2008. NOVEMBER I. évfolyam 10. szám
önkormányzat
Hazatért a Tenkes kapitánya Képzőművészeti pályázatot hirdetünk Kiválóra minősült a Nógrád Táncegyüttes
városunk
Beköszöntő
A polgármester válaszol
Tisztelt Olvasók! Kedves Salgótarjániak! Önkormányzatunk folyamatosan dolgozik közterületeink szépítésén, nem sajnálva akár anyagi áldozatot hozni sem, mint ahogy tettük például ezt a körforgalmak parkosítása ügyében is. A tél közeledtével természetesen a virágosítás nem időszerű feladat, sokkal inkább koncentrálunk arra, hogy Karácsonyra méltó díszbe öltöztessük a várost. E téren örömteli hírről számolhatok be, ugyanis az adventi díszvilágítás idén még nagyobb területen ékesíti majd Salgótarjánt. A belvárosban már egészen a Megyeházától
Tartalom 3 Közélet – Kiválóra minősült a Nógrád – Programok a munkanélküliség ellen – Diákok írásai a Bolyai külkapcsolatairól – Nyílt napra készül a főiskola 6 Lencsevég – Hírek, képek 8 Tarjáni Arcok – Dr. Csiky Miklós sebész főorvos 9 Pályázat – Karácsonyi képzőművészeti felhívás 10 Egészségünk – V. Városi Egészségnap – Szociális munka napja – Önkéntestalálkozón Vigaranoban 11 Interjú – Peleskei-Balázs Rita, az Egészségügyi- Szociális Központ igazgatója 12 Önkormányzat – Összefoglaló az ÁSZ jelentéséről – Tanúsítvány a Gyermektábornak – „Határok nélküli partnerség” – Hirdetmények 14 Sport – Menetel a Wamsler és az SBFC – kishírek 15 Kultúra – Hazatért a Tenkes kapitánya – Az adventi programokról
a Stécé klubig terjedő útszakaszon sétálhatunk fényfüzérek hangulatában, érintve az Acélgyári út elejét is, illetve a Beszterce lakótelep után újabb külvárosi részek - Somoskő, Baglyasalja, Zagyvaróna és Zagyvapálfalva - csatlakoznak a pompához. Sajnos tisztán kell látnunk azt, hogy erőfeszítéseink nem mindig találnak befogadó közönségre. Hiába örül a többség intézkedéseinknek, vannak olyanok, akik nem becsülik a megteremtett értékeket, melyek ráadásul az adófizetők pénzéből készülnek el. Ezért örültem Nagy Károlyné kérdéseinek, aki rendeleti szabályozásunk iránt érdeklődött a következő témákban. Első felvetése a ház körüli vagy egyéb gazok, rongyok és autógumik égetésére vonatkozott, mellyel amellett hogy a meggondolatlan állampolgár szennyezi a környezetet, még a szomszédságában élőket is zavarja. Második kérdése a szemetelésről és a vandál magatartásról szólt.Az égetés tekintetében elmondható, hogy Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi szabályokról rendeletet alkotott (5/1999. (II.22.)Ör.sz. rendelet A környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról). A szabályok megszegői ellen bárki tehet szabálysértési feljelentést a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjénél, de Munkaidőben bejelentés tehető a Közterület-Felügyelethez vagy a Tűzoltóságra is. A Hivatal közterület-felügyelői
Kérdését küldje az alábbi címekre:
[email protected] vagy 3100 Salgótarján, Fő tér 5.
- lakossági bejelentés esetén - a helyszínen figyelmeztetik, szükség szerint bírsággal sújtják a tetten ért szabálytalankodót. A másik témában még 2001-ben született egy rendelet, a köztisztaság fenntartásáról szóló 43/2001.(XII.17.)Ör. számú rendelet. A közterületek takarításáról, a keletkezett hulladék összegyűjtéséről – épp úgy, mint a parkosításról - megbízási szerződés alapján a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. gondoskodik. Lehetőségeink szerint törekszünk a gazdasági társaságon keresztül a tisztaság fenntartására, de sokszor néhány órával a rendbetétel után újra cigarettacsikk, papír és más szemét éktelenkedik az utcán. A hétvégi bulik után ez a probléma sajnos még erősebben jelentkezik. Ennek megfékezése céljából bővül a térfigyelő kamerarendszer, ezért támogatjuk a polgárőr szervezeteket és működünk együtt velük, ennek megfékezése céljából dolgozik emelt járőrlétszámmal hétvégente a rendőrség. Szívből remélem, hogy szabályozási rendszerünk és kitartó munkánk eredményeként egyszer minden salgótarjáni polgár a maga kincsének fogja érezni a várost és vigyáz rá.
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester
Kedves Olvasó! Lassan itt a tél és vele együtt közelednek az ünnepek. Szerkesztőségünk már karácsonyi lázban ég, ezért adventi programajánlóink mellett egy pályázati lehetőséggel is kedveskedünk olvasóinknak. A 9. oldalon részletes tájékoztatót közlünk a felhívásról. Remélem, minél többen megörvendeztetnek bennünket alkotásaikkal és sok ajándékot oszthatunk ki a gyönyörű ünnep előtt. Az elmúlt hónapban számos izgalmas eseményre került sor Salgótarjánban. Ahogy a címlapon is látható, elkészült Zenthe Ferenc mellszobra, Dr. Csiky Miklós emlékére domborművet avattunk a kórházban, és közösen tisztelegtünk 1956. október 23. hősei előtt. Könnyedebb témáink közül ajánlom az olvasó figyelmébe a Sport rovatot, de tanulságos olvasmány a Peleskei-Balázs Ritával készült interjú is.
Lakatos Kati főszerkesztő Megjelenik havonta, 10 000 példányban; 2008/10. Nyilv. tart. szám: 163/387/1/2008 Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Szerkesztőség: Városi TV, Salgótarján, Fő tér 5.; E-mail:
[email protected]; Főszerkesztő: Lakatos Katalin Nyomdai munkák: Polár Stúdió; Eng. sz.: B/PH/96/N/90 ISSN 1215-1440; Felelős vezető: Bencze Péter
2
városunk
Közélet
Kiváló minősítést kapott a Nógrád Táncegyüttes
A
Büszkék lehetünk táncosainkra
Nógrád Táncegyüttes fennállásának egyik legnagyobb sikerét aratta október 25-én Hajdúböszörményben, ahol a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán kiváló minősítést kapott. A fesztiválon nyolc együttes vett részt, ilyen jó eredményt azonban a salgótarjáni együttesen túl mindössze egy csapat ért el. Ennek kapcsán beszélgettünk Szabó Jánossal, a táncegyüttes vezetőjével. – Hogy zajlott a verseny, milyen szempontok alapján értékelték az együtteseket? – Öttagú zsűri pontozta a csoportokat, több szempontból. Így például dramaturgia, színpadi megjelenés, ének, koreográfia, zenei kíséret, viselet voltak a mérvadó kritériumok. Nagy örömünkre rendkívül pozitívan értékelték a Nógrád Táncegyüttes énekhangját és viseletét. Utóbbira tavaly Nagykállón már kaptunk egy díjat. Most pedig külön kiemelték, hogy nem csak a lányok viselete volt szép, hanem a fiúk is változatosan voltak öltöztetve. Továbbá külön szólt a zsűri afelől, hogy tudatosan vállaljuk palócságunkat. – Milyen programmal készültek a megmérettetésre? – Programunk a Nagykállón már bejáratott versenyprogramunk volt. Ezt tulajdonképpen ide, a minősítőre készítettük, csak színpadra vittük Nagykállón, hogy a zsűri ottani észrevételeit még be
tudjuk építeni a minősítő produkcióba. – Ezzel a Nógrád Táncegyüttes történetének legjobb eredményét hozták haza. – Igen, 2000-ben már kiválóra minősült az együttes 130 ponttal, 2004-ben csak minősültünk, most viszont 132.5 ponttal kaptuk meg a kiváló címet, tehát fennállásunk legjobb eredménye ez. – Hogyan folytatódik a munka? Készülnek új koreográfiák? Mi várható a jövőben? – Idén is készültek már új koreográfiák, melyeket a közönség is láthat, legközelebb december 13-án, Luca napon a József Attila Művelődési és Konferencia Központban délután 4 órai kezdettel, Álomhava 13 címmel. Ez a hagyományos karácsonyi műsorunk, melyben minden idei koreográfiánkat be fogjuk mutatni, a zalai első díjas koreográfiánkkal együtt, de természetesen a hagyományos népszokásokon kívül. Ide várunk tehát minél több érdeklődőt. L.K.
Álomhava 13
a Nógrád Táncegyüttes és utánpótlás csoportjai, valamint a Folt Folk Form népzenei együttes karácsonyi műsora
helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ színházterme időpont: 2008.december13. 16 óra
Belépőjegy a JAMKK portáján és a Táncházban igényelhető 1000 Ft-os áron.
Rendezvények a munkanélküliség leküzdésére
A
Pályaválasztási-, állás- és képzési börze
z Észak-Magyrországi Regionális Munkaügyi Központ „Szabad a pálya” elnevezésű rendezvénysorozatának két állomását tartották november 10-11-én a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. Hétfőn pályaválasztási kiállításon, kedden állás- és képzési börzén vehettek részt az érdeklődők.
Mindkét rendezvény a megye leghátrányosabb helyzetű területeit, a Salgótarjáni-, a Bátonyterenyei- és Szécsényi Kistérséget célozta meg programjaival. A november 10-én, hétfőn tartott pályaválasztási kiállításra fiatalokat vártak. 20 környékbeli középiskola és hét főiskola települt ki a programra, amely a szlovákiai Kelemenék színvonalas műsorával kezdődött. A vidám zenés előadás után a Nógrád Megyei Önkormányzat alelnöke, Kriston Péter köszöntötte az érdeklődő diákokat, őt követően pedig Szabó József, az ÉszakMagyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója lépett a mikrofonhoz és nyitotta meg a kiállítást. A „Szabad a pálya” programsorozat 16. rendezvényén 23 munkaügyi kirendeltség közreműködésével próbálták a szervezők a fiatalokat abba az irányba befolyásolni, hogy olyan pályát válasszanak, amelyet a munkaerőpiac igényel. A kiállításon megjelent intézmények látványos bemutatókkal készültek az érdeklődők figyelmének felkeltésére. Bemutatták képzési szakirányaikat,
ha azok között hiányszakmák is szerepeltek, akkor arra kiemelten fókuszáltak. A szórólapokon és személyes beszélgetéseken túl gyakorlati bemutatók során is tájékozódhattak a diákok: a kőművesek apróbb, izgalmas kis építményeket állítottak fel a sportcsarnok előtt, a standokon pedig dolgoztak a fodrászok, de látható volt például az intarziakészítés és az egészségügy gyakorlati munkája is. A Salgótarjáni Ifjúsági Tanácsadó Iroda és a Salgótarjáni Munkaügyi Központ szakemberei tanácsadással álltak a fiatalok rendelkezésére. A programban pályaválasztási kerekasztal is szerepelt, melyen pedagógusok cseréltek egymással információt a 2009-2010-es tanév szakirányú képzéseiről. Állás- és képzési börze A november 11-én, szintén a Sportcsarnokban tartott rendezvényen munkáltatók és képzőintézmények várták ajánlataikkal az álláskeresőket, valamint a szakmaválasztás és átképzés előtt állókat. A program megnyitóján Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melin-
da köszöntötte a megjelent érdeklődőket és kiállítókat. A városvezető örömét fejezte ki afelől, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, ugyanakkor ezzel párhuzamosan arra is kitért, hogy a nagy létszám sajnos arra utal, rengeteg térségünkben az álláskereső. Elmondta, hogy az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy munkahelyeket teremtsen, de ez nem könnyű feladat. A cégek betelepítése érdekében javítani kell többek között a megyeszékhely megközelíthetőségét, szükség van a vasúti- és a közúti közlekedés fejlesztésére. Székyné dr. Sztrémi Melinda végül abbéli reményének adott hangot, hogy a börzén minél többen megtalálják azt a munkát, amit már régóta keresnek. A rendezvény valóban kiváló lehetőség volt a mutatók javítására, hiszen kiderült, melyek térségünkben a hiányszakmák – lakatos, hegesztő, villanyszerelő, kereskedelmi-, vendéglátó dolgozó, árufeltöltő, szakápoló, autóbuszvezető -, a standokon pedig 27 munkáltató 650 ajánlattal várta az érdeklődőket. Z.T.
városunk
3
Közélet
Diákok beszámolói amerikai és angliai élményeikről
Cserekapcsolat Chicagoban, tanulmányút Angliában
A
Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola a megyében egyedülálló intézmény a tekintetben, hogy az iskolában angol kéttannyelvű oktatás is folyik. A jövő évtől ráadásul már a hat osztályos képzésben résztvevők is élvezhetik a nyelv elsajátításának ezen gyakorlatias formáját. Az oktatói gárda rendszeresen szervez utakat az iskola diákjai számára angol nyelvterületre. A tavalyi évvel a már hagyományosnak mondható angliai utak mellett, újabb úti cél nyílt meg előttük: az átlagembernek elérhetetlennek tűnő Chicago. Az újonnan megválasztott amerikai elnök – Barrack Obama – szülővárosában működő iskolával való cserekapcsolat kiépítése még 2006-ban kezdődött, az első bolyais csapat tavaly járt a felhőkarcolóiról híres metropoliszban. Alább két, az idei utakon részt vevő diákok tollától származó cikkeket olvashatnak.
Emlékeink az angliai tanulmányútról
Kéttannyelvűsökként mindig vágytunk abba az országba, amelynek a nyelvét tanuljuk, kultúráját, hagyományait tanulmányozzuk. Ezért is ígérkezett kellemes kalandnak az iskolánk által szervezett angliai tanulmányút. 2008. szeptember 13-án reggel indultunk el egy kényelmes emeletes busszal Nagy-Britannia felé. Áthaladtunk Ausztrián, Németországon, Belgiumon, Hollandián és Franciaországon. Innen komppal mentünk tovább és nemsokára már angol földön jártunk. Első állomásunk a ködös Albionban a hatalmas kőtömbjeiről és érdekes történetéről híres Stonehenge volt. Innen továbbhaladva megnéztünk egy gyönyörű templomot Bath-ban. A nap végére érkeztünk meg Barnstaple-be, ahol találkoztunk fogadó családjainkkal. Mint később megtudtuk, a legkülönbözőbb korú, nemzetiségű és foglalkozású emberekhez kerültünk. Barnstaple-i tartózkodásunk alatt nyelviskolába is jártunk, ahol anyanyelvi tanárok segítségével fejlesztettük angoltudásunkat. Miután megismertük szállást adó városunkat, ellátogattunk a Woolacombe és Ilfracombe nevű városkákba. Woolacombeban megmártóztunk a hűs óceánban. Ilfracombe-ban pedig közelről tapasztaltuk meg az apály-dagály jelenséget, és szabadidőnkben felfedeztük a várost. A nagy múltú Tintagel-ben egész napos kiránduláson vettünk részt. A város Artúr király itt tartózkodásáról lett igazán híres. Megcsodáltuk a vár romjait, a magas dombról pedig mesés kilátás nyílt a horizonton túli óceánra. Kirándulást tettünk még két kis faluban, Lyntonban és Lynmouth-ban is, melyekben gyalogos túrán vettünk részt és megkóstoltuk a helyi specialitásokat. Utolsó Barnstaple-i esténken kis ajándékokkal, többek között pirospaprikával, szalámival, marcipánnal, prospektusokkal és képeslapokkal kedveskedtünk házigazdáinknak. Reggel búcsút intettünk a vidéki városkának és meg sem álltunk Londonig. A brit fővárosban testközelből láttuk a Big Ben-t, a Trafalgar teret, a Parlamentet, az angol királynő palotáját és a Westminster Apátságot. Legnagyobb sikere körünkben mégis a híres Madame Tussaud’s Múzeumnak és a London Eye-nak volt. Egy napot töltöttünk a metropoliszban és sajnos itt volt az ideje a végső búcsúnak. Fájó szívvel pillantottunk még egyszer London kimagasló épületeire és megkezdtük utunkat hazafelé. Úgy gondoljuk, az összes résztvevő diák nevében mondhatjuk: nagyon örülünk, hogy tagjai lehettünk ennek a kirándulásnak, hiszen mindenki sok élménnyel, tapasztalattal és baráttal gazdagodott. Csernok Emese és Orosz Elvira 10.C osztályos tanulók
4
városunk
Az amerikai álom 2008. szeptember 24-én 15 diáktársunkkal és 3 tanárral keltünk útra, hogy 10 napot Amerikában, pontosabban Chicagoban töltsünk. Miután sikeresen túléltünk két kimerítő repülőutat, este 11-kor megérkeztünk és találkoztunk ideiglenes családjainkkal. Első napunkon közös programunk volt az amerikaiakkal, együtt csodáltuk meg a város hatalmas felhőkarcolóit a Hancock Tower 94. emeletéről, majd egy délutáni hajókirándulás alkalmával meg is ismertük azok történetét. A hétvégét többnyire családjainkkal töltöttük. A programok között szerepelt baseball- és amerikai foci meccs, mozi, színház, cirkusz, látogatás a kínai negyedbe. Vasárnap egy medencés welcome-partin vett részt a csapat, amelyen pizza, lasagne és süteményáradattal találtuk szembe magunkat. Az időt az amerikai fiatalok által oly kedvelt babzsákdobálással múlattuk. Sőt, az itthonról vitt magyarkártya rejtelmeibe is beavattuk őket! A hét további napjait érdekesebbnél érdekesebb múzeumokban töltöttük, úgy mint a tropikárium, a planetárium, a Tudományok Múzeuma és a Kortárs Művészeti Múzeum. Ottartózkodásunk 7. napján részt vettünk egy izgalmas biciklitúrán. Indulás előtt egy rövid beszámolót hallhattunk a vezetőnktől, majd hosszú sorban haladva indultunk el. Meglátogattunk például a híres műsorvezetőnő Oprah házát és a Playboy-villát, de a legnagyobb élményt a Michigan-tó partján való kerekezés jelentette számunkra. A tó olyan, mintha maga az óceán lenne: körülötte homokos part, pálmafák és sportoló emberek. A tanítás minden reggel 8 órakor kezdődött. A 2001-ben elkészült iskola üvegfalai és hatalmas focipályái láttán könnyű kedvet kapni a tanuláshoz. Ráadásul ott egy héten csak két napot töltenek igazi tanulással, a többin különböző szemináriumokon vesznek részt. Mindenki rendelkezett fényképes azonosítókártyávál (nekünk is készítettek), amit reggelente a bejáratnál lévő biztonsági rendszernél ellenőriztek. A nemzetközi kapcsolatokat gondosan ápoló intézmény tantermei természetesen nem szenvedtek hiányt semmiben. Számunkra szokatlan gesztus volt az amerikaiaktól, hogy széles mosollyal üdvözöltek, és kérdezték, hogy érezzük magunkat. Ez a barátságosság szinte mindenhol megfigyelhető volt, így sikerült alaposan kikapcsolódnunk, hiszen gyorsan átvettük az ottani kiegyensúlyozott életstílust. Másrészről viszont a programokkal teli napok után fáradtan zuhantunk a puha ágyra. Összességében egy rendkívül érdekes, szórakoztató és tanulságos 10 napot töltöttünk el a lehetőségek országában. Hogy egyikünk „apukáját” idézzük azonban: „It’s just like on TV” (Pont, mint a tévében – a szerk.). Hamburger, pizza, fánk és McDonald’s mindenütt! Fülöp Viktória12.c, Barkó Ivett 12.c
Közélet
Megújuló, bővülő képzési kínálat a 2009/2010-es tanévre a PSZF-en
Nyílt nap a főiskolán november 27-én A
késő tavasszal felmerült problémák után az idei tanév – egy átdolgozott, eseménydús nyár után – biztonsággal elindult a Budapesti Gazdasági Főiskola salgótarjáni intézetében. Most novemberben pedig, a téli vizsgák mellett, már a következő felvételi időszakra készül a PSZF. Jó eredménnyel zárult már az előző felvételi időszak is a BGF salgótarjáni intézete számára, szeptemberben ugyanis 75 elsős kezdte meg tanulmányait a PSZF kötelékében. S hogy a korábbi negatív, aggodalommal teli hangulatú hírekre még inkább rácáfoljon az intézmény, elég megnézni a legfrissebb felsőoktatási versenyről szóló adatokat. A Heti Válasz felmérése szerint a salgótarjáni főiskola (BGF budapesti karokkal és a zalaegerszegi intézettel együttesen) a foglalkoztatók véleménye alapján 27 gazdasági felsőoktatási intézmény közül a 3. helyet foglalja el a rangsorban. Az iskola előkelő pozíciója ellenére folyamatosan dolgozik képzési kínálatának bővítésén, így a diákok számára rendkívül kedvező kínálatot nyújtó változások már a következő felvételi időszakban érzékelhetőek lesznek a salgótarjáni intézetben. Érdemes megfontolni, hogy a mai, versenyorientált világban, ahol egyre több diploma veszíti el értékét, válik hasztalanná megszerzője számára, olyan helyet válasszunk jövőnk megalapozásához, ahol valóban van értelme végigcsinálni a vizsgaidőszakokat, ahol otthonos környezetben tanulhatunk, ahol barátokra, szellemi társakra lelhetünk, ahol oktatóinkkal közvetlen kapcsolatot ápolhatunk és ahonnan kikerülve a lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk. A „péeszefes” diplomának eddig is nagy értéke volt, nem véletlenül, hiszen megszerezni sem volt könnyű soha. Ezután sem lesz az, de a szaktudáshoz épp ebben rejlik a kulcs. A szigor és elvárás mellé ugyanakkor társul az oktatói oldalról emberségesség, a személyes kapcsolaton alapuló nyitottság. Aktívan működik a Hallgatói Önkormányzat, a diákok segítőkész közösséget alkotnak. Ezért méltán használja az iskola egyfajta szlogenként a következőt: „Nálunk még mindenki köszön, mindenkinek!”. S hogy mit tud nyújtani ezen kívül a PSZF? 1. Tradíciókat Az intézmény „régi motoros” a területen, immár 37 éve működik. Ez idő alatt több ezer jól képzett okleveles közgazdász – korábban üzemgazdász – szakembert bocsátott útjára. A közgazdász szakma oktatásában rengeteg tapasztalatot halmozott fel, olyanokat, amelyekkel csak kevés más intézmény rendelkezik! 2. 4 féléves felsőfokú szakképzést Ezt a képzést választók számára az intézmény garantálja, hogy a megszerzett tudással és kreditpontokkal továbbtanulhat a BGF salgótarjáni vagy a budapesti intézményeiben. Ugyanakkor amennyiben az illető nem akar továbbtanulni, akkor is olyan szakmát kap, amely gyors elhelyezkedési esélyt biztosít számára. 3. 7 féléves alapképzést A résztvevők a BGF budapesti intézetében induló 7 mesterképzésében tudnak egyetemi diplomát szerezni a későbbiekben. A távoktatás tagozaton 8 féléves közgazdász alapképzési szakokon lehet képesítést szerezni. 4. Külföldi diplomát Az intézet lehetőséget nyújt arra, hogy budapesti partnerintézménye segítségével külföldi, például német egyetemi (Hagen) vagy francia diplomát szerezzen hallgatója a tarjáni diploma mellé. 5. Biztos kollégiumi elhelyezést 6. Szakmai versenyeket, kutatásokban, illetve ifjúsági szakmai szervezetekben való részvételt 7. Juttatásokat, szociális és tanulmányi ösztöndíjakat.
A BGF-PSZFK salgótarjáni intézetének kínálata a 2009/2010-es tanévre: Alapszakok • Emberi erőforrások (ANA, ANK) • Gazdálkodási és menedzsment (ANA, ANK) • Pénzügy és számvitel (ANA, ANK, ATK) Felsőfokú szakképzések • Adóigazgatási szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Banki szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Idegenforgalmi szakmenedzser (FNA, FNK) • Kereskedelmi szakmenedzser (FNA, FNK) • Költségvetési gazdálkodási szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Pénzügyi szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Reklámszervező szakmenedzser (FNA, FNK) Jelmagyarázat: Képzés típusa A: alapképzés Tagozat N: nappali tagozat Finanszírozás módja A: államilag támogatott
F: felsőfokú szakképzés L: levelező tagozat K: költségtérítéses
Például: ANA = Alapképzés, Nappali, Államilag támogatott
A döntést megkönnyítendő, a főiskola november 27-én, szerdán 11 órától NYÍLT NAPOT TART, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt. Miért szeretem a tarjáni főiskolát… ? A főiskola számomra a második otthont jelenti. Azért is szeretek ide járni, mert itt szinte minden nap újabb kihívásokkal találkozom. Matikovszki Diána Vizslás Köztársasági Ösztöndíjas hallgató Szeretem ezt a közösséget, figyelünk egymásra. Közvetlen a kapcsolat az oktatókkal. Ha jó közgazdász akarsz lenni, gyere hozzánk! Szemerits Tibor Szigethalom Azért szeretek ide járni, mert nagyon jó hangulatúak az órák, jó kedvem van közben és amellett, hogy piacképes diplomát szerzek, szakmai nyelvet is tanulhatok. Mácsai Rea Kecskemét szponzorált szerkesztői oldal
városunk
5
Lencsevég
S
Október 23.
algótarján évtizedek óta Magyarország egyik legkülönlegesebb ünnepségsorozatával emlékszik az 1956. október 23-i eseményekre. Ötvenkét évvel a forradalom után délelőtt ezreket megmozgató emlékfutáson, délután koszorúzási ünnepségen, koraeste pedig nagyszabású hangversenyen nyílt lehetőség a tiszteletadásra. Nyirkos időre ébredtünk idén október Bérczesi Mihályné mondott beszédet, majd 23-án, az eső fenyegetésétől azonban délelőtt a megjelentek elhelyezték az emlékműnél még nem kellett tartanunk. A minden a tiszletet és emlékezés koszorúit. Ezután a korosztályt megmozgató emlékfutás ismét tömeg a József Attila Művelődési és KonfeSirilla György érkezésével vette kezdetét, akit rencia Központba ment, ahol az érdeklődők Székyné dr. Sztrémi Melinda és a program a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar különfőszervezője, Valiskó Ferenc fogadott a leges programját hallgatták meg. Azonban Megyeháza előtt, természetesen több száz mielőtt a zenészek hangszereikkel betöltötték érdeklődő sportbaráttal együtt. A jeges Du- volna a teret, Székyné dr. Sztrémi Melinda na-átúszásairól ismert sportoló nyolcadszor polgármester mondott ünnepi beszédet. A futott el Salgótarjánig, ám most távolabbról városvezető párhuzamot állított 1848 és 1956 vette célba a nógrádi megyeszékhelyet, nem között. Kiemelte, hogy bár mindkét szabadBudapestről, hanem Tatabányáról indult. ságharcot leverték, az igazságos forradalmak
Így végül 267 kilométeres távot tett meg. A futó köszöntése és rövid ünnepség után kezdetét vette a 17. ízben megrendezett, rengeteg korcsoportot, női- és férfi versenyt, váltófutást magába foglaló versengés. Kicsik és nagyok óriási lelkesedéssel árasztották el a város főutcáját, a korcsoportok eredményeinek kihirdetésére a közeljövőben kerül sor. A családi futással záródó sportos délelőtt után 17 órakor került megrendezésre a városi ünnepség, szintén a Megyeháza előtti téren. Itt a Pofosz Nógrád Megyei Szervezetének elnöke,
6
városunk
mégis mindig győznek; olykor levertükben méginkább – mert megváltoztatják a jövőt. Ez történt 1956-ban, 1956-tal is. – Nem véletlen, hogy október 23-án, Budapesten a lelkes fiatalok egymásba karolva, nemes jelszavakat skandálva a Petőfi-szobor és a Bem-szobor között meneteltek, majd a Kossuth Lajos teret özönölték el. Tudták, érezték, hogy 1848 jelképei, örök alakjai között van a helyük, a szabadságharc eszményeiből kell erőt és ihletet, bizonyosságot és igazságtudatot,
nem kevésbé bátorságot meríteniük… Hittek magukban, hittek a hazában és hittek abban, hogy hazánk az akkorinál jobb sorsot érdemel. Hittek a hazaszeretet akár lehetetlent is legyőző erejében. Hittek az összefogásban, hittek a magyar nép egységének megteremthetőségében. Hittek az igazságban, hittek a szabadságban. Hittek önmagukban és bíztak egymásban. Hitték, hogy bátorságukkal, önfeláldozásukkal megválthatják hazájuk, hazánk jövőjét. Hitték – Vörösmarty Szózatának szavait – Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor. Hitték, hogy ott és akkor kell cselekedniük, meghallották a haza és a reménység hívó szavát. Nem rettentette őket veszély, nem elemeztek, nem mérlegeltek és nem tétováztak. Nem akartak hősök lenni, csak tették, amit tenniük kellett. Emlékezzünk most Rájuk!(...)Emlékezzünk most mindannyiukra, s soha ne is felejtsük el őket! Gyermekeinknek, unokáinknak, utódainknak adjuk át az emlékezés gyertyalángját! Ne hagyjuk, hogy ez a tűz valaha is kialudhasson! Kötelességünk ez, s egyben méltó megőrzése a hősök emlékének. L.K.
Lencsevég
Az elmúlás jelképes virágaival, gyertya- és mécsesgyújtással emlékeztünk elveszített szeretteinkre november elsején. Képeink Salgótarján temetőiben készültek. (Fotók: Viskárdi Péter)
Beszédes Esték November tizedikén rövid szünet után újra megrendezésre került a Frei Kávézóban a Beszédes Esték kulturális program. A sorozat szezonnyitó vendége Kun Miklós egyetemi tanár volt. Az ingyenesen megtekinthető műsor házigazdája hónapról hónapra Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki a tervek szerint legközelebb december 15-én fogad vendéget. Addig is a Városi Televízióban újra megnézhető a sorozat novemberi adása.
Jubilál a Madách és az Egészségügyi Kerek évfordulót, fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye. Az iskolában október 20 és 22. között, háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a születésnapot. Sor került ez idő alatt vers és prózamondó-, valamint matematika versenyre, az intézmény folyosóin Iskolatörténeti kiállítást rendeztek, a tantermekben szakmai előadások folytak. Egy díj alapítására is sor került, mégpedig átadták az első Mestertanári-díjat. Ennek lényege, hogy tanárok, diákok és a szülői munkaközösség tagjai egyaránt szavazatukkal fejezték ki, hogy ki méltó erre a díjra. Az elismerést végül Kőrösi Józsefné kapta, aki meghatódottan, tapsvihar közepette vehette át a Kanizsai Emlékplakettet. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola padjaiban – akkori nevén: Főgimnáziumi Előkészítő Tanfolyam - 1923 szeptember 11-én indult a tanítás. Az azóta eltelt 85 évre emlékezve idén több eseményt is szervez az iskola. E szellemben telt az elsősök jelvényavatója – melyre hagyomány szerint a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében került sor - , majd egy meghitt találkozó egykori és jelenlegi kollégák részvételével az iskola aulájában. A madáchosok Megyei Rajzversennyel is tisztelegtek intézményük múltja előtt, ahol névadójukra emlékezve a gyermekeknek Az Ember Tragédiája különböző jeleneteit kellett illusztrálniuk. November 18-án Iskolatörténeti vetélkedőt is tartottak.
városunk
7
Tarjáni Arcok
Dr. Csiky Miklós sebész főorvos
D
Az örök tanítómester
r. Csiky Miklós, Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára Szombathelyről érkezett városunk kórházába 1980-ban. Nyugdíjba vonulásáig hű maradt a nógrádi betegekhez, önzetlenül gyógyított minden rászorulót. Emlékére 2008. november 5-én domborművet avattak a Szent Lázár Megyei Kórház sebészeti osztályán.
A hatvanas években a nógrádi párt és állami vezetés rendhagyó akciót indított „1000 értelmiségit Salgótarjánba!” címmel. A felsőfokú oktatásnak, tudományos műhelyeknek, a minőségi kultúra feltételeinek híján levő térségbe mérnököket, jogászokat, közgazdászokat, és természetesen orvosokat csábítottak. Dr. Csiky Miklós valamivel később, 1980-ban érkezett Szombathelyről, az akkor Madzsar József nevét viselő megyei kórház sebészeti osztályának élére. Az erdélyi születésű, nagy tudású szakember egyetemi éveit Marosvásárhelyen töltötte, utána sebész szakorvos, majd kandidátus lett.
Dr. Csiky Miklósnak, a halk szavú, fáradhatatlan, kiemelkedő tudású sebész főorvosnak mindig voltak bölcs tanácsai munkatársaihoz. Orvostanárként ösztönözte a beosztott orvosok szakmai felkészítését. Elvárta, sőt megkövetelte a feladatok pontos elvégzését. Hivatástudata példamutató volt, irányítása alatt a sebészeti osztály tevékenysége jelentősen javult. Szélesedett a műtéti repertoár, például megkezdődött az érsebészeti ellátás. „A legfőbb törvény a beteg érdeke!”hallhatták tőle sokszor kollégái és a gondozott rászorulók. Mondhatjuk, ez volt dr. Csiky Miklós ars poeticája.
hozzátartozóikkal való kapcsolattartását temetésén elhangzott emlékbeszédében Dr. Bercsényi Lajos, a kórház főigazgatója így jellemezte: „Az elviselhetőt megbeszélni, az alig elviselhetőt nem a beteg vállára tenni – A főorvos úr tudta és vallotta, hogy az emberi élet véges, az Isten azonban végtelen.” Dr. Csiky Miklós nem ismert pillanatnyi érdeket. Hálát soha nem várt el senkitől. Ellenkezőleg, ő segített mindenkinek, akinek tudott. Mert azt tartotta filozófiájának, hogy sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk. Saját kitüntetése díjából – szeretett feleségével együtt – alapítványt hozott létre a szegények, a menekültek támogatására. Tavaly bekövetkezett halála után mérhetetlen űrt hagyott maga után. Családja, egykori betegei, tanítványai és kollégái azonban emlékét örökké megőrzik. November 5. óta pedig a sebészeti osztály műtőfolyosója melletti falról márványból néz le jóságos pillantással a kórház forgatagára, ezzel Tagja volt a Sebészeti Szakmai Kol- Betegei szerették őt. Hihetetlenül adva erőt a mindennapokra betegeklégiumnak. Kiemelkedő tudományos türelmes, és rendkívül igényes volt nek, hozzátartozóknak és egészségügyi tevékenységet végzett. Magyarországon velük szemben. A betegekkel, illetve dolgozóknak. szabadalmaztatta találmányát, a rectum anastomózist. A vastagbélrák gyógyításában használatos készülék eredményeiről, azzal kapcsolatos megfigyeléseiről előadásokat tartott, kongresszusokon, angol nyelvű szakfolyóiratokban számolt be róluk, mellyel amellett, hogy megismerte őt Európa és a világ sebésztársadalma, a kórház és a megye hírnevét is növelte (Rotterdam 1983, Houston 1986, London 1998). Munkásságát számos elismerés kísérte. Megkapta a Kiváló Orvos, a Munka Érdemrend ezüst fokozta kitüntetést, a Magyar Sebészetért Emlékérmet, a Perlitzy János-díjat. Nógrád megye díszpolgára illetve Salgótarján Pro Urbe díjas kitüntetettje.
8
városunk
Pályázat
városunk
9
Egészségünk
Középpontban a szociális munkások
Ünnepi köszönetnyilvánítás
Összefogással jött létre a profi rendezvény
V. Városi Egészségnap
N
Tizenegy éve november 12. a szociális munka napja. Ez alkalomból rendezett ünnepséget a salgótarjáni Egészségügyi – Szociális Központ november 11-én. A rendezvény az intézmény volt munkatársa – Ocsovainé Antal Szilvia- előadásában, Reményik Sándor Akarom című versével vette kezdetét, majd az ünneplőket és ünnepelteket az Egészségügyi– Szociális Központ igazgatója, PeleskeiBalázs Rita köszöntötte. – E napon méltán mondunk köszönetet azoknak a mélyen elkötelezett, segítő szakmában elhelyezkedő szakaembereknek, akik példaértékű hivatástudattal rendelkeznek. (…) Önök sajátos tudás birtokosai, hiszen idegennek adni nemcsak a legnehezebb, hanem egyben a legnemesebb tett is. Az életnek pedig akkor támad igazi értelme, ha valakiért – másokért éljük – mondta az intézmény igazgatója kollégáihoz szólva, majd további munkájukhoz, életükhöz, az író, Márai Sándor szavaival kívánt hitet, jó egészséget, erőt és kitartást. „Mindig alakulni, s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem „biztonságban élni”. Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „ itt van” s oltani… és védekezni…” Az ünnepség folytatásaként a központ három munkatársa - Vratniné Huszár Marianna védőnő, Szőllős Józsefné szociális munkás, Sirkóné Racs Lujza pénzügyi munkatárs - részesült lelkiismeretes tevékenysége, a munkájához való hozzáállása elismeréseként tárgyi jutalomban. Áldozatkész munkájukat megköszönve külön dicséretben részesültek Bodea Fehér Mária és Kutasi Józsefné szociális gondozók, akik a Félsziget lakóotthon megnyitása körüli időszakban példátlan elkötelezettségről és szakmai alázatról tettek tanúbizonyságot. A kiemelt elismerések mellett az ünnep alkalmából a központ valamennyi dolgozója pénzjutalmat kapott. A program a megyei kórház főigazgatója, Dr. Bercsényi Lajos jókívánságaival és a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak műsorával zárult. L.K.
ehéz csemegézni a számos programból, melyet a Városi Egészségnap szervezői összeállítottak november 10-re. Mégis teszünk egy próbát és írásunkban kiemeljük a legfontosabbakat. A programsorozat a Pódium Stúdió műsorával vette kezdetét november 10-én a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében. A rendezvény első számú szervezője a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete volt, idén azonban más civil szervezetek, intézmények is bekapcsolódtak a munkába. Így a JAMKK, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Hetednapi Adventista Egyház és a Diabétesz Nógrád Megyei Egyesülete. Az egészségmegőrzéssel kapcsolatos események több helyszínen zajlottak, központjuk a művelődési központ volt, de az általános iskolások a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban is tájékozódhattak az egészségügyi témákban. Az idősebb korosztály előadásokon vett részt a színházteremben, az egészséges étrend iránt érdeklődők pedig finomságokat is kóstolhattak a művelődési központ előcsarnokában. Emellett lehetőség nyílt ingyenes vércukor- és koleszterinszint, valamint vérnyomásmérésre, de kedvezményes térítési díj ellenében celladám és íriszdiagnosztikai vizsgálaton is részt vehettek a programra kilátogatók. Az egészségnap ünnepi megnyitóján Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester mondott beszédet. A városvezető hangsúlyozta és egyben megköszönte a szervezők összefogását, majd kiemelte a prevenció fontosságát. Külön szólt a fiatalokhoz, Salgótarjáni küldöttség az Önkéntesség Ünnepén akiktől kérte, fogadják meg az idősebb generációk tanácsait és őrizzék meg egészségüket. A rendezvény részeként az „Adj vért és ments meg három életet” mottó jegyében a Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezealgótarján testvérvárosa – Vigarano Mainarda - az te véradást szervezett. A nagy érdeklődésre számot tartó Városi Európai Év Interkulturális Párbeszéde keretében 2008. Egészségnapot a szervezők terveik szerint, a jövő évben is hasonlóan színes programokkal rendezik meg. Z.T. október 9-12. között megszervezte az Önkéntesség Ünnepét, ahol a helyi önkéntes szövetségeseken kívül vendégül látták a partnervárosi és baráti szervezeteket is. A három napos programon a megjelent városoknak, így Salgótarjánnak is lehetősége nyílt a bemutatkozásra. A települések közös kiállításon csalogatták pavilonjaikhoz az érdeklődőket. A szervezők ezzel egyidejűleg egy úgynevezett „európai ízek vacsorájának” is helyet adtak, ahol minden meghívott város hazája tipikus termékeit kínálta a vendégeknek. Salgótarján delegációját alkották: Fenyvesi Gábor alpolgármester, Simon Tibor iskolaigazgató, önkormányzati képviselő, Mravcsik Sándor iskolaigazgatóhelyettes, Bakos Judit ifjúsági szakember (SITI), Czikora Emese ifjúsági civil szervezet diákvezetője, dr. Diósiné Taracsák Judit a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnöke, Peleskei- Balázs Rita az Egészségügyi- Szociális Központ igazgatója és Parolini Krisztina tolmács. K.SZ.
Nemzetközi találkozó
S
10
városunk
Interjú
Peleskei-Balázs Rita, az Egészségügyi- Szociális Központ igazgatója
Megpróbáltatásokkal teli, de sikeres évet hagyunk magunk mögött
A
gyermekjóléti, szociális és egészségügyi szolgáltatást biztosító integrált intézmény vezetője hét éve szerezte meg diplomáját és helyezkedett el Salgótarjánban az akkor még „Alagút úti” Egészségügyi- Szociális Központban. 2006-ban a Családsegítő Szolgálat vezetője lett, 2008. január 1-jétől pedig a Központ igazgatói feladatait látja el. Munkája számára hivatás, a nehézségek ellenére mindig kitart elvei mellett. – Az Egészségügyi- Szociális Központ nevével egyértelműen mutatja, munkatársai milyen területekkel foglalkoznak. Mégis beszéljünk kicsit bővebben az intézmény feladatairól. – Intézményünk gyermekjóléti, szociális és egészségügyi szolgáltatást biztosító integrált intézmény, amely a szükségleteknek megfelelő segítséget nyújt azoknak a salgótarjáni lakosoknak, akik arra rászorulnak, vagy azt igénylik. A gyermekjóléti alapellátás keretében tevékenységünk közé tartozik a város védőnői szolgálatának, Anyatejgyűjtő Állomásának, Iskolaorvosi Szolgálatának, fogorvosi ügyeletének fenntartása, működtetése, valamint vállalkozó orvos hiányában a háziorvosi szolgálat, fogorvosi ellátás érintett körzeteinek működtetése. Szociális területen a férfi és női átmeneti szálló működtetése, a fogyatékkal élők nappali és bentlakásos ellátása, étkeztetés, népkonyha, adósságkezelési szolgálat, és a rendszeres szociális segélyezettek együttműködési programja tartozik feladataink közé, valamint pénzügyi területen az önkormányzat szociálpolitikai és gyámügyi tevékenységével kapcsolatos döntéseiből eredő pénzügyi-kifizetési feladatokat látjuk el. – Milyen célok által vezérelve választotta hivatásának a segítségnyújtást? Hogyan indult pályája? – Édesapám korai elvesztése „terelt” a segítő hivatás felé. 14 éves voltam ekkor, s bár a cél már világos volt előttem, mégis tettem egy kis kitérőt és a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségiztem. Kiváló, igazi tanáraim voltak, akik a szakmai ismeretek átadása mellett rendkívül nagy hangsúlyt fektettek az emberi értékekre. A mai napig erőt merítek példájukból. Főiskolai éveimet Sopronban töltöttem, egyetemi tanulmányaimat Pécsett végeztem. Évfolyamtársaim közül sokan választották hazánk nyugati részét leendő otthonuknak, s bár a mai napig rajongok a hűség városáért, engem haza húzott a szívem, abba a városba, ahol születtem, s ahol szeretteim élnek. Utolsó éves szakmai gyakorlataimat itt, az akkor még „Alagút úti” Egészségügyi- Szociális Központban töltöttem, ahonnét jóérzéssekkel és azzal a kívánsággal távoztam, hogy ez az a hely, ahol dolgozni szeretnék. 2001 júliusában – egy hónappal az államvizsga után – megkerestek, volna-e kedvem itt dolgozni és a családsegítőknél elhelyezkedni. Az időzítés kiváló volt, s én egy percig sem
gondolkodtam… 2001-2006-ig tehát a Gyermekjóléti és Családsegítő Osztály családgondozója voltam, 2006-tól pedig a Gyermekjóléti és Családsegítő Osztály szakmai különválása után, belső pályázat útján nyertem el a Családsegítő Szolgálat vezetését, melyet sajnos csak rövid ideig, 2006 decemberéig végeztem. Ekkor került sor ugyanis egy nagy horderejű, az intézményünket érintő átszervezésre, melyben többek közt a Családsegítő Szolgálat is átkerült kistérségi feladat-ellátási szintre. A választás nehéz volt: családsegítés kistérségi szinten vagy segítés a városban. Ma már tudom, jól döntöttem, amikor az Egészségügyi- Szociális Központ feladatait választottam, hiszen személyiségemhez, elveimhez az itteni munka minden tekintetben jobban igazodik. Aztán 2007. szeptember 1-től 2007. december 31-ig, mint megbízott igazgató tevékenykedtem, kinevezésemre 2008. január 1-jén került sor. – Gondolom, környékünkön több a rászoruló, az egészségügyi- szociális területen több a feladat, mint egy gazdagabb vidéken, ahol jobban élnek az emberek. Mit tapasztal, melyek a legégetőbb problémák? – A legnagyobb problémát a törvényi hiányosságokban, illetve a törvényi anomáliákban látom, mellyel szemben a helyi jogalkotás is tehetetlen. Amíg a törvény a megélhetési gyermekvállalásra, a munkanélküli életre és a „feketemunkára” ösztönöz, hivatásunk teljesítése pusztán „tűzoltást” jelenthet, a prevencióról pedig csak beszélhetünk… Addig, amíg a törvény sok esetben mellőzi a tényleges rászorultság objektív vizsgálatát, könnyen előfordulhat, hogy sajnos olyan személyek is részesei lehetnek a szociális ellátórendszernek, akik nem rászorultak. Ezen kívül égető gondok vannak helyi szinten az egészségügyi alapellátás terén, melyeknek egy része a korábbi koncepció nélküli, felelőtlen intézkedések következménye. A gyermekjóléti alapellátás terén pedig mára elengedhetetlenné vált a bölcsőde kialakítása. – Mi lehet a megoldás? – Elsősorban a szociális törvény módosítása, de ehhez egy jelentős szemléletbeli váltás is szükséges, hangsúlyozom, nem helyi szinten. Szakmai szempontból pedig nagyon sokat jelentene a segítő hivatást teljesítők úgynevezett rendszerszemléletben való gondolkodásra való képessége, amely hivatásunk egyik alapköve, s amelyre sajnos még mindig
csak kevés segítő képes. Salgótarjánban az egészségügyi alapellátás területén egy átfogó elemzésre épülő hosszú távú koncepció kidolgozása szükséges az érintett szakemberek bevonásával, amely a problémák jellegét, összetettségét tekintve sürgető feladat. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az átgondolt, részletes tervezés, mely az ágazati stratégia változási irányait, a valós és reálisan kielégíthető szükségleteket, a korábbi döntések tapasztalatait, valamint a rendelkezésre álló erőforrásokat veszi figyelembe. A bölcsődénél, csakúgy mint az egészségügyi alapellátásnál most érzékelhetjük leginkább a korábbi átgondolatlan intézkedések hatásait. A jelenleg bölcsődét „helyettesítő” Családi Napközi csak részben tudja kielégíteni a felmerült igényeket, emellett működtetése törvényi kötelezettsége is városunknak. Mennyivel jobb lenne azon „fáradozni” hogyan bővítsünk, fejlesszünk egy meglévő bölcsődét, mint egy új bölcsődét létrehozni. – Hogyan értékeli az elmúlt egy évet? – Egy kemény, megpróbáltatásokkal teli esztendőt hagyunk lassan magunk mögött, de büszke vagyok munkatársaimra, akik a közös célok iránt elkötelezettnek bizonyulnak, munkájukat felelősségteljesen végzik. Ennek is köszönhetően 2008-ban egy 12 férőhelyes, ápoló-gondozó célú, fogyatékos személyek számára kialakított lakóotthonnal bővült intézményünk, valamint ebben az évben nyitja meg kapuit nappali melegedőnk az arra rászorultak részére, mely a téli krízisidőszakban éjjeli menedékhelyként fog működni. Pozitívnak tartom azt az összefogást, mely a SITI kezdeményezésére, köztük és intézményünk között jött létre és melynek eredménye egy közös mentálhigiénés program, a szerdánként működő Babamama klub az Ifjúsági Tanácsadó Irodában. Szerencsés embernek tartom magam, mert azzal foglalkozom, amit szeretek és nagyszerű csapatban, kiváló emberekkel dolgozhatok. Emberekért. L.K.
városunk 11
Önkormányzat
Összefoglaló az Állami Számvevőszék jelentéséből
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről A
z Állami Számvevőszék a stratégiájában foglalt célkitűzéseknek megfelelően a helyi önkormányzatok költségvetési gazdálkodási rendszerének ellenőrzését a 2007. évben megújított, teljesítmény-ellenőrzési elemekkel kiegészített ellenőrzési program alapján folytatja a 2008. évben. Így került sor Salgótarjánban is az ellenőrzésre az Országgyűlés illetékes bizottságai részére is átadott, országosan egységes ellenőrzési program alapján. Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy az Önkormányzat a költségvetési és a pénzügyi egyensúlyt a költségvetésében és annak teljesítése során milyen módon biztosította, változott-e a finanszírozási célú pénzügyi műveletek jelentősége a hiányzó bevételi források pótlásában, felkészült-e a szabályozottság és szervezettség terén az európai uniós források igénylésére és felhasználására, továbbá az e-közigazgatás bevezetése miatti szervezet-korszerűsítési feladatokra, valamint az Önkormányzat a 2007. évben kialakította-e és megbízhatóan működtette-e a gazdálkodás belső kontrolljait, a feladatok szabályszerű ellátásához hozzájárult-e a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés. Utóellenőrzés alapján értékeltük, hogy az Önkormányzatnál megfelelően hasznosították-e az elmúlt négy évben végzett számvevőszéki ellenőrzések megállapításait, szabályszerűségi és célszerűségi javaslatait. Az Önkormányzatnál 2005-2008 között a tervezett költségvetési bevételek nem nyújtottak fedezetet a tervezett költségvetési kiadásokra. A költségvetések végrehajtásakor a teljesített költségvetési bevételek meghaladták a teljesített költségvetési kiadásokat. A pénzügyi egyensúlyt a tervezettet meghaladó költségvetési bevételekből, a költségvetési intézmények szervezeti átalakításának hatására elért kiadási megtakarításokból, valamint a kamatkiadás csökkentéséből az Önkormányzat biztosította, ennek ellenére rövid-, és hosszú lejáratú hitelt vett fel. Az európai uniós forrásokra történt pályázatok az ágazati, szakmai, fejlesztési koncepciókban, tervekben megfogalmazott fejlesztési célkitűzéseihez kapcsolódtak, azonban szabályozottság és szervezettség terén összességében 20052007 között az Önkormányzat nem készült fel eredményesen az európai uniós források igénybevételére és felhasználására. A Polgármesteri hivatalon belül biztosították a pályázatfigyelés és a pályázatkészítés személyi feltételeit, azonban teljes körűen nem szabályozták a pályázatfigyelés, a pályázatkészítés és a fejlesztési feladat lebonyolítás eljárás – nyilvántartás, kapcsolattartás, információáramlás – rendjét.
12
városunk
Az e-közigazgatási feladatokat ellátó informatikai rendszert az Önkormányzat honlapján egyes ügykörökben a 2., a magánszemélyek részére a személyi okmányok és lakcímváltozás bejelentése ügykörökben az 1. elektronikus szolgáltatási szinten működtették. Az Önkormányzat a gazdálkodási, támogatási adatokkal kapcsolatos közzétételi kötelezettségének eleget tett. A Polgármesteri hivatalban a költségvetés tervezési és a zárszámadás-készítési folyamatok szabályozottsága összességében alacsony kockázatot jelentett a fe¬ladatok szabályszerű végrehajtásában, mivel a belső szabályzatokban meghatározták a költségvetés tervezés és a zárszámadás elkészítés rendjét. A költségvetés tervezési és zárszámadás-készítési folyamatban a kontrollok működésének megbízhatósága kiváló volt, mivel a vonatkozó jogszabályokban és a belső szabályozásban foglaltaknak megfelelően ellenőrizték, hogy a költségvetési intézmények teljesítették-e a részükre meghatározott szakmai és pénzügyi követelményeket. A pénzügyi-számviteli és a folyamatba épített ellenőrzési feladatok szabályozottsága közepes kockázatot jelentett a feladatok szabályszerű végrehajtásában, mert a Polgármesteri hivatal SzMSz-ében a Közgyűlés nem határozta meg a gazdasági szervezet felépítést, a gazdasági szervezet ügyrendje részletesen nem tartalmazta a vezetők és más dolgozók feladat-, hatás- és jogkörét. A kifizetések során a kialakított belső kontrollok nem működtek megbízhatóan, mivel az utalványok ellenjegyzése formai volt, az ellenőrzési feladat elvégzésére felhatalmazottak nem győződtek meg a gazdálkodásra vonatkozó szabályok betartásáról, a szakmai teljesítésigazolás és az érvényesítés megtörténtéről. Az informatikai rendszer szabályozottsága összességében alacsony kockázatot jelentett az informatikai feladatok biztonságos végrehajtásában. Az informatikai rendszer működtetésénél kialakított kontrollok megbízhatósága kiváló volt. A belső ellenőrzés szervezeti kereteinek kialakítása és szabályozása a belső ellenőrzés végrehajtásában alacsony kockázatot jelentett, mivel a Közgyűlés kialakította
a belső ellenőrzés szervezeti kereteit. A belső ellenőrzés működésénél a kialakított kontrollok megbízhatósága összességében jó volt, mivel a jegyző gondoskodott a 2007. évi ellenőrzési tervben foglaltak végrehajtásáról. Az ÁSZ a 2003. évben az Önkormányzat gazdálkodását, valamint a 2004-2005. évi helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulás elszámolását, a kötött felhasználású támogatás felhasználását, a hajléktalanokat ellátó intézményrendszert, az önkormányzati út- és szennyvízcsatorna beruházásokhoz a 2002-2005. években igénybe vett közműfejlesztési támogatások igénylését, felhasználását ellenőrizte, amelyek során tett javaslatok mintegy 80%-át hasznosították. Az ellenőrzések javaslatai végrehajtásának eredményeként javult a költségvetés- és a zárszámadás-készítési folyamatok, valamint a gazdálkodási és pénzügyi-számviteli feladatok ellátásának szabályozottsága és a belső ellenőrzés. A helyszíni ellenőrzés megállapításai mellett a jogszabályi előírások betartása, valamint a munka színvonalának javítása érdekében javaslatokat fogalmaztunk meg a polgármester és a jegyző részére. Javasoltuk, hogy a polgármester tájékoztassa a Közgyűlést az ellenőrzés megállapításairól, segítse elő a javaslatok megvalósítását, készíttessen intézkedési tervet azok végrehajtása érdekében. Az elkészített jelentés az Interneten a www.asz.hu címen olvasható.
Elkészült a főposta
A városközponti postaépület felújítása alatt hosszú ideig zárva tartott, ideiglenes helyeken fogadta ügyfeleit. November második hétvégéjén azonban visszaköltözött eredeti helyére, a Fő tér 3. alá a Salgótarján 1. Posta. 10-én nyitotta meg kapuit a civilek előtt. Az azóta ott járók személyesen szembesülhettek a pozitív változásokkal: modern külső és minden igényt kielégítő belső szolgálja az ügyfeleket, sorszámrendszer és szívélyes munkatársak teszik kényelmesebbé a sorbaállást.
Önkormányzat
Tanúsítvány a Gyermektábornak
A
KOKOSZ Érdekegyeztető Tanácsa, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Oktatási és Kulturális Minisztérium által szervezett országos találkozón, 2008. november 5-én került sor 22 minősített erdei óvodai szolgáltató és minősített erdei iskola szolgáltató tanúsítványainak ünnepélyes átadására. Salgótarján Megyei Jogú Város intézményei közül a Létesítmény és Sport Kht. Tarjáni Gyermektábora 2007. decemberében kezdte el a minősítési eljárás kidolgozását és 2008 júniusában sikeresen megfelelt a követelményeknek. Most került sor az igazoló okmány átadására és ezzel az utolsó akadály is elhárult a KEOP fejlesztő beruházás pályázatának beadásához. A pályázattal lehetőség nyílik az Önkormányzat tulajdonában lévő tábor színvonalának jelentős fejlesztésére. Sikeres pályázat esetén a tábor egész éves üzemeltetése valósulhat meg.
A
„Határok nélküli partnerség”
Közlekedéstudományi Egyesület budapesti és Nógrád Megyei Területi Szervezete Salgótarján és Besztercebánya helyszínnel rendezte meg „Határok nélküli partnerség” című közlekedési konferenciáját október 16-17-én. A Közlekedéstudományi Egyesület ügyvezetője, Dr. Hinfner Miklós által levezetett szakmai találkozó második napját tartották Salgótarjánban, ahol olyan előadók vettek részt, mint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Thoroczkay Zsolt; Dr. Bablena Ferenc István ügyvezető igazgató az Európa Direct Hálózat Nógrád megyei Információs Pontja képviseletében; Dr. Serfőző András vezető főtanácsos, az Észak Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatalból; Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Kht Nógrád megyei kirendeltségének igazgatója és Bucsok Lajos a Nógrád Volán Zrt. vezérigazgatója. Az előadások témájukat tekintve a vasút, a közút és az Ipoly-hidak köré csoportosultak.
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester nemcsak mint házigazda, hanem mint előadó is feladatot vállalt a programból. Beszédében a Salgótarjánt érintő problémákat és megoldási lehetőségeket mutatta be a szakmabeli hallgatóságnak. Így szót ejtett a 21-es számú főút négynyomúsításának teljes hosszú szükségességéről és a várost átszelő 81-es vasútvonal modernizációjának halaszthatatlan voltáról. A schengeni együttműködéshez való, 2007. december 21-i csatlakozásunk óta, határok nélkülivé váltak utazási lehetőségeink és a régiós közlekedési kapcsolatok is új esélyeket kínálnak. A tranzit és személyi forgalom növeléséhez azonban még sok munka vár a résztvevőkre, a konferencia szervezői azonban állnak a feladat elébe és szeretnék a jövő években is megtartani rendezvényüket, ezzel járulva hozzá a fejlesztések megvalósulásához – mondta el a konferencia szervezője, Kecskés Zoltánné, a KTE Nógrád Megyei Területi Szervezetének Titkára. K.SZ.
ÉRTESÍTÉS
Az 1956. december 8-i „Salgótarjáni Sortűz” áldozatai emléke előtt tisztelgő Városi Gyásznap rendezvénye
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. november 25-én 17.00 órától a Városháza I. emeleti dr. Förster Kálmán termében
KÖZMEGHALLGATÁST tart, melyre a város lakosságát tisztelettel meghívom. Napirend: Tájékoztató a Közgyűlés 2008. évi tevékenységéről, az elkövetkező időszak feladatairól, valamint a Salgótarjáni Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről Székyné dr. Sztrémi Melinda sk. polgármester
Tervezett Program 16 óra Ökumenikus istentisztelet a Salgótarjáni Sortűz áldozatai lelki üdvéért Helyszín: Szent József Plébánia Templom (St., Acélgyári út 1.) 17 óra Fáklyás felvonulás a „Salgótarjáni Sortűz” áldozatai emlékére 17.30 óra Városi Gyásznap központi ünnepség Helyszín: Salgótarján, December 8. Emlékpark Műsorterv: Himnusz – Kohász Fúvószenekar Rubold Ödön Jászai-díjas színész (próza) Emlékbeszédet mond: Bérczesi Mihályné a POFOSZ Nógrád megyei elnöke Emlékező beszéd: Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján polgármestere Az 1956. december 8. Emlékmű megkoszorúzása Rubold Ödön Jászai-díjas színész (vers) Szózat – Kohász Fúvószenekar
városunk 13
Sport
Elkészült a teniszsátor A teniszt kedvelők örülhetnek, hiszen 2008. október 15-től várja vendégeit a Városi Sportcentrumban az új légtartásos teniszsátor. A létesítmény 18 millió forintba került, három pályából áll, amiket másfél órás időintervallumokban bérelhetnek ki a sportolni vágyók. Két féle áron lehet pályát bérelni: 3200 Ft-ba kerül hétköznap délelőtt, valamint hétvégén reggel 6 és fél 8 továbbá este fél 7 és fél 10 között, míg hétköznap délután, valamint hétvégén reggel fél 8 és este fél 7 között 4800Ft-ot kell fizetni. Természetesen lehetőség van éves bérlet megváltására is. Kábé
Második helyen telel az SBFC
Menetel a Wamsler
Lapunk előző számában közölt interjújában Kis Károly, a Salgótarján-Baglyasalja FC vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy mindenképpen szeretné, ha a csapat a dobogón telelne. Nos, november 16-án vasárnap sor került az NB III őszi szezonjának záró fordulójára, amit a tarjáni gárda hazai pályán, a Szojka Ferenc Stadionban vívott meg a Mezőkövesd együttesével. Az már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy az SBFC Kis Károly elvárásával egyetemben az a dobogó második fokán várja majd a tavaszi nyitó fordulót, azonban a fiúk mindenképpen szerettek volna győzelemmel búcsúzni a téli szünet előtt a hazai publikumtól. Ez sikerült is nekik, hiszen a már télre emlékeztető hidegben lejátszott mérkőzésen végül 1-0-ás győzelmet arattak a matyóföldiek felett. Az SBFC tehát az Újpest B csapata mögött, ezüstérmes pozícióban várja a bajnokság folytatását, ezáltal hosszú ideje nem látott magasságokba emelve a salgótarjáni labdarúgást. Kábé
Nagyszerű szezon kezdetet tudhat maga mögött a Salgótarjáni Wamsler SE férfi kosárlabda csapata. A fiúk nyolc forduló után még mindig vezetik az NB I/B keleti csoportjának tabelláját, noha éppen lapzártánk előtt szenvedték el első vereségüket. Az ennyire jó szereplés talán csak a laikusok számára meglepő, hiszen elnézve a tarjániak csapatát, aki egy kicsit is járatos a kosárlabdában láthatja, hogy a gárda igencsak jó erőkből áll. Nem egy játékos játszott már az élvonalban, így ennek megfelelően fogalmazódott meg az elvárás is velük szemben. Mindezek ellenére az Eger elleni salgótarjáni összecsapáson már rezgett a léc, a fiúk valamiért képtelenek voltak elkapni a fonalat, aztán egy hihetetlen végjáték során mégiscsak sikerült hosszabbításra menteni a mérkőzést, ahol aztán megmutatta a tarjáni együttes, mire is képes valójában. Ez a mérkőzés kulcsfontosságú volt a tabella szempontjából, hiszen az addig veretlen két csapat találkozott, és biztos volt, hogy a meccs után már csak egy hibátlan marad. Akkor a Salgótarjánnak jött ki jobban az utolsó lépés, így ők várhatták a nyolcadik fordulót hibátlan mérleggel. Sajnos ez az állapot nem sokáig tartott, hiszen Szolnokon elszenvedték első vereségünket. Ennek persze senki sem örül, azonban egy vereség még belefér, ráadásul ettől függetlenül még mindig mi állunk a tabella élén. A bajnokság mellett egyébként a Magyar Kupában is remekel a csapat. Két ellenfelén már túljutott, a 3. fordulóban pedig az Egerrel találkozik, ahol már a 16 közé jutás a tét. Az oda-vissza vágós összecsapás első mérkőzésére november 29-én, szombaton 18:00-tól kerül sor a Városi Sportcsarnokban. Jöjjenek minél többen és buzdítsuk együtt a fiúkat! KáBé
Jégre fel!
Lassan, de biztosan közeledik a tél, már ami a naptárat illeti, hiszen az időjárás jóval melegebb az ilyenkor megszokottnál. Mindez persze nem befolyásolja azt, hogy idén is kinyisson Salgótarján Fő terén a műjégpálya. A korcsolyázás szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, hiszen november 30-án ismét hódolhatnak városunkban szenvedélyüknek. Az évek óta nagysikerű műjégpálya, mely tavaly először a belvárosban volt felállítva, egészen január végéig vár minden csúszkálni vágyót. Kábé
Húsz év után csörögtek újra a pengék Közel két évtizednyi szünet után rendeztek újra országos vívóversenyt Salgótarjánban. Az I. Salgó Kupa gyermek párbajtőr megmérettetésen közel nyolcvan vívópalánta vett részt tucatnyi klub képviseletében. A helyi Penge Vívóakadémia rendezésében lezajlott eseményen részt vett Dr. Gémesi György, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is, ezzel is jelezve, mekkora fegyvertény, hogy ilyen hosszú idő után, néhány ember összefogásának köszönhetően, a közelmúltban újjáéledt a vívósport Salgótarjánban. Kábé
14
városunk
A Wamsler SE hátralévő mérkőzései az NB/I B alapszakaszában 2008. november 23. - vasárnap 4320 Nagykálló, Kisbalkányi út 1. (Nagykállói Városi Sportcsarnok) 17:30 Nagykállói KE- Wamsler SE Salgótarján 2008. december 05. - péntek Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 19:00 Wamsler SE Salgótarján - UNIVER Kecskemét 2008. december 13. - szombat Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - Debreceni Egyetem 2008. december 19. - péntek 5100 Jászberény, Bercsényi út 11. (Belvárosi Ált. Isk.) 19:20 Jászberényi KSE - Wamsler SE Salgótarján 2009. január 10. - szombat Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - SZTE Szedeák 2009. január 16. - péntek 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6. (Tiszaújvárosi Sportcentrum) 18:00 Tiszaújváros Phoenix KK - Wamsler SE Salgótarján 2009. január 24. - szombat Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - Bajai Bácska 2009. február 01. - vasárnap 1 112 Budapest Kánai út 2. (SportMAX) 19:00 ÚjBuda TC - Wamsler SE Salgótarján 2009. február 14. - szombat Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - Óbudai Kaszások 2009. február 21. - szombat 3300 Eger, Stadion út 8. (Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok) 17:00 EKF Hész Gépszolg SE Eger - Wamsler SE Salgótarján 2009. február 28. - szombat Salgótarjáni Városi Sortcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - Szolnoki Főiskola Olaj KK 2009. március 07. - szombat Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. 18:00 Wamsler SE Salgótarján - Nagykállói KE 2009. március 15. - vasárnap 6000 Kecskemét, Irinyi utca 49. (Bolyai J. Gimn. Tornacsarnoka) 16:00 UNIVER Kecskemét - Wamsler SE Salgótarján 2009. március 22. - vasárnap 4024 Debrecen, Szombathy u. 12. (Tóth Árpád Gimnázium) 18:00 Debreceni Egyetem KE - Wamsler SE Salgótarján
Kultúra
Hazatért a Tenkes kapitánya
O
któber 24-én, nagy érdeklődés közepette, családja és egykori kollégái részvételével avatták fel szülőfalujában, Salgóbányán, Zenthe Ferenc szobrát. A napfényes őszi időben, zsúfolásig megtelt a salgóbányai erdészház udvara, ahol pályatársak, városvezetők, rajongók emlékeztek Zenthe Ferencre, a nemzet színészére. Tiszteletét tette a rendezvényen özvegye, Gizella asszony, és fia, ifjabb Zenthe Ferenc is, egykori kollégái közül pedig Hollai Kálmán és Lőte Attila. A városvezetés részéről Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester mondott beszédet. A szobrot, Varga András plébános áldotta meg. Zenthe Ferenc pályája méltán bővelkedett sikerekben, elismerésekben. 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a nemzet színészévé 2005ben választották meg. Az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki sokoldalú emberábrázolásáért. A művész zömében jóságos, kiegyensúlyozott figurákat alakított, személyiségének ezen jegyét tükrözi az őt megformáló szobor is. Hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt. Egyik leghíresebb, a Tenkes kapitánya után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében is. A Magyarországon egyedülálló Zenthe-szobrot Molnár Péter somoskőújfalui szobrászművész készítette, aki maga is nagy rajongója volt a színésznek. Mint mondta: „Zenthe Ferenc számomra példakép, és mint minden ilyen, hozzájárult emberré válásomhoz, magyarságtudatom alakulásához. Az ő sikerének az volt az alapja, hogy emberként volt nagy.” Z.T.
Az adventi programokról
A
helybéliek is jól tudják, hogy a „salgó” szó – magyarul - fényesen csillogót jelent, és azt is, hogy az ünnepekre készülő nógrádi megyeszékhely megint méltó lesz ősi nevére az elkövetkező hetekben. Karácsonyt megelőzően fényárban úszik majd a város főtere, ahol december 19-én - a díszkivilágítás mellett valódi látványosság fogadja a szűkebb pátriánk lakóit, az immár harmadízben megrendezésre kerülő Adventi Sokadalmon. Ismét ünnepi díszbe öltözik Salgótarján, hiszen az elmúlt két esztendő tapasztalata jól példázza, hogy ettől más lesz az itt élők, a vásárlók, a közlekedők komfort érzete, több a mosoly az arcokon és igazi családi program lehet az esti séta a városban. Valamennyiünk számára fontos, hogy Adventkor ne csupán a külsőségek teremtsenek ünnepi hangulatot, de mindig történjen is valami, ami emeli a Karácsonyra várakozás fényét. Ilyen lesz ismét vasárnaponként - kezdve november 30-án 16 órakor - a Főplébánia Templom által kezdeményezett óriáskoszorú gyertyagyújtása, a gyermekek szabadtéri és zeneiskolai műsora, a Mikulás látogatása. Szeretnénk, hogy kicsik és nagyok egyre többen csatlakoznak majd az önkéntes szabadtéri együttünneplés programsorozatához. Az ünnep előestéjén - december 19-én, pénteken délután 15 órától késő estig - a város főterére várunk minden iskolát, óvodát, civil szervezetet, zenészt, táncost, színjátszó kört, bárkit, aki együtt szeretne ünnepelni. A kuriózumokat sem mellőző műsorról, a téli finomságokról, lélek és testmelegítő ínyencségekről a szervezők, valamint a városi karitatív szervezetek gondoskodnak a jégpálya mellett felállított karácsonyfa körül. SZ.P.
városunk 15
Salgótarján, Fő tér 4. telefon: (06 32) 520 400