Tericum - 2015/10/05 - Hét levél Párizsból - Belív - 140x200 - 304 / 11
1
Hét levél
Fogalmam se volt, hogy fogom túlélni ezt az egész szarságot.
A munkahelyemen széles körű elbocsátások voltak, aminek nemrég én is áldozatául estem. Ott álltam mint frissen elbocsátott művészeti vezető Chicagóban, és új álláslehetőség nemigen jött szembe, még félállás sem. A hitelkártyámat nyomasztó adóssághalom elnyomta az anyagi függetlenségem reményét is. A düh és a neheztelés rányomta a bélyegét a boldognak induló házasságomra is. Immár nyolc éve, hogy a vendéghálószobában aludtam a kutyámmal, nem csoda hát, hogy a férjemmel, Chrisszel nem voltak gyerekeink, kivéve a szőrös „pótgyereket”. A negyvenedik születésnapom orvul leselkedett rám az ajtó mögül, és fogalmam sem volt, merrefele vegyem az irányt, mivel az összes előttem álló út a szakadékba vitt. Így aztán 2009 május 6-án találkoztam a legjobb barátnőmmel, és reménykedtem,
11
Tericum - 2015/10/05 - Hét levél Párizsból - Belív - 140x200 - 304 / 12
hogy megmutatja a helyes ösvényt, de legalábbis kihúz a gödrömből. Tracey jó fél órán keresztül hallgatta, ahogy szitkozódok, sóhajtozok és panaszkodok, majd ajka macskaszerű mosolyra kunkorodott. Hozott a bárból egy üveg pinot noir-t és csurig töltött két poharat. Mielőtt megszólalhatott volna, megragadtam a poharam, és gyanakodva méregettem Tracey-t. Mivel közel huszonöt éve a legjobb barátnőm volt, ismertem, mint a rossz pénzt, és tudtam, hogy már kitalált valamit, csak még nem rukkol elő vele. − Ki vele! Mondjad már! − Nyolcvankilenc. Húsz évvel ezelőtt. Párizs. És ekkor beszélgetésünk dallama viharos éjszakáról boldog madárcsicsergésre váltott. Újraéltük a múltunkat, felidéztük a sok boldog percet. Úgy nézhettünk ki kívülről, mint abban a legendás reklámfi lmben a nyolcvanas évekből a két középkorú nő: egy kávézóban ülnek és párizsi utazásukról nosztalgiáznak egy csésze kávé mellett. Az egyik azt mondta: „Szerettem azt a pincért.” Mire mindketten kuncogni kezdtek, aztán felsóhajtottak. „Jean-Luc.” Azonban az igazság az, hogy párizsi utazásunkat nem lehet holmi kávéreklámhoz hasonlítani. Életünk legcsodálatosabb utazása volt, legnagyobb kalandja. La vie en rose, Párizs elcsábította a lelkünket. Nem csupán a lélegzetelállító építészete, kultúrája és művészete szippantott be: romantikus, ódon utcáin Tracey-vel mindketten szerelembe estünk. Csakhogy az én Jean-Luc-öm nem pincér volt, hanem szexi űrkutató, aki kutatómunkájának és számos nemzetközi projektnek köszönhetően szinte tökéletesen beszélt angolul. És tökéletesen el is lettünk volna kettesben, ha Patrick (Jean-Luc szintén jóképű barátja) nem viszi a szót a közös beszélgetésben. A mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy Tracey-vel nem ugyanabba a fiúba szerettünk bele.
12
Tericum - 2015/10/05 - Hét levél Párizsból - Belív - 140x200 - 304 / 13
A barátnőm sötétbarna szeme felragyogott, szemöldöke magasra szökött. Előrehajolt. – Megvannak még Jean-Luc levelei? – kérdezte suttogva, holott jól tudta, hogy mind megvan, egytől egyig. − Megvannak valahol otthon. Miért? − Mert csinálunk egy blogot, aminek az lesz a neve, hogy A világ legszebb szerelmes levelei. Küldenek majd nekünk mindenféle szerelmes leveleket, és majd közzétesszük vagy elutasítjuk őket, miután összehasonlítottuk Jean-Luc leveleivel. Az ő levelei jelentik majd a mércét. Életem mostani katasztrófájában Tracey ötlete egészen felvillanyozott. Megittuk az üveg bort, miközben a blogról beszélgettünk. Megígértem, hogy fontolóra veszem az ötletet, bár közel sem voltam anynyira lelkes, mint Tracey. Ha kiraknám a nyilvánosság elé Jean-Luc leveleit, és más leveleket hozzájuk hasonlítanék, azzal veszítenének az értékükből. Ráadásul húsz éve nem beszéltem a levelek írójával. Mi van, ha véletlenül belebotlik a blogba és felismeri a leveleit? Na nem. Kicsit se szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. Viszont rájöttem, hogy csak azután dönthetek véglegesen, ha megkeresem azokat a leveleket és újraolvasom őket. Mire elmúlt éjfél, le is beszéltem magam arról, hogy blogot írjak. Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a borospoharamon, és Tracey végre vette az üzenetet. − Hazadobjalak? – kérdezte. − Kösz, nem. Jól fog esni a séta. − Ahogy gondolod… − Tényleg nem. Jól vagyok. − Gondolkozz a blogon, Sam. – Tracey letette a poharát, szorosan megölelt, aztán kitáncolt az étteremből. – A szerelemblog egy kedves kis hely lesz, ahol együtt bloggolhatunk. Szerelemblog, bébi! Szereleeeem, blog, bééébi!
13
Tericum - 2015/10/05 - Hét levél Párizsból - Belív - 140x200 - 304 / 14
Tracey mindig meg tud nevettetni, ezúttal is sikerült neki. Vidáman pattantam talpra, hogy minél előbb hazaérjek, és előbányásszam Jean-Luc leveleit. Végre volt valami fontos dolgom. Úgy éreztem, mintha valami különleges küldetést teljesítenék. Majdnem megöltem magam, amikor próbáltam kiszedni az egyik műanyag tárolót a gardrób felső polcáról. A doboz milliméterekkel zuhant el a fejem mellett, és a földre esett. Szerencsére a férjem munka miatt elutazott, így a puffanás az alsó szomszédot és a kutyámat kivéve nem zavart senkit. A mindenre kíváncsi Ike kibotorkált az előszobába, belelihegett az arcomba. Megsimogattam bársonyos fülét, majd lepattintottam a műanyag tároló tetejét. Fotóalbumok, gyerekkori modellképeim, múltam szórványos emlékei. Hat műanyag doboz kipakolása után se találtam semmit. Már kezdtem feladni, de még azért leszedtem az utolsó, a hetedik dobozt. Hét. Pontosan ennyi levelet kaptam Jean-Luc-től. Ez biztosan jelent valamit. De a biztonság kedvéért felvérteztem magam, ha netán csalódás érne. Első ránézésre a tároló tartalma nem kecsegtetett túl sok jóval: régi iratok, adóbevallások és munkaszerződések. Ám egyszer csak elakadt a lélegzetem, mivel megpillantottam egy kék műanyag mappát tele régi levelekkel. Óvatosan kiszedtem belőle Jean-Luc leveleit és alaposan szemügyre vettem őket. Úgy néztek ki, mint új korukban, mintha csak tegnap írta volna őket. Pedig ezernyi tegnap telt el azóta. Valamennyi levelet krémfehér levélpapírra, fekete tintával írták. Az én macskakaparásomhoz képest Jean-Luc írása művészi, már-már költői. Időrendbe raktam a leveleket, összegömbölyödtem a kanapén, és olvasni kezdtem.
14
Tericum - 2015/10/05 - Hét levél Párizsból - Belív - 140x200 - 304 / 15
Első levél
Édes Samantha! Nem is tudom, hogy kezdjem az elsõ levelem. Nem azért, mert nincs mit mondanom, hanem épp ellenkezõleg: annyi mindent szeretnék leírni, hogy képtelen vagyok összeszedni a gondolataimat. Nincs itt a szótáram, amelynek segítségével tökéletes Shakespeare-i mondatokat írhatnék neked, ezért, kérlek, bocsáss meg a hibákért, melyeket ejtettem és minden bizonnyal ejteni fogok a jövõben. Ne hidd, hogy könnyû kifejezni levélben az érzelmeimet, de ha a szíved dobog valakiért, azt gondolom, nem helyes titkolni. Talán úgy véled, korai mély érzelmekrõl beszélni. Lehet, hogy az emberek többsége így gondolja, én azonban nem törõdöm mások véleményével. Azt teszem, amit úgy érzem, tennem kell. Elõtted senkinek sem tudtam megnyílni ilyen rövid idõ alatt, de veled az összes gátlásom apró szilánkokra tört. Sam, tudom, hogy nehéz lesz számunkra szoros kapcsolatot fenntartani, de már megtanultam, hogy amit az ember nagyon akar, az sikerülni is fog. Én hiszek ebben. A l ényedbõl áradó határtalan kedvességgel és sok más tulajdonságoddal bármelyik férfit boldoggá tennéd. Szeretem, hogy szórakoztató vagy, hogy szeretsz bolondozni, hogy rajongsz a mûvészetért, de leginkább azt szeretem, hogy ott vagy mellettem. Hiányzik a hangod. Még mindig a fülemben cseng, mint valami édes, boldog madárdallam. Olyan vagy a lelkemnek, mint a napsütés, vagy mint egy mesebeli tündér. Köszönöm neked az együtt töltött idõt, mely tele volt gyengédséggel és örömmel. Még gondolni is borzasztó arra, hogy ez a szenvedély egyszer csak véget ér. Képtelen lennék nélküle élni. A szenvedély, mondhatom, a legfontosabb dolog az életünkben. Éreztem köztünk azon az estén az étteremben, mint ahogy a köteléket is, amely már akkor ott volt, csak nem beszéltünk róla.
15
