HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

2009. SZEPTEMBER - OKTÓBER

ISTEN, HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELŐDBE. RÚT BŰNEINKET JÓSÁGODDAL FÖDD BE. SZENT MAGYAROKNAK TISZTA LELKÉT NÉZZED, ÉRDEMÉT IDÉZZED. ISTVÁN KIRÁLYNAK SZÍVE GAZDAGSÁGÁT, SZENT IMRE HERCEG KEMÉNY TISZTASÁGÁT, LÁSZLÓ KIRÁLYNAK VITÉZ LOVAGSÁGÁT Ó, HA CSAK EZT LÁTNÁD. SZENT ERZSÉBETBŐL HŐS SZERETET ÁRAD. MARGIT IMÁI VEZEKELVE SZÁLLNAK. MINKET HIÁBA URAM NE SIRASSON, ÁLDOTT BOLDOG ASSZONY. RÁNK, BŰNÖSÖKRE MINDEN VERÉS RÁNK FÉR, DE KÖNYÖRÖGNEK ŐK TÉPETT HAZÁNKÉRT. HADD LEGYÜNK MINK IS TISZTÁK, HŐSÖK, SZENTEK, HAZÁNKAT ÍGY MENTSD MEG.  

OKTÓBER 6. AZ ARADI TIZENHÁRMAK Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján, Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúi lettek: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja - Nemzeti gyásznap Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon, Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mondott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia: "Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről! Őt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!" E családi átok mellett még egy babonás jövendölés forgott közszájon ebben az időben Ferenc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy a császár famíliájának 13 áldozattal kell bŰnhődnie az aradi vértanúkért. Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a későbbiekben az uralkodóra és családjára. 1. Ferenc József első gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig több mint 1 éves korában meghalt. 2. Sógornője, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megőrült. 3. Alig két héttel később Habsburg Matild főhercegnő tŰzhalál áldozata lett. 4. Újabb két hétbe se telt, és Queretaróban agyonlőtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt. 5. 1889. Január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos. 6. 1891-ben a tengereken eltŰnt a főhercegi rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel. 7. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly főherceg. 8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László főherceg. 9. TŰzvész áldozata lett Zsófia főhercegnő, Ferenc József sógornője. 10. 1898. szeptember 10-én Genfben egy Lucheni nevŰ anarchista leszúrta Erzsébet királynét. 11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild főhercegnő. 12. - 13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.

Aulich Lajos (1792-1849), császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, - 1848-ban honvédezredes, -1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849 július 14-től augusztus 11-ig ő volt az ország utolsó belügyminisztere. Damjanich János (1804-1849), szerb határőrcsaládból származott. A magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve volt. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során. Győzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is. Világos után ő is letette a fegyvert a

cári csapatok előtt. Dessewffy Arisztid (1802- 1849), középnemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros-vármegyei nemzetőrségbe. Hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Lichtenstein osztrák tábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján főbelövésre változtattak.

Kiss Ernő (1799-1849), császári tiszt volt, a Hannover-huszárezred ezredese. 184 8 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. 1848 december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadiparancsnokká léptetik elő. Knézich Károly (1808-1949), tiszt volt a császári seregben. 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1949 márciusától a főseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok, ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta; ekkor Kossuth a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki. Lahner György (1795-1849), volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. zászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1949 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki. Lázár Vilmos (1815-1849), volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától őrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írt visszaemlékezései 1883-ban megjelentek. Leiningen-Westerburg Károly (1819-1949), a magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitŰnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták. Nagysándor József (1804-1849), 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, őrnaggyá nevezték ki a Pest-vármegyei lovas nemzetőrséghez. KitŰnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elő. Nagyváradon csatlakozott Görgeyihez. Augusztus 9-én Aradra ment, és seregei maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fővezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé. Pöltenberg Ernő (1813-1849), császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1849 nyarán ezredével együtt Magyarországra helyezték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták, és 12 társával Aradon kivégezték. Schweidel József (1976-1849), császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után letartóztatták, és bitó általi halálra ítélték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták. Török Ignác (1795-1849), az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erődítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká. Vécsey Károly (1807-1849), császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi parancsnok lett. A világos fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt. PALÁDI LAJOS: AZ ARADI VÉRTANÚK Szabadságharcunk letűnt napvilága, Te vakító nap a század delén, Nem pazaroltad sugarad hiába, Bár vak sötétbe halt az égi fény, Eszméiden nem győzött az enyészet, Örökbe hagytad halhatatlan részed, Fényeddel fényt hintesz késő századokra, A tizenhárom vértanú alakja. S ők élni fognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, Amíg eszmény ki nem hal e földön, Míg magyar szellem még magasba tőr, Az igét, melyért élted áldozának, Szívébe írták az egész hazának. Utódtól fogja hű utód tanulni. (Forrás: Internet

KI LÁT A JÖVŐBE? 1988 Az ország gazdasági csődbe jutott, jó, ha a külföldi adósság kamatait fizetni tudja. Radikális változások nélkül sok jó nem várható a jövőtől. Az Economist címŰ angol folyóirat kutatócsoportjának nemrég nyilvánosságra hozott kétszáz oldalas jelentése szerint „nem mind arany, ami fénylik”, és a magyar gazdaságpolitikát feltehetőleg továbbra sem fogják a valódi szükségletekhez igazítani, a szabályozók ezután is biztosítani fogják a központi irányítás érvényesítését, a deficites vállalatokat képviselő érdekcsoportok a jövőben is megszerzik majd a különféle előjogokat, a nagyvállalatok állami kézben maradnak, és a világpiacon versenyképtelenek leszünk. A két legnagyobb beruházás: a paksi atomerőmŰ kapacitásának bővítése és a bős-nagymarosi vízlépcső gazdaságilag ésszerŰtlen építésüket mégis folytatják. A jelentés szerint minden reformlépést csaknem ugyanolyan hátralépés követhet majd, és a magyar állampolgár egyre kevésbé lesz megélni a fizetéséből. A dolgozókat nem sok haszonnal kecsegtetik az Economist derŰlátó jövendölései sem. Ezek szerint a nyugati üzletemberek számára aranybánya lehet Magyarország, ahol a magánvállalatok már ötszáz munkást is dolgoztathatnak a külföldi tulajdonrészesedésnek, pedig nincs felső határa. De az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot élveznek majd a hazai magánvállalkozók is. Az ország lakosságának zöme – ezt már én teszem hozzá – továbbra is bérből, fizetésből vagy éppenséggel nyugdíjból él, és nem válhatnak mindannyian vállalkozókká, akiknek gyapját egyébként amint az új adószabályozás mutatja – ugyancsak alaposan meg fogják nyírnia. A lakosságot a gazdasági csődért legfeljebb az kárpótolhatja, hogy megnövekszik a tájékoztatás-, a szólás- és a szervezkedés szabadsága. Több évtizedes elfojtás után a szabadság igénye valóban elemi erővel tört ki, s ez nem csak a hatalom képviselőit, de a demokratikus ellenzék már egy évtizede mŰködő csoportjait is meglepte és felkészületlenül érte. Csaknem kétszáz független szervezet mŰködik már, és egyes követeléseik – a párt monopol–hatalmának megszüntetése, a szabad választások követelése – túlmennek a jámbor reformóhajokon. Ezekben a csoportokban azonban egyelőre főként csak az értelmiségiek hallatják hangjukat. A munkásság még nem lépett színre; a magyar Walesa még nem mutatkozott be. Két dologtól félnek sokan – mondotta pesti barátom – a visszarendezéstől és a robbanástól. Divatos szavak ezek mostanság. A visszarendeződés a rendőri erőszakhoz való visszatérést jelentené, a robbanás a forradalmat, amit az „ellenforradalmi” évtizedek után sokan ma sem mernek a nevén nevezni. A régi módszerekhez való teljes visszatérés azonban - szerintem - nem lehetséges. A ’88-as években kiszabadult szellemet megpróbálhatják korlátozni, de a palackba visszanyomni már csak tankokkal lehetne. Ez azonban valóban „robbanáshoz” vezetne. A kínaiak a béke korszakaira osztották történelmüket. Nyugat-Európa a háborúk dátumaival mérte az idő múlását. A magyar történelem mérföldkövei a forradalmak és szabadságharcok. Ki lát a jövőbe? Vajon megint „Rohanunk a forradalomba”? És ha igen, vajon megint – Petőfi szavaival – „Gyász és vér lesz a magyar nép sorsa”? Nem minden forradalom jár együtt harccal, vérrel, polgárháborúval. Egy angol újság nem régi cikke szerint Magyarországon már megkezdődött a forradalom, csak a Nyugat még nem vette észre. Véres forradalmat csak a párt hozhat létre. Az a párt, amely legyengült, amelynek nincs programja, és amelynek egyes vezetői a hatalom elvesztésétől való félelmükben erőszakhoz próbálhatnak folyamodni. Az akasztófák és az ávós terror majd az abszolút monarchia módszerei után a kommunizmusnak ebben a harmadik korszakában a várható forgatókönyv azonban más. A vezetés időhúzással és manipulációval, a demokratikus erők megosztásával és korrumpálásával fog próbálkozni, a figyelmet igyekszik részlekérdésekre irányítani. Megengedik a „népiesek” és az „urbánusok”, a szocdemek és kisgazdák mŰködését, saját maguk, pedig az érdekek kiegyenlítőjének, a társadalmi béke fenntartóinak szerepébe öltöznek. A demokratikus erők feladata az egység megtermése, a szabadság és függetlenség kivívása lenne, és a küzdelem azért, hogy az ország megszabaduljon a pártállam hatalmától, ettől az idegen testtől, amely rátelepedett a magyar nemzetre. (Krassó György)

1956 PLAKÁTJAI ÉS RÖPLAPJAI OKTÓBER 22. – NOVEMBER 5. (c. könyvből folytatásos összeállítás)

„A röplap, a szórólap, a plakát a modern társadalma fogyasztói szokásait formáló, befolyásoló mindennapi eszköz.

A plakát és a röplap a demokráciák pártkampányainak professzionális módon tervezett és felépített, a választópolgárokra hatást gyakorló iromány. A közfogyasztásban tehát rövid életŰ, de az egyén választását valamilyen módon befolyásoló olyan eszköz, mely gyorsan múló benyomást keltve nem több és nem kevesebb, mint a napi igényeket kielégítő mŰfaj. És mindezek mellett a nagy társadalmi robbanásoknak, a forradalmaknak a legmaradandóbb értékőrzője, s egyben legsajátosabb mŰfaja. Még az elektronika századában, az információs társadalomban sem nélkülözhető a tömeg befolyásolásának ez a hagyományos módja. A sajtóhoz újságíró, szerkesztő, nyomdász és nyomdai felszerelés szükséges, a röplaphoz elegendő egykét lelkes ember, írógéppel, vagy primitív sokszorosító berendezéssel. A forradalmakban ez az egyébként szokványos mŰfaj, történelmi hivatást tölt be, mert követeléseket fogalmaz meg, tényeket, vagy felhívást közöl röviden, hiszen mondanivalója egyszerŰ, nem szorul magyarázatra. 1956 forradalmának a sajtó, a rádióadások mellett a röplap és a plakát a legfontosabb hétköznapi dokumentuma és sokaknak arról a történelmi erejŰ 12 napról talán az egyetlen féltve őrzött kincse, emléke. Ezt a feltevést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a forradalom leverését követően a hatalom szigorúan tiltott dokumentummá nyilvánította, meglévő „hivatalos” példányait a levéltárakban zárolt anyagként kezeltette. Éberen őrködött azon, hogy a későbbi nemzedékek, az utókor ne ismerhesse meg ezeken a dokumentumokon keresztül sem 1956 októberének igazi lényegét. A forradalom leverését követően a röplapok és plakátok a terrorperekben a bíróság bizonyító dokumentumaivá váltak, majd a perek szigorúan titkos anyagaként. A levéltárakban zárolt példányok pedig, mintegy pót-, vagy mellékbüntetésként: feledésre ítéltettek. 1956 igazi szelleme és írásos emléke azonban, bármennyire igyekeztek a külvilágtól elzárni, mélyen élt az emberek emlékezetében. A létező szocialista rendszer összeomlásának előestéjén mind fontosabbá vált – a rendszerből való magyar kitörési kísérlet sikerének érdekében is – a forradalom dokumentumainak összegyŰjtése és közzététele. Ennek történelmi dokumentumainak összegyŰjtése és közzététele. Ennek a történelmi robbanásnak élményközelbe hozása, a nemzeti függetlenség, a népszuverenitás, a demokratikus politikai rendszer iránti mély, de akkor még lappangó, vagy csak pislákoló igény felébresztése. „…A rendszerváltással a zárolt anyagok felszabadultak, a tiltás ideje lejárt, de az elhallgatás, a feledés más előjelekkel még folytatódik….

AZ 1956- OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC Október 16-án, Szegeden az egyetemisták a DISZ-szel (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) szemben megalakították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét, a MEFESZ-t. 1838-as mintára: -„Mit kíván a magyar nemzet – pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket. Az ország számos városában vitafórumokat hoztak létre, követeléseket fogalmaztak meg, melyeket gyűléseken vitattak meg, terjesztettek. Október 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói „Határozat”-ot fogalmaztak meg, melyet a Rádióban kívántak felolvasni, de a Rádió vezetői nem engedélyezték a szovjet csapatok kivonására és a szabad választásra vonatkozó pontok beolvasását. A diákok másnapra tüntetést szerveztek: 1.) A lengyel átalakulás iránti rokonszenv kinyilvánítására. (Lengyelországban, júniusban volt a poznani munkásfelkelés, melyet ugyan levertek, de a nyugtalanság maradt. A kommunisták – Gomulka vezetésével – leváltották a sztálinistákat, és sikeresen hajtották végre a reformot. Október 19-én újabb politikai válság bontakozott ki!) 2.) A követelések támogatására. A mérnökhallgatók elgondolása találkozott a bölcsészkariak kezdeményezésével. Úgy döntöttek, hogy 23án délután Bem tábornok szobránál találkoznak. Jelszavuk: „Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat!” Gerő és Kádár delegáció élén bocsánatkérés és hatalmuk megerősítése reményében Belgrádban voltak Tito elnöknél, aki közismerten támogatta a Gerő – Kádár – Hegedűs vezetést – 23-án tértek haza. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottsága döntése szerint a tüntetést nem engedélyezik, ha kell, erőszakkal akadályozzák meg. Révai József és Marosán György nyíltan kimondta: „ha kell, lövetni fogunk!” A DISZ vezetősége támogatta a tüntetést. Az ÁVH vezető tisztjei közölték, hogy: Nincsenek eszközeik egy tüntetés vértelen feloszlatásához. Kopácsi Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya ellenezte a rendőri akciót, kijelentette, hogy a rendőrség nem fog a felvonuló diákokra tüzelni! 1956. október 23. 10 óra /Rádióközlemény a Kossuth-on/: „Több budapesti egyetemen, ahogy erről már beszámoltunk, tegnap diáktüntetéseket tartottak. Ezeken a gyűléseken elhatározták, hogy ma délután a budapesti ifjúság néma rokonszenv-tüntetést szervez a Lengyel Népköztársaság követsége előtt. A néma tüntetés célja, hogy az ifjúság kinyilvánítsa mélységes rokonszenvét és egyetértését a lengyelországi eseményekkel kapcsolatba. A fiatalok határozatot fogadtak el a tekintetben is, hogy mindenféle szélsőséges, provokációs és antikommunista megnyilvánulást leszerelnek és elfojtanak. Biztosítják, hogy a rokonszenv-tüntetés a szocialista demokrácia jegyében, a fegyelem és a rend fenntartása mellett folyik le. Az egyetemi fiatalok 2 óra 30 perckor találkoznak az Írószövetség székháza előtt.” A Politikai Bizottságban zűrzavar lett úrrá, Gerő tájékoztatta Moszkvát, hogy a „helyzet súlyos”. A tüntetést betiltották, de a gyülekezés folytatódott. /Rádióközlemények/: 12 óra 53 perc „… A közrend zavartalan biztosítása érdekében, a Belügyminisztérium nyilvánosa utcai tüntetéseket, felvonulásokat, a további intézkedésig nem engedélyez. - Piros László belügyminiszter – „ 14 óra 23 perc „…Piros László belügyminiszter az utcai gyülekezésre és felvonulásra hirdetett tilalmat feloldja…” A bölcsészhallgatók délután 2-3 óra körül a Petőfi-szobornál gyülekeztek, a műegyetemisták a budai oldalon, az Egyetemtől indultak a Bem-szobor elé. A tüntetetők létszáma egyre növekedett, a felvonulókhoz csatlakoztak a budapesti munkások és polgárok csoportjai. A jelszavak egyre követelőbbek lettek:

„Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!” „Aki magyar, velünk tart!” „Ruszkik haza!”

A beszédeket a zajtól nem lehetett hallani, Veres Péter, az Írószövetség kiáltványát akarta fölolvasni… …ekkor, a kaszárnya ablakában először jelent meg a lyukas zászló! A tüntetők a Kossuth térre vonultak, hogy Nagy Imrét hallják. A kétszázezres tömeg feszülten várt. Közben: Gerő este 8 órakor beszélt a rádióban, melyben a demonstrációt „nacionalista tüntetés”-nek nevezte… Pest több pontján nagy tömeg gyűlt össze, a Dózsa György téren a zsarnokság jelképét, a Sztálin-szobrot bontották… A Rádiónál a 16 pontos követelést akarták beolvastatni. 21 órakor ért Nagy Imre a Parlamentbe, s mikor megszólalt: „Elvtársak!”, nagy volt a csalódás, a tér kiürült, a távozók úgy érezték, hogy követeléseik süket fülekre találtak… Ekkor a Dózsa György téren ledőlt a Sztálin- szobor … és a Rádiónál az őrség a követeléseik beolvasását kérő tüntetők közé lőtt…a Rádió védőitől, a katonaságtól és a raktárakból szerzett fegyverekkel megkezdődött a rádió épületének ostroma, a fegyveres felkelés! A Központi Vezetőség késő este összeült és elhatározták, hogy le kell verni a tüntetést! 1956. október 24. Hajnalban a pártvezetés rádión keresztül tudatta, hogy gyülekezési és kijárási tilalmat vezettek be; a harcolókkal szemben statárium lépett életbe, és a rend helyreállításához a szovjet csapatok bevetését kérték. Az utca ezekre ellenségesen reagált: spontán általános sztrájk bontakozott ki, leállt a közlekedés, a lapok nem jelentek meg -, a telefon viszont működött! A harci szünetekben az utcákat emberek lepték el, csoportokban tárgyalták az eseményeket és a híreket. A sztálinizmus elleni felkelés nemzeti szabadság-küzdelemmé válta, a szovjet csapatok harci bevetése miatt, akiket az ÁVH- támogatott. A hatalmi döntésre a választ a fegyveres felkelők adták! 24-én visszafoglalták ugyan a rádiót, de több objektumot nem tudtak elfoglalni, mert a városban mindenütt jelen voltak a forradalmárok. Ellenállási pontok: Corvin - köz, VII. és IX. kerület több pontja, Széna tér, Móricz Zsigmond körtér, a főváros külső területei közül Csepel és Újpest. A csoportok között nem volt együttműködés, harci módszereik mégis hasonlítottak. A felkelőket nem érdekelte a politika. „Akiknek fegyvere volt és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt.” (Pongrátz) 24-én délben Nagy Imre bejelentette, hogy aki leteszi a fegyvert, arra a statárium nem vonatkozik. 24-től a vidék is csatlakozott a forradalomhoz: tüntetéseket, felvonulásokat tartottak, létrehozták a forradalmi bizottságokat, a nagyobb gyárakban Munkástanácsok alakultak. (Elsőként Újpesten az Egyesült Izzóban, a miskolci DIMÁVAG-ban.) Egyre több küldöttség kereste el Nagy Imrét követeléseikkel. Nagy Imre előtt két lehetőség volt: 1.) vagy konfrontál a nemzettel, 2.) vagy a forradalmi követelések, elfogadásával megbékélést teremt! A sztálinisták az erő alkalmazásától várták a megoldást: -

25-én, a Kossuth téren, majd 26-án több vidéki városban sortűz!

-

Győr, Miskolc, Zalaegerszeg, Salgótarján, Mosonmagyaróvár, stb. -

-

26-án és 27-én szovjet és légi támadás a budapesti gócpontok ellen!

Világossá vált, hogy a népi követelések elfogadása nélkül Nagy Imre nem tud megbékélést teremteni. Nem alkalmazták az elfogott felkelőkkel szemben a statáriumot, a fegyverletétel idejét állandóan módosították. 25. és 27. között Kopácsi Sándor közreműködésével az új kormány, tárgyalásokat kezdeményezett a felkelőkkel. – Október 28-án Tűzszünet! 28.-ra virradóan Kádár János és a vezetés nagy része, valamint Mikojan és Szuszlov is Nagy Imre mellé állt. Nagy Imre bejelentette az ÁVH feloszlatását. –Nemzetőrség – A felkelők követelése: a szovjet csapatok azonnali kivonása és kilépés a Varsói Szerződésből!

30-án Forradalmi Karhatalmi Bizottság alakult rendfenntartás céljából. Nagy Imre egységkormány létrehozásán dolgozott nemzeti alapon. Elismerte a forradalmi szervezeteket. A Munkástanácsok követelése: A munka beindításának feltétele a szovjet csapatok azonnali kivonása. Október 30.- Köztársaság tér: A budapesti pártbizottság ávós őrsége – rendőr egyenruhában – letartóztatott néhány fegyverest, majd az újabb egységeket is tűzzel fogadta. Ostrom keletkezett: Mező Imrét, aki rokonszenvezett Nagy Imrével, hátba lőtték. A harc után lincselés… A börtönökből a politikai foglyokon kívül a közbűntényesek is kiszabadultak. Az Írószövetség kiáltványban hívta fel a figyelmet a forradalom tisztaságának megőrzésére. 31-én megállt a szovjet csapatok kivonása, sőt újabb alakulatok érkeztek Magyarországra. November 1. - Nagy Imre a Rádióban bejelentette Magyarország semlegességét. - Kádár és Münnich a szovjet követségre, majd Moszkvába mentek. November3. - Munkástanácsok felhívása november 5-i munkafelvételre. - Romeltakarítások, közlekedés megindulása, tárgyalás a parlamentben a szovjet csapatkivonás technikai feltételeiről. - Éjjel, Tökölön letartóztatták a magyar katonai delegációt, élén Erdei Ferenccel és Maléter Pállal. November 4.

A több irányból érkező szovjet csapatok fegyveresen támadtak Budapestre. 5 óra 20 perc – Nagy Imre rádiószózatot intézett az ország népéhez: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak a fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Ezt a közleményt többször beolvasták, – több nyelven is. Nem szólított fel fegyveres ellenállásra, mert a szovjetek túlereje nyilvánvaló volt. Szolnokon is rádióközlemény hangzott el, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely a Szovjetunió fegyveres erőinek segítségével megkezdte „harcát az ellenforradalom felszámolására”. November 5. A szovjetek nehéztüzérséggel szétlőtték a Kilián-laktanyát. Bíbó István államminiszter 4-én hajnalban még benn volt a Parlament épületében, és megírta kiáltványát, melyben felszólította a magyar népet, hogy a megszálló hadsereget és a bábkormányt ne ismerje el. November 7. Kádár és a kormány egyes tagjai Budapestre érkeznek. Néhány engedményt tesznek: november 7-ét munkanappá minősítik, engedélyezik a Kossuth-címert, 8-10 %-os béremelést és a gyermektelenségi adó eltörlését Ígérik. November 11. Kádár beszédében a felkelést levertnek minősítette. Szerinte a Rákosi-Gerő klikk által elkövetett bűnök elleni tiltakozás váltotta ki azt. Nagy Imre ekkor a jugoszláv követségen volt. Többször felszólították, hogy mondjon le. (November 22-én rabolták el.) November 4. után Munkástanácsok sora alakul meg és szervezi a sztrájkokat. Ezek tevékenységének összehangolása érdekében Budapesten kerületi munkástanácsokat is létrehoznak. November végéig tartják magukat, bár egyre több a letartóztatás. December 11-én kihirdetésre kerül az 1956/28. számú törvényerejű rendelet a rögtönbíráskodás elrendeléséről. MUK – „Márciusban újra kezdjük” – (Írta: Csukás Irén 1996.)

AZ UNIÓ BOTRÁNYA Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét a legfőbb pozsonyi akarat akadályozta meg abban, hogy átlépje a schengeni határt Szlovákiánál, hogy augusztus 21-én Révkomáromban az önkormányzat által emelt Szent Istvánszobor avatásán magánemberként részt vehessen. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint azért történt mindez, mert a magyar államfő puszta megjelenése provokáció lett volna, és olyan biztonsági kockázat, amelyet a szlovák kormány nem tudott vállalni. A legdurvább és példa nélküli szlovák lépésre adandó reakció ügyében azonban látható, hallható, olvasható, sőt kitapintható a tanácstalanság. Egy német lap szerint abszurd, hogy az Európai Unió kivonja magát olyan konfliktusból, amelyet a felek maguk képtelenek megoldani. Nem egy hazai lapban olvasható kommentár és szakértői hang szerint ugyanakkor az uniónak a kérdéshez vagy semmi köze, vagy attól nem is várható, hogy tagállami vitába beavatkozzon, mert ezt még soha nem is tette. A kormány és a szocialista párt zavarodott; míg az MSZMP szóvivője szerint a luxemburgi Európai Bizottsághoz kellene fordulni. Balázs Péter külügyminiszter szerint oda éppen úgy nem érdemes, mint az Európai Bizottsághoz. Ehelyett Balázs beszélt az EU irányítását fél évre a kezében tartó svéd kormány külügyminiszterével, Carl Bildttel is, valamint buzdítja az Európai Parlament magyar képviselőit, hogy az EP teljes ülésén adjanak hangot felháborodásuknak, és az ügyet az Európai Tanács elé kívánja vinni. Sokak szerint hiába. Annyi azonban biztos, a megabotrányban nem is kis vigasz, hogy már nem a tehetetlen és szánalomra méltó elődje, Göncz Kinga vezeti a magyar diplomáciát, mert tőle megakadt lemezként mást nem várhatnánk, mint hogy felszólítsa a világot, határolódjon el attól, ami a könyökünkön jön ki. De mondjon bárki bármit is, az a tény, hogy az EU várhatóan nem segít, legalább akkora, ha nem nagyobb botrány, mint Sólyom László kizárása. Ugyanis az unió – és ezt Brüsszelben naponta halljuk – három alappillére az emberek, a tőke és az áruk szabad áramlása. Ha Magyarország első emberét az emberek szabad áramlásából következmények nélkül ki lehet zárni, akkor miként lehet annak hinni, hogy az unió komolyan veszi saját alapelveit? Akkor, amikor egészen biztosan súlyos szankciókat foganatosítana, ha a magyarok nem engednének át egy uborkát szállító szlovák teherautót. Ez az unió valódi portréja, amelynél visszataszítóbbat nem sok nemzetközi intézmény mutat magáról.

Lovas István Magyar Nemzet – Képeslap 2009. 08. 30

SÓLYOM LÁSZLÓ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK BESZÉDE RÉVKOMÁROMBAN, SZENT ISTVÁN SZOBRÁNAK FELAVATÁSA ALKALMÁBÓL A BESZÉDET AZ ÜNNEPSÉGEN HEIZER ANTAL, MAGYARORSZÁG POZSONYI NAGYKÖVETE OLVASTA FEL.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Boldog az a nép, amelynek olyan nagy és szent király alapított országot, mint Szent István. Boldogok vagyunk, mert Szent István ezer éven át együtt maradt népével, mert a reménység forrása volt, és példaképként szolgált. Szent Istvánhoz folyamodtak, őt keresték, hívták bajaik közepette a magyarok, és őt ünnepelték örömükben. Ma is mély lelki szükségét érezzük, hogy fölmutassuk közösségünket Szent Istvánnal. Akik szobrot emelnek neki, mint most Komárom város közönsége, ezzel a tettükkel Szent István tiszteletében megerősítik, hogy gazdag örökségünket együtt kívánjuk folytatni. A nemzet lényege ugyanis a jövő vállalása is, a közös akarat arra, hogy együtt akarjuk folytatni történelmünket. De, tisztelt Ünneplő Közönség, Szent István nemcsak a miénk, nemcsak a mi egységünk szimbóluma. Királya volt minden népnek, amely országában élt. Elindítója közös történelmünknek; a szlovák és a magyar nemzet oly szorosan összefonódott történelmének is. Hasonlóan Cirillhez és Metódhoz, azon kevés szentek közé tartozik, akiket a keleti és a nyugati egyház egyaránt magáénak vall és tisztel, és akik Európa nagy alapító atyái. Szent István nagyságát mindig örömmel és tanulsággal gazdagon idézzük fel. Hiszen a magyar királyság megalapításával ő biztosította megmaradásunkat. Szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori Európában: az új államok közül egyedül ő nem lett sem a császár, sem a pápa hŰbérese. Bekapcsolta Magyarországot Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe, amikor megnyitotta az országon átvezető jeruzsálemi zarándokutat. Hatalmas egyházszervező munkája gyümölcsei máig teremnek. Nemcsak törvényeket, de jogbiztonságot is adott népeinek. Vallásossága nem politikai számítás volt, lelke mélyéről fakadt. MŰvének az a tanulsága azonban, amelyre ma a leginkább szükségünk van, az, hogy István király felismerte azt a pillanatot, amikor nem volt szabad többé a régi mederben maradni. Óriási változást igényelt, óriási átalakulást követelt meg az emberektől István terve. Hosszú uralkodásának végén egy teljesen más országot, más társadalmat és más embereket hagyott maga után. Ha felmérjük a magyar nemzet kilátásait, ha meg akarunk maradni mindenütt, ahol Szent István alatt már otthon voltunk, akkor készen kell állnunk a belső, szemléleti változásra. A magyar nemzet ma nyolc ország területén él őshonosként. A magyar nemzetet egységét tehát csakis etnikai, nyelvi, kulturális és identitásbeli közösségként kell elképzelnünk, vagyis úgynevezett kulturális nemzetként. Ezért szükséges tisztáznunk a nemzet és állam viszonyát. Továbbá, ha közös akaratunk, hogy kulturális nemzetként megőrizzük és fenntartsuk közösségünket, ennek érdekében nemcsak minden jogi eszközzel élnünk kell, hanem egyszersmind törekednünk kell a szomszéd nemzetekkel a jóindulatú és felszabadult kölcsönösségre, a nyitott szívŰ megbecsülésre. Ugyanez a feladata az anyaországnak a szomszéd államokkal való viszonyában. Tisztelt Ünneplő Közönség! István az Árpádok véréből való volt, a magyaroknak alapított államot, s Magyarország több mint ezer év után is áll. De olvashatjuk István király Intelmeiben, hogy nem akarta egy nemzetiségŰvé tenni országát. Utódainak is megparancsolta, hogy a korábban itt lakó népeket és a betelepülőket hagyják meg nyelvükben és szokásaikban. „Mert az egynyelvŰ és egyszokású ország gyenge és esendő” – idézzük ma is oly sokszor. Magyarország az ő példája nyomán később is befogadó ország maradt. A magyar állam és magyarság határai sosem estek egybe. A magyar államnak kezdettől fogva más nemzetek is részei voltak, és részei ma is. A magyarság egy része pedig a történelem során nem egyszer a magyar állam határain kívül élt. De miközben a határok változtak, a magyarok mindig megmaradtak ott, ahol Szent István korában már letelepedtek. Ezt bizonyítják a helynevek, tanúsítják a régészeti leletek és nyelvemlékek, és ezt mutatja teljes történelmünk és a magyarság mai elhelyezkedése is. Nyelvünk, kultúránk, történelmi tudatunk és azonosság-érzésünk egysége mindmáig fennmaradt.

Európa nagy részén, de a mi régiónkban különösen, etnikailag és nyelvileg homogén nemzetállamok nem hozhatók létre. Ma, Európa államaiban 40 nemzeti nyelv van, ám ebből 35-öt az ország határain kívül is anyanyelvként beszélnek. A tiszta nemzetállam 19. századi eszméje annak idején Magyarország politikáját is megkísértette, de drágán megfizettünk érte. Napjaink Európájában elképzelhetetlen a kisebbségek jogfosztása és kiŰzése. A nemzetállamok kialakításának hagyományos eszköztárával pedig – a kisebbségi nyelvek kitiltásával a közéletből és oktatásból, az etnikai arányok megváltoztatásával célzott betelepítések révén – ma már szemben állnak az emberi jogi és a kisebbségvédelmi egyezmények. Természetesen az egyes államok szempontjából, sőt az Európai Unió vonatkozásában is tisztáznunk kell, mivel jár a kulturális nemzet egységének fenntartása. Mindenekelőtt, ez a törekvés nem érinti – és semmiképpen nem veszélyeztetheti – azon államok szuverenitását, területi épségének érinthetetlenségét, amelyekben a kulturális nemzet egyes részei, kisebbségként élnek. A Magyar Köztársaság többszörösen, szomszédaival pedig külön-külön is megerősítette nemzetközi szerződésekben, hogy a határokat sérthetetlennek tartja. Továbbá magától értetődőnek tartjuk, ha a szomszéd államok bármelyike anyaállamként viselkedik a Magyarországon élő nemzetrészeivel szemben – mint ahogy ezt mi is megtesszük a más országokban élő magyarokkal. Ha pedig Európa meg akarja találni időszerŰ feladatait és hivatását, hogy az európai polgárok valamennyi közösségének uniója legyen, akkor az Európai Uniónak az államok, a politikai nemzetek mellett a régiók és az etnikainyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia. A jogi garanciák gyakorlati érvényesítése és további kiépítése mellett azonban a megoldás valódi kulcsa a belátás: a történelem és a jelen helyzet, azaz a többségi nemzet mellett más nemzeti közösségek létének és fennmaradásának tudomásul vétele. De nem kényszeredetten. Azzal a szemlélettel szemben, amely a kisebbségben ellenséget, vagy legalábbis problémát lát, létezik egy másik látásmód is, amely értéknek és országa gazdagodásának tartja őket. Hiszen így gondolkodott már Szent István is. Ezekben az országokban sok száz, sőt még ezer éves nemzetiségi tömbök is vannak, mélységes gyökerekkel, hagyománnyal és teljes társadalmat képezve. Történelmünk is sokszorosan összefonódott, és sokkal inkább áll közös alkotásokból, mint sérelmekből. Miért ne lehetne ezeket az alkotásokat – amelyek Európa ezen részének történelmét és kultúráját alkotják – kölcsönös megbecsüléssel és a kizárólagosság igénye nélkül magunkénak és egyben közösnek is tudni? Megértéssel tudomásul venni, hogy ugyanannak a történelmi eseménynek akár ellentétes értelmezései is lehetnek? Állampolgári lojalitás úgy is lehetséges, hogy egy kisebbségi nemzetrész nem osztja ilyen kérdésekben a többségi nemzet érzéseit – hanem kölcsönösen tudomásul veszik a másik olvasatot. Ezzel nyeri mindkét fél a legtöbbet. Ugyanígy állunk a kétnyelvŰséggel, amely nagy érték – de csakis az anyanyelv sérelme nélkül. A kisebbség kívánatos integrációjának a többségi államba érzelmi feltételei is vannak – amelyek az integrációt és az asszimilációt érzékenyen elválasztják. Azok a szlovák parlamenti képviselők, akik megszavazták a komáromi Selye János Egyetem megalapítását, mindkét nemzet érdekében nagyon sokat tettek. Most, Szent István szobra mellől szeretném kifejezni külön köszönetemet nekik. Ez a szellem tette nyugodttá a magyar-szlovák kapcsolatok egyes időszakait. Jó lenne visszatérni hozzá! A szavazatnyerést célzó pártpolitika világán kívül azonban igenis él ez a szellem; fontos eseményei vannak a kölcsönös megbecsülésnek és kiengesztelődésnek. Utalok a szlovák és a magyar katolikus püspöki kar példamutató nyilatkozataira. És szívből köszönöm, hogy budapesti Szent István bazilikában tartott tegnapi ünnepi misén Kassa és Nagyszombat érseke is részt vett. Az anyanyelv korlátlan használata nemcsak a magán-érintkezésben, hanem a nyilvánosságban, az oktatásban, a közösségi tereken, sőt a hivatalos érintkezésben is életfontosságú a kisebbségi nemzetrészek számára. Közismert a legjobb európai gyakorlat – a svéd nyelv státusza Finnországban, a németé Belgium németek lakta részén, vagy a regionális hivatalos nyelv lehetősége. S vannak szerényebb, viszont kötelező jogi garanciák. Én azonban ismét a belátásra és jóérzésre hivatkozom. Tisztelt Ünneplő Közönség! Oh, hol vagy magyarok tündöklő csillaga – szól évszázadok óta, augusztus 20-án, Szent István ünnepén az ének. Felidézzük, és kívánjuk István királyt, erőt merítünk és útmutatást kapunk példájából. Szent István hatalmas mŰve a maga gazdagságában nemcsak a magyarok javát szolgálta. Mélyen remélem, ez a szobra, amellett, amit Szent István számunkra jelent, ezt is hirdetni fogja. (Forrás: Internet)

Orbán Viktor beszéde a Barátság Sportpark átadásán hangzott el 2009. szeptember 18-án, Győrött. Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy mindannyiukat tisztelettel köszöntsem. Azokat is, akik belül vannak, és ott látom, vannak a kerítésen kívül is állnak néhányan: tisztelettel köszöntöm őket is! Néhány régi ismerős arcot is láttam. A Gyirmót vezetőségét is köszöntöm itt, ezen a szép nyár végi, ősz eleji délutánon. Örülök, hogy ők is itt vannak! Tisztelettel köszöntöm a megyei közgyŰlés elnökét és parlamenti képviselőtársamat, tisztelettel köszöntöm Szijjártó urat, képviselőtársamat és a városi közgyŰlés minden tagját! Természetesen kiemelt tisztelettel köszöntöm, és egyúttal megköszönöm, hogy itt lehetek, a vendéglátómat, Győr város polgármesterét, Borkai Zsoltot. Nagyon örülök annak, Zsolt, hogy elhívtál ide, erre a mai találkozóra. Én emlékszem arra, hogy amikor a polgármester-választás előtt voltunk még, és fontolgattuk, hogy s miképpen kéne itt a jövőt alakítani, és előkerült a Te neved, akkor sokan mondták, de hát nehéz idők jönnek, szabad-e kezdő polgármesterrel belevágni ilyen nehéz évekbe. Én mondtam, hogy egy olimpiai bajnok sohasem kezdő. Ugyanis az emberekért való munka, a küzdelem, a közösségi munka, a közéletben való részvételnek a lényege, az alapja ezen áll minden, illetve ezen bukik minden a kitartás. S egy kitartás nevŰ sportágban az olimpiai bajnokok a legjobbak mindig. Úgyhogy én biztos voltam benne, hogy jó döntést hozunk, biztos voltam benne, hogy a választási ígéreteket meg fogjuk tartani, és biztos voltam, hogy a Te korábbi sikeres pályafutásod a legfontosabb garancia arra, amely a választási program mögött állt. De egy olyan napon vagyunk ma itt együtt, ahol nem helyes párthovatartozás alapján különbséget tenni, hiszen nyilván az egész képviselő-testület jóakarata, támogató szándéka is ott van a létesítmény mögött, ezért pártállásra való tekintet nélkül engedjék meg, hogy köszöntsem a képviselő-testület MSZP-s, Fideszes, a jó ég tudja még, mi mindenféle tagjait, és gratuláljak nekik ehhez a teljesítményhez!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azonban ez a rendezvény nemcsak a képviselő-testület MSZP-s, Fideszes, KDNP-s tagjainak az üzenete, nemcsak a polgármester úr teljesítményének üzenete, hanem ez Győr város üzenete Magyarországnak. Olyan időket élünk, amikor szinte mindenhonnan csak a rombolásról érkeznek hírek. Bezárt iskolák, veszélyben lévő kórházak, gyerekektől elvett menzaadagok, általában rombolás, pusztulás, leépítés, bezárás, visszafejlesztés. Örülök annak, hogy van egy város, és annak van egy vezetője, aki dacolva a nehéz körülményekkel egészen mást tanít, egészen mást üzen. Másfajta üzenetet küld innen Győrből Magyarországnak. Azt üzeni, hogy a legnehezebb körülmények között is, ha jól végezzük a munkánkat, ha jól szervezzük a munkánkat, ha tudunk együttmŰködni az emberekkel, ha létrejön egy széles összefogás, akkor a legnehezebb időkben is tudunk építeni. S aki épít, aki alkot, az reménykedik. Mert mindenki a jövőnek épít, és a jövőnek alkot. Márpedig a remény az, ami leginkább hiányzik ma Magyarországon. Én szeretném hinni, hogy a 2010-es év mindannyiunk számára, egész Magyarország számára a remény éve lesz. A rombolás szelleme után végre az az építő szellem uralkodik majd Magyarországon, amely építő szellem Győr város képviselő-testületét és a polgármestert is vezette, amikor ennek a beruházásnak a támogatása és kivitelezése mellett döntött. Azt szokták mondani, Magyarországon ma szinte minden beruházás átadásakor, hogy ez a létesítmény az Európai Unió és a kormány támogatásával jött létre. Én szeretném elmondani Önöknek, hogy ez a létesítmény az Európai Unió és a kormány egyetlen filléres támogatása nélkül jött létre. Itt se Unió, se kormány, itt csak a győri emberek erőfeszítését és munkáját láthatjuk. Ami egyfelől persze nem feltétlenül jó hír, mert jó, ha vannak segítők kívülről is, de ugyanakkor világosan mutatja, hogy van értelme kitartani, mert ha nincs senki, aki segítsen rajtunk, mi akkor is képesek vagyunk elérni a céljainkat. Ha kell, az Európai Unió nélkül, ha kell, kormányok nélkül, ha nagyon akarunk valamit, a helyben lakók összefogása révén képesek vagyunk azt megvalósítani. Jó is, hogy ezt itt elmondhatom, mert úgy látom, hogy a következő időszakban leginkább csak magunkra számíthatunk. És ha a magyarok továbbra is állandóan mástól, kívülről várják a segítséget, akkor ebből az országból sajnos nem lesz

több, mint amit ma mindannyian láthatunk. Ha tehát reménykedni akarunk, ha hinni akarunk a jövőben, akkor elsősorban saját magunkra, munkánkra, erőfeszítésünkre és odaadásra számíthatunk. Ez az üzenet, amit Győr városa küld most Magyarországnak, egy másik szempontból is fontos. Hiszen itt egy olyan beruházásról van szó, amelynek első számú haszonélvezői talán leginkább a gyermekek lesznek. Ha az ember a maga saját politikai meggyőződését össze akarja foglalni a mai Magyarországon, három egyszerŰ mondatban is megteheti. Minden gyerek lakjon jól, minden gyerek mozogjon, és minden gyerek olvasson! Mert ha minden gyereknek megadjuk azt, ami jár, mármint hogy legalább egyszer lakjon jól a nap során. Ha megteremtjük a lehetőségét, hogy olvasson, mŰvelődjön, ne szokjon le arról, hogy pallérozza az elméjét, és megteremtjük a lehetőséget, hogy mozogjon ne csak a tévé előtt üljön, ne csak a számítógép előtt üljön, hanem igen, mozogjon is , ha tehát jól tartjuk őket, olvasnak, mŰvelődnek, közben sportolnak és mozognak, akkor az a generáció, ami fölnő, erős lesz. Márpedig erős generáció nélkül nem lehet jövője Magyarországnak sem. Mindannyiónk felelőssége, nekünk, szülőknek, Önöknek, sportvezetőknek, városi vezetőknek, hogy a fölnövekvő generáció testben és lélekben erős legyen. Ez a mai nap azt üzeni, hogy Győr városában törődnek a gyermekekkel, törődnek a jövővel. Ez azt jelenti, hogy Győrben van jövője Győr városának, és itt, Győrben van jövője Magyarországnak is. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Köszönöm, hogy meghallgattak! Szentkuti Ferenc: Hősköltemény a pesti srácról Te pesti Srác! Te napköziben nevelkedett apró kamasz, Te, akinek élte mindössze Vagy tizenöt sivár tavasz, Te, kibe már az ABC-vel tömték az ideológiát, A szovjet tankok vad tüzében Zengted a szabadság dalát. A tankok acélzáporában Nem remegett gyenge kezed. Bátran markoltad meg a géppisztolyt, És szórtad rájuk a tüzet. Kicsiny szíved tán összerezzent, De lábad bátran szaladt, Kezedből nyugodt, biztos ívben Repült a benzines palack. Te pesti Srác, te hősök hőse, Ontottad drága véredet, S a kivívott szent szabadságban Megkaptad érte béredet. Te kicsiny bajtárs, esküszünk, hogy Megvédjük ezt a drága bért, Mert nem lehet, hogy kicsiny szíved Hiába ontott annyi vért. Te napköziben nevelkedett apró kamasz, Te, akinek élte mindössze Vagy tizenöt sivár tavasz, Téged, ki ezt a drága életet Hazádért így adtad oda, Amíg magyar él a földön, Nem feledhetnek el soha!

AZ EGYHÁZ ÉLŐ HITÉVEL ÖSSZHANGBAN 2009. szeptember 19. szombat 18:00 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét, melyet szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasnak, az alábbiakban adjuk közre. Krisztusban Kedves Testvérek! Szent István király intelmei ma is időszerŰek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik. A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. KisebbrendŰségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tŰnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és SzŰz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“- elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerŰsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is. Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit. Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől. Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerŰ: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják“ (2Tim 4,3-4). Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie. Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján“. Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt. 28,20). Kelt Budapesten, 2009. szeptember 10-én A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

ÍTÉLETVÉGREHAJTÁSOK 1959-BEN

KÁRPÁTI ZOLTÁN honvéd főhadnagy

Magyar Október Dicső nemzet! – Üdvözöllek szabadságunk hajnalán! Forradalmi ritmus zenél Október 6. gyász dalán. Igazságot teremtettél álnok zsarnokság felettRázz fel s hívj magaddal most már minden népet, s nemzetet.

Romokban fővárosunk: édes, drága Budapest. A zsarnok klikk idegent hív s otthonunkra lövetett. Szülőföldünk védelmére magyar honvéd hivatottMagyarországunk visszavettük, mit Rákosi eladott.

Nézd az önkényt. hogy húz hátra, leláncolja kezedet. Ne engedd, hogy megzavarja történelmi tettedet. Testvér-vér hullt Pest utcáin hont-áruló parancsra Gyermeksikoly s anyák könnye gyújtson bátor haragra.

Forradalmi szenvedéllyel tégy hitet a nép mellett; Ott a helyed, ne tétovázz – hívd, ki eddig tévelygett. Eskünk, hitünk, becsületünk szent hűségre kötelez – Ne álljon meg, jöjjön velünk kiben vérünk csörgedez.

Emeld fel a magyar zászlót, lengjen nyíltan, szabadon; Testvér – népben gyújtson szikrát az Októberi Alkalom. Piros vér, fehér becsület és a zöld magyar róna – Legyen szabadságunk örök és büszke hordozója.

KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON 1956. november 5-én, a becsapódó aknák miatt meg-megállva, hátizsákban sokszorosítógépet vittem hazafelé egy velem egyidős, 24 éves lánnyal. A lány zokogott, és ezt hajtogatta: „Mi lesz velünk? Mi lesz velünk, ezután?” Nem lehetett vigasztalni, áttörhetetlen kétségbeesés-burok vette körül. Ez a lány aztán nagy karriert futott be a Kádár-rendszerben. Kultúrfunkcionárius lett és sok piszkos feladatot kellett elvégeznie. Jó körülmények között él, de boldogtalan. Régi barátai elkerülik, fiai lekommunistakurvázzák. Sokan tudni vélik, hogy beépített informátor volt már a forradalom előtt. Zokogásra, nem annyira az ország állapota, mit az indította, hogy tudta, vissza kell állnia a csatasorba. Ugyanazon a napon, 1956. október 5-én, egy Szilágyi Erzsébet névre hallgató – de általában csak szöszinek hívott – 18 éves utcalány a Nyugati pályaudvarnál, a volt Ilkovics előtt összecsavart kézigránátokkal egy orosz tank elé vetette magát. Felrobbant a tankkal együtt. Kamikaze-ugrása előtt azt mondta társainak: „Nem akarok megint kurva lenni!” Ha jól emlékszem, Szenes Lászlónak hívták azt a rabtársamat, aki 1959-ben a váci börtön földalatti fegyelmi zárkájában az erre alkalmas eszközök minden látszólagos hiánya ellenére felakasztotta magát, és meghalt. Besúgó volt, és valamiért már megbízói hatalmát elveszítette. Kutyául bántak vele, és nem sajnálta őt senki. Egy évvel korábban egy másik rabtársam, Pécs Géza, aki senkire sem tett terhelő vallomást a nyomozás során, a halálos ítélet végrehajtása előtti éjszakán, egy ki tudja hogyan szerzett üvegdarabbal felvágta az ereit, és meghalt, mielőtt a pribékek érte jöhettek volna. Volt egy ismerősöm, Lakatos Imrének hívták, az 1950-es években a recski haláltábor foglya volt, a forradalom után neves filozófus lett Angliában, és ott boldogan élt, pedagógus-pszichiáter fogadta lakásába, pénzt, ruhát és ennivalót adott neki. Lakatos 1956. decemberében, a disszidálás előtti éjjelen felkereste Méreit, és elmondta neki, hogy amikor nála lakott, naponta küldött jelentést ávéhás megbízóinak. Minden nap jelentette, hogy miről beszélt neki házigazdája. 1958-ban, Mérei Ferencet 10 év börtönre ítélték. Ábrahám József, 24 éves fiatalembert 1958-ban semmiért – szarért, hugyért, ahogyan azt a börtönben mondták -, halálra ítélték. Felakasztása után, cellatársa az ugyancsak halálra ítélt Szirmai Ottó elé tették Ábrahám jelentéseit arról, hogy Szirmai miket mondott neki a halálos zárkában. Néhány hónappal később Szirmai Ottót is felakasztották, aki soha senkiről nem írt besúgó jelentéseket. Egy év sem telt el 1963-as szabadulásom után, amikor újra letartóztattak. Ötvös Alajosnak, Borbély Örsnek, Kaunitz Istvánnak – volt rabtársaimnak, mindegyikük családos – azt mondták a nyomozók, visszaviszik őket a börtönbe, ha nem tesznek vallomást ellenem. Csukás Endrét azzal fenyegették, hogy a bátyját kitétetik az egyetemről, ha nem mondja, amit kell. Háberland Károlynénak azt ígérték, hogy lenyelik a folyamatban lévő lakásüzérkedési büntetőügyét, ha aláírja a terhelő vallomást. Két választás Magyarországon. Ki így, ki úgy választott. Harmadik út nem adatott. Cselik Ferenc, már október 23-án a Rádiónál harcolt, aztán a Vörösmarty moziban, a Kálvin tér sarkán. Aztán a Forradalmi Ifjúsági Párt balszárnyát szervezte, aztán a Ferenc kőrúton harcolt, majd a földalatti ellenállást próbálta szervezni. Valahogy megúszta életfogyttal, 1963-ban kiszabadult. Munkásként dolgozott, majd kistisztviselő lett. 1984-ben azt tervezte, külföldre megy dolgozni, engedéllyel, összekapar egy kis pénzt a családjának. Jól van! – mondták neki -, mehet. De csak ha aláírja, hogy jelentéseket ad ismerőseiről. 1984. június 11-én délelőtt eltávozott munkahelyéről, vidékre utazott, egy üres szobában hatalmas mennyiségű altatót vett be. „Még ezt a piszkos munkát is nekem kellett elvégezni” írta búcsúlevelében. Özvegye – rendőrségi tanácsra – eltitkolta az öngyilkosságot és az okát. Hadd tanulhasson tovább gyerek. 1982. január. Bali Sándort temették, a XI. kerületi Munkástanács volt elnökét, a Nagybudapesti Központi Munkástanács egyik vezetőjét. Munkásember volt, szerszámkészítő, a legkülönbek egyike, akit ismertem életemben. A gyászbeszéd szövege négyünk zsebében lapul: Ha egyikünket elviszik, a másik folytatja. Ott álltam Bali Sándorné mellett a sírnál a szertartás alatt. Zokogott. „A többiekkel már beszéltem. Gyuri, nagyon kérem, maga se mondjon semmit!” De hát miért nem? „A fiam halálos beteg, csontrákja van - suttogta. – Egy bizonyos párizsi kórházban, talán meg tudják gyógyítani. Azt üzenték a Belügyből, hogy nem kap útlevelet, ha itt beszéd lesz. Értse meg, a fiam életéről van szó.” Nem volt temetési beszéd. A fiú nem jutott ki Párizsba, meghalt nem sokkal édesapja után, Budapesten. Milyen társadalom, milyen világ az, amely ilyen választási lehetőségeket kínál polgárai számára, e

ahol már kisgyermekkorban meg kell tanulni a kétszínűséget, a hazudozást; ahol mindenkit arra oktatnak, hogy „aki igazat mond, annak beverik a fejét”, hogy „ne szólj szám, nem fáj a fejem” és, hogy „aki okos, az nem megy fejjel a falnak”? Milyen ország az, amelynek szeretett és nagyra becsült vezetője becsapta, elárulta és segített meggyilkolni legjobb barátait és elvtársait – Rajk Lászlót, Nagy Imrét – további ezrek mellett, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy szerették hazájukat, és harcoltak érte? Igen, el lehet menni. De van, akinek nem megy, hogy elmegy. Zádor István barátom és volt osztálytársam – Szigethy Atilla munkatársa ’56-ban –, csak két évig bírta. Londonban lett öngyilkos, 1958-ban. Ne mondja senki, hogy mindez azért van, mert ilyen a magyar nép! Ne mondja senki, hogy itt már 1944-ben is többször annyi volt a Gestapóhoz küldött feljelentés, mint soha más megszállt országokban. Ne mondja senki – különösen ne Kádár úr, mint a Time Magazinnak adott nyilatkozatában-, hogy Magyarországon”demokratizmusra” kell nevelniök kell a népet. Inkább arról beszéljen, hogy mit tettek velünk – ő és bűntársai – a forradalom vérbefojtása óta. Hogyan rúgtak vissza a szennybe, a megaláztatásba, önmagunk és egymás lenézésébe, elárulásába, a nemzeti gyűlölködésbe, a „kaparj kurta, neked is lesz” - világába, a „szél ellen nem lehet” – bölcsesség tehetetlen passzivitásába. Beszéljen a meggyilkoltakról, a megnyomorítottakról, a máig is megfélemlítettekről, az emigrációba kényszerítettekről. És azt mondja meg, mit szándékoznak tenni a mai fiatalokkal, akik másfajta életre vágynak, akárcsak elődjeik 30 éve. Vérrel jár a forradalom, és kevesen vagyunk? Igen, vérrel jár. Igen, kevesen vagyunk. De mivel jár ez a mai, békének csúfolt állapot? Ki számolta meg az öngyilkosokat, az alkoholistákat, az elmebeteggé gyűrötteket, a lepusztult munkahelyek baleseteinek áldozatait, a rosszul felszerelt, túlzsúfolt kórházak hullaházait megtöltő magzat és emberi roncs maradványokat, mindazokat, akik köztünk élhetnének, de céltalanul, nyomorultul pusztulnak el? És akik élnek? Küszködnek még fáradtan, reménytelenül, egyre mélyebbre süllyedve a mocsárban? 30 évvel ezelőtt úgy érezték, hogy elég volt, úgy érezték, hogy van, ami fontosabb a puszta létnél. A forradalomban harcolók azért vállalták a halált is, hogy megváltozzák a világ és a régi – a mai – ne jöhessen többé vissza. A fiatalok pedig gondoljanak arra, hogy eljön az idejük. Egész biztosan eljön. Ha nem a harmincadik, akkor a harmincötödik vagy a negyvenedik, ötvenedik évben. És tanuljanak abból, ami 30 éve történt. Ha azt tanulják belőle, amit a mi nemzedékünk, hogy minden hiába, a nép semmit sem tehet, akkor nem fog megváltozni a sorsuk. De azt is megtanulhatják, hogy a kommunista hatalmat csak a külföldi tankok tartják fenn, nem okosak ők és nem erősek, hanem gyávák, ostobák és kegyetlenek. És hogy legyőzhetők – okossággal, ügyességgel, elszántsággal, egységgel, ha itt lesz az ideje. Hiszen a forradalom ’56-ban is győzött – ha a százszoros túlerő el is tiporta utána -, de csak azért tudott győzni, mert az ifjúság nem hallgatott a „realistákra”. Nem hallgatott rájuk, mert sokkal realistább volt azoknál: tudta, érezte, hogy itt az alkalom, van esély a győzelemre. Eljön még a pillanat, amikor maga az orosz nép lázad fel elnyomói ellen, és nem lesz, aki „testvéri segítséget” nyújtson hóhérainak. Vagy az a pillanat, amikor a Nagy Testvér nem lesz olyan helyzetben, hogy újabb háborút indíthasson Közép-Európában, különösen nem több országban egyszerre. És ezt a pillanatot nem szabad majd elszalasztani. Ma még sokan sorban állnak a prostituált-bárcáért. De már szégyenlik és ez az idők jele. Az új októberi ifjúságnak már itt vannak közöttünk az első képviselői. Ők biztosan tudják és érzik ezen a napon, hogy a szavak tetté fognak válni, és amikor a Magyar Október előtt tisztelegnek, akkor nem a múltat, hanem a jövőt ünneplik. (Krassó György)

NAGY GÁSPÁR: BELÁTÁS NEM LEHET A VILÁGOT ISTEN NÉLKÜL FÖLNEVELNI, NEM LEHET A VILÁGOT ISTEN NÉLKÜL MEGÉRTENI NEM LEHET A VILÁGOT ISTEN NÉLKÜL SZÓRA BÍRNI. ILLETVE LEHET CSAK AZ OLYAN RÉMÜLT MAGÁNKALAND, MELYET A KÉTSÉGBEESÉS KORMÁNYOZ, S VÉGKIMENETELE FÖLÖTTE KÉTSÉGES.

A SZOVJET CSAPATOK KIVONULTAK MAGYARORSZÁGRÓL Egy hosszú időszak zárult le Magyarország történetében 1991. június 19-én. A Szovjet Déli Hadseregcsoport utolsó parancsnoka, Viktor Silov altábornagy és kísérete autón 14.50-kor érkezett Záhonyba, itt rövid búcsút vett a magyar katonai küldöttségtől, majd 15.01-kor fekete Volgája áthaladt a Tisza-hídon, ahol a határ húzódik. Ezzel, mint utolsó katona távozott a csapatok után, melyek utolsó vonata 55 vagonnal június 16-án 23.40-kor Mándokról indulva lépte át a határt. Ezzel az 1990. március 10-én megkezdett csapatkivonás befejeződött, ennek során 171 helyőrséget, 340 telephelyet, 6000 épületet, létesítményt és 7000 lakást ürítettek ki. A lefoglalt és használt terület 46 000 hektár volt. Összesen 1547 vonatszerelvény, 34 500 vagonnal szállította el a Déli Hadseregcsoportot, ebből 637 csapatvonat, 560 anyagvonat és 350 személyvonat volt. A parancsnokságok és törzsek egy része közúton távozott, az összes repülőgép légi úton hagyta el az országot. A fenti időszakban 100 390 fő távozott az országból, ennek mintegy fele katona, fele polgári alkalmazott és családtag volt. Összesen 27 146 db fegyverzeti eszközt szállítottak el: 21 726 db kerekes jármŰvet, 2269 db lánctalpas jármŰvet, 196 db Luna–M és 8K–14 (Frog–7, illetve Scud–B) típusú rakétát, 860 db harckocsit (T–72 és T–64B típusú), 1473 db harcjármŰvet, 622 db tüzérségi eszközt. Ezen kívül 560 912 t anyagi eszközt, lőszert, üzemanyagot, ellátmányt stb. szállítottak el 17 500 db konténerben. Ha elfogadjuk az 1944. szeptember 22-i dátumot, mint az első szovjet egységek magyar területre lépésének időpontját, akkor a megszálló, később összekötő, majd ideiglenesen itt állomásozó egységek 46 év és 271 nap múlva távoztak el, és ezzel megvalósult a Magyar Köztársaság teljes szuverenitása. Tekintetbe véve azt is, hogy a második világháború során a Magyar Királyság területére 1941. április 2-án érkeztek először német csapatok, és kis erőkkel jelen voltak az ország megszállása, 1944. március 19-e előtt is, a magyar állam szuverenitása tulajdonképpen 50 év és 79 nap elmúltával tekinthető ismét teljesnek.

(Forrás: Internet)

Egy pap példamutató börtönvallomása 1956-ról Keglevich István börtönviselt pap, akit 1956 után két perben is elítéltek. Összesen kilenc és fél évet ült példamutató kiállással -, megtörhetetlen volt. A kihallgatások során egy alkalommal – 1960-ban – felszólították, írja meg véleményét 1956-ról. A továbbiakban a szó szerinti idézet következik. Sokat kutattam, s munkám során kezembe akadt Keglevich István rk. pap egyik kihallgatási jegyzőkönyve, mely ezeket az időket idézi. Nagyon közeleg a forradalom évfordulója. Bár egy pillanatát sem felejtettem el e gyönyörŰ napoknak, ezek felejthetetlen emlékek, de mégsem saját élményeimet kívánom itt rögzíteni. Ennél méltóbbat találtam, amit szó szerint szeretnék az olvasók elé tárni.

Önvallomás Mi a véleménye az 1956-os ellenforradalomról? Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a fenti kérdésfeltevés a Belügyminisztérium Vizsgálati Osztályától származik, s egyben annak megfogalmazását tükrözi, mellyel a magam részéről nem értek egyet, s ilyen feltevésben nem is tudok rá válaszolni, ezért megpróbálom azt átfogalmazni, az átfogalmazás megokolását a továbbiakban kísérlem meg. Mindenekelőtt világos, hogy ennek a nyilatkozatnak a címzése már eleve tükrözi az egésznek a jellegét. Mindenki úgy fogalmazza, ahogyan viszonyul a dolgokhoz, eseményekhez, amilyen a nézőpontja. Ha kommunista, akkor ellenforradalomról beszél. Ez nem kommunistának érthetetlen szótár, melyet legföljebb udvariasságból vesz át. Érthetetlen, mert, hogy forradalom volt, az még csak hagyján, de ellenforradalom? Hol? Milyen forradalom ellen? Vagy az október 23-i forradalom leverése az ellenforradalom? Nem érthető, az még csak hagyján, hogy Horthyék mozgalma 1920-ban ellenforradalom volt, az 1919-es forradalom ellen, de itt hol volt, nem értem. Vagy még ez az 1956-os dolog az 1919-re most következett volna be? Kicsit túl messze volna? A második világháború előtt nem tudok forradalomról, utána sem. Hogy más társadalmi rendszer van uralmon, azt egyáltalán nem tudom, miképpen lehetne forradalomnak nevezni. Csak úgy tudnám valahogyan megközelíteni a dolgot, hogy ha kommunista szemszögből nézem, vagyis, mindaz, amit kommunista csinál, az eleve forradalom, mindaz, amit nem kommunisták csinálnak az ellenforradalom, kivétel nélkül az időbeli egymás után következtetés sorrendjére. Ebből az következik, hogy, amit kommunista csinál, az mind jó, okos, haladás, akik ellene tesznek, akár kritizálják is, azok mind gonoszak, buták haladás ellenesek. Pedig itt a hiba, mert 1956-ban legjobb tudomásom szerint épp a kommunizmusnak, illetve jelenleg szocialista fázisának, lassan már mindenkit felháborító hibái miatti közfelháborodásról volt szó, amely hibák majdnem mindenkivel megutáltatták az egész kommunizmust, s azt csak egy nagy népámításnak engedték feltŰnni, mivel, tehát én nem vagyok kommunista, a fenti megfogalmazást nem használhatom. A kérdésfeltevés, azért is helytelen, mivel véleményt adni általában nehéz, főleg történelmi eseményekről, azok kiértékeléséről, főleg rögtön pár évvel utána, hát még ilyen egészen mindenkit magával ragadó eseményről véleményt csak elfogulatlanul, tárgyilagosan, objektíven lehet adni: itt azonban senki sem volt képes az események gyorsvonati sebességgel való pergése miatt elfogulatlan, semleges maradni, főleg mivel mindenkit létében érintő átfogó kérdésekről volt szó.

Milyen álláspontot foglalok el az 1956-os forradalommal kapcsolatban? Mindenesetre meg kell állapítanom, hogy mind ez ideig senki sem kényszerített ezen alábbi állásfoglalásom pontos körvonalazására, ezért nehéz formába önteni, mert nem szeretem magamat azoknak az embereknek a csoportjába sorolni, akik az időjárással együtt változtatják állásfoglalásukat vagy, a szél járásával együtt forgatják köpönyegüket, aszerint, hogy kellemes vagy kellemetlen következményekkel jár az. Nehéz a föladat, mert időtálló állásfoglalást akarok formába önteni, mely azonban megegyezik eddigi kinti állásfoglalásommal. Nehéz annál is inkább, mert az egész kérdésfeltevésből szinte kiált, hogy itt nem naiv érdeklődésről van szó, hanem egy célirányos buktató, melynek célja, hogy bizonyítsák, hogy tényleg mennyire államellenes, ellenséges ellenforradalmár, ellenforradalmi szervező, lázító alak vagyok, aki csak lepelnek használta föl, ellenséges tevékenységének leplezésére az egyház palástját, hogy amögül nyugodtabban támadjon.

Céljuk, hogy bizonyítsák, hogy egyáltalán nem az egyházzal van a baj, dehogy van itt szó egyházüldözésről. Itt csak egy elvetemült ellenforradalmár ártalmatlanná tételéről van szó. Célja továbbá még az, hogy kiprovokáljanak olyan állásfoglalást, amely alkalmas arra, hogy olyan állásfoglalást adjak gyáván, mely nem felel meg a kinti állásfoglalásomnak, s így magammal és ismerőseimmel szembekerülő, talpnyaló és hízelgő legyek, aki kegyelem kérésével elismeri, hogy igenis bŰnös. Olyan állásfoglalást akarok körvonalazni, amelyet, kívülálló, elfogulatlan ember mindig korrekt, helyes állásfoglalásnak fog találni. A politizálást magamhoz és hivatásomhoz méltatlannak tartom, mivel nekem minden igazságszerető emberhez küldetésem van, tekintet nélkül arra, hogy milyen pártállású vagy világnézetŰ emberről van szó. Ez nem jelenti azt, azért, hogy egyet is értek sőt, hogy együtt dolgozom vele. Ezek az események messze túlnőttek a politika keretein, éppen ezért semlegességem ellenére sem titkolhatom, hogy együtt éreztem azokkal az egyetemistákkal, akik hangot mertek adni a közfelháborodásnak, amely az akkori rendszer törvénysértései, visszaélései, önkényeskedései nyomán joggal fellángoltak, mivel országos méretŰek voltak, méltán az egész országot felölelték. Nyilván rólam, aki mindig a jogtalanság, visszaélések és hibák terén az igazáért mindig kendőzetlenül kiálltam és felszólaltam, senki sem hiszi el, hogy éppen egy ilyen esetben maradtam érzéketlen. Nem ítélhetem el, tehát azokat az egyetemistákat, akik mellé a nép százezres sorokban állt oda rögtön, akik mellé az ellenük kiküldött rendőrök és katonák is odaálltak, jelezvén, hogy a népnek igaza van, az ellenük kivezényelt orosz helyőrség is odaállt, akinek követeléseit a kormány el is fogadta, még azon tagjai is, akik ma is vezető poszton vannak. Nem helyteleníthetem azt, ami akkor volt, amikor mindenki úgy érezte, hogy most jött el a mennyország, mintha mindenki hatalmas nyomástól szabadult volna meg, s úgy látta ezután minden jó lesz. Olyan volt az egész, mint Upton Sinclair Loves Prigrimage c. regénye főhősének Tirzisnek, az Igazság bajnoka c. könyvében lerajzolt Hatavi állama, ahol mindenki önkéntelenül igazat mond, s csatlakozik hozzájuk minden ellenük kiküldött is. Ismétlem ezekkel nem együtt érezni, ezeket elítélni lehetetlenség volt. Ha valakit el kell ítélnem, az akkori rendszer vezetőinek lehetetlen törvénytelenségeivel, önkényességekkel, visszaélésekkel teli szereplése, melyben világosan megmutatták, hogy egyáltalán nem a nép érdekei vezetik, a nép jólétéért való küzdés csak máz, jogcím, ürügy. Minderre rá tette a koronát, amikor belelövettek abba a népbe, amelyért állítólag küzdött, mikor az sérelmeire hivatkozott. Ezt nem lehet nem elítélni, mikor tankokkal lövették szét a védtelen népet a Parlament előtt. A plébánia területén lévő Tétényi úti kórházban magam is láttam, mikor, mint pap el kellett látnom a halottakat. Állítólag polgárháborútól féltek, de helyette a világ botrányára összelőtték a fővárost, végső kényszerbe szorították azokat, akik ezek után semmi jót nem várhattak, de ha az ellenforradalmárok kevesen voltak s a nép se állt mellettük, miért kellett hadi összpontosítás és felhajtás. Hogy miért nem lázítottam, miért nem prédikáltam a forradalom érdekében, egyrészt, mert a szószék nem erre való, másrészt felesleges a Dunára vizet hordani, akit akkor még buzdítani kellett, az reménytelen eset volt. A rendszer szidásba, orosz szidásba, kommunista szidásba nem bocsátkoztam, mert a köztudomás dolgok megállapítást értelmetlenségnek tartotta, pl. rossz idő van stb. Csak az elvtelen haszonlesőket nem bírtam, akik 56-ban lelkes hazafinak vallották magukat, majd mikor ez kellemetlen lett beálltak "rendszerhŰ lelkes" embereknek Ezek elvtelen haszonlesők. TH V- 146695 Ezeket a sorokat Keglevich István, mint gyanúsított írta a börtönben, 1960-ban, kihallgató tisztjei parancsára. Ez a pap kilenc és félévet töltött a börtönben, kétszer húsz napot éhezett és szomjazott, mert bátor, meg nem ingatható magatartásáért erre is ítélték, Szóban vagy írásban tett vallomásai mind példaértékŰek. Úgy érzem, 1956 szellemiségének felidézésére a valóban hiteles emberek tetteinek és szavainak megismertetése a szélesebb nyilvánossággal kötelességünk (Forrás: Internet)

LÁSZLÓ ATYA EMLÉKÉRE

László atya édesapjával

Mindannyian ezen a néven ismertük dr. Lipp Lászlót, akinek egyénisége, munkássága szorosan összeforrt Gazdagrét, de egész Újbuda utóbbi 25 évének történetével és nemcsak hitéletével, de a kerület sportjával, kulturális eseményeivel, közéletével is. A rendszerváltozáskor tette le az alapkövét annak a templomnak, melyről a kezdetekkor nem lehetett sejteni, milyen hatalmas volumenŰ vállalkozás lesz. Annak felépítése az emberi akarat, elszántság és a nagyon erős hit bizonyítéka. Nehéz bármit is mondani egy olyan papról, akinek végtelen embersége mellett személyiségének ezer más jellemzője is eszünkbe jut. Mi, akik szinte hetente találkoztunk vele, hétköznapi történetekre, érdekes pillanatokra emlékezünk vissza. Tekintélyt parancsoló termete és hangja nemhogy nem riasztotta a hozzáfordulókat, de mindenki ismerhette humorát, sportszeretetét, nyitottságát, az élet számos területén megtapasztalható vállalkozó kedvét.

Édesapja video üzenetét az altemplomban őrizte, ahogyan másokét is, akik szavakat, mondatokat, fontos dolgokat hagytak a következő nemzedékekre. Az apa csaknem átélt egy századot. a fiúnak valamivel több, mint a fele jutott. Úgy gondolom, nem kesergett az idő rövidségén, azon, hogy menni kell. Hite szerint máshol várja őt most feladattal az, akinek mindig meg akart felelni, akinek sosem mulasztotta el megköszönni, hogy képessé teszi őt az akadályok leküzdésére. Nem tudom, László atya hagyott-e video üzenetet, azonban azt gondolom, egész élete, az elmúlt negyedszázad minden vele kapcsolatos története, híre egy összefüggő, komoly üzenet, egy rendkívüli, tartalmas, értelmesen leélt élet üzenete. A templomban, az ő templomában érezhető a hiánya, mégis azt hiszem, vallóban örökre velünk marad. Újbuda saját halottjának tekinti László atyát, de mindig élőként fogunk rá emlékezni. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere

A TEMPLOMÉPÍTŐ Hatvankét évet élt, de hogyan! Nincs annyi szavunk, ahányféleképpen érezni tudunk. Szerintem az ő esetében pedig nem vagyunk képesek kifejezni pontosan és a pátoszt elkerülve körülírni, miért volt fontos, ahogy élt, amit alkotott –, amit meg mert tenni. Magyarország legújabb történelmének hajnalán rávette a volt rezsim és az új politika valamennyi szereplőjét, hogy adjanak földet, adjanak helyet egy templomnak. Egy kőtemplomnak. Megadták – de kevesen hitték, hogy a területen megvalósulhat egy ilyen kezdeményezés. Gazdagrét fölött ma áll a kőtemplom, fényei a Betlehem estéjén évről-évre visszaragyogják a lakótelep házainak, az ő inspirációjára megalkotott díszét. A templomépítő repült – esketett és temetett levegőben. Megindult a focimeccs előtt, hogy erőt és lelket öntsön a fiúkba. A templomban felkeresték sportolók, hogy erős hittel küzdjenek magyar mezben, a nemzetközi mezőnyben. Blogot írt, és interneten közvetítette a misét. Őszinte mondatokkal kereste fel a betegeket, és a haldoklókat. Kézen fogta a fiút és a leányt, és az oltártól az életbe vezette őket. Szerzett egy buszt, hogy a gyülekezet kirándulhasson, hogy táboroztathassa a gyerekeket. Igen, vállalkozó pap volt, a modern idők prófétája, aki megmutatta, hogyan kell hinni, élni ezekben a modern időkben. Temploma: Gazdagrét, és – ahogyan egy cikkben olvastam – az összmagyarság lelki hazája, valamennyi hívő példa nélküli magyar katedrálisa. Szeretett és tudott élni. Tudott adni és alázattal elfogadni és azt jó célra fordítani. Tudom, hogy békével és bölcs nyugalommal távozhatott. Az Isten által rámért szenvedéseket, az utolsó próbatételeket pedig köszönettel fogadta el. Ezt írta a blogjában: ”Amíg egy olimpiai versenyre történő felkészülés káprázatos sportteljesítményekre képesíti a versenyzőt, addig egy élet munkája, ahol Krisztus a menedzserünk és edzőnk, mennyivel nagyobb értéket tud elérni velünk.” Amit tehetünk: megköszönjük, hogy itt járhatott közöttünk és őrizzük, életben tartjuk azt a szellemet, azt az energiát és hitet, azt az erőt, azt a bátorságot, amit Ő jelentett. Kupper András

EXEGI MONUMENTUM AERE PERENNIUS Minél nagyobb az életmŰ, annál nagyobb az Űr, amit magad után hagysz, kedves László atya! Emléket állítottál, ércnél maradandóbbat. Emléket a szívekben és emléket az újkori egyház történetében. „Emberségről példát, vitézségről formát”. Emberség és vitézség kellett ahhoz, hogy merőben új utakat járj, és erős hit, hogy mindez helyes, és Istennek tetsző misszió. Egyszerre voltál vigaszt nyújtó pásztor, megértő barát és a kihívásokat elfogadó üzletember. amit ezerarcú reneszánsz személyiségeddel létrehoztál, sajnos nem helyettesítheti majdan legendává szelídülő emlékedet. Nem kísérlem meg szavakban önteni azt, amit nem lehet-, majd akik az életmŰvedet kutatják, írnak róla eleget. Fáj, hogy nem láthatunk, és nem beszélgethetünk többé. A veled való kapcsolat nem egyszerŰen az önkormányzat és az egyház együttmŰködését jelentette, hanem része voltál az életünknek, a mindennapjainknak. Húsz évünk, húsz közös évünk távozott most veled. Mert amikor elveszítünk valakit, valóban meghal a jelen egy része, és csonka lesz a jövő is. De akit szeretünk, sosem visz el mindent: itt maradnak a múlt értékei, az elhangzott beszélgetések. Velünk marad a te lendületed, a te példát, a te lelked. Köszönjük, ami voltál nekünk, és amivé a szívünkben válsz most. (Exegi monumentum aere perennius: EmlékmŰvet állítok, ércnél maradandóbbat – Homérosz) Lakos Imre alpolgármester, Balázs Gyula, Klausz Csilla, és Szeesztay András Önkormányzati képviselők

TEGNAP ÖRÖK NYUGALOMRA HELYEZTÉK A FARKASRÉTI TEMETŐBEN AZ UTOLSÓ MAGYAR BÁRDOT Akik szerették - gondolom, sokan vagyunk így -, azok a temetés napján, a Duna televízió jóvoltából újra láthatták sajátos stílusban előadott dalait. Valamikor, - talán 1976. körül- érettségi után és sikertelen felvételi előtt hallottam azt a dalt, ami annyira máshogy hangzott, mint a többi. A szocializmus Walesi Bárdja kelt akkor életre, a Kádár diktatúra kellős közepén (Levél nővéremnek Cseh Tamás - Másik János). Még most is emlékszem azokra a rá jellemzően oly sajátos módon eldallott sorokra, ami akkor hírtelen megragadott: Éltek-e még régi lányok vagy alusztok már... Igazából nem a szokásos módon énekelt. Saját bevallása szerint nem ismerte a kottát, hallás alapján ismételte meg dalait. Gitárjátéka nem a klasszikus iskola jegyeit hordozta magán, ugyanakkor, aki egyszer is hallotta, egyéni hangzása miatt nem tudta elfelejteni. Hamar vált igen népszerŰvé. Kedvenc lett, de nem úgy, mint a később felkapott Hobóék vagy előtte Szörényiék, más rétegeket szolgált ki zenéjével. Akkor szembesültem azzal, hogy mennyire kivételes egyéniség, amikor 82-ben Börgöndön, a katonai repülőtéren, az MN. 9548 díszpintye, Horvát Jenő kalauzból lett továbbszolgáló őrmester eltiltott bennünket, hogy hallgassuk. Abban a percben hírtelen megéreztem soraiban azokat a ki nem mondott igazságokat, azokat a belénk fojtott gondolatokat, ami ismeretlenül is összekapcsolta Tamásékat és a hallgatókat. Aztán leszereltem, mint sokunknak, kezdődtek a szocreál mindennapok: Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk. Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói. Maradunk itt, neve is van: Budapest. Ki is volt Cseh Tamás? Általában akiről nekrológot írnak, valami furcsa módon hirtelen megszépül és megjavul. Azonban az Ő személyét pont egyszerŰ és barátságos lénye tette utólag még titokzatosabbá. Egyszerre volt emberi és nem evilági, pedig nem volt megközelíthetetlen. Már nem emlékszem, hogy milyen születésnap vagy névnap alkalmából – nem is kicsit részegen- barátaimmal letámolyogtam egy pinceklubba, ahol játszott. Ahogy letette a gitárt, azonnal szájába vette elmaradhatatlan cigarettáját, és mosolyogva maga is lehajtott egy fröccsöt. Pont ez tette vonzóvá Őt, soha sem titkolt esendő emberisége, utolérhetetlenül fesztelen és utánozhatatlan színes egyénisége, mely egy örök kamaszt takart. Kevesen tudtak indiánoskodásáról. Közben teltek az évek, Cseh Tamás és dalai –ha nem is végleg- lassan, átértékelődtek, én azt hittem a világ elmegy mellette, holott Ő ment el mellettünk és látszólag nem törődve a változásokkal - a hŰ barát Bereményi Géza segítségével -, egyre újabb dalokra fakadt. Nem csak zenélt, filmek zenéinek, könyvek alkotójaként is megjelent. Kiemelkedik szerintem 2000 után is számtalan munkájából, a „Katonadalok” címŰ feldolgozás gyŰjteménye, ami régi hiányt pótolt, akár csak „Fel nagy örömre” karácsonyi ihletésŰ munkája. Utolsó éveiben fokozott alkotói termékenységét valószínŰleg felismert betegsége is inspirálta. Tépelődő, önmarcangoló személyisége mellett ugyanakkor teljes életet élt. Hogy boldog volt, azt nem tudom, hogy önmagával mennyire volt elégedett azt sem. Hazafi volt, de nem a melldöngető fajtából. Természetesnek vette akárcsak, hogy énekel -, munkáját pedig szolgálatnak. Villódznak a színek: a tv képernyőn nézem, ahogy dübörögnek a hantok a koporsón. Mostanság egyre többet temetek, lám Te is elmentél Tamás, „Requiescant in pace.” (nyugodj békében) Elmorzsolva egy könnyet (inkább magamért, mert elszállt az ifjúság) Istenhozzádot mormolok, majd halkan dúdolom:

ADY ENDRE: ADJA AZ ISTEN (Cseh Tamás zenésítette meg.) Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett Sok víg hétköznapot, Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten, Sírásaink végét, Lelkünknek teljességes S vágyott békességét, Adja meg az Isten.

Adja meg az isten, Bár furcsa a világ, Ne játsszak ölő, gyilkos, Cudar komédiát, Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett, Sok víg hétköznapot, Adja meg az Isten.

Mottó: az élet célja az élet maga.

Az „Ember” mint a teremtés csődje Az emberiséget, de az egyes emberek egy részét eszmélése pillanatától foglalkoztatják a világunkból adódó „nagy” kérdések. Hogy jöttünk létre? Miért vagyunk? Mi ez az egész világ körülöttünk és hogyan működik? De sorolhatnám oldalakon keresztül. E kíváncsiság eredménye a megismerés, a tudomány határtalan fejlődése, melynek következtében egyre apróbb részletekig tudják a tudósok megmagyarázni anyagi világunk működését, ugyan-akkor egyre világosabb, hogy milyen keveset tudunk az egész lényegéről. A kíváncsiság anyagi világunk megismerésére eredményezte a tudomány határtalannak tűnő fejlődését, de eredményezte az emberiség első, de talán legnagyobb tragédiáját is. Ez utóbbit a későbbiekben igyekszem majd bizonyítani. A gondolkodó emberek két, egymással éles ellentétben álló táborra oszlanak a világról alkotott felfogásuk szerint. Vannak materialisták, akik azt állítják, hogy az anyag öröktől fogva van és lesz, hogy kizárólag az anyag működési törvényeinek következménye az élet, és a darwini fejlődéselmélet végső láncszemeként az ember létrejötte. Szerintük az emberi tudat, és az emberi lélek is, e mindmáig megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan valami is az emberi test anyagának sajátos működése, mely a test halálával megszűnik létezni. Vannak idealisták, akik szerint öröktől fogva létezik és létezni fog egy magasabb rendű tudat, nevezhetjük Istennek, aki az anyagi világot teremtette, aki életet adott az élettelennek, aki tudatot, lelket adott az embernek. Az anyagi világ léte véges, kezdete és vége van, de az emberi lélek nem semmisül meg a test halálával, hanem valamilyen módon tovább él, örökké. E rövid, de nélkülözhetetlen bevezető után engedtessék meg, hogy bemutassam magam. 1940ben Budapesten születtem. Eszmélésem, azaz serdülő éveim az ötvenes évekre estek. Ezekben az időkben, mint tudott, még a gondolkodásunkat is megpróbálták behatárolni. Az egyedül elfogadott és hivatalos világnézet a materializmus volt, a hagyományos egyházakat éppen megtűrték, de bármely más idealista világnézet megismerését minden eszközzel gátolták. Szüleim nem voltak ateisták, de vallásosak sem. Mintegy tizennégy éves koromig rendszeresen jártam templomba, de sem a vallási külsőségek, sem azok lényege nem tudott megfogni. Gimnáziumi éveimben barátaimmal, annyi más kamaszhoz hasonlóan a világ nagy kérdéseiről hajnalig tartó vitákban csaptunk össze, ahol a többiekkel ellentétben egyre inkább a materializmus híve lettem. Tetszett az anyag megfoghatósága, a mindent megmagyarázó racionális okfejtés, az, hogy hitre nincs szükség, csak tények vannak. E három tényező hatására (a kor, a család, a baráti viták) serdülő éveim végére meggyőződéses materialista és ateista lettem. Minden világosnak és kerek egésznek tűnt számomra. A kamaszkor az ember gondolkodásában sorsdöntő jelentőségű. Sokáig úgy látszott, hogy a világról alkotott felfogásom megváltozhatatlan. Ismereteim gyarapodásával azonban e megbonthatatlannak tűnő rendszeren kezdtek repedések mutatkozni. 1./ Megtudtam, hogy a modern csillagászat világmindenségünk keletkezését mintegy 15 milliárd évre becsüli. Ebben az időben minden anyag nagyon kis helyen, nagyon nagy sűrűségben volt jelen. Ez akkora feszültséget eredményezett, hogy bekövetkezett a Nagy Bumm, az ősrobbanás, amelynek menetét a tudósok igen nagy pontossággal le tudják írni. Az az óta eltelt évmilliárdok alatt az anyag törvényszerűségei szerint fokozatosan kialakultak, és alakulnak ma is az égitestek, amik az óta nagy sebességgel távolodnak egymástól, azaz világegyetemünk egyre tágul. Ez az elmélet vetette fel az első nagy kérdést. Mi volt az ősrobbanás előtt? Hogyan jöhetett létre az anyag saját törvényszerűségei szerint olyan koncentrációja, ami a robbanást kiváltotta? 2./ Orvos vagyok. Hivatásomból adódóan megismerkedtem az élet csodájával. Az élet spontán keletkezésére gyönyörű elméletek vannak, de a tudósoknak, akik ma már szinte mindenre képesek, életet létrehozni még nem sikerült. Az élet alapvető jellemzői: A./ Önfenntartás---folyamatos megújulás mellett B./ Fajfenntartás---szaporodás C./ Alkalmazkodás a változó külső környezethez

Egyetlen sejtben, még a legprimitívebb élőlényben is, folyamatosan a vegyi reakciók ezrei mennek végbe, hogy a fenti feltételeknek meg tudjanak felelni. A magasabb rendű, soksejtű szervezetekben ez a folyamat még bonyolultabb. A sejtek egyes feladatok elvégzésére differenciálódtak, egymással bonyolult információs kapcsolatban állnak, majd a kialakuló szervek egymást kiszolgálják, egymás nélkül nem létezhetnek. Ha megfelelően ideális feltételek mellett bizonyos szerves vegyületek esetleg létre is tudtak jönni, azok együttese (keveréke) elképzelhetetlen, hogy eleget tudott volna tenni a három fenti követelménynek. Márpedig azok bármelyikének hiányában fennmaradó életről beszélni nem lehet. Még az élő sejtet alkotó szerves anyagok egyidejű jelenléte sem azonos az élettel. Bizonyíték erre maga a halál, amikor bár minden szükséges anyag jelen lehet, az élet mégis megszűnhet létezni. Az élettelen világra jellemző, hogy ha meghatározott anyagok meghatározott feltételek mellett kapcsolatba kerülnek egymással, az esetleges reakció mindig azonos módon zajlik le. Az élőben a reakciók általában a felépítés irányában működnek. Az élet megszűnésekor az eddig a felépítés irányába működő reakciók is megfordulnak és az élő szervezet anyaga lebontódik. Ezért lehetetlen, hogy ha évmilliárdok alatt, sajátos külső feltételek mellett esetleg volt is olyan pillanat, hogy egy nagyon primitív sejt felépítéséhez szükséges minimum több ezer nagyon pontosan meghatározott bonyolult szerves molekula pontosan meghatározott mennyiségben együtt is volt, az életet eredményezett volna. Ezek az anyagok csak egy keveréket alkottak volna, amelyben az egyes vegyületek egymással reakcióba lépve lebomlás indult volna meg. Az élet keletkezéséhez az szükséges, hogy az így együttlevő anyag-keverék molekulái egyik pillanatról a másikra pontosan meghatározott sorrendben, azt lehetne mondani meghatározott program szerint, kezdjenek működni, amire materialista magyarázat nincs. Az élet keletkezése nem lehetett egy folyamat eredménye, csak egyetlen pillanat alatt mehetett végbe. Ha nincs élet lebomlás van, ha van élet felépítés, szaporodás, alkalmazkodás. 3. / A legnagyobb csoda az emberi lélek, melyről alig tudunk valamit. Anyagi eszközökkel meg nem fogható, nem mérhető, nem vizsgálható. Amit az orvostudomány vizsgálni tud az csak az idegsejtek, azaz az anyag működése. Mindezek a korábbi materialista felfogásomat akkor még nem ingatták meg, de látnom kellett, hogy az egész elmélet nem olyan támadhatatlan, mint hittem, hogy vannak nyitott kérdések. Elfogadtam, hogy megnyugtató válasz azért nincs, mert a tudomány még nem jutott arra a fokra, hogy ezekre a kérdésekre egzakt feleletet adjon. De még hittem a rendszer igazában. Bár még hittem a materialista világszemléletben, utólag úgy tűnik, nyitottabb lettem más elméletek iránt is. Kb. 15 évvel ezelőtt egy véletlen olvasmány, felkeltette más irányú érdeklődésemet. Ez Heyerdahl Tigris című műve volt. Heyerdahl, mint ismert a Rá I. és Rá II. expedícióival be akarta bizonyítani, hogy az ősi egyiptomi és inka civilizációk között kapcsolat lehetett, azaz az akkori papirusz nádból készült hajókkal az óceánon át lehetett kelni. Könyvében ezen expedíciók előkészületeiről számol be. A Tigrisen végig hajózva bemutatja az érintett városokat, embereket, de ami számomra a leglényegesebb volt olyan ősi városok maradványiról is megemlékezik, melyek számomra csak a bibliából voltak ismertek. Ez a tény materialista világnézetem számára bizonyítékot jelentett, kezdtem a bibliára más szemmel nézni, kezdtem hinni, hogy talán ősi történelmünk többé-kevésbé hiteles tolmácsolója. Elolvastam több könyvet, melyek a biblia korával, világával foglalkoztak. Olyanokat is melyek magyarázzák, de olyanokat is melyek cáfolják, kritizálják a bibliában foglaltakat. Ugyanakkor megismerkedtem a világ vallásaival, különböző népek mondavilágával. Olvasmányaim nem voltak tudományos mélységűek, de néhány év alatt addigi konok materializmusom összeomlott. Itt álltam kb. negyven évesen e bonyolult világban és már semmit nem értettem. Az anyagi központú materialista világnézet már nem győzött meg, sőt hinni sem tudtam benne, ugyanakkor egyetlen idealista világnézetet, egyetlen vallást sem tudtam maradéktalanul elfogadni. Egyik barátom szokta mondani, hogy azért, mert valamit sokan állítanak, az még nem biztos, hogy igaz. Ezt el kell fogadni, erre a világtörténelem számos példával tud szolgálni. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy ha valamiről térben és időben egymástól távol, egymástól izoláltan sok ember hasonlóan vélekedik, azon érdemes gondolkodni, arra oda kell figyelni. Ilyen figyelemre méltó „tényeket” számos vallási dokumentumban, népek mondáiban, regékben találtam. Példaként szeretném megemlíteni a vízözön legendáját. Valahol azt olvastam, hogy több mint húsz

különböző forrás említi meg. Én a Biblián kívül a tibeti buddhistáknál, vietnami és közép amerikai indián legendákban olvastam róla. Olvasmányaim és a fenti eszmefuttatás eredményeként néhány fontos következtetésre jutottam. 1./ Anyagi világunk nincs öröktől fogva. Kezdetben volt a semmi, de sok helyen, így a Bibliában is, egy meghatározhatatlan, rendezetlen valami, a káosz. Volt az Isten (Allah Jahve stb. stb.) És volt a rossz szellem. 2./ Az anyagi világ Isten akaratából jött létre. 3./ Isten teremtő erejének következménye az élet, és az ember is. 4./ Az emberi lélek nem szűnik meg létezni a test halálával, hanem tovább él. Az első három pontban leírtak lényege a legtöbb helyen nagyon hasonló, még ha az előadás kerete nagymértékben különbözik is. A negyedik pont, a lélek halhatatlansága ugyancsak egységes, de a lélek halál utáni sorsáról a vallások véleménye megoszlik. A keresztény, zsidó, iszlám vallások szerint (megjegyzendő, hogy eredetük közös) a lélek sorsa a test halála után az ember földi életének milyenségétől függ. Azaz üdvözülhet, és örök boldogságban lehet része, vagy elkárhozhat, és örök szenvedésre juthat. A vallások másik nagy csoportja, nagyon leegyszerűsítve a kérdést a lélekvándorlás híve. Szerintük az emberi lélek újra és újra testet ölt, míg lelki fejlődése alkalmassá nem teszi az Istennel való egyesülését. Álláspontomat a későbbiekben ismertetem. Miközben az előzőkben leírt komoly témákról olvasgattam, s töprengtem, számos különös, megmagyarázhatatlan tény jutott tudomásomra. Mint tudott vasfüggöny mögött éltünk. El voltunk zárva a nyugati világtól fizikai valóságunkban is, de különösen minden olyan hírtől, gondolattól, szellemi terméktől, amely a marxista, ateista, materialista világképnek nem felelt meg, azaz mindent csak cenzúrázva kaptunk. A hetvenes évek vége, nyolcvanas évek elejétől e cenzúra lassan enyhült. Egyre többször jutottak tudomásunkra megmagyarázhatatlan, különös dolgok is. Megtudtuk, hogy léteznek gömbvillámok, melyek a fizika törvényeit figyelmen kívül hagyva kiszámíthatatlan módon viselkednek. Megismertük Úri Gellert és másokat, akik az anyagra gondolati úton tudtak hatással lenni. Hallottunk telepátiáról, megismertük az agykontrollt. Elmesélték újraélesztett emberek halál közeli élményeiket. Mások pontos beszámolót adtak korábbi életük körülményeiről, helyszínéről. Hallottunk a Bermuda háromszögről, ahol hajók, repülők nyomtalanul eltűntek, hallottunk ufókról, stb. stb. Azaz megtudtuk, hogy léteznek úgynevezett paranormális jelenségek, melyek az ismert fizikai törvényeknek nem engedelmeskednek. A korábbi szép kerek materialista világom immár romokban hevert. De mivel szellemi szükségletem, hogy értsem (érteni véljem?) a dolgok lényegét, felépítettem magamnak egy olyan világképet, amely minden kérdésre választ ad. A leírandók biztosan vitathatók lesznek, de nekem megfelelnek. Mielőtt a lényegre térnék egy nagyon fontos kérdésről kell szólnom. Ez a negyedik dimenzió, azaz a dimenziók általában. A dimenzió latin szó, térbeli kiterjedést jelent. Az első dimenzió a vonal, itt a térnek csak egy kiterjedése van. A második dimenzió a sík, két kiterjedése, pl. hosszúsága és szélessége van. A háromdimenziós tér az anyagi világunk, melyben mindennek három kiterjedése van (hosszúság, szélesség, magasság). A negyedik dimenzió, melyben a térnek még egy kiterjedése van, sokáig elképzelhetetlen, megfoghatatlan volt. Ismét a véletlen volt segítségemre egy TV műsorral. Ez után, ha nem is elképzelni, de legalább meg tudtam érteni a lényeget. A negyedik dimenzió úgy viszonyul a mi háromdimenziós világunkhoz, mint a mi világunk egy elképzelt kétdimenziós sík világhoz. Képzeljük el, hogy létezik egy kétdimenziós sík világ, melynek két kiterjedése van. Olyasmi, mint egy filmvetítő vásznon megjelenő kép, melyet minden irányban a végtelenig megnöveltünk. Képzeljük el, hogy ezen a vásznon, csak a síkban elfektetve utcák, házak, emberek vannak. Ezeknek az embereknek csak a sík létezik, onnan kiemelkedni nem tudnak (mint a vászonra vetített kép sem). Egy ilyen sík emberke, ha bemegy az ajtón keresztül a házba értelemszerűen, eltűnik a többiek elől, mert a ház fala számára áthatolhatatlan akadály. De mi, akik a jelenetet a harmadik dimenzióból nézzük, látunk mindent, számunkra az a fal nem fal. Sőt mi még az emberkék belső felépítését is kiterítve látjuk, mint egy szövettani metszetet. Most végezzünk néhány kísérletet. Kö-

zelítsük az ujjunkat e sík világ felé. Az ott élő emberkéknek teljesen mindegy, hogy egy kilométerre, vagy egy milliméterre vagyunk tőlük, semmit nem észlelhetnek, mert számukra csak a sík létezik. Ha ujjunkat átdugjuk a síkon, azt fogják észlelni (mert csak a sík metszetét észlelik), hogy megjelent valahonnan egy nagyjából kerek, körbejárható, sohasem látott, bőrszerű valami. Ha nem az ujjunkat, hanem pl. egy gyertya lángját helyezzük a sík világukba, akkor tűzkarikát észlelnek. Egyik esetben sincs, nem is lehet fogalmuk arról, hogy azok mik, honnan erednek, miknek a kétdimenziós metszetei. Ha a kétdimenziós térben egy háromdimenziós tűznyelv metszete kör alakú, egy a negyedik dimenzióból hozzánk érkező négydimenziós energia kisülés metszetének háromdimenziósnak, azaz gömb alakúnak kell lennie. Ahogy a kétdimenziós világ tárgyai nem jelentenek akadályt egy háromdimenziós lángnak, úgy a háromdimenziós tárgyak sem a négydimenziósnak, azaz a mi fizikánk törvényei rá nem vonatkoznak. Ez lehetne a gömbvillám magyarázata. A kétdimenziós síkban természetesen anyag nem létezik. Mindennek, ami anyag három kiterjedése van, még a legkisebb elemi részecskének is. ( Erre még visszatérek). Az anyagnak a háromdimenziós megjelenése mellett még egy lényeges tulajdonsága van, azaz csak az idő függvényében létezik. Ez azt jelenti, hogy adott formában való jelenléte véges, keletkezik, változik, megszűnik a fizikai, kémiai, biológiai törvények szabályainak megfelelően. Minden, ami anyag folyamatosan változik, átalakul. A negyedik dimenzióban az anyag megszűnik a mi fogalmaink szerinti anyagnak lenni. Szétesik, instabillá, rendezetlenné, azaz kaotikussá válik. Íme, eljutottunk a bibliában említett káosz fogalmához. A káoszt, a világ létrejötte előtti állapotot a negyedik dimenzióban kell keresnünk. Itt hosszú időre megtorpantam, úgy tűnt nincs tovább. Milyen lehetett a káosz? Atomokra esett anyag? Nem lehet, mert egy atom legalább annyira stabil, mint az anyag általában. Ez a megtorpanás addig tartott, míg valahogy eszembe jutott Einstein anyag és energia equivalencia törvénye. E törvény képlete E=m x C2, ahol E energia, m a tömeg C a fény vákuumban mért sebessége. E törvény kimondja, hogy minden tömeg (anyag) e képlet alapján kiszámítható energia mennyiséggel egyenlő, azaz minden gramm anyag hatalmas energia mennyiséget hordoz. Bizonyítéka az atombomba, ahol az uránizotóp bomlása során az anyag eltűnve hatalmas energiává alakul át. Úgy gondolom, hogy a negyedik dimenzióban az anyag rendezetlen energia formájában volt jelen. Említettem, hogy a harmadik dimenzió anyagának elválaszthatatlan jellemzője az idő. Az anyag az idő függvényében létezik. Ez megfordítva is igaz, idő nincs anyag nélkül. A negyedik dimenzióban nincs anyag, tehát nincs idő sem. Ott csak időtlen állapot van. Mielőtt az elképzelésem részletes kifejtéséhez kezdenék, meg kell említenem egy dolgot. A korábban leírt okok miatt a biblia adatait, bár kritikával, de elfogadtam, főleg, ha azokat más források is megerősítették. A világ létrejötte Az anyagi világ létrejötte előtt csak a negyedik dimenzió létezett, mert csak az rendelkezik az örök, az időtlen állapot lehetőségével. A különböző forrásokat egybevetve úgy tűnik, hogy akkor, és ott három tényező volt jelen: a./ Egy magasabb rendű tudat, mely kitöltötte a negyedik dimenziós teret. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Istennek nevezem, bár számos néven nevezhetném. b./ A kaotikus anyag, rendezetlen energia formájában. c./ A rossz szellem (Ördög, Lucifer stb. stb.…) a rendezetlenség híve. Egy idő után arra a meggyőződésre jutottam, hogy az utolsó két fogalom lényegében azonos, azaz az anyag maga a rossz szellem. Ez utóbbi állításomra a későbbiekben visszatérek. Összefoglalva: van egy négydimenziós terünk, melyet kitölt egy magasabb rendű tudat, az Isten, a rend, a jóság híve, s kitölti a rendezetlen energia, a rossz szellem, érthetően a rendezetlenség, a rossz híve. E két tényező egymással szemben, mondhatni harcban állt. Ez a szemben állás megtalálható a bibliában, más vallásoknál, népek mondavilágaiban egyaránt, de legszebben Madách „Az ember tragédiája”–ban. Mivel a negyedik dimenzióban csak időtlen állapot van, így e szembenállás is időtlen, kiegyensúlyozott volt, ott. Isten „elhatározta”, hogy eme örök egyensúlyt a maga javára billenti, véget vet neki. A negyedik dimenzióban azonban nincs vég, ahogy nincs kezdet sem. Ehhez igénybe kellett vennie a háromdimenziós teret. „Végtelen hatalmánál”, végtelen erejénél fogva a kaotikus energiát (feltehetően csak egy részét) összesűrítve behelyezte egy háromdimenziós térbe. Az einsteini képlet

visszafelé is igaz, a rendezetlen hatalmas energiából itt anyag lett. Az így létrejött anyagnak az anyag törvényszerűségei szerint kellett és kell működnie, bekövetkezett a Nagy, bumm, az ősrobbanás, létrejött a világunk. Isten meg tudta tenni, mert hatalma, ereje minden vallás szerint végtelen. De ha ereje van, ez azt is jelenti, hogy energiája is van, hiszen hatalmas anyagi tömegnek megfelelő rendezetlen, kaotikus energiára tudott hatni. Ebből megállapíthatjuk, hogy Isten, azaz a magasabb rendű, negyedik dimenziós tudat egy sajátos, negyedik dimenziós energia, vagy annak hordozója. Isten meg tudta tenni azért is, mert míg a magasabb rendű tudat csak negyedik dimenziós tulajdonságokkal rendelkezik, addig a rossz szellem anyag formájában megjelenhet a háromdimenziós térben is annak minden kötöttségével együtt. A világ teremtésének eredménye, s egyben célja is a rossz felett aratott győzelem volt. A rossz, a rendezetlenség hívét a fizikai világ törvényei szerinti működésre kényszeríttette. Isten tehát végtelen hatalmánál fogva, a háromdimenziós tér segítségével a rossz fölé tudott kerekedni, meggyengítve annak erejét. De, mint látni fogjuk, az általa alkotott világot arra is fel tudja használni, hogy magát megerősítse. Világunk tehát létrejött, s működik a természettudományok által feltárt törvényszerűségek szerint. Évmilliárdok alatt kialakult a Föld, ahol a feltételek adottak lettek az élethez. Az élet az anyag magasabb rendű szervezettségét feltételezi, mert mint a bevezetőben említettem egyszerre több feltételnek kell megfelelnie. Az élet spontán keletkezését ma már nem tudom elfogadni. A legprimitívebb élet és a magasabb rendű élőlények közötti távolság óriási. De közel sem olyan nagy, mint az élettelen anyag és egy primitív élet között. Az élet az anyag speciális, szervezett működése. Az anyag bomlási tendenciáját meg kell fordítani, mondhatni program kell hozzá. Az anyag program (nevezzük léleknek) nélkül életképtelen. Amikor Várkonyi Nándor „Elveszett paradicsom” című könyvét olvastam, kezdtem elfogadni, hogy a darwini fejlődés-elmélet nem igaz, hogy az ember ősibb eredetű a Földön, mint az állatok. Ezt az állítást azonban maga a biblia cáfolja meg, nem zárja ki az evolúciót. Nem azt mondja, hogy legyenek a Földön különböző élőlények, hanem: „Hozzon a Föld élő állatokat nemük szerint” (Mózes I. 1. 24.) Isten tehát a nagy ugrást elvégezve az élettelenből élőt alkotott, s az élet a biológia törvényszerűségei szerint működve létrehozta a földi élővilágot. Az ember „teremtése” A biblia szerint Isten az embert saját képére és hasonlóságára teremtette. Megalkotva testét lelket lehelt belé. Itt álljunk meg egy pillanatra. Az ember akkor is Isten teremtménye, mint minden, ami él, ha nem úgy képzeljük el, hogy a sok százezer, vagy millió féle élőlényt külön- külön Tervezte és alkotta, „csak „megteremtette az élet lehetőségét és hagyta, hogy a fejlődési folyamatok végbe menjenek. Ami számunkra egy év, évmilliók, vagy évmilliárdok, az számára egyazon pillanat, azaz nincs jelentősége annak, hogy a biblia a teremtést hat napban írja le. Isten tehát megteremtette az embert saját képére és hasonlóságára. Mit jelenthet ez a mondat? Az ember küllemére nem vonatkozhat, mert Istennek nincs anyagi megjelenése. Akkor csak az emberi lélekre utalhat, amit Isten a sárból gyúrt emberbe lehelt. A lélek tehát az Isten, a magasabb rendű tudat egy darabkája, amit mintegy kölcsön kaptunk. A biblia szerint Isten azt mondta az embernek: sokasodjatok, szaporodjatok. Vajon miért? Lélek az emberben és élőlényekben A negyedik dimenzióra az időtlen állapot a változatlanság jellemző, a harmadik dimenzióra a folyamatos változás. Az anyagi világ folyamatos változása mellett az élővilág szaporodni is képes. Ha az ember a testhez lelket kapott, a léleknek is szaporodnia kell, különben nem jutna mindenkinek. Ha most csak az emberiséget nézem, elmondhatjuk, hogy a kölcsön kapott magasabb rendű tudat, a lélek picinyke darabját évmilliók során az emberek milliárdjai megsokszorozva adják vissza. Megállapíthatjuk, hogy az élet, az ember teremtésének célja Isten saját erejének megnövelése, a rossz szellem feletti végső győzelem elérése volt. Az élet, az emberiség történelmének évmilliárdjai, évmilliói a negyedik dimenzióban egyazon pillanat, mert nincs múlt, jelen és jövő, így az ember létrejöttének „pillanatában” a valaha élt és élni fogó emberi lélekkel gyarapodva Isten hatalma megnőtt.

Az eddigieket összefoglalva az ember két részből tevődik össze. Egyrészt anyag, ami a negyedik dimenziós káosz, rendezetlen energia, vagy rossz szellem háromdimenziós térben való megjelenése, másrészt a negyedik dimenziós tudat egy darabkája. Vagyis jó és rossz, Isten és Ördög együtt. A lélek sorsa a test halála után Mint a bevezetőben már írtam néhány vallás szerint az ember halála után lelke a mennyországba, vagy a pokolba jut, érdeme szerint, míg más vallások, bár eltérő módon a lélekvándorlást, a reinkarnációt hirdetik. Kinek van igaza? A keresztény vallások azt tanítják, hogy Isten megbocsátó, igazságos. Úgy gondolom, a legnagyobb igazságtalanság lenne, bármilyen galád, de az örökkévalósághoz képest röpke földi életet végtelen ideig tartó kárhozattal büntetni. Az igazságos Isten nem lehet ilyen igazságtalan. Ezért csak az fogadható el, hogy a megbocsátó Isten minden elrontott élet után újabb és újabb lehetőséget ad, míg egy adott lélek el nem éri azt a fejlettségi fokot, amikor egyesülhet vele. Az Istennek van türelme, van ideje. Illetve mivel számára az idő nem létezik, lényegtelen, hogy egy lelket egy, vagy ezer emberöltő után kap meg. Ha igaz, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette és ez csak az ember lelkére vonatkozhat, vagyis arra a lélekre, melyet Istentől kapott, és amely a magasabb rendű tudat, az isteni tudat piciny darabja, miért büntetné önmagát? A lélekvándorlást látszanak alátámasztani azok az utóbbi időkben megjelent könyvek is, melyekben emberek beszámolnak hipnózisban előző életük eseményeiről, mások soha nem látott helyekben ismerik fel előző életük helyszíneit. Azonban a lélekvándorlás hívei sem egységesek. Vannak, akik szerint minden élőnek van lelke, s az ember, ha nem megfelelő életet élt állati testben is születhet újjá, mások csak az embernek tulajdonítanak lelket. Magam úgy gondolom, hogy mindennek, ami él van lelke. Ez az a negyedik dimenziós lélek szikra, mely az élőt az élettelentől megkülönbözteti, ami programot ad az élettelennek az élethez, ami az életet lehetővé teszi. Az élet által jelenik meg az Isten a háromdimenziós világban. Korábban már írtam, hogy az élettelen anyag és a legprimitívebb élőlény között nagyobb a távolság, mint a primitív élő és az ember között. Oka a lélek léte, vagy nem léte. Ha elfogadjuk, hogy a lélek az emberrel együtt szaporodni képes, úgy el kell fogadnunk, hogy egyetlen sejt is lehet a lélek hordozója, mert az ember is egyetlen megtermékenyített sejtből lesz. Azt mondhatjuk, hogy az élet a magasabb rendű tudat, Isten folyamatos jelenléte által létezik. Általa vagyunk, s végső soron érte vagyunk. Az egyszerűbb élőlények, állatok élik a biológiai törvények által megszabott keretek közötti egyszerű életüket. S z á n d é k o s a n nem tesznek rosszat, mert amit tesznek azt az élet törvényei, diktálják. Testük halála után piciny, de szaporodó lelkük egyesül Istennel. Isten tehát megteremtette az anyagi világot, majd az életet Az anyag és az élet törvényei biztosítják a rendet mely szerint a világnak működnie, kell. „Be van fejezve a nagy mű, igen A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén Míg egy kerékfogát újítni kell”

Az anyagi világ megteremtésének okát már megbeszéltük. Célja a negyedik dimenziós rendezetlen anyagi energia, azaz a rossz szellem energiájának a lekötése, a háromdimenziós anyag rendezett működési keretei közé szorítása volt. Így a korábbi majdnem egyensúlyi állapot javára billent, a rend, a jó győzedelmeskedett. Az anyagi világ azonban az idő függvényében létezik, ideje véges, évmilliárdok múlva meg fog szűnni, működni. Ha megszűnik, visszaállna az eredeti állapot a negyedik dimenzióban. Mint már írtam a negyedik dimenzióban idő, így változás sincs, csak állapot van. A harmadik dimenzióban csak meghatározott rend szerinti folyamatos változás van. Az élet, amely Isten lényének piciny darabjával indult folyamatosan újratermeli, s vele a kölcsön kapott lelket is megsokszorozza. A lélek a test halálakor visszaszáll a teremtőhöz „folyamatosan” erősítve, amíg élet egyáltalán létezik, s ez által fölénye véglegesen biztosítva lesz, illetve már van is. Az előző mondatban a folyamatos és lesz szavak csak számunkra értelmezhetők. A negyedik dimenzióban idő nincs, folyamat nincs, ami számunkra egy emberöltő, amit az idő múlásával folyamatosan megélünk, az ott

egyazon pillanat, ami a világ számára évmilliárdok folyamatos változása az ott egyazon pillanat. Ez azt jelenti, hogy a világ, az élet megteremtésének pillanata számára egyben a végét is jelentette, azaz a teremtés pillanatában véglegesen a jó, a rendezettség javára billent a korábbi viszonylagos egyensúly. Kiűzetés a Paradicsomból „A gép forog, az alkotó pihen…”. A Világ, az élet a megadott törvények szerint hibátlanul működött. Az élő a természet törvényei szerint élt, életének minden mozzanatát e törvények szabták, és részben szabják meg még ma is, így minden cselekedete jó, lelke halála után egyesül Istenével. Majd évmilliárdok múlva kialakult az ember. Az ember, akit mi a teremtés csúcsának tartunk valójában a teremtés csődjét jelentette. A Biblia szerint, amikor Isten a világot, majd az első emberpárt megteremtette, elhelyezte őket a Paradicsomban, boldog, gondtalan életet ígérve. Egy feltétele, egyetlen tiltása volt, csak a tudás fájáról nem ehettek. Az ember a rossz szellem csábításának nem tudva ellenállni e tilalmat megszegve kiűzetett a Paradicsomból. Mint a Bibliában sok minden, úgy ez a rész is, átvitt értelemben, de igaz. Az embert idegrendszerének fejlődése fokozatosan kiemelte az állatvilágból. Észrevette a körülötte lévő anyagi világot, eszközöket kezdett használni, egyre inkább, egyre alaposabban meg akarta ismerni környezetét, és ez a késztetés tart ma is, hajtva előre a tudományt. Az ember öntudatra ébredt. Ez a tudat azonban nem azonos a lélekkel, a magasabb rendű, negyedik dimenziós tudattal. Ez az anyag működése, a magasan fejlett idegrendszer működésének eredménye. Az a tény, hogy az ember már nem csak a természet törvényeinek engedelmeskedik, mert tetteit egyre inkább saját elhatározása, saját döntése irányítja, magában hordozza a hiba lehetőségét. A már említett Várkonyi Nándor szerint is a tudás fája az anyagi világ megismerésének vágyát jelképezi. Az ember az anyag felé fordult, az anyag pedig, ahogy azt írásom elején már jeleztem, a rossz szellem, az ördög háromdimenziós megjelenése. Az ember tehát kiűzetett a Paradicsomból. Nem ténylegesen, mert hiába keresik egyesek a földi paradicsom feltételezett helyét, hanem átvitt értelemben. A kiűzetés oka kettős. Egyrészt az ember, anyag felé fordulásának, másrészt helytelen döntéseinek a következménye. Az „üdvözülés”, a magasabb rendű tudattal, Istennel való egyesülés ettől kezdve nem automatikus, mint más élőlényeknél, azt ki kell érdemelni Az anyagi világot előbbre helyező, rossz döntéseket, hozó lelket Isten nem fogad magához. Ugyanakkor Isten nem büntet, mert jóságos. A vétkest, ha kell újabb, és újabb pótvizsgára engedi, amíg csak ki nem érdemli a vele való egyesülést. Az ember lelke halálakor a negyedik dimenzióba jut. Mint korábban a dimenziók tárgyalásánál már írtam egy képzeletbeli kétdimenziós sík világ mintegy metszete háromdimenziós világunknak, azaz benne van. Ennek analógiájára világunk benne van a negyedik dimenzióban. A be nem fogadott, kallódó lelkek itt vannak körülöttünk, várva az újjá születés lehetőségére. Egy új testbe költözés valószínűleg a fogantatás pillanatában, vagy röviddel ezután történhet meg, amíg a lelki csíra még kicsiny, fejletlen. Minden emberben megismétlődik a kozmosz harca, csak nehezebb körülmények között. A harc az anyag, azaz a testünk, ösztöneink, vágyaink, szokásaink, valamint lelkünk között zajlik, másként fogalmazva a negyedik dimenziós rendezetlen energia háromdimenziós térbe kényszeríttet rossz szellemünk, valamint a bennünk rejlő isteni énünk között. A harcunk nehéz, ezt naponta megéljük, de a győzelem biztos, mert isteni lelkünk ideje végtelen. Lejegyezve 1994 nyarán

dr. Mika János

Figyelj! „Ne akarj nagyon szépet, sem különösen meglepőt, sem vészesen egyénit és eredetit mondani. Nyisd ki szemed, figyelj, nagy erővel. Aztán hunyd be szemed és emlékezz, nagy erővel. Aztán hallasz egy hangot, látsz egy arcot, vagy egy tájat, valami dereng….. Akkor írjál, nagyon lassan, gondosan. A többit bízd Istenre.” „Az ember kilenc hónapig érik a világra. Az emberi törvény szerint kilencven évig illene érni a halálra, hogy megértsünk az életből valamit.” (Márai Sándor) (folytatjuk)

A NYUGDÍJAKRÓL A nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatása miatt a friss nyugdíjasok nyugdíja 8-16 százalékkal alacsonyabb, mint azoké, akik 2007. év végéig mentek nyugdíjba.1. Hová lett a 13. havi nyugdíj? Az MSZP egykori büszkeségét, a 2003-2006 között - évente egy heti emeléssel - fokozatosan bevezetett 13. havi nyugdíjat tavaly megnyirbálták, idén pedig teljesen megszüntették a szocialisták. Tavaly ősszel 80 ezer forintban maximálták ezt a juttatást, pár hónappal később pedig újabb megszorítás következett: a Bajnai-kormány megszüntette a 13. havi nyugdíjat, és már az idén novemberre esedékes részét sem fizeti ki. 2. Tényleg pótolja a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjprémium? A 13. havi nyugdíj helyett csak akkor kaphatnak többletjuttatást a jelenlegi 62 éves öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött nyugdíjasok, ha a bruttó hazai termék (GDP) növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, és teljesül a költségvetés várható hiánycélja is. A nyugdíjprémium összege maximum 80 ezer forint lehet évente, de csak abban az esetben, ha a GDP növekedése eléri a 7,5 százalékot. Például ez a gyakorlatban egy 4 százalékos GDP-növekedés mellett 10.000 forintot jelent évente, tehát meg sem közelíti a 13. havi nyugdíj korábbi összegét. 3. Mi lesz a tervezett nyugdíjkorrekciós programmal? Az MSZP egyik leghangzatosabb ígérete az volt a 2006-os választási kampányban, hogy nyugdíjkorrekcióval kárpótolja azokat, akiknek a nyugdíjba vonulásakor az átlagosnál kedvezőtlenebb nyugdíjszámítási szabályok voltak érvényben. A megszorító csomagok azonban felülírták a választási ígéreteket. A 2009. évre tervezett korrekció 970 ezer nyugdíjast érintett volna, az emelést azonban idén már biztosan nem kapják meg az 1988-90, az 1992-95 és az 1997-98 között nyugdíjba vonultak. A legújabb szocialista megszorító csomagban ennél is többet vonnak el: az eredetileg 2010-re tervezett korrekciót végleg elhagyják. Így az 1991-től rokkantsági nyugdíjban részesülő 540 ezer embertől fejenként 60 ezer forintot vesznek el. Nyugdíjkorrekciós lépések 2006-2010 között

2005. évi CLXXIII. törvény a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről Megjelent a Magyar Közlöny 2005/171. (XII.28) számában. 4. Hogyan változott a nyugdíjemelések szabályozása? Bár Gyurcsány Ferenc tavaly nyáron még gyŰlöletkampányt folytatott a Fidesz ellen, mivel a Fidesz "csak" inflációkövető nyugdíjat ígért, a szocialisták által elfogadott új szabályozás előbb megkurtította, majd ezen a csökkentett szinten fagyasztotta be a nyugdíjak értékét. Infláció feletti nyugdíjemelésre csak 3 százalék feletti gazdasági növekedés esetén számíthatnak a nyugdíjasok, ettől azonban messze vagyunk, hiszen 2009. első félévében közel 7 százalékos gazdasági visszaesés történt.

5. Hogyan változott 2008-tól az új nyugdíjak megállapítása? Aki 2008. január 1-je után ment, vagy idén megy nyugdíjba, annak legalább 8 százalékkal alacsonyabb a nyugdíja, mint a korábban nyugdíjba vonulóké. A csökkentés egyaránt érinti a 62. életévet betöltött öregségi, illetve a 62 év alatti előrehozott öregségi, valamint a csökkentett előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultakat. 6. Mire számíthatnak az előrehozott öregségi nyugdíjat igénylők? Akik arra kényszerülnek, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba menjenek, a hiányzó évek miatt életük végéig nagyon jelentős, a korábbi 8 százalékos csökkentésen felüli levonásra is számíthatnak. A csökkentés mértékét az alábbi táblázat mutatja.

Az 1958. december 31-ig születettek esetében: Öregségi nyugdíjkorhatárhoz hiányzó évek

Csökkentés mértéke

1 év után 2 év után együtt 3 év után összesen

1,2% 3,6% 7,2%

Az 1959. január 1-ét követően születettek esetében: Öregségi nyugdíjkorhatárhoz hiányzó évek

Csökkentés mértéke

1 év után 3,6% 2 év után összesen 8,4% 7. Meddig emelkedik a nyugdíjkorhatár? Az európai országok többségében a születéskor várható élettartam 8-10 évvel magasabb, mint hazánkban, ennek ellenére a korhatáremelést lényegesen hosszabb idő alatt hajtották végre, mint Magyarországon. Hazánkban a nyugdíjkorhatár 6 év alatt 3 évvel emelkedik. Ez a szigorítás messze meghaladja az európai átlagot. Mindez azt jelenti, hogy az 1957-ben születettek már csak 65 éves korukban vonulhatnak öregségi nyugdíjba.

Öregségi nyugdíjkorhatár Születési év

Nyugdíjkorhatár

1952 62,5 év 1953 63 év 1954 63,5 év 1955 64 év 1956 64,5 év 1957 65 év A nyugdíjkorhatár emelkedésével párhuzamosan emelkedik az előrehozott öregségi nyugdíjba vonuláshoz szükséges korhatár is.

Az előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges életkor Születési év Nyugdíjkorhatár 1954 60,5 év 1955 61 év 1956 61,5 év 1957 62 év 1958 62,5 év Aki 1959-ben vagy azt követően született, az már nem három, hanem csak két évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt mehet előrehozott öregségi nyugdíjba. 8. Összességében hogyan alakult a nyugdíjba vonulók és a már nyugellátásban részesülők helyzete az MSZPSZDSZ kormányzás éveiben? A nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatása miatt a friss nyugdíjasok nyugdíja 8-16 százalékkal alacsonyabb, mint azoké, akik 2007. év végéig mentek nyugdíjba. A már nyugellátásban részesülő, de 62. életévüket be nem töltött idős embereknél korlátozták a nyugdíj melletti kereseti lehetőséget: akinek a munkajövedelme meghaladja a minimálbért, annak nem fizetnek nyugdíjat. (A nyugdíjfolyósítást akkor szüntetik meg, amikor az adott évben a munkajövedelem elérte az éves minimálbért.) Aki az időskori ellátása mellett munkát vállal, annak összevontan kell adóznia, vagyis a nyugdíja miatt magasabb adókulcsok után kell adót fizetnie a jövedelme után. Ezt a Bokros-csomag idején a szocialisták egyszer már bevezették, de az Orbán-kormány eltörölte. A nyugdíj mellett munkát vállalók munkabéréből járulékokat is levonnak. Minden nyugdíjas jövedelme csökkent, hiszen megszüntették a 13. havi juttatást. Már az idei esztendőre járó juttatás második részét sem fizetik ki az idős embereknek.

’56-OS SZÖVETSÉG TISZTSÉGVISELŐI E LN ÖK FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ

ALELNÖK DR. FARKAS LÁSZLÓ - STYOP FERENCNÉ

ELNÖKSÉG DR. FARKAS LÁSZLÓ – FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ KAPCSOS JÁNOS - LECHNER FERENC – PÁSZTOR GYULA - PETŐ SÁNDOR DR. RÓZSA GYÖRGY – STYOP FERENCNÉ - SZARKA LAJOS - SZENDINÉ KÓSA KATALIN TÓTH JÓZSEF

FŐTITKÁR KANTER FERNC

ELNÖKI KABINET FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ – DR. FARKAS LÁSZLÓ – STYOP FERENCNÉ – KANTER FERENC

RÉGIÓ ELNÖKI MEGBÍZOTT SKANDINÁV ÁLLAMOK – EUGEN STORLIND

PÉNZÜGYI ELLENÖRZ Ő B IZO TT SÁ G D R . F AR K A S L Á S Z L Ó – STYOP FERENCNÉ – LECHNER FERENC

E T IKAI É S FE LVÉ TEL I B I ZOTTS Á G DR. FARKAS LÁSZLÓ – KISS JÁNOS – PIFF JÓZSEF

SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG TÓTH JÓZSEF - PÁSZTOR GYULA

K EG YEL ET I B IZO TTSÁG STYOP FERENCNÉ - FELEKI DÉNES – KARACS ZSIGMOND - SZARKA LAJOS

SZÖVETSÉG I ZÁSZLÓ ŐR PÉNZES JÓZSEF

N EM Z ET I S Í R K ERT F E L E LŐ S M Á T É AN D R Á S

SZÖVETSÉGI TISZTSÉGVISELŐK ÜGYELETI RENDJE FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ELNÖK HÉTFŐ – KEDD - SZERDA DE. 10 – 12 –IG DR. FARKAS LÁSZLÓ ALELNÖK HÉTFŐ DE. 10-12 -IG STYOP FERENCNÉ ALELNÖK HÉTFŐ – KEDD - SZERDA DE. 10 – 12 -IG

SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG HÉTFŐ – KEDD – SZERDA – CSÜTÖRTÖK DE. 10 - 12 -IG

KEGYELETI BIZOTTSÁG HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG

ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG HÉTFŐ DE. 10 – 12 -IG

KÖZPONTI PÉNZTÁR KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS 312 – 80 - 41 -ES TELEFONON ELNÖKI KABINET ÜLÉSE MINDEN HÉTFŐ REGGEL ORSZÁGOS ELNÖKSÉG ÜLÉSE MINDEN HÓNAP ELSŐ KEDDJÉN

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ ÉS EGYMÁST SEGÍTŐ KAPOCS A VOLT MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGÍRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁRÓL. A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL. B EJ EG Y ZÉS F ŐVÁR OSI B IRÓ SÁG: 14 . PK .6 2 .86 0-1 990 -54 SZÁ MLA SZÁ MUNK: ER STE BANK 11600006-0000 0000-21528312 HONLAP: www.56osszovetseg.hu EMAIL:[email protected] FELELŐS KIADÓ FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG SZENDINÉ KÓSA KATALIN - LECHNER FERENC 1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 36 VI. EMELET

TOLLAS TIBOR

OKTÓBER 23. Rian a föld, a falak dőlnek,

Fonnyadt testünket záporozza,

Kék harsonákkal zeng az ég.

Sápadt arcunkra hull a nap,

S barlangjából a dohos kőnek

S szédülten, szinte tántorogva,

Az ember újra fényre lép.

Szabadság, szívjuk sugarad.

Sötétből tárul ki a szívünk: Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk, Fegyver nélkül is győztesek.