HÍRADÓ ’56-OS SZÖVETSÉG LAPJA
2009. JÚLIUS
ISTEN, HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELŐDBE. RÚT BŰNEINKET JÓSÁGODDAL FÖDD BE. SZENT MAGYAROKNAK TISZTA LELKÉT NÉZZED, ÉRDEMÉT IDÉZZED. ISTVÁN KIRÁLYNAK SZÍVE GAZDADSÁGÁT. SZENT IMRE HERCEG KEMÉNY TISZTASÁGÁT. LÁSZLÓ KIRÁLYNAK VITÉZ LOVAGSÁGÁT Ó, HA CSAK EZT LÁTNÁD. SZENT ERZSÉBETBŐL HŐS SZERETET ÁRAD. MARGIT IMÁI VEZEKELVE SZÁLLNAK. MINKET HIÁBA URAM NE SIRASSON, ÁLDOTT BOLDOG ASSZONY. RÁNK, BŰNÖSÖKRE MINDEN VERÉS RÁNK FÉR, DE KÖNYÖRÖGNEK ŐK TÉPETT HAZÁNKÉRT. HADD LEGYÜNK MINK IS TISZTÁK, HŐSÖK, SZENTEK, HAZÁNKAT ÍGY MENTSD MEG.
NAGYAPA ÉS UNOKA BESZÉLGETNEK
1.)Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett, egyszer csak hirtelen megkérdezte: - Nagyapa, hány éves is vagy?
kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.
A nagyapa így válaszolt: - Hadd, gondolkozzam egy kicsit!
8.)Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány, és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a Tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.
2.)A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. 3.)Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek. Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka. 4.) Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre). Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem. 5.) Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket. 25 éves koromig minden rendőrt és férfit "uram"-nak szólítottam, minden nőt pedig "asszonyom"-nak vagy "kisasszony"-nak. 6.) Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek. Az én időmben, ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték, és ha kellett, megváltották a jegyét és odavitték neki. 7.)A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült,
Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért. 9.) A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal. Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve. 10.) Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusokról sem, hát még hordozhatókról). A "notebook" jegyzetfüzet volt. 11.) Az órákat naponta felhúzták. Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken. Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk. 12.) Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek nem léteztek. Nem hallottunk Pizza Hut-ról vagy McDonald's-ról, sem az instant kávéról, sem a mesterséges édesítőkről. 13.) Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen. 14.) És most mondd, szerinted hány éves vagyok? - Hát, nagyapó, biztosan több, mint 200! - felelt az unoka. - Nem, kedvesem, csak 60
SÓLYOM LÁSZLÓ: IGAZUK VAN A SZENTKIRÁLYSZABADJAI REPÜLŐTÉR ELLEN TILTAKOZÓKNAK Szentkirályszabadja - Igazuk van azoknak, akik tiltakoznak a szentkirályszabadjai polgári repülőtér megépítése ellen - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap újságíróknak, miután megtekintette a szentkirályszabadjai repülőtér építését. Magyarország értékeit meg kell védeni - fogalmazott az államfő, aki vasárnap kezdte meg látogatását a Balatonfelvidéki Nemzeti Parkban. Az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy a repülőtér beruházója egy off-shore cég, amelyik a Seychelles-szigeteken van bejegyezve. A Balaton Magyarország nemzeti értéke, ide akarnak telepíteni egy nemzetközi teherrepülőteret, ahol naponta átlagosan 51 leszállás történne, azaz 20-30 percenként dübörögnének el gépek a balatoni települések felett - mondta Sólyom László. Mint az államfő megjegyezte, a szakhatóságoknak ezt kellene vizsgálniuk. A köztársasági elnök szerint az ügyben mindenki elteszi a "harminc ezüstpénzt". Emlékeztetett arra, hogy a repülőtér értéke 5,5 milliárd forint, és ennek ellenére egymilliárd forintért vették meg, a veszprémi polgármester pedig "mossa a kezét" Nem lehet egy egészen szűk profitérdeket egy nemzeti érték elé állítani jelentette ki az államfő, hozzátéve, igazuk van azoknak, akik tiltakoznak a szentkirályszabadjai polgári repülőtér megépítése ellen. Az ügy előzménye, hogy a volt katonai repülőteret Veszprém és Szentkirályszabadja önkormányzatai a kormánytól ingyenesen megkapták azzal a feltétellel, hogy azt polgári repülőtér kialakítására, ipari-, logisztikai-, tudományos park létesítésére használják. 2006 júniusában Balatonalmádi képviselő-testülete határozatot hozott, hogy nem tudja elfogadni a leendő repülőtér olyan működését, amely azzal járna, hogy Balatonalmádi közigazgatási területe felett szállnának le és fel a repülőgépek. 2006 decemberében lépett hatályba az a törvény, amely a korábbi katonai hasznosítású repülőteret kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőtérként sorolta be. A két önkormányzat pedig a volt repteret nettó egymilliárd forintért értékesítette a Budawest Airport Zrt-nek. A szentkirályszabadjai volt katonai repülőtéren nagygépek fogadására alkalmas nemzetközi kereskedelmi repülőteret kívánnak létesíteni úgy, hogy annak összes alacsony fel-, illetve leszálló légifolyosói a Balaton keleti medencéje, illetőleg Balatonalmádi belterülete felett húzódnának. A tervezett le- és felszállások száma az első évben 11.256 (az év minden napjára jut 30), és ez a későbbiek folyamán évi 18.760-ra emelkedne. A tervezett repülőtér 100 kilométeres körzeten belüli hetedik (Ferihegy, Tököl, Győr, Sármellék, Székesfehérvár, Siófok után), a szűkebb térséget tekintve pedig negyedik (Sármellék, Székesfehérvár, Siófok) repülőtér lenne. A szentkirályszabadjai nemzetközi polgári repülőtér megnyitását 2010. szeptember 25-re tervezik. Az államfő vasárnap elsőként Bakonybélre látogatott, majd az Őskü-hajmáskéri katonai gyakorlóteret tekintette meg, ahol Közép-Európa legnagyobb dolomitfennsíkja található, s amely jó példája a honvédség és a természetvédelem eredményes együttműködésének. Jelenleg Magyarországon a NATURA 2000 területeinek 16 százaléka tartozik a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá, ezért a tárca felelőssége különösen nagy e területek kezelésében és a környezetvédelmi előírások szerinti üzemeltetésében. Sólyom László este Balatonfüreden a térség országgyűlési képviselőivel vacsorázik. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park az ország nyolcadik nemzeti parkja. A csaknem 57 ezer hektár területű nemzeti park magában foglalja a Balaton-felvidéki régió mellett a KisBalaton területét. Természeti értékei sajátosak, némelyik egyedül csak e térségre jellemző, mint például a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Balaton vagy a Kis-Balaton. A nagy tájképi egységek, mint a nagykiterjedésű tófelszín, mocsárvilág, síkságok, medencék, tanúhegyek és hegységek elősegítették a gazdag élővilág kialakulását és fennmaradását. A nemzeti park a Balaton északi partján húzódik 1-15 kilométer szélességű sávban, a Tihanyi-félszigettől a KisBalatonig. Öt nagyobb tájegységet érint, illetve foglal magába a terület: a Balaton-felvidéket, a Déli-Bakony egy részét, a Tapolcai-medencét, a Keszthelyi-hegységet és a Kis-Balaton medencéjét. (Forrás: Internet)
MAROSITS JÓZSEF: TELEVÍZIÓ EL ŐTT
Ülök a televízió előtt fülemben a hírek zsonganak… hová züllesztik még nemzetünk, meddig omlanak ránk a falak?
Milliárdosok nőnek semmiből ügyeskedve, lopva és csalva, mi pedig bámuljuk csak tétlenül, hogy ránk csapódik a csapda.
Meddig hazudnak még a szemünkbe, s meddig tűrjük a megalázást? Meddig rabolják még az országunk s mit kell elviselnünk, hány csapást?
Nőjünk fel végre már önmagunkhoz takarítsuk el a szemetet, akarjunk újra nagyobbak lenni, és mentsük meg ezt a nemzetet!
Jól érzik magukat fent az urak, míg a nép nagy része nyomorog, hitelekre hitelt ajánlanak, s milliók nyakán szorul hurok.
Addig lépjünk, míg lábunkra béklyót, s szánkra lakatot nem tesznek újra… emlékezzünk csak a negyven évre, és vérbe fojtott forradalmunkra.
Ülünk a televízió előtt, szemünkbe röhögnek az urak, s a hatalmas asztalt körül ülve szép jövőt kreálnak… maguknak!
IN MEMORIAM KÓSA PÁL KOCZOR DÓRA ― P. HERCZEG EDIT ÍRÁSA (2006-A FÜREDI HÍSTÓRIA C. LAPBAN MEGJELENT CIKK, SZERKESZTETT, RÖVIDÍTETT VÁLTOZATA)
Emlékezzünk ezekben a napokban, az 50 évvel ezelőtt kivégzett újpesti mártírokra, akik 1956 őszén itt, Európa közepén szembeszálltak az önkényuralommal és bebizonyították, hogy tovább nem lehet tűrni, mert így már nem lehet élni.
Az ’56-os forradalmat leverték, magunkra maradtunk. Iszonyú szenvedés, megpróbáltatás, száműzetés és sok esetben halál várt a forradalmárokra, és hosszú-hosszú évtizedekig tartó hallgatás és elhallgatás. Most a hallgatás időszakának vége van. Vége kell, hogy legyen… Legyen áldott Kósa Pál emlékezete is, aki ebben a városban született, itt élt közöttünk Balatonfüreden, és innen indult el azon az úton, melyet a sors kijelölt számára. Sokáig nem tudtunk róla semmi, csak a rendszerváltozás után hallottuk a nevét, és tudhattuk meg, hogy egyike volt azoknak az ’56-os hősöknek, akik „életüket áldozták azért, ami az embernek a legnagyobb kincse: hazájukért és szabadságukért”. A FÜREDI ÉVEK: Kósa Pál Balatonfüreden, a Vázsonyi úti házukban született 1921. január 25-én, „pálforduló” idején. Nagynénje visszaemlékezése szerint ezért is kapta a Pál nevet. Szülei később a jelenlegi Ady E. utca 20 szám alatt építettek házat, itt volt édesapjának asztalosműhelye is, ahonnan számos környékbeli épület asztalosmunkája került ki. Pl. a Tihanyi Biológiai kutató Intézet, Eszterházy strand, stb. Néhány füredi házban a mai napig megtalálható az ő keze munkája. Az elemi iskolai tanulmányait a római katolikus elemi népiskolában ma „piros iskola” végezte -, majd a polgári iskola befejezése után (1935) ő is édesapja mesterségét választotta. Sokan szerették a faluban, népszerű volt, barátságos, nyíltszívű. Rendszeresen részt vett a Balaton átúszó versenyen is Füred és Tihany között. Számtalan érmet nyert. Gyakran szerepelt önképzőköri előadásokban, a kultúrházban, mindig nagy sikere volt, sok tapsot kapott. Egy ideig dolgozott a füredi Hajógyárban, majd amikor a család 1942-ben elköltözött Füredről, édesapja újpesti műhelyében dolgozott műbútorasztalosként. Később családot alapított, két lánya született: Katalin és Ilona -, élte az újpesti munkások életét. Az 1956-os forradalom is Újpesten találta Kósa Pált, aki szinte egyik pillanatról a másikra a lázas események központi egyéniségévé vált, hiszen az 1956. október 24-én megalakuló Újpesti Forradalom Bizottság hamarosan őt választotta elnökévé. 1956, ÚJPEST KÓSA PÁL ÉS AZ ÚJPESTI FORRADALMI BIZOTTSÁG Újpest és a vele elválaszthatatlanul összefonódó Újpesti Forradalmi Bizottság története egészen sajátságos módon illeszkedik bele a XX. századi magyar történelem utolsó nagy fegyveres eseményébe, a társadalom szabadságának kiterjesztése érdekében kirobbant ’56-os forradalomba, szabadságharcba. …Az Újpesti Forradalmi Bizottság tulajdonképpen egy politikai vákuumban jött létre azzal a kihívással, hogy betöltse azt a légüres teret, ami a Rákosi-, Gerő-féle rezsim összeomlásával keletkezett, aztán tragikus módon nem Nagy Imre kormánya, hanem Kádár megtorló rendszere töltött ki ismét. Ebben a köztes állapotban megszűnt a közigazgatás és rendfenntartás minden hivatalos fóruma. Ennek a feladatait a Forradalmi Bizottság vállalta magára. A Bizottság néhány napon belül átvette a tanács legtöbb közigazgatási funkcióit: rendfenntartást, viselte a rendőrség jogosítványait –nemzetőrség, polgárőrség szervezésével igyekeztek fenntartani a rendet és nyugalmat a kerületben -, szervezték a közellátást, közélelmezést, politikai osztály is felállítottak. Ezen felül vállalta a lakosság tájékoztatását (a bizottság határozatairól és tevékenységéről beszédek és röpcédulák formájában adtak tájékoztatást); az üzemekkel való kapcsolatfelvételt és velük együtt a sztrájk megszervezését – fenntartását, a kormánnyal való kapcsolattartást. A gépkocsi osztály felállítása, a gépkocsik biztosítása, minden területen elősegítette, gyorsította a Bizottság munkáját. A nemzetőrség egyik feladata volt: katonai egységgel kiszabadítani Mindszenthy bíborost az ÁVH fogságából –időközben a Bíborost kiszabadították, de az újpestiek kísérték fel a Várbeli rezidenciájára és pár napon keresztül őrséget álltak a épület előtt -; a Kozma utcai börtönből a politikai foglyokat tankokkal, fegyverekkel kiszabadították. (Egy másik kerület forradalmárai is segítettek ebben az akcióban.)
A november 4-én meginduló szovjet támadás után próbálták a kerület fegyveres védelmét ellátni. Az egészségügyi csoport felállításával biztosították a sebesültek elszállítását a kórházakba; a rendelőkbe pedig gyógyszert- és kötszert szállítottak. Az újpestiek ügyét tárgyaló népbíróság is felismerte, hogy az Újpesti Forradalmi Bizottság tevékenysége egyedülálló volt az országban, ezt azonban nem, mint pozitívumot, hanem mint súlyosbító tényt vette figyelembe az ítéletek meghozatalánál. A másodfokú ítélet indokolásában a következő olvasható: „A megalakult
forradalmi bizottság tevékenysége a hasonló módon akár Budapesten, akár az ország bármely részén megalakult bizottságok tevékenységétől lényegesen eltért. Ezért nem is lehet összehasonlítást tenni az Újpesti Forradalmi Bizottság és más bizottságok tevékenysége között. Az Újpesti Forradalmi Bizottság egy olyan szervezeti formát vett fel, és olyan funkciókat ragadott magához, amely szinte államot képezett az államon belül.”
Természetesen teljesen kimunkált, koherens rendszer az idő rövidsége miatt nem tudtak létrehozni, de mindazt, ami a 15 éve romlott, roskadozott, majd végül egyetlen nap alatt összedőlni látszott, az Újpesti Forradalmi Bizottság szinte órák, napok alatt próbálta helyretenni, ami iszonyú feszültséget jelentett. A Kósa Pál által irányított Újpesti Forradalmi Bizottságnak, sajnos valóban csak napok álltak rendelkezésre, hiszen a szovjet hadsereg „Forgószél” fedőnevű akcióval megkezdték a főváros elleni offenzívát. November 5-én megindult a szovjet támadás Újpest ellen is, annak ellenére, hogy a Forradalmi Bizottság a szovjet parancsnokhoz követséget küldött azzal a kéréssel, hogy Újpestet ne támadják meg, mert itt rend, nyugalom van. A szovjet hadsereg 5 nap alatt vérbefojtotta a változás reményét. A harcok 54 újpesti áldozatot követeltek 21-en pedig a november 8- és 10-i véres összecsapások alatt vesztették életüket. az utcákon cirkáló tankok, páncélautók és állig felfegyverkezett szovjet katonák felmorzsolták az ellenálló forradalmárok utolsó egységeit is, és magyar civilek segítségével hozzáláttak a fegyverek felkutatásához, begyűjtéséhez. Az Újpestet lerohanó szovjet csapatok megpecsételték az Forradalmi Bizottság sorsát. A november 5-től a Bizottság az utolsó percig kereste a tárgyalásos kiegyezés lehetőségeit a régi rezsimmel és a szovjet parancsnokkal, de hasztalan. A tanácselnök, Andrásfi Gyula gerinctelen, gyalázatos árulása révén a „szovjet elvtársak” különösebb erőfeszítés nélkül letartóztatták az újpesti forradalmárok vezérkarát – az ő szóhasználatuk szerint: az „ellenforradalmárok” vezérkarát. November 12-én szovjet katonák rohanták meg a tanácsháza épületét, ahol Kósáék éppen az Andrásfival és a volt vezetőkkel való sikertelen tanácskozásról beszélgettek. A Bizottság tagjait pontos lista alapján gyűjtötték be, akiknek esélyük sem volt a menekülésre, mert az épületet szovjet tankok gyűrűje zárta körül. Az elfogott bizottsági tagokat ismeretlen helyre szállították, majd rövidesen, először szovjet majd magyar vizsgálati szervek kezdték meg kihallgatásukat. A KÓSA PÁL ÉS TÁRSAI ELLEN INDÍTOTT B ÜNTETŐELJÁRÁS A FORRADALOM LEVERÉSE UTÁN. A forradalmárok letartóztatása, a gyanúsítottak előállítása 1956. november 12-től 1957 szeptemberéig tartott. Az újpestiek ellen felhozott vádak közül a legsúlyosabbak – az ügyészi megfogalmazás szerint, ami egy koholt, előre elhatározott ítéletet vont maga után. „(…) A népi demokratikus államrend megdöntésének bűntettére irányuló szervezkedés vezetésének és kezdeményezésének bűntettére, a többrendbeli, meg nem határozható számú gyilkosságra való felbujtásra, illetve annak elkövetésére, a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben különösen nagy kárt okozó rablás és lopás bűntettére, valamint a személyi szabadság korlátozásának bűntettére vonatkozó pontok voltak. A Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa Dr. Halász Pál, ill. Dr. Borbély János tanácsvezető bírók vezetésével, kirendelt ügyvédek közreműködése mellett, 1958. április t6-tól 1959. március 9-ig összesen 102 zárt tárgyaláson lépett fel a kádári megtorlás jogi képviselőjeként. A bíróság ítélete példátlan szigort, kegyetlenséget tanúsított a Forradalmi Bizottság ellen. Az ítéletekkel demonstrálták, hogy a „munkás-paraszt érdekeket képviselő hatalom” nem tűri a rendszer alapjait megkérdőjelező véleményt, még ha azt a saját bázisát képező réteg, jelen esetben az újpesti munkásság nevében fellépő Bizottság fogalmazza is meg. Lichtenstein Sándor a következőképpen jellemezte az újpestiek perét: „A miénk az egyik legnagyobb pernek
számított annak idején, monstre-pernek neveztek bennünket. Mi voltunk az egyetlen komplettírozott Forradalmi Bizottság, akik bíróság elé kerültünk, és feltétlen példát statuáltak velünk.” Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanács, 1959-ben éppen március 15-én vasárnap, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján hirdette ki ítéletét. 33 vádlottból elsőfokon tízet, majd másodfo-
kon 1959. július 28-án, hetet kötél általi halálra, hármat életfogytiglan tartó-, míg a többi bizottsági tagot
összesen 217 év börtönbüntetésre ítélt. Az ítélet értelmében a Kozma utcai Országos Börtönben 1959. július 30-án Csehi Károlyt, Gémes Józsefet, Korszterna Gyulát, Rajki Mártont, és Somlyói Nagy Sándort egymás előtt/után, pár perces különbséggel végezték ki. Gábor Lászlótól pedig betegsége miatt, szeptemberben vették el életét. Az Újpesti Forradalmi Bizottság elnöke, Kósa Pál az ítélethirdetés után önkezével akart véget vetni az életének, de az ügyeletes orvos nem engedte meghalni, visszahozták az életbe csak azért, hogy rajta is, a bírói végzés szövegének megfelelően hajthassák végre az ítéletet. Kósa Pált 1959. augusztus 5-én küldték bitófára.
(Édesapám az elsőfokú ítélethirdetéskor bátran kijelentette, hogy: „Bolsevistáktól nem kérek kegyelmet.” A rá váró megaláztatást már nem akarta megélni, ezért lett öngyilkos. Augusztus 5-én, elbúcsúzhattam tőle, és többek között ezt mondta: „Értetek nagyon fáj a szívem, de a közel három éves börtön alatt annyi testilelki megaláztatásban volt részem, hogy már nem érzem magam embernek.” Bátran, hazáját éltetve ment a bitó alá. Megj.: Kósa Kaatalin)
Családjuk nem temethette el őket. Az Új Köztemető 301-es parcella jeltelen sírjaiba, (arccal lefelé, orosz büntető szokás szerint) dobálták őket. Ha kicsi volt a farostlemez doboz, akkor eltörték a kezüket/lábukat, hogy beleférjenek. Sírjaikat családtagjaik nem látogathatták, nem ápolhatták. Éveken keresztül március 15-én vagy október 23-a környékén, a jeltelen sírokon lovak patái táncoltak.
UTÓSZÓ Bibó István, Az európai társadalom fejlődése című 1971-ben született tanulmányában a következőket írja:
„….Minden termékeny társadalomszervezés alapja az a felismerés, hogy az emberek között leküzdhetetlen érdekellentétek nincsenek, csak görcsös félelmek vannak, esetleg olyan görcsös félelmek, amelyek megmerevedett társadalmi szituációkra épülnek, azonban nem valóságos érdekellentétekre. hanem megmerevedett társadalmi szituációkból fakadó érdekellentétekre. A forradalmi erőszak tehát akkor és csak akkor hasznos és termékeny, ha azért látszik szükségesnek, mert egy bizonyos szituációban egy megmerevedett hatalmi szituáció gyors és egyik pillanatról a másikra való felbontását, szétrombolását teszi lehetővé. (…) A forradalmi erőszak (…) ezáltal egy óriási felszabadulást, lélektani és tettleges felszabadulást hoz létre az alávetettek körében, és megnyitja azok alkotói előtt az utat. Csakis akkor termékeny egy ilyen forradalom, ha pillanatnyi, és ez után a feladata tovább nem folytatódik.”
Kósa Pál és az Újpesti Forradalmi bizottság tagjainak jelentősége abban rejlik, hogy felismerték a forradalom és a vele elkerülhetetlenül együtt járó erőszak és agresszió valóban nem lehet cél, hanem csak egy kényszer szülte, átmeneti eszköz. Ennek felismerését bizonyítja, hogy a Bizottság fegyveres, hatalmi szervei: a polgárőrség, a politikai osztály és a nemzetőrség a Rákosi-, Gerő-féle gazdasági, politikai, ideológiai és szociális görcsöktől béna rendszerének elsöprését szolgáló intézmények voltak, amelyek annak ellenére, hogy a „rossz” ellen irányultak – nem tűzték ki célul sem az erőszak idealizálását, sem állandósítását. Ezek az intézmények, a Forradalmi Bizottság többi osztályával egyetemben arra voltak hivatva, hogy majdan hozzájáruljanak egy sokak által óhajtott demokratikus, szabad, emberhez méltó társadalom megvalósításához, amely képes feloldani a polgárok között feszülő bénító érdekellentéteket, és képessé teszi őket az együttműködésre. Kósa Pál és az Újpesti Forradalmi Bizottság tagjai éppen ezért tevékenységük kezdeteitől egészen 1956. november 12-ig, letartóztatásuk napjáig ugyanúgy keresték a kiegyezés, tárgyaláson alapuló együttműködés lehetőségeit az újpesti dolgozók ezreit képviselő munkástanácsokkal, mint a katonasággal, rendőrséggel vagy a városi tanács vezetőivel, azaz a régi rend híveivel. A nagypolitika hideg, számító, öncélú és kegyetlen játszmájának az eredménye az, hogy végül munkájuk befejezésére sem tér, sem idő nem maradt A HÉT KIVÉGZETT ÚJPESTI MÁRTÍR
DR. RAJKI MÁRTON
KÓSA PÁL
CSEHI KÁROLY
GÁBOR LÁSZLÓ
GÉMES JÓZSEF
KOSZTERNA GYULA
S. NAGY SÁNDOR
H. BODÓ JÓZSEF: A HÁRSFA VIRÁGA (Című regényéből részlet)
A Markó III. 14. egy magánzárka volt, három darab lebetonozott vasággyal. A vasajtó mellett balra a kübli, a szemközti sarok helyett ferde falszakasz volt, magasan üvegablak, alul öntöttvas csőfűtőtest. Ha erre az ember felmászott, az üvegablakon át az ügyészségi épület üvegezett folyosóira lehetett látni, ahova az utcáról feltűnés nélkül bárki felmehetett. Gyurka (zárkatárs) felesége és édesanyja is bejárt, és rabjelbeszéddel tudtunk kommunikálni. Egy ember háttal állt a vasajtónak, hogy a cirklit eltakarja, és ha smasszer-veszély volt, akkor szólt nekik, hogy „sakk” és akkor le kellett mászni az ablakból. Így tudott üzenni, hogy van egy ávós, akinek 30-án megmentette az életét. Ügyvédje és édesanyja a felvételi lapok alapján beazonosított az embert, Fáncsik György minden reményét. Hamarosan jött a jelbeszéd, hogy az embert Bozsó Imrének hívják. Fáncsik György a reggeli eligazításon jelentette, hogy nevelőtiszti kihallgatást kér. (Mert nevelőtiszt is volt ám, azzal a céllal, hogy a „társadalom hasznos tagjaivá neveljenek vissza minket”.) A nevelőtisztnél ügyészi kihallgatást kért. Másnap Dr. Szénási Géza főügyész hallgatta ki. Az őrizetes kérte, hogy Bozsó Imre meghallgatása céljából vigyék vissza pótnyomozásra a Gyorskocsi utcába, mivel Bozsó vallomása enyhítő körülmény lehetne számára. Dr. Szénási közölte, hogy erre már nincs lehetőség, a nyomati szakasz lezárult. Mindnyájan érdeklődve figyeltük, amikor a zárkába visszahozták. Arca komor volt, szemében a tehetetlen düh könnyeivel. - Mi van? - Az ügyész azt mondta, hogy „Nekünk nem az a feladatunk, hogy azt nyomozzuk ki, hogy maga milyen jó cselekedeteket hajtott végre, hanem az, hogy hány embert gyilkolt meg! Hány fegyveres támadásban, hány szovjet ember életét oltotta ki!?” Fáncsik György aznap nem vacsorázott. A gyufásdoboznyi "hitlerszalonnát" és az egy szelet kenyeret nekem adta. Végtelenül szomorú volt. Másnap reggel az eligazításon Kósa Pál zárkafelelős jelentette az ügyeletes börtönőrnek, hogy mennyi a „zárkalétszám”. Ugyan, mennyi lenne? Tizenheten voltunk akkor talán, és az ágyakon felváltva aludtunk. Jelentette továbbá, hogy Fáncsik György éhségsztrájkot kezd, és mindaddig folytatja, míg vissza nem viszik pótnyomozásra a Fő utcába. „Ő tudja.” – volt a válasz. – Majd adnak neki maguk!” Másnap reggel Kósa Pál zárkafelelős bejelentette, hogy a teljes létszám nem kér enni. Akkor nem reggeliztünk. Kihagytuk az átlátszó barna árpalevet, a szelet kenyeret és a kockasajtot. Volt közöttünk egy „kissé ütődött” szegény ember, Mózsa Géza, horthysta huszárszázados, aki 1950-ben jött vissza orosz hadifogságból. Utána jött Recsk, majd Márianosztra a magyar hazától. ’56-ban kiszabadították, és valahogy részt vett a forradalomban. 1957-től újra le volt fogva. Kopaszodó fején iszonyatos sebhely, mély forradással. (…) Eljött az ebédidő, és a házi a vaslemez padlón a zárka ajtókhoz húzta az ebédszállító kocsit. A vasajtón mellmagasságban egy kisebb ajtó volt, és alatta belül, egy kis vaspolc. Ide raktuk a csajkánkat, mindig sorban állva az ajtónál, és a házi ebbe rakott egy merőkanál sárgaborsót vagy káposztát. Most viszont nem fogadtuk el az ebédet. De nyílt a kisajtó és Mózsa Géza odarakta a csajkáját. A házi éppen rakta bele a főzeléket, amikor Kósa Pál ököllel kiütötte a kezéből. Hamarosan elvitték Palit, hat óra kurtavasat kapott. Este két smasszer iszonyú állapotban hozta vissza őt.
Másnap reggel Fáncsik Györgyöt visszavitték pótnyomozásra. Kósa Pált nagyon tiszteltem és szerettem. Rendkívül intelligens, nagy tárgyi tudású asztalos mester volt. (…) Amíg élek, megőrzöm emlékét…
PAPP LAJOS: AZ ÉN MIATYÁNKOM
Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád, soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe. Ó „lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba reményteljesen, S fohászkodj: MIATYÁNK KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a „kisember „fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a „gazdag” milliókat költ: hogy „éljen”, S millió szegény a „nincstől” hal éhen, Ó „lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed, S kérd: Uram! ADD MEG A MINDENNAPI KENYERÜNKET!
Mikor magányod ijesztőn rád szakad, Mikor kérdésedre választ a csend nem ad, Mikor körül vesz a durva szók özöne, Átkozódik a „rossz”, - erre van Istene. Ó „lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele! Nézz fel a magasba, és hittel rebegd: Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor életedbe lassan belefáradsz, Mikor hited gyöngül -, sőt ellene lázadsz, Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd, Mikor lázad benned: hogy tagadd meg „ŐT”, Ó „lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele! Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet! Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor minden felől forrong a „nagyvilág” Mikor elnyomásban szenved az igazság, Mikor szabadul: a Pokol a Földre, Népek homlokán Káin bélyeg van sütve, Ó „lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele! Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog, S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor hittél benne, hogy téged megbecsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek, Mikor verítékig hajszoltad magad, Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…! Ó „lélek”, „ne csüggedj” Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el a Teremtőnek! Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság, Mikor életednek nem látod hasznát, Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve, Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne! Ó „lélek” ne csüggedj! Ne keseredj bele! Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod, S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a „nagyhatalmak” a BÉKÉT TÁRGYALJÁK, MIKOR A BÉKE SEHOL! Csak egymást gyilkolják, Mikor a népeket a vesztükbe hajtják, S kérded: Miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?! Ó „lélek” „ne csüggedj” Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj! Lelkünket kikérte a „rossz”-, támad, s tombol! URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL MENTS MEG A GONOSZTÓL! AMEN!
UTÓHANG! S akkor megszólal a MESTER keményen, szelíden: Távozz Sátán – szűnj vihar! BÉKE, S CSEND legyen! Mitől féltek kicsinyhitűek? BÍZZATOK! Hisz én megígértem Nektek! Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek. Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok, S a végső időkig VELETEK MARADOK!
EZ A BALOLDAL MINDENT ELVETT TŐLÜNK Orbán Viktor beszéde a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen hangzott el 2009. július 18-án, Tusnádfürdőn.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy én is nagy tisztelettel köszöntsem Románia elnökét, és kifejezzem, hogy megtiszteltetésnek érzem, hogy meglátogatott ma bennünket, és vállalkozott erre az egyáltalán nem könnyű párbeszédre. Köszönöm szépen Tőkés püspök úrnak, hogy ismét együtt lehetünk ezen a fórumon. És mielőtt a mögöttünk álló húsz év tanulságait röviden összefoglalnám, és megosztanám Önökkel a következő húsz évre vonatkozó gondolataimat a rendelkezésemre álló néhány percben, előtte azért még hadd használjam ki a lehetőséget, hogy Băsescu elnök is itt van a körünkben… A jelenlévők közül talán sokan tudják, hogy Băsescu elnök úr korábbi pártja és a Fidesz egy politikai közösséghez tartozik az Európai Unión belül. Tehát az együttműködésünk nem csupán Erdélyre, Magyarországra és Romániára, hanem a teljes európai ügyek listájára vonatkozik, és ritkán beszélünk erről, de hadd számoljak be arról, hogy az időnként fellépő konfliktusok ellenére ez Magyarország számára egy értékes együttműködési lehetőség. Ezért jó döntésnek tartom továbbra is, hogy a Fidesz a maga részéről támogatta a Demokrata Párt felvételét az Európai Néppártba. Fontosnak tartom azt is, hogy elmondjam, hogy a románoknak meg a magyaroknak a sorsában ma is vannak közös elemek. Az Elnök úr ezt egyetlen szóval szimbolizálta, amikor azt mondta, hogy Nabucco. Merthogy a románokat és a magyarokat egyaránt fenyegeti az energiafüggőség és kiszolgáltatottság veszélye, amivel szemben közösen kell fellépni. Ezért én egy stratégiai magyar érdeknek tartom, hogy a magyar energiafüggőség feloldására csak olyan módszereket válaszszunk, amelyben részt vehet, amelynek részese, sőt egyik oszlopa Románia is. Ezért is elsőbbséget élvez a mi fejünkben az Oroszországot elkerülő csővezetékrendszer megépítése, az Oroszországból érkező új csővezetékhez képest. Nem tudom, Elnök úr, talán nem tekinti udvariatlanságnak, ha kiadom egy korábbi telefonbeszélgetésünket, mert amikor a magyar kormány például aláírta a Déli Áramlat gázvezetékről szóló szerződést, akkor én azonnal felhívtam az Elnök urat: biztosítottam arról, hogy amikor majd Magyarországon jobboldali kormány lesz, akkor nem akarjuk úgy megoldani az energiafüggőség problémáját, hogy egyúttal ne keresnénk az együttműködést Romániával. Ebben a telefonbeszélgetésben ezt a stratégiai elkötelezettségét a magyar jobboldalnak megerősíthettem. Kétségkívül nem akarom természetesen a magyar és a román szempontok és érdekek közötti vitákat most nem létezőnek minősíteni, mert ilyenek vannak. De talán a kötelező szerénység mellett is annyit a jövőre nézve mondhatok, hogy mi a Fideszben alig várjuk azt a pillanatot, amikor közösen viselhetjük a felelősséget a román–magyar kapcsolatrendszerért. Alig várjuk azt a pillanatot, amikor Románia elnöke a mi európai politikai közösségünkhöz tartozó tárca által támogatott Băsescu elnök lesz újra, és amikor Magyarországon jobboldali kormány lesz, és összeállíthatunk közösen egy együttműködési csomagot, amely azokat a kérdéseket tartalmazza, amelyekben előrelépést érhetünk el az előttünk álló esztendőkben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az én mondandóm középpontjában azonban elsősorban az Európában bekövetkező korszakos változások állnak. A tézis, amiből kiindulok, úgy hangzik, hogy bár Amerikának új, a korábbi hagyományokat megbontó háttérrel rendelkező elnöke van, igaz, hogy létezik az ázsiai gazdasági felemelkedés, igaz, hogy Oroszország egy új expanziós politikát fogalmaz meg, mégis szerintem a következő húsz év változásainak epicentruma Európában van. Európában olyan változás történik most, amelyet a baloldal egyelőre konjunkturális változásnak szeretne beállítani: balesetnek, erőeltolódásnak, erőváltozásnak. Az én hipotézisem azonban az, hogy Európában ma egy új korszak kezdődött, és ez a korszak jobboldali lesz. Európának volt baloldali korszaka, most ami előttünk áll a következő tizenöt-húsz évben, egy jobboldali európai korszak. Ennek a megértése az, ami a feladatunk az európai színtéren talán mindannyiunknak. Ha egy új korszakról beszélünk, akkor meg kell határoznunk, hogy mi az a korszak, ami véget ért. Az a korszak, ami véget ért az én felfogásom szerint egy politikai és gazdasági mitológia uralmának korszaka volt. Egy olyan korszak, amelyben mítoszok, tabuk és babonás hiedelmek kusza és nyomasztó szövevényével kellett megbirkóznunk. Ennek a mitológiának az volt a lényege, hogy létezik egy nagy csoda, van egy nagy varázslat, amely mindent megold, és ezt a nagy varázslatot piacnak nevezik. Ezért a helyes európai és modern politika a „minden piacosítani” politikája. Erre a korszakra, amelyet most lezárunk, az volt a jellemző, hogy azt mondták, hogy a piac szent, a piac morális, és a piac önszabályzó. Aki ebben kételkedik, az pedig eretnek, maradi, konzervatív és szélsőséges. Azokat a napokat, amelyekben az életünk ma zajlik, a varázstalanítás napjainak nevezhetjük. Kiderült, hogy ez a nagy varázslat globálisan befuccsolt, a király nemcsak meztelen, hanem esztelen is. A varázslat nem sikerült, ellenben rendkívül sok, legkevésbé sem jómódú ember vagyona tűnt el. Rengeteg, rengeteg pénz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kiderült, hogy a piac nem tévedhetetlen, a piac megtéveszthető, félrevezethető, és a piac az emberi mohósággal szemben védtelen. És most oda jutottunk, hogy a bajba jutott globális gazdasági elitet az államnak kell kihúznia azon a pénzen, amit mi mindannyian adó formájában egyébként befizetünk, és amit ők vagy nemzetállami keretek között használnak fel, vagy pedig továbbadnak nagy nemzetközi pénzintézetek gazdasági mozgásterét bővítendő. Engedjék meg, hogy egy gondolatot szenteljek a baloldal drámájának. Nem a kajánság okán. Bár épp elég sérelmet szenvedtünk el, hogy akár még ez is indokolná a kérdése felhozatalát, de nem ez vezet elsősorban, hanem hogy tanuljunk a baloldal drámájából. Van ott egy lecke, amit a jobboldalnak is érdemes megtanulnia. Mi a baloldal, az európai baloldal drámája? Az európai baloldal, mondjuk, száz évvel ezelőtt azt a rendkívül fontos célt tűzte ki maga elé, hogy a tőkével nem rendelkező embereket is megillessenek bizonyos jogok: emberi jogok, szociális jogok, a gyógyuláshoz való jog, a tanuláshoz való jog, a védett munkafeltételekhez való jog, és sorolhatnám. A polgári demokráciák alkalmazkodóképességét dicséri, hogy ezelőtt mintegy negyven-ötven évvel szinte általánosan befogad-
ták ezeket a baloldali indíttatású eszméket a saját rendszereikbe. Ezért a baloldal ezelőtt egy-két évtizeddel lényegében egy ideológiai űrbe került. A baloldaliság céltalanná vált. Ezzel párhuzamosan kialakult egy gazdasági baloldali elit, amely lassacskán olyan előjogokat kezdett követelni magának, amelyekkel szemben egyébként az egész baloldali mozgalmat Európában valamikor létrehozták, vagyis létrejött a baloldalon egy ideológiai űr és egy meghasonlás. Az ideológiai űr és meghasonlás pedig egy baloldali identitásválsághoz vezetett. Szerintem ez a magyarázata annak a kérdésnek, amit Băsescu elnök úr fogalmazott meg. Szenved a világ egy gazdasági válságtól, a baloldal saját önképe szerint válság idején leginkább képes megvédeni az embereket. A kisembereket úgymond, majd jön egy európai választás, és az emberek ahelyett, hogy a baloldalra szavaznának, a baloldalt a történelmi süllyesztőbe küldik, és a jobboldali pártokra szavaznak – függetlenül attól, hogy azok egyébként ellenzékben vannak, mint mondjuk mi Magyarországon, vagy éppen kormányon, mint itt Romániában vagy éppen Lengyelországban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A baloldalnak tízegynéhány évvel ezelőtt volt egy, a mi sorsunkat fájdalmasan érintő megújítási kísérlete, amely két elemből állt. Miután a baloldali ideológia céltalanná vált, ezért megpróbáltak egy mesterséges ellenségképet felépíteni: a baloldal minden riválisát válogatás nélkül antiszemitának, nacionalistának, kirekesztőnek és szélsőségesnek bélyegezték. A másik megújulási kísérletük pedig abból állt, hogy a saját baloldali elitjük pénzügyi érdekeit beleerőszakolták a baloldaliságba. Ebből lett a modern baloldal, ami most bukott meg csúfosan, és ahogy most állította végleges válság küszöbére az európai baloldalt. Az a tétel, amit a baloldal állított fel, miszerint a tőkével rendelkezők önérdekének maximalizálása a leghasznosabb dolog a tőkével nem rendelkezők számára is, na, ez a tétel megbukott. Az a tétel, hogy piacra kell helyezni az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert: ez a tétel egész Európában megbukott. Az az állítás, hogy a csirke attól nő a legjobban, hogyha a róka gondjaira bízzák, kudarcot vallott. A válság tulajdonképpen azt bizonyította be, hogy a róka nem képes magát szabályozni, ha beengedik a csirkeólba. Ez az egyszerű népi bölcsesség, amit az európai választások eredményéből kiolvashattunk. Summa summárum odajutottunk, kedves Barátaim, hogy a neoliberalizmus formájában megújult baloldal ma már azokat az értékeket veszélyezteti, azokat az alapvető jogokat veszélyezteti, amelyeket éppen ő harcolt ki, és emelt be az európai politika napirendjére ezelőtt néhány évtizeddel. Kedves Barátaim! Egy új tételt kell felállítani – bár ez vitákkal jár majd. Ki kell mondani, hogy a piac önmagában csak a tőkével rendelkezők érdekeit védi, a piac meghatározó szereplőinek nem érdeke, hogy ők védjék a tőkével nem rendelkező emberek érdekét. Ezt valaki másnak kell megtenni. És ez a valaki más nem lehet más, mint az állam. A közjogot megtestesítő állam. Ezek után az Elnök úr még engedje meg nekem, hogy egy rövid gondolat erejéig kitérjek arra, hogyan jelentkezett mindez Magyarországon. Magyarországon, kedves Barátaim, ugyanaz az európai folyamat zajlott le, mint az európai baloldalon, csak sokkal brutálisabb formában. Ma már világos, hogy a magyar baloldalt is felvásárolta egy neoliberális tőkéscsoport, amely mindent elvett a magyarok közösségétől, amit hosszú-hosszú évtizedek alatt, nemcsak a rendszerváltás óta, azt megelőzően is közösen felépítettek. Ez a csoport elvette Magyarországtól, szétverte az egészségügyi rendszerét. Elvette az emberektől a nyugdíj-megtakarításokat és a nyugdíjbefektetéseket. Felszámolta a szociális és családtámogatási rendszert, odalett a közbiztonságunk. Ez a baloldal elvette tőlünk a nemzeti összetartozás élményét december ötödikén, amikor magyart uszított magyarra. Ez a baloldal elvette tőlünk, magyaroktól 2006. október 23-án a demokráciába vetett hitet, amikor békés emberekre uszították politikai megrendelésre a rendőrséget. Ez a tőkéscsoport által felvásárolt baloldal mindentől megfosztott bennünket, amit hosszú-hosszú évtizedek alatt, pártállásra való tekintet nélkül, ideológiai meggyőződésre való tekintet nélkül a magyarok Magyarországon közösen felépítettek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországon ennek a politikának a kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot eredményezett. Ez adódik össze a nemzetközi válsággal, és ez nyomaszt együtt és egyszerre bennünket. Ennek a mögöttünk hagyott néhány esztendőnek a következménye a két szélsőséges politika megjelenése Magyarországon. Az egyik a szélsőséges liberális baloldal, a másik pedig a szélsőséges jobboldal. Egymásból élnek, egyik a másik következménye. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezekkel a szélsőségekkel szemben csak a kiegyensúlyozott és sikeres, eredményeket hozó polgári kormányzás lehet az alternatíva.
Kedves Barátaim! Ezek után engedjék meg, hogy még egy gondolat erejéig kitérjek arra, hogy mi az európai jobboldal feladata most. Szerintem az európai jobboldalnak az a feladata, hogy véget vessen a neoliberális pénzügyi körök által finanszírozott agresszív ideológiai kísérleteknek. Ha az ideológiai kísérlet lényegét össze akarom foglalni, akkor ez egy kisgazda antitézis: se Isten, se haza, se család. Ennek a korszaknak véget kell vetnünk! Az egész európai civilizációt kell megújítanunk. Az európai jobboldaltól azt várják ma Európa polgárai, hogy számolja fel a káoszt, és teremtsen végre rendet. Három tételt kell lerombolnunk, hogy a piac mindenható, az állam akkor jó, ha gyenge, és a gazdaság akkor jó, ha önszabályozó. Ezt a három tételt le kell rombolnunk, és helyette új tételeket kell felállítanunk, amely Európa megújulásának lehet az alapja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország számára az a feladat, hogy ne maradjon ki Európából. Ne maradjon ki abból a jobboldali európai korszakból, amely éppen most veszi a kezdetét. Márpedig ha Magyarország nem akar kimaradni Európából, nem akar kimaradni az új európai jobboldali korszakból, ahhoz Magyarországon egy radikális, erőteljes politikai fordulatra lesz szükségünk. Ezt várjuk a minél hamarabb bekövetkező parlamenti választásoktól.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket!
(Forrás: Internet)
SZAKÁCS JÓZSEF (1925-2004)
Megremeg az íródeák kezében a toll, amikor a Mester-ről kell írnia. Igen, kell, mert most nem beszéltük meg; nem egy kiadott könyv, az ózdi sajtó múltja, az ’56-osok Szövetsége, a TIB a téma. Elment, nem is köszönt, arra sem hagyott időt, hogy megkérjem: írjon nekünk a Nyári Magazinba. Tudom, visszautasított volna, hiszen már hónapokkal ezelőtt panaszkodott, hogy alig lát, pedig neki az írás, az olvasás volt az élete.
Putnokon született 1925-ben. Apai ágon székely magyar a család, anyai ágon pedig szlovákok. Az a tény, hogy mindkét részről az elszakított területekhez kötődött, meghatározója volt életének. A II. világháború idején, miután megalakult Debrecenben az ideiglenes kormány, és hadat üzent Németországnak, felszólították, hogy lépjen be a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg Magyar Vezényleti Nyelvű Petőfi Sándor Brigádjába. Szerencsére minden harci cselekmény nélkül megúszta a rövid katonaéletet, és hazatérhetett Magyarországra, Putnokra. Egy ideig a postán dolgozott, majd tüzeléstechnikai oklevelével elhelyezkedett az Ózdi-vasgyárban. Középiskolás kora óta irodalmi ambíciói voltak, amik egyre erősödtek, és 1954-től, különböző irodalmi lapokban, folyóiratokban jelentek meg versei. 1955 tavaszán, kisregényével egy Borsod-megyei pályázaton első díjat nyert. 1956. január 1-én, felvették az Írószövetségbe. -Ózdra 1956. október 23-án érkezett, ahol a gyárban megalakult a munkástanács, mely a többi munkástanáccsal központi munkástanáccsá bővült; ennek tagja lett. Elvállalta a városban megjelenő két üzemi lap, az Ózdi Vasas és az Ózdi Bányász összevonásával létrehozott újság felelős szerkesztését. 31 évesen elfogadta a Szabad Ózd felelős szerkesztői posztját. Feladatköre hamarosan bővült, mert rábízták a város központját behálózó hangos-híradó vezetését, a postai, távközlési vonalak ellenőrzését is. Így lett Ózd „hírközlési minisztere”. A városban megerősödött a forradalmi rend, a munkástanács akarva-akaratlanul átvette a széthullott közigazgatás teendőit, elsősorban a közellátást, és a közrend fenntartásának felügyeletét. Katonaviselt férfiakból megszervezték a Nemzetőrséget, s a rendőrkapitányság szinte teljes állománya is a munkástanács irányítása alá helyezte magát. Rövidesen jelentkeztek a horgonyi és a bánrévei határőrség küldöttei, akik jelezték, hogy szeretnének részt vállalni a város és környéke rendjének megőrzésében. Az október 28-án tartott hatalmas gyűlésen és felvonuláson a két őrs katonái, tisztjeik vezényletével zárt rendben vettek részt. Egyenruhájukon, sajkájukon a vörös csillag helyén piros-fehér-zöld kokárdát viseltek. Amikor november második felében Ózdra is megérkeztek a szovjet csapatok, óhatatlanul megindult a kádári-rend megszervezése. Bár maga a szovjet városparancsnok is ragaszkodott az újság fennmaradásához, a dolgok rendje szerint egyre nehezebb volt megőrizni a forradalmiságot. 1956. karácsonya táján be kellett látnia, hogy amire vállalkozott, azt tovább nem tudja teljesíteni, és bejelentette lemondását. Visszament eredeti munkahelyére. Ettől kezdve egyre sűrűbben kereste föl egy Szabó Ferenc nevű rendőrtiszt, aki arra akarta rávenni, hogy továbbra is maradjon az akkor már Ózd és Vidéke címmel, de még mindig a Kossuth-címerrel megjelenő újság szerkesztője. Ennek a kérésnek természetesen nem tudott eleget tenni, ekkor Szabó kilátásba helyezte a letartóztatását. Ígérete nem volt üres szólam, 1957. január 28-án letartóztatták. Február 6-án született meg első gyermeke, de akkor már Miskolcon volt. Előbb a rendőrségen, majd az ügyészségen, ahol kihallgatták. Ügye a sajtó útján elkövetett izgatásként indult, de mire – jó egy év múlva – a népbíróság külön tanácsa elé állították, ügye a legsúlyosabb váddá változott: a fennálló társadalmi rend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért mondták ki bűnösnek. A Legfelsőbb Bíróság, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, a Kocharek József által vezetett tanács. A fellebbezés után vádlott-társaival Budapestre, a Gyűjtő fogház hírhedt kisfogdájába szállították. Másodfokú tárgyalásáig, közel egy évig élt a kötél árnyékában, míg aztán másodfokon helybenhagyták az életfogytiglant. Összesen 13 év letöltése után, 1970. március 25-én nyerte végleg vissza szabadságát. De sem korábbi munkahelyén, sem máshon nem tudott elhelyezkedni, így nem maradt más választása, mint szabadfoglalkozású műszaki fordítóként dolgozott különböző budapesti fordítóirodáknak. Három éve különleges intézkedés révén úgynevezett méltányossági nyugdíjat kap. (Szakács Albert a napokban vehette át a Parlamentben Göncz Árpád köztársasági elnöktől a Magyar köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést. ) (Forrás: 1993. június 19. Ország-határ c. újságban megjelent Kocsis László cikke; valamint a Nyári Magazin Múltidéző c. cikke alapján szerkesztve.)
298 – 301- ES PARCELLA, TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁI 2007 év utolsó hónapjaiban különböző sajtóorgánumokban cikkek jelentek meg arról, hogy a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában lévő 1945-56 között politikai okból kivégzett vagy börtönben elhunyt személyek neveit tartalmazó táblákon olyanok is szerepelnek, akiket háborús bűntettek miatt vagy köztörvényes okból végeztek ki. E híradásra tekintettel Dr. Boross Péter volt miniszterelnök, aki jelenleg elnöke a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriumának és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak, szakértői testületet hívott létre, amely az alakuló ülését 2007. december 11-én tartotta. A Bizottság elnöke M. Kiss Sándor egyetemi tanár lett, tagjai pedig az e korral foglalkozó kiváló, tudományos minősítéssel rendelkező történészek: Rainer M. János, Zinner Tibor, Szakály Sándor és Horváth Miklós. A Bizottság feladatát az képezte, hogy az 1990-es évek elején a köztemető 298-as parcellájában a politikai elítéltek közössége által, a 301-es parcellájában pedig a Történelmi Igazságtétel Bizottság által felállított táblákon szereplő kivégzett vagy börtönben elhunyt személyek közül kik azok, akik nem méltóak a nemzet emlékezetére az általuk elkövetett háborús bűntettek vagy köztörvényes cselekedeteik miatt. A Bizottság a jelentését 2008. május 18-án készítette el, és azt tartalmazta, hogy 298-as parcellánál lévő táblákon 59, a 301-es parcellánál lévő táblán pedig 63 olyan név szerepel, akiket háborús bűnök vagy köztörvényes bűntettek miatt végeztek ki. A Szakértői Bizottság jelentésére tekintettel, döntés született a táblák levételéről, ami megtörtént, és egyidejűleg arról is, hogy mindkét parcellában új táblákat kell felállítani minden tekintetben hiteles nevek feltüntetésével. Ez további szakértői munka igénybevételét tette szükségessé. A Szabadságharcosokért Közalapítvány, amely az öttagú szakértői munka megbízási díjait is korábban magára vállalta, fedezte a további szakértői munka költségeit is. A Politikai Elítéltek Közössége és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága erre a célra 500-500 ezer forintot kapott a közalapítványtól, hogy közvetlenül bízzanak meg olyan szakértőt, aki alapozva a korábbi Bizottság munkájára, elvégzi a teljes felülvizsgálatot. A Történelmi Igazságtéttel Bizottsága és a Politikai Elítéltek Közössége Bank Barbarát, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársát bízta meg a munka elvégzésével, a Szabadságharcosokért Közalapítvány pedig Tóth Vilmos kegyeleti ügyekben jártas történésszel kötött megbízási szerződést azzal, hogy Bank Barbarával együttműködve készítsék el közösen a hiteles névsort. A munkát folyamatosan figyelemmel kísérte és abban tevékenyen részt vett a POFOSZ elnöke, az ’56-os Szövetség elnöke, akik saját adatbázisaik felhasználásával segítették a szakértők munkáját. Az üggyel többször foglalkozott a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriuma, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság is, mivel a Rákoskeresztúri köztemető vonatkozó parcellái a Nemzeti Sírkert részét képezik, az ott történő bármiféle változtatás (pl. táblák levétele, új táblák felállítása, stb.) csak a Bizottság engedélyével lehetséges. A két szakértő a munkáját 2009. április első hetében elvégezte, és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, az érdekelt volt politikai üldözötteket tömörítő szervezetek elnökeivel kibővített 2009. április 16-án tartott ülésén megtárgyalta, megvitatta a kérdéses névsorokat, és úgy döntött, hogy a táblák felállításra kerülhetnek a két parcellában. A látogató közönség tájékoztatása érdekében egy un. információs tábla felállításáról is döntés született. A Bizottság a tábla szövegét is elfogadta. A táblák tényleges felállítása május 21-én megtörtént. A munka ezzel nem nyert befejezést, mert újabb adatok felszínre kerülése esetén mód lesz további tábla állítására is. Dr. Sömjéni László
MEMENTÓ – INFORMÁCIÓS TÁBLA
298-AS PARCELLÁBAN NYUGVÓK TÁBLÁJA
301-ES PARCELLÁBAN NYUGVÓK TÁBLÁJA
TRIANON Magyarország ellen az egyik vád Trianonban az volt, hogy mi idéztük elő az első világháború kitörését. Ezért háborús bűnösnek nyilvánítottak, és mint ilyet, súlyosan büntettek. Ugyanakkor a trianoni határozathozatal közvetlen körülményei a kulisszák mögött végbement események - szalonokban és szállodaszobák mélyén... - a nyilvánosság előtt rejtve voltak. Titkos egyezmények, politikai határozatok jöhettek létre. A félrevezetett, befolyásolt, megvesztegetett, tudatlan politikusok, akiket a pánszlávizmus maga mellé állított, létrehozhattak bármilyen igazságtalan döntést. A félrevezetett tömegek még támogatták is javaslataikat. Ez volt a valóság, nemcsak a francia nép körében, hanem Európa -szerte. Ha általánosan ismert lett volna az az adathalmaz, amely a cári Oroszország megszűnése után a cári levéltárból napvilágra került, a trianoni döntés soha sem valósul meg Henri Pozzi (1879-1946) francia közíró, az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője, Clemenceau és a francia kormány szolgálatában dolgozott 25 éven át a párizsi román követségen. Két éven keresztül minden jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt. Tíz éven át az Agence de Balkans híradási ügynökség minden anyaga az ő kezén ment át. Francia politikus és diplomata, akinek minden titkos határozatról tudomása volt. Tanulmányozta Oroszország szerepét az első világháború előkészítésében. Munkája, mondanivalója hiteles, mert Pozzi - kormánya képviseletében - személyesen is részt vett a trianoni tárgyalásokon. Rövidesen rájött a csalásra, és volt bátorsága kinyilvánítani, hogy az "Egyesülés vagy halál" pánszláv titkos szervezet - amely a szarajevói merényletet elrendelte - célkitűzéseit a belgrádi orosz nagykövet, báró Hartwig támogatta. Az igazságnak igaz szószólója volt, még akkor is, amikor a rácok vérdíjat tűztek a fejére. Pozzit nem lehet német, osztrák vagy magyar szimpatizánsnak kijelenteni; írásának minden mondata elárulja francia hazafiságát és elfogulatlanságát. "A pánszláv területszerzés, mint a cári Oroszország terve, ismeretlen volt a francia nép és annak kormánya előtt. 1892. augusztus 8-án írták alá az első orosz-francia katonai egyezményt. Ez lényeges előrehaladásnak számított az oroszok részéről, mert alkalmat adott a német befolyás ellensúlyozására, és a titkos pánszláv eszme terjesztésére, melynek a célja a Kárpát-medence, az Égei - tenger és a Földközi - tenger népeinek bekebelezése. Franciaországnak szintén nagy elvárásai voltak az egyezménytől. Franciaországnak húsz éven keresztül, három alkalommal, 1905, 1908 és 1912-13-ban, sikerült megakadályoznia, hogy Oroszország Ausztriát megtámadja. 1913-ban, Sazonov, a cári Oroszország külügyminisztere, táviratot küldött a franciáknak: "Az orosz kormány már eleve elutasít minden békéltető kísérletet Bécs és Belgrád között". A balkáni háború idején, amikor Ausztria elfoglalta Bosznia-Hercegovina területét, az orosz pánszlávisták még nem voltak készek a támadásra. Készülődtek és várták a megfelelő időt. A pánszlávistáknak 1914-ben Gavrilo Princip cselekedete volt a jel a támadásra. Amikor az oroszok Ausztria ellen a szerbek támogatására siettek, a franciák és talán az egész akkori világ úgy tekintette ezt az orosz beavatkozást, mint egy lovagias cselekményt, pedig a merénylet megtervezésében, Princíp kiképzésében, anyagi támogatásában az oroszok kivették a részüket. 1892-es orosz-francia egyezmény kiemelte, hogy háború esetében az oroszok teljes katonai erejükkel a németek ellen vonulnak, és kihangsúlyozta, hogy Oroszország Ausztria ellen nem támad... Ezt az egyezményt tíz éven át minden évben felújították. Az oroszok megtörték ezt a szerződést, amikor Ausztria ellen támadtak teljes erővel és nem Németország ellen. Raymond Poincare, francia miniszterelnök nyomást gyakorolt az oroszokra, hogy a németeket támadják Ausztria helyett, de eredménytelen volt a próbálkozása, mert az oroszok a Duna-medence meghódítását tüzték ki célul. Sazonov válasza Poincarenek: "...mihelyt megsemmisítették a galíciai-osztrák haderőt, teljes erejükkel Németország ellen fordulnak". Az orosz kormány vakmerő hazugsággal próbálta takargatni Monarchia ellenes politikáját, a Romániával kapcsolatos tárgyalásokat és a titkos pánszlávista mozgolódást. Amikor Franciaország megpróbált külön békeegyezményt kötni a Monarchiával 1914-ben, Sazonov közbelépett: "Nem! - mondotta. - Szó sem lehet különbékéről! Semmi áron sem... Soha! AusztriaMagyarországot fel kell darabolni, és meg kell semmisíteni..." (Pozzi 16) Poincare írja: "Miklós nagyherceg kiáltványt adott ki, amelyben felhívja a Monarchia népeit, hogy rázzák le a Habsburg-igát, és valósítsák meg végre nemzeti törekvéseiket. Ugyanebben a szellemben azt tanácsolja az orosz kormány Romániának, hogy foglalja el Erdélyt, - Bukovina megszállásához pedig orosz csapatok segítségét ajánlja fel..." (Pozzi 17) 1917. januárjában "Az orosz kormány arról értesítette a francia kormányt, hogy a minden fronton győzedelmes Németország különbéke-ajánlatot terjesztett eléje, amelyben olyan előnyöket biztosított Oroszországnak Közép-Európában, a Balkánon és a Keleten, hogy a cár valamint polgári és katonai tanácsadói azt mindenképpen elfogadni kénytelenek" (Pozzi 18). Amikor Clemenceau tudomást szerzett a titkos távirat szövegéről, és így meggyőződött arról, hogy Oroszország átállt az ellenség oldalára, így kiáltott fel: "Csapdába kerültünk! Senkinek sem szabad róla beszélni. Az országnak mit sem szabad a dologról megtudnia" (Pozzi 18). Az országban valóban senki sem tudott meg semmit... "Sazonov a német ajánlat ismertetésével egyidejűleg tudatta az alku feltételeit Franciaországgal. Kijelentette, hogy Oroszország hajlandó a szövetségesek oldalán tovább folytatni a háborút -, sőt győzelem esetén beleegyezik Elzász-Lotaringia visszacsatolásába és a Rajna bal partjának megszállásába, beleértve Koblenzet, Mainzot és a Pfalzvidéket - kiköti azonban az alábbi feltételeket: Franciaország kötelezi magát arra, hogy a béketárgyalásokon - még az angol és az olasz szövetségesek akarata ellenére is - biztosítja Oroszországnak a Magyarországhoz tartozó Ruténföldet, az osztrák Galiciát, Konstantinápolyt és a tengerszorosokat, Örményországot, Kisázsiát és a Szentföldet. E feltételek elfogadása - a többi szövetségessel szemben - az árulással volt egyértelmű, és az orosz egyeduralmat szabadította rá Európára. Bizonyosra volt vehető, hogy ha majd Oroszország - Franciaországgal együttesen - bejelenti ezeket a feltételeket a békekonferenciának, elkerülhetetlenné teszi újabb európai háború kirobbanását." (Pozzi 19)
Éles vita után a franciák elfogadták az orosz javaslatot. A választ Philippe Berthelot szövegezte meg. Ugyanakkor Paleologue, az oroszországi francia követ ellenezte a válaszadást; "Franciaország - sürgönyözte Paleologue - nem hódító háborút visel, hanem felszabadító háborút, amely a jog és az igazság nevében fogott fegyvert... Angol és olasz szövetségesünk sohasem fog beleegyezni abba, hogy az orosz hatalom a Földközi-tengerig és a Szuezi csatornáig terjedjen." (Pozzi 20) Franciaország eleget tett az orosz feltételnek, így Oroszország elállt szövetségesének hátbatámadásától. Oroszország és Szerbia jó bűntársaknak bizonyultak. Báró Hartwig, az orosz belgrádi nagykövet annyira elmerült a pánszlávizmus hirdetésében, hogy kis híján személyes szerepet vállalt a szarajevói merénylet előkészítésében. Henri Pozzi írja: "A cári Oroszország teljes erejéből támogatta Szerbiát, amit eltitkolt a franciák előtt, nehogy emiatt felmondják a szövetséget. A francia kormány állandóan tudatta Oroszországgal, hogy nem támogatja az osztrákok elleni orosz agressziót" (Pozzi 206). A Monarchia felosztásának orosz tervét titokban kellett tartani, mivel tudták, ha ez kitudódik, a francia segítség elmarad. Az orosz és francia szövetség csak akkor jön létre, ha Németország megtámadja Oroszországot. Az orosz politikusok jól palástolták tervüket, hogyan vonják be saját oldalukon Franciaországot a háborúba, az egyetlen út: a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás. Abban biztosak voltak, amikor ők mozgósítanak, Németország hasonlóképpen cselekszik. A francia történészek szerint Oroszország csak július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után rendelte el a mozgósítást. A valóság az, hogy az oroszok már július 24-én elrendelték a balti és a fekete-tengeri flotta mozgósítását. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kiprovokálta Németország mozgósítását, amely a franciákat hozta mozgásba (Pozzi 25 Egyes történészek megpróbálták tisztára mosni az oroszokat, mondva, hogy azért tették ezt, hogy megelőzzenek egy esetleges osztrák támadást. Ez a "magyarázat" nagyon következetlen: egy hajó flotta hogyan tudna ellensúlyozni egy Kárpát-medencei, tehát szárazföldi osztrák támadást? ... Az oroszok július 28-át ismerik el a mozgósítás hivatalos dátumaként, azonban ez már 24-én megtörtént. E tényt eltitkolták a francia nép és a történészek elől. Láthatjuk, az orosz mozgósítás négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet, és öt nappal az osztrák mozgósítást. (Pozzi 26) Németország július 25-én már tudott az orosz mozgósításról... Nem vitás, a július 24-i mozgósítás, Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása Szarajevóban a rác bandita Gavrilo Princip által, a szerbek monarchia-ellenes mozgósítása orosz uszításra történt, ezért a háború beindításának vádja csakis Oroszországot terheli. (Pozzi 27) Oknyomozó történészek előtt ismert és tudott tény, hogy a pánszlávista cári Oroszország felelős a háború előkészítéséért és kirobbantásáért. A tárgyalásokat az angolok és az olaszok vették a legkomolyabban. Majdnem sikerült nekik a csehek, horvátok és a szerbek céljait keresztezni. A kisantant államok vezetői örültek, amikor Smuts tábornok, Lord Belfour, Sonnino és Nitti távol voltak a tárgyalásról. Azok a politikusok, akik az előadók követeléseit túl vakmerőnek tekintették, bővebb magyarázatot kértek, de az értekezlet vezetői a magyarázatokat elnapolták... Két évvel később, amikor Magyarország népszavazást követelt a Felvidéken, a követelést egyszerűen visszautasították, mert Tardieu biztos volt a számára nem kívánatos eredményben. Masaryk is írja és Tardieu is emlékirataiban ezt jegyezte fel: "Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között." A határozati bizottság jelentése olyan hosszú volt, hogy heteket vagy még hosszabb időt is igénybe vett volna áttanulmányozása, akkor, amikor a delegáció csak pár órát kapott az átolvasásra. Lansinget ez a körülmény nagyon felháborította. Hogyan lehetséges ez, amikor egy közönséges bűnügyi tárgyalás hónapokat vesz igénybe, ugyanakkor itt, amikor milliók sorsa, boldogulása, élete, egy ezeréves keresztény, jól szervezett békés ország sorsa fölött döntenek, csak órákat adnak a benyújtott "bizonyítékok" tanulmányozására, majd a döntésre?... Hogyan lehet új műállamokat nem természetes határokkal, ilyen rövid időn belül létrehozni?... Hogyan lehet az ilyen határok biztosítását ennyi idő alatt megtárgyalni? Hogyan lehet az ezen területek kevert lakosságát érintő emberi alapjogok kérdéseit elrendezni ennyi idő alatt?... Ez mindenképpen meggondolatlan, mérhetetlenül felületes és helytelen határozat volt. Magyarországot e tények miatt megilleti a határok felülvizsgálata! A fő- és albizottságokban ugyanazok a személyek szónokoltak újból és újból, előadva az előírt és betanult szöveget. A hatalom illetékesei kérdéseket tettek fel a látszat kedvéért, de végül is mindig elfogadták a Tardieu támogatását élvező előadók javaslatait. Csak egy komoly vita keletkezett az oláhok és a rácok között, a Bánság hova ítélése körül. Nem tudtak megegyezni, ezért Clemenceau elrendelte itt a népszavazást. Másnapra - érdekes módon - mind a hárman, Bratianu, Veznics és Trumbics megegyeztek, mert féltek a népszavazás kimenetelétől. Tudták, hogy Bánát lakossága ekkor még kétharmad részben magyar vagy elnémetesedett magyar volt, ezért nem volt vitás a népszavazás kimenetele. Azzal, hogy Clemenceau visszavonta rendeletét, és végül mégsem adta meg a szabad választást, mélyen megsértette az igazságot és a magyar népet" (Pozzi 220-221). Lansing szerint a viták csak formaságok voltak. Minden csak szemfényvesztés volt. A tárgyalások jegyzőkönyvei nem mondanak semmit, mert a fontos dolgokat kihagyták belőle. A valóságot az egynéhány tárgyilagos képviselőtől tudhatjuk meg. Egyszer majd eljön az idő, hogy az angol, belga, amerikai, olasz, japán gyorsírók jegyzeteit elolvassák, majd ezek feltárják a valóságot, és akkor a világ majd eltűnődik, hogyan volt lehetséges az igazságot ilyen mértékben figyelmen kívül hagyni. Akkor majd a világ népei megtudják, hogy azok a háborús bűnösök, akik az első világháború után megalkották a Békeszerződést" - mondja Pozzi. Trianonban téves adatok és hamis bizonyítékok alapján határoztak. Pozzit idézve: "Benes indítványára a csehek 1919. február 5-én bejelentették igényüket a tiszta magyar lakosságú Kassára, azzal az indoklással, hogy az cseh város. Lord Belfour, akit magyar barátai idejekorán tájékoztattak a helyzetről, szót emelt a magyarok érdekében, és meggyőző érveivel nagy hatást gyakorolt a meghatalmazottakra, sőt magára Clemenceau-ra is. Lord Balfour közbenjárására elhatározták, hogy semleges szakértő bizottságot küldenek Kassára Benes bizonyítékainak felülvizsgálatára. Benes ügyes játékoshoz méltón azonnal csatlakozott e határozathoz. Kijelölték a szakértőket. House ezredes újabb cselfogása következtében két amerikait választottak:
Kamev Robert-et és Karmezin Eduard-ot. A cseh megszállás alatt álló Kassán Sekác megyefőnök fogadta őket. Kíséretüket Hanzalik cseh rendőr látta el. A két amerikai tulajdonképpen cseh volt. Egyik két évvel korábban, a másik nyolc hónappal azelőtt szerezte meg az amerikai állampolgárságot! De természetesen erről senki sem beszélt Trianonban! Mindkét "szakértő" Benes gyerekkori barátja volt! Kassai küldetésük történetét maga Hanzalik adta elő a pozsonyi törvényszéken, 1929. októberében a Tuka-féle hazaárulási per tárgyalása alkalmából, amelyben terhelő tanúként szerepelt. A hallgatóság hangos nevetése közben Hanzalik terjengősen részletezte, miként indultak tüntetően a "szakértők" ellenőrző útjukra, hogy a legelső korcsmába betérve egy hétig mulassanak ott a konferencia költségére. A jegyzőkönyvet, amelyben igazolták Benes állításainak helyességét, Hanzalik közreműködésével szerkesztették a Schalk-szálloda egyik szobájában. E jegyzőkönyv alapján - amelyet komoly bizonyítékként őriznek a békekonferencia levéltárában - több mint százezer magyar sorsa felett döntöttek, és minden további vizsgálat mellőzésével, Csehszlovákiához csatolták a színtiszta magyar várost (Pozzi 266-267)". Az értekezlet döntött Magyarország határkérdésében. 1919. december 2-án Benes így nyilatkozott: "Semmiféle módosításnak nincs többé helye ezen állam (Magyarország) javára". 1920. január 15-én a Szövetségesek papírra vetették a végleges békefeltételek szövegét, melyet kormányuknak minden változtatás nélkül kellett elfogadni. Nem elfogadás esetén a megmaradt ország megszállásával, a beteg- és sebesült-segély, valamint a gyermekeknek szánt élelem-segítség megvonásával fenyegettek. Magyarország számára nincs könyörület - jelentette ki Tardieu azon a napon, amelyen elfoglalta a bizottság elnöki székét. "Izwolszky és Sazonov barátja - akiknek megbocsátották, hogy egykor osztrák érdekeket szolgáltak - megtartotta szavát azután is, hogy Beneshez és a szerbekhez pártolt. Nemhiába állott éveken át a szláv érdekek és a szlávsággal szövetséges Románia zsoldjában. Vak gyűlölete jóvátehetetlen következményekkel járt Trumbics, akit Wickham Steed és Seton Watson jelölt ki Jugoszlávia megalapítására, maga bizonyítja a demokratikus, emberséges, türelmes magyar politikát. Trumbics mondta Pozzinak: "Először is követelem, hogy a szerb kormány a jugoszláv közigazgatási autonómia sérthetetlenségét garantálja, s így a jövendő Nagy Szerbiában is megmaradjon a jugoszlávok mindazon joga és privilégiuma, amelyet a magyar uralom alatt élveztek" (Pozzi 231) 1917. július 27-én, a Korfu-i Egyezmény alapján, Jugoszlávia megkapta létjogosultságát, ugyanitt állítólag a délszláv kisebbségek kijelentették csatlakozási szándékukat Szerbiához. Szemenszedett hazugság és egyike a háború legnagyobb szédelgéseinek, írja Pozzi a hivatalosok és a történészek figyelmébe hozza, hogy nem az állítólag elnyomott dél-szláv kisebbségek vezetői tárgyalták ezt a csatlakozási szándékot, hanem három magánember. Wickham Steed, a Times politikai vezetője, Seton Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottságának megbízottja, és Dr. Trumbics, Zára, dalmát város volt polgármestere. (Pozzi 228). Ezt az egyezményt Jugoszlávia részéről Trumbics, szerbek részéről pedig Pasics írta alá. 1932. július 4-én Pozzi Zágrábban beszélt Trumbiccsal, és megkérte őt mondja el korfui szerepét. Trumbics nyilatkozott, s miután a pánszlávisták tudomást szereztek erről a vallomásról, letartóztatták, hamisan államellenességgel vádolták, és Mitrovican bebörtönözték a hetvenéves Trumbicsot. Csak másnaponta adtak neki enni, talpait naponta bottal verték, nemi szerveit megkínozták (Pozzi 228). Seton Watson, 1923-ban tárgyalja a Korfui Egyezményt a Review of Reviews-ban: Az "elnyomott nemzetiségeket" egynéhány tucat horvát, szlovén, illír és szerb emigráns képviselte. Ezekhez csatlakozott egy maroknyi - olasz fogságba esett - cseh katona. Kész komikum! Masaryk közvetlenül talán ( megj. nemzetidal) nem játszott olyan nagy szerepet az értekezleten, mint Tardieu, Ionescu, Benes vagy Bratianu, de közvetve ő volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a Békediktátumra. Pozzi szerint Benes nagy tekintélylyel bírt, kegyetlenül nagyravágyó volt, és sugárzott belőle az erős akarat. Sazonovhoz lehetne őt hasonlítani, aki kitűnően dolgozott az orosz pánszláv eszmékért (Pozzi 234). Wilson elnök, elvei ellenére, visszavonta a népszavazás lehetőségét, ezzel okozta a második világháborút, a megszámlálhatatlan igazságtalanság elkövetését, milliók szenvedését idézte elő e döntés. Smuts tábornok igyekezett az elnök elhatározását megváltoztatni. Feltette a kérdést, miért nem alkalmazhatják a népszavazást Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Szlovéniában ugyanúgy, mint azt tették Schleswig-Holstein, Szilézia, Posenban és a Saar-vidéken. A japán, lengyel és angol képviselők támogatták Smuts tábornok kérését. E követelő csoporthoz csatlakozott még Nitti, az olasz képviselő is. Kifogásolta, hogy a szerbek, csehek, románok ilyen hatalmas területeket kapnak nagyszámú másfajta néppel, minden népi döntés nélkül Számunkra mindebből a legelszomorítóbb az, hogy a cseh légió "hősi tetteiről" szóló hazug meséknek sikerült befolyásolniuk a Szövetséges Hatalmakat. A csehek, mint egyenrangú tárgyalófelek vehettek részt a háború utáni Békaparancs kialakításában. Az értekezletet az elvakult gyűlölet uralta. A csehek vágya új terület megszerzésére határtalan volt. Abban hittek, hogy a vesztesek soha sem heverik ki megcsonkításukat, sosem élednek fel, ezért nem kell tartaniuk a területek visszakövetelésétől. Határtalan telhetetlenségükben nem elégelték meg a Felvidék elcsatolását, Kárpátalját is magukénak követelték. A brest-litovski német-orosz békeszerződésen megállapodtak, hogy Oroszország sohasem léphet be a Kárpát-medencébe. Szerencsétlenségünkre huszonöt év múlva ez mégis megtörtént. 1919-ben a Szövetséges Hatalmak megállapodtak, hogy Kárpátalja autonómiát kapjon, s ezt az egyezményt St. Germain-ban a csehek elfogadták. A trianoni határok kijelölésénél a stratégiai és közlekedési szempontokat vették figyelembe az utód-államok szemszögéből, de hogy ezt elérhessék, meg kellett győzniük a Nagy Hatalmakat. Ennek érdekében mindennemű propagandát latba vetettek. A németek az 1930-as években hozzájutottak e dokumentumokhoz, és kiadták francia és német nyelveken. Megrázó ferdítéseket tárnak fel ezen iratok. Benes később beismerte, hogy "egynéhány" közülük ferdített, de a kiadót okolta mindezért. Kijelentette, hogy ezek a hibák nem befolyásolták a trianoni döntéseket.
A béketárgyalás amerikai meghatalmazottja, Archibald Céry Collidge professzor, akinek a legnagyobb politikai és történelmi ismerete volt Közép-Európáról, jelentette mindezt 1919. január 19-én Woodrow Wilson elnöknek, javasolva Magyarország gazdasági egységének megtartását, ellenezve Erdély elszakítását. Kihangsúlyozta, hogy ha az idegen megszállás kiterjedése a jövő új határait jelentené, több mint három és háromnegyed millió magyar honpolgár idegen uralom alá kerülne. "Egy ezer éves egységes országra erőszakolni, elfogadtatni ilyen elrendeződést, mint véglegest, a jövőt gyűlöletre, harcra és viszályra kárhoztatná, valószínűsítené egy katonai jellegű konfrontáció létrejöttét belátható időn belül". Javaslatát a konferencia nem fogadta el. 1920-ban létrehozták a műállamokat, valamint a Kisantantot. Csehszlovákiát nem népakaratra támaszkodó döntés alapján, hanem a Monarchia ellenséges népeinek akaratából hozták létre. Ez csak azért volt lehetséges, mert a Nagyhatalmak ismerete e területre vonatkozóan nagyon hiányos volt. Benes hol Csehszlovákia megalakulásának szükségességéről, hol Európa biztonságáról papolt. Követelte Kassa, Csallóköz, Pozsony megszerzését, hogy "megvédhesse Európát". A Ronyva patakot hajózható folyóként tüntette fel. A tárgyalók simán "bevették" azt a hazugságot is, hogy létezik egy szlovák határ. Hol és mikor volt korábban "szlovák állam" határokkal? Soha, sehol! E nem létező szlovák területnek Benes nevet is adott, "Szlovenszkónak" hívta. Amikor a francia ezredes, Vix felkérte kormányunkat, hogy hagyják el "Szlovenszkó területét", a kérést egyszerűen nem lehetett végrehajtani, mert sohasem volt szlovenszkói határ. Benes fabrikált egy másik jól hangzó szólamot is, amely szintén befolyásolta a határmegjelelő bizottság döntését. Magyarországot az orosz kommunizmus ugródeszkájának bélyegezte, és azzal vádolta, hogy léte fenyegeti Európa biztonságát. 1918. november 3-án a tűzszünetet aláírta Weber tábornok a Monarchia, és Diaz tábornok a Szövetségesek oldaláról, s ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette. Mialatt Károlyi Mihály és küldöttsége Belgrádba utazott további megbeszélésre, Franchet d'Esperey tábornokkal, a szerb hadsereg megszállta a magyar Szerémséget; november 8-án pedig a cseh katonaság számos felvidéki magyar várost foglalt el. Ez annak ellenére történt, hogy mindkét fél, a cseh és a szerb is aláírta a tűzszünetet. A feltétel, melyet a Belgrádi Egyezmény Magyarországnak előírt, olyan méltánytalan volt, hogy Károlyi az egyezményt csak kényszer alatt írta alá november 13-án.( megj.:.érvényes Diaz-féle fegyverszüneti szerződés is létezett,mely a történelmi határokat nem csonkította, ezt Károlyi és szedett-vedett kisérötársai figyelmen kívül hagyták, nem volt szükség rá, hogy aláírja a Belgrádi szerződést-. a megjegyzést nemzetidal írta) A románok a tárgyaláson csak az időt húzták, hogy meggyőzhessék az Erdélyben élő oláhokat a román királysággal való egyesülésről. A románok egy egyezményben megállapodtak a kolozsvári román katonai parancsnokkal, hogy a román nemzeti őrséggel közösen, rendszeres villongásokat idézzenek elő Erdély területén az oláh nép és a magyar lakosság között. Így teremtve alapot arra, hogy az oláhok "békefenntartóként" bejöhessenek olyan területre, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk. December 17-én megkapták az Antant-tól az engedélyt, hogy a demarkációs vonaltól észak felé átléphessék a határt. A Károlyi kormány tiltakozott, és magyarázatot kért a román szerződéstörésre. Felelet helyett december 23-án Philippe Berthelot tábornok, a francia had parancsnoka kijelentette, hogy ő adott parancsot a román hadseregnek a demarkációs vonal átlépésére. (Raffay, 64) A román-magyar vitában az oláhok azzal érveltek, hogy nem törték meg a tűzszünetet, mivel, mi azt nem velük, hanem az Antant hatalmakkal kötöttük. Ugyanakkor, Erdély elfoglalásakor az Antant egyik hadseregének kiáltották ki magukat. Amikor Károlyi 1918. november 8-án tűzszünetet kötött az Antant-al, ezt ők nem ismerték el, pedig ekkor ők is a Kisantantba tartoztak. 1918. december 1-én Gyulafehérvárott, a Román Nemzetgyűlésen, az erdélyi románok vezérei kinyilvánították óhajukat, hogy egyesülni kívánnak a román királysággal. December 13-án e határozatot megismételte a kormányzótanács (Consiliul Dirigent). Nemzetközi jog szerint törvénytelen határozat volt, írja Raffay: "... hiszen a nemzetközi békekonferencia még össze sem ült, nemhogy döntött volna" (Raffay, 71). E gyulafehérvári gyűlésen hozzávetőlegesen 100 000 erdélyi oláh vett részt, a terület többi lakosai, a magyarok és a szászok nem vehettek részt e gyűlésen. Ezért a határozat törvénytelen. Az utódállamok: Csehszlovákia, Szerbia és Románia magyarellenes politikája célt ért, mert az Antant előtt Közép-Európa földrajza és történelme ismeretlen volt. (Forrás: Internet) TRIANON - 1920. június 4. Ez a legszomorúbb dátum Magyarország történetében. Ezen a napon kényszerítették Magyarországra a hírhedt trianoni békaparancsot, mely a legaljasabb merénylet volt az ezeréves magyar nemzet ellen, mely mindenkor a keresztény Nyugat védőbástyájaként teljesítette európai feladatát. Ezer éven át minden menekültet és otthont keresőt befogadott. Hálából Trianonban feldarabolták és odaajándékoztak a koncra éhes szomszédoknak. Ma már kilenc ország bitorol magyar területet. 1914-ben egyetlen lövés elegendő volt, hogy lángba boruljon a világ. Sarajevo utcáján egy szerb orgyilkos lelőtte a csehek és románok által kedvelt osztrák-magyar trónörököst, aki nyílt ellensége volt a magyaroknak. A magyar országgyűlés egy csoportja kétségbeesetten próbálta megőrizni a magyar nemzet semlegességét, sikertelenül. Ennek ellenére, öt évvel későbben Magyarországra mérték ki a győztes hatalmak a legsúlyosabb büntetést: az ezeréves Magyarországot kíméletlenül feldarabolták. Több mint három millió magyar idegen megszállás alá került és üldöztetésnek, zaklatásnak, mérhetetlenül sok szenvedésnek lett kitéve. Az országot minden természeti kincsétől megfosztott az igazságtalan békeparancs. Milliók lettek földönfutóvá. Magyarország elvesztette területének 71.5%-át, lakosságának 63.6%-át. Magyarország az egyetlen ország a világon, amelyik kizárólag önmagával határos! ERRE MINDIG EMLÉKEZNÜNK KELL!
TRIANON A MAGYAROK SZÁMÁRA A LEGNAGYOBB TRAGÉDIÁT JELENTETTE Másfél évtizeden keresztül emésztette fel a magyar elit szinte minden energiáját s az ország erejét egy utólag marginálisnak tűnő vita. Aztán jött a váratlan, iszonyatos következményekkel járó háború. Milyen okok vezettek a szétszakadáshoz, mit mond Trianon a ma embere számára? E kérdésekről beszélgetett a Magyar Nemzet napilap a Trianon Kutatóintézetet Raffay Ernővel megalapító Szidiropulosz Archimédesszel. - Mi az üzenete Trianonnak, mit mond ez az évforduló a határon innen és határon túl élő magyarság számára? – Egy Nyugat-Európában élő ismerősöm kérdezte nemrég, hogy éppen mivel foglalkozom. Mondtam, hogy konferenciára készülünk, elmeséltem a tanácskozás témáját, mire megkérdezte: „trianonoztok?” Ez a kérdés kimondatlanul is azt üzente: kár ezzel foglalkozni. Számomra viszont Trianon üzenete az, hogy igenis foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, hiszen a 90-es évek jugoszláviai konfliktusai is bizonyították, hogy ez a kérdés korántsem nyugodott meg. A trianoni békediktátum nemhogy lezárta, megoldotta volna a problémát, mint ahogyan ezt a Magyarország testéből darabokat kiszakító, „nemzetállamokat” létrehozó országok hirdetik, de a problémák még inkább megszaporodtak. Ez a probléma tehát fennáll, és mi, a tudomány eszközeivel próbálunk segíteni, megoldást találni rá. A magyarok tudata, önismerete szempontjából is fontos Trianon, nem lehet azt mondani, hogy ez kényes kérdés, ne foglalkozzunk vele. Ha történt valami 1920-ban – és az idevezető út megismerése sem megkerülhető –, a magyaroknak ezt ismerniük kell, éppúgy, mint bármilyen más történelmi eseményt. De Trianon nem „bármilyen más esemény”, hanem a magyarság számára a legnagyobb tragédiát jelentette. Talán ha az emberek megismerik saját történelmüket, saját szenvedéstörténetüket, akkor megfontoltabban, gyakorlatiasabban tudnak más kérdésekhez is hozzászólni. – Megkerülhetetlen, már a nevéből adódóan is, hogy az Ön „nemzetiségére” is rákérdezzek: ilyen jellegzetesen görög névvel, a kétfajta kulturális háttérrel talán adott is volt, hogy foglalkoztassa a kisebbség-többség kérdésköre. – A görögöknek is megvan a maguk Trianonja. Az első világháború befejeződésével a görögök egy újabb, a törökökkel vívott háborúba is belesodródtak, ennek tragikus végkifejlete volt az 1922-ben bekövetkezett úgynevezett lakosságcsere, melynek keretében másfél millió görög kényszerült áttelepülni Görögországba, az én szüleim is így hagyták el otthonukat. Majd a 40-es évek végén újabb konfliktusba sodródtak, polgárháborúra került sor, ennek következtében 60 ezer görög az úgynevezett népi demokratikus országokba menekült, így kerültem édesanyámmal és testvéreimmel Magyarországra 1948 végén. Itt végeztem az iskoláimat, az egyetemet 1967-ben történelem-orosz szakon, majd 1980-ban szociológiából szereztem diplomát, attól kezdve ilyen irányú kutatásokat végzek. Először görög témájú történeti kérdésekkel, a görög emigrációval foglalkoztam, Trianon számomra csak a 90-es évektől került előtérbe. Történészhallgatóként sem beszéltünk sokat erről a témáról, ám 1989-et követően hatalmas mennyiségű anyag vált hozzáférhetővé. Ezeket megismerve jelentkeztem a XX. Századi Intézet pályázatára. – A pályázatra írt trilógiájának harmadik kötete: „A magyar társadalom Trianon-képe szociológiai szemszögből” kutatja a kérdés társadalmi megítélését. Hogyan éli meg az ország feldarabolásának emlékét a ma embere hazánkban? – Trianonról lehet bármilyen véleményük az embereknek, egy dolgot azonban nem tehetünk, azt, hogy az erről gondolkodókat megbélyegezzük. Különben elég vegyes képet mutat az a 40-50 interjú, melyeket művészekkel, sportolókkal, ismert és kevéssé ismert személyiségekkel készítettem. Mindegyik beszélgetésből az derül ki, hogy valamilyen módon mindegyikük érintett, és magát a kérdést nem lehet megkerülni. – Hogy áll a kérdés társadalmi megítélése? – A magyar társadalom jelentős része semmit nem tud Trianonról, másik része tud róla, de nem tartja fontosnak, hogy erről beszéljünk. Veszélyesnek tartják, hogy Trianon állandóan terítéken legyen. Nem tudom, miért veszélyes az, ha minden évben megemlékeznek róla, vagy ha tudományos üléseket rendeznek. Mennyivel „veszélytelenebb” egy Habsburg-konferencia, mint ha a tanácskozás témája Trianon? Nem tudom felfogni, hogy egyébként okos, értelmes emberek, értelmiségiek így nyilatkoznak, s így beszélnek ma is. A társadalom egy jelentős hányada emellett, mondjuk úgy, a nemzeti oldalhoz tartozók nagyon fontosnak tartják Trianont, s akadnak szélsőséges megnyilatkozások is ebben a kérdéskörben, akik „harcolnának, hogy visszaszerezzék Nagy-Magyarország határait”. Csakhogy ezek a törekvések az irrealitás világába tartoznak. De azt mindenképpen el kell utasítani, hogy „Trianon a szélsőjobb privilégiuma”.
- Raffay Ernővel közösen nemrég jelentették meg a „Trianon átírta Európát” című kötetet, melyben többek között Pozsgay Imre, Duray Miklós, Batta György, Skultéty Csaba és Czakó Gábor gondolatait ismerheti meg az olvasó. Kiket akartak ezzel a könyvvel megszólítani? – Ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessék, létre kellett hozni Raffay Ernővel 2007-ben a Trianon Kutatóintézetet. Tevékenységünk célja, hogy tudományos vizsgálatnak vessük alá Trianont, semmiféle politikai szempontot nem vettünk figyelembe; s egy a minap rendezett konferenciánkon is erre kértük a hallgatókat, hogy ne napi politikáról szóljon az eszmecsere. Kutatásunk elsősorban a környező országok levéltárainak és nemzeti könyvtárainak forrásait dolgozná fel, majd kitekintünk a nyugat-európai fővárosokban fellelhető dokumentumokra is. Ezeket lefordítva, 8-10 kötetnyi anyagot szeretnénk közreadni. Ezzel a céllal indult útjára az intézet, működésünk keretében került sor arra a konferenciára, amelyen az Ön által említett könyv anyaga is alapszik: a tavaly elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazza. A Trianon átírta Európát című kötetet nem a szigorúan vett szakmának szántuk, bárki kézbe veheti, mert olvasmányos, egymással is vitázó írások gyűjteménye, de nyilván azzal az igénnyel állítottuk össze, hogy ne lehessen belekötni az írások szakmai színvonalába. – Beszélhetünk még fehér foltokról Trianon történetét illetően? Mennyire tűnik kielégítőnek a magyar történésztársadalom aktivitása e területen? – Én elsősorban szociológus vagyok, de úgy látom, itt is megvan sajnos az a választóvonal, ami a politikai színtéren kialakult. Mintha a történészek között is kialakult volna Trianon kérdésében a két tábor: egy liberálisabb, baloldalibb megközelítés, akik nem mondanám, hogy nem nemzeti alapon közelítik meg a témát, de szemléletük különbözik a másik oldalétól. Ami a forrásokat illeti: fontosnak tartom, hogy az érdeklődő olvasó ne csak másodkézből, a szakemberek írásaiból ismerje meg Trianon sokoldalú összefüggéseit. A Trianon Kutatóintézetet épp ebből a célból hoztuk létre. Természetesen eddig is sok forrás jelent meg, a francia dokumentumokat például Ormos Mária publikálta, vagy említhetném Zeidl Miklós történész számos forrást ismertető, Trianon című vaskos kötetét, ennek ellenére még nagyon sok fehér folt van. – És számos olyan, az ország feldarabolása előtti és utáni korszakban meghatározó szereplő is van, akit még mindig nem rakott a helyére korunk, ilyen Teleki Pál vagy Tisza István. - Sok minden megjelent már akár Telekiről, akár Tisza Istvánról, de a kutatást folytatni kell ebbe az irányba, a kor más jelentős szereplőit is bevonva ebbe, mert sajnos – maradva az említett két politikusnál – megítélésük aszerint történik, hogy liberális vagy konzervatív szempontból veszik górcső alá tevékenységüket. Mi nemcsak a szereplőket, a történtek okait is vizsgáljuk. Most elsősorban a Trianonhoz vezető utat kutatjuk, például az obstrukciós időszakot. Ez megvilágítja azt, hogy mit tehettek volna a magyarok, vagy miben felelősek, hogy eljutottak idáig. Ma már közhelyszerű megállapítás, hogy a háború következtében előállt helyzetért nem a magyar miniszterelnök, Tisza István volt a felelős, ezt a források is alátámasztják. – A nemzetiségi kérdésre gondol? - Arra is, hiszen fontos lett volna, hogy a nemzetiségi kérdés a magyar integritás szempontjából is nyugvópontra jusson. De a Trianonhoz vezető út „kiépítésében” komoly szerepet játszott a másfél évtizedes obstrukciós harc, amely teljesen felemésztette a nemzet energiáit és erejét: nem maradt idő és nem maradt erő arra, hogy felkészüljünk a háborúra. Raffay Ernő barátommal, aki kitűnő ismerője e témának, ezt a korszakot elemezzük; ez meghatározó annak megértése szempontjából, hogy eljussunk oda: milyen felelősség terheli a magyarokat, elsősorban a politikai elitet. Egy 10-15 tagú kutatócsoporttal dolgozunk, különböző nyelveket beszélő tagjai vannak e csoportnak, akik felkutatják és lefordítják a dokumentumokat. Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés a Magyar Királyságot megfosztotta területének 72 százalékától. A megcsonkított országból a legnagyobb rész, 103 ezer négyzetkilométer Romániának jutott; a két frissen összetákolt államalakulat: Csehszlovákia 63 ezer, a délszláv állam 21 ezer, míg Ausztria 4 ezer négyzetkilométerrel gyarapodott Magyarország kárára. Hazánk 20,9 millió lakosú ország volt a háború kitörésekor, a békekötés után 7,98 millió polgára maradt. Odalett a búza termőterületének 55 százaléka, az összes sóbánya, az ipari potenciál 52 százaléka, a vasutak 62, a kiépített utak 64 százaléka. A magyar állam vasérctermelése a trianoni határok következtében 85-90 százalékkal csökkent, 15,22 millió katasztrális hold terjedelmű erdejéből 13,4 millió katasztrális hold erdőt vettek el. A tengeri kereskedelmi hajókat lefoglalták. (Forrás: Internet)
A VÁ R P AL OTAI JÚ NI US Nem szeretnék elcsépelt szófordulatokkal élni, vagy a már közhelynek számító üres frázisok szürke világában elmerülni, de újra abban a hatalmas megtiszteltetésben lubickolhattam, hogy az ’56-os Szövetséggel tarthattam egyik útjuk során. 2009 júliusában mi másról is emlékezhetne meg egy magyar ember, mint a 20. század legnagyobb magyar tragédiájáról, Trianonról. Úti célunk ez esetben Veszprém megye egyik legszebb települése, Várpalota volt. Első állomásunk pedig Európa egyetlen Trianon Múzeuma volt. A reggeli indulásra szépen meg is telt a buszunk, mindenki elhelyezkedett és izgalommal (én nem izgultam, ez annál sokkal több volt) várta a megérkezést. A megbeszélt idő előtt a helyszínre érkeztünk, ahol a helyi ’56-osok két oszlopos tagja nagy gonddal és hatalmas lelkesedéssel várt minket. A Múzeum hangulatos kertjében napsütés és madárcsicsergés mellett megkoszorúztuk a faragott emlékművet, miután a Polgármester és a Múzeum Igazgatója verbálisan is kifejezte örömét az érkezésünknek (elnézést a többes szám első személyért, természetesen az én jelenlétem elhanyagolható volt a Pesti Srácok és „egyéb” nagyságok mellett). A Múzeum épületébe lépve az ismeretlen előtti izgalom érzése keveredett a múzeumok jellegzetes, titokzatos és mindent tudó illatával. Alig vártam, hogy minden egyes képet, szobrot, hangot, színt magamba szívhassak és elraktározhassak. Az Igazgató úr hihetetlen lelkesedéssel és odaadással mesét az emlékek, a fájdalom, az igazságtalanság őrzőjéről, a Trianon Múzeumról.(Itt jegyezem meg, hogy a Múzeum mindenfajta állami támogatás nélkül üzemel, kifejezetten színvonalasan). Több mint húsz terem található a legérdekesebb dolgokkal. A korabeli bélyegés képeslapgyűjteménytől, a hímzett kendőkön, falvédőkön, a felvidéki deportálásukon, az erdélyi hadosztályokon át Reményik Sándorig minden fel volt sorakoztatva, csak arra várva, hogy az odalátogató szívével lásson mindent. Csakhogy egy szív, egy lélek nem elég mindennek a befogadásához, ennek elviseléséhez. Egy nap nem elég ahhoz, hogy az ember megeméssze, feldolgozza az itt látottakat. Mindenképpen érdemes ide többször is visszatérni. Még szédülten, a látottak hatalmától, még az emlékek zuhatagában foglaltam helyet az ebédlő asztalnál. Miután mozgásképtelenné ettük magunkat, visszasétáltunk a buszig, és elindultunk a Várpalotaiak egyik büszkeségéhez, a Vár mögötti parkban található ’56-os Emlékműhöz. A fogadásunkról, kényelmünkről gondoskodó helyiek irigylésre méltó lelkesedéssel meséltek az emlékmű keletkezéséről, illetve a várpalotai ’56-ról. Szinte feldolgozhatatlan, hogy amit csak könyvek lapjain, filmek kockáin láthatunk, azt olyanok élték át, akik még közöttünk élnek. Én csak meséltetném és meséltetném őket, mindenki külön forradalmát, mely végül egy nemezt diadalába olvadt. De az idő sürget, menni kell tovább. A Bányászmúzeum „őrei” legalább ilyen kitörő örömmel és nosztalgiával fogadták csoportunkat. Sajnos idő hiányában nem volt lehetőségünk minden termet végigjárni, de a legnagyobb büszkeségüket, a bányászok termét volt alkalmunk tüzetesen megvizsgálni. Egyik másik bányagép makettet működés közben is bemutatták. Olyannyira jól sikerült a barangolás, hogy néhány bányász nóta is felpezsdítette az öreg torkokat. (Megjegyzés: egy-két bajtársunk rabként dolgozott ilyen bányákban, és nem feledték a bányásznótákat - a szerkesztő.) A búcsúzkodás után Budapest felé még tettünk egy kitérőt a „Székesfehérvári Királyi Sírok” felé. Megcsodáltuk azt a tablót, mely bemutatta, hogy az „Árpád házi királylányok”, egész Európa királyi udvaraiba házasodtak. A buszra visszaszállva megint csak azon gondolkodtam, hogy vajon mi lenne ma velünk, ha ezek az emberek majd ’53évvel ezelőtt nem mondják, hogy elég? Mi lenne velünk, egy büszke ’56 nélkül? Párhuzamvonások, írói katarzis és pátoszok nélkül reménykedem, hogy ma is vannak ilyen igaz magyar emberek ebben az országban. De semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy a ma generációja mindig az ősökből táplálkozik. Felelősséggel tartozunk azért, hogy unokáink is úgy nézzenek majd fel ránk, ahogy mi tesszük ezt ’56 hőseivel. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem. Mihalik Krisztina)
KÉPEK A MÚZEUMBÓL
A Trianon Múzeum előcsarnoka
Hímzett falvédő
Korabeli plakát
Ebéd után
SZÖVETSÉGÜNK ÉLETÉBŐL 2009. JÚNIUS 16. KOSZORÚZÁS AZ ’56-OS EMLÉKMŰVÜNKNÉL
2009. JÚLIUS 16-ÁN, KOSZORÚZÁS A KISFOGHÁZBAN
MALÉTER PÁL SZOBORAVATÁS A ZÁCH UTCAI LAKTANÁYBAN
ELKÉSZÜLT A FIUMEI ÚTI NEMZETI SÍRKERTBEN AZ ’56-OS BÚCSÚZTATÓNK ÉS EMLÉKHELYÜNK
ANGYAL ISTVÁN SZOBORAVATÁSA
PÁSZTOR GYÖRGY TEMETÉSE A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN
’56-OS SZÖVETSÉG TISZTSÉGVISELŐI E LN ÖK FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ
ALELNÖK DR. FARKAS LÁSZLÓ - STYOP FERENCNÉ
ELNÖKSÉG DR. FARKAS LÁSZLÓ – FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ KAPCSOS JÁNOS - LECHNER FERENC – PÁSZTOR GYULA - PETŐ SÁNDOR DR. RÓZSA GYÖRGY – STYOP FERENCNÉ - SZARKA LAJOS - SZENDINÉ KÓSA KATALIN TÓTH JÓZSEF
ELNÖKI KABINET FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ – DR. FARKAS LÁSZLÓ – STYOP FERENCNÉ – KANTER FERENC
RÉGIÓ ELNÖKI MEGBÍZOTT SKANDINÁV ÁLLAMOK – EUGEN STORLIND
PÉNZÜGYI ELLENÖRZ Ő B IZO TT SÁ G D R . F AR K A S L Á S Z L Ó – STYOP FERENCNÉ – LECHNER FERENC
E T IKAI É S FE LVÉ TEL I B I ZOTTS Á G DR. FARKAS LÁSZLÓ – KISS JÁNOS – PIFF JÓZSEF
SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG TÓTH JÓZSEF - PÁSZTOR GYULA
K EG YEL ET I B IZO TTSÁG STYOP FERENCNÉ - FELEKI DÉNES – KARACS ZSIGMOND – MÁTÉ ANDRÁS SZARKA LAJOS
H ÍRADÓ SZERK ESZTŐ S ÉG E SZENDINÉ KÓSA KATALIN - LECHNER FERENC – FAZEKAS JÁNOS
SZÖVETSÉG I ZÁSZLÓ ŐR PÉNZES JÓZSEF
N EM Z ET I S Í R K ERT F E L E LŐ S M Á T É AN D R Á S
PÉNZTÁRNOK K AN T E R F E R E N C
SZÖVETSÉGI TISZTSÉGVISELŐK ÜGYELETI RENDJE FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ELNÖK HÉTFŐ – KEDD - SZERDA DE. 09 – 12 –IG DR. FARKAS LÁSZLÓ ALELNÖK HÉTFŐ DE. 10-12 -IG STYOP FERENCNÉ ALELNÖK, NAGYBUDAPESTI ELNÖK HÉTFŐ – KEDD - SZERDA DE. 10 – 12 -IG SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG - TÓTH JÓZSEF HÉTFŐ – KEDD – SZERDA – CSÜTÖRTÖK DE. 10 - 12 -IG KEGYELETI BIZOTTSÁG – STYOP FERENCNÉ HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG – DR. FARKAS LÁSZLÓ HÉTFŐ DE. 10 – 12 -IG KÖZPONTI PÉNZTÁR - KANTER FERENC HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG HÍRADÓ SZERKESZTŐSÉGE – SZENDINÉ KÓSA KATALIN HÉTFŐ - KEDD – SZERDA DE. 09 – 11 -IG ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS 312 – 80 - 41 -ES TELEFONON ELNÖKI KABINET ÜLÉSE MINDEN HÉTFŐ REGGEL ORSZÁGOS ELNÖKSÉG ÜLÉSE MINDEN HÓNAP ELSŐ KEDDJÉN
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK
LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ, ÉS EGYMÁST SEGÍTŐ KAPOCS, AZ ORSZÁG MINDEN ’56-OS SZÖVETSÉGI TAGJA KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGÍRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁRÓL. A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL. BEJEGYZÉS FŐVÁROSI BIRÓSÁG 14.PK.62.860-1990-54 SZÁMLASZÁMUNK: ERSTE BANK 11600006-00000000-21528312 HONLAP: www.56osszovetseg.hu EMAIL:
[email protected] FELELŐS KIADÓ ORSZÁGOS ELNÖKSÉG SZERKESZTŐSÉG f
SZENDINÉ KÓSA KATALIN - LECHNER FERENC – FAZEKAS JÁNOS TELEFON, FAX: 36-1-312-80-41
1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 36 VI. EMELET
MAGYAR FOHÁSZ 1969. Kántor Pál - Delhi, Ontario-Kanada
A nagy világban és hazánkban Áldd meg Isten a magyart. Egy ezredéves szenvedésre Hozz egy jobb kort, s diadalt.
Az ősi nyelvben tartsd meg Isten Árpád dicső nemzetét. A szétszórtságban szenteld újjá Örökét és szellemét.
A Kárpátoktól új hazánkig Te adj Isten oltalmat. Ha szavunk, tettünk eggyé teszed Megmaradunk magyarnak.