Hetalia- Axis Powers fanfiction A Keleti blokk fogságában III. Rész Elizaveta valóban elindult a konyhába, hogy reggelit készítsen barátainak, és a három balti fiúnak. Nem igazán volt róla fogalma, hogy milyen kajákat szeret a három srác, de az ő főztjét eddig mindenki csak dicsérte, úgyhogy nem aggódott annyira miatta. Sokkal jobb volt, hogy ezzel a kis munkával, az anyáskodással és törődéssel legalább elterelheti a gondolatait arról a sok szörnyűségről, ami az utóbbi időben történt vele és a népével. Feliks és Gilbert soha nem szerezhetnek tudomást arról, ami közte és Iván között esett meg tegnap este. Különben sem mondaná el soha senkinek, de tudta, hogyha két barátja rájönne, akkor hatalmas meggondolatlanságokat csinálnának. Gilbertnek már így is két részre szakadt az országa, Feliks forradalmát az övével egyidejűleg verték le, egyiknek sem hiányzik az, hogy még saját bajával is terhelje őket. Kivett tíz darab tojást és egy liter tejet a szovjet gyártmányú hűtőgépből, és mellé még szendvicsekhez valót is gyűjtött. Öt férfinak kell reggelit csinálnia úgyhogy nem aprózhatja el. Nem bánta, hogy kiszolgálja őket, hiszen mindig is szeretett másokról gondoskodni. Ez majdnem olyan volt, mint mikor a kis Ludwignak és Felicianónak viselte gondját. Fájó szívvel emlékezett vissza a múltra. Azok a régi szép idők, amikor együtt éltek Schönbrünnben mint egy valóságos család, két kisfiút dédelgetve, és rajongásig szeretve a férjét. Ó, Roderich! Annyira, de annyira hiányzott neki a férfi! Nem volt nap, hogy ne gondolt volna rá azóta, hogy felbomlott a Monarchia. Sosem ismert nála érzékenyebb, kifinomultabb, intelligensebb úriembert. Mindent szeretett az osztrák férfiben, noha mindig is voltak közöttük kisebb nagyobb összezördülések. Most mégis azt kívánta, bár vele lehetne! Bárcsak érinthetné, hallgathatná a zenéjét, ami mindig a mennyországba röpítette, bár csókolhatná, szerethetné úgy, ahogy mindig is tette! Azt se bánná, ha legalább harcolhatna ellene, mint ahogy azt számos alakalommal, a régi dicső időkben tette. Ha legalább egy levelet kaphatna tőle, hogy mi van vele, jól szolgál-e az egészsége! Vajon gondol még rá, hiányzik neki, esetleg... szereti még? Elizaveta szaggatottan felsóhajtott, és nekilátott, hogy felvágja a friss zsömléket. Mikor ezzel megvolt megkente őket vajjal, majd szalámit, illetve sonkát rakott beléjük uborkával és paradicsommal. Felverte a tojást, és egy serpenyőt halászott elő az egyik szekrényből. Rántottát készített, de nem tett bele semmi paprikát, vagy hagymát, mint ahogyan azt otthon tette volna, hiszen nem tudta, hogy a három kis balti hogy szereti, Gilbertet és Felikset pedig ismerte annyira, hogy tudja, nekik a sima tojás is tökéletesen megteszi, csak legyen elég kaja az asztalon. - Elizaveta, drága – Hallott meg hirtelen egy nagyon is jól ismert hangot közvetlenül maga mögött, és hirtelen minden vér megfagyott az ereiben. Libabőrösek lettek meztelen karjai, amiken a munka miatt felgyűrte hófehér blúzát. Lassan szembefordult a szovjettel, és igyekezett teljesen rászorulni pultra, hogy ne kelljen hozzáérnie a túl közel álló férfihoz. - I-igen, Iván? Va-valami baj van? - Baj? - mosolyodott el a férfi. - Dehogy is van baj, kis csillagom! Éppen az irodámból jövök. Kicsit el vagyok szomorodva... szeretném, ha most felmennél oda, és megnéznéd, hogy milyen következményei vannak annak, ha árulkodsz és panaszkodsz másoknak! - Te-tessék? - értetlenkedett a nő. - De hát én nem is... - Csitt, kicsi csillag! - emelte Iván a nő ajkaira a mutatóujját. - Menj fel, gyorsan! Addig én felviszem a kis Baltiaknak a reggelijüket. Nekik csináltad, igazam van? - Igen... de, ne, majd én felviszem nekik, ne fáradj! - Szegény három kis srác, az kéne még csak, hogy ez a sátánfajzat keltse fel őket!
- нет! Menj a dolgozószobába, most! Elizaveta torkát megint a sírás fojtogatta. - Rendben van – adta meg magát. - Felmegyek. - Jó kislány vagy, Liza! - nevetett elégedetten, majd magához húzta a nőt, és egy gyors csókot nyomott az ajkaira, mielőtt távozott volna. Elizaveta fuldokolni kezdett, és megint hányingere lett. Nekidőlt a pultnak, és percekig próbálta csillapítani zakatoló szívét, és rendesen venni a levegőt. - Roderich – nyögte, és összeszorította a szemhéját. - Istenem, Roderich, miért hagyod ezt? Nem volt választása, fel kellett mennie a dolgozószobába, noha fogalma sem volt róla, hogy mi okból. Árulkodott és panaszkodott volna bárkinek is? Mi a fenéről beszélt az a szemétláda? Csak nem? Ó, ugye nem az a két hülye csinált valami eget verően nagy baromságot? Futni kezdett felfelé a lépcsőn, és épp akkor érkezett az iroda elé, amikor Feliks a tarkóját fogdosva kijött onnan. A szőke férfi kicsit ledöbbent a nő látványától, és gyorsan eldugta a háta mögé véres zsebkendőjét. - Feliks? - Öhm.. tessék, Erzsi? Tökre szép napunk van, nem? Feliks zavarban volt, nem tudta, hogyan bánjon a nővel most, hogy tudta, mit tettek vele. Hallott már hasonló helyzetekről, és tudta, hogy egy ilyesmi szörnyűségen átesett nő még a legjobb barátjától is retteg, ha az éppenséggel férfi. - Mi van a hátad mögött? - lépett elé a magyar, és gyors reflexeit segítségül hívva kikapta a szöszi kezéből a véres kendőt. - Te jó ég, Feliks, mit művelt veled? Megint bántott, ezt nem hiszem el! Ennek már sosem lesz vége? Így fogjuk leélni az egész életünket? Én ezt így nem bírom tovább, a kurva életbe! Könnyek gyűltek a szemébe, és most engedett érzelminek. Megragadott egy díszvázát, és a földhöz vágta, majd a falon lógó fekete-fehér üveges fotókat kezdte törni-zúzni a tulajdon kezével, és közben zokogva szidta a világ összes oroszát. - Hé, Erzsi, hagyd ezt abba! - Feliks a nőhöz rohant, és lefogta a kezeit. Magához vonta, és szorosan átölte. Az ő karjaiban már nem tudott tombolni, de ott olyan biztonságban érezte magát, hogy nem is akart. A vállgödrébe fúrta az arcát, és telesírta keserű könnyekkel a pulóverét. - Jól van – suttogta a fülébe Feliks, miközben a haját simogatta. - Itt vagyok! Ne félj, én itt vagyok! - Roh-roderich-et ah-akarom! - prüszkölte a magyar Feliks mellkasába. A szőke férfi akaratlanul is megforgatta a szemét, és az égre emelte. Már megint az a beképzelt arisztokrata! Mégis mi a jó eget eszik ez a lány annyira azon a hülye osztrákon, de komolyan?! - Ne félj, kicsi lány, mi mindig itt leszünk neked – bicegett oda hozzájuk Gilbert, és leguggolt a nőhöz. - Gi-gilbert! Jaj, ne, téged is! - Semmi bajom nincs, meine Liebe! - mosolyodott el megnyugtatóan a porosz, és megfogta Elizaveta kezét, aki még mindig Feliks mellkasának dőlt. - Minden rendben lesz! Tudod, hogy egyszer vége lesz ennek a rohadt kommunizmusnak, és akkor újra látod majd őt! A nő még jobban hozzásimult a lengyelhez. - Már nem számít – hunyta le a szemét. - Már nem szeret! - Ugyan, Bözsi! - húzta el a száját Feliks. - Hát lehet téged nem szeretni!? Fogadok, hogy esténként telesírja a párnáját, amiért nem vagy vele! - Ja! - helyeselt Gilbert. - Könnyfakasztó melódiákat játszik mindennap a zongoráján, és közben sírva óbégatja a neved! Elizavetaaaa – Gilbert széttárta a karjait, és valami borzalmasan hamis hangon énekelni kezdett -, szerelmem, ó, bár itt lennél velem! Ó, szépségem, kedvesem! Gilbert ezzel olyat ért el, amit már nagyon rég nem tapasztalt egyik férfi sem; a magyar csilingelve felnevetett. - Roderich-nek ennél sokkal szebb hangja van! - Micsoda?! - tettetett felháborodást Gilbert. - Nálam senkinek sincs jobb hangja! Én überkirály vagyok!
- Te egy beképzelt barom vagy, Beilschmidt! - vigyorgott Feliks. - Hé! Hogy beszélsz őfelségességemmel?! - Maradj magadnak, idióta! - Hülyék vagytok, fiúk! - mosolygott halványan a nő, de még mindig nem akarózott neki elhúzódnia Felikstől. Gilbert elnevette magát, majd homlokon csókolta a nőt. Mikor felegyenesedett, felnézett a falra, és a törött képekre. Színpadiasan elszörnyedt a látványra. - Hah! Te jó ég, Héderváry! Mein Gott, hogy tehettél ilyet? - Most meg mi van, Beilschmidt? - kérdezte unottan Feliks, miközben szorosabban magához vonta a magyart. - Lizzy összetörte Dzsuvás Vili fotóját! - kiáltotta tetetett felháborodással. - Jézusom! - kapta a szája elé a kezét Feliks is, és a törött Sztálint ábrázoló képre nézett. - Na de, Erzsébet! Ez azért már túlmegy minden határon! Elizaveta büszkén kihúzta magát. - Áh, ez még semmi! - legyintett. - Pesten le is döntöttük a szobrát! - Nein! - kapott a szívéhez Gilbert. - Ez hallatlan! - Egy srác még le is pisilte! - A szégyentelen! - csóválta a fejét Feliks. Egymásra néztek, majd egyszerre pukkant ki mindhármukból a nevetés. Néhány percig vidáman kacagtak a földön ülve, de aztán szinte egyidejűleg komorult el mind a három. - Ideje munkához látni – sóhajtott Gilbert, és feltápászkodott a földről. - Várj, Gil – állt mellé Eliza. - Segítek! Gyere, bekötöm a sebedet. Te is gyere, Feliks. Ilyen fejjel nekem nehogy nekiállj wc-t pucolni! Évekkel később... Iván hátulról magához húzta a nőt, és csókolgatni kezdte a nyakát. Egyesével gombolta ki a virágokkal hímzett blúzát, és végigsimított a hasfalán, egészen a mellekig. Elizaveta megvonaglott, mire a férfi maga felé fordította az arcát, hogy a zöld szemekbe tudjon nézni. - Megint reszketsz – suttogta, és egy apró csókot nyomott a szája szegletébe, de a magyar elfordította a fejét, és szaggatottan felsóhajtott. - Elizaveta, nézz rám! A nő belenézett az ibolya íriszekbe, és könnyek gyűltek a szemébe. Iván lecsókolta a legördülő sós nedűket, és finoman két kezébe vette az arcát, majd elfektette őt az ágyon. Melléfeküdt, és beletúrt hosszú, selymes hajába. - Miért vagy ilyen hideg? Még Szibéria sem annyira fagyos, mint te, kicsi csillag! A nő behunyta a szemét, és elfojtotta a felszakadni vágyó sírást. Az orosz férfi mellett bőven volt ideje megtanulnia, hogyan fedje el az érzelmeit. - Mit tegyek, hogy jobban érezd magad, drága? - kérdezte, és megfogta a kezét, hogy apró ujjaival játszadozzon. Esetleg megdögölhetnél – gondolta magában, de kimondani nem merte. Remek, mi lett belőled, Héderváry? - Fáradt vagyok – lehelte a nő, és kérlelőn a másik szemébe nézett. - Nem aludnánk inkább? Iván meghökkent. - Te velem akarsz aludni, kicsi csillag? Elizaveta felsóhajtott. Hogy vele? Vele az égegyadta világon semmit nem akarna csinálni, de ha most az egyszer választhat, akkor inkább az alvást választja. Felemelte a meleg takarót, és bebújt alá, a szélét pedig feltartotta, hogy a másik is beférjen mellé. Remegtek a kezei. Csak most az egyszer legyen úgy, ahogy ő szeretné! Iván elérzékenyülve figyelte a paplan alatt vackoló szépséget, majd ő is lefeküdt mellé, és magához
vonta. - Jól van, kicsi csillag – hunyta le a szemét, és elmosolyodott. - Akkor aludjunk, da? - Da – bólintott Eli, és igyekezett, hogy a ne érződjön gúny a hangjában. Fészkelődött még egy kicsit az orosz karjaiban, aki a nő hajába fúrta az arcát, és mélyen beszívta az illatát. Iván úgy érezte, Eliazveta felolvasztja a jégszívét. Sosem tapasztalt boldogság járta át, és még erősebben magához vonta a magyart. Apró mosollyal a szája szegletében aludt el, nem is sejtve, hogy Elizaveta mindvégig erre várt. A nő eltökélten nézett fel a békésen szendergő arcába, miközben kitapintotta a harisnyafűzőjébe rejtett apró, ámde annál élesebb pengét. *** - Tegnap este megpróbáltam kinyírni – ült le Elizaveta fásultan a reggelizőasztalhoz. Gilbert épp kenyeret vágott a kolbászához, Feliks a teáját kavargatta unott arccal, miközben a zsemléjét lekvárral kenegető Torist bámulta. Eduard és Raivis nagyokat ásítoztak vajas pirítósaik felett. - És, és, és, sikerült? - nézett fel Toris nagy szemekkel. - Szerinted? - forgatta a szemét a porosz. - Nem épp úgy néz ki. - Alábecsülsz, Beilschmidt? - nézett rá szúrós szemekkel a nő, miközben kávét öntött magának, és telepakolta kockacukorral. - Miért, sikerült? - vonta fel hófehér szemöldökét az albínó. - Nem – sóhajtott Elizaveta. Ebben a pillanatban hideg fuvallat járt végig a házon; valaki kinyitotta a bejárati ajtót - beengedte a a hideg orosz téli levegőt - majd hangosan visszacsapta. - Bááátyus! - hangzott fel egy magas női hang. - Jaj, ne! - túrt a hajába ijedten Feliks. - Ez Natalia! - Natalia? - élénkült fel Toris. - Ó, a legszebb lány a világon! - Tökre nem szép! - ordított rá mérgesen Feliks – Egy borzalmas hárpia! - Nem... nem igaz – húzta össze magát ijedten a litván. - Na-nagyon aranyos lány! - Bááátyus! - kiáltott már sokkal közelebbről a belorusz. - Aki éppenséggel bele van zúgva a bátyjába – bólintott Gilbert. - Meglehetősen érdekesek ezek a szláv népek. - Te meg ne szidd szlávokat! - vicsorgott rá Feliks. - Bocs, haver – vigyorgott Gilbert. - Egyáltalán nem vagyunk haverok, Beilschmidt! - Ja, tudom én! Mein Freund... - Azt hiszed, így nem értem?! Nos, igen, Feliks egy kicsit kiakadt azon, ahogy Toris Natalia érkezésére reagált. Semmi sem tudta jobban felidegesíteni, mint az, ha a balti éppenséggel valaki teljesen másért volt oda. - Bátyus! - toppant be a fehérorosz leányzó a konyhába, és csípőre tett kézzel szemügyre vette a jelenlévőket. - Szi-szia, Natalia! - köszöntötte remegő hangon Toris, de a lány észre sem vette. - Hol van a bátyus? - kérdezte számon kérő hangon. - Remélem, Szibériában – mondta Elizaveta. - És remélem, végleg hibernálta magát. - Te hülye magyar picsa! - ment oda hozzá mérgesen az ezüst szőke hajú lány. - Hogy mondhatsz ilyet az én csodás, önzetlen, szeretetreméltó bátyámról? Egy meglehetősen élesnek tűnő kést vett ki a kötényének a zsebéből, és Elizavetára szegezte. Gilbert hangos székcsikorgatással állt fel, hogy szerelme mellé álljon, de a magyar unottan leintette, és negédesen Nataliához fordult. - Ha tudnád, hogy miket művel valójában a te kis szented, akkor nem lennél oda érte annyira.
Natalia emelte a kezét, hogy a kést Erzsébetbe szúrja, de a magyar gyorsabb volt, megragadta a másik csuklóját, és egészen addig feszítette hátra, amíg egy reccsenés nem hallatszott. Natalia felsikított fájdalmában, majd lefejelte Lizzyt, aki ettől egy pillanatra megszédült. - Úúú, de király! - ujjongott Gilbert. - Már csak az iszap hiányzik! - Te barom! - üvöltött rá Feliks. - Segíts szétválasztani őket! Azonban erre nem volt szükség, ugyanis a következő pillanatban betoppant a ház ura. - Itt meg mi folyik?! - kérdezte csodálkozva. - Báátyus! - rohant oda hozzá sírva a szőke leányzó, és a férfi nyakába vetette magát. - Elizaveta eltörte a csuklóm! - Ő kezdte! - mutatott rá a magyar. - Leakart szúrni egy késsel! - Így volt, így volt – helyeselt Gilbert. - Elizaveta – csóválta a fejét Iván. - Folyton csalódást okozol. Este nagyon szomorú voltam miattad. Ma reggel pedig eltöröd a kishúgom kezét... Eliza érezte, hogy ebből ő nem fog jól kijönni. - Gyere ide, kedvesem! - intett neki Iván, akibe félig még mindig a könnyes szemű Natalia csimpaszkodott. A magyar nagyot nyelt, és elindult a férfi felé. - Ne – nyögte Gilbert, Eduard pedig pityeregni kezdett Toris háta mögött. Mikor Elizaveta az orosz elé ért, testvére gonosz mosolyra húzta vörös ajkait. - A kezedet – kérte Iván, a magyar pedig visszatartott lélegzettel engedelmeskedett neki. A férfi egy rántással törte el a csuklóját, de Elizaveta meg sem nyikkant, noha a fájdalom az egész testét átjárta. Szíve hevesen vert, de dacosan tűrte a másik vesébe látó tekintetét. - A másikat is – hangzott újra Iván kedves hangja. Erre már Raivis is sírni kezdett. - Iván, Natalia kezdte! - szólt Gilbert kétségbeesetten. - Leszúrta volna Lizzyt! - Lizzy pedig engem szúrt volna le álmomban, igaz, kicsi csillag? Na, nyújtsd ide szépen a másik kezedet is! Folyt. Köv.
