1. fejezet
Tedd azt, mit gondolsz, mondd azt, mit érzel. Repülj szárnyaidon az örökkévalóságba, és ne foglalkozz mások rosszalló tekintetével, mert ami benned van, az mindennél többet ér.
Miért esik az eső? Miért nem süthet a nap? Egész nap az ablak előtt ácsorgom és tekintek a távoli világba, ahol biztosan felhőtlen az ég, és az emberek esze nem azon jár, hogy most miért ilyen az időjárás. Talán a Jó Isten szomorú és könnyeket hullajt értünk, hiszen annyi baj van a világban. De lehet az is, hogy a globális felmelegedés okozza mindezt. Nem is nagyon érdekelne, ha ma nem lenne számtalan dolgom. A hétvégén a férjem egy összejövetelt rendez, amelynek nagy részét én intézem. Ma el kéne mennem a ruhaüzletbe is, mert hívtak telefonon, hogy kész a ruha, amit ez alkalomból megrendeltem. Ilyen napon viszont nem szívesen mozdulok ki a szobámból sem, nem hogy még a házból. Jaj, Istenem! Jut eszembe, hogy ma meg kell írnom egy fontos e-mailt is. A könyvet sem olvastam még el, pedig mindennap elszánom magam a folyatásra. Most is itt fekszik mellettem a kanapén. Szerintem a levél után hozzá is látok, és még ma befejezem...
Elena letette a naplóját, és leült a számítógép elé. Megnyitotta az internetes levelező fiókját és elolvasta a beérkezett üzeneteket, majd megírta az elmulasztott levelet. A hangfal csengeni kezdett, amely jelezte neki, hogy valamelyik ismerőse bejelentkezett a beszélgetős programba. Azonnal meg is nézte, hogy ki az, majd amikor látta, hogy egy olyan személy, akivel nem szívesen társalogna ezekben a percekben, gyorsan kitette az „elfoglalt” jelzést.
Mit is akartam megnézni? Gondolkodott el Elena, miután befejezte az üzenetírást. Hátra dőlt a széken, az arcai elé helyezte a kezeit. Ez az idő olyan álmosító. Ásította el magát. Ez az! Pattant fel hirtelen, és a számítógép klaviatúráján kezdte pötyögni a betűket. HATÁRTALAN ÁLMOK.
Másodperceken belül be is jött egy oldal, ahol ismeretlen emberek írásai olvashatók. Elena rákeresett egy írásra, amely egy Diana nevű személy alkotott, és megnyitotta azt.
Határtalan álmok, 12. fejezet
„Az ég felhős volt és esősnek ígérkezett. A sötét sikátorok közt egy nő bolyongott kapucnival a fején, mögötte pedig két kisgyermek somfordált. Egy pillanatra megállt az asszony és hátra fordult, hogy megfogja gyermekei kezét, majd sietősen tovább mentek.”
Elena megállt egy pillanatra, mert annak ellenére, hogy „elfoglalt” volt, valaki mégis írt neki.
Meryl: Sziaaaaa Elenaaaa! Mizu? Látom el vagy foglalva, csak valami fontosat szeretnék kérdezni. Elena: Szia, te sosem zavarsz! Éppen a 12. fejezeted olvasom. Izgalmasan kezdődik. Már nagyon kíváncsi vagyok mi lesz Lindával. Meryl: Hát az eleje elég lagymatag lett. Elena: Jaj dehogy is! De mondd csak mit akartál kérdezni? Meryl: Szükségem lenne egy filmre, ami itthon nem kapható, mivel spanyol, így gondolom Spanyolországban már van. Elena: Melyik lenne az? Meryl: A címe La piel que habito. Almodovar a rendezője. Elena: Tudom melyikre gondolsz. Megszerzem neked. De csak spanyolul van meg. Bár lehet, hogy angolul is rajta lesz. Meryl: Remélem, mert a spanyol elég gyatrán megy. Hahaha.
Isabelle bejelentkezett a „szabad beszélgetés” programba
Meryl: Megjött Isabelle, vegyük be közösbe! Elena: Rendben. Meryl: Hello Isabelle! Elena: Hola Isabelle! Isabelle: Salut! Hogy vagytok? Meryl: Remekül, csak lassan megyek dolgozni. Isabelle: Én is csak egy pillanatra ugrottam fel, mert beszélnem kell Elenával. Elena: Ma mindenki velem akar beszélni? De fontos ember lettem. Meryl: hahaha Isabelle: Megvan még neked az a vers, amit a múltkor küldtél nekem? Én sajnos kitöröltem, de most szükségem lenne rá, mert fel akarom használni egy előadáson. A francia színészek közül néhányan meglátogatunk iskolákat, ahol felolvasást tartunk, és én el szeretném szavalni azt a verset. Elena: Máris előkeresem és privátban átküldöm. Isabelle: Oh, merci! Meryl: Na lányok én mentem, holnap beszélünk. Aztán frisseket kérek, mert már olvasni akarok! Isabelle: Még ma este felteszem az enyémet. Elena: Én is igyekszem. Isabelle, küldöm. Meryl: Mentem, sziasztok! Adieu! Adios! Bye!
Meryl kilépett a beszélgetésből.
Elena: Megkaptad? Isabelle: Aha és köszi szépen. Na léptem. Au revoir! Elena: Okis. Chau!
Isabelle kilépett a beszélgetésből.
Elena is kijelentkezett, majd bezárta a programot és tovább olvasta angol barátnője írását. Mindig is szerette olvasni mások által ihletett történeteket, mert azok még több erőt adtak neki, hogy folytassa a saját meséjét is. A legelső novelláját még tizenéves korában írta, amikor még minden olyan felhőtlen és gondtalan volt. Akkoriban a fiatalokat foglalkoztató témák érdekelték. A szerelem, a divat, a szépség. Mindennap miután hazatért az iskolából megtanulta a napi leckét, majd leült az íróasztalához, elővette kis füzetkéjét meg egy tollat és leírta azokat a gondolatokat, amelyek a nap folyamán jutottak eszébe, amelyek vele megtörténtek. Olyan volt, mint egy napló, de mégsem az volt, hanem a saját életének a története. Az édesapja gyakran rászólt az éjszaka közepén, hogy oltsa le az asztali lámpát és menjen lefeküdni, mert másnap iskola és korán kell kelnie. Elena mindig szót fogadott a szüleinek. Ők viszont azt nem tudták, hogy még az éjszakai sötétségben is írt. Bár nem vetette papírra gondolatait, csak a fejében játszódtak le, de azok tele voltak reményekkel, álmokkal. Esténként elkezdett egy történetet, amit másnap este onnan folytatott, ahol abbahagyta. Mikor vége lett az egyiknek jöhetett a másik. Imádta ezt tenni. Titkon homlokmozinak nevezte. A barátainak nem nagyon mesélt róla, hiszen teljesen más világban élt, mint ők.
Annak ellenére, hogy művészlélek volt nem volt különb a többieknél. Eljárt szórakozni, ismerkedett és minden témához volt hozzáfűzni valója. Ráadásul a baráti is szerették, hiszen Elena nagyon jó szívű, okos, alapos és érzékeny teremtés volt. Gyakran álmodozott, és órákon tekingetett ki az ablakon, de ez már hozzá tartozott az egyéniségéhez. Egy időben viszont felmondott ezzel a szokásával, mert belépett az életébe a nagy Ő, akinek a lénye teljesen elvarázsolta és azonnal levette a lábáról. Még huszonéves sem volt, amikor férjhez ment. Sokak szerint ez túl korai volt, de önfejűségének köszönhetően nem nagyon törődött ezzel.
Korán megízlelte a felnőttkor problémáit, és nem túl fényes világát. Kezdetben nehéz is volt neki, de mindig számíthatott a szüleire és a férjére, aki hamarosan megörökölte az apja vállalatát és az élére állt. Az anyagi háttér biztosítva volt számukra. Minden megadatott nekik, pénz, siker, szeretet. Egy valami hiányzott csak az életükből. Egy gyermek. Elena legnagyobb vágya az volt, hogy szül egy gyermeket férjének Jorgénak, de sajnos ez az álma nem teljesülhetett. Számtalan szakembert felkerestek, kisbaba programokban vettek részt, de mindhiába. Egyik sem jött be. Elenának meg kellett békélnie azzal a ténnyel, hogy meddő és sosem lehet saját gyermekük.
„Linda az ajtóban állt és a távozó férfi után lesett. Kezei remegtek, alig bírt állni a lábán, de nem engedhette, hogy a gyengeség a hatalmába kerítse. Büszkén kell tartania magát legalább a két gyermeke miatt. Lassan bezárta az ajtót és leoltotta teraszlámpát.”
Elena bezárta az oldalt. Kavargó érzések születtek benne barátnője fejezetének végeztével. Tudta mik játszódhattak le benne, amikor ezt írta, hiszen mint minden író, ő is a saját érzéseit, tapasztalatait, vágyait írta le megfűszerezve egy kicsit saját képzeletvilágával.
Az asszony felállt és ismételten kitekintett az ablakon. A felhők már eltávolodtak és helyüket a nap szikrázó sugarai vették át. Elmélkedését a telefoncsörgése zavarta meg.
Elena Sandoval, tessék?- vette fel a kagylót. Szerbusz drágám, hazaszólok, hogy ma nem ebédelek otthon. De a vacsorával várj meg.- szólt a telefonba egy mély férfihang. Értem. Akkor nem is bajlódok az ebéddel.- Elena hangjában csalódottság hallatszódott, amit próbált elrejteni. Kérd meg a barátnődet Catalinát, hogy menjetek el ebédelnie együtt. Lehetséges. Attól függ, hogy érek ma rá, mert még el kell mennem a ruhaszalonba is. Nagyon szép ruhát készíttetettem magamnak.- hangoztatta örömmel a hangjában, de Jorge nem nagyon illette neki tetsző hozzászólással. Rendben Elena, de azért a partira is figyelj oda.- figyelmeztette éles hangon. Minden meglesz, nem kell aggódnod.
Elena letette a telefont, majd felvette a táskáját és elindult a szalonba. A férje mostanában nagyon furcsán viselkedik vele. Távolságtartó lett, már semmi sem olyan, mint annakidején. Régebben együtt jártak el ebédelni, több időt szenteltek egymásnak. Jorge nagyon munkamániás lett, minden idejét a vállalatnál tölti és csak esténként jár haza. Olykor az is előfordul, hogy haza sem jön. Ez kiborító tud lenni kényes napokon, amikor Elena direkt az ő kedvéért gürizik egész nap. Kicsinosítja magát, új ruhát vesz magának és aznap ő főz, hogy a férje kedvében járjon. Nem egyszer hoppon maradt már így, mert Jorge haza telefonált, hogy késik. Ilyenkor a nő csak a reggeli ébredésekre emlékezett, és csak onnan tudta, hogy Jorge otthon járt, hogy az ágy meg volt gyűrődve az ő fekvő oldalán.
Spanyolországban szikrázóan sütött a nap a reggeli eső után. Minden ember az időjárásnak megfelelően volt felöltözve, bár akadtak olyanok is, akik rétegesebben, hiszen nem erre az időre készültek. Az utcák tele voltak, az üzletekbe is alig lehetett beszabadulni a tömegtől. Az utca egyik oldalán egy anyuka sétált a kisfiával, aki nyűgös volt és hisztizett. Rángatta az édesanyja ruháját és fagylaltot követelt tőle. A kisfiú arca napbarnított volt és tengerészruhát viselt. Elena gyönyörködve nézte ezt a nem túl kellemes jelenetet. Mindent megadott volna egy gyermekért, lehetett volna akármilyen. A másik oldalon egy fiatal pár átkarolva üldögélt a padon és egy- egy csókot váltottak, amikor éppen nem nézett oda senki sem. Az ég is tiszta volt, madárkák fütyörészve repdestek a magasban, majd elfáradva rászálltak a vezetékekre, vagy a hűvös fák lombkoronájában kerestek menedéket.
Elena késő délutánra ért csak haza. Az estélyi ruháját még egyszer felpróbálta, hogy meggyőződjön arról, hogy minden jól meg van- e szabva. Órákig nézegette magát a tükörben, ruhához illő hajformákat kreált magának, majd végigtúrta a sminkkészletét a megfelelő árnyalatok után kutatva, míg megtalálta a legkedvezőbbet.
Miután végzett mindent visszapakolt a helyére és pihenésképpen leült a televízió elé. Végigtárcsázta az összes lehetséges adót, hátha talál benne valami neki való műsort. A délutáni sorozatokról már lekésett, pedig igyekezett időben hazaérni. Este nyolc óra lesz hat perc múlva. Lesett az órára. Jorge ma is későn ér haza. Nem tudom, mit tegyek. Megvárjam, vagy tegyek úgy, mintha aludnék? Rossz előérzetem van és érzem ez a kétség megöl, ha nem teszek valamit. Holnap reggel beszélni fogok vele a közös dolgainkról. Túl baljós minden. Félek, hogy elveszítem.
A nő elment lezuhanyozni, majd amikor visszatért frissebbnek érezte magát. Bement a dolgozószobába és bekapcsolta a számítógépet kikapcsolódásképpen. Fellépett a „szabad beszélgetős” programra, hátha talál ott valakit, akivel meg tudja beszélni pillanatnyi érzéseit.
