Hegesztés nemzetközi gyakorlatban LdV-HU-13-IVT-1017 Négy hetes szlovákiai gyakorlat 2014.02.08.-2014.03.08.
Készítette: Kis Ferenc
Február 8. Szombat 7:30-kor gyülekeztünk a Trefort Békszi felőli parkolóban. 8 órakor útnak indultunk Járosi Pál tanár úrral. Kecskemét előtt egy benzinkúton megálltunk pihenni, majd később egy autópálya pihenőben is, utána már csak Szlovákiában álltunk meg. Az iskola előtt várt minket Pál Elemér (igazgató) és Mocsi Mária (igazgató helyettes). Bemutatkozás után megmutatták nekünk az éttermet ahol egész hónapban fogunk étkezni, utána a kollégiumban is körbe vezettek ahol megszálltunk és egy gyors kipakolás után siettünk vissza az étterembe, hogy még meg tudjunk ebédelni. Ebéd után az igazgató úr megmutatta nekünk a belvárost is futólag, mert az ideje ennyit engedett. A szálásra visszatérve pihentünk egy kicsit majd elfogyasztottuk a vacsorát, amit hétvégente a kollégiumba szállítanak, mert szombaton csak 14-óráig van nyitva az étterem vasárnap meg zárva van. A hosszú és fárasztó út miatt mindenki korán lefeküdt aludni.
Február 9. Vasárnap Mivel tegnap hamar kidőlt mindenki ma korán kelt a banda és 8 órakor nekiláttunk a reggeli szétosztásának és elfogyasztásának, utána elpakoltunk magunk után az ebédlőben. Teljesen berendezkedtünk a szobákban majd pihengettünk, zenét hallgattunk meg miegymás. Neki láttunk az ebédnek is és a rendrakás után készülődtünk, mert Mocsi Mária igazgató helyettes eljött velünk a belvárosba és megmutatta a város látványosságait. Később elvitt minket a Komáromban található Monostori erődbe. Rengeteg érdekességet láttunk és még több képet készítettünk, majd visszafelé elnéztünk Komárno-ban a Vág és a Duna összefolyásához. A szálásra visszaérve fürdés után megvacsoráztunk, majd összeültünk egy kicsit beszélgetni és ma is korán lefeküdtünk, hogy kipihentek legyünk az első munkanapunkon a hajógyárban.
Február 10. Hétfő Reggel 6 órakor keltünk és egyből munkaruhába öltöztünk, hogy kényelmesen meg tudjunk reggelizni. 7:45-kor jött értünk egy Lipi nevezetű ember aki a gyárban elhelyezett tanulókért felel. Elvit minket a gyárba és elintézett nekünk mindent. Kaptunk névre szóló, fényképpel ellátott blokkoló kártyát, majd körbe vezettek minket az egész gyár területén ahol láttunk régi, de bevált szerszámgépeket és 2,5 tonnától – 50 tonna teherbírású darukat is. Mivel a nap nagy része elment a körbevezetéssel, ezért ma csak hármasával ki lettünk osztva 1-1 mesterhez és megmutatták, hogy hol fogunk dolgozni egész hónapban. Az itt dolgozók nagyon barátságosak. Az ebédet minden hétköznap a gyár étkezőjében fogyasztjuk el. Ebéd után meg is kaptam az első feladatot, mégpedig lángvágóval kellett gyökölni különböző lapos vasakat. Munka után frissítő fürdést vett mindenki majd Járosi tanár úrral elmentünk a belvárosba szétnézni, sétálgatni majd visszafelé bementünk a közeli Kauflandba bevásárolni. A kollégiumban megismerkedtünk egy lánnyal és egy sráccal, akikkel összeültünk ismerkedni, beszélgetni, majd lefeküdtünk aludni.
Február 11. Kedd Reggel izgatottan keltünk hisz kíváncsian vártuk, hogy mi lesz a dolgunk a gyárban. Reggeli után indultunk is dolgozni. A gyár olyan részén dolgoztunk ahol Sennebogen és Caterpillar forgó kotró alvázakat állítanak össze, de mi külön feladatot kaptunk, mégpedig egy kerekes festő keretet kellett összeállítani rajz alapján. Nagyon jól haladtunk vele már az egyik része egyben volt csak végig kell majd hegeszteni. Fél 3-kor végeztünk a munkával és a kollégiumba visszatérve mindenki lefürdött és lepihentünk kicsit. A vacsorából vissza menet bevásároltunk a boltban, majd estig beszélgettünk utána lefeküdtünk aludni.
Február 12. Szerda Reggeli után ismét dolgozni indultunk ahol ebéd előtt befejeztük a festő keretet már csak Konyinak végig kellett hegesztenie az egészet, addig én elpakoltam a szerszámokat, amik már nem kellettek, utána fel kellett sepregetni és a deszkákat egy helyre pakolni, mert a héten jöttek ellenőrizni a gyár-ban végzett munkálatokat. Ebéd után rakodógép alvázakat kellett megköszörülni a hegesztéseknél és leélezni. A munkából visszaérve ugyan úgy lefürödtünk és pihentünk a vacsoráig. A fáradtságtól mindenki hamar elaludt.
Február 13. Csütörtök Mint mindig ma is reggeli után mentünk a gyárba. Egész nap alvázakat kellett csiszolni, köszörülni, de ebéd előtt Hadzsit, Konyit és engem elhívtak, mert az iskola vett 4 db. kb. 80 kg-os szekrényt a gyártól és segíteni kellett levinni a teherautóhoz a 3. emeletről. Ahogy végeztünk mentünk is ebédelni utána folytattuk az alvázak köszörülését, hogy át tudja venni a minőség ellenőr. Munka után a szokásos fürdés, pihenés és vacsora megvolt. Hadzsival elmentünk mosni, mert már fogyóban voltak a tiszta ruhák. Amíg kimosott a gép addig
beszélgettünk, zenét hallgattunk utána pedig a szobában kiteregettük a ruhákat, majd lefeküdtünk aludni.
Február 14. Péntek Reggel kicsit vidámabbak voltunk hisz eljött az első hét utolsó munkanapja. Ma Hadzsival azt a feladatott kaptuk, hogy az alvázak 2 végére hegesszük fel a talpalók konzolját, de előtte orsós emelőkkel be kellett állítani a megadott magasságba minden sarkát maximum 3mm-es eltéréssel. Ezután sablon segítségével felhegesztettük a vezetékek és nyomócsövek rögzítő elemeit az alváz megfelelő helyeire. Egész nap 4 db alvázat készítettünk el a leírtak alapján. A szálásra visszaérve frissítő zuhanyt vettünk, majd vacsora után Hadzsival és Konyival átsétáltunk Komáromba, a dohányboltba visszafelé pedig kicsit szétnéztünk a városban is. A kollégiumba érve kimerülten befeküdtünk az ágyba és egy pillanat alatt elaludtunk.
Február 15. Szombat Ma reggel is korán keltünk és siettünk reggelizni, mert nem sokkal utána indultunk Dunaszerdahelyre, Eve Czifra tanárnővel a helyi szakközépiskolából. A kollégiumtól lesétáltunk a pályaudvarra és ott megvettük a jegyeket Dunaszerdahelyig. Oda érve a kísérő tanár kereszt anyukája várt minket, mert ő vezetett körbe a városban. Megnéztük többek közt a Sárga kastélyt és más nevezetességet is. A városnézés után pedig volt időnk a vonatig és
szétnéztünk a bevásárló központban is. Shoppingolás után indultunk vissza a vonathoz és pár perc várakozás után már úton is voltunk Komárnoba. A száláson a frissítő zuhany után megvacsoráztunk majd utána lefeküdtünk aludni.
Február 16. Vasárnap Hozzászoktam az egész heti korán keléshez így ma is korán keltem pedig nem volt muszáj, úgyhogy reggeli után még lustálkodtam kicsit utána pedig a kiteregetett ruhákat elpakoltam a szekrényembe. Ebéd után lementünk a földszintre pingpongozni kicsit, közben láttuk, hogy kezdenek visszaköltözni a kollégiumba a lakók és egy-kettővel leálltunk beszélgetni és meghívtak minket a szobájukba estére, hogy meséljünk nekik, hogy hogyan kerültünk pont ide. Vacsora után megfürdött mindenki és még készülődtünk kinyitottuk a hátsó ajtót, hogy
frissüljön kicsit a levegő a szobában. Elég sokáig beszélgettünk a korábban megismert egyetemistákkal és én már kezdtem fáradt lenni így elsőként visszaérve a szobánkba szembesültem azzal, hogy nyitva hagytuk az ajtót és nagyon hideg volt, úgyhogy becsuktam és nyakig betakarózva aludtam el.
Február 17. Hétfő Reggel nem éreztem magamat valami jól úgyhogy gyógyszerrel indítottam, aminek hála jobban lettem kicsit. Reggeli után indult a hét első munkanapja. Ma szabadságon volt az egyik munkás és helyette nekem kellett előkészíteni az alvázakat a minőség ellenőrnek, de mivel 9 óra körül megint rosszul lettem abba hagytam a munkálatokat és a mester visszaküldött a kollégiumba, hogy pihenjem ki a betegséget és másnap is csak akkor menjek, ha úgy érzem, hogy jobban vagyok. A kollégiumba jó meleg vízben megfürödtem utána vettem be gyógyszert és vacsoráig aludtam. Vacsora után ismét lefeküdtem aludni.
Február 18. Kedd Ma reggel nagyon jól éreztem magamat ezért mentem ma dolgozni. Az egyik dolgozóval, Ivánnal át adtunk 2 alvázat a minőség ellenőrnek és kis javítással meg is feleltek, de közben Iván kapott másik munkát, úgyhogy a második alvázat egyedül fejeztem be, de ez is megfelelt az elvárásoknak. A kollégiumban fürdés után kicsit pakolásztam a dolgaimat, mert már nagy volt a rumli. Vacsoránál mindenki olyat kért, amit már egyszer evet és tudta, hogy finom, én viszont bátorkodtam és kipróbáltam egy olyan ételt, amit még nem ettem ez pedig a sült bika here, ami nagyon finom volt. Az ételt egy kis pingpongozással le mozogtuk, de nem aggódtunk, hogy éhesek leszünk, mert Robi csinált pizzát, ami a pingpongot követő pihenés után nagyon jól esett. Nem sokkal később le is feküdtünk aludni.
Február 19. Szerda Reggel kicsit fáradtak voltunk, de az idő múlásával egyre fittebbek lettünk. A gyárban ismét alvázakat készítettünk elő a minőség ellenőrnek. Szerencsére egész jól ment, hiszen nem először csináltuk Közben a mester elhívott, hogy segítsek neki korongokat hozni a gyár másik végéből. Útközben láttam régi és egyben nagy eszterga- és marógépeket is. Visszaérve folytattuk a köszörülést, csiszolást. Aztán a Kollégiumban a szokásos fürdés, vacsora, majd lefeküdtünk aludni.
Február 20. Csütörtök Szürke hétköznap ként indult a ma reggel is, ugyanúgy csináltunk mindent ma is mint eddig, reggeli után mentünk a gyárba. Ma ott folytattuk ahol tegnap abba hagytuk. Folyamatosan adtuk át az alvázakat a minőség ellenőrnek, akivel közben beszélgettük és ebéd után mikor átvette az utolsó alvázat is elvitt minket, hogy megmutassa hova kerül tőlünk az alváz. Körbevezetett minket a festő műhelyben és megmutatta, hogy milyen gépeket, géprészeket készítenek a gyárban, köztük toronydarunak a talp részét és különböző méretű hulladék megsemmisítő darálókat. Mire megnéztünk mindent le is járt a munkaidőnk és elindultunk vissza a kollégiumban és fürdés után mutogattuk az elkészített képeket a ma megismert
dolgokról és elmeséltünk mindent, amit hallottunk a minőség ellenőrtől. Nem sokkal utána mentünk vacsorázni, utána pedig aludni.
Február 21. Péntek Reggeli után a gyárban ma is az alvázakkal kellett foglalkoznunk, amiket már rutinosan csináltunk. Ma már segítségék nélkül adtuk át az alvázakat. Ebéd után egy érdekes dolgot is láthattunk a gyárban, amit még előtte sehol máshol nem láttunk, mégpedig a gyárban rengeteg oxigént használnak a lángvágók miatt és egy cső rendszer van kialakítva az egész telep területén, amiket egy nagy tartályból töltenek meg és ezt a tartályt töltött meg egy
tartálykocsi. Gyorsan készítettünk is róla képeket. Munka után megfürödtünk és vacsora után kipihentük a heti fárasztó munkát.
Február 22. Szombat Ezen a hétvégén Párkányba mentünk el városnézésre. Végigmentünk a sétáló utcán egészen a Duna partjáig és ott megálltunk fényképezkedni az esztergomi bazilikával a háttérben és még sok mindent megörökítettünk a városból. Megnéztünk sok érdekességet itt is és utána benéztünk 1-2 ajándék boltba is, hogy vigyünk haza emléket a városról. A kollégiumba
visszaérve fürdés után lepihentünk kicsit, majd összeültünk beszélgetni a többiekkel, utána nyugovóra tértünk.
Február 23. Vasárnap A mai napon sokáig aludtunk, hiszen ez a napa ezért van. Miután kikeltünk az ágyból megreggeliztünk és Jocival, Bajival és Konyival elmentünk egy közeli szórakozóhelyre biliárdozni, dartsozni, és csocsózni. Visszafele én bementem még a Kauflandba üdítőt venni, mert már nagyon kevés volt. A kollégiumba érve elpakoltam a dolgaimat és neki láttam az
ebédemnek kicsit megkésve. Evés után megnéztem telefonon két filmet, majd megvacsoráztam, utána még egy utolsó filmet megnéztem lefekvés előtt.
Február 24. Hétfő Reggel nagyon éhesen keltem, úgyhogy én hamar elkészültem, de megvártam a többieket is nem indultam el nélkülük. A gyárban egy 6m hosszú esztergapad asztal 2 részét készítették el és hogy ne húzza el a hegesztés 1-2 helyen 4-5 cm hosszú varratokkal össze hegesztették és miután végeztek a munkálatokkal Konyinak és nekem kellett szét vágni flexel a varratokat,
majd a cundertől megkellett takarítani a felületet. Ezzel el is ment az egésznap a gyárban. Vacsora után mindenki hamar elaludt.
Február 25. Kedd A mai napon a gyárban külön feladatott kaptam, mégpedig egy hulladékdaráló egyik elemét kellett a minőségi követelményeknek megfelelő állapotba hozni. 1-2 helyen síkba kellett köszörülni a hegesztéseket, valamint a hajlító gép által hagyott mélyedéseket is síkba kellett hozni csiszoló lapkás koronggal. Ezt a munkát nem tudtam egy nap alatt befejezni, mert sok köszörülni való volt rajta és 4x2 méteres volt az alapterülete. Már vártam, hogy munka után
megfürödjek, mert tiszta fémpor voltam a sok köszörüléstől. Vacsoráig lepihentem és utána is hamar elaludtam.
Február 26. Szerda Reggeli után a gyárban folytattam a daráló köszörülését, amit ebédig befejtem és a minőség ellenőr át is vette. Ebéd után beálltam én is a forgózsámolyos rakodógép alvázakat összerakni. Rajz alapján kellett a vasanyagból alvázat összerakni, ami a méret tűréseken belül legyen, különben nem veszik át és lehet előröl kezdeni mindent. Nekem csak a zsámoly elkészítésénél kellett segítenem. Két alvázat elkészítettünk és miután átvették és elvitték a hegesztőkhöz
összesepregettünk a helyén, mert már nagy volt a fémpor a földön. Takarítás után már nem volt időnk még egy alváz elkészítésére, úgyhogy elpakoltuk a szerszámokat és elindultunk vissza a kollégiumba. Ma is elég fáradtnak éreztem magam, ezért vacsora után megint egyből lefeküdtem aludni.
Február 27. Csütörtök A kiadós reggeli után a gyárban a korábban említett esztergapad asztal 2 részét összeillesztették és a kapott rajz alapján összehegesztették. Konyin, Hadzsi és én azt a feladatott kaptuk, hogy a varratokat köszörüljük síkba és a hegesztés közben rápattanó cunderekettől meg kellett tisztítani minden oldalt. Az asztalt, ami 6m hosszú és 3m széles volt
egyben, közel 7,5 tonnát nyomott ezért egy 20 tonnás daruval lett megfordítva, aminek a végén levő kampóra egy igen masszív és erős láncot akasztottunk, aminek a másik végét átfűztük az asztalon levő lyukakon és nagy óvatossággal szépen lassan megfordítottuk. A kollégiumba közben megérkezett Pataki Ferenc tanár úr, úgyhogy vacsora után még beszélgettünk, elmondtuk az eddig élményeket majd mentünk aludni.
Február 28. Péntek A mai napon a gyárban az alvázak zsámolyát kellett körbe köszörülnöm a varrat mentén. Ebédig 2 darabot megcsináltam, utána segítettem a zsámolyt felhelyezni a helyére és hegesztettem meg 4 helyen, hogy ha mozgatják az alvázat nehogy elmozduljon. Ha ez megvolt, akkor folytattuk az oldal- és véglemezek felhegesztését, majd a zsámoly belső részét
is elkészítettük. Közben Pataki tanárúr megjelent a gyárban és megnézte, hogy milyen munkálatokat végeztünk/végzünk. A nap végére sikerült egy alvázat teljesen befejeznünk elejétől a végéig. Vacsora előtt zenét hallgattam, evés után viszont megnéztem két filmet és utána el is aludtam.
Március 1. Szombat A reggeli után Pataki Ferenc tanárúrral útnak indultunk Pozsonyba szétnézni. A Pozsonyi várat néztük meg először kívül-belül, majd körbe jártuk a város egy részét. A sétálón megálltunk ebédelni, utána újult erővel folytattuk a nézelődést. Megnéztük a Nemzeti Színházat is és egy gyönyörű cukrászdába beültünk süteményezni. Bejártunk kisebb/nagyobb
utcákat egyaránt. Fel lehetett menni a vár egyik tornyába ahol tudtunk készíteni rengeteg képet a városról és környékéről. Nagyon szép volt a kilátás. Sokáig maradtunk ebben a gyönyörű városban, ezért sötétedésre értünk vissza a kollégiumba ahol letusoltunk és a fárasztó utazás miatt hamar ágyba dőltünk.
Március 2. Vasárnap Ma is elhagytuk Komárnot reggeli után. A tegnapi Pozsonyi városnézés után elmentünk Bécsbe Pataki tanárúrral. Már az oda út is tetszett és szép volt. Én nagyon vártam, hogy oda érjünk és szétnézzünk a városban. Szorgosan fényképeztem is mindent, amit úgy gondoltam, hogy érdekes lehet. A Schönbrunni palotával indítottuk a napunkat Bécsben. A palota hatalmas területét körbejártuk, sajnos bent nem lehetett fényképezni, de ezt a méretes udvarán
bepótoltuk. A nézelődés után bementünk a belvárosba és miután sikerült az autónak parkolóhelyet találni egy földalatti parkolóházban gyalogosan is bevettük a várost. Ebéd után bejártuk a sétáló utcákat és kerestünk egy ajándék boltot is ahol voltak gyönyörű dombornyomatos díszes csokoládés dobozok és még sok más szép ajándék. Rossz volt elhagyni ezt a szép várost, de muszáj volt időben elindulnunk, mert másnap dolgozni kell. Fürdés után én le is feküdtem aludni.
Március 3. Hétfő Reggeli után elkezdődött a hét első munkanapja. A mai napon két alvázat kellett összeállítani és miután visszajöttek a hegesztőktől le is kellett élelni, köszörülni és a meneteket is le kellett ellenőrizni, utána az alvázak 2 végére hegesszük fel a talpalók konzolját, de előtte orsós emelőkkel be kellett állítani a megadott magasságba minden sarkát maximum 3mm-es eltéréssel. Ezután sablon segítségével felhegesztettük a vezetékek és nyomócsövek rögzítő
elemeit az alváz megfelelő helyeire. Ebéd közben jött szólni az egyik munkás, hogy elkészült a gyárban egy hajó és ebéd után engedik le a Dunába. Gyorsan megebédeltünk és mentünk megnézni a hajó leengedését, de mire odaértünk már a vízen volt. Ezután visszamentünk és folytattuk, amit elkezdtünk reggel. A kollégiumban lefürödtünk, vacsoráztunk este még kicsit beszélgettünk, majd lefeküdtünk aludni.
Március 4. Kedd Ma a gyárban egy hegesztőrobotnak az alkatrész, forgó tartókonzolját kellett összerakni rajz alapján. Ebből több fajta is van/volt. Nekünk is egy teljesen egyedit kellett készíteni. Összeállítottuk, majd a hegesztők körbe varrták, utána folytattuk az összeszerelést. Nem sokkal ebéd után végeztünk vele és egy másikat is elkezdtünk, amit nem tudtunk befejezni. Munka után mindenki vett egy frissítő fürdőt és vacsora után én egyből le is feküdtem aludni, mert fáradt voltam.
Március 5. Szerda A kiadós reggeli után a gyárban ma is 2 féle hegesztőrobotnak az alkatrész, forgó tartókonzolját kellett összerakni rajz alapján. Először úgy gondoltuk, hogy már könnyen fog menni, hiszen tegnap is ez volt a feladatunk, de mégse volt könnyebb, mert teljesen más volt a felépítése az egész szerkezetnek. Ebéd után az egyik munkással elvittük a festőkhöz a kész darabokat, utána megmutatta a hajógyártó részt is a telepen. Munka után a szokásos fürdés, majd vacsora. Később pedig lefeküdt mindenki aludni.
Március 6. Csütörtök A mai napon ismét forgózsámolyokat kellett köszörülni, majd amikor kész lett felhegesztettük a helyére az alváz többi elemével együtt ez ebédig eltartott. Utána a talpalók konzoljait kellett beállítani és szintén felhegeszteni a helyére. Ez a munka nagy odafigyelést igényel, mert ha valami nem stimmel, akkor a nagy pénz veszteség a cégnek, Ezért nem szabad mérés közben kapkodni és minden méretet inkább 2-szer is leellenőriztünk. Vacsora után Pataki Ferenc tanárúr adott mindenkinek egy értékelő papírt, amin a fogadó intézményt kellett értékelnünk,
ami nem volt nehéz, hiszen nagyon jó volt minden, senki se panaszkodott. Utána még egy kicsit fent maradtunk és beszélgettünk, majd lefeküdtünk aludni.
Március 7. Péntek Reggel kicsit szomorúak voltunk, hogy ma van az utolsó munkanap a gyárban, mert nagyon megtetszett az itt lét, de ugyanakkor örültünk is, hogy holnap indulunk haza. A gyárban a tegnap összeszerelt alvázakat körbe hegesztették és ma visszahozták hozzánk, hogy a minőségi elvárásoknak megfelelően leköszörüljük és leéleljük azokat. Ezt csináltuk egész műszakban az utolsó napunkon és mikor végeztünk a cégnél értékelték az egész hónapos munkásságunkat, Utána elköszöntünk azoktól, akik foglalkoztak velünk, akikhez beosztottak
és megköszöntük, hogy foglalkoztak velünk. A kollégiumban a vacsora után összepakoltuk az összes ruhánkat, dolgainkat hogy reggel hamar útnak tudjunk indulni, utána lefeküdtünk, hogy kipihenjük magunkat a hazaút előtt.
Március 8. Szombat Ma reggel bepakoltuk a kocsiba a táskákat, utána elmentünk utoljára megreggelizni Komárnoban. Reggeli után még volt időnk egy gyors bevásárlásra, a hosszú útra. Vettünk üdítőt, meg enni valót is, hogy ne keljen hazafele annyiszor megállni. Nagyon jó volt a haza út rengeteget beszélgettünk, itt csak még jobban összekovácsolódott a csapat és jobban megismertük egymást. Rengetek emléket szereztünk ez az egy hónap alatt, amit a kocsiban
nem győztünk megosztani a többiekkel. Kondoros fele jöttünk haza és ott kiraktuk Konyit és Jocit, hogy ne kelljen feleslegesen bejönni értük és mi a többiekkel a Trefortnál szálltunk ki és onnan mentünk haza.
Aláírás:
2014-03-25