HETI
W VI. évfolyam 44. szám " 1996. december 19.
v 1
INGYENES VÁROSI LAP • BÉKÉSCSABA Békéscsaba Me gyei Jogú Város Köz gyűlése soron kö vetkező ülését december 19-én, csütörtökön és 20-án, pénteken 9 órától tartja a városháza dísztermében. Várható napirend:
zati rendelet módo és egységes szerkezetbe foglalá sa, valamint a versenyszabályzat módosí tása.
| Kétnapos közgyűlés | sítása
Karácsonyi éj Arany- s üvegszálakból jászol épül (izzásába a hó is belekékül), mindennek fénye nő, nem árnyéka, nem jégcsap lóg a hold ból, kis ezüstlétra. Kristályszámyú tündérek szállnak le az égből, gyer tyát gyújtanak, kortyolnak az éjből, körbeállják a kis Jézust és énekelnek, föl ébrednek a tavak és a kertek, dicsérjük a Meg váltót, gyertek! Gomolygó lelkek, kiáradt testek. Há rom király jön, bíborpa lástban, örömeik mélyén lángolás van! Ragyog a serleg, vakít a glória, mily jó kisbaba Isten fia! Csen des éj, szentséges éj, ne reszkess ember, ne félj! Gyémánt csillagok ra gyognak, holdudvara lesz a Jónak. Könny felszárad, köd eloszlik, mennybe jut, aki megbotlik! Fenyőkről kis csengők csüngenek, beezüstözik az ünnepet. A kis Jézus alvó angyal, arcán pírral és harmattal. Bajokat enyhít és meg szeret, vele a magány is üzenet. Bennünk lakik és velünk van, ö kegyelem gondjainkban. Átszól az égen, maradjunk ébren, és éljünk szépen, mint aki vétlen. Meghalni mégsem! Karácsonyi lényem, Ün nep és Éden. KÁNTOR ZSOLT
Zárt ülés 19-én, csütörtökön 9.00-12.30 óráig
11. A belváros részletes rendezési tervének fe lülvizsgálata, rendeletalkotás. 12. Intézményvezetői állások pályázati kiírása.
2. Intézményvezetőt érintő személyi ügy.
13. A Városüzemeltetési Kft. ügyrendje, észre vétele.
3. A Békéscsaba sportjáért kitüntető cím oda ítélése.
Nyilvános ülés 20-án, 9.00 órától
4. Fellebbezések, méltányossági ügyek.
14. A pénzbeli és természetben nyújtott szoci ális ellátásokról szóló önkormányzati ren delet megalkotása.
1. Vagyoni ügyek.
Nyilvános ülés 14.00-20.30 óráig 1. A polgármesteri hivatal 1996. évi decembe ri munkaszüneti napok körüli munkarendje. 2. A helyi iparűzési adóról szóló önkormány zati rendelet módosítása, rendeletalkotás. 3. A gazdasági tevékenységre szolgáló épít mények adójáról szóló önkormányzati ren delet módosítása, rendeletalkotás. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város 1997. évi költségvetésének koncepciója. 5. Békéscsaba Megyei Jogú Város 1996. évi költségvetéséről szóló rendeletének módo sítása. 6. Az 1997. évi közszolgáltatási díjakról szóló önkormányzati rendelet megalkotása. 7. Az ivóvízellátás és szennyvíz-elvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló ön kormányzati rendelet módosítása, rendelet alkotás. 8. A helyi autóbusz-közlekedési díjak megál lapításáról szóló önkormányzati rendelet módosítása, rendeletalkotás. 9. Rendelettervezet az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról. 10. A közgyűlés és szervei, valamint intézmé nyei közbeszerzéseiről szóló önkormány
pénteken
15. A 26/1996. (X. 24.) számú és a 27/1996. (X. 24.) számú önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése. 16. Az önkormányzat tulajdonában lévő laká sok bérleti díjáról szóló önkormányzati ren delet módosítása. 17. A lakásértékesítésből befolyt bevétel fel használásának koncepciója. 18. Az egészségügyet érintő ügyek. - Tájékoztató a megyei egyeztető fórum által felajánlott járó- és fekvőbeteg-szak ellátás kapacitásának lekötéséről. - A Békéscsaba, Kolozsvári u. 33. szám alatti háziorvosi rendelő bérleti szerződé sének tervezete. 12.30-13.30
óráig
ebédszünet
19. A közgyűlés 1997. évi I. félévi munkatervé nek elfogadása. 20. Vagyoni ügyek. 21. Válaszadás Hanó Miklós interpellációjára. Válaszadás Takács Péter kérdésére. 22. Bejelentések. Tisztelt Olvasóink! A közgyűlés által elfogadandó rendeletek a városháza hirdetőtábláién, majd január 9-én megjelenő számunkban lesznek olvashatók.
Mai számunkban naptár a Heti Mérleg
olvasóinak!
1
M i n d a n n y i u n k karácsonya
Áll már a fenyő a városháza előtt, és a hagyományokhoz hí ven december 23-án, hétfőn 15 órától ez évben is közős ünnep lésre várja a Családsegítő Szolgálat és a polgármesteri hivatal a város valamennyi polgárát. Egy nappal az otthoni gyertyagyújtás előtt melegség, gyer tyafény, tábortűz, szaloncukor, kalács és kakaó, az együtt ün neplés öröme vár bennünket. Ráhangolódás azoknak, akik csa ládjuk körében töltik a karácsonyt, és talán engesztelés azok nak, akik egyedül kénytelenek ünnepelni. „Nem szabad félni" és „Nem szólnak a csillagok" a címe a Csabai Színistúdió műsorá nak, amelyek mellett karácsonyi zenei összeállítással is ked veskednek majd nekünk. Hallhatjuk Pap János polgármester köszöntőjét, Borok Berílt a szeretetről és Kerepeczki Nórát, aki Kántor Zsolt Karácsony című versét mondja el. A Családsegítő Szolgálat hetek óta gyűjti az adományokat, amelyek folyamatosan jutnak el a nehéz sorsú családokhoz, hogy mindenhol ünnep legyen a karácsony. Köszönet minden adományozónak! Az alábbiakban azok névsorát közöljük, akik ehhez hozzájárultak: Phaedra mozi, Nagy Sándor, Nóvák és Fiai Bt., Nationale Nederlanden Békés megyei képviselői, Euró pa könyvesbolt, Tappe Hulladékgazdálkodási, Köztisztasági és Szolgáltató Kft., Tímár Imre, Hérics Patika, Békéscsabai Hűtői pari Részvénytársaság, dr. Bisztray Tamásné, Prez-Ex Bt., Agroker, Szikora Istvánné, Mildness Bt., Gallion Kft. Peugeot Au tókereskedés, dr. Gyebnár - dr. Domoki ügyvédi iroda, ErdőkMezők Patikája - gyógynövények, gyógytermékek kis- és nagy kereskedése, Margaréta nagykereskedés, Körös Food, Papker Kft. Méter- és Olcsó Áruk Boltja, Szőke és Társai Kft., Tevan Ki adó, Kner Nyomda Rt., Gazdabolt, Bótyik András, Sipiczki György, Hajdú Antal, Tóth István, Tóth Gabi, Békéscsabai Ke resztyen Ifjúsági Egyesület, Viberál Zsuzsanna, Szabó Norbert és Nikolett, Úttörőszervezetek Megyei Fóruma, Javipa nyomda, Burker Sütőipari és Kereskedelmi Kft., dr. Cserei Pál, Lencsési Nyugdíjasklub, Betű Bt., Leporelló papír- és nyomtatványbolt, dr. Mocsonoky Zsuzsanna, Néveri Imike, Néveri Kitti, dr. Futó Sándor, Garzon Szálló Kft., Lencsési Közösségi Ház, Hetes Kft., Bambi játék-nagykereskedés, Garancia Biztosító Rt., Keresztúriné Tóth Mária. HM
Oév, jó ég! A pók fonta a naptárspirált, az utolsó papírlap is lesza kadt az idő drótjairól, nem tartja semmi a jelenvaló létet, csak az imádság, az is csak halkan szól, mint egy Haffnerszerenád, a köd kocsonyás maszk, illúziókat viszünk bele a valóságba, a harmadik kro moszóma rövid karjának hu szonegyedik helyén egy t ü csök ciripel, diffúz csillagközi sávok katalógusát lapozgatja Dulcinea, Donna Ildikó egy tiszta kéziratlapot simogat, ez
A BÉKÉSCSABAI
az új év, még nem kapott bele a szél, nem firkálta össze a temporalitás (időbeliség), csak a bölcselet hóesése borítja be, mint parlagon hagyott, édes termőföldeket, de eljön a nap, amikor valaki írni kezd az ép naptárrubrikákba is, és csöndben ábrándozik a jöven dőről, akvarellfestményekben látva meg a reményt s köny vekben az izgató magányt, akkor a képzelet átveszi a na vigálást életünk felett, s hatá rozott mozdulattal fordítja a kormánykereket meseország hárfái felé, ott majd elérik egymást gondolataink. . .
VÁROSÜZEMELTETÉSI
K
z s
KFT.
értesíti ügyfeleit, hogy ügyfélszolgálati irodájukban és köz ponti telephelyükön (Mázán László u. 18.) az ügy félfogadás december 21-től 1997. január 5-ig szü rjiciicci netel. A zárva tartásért szíves elnézésüket kérik.
JAMINA KEREKASZTAL
Kerékpárút és telefonhelyzet A Jamina Kerekasztal ma gisztrátusa soros megbeszé lésén három témakört tárgyalt meg: a jaminai sport helyze tét, az Orosházi úti kerékpárút építését és az áldatlan tele fonhelyzetet. A Jamina-Patrick SE képvi selője beszámolót tartott a futballistákról. A csapat (edző: Turcsek Zoltán) az őszi idény ben a megyei élvonal har madik helyén végzett. A köz gyűlés a támogatást pályá zati alapra kívánja helyezni, de mint elhangzott: a jaminai sportegyesület is ugyanolyan eséllyel igényelhet pénzt, mint például a Lakótelepi SE. Többen felvetették, hogy a kerekasztalnak idővel át kell alakulnia hivatalos civil szer vezetté, hogy önállóan pá lyázhasson például alapítvá nyi pénzekre. Az egyik hozzá szóló a walesi herceg alapít ványáról beszélt, amely első sorban közösségfejlesztő te vékenységre ad pénzforráso kat. Megmutatott egy térké pet is, amelyen a jövőbeni tá mogatásra érdemes projektek
vannak feltüntetve. Ezen Ma gyarország hét települése is szerepel név szerint felsorol va, az egyik éppen Békés csaba. Az Orosházi úti kerékpárúttal kapcsolatban többen ne hezményezték, miért nem si került érdemben lépni ebben a kérdésben. Egy statisztika szerint az utóbbi három évben a városban éppen az Oros házi úton történt a legtöbb (62) baleset. Második helyen a Bartók Béla út áll (49), majd a Szarvasi út (46), a Berényi út és a Gyulai út következik. Az építkezés megindításához azonban közgyűlési határo zat, építési engedély és kivi teli terv szükséges. Felvető dött az is, hogy kellene egy közlekedési lámpa a Besse nyei utcai csomópontnál.
Az áldatlan jaminai telefon helyzetről is szó esett a meg beszélésen. A Hungarotel sze rint a hozzájárulás befizetése után számított egy éven belül minden igénylő megkapja a telefont. A kivitelező Fázis Rt. képviselője az egyik közgyű lésen azt állította, hogy a jövő év végéig bekötik mindenki nek a készüléket. A jaminai „telefonlobby" abból a szem pontból sikeresnek nevezhe a © [D @ M tő, hogy az illetékesek megí • K Ö Z L E M É N Y . Megtartotta gérték: Békéscsaba ötödik első összejövetelét az orszá kerületében kezdik a munká gosan márciusban megalakult, latokat. SZILASI MIHÁLY Békéscsabán pedig november elején szerveződött Magyar De mokrata Néppárt (MDNP). Az érdeklődők a Pf. 184 számon találhatnak kapcsolatot a szer vezettel, mely szívesen ad in formációt országos és helyi Ingyenes városi lap, Békéscsaba programjairól is.
HÍREK ^ Ü
MATRIKULA HÁZASSÁG Tomka Ágnes Terézia és Föl di Krisztián Alajos, Magyar Ildi kó és Vass Gyula SZÜLETÉS Venter Zoltán ós Gurmai Re náta fia Márk, Sarkadi László és Somogyvári Csilla leánya Rebeka Sára, Nyisztor János és Lóczi Éva fia János, Orodán Mihály és Farkas Edit leánya Polett
Főszerkesztő: Sztojcsev Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Pap János, Békéscsaba polgármestere Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István tér 9. 5601, Pf. 112 Telefon/fax: (66) 445-676, telefon: 452-252 Szedés: A & M Stúdió Nyomás: Hungária-lnfo Nyomdaipari Kft., Békéscsaba Felelős vezető: Bohus Ákos nyomdavezető Megjelenik hetente, 27 000 példányban Terjeszti a Magyar Posta
• < U OS
ae.
z <
ae
as
in
<
LU
ifi
ae
a.
•<
ifi < 5
c/i
Cű
O h 0
Z
o
LU
u LU •
1 2 3
4
5 6 7 8
6 7 8 9 9| 10 10 11 1 1 12 12 13 13 14 14 15 | 15 16 16 17 17 18 18 19 19 20 20 21 21 22 22 23 23 24 24 25 25 26 26 27 27 28
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
HETFO KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ
11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
P
HIRDETÉS
HETI M É R L E G
H I R D E T É S
•
ÉPÜLETSZOBRÁSZAT
HETI M É R L E G
H I R D E T É S
APRÓHIRDETÉS
•
BEMUTATÓTEREM
5600 Békéscsaba, Kiss E. u. 10. Telefon: 06 (20) 428-369
INFRA-VIZIO BT. BÉKÉSCSABA
F I D
sz
Berthóty udvar 5. Telefon: 448-795 Speciális videoszerviz.
Luther u. 18. Telefon: 441-665 Hívásra házhoz megyünk.
SZÍNES TV, VIDEÓ, AUTÓMAGNÓ, HIFI ES EGYÉB HANGTECHNIKAI BERENDEZÉSEK JAVÍTÁSA. Rossz a magnó, videó, televízió? Segít az Intra-VIzról
RV I Z
• Békéscsabán vásárolnék 25-40 m^es belvárosi házrészt. Teleion: 447-372, este. • A Szigligeti utcában III. emeleti, egyedi gáz-, vizórás, parkettás, telefonos, kétszobás, tehermentes lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Frank lin u. 1. • Jaminában, belvároshoz közel, kétge nerációs, gázfűtéses családi ház, beépít hető nagy telekkel vagy anélkül sürgősen eladó. Érdeklődni: Franklin u. 1. • A Szigligeti u. 2-4. garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: Franklin u. 1. • Nagy tanya a Tavasz utca végén eladó. Központi lútés, fürdőszoba, 3 fázis van. Érdeklődni: Tavasz u. 83., egész nap.
TURUL CIPÓ*
Cipőt a gyártótól, ráadásul engedménnyel!
A Turul Cipő megnyitotta cipőboltját az Andrássy út 7 3 / 1 . sz. alatt (a Rózsa Ferenc Gimnáziummal szemben). Üzletünkben minden korosztály számára kaphatók téli lábbelik (bakancsok, divatcsizmák, hótaposók), alkalmi cipők és papucsok.
• Kertes családi ház eladó: Klapka u. 4. •
GYORSNYOMDA Békéscsaba, S z a b a d s á g tér 1-3. (nagyposta). Telefon: 447-563
~ZÁ AUTÓÜVEG CENTRUM
Dr. Kerekes Attila FOGSZAKORVOS
Szélvédők, autóüvegek eladása, beszerelése. Korrekt ár, garantált minőségi
Békéscsaba, Urszinyi Dezsőné u. 5. Rendel: hétfőn, szerdán, pénteken 16-18 óráig, kedden, csütörtökön 9-10 óráig.
5600 Békéscsaba, Szarvasi út 9. - Hathaz u. sarok. Telefon: 450-358, 450-356 Ügyeleti tel.: 06 (30) 451-391
PEMZTARIGEPICENTRUW Bankkártyaolvasók, pénztárgépek, PC-kasszák, pénzvizsgálók, mértegek, árazok, faxok, valamint papírszalagok, festékkazetták és nyomtatványok forgalmazása. Pénztárgépek adóügyi zárásai HASZNÁLT PÉNZTÁRGÉPEK ADÁSVÉTELE.
J-Cocz & Medvegy Telefon: 442-380 Rádiótelefon: 06-60/388-404, 06-60/301-404
MINDENFÉLE TAKARÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS GARANCIÁVAL!
GARANCIÁLIS SZERVIZ Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/a. Tel.: 66/324-911 és 66/325-161
• Ablakszigetelés! Telefon: 326-906. •
Szokolné Pallag Eszter női-férfi fod rász. Hívásra házhoz megyek: 0630/284-050.
• Gázkészülékek javítása, felülvizsgála ta. Békéscsaba V. kerület. Könyves K. u. 45. Telefonügyeiét: 456-537, 9-12 óráig. • Kárpitozott bútorok felújítása: Székely u. 65. (Kmyán). Telelőn: 06-60/486-495. • Vállalkozók, társaságok egyszeres, kettős könyvelését, tb-ügyintézését válla lom. Telelőn: 455-168. • Személyszállítás és áruszállítás magánszemélyeknek és közületek nek egyaránt, hétvégén is. Telefon: 06-30/289-238.
Eladó a Felső-Kőrös sor 39. számú lakás - kétszintes, padlástetős - garázzsal. Te lefon: 456-396.
• Számítógépek, monitorok javítása: Neotech PC. Lencsési út 24., telefon: 0630/287-827.
• Elcserélném Lencsési úti önkormányza ti, 1 + 2 fél szobás lakásomat kisebbre. Érdeklődni: Rádai Kálmán, Csorvás. Ta nya 336.
• Színes lévé, videó javítása, anten naszerelés. Kovács Attila és Társa Bt. Hi babejelentés munkanapokon 9-16 óráig a 445-642,16 óra után a 323-586 vagy a 322-480-as teleionszámon.
• A Lencsét! B-területén garázs eladó: 323405, 455-069. • 200 m ^ s üzlethelyiséget bérelnék hosszú távra. Telefon: 06-20/249-632. • Új garázs eladó a Lencsési A-teruletén. Teleion: 463-433 munkanapokon, hétvé gén és este pedig 06-60/359-292.
Karácsonyig minden vásárló 5% árengedményben részesül.
Automata, hagyományos, iktató-, valamint emblémás bélyegzők készítése.
• Zárszerelés, zárcsere, .szuperbiztj' tí pusú hevederzár-szerelés (december 31-ig 10% kedvezménnyel). Telefon: 457-302.
• Eladó egy 9 éves, 1500-as Moszkvics 40 000 Ft-ért. műszakival. Telefon: 0630/558-587. •
1200-es Lada egyben bontásra eladó. Békéscsaba. Illyés Gy. u. 40.
•
Suzuki Swlft 1,3 eladó: 456-249.
Fekete-fehér televíziók helyszíni javítá sa, régebbi típusú is. Hibabejelentés teleIonon: 457-334, Tomka Attila. Parabola- és tetőantenna-szerelés, hifi, videó javítása. Boda Béla, Békéscsaba, Csíki u. 38. Telefon: 326-931. Duguláselháritás, vízvezeték-szerelés, javítás. Telefon: 455-309. Üvegezés! Lakások, épületek helyszíni üvegezése. Glass-Team e. v. Telefon: 0660/483-712. Redőny, reluxa, harmonikaajtó készíté se, javítása: 442-086. Színes televíziók javítása garanciával, hétvégén is. Domokos Tamás, telefon: 06-30/432-827. Karácsonyra ajándékozzon szerettei nek egy szép órát Sajben órástól! Meg bízható minőség, szolid ár Békéscsaba, Rákóczi u. 1. Energomat. Minimat, Energolux, Vjatka, Evrika, Hajdú mosógépek javítása hétvégén is. Elektron Gmk. Békéscsa ba. Bartók B. út 4. Telefon: 454-561. 06-60/388-348. Redőny, reluxa, hevederzár kedvezmén nyel, előleg nélkül. Telefon: 327-852. Szobafestés, mázolás, tapétázás kedve ző árakkal: Marik István, Békéscsaba, Ta vasz u. 83., telefon: 325-921.
• Hidegburkolás megrendelhető. Tele fon: 327-417.
• x*» = 1000 x'. Ha meg tudod oldani, gra tulálok! Ha nem, segíthetek! Matemati kakorrepetálás középiskolásoknak. Hívd a 451-612 számot 17 óra után! • Hízók hasítva eladók. Telefon: 459-337. • Angolnyelv-oktatás luxushajóra készü lőknek, valamint kezdőknek (étlapok, hasznos információk). Telelőn: 444-152. • Töves fenyő eladó: Jamina, Gajdács u. 24., egész nap. • Angol- és nemetnyelv-oktatást vállal egyetemista kedvező áron. Telefon: 455-344. • Használt és új számitógépek adásvéte le, valamint igény szennti konfiguráció ki építése. Plusz: Békéscsabán belül kérés re házhoz szállítás, üzembe helyezés. Neotech PC, Lencsési út 24. (a taxiállo más mellett). Teleion: 457-015. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18 óráig. • Ipari varrógép, 3 szálas, interiock, motnngoló és kötőgép eladó. Telefon: 0630/558-587. • Cserépkályhába Héra gázégő eladó. Teleion: 327-868. •
Újszerű, 1/2-es mountainbike eladó. Telefon: 454-521.
• Fogtechnikustanulót felveszek. Teleion: 454-586, munkaidőben 9.00-16.30-ig. • Olajkályha, üstház eladó: Békéscsaba. Berényi út 40/A. • Dr. Taraczközl litván vezetésével janu ár 4-5-én bioenergetikai tanfolyam indul a vasutasban. Teleion: 324-271, 18 óra után. • Diplomás nyelvtanár spanyol nyelv-tanítást, nyelvvizsgára felkészítést vállal. Telefon: 445-507. •
Fajtiszta magyar-vizsla kölykök eladók. Telefon: 456-629.
3
Tel./fax:
66/44-66-77
onag KFT. Tel.
Építőipari
B é k é s c s a b a , Tompa u. 2/1. 0 6 - 6 0 / 4 8 8 - 9 9 0 ; 06-60/484-730
Q'hermál TAXI éjjel-nappal Legyen Ön is a törzsutasunk - így olcsóbban utazhat! GYORS - PONTOS - MEGBÍZHATÓ. Személy-, teherfuvarozás, autómentés.
AZ
ADÓZÓK
444-777 • 45-45-4$ FIGYELMÉBE!
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA pénzügyi és gazdasági irodájának adócsoportja (Békéscsaba, Dózsa Gy. út 2., telefon: 322-255) felhívja a vállalkozók figyelmét a helyi iparűzési adó és a vállalko zók kommunális adója december 20-i feltöltési kötelezettségére. Az adóelőleget a kettős könyvvezetésre kötelezettek esetében a várható éves fizetendő adó összegére kell kiegészíteni. A polgármesteri hivatal megbízásából a városüzemeltetési feladatok közül az alábbiakat társaságunk végzi: • Utak üzemeltetése. • Földutak és útpadkák fenntartása. • Hidak fenntartása. • Árkok üzemeltetése (kivéve átemelők). • Berendezési tárgyak fenntartása. KENDRA Bt., telefon/fax: 326-474
Karácsonyi
TISZTELETTEL MEGHÍVUNK A
Nyulambulam együttes 5 ÉVES SZÜLINAPI
BULIJÁRA!
Vendégünk: a Napsugár Bábegyüttes. A buli december 22-én, vasár nap 10.30 órától lesz az ifi házban, a belépés ingyenes. Amit ígérünk: kitűnő hangulat, tombola, nyeremények. Boldog karácsonyt ós vidám szórakozást kívánnak: Bébi Stúdió, Agroker Rt., Békés csaba Vagyonkezelő Rt., Kork Bt. Parafa Szalon, Színfolt Bútoripari és Kereskedelmi Kft., Démász Rt.
ünnepség
A Medosz helyi szervezete december 21-én, szombaton 14 órától műsorral egybekötött karácsonyi ünnepséget tart a Luther u. 6/1. alatt, melyre szeretettel meghívják tagjaikat. A
KDN
P - s z é k h á z b a n (Kiss Ernő u. 8/1.) decem2/ ber 22-én, vasárnap 15 órakor Dombi Ferenc ka tolikus pap, a Hang című könyvek szerzője tart előa dást Egy katolikus pap beszélgetései égi lényekkel címmel. A belépés díjtalan.
f f n í i n
HETI
nehézgépkölcsönzés:
• földmunkagépek • autódaru • betonszivattyú • betonipari gépek • emelőgépek BÉRBEADÁSA. MAGAS- É S MÉLYÉPÍTÉS, ÉPÜLETEK TELJES KÖRŰ GENERÁL KIVITELEZÉSE.
MOZIMŰSOR
1996. december 19.-1997. január 8. PHAEDRA MOZI NAGYTEREM 19-25.15.45,17.45, 20.00, Arnold Schwarzenegger: péntek-szombat 22.00 Is, HULL A PELYHES... - Jingle all the ways 22-én 11.00 órától is, (magyarul beszélő amerikai családi móka) 24-én csak 11.00 és 13.00 órától!
-
26-1.15.45,17.45, 20.00, Sylvester Stallone: DAYLIGHT 26-30. 22.00 órától is, (amerikai katasztrófafilm) 31-én csak 11.00 és 13.00, 1-jén csak 17.45 és 20.00 órától! 2-8.15.45,17.45, 20.00, péntek-szombat 22.00 órától is!
OSZTÁLY, VIGYÁZZZ! (magyarul beszélő amerikai diákbohózat)
PHAEDRA MOZI KISTEREM 19-23.17.00 és 19.00 óra: Paul Newman: SENKI BOLONDJA • Nobody's Fool (amerikai film) 19-23., 25. 21.00 óra:
Antonio Banderas: DESPERADO (zenés amerikai kalandfilm)
25-én 16.30 óra, 26- án 18.00 óra:
Franco Zeffirelli: A NÁZÁRETI JÉZUS l-l. rész (magyarul beszélő angol-olasz-amerikai film)
26-30.16.30 óra:
TOM ÉS JERRY A MOZIBAN (magyarul beszélő rajzfilm)
27-30. és 1-jén 19.00 és 21.00 óra:
Nicole Kidman: MAJD' MEGDÖGLIK ÉRTE! - T die for (Gus Van Sant amerikai komédiája)
2-8.17.00,19.00 és 21.00 óra:
Robin Williams: JACK (F. F. Coppola .szomorú játéka")
0
PHAEDRA MOZI KAMARATEREM 19-23., 25.18.30, 20.45, 21-én csak 20.30 órától: 21-én 18 órától:
Mike Leigh: TITKOK ÉS HAZUGSÁGOK (angol film) Filmklub: Francois Truffant: LŐJ A ZONGORISTÁRA! (franciafilm,1961) A SZAKÁCS, A TOLVAJ, A FELESÉG ÉS A SZERETŐJE (magyarul beszélő angol film)
26-30., 1.18.30 óra:
20.30 óra:
John Carpenter: AZ ŐRÜLET TORKÁBAN (amerikai thrillerfantasy)
2-8.18.30 és 20.30 óra:
Rejtő Jenő (P. Howard): A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN (nagy sikerű magyar kalandfilm-vígjáték)
FILMAJÁNLAT Schwarzenegger: HULL A PELYHES... Szinkronizált karácsonyi családi móka Rendezte: Brian Levant Kedves apukák, ugye nem felejtettétek el megvenni a srá coknak vágyva várt karácsonyi meglepetésüket, a repülő-tü zelő-piros és stb. szuperment, a TURBO MEN-t? Remélem, apukák, ti sikerrel jártok, ugyanis én már hetek óta hiába kajtatok utána - mindenütt elfogyott! [gy hát van zsákomba minden jó, piros alma, mogyoró... de a TURBO MEN-ben ne is reménykedjetek! Üdvözlettel:
Télapu