TOM BOBB: KIBUC – XIX. RÉSZ
- folytatásos regény -
HARMINCHATODIK FEJEZET - Örülök neki, hogy így döntöttél - mondta Rita.
Úgy gondolom, ezek mindenről tudnak, bár valahol az agyam mélyén biztos vagyok benne, hogy
csak lassan kifejlődő üldözési mániám van, ami javarészt gyógyítható. Ismételten arra gondolok, hogy heverek a lélekbúvár koszos díványán, és ettől röhögnöm kell. - Mióta élsz együtt Shmulikkal? - kérdeztem. - Miből gondolod, hogy együtt élünk?
A levegőbe mutattam, mintegy jelezvén a hatalmas házat.
- Ez csak a külcsín - mosolygott. - Shmulik az üzlettársam. De ha az a része érdekel: igen, párszor lefeküdtem vele. Az élet már csak ilyen, Gáspár… Néha meg kell tennünk bizonyos dolgokat, ha előbbre akarunk jutni.
Nagy szavak. Végülis csak egy átlagos kurva. Ez lett belőle. - Felteszem - mondtam -, ha esetleg billegne az elhatározásom, velem is lefeküdnél. - Miért billegne?
- Csak egy kérdés volt. Felállt. - Nem fog billegni. Nem vagy abban a helyzetben, hogy billegjen! Jól mondta. Nem voltam abban a helyzetben.
Nem voltam, mert megkaptam mindent, amit kértem. Megkaptam a pénzt, ezt az érdi házat, a nekem dolgozó emberek feletti teljes hatalmat. Hát persze: semmit sem bíztak a véletlenre, és
inkább a saját embereikből válogatták ki a csapatomat. Egyedül az idővel volt gondunk. Azt
hiszem, Shmulik mindent egy lapra szeretett volna feltenni, és minél előbb végezni akart a dologgal.
Ismerem ezt a típust. Veszélyes, megbízhatatlan. Az ilyenek egyik napról a másikra
eredményeket akarnak, és ha nem kapják meg őket, elkezdenek az okokon agyalni. Belehajszolják magukat az őrületbe. Türelmetlen barmok. Rita talán nem ilyen. Talán.
- Shmulik gyors eredményt akar - mondta nekem, mikor eljött a házba. - Hol tartasz? Mit akarnak ezek? Hogy pár hét alatt megváltsam a világot?
- Aljosa nem otthon ülő típus - válaszoltam. - Képtelen vagyok a nyomára bukkanni. És ti sem nagyon töritek magatokat, hogy a segítségemre legyetek. Vagy tévedek? - Tévedsz. - Nocsak.
- Kőbányán húzta meg magát. Szerintünk valaki szólt neki rólad, mert kissé óvatosabban mozog. Elgondolkoztam. Kövér Pacák. Ki más? - Kösz az információt - mondtam.
- Ne hagyd elfutni! - szólt. Éle volt a szavainak. Szúrósan néztem rá. - Bízhatsz bennem. És abban is bízhatsz, Rita, hogy utána Leopold papa jön. De vajon - tettem
fel a kérdést - én mennyire bízhatok benne, hogy miután kicsináltam őket, valóban segítesz eltűnni innét? - Ó - mondta. - Nem elég a szavam? - Nem.
Elmosolyodott. - Mi mást kéne adnom biztosítéknak? - Tudod te - feleltem. - Ugrópénzt.
Még jobban mosolygott. Tetszetős fogsora volt, aranyos arcocskája: - Mégis… mennyit?
- Három millát. - Az elég sok.
- Tévedsz. Három millió nem sok a nyugalmatokért. Ezt akár Shmuliknak is megmondhatod. Tudod, pár napja gondolkozom ezen, baszod, és arra jutottam, hogy más dolog a gesztenyét
sütögetni, és megint más dolog a csupasz seggedet odatartani a vérebek felé. Ha kisütöm a gesztenyéteket, azért áldoznotok is kell! - Talán nem kaptál eleget? Gáspár - mondta -, te az utóbbi időben eléggé mohó lettél! Itt van ez
a ház, ott vannak a legjobb embereink, akik lesik a kívánságaidat, és ott van nálad a kurva telefon, amibe ha beleszólsz, rögtön megkapsz bármit, ami elhangzik benne… Erre azt mondod, áldoznunk kell?! Ha nem gondolnám, hogy ismerlek, azt hinném, nem ismerlek.
Néztem. Figyeltem. Arcán nyoma sem volt a szavaiból érezhető megütközésnek. Hát persze.
Számítottak ők erre, nagyon is számítottak! Ha már játszunk, ha már benne vagyunk a játékban, mindannyian sokkal jobban tesszük, ha előre tudjuk a lehetséges lépéseket! Ők is tisztában vannak vele, mit fognak lépni, de én is.
- Három milla - mondtam. - Most szerda van. Péntekre a számlámon legyen a pénz, és szombatra kifingatom az ukránt. Jövő héten már sütögethetitek a pecsenyéteket, mert
Tannenbaum Leopold a múlté lesz! Ez három millióba kerül.
Könnyen szabok feltételeket. Két órával később már Kövér Pacákkal ebédeltem egy étterem felső emeletén. Olyan voltam, mint egy betanított majom, aki csak arra képes, hogy szajkózza a fejébe vert mondatokat.
- Három milla - mondtam. - Gondolom, nem okoz problémát. Majdnem lenyelte a kanalat:
- Három milla?! Mire fel, baszd meg?!
- Ezért a pénzért megkapod a lányt. De jobbat mondok: ezért a pénzért megkapod Shmulikot is,
és ezért a pénzért (ha ügyesen csinálod) akkora kurva szeletet hasíthatsz ki a zsidók üzleteiből, hogy Mahmudot elküldheted a picsába! Ez az ára.
Láttam, hogy sikeresen a fejébe ültettem a bogarat. Tovább ütöttem a vasat, míg meleg volt: -
És ne feledkezzünk meg az én kis játszmámról sem, Pacák! Aljosa a múlté lesz. Át fog alakulni a piac, és ha ügyes vagy, te leszel a Baszki a városban! Számolgatott, mérlegelt.
- Mikor kapom meg a csajt? - Jövő héten. Elkezdett enni. Nem szólt. Hagytam, hadd morfondírozzon.
- És te? - kérdezte pár perc múlva.
- Elmegyek. - Aha. Segítettem neki: - Többé nem jövök vissza. Örökre eltűnök.
- Hasonlót hallottam már. És mi lesz Pállal? - Mire gondolsz?
Hamiskásan vigyorgott: - Ő bárhol megtalál. Ha elbaszol valamit, rád fog akadni. Meg kellene
ölnöd. Ha viszont megölöd, akkor kitaszított leszel. Mit gondolsz, meddig él egy rohadt kitaszított ezen a bolygón? Bárhová mégy, megtalálnak és visszahoznak. Úgy mondta, mintha nem lennék máris kitaszított.
- Az legyen az én gondom - feleltem.
- Mindketten tudjuk, hogy ha azt szeretném, hogy kussolj, miután végeztél a melóval, meg kellene ölesselek.
Bólintottam. Egyenes beszéd.
- Megfordítva a kérdést, felteszem: ha végeztél, miért ne ölnél meg engem? Mert okod bizony lenne rá. Nem is kicsi okod, ugyebár? Újra bólintottam.
- Okom lenne - feleltem -, de időm nem. Veletek nem akarok harcolni. - Hiszékeny napom van - közölte.
Hogyne. Nekem persze korántsem voltak hiszékeny napjaim. A reggelek általában a szokásos telefonokkal kezdődtek. Első telefon: a bank. Az ügyintéző lány
hangja meglepően kellemes. Nem, mondja, az ön számlájára, uram, még nem érkezett meg az átutalás. Ekkor a második telefon: Slukkos. Az ő hangja már nem annyira kellemes, bár nagyobb biztonságot nyújt, mint az ügyintézőé. Nem, mondja, Aljosa még nem bukkant fel, de már figyelik a házát, és rá fognak tapadni.
Ki kell ugrasztanom a nyulat. Érzem, hogy Aljosa nem fog önként belesétálni a karjaimba. - Kell egy bolt - mondtam Slukkosnak -, amire rámozdul. - Miféle bolt? - kérdezte.
A bolt neve: drog. A drog neve: heroin. A bolt tulajdonosa: még él. Él, bár nagyon szarul néz ki így véresen. Azt hiszem, csak az orra tört be, bár nem voltam vele egész idő alatt, és Shmulik emberei igencsak izgágák.
Semmit sem bízok a véletlenre. Most már felesleges a háttérben maradnom, elvegyülnöm a szürkeségben, a leprások és betegek között: vállalom az arcom, a tetteimet, és talán még arra is hajlandó lennék, hogy szemtől szembe kiálljak az ellenfeleimmel.
Időnként felrémlik egy álom. Ebben az álomban nyugalom vesz körül.
- Szia - mondja Alexa.
- Megjöttem - felelem neki, és átkaroljuk egymást. Mi ez? Szerelem? A fenéket! Ez nem szerelem, csak bőséges megnyugvás; őrült szex, finom
simogatás, kedves szavak. Talán a naplemente, a homokos tengerpart és a falloszi méretű pálmafák is ezt jelzik: mennem kell. El kellene innen mennem, mielőtt baj lesz. Abban a pillanatban csaptunk le Aljosára, amint megérkezett az első átutalás. Shmulik telefonja
persze még az átutalás előtt a fülembe robbant, de hiába üvöltötte rekedtesre a hangját, a
fenyegetései egyszerűen leperegtek rólam. Az én kezemben volt az adu, amiről ő még nem tudott. Szóval a pénz megérkezett a számlámra, természetesen rögtön átutaltattam egy külföldi bankba, és felhívtam Slukkost: - Kezdhetitek. - Estére ott van - vakkantotta. Este a teraszon bagóztam, mikor megérkeztek a kocsik. Aljosát a furgonból vették elő.
- Eljött az időd - mondtam neki.
- Ezt nagyon elbasztad, te geci! - szűrte át a fogai közt. Végignéztem rajta. Vénember. Ha gyorsan ölöm meg, talán még segítek is neki. - Ma éjjel beszélgetünk - szóltam -, aztán elmész fürödni. Tisztára mosunk, ruszki!
Egy másodpercre megremegett az arca, de a tekintete határozott maradt: - Gyenge vagy! Egy
gyenge, szerencsétlen barom! Köpök rád! Köpök az egész kibaszott szervezetedre! Mit gondolsz te, ki vagy?! Egy köcsög vagy! Egy buzeráns köcsög!
Slukkos figyelte az arcomat. Mivel csendben hallgattam, önként cselekedett: rácsapott a fickó
nyakára. Aljosa elnémult. Sunyi szemekkel méregetett. Kárörvendő arccal állapítottam meg, hogy zavarja, ahogy látszólagos nyugalommal szívom a cigarettát, és fölényes vigyorral figyelem. Aztán meguntam. A harag talán rossz tanácsadó, de nem érdekel: - Vigyétek fürödni! A fasz akar ezzel a surmóval dumálni! Bementem a házba. Slukkos tíz perc múlva már jött is: - Lent van. Feszesen áll.
- Rendben. Két ember állandóan figyelje! A jeget hajnalban kezdjétek el önteni! - Mi lesz a folytatás? - kérdezte. - Most már nem szarakodhatunk. Ránéztem.
- Te is tudod. Az emberek készen állnak? - Ja, ’vazeg. Ránk várnak. - Hozzák el ide!
Bólintott. Elindult kifelé, már a füléhez emelte a telefont, de aztán megtorpant, és hátranézett: - Nem tudom, hová akarsz menni, ha ennek vége - mondta -, de ha még nem estek ki a beleim,
és a fejem is a nyakamon marad, veled tartanék. Mi a fene! Találtam egy barátot? - Meglátjuk - feleltem.
- Rendben. Meglátjuk - mondta, és távozott. Ültem a kanapén, és éreztem, amint kellemesen bizsereg a gyomrom. A feszültség, mellyel együtt éltem az elmúlt hetekben, hónapokban, lassanként teljes erejével tombolni kezdett bennem. Nem tehetek ellene.
HARMINCHETEDIK FEJEZET A hatalmas, közel két és fél méteres kőfal, mely körbefutott a birtok határában, készségesen elzárta a kíváncsi tekintetek elől a bent zajló dolgokat. A ház amúgy is a város határában állt,
közvetlenül az erdő szélén, és a legközelebbi épület tőle legalább ötven méterre magasodott. Ez itt a környék elit része jó levegővel, békével, nyugalommal. A kicsiny medencét a ház mögé ásattam le.
Töltöttem magamnak a likőrből, és kibandukoltam a teraszra. Verőfényes napsütésre ébredtünk. Figyeltem, amint Aljosa bárgyún, lehajtott fejjel ácsorog a medence túlsó felében, mellkasig ellepve a jeges vízzel. Kénytelen volt mereven állni, mert összekötözött karjait egy külön erre a
célra összehegesztett állványra rögzítették. Érdekes látványt nyújtott. Nem annyira megváltót, mint inkább szenvedőt.
A fiúk hajnali négykor kezdték el beszórni a jégdarabokat, és ettől szerintem legalább tíz fokot
hűlt a víz hőmérséklete. Egyelőre úgy látszott, remekül bírja. Közelebb sétáltam. Rágyújtottam.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem. Csak egy röpke pillanatra emelte fel a fejét. Gyilkos volt a tekintete. Jéghideg. Rájöttem, hogy képtelen vagyok farkasszemet nézni vele. Felhajtottam a likőrt, közben hunyorogva figyeltem az égbolton röpködő madarakat. Hallottam, hogy Slukkos közeledik.
- Erős, mi, ’vazeg? - mondta vigyorogva. - Majd megtörik. - feleltem. - Egyszer sem ájult még el? - Nem.
Újra megnéztem magamnak az öregembert.
- Már lila a feje. Adj neki még húsz percet, aztán vegyétek ki! Melegítsétek fel, etessétek meg, és utána kimegyek beszélni vele! Hány fokos a víz? - Öt körül.
- Azannya - morogtam. Reggeli és kiadós, forró kávé után átgyalogoltam a kisházba. Aljosa meztelenül ült két
villanymelegítő között, teste száraz volt, a tekintete fenyegetőbb és pokolibb, mint a medencében. Közelebb húztam egy széket, és lovagló ülésben lehuppantam rá. - Nem elégszem meg azzal, hogy kicsinállak - közöltem. - Gondolom, erre már rájöttél. Nem szólt. Összeszorította a száját.
- Mivel mindenemet elvetted, ami számított - folytattam -, úgy döntöttem, most rajtam a sor. Ez, baszd meg, olyan, mint a foci. Ha két csapat összeugrik, először az egyik fél pályáján
játszanak, de aztán elkerülhetetlen, hogy a másik fél terepén is megmérkőzzenek. Itt tartunk most. Annak idején elvetted mindenem, mert otthon voltál, baszki, hazai pályán, de most te fogsz
adni nekem valamit, mert most én vagyok a főnök. Így működik a világ. Egyszer te is sorra kerülsz, ha tetszik, ha nem. A szája járni kezdett, de csak halk nyöszörgés hagyta el a torkát. A srácokra néztem: - Ennek
meg mi baja?
- Szerintünk elment a hangja.
- Elment a hangja?! A kibaszott hangja?! Hát így meg hogy a francba beszéljek vele?! -
kérdeztem. Nem válaszoltak. Ismét Aljosára néztem, aki furcsa grimasszal az arcán bámult
engem, majd sebesen felpattantam a székről. - Csináljatok vele valamit, hogy értelmesen tudjon makogni, különben este már ti is fürödtök, basszátok meg! Slukkos merre van? - Elment.
Dühösen rontottam ki a házból. A nappaliból aztán felhívtam Slukkost: - Azért beröföghettél volna, hogy elmész. Hogy haladtok? - Megfogtuk.
Jó volt hallani. - A belvárosba vigyétek! - Rendben.
- Pár óra, és ott vagyok.
Kocsiba ültem és kikanyarodtam a főváros felé. Nyíltan senki sem követ, ebben valahogy biztos
voltam, de a szemem még így is folyamatosan a visszapillantón tartottam. Útközben felhívtam Ritát. Csak a harmadik csöngetésre vette fel: - Igen? - Baj van - mondtam. - Miről van szó? - Nem telefontéma. Gyere a Plaza parkolójába! Egy óra múlva. A legfelső szinten várlak. Bontottuk a vonalat. Most Kövér Pacákot tárcsáztam.
- Tied a lány - mondtam, mikor felvette. - Hol adod át?
- A Plaza parkoló legfelső emeletén. Egy óra múlva. A belváros felé vettem az irányt, és tettem pár eszeveszett kanyart a szűk utcákban. Úgy vettem észre, senki sem tapadt rám. Azért az egyik parkolóban lecseréltem a BMW-t, beültem a Volvóba, és a hátsó kapun távozva folytattam utamat.
Eljött az én időm. Ezen nincs mit szépíteni. Már régóta vártam erre a napra, és most, hogy beteljesedni látszik, végül is semmit sem érzek. Nem felemelő, nem más, mint a többi… Nem süt szebben a nap, nem tisztábbak a gondolataim, semmi sem változott. Újra és újra átfuttattam agyamon a terveket, de nem találtam bennük hibát. A szálak az én kezemben forrtak össze,
legalábbis úgy látszik, hogy egy darabig én irányítom majd mind az arabokat, mind pedig a zsidókat. A kérdés csak az: meddig? Hány óráig vagyok képes mindenkit megszédíteni? Azt persze gondolni sem mertem, hogy akár napokig én leszek a vezér a falkában. Felhívtam a bankot. - Az Ön számlájára tegnap délelőtt tíz óra harmincöt perckor új betét érkezett - közölte a
kellemes hangú telefonos hölgy.
- Köszönöm - mondtam. Nem kellett elmondania, mennyi pénzről van szó. A parkolóház felső emeletére érkezvén láttam, hogy Rita már vár rám. A kocsija mellett állt,
nézte a nagy, üres semmit, és telefonált. Úgy parkoltam le, hogy a Volvo orra a lejárat felé
nézzen. Kiszálltam és rágyújtottam. Láttam, hogy Rita int, majd sűrűn bólogat, és néha „igen”-nel vagy „nem”-mel felel a vonal túlsó végén lévőnek. Aztán letette a telefont.
- Mi a probléma? - kérdezte. Közelebb jött. - Ha Aljosa basztat, az nem az én dolgom. - Nem róla van szó. - Hanem?
Kifújtam a füstöt: - Rólad. - Ezt hogy érted?
- Mit tudsz Shmulikról? Merre van? Vállat vont. - Nem értelek. Shmulik a dolgait intézi. Tegnap este óta nem láttam. - Hazudott. A tekintetén láttam, hogy linkel. Fényesen csillogtak a szemei, és egy röpke másodpercre át is nézett a vállam fölött a Plaza tetejére.
Eldobtam a cigarettát, beletapostam a betonba. - Shmulik nálam van - közöltem. Nem döbbent meg.
- Hadd lássak tisztán! - kérte. Nyugodt volt a hangja. - Ő lenne a fedezeted? - Nem.
- Vagyis ki akarod nyírni. - Nem ölöm meg. Semmi bajom vele. Megvakarta az orrát. Jelzés? Az lenne? Merevnek éreztem a testemet, nem bírtam odébb lépni.
- Nézd, Gáspár - szólt -, ha Shmulik hülye is hozzá, én tudok a játékaidról. Előttem nincsenek titkok. Tudom, mire kellett a pénzem. Tudom, mit akarsz elérni. Csakhogy figyelj rám! Azt is
tudom, hogy bármennyire is nyeregben érzed magad, nem vagy ott! Nem akarlak megöletni. Jelenleg egy célkeresztben állsz, és ha intek, Toncsi meghúzza a ravaszt. Tudtad, hogy remek céllövő?
Szar helyzet.
- Nem. Nem tudtam róla. - Mi a terved velem?
- Átadlak az araboknak. Mosolygott: - Vagyis a fater újra elkalandozott. Gondolhattam volna. Ki mást küldhetne, mint egy réges-régi ismerőst? Azt mondom neked: hagyjuk el a dolgokat! Ide jönnek? Ha igen, jobb
lenne minél előbb lelépnünk, nem igaz? - Nem engedhetlek el - mondtam.
- Gáspár. Figyelj rám! Toncsi azzal a mordállyal derékban harap ketté! Ne csináld! Feszült lettem. Hangokat hallottam. Gépkocsik. Jönnek felfelé a tetőre.
- Menjünk! - szólt, és megfordult. A kocsija felé sietett. - Baszd meg - ordítottam utána -, ha most elindulsz, én magam foglak kicsinálni, és aztán veled együtt azt a szemét gecit is letépem a tetőről! Nem érdekel, ha belém lő, baszod, mert a lényeg az, hogy átadjalak! És át foglak adni!
Megtorpant. Visszanézett: - Ha felém indulsz, Toncsi kilyukaszt. - Ha beszállsz a kocsiba - feleltem -, én magam lyuggatlak ki. Észrevette a pisztolyt. A zsebemből húztam elő. Patthelyzet. - Fogalmad sincsen róla, mibe keversz - szólt. - És azt sem tudod, magadat mibe kevered! - Ezt a bajt magadnak kerested.
Láttam, hogy dühös lesz. Elvörösödött. - Engedj - sziszegte.
Megráztam a fejem. A motorzúgás erősödött, majd szemem sarkából láttam, amint az első
terepjáró felbukkan a tetőn. A fekete monstrum úgy kanyarodott, hogy elállja előlünk az utat. Két másik gépkocsi is felugratott a tetőre, egyikük közvetlenül mellém kanyarodott. A hátsó ablakból kibukkant Kövér Pacák arca: - Mi az? - bökött a pisztolyra. - Van egy lövész a másik tetőn - mondtam. - Baszd meg, Gazsi!
- Ott a lány. Vigyétek! Sóhajtott. A Plaza teteje felé bökött. - Leszedjük?
- Nem kell. Majd elkapom. - Átnéztem a kocsi fölött. Gyorsan megtaláltam a kis fekete kúpot az épület bal sarkában. Toncsi. Elképzeltem, milyen gondterhelt arcot vághatok most a távcsövön keresztül.
Lassan, óvatosan felmutattam neki a pisztolyomat, majd hatalmas, színházi mozdulattal
elraktam. A Volvo felé hátráltam. - Hé! - vakkantotta Pacák. - Mondd!
- Ezzel még nincs vége közöttünk. Ugye, tudod? Rita felé néztem.
- Tudom. - Aztán a lányhoz szóltam: - Jobb lesz, ha velük mész. Ez nem a te játszmád. - Nem tudod, mibe keveredsz - ismételte el. - De tudom.
- Te is halott vagy! - Mindannyian azok vagyunk, Rita - feleltem, és beültem a Volvóba.
A belvárosi lakás előtt ott parkoltak a fiúk. Ezek az én embereim, nem Shmulik legényei; bennük
megbízhatok. Vagy csak úgy gondolom, hogy feltétlen engedelmeskednek nekem? Vajon az a pénz, amit fizetek nekik, elegendő-e arra, hogy bízzam bennük? Vajon mikor döntenek úgy, hogy
egy másik fél malmára hajtva a vizet egyik nap végeznek velem, és eltemetnek a múlt göcsörtös tengerében? Jelen helyzetben ezen már nem volt időm morfondírozni. Intettem nekik, mikor beléptem a kapun.
Slukkos a csöngetésre elém jött.
- Kicsit tombolt - mondta -, úgyhogy, ’vazeg, belétömtem egy levél nyugtatót. Shmulik bárgyún, szűk tekintettel pillantott rám, mikor betoppantam a nappaliba. Nyugodtan
végignézte, amint leülök vele szemben a fotelbe és előveszem a paklit. Megkínáltam. A szeme sem rezzent. Nem moccant. Ekkor rágyújtottam, és kijelentettem: - Rita Mahmudnál van. Aljosa nálam van. Már csak te és Leopold papa álltok az utamban. Azt hiszem, pár napon belül veletek is befejezem.
Széles vigyorra húzta a száját: - Úgy gondolod? - Igen. Még inkább vigyorgott: - Csakhogy valamivel nem számoltál, baszd meg - mondta.
- Valóban?
- Kitaszított vagy. Ha… - Nyelt egyet. - Ha Tannenbaum Leopold gyenge is hozzá, én megtettem a szükséges lépéseket, hogy… hogy ne fingjál az orrom alá! Mit gondolsz: majd egy ilyen kis rohadékra… egy ilyen kis senkire bízom a dolgok irányítását?!… Ne nézz hülyének, Gáspár! Némán hallgattam. Ez a legjobb, amit tehettem. Elő fog állni a farbával, gondoltam. - Ki nem szarja le a csajt? - nevetett. - Azt hiszed, jelent valamit?… Semmit! Egy kis kurva, aki
remek páncél volt néhanapján… Páncél a sok nagyarcú között. A százezreket dobáló gójok között, baszki!… Te is megkúrtad? - Fontosabb dolgom akadt.
- Ohó! Hát persze! Baszod: te valami nagy hadvezérnek képzeled magad, mi?! Most sem feleltem. - Nem csak mi vagyunk a piacon - szólt. - Nem csak mi szarjuk a spanyolviaszt, öregem… A
spanyolviasz mindenkié, aki képes elegendő hatalomra szert tenni! Azt mondod… azt, hogy nálad
van az ukrán… És?! Kit izgat? Ki a kurva istent izgat ez?! Két embert is megbíztam vele, hogy nyírjon ki téged, független attól, hogy teljesíted-e a feladatot, vagy nem… Erről még a hülye picsa
sem tudott. Gondolkoztam. A szemem sarkából Slukkost figyeltem.
- Leszarom, hogy Mahmudnál van. Leszarom, ha az arabok halálba kúrják, érted?! Engem csak az érdekel, baszki… az, hogy Leopold papa lekerüljön a csúcsról. És te el fogod ezt intézni nekem, mert ez a te érdeked is!… - Hevesen bólogatott hozzá. - Meg fogod tenni. És miután megtetted,
elvágják a torkodat, baszd meg! Mint egy kutyáét… Úgyhogy leszarom, mit akarsz most tőlem! Kikészítesz? Leszarom! Követni fogsz a pokolba, öregem! Na, ehhez mit szólsz? - Azt, hogy sok ilyen halandzsát hallottam már.
- Egyet ne felejts el! - figyelmeztetett. - Te csak gyalogos vagy. - Túlnőttem ezen - ráztam meg a fejem. - Francokat.
Elszívtam a cigarettát. Vártam, hogy némi magasztos gondolat átsöpörjön a fejemen, amitől
talán meggondolom magam, de semmi sem történt. Csak az üres levegőt láttam. A nagy büdös semmit.
Nincs megváltás, nincs könyörület.
- Rendben van - mondtam, és felálltam. - Jó utat, Shmulik!
Kifelé menet ezt mondtam Slukkosnak: - Gyors halála legyen!
- Golyó? - kérdezte. - Megfelel. Tarkón. A fiúk vigyék le Békésbe, és ássák el valahol! Te velem jössz. Kíváncsi volt: - Halandzsázott? Vagy valóban vadásznak rád? Megálltam. - Vadásznak.
- Tudod, kicsodák? - Az egyiket ismerem. Úgy intézzük, hogy rám találjon. Felvonta a szemöldökét.
- És a másik?
- A másik is jönni fog - feleltem. Avner. Avner az, futott át az agyamon. A fantom.
