsgálata.
A puding próbája az evés, szokták mondani. Nos, úgy tűnik eljött ez az idő is. Az OKJ iskolarendszeren kívüli bevezetése, a szakmai és vizsgakövetelmények meg- (néha nem...) jelenése, az új képzési programok elkészítése és az első kurzusok indítása az elmúlt időszakban senkit sem hagyott unatkozni. Mindenki jól kitöltötte munkaidejét, hétvégéjét, sőt sokan sajnos éjszaka is álmatlanul forgolódtak. Nem beszélve azokról, akik már az első vizsga szervezésén fáradoztak. Recsegve-ropogva, de beindult a gépezet és ez érezhető volt szövetségünk mindennapjaiban is. Szinte folyamatosan szóltak, s szólnak a telefonok, jönnek az e-mailek és a levelek, s hamarosan megtelik honlapunk fórum rovata is. Az első jelzések a könnyű- és nehézgépkezelők oktatóitól érkeztek, de gyorsan következtek a többiek is, a szoftverüzemeltetők és sokan mások. Tekintettel az észrevételek nagy számára és szakmai kompetenciánk korlátaira, a következő technológiát találtuk ki: 1. A közös és hiteles szakmai álláspontok kialakítása érdekében, mindenkit arra kérünk, hogy OKJ-vel kapcsolatos észrevételeit elsősorban az FVSZ honlap megfelelő fórumába tegye fel. 2. Ezzel együtt szakmai vitára is bocsájtjuk az adott témát, hiszen lehet, hogy egyes kérdésekben az érintettek véleménye is eltér egymástól. 3. Körülbelül két hét után a véleményalkotók bevonásával elkészítjük szövetségünk állásfoglalását, és azt közvetítjük az OKJ fejlesztéséért vagy az adott szakképesítés gondozásáért felelős minisztériumok, illetve szakmai háttérintézmények felé. Az első levelek már elmentek, sőt az első módosítások is folyamatban vannak.
Az első vizsgák
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
A beérkezett jelzések alapján elkezdtük az első vizsgatapasztalatok összegzését is. Az elemzések alapján az eddigi legfontosabb problémák a vizsganaptár, a vizsga időigénye, az értékelés bonyolultsága, az OKJ és az OKJ mellett működő hatósági szabályok viszonya környékén jelentkeztek, de sok panasz érkezett a vizsgakérdések és a szakmai és vizsgakövetelmények néha vitatható összhangjára is. Reméljük, hogy a járatlan út kitaposása és a vizsgarendelet napokban megjelent módosítása után sokat csiszolódik a gépezet. Addig is természetesen köszönettel fogadunk minden észrevételt, amely feldolgozva, megfelelő helyre eljuttatva hozzájárulhat a rendszer működésének javításához. 18
A szakképzési szerkezet folyamatos fejlesztése A szakképzési törvény felhatalmazása alapján megalakult a szakképzési szerkezet folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló egységes bizottság. (Felváltva az egykori szakmacsoportos alapon működő testületeket) A grémium feladata a szakképzési szerkezet folyamatos figyelemmel kísérése és az OKJ fejlesztésének elősegítése. E tevékenysége keretében ezentúl e testület látja el az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet 3. § (5) bekezdésében foglalt véleményezési feladatokat is. Szövetségünk eddigi szakmai munkájának elismerését is jelenti, hogy az alakuló ülésen e fontos stratégiai testület vezetőjének egyhangúlag, szövetségünk elnökét, dr. Lakos Istvánt választották.
A társadalmi megújulás operatív program felnőttképzéshez kapcsolódó legfontosabb konstrukciói (2009 – 2010) 2.1.1. Lépj egyet előre! 2.1.3. Munkahelyi képzések támogatása 2.1.4. Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül 2.2.1. A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése 2.2.2. A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése 2.2.3. A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása (TISZK rendszer fejlesztése) 2.2.4. Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén 2.2.5. Regionális képzési hálózat létrehozása 2.2.6. H elyi igényekhez igazodó tananyagfejlesztés 2.2.7. A foglalkoztatási szegregáció csökkentése – kísérleti programok 2.3.2. Munkaerőpiaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése 2.4.1. Kisgyermekes szülők munkába való visszatérésének támogatása 2.4.2. Hátrányos helyzetűeket foglalkoztató szervezetek fejlesztése 2.4.3. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása 2.4.4. – 2.7.1. A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése a foglalkoztatás kifehérítése érdekében 2.5.1. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2.6.2. Munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése Részletes információ a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján (www.nfu.hu)
PROJEKTJEINK
www.fvsz.hu
Érdekképviselet Érdekképviseleti tevékenységünk az elmúlt időben is egyrészt a képzőintézmények mindennapjaihoz, másrészt a jövő feladataihoz, lehetőségeihez kötődtek. Az év eleje óta sok jelzést tettünk a Lépj egyet előre program zavartalan működésének segítése érdekében, mígnem megjött a hír: az idei keret elfogyott. Ott voltunk minden FAT ülésen, figyelve a szabályok és a képzők életszerű működési folyamatainak összhangjára. Folyamatosan részt vettünk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács munkájában és figyeltünk a nemzetközi lehetőségekre is. Ezek közül a program végeztével befejeződött az EQUAL Közösségi Kezdeményezés Monitoring Bizottságában végzett tevékenységünk. Véleményünket kérték az Új Magyarország Fejlesztési Terv felnőttképzéssel kapcsolatos TÁMOP programjainak társadalmi egyeztetésében, amely reményeink szerint jelentős képzési forrásokat is biztosít. Az akcióterv fő címszavai a következők:
Mi újság a Szövetség utcában?
Az elmúlt időszak szakmai projektjei közül az elmúlt hetekben volt esedékes a képzési programok fejlesztését célzó módszertani és számítástechnikai pályázataink, valamint az egyéni tanulási utak kialakításának lehetőségeit vizsgáló szakmai projektjeink lezárása. Jól haladunk a Felnőttképzési 1x1 nevű kommunikációs projektünkkel és a háttértanulmányok elkészülte után hamarosan intenzív szakaszához érkezik a felnőttképzés jogi keretrendszerének egyes elemeit vizsgáló kutatási projektünk is. Sajnos a források korlátozott volta miatt nem nyertünk a TÁMOP szakmai – érdekképviseleti szervezetek fejlesztését célzó pályázatán, de máris dolgozunk újabb terveinken…
SZOLGÁLTATÁS Oktatási licencek A hagyományosan jól működő Microsoft – Szintézis – FVSZ együttműködés keretében idén ősszel is folytatódott a Microsoft oktatási csomagjának közvetítése, amelynek eredményeként több száz felnőttképzési intézmény juthatott kedvező áron legális oktatási licencekhez.
Ingyenes reklámlehetőség Felnőttképzési 1X1 projektünk keretében igen sok tagszervezet és más felnőttképzést folytató intézmény helyezte el aktuális kínálatát a projekt honlapján (amire természetesen még mindig van lehetőség…)
A SZÖVETSÉG ÉLETE… A közgyűlés óta Szövetségünk elnöksége két alkalommal ülésezett, s hamarosan ismét találkozunk az éves munka értékelésére és a következő év feladatainak meghatározására. A Minősítő Bizottság szintén több alkalommal ülésezett, egyrészt a rendszer továbbfejlesztési lehetőségeit vizsgálva, de nem maradt gyakorlati munka híján sem, hiszen több intézmény kérte ismételt minősítését, sőt új intézmény is kérte megmérettetését. A szakképzés, felnőttképzés fejlődésének is tekinthető, hogy hosszú évek után ismét felmerült a tagozatszerű szerveződések ötlete, ezúttal nemcsak a szakmai, de a szervezeti ( felsőoktatás, TISZK-ek stb.) jellemzők mentén. Szövetségünk elnöksége nyitott a kezdeményezésekre, várja viszont a tagszervezetek javaslatait, ötleteit, véleményét ezzel kapcsolatban.
19
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Képző-művész
képző-művész Több apropója is van most, 2008-ban az Abigélből idézni – még akkor is, ha e mű már szerepelt e hasábokon. A magyar (és talán mondhatjuk azt is: a világ-) irodalom egyik legértékesebb kincse Szabó Magda regénye a becsületről, a hősiességről, a szeretetről, a hitről és a bátorságról: az Abigél. Mi magunk: pedagógusok, felnőttképzők, igazgatók vagy hallgatók is rengeteget tanulhatunk König figurájától, Zsuzsannától, vagy akár a szemtelen, kamaszos Ginától. Az is aktualitást ad a regénynek, hogy Szabó Magda, a nagyszerű író a cikk írásakor épp egy éve halott. Emléke ugyanakkor mindnyájunkban elevenen él: az Abigél című musicalt idén mutatták be Budapesten, és a nagyszerűen sikerült, Szabó Magda tevékeny közreműködésével készült filmet idén felújítva újra forgalomba hozták, dupla DVD-n. Szabó Magda 1917-ben született. 1949-ben, a Baumgartnerdíj elnyerése után évekig kényszerhallgatásra ítélték. Az addig költőként ismert és elismert Szabó Magda 1958-ban immár regény- és drámaíróként tért vissza a köztudatba. 1947-ben házasodott össze élete szerelmével, Szobotka Tiborral. Alakját a Megmaradt Szobotkának című regényben idézte fel. Leghíresebb regényei: az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise, amiben saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus. Legkedveltebb, legismertebb munkája az Abigél.
Abigél (részlet)
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
Az új központi probléma Kalmár és Zsuzsanna ügye lett. Az ötödik elhatározta a házasságukat, csak azt nem tudták, hogy segítsenek nekik abban, hogy minél hamarabb célhoz érjenek. Hamarosan rájöttek, nemigen tehetnek értük semmit. Hiába ábrándoztak arról, majd kimódolják, hogy valahogy többet lehessenek együtt, a tanár és a prefekta élete olyan szigorú szabályok szerint folyt, hogy azon túl, hogy egy helyiségben étkeztek, vagy szombatonként Zsuzsanna is jelen volt az ötödik osztályt értékelő értekezleten, hacsak nem akartak kínos feltűnést kelteni, nem mutatkozhattak együtt. Arra is rájöttek, hogy Zsuzsanna ugyan szinte állandóan benn tartózkodik a Matulában, s ha mégis elmegy a diakonisszaintézetbe, a püspökhöz vagy, mondjuk, a fogorvoshoz, mindig meghagyja az ügyeletes testvérnél a telefonszámát, sőt a naposnak is megmondja, hol érheti el, ha hirtelen szüksége volna rá valamelyik ötödikesnek; Zsuzsannáról tehát elképzelhetetlen volt, hogy városi útjain más vezesse,
20
mint megbízás vagy kötelesség. Kalmár először is a folyosórács túlsó felén lakott, a tanári lakhelyen, s onnan másik kijárás vitt az utcára, tehát elvileg jöhetett-mehetett kedvére, mikor nem volt ügyeletes, csakhogy kettejük életrendje mégse volt összehangolható, abban meg éppen nem lehetett a kezükre játszani, hogy valahol tanúk nélkül találkozzanak, hacsak ők maguk meg nem próbálják szervezni ezt, ami Zsuzsannát ismerve, nem volt nagyon valószínű. Hogy a prefekta nem lehet közömbös az iránt, ami Kalmár arcán a vonaton felsugárzott, afelől senkinek nem volt kétsége; az ötödik osztály el se tudta képzelni, hogy ha közöttük mindenkinek annyira tetszik Kalmár Péter, éppen Zsuzsannának ne tetszenék, és órákat töltöttek azzal, hogy a prefekta és Kalmár lehetőségeit boncolgassák. (...) Szünetben közölte Bánkival és Salmmal, milyen iskolai hagyományt vehetnének át a Sokoray Atalából. Az ő régi iskolájában egyszer valamelyik nagylány azt találta ki, hogy kétféleképpen írta meg a magyar dolgozatát; egyszer úgy, ahogy az iskolának kellett, egyszer meg másképpen, magánhasználatra. Ez nagyon furcsán nevelt, vakmerő és okos lány volt, akit már gimnazista korában mindenhová magával vittek a szülei, esténként táncolni járt, még mulatóba is, csak persze erről nem tudott senki, és hogy miegyebet csinált még, azt nem is szabad végiggondolni. Ez a lány nemcsak vakmerő volt, hanem a legjobb fogalmazó is. Rettentően unta az iskolai dolgozattételeket, hát unalmában mindig két fogalmazást írt, mert nagyon szeretett gúnyolódni. A dolgozatos órán szépen megfogalmazta, amit kellett, aztán otthon újra megírta az egészet magának meg az osztálynak, szórakozásból. (...) Salm és Bánki azonnal felfogták, milyen óriási lehetőségeket rejt magában a Sokoray Atala-féle hagyomány, és mikor a dupla óra végén Kőnig kijelölte a házi fogalmazást (Portré. Jellemzés szavakkal.), Bánki nagyot nyikkant, aztán jelentette, elnézést kér, csuklik. A portré keretében bárkit lehet jellemezni – magyarázta Kőnig –, akárkit, akit ismernek. Délután, mikor a másnapra való felkészülés folyt, az egész ötödik tudta már, mi lesz az új játék, és Zsuzsanna csak bámult, mennyit piszmognak most a fogalmazással, de persze nem sejthette, hogy az osztály ezúttal dupla dolgozatot ír; a másodikat, amit a hálóterembe és egymásnak szántak, pláne mostoha körülmények között, az itatós alatt, hogy ő észre ne vegye. A füzetbe bemásolt, valódi dolgozatot szinte mindenki az anyjáról vagy az apjáról írta. Gina habozott, kit válasszon, aztán mégis egy harmadik mellett döntött. (...) Hogy nem jutott eszébe másnak az, aki a legalkalmasabb az effajta portréra: maga Kőnig? A püspök úgy lépett be az A/ nappaliba, amely az ötödik és a hatodik osztály tanulásra kijelölt közös terme volt, hogy eleinte senki se vette észre, csak Zsuzsanna. nemcsak az igazgató kísérte, vele volt a nagytiszteletű úr is és pár nevelő. Az ötödikesek hosszú asztala esett közelebb az ajtóhoz, a püspök barátságosan odaintett a hatodikosoknak, aztán
Csak nem magyar dolgozat? (...) Az igazgató indulatosan átnyúlt az asztalon, és felkapta Torma füzetét. Torma majdnem elájult, mindenki látta, hogy fut le az arcából a vér. – Fekete ember fekete ruhában feketét nevet, és feketét tüszköl, és feketét álmodik – olvasta az igazgató. – Mi ez az értelmetlenség? Kőnig tanár úr tud róla? „Istenem – mondta Gina magában. – Ha magára ismer. Mibe vittem Tormát?” – Tudok – felelte Kőnig náthás hangon. – Kicsit babitsos a sok feketével. A házi fogalmazásuk portrét kívánt. Szabályos vagy groteszk portrét. – Ahá – mondta a püspök, letette Gina füzetét. – De nem kicsik még az ilyesmire? Szerintem a groteszk ábrázolás még a hetedik-nyolcadikban is próbára teszi a stílusérzéket. Nem ellenzem, ha vidám feladatokkal tarkítjuk az anyagot, úgyis elég a gond; a szomorúság, de persze vigyázni kell, hogy a groteszk ne legyen bántó, sértő. Ki volt a modellja – rápillantott a füzet vignettájára, és elolvasta róla a nevet – Vitay Georginának? (...) A csend nyomasztó volt, súlyos, elviselhetetlen. Akkor valaki mégis megszólalt, és válaszolt helyette: Kőnig. Hallotta a hangjáról, hogy mosolyogva beszél, azt mondja, valami kitalált figura, esetleg olvasmányemlék, nem élő ember, mert olvasott mű alapján is szabad volt Vitay Georginának portrét készíteni. Az igazgató olyat nyelt, mintha tüszős mandulagyulladása volna, de hallgatott, a püspök nem feszegette tovább a groteszk dolgozatokat, felállt, hogy áttelepedjék a hatodikosok asztalához. (...) Áhítat utánig egyszerűen nem történhetett semmi, mert a püspök benn maradt az intézetben, s ez teljesen igénybe vette a nevelőket. Vacsora közben az egyébként farkasétvágyú ötödik csak kínnal nyomta le a falatokat, akkorára már mindegyik köténye zsebében ott volt a szerteszéjjel tépett Vitay-féle dolgozat. Az áhítatot aznap a püspök tartotta, valamennyi nevelő közül Kőnig énekelt a legharsányabban. Mikor a püspök befejezte a látogatását, és a társalgóban elköszönt az intézettől, Zsuzsanna visszatartotta az ötödiket. Megvárta, míg a többi osztály kivonul, s a testület is magukra hagyja őket, állt előttük némán, és nézte őket komolyan, szomorúan. Az ötödikesek kopogó szívvel álltak vigyázzban, és várták, mi fog történni. Rosszkedve volt mindenkinek, azt érezték, könnyebb volna elviselni a feszültséget, ha szidná őket, de hát nem szólt, csak hallgatott. Addig álltak így, míg az igazgató, aki a püspököt kísérte a kapuig, vissza nem tért. Torma Gedeon nem jött be közéjük, csak beszólt az ajtón: Vitay Georgina ma nem fekszik le addig, míg egy külön füzetbe ötszázszor le nem írta az első zsoltárból azt a sort, hogy A csúfolódóknak nem ül ő székében, piros álló betűkkel. Torma, hogy elmenjen a kedve a fekete ábrázolásoktól, mellette marad, és fekete, ékes kezdőbetűket fest az ötszáz sornak. Zsuzsanna feje intésével elbocsátotta az ötödik osztályt, szó nélkül tust, piros tintát, füzeteket vett ki a faliszekrényből, változatlanul némán helyet mutatott a két megbüntetettnek, maga is ott maradt mellettük, elővette a bibliáját, belemerült. (...) -KCR-
21
www.fvsz.hu
hogy meglátott Dudás mellett egy üres helyet, az éppen hiányzó Gátiét, leereszkedett oda, majdnem szemben Gináékkal. A tanárok megálltak az asztal mögött, a prefekta intésére a fél osztály felpattant, hogy helyet adhasson a nevelőknek és Torma Gedeonnak. Az ötödikesek halálra váltan nézték a püspököt, aki olyan barátságos volt és olyan egyszerű, mintha nem is volna az igazgatónál is nagyobb ura ennek az iskolának. – Becsukjuk a füzeteket – vezényelt Zsuzsanna. – Vitay, Kis, Torma székért indul a társalgóba. Kiszédelegtek, mindegyik két-két széket ragadott fel. Több nem is kellett, mert a püspök már ült, és az igazgatónak csak Gigus tanárnő, az énekes Hajdú Kalmár, Kőnig meg a másodikosok Sáfár tanárnője volt a kíséretében. – Végünk van – mondta Torma. – Ha kinyitja a füzetemet, és felemeli az itatóst, nekem végem. Kicsapnak. – Mindenkit kicsapnak – mondta sötéten Kis Mari. – Ha elolvassa a kedvenc diakonisszájáról, hogy nem is református, hanem buddhista titokban meg áldiakonissza, mert tulajdonképpen filmszínésznő, és itt, ebben a magányban készül az új szerepére, én már ma este utazom – Mindenkit nem lehet kicsapni. – mondta Gina. A keze hideg volt és sajátságosan merev az izgalomtól. Megint veszély, amit ő hozott az osztályra. – Olyan nincs! (...) Mikor az A/nappali felé közeledtek a székekkel, messziről hallották a nevetést. Torma a miatyánkot mondta sebesen, és csupa könny volt a szeme, és még a vakmerő, a szemtelen Kis Mari is folyton csak azt susogta: „Édes Jézusom, édes Jézusom!” Gina szedte össze magát a leghamarabb, azt gondolta, ha nevetnek, talán nincs olyan nagy baj. De mikor belépett a nappaliba, mindjárt a küszöbön lekoppantotta a két széket, ujjai felmondták a szolgálatot. A püspök felolvasott kellemes baritonján, és bár a hangján érezhető volt, hogy maga is mulat a szövegen, ő volt a legfegyelmezettebb mindenki között, mert az A/nappali harsogott a derűtől. A hatodikosok visítva nevettek, és mosolyogtak a tanárok is mind, sőt Kalmár harsogott. Komor, sőt majdnem szomorú csak Zsuzsanna volt, fel se nézett, az ölébe bámult. Kőnig az orrát fújta, nem lehetett látni az arcát a zsebkendőjétől. Gina moccanni se tudott. A püspök az ő dolgozatát olvasta fel, nem azt, ami már a legszebb írásával ott díszelgett a házi füzetben, hanem a titkosat. A közepe tájt tartott a felolvasásban. – „...a divatot élénk figyelemmel kíséri, meglátszik remek füles sapkáján, választékos ízléssel vásárolt nyakkendőin. Szellemének sziporkázó élessége egyenesen közcsodálat tárgya, melyet igazán csak hősi lelkülete, marcona férfiassága és mármár legendás bátorsága múl felül. A vért oly kiválóan bírja, hogy az hírlik, átképzik sebészorvosnak. Mihelyt megkapja új diplomáját, siet megkérni szíve választottját, aki egy szavára igent mond, hiszen ki tudna ellenállni ennek a daliának, akire bárki nyugodtan rábízhatja az életét, kivéve, ha jön a vonat, és megérett az alma.” (...) – Nincs ebben valami lekicsinylő, valami csúfondáros? – aggódott a nagytiszteletű úr. – De – mondta a püspök –, hogyne volna. Nyilván annak is szánták, gúnyképnek. Ki a szerzője? És mi ez egyáltalán?
Képző-művész
Felnőttképzők Szövetsége
2008. december
www.fvsz.hu
Képző-művész Csontváry Kosztka Tivadar Marokkói tanító
Felnőttképzési Hírlevél
Felnőttképzők Szövetsége
Főszerkesztő: Felelős kiadó: Szerkesztőbizottság: Nyomdai előkészítés: Nyomdai munka:
22
2008. december
A Felnőttképzők Szövetségének lapja
Cohner Judit Dr. Lakos István Borsi Árpád, Dóczi Ilona, Erhart Zsuzsa, Kovács C. Róbert, Ranschburg Zoltán Garamond Kft. Garamond Kft.