HAZAI PÁLYA 3.
Magyar élet menete
II. évfolyam, 2. szám, 2012. április-május
Nem lehet egy országot sanyargatással kormányozni − a Jobbik, ahogy Budapesten, úgy több vidéki városban is tiltakozik a megszorítások ellen
II. évfolyam, 3. szám, 2012. június-július
HAZAI PÁLYA
Ingyenes közéleti lap
VONA GÁBOR Ha megdobnak kővel, sziklát dobunk vissza
8.
A Jobbik erejének titka továbbra is a magyar emberekkel fenntartott közvetlen találkozásokban rejlik − nyilatkozta a Hazai Pályának adott interjújában Vona Gábor, a nemzeti párt hatalmas többséggel újraválasztott elnöke.
Európai fociőrület
SARC AZ EMBEREKNEK, KÖZPÉNZEK AZ OLIGARCHÁKNAK
5.
Lengyelország és Ukrajna június 8. és július 1. között közösen rendezi meg a tizennegyedik labdarúgó Európabajnokságot. Legesélyesebbnek Spanyolországot tartják, de nem szabad leírni a holland, német, angol és az olasz gárdát sem.
15.
A Fidesz fél a Jobbik vizsgálóbizottságától
Elűzik a fiatalokat az országból
8.
A felnőtt lakosság ötöde, a harminc évnél fiatalabbak közül pedig minden második magyar azt tervezi, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldre költözik. A kormány tétlenül szemléli a kivándorlási folyamatot, amelyet a hazai munkanélküliség, a tandíj és az egzisztenciális kilátástalanság okoz.
4.
Szolgálnak és behajtanak
13.
Dombóvári István
10.
Indul a fesztiválszezon
Magyarországon idén is számtalan nyári fesztivált rendeznek. Zenei, gasztronómiai, hagyományőrző rendezvények egész sora várja a szórakozni vágyókat.
BIKINI
A humorista többre tart egy falunapot, Petőfi-versből született a mint egy celeb-partyt Részegen ki visz majd haza?
11.
2
BELFÖLD
II. II. évfolyam, évfolyam, 3. 2. szám, szám, 2012. 2012. június-július április-május
Multikulti víziók
Húst
a csontokra!
Hadat üzennek a divatlapok a lapos és vézna modelleknek. A vezető női magazinok felismerték felelősségüket, hogy a gyermekek életét veszélyeztetik az általuk generált soványságmániával. Itthon „túlsúlya” miatt tanácsoltak el egy lányt a szépségkirálynő-választás válogatójától.
Ha lefogyna tíz kilót, beférne a huszonegy legszebb lány közé – nyilatkozta Hajdú Péter, a tv2 műsorvezetője Mayle Jenniferről. A lány annak ellenére nem kerülhetett be a magyar szépségkirálynő-választás döntőjébe, hogy a közönségszavazáson a legtöbb szavazatot kapta. A szervezők szerint Jennifer képe tévedésből került fel a közösségi portálra, és a szakmai zsűri nem juttatta be a középdöntőbe sem. A lány azt állította, hogy nem titkolta el, jelentkezési lapján feltüntette valós méreteit. A Miss World szervezőbizottsága 2007-ben a magyaréval szögesen ellenkező utasítást adott az angol szépségkirálynőnek, Georgia Horsley-t arra kérték, ha győzelmi eséllyel szeretne elindulni a világdöntőn, akkor a meglévő 57 mellé szedjen fel néhány kilót. Olaszországban óriási botrányt kavart pár éve, hogy a szakmai zsűri egy nagyon sovány, mindössze 51 kilós lányt választott szépségkirálynőnek. A világhírű fotós, Oliviero Toscani meglepően őszinte szavakkal reagált a történtekre: „Miss Itáliát gyakorló idióták választják súlyosan torzult szépségeszmény alapján.” Válaszul Toscani egy 31 kilós nőt fotózott pucéran, hogy rádöbbentse a világot az életveszélyessé váló soványságmániára. Alig egy hónapja halt meg mindössze 19 évesen és 38 kilósan Bethany Wal-
HAZAI PÁLYA
lace. A modell megtagadta magától az ételt, az önsanyargatás következtében álmában leállt a szíve. A tv-k, a divatmagazinok karcsú szépségideáljai miatt egyre fiatalabb korban alakul ki a lányoknál és egyre gyakoribb a fiúknál is a torz testkép-szemlélet. A gyermekkori diétázás, evés után a hánytatás könnyen vezethet étkezési zavarok kialakulásához. Hazánkban a korábbi 1617 év helyett már 14 év alatti gyerekek kerülnek kórházba anorexiával. Magyarországon becslések szerint 40 ezer ember küzd ilyen betegséggel. A világ egyik vezető divatlapja, a Vogue felismerte a veszélyes folyamatban a felelősségét, és az elmúlt hetekben bevezetett egy kódexet, amelyben rögzítették, hogy nem foglalkoztatnak csontsovány és 16 évnél fiatalabb modelleket. A német Brigitte nőmagazin már 2009-ben száműzte oldalairól a kórosan vézna lányok fotóit. A nullás, azaz a 32es ruhaméret és az anorexia ellen lázadt Candice Huffine. A telt és nőies modell az utóbbi hetekben több nemzetközi, hölgyeknek szóló magazin címlapján tűnt fel, ahol az élet és az evés szeretetére buzdít mindenkit. S.Cs.
Tavaly a düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztiválon Wolf Kati 22. lett a dalával, és nyugodtan mondhatjuk: a politika, de a szerencse sem állt versenyzőnk mellett. A döntőben politikai alapon szavaztak, szinte csak a finnek támogattak minket. A tavalyi azeri győztesek miatt az idei versenyt az ázsiai ország fővárosában, Bakuban rendezték meg, ahol Magyarországot ezúttal a Compact Disco képviselte idegen nyelvű és a magyar néplélektől meglehetősen távol álló elektronikus zeneszámokkal. Döntős daluk a huszonhat versenyző közül mindössze a 24. pozícióra volt elég, de így is sikerült megelőzniük egy angol öregembert és egy afronorvég homoszexuálist. A végső győzelmet a marokkói berber, egyébként svéd színekben versenyző Loreen nyerte meg. A verseny „üde” színfoltja volt az Izabo nevű izraeli formáció, akik a szintén zsidó, 1998as győztes, transzszexuális Dana International méltó utódaiként kappanhangon óbégatva, szatírába illő, meghatározhatatlan nemi identitású tagokkal vonaglottak a színpadon. A politika idén sem maradt ki: hazánkról feltétlenül véleményt kellett mondania a versenyt közvetítő német MDR zenei csatorna műsorvezetőjének és „szakértőjének”, Bernadett Hirschfeldernek. Szerinte az egyre jobban fasizálódó Magyarországról érkező Compact Disco kellemes csalódás számára, hiszen arra számított, hogy „kijön valami népiruhás ember a színpadra, és énekel valamit magyarul”, ezzel szemben a magyar csapat arról dalol, hogy az emberek különbözőek. H.Á.
HAZAI PÁLYA
BELFÖLD
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. június-július április-május
Drágul a telefonálás Miközben az egykulcsos SZJA révén miniszterek, bankárok havi több százezer forinttal többet vihetnek haza, az utca emberének még az adófizetés után is adóznia kell. Jövő évtől adót kell fizetni a köte- üzenetet küldünk. Valószínűleg ez lező biztosítás, a casco, valamint a az első olyan eset is, amikor egy még ki vagyon- és balesetbiztosítás után. sem hirdetett törvényt már megváltozEzzel együtt megszűnik a tavaly be- tatnak a kormánypártok: egy módosítás vezetett biztosítási adó, a tűzvédelmi szerint az adó egy személyre jutó felső hozzájárulás. határát változtatták. Szintén jövőre a Fidesz Ha a mobilcég fizeti Matolcsy György miniszbevezeti a tranzakciós a telefonadót, akkor ter sajtótájékoztatóján illetéket. Ez azt jelen- mi szükség van felső újságírói kérdésre közölti, hogy 1 ezrelék adót te: a piaci verseny miatt korlátra? kell fizetni minden, az kizárt, hogy az érintett adott bankszámlát érintő átutalás, szolgáltatók tovább tudnák hárítani a csoportos beszedés, terhelés után. most kivetett adót ügyfeleikre. Válaszul Abszurdum, de még az után is adózni több mobilcég is tudatta: a telefonadó kell, ha befizetjük az adót. miatt árat fog emelni. Várhatóan haMár július 1-jétől sarcot vetnek ki a sonló lépésekre számíthatunk a többi telefonálásra. Percenként 2 forint távközlési cég, valamint a bankok és adó terheli a hívást, de ekkora össze- biztosítók részéről is. Kérdés, hogy ha get kell fizetni, ha SMS- vagy MMS- valóban az érintett cégek fizetik a tele-
fonadót, akkor mi szükség van egyáltalán személyenkénti felső korlátra? A Jobbik a parlamentben kifejtette: elutasítják az adóemelést, mindemellett garantálni kell, hogy az új adókat a szolgáltatók ne háríthassák át a magyar családokra. Ezért a Jobbik egy monitoringrendszer felállítását szorgalmazza, mely kimutatná, hogy milyen adót, kire hárítottak át.
3
Új kérdőív
százmilliókért
A megszorítások politikája zsákutca – jelentette ki Orbán Viktor helyett Navracsics Tibor, valamint a miniszterelnök jobbkeze, Matolcsy György a Széll Kálmán terv nevű feketeleves tavalyi ismertetésén. A dokumentum az „Ös�szefogás az adósság ellen” alcímet viselte. A Széll Kálmán terv 2.0-ban már nyoma sincs az adósság csökkentésének, újabb adók révén a bevételek emelésén van a hangsúly. A több mint 500 oldalas írás részletezi, hogy milyen jellegű adókat mikor és mennyi időre vezetne be a Fidesz, ebből mennyi bevételt remél. Eközben Orbán Viktor meghirdette a negyedik nemzeti konzultációt, noha korábban szóvivője azt mondta, hogy aki az eddigieknél többet konzultál, az nem kormányoz. Az újabb kérdőív demagóg kérdésektől fog hemzsegni. Például egyetértünk-e a bankok és multik adójának fennmaradásával? Úgy tűnik, az ív visszaküldése a postaköltséget sem éri meg…
Dobos Zoltán
DZ
fotók: Béli Balázs
A 22 év csapdája Vonulásos tüntetést szervezett a Jobbik a Széll Kálmán terv 2.0-nak nevezett brutális megszorítások ellen az MSZP székházától a Fidesz székházáig. Vona Gábor, a Jobbik elnöke kijelentette: a vörös és a narancs ikerszínek, a lopott
pénz és hazaárulások sora köti össze őket. A politikus a vonulást a Magyar Élet Menetének nevezte el, ahol a magyarok tisztességes bért, nyugdíjat és rendet követelnek. Az elmúlt 22 évet nevezhetjük a 22 év
erő vezetője. – Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor! Miért lopjátok el a pénzünket? – kiáltotta szenvedélyesen Vona, aki megjegyezte: gyenge a forint, gyenge a gazdaság, gyenge a hadsereg, itthon csak egyetlen dolog erős, az Erős Pista. Ahogy Norvégia olaja, Svájc pedig bankjai révén tagja az Európai Gazdasági Társulásnak, de nem tagja az EU-nak, úgy Magyarországnak – földjét és vízkészletét kihasználva – is az EU-n kívül kellene ehhez a gazdasági közösséghez tartoznia – jelölte ki az ország útját Vona. A korrupción rajtakapottakat börtönbe kell csukni! – mondta a pártcsapdájának – elnök. Nem tudjuk, kicsoda Simicska, emelte ki a pártelnök. hogy még Orbán Viktor is fél tőle. Mi, – Aranyélet helyett aranyjobbikosok nem félünk, Attila unokái árakat kaptunk. Hol vannak cukorgyáraink, gépgyártásunk, textilgyáraink, nem félnek senkitől! – zárult Vona tejüzemeink? – tette fel a kérdést a radikális Gábor beszéde. Dobos
Izraeli tanácsadók Orbán szolgálatában
Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor ─ két tábor egy zászló alatt. Az MSZP és a Fidesz háttérországa változatlan, PR-os agytrösztjeiket rendre Amerikából és Izraelből importálják.
Megszorítások ide vagy oda, az elmúlt két évtized vörös-narancsos kormányai arra mindig ügyeltek, hogy külföldi kommunikációs tanácsadók finanszírozására jusson az adófizetők pénzéből. A Fidesz 1994-ben használt először PR-céget kampányában az azóta végrehajtási eljárás alá vont Happy End Kft. révén, ma pedig Orbán Viktor mindenesén és főtaEgykutya nácsadóján, Habony Árpádon és Szijjártó Péter 2004-ben azt a kérdést intézte Medgyesa Századvég-csoporton – amely sy Péterhez, hogy a drasztikus költségvetési megszorítások idején mi indokolja az újabb több tízmillió forint az utóbbi időben több milliárd kifizetését külföldi kampánystratégáknak. Egy másik forintot nyert közbeszerzési páfideszes képviselő pedig arról tudakolódott a parlalyázatokon – keresztül érkeznek mentben, hogy nemzeti vagy idegen nagyhatalmak az izraeli és amerikai kampányérdekeit szolgálják-e a külföldi tanácsadók,felvetve azok nemzetbiztonsági ellenőrzésének szükségességét. stratégák. George E. Birnbaum és 2012-ben a Fidesz már nem kérdez, csak alkalmaz. társa, Arthur Finkelstein amerikai
választási szakemberek 2008-tól látják el tanácsaikkal a Fideszt. Birnbaum a Közel-Keleten is igen járatos személy. A stratéga 1998-ban költözött Izraelbe, és a szélsőséges Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek volt tanácsadója, majd kabinetfőnöke, de sikeresen kampányolt a palesztínok mészárosaként elhíresült Ariel Sharon exminiszterelnöknek is. Társa, Finkelstein hasonlóan feltűnő személyiség, aki 2005-ben polgári házassággal legalizálta homoszexuális kapcsolatát. Ron Werber izraeli tanácsadó a 2002-es választási kampányban szerződött az MSZP-hez. Jeremy Rosner és Tal Silberstein amerikai tanácsadókat 2004-ben igazolta le Medgyessy Péter. Richard Dresner és Robert Wickers amerikai PR-szakemberek 2005-től segítették Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t. (tv)
4
BELFÖLD
II. évfolyam, II. évfolyam, 3. szám, 2. szám, 2012. 2012. június-július április-május
Mivel nincs halálbüntetés és megfelelő visszatartó erő, a következő hónapokban és években számos sorozatgyilkos kerül szabadlábra újra veszélyt jelentve a társadalomra.
Újra ölni fog a százhalombattai rém? Hamarosan három sorozatgyilkost engedhetnek vissza a társadalomba. A Jobbik többször adott be módosító indítványt a halálbüntetés visszaállítására, mivel politikusai ezt tartják a legigazságosabb és leghatékonyabb módszernek abban az esetben, ha valaki más ember életét szánt szándékkal kioltotta, adott esetben különös kegyetlenséggel, akár több minősítő körülményt is megvalósítva. Egy felmérésből kiderült, hogy a társadalom nagy része támogatná a kezdeményezést. Az életfogytiglannak
A rendőrség pénzbehajtóként működik, a bűncselekmények felgöngyölítése helyett többet törődik bírságolással és szabálysértési büntetésekkel − jelentették ki a Jobbik politikusai. Szerintük a pénzhiányt az emberek megsarcolásával próbálja orvosolni a kormány. A Fidesz-kormány által unalomig hangoztatott „soha nem látott felhatalmazás” soha nem látott szabálysértési bírságokkal is párosul. A Bar!kád hetilap már beszámolt az április 15-ével életbe lépő, új szabálysértési törvényről, néhány nappal később pedig az a hír borzolta a közvélemény kedélyét, hogy a rendőrség az autók elsősegélydobozainak érvényességét ellenőrzi, s büntet, ha azok szavatossága lejárt. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselője szerint a rendőrség pénzbehajtó szolgálatként tevékenykedik, többet törődik bírságolással és szabálysértési büntetésekkel, mint bűnesetek
nevezett szabadságesztés ugyanis sokszor nem teljesíti küldetését, hiszen a legtöbb esetben nem tart a bűnöző élete végéig. Hamarosan például több sorozatgyilkos is szabadulhat. Ronthatja a társadalom biztonságérzetét, hogy a közeljövőben ilyen bűnözőket engednek vissza a társadalomba, mint például a „skálás” gyilkosként ismert Bene Lászlót, akinek négy ember élete szárad a lelkén. Köztük egy vadászé is, akinek édesapja évekig aláírást gyűjtött a halálbüntetés visszaállításáért. Úgy gondolja ugyanis, ha fia gyilkosát
kiengedik, az újra ölni fog. Benét és tettestársát 1994-ben elfogták és életfogytig tartó börtönre ítélték. Ez az akkor hatályos jogszabályokhoz igazodva húsz évet jelentett. Bene néhány hónappal ezelőtt egy tévériportban kijelentette: nem bánta meg a gyilkosságokat, nincs lelkiismeretfurdalása. Néhány év múlva szabadulhat a százhalombattai rémként ismert Balogh Lajos, aki négy nőt és édesapját is megölte, s akit 1995-ben ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre. Balogh az egyik tárgyaláson elmondta: kéjgyilkosnak tartja magát, mert kifejezetten élvezte, amikor megölt valakit. Néhány éve egy tévéinterjúban pedig hidegvérrel közölte: ha kijön a börtönből, újra ölni fog, először édesanyjával végez majd. Hamarosan szabadulhat Magda Marinkó szerb sorozatgyilkos is, akit szintén 1995-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre hazánkban a Magyarországon elkövetett emberölései miatt. Szerbiai mészárlásaiért hazájában távollétében halálbüntetést kapott, amit azóta − mivel a halálbüntetést déli szomszédunknál is eltörölték − 40 év fegyházra változtattak.
SSz.
Szolgálunk
és behajtunk
felgöngyölítésével és megakadályozásával, ami azért is káros, mert aláássa az egyenruhások tekintélyét. Apáti István a témával összefüggésben rámutatott, a mai átlagembernek több terhet kell viselnie, mint a középkori jobbágyoknak. A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette: amikor a kormány kifogy az ötletekből, a pénzhiányt az emberek megsarcolásával próbálja megoldani, aminek fotó: Béli Balázs
a mértéke jellemzően sem az elkövetett cselekmény súlyával, sem veszélyességével nincs arányban. A két jobbikos képviselő Budapesten, a Teve utcai rendőrpalotánál bemutatta a rendőrségnek szánt új, Országos Pénzbehajtó Szolgálat felirattal
ellátott láthatósági mellényt. Apáti István elmondta, hogy az állam rendkívül gyors, amikor büntetni kell, és adott esetben az autót is hamar kivonják a forgalomból, a jogosítványt pedig elveszik. A politikus szerint a kormány mindent elkövet a rozoga államháztartás foltozgatására, mert kell az ország uzsorásának a törlesztőrészlet. „Elveszik a szegénytől és odaadják a gazdagoknak, az IMF-nek ” − tette hozzá végül Apáti. HP
HAZAI PÁLYA
Szégyenteli
ítélet
Jelentősen enyhítette a Cozmagyilkosság vádlottjainak ítéletét a Győri Ítélőtábla.
Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző 18-18 év börtönnel megúszta, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre csökkentette a másodfokú bíróság. A döntést mind a sportvilág, mind a magyar és a román társadalom döbbenten fogadta. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott bírája arra hívta fel lapunk figyelmét, hogy az elsőfokú bíróság ténymegállapításai kötelezőek a másodfokú bíróságra, azonban a Győri Ítélőtábla azokat elhanyagolta. Az enyingi banda Cozmát már az alagsori helyiségben orvul, hátulról késsel vesén szúrta, szívét egyenesen szétszaggatták. Ám Nagy Zoltán bíró az aljas indulatot mint súlyosbító körülményt figyelmen kívül hagyta. – Az utolsó pillanatban az elsőrendű vádlott magára vállalta Cozma megölését, hogy a többit mentse. A bíróság pedig, attól tartok, ezt megette. Bírói tapasztalatom egyik kvintesszenciája, hogy a cigány ember úgy gondolkodik, hogy mond egy mesét, aztán majd bajlódjon vele a hatóság. A többségi társadalom által kialakított jogrendet nem követik. Nem lehet tudni, miért nem akarnak asszimilálódni, de nem akarnak – értékelt Völgyesi Miklós. (tv)
Meddig tűrjük
a népirtást? A Borsod megyei Berzéken tragédia árnyékolta be a húsvétot. Április 7-én helyi cigányok minden ok nélkül brutális kegyetlenséggel agyonvertek egy 46 éves családapát. Farkas László, Berzék független polgármestere a Jobbikhoz hasonlóan visszaállíttatná a halálbüntetést. A helyiek a Jobbiktól kértek segítséget, hogy egy demonstrációval hívják fel az ország figyelmét az egyre inkább elszaporodó, cigányok által elkövetett bestiális bűncselekményekre. Sneider Tamás, a párt alelnöke a tüntetésen a sorozatos gyilkosságok kapcsán magyar holokausztról, modernkori népirtásról beszélt, amely ellen a kormány nem lép fel. A Jobbik emellett gyűjtést is szervez a nagy adóssággal magára maradt özvegy és gyermeke részére, akinek a 11773346-01072345 számlaszámra küldhetnek adományokat.
HAZAI PÁLYA
BELFÖLD
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. június-július április-május
Fedezi a Fidesz
a párt oligarcháit Földön, vízen, levegőben, de még a föld alatt is képes gyarapodni Orbán Viktor egykori egyetemi kollégiumi szobatársának, Simicska Lajosnak és üzleti körének a cégbirodalma. Lapinformációk szerint a Simicska-vállalkozások 2010 óta csaknem 300 milliárd forintnyi állami megrendeléshez jutottak. A régészeti leletfeltárástól kezdve a Közgép-cégcsoport tagjai sikerrel pályáztak csatornázásra, városközpontrehabilitációra, víztározó vagy éppen légiforgalmi irányítóközpont, híd, vasút építésére. A Fidesz volt gazdasági igazgatójának nemcsak az építőiparban, hanem a reklámpiacon is vannak érdekeltségei. Az Orbánkormány a Simicskához köthető hirdetési cégek kedvéért még törvénymódosításra is hajlandó volt. A Fidesz megtiltotta, hogy a közutakhoz ötven, az autópályákhoz száz méternél közelebb reklámtáblák kerüljenek. A tilalom azonban nem vonatkozik a járdán, a gyalog- és kerékpárutak mentén
kihelyezett hirdetésekre. A szabályozás kettőségének oka a reklámszakma képviselői szerint pofonegyszerű. Az új rendelkezés meggyengíti az út menti plakátokkal foglalkozó, Simicska cége piaci konkurensének számító spanyolmagyar vállalkozást. A kormánypártokat még az sem tántorította el a lex Simicska elfogadásától, hogy a reklámok kihelyezésének tilalmával több tízmilliós bevételtől esnek el az eladósodott, fideszes vezetésű önkormányzatok. A reklámpiaci versenytárs nehéz helyzetbe hozásával párhuzamosan az ugyancsak Simicska Lajos, valamint Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. jelentős állami megrendelésekkel gyarapodott. A közterületi reklámokkal foglalkozó cégnél három állami tulajdonban lévő cég összességében egymilliárd forintot meghaladó összegért rendelt szolgáltatásokat. A Publimont szárnyalása
Megéri Orbán Viktor barátjának lenni
Eredményesen pályáznak állami földek bérleti jogának megszerzésére a miniszterelnök ismerősei. A Nemzeti Földalapból Fejér megyében közel ötezer hektárt osztottak ki. Ebből kis gazdaságoknak alig jutott, de a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát igazgató felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja több mint ezer hektárt kapott. A kormányfő által alapított labdarúgó akadémia szponzorai közül Flier János és hozzátartozói 320 hektárt nyertek el a pályázaton.
$
Teljesülhet: 2014-től
vége az álláshalmozásnak
Ismét egy jobbikos elvárás teljesült a parlamentben. Igaz, sajnos csak 2014-től, de a képviselői álláshalmozás egy további válfajának is befellegzett. Az Országgyűlés már korábban döntött arról, hogy a képviselők nem lehetnek egyszerre polgármesterek vagy önkormányzati képviselők. Az új jogszabálynak köszönhetően azonban szinte minden mellékjövedelmükről le kell majd mondaniuk. A tiltás a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységből származó jövedelemszerzésre nem vonatkozik. Az ügy pikantériája, hogy egyes képviselők nem voltak restek nemmel szavazni. Vagyis mindenáron ragaszkodtak a mellékes (jól jövedelmező civil állásuk) megtartásához. Így tett harminc KDNP-s, valamint az LMP-frakció többsége, illetve négy
Nincsenek oligarchák – állította Orbán Viktor kormányfő és Budai Gyula elszámoltatási biztos. Ennek ellenére a kormánypártok megakadályozták, hogy a Jobbik kezdeményezésére parlamenti vizsgálóbizottság tekintse át Simicska Lajos, a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának cégbirodalmába 2010 óta áramló mintegy 300 milliárd forintnyi közpénz útját. Mégis van takargatnivalójuk?
egybeesik az Orbán-kormány újbóli hatalomba kerülésével. 2009-ben a SimicskaNyerges vállalkozás még veszteséggel zárta a pénzügyi évet, egy évvel később már 300 milliót meghaladta a cég nyeresége. 2011-ben a cég adózott nyeresége egymilliárd forint feletti volt. A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság keretei között akarta feltárni, hogy milyen feltételek között került a kormányváltás óta közel 300 milliárd forintnyi közpénz a Fidesz volt gazdasági igazgatójának cégbirodalmához. A Fidesz azonban az Országgyűlésről hozott új törvényre hivatkozva, amely szerint csak azokban az ügyekben kell vizsgálóbizottságot felállítani, amelyet a parlamenti interpellációra, képviselői kérdésre adott v á -
$
fideszes. Persze, nincs ezen mit csodálkozni, ha ismerjük ezen honatyák havi bruttó összjövedelmének összegét. A száz legtöbbet kereső képviselő sorát Gyurcsány Ferenc nyitja havi 6 millió forinttal. Őt az MSZP-s Puch László követi havi 5,3 millióval, a harmadik pedig Papcsák Ferenc havi 4,6 millióval. A KDNP-s Rubovszky György a hatodik havi 2,4 millióval, a fideszes Lázár János a tizenegyedik havi 2 millióval. Gyurcsány jövedelmének nagy részét az Altus Befektetési Zrt. biztosítja, Puch az M-Luxor bevételeiből jut jövedelemhez, Papcsák pedig az ügyvédi irodájával kaszál évi 40 milliót. A 100 legnagyobb összjövedelemmel rendelkező képviselő közt nincs jobbikos, ám a 10 legkevesebbet kereső honatya közül 4 a nemzeti ellenzék tagja: Szabó Gábor, Novák Előd, Dúró GY.ZS. Dóra és Schön Péter.
5
lasz nem tud tisztázni, megakadályozta a bizottság létrejöttét. Az oligarchák ügyében Orbán Viktor csak annyit tudott mondani, hogy az ellenzék a kérdés feszegetésével: „labancpolitikát” folytat.
Sándor Csilla
Simicska Lajos egykori kollégiumi szobatársa álarcával
$
Morális mélyponton a KDNP
A Jobbik szerint a KDNP történetének morális mélypontját jelenti, hogy kizárólag a saját javadalmazásuk ügyében voltak képesek ultimátumot adni a Fidesznek. A Novák Előd országgyűlési képviselő által jegyzett közlemény továbbá leszögezi: „A Hit Gyülekezete nevű cionista bizniszszekta történelmi egyházak közé emelése ellen vagy Alföldi Róbert leváltásáért elvárható lett volna a KDNP határozott fellépése, azonban ezzel Semjén Zsolt pártja csak egyetlen követelésük esetén élt: több pénzt a képviselőknek!” Az ügy előzménye, hogy a KDNP-sek az úgynevezett frakciószövetségi ülésen jelezték a Fidesznek: azt szeretnék, hogy ne legyen főfoglalkozás a képviselőség, „ilyen ugyanis a világon nincs”, és ez semmi máshoz nem vezetne, mint hogy kontraszelektált lesz a parlament. A tényekhez tartozik, hogy a tíz legtöbbet kereső képviselő közül kettő KDNP-s, de még a 90. helyen álló Michl Józsefnek is majd’ másfélmillió forint a havi bruttó jövedelme.
6
BELFÖLD
Több mint százezer olyan ingatlan van ma Magyarországon, amelynek tulajdonosai 90 napnál régebb óta nem tudják fizetni tartozásukat. A Nemzeti Eszközkezelő 8 ezer ingatlant venne át, miközben a bankok évente 12 ezer család lakását árvereznék el. Egy jogalkotási „hiba” miatt ráadásul az sincs kizárva, hogy a pénzintézetek mind a 12 ezer ingatlanra rátehetik a kezüket. A kormány korábban azt ígérte, hogy a legkilátástalanabb helyzetben lévők már az év elejétől beköltözhetnek a
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. április-május június-július
számukra kijelölt ócsai lakóparkba, erre jelen állás szerint leghamarabb ősszel lesz lehetőségük. A bajba jutott családoknak a parlamenti pártok közül eddig csak a Jobbik nyújtott segítséget. A nemzeti radikális párt számos törvénymódosító javaslatot nyújtott be, és többször követelte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő április végén bejelentette: a Jobbik otthonvédő csapatot
állított fel, hogy törvényes kereteken belül megpróbáljanak segítséget nyújtani az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került, kilakoltatással fenyegetett családoknak. Jobbikos képviselők és jogi szakértők tavaly ősszel és idén tavasszal több kilakoltatást akadályoztak meg határozott kiállásukkal (Budapesten, Veres-
Több ezer családot
lakoltathatnak ki
egyházán, Abonyban, Pellérden, Békéscsabán), több esetben feltárva a bankok és végrehajtók törvénytelenségeit, jogi túlkapásait. A mozgalom az
[email protected] címre várja a bajba jutott emberek leveleit, és lehetőségéhez mérten megpróbál szakértői segítséget nyújtani. B.J.
Március 1-jétől szabad az út a bankok előtt: a kilakoltatási moratórium lejárt, a Nemzeti Eszközkezelő nem tudja megvédeni a bajba jutott családokat, az ócsai szociális lakópark építéséhez még hozzá sem fogtak. fotó: Béli Balázs
Cionista kézben
több állami iskola Több állami oktatási intézményt vesz át a Hit Gyülekezete, így lehetőségük nyílik arra, hogy cionista, családellenes eszméiket már a legkisebbekhez is eljuttassák.
Miután a kormánypártok egyházi rangra emelték a Hit Gyülekezetét, a cionista szekta lehetőséget kapott arra, hogy állami iskolákra tegye a kezét. Így az Izraelt és a zsidókat éltető tevékenységük a legkisebbekhez is eljut, akikből szépen lassan kinevelik a hazaszeretetet és egy másik nép iránti abszurd elfogultságot ültetnek beléjük. A Hit Gyülekezete rögtön bejelentette, hogy átvenné a hajdúsámsoni Eszterlánc Óvodát és a II.
Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, Ajkán pedig a Bródy Imre Gimnáziumot, Bercsényi Miklós Szakközépiskola és a Bánki Donát Szakképző Iskola összevonásával létrejött Ajkai Szakképző Iskolát. Hajdúsámsonban a központi aka-
rattal szemben a helyi fideszesek kezdtek aláírásgyűjtésbe az ellen, hogy a helyi oktatási intézmények a cionista szekta kezébe kerüljenek, ennek érdekében már 1600 aláírást gyűjtöttek, azonban még szükség van a kormányhivatal független szakértője, az intézmények pedagógusai, a szülői tanács, a diákönkormányzat, a kisebbségi önkormányzat és a szakszervezetek pozitív véleményére. Ajkán a Jobbik tüntetést szervezett a Hit Gyülekezete oktatási térhódítása ellen. A párt
Az internetes fórumokból kiderül, hogy a „hitgyülis” iskolákban már-már elvetemült szabályok vannak, például a gyerekek nem nézhetnek meg olyan filmeket, mint a Harry Potter, és nem járhatnak feketében. Egy kislányt például azért nem engedtek be az iskolába, mert fekete pólóban ment, de volt olyan diák, akit rágógumizás miatt több ezer ember előtt feddtek meg.
fotók: Béli Balázs
elutasítja, hogy az intézmények egy olyan cionista szekta kezébe kerüljenek, amely összejövetelein rendszeresen uszít a magyarság ellen, sulykolja a hamis kollektív bűntudatot, eredendően bűnösnek állítja be a magyarságot és egy idegen nemzetet istenít mellére tűzve zászlaját. A településen óriási volt a társadalmi felháborodás, sokan attól félnek, hogy megszűnik a vallásszabadság az intézményekben és beteges eszmékkel tömik majd a diákok fejét; többen azt mondták, elviszik gyerekeiket az iskolákból, ha azok a Hit Gyülekezete kezébe kerülnek. A Bródy Imre Gimnáziumban a szülőknek és tanároknak sikerült megakadályozniuk az átadást, a szakképző iskola sorsa még a szülők döntésére vár, a tanárok a szekta mellett szavaztak. SSz
HAZAI PÁLYA
DR ágán add a diplomád!
Alig ültek el Schmitt Pál bolgár kollégájáról másolt diplomamunkájával kapcsolatos ügy hullámai, melyek a kormánypártok presztízsveszteségét okozták, újabb plágiumbotrányok borzolták a hazai közéletet. Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője és a Bar!kád hetilap főszerkesztője a magyar groteszk zsenijének, Örkény István születésének 100. évfordulóján sajtótájékoztatót tartott „Gyurcsány dobozoljon!” címmel. A radikális képviselő arra szólította fel az Altus-cégbirodalom révén milliárdossá vált volt miniszterelnököt, hogy keresse meg és hozza nyilvánosságra szakdolgozatát. Nem sokkal később az egyetem közölte: nem találják a korábban a Fittelina Kft. ügyeiben adócsalás gyanújával is összefüggésbe hozott Gyurcsány szakdolgozatát. A keresést Gyurcsány otthon is feladta. Azonban a Hír TV előkerítette Gyurcsány szakdolgozatának bírálatát, mely hogy, hogy nem címében betűről betűre, tartalmában oldalszámra pontosan ráhúzható volt sógora, Rozs Szabolcs munkájára. E tény ellenére a korábban a nem létező Nomentana Kft. nevében üzletelő Gyurcsány megfenyegetett mindenkit: pert indít a plágiumot emlegetők ellen. Pörzse szerint ezzel a kavarással csak saját erkölcsi hulláját gyalázza meg. A következő botrányt a barikad.hu portál hozta nyilvánosságra: a fideszes Bánki Erik, akit pártja az államfővé avanzsált Áder helyére delegálna az Európai Parlamentbe, közgazdász diplomaként tüntetett fel önéletrajzában egy OKJ-s képesítésnek megfelelő, felnőttképzésben akkreditált közgazdász képesítést. Pár nappal az után, hogy a barikad.hu kirobbantotta a botrányt, hirtelen újabb önéletrajzot töltöttek fel az Országgyűlés honlapjára, melyből az derül ki, hogy Bánki Eriknek nincs közgazdász diplomája. Szilágyi György, a Jobbik képviselője szerint kérdéses, hogy egy ilyen kompromittálódott személyt küldjön-e hazánk az EP-be. Ki lesz a következő? DZ
HAZAI PÁLYA
A magyar termőföldet és mezőgazdaságot két fő veszély fenyegeti: a külföldiek zsebszerződéseken keresztül történő földvásárlása, valamint a Fidesz-közeli oligarchák, narancsbárók állami segédlet mellett folytatott földszerzése és az agrártámogatások lefölözése.
7
BELFÖLD
II. évfolyam, 3. 2. szám, 2012. június-július április-május
Kecsketenyésztéssel bővíti birodalmát Simicska
Zsebszerződések és narancsbárók
A főképp építési beruházásokban és reklámiparban érdekelt Simicska Lajos, a Fidesz gazdasági háttérhatalmának alapembere egyik cégén keresztül mezőgazdasági vállalkozásba fogott a Bakonyban fekvő Hárskúton. Főtevékenységként a juh- és kecsketenyésztést jelölték meg.
Az állami földek haszonbérletének pá- dekcsoport nyerte el a haszonbérletre kiírt hoz a négy, Fidesz-közeli nyerteshez jutott. lyázati rendszere ellen tiltakozva Án- földek 60 százalékát a 97 bérleti egységből A kormányközeli oligarchák, más néven nagyán József január végén távozott a 58-at megszerezve. Úgy, hogy a nyertesek rancsbárók nemcsak Vidékfejlesztési Minisztérium államtit- többsége nem lakik az adott településen, a földet, hanem a Zsebszerződésekkel kári posztjáról. A professzor maffiahá- és jó néhányan még csak nem is gazdálkod- támogatásokat lopják a magyar földet is lózatról beszélt, amely mindent vinni nak. Példának okáért az Orbán Viktorhoz viszik. A hazai gazA külföldiek magyar terakar a vidéki, helyi közösségek és csa- közismerten közel álló faluban, Felcsúton daságok felső 10 mőföldre alapított jelzáládok elől. a földalapkezelő által százalékához kerül a logjogát tiltaná be a JobA nyilvánosságra került botrá- A Jobbik által kezdeményemeghirdetett pályá- Mezőgazdasági és Vibik. Ezzel lehetne ugyanis nyos földügyleteknek se szeri, se zett oligarcha-vizsgálóbizatokon kizárólag a dékfejlesztési Hivatal felszámolni a külföldiek száma, a Jobbik és maga Ángyán zottság hatásköre az állami tavaly megválasz- által tavaly szétoszhazai földszerzését. A zsebJózsef is a pályázati rendszer földek és az agrárium gyatott fideszes polgár- tott szerződések leggyakoribb agrártámogamódosítását követeli, azonban nús ügyeinek felgöngyölímester és családja, tások 76 százaléka – formája, hogy a külföldi a kormány minden erejével védi tésére is kiterjedne. A Fidesz fideszes képviselőtes- derült ki a K-monitor egy hazai strómannak adja érdekcsoportjait. Orbán Viktor a azonban a hozzá közel álló tületi tagok és egyéb kutatásaiból. A kimupénzét, aki saját nevére parlamentben is narancsbáróit óvva minden pártközeli nagybirto- tatás szerint a gazdák vásárolja meg a földet, tagadta a hazai eszközzel akadályozza a kosok jutottak állami jó kormánykapcsoamelyre a külföldi jelzáoligarchák léte- testület létrejöttét. földekhez. Kajászó latokkal rendelkező logjogot jegyeztet be, majd zését. A miniszföldjeinek többségét egy százaléka a teazt ügyesen átjátssza az terelnök szerint csak egy kápolnásnyéki építési vállalkozó sze- rületalapú támogaérdekkörébe tartozó tőkés nagytőkések van- rezte meg, aki korábban nem foglalko- tások 40,5 százaléka társaságnak. nak, akikre pedig zott mezőgazdásággal, viszont Farkas felett rendelkezik. szükség van. Imrének, a Vidékfejlesztési Minisztérium Csányi Sándor OTP-vezér, MLSZ-elnök, illetve A családi gazdá- államtitkárának szomszédja. Nyerges Zsolt Fidesz-közeli és Leisztinger Balczó Mátyás Tamás MSZP-közeli nagyvállalkozók több ságok viszont Hasonló a helyzet Borsod nem így látják. megyében is. Ahol az eddig milliárd forintos támogatást zsebeltek be, Fejér megyében bérbe adott 2800 hektármíg a kis- és közepes méretű családi gazpéldául három nyi földből körülbelül daságoknak alig jutott egy kis apanázs Fidesz-közeli ér- 1600 hektár ugyanahTV az uniós támogatásokból.
Tömegesen romlanak el a BKV buszai, amiről a balliberálisok tehetnek. Tarlós főpolgármester privatizálna. A Jobbik magyar buszokat akar, a főváros nem. A tét százmilliárd forint és több ezer munkahely. Közben használt nyugati buszokon kapunk hőgutát. A fővárosi BKV járműállománya oly mértékben elöregedett, hogy napjainkban tömegesen romlanak el, gyulladnak ki az autóbuszai, mert a korábbi, MSZP–SZDSZtöbbség nem volt hajlandó elegendő pénzt fordítani a beszerzésekre. Tarlós István (Fidesz), Budapest új vezetője teljes megújítást ígért. Egy stratégiai hibát azonban elkövetett, mégpedig hogy a BKV buszparkját a
Budapestnek nem kellenek
magyar buszok
járatkiszervezés mó d s ze rével akarta, akarja újra cserélni. A Jobbik számára ez elfogadhatatlan, amit már tavaly leszögezett a párt. Mint rámutattak: ez nem más, mint szolgáltatás-privatizáció. A tét nem kicsi, a buszjáratok fenntartása évente 40-45 milliárd forintba kerül, ami így magánzsebekbe vándorolhat. Az üzletnek azonban van egy másik vetülete is, a jelenleg futó ezer-ezerkétszáz busz ütemes beszerzése és cseréje. Ennek az értéke elérheti a százmilliárd forintot. A járműpark megújítása óriási lehetőség a magyar buszgyártóknak. Az Ikarus, a Kravtex és a NABI ezreknek adhatna munkát, miközben az állam bevételeit is növeli. Csakhogy Budapestnek nem kellenek a magyar buszok. Erre Bödecs Barnabás, a nemzeti párt szakpo-
litikusa hívta fel a parlament figyelmét. Kijelentette: a főváros megbízásából eljáró BKK Zrt. olyan feltételekkel írt ki járatüzemeltetési pályázatot, amelyen magyar gyártmányú busszal nem lehetett elindulni. Hogyan felel meg mindez a kormány foglalkoztatási és fejlesztési terveinek? – tette fel a kérdést a politikus. Az ügyben közleményt adott ki a Jobbik fővárosi frakcióvezetője, Losonczy Pál is. „A Jobbik felszólítja a városvezetést, hogy adjon lehetőséget a magyar buszgyártó cégeknek, és ne a nyugat által elhasznált járművekkel utaztassa a budapestieket!” – érvelt HÉ Losonczy.
BENETTON, az olasz földesúr
Az európai társadalmat multikulturális maszlaggal butító és a kereszténységet provokáló ruhaipari divatcég, a Benetton egyik névadó családtagja már 1994 tájékán termőföld-felvásárlásba kezdett a Somogy megyei Görgetegen. Napjainkban a família mintegy 7000 hektár mezőgazdasági területet tulajdonol hazánkból. Ráadásul nyárfát termesztenek, ami teljesen tönkreteszi a talajt. A földesúr gátlástalanságát vagy a magyar hatóságok nemtörődömségét jól jelzi, hogy évekkel ezelőtt még a területen található állami és önkormányzati közutakat is lezárták. A termőföldek megszerzése és a közutak szabálytalan lezárása miatt a Jobbik demonstrációkat tartott és az ügyészséghez fordult. HÉ
fotó: Béli Balázs
8
INTERJÚ
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. június-július április-május
Ha megdobnak kővel,
HAZAI PÁLYA
akkor mi is visszadobunk egy sziklát
Vona Gábor szerint a társadalmi akarat rehabilitálta Horthy Miklóst vagy Wass Albertet azzal, hogy szobrokat emeltek tiszteletükre, ám ezzel együtt járnak a régóta hangoztatott hazugságok és a barbár támadások. A Jobbik elnöke szerint azért törtek ki rétegpárti szerepükből, mert problémafelvetéseikkel a legtöbb ember egyetért még akkor is, ha nem vallja magát jobbikosnak. – Jobbik tisztújító kongresszusán ismét elnökké választották. – Nagy megtiszteltetés ez számomra. A párt küldöttei szavazatukkal azt jelezték, hogy bíznak bennem, bíznak abban a politikai irányvonalban, amelyet képviselek. Mint minden ember számára, számomra is fontos, hogy munkáját elismerjék. Az előttem álló két évben nincs más dolgom, mint hogy megfeleljek ennek a bizalomnak, megtegyek mindent azért, hogy a Jobbik még erősebb párt legyen, és megszabadíthassa Magyarországot gyarmati helyzetéből, valamint a társadalmat az állandó megszorításoktól. – A tisztújító kongresszus előtt ismét arról cikkeztek lapok, beszélgettek rádió- és tévéműsorokban, hogy baj van a Jobbikban. Azt is írták, hogy egészségügyi okok miatt nem indul újra az elnöki posztért. – Amiből most ízelítőt kaptunk az a 2010-es kampányhoz hasonló lejárató médiahadjárat volt. Ez várható egyébként még nagyobb rágalmakkal 2014-ben is, éppen ezért fó-
rumokon, személyes találkozókon már erre készítem fel szimpatizánsainkat. Várhatóan a híradók majd beszámolnak arról, mit javasol a Fidesz, mit tenne az MSZP, az LMP, a Jobbikkal kapcsolatban pedig elhangzik, hogy felgyújtotta a várost és az ázsiai földrengésekért is ők felelnek. Mindezt annak tudjuk be, hogy mivel a Jobbik programjában, tudatos működésében igen nehéz rést találni, emiatt politikai ellenfeleinknek nem marad más, mint a sajtóban hangoztatni alaptalan rágalmaikat. Ezért tisztelem nagyon a szavazóinkat és szimpatizánsainkat, mert a valótlanságok ellenére, amelyeket rendszeresen rólunk terjesztenek, kiállnak mellettünk és az általunk képviselt nemzetben gondolkodás mellett. A Jobbik a normális magyar emberek pártja, akiknek elegük van az elmúlt 22 évből. Akik semmi különöset nem szeretnének, csupán dolgozni, eltartani a családjukat, néha pihenni, kikapcsolódni egy kicsit. Ez a többség, őket kell egytől egyig megtalálnunk.
Kiűzetés az országból A felnőtt magyar lakosság ötöde, a 30 évnél fiatalabbak közül minden második tervezi, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldre költözik vagy ott keres új hazát.
– Mit tesznek a sajtóban és politikai színtéren elhangzott támadások ellen? – A mindennapi beszélgetések, fórumok változtathatnak mindezen. A Jobbik erejének egyik legfontosabb tényezője az emberekkel fenntartott közvetlen találkozásokban rejlik, amelyet a jövőben még inkább erősíteni fogunk. Mi egy néppárt vagyunk, a vezetőink ugyanolyan emberek, mint bárki más, bennünket el lehet érni, meg lehet kérdezni. A többi párt politikusai viszont elszakadtak az emberektől. Emellett ki kell jelentenünk, hogy 2010ben túlzottan is úriemberek voltunk a rágalmakat illetően. 2014-re vonatkozóan viszont képletesen kijelenthetem, hogy ha megdobnak kővel, akkor mi is visszadobunk egy sziklát. Értem ezt arra, hogy ha aljas módon fognak ellenünk küzdeni, azt mi sem hagyjuk annyiban.
Miközben Budapesten és országszerte is gombanód szaporodnak a különböző külföldi beruházók által építtetett lakóparkok, miközben sok ezer lakás várja új tulajdonosát, a magyar emberek soha nem látott mértékben hagyják el vagy tervezik elhagyni az országot. A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet kutatása rávilágított, hogy a rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen magas a kivándorlást tervezők aránya Magyarországon, mint most. Kiderült, hogy 2010 óta mintegy másfélszeresére nőtt azoknak a száma, akik külföldön vállalnának munkát vagy akár végleg elhagynák az országot. A 2012-es állapotok szerint már minden ötödik magyar felnőtt azt tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre
– Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós szobrát, majd Tormay Cécile emléktábláját és Wass Albert szobrát gyalázták meg. Hogyan vélekedik ezekről a cselekedetekről? – Az a fajta gyűlölet, amely Horthy, Tormay vagy Wass ellen irányul, nem most jelent meg. Évtizedek óta jelen van, az értelmiség egy része rendre hangoztatja is ezen álláspontját, csak eddig nem voltak olyan emlékművek, alkotások, amelyeken valakik kitölthették volna beteges gyűlöletüket. Nem ők változtak, hanem mi, a magyar emberek. Eljutott oda a társadalom, hogy nagyon fontosnak tartotta a megalázott történelmi és irodalmi személyek valamilyen formában történő rehabilitálását. Szobrokat állítottak, emléktáblákat avattak. Ez tiszteletre méltó és sikerként könyvelhető el, a Jobbik ennek ér-
külföldre költözik. Ennél is megdöbbentőbb adat, hogy gyakorlatilag minden második 30 évnél fiatalabb magyar felnőtt, vagyis a 18-29 évesek 48 százaléka gondolkodik abban, hogy elhagyja hazáját és külföldön kezd új életet. Azok, akik idegenbe költöznek, költöznének, célországnak legtöbben Ausztriát, illetve Németországot választják, ezt követi az Egyesült Királyság. A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány tétlenül szemléli a riasztó statisztikai adatokat, s nem tesz semmit a kivándorlás ellen. Z. Kárpát Dániel, a nemzeti párt országgyűlési képviselője kijelentette, elsőként vizsgálóbizottságot kellene felállítani a népességpolitikai problémák feltárására, illetve a kivándorlás lassítására, majd megállítására. BéeM
INTERJÚ HAZAI PÁLYA
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. június-július április-május
Emellett ki kell jelentenünk, hogy 2010-ben túlzottan is úriemberek voltunk a rágalmakat illetően. 2014-re vonatkozóan viszont képletesen kijelenthetem, hogy ha megdobnak kővel, akkor mi is visszadobunk egy sziklát. Értem ezt arra, hogy ha aljas módon fognak ellenünk küzdeni, azt mi sem hagyjuk annyiban. fotó: Béli Balázs
dekében is munkálkodott. Ám ezzel együtt jár a gyűlölet megnyilvánulása is, ami engem is mélységesen felháborít, de így legalább tisztában vagyunk azzal, hogy ki kicsoda. – A megszorítások elleni demonstráción az elmúlt húsz év kormányzati politikája ellen tiltakoztak. Mit lehet elérni egy fővárosi rendezvénnyel? – A magyar élet menete, azaz a megszorítások elleni demonstráció nem csak egy fővárosi demonstráció volt. Országos méretű rendezvénysorozatot szervezünk, vidéki városokban is tiltakozni fogunk az elmúlt huszonkét év magyar embereket sanyargató politikája ellen. Budapesten az MSZP-székháztól a Fidesz-székházig vonultunk jelezve, hogy az elmúlt időszakban ez a két, kormányt alakító politikai szervezet a felelős a jelenkori helyzetért. Természetesen nem tennék egyen-
lőségjelet a Fidesz és az MSZP közé. Tisztában vagyok azzal, hogy a szocialisták nagyobb mértékben felelősek az ország tönkretételében, de a Fideszt sem mentegethetjük felelőssége alól. Ahelyett, hogy lezárták volna a megszorítások politikáját, inkább folytatták azt. A Jobbik ezzel ellentétes politikát szorgalmaz. Rétegpárti szerepünkből is azért törtünk ki, mert programunkkal és problémafelvetéseinkkel a legtöbb ember egyetért még akkor is, ha nem vallja magát jobbikosnak. – A Fidesznek és az MSZP-nek nagy médiabirodalma van, a Jobbiknak viszont nagyon kevés eszköz áll rendelkezésére, hogy eljusson az emberekhez. Így nem lesz egyszerű feladat a sikeres szereplés. – A Jobbik médiája a tagjai és a szimpatizánsai, akik révén szájról szájra terjed a programunk. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Persze sokkal könnyebb lenne, ha lenne egy tévécsatornánk, de a másik két párt nem véletlenül nem engedi, hogy létrehozzuk. Félnek tőlünk rettenetesen. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Amíg ők milliárdokkal, titkosszolgálatokkal, tévékkel, rádiókkal, külföldi támogatókkal igyekeznek a hazugságaikat elhitetni az emberekkel, addig nekünk sokkal egyszerűbb a dolgunk. Nekünk ugyanis igazunk van. Amit mi kimondunk, az az, amit a magyar emberek gondolnak. Ezért mondom azt, aki ránk szavaz, annak nem kell feltétlenül egyetértenie az értékrendünkkel. Elég, ha azt megérti és belátja, hogy az a program, amivel rendelkezünk az az ő számára és szerettei, családja számára is a legjobbat hozná el, függetlenül attól, hogy milyen értékrendben hisz. A következő választás nem az ideológiákról szól majd, hanem arról, ki tud az embereknek munkát és biztonságot adni. A mi programunk ebben verhetetlen. Lánczi Richárd
Vissza a halálbüntetést! Demonstrációt tartottak Kunhegyesen, mivel a közelmúltban számos Szolnok megyei településen ártatlan áldozatai voltak a cigánybűnözésnek.
fotók: Béli Balázs
Szegedi Csanád szerint jól mutatja a magyar önvédelem erősségét, hogy nagyon sokan eljöttek. A Jobbik vissza kívánja állítani a halálbüntetést, mert ez jelentene visszatartó erőt a hasonló bestiális bűncselekmények ellenében – tette hozzá a Jobbik EP-képviselője. Ha Olaszliszka után halálbüntetéseket szabnak ki, lehet, hogy visszatartó ereje lett volna, és nem történik meg Cozma meggyilkolása meg a többi tragikus eset – szögezte le Szegedi Csanád. Megoldásként javasolta, hogy Afganisztánból hívják haza a magyar katonákat és a rendőrség munkáját segítve csendőrségként támogassák a közrend visszaállítását. László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vezetője megteremtené a kunhegyesi polgármester által szabadcsapatként aposztrofált, a közbiztonságért tevő csoportot. DZ
Európai
9
rendszerváltás Rendszerváltást követel Európa lakossága – így összegezhetők az európai politikai változások. Az elemzők szerint a görög államcsőd és az eurózóna elkerülhetetlen felbomlása újabb visszaesést fog okozni. Európa lakossága látványosan pofon vágta az Európai Unió és az IMF diktálta stratégiát az elmúlt hónapban lezajlott választásokon. A megszorítások politikájára építő Nicolas Sarkozyt váltó François Hollande francia elnök egy „mozgalom” kezdeteként értékelte győzelmét, „amely mindenhol ébredezik Európában és talán a világon is”. A lakosság már nem bírja az Unió és az IMF által vezényelt újabb és újabb terheket, véleményüket pedig egyre inkább hangoztatják. Így tette ezt Görögország, ugyanis a hellének kiszavazással büntették a szigorú elvonások politikáját folytató, a hatalomban évtizedek óta egymást követő jobb- és baloldaldali kormányokat. Az olaszok és a britek az önkormányzati választásaik alkalmával utasították el a megszorításokat támogató politikai erőket, míg Hollandiában, Csehországban és Romániában kormányválsághoz vezettek az uniós megszorítások. Görögországban a mai napig áll a bál, miután a választásokon eredményes pártoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új görög koalíciós kormányról. Új választásokat júniusban tartanak, de már most egyre többen kezelik készpénzként, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. Londoni elemzők szerint az euróövezet szétesése elkerülhetetlen. Forrai Richárd, az Iránytű Intézet elemzője is hasonló forgatókönyvet vázolt fel lapunknak. A szakértő két következménnyel számolt: az egyik, hogy véglegesen kettészakad Európa: az eddig is nyilvánvaló különbségeket gazdaságilag és politikailag is elismerik, azaz lesznek az úgynevezett magálla-
A radikális pártok európai szintű előretörése egy Jobbik-jelenség, ez söpör végig kontinensünkön. Sarkozy bukása és a görög választási eredmények után nem kérdéses, hogy Németország egyedül maradt Európában. Ha valóban demokratikus világban élnénk, akkor a döntéshozók szembenéznének azzal, hogy az eurózóna egy elhamarkodott lépés volt egy gazdaságilag túlságosan szétszakadt közösségben. Az Unióba egyszerűen kódolva van a teljes összeomlás. Fenntarthatatlan – értékelt Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikusa.
mok (Németország, Franciaország), akik eurót használnak, és lesznek a saját pénzt használó periféria államok (Görögország, Olaszország). A másik, hogy az új görög választásokon tovább erősödnek a radikális pártok. Az EU és az IMF által követelt megszorítások végrehajtása egyre valószínűtlenebb lesz, így a görög államcsőd borítékolható. Ugyanakkor egy görög csőd magával ránthatja Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát és Írországot is, így csökkentheti a magállamok által exportált termékek (például a német autók) iránti fizetőképes keresletet is, és így egy hosszan elhúzódó recesszióba taszíthatja a teljes európai, sőt az egész világgazdaságot – figyelmezettet a következményekre az Iránytű Intézet elemzője. tv
10 ÉLETMÓD
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. április-május június-július
HAZAI PÁLYA
Indul a
Abban valószínűleg mindenki egyetért: számtalan fesztivált rendeznek hazánkban, aki keres, biztosan talál a stílusának és a pénztárcájának megfelelő programot a nyári hétvégékre. Vannak kifejezetten a bulizni vágyó fiatalokra koncentráló találkozók, de gyerekeknek szóló családi eseményből is bőven akad a vakáció idejére.
fesztiválszezon
Gasztronómiai túrákra is bőven akad lehetőség: június második hétvégéjén Monoron a Borvidékek Hétvégéjén pihenhetünk a pincék hűvösében, aki azonban inkább egy korsó sörre szavaz, az ugyanezekben a napokban Békéscsabán érezheti jól magát a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé elnevezésű fesztiválon, de Tahitótfaluban például szintén ugyanekkor Eperfesztivál lesz.
Sokan a Sziget miatt várják a nyarat, ami idén sem marad el, a hivatalos fesztiválszezon azonban hagyományosan a június végére időzített idei soproni Volt fesztivállal kezdődik. Ha valaki győzi idővel, energiával és nem kevésbé zsebpénzzel, az akár hazautazás nélkül is végigjárhatja a hazai ifjúsági zenei fesztiválok egymáshoz igazított sorát: a Voltot július 3-tól az EFOTT követi ezúttal a Velencén, zárónapján pedig az elektronikus zene kedvelői továbbutazhatnak Zamárdiba, a Balaton Soundra. Hasonló felépítésű, ám a világzenére koncentrál július 17-től Balatonlellén a Babel Sound. A blues és a rock népszerű zenekaraival melegíti be a nyári fesztiválok sorát a Vekeri Fesztivál és a II. Árpád-házi Zenei Napok június 21-től 23-ig, ahol olyan előadókat hallhatunk, mint az Akela, a Deák Bill Blues Band, az Ismerős Arcok, a Romantikus Erőszak, az Omen, Kowalsky meg a Vega, a svéd Sonic Syndicate, Kalapács és FankaDeli. A pécsi Rockmaratont július 9. és 15. tartják többek közt a Tankcsapda, a Dalriada, a
Road, a Moby Dick, az Ossian, a P. Mobil, a felvidéki Rómeó Vérzik és a finn Stratovarius részvételével. A népszerű Magyar Sziget idén megújul: júliusra került át, és a verőcei Csattogó-völgyben a kétnapos I. Boreál Fesztivál előzi meg július 10-11-én, amely az Izlandtól Japánig terjedő Északi Civilizáció népeinek közös fesztiválja lesz számos magyar és külföldi fellépővel. Gyermekprogramokból se szeri, se száma a lehetőségeknek: egész júniusban fut a Gyerekszi-
get, amely elsősorban a fővárosi betondzsungelben élő családok számára nyújt ingyenes zöld felületet és számtalan eseményt a Hajógyári-szigeten. 0-99 évig kínálnak kikapcsolódási lehetőséget a július 27-én kezdődő, méltán neves Művészetek Völgye, vagy feltörekvő baranyai párja, az augusztus eleji Ördögkatlan. Az augusztus 20-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén pedig a nyaralásból hazatérő fővárosiaknak lehet jó levezetés a Mesterségek Ünnepe. PG
Bor (dl) Szóda (dl)
Kisfröccs Hosszúlépés Nagyfröccs Házmester Viceházmester
1
1
1
2
2
1
3
2
2
3
Fröccsöntők ideje Itt a nyár, a kánikula ideje, a hírekben rendszeresen figyelmeztetnek a folyadékutánpótlás szükségességére. Ilyenkor megnő a víz-, de értelemszerűen a fröccsfogyasztás országos átlaga is. Miközben külföldön furcsán néznek az emberre, ha a bort szódával keverve fogyasztja, egy magyarnak fröccsöt inni éppen olyan természetes, mint a cseheknek, a bajoroknak
vagy a belgáknak sörözni. Magyarországon kívül Ausztriában, illetve Németország egyes területein népszerű még ez az alkoholtartalmú frissítő ital. Minden híresztelés ellenére vörösborból sem szentségtörés fröccsöt csinálni, bár a klasszikus fröccs száraz fehérborból és szódából készül. A fröccs „feltalálását” egyébként annak köszönhetjük, hogy Jedlik Ányos gyomra nem bírta tisztán a bort. Mivel ivóvízzel hígítva a
Miért nem koccintunk sörrel?
bor elvesztette zamatát, Jedlik saját találmányát, a szódát vetette be. Később Fáy András fóti birtokán, borozgatás közben Vörösmarty Mihálynak is megmutatta akkor még spiccernek nevezett újítását, amit ezután a költő fröccsre magyarosított. A keverési aránytól függően a fröccsnek számos fajtája létezik, táblázatunkban a legismertebbeket tüntettük fel. BéeM
Közelednek a forró nyári napok, amikor az ember szívesen oltja szomját egy-két pohár hideg fröccsel vagy sörrel. Ez utóbbi fogyasztásakor jó, ha tudjuk, hogy a hagyomány szerint magyar ember sörrel nem koccint, így emlékezve az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzésére. A legenda szerint Haynau és osztrák társai sörrel koccintottak a véres megtorlás után, és bár az esetet egy írásos bizonyíték sem támasztja alá, mégis a magyar sörkultúra része lett, megkülönböztetve bennünket más sörivó nemzetektől. A hagyományőrzés ellenzői azzal érvelnek, hogy az ominózus koccintás nem történt meg,
mivel az osztrákok az asztalhoz vágják korsójukat, a XIX. században pedig a sör az egyszerű emberek itala volt, az előkelők urak legfeljebb pezsgővel ünnepeltek. Gyakran elhangzik a „már letelt a 150 év” érvelés is, de a létező forgatókönyvek közül a legvalószerűtlenebb az, hogy a szabadságharc bukása felett kesergő magyarok pont 150 évre fogadtak volna meg bármit is. Történelem ide vagy oda, a sörrel nem koccintás másfél évszázad alatt magyar sajátosság lett, és bár egyre kevesebben ápolják a hagyományt, 2006-ban szegedi fiatalok mozgalmat indítottak a szokás népszerűsítésére. BJ
HAZAI PÁLYA
KULTÚRA
II. évfolyam, 3. 2. szám, 2012. június-július április-május
Akik puska helyett gitárral harcolnak
11
Harminc éve zenél a Bikini, az egykori dalok üzenete azonban ma is megállja a helyét. Többek között erről beszélgettünk Németh Alajossal, Lojzival, a zenekar alapítójával.
A Bikini hat ember közös gondolkodásának eredménye, akik mind magyarul gondolkodnak. Az együttes dalszövegei talán ezért sem öncélúak, hanem a nép gondolatait nagyon jól megfogalmazó szerzemények – mondta a Hazai Pályának a zenekar basszusgitárosa. A gondolatoknak, a kimondott szónak óriási ereje van – fogalmazott Németh Alajos, aki szerint az a zene, aminek van tartalma, nyomot hagy, ám ha csak színes papagájruhákban áll ki valaki a színpadra, és butaságokat énekel, az mindössze pillanatnyi örömöt okozhat, utána elfelejtik. A zeneszerző úgy véli, kell, hogy mondandója legyen egy dalnak, A Bikini alapítója. különben nem ad semmit a Nem csupán basszusgitáros, közönségnek. A Részegen ki visz majd haza? slágernek hanem zeneszerző, szövegíró is. sem a buli, a részegség a léFontos számára, hogy a zenének tartalma, nyege, hanem az, hogy ez a mondandója is legyen. világ már nagyon szűk nekem, fotó: Béli Balázs
Németh Alajos, Lojzi
Losonczy Pál,
a fővárosi Jobbik frakcióvezetője, emellett pedig még egy frakciót vezet. No nem egy másik pártról van szó, hanem a Rolls Frakció nevű zenekarról, melynek billentyűse és vezetője. Zongoravizsgára készültem ’82ben, amikor bejött D. Nagy Lajos az iskolába, majd megkérdezte tőlem, mióta zongorázom. Mondtam, 12 éve, amire ő csak annyit felelt: te leszel a billentyűsünk – idézte fel Losonczy Pál, hogyan került az akkoriban nagyon népszerű Rolls Frakció zenekarba. Az együttes billentyűsét kellett helyettesítenie, aki Amerikába ment. Losonczy 1984-ig játszott az együttesben, ekkor D. Nagy Lajos beszállt a Bikini zenekarba, a Rolls pedig feloszlott. 1986 telén behívót kapott a katonaságba. Tudtam, hogy nem halogathatom tovább, túl kell esni raj-
ta. Valamiért a Dunai Hajós Flottához küldtek – emlékezett Losonczy Pál –, de mivel azelőtt nem is láttam közelről hajót, nem értettem, miért. Azt meg végképp, hogy a reggeli kiképzések helyett miért a klubhelyiségben lévő 1000 literes akvárium felelősének tettek meg. Egyik reggel, amikor befejezte a halak etetését, behívták a parancsnokiba, ahol a laktanya parancsnoka ennyit kérdezett: „Kedves Losonczy elvtárs! Várható-e állami küldöttség az ön esküjéhez?” Annyit tudtam mondani: muszáj lenne telefonálnom. Felhívtam anyámat, elmondtam mi történt, ő pedig nevetve válaszolta, hogy mondjam azt, lehet, én meg így is tettem – idézte fel a képviselő. Ezek után átfestették az egész laktanyát, leaszfaltozták az összes utat, az alakulóteret, még az őrkutyát is megfürdették. Ám Volgák helyett csak Trabantok, Wartburgok jöttek, néztek is rám kérdően – elevenítette fel a frakcióvezető –, én meg csak annyit tudtam mondani: sajnos nem ért rá. Fiatalabbak kedvéért: 1967-87 között az Elnöki Tanács Elnökét, azaz az ország államfőjét Losonczi (így, i-vel) Pálnak hívták, aki nem állt rokonságban cikkünk hősével. Losonczy Pál később visszatért a zenéléshez, játszott a Tejbe Zri, a
és úgy élek, hogy majdnem belehalok – jegyezte meg. – „Én nem nézhetek vidámon végig elhagyott hazámon, csak mikor részeg vagyok! Ekkor úgy látom hazámat, amint kéne lennie” – idézte Petőfit, majd hozzátette, ha ezt elmondod a dal előtt, azonnal más értelmet nyer, tudni fogják, mit jelent a Részegen ki visz majd haza? A basszusgitáros szerint a Bikini mára egy családi zenekarrá fejlődött, hiszen a közönség több generációból tevődik össze. A fiatalok viszont ugyanúgy megértik az egykori dalok értelmét, mint az idősebbek attól függetlenül, hogy ők még nem éltek akkor, amikor ezek a zeneszámok megfogalmazódtak. Mégis felfogják, hogy milyen nyomás lehetett a szocializmusban az embereken, és milyen lehetetlen korban nőttünk fel – mondta Lojzi. A romániai forradalom után közvetlenül a Bikini volt az első magyar zenekar, aki fellépett Temesvárott. A bas�szusgitáros elmondta, édesapja ott
volt Horthy seregében, amikor felszabadították Székelyudvarhelyt, és mesélte neki, milyen volt, amikor az emberek virágokat dobtak a tankokra. Bennem az munkálkodott, hogy ő ott járt, jót tett, én miért ne menjek? Sajnos épp amikor el akartam mondani apámnak, hogy látod, ti puskával mentetek, mi gitárral, meghalt, így nem volt rá alkalmam – idézte fel Lojzi. Szerinte sokkal többet kaptak a közönségtől Temesvárott, mint amennyit ők adtak, és ez azért volt, mert akik ott élnek, ugyanolyan magyarok. Nekünk kicsit bűntudat is odamenni, mert hagytuk őket ottveszni, hagytuk, hogy lebeszéljenek minket róluk, elhittük, hogy ott nem is élnek magyarok – mondta Németh. Úgy véli, aki elolvasta Tormay Cécile Bujdosó könyvét, annak a szívében munkálkodik, hogy a magyar nemzet a határon túl is magyar nemzet.
SV
Aki miatt átfestettek egy laktanyát
Beri Ary és a Pillangók zenekarokban, majd 2010-ig a The Perfect Name tagja volt. 2011ben a Rolls Frakció újra összeállt: Séri Attila és Nádudvari Lajos dobon, Gönci György basszusgitáron, míg Beke Péter szólógitáron játszik. Az énekes az Ezüstpatak frontembere, Gabrielli Richárd, Losonczy Pál, a Rolls Frakció vezetője pedig a billentyűs. A Rolls Frakció koncertjeiről információt a www.rollsfrakcio.com oldalon találunk. SV
12 PUBLICISZTIKA - KÉPRIPORT
Kormányzati
pornó
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. április-május június-július
A és B személy alá- és fölérendeltségi viszonya A
Régi közhely, de újra meg újra vis�szaigazolják az abszurdisztáni hétköznapok: a valóság felülmúlja a képzelet legvadabb kicsapongásait is. Nincs az az elborult Monthy Python-vígjáték, amely akár csak megközelítené a kormányzat gazdaságpolitikájának újabb és újabb vadhajtásait. Megsarcolni a telefon és a világháló használatát egy olyan országban, amely Közép-Európa legpocsékabb internet-lefedettségével rendelkezik, külön terheket rakni a számlák befizetésére egy olyan társadalomban, ahol már amúgy is milliók rettegnek a havonta érkező sárga csekkektől. Ehhez nagyon mély ostobaság vagy a drogpiacon eddig még ismeretlen ütős anyag rendszeres szedése kell. Vagy nagyon is tudatos aljasság. Az ősbűn a költségvetésen alsó hangon négyszázmilliárdos rést ütő egykulcsos adórendszer bevezetése volt. A kormány azóta fut a pénze után, ezért kell újabb és újabb eszement adónemeket kiagyalni. És mégis, körmük szakadtáig, az egyértelműen nemzeti elkötelezettségű szakemberek számtalan javaslata ellenére is ragaszkodnak ehhez a becsődölt szisztémához. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy bevezetése puszta hozzá nem értésből fakadt. Van ennek nagyon is ésszerű magyarázata – persze közel sem a kormányzati mesegyár „fogyasztást felpörgető hatásról” szóló regéje. Matematikán alapszik ez is, csak épp nem közgazdasági, hanem választási számtanon. A Fidesz ezzel a lépéssel semmit sem segített, sőt sok esetben alaposan ki is tolt az adófizetők mintegy 82 százalékával. Ám a nyertes 18 százalék sem kevés ember – pontosabban szavazat. Ez mintegy 630 ezer olyan honfitársunkat jelenti, akinek a lehető legközvetlenebb érdeke, hogy továbbra is e szisztéma alapján adózzon. Mivel az összes ellenzéki párt azt ígéri, hogy hatalomra jutva visszaállítja a többkulcsos adózást, nekik nincs is más választásuk, mint hogy a Fideszre voksoljanak. Világnézeti különbség ide, pártszimpátia oda, ilyen esetekben hajlamosak vagyunk oda húzni az ikszet, ahová a pénztárcánk súgja. Az ideológia a vesztesek luxusa, ők majd úgyis szétszavaznak öt felé, s így – a megingathatatlan hívőkkel kiegészülve – a kormány nyerhet újabb négy évet. Orbán Viktor május végén egy konferencián azt mondta, a kormány politikája a középosztály érdekeit szolgálja, amely szerinte olyan, mint a pornó: nehéz meghatározni, de aki látja, rögtön felismeri. Ideje volna már, hogy felismerjük mindannyian – meg azt is, milyen szerepben is vagyunk mi, nyolcvanöt százaléknyian ebben a filmben…
Balogh Gábor
HAZAI PÁLYA
B
Orbán Csányi Sándor bankárral, a főnökkel
A
B
Orbán Polt Péter legfőbb ügyésszel, a beosztottal fotó: Béli Balázs
Tábla a képzeletbeli Nagytakarítás országhatárnál a Sándor-palotában
Amire nem jut uniós közpénz...
Tábla a képzeletbeli országhatárnál
fotó: Béli Balázs
...és amire jut
HAZAI PÁLYA
PUBLICISZTIKA - INTERJÚ
II. évfolyam, 3. 2. szám, 2012. június-július április-május
13
Orkánsági Figyelő
Humorista
kalasnyikovval Fontos számára az önirónia, szívesebben jár falunapokra, mint celeb-partykba és bármikor össze tud szerelni egy kalasnyikovot. Mindenki a fogyókúrájáról kérdezi, mi lényegesebb dolgokról beszélgettünk Dombóvári István humoristával.
fotó: Béli Balázs
Névjegy: Dombóvári István
humorista Beceneve: Dombi 34 éves, Jászkarajenőn lakik Tíz éve él együtt párjával, aki mindenben kitart mellette Küldetése: eljuttatni a nevetést bárhová, ahol igény van rá
tott, mert egy humorista sosem lesz sztár. Ez a műfaj nem termel ki sztárokat, de ettől sokkal jobban emberek tudunk maradni. Aki sztár akar lenni, az menjen el tehetségkutatóba, menjen el valóvilágba, és igaz, – A küldetésed, hogy megnevet- mikor éreztem maga„Mintha a ne- hogy rövid ideig, de tesd az embereket bárhol, bár- mat először felnőttmikor. Kellett változtatni az el- nek. Azt válaszoltam, mek is összemo- megkapja a csillogást, múlt időben a poénjaid témáin? hogy akkor, amikor sódtak volna, a címlapokat, mindent. A humoristaság – Azt vettem észre, hogy politikai először tudtam röhögnem tudni, mitől nem erről szól. poénokon annyira nem szeret- ni magamon. férfi a férfi.” – Ettől függetlenül nek nevetni az emberek, de én – Mikor volt ez? nagyon népszerű nem is szeretek beszélni politiká- – Talán akkor, amikor ról, mert nem értek hozzá. Miről katona voltam. A katonaság vagy. Hogyan tudtad mégis ellehet beszélni és miről nem? Ve- alól sokan ki akartak bújni, az- kerülni a celebséget? gyük az amerikai példát, hiszen tán otthon lövöldöztek vide- – Amit mi mutatunk magunkonnan indult a stand-up. Ott le- ojátékon háborús játékokban. ból, úgy fogad el a közönség, így het a vallással, nemi identitással Nekem nagyon bejött. Ha va- inkább az a lényeg, hogy ők hoviccelni, itt rettenetesen rosszul laha bármi történik, akármi- gyan kerülték el, hogy celebként veszik. kor össze tudok szerelni egy kezeljenek minket. Az egy óriási – Talán az önirónia hiánya kalasnyikovot vagy vegyvédel- ajándék az Istentől, hogy úgy okozhatja azt, hogy némelyik mi mentesítő állomást. Szerin- lehetsz országosan ismert, poént rosszul fogad„Az, hogy mi tem a katonaságra hogy nem utálnak, nem ják az emberek. szükség volt, és azt az dobálnak. Én egy nagyon normálisan, – Igen, pedig az naegy évet, kilenc hóna- érzékeny ember vagyok, gyon fontos, szükséges csöndben, bé- pot mindenki kibírta, az érzékenysége teszi az ahhoz, hogy felülemel- késen élünk, és sok mindenre megta- embert emberré. Nem kedjünk saját korláta- nem írogatnak nított. Ma meg látjuk járkálok el ilyen üres inkon. Én rettenetesen ezeket az emósokat, celeb-partykra, nekem rólunk minelégedetlen vagyok a nő külsejű férfiakat, ott semmi keresnivamagammal, de talán denfélét, azzal mintha a nemek is lóm nincsen. Sokkal pont ez, az önirónia mi vagyunk a összemosódtak volna, szívesebben megyek generálja ezt a lendülenem tudni, mitől férfi a 85 lakosú Tiszarettentőre falukívülállók.” napozni, mint egy ilyen csilivili tet, ezt a jó értelemben a férfi. vett indulatot, amivel – Egyre többen pró- puccparádéra. Az, hogy mi norén ki tudok állni a színpadra min- bálkoznak a stand-up műfaj- málisan, csöndben, békésen den nap. A magyar embereknek jal. A népszerűség hajszolása élünk, és nem írogatnak rólunk mindenfélét, azzal mi vagyunk egyébként fantasztikus humora miatt? van, de vannak olyan korlátok, – Sok olyat látok, amikor tény- a kívülállók. Ez azért szerintem amiket nem akarnak átlépni. Egy- leg csak sztár akar valaki lenni, elgondolkodtató. szer azt kérdezték tőlem, hogy de akkor eleve rossz utat válaszSándor Viktória
Nem múlt el heves viták nélkül az Orkán Megyei Közgyűlés májusi plenáris ülése sem. A testület Felejtheő Bélának, Orkánudvardi emigrációban elhunyt neves íróköltőjének újratemetését tárgyalta. Selymes Róbert, az Orkánsági Literatúra Európa Kör szakértőként meghívott elnöke expozéjában leszögezte: Felejtheő kétségtelenül tehetséges író volt, ám provinciális témái, és az árvalányhajas nacionalista romantikát idéző stílusa miatt a világirodalom komolyan vehető alkotói között nincs helye. A szakértő szerint ezért indokolatlan, hogy ünnepélyes keretek között temessék újra. Gertner Árvácska, az LMP frakcióvezetője egyetértett az értékeléssel, és hozzátette: Felejtheőt nem csak megkérdőjelezhető művészi értéke, de szélsőséges, antiszemita nézetei is vállalhatatlanná teszik. A képviselő felhívta a figyelmet a „Tartozom a szatócsnak” című „uszító versre”, valamint a „Kaftánosok” című kisregényre, amely szerinte a „egyenesen kikövezte az utat a nyilasterror előtt”. Idézte a bukaresti Lovacrul című újság egyik cikkét is, amely szerint az író „irredenta, horthysta kulturhóhér” volt, aki elvitatta a románoktól ősi földjüket, Erdélyt. A szocialista Talpas Rezső elmondta: ő soha nem tanult sem a gimnáziumban, sem a pártfőiskolán Felejtheőről, így nem is érti, mire ez a felhajtás. Orkánság eddig is jól megvolt mindenféle reakciós, magyarkodó díszparasztok nélkül, különben is, a mai sírkőárak mellett, amikor az orkánsági dolgozók sem tudják eltemetni szeretteiket, luxus volna egy ilyen újratemetési cirkusz – szögezte le. Szabó-Lukács Ferenc jobbikos képviselő ugyanakkor a megye egyik legnagyobb szülöttjének nevezte Felejtheő Bélát, aki szerinte az orkánsági nép örömeinek és fájdalmainak leghitelesebb krónikása volt. Schützné Kenetes Izabella, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője önmérsékletre és türelemre intette képviselőtársait. Felejtheő Béla életművének értékelése a történészek és irodalmárok dolga, így, ameddig széles körű konszenzus nem születik személyéről, a kérdést elnapoljuk – zárta a vitát a képviselő asszony. Seregély Oszkár tudósítása
14 MOZAIK
Összmagyar
ünnep
II. évfolyam, 2. 3. szám, 2012. április-május június-július
Pünkösdnek, az újjászületés spirituális ünnepének egyik legszebb magyar hagyománya az idén is több százezreket Erdélybe vonzó csíksomlyói búcsú. Előzménye: 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem Csík, Gyergyó és Kászon katolikus lakosságát erőszakkal akarta volna unitárius hitre téríteni. 1567 pünkösd szombatján János Zsigmond nagy sereggel érkezett Csíkba, de a katolikusok az ellenállást vezető András atya vezetésével győztek, eközben az asszonyok a templomokban imádkoztak. A búcsút évente a győzelem tiszteletére rendezik. Erdélyben az Árpádok bejövetele előtti magyar műveltség emlékei ma is megtalálhatók, ennek élő jelenléte Babba Mária tisztelete. Ez az ősidőkbe visszanyúló Boldogasszony-tiszteletet jelenti. Egyetlen nép sincs, aki annyiféle módon nevezné Szűz Máriát, Jézus anyját, akit ma is Babba Mária, vagyis a napba öltözött asszonyként tisztelnek. HÁ
HAZAI PÁLYA
Fűben, fában
orvosság
Kevesen tudják, hogy a meggy nem csak finom, hanem az egyik legegészségesebb kora nyári piros húsú gyümölcsünk. Savanyú íze elijeszti a vírusokat, vértisztító hatása van és hatékony antioxidáns. A meggy serkenti a szív, a máj és a vesék munkáját, tele van A-, B- és C-vitaminokkal, segíti az emésztést és jótékonyan hat az idegekre. Rendszeres fogyasztásával megelőzhetők a szív- és érrendszeri problémák, az ödéma, a köszvény, az alacsony vérnyomás, a száj- és fogbetegségek, a légzőszervi panaszok, a meghűlés és a székrekedés. Fagyasztva vagy befőttként tartósítva télen is kiváló gyógyszer a megfázás ellen.
Előző számunk keresztrejtvényének nyertesei: Nyereményüket postán küldjük.
Erdős Ferenc - Gyöngyös Orosz Krisztina - Újfehértó Juhász Andrásné - Tápióbicske
HAZAI PÁLYA
Impresszum
Ingyenes közéleti lap, a Jobbik aktivistái által terjesztve.
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom Országgyűlési Képviselőcsoport Cím: 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Elérhetőség, levelezési cím: 1113 Budapest, Villányi út 20/A Telefon: 365-1488, 06-70-3799701 Felelős kiadó: Vona Gábor frakcióvezető Főszerkesztő: Pál Gábor Művészeti vezető: Laboncz Edina A megfejtéseket augusztus 15-ig várjuk a 1113 Budapest, Villányi u. 20/A címre, vagy a
[email protected] e-mail címre. A beküldők között értékes nemzeti ajándékokat sorsolunk ki. A borítékon vagy az e-mail tárgyában tüntessék fel: Hazai Pálya, rejtvény.
E-mail:
[email protected] ISSN 2063-028X
HAZAI PÁLYA
SPORT
2. szám, 2012. június-július április-május II. évfolyam, 3.
15
Csúcsfoci egy hónapig
Így is lehet szurkolni: a Legia Varsó ultrái Krisztus-élőképpel
Menetrend
A mérkőzéseket Lengyelországban Varsóban, Poznanban, Wroclawban és Gdanskban, míg Ukrajnában Kijevben, Donyeckben, Lvovban és Harkovban rendezik. Nyitómérkőzés: június 8. Csoportkör: június 8.−június 19. Negyeddöntők: június 21.−június 24. Elődöntők: június 27.−június 28. Döntő: július 1. A csoportkörből az első és a második helyezett jut tovább, azonos pontszám esetén a több szerzett gól, majd az egymás ellen elért eredmények számítanak.
Elképesztő biztonsági intézkedések és szervezési hibák előzték meg a baráti Lengyelország és a korrupciójáról híres Ukrajna által rendezett labdarúgó Európa-bajnokságot. Az aranyra a legnagyobb esélyük a világbajnoki és EBcímvédő spanyoloknak van.
A 2004-es athéni olimpiához hasonlóan ezúttal Ukrajnában akadoztak az EBelőkészületek során a stadionépítések, egy éve felmerült, el is vehetik a rendezést tőlük. Az európai politikai vezetők többsége emellett az ukrán ellenzéki vezető, Julija Timosenko bebörtönzése miatt bojkottálni fogja az EB ukrajnai meccseit. Lengyelországban vadonatúj, hatvanezres nemzeti stadiont építettek a kontinenstornára, itt lesz a nyitómeccs, míg a döntőt Kijevben rendezik majd. A lengyeleknél az úgynevezett „futballhuliganizmus” ürügyén a kontinenstorna előtti hetekben az ország Európa-szerte híres szurkolótáborainak vezető alakjait bevitték a rendőrségre, május végén például közel 50 Legia Varsó-szurkolót. A BBC lejárató kampmányfilmet készített a két
A „bűvös kocka” el van vetve
Maruzsi László, a Maruzsi Team autóversenyzője, az egykori Tigris kaszkadőrcsapat vezéregyénisége fiatalemberként sok tapasztalatot szerzett mint játékvezető. Átláttam, milyen nehéz a játékvezetők dolga − mondta el Maruzsi a Bar!kád hetilapnak adott interjújában.
Több szem többet lát?
A labdarúgó Európa-bajnokságok történetében idén először nem három, hanem az európai kupameccsekhez hasonlóan már öt bíró tevékenykedik a mérkőzéseken. Az alapvonalnál működő két asszisztens fő feladata az lesz, hogy a tizenhatoson belüli szituációknál segítse a vezetőbírót, illetve jelezzék, ha a labda túlhalad a gólvonalon.
országról (ezzel is óvatosságra intve minden, az EB-re utazó külföldit), mire válaszul a lengyel szurkolók hasonló üzenettel a téli londoni zavargások és fosztogatások képeiből csináltak internetes összeállítást. A torna legnagyobb esélyesének a Carles Puyol nélkül érkező címvédő spanyolok számítanak, de aranyérmes lehet a bombaformában lévő holland és német válogatott is. A dobogóra érhet a sikeredző, Cesare Prandelli vezette olaszok, az angolok és Franciaország nemzeti tizenegye is. Horváth Ádám
Két jó barát Az ezeréves történelme során többször
felszabdalt, negyvenmilliós Lengyelország futballkultúrájáról is híres, legismertebb labdarúgójuk Zbigniew Boniek, aki a Juventusszal 1984-ben megnyerte a KEK-et és a Szuperkupát, 1985-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A lengyelek hazánk történelmi barátai, nagy becsben tartják Lengyelországban született Szent László királyunkat, közös történelmünk során előfordult közös királyság is, és a két nép a két világháború során is segítetHÁ te egymást. Les! Dehogy volt les! Te vak vagy? Itt a foci EB, elszaporodnak az ilyen párbeszédek otthon vagy baráti meccsnézés közben a kocsmában. Pedig nem kéne, hogy így legyen!
Az általa kifejlesztett, a leshelyzetek pontos megítélését elősegítő rendszer lényege, hogy a pálya méretétől függően 8-12 kamera felveszi az eseményeket, annak adatait egy számítógépes program elemzi, majd az eredményt egy rádió adóvevőn keresztül azonnal továbbítja a partjelző zászlajára. Maruzsi László 2003-ban, a Genfi Szabadalmi Világkiállítás aranyérmének megnyerése után Puhl Sándornak, az MLSZ akkori alelnökének is előadta találmányának lényegét, aki eleinte nyitott volt az újításra, de később − ahogy Maruzsi fogalmazott − fotó: Béli Balázs
mintha kifordult volna mögüle. 2008-ra elkészült a teljes szoftver, amit itthon, egy magyar élvonalbeli pályán tesztelhettek is. Hiába volt azonban az előrelépés, a már majdnem kész rendszer, az MLSZ továbbra sem mutatott komoly érdeklődést a találmány iránt, idén tavasszal pedig a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség is elvetette az újítás bevezetésének lehetőségét. Maruzsi László elmondta, egy XXI. századi bűvös kocka van a kezében, amit ő semmi pénzért nem ad el külföldre. Mint fogalmazott, magyar gondolatból, magyar fejlesztők által létrehozott találmányból ne más gazdagodjon meg! A feltaláló töretlenül hisz benne, hogy a rendszert előbb-utóbb alkalmazni fogják. És akkor a viták is azonnal eldönthetők lesznek: les volt, vagy nem volt les? HP
16
SPORT
II. évfolyam, 2. szám, 2012. április-május
HAZAI PÁLYA
Érmekre éhezve
Londonban 2008-ban, Pekingben a tömeg- és versenysportok szisztematikus politikai ellehetetlenítésének „köszönhetően” az elmúlt 85 év leggyengébb szereplését produkálta a magyar olimpiai csapat, amely 3 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzérmet, azaz összesen 10 dobogós helyezést szerzett. Pekingben a pontversenyben a magyar delegáció a huszonegyedik helyet szerezte meg, ezt idén is minimum tartanák. Londonban sportolóink fogadkoznak, igyekezni fognak túlszárnyalni a mérsékelten sikeres kínai szereplést. Aranyéremre a férfi vízilabda-válogatotton kívül Cseh Lászlótól számíthatunk a pillangó- vagy vegyesúszó versenyszámok valamelyikében. Éremesélyesek
Július végén kezdődnek Londonban a 2012-es nyári olimpiai játékok, melyet a szervezők minden eddiginél sikeresebbnek ígérnek, és ahol a magyar küldöttség igyekszik a gyatra pekingi eredményeket felülmúlni.
Böczögő Dorina tornász
lehetnek kajak-kenusaink, úszóink, tornászaink, bákat követett el és túlköltekezett, az cselgáncsozóink és birkózóink, míg sportszakeredetileg 9,3 milliárd fontban (kb. mai berkekben több pontszerző helyre is szá3223 milliárd forint) meghatározott mítanak főleg úszásban és kajak-kenuban. rendezési költséget bőven túllépték. A Az olimpia szervezői minden idők legmásodik világháború óta nem volt akkora sikeresebb olimpiájára harckészültség a brit fővárosban, mint amiszámítanak. A szerlyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer vezőbizottság ember ügyel majd a rendre robotrepülőgépek, ko rá b b a n rakéták, repülőtéri szkennerek és nagyfeszültségű tervezédrótkerítések segítségével. A kibertámadásokra is kési hiszülnek, sőt felmerült a Facebook és a Twitter közösségi oldalak leállítása.
Marosi Ádám öttusázó
Horváth Ádám
Vajda Attila kenus
Zwickl Dániel asztaliteniszező
Cseh László úszó
Bárdosi Sándor, az edző fotók: Béli Balázs
Ha a magyar nem lenne ilyen tehetséges nép, sportban sem lennénk már sehol – mondta el a Hazai Pályának Bárdosi Sándor. Sydney olimpiai ezüstérmes kötöttfogású birkózója ma vidéki kistelepüléseken adja át tudását a fiataloknak. – Milyen a dorozsmai varjú? Egyszer a tévében éneklést vártak tőled, mire te azt mondtad, olyan a hangod, mint a dorozsmai varjúé. – Hogy pontosan honnan ered a kifejezés, azt nem tudom. Én édesapámtól hallottam, de egyben birkózó szleng is. Arra mondjuk, akinek rekedtes, érdes hangja van. – Átevezve az ökölvívásra, Szántó Öcsi bácsi ilyen? – Na, ő a tökéletes dorozsmai varjú. Egyébként nagyon jóban vagyok az öreggel. – Hány éves korodban kezdtél birkózni? – Hétévesen. Előtte szüleim már beírattak karatézni,
de az nem az én világom volt. Sokat kellett egy helyben állni, folyton meghajolni, s ehhez még repkedtek a vezényszavak. Egy olyan égetnivaló kis „vadállatot”, mint én voltam, erre nem lehetett rábírni. Ez annyira kecsegtetett sikerrel, mint WC-re szoktatni egy vaddisznót. Végül apám vitt le birkózni a Honvédba. Jó társaság gyűlt össze, ez alapozta meg a későbbi sikereimet is.
Bárdosi Sándor 1977-ben született Budapesten. Nevelőedzője Hoffmann Géza volt. Junior Európa- és világbajnok, nyolcszoros felnőtt magyar bajnok, Európa- és világbajnoki bronzérmes, olimpiai ezüstérmes. Kétszeres Európa-, egyszeres világbajnok szumóban. 2000-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjének ezüst fokozatával tüntették ki.
– Kommersz kérdés, de fel kell tenni: eszedbe szokott még jutni, hogy Sydneyben mennyin múlott az olimpiai aranyad? – Igen, eszembe szokott jutni. De nekem nem ez vette el a kedvemet a birkózástól annak idején. Sydney után jött Athén, ahol nem volt magyar induló a súlycsopor tomban. Hiába vertem végig mindenkit itthon, azok, akik
fotó: Béli Balázs
abban a helyzetben voltak, a saját kózáson kívül oktatok még MMA-t, érdekeiket szem előtt tartva úgy vagyis utcai harcot is. döntöttek, hogy mást versenyez- – Budajenőn, Herceghalmon és tetnek. Egy olyan embert, aki végül Felcsúton viszont birkózni tanítod még kvalifikálni sem tudott az olim- a gyerekeket. piára. – Mivel a Zsámbéki-medencében és – Egy időben tévében is gyakran környékén nem volt birkózás, azon feltűntél. Te kerested a nyilvá- dolgoztam, hogy legyen. Ezen a nosságnak ezt a formáját, vagy a három helyen már rendszeresek az bulvár talált meg téged? edzések. – Sydney után interjúkat adtam, – Londonban hány érmet, azon behívtak műsorokba, megismert belül hány aranyérmet vársz a az ország. Nem volt vágyam a magyar csapattól? bulvárban szerepelni, de így ala- – Világviszonylatban mi egy fakult. Idővel rájöttem arra, hogy ez lunyi ország, de ugyanakkor egy amennyire hasznos, sportoló nemzet is ...mi egy falunyi vagyunk. Máshol viannyira káros is tud lenni. Ahogy nézem ország, de ugyan- szont sokkal többet a vezető csatornák költenek a sportműsorait, azt látom, akkor egy sportoló ra, nekünk pedig a hogy érték nél- nemzet is vagyunk. semmiből kell építküli emberek keznünk, s ha nem csinálnak karriert úgy, hogy lennénk ilyen tehetséges nép, igazi teljesítmény nem áll akkor már rég sehol nem lennénk. mögöttük. Az embereknek Nyolcadikok vagyunk az összesített meg ez tetszik, ami egy éremtáblázaton, az viszont sokat világszintű butulásnak a elárul, hogy 24 éve Szöulban még bizonyítéka. a hatodik legtöbb érmet szereztük, – Ha most megkérdezik, négy éve Pekingben pedig már csak hogy mivel foglalkozol, huszonegyedikek lettünk az éremmit mondasz? táblázaton. A londoni olimpián – Edző vagyok, 6-16 évese- nem számítok sok éremre. Bárcsak Balczó Mátyás ket tanítok birkózni. A bir- ne lenne igazam!