HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

HÍRADÓ ’56-OS SZÖVETSÉG LAPJA 1990 - 2010

2010. NOVEMBER – DECEMBER

SZÖVETSÉGÜNK ALAPÍTÁSÁNAK 20. ÉVFORDULÓJÁN ALAPÍTÓNKRA DR. KRASSÓ GYÖRGYRE, SZABADSÁGHARCUNKRA ÉS A MEGTORLÁSRA EMLÉKEZÜNK.

KOMMENTÁR NÉLKÜL 36-1996. IX. 4. AB HATÁROZAT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG A LEGFELSİBB BÍRÓSÁG ÉS A LEGFİBB ÜGYÉSZNEK JOGSZABÁLY ALKOTMÁNY ELLENESSÉGÉNEK UTÓLAGOS VIZSGÁLATÁRA IRÁNYULÓ INDITVÁNYA ALAPJÁN HOZTA A KÖVETKEZİ HATÁROZATOT. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG MEGÁLLAPÍTJA, HOGY AZ 1956. OKTÓBERI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC SORÁN ELKÖVETETT EGYES BŐNCSELEKMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 1993. ÉVI XC. TÖRVÉNY ALKOTMÁNYELLENES, EZÉRT AZT A HATÁROZAT KIHIRDETÉSÉNEK NAPJÁVAL MEGSEMMISÍTI. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG EZT A HATÁROZATÁT A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉTESZI. DR. SÓLYOM LÁSZLÓ AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELNÖKE, ELİADÓ BÍRÓ DR.KILÉNYI GÉZA

DR.LÁBADY TAMÁS

DR.SCHMIDT PÁL

DR.SZABÓ ANDRÁS

DR.TERSZTYÁNSZKY ÖDÖN

DR.VÖRÖS IMRE

DR.ZLINSZKY JÁNOS ALKOTMÁNYBÍRÓK.

TISZTELT OLVASÓINK TÁJÉKOZTATJUK ÖNÖKET, HOGY AZ ÁLTALUNK KÖZÖLT HIVATALOS IRATOK AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK TÖRTÉNETI LEVÉLTÁRÁBAN, VALAMINT AZ OPEN SOCIETY ARRCHIVES LEVÉLTÁRBAN MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETİ TITKOSÍTÁS ALÓL HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT EREDETIK MÁSOLATA. FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ FELELİS KIADÓ.

2

3

Dr. Schmitt Pál beszéde a Politikai Elítéltek Közösségének ünnepén 2010. szeptember 18.

Tisztelt Közösség! Hölgyeim és Uraim! A hazáért, mindhalálig! – 65 év után idén augusztusban újra ezzel a történelmi vállalással tették le esküjüket a katonák az ünnepélyes tisztavatáson. A diktatúra börtöneit megjárt honfitársainkban azonban valami mást is felidéz ez a kiáltás. Lélekmarkoló emléket. A siralomházban lehetett hallani megannyiszor azok ajkáról, akiket vesztıhelyükre kísért a hóhér. Még a bitófa alól, a félelemtıl szorongatva is sokaknak volt fontos, hogy így hirdessék az igazságot, üzenjenek a világnak: meghurcolóiknak és raboskodó bajtársaiknak. Bajtársnak lenni talán még a barátságnál is különlegesebb kötelék. Mert az élet kockázata, a halál fenyegetése formál közösséggé. Amilyen iszonyú volt az ötvenes évek elviselése, a sokféle megaláztatás, olyan szorosra fonódott a kötelék az együtt szenvedık, a bajtársak között. Ezek a bajtársi közösségek alakultak hivatalosan is szervezetekké a diktatúra kimúlása után, a rendszerváltás hajnalán. Nekik, vagyis Önöknek köszönhetı, hogy a sok hálátlanságra képes utókor, az újak nemzedéke kénytelen volt szembesülni a múlttal. Aki nem képes emlékezni, elveszíti a múltat, vele elveszíti önmagát. A Politikai Elítéltek Közössége egyike azon szervezeteknek, akiknek meg kell köszönnünk, hogy élı maradt a lelkiismeret. Önök az egész, 1945 és 1956 közötti idıszak üldözötteinek kínáltak közösséget. Tudták, hogy a forradalom csak innen, e korszak zsarnokságából érthetı meg. A szabadságharc innen: az ellenállók, a nemet mondók, a megalázottak szenvedésébıl kapott erıt. Hogy mekkora terhet kellett cipelni e vállalással, bizonyítja a tény, hogy az ötvenes évek elsı felében minden tizenkettedik magyar állampolgár ellen folyt valamilyen igaztalan büntetıeljárás! Közellátási bőntett lehetett, ha valaki nem szolgáltatott be minden élelmiszert, enni akart adni a gyerekeinek! Vasutat építı szerzetesek, kuláknak bélyegezett gazdák, recski rabok, Budáról a Hortobágyra kitelepített családok, parasztok, akiket bevittek egy zsák, padláslesöprésbıl menekített búzáért. Megannyi tönkretett, meggyötört élet. Tudom, hogy Önök, akik ma itt összegyőltek, a feledés ellen vívják harcukat. Köszönet érte! Ennek a fontos munkának látható példái a börtönökben, győjtıfogházakban elhelyezett emléktáblák, a rendben tartott síremlékek, a nagy küzdelmek árán felállított Mementó-emlékmő a Petıfi híd budai hídfıjénél. Tisztelt Ünneplık! A legnagyobb kincs: az élet. „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért" — szól az újszövetségi üzenet. És mennyien adták nemcsak a barátokért, de idegenekért, magyarokért, a hazáért! Az élet elvétele az is, ha egy embert megfosztanak a lehetıségeitıl, ha ott kell laknia, ahová számőzik, ha a tanulmányait nem végezheti, hivatását nem választhatja meg szabadon. A kényszerpályára küldött és kisiklott élet is elvesztett élet. A Politikai Elítéltek Közösségének komoly érdeme van abban az igazságtételben, hogy ma azokra is hısként tekintünk, akiket nem küldtek ugyan a halálba, de Alexander Szolzsenyicin szavaival: megjárták a „pokol tornácát". Hiszen elvették tılük a saját sorsuk feletti rendelkezés jogát. A Politikai Elítéltek Közösségének jelvénye egy leláncolt címer. Jelképe annak, hogy azokban a fájdalmas években egy egész nemzettıl vették el az életét, egy egész nemzetet kárhoztattak hagyományaitól, jellemétıl, küldetésétıl idegen útra. Magyarország nem lehetett önmaga. Az arrogáns hatalom ki is mondta: „nincs külön magyar út, csak egy út van, a Szovjetunió dicsıséges útja”. (Szakasits Árpád) Amikor a nyolcvanas évek végén bekövetkezett a fordulat, mindannyian hittük, hogy ennek az alárendeltségnek vége. De hiába nyertük meg a szabadságot, az ország sokszor rosszul használta azt: rajtunk maradt az igazodás kényszere. Ennek köszönhetjük azokat az elpocsékolt éveket, amikor idegen érdekeket lehetett a magyarok érdeke fölé helyezni, az egyes emberek önzı érdekét a közösség érdeke fölé. Én hiszek benne, hogy húsz év után, 2010-ben végre végleg magunk mögött hagyjuk ezt az önsorsrontó korszakot. Hiszek benne, hogy újra megtaláljuk a saját utunkat, ami csak a miénk, ami a teljes és boldog élethez, egy sikeres Magyarországhoz vezet!

4

A magyarok egyszer már erısebbnek bizonyultak a fegyverekkel fenntartott diktatúránál. Idén újra, demokratikus körülmények között is visszahódította helyét a méltóság, az önrendelkezés, a jobbító szándékú összefogás. Tisztelt Közösség! Ezeréves tapasztalat, hogy a nagy történelmi kataklizmák után a felszínen gyorsan összeforrnak a sebek. Mert az élet ilyen: folytatódni akar, befoltozza a hiányokat. De talán maguk az egykori rabok, Önök sem gondolták az induláskor, hogy a jogi, történelmi elégtételt olyan lassan követi az erkölcsi és még nehézkesebben a lelki elégtétel. A régi bőnöknek hosszú az árnyéka, s nehéz úgy élni, hogy annyi az igazságtalanság, a méltánytalanság. Ma a szívünkben minden bajon, minden gondon túl is béke van. A meg nem torolt sérelmek, vissza nem adott pofonok végsı soron az ember gyızelmei az embertelenség felett. Köszönjük a józanságot, köszönjük a megırzött tisztességet! A magyar társadalom felelıssége, hogy ne hagyja veszni ezt a különleges értéket: e sokat próbált nemzedék tapasztalatát, kiegyensúlyozottságát, józan erejét. Ma is újra meg kell hallgatnunk a túlélık történeteit. Most még van esélyünk, hogy a tudásunk ne csak könyvekbe számőzött történelem, hanem sokkal közelebbi, sokkal személyesebb: a tapasztalaton átszőrt emlék legyen. A tudomány dolga feltárni a múltat, a szemtanúké, pedig elmesélni azt. Meg kell becsülnünk azokat, akik velünk vannak, és szavukkal, ünnepeikkel adnak tartást a nemzetnek. Egy börtönviselt író mondta egyszer, hogy a bezártság egyszerre volt a szabadság elvesztése és megnyerése. Elveszett a szabadság, mert nem volt kiút. De az átélt félelem megsokszorozta a lelki erejét, megacélozta a jellemét. Már soha többé, a szabadulás után sem kellett úgy tennie, mintha Magyarországon minden rendben lenne. Nem kellett álarcot hordania. Az élet nehéz volt, de többé már senki nem akarta meggyızni a párt igazáról. „Megbízhatatlan” lett, vagyis független. Megnyerte a szellem függetlenségét, a lelkiismeret szabadságát. Ma, annyi évtized után, tisztelt hölgyeim és uraim, újra köszönet illeti Önöket, és mind az ötvenhatos, bajtársi szövetségeket, egykori rabtársak közösségeit, hogy valaha a személyes szabadságuk elvesztésével váltották meg az ország szabadságát. Dühöt, vagy keserőséget nem érdemes örökül hagyni. A valóság pontos ismeretét és az igazság szeretetét annál inkább. Szeretném Önöknek idézni Gérecz Attila szabadságharcos, sportoló, mártír forradalmár verssorát, aki költıként és elítéltként látta a szenvedéssel kivívott lelki békét, amikor így írt: „Magyar volt, akiben a lélek megrogy a súlytól, amit fölvet homlokán: mosolyt, büszkeséget.” Ezt a mosolyt, ezt a jogos büszkeséget, az igazság diadalmas érzését kívánom mindannyiuknak — és az egész nemzetnek! Van remény!

Ady Endre: Az Értıl az Óceánig 1907 Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, Pocsolyás víz, sás, káka lakják. De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Óceánig hordják a habját.

S ha rám dıl a szittya magasság, Ha száz átok fogja a vérem, Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Óceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az Értıl indul el S befut a szent, nagy Óceánba.

5

2010. OKTÓBER 3-I VÁLASZTÁSOK (Forrás: Internet)

Fölényes Fidesz-gyızelem Elsöprı sikert ért el a Fidesz-KDNP az önkormányzati választáson: a rendszerváltás óta elsı alkalommal vezeti jobboldali politikus Budapestet, ezen kívül minden megyében a Fidesz-KDNP szerzett többséget, míg a megyei jogú városokban egy kivételével kormánypárti jelölt nyert el a polgármesteri címet. A rendszerváltozás óta ötödik alkalommal próbálta a jobboldal megszerezni a gyızelmet a fıvárosban. Húsz év után a liberális városvezetés búcsúzik, Tarlós István fölényesen gyızött kihívói felett, sıt a Fidesz-KDNP megszerezte az abszolút többséget a fıvárosi közgyőlésben is. A kerületekért vívott harcban is jól szerepelt a kormánypárt: a Fidesz 19 polgármesteri széket szerzett meg. A megyejogú városokban ennél is meggyızıbb eredményt ért el a Fidesz-KDNP. Egyedül Szegedet tudta megtartani a szocialista párt, a többi városban meggyızı kormánypárti sikert arattak a polgármester-jelöltek. A teljes sikert a megyei közgyőlésekben könyvelhette el a kormányzópárt: minden megyében a közgyőlési helyek több mint kétharmadát a Fidesz-KDNP jelöltjei szerezték meg a vasárnapi önkormányzati választásokon.

6

7

8

9

DR. SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚR KÖSZÖNTİ BESZÉDE 2010. OKTÓBER 22-ÉN, AZ 1956-OS KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA ELİTT Miniszterelnök úr! Házelnök úr! Tisztelt Díjazottak! Kedves vendégek! Hölgyeim és Uraim! 1956 a méltóság diadala volt. A magunkra találás, a közösség megélésének pillanata. Ezért minden megemlékezésben ott az esély, hogy újra átéljük önazonosságunkat, újra megfogalmazzuk: mi az, ami fontos nekünk, magyaroknak. Ha figyelmesen végigolvassuk a híres 56-os, októberi nyilatkozatokat, pontokba szedett követeléseket, rádöbbenthetünk, hogy akkor és ott az embereknek nem a saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb! Elsısorban nem maguknak kértek! A mőegyetemisták a magyar gazdáknak, a munkások a katonáknak, az írók a fiataloknak. Egy fájdalmasan nélkülözı, annyi hiánytól szenvedı korban a magyarok egymás gondját kívánták enyhíteni. Egymásért, egymásnak, a közösségnek akartak jót. S ez az akarat nem más, mint a számtalanszor tagadott, még többször elárult, mégis létezı, kristálytiszta közérdek. Annak felismerése, hogy a nagy, közös célok elérésében a közösség baja nagyobb lehet az enyémnél, a köz érdeke fontosabb a saját érdekemnél. Ezért minden év minden októberében fontos, hogy közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitőzött feladatainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán. A mércét újra ahhoz a nagylelkőséghez, ahhoz a tiszta becsülethez, megszenvedett méltósághoz igazítsuk. A nemzet pótolhatatlan kincse, hogy vannak emberek, akik nap, mint nap megteszik ezt az egybevetést. Életüket az igazságban élik, munkájukat becsülettel végzik. İket ünnepeljük és díjazzuk nemzeti ünnepeinken. Különösképpen október 23-án. A díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik egykor harcoltak a méltóságért, s azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban. Azokat, akik saját szenvedésükkel váltották meg a magyarok szabadságát, és azokat, akik ma is ırzik a szabadságot. İk örökítik át 1956 ércnél maradandóbb értékeit az új nemzedékek életébe. Szükségünk van rájuk, szükségünk van Önökre, hogy elhihessük: így is lehet, sıt igazán csak így szabad élni — hittel, tisztességgel, jó erkölccsel, a hazához való ragaszkodással. Németh László fogalmazott úgy, hogy a magyarságnak „ki kell egyenesednie, és sorsa helyére kell állnia.” Ez most a mi nagy feladatunk: Magyarországot újra a „saját sorsának helyére” állítani, hogy ismét önmaga lehessen. Az elmúlt esztendıkben messzire vetıdtünk a helyes úttól. Szerencsére élnek közöttünk olyanok, akik életpályájukkal, hitvallásukkal, hazafias helytállásukkal valóságos iránytői a nemzetnek. Vannak olyanok is, akik ma már csak a síron túlról üzenhetnek. De mi az ı fejfáikat, mártíromságukat is útjelzınek érezzük a saját sorsunkban. A mai napon az ország fejet hajt a hısök elıtt. Ezért vagyunk mi is itt: fejet hajtunk az Önök jelleme, teljesítménye elıtt. És a magyarok nevében kimondjuk a szót, amit a díjazottak helytállása ezerszeresen is megérdemel. A szót, hogy: Köszönjük!

10

A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök elıterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként a NAGY IMRE ÉRDEMREND kitüntetést adományozta: BOROS SÁNDORNAK, a Nagy Imre Társaság tagjának, ANDRÁS SÁNDOR költınek, irodalomtörténésznek, MERVÓ ZOLTÁNNAK, a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökének, DR SZİLLİSY PÁLNAK, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségi tagjának. A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök elıterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából az 1956-os EMLÉKÉRMET adományozta: FARKAS LÁSZLÓNAK, HÓDOS JENİNEK, JÓZSA SÁNDORNAK, KÓRÓDY LAJOS ANDRÁSNAK, LAKATOS FERENC SÁNDORNAK, MALECZKI MIKLÓSNAK, MEZEI ÁRPÁDNAK, SIMON JÁNOSNAK, UJLAKI DÉNES TIBORNAK. az 1956-os EMLÉKLAPOT adományozta: FELEDY PÉTERNEK, HAÁS GYÖRGY IMRÉNEK, HENCZ ERIK GYİZİNEK, DR KAHLER FRIGYESNEK, LUKÁCS JÓZSEF ISTVÁNNAK, MATTHEIDESZ KONRÁD SÁNDORNAK, MIHALA TIBORNÉNAK, DR. M. KISS SÁNDORNAK, RÓZSA PÁL NÁNDORNÉ, ÖZV. SZABÓ LAJOS BÉLÁNÉNAK, VARJÚ FERENC JÓZSEFNEK, az 1956-os EMLÉKÉRMET POSZTUMUSZ adományozta: HUBINA MIHÁLYNAK átveszi özvegye, HUBINA MIHÁLYNÉ, NAGY SZEDER ISTVÁNNAK, átveszi PAJOR KÁLMÁN, PAP ISTVÁNNAK átveszi PAPP ISTVÁN, PÉTER BALÁZSNAK átveszi PÉTER LÁSZLÓ, PÉTERVÁRI JÁNOSNAK átveszi özvegye PÉTERVÁRI SÁNDORNÉ.

11

A MÚLT-1956-1957 (2009.11.27.)

1956 - 1957 SORTÜZEK MAGYARORSZÁGON

ALBERTIRSA – 1956. BAJA – 1956. BARCS - 1956. OKTÓBER – REPÜLİGÉP BÉKÉSCSABA – 1956. BERETTYÓÚJFALU – 1956. BERZENCE - 1956. OKTÓBER 27. BUDAPEST - HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM - 1956. OKTÓBER. 24. BUDAPEST - NYUGATI PÁLYAUDVAR - 1956. DECEMBER. 6. BUDAPEST - MAGYAR RÁDIÓ - 1956. OKTÓBER. 23. BUDAPEST – PARLAMENT - 1956. OKTÓBER. 25. BUDAPEST - ROLYAL SZÁLLÓ - 1956. NOVEMBER BUDAÖRS – 1956. CEGLÉD - 1956. OKTÓBER 26. CEGLÉDBERCEL – 1956. CSEPEL - 1957. JANUÁR. 17. CSONGRÁD - 1956. OKTÓBER – REPÜLİGÉP DEBRECEN - 1956. OKTÓBER. 23. DUNAÚJVÁROS – 1956. EGER - 1956. DECEMBER. 12. ESZTERGOM – 1956. GYOMA – 1956. GYOMAENDRİD - 1956. DECEMBER. 12. GYÖNGYÖS - 1956. OKTÓBER. 26. GYİR - 1956. OKTÓBER 25. GYULA - 1956. DECEMBER. 17. GYÜLEVÉSZ - 1956. DECEMBER.29. HAJDUNÁNÁS - 1956 HÓDMEZİVÁSÁRHELY - 1956. DECEMBER. 14. JÁNOSHALMA – 1956. JÁSZBERÉNY – 1956. KALOCSA – 1956. KECSKEMÉT - 1956. NOVEMBER - REPÜLİGÉP KECSKEMÉT – CIGÁNYVÁROS – 1957. KESZTHELY - 1956. OKTÓBER – REPÜLİGÉP KEVERMES - 1956. DECEMBER. 12. KISKÖRİS - 1956. OKTÓBER – REPÜLİGÉP KISTELEK – 1956. KOKA – 1956. KOMÁROM – 1956. KOMLÓ – 1956. LENTI – 1956. MAGLÓD - 1956. OKTÓBER. 25. MAGYAREGREGY – 1956. MISKOLC - 1956. OKTÓBER. 26. MONOR - 1956. OKTÓBER 25. MÓRAHALOM - 1956. OKTÓBER.27. MOSONMAGYAROVÁR - 1956. OKTÓBER.26. NAGYKANIZSA - 1956. NOVEMBER 23. NYIREGYHÁZA -1 956. ÖRKÉNY - 1956. PAKS - 1956.

12

PÁPA - 1956. PÉCS - 1956. DECEMBER. 5-6. PILIS 1956. OKTÓBER. 26. RÁCKEVE - 1956. SALGÓTARJÁN - 1956. DECEMBER.8. SIKONDA - 1956. SÜLYSÁP - 1956. SZABADSZÁLLÁS - 1956. SZEGED - 1956. OKTÓBER SZENTENDRE - 1956. SZÉKESFEHÉRVÁR - 1956. NOVEMBER 23. TATABÁNYA - 1956. DECEMBER 7. TÁPIÓSZECSİ - 1956. OKTÓBER 25. TÁPIOSÜLY - 1956. TINYE - 1956. DECEMBER 22. TISZAKÉCSKE - 1956. OKTÓBER – REPÜLİGÉP TÖRÖKSZENTMIKLÓS – 1956. ÜLLİ – 1956. VÁC – 1956. VÁRPALOTA – 1956. ZALAEGERSZEG - 1956. DECEMBER 13 - 14. FEKETE PÁL SZEGEDI TÖRTÉNÉSZ KUTATÁSAI ÉS A SORTÜZEK CIMÜ KÖNYVBEN KÖZÖLT ADATOK ALAPJÁN. KÖSZÖNET A KUTATÓKNAK.

A salgótarjáni sortőz Az 1956-os forradalom vérfürdıi nem értek véget november negyedikével, a katonai vereséggel, a szovjet csapatok bevonulásával. A megtorlás akciói, köztük a sortüzek, csak ezután kezdıdtek. A Kádár-rendszer nagyszámú áldozatot követelt még 1956 decemberében is: nyolcadikán Salgótarjánban rendeztek vérfürdıt. A Kádár-rendszer születésekor véreskező diktatúrát vezette be Magyarországon. A forradalom utáni megtorlások egészen 1958-ig tartottak. Késıbb enyhült a nyomás, és sokan elfeledték, illetve mások elfeledtették velük a kegyetlenkedéseket. Sokáig ezen elfeledett emlékek közé tartoztak a sortüzek is. Szakolczai Attila a sortüzekrıl így fogalmaz Megtorlás és restauráció címő tanulmányában: „a szükséghelyzetben Kádár az erıszak olyan formáinak adott teret, amelyek végrehajtására alkalmas erı rendelkezésére állt. A decemberi sortüzek (köztük Eger, Miskolc, Salgótarján, Tatabánya) és a fegyveres erıszak egyéb, tömeggel szemben alkalmazott – utóbb Kádár által elismerten a Rákosi-korszak módszereihez képest is törvénytelen – formái egyaránt célozták a forradalmi nemzet ellenállásának megtörését, és a munkás-paraszt kormány mellett fegyvert fogni hajlandók személyes bosszúszomjának kielégítését. Az 1956. december 8-án Salgótarjánban a tüntetı munkásokra és bányászokra leadott sortőznek negyvenhat halálos áldozata volt.” Á. Varga László kutatásai szerint „33 férfi, 11 nı és 2 fiúgyerek halt meg a sortőz következtében” a helyszínen vagy a kórházba szállítást követıen. Ugyanakkor a salgótarjáni sortőz áldozatainak számát ma sem ismerjük teljesen pontosan, vannak olyan vélemények is, amelyek szerint jóval többen vesztették életüket a nógrádi megyeszékhelyen. A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. Szakolczai ugyanis mindehhez hozzáteszi: „A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. (…) Külön kell szólni azokról az esetekrıl, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatott meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetırségének két vezetıjét.” Az úgynevezett „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” élére került Kádár ekkor még egy egyszerő báb volt a megszálló szovjet csapatok kezében. A törvényes kormányt, a Nagy Imre által vezetett kabinetet elsöpörte a szovjet csapatok bevonu(Forrás: Internet; Kép: Tiszakécskei emlékmő) lása. Kádárnak fontos volt az ellenfelekkel való leszámolás......

13

Orbán Viktor október 23-i beszéde Továbbra is járjuk a magunk útját! Ami bajnak látszik, nem biztos, hogy az. Lehet az jó is, fel is emelhet, ha minden próbatételnél elvesztünk valamit a bennünk levı gyarlóságból.

Szép és hosszú utat jártunk be, hogy méltóan megünnepeljük 1956. október 23-át. Jó estét kívánok! Megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöm a szabadságharc hıseit! Mi magyarok ünneplı ruhának nevezzük a legszebb, az alkalmi ruhánkat. Ma a lelkünket is legszebb ruhájába öltöztettük, hogy tisztelettel emlékezhessünk azokra, akik a múlt század legnagyobb hazugságának útvesztıjében is megtalálták az igaz utat. A múlt század legnagyobb hazugsága a szocializmus volt. Bıséget, igazságot ígért, sıt mennyországot, azt állította, véglegesen megoldja az emberek összes problémáját. No, nem mindenkiét, mert a faj és osztályalapon kijelölt úgynevezett kisebbséget, mint a bajok okozóját pusztulásra ítélte. Ígéreteibıl ennyit betartott: a szocializmus története ezért a saját nép ellen indított háborúk története. Az emberségre mérhetetlen szenvedést zúdító Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt ámokfutása a második világháborúval véget ért. Ahogy Hamvas Béla írta: „1945 tabula rasa volt, a múltat a tábláról letörölték, ám ahelyett, hogy elkezdtük volna építeni az Isten országát, megidéztük az Antikrisztust.” S valóban, bejött hazánkba a másik szocializmus, a nemzeti unokatestvére, a nemzetközi, a bolsevik. S a világ megtudhatta, hogy annyi közöttük a különbség, mint a Déli és az Északi Sark között. Elfoglaltak mindent, üldözték a gondolkodó embereket, megnyomorították a falusi gazdákat, papok és hívık tízezreit börtönbe zárták. Hiába győjtötték be terrorral, államosítással, téeszesítéssel a nagytıkét meg a kicsit, a gyárakat és a suszterájokat, a nagybirtokot és a földosztásban juttatott parcellákat, hiába győjtötték be az éhbér, a túlórák, a munkaversenyek vérét-verejtékét, nem jött ki belıle semmi. Semmi, csak szegénység és elmaradottság. A második világháború elıtt Magyarország, minden gondjával s bajával együtt, önbecsülésében, szellemi, tudományos és anyagi fejlettségében egy rendes, közepes, európai ország volt. Tíz év szocialista kormányzás után Magyarország kimaradt Európából. A sok százezer megalázott, kirabolt, fogságra vetett embert hazugságra, lelkes éljenzésre kényszerítették. A hazugság kiterjedt az egész világra. Tudjuk: ki mennyire hiú, annyi esze hiányzik. S a nyugati világ, mint oly gyakran, akkortájt éppen hiú volt. A sajtó, az értelmiségiek, a szakszervezetek egyre baloldalibbik lettek. A kommunista pártok Olaszországban és Franciaországban a hatalom küszöbén álltak. Talán nem is tudták, miféle pusztító áradat veszélye fenyegeti Európát. S ekkor valami történt Magyarországon. Valami, amire a térképre nézve, a katonák, a tankok számára tekintve senki nem számított. Történt valami, ami teljesen hihetetlennek tőnt. Egyetlen szempillantás alatt mindenki, a sok százezer párttag túlnyomó részét is beleértve hirtelen felfedezte, hogy becsület nélkül lehetetlen élni. A lelkek kitárultak, és egymásra találtak barátságban, bizalomban, szeretetben. Meghasadt az Égbolt, mert egy nép azt mondta: elég volt! A Föld megnyílt az Ég elıtt. Legyıztük magunkon belül a Poklot, tehát le tudtuk gyızni kívül is. Minden pökhendiség nélkül vállalhatjuk, 1956-ban mi haladtunk az élen. A fényes, a fejlett Nyugat a XVIII. században botladozott, ahelyett, hogy csatlakozni igyekezett volna, hogy unióra lépett volna velünk, Szuezben próbált gyarmatosítani, s magára hagyott bennünket. Kedves Barátaim! Haynau vérengzését meghaladó megtorlást rendeztek. Évtizedeken át olyan országban éltünk, ahol halottainkat sem elsiratni, sem eltemetni, sem meggyászolni nem volt szabad, ahol a hısökre emlékezni bőnnek számított. Ahol a gyilkosok emlékmőveit kellett koszorúzni. De végzetük utoléri ıket. Ez már csak így történik a világnak ebben a szögletében.

14

Évtizedeken át olyan országban éltünk, ahol szüleink a maguk életében nem remélhették a szabad világba való visszatérést, mégis becsülettel dolgoztak abban a reményben, ha egyszer megváltozik a csillagok állása, az ı gyermekeiknek nem kell újból mindent a semmibıl kezdeniük. Köszönet érte! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kommunizmus áldozatainak számbavételére sehol a világon nem rendeztek nürnbergi pert – de mi, józan magyarok az áldozatokat ma is áldozatoknak, és a megtorlást ma is megtorlásnak nevezzük. Mi, józan magyarok jól tudjuk: ez itt a hóhér, ez pedig az áldozat. Ez itt a védtelen polgár, ez pedig a fölfegyverzett megtorló. Ez itt a fogoly, ez pedig a foglár. Ez itt Nagy Imre, ez pedig az ıt eláruló pártfıtitkár. Egyik a jövıért, a másik a múltért harcolt. Egyik a szabad, független, európai Magyarországért küzdött, a másik a Szovjetunióért. Mi józan magyarok tudjuk, nem lehet vállalni mindkettıjüket. Mert egyik a másiknak gyilkosa. Szép, hosszú utat jártunk be, 1956 hıseit követtük. Negyvenhat éve egy felejthetetlen pillanatot próbálunk megragadni. Egy olyan felejthetetlen pillanatot, amilyet a fotóriporter örökít meg, amint a magasugró a léc fölé kerül. Ez a századmásodperc vésıdik mindannyiunk fejébe. Mintha a magasugró így élne örökké a léc fölött, fittyet hányva a fizika törvényeinek, örökké a csúcson. Forradalmak és szabadságharcok egyedülállóan ritka teljesítményei a nemzetnek. Folytonos forradalmak nincsenek. Nem lehetünk állandóan a léc fölött. Csak ritkán sikerül elegendı erıt összegyőjtenünk, hogy abba a magasságba emelkedjünk. De a lécet mégsem szabad kényelmesebbre állítani. A mérce marad. Mérce azoknak az embereknek az élete, akik készek voltak mindent megtenni az igazságért, mert tudták, hogy a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot. Mérce marad azok döntése, akik októberben a Párt és Haza közül az utóbbit választották, és az életükkel fizettek érte. Ez a mérce mutatja meg, hogy azok, akik a sötét oldalon járnak, bár a testet gyakran bebörtönzik és megölik, valójában a lelket akarják rabul ejteni és elsorvasztani. Ha lehet, diktatúrával, totális pártállami erıszakkal, megfélemlítéssel, máskor pedig, szelídebb idıkben hamis boldogságreceptekkel. Azt tanácsolják, csak azzal törıdj, amit gyorsan megkaphatsz, amiért nem kell gondolkozni, mélyen érezni, magadból feláldozni, elkötelezıdni, hőségesnek maradni, amiért nem kell másokat szeretni, és másokban bízni. Azt tanácsolják, nem számít a múlt, nem számít, kinek az áldozatából lett, ami lett. Azt tanácsolják, nem kell az igazság, elég a többség. Nem kell az igazi szabadság, elég, ha az üresség annak látszik. Mi azt mondjuk: 1956 mércéjét az ilyen élet, az ilyen nemzet nem viszi át. Hosszú évtizedekig sorvadó inakkal, egy helyben rostokoltunk. Elıször 1990-ben nyíltak utak Magyarországon. Sokan nekiveselkedtünk, azonnal útnak indultunk. Voltak, akik kivárta, mások csak jóval késıbb vették észre, hogy egyáltalán el lehet indulni. Különbözı utak nyíltak. Sokfelé indultak emberek. A mi utunk, azoké, akik 1956 örökségét akarták folytatni, az új honfoglalás útja lett. Országból hazát, lakóhelybıl szülıföldet, lakosokból polgárokat, népbıl nemzetet akartunk építeni. A bennünket megilletı polcon akartuk újra elfoglalni helyünket a világban. Az új honfoglalás útján hol többen jártak, hol kevesebben. Az új évezred küszöbéhez érkezve egyre többen lettünk. Magasan jártunk. Már átláttunk a határokon. Már beláthattuk az egész nemzetet. Beláttuk ezeréves múltját, és a horizonton felfedezni véltük jövıjét is. Volt bennünk erı kihozni a múzeumi tárlóból a Szent Koronát, felépíteni a Nemzeti Színházat, megindítani a nemzet határokon átívelı újraegyesítését, megalkotni a státustörvényt, és hidat építeni Esztergomból a túlsó partra. Valóban, szép és hosszú utat tettünk meg. De nem lehet mindig a léc fölött maradni. Amikor újabb és újabb csoportok vágnak neki újabb és újabb utaknak, akkor könnyen elıfordulhat, hogy nem az új honfoglalás útján járnak a legtöbben. Most is ez történt velünk. A Gondviselés úgy alakította, hogy bár többen járjuk az új honfoglalás útját, mint korábban bármikor, a magyarországi magyarok nagyobb része más utat választott. Mi ugyan nem lettünk kevesebben, de ık egyre többen lettek.

15

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi nem bántjuk azokat, akik más úton járnak, csak aggódva figyeljük ıket. Hadd járja mindenki a saját útját. Mi, akik most itt megálltunk egy rövid számvetésre, úgy döntöttünk, hogy ezen az úton maradunk, az új honfoglalás útját folytatjuk. Ezen az úton maradunk, mert itt 1956 hısei mennek elıl. Ezen az úton maradunk, mert itt érezzük jól magunkat. Ezen az úton maradunk, mert itt tudjuk megtartani, ami nekünk igazán fontos: Az emberi méltóságot, Történelmünket és kultúránkat, A magyar termıföldet, Az ország még meglevı vagyonát, Családjaink jövıjét, Fiatalok tehetségét, Az idıskor tisztességét, A határon túli magyarokat. Ma mindenki szabadon dönt, hogy melyik úton jár. Vannak átvezetı utak is. Lehet máshonnan is hozzánk csatlakozni, innen is el lehet menni. A miénk nem a rövid távú nyertesek útja. De járt már ezen többség, és jár is majd még. Kedves Barátaim! Erre az útra nem lehet csak úgy rátévedni. Ezt választani kell, tiszta fejjel és igaz szívvel. Tiszta fejjel és igaz szívvel kell választani, mert nincs olyan nap, hogy ne kiabálnának át valami csúfságot a más utakon járók. Nap, mint nap sárba rántanak valamit, ami nekünk fontos, tiszta és szent. Nincs olyan nap, hogy ne ütköznénk hazugságokba. Mégis azt mondom: továbbra is járjuk a magunk útját! Ami bajnak látszik, nem biztos, hogy az. Lehet az jó is, fel is emelhet, ha minden próbatételnél elvesztünk valamit a bennünk levı gyarlóságból. Az igazi próbatétel nem tarthat egyszerően négy hónapig. A történelem már többször elmagyarázta nekünk, hogy ha mi polgári-nemzeti érzelmő emberek akarjuk hazává alakítani Magyarországot, akkor csak magukra számíthatunk. Nekünk többet kell dolgoznunk, többet kell imádkoznunk, többet kell viselnünk, és a keveset is jobban meg kell becsülniük, mint a más utakon járóknak. Hinnünk kell abban, hogy mások is meglátják: ez a néha göröngyös és gyalogos ösvény szebb és gazdagabb, mint a rövid nyereséggel csábító, széles sugárút. Hinnünk kell abban, ha fényesebbek leszünk, nagyobb lesz a világosság. Hinnünk kell abban, hogy eleget nyom majd a latban a nemzetért végzett szolgálat, s egyre többen hisznek majd a saját szemüknek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1956 októberében Mindszenty József hercegprímás nyolcévnyi börtön után ezt mondta: „Most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség.” 2002 októberében mi is ugyanezt mondjuk: „Most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség.” A mi szívünkben nem lehet győlölet. Mert a mi utunkon járók közössége a barátság, a bizalom és a szeretet köré épül. Ha mi együtt maradunk, akkor a megfelelı idıben, a döntı pillanatban majd csatlakozni fognak hozzánk. Velük együtt majd megint meglesz a nemzeti többség. Ne féljetek, mert amíg ennyien leszünk ezen az úton, Magyarországot soha nem fogják legyızni! Mert mi minden nap újra kezdjük! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! (Forrás: internet)

16

17

18

2010. OKTÓBER 25. DR. SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚR KÖSZÖNTİBESZÉDE A SÁNDOR PALOTÁBAN, AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA ELİTT Tisztelt Díjazottak! Kedves Vendégek! Hölgyeim és Uraim! A magyarok szabadság-vágyát nem lehet elpusztítani. Ahányszor megpróbálták, az mindig erısebb lett. Néha úgy tőnt, mintha épp csak parázslana a hamu alatt. De újra és újra lángra kapott, belobbantotta a sorsfordító tüzeket. Fontos történelmi tapasztalat, hogy ami nem pusztít el, attól erısebbek leszünk. Nekünk, magyaroknak örök kapaszkodónk, hogy büszke nemzet vagyunk. Mindig össze tudtuk szedni magunkat, mindig újra fel tudtunk állni. Erıbıl is ilyenünk van leginkább: amit a megmaradás harcaiban szereztünk. Október végén, a forradalomra emlékezve ezt a bizonyos erıt ünnepeljük. Az összetartozást, a lelki erıt, amellyel a békés népakarat, az igazságra vágyó emberek legalább rövid idıre le tudtak gyızni egy hazug, gyilkos, fegyveres hatalmat. Nagyon boldog vagyok, hogy a mai napon Önökkel lehetek, és együtt ünnepelhetjük az igazság erejét. És vele természetesen azokat, akik erısek voltak. Ma újra fejet hajtunk a hısök elıtt, akik saját életük kockáztatásával, saját bátorságukkal váltották meg mások szabadságát. Az Önök igazsága, az Önök hısiessége örök. Ezt fejezik ki az 56-os díjak, melyeket az ország képviseletében a köztársasági elnök azért nyújt át, hogy egyértelmővé tegyük: mi az értékes, mi az idıtálló. Az Önök életáldozata, kiállása, megırzött méltósága mindenképpen az. 1956 a méltóság diadala volt. A magunkra találás, a közösség megélésének pillanata. Ezért minden megemlékezésben ott az esély, hogy újra átéljük magyarságunkat, önazonosságunkat. Minden év minden októberében fontos, hogy közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitőzött céljainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán. A mércét újra a hısök nagylelkőségéhez, a tiszta becsülethez, a megszenvedett méltósághoz igazítsuk. Ha a jelenünk kiállta az összevetés próbáját, akkor jó irányba tartunk. Tisztelt Ünnepeltek! Bármennyire halad a kor elıre, az ötvenhatosok ma is támaszaink, erıforrásaink. A múló esztendık csak a test erejét képesek koptatni, a lélekét aligha. Köszönjük hát Önöknek, hogy hazafias lelkületükkel, személyes példaadásukkal, életpályájukkal ırzik közöttünk a forradalom lángját. És átörökítik 1956 a szellemét az új nemzedékek életébe. Isten áldja érte Önöket!

19

A KITÜNTETETTEK Magyarország Köztársasági elnöke – Magyarország miniszterelnökének elıterjesztésére – nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozza társadalmiközéleti tevékenysége, példaértékő életútja elismeréseként: BIRKÉS KELEMENNEK, POFOSZ Komárom-Esztergom Megyei elnökének, DR. LÁZÁR IMRÉNEK, a POFOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökének, a politikai üldözöttek érdekképviselete érdekében végzett munkássága, példaértékő életútja elismeréseként DR. KİRÖSMEZEY LÁSZLÓNAK, a Recski Szövetség fıtitkárának,

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (katonai tagozata) kitüntetést adományozza a társadalmiközéleti tevékenysége, példaértékő életútja elismeréseként: JAKAB BÉLA nyugalmazott ezredesnek, a POFOSZ Katonai Bizottsága volt vezetıjének.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKEZESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozza társadalmi-közéleti tevékenysége, példaértékő életútja elismeréseként: DR. ÁSVÁNYI REZSİNEK, a POFOSZ humánpolitikai elnökhelyettesének HORVÁTH JÁNOS KÁROLYNAK a POFOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete elnökének, TRENCSÉNYI LÁSZLÓNAK, az 56-os Alapítvány kuratóriumának tagja és a TIB gazdasági alelnöke, 1956 eszméinek ápolásáért, a forradalom és szabadságharc eseményeit bemutató könyveiért, életútja elismeréseként: FAKÁSZ TIBOR nyugalmazott tanárnak, életútja elismeréseként: FORGÓ LÁSZLÓNAK, a Politikai Elítéltek Közössége tagjának, a politikai üldözöttek érdekképviselete érdekében végzett munkássága, példaértékő életútja elismeréseként: KISS DÁNLIELNEK, a Recski Szövetség tagjának, MADARAS FERENCNEK, a Recski Szövetség tagjának, RIPPEL JÁNOSNAK, a Recski Szövetség tagjának.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést adományozza HORVÁTH ERNİNEK, KANTER FERENCNEK, KIS IMRÉNEK, SCHMIDT FERENCNEK.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést adományozza KAPCSOS JÁNOSNAK, MAJOR ATTILÁNAK, NAGY SÁNDORNAK, NÉMETH ÁRPÁDNÉNEK, PÁSZTOR GYULÁNAK, SZŐCS GÉZÁNAK.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (katonai tagozata) kitüntetést adományozza BOÉR LAJOSNAK.

20

21

NOVEMBER 4.: NEMZETI GYÁSZNAP A nemzeti gyásznapon, november 4-én, az 1956-os forradalom áldozataira és a szovjet megszállás kezdetére emlékeznek országszerte. Hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet-támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány (Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány) Nyílt levél a dolgozó magyar néphez címő közleményét sugározta, melynek aláírója Kádár János „miniszterelnök” volt. 5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következı drámai szavakat: Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fıvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével! A kormányfı fenti mondatait magyarul és valamennyi világnyelven többször megismételték. Ezután Háy Gyula és felesége Segítsetek, segítsetek, segítsetek végő segélykiáltását sugározta a rádió magyarul, angolul, németül és oroszul. Ezt követıen a Kossuth-rádió adása megszakadt. Miután Jugoszlávia menedéket ajánlott fel a magyar kormánynak, végül Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek A szovjet csapatok már hajnalban bevonultak a fıvárosba is egyszerre három irányból, elıbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenırzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsi lövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védı magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A kiáltvány vége így hangzott: … A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsıbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszeretı népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs, és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében. (Forrás: Polgárinfo)

Visszatértek a szovjet tankok október 4-én. a szovjet csapatok, és öszszehangolt támadást indítottak Magyarország ellen. A hısiesen küzdı forradalmárok ellenállását a hatalmas túlerı hamarosan megtörte. Nagy Imre és néhány közeli munkatársa családtagjaival együtt a jugoszláv követségen kapott menedéket. Ugyanezen a napon Kádár János bejelentette egy szovjetbarát kormány megalakulását Bár a fegyveres ellenállást elfojtották, a munkások a munkástanácsok irányításával hónapokig szegültek szembe a Kádár-kormánnyal. Negyed-millióan menekültek nyugatra. A forradalom és a szabadságharc leverését kemény megtorlás követte. Sok ezren kerültek börtönbe, százakat végeztek ki, és jeltelen sírokba temették ıket. Mintegy 250 ezren, pedig elhagyták Magyarországot.

22

23

24

NE FELEJTSÜK EL MEGÖLELNI, AKIKET SZERETÜNK! Nyílt levél a Magyar Nemzethez2008. 07.16. (Fotó: Sárközy György)

Kiáltás az, segélykiáltás, amelyet véleményrovatunkban rendhagyó módon közreadunk. A világhírő szívsebész-professzor, Papp Lajos, aki eddig mások segítségkérı szavára volt teljes figyelemmel, aki egész életét a gyógyításra, betegek és elesettek istápolására tette fel, a közvéleményhez fordul. Nyílt levele: figyelmeztetés az élıknek, mindenkinek, de kivált azoknak, akik valamennyiünk életéért, annak megırzéséért és minıségéért felelısséggel tartoznak. Hozzunk áldozatot Nemzetünkért! - mondja az orvos, aki most a legnehezebb áldozatot hozza meg: a viszszavonulást, hogy ezzel is intsen, figyelmeztessen. Akinek van füle, hallja! A Teremtı kegyelmébıl betöltöttem a hatvanadik életévemet. Esendı bőnösként, sok hibával megélt életem minden tettét vállalom! Köszönöm Önöknek, a Magyar Népnek, hogy taníttattak, ezért ez idáig és életem visszalévı részében is adósuk maradok. Rendkívüli döntést hoztam az elmúlt napokban. Lemondok igazgatói pozíciómról, egyetemi tanári, gyógyító, kutató, oktatói tevékenységemrıl és múlhatatlan szerelmemrıl - a szívsebészetrıl. Teszem ezt azért, mert a továbbiakban nem vállalok cinkosságot a Magyar Emberek elpusztításában. Nem leszek társ-tettes a Magyar Genocídiumban. Magam is gyilkos vagyok! Többszörös gyilkos. Tömeggyilkos! Több ezer mőtétet végeztem, melyek során 48 beteg halálát okoztam. Tizenegy beteg meghalt, mert az ígért mőtétet nem tudtam elvégezni. Tizenhét éve egyetemi tanár, klinikaigazgató vagyok, ezért a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikáján, a Zala Megyei Kórház és a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinikáján elhunyt mintegy háromszáz beteg haláláért is felelıs vagyok. Nem védekezhetek azzal, hogy a halálozási statisztikák alapján a világ egyik legalacsonyabb halálozásával operáltunk, gyógyítottunk. Nem védekezhetek azzal, hogy több mint ezer állat életét áldoztam fel, hogy emberek ne haljanak meg. Tudom, hogy minden esetben hibáztunk: nem volt meg a kellı tudásunk, nem jól ítéltük meg a lehetıségeinket, a betegek teherbíró képességét, fáradtak voltunk, és idı elıtt föladtuk a betegért folytatott küzdelmet. Röviden, gyarló emberi gyengeség okán emberéleteket veszítettünk el. De: soha sem én, sem az általam irányított orvosok nem tagadták meg a hozzájuk fordulóknak a segítségnyújtást. Betegnek a betegségrıl, az elhunytak haláláról mindig mindenkinek igazat mondtam. Nem tettem különbséget ember és ember között semmilyen okból. Nem árultam a gyógyítás lehetıségét. A legszegényebb is megkapta azt, amit a leggazdagabb. Hálapénzt sokan nem adtak, sokaktól nem fogadtam el. A betegektıl kapott hálapénz egy részét munkatársaimnak adtam, döntı részét a betegeknek visszaadtam, mert több mint ezer elıadást tartottam, több mint ötszázezer kilométert utazva, a Kárpát-haza minden területét bejárva, elıadásért díjat, útiköltséget nem fogadtam el. A magamnak megtartott hálapénz után a mindenkori törvények szerint adóztam! Igazgatóként soha nem hazudtam beosztottaimnak, mindenkor az alapvetı erkölcsi törvények és a mindenkori állami törvények betartását kértem, és magam igyekeztem a törvények betartásában példát mutatni. Életem során korrupciós pénzt el nem fogadtam, semmiféle korrupcióban részt nem vállaltam. Visszalévı életemben gyógyító emberként csak szolgálni kívánom Nemzetem minden polgárát. Soha, senkitıl nem fogok elhatárolódni, a lelkiismeret és a Krisztusi szeretet törvényeinek akarok megfelelni. Kérek minden Magyar Nemzethez tartozót, hogy hozzunk áldozatot Nemzetünkért! Ne fogadjuk el a hazugságot! Ne öljük meg magzatainkat! Mondjunk nemet a Gonosznak! Bocsássák meg bőneimet, fogadják el sokak számára érthetetlen döntésemet. "...és az igazság felszabadít!" (János evangélium 8:32) Dr. Papp Lajos

25

DR. PAPP LAJOS: A SZELLEM ÉL Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, Príma Primissima - , Pro Cultura - díjjal ismerték el. Alább nagyszerő elıadásának kómáról szóló részét tesszük közzé. "Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezetı professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a mőtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegıje ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tıle: - hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A mőtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetıgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat: "Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia." A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenıriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ı mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor ıt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni." Ez a nı mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életrıl." A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amirıl mi nem tudunk. Persze az, hogy valamirıl mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévı beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a mőtét alatti élményeikrıl, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívmőtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívmőködést. Megállítani a szívet nagyon könnyő, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményérıl pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az idıszakról, amelyrıl ı beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményérıl - abban az állapotban ı a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet." A szeretet eredménye: ÉLETMENTİ ÖLELÉS Egyhetes ikreket inkubátorba kellett tenni, és úgy volt, hogy csak az egyik marad életben. A kórház nıvére szembeszállt a szabályokkal, és a babákat közös inkubátorba helyezte. Miután betette ıket, az egészségesebb baba átvetette karját testvérén, és átölelve tartotta. Erre a kisebbik szívverése stabilizálódott, és testhımérséklete is normálisra emelkedett. (Esti Judit interjúja nyomán)

26

27

28

29

SZİNYI GYULA: 1956. NOVEMBER 4- UTÁN Hosszú útról jöttem, tövises utamról. Hol éles kavics közt sok fájdalom terem. Az emberi szív ott kıvé vált, megdermedt. Nincs ott virág, derő, csak kín és küzdelem.

De vége lett egyszer a szenvedés útjának. Dán szívek magyar virággal üdvözöltek. Ami tövis volt a szívemben oly mélyen. Onnan szeretettel İk mindent kitéptek.

Köszönöm a kedves megemlékezést. A szép csokrot és a sok-sok szeretetet. Ha látok egy sárgult, szélsodorta lombot, Én küldtem e fáradt, sárgult leveleket. (Börtönbıl való szabadulásom napján, Dániából egy csokor virágot küldött élı nıvérkém. Dániában a börtönbıl szabadultakat így üdvözlik.)

30

EMLÉKKIÁLLÍTÁS A VÁROSI KOLLÉGIUMBAN MOSONMAGYARÓVÁRON A mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban ˝Mosonmagyaróvár, 1956˝ címmel nyílt kiállítás a mosonmagyaróvári 1956.október 26-ai sortőz áldozatai, mártírjai, sebesültjei, túlélıi és a megtorlások elszenvedıi, üldözöttjei emlékére. A Hansági Múzeum, a Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára Mosonmagyaróvári

Részlege,

a

Mosonmagyaróvári

’56-os

Egyesület, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezıgazdaság-és Élelmiszertudományi

Kara,

a

kollégium

és

magánszemélyek

győjteményeibıl összeállított tematikus kiállítást

dr. Nagy

István polgármester, országgyőlési képviselı nyitotta meg. A megnyitón részt vett dr. Farkas László, az 56-os Szövetség alelnöke, aki a nemzet szolgálatában,1956.eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenységük elismeréseként a kollégiumnak ˝Kósa Pál (1921-1959)˝ plakettet adományozott, az intézmény igazgatójának, Simon Zsuzsannának pedig az 56-os Szövetség emlékérmét nyújtotta át. A kiállítás 2010. november 30-ig megtekinthetı hétköznaponként 8.00 és 20.00 óra között.

„A HARCOK SORÁN MEGRONGÁLÓDOTT” – JÓZSEFVÁROS AZ 1956-OS FORRADALOM UTÁN Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Józsefvárosban zajlottak a legnagyobb ütközetek. A fegyveres felkelés gyakorlatilag a VIII. kerületben kezdıdött október 23-án a Rádió épületének ostromával, majd folytatódott a kerület számos pontján, a Szabad Nép székházánál, a Józsefvárosi Telefonközpontnál, a Víg utcai Rendırkapitányságnál, a

Köztársaság téren, és kisebb harcok voltak a kerület más utcáiban is. Az Üllıi út és a Nagykörút keresztezıdése és a környezı utcák a fegyveres ellenállás legfontosabb területei közé tartoztak, mivel a délkeletrıl érkezı szovjet csapatok az Üllıi úton vonultak be a városba. A szovjeteket feltartóztatni kívánó felkelık hamar felismerték a Corvin mozi és a környezı házak stratégiailag kedvezı helyzetét, hiszen ezeket könnyő volt védeni, továbbá remek tüzelési állást jelentettek a felvonuló szovjet csapatokkal szemben. Az itt berendezett bázist tekintették az ország politikai és katonai vezetıi a fegyveres felkelés központjának, ezért már a forradalom elsı napjaiban megpróbálták megsemmisíteni, sikertelenül. A szovjetek is ezt a városrészt tartották a legveszélyesebbnek, a november 4-i szovjet intervenció egyik fı csapása a Corvin - köz ellen irányult, ezért a pusztítás itt volt a legnagyobb mértékő. A bevonuló szovjet csapatok az Üllıi út és a Nagykörút mentén fekvı házakat az elsı emelet magasságában végiglıtték. A harcok a kerületben november nyolcadikáig tartottak. Élet a forradalom után A Vörös Hadsereg támadásai óriási pusztításokkal jártak. A forradalom leverése után a mindennapi élet megindítása, a rend helyreállítása, a harcok nyomainak eltakarítása, az újjáépítés mindenhol a tanácsok feladata volt. A kerületi tanács dolgozóinak többsége a harcok elmúltával, november 10-én megjelent a tanácsházán, és azonnal nekilátott a károk felmérésének a munka azonban lassan indult meg. A legsürgısebb feladatok közé ezekben a napokban a hajléktalan családok elhelyezése tartozott. Mivel október– novemberben Józsefvárosban és Ferencvárosban zajlottak a legnagyobb harcok, itt volt a legnagyobb a pusztítás, ezért a VIII. kerületi tanácsnak különösen sok rommal, lerombolt épülettel, fedél nélkül maradt családdal, feltöredezett úttal kellett szembenéznie. A házak tekintélyes részét érte találat, majdnem hét és félezer lakás sérült meg, és ezek közül 1400-at nem is lehetett újjáépíteni. A fedél nélkül maradt lakosok – kb. 1500 család – a pincékben, üres üzlethelyiségekben húzták meg magukat. A fegyveres harcok során keletkezett rom és törmelék eltakarításáról a tanácsnak kellett gondoskodni. A romeltakarításba bevonták a kerületi vállalatokat is, akik jármővel és emberrel segítették a szemét elhordását, a romok eltakarítását. A rengeteg felhalmozódott szemét miatt megnövekedett a kerületben a járványveszély. A lakosok élelmezésében nagy szerepe volt a környezı falvakból érkezı élelmiszer szállítmányoknak. Az összes KÖZÉRT közül 15 maradt ép. Nagy problémát jelentett, hogy a harcok következtében megszőnt a közvilágítás, ennek megoldása szintén a tanács legsürgısebb teendıi közé tartozott. A harcok miatt az oktatás teljesen leállt. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az iskolákat is jelentıs károk érték. A 20 általános iskolából 15 olyan, amelyeket csak üveg, vagy kisebb kár ért, 5 általános iskola viszont igen súlyosan megsérült.

31

A harcokban Budapesten 1945 ember esett el, ebbıl 435 személy Józsefvárosban lelte halálát. A halottak egy részét október és november folyamán a Fiumei sírkert 21-es parcellájában helyezték el. A parcella fennmaradását az illetékesek azonban csak ideiglenesnek tekintették. „Az ellenforradalmi harcok alatt elesettek jelenlegi parcelláját egyelıre meghagyva, azt magas élı sövénnyel kerítettem el.” olvasható dr. Pongrátz Kálmánnak a Fıvárosi Tanács elnökének egy 1957ben keletkezett levelében. 1958-ban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa „Az ellenforradalom leverésében az ország gazdasági rendjének helyreállításban kifejtett tevékenysége elismeréseként” dr. Suhajda Józsefnek a VIII. kerületi tanács végrehajtó bizottsága elnökének és dr. Vida Miklósnak a Hazafias Népfront VIII. kerületi titkárának a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata kitüntetést adományozta. Dr. Vida Miklós Józsefváros országgyőlési képviselıje, az országgyőlés alelnök volt 1989-ben, amikor a sors fintoraként visszahívták így kénytelen volt lemondani minden tisztségérıl. És bár eltőntek a történelem süllyesztıjében a Suhajdák és a Vidák a kerület házainak a falán örök mementóként megmaradtak a golyó ütötte nyomok, emlékeztetve az itt lakókat az 1956-os harcok súlyosságára. (Máté András)

Újpesti Napló: Az emlékezık a Görgey út és a Deák utca találkozásánál lévı parkban, az 56-os emlékkınél gyülekeztek most is. Az emlékezık között volt Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere is. …A Himnusz elhangzása után Szendiné Kósa Katalin, - Kósa Pál, az 1956-os Forradalmi Bizottság elnökének leánya - az ’56-os Szövetség Újpesti Szervezetének elnöke részletesen szólt személyes élményei alapján az 54 évvel ezelıtti eseményekrıl. Beszédében hangsúlyozta, hogy célja, hogy minél többen ismerjék meg ennek a napnak a dicsıségét, az eseményeket.

Legyünk büszkék az akkori újpestiekre, valamint soha ne feledkezzünk el hıseinkrıl, mártírjainkról. – óhajtotta beszédében. Kötelességünk ugyanis megemlékezni azokról, akik elsı helyre téve a közösség érdekeit, önzetlen módon, a hazaszeretetrıl tettek tanúbizonyságot. A jelenlévık fejet hajtottak a hét hısi halált halt újpesti mártír: dr. Rajki Márton, Kósa Pál, Csehi Károly, Gábor László, Gémes József, Koszterna Gyula, Somlyói Nagy Sándor elıtt és emlékükre egy-egy gyertyát gyújtottak… Helyi Téma 2010. november 17. Pajor Tibor (Jobbik) képviselı még az elızı ciklusban javasolta, hogy augusztus 5-ét nyilvánítsák a kommunizmus újpesti áldozatainak emléknapjává. Az idén novemberben a képviselı-testület megszavazta az indítványt. Szalma Botond (Fidesz) képviselı szerint Melocco Miklóssal kellene az áldozatok emlékmővét elkészíttetni.

Szombathely: A megyei közgyőlés pénteken délután, október 23-án emlékezett ’56 hıseire. A március 15. téri ünnepség szónoka Hende Csaba honvédelmi miniszter volt. Polgármesteri Hivatal Versmondó Köre ünnepi mősora után, Lechner Ferenc az ’56-osok Szövetsége Országos Elnökségének tagja mondott egy kiselıadásnak is beillı érdekes beszédet. Lechner Ferenc beszélt a forradalommal kapcsolatos különbözı felfogásokról, és hiedelmekrıl, például hogy a multinacionális tıke és a szabadkımővesek álltak a forradalom mögött. Egy másik nézet szerint a szovjetek álltak az események mögött, akik „egy gyengített vírusú” lázadást provokáltak volna, amely ürügyet szolgáltatott volna az ország orosz megszállásához. Lechner Ferenc megjegyezte: a „…különféle elméletek, részigazságok nem adják külön-külön sem, de összességükben sem a forradalom eszmei és gyakorlati magyarázatát. Az 1956-os forradalom egy egyedülálló hatalmas szellemi produkció volt”, melynek világmérető hatása volt.

32

A SZABADSÁGÉRT MEGHALNI IS ÉRDEMES Október 23. Az ünnepi szónokok a félelemrıl, az összefogásról és a felemelkedésrıl beszéltek. Egerben a hivatalos díszünnepséget a Gárdonyi Géza Színházban rendezték meg. Habis László polgármester felhívására az egybegyőltek egyperces néma fıhajtással emlékeztek dr. Tóth Ferencre, az 56-os szövetség nemrégiben elhunyt elnökére. A polgármester köszöntıjében arra emlékeztetett: 1956 eseményeit idırıl idıre átértékelték, s végül évtizedeken át uralkodott a félelem légköre. Példaként dr. Jobb László, egykori egri városparancsnok példáját említette, akire az ügyész halálbüntetést kért, végül 15 év börtönre ítélték. Elégtételt a rendszerváltás után annyit kapott, hogy Eger díszpolgárává választották. Habis László szerint az 56-os forradalom üzenete a helytállás és a példamutatás. Egyúttal együttmőködést kért a felemelkedés érdekében. Mert mint mondta, az elmúlt évtizedekben "nagyon mélyre sikerült süllyedni". Az ünnepség szónoka Nyerges Andor, az 56-os szövetség egri szervezetének elnökségi tagja személyes élményeit felelevenítve arról beszélt: ıt Egercsehiben, mint bányászt választották be a munkástanácsba és elnökségi taggá, ahol a hazájáért érzett felelısséggel és hittel végezte a munkáját. Antall Józsefet idézve emlékeztetett: '56-ról csak nagyon megfontoltan és ıszintén szabad beszélni. Úgy vélte, a forradalom valódi jelentısége a hamis ideológia és az erkölcstelen világ, egy elnyomó nagyhatalom elleni fellépésben áll. November 4-én, pedig nem kevesebb történt, mint hogy a szovjet tankok bevonulásával véglegesen és világosan leleplezıdött a világ elıtt a vörös kolosszus igazi arca. A szónok szerint a forradalom egyetlen örököse a magyar nép és a magyar fiatalok. Tanulságként elmondta: bár fegyverekkel eltiporták a forradalmat, de a valódi ellenállást már nem tudták megtörni. Ezért ötvenhat öröksége erkölcsi, és nagy, átfogó nemzeti örökség… Gyöngyösön együtt ünnepeltek. Hosszú évek óta idén elıször ismét együtt ünnepelt a városi megemlékezésen a gyöngyösi politikai jobb- és baloldal. Az október 23-ai programsorozat az ünnepi szentmise után a hagyományokhoz híven az egykori nemzetırség Széchenyi utcai épületénél folytatódott, ahol a városban mőködı szervezetek, intézmények képviselıi elhelyezték koszorúikat. Elıtte Benyovszky Péter önkormányzati képviselı felelevenítette az 54 évvel ezelıtti forradalom legfontosabb történéseit, majd az események üzenetét úgy foglalta össze: a Nagy Imre-kormány bízott Nyugat-Európa segítségében, de Magyarországot magára hagyták. Ebbıl is látszik, hogy mi nem kellünk a nagyhatalmaknak, csak ha hasznot húzhatnak belılünk. Nem számíthatunk másra, csak magunkra. Majd hozzátette: mi, magyarok már tudjuk, hogy a szabadság egy olyan ajándék, amiért meghalni is érdemes. Az 1956-os emlékmő megkoszorúzása után az ünnep a Mátra Mővelıdési Központban folytatódott. Itt Balázs József országgyőlési képviselı hangsúlyozta: az 1956-os forradalom a nemzeti összefogás kivételes eseménye volt. – Mindennek rendelt ideje van, így a változásnak is. A tegnap vitáit le kell zárni, és ki kell nyitni a holnap ajtaját, ahogy az 1956-ban is megtörtént – mondta ünnepi beszédében a politikus. – Ha változtatni kell, mi tudjuk, mit csinálunk, mert mélyre ható változásra van szükség. Mi azt szeretnénk, hogy kerüljenek helyre a dolgok: a gyerek ne teher, a hit ne szégyen, a nyugdíj ne alamizsna, a tanulás ne kiváltság, az otthon ne vágyálom legyen. A változás a felemelkedés záloga lehet… Szégyenletes, hogy még ellenforradalomról beszélnek. Hatvanban szombaton nem az elmúlt években megszokott helyen, hanem a Mártírok terének egy másik részében, a második világháború hısi halottainak és az 1956-os hısöknek a tiszteletére emelt obeliszknél volt a megemlékezés. A metszı hideg ellenére nagyon sokan vettek részt a megemlékezésen, amely a városzászló le-, illetve a lyukas nemzeti lobogó felvonásával kezdıdött. (Tudósítónk a helyszínen számottevı rendıri jelenlétet is tapasztalt, de a csapatszállító kisbusszal és más jármővekkel kivonuló egyenruhások távolabbról, a vasút melletti tisztásról kísérték figyelemmel az eseményeket.) Szabó Zsolt polgármester ünnepi beszédében az összefogást emelte ki, amely – mint fogalmazott – 1956-ban hazára talált... Nánási István a Pofosz Heves megyei elnökeként felidézte a korabeli történéseket, majd megjegyezte: szégyenletes, hogy még napjainkban is akadnak olyanok, akik ellenforradalomként aposztrofálják a magyar nép felkelését. A szónoklatokat követıen a Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanulóinak szavalata, valamint a Birkás Ildikó által vezetett Musical Club Hatvan növendékeinek irodalmi mősora következett. Az ünnepséget Koza József római katolikus prépost, dr. Tatai István református lelkész és dr. Barcza Béla evangélikus lelkipásztor közös imája zárta. Fontosabb a mánál a holnap – A halottak tisztelete a jövı alapja; 1956-ban a mánál fontosabb lett a holnap, s a mártírok ezért áldozták életüket – mondta a lırinci ünnepségen Víg Zoltán polgármester. A megemlékezésen a Március 15. Gimnázium és Szakképzı iskola tanulói – Karádiné Kovács Éva és Vincze József tanítványai – ezúttal is színvonalas összeállítással állítottak emléket a szabadságharcnak.

33

KOSZTOLÁNYI DEZSİ: HALOTTI BESZÉD

Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük ıt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedılt a kincstár.

mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égı, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szıtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy.

Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belıle több és most sem él, s mint fán se nı egyforma két levél, a nagy idın se lesz hozzá hasonló.

Keresheted ıt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövıben akárki megszülethet már, csak ı nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse.

Nézzétek e fıt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kıvé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ısi titka.

Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak ırája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”, majd rázuhant a mázsás, szörnyő mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...” Úgy fekszik ı, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Akárki is volt ı, de fény, de hı volt. Mindenki tudta és hirdette: ı volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

34

35

36

37

38

39

40

Mosonmagyaróvár város Önkormányzata Képviselı-testülete 1/1990. Kt.

Kivonat A Képviselı-testület 1990. október 19-i alakuló ülésének jegyzıkönyvébıl. Tárgy: Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári események emlékének megırzése 1/1990.(X.19.) Kt.

határozat

1. Mosonmagyaróvár Önkormányzati Képviselı-testülete az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári események emlékét határozatban örökíti meg. 2. A határırlaktanya elıtti sortőz és a forradalom leverése utáni megtorlások áldozatainak emlékére október 26-át városi gyásznappá nyilvánítja. 3. A Képviselı-testület kötelességének tartja, hogy részt vállaljon az áldozatok rehabilitálásában és a felelısök felkutatásában. Plutzer István s.k. polgármester

Dr. Adorján József s.k. vb. titkár

Kivonat hiteléül: K.m.

Tisztelt Fazekas János Országos Elnök Úr! Mellékelten küldöm AZ ÉN ISKOLÁM 56-OS HİSEI címő pályázatra készített tanulmányunkat, melyet nyomtatásban is megjelentettünk a tavalyi gyásznap alkalmából. A Szövetség honlapján, egyben az újságjában való megjelenését ezúton is nagyon szépen köszönöm. A Szövetség honlapcímét a www.emlekhely1956-movar.egalnet.hu honlapunkon a hasznos linkek és a partnerek menüpontokban mi is megjelenítettük. Továbbá nagyon szívesen elıfizetnénk az újságra is. A további sikeres együttmőködés, a kölcsönös jó kapcsolat kialakítása reményében, Tisztelettel: Simon Zsuzsanna Tisztelt Olvasó! Ez a honlap a mosonmagyaróvári 1956. október 26-ai sortőz áldozatainak, a megtorlások mártírjainak, valamint a községek forradalmi eseményeinek és hıseinek emlékére készült. Létrehozása a mosonmagyaróvári Városi Kollégium diákjai, pedagógusai, munkatársai, a helyi levéltár szakembere, Beregszászi Balázs, a környékbeli falvak polgármesterei, helytörténészei, tanárai együttes tevékenységének köszönhetı. A honlap képanyagának összeállításában sok segítséget kaptak Szentkuti Károlytól, a Hansági Múzeum igazgatójától (Archív fotók, Győjtemények, "In Memoriam 1956").

41

Az ajánlott irodalmak, a különbözı újságcikkek összegyőjtésében, a Huszár Gál Városi Könyvtár Helytörténeti győjteményének vezetıje, Kimlei Péter segített. Honlapunk létrehozásával az volt a célunk, hogy bemutassuk a város múltjának legtragikusabb eseményét, a sortőz áldozatait, a sebesülteket, a túlélıket, a megtorlások mártírjait, az emlékhelyeket, a volt járás területén lezajlott forradalmi eseményeket. A kollégium nevelıtestülete kötelességének érzi, hogy minden kollégista diák tudjon a város tragédiájáról és az ártatlan hısök emlékét ırizze. Ezért az almenük tartalmaznak olyan pontokat is, melyek az intézmény eddig végzett tevékenységét, jövıbeni terveit mutatja be (Ifjúsági tábor, '56-os kaszinó, Pályázati eredmények, Sajtóhírek, Tanulmány). További kutatásra, ismeretek bıvítésére alkalmas az Ajánlott irodalom, a Hasznos linkek, a Könyvajánló képekben és a Tanulmány címő menüpont alatt található dolgozat. Saját készítéső képeinket is bemutatjuk a különbözı fotógalériákban (Emlékhelyek, emléktáblák, a Gyásztér, Győjtemények). Szintén a múlt iránti tisztelet fejezıdik ki az Irodalmi alkotások címő menüpont alatt található versek bemutatásával, melyek mosonmagyaróvári költık alkotásai. A honlap különlegessége az "In Memoriam 1956" címő menüpont, mely képzımővészeti alkotásokat mutat be. Kiemelten fontosnak tartjuk a város Emlékmőveinek, Emléktábláinak, Síremlékeinek, Közterületi elnevezéseinek felkutatását és azok bemutatását a honlapon. Külön figyelmet fordítunk a helyi Hansági Múzeum győjteményének képes bemutatójára a Győjtemények menüpontban. Tanulságos az idırendi sorrendben egymás után következı Megemlékezések szónoklatait, sajtóhíreit olvasni, fotóit nézegetni illetve a Visszaemlékezések menüpontot megtekinteni. Az 1956. október 26-ai események feltárásában nagy szerepe volt/van a Mosonmagyaróvári '56-os Egyesületnek. Több évtizedes elhallgatás után kezdıdhetett a Sortőz per, Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd képviseletével. A honlap kiemelten foglalkozik még a város Gyásztere és a laktanya épülete Emlékhellyé válásának történetével is. Az egyes menüpontok sorrendjét az abc határozta meg. A weboldal további információkkal, menüpontokkal folyamatosan bıvül. Köszönjük megtisztelı látogatását. Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortőz sebesültjei: Invics József – fıiskolai hallgató Juhász Gyula – honvéd özv. Kardos Józsefné Kelemen Gábor Kelley László Kelecsényi Miklós – fıiskolai hallgató Keszi Ilona Kiss Károly – ipari tanuló Klauda Rudolf Kocsis Géza Kovács Anna Kovács Jenı Köı István - segédmunkás Köpcsényi Lászlóné Kuroli Géza – fıiskolai hallgató Kurcz Károly – gyári munkás Lakner László – ipari tanuló Lakner Mihály Lázár Károly - tanuló Lengyel Lajos – fıiskolai hallgató Lukács Lırinc Luttenberger László Makkos Róza Markó Lajos Mayer József Mayerhoffer Richárd Nagy Ilona – élelmezési dolgozó id. Nagy József – kubikus

Babos Mátyás – géplakatos Balogh György – fıiskolai hallgató Balogh Nándorné Bakody Aladár – fıiskolai hallgató Bátky Gyula – fıiskolai hallgató Bertalan László – földmőves Béres László – fıiskolai hallgató Bocsányi Imre Bócz József Császár József – fıiskolai hallgató Csehi Imre Dancs Lajos – fıiskolai hallgató Dobos József Dohány István Eichinger Klára Élı Zoltán – fıiskolai hallgató Farkas Teréz Fazekas Erzsébet Fekete Sándor Fürtös Lajos – ipari tanuló Galambos Józsefné Szakál Magdolna – ipari tanuló Gábor Józsefné Pandur Ágnes – ipari tanuló Giczi István Gieber Katalin – fıiskolai tanársegéd Grundtner Flórián Gugolya András – fıiskolai hallgató Harangozó Gizella Horváth Erzsébet – gyári munkás

42

Schwendtner Ferenc – csoportvezetı Smajda Béláné Süly Gézáné Havanecz Anna – tanuló Szabad Sándorné Hideghéty Anna – ipari tanuló Szente Géza Szőcs Ferenc Szőcs Béla Tomsich Lajos Tóth Péter Varga József – szerszámkészítı Varga Miklós – gyári munkás Vass László – fıiskolai hallgató Vincze Sándor Vukonya Ferencné Fekete Mária Zob Álmos – fıiskolai hallgató ZömbikFerenc

Nagy Lajos Nyárádi Zoltán Nyitrai Géza Pákozdi Erzsébet Páder Béla Perger István Pitsch Antal Pollreisz Ferenc Rácz István Rácz Mária Rákász Gyula Rákóczi Gézáné Rátkai Rudolf Retzer József – gyári munkás Rupeh Jenıné Pordabai Julianna Rózsa István – fıiskolai hallgató

(Dancs Lajos: 1956 Széttört bilincsek, avagy a mosonmagyaróvári vérfürdı címő könyv alapján.)

A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány országos pályázatot hirdetett „Az én iskolám 1956-os hısei” címmel. Simon Zsuzsanna, Varga Bálint pedagógusok, Bényi Adrienn, Kaschik Marion és Vancsa Alexandra kollégista diákok, egy tanulmány írásával emlékeztek meg az 1956. október 26-ai sortőz diákáldozatairól. Kardos Miklós, Tolnay László lakatos szerszámkészítı tanulóról, Meszlényi István, İri László mőszerészipari tanulóról valamint Paár Jenı, Wilhelm Mihály villanyszerelı tanulóról. A Városi Kollégium pályázata III. helyezést érte el. Az ünnepélyes díjkiosztóra 2009.október 22-én, Budapesten került sor. A dolgozat teljes terjedelmében olvasható a honlapon és nyomtatott formában is megismerhetı lesz 2009.október 23-án, a mosonmagyaróvári Flesch Károly Mővelıdési Központban tartandó ünnepi megemlékezés. 1956. október 25-én az országos események hatására késı délután néma tüntetést szerveztek az akadémisták. Másnap reggel 9 óra után a tanítást félbeszakítva a Tanácsháza elé vonultak az iskolások. Ide jöttek a tüntetés fı szervezıi, az akadémisták, s ide várták a munkásokat is. Beszéd hangzott el, majd a tömeg a Járásbíróság felé indult. A Gyári úton a rendırség a vörös csillag eltávolítása után rokonszenvérıl biztosította a tüntetıket, akik ezután a Timföldgyár és a Kötöttárugyár közös portájához vonultak. Itt csatlakoztak hozzájuk a gyárak küldöttei, s a létszámban megerısödött felvonulók fél tizenkettı körül az ÁVH határır laktanyához értek. Az 1500-2000 fıre duzzadt tömeg a Himnusz és a Szózat eléneklése után Kossuth nótákat énekelt. Elıl álló képviselıi Dudás István századostól, a laktanya parancsnokától a vörös csillag leverését kérték. Máig sem tisztázott körülmények között ekkor dördült el az elsı sortőz a laktanya épülete elé beásott géppuskákból egyenesen a tömegbe. Kézigránátok robbantak, s az elsıt rövidesen követte a második sortőz, amely a menekülıket kaszálta le. Leírhatatlan volt a hatás, halottak és sebesültek százai maradtak a téren: gyerekek, akadémisták, szakmunkástanulók és felnıttek, a város munkásai, polgárai. A hivatalos vizsgálat 52 halottat ismert el, ma már 108-ról tudunk, s megnyomorított, tönkretett emberek tucatjairól. Dudás István megszökött a városból, tiszttársai közül október 26-án és 27-én a népharag megölte Gyenes Györgyöt, Vági Józsefet és Stefkó Józsefet. A forradalmat követı megtorlásban többek között az óvári sortőz utáni eseményekben való részvétele miatt halálra ítélték a Szigethy Attila megbízásából, a rend helyreállítására Gyırbıl érkezett Földes Gábort és Tihanyi Árpádot, kivégezték Gulyás Lajos levéli evangélikus lelkészt, Cziffrik Lajost, Zsigmond Imrét, Weintráger Lászlót. A forradalmi eseményben való részvétele miatt súlyos börtönbüntetést kapott Varga Ernı akadémiai igazgató és helyettese dr. Dohy János, dr. Pallós Lajos, Lajtay János, Erky István, Ács György, Ambrus József ırnagy, a helyırség parancsnoka és négy tiszttársa. Az ı „bőnösségükre” is jellemzı, hogy a gimnazistákat a tüntetéstıl távol tartó tanári kar két tagját letartóztatták és elbocsátották, három társuk, pedig a megtorlás elıl külföldre menekült. Október utolsó napjaitól Mosonmagyaróvár a nyugati határ felé menekülık tízezreit szemlélhette néma keserőséggel. Sokan menekültek, eltávoztak a városból és környékérıl is. Jellemzı, hogy a termelést 1957. január végén megindító Mezıgazdasági Gépgyárból ekkorra a dolgozók egyharmada külföldre távozott. (In: Böröndi Lajos:Város a Lajta partján-Mosonmagyaróvár-15-16. o.)

43

Bevezetés A mosonmagyaróvári lakosság akaratlanul is az 1956-os forradalom legtragikusabb és legkegyetlenebb eseményének áldozatává vált. Az 1956. október 26-án az egykori határırlaktanya elıtt összegyőlt békés, fegyvertelen tömegre az épület elé telepített géppuskafészkekbıl és kézifegyverekbıl több sorozatot lıttek ki. Az eldördült sortız a várost Budapest után az ország legnagyobb civil áldozatokat elszenvedı városává tette, és kitörölhetetlen, begyógyíthatatlan sebeket okozott a lakosságnak. A mosonmagyaróvári sortüzet sokáig elhallgatták, félremagyarázták, nacionalista, reakciós támadás következményeként állították be. Az 1980-as évek végén kezdıdtek meg a kutatások a forradalom alatt Mosonmagyaróváron végbement események pontos feltárására. Ezek a kutatások elsısorban a sortőz megnyitása elıtti eseményekre a halottak számára és kilétére koncentráltak. Az 1989-es fordulatot követıen számos cikk, visszaemlékezés, kisebb tanulmány látott napvilágot a témában. Jelentős részük, a túlélık (hajdani munkások, akadémisták, sorkatonák) visszaemlékezéseire illetve a velük folytatott interjúkra épít. Konkrét dokumentumok: rendırségi jegyzıkönyvek, peranyagok, halotti anyakönyvek, hivatalos feljegyzések csak kisebb számban álltak rendelkezésre, mert rendszerváltáskor megsemmisítették, vagy elrejtették azokat. A mosonmagyaróvári sortız körülményeit feltárni igyekvı legteljesebb munkák: Papp Gyula-Csicsai Ferenc (szerk.): In Memoriam Mosonmagyaróvár 1956., Lukácsi Zoltán-Vajk Ádám (szerk.): Mosonmagyaróvár 1956., korabeli visszaemlékezésre épít: Dancs Lajos: 1956 Széttört bilincsek, avagy a mosonmagyaróvári vérfürdı. Forrásként jelentıs, bár kritikailag nem ellenırzött és valószínőleg hiányos, azonban a már említett forráshiány miatt mindenképp jelentıs: Böröndi Lajos- Garamvölgyi György: Dokumentumok, Mosonmagyaróvár, 1956. A forrásdokumentum nem csak a mosonmagyaróvári eseményekhez kapcsolódó forrásokat: peranyagokat, jelentéseket győjti össze, hanem a járás többi településén a forradalom ideje alatt végbemenı változásokról, megmozdulásokról is tudósít. A mosonmagyaróvári sortőz elızményei Az 1956-os mosonmagyaróvári események, a forradalom forgatókönyve igen nagy hasonlóságot mutat a budapesti eseményekhez. Mosonmagyaróváron, a város elhelyezkedése és adottságai lehetıséget teremtettek arra, hogy az ország többi kisvárosával ellentétben, a megsemmisítésében, a forradalmi szervek megalakulásában teljesedjen ki, hanem a budapesti véres eseményekhez hasonlóan tragédiába, tragédiákba torkolljon. Az aktívabb forradalmi tevékenységhez és a késıbbi tragikus fordulathoz több tényezı is hozzájárult. Elıször is, amint említettük Mosonmagyaróvár egyetemi város a korszakban is. A Gazdasági Akadémián számos fiatal értelmiségi tanult, akik szerte az országból érkeztek a városba. Az akadémia hallgatói és tanárai a többi egyetemmel, a DISZ-el, majd a megalakuló MEFESZ-el is kapcsolatban álltak, így a forradalom hírei, a forradalmi követelések viszonylag gyorsan elterjedek a diákság körében. Az eseményeket alakító második jelentıs tényezı, hogy Mosonmagyaróvár a korszakban kiemelt ipari körzetként mőködött, területén számos jelentıs ipari létesítménynek adott otthont, mint például a MOTIM Timföld gyár, GYÁÉV, Mőselyemgyár, MOFÉM gyár. Ezekben a létesítményekben jelentékeny számú, sokszor nem helyi illetıségő munkás dolgozott. Ennek a két tényezınek, az egyetemnek, és a nagyszámú munkás jelenlétének, mint azt az ország más területei esetén és a budapesti példából is látjuk: nagy jelentısége volt a forradalmi tevékenységben. A harmadik, az eseményeket markánsan alakító körülményként a város elhelyezkedését kell megemlíteni. Mosonmagyaróvár az osztrák határ és a vasfüggöny közelében, szinte a határvédelmi biztonsági zónán fekvı utolsó jelentıs településként nagyszámú orosz és határkatonának volt az állomáshelye. Mosonmagyaróvár, 1956. október 26. A forradalmi megmozdulásokban (ugyanúgy, ahogy az ország más pontjain) a kezdeményezı szerepet a városi munkások és egyetemisták kapták, azonban hozzájuk gyorsan csatlakoztak a városi lakosok, és a különbözı iskolák így a Kossuth Lajos Gimnázium és a mai nevén a Hunyadi Mátyás Szakképzı és Szakközépiskola tanulói is. A beszámolók alapján az október 26-i események jól körvonalazhatóak. Az elsı nagyobb megmozdulásra október 25-én került sor. Ekkor az akadémisták a statárium és a tanárok figyelmeztetése ellenére már tartottak egy „kisebb” felvonulást a belvárosban, ezt követıen azonban visszatértek az akadémia kapui mögé. Ugyanezen a napon feloszlott a DISZ és megalakították a MEFESZ helyi szervezetét is. Az október 26-ai tüntetés kezdetén a munkások és a gimnazisták gyülekeztek a Tanácsháza elıtt, és ide csatlakoztak az egyetemisták is. A felvonulók közé a városi lakosság is beállt. A tüntetés folyamán felkeresték a város

44

fontosabb, önkényuralmi jelképekkel „ékesített” épületeit, a tanácsházát, a pártházat, a járásbíróság épületét, a rendırséget, az Állami Biztosító épületét, és követelték a vörös csillagok és a Rákosi-címer levételét.

Vörös csillag levétele az Állami Biztosító homlokzatáról

Közben kinyomtatták a pesti egyetemisták által megfogalmazott 16 pontot, elénekelték a Himnuszt, a Szózatot, a Kossuth-nótákat, és elhangzottak a forradalom legfontosabb követelései, jelszavai a függetlenségrıl, a szovjet csapatok kivonásáról, az új kormány megalakulásáról.

Belváros - Járásbíróság

1848-as emlékmő

Moson - I. világháborús emlékmő A belvárosi felvonulást követıen a tömeg kettévált. A nagyobbik része az 1848-as emléknıhöz és a mosoni I. világháborús emléknıhöz tartott, a kisebbik része pedig az Ipartelepen lévı Határırlaktanya és mőszaki alakulat felé vette az irányt, hogy követelje az önkényuralmi jelképek levételét ezekrıl az épületekrıl is. Azonban az események itt irányíthatatlanná váltak. A felvonuló tömeget teljesen váratlanul, - az elızı nap a határırlaktanya elé telepített két géppuskafészekbıl- két géppuskasorozat kaszálta végig. A laktanya ablakaiból

45

emellett, kézigránátokat is dobáltak a fegyvertelen tömegre. Az egyenként másfél percig tartó lövöldözés végeztével több, mint száz halott és több száz sebesült maradt a téren, köztük volt a mai Hunyadi iskola hat tanulója is. Hunyadis áldozatok az 1956. október 26-ai mosonmagyaróvári sortőzben Bár az 1956-os mosonmagyaróvári eseményeknek: tüntetéseknek, az önkényuralmi jelképek eltávolításának, a forradalom gyızelemre vitelének fıszereplıi a munkásság és az akadémiai ifjúság voltak, mégsem szabad megfeledkeznünk a fiatalabb, középiskolás korosztályról sem. A középiskolás korosztály nem vállalt, nem vállalhatott a munkássághoz és az akadémistákhoz hasonló szerepet, mégis, az október 26-ai véres fordulat ıket is az események részesévé, szenvedı alanyaivá, sorsukat a város 1956-os történetének fontos elemévé tette. Az 1956-os eseményekkel, és fıként az október 26-ai nappal foglalkozó forrásokat, tanulmányokat, visszaemlékezéseket, két anyagot vizsgálva újra és újra bizonyítékot kapunk a középiskolás diákok jelenlétérıl és szerepérıl. A felvonuláson résztvevı diákok egy csoportja Ezekbıl a forrásokból jól kiolvasható, hogy az október 26-ai tüntetéssorozat kezdetén a Deák, vagy Szentháromság - téri tüntetésen, a vörös csillagok középületekrıl való eltávolításakor, valamint az 1848-as emlékmő elıtti megemlékezés idején a tömegben számos gyerek, diák tartózkodott. Tanítási nap (péntek) lévén a gyerekek tanáraikkal együtt szervezetten vettek részt a tüntetések kezdeti szakaszában, majd ugyan ilyen szervezetten vissza is vitték ıket az iskolába. Az események elırehaladtával, a források és beszámolók alapján többen felszólították ıket, hogy menjenek haza, nincs keresnivalójuk a tüntetık között. Mivel szinte mindegyik visszaemlékezésben megtalálható ez az elem, biztosak lehetünk abban, hogy tényleg több gimnazista és szakmunkástanuló követte a tömeget a különbözı helyszínekre. (Egyes források megemlítik, hogy még a közeli Hildegard Óvoda óvodásait is kivitték a tüntetésre.) Tiltások ellenére azonban többen a felnıttekkel tartottak az 1848-as emlékmőtıl Mosonba, illetve az Ipartelepre. Az Ipartelepre tartó tömegben lévı fiatalok javarésze a mai Hunyadi Mátyás Szakképzı Intézet tanulója volt. İk 15-18 éves szakmát tanuló fiúk, akik valamelyik gyárban voltak gyakorlaton, és a tüntetéseken szervezetten résztvevı munkássághoz csapódva vettek részt a tüntetésen és kerültek az Ipartelepre, majd lettek részesei a határırlaktanya elıtti véres és gyilkos sortőznek. Az október 26-ai eseményeket, és Mosonmagyaróvár város 1956-os, és 1956-ot követı szerepét leginkább ismerı Papp Gyula történelem szakos tanár, helytörténész szerint az 1956-os mosonmagyaróvári sortőzben tizenegy fiatalkorú halt meg, ebbıl hat volt a mai Hunyadi iskola diákja.

A Hunyadi Mátyás Szakképzı és Szakközépiskola falán elhelyezett emléktábla

A hat Hunyadis áldozat A gyilkos sortőzben áldozatul esett mintegy száz halott közül (azokat nem is említve, akik megsebesültek) közvetlenül hat, 15-18 év közötti ipari tanuló tartozott a Hunyadi Iskolához. Természetesen az iskola vesztesége ennél jóval nagyobb, hiszen az áldozatok között többen voltak, akik korábbi tanulmányaik okán kapcsolatban álltak az intézménnyel. A hat áldozat közül a legfiatalabbak a 15 éves mőszerészipari tanuló Meszlényi István,

46

és a 16 éves szintén mőszerészipari tanulmányait végzı İri László voltak. A 16 éves Paár Jenı és a 18 éves Wilhelm Mihály villanyszerelınek, a 16 éves Kardos Miklós és a 17 éves Tolnay László lakatos szerszámkészítınek tanultak.

Meszlényi István

Wilhelm Mihály

İri László

Paár Jenı

Kardos Miklós

Tolnay László

Születési helyüket tekintve a hat fiú közül hárman: İri László, Meszlényi István és Kardos Miklós voltak mosonmagyaróvári születésőek, Tolnai László Ásványrárón, Wilhelm Mihály Dunakilitiben Paár Jenı, pedig Hatvanban születtek. A tendencia miszerint az áldozatok jelentıs része nem volt mosonmagyaróvári születéső, a fiatal középiskolás generációra is igaz, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a sortőz nemcsak Mosonmagyaróvár városát, hanem az egész országot érintette, és gyászba borította. A halotti anyakönyvek alapján elmondható, hogy a többi áldozathoz hasonlóan mind a hat fiú irtózatos sérüléseket szenvedett Ahogy azt korábban említettük, a középiskolás korosztály nem vállalt az akadémistákhoz és a munkássághoz hasonló szerepet, mégis jelenlétük és fıképp áldozattá válásuk hatással volt, alakították a városi eseményeket. Különösen igaz ez Kardos Miklós esetére. A sortız második szakaszának végeztével és az utolsó, a tömeg közé dobott gránátok felrobbanása után nem sokkal megkezdıdött a mentés. A közeli épületekbıl, gyárakból, és a laktanyából is többen érkeztek a laktanya elıtti térre összeszedni a sebesülteket és kórházba szállítani ıket. A mentés során teherautókkal, lovas kocsikkal vitték a még életben lévıket a városi Karolina Kórházba, és a kórházzal szembeni iskolában, a kórház kis befogadóképessége miatt kialakított szükségkórházba. Az egyik ilyen kocsira felkerült a valószínőleg akkor már élettelen Kardos Miklós is. Azonban az ıt szállító teherautót vezetı kiskatona nem merte letenni a halott fiút a platóról a kórház udvarán összegyőlt tanácstalan, sokkos és dühös tömeg elıtt, ezért visszavitte a laktanyába, ahol a katonák, szégyellve azt, hogy egy ilyen fiatal fiú is az áldozatok között van, egy lepedıbe, vagy pokrócba csavarva a széna közé dugták. A délután folyamán mikor a mosonmagyaróváriak a bőnösöket keresve a laktanyába bevonultak, akkor találták meg a halott fiút. Kardos Miklós testének megtalálása lett a gyújtópontja annak a laktanyában lezajlott lincselésnek, ami során a feldühödött tömeg megölte Gyenes György fıhadnagyot. Az İ esetében, késıbb több szemtanú is egybehangzóan állította, hogy Gyenes György egy sorozatot adott le a fegyvertelen felvonulókra. Az eseményekhez és Kardos Miklós esetéhez szorosan hozzátartozik, hogy a fiú holttestének megtalálása után a feldühödött tömeg meglincselt három ÁVO-s tisztet. Késıbb, a megtorlások és a Kádár-rendszer idején erre a szomorú esetre hivatkozva ítéltek el számos mosonmagyaróvári lakost, és tették bőnös várossá Mosonmagyaróvárt, egészen 1989-ig.

47

Bizonyítható, hogy a sortız során használt fegyverekbe robbanólövedéket helyeztek, esélyt sem adva az áldozatoknak. (A fiú zsebében halála után egy játékot találtak, ami ma a Terror Háza Múzeumban látható. Késıbb a család, a megtorlástól tartva külön temette el Kardos Miklóst.) Megemlékezések a Hunyadis áldozatokról 1989, nem csak a politikai rendszerben, a gazdaság struktúrájában, és az elızı politikai berendezkedés megítélésében hozott változásokat, de lehetıvé tette a hosszú évtizedek alatt elhallgatott, elhazudott, és félremagyarázott 1956-os mosonmagyaróvári események kibeszélését. A szemtanúk, áldozatok, családtagok végre lehetıséget kaptak a megszólalásra és arra, hogy valamiféle elégtételt kapjanak az átélt tragédiáért, a hallgatásért és a szenvedésért. Mosonmagyaróvár és a városi lakosság esélyt kapott, hogy tisztázza magát az ÁVO-s katonákat minden ok nélkül megtámadó majd hidegvérrel meglincselı ellenforradalmi vád alól, és egyúttal megteremtse 1956. ünnepének és az 1956. október 26. áldozataihoz méltó megemlékezések szokásait. 1989-et követıen alakult meg a Mosonmagyaróvári 1956-os Egyesület. Az egykori határırlaktanya elıtti teret Gyásztérré nyilvánították, az egykori vérengzés helyén szobrot avattak, emlékparkot alakítottak ki, kopjafákat állítottak, ahol minden év október 26-án az egész város közösen gyászol.

Rieger Tibor: Golgota

A gyásztér

Emlékkı

Kardos Miklós

Paár Jenı

Meszlényi István

1940. 07. 04. 1956. 10. 26.

1939. 11. 12. 1956. 10. 26.

1941. 03. 25. 1956. 10. 26.

Wilhelm Mihály

Tolnay László

İri László

1938. 05. 31. 1956. 10. 26.

1940. 11. 08. 1956. 10. 26.

1939. 06 .13. 1956. 10. 26.

48

A helyi Hansági Múzeumban külön termet rendeztek be különbözı relikviákból. A városi megemlékezések sorába tartoznak bele a Hunyadi Iskola megemlékezései is. 1990-ben az iskola a fiatalon meggyilkolt hat áldozat emlékére emléktáblát avatott, ahol minden évben megemlékeznek rájuk és felidézik az 1956-os eseményeket. A mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban Hunyadis diákok is laknak, akik tanáruk Németh Alajos vezetésével minden év októberében az évforduló elıtt rendbe teszik az emlékhelyet, lefestik, helyreállítják az áldozatok emlékét ırzı kopjafákat. 2008 októberében a Gyásznapi megemlékezés elıkészítésérıl filmet is készített a kollégium, amelyben Bérci Csaba Tanár Úr interjút készített a Gyásztér rendbetételén munkálkodó diákokkal, tanárukkal, Németh Alajossal, a sortőzben meghalt Kardos Miklós nıvérével, Éva nénivel, valamint Surján László politikussal, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselıjével. A dokumentumfilm és az interjúk arra keresik a választ, hogy a mai 14-20 év közötti korosztály hogyan éli meg 1956 szellemét, mennyit tudnak, és mit éreznek át abból, ami alig ötven éve történt abban a városban, ahol élnek és tanulnak. És mennyit tudnak azokról a fiatal áldozatokról, akik ugyanabba az iskolába jártak, mint ık, hozzájuk hasonló szakmákat tanultak, velük egyidısek voltak és életüket adták Magyarországért. (ld.: DVD melléklet) Szintén a Hunyadi iskola szervezésében rendezik meg minden évben a Hunyadi Kaszinó 1956-os városi történelmi vetélkedıt, ahol a Városi Kollégium diákjai idén harmadik alkalommal vesznek részt. 2007-ben harmadik helyezést és különdíjat, 2008-ban pedig elsı helyezést ért el a kollégista csapat. 2009-ben a Városi Kollégium egy honlapot hozott létre, amivel az 1956-os mosonmagyaróvári áldozatoknak, köztük a meggyilkolt hat ipari tanulónak kíván emléket állítani. A honlapon az érdeklıdık megtalálhatnak minden olyan fontos információt, képeket, korhő dokumentumokat, adatokat, az emlékhelyek, síremlékek, szobrok fényképét, melyek szorosan kötıdnek az 1956-os mosonmagyaróvári eseményekhez. A honlap a www.emlekhely1956-movar.egalnet.hu címen érhetı el. Szintén a kollégium, történelmi sétát szervez 2009 októberében a diákság és az érdeklıdı lakosság részére a mosonmagyaróvári 1956-os emlékhelyek megismerése céljából.

49

Összegzés 1956 októberének véres eseményei kitörölhetetlenül belevésıdtek Mosonmagyaróvár történetébe és a városban élı emberek emlékezetébe. Azonban ötvenhárom évvel a sortőz, valamint az 1956 októberében lezajlott események körvonalainak felrajzolása után ma már az ’56-os eszmék ápolása, a forradalom üzenetének továbbvitele és a mosonmagyaróvári áldozatokról való rendszeres és méltó megemlékezés a legfıbb cél. A mosonmagyaróvári Városi Kollégium nevelıtestülete és diáksága egyaránt fontosnak tartja a megemlékezéseken való részvételt, Mosonmagyaróvár ’56-os emlékhelyeinek ápolását, és a kollégiumban lakó diákok 1956 forradalmának eszméivel való megismertetését. Jelen dolgozat az események egy eddig kevésbé feldolgozott részletét, a mosonmagyaróvári középiskolás korosztály forradalomban betöltött szerepét és sorsát igyekszik jobban megvilágítani. Ezen belül is annak a hat meggyilkolt ipari tanulónak a tragédiáját, akik hasonló szakmákat tanultak, és egyidısek voltak a ma, a kollégium falai között élı kollégistákkal. A kollégium nevelıtestülete és diáksága e pályamővel párhuzamosan egy honlapot is készít, melyek közös célja, hogy a diákjaink minél jobban átérezzék az 1956-ban Magyarországon és Mosonmagyaróváron történtek jelentıségét, örököseinek érezzék magukat 1956 eszméjének, és méltóképp tudják ünnepelni azt az áldozatot, amit a magyarság 1956-ban hozott. Bibliográfia: - Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. - Csicsai Ferenc-Papp Gyula (szerk.): In Memoriam Mosonmagyaróvár 1956. Kiadja: Mosonmagyaróvár VMK MDF Helyi szervezete, Mosonmagyaróvár, 1989. - Lukácsi Zoltán-Vajk Ádám (szerk.): Mosonmagyaróvár 1956. Kiadja a Gyıri Egyházmegyei Levéltár, Palatia Nyomda, Gyır, 2006. - Erdıs Anna: Keresztre feszítve. Válogatott versek. Cserhát Mővész Kör, Budapest, 2006. - Böröndi Lajos-Garamvölgyi György (szerk.): Dokumentumok- Mosonmagyaróvár 1956. - Dancs Lajos: 1956 Széttört Bilincsek, avagy a mosonmagyaróvári vérfürdı. Készült a Pannon Agrártudományi Egyetem sokszorosító üzemében. Mosonmagyaróvár, 1994. - Rubicon 2006/9. 1956 emlékszám. - Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek 1956. Közreadja az Igazságügyi Minisztérium Tényfeltáró Bizottsága. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1993. -1956-os áldozatok az 1956. október 23. és 1957. június 30. közötti halotti anyakönyvi bejegyzések alapján a volt Gyır és Moson megyék területén. Lelıhely: Mosonmagyaróvári anyakönyvi kerület Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára XXXIII.1. - Baráth Magdolna- Izsák Lajos- Stemler Gyula (szerk.): Krónika 1956. Tekintet Alapítvány, Budapest, 2006. - Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig: Magyarország története 1944-1990.Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1998. - Papp Gyula: Záró dolgozat: Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortőz körülményeinek elemzı vizsgálata a legújabb kutatások alapján. 1990 Film-fotóanyag: - Erdélyi János: Vérrel és kötéllel. Dokumentumfilm az 1956-os mosonmagyaróvári eseményekrıl. - Erdélyi János: Sortőz után - Városi Kollégium: Interjúk a mosonmagyaróvári Gyásztéren 2008. október 16. - Archív fotók - a Hansági Múzeum győjteményébıl – - Fotók - a Városi Kollégium győjteményébıl (Ajánlott honlap: - www.emlekhely1956-movar.egalnet.hu Melléklet: - Interjúk a mosonmagyaróvári Gyásztéren 2008. október 16. címő DVD.)

50

2010.06.12.NYILATKOZAT ,MINDEN MAGYAR FELELİS MINDEN MAGYARÉRT - SZABÓ DEZSİMÁR A VÁLASZTÁSOK ELİTT TAPASZTALTUK, HOGY VALAMI NINCS RENDBEN. ISMERTÉS ISMERETLEN SZEMÉLYEK KÜLÖNBÖZİ ÖKET ÉRINTİ TÉMÁBAN HÍVATALOS HELYEKEN TÁMADÁST INDÍTOTTAK SZÖVETSÉGÜNK ELLEN. MINDEN ELJÁRÁS SZÖVETSÉGÜNK TÖRVÉNYES, ALAPSZABÁLY SZERINTI MÜKİDÉSÉT IGAZOLTA. A NEVEKET ÉS TÉMÁKAT MOST NEM SOROLOM, MERT NEM SZERETNÉK BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSOKRA JÁRNI. SAJNOS JELENLEG MÉG VÉDELMET ÉLVEZNEK AZOK, AKIK A SZÖVETSÉGEK SORAIBA BEÉPÜLVE, BOMLASZTÓ TEVÉKENYSÉGET FOLYTATNAK. A TÖRVÉNYI ELİÍRÁSOKAT BETARTVA, TÜRELMESEN VÁRJUK A MEGNEVEZÉS LEHETİSÉGÉT. REMÉLJÜK, HOGY MÁR NEM KELL SOKÁIG VÁRNI. ADDIG IS, FOLYAMATOSAN KÖZÖLJÜK AZ ÁLTALUNK MEGISMERT SZEMÉLYEK FEDİNEVÉT ABBAN A REMÉNYBEN, HOGY FELHAGYNAK BOMLASZTÓ, ESETENKÉNT NEMZETELLENES TEVÉKENYSÉGÜKKEL. BODROGI ZSOLT- B.ZOLTÁN BOTOND- H.KÁROLY CSORBA PÁL- CZ.PÉTER DEÁK- G.ISTVÁN DIOSGYÖRI JÓZSEF- SZ.JÓZSEF EDE- K.JÁNOS ERDÉLYI MIKLÓS- O.CSABA FEHÉR PÁL.VIG ANTAL- M.TAMÁS GABI- N.KÁLMÁN GÁRDONYI.PROHÁSZKA- P.JÓZSEF GÉZA.SIPOS- M.JÓZSEF GÓBÉ.KELETI- E.SÁNDOR JÓSKA- B.JENİ KAPOSVÁRI- B.ISTVÁN KEREKES GÁBOR- B.FERENC KEREKES.SZÖGI- B.FERENC KISS GÁBOR- S.LÁSZLÓ KOVÁCS JÁNOS- R.S.ISTVÁN LAKATOS JÓZSEF- L.L.JÓZSEF LÁSZLÓ JÁNOS- M.ISTVÁN MOSOLYGÓ- K.NÁNDOR MOTOROS- B.GÉZA PARÁDI- V.REZSİ PÁLINKÁS IMRE- B.LÁSZLÓ PÉCSI TIBOR- D.LÁSZLÓ PÉTER.ZSIGMOND- H.LAJOS POZSONYI ZOLTÁN- N.BÁLINT SYRIUS- G.SÁNDOR SOPRONI- B.JÁNOS SZABÓ PAULA- B.GÉZÁNÉ SZABÓ TIBOR- GY.TIVADAR SZABÓ TIBOR- SZ.BÉLA SZERENCSÉS GÁBOR- SZ.GÁBOR SZERELİ- P.TIBOR SZÉKELY LÁSZLÓ- B.FERENC SZILÁRD- E.TIBOR TAPOLCAI ATTILA- I.FERENC TARKİI- T.FERENC

51

TÓTFALUSI KÁLMÁN- P.GYULA TÓTH GYÖZİ- S.GYÖRGY UJSÁGIRÓ- G.LÁSZLÓ VADÁSZ- E.KÁROLY VESZPRÉMI- K.MIKLÓS VITÉZ- V.JÁNOS ZRINYI JÁNOS- Z.FERENC

1956. DECEMBER 5. „NÉMA” NİTÜNTETÉS Az 1956-os Szabadságharc leverését követıen – bármennyire nem tetszett ez a Kádár-kormánynak, az emberek emlékezni akartak, és nem felejteni. A magyar értelmiségiek, Obersovszky Gyuláék kiáltványban december 4.-re, Nıtüntetést szerveztek a Hısök terére. Anyák, feleségek – harminc ezren, négyes sorokban - kezükben virággal, karjukon gyerekkel vonultak, hogy a virágokat elhelyezzék az ismeretlen katona sírjára, és kitőzzék a forradalom nemzetiszínő lyukas zászlaját. A néma tüntetést, melyen csak asszonyok vettek részt, a szovjet karhatalom oszlatta fel. Másnap a Szabadság téren az USA Nagykövetségnél, valamint a Brit Nagykövetség elıtt újabb tüntetésre került sor, amelynek a karhatalom beavatkozása vetett véget. A nıtüntetés ötlete hasonló meggondolásból született november 4-e hónapfordulójára, mint a november 23-i Néma-tüntetés, amikor déli 12 órakor senki nem tartózkodott a fıváros utcáin, megálltak a villamosok, és megszólaltak a harangok. Még a rendırök is bementek a kapuk mögé. Üres, néma és halott volt a város, csak a szovjet tankok indultak meg a körutakon és sugárutakon, nem tudván mire vélni a némaságot. Döbbenetes néma kiáltás volt a világhoz a néma Budapest, Európa közepén. 1956. december 4-én a Hısök terén a Nıtüntetés zajlott, ahová végelláthatatlan négyes sorokban fegyelmezetten vonultak több órán keresztül fekete ruhában az asszonyok. Onnan az Amerikai Követségre mentek a tüntetık a város különbözı pontjainak érintésével: Astoria, Rákóczi út. A Körúton mentek végig fekete zászlókkal. Küldöttség ment be az Amerikai Követségre, ahol átadtak egy petíciót, amelyben azt kérték, amennyiben ENSZ delegáció jönne ismét Magyarországra, engedjék ıket leszállni, mivel már voltak itt, de a légtérbıl visszafordították az ENSZ repülıgépet. Azt kérték, hogy nézzék meg, hány halott van a városban a tereken eltemetve, és hogy néz ki Budapest. Nem sok differencia volt a város elpusztításában 1945 és 1956 esetében. A követségen átvették az üzenetet, és megígérték, hogy intézkedni fognak, és továbbítják az ENSZ-nek a kérésüket. Másnap dél körül ismét több száz asszony vonult a Március 15-e térre, hogy virágokat helyezzenek el a Petıfi szobornál. A szovjet páncélosok és gyalogság megakadályozta, hogy a térre érjenek. Délután újabb tüntetés volt a Szabadság téren 2-3 ezer ember részvételével K.Sz. Menon is a térre ment. Láthatta, amint a karhatalom szétoszlatta a tömeget, és 39 tüntetıt letartóztatnak. Évtizedek múltán a tüntetésen résztvevık közül több személyt sikerült felkutatnom, és sikerült beszélnem velük. Így emlékeznek vissza a történtekre. „...Háromnegyed tizenkettıkor, amikorra odaértem a Petıfi szoborhoz, már körbe volt véve páncélautókkal, páncélosokkal a tér. Az utcákból özönlöttek az asszonyok. Végül sikerült a Vörösmarty téren összejönnünk. Még egyszer ki akartunk menni a Hısök terére, de már a Szovjet Követségnél lezárták az Andrássy utat. Ott volt az a szép kis jelenet, hogy az orosz katonák felemelték a védtelen asszonyokat, ketten egy asszonyt, és a földhöz vagdosták ıket. Egyszerően kettesével az oroszok katonák elkaptak egy-egy asszonyt, és a földhöz csapták. Mivel többükkel ez történt, mondtuk, gyorsan forduljunk el, mert ezt tovább nem bírjuk. A Szovjet Követség elıtt ugye rengeteg tank volt. Megfordultunk, és mentünk újra az Amerikai Követség elé. (…) A Margitszigeti Nagyszállóban megkeresték K. Sz. Menont, India moszkvai nagykövetét, aki a hírre eljött az Amerikai Követséghez. „Ekkor már elindultak a páncélosok az asszonyok felé. Én a kocsi lépcsıjén állva üvöltöttem, hogy mindenki meneküljön! …(Sebestyén Mária) A Nıtüntetést követıen az Amerikai Követség elıtt nagy tömeg győlt össze a téren. Segítséget követeltünk. De orosz tankok jöttek déli irányból és egyszerően, mintha agyon akarták volna taposni a tömeget. Többször utat adtunk nekik. Körbe mentek a téren. De a nép megint csak odament az Amerikai Követség elé. A tankok jöttek vissza. Több százan lefeküdtünk az út-

52

testre, hogy ne tudjanak továbbmenni. Vagy ha mernek, tapossanak el. Az orosz tankok eljöttek egészen szorosan mellénk. Már ugráltak fel, mert úgy nézett ki, hogy gátlástalanul végigmennek a földön fekvı embereken. A követségrıl valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap tüntettünk az Angol Követég elıtt is. Oda is utánunk jöttek az orosz tankok, de csak egy állt be szemben a követségi bejárattal. Az orosz tank annyira lengette az ágyúcsövét, hogy elsodorta az embereket. Rákapaszkodtunk, felugrottunk rá, mert máskülönben eltaposott volna.(Bogár Gyula) A budapesti Nıtüntetést követıen két nap múlva Veszprémben, majd december 7-én Székesfehérvárott tartottak nıtüntetést.

1956. december 4-5-ét követıen már nyíltan támadt a hatalom Provokációkra és megtorlásokra került sor. Közismertté vált Marosán hírhedt kijelentése: ”Mától kezdve lövünk”. Átalakították az igazságszolgáltatást, és megteremtették a megtorlás törvényes kereteit. December 5-én kormányhatározattal elrendelték a forradalmi bizottságok és más hasonló elnevezéső szervek megszüntetését. Este 200 értelmiségi és munkástanács-tagot tartóztattak le. Megjelent az "Ellenforradalmi erık a magyar októberi eseményekben "címmel az elsı fehér könyv, mely a szovjet és magyar pártvezetık érdekeinek megfelelıen meghamisítva ismerteti a történéseket. Sortüzek 1956 decemberében December 6-án a kormány maga mellett tudva a szovjeteket és a karhatalmat, provokatív, erıszakos támadásba lendült. A fıváros több pontján, Baross tér, Kálvin tér, Nyugati, Móricz Zsigmond körtér környékén kommunista tüntetéseket szervezett. A Népköztársaság útján és a Nagykörúton "vörös zászlós" tüntetésre kerül sor szovjet és karhatalmi egységek biztosítása mellett. A kirendelt felvonulók Kádárt és az MSZMP-t éltették. A gyárakból hazafelé tartó munkások összetőztek velük a Lenin körúton (Erzsébet körút) a Wesselényi és Dob utca közt, ahol a karhatalmisták és a szovjet páncélautó lövésekkel oszlatták szét a tiltakozókat. A November 7. téren (Oktogon) tőzharc alakult ki. A Nyugati pályaudvarnál karhatalmisták az ellentüntetık közé lıttek, illetve helyben kivégeztek általuk gyanúsnak vélt személyeket. A Baross téren a gyülekezıket a karhatalmisták a szovjet csapatokkal karöltve fegyverrel oszlatták szét. December 6 - 12 közötti újabb sortüzeket már "tömeggyilkos szándékkal" lövették a fegyvertelen tüntetıkre. Cél a hatalom kizárólagos birtoklása, a munkástanácsok felszámolása volt. Ezért ezek a sortüzeket a fıvároson kívül elsısorban olyan városokban vezényelték le, ahol számottevı munkásság volt, vagy erıs volt a keresztény szellemiség. (Tatabánya, Salgótarján, Miskolc, Eger). Salgótarjánban például a december 8-i sortőz 131 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelt. A kétezernyi békés tüntetıt körbezárták, két oldalról támadt rájuk a Beér-csoport és a karacslapujtıi karhatalmisták, Seljupin alezredes egysége, pedig a kiásott közmőárokból vette tőz alá a civileket. Miskolcon például a rendırök mellett tüntettek az emberek, mire szovjetek és karhatalmisták sortüzet zúdítottak rájuk. 8 halott és 40 sebesült maradt a nyomukban. Egerben a város szellemisége volt a fı célpont. Ezért az itteni akciókat a győlölettıl elvakult Gyurkó László vezérırnagy vezette személyesen. Egerben 10-én 3-4 ezres tömeg koszorúzott, és imádkozott az áldozatokért, majd elszavalták a Nemzeti dalt. A karhatalmisták elfogtak néhány tüntetıt. A tömeg a börtönhöz ment, hogy kiszabadítsa ıket, majd a nyomdához. 11-én újabb tüntetésre került sor, amikor a szovjet parancsnokság elıtt elégették a vörös zászlót. Közéjük lıttek, az áldozat egy 15 éves fiú. 12-én a belvárosban tırbe csalták a tüntetıket. Az egri és a füzesabonyi egységek elzárták a menekülési útvonalakat. A sortőznek 9 halott és 30 sebesült áldozata volt. A helyszínen lévı szovjet tank nem avatkozott be a mészárlásba. Pest megyében például Tinnyén a TSZ-bıl kilépni akaró 100 fıt berendelték a karhatalmisták, hogy erıs kézzel jobb belátásra bírják ıket. Feleségeik követelték a szabadon engedésüket. A hangadó fiatalasszonyt a karhatalmisták homlokon lıtték, aki ebbe belehalt. A Békés megyei három sortőz közül kettınél (Gyoma, Gyula) szintén célzott lövésekkel "kilıtték" a hangadókat. Csepelen január 11-én bementek a gyár területére, hogy "rendet" csináljanak. A géppuskatüzek nyomán igen sok sebesült volt. A szovjet tankok a gyárkapuig merészkedtek. A karhatalmisták a kijövı munkásokat válogatás nélkül ütlegelték. Az említetteken kívül igen sok sortőz volt még az országban. Errıl a Sortüzek II. jelentés 45.oldalán található térkép pontos és részletes kimutatást ad.

53

Ezek a sortüzek eleve emberiség ellenes bőntettek, mivel elıre megtervezték, hogyan zárják el a civil tüntetık elıtt a lehetséges menekülési utakat, és a menekülıkre leadott sortüzeket. Az áldozatokat a lövések hátulról érték. A parancsadók és azt levezénylık elismerésként elsı alkalommal 1957. augusztus 20-án kapták meg a "Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet", mely többek közt azzal a kiváltsággal is járt, hogy gyermekeiknek - tudásuktól függetlenül - az ország egyetemeire felvételt biztosított.

(Orbán Éva)

A magyarságra pedig fekete karácsony köszöntött be. Mindenszentek – november 1.

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte. Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel késıbb tartja. A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi elıestéje…

Halottak napja – november 2. Halottak napja Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048, apát 994-tıl) ered, ki emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházba bevezette. Ez a rendelete (998) máig fönnmaradt. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték; a 14. század elejétıl Róma is átvette… E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élıket …A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetıbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belıle, a maradékot, pedig a koldusoknak adták. (Kırösfıi-Kriesch Aladár: Halottak napja)

Szeged környékén mindönszentek kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom elıtt gyülekezı szegények között. Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égı gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bőne, akinek a sírjáról elvették, átszállt a másik lelkére. TISZTELETTEL ÉS KEGYELETTEL EMLÉKEZÜNK 2010-BEN ELHUNYT ’56-OS BAJTÁRSAINKRA. Október 19-én, a Megyeri Temetıben nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Csóka György újpesti nagybıgıst. Csóka György 2010. október 10-én, hetvenegyedik születésnapján hagyott itt minket, családtagjait, barátait. Édesapja, Csóka István brácsás, édesanyja Kantó Margit, akinek kilenc gyermekük közül a legkisebb volt György. Bıgızni apjától, majd bátyjától az országosan elismert „Csunkótól” tanul, késıbb az Újpesti Zeneiskolában a kiváló zenepedagógus, Sellei Gyula tanítvány lett. Cigányzenekarban, a Megyeri Csárdában játszott, késıbb tánczenekarokban mőködött közre. Az újpesti cigányság történeti kutatásának aktív munkatársaként 2010. május 15-én Újpest Cigányságáért – Díjat kapott. Az ’56-os Emléklap tulajdonosát, akit a forradalomban vállalt szerepéért sokáig mellıztek. Szerény és megbecsült tagja volt az ’56-os Szövetség Újpesti Szervezetének.

54

SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER: KÖSZÖNÖM

KÖSZÖNÖM, URAM, EZT A HALK ZENÉT, AZ ÉJSZAKAI FRISS LEVEGİT, A CSENDET, KÖSZÖNÖM, BÁRHOGYAN IS - AZ ÉLETEMET. TANÚ LEHETTEM A VÉGTELEN EGYETLEN RÖPKE PILLANATÁBAN: KIPILLANTHATTAM A GYORSVONAT ABLAKAIN. KÖSZÖNÖM, HOGY ÉLTEM. A FÜVEKET, MADARAKAT, A FOLYÓKAT, TENGEREKET, TESTVÉR-EMBEREKET ÉS TESTVÉR-KÖNYVEKET, A TEMPLOMOKAT ÉS MENEDÉKHELYEKET. KÖSZÖNÖM A HELYET ÉS AZ IDİT.

KÖSZÖNÖM, HOGY ENGEDTÉL VÉTKEZNI ELLENED, PRÓBAIDİRE BOCSÁTOTTÁL, S LÁTOD, A NEVEDBEN ÉNEKELEK. KÖSZÖNÖM, BÁRHOGYAN IS - AZ ÉLETEMET. KÖSZÖNÖM ANYÁMAT, APÁMAT, FELESÉGEMET, GYERMEKEIMET, BARÁTAIMAT, ELLENSÉGEIMET, KÖSZÖNÖM, HOGY MOST IS VELED LEHETEK. LÁTOD, NEKED ÉNEKELEK. KÖSZÖNÖM, BÁRHOGYAN IS - AZ ÉLETEMET.

AKIK BEFOGADTÁK, AZOK ISTEN GYERMEKEI LESZNEK A harmincas években történt. Magányos férfi utazott le a közeli kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett, már erısen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Jó mélyen lélegzett a friss vidéki levegıbıl. A hó is halkan hullni kezdett. Ekkor az egyik kirakat elıtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis Betlehemre szegezıdtek. A férfi megszólította: „Ezt szeretnéd megvenni?" A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról. „Nem is lehet drága" — folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebébıl, tízkrajcáros csillogott benne. „Ezt az elıbb találtam, de ezért nem adnak semmit." A férfi elkérte a pénzt s a fény felé tartotta. „Hallod, öcsi, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el." A gyerek csodálkozva nézett a férfira. „Gyere, mondta az, menjünk be az üzletbe" — és megfogta a hideg kis kezet. Bent már senki sem volt, csak az idıs kereskedı. Udvarias mosollyal szólt: „Éppen zárni készülök." A férfi hunyorított a szemével. „Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált, az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar." Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedıre és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta, aztán sugárzó arccal mondta: „Micsoda szerencse, te aztán jó kisfiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél." A gyerek barna szemei ragyogni kezdtek. Elıször a kereskedıre, aztán az ismeretlen férfira nézett, mindkettı tekintetébıl biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre: „Ezt szeretném." A kereskedı szépen becsomagolta, szaloncukrot is hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot. Az ismeretlen férfi ekkor elıvette pénztárcáját s fizetni akart. „Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedı, ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek." A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten hívı emberek voltak, tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus. Jézus minden karácsonykor újra megtestesül, most az emberek szívében. Újra kopogtat, s kéri, hogy fogadják be. Itt a pillanat, döntenünk kell, nem lehet kibújni, elfutni, elodázni... Jézus testvérévé, az Atya gyermekévé akar tenni minket is, engemet is. (Halász Piusz)

55

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN Néhány gondolatébresztı mondat a három év alatti elítéltek társadalmi és anyagi megbecsülésének hiányáról, különös tekintettel a közelgı Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjára. Érdemes megvizsgálni a felmerült kérdés elızményeit,társadalmi gyökereit, következményeit. Ha ezt a kérdést vizsgálni akarjuk, úgy vissza kell mennünk egészen 1946-ig,amikor megkezdıdött az új elnyomó rendszer elleni Nemzeti Ellenállás, amelynek elızményeit megtaláljuk már az 1944.márciusi megszállás idején kezdıdı, a Kisgazda Párthoz kötıdı Nemzeti Ellenállási mozgalomban. Az 1945. utáni Nemzeti Ellenállási mozgalomban igen nagy számmal vettek részt olyanok, akik minden idıben, függetlenül az elnyomó nemzetiségétıl bátran kiálltak a Magyar Nemzet a Haza védelmében, a legnagyobb kockázatot is felvállalva. Kétségtelen tény, hogy az 1945-1956. közötti évek Nemzeti Ellenállási mozgalmaiban résztvevık döntı többsége értelmiségi, illetve értelmiségi származású volt. Igen nagy számban találunk középiskolai tanulókat, egyetemistákat, tanítókat, tanárokat, lelkészeket, papokat, szerzeteseket, politikusokat. Az 1956-os Szabadságharcban szinte az egész nemzet részvett, ki kisebb ki nagyobb mértékben. Itt az arányok már mást mutatnak. Döntı többség munkás, illetve munkásszármazású volt. Nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy talán ez az oka annak, hogy az 1956. elıtti Nemzeti Ellenállásban aktívan résztvevık megfelelı erkölcsi és anyagi elismerése mind a mai napig megoldatlan kérdés. Ez idáig egyetlen kormány sem vette magának azt a fáradságot, hogy az egész ügyet a helyére tegye, és végleg lezárja. Tény, hogy az elsı Orbán kormány 2001-ben a kezdı lépést megtette, köszönet érte, de a befejezés várat magára. Ma már tarthatatlan állapot, hogy a valódi összeesküvési perek résztvevıinek egy része mind a mai napig nem kapta meg a Szabad Magyarországért Emléklapot azzal az indokkal, hogy az ítélete három év alatti. Ma már ismert tény, hogy az ítélkezés szigora évente változott. Érdemes tanulmányozni a korabeli iratokat, az utóbbi években született tanulmányokat. Vajon miért ért többet egy munkástanács tagság, egy nemzetır igazolvány, mint egy valódi szervezkedési perben hozott 06-35 hónapos ítélet. Ma már odáig jutottunk, hogy aki ápolja 56 emlékét, az is kaphat 56-os emléklapot és nyugdíj-kiegészítést. Ugyanazért a büntetı tételért az elején 1-2 évet adtak, míg késıbb 4-6 évet, késıbb már a halált is. Gondoljuk végig mit jelentett heteket, hónapokat eltölteni a Bartók Béla úti Kat. Pol. vagy az ÁVH. Andrássy út 60 valamelyik pince-börtönében

56

a pribékek karmai között. Jó ha nem feledjük, ez idıben a hírhedt Péter Gábor, Décsi, Princ, Bauer, Szücs testvérek és mások voltak a kihallgatók. Ismerjük az akkori állami vezetıket is. Ehhez képest a börtön már a jelképes szabadulást jelentette. Ezt az utat megjárt- csekély számú- még élı bajtársunk mind a mai napig nem részesült hivatalos elismerésben, mert ítélete 3 év alatt van. Gondoljuk át, ma már csak néhány 80 év feletti életkorú személy elismerésérıl van szó. Kérjük és javasoljuk felülvizsgálni az egész kérdést. Kizárólag azon személyekrıl lehet szó, akiknek három év alatti ítélete az 1946. évi VII. Sz.törvény alapján lett meghozva. Ezen aktusra, a kérdés végleges lezárására 2011. február 25-e lenne alkalmas. Ez kristálytiszta kérdés, mert ez a törvény a demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés, szervezkedés és válfajai számára lett büntetési tételként alkotva. A Politikai Elítéltek Közössége felismerte e helyzet fonákságát, és példamutató módon megalapította a Szabad Magyarországért Érdemkeresztet. Köszönet érte az alapítóknak. Ez a hiányosság sokszor szembeállítja az 1956. elıttieket az 1956-os szabadságharcosokkal. Már ez is indokolttá teszi a megoldás végrehajtását. Az egész csak politikai elhatározás kérdése. Azok számára, akik aktív résztvevıi és szenvedı alanyai voltak valódi és nem koncepciós összeesküvési pereknek, egyszerően érthetetlen, hogy miért nem oldják meg e kérdést. Alig vannak már néhányan, akik tanúi és részesei voltak e történelmi eseményeknek. Tessék elgondolkodni, aki akkor 16 éves volt, ma már több mint 80 éves. Becslések szerint kb.20-30 személyrıl van szó. Bizony nagyon sok 15-16-17 éves volt különbözı összeesküvési per áldozata. Itt érdemes kiemelni azt a kortörténeti igazságot, hogy nagyon sokan a német megszállók után a szovjet megszállók, a kollaboránsok ellen is felvették a harcot. Még élnek köztünk néhányan, akiknek az egykori Nemzeti Helytállásukat három jogon is elismerték. Mégis hátrányos helyzetben vannak. Talán nem is véletlenül alakult ez így. Ezektıl az emberektıl eddig minden kormány igyekezett magát távoltartami. Nem ık a különbözı rendszerek kedvencei. İk az örök álmodozók. Most nem az örökké elégedetlenkedıkrıl, hangoskodókról, beszélek. İk egy másik mőfaj képviselıi. Ez egy utólagos, egész életre szóló hátrányos megkülönböztetés. Mondja meg már valaki, miért van ez így. 1956-ban nemcsak az akkori rendszer végtelenül szenvedıi emelték fel fejüket és fogtak fegyvert, hanem a rendszer korábbi kedvencei, kiszolgálói, hadseregének tisztjei, pártjának tagjai, vezetı munkatársai. Egy kérdésben akkor és ott mindenki egyet értett

57

– Ruszkik haza.- Nem lenne bölcs dolog e kérdéssel itt és most bıvebben foglalkozni. A megtorlás iszonyatos volt, de nem szabad elfeledni 1957. május elsejét sem. Az elızmény, pedig a 1945-1956. közötti Nemzeti Ellenállás volt. Szabadságharcunk iszonyatos áldozatot vont maga után. Derékba törték, számőzték, börtönbe zárták, megsemmisítették a nemzet hő lányait, asszonyait, fiait, apáit. A nemzet tőrt, szenvedett a megszállóktól, de fıképpen az ıket kiszolgáló, együttmőködı kollaboránsoktól. 1989-ben mindenki úgy érezte itt a szabadság. Az elıttünk álló jövı képe homályos, nem tiszta, nem átlátható. Milyen lesz gyermekeink, unokáink sorsa. Mit hoznak a következı esztendık. Csupa kétely és töprengés. Ebben a helyzetben nemzeti összefogásra van szükség. Ez az egyetlen járható út. Most nem lehet széthúzni. Nincsenek 56 elıttiek és 56-osok. Csak és kizárólag egyek és egységesek lehetünk, mert különben vége mindennek. Gyız a gonosz, akkor nagyon sokáig nem jön el a Mi országunk. Ezért sürgetı kérdés megoldani a problémákat, megbecsülni a még élıket, az arra érdemeseket. Kérjük és javasoljuk mindenkinek, aki fenti kérdésben illetékes, hogy tekintse át a felmerült problémákat, kiki a maga területén tegyen meg minden tıle telhetıt a megoldás érdekében. Az illetékes vezetıknek javasoljuk tekintsék át e kérdést, és hozzanak mindenki számára megnyugtató törvényeket. Szeretnénk elfeledni a diktatúrák rémtetteit. Egy ország vezetıinek szent kötelessége- pártállástól és hovatartozástól függetlenül - az állam polgárai nyugalmának és békéjének védelme, jólétének és megélhetésének biztosítása. Ez az utolsó kívánságunk. Úgy legyen. 2010. október. Jónás

Az emléknap sajátossága, hogy a múlt felidézése mellett kegyelettel emlékezünk azokra, akik áldozatul estek a kommunista diktatúráknak, akik ártatlanul elszenvedték az elnyomást és a terrort, vagy tevılegesen szembeszálltak vele, mint 1956-os forradalmunk mártírjai. Emlékezzünk mindazokra, akiket a lenini és sztalini elveken fölépülı hatalmi rendszerek megfosztottak életüktıl, akiket bebörtönöztek, táborokba hurcoltak vagy internáltak, de ideszámítanak azok is, akiknek a hatalom tönkretette az egészségét, egzisztenciáját, akik nem tanulhattak tovább, akiket bepofoztak a téeszekbe, öngyilkosságba kergettek. Mert a kommunista diktatúrát sokan és sokféleképpen szenvedték meg. 2001.január 12.

Pokorni Zoltán miniszter

58

Pálfalvi Nándor: Karácsony Karácsony ünnepén

Itt is, ott is mindenütt

az a kívánságom.

legyen olyan béke,

Legyen boldog mindenki

mint amilyen bent lakik

ezen a világon.

az emberek szívébe.

(Simon András grafikái)

HONLAP: www.56osszovetseg.hu EMAIL:[email protected] FELELİS KIADÓ FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ SZERKESZTİSÉG FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ- SZENDINÉ KÓSA KATALIN - LECHNER FERENC 1051. BUDAPEST, NÁDOR UTCA 36 VI. EMELET.

59