HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA JANUÁR - MÁRCIUS

HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

2008. JANUÁR - MÁRCIUS

Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság, egyetértés. 1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, eltörlését. 2. Felel ő s ministeriumot Buda-Pesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4.

censura

Törvény el ő tti egyenl ő séget polgári és vallási tekintetben.

Nemzeti ő rsereg. Közös teherviselés. Urbéri viszonyok megszüntetése. Esküdtszék, képviselet egyenl ő ség alapján. Nemzeti Bank. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el t ő lünk. 11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. 12. Unio. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

EMLÉKEZZÜNK JANUÁR ARADI ISTVÁN 1924. - 1960. 01. 15. BERECZ GYÖRGY 1924. – 1958. 01. 28. BERTA JÓZSEF 1934. – 1958. 01. 02. BORI JÁNOS 1915. – 1960. 01. 27. BRUSZNYAI ÁRPÁD DR. 1924.- 1958. 01. 09. DUDÁS JÓZSEF 1912.- 1957. 01. 19. FARKAS GÁSPÁR 1914.- 1960. 01. 27. FÁNCSIK GYÖRGY 1933. – 1960. 01. 03. FÖLDESI TIBOR 1923. – 1958. 01. 31. JOÓ LAJOS 1915. – 1960. 01. 27. KALAPOS JÁNOS 1909. – 1960. 01. 27. LÉNÁRD OTTÓ 1929. – 1958. 01. 28. LUKÁCS LÁSZLÓ 1923. – 01. 13. MAYER ANTAL 1913. – 1958. 01. 14. PINTÉR JÓZSEF 1936. – 1957. 01. 16. RASZTIK PÉTER 1902. – 1960. 01. 27. SZABÓ JÁNOS 1897. – 1957. 01. 19. SZABÓ KÁROLY 1924. – 1959. 01. 14. SZIRMAI OTTÓ 1926. - 1959. 01.22 SZÍVOS GÉZA 1931. - 1957.01.03. TALLÓ MIHÁLY 1960. - 01. 27. VARGA ISTVÁN 1911. - 1957.01.16 VARGA JÓZSEF. 1928. - 1957.01.22

FEBRUÁR BABÉR ÍSTVÁN 1928 - 1959. 02. 13. BARTÓK JÁNOS 1936 - 1957. 02. 12. BATONAI LÁSZLÓ 1927. – 1957. 02. 05. BATONAI ISTVÁN 1928. – 1957. 02. 05. BÁRÁNY JÁNOS 1930 - 1959. 0.2 18. BÓNA ZSIGMOND 1930-1957. 0.2 12. FARKAS IMRE 1929-1958. 02. 28. FARKAS MIHÁLY 1928-1957. 02. 02. FRANYÓ FERENC 1927-1958. 02. 20. GARAMSZEGI ALFRÉD 1918-1959. 02. 03. HAVRILLA BÉLÁNÉ 1932-1959. 02. 26. HULLÁR GÁBOR 1924-1957. 02. 07. IVICZ GYÖRGY 1936-1959. 02. 18. KATONA SÁNDOR 1915-1957. 02. 12. KÓTÉ SÖRÖS JÓZSEF 1927-1959. 02. 26. LÉDERER JEN TIBOR 1935-1957. 02. 15. MÁNYI ERZSÉBET 1937-1957. 02. 02. MÁRÁSZ SÁNDOR 1927. – 1958. 02. 26. MOLNÁR LÁSZLÓ 1922. – 1958. 02. 20. NAGY JÓZSEF 1929-1958. 02. 28. NAGY JÓZSEF 1936-1959. 02. 18. RENNER PÉTER 1933-1958.-02. 05.

SÖRÖS IMRE 1932-1958. 02. 05. SZABÓ JÁNOS 1928-1960. 03. 02. SZABÓ LAJOS KÁROLY 1930-1959. 02. 18. TÓTH JÓZSEF 1927-1959.- 02. 26. ZSIGMOND LÁSZLÓ 192. - 1958. 02. 05.

MÁRCIUS ANDI JÓZSEF 1924. --1958. 03. 06. BABOLCSAI ISTVÁN 1905-1958. 03. 06 BALOGH TAMÁS 1931. –-1958. 03. 04. BERTA JÁNOS 1938. – 1958. 03. 28. BOGNÁR OTTÓ 1931-1958. 03. 14. CZERMANN LAJOS 1926-1959. 03. 28. ERDÉLYI GYULA 1925.- 1959. 03. 25. FÁY FERENC DR. 1908-1958. 03. 14. FENYVESI MIKLÓS 1935. – 1958. 03. 28. GONDA ANDRÁS 1900. – 1961. 03. 03. HORVÁTH TIBOR 1936. – 1959. 03. 04. K RÖSI SÁNDOR 1932-1958. 03. 06. MAJOR ERN 1915-1958. 03. 06. MANSFELD PÉTER 1941-1959. 03. 21. MOLNÁR SÁNDOR 1933-1958. 03. 06 PALOTÁS JÓZSEF 1935. - 1958. 03. 14. PATKÓ ISTVÁN 1910. – 1960. 03. 03. PETRUS JÓZSEF 1936-1958. 03. 05. SOMOGYI TIBOR 1935-1958. 03. 06. SOTONYI JEN 1913. – 1960. 03. 03. SZABÓ JÁNOS 1928-1960. 03. 02. TUMBÁSZ ÁKOS 1935. – 1959.03. 28. ZRÍNYI JÁNOS 1925-1958. 03. 14. (A „HALOTTAINK” II. c. KIADVÁNYBÓL)

IMÁDKOZZUNK MAGUNKÉRT, HAZÁNKÉRT, A FELTÁMADÁSÉRT!

HISZEK EGY ISTENBEN, MINDENHATÓ ATYÁBAN, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMT JÉBEN ÉS JÉZUS KRISZTUSBAN, AZ EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, A MI URUNKBAN; AKI FOGANTATOTT SZENTLÉLEKT L, SZÜLETETT SZ Z MÁRIÁTÓL; SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT; MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK. ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FELTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL; FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL A MINDENHATÓ ATYAISTEN JOBBJÁN; ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉL KET ÉS HOLTAKAT. HISZEK SZENTLÉLEKBEN. HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT; A SZENTEK KÖZÖSSÉGÉT, A B NÖK BOCSÁNATÁT; A TEST FELTÁMADÁSÁT ÉS

AZ ÖRÖK ÉLETET. ÁMEN.

LELKIISMERET, ETIKA, TÚLÉLÉS (Széll Kálmán 2005. VAS SZEMLE)

KORTÁRSI TÖPRENGÉS, HAT ÉVETIZEDES BUKDÁCSOLÁSAINK NYOMÁBAN „Nem az a fontos, hogy az embert mások meg ne öljék, hanem az, hogy a lelkiismerete meg ne ölje.”(Németh László)

Előttem van egy öntudatos pártitkár esete, aki meggyőződéses agitációs munkát végzett a tsz-ek érdekében. Év eleje óta egyre fokozódó gyomorpanaszai és fogyása miatt csak azért nem ment orvoshoz, mert a munka dandárját követő aratást még végig akarta dolgozni, nehogy azzal gyanúsítsák, hogy csak agitálni tud, ám a munka elől menekül. E hősies önfeláldozást életével pecsételte meg, mert közben gyomorrákja annyira elhatalmasodott, hogy operálhatatlanná vált. A diktatúrában a lelkiismereti kihívás nem abban áll, hogy összeegyeztethető-e (s ha igen, miként) a diktatúra által megkövetelt magatartás és a lelkiismeretünkkel (etikai normánkkal), hanem abban, hogy a diktatúrában egyáltalán mi jelenti a lelkiismeretünk szerinti jó és helyes magatartást, s ezeknek képesek vagyunk-e érvényt szerezni? A Rákosi-érában értékelődött fel bennem a tízparancsolatnak, mint a társadalmi együttélést biztosító több ezer éves normarendszernek jelentősége, s ebből is annak egy addig – úgy vélem – kevésbé hangsúlyozott parancsolata, a tízedik: „Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd.’ A kommunisták a tízparancsolat minden emberi együttélésre vonatkozó parancsával (IV. X.) szembekerültek, kiváltképpen a hetedikkel (Ne lopj!) és a nyolcadikkal (Ne hazudj!). De a hetedik áthágását gyakran éppen a tízedik megszegése motiválta. S ebben támogatóként számíthattak az emberi irigységre, vagyoni féltékenységre, gonoszságra. Sok embernek tetszett, hogy a másiktól elvették a gyárakat, bányákat, földbirtokokat, az öt szobánál nagyobb családi házakat, műhelyeket, cséplőgépeket, stb. Elvégre, ha

nekik nincs, másoknak se legyen. (A szovjet birodalom „társadalmi békéjét” csak a közel egyforma szegénység tartotta össze.) Sokan voltak, akik hálásak voltak a kommunista pártnak, amiért földet, lakást stb. kaptak, holott azt nem ők adták, hanem másoktól vették el. Ezekben az intézkedésekben persze, sok társadalmi igazságtalanság felszámolásának helyes törekvése is érvényre jutott. (A magyar birtokrendszer megreformálásának elmaradása talán a Horthy- korszak legnagyobb mulasztása volt. Nekik „köszönhető”, hogy ezt a népszerű munkát a kommunisták hajthatták végre, bár a felosztott földet hamar elnyelték a tsz-ek, ahova erőszakkal hajtották be a kuláktalanított parasztságot”). Ezt azonban a tulajdonosok kisemmizésével, üldözésével (szóhasználatuk szerint „korlátozásával”), kártalanítás nélküli elkobzással valósították meg. Állami rangra emelkedett a lopás, az intézményesített rablás, amely példa később már az egyes lakosokra is átragadt, ennek erkölcsromboló nyomait még ma is nyögjük. A

felszínre hozott irigység, gyűlölet, kárörvendés diadalt ült, ám ez nem ugyanez –

ha kisebb mértékben is – egyúttal a társadalmi lovagiasságot is felébresztette, mert (csakúgy, mint a nyilasok alatti zsidóüldözéskor) mindig akadtak olyan humánus és nemes emberek is, akik a kisemmizetteket felkarolták. (A földönfutóvá vált népi Erdődi grófi család feje pl. így talált Pecöli harangozóként befogadóra és munkalehetőségre.) A durva kormányzási és elnyomó módszerek nem nélkülözhették a közreműködőket. Ezek kis része jó lelkiismerettel segédkezett a gonosz üzelmekben, mert hitte, hogy ezek is a végső jó ügyet szolgálják. Lásd Pozsgay Imre:

Koronatanú és tettestárs c. könyvét, de többségüknek – nem utolsósorban látva a gyakorlatot –, rövid idő múltán már tisztában kellett lenne azzal, hogy módszereik becstelenek, igazságtalanok, saját érdekeiknek kedveznek. Így maguk is a nemzet, sőt az emberiség árulóivá váltak, akik megvetést érdemelnek. Még tragikusabb az, hogy az üldözöttekből is gyakran kollaboránsok (vagy besúgók) lettek, mert az ismételt meghurcoltatást, börtön, kínzást, bármi áron el akarták kerülni. Ezek, bár megértést és sajnálatot érdemelnek, ám ha mások „korlátozásához” ők is aktívan hozzájárultak, kiszolgálóivá váltak az elnyomónak, nyilván szembekerültek lelkiismeretükkel, s áldozat

voltuk elismerése mellett bűnösségükhöz sem fér kétség. A szögesdróttal körülvett országban lakó többség – mint a történelemben oly gyakran -, a túlélés reményében hallgatott, kívánságra tapsolt, szinte mindenki többé-kevésbé egyfajta szerepet játszott, együtt üvöltött a farkasokkal. ahogy a börtönviselt Kunszabó Ferenc írta: „Ítéld őket el, ha mered. Mert számukra akkor ez volt a megmaradás, a túlélés.” a hazug módszereiben nem válogató rendszer ilyképpen egy egész gúzsba kötött országgal – kitüntetetten becsapott és kisajátított munkásosztályával – ketrecben járatta el a medvetáncot. Ám az egyre elviselhetetlenebb elnyomás kataklizmaszerű kisülése az ’56-os szabadságharchoz vezetett.

A KÁDÁR-RENDSZER ÉS ALATTVALÓI

A Kádár-rendszer megítélése sokkal árnyaltabb és összetettebb. A rendszer az ’56-os forradalomból aránylag hamar levonta a történelmi tanulságokat. Maga kádár ugyan semmivel sem volt különb Rákosinál, hisz annak a belügyminisztere volt, akinek cselekedeteit, megnyilatkozásait, s a Rajkperben játszott szerepét stb. ismerjük, s aki a forradalom után több ember vitt vérpadra, mint amennyit a Bach-rendszer, aki szószegő módon titokban kivégeztette Nagy Imréket. Ugyanakkor belátta, hogy a Rákosi-rendszer nem folytatható. Taktikát és módszereket változtatott. fokozatos liberalizációt vezetett be, néhány ’56-os célkitűzést megvalósított, vallotta, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, s megteremtette a

„gulyáskommunizmus”a-ra épülő „legvidámabb barakk”-ot. A diktatúraaz ’56-os

szabadságharcnak köszönhetően – álcázotté, ezért könnyebben elviselhetővé, megszokhatóvá vált, pedig elég, ha csak a szögesdróttal körülvett országra és a határsávba szóló külön engedélyekre, vagy az évtizedes hiánykereskedelemre gondolunk. a rendszer paranoiás össznépi bizalmatlansága, kóros hazudozása töretlenül tovább élt. a

„békés egymás mellett élést” hirdetve hazug módon késhegyig fegyverkezett, s az ideológiai diktatúráról (mentális manipulációról) sem mondott le. A tömegkommunikáció gondoskodott arról, hogy az emberek csak egyféle véleményt („igazságot”) halljanak. (Hasonlóan járt el, ezért tagadhatatlanul egyfajta tömegbázissal rendelkezett a nácizmus és a fasizmus is.) Aki nem járatta a száját, s elvégezte a munkáját, már békén hagyták. s ezt már könnyebbségként élte meg a korábban súlyosan elnyomott polgár. Az engedményeket pozitív tettként fogadta, és további enyhülést remélt. A „megszelídült” rendszer egyre elviselhetőbbé vált. (Ez is oka annak, hogy nálunk a rendszerváltozás korántsem volt olyan megváltás jellegű, mit pl. Csehországba, Romániában, vagy a balti államokban.) A

külföld is egyre inkább elismerte, sőt dédelgette Kádárékat. a magyar ember számára keserves csalódás volt, hogy ’56-ban az úgynevezett „szabad világ” politikai vezetése (a közvéleménnyel szemben) csak tessék-lássék állt a szovjet érdekzónába ítélt, olajszegény Magyarország forradalma

mellé. Az elbukott forradalom és a Kádárrendszer külföldi elismerése azt üzente a magyar lakosságnak, hogy békéljen meg sorsával, ne remélje, hogy e rab rendszert valaha is felváltja az igazi felszabadulás. A

szembeszegülésnek csak úgy van értelme, ha hajszálnyi remény is fűződik hozzá. a háború végén a tank elé álló Hitlerjugend életáldozatának már semmi értelme sem volt. A Kádár-rendszernek egyfelől egyre több híve lett, másfelől a hosszabb távú túlélés érdekében az egyet nem értők is egyfajta beletörődő apátiával szolgálták a napi realitásokat. Igaza volt Antall Józsefnek, hogy a népek, nemzetek nem lehetnek felelősek a rájuk kényszerített diktatúráért, csak az egyes ember. Ugyanakkor akadtak – kül-és belföldön –, akik túl szigorúan ítélték meg a múlt rendszert úgymond kiszolgáló magyar népet. Pedig semmivel sem volt „odaadóbb”, mit a többi kelet-európai vagy éppen szovjetunióbeli ország. A nép a helyzetéből a legjobbat igyekezett kihozni családja, lakóhelye és a maga javára. Elment hát a május elsejei felvonulásokra, részt vett a nőnapokon, igyekezett munkáját elvégezni, sőt munkáján kívül is megkísérelt pénzt csinálni. a rabszolgák beletörődtek sorsukba, amelyből már nem reméltek szabadulást. Ám minden ember viselkedésének határt szabott lelkiismeretének korlátja, saját kompromisszumkészségének határa, ami viszont egyénenként nagyon különböző volt. Ebben a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy – számos etikai kategóriához hasonlóan – az elvi kompromisszumok határa

és a megalkuvás között nem volt éles és objektív különbség, e tekintetben nem volt (s ma sincs) egységes megítélés, normarendszer. A helyes, elvárható

viselkedés – talán a szituációk eltérő volta miatt – nagyon kevéssé volt kodifikálva (szerkesztve). A különböző magatartások alátámasztására a szentírásból is gyakran ellentétes értelmű passzusokat ragadtak ki. Csak az isteni természeti törvényekre alapozó egyéni lelkiismeretbeli megítélés maradt, ám ennek értelmezése is egyénenként különböző volt. Érdekes az érintettek retrográd (visszaható) reakciója.

Sokszor tapasztalható, hogy a múlt rendszerben meggyőződésből, vagy akár belesodródás okán, sőt számításból bármiképpen is kompromittálódottak jó része hajlamos, hogy korábbi szerepe vagy kötődése révén a Kádár-érát védelmébe vegye, önmagát utólag igazolja, ami egyes esetekben akár a rendszerváltoztatás elutasításában is jelentkezhet. mindenképpen hűek, és következetesek akarnak lenni egykori önmagukhoz. ezáltal sok esetben ördögi csapdahelyzetek teremtődte. Más szóval a múlt ma is sok embert tart fogságában. Ám a múlt rendszerben még lehetett a félrevezetettség, megtévesztés, hiányos információ miatti jóhiszeműségre hivatkozni. Míg, akik ma is vállalják a múltat,

azok a világszerte közel 100 millió életáldozat, a törvénytelenségek, a jogtiprások, a hazugságok vonatkozásában is akaratlanul osztoznak a felelősségben.

Ekként kénytelenek ma is a múlt örökségét, bűneit felvállalni, azok történelmi terhét cipelni. Az egyes emberben bizony felmerültek (és felmerülnek) lelkiismereti kételyek. Ám őket a demokrácia alapelveire, és a diktatúra fogadására, elviselésére, az ezzel kapcsolatos elvárásokra korábban senki sem tanította, vagyis a társadalom etikailag is felkészületlen, védtelen volt a diktatúrával szemben. Sőt, a Horthy-korszakban volt egy olyan hallgatólagos norma, hogy a hatalom a kenyérért (fizetésért) cserébe lojalitást vár. Voltak persze önmagukkal kapcsolatban túl szigorúan ítélők, ám a többség minden jogos és jogtalan helyzetre talált magának mentséget, miközben másokat esetleg elítélt. A 2. világháború után p. legtöbben a „felsőbb parancsra” hivatkoztak, esetenként nem teljesen indokolatlanul. A jelen (ki) magyarázatai közül – a lojális és szembeszegülő magatartásra egyáltalán érvényesíthetően – talán a legkifejezőbbnek a részigazságokat kétségtelenül tartalmazó ún. „hóhér-magyarázatot” tartom. A hóhér nem gyilkos, nem bűnös módon oltja ki az emberek életét, csak végrehajtja a törvényt (ítéletvégrehajtó, kivégző). Nem ő a bíró, nem ő ítélkezik. ez a tudat őt nemcsak

felmenti lelkiismeretében, de egyfajta értéket, önbecsülést is kölcsönöz munkájához. Pedig végeredményben embert öl Jó fizetést is kap, tehát tulajdonképpen bérgyilkos. Nem kellene hóhérnak lennie, más munkát is találhatna. (Hasonló a csak méhkaparást, terhesség-megszakítást végző, a törvény szolgálatában álló orvos, aki közben „elfeledkezik” arról, hogy voltaképpen magzatgyilkosságot hajt végre.) A Kádár-rendszerrel való „együttműködés” etikai megítélése rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen, hiszen a rejtve maradt motivációk s legitimációk mellett a nettó eredmény azonos volt. Végeredményben valamennyi dolgozó valamiképpen, valamekkora mértékben együttműködött a hatalommal. Nehéz helyzetben volt a rétegnek mondott, politikailag deklasszált értelmiség, mely nagyon vegyes összetételű volt. A régi polgári elemektől az újonnan képzett népi káderekig, mindenféle gondolkodású ember feltalálható volt benne. Ezek közt voltak: 1. Akiket mintegy együttműködésre kényszerítettek. Ezeknek nem volt más választásuk. 2. Akik helyzetükkel (és a rendszerrel) megalkudtak, mert nem akartak fejjel a falnak menni. 3. Akik, az előzőkhöz hasonlóan, tudták, ugyan, hogy nem a legjobb célt és rendszert támogatják, ám akik opportunizmusból, előnyök reményében vállalták a kollaborációt, és végül 4. akik hittek a világmegváltó eszmékben, a „nagy Szovjetunióban”, és meggyőződéssel vállalták a közreműködést. Utóbbi (legkisebb csoport) viselkedése etikailag nem kifogásolható, hiszen lelkiismeretük szerint cselekedtek, jó ügyet kívántak szolgálni. Ide sorolhatók azok a „realisták”, akik Bibó szerint „...a hazugság fennálló rendjét fogadták el valóságnak.” A csoportok közt nincs éles átmenet, s egzakt elkülönítésük szinte lehetetlen. az együttműködést tulajdonképpen csak akkor lehetne számon kérni, ha azt aljas szándék motiválta, vagy abból másnak kára keletkezett. Ezektől – de legalább a harmadik és negyedik csoporttól is – elvárható volna tévedésük belátása és megbánása. Ezt –

részben vagy egészben – sokan meg is tették, de legtöbben vagy ma is kitartanak tévedésük mellet, vagy kényszer –kollaborációval mentegetik önmagukat. Van, aki a megítélésben a párttagságot választóvíznek tartja. Sokak szerint a pártba való belépésig terjedt az egyéni kompromisszum elfogadható határa, ezért ezt a lépést minden esetben súlyos (megbocsáthatatlan), bűnnek vélték. Mindenki passzív toleranciása (közreműködése) úgymond elnézhető mindaddig, amíg a pártba be nem lép, mert ezzel az aktív színvallással rossz példáját mutat, s mintegy demonstratívan csatlakozik a rosszhoz. ez a legtöbb esetben valóban így volt, de általánosítani ezekben az esetekben sem szabad. Mert egyfelől – bár kevesen – hittek a szocializmus és kommunizmus végső győzelmében, s minden idealizált ígéretének teljesülésében, ezrek tehát nem tudatosan vétkeztek, sőt jó lelkiismerettel vállalták missziónak felfogott feladatukat, másfelől voltak, akik nem hittek ugyan benne, mégis lelkiismeretükkel összhangban döntöttek a belépés mellett. Egy osztályvezetői állásra pályázó kitűnő kutató és gyakorló orvossal közölték, hogy csak akkor nevezik ki a megpályázott posztra, ha belép a párba. Párnapos gondolkodás után kollégái bíztatására be is lépett, mert úgy gondolták, hogy ezzel a lépéssel a pályázó elsősorban nem magának használ, hanem több ezer ember számára jó szakemberként munkát biztosít, és a tudománynak is jót tesz. Ismertem olyan jó sebészt, aki ’56 után nem kívánt visszalépni a pártba, de addig agitálták, fenyegették, hogy egy eldugott, vidéki körzetbe helyezik, hogy végül is nem állt ellen. Sebészként kiváló munkát végzett, pártagságával sohasem élt vissza, a közös megmozdulásokon pedig bátor, kritikus hangot ütött meg. Pártagként, templomba járó emberként egy mérnököt a tagrevízió alkalmával bent „felejtettek”. Ez a mérnök fizette a tagdíjat, egy-egy pártaggyűlésen is megjelent, de a kilépést nem merte megkockáztatni. (folytatjuk”)

„HELYTÁLLT; S MA IS SZOLGÁL ÁLDOZATÁVAL.” KERESZTURY DEZSŐ

„EZEK VÉRT AKARNAK INNI…” Brusznyai Árpád 1924. június 27‐én született Derekegyházán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1949‐ben szerzett diplomát, ógörög–latin–történelem szakon, kitüntetéssel. 1950‐ ben doktorált, disszertációját Homérosz eposzairól írta. Nagy jövőt jósoltak neki a klasszika‐filológia kutatásában, e tárgyban több írása megjelent, munkáját az MTA is honorálta. 1952‐ben kezdett el tanítani a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban. Tanári munkája és kulturális tevékenysége révén városában ismerték és tisztelték. 1956. november 1‐jétől a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács vezetője volt. Másnap beszédet tartott a jutasi laktanyában egybegyűlt fegyvereseknek, melyben hangsúlyozta a fegyelem szükségességét, a rend fenntartásának fontosságát. Programnyilatkozatukban felhívták a kormányt, kezdjen tárgyalásokat a szovjet csapatoknak az országból történő kivonásáról, írjon ki demokratikus választást, a nemzeti sajátosságok figyelembevételével folytassa a szocializmus építését. Több alkalommal minden befolyását latba vetve állta útját az erőszakos

cselekményeknek; oldott meg békésen igen feszült helyzeteket. Rendeletet adott ki a TSZ‐ek részbeni feloszlatásáról, a tagosítás során elvett földek visszaadásáról, zároltatta a DISZ és az MDP vagyonát, és azt a forradalmi tanács részére utaltatta át. Kimutatást kért a letartóztatott ÁVH‐s tisztekről, és gondoskodott a forradalmi tanács tagjainak kézifegyverrel való fölszereléséről, a régi funkcionáriusok lefegyverzéséről. 1957. április 25‐én tartóztatták le. Első fokon a Győri Katonai Bíróság 1957. október 19‐én szervezkedés vezetése vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró katonai felsőbíróság az MSZMP Veszprém Megyei első titkár Pap János közbenjárására halálbüntetésre súlyosbította. Még Kodály Zoltán is közbenjárt érdekében, de ő sem tudott enyhítést elérni. Mint mondta: “Ezek vért akarnak inni, nem lehet mit csinálni.” Brusznyai Árpádot, 34 évesen a Himnuszt énekelve 1958. január 9‐én kivégezték.

2008. január 9.‐én Sólyom László köztársasági elnök rövid sétát tett Veszprémben, majd részt vett és beszédet mondott Brusznyai Árpád 1956‐os mártír emlékét megőrző szobor felavatásán. Az államfő beszédében hangsúlyozta: „Az ötvenhatos forradalom az országszerte sokasodó helyi

emlékművekből, és az egyre részletesebben és pontosabban feltárt, szintén nagyrészt helyi történelemből fog majd felépülni a nemzet emlékezetében. ’56 igazságát a konkrét példákon, és főleg a forradalom olyan alakjain keresztül élheti át mindenki, akiket ismertek és tiszteltek, akiknek emlékét megőrizték. Így épül fel majd lépésről lépésre, a maga teljességében valódi nemzeti ünneppé az 1956‐os forradalom és szabadságharc.” (Forrás: KEH.) Máté András

IDÉZETEK A BÖLCSESSÉGEK KÖNYVÉBŐL Táncsics Mihály 1799-1884 Legyen tökéletes jogegyenlőség hazánkban – és ne legyen senki számára a kiváltság…. ….jobbágy és földesuraság közt nincs egyenlőség, nincs, nem lehet kölcsönös bizodalom…. ….mindig és mindenütt maguk a polgárok, éspedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett volna… Aki nem jól tanulja meg a mesterségét, maga vallja kárát…. A kormány azért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik. Az egyenlő szabadság és egyenlő jogok teszik a forrást, melybül mindenki egyaránt jólétet, boldogságot, áldást. ….a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok.

Lazsecsnyikov 1792-1869 A bölcs nem hódol be a tömeg meggondolatlan akaratának, hanem maga szab annak irányt.

ARANY JÁNOS

AZ ÖRÖKSÉG (1848) Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak, A halál képétől nem messzire búttak. Lakásuk volt paripájok háta, Vetett ágyok kemény nyeregkápa: Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen, Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben. Nem kérdezték: sok-e az ellenség? Olvasatlan próbáltak szerencsét; Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol, Kinek szíve még a halálban is bátor. Elfogytak, elzülltek ottan-ottan, Szép országok hevert elhagyottan, Fölveré az isten mindenféle gyoma, Éktelenné tette török, tatár nyoma. Rongált zászló lőn az ő formája, Nem volt annak színe, sem fonákja, Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt: Szép zászlónk, az ország, váznál nem egyéb volt. E becses zászlónak, a hazának, Védelmében hányan elhullának! Vérökben a rúdját hányszor megfereszték Régi ősapáink! De el nem ereszték. Így a zászló, ránk örökbe maradt, Ránk hagyák azt erős átok alatt: Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul, Ne legyen az Isten Istenünk azontul. Most telik be, vagy soha, ez átok. A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket elfú az idők zivatarja: Nem lesz az istennek soha több magyarja.

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. 2003. február 25-től, korábbi letartóztatásának napján tartjuk „A kommunizmus áldozatainak emléknapját” Kovács Béla letartóztatása szimbolizálja azokat a rémtetteket, amelyet Magyarországon a sztálinista és kommunista rendszer végrehajtott, amellyel a demokratikus, újjászülető Magyarország egyik csíráját taposták el a szovjet-hatóságok. Nehéz lenne rangsorolni: málenkij robot, kitelepítések, az ÁVH kínzásai, koncepciós perek, hosszú börtönbüntetések, kivégzések, majd az 1956 utáni megtorlás, megint csak kivégzések, börtönbüntetések, a pufajkások garázdálkodása. Világpolitikai háttér A jaltai egyezmény, amelyet a második világháborúban győztes nagyhatalmak a negyvenes évek közepén hoztak meg, megpecsételte Magyarország sorsát. Már a teheráni csúcstalálkozón eldőlt, hogy a második frontot az USA és Anglia nem a Balkánon, hanem- Sztálin kérésére - Normandiában, Franciaországban nyitják meg. Így Magyarország egyértelműen a szovjet zónába került, ahol aztán a kommunizmus szörnyűségeit is megtapasztalhatta az ország, közvetlenül a nácizmus szörnyűségei után. A demokratikus, többpárt-rendszerű Magyarországon ezért 1945 után fokozatosan, „szalámi taktikával, ”felaprózták” a legnagyobb parlamenti pártot, a Független Kisgazdapártot. Ezeknek az akcióknak finomabb és durvább formái egyaránt a kommunista párt, illetve a megszálló szovjethatóságok eszköztárába tartoztak. A parlamenti támadások, taktikázások mellett, több koncepciós per is indult, majd a bírósági döntések mellett a választások manipulálása is megtörtént 1947-ben. Végül létrehozták a Népfrontot, amely egyetlen blokkba, közös listába tömörítette a politikai pártokat, és 1948-49-től egyértelműen a kommunista párt vette át az uralmat az országban.

Kovács Béla politikai pályafutása Kovács Béla a harmincas évektől volt a Független Kisgazdapárt egyik vezetője, 1939-től országos főtitkárhelyettes, képviselőjelölt lett. Kovács 1941-től a Magyar Parasztszövetség főtitkára volt, majd később belügyminisztériumi államtitkár és földművelésügyi miniszteri tisztségeket töltött be. 1946. február 23-án lemondott a miniszteri posztról, hogy főtitkárként minden erejét a Független Kisgazdapártnak szentelhesse. 1946. március 13-tól a Kis Újság (a kisgazda pártlap) főszerkesztője lett. 1947. február 25-én a szovjet-hatóságok letartóztatták, és bírósági tárgyalás nélkül húsz év kényszermunkára ítélték. 1948-ban hosszabb ideig Neukirchenben volt. 1952-ben a Magnyitogorszk melletti Verdij Uralszk börtönben. 1953 őszén gyenge szívrohamot kapott. 1954-ben a vlagyimiri börtönbe került. 1955-től egy politikai gyűjtőtáborban raboskodott. 1955 őszén tért haza. 1956 tavaszán Jászberényben tartották fogva, májusban szabadult. Az 1956-os forradalom alatt az újjáalakuló Kisgazdapárt Intéző Bizottságának tagjává, 1956. november 3-án a párt elnökévé választották. 1956. október 26-31-ig ismét földművelésügyi miniszter, november 2-től államminiszter volt Nagy Imre kormányában. Kovács Béla november 4. után kereste a kiegyezés lehetőségét a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal, tárgyalt Kádár Jánossal is. 1958 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy a Hazafias Népfront képviselőjeként bevegyék az országgyűlés tagjai közé. 1959. június 21-én halt meg.

Esztendőkkel ezelőtt, talán senki nem gondolta volna, hogy Isten megengedi nekünk, hogy egy lebomló, megszűnő rendszer, a kommunizmus áldozatairól az év egy adott napján méltósággal megemlékezzünk. Visszatekintünk azokra a milliókra, akik egy rendszer, a kommunistarendszer áldozatai lettek. Egy olyan megtervezett bűnnek a taposómalmába kerültek be, ahonnan nem volt visszatérés, és sokszor nem is tudjuk, miért történt az, és miért kellett úgy lennie. Mindenek előtt, különbséget kell tenni áldozat és hős között. Áldozat az, aki elhull, elvész. A hős nem vész el. A hős megdicsőül, s bár lehet százmilliomod magával, példaként fog lebegni fiai, unokái, családja, nemzete előtt. A nemzet hősét elvitték az Andrássy út 60-ba. elverték, agyonverték, megalázták, megölték. „A bőröddel sem kell elszámolnunk, te mocsok!”- mondták neki. de ha meg is halt, nem lett áldozat. HŐS lett. MÁRTÍR. a feleségének, gyerekeinek, unokáinak, ő a család hőse. Rendkívül ritka, hogy helytállása, megaláztatása nem vált emberi erénnyé.

A kommunizmus ÁLDOZATÁT nem vitték be az Andrássy út 60-ba. Nyugodtan tapsolt Rákosi elvtársnak, és ha nem is szerette túlzottan, de szépen elvolt. Tapsolt, ha kellett, kussolt, ha kellett, elbújt. Nem a kommunizmus áldozata, hanem ’56 hőse a barikádon elhullt pesti srác, vagy Mansfeld Péter. A kivégzett, eltűnt emberek, megnyomorított, elmenekült, visszatoloncolt, félelemtől reszkető emberek mind-mind ’56 hősei. A kommunizmus áldozata ekkor bezárkózott a szobába, ki se mozdult, meg se moccant, s gyerekét is inkább felpofozta, semhogy állást kelljen foglalnia, közösséget kelljen

vállalnia a felkelőkkel.

Nem áldozat, hanem hős a kádári „lanyhulás” időszaka alatt megfigyelt, lehallgatott, III/III-as aktákon szereplő, ellehetetlenített, kiszorított értelmiségi, vagy pap. A börtönbe zárt Tabodi István atya is. Hősök, túlélők: példaképek a „posztmodern kor” fogyasztói darálógépében és pláza-lágereiben sínylődő, fiatalok. Áldozat a békepap. Áldozat a templomtól elidegenített, gyermekét már meg sem keresztelő, a KISZ-táborban hepajkodó, NDK-ban építőtáborozó egész nemzedékünk. Áldozat a beépített vamzer, a kényszerből besúgó, a könyvmegjelenésért aláíró, a dicsőítő verseket fogcsikorgatva megíró, a „muszájból szocreál” festő. Nem áldozat a kitelepített, kuláklistára tett paraszt, hanem a nemzet utolsó, értékeket puszta életformájában megőrző bástyája. Nem áldozat, hanem hős a munkástanácsokat szervező csepeli munkás. A kispolgár, akinek házát lerombolták, akit burzsoá elemként B-listáztak, a cipész, akinek üzletét KTSZ-be szervezték, az államosított szatócsbolt holokauszt-túlélő tulajdonosa. Nem áldozat, hanem hős. Áldozat a „megegyező”. A Trabant tulajdonos, weekend-házas, Pick szalámis átlagember. A „Lakos” az áldozat. Áldozat a Kádár-nosztalgiában élő, múltba révedő nyugdíjas, a munkanélkülivé és alkoholistává vált gyári munkás, a privatizált TSZ-ből kisemmizett „agrárproletár”, a gyerekét egyedül nevelő, elvált, s negyven évesen feleslegessé váló köztisztviselő. Az ötven évesen szívinfarktusban meghaló, láncdohányos családapa, aki alkalmi munkáról, alkalmi munkára vándorol, mert nincs szükség kohászmérnökökre. A nemzet hősei, akik életükkel, helytállásukkal a kommunizmus és a nácizmus, az egész múlt század iszonyatában nekünk példával szolgálnak, jórészt már nincsenek itt. A nagyszülők, akik paraszti kispolgárok, polgárok, arisztokraták és művészek voltak már halottak. Ők nem áldozatok. Hősök. Igen, az áldozatok, az igazi áldozatok még mindig élnek, és itt vannak közöttünk. Mert az igazi áldozat, az igazi veszteség nem az, hogy a nemzet hősökkel gazdagodik, hanem hogy elveszít embereket. Személyeket, családokat, generációkat.

Az áldozat ragaszkodik kínzójához. A hős felülemelkedik rajta. Az áldozat függ a számára élelmet és enyhülést adó fegyőrtől, míg a hőst nem érdekli sem élelem, sem enyhülés. A hős szabad. Az áldozat egy életre függ kínzójától. A hős felülemelkedik a szenvedésen, míg az áldozat mindent elkövet, hogy elkerülje azt. A hős mindent feláldoz, de az áldozat kínzója által bármikor feláldozható.

A HŐS FÖLÖTT, BÁRMIT IS TESZ VELE, A KÍNZÓNAK NINCS HATALMA, MÍG ÁLDOZATÁVAL MINDENT MEGTEHET. A kommunizmus igazi pusztítása nem a kiontott vérben, vagy a megnyomorított életek számában, a szétszakított családokban, elhurcoltakon mérhető le, hanem a válások számában, a munkanélküliségben, a szegénységben, a leszakadó egzisztenciák életszínvonalán, az alkoholisták, öngyilkosok, szenvedély- és idegbetegek, a pszichiátriai kezeltek számának száraz, rideg statisztikai adatain. Az elveszett lelkeken. Bizony rájuk kell emlékezni, róluk kell megemlékezni, és nap, mint nap - nem csak egy évben egy napon. Minden nap. A hősök példája pedig ehhez csak segíthet. 2003. 02.23. Terror-háza

Egyes források szerint megközelítőleg ennyi áldozata volt „Kommunizmusnak” -Szovjetunió: 20 millió áldozat; -Kína: 65 millió; -Vietnam: 1 millió; -Észak-Korea: 2 millió;

-Latin-Amerika: 150 000; -Kelet-Európa: 1 millió; -Örményország: 1 millió -Magyarország: 0,5 millió

Lengyelország: 1 millió -Kambodzsa: 2 millió; Afrika: 1,7 millió; Afganisztán: 1,5 millió;

A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10000 áldozat írandó. (Forrás: Internet

A SORSOK ÖSSZEFUTNAK MINDSZENTY JÓZSEF, MISTÉTH ENDRE, RIES ISTVÁN. KÜLÖNBÖZŐ ÉLETUTAT JÁRTAK BE, EGYBEN AZONBAN AZONOSAK. MINDHÁRMAN MEGJÁRTÁK AZ ÁVH POKLAIT ÉS RÁKOSI BÖRTÖNEIT. 2008. FEBRUÁR 25‐ÉN A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁN RÁJUK EMLÉKEZÜNK! RÁJUK IS EMLÉKEZZÜNK!

Mindszenty József (1892‐1975) Mindszenty Józsefet 1915‐ben szentelték pappá a szombathelyi székesegyházban. 1919. március 21‐én a Tanácskormány letartóztatja, május 15‐én, szabadon engedi, majd augusztusig rendőri felügyelet alá helyezi. Mindszenty ezután szépen halad a ranglétrán. 1944. november 27‐én másodszor is letartóztatják és csak 1945. április 1‐én szabadul. 1945. október 2‐án iktatják be az esztergomi érseki székbe, majd 1948. december 26‐i letartóztatásáig végzi lelkipásztori tevékenységét, amikor is megkezdődik kínvallatása az Andrássy út 60‐ban. 1949 februárjában koncepciós per keretében elítélik és 1949 októbere és 1954 májusa között a Conti utcai börtönben tartják fogva. A Conti utca 41‐43. alatt található börtön 1898‐ban épült a honvéd főtörvényszéknek, majd a Horthy‐rendszer idején itt működött a kémelhárító (defenzív) osztály. (Az MDP‐ben 1950‐ben megkezdett letartóztatási hullám után itt tartották fogva 1950 és 1954 között Szakasits Árpádot, Marosán Györgyöt, Kádár Jánost, és Kállai Gyulát.) Mindszenty rabságából 1956‐ban szabadul, majd 1956. november 4‐e és 1971. szeptember 28‐a között az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén tartózkodik. 1971. október 23‐án a bécsi Pázmáneumba költözik, és tovább folytatja lelkipásztori tevékenységét, egészen 1975‐ben bekövetkezet halálig.

Dr. Mistéth Endre (1912‐2006) A Magyar Királyi József Műegyetemen 1935‐ben szerzett építőmérnöki oklevelet.1938‐ban költözik a Csepreghy utca 2‐be ahol megnyitja tervező irodáját és hosszabb megszakításokkal itt él 2006‐ban bekövetkezett haláláig. 1944‐ben részt vett a fegyveres ellenállási mozgalomban. Ő tervezte az ideiglenes: "Manci" hidat, majd a főváros első állandó hídját, a Kossuth‐hidat. 1946. július 21‐én nevezték ki az Újjáépítési Minisztérium élére. A Magyar Közösség‐ügyben koholt vádak alapján letartóztatták, majd 1947. augusztus 29‐én, első fokon három és félévi börtönre, majd másodfokon 1948. március 4‐én hatévi kényszermunkára ítélték. Büntetését később két év három hónappal meghosszabbították, és csak 1955 áprilisában szabadult. Szabadulása után három és fél évig még rendőri felügyelet alatt állt, a joghátrányoktól 1958. december 28‐án mentesítették. Részt vett az Erzsébet híd, a kiskörei és a bős‐nagymarosi vízlépcső tervezésében. Többek között dolgozott a Közel‐Keleten, illetve Egyiptomban is. 1983‐ban a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára lett. 1996‐ban Józsefvárosi Becsületkeresztet illetve Széchenyi‐díjat, 2006‐ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést kapta.

Ries István (1885‐1950) A jogi egyetem elvégzése után 1912‐ben ügyvédi irodát nyit. 1924‐ben belép a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, mely VIII. kerületi szervezetének elnöke a 30‐as években, és a Népszínház utca 17‐es számú ház lakója. 1945. április 2.‐tól 1950‐ig Nemzetgyűlési‐, illetve országgyűlési képviselő. 1945. július 21‐től 1950. július 17‐ig igazságügy‐miniszter. 1948‐ban az Szociáldemokrata Párt főtitkárhelyettese. 1950. július 7‐én letartóztatják, majd a Váci börtönben 1950. szeptember 15‐én Bauer Miklós az ÁVH alezredese, kihallgató tiszt agyonverte. 1956 júniusában rehabilitálták, és a Fiumei úti Nemzeti sírkertben helyzeték örök nyugalomra. 1985‐ ben az Auróra utcai szakorvosi rendelőintézet parkját róla nevezték el. Máté András

„A CSÖND ERDEJE EL TT” RÉSZLET: ALBER CAMUS: A MAGYAROK VÉRE c. írásából. „Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak saját vérével gavallérosodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának, és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét… … A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon, az elmúlt húsz esztendőben… A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok, életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat….”

A FORRADALMAT KÖVETŐ MEGTORLÁSOK ÁLDOZATAI (Életutak a „Halottaink, 1956 I.” c. könyvből)

BATONAI ISTVÁN, BATONAI LÁSZLÓ

László 1927-ben, István 1928-ban született, öten voltak testvérek. Apjuk hadirokkant volt, 1943-ban meghalt. 1948-ban költöztek Ceglédről Budafokra. A budafoki kartonlemezgyárban dolgoztak mindketten. Házasságában Istvánnak is, Lászlónak is három-három gyermeke született. MHSZ –tagok voltak, ’56-ban szervezetük a nemzetőrséghez csatlakozott. Azt, hogy maguk a fiúk harcoltak, röpcéduláztak, a család ma sem tudja. Édesanyjuk szerint (aki 1970-ben meghalt), a kamaraerdei harcokban vettek részt, ágyúval lőtték a szovjet harckocsikat. A rokonok úgy tudják, Schmidt Pál volt a vezetőjük – ő később disszidált. Hozzájuk tartozott még Varga József, akit hamarabb kivégeztek, mint a Batonai testvéreket. Az ítélethozatal után, a két sógornőt behívták a Kozma utcai börtönbe, utolsó beszélőre, de már csak férjeik ruháját adták ki, és László imakönyvét, amely véres volt. Családtagjaik 1957. február 6-án kimentek a temetőbe. A sírásóktól, sírgondozóktól tudták meg, hogy a két testvért 5-én temették, a 232-es parcellába, de nem egymás mellé. Megmutatták

nekik a sírokat. Leírás alapján azonosították a halottakat - egyik hosszú, a másik alacsonyabb termetű volt. A sírásók a neveket nem tudták, csak azt, hogy valamilyen szám volt írva a koporsókra. ’57 folyamán Ida nevű testvérük az irodában megkérdezte és tikokban mondták neki a sírszámokat: Batonai László 233 17/4 92 Batonai István 233 19/1 91 A családtagok úgy tudják, hogy – régebbenebbe a parcellába temették a „szegényháziakat”, névtelen halottakat, halva találtakat. Akinek a neve ismert volt, a névtáblán szerepelt. Ide temették Dudás Józsefet, Szabó bácsit és Tóth Ilonát is. Dudásné járt ki a temetőbe, majd eltűnt a sír,valószínűleg exhumálták. Szabó bácsi sírja besüppedt, Tóth Ilona sírján névtábla is volt, de kb. négy év múlva kihányták a földet, valószínűleg elvitték a holtestet. Addig mindig volt virág a sírján. Sok volt a jeltelen sír a parcellában. (A családtagok közlése alapján.)

PETŐFI SÁNDOR,

NEMZETI DAL (Pest, 1848. március 13.)

TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA!

FÉNYESEBB A LÁNCNÁL A KARD,

ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA!

JOBBAN ÉKESÍTI A KART,

RABOK LEGYÜNK, VAGY SZABADOK?

ÉS MI MÉGIS LÁNCOT HORDTUNK!

EZ A KÉRDÉS, VÁLASSZATOK!

IDE VELED RÉGI KARDUNK!

A MAGYAROK ISTENÉRE


ESKÜSZÜNK,

ESKÜSZÜNK,

ESKÜSZÜNK, HOGY RABOK TOVÁBB


NEM LESZÜNK!

NEM LESZÜNK!

RABOK VOLTUNK MOSTANÁIG,

A MAGYAR NÉV MEGINT SZÉP LESZ,

KÁRHOZOTTAK ŐSAPÁINK,

MÉLTÓ RÉGI NAGY HÍRÉHEZ;

KIK SZABADON ÉLTEK, HALTAK,

MIT RÁKENTEK A SZÁZADOK,

SZOLGAFÖLDBEN NEM NYUGHATTAK.

LEMOSSUK A GYALÁZATOT.



ESKÜSZÜNK,

ESKÜSZÜNK,



NEM LESZÜNK!

NEM LESZÜNK!

SEHONNAI BITANG EMBER,

HOL SÍRJAINK DOMBORULNAK,

KI MOST, HA KELL, HALNI NEM MER,

UNOKÁINK LEBORULNAK,

KINEK DRÁGÁBB RONGY ÉLETE,

ÉS ÁLDÓ IMÁDSÁG MELLETT

MINT A HAZA BECSÜLETE

MODJÁK EL SZENT NEVEINKET.



ESKÜSZÜNK,

ESKÜSZÜNK,



NEM LESZÜNK!

NEM LESZÜNK!

AZ 1848/49-es SZABADSÁGHARC és FORRADALOM ESEMÉNYEI - 1848. február 23. Párizsban kitört a forradalom. A pozsonyi diétán az ellenzékiek elérkezettnek látták az időt a cselekvésre. 1848. március 3. Kossuth elmondta híres felirati beszédét: - az Ellenzéki Nyilatkozat azonnali elfogadását követelte, - alkotmányt követelt a Habsburg Birodalom örökös tartományainak is. - 1848. március 13. Bécsben kitört a forradalom. Metternich megbukott, a császár ígéretet tett az alkotmányra, sajtószabadság lépett életbe. - 1848. március 14. A bécsi forradalom hírére a főrendek elfogadták a március 3-i felirati javaslatot, és elhatározták, hogy Bécsben országgyűlési delegáció fogja azt átadni a királynak. - 1848. március 15. A bécsi forradalom hírére a pesti fiatalok a cselekvés útjára léptek. Reggel a Pilvax kávéházból indultak el történelmi útjukra. - Először az egyetemeket járták végig. - Lefoglalták a Landerer és Heckenast nyomdájának egyik gépét, és kinyomtatták a Nemzeti dalt és a tizenkét pontot. Tizenkét pont 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereg. 6. Közös teherviselés, képviselet egyenlőség alapján. 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése. 8. Esküdtszék. 9. Nemzeti Bank. 10. A katonaság esküdjön meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. 12. Unió, vagyis Erdélynek Magyarországgali egyesítése. - A Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlést tartottak. - A pesti városháza elé vonultak és a városi tanáccsal elfogadtatták a tizenkét pontot. Így a petíció, mint Pest város követelése mehetett Pozsonyba. - Megalakult a Közbátorsági Bizottmány. Elnöke Irányi Dániel lett. - A tömeg Budára vonult, hogy a Helytartótanács engedje szabadon a sajtóvétség miatt fogva tartott Táncsics Mihályt, és engedélyezze a Nemzetőrség szervezését. A tömeghez ekkor már csatlakozott Nyáry Pál, Klauzál Gábor és a liberális nemesség más képviselői. - Táncsicsot lelkes diadalmenet kísérte Pestre. - Este a Nemzeti Színház díszelőadást tartott.

- 1848. március 17. Az uralkodó nádori hatalommal ruházta fel István főherceget, aki a király szóbeli beleegyezésével Batthyány Lajost nevezte ki Magyarország első felelős miniszterelnökévé. A BATTHYÁNY-KORMÁNY TAGJAI Batthyány Lajos miniszterelnök Széchenyi István (közmunka és közlekedésügy) Eötvös József (vallás- és közoktatásügy) Szemere Bertalan (belügy) Klauzál Gábor (földművelés, ipar és kereskedelem) Kossuth Lajos (pénzügy) Deák Ferenc (igazságügy) Mészáros Lázár (hadügy) Esterházy Pál (a király személye körüli)

- 1848. március 23. Batthyány miniszterelnöki körlevélben elrendelte a jobbágyfelszabadítást, utólagos állami kárpótlással. - 1848. március 28. A március 28-i királyi leirat átdolgozásra javasolta az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium tervezetét, illetve az úrbéri törvényjavaslatot, amit azonban az országgyűlés nem fogadott el.

„BESZÉLŐ KÖVEK” Az idei március 15-én az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára emlékezünk. E jeles és kivételes évforduló alkalmából egy kis sétára szeretném invitálni a tisztelt olvasót, méghozzá olyan emlékhelyekhez, amelyek 48-hoz kötődnek és Józsefvárosban találhatók.

Sétánk első helyszíne a Nemzeti Múzeum lépcsőihez vezet, ahol is két emléktáblát találhatunk. Az első emléktábla Vasvári Pál (1826-1849) filozófus, történész, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakjának állít emléket, aki egyik főszereplője a 12 pont megalkotásának. Mint őrnagy részt vesz az erdélyi harcokban. 1849. július 5-én Havasnagyfaluban hősi halált halt. A másik emléktáblát „a magyar ifjúság állítatta az ifjú magyarság lánglelkű énekesének és örök dicsőségének Petőfi Sándornak, ki 1848. március 15én délután a magyar szabadságnak első szabad dalát e helyről szavalta el.” A valóságban azonban Petőfi soha sem szavalta el a múzeum lépcsőinél a Nemzeti dalt, de tartott itt egy beszédet március 15-én, amit március 27-én délután 5 órakor egy újabb követett, majd a március 31-én délután 5 órakor a múzeum előtt tartott népgyűlésen felolvasta a királyhoz intézett proklamációját, és fegyverkezésre szólította fel az egybegyűlteket. Az emléktáblákat elhagyva, a Nemzeti Múzeum

kertjében két bronzszobrot találunk. Az egyik Józef Wysocki (1809-1874) lengyel honvédtábornoknak állít emléket, aki a parancsnoksága alatt lévő mintegy 1200 fős légióval harcolt a magyar szabadságharcban. A szobor talpazata hátulján azon városok nevei olvashatok (Arad, Szolnok, Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló, Komárom, Buda, Szőreg, Temesvár), ahol a légió részt vett a harcokban. A másik szobor báró Monti Sándor (18181954) ezredesnek állít emléket, aki olasz származása ellenére, mint a 4. hadtest hadosztályparancsnoka vett részt a szabadságharcban. Bátorságáért pedig megkapta a harmadosztályú katonai érdemjelet. A Nemzeti Múzeumot elhagyva, az Üllői úton, egy hosszú séta után érkezünk meg a Tömő utca 6 szám alatt található épülethez, ahol is az emléktábla tanúság szerint 1872 és 1876 között Táncsics Mihály (1799-1884) lakott. A Lohr János által épített ház alapkövét maga Táncsics tette le 1872. március 15-én, és abban emlékiratot helyezett el. Táncsics 1836-ban telepedett le

Józsefvárosban, és két évvel később innen is nősült, felesége Seidel Teréz ugyanis egy józsefvárosi csizmadia lánya volt. Táncsicsot radikális írásai miatt 1847-ben elfogták, és sajtóvétség, valamint izgatás vádjával elítélték. Budai börtönéből 1848. március 15-én szabadították ki. A szabadságharc leverése után, Tömő utcai lakása padlója alatt rejtőzik mintegy nyolc éven keresztül. 1869ben az Általános Munkásegylet elnökévé választja, mely egy józsefvárosi asztalosműhelyben alakult meg. Az Arany Trombita című lapjának szerkesztősége a Sándor utca 19 szám alatt volt. A Tömő utcai házat elhagyva, a Templom utca és a Hoch János utcán keresztül a Horváth Mihály térre érkezünk. Itt, a téren található a névadó, Kossuth-címerrel ékesített obeliszkje, melyet 1948-ban a VIII. kerületi Nemzeti Bizottság emeltetett Horváth Mihálynak (18091878), aki mint katolikus pap, liberális történetíró 1849-ben Kossuth Lajos vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. 1849-ben emigrált, és távollétében kötél általi halálra ítélték. Csak 1867-ben tért haza, majd elősegítette az Országos Levéltár felállítását, és mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Történelmi Társulat elnöke irányító hatást gyakorolt a történelemkutatásra. A Horváth Mihály térről utunk az Őr utca 7 –es szám alá vezet, ahol is egy szerény emléktábla hirdeti Pais Antal emlékét, aki mint kerékgyártó mester, Gábor Áron (1814-1849) ágyúöntő, tüzértiszt

segítőtársa volt. (Az Őr utca Józsefváros legrégebbi utcája, mely 1967 óta védettséget élvez.) A Mátyás térnél a 99-es buszra felszállva, utunk a MÁVAG-kolónia 2324. számú épülete előtti udvarra vezet, ahol 1947. december 31-én az országban először az 1848-as forradalom és szabadságharc 100. évfordulója tiszteletére leplezték le Loósz János bronzba öntött Petőfi mellszobrát. Az Orczy-, majd a Fiumei úton végig sétálva, utunk végéhez érve betérünk a Nemzeti sírkertbe. Itt alussza örök álmát az első felelős magyar kormány miniszterelnöke gróf Batthyány Lajos (1807-1849), igazságügy minisztere Deák Ferenc (1803-1876), pénzügyminisztere Kossuth Lajos (1802-1894), Görgey Artúr (1818-1916), Klapka György (1820-1982), Jókai Mór (1825-1904), Táncsics Mihály (1799-1884), Csány László (1790-1849) közlekedési miniszter, Csemegi Károly (1826-1899) szabadságharcos, az első magyar büntető kódex megteremtője, Kozma Sándor (1825-1897) nemzetőr, az ügyészség megszervezője, herczeg Woroniecki-Korybut Miecislav (18251849) a lengyel lovas légió ezredese, Wierzbickli Longin (1825-1889) lengyel őrnagy, Lebó István (1831-1928) az utolsó 48-as honvéd, és még sokan mások. Ismertek és ismeretlenek, kik mind egy ügyért, a magyar nemzet függetlenségéért és szabadságáért áldozták életüket. Legyen könnyű az álmuk, mert megcselekedték, amit megkövetelt a haza! Máté András

ISTEN, HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELŐDBE. RÚT BŰNEINKET JÓSÁGODDAL FÖDD BE. SZENT MAGYAROKNAK TISZTA LELKÉT NÉZZED, ÉRDEMÉT IDÉZZED. ISTVÁN KIRÁNYLNAK SZÍVE GAZDADSÁGÁT. SZENT IMRE HERCEG KEMÉNY TISZTASÁGÁT. LÁSZLÓ KIRÁLYNAK VITÉZ LOVAGSÁGÁT Ó, HA CSAK EZT LÁTNÁD. SZENT ERZSÉBETBŐL HŐS SZERETET ÁRAD. MARGIT IMÁI VEZEKELVE SZÁLLNAK. MINKET HIÁBA URAM NE SIRASSON, ÁLDOTT BOLDOG ASSZONY. RÁNK, BŰNÖSÖKRE MINDEN VERÉS RÁNK FÉR, DE KÖNYÖRÖGNEK ŐK TÉPETT HAZÁNKÉRT. HADD LEGYÜNK MINK IS TISZTÁK, HŐSÖK, SZENTEK, HAZÁNKAT ÍGY MENTSD MEG.

SZÖVETSÉGI TISZTSÉGVISELŐK ÜGYELETI RENDJE FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ELNÖK HÉTFŐ-KEDD-SZERDA DE. 08 – 12 -IG

DR. FARKAS LÁSZLÓ ALELNÖK HÉTFŐ DE. 10-12 -IG

STYOP FERENCNÉ ALELNÖK, NAGYBUDAPESTI ELNÖK HÉTFŐ-KEDD-SZERDA DE. 10 - 12-IG

SZOCIÁLIS ÉS KEGYELETI BIZOTTSÁG HÉTFŐ – KEDD – SZERDA – CSÜTÖRTÖK DE. 08 – 12- IG

ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG HÉTFŐ DE. 10 – 12 -IG

KÖZPONTI PÉNZTÁR HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG

ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS 312-80-41 TELEFONON

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ, ÉS EGYMÁST SEGITŐ KAPOCS, AZ ORSZÁG MINDEN ’56-OS SZÖVETSÉGI TAGJA KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGÍRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁRÓL, A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL. KÉRJÜK TÁMOGATÓINKAT, BARÁTAINKAT, AKTIV DOLGOZÓ TAGJAINKAT ÉS HOZZÁTARTOZÓIKAT, HOGY JÖVEDELEMADÓJUK EGY SZÁZALÉKÁT AJÁNLJÁK FEL SZÖVETSÉGÜNK KIADÁSAINAK FEDEZÉSÉRE. BEJEGYZÉS FŐVÁROSI BIRÓSÁG 14.PK.62.860-1990-54 ADÓSZÁMUNK: 19637729-1-01 SZÁMLASZÁMUNK: ERSTE BANK 11600006-00000000-21528312 FELELŐS KIADÓ FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ [email protected]

SZERKESZTŐSÉG SZENDINÉ KÓSA KATALIN Máté András

LECHNER FERENC TELEFON, FAX. 36-1-312-80-41 1051. BUDAPEST. NÁDOR UTCA 36. VI. EMELET. szovetsé[email protected]

www.56osszovetseg.hu

HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA JANUÁR - MÁRCIUS

Recommend Documents