Hamvas-tár1 HAMVAS-TÁR 1. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Hamvas--tár1 Hamvas

HAMVAS-TÁR 1. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Szeretettel… ............................................................................................................................................ - 3 F bb életrajzi adatok ............................................................................................................................... - 3 Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus................................................................................................. - 4 Hamvas Béla ........................................................................................................................................... - 5 A hamvas-raktár ...................................................................................................................................... - 6 Találkozásom Hamvas Bélával ............................................................................................................... - 7 Barangolások Németh László pedagógiai világában. ............................................................................. - 9 El szó .................................................................................................................................................... - 13 Ország és haza ....................................................................................................................................... - 15 Egy új aion - és ami még jöhet .............................................................................................................. - 16 A meseíró Hamvas Béla ........................................................................................................................ - 20 Regény és alkímia ................................................................................................................................. - 24 A hüperióni hang ................................................................................................................................... - 36 Id szer ség és lábadozás, avagy a hamvasi szellem aktualitása .......................................................... - 47 A tudás megszabadulás, nem hatalom .................................................................................................. - 49 Egy középeurópai szószátyár ................................................................................................................ - 50 Mit tanít hamvas Béla ? ........................................................................................................................ - 51 Alapvetés ............................................................................................................................................... - 65 A hely géniusza – a géniusz helye ........................................................................................................ - 67 Hamvas Béla – Egy életm fiziognómiája ............................................................................................ - 70 -1Szerkesztette: Faragó Ferenc


Paszkál, az esszéember ......................................................................................................................... - 72 Az aranykor és a n ............................................................................................................................... - 74 Mándy, Márai, Hamvas ......................................................................................................................... - 77 Várakozás .............................................................................................................................................. - 78 A változó vallásosság Hamvas Béla nyomán ....................................................................................... - 81 Sors és szó - Hamvas Béla kísérlete*.................................................................................................... - 82 Elöljáróban ............................................................................................................................................ - 86 Egy bölcs életm ve és a filozófiatörténet ............................................................................................ - 89 Id szer ség és lábadozás ...................................................................................................................... - 91 J.C.Powys levele Hamvas Bélának* ..................................................................................................... - 96 A babérligetkönyv és a Hexakümion ................................................................................................. - 100 Anthologia humana. Ötezer év bölcsessége ........................................................................................ - 101 A láthatatlan történet ........................................................................................................................... - 102 Hamvas Béla a csillagok állása szerint ............................................................................................... - 102 Hamvas Béla utóélete.......................................................................................................................... - 104 Géniusz-földrajz .................................................................................................................................. - 105 Hamvas m helyében* ......................................................................................................................... - 106 Géniusz-földrajz* ................................................................................................................................ - 110 A mítosz mint realitás ......................................................................................................................... - 110 A hit lovagja és a „várakozó” Kierkegaard hatása Hamvas Bélára .................................................... - 114 Hamvas Béla bibliográfiája ................................................................................................................. - 118 Hamvas Béla, az inotai raktáros .......................................................................................................... - 119 M helytanulmány a Hamvas Szótárhoz ............................................................................................. - 120 Hamvas Béla: Kereszténység .............................................................................................................. - 124 Hamvas Béla tanulmány ..................................................................................................................... - 126 Kolonoszi táj ....................................................................................................................................... - 127 A m vészet hatalma ............................................................................................................................ - 128 Jöv ilyenkor ....................................................................................................................................... - 129 A regénym faj és történetiség viszonyai a XX. században ................................................................ - 130 A tízezer b r gyermek ....................................................................................................................... - 134 Egy fordító kalandjai .......................................................................................................................... - 140 A bor mint kultúrtörténeti és spirituális jelenség ................................................................................ - 142 Cervantes mint Ádám.......................................................................................................................... - 145 Hamvas Bélának ................................................................................................................................. - 148 A b n eltörlése és a valóság leváltása ................................................................................................. - 149 Napjaim múlása................................................................................................................................... - 150 Genezis ................................................................................................................................................ - 151 "Társadalmi helyzete az, hogy a társadalmon kívül van" ................................................................... - 153 Hamvas Béla írásai a Nyugat más munkatársairól.............................................................................. - 155 Élet és életm ...................................................................................................................................... - 157 Hamvas Béla kritikus helyzete 1951-ben............................................................................................ - 172 Ki nem volt Hamvas Béla ................................................................................................................... - 174 Hamvas Béla világirodalmi távlatainak b vülése ............................................................................... - 177 Hamvas Béla és a tradicionalitás ........................................................................................................ - 178 Fiamnak ............................................................................................................................................... - 182 -

-2Szerkesztette: Faragó Ferenc


Szeretettel… …köszöntöm a kedves Olvasót. Köszönöm, hogy a kezébe veszi ezt a gy jteményt, esetleg belelapoz, beleolvas, netán végig olvassa ezt a vártnál egy kicsit b vebbre sikeredett kiadványt. Munkám célja egy kicsit önös. Alapfokon megismerve, megtanulva Hamvas Bélát, szerettem volna egybelátni, egybegy jteni más – nálamnál nagyobb kompetenciával bíró – emberek vélekedését Hamvasról. A paletta nagyon széles. A szerkesztett kiadvány címe Hamvas-tár1, ahol az egy csak arra utal, hogy kell lennie kettesnek, hármasnak, négyesnek és így tovább. Tehát vállalkozó kerestetik a folytatáshoz, a tárház szinte kimeríthetetlen, el nem fogy bel le, de nap, mint nap újabb darabokkal b vülhet. Mert Hamvas Béla aktuális lett. Lukács György néhány évtizede lesöpörte még a közgondolkodás asztaláról is a hamvasi szellemiséget. Mára már megérint és meghat sokunkat az a gondolatvilág - ami nem ideológia, nem eszme, nem izmus, és nem is rendszer – amit Hamvas képvisel. Az ami minden szent könyv tanításával is megegyezik, hogy az emberiség nem a szakadatlan felemelkedés állapotában van, hanem az állandó hayatlás, elhajlás tévútján jár – távolodva Istent l és az egykorvolt paradicsomi létt l vagy az aranykortól. A haladásba vetett hitünk meginogni látszik, olyannyira, hogy amit mi fejl désnek nevezünk az eszeveszett rohanás egy züllött, moráltalan, technokrata létbe, vagyis a nemlétbe. „És amikor a rend a határt kiszabta Mi volt alul: és mi került fölébe? Itt vak álmok, ott er k forradalma, Lent bomlás, fent a formák büszkesége.” (Részlet a Rig-védából, Szabó L rinc fordítása) Az isteni világból lesüllyedt ember még mélyebbre kerül, s már emlékei is csak homályosak a rendr l, az aranykorról, az ember eredeti státuszáról s magáról a normális emberr l. Hamvas Béla írásában azt közölhette nekünk, ami szavakba önthet , de talán a legmélyebb felismeréseket nem is lehet szavakba foglalni. Egy hindu bölcs, akit l tanítványai azt tudakolták, hogy mi a legmagasabb rend bölcsesség, nem mondott semmit a kérdésre. Amikor tovább faggatták, arra végül azt mondta: „Miért kérdezitek újra azt, amire már válaszoltam?!" Ezen gy jtemény támogatója maga Hamvas Béla volt.

Faragó Ferenc

„Ahol nincs hagyományos forma, sem vallás, sem mvészet nem bontakozhat ki” (Az öt géniusz)

F bb életrajzi adatok 1897 március 23-án Hamvas Béla megszületik Eperjesen. Édesapja, Hamvas József, evangélikus pap, magyar-német szakos tanár, író (1971-1948). 1898 A család Pozsonyba költözik. Édesapja az Evangélikus líceum tanára, ahol Hamvas Béla 1906-tól 1914-ig középiskoláit végzi. 1914 Érettségi vizsgáit követ en önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik, tiszti iskolai kiképzést kap. 1916-1917 Ukrán és olasz frontszolgálat. Kétszer megsebesül. 1919 novemberében édesapja a szlovák h ségesküt megtagadja, a családot kiutasítják Pozsonyból. Budapestre költöznek. 1919-1923 A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar-német szakos hallgatója. 1923-1926 Újságíró a Budapesti Hírlapnál, majd a Szózatnál. A szerkeszt ségben megismerkedik Angyal Ilonával, akit 1928-ban feleségül vesz. 1927-1948 Könyvtáros a F városi Könyvtárban. Megjelennek esszéi, tanulmányai. 1935-ben házassága felbomlik. 1935-1936 Kerényi Károllyal közösen megalkotja a Sziget kört. 1936 Megírja a Magyar Hyperiont, els írói korszaka ars poeticáját. Tagja az Esztétikai Társaságnak. -3Szerkesztette: Faragó Ferenc


1937 Házasságot köt Kemény Katalinnal. 1940-1944 Háromszor kap katonai behívóparancsot. (1942 - orosz frontszolgálat). 1943 A láthatatlan történet megjelenése (Egyetemi Nyomda). 1943-1944 Megírja a Sciencia Sacra c. nagyesszét, amely második írói korszakának megnyitója. 1945 Remete-hegyi lakásukat bombatalálat éri, könyvtára, kéziratai megsemmisülnek. 1945-1948 Az Egyetemi Nyomda Kis Füzetei sorozatot szerkeszti. 1946 Az Anthologia humana - Ötezer év bölcsessége c. szemelvénygy jtemény els kiadása. (1948-ig még két újabb kiadást ér meg.) 1948 Könyvtárosi állásából felfüggesztik és kényszernyugdíjazzák. 1948-1951 Földm ves igazolványt vált ki, és sógora szentendrei kertjét m veli. Megírja Karnevál c. regényét. 1951-1964 Tiszapalkonya, Inota, Bokod: raktáros, segédmunkás, gondnok az Er m beruházó Vállalatnál. Megkísérli visszaszerezni a könyvtárosi állását, de visszautasítják. 1958-ban édesanyja meghal. 1959-1966 Megírja Patmosz c. háromkötetes esszégy jteményét, az életm utolsó periódusának f m vét. 1964 Másodszor nyugdíjazzák. 1968 november 7-én agyvérzésben meghal.

„Minden éllény saját képére teremtett világba zártan él. Az egyik világból a másikba átmenet lehetsége nincs.” (Arkhai, Májá)

Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus.* Harcolt az els világháborúban. 1919-ben családját kiutasították Pozsonyból, Budapestre költöztek. 1923-ban a budapesti egyetem magyar-német szakán szerzett diplomát. Tanult a zenem vészeti f iskolán is. A Budapesti Hírlap munkatársa lett, 1927-tôl a F városi Könyvtár könyvtárosa volt. 1935-36-ban Kerényi Károllyal megalapította a Sziget szellemi m helyt és folyóiratot. 1940-44-ben az orosz fronton teljesített szolgálatot. 1945-t l részt vett a megújult szellemi életben: az Egyetemi Nyomda kis tanulmányait szerkesztette, antológiát adott ki, el adás sorozatot tartott. Forradalom a m vészetben, Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Kemény Katalinnal) c. tanulmány ügyén Lukács György hevesen támadta. Nem publikálhatott. 1948-ban könyvtárosi állását is elvesztette. 1951-64 között segédmukás ill. raktáros volt. A tilalom id szakában írásait szamizdatban terjesztették. (Jelent sen hatott a fiatal magyar avantgard m vészekre). Életm vének meghatározó élménye az "univerzális orientáció és transzparens egzisztencia", azaz a hiteles lét és a modern világ közötti ellentmondás. Munkásságában az ismert külföldi és hazai krízisirodalomnál mélyebbre hatolt a válság okainak vizsgálatában. A lét értelmét, "a logosz rét" a hagyományban, a világteremtés el tti rendben ismerte fel. Ezzel ellentétben állnak a ráció változó rendszerei. Sciencia sacra, Az skori emberiség szellemi hagyománya (megj. 1988.) c. tanulmányában a szent könyvekre támaszkodva tárta fel az "aranykor" világát, amelyben a lét és élet nem vált ketté, hanem a mindenkori normális emberi állapotban valósult meg. A nyugati tradicionalizmus egyedi magyarországi képvisel jeként J. Böhmét követte; azzal a különbséggel, hogy a lét teljességének a helyreállítását nem a keleti tanok beolvasztásától, hanem az evangéliumi kereszténység megvalósítását várta. Karnevál (1-2, megj. 1985) c. regénye a 20. sz. "sorskatalógusa". H se a földkerekséget és a poklot megjárva keresi és találja meg valódi nevét, azaz énjét. Esszéiben a tradíció mértéke, a tudás humora, és a humor ajándékozta szabadság érvényesül. *forrás: Dr. Gremsperger László és Gyerskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban? Bp. Könyvkuckó 1996.


Hamvas--tár1 Hamvas Aki nem az evangélium szeretete szerint él, annak élete semmit sem ér” (Scientia Sacra )

Hamvas Béla* Hamvas Béla... - nem egy hangzatos név, még sz kebb irodalmi vagy filozófusberkekben sem felkapott. Valószín , hogy a legtöbben közületek most hallanak róla el ször. A mi európai racionális, rendszerez elménkkel nem is igen tudjuk besorolni a meglév kategóriákba; sem mint írót, sem mint tudóst, sem mint filozófust. Holott (többek között) az ókori nagy nyelveken írott jelent s munkák tudósa és továbbgondolója ; íróként a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója; számomra az egyik legkedvesebb gondolatélmény-szerz , ha csak, mint filozófust tekintem, akkor is. Ki volt Hamvas Béla, s mi az a csoda, amit létrehozott? Nem könny megválaszolni, de nincs is értelme besorolgatni: sem az alkotót, sem a m vet. Annyi biztos, hogy - az író szavait parafrazálva - ha egyszer valamit elolvastunk t le, elfogadhatjuk, vagy szembeszállhatunk vele, de elhallgatni vagy el nem hangzottnak tekinteni nem tudjuk többé sohasem. (Elhangzott a Hamvas-el adás bevezet jeként - P.J.) "Nézzétek az ég dolgait,mindegyik a maga idejében kel és nyugszik, anélkül, hogy rendjéb l kilépne. Nézzétek meg a földet és lássátok meg a dolgokat." (Henoch apokalipszise) Kevélységünkt l megszédülve nem látjuk az ég és a föld dolgait. Nem látjuk saját vicsorgó dühöngésünket sem, mely önmagát mérgezve palástolja emberi létünk ficamait, és elrejti feneketlen zuhanásunk tényét. Riadó! - üvölti legbens bb emberünk, Hamvas Béla, aki a rákfenét létünk minden egyes bugyrában megleli, és aki önmaga megszólíthatóságáért küzdve otthagy állást, karriert, elismerést és könny sikert. Az alázatos tanítvány , aki saját vigyorgó maszkjait tépi véresre, hogy a cafatok között végre felismerhet vé váljanak az ég és föld dolgai és a "tízezerb r t zgyermek" (lélek) evilági átváltozásai és kalandozásai (Karnevál). Mert kalandorok vagyunk egy tisztátalan rémregényben, melyet néhányan a történetírók közül úgy hívnak - történelem. Hamvas történetlátása a megszokottnál egyszer bb és ugyanakkor összetettebb. Egyszer bb, mert az igazságot mindenki a szívében hordja, tehát a történetr l mindenkinek biztos tudása van. De összetettebb, mert a szeretet hiányában rjöng t zgyermek éberségét elvesztve nem ad emberi látásunknak elegend teret. A történet kerekét ugyanis az " rület jegyébe állított akarat" hajtja és a tengely kenését világnézetek ("ken cs excrementum") egész sora biztosítja (Karnevál). És mert "bizonyos, ha mindaz az igazságtalanság, amit ma elkövetnek, méltó és egyenérték megtorlásban részesülne, a földnek napjában hetvenhétszer meg kellene nyílnia és a tengernek hetvenhétszer medréb l kicsapnia és a mélységek tüzének hetvenhétszer fel kellene törnie..." (Silentium). Riadó! - üvölti Hamvas, de menten hozzáteszi: "nem gy lölni, hanem szövetségben állni" (Henoch), nem eldologiasítani, hanem a valóságot a maga teljességében elismerni, nem összetéveszteni, hanem ébernek és szabadnak lenni (Magia Szutra). A XX. század embere gy lölköd csirihau (lárva, maszk), aki azt hiszi, hogy amit csinál, az az egyedül józan és ésszer élet. " A létezés egyetlen lehet sége azonnal mindent bekapni, és a n stényt lerohanni, aztán vijjogni és verekedni... Csak az él meg, aki éppen olyan kegyetlen, komisz, zsivány, aljas, vérszomjas, alattomos, kéjsóvár, sunyi, mohó, er szakos, mint a többi" (Titkos jegyz könyv). Ez a csirihau-történet. És ez az rület? Igen, de a bevált ken cs (ideológia, szcientifizmus) majd mindenkin és biztosan segít. A szcientifikus tudomány majd fejl déstanilag mindent megmagyaráz és nyugodtan alhatunk, azaz élhetjük tovább lárvaéletünket, sötét maszkjainkkal együtt. A helyzet odáig romlott, hogy "aki m velt, az korrupt, aki intakt, az m veletlen" (Patmosz). Ez az rület, vagyis a szeretet teljes hiánya, a nem megszólíthatóság, a személytelenség, a sohasem találkozó párhuzamos életutak, csirihaulét. Hamvas Béla életm ve nem válságirodalom. Írásai az emberiség többezeréves hagyományából merítenek (Scientia Sacra, Tabula Smaragdina). Lao Ce, Platón, Kierkegaard, Nietzsche, Böhme, Dosztojevszkij, Bergyajev méltó utóda . Közvetlen rokonágban azonban Keresztel Jánossal áll, mert a pusztába kiáltott szó nevezetes névtelensége az övé (Aranynapok, A babérligetkönyv). Európának ezen a részén, ahol emberi létünket öt géniusz szellemvilága határozza meg (Öt géniusz) és ahol az összeomlott életrendek egész hosszában elrekesztik a Dunát, halljuk meg végre a kiáltó szót! Kinek szól ez a kiáltás? Hamvas egész életm ve alkimista léttisztító vállalkozás (Karnevál, Tabula Smaragdina, Patmosz, Mágia szutra, Szilveszter, Ugyanis, Bizonyos tekintetben stb.), melynek célja a Személy "alapállásának" (Etat primordial) fellelése a "nevezetes névtelenség" védjegyében, és mint ilyen, sugárzó, de szemmel láthatatlan és füllel hallhatatlan, vibráló hullámzás. Tehát nem irodalom, nem filozófia, nem tudomány, -5Szerkesztette: Faragó Ferenc


nem m vészet, nem élettapasztalat, hanem a lét káprázatába való éber kiállás krónikája. Ez a világnézettelen, esszékbe és regényekbe foglalt létvibrálás az övé és persze mindazoké, akik a dühöng rület tengerében keresik a fényt.

Vörös Zoltán *forrás: 4. Alternatíva, Magyar diákok és pedagógusok független lapja (1999. Június)

„Az ünnep csaknem teljesen eltnt. Szánalmas erfeszítéseket tesznek, hogy légkörét újra megteremtsék, de minden esetben csak a vásár sikerül, zsivaj és a mesterkélt cifra felfordulás, amelyet néha fellengz és álnok gylés-szónoklatok nyitnak meg és zárnak le.” (Az öt géniusz)

A hamvas-raktár* Hamvas Béla ünneplése születésének centenáriuma alkalmából különös és feszélyez . Például azért, mert maga tiltotta meg az ilyesmit. Jelesül és többek között azt, hogy festmények és szobrok készüljenek róla, hogy utcák és intézmények névadójának tegyék meg, és így tovább. A legfurább ünnepélyt talán Tiszaújvárosban rendezték. Emlékezetes, hogy ez a hely korábban a Leninváros nevet viselte, e jeles szocialista város pedig Tiszaszederkényre és Palkonyára épült. Arra a Tiszapalkonyára, ahol Hamvas Béla ötvennégy és hatvannégy között szám zetésének tíz kemény esztendejét töltötte az Er m beruházó Vállalat raktárosaként. És most a városi könyvtár igazán szép ünnepélyt rendezett híres polgára (?) emlékére. L rinczné Thiel Katalin, az Egri Tanárképz docense Hamvas gondolkodói pályáját vázolta föl, a városi zeneiskola növendékei gyönyör en muzsikáltak a szép számú közönségnek, jelen sorok írója pedig H. B. és a kor válsága címmel tartott el adást. A legérdekesebb azonban az a két id s úr volt, akik a közönség soraiban foglalt helyet, s alkalmas id ben elmesélte az ünnepelttel kapcsolatos emlékeit. Az egyik, a hangosabb és b beszéd bb a város legjobb presszójában ült vele néhányszor. A presszó másodosztályú volt, vagyis a legdrágább hely a környéken. Tizennyolc forintba került egy üveg Zsiráf sör. Hamvas különféle deklasszált értelmiségiekkel szokott ott üldögélni.Olykor zongorázott és általában volt pénze, mert nem ingyen írta a dolgozatokat f nökei és más elvtársak érettségijéhez. Hogy író lett volna, vagy filozófus, err l legendák keringtek, de a palkonyai lakosság ugyanúgy volt ezze,l mint az ország: nem olvas(hat)ta Hamvas m veit. A másik, a szerényebb öregúr kapcsolata elmélyültebb lehetett, megfordult Hamvas lakásán is, mely egy barakk cellasorának egyik, kb. tíz négyzetméteres helyiségéb l állt. Itt örökké nagy rendetlenség uralkodott. Könyvek, papírok szanaszét, mert valami rendszerint nem akart el kerülni. Keresni kellett, a keresés pedig dúlással járt. A raktárban is rengeteg papír vette körül. Négybe, "cédulába" vágott átüt papírok, melyekre mártogatós, ún. százas tollal írt. Azzal a bizonyos vágott hegy vel, amelynek az írásképe még a lúdtolléra emlékeztetett, s amely akkoriban ment ki végleg a divatból. Mit írsz, Béla bácsi - kérdezgette ez a bizonyos szerényebb öregúr? - akkor huszonéves ifjú. - Hát, ami az eszembe jut. Ez minden bizonnyal így lehetett. Az is, hogy középtermet volt, és jó kedély . A tanú azt állította róla, hogy nem volt vicces embernek mondható, hanem olyannak, akinek "élethumora" van. Az élethumor szót nem magyarázta, de aki olvasott Hamvast, az tudja, hogy a közlés hiteles. Az est fénypontja, az ünnepelthez és végakaratához legméltóbb pillanata az volt, amikor ez az öregúr elmondta, hogy ama bizonyos raktár épülete ma is áll. A helybéliek hamvasraktárnak hívják. De már nem Hamvas Béla miatt, róla nem tudnak. Hanem csak úgy. Ki tudja, miért. Talán csak nem az er m b l szállongó és a tet re rakódó pernye miatt?

Czakó Gábor *forrás: Internet, http://hjem.get2net.dk/hamv.laz/Magy2HamvMap.html


Hamvas--tár1 Hamvas "Minden éllény saját képére teremtett világba zártan él. Az egyik világból a másikba átmenet lehetsége nincs.” (Arkhai, Májá)

Találkozásom Hamvas Bélával* “Ajánlom Örvinnek, akit bár személyesen nem ismerek, mégis testvérként kezelek. Ajánlom továbbá a Hamvas Béla Klub tagjainak és mindenkinek, akiknek az emberi értékek, és a természet szeretete ma is többet jelent a pénznél.” Már “feln tt” voltam és kisebbik lányom a szobában járni tanulva néha önállósította a dísztárgyakat, mégis megmaradtam olyannak amilyennek Édesanyám nevelt: szerettem a kertben bíbel dni és dísznövényeket gy jtöttem Budán lev házunk kertjébe a pénz helyett. Vagyis bohó. A kor szokásától eltér semmirekell ként nem a család “jöv je”, hanem lelkének ápolása volt számomra fontos. Igaz, ennek el zményei vannak, de ezzel nem untatok senkit, csak azt írom le, hogy kapcsolódik ez a címadó sorokhoz? Alig huszonévesen, elvesztettem egyik vesém. A Klinikán a prof. jóindulatúan vigasztalt a maga módján: “ne keseredjen el, még élhet 5, vagy 10 évet is. Írja alá az operációs papírt, nem tudom másként megmenteni a másik veséjét és magát sem. A tudomány ma még csak hírb l ismer olyan módszert, amivel másként tudnék segíteni. Talán pár év múlva lesz más is, és akkor még tovább is élhet, mint ahogy mondtam.” Ilyen kedvez kilátások huszonéves korban, másnak is megadattak, és nem tudom, hogy reagáltak rá. A magamét tudom csak. Azon az éjszakán, mikor tépel dtem: aláírjam-e az operáló papírt, megfogadtam, hogy igen, de legalább 60 évig fogok élni, ami ugye legalább 30-al több, mint ahogy a prof. mondta. Igaz, ezt azóta túlteljesítettem, amiért nem jár semmi elismerés, de azok egyikének, akik ehhez hozzásegíttek, igen. Ezek egyike - akaratlanul is -, Hamvas Béla volt. Az operációból felépül ben, az ifjúkori dac visszatért belém. Illetve abba a 45 kilónyi csont- kollekcióba, ahogy akkor neveztek. Emlékeimben visszatértek kora ifjúságom legszebb emlékei, amikor mindig sikerült valami, ha nagyon akartam: hatéves els szerelmem Szép Nyunyi emlékét l kezdve, az akkori emlékekig... Tulajdonképpen hiába szépíteném, be kell vallani: akkor kezdtem igazán ráébredni, mit jelent a hit? Mivel reáliskoláimban, a legkiválóbb humántanárok javát fogtam ki, így reális humanista lettem. Reálisan láttam a dolgokat, de humánusan kezeltem. Kett sség? Az egész élet az.“Úgy döntöttem”, hogyha igaza lesz a profnak, akkor hagyok magam után “valamit”, amiért végigkínlódtam addigi életem. Valakinek majd csak hasznára lesz - súgta bennem a humanista. Ha meg nem lesz igaza, akkor is tettél valamit, volt értelme, amiben hittél - így a humanista -, és legalább hasznos lesz az eltöltött id d - súgta azonnal realista énem. A célt kellett megtalálni: lehet leg nem hétköznapit, 600 forintos fizetés mellett. Olyat, amit mint csökkent képesség csontkollekció, csak akkor érhetek el, ha tényleg hiszek abban amit akarok, és abban, aki ehhez hozzásegít. Így lett a terv célja, egy önálló családi ház. Havi 600 fix-el. Abbamaradtak a bulik. Leszoktam a zongora és heged órákról, a vívásról: munka mellett éjjelnappal tanultam. Ha nincs az a “mal r” ezzel a “vese üggyel”, lehet, ma beatzenész lennék, vagy Benkó Sanyi mellett verném a zongorát. De a mal r az mal r, nehéz kikerülni, ha benne vagy: irány 180 fokkal jobbra... Különböz trükkökkel 2 év alatt letudtam a f iskolát, és felszedtem 5 kilót. Még akkor sem adtak nekem a barátaim sok jöv t. Segíteni nem tudtak, s láttam szemükben tehetetlenségük miatt a szánakozást. Újra keményebb lettem: otthagytam a havi “fix-“et, ami pont az éhenhalásra volt elég, és elkezdtem egy még keményebb életet. Els géptervem - ki nem emlékszik az “els re”? -, egy porosztályozó automata volt, a Borsodi Vegyi Kombinátnak. Kés bb 100 darabot gyártottam bel le. Ennek a honoráriumából, vettem egy telket Budán, a Sasadi út környékén. Több száz méter lugas sz l , 60 szibarackfa, és egy 50 kilós csontváz. Jól összeillettünk. De szomszéd akkor még alig volt, és a kis kunyhó a kertvégben, valami mást adott, mint addig a város: a természetes életet. Éjjeli hangjaival, magamra utaltsággal, mélyenszántó, világváltó tervekkel, nagy alvásokkal és a sárban csúszkálva, mikor hazatértél a kis priccsre, a realitással. Rájöttem, hogy a föld m velése, kemény, szívós inú embert kíván. Megpróbáltam magam. Be kell látnom, nekem ebben nem lesz sikerem. De a természetes életr l már nem szeretnék lemondani, így a gyümölcsfák helyét, a mindig megcsodált örökzöldekkel, díszfákkal fogom felváltani. Az se baj, ha a ház kés bb készül el, hiszen ahogy mondták, még van pár évem, addig meg a szépül környezetben, minden nap segítenek a körülöttem lev természeti csodák. Egy barátom, s t druszám - akkor a Dísznövény Felügyelet mérnöke - vett pártfogásba. El bb módszeresen beavatott a cserjék, fák világába. Télen elvitt díszfák, cser-7Szerkesztette: Faragó Ferenc


jék magvait gy jt útjaira, kés bb a “polgári csökevény”-ként kezelt maradékok egyik válfajához, a faiskolásokhoz is. Ezek egyikében egy kés téli csíp s reggelen ismertem meg Hamvas Bélát, Leányfalun. Hajnalban indultunk Budáról, hogy biztos otthon érjük a ”kertészt”. Duna melléki csíp s szél cibált, alig maradtam talpon. Druszám tréfásan felvett egy téglát, hogy vigyem a kezemben, akkor nem visz el a szél. A faiskola kapuja zárva, lánccal. Zörgetésünkre egy mérges kutyaszer sz rgombóc támadt ránk. Szerencsére a kapun keresztül. Már fél Leányfalu kutyái csatlakoztak a sz rgombóc reggeli imájához, s lassan feladtuk, hogy ma innen egy szép Juniperust viszünk magunkkal, mikor halk füttyre, a sz rcsomag lecsendesedett, és minket figyelve lassan hátrált. Mégis itthon van! - örvendett a druszám. Igaza volt, egy kis mesebeli figura jött el a kertészet házikójából lassan, kulcsait vizsgálva. Nyilván a kulcs volt fontos, hiszen aki itt van, az várhat, de ha nem jó a kulcs... valahogy a paradox helyzetben féktelen jókedvem támadt. Éreztem, hogy érdemes volt a korai kelés, még a szél cibálása is megérte: itt ma, valami történik megint. Így ismertem meg Hamvas Bélát, aki végül is beengedett a birodalmába. Ez a birodalom, akkor nekem csak a kertet jelentette. A Taxus Bakkátákat, a Juniperusokat - abból is a Fitzeriana Aureát! - és más csodákat: egyiknek a méregzöld levelei bels ívszélein, minden friss hajtás aranysárga volt, spirál alakban, és kúposan csavarodott felfelé. Még ilyet!... Sehol nem láttam akkor még ilyen csodákat, és nem tudtam, hogy az csak a “reál” ember szemlélete volt. Ma már tudom, hogy kevés olyan embert láttam, mint Hamvas Bélát, de ezt - 35 évvel kés bb -, a humán ember írja. A kertészet minden növényét megmutatta, azt a néhányat is, amib l választhattunk. Ma sem tudom: kié volt a kertészet? Ez is lényegtelen ma már. Hisz úgy nevelte kertész barátjával ezeket a csemetéket, mint a gyerekeket szokás. Ez még nincs feln tt korban, ha akarjátok, gyertek érte 2 év múlva - mondta. Addig vigyázni kell rá, mert ebben élet van. Nem értettem miért hitte, hogy nem tudjuk ellátni ezt a feladatot? Ma már tudom, hogy ebben is igaza volt: egymásra sem tudunk vigyázni, vagy csak alig egynehányan, talán azok is csak hisszük. Bent a kerti házikóban, hideg volt. Hol alszol? - kérdezte a druszám. Itt, mutatott egy hasonló priccsre, mint amilyen akkor nekem jutott Sasadon. De hiszen itt megvesz az Isten hidege! - így a barátom. Ugyan, mért enne? Mikor raktáros voltam Borsodban, akkor ott se volt melegebb. Itt legalább az enyéim között vagyok - mutatott ki a kertbe. - De minek nektek ilyen növény? Meg tudjátok rizni? Tudjátok, hogy az Akadémiától voltak itt valami kutatók, nekik se adtam bel le? Nézzétek meg újból, gyertek ki velem, mutatok még párat, amit az el bb nem láttatok. Kis fóliasátorhoz vezetett az út. Dércsípte félkörös sátorban voltak az igazi csodák! Még bent is takarva fagy ellen, különleges örökzöld, mégis színes díszcsemeték! Magról vetett, soha meg nem tudtam titkú eljárással kezelt, tejfeles pohárban nevelt csemeték... Úgy kezelte “ ket”, mintha gyerekei lettek volna. Úgy is vigyázott rájuk, mint egy családra kell. A közönségesekt l - amik önmagukban is csodásak voltak -, külön tartotta és pátyolta, babusgatta: tör dött velük. Mindnek külön története volt. Ennyi tör dés láttán, töprengve feküdtem le. Elhatároztam, hogy jöv héten ismét elmegyek: beszélgetni. Van ebben az emberben valami, ami megfogott. A fene tudja mi, de muszáj vele tanakodni. Nem tudom mir l, mégis kell. Így is lett. Egy hét múlva ismét elém gurult a sz rcsomag, de most okulva a korai zavarásból, már délfelé járt. - Hát a fiatalúr mi járatban erre? - kérdezte kissé hunyorítva. Ma sem tudom tréfából, vagy komolyan. - Van valami, ami ide hozott. Nem tudom pontosan megmondani mi, de valahogy úgy gondoltam, eljövök kicsit még egyszer körülnézni - mondtam. Rám nézett egy futó pillantással és legyintett. Hagyjuk a kertet, jöjjön be barátom, mutatok magának mást. A házikóba invitált, ahol a rozzant íróasztal majd’ szétes fiókjából el húzott egy vaskos írásköteget, és a kezembe nyomta: - olvassa el ezt. Az írásaim egy része. Nincs rá kiadó, aki kiadná, ma még nincs. Aki érti az fél, aki meg nem érti - legyintett. De majd eljön az id , mikor kiadják. Maga is fogja olvasni bizonyosan, ha még egyszer eljött... Azt hiszik, baj van itt - folytatta, és a homlokára bökött. Majd nevetve folytatta: olvasson bátran, ha unja, jöjjön utánam a kertbe. Addig körülnézek a csemetéim között. Így mondta: ”a csemetéim”. -8Szerkesztette: Faragó Ferenc


Ekkor határoztam el, hogy sürg sen kell egy család nekem is, ahol csemeték vannak... Akikkel úgy, olyan szeretettel lehet tör dni, mint ez a kis fura öregember teszi. Ha utcán látom, simán elmennék mellette. Ha megszólal, az se rendkívüli. De összességében, mégis az. Hogy nem jutott eszembe tényleg ez korábban? Gabi barátomnak is elcsavarta Erika a fejét, T. Bandit most húzta a cs be Zsuzsi - hm, tényleg esküv re kell ma mennem! -, miért érdekel engem mégis ez a fura szerzet az írásával, növényeivel.Szokatlan zavar volt a fejemben. Egész addig tartott a tépel d zavar, míg felületes beleolvasás után, el nem kezdtem érdekl dve olvasni “Hamvast”. Nevetve nyitotta rám az ajtót: na könyvmoly, hát minek jött? Olvasni, vagy növényekért? Zavarom láttán komolyra fordította: jöjjön bármikor, ha érdekli. Nem tudom odaadni, két példányban van. Az egyik itt, a másik egy barátomnál, ha velem valami történne, vagy elviszik... nem mondta, ki vinné el: szó nélkül is értettem. Párszor mentem csak el, kissé szégyenl sen. Nem tudtam még akkor, hogy a növények, vagy az írások iránti érdekl désem vitt oda. Ma azt mondanám: mindkett , de talán ez a fura, szokatlan ember. Az akkori fiúk nem voltak rámen sek, szinte semmiben. Megtanultuk a túlélési “törvényt”: ha túl akarod élni valahogy ezt a kort, várd meg a hivatalos véleményt. Ne kezdeményezz, abból gondod lehet. Ott, egy törékeny öregember mellett, más világba léptem. Cselekv , alkotó szellemisége fogott meg, mely nem engedett el máig. El ttem a példa: alig f tött pici szoba egy asztallal, és priccsel: egy boldog ember. Nem voltunk barátok, korunk miatt sem lehettünk. Nem voltunk érdek nélküliek sem: a kis keresetre nagy szüksége volt, nekem meg kellett az a növény. Elvben érdek volt mindkett , mégsem az. Sok növényt kaptam kés bb, amit másnak nem adott oda. Ezeket a sasadi kertben évente ültettem át, ahogy mondta: találja meg a helyüket, ahol jól érzik magukat. Ezek mind él lények. Ha szomorú, üljön oda bármelyikhez, meglátja elmúlik, könnyebb lesz. Nevettem rajta: ugyan mit l? Sejtelmesen mondta: ebben a növényben lélek van. Ennyi a történtem. Felépültem, és a ház is. “Elveszett egy vese, lett egy hitvese” mondták a barátok, mikor ma is velem él feleségem, megkérte a kezem... Boldog éveket töltöttunk el az acélból, fából, üvegb l - két kezemmel - készített, Magyarország els könnyszerkezetes házában, két gyermekünkkel: Hamvas Béla örökzöldjei között. Némelyik már meghaladta a ház magasságát, s az egész olyan volt, mint egy arborétum. Igaz, hoztam hozzá testvéreket Gyergyóból, Gyulafehérvárról, a Tátrából, Kámról, meg máshonnan, ahol megfordultam kés bb. A ház, már rég nem otthonom. De az örökzöldek együtt vannak ma is Budán, a sokat - Hamvas Bélától örökölt szenvedéllyel - alakított kertben, békésen egymás mellett. Külön is mindegyik egy csoda, de együtt, egy tündérvilág. Talán megérem, hogy ugyanígy békében lesznek majd egymás mellett “más nemzet” gyerekei is egyszer ott(hon), amit büszkén neveznek a benne él k így: Magyarország. Ha Hamvas Bélát elolvassák, biztosan így lesz.

Boros Béla István *forrás: Hamvas Béla Klub, 2002. február

„A siker a legkisebb, a dicsség s legnagyobb ellenállás irányába fekszik.” (Unikornis)

Barangolások Németh László pedagógiai világában.* Decemberi számunkban közöltük a Németh László pedagógiai gondolataiban tallózó írás els részét. A második részben az egzakt tudomány védelmében Hamvas Bélával vitázó Németh László gondolatainak aktualitását elemzi a szerz . Bemutatja továbbá a vásárhelyi évek pedagógiai kísérleteinek egyik legizgalmasabb dokumentumát, a Négy könyvet és az ugyancsak ebb l a korszakból származó Óraadók királysága cím m vet.

Elsúlytalanodott tudomány Miközben Németh László pedagógiai tárgyú könyveit kerestem, kezembe került egykori tanárunk, Juhász-Nagy Pál írásainak kis gy jteménye (Vázlatok az ökológiai kultúra tematikájához. Bp., 1992, Ter-9Szerkesztette: Faragó Ferenc


mészet- és Környezetvéd Tanárok Egyesülete). Bevezet jében az ökológia sokat vitatott helyzetér l, tanításáról t n dik. A sokféle összefüggést felvillantó esszé tudománykritikai megjegyzéseiben Németh László egyik írására hivatkozik. „A tudománykritika nyilván egyid s a tudományossággal. Ám az újkorban, különösen a legújabb korban a kritika hangneme éppen azért er södött fel – vagy jutott el a teljes elutasításig –, mert a ‘progresszív’ XIX. század a tudományt túl magas piedesztálra állította fel; a hegeli, a poszt-hegeliánus filozófiák zöme a tudományt egy hamis messianisztikus szerepkörben látta és láttatta. Ez ellen lépett fel pl. nálunk Hamvas Béla, aki számos m vében a ‘science’ teljes elutasítását hangoztatta. Ezúttal túl messze vezetne alaposabban vizsgálni ezeknek az érveknek a részleteit; most, sajnos, arra nincs id -tér, hogy megnézzük: Németh László kit n vitaesszéje ellenérveit.” Ezért tanácsolja JuhászNagy Pál, hogy minden természettudományt oktató vegye kézbe ezt a vitairatot. Németh László írását nem volt nehéz megtalálni, az Európai utas cím kötetben olvasható (Bp., 1973, Magvet és Szépirodalmi Könyvkiadó). Forrásmegjelölés hiányában Hamvas írásának nyomára könyvtárban nem akadtam, az életm sorozatban még nem jelent meg. Hamvas Béla „hív i” talán ma sem els sorban az „egzakt” tudományok m vel i közül kerülnek ki, ezért m vészetekkel foglalkozó ismer seinket kezdtem faggatni. Nem hiába. A magyar népdalköltészet kutatója, egy furulyam vész kolléga volt segítségemre. Azonnal tudta a forrást: Debreceni Szemle 1934-es év 5. szám; gondosan rzött gy jteményének féltett darabja. Így lettem tanúja egy szellemi párbajnak a harmincas évek Magyarországából. Az olvasó keser tapasztalata, hogy a polémiák szellemi színvonala meglehet sen sokat silányult mára. Németh László és Hamvas Béla életútja és írásaik arról tanúskodnak, hogy máshol húzták meg a szellemi horizontot „Ég és Föld” között, mégis egymás véleményére, figyelmére számítottak. Hamvas maga küldte el írását Németh Lászlónak, aki így kezdi válaszát: „Mindig élvezettel olvasom írásaidat; egyetértésnek és ellentmondásnak olyan váltóáramát bocsátják át rajtam, amely szellemi zanderezésnek is beválik. Szeretem a mozgásban lév gondolatot, különösen, ha ismer s irányba repül. A te gondolataid ilyenek. Merészek, gyorsak, feszes parittyából magas cél felé szállnak; egy hiányzik bel lük: a közeg ellenállása. Mintha eszméid mozgása el l eltávolítanád a leveg t. Akadálytalanul száguldanak el re az elsúlytalanodott történelmen, tudományon, társadalmon át. Az eszmék kritikusát izgatja ez a légüres térben folyó kísérlet, de a valóságban álló ember megkívánja hozzá az eszmén kívül lev , ellenálló dolgok hibaigazítását.” A tisztelet, az szinte, el ítélet nélküli hozzáállás, a mívesen kimunkált mondatok, a kiérlelt gondolatok felüdítik a mai olvasót. Az izgalmas szellemi párbajban egyszer a tudományt „védelmez ” orvosból lett írónak szurkoltam, máskor a tudomány félelmetes korlátaira figyelmeztet és aggódó Hamvas elutasító hozzáállásával azonosultam. Nem tudom, hogy a harmincas években a vitairat kérdéseit, érveit egy gimnáziumi tanár a hétköznapi munkájában aktuálisnak érezhette-e. Azt gyanítom, igen, de alighanem másként, mint ma. Gyakori élményünk, hogy óra után a diákok a tanári asztal el tt sorjáznak, és meglep érettséggel és határozottsággal vitatkoznak. A világról szerzett élményeiket szembesítik az órán hallottakkal, és nem értik az összeegyeztethetetlenség okát. Többen a tudomány eredményeit szkepszissel fogadják, k már hallottak „jobb” megoldásról. Élményeik és érveik két, látszólag eltér forrásvidékr l származnak. A gyerekek kisebb csoportja keleti „természettoleráns” filozófiákra hivatkozik. Általában nem eredeti szerz k írásaiból merítenek, hanem az ezek szellemiségét tükröz ezoteriákból, melyek bárhol hozzáférhet k ma már könyvek, tréningek, diéták formájában; vallják, hogy e módszer hatása a világot átjáró szellemi er kben rejlik. Tapasztalataikat igazolva látják abban, hogy az európai orvoslás sok betegséget ma sem tud gyógyítani, „pedig milyen fejlett már”. A gyerekek másik csoportját a „virtuálisan létez valóság” sokféle megjelenési formája ragadta magával. A szórakoztatóipar a befolyásolás-pszichológia teljes fegyvertárát fölhasználva gépjátékok, magazinok, matricák és mozifilmek h seit mozgósítja. E termékek élvezetének rítusai az erre a célra épített „tér és id nélküli szentélyekben” zajlanak. A játékok és filmek (nem fantasztikus!) hitelét általában növeli, ha szerepl iket a legalapvet bb természeti törvényekkel dacolva a tömegmegmaradás és tömegvonzás gátjain könnyedén átsegítik. A „világszellem és a virtuális világ álmítosza” közös abban, hogy az emberi értelmet minduntalan mozgásban tartó kíváncsiságot, kételkedést és bizonyosságkeresést hallatlanul ügyesen leszereli, illetve a maga módján kielégíti. Zárt pályára vezeti a gondolatokat, önálló nyelvvel és képi világgal dolgozik, nem engedi, illetve csak a maga által kreált térben engedi érzékszerveinket dolgozni. Megfoszt bennünket a közvetlen közelünkben létez anyagi világgal való kapcsolatunktól, a tapasztalatainkból fakadó kérdésekt l, az önálló egyéni válaszkeresés lehet ségét l; attól, ahogyan itt Európában az ember a tudományok segédletével évszázadok óta kapcsolatba került a természettel. Csak a - 10 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szellemi, illetve az emberi agyban lév világot fogadja el valóságosnak, melyet vagy spirituálisan, vagy technikai úton szólít meg. A természett l, a Földt l idegenít el bennünket ez a két álmítosz, és ezen keresztül attól a hagyománytól, nyelvt l, amelyen keresztül a tudós és a világra nyitott kisgyerek a természettel szóba áll. A gyerekek antiscientista véleménye egyrészt egy látszólagos metafizikai kielégülésb l fakad, másrészt az anyagi világ létezésének tagadásából. Ha a természet er it a tudomány nem tudja megszelídíteni, a világszellemhez van más út is, csak új fortélyokat kell megismerni, és így a világgal és önmagunkkal a vágyott harmóniába kerülhetünk. Más oldalról az emberi értelem abban a hitben él, hogy a technika segítségével egy új világot teremtett, melynek törvényei csak t le függenek; ebbe a világba bárki beléphet és abban „h s” lehet. A kamaszokat önmaguk megismerésének vágya hajtja: szabadok szeretnének lenni, ám keresés közben folyton másokba ütköznek, és sérült kapcsolataikban nem vagy nehezen találnak megnyugvást. Ezért is fogadják el könnyen a harmóniateremtés ezoterikus módját, és ezért lelkesíti ket a korlátokat nem ismer , a szabadság illúzióját nyújtó virtuális valóság. E látszólag veszélytelen kamaszkori próbálkozások persze id vel veszítenek erejükb l, különösen akkor, ha az ifjú belátja, „van másik”, izgalmasabb világ: a valóság. A vitatkozó gyerekek „kritikájának” van egy másik magva is. Nem a tudományt magát, hanem annak mindenhatóságába vetett hitét utasítják el. A földi méret vé duzzadt környezetpusztítás okát az európai tudomány g gjében, technikai civilizációnk korlátlan felel tlenségében látják. k már sejtik, hogy a mindentudás igézetén nyugvó hatalom veszélyes. Amikor az a kérdés nyugtalanított, hogy milyen segítséget tud nyújtani a természettudományok iskolai m velése mai pedagógiai feladatainkban, nem is reméltem, hogy a harmincas években íródott vita segítségemre lesz. Akkor még élt a remény az emberekben, hogy a nagy gazdasági-technikai-tudományos fellendülés orvosolni tudja majd a társadalmi bajokat, ám a tudomány épületén már „hajszálvékony repedések” jelentkeztek. Ma szinte szemünk láttára szélesednek a törésvonalak a tudomány táplálta technika emberi alkalmazásai és a mindenki számára élhet Föld határai között. Éppen ezért nem könny Németh László tudományba vetett hitével és az ebb l fakadó der vel azonosulni, de figyelmeztetése, amit Hamvasnak küld, ma sem tanulság nélküli egy gyakorló, természettudományt tanító tanárnak sem. Érdemes hát Juhász-Nagy Pál tanácsát megfogadni, és kézbe venni ezeket az írásokat!

A tudomány határvonala Hamvas Béla írásának el zménye egy 1933-ban Londonban megjelent könyv: J. N. Sullivan: A tudomány határvonala. A cím nagy várakozással töltötte el, ám csalódnia kellett. Sullivan az angol intelligencia teljes fegyvertárát annak bizonyítására használja, hogy a tudomány épületén jelentkez apró hézagokat mint szépséghibákat betömje. Az euklidészi geometriát, a newtoni fizikát és a freudi pszichológiát követ új útkeresésekr l szól a könyv, ma talán úgy fogalmaznánk, hogy a tudományos paradigmák átbillenésének kritikus id szakáról. Hamvas Béla szerint ehhez a címhez egy másik könyv tartozik, amelyben azt kellene leírni, hogy a természettudomány alapjaiban megingott, el fog t nni, és helyette valami új keletkezik majd. Szembeállítja a tudomány, a technika és a mítoszok eredetét. Szerinte az emberiség a találmányait a technika segítségével teremtette, melyek törvények, magyarázatok nélkül is jól m ködtek, és a feltalálók mindig tisztában voltak azzal, hogy amit csináltak: varázslat, a technika a valóságnak démonikus-dinamikus átélése. A múltban a mitológiák mondták el az embernek az élet értelmét, megoldásuk mindig imaginárius volt, rajta nyugodott a családi élet, a politika, a gazdaság, maga volt a történelem: a sors. A tudomány a megoldásaiból kiküszöbölte az érzést, a szellemet, nem akart világszemlélet lenni. A technika sikereit magának könyvelte el, általánosításokba bocsátkozott megalapozatlanul, a mélységekr l nem vett tudomást, a magasságokat megvetette. Az ember a tudománnyal egy új mítoszt teremtett magának, hiszen a tudomány fogalmai – er , anyag, energia, fejl dés – mitológiai gondolatok. A tudomány nyelve nehéz, megértése széles ismereteket kíván, fogalmai kemény, fagyos szimbólumok, melyek nem a valóságra tartanak igényt, hanem a hatásra. A tudomány célja nem az volt, hogy a realitáshoz közelebb vigye az embert, az igazságot akarta, és mindenki elhitte, hogy az igazság a valóság. Úgy vélték az emberek, hogy a tudomány által felállított elméleteken alapulnak a technikai találmányok, holott a technika mindig egyszeri feladatokat old meg, amelyeket a tudományos teóriák tévesen összef znek. A technika jelenti a tényleges realitást, a tudomány csupán felépítmény, interpretáció. Hamvas Béla szerint a tudomány diszciplínái mondakörök, olyan legendák gy jteményei, melyek a rokon istenek tetteit, háborúit beszélik el, a törvények maguk a h stettek. A természettudományos mitológia papjai a tudósok, a beavatottak. Vannak specialisták, akik egészen kicsiny szentség szolgálói, vannak eretnekek, akik a hagyománnyal szemben álló tanokat hirdetnek, akik ha elfogadottá válnak, szentté - 11 Szerkesztette: Faragó Ferenc


avatják ket. A tudomány szent helye a laboratórium, a szent embereket az egyetem neveli, a kongreszszus a zsinat, az akadémia a pantheon, a könyvtár a mítoszok gy jteménye, az enciklopédia a tudomány szentírása, a tudományos istenek egzakt kinyilatkoztatása. A tudomány kibontakozását sajátos képekkel írja le és értelmezi Hamvas Béla: egy mitológiai korszak azzal veszi kezdetét, hogy új fény árad a mindenségre, és az ember új színben kezd látni, új összefüggéseket vesz észre, kialakulnak a f mítoszok: anyag, er , atom; az ember megtalálja és elnevezi az új isteneket. Az érettség idején az ember rendszerez, új diszciplínák születnek, melyek egymásba folynak, és egységes egésszé épülnek. Majd a mítosz kezdi elveszíteni értelmét, nincs benne új elem, új lehet ség, csak az ismert megoldások új variánsa. A világ kétértelm vé válik: eszme és valóság között mélység támad. Végül a mítosz elhal, a dolgok szétesnek, a túlbonyolultság felemészti önmagát. Hamvas úgy látta, hogy a tudományos mítoszok elvesztették hatásukat, múlttá váltak, az egzakt fizikai törvényekben való bizalom megingott. Heisenbergre és Planckra hivatkozik, akik arról írnak, hogy annak, amit „törvénynek” hívtak, nincs kizárólagos érvénye. A mechanikus természettudományos törvény érvénye megsz nt, és helyébe lép valami, amit egyel re „valószín ségi hullámnak” neveznek. Új tudás, új szellemi valóság, új mítosz születik. Németh László olyan gondolatkísérletnek tartja Hamvas írását, amely mesterséges térben folyik, igazságot fejez ki, egészében mégsem igaz. Elutasítja Hamvasnak azt a megállapítását, hogy a természettudomány mítosz, mely a valóság tolmácsolására vállalkozik. Szerinte a természettudomány nem kifejezni akarja a természetet – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy például a görög mitológia átültette a valóságot a vallás szimbólumnyelvére –, hanem faggatni. A természettudomány nem tolmácsa a természetnek, hanem vallatója, s miközben folyton kérdez, képe alakul ki róla. Ez a kép az ember képe a természetr l, és mint ilyen, legalább annyira szól magáról az emberr l, mint a vallatásra fogott természetr l. A mítoszok megértették a természetet, és ki is fejezték annak a lényegét, mint egy hasonlat a virágét. A természettudomány e lényeglátáshoz képest vak, olyan, mint egy kullancs, amely rácsimpaszkodik áldozatára. A természettudomány valahogy így köt dik a természethez, e kapcsolatból fakad realitása, ebb l születnek nagy magyarázatai, melyekhez korokon át szívósan ragaszkodik. Németh László így igazítja helyre Hamvas tévedését: „Amit te mítosznak nevezel: költészet, a természettudomány azonban a mágia örököse.” A tudományos elméletnek nem véletlen lecsapódása a gyakorlat, ahogy a technika sem a tudomány felépítménye. A kezdeményezés egyszer a gyakorlat irányából ékezett, másszor az elmélet sietett a felhasználás lehet sége elé. A tudomány elméletei nem „igazak”, értéküket az adja, hogy közük van a valósághoz, valamit megragadnak bel le. Az ember gyerekes önbizalmában törvényeit természettörvénynek nevezte el, és önkényes törvényeivel legázolta a valóságot. Az emberi értelem a természetbe „belelátja” ezeket a törvényeket, és természetesen túlzásba esik akkor, amikor az elméletet a valósággal azonosítja. Hamvas úgy látja, hogy a tudomány épületén a repedések a véget jelzik, Németh László szerint e törésvonalak a tudomány építményén az emberi értelem önkritikájáról tanúskodnak. A tudós emberi személy, de amit felismer, személytelen létez valóság. Nemzedékek váltják egymást a politikában, a m vészetben, a divatban ösztöneikt l hajtva, el deiket gyakran megvetve. A XIX. század embere azt hitte, hogy az emberi hajlamok szeszélyes ingadozásai ellenére épül egy „abszolút valóság”, és ez a természettudomány. Amint a korallsziget a hullámjárás ellenére a kis csalánozók elhalt meszes vázából folyton növekszik, a természettudomány törvényei ellenállnak az id nek, megbízhatóak, változatlanok, az emberiség mulandósággal dacoló örök szigetei. Ma már tudjuk – vallja Németh László –, a költ „szeszélyes hasonlata” és a tudós „realitást fed elmélete” között nincs is olyan nagy különbség, mint azt korábban hittük. Az új realizmus önmagát igyekszik korrigálni, nem a valóságot. A formálódóban lév elméletek feszültsége abból a tudatból fakad, hogy a tudomány emberei tisztában vannak feladatuk lehetetlenségével, mégis újra és újra ostrom alá veszik a megközelíthetetlen valóságot. A természettudományt, mint „legy zött titánt” veszi védelmébe, aki múlt századbeli dölyfe miatt megérdemelte sorsát, ám a gy ztesek – Németh László szerint – egy új rendnek csináltak szálláshelyet. Így zárja válaszát: „...amit te a természettudomány bomlásának nézel, ennek az új, alázatos és mohó realizmusnak a jelentkezése egy tudományban, amely inkább megújhodóban, mint bomlóban van. Vagy hogy igazat is adjak neked: ugyanakkor megújhodóban, amikor bomlóban.” Juhász-Nagy Pál Németh László írásához még egy megszívlelend figyelmeztetést f z. A megértés igénye minden si forrásban jelen van, tudjuk, Hamvas igen nagyra értékelte a keleti és a Szókratész el tti filozófiákat. De a megértés igényének – ami a tudománynak is a lényege – eldobása ugyanolyan óriási veszély, mint a metafizika kiiktatása. „Oly annyira az, hogy immár mindegy is kit l jön a radikális elutasítás, Hamvastól vagy Lukácstól; a nagyon külön- 12 Szerkesztette: Faragó Ferenc


böz alkat, érték, fátum korántsem véd meg a nagyon is azonos jelleg konfúzió ellen.” Talán ma is hasonló a probléma gyökere. Egészen más oldalról jött hatások hasonló tünetekhez vezetnek. Az anyagi világ létének tagadása és a világszellem mindent átható ereje elveszi t lünk a természetre való okos rácsodálkozás örömét, a természettudományos megismerésbe és bizonyosságkeresésbe vetett hitünket. Ha a hétköznapok tanítási gyakorlatában ez az öröm és a bizonyosságkeresés ösztöne elhagy bennünket, akkor mi is felel ssé válunk abban, hogy diákjaink „álmítoszok” vonzásába kerülve céltalanul bolyonganak.

Both Mária *forrás: Új Pedagógiai Szemle, 2002. I.

„Hagyomány egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten.” (Scientia Sacra)

El szó* Kiknek szól ez a könyv? Buddha szavaival: "mindazoknak, akiknek a szemét csak kevés por fedi." Mit a legfontosabb tudni a 90-es évek New Age ezoteriájában, és 'alternatív' ajánlatainak özönében kapálódzó dán olvasónak a '68-ban meghalt írófilozófusról? Azt hiszem mindenekel tt azt, hogy Hamvas azon nagyon kevés európai kortársunk közül való, aki teljes érték en megvalósította minden emberi törekvés tulajdonképpeni végcélját: szabaddá tette magát. Jobban mondva, ahogyan a Titkos jegyz könyvben olvasható, átvilágította, megtisztította, és hagyta megszólítani a legfels bb (legbels bb) hatalom által az emberiségnek azt a Hamvas Béla nev anyagi-szellemi "energia-részecskehullám" képvisel jét, amelyért, akiért els sorban felel s volt. Nem "csak" tudta, hogy ez lehetséges, mint például S ren Kierkegaard (akit különben Hamvas nagyon szeretett), vagy követelte, mint például a valószín leg a saját abszolút szabadságideálja paradox követelményeinek áldozatul esett Nietzsche, vagy "vizsgálta" a lehet ségeket, mint például Carl Gustav Jung, vagy párolt "bizonyító erej m alkotást" a tapasztalataiból, mint például James Joyce, hanem tette mindezt egyszerre, soha meg nem alkudva az úgynevezett körülmények, az akkori Magyarországon f ként önmegtagadásra, korrupcióra és kollaborációra kényszerít erejével. Végig fenntartotta követelését az elérhet legmagasabb emberi méltóságra is ("mikrotheosz, akinek lakhelye nem földrajzi hely, hanem az egész" H.B./Mágia szutra), mégpedig nem csak a maga számára, és nem is 'kiválasztottak' részére, hanem mindannyiunk nevében, akikben - özvegye, Kemény Katalin megfogalmazásában - "a legkisebb szellemi éhség él"; no és persze, akik még szembe tudunk, és merünk nézni önmagunk, általában nem éppen hízelg XX. századvégi emberi torzképével, és többnyire ön és közveszélyes ideológiákra, fantazmagóriákra épül pszeudo-életével. "A világ alkímista m hely, ahol a természet átalakul valami mássá, részben trágyává, részben - mint az alkímisták mondják - arannyá, ha az ember ennek az átalakulásnak érdekében különös er feszítéseket tesz. Mindenesetre a világot végleges helynek tartani ügyefogyottság, és aki nem ébred tudatára annak, hogy átalakulása érdekében mit kell tennie, az nyomtalanul elkeveredik ebben az emészt gödörben, és abszolút életér l lemond." A kötetben szerepl els esszé, az Északi korona, az "euro-amerikai", napjainkra globális dominanciájú kultúránk utat tévesztését, és elvakultságunk alapjellegét elemzi, mára szinte minden vonatkozásában ellen rizhet el relátással. Ez lenne az a tájék, az a közeg, ahol "alkímiai" munkánkat végeznünk kellene. A második, öt esszéb l álló könyv pedig a személy ("hely, ahonnan az egész egyszerre látható" H.B.: Unicornis) lehet ségeit vizsgálja els sorban. Mind a leg sibb tudásból merít, mind pedig a modern ember helyzetét és gondolkodását világítja át, igazi "swifti-joycey" humorral, a legmagasabbról és legalulról is szemlélve, s t még azt is 'megjósolja' mi lehet bel lünk, ha továbbra is ugyanabba az irányba szédelgünk, az egyetemes törvények értelmében "kötelez " vízönt kori apoklyptikus mélypont felé. Ha a fentebb említett - legfontosabb - megvalósulás fel l nézzük, a megszabadulás folyamatairól szóló személyes beszámoló, az Apokalyptikus monológ köré sorolható - 13 Szerkesztette: Faragó Ferenc


a Titkos jegyz könyv másik négy esszéje. De oly módon, amiként Hamvas minden írása (regényei is), hogy legyen bár a téma a "bolond", avagy Beethoven kései vonósnégyesei, jószerivel ("hologrammatikusan") mindig minden alapkérdés érintve van. "A létezés egésze mindenki számára állandóan és tökéletesen nyílt, és mindenki annyit él bel le, amennyit akar."

H.B.: Titkos jegyz könyv/Arlequin De éppen itt nem lehet még egyszer eléggé er teljesen hangsúlyozni azt, ami Hamvas egyik központi gondolata, és számtalan írásának egyik f témája volt, hogy kitalálhatja az ember a legmagasabb értékeket, és lehet a legkiválóbb véleménye önmagáról, és írhat minderr l a legragyogóbban, ha személyében meg nem valósítja azt, amit tud, akkor alkalmasint rosszabb a helyzete, mint a tudatlanoké. Mit jelent mindez? Mindenesetre megállást és szembefordulást a "hétköznapok" zavaros áradatával. Aki már próbálta tudja, hogy talán nincs ennél nehezebb emberi feladat. Aminthogy nincsen nehezebb dolgunk, mint 'leülni', és békében megvalósulni, avagy Hamvas szavával: "átvalósulni" tudni. Az módszere az volt, hogy igyekezett helyzetét mind horizontálisan, mind vertikálisan átvilágítani. Ami az els esetben az emberiség hagyományainak lehet legteljesebb ismeretét és feldolgozását jelentette, az óindiai Védáktól napjaink filozófiájáig. A vertikális megközelítés feltétele viszont els sorban a transzparens [áttetsz ] egzisztencia. Ami mindenekel tt azt jelenti, hogy az ember igyekszik megtisztítani magát a f ként korunkban elburjánzott ideológiák, "pszeudológiák" mindegyikét l, és a lehet legkevésbé él az általánosan kötelez korrupt (piaci) életminták szerint. Dúl Antal (Hamvas 'tanítvány', teológus, az életm kiadás szerkeszt je) szavaival: "A létezést áttetsz vé tenni annyit jelent, mint a sorsdráma elemeit rendezni, az emberi egzisztenciát nyitottá, egyszer vé, megszólíthatóvá tenni. A megszerzett tudással azonosulni, annak konzekvenciáit az életvitelben érvényre juttatni. Realizálni, Mert az ismertszerzés képessége fölött rendelkezünk, de azt, hogy a tudásból hogyan növekedjék életrend kevesen ismerik."

H.B.: 33 esszé / El szó Hogy itt messze nem valami küls dleges berendezkedésr l van szó, azt a (kötet végére szánt) életrajz néhány mondatban is bizonyítani fogja. Szerencsénkre Hamvasnak ahhoz, hogy helyzetét igazán tisztázni tudja, ifjabb kora prófétai, tanítói ambíciói kih ltével is írnia (és fordítania) kellett. Tanulmányokat, "metapoétikus" esszéket, "beavatási" regényeket. Ha csak a Magyarországon el tte nem, vagy alig ismert, általa méltatott keleti és nyugati gondolkodók, m vészek sorát vesszük, hatásának óriásinak kellene lennie. Csakhogy korunk társadalmaira általában az is jellemz , hogy igazi nagyjait egészen kivételesen ismeri fel, és a legritkábban tud velük mit kezdeni. A "létez szocializmus" pedig ebb l a szempontból is az egyik legrosszabb változat volt a maga otromba, és személytelen "dialektikus materialista" világképével, gyomor "filozófiájával", az egyenl bbek hazug maffiájára, és tet t l talpig korrupcióra, kollaborációra, és besúgásra 'épül rendszerével'. Igazából nem is lehet csodálkozni rajta, hogy Hamvast (is) betiltották, könyvtári állását is fel kellett adnia (a nyugaton máig szinte egyedül favorizált "magyar" teoretikus-ideológus Lukács György elvtárs befolyására!), és élete legtermékenyebb éveit rült, lármás, környezetileg-testileglekileg szennyez er m építkezéseken kellett töltenie segédmunkásként és raktárosként. Mindennek ellenére, "az árokparton is" megdolgozta, megírta, amit akart, amit kellett (Az Északi korona is ebb l a periódusból származik), méghozzá oly sok változatban, hogy csak máig feldolgozatlan kéziratai, jegyzetei több ezer oldalt tesznek ki. 1990-t l kezd dhetett csak el az életm kiadása. Az ember, látva, hogy a könyvek gyorsan elt nnek a könyvesboltokból azt hihette volna, hogy most eljött az id Hamvas és életm ve, életpéldája "hivatalos" felfedezéséhez is. Nem éppen ez történt, történik azonban. Miközben például a volt Jugoszlávia területén, a II. világháború óta földrészünkön legborzalmasabban sújtott 'civil' bosnyákok, szerbek, szlovének, horvátok és magyarok körében, az egyetemekt l, az 'átlag' polgárig az egyik legolvasottabb, ismertebb szerz Hamvas Béla, addig Magyarországon máig sajátos fanyalgás tapasztalható, els sorban értelmiségi körökben. Ami annál is különösebb, mert ott semmiféle írott-íratlan "Jante-lov" nem tiltaná egy, az átlagtól akármennyire is elüt egyetemes életm integrálását. Az egyik magyarázat (hogy az úgynevezett politikai, hatalmi manipulációs igényeket, és félelmeket mell zzük itt, mint a Hamvas által képviselt szemlélethez teljesen méltatlant) talán az örök, és abszolút magyar szabadságigény defektusában: "nekem ne mondja meg - 14 Szerkesztette: Faragó Ferenc


senki" keresend . Egy másik változat Dúl Antaltól származik, aki szerint Hamvas rögtön személyünkben szólít és érint meg bennünket, és átvilágító, "leleplez ", ironikus hangvételét "a korrumpálódásban még többé kevésbé ártatlan fiatalságon kívül kevesen állják." Remélhet leg a dán olvasót egyik fent említett defektus sem fogja megakadályozni abban, hogy elfogulatlanul olvassa korunk egyik igen fontos gondolkodójának beszámolóit "alkímista" munkájáról, és miután egy "földi királyság minta országában", és nem egy exjugoszláv földi pokolban, vagy a nemzetközi vadkapitalizmust nyög Magyarországon él, minden lehet sége megvan arra is, hogy levonja a tanulságokat mind saját életére, mind 'a társadalmi változások tendenciáira' vonatkozóan. Személyes tapasztalatokra is hivatkozhatom azonban, amikor felhívom a figyelmet arra, hogy els re még olvasni sem igazán könny Hamvast, hát még akceptálni, amint mindenestül 'a fejér l a talpára' állítja megszokott világunkat. De ha valaki összes apokalyptikus fenyegetettségünk, saját magunk által a magunk fejére idézett bajok közepette hisz még benne, hogy - csakúgy, mint mindig, állítja Hamvas - megvan a lehet ségünk a megszabadulásra, hazatérésre, akkor keresve sem találhat sokkal jobb kalauzt és támogatót - legalábbis Európában? - mint Hamvas Bélát, életm vét és példáját, bíztatásként és útbaigazításként egyaránt. Hamvast ugyanis bízvást tekinthetjük a Titkos jegyz könyv Pythiájában megjósolt, megidézett megment , a "szakrális, diabolikus ember" (típus) egyik els képvisel jének. Menynyire mutatkozik 'megváltónak' az még elválik, de az biztos, hogy olyan arányokkal találkozunk itt, amikre a "mitikus aranykor" óta kevés példát ismerünk. "A három nagy világkorszakot, az aranykort, a történetet, és a megváltást lényében összeolvasztotta. Ezért szakrális, ezért diabolikus, és ezért emberi. Ördögien okos, mágikusan gyarló és evangéliumian tiszta. Az elrontott, kenetteljes és pervertált kereszténységb l semmi sincsen benne. De nála jobban senki nem tudja, hogy anima natureliter christiana. Ezért nincsen benne semmi a szcientifista szakemberb l, sem a morálterroristából. (...) Els pillanatra olyan, mintha vallástalan lenne. Pedig minden esetben jákobi természet, aki az angyalokkal küzd, hogy Istent láthassa. (...) Az egészben érdekelve van. Ezért látszik úgy, mintha a csecsem , a bölcs és az rült keveréke lenne. Semmi sincs távolabb t le, mint a visszavonulás, a megalkuvás, a préda és az er szak."

H.B.: Titkos jegyz könyv/Pythia Mindez pedig éppúgy érvényes és bizonyítottan viselhet , (imaginálható) alapállás a könyvtárban, az árokparton, a kényszermunka iszonyatos lármájában, b zében és mocskában, mint a méhes aranykori der jében, gazdagon terített asztalnál, szép n k és jó borok társaságában. Íme a jó hír! Köszönet tehát e könyv kiadójának, a Koppenhágai Hamvas Béla Klubnak, elnökének, a könyvet fordító Eszterházy Péternek, valamint mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal lehet vé tették a dán változat megjelenését. Külön köszönet illeti az özvegyet, Kemény Katalint, aki nem csak jogdíjáról lemondva segítette és engedélyezte a kiadást, hanem azt is megmondta, hogy mit adjunk ki - els re. Miután több további Hamvas m fordítása is készen áll, remélhet leg hamarosan újabb m vek követik ezen úttör vállalkozást. Legyen e könyv minden útonjáró segítségére!

Lázár Ervin János *forrás: a Dániában elször kiadott Hamvas könyvhöz: Északi korona & Titkos jegyzkönyv

„A válságnak egyetlen oka van, s ez az, hogy az ember primer realitásnak tekinti azt a világot, amely nem az eredeti, hanem annak korrupt alakja.” (Scientia Sacra)

Ország és haza* A magyar történelemben kezdett l fogva jelenlév er teljes regionális, táji, térbeli tagoltságok s az általuk kijelölhet regionális hagyománykörök azonban szerencsére sohasem az elkülönülést, a szembenállást szolgálták, hanem az egyetemes magyar kultúrához, m vel déstörténeti folytonossághoz való spontán és közvetlen kapcsolódást, a saját magunk és régiónk részesedésének, részvételének tudatát. Ma már csak szánalmas mosolyt válthat ki a két világháború közötti szlovenszkói magyar hagyományteremtés- 15 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nek az a szlovák részr l történt élesztgetése, amely azt próbálta sugallani, hogy a mostoha anyaország megközelíthetetlenségét a felvidéki magyar népcsoport úgy tudja ellensúlyozni, ha a szlovákai magyar irodalom kezdeteit a csehszlovák államalapításhoz hasonlóan, ha nem is a nagymorva id kig, de a Halotti Beszéd idejéig vezeti vissza. Hamvas Béla A magyar Hüperion cím esszéjében öt magyar regionális kulturális géniuszt különböztet meg a történeti Magyarország területén: a délnyugatit, a nyugatit, az északit, az alföldit és az erdélyit. A mai Szlovákiával azonosított Felvidék területén Hamvas kategóriái szerint az északi mellett a nyugati és az alföldi kulturális-civilizációs géniusz nyomai is kimutathatóak, s valójában a szlovákiai magyar nemzeti közösségre nézve éppen ez a legfontosabb. Hiszen a nyugati katolikus és az alföldi, északi és kivált a fels -bodrogközi, Ung-vidéki régió református vidékein az erdélyi kultúrkör nyomai mindmáig szervesen kapcsolódnak egybe. Alighanem ez a legfontosabb magyarázata annak a már-már csodálatos jelenségnek, hogy a mai felvidéki magyar közösségnek az egyetemes magyarsághoz való viszonyában nyolcvan évnyi állami különélés ellenére sem meghatározó a kulturális, nyelvi vagy érzelmi eltávolodás, s az elmúlt rövidke tíz esztend visszafordítani látszik a korábban végzetesnek t n elkülönülési, nyelv- és identitásváltási folyamatokat.

Szarka László *forrás: Ister Kiadó, Budapest, 1998, 377 p.

„A szocializmus utáni korszakot az jellemzi, hogy mindazt a komiszságot, amit a történet eddig produkált, srített formában valósítja meg.” (Ugyanis)

Egy új aion - és ami még jöhet* Mondják, a pokolba vezet út is jószándékkal van kikövezve. Márpedig jószándékban mainapság azután nincs hiány. Megélénkült, zsibong a vallási-okkult, s t misztikus (misztifikált) piac A fásult materializmus gyermekistállójában felnevelkedett, spirituálisan analfabéta új nemzedékek bociszemét újra és újra elfutja a könny, a jóság, a szeretet, közösség és a humanista moslék láttán, melyet a double bind apostolai most feltálalnak még kétségesebb eledelek - mint a nemzeti zamatok - mellé, és amit végül is a vallási lények (a numinózum, a mysterium tremendum) helyébe idólumnak állítanak. Így azután az amat r m vészkedés, táncházas soha-nem-létezett-nép mentése után itt az amat r kegyeskedés, most felfedezik a frusztrált ego sebeinek újtípusú nyalogatását: a dilettáns vallásoskodás bet szerinti "szellemét". Persze, hogy ezt is csak sz rmentén, lehet leg úgy, hogy az élethez ne kelljen hozzáérni: csak semmi lényeges változást. Erre az elemi erej igényre el is ugrott a raktárból a sok okkult és vallási kókler, és megnyugtatnak mindenkit, akit illet, itt van, íme, a pozitív misztikus út, kényelmesen széles, a "maradhatunk a társadatom kebelén", egyszerre érezhetjük magunkat valami mocskos iskolában, mocskos kölykök között idomárnak (ld. a nemzet napszámosa) és tanítványnak, beavatottnak, lelki embernek a sokféle üdvtan valamelyikének közösségi nyájmelegében. Még indukált extázisok is adódnak alkalmanként - lefelé, (Még mindig olcsóbb, mint a "Kocsis Irma"). Mert nem kétséges, az önfeledés kétféle utat járhat: ön-fel-adást, de mindenek követelésével és fenntartásával, és az ön-le-adást, önalulmúlást, a részeg beled lést a lefelé spirálozó örvénybe. Hiszen a báránykák éppen azt az oldalt nem bírják ezek megkülönböztetésében, amit Szt. Pát dyakrisis pneumston-nak, a szellemek szétválasztásának nevezett, vagyis, amit a buddhista tradíció a pardzsnyá (pre-gnózisz)-nak ismer, s melyet a szimbolikában Mandzsushri bodhiszattva kétél kardja jelenít meg. Olyan a helyzet, mintha Hermész caducaeusából csak az egyik kígyó tetszene nekik. A másikat nem látják, mert részvetülete a hiperkritikus magatartás is, éppen a vallás és misztika terén. Noha ezt, természetesen nem kizárólag a ráció gyakorolja, hanem a misztikus intuíció. Aki ismeri a kabbalisztikus Életfát, tudni fogja, mit jelent az, hogy a Hod szefirahjának a chokmah szefirahja magasabb síkon komplementere és megfelel je. Mert a szellem lehet szellemiség is, nemcsak valami szemi-perszonifikált kísértet-féle. A spiritus lehet spirituális szesz is üdvhabzsoló lakomákon. És hogy kik tálalják fel itt az étkeket? Nem ismerné valaki a példázatot a bárányb rbe bújt farkasokról? Mert van egy nem túl magas; nem túl lelki eszközünk azért, amellyel felis- 16 Szerkesztette: Faragó Ferenc


merhetjük ezeket, és ez az eszköz az, hogy ki mit is kér szellemi üveggyöngyeiért. Amit azután a disznók elé vethet nyugodtan... Nos, többnyire pénzt; de még rafináltabb, és, ó, még tiszteletreméltóbb érvek kíséretében, mint a lélek tudós búvárai; hisz mint tudjuk, ki ne tudná! a magas tiszteletdíj maga is terapeutikus hatású, hiszen a kezelés értékét, kvázi márkáját védi. Csak egy piciny túlzással, éppen itt mondhatjuk el, hogy ami drága, rossz nem lehet. O tempora... De hát ilyen kort élünk, az eszköz sem lehet különb, mint mestere. "Gyümölcseir l ismeritek meg a fát." Képzeljük magunk elé a valóban hiteles szellemóriásokat, ahogy tanításaikért, csodás gyógyításaikért némi anyagiakat várnak: Jézust a hegyi beszéd el tt persellyel, Buddhát a Tan kerekének megforgatása után; ahogy finom célzásokat tesz a parkbérletre, füstöl k emelked árára, miegymásra... No nem! Ehelyett látjuk ket, ahogy szegényes ruhában az utakat róják Galileában, Indiában vagy egy könyvtekercsnyi vagyonnal ökörháton ülve elt nni a hóborította hegyek magányában. Barátaikkal mezítláb vagy saruban vándorolnak, s t, horribile dictu! csavarognak, néha bizony búzamez k szélén, csalitokban alszanak, mert csak az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét. Még hittel bélelt ideológiai párnákra sem. És inkább k adnak: hallal és kenyérrel, esetenként jóféle borral k vendégelik meg az embereket, a legtöbbet is odaadják, önmagukat; még most is láthatjuk távolodó alakjukat a kanyarodó úton. De amit kérnek, az is a legtöbb: az ego teljes halálát vagy kioltását. Ebben alku nem tehetséges. Láttam hát a jók poklát. Keser bb, fagyosabb volt mint a rosszaké, mert ez utóbbi nem nélkülözött valami tragikus szint. Ezek a jók, stréberek, a Szent Szellemet holmi kéjgáznak tekintik, melyet meglehet s materialitásban gondolnak el, s melyet bizonyos trigger-mechanizmusokkal kedvükre eresztenek ki palackjaikból: ilyen az a pszichotechnikai eszköz, amit a rock-generáció mindenféle teológiai háttér nélkül már régen felfedezett magának, a ritmikus zene, hajlongás, oxigénhiány vagy éppen a hiperventilláció kiváltotta "extázis", de ezt már az amerikai shakerek is el állították rázkódásukkal. Vajon ilyesmire nem vonatkozik-e, hogy minden megbocsátható, még az Atya vagy a Fiú elleni b n is, de a Szentlélek elleni nem? Ezek a praktikák, éppen a gnózisz, a pradzsnyá hiánya folytán jelzik, hogy sötét korunk - a vaskor, ahogy a tradíciók nevezik - adekvát embertípusának megfelel vallási gyakorlatokról van itt szó: ez a sudra-leborulás. És az éber er k azért tudják, milyen hatalmak állnak minden esetben ezen újkori "vegetációs-kultusz"-íz (és irányú) eljárások mögött. "...a ti értelmetekb l ki ne álljatok, se pedig meg ne háboríttassatok, se lélek által, se beszéd által, se levél által..." Hogy milyen lélek ez? "Mert megjelentetik ama b nös ember (Antikrisztus), a veszedelemnek ama fia." ( Pál II. levele a Thessalonikabeliekhez 2.2-3) Ne álljatok ki értelmetekb l, de szerezzétek vissza azt, ha elvesztettétek. Az álmisztika felettébb vonzódik az elbonyolódáshoz. Persze szövegeit minél sibbnek vagy exotikusabbnak, esetleg autentikusabbnak állítja be, vagy éppen ragaszkodik a szó szerinti értelmezéshez, azután pontatlanul idéz. De létezik egy kritérium a valóban si és szent szövegek megkülönböztetésére az egyszer ség. Hogy az Egyet egy-szer en közelítik lévén a lehet legközelebb vannak a primordiális egy-séghez, a kör Pontjához. Példának lásd Tao te Ching, I Ching, Veda, Evangélium. A Tao Te Ching pedig expressis verbis szól az elbonyolított misztifikálás ellen. De ez nem laposság, mert a bonyolult sem automatikusan azonos a mélységgel. S t ellenkez leg, az egy-szer mély. Az s-Egy maga az Ungruna. Így nem zárható ki e szövegek többszint jelentéshordozása sem, noha mindenképpen - mert valódi si (a logos rendjében az, s nem feltétlenül a történetiségben) és szent szövegek ezek - egyesítik a legmélyebbet a legmagasabbal, így a Kabbalahban a Keter szefirahját a Malkuthéval (a Koronát a Királysággal, az els t az utolsóval), a mahayána buddhizmusban pedig a szamszárát a nirvánával; a legmagasabb él a "köznapiban", ami a testben való létezés igazi misztériumára nyit kaput. Ez a zen kifejezésével az "újra hegyek a hegyek és vizek a vizek" értelme, nincs immár semmi rendkívüli, exaltált, nincs semmi misztikus, exotikus, mert az egy-szer egyszer . Nincsenek e fokon már lelki akrobatikák mutatványok, színes víziók. Természetes, hogy ez a legnehezebb, semminek sem akarni megfelelni ! Hamvas Béla sokat tudott err l. Akik a "Pistis Sophia" ( Hit-bölcsesség, híres gnosztikus m ) egészéb l csak a pistist képesek vagy akarják felvállalni, de azt is csupán a már említett "leborulás" módján, nos azok eme egészet is csak mint - már elnézést - "Pistis Zsófit" nyerik meg maguknak. Egyébiránt e kett sség - Hit és Bölcsesség - lényegileg azonos a mahayána tanokban szerepl pradzsnyá és karuna er ivel, vagy az Életfa poláris szefirahjaival, mint amilyen a Hod és Netzah, vagy amire az Evangélium szavai is utalnak a, legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyó' tanításával.Határozottan zuhant a nívó a pokolban is. Régente bizony színvonal még az ördögt l sem volt megtagadható, gondolj csak meg: brilliáns vitatkozó, filozófus-féle és nem feltétlenül kicsinyes. Addig mára? Úgy t nik, az általános hanyatlás és devolúció visszaütött - 17 Szerkesztette: Faragó Ferenc


forrására is: üt dött, színvonaltalan hamburger-ördög, video-prédikátorok paralellje. American way of life a teológiában? Az óceán túlsó felén lehet, hogy jó hot dogot sütnek, kiváló mérnökök kiváló plasztikgatyákat terveznek, pragmatista bölcsel ik ütik-vágják a praxist, és jólelk emberek naivkodnak, no de amerikai misztikus teológia? Via contemplatíva á'la préri? Ehhez legkevesebb, ha azt mondjuk, túl fiatalok, extrovertáltak, WASP-ok. "Az amerikai ekként különös látvánnyal szolgál számunkra : európai ember a néger modorával és az indián pszichéjével" - mondja C. G. Jung a "Föld és lélek"-ben. Nos igen, Európa, de általában az Óvilág mögött nemcsak 2000 év áll, de ott húzódik tradíciók hosszú és talán folyamatos lánca: Egyiptom, Közel-Kelet, India, Távol-Kelet influenciái és maga a nyugati tradíció (alkímia, mágia, kabbalah stb.), mindaz, ami a Törvény-korának öröksége, s amit korántsem eltörölni, de beteljesíteni jött el azok egyike, akir l már a csavargás kapcsán szólottunk. Az idézett teljesítményelv , versenyszellem , "valamit felmutatni kell " életfelfogás befolyása természetesen az is, ahogy a materiális gazdagság beemeltetik a f erények közé, éppúgy a Kelet meghamisított szellemiség utánzataiban, mint a kereszténység némely paródiáiban... Holott a "két út" szétválasztottsága és a közöttük való választás kötelezettsége, de nyugodtan mondhatjuk beavatásának is, egyértelm . Ez az, amit a pythagoreus Y jelöl, amir l a "Heraklész a válaszúton", a szofista Prodikisz könyve szól, amit a hermetikus értekezés, a "Poimandres" így mond el : "Nem lehetséges, fiam, ragaszkodni mindkett höz: a halandó és isteni dolgokhoz." Vagy nézzük csak meg a Mt. 6. 19-24-et. És ismerjük a válaszokat is a kísért sündörgéseire; legyen az Márá vagy Staniel, mert mindig ugyanazt az olcsó portékát tudja csak kínálgatni, amelynek körében hatalom csak: a világot, a materiális sikert, hírt, holmi világuralmat. A pozitív misztika idesüllyesztése, értelmezésének ez a szintje önellentmondó, mert ez következményként a legfels Princípiumot csak min sítettnek tudja tételezni, de hát a min síthetetlenség sem azonos a min ségtelenséggel, mert ez utóbbi is min sítés, a rossz min ségé. A negatív út, és a reá épít apophatikus teológia Princípiuma, Istene min síthetetlen: "A Tao, mely beszéd tárgya, nem az örök, igaz Tao.” A név, mely megnevezhet , nem az örök, igazi név.(Tao Te Ching, 1. 1-2) A pozitív út azonban, és igaz lényegében, mindig is elfogadja a Min séget, és ennek spektrumán át mint végtelenség, jóság, mindenütt jelenvalóság stb. mutatott rá ezek Alapnélküli Alapjára, az Ungrundra, ahogy Böhme nevezte Azt, a Névvel bíró Névtelent. Értékek azonban végs soron - tehát az értékek fölötti Érték, a nirguna Brahman totalitása fel l - nincsenek; ez azon Szem aspektusa, mely azonosul a teljes látvánnyal, a teljességgel, pléromával; ez már az Arc szeme, ama Arcé, melyr l elmondható a Kabbalah szavaival hogy "Arc tekint az Arcra" és ezért nincs is már mit látnia (mit? kit?): ez a kénoma, az Üresség. Így értékelend a mai világ annyira csodált és követend ként sóvárgott értékrendje is, mint amilyen a demokrácia (democsokrácia, ahogy Arisztotelés nevezi), tolerancia, európaiság (?) - ezek persze csupa lunáris, feminin, eler tlenedett vaishya, s t, ma már csandála "értékek"; gondoljunk csak ismét a humanizmus példájára, kik is hát azok, akik rászorulnak? Mert a humanizmus a lehet legemberellenesebb elv és gyakorlat, ha emberen a Primordiális Makroanthroposz eredeti rangját fogjuk érteni és követelni. Az analógia-sor világos és letagadhatatlan: anyagi fogyasztás-hylikus emberfajta - materiális - mater - Magna Mater, és ezzel, íme, el ttünk áll a feminin anya-természet az demokráciájával, nivelláló öröklésével és törvényeivel, tenyészetével, mindazzal, ami egyenl sít entrópiájából fakad - szemben a fáradtsággal kivívott hierarchiákkal, rendekkel. Az anya-természetr l és az polgári stíl erényeir l Hamvas Béla ezeket írja: aprólékosság, mint a skolasztika és a kézmunka, de nagy zsivaj, lakomák, díszes ünnepek és f szeres konyha... színház, divatbemutató, templom, gyászünnep, bál. Sok festmény, sok vers, sok regény, cirkusz és bankok." (Scientia Sacra II. "Androgynos" fejezet). Hogy mi (vagy inkább ki? ) is e N stény, azt olyan elemekb l sejthetjük meg, mint Hekaté, a Párkák, Pandora, a Lilith, Salome, Kirké vagy Helena történetei. De fontoljuk meg azt is, hogy vannak ugyan hylikus emberek, de a tradíció tud a psychikosz, s t a pneumatikosz emberr l is. És van Márta és Mária, Mária, aki Marah a tenger pozitív aspektusát képviseli, mint Stella Maris, de a másik Mária is, akir l Jézus azt mondotta, hogy a jobbik részt választotta Mártával szemben. Mert tétlen, semmit sem tesz, csak arra az Egyre figyel, aki valóban fontos. És ez a megfontolás ad egy lehetséges választ is arra nézve, hogyha ez és ez a helyzet, akkor mit is tehetünk. Mint mindig: a nem-cselekvést. Való igaz. Végtelen sok lehetséges út van a hegyen a csúcshoz (fel a világhegyen a kinyilatkoztatás és transzfigurációk helyére, az id és világ tengelyéhez), de ezek az utak egy közös vonással azért rendelkeznek : mind a hegyre fel vezetnek. A sártengerben, a lapályon kúszó "utak" csak körbe-körbe hurkolódnak, soha nem visznek a csúcsra. - 18 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Ezek nem új dolgok, tiltakozás mindig volt és lesz. René Guénon például "Egy álvallás, a teozófizmus" cím írásában az említett jelenségeknél finomabb, magas metafizikákhoz is kapcsolódó szellemiség ellen tiltakozik. Ilyen küzdelem a min ség véd i és kirablói között folytonosnak mondható. Mindez nem purifikátor megszállottságból ered, mert mindent el akar ismerni, ami ténylegesen van, mindent, ami a Templomba való, de semmit ami csak lenni látszik: a kufároknak és szennyes portékájuknak nincs helye ott. És ez nem is elitizmus. Mert a pszeudoemberek ha meg sem közelíthetik a misztériumot, ha nem látnak, mert szemeik nincsenek csupán videokamerájuk, ha meg nem érthetnek, mert, a Nous-t összezavarják biológiai computerükkel, nos ekkor a hiba igenis a készülékben, s t a néz kben van. Nos ez is a min ség természete. Kritikus korokban, aionváltásoknál különösen így van; új szekták, próféták, lázak, lázálmok g zölögnek fel. De míg a Római Birodalom bukását megel z kríziskorszakban olyan színvonalú iskolák, tanítások jelentkeztek, mint a gnózisz, kyklosz anankész, hermetikusok, neopythagoreusok stb, addig mára - eddig úgy t nik - az emberiség elmebeli állapota iránt jogos kételyek merülhetnek fel... Mert van egy kiváló kiválasztó elv: ha van botod, adok egyet, ha nincs, elveszem azt. A misztikus, spirituális, ezoterikus értelm Máté-elv. Akinek füle van, hallja meg! Mainapság sokat fecsegnek világunkban válságról, végid kr l, ami" biztos jele annak, hogy valóban válság van. Ámde a különböz "krízeológusok" munkái nyomán lesz rhetjük azt, hogy mindig is válság van, kvázi a krízis a normális folyása a dolgoknak. Csak néha manifesztté válik. De nem is, nem manifesztté pusztán, hanem reflektálttá. Persze ez korántsem valódi baj, ez lehet ség inkább most a dolgok egészének és alapjának áttekintésére, mitikus nyelven az eredeztetés pontjának, a teremtés igazi motivációjáig visszanyúló fellelésére vagy ahogy Heidegger mondja, a létkérdés felvetésére - és a megfordulásra (metanoia, teshuvah). Eredeti küldetésünk, ha tetszik, "eredeti" természetünk beteljesítésére. Minden elveszett, világba szám zött szellemszikra összegy jtésére, a szám zött sekhinak megkeresésére és átváltására, eredeti helyére transzformálására. Erre természetszer leg nem mindenki képes és hajlandó - legalábbis a ,mindenki'-vel, a min ségtelen Akárkivel azonosulók biztosan nem - és az ezotériának ez is egy értelmezési tartománya. Válság van. Sokat beszélnek ezért ma - s mindezekkel kapcsoltan - new age-r l új dolgok el érzetér l, ahogy az válságos id kben lenni szokott. Lehet ségek nyílnak, kapuk, utak, felfelé a világhegyen; ilyenek egyike -. noha sokak számára tán meglep - a sokat emlegetett elidegenedés, a világban való „otthontalanság", éppannyira a zenbuddhizmusban, mint Heideggernél is. Otthontalanság, un-zuhause, ami másként "hátborzongató idegenség (Unheimlichkeit)": "...a hanyatló, valamihez kötött létben jelentkezik a hátborzongató idegenség el l, vagyis a legsajátabb halálhoz viszonyuló lét el l való menekülés. (Heidegger: Lét és Id , Bp. 1989. 431. o.) Menekülés ez az ego, az "aham" (szanszkrit) legsajátabb halála el l, a tudathordozók nélküli lét - amit a misztikusok a "lélek sötét éjszakájának", az alkimisták nigredónak neveztek - el l, mindegy mibe, akár új korokba is, ez az igazi el re menekülés. New Age, új életérzés, új zene, új emberek j nek; egy s-új korszak, "a Vízönt közelít. Valóban jön az új kor, de a sárból kiemelked k közül egy darabig meg ott foszforeszkálnak a bomló, "nedves lelkek" ( Herakleitosz) emanációi, sárkig zölgéseinek holdudvara. Mondom, nem új dolgok ezek, mert a Tradíció örök igazság, Philosophia Perennis, bár nem egészen a Leibniz által bevezetett értelemben, hanem az sid kig extrapolált - hagyomány - értelmében. Ha pedig nem új dolgok, akkor igazságuk, az igazság éppen mert a Tradíció szerint örök, vagyis "a szellem id feletti jelenléte" (Hamvas), s t azonos magával a Tradícióval - így nem áll messzebb a káldeus bölcst l vagy a középkori alkimistától, mint Heisenbergt l vagy Rudolf Carnaptól. Ezért van Philosophia Perennis és ezért kell mégis újra és újra kifejteni. Ezért nem lehet állandóan originálisan újat mondani és követelni, de ezért lehet az originálisról beszélni, s ezért nincs e téren epigonizmus sem. Ha van Hagyomány, igazság mint felfedettség, alétheia: nemfeledés, akkor az egy, és így mindig adott, mindig hangzik és hozzáférhet . Ha nem új dolgok ezek, akkor a "mi is a teend " már feltett kérdésére is találunk nem új, de ami ugyanaz, örökúj válaszokat, mint amilyen az is, hogy a Philosophia Perennis voltaképpen egyben Peregrinatio Perennis, a gondolat, szó, tett egysége folytán, vagyis a lélek, az Örök Ember örök vándorútja, iniciálása, amit a Tarot nagy arkánái is oly gazdagon példáznak; a metafizikai szint gondolkodás szüksége és szükségszer sége nyomán az értés, értelmezés utolsó, legmagasabb fokának, a szakrális szolipszizmusnak elérése és megélése, de méginkább a Trónjának elfoglalása. Ez a Trón a világhegy, a létintenzitás csúcsán áll, a világén (a Szekéren, ahogy a Kaballah, Ezékiel víziója nyomán azonosítja a világot a. Merkabah-val, Szekérrel), mely az id tengelye is: elérése pedig a megszabadulás, felébredés els fázisa, a primordiális ember újraszületése, az igazi emberé (cheng-zsen), ahogy Kínában nevezik, EI-insanul quadim, ahogy a - 19 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szufi beavatottak mondják. De már ez is elviselhetetlen azoknak, akik nem készültek fel a metafizikai magányra, a kozmikus egyedüllétre, fenn, a világ hegyének legmagasabb ormán, ami a kezdet is (hiszen az eredet példaszer újra megtevésében van a megszabadulás lehet sége): „Kezdetben ez az univerzum nem volt semmi, csak az Önvaló (Átman) egy ember formájában. Körülnézett és látta, hogy semmi más nincs ott, csak önmaga. Akkor félni kezdett. (Ez az, amiért mindenki fél egyedül)" ( Brihadaranyaka Upanishad, 1, 4. 1-2.) A megszabadulás második fázisa pedig? Ez a kilépés a Sarkcsillaghoz a Fels bbrend Azonosság, az Isteni Ember (shenzsen), a Makroanthroposz, EI-insánul kámil. Megszületése? Nem. Mindig jelenvalósága. Nos, ez az, ami még lehet: induljunk el - felfelé. KERESS... Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó! Keress magányos és barátságos helyet, amely szemlél désre és elmélyülésre alkalmas, ott telepedj meg! Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló, s akinek emberi értékére büszke lehetsz! KERÜLD... Kerüld a tanítót, akinek szívében becsvágy él, aki hírnévre szomjazik, s aki földi kincsre é- hes! Kerüld a barátot, társat vagy tanítványt, akinek jelenléte kedélyed nyugalmára vagy szellemi fejl désedre káros! Kerüld a házat s a helyet, ahol az emberek barátságtalanok s ahol nem találsz nyugalmat! Kerüld a vagyont, amelyhez csalás vagy tolvajlás útján jutottak! Kerüld a tevékenységet, amely szellemednek árt és azt csökkenti! Kerüld a kicsapongást és a könnyelm séget, amely értékedet embertársad szemében le-szállítja! Kerüld azt a tevékenységet, amelynek nincs értelmes célja! Kerüld a szót, amely saját hibádat palástolja, de más hibáját aláhúzza! (Hamvas Béla: Anthologia humana)

Bakos József *forrás: a dreambook.com honlapról

„Ha valaki szociálisan elre halad és gazdaságilag gyarapszik, a lelkiismeretet nem szokta megnyugtatni.” (Patmosz)

A meseíró Hamvas Béla* A magyar - és rögtön tegyük hozzá: a szerb (hiszen ez az a nyelv, amelyen szerz nknek talán ugyananynyi olvasója van, mint hazájában) - olvasók Hamvas Bélát els sorban, mint a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb esszéistáját, gondolkodóját ismerik. Ebb l a szempontból a Kerényi Károly, Cs. Szabó László, Németh László, Várkonyi Nándor nevével meghatározható, igen laza kapcsolódású szellemi körhöz sorolható. Életm vének sokkal kisebb (de az el z nél semmivel sem jelentéktelenebb) részét szépírói munkássága alkotja. Az olvasók 1988-1989 óta egyre szélesed köre az 1948-1951 között alkotott Karneválra gondolhat, ha a regényíró Hamvasról van szó. Az életm vet (és az 1990-ben útjára indított életm kiadást) kissé jobban ismer k számára a kései évek három kisregénye is a múlt század legfontosabb magyar regényei közé tartozik (a Szilveszter 1957-b l, a Bizonyos tekintetben 1960-1961b l és az Ugyanis 1966-1967-b l). Hamvas Béla szépprózai m veit tekintve sem áll egyedül sem a magyar, sem a világirodalomban. A kései modernség regényírói közül els sorban James Joyce és John Cowper Powys, itthon talán Szentkuthy Miklós és Határ Gy z a szellemi kortársai, de szellemtörténeti vonatkozásaiban hasonlóságot mutat Thomas Mann nagyregényeivel, az el dök közül, pedig Laurence Sterne Tristram Shandyjével. Az ember, aki ismerte saját neveit (Széljegyzetek Hamvas Béla Karneváljához) cím , a Hamvas-kutatás - 20 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szempontjából igen fontos m vében Kemény Katalin, a szerz özvegye említést tesz két olyan regényr l is, amelyek Budapest 1945-ös ostromakor pusztultak el, amikor januárban lakásukat bombatalálat érte. Az Ördöngösök 1928-1929 között keletkezett, a Jávorka cím kisregényr l még ennyit sem tudunk, lehet, hogy nem is kisregény volt, hanem novella. Címe alapján a Karnevál el képe, el tanulmánya lehetett, hiszen a nagyregényben szerepel egy Jávorka nev , fontos mellékszerepl . Dúl Antal a Scientia Sacra I. 1988-as els kiadásához készített bio-bibliográfiájában megemlít még ezenkívül egy azóta is kiadatlan, ismeretlen sorsú novellagy jteményt, az 1929 és 1931 között keletkezett Nehéz nem szatírát írni cím t. Dolgozatom témája a Hamvas életm nek az a - szépirodalom körébe tartozó - része, amely sokáig nem is létezett az irodalmi köztudat számára, mivel azokat a szövegeket, amelyek megjelentek az életm kiadásban, az esszék közé sorolták be, az a másik, lényegesen kisebb rész pedig, amelyik egyértelm vé tenné a m faji besorolást, azóta nem került kiadásra, mióta el ször megjelent, különböz sajtóorgánumokban. Az alábbiakban Hamvas Béla meséir l lesz szó. 1919 novemberében Hamvas családja Pozsonyból Budapestre költözik, mivel a pedagógus édesapa nem hajlandó letenni a szlovák hatóságoknak a h ségesküt. 1923-tól 1926-ig Hamvas annak a Rákosi Jen szerkesztette Budapesti Hírlapnak a munkatársa, amelyben édesapjának is jelennek meg (f ként szépirodalmi jelleg ) írásai, például a Titánia cím folytatásos regény, kisebb tárcák. Hamvas József, aki egy ideig az Erdélyi Híradót és a Pozsonyi Hírlapot is szerkesztette, igen termékeny író volt. Történetek, A két Ratáky, Mese a fonóban, Mesés történetek, Vinlandi Gergely és Az élet láza címmel jelentek meg regényei, novellái. Verseit Versek címmel adták ki. Nyaralók és Balassa Bálint címmel színm veket is írt. Még Pozsonyban, 1899-ben jelent meg Az egyetemes irodalomtörténet áttekintése cím munkája. Fiának pályája 1919-ben a pozsonyi Tavasz cím folyóiratban kezd dik irodalomkritikai írásokkal. 1923-tól rendszeresen jelennek meg karcolatai a Budapesti Hírlapban, köztük egy novella, A fehér csikó; 1924 és 1925 között pedig a Szózatban lát napvilágot négy elbeszélése Egy titkosrend r feljegyzéseib l gy jt címmel. Már A fehér csikó is mutatott meseszer jegyeket, az els mese azonban minden bizonnyal A beszél furulya, amely a Képes Luther Naptár XVI. évfolyamában jelent meg 1928-ban. A teljesen konvencionális és a népmeséket szimuláló szöveg Benedek Elek jelent s hatásán kívül az édesapa könnyed elbeszél i technikáját juttathatja az olvasó eszébe. A szándékoltan egyszer cselekmény világos, egyenes vonalú narrációval vezeti befogadóját a jól ismert erkölcsi tanítást-tanulságot tartalmazó boldog befejezésig. Összességében elmondható, hogy ezek a szövegek még nem jelzik szerz jük kés bbi gondolati jelent ségét, ami lehet vé tette, hogy tollából olyan szépirodalmi alkotások szülessenek, amelyek alapvet en járulhatnak hozzá a múlt század magyar irodalmának mind történeti, mind elméleti meghatározásához. A Dúl Antal szerkesztette életm kiadás néhány kötetében találhatunk olyan szövegeket, amelyek esszéként szerepelnek a gy jteményben, m faji besorolhatóságuk azonban többértelm , és sokkal inkább a szépirodalom fogalomkörébe sorolhatóak. Hamvas, aki - akárcsak például Jorge Luis Borges - nemcsak íróként, de olvasóként is jelent snek mondható, 1945-ös A száz könyv cím esszéjében arról ír, hogy abban az esetben, ha az emberi civilizációt valami komoly veszély fenyegetné, az eltöröltetés, végleges pusztulás, melyik az a száz könyv (életm ), amelyet meg kellene menteni, hogy fönnmaradjon, örök tanúságul. Az archaikusnak nevezhet szellemiséget tisztel Hamvas gondolkodásának megfelel en természetesen f ként az emberiség hagyományainak úgynevezett "szent könyvei" kerülnek túlsúlyba a válogatásban (Ószövetség, Újszövetség, Tao-te King, Bardo tödol, Pert em heru, Tabula Smaragdina stb.). Hamvas azonban a költ k és a szent könyvek mellett m meséket és népmeséket is szép számmal jelöl meg száz könyvében. Így az Ezeregyéjszakát, a néger meséket, Hans Christian Andersen meséit, E. T. A. Hoffman m veit és a Mabinogiont. Ezzel a szerz egy olyan hagyomány mellett is elkötelezi magát, amely m faji jellegzetességénél fogva képes arra, hogy átjárást biztosítson az emberiség archaikus "szent" hagyománya és a klasszikusnak tekinthet misztikákról meg mitológiákról levált, "profanizálódott" európai-nyugati kultúra között, mégpedig úgy, hogy mindkét világ, illetve mindkét kultúra és a köztük való átmenet is legitim maradjon, érvényességük ne kérd jelez dhessék meg. Mítosz, legenda és mitológia, kinyilatkoztatás, monda meg archaikus tanítás vagy ami talán még fontosabb: könnyen meglehet, hogy az autentikus lét és életvezetés számára a mese az eszköz, a lehet ség arra, hogy egy véglegesen megváltozott világban az emberi szellem meg rz désének, átörökítésének lehet sége lehessen. Hamvas számára éppen ezért mindvégig megmarad a mese tanító jellege a gyönyörködtetés vagy szórakoztatás mellett, miközben igen gyakran gondolja úgy esszéiben, hogy a hagyományos, "természeti" módon szervez d kisközösségek fölött lassan eljár az id . Márpedig ezek a közösségek lehetnének a - 21 Szerkesztette: Faragó Ferenc


mesehagyomány autentikus rz i, talán azért, mert bennük az elbeszélés kett ssége (a szórakoztatás és a tanítás) magától értet d módon és elválaszthatatlanul kapcsolódik össze. A föladat tehát, ami a meseírással próbálkozó Hamvas Béla el tt állt, jelent snek mondható. A szerz nek meg kellett birkóznia az egyre gyorsabban megváltozó világ újabb szellemi követelményeivel, de legf képpen azzal a föladattal, amely már Órigenész számára is adott volt, és amit éppen határozott meg a következ képpen: "A bet öl, a szellem éltet." Vagyis: Hamvasnak egy olyan hagyományhoz kellene igazodnia írásm veivel, amelyik nem írásos, hanem annál sokkal közvetlenebb. Ebb l a szempontból egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy Hamvas meséit vagy mesés elbeszéléseit az esszék közé sorolta, még akkor sem, ha filológiailag indokolható lett volna a m vek számossága miatt egy önálló gy jtemény létrehozása. A helyzetet bonyolítja, hogy a m faji meghatározás a novella irányába is kileng, ráadásul azon belül is tapasztalható például a science fiction jelentkezése (az Olbrin Joachim csodálatos utazása vagy A jöv könyve cím m kapcsán), amely m fajról pedig tudnunk kell, hogy nem tartozott a Hamvas által kedvelt m fajok közé, többször is ironikusan nyilatkozott róla. Meg kell jegyeznem azonban, hogy például A jöv könyve esetében éppen a science fiction paródiájáról lehet szó, míg az Olbrin Joachim csodálatos utazásának végkicsengése éppen hogy tagadja az addig felvonultatott tudományos-fantasztikus eszköztár jogosságát, az emberiség aranykorának Lao-ce által leírt megvalósulását ígérve. A falusi kisközösségek - igaz, pusztán helyi és esetleges - újra megvalósulása lesz ezúttal az a tanulság, vagy boldog befejezés, amit már A beszél furulya kapcsán is említettem. A meseíró Hamvas Béla számára a követend példát minden bizonnyal azok a m vek adták, amelyeket száz könyvébe is fölvett. Közülük is különösen Andersen meseszövése köszön vissza olyan tanító mesékben, mint a Patmoszba fölvett A Jóisten uzsonnája, amelyr l egyúttal elmondható, hogy az olyan típusú esszékkel is tartja még a rokonságot, mint az ugyanabban az esszékötetben található A rántottleves cím , amely a helyes életvezetés tanításának szükségességét lét és nemlét, ember és kozmosz harmóniájának kérdésén túl a mindennapi, egyszer nek t n élet apró tevékenységeinek helyes gyakorlására is kiterjeszti. A kis történet tanulsága talán az lehetne, amit az utolsó sorok fogalmaznak meg: a Jóisten sz l munkás, vagyis mez gazdasági munkát végez, ezzel a földhöz köt dik, azzal pedig ismét csak a faluközösség alapján szervez d kis csoportok emberszabású volta értékel dhet föl, amely értéket a már említett Lao-ce tartott igen fontosnak Tao-te Kingjében. Szintén a Patmoszban található a Megrendelés cím alkotás, amely A jöv könyve-féle keser utópiákra, fantasztikus mesékre hasonlíthatna, ha nem rendelkezne azzal a rendkívül er teljes tanító jelleggel, amelyet Hamvas kritikusai oly sokszor felrónak a szerz nek. A m valójában parafrázis vagy még inkább parabola, görbe tükör. Témája az állam szükségszer összefonódása a hazugsággal és a korrupcióval, ami föltehet leg abból adódhat, hogy Hamvas eleve nem ismeri el sem a modern államok létjogosultságát, sem azt a fokozottan növeked szerepet, amelyet az állam polgárainak életében játszani akar. Ez a szerep valamiképpen hasonlít a protektorátusra, amelyr l Protektorátus cím esszéjében szintén a Patmoszban beszél, Hamvas azonban kifejti, hogy a modern államok számára a protektorátus, az élet és az emberi értékek archaikus értelemben vett, feltételek nélküli védelme és ápolása, fönntartása nem valós szándék, pusztán a politikai stratégiák retorikai eszközei közé tartozó csel. Az Államok kialakulása cím rendhagyó Hamvas-esszéb l, ami inkább hasonlít egy Lao-ce versre, mint a nyugati civilizáció mértékei szerinti esszére, kiderül, hogy mi volt szerz jének véleménye az államiságról: "A völgy összesz kül, és az utasoknak, messze földr l, a szoroson kell áthaladniok. A sok utasra megjelentek az árusok, a sok árusra megjelentek a zsiványok, a sok zsiványra megjelentek a rend rök, a rend rök törvényesítésére megjelentek a hivatalnokok, a hivatalnokok védelmére megjelentek a katonák, a sok katonára megjelentek a kurvák, - 22 Szerkesztette: Faragó Ferenc


a kurvák dics ítésére megjelentek a költ k." Az állam tehát, ami ezúttal városállam is lehetne, prózai gazdasági-földrajzi kényszerít okok hatására jön létre, és hogy végül a költ knek is szerep jut létrehozásában, az éppen nem hízelg , sokkal inkább elítél a költ kre nézve. Az állam, a jogilag-gazdaságilag-politikailag fels fokon szervezett emberi közösség Hamvas számára érvénytelen létmód, mégpedig éppen profán hiábavalóságánál fogva. A babérligetkönyv kötet Meditáció a hegytet n cím esszéjében leírja, hogy az emberi cselekvések legnagyobb része teljesen hiábavaló, önismétl , önmagáért való tett. Persze, ha az emberek nem veszik túl komolyan a tevékenységeiket, pusztán jóhiszem en végzik azokat, akkor még igazolhatóak a cselekvések, mint olyanok, melyek a mindennapi - esetleges - élet épít kövei. Mindez akkor válik nevetségesen és ugyanakkor félelmetesen önmagáért valóvá és üressé, amikor az államgépezet rögeszmés tevékenységeit végz létez k elhiszik magukról, hogy rendkívül fontosak, és az állam minden polgárát arra próbálják kötelezni, hogy ezt k is higgyék el. Ez történik az Olbrin Joachim csodálatos utazásának "f kormányzói hivatalában" is, mint ahogy a hivatalosként elfogadott állami történelemírás végtelen unalmasságát és hiábavalóságát mutatja föl A jöv könyve, amely ezzel együtt még arra is figyelmeztet, hogy a háborúkból, katasztrófákból és politikai aljasságokból álló történelemmel a legnagyobb baj az, hogy tényei egy id után fölcserélhet kké válnak, a tények tömege megbontja az igazság, pontosabban a valószer ség szerkezetét, ennek következményeképpen a történéssor kiesik az autentikusnak tételezett id b l, és egy ahhoz hasonló apokaliptikus, pontosabban apokalipszis utáni id jön létre (és rögtön a létrejöttével megvalósul ennek az id nek a krónikája is, ami egyszerre abszurd meg logikus), amilyen id t és történelmet el ször talán Szolovjov, Mereskovszkij, Sesztov és Bergyajev írtak le, majd a kés bbiekben Baudrillard, Foucault és nem utolsósorban az a Jacques Derrida, akinek No apocalypse, not now cím tanulmányához utalom a kíváncsi olvasót. A mese az esszénél valószer bben képes megbirkózni azokkal a szellemi vagy lelki kérdésfölvetésekkel, amelyekhez egy egzaktul fikcionált és kell képpen absztrahált elbeszél i technika szükségeltetik. Ugyanakkor ez a narratíva birtokában van mindazoknak a konvencióknak, amelyek - közismertek lévén - lehet vé teszik az alkotás minél szélesebb kör befogadását. A magányos király könyve cím szöveg A babérligetkönyvb l a lehet legtovább tágítja ennek a történetmondásnak a lehet ségeit. Az elbeszél i módszer Hans Christian Andersen meséire emlékeztet, míg a mondanivaló tipikusan hamvasi, mégpedig Hamvasnak arra a viszonylag korai gondolkozói korszakára utal, amikor Friedrich Nietzsche hatása volt rá jellemz . Az Én legy zése, a Takonykolosszust szabad akaratukból választó és önként imádó csordaemberekt l való undor mind, mind erre a rendkívüli, de valószín leg igen korán legy rt és asszimilált hatásra utal. Novellisztikus jegyeket találhatunk még a kötet olyan további "esszéiben" is, mint A konyhakert, a Fák, a Faragott fejek, Az utazótáska, a Túlvilági kalauz, A madarak éneke, a Csillagok vagy az Álom. Mesének mégsem nevezném ezeket a m veket, annál is inkább nem, mivel némelyikb l a szépirodalmi bevezet után telivér esszé válik, a szerz jére oly jellemz egzisztenciál- vagy válságfilozófiai jelleggel. Az Ezeregyéjszakára jellemz a történetmondás szinte és egyszer öröméért megvalósuló mesélés, amely a nyugati-európai olvasónak gyakran szokatlan narratívát produkál (befejezetlen, hirtelen lezárt, egymásban folytatódó vagy éppen összegabalyodó történetszálak), a hoffmanni mesék fantasztikuma (ami inkább látomásos, mint tudományos-fantasztikus), a néger meselegendák szikár egyszer sége, magától értet d nek t n mitológiája és a Mabinogion rendkívül gazdagon, buján áradó mesefolyama és cselekményessége ötvöz dik a sokak által Hamvas f m vének tekintett Karneválban. Amellett, hogy a szerz a gondolati tartalmak hatásos és fogyasztható formába öntése kihívásának is meg kellett, hogy feleljen, és ezáltal számtalan különböz szimulációs elbeszél i technikát kellett egy m vön belül fölhasználnia, ügyelnie kellett arra is, hogy fikciója ébren tartsa, lekösse a figyelmet, magával ragadja, gyermeki játékra csábítsa az olvasót. Nem véletlen, hogy a mesemondáshoz leginkább közel álló részek a regényben Pataj sorsának elbeszélésén kívül a kettéhasadt személyiséggel, fizikummal, szellemmel, lélekkel és sorssal vándorló Michail-Mike kalandjait bemutató rész, de legf képpen az a központi fejezet, amikor Bormester Mihály Márkus (Márk? vagy az Arany-ballada rosszsorsú Márkusa? ki tudja? mindenképpen angyal, de honnan jön? és ami a legfontosabb: fontos-e az, hogy honnan jön?) vezetésével-segítségével önnön inkarnációs maszkjait szemléli, amelyek tulajdonképpen azonosak azokkal az archetípusokkal, amelyekr l Jung értekezik A lélektani típusok cím könyvében, valamint abban a Föld és lélek cím tanulmányában, amely éppen a Hamvas szerkesztette Európai m hely cím sorozatban - 23 Szerkesztette: Faragó Ferenc


jelent meg magyarul. Az archetípusoknak a mesékben betöltött szerepét Jung igen jelent snek tartja. Nem pusztán a hagyományos értelemben vett tanítás, tudás-átörökítés értelmében fontos az archetipizálás a mesékben, sokkal inkább arról van szó, hogy hozzásegíti a befogadóját ahhoz, hogy személyes élete megvalósulásának legfontosabb területein úgy legyen képes megnyilvánulni, hogy az egyszerre legyen autentikus - vagyis az sminták követésében konzekvens - és személyre szabottan egyedi, vagyis képes legyen elvonatkoztatni a mesékben eléje táruló típusoktól, és ugyanakkor egzakt módon életvitelébe s ríteni azokat, hogy ezzel is meger sítésükhöz és (nem pusztán lelki értelemben vett!) átörökítésükhöz járuljon hozzá.A Karnevál elbeszélés-technikailag rendkívül s rített m nek nevezhet . A nyelvi egységek nem minden esetben bírnak közlésjelleggel, el fordul, hogy impressziók kiváltására vagy el z leg leadott jelek meger sítésére szolgálnak, s ezek a funkciók is azokra a meseszer epikai eljárásokra utalnak, amelyekkel a walesi kelta Mabinogionban vagy az arab Ezeregyéjszakában találkozhatunk. Err l a kifejezetten az epikára jellemz sajátosságról maga Hamvas ír egy Molnár Antalnak írott levelében, mikor arról értekezik, hogy a drámával és a lírával ellentétben az epikának milyen lehet ségei vannak a kitér kre, a felsorolásokra. Itt beszél az állandó jelz k tipizáló, s t: jelöl hatásáról. A Szentendrén 1950. február 26-án íródott levél éppen a Karnevál m helytitkaiba enged bepillantani, hiszen a szerz a m részeit olvasásra elküldte Molnár Antalnak, akit l szinte, baráti kritikát várt és kapott. Hamvas Béla, aki az emberiség archaikus hagyományához mérten határozta meg az európai szellemiség-kultúra egészét is, és a különböz korok szellemi teljesítményeit is ehhez az örökséghez mérte, szépirodalmi munkásságában is az általa klasszikusnak meghatározott spéldákhoz viszonyult, annál is inkább, hiszen tapasztalta, hogy szellemi kortársai (Joyce, Powys) szintén azokhoz az elbeszél i technikákhoz mérten hozzák létre alkotásaikat, amelyekre a történetmondás önmagáért való, szórakoztató aktusa éppúgy jellemz , mint az sminták kijelölése és a követésükre való gyengéd felszólítás.

Kelemen Zoltán *forrás: Es 4. Évfolyam 2.szám

„Véletlenül lehet igazságot találni, de senki sem lehet véletlenül igaz” (Patmosz II.,)

Regény és alkímia* A "szent tudás" foglalatai Hamvas Béla 1948-tól publikálási tilalom alatt állt, m vei csak egy sz k baráti kör (a "beavatottak") számára voltak hozzáférhet k. Ilymódon Hamvas a magyar irodalomban "ezoterikus pozícióba" (Rugási 1989) került, ám ennek az elzáródásnak a tilalom csak a küls , politikai oka volt; a bels ok magukból a m vekb l, illetve Hamvas gondolkodásmódjából következik. Ennek ugyanis alapvet meghatározója a szinkretizáló jelleg, a XX. századi európai gondolkodásban háttérbe szorult egységlátás. Rugási Gyula úgy véli, hogy Hamvas, akárcsak Szentkuthy Miklós és Határ Gy z , a modern (apokaliptikus) kor válságát megtapasztalva fordult az emberiség kulturális hagyományához, hogy annak sokféleségét szintetizálva kísérletet tegyen az egység, az egyetemes tradíció rekonstruálására, amely segítségével az emberi létezés végs kérdései megválaszolhatók. Hamvas ezt a szintézist az egyik legfontosabbnak tartott m vében, a Scientia sacrában próbálta meg létrehozni. A Scientia sacra azokkal a hagyományokkal foglalkozik, amelyek az aranykor emlékezetét rzik, és az embert visszavezetik az elveszett sállapot boldogságába. Az aranykor elvesztése, a paradicsomból való ki zetés archetipikus élménye az embernek, az emberi kultúrának: valamennyi világvallásban megtalálható ez a mozzanat, és ugyanígy, ehhez szorosan köt dve, mitikus alapélmény az elveszett harmónia visszaszerzésére irányuló vágy és eltökéltség is. A mitikus aranykor és az apokaliptikus jelen közti különbséget Hamvas ellentétpárokkal érzékelteti: az aranykor attribútumai a lét, az éberség, és a rend (a lét, melyben a lények mint fényl csillagok fordulnak befelé, az éberség, melynek segítségével a világ eredeti egysége látható, és a rend, amely által az aranykori állapot fenntartható), az apokalip- 24 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tikus kor jellemz i ezzel szemben az élet, a kábaság és a z rzavar (az élet ugyanis lefokozott állapot, az érzékek és szenvedélyek jelenségei között való kába tévelygés, ennek következtében z rzavar támad, értelmetlen és zajos nyüzsgés, amit a keleti bölcselet szamszárának nevez). A Scientia sacra kísérletet tesz arra, hogy az skori szent hagyományok rekonstrukciójával a kábaságba süllyedt ember számára újra megtalálja az utat a léthez, a harmonikus egységhez. Sz nyi György Endre a m vet a modern ezoterikus filozófia egyik legnagyszer bb teljesítményének tartja, és a hermetikáról szóló tanulmányában részletesen be is mutatja a könyv gondolatmenetét (Sz nyi 1995). Ez a tanulmány azért is figyelemre méltó, mert az ezotériához köt d fogalmakat áttekinthet vé teszi, rendszerezi és definiálja. Okkult tudásnak nevezi a transzcendens világra, az ideák világára irányuló, mitikus élményekb l származó tudást, amelyet a beavatottak, a kiválasztottak (illetve egyszer bben: a kivételesen érzékeny emberek) ismerhetnek meg. Ennek az okkult tudásnak a kifejez dései mindazok a metafizikai jelképrendszerek, amelyek a feltételezett skori egységet, a lét egyetemességét jelenítik meg szimbólumaikkal, mint például az asztrológia vagy az alkímia. A hermetikus gondolkodás legfontosabb el feltevése az anyagi és a szellemi világ dolgai között lev korrespondenciák elfogadása. Ezt mondja ki a hermetika alapszabálya: "ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van." (Hamvas 6. köt.: 16) A mágus a rejtett összefüggés révén kapcsolatot tud teremteni a fels bb világgal, és a létezés rongáltságát helyre tudja állítani. Ennek technikáját a beavatás során szerezheti meg az arra alkalmas kiválasztott, s a hermetikus tanítás szerint így lehet hozzájutni a világ teremtésének technikájához. A Scientia sacra szerint manapság ilyen mágus lehet az író vagy a költ , hiszen az az érzékeny ember, aki a "misztikus intuíció" (vagyis az ihlet, az extázis) pillanataiban képes felszabadulni az élet korlátozásai alól, és a létezés teljességét átérezve megtapasztalhatja "az összes dolgok egységét" (Hamvas 8. köt.: 84-85 és 96-97). Ilymódon az írók és a költ k vissza tudják állítani magukban az aranykori rendet: az író és a költ a modern alkimista, aki az anyagban rejl magasabb lehet ségek (az "arany") kimunkálásán fáradozik. A Scientia sacra az alkímiát els sorban spirituális m veletnek tekinti, Böhmét idézve: "A valódi alkímia az emberben kezd dik, az anyagban folytatódik és az emberben fejez dik be." (i.m. 289) Az elemek és a m veletek szimbolikusak, a procedúra végs értelme pedig az anyag (prima materia) átszellemítése, a világ és az ember tökéletesítése, arannyá (materia benedicta) változtatása. Hamvas szerint a m vészi tevékenységnek is ez az eredeti értelme, vagyis olyan "szellemi szolgálat", amely a világot szebbé teszi (i.m. 295). Itt a Scientia sacra újabb ellentétpárt vezet be, a munka és a kultusz fogalmát. A munka az élet fenntartását szolgálja, tárgyakat alkot és els sorban a nyereségre irányul, hiányzik bel le a m vel i magatartás, ami pedig a kultusz lényege. A kultusz áhítattal és szenvedéllyel végzett tevékenység, amellyel az ember a világ fölemelésén és átszellemítésén fáradozik. A tárgyak készítése, de a földm velés vagy a f zés is lehet kultusz, de csak akkor, ha magjában nem az egyéni élet érdekei, hanem az arany kim velése áll (i.m. 300). A kultusz tehát a teremtéssel analóg tevékenység, vallásos feladat, amely az anyagot m velve a lélekre visszahat, hogy az a kábaságból felébredve a létezés teljességét átérezze. Ugyanezt szolgálja az si hagyományban a beavatás, ami az élet folytonosságát megszakítja, hogy az ember a természetfölötti szellemet befogadhassa. A halállal rokon tehát a beavatás, a beavatottaknak jelképes halált kell halniuk, hogy új életre (vita nuova) szülessenek - ezért is nevezik a beavatottakat kétszer születetteknek (Hamvas 9. köt.: 23). A beavatás mágikus aktus, melynek során az individuális én az örök emberivel egybeolvad, a beavatott új ember lesz, új életet kezd, új nevet kap (i.m. 50).A Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított Tabula Smaragdina egy beavatási rítus oktató jelleg m ve. Hamvas a leg sibb alkímiai m nek tekinti, eredetét az i.e. 5. (másutt az i.e. 8.) évezredre teszi. A Tabula Smaragdina tizenhárom mondatból áll, és a lényege az, hogy a fenti és a lenti világ dolgai között analógia van, ugyanis minden dolog ugyanannak az Egynek a gondolatából származik. A természetben minden az Egyb l keletkezett, mégpedig "átvitellel", a világ tehát varázslat: az Egyb l származik, annak mágikus tükre, mondja Hamvas a Tabula Smaragdinához f zött kommentárban (Hamvas 6. köt.: 77). Hamvas szerint a Tabula Smaragdina arra tanítja meg az embert, hogy hogyan valósíthatja meg önmagában a Nap életfakasztó sugárzását. Az alkímiában a Nap analógiás megfelel je az arany, "és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá és arannyá változtatja" (i.m. 22). Az alkímia abból a feltevésb l indul ki, hogy a látható világ nem az eredeti természet, hanem annak megrontott alakja. A romlást az elemek arannyá változtatásával lehet kiküszöbölni: így állítható vissza a világ (s ezen belül az ember) eredeti állapota. Az alkimista szétszedi a dolgok rossz egyvelegét, hogy az elemeket megtisztítva illessze újra össze egy tö- 25 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kéletes egységgé. Ezt a tökéletes egységet a keleti vallások megszabadulásnak nevezik, míg a keresztény dogmatikában ugyanennek felel meg a megváltás fogalma. A helyre tett világ utáni vágyakozás, mint mondtuk, az emberiség archetipikus élménye és mint ilyen, számos irodalmi m mélyrétegeiben felismerhet mozzanat. A Karnevál speciális szempontok alapján végzett elemzésekor els sorban arra összpontosítjuk figyelmünket, hogy a regény hogyan kísér végig egy beavatási folyamatot. A különböz fokozatai e beavatásnak olvasatunk szerint megfeleltethet k a tradicionális alkímia egyes procedúráinak, ezért elengedhetetlenül fontos megvizsgálni, hogy az alkímia "szent tudománya" hogyan jelenik meg egy szépirodalmi m ben.

A m mint probléma A bibliai hermeneutika szerint a Szentírásnak négyféle értelme van: a "Jeruzsálem" szó közvetlen, szó szerinti jelentése maga a földrajzi hely, a zsidók városa; allegorikus értelemben viszont Jeruzsálem Krisztus egyházát (az evangéliumi emberek közösségét); topológiai értelemben az emberi lelket; analogikus értelemben pedig Isten országát jelenti. Ehhez hasonlóan Dante a Vendégségben kifejti, hogy "az írásm veket legfeljebb négyféle értelemben lehet értelmezni és kell magyarázni" (Dante 1965: 185). A szó szerinti jelentésen kívül Dante allegorikus, erkölcsi és misztikus jelentésr l beszél, de figyelmeztet arra, hogy ez utóbbi három a szó szerinti értelemre épül, csak abból kiindulva magyarázható. René Guénon, az Isteni Színjáték egyik legmerészebb kommentátora is úgy tartja, hogy a különböz jelentések "nem mondhatnak ellent egymásnak", sokkal inkább kiegészítik és harmóniába hozzák egymást, hiszen "ugyanazon teljességnek részei" (Guénon 1995: 7). Guénon az Isteni Színjáték negyedik, misztikus vagy ezoterikus jelentésrétegével foglalkozik, és úgy véli, hogy ezen a szinten a m tulajdonképpen nem más, mint beavatási rítus, melynek során a f h s az alacsonyabb min ség , lefokozott éberség , anyaghoz tapadó állapotból egy magasabb szint , felszabadult állapot felé halad. A beavatás célja itt is a megzavarodott, útveszt be került lélek felébresztése, az édeni harmóniába való visszavezetése. Guénon szerint az olvasó, ha nem ismeri a m nek ezt a mélyebb jelentését, akkor a többi jelentést is csak részlegesen értheti meg, mivel ez az "iniciatikus" réteg a m ben "egy olyan rendez elv, amelyhez hozzárendel dik és amellyel egyesül a jelentések sokfélesége" (i.m. 8). Az ezoterikus vonatkozásokat tartalmazó m ilymódon problematikussá válik, az olvasóban kérdések merülnek fel a homályos részek kapcsán. A m mint kérdés és kihívás hatására az olvasó keresni kezd, a m nyomába ered: meg akarja találni a m jelentését, meg akarja érteni a m vet. Amikor a Karnevál több évtizedes késéssel megjelent, számtalan kérdést vetett fel az olvasókban. A legjobban talán Szigethy Gábor recenziója példázza ezt. Most kezünkben tartjuk a Karnevál két vaskos kötetét, a regény hét könyvének kinyomtatott szövegét. Bárki elolvashatja e Hamvas Béla által sorskatalógusnak nevezett hatalmas regényfolyamot, Bormester Mihály kalandos élettörténetét. Regény? Bölcselet? (...) Sorskatalógus? (...) Regény vagy regényelméleti munka a Karnevál? (...) Realista regény a filozófus ironikus és bölcs felhangjaival? Metafizikus világértelmezés regényes történettel körítve, illusztrálva? Mit jelent az, hogy a f h s élete ketté válik? (...) Melyik melyik? És melyik az igazi? Van igazi? Hol kezd dik és mikor fejez dik be a Karnevál? (Szigethy 1985) Hasonlóan problematikusnak tartotta a m vet Nagy Sz. Péter is, aki "már-már befogadhatatlan"-nak, "nagyszabású cs dnek" nevezi a regényt (Nagy 1985), valamint Baránszky-Jób László is, aki a társadalmat hiányolja a Karneválból, és kifogásolja, hogy a regény a felvázolt problémák tekintetében csak diagnózissal szolgál, de adós marad a terápiával (Baránszky-Jób 1985). Nem lehetetlen, hogy a regény körüli problémákat a misztikus jelentés fel nem ismerése okozza. A Karnevál ugyanis szintén végigkövet egy beavatási folyamatot, melyet ráadásul igen sajátos módon, alkimista terminológiával ír le. Így az olvasó, aki az alkimista szóhasználatban kevésbé járatos, komoly nehézségekbe ütközik, ha a regénynek ezt a mélyebb értelmét próbálja megközelíteni. Márpedig a regény befogadása csak a misztikus réteg ismeretével együtt lehet teljes. A szó szerinti jelentés, miszerint ez a világ a rögeszmés rültek vásári komédiája, az allegorikus jelentés, miszerint a szamszára örvénylése káprázat (májá, varázslat), és az erkölcsi (politikai) jelentés, miszerint az rült örvény a világ romlottságának, a korrupciónak a következménye, csak az iniciatikus jelentésre vonatkoztatva nyeri el végs értelmét. Olvasható, elemezhet és magyarázható a m enélkül is, mégis úgy véljük, hogy a teljes megértést csak a különböz jelentések együttes megismerése szolgálja.

Egy arkhimédeszi pont A Karnevál alapszituációja szerint a regény elbeszél je Bormester Mihály, lejegyz je pedig az ügyviv , az "agent spirituel", aki, mint kés bb kiderül, az elbeszélést több helyen is módosítva közli. A regény - 26 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tehát kettejük közös m ve. Másrészt a fejezetek közé ékel d "courtain lecture"-ökben többször szó esik az imaginációról, ami az ügyviv meghatározásában "a lélek esszenciális élete" (K1: 387). Az ember az imaginációval folytonosan teremti a valóságot, és ha az imagináció romlott, az általa teremtett világ is romlott lesz (K2: 250). A regény végén található névmutató el tt pedig fontos megjegyzés áll: a regény összes szerepl je imagináció (K3: 463). A pszichoterápiában azt az eljárást hívják aktív imaginációnak, amikor a páciens bels konfliktusainak megoldásához a szabadon áramló fantáziaképeket hívják segítségül. Ezek a fantáziaképek ugyanis az egymásnak feszül ellentéteket jelenítik meg, és ezzel magát a megoldást is el készítik, a szintézist. C.G. Jung az aktív imaginációt színpadi el adáshoz hasonlítja, ahol a megfigyel saját bels drámája jelenik meg (Jung 1994: 76). A Karnevál fentebb vázolt alapszituációja pontosan megfelel ennek a helyzetnek, hiszen az elbeszél "fantáziaképeit" az ügyviv jegyzi le, aki így a jungi "bels partner" megfelel je, de tekinthet akár magának a pszichoterapeutának is, aki az imaginált bels drámát segít elemezni a páciensnek. A Karnevál az egyik fontos önmeghatározása szerint "generálgyónás" (K1: 7), ez szintén indokolttá teheti a pszichoterápiával való párhuzamok megvonását, hiszen a lélekelemzés mind technikáját, mind gyógyító szándékát tekintve a gyónással rokon aktus. Az aktív imaginációnak mint terápiának a személyiség helyreállítását, a személyiségszintézist kell szolgálnia. Ezen a ponton érintkezik a jungi lélektan az alkímiai transzmutációval, hiszen az alkímiai átalakulás folyamata is végs soron az ellentétek egyesítését, a szintézist t zi ki céljául. Az alapmotívum a m ben az önkeresés. A vörös hajú segédfogalmazó, miután egy különös találkozás során rádöbben arra, hogy nem tudja megválaszolni a látszólag egyszer kérdést: ki vagyok én, önmaga nyomába ered: "Nem kell-e útnak indulni, mint a régi bölcsek tanították, és addig nem nyugodni, míg az ember önmagát megtalálja?" (i.m. 25) Hangsúlyos hely ez a regényben, a m sarkalatos pontja. Ekkor jelenik meg el ször a segédfogalmazónak a lélekvezet angyal is, és többször is megismétli a felszólítást: "Eredj és keresd meg." (i.m. 27) Az angyal szövegébe latin, ógörög, szanszkrit és héber szavak vegyülnek. A magyarázat erre az, hogy a "legmagasabb szellemi valóságokat ma is görög vagy latin szavakkal vagyunk kénytelenek kifejezni" (Hamvas 8. köt.: 17). Az angyal szövege mágikus szöveg, erre formai jegyek is utalnak: a felsorolás, a ritmikusság, az ismétl dés, a felszólítás, de maguk az idegen hangzású szavak is. Mágikus pillanat ez, amikor a szellemvilág megszólal és útmutatással próbál szolgálni a keres ember számára. Fontos megjegyezni még, hogy a segédfogalmazó angyala többször hivatkozik (vélhet en fiktív) alkimista szerz kre, és a m veik elolvasását sürgeti, ugyanakkor óva int bizonyos tévedésekt l, és figyelmeztet arra, hogy veszélyes dologról van szó. Az önmegismerés útján az alkímia kínálja a legcélravezet bb segítséget, mindazonáltal ez nem veszélytelen foglalatosság. Életében mindenkinek megjelenik, de pseudomythikus regresszióként úgy értelmezik, mint Anonym Magister, s ezzel dyohylikus és permanens disszolutív autovexatúrává aerologizálják, s éppen ezáltal szemidemonstratív detentióvá metaneutralizálódik. (K1: 27) Nagy Sz. Péter az angyal szövegét halandzsának véli (Nagy 1985), ám ezzel nem tudunk egyetérteni. A latin és ógörög szóösszetételek többnyire kikövetkeztethet jelentéssel bírnak, másrészt az angyal nyelvhasználata az alkimista szövegeket utánozza (és egyben parodizálja is), melyek nehezen követhet k ugyan, de szimbólumaik "finoman sz tt hálóját" (Jung 1994: 112) szétbontva a szövegek értelme is világossá és érthet vé válik. Ebben nagy segítséget nyújt Jung többször is idézett m ve (Az alkímiai konjunkció), melyben az alkímiát lélektani szempontból magyarázza, emellett azonban alapos bevezetéssel szolgál az alkimista szövegek jelképrendszerébe is. A továbbiakban els sorban Jung könyve alapján kíséreljük meg elvégezni a Karnevál alkimista elemzését, abban bízva, hogy az alkímia lesz az a "fix arkhimédeszi pont" (K1: 128), amellyel a m mintegy "kimozdítható" a helyéb l, hogy a f bb mozgatórugói láthatóvá váljanak.

Erjedés, rothadás, halál A Karnevál "courtain lecture"-rel kezd dik, függöny el tti beszélgetéssel, mégpedig úgy, hogy az olvasó egy mondat kell s közepén találja magát: a regény els szava a "de" köt szó, mintha valamiféle magyarázkodásba csöppentünk volna. Hamarosan felt nik az elbeszél , Bormester Mihály, valamint az ügyviv , aki tulajdonképpen Bormester bels partnerének is felfogható (a jungi "árnyék"). Kettejük párbeszéde a szellem és a lélek párbeszédének felel meg a pszichoterápia aktív imaginációja során. Az árnyék többnyire elvi ellentétben áll a tudatos személyiséggel, így kettejük konfrontációja egy halott egyensúlyt, szélcsendhez hasonló állapotot eredményez. Az alkímia ezt az állapotot nigredónak nevezi (káosz, melankólia) és úgy tartja, hogy ez az önkeresés alaphelyzete, a kiindulópont. Ebben a függöny- 27 Szerkesztette: Faragó Ferenc


beszélgetésben két fontos mozzanatra kell odafigyelni. Az egyik az, amikor Bormester felsorolja, hogy elbeszélése mi mindennek tekinthet : generálgyónás, fecsegés, vallomás, sorskatalógus, az emberi tulajdonságok Noé bárkája, leltár, képeskönyv, karakterológia, szótár és inventár. Noé bárkája kés bb, a regény VI. fejezetében is megjelenik. Jelképes tartalmáról azt kell megemlítenünk, hogy Noé bárkája a mentés és meg rzés jelképe. Sorsok, karakterek, szavak zsúfolt bárkája a Karnevál, illetve maga a regénybeli elbeszél : "én vagyok a bárka, amelyben az egész állatkert a vizek tetején úszik." (K1: 9) A másik fontos mozzanat éppen az, hogy ebben az rületben maga az elbeszél , de az ügyviv is a legmélyebben részt vesz, hiszen a regény alaptétele szerint "a pácban mindenki benne van" (i.m. 10). Legf képpen az olvasó, mert Bormester szerint már az is nagy rület, hogy ez az egész megtörtént, ennél nagyobb rület, hogy ezt el is beszéli, és még nagyobb rület, hogy az ügyviv mindezt lejegyzi. Mindezt már csak az fokozhatja, ha valaki "elképeszt komolysággal" olvasni kezdi a könyvet. Az olvasó már "olyan bonyolultan bolond, hogy itt minden meghatározási kísérletnek cs döt kell mondania" (i.m. 11). A többi függönybeszélgetésben is gyakori az ehhez hasonló fejtegetés, sokszor alapvet regényelméleti problémákat tárgyal meg a két beszélget társ, ezekr l a maguk helyén még lesz szó. Mint mondtuk, a függönybeszélgetés alaphelyzete az alkímiai nigredo állapotának felel meg. Ennek jegyében áll a regény els és második fejezete is. A nigredo a káosz, az öntudatlanság, a lélek és a test összegabalyodása, mikor is a test és a lélek, illetve az anyag és a szellem sötét egységet alkot (unio naturalis). Ez a procedúra kiindulási pontja, ugyanis az alkimista ezt a sötét természeti egységet kell, hogy szétbontsa, hogy az elemeket megtisztítva tudja újra egybeolvasztani, de már a tökéletesség, az isteni egység jegyében. A szintézist tehát a felbomlás, a szétesés folyamata el zi meg, az erre vonatkozó alkimista m veletek pedig a mortificatio, a putrefactio és a solutio. A halál, az erjedés és a föloldódás motívuma sorra el is kerül a regény els két fejezetében. Az sem mellékes, hogy a regény februárban kezd dik, vagyis télen, a sötétség id szakában. A történet legelején máris megjelenik a halál motívuma, hiszen az els szerepl , Doktor Boromeus hóbortjait a temetésén beszélget emberekt l tudjuk meg ("akik ismerték, mind azt mondták", i.m. 13). Különös figura ez a Boromeus, de ezt valamennyi szerepl r l elmondhatnánk: hiszen az "odakozmált" jellemek tárháza az egész regény. Doktor Boromeus például képtelen volt megszokni ezt az életet, ha valami nem a megszokott rendben ment, az számára óriási nehézségeket okozott, kénytelen volt percekig, órákig szoktatni magát az új helyzethez. A levéltár új igazgatója pedig az egyik pillanatban Ursinus püspöknek a VII. századból, a következ pillanatban Shakespeare-nek, majd kés bb Corteznek képzeli magát. Fillér Joachim rájön, hogy az egész emberi id számítás téves, totálisan elhibázott. Kankalin Mátyás törvényszéki bíró felesége a házasságuk els napjától megrögzötten takarékoskodik, hogy az ezüstlakodalmukra majd minden meglegyen, ami szükséges; Kankalin Mátyás kínjában hosszú tanulmányokat ír a körömvágásról, a borotválkozásról. Vermerán doktor, Barnabás Maximus, Hoppy L rinc, Améline, Bella, Timur kisasszony, Marcella grófn , az els két fejezet hatvannál is több, hóbortos szerepl je az emberi létezés egy-egy maszkját jeleníti meg, a felbomlást, az alkímiai nigredót. A vörös hajú segédfogalmazó a levéltár új igazgatójával folytatott beszélgetés hatására ismeri fel a megrázó tényt, hogy akárcsak az igazgató, maga sem tudja megmondani, hogy kicsoda valójában. Mint már említettük, fontos jelenet ez a regényben, az önkeresés vágya ekkor indítja útra a segédfogalmazót. Az angyal is ekkor jelenik meg el ször, hogy segítséget nyújtson a kereséshez, vezesse a homályos útra érkez vándort. A segédfogalmazó, akinek a nevét még nem tudjuk, aznap este vonatra is száll, és ezzel megkezd dik a farsangi felfordulás, az utazás a lélek sötét éjszakáján át (nigredo). A segédfogalmazóhoz többször is szólni fog az angyal az önkeresés folyamán, de nem képes megérteni az útmutató szavakat, nem tudja befogadni az alkimista szövegeket, így tehetetlenül sodródik a szamszára örvényében a többi szerepl vel együtt, nem ismeri fel a maga sorsát, nem tudja kívülr l szemlélni önmagát. Az önkeresés rögeszmévé fajul, nem a tökéletesedést szolgálja. Nem is szolgálhatja, hiszen a szamszárában, az elvarázsolt világ örvényében az egyesítés (coniunctio) m velete nem valósítható meg. A szamszárában örök ismétl dés és körforgás van, mint látni fogjuk. A jellemek, a maszkok, a nevek és a szavak, de még a csecsem k is felcserélhet k, mert a szamszára a káprázat világa, a káprázatban pedig a jelenségek a kett sség jegyében állnak, a bináris oppozíciók koordinátarendszerében határozhatók meg, és akár fel is cserélhet k, mert a lényeget ez nem érinti. Az els két fejezet figuráit egy-egy rögeszme mozgatja, az egocentrikus rület hajtja ket körbe-körbe, vagyis életük nem más, mint derengés, lefokozott éberség állapot. Jól jeleníti ezt meg Ambrus alakja, aki egész idejét álmodozással tölti, a sok fekvést l már kisebesedett a b re (i.m. 67). A különböz világnézetek is rögeszmék- 28 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nek min sülnek, a filozófia és a tudomány is hasonlóan ítéltetik meg. Barnabás Maximusnak, az skortudomány egyetemi magántanárának a kutatásai is ezt igazolják és parodizálják. A nagy Ri cím elméletében kifejti, hogy az svallás f istene Ri volt, és az tisztelete az egész földön, így Ame-ri-kában is elterjedt, mint a név is mutatja. Barnabás ezután egy csomó olyan szót vonultat fel, amelyben a ri szótag szerepel, és mindezeket kapcsolatba hozza az elméletével. A kultusz valószín központja Af-ri-kában volt, éspedig a szent hegy, a Ruvenzo-ri tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett el kel k (a görög a-ri-sztosz, amib l a mai a-ri-sztokrata), az feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spi-ri-tus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. (...) Az istenség nevét igen sok mai név még rzi, mint például Sá-ri, Bi-ri, Ma-ri, Te-ri, Ka-ri, Pi-ri, Fe-ri, Gyu-ri. (i.m. 75) Kisiklott jellemek és gondolatok, ez jellemzi a lélek sötét éjszakáját. A kaotikus közösség kaotikus, megzavarodott emberekb l áll. Toporján Antal törzsorvos is hóbortos alak, még a vonaton arról beszél a segédfogalmazónak, hogy kevesen vannak, akik "nincsenek legalább egy kicsit odakozmásodva" (i.m. 35). Az angyal egyre aggodalmasabban figyelmezteti a segédfogalmazót, hogy "labyrinthusi veszély" fenyegeti, hogy a leghosszabb úton halad, s t ez tévút, "general-solutio" veszélyeztet ezen az úton, a szamszárában való elmerülés (i.m. 60). Itt mondja ki az angyal azt is, hogy a lélek "a tízezerb r t z gyermeke", de a segédfogalmazó nem érti ezeket az angyali üzeneteket, tévúton jár, vagyis megszállottan keresi a maga biológiai származását. Ezért utazik Kesz Benjaminhoz, tavoli rokonához, akinél gyerekkorában néhány évet töltött és akinél most Flórián ügyész el adja mindazt, amit a segédfogalmazó származásáról tudni vél. Hosszú és kusza kitér ez egy bizonytalan származású csecsem r l, akit a városka lakói egymás kapujába rakosgatnak, senki sem tudja, kié is valójában. (A csecsem kacskaringós útját végigkövetve a városka már említett lakóival is megismerkedik az olvasó, így a kitér nek enumeratio jellege is van.) A segédfogalmazó Flórián ügyész elbeszéléséb l semmivel sem lett okosabb, és Féllábú, az ügyvéd az egész történet hitelességét cáfolja. Ezen a helyen az alkímia egyik jellegzetes allegóriájáról is szólnunk kell. Több alkimista kézirat illusztrációjaként szerepel ugyanis a féllábú ember alakja. A féllábú pap és a féllábú király egymás mellett állva az anyag és a szellem tökéletes szétválasztását szimbolizálja, és egyben arra is utal, hogy a kett csak együtt ad ki egy teljes egészet. A szétválasztás a nigredóban játszódik le, a féllábú alakja ezt az állapotot jeleníti meg. Flórián ügyész ellenlábasa, az ügyvéd Féllábú is ennek felel meg a regényben. Féllábú tulajdonképpen "Flórián barátja, mindig ott van, ahol Flórián szerepel, az, aki ellentmond és tiltakozik és cáfol és vitatkozik" (i.m. 57). (Az ügyész és az ügyvéd a jogi gyakorlatban is szemben álló feleket jelent.) Féllábú most az egész történetet a csecsem r l hibásnak nevezi, és az elbeszélés ellentmondásait mindjárt le is leplezi: "Flórián úr a jelent önkényesen a múltba helyezte át." (i.m. 135) Vagyis Flórián elbeszélésében a szerepl k úgy jelennek meg egy 28 évvel korábbi id pontban, hogy közben k maguk nem változnak, pedig némelyikük a világon sem volt még akkor. S t az egyik szerepl nek, Episztemonnak az életútja Flórián története szerint egész egyszer en a múltban folytatódik. Az "Episztemon-incidens", ahogy Féllábú nevezi, visszakapcsolódik Fillér Joachim karmester merész megállapításához, miszerint az id számításunk teljesen téves, a naptár hamis (i.m. 48). Féllábú az elbeszélést elfogadhatatlannak tartja, "dilettánsra valló hibákat" követett el Flórián, így az egész "szemenszedett fantazma" (i.m. 137-8). Számunkra viszont fontos sugallata van ennek az id vel kapcsolatos "incidensnek", hiszen a föloldódás alkímiai állapotánál tart a regény, így logikus, hogy itt az id is képlékennyé, cseppfolyóssá, ilymódon megfoghatatlanná válik. Jól jelképezi ezt az asztrológia Vízönt -szimbóluma is. Mint mondtuk, a regény februárban kezd dik, ez pedig az asztrológia szerint a Vízönt id szaka, amikor a sötét szaturnuszi er k uralkodnak (vö. nigredo), a tér és az id egyvelege meglazul, hullámozni kezd. Ez az id szak egyben a farsang, a karnevál ideje is, régi szokás szerint ilyenkor illik párt választani. A tér és az id labirintussá válik a nigredóban, ugyanez történik a tudással is. A segédfogalmazó Barnabás Maximustól szeretne némi felvilágosítást kérni a származását illet en, a tudós azonban csak a labirintust építi tovább. Óriási ismeretanyagot felölel munkájához nyolcvanezernél is több könyvet nézett már át és még negyvenezret kell feldolgoznia, hogy az emberiség tízezer éves kérdéseit végleg letisztázhassa. Az ismeretei rendszerezéséhez és a m megírásához így még harminc év szükséges. Paródiája ez a tudományos kutatásnak, és egyben a tudományba vetett hit ironikus lerombolása. A segédfogalmazó természetesen Barnabástól sem tud meg semmi érdemlegeset, legfeljebb annyit, hogy is ugyanolyan rögeszmés, odakozmásodott alak, mint a többi alvajáró kísértet, akiknek arca eltorzult, elcsúfult, sápadt és tragikomikus maszkká változott. - 29 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Munkája, mint mondja Barnabás, most még "teljes erjedésben" áll (vö. putrefactio), de már nyomon van, hogy a végs kérdéseket tisztázza. Éppen az alkímiáról kezdene mesélni a segédfogalmazónak, amikor csengetnek, és - kafkai fordulattal - a segédfogalmazót keresik, gyilkosság és rablás b nténye miatt. A segédfogalmazó angyala ekkor elszáll. Kihallgatások, tárgyalások, tanúvallomások következnek, végül a segédfogalmazót elítélik, noha sem a meggyilkolt pástétomsüt , sem a gyilkosság helyszíneként megjelölt Licsipancs község nem létezik és nem is létezett: Flórián ügyész fikciója az egész gyilkosság. Hogy a segédfogalmazót mégis elítélhetik, ez abból következik, hogy az erjedés állapotában minden megtörténhet, a valóság labilis, fiktív. Másrészt a segédfogalmazónak mintha azért kellene b nh dnie, mert nem követte az angyalt, tévútra, tiltott területre került. Az alkímia nem veszélytelen foglalatosság. Az els fejezet végén szerepel a Kankalin házaspár ezüstlakodalma, a szerepl k itt mégegyszer felvonulnak (tabló), és megjelenik egy új alak is, lovag Herstal Raimund, aki a következ fejezetben játszik fontos szerepet. A fejezet ironikus fordulattal ér véget, az ezüstlakodalmon ugyanis azt beszélik, hogy a segédfogalmazó a börtönben megtalálta önmagát: rájött, hogy valójában Mihály arkangyal.

Metamorfózis A regény második fejezete a metamorfózis jegyében áll. A segédfogalmazó (akir l mostmár megtudjuk, hogy Bormester Virgilnek hívják, és a fejezetet bevezet függönybeszélgetésben az is kiderül, hogy Bormester Mihály apja) négy év után szabadul a börtönb l. A világ közben teljesen megváltozott, a maszkok felcserél dtek, varázslat történt. Semmi sem az, ami az el z fejezetben volt. Howligree miszszionáriusból vállalkozó lett, tervezett varázsbarlangjával óriási pénzeket akar keresni. Ez a varázsbarlang egyébként a szamszára egész felfordulását is jelképezi, mert ebben a vidámparkhoz hasonló intézményben, ebben az elvarázsolt barlangban semmi sem az, aminek látszik: a szendvicsek elpukkannak, a sütemény füstölögni kezd, a bor t zszikrákat szór, a fotel kilöki magából azt, aki beleül. A felcserél dés állapota ez, még mindig az alkímiai erjedés stációja. A maszkok elcserélhet k, mert mint láttuk, minden labilis: Ágoston atya kilépett a szerzetb l és kocsmát nyitott, Toporján Antal törzsorvos disztingvált úriemberb l iszákos, rongyos, borostás csavargó lett, Ambrus felhagyott az álmodozással, felkelt az ágyából és most röpiratokat irkál és szónokol, anarchista elveket vall. Megjelenik két új szerepl is. Az egyik a rektor, aki rendszeresen meglátogatja az embereket és rosszkedv en panaszkodik, lemondás és szomorúság árad bel le. Melankolikus ember, ez a hangulat a nigredo par excellence jellemz je. A másik új szerepl Ábel, a vallásalapító, akit Hoppy L rinc a gnosztikusokhoz hasonlít. Ábel tanítása szerint a b n által érhet el az üdvözülés, b nök elkövetése nélkül senki sem részesülhet a megváltásban. Ez a kifordított vallás lényegében szintén egy metamorfózis eredménye, a b n és az erény fogalma Ábel vallásában felcserél dött. Ha ezt a gondolatot tovább f zzük, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a vallás sem több, mint az rületszer megzavarodás, a karneváli felfordulás, a szamszára terméke, vagyis káprázat. Májá fátyla egyre több mindenr l hull le: a tér, az id , a gondolkodás, a tudomány, a jellem után most a vallás is föloldódik, képlékennyé válik. A metamorfózis ebben a fejezetben nyelvi szinten is tetten érhet . Toporján Antal például a kocsmában a "sógor, ugye jó bor" helyett azt énekli, hogy "sóbor, ugye jógor". A mondat szintjén ezt a felcserél dést Monopol közmondásain vehetjük észre. Ki kés n jár, korán ébred. (K1: 213) Kikapón járva balul bukik. (i.m. 217) Szapora penko ne hidege rontom. (i.m. 237) Egyes szavakban pedig játékosan felcserél dnek a magán- és mássalhangzók: csint/csont/pont, tim/tam/tajam, pid/pod/pad (ami ugyanakkor a narráció zeneiségét is fokozza). A felfordulást jól parodizálja a Toporján törzsorvos és Ágoston atya között lezajló kocsmai ütközet, üvegek, székek, asztalok törnek darabokra. Ekkor merül fel az a kérdés, hogy vajon melyik Ágoston az igazi, a dogmatika tanára vagy a csapos? S melyik az igazi Bormester Virgil, az önmagát keres segédfogalmazó vagy pedig Mihály arkangyal? Améline se nem a régi. Feminista eszméit sutba dobva az els adandó alkalommal vacsorára hívja magához Bormester Virgilt. Améline rületének megoldása, kulcsa a mérleg. Améline-r l mindenki úgy tudja, hogy jó, hogy az iskolában türelmesen foglalkozik a gyerekekkel, hogy jótékony és a koldusoknak gyakran ad alamizsnát. Ha azonban túl sok jót tesz, akkor a bels mérlege a jó oldalra billen, vagyis felbomlik az egyensúly és neki gyorsan valami rosszat kell csinálnia, hogy a mérleg nyelve ismét helyre álljon. Ilyenkor Améline rossz, gonosz és bosszúálló, a koldusokat leköpi, a gyerekeket pálcával megveri, kövekkel ablakokat tör be, s t gyújtogat is. Minél nagyobb a jótett, amit végrehajtott, annál nagyobb - 30 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gonoszságot kell elkövetnie, hogy az egyensúly visszaálljon. (A mérleg a viszonylagosság jelképe, itt az erkölcs képlékenységére utal.) Virgil a vacsora után hosszan beszél Améline-nek arról, hogy a bizonyosság elt nt, és nem talál semmiféle fogódzót ebben a megváltozott világban: tünékeny és ideiglenes lett számára a valóság. Virgil okkultnak nevezi ezt az örvényt, amelyben álarcosok és álruhások kavarognak, és a maszkok szüntelenül szétbomlanak, szüntelenül átalakulnak. Améline sem jelenthet Virgil számára megnyugvást, mert is csak a bizonytalanságot fokozza: el ször azzal, hogy a lakását felajánlja Virgilnek, legyen az övé, miáltal bizonytalanná válik a magántulajdon fogalma; másodszor pedig azzal, hogy a nyakába borul és megcsókolja Virgilt, majd házassági ajánlatot tesz neki, ez pedig az érzelmeket teszi bizonytalanná. Így Virgil az egész helyzett l csak még zavartabb lesz. Az ellentétek egyesítését az alkímia hagyománya a házassággal, az alkímiai menyegz vel jelképezi. A nigredóban szétválasztott elemek az újraegyesítés (coniunctio) els fokozatában (unio mentalis) megtisztulnak, a második fokozatában pedig ismét eggyé válnak (reanimatio): az átszellemített lélek ekkor olvad össze az aszkézisben megtisztult testtel, aminek legf bb szimbóluma a kémiai menyegz . Az így létrejöv egységnek, amit lapis philosophorumnak is neveznek, már alkalmasnak kell lennie az istenséggel való egyesülésre, ami a coniunctio harmadik, befejez fokozata, tulajdonképpen az opus magnum. A kémiai menyegz t a király és a királyn nászával illusztrálták az alkimisták, ahol a király az aktív, szellemi résznek, a királyn a passzív, testi résznek felel meg. Az egyesüléshez azonban elengedhetetlen egy köztes elem, amit neveznek quinta essentiának is, jelképe pedig leggyakrabban a bor, a vinum philosophorum, mivel a bor az alkimisták felfogásában magában hordozza mindkét rész tulajdonságait: folyadék lévén testes, anyagi jelleg , míg alkoholként (spiritus) a szellemet is képviseli. Bormester Virgil és Améline menyegz je nem tudja megvalósítani az ellentétek egyesülését, nászuk nem válik alkímiai összeolvadássá, sokkal inkább a megbomlott világ rülete tolja ket egymás mellé. Kapcsolatuk így nem több unio naturalisnál, öntudatlan és sötét gubanc, ami csak zavart okozhat a továbbiakban. Így történhet meg az is, hogy gyereküket a szülészn elcseréli a Raimund házaspár ugyanakkor szület gyerekével. (A szülészn egyébként ugyanaz a Majoránna n vér, aki Flórián ügyész egyik hipotézise szerint Bormester Virgil édesanyja, mégpedig úgy, hogy álmában ejtette teherbe egy csavargó, aki részegen a n vér ágyába zuhant. Tökéletes felfordulás.) Érdemes egy pillantást vetni azokra a körülményekre is, amelyek úgy hozzák, hogy Améline és Herstal Raimund felesége ugyanabban a szobában szüli meg gyermekét. Herstal és felesége kikocsiznak a városba, a gyermek születését ugyanis csak kés bbre várják. Az egyik téren azonban, ki tudja miért, személyes bosszúból vagy valamilyen anarchista társaság m veként, a házaspár majdnem merénylet áldozata lesz: egy feléjük dobott bomba közvetlenül a kocsi közelében robban fel. A lovak vad vágtába kezdenek, fejvesztetten rohannak a városon át - majd pedig éppen a kórház el tt sikerül ket megállítani. Herstalné, mivel az izgalmak hatására megindul nála a szülés, ekkor ugyanabba a szobába kerül, amelyben Améline is vajúdik, és a két asszony gyermeke ugyanabban a percben jön a világra. Az epizód különös pontja az a bizonyos bomba, melyet Herstalék kocsija felé dobnak. A kocsis látja, hogy egy "fekete, emberfej nagyságú" tárgy repül feléjük. Err l akár az alkimisták szimbóluma, a fekete halálfej is eszünkbe juthat: a halálfej, illetve a lefejezés szintén a nigredo szimbóluma, a test és a lélek különállását jelképezi. Arra is érdemes felfigyelni, hogy Bormester Mihály születését éppen ez az alkímiára utaló, halálfejnek látszó tárgy befolyásolja dönt en. Bormester lesz ugyanis az egyetlen szerepl a regényben, aki a coniunctio m veletét megvalósítja. A születés elbeszélése után függönybeszélgetés következik, sorrendben a negyedik, amelyben az elbeszél megmagyarázza "emberszenvedélyét", patológ kíváncsiságát, vagyis hogy miért leli örömét ebben a rengeteg szerepl ben, sorsban, jellemben. Minden egyes emberben külön önmagamat keresem, de csak valamilyen eltorzult alakban ismerem fel. Ha már két embert nézek, akkor ez az eltérés, ez a t lem való elhajlás valamivel kevesebb, majdnem elenyész törtszámmal kevesebb, és minél többet nézek, annál kevesebb. Ez az én emberszenvedélyem magyarázata. Nem valami kit n magyarázat, és talán nem is helytálló. Magam is tudnék ellene kifogásokat támasztani. Végül is azt hiszem, hogy én magamat tükörképemben, kívülr l csak akkor láthatnám világosan és teljesen, ha valamennyi embert egyszerre látnám, történetével, arcával, sorsával, minden változásával, következetlenségével, életvonalával, töréseivel, együtt, egyben az egészet. Énnekem csak az egész emberiség együtt felel meg, mint tükör. (K1: 243) Összecseng ez József Attila soraival: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat." (József Attila 1990: 162) - 31 Szerkesztette: Faragó Ferenc


A karnevál lényegéhez tartozik, hogy az arcok nem arcok, hanem maszkok. Így a Karneválban sem találkozunk arcokkal, csak maszkokkal, az arcok másolataival, amelyek az eredetinek elég kevéssé sikerült lenyomatai. Hogy az eredeti arc, a mátrix micsoda valójában, kés bb fog kiderülni. A függönybeszélgetés fontos megállapítása még az, amit a n kr l tesz: olyanok, mintha "él sdi férgekb l és angyalokból lennének összeolvasztva" (K1: 244). A regény eddigi n alakjairól valóban nem sok jót lehet elmondani. A n ket "nehéz és kábító, sokszor émelyít " atmoszféra veszi körül, mint mikor "délben a tehenek a hasukat a langyos mocsárban tartják és egyhangúan kér dznek" (i.m. 104). Ez az ingovány, ez az "üres bambaság", a matriarchális tenyészetnek ez az " sláp-légköre", ez a "párás és édeskés tejszagú meleg" övezi a n ket, akik ilyen módon az erjedés, püffedés, mocsári bomlás alkímiájához rendelhet k, a nigredo par excellence tartozékai. Az elbeszélésben most már Bormester Mihály szerepl ként is megjelenik, mint hatéves gyerek. Ekkor történik egy valódi gyilkosság: Zorge Salamont, a zsidó ószerest megölik és kirabolják az országút szélén. Bormester Virgil éppen emlékiratait, a Tépel déseket írja, amikor a kaffkai szituáció megismétl dik: csengetnek, három férfi lép be és Bormester Virgilt gyilkosság és rablás alapos gyanúja miatt letartóztatják. A hatéves Mihály számára ez az élmény jelenti az els szembesülést a valóság abszurditásával, koholtságával, értelmetlenségével. A tárgyaláson már meglehet sen sok hamis bizonyíték el kerül Virgil b nösségére vonatkozóan, amikor megjelenik Améline és azt vallja, hogy a gyilkosságot követte el. Tóbiás, a felügyel megzavarodik, majd végül mindkettejüket elengedi. Újabb rögeszme születik, mert Ábel vallási elveinek hatására miszerint csak a b n vezet az üdvözüléshez, csak aki a B nök Tornyának építésében részt vállal, az érheti el a megváltást a szerepl k sorra jelentkeznek a felügyel nél azzal, hogy a gyilkosságot k követték el. A felügyel egyiküknek sem hisz, és kidolgozza a valószín tlenségi mozzanat elméletét, mert úgy gondolja, hogy a gyilkos az, akir l a legkevésbé sem feltételezhet a b ntény elkövetése. Amikor pedig végre Pataj, az igazi gyilkos jelenik meg nála, a felügyel nek annyira elege van az egész tébolyult felfordulásból, hogy a tettest egyszer en kidobja, elkergeti. Pataj alakja az egész regényben jelen van. Az els fejezetben, a kitett csecsem r l szóló epizódban az, aki nem rakja tovább a babát, hanem beviszi Marcella grófn házába. Pataj akkor még egy állatbarát kislegény, aki rühes macskát, törött szárnyú széncinkét ápol, kutyákkal, tengerimalacokkal barátkozik. A könyv második fejezetében Pataj már fiatalember, aki azonban a társadalmon kívül áll, kutyákkal társalog magányos sétái során. Pataj szerelmes Abihailba, Zorge Salamon lányába. Találkozásaikat Bormester Misike többször is kilesi, és Abihail szépsége t is megzavarja: a lány szemében "a káprázat vad szenvedélye" ragyog. Abihail az els n , akibe Misike is "beleszédül". Misike azt a jelenetet is látja, amikor Pataj megvallja a kutyáknak, hogy Zorge Salamont ölte meg, ezért a sötétség b nében vétkes. Az ószerest megölte és kirabolta, hogy az így szerzett pénzzel Abihailt feleségül vehesse. A felügyel nek is megvallja, hogy még lelkiismerete sem furdalta, amikor Zorge Salamon koponyáját szétverte. Pataj alakjában van valami diabolikus. Erre utalhat a csaholó kutya megszelídítése, valamint a nevébe rejtett pata szó is. A nevek mágiájának és a szómágiának lényeges szerepe van a Karneválban, erre még fogunk utalni a kés bbiekben. Most csak annyit kell megállapítanunk, hogy Pataj diabolikus figura bár, de nem egyértelm en a gonosz megtestesít je, alakja ennél összetettebb. A kereszténység felfogásában az ördög a világban található rossz okozója, a teremtés ellenlábasa, az örök tagadó. Az alkímia fekete embere viszont, aki az ördögnek felel meg, a prima materiát jelképezi. Itt kell szólnunk arról az elemr l, amely az alkímiai coniunctio során elengedhetetlenül szükséges a mysteriumhoz, ez pedig a mercurius. A két egyesítend elemet, a cselekv , férfias, szellemi sulphurt és a passzív, n ies, testi salt csak a kettejük között közvetít mercurius segítségével lehet egyesíteni. A mercurius a mindent gyógyító orvosság, a quinta essentia, amely a lapis el állításának fontos katalizátora. A fentebb említett vinum philosophorum is ennek a mercuriusnak az analóg megfelel je, ezért a mercuriusról az is tudható, hogy mind a szellemi, mind az anyagi tulajdonságok megtalálhatók benne, átfogja a testi és a pszichikus szférát is. Erre a szimbolikára egész egyszer en az adta az okot, hogy a mercurius, ami gyakorlatilag nem más, mint a higany, a vízhez hasonlóan folyékony, tehát közvetít elem, ugyanakkor fém is (ötvözete a szilárd, testies amalgám), végül pedig el is párologtatható, aminek alapján a mercuriushoz az alkimista a szellem attribútumait is hozzárendelhette. A mercurius tehát kétérték min ség, mercurius duplex, és paradox módon az alkímiai procedúra kezdetét és végét is magában hordozza. A mercurius mint prima materia minden létez alapja, de a mercurius a lapis philosophorum is egyben, vagyis az átalakítás célja. Ezért mondhatjuk a mercuriust ellentmondásos elemnek, amely úgyszólván az sanyagot reprezentálja, amelyb l a teremtés - 32 Szerkesztette: Faragó Ferenc


során az összes materiális lény létrejött, másrészt az alkímiai átalakítás végeredményét is jelenti, a bölcsek kövét, amellyel az arany el állítható. Ilyen ellentmondásos alakja a regénynek Pataj, a fekete ember, aki sátáni figura, a sötét éjszaka gyermeke, de ugyanakkor prima materia is, vagyis minden létez ben van bel le valamennyi, mert a mercurius, akib l az összes többi létrejött. Talán ezért van jelen végig Pataj alakja a regényben. Pataj a negyedik és az ötödik fejezetb l látszólag hiányzik, de csak azért, mert ezekben a fejezetekben másvalaki helyettesíti t, mint látni fogjuk. Der sebb alakja ennek a második fejezetnek Gambrinus, aki a regény bájosan bogaras figuráinak egyike. A megérkezése is parodikus félreértéssel kezd dik: Barnabás Maximus mágikus szertartással exorcizálja t, mert azt hiszi Gambrinusról, hogy az tulajdonképpen az (mármint Barnabás) álarcot öltött öccse. A komikus félreértést tisztázva szóba elegyednek, és Gambrinus egy érdekes tervvel hozakodik el . Olyan szellemi kocsmát ("un restaurant spirituel" [ i.m. 304] ) szeretne felépíteni, ahol nem levest, húst, f zeléket szolgálnak fel, hanem szellemi táplálékot. A maga módján Gambrinus is alkimista, aki a materális világtól úgy akar megszabadulni, hogy az étkezést gyökeresen megváltoztatja. Mégis milyen menükre gondolt ön els sorban? A legjobban úgy tudnám megmagyarázni, ha egyszer ételb l indulnék ki. Vegyes étel, f zelék is, hús is, leves is, több alkatrésszel. Ilyen szellemi táplálék a Toldi-magyarázatok lenne. Általában a kommentárok és kresztomátiák és antológiák Helyes, nagyon helyes Más étel például a Homéroszi költemények, rizs helyett, de f szeresen, például Baudelairemártással. Mit szól hozzá? Kit n . És a leves? A levest kiváltképpen a skolasztikusokból f zné? Nem, ez túl nehéz lenne. A skolasztikusokat tisztán nem is tálalnám, csak igényesebbeknek, minden alkalommal csak vékony szeletekben, költeményekkel körítve. Néha töltve. Rendkívül érdekelne, hogy mivel töltené. Erazmusra gondoltam, aztán Melanchtonra, Kálvinra, Savonarolára Er s Belátom. Mondjuk, Morus Sokkal inkább. Persze attól függ, mivel körítené Vegyes salátával, bantu néger vagy patagon dalokkal, esetleg ausztráliai himnuszokkal, orfikus töredékekkel, Euripidész fragmentumaival, a Gilgamessel. Érti, hogy mire gondolok. Nagyon is jól. (i.m. 304-5) Gambrinus nemes gondolatát nem sokkal kés bb Tóbiás felügyel leplezi le. Szerinte ugyanis Gambrinus nem szellemi táplálékkal akarja helyettesíteni az anyagi étkeket, hanem éppen ellenkez leg, még a költeményeket és a festményeket is a legszívesebben fölfalná mérhetetlen torkosságából kifolyólag. Gambrinus mindent le akar nyelni, nézze csak meg, micsoda hasa van, nézze meg jól, megenné még a szobrokat is, a festményeket is, Cimabue-t és a pompeji falfestményeket, a perzsa miniat röket, megenné a zenét, Bachot és Mozartot és Monteverdit, és lenyelné a filozófiát és a vallásokat és a mathézist és a teoretikus fizikát, és még akkor is azon t n dne, hogy mit lehetne enni (i.m. 317) A második fejezet fináléja nem más, mint egyfajta zenei összefoglalás, ahol a lényeges motívumok (dallamok) még egyszer visszatérnek (felcsendülnek). Ez a finálé az elhallgatás jegyében szólal meg. A fejezet egyes motívumainak csendje sorra megjelenik: az emberek, a nevek, a szavak csendje ez a "nagynagynagy csend". Ebben a felsorolásban szerepel "az elcserélt újszülöttek csendje" is. Ez a befejezés, ahol a csend szó többször ismétl dik, emlékeztet az Ísaupanisád végére is, ahol a "santih" (béke, csend) szó szintén többször megismétl dik (lásd Upanisádok 1994: 14-16), jelentése pedig: a meg nem változtatható dolgokba való bölcs belenyugvás békéje. A Karnevál második fejezetének végén, ahol a felfordulás olyan nagy, hogy végérvényesen kibogozhatatlannak t nik, ugyanezt jelentheti a csend. A meg nem változtatható z rzavarba való bölcs belenyugvást. Összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy az els két fejezet a nigredo állapotát mutatja be, ezt jelképezi a két f motívum, a halál és a felcserél dés motívuma. Az erjedés állapotát a n i lélek mocsári atmoszférája fejezi ki. A t z, az örökké változó változatlan szintén a f bb motívumok közé tartozik, jelentése összetett. Jelentheti az apokaliptikus t zhalált (K1: 179 és 236), vagyis ilymódon a halál motívumához kapcsolható. Jelentheti az örökké változó változatlant (i.m. 203), így a második fejezetben lezajló metamorfózis lényegét fejezi ki. Nem mellékes az sem, hogy az alkimisták számára a t z, a tüzes kard a - 33 Szerkesztette: Faragó Ferenc


megpróbáltatások jelképe, hiszen mint mondják, az aranyat a t zben kell megedzeni. Végül pedig a t z nem más, mint maga a lélek, mert a lélek a tízezerb r t z gyermeke.

A labirintus A második fejezetet függönybeszélgetés követi, sorrendben az ötödik, amely több vonatkozásban is kulcsfontosságú. Ebben a beszélgetésben fejti ki az ügyviv , hogy a regény szerepl inek személytelen, leszedhet és felcserélhet maszkja nem más, mint a monománia, a rögeszme, amelynek mindegyikük rabja (i.m. 358). Nem válnak személlyé a szerepl k, ezért nem is képesek közös életre egymással, vagyis a társadalom csak látszat, a közösség nem létezik, hiszen az egyének a maszk, a rögeszme rabjai és egymásra nincsenek tekintettel. "Bábeli társadalom" (i.m. 356) ez, a nyelvzavar, a fölfordulás állapota. Ezért érzi úgy az olvasó, hogy csapdába, útveszt be került, minden a feje tetején áll. Maga az elbeszélés is kibogozhatatlan, hiszen az ügyviv elmondja, hogy több helyen is módosította az elbeszélést. Bormestert mindez nem hozza zavarba, az regényelmélete szerint ugyanis az a jó, ha a regénynek nincs egyetlen fix pontja sem. Az elbeszél és az ügyviv egymást ellenpontozzák, az olvasó és a kritikus is ellenpontozódik, vagyis a regény "állandó mozgásban van", így a szerkezete tulajdonképpen egy négyszólamú fúgáéra emlékeztet (i.m. 409). Az ügyviv viszont képz m vészeti hasonlattal él, és úgy véli, hogy a regény a sokszer ség gondolatára épül, ahol a lényeg rejtett marad. Ön, nézetem szerint, azt az eljárást követte, amit néhány képén Brueghel alkalmaz, különösen az Ikarusz cím festményén, ahol kolosszális táj, tengeröböl, város, házak, hajók, kiköt , erd , szántó-vet parasztok, almaszedés, utak, kocsik és gulyák és lovak és katonaság van, és a roppant távlatban, oldalt a tengerben picurka kis löccsenés, mintha valaki a vízbe köpött volna, itt esik a tengerbe a szegény Ikarusz. Ön is egész menazsériát vonultat fel, koholt alakokat, fene nagy históriát és bonyodalmat, csak azért, hogy az embert félrevezesse... (i.m. 375) Ebben a függönybeszélgetésben a regényelméleti fejtegetések dominálnak. Miután a zenével és a képz m vészettel állították párhuzamba az irodalmat, Bormester indulatosan magyarázza el az ügyviv nek, hogy a regényben a szó a legfontosabb, nem az elvek, nem a szerepl k tulajdonságai, nem a történet, hanem a szó. Nekem csak a szavakkal van dolgom. A költészet világa nem a kozmosz, nem a társadalom, nem a pszichológia, nem a történet, nem a morál. A költészet világa a szóval kezd dik, és a szóval végz dik. Nincs probléma, nincs egyenlet, nincs ítélet, nincs következtetés. Egyenlet is szó, ítélet is szó, következtetés is szó. Nem járás, hanem szó. Nem hang, hanem szó. Nem arc, hanem szó. Mindig szó (i.m. 378) Ezek az emberek mind szavak. (i.m. 379) Így válik a regény szavakból épített labirintussá, ez pedig felidézi a következ m vészetet, amellyel a regényírás rokon: az építészetet. Bormester ugyanis bevallja, hogy a legszívesebben építész lenne és házat építene, melynek kertjét magas k fallal venné körül, és a ház homlokzatára pedig arany(!) bet kkel azt írná: "Tat tvam aszi". Ami szanszkritül annyit jelent: ez vagy te. Az építészet is hermetikus mesterség, mert építeni azt jelenti, hogy felépíteni önmagunkat. A Scientia sacra ezt a következ képpen fogalmazza meg. Az ember a szellemváros képe, de az ember maga építi fel jó gondolatokkal, jó szavakkal és jó tettekkel, mint az iráni hagyomány tanítja. S azáltal, hogy az ember önmagát mint szellemvárost felépíti, ahogy a puszta és kietlen anyagi természet közepén házakat emel, utcákat kövez, falakat, kapukat alkot, templomokat és palotákat épít, és rendezett, törvényes közösséget szervez, az ember tulajdonképpen az örök szellemvárost építi. (Hamvas 9. köt.: 327) Bormester részletesebben is szól az általa elképzelt épületr l, amely egy magas k fallal elhatárolt kert közepén található. A kapu a cseng nyomására kitárul, s ön belép. A csarnokban lépcs vezet fel. Jobbra-balra sehol ajtó, fel az els , aztán a második emeletre, aztán a teraszra, s onnan a túlsó oldalon ismét le a kertbe. Ön csodálkozik. Az ördögbe is, itt valami tévedés van. A házat megkerüli, ismét belép. Az ajtót keresi. Jobbra és balra tapogat, kopog. Nincs. Sima falak. Szép fehér márvány, de ajtó nincs. Megint fölmegy a tet re, és a túlsó oldalon le. (...) Váróterem. Ha ide belép, nyílegyenes folyosó vezet át a házon és a másik oldalon ki a kertbe. Nincs bejárat, állapítja meg kimerülten és lehangolva. De íme mégis van a házon ablak, a kémény füstöl, és egyébként is látszik, hogy a házat lakják. (K1: 383-5) Az ügyviv ekkor már érti a ház lényegét, innen folytatja a leírást. A villanykapcsolókhoz meg egyáltalán nem mernék nyúlni, mert azok biztosan forró vagy jeges tussal vannak összeköttetésben, ha pedig valamelyik szobában, véletlenül, mert ez is megtörténhet, a kerevetre rálelnék, nem mernék leülni, mert tudnám, hogy az süllyeszt , ha pedig valahol bárszekrény lenne, falatozóval, a sonka papírmaséból lenne, a konyakosüveg pedig felrobbanna, és egyéb- 34 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ként is a konyhat zhely a rokokó szalonban lenne, az éléskamra a könyvtárban, a könyvtár viszont a gardrób sarkában, és az ebédl közepén roppant tekn , sajtárokkal és dézsákkal és üstökkel, és minden jel arra vall, hogy nagy mosásra készülnek, a mosókonyhában viszont világosbíbor selyemkárpit, de a székek helyett nyersfatönkök, és mindegyik rönkön friss macskaszar, amelynek szaga kellemetlenül vegyülne a floridai mák illatával, és a falon a felirat: Mene tekel ufarszin (i.m. 385-6) Emlékeztet ez Mr. Howligree korábban ismertetett varázsbarlangjára is, ahol semmi sem az, aminek látszik. Figyelemre méltó az épület és a keleti vallások mandalája közötti hasonlóság is. A mandala szó szerint kört jelent, de használják "közép" és "körülvev " értelemben is. A mandala tulajdonképpen egy meglehet sen bonyolult rajzolat, amely egy küls övb l és egy vagy több egymásba rajzolt körb l áll, melyek közepén egy négy háromszögre osztott négyzet van. A háromszögek belsejében, valamint a mandala közepén, újabb körökben, istenalakok vagy jelképeik láthatók. Ez a vázlat végtelen számú változatot enged meg: "némelyik mandala labirintusra hasonlít, mások palotára, bástyákkal, tornyokkal és kertekkel" (Eliade 1996: 264). A világ labirintus. Az emberi psziché is az, akárcsak a világ lényegét megjelenít mandala is. Az alkímia segítségével a labirintus feltérképezhet lenne, de az alkímia nyelvezete bonyolult, szimbólumrendszere szintén labirintusszer : több jelkép írja le ugyanazt a m veletet, és ezek a jelképek nem mindig fedik egymást teljesen. Az alkímia is, ahogy a világ, a psziché, a mandala és a regény is: labirintus. Ördögi felfordulás, diabolikus cirkusz. Mágikus útveszt . Dúl Antal beavató regénynek nevezi a Karnevált. (Dúl 1985: 40). Talán a beavatás jelenti a kulcsot a labirintushoz, illetve magához a regényhez. A beavatás ugyanis a tudat átalakítása, a tudat színvonalának megemelése. Mint minden átalakítás, úgy ez is leírható alkímiai terminológiával. A beavatás során az ember a lesz kült életének határait áttöri, és a létezés egészét magában helyreállítja (Hamvas 3. köt.: 202). A beavatás megnyitja az utat a lét irányába, a személyiség kiteljesítése érdekében. Ugyanezt jelképezi az alkímiai coniunctio, ahol a szétválasztott elemeket a tökéletesség jegyében egyesítik újra. Ahogy az alkímiai procedúrában szükség van egy köztes elemre, a mercuriusra, ugyanígy a beavatás során is szükség van egy közvetít re, egy mesterre, aki segít végigjárni a kiteljesedéshez vezet utat. A beavatáshoz a mandala szimbolikája is lényeges pontokon köt dik. Ez a beavatási aspektus jelzi a mandala és a labirintus bizonyos szerkezeti hasonlóságait. Számos mandalának egyébként világosan labirintus jelleg a rajzolata. A labirintus rituális funkciói közül számunkra kett különösen érdekes; egyrészt az, hogy a túlnant jelképezi, bárki is lép oda be a beavatás révén, az valódi descensus ad inferos ("halál" majd "föltámadás") megvalósítója lesz; másrészt pedig az, hogy egyfajta "véd rendszert" képvisel, mind spirituálist (a gonosz szellemek és démonok, a káosz er i ellen), mind anyagit (az ellenségekkel szemben). Mivel a város csakúgy, mint a templom vagy a palota "világközépet" alkot, ezért labirintussal vagy falakkal védték a betolakodók, az ártó er k, a "sivatagi szellemek" ellen egyaránt, akik megpróbálták a "formákat" abba az alaktalanságba visszalökni, amelyb l azok eredtek. Ebb l a szemszögb l tekintve a mandala valamint a labirintus funkciója legalábbis kett s lenne; egyrészt egy földre rajzolt mandalába való belépés beavatással ér föl, másrészt pedig a mandala "megvédi" a tanítványt minden romboló er vel szemben, egyszersmind segíti az összpontosításban, abban, hogy megtalálja saját "középpontját". (Eliade i.m. 267-8) Bormester Mihály is a középpontot keresi, ahonnan nézve a labirintus áttekinthet , megfejthet . A regény hét fejezete Bormester beavatását kíséri végig (a legtöbb tradícióban a beavatás hét fokozaton keresztül megy végbe, lásd pl. Hamvas 9. köt. 66). Az els fejezet témája a h s neve volt, mondja az elbeszél , és ezzel arra utal, hogy Bormester Virgil, amikor a börtönben Mihály arkangyalnak képzeli magát, valójában nem önmagát találta meg, hanem születend fia nevét. Mihálynak így már a születése el tt megvolt a neve (mátrixa). A regény második fejezete Mihály születésével foglalkozott, a következ fejezetekben pedig Mihály a sorskerék örvényl forgatagába, a labirintusba kerül, ezzel egyidej leg viszont a kiteljesedés felé is megnyílik számára az út. Ezt az utat fogjuk végigkísérni a továbbiakban.

Danyi Zoltán *forrás: Hamvas Béla Karnevál cím regényének alikimista olvasata

- 35 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Hamvas--tár1 Hamvas „A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer” (A virágszedés lélektana)

A hüperióni hangA magyar Hüperiónról, öt tételben* Azt hiszem, talán egyetlen dologban értenének egyet Hamvas-rajongók és Hamvas-idioszinkráziások (hiszen mintha átmenet nem is lenne az életm megítélésében, csak szenvedélyes elfogadás vagy ingerült elutasítás): abban, hogy a Hamvaséhoz hasonló mostoha sors kevés szerz nek és kevés életm nek jutott osztályrészül a huszadik századi magyar irodalomban, noha, jól tudjuk, ez az irodalom egyáltalán nem sz kölködik „leltárhiányokban”. Indokoltnak látszik tehát, hogy ha a fentebbi, kicsit (kicsit?) elcsépelt latin szállóigét még egy auctoresque-vel is kiegészítve így módosítjuk: Habent sua fata libelli auctoresque. Nemcsak a könyveknek, a szerz knek is megvan a maguk sorsa Jelen írás apropója az életm kiadás 15–16. kötete. Már akár ezen a ponton is megállhatnánk, elid zhetnénk ennél az egyszer ténymegállapításnál: tizenhat kötet. Itt tartunk. Persze, hogy a szerz halála után három évtizeddel se legyen olvasható könyv alakban, csak a teljes életm fele-kétharmada, már önmagában is elgondolkodtató. Joggal érezhetjük tehát úgy, hogy kimerül félben vannak azok az energiák, amelyek a nyolcvanas évek Hamvas-reneszánszát megteremtették; err l mi sem tanúskodik inkább, mint az az érdektelenség (érdekeltséghiány), amely magának a szövegkorpusznak a kiadását nehezíti meg vagy lehetetleníti el. Hogy ne rébuszokban beszéljünk: az állami vagy magánalapítványok kuratóriumi tagjairól van szó, akik egyre kevésbé érzik saját ügyüknek az életm kiadás sorsát. Árulkodók az impresszumok: míg a kilencvenes évek elején megjelen kötetek esetében nemritkán tüntethetett fel a kiadó akár több alapítványi támogatót is, mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott: elfogytak (vagy majdnem el) a szponzorok. De még elgondolkodtatóbb a kötetek megjelenését követ és övez mély csend, a m vek agyonhallgatása is, az a tény, hogy a kritikában, a „szakmában” ennyire alulreprezentálva talán még soha nem volt sem a szerz , sem az életm . Hiába a posztumusz Kossuth-díj, a vászonkötéses díszkiadás és – ha hinni lehet a könyvesboltok eladási statisztikáinak – a jelent s számú eladott példány vagy a már kiadott kötetek pár éven belüli újrakiadása (lásd például: Anthologia humana 1990 és 1996 Mindezek felsorolásával mégsem az volt a célom, hogy megkongassam a vészharangot Hamvas, illetve a Hamvas-életm fölött. Mert talán törvényszer , hogy ez legyen a sorsa egy olyan életm nek, amely a fél periférikus – illetve ugyanezt másként mondva: – az ellenállásból táplálkozó zárványlétet, a „második”, a láthatatlan nyilvánosságot tudatosan választotta, s mely talán kizárólag ebben a féllegitim kéziratlétben, továbbra is a periférián maradva, marginalitásában hathat egyáltalán, lehet az, aminek szánták: a böhringeri „kés polgári m vészeti ipar” (és, tegyük hozzá: a „kés polgári tudományos ipar”) szellemével, értékorientációival a legkisebb mértékben sem kiegyez , a szó horatiusi értelmében vett monumentum. És e monumentum befogadásának mindig része lesz (az akár efemernek bizonyuló) revelációélmény, hasonlóan ahhoz, aminek a nyolcvanas években lehettünk tanúi. (E „Hamvas-reneszánsz”, a felfedezés izgalma mostanság a szerb irodalmi életen söpör végig: fordítják, kiadják, olvassák, elemzik.) De része e befogadás-történetnek, mondjuk, az is, hogy ha az egyik legpatinásabb kolumbiai (!) folyóirat f szerkeszt je keresi meg azzal a kéréssel az Európa Könykiadót, hogy lehet leg minden Hamvassal kapcsolatos információt és m vet bocsásson rendelkezésére, mert valahol a világhálón (?!) botlott bele Hamvas egyik szövegébe, és azóta se hagyja nyugodni… Amiként azon sem kell csodálkoznunk, ha egy lemezboltba betérve egyszer csak Szemz Tibor CD-albumának borítójántalálkozunk Hamvas munkásruhás fotójával, az épül tiszapalk Úgy t nik, korai lenne Hamvast „leírni”. (Habent sua fata libelli, Maradjunk azonban egyel re a könyveknél. Hamvas megjelent vagy meg nem jelent könyveinek sok tekintetben továbbra is sanyarú sorsa ma már gyaníthatóan kevésbé az ideológiai tiltásokkal, mint inkább a „piszkos anyagiakkal” van összefüggésben. S nemcsak az állami-alapítványi támogatás hiányával, hanem az életm kiadást magára vállaló kiadó „üzletpolitikájával” is. Vajon mi indokolja m vek másodszori (s t, Az öt géniusz esetében: harmadszori) megjelentetését, miközben más – nem kevésbé fontos – írások még mindig kéziratban hevernek. S ez a kérdés a most megjelent 15–16. kötet esetében ennél is élesebben vet dik fel: miért kell kiadni – két kötetben, 3500 forintért – olyan írásokat, amelyek folyóiratban a harmincas években már megjelentek, miért kell másodszorra megjelentetni a tizenhatodik kötet majdnem egyharmadát kitev Hamvas-esszét, A bor filozófiáját, és harmadszorra (!) az ugyanennek a kötetnek majdnem kétharmadát kitev Öt géniuszt ahelyett, hogy a kéziratlét - 36 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gettójából már annak idején kiemelték és egy kötetben publikálták volna azokat az igazi felfedezéseket jelent írásokat, mint a csak most kézbe vehet Hüperión, a Bakony vagy Az sök útja? De legyünk elnéz bbek e mostani, „magyar tárgyú” esszéket tartalmazó két kötettel. A válogatással kapcsolatos fenntartásaink ellenére mégsem érezzük sikerületlennek a két kötet egészét; igaz persze, hogy – ellentétben a szerkeszt k sugallatával – ezt nem feltétlenül annak kell betudnunk, mintha Hamvas „magyar tárgyú esszéi” már pusztán tárgyuknál fogva is együvé tartoznának. Nem, mert például ha a Bakony vagy Az öt géniusz kétségkívül „magyar tárgyú” is, A bor filozófiája (különösen annak „metafizikai” fejezete) már nem ilyen egyértelm en az. És még problematikusabbak e szempontból Hamvasnak a harmincas évek különböz folyóirat-publikációi után most újraközölt irodalmi témájú írásai. A kötet mégis valamiképp egységes benyomást kelt az olvasóban: ezek a most el ször és így egymás mellé kerül írások valóban er teljesen rímelnek egymásra, egy nem rendszerszer rendszer egy-egy elemének hatnak. Mindezt Hamvas írásainak az a (sokszor kifogásolt, illetve kritika tárgyává tett) jellegzetessége magyarázza, amit Szentkuthy után „egykönyv ségnek” szokás nevezni, és ami valóban áll is Hamvasra. Némileg rendhagyó kritikámat azonban mégsem az a cél vezérli els sorban, hogy magáról a kötetr l írjak. Helyette a címadó írást állítottam dolgozatom középpontjába, és nemcsak azért, mert Hamvas „hüperióni” (durván a harmincas évekbeli munkásságát magában foglaló) korszakának f m ve, amely bizonyos értelemben átjárást teremt a legkülönfélébb m fajú és témájú szövegek között, hanem legalább két másik ok is magyarázza választásomat: egyrészt mert nagyon érdekes filológiai dokumentumokat szolgáltat Hamvas és Kerényi barátságának illetve, egymástól való elhidegülésük, tágabban pedig a Sziget-mozgalom és a Sziget történetének tárgyában, másrészt pedig olyan, az életm akkori és kés bbi sorsát, a könyvek kés bbi fátumát is megel legz problémafelvetés is a sajátja, mely önmagában érdemes a figyelemre. Igazuk van azoknak, akik a Hamvas-recepció fentebb jelzett „furcsaságait” Hamvas társtalanságával, beskatulyázhatatlanságával, elszigetel désével, szellemi különállásának radikalitásával, egyszóval a semmivel sem rokonítható „Hamvas-paradigma” egyszeriségével magyarázzák. Az életm egészének megítélését tekintve magam is osztom e véleményt. Hamvas pályájának azonban két olyan id szaka is van, amikor ez a talán sorsszer nek, „bekódoltnak” t n magány valamiféle dialogikus viszonyba lép más „magányokkal”, s mintegy közösséget alkotva velük, oldódni látszik: az egyik ilyen id szak a harmincas évek eleje-közepe, a másik a negyvenes évek közepe-vége. Az 1935-ben íródott Hüperión témaés formavilága ehhez az els höz, a harmincas évek közepén kibontakozó, ún. Sziget-mozgalom történetéhez kapcsolódik.A Sziget-mozgalomra vonatkozó filológiai aprómunkán már javarészt túl vagyunk – mindenekel tt Lackó Miklósnak köszönhet en, aki a Kerényi-életm kutatójaként majdnem mindent elvégzett, ami e tárgykörben Kerényi (és bizonyos értelemben Németh László) fel l elvégezhet volt,míg arról a helyr l és szerepr l, amit Hamvas töltött be a mozgalomban, a Hamvas-életm „fiziognómiáját” feldolgozó Darabos Pál monográfiájában olvashattunk. Amire most, a Hüperión megjelenésének ürügyén jó lelkiismerettel vállalkozhatom, az egyrészt az, hogy Hamvas szerepe fel l (tehát látszólag egyetlen szegmens fel l) egészítsem ki a Sziget-mozgalom történetét, másrészt hogy mindezzel (ha csak indirekt módon is) magyarázatot keressek arra, hogy a fentebb leírt és a mai napig szinte változatlan helyzet, a Hamvas-oeuvre-rel szembeni idegenség (s ugyanakkor a vele való reflektálatlan közösségvállalás) hogyan alakulhatott ki már a kezdet kezdetén, a pálya legelején, a harmincas évek els felében. Bármennyire sz k kör volt is a mozgalom, és kérészélet a három számot megért folyóirat, a Sziget, nem könny pár szavas általánosságokat mondani róla. Ami talán mégis megkockáztatható – legalábbis a mozgalom és a lap prominens képvisel ivel (Kerényi Károllyal, Hamvassal, Németh Lászlóval) kapcsolatban –, az az, hogy egyiküket így, másikukat úgy, de mindegyiküket az irodalmi vagy tudományos életbe való betagozódás helyett a konfrontáció vágya hajtotta vagy kényszeríttette új utak keresésére. Ez tematikailag els sorban abban nyilvánult meg, hogy el szeretettel fordultak a távoli múlt és ezenbelül a görögség világa felé, formailag pedig úgy, hogy a meglev sémákat elvetve végrehajtották saját „nyelvi fordulatukat”. A harmincas évek, ahogy magukat szerették megnevezni: „lényegkutatóinak”, „útkeres inek” ez a „visszakeres ”, a „létfelejtéssel” szemben valamilyen kikristályosítható egzisztenciális tapasztalatot felmutatni szándékozó törekvése korántsem csupán magyar jelenség: egy tágabb szellemtörténeti keretbe ágyazható, amelynek talán Eliade éppúgy része, mint Heidegger vagy a Caillois-féle szakrális szociológia. E törekvések közösek voltak annyiban, hogy az élet és irodalom, az írás és beszéd, a m vészet és tudomány, a szakrális és profán, az ünnep és közösség, a görögség és filológia stb. viszonyára - 37 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kérdeztek rá, az általuk és bennük megfogalmazható alapkérdések újbóli és újbóli artikulálására tettek kísérletet. Kerényi, Németh László, Hamvas Béla, valamint a nevük által fémjelzett „mozgalom” más képvisel i, illetve a mozgalomból kinöv folyóirat más szerz i módszeresen és rendkívüli intenzitással mélyedtek el a múltban, hogy a jelenr l mondhassanak valamit. Hogy ma mennyit jelent és mennyit ér ez az intenzitás, hogy ma a Kerényi–Hamvas–Németh–Szerb–Prohászka-féle útkeres k tevékenysége több-e, mint puszta irodalomtörténet, hogy a múlt (a görögség) és a vele kapcsolatban megfogalmazható kérdéseink ugyanazok-e, s ugyanúgy érvényesek-e, mint hatvan évvel ezel tt, nem tudom. Gyanítom, hogy nem – nem utolsósorban persze az olyan kudarctörténeteknek, egy (az) utópia megvalósíthatatlanságának olyan tapasztalatainak is tulajdoníthatóan, amilyen a Szigeté és a (tágan értelmezett) „szigeteseké” volt. Ezt az „útkeresést” nem szeretném (igaz, nehéz is lenne) túlértékelni. Sem mitizálni a mozgalom történetét, mert sokszor nagyon is praktikus okai voltak az új utak keresésének. Kerényinél az akkori tudományos (egyetemi és akadémiai) élettel szembeni – kölcsönös – averziókról van els sorban szó, míg Hamvas és Németh László esetében kimondott/ki nem mondott elégedetlenségr l a korszak irodalmi életét majdnem egyedüliként uraló Nyugattal, illet leg személy szerint Babitscsal szemben. Németh László így ír a Nyugat el deir l szóló írásában: „De bármennyire becsüljük ezt a terjeszkedést (ti. a Nyugatét), színes egyéniségek és m vek buja fakadását, a mozgalomban van valami elkedvetlenít . Az a hátszél, mely a Nyugatot feldobta, rengeteg nyegleséget, álm velt nagykép séget, csinált lihegést csapott hozzá. Kevés irodalmi korból maradt annyi komikus emlék, mint ebb l, noha a m veltség általában alacsonyabb, mint Kazinczy vagy Pet fi idejében, az írók kultúrdühöt mímelnek és madárnyelven beszélnek. A cimboráskodás elfojtja a legkezdetlegesebb kritikai ellenvetést is. Az írók reklámkönyveket adnak ki, kölcsönösen verik egymás mellett a dobot. Az a furcsa helyzet áll el , hogy a Nyugat, mely a század legnagyobb íróit mutatja be, egy szellemi nyavalyának is a neve, melyb l a legjobbak is nehezen láboltak ki.”Mármost kevésbé az érdekel bennünket, hogy e leírásban mennyi az „igazság”, az akár „fájdalmas” igazság – olyannyira fájdalmas, hogy például Németh László kötetét, Az én katedrámat sajtó alá rendez szerkeszt (vagy esetleg maga a kiadást el készít szerz ?) jelölés nélkül hagyta ki ugyanennek a tanulmánynak azt az ezek után következ , itt már nem idézett mondatát, amelyben az olvasható, hogy jelen pillanatban, 1932-ben, már a Nyugat bomlásának lehetünk szemtanúi. (Ismétlem, szempontunkból most nem fontos, hogy Németh László vélt vagy valós sértettségei mennyiben érhet k tetten a fentebbi bekezdésben. Németh Nyugat- vagy éppen Babits-ellenessége nem egyedüli jelenség: Szerb Antal vagy Halász Gábor sem volt mentes t le. Bizonyos értelemben talán mégis Hamvas példája a legbeszédesebb. Gondolom, aligha köztudomású, hogy Hamvas a Nyugat frissen felfedezett kritikusaként „debütál” 1930-ban, és két év alatt, míg munkakapcsolatuk tart, tucatnyi, els sorban a kortárs angolszász prózáról szóló kritikát közöl a lapban.) Ami a „szigetgondolatot”, a kivonulás, az új utak és beszédmódok keresésének igényét kiérlelte tehát, az bizonyos értelemben a Nyugatnak ezzel a túlsúlyával, pontosabban az ott preferált irodalomképek kritikájával, illetve elutasításával van összefüggésben. (Hogy van-e egy olyan egységes irodalomkép, amelyet „nyugatosnak” lehet nevezni, szerfelett kétséges persze. De hogy sokaknak volt hiányérzetük a lappal kapcsolatban, az több, mint vitathatatlan.) Nos, Németh, Hamvas és Kerényi fejében – más és más megfontolásból ugyan, és nem csak az övékben – így születik meg egy olyan fórum megteremtésének igénye, amelyet nagyszer bbnél nagyszer bb metaforákkal írnak körül: „a jobbak kivonulása”, „új nemes szekta”, „az érvényesülés szolgálatába nem állított szellemiség tere”, „egy nagy organikus összefogás tudata” stb. stb. Kerényi így emlékezik: „A »sziget« megélése egymástól függetlenül egyszerre többünkben támadt. Hamvas Bélával ketten, dalmát szigeti magányunkból jöttünk haza vele, s itthon olyanokat találtunk, akiknek a számára már eleven valóság volt” Hamarosan megjelenik a Sziget els száma, majd egy éven belül a második is. A vállalkozásnak híre megy: az els számról a Nyugatba kritikát író Fejt például óva inti az ifjúságot a szigetesekt l, „amelynek [ti. az ifjúságnak] mindig tetszik, ha valami szokatlan, ellen rizhetetlen, s f kép könny , mint ez a nyelv, ez a magatartás…”,Szekf pedig azt veti Németh László szemére, hogy „egy-két éve csak a Sziget tájékán” látható, „s olyan vizek mögül” szól „az ifjúsághoz, melyen csak néhány humanista m veltség vitorlázhat át”. Szekf nek ez utóbbi megjegyzésére Németh László így reagál: „A Szigetnek két száma jelent meg, abban írtam hét oldalt. Ugyanaz másfél év alatt a Tanúban kiontottam négyszázat, a Gyászban és a B nben közel nyolcat. Hogy falazhat be hét oldal ezerkétszáz. Valóban, Németh László csupán két rövid írással szerepel az újonnan meginduló folyóiratban (az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy más orgánumokban teljes mellszélességgel áll ki a Sziget és a „szigetgondolat” mellett). Már csak ezért is kérdé- 38 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ses, hogy a Tanú vagy esetleg a Válasz els számainak és a Sziget ars poeticájának hasonlósága vajon elég indok-e arra, hogy Kerényi úgy állítsa be t, mintha Németh Lászlóé lett volna a f érdem a Sziget létrejöttében. Kerényit idézem: „A Szigetet magát, az ideális »sziget« nyomtatott formájú kisugárzását Németh László egyenes felszólítása és az a példaadása hívta létre, amely a Válasz megjelenését lehet vé tette.”Németh László azonban visszafogottabban ítéli meg saját szerepét, és az els séget Kerényinek engedi át. A Válaszban olvassuk: „A legmagasabb fogalmazást s legközpontibb helyet azonban Kerényinél kapta ez a szigetiség. George példájával a szeme el tt már a nemzet vitalizmusának a megújhodását várja a jobbak ressentiment nélküli kivonulásától egy gy zelmes, a példa erejével vonzó és kényszerít életközösségbe. Amikor Horatius verseit újból átolvasta, az epikureus kéjlakában az új tiburi látta meg a diadalmas, birodalomalkotó szigetet. […] Kerényi, amikor Horatius váteszi méltóságát viszszaadta, nemcsak egy nagy költ t igazolt, hanem a költészet új igényét jelenti be a népek vezetésére.”Más helyen a Szigetet nemes egyszer séggel csak mint Kerényi folyóiratát nevezi meg, „mely els sorban életközösség s csak azután esszé és papír”.A kör tehát bezárult: Kerényi szerint Németh László az alapító atya, Németh László szerint Kerényi.Ennyit a Szigettel kapcsolatos kutatásokból már eddig is tudtunk. A most megjelent Hüperión azonban er teljesen árnyalja ezt az els sorban Hamvas szerepe fel l leegyszer sít nek ható, sematikus és igazságtalan képet. (Minderre nagyszer példa Németh Lászlónak a föntebb idézett mondata: Németh ezeket a Georgéra vonatkozó, a „nemzet megújhodására”, „egy gy zelmes, a példa erejével vonzó és kényszerít életközösségre” utaló szavait Hamvasnak a Szigetben megjelent írásából veszi, majdnem szó szerint – igaz, úgy idézve és állítva be ket, mintha azokat Kerényi mondta volna.) Nézzük tehát, hogy emlékezik Hamvas: „[Kerényi] Érezte a lehetetlent. Érezte, és én nem tudtam róla semmit. Így kellett legyen. Mert tényleg volt abban, amire én t kiválasztottam, valami lehetetlen. Volt abban, ahogy én t magamhoz emelve ilyen feladatra alkalmasnak tartottam, valami méltatlan. Miért merem én ezt mondani, hogy magamhoz emeltem? Egészen nyugodtan mondom. Ha én nem jövök és nem mutatom meg neki, arról a sorsról, amit megmutattam, sohasem tudta volna meg, hogy van. Ahhoz elég okos volt, hogy meglássa benne a nagyot. De ahhoz nem elég nagy, hogy meg is tudta volna valósítani. De megkaptam a jutalmamat azért, hogy fölemeltem. Mert a nyilvánosság el tt aztán lett az, aki úgy, hogy mindenki jól lássa, velem egyenl vé tette magát. Mellette szerepeltem, mindig mellette és szerepeltem. Érted? Hogyne értenéd – nagyon jól tudod, mit jelent szerepelni. Én voltam az barátja, volt az, aki magához engedett, akinek ugyan nem volt rám szüksége, de tartott, s t, aki hozzám leereszkedett. Bizonyos tekintetben az lett a kiválóságom, hogy mellette lehettem, az lett az érdemem, hogy magát velem egyenrangúvá tette. Eleinte nem tudtam, hogy ez a nagy jóindulat mit akar jelenteni. […] Így jelezte leereszkedését. Így alázott meg. Amíg aztán a hazug és sért helyzetet megelégeltem. Miért maradtam volna még?”És még egy idézet, ezúttal nem A magyar Hüperiónból, hanem egy gépiratban maradt, Darabos Pál idézte másik Hamvas-írásból: „Kerényi azonban önmagát a kör közepébe helyezte és iniciátornak tüntette fel magát, nemcsak vezérnek, hanem középpontnak. A törekvés itt bukott meg. A helyzet súlyosságát tetézte, hogy nem vette észre, mi történt. Nem vette észre a törekvés szakrális voltát, amikor (társadalmi helyzetéb l következ en és hatványozottan aktív hiúságból kifolyóan) magát középponttá tette, a koszorú felbomlott, és a kör megsz nt. Ez a kísérletem azonban nem volt egészen tudatos – de elszánt és önfeláldozó. A valódi közösségnek egész életemben tapasztalt kínzó hiánya ösztönzött. Ez tehát Hamvas verziója. Ami a nyilvánosság ítéletét illeti, meglátásai pontosak: alapító atyából, s t – spiritus rectorból – el bb másodheged ssé válik, mígnem szép lassan elfeledkeznek róla. (Abba, hogy mekkora szerepe volt ebben a rá nehezed ideológiai nyomásnak, most ne menjünk bele. Azonban sok mindenr l árulkodik Lackó Miklósnak az a lábjegyzete, amely a 2000 1993. januári számában közreadott Kerényi-levelezésben olvasható. A lábjegyzet így hangzik: „Hamvas Béla [1897–1968] m vészetfilozófus, esszéista, kritikus, regényíró. A 30-as években a Kerényi-kör tagja. Átmeneti eltávolodás után, 1945 után újra baráti levelezésbe kezdtek. [Ti. Kerényi és Hamvas.] Mint széls séges irracionalistának tartott gondolkodóét, a magyar lexikonok a legutóbbi id kig Hamvasnak még a nevét sem említették.” Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Kerényi (aki mégiscsak a legközelebbr l látta kettejük viszonyát és Hamvasnak a kör létrejöttében, illetve a folyóirat munkájában való részvételét) kénytelen volt jóval árnyaltabban fogalmazni: nemcsak azt ismeri el, hogy Hamvasnak (is) szerepe volt a „szigetgondolat” megszületésében („A »sziget« megélése egymástól függetlenül egyszerre többünkben támadt. Hamvas Bélával ketten, dalmát szigeti magányunkból jöttünk haza vele, s itthon olyanokat találtunk, akiknek a számára már eleven valóság volt”), hanem Hamvasnak - 39 Szerkesztette: Faragó Ferenc


a körb l való kilépése mellett sem megy el szó nélkül („Szomorú volna, ha a szellem embereit bármi, ami sorsunkban nem tisztán szellemi, szétválasztaná; ha az »osztályharc« vagy akár csak az »emuláció« lehet sége felmerülne közöttük. Ilyen lehet ségnek nem tudott ellenállni Hamvas, ez volt a tragédiája. Ismétlem, nem kívánok állást foglalni, s még kevésbé utólagos igazságokat osztogatni, amikor ezt a két – a kiinduló- és a végpontok rögzítésében, s t még az argumentációban is majdnem szó szerint megegyez – véleményt szembesítem egymással. Nem kívánom azt sem eldönteni, ki kit „emelt föl” magához, vagy hogy melyiküké a primátus – legföljebb ha valami gyanússá teheti ezt a körön belüli rivalizálást, az a Kerényi használta „tragikus” jelz . Ámde minthogy azok állítólag magukért beszélnek (leszámítva talán ezt az esetet), beszéljenek magukért a tények: a Sziget 1935 augusztusában megjelent els számában öt szerz (Kerényi, Hamvas, Németh, Dobrovits, Gallus) tollából összesen hét, a második számban (1936. április) szintén öt szerz t l (Gallus és Dobrovits helyén Szerb Antallal, illetve Kövendi Dénessel) összesen tíz írás jelenik meg. E tizenhét publikációból ötöt jegyez Kerényi, ötöt Hamvas. Ha ráadásul az írások összterjedelmét vesszük alapul, arra az eredményre jutunk, hogy a két füzet teljes terjedelmének valamivel több mint egyharmadát jegyzi Hamvas, harmadánál valamivel kevesebbet Kerényi, míg a maradékon osztoznak a többiek. A négy évvel kés bb megjelent harmadik (s egyben utolsó) szám, amelynek szerkesztésében Hamvas már részt sem vesz, értelemszer en billenti Kerényi javára a mérleg nyelvét, mivel az abban megjelent nyolc publikáció közül kett nek a szerz je. De még így is a tizenhét szerz huszonöt írásának egyötöde Hamvas tollából születik meg! Nem gondolom persze, hogy így, önmagukban nagyon érdekesek vagy pláne bizonyító erej ek lennének a Kerényi és Hamvas között a háttérben dúló presztízsharc megítélésének ügyében. S bár elgondolkodtató, hogy Hamvas „kiszállásával” már csak egy hattyúdalra futotta, miel tt 1939-ben végleg elenyészett volna a vállalkozás, ezzel a statisztikával semmiképpen sem az volt a szándékom, hogy kétségbe vonjam Kerényi vezet szerepét: a szerz k jórészt valóban Kerényi szorosabb tanítványi köréb l kerültek ki, és az szándékaihoz, gondolatvilágához, lapszerkesztési hitvallásához álltak közelebb.De nem is annak (szomorú) konstatálása végett bolygatom a múltat, mint ha kajánul azt akarnám érzékeltetni, hogy a jól cseng metaforák tartalmával hogyan egyeztethet össze a valóság, hogy a „jobbak szövetségének” bels m ködésmechanizmusa – személyeskedések, könyöklések, kiszorítósdi etc. – az esetükben sem tért el lényegesen a pontosan az ilyen m ködésmechanizmusokért kárhoztatott és elítélt Nyugatétól, hogy vajon Németh László valóban beteljesíti-e azt a célkit zését, hogy „feladatokat szolgáljon és ne személyeket”, és hogy esetleg nem esett-e maga is abba a hibába, amit l világosan el kívánt határolódni, nem tagadta-e meg (öntudatlanul, talán) azt az eszményt, amit így fogalmaz meg: „Itt mindenkinek azzal kell kiválnia, amit csinál, és nem azzal, amit kölcsönbe mondanak rólaAhogy korábban már jeleztem, két okom volt rá, hogy szóba hozzam mindezt. Egy gyakorlatibb és egy elméletibb jelleg . Ami a gyakorlatit illeti: tartoztunk enynyivel az irodalomtörténetnek és a hiányzó Hamvas-filológiának. (A jobb érthet ség kedvéért egy zárójeles kiegészítés: nem is annyira a „Hamvas-filológia” hiányzik – az nem történt/történik meg, hogy Hamvas m ködését egy tágabb eszme-, irodalom- és esztétikatörténeti összefüggésrendszerbe ágyazzák.) A másik, az elméletibb ok pedig egy kérdéssel érzékeltethet : vajon a Sziget sikeresnek távolról sem nevezhet történetének és meglehet sen dicstelen kifulladásának hátterében nem Hamvas kiszorulása/kiszorítása áll-e? Nem arról van-e szó, hogy – paradox módon – csak Hamvas utópisztikus, ha tetszik: újromantikus szellemiségének realizálhatatlansága, megvalósíthatatlansága adhatott volna újabb és újabb impulzust e vállalkozásnak? Amely ugyan bizonyára megsz nt volna akkor is, de a mögötte álló szellemiség és közösség talán nem, vagy nem ilyen méltatlanul. S hogy akkor talán megsz nése mellett is megmaradhatott volna annak, aminek indult: szigetnek, egy nem „a többiek között vetélked ” folyóiratnak, amely valóban beválthatta volna azt „a rendeltetését, hogy legyen egy hely, ahol minden jó hívást követni kell és lehet. A könyv felülmúlását, ami a könyvpróza felülmúlásával jelent egyet”, amit a szerkeszt knek, munkatársaknak „itt kell megkísérelniük”. És így talán (ismétlem: paradox módon csak így) születhetett volna meg a kezük alatt „a társas, alkotó életb l kipattant »görögebb« könyvKérdések, amelyeket épp csak jelzek. Nem ez a megfelel alkalom arra, hogy a Sziget három számában megjelent írások elemzését elvégezzük, „szoros olvasatát” adjuk. Egy ilyen elemzés minden statisztikai adatnál fényesebben bizonyítaná, hogy – a lapban megjelent szövegek szellemi tágasságát, problémaérzékenységét, esztétikai kidolgozottságát véve alapul – a vállalkozásban Hamvasé a kulcsszerep. Vigyázat, nem azt sugallom ezzel, hogy a Stemma-, illetve a Sziget-kör tudós-író-literátor társaságában Hamvas lenne a primus inter pares. Azt sem hiszem, hogy Hamvas szellemi pozíciójának radikalizmusa s (bizonyos érte- 40 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lemben ebb l következ ) marginalitása, sikertelensége fel l kéne feltétlenül újraírnunk a Sziget történetét, nem hiszem, hogy ehhez kellene, egyenként és külön-külön is, a vállalkozásban részt vev k teljesítményét mérni vagy ezen megítélni. Nem célom tehát, hogy a résztvev ket egymás ellen játsszam ki, hiszen azt, hogy az ügy elbukott, mindnyájuk, ki-ki persze vérmérséklete szerint, így vagy úgy, de: kudarcként éli meg, és ez mindenképpen összeköt kapocs közöttük. Mégis azt állítom: annak fényében, aminek a folyóiratot szánták, nem pedig amivé lett, egyedül Hamvas és Kerényi írásai mérhet k abszolút mércével. A „nagyok” (Németh László, Szerb, Prohászka) inkább csak a nevüket adják a vállalkozáshoz (lásd újfent Németh László válaszát Szekf vádjára); a „kicsik” (Kerényi pályakezd tanítványai: Gallus, Kövendi, Dobrovits, Brelich Angelo) számára a folyóiratban való publikálás egyel re akkor még nem több, mint esély, mint lehet ség a bemutatkozásra. Marad tehát Kerényi és Hamvas. Kettejük szemléleti (és az írásokban nagyon is pontosan, habár öntudatlanul leképzett) különbsége nem pusztán abban ragadható meg, hogy Kerényi (szak)tudós, Hamvas pedig író, és hogy (állítólag) Hamvas „félt volna” Kerényi „szakértelmét l”, noha persze err l is szó van vagy szó lehet. A „szakértelem” versus „íróság” problémájába most nem mennék bele. Nemcsak azért nem, mert ez messzire vezetne, hanem mert ráadásul mindkét fogalom olyannyira diffúz, hogy összevetésük is igen soványka eredménnyel kecsegtet. (És hát persze azt a kiélezett kérdésfelvetést szintén el akarom kerülni, hogy vajon „írónak/stilisztának” Kerényi van-e olyan jó, mint Hamvas „szakért nek”.) Érzésem szerint termékenyebb úgy felvetni a kérdést, hogy míg Kerényi Wilamowitz fel l, addig Hamvas Nietzsche (és talán Frobenius) fel l véli megragadhatónak a – talán soha nem is létez , de ez most szempontunkból vajmi keveset számít – „görög lényeget”. Anélkül, hogy részleteznénk a filológiához, a görögséghez, a preszókratikához, illetve tágabban a „hagyományhoz” való viszonyulás eltér útjait és tétjeit, azt hiszem, itt elég, ha Wilamowitz példájára hivatkozunk. Közismert, hogy neki is szerepe volt A tragédia születését író „filológus” Nietzsche ellehetetlenítésében. Wilamowitz, nem kevés önkritikával, így emlékezik vissza a Nietzsche-könyvet ledorongoló írására: „Hiszen itt [A tragédia születésében] nem tudományos megismerés volt a cél; tulajdonképpen egyáltalán nem az attikai tragédia forgott szóban, hanem Wagner zenedrámája, amelyr l viszont nekem nem volt fogalmam. Nos, ha ez a szembeállítás jogos, és ha ez két magatartástípust, két gondolkodásmódot jelöl, akkor Hamvas inkább a nietzschei vonalat, Kerényi pedig a wilamowitzit képviseli. Minthogy írásomat inkább problémafelvet nek, mint problémamegoldónak szánom, megtakarítom a „Hamvas és a görögség”, illetve a „Kerényi és a görögség” kérdésének részletes taglalását, illetve e két görögségkép hasonlóságainak és eltéréseinek összevetését. Nem megyek tehát bele annak a paradoxonnak a kibontásába, amely egyszerre rokonítja és külön is választja ket: hogy ti. Kerényi olyan filológus, aki a szépirodalommal, míg Hamvas olyan író (ha nem is szépíró a szó hétköznapi értelmében), aki a klasszika-filológiával kacérkodik. A Wilamowitz–Nietzsche szembeállítást már csak azért is használható sémának látom, mert Kerényi hallgatása Nietzschér l éppen olyan árulkodó, mint Hamvas lesújtó véleménye Wilamowitzról. (Egyébként Hamvas a „sziget” megvalósíthatatlansága és a „nagy illúziók” elvesztése miatti kudarcélményének nemcsak a Hüperiónban ad hangot, hanem a rá egy évre megszület Hexakümiónban is, amely az életm kiadás ötödik darabjaként még 1993-ban látott napvilágot az Életünk kiadásában, és bizony – de ezt talán felesleges is mondanom – teljesen visszhangtalan maradt… Hamvasnak ebben a „hiteles görögségr l” szóló és a „görögség bírálatára” kifuttatott [mennyire hamvasi szerkezetek!] esszéjében a klasszika-filológia 19–20. századi olyan jelent s képvisel i között, mint Rohde vagy Walter F. Otto, újra felbukkan Nietzsche, Wilamowitz és Kerényi neve is. Nietzsche kapcsán olvassuk Hamvas esszéjében az alábbiakat: „A klasszikus filológia, amelyet Nietzsche szelleme nem érintett meg, ma is olyan porlepte, mint el tte volt. Az ókortudománynak egy része a középpontba lépett, másik része annak maradt, ami volt: élettelen, száraz, filiszteri adathalmaz, amely unalmas, mint egy árverési hirdetmény.” Hogy a Hamvas szerint „profán-filiszteri-pozitivista” filológiát m vel Wilamowitznak hol a helye ebben az összefüggésben, az nem kérdéses; ám ha Hamvas számára az író Nietzsche az etalon, akkor még az „egzisztenciális” filológiát m vel tudós Kerényié sem lehet az… Mert hát persze – kimondva-kimondatlanul – Hamvas els sorban a nyelvr l, a nyelvi er r l beszél. S ilyen szempontból, ahogy majd alább látni fogjuk, talán mégsem volt felesleges ez a kitér .)A Sziget-kör munkájába Debrecenb l bekapcsolódó Gulyás Pál és Kerényi levelezéséb l tudható, hogy Kerényi milyen el szeretettel foglalkozik a lap eladási statisztikáival, az el fizetés kérdéseivel, az eladott példányokból befolyt bevétellel. Részér l ezt éppolyan árulkodónak érzem, mint Hamvas részér l azt az idealizmust, amely – mondjuk egy mai (és akkori) kifejezéssel élve – „a piac farkastörvényei közepette” - 41 Szerkesztette: Faragó Ferenc


beszél „a törekvés szakrális voltáról”. És e lényegi szemléletbeli különbségnek csupáncsak következménye az, amit nemcsak Fejt emel ki a már szóba hozott kritikájában („Furcsa, hogy akik undorodva vonulnak ki a mindennapok vásári zsivajából, ilyen vásári zsivajt csapjanak szerény termésük körül”), hanem Hamvas is: „Nagy tanulság volt a számomra, mikor ez a mi elszigetel désünk oly nyomorultan megbukott, s leleplez dött számomra, hogy milyen gyalázatos kísérlet volt az érvényesülésért úgy küzdeni, hogy »mi pedig megvetjük a sikert« bohócruhájában fellármáztuk a fél világot.” Ha két ennyire eltér alkatú – és f leg: szellem – ember (Fejt és Hamvas) látja ennyire hasonlóan ugyanazt, abban azért mégiscsak lehet valami. Romantika, újromantika, Hölderlin) Már ennyib l is sejthet , hogy súlyosabb és egyszersmind súlytalanabb (esztétikaibb) problémák és kérdések el tt állunk; nem elégedhetünk meg tehát annak kimondásával (és a hagyományosabb irodalomtörténet-írás olyan sémáinak felidézésével), hogy tudniillik A magyar Hüperión abból a kudarcélményb l születik meg, amelynek közvetlen kiváltó oka Kerényi és Hamvas barátságának megszakadása, tágabb értelemben pedig egy gondolkodásés beszédmód veresége. Termékenyebbnek látszik, ha (egyel re csak) magához a Hüperiónhoz fordulunk, illetve Fejt nek a már többször szóba hozott, a Sziget els számát és a „szigeteseket” elmarasztaló kritikájához. Fejt véleményét már csak azért is érdemes figyelembe vennünk, mert argumentációját egy szempontunkból igen fontos fogalom köré építi. A „neoromantikáról” van szó, ami értelmezésében valami olyasmit jelöl, ami „mélységesen német”, „nietzschei” és „megbízhatatlanul intuitív”. S ezzel valóban egy neuralgikus pontra tapint rá. A szónak (neoromantika, újromantika) akkor is, ma is inkább volt és van mágikus, mintsem leíró funkciója: az exkommunikáció eszközeként arra szolgál, hogy hiteltelenné tegye, akire/amire ezt rásütik. Csak egyetlen beszédes példa: bár Kerényi saját ars poeticája szerint a „romantikusok tévedését” igyekszik helyrehozni („Meggy z désem az volt és az is maradt, hogy amikor határozottan e hagyomány felé fordultam, az antik létnek egy más módon felismert elemét, a vallásosat, a romantikusok tévedései után oda helyezzem, ahová tartozik: a középpontba”mtevékenységét mégis „neoromantikus”, „délibábos bölcsészkedésként” marasztalja el Szentkuthy éppúgy, mint Mátrai vagy S tér. Vagy Fejt , aki kritikájában a Sziget szerz gárdájából név szerint is kiemeli Kerényit (rajta kívül még Németh Lászlót és Dobrovits Aladárt) Hamvas nevét nem említi. Hogy miért, rejtély. Mármost joggal vethetné az olvasó a szememre: milyen alapon kérem ezt számon. Nem úgy van-e, nem úgy tudjuk-e, hogy a kritikus szabadon nyúlhat a kritika tárgyához, azt emelve ki és azt hagyva szó nélkül bel le, ami és ahogy neki tetszik? Kétségtelen. Mégis kénytelen vagyok hangot adni értetlenségemnek. Mert szempontunkból a Fejt -kritika eljárásának nem is az a furcsasága, hogy az öt szerz b l kett , Gallus és Hamvas mellett szó nélkül megy el – a mellett a Hamvas mellett mellesleg, aki két hosszú esszéjével a kritika tárgyát képez füzet mintegy harmadát jegyzi. De ez még hagyján. Csakhogy Fejt egész argumentációja éppen ebb l indul ki: a „romantikának”, „a könny hangnak” ezeket az elmarasztaló, s t fulmináns jelz it ugyanis legtöbb joggal éppen Hamvasra lehetett és kellett volna alkalmaznia. Sem Németh László, sem Kerényi nem „romantikus”, pláne nem „nietzscheiánus”, ha ennek szele meg is érinti ket, miközben a Sziget els számában közölt m vek közül a romantika kérdésfelvetéseivel a maga „repaganizációs” korszakát él Hamvas Béla szóban forgó két írása érintkezik a legtisztábban és a legtöbb ponton. Ezt, gondolom, Fejt is érezte, mert írásának egész argumentációját ezzel, a lapban olvasható két Hamvas-esszében manifesztálódó szellemiséggel szembeni leplezetlen ellenszenv hatja át. Anélkül azonban, hogy ezt nyílttá tenné, vagy vitapartnerét megnevezné. (Jóllehet ellenkez el jellel, ám ugyanannak lehetünk tanúi, amin Németh Lászlónak a Georgét Kerényivel összekapcsoló sajátos „idézéstechnikája” okán már fentebb is elcsodálkozhattunk: mintha Hamvas neve már akkor is olyan tabu lett volna, amelyet semmilyen összefüggésben – sem pró, sem kontra – nem tanácsos leírni…) Mi volt az a szellemiség (s ami ebb l hallhatóvá vált: az a hang), amely e tabujelleget némileg magyarázza? Kerényi jól ismerte A magyar Hüperión kéziratát. Hogy nem volt róla kedvez véleménnyel, annak egyik nyilvánvaló oka lehetne persze az a sért beállítás, ahogy Hamvas a m ben láttatja t. Ám Kerényi nem ezt kifogásolja, hanem az esszé „énes” hangját: „Ismerem [ti. Hamvas Hüperiónját], nálam is van másolata, s én már tudom, mennyire énes (én, én, én), és épp ezért – az eldugott s mégis ordító én miatt – mennyire hamis. Van benne igaz kétségbeesés is. (Ezt mind csak én tudom igazán megítélni. Mi az a hang tehát, amelyet sem Kerényi, sem mások nem tudtak tolerálni? (Egyébként azok sem, akiknek kezébe került a kézirat, és akiken akár múlhatott is volna, hogy megjelenik-e vagy sem Hamvas esszéfüzére.) Nos, az egyszer ség kedvéért nevezzük el ezt a hangot „hüperióninak”, és próbáljuk meg jellemezni. El ször is azt tudjuk róla, hogy tolerálhatatlanul szemé- 42 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lyes („én, én, én”). Olvassunk bele találomra A magyar Hüperiónba! (Majdnem találomra; bár számtalan más részletet is idézhetnék, érthet módon mégis egy olyat választottam, amely a Szigettel és, áttételesen, Kerényivel, valamint Hamvas furcsa „kritikai fogadtatásával” is kapcsolatba hozható.) „Érvényesülés. Külön kell beszéljek err l, amit olyan jól ismersz? A dolgok elvesztették önértéküket, s minden csak annyit ért, amennyit valami másra át lehetett váltani: pénzre, hírnévre, címre, pozícióra, hatalomra. Hatás, hatás és minden: hatás. Vers, tudomány, színdarab hatásra vár s azt követeli. Minden m értéke pontosan megállapítható abból, hogy a szerz mennyit kapott érte, ki mit mond róla, hány példányban kelt el, hány ember nézte meg, milyen díjakat nyert, hány nyelvre fordították le. A m nek így el kellett vesztenie kapcsolatát az emberrel. Hatásra kellett menni. Produkció lett, amely sikerért üvöltött. Nem haragszom miatta, mert már csaknem teljesen hidegen hagy. De akkor kínozott, mikor még benne voltam.”Ennél persze jóval „énesebb” részletek is idézhet k lennének: „Miért nem uralkodom? Hidd el, hogy nem rajtam múlik. Hol van az a nép, amelyik az én uralmamat kibírná?”Vagy: „Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperión volt. A tiszta és a nyílt szó csak embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én er m volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperióni volt. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a bessenyeiek. Kerényinek alighanem igaza van: valóban a „hallatlan ambíció” hangja ez, a „valósággal elképeszt hübriszé”, ahogy az életm egyik mai méltatója, Dolinszky Miklós mondja. És ha pályatársai nem nézték el és nem engedték meg neki ezt a hangot, ha tartózkodtak, idegenkedtek (s t féltek) t le, nem meglep . Mindez azonban Hölderlin Hüperiónja fel l egészen más színben t nik fel. Annak elemzésére, hogy mit jelent Hölderlin magánmitológiájában Hüperión személye (a hölderlini történet f szerepl jéé, illetve az azonos nev titáné), most természetesen nem vállalkozhatom. De már néhány, Hölderlin m véb l kiemelt mondattal is könnyen érzékeltethet ennek a „hüperióni” világnak a dikciója, amelyben megszólal, manifesztté lesz ez a hang. Csak ízelít ül: „[…] nem lennél ez a gondolkodó ember, nem váltál volna szenved , forrongó emberré. Hidd el nekem, sohasem ismerted volna föl oly tisztán a szép emberség egyensúlyát, ha nem vesztetted volna ennyire el. […] Alá kell szállnod, mint a fénysugár, mint a mindent megfrissít es , alá kell szállnod a halandóság országába. Apollónként világítanod kell s Jupiterként életet adnod, megremegtetned a földet, különben nem vagy egedre méltó.” Vagy: „Bár magam vagyok, hírnevem sincs, és így megyek be közéjük. De egyvalaki, aki ember, nem képes-e többre, mint százak, akik csak részei az embernek?”Mármost e két idézetsort összevetve megint csak kénytelen vagyok hangot adni tanácstalanságomnak: miért van az, hogy Kerényit Hölderlin Hüperiónjának hangja nem zavarja, miközben Hamvasé taszítja? Hiszen Hölderlin Hüperiónja csak annyira és csak úgy „görög”, mint amennyire és ahogy Hamvasé „nép nélküli király”. (Vö.: „A földön minden tökéletlen – ez a németek régi nótája. Valaki egyszer mégis megmondhatná már ezeknek az ágrólszakadtaknak, hogy csak nálunk oly tökéletlen minden, mert minden tisztát beszennyeznek, minden szentet bemocskolnak otromba kezükkel, s azért nem becsülik az érés gyökerét, az isteni Természetet. Náluk az élet voltaképp üres és gondterhelt, csupa hideg, hangtalan viszály, mivel lenézik a géniuszt, amely az emberi cselekvésnek er t és nemességet ad, a szenvedésben der t nyújt, szeretetet és testvériséget visz a városokba és az otthonokba. [ahol azonban megbántják a Természetet, és nem tisztelik m vészeikben a géniuszt] Ott egyre sivárabbak, kietlenebbek az emberek, akik pedig mind szépnek születtek, növekszik a szolgaság s vele az eldurvulás, a gondokkal együtt n a részegség, a b séggel az éhség és a kenyérgond – minden év áldása átokká válik, és minden isten elmenekül.” S bár esetleg úgy t nhet, mintha most Kerényi süketségén élcel dnék (ahogy kicsit feljebb Fejt vakságán), nem ez volt a szándékom, hanem annak a kérdésnek az exponálása, hogy – ideértve Kerényit – vajon miért nem vette senki észre (egészen a legutóbbi id kig, a már emlegetett Dolinszky Miklósig), hogy amivel szemben állnak, az mindenekel tt irodalom.Ett l persze Kerényi érve akár még igaz is lehetne: lehet, hogy Hamvas Hüperiónja irodalom, ám, mondhatnánk, rossz, mindenfajta reflexiót nélkülöz irodalom, s ezért visszatetsz , s t viszolyogtatóan dilettáns irodalom, amelyben hiányzik mindenfajta távolságtartás a hús-vér szerz és a f h s (a m beszél je) között. Egy alaposabb, szövegközpontúbb vizsgálat azonban nagyon pontosan kimutathatná (ezt persze nem tesszük meg itt), hogy a Kerényi által „énesnek” nevezett és számára hamisan cseng hang mennyivel bonyolultabb szövegalkotói folyamat végterméke, s hogy inkább tartható sokszólamúnak, mint egyszólamúnak. Nem vitás ugyan, hogy Hamvasban mindig rendkívül er s az aktualizálási szándék (nem véletlenül neveztem - 43 Szerkesztette: Faragó Ferenc


írásom elején „dokumentumérvény nek” ezt a szöveget), maga a megszületett m (az el nem küldött levelek laza füzére) sokkal több naplónál vagy önéletrajznál. Számos példán illusztrálhatnánk, hogy Hamvas milyen bonyolult szerepjátékokat játszik: ezt a szöveget (Hamvas egyik valóban „legirodalmibb” m vét) egyszerre jellemzik a f h s és a szerz közötti átfedések, a szerz nek a m f h sével való patetikus azonosulása, de ugyanúgy a vele szembeni (ön)ironikus távolságtartás is. Ezeket az átfedéseket, ezt a patetikus s egyszersmind (ön)ironikus hangot nevezhetjük másodsorban „hüperióninak”. A m olvasója, az az olvasó, aki hagyja, hogy átzuhogjanak rajta ezek a fiktív személynek (az olvasónak?) címzett, valóban nemcsak nagyon személyes, hanem nagyon transzparens nyelven íródott mondatok, az egyszólamúak és a sokszólamúak; az az olvasó, aki mit sem sejt, és akinek nem is kell sejtenie semmit a m vek hátterében álló nagyon is személyes és nagyon is fájdalmas kudarcokról és csalódásokról, a magyar vallomásirodalom egyik csúcsteljesítményével találkozik majd. S ha valaki még arra is rászánja magát, hogy párhuzamosan olvassa Hamvas (magyar) Hüperiónját Hölderlin (német) Hüperiónjával, az két dolgot bizonyára le fog sz rni a maga számára: hogy ti. Hamvas nemcsak az imitatio klasszikus szabályát tartja be, hanem az aemulatióét is, tartalmi és formai értelemben egyaránt. (S innen nézve valóban csak sokadlagos fontosságú kérdés, hogy vajon akart-e még ezenfelül Kerényivel is „emulálni” Hamvas…) Hamvas tehát tudatosan vesz át több formai elemet is Hölderlint l: az Hüperiónja is egyes szám els személyben beszél, a m ugyanúgy fiktív levelek füzére, és ugyanúgy két részb l áll; Hamvas Hölderlin m vére valahogy úgy játszik rá, ahogy Vergilius Homéroszéra. S ahogy Vergilius, Hamvas se csupán „imitál”, hanem „emulál” is – azzal, hogy aktualizálja, át is írja a hölderlini alapszöveget. Újraszerkeszti, „ki is javítja” mintegy: a m bels arányait, súlypontjait megváltoztatja, a számára „feleslegest” lenyesegeti róla. Például az olyan szépírói fogásokat, technikákat, eljárásokat, amilyen a szüzsé, a (fiktív) „történet” és a (fiktív) szerepl k kidolgozása, s magára a hangra, a hüperióni (Hölderlinnél: burkolt) önvallomásra teszi át a hangsúlyt – arra, ami az aktualizálási-adaptációs szándékainak a leginkább megfelel. Hogy ezt milyen sikerrel teszi, arra jó példa Kerényinek vagy másoknak a m vel szembeni értetlensége. De ez az értetlenség másra is rávilágít: arra, hogy hiányzott az a közeg, amelyik Hamvast mint írót tudta vagy akarta volna befogadni. Csak az utóbbi id kben történt elvétve kísérlet arra, hogy Hamvas életm vét ne annyira „ideologémák”, mint „poétikák” mentén értelmezzék.Nos, ezek az értelmezéskísérletek eddig nagyjából két, a kés bbiekre nézve is haszonnal forgatható eredményre vezettek: egyrészt Hamvas sajátos m fajáról, az esszér l mutatták ki, hogy az „a nem irodalmi magyar esszé” egyik legizgalmasabb képz dménye (Thomka Beáta,„a rejtetten konfesszionális magatartás nyelvi formája” , illetve hogy Hamvas egész életm ve alapvet en „egy elszánt önbeavatási folyamatnak, gigantikus fejl désregénynek” olvasható (Dolinszky Miklós)Sokkal termékenyebbnek érzem az életm vel kapcsolatban felmerül kérdések ilyetén megközelítését (mi több: egyedül ezt érzem termékenynek), mintsem hogy megelégedhetnénk annak kimondásával (ami persze az esetek túlnyomó részében még csak ki sem mondatik!), hogy a hamvasi hang „apodiktikus” – kinyilatkoztató, ellentmondást nem t r – lenne (Földényi F. László mert ezzel rövidre zárjuk, s ily módon ki is iktatjuk a felmerül problémákat. A magyar Hüperión az irodalmi hermeneutika adaptációs elvének egyik legszebb gesztusa és megvalósulása is a magyar irodalomban. Hamvas ugyanis nem elégszik meg a múlt egy tetsz legesen kiválasztott szeletének, egy adott vetületének (jelesül Hölderlinnek és a Nietzschén át értelmezett romantikának) újbóli „játékba hozásával”, hanem az aktuális jelen és a let nt múlt horizontját „össze is rántja”. Ezáltal nemcsak a múlt képes új életre kelni, hanem az aktuális jelen is a múlt, a „hagyomány” és az utópisztikus jöv szövetébe ágyazódni. Hamvassal szemben jogos tehát a „neoromantika” vádja (mert hiszen, ahogy Novalis, Hamvas is „a feltételek közepette” próbálja meg „felfedezni azt, ami bennünk feltétel nélküli”), de ez a vád a fentebbi perspektívából nézve mulatságosan semmitmondónak t nik. Másrészt itt és ebben érzem megragadhatónak minden (vagy majdnem minden) Hamvas-írás differentia specificáját: hogy tudniillik legszembet n bb tulajdonságuk a hely-telenségük, beskatulyázhatatlanságuk, id n kívüliségük. Úgy is mondhatnám, hogy Hamvas írásainak – a Sziget két számában megjelenteknek csakúgy, mint a kéziratban maradókénak, így például a megszületése után csak hatvan évvel kés bb napvilágot látott Hüperiónnak is – legfontosabb jellemz je az, hogy a szó kett s értelmében is apokaliptikusak: nemcsak (vég)ítéletszer ek, hanem az id höz is nagyon egyedi a viszonyuk: bennük az id mint a múlt, a jelen és a jöv egyidej sége tárulkozik föl. Harmadikként az ebb l megszület (az ezt megszólaltatható) hangot nevezhetjük „hüperióninak”.Hogy Hamvas Hüperiónjában sokszor majdnem lehetetlen különválasztani, szétszálazni az egyszólamú és sokszólamú, a leíró, a reflexív és az önreflexív - 44 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kijelentéseket, kétségtelen. Talán a szövegnek ez a rendkívüli összetettsége magyarázza azt, amit a deskripció mintájára képezve valahogy úgy nevezhetnénk: a m „preskriptív módusza”. Annak vagyunk szemtanúi itt, amit a szintén ekkortájt, a harmincas évek közepén íródott Radnóti-vers, a Mint a bika cím ben érhet tetten az olvasó: a jöv és benne a saját halál lefolyásának mikéntjét megsejt -megíró (már-már mintegy: el író) szerz i intuíció megmutatkozásának. Hamvas Hüperiónja (és általa a szerz ) el revetíti, mintegy megteremti saját sorsát: a hüperióni idegenséget. M és szerz ugyanazzal a gesztussal s ugyanabban a pillanatban, ahogy a közönség elé lép, marginalitásba is vonul: a m egy pillanatra megmutatkozik, „felviláglik”, hogy a következ pillanatban „megvonódjék”, felfüggeszt djék. (Hiszen azt, hogy az esszé megszületése után majd jó hat évtizeddel kés bb lesz csak olvasható, akkor még Hamvas nemhogy tudni, sejteni se sejthette.) Az esszéb l kihallható, szomorúsággal és büszkeséggel vegyes, és mindenekel tt józan és illúziótlan hang, amit negyedsorban is hüperióninak kell neveznünk, úgy látszik, m nél is, szerz nél is jóval többet tudott. Kánonteremtés. Még egyszer romantika) Annak fényében, hogy a szóban forgó kétkötetes könyv összterjedelmének negyedét sem teszi ki, úgy t nhet, aránytalanul sok szót ejtettem A magyar Hüperiónról. De talán sikerült érzékeltetnem, hogy a Hüperión esetében egy olyan m vel áll szemben az olvasó, amely nagyon sok más Hamvas-írás (s t: az egész hamvasi szövegvilág) megértésének/megközelítésének kulcsa is egyben. Nem mindegyiknek persze; már csak azért sem, mert a „görögség” kalokagathia-elvének – a gondolat, a szó és a tett egységének – aktualizálási, realizálási metódusa Hamvasnál id vel módosul, és a klasszika-filológiáról, illetve a „görög lényeg” tanulmányozásáról a hangsúly egyre inkább a tágan értelmezett „hagyományra” tev dik át. Mégis úgy látom, hogy a kötetben olvasható legkülönfélébb témájú írások közötti átjárást mindenképpen ez a m teremti meg. (S mellesleg ez is „menti meg” a könyvet mint könyvet: ennek tudható be, hogy nem válik „szöveggy jteménnyé”, nem esik szét különálló szövegek halmazává.)Befejezésül még egy, bizonyos értelemben önkényesen kiválasztott, de a recenzió alapjául szolgáló könyv szerves részét képez és a Hüperióntól semmiképpen sem elválasztható problémagócot szeretnék jelezni: a magyar irodalomnak Hamvassal szembeni (és persze Hamvasnak a magyar irodalommal szembeni, tehát kölcsönös!) averziójának a problémáját, pontosabban valódi problémahalmazát. Hogy Hamvasnak mint a „(lényeg)keres ” nemzedék tagjának milyen nehéz volt megtalálnia a helyét egy barátságosnak vagy bátorítónak vajmi kevéssé nevezhet közegben, arra elég beszédes példa lehetett a „szigetgondolat” kipattanásának, kifejl désének és elsorvadásának története. E tekintetben igencsak árulkodóak Németh László mindjárt idézend sorai. Árulkodóak, mert Németh László ráadásul még csak nem is volt eredend en, alkatilag vagy zsigerileg ellenséges Hamvas „hüperióni” idegenségével szemben: „Nálunk, ahol Adyn kívül egyetlen gondolkozó írót sem ismer a század [...], [Hamvas] nemcsak modorával válik el a többiekt l, hanem érdekl déskörével is. A gondolat más abrakon él, mint a szemlélet: a Hamvas olvasmányköre nem azonos azzal, melyet mi többiek már népszer sítettünk. Mi m veket, magatartásokat plántáltunk át, s egyikünk a másik számára nevelt olvasókat. Hamvas minden írásával egy olyan szellemiség felé rugaszkodik ki, amellyel sem írók, sem olvasók nincsenek beoltva még.”Némethnek ezek a korai Hamvasról szóló szavai kétségkívül id állónak, s Hamvas egész kés bbi pályájára nézve is helyesnek bizonyultak. Egyáltalán nem véletlen tehát, ha a mai – persze a nem vagy az alig létez – Hamvas-kritikának még mindig és továbbra is ezt a Németh László megpendítette „idegenséget” kell(ene) feltérképeznie. És ez az idegenség legalább annyira a m vekben nyilvánul meg, mint a személyiség egyszeriségében, varázsában, esetleges karizmájában, más interpretációkban pedig (lásd például Kerényiét) a Hamvassal összefüggésbe hozott/hozható szokatlan hangban. Nos, a kötetben olvasható írások mindegyike (ha más-más módon is) éppen e „hagyománytalanság” mibenlétének megértéséhez segít hozzá bennünket. „Teljesen kívül állok. Nem fog elérni soha senki. Ezért ha lesz bármi, háború, forradalom, úgynevezett megújhodás, reám nem hivatkozhat majd. Nem vagyok semmiféle irány senkinek, nincs bennem jelszó, mert nincs csalás” – olvassuk A magyar Hüperión vége feléEzt az egyszerre szomorúsággal és büszkeséggel vegyes, mindenekel tt pedig józan és illúziótlan hangot, amelyet kicsit feljebb „hüperióninak” neveztünk, nem szabad persze maradéktalanul azonosítanunk Hamvas hangjával: ez a hang (s erre kell a Hüperión-mítosz id tlensége) éppúgy lehet a mindenkori Hüperiónok, mint a konkrét Hamvasok hangja. Hogy mégis van közük egymáshoz, azt indirekt módon úgy bizonyíthatjuk, ha egy kis id re kilépve a Hüperión szövegvilágából, pillantást vetünk Hamvasnak egyéb (f leg a 15. kötetben, tehát közvetlenül a Hüperión szomszédságában közölt), javarészt a harmincas évek közepén keletkezett magyar irodalmi tárgyú írásaira. Ezeket az írásokat (a Szellemi törekvések a magyar irodalomban vagy Az sök útja és az - 45 Szerkesztette: Faragó Ferenc


istenek útja cím eket, illetve még idevehetnénk a most ki tudja, milyen okból kihagyott, az el z eknél sok szempontból radikálisabb, az Országútban annak idején álnév alatt megjelent Három kép a magyar írás galériájából cím t) egyként a hagyománytalanság tényéb l szükségképpen következ (ön)legitimációs kényszer hatja át. Ha Hamvas „irodalomkritikusi”, „kritikaírói” gyakorlatának egyik f sajátosságát abban látjuk, hogy (els pillantásra legalábbis) csak a Szentkuthyéhoz mérhet sz kszavúság jellemzi a klasszikus és kora magyar irodalmával kapcsolatban (vö.: „Emelj le állványodról olyan m vet, amely az enyémmel, bármelyikkel egy id ben íródott, és meg fogod látni a különbséget. Azokról a m vekr l nem mondok semmit. Nem foglalkozom velük – a magaméival foglalkozom. Nem hasonlítok össze. Nem játszom méltatlan játékot önmagammal.”, akkor ennek magyarázata egyrészt éppen abban lelhet fel, hogy (ön)legitimációs törekvéseihez nem els sorban a (szép)irodalomból vesz érveket, másrészt ez magyarázza azt is, hogy a – kisszámú – irodalomkritikai írásában miért botlunk (majdnem függetlenül a konkrét tárgytól) szinte ugyanazokba a kérdésekbe és megközelítési módokba. Érzésem szerint azonban itt sem arról van szó, ahová esetleg mindebb l konkludálhatnánk, hogy ti. Hamvas is (mint sok más teoretikus elme) érzéketlen lett volna az autonóm írói-esztétikai problémák iránt. Épp ellenkez leg: egy esztétikai értelemben is autonóm és hiteles életm megteremtésének igézetében Hamvas szántszándékkal veti fel újra és újra a sokszor (vagyis: majdnem mindig) megoldhatatlannak tetsz problémákat. Azokat, amelyek – ahogy írásom elején fogalmaztam – az élet és irodalom, az írás és beszéd, a m vészet és tudomány, a szakrális és profán, az ünnep és közösség stb. viszonyára kérdeznek rá, illetve az általuk vagy bennük megfogalmazható alapkérdések újbóli és újbóli artikulálására adnak módot. S amit magyarul csak ilyen nehézkesen lehetett körülírni, azt (például) németül egyetlen szóval is visszaadhatjuk: Hamvas egyik legfontosabb jellemz je, hogy mind íróként, mind teoretikusként elválaszthatatlan t le a Problematisierung eljárása. (Mert Fejt nek abban persze nagyrészt igaza van, hogy a magyar szellemi élet szóban forgó korszaka alapvet en német irányultságú; vagy egy szokatlanabb, de talán mégis ideill bb kifejezéssel élve: „németül gondolkodik”. S ez alól Hamvas sem kivétel, legalábbis pályájának e korai id szakában.) Hamvas „Problematisierungja”, mondjuk úgy: „problémaérzékenysége” éppen attól olyan kidolgozott, mert tisztában van vele: a számára esztétikai értelemben is autonóm és hiteles (élet)m nemcsak hogy nem legitimált (hagyománytalan), hanem talán eleve legitimálhatatlan is. Kár, hogy akik „apodiktikusnak” bélyegzik meg Hamvas hangját, épp csak két dolgot értenek félre vele kapcsolatban: egyrészt hogy Hamvas akkor is kérdéseket exponál (ahogy mondtam: újra meg újra), amikor úgy t nik, hogy igazságokat oszt és kinyilatkoztat; másrészt hogy e kemény és ellentmondást nem t r hang mögül igen pontosan kivehet k a kétségbeesettség, a bizonytalanság felhangjai is. És van még egy elem, amelyr l a Hamvas-olvasatok eddig szinte még csak szót sem ejtettek: az tudniillik, hogy – Szentkuthy mellett – Hamvas a 20. századi magyar irodalom egyik leginkább vallásos (vagy teológiai) elkötelezettség szerz je. „[...] az igazi író”, olvassuk egy Füst Milánhoz írott, 1958. július 20-án keltezett levelében, „nem esztétikai egzisztencia, hanem rangja szerint morális és religiózus” Mármost mindegy, hogy általában vitába szállnánk-e egy ilyen megállapítással, vagy érveket sorakoztatnánk-e föl mellette. Szempontunkból csak annyi az érdekes, hogy Hamvas a Hüperiónban megvalósult/megvalósított, egyszerre esztétikai, morális és religiózus hang fel l igyekszik újraírni a magyar irodalom történetét. Más, divatosabb kifejezéssel élve: igyekszik új kánont teremteni. (Hogy persze ez az amúgy se könnyen végigkövethet történet még bonyolultabb legyen, tudnunk kell, hogy mindezt Hamvas valójában nem nagy általánosságban, hanem konkrétan Füst Milánra vonatkoztatva mondja; s ha hihetünk a levél szinteségében, akkor ezek szerint Hamvas számára Füst Milán életm ve úgy csúcsa a kortárs magyar irodalomnak, hogy – leszámítva e levelet – írásban ebbéli meggy z désének soha sehol sem ad hangot...) Külön tanulmány témája lehetne annak kibontása, hogy ha Hamvas irodalomszemléletét a magyar irodalom hagyományaiból, a közvetlen vagy éppen közvetett el zményekb l valóban nem is lehet levezetni, ez feltétlenül azt is jelenti-e, hogy a priori levezethetetlen volna. Hogy például ne kínálnának fogódzókat a (német) romantika – Kantot meghaladni vagy „kijavítani” hivatott – irodalomfelfogásai, irodalomeszményei, amelyekre (nem ugyan Hamvas ürügyén) András Sándor irányította rá a figyelmet egyik írásában. Ebb l kiindulva arra a kérdésre kellene a Hamvas- ouevre kapcsán választ keresnünk, hogy a Kant által megkülönböztetett/szétválasztott szép–fenséges fogalompár két tagja miként fonódik (újra) össze, s hogyan idézi fel a romantika (vagy a kora romantika, például Hölderlin) világát. Vagy másként, de még mindig ugyanahhoz közelítve: mi az, ami a se nem „csúf”, se nem „szép” fenségesben (Hamvas szóhasználatában: a szellemiben) ránk, olvasókra hat. Az olyan, defi- 46 Szerkesztette: Faragó Ferenc


níciószer (ha tetszik: apodiktikus) kijelentések, mint A szellemi törekvések a magyar irodalomban cím írásának nyitó sora („irodalom nem szükségképpen szellemiség már önmagában is sok mindent jelez azzal a szokatlan és bizonyos értelemben idegenszer megközelítésmóddal kapcsolatban, amely Hamvas irodalomszemléletének sajátja. S amikor valamivel lejjebb úgy folytatja, hogy „A szellemi m beleavatkozik a korba, meg akarja változtatni; mindig van valamije, ami az adott körülményeken túlmegy. A szellemi m vészet igénye: a szellem. Ennek tartozik felel sséggel, értéke független attól, hogy olvassák, használják, észreveszik-e, független attól, hogy kifejez-e kort, embert, társadalmat; egyedül a szellemt l függ és attól, hogy benne az alkotóer milyen fokban és milyen tisztaságban nyilatkozik meg, akkor ezt nem csupán burkolt ars poeticának kell felfognunk, hanem válasznak is arra a kérdésre is, hogy miért éppen a Füst Milán-i költészet kerül Hamvasnál a legmagasabb polcra.

Szántó F. István *forrás: Kortárs 2000. évi áprilisi száma

„A mvészi alkotás mindig egész világ. A világ zártságával és nyíltságával együtt.” (Arkhai, Az Esquilinusi Vénus)

Id szer ség és lábadozás, avagy a hamvasi szellem aktualitása Természetesen egyetértek a szerz vel "a hamvasi szellem [örök] aktualitását" illet en. Hiszen, amint Sz.Gy. is kezdi dolgozatát : "Hamvas fogadtatása magán viseli a helynek, a kornak, az egyénnek és a közösségnek - egyszóval annak a konstellációnak állapotát, amiben vagyunk, miként bármely gondolat hatása a felfogás affinitásának is függvénye." Tudjuk, látjuk, a hamvasi élet-m feldolgozását, tanulságait illet en volna mit tennünk b ven kedves mindannyiunknak, mind "személyesen, egyenként, és kivétel nélkül", mind pedig törvényes, szellemi, társadalmi berendezkedésünket illet en. Csakhogy alig-alig látható valamely komolyabb próbálkozás itt-ott az ügyben. "Nem véletlen hát idézi Sz.GY. - hogy a legdivatosabb él magyar író is, amikor egy sopánkodásos percén - "mit is lehetne itt tenni" - azt ajánlottam volt, mint kézenfekv en, szinte már közhelyesen egyszer t, hogy hihetetlen szerencse nekünk a hamvasi hagyaték, hogy itt élt és mindent kidolgozott, amivel lassan helyére lehet billenteni ('s épp egy csillagzatváltás ritka pillanatában!) mindent, ami régi remények mentén olyan hosszú id n át, s oly önhitt gyötrelmek során elrontatott (hisz kész az analízis, kész a diagnózis, kész a normalitás ikonja, és kész a metódus is!) - a népszer író rögtön rám roppantotta, hogy Hamvas nem id szer . A Fény ma nem id szer , a Fényesség ma nem id szer , nem id szer a Világosság és a Látás. Csak a holdas homály, amelyben mesterséges fények havaznak." Hát igen. A piaci cunci özönben kapálódzó, vagy (netán már hiányában is) fuldokló korunkbéli 'átlagbarbik' (Czakó G. szava), 'biorobotok' (fiam szava) - legyenek befektet k, alkalmazottak, szakért k, stb., avagy ún. vesztesek - habos tömege nem nagyon hiányolja sem a Mestert, sem a tanítását. De amint Sz.Gy. is írja: "A makacs, bizonyos dolgokban megváltoztathatatlanul h séges ember nem hajlandó feladni magában a minden emberben veleszületett és Istennel rokon, alkotó-teremt alaptermészetet. Valójában beavatottként, erkölcsi alapállással születtünk, amelynek felhígulása, kiégettsége, az ebb l való lassú kifosztás a modern kor legnagyobb b ne és veszedelme." Le vagyon még írva számtalan szebbnél szebb (noha helyenként kissé nehezen követhet , 'barokkos' ;-) gondolat, amikkel nehéz nem egyetérteni, ha egyszer felfogta az ember. De akad olyan is amely helyesbítésre szorul. Mégpedig éppen innen Dániából, és éppen e sorok írójától. Miért? "Aki látta már (például Nepálban) a soha, percre sem megálló imakerekeket (mert mindig pörgetik, ez szimbolikus dolog), a folyamatosan a szakralitás békességében él der s, barátságos embereket. És közben tudja, hogy a hamvasi szellemiséget például Dániában kerek-perec fasiszta ideológiának mondják (hogy a két legnagyobb hivatalos napilap egy-egy recenziójára hivatkozzam, s ez hasonlóképpen jelez!) - abban tudatosul a felismerés is, hogy ez a hatalmas kontraszt egy már vibráló nagy szellemi háborúról árulkodik, szellemir l, amely ma fontosabb, mint a politikai." Bevallom kicsit - 47 Szerkesztette: Faragó Ferenc


rejtélyes nekem, hogy miként tudta Sz.Gy, az általam fordított, és személyesen átadott recenziók [lásd lentebb!] alapján Dániára vonatkozó enyhén szólva kissé sommás ítéletét meghozni. (Hacsak nem a nemes szenvedély torzításáról vagyon szó!?) Miközben persze nemcsak messzemen leg egyetértek a "szellemi háborút" illet en, hanem hát ugye próbálkoztunk mi már együtt is valamely 'offenzívával' (Pilis, FELIS = Felfelé Iskolakör, 'népf iskola'- alapítási kísérlet, stb.), aminthogy a koppenhágai "Szabadulóm vészeti Front" is egy a - hála az Égnek! - nem is (annyira) kevés 'rehabilitációs' kísérleteknek. Az igazság kedvéért viszont le kell írni, hogy: Dániára - szerintem - nagyjából ugyanolyan arányok jellemz ek, a 'szellemi és anyagi' er viszonyokat illet en, mint Magyarországra (avagy a 'világra'), számottev mentalitásbéli, és társa-dalomvezetési különbségekkel persze. Van itt például egy igazán elmélyült társaság, a Bölcsesség könyvei (Visdomsb gerne) kiadói (minden fontos dolgot kiadnak dánul, remek J. Böhme-jük van például, kaptak a Hamvas könyvb l is!); mindig akad néhány komolyabb kísérleti iskola a 'beavatási utakat' illet en; van néhány tradicionális vallási kezdemény (Rigpa.dk például), no és számtalan szekta, newage, és/vagy 'okkult' kurzus, üzlet és kiadvány. A dán Hamvas könyvr l írt alábbi kritikák egyike, a Politiken-béli nagyon is ért . Vadabbja, a Weekendavisen-ben megjelent szerz je, Lars Bonnevie pedig egy otthonról is nagyon jól ismert, 'kozmopolita, liberális' fajta, aki rendszeresen provokálja a dánokat is (ezért 'tartják' valószín leg -) a "provincializmusuk, bezárkózottságuk, idegen-idegenkedésük, stb." okán - nem is mindig indokolatlanul. Természetszer leg többnyire a front másik oldalán fog nyüzsögni. No és akkor fog 'milosevitsezni, fasisztázni, stb.' amikor azt a 'nemzetközi elit' érdekei kívánják. (Ett l még nem biztos, hogy direkte a zsoldjukban állna! Talán csak szeretne ;-) Állásfoglalása épp annyira dán, mint mondjuk... (inkább nem mondjuk) X.Y. otthoni 'hivatalos nemzetközi szellemi nagyságé' magyar általában. No nem mintha a "szellemi háborúban" olyannyira fontos lenne a nemzetiség! De vannak nyelvek, és (a 'klérus' el l többnyire nagyon mélyre rejtett) hagyományok, amelyek alkalmasabbak a ma talán leginkább követel személyes metanoiára (H.B. szava), és hát a konklúziók értékét csakis egy-egy ország társadalomépítésében lehet megmérni - egyel re(?). Azt kell mondanom, hogy ez utóbbit illet en Dánia generációkkal jár Magyarország el tt, ha csak a népf iskolák szabad szellemi er m hálózatát, és/vagy a dánok igazi demokratikus, 'civil' polgári aktivitását veszem (mely két dolog er sen összefügg persze). A személy-képzést illet en már nem annyira jó a helyzet, de ez a kérdés itt, most messzire vezetne. Azt persze nem állítanám, hogy nincs - talán feloldhatatlan? - ellentét a nepáli, és a dán, vagyis a keleti és nyugati észjárás és életvitel között. (Merthogy a 'keletiek' elcuncisosítását nem nevezhetjük megoldásnak semmiképpen ugyebár!?) Az meg biztos, hogy ugyan a hatalommániások és profithajhászok által er ltetve, de a 'globalizáció', azaz az emberiség régóta esedékes egymásra találása napirenden van. Nézetem szerint a (különben örök) "szellemi háború" tétje ezúttal az, hogy miképpen is alakul az emberiség immáron visszavonhatatlanul szorosan összefonódott sorsa a közeljöv ben. Marad-é a homokozóba és/vagy diliházba ill ("csillagháborús tervek" pld. Grrrhh!), agresszív, és perverz euroamerikai 'enyém' mentalitás a domináns, avagy sikerül átváltani a szellemibb értékeket favorizáló, a személyes találkozásokat minden szinten el segít társadalomépítési vonalra. Ami persze óriási mérték 'anyagi' lemondást is igényelne a cuncitól kábult, egyébként meg agyonhajszolt 'nyugati' polgárok sokaságától éppúgy, mint a nemzetközi & nemzeti elitek részér l. (Búúúuuu...) De ha hiszi a kedves olvasó, ha nem, van alternatíva. (Hogy csak egyet, a magyar "fennmaradás" mozgalom programját említsem.) Mindenképpen az az ország, nép lesz a 'nyertes', amelyik képes olyan személyek sokaságának 'képzésére' (kinyitására, beavatására) akik, amelyek nem csak kibírják a roppant gyorsan változó id k, és feladatok 'nyomását', de isteni alkotó-teremt erejüket önzetlenül (vagyis "okos önzéssel" Dalai L.) példaadóan képesek mozgósítani a legkülönböz bb területeken közösségi ügyekben (is). Különben bárki csak homokra épít! Az ember persze kételkedhet, ha körülnéz: "De meg kell látnia ugyanakkor azt is, hogy ebben a jobbára még a színfalak és homlokok mögötti hatalmi-uralmi harcban a böhmei csodálkozó-töpreng , jóhiszem napi ember tudja majd mégiscsak eldönteni ezt a legújabb hosszú ütközetet. tudja majd, saját örök-naív Isteni-gyermeki természete révén és azt nem feladva, ahhoz elemi jóérzése révén váltig ragaszkodva, azt napi enyhületes örömén gyakorolva eme egzisztenciális önfeledtségen. Átbillentve lassan, s biztos tehetetlenséggel a hétköz- 48 Szerkesztette: Faragó Ferenc


napok s az ünnepek, a világi lét hangulatát, stílusát, tartalmát újra egy Isten-udvari otthonosságba. Visszafelé is elsülhet az Aranyborjúhoz terelt, hamis csodákkal s rossz hangzatokkal itatott tömegek mai, jól fizet indirekt uralma." - írja Szabados. Ámen! No de nem megy ám ez csak úgy. Végtelenül leegyszer sítve: a dánoknak megvan az Iskolájuk (vagy 100 éve 100 'darab' körül), de nincs Hamvasuk. Nekünk... mintha egyik sem lenne. S t, mintha nem is kellene! Hm?! Mindazonáltal ide tartozik az is, hogy éppen a Magyar Szemle lett idáig az egyetlen fórum (Szabados, Czakó urak segítségével!), amely 1986 július-augusztusi számában közzétette felhívásunkat Dániából, egy Hamvas Béla Népf iskola-Szellemi Szabadegyetem megalapítása érdekében. Amib l, ha más nem is, de egy sor 'bemutató' kurzus (és a FELIS próbálkozás) következett. Ott tartunk hát, hogy noha többszörösen sikerült bebizonyítanunk a 'modell' m köd képességét minden korú, nem , rend és rangú résztvev vel, egyel re (?) még nem igazán esett le senki 'illetékesnek' (ideértve a 'mindennapi emberek' önkormányzatait, no és persze az állami hivatalokat is), hogy itt átugorhatatlan alaplépésekr l, lépcs kr l van szó. (Meg vagy ötszáz éves kifejlesztésr l; -) Csak el kellene már kezdeni végre tényleg. Lehet leg most, és ott-hun. Azonnal.

Lázár Ervin János *forrás: Magyar Szemle 201 augusztusi száma

„Eszméket gyártani csak azért, hogy az embert el lehessen nyomni, és ki lehessen zsákmányolni. Ez már a múlté. A Nagyinkvizítor helyébe ma már az apparátus lépett. A megoldás kitn. Már prédikálni sem kell. Már ideológiára sincs szükség. Az apparátus felelsség nélkül, dicsség nélkül van. Elnye, hogy az emberbl automatikusan kiírtja az öntudatot és az önérzetet. „ (A Nagyinkvizítor)

A tudás megszabadulás, nem hatalom* Hamvas (1897-1968) e század radikális eretnekeinek sorába tartozik általában - és speciálisan a kommunista Magyarországon. Esszéista, filozófus és regényíró volt, de 1948 után nem jelenhetett meg semmi t le, és még könyvtárosi állását is elvesztette. Élete hátralev részében mint földm ves és raktáros tartotta el magát, és csak szabadidejében írt. Tipikus disszidens sors gondolhatná az ember. De Hamvas nem csak a diktatúrát kritizálta, hanem az európai kultúra legutóbbi kétezer évét, mondván, hogy az szellemileg majdnem teljesen éretlen, ám intellektuálisan hyperaktív volt. "A tradíció szerint a tudás megszabadulás, Európában azt mondják a tudás hatalom", hangzik a központi vád. A tradíció Hamvasnál az indiai védák, a pythagóreusok, az eredeti kereszténység - a 'klérus' ellentéte - amit kés bb már csak olyan misztikusoknál talál, mint Jakob Böhme (akit fordított és kommentált). Az ideál nála nem a cselekv , vagy a mindenttudó ember, hanem az, aki 'felébredt', azaz kiegészítette az intellektuális luciditást mindazzal, amit a luciditás kizár: az álommal, m vészettel, metafizikával... stb. Ez bizony magas követelmény - és ráadásul Hamvas ezt a kiegészült állapotot egyszer en normalitásnak nevezi. Nem nehéz belátni, hogy Hamvas "a tudás, mint hatalom" felfogás radikális kritikájával konfliktusba került - nem csak a kommunista egypártrendszerrel, de - a legtöbb hatalomgyakorlóval világszerte. Kritikája ugyanis olyan alapon nyugszik, amely használhatatlanná teszi mind a jobb, mind a baloldal számára. Felfogása a legtisztábban a könyvecske els részében látható, az Északi koronában - amely egy csillagkép neve, de sajnos nincs magyarázat rá, hogy miért ez lett az esszé címe. Az id skori Patmosz esszégy jteményb l származik, 1962-bôl. A könyv második része, a Titkos jegyz könyv válogatás korábbi esszégy jteményekb l. Ezek inkább szépirodalmi, m értelmez írások, de egy szenvedélyes, és patetikus stílusban, ami jól összejátszik az els rész feszesebb filozófiájával. 1950 körül írta Hamvas nagyregényét, a Karnevált, ami el ször 1985-ben jelenhetett csak meg, és bizonyos felt nést keltett magyar irodalmi körökben. Talán dánul is elénk kerül? Ha igen, akkor remélhet leg a kissé túl sok nyomdahiba, és nyelvi szépségtapasz nélkül, ami ugyan nem riasztja el az ajánlót ez alkalommal, de sajnos zavar az olvasásban. - 49 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Niels Brunse *forrás: Weekendavisen Berlingske 1996 augusztus 23-29

„A különbség Róma és Oroszország között. Rómában a negyven botra ítéltre harminckilenc ütést mértek, nehogy negyvenegy legyen. Oroszországban negyvenegyet, nehogy harminckilenc legyen” (Szarepta)

Egy középeurópai szószátyár* Hamvas Béla (1897-1968) követve a kiadó felvilágosításait egyike a legelhallgatottabb magyar íróknak, filozófusoknak, és a két esszé végigolvasása után megérti az ember, hogy miért. Ez egyszer en hosszú ideje a legrosszabb szófosás amit láttam, szolidan lehorgonyozva hasonló középeurópai ködzátonyokba, mint Spengler és Stefan George; egy tudós keverék romantikából, miszticizmusból és okkultizmusból, amiben összekeveredik minden filozófiai és vallásos fogalom egy kotyvalékban, ami a következ címkével kerül szervírozásra a bénult olvasónak: "Ez itt a belátás útja." Ezt mér láttuk korábban, és azóta is. Hamvas legfontosabb inspirációs forrása azonban, a fent említetteken kívül, a francia gnosztikus és ezoterikus René Guenon, akinek "Metaphysique orientale"-ját szorgalmasan el rántja. Ezért tehát bízvást úgy vehetjük Hamvast, mint a nyugati gondolkodás ezoterikus mélyáramának képvisel jét, amely áramlat mindig is konfliktusban volt minden id k hatalombirtokosaival, akár az egyház, akár a kommunista párt volt az; végülis semmilyen autoritás nem bírja, ha monopóliumát arra, hogy megmondja mi tekinthet a valóság igaz leírásának bárki kétségbe vonja - legyen az a Biblia vagy Marx. A libertiánus hozzáállás különben elég szimpatikus, s t szükségszer , hogy ellensúlyozza a dogmatizmust, de a kijelentések, amelyek a nyugati teológia és filozófia fogalmi rendszereinek legszéls ségesebb vonulataira vannak alapozva nem lesznek szükségképpen életszer bbek ezen okból. Mindenestre kivonják magukat a bizonyíthatóság köréb l, merthogy sokkal inkább támaszkodnak szubjektív érzésekre, mint általában elfogadható tényekre. Az a gnosztikus változat, ami itt elénk kerül arról szól, hogy a világ egy gonosz és rült hely, mert mi emberek - néhány kiválasztott m vészt és filozófust, mindenekel tt magát Hamvast kivéve - az eredeti b nbeesés következtében elvesztettük a kapcsolatot az életadó kozmikus er kkel. És csak úgy tudjuk visszanyerni ezt, ha elzárkózunk a saját id nkt l, de legkivált ha régr l ismert szövegeket újraolvasásnak vetünk alá. Ami egyébként annyit jelent, hogy teljesen mindegy mi áll bennük, mert minden körülmények között egy rejtett bölcsességet kell felfedezni, ami csak a beavatottak számára elérhet . Ezért jellemezheti a szerz Goethét és Nietzschét mint "két teljesen brahmantalan tévelyg t", és Nietzsche ráadásul még azért is kap a fejére, mert félreértette Hérakleitoszt, aki a valóságban maga is brahman volt. Az embernek nem kell a Szókratész el tti filozófia szakért jének lenni, hogy kibukjon bel le a röhögés e kijelentés hatására. Más szavakkal, a posztulátumok éppolyan laza folyamban áradnak, mint az ellen rizhetetlen analógiák sora. Nem meglep hát, hogy Hamvas már Az északi korona elején levonja a következtetést, hogy a bölcsesség Európában lehetetlenség. Merthogy "itt csak tehetség és zseni volt, de ennek nem volt bázisa, normalitása", aminek els oka az, amit Hamvas "vak luciditásnak" (!) hív, és ami egyaránt jellemzi a "római államférfit, a középkori klérust, az újabb id k hódítóját, a felfedez t, a gondolkodót, a politikust, a vállalkozót, a tudóst, kutatót, m vészt." Senkit sem felejt ki. És így megy ez, egy hitelesnek ható nyelven, öngerjeszt prózában, amely id nként ugyan költ i magasságokba szárnyal, de nem lesz ez okból jobban érthet . Szintén a kiadó információi alapján a volt Jugoszláviában a szerbek azok, akik a legtöbbre értékelik Hamvas írói munkásságát. Remélhet leg a számtalan bet és nyelvtani hiba nélkül kapják, ami a dán változatot jellemzi. Mindenesetre nem sok jót ígér a mentális normalizálás szempontjából, ami pedig éppolyan követel , mint a politikai újjászületés. Mi ez az egész: esti mese Milosevitsnek? - 50 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Szabados György *forrás: Magyar Szemle 2001 évi augusztusi száma

„A különbség Róma és Oroszország között. Rómában a negyven botra ítéltre harminckilenc ütést mértek, nehogy negyvenegy legyen. Oroszországban negyvenegyet, nehogy harminckilenc legyen” (Szarepta)

Mit tanít hamvas Béla ?* "1. a primordiális valóság, amelynek hatalmát érvényesítenem kell, nem a hagyomány aranykori valósága, hanem a kereszténységé, vagyis nem a teremtés, hanem a megváltás valósága; 2. a megvalósítás mindenkor egybeesik a megvalósulással, mert magara lényében csuk azzá válhatok, amit más számára is kötelez nek tartok. Csak azt az üdvín érhetem el (valósíthatom meg), amelynek elnyeréséhez mást hozzá akarok segíteni. Ezért az egyéni üdv nonsens. Az üdvöt azokkal együtt érem el, akiknek üdvét magamra vettem, hogy a magamét az általuk elírt üdvben elnyerjem." Hamvas Béla: Mágia szutra, 57.sz. "Az egész világ azt mondja, hogy az örök igaz lét életrendje ugyan nagyszer , de a valóságban nem alkalmazható. De hiszen éppen az benne a nagyszer , hogy úgy látszik, mintha a valóságra nem volna alkalmazható. Mert az alkalmazhatóság hovatovább kicsinyességre vezet." Lao-Ce, Kemény Katalin fordításában. "Az id nem más, mint: az embernek milyen sorsra van szüksége ahhoz, hogy az örökbe lépjen." Hamvas Béla: Hexakümion Kísérlet - tehetem hozzá mindjárt, mert amennyi id m adatott erre a munkára, kétségbeejt en kevésnek mutatkozott. Legalábbis arra, hogy szépen kidolgozzam azokat az összefüggéseket, amelyek megmutatkoztak el ttem az utóbbi id ben e feladat kapcsán. Csak az olvassa hát e szöveget, 'aki ismer engem és szeret'? Ne! Hiszek benne, hogy minden er lködés és magyaros mellérendelés ellenére, legalább a Hamvast valamennyire ismer knek fog újat mondani ez az írás. Remélem továbbá, hogy nálam hívatottabbak számára is felvillant néhány kidolgozni való gondolatot ./ Kezdhetném persze: avval, hogy megpróbálom el sorolni ezen ünnepi alkalomból, hogy mit is tanultam "én" T le; ha nem akarnám éppen ezen írás révén ezt is jobban megtudni, valamiképpen úgy, ahogy a Mester használta ki írásszenvedélyét alkimista célokra például.

A KIINDULÁS Akad ugyan, aki azt állítja, hogy ma már "a tanítói magatartás nem lehetséges, és a tan sem értelmezhet ; hiszen a probléma nem az ismeretek hiányából következik." Persze azért Miklóssy Endre is jön Hamvas Béla - Az óceán cím kéziratában egy képlettel: "Hamvas világképének a centrumában az emberi személyiség áll - mégpedig úgy, mint aki a világmindenség megfelel je, és ezért annak sorsáért személyesen felel s. Hogy ez miképpen lehetséges, arról szól a hagyomány. De semmiképpen sem az absztrakción keresztül, hanem úgy, hogy felvesz valamit a centrumába és ezt kívánja az élete során megvalósítani." Mindenképpen a legfontosabb kérdések egyikér l van szó az biztos. Ha nem a legfontosabbról!? Gondoljuk meg, hogy ha így áll valahogy a dolgunk, amint azt az író az azóta többszörösen beigazolódott csirihau-modellel olyan szépen illusztrálta az Apokalyptikus monológban, akkor ugyan mi is lenne az a vágykép, ideál, cél, amifelé a mai poszt-poszt-modern emberiség 'gravitál'; zuhan.

A 'VILÁGHELYZET' Ahol például a szabad világ szabad polgára hagyja magát a "szabad"-piac ösztön-rabszolgájává, valójában kicserélhet , eldobható alkatrészévé definiálni. Miközben mindaz a gondolat, kérdés, hit, amib l nem lehet pénzt (hatalmat-izgalmat, stb.) csinálni, úgymond magánüggyé degradálódott, amib l nem következik, nem következhet semmi fontos. Viszont azoknak az embereknek, akiknek eszükbe - 51 Szerkesztette: Faragó Ferenc


sem jut, hogy - azonkívül esetleg, amiért éppen a fizetésüket kapják - bármiért is felel sek volnának, (Czakó Gábor szavával:) barbi-álmai valójában nemcsak ízléstelenek, de teljesen lényegtelenek is. Valamivel érdekesebb az "elit", jobban mondva az a néhány, (Hamvas szavával:) cirkuszigazgató, aki nemcsak a többség feje tetején akar táncolni bármi áron, hanem önmaga vezet i, netán megváltói szerepébe vetett végtelen bizalommal vezényli a Föld és a szerencsétlen többség kizsákmányolását, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Szerencsére vagy sem, egyre kevesebben vannak ilyenek. Minden területen az apparátus (részvényesek közgy lése, képvisel k, intézetek, irodák, hivatalok, intézmények, szakért k...) veszik le a személyes felel sség terheit a megfáradt nagyinkvizítor vállairól is. A csirihau amúgy is átlát a szitán, mint tudjuk: mindenkinek csak az jár az eszében ... Azt csak megemlítem itt, hogy tudós barátaim egy ideje arról gy zködnek, hogy már régen nincs itt mit igazgatni, hiszen elszabadult az ördögkerék világgazdaság, és a manipulátorok egyetlen foglalkozása és menedéke maradt: úgy tenni, mintha kezdeményeznének (természetesen rendkívül humánus és megment programokat). Miközben megszakadnak az igyekezett l, hogy valami módon a sarkában maradjanak a minden kicsit is józan számítás szerint globális katasztrófa sorozatba, ha nem éppen az emberiség pusztulásához vezet eseményeknek. Nem tudom mi a rosszabb!?

A REMÉNY Feltevésnek persze jobban szeretnék valamivel biztatóbb közeljöv t látni, láttatni, amikor is a posztemberiség bolygósors alakító nyugati, (Karácsony Sándor szavával:) euroamerikai fertályában úgynevezett keresztény átlagemberek sokasága (nem tömege!) kezdi megkérdezni, tanulmányozni, hogy valójában mi folyik itt az beleegyezésükre is hivatkozva például. Más úgysem segíthet! A mi id nkben legalábbis így néz ki. Vagyis arról kívánok itt nyilvánosan elmélkedni el ször is, "amir l nem szabad, merthogy csak arról érdemes" (Hamvas: Paradoxon az igazságtalanságról). Azután pedig még arról is, amir l nem lehet.

AZ IMAGINÁCIÓS ALAPKÉPLET Kezdjük tehát most is a legfontosabbal, ugyanis: "Az ember ahhoz ér amib l kiindult, vagyis nem indulhat ki másból, mint a célból, amit el akar érni. (...) Abból indultunk ki, hogy a létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes, az egész mindenkiben és mindig aktuális. Ha nem így lenne, ilyesmi, hogy realizálás, megvalósítás szóba sem kerülhetne mert az ember azzá válik, ami Iátomásának középpontjában áll." (Mágia szutra) Miképpen lehetséges ez? "Az ember nem animális lény, nem valamely faj a többi között. De az ember nem is természeti lény, és hazája ezért nem a Kozmosz. Ezért az embert nem lehet és nem szabad mikrokozmosznak tartani. Az ember mikrotheosz (kis-Isten Az antropológiai alapállás a theandria (istenemberség)." (uo.) Máris itt vagyunk hát annál a pontnál, amirôl még ebben a nihilbe fordult korban sem nagyon ajánlott nyíltan beszélni. Legalábbis euroamerika hivatalos, tudományos felfogása a mai napig elmegyógyászati kezelésre utal/hat/ja/ azokat, akik hasonló alapállást pillantanak meg, és próbálnak realizálni valamilyen formában. Hamvas hatalmas írott anyagot forgat át, többek között a Scientia Sacrában, hogy felhívja a figyelmet az sid kt l egybehangzó kinyilatkoztatások, tanítások, misztikus tapasztalatok valódi tartalmára, a fentebb idézett imaginációs alapképletet illet en. Nagyon szépen, költ ien, meggy z en és szenvedélyesen érvel, de korunkban a legutóbbi id kig a vallásokkal együtt a hit tartományába - mégpedig nem az eredeti h ség jelentésének értelmében - lehetett utalni, éppen a legfontosabb következtetéseket illet en. Meg azután, szintén szólva, amíg az ember meg nem éli valamilyen módon, közvetlen akció nyomán, vagy spontán (jóga, meditáció, m vészetgyakorlás, 'füvek'...stb.) mit is jelenthet ma a fenti szöveg , addig legfeljebb annyit mondhatunk a fenti és hasonló gondolatokról, hogy nem nagyon képzelhet el gazdagabb, és méltóságteljesebb helyzet a számunkra az biztos.

A TUDOMÁNY LEGÚJABB JAVASLATA Történt azonban az utóbbi fél-negyed században, hogy (hogy nem!?), maroknyi neves tudós el ször is elkezdte felmondani a tudománynak a hatalommal - Hamvas szerint is - több száz éve hallgatólagosan érvényben lév kölcsönös legitimációs szerz dését (Bertrand Russel, Noam Chomsky például). Ami kétségtelenül szabadabb légkört teremtett azok számára, akik többek között a keleti látásmód és realizációs módszerek megismerése következtében is kezdtek rosszul lenni a nyugati tudományos gondolkodás prakticista, technicista, hatalom-és üzletcentrikus, a részletek hamis végtelenjébe vesz pepecselését l, és f ként a kvantummechanikai felfedezések óta mesésen paradox válaszokat adó természet- nagyságával meghittebb viszonyba kívántak kerülni. Vagy más szavakkal: az Egésszel (a min- 52 Szerkesztette: Faragó Ferenc


denséggel) akartak foglalkozni, és találkozni és nem a hideg, becsapós, "küls és objektív" részletekkel. Néhány név az úttör k közül: Ilia Prigogine (fizikus), Jacques Bergier (kémikus, atomfizikus), Karl Pribram (agykutató), Ken Wilber (biokémikus), Francisco Varela (biológus), Grichka és Igor Bogdanov (asztrofizikusok), de talán a legfontosabb szerepl , a nemrég elhunyt David Bohm (atomkutató). Rövidre fogva a történetet: mára a tudományos világkép alapvet en, "holografikussá" változott, még ha nem is lett tantárgy bel le egyel re, legalábbis az egyetemeken, középiskolákban; de már cáfolják mindkét helyen! Ugyanakkor - legalábbis például Dániában - a legutóbbi id kben a sajtóban, rádióban, televízióban napirendre került a Fritjof Capra által már tíz éve elindított fordulat, paradigma-váltás, értékváltás, vagy legújabban új reneissance-nak is nevezett feladat tárgyalása. Természetesen aszerint hangsúlyozva, hogy melyik (el relátó!) érdekcsoport milyen manipulációra akarja kihasználni az "új" hírt hosszabb távon. De mir l is van szó? Nos kérem, csak a témánk szempontjából legfontosabb pontokra szorítkozva: a magyar származású Nobel díjas fizikus, az információ elmélet egyik úttör je (!), Gábor Dénes felfedezése tette lehet vé a hologram, vagyis olyan körüljárható háromdimenziós lézerkép létrehozását, amelynek legérdekesebb sajátossága, hogy minden részlete tartalmazza az egész képet. Egészen konkrétan is! Ha darabokra,. törjük a képlemezt, akkor minden kis darabját átvilágítva ugyanazt a teljes, háromdimenziós képet kapjuk, a megfelel méretarányban, mint az eredeti, hibátlan lemezr l. Úgy néz ki, mint egy gyönyör metafora - nem?! "Az képére és hasonlatosságára teremté ket." Csakhogy itt valami csoda történik a szemünk láttára! "Igor Bogdanov: Eljutottunk egy olyan id höz, ami analóg Heisenberg határozatlansági relációjával, amely szerint nem csak vizsgáljuk a fizikai világot, hanem részt is veszünk benne. Az érzékeink nincsenek elválasztva attól, ami "önmagában létezik", hanem intim módon részt veszünk egy komplex feedback [visszacsatolásos] folyamatban, aminek a végeredménye az a teremtés, ami "önmagában létezik". Az új fizika értelmében álmodjuk a világot. Azt álmodjuk, hogy ez valami tartós, misztikus, látható mindenütt jelenlév a térben, és stabil az id ben. De ezen az illúzión kívül megsz nik minden kategorikus elválasztása valóságosnak és valótlannak. (...) Szellem és világ ugyanazon valóság. 0 Jean Guitton (teológus): Pearce kifejezésével. 'Az emberi szellem egy olyan univerzumot tükröz, ami az emberi szellemet tükrözi.' Ezután nem mondhatjuk, hogy szellem és anyag egzisztál egymás mellett, hanem csak azt, hogy egymásban, egymáson keresztül egzisztálnak. Egy módon az univerzum most álmodja önmagát, éppen rajtunk keresztül, és a materializmus abban a pillanatban lép életbe, amint az álmodóban tudatosodik a helyzet." Jean Guitton (Francia Akadémia) és Grichka valamint Igor Bogdanov: lsten és a tudornány (1991) cím könyvéb l. Az ember persze - kicsit keser en - nevethetne is azon, ahogy irtózatos szenvedéseken, bestiális ideológiai mészárlásokon keresztül sikerült végre fölfedeznünk a legalább tízezeréves indiai bölcsességet is mára. "A jóga szerint pedig: Az ember maga a világmindenség!" Kaczvinszky: Kelet világossága I.David Bohmnál például - akit Karl Pribrammal együtt a holografikus világmodell atyjának tekinthetünk egyenesen hamvasi mondatokat olvashatunk. "A teljesség mindig, mindenütt aktuális" , vagy: "az ember, mint az egyetemes fókusza" kijelentés számtalan helyen és formában bukkan el a m veiben, beszélgetéseiben, el adásaiban. " a dolgok valóságos helyzete az anyagi világban éppen, hogy az osztatlan teljesség; vagy más szavakkal, a töredékesség állapotának érzését csak magunknak köszönhetjük. A legjobban talán úgy közelítjük meg az új világképet, ha [a mindenséget] meg nem osztott teljességnek tekintjük, ami áramló 'holo-mozgásban' van. Ami persze nem zárja ki, hogy az áramlatban különféle minták keletkeznek, amik kikristályosodván bizonyos relatív stabilitással és autonómiával bírnak." Az emberr l pedig, kicsivel b vebben: "Azért beszélünk egy sokkal szövevényesebb helyzetr l, mert az egyénnek valami módon bejárása van a kozmikus teljességbe. 'Mindenkinek megvan a speciális kapcsolatmez je', amivel az egész meg nem nyilvánult mindenséggel, avval ami körülvesz minket állandó kapcsolatban van. Egy módon mindenki része az oszthatatlan emberiségnek, míg más módon sokkal több ..." Részletek a Holografikus világkép (Det holografiske verdensbillede/szerk.: Ken Wilber) cím antológiából. Hamvas: "A személy az a hely, ahonnan az egész egyszerre látható." Annyit feltétlenül kell még tudnunk David Bohmról, hogy Einstein munkatársa és J. Krishnamurti személyes jóbarátja is volt. Az - 53 Szerkesztette: Faragó Ferenc


el bbi leginkább azért érdekes, mert Einstein vitái a kvantummechanikai felfedezések lehetséges konzekvenciáit illet en komolyan inspirálták Bohm-ot. Krishnamurti szerepe jóval érdekesebb - legalábbis itt, a számunkra. Aki látta Bertolucci fura filmjét, "A kis Buddha" -t, az felismerheti a bájos és különös er kkel bíró indiai fiúban, akit adoptáltak a theozófusok (Dr. Annie Besant) Madrasban. Méghozzá nem kisebb szerepl t láttak benne, mint "A Világtanító" (egy megváltó lény) megtestesülését. De az ifjú Krishnamurti misztikus élmények hatására nagyon hamar feloszlatta a tiszteletérc alapított okkultista Rendet, (The Order of the tar) és otthagyta a theozófusokat is.

A ROKON SZELLEM A dán Krishnamurti társaság leírása alapján: "Jiddu Krishnamurti (1895-1986) már a 20-as évek óta következetesen ellene szólt mindenféle ideológiának, és organizált vallásnak; igen, minden autorizált szellemi tekintélynek, minden tekintetben - a sajátját is beleértve. Az egyes embernek magának kell világítania a maga számára, hogyha a problémáit meg akarja oldani. Ha a társadalmaknak jobbá kell lenniük, akkor ez csak az egyes emberekben lezajló szellemi forradalom eredménye lehet, nem történhet tömegmozgalmakon keresztül. Ezzel szemben úgy véli, hogy az ember alapvet gondjai egyeznek az egész világon, s az emberiség felosztása nemzetek, vagy vallások szerint csak konfliktusokhoz vezet." Itt ugye máris közvetlenül ráismerünk Hamvasra! Krishnamurtinak, aki, szintén elmondotta és megírta számtalanszor különféle formában: "A teljes és feltétel nélküli szabadságot kerestem mindenki számára" azonban megvolt az az el nye és hátránya Hamvassal szemben, hogy az indiai kultúrkörben született, nyugati egyetemre járt, többször beutazhatta a Földet, tanítva, beszélgetve a mindig nagy számú érdekl d vel, sok könyvét több mint ötven nyelven azóta is sokan olvassák és tanulmányozzák.

HAMVAS ÉS AZ ISMERT ÉS ISMERETLEN TÁRSAK Hamvas, mint tudjuk, élete legtermékenyebb id szakában, vagy húsz éven keresztül legfeljebb Budapestre utazhatott kéthetente meglátogatni a feleségét, kicserélni az egyáltalán hozzáférhet könyveket, azután vissza a lármás, koszos, rült er m építkezésekre, ahol hajnalonta írhatott csak pár órát. Azt hiszem, hogy a kézzelfogható hátrányokat könny átlátni. De a hamvasi életm olyan elemzését nyújtja az emberiség XX. századi helyzetének, és lehet ségeinek amit csak innen, Hamvas fel l, fel lünk lehetett látni igazán. Hamvasnak jutott - mondjuk Krishnamurtival "karneváli párhuzamosságban" - a kor legbrutálisabb hatalmi kísérlete arra, hogy a valamilyen hivatalos formában nem autorizált személyes szellemi kezdeményezés lehet ségét egyszer és mindenkorra lehetetlenné tegye, és még az emlékét is diszkvalifikálja bármiféle hasonló próbálkozásnak. (A világ "szabad" felén ezt a kiválogatást többnyire a pénzre bízzák.) Soha nem tartoztam azok közé, akik díjazták a "teher alatt n a pálma", meg a többi hasonló, gyermekkoromban gyakran használt ostoba szocialista közmondás néminem igazságtartalmát, de az az érzésem, hogy ha másba jelent sen nem is, de a hamvasi szenvedélyességbe er sen belejátszott a m veletlenségnek, az ön és közsorsrontó ostobaságnak és hazugságnak az a csimborasszója, ami körülötte tombolt. No és az is valószín leg, hogy B-listázása után nem kellett naprakészen tör dnie az olvasók, hallgatók reakcióival, mint (f ként) nyugaton vándorló indiai kartársának. Márpedig Krishnamurti barátjának, az elméleti fizikus David Bohm-nak a szenvedélyességr l is van különvéleménye! A Renée Weber filozófusn vel készült beszélgetésben, amikor kérdez partnere azt firtatja, hogy ha mindenkinek közvetlen kapcsolata lesz a mindig aktuális "holo-mindenséggel" akkor a megtisztult, megszabadult, "szent" embereknek talán lehet ségük volna megtisztítani valamennyire a rettenetesen elszennyez dött emberi világot is - azt feleli, hogy nem elég, hogy kevesen voltak, vannak ilyenek, és a romlás is olyannyira mocsaras a rengeteg id alatt felhalmozódott és megrothadt szemét miatt, hanem több szenvedélyt is igényelne a feladat szerinte: "Az energiát régen szenvedélynek is hívták. Más szavakkal: a tisztaságnak és szenvedélynek kell összejönnie". Csak sajnálhatjuk, hogy személyesen nem ismerték egymást Hamvassal! De evvel kapcsolatban van itt még valami. A minap alkalmam volt végigélvezni egy jó másfélórás beszélgetést videóról, kb. a 70-es évek végér l Bohm és Krishnamurti között az indiai bölcsel tapasztalatairól. Egy id után szinte már kínos volt látni, hallani, ahogyan az atomtudós szinte: mondatról-mondatra visszakérdez és az (angolszász-zsidó) európai szemszögéb l próbálja nemcsak érthet vé, de, hogy úgy mondjam következetessé is tenni a beszélgetést. Értem ezalatt, hogy szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan úgy érezte, hogy a tanulsá- 54 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gok levonása, a következmények mérlegelése, európai részr l különleges megmunkálást igényel. Nem csoda! Legutóbb a tibeti származású láma, Szögyal Rinpoche esetében tapasztalhattuk, olvashattuk a Tibeti könyv életr l és halálról cím , egyébként rendkívül tanulságos, és használható könyvében (magyarul is!), hogy milyen könny egy, például a buddhizmus ázsiai szemléletmódjában feln tt embernek átlátni a kétségbeesett euroamerikai ostoba er lködésen. Hogy valójában nem is létez , vagyis szüntelenül változó, "üres" egoját bármi áron, bárki rovására úgymond boldoggá tegye, kitölteni, betölteni próbálván azt, amit nem lehet, megfeledkezni a múlandóságról...stb. De azt is, hogy milyen nagyon nehéz elmagyarázni, átfogóan és mélyen megértetni a helyzetünket, noha Szögyal például a Cambridge-i egyetemet kijárva alaposan tanulmányozhatta a nyugati mentalitást és személyesen ismerte David Bohmot is! Miért vajon a kölcsönös félreértések sorai Hiszen az elme ("tudat, pszyche ...") vertikális strukturáltságáról az si indiai módszerekkel évezredek óta vizsgálódó jógabuddhizmusnál többet tudni jóformán nem lehet manapság sem. Úgy néz ki, hogy a horizontlis. Hamvas szavával történeti oldal "elhanyagolása" a ludas a dologban. Illetve annak a speciális önigazoló hazugságrendszernek, amelynek egyik leglényegesebb eleme az egyoldalú "tudományos" kifeléfordulás a nem kielégít ismerete az alapvet oka a csodálkozásnak, melléfogó érvelésnek a keletiek, és az értetlenségnek a nyugatiak részér l. Nos, Hamvashoz hasonlóan átfogóan, egyetemesen és komolyan - tudtommal - korunkban kevesen tettek kísérletet a helyzet mind vertikális, mind horizontális átvilágítására (Patmosz), a keleti és nyugati (valamint az összes) vonal "egybehangolására" (Scientia Sacra), a konzekvenciák levonására (Mágia szutra), a realizálás dokumentálására (Titkos jegyz könyv). Ráadásul csak a legnagyobbakkal mérhet m vészi színvonalon (Karnevál) és a legborzalmasabb történeti szituáción is felülemelked humorral (Szilveszter). Még kevesebbeknek sikerült megvalósítani a normális ember bölcsességéb l valamit is az egyre rohamosabban és tömegesebben meg rül modern korban... A már említetteken kívül néhány a Hamvast er sen inspirálók közül: René Guenon a szufi bölcsként Egyiptomban eltemetett francia, Julius Evola taoista-buddhista olasz arisztokrata, Vlagyimir Szolovjov és Dmitrij Merezskovszkij ortodox keresztény orosz bölcsel k. Az els kett vel els sorban a modern, euroamerikai dominanciájú kor megalkuvás és engedmény nélküli kritikáját, míg "a reneissance által nem sújtott oroszokkal" a kereszténység esélyeit konzultálta meg a munkáiban.

HAMVAS ÉS KORTÁRSAI Feltétlenül szólni kell Hamvas Béla feleségér l, Kemény Katalinról, akinek ha csak a közösen írt Forradalom a m vészetben (fed -) cím könyvükben szerepl írásait, vagy a Karneválhoz írt, Az ember, aki ismerte saját neveit cím "kézikönyvét" vesszük, olyan irigylésre méltóan egymást ért és segít kapcsolatot érezhetünk, láthatunk a m vek mögött, amit talán csak az tud értékelni, aki már próbált manapság hasonló, mindent naponta kockára tév "alkimista" életéhez, munkájához hosszú távra igazi társat találni valakiben. Akiben ráadásul, saját írásait (pl. a " De a sivatag"- ot, vagy a Janus Pannonius Múzeum évkönyvében 1987-bcn megjelent Arc-Maszk-Ikon cím Vajda tanulmányát) véve alapul, éppen úgy állandó kitörésre kész lávaként fortyog az alkotóer és a feszít tehetség, mint a férjében - a mai napig! E tény fényében nem lehet eléggé értékelni azt a szó szoros értelmében vett önfeláldozó er feszítést, amit a sajnos egyre id söd , de szellemileg üdít en friss, és eredeti hölgy a nagyrészt kéziratban maradt Hamvas életm kiadásáért tett és tesz. Anyagilag is! Nem egy ízben lemondva jogdíjáról, és ezzel lehet vé téve például az eddig nyugaton egyedül megjelent dániai Hamvas könyv kiadását Koppenhágában, a Hamvas Béla Klub er feszítései nyomán (B.H.: Den nordlige krone & Hemmelig rapport ford. P. Esterhas / Heureka kiadó) 1996-ban! A Hamvas tanítvány Dúl Antalnak pedig - nem éppen könny - sorsa és kenyere lett a kéziratok gondozása és kiadása (Medio kiadó) mára. Nem túl sok, de értékes, például az Öt géniusz / Száz könyv (1985-ös) svájci kiadásához Kemény Katalin segítségével, Mattheusz János álnéven írt tanulmányában, interjúiban, el és utószavaiban a legfontosabb, ma is aktuális tanulságokra igyekszik felhívni az olvasók figyelmét. Megemlítend a F v. Szabó Ervin Könyvtár 1988-as tisztelg antológiájában közzétett, rendkívül információ gazdag Darabos Pál tanulmány (és bibliográfia) is: 'Az egyetlen hiteles közösség gondolatának képvisel je: Hamvas Béla'. Ami Hamvas magyar inspirátorait, kortárs vitapartnereit illeti, talán egyszer remélhetünk még éppen Kemény Katalintól és Dúl Antaltól is valamelyest átfogóbb képet, mint ami az Életünk folyóirat (1987/9), és az Új Forrás(1993/9) emlékszámaiban elénk rajzolódhatott. De. ha csak a Hamvas által - 55 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kivételesen elég s r n emlegetett, idézett 'csütörtöki beszélget társról', az '56-ban el ször Belgiumba távozott, majd Nyugat Németországban leteleped Szabó Lajosról írt realizáció értékelést vesszük a Patmoszból: "Minden jel arra vall, hogy Szabó Lajos hallatlan keménysége és szigora, és szavainak kérlelhetetlen tisztasága azon nyugszik, hogy mástól halálbüntetés terhe alatt megkívánom azt, amit magam nem tudod megtenni." - akkor sajnos nem remélhetünk túl sok értesülést egyenrangú szellemi (vita) partnerekr l, hálás tanítványok seregér l kés bb sem. Különösen nem az 1948 utáni id kb l. A patmoszi "Interview"-ban vázolt '56 utáni tájkép csata után pedig maga a sivatag. "Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlen egyszer és egyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?" Akikr l a kritika szól, els sorban az "értelmiség'; akik még itt vannak közöttünk, azután a neveltjeik, akik tovább "kevernek'; a politikában f ként, érdekeik szerint magyaros, és/vagy keresztyén pátosszal, vagy kozmopolita "elhivatottsággal" - nagyon kevés kivétellel majdnem ugyanannyira nem tudnak, nem is tudhatnak mit kezdeni Hamvassal ma sem, mint annak idején. Csoda-e, hogy nem is akarnak?!

MA Azért olyanokat is találunk, mint például Czakó Gábor, aki nem csak a Hamvas szamizdat buzgó terjeszt je volt hajdanán, de vitára ingerl tanulmányokat is írt a "Mesterr l" el ször a Karnevál megjelenését üdvözölve (A Mester színrelép /Visszhang 1985 november). Utoljára pedig tíz évvel kés bb, valószín leg az id közbeni politikai iszapbirkózástól (rendszer átadás-átvétel, 'demokratizálás', privatizálás, "szabad-"piaci átállás ...stb.) megfáradtan, egy kissé kesernyésebb hangon, kevesebb megértéssel a katolikus dogmák hamvasi kritikája tárgyában (például a b n kérdésében), azért írásában a lényeget nem elvétve: "A kérdés a legkevésbé sem intellektuális, hanem egzisztenciális, Ami nem realizálódik a személyes létezésben, az nincsen. Sajnos, állapítja meg a mester, manapság egyre kevesebb ember bírja ki a normálist. Nos innen a további ellenszenvek forrása. A modern utáni korban, a posztmodernben, amit Hamvas már nem ért meg, de a hozzá vezet folyamatokat világosan látta, nincs nagyobb botrány, mint rászólni az emberre, aki berendezkedett a megromlott létben. A világválságban, aminek a f jellemz je 'nem az, hogy a rosszat teszik, hanem, hogy hisznek benne'. Gazdaság-Korfia föltétel nélkül hisz a tudományban, varázsigével szólva a tudomány "objektivitásában", és ugyanakkor abban, hogy semmir l sem állítható semmi. Minden relatív, kinek így, kinek úgy, minden megengedett, mert a többség megszavazza, a pszichológia kianalizálja, a szociológia a társadalomra hárítja, az icipici mind megeszi..." (Czakó Gábor: A világhegy / Hamvasról a Patmoszról / Kortárs 1995 március ) A már említett Miklóssy Endre Küszöbök cím kötetében megjelent tanulmánya (Lélegzet könyvek, 1995), noha a Karnevál filozófiájáról ígér értekezni, jó felerészben azt elemzi, hogy mi is annak oka, amiért Hamvassal vagy kurtán furcsán próbál elbánni azok többsége, akik ilyen olyan okból bátorságot vesznek nyilatkozni az "irracionalizmus apostoláról", vagy a legegyszer bb elhallgatást választja leginkább az, akinek vállalt dolga volna elemezni, továbbadni, tanítani a magyar szellem teljesítményeit. pillantásra ez posztfeudális rangkórság, akadémikus f hercegekkel, mialatt a coniugatio periphrasticát Babits Mihály nev latin tanárok oktatják. De ez csak következmény. Annak következménye, hogy a valóságos szellemi hierarchia tökéletesen el van rejtve. Mi hiányzik? kérdezhetnénk Fülep Lajossal? "A lélek dolgait csak a lélek ismeri, mert a lélek vizsgál meg mindeneket, még az Istennek mélységeit is' - a nép lelkének mélységeit is. E vizsgáló és megismer lélek híján hiányzik a magyar irodalomból a nép lelke legmélyebb rétegeinek megragadása egyfel l, s az emberi szellem legvégs kérdéseinek vizsgálata, a filozófia és rnetafizika másfel l. Ennek feltétele az emberi lélek egyetemes nagy élményeinek és kérdéseinek megformálása, azoknak, amelyek összekötik a legnagyobb kultúrájú embert a nép legegyszer bb fiával." Fülep: Mi az ami hiányzik a magyar irodalomból. A bölcsesség szeretetének (philosophia) a nemlétez magyar képlete éppen ez. Írjuk végre egymás mellé e neveket: Schmitt Jen Henrik, Fülep Lajos, Karácsony Sándor, Hamvas Béla, Szabó Lajos ... Magyar filozófia? Ez már több a soknál, mondják, és a völkisch jelz is azonnal beugrik, aminek az az el nye, hogy egyb l el lehet parentálni: nemcsak bugris, hanem fasiszta is. Magyar filozófia? Ba- 56 Szerkesztette: Faragó Ferenc


logh Pál múlt századi filozófiatörténetének van egy angyalian naiv fejezetcíme: 'A magyar filozófia Bacontól Kantig. Az egyetemest nem lehet nemzetivé csorbítani: valóban sötét és siralmas az afféle náci lelemény, hogy 'német tudomány'. Mindazonáltal van értelme pélául annak a megállapításnak, hogy Sören Kierkegaard dán filozófus -- habár Scheilingt l tanult a berlini egyetemen. A "Bacontól Kantig' viszont ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy tilos eredetinek lenni." Mindenképpen megjegyzésre érdemesnek tartom itt, hogy nem is ismerve egymást, Miklóssy Endrével nagyjából egy id ben jutottunk lényegében megegyez konklúzióra mind a Hamvas életm b l következ tanúlságokat, mind a magyar szellem helyzetét és lehet ségeit tekintve. Ô otthon, én Koppenhágában! Az érdekl d olvasó ellen rizheti a fenti állítást Miklóssy kötetében és e sorok írójának a Magyar Szemle 1996 júliusi-augusztusi számában megjelent (röv.:) "Miért kell kellene megalapítani a lehet legsürg sebben a " cím dolgozatában, és a Magyarok Millecentenáriumi Világkongresszusának tisztele Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemet ? tére komponált, leghamarább valószín leg az újjáalakulni kényszerült Koppenhágai (Régi) Hamvas Béla Klub ismét meginduló folyóiratában az Új Szigetben 1997-ben megjelen , Mire jó ma a magyarság? I. - cím 'ünnepi beszédben'. Remélhet leg érthet , hogy ez a néhány sor betoldás a 'Hamvas ügy' mint - els sorban? - magyar szellemi kincs és feladat mai, nem túl sok, és kevéssé ismert fejleményeir l miért is tartozik szorosan ezen tanulmány tárgyához!

HAMVAS MAGÁRÓL De vissza magához Hamvashoz, akinek ugyebár magyarul sikerült megalkotnia - egyre többek véleménye szerint - az egyik legkorszer bb és legegyetemesebb beavatási élet/m vet napjainkban. Figyeljük meg, mi is az ami t mozgatta annak idején: "Európa igazi európai vonalát, Pál apostolt, Augustinust, Pascalt, Nietzschét, Kierkegaardt, az egzisztenciális és szubjektív vonalát össze akartam kötni az abszolút emberi hagyománnyal Vedantamahajána-tao-kabbala-orfikával, és az emberi életet véglegesen és visszavonhatatlanul meg akartam alapozni. Éspedig nem mint teóriát, hanem mint tényleges életrendet. Ezért kapcsolatot tartok fenn minden olyan szándékkal, amely a szellemi kasztot meg akarja valósítani, a püthagoreusokkal, az Egyházzal, a preraffaleitákkal, a georgiánusokkal, ellenfele vagyok rnindennem szekularilizálásnak, mint amilyen a klerikalizmus, a demokrácia, a szocializmus. A fasizmus-bolsevizmus az emberi egzisztencia lesz kítése, mint ahogy az egész politika az. A lesz kített ember primitívé válik, ezért kezdünk ma hasonulni a vadakhoz. Egyedül az ember kitágítása a fontos. Sz kítés süllyedéssel jár, tágulás fölemelkedéssel." (Interview/Patmosz 1. Azt hiszem ilyen rövid szövegben ennyi tabut ilyen botrányos szabadsággal ledönteni azért még ma is ritkaság. Nem elég, hogy itt valaki úgy állítja be magát, mint akinek nem csak lehet sége, de kötelessége "az emberi életet- visszavonhatatlanul megalapozni", és miközben "szellemi kasztról" beszél, leszólja az összes érvényben volt és lév (=ránk, magunkra kényszerített) hierarchiát és autoritást.

A SZELLEMI KASZTRÓL MA Ami ezt az, általában a többséget talán leginkább irritáló, a legb ségesebben Az öt géniuszban kifejtett szellemi kaszt gondolatot illeti Miklóssy például egyszer en "szellemi kategóriának" nevezve átsiklik a kérdés felett, míg Dúl Antal a lehet legkonkrétabban veszi: "tényleg adott egy-egy nép számára a lehet ség, hogy úgy mondjam üdvközelbe jutni, akkor, ha brahmanjait megszüli, és azok meg tudják mutatni számára azt az üdvtörténeti küldetést; amit egy nép elérhet. Ezt úgy fordítottuk le, hogy a nép brahmant szül, szellemi embereket szül, akik a dolgok lényegét értik, átlátják. Mi az, hogy szellemi ember? A dolgok értelmét látó de tudásával, a hatalommal nem kompromittálódó, szakrális szubjektumi. az egyetlen, aki a létezés teljes körét szellemileg átfogja és magában realizálja. Ezért tudja, hogy mi a nyugalom, mi a visszavonulás értelme. A dolgokat átlátni csak nyugalomban, visszavonultságban, ahogy Hamvas Béla mondja, csoda atmoszférában lehet, nem agitációk és látványok közepette. A brahmani kaszt azért a legmagasabb (és nem a politikusok kasztja), mert a brahman tudja közvetíteni a nép számára a magasabb tudást, a szellemi szintet, ami nem filozófia és nem tudományos okoskodás." Más szellemi dimenziók a magyar irodalomban/interjú Dúl Antalla/ /Helikon 1993/5. Furcsa módon, aligha elképzelhet a mai, 'demokráciában', "szabad"-piacon feln tt "szabad" ember számára irritálóbb hír, mint hogy egyáltalán lehetséges hatalomtól, pénzt l, hivatalos jóváhagyástól, vallástól, közvéleményt l, stb. független teljes érték létezés. De hogy a függetlenség lenne a feltétele a teljes érték életnek, valósággal szemtelenség. Az meg, hogy ezen független embernek - 57 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kellene lennie a meghatározó tényez nek a társadalom életében, hát ez már hallatlan! Persze definiálhatjuk az euroamerikai kultúrát, a mostani kort meg különösképpen avval, hogy nincsen szellemi kasztja, illetve soha nem is ismerte el a szellemi embert, a bölcset, az önmaga, az ember legfels bb lehet ségeit megvalósítottat, mint az egyetlen elfogadható eligazodási pontot a lét, az élet alapkérdéseiben. "Amire sz kségünk van az a bölcsesség. Ugyanis sokkal inkább a bölcsesség hiánya, mint a hiányzó tudás okozza a legkomolyabb bajokat." Mondja ki kerek perec David Peat, a David Bohm-al közösen írt Tudomány és kreativitás cím kötetben. Míg Hamvas az Északi koronában: "Európának nincs bölcs embere, s ezért nincs fundamentuma és komolysága. Ezért itt minden ideiglenes és nem csak kaland, hanem az is akar lenni és kétségbe vonja, hogy van más, mint provizórium (dialektika), van más, mint pillanatnyiság, individum, hömpölygés, történet, és van más ember, mint aki markában t rrel él, és van más ember, mint aki b szülten akarja a minél többet; és tagadja, hogy van végleges és biztos tudás, és van az emberi életben megvalósítható normalitás." De nézzük csak, hogyan vádolja önmagát Hamvas az id skori Patmoszban, az (ön) Interviuw-ban: "- Úgy látom, hogy önben életressentiment dolgozott. Amiért becsvágya nem elégült ki, bosszút állt a társadalmon, a népen, az elméleteken, a tudományon, a vagyonosokon, a hatalmasokon. De mindez kevés volt. A resentiment [irígység] maximuma, ha a kielégítetlen becsvágy valami magasabb nevében magán az életen áll bosszút. Azt hiszem, tényleg így történt. (...) Végigvittem. A sötét pontot az életemben véltem megtalálni. (.. Az életnek az önmagára való éhségi ami Európára kezdett l fogva olyan jellemz , ami elemésztette a görögöket és a rómaiakat, tönkretette a középkort. Elemi er vel kitört az újkorban, hogy végül olyan emberekben, mint Goethe és Nietzsche kulmináljon, és hogy a szomjúság és a sóvárgás dics ítése minden egyebet elnyomjon, ez volt számomra a sötét pont. Minden romlás els oka, persze els sorban magamban, és ezt az éhséget kellett átvilágítanom, amíg megértettem, hogy nem élet vagyok, hanem ott vagyok, ahol több vagyok, mint az élet (...). És az bennem a lét súlya, és ez az, ami minden életemen áthangzik, és minden inkarnációmban azonos, és amit a puszta életért soha nem szabad feláldozni, mert aki megteszi, lényét eljátszotta. Az életen túl él lény magvát megtalálni és felébreszteni és realizálni a legnagyobb teljesítmény, amit az ember elérhet. Megtörténhet ez az élet letiprásának árán? Sem az élet nem tagadható meg a létért, mert akkor odajutok, ahová a középkori aszkézis. Sem a lét nem tagadható meg az életért, mert akkor oda jutok, ahol az ember ma áll. Mind a két eset pseudo-egzisztens.Élet és lét csak hazugság árán választható el. (...) Mégis. A nagyobb súly a másodikra esett, mert ez az aktuális. A mai életrend alapja, hogy az ember a lényt, aki benne az életnél több, meghazudtolja, és odadobja a mer életnek. Az életért odaadok valamit, ami az életnél több A lelkiismeret azonnal tiltakozik. Megindul a vád és a menteget zés. Európa elméleteinek legnagyobb része olyan hazugságdialektika, amelyben a vád, sem a védelem nem igaz. Egyre többet kell hazudni. A hazugság növekedését az ember csak létszínvonalának lefokozásával bírja ki. Hazugsághoz homály kell. És Európában a létmegtagadó árán felfokozott életdics ítés hazugsága kizárólagos diadal és egyetemes b ncselekmény lett. Akiben ez triumfál, az közel van szellemi er inek felbomlásához. Az élet nyers állapotában az önmagára való sóvárgás és éhség és hiány és szomjúság. Ez az élet alvás. Ez a vad és beoltatlan élet. Keresztényül a megváltatlan. Hagyományul a beavatatlan." Talán jobb, ha nem is folytatom tovább az "idézést'; hiszen - lehet ellen rizni - szédít magasságokba és mélységekbe visz tovább ez az írás (is). Szerz szinte hihetetlen követelményeket állít föl mindenek el tt magával szemben, de az olvasónak bizony ezúttal is alaposan neki kell gyürk znie a feladatnak, hogy el tudja valamiképpen választani mi az, ami a Hamvas Béla nev 'tér-id -lélekkomplexum' terhe, tehetsége ("púpja"), lehet sége és speciális feladata attól, ami - mindannyiunké; persze személy szerint bonyolítva... Néha nem könny .

A LEGFONTOSABB: AZ ÉLETKÉPZELET Visszatalálva azonban Hamvastól a tanításához, ahogyan azt talán legesszenciálisabban a Mágia szutra 100 szutrájában leljük meg összefoglalva, valamivel egyszer södik a képlet: "Az ember azzá válik, amit életképleletével varázsol. Mert ez a beváltás helye. (...) Az imaginációban válik az egész létezés állandóan esedékessé, a valóságnak a maga teljességében való elismerése is az imaginációban történik és -az ember az összes lehet séget az imaginációban veszi birtokba. - az imaginációban a létezés, a megismerés és a megvalósítás egybeesik. Ezért olyan fontos, hogy: "Az imagináció látomásai sohasem langyosak. Az életképzelet az olyan képeket; amelyekb l a képzés heve (hatalma) hiányzik, önmagából kilöki.(...) Szenvedély, s azért sóvárog, mert önmaga szüntelen mámorban él. A kép - 58 Szerkesztette: Faragó Ferenc


és a t z összetartozik. A látomás és a mámor egy!" - énekli a Mester. És hogyha valakit - bármilyen okból - irritálna a mikrotheosz, kis-Isten, vagy az istenember képe, akkor próbálja elképzelni, ("elhinni"), hogy: "Az alapállás a normális, ez pedig a b ntelen, éber és egészséges ember. Aki az alapállásról leválik, - minek következtében válik le? Azért válik le, mert életképzeletében nem a normális ember sképét valósította meg. Az skép megzavarodott. Az életképzelet rületében önmagára oly képet alkalmazott (azzal téveszti magát össze), amelyb l b n és betegség fakad. Az eltorzult kép alapján az imagináció csak eltorzult élettervet tud megvalósítani."

NORMÁLIS SZEMÉLY MA Itt, miel tt nekirugaszkodnánk, hogy legalább "lóugrásokban" a végére járjunk Hamvas látomásának, a normalitás mai állásáról szeretnék vázolni néhány újdonságot. Úgy néz ki, hogy az utolsó évtized tudományos világkép alakulása nagy lassan abba az irányba alakítja a pszichológia normalitás képét is, amit például a paradigmaváltás egyik els szorgalmazója, F. Capra már jónéhány éve javasolt, vagyis: ki-ki látomásai, álmai, bels tapasztalatai mások által meg és elbírálhatatlanok lévén, koncentráljunk arra, hogy mit is teszünk mi itt egymással voltaképpen! Hamvasnál alaposabban és átfogóbban -- tudtommal - senki nem elemezte a romlásnak és romlottságnak azt a XX. századi küls bels panorámáját, aminek borzalmait ráadásul életm vében több helyen fokozódni jósolja. /Miklóssy E. szerint a mágia lehet ségének az apokalyptikus korra való valószín újbóli felfutása miatt. Amiben lehet némi igazság... De ezt inkább hagyjuk - nem !?/ Nézzük meg inkább kicsit közelebbr l, hogyan is állunk a személy Iehet ségeivel manapság, hiszen: "A jelen aión körülbelül Kr.e.600 óta a személyes üdv jegyében áll. Ezért ma számunkra teljes realitásértéke csak annak van, ami személyes. (...) Ugyanett l a perct l fogva a kollektívumoknak realitásértékük csak annyiban van, amennyiben azok a személyiség anyafogalmai, harcmez i, vagy építészeti elemei. Ett l az id t l fogva van üdvtörténet, amelyet nem a népek és az osztályok és a fajok és a vallások élnek, hanem a személyek, éspedig kivétel nélkül minden személy, mert "az üdvtörténet végs kifejlése szempontjából minden ember pótolhatatlan."(.Saint-Martin) Ugyanett l az id ponttól kezdve van emberiség fogalom, inert a személyiségnek egyetlen kollektív kategóriája van és ez az emberiség."(Öt géniusz) Nem mondhatjuk, hogy nem történtek azóta komoly nekirugaszkodások, például Sziddhárta Gautama Buddha és a Názáreti Jézus Krisztus példája, és tanításai nyomán, de az ember nem tud szabadulni attól a nyomasztó érzést l, hogy a helyzet lényegében azóta is, ráadásul egyre rohamosabban, egyre fenyeget bben és "tömegesebben" romlott. Bevallom, hogy ezen a ponton nemhogy Guenon Káli yuga magyarázatával, szellemi tél ide vagy oda, de még Hamvas negatív üdvtörténet (Mágia szutra) hipotézisével sem tudok maradéktalanul egyetérteni . Nem hagy békét az a gyanú (ne legyen igazam!), hogy "mi" ezt a sötét, véres kozmikus labirintusjátékot itt túlnyomó többségben, ha nem is demokratikusan megszavazva, valami perverz módon még mindig jobban élvezzük az összes borzalommal együtt, mint a megszabadulás m veletcinek a fokozódó romlással egyre fájdalmasabb szépségeit. Hamvas például a Karneválban (is) mintha alátámasztaná ezt a baljós közérzetemet. A Pythiában (Titkos jegyz könyv) viszont bejelenti a megment t: "A borzalmaknak az az apokalyptikus özöne, amit a történeti emberiség háromezer év óta átélt, nem volt értelmetlen. Szenvedni kell, az biztos. Amir l szó van, úgyis mindig csak az, hogy érdemes, vagy pedig sem. A küszöbön, ma, a borzalmak elképzelhetetlen fokozódásának és csaknem megsemmisít s r södésének idején a szenvedések értelmét egész sereg ember megtalálta. Nem úgy, hogy valamely varázsszót mondott és erre üdvtant épített. Az üdvtanokból, köszönjük szépen, nem kér nk többé. Ha a történet borzalmai másra nem is, arra mindenesetre jók voltak, hogy az üdvtanokból visszavonhatatlanul kiábrándultunk. A szakrális szubjektum els körvonalai megjelentek. A történet iszonyatai ellen az egyetlen ellenszer az az ember, aki minden iszonyatnál er sebb. Nem tanítás. A legkevésbé üdvtanítás, vagyis egyetemes recept, program, terv és generálmegváltás. Ha valaki azok után, amiket átéltünk, ilyesmit még komolyan akarna venni, a tudatos világcsalást érint elvetemült rosszhiszem ség és a kretenizmus határán lenne kénytelen helyet foglalni. A szenvedések értelme az, hogy olyan emberré kell lenni, aki ezt az iszonyatot kibírja. Ilyen ember pedig van. Olyan létezési színvonal, olyan tudás és olyan értelem, olyan arány, olyan mérték vált lehet vé és láthatóvá és megvalósíthatóvá, amely a történet minden borzalmánál magasabb hatalom. Ez a szakrális szubjektum. A szakrális szubjektum, amennyire legels vonásaiból látható, csaknem egyenl arányban archaikus apokalyptikus, és üdvözült. A három nagy világkorszakot, az aranykort, a történetet és a megváltást lényegében összeolvasztotta. Ezért szakrális, - 59 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ezért diabolikus és ezért emberi. Ördögien okos, mágikusan gyarló, és evangéliumian tiszta. Az elrontott, kenetteljes és perverzált kereszténységb l semmi sincsen benne. De nála jobban senki sem tudja, hogy anima naturaliter christiana. Ezért nincsen benne semmi a szcientifista szakemberb l, sem a morálterroristából." (Pythia) Nos, amennyire mindenséges jómagam (="Én nem Én vagyok, hanem az Én meg a nem-Én, nem is együtt, hanem kölcsönös egymásra vonatkozásában" - fogalmazza meg Karácsony Sándor a magyar én-képletet) tapasztaltam, és a hagyomány szerint: az embernek a legszörny bb látványban akkor van része, amikor látni kezdi saját valóját ! Ami persze nagyjábanegészében Az ember mai helyzete is. 'Láttam', hogy a hagyományoknak, Hamvasnak, és számtalan prófétának, misztikusnak igaza volt, van: "szellemben b nösök, lélekben rültek, és testben betegek vagyunk"; és kétségbeejt en kétségtelen, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk okozói. Az, hogy az "ellenség" (a mindenségb l nem hiányozhat semmi és senki !?) bennünk lakik, vagyis alapvet en senkire és semmire át nem hárítható módon mi ("Királyi többes az r éhén" - daloltam fiatalemberként) magunk voltunk, vagyunk és leszünk a felel sök azért a szörny ség özönért amit egymásra zúdítunk folyamatosan, bizony elég nehezen viselhet tudás. Hát még, ha e megismerés következményeit akarjuk alkalmazni a mintha kizárólag csak hazugságból és "b nb l" álló éppen aktuális (Kaczvinszky szavával:) 'karakterünkre'; más szóval arra az emberre, akinek nap mint nap el kell (ene) számolni els sorban ön-Mag-ával, mit is tesz saját maga, és a helyzet javítására, tisztázására. No de itt abba a tartományba léptünk, amire ezen írás elején úgy céloztam, hogy arról is szólni kívánok majd, amir l nem lehet. Minden korok misztikusai szerint is leírhatatlan és elmondhatatlan az, amikor az ember "az örökbe ér" - mondjuk. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen történhet ez meg velünk. "A szakrális, diabolikus ember megjelenésének tényét tudormásul kell venni. Ez a lény száz jelben beszél és cselekszik, de mindenek fölött és el tt: van. Ma már szándékos rövidlátásra van szükség ahhoz, hogy valaki ezt az embert a költészetben, a zenében, a festészetben, a gondolkodásban ne lássa egyre s r bben és tudatosabb és bátrabb alakban megjelenni. Tevékeny valóság, aki megkezdte a világot a maga képére teremteni, és a történet apokalyptikus er k fölött a hatalmat meg fogja szerezni. Amir l azonban ebben a percben szó van, nem a szakrális szubjekturn, hanem a neki megfelel asszony. "(Pythia) Az utolsó mondat elemzése most igen messzire vezetne (még?), de nem ok nélkül maradt az idézett szövegben. Ugyanis a dán "csendes matriarchátus" egyik jeles közírója Inge Houman nem is oly régen (1992-ben) közzétett egy tanulmányt, az írásunkban többször felbukkant "Holografikus világkép" cím kötet hatására (is): Álom, rület és misztikacímmel. A "világfelfogásunk kozmikus szaltó mortáléjáról" elmélkedik, amely érvénytelenné tette a mechanikus (materialista) világképet, és amint írja, ezúttal igazi forradalomról van szó, a legnemesebb értelemben ('revolution af karat') "nem kell (többé) távoli id k, vagy idegen kultúrái felé fordulni, hiszen az ember már az e századi nyugati gondolkodásban az úgynevezett küls , objektív világról úgy kezd el beszélni, mint valótlan illúzióról, egyfajta 'félálomról'. Nem csak David Bohm [teszi ezt], de több filozófus és tudós, akik ráadásul többé-kevésbé beavatódtak valamely misztikus tradíció titkaiba is. A régi helyett egy transzcendens valóságról beszélnek, amelyet érzékszerveinkkel (m szereinkkel) meg nem vizsgálhatunk, de amelyben az úgynevezett hétköznapi világ eredete és alapja is található" - jelenti be lelkesen. Ugyanakkor kénytelen felróni egyik f szerepl jének, Stanislav Grofnak a transzperszonalizmus neves pszichológus kutatójának, hogy "miközben, jól ismerve az si indiai vallási tanokat ünnepli az upanishadok 'Tat tavam asi' üzenetét (Te vagy Az, Te vagy Isten), azonközben betegségként kezeli és ítéli el a nyugati 'skizofrén/pszichotikus' úgynevezett messiási megváltás mániáját; mint patologikus nagyzási hóbortot." Az írón hozzáteszi, hogy: "Teljes összhangban különben avval, hogy a nyugati, zsidó-keresztény kultúrában azt az érzést és kijelentést, hogy "Én vagyok Isten" (vagy a Jézus Krisztussal való azonosulást) úgy veszik, mint a kényszerképzetek szuperlatívuszát, mint az elmebaj megnyilvánulását; ha nem éppen, mint a leggusztustalanabb blaszfémiát." Luthert is említi itt, aki szerint az ember tet t l-talpig csak b nb l áll. De mint írja: "Nem hiányzott az id k során a legkülönfélébb alternatív meghatározás, az 'elmebeteg állat' elnevezést l egészen Nietzsche-ig, aki szerint az ember a legkevésbé definiált állatfajta az összes többi közül. Ezért azután a lehetetlennel határos eldönteni, hogy az ember (nyugaton) a pszichiátriai terminus szerint most patologikus nagyzási mániában, vagy épp annyira patologikus kisebbrend ségi komplexusban szenved-é, amikor mit sem tudunk arról, hogy valójában milyennek kéne lennie! De az ember általában, akár lustaságból, akár hiányzó fantá- 60 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ziája okán hagyja magát be-definiálni az éppen adott szociális mili antropológiája szerint. Karen Blixen hagyja egy figuráját így kifakadni: Nem az arcod, hanem a maszkod szerint ismerlek meg téged." Azért ide kívánkozik némi kiegészítés a túlságosan jóindulatú, vagy naiv 'matriarcha' oknyomozásához. Egészen biztosan nem csak lustaság és fantáziátlanság nyomozható ugyanis ki, hanem korunk felé tartva egyre elvetemültebbnek ható hatalmi manipuláció, és "egyre szarabb keny csök" (Karnevál), "nagyinkvizítori" terror és agymosás (Archai), a 'médiák', és persze a minderre felel (jogos?) félelem és irtózás bármiféle valódi felel sség vállalásától különösen sorskérdésekben. Inge Houmann könyve végén természetesen el hozza Dánia legismertebb gondolkodóját, talányát és legnagyobb kritikusát (!), Sören Kirkegaard-t. Aki nem elég, hogy a "tucatember"-rel szemben minden kérdésben, mindig a személy mellett foglalt állást, és a tömeges csatlakozást valamely ügyhöz a lehet legrosszabb ajánlólevélnek tekintette (aminél nagyobb eretnekséget a "hétköznapi" Dániában kitalálni sem lehetne!), de még arra is felhívta a figyelmet, hogy: "Vannak olyan esetek az életben, amikor az emberen úrrá lesz valami nagyság és jóság, és mint a bolond nem választja el többé a költészetet és a valóságot egymástól, hanem az egészet a m vészet szempontjából nézi sub specie poeseos." - idézi a dán mestert I.H. Persze ott köt ki végül, hogy ha K-nak igaza van és "a személy élménye a legf bb valóság", akkor bizony elég lehetetlen helyzetbe kerültünk - már ami közös dolgaink rendezését illeti. Hamvas viszont - többek között - a Pythiában azt állítja, hogy: "a szakrális szubjektum megjelenésével a mérték újra itt van, a tévedés többé az egész vonalon lehetetlenné vált."

MI IS A HELYZET MOST? Olyan korba születtünk (a hagyományok értelmében egyáltalán nem véletlenül), amiben láthattuk többszörösen bebizonyosodni, hogy semmiféle kollektív, tömeges megoldási kísérlet nem jött be, s t! De azt is, hogy a "korlátozott felel sség " liberalizálás, kapitalizálódás pénzre alapozott káprázatvilága micsoda elmagányosodott, nekibódult-vadult lelki nyomort teremt a Föld kisebb, pénzesebb, és milyen nyomort és szenvedést a sokkal nagyobb, pénztelenebb részén. Aki azt is megfigyelte, hogy éppen napjainkban milyen gátlástalan magabiztossággal operálták át villámgyorsan a "nagyhatalmak" egymás arcát ideológiailag, csak hogy jobban eladhatóvá tegyék a politikájukat - az nem sok illúziót táplálhat többé a mai hatalomgyakorlók valódi szándékait tekintve általában, de a "nép" megmozdulásait és kezelhet ségét tekintve sem. Bár, talán némileg kijózanítólag hathat, hogy a legutóbbi id k korábban mintha szokatlan " szinteségi hullámában" egyre több helyr l - és nem csak Afrikából és Magyarországról például, hanem Európa "f városából" és a NATO legfels bb köreib l éppenúgy hallhattuk, láthattuk, amint már nem is nagyon suttyomban maffiózóvá lett miniszterek, magasrangú köztisztvisel k, stb., felháborodva kérték ki maguknak a legszélesebb kör nyilvánosság el tt, hogy éppen ket akarja valaki felel sségre vonni korrupcióért (gyerekpornóért, zsarolásért, gyilkosságért, etc.), miközben úgymond "mindenki tudja, hogy korrupt az egész világ" ... Hm?! Jobb-e a helyzet, mint korábban valamivel? Jobb. Megvan a lehet ség az öntevékeny tanulásratanításra, véleményalkotásra és kinyilvánítására! Csak tudomásul kell venni, hogy a "hatalom" sajnos, úgy néz ki sehol nem érdekelt abban, hogy az általa kontrollált iskolákban, egyetemeken az igazságot (akárhogyan is álljunk evvel éppen) tanítsa, és független, felvilágosodott, netán megvilágosodott embereket képezzen. A legtöbb, amit ez ügyben láthatunk földszerte az, hogy kisebb, nagyobb közösségek saját er b l alternatív iskolákat s t, mint Skandináviában a népf iskolák esetében, iskolarendszereket hoznak létre. Persze bizonyos kompromisszumra szükség volt, és alighanem "mindíg" is szükség lesz, mint az uralkodó körök és az enthuziaszták között Dániában is annak idején, hogy nekiindulhasson a népf iskola ügye. (De hát err l b vebben lehet olvasni a már említett Magyar Szemle cikkben.) Itt és most arról van szó els sorban, hogy mit és hogyan taníthatunk egymásnak egyáltalán, amikor láthattuk, hogy soha semmiféle általános szabályrendszer és recept, és generálmegváltás nem vált be, s t, minden jel szerint a helyzet néha lassabban, néha gyorsabban, de egyre súlyosbodott mihelyst akadt valaki, aki más helyett akarta átvállalni a létezés felel sségét; no és persze olyan, aki ezt elfogadta.

TANÍTANI MÉGISCSAK ... "Az újabb kori élettervek láttán az embert nem felháborodás, nem harag, sokkal inkább szánalom fogja el. Akár egyéni, akár közösségi élettervr l ( állam, nép, vallás, osztály stb.) legyen is szó, a terv - 61 Szerkesztette: Faragó Ferenc


készít jének az építés elemei valódi természetér l fogalma sincs. Tudjuk, hogy Schwarz Berchtold a középkori dilettáns alkimistaként faszenet és salétromot kevert össze és azt hitte, hogy ebb l arany lesz, de a keverék felrobbant. A küls természet elemeinek ismeretét megszerezték ugyan, de a bels természet elemei fel l való tudatlanság elképzelhetetlen arányt öltött. Kénnek, salétromnak, faszénnek megfelel elemeket kevernek össze és amikor a készítményr l kiderül, hogy puskapor, meg vannak rendülve. A bels természet ismeretében ma körülbelül ott tartunk, ahol a küls természet ismeretében Schwarz Berchtold. Ha másutt nem is, a nagy közösségek élettervének megalkotásában e dilettantizmus megrendít . Senki sem eszmél fel arra, hogy a pneumatikus er természetének ismeretére vonatkozóan is legalább olyan szolid bázisra lenne szükség mint amilyet a fizikában, a kémiában és a biológiában olyan magától értet d nek tartanak." (Mágia szutra) Ehhez itt talán csak annyi kívánkozik, hogy noha ma már megint, többek között a fentebb felsorolt szerz k jóvoltából is kezünkben van a pneumatikus yoga-anatómia részletes leírása, de természetesen sem a szerz k, sem a m veik (olvasása) nem oldják meg senki, és semmilyen közösség valóságos lét-mozdulatait. Oidipus királyi ideje végképp let nni látszik (ha a súlyos euroamerikai következményekb l ítélve nem óhaj, sóhaj és bánat volt csak az a görög "nagyság" !?), és mindenkinek magának kell (-ene) megfejtenie a Szfinx rejtvényeit, "éspedig kivétel nélkül", ahogy Hamvas elemzi ezt az Öt géniuszban. Különben zuhanunk tovább. Magyarán: egyenként muszáj megvilágosodni, és úgy néz ki, minél kés bbre halogatjuk a feladatot, annál több és sötétebb lesz a megvilágosítani, megvilágosodni való . Elképzelhet persze, hogy azok közül is, akik már tudnak egyet 's mást, a többség - Inge Houman szavaival - mer lustaságból és fantáziátlanságból, esetleg félelembôl, vagy érdekbôl, stb. nem kívánja megvizsgálni sem , hogy vajjon igaza volt-e, van-e Lao-Ce-nek, Patanjalinak, Herakleitosznak, Buddhának, Jézusnak, Bodhidarmának, Böhme-nek, Eckchardnak, Guenonnak, Hamvasnak, Krishnamurtinak, Bohmnak, Inge Houmannak ... e sorok írójának; vagy éppen a magyar beavatási népmesének, amikor az égígér fáról és a hallhatatlanság országáról nyilatkozik. Mindenkinek szabadságában áll ugyanis (minden!?) elkerülni azt, amit akar, és olyan butának lenni, és önmaga beképzelt énjének káprázatos b vkörébe zárkózni, és... Legfeljebb felsóhajthatunk Bulgakov Korovljovjával (A Mester és Margaritá-ból), hogy: "Kár! Mennyivel kellemesebb lett volna!" Mármint, ha a többség önként és dalolva "kedves, drága", és csak az elképzelhet legértékesebb, vagy szellemi értelemben legtöbbet ígér pozícióval hajlandó azonosítani magát - mondjuk . Persze ez követeli a legtöbb személyes áldozatot is, de ha az alternatívát nézzük, egy olyan életet, amiben az ember alvajáró zombiként, vagy (a fiam szavával:), biorobotként barbi szeret k után csalódottan rohangálva hagyja magát kizsigerelni és keresztülvezényelni egy ellenséges, "objektív és küls " világon a halálig, nem lehet kétséges a választás, ha a Buddha szavaival, valakinek: "Már csak kevés por fedi a szemét." A nem tudásnak, gyávaságnak,...stb. ugyanis ára van (nevezhetjük karmának is !). Ez éppannyira halál-biztos, mint az például, hogy "az emberiség egysége kétségtelen tény ; (Hamvas) és aminthogy a Mindenség egysége is kétségtelen tény... És az az euroamerikai átlagember (mint a földi helyzetért leginkább felel ssé tehet emberfajta napjainkban), aki csak ebb l a két tényb l kiindulva, a ma valósággal utána hajigált, korábban titkos ezoterikus irodalomtól és a legújabb tudományos felfedezésekt l megtámogatva nem tud, vagy nem akar legalább megpróbálkozni a helyzettel való szembenézéssel, az minek tekinthet ? Azt remélem, legalább abban rnegegyezhetünk, hogy nem tekinthet komoly, feln tt embernek, aki ilyen, vagy olyan formában soha meg sem próbálta tisztázni a legfontosabb létkérdéseket, legalább a maga számára. Még szerencse, hogy a kísérletezés joga, s t az "eredményesség" ez ügyben semmiképpen sem megszavazható mennyiségi kérdés, hanem "csak" személyes lelkier , lélekjelenlét és virtus kérdése. Viszont, ha össze akarjuk hangolni a szabadon nyert tapasztalatainkat, akkor mindenképpen csak szükségünk van olyan helyre, iskolára, "szabadegyetemre", ahol evvel közösen foglalkozhatunk ugyebár? Nem reménytelen éppen ma! Ráadásul a vesztünkre tervezett háborús technika fattyú üzlethajtásaként e történelmi pillanatban az elektronikus informatikai háló egyszerre teremti és demonstrálja az emberiség egységét olyan módon, hogy szinte kínálja a lehet séget a kísérletre: Csak komolyan kell venni, és el kell kezdeni tanítani egy-mást olymódon, hogy belekalkuláljuk 'az egész emberiség' potenciális okulását, okítását abba, amit egymással - mondjuk egy népf iskolán teszünk. Igen. Egyenként, de 'nyilvánosan'. (Ha valaki tud jobb módszert, tüstént szóljon! ) - 62 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ISKOLAALAPÍTÁS .Örömmel jelenthetem, hogy - a mi, Koppenhágai Hamvas Béla Klub-béli és otthoni munkánk nyomán is - beindulóban van valami Magyarországon! Több helyen kezdett csírázásnak a saját iskola teremtésének gondolata országszerte. Hamvas m veinek megjelenése és tanulmányozása nyomán is (például Mez örsön (Magyar M hely Alapítvány), és a "dán típusú" (a "megélés"-re, átélésre épít , bentlakásos) népf iskola egyre jobb megismerése nyomán is; például Budajen n. Ahol nem kevesebb történt, mint hogy az önkormányzat felajánlott egy megfelel épületet, megfelel helyen a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem céljára! 'Csak' ki kell építeni és berendezni, és tanítani kezdeni benne úgy, hogy a leend tanulókat is beleértve az érdekelt felek egyikének sincs pénze egyel re a - fentiekkel talán valamennyire bizonyítottan - legfontosabb dolgunk környezeti feltételeit megteremteni. Megpróbálunk persze mindent, de kétségtelen, hogyha nem mozdul meg mindenki, aki felfogta a dolog jelent ségét, és nem áldoz rá (!), úgy a történelmi pillanat hiába érett meg valami nagyot tenni végre - magyarul, de az egyetemes emberiség érdekében ugyanannyira, mint Mag-unkért! (Szerénytelenül hangzik? Ha akarjuk, ha nem, mindenkeppen egyszerre intézzük a legtágabb értelemben vett közügyeket a sajátjainknak kinevezettekkel, vagy megszokottakkal. Legfeljebb továbbra is úgy tehetünk, mintha nem így lenne.)

ÁLOM Azután Hamvas m veinek fordítása nyomán felt nt itt még egy lehet ség! Több jóslat szerint (pl.: Nostradamus, Arany Rózsakereszt Szerzete ...) a Földközi tenger medencéje (lesz) az a hely (Armageddon), ahonnan a pokol korunkra végképp elszabadul. Az utóbbi pár száz évben láttunk néhány kísérletet már, a legutóbbi szörny ségben még benne élünk. Száva Babits professzor, Hamvas ottani fordítója mesélte, hogy amikor a Szilveszteren dolgozott, szerb felesége nem akarta elhinni, hogy nem 'fordította bele' a szövegbe az éppen aktuális 'jugoszláv' rületet. Hamvas jól látta ezt a tendenciát is. Nagyon valószín , Száva Babitsnak igaza van abban, hogy a volt Jugoszláviában kitört polgárháború (?) bestialitását, és "vallásháború" ide vagy oda, a p re nihil jeges rémületét kibírni csak Hamvassal lehet (-ett). Ô az egyetlen fellelhet kortárs (Közép-) Európai, aki igazán meg tudja, bírja, meri magyarázni miért, és hogyan kerültünk abba a sokszorosan meghasonlott helyzetbe:, küls -bels csapda szorongásba, amiben feszengünk mindannyian errefelé. Déli szomszédaink éppen a legroszszabb oldalt élték át. Különös jelent sége volna, ha össze tudnánk dolgozni - mondjuk: Hamvas alapján! Talán nem kell az övékhez hasonló helyzetbe kerülnünk, hogy megtanuljuk széles körben értékelni a 'hamvasi' ember-világ-lét felfogást. Talán mégsem annyira tipikus magyar sajátosság az, hogy a szerbekkel összehasonlítva nekünk kell (-ene) összeszednünk magunkat nagyon, hogy Hamvas értésben és "hasznosításban" utolérjük azt a kb.100 szerb-horvát-szlovén tanulmányt. Az is nagyon jó lenne persze, ha akadna valaki, esetleg a volt Jugoszláviából Magyarországra menekült magyarok közül, aki ugyanolyan megszállottan fordítaná a Hamvasról megjelen ottani írásokat magyarra, mint amilyen lelkesedéssel fordítja szerbre Száva Babits az életm köteteit! Egy ilyen nemes versengést l igazán nincs mit tartanunk. Mindenki csak nyerhet vele. El bb-utóbb megnyílik majd remélhet leg egy szerb-horváth-bosnyák-szlovén-magyar) Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem is; ami pedig igen komoly lehet ségeket nyitna meg a térség valódi méregtelenítésére, esetleg valamely frissít szellemi szél felkerekedése szempontjából is. (Azután jött a NATO, meg a bombák; de talán most?)

PÉLDÁUL "Ha arról lenne szó, hogy a szellemi kasztnak, abban a népben kell megalakulnia, amely a legutóbbi századok alatt a legtöbbet szenvedett, a népnek kétségtelenül valahol itt Kelet-Európában kellene lennie, semmi esetre se Nyugaton, ahol a téveszmék seregének uralma miatt az ember még saját szenvedéséhez sem jutott, csak kivételes alakjaiban. De ha valaki számba veszi, hogy az ember itt szenvedéseib l milyen következtetéseket vont le, be kell látnia, hogy Kelet-Európában a válságnak egyáltalában nem is ébredtek tudatára. Így támadt az a helyzet, hogy a civilizált népeknél éppen a civilizáció volt az, amely a szellemi kaszt kialakulását megakadályozta, a provinciális keleten pedig egynéhány embert kivéve Nyugatot mindenki vagy fenntartás nélkül elfogadta, vagy ugyanolyan fenntartás nélkül gy lölte, de azt sem tudta miért. Ugyanekkor Keleten is, Nyugaton is egyfajta szellemi parazitizmus alakult ki, amelyet szerettek elitnek nevezni. Az elit mindenütt, ahol kifejl dött, hagyománytalan volt, kaszttalan cs cselék (csandala) csak a társadalomban nem lefelé csapódott ki, hanem fölfelé, és így alakult meg a legutóbbi százötven év alatt az Európára jellegzetes Übermensch- 63 Szerkesztette: Faragó Ferenc


csandala, amely életstílusával befolyásolta nemcsak a pénzembereket és a diplomáciát és a nagykereskedelmet és a nagyipart, hanem az egyházat és a m vészetet és a tudományt is. Életstílus, nem hatalmi prakszis. Az a korrupt elvilágiasodás, amely nem csak gondolatokban és életrendben nyilatkozik meg, hanem már öltözködésben és modorban is, és nem pénzével uralkodik, hanem prepotens hitetlenségével, és példát nyújt arra, hogy az ember a minimális életel nyökért miképpen követheti el a legnagyobb árulást és becstelenséget. Bertrand Russell azt mondja, hogy az emberiség a világtörténet alatt még soha ennyit, mint a legutóbbi száz év alatt nem szenvedett, de ez csak azért történhetett, mert soha még az, akinek kezében a szellemi er volt, az emberiséget soha ennyire nem hagyta cserben, hozzá lehet tenni, ilyen elképzelhetetlenül olcsón. Az univerzális állam azzal kezd dik, hogy az ember a kett s bestialitásnak határt fog tudni szabni, az elaljasodott mobot és az Übermenschcsandalát, és a lefelé és fölfelé kitaszítottakat a közösségbe vissza fogja tudni építeni. A társadalomhoz való kivándorlás és ezzel az átokká vált magány megsz nik. Ez nem történhet meg anélkül, hogy az ember ne ismerje fel az életnél fontosabb értékeket. Vissza kell adni az ember örök életét. Ha pedig egy: megtörtént, az ember vissza fog tudni térni az élet valódi szépségéhez és a szekundér gyönyörökt l elfordul. Abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy a hatalom, a vagyon és a hír a valódi élet szurrogátuma és a becsvágy els oka a kétségbeesett rettegés, hogy az életet elveszítheti, lehet ség nyílik hogy az ember személyes sorsát teljesítse. Ez ebben a percben emberiségkérdés." (Öt géniusz) Nos, akinek ennyi jó kevés ... Annak még tudok valami bíztatót idézni a nyugati fertályból is, a már többször említett Inge Houmanntól. Könyve végén található az alábbi "imaginációs ábránd" a holografikus világképb l következ en: "Elképzelhet k olyan id k és kultúrák, ahol nem a ' küls világ' megmunkálása a fontos, és az els dleges, hanem az emberi természet tökéletesítése, a 'szentség' átélése a cél. Ezen kultúrák a külvilág iránt valószín leg csak annyira érdekl dnek, hogy a létminimumot el teremtsék az emberek számára." Ha az idézetet annak fényében vizsgáljuk, hogy sokak szerint soha ilyen jól nem ment gazdaságilag, és mégis az utóbbi években Dániában óvatosan, de elég körben megindult egy fogyasztáscsökkent , a hangsúlyt az életmin ségre helyez országos átnevelési folyamat a hagyományos, igen hosszú távra is el relátni tudó, mer dán józan paraszti észjárás jegyében. Akkor talán reménykedhetünk benne, hogy ez a szemlélet el bb-utóbb Magyarországra is begy r zik lassan, és oldhat valamit a pénzvilág ördögi csábításai közé vetett, a nemzetközi vadkapitalizmussal, bankvilággal, a maffiásodó elittel és saját komplikált gyengeségeivel való reménytelennek látszó küzdelmekbe hajszolt magyarság görcseib l. Persze a dologhoz az is hozzátartozik, hogy Dániában - többek között a népf iskolák 150 éves szellemi er m hálózatának köszönhet en - soha nem fogadták el maradéktalanul azt az árukapcsolást, miszerint a demokrácia, és a "jóléti állam"- ban kötelez legszélesebb kör szolidaritás a pénzpiac alakulásának a függvénye! (Gondoljunk csak "a császár új ruhájára"!) Van hát mit tanulnunk a minden rászorultról gondoskodó, és valójában mégis mindenkit békén hagyó földi királysággal kapcsolatban is. De ha van igazi, méltó, egyetemes, a gyerekeinkre is bátran tovább örökíthet tiszta célunk: kinevelni, els sorban magunkban a "szellemi embert', valamint érzékenységünket arra nézve, hogy észrevegyük, ki az közülünk, aki "logoszban éppen er sebb" nálunk, és van lehet ségünk dolgozni érte, mi kell még ?! Hogy az esetleg riadozókat megpróbáljam megnyugtatni: a szellemi ember (réteg/kaszt) nem csak hatalmat nem akar - mások felett legalábbis -, de azt is tisztán látja, hogy testilelki-szellemi lényként csak egy többé-kevésbé konzekvensen, de ideiglenesen összeálló karmikuskozmikus "felh " az id ben elnyúlva. Mely 'komplexumnak' egyetlen igazán érdekes (pillanatnyi jobb ötlet híján:) pontja van , az ahol az örökkel, a Mindenséggel egy. Leírhatatlanul abból van. Minden. Az ilyen ember garantáltan nem verseng az égegyadta világon senkivel semmiért. "Szellemi kasztként" pedig érvényesen csak az erre rászorultak, érettek ... stb. meggy z désében játszik szerepet igazán; mint példa! Ilyen módon viszont kivédhetetlen. Csak egy módon "kezelhet ": sóvárogni és támogatni lehet. Ami viszont a mi sóvárgott iskolánk ('HBSZSZ') leend tanulóinak lehetséges gátlásait és félelmeit illeti: Ha valaki érti a helyzetet és a feladatot, de netán attól tart, hogy születési osztálya, képzettsége, nemzetisége, vallási, neme akadályt jelenthet a normalitása helyreállításában, akkor vegye figyelembe, hogy ez az "iskola" azt a feladatot t zte ki a maga számára els sorban, mint általában minden, az eredeti, dán, és egyetemes grundtvigi szellemben építkezni akaró népf iskola: "1.§. A Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem a kornak megfelel egyetemes tájékozódási módokat és eszközöket kíván megvizsgálni, kipróbálni és kidolgozni, mind horizontális (történeti), mind verti- 64 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kális (személyiségfejl dési) irányban mindazokkal (el adókkal, kutatókkal, tanárokkal, tanulókkal, stb.) együtt, akik kiindulásul egyetértenek a mindenkori - az iskolakör és az iskola vezetése által megbízott - oktatógárda által kidolgozott feladatmegközelítési javaslatokkal." Az iskolaalapítást el készít koppenhágai csoport munkafogalmazványából. Itt is hangsúlyozni kívánom, hogy nincs szándékunkban egy (újabb) "elitképz t" el segíteni egyetlen nációnak, kiválasztott társadalmi csoportnak sem. Valódi népf iskolát akarunk minden érdekl d számára. Reméljük természetesen, hogy hozzá tudunk járulni mind Hamvas és életm ve feldolgozásához, jobb megértéséhez és a fentebb vázolt nem akármilyen perspektívájú ("látókör "), és nehézség feladatok kidolgozásához, megoldásához egyaránt. Ps.: Bevallom szívesen dolgoztam volna még ezen az íráson vagy fél évet, abban a reményben, hogy valamivel gördülékenyebb, meggy z bb lehet, és nem ilyen nagyon szétteregetett, mozaikszer és er ltetett helyenként. De a jelen helyzetben úgy gondoltam, hogy úgy fontos megszólalnom, ahogy éppen telik t lem, mind a Hamvas jubileum, mind az iskola ügyében. Ennyi tellett, remélem sérteni azért senkit sem sért ez a kísérlet; az nem volt szándékomban, mégha olykor szenvedélyesebben is fogalmaztam bizonyos tünetegyütteseket illet en. Mindenképpen köszönetet kell mondanom az újjáalapított Koppenhágai (Régi!) Hamvas Béla Klub azon tagjainak, Ungváry Ildikónak, Kovács László Bélának (a Klub jelenlegi elnökének), Kovács Kászonnak, és a 'szimpatizáns' filmes, tv-és Farkas Jen nek, akik bokros teend ik közepette is szakítottak id t rá, hogy a nyers változatot elolvassák és értékes megjegyzéscikkel, épít kritikájukkal segítsék az ügyet. Nem az ô hibájuk, ha még mindig maradt nehezen emészthet része az írásnak! Utószó II: Közöttünk, szervez k, látókör-vezet k, tanárok és tanulók között is volt olyan, aki kételkedett abban, hogy tanítható-e egyáltalán a hamvasi ember, a normalitás, átmagyarítható-e a dán bentlakásos népf iskola, etc. Nos, aki ott lehetett a '97 január 9-tól 13-ig a pilisi "Orosdy kastélyban" ( si magyar szenthely, pálos kolostorrom, utoljára gyermekmenhely) a Budapest és környéke Népf iskolai Társaság, valamint a Faluháló civil Egyesület által 'megrendelt', és nagyrészt finanszírozott els kísérleti, gyakorlati alaptanfolyamon az nem csak életreszóló élménnyel lett gazdagabb, de átélhette a fent vázoltaknak az adott helyen, id ben és emberben lehetséges teljes érték megvalósulását is! Folytatása következik. (A történtek feldolgozása is folyamatban van.)

Lázár Ervin János *forrás: a Kanizsai folyóirat '97-es Hamvas emlékszáma

„Amit az ember tapasztal az éppen annyi, amennyit még el lehet bírni (Arkhai, Az Aphaia-templom)”

Alapvetés* Mivel a lét, ill a világ egy, a metafizika Egy. Nincsenek "metafizikák". Az autentikus metafizika számunkra azonos a René Guénon, illetve Hamvas Béla által megfogalmazott Hagyomány fogalommal. Ennek megfelel en a Hagyomány a valóságról szóló hiteles és univerzális információ, magasabb értelemben a Hagyomány a Szellem id feletti jelenléte. A Hagyomány id ben és térben (koronként és kultúránként) más-más formában jelenik meg az adott id szak sajátosságainak megfelel en A Hagyomány id beni megjelenési formái sorában a kés bbi forma sok esetben érvényteleníti a megel z formák id höz és térhez kötött elemeit, de soha nem érinti az adott megjelenés primordiális, id feletti magját. A Hagyomány id beni megjelenési formája a vallás, a szakrális filozófia. Valóságos lét és emberi élet csak a Hagyomány alapjaira való helyezkedéssel képzelhet el. Hamvas Béla szavával: "Aki lényét nem helyezi a válságba, okvetlenül pszeudoegzisztens. Ami annyit jelent, hogy a válság tudatát önmaga el l bármely okból elrejti és a válság következményeit saját életére vonatkozólag nem vonja le, az id szer tlen, más szóval lényegtelen. Semmit sem jelent. Önmagát a történet- 65 Szerkesztette: Faragó Ferenc


b l kitörölte." Az egyetlen valóságos élet két alapelve az „univerzális orientáció" és a „transzparens egzisztencia" Minthogy már elviselhetetlennek éreztük a Szellem manapság tapasztalható hiányát, a társtalanságot, a sivárságot, a "szellemi iskolák" banalitását és ostobaságát, a jó és rosszhiszem tévedéseknek mindent elárasztó hordalékát, a moslékot akkor mi, a senkik, kiket „komoly" helyeken tán még tanítványnak sem fogadnának el, azt mondtuk, hogy hát akkor legyen egy hely, ahol leveg t lehet venni, ahol a kifordult világ a helyére kerül. Így jött létre az Apokalipszis Iskolája. És Apokalipszis Iskolájának neveztük el, vállalva a félreértés és belemagyarázás és meg nem értés minden következményét, amiatt az egyszer ok miatt, hogy jelen világban márpedig err l van szó. A történet kora az apokalipszis kora; a minden vonalon tapasztalható lefelé történ mozgás, az involúció, a degenerálódás olyan méretekben és olyan ütemben jelentkezik, aminek érzékeltetéséhez más szó er tlennek és gyermetegnek t nt. A manapság divatos világvége tanokhoz nincsen közünk, a valóságos apokalipszis ugyanis a történet folyamán permanensen jelen van, nem mint szenzáció, hanem mint az élet alapkörülménye. Ha amúgy teljesen id szer tlen pátosszal kívánnánk élni, fogalmazhatnánk úgy, hogy az Apokalipszis Iskolájának célkit zése, a Hagyomány alapvet tanításainak továbbadása, illetve, olyan szellemi kör létrehozása, amelynek tagjai létüket a Hagyomány szellemi bázisán teremtik meg. Írtuk, a Lét egy, a metafizika egy. A Lét egységének belátásához remélhet leg nem szükségeltetik különösebb magyarázat. Azonban meg kell említenünk, hogy a Lét, illetve a Létezés két különböz fogalom, így az el bbire vonatkozó kijelentés par excellence igaz. Ugyanis a Lét princípium, azaz alapelv, a Létezés alapelve, melyben kibontakozik a sokféleség, a "tízezer dolog" világa. Bármely e tárgykörrel foglalkozó filozófia kizárólag az alapelvekb l indulhat ki, visszafejtésre nincs lehet ség. A Metafizika az alaki megnyilvánulás határain túlnyúlva az alapelvekkel foglalkozik és egységet talál. Emiatt értelmetlen „metafizikákról" beszélni, mivel tárgyát képtelenség felszaggatni - ha több metafizika létezhetne egymás mellett, kizárólag részigazságokat mondhatnának ki, ami a felvilágosodás kora óta pont a filozófia értelmetlenségének tragédiája. Amennyiben létezik metafizika, ami az emberi kognitív spekulációkon kívül áll és ekvivalens az igazság szóval, akkor ez mint törvény a világban megjelenik az összes létállapot szintjén tükröz dve. Ezt a metafizikát nevezi Guénon illetve Hamvas Hagyománynak, mely transzcendensen a létállapotok felett, ill. ezeken kívül áll, immanensen (törvényként) viszont a világ testébe van égetve. A Hagyomány így nem más, mint a Létr l szóló teremt tudás, és ezáltal az eredetr l szóló esszenciális tudás. A Hagyomány minden id ben állandóan jelen van, ugyanis principiális jellege miatt nincs az id feltételeinek alárendelve. Megnyilvánulási formáiban az id ben megjelen különböz hagyományok pontosan jellemzik az adott kor és kultúra emberének befogadóképességét. Bizonyos speciális feltételek miatt, melynek kifejtésére máshol kerül sor, a Hagyomány mai világunkból elt nt, "rejt zködik", pontosabban megvilágítva általános megnyilvánulásában teljesen eltorzult. Emiatt szükségessé vált a Hagyomány autentikus kifejtése, mely a Égi Hagyományt még pontosan tükröz tradicionális tanítások alapján tehet meg. Több, a metafizikai tradícióval foglalkozó szerz közül véleményünk szerint a tradicionális metafizika kifejtését a legadekvátabban a francia René Guénon és a magyar Hamvas Béla végezte el. Az munkásságuk biztosítja az alapot, melyen elindulva az alapvetéseket az egyén saját létén keresztül valóban megértve valódi metafizikai életlehet ségeket talál, amelyek a legtávolabb állnak a mai id k ál- és ellenmetafizikai áramlataitól. a különféle "ezoterizmusoktól", "mágiáktól", okkult "energiáktól", a pszichológia létmegnyitó helyett létlezáró "tudományos" elméleteit l, a bárgyú "szentkönyvet szórólszóra idéz " irányzatoktól, a különböz szinkretista zagyvalékoktól, általában minden "modern" megváltást kínáló módszert l. Kevés dolog maradt, amibe kapaszkodni lehet s amiken keresztül magasabb világok nyílhatnak meg. Az egyetlen aktuális alapállás két eleme az univerzális orientáció – azaz a Hagyomány tanításainak önmagamon való keresztülvezetése – és, ezzel a legszorosabb összefüggésben, a transzparens egzisztencia, azaz a mindent átható létrontással való tudatos ellenszegülés. Az Apokalipszis Iskolája arra keresi a választ, melyek azok a "bels mozdulatok", amik az ember korruptálódott létezését megfordítják és felemelik. Léteznek bizonyos korlátok, amik miatt a keresés el bb a verbalitás, majd a gondolkozás szintjén is elveszíti értelmét. Egy szellemi m hely célja csak az - 66 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lehet, hogy ezeket a korlátokat felfedezze, és a keretek között adott lehet ségeket kihasználja. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy még van mir l beszélni. Te pedig - Barátunk -, aki a fenti sorokból bármi értelmet ki tudtál hámozni, jelentkezz, mert szükségünk van rád. Szükség van, mert bár a közösség ideje lejárt, a kommunikációé viszont most köszönt be, és van egy nagyon fontos gondolat, ami összekapcsol bennünket - hogy minden hátráltató körülmény ellenére a reintegráció megvalósítható. Ez az iskola ezért van. *forrás: az Apokalipszis Iskolája honlapja

„Aki nem az evangélium szeretete szerint él, annak élete semmit sem ér” (Scientia Sacra)

A hely géniusza – a géniusz helye* Csuang-ce egyszer a tao emberér l szóló példázatában egy óriási fáról ír. A fa ágai görbék és csomósak, deszkának alkalmatlanok. Gyökerei szerteágazóak, korsó nem készíthet bel lük. Levelei keser íz ek, átható szaguk bódító. A fa tündökl szépséggel magasodik a táj fölé – és nem jó semmire. Hamvas Béla írásai leginkább e görcsös fához hasonlíthatóak. Néha úgy t nik, filozófiát ír. Olykor, mintha teológiai értekezés lenne. Kultúrtörténet, etnográfia, történettudomány. A szellemtudományok bármely égtája felé indul, témáját leny göz felkészültséggel, szellemi érzékenységgel és intuícióval közelíti meg, de amit mond, a szigorú értelembe vett tudományág, a „szakma” számára végül is nem használható. Hamvast viszont a szakma sz kös mozgástere nem elégíti ki, és a diszciplináris keretek zárt világából amint teheti kitör. „A hivatalos tudomány – írja – nehogy bárkit is megsértsen, objektíven unalmas. Nem is sért meg senkit, kivéve a szellemet.” Az öt géniuszról azt tartják: nemzetkarakteológia. A meghatározás sem Hamvas Béla írását, sem a magyarságkutatás legjelent sebb m veit nem fedi le igazán. Karakteológia – jellemtan: lélektani megközelítés, a lehetséges szempontok közül csupán egy. A tárgy természete szerint sokoldalú megközelítést és szintetikus látásmódot követel. Aki meg akarja vizsgálni, hogy valamelyik nép hogyan helyezkedik el az emberiség sokszín közösségében, annak kutatnia kell e népnek minden létmeghatározóját: eredetét, múltját, sorsát, szokásait, stílusát, öntudatát és önbecsülését, s t, válságos id kben, olykor a puszta létéhez való jogát, a fennmaradás és a túlélés lehet ségeit. Hol a helye az „Az öt géniusznak” a nemzeti önmeghatározás szerteágazó irodalmában? Mivel a magyar nép Kelet- és Nyugat-európa érintkez pontjain a germán, szláv, és latin világ közé ékel d , attól azonban alapvet en különböz etnikum, azonosulási gondjainak – és ezzel a magyarságkutatásnak – több évszázadra visszamen hagyománya keletkezett. A XVIII. – XIX. századi kutatók, Cornides Daniel, Horváth János, Ipolyi Arnold, Csengery Antal és mások, az „útkeres k”, f ként a népi vallás és mitológia gyökeret kutatták. Az identifikáció els kulcsszavát, úgy is, mint nemzeti programot, Széchenyi mondta ki : „Kelet népe” – amely azonban Nyugatra tekint. A nagy nemzeti vitákban ett l kezdve a mérleg nyelve hol Kelet, hol Nyugat felé billent. Beöthy Zsoltnak a millenniumi romantika hangulatát idéz „turáni lovasa” szintén a múlt század öröksége, amely Ecsedi István „turáni stípusától” Joó Tibor „lovasnomádjáig” a két világháború között még sok változatában tovább visszhangzik. Ha az európai civilizációhoz tartozás kapott hangsúlyt, mi lettünk a barbárságot feltartoztató „utolsó végvár”, „Szent István népe”, a „Nyugat véd bástyája”. Bibó István józan megfontolása szerint a magyarságot sorsa és útja, a történelmi zökken k ellenére a cseh és lengyel fejl désvonalhoz hasonlóan, egyértelm en a nyugati civilizációhoz sorakoztatja. Más kérdés, hogy a közönyös nyugat err l soha tudomást nem vett. (Innen Nyugat Európa iránti érzületünk kett sége, Európa a magyarságnak „súlyos igazságtalansággal adósa”, és e népnek vele szemben „csak követelnivalója van”.) A nyugati civilizáció ellenében Szabó Dezs ázsiai eredetünk és érzületünk konzekvenciáinak megfontolására helyez súlyt. Kelet táborát olyan nevek fémjelzik, mint Bartók Béla, Karácsony Sándor, Németh László. Veres Péter egyenest „dzsingiszkáni lelkületr l” beszél. A történészek politikai és etno- 67 Szerkesztette: Faragó Ferenc


geográfiai alapon különféle égtáj-kombinációkkal operálnak: Kelet –Európa, Közép-Európa, KözépKelet- Európa, Kelet–Közép-Európa. Van, aki Dunavölgyi Európáról beszél, van aki „Kárpáteurópa” fogalmának bevezetését ajánlja. Kemény Zsigmondtól Prohászka Lajosig sokan a „középhez” tartozást emelik ki és a magyarság közvetít -nemzet szerepét hangsúlyozzák. Ady e föld népét „kompországnak” nevezi, melynek történelmi küldetése, hogy Nyugatot Keletre, Keletet Nyugatra vezesse. Hatalompolitikai néz pontból a turulos vezérnép fennhéjázásától Jászi Oszkár föderalisztikus „Keleti Svájcán” át a „kis népek Európája” belenyugvó realizmusáig (Szabó Zoltán) a sokszor változó státusz-quo-hoz igazodva a színskála minden árnyalata megvillan. Minden szerteágazásuk ellenére azonban ezeknek a koordináta-kijelöl , helyzet-meghatározó elméleteknek egy közös vonása: a horizontális szemléletmód. Ezúttal nem szakmai tisztességr l és ténybeli felkészültségr l van szó, mert az lehet kifogástalan. Tudjuk, nincs kérdés, amelyhez egy kutató „mer szakszer séggel” közelíthetne. Szubjektivitásából, bárhogy vigyáz egy csepp a tárgyhoz keveredik, és az egészet elszínezi. Az alap amelyet az ember lételhelyezkedésével elfoglal, a m re további színárnyalatot vetíti. A horizontális szemléletmód a magyarságkutatásban a transzcendens távlata kiiktatásával a puszta történelmi, néprajzi, földrajzi vagy politikai megalapozást jelenti. Ezt nevezi Hamva Béla úgy: „ksátrija-tipusú történetírás” – a múlt-jelen-jöv vonalán az „ sök útjának számbavétele”Van azonban a történetírásnak egy másik lehet sége is- Hamvas Béla így nevezi: „brahmani történetírás”. (Brahman az si hindu társadalom szellemi embere: tanító, orvos, pap, míg a ksátríja a világi hatalom fenntartója: a hatalmi elit, a katona ,a bíró.) A történelemhez – amint az élet bármely kérdéséhez – ez a szemléletmód transzcendens távlatból közelít. Alapja mindig valamilyen metafizikai „fix-pont”, amely az eseményeket egy tér - id - és történetfeletti valóság rendez elve segítségével értelmezi. A múlt- jelen- jövend horizontjára az „ég- ember- föld” transzcendens függ legesét vetíti. A metszéspont neve azonban nem történelem, hanem üdvtörténet. Az archaikus hagyomány nyelvén „a világosság és a sötétség hatalmainak testet öltése és harca az id ben. Ha az eseményeknek nem lenne üdvtörténeti értelme, mondja Hamvas Béla, a mer történet nem lenne más, mint vak, céltalan, véres dráma. A profán történetírás azt jelenti: feljegyezve lenni az emberiség emlékezetében”. Ez azonban kevés, mert amit feljegyez, véget nem ér „b nlajstrom”. „A történelem h sei – mondja - … álnok és galád rültek, és kevesen érdemlik meg, hogy közöttük disztingváljanak”. A profán történetek azokról, akik „egyszer ek, tiszták és névtelenek” nincs reflexiója. Az üdvtörténet pedig azt jelenti: „Feljegyezve lenni – nem az emberiség emlékezetében, ami a történet, hanem az örök emlékezetben”. A magyarságkutatás irodalmában „Az öt géniusszal” legközelebbi rokonságban Prohászka Lajos „Vándor és bujdosója” áll. Prohászka nagy gonddal és szeretettel kidolgozott karakterológiája alapjául a magyarságnak az a típusát veszi, amit Hamvas Béla alföldinek nevez. A nemzettestnek valóban ez a legeredetibb típusa, mivel az ország középs , határvidékt l körülzárt területén él, és idegen hatások legkevésbé formálták jellemét. Prohászka tipológiája azonban kisé zsúfolt. Jellemrajzát egyetlen típusra építi fel, és ezért kénytelen a variációk minden árnyalatát erre az alapra rárétegezni. Az alföldi ember „finitizmusát" (végzetszer ség, sorsszer ség) kénytelen olyan jellemötvözetekkel vegyíteni, amelyek reá kevéssé találóak, és amelyeket Hamvas Béla Nyugat, Délnyugat, Észak vagy Erdély géniuszához rendel.Amikor Prohászka álmodozó szendergésr l szól – ez Hamvasnál a méhes. Amit „A vándor és a bujdosó” kínzó, rebellis szabadság- és függetlenségvágynak mond, azt „Az öt géniusz” az Alföld kontinentális óceánjának emészt szabadságszomjával írja le. Virtus, „szalmaláng lelkesedés”, önmagába roskadás, kesergés, rejt zködés, elzárkózás, „gyepüszellem” éppúgy hangot kap mindkét írásban, mint a „h si múltba” és a „nemzeti erényekbe” menekülés hajlama. Prohászka kiemeli a kultúra örökös politikai – hatalmi függését, Hamvas magát a kultuszét is. A vallást mint a hatalom útegyenget jét. A kereszténység gyökérverését már felvétele pillanatától politikai megfontolások ösztönzik. Szent István óta a vallás mindig az államrezon szolgálatában állt. Hamvas azonban tudja, hogy a magyarság jellemz en Európa nyolc „geniális alkotóerejéb l” öt fellelhet , és e nép sok hatást magába olvasztó, gazdagon rétegezett lelkületét egyetlen rendez elven megalapozni nem lehet. A „kollektív pszüché” csak olyan hatást képes magábafogadni, ami alaptermészetét l nem idegen. A magyarság e földbe öt gyökérrel kapaszkodik. Életében a Nyugat kultiváltsága éppúgy jelen van, mint az Észak dereng líraisága, az Alföld emészt szellemsóvárgása, az erdélyi bizantinus rafinéria és Délnyugat mediterrán oldottsága. Géniusz nemcsak a hely szellemét jelenti, hanem a „táj – ember – életrend stílusegységének” gazdag analógiáit: éghajlatot, ünnepet, sorsot, étoszt. - 68 Szerkesztette: Faragó Ferenc


„Az öt géniusz” nem azt kérdezi, nyugathoz tartozunk-e vagy kelethez, és nem azt, hogy mi a sajátos feladatunk Európa népeinek sorában. E kérdés másodlagos. „Az öt géniusz” azt kérdezi, mi e nép üdvtörténeti küldetése. Mi az a szellem, amelyet a világválságnak ebben a „kései apokalyptikus pillanatában” erényeink és tehetségeink sajátos min ségeivel aktivizálva a válságfokozó er k – a „létrontás személytelen hatalmai” - ellen harcba küldhetünk. A tudatosítás kezd pontját Hamvas Béla alapállásnak nevezi. Az alapállás a vertikális tengely helyreállítását jelenti. Visszatérést arról az útról, amely a modern emberiséget válsághelyzete egyre riasztóbb stációihoz vezette. Visszatérést, a nem valamely meghaladott léthelyzethez, si valláshoz, bölcselethez, üdvtanhoz, hanem az emberi lét id fölötti „status abolutus”-ához, a minden korban érvényes bázishelyzethez. Szilárd alapot emelni történeti képz dményre, gazdaságra, kultúrára, politikai berendezkedésre nem lehet. Az ilyen feltételekre alapozott életrend a konstelláció elmozdulásával szükségképpen összeomlik. A profán történelem, mint az id beli hatalomért ( Guenon: pouvoir temporel) folytatott sötét és kegyetlen küzdelem krónikája, az összeomlott életrendek kimeríthetetlen példatára. Kérdés, van-e olyan id fölötti, egyetemes emberi alaphelyzet, amely a szüntelenül keletkez – felbomló történelmi alakzatokban nem veszíti érvényét. Ilyen alaphelyzet van, és err l hiteles információt számunkra a hagyomány – az emberiség közös metafizikai öröksége: a szentkönyvek adnak. Az alapállás ( Jacob Böhme: Urstandja, René Guenon: Etat primordialja ) a történeti léttel szemben és nem annak irányában, hanem arra mer legesen áll. Helyreállítása nem pszichológiai, nem társadalmi, nem biológiai, nem vallásos, nem filozófiai, hanem egyszer és konkrét és közvetlen létfeladat. Alapállása nemcsak a személynek, hanem a közösségnek is van. Az ember egyetemes küldetéssel lép a világba, egyetemes küldetését azonban konkrét népbe, korba, földrajzi helyre születve, és annak táptalajából növekedve és annak életerejéb l táplálkozva valósítja meg. A nép léte nem önérték, az életnek – egyéni vagy kollektív – nincsenek izolált immanens értékei. Az életnek puszta fennmaradása értéket nem ad. Az skor teokratikus társadalmaiban a nép létének értelmet az adott, ha kihordta és megszülte közvetít jét, azt a szakrális személyt, aki a kapcsolatot az Ég és a Föld népe között megújította, folyamatosságát biztosította. Mindegy, hogyan nevezzük: papkirálynak, prófétának, szakrális szubjektumnak, brahman kasztnak, messiásnak, boddhiszatvának. A szellem embere a „brahman kaszt” – ahogy Hamvas Béla Az öt géniuszban nevezi – az egyetlen, aki a létezés eredeti rendjér l tud, és aki az alapállás helyreállítását a közösség (nem hatalmi szóval, hanem puszta jelenlétével) kezdeményezheti. Bár err l a krónikák a legtöbbször tudomást sem szereznek, minden nép sorsának irányítója a szellemi kaszt. Miért? Mert egyedül van birtokában a világteremt hatalomnak: a szónak. Nélküle”… a közösség lefejezett társadalom és világnézeti áramlatok, vagy kimagasló egyéniségek rövid id re a nép sorsának megoldhatják, tartós életrendet egy nemzeten belül. csak a brahman teremthet.” Talán mondani sem kell, hogy Hamvas Béla szellemi embere – aki a „logosz birtokosa” nem azonos az „írástudóval” sem az „értelmiségivel”, sem az úgynevezett m velt emberrel. Szellemi ember az, akinek a szellemhez köze van, aki a lét magasabb és alacsonyabb szférái között a kapcsolatot fenntartja, tanultságától és társadalmi helyzetét l függetlenül. Az öt géniusz ennek a „brahman kasztnak” létlehet ségeit vizsgálja a min ségeknek abban a sajátos és konkrét közegében, amit számunkra magyar szó jelent. Magyarország szellemi földrajzát Hamvas Béla egy még 1940-ben megfogalmazott tanulmánya, Az öt géniusz földje alapján 1959-ben véglegesítette. El ször a Svájcban m köd Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem adata ki (Bern, 1985). Hamvas Béla életm vét Kemény Katalin három nagy id rendi egységre tagolta. Az els a görög eszmény , lírai hangvétel „hyperion korszak”, amely nevét az 1936-ban írt Magyar Hyperiontól kapta. A második periódus kulcsszava: a hagyomány, f m ve a Scientia Sacra – Az skori emberiség szellemi hagyománya (1943-44). A harmadik korszak, a végs összegzést adó írásm ve a Patmosz – háromkötetes esszégy jtemény, amely 1959 és 1966 között keletkezett. A felosztás életperiódusok és m vek id rendi összhangjának pontosan megfelel. Indokolt azonban egy hosszirányú metszésvonalról is szólni, amely mindhárom korszakon, kiváltképpen a két utolsón, átível, és nem id rendben, hanem a m veknek a szent könyvekhez való viszonya szerint csoportosít. Tudjuk, Hamvas Béla már a harmincas évek közepét l (a Scientia Sacra megírásától kezdve azonban kizárólagosan) a szent könyvek alapján dolgozott. Gondolkodásának állandó viszonyítási alapja és mértéke az skori hagyomány – az archaikus népek szent könyvei. Ezek szerint a hosszmetszet egyik csoportját azok az írásm vek alkotják, amelyek magukról a szent könyvekr l szólnak. Ez a feltáró, kommentáló, egzegetizáló írások köre. Ez Hamvas Béla útja a kinyilatkoztatás felé. A Scientia Sacra tizenegy könyve mellett f ként Az sök csarnokának - 69 Szerkesztette: Faragó Ferenc


(1943-1960) fordítás- és kommentárgy jteménye, és a Patmosz esszéinek egy része sorolható ide. A másik csoport: az út a kinyilatkoztatásból ( a szent könyvek tanításából) az élet felé. Az els csoport: a hagyomány birtokbavétele, a második annak életrendi alkalmazása. A „birtokbavétel” iratai fegyelmezettebbek, elmélyültebbek, koncentráltabbak. Az „életrendi alkalmazás” m vei epikusabbak, élményszer bbek, poétikusabbak. Több bennük a humor, a szabad csapongás. Ilyen a Babérligetkönyv, az Unikornis, a Silentium, a Titkos jegyz könyv, Az öt géniusz - és ilyen: A bor filozófiája. A bor filozófiája, nem a közösség lét nem lét kérdésének nehéz gondja ihlette.A bor, mint sfolyadék, az aranykor ízének, illatának elenyész töredékét meg rizte. Hamvas Béla idillolajnak nevezi, olyan spirituális esszenciának, amely megkövesedett mérget, szorongást, sötét poklot, ami a lélekbe rágta magát, oldani kezd. A bor filozófiája az élet ünnepi perceinek, a der nek, játéknak, önfeledt életörömnek apológiája. – Mégis, az életm nek aligha van még írása, amely Az öt géniusszal közelebbi rokonságban állna. Szerz je mintha csak Délnyugat géniuszához szánta volna élményt adó illusztrációnak. Ez a dionüszoszi mediterrán mámor világa, ez a méhes augusztus délutánjainak félig éber, félig álmodó meditációja a diófa alatt, ez Orfeusz oldott, tiszta, csillogó der je, ez az „idill” pillanata. Amikor az ember a bor filozófiáját olvassa igazat kell adjon Kemény Katalin megállapításának: Hamvas Béla világában Délnyugat géniusza – ez a háromezer év kultúrájában sz rt, finomított, kozmikus harmónia-sóvárgás valóban uralkodó. 1945 nyarán Hamvas Béla rövid vakációt tölt Balatonberényben A frontvonalak, gy jt táborok óvóhelyek megpróbáltatásaiból még éppen csak a napfényre verg d , elgyötört és kiéhezett nép els rezdülése azonban, milyen különös. Nem a romok fölött érzett kétségbeesés, sokkal inkább a megújuló életöröm. - Azt írja, imakönyvet állít össze az ateisták számára. Az ateizmus 1945-ben azonban sajátos külön- hangsúllyal bír. Mi az ateizmus? „Az absztrakt élet betegsége”. – Vallás ez is, mert ha a színfalak mögé nézünk, kiderül, hogy mindenütt vallás van, és hogy vallása a legmegátalkodottabb szkeptikusnak is van. De rossz vallása. Az ateizmus ezúttal nem világnézeti-felekezeti kérdés. Az ateista színpadi szerepe alapján lehet buzgó zsolozsmás, lehet ájtatos pietista, aki kenetes modorából, mint Tartuffe, nem egykönnyen zökkenthet ki. A kör széles. Nehéz lenne végigsorolni, hogy a világnézeti megszállottaktól a hipokrita „zugev kig”, a hírnév, rang, hatalom, mammon rültjeit l a megkövesedett szív aszkétáig, a mániás higiénikustól a botránkozó pr dekig ki mindenki tartozik bele. Egy biztos, a rossz vallás a „mámortalan létezés”. A jó vallás pedig ( a „vita illuminatíva”) magasabb józanságot jelent. Istent meglátni a k ben, fában, gyümölcsben, csillagban, szerelemben, ételben – borban. Mir l ismerhet fel a jó vallás? Arról, hogy az életörömt l nem fél. Rendíthetetlenül hiszi, hogy az életöröm nem tilos. Persze, azt is tudja, az élet élvezete: ráadás. Ez a világ itt válság, és a szétválasztás helye, de ha az eredeti rend és a hierarchia helyreáll, törvényekre, tiltásra, aszkézisre semmi szükség, hiszen „Brahman legmagasabb alakja a táplálék”. 1945 tavaszán Hamvas Béla siralmas böjti koszton élt. A kamrából ezid tájt legfeljebb avas vaj, némi dara, szárazbab, fagyott krumpli, répa került el . Ha kipróbálhatja A bor filozófiájának gasztronómiai kalandját nem valószín , hogy kólika, sárgaság, vagy szélütés nélkül megúszta volna. Vajas tésztában sült darált húshoz egy rész füstölt szalonnát, egy rész libamájat, egy rész birkahúst, egy rész szárnyashúst, egy rész vel t, egy rész disznóhúst kever. Borágynak szalonnával spékelt zgerincet, fiatal vaddisznót, hízott libát süt. Desszert rafináltan kigondolt, sült vajas édestészta. Ha ehhez hozzágondoljuk, hogy már az el étel, mondjuk, rákleves, vagy majonézes-gombás szárnyas rizottó volt, hamvas vallási fanatizmusáról valamelyes fogalmat alkothatunk. És ezután (eközben, ezalatt) el csalogatja a Kárpát-medence valamennyi pincéjének minden borát, a könny homoki világostól a félnehéz hegyi borokon át a hegyaljai s r ó-aszuig. Íme az Istentisztelet. Vegyétek és igyátok, mert ez az én vérem”.

Dúl Antal *forrás: Dúl Antal tanulmánya az MTA-soros Alapítvány támogatásával

„Az ateisták a mi lelki szegényeink. E kor leginkább segítésre szoruló gyermekei. Lelki szegények, azzal a különbséggel, hogy a mennyek országára alig van reményük.” (A bor filozófiája)

Hamvas Béla – Egy életm fiziognómiája* A szerz úttör feladatra vállalkozott, amikor évtizedekkel ezel tt, pusztán Hamvas Béla néhány könyv alakban megjelent m ve és többszáz szétszórtan, folyóiratok hasábjain napvilágot látott tanulmánya, és a - 70 Szerkesztette: Faragó Ferenc


terjedelmes kéziratos hagyatéka ismeretének birtokában nekilátott e m megírásának. Most ennek a tájékozódó és kutató, valamint másfél évtizedes fogalmazási munka eredményét tarthatja kezében az olvasó. A monográfia els kötete Hamvas élete els három évtizedének (1897 – 1927) eseményeivel és korai m veivel foglalkozik. Bevezet ben beszámol családi körülményeir l, Pozsonyban töltött elemi iskolai és gimnáziumi éveir l, majd részletesen bemutatja az érettségi után önkéntesként harctéren töltött éveit, az adott formában „nem élhet élettel” kapcsolatos els tapasztalatait, a vesztett háború és az azt követ trianoni békeszerz dés következményeinek eseményeit, a pozsonyi otthonból való menekülést és a sanyarú anyaország helyzetét a húszas években. Az egyetemi évek után újságírásra kényszerült, 1923 – 1926 között a Budapesti Hírlapban és a Szózatban, és közben fiókjának írt m veket, amelyek kés bb, Budapest ostroma során elpusztultak. Ezeket a m veket is ismerteti A magyar hyperion c. m ve nyomán a monográfia. Könyvtári pályaképér l, amikor a F városi Könyvtár szolgálatába lépett, ahol azután 1928 – tól 1948 – ig dolgozott már a monográfia második kötete számol be. Új tanulmányai 1930–ban, a Nyugatban jelentek meg, majd sorra következtek az ország legjelent sebb irodalmi, kulturális, szociológiai, filozófiai és egyéb folyóiratai. E tevékenysége közben találta meg a két ellentétes pólus, a világválság és a hagyomány fogalmát, és ett l kezdve tudatosan törekedett a hagyomány gondolati tartalmának kifejtésére és megvalósítására. Nagy tablókon mutatja be Hamvas ekkor keletkezett, de akkoriban csak kis részben megjelent els esszéköteteit, az Arkhai-t, a Babérligetköny-vet, valamint a megjelent Láthatatlan történet-et. Külön fejezetet szentel a harmincas években Európa szerte divattá vált nemzetkarakterológiák ellenpontjaként a magyarság sorsértelmezésének bonyolult feladatát vállaló Az öt géniusz kérdéskörének, bemutatva az „öt géniusz” koncepció kiérlel dését nyomon kísér kisebb – nagyobb m veket is. Ugyancsak kiemelt helyet szentel Hamvas hagyományfeltárása eredményeinek összegzéseként megfogalmazott Scientia Sacra els részének. Életét könyvtári és szellemi épít munkája mellett katonai behívások, keleti frontszolgálat és egyéb nehézségek s r egymásmellettisége és egymásutánja jellemezte. A világháború utáni évek új helyzetet teremtettek mind a magyarság, mind Hamvas Béla életében; ennek a szakasznak, Hamvas megújuló törekvéseinek, valamint új szellemi közösségek megteremtésének, szellemi, irodalmi és m vészeti vállalkozásainak, új barátságok kialakulásának (Weöres Sándor, Várkonyi Nándor, Tábor Béla, Szabó Lajos stb.) és a szorongatott szellem szabadságharca bemutatásának szenteli a szerz a második kötet utolsó harmadát. M veinek egy része ekkor 1948–ig még megjelent, de nagyobbik része már nem. Küzdelme 1949–ben B – listára kerülésével és kényszer nyugdíjazásával küls leg vereséget szenvedett, de még ennek az id szaknak a folyamán felkészülhetett élete utolsó húsz évének „nevezetes névtelenség” - ben eltöltött szakasza szellemi eredmé- nyeinek betakarítása. A monográfia harmadik kötete éppen ezt az utolsó, végs kig érlelt m vekkel telt élet – és alkotóperiódust mutatja be. Ennek els szakasza során, 1948 – 1951 között Szentendrén alkotta meg három nagy, egymással szoros bels szellemi kapcsolatot mutató m vét, a Karnevál cím korszakos jelent ség regényt, a szellemi realizálás módszerét kifejt Mágia szutrá-t, és a szellemi realizálás elvi alapjait bemutató Tabula smaragdinát. A második szakasz a szocialista épít iparban segédmunkásként és adminisztrátor köztisztvisel ként els éveivel foglalkozik. Hamvasnak ekkor és itt kellett modus vivendit találnia bels szellemi világa, és az attól mer ben idegen és azzal ténylegesen ellenséges küls világ között, Inotán és Tiszapalkonyán, 1951 és 1956 között. Az itteni „purgatóriumi” helyzetét az üdvúthoz vezet lehet séggé változtatta, és tapasztalatait s Szarepta cím esszékötetében foglalta össze. A harmadik szakasz éveinek életét egységbe olvasztják a scientia aeterna, az „örök tudás”, a Scientia Sacra II. részének megfogalmazására irányuló törekvései. Az els periódust, 1956 – 1964 között továbbra is az épít iparban töltötte el, bels leg azonban az emberiség végs kérdéseire adandó válaszok megfogalmazásai emelik magasra: nagy tanulmányok, regények, és s r söd baráti levelezése mutatja fogyó éveinek szellemi aktivitását. Ez a Patmosz háromrészes esszégy jteményének, valamint a scientia aeterának a Scientia Sacra második részében elkezdett megfogalmazásának a korszaka, szellemi értelemben pedig a Karnevál folytatásának tekinthet regényeinek, a Szilveszter-nek, a Bizonyos tekintetben-nek és az Ugyanis-nak a „posztszocializmus” kifejezéssel illetett világa. Megérlelt élet, megérlelt sors és érett m vek korszaka ez. A monográfia ezután szól még a Scientia Sacra második része Hamvas által már meg nem fogalmazott fejezeteir l (csak az els négy készült el), amelyekkel együtt megkoronázta volna életm vét, és kifejtette volna végs mondandóját. Ezzel az értelemmel a kötet negyedik szakasza foglalkozik, hangsúlyozva, hogy ez az életm „befejezet- 71 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lensége” ellenére is teljes, mert benne az írás és „realizálás”, vagyis az élet és életm teljességét és egységét képezett és képez. *forrás: a Károlyi Palota Kulturális Központ tájékoztató füzete

„ Az élet súlypontja az életen túl van. Ez az, amit túlvilági gravitációnak kell nevezni. Élet soha egyetlen pillanatig sincs túlvilági, pneumatikus vonzalom nélkül.” (Szarepta)

Paszkál, az esszéember* 1943-ban a Magyar Filozófiai Társaság vitaülésén, "A mai filozófia" cím felvezet jében Halassy-Nagy József professzor úr "objektíven" bemutatta, mi történt, mi történik és mi fog történni a filozófiában, úgy is mondhatnánk, megrajzolta a birodalom térképét egy az egyhez arányban. Rögtön utána Hamvas Béla kijelentette (nem kevesebb deklaratív er vel, mint az el tte szóló), hogy a filozófia igazi formája az essay. Meg is határozza, mit ért essay-n: kísérlet, mondja, próbálkozás, inkább vérmérséklet dolga, új gondolkodói magatartás, ami "a végleges és visszavonhatatlan megoldást jóindulattal veszi, de kénytelen mell zni". A következ kben különbséget tesz a tudomány (amelynek nincs stílusa, és nincs is erre szüksége), valamint a filozófia között. A filozófusra — Schopenhauer óta — a stílus a kötelez . És ekképp zárja a hozzászólását: "Az emberi Én sem egyéb kísérletnél és töredéknél. Ez bennünk az igaz és valódi. Befejezetlenek vagyunk, nyíltak, meggondolatlanok, fragmentárisak, kérdésszer ek, és sorsunk essayszer sége bennünk a legigazibb." Túl messzire vezetne, hogy a Hamvas Béla álláspontjáról a filozófia (mint rendszer) értelmére vagy akár a nemzeti filozófiák létére vagy nemlétére kérdezzünk rá (a vitaülés résztvev i számára ez még csak nem is kérdés: van ilyen, s t "tükrözi" a filozófiát, lelkük rajta), egyébként is nyugtalanító (no meg kínos) lenne, mert ez az utolsó kérdés, amit a filozófia "horizontján" belül még feltehetünk — izgalmasabbnak ígérkezik, ha a Hamvas által megrajzolt "esszéembert" és lehetséges életterét járjuk körül. Az "igaz" (továbbá "igazság") és a "valódi", azaz a "valóság" összefüggéséhez két kiindulópont adódhat: egyik az "individuum" kierkegaardi és romantikus felfogása, valamint — ami szorosan kapcsolatba hozható az említettekkel — az "átesztétizált társadalom" Odo Marquard által megrajzolt képe. "Individuum est ineffabile", szokás citálni mint a német romantika jelszavát: fordítják úgy is, az individuum "kimeríthetetlen", úgy is, "kimondhatatlan". Összejátszásában e két fordítás egy folyamatot ír le: a "reménytelenül magára maradt" individuum (amely, tegyük gyorsan hozzá, "magasabb rend az általánosnál") folyamatos kimondására vagy felmutatására tett kísérlet az esszé. (Tehát nem az igazságéra. Olyan nincs is. Vagy ha igen, akkor is mell zzük.) És maga ez az esszé lenne az "emberi Én". Eszerint az esszét nem a közösség vagy társadalom írja — ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne a közösség iránt elkötelezettként esszét írni. Amennyiben úgy dönt az illet — mint ahogy elvonulhat "legbens bb magányába", legyen az a falusi tanító lakja, rültekháza, hegyvidék, avagy tengerpart, ami közös bennük, hogy elegend hely kell az ilyesmihez. Tehát ez az emberi Én testi fenoménként is egységben kell tudja önmagát, amely azon el feltevést hozza m ködésbe, hogy létezik egy "reális" világ, a "valóság", és áttev dik a hangsúly az egyén valósághoz való viszonyára. Ergo a "valóság" fogalma kiegészít dik a "számára való" illesztékkel, vagyis: a valóság mindig az individuum számára való valóság (ilyenként adott), ennek belakása (vagy betöltése) hordozza magában az egyén igazságát, amelyet — vonja le a következtetést Kierkegaard — az egyén csakis szenvedélyével tud igazolni. Egyrészt tehát ez a fajta igazság verifikálhatatlan, mert a másik számomra csakis cselekedeteiben és abban, amit mond, nyilvánul meg, mindezeket nem ellen rizhetem, hogy "tényleg úgy gondolta-e" (magyarán: nem látok be a fejébe); másrészt ez az igazság valamiféle hiten alapul, és manifesztációja során szükségszer en átesztétizálódik. Hamvas nem azt mondja, hogy maga a kísérlet töredezett volna, s t mintha egyfajta teleologikusság hatna az elgondolásában, a kísérletet egységbe foglalja az a tény, hogy az Én kísérletem, amely arra irányul, hogy önmagamat felmutassam — és egységbe foglalja maga a stílus. Els látásra a fenti gondolatmenet summázható a már lassan eszmetörté- 72 Szerkesztette: Faragó Ferenc


neti közhellyé váló mondásban, miszerint "a stílus maga az ember". Csakhogy számunkra ez nem így igaz. Fordítsuk meg a kijelentést: "Egy ember maga: stílus." Látható, hogy amennyiben kihagyjuk a határozott nével ket, lebegésbe jön ez a frázis, és érdekes módon nem a talajtalanná válást jelzi, hanem egyfajta szabadságkoncepciót ír le. Amikor elsikkasztjuk a határozott nével t, nem Yossarian cenzortiszti szerepét vállaljuk fel (tehát nem stilizálunk prokrusztészi módon), hanem eggyé oldjuk a brutálisan, hm, "önmagasságába" állított emberi egzisztenciát, individuumot, jelenvalólétet (Dasein), ahogy tetszik. Mert nézzük csak, mikor és milyen összefüggésrendszerben éltethet egyáltalán megfordításunk. Szokássá vált, hogy mindig bejelentjük valaminek vagy valakinek a halálát. Kezdtük azzal, hogy "Isten halott" (és mi van, ha mégsem; mennyiben hat ki egy él Isten fogalma gondolatmenetünkre? — erre a kés bbiekben visszatérek még). Aztán Barthes bejelentette, hogy a szerz is halott (nem akarom olcsó logikai poénkodásba fullasztani ezt a tételt, mármint rákérdezni, hogy kicsoda jelentette be stb.). Mára oldódik a "szubjektum" is, temetjük, temetgetjük — mintha panoptikumban írna az ember, amennyiben komolyan veszi ezeket a bejelentéseket. Merthogy ezek a "tételek" f leg írásban hatnak, vagyis m vekben. És pont err l van szó: az élet mint esszé (m )alkotás, tehát egyfajta teremtés is. Legalább két következménnyel viszont számolnunk kell: az egyik, ahogyan Odo Marquard fogalmaz, hogy ennek az "összm alkotásnak" (tehát azon elképzelésnek, hogy összeállhat történetekb l a történelem, innen nézve) van valami köze a valósághoz, ámde magának a valóságnak már semmi; a másik kulcsfontosságú probléma az Isten nélküli teremtés kérdésköre. Heidegger a Schellingrôl tartott el adásaiban egy helyütt fel is teszi a kérdést: "Micsoda az Isten egy ember nélkül? Az abszolút unalom abszolút formája. Micsoda egy ember Isten nélkül? Tiszta rültség az ártalmatlanság formájában." Eljutottunk végre az alapvet problémánkhoz: akár Istennel, akár Isten nélkül — a fentebbiek függvényében — az rült és az igazmondó között csakis stílusbeli különbség lehet. (Amennyiben hisszük Istent, akkor az "igazmondó" fogalmát nyugodtan kicserélhetjük a "hív kre". Durván leegyszer sítve ez Kierkegaard megoldása, érthet módon, mert számára az igazság csakis hitigazság, és még csak nem is a kinyilatkoztatott igazság az igazság, hanem maga az Istenben való hit az igazság.) Az esszészer lét egy önmagában vett emberi élet szabadságát is jelentheti — erre a szabadságra viszont nem nagyon találhatunk garanciát. Jóllehet a teremtés aktusának megismétlése, vagyis az alkotás totális szabadságot feltételez — de pont ez a totális szabadság legitimálja az "átesztétizált társadalomban" zajló tevékenységeket. Az "átesztétizált társadalom" képével épp hogy nem mondunk ellent Kierkegaard alapvet tételének, miszerint az individuum "reménytelenül" magára van maradva, mert az emberi életnek m alkotásként való felfogása olyan egységfogalomhoz juttat, amely nem numerikus, és természetéb l fakadóan kizárja, hogy az "összm alkotás" (tehát a valóság) és az egyes alkotó-teremt egzisztencia viszonya kauzális legyen. Az utóbbi meghatározottságát csakis a kettô szükségszer egymásra vonatkoztatottsága fel l lehet megérteni (mondjuk, Gadamer "híd vagy korlát" dilemmája demonstrálja ezt), ámde szabadsága még mindig abszolút. Nem veszélytelen ez a felfogás, Odo Marquard tipológiájában fel is térképezi a következményeket, például a politika esztétizálódása egyenes úton juttat el olyan kijelentésekhez, hogy "a háború szép" (és ne feledjük: ebben a rendszerben ez egyben a legitimációt is jelenti), mint ahogy a mai környezetvédelmi demonstrációk sem mások, mint a "kés polgári világ pásztorjátékai". Az esszéemberben is él az igazságvágy, ami esetünkben azt jelenti, hogy magának a tevékenységének (nevezhetjük akár önmegvalósításnak is) kell igaznak lennie, és amennyiben zsigerb l (ámbátor "jóindulatúan") lemond a végleges megoldásokról, ténylegesen "töredezett," "fragmentáris" marad, dacára az el bbiekben vázolt (és m köd képes!) "átesztétizált társadalom"-koncepciójának. Az "átmenet-életnek", minthogy elvileg teljesen szabadon megválasztható cél fel l olvasódik vissza, a legenyhébb hozadéka az, hogy a "két pont között legrövidebb út az egyenes" matematikai axióma mára már nem csak Stephen Leacock figurája számára bírhat egy hittétel értékével. Például. Ilyen névnap, igenis, van: május 17-én. S t május 17-én csakis Paszkálnak van neve napja. Mintha reménytelenül magára lenne maradva.

Demeter Szilárd: *forrás: Korunk, Harmadik évfolyam, 1999. Május


Hamvas--tár1 Hamvas „Ha véletlenül valakivel háborúba keverednék, els dolgom lenne: azonnal, a legmegalázóbb feltételekkel is, haladéktalanul békét kötni.” (Reggeli feljegyzés)

Az aranykor és a n * (Hamvas Béla n képe) Aranykor Az aranykor Hamvas Béla koncepciójában a lét egységének és teljességének emléke "népen, koron és egyéni színezeten túli egységes és egyöntet tudás az eredeti rendr l, az ember antropológiai alapállásáról". Amir l a hagyomány tudósít az az embernek a létben elfoglalt egyetemes helye, a történeti kor kezdetén bekövetkezett "kozmikus katasztrófa" és a történeti ember jóvátételi kötelezettsége. Az aranykor sállapot, ami az életünkhöz képest a lét, els sorban rend, mérték. A primordiális rend, mert nem érzékelhet , nem veszett el. A szufi, khaszid, a zen; Jakob Böhme ezt úgy fogalmazta meg, hogy itt van a világban, bennünk, a dolgokban és a lélekben van, és volt és lesz, de az ember magában a fel le való tudást eltörölte, és ezzel a kezdeti egyszer séget, így életének rendjét elvesztette. A rend önmagát szabályozza és rendezi. A metafizikai rend (India, Kína), a kozmosz objektív rend (Orpheusz), vallási és erkölcsi rend (Irán, Júdea), az emberi lét rendje itt, és az örökben (Evangélium). Ha a rendr l való tudat elvész, megjelennek a rendszerek. Rendszer az, ami rend akar lenni, de nem tud, valahol valamit mindig elvét, és ezen a ponton megbukik. "Az idill a létr l való sképünk, mindenkiben kész szándék, hogy az alapállást magába felvegye. Minden ember leger sebb ösztöne önmagában és a világban az idillt helyreállítani." A harmincas években Hamvas gondolkodásának középpontjába az aranykor megvalósítása került. Darabos Pál szerint azonban az akkor Hamvasra jellemz heroikus magatartás folytán a megvalósítás egyedül a magánéletben, "a kerti, az idillt a szellemi magatartással" párosító életformában valósíthatta meg. Céljának ilyen körülmények között is az egész közösség életének megalapozását és az aranykor felé vezet út mások számára való megnyitását tartja. Ennek alapján fogalmazta meg a "Magyar Hüperion" alakját, "az els aranykori embert, aki felfedezte az aranykor örök valóságát és megvalósíthatóságának permanens aktualitását". Hamvas alapvet problémája, hogyan válhat valódivá, hitelessé az a személy, aki eredetileg testében egészséges, lelkében rendezett, szellemében pedig b ntelen, vagyis alapállása szerint ép, egész és mániáktól mentes volt, vagyis "Tiszta, világos, egyszer , sima, aranykori. Tulajdonképpen és végeredményben mindenki homo humánus…", de aki az id k folyamán alapjában megromlott, meghasonlott, az létegységet elvesztette, beteggé, lelkében zavarodottá és b nössé vált. Az ember így identitását elvesztve válságba került, magával rántotta a természetet is, társadalma és történelme is ebben szenved.

Az aranykor és a n Házasságának felbomlásáról a "Magyar Hüperion"-ban "házasságom komédiája"-ként tesz említést. "Akármelyik m vemet piszkálod meg, azonnal az aranykor fog alóla kiaranylani. Mind aranyból készült. Igen, házasságra lépek, és várom az idillt. Micsoda csúfság. Micsoda keser ség." Az idill, az aranykor megvalósításának akadálya a korrupt életrend, a "korszak létrontó démona", mely szöges ellentétben áll az "isteni sorssal", és amely a magas élet realizálásának közvetlen akadálya. Hamvas szerint a létfenntartás által kompromittált polgár elavult életrendje ez, mely arról ismerhet fel, hogy kosztért, a lakásért, a fizetésért, a komfortért mindennem , de f ként szellemi kompromisszumra hajlandó, ami tulajdonképpen létrontás (ontológiai b n). "Hittek abban, hogy a boldogság az életstandardból fakad (…), egyel re kétszobás berendezett lakás, jó jövedelem, színház, mozi, hangverseny. Nyáron utazás Olaszországba vagy Svájcba. Ez volt életideáljuk els pontja, a második, háromszor egy héten szerelem, és majd néhány év múlva gyerek. Mikor látták, hogy én a dolgot megfordítom, és azt állítom, hogy a magas élet teremti meg az anyagi teljességet, félni kezdtek t lem." Riasztó voltát tetézte az önként vállalt névtelenség. Eszméi újak voltak, lénye túl elvont, gondolatai "lehetetlenek", személye túl radikális, a színvonal túl magas. A nevezetes névtelenség életrendjét választotta, amely leginkább alkalmas a költ nek, gondolkodónak, bölcsnek, vallásos embernek, amilyennek magát is tartotta. A kerti idillnek a szellemi élettel való párosítását több m vében "imaginálja". A világtól elzárt, de szemszögéb l teljes élet leírását kapjuk a Téli terv cím novellájában. Itt már megjelenik az eszményített n alakja is, akit - mint említet- 74 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tem - az aranykor rének tartott. "Kedvemre való történetet találtam ki arról, hogy miképpen kerül hozzám az egyszer származású, de hallatlan magas emberi és n i képesség fiatal n (…), akinek a szépségénél csak a méltósága volt nagyobb. Nem is sejtettem, hogy ennyi figyelemre gondoskodásra, kedvességre, humorra képes vagyok, és nem hittem, hogy van n i lény, aki mindezt érti, szereti, viszonozza." Részletes tervet készített az általa megvetett kifelé forduló, felszínes a "sikerért loholó", létrontó világ kizárására. "Életünk egyszer volt. Ébredés után elkészítette a reggelit, én a folytonég kályhát raktam meg, evés után rendesen dolgozni mentem szobámba, pedig ebédhez, vagy más munkájához fogott. Pont délben ettünk. Azután kis pihenés, ami elragadó volt. Mindennap akadt valami kedves új szó, mozdulat, gondolat, amin szórakoztunk. Néha zongoráztam. Alkonyat el tt a szabadba mentünk, hacsak nem volt hideg. A tea után ismét kis munka, hétkor vacsora. Ha volt kedvünk, nemes zenét hallgattunk valamely külföldi rádióállomáson. Tízkor ismét egy csésze tea, vagy kávé. Volt úgy, hogy lementünk a városba vásárolni. Mindig hoztam valamit, apróságot, vagy nekem. Remek gazdasszony volt, nagyszer en f zött, szeme mindenütt ott volt, port nem t rt, és sohasem veszekedett."

Nemi archetípusok Tradicionális felfogás szerint a valóság és a szimbólumok, a tettek és a rítusok között megfelelések vannak, ezek tették világossá a princípiumokat, amelyek szükségesek a nemek megértéséhez. A tradicionális szimbolikában a természetfeletti princípiumát "férfiúinak" tekintették, a természetét és a létesülését pedig "n inek". Ha önmagukban tekintjük ket, a két princípium szemben áll egymással. A Harcos a Héros és az Aszkéta, a tiszta férfiasság két alapvet típusa. Ezzel szimmetrikusan a n i természetnek is két lapvet típusa van. A n n ként valósítja meg magát, és akkor emelkedik ugyanazon szintre, mint a Harcos vagy Aszkéta férfi, ha Szeret , ha Anya. Ugyanazon ideális eset kett sségeként van egy aktív heroizmus, de van egy passzív is, létezik az abszolút önállítás és az abszolút odaadás heroizmusa. Az egyik ugyanolyan sugárzó lehet, mint a másik, az egyik a meghaladásban és a felülmúlásban éppoly gazdag lehet, mint a másik, feltéve, hogy tisztán, áldozati értelemben éljük meg. A harcos és az Aszkéta gesztusának, akik egyikük a tiszta tett, másikuk a tiszta elszakadás révén olyan életet élnek, amely túl van az életen, a n nél az a gesztus felel meg, amellyel mindent egy másik lénynek ad, amellyel teljesen egy másik lényért él, legyen az akár a szeretett férfi (a szeret típusa az aphroditéi n ), akár a fiú (az anya típusa a démétéri n ). Ebben találja meg létének értelmét, örömét és igazolását. Tradicionálisan a n csak közvetve, egy másikkal, a férfival létesített viszonyon keresztül léphetett be a szakrális hierarchikus rendbe. Hamvas nyilvánvalóan a tradicionális, n i típusokat tartotta szem el tt amikor a következ ket írta: "Emberi n kben azt találtam, hogy nem annyira odaadták magukat, mint inkább rám ültek és rám tehénkedtek, és ny gösek voltak. Az odaadásnak ez éppen az ellenkez je. Emberi n knél azt tapasztaltam, hogy mindenüket odaadták, kivéve önmagukat. Lehet, hogy a minden odaadás ürügy volt, nehogy magukat kelljen odaadni." A nemek archetípusait Hamvas Thészeusz és Ariadné történetével példázza. Ehhez különös "érdekeltség" f zi, hiszen bevallja a krétai királylány az akibe gyerekkora óta szerelmes. Olyannyira, hogy ezt a szerelmet egy görög tragédia alakjában szándékozott megírni. "Thészeuszal való szökése, végül házassága Dionüszosz istennel, mindez közvetlenül olyan ismer s volt, mintha én éltem volna át, és Thészeusz is, Dionüszosz is én lettem volna." Tradicionálisan a n csak közvetve, egy másikkal létesített viszonyon keresztül léphetett be a szakrális hierarchikus rendbe. Indiában a n knek nem volt iniciációjuk, a n k a nemesek szakrális közösségébe házasságkötésük el tt csak apjukon keresztül, aztán pedig férjükön, a "misztikus családf kön" keresztül tartoztak. Ariadné szenvedése addig tartott, amíg a n mellé nem talált megfelel férfit. Lényének tündökl , határtalan meleg, puha és illatos volta megsemmisítéssel fenyegette t magát is, és e súly alatt csaknem összeroskad. Azt hitte Thészeusz a férfi. De úgy látszik, Thészeusz ennyi n t nem tudott elviselni. Isten kellett hozzá. Azért jött el érte Dionüszosz, aki aztán feleségül vette és az égre emelte. Hamvas a tradicionális n eszményt és a "emberi" n t állítja szembe. "Ariadné szerelme olyan, mint az alvás. Nincs benne fenntartás. Amikor odaadja magát, nem marad benne semmi. És egész élete odaadás. Vak, tudattalan és ellenállhatatlan. Itt nincs teher, és nehézség, és ny g. A n i lény igazi megvalósulása. S mert az emberi n nem tudja magát odaadni, azért válik olyanná, mintha az ember nyakába egy zsák korpát akasztanának, amit most már ezentúl cipelni kell. Nem varázs ez, hanem kereszt." A "valóságos" n pótlására a férfi lelkében kifejl dött az igazi. Jung animának hívja a férfi n i lelkét, azt a n t, akit magában hord. Lehet, hogy az anima a valóságos n vel szemben fejl dött ki - veti fel Hamvas. Csalódott hangot üt meg amikor a valódi n t hasonlítja össze az "igazival", mert ki kell, hogy derül- 75 Szerkesztette: Faragó Ferenc


jön, hogy a korábban b bájos, drága teremtés valójában "házsártos, komisz, uralomra vágyó, kegyetlen, közönséges lélek". Ez a megrendít tapasztalat lenne a férfi sorsának szükségszer állomása? A virág és a n összevetése ürügyén már a démonológiát is érinti. Hamvas szerint az ember azért van válságban, mert magát a betegséggel, az rülettel és b nnel összetéveszti, ezek összes r södését nevezi Hamvas a Karneválban maszknak, álarcnak, önállósult alakját pedig démonként emlegeti, mely kifejezés alatt az ember szenvedélyekt l és mániáktól való megszállottságát érti. Hamvas szerint démon és az idill között lév küszöb re a n . "A n ben lév hamis, hazug, gyarló, bosszantó, lever és kiábrándító tulajdonságok eredete nem az önzés (…), a n nél azok a tulajdonságok, amelyek az embert felb szítik, lehangolják, összetörik, s végül az élet második legnagyobb szépségét l megfosztják, nem a n természetes létfenntartó ösztönéb l következnek."

Az idill, a démon és a n Lényünk középpontja, mondja Böhme, sötét, hideg és nyers düh, ezt az önmagába zárt b szültséget hívja "centrum naturae"-nak, a természet lényegének. "Önmagában akar maradni, és önmagának egyedül és örökre meg akar maradni, de mindez önzés, önemésztés, és ha valaki önmaga középpontjába az egót teszi, dermedt szorongásban marad, a mástól való félelem keser és maró tüzében ég. Ez a jéggé fagyott izzás az éjszakában, a sötét t z, mert az önzés a világ centruma, és a pokol." Minden létez magában hordja: Isten, a természet, a világ, az ember. Kezdetben ez az önmagába zárt sötétség megnyílt, az éjszaka feltárult, és ez az, amit úgy hívnak: világosság. A hideg megtört, és a fénnyel együtt megjelent az olvasztó meleg. Az önmagába zárt b szültség der vé és megnyilatkozássá, vonzalommá, és szeretetté lett. Ami azel tt önmagának egyedül és örökre fagyos görcsében akart megmaradni, az most önmagát megenyhülve és szelíden feladja. Ami keser ség volt, áldozat lett, ami düh az vonzalom, ami konokság az részvét, kapcsolódás és együttérzés, ami kizárás az megértés és egyesülés. Az önmagába zárt és önmaga keser önemésztésében forró istenség analógiája az éjszaka, a tél, a fagy, az önzés, a düh, a méreg, a vadság, az irigység, a kapzsiság, a mohóság, a gyilkosság, a háború, a viszály, a gy lölet. Az önmagát legy z istenség és önmagából kilép istenség analógiája a világosság, az értelem, a rend, a kapcsolódás, a nyár, a meleg, a szelídség, a szeretet, a béke az idill. Hamvas orfikának nevezi a rendezet világegyetemr l való tudást, amely a sötétségnek világossággá való átváltását ismeri, amely a b szültséget le tudja gy zni, és a démonokat vissza zi a világrend értelmében törvényes helyükre, a föld mélyébe. Ha a démon a kozmoszon áttör és azt felbontja, annyit jelent, mint megmaradni a primordiális káosz éjszakájában. A kérdés az - mondja Hamvas -, hogy van-e olyan ember, aki a korszak démonát legy zte? Van-e olyan ember, aki a diktátorok és inkvizítorok dühét önmagában felfedezte és átvilágított, és a nagyobb és kisebb démonok hazugságait és hitványságát, szennyét és aljasságát önmagában konstatálta, és mindazt a sötétséget, amit talált és látott önmagában, tiszta és világos renddé és arannyá, és értelemmé tudta változtatni." A világ egyik végén az idill áll, a másikon a démon. Az életnek két arca van: a gyermek és a fúria. A világ nem a jó és a rossz küzdelmének színtere - mondja Hamvas. A lét kolosszális koncepciója, hogy a teljes, az egész létben a jó és a rossz egy és ugyanaz, ez az, amikor a jég rideg tüze mint a világosság melege sugárzik. A gyermek és a fúria sohasem találkozik. Ne is találkozhat, mert a gyermek az idillben él, és ha van valami, amit a fúria gy löl, amit irigyel, és amit el akar pusztítani, az éppen az idill. Ha van valaki, akit a démon feltétlenül meg akar rontani, az a gyermek. A démon az, akinek saját magán keresztül nincsen érintkezése az édenkerttel. A démoni ember középpontja az Én, de nem önzésb l, a démoni ember önmagáért, hanem önmagára sóvár. Úgy érzi, megrövidítették, kevesebb jut neki, s ezért annál többet követel, mindig éhes, mert nincs idillje - mondja Hamvas. A gyermek ezzel szemben "a felkel nap világában él. Éber és az egész felé nyitva áll, és azt elfogadja, az aranykori tudaton nyugszik. Nem korhadt, nem hiányzik bel le semmi, élét nem vesztette el, fénye, illata, aurája, a gyermek minden viszonylata világos és egyetlen, szüleihez, barátaihoz, az angyalokhoz, babájához és cip jéhez. A gyermek nem életkor dolga, lehet m vész, gondolkodó, asszony és szent." A férfi a gyermeket a becsvágyával töri össze magában. A hindu, a kínai hagyomány, a Kabbala azt tanítja, hogy az idill között lév küszöb re a n . A középkor vélekedése szerint a démonok úrn je megkülönböztetett tudás fölött rendelkezett. Magas befolyás alatt a b szültség démona idillé tud változni. "A n az, aki a démonnal bels közelségben él, és az életrontó er k fölött feltétel nélkül uralkodik. De mert így van, ha azokat nem fékezi meg, az emberre szabadítja. A korrupt létben az ember egészen addig a démon játékszere, amíg meg nem fordul. Mert a korrupt létben az élet és a sors, a közösség, az együttélés, a szerelem, a házasság, a barátság, a m vészet, a gondolkozás, az értelem és a történet át van itatva démoni er kkel." A - 76 Szerkesztette: Faragó Ferenc


démon a kegyelem ellentéte. Amit a görögök metanoiának hívnak, a héberek tesuvahnak, a rómaiak conversionak, tulajdonképpen annyi, mint megfordulás, megtérés. A démoni aktivitásnak hátat fordítani, az életrontásból megfordulni, és felismerni, hogy az emberi lét egész és tiszta csak az idillben lehet.

Kovács Gábor *forrás: "Véletlen Balett" 2002. 1.száma

„Az íróasztal nagy misztérium oltára. Írni annyi mint emberfeletti kapcsolatba lépni a Logosszal. A Logosz pedig a Teremt Szó.” (Íróasztalkultúra)

Mándy, Márai, Hamvas* Lassan öt éve lesz, hogy Mándy Iván távozott az él k sorából; elég sokáig tartott tehát, amíg a rádió rászánta magát, hogy azt a kazettát, amelyen az író egyik nagyobb lélegzet , kései prózáját, a Huzatban cím t maga olvasta fel, ám a felvételt végül is félbeszakította a halál, mégiscsak leadja. A felvétel szakmailag nézve akár selejtnek is nevezhet , hisz nem javítható, nem korrigálható többé, magyarán a munka nem fejezhet be; másrészt dokumentum, kivételes és ritka érték, ugyanezen okokból. Eljátszhatunk a gondolattal: mi lett volna, ha a rádiós stáb egy héttel korábban keresi meg az írót, és sikerül még becsülettel pontot tenniük az i-re? Nyilván eggyel több professzionálisan kidolgozott irodalmi felvétellel rendelkezne a rádió hangarchívuma, ám eggyel kevesebb irodalmi ritkasággal. Kérdés persze, hogy egyáltalán hány Mándy-hangfelvétel létezik, de Máraitól vagy Hamvastól nyilván még annyi sincs, amennyi Mándytól. Az irodalmi szerkeszt ség, gondolom, meghányta-vetette, miként tehetné mégiscsak közkinccsé e birtokában lév kuriózumot, s végül arra a meggy z désre jutott, hogy egyértelm en írói-emberi dokumentumként kezeli, következésképp az öt részben sugárzott felvétel minden egyes folytatása el tt mintegy mottóként bejátszottak néhány másodpercnyi "kulisszát", melynek során a rádiósok - Mihancsik Zsófia és Szebényi Cecília - kissé meggyötrik az írót, aki nem elég kifejez en és nem elég tisztán hallhatóan mondja bele a mikrofonba a címet. Bennem - úgy is, mint irodalomkedvel rádióhallgatóban - ez a mottóként ismételt hangdokumentum napról napra növelte a lelkem mélyén eleve ott pislákoló ambivalenciát, mind jobban megkeserítve abbeli örömömet, hogy még ím, szinte a halál perceiben is hallhatom, ahogy ez a kit n író utolsó "palackpostáját" fogalmazza, ugyanis mind visszásabbnak találtam, hogy szerencsétlen Mándynak az utolsó óráit ilyen artikulációs nyaggatással keserítették meg. De tényleg szerencsétlennek érezte-e emiatt magát Mándy, vagy épp szerencsésnek? Utóvégre ez utóbbi is elképzelhet , de err l semmi közelebbit nem árult el a felvétel (se a felvétel készít je), s ha jól belegondolok, nem is tartozik rám. Az én dolgom legfeljebb annyi, hogy elt n djem saját hallgatói Janus-arcomon: egyrészt természetszer leg vonz minden ilyen intimitás, ugyanakkor magától értet d en felháborodom a beszerzésük módján. Vagy nem fájdalmas-e arra gondolnunk, hogy jó tíz (inkább már tizenegy) évvel ezel tt "hagytuk" meghalni Márait, túl az óceánon, ahelyett, hogy szóra bírtuk volna. Pontosabban Furkó Zoltán szóra bírta, de az még nem ama végs perc volt. Egyébként ebb l az interjúból is lement egy rövid részlet a minap a Kossuthon, de ez nem jelentett többet, mint hogy hallhattuk az id s író hangját, miközben az esti irodalmi sávban akkor (azaz egy héttel a Mándy-sorozat el tt) Márai ifjúkori naplója volt m soron. Az intimitást Márai-ügyben inkább a hagyatékból kiadott utolsó kötetnyi Napló tartalmazza: mármár arcpirító olvasmány azoknak, akik (mint e sorok írója is) kissé nehezteltek is annak idején Máraira, mert képes volt a rendszerváltásnak nevezett nagy történelmi korforduló idején az öngyilkosságot választani. De hát mit érdekelte t már akkor mindez! Most könny azon sajnálkoznunk, hogy miért nem mondatta el akkor vele él ben valaki azt, amir l a Napló hírt ad. De lett volna-e joga bárkinek is betörnie hozzá egy mikrofonnal? Ráadásul még Hamvas Béla is bekerült a képbe, noha mintegy másodkézb l, a Hamvas-örökséget feldolgozó és kiadó Dúl Antal "névjegye" kapcsán, aki valamikor teológiát végzett, de nem azért, hogy egyházi pályára lépjen (nem is lépett), hanem, mint mondja, a szabad szel- 77 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lemi tájékozódás kedvéért, s nyilván azért, teszem hozzá én, hogy megtalálja magának Hamvas Bélát, aki számára máig "a Mester", s akinek "szürkeségér l", egyszer ségér l ma is megejt en tud beszélni, hozzátéve, hogy ez az egyszer ség jellegzetesen a "szellemi emberé", aki beavattatott a lét titkába. Dúl Antal mellesleg meg van gy z dve, hogy a "láthatatlan történet" igazi ismer i nem a szépírók, csakis a "szellemi emberek", szerintem Hamvas ezt sosem állította volna ilyen határozottan, s ha a Mándyfelvétel vagy a Márai-féle utolsó Napló "palackpostájára" gondolok, bizony er s kétségeim támadnak a dolgok ilyetén rangsorolhatósága fel l. Mindazonáltal tény, hogy hármójuk közül a legs r bb köd még ma is a több mint harminc éve elhunyt Hamvas alakját övezi. Róla, gondolom, egyáltalán nincs a rádiónak archív felvétele, s bár sorra megjelennek kiadatlan írásai, ma sem annyira a magyar szellemi élet hajdani nagy inspirátorát látjuk benne, pedig az volt, nem is a tiszapalkonyai raktárost, aki titokban, akár egy csínytev diák, keleti bölcseket olvasott munkaid ben, inkább valamin ezoterikus szerz t, aki eleve kevesekhez és kiválasztottakhoz szól. Holott nem. Nagyon is van szava hozzánk. Akár Mándynak. Akár Márainak. Belegondolok: ha két héttel azel tt, hogy a rádióm sor szeszélye egymás mellé sodorta e három nevet, bárki azt kérdi t lem, van-e nekik hármójuknak közük egymáshoz, még a kérdést is nevetségesnek találom. Miközben nyilvánvaló, hogy van, utóéletükben különösen, azaz nem csupán azért, mert többé-kevésbé egyid sek voltak azzal a századdal, amelyr l maradandó tanúságot tettek.

Pályi András *forrás: Élet és Irodalom XLIV. Sz. 2000. Jan. 21.

„A helyzet világosan körülbelül ez: a lét teljességébl és nyíltságából kiesett ember Énje lefokozódott, lezárult, kábaságba süllyedt, individuális Énné szkült. Ennek a lefokozott énnek a lefokozott valóságban lefokozott valóságérzéke van: ez a tudat. (Scientia Sacra)

Várakozás* Szomszédom az imént elégedetten jelentette ki: helyben vagyunk. Lehetséges az, hogy forrásunk a nyelv, és nyelvforrásunk ekkorát tévedjen, ennyire megtévesszen? Ha azt halljuk, hely, valami megállapodottra, valami szilárdra gondolunk, holott ebben a nem állandónak, nem véglegesnek, és nem eredetinek érzett világban éppen a fordítottja; a várakozás helye, tehát a hely hiánya (még inkább állapota). A várakozásé, mert bár azt hisszük, tudjuk mire várunk, de ugyanakkor – be nem vallottan – azt is tudjuk, amire várunk, ami majd bekövetkezik és itt lesz sohasem az, sohasem olyan, amire számítunk. Érkezésünk, megtelepedésünk itt sohasem a végs , mindig csak ellenpárja, legjobb esetben el lege annak a bizonytalannak, amit úgy nevezünk, ott, amire szüntelenül várakozunk. Éppen arra, a megismerhetetlenre, a tapasztalhatatlanra, a bezárultra, vagy még soha fel sem nyíltra: a csodára. (A jóslás lehetetlen volta!) Ez az illuzórikus hely itt a földön az id illúziójától várja hely létének valóra fordulását. És íme, ez a darabka tisztás az akácos partján más hajnalban, délben, napnyugtakor és így tovább az évszakok, az id járás, az emberölt k szerint. A hely olyan változó és mi olyan változóak vagyunk nyomában – és kölcsönösen. A hely a mi életid nk tükörképe olyannyira, hogy a hely szót korrekt grammatikával csak többes számban lehetne használni. A hely ölelkezik az id folyammal és reménytelenül kibomlik karjai közül. És mi, várakozásunk leszálló ködében ott ülünk tovább a parton, mozdulatlanul, míg fejünk felett az id madár repked és szárnycsapása szüntelenül emlékeztet nincs itt maradás, nem ez az igazi, és a föld belseje kifelé fordul. A bolyongásban örökösen ezt a kis helyet keressük, a rejteket az id , más néven a halál nev félelem el l. Az id t l várjuk helyünk megvalósulását, s az id vel futunk versenyt az id el l. Keressük, holott lehetetlen nem tudnunk, hogy keresésünk is illúzió, mert nincs olyan hely, legyen mégoly meghitt, hogy más világításban (az id vel) meg ne változzék, hogy a legkisebb mozdulat, esemény, egy idegen váratlan megjelenése, akár a szívesen látotté meg ne törhesse. A napfényes tengerparti villában, vagy a sz k cellában, hová fény csupán homályos pinceablakon szivárog be, mindenütt az örök helyet akarjuk berendezni – itt. A tárgyakat, a bútorokat - 78 Szerkesztette: Faragó Ferenc


magunkhoz szelídítjük. S hogy a teljes világból semmi se hiányozzék, kedves karcsú vázánkba hozzuk a kert fesl rózsáját. Becsempésszük a teljes világot, a teljes világ legyen itt, a soha idegenné nem váló otthon. Ám reggelre az alig meghasadt bimbó szirmai az asztalra hullanak. Az otthonnak hitt, idejét l függetlennek vélt hely maga a változás – találkozás, felismerés, elválás – helyei. De aki nem enged az id csábításának, az abban a tévhitben ragaszkodik valamely vidékhez, városhoz, házhoz, hogy megérkezett, és éljen bár palotában, zugba tapad. Tapadása felkelti az aluszékonyság démonait és ölükbe süppedve maga is elalszik. Démonikus helyek. znek egyik álomból a másikba. Örökös menekülés. Véget nem ér szám zetés – az alvajárásban. És a másik csapda. A föld nem otthon, tanúsítja számos szentségre törekv , és valódi helye utáni sóvárgásban az életid sz ntét l várja a beteljesedést. (Az id és saját id -természetének végzetes fel nem ismerése.) Aki az önmagában felgyulladt fókuszban nem koncentrálta a helyek mindenségét – és ez csupán egyik megfogalmazása annak, hogy a (folyó-) id többé nem létezik számára, vagy még pontosabban, hogy nem vált azonossá helyével, az otthontalan id t l, a várakozástól sem szabadul meg. Legfeljebb egy csonka hellyé, befejezetlen id csonkká dermed. Nincs olyan katabázis, amely ne példázná ezt. Gondoljunk Odüsszeusz alászállására, akár Dante pokoljárására. A túlvilágiak mohón kérdezik, mi történt távozásuk óta. Az id t l nem szabadultak meg, csak haláluk idejébe rekedtek – elkárhoztak. Egyedül a Paradicsomban nem kérdez sködnek, ott, ahol minden a helyén van: önmaga. Nincs még egy olyan bizonytalan, olyan változó kép és képzet, mint a bizonyosság és változatlanság szimbóluma, a hely, ahol fáradt lábunk megtapad. A föld az otthon – nincs otthon a földön – hol az otthon? Mégis – van bizonyosság. Az, aminek egyetlen cáfolhatatlan bizonyítéka bizonyíthatatlansága. Azt mondom a gyermeknek: tenger, ég, tündér, angyal, ördög – Isten. Nem kér magyarázatot, s ha balgán magyarázni kezdeném, oda se figyelne, hiszen tudja. Kételkedni, firtatni, keresni már csak eredend elhomályosodása idején kezd, a határon, ahol magával hozott gyökértudása a feln ttség útveszt jébe kuszálódik. De van valami, ami a felejtés hamuja alatt az utolsó leheletig parázslik, a bizonyosság az els és végs helyr l, a paradicsomról. A határ lezárulásától kezdve az utolsó leheletig ezt az elveszettet keressük hol valami képzelt múltba, hol elképzelt jöv be vetítve, hol az ismeretlen sokaság, hol ismer s társak arcában, hol tárgyak és becsvágyak, hol gondolatok, cselekvések, mindig a teremtett dolgok labirintusának zsákutcájában. A keresés olthatatlan kényszere. A keresés pedig, mivel a megtaláltról minden esetben kiderül, hogy nem az, további várakozás: arra... Mire? Ez az, amit megnevezni nem tudunk, mivel a megtaláltról minden esetben kiderül, hogy maszk, mivel minden, ami teremtett, álruhája a megnevezhetetlennek. Ahhoz, hogy a tér, s benne a teremtmények kaleidoszkópja ne legyen elnyeléssel fenyeget r, hogy ne szippantson az örvény tölcsérébe és elengedhessük a széket, amit Pascal tolt maga el tt, a határtalant olykor tájban fogjuk össze. Miközben gyönyörködünk benne, úgy érezzük, mintha a táj kivételes szépsége árasztana el, holott más történt. Maga a megtörténés. Valójában életünk egyetlen mozzanata, amelyet történésnek nevezhetünk. Mert minden egyéb történésnek vélt esemény, sikerek, kudarcok, meglepetések, örömök, kínok, akár tragédiák, valamennyi az id folyás (a konstelláció), az id törvényét teljesíti, és akár elfogadjuk, akár küzdünk ellene, lényünk rabságában toporog. Az egyetlen dönt , amikor racionális elmem velett l, érzelmeinkt l, akaratunktól függetlenül az id fátyol megszakad, és felvillan az semlék, az esszenciális lét, a valóság. A valóság, ami álruhában öltött testet, amiben megmutatja és megnézi magát: megtörténtünk. Semmi köze az általános értelemhez, szavainkat azonban csak ennek az értelemnek nyelvi kincsestárából vehetjük, mint megvilágosodás, koncentráció, beavatás, megszabadulás és hasonlók. Bizonyos megközelítés valamennyiben van, ám mindegyikük csupán valami közelít részletet, eszközt, célt érint. Hol még a teljesség! Semmi sem áll távolabb tényleges megtörténésünkt l, mint az üdv görcsös szándéka. Semmi attól a megfeszített (és absztrakt) koncentrációtól, amely a határokat besz kíti. Az aszkéta. Ráébredve a teremtett dolgok id szolgaságára és mint ilyeneket végcéljához hiábavalónak vélve azokat kiküszöböli. Adott helye iránt közömbös, szobája, ha van, elhanyagolt lomtár, vagy éppen kopasz falú cella, ne legyen benne semmi fölösleges, hacsak nem valami jelkép, mondjuk egy porcelán Buddha, akár feszület, s az iszonyú er feszítés, hogy azokhoz hasonulva hazataláljon. De éppen ez, az iszonyú er feszítés a megvalósult lény helyett pusztán emberi m vet, a maszkok maszkját, bálványt szikkaszt. A bálvány nem segít. És az aszkéta éppúgy határlélek marad, mint a többi helyét hajszoló bolyongó, a kételked , a kalandor, a helymérgez – a sírás, a nevetés. Nézem a homokozó gyerekeket. Az a homokvár, az a homokpogácsa, az a rongybábu, az a csere- 79 Szerkesztette: Faragó Ferenc


pekkel, kavicsokkal körülvett apró halom számukra valódi vár, valódi ország, él játszótárs. Amikor a szül k sürgetésére meg kell szakítani a játékot, a játszóteret durcásan hagyják el. Helyben voltak. A játszó gyermek nem tud az id r l. Aki helyben van, nem tud az id r l. Aki a Paradicsomban él, nem tud az id r l. S ez ugyanaz, mintha azt mondanók, nem az id ben él. Ha az id az, ami elmúlt és (a várt) eljövend , ha az id az elmúlás és keletkezés folyama, úgy a Paradicsomban nincs id : az állandó jelen-lét független az id -létt l, pontosabban szólva a lét valósága a megszakíthatatlan: az oszthatatlan jelen. A Paradicsom, a mindenség csúcsa és centruma, ahogy a Tao tanítja "a változatlan közép", a helyek helye, az id id tlen forrása, ahonnan mind a változó teremtmény (eltávolodásában is) származik, és ami nélkül a létezésnek része sem lehetne. A gyermekben még nem aludt el els otthonának, az eredet helyének emléke. Neki, aki ott van, nincs mire várnia. , aki nem szakadt le gyökerét l, teremtettben és teremtményekben nem is tud mást látni, mint azok valóságát. Ez az, hogy mindenütt centrum van. De közeleg az este, a szül k hazaviszik a gyerekeket. A játéknak vége. Másnap iskolába kell menni, nem sokára pedig valami komoly és komor munkahelyre (és nincs olyan munkahelynek min sül tér, amelyet az id súlya ne szürkítene el), és felülkerekedni, ahogy minden id k nyelve mondja "megállni a helyét", azaz a teremt képzeletet gúzsba kötni. És ez, hangozzék bár ellentmondásnak, magával hozza a versenyt, futni az id vel, az "id r l nem lemaradni", s mindez nem más, mint az id -hely kátyújába rekedni – és várni, várni, sóváran várni. A rohanó hajtotta id felh je árnyat vet a várva várt helyre, és kerget egyik ideiglenes kiköt b l a másikba. Az élet paradoxona: létünk és lényünk azonos egyetlen és örök helyünkkel. A hely lényegét (lényegünket) az életid tagadja, s t támadja, akárha takarásával meg akarná semmisíteni. Az a lény, az a hely, aki valójában vagyunk, nem változik, nem is tud változni, de az id homályba tudja borítani. Az id homályában összetévesztjük magunkat azzal a képpel, amit az id teste, a tükör mutat. De a tükörhályog nem lehet olyan zavaros, olyan durva, hogy tényleges lényünk ne adna valami dereng jelzést, ha másként nem, a nyugtalanság és félelem amorf alakjában. A félelem, a szorongás kényszerzubbonyában, tudva, vagy nem tudva várakozókká válunk, várakozók valami (valaki) másra, önmagunkra. A végletes, hiábavaló várakozás végállomása nem lehet más, mint Isten halála. Egészen addig, míg egy táj varázsára, egy kedves mosoly fényére, egy nem tudni honnan felcsendül hangra, halkabb az, mint tücsökciripelés, talán éppen az érzékelhet hangok teljes némulására valami megreped, az id burkon egy rés, valami ismeretlen, mindennél ismer sebb, megnevezni nem tudjuk, és nincs is rá szükség, egy rés, a legtávolabb, egészen közel, megfoghatatlan, mintha az fogna bennünket – egy út, ráismerünk, még nem vagyunk otthon, de az út otthonos (valamikor erre jártunk?) és az id , aminek ruhája sietség, kötelesség, munka, gond s a valamennyiben lappangó félelem megcsendesedik, súlyát veszti, talán el is felejtettük – valahogy úgy, mintha nem mi várakoznánk, az út végén valaki bennünket vár, az az ismer s-idegen, aki most kísér, hogy is nem ismerünk eddig rá – maga az út. Ha ez idáig egy helyben állva is lihegtünk, amióta az út vállára vett, az id madár nem csapkodja fejünk felett szárnyát. A paradoxon akkor oldódik fel, azaz a hely akkor tér önmagába (önmagunkba), ha a folyó id t átengedi magán, ha engedi, eméssze meg t az id és ezáltal emészti meg az id t. És ez ugyanaz, mintha azt mondanók, ahhoz, hogy a káprázatvilág megsz njön, végig kell élni a teljes káprázatot. Gyermekként élni, a káprázatvilágban a valóságot élni: játszani. Valahogy úgy, mint a gyermekhez legközelebb álló feln tt, a m vész. Egyik sem a feln tt világ mérhet idejében él, mindkett más id t él. Kinek ne lenne megkönnyebbedés, amikor a munkaórának vége, amikor letelt a kötelesség ideje. Ám micsoda szenvedés a fest számára, ha rácsengetnek a szomszédból, és le kell tennie az ecsetet, nem is szólva a költ r l, akiben éppen megszületett az a szó, de a takarítón buzgalma elkergeti, és lehet-e barbárabb közbelépés, mintha a megkezdett zenedarabot egy tapintatlan nem engedi végigjátszani. Mert ez a különbség a munka és a teremt alkotás között, az id min ség, a különbség a profán és a megszentelt id között. A b nbeesés s vele a ki zetés a Paradicsomból jelenti a ki zetést az Istennel közös id feletti létb l a munka idejébe. Az ihlet pedig nem más, mint kiemelkedés a profán, osztható id b l, a lét gyökerének felnyílása bennünk, ahol mindenek egyidej jelenében a teremt szabadság végtelen játéktér. Az ihlet azonban nem a gyermeké. Ahhoz, hogy teremt képzelete szabadon játszhasson, sehonnan sem szükséges kiemelkednie, míg az észrevétlen er szaknak engedve nem veszi magára a profán id kötelékeit. A gyermek számára az áldozat ismeretlen. Nem így a m vész. Ahhoz, hogy a lét telje (az egyedül szabadnak nevezhet állapot) megnyíljon benne, hogy kínzó várakozására választ kapjon, - 80 Szerkesztette: Faragó Ferenc


élete teljes áldozatával kell áttörnie a profán id burkát. Ez az áldozat a játéka, ez a játék az alkotás. Áldozata nyomán áttetszenek az id tlen csendben (a semmiben) alvó örök csírák, a fogyhatatlan archetípusok. Az id terhét l megkönnyebbedett érzékelése ezeket hallja, látja és a Maya id ruháiba öltöztetve formát teremt számunkra. Így részesíti a profán id t az eredet szentségének id fölötti valójában. A kimeríthetetlen scsírákra (az esszenciákra) érzékeny lénye a változatlan valóság változásainak ritmusát visszhangozza. Mert a ritmus, a teremt imagináció rezdülete el bbvaló sképnél, shangnál, minden jelenség el - és létfeltétele. Az érzékelhet világban megnyilatkozó ritmus neve: rítus. Ritmus – rítus: a törvény feletti törvény abban a szabadságban, amely a csillagok járásában, a f szálak lélegzetében, az emberi utakban rejt zik. És ha a szokást követve id tálló m vekr l szólunk, az annyiban érvényes, amennyiben az id -adta formán áttetszik tartóoszlopuk, az id tlen törvény. A m vek m ve pedig nem a piramis, nem a diadalív, nem a kép, nem a szimfónia, még a himnusz sem, hanem az az ember, akiben ez az itt és az az ott egyetlen hellyé válik, aki számára a várakozás ideje megsz nt – aki helyével azonos – önmaga. Játék? Igen. Valahogy úgy, ahogy a Védanta tudat a teremtésmítoszban arról, ahogy történt – ahogy szüntelenül történik. A Világlélek meg akarván ragadni önmagát különböz istenekben ölt testet. Így darabolja fel lényét. Ez az áldozata, ez a játéka, ez a tükre – ez a tükör a nagyvilág. Nap alakjában költözik az ember szemébe, szél alakjában lélegzetébe és így tovább minden tagba, érzékszervbe a legkisebbt l a legnagyobbig. Így válik érzékelhet vé, a lények táplálékává. Áldozata azonban t magát nem érinti, nemcsak mert kimeríthetetlen, hanem míg a világot alkotó istenek illúziók, valamennyien a Mayának nevezett id nek alávetett tünemények, addig , a Lény az egyetlen való, a múlhatatlan. Az alászállásban a mayafátyol, az id káprázata megs r södik (ez az, amit a gyorsuló id ként érzékelünk!) s ezzel párhuzamosan a magát feláldozó Világlélek emléke a maya-tükörben elsötétül. Ha Maya istenn nek egyik arca kala (az id ), másik arca és neve a tanító. Annak, aki megnézi magát tükrében, nemcsak azt tanítja meg, hogy káprázatid ben élünk, hanem azt is, hogy akárcsak , a hol tündökl , hol elboruló istenasszony a valóságtól kapja fényét, árnyát, hogy a tükör nem önmagát tükrözi, hogy a tükör a tükröz játéka. Úgy látszik, hogy nekünk, akik az id fogságában várunk örök helyünkre, a mi áldozatunk, a mi utunk a Teremt jéhez képest fordított. Tudja ezt a nyelv is: "visszatalálni". Ha az övé az alászállás áldozatában (az id gyorsulásának tükrében) elsötétül, a mi utunk a visszatalálásban egyre világosodik. Ha az egyetlen megfoghatatlan és felfoghatatlan s ezért megnevezhetetlen Maya káprázatába öltözött, ugyanez a Maya old ki bennünket az id burkából, míg nem marad bel lünk más, csak az örök Teremt vel azonos lény – nincs mire várni – helyben vagyunk. Nem, ez így még csonka, marad a Hely, mi magunk. S ha valaki ezt így mondaná: Istennél vagyunk, ez a valaki az id világ tükörszövetéb l szólna, onnan, ahonnan a teljesség még megnevezhet nek t nik. "Aki tudja, nem tudja, aki nem tudja, az tudja." Ahogy ablakomból kinézek, ismét látom szomszédomat. Az ásást befejezte. Miközben tempós mozdulatokkal gereblyézi a virágpalánták számára formált ágyást, idehallatszik dúdolása, a nyugalmas halk dallam. Azt gondolom, az imént tévedtem, igaza volt, amikor így szólt: helyben vagyok – helyben – az úton.

Kemény Katalin forrás: Magyar Szemle (Archívum) új évfolyam 7-8.-ik sz. Bp. 1998.aug.

„Nekem a vallás kevés. Nem bújok el sehová. Még az imádságba sem. Azt hiszem teljes védtelenségben élek. Az életnek egyetlenegy értelme van, a halottak feltámadására várakozni.” (Ugyanis)

A változó vallásosság Hamvas Béla nyomán* Szombat délután a Gaudeamus könyvesbolt vendége volt Dúl Antal teológus, filozófus, aki Hamvas Béla munkásságáról tartott el adást. Hamvas tanítványként, kortársként és életm -szerkeszt ként beava- 81 Szerkesztette: Faragó Ferenc


totthoz mért lényegi vonatkozásokat ragadott meg, aki professzorát kiváló szellemi tanítónak nevezte. Az el adáson részt vett a kolozsvári születés L rincz Gabriella is, aki jelenleg a Magyar Televízió munkatársa. Hamvas Béla m veib l olvasott fel részleteket. Kiderült, hogy a televízión keresztül is próbálják népszer síteni kultúránk e nagy tudású, sokoldalú alakját, Hamvas Bélát. Mi több, Marosvásárhelyen már jó pár ehhez hasonló találkozót szerveztek, amelynek célja: a kevésbé ismert professzor esszéköteteit a széles olvasóközönség rendelkezésére bocsátani. A szervez k azt szeretnék, ha mihamarabb sikerülne folytatni a találkozókat itt, Kolozsváron is. A szombati el adáson csupán az életm egyik részecskéjére futotta az id b l — vélekedett Dúl Antal. El adásában — melynek címe A változó vallásosság Hamvas Béla nyomán — röviden ismertette életpályájának meghatározó momentumait, amelyek lelkivilágára, gondolataira, életm vére egyaránt hatottak. Három nemzet vére egyesült benne, ezért a német precizitás, a szláv miszticizmus, a magyar konokság, életer jellemzi írásait. Kerényi Károllyal, Németh Lászlóval és még néhány értelmiségivel együtt eszmei kört alapított a görög szépségideál jegyében. Érdekes módon már akkor ráérzett a következ évtizedek valóságára, írván, hogy "elmúlt a bet k világa". A hyperioszi (magas emberi) élet megvalósítására törekedett. Vallásfilozófiájában központi helyet foglal el a kereszténység és a nagy múltú keleti vallások hitvilágának az összevetése. Szerinte, az emberiség nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy bármelyik vallását vagy hagyományát "eldobja", mi több, a vallások közti kommunikálást, a komplementaritás elvét látja szükségesnek. Észrevétele szerint térségünkben a vallás mindig kompromittálódott a politikával, a géniuszoknak pedig ilyenformán mindig sanyarú sors jutott osztályrészül. S hogy mi a vallás? Egy útbaigazító túlélési modell. Zárszavában Dúl Antal, Hamvas Béla munkásságát összegezve, úgy értékelte: volt az, aki helyére tette a kereszténységet, aki integrálta keletet nyugatba és nyugatot keletbe.

Borbély Tamás *forrás: Szabadság, kolozsvári közéleti hetilap, 2001.

„Egyetlen tartós és hiteles megértési kategóriánk van, és ez a szent könyvek kinyilatkoztatása.” (Scientia Sacra)

Sors és szó - Hamvas Béla kísérlete* Mi a tehetség? A géniuszról Rudolf Kassner Az emberi nagyság elemeir l írott könyvében azt mondja: "Während wir suchen, geht er den Weg, und indem er ihn geht, entsteht der Weg unter seinen Füssen, und diese Bahn ist sein Ma¦f" - amíg mi keresünk, járja útját, s amíg el rejut, lépte alatt út születik, és ez az út az mértéke. A tehetség világot szül er . A tehetséges ember egyazon mozdulatával megnyit és határol, az ismeretlen burkát felszakítja és az új életrend törvényeit megalkotja. Az új életrend kimunkálásához Európa szelleme sajátos m fajt hívott életre: az esszét. Az esszé kísérlet, ahogy az emberi létezés maga is kísérlet. Az ember az eredeti terveken - nevezik sorsnak, karakternek, konstellációnak, "életképzeletnek" - nap mint nap munkálkodik, s a m vet (önmagát) tovább finomítja, ahogy a középkori alkimista finomította, sz rte, tisztította, égette a sötét és nehéz anyagot, mindaddig, amíg a benne rejl "nap-fémet", az aranyat a medd b l kiolvaszthatta. Az esszé - a hasonlatnál maradva - a modern ember alkímiai kísérleteinek (sorsmegoldásainak) forgatókönyve. A létezés experimentális természetét - ahogy Hamvas Béla írja: "a sötét hatalmaktól való megkísértettségét" - és a kihívásra adható válaszainkat latolgatja, méri, vizsgálja. Ludwig Curtius egyetlen szóval úgy jellemzi: "Lebenskritik" - az élet kritikája, és hangsúlya nem valamely szaktudomány ismeretanyagának gyarapításán, hanem olyan látásmód elsajátításán van, amely a létezés alapösszefüggéseit hivatott feltárni. Az esszé, melynek kiküzdött privilégiuma, hogy bármely részletkérdésb l és bármely távlatból az egészre, a létezés közepére és gyökerére közvetlenül reflektálhat, Hamvas Béla szellemi igényének els rend formai lehet séget kínált. Hamvas Béla nem a keleti és nem a nyugati (indogermán) gondolkodói alkat kimunkálására törekedett, hanem az emberi szellem kortól, égtájtól, faji-népi-vallási-politikai meghatá- 82 Szerkesztette: Faragó Ferenc


rozottságoktól független bázisán, a létezés egyetemes és centrális alapján igyekezett lábát megvetni!' Ott, ahonnét még Kelet és Nyugat felé egyaránt vezet út. Ez az a bázis, amelyre helyezkedve az ember, mint Guénon mondja: az état primordialt eléri. Az Urstandot ahogy Jacob Böhme, és az alapállást, ahogy Hamvas Béla nevezi. Így érthet , hogy A láthatatlan történet témái térben, id ben, korban, tárgyban rendkívül szerteágaznak, írójuk mégis mindegyik világban otthonos legalitással mozoghat, hiszen éppúgy szellemi örökségének tekinti Milarepa Tibetjének sejtelmes misztériumvilágát, mint Héloise és Abélard szerelmi üzenetváltását, a mi uranusi világunk, a Vízönt kor "extrém luciditását"-az éjszakában vakító mesterséges fényét, éppúgy, mint a poseidóni (neptunusi) psyché (a pszichológiai tudattalan) dereng tengermélyét. maga a poeta sacer, akinek királyok, papok, bölcsek után, utolsóként és magára maradva kell a h ségjelét, a szent tüzet riznie, és akinek küldetése nem kevesebb, mint hogy a "szó erejével ki kell nyitnia az emberfelettit". az, aki még érti, mi az ünnep, amely az érdekszéthúzásokban megroppant közösséget egy magasabb dimenzióba emelve, ismét szerves egésszé olvasztja. - És a barátság, "a természet mesterm ve", amelynek valódi tartalma nem az, hogy Én és Te, hanem e kett b l, anélkül, hogy min ségeiket elveszítenék és szuverenitásuk csorbulna, a létezésnek egy új, az Én-b l és a Te-b l nem levezethet harmadik lehet sége születik. Trinitas reducit dualitatem ad unitatem, mondja Baader, a három pedig a kett t visszavezeti: az egybe. A láthatatlan történet leny göz en egzakt írás, de - talán mondani sem kell - egzaktságát nem a tudomány, hanem a költészet ihleti. Aki a kötetre a tudós szemével tekint, nem gy z háborogni azon a könynyedségen és nagyvonalúságon, ahogy Hamvas Béla a tudomány fáradságos munkával feltárt tényeihez közelít. "Mondják . . . ' - írja; vagy: "beszélik . . . . A tudós minden lépésér l pontos lajstromot vezet. Adatol, rendszerez, bizonyít, indexel, lábjegyzetel, bibliográfiát készít és közli hivatkozási forrásait. - A szellem "kishivatalnokának" - mondja Bruno Berger - kötelessége az egzakt könyvelés. Az esszéista - és távolról sem fennhéjázásból vagy felületességb l - az efféle szorgalmi feladatokat minden indoklás nélkül figyelmen kívül hagyhatja. Nem azért nem adatol, mert nem tud. Rangján aluli, hogy a felvetett téma "számláját fillérre és garasra rendezze" (Berger), és szellemi hitelrontást követne el, aki ezt rajta számon kérné. Az esszé egzaktsága más hitelességet követel. Az esszéistának célul t zött szellemi közegébe mindenképpen fel kell magát küzdenie, akár azon az áron is, hogy a nehézkes bizonyítási eljárást és rendszerezést, akár a filológiai egzaktságot is, ha az a személyes megszólalás spontaneitását fékezné, magáról ledobja. Az a pszichikai el ny, amelyet ezáltal szerez, számára életfontosságú. Ismeretlen tájon halad, éspedig - mint Hamvas Béla mondja -. "evez nélkül, egyedül a nyílt óceánon". Egy magasabb valóság fel-felbukkanó és elmerül nyomait kutatja. A tudományos pedantéria itt - írja Robert Musil olyan eredményre vezetne, mintha valaki "egy szabadon szárnyaló madarat akarna felszúrni t vel". Ha tudós kézzel érintjük az esszé valóságát - folytatja Musil - "olyan ez, mintha az elevenség mozgásából »tartalmat« párolnánk, és körülbelül annyi maradna az egészb l, mintha a medúza törékeny, színpompás testét a 'vízb l kiemelve a homokra tesszük". A tudományos vizsgálódás fókuszában konkrét tárgyi kérdés áll. Egy vírus, egy elemi részecske, egy társadalmi alakzat, egy aritmetikai probléma. Az esszének a tárgyi kérdés csupán ürügye, hiszen valójában mindig az egészre figyel. Ennyiben rokon a filozófiával. A filozófiai gondolkodás fegyelme azonban megköveteli, hogy a legvégs létkérdéseket, a metafizika kérdéseit is - létnemlét, egység-sokaság, rész-egész, személy, tárgy, valóság, megismerhet ség - konzekvens rendez és rendszerez logikai módszertani elvek szerint vizsgálja. Az esszét l semmi sem áll távolabb, mint a rendszerezés. Az esszéíró, mint Rudolf Kassner mondja: "Philosoph ohne System und Dichter ohne Reim" filozófus rendszer nélkül, költ rím nélkül. Az esszéírónak implicit ,szinte a sejtjeibe írt - tudása van a rendr l, amely "a szellem és a világegyetem és a lét rendje" - egy, örök és megváltoztathatatlan. Ahol pedig rend van, minek rendszerezni? Rend az örök változásban az örök változatlan, amint az skori Kínában tanították. Nincs szükség rá, hogy megalkossuk azt, ami már megvan - szól Hamvas. "Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmez dnek" (Karnevál). Most, hogy A láthatatlan történet els megjelenését követ en majd fél évszázaddal ismét a nyilvánosság elé kerül, indokoltnak t nt, hogy az esszé néhány általános m faji-eszmei sajátosságára is vessünk egy pillantást. Az általános ez esetben csak más kifejezés arra, hogy: európai. Mert amilyen szervesen illeszkedik Hamvas Béla életm ve az európai irodalom szellemközösségébe, olyannyira magányosan és visszhangtalanul rejt zködik a magyar irodalomban. Rejt zik? - Néha úgy t nik, harcban áll vele. A kortársak idegenkedtek attól a mer ben új hangtól, amelyen Hamvas Béla szólt. Hamvas esszéinek rej- 83 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tett posztulátuma: az az írás, amelynek szubjektivitás-foka alacsony, érdektelen. Ha az esszé nem személyes, unalmas. Az unalom pedig az esszé halála. Alapkövetelmény: a transzparencia - áttetsz ség, azaz, hogy lássam, ne csak azt, amit valaki mond, hanem azt is, aki mondja. Egy értekezést, amelynek hangsúlya tárgya információértékén van, ha a kívánt adatok birtokába akarok jutni, olvasnom kell. Az esszét nem "kell" olvasni. Ha nem olvastatja magát, a könyvet nyugodtan a papírkosárba lehet dobni. Nálunk az esszé a m fajhoz méltó magas szubjektivitás-fokot ritkán éri el. Ezért marad csak tanulmány, csak kritika, csak irodalom- vagy m vészettörténeti értekezés. A személyes megszólalás kockázatát itt - nem gyávaságból, hanem hogy a könnyen önkényessé fajuló szubjektivizmust elkerülje kevés esszéíró merte vállalni. A magyar esszégy jtemények többnyire vagy irodalomtörténeti, kritikai, vagy szociologikus tárgyú írásokat kínálnak. Néha: a m veltség, a társadalmi küls -bels elnyomatás, a visszamaradottság, a provincializmus. Mozgástere horizontális: múlt jelen jöv történeti síkján mozog. Hamvas Béláé vertikális és transzcendentális: a személy üdve vagy bukása, az ember helyzete ég és föld között, az ittlét, a pillanat, a sorsrealizáció, a jelenlét. Kedvelt, gyakori fordulata: "Itt, most az egyszer, és soha többé." A szemérmes magyar irodalmi köztudatot a létezés primer (metafizikai) vonatkozásainak ez a nyílt és allegorikus áttételekt l, példabeszédekt l mentes néven nevezése feszélyezi. Veszélyes dolog a kollektív tudat fedezéke mögül el lépni. Mintha valaki a közösség nyomasztó gondjai elé magánügyeivel el refurakodna. Miért olyan fontos, hogy ki vagyok én? Hamvas Béla a keleti filozófiából és az európai misztikából megtanulta, hogy különbséget tegyen személy (a "nagy Én"') és az individuum (a "kis én") között. A "kis én"-nek, az individuumnak reflexiói az egyes ember magánügyei, de a személyes lét mindannyiunk közös ügye, mert a személy, mindannyiunkban egyetemes. Alap, amelyen keresztül az én-b l el lehet jutni a te világába. Minden közösség alapja. A mer individuális létezés (ha ez egyáltalán megvalósítható lenne) éppen az egy, közös és egyetemes alapról leszakadt, egymással többé soha nem találkozó kis én-ek világát jelentené. E megkülönböztetésben a tisztánlátást az a körülmény nehezíti, hogy személy és individuum egymástól valójában elválaszthatatlanok. A mindannyiunkban él egy és egyetemes személy (a I'homme universel, ahogy Guénon nevezi) mindig individuumunk egyedi színein és min ségein át szólal meg. Az egész a törtön keresztül, az abszolút az esetleges közvetítésével. (A személy szó görög és latin nyelv alakjai: pros-opon 'valamin át nézni' és per-sona 'valamin keresztül szólni', ezt a mozzanatot jól érzékeltetik. Nem kevésbé figyelemre méltó a mi személy szavunk, amely a szemmel, a látással áll kapcsolatban.) Az indiviuum, ha a személy rajta keresztül nem szólalna meg, mindössze üres burok; mer maszk maradna. (Ez Hamvas Béla nagy regényének, a Karneválnak alapkérdése.) A létezés helyes hierarchiáját az dönti el: az individuum lehet séget nyújt-e a személy megszólalásához vagy sem? Hajlandó-e magát alávetve a személyt szolgálni. A kis én-nek ugyanis lehet sége van az önkényre - ez a szabadságunkkal adott kísértés. Hol vagyok én valóban én? Ha a hierarchia megfordul, és a kis én jut uralmi helyzetbe, az, ami az emberben egyetemes, elnémul. A pszichológia kifejezésével: a tudat alá kényszerül. Ez a modern individualizált ember pillanatnyi helyzete. "A közösség élete - írja Hamvas Béla a Scientia sacrában - ilyen körülmények között mer látszat, sohasem történik igazi találkozás, csak a sötétségben véletlen karambol. Ha a közvetlenség elvész, a közösség abban a percben heterogén elemek z rzavaros kavargásává lesz. Törvényen kívül álló mozgási pályájukon tévelyg lények vakon egymást elkerülik, vagy egymásnak rohannak, de az elkerülés éppen olyan értelmetlen, mint az összeütközés." Hamvas Bélát - különösen a háborút követ években gyakran érte vád "elit szemlélete" miatt. Kétségtelen, hogy a nép rangjáról lesüllyedt, organikus valóságát vesztett és atomjaira hullott kollektívumot: a tömeget egyfajta modern, gépesített és civilizált barbárságnak tekintette. De: nem az emberrel állt szemben, hanem azzal a "démoni" folyamattal, amely az embert elszemélyteleníti, a közösséget pedig emberhalmazzá fokozza le. A személy és individuum megkülönböztetésnek a közösség életében a nép és a tömeg megkülönböztetése felel meg. A nép az él közösség, amelyben "az egyes ember létének intenzitása felfokozódik" és tettereje meghatványozódik - írja a Scientia Sacrában. Nyelvet, morált, mítoszt, törvényt csak nép képes teremteni. Tömeg soha. A nép él szervezet, "a primer közösség létének sképe", az " skollektívum", és felbomlása az emberiség életének legnagyobb katasztrófája. A láthatatlan történetben e katasztrófa kibomlásának egy-egy epizódját mutatja be A vízönt , a Meteóra. A magyar gondolkodás a sokat és behatóan vizsgált népiközösségi-történeti léttel szemben a kérdés másik koordinátáját, a személyesség történetén túli metafizikai vonatkozásait alig érintette. A metafizikai kérdésekkel - 84 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szembeni nagyfokú bizonytalanság és bizalmatlanság még az esszé nívóján szólni tudó íróinkra is bénító árnyékot vet. A metafizika kérdése nálunk a vallás kérdésébe torkollik, a vallás pedig a történet folyamán többször és súlyosan kompromittálódott. Hamvas Béla Az öt géniusz egyik fejezetében e szkepszis okát behatóan elemzi. A vallás - szól - e tájon mindig a politikai torzsalkodás eszközévé vált, és a hatalmi ösztönnek esett áldozatul. A soha sz nni nem akaró történelmi ítéletid ben íróinkra minden korban váteszi szerep nehezült: a nép lelkiismeretének szócsövévé kellett válniuk, és hangjukat a létezésnek olyan dimenzióiban is hallatniuk kellett, ahol más, szerencsésebb nemzetek esetében a jobban m köd társadalmi munkamegosztás ezt nem követelte. A költ itt át kellett vállalja a cs döt mondott politikustól a helytállást, és az eltévelyedett paptól a prófétaságot. A szerepcsere ára a történeti ellenállásokon szétforgácsolódott sors. Így sodródott nálunk sok magasrend törekvés végül a politika vakvágányára. Itt, az örökös társadalmi elintézetlenség zavarai közepette nem születtek Eckhart mesterek és Pascalok, Kierkegaardok és Baudelaire-ek. A feltételek a nyugodt, közös, elmélyült munkához hiányoztak. A XX. századra azonban a világhelyzet válsága oly mértékben elmélyült, mondja Hamvas, hogy "az apokalipszisnek ebben a kései, el rehaladott órájában" többé nem lehet nem észrevenni a horizontális létberendezkedés-elméletek cs djét. A mer népitörténeti-társadalmi megalapozás arra, hogy az embert végs létkérdéseiben eligazítsa, elégtelennek bizonyult. Hamvas Béla népéhez nem lett h tlen, amikor politika feletti bázist keresett. A történeti-népi-társadalmi létezés az egyetemes emberi létezés premisszáinak van alárendelve. A poeta sacernak is vátesszé kell válnia, és a nép sorsát is magára kell hogy vállalja, de küldetése a Szent T z szolgálata, vagyis: "az ember és a transzcendens világ között lev kapcsolat folytonosságának fenntartása, az ember isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak mint az emberi sors egyetlen feladatának meg rzése" (Poeta sacer). Alvilág-idéz lépés, amely a "sötét hatalmak" haragját felszítja. Hamvas Béla sorsáról közismert, hogy a háború el tti, jelentéktelen könyvtári állását az ötvenes-hatvanas években "szellemsorvasztó" fizikai munkára kellett váltsa. A világháború nyomasztó intermezzója és a koalíciós id k néhány éves rejt zködése után, 1951-t l 1964-ig inotai, tiszapalkonyai, bokodi h er m vek raktárosa, gondnoka, segédmunkása. Küldetéstudatát a radikális sorsfordulat nem érinti. Szellemi munkatempóját is alig. Az el rejutás kissé nehézkesebb, egyenetlenebb, de - mint mondta egyszer "M vemet én már az árok partján is megcsinálom". A magatartás és az életm bizonyít. 1940-1942-ben, amikor Hamvas Béla A láthatatlan történetét írja - és már túl a negyvenen -, a m faj minden fortélyát és m helyfogását ismeri. Esszét írni siheder f vel nem lehet. A felkészültségnek és az emberi érettségnek bizonyos magas fokát el kell érni. Képességét a sajátosan feszített, rövid, tömör, tiszta és világos, gyakran szinte definíciószer megfogalmazásra, ha kell enthuziazmusra, ha kell humorra, a mögötte álló több mint egy évtizedes írói gyakorlatban kimunkálta. A klasszikus Európán és a nem kevésbé klasszikus Keleten iskolázott, egyetemes áttekintést nyújtó tájékozottság rendelkezésére áll. Már pontosan ismeri "lapterjedelmét", tudja, hogy a megiramodó toll önkényének hogyan álljon ellen, és tisztában van vele, hogy egy-egy gondolat megformálása milyen hangütést követel. Mindez azonban csak mesterség, csak rutin. Csupán eszköze annak, hogyan lehet megszólaltatni a valóság magasabb dimenzióját: a történetet, amely láthatatlan, és amelynek, mint Platón mondaná, ez a világ itt csupán dereng árnyéka. Mert Hamvas Bélát kezdett l és kizárólag a történetnek ez a láthatatlan fele foglalkoztatta. Akkor is, ha a napfelkeltér l írt, akkor is, ha a rántottlevesr l. Mestereit l megtanulta, hogy a jelenségeknek sem az els , sem a második, sem a huszadik rétegénél ne álljon meg. Az alapig kell jutni. Így tanította ezt Platón és Lao-ce, Hérakleitos és Böhme, Nietzsche és Dosztojevszkij. Formai útmutatást hozzá az esszé grandseigneureit l, Montaignet l és Helvetiustól, Novalistól és Rivaroltól, Bataille-tól és Valéryt l kapott. F ként az angoloktól, akikhez - mint Kemény Katalin mondja - életm ve minden más nemzet irodalmánál közelebb áll. A legtöbbet azonban a német Rudolf Kassnert l, akir l B. Berger azt írja: a világirodalomban (a franciákat sem kihagyva) talán "az , egyetlen, aki mint moralista és mint életkritikus, mint filozófus és mint költ Montaigne örökségére a leginkább méltó". Hamvas Béla Kassnert l tanulta a "nagy stílust". Az átható tekintetet, a merész és pontos fogalmazást. A megszólalás és elhallgatás m vészetét, de nem kevésbé azt, hogyan lehet a lét valamely jelenségét behatóan megvizsgálni és körüljárni, "fiziognómiáját" feltérképezni anélkül, hogy spontán mozgásában egy pillanatra is megakadályozná. A láthatatlan történet Hamvas Béla egyetlen, életében megjelent esszékötete. Szellemi útjának nem korszaknyitó-határoló m ve. Abban a termékeny átmeneti korszakában fogant, amelyben már halványul a húszas-harmincas évek - 85 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nietzscheánus görögség-kultusza, a hyperioni ihlet (a kifejezés a Magyar Hyperion c. m véb l származik), ugyanakkor már szület ben van az egész kései életm vet meghatározó alapgondolat, Hamvas Béla írásainak a tartópillére: a hagyomány. A láthatatlan történet világát - amint mestere, Rudolf Kassner írásait is - a hagyomány egyetemességének tudata tartja össze, anélkül, hogy ezt (egyetlen, Guénont ismertet szakasz kivételével) e könyvben kimondaná. Ekkor még úgy nevezi: "az slogosra való emlékezet" (Poeta sacer). A hagyomány gondolatát mint az emberiség korok, népek, vallások, filozófiák fölötti metafizikai örökségét majd csak a néhány évvel kés bb, 1943-I944-ben írott Scientia sacra (Az skori emberiség szellemi hagyománya) cím írásában bontja ki. Az életm e fejezetének bemutatása azonban már egy újabb tanulmány tárgya.

Dúl Antal *forrás: elszó az Akadémia Kiadó 1988., Hamvas kötet kiadásához

„Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat, mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel.” (Kierkegaard Sziciliában)

Elöljáróban* "Az ember csak szégyenkezni tud: míg maga minden mozdulata számára rivaldafényt tudott biztosítani, itt a megszállottak védtelenségével egy nagy m veltség és nagy szenvedély pincelyukakban gesztikulálja ki magát". Ez Németh László felkiáltása volt 1936-ban, az akkor még alig ismert Hamvas Béla munkáival kapcsolatban. Kívánatos és örvendetes volna tehát, ha Németh Lászlónak az a felkiáltása, mellyel közel ötven évvel ezel tt fentebb idézett Hamvast méltató írását befejezte, mihamarabb a múlté volna: "...nyers vádbeszéd a kor ellen, mely az ilyen embert holdkórosként kóvályogtatja, ahelyett, hogy hazát és otthont adna neki" Hamvas Béla megtalálta a lényeget, korunk erre nem tart igényt, önfeledten elmegy mellette. 1897. március 23-án hajnali fél ötkor született Eperjesen. Édesapja, Hamvas József, evangélikus lelkész, német-magyar szakos gimnáziumi tanár, hírlapszerkeszt , író. Édesanyja, Schediwy Jolán világát viszont teljes mértékben a család, a sz k rokoni kör, három leánya és fia köti le. Az életvidám és jó humorú, szinte bohém természet asszony a családba könnyedséget, m vészi látásmódot és katolicizmust hoz. Eperjesr l, ahol az apja lelkész és tanár, még Hamvas Béla születésének évében Pozsonyba költözködnek. Mivel az édesanyja Hamvas József tanácsára katolikus vallását megtartja, az apa lelkészi gyakorlatot tovább nem folytathat. Kapóra jön a pozsonyi evangélikus líceumban kínálkozó tanári állás.905t l 1915-ig a líceum tanulója, ahol édesapja nemcsak tanára, hanem osztályf nöke is. A helyzet nem könnyítést, hanem fokozott er feszítést követel. 1915-ben érettségizik és tanulótársaihoz hasonlóan is azonnal katonai szolgálatra jelentkezik. Az önkéntesség becsületbeli ügy. Kadétiskolába küldik, és néhány hónapos hevenyészett kiképzés után az ukrán frontra vezénylik. Naiv lelkesedéssel utazik "védeni a hazát", de rövidesen, 1916 júliusában már így ír szüleinek: "Arra, hogy mi történt addig, kevés ez a levél, és olyan utálatos, hogy szégyellem, hogy részt vettem benne". Egy hónappal kés bb, augusztusban, súlyos idegsokkal hadikórházba kerül, és a katonalevelek kezdeti hetyke hangja kétségbeesett könyörg re változik: naponta kéri apját, járja ki, hogy hazakerülhessen. Sok közbenjárással sikerül Budapestre hozatni, de alighogy felépül, 1917 tavaszán újabb behívóparancsot kap. Úti célját, az olasz frontvonalat, azonban már nem éri el. Csapatszállító szerelvényét valahol Szlovéniában bombatalálat éri, t a légnyomás megsebesíti. Hamvas Béla számára a háború nemcsak fizikai megrázkódtatással ér véget. Nemcsak az élet törékenységér l szerzett tapasztalatot. Az emberi lét alapjaiban megrendült. Szilárdnak vélt eszmék és erkölcsi normák, világnézetek és életrendek devalválódtak egyik pillanatról a másikra, és az egész monarchikus valóság álomként süllyedt el a múltba. Schopenhauert és Nietzschét kezd el olvasni és krízisérzete még inkább elmélyül. Mint mesélte egyszer, Nietzsche írásait lapozgatva, az az evangélikus kultúrkereszténység, amelyet a Felvidék középpolgársága élt, falként omlott le benne. "A protestantizmus a kereszténység féloldali gutaütése" - olvasta, és a Wille zur Macht szerz jének metsz - 86 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gúnyával az értékvesztés folyamata betet zött. Fél évszázaddal kés bb írt esszéjében (Interview) erre így emlékezik: " Húsz éves alig múltam, amikor Kirkegaardnak Az id bírálata cím tanulmánya a kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van, romlott, és hazug z rzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezd dnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot, a proton pseudost, vagyis az els hazugságot. Visszafelé haladtam a múlt század közepét l a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a humanizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még el bb van, még el bb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt." 1919 novemberében a családot Pozsonyból kiutasítják, mivel az apa a Felvidék szlovák közigazgatása számára nem hajlandó h ségesküt tenni. Budapestre, anyai nagyanyjuk lakásába költöznek. Hamvas Béla még ebben az évben beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-német szakára. Tudásvágyát azonban a választott szakok köre messze nem elégíti ki. Szakszemináriumokat látogat és a Konzervatórium zeneelméleti el adásaira is eljár, s t az orvostudományi karnak is alkalmi hallgatója. Megszállottan veti magát a könyvek világába. Egyetemi tanulmányai végeztével 1923-ban újságírói állást kap a Budapesti Hírlapnál. A bulvársajtó m faja, a szenzációhajsza és a hírverés trükkjei az els pillanattól taszítják, de egyéb álláslehet ség nem kínálkozik. Édesapját nyugdíjazzák és a család az ínséges id kben állandó anyagi támogatásra szorul. Saját b rén tanulja meg, hogy mit jelent a szó zsurnalizmus, és kés bbi írásaiban e fogalom mindig a szóval való legsúlyosabb visszaélést jelzi. A riporter szerepet három évig bírja, végül feladja, mert a F városi Könyvtárban elviselhet álláshoz jut. 1927-ben könyvtártisztnek nevezték ki. Könyvtáros korszakának aktivitása a magyar szellemi életben egyedülálló. Huszonöt különböz irányzatú és érdekeltség folyóiratban publikál tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Athenaeum, Nyugat, Protestáns Szemle, Diárium, Társadalomtudomány, Napkelet, Esztétikai Szemle. E korszak személyes válságának mélypontját minden bizonnyal els házasságának felbomlása jelenti. Angyal Ilonát még a Budapesti Hírlap szerkeszt ségében ismerte meg, és 1928-ban vette feleségül. Téves választásuk már házasságuk els heteiben kit nt, de a kudarc beismeréséhez hét év keser tapasztalata kellett. A sors, amelyre Hamvas Béla az életét tette, konvencionális kapcsolatot nem t rt. Kemény Katalint 1936-ban ismeri meg, és nem egészen egy év múlva összeházasodnak. Hamvas Bélát a hagyományhoz a létezés minden rétegét átjáró válság tapasztalata és élménye vezeti el. Kezdett l foglalkoztatja a kérdés: hogyan lehetséges, hogy szó és tett, tudás és életpraxis között a folytonosság megszakadt, és "a szellem nem éri el az életet, az élet nem éri el a szellemet". Miképpen van, hogy "vallásban, filozófiában, morálban, államelméletben, m vészetben, ízlésben túlméretezett követelések uralkodnak, e követeléseket azonban senki sem váltja be, s t, a beváltásuk iránt való érzék is századok óta kihalt". "Az egész újkori világban van valami alaptalan, felfújt, belül üres nagyzolás, amely magas eszmékre, keresztény vallásra, morális értékekre hivatkozik, de azokat nem veszi komolyan, és azokat megvalósítani meg sem kísérli." "Márpedig a nem realizált szellemiség els következménye, hogy az élet értelme elkallódik. Mert az élet nem olyasvalami, aminek saját magában értelme lenne. Az élet az anyagi természet körébe tartozik, és a szellem érintése nélkül tehetetlen és vak." Aki azonban a válságról tud, tudnia kell egy válságmentes és tökéletes valóságról is, amely minden krízist megel z. A válság tapasztalatának el feltétele az egység tudása. Az egység-tudatot Hamvas a lélekbe írt kinyilatkoztatásnak nevezi, és azt mondja: ez az a tudás, amelyet mindenki születése pillanatától a szívében riz. Az ember ugyanis "minden korban és világtájon azonos szellemi alaphelyzetet hoz magával". Err l az "anthropologiai alapállásról" a kinyilatkoztatás ad hiteles információt, a kinyilatkoztatást pedig a szentkönyvek rzik. Amint Szufi-tanulmányában írja: "Az ihlet sajátságosképpen minden népnél teljesen más, mégis az egész földön egyöntet . Amit esetleg valahonnan átvesznek, az mindenütt megvan, és ha elég mélyre ásnak, azt mindenütt megtalálják és ugyanazt találják... Ezt a minden népnél más, mégis az egész földön azonosat hívják hagyománynak." Mi a hagyomány? Metafizikai tudás, de nem az európai filozófia értelmében, hanem úgy, ahogy azt a Veda, a Tao-te King vagy az Evangélium rzi. Hamvas a hagyományt a létr l szóló hiteles információnak nevezi, olyan tudásnak, amely az embert a szellem, a valóság, a lélek, a világegyetem, a természet alapkérdései fel l egzakt módon tájékoztatja. A háború alatt három ízben hívják be katonai szolgálatra (1940, 1942, 1944). Különös, hogy a történetnek ezekben a zaklatott éveiben bels útja milyen nyugodt és töretlen. 1944 nyarán csapatát Németországba vezénylik. Megszökik és bujkál. Az ostrom poklának betet zése, hogy lakásukat bombatalálat - 87 Szerkesztette: Faragó Ferenc


érte és mindenük elpusztul. A hegyoldalt könyvek, kéziratok lapjai borítják. Felesége mesélte kés bb, hogy a veszteség nagyon is ambivalens hatással volt Hamvas Bélára. A kétségbeesés mellett egy új érzés is megszületett: mintha nyomasztó tehert l szabadították volna meg. A Silentium cím esszékötetében maga err l így ír: "Mesterem arra tanított, hogy a negatívumokkal sohase elégedjek meg. Keressem meg a pozitív jelentést. Ha nem találom, keressem tovább. Minden sötétség igazi értelme, hogy fény A sötét esztend ben minden földi vagyonomat elvesztettem. Kint voltam a havas úton és a fájdalomtól és a félelemt l bömböltem, mint Jób, és Istent hívtam, és a hóba vetettem magam, mert éreztem, hogy nem hallgatott meg Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után léphet át az ember a létezés világába. Sohasem tudtam volna lemondani. Valaki a birtokot levakarta rólam. B röm is vele ment, de nem baj,... igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó. Effektív létezés csak a birtoklás teljes felszámolása után lehet. Itt kezd dik a valóság." - És valóban, életének utolsó szakaszát a földi berendezkedés ideiglenessége jellemzi. Könyvtárat többé nem gy jt, önálló lakáshoz nem jut. 1948-ban a leveg Hamvas Béla körül hirtelen megdermed. A Rákosi-csoport egyeduralomra jut, és a korszak szellemi kérdésekben programadó ideológusai (f ként Lukács György és Keszi Imre) t is célba veszik. A Szabad Nép gúnyos hangvétel glosszákban támadja a magyar szellemi élet "polgári csökevényeit", köztük Hamvas Béla Egyetemi Nyomda-i m ködését. Pártkezdeményezésre vitafórumok alakulnak, pamfletek születnek, melyek kedvelt jelz i: a dekadens, az arisztokratikus, az irracionalista, a zavaros, a misztikus, az antidemokratikus Hamvas. Hamvas Bélát kényszernyugdíjazzák, és minden publikációs és szerkeszt i jogától megfosztják. Bels szám zetésének kezdete: 1949. március 1. Közéleti eltiltása sem munkakedvét nem szegi, sem bels programjától nem téríti el. Túl van az ötvenen, dolgát a világgal ismeri, tudja, hogy a reá bízott talentumról milyen számadással tartozik. Bár a nyilvánosságtól való megfosztásáig több mint kétszázötven publikációja jelent meg, joggal elmondható, hogy oeuvre-jének érettebb, mélyebb, jelentékenyebb és terjedelmében is nagyobb részét a "nevezetes névtelenségben" írt m vek alkotják. Egyetlen mértéke saját lelkiismerete. Közízlésre, cenzúrára, kiadói önkényre ezentúl nincs gondja. Hogy a hatósági zaklatásokat elkerülje, földm ves igazolványt vált ki, amelyben munkahelyül sógora szentendrei kertjét jelöli meg. 1948 és 1951 között földet m vel, gyümölcsöt termeszt. A kerti munkában mindig örömét lelte, és számos esszé tanúsítja, hogy közvetlen kapcsolata a földdel gondolkodására milyen termékenyít leg hatott. Mesélte, hogy egyik nagy tanulmányát (Tabula Smaragdina) kapálás közben írta. Mire egy-egy ágyás végére ért, a gondolat is formát öltött. Legnagyobb regényét, a Karnevált, ebben az id ben írta Szentendrén. 1951-ben a gazdálkodó életforma már a legszerényebb megélhetést sem biztosítja számára, és a fokozódó politikai gyanakvás légkörében földm ves státusza tarthatatlanná válik. Állást keres, és ha nem is könnyen, sikerül munkát találnia. Inotán, az er m építkezésen raktáros. Az életforma váltás nagyobb nem is lehetne. Szentendre csendje után a barakk-világ, ahol "... a hangszóró reggel hattól este tízig bömböl", és négyezer-ötszáz ember napi tizenkét órát tapossa a sarat, túrja, cipeli a földet, szereli a vasbetont. Barátjának, Veress Józsefnek írt levelében helyzetér l így tudósít: "A középpont a kocsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gy jtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság ehhez képest igen finom hely volt... Azt hiszem, kevés ember ússza ezt meg bels károk nélkül. Az rültség, a nevetségesség és az erkölcsi sötétség teljesen egyforma. Mindez eszeveszett iramban, hogy fel se lehessen rá eszmélni". - De az egyszer , pufajkás munkásokkal valójában rövidesen szót ért, és új helyzetébe gyorsan beilleszkedik. Amikor csak raktári munkája engedi, lopva olvas, fordít, ír. Íróasztalfiókját kihúzva ott a toll, a nyitott könyv, a jegyzetfüzet. Szanszkritül és héberül tanul, és az sök nagy csarnokába tartozó fordítások és kommentárok többségét a hajnali órákban, vagy raktári munkája mellett készíti. (Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanishad, Buddha beszédei, stb.). 1955-t l Tiszapalkonyára helyezik. Még néhány év, ezúttal a Bokod melletti er m építkezésen, és hatvanhét évesen végre nyugdíjjogosultságot szerez (1964). Sok keserves megpróbáltatás ellenére életm vének nagyon termékeny évtizede zárult le így. Hivatalosan megállapított bére hétszázhatvanhét forint nyugdíj - és egy kötegre való írásbeli megrovás, amiért munkaidejében "más irányú tevékenységet folytat". Egyetlen dicsérete is akad: megköszönik, hogy az április 4-i ünnepélyen a munkásoknak Schumann és Chopin zongoradarabokat ad el . Utolsó három regénye, a Szilveszter (1957), Bizonyos tekintetben (1962) és az Ugyanis (1966) és legjelent sebb esszékötete, a Patmosz (1959-1966), vizsgálódásainak középpontjába a háború utáni uranoszi kor társadalmi kérdése kerül. Mindhárom regény a modern világ egész generációkat meg- 88 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nyomorító tekintélyuralmi rendszereinek, és a szabadságtudatában, méltóságában megalázott kollektívumnak nemcsak szociológiai, hanem metafizikai - mondhatnánk üdvtörténeti - elemzését adja. A három részb l álló Patmosz - a cím János apostol Patmosz szigeti szám zetésére utal - azonban nemcsak társadalmi kérdéseket vet föl. Valójában az egész életm összefoglalója. Az utolsó évben (1968) lendülete megtörik, életereje kimerül. Korábbi terveit, így f ként a Scientia sacra második részének még hiányzó köteteit már nem tudja megvalósítani. A tizenkét kötetre tervezett és a kereszténységet születése pillanatától a legújabb id kig áttekint tanulmányból csak négy korábban írott könyv készül el (1960-1963). A végs összefoglalás, a Scientia aeterna pedig csupán m -terv maradt. A feladat, amelyet magának kit zött, is tudta mindig, egy élettel nem valósítható meg. Nevetve mondta, ha minden tervét beváltaná, napi munkabírását tekintve ötszáz évre lenne szüksége. Alig több, mint hetvenet kapott. 1968. november negyedikén agyvérzést kap és három napi bénult állapot után, hetedikén délben meghal. Felesége Szentendrén temetteti el - a helyen, ahová élete során mindenhonnan visszatért. Hamvas Béla halála óta tizenhat év telt el. Utóéletér l, a m vek sorsáról nem nehéz számot adni. A bibliográfia tanúsága szerint, ha meg is jelent egy-egy tanulmány, esszé, ezek többsége a háború el tti publikációk másodkiadása. A nyolc-tízezer oldalas kéziratos hagyaték lényegében érintetlen. - Az illegális terjesztés annál inkább virágzik. A m vek hazai underground-forgalma nagyobb, mint bármely íróé valaha is volt. A gépelt szövegek számtalan változata forog közkézen és a másolatok szövegépsége gyakran botrányos. Az illegális terjesztés Hamvas személyét az okkult izgalmaknak olyan ködébe vonja, amelyt l maga mindig viszolygott. Bár egyre több író, irodalomtörténész szorgalmazza az életm teljes feltárását, a hallgatásból köréje épített falak még éppen csak repedeznek.

Weöres Sándor: A teljesség felé "Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következ k nem újak, nem is régiek, megfogalmazásuk egy kor jegyeit viselik, de lényegük nem-keletkezett és nem-múló. Aki a forrás vidékén jár, mindig ugyanezen virágokból szedi csokrát."

Dúl Antal *forrás: az Antikrisztus bevezetje

„Van valami természetes abban, hogy az ember id nként áttöri az t körülvev rendet, és van valami természetellenes.” (Arkhai, Inka kövek)

Egy bölcs életm ve és a filozófiatörténet * „Outsider”, „helyzettelen”. Saját maga határozta meg ekképpen a magyar kultúrához való viszonyát. Témaválasztása, írásmódja okán mindig is különcnek számított, 1948-tól haláláig - egyetlen esett l eltekintve - nem publikálhatott Lukács György egyik elmarasztaló kritikája miatt. Könyvei csak a nyolcvanas években kezdtek megjelenni. Az elhallgattatás, az erkölcsi tartás, az egyéni hang máig érzékelhet mítoszt növesztett az alakja köré. A kultusz és a „helyzettelenség” sajátos állapotát talán csak az utóbbi id kben kezdi felváltani a reális elemzés és felmérés igénye. Maszkjáték címen az említett szándékkal látott napvilágot Thiel Katalin könyve, amely a mérvadó filozófiai hagyomány oldaláról kísérli meg értékelni a százöt éve született Hamvas Béla munkásságát. Hamvas Bélát az intézményes tudomány fel l nagyon sok kritika érte és éri ma is. Tevékenységét „tudománytalannak” bélyegzik, nyelvismeretét hiányosnak tartják. Hamvas írásaiban esetenként megtalálható a filológiai pontatlanság, el fordulnak fordítási hibák, id nként önkényes a szövegkezelés. Gyakran emelkedik felül a filozófiatörténeti hagyományokon, és eléggé szabadon kezeli a bölcseleti terminusokat is. Mindez nem használt az életm megítélésének. Akik bántani akarták, azok az említett dol- 89 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gokba kapaszkodva bántani is tudták. A másik széls ség viszont annyira apologetikusan viszonyult a tevékenységhez, hogy az megint csak ártott az életm megítélésének. Azt hiszem, akkor járunk el tisztességesen, hogy ha az írások egészének szövedékébe ássuk bele magunkat, hogy az elemz távolságtartás igényével próbáljuk meg kihámozni bel le az értékes részeket. A hamvasi életm vonatkozásában most nem az a feladat, hogy a támadási pontokat feler sítsük, hanem az, hogy bemutassuk az életm vet. Ebben az esetben például a filozófiatörténet hagyomány számára. Azt tapasztaltam, hogy még mindig igaza van Németh Lászlónak, amikor ezt írja: „Hamvas minden írásával egy olyan szellemiség felé rugaszkodik el, amellyel sem írók, sem olvasók nincsenek beoltva még.” Az esetében gyakran olyasmit is elutasítanak, amit egy külföldi filozófusnál értéknek tartanak. Például elismer en írnak Heidegger radikálisan személyes látásmódjáról, Hamvast viszont hóbortos különcként kezelik, ugyanezért… - Amennyire annak idején Nietzschét is bántották emiatt, ugyanez a kétél viszonyulás tapasztalható Hamvassal szemben is. Persze a hazai szellemi élet esetében az is igaz, hogy amikor valaki divatossá válik, a kritikai hangok gyengülnek, és feler södik az apologetikus hangvétel. - Valaki azt mondta, Hamvast azért nem szeretik a filozófusok, mert bölcs volt, és nem filozófus. - maga is tiltakozna a filozófus elnevezés miatt. De hát ki a filozófus? Arisztotelész, Platón filozófus. Kant és Hegel filozófus. Amikor a XIX. században a Schelling nyomán kibontakozó kirkegaardi és nietzschei filozófia megjelent, akkor ezzel együtt megjelent egy, a hagyományoktól eltér írásés beszédmód. Ez az esszéizáló filozofálás. Kirkegaard és Nietzsche esetében a kísérletjellegen túl az esszé mint kísértés bukkan föl, a hagyományos értelemben vett bölcselet fogalmának újraértelmezéseként. Ez az új, irritáló hang személyes volt, az emberbe belekötött, nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Hamvas mind a stílus, mind a mondanivaló tekintetében ehhez csatlakozott. - Ön mégis hogyan határozná meg Hamvas tevékenységét? Most, amikor az egyes tudományterületek között is elmosódnak a határok. - Hamvas abban az értelemben filozófus, amennyiben az igazi filozófus bölcs. Az életbölcselet, ami az életm ve egészét áthatja, a kirkegaard-i, a nietzschei vagy a heideggeri, jaspersi értelemben vett filozófussá avatja t. A másik támadási pont, amir l eddig nem beszéltünk, az, hogy Hamvas tulajdonképpen nem tesz egyebet, csak újramondja azt, amit már Nietzsche leírt, elismétli, amit a kései Heidegger megfogalmazott. Az életm megismerése után azonban rájöttem, hogy míg Hamvas számára Kirkegaard és Nietzsche egy kiindulási alap, mérték, addig megvan az életm vének az eredetisége is. Hamvas írásai bizonyos értelemben szintézisét jelentik a nyugat-európai élet- és egzisztenciafilozófiai áramlatoknak, de ezen indíttatás után messze rugaszkodva, a keleti bölcselet irányába, eredeti módon foglal állást az emberi egzisztencia és a modern lét legalapvet bb kérdéseit illet en. Olyan szintézis ez, amely magyar. Ugyanakkor Hamvas életm ve személyiségetika, és ezzel a meghatározással nem egy skatulyába akarom t tenni. Ez a tanúsítás jelleg bölcselet ugyanis nem öncél, hanem realizálandó életpraxis. Az olyan magatartást nevezi Heller Ágnes személyiségetikának, amikor a magára maradt individuum önmaga számára önmagán belül keres erkölcsi támpontot. A modern filozófiákban azok a gondolkodók tartoznak ide, akik mintegy „megszemélyesítik” a filozófiát. Hamvas ír, mert az írás számára kényszer. De az írás mögött egy személyes problematika áll. Hogyan lehetne megteremteni az igazi, autentikus egzisztenciát. - Talán éppen ez jelenti az eredetiségét? Pontosan. Ha össze kellene foglalni az életm vet bölcseleti szempontból, akkor az mondható, hogy Hamvas életm vének egészét áthatja egy jól kitapintható fejl désvonal, mely a válsággal kapcsolatos útkereséséb l ered, s amely aztán az úgynevezett hagyomány tanulmányozásán keresztül az élet felé, pontosabban az „életrendi alkalmazás” felé ível. Ennek alapján hangsúlyozom, hogy bölcseletének három meghatározó eleme a válság, a hagyomány és a realizálás. Úgy gondolom, olyan három tartópillér ez, mely végs soron egymás nélkül nem értelmezhet , de egymást kölcsönösen feltételezve megteremtik Hamvas bölcseletében az emberi létezésr l való egzisztenciális gondolkodás lehet ségét, s a „normális” emberi magatartás esélyét. Mindez az egzisztenciálás folyamatjellegéhez hasonlít leginkább, hiszen minden élethelyzetben, naponként és pillanatonként teremt dik olyan szituáció, amelyben tisztességesnek és igaznak kellene maradni. Így aztán a válság, hagyomány és realizálás hármassága által egy olyan körkörösség tételez dik, mely látszólag ismétlés, valójában azonban a jöv felé való elrugaszkodás. - 90 Szerkesztette: Faragó Ferenc


- Mit ért vajon pontosan Hamvas Béla a hagyomány fogalmán? - Számára valamely írás azért tartozik a hagyományba, mert az autentikus egzisztenciáról, az ember istenhasonlóságáról mond valamit. A szent könyvek egybecseng tartalma, bizonyos klasszikus m vek, vagy éppen mesék mondanivalója alapján emlegeti a hagyományt. t nem az érdekli, hogy egy könyvet ki és mikor írt, az az érdekes, hogy talál-e valami reveláció- érték lényeges mondanivalót benne arról, ami a „status absolutus”, az eredeti emberi alapállás, a normális emberi magatartás lényege.

Varga Mária *forrás: Den Gamle Bela Hamvas Klub 1 662 0122, 2002.04.30.

„A tudomány a gondolatot az utóbbi négyszáz év alatt ugyanúgy elnyomta, mint a középkorban a vallás.” (A szcientifizmus)

Id szer ség és lábadozás A hamvasi szellem aktualitása* Hamvas fogadtatása magán viseli a helynek, a kornak, az egyénnek és a közösségnek - egyszóval: annak a konstellációnak az állapotát, amelyben vagyunk, miként bármely gondolat hatása a felfogás affinitásának is függvénye. Err l a ténymegállapító mondatról viszont rögvest elmondható, hogy tartalma nyilvánvaló közhely. A „közhely" szó pedig azt jelenti, hogy amit mondunk, amit állítunk, nem ad már semmi újdonságot, hogy sokan és sokszor elgondolkodtak már azon, és általában hasonló megállapításra jutottak, ezt le is írták, és számtalanszor fel is emlegetjük. Beszélgetéseinkben s tudatunkban a felbukkanó „közhely" a tisztes unalommal egyenl ; az ilyet kár tehát újra megidézni egy magára valamit adó embernek, egy magára valamit adó társaságban. Holott a hamvasi életm leglényegibb, legfontosabb tartalmai, tán’ Hamvas egész irodalma, a „témái", amelyek körül újra és újra vizslatva kering, a Galaxis, amit elme-izgalma és leíró szenvedélye fog: az ezermilliószor végigélt és átgondolt Világ, a Teremtés - a legnagyobb Közhely. És körülötte a végkövetkeztetések stabil közhelyei. A naponta újraértelmezett Kinyilatkoztatás, amelynek minden szava - miközben teljes e mai civilizációnkban az újdonságok hatalmas szomja-igénye honol és zajosan ünnepli magát - ekként voltaképpen már botrány. S a „közhely" titulus éppen ezt élezi ki. A méltatlan szimplifikáció a magasztosság köreiben. A porladhatatlan partokon sétáló, picinyekké feledett nagy szellemek örök gondolatai. Igazi irónia. S ahogyan idéztetik meg, az Egyetlenegy, az Abszolútum: közhely gyanánt. És nem is jó tréfaként. A mérvadó, cinikus mai szellem ide farolt. Ugyan, hogyan lehet mesélni, komolyan állítani még valamit, ami abszolút igazság, amelyben kételyr l s cáfolatról szó sem esik? A nagy kételked k után. Mo Ti után, aki tagadta a zene szentségét és fontosságát. Parmenidész után, aki nem tudta meglelni az Egy és a Sok között a megnyugtató viszonyt. Az egész Római Birodalom után, Sade márki után, akik az érzékek, a bennük ég pokoli hiány vibrációi mentén, a vágy hedonizmusa mentén kétségbeesett gyönyörökkel próbálták enyhíteni az agyat s idegeket szakító hiány feszültségeit- a titkok titkait kutatva, és bizonyosságot hazudva, s megdönthetetlen bálványokat emelve közben annak, ami nincs. S aminek tényleg kell a bálvány, különben nem is lenne. Az egzakt kontaktusok rabjává vált, önhitten is kételyes Tudományosság után. A mennyiségek forradalma után. Az egymás b rét elevenen lenyúzó vallatók Semmi-ünnepélyei: eme sajátos többségi(bolsevik) temetkezési aktusok után; a Nagy Relativizmus és a Szuperdestrukció mai hosszú agóniájakor, a Tömegek (indirekt) hatalmának telje idejében, amikor átláthatatlanok már a dolgok, mert részlegesek(ezért kell a sok információ!). Átláthatatlan az él élet egésze; amely ugyan mindig is rejtekezik, vedlik, korábbi voltát feladva. És nyakunkon a fekete-fehérpolarizáció, a kifinomultságnak t n új vandalizmus: a binaritás. Az új önkény, új érzéketlenség. Amikor „a buták gondolkodni - 91 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kezdtek" (Jean Cocteau), s mivel buták voltak, úgy is cselekedtek, és ennek ma sincsen vége: minden félbe van hagyva, bevégezetlenül, a természet megbontott körei nyitva maradtak, mert nyitva hagyattak. Ebben a súlyos, kételyes és g gös szürkületben, ebben a vakuló önhittségben nem volna szabad valakinek az Okot és a Világosságot, akár szavakban is megidézni. Nem volna szabad még csak fel sem emlegetni. Ironikusan sem. Ez nem való ma ide. Valójában ma nem „el nyös " már hinni sem. (S ez újabb fordulat.) Hinni: csak úgy, természetesen. Hinni magunkban. Magunkban is. Hinni tilos, legalábbis nem illik. Más stílus az. Mert, hogy azért változatlanul érezzük magunkban ma is, minduntalan, hogy mi a fundamentum, hogy mi az Igazság. Ott, legmélyen önmagunkban, személyességünk gyökerénél és alább. Hogy ott van bennünk, s hozzá elszakíthatatlan közünk van. Ott van bennünk, ha Róla le nem szakadunk, ha le nem szakít Róla minket a Nagy F nyírógép. Onnan lát, ott táplál er vel, ott jelentkezik, és kívülr l és belülr l tanít - megfoghatatlan: hát létében elfogadhatatlan, s mégis mindenben jelenlév Abszolút Közhely. Aki által nem esik szét medd darabokra a világ. Ahol a dolgok megváltottan is megváltatlanok maradtak, mindezt emlegetni sem volna szabad. Annak most nincsen itten az ideje. Mert megváltás ugyan volt már, de nem: érvényesülés. Mindezt komolyan felemlegetni ma, az érvénytelenség, a kihullás kockázatával jár. Nem véletlen hát, hogy a legdivatosabb él magyar író is, mikor egy sopánkodásos percén- „mit is lehetne itt tenni?" - azt ajánlottam volt, mint kézenfekv en, szinte már közhelyesen egyszerût, hogy hihetetlen szerencse nekünk a hamvasi hagyaték, hogy itt élt és mindent kidolgozott, amivel lassan a helyére lehet billenteni (s épp egy csillagzat-váltás ritka pillanatában!) mindent, ami régi remények mentén olyan hosszú id n át, s oly önhitt gyötrelmek során elrontatott (hisz kész az analízis, kész a diagnózis, kész a normalitás ikonja, és kész a metódus is!)- a népszer író rögtön rám roppantotta, hogy Hamvas nem id szer . A Fény ma nem id szer , a Fényesség ma nem id szer , nem id szer a Világosság és a Látás. Csak a holdas homály, amelyben mesterséges dicsfények havaznak. Miért érdekes hát mégis, miért újdonság mégis ez a hatalmas, gályarabságban született életm , ez a nagy enciklopédikus és konzekvens írástömeg, amit Hamvas reánk hagyott? Ez az egész, amit talán „Hamvas-jelenségnek" mondani a legtalálóbb s legpontosabb, hiszen ebben benne van az életpályája, vállalt sorsa is. Mi közünk ma nekünk, immár a XXI. századbelieknek- hogy kell en tapintatlan legyek - egy egész újabb közhelygyûjteményhez, amikor a világ sokkal fontosabbnak látszó dolgokban ég? Talán amiért Archimédész azt mondta egykor - Carel Capek szerint - a spártai követnek, aki világhatalomra akarta megnyerni t megbízó urának, nevezetesen, hogy „én ennél sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozom: körökkel és háromszögekkel"? Vagy szellemi hedonizmusunk miatt? Már falánk és igényes angyalok lettünk? Vagy mert újabban sem lettünk boldogabbak, pedig jobban hiszünk másoknak, mint önmagunknak? Talán azért inkább, mert a hamvasi gondolkodás ismét meri vállalni a valóság egyszer , láttató igazságait és viszont. Az Igazság valóságát. Az Isten-érdek és nem a pusztán emberszempontú gondolkodást. Az egyetemes erkölcs valóságát. Meri élni az emberben meglév , egyre nehezebben megpillantható és tetten érhet istenit is. Az emelkedettebb embert. S t. Ehhez tartja magát, s erre igyekszik visszaemelni szemléletünket, így magunkat is. Valószín leg ez, igen, ez a kiengesztel déses kapaszkodás, ez az erkölcsi pozíció lehet, már szinte napi aktualitásának az oka. Ezért nélkülözhetetlen megint ez a régen levedlettnek hitt, ópiumosnak mondott sûrû közhelyesség. Miközben a dolgok már-már követhetetlenül összekavarodtak, összezavarodtak. Megsz nt a belátható rend. Ahogyan Pilinszky írja: „Nem tudunk semmit", legföljebb csak ha gyanítunk. A gyanú terepe lett a világ. És semmi bizonyosság. Szükség van itt az áttetsz közhelyekre, megint már-tiszta szavakra, újra láttató szimbólumokra, egy nagy megnyugvásra. Ár- és belvizek után egy kis szikkadásra, er re, enyhületre. Mert minden mocsarasan bonyolult lett. Barátságtalan és otthontalan. Egy hatalmas kásahegy tornyosul el ttünk megint, amelyen azonban átrágni magunkat (se vége, se hossza) muszáj. Amely el l nincsen menekvés. Ez immár erkölcsi kérdés. Ez a Jelen és a Jöv halaszthatatlan dolga. Ahogyan Böhme tette. Akiben, szerszámai mellett (és a szerszámaihoz hasonlóan) külön utakon járta kíváncsi elragadtatottság. Az igazság, a valóságkeresés öröme és biztonsága. Az újra-csodálata, ugyanannak. Vajon Isten is így teszi? Ebben a „poloskás", megfigyelt-lehallgatott, „beazonosított" mai létben is ez az egyszer szent intimitás, az értelem bens szabadsága az, ami megmaradt fundamentumnak ahhoz, hogyne túlteng méla óriások legyünk, humán Dinoszauruszok, de legalább por- 92 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szemnyi istenes embernek megmaradjunk. Igen, a munkát az emberen, s az embernek els nek önmagán kell elvégeznie. A makacs, bizonyos dolgokban megváltoztathatatlanul h séges ember nem hajlandó feladni magában a minden emberben veleszületett és Istennel rokon, alkotó-teremt alaptermészetet. Valójában beavatottakként, erkölcsi alapállással születünk, amelynek felhígulása, kiégetettsége, az ebb l való lassú kifosztás a modern kor legnagyobb b ne és veszedelme. Ki tudja azt, hogy a jöv ben ez még mi minden rosszra vezet? Ez az alkotó szemlélet figyelem, miközben fantáziál és fabrikál - nagy csodálkozások közepette -, egyre mélyebbre-magasabbra és mind elvontabb terepekre téved és hatol. A látatlan törvények körébe, hogy ott körbe-, s onnan visszatekintve, eme erkölcsi alapállás látóbíborán át jobban lássa a dolgát és önmagát. Amíg erkölcse nem változik: ellen riz és felfedez. S közben oda mindent beköt. A dolgok nyitját, a jelenségek mögöttes rendjét akarja s véli megérteni. Ennek az egész él építménynek a titkát, végs értelmét és mivoltát. Az erkölcsi építményt. Az Istent. A jó m ködés csodáját. Beavatott akar maradni. Mert ehhez Isten-adta joga és képessége van. Bizonyos értelemben, igenis, kézzel fogható titkát akarja tudni mindennek, hiszen egyúttal - ellentétpárként- ott munkál, hajt benne a hitetlenség, a hiány hullámverése is. Két lábon áll bennünk a világ. És meglepetéssel, egyre nagyobb csodálkozással konstatálja, hogy végül (s persze mindig is átmenetileg)újra, valamikor már felismert, s t: tudott összefüggésekbe botlik. És ismét bennük gyönyörködik. Isten él - és ugyanaz. Összefüggésekre, amelyek azonban - a halandó, s folyton haldokló, és egyre némább el dök, hordozók miatt? minduntalan kikopnak tudatunkból és látszólag elvesztik jelenlétüket. Cifra álruhát öltenek, vagy bebújnak láthatatlanná tév köpenyükbe(lám, a nagy mese - nagy filozófia!), s onnan sandítanak- de vannak. Kis törvénytündérek, tiltás-boszorkák, szabály-manók. Nyugodtan várnak, az örökvisszatérés id tlen szárnysegédei k (égi-földi kémek, ezoterikus bábaasszonyok), s mindig bennünk is lakozván csak akkor bújnak el , ha jelenést int a Mester. Olyankor aztán nincsen áttételesség, olyankor minden direkt. Olyankor az isteni szent szabadság meztelenkedik, hiszen beállt a sötétség. És máglyákat rakat, szertartásokat rendez, és a tisztítótüzek melegében helyre lopódzik a rend. Olyankor a nevetségesség már hegyekben áll, és a sínek alá kerül k ágynak a hiú hatalom, az ablakokon át újra messze látni, a Böhme-féle „akárki" szemlél d t pedig boldogság önti el, nemes lesz, s t: el kel és becsaphatatlan. A gondolat. A tisztának maradt, tágas gondolkodás. A titkos intuíció, a beavatott értelem féltve rzött szabadsága, amelynek révén a csatangoló, kutakodó szellem bármerre jár, h marad eredend lelkületéhez. Ez az örök ajánlat, s ez az esély. Ez a világosság záloga. Az eligazodásé. A közhelynek titulált, szabadságban megélt s felfogott Törvénynek, és az áttetsz , kikezdhetetlen tekintet szavaknak, hites, hiteles szavaknak van itt az ideje újra. Eme isteni meztelenségnek. Az elferdíthetetlen, kicserélhetetlen, elhazudhatatlan, s feledhetetlen értelmû szavaknak. E pontos és jó foglalatoknak a dolgok végs természetér l. A direkt megszólalásnak, mely e zsugorított nagyvilágban megint otthonosságot teremt. A bölcsességet rz , s igazat hozó-idéz , fenntartó és láttató szavaknak. A hamvasi szavaknak. A meztelen, újszülött id nek megint. Ahol a Törvény helyreállíttatik, amit a butaság, az önhittség és a hanyagsághosszasan körbevizelt. Itt állunk a Logos-ra, az Igére érkezve és várva, a jó és pontos szavakban is rejl , fenntartó és rendez er re. A nagy mércére. Amely még ma is (mert hisz’ örökké!)oly potens hatalom, hogy ellen tud állni bizonynyal, méltóságos, s-közhelyes magyar nyelvünk kivámolásának is. Ha Archimédész köröket és háromszögeket tartott fontosabb dolgoknak, mi Hamvas, és bölcs és szent el deink nyomán Erkölcsöt mondunk, és h séget értünk az isteni értelemhez. Mert a Szó: tett, amit tett követ. Ez az él teremtéssora. Minden mûködés erkölcsi min séget követel. Az emberi is az égalattiban. A megváltás folytatásának soha be nem végz d , folyamatos munkáját tehát az embernek újra, és magán kell elkezdenie. Aki látta már (például Nepálban) a soha, percre sem megálló imakerekeket (mert mindig pörgetik, ez szimbolikus dolog), a folytonosan a szakralitás békességében él der s, barátságos embereket, és közben tudja, hogy a hamvasi szellemiséget például Dániában kerek-perec fasiszta ideológiának mondják. Hogy a két legnagyobb hivatalos dán napilap egyegy recenziójára hivatkozzam. S ez hasonlóképpen: jelez! - abban tudatosul az a felismerés is, hogy ez a hatalmas kontraszt egy már vibráló nagy szellemi háborúról árulkodik; szellemir l, amely ma fontosabb, mint a politikai. De meg kell látnia ugyanakkor azt is, hogy ebben a jobbára még a színfalak és homlokok mögötti, hatalmi-uralmi harcban a böhmei csodálkozó-töpreng , jóhiszem napi ember tudja majd mégiscsak eldönteni ezt a legújabb hosszú ütközetet. tudja majd, saját örök-naiv, - 93 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Isten-gyermeki természete révén és azt nem feladva, ahhoz elemi jóérzése révén váltig ragaszkodva, azt napi enyhületes örömén gyakorolva - eme egzisztenciális önfeledtségen. Átbillentve lassan, s biztos tehetetlenséggel a hétköznapok s az ünnepek, a világi lét hangulatát, stílusát, tartalmát, újra egy Isten-udvari otthonosságba. Visszafelé is elsülhet az Aranyborjúhoz terelt, hamis csodákkal s rossz hangzatokkal itatott tömegek mai, jól fizet indirekt uralma. A m vészetek, a szavakon túli, e személyes nyelvezetek addig is a legjobb, legalkalmasabb eszközei lehetnek az ember talpra állásának. Hiszen a nagy és igazm vészet - ha hagyják - az emberben-jelen isteni megszólalásvétlen felfogása és továbbadása. A zene pedig, ez a csak félig evilági tünemény: a legfelemel bb lélekistápolás, karbantartás és er átvitel, amely nélkül lehet ugyan, de nem érdemes élni, s mely nélkül az Istent méltóan dicsérni talán nem is lehet. Szokássá, szokásokká tenni az életistenes, nemesebb világát, egy ilyen stílust adni kívül és bévül magunknak. Ez a dolog nyitja, amely megújhodást ígér. S Hamvas is mindensorával ezt teszi, nemcsak tanítja. A recepció, a fogadtatás, a befogadás tehát mindig is akként alakul, ahogyan magunk is belekerülünk, belefordulunk, belepördülünk: beleáldozzuk, beavatjuk, belederítjük magunkat ebbe a jó bódulatú, könny világosságú, egyetemes imamalomba- ami egyáltalán nem csupán mókuskerék! Hanem az értelmes, áldozatos élet. S amit jól pörgetni, jól szolgálni nem érdemes ugyan, hiszen „kiterítenek úgyis!", de amit pörgetni s jól szolgálni, amely szerint élni mégiscsak érdemes. Ha már úgyis egyszer kiterülünk.

Szabados György *forrás: Magyar Szemle,5-6 sz. 2002.06.

„A tudomány a gondolatot az utóbbi négyszáz év alatt ugyanúgy elnyomta, mint a középkorban a vallás.” (A szcientifizmus)

"Pácban vagyunk". Kedden sbemutató az Újvidéki Színházban* Kedden lesz az Újvidéki Színházban az idei évad hatodik bemutatója. A Pác cím elõadás, amely Hamvas Béla Karnevál cím regényének motívumai alapján készül. A darab rendezõje Mezei Kinga. A színpadi adaptációt is õ végezte Gyarmati Katával, a színpadi mozgást pedig Nagypál Gáborral koordinálta a színészek improvizációi alapján. A színpadi hangzást Mezei Szilárdzeneszerzõ írta alá. » Néhány szóban összefoglalva a Karnevált a XX. század sorskatalógusaként írják körül. A Pácban mit láthatunk? Mezei Kinga: -- Nem, erre nem törekedtünk. A regényt, melynek 300 figurája van, nem lehet színpadra alkalmazni. Mi a Karnevál motívumaiból, a számunkra fontos egy-két gondolatból, felvetett kérdésbõl indultunk ki, és készítettük el sajáttörténetünket, a saját adaptációnkat. Maga az ötlet sem a nagy, kicsit visszás Hamvas-kultuszból született. Nem azért nyúltunk ehhez, mert divat Hamvas Bélával foglalkozni. A szuggesztió Vicsek Károly igazgatótól származik. Kihívásnak éreztük, megihletett minket és belementünk. Egész egyszer en vannak olyan kérdések a Karneválban, amelyek megmozgattak bennünk valamit, hogy elõadást csináljunk. Egy ember elindul megkeresni önmagát. Rossz úton indul el, mert a biológiai származását kezdi keresni, közben teljesen másról van szó, a belsõ megtalálásáról. A másik gondolat, hogy a pácban mindenki benne van. Ezért is lett Pác az elõadás címe. Pác, annak mindkét értelmében. Az egyik a mottó, a másik pedig a pác jelentése, vagyis, hogy megpácolódott emberekrõl van szó. » Mint hírül adtuk, Hamvas özvegyénél, a 93 éves Kemény Katalinnál is jártatok Budapesten, és õ áldását adta a munkátokhoz. A vele való beszélgetés mennyiben segített a darab rendezésben? Mezei Kinga: -- Sokban. Nagyon izgultunk, áldását fogja-e adni. Két szövegkönyvvel állítottunk be hozzá, és azt is mondtuk neki, hogy ez így leírva persze követhetetlen. Ezért több órát töltöttünk nála, és elmeséltük, hogy melyik jelenet hogy néz majd ki, és ezt miért gondoltuk így, ho- 94 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gyan vontuk össze. Tartalmas beszélgetés volt. Elmondta, mivel ért egyet, mivel nem, tanácsokkal látott el bennünket. Végül a válaszért kéthét haladékot kért, majd levélben írta meg, hogy áldását adja a produkcióhoz. » Ugyanazok dolgoznak a Pácon, mint a Szelídítéseken. Akaratlanul is összehasonlítást végzünk. Mennyire lesz ez az elõadás más? Mezei Kinga : -- Az elv ugyanaz, mint a Sziveri-darabban: összehoznia mozgást a zenével és a szöveggel. A szöveganyaga viszont nagyban különbözik. Ott a költészetre alapoztunk, most pedig egy prózai párbeszédes szövegre. A mozgás és a zene is a színészekbõl "táplálkozik". Ezért hangsúlyozzuk a m sorfüzetben, hogy a színpadi mozgás a színészek improvizációi alapján készült. Hamvasról van szó: keresd meg önmagad. Mezei Szilárd: -- Annyi a közös, hogy ugyanazok az emberek dolgoztak rajta. Ami az zenét illeti, improvizatívabb, nem annyira komponált, hangszerelésben sokkal egyszer bb. Olyan hangszerek vannak benne, amelyeken egy átlagember tud játszani: dobok, gitár. Közben minden egyéb tárgy is megszólal, ami megszólaltatható. A színészek zenéjét pedig Antunovics Veronika oboamûvész egészíti ki. Nagypál Gábor: -- Benne vagyok, és ezért nehéz erre válaszolnom. Az alapvetõ különbség, hogy a Szelídítések líraibb elõadás. Ami a Páchoz hasonlítva nem negatívumként értendõ. De itt is vannak kifejezetten lírai jelenetek, amelyeknek a mozgása is lírai, mégis sokkal dinamikusabb a ritmusa. A Szelídítésekben hat életet, három párt láttunk, itt pedig tömegjelenetek vannak, nyolc, kilenc ember éli életét a színpadon. Más hangulatú a Pác. » A közönséget a színpadra ültetitek. Miért? -- Hogy kevesen férjenek be -- mondják fölnevetve valamennyien. Gyarmati Kata: -- Ez nem vicc. Kis játéktérben egészen más hangulata van egy elõadásnak, mint amikor klasszikus, lentrõl kukucskáló nézõ ül a színésszel szemben. Így olyan intim közelségbe kerülnek a nézõk a színészekkel, hogy kizárt dolog, hogy ne érezzék úgy, részesei ennek a hangulatnak, ami körüllengi az elõadást. A közelség pedig nem azért fontos, hogy a közönség mindent a legjobban halljon és minden rezdülést lásson, hanem azért, mert ezzel elt nik a válaszfal. Nincs idõ az áramlásra, ott történik mindenhelyben. A pácban mindenki benne van. Ez a körkörösen visszatérõ kérdés itt is érvényesül. Bárhonnan indulunk ki, végül ezen lyukadunk ki. Ez mindennek a függvénye, minden ennek a következménye. Ahogy a nézõk elhelyezkednek, amilyen az elõadás. És a nézõ szerepe is nagy, amikor befogadja a darabot. Most nem lesz meg a kényelmes elhelyezkedés a székekben. A megszokott én nézem, amit te csinálsz, hanem meg kell lennie a közösség vállalásnak. » Kriszta saját páca még az is, hogy nyolc nõi figurát kell alakítania... Szorcsik Kriszta: -- Nem én vagyok nagy pácban. Mert ha hasonlítást végzek, akkor Áron -- aki a Bormestert játssza, és végigvonul az egész elõadáson -- figurája fontosabb, mint az én aprókáim. Az a nehéz, hogy többfélére kell változnom. Azon túl, hogy jelzésben megváltozok, lényegében is megkell változnom. Ezeknek a nõknek a lélekvilágát volt nehéz kitalálni. Viszont a társulat, vagyis akik ebben az elõadásban játszunk, vagyunk nagy pácban. Mert a körülmények -- és itt a díszletre gondolok -- nem adják meg azt a biztonságérzetet, ami alapvetõ feltételt jelent egy elõadás készítésénél. A m szaki személyzet úgy viszonyul elõadásunkhoz, mintha egy játékkonstrukciót állítana össze. Pedig nekünk azon mászni és lógni kell. Nem lehet olyan, hogy közben attól félünk, ne hogy ledõljön. Ez hihetetlenül megnehezíti a munkánkat. Balázs Áron páca: -- Én még abban a stádiumban vagyok, hogy keresem önmagam. Teljes egészében még nem tudom átlátni az elõadást (pénteken készült a beszélgetés, a szerk. megj.), hogy határozottan meg tudjak fogni egy állapotot vagy a figurát. De alakulófélben van, és remélem, hogy sikerülni fog. A napokban minden helyreáll. » Aki nem ismeri behatóan Hamvast, nem olvasta a Karnevált, az megérti-e az elõadást? Mezei Szilárd: -- Ez az elõadás nem fejezi ki Hamvas filozófiáját. Mezei Kinga: -- Ez nem a Karnevál, ez a Pác cím elõadás. Annak, aki olvasta, egészen mást fog jelenteni, mint annak, aki nem olvasta. Aki nem olvasta, láthatja a mi történetünket. Ez nem egy lineáris történet, hanem a hamvasi gondolatok követése, önmagunk megkeresése, hogy sze- 95 Szerkesztette: Faragó Ferenc


retet nélkül õrjöngeni kell. Aki viszont ismeri a Karnevált, annak mást fog jelenteni. Lehet, hogy hiányérzete lesz, hiszen lehetetlen egy regényt színpadra vinni. » Fejezzük is be a páccal. Milyen pácban vannak a színészek? És most nem az elõadásra gondolok, hanem mondjuk a készülõ színháztörvényre... Nagypál Gábor: -- Még hogy színháztörvény! Odáig el sem jutottunk, hogy színháztörvény. Nem is érkeztem foglalkozni ezzel, hiszen akárhogy is nézem, pácban vagyok már 15 éve. Eszem ágában sincs politizálni, de ezt nem kell különösebben magyarázni. Ez nem jelenti azt, hogy az elõadásban aktualizálni szeretnénk. A pác, ami az elõadásban van, nem a hétköznapi pác, nem az, hogy nem tudom, mit kezdek magammal. Ez egy emberi pác, amibe mindenki benne van, függetlenül helyszíntõl, országtól, társadalomtól. Önmagunk keresése.

Szántó Márta *forrás: Magyar Szó, 2002. április

„Lehet, hogy a k csak egyetlen szót mond, a szót az idk elején kezdte el, és az idk végén fejezi be.” (Arkhai, Inka kövek)

J.C.Powys levele Hamvas Bélának* Kedves Barátom! A legmélyebb, legizgatottabb érdekl déssel olvastam és tanulmányoztam minden szavát a Széth cím i igen figyelemreméltó írásának; kiváltképpen hálás vagyok azért, hogy felhívta figyelmemet arra a bizonyos 1962-es februári napra, amelyen a tradicionális öt bolygó együttállása következik majd be a Vízönt csillagképben; ez valóban rendkívül jelent s esemény, és a fejtegetés, melyet ennek kapcsán ír, leny göz. Ámde, kedves Barátom, meg kell vallanom, hogy minél többet olvasom az Ön m veit, (és micsoda remek könyv lehet az a bizonyos Láthatatlan történet is, melynek Corvinabeli angol nyelvi ismertet jét mellékelni szíveskedett!),igen ám, minél többet olvasom az Ön m veit, az Ön gondolatait, és a m veir l meg a gondolatairól írt recenziókat, annál biztosabban kerít hatalmába az az érzés, hogy jómagam vajmi kevéssé vagyok méltó arra a tiszteletre, amelyet irányomban tanúsít. Az Ön tudása és olvasottsága, kedves Barátom, annyira csodálatra méltó, továbbá az Ön m veltsége oly átfogó és részletes, hogy azzal összehasonlítva az én eredményeim mindezen a téren jóval szerényebbek. Valójában én sem valódi tudós, sem igazi, elmélyed filozófus nem vagyok. Sokkal inkább született szónok, vagy még inkább elbeszél , történetmondó vagyok. Negyvenéves koromig semmi mást nem produkáltam, mint vékony kis versesköteteket, nagyjából a régieket imitáló versekkel. Huszonkét éves koromtól pedig (az egyetemi éveimet követ en), azzal kerestem a kenyerem, ami valódi adottságomnak tekinthet , vagyis el adásokat tartottam (félig színész is vagyok tehát, s t inkább vagyok színész, semmint gondolkodó). Kisebb vagy nagyobb közönség el tt beszélni számomra éppen olyan természetes dolog, akár a sportolónak a futás, a kertésznek a kerti munka, a bölcsnek a bölcs gondolkodás. Egészen ötvenéves koromig (vagyis éppen addig, amilyen id s most Ön) semmilyen igazi, hivatalos kiadónál nem jelent meg t lem semmi. Hm! Továbbá az írásaim telis-tele vannak mindazokkal a hibákkal, melyek egy született szónokot jellemezhetnek. A történetek és a történet mesélés iránt érzett eszeveszett vonzalmon kívül nincs is bennem semmi, ami egy m vészt jellemezhet. Velem szemben mind a két bátyám, Theodore és Llewelyn (aki most halt meg nemrég Svájcban, tüd vészben) is m vészi hajlamú. Stílusuk eredeti, önmagukhoz abszolút h , mind a kettejük hangvétele egyedi, sajátos; míg k türelmesen vadásznak a legmegfelel bb kifejezésre egy adott mondatban, addig énbel lem csak úgy d l a szó, m vészietlen áradatban, tele mindenféle közhellyel, egymásra hányva a szókat, amíg végül sikerül (vagy nem) megtalálnom a megfelel t!!Gilbert Turnerrel van egy közös barátunk, aki a feleségét l különváltan, tanítói nyugdíjából él Corwenben, a neve John Redwood Anderson, és egy ragyogó költ , sok verset írt és közölt, de igazából csak most kezdik ismerni és elismerni, 64 éves korában. Jelenleg éppen egy filozófiai m vön dolgozik, amely- 96 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nek a hangvétele, s a benne kifejtett eszmék közül egynémely is, megítélésem szerint, nagyon közel állnak az Önéihez. Kölcsönadom majd neki az Ön Széth cím írását, hadd tanulmányozza át is, és majd meglátjuk, mennyire tud ráhangolódni az Ön gondolataira. egy vérbeli tudós ember, és kíváncsi vagyok, hogyan fog reagálni a Széthre, tetszeni fog-e neki? Egyébként felfigyeltem a Petrus k sziklára tett utalásra. Árulja el kérem, kedves barátom, Ön és a párja római katolikusok vajon (akár Turner barátom)? A negyvenéves fiam, aki az én egyetlen gyermekem, katolikus pap, mármint eredeti római katolikus (mert id nként az anglikán egyház lelkészei is ezzel a "katolikus" névvel illetik magukat!); én magam azonban egyáltalán nem vagyok fogékony a metafizikai gondolkodásra, és semmiképpen nem lehet engem katolikusnak tekinteni a szó legtágabb értelmében; másrészt nem vagyok híve a racionalizmusnak sem! Rabelais és Walt Whitman tanítványa vagyok, és szeretném meg rizni az agnoszticizmusomat, ugyanakkor persze meglehet sen babonás vagyok, és fellelhet bennem az si pogány népek minden pluralista és animisztikus reflexe! Az én kedves párom amerikai állampolgár; a Corvina egyik cikke, nevezetesen Kassák Lajosé, igencsak felháborította t, ugyanis a cikkíró Hemingwayt és Steinbecket méltatja, akiket a párom nem tart semmire !, ugyanakkor meg sem említi Dreiser és Edgar Lee Masters nevét (A Spoon River-i holtak c. versgy jtemény szerz jét), vagy a kiváló regényírót, W. Faulknert. Zárnom kell soraimat. Kérem adja át leg szintébb baráti üdvözletemet a kedvesének! Szívb l remélem, hogy tetszett neki a Saint Andrew és hogy Önnel is gyakran tud találkozni. Az Önök odaadó, szeretetteljes barátja, John C.P 1947. március 11-én

J.C.Powys levele Kemény Katalinnak Kedves Asszonyom! Végtelenül megtisztelõ rám nézve, hogy az elsõ angol nyelv levelét énhozzám írta. Igazán kit nõen fejezi ki a gondolatait és az érzéseit ezen az Ön számára idegen nyelven! Egész egyszer en el sem tudom képzelni - drága, drága hölgyem -, hogyan képes erre! Magam elég gyatra, sõt igazán szólva pocsék nyelvérzékkel vagyok megáldva. Az angolt kivéve, egy mukkanásnyit sem beszélek semmilyen nyelven. Immár tizenhárom éve élek walesiek között, mégis legfeljebb olvasni tudok a nyelvükön (ezt is meglehetõsen nehézkesen, ugyanis semmi tehetségem sincs a grammatikához meg a mondattanhoz, habár a szavakat viszonylag könnyen megjegyezném); walesi nyelven megszólalni, vagy akár csak egyetlen mondatukat megérteni teljesen képtelen vagyok! Gondolom, azért van ez így, mert zeneileg botfül vagyok, a beszédhangok lejtését, hangsúlyait csak lassacskán fogom fel. Nem volt még író, akinek a zenei hallása annyira rossz lett volna, mint nekem; és ugyanez a helyzet az öcséim esetében is. Apám meg egyáltalán nem tudta megkülönböztetni egymástól a zenei hangokat. Ó, drága asszonyom, egészen elképedve olvasom, hogy már tizenegy évvel ezelõtt esszét írt Rabelais-rõl! Ez csodálatos! Hiszen alig-alig akadt nõ ama eszményi királyné, Navarrai Margit óta, aki igazán képes lett volna megérteni Rabelais-t; egészen megdöbbentõ a számomra, hogy Ön már akkor, hogy úgy mondjam, szinte még „tinédzser„ korában (de mindenképp nagyon fiatalon) esszét tudott írni róla! Nos, magam is sokat töprengtem azon a lebilincselõ, rejtélyes kérdésen, melyet levelében említ, vagyis hogy miért nem találunk említést sehol Jézus nevetését vagy akár csak mosolyát illetõen; ám ha meggondoljuk, hogy a korai kereszténység azon kis közössége, amelytõl Krisztus hiteles leírása származik, mennyire forradalmian elszánt, ádáz, elragadtatott és ábrándokat kergetõ emberekbõl állt, talán érthetõbbé válik, hogy miért hagyhatták figyelmen kívül Krisztus személyiségének ezt az oldalát. Szent Pál is, akihez a mai kereszténység visszavezethetõ, valójában sokkal inkább Nietzschéhez, Dosztojevszkijhez és Dantéhoz áll közelebb, nem pedig Rabelais-hoz, Cervanteshez vagy Gogolhoz. Azt hiszem, a végsõkig elszánt Apokaliptikus erõfeszítéseket (ahogy az Ön férje mondaná) mindig is a túlzott komolyság jellemezte. Hát, kedves Asszonyom, az egyetlen m ködõ szemem (a jobb oldali ugyanis egészen vak) immár arra figyelmeztet, hogy itt be kell fejeznem, s én kénytelen vagyok engedelmeskedni neki. Az Ön odaadó barátja, John C. P. - 97 Szerkesztette: Faragó Ferenc


P.S.: Izgatottan várom az új esszét, amelyen jelenleg dolgozik, és bízom benne, hogy hamarosan egyik versének m fordítását is olvashatom majd.

Részletek J.C.Powys Hamvas Bélához írt leveleib l Roppant izgalmasnak találom, amit arról a bizonyos „Scientia Sacra” c. m vérõl ír - lényegében minden nagyon izgalmas számomra, ami ebben a levélben áll, ebben a mágikus erejû levélben, amely „elõszólítja a roppant mélységek szellemeit”, mert hiszen telis-tele van olyan jelzésekkel és utalásokkal, melyek rejtélyes távlatokat nyithatnak meg azok számára, akik nemcsak a kerek logikai fejtegetésekre figyelnek, hanem tudnak a sorok között is olvasni. És azt is észrevettem, hogy Ön is, akárcsak én, szeret in medias res belevágni a dolgokba! Egész évben egy nagy-nagy mulasztás pótlásán fáradoztam, kedves uram, vagy ha megengedi, hogy így szólítsam: kedves Barátom, (hisz úgy érzem, rokonlelkek vagyunk); szóval, m veltségem hiányosságait igyekeztem bepótolni: nevezetesen azt, hogy eddig nem olvastam Arisztophanészt! Megvan könyvtáramban a tizenegy vígjátékának egy fóliáns kiadása szó szerinti latin fordítással, melyet 1607-ben nyomtattak Genfben, továbbá van egy angol fordításom is a „Bohn Library”-sorozatban (ahogy nevezik),és végül megvan az Oxford Liddel Scott Lexikon is; betegsége megy éve alatt mást sem olvastam, csak Arisztophanészt! Mi több, egy monográfia írását is fontolgatom a tizenegy vígjátékról; számomra ugyanis egyszer en elképesztõ, hogy valaki, aki (csaknem) kétezer-ötszáz évvel ezelõtt élt, olyan fantasztikusan álljon hozzá az élet dolgaihoz, mint ahogy ez az egyedülálló, zseniális figura! És képzelje csak el, hogy van olyanember, aki 74 éves koráig nem olvasta Arisztophanész m veit!! Amit Ön „az elsõ emberi lényig” (Széth, Nara, Wang) visszavezethetõ „tradíció”-ról mond, számomra lenyûgözõ. Ezzel a gondolattal még sehol sem találkoztam (René Guénonnak pedig még csak a nevét sem hallottam).Telepatikus barátságunk és szellemi rokonságunk nevében arra kérem, írjon nekem valamit arról, hogy hogyan él mostanában! Tetszik, amit a „Der ” szóról ír, és az is, amit az aranyzöld színrõl mond, amely egyébként, a lilának egy sajátos árnyalatával együtt, a legkedvesebb színem. Egy bizonyos nádfajtának, mely a környezõ hegyek fürge patakocskáinak közelében található, éppen ilyen aranyzöld szín a szára. Ha tudná, micsoda örömet szereztek Phyllisemnek s nekem azok a nagyszer írások, melyeket Önök, drágabarátaim, február közepén küldtek nekünk; igen, ha jól számolom, február 15-e körülkezdhették meg hosszú útjukat ezek az értékes küldemények, s már vagy két hete velünk vannak: ízlelgetjük, olvassuk, tanulmányozzuk õket, el-elmerengünk felettük, töprengve, latolgatva fogadjuk magunkba a gondolatokat. „Nyugodalmad és kenyered” meglegyen, s járd Utadat békességben! 1947. május 14. John Cowper Powys ** /ford.:Danyi Zoltán/ *forrás: Dúl Antal kópiája alapján **John Cowper Powys (1872-1963) Angol regény- és esszéíró, költ. Apja plébános, miként nagyapja is. Powys elsõ verseskötete 1896-ban jelent meg, ugyanebben az évben nsült is meg. Kezdetben tanítóként dolgozott, majd nyitott irodalmi eladásokat (public lectures) tartott. 1905-ben Amerikába utazott, itt is eladások tartásából élt, eladó körutakat tett. Els regénye 1915-ben jelent meg (Wood and Stone), Th. Hardynak ajánlotta.

A racionalizmus mindenesetre az élet kiirtására tett legkomolyabb er feszítés” (Szarepta)

Kett s portré Hamvas BélárólBor és gyümölcs A kép, melyet Hamvas Béla, az apokalipszis krónikása ezredvégünk világáról festett, sötét tónusú. Itt-ott koromfekete. Hogy mégis felfeslik néha a vigasztalan alapszín, és a részleteket eleven der járja át, az író érzékenysége és az isteni teremtésre napjainkig fogékony szemlélete teszi. Látja a mindennapok fogyatkozó csodáit, melyek még az svilágtól érintettek. Kövek és lombok, t n d szempárok, szárnyak - 98 Szerkesztette: Faragó Ferenc


és felh foszlányok. Vizek kék fodrai, mozdulatlan sziklák és mosolygó asszonyok. Tudni kell, hogy a látás képessége mindnyájunknak megadatott, mégsem vehetjük küzdelem nélkül birtokunkba. A látó és a látnivaló között a kapcsolat összetört. A világ fragmentumaira fekete árnyék borul. Ezt az árnyékot észre nem venni – naivitás. Aki pedig naiv, és nappalt kiált éjszaka, az sötétséget kiált. Meg kell találni bizonyos alapállást, alaphelyzetet, ahonnan a világ valóban napfényöntözötten látható. Ez a legegyszer bb és a legbonyolultabb m velet. Birtokunkba kell vegyük hozzá a ciklikus id t, annak teljességét, hogy azt lássuk, ami van: egyszerre a nappalt meg az éjszakát. A romlástól megérintett, ám a teremtésre mégis folyamatosan visszaemlékez elemi valóságot. „Az idill az öröklét meghitt nyugalmának analógiája, itt és most. Annyi valósul meg bel le, amennyit akarok. Ha valaki belép egy házba, a székek és az asztal, az ágy és a szekrény elhelyezéséb l tudja, hogy az emberek, akik itt élnek, az idillben élnek vagy feldúltan… Ami az embert a huszadik században anynyira megrettenti, az ellen-idillnek ez a dühödt rohama a rend és a béke, az arány és a meghittség ellen. Az idillre az állatok jobban emlékeznek: nem tagadják meg rokonságukat az angyalokkal – de még inkább a madarak, a virágok és a csillagok…” – írja Hamvas Béla a Patmoszban. Az idill szó persze senkit ne vezessen félre. Nem a külvilághoz való alkalmazkodást jelenti, hanem bens megragadottságot. A látás megszenvedett képességét. Idillben az él, aki részesedik a virágok, kövek, fák és vizek természetéb l. Hamvas m vei tán ott fénylenek fel a legnagyobb intenzitással, ahol a maga der s napjairól számol be. Elücsörög egy kerti lócán. Sétál a tengerpart fövenyén. Lehet leg hajnalban, amikor a sirályok szabadon rikoltoznak a légnem elem hullámai közt, és a kavicsok víz sodorta kopogásába nem vegyül a civilizáció megannyi gépzaja. Hallgatja az erd ezernyi csendb l szöv d neszeit. Epret, zöldborsót vagy sz l t szed. Elmélkedik a fák természetér l. Megiszik a lugasban egy pohár bort. Esetleg kett t. Közben Stonehenge k monstrumain vagy az indián sziklatemplomokon t n dik. Eszébe jut a szél zúgásáról Debussy zenéje. Cseresznyét szed, kajszibarackot, zöldhagymát vagy krumplit. Ha a közelében van valaki, elbeszélget vele, és közben ilyen – gondolatokat megel z – hangulatok áramlanak át rajta: „A fa állandó áradó növekedése, mélységekb l való ömlése zavartalan, mert a táplálékkal egyben tt. Ételével szakadatlan érintkezésben van. Növése szünet nélküli. A táplálék a föld. A fa a földet szívja, mindig mélyebbre és mélyebbre nyúl bele. De a fa nem parazita. Nem öli a földet, hanem alkalmat ad neki arra, hogy magát elajándékozza.” Ez nem irodalom, inkább zene. Szonáta, melynek tárgya a föld és a fa, de ugyanígy tárgya az ember és az id . Az álom és a tér. Férfi és n . Szellem és lélek. A létezés ritmusa. Lapos igazság: mindnyájan abban a világban élünk, mely körülvesz bennünket. Ám hogy mit látunk meg bel le, az már t lünk függ. Kizárólag rajtunk múlik, hogy – Hamvassal szólva – idillben élünk-e vagy feldúltan. A valóság – tér és id , küls és bens térid – kulisszái mindnyájunk számára ugyanazok. Utak és falak, arcok és fák, ábrándok és álmok, felh k, hegyek és virágzó mez k. Gyár- és fegyenctelepek. Szeméttelepek. Mindre a végítélet fenyeget árnyéka borul. Ám ha magunkban rendet teremtünk, ha meg nem is állíthatjuk, talán késleltethetjük a romlást. Hogy érdemes-e a végpusztulást ma késleltetni, komisz kérdés. Az azonban, hogy érdemes a mindennapok kis csodáit, a teremtésre emlékez fragmentumait felismernünk, nem lehet kérdés. Az Óda a XX. századhoz cím esszéjében így ír Hamvas: „…azt nem tudom, hogy más embernek mi a szenvedélye, az enyém az, hogy a létezésnek korunkban, vagyis reálisan adott életid mben nyújtott lehet ségeit megértsem és birtokba vegyem. Birtokba vegyem úgy, ahogy van, apró s mindinkább id szer tlenné váló kísérleteivel, de aztán birtokba vegyem a készül monumentális szörnyeteget, akit ha sikerül teljes egészében elfogadnom, az olyan mérhetetlen ellener ket fog kifejleszteni, hogy azokkal talán egyenesen az örök der be fogok tudni hajózni.” Egy ember ül az ember összekaszabolta tájban. Komoran néz maga elé. Lábai – aligha elhivatott fotográfus munkáját látjuk – lemaradtak a képr l. Bár a cip i nem látszanak, kétség nem férhet hozzá, bakancsot hord. Van valami vigasztalan, valami torz a felvételben. Talán az alkalmi beállítástól, talán egyébt l. A leveg , mely a teret átitatja, elfeketedik. Hátul egy borzalmas gyártelep látszik. Felül elmetszett kémények sora. Barakkok. Lehetne börtön is, munkatábor. Szögesdrót ugyan nem látszik a képen, de annak is ott kell lennie túl a bokorsoron, mely a tavat karéjozza. Az sem kétséges, hogy a tó vize halott víz. Fekete lé, melyben nincsen élet. Szurok és benzin a tetején. Gépolaj szivárványszín lepedéke. A környez földeket pedig elborítja a rozsdapor. A kor, melyet visszaidéz, a század közepe. De lehetne elvileg a vége is. Egy biztos, elvéthetetlenül ebb l a boldogtalan évszázadból való. Akkoriban – mert mégiscsak az ötvenes évek elején készülhetett a felvétel – optimistának szánták az ilyesféle fotográfiákat, egyáltalán, az úgynevezett munkaábrázolásokat. Ám ez a felvétel, akarva-akaratlan, torzképe minden kincstári de- 99 Szerkesztette: Faragó Ferenc


r nek. Itt szó sincsen optimizmusról. Csak egy kényszermunkásról, aki gubbaszt a víz partján. A lábát maga alá húzza, a kezét összekulcsolja. Elkomorodva bámul maga elé, és csak sejthet , mire gondol. Ma már persze nem csak sejthet . Hiszen a kép ábrázolta személy lassan helyére kerül a magyar irodalom történetében. A m vei szerethet ek vagy elvethet ek, de vannak, hatnak. A kép az ezredvég karikatúrája. Ha úgy tetszik, az egész újkor torzképe. Azé a világé, mely a legnagyobb szellemeit megalázta és kisemmizte. Azt hitte, hogy a szellem embere kisemmizhet . Hogy a világ sorsát meghatározó elmék helyére lehet engedelmes csinovnyikokat állítani. Párth dalnokokat, kultúrkomisszárokat és suszterbölcseket, akik elvégzik a „feladatot” rendelés – a korabeli szóhasználatban: elvárás – szerint, melyet a napi irányvonal számukra kijelöl. Abból a korból való a felvétel, amikor a tanítvány elárulta mesterét. A hatalom közelébe került Ortutay Gyula megalázó körülmények között nyugdíjaztatta a professzort, Sík Sándort, akinek mindent köszönhetett. Rákosi Mátyás évtizedekre kitörölte a tankönyvekb l a költ Babits Mihályt, akit l annak idején Szegeden a magyar irodalmat és a francia nyelvet tanulta. A magát filozófusnak deklaráló pártkomisszár, Lukács György beletörölte a lábát ellenfelébe, a fotográfia ábrázolta férfiba. Ugyanígy Keszi Imre is, aki pedig hálával tartozott volna ennek a tóparton kuporgó, micisapkás embernek. Egykor munkatársa lehetett, ám az els adandó alkalommal hátat fordított neki. Hiába intette a képen látható szám zött valamennyiüket, hogy: ne üljetek füstparipára. k felültek. A csábításnak – pénz, hatalom és talmi siker – egyikük sem tudott ellenállni. Hamvas Béla, mert t láthatjuk a képen, meg nem alázkodott. Ismerte a füstparipák természetét. Elvesztette sovány könyvtárosi stallumát, mert hajdani tanítványai és ordas ellenfelei úgy döntöttek: aki ember marad a romlás közepette, és nem áll közéjük a falkába vonítani, könyvtáros sem lehet. Ez, egyedül csak ez fájhatott a szellemtörténésznek. Pénzt, hatalmat, hírnevet nem akart, de a könyvtárosi munka – melynek a hajdani Lao-ce adta meg a becsét – szent volt számára. Jelkép. A szellem papírra vetett, tekercsre mentett kincseinek rzése. Lao-ce, az Öreg Mester és az angol bölcsel , Robert Burton a két nagy példa, akikt l – Hamvas szóhasználatával – a nagy könyvtárosi életm vek származnak. El kellett hagynia a könyvtár szentélyét. Részben a maga bibliotékáját is. Vidékre szám zték, ott kapott segédmunkási – raktárosi – állást. Kényszerlakhelyet jelöltek ki számára Tiszapalkonyán, ahol alighanem a jelzett fotográfia is készült. Itt kaphatta lencsevégre a XX. század egyik legnagyobb és legállhatatosabb magyar szellemét az ismeretlen fotográfus. Aligha hihette, hogy emlékezetes dokumentumot készít. Pedig azt készített. Mert ezen a remeklésen ott borzongat mindnyájunkat e század szörny sége. Szennye és árulása, természetrombolása és lélekmérgezése. Megalázottsága és megszomorítottsága.És egy kicsit talán a szellem diadala is. Istenem, voltak elmék, férfiak, akik tudták, pontosan tudták, mi történik körülöttük és velük, és azóta is mindannyiunkkal. Mert az id k változnak ugyan, az évszázad lassan tovat nik, a jelszavak cserél dnek, mégis, mintha mindannyian ott gubbasztanánk annak a beszennyezett tónak a partján, a vigasztalan háttér el tt.

Szepesi Attila

.

*forrás: Kortárs 2001.02.sz

A szientifizmus a kutatók eredményeinek kizsákmányolásából él, körülbelül úgy, ahogy a klerikalizmus a szentek dicsségébl élt.” (Szarepta)

A babérligetkönyv és a Hexakümion* Hamvas Béla ezekben az esszéfüzérekben egyszerre könnyed, szellemes társalgónak, a lét apró örömeit kiélvezõ életm vésznek, ugyanakkor hatalmas tudással bíró filológus, rendszeralkotónak is mutatkozik, aki a maga epés módján ítélkezik a szellemiség lényege mellett vakon elmenõ, a részletekben, adatokban elveszõ tudósok felett. - 100 Szerkesztette: Faragó Ferenc


A babérliget könyv esszéi a természet, a jó ételek és italok, a nõ, a könyvek, a képzelet himnuszai, vagy ironikus történetek, némi malíciával megírt, életvezetési tanácsok. Meséi a jövõ világáról, túlvilágról, magányos királyról, egy bölcs öregember vándorlásairól, fákról, virágokról, íróasztalról, úti táskáról, ételek ízérõl, sétákról szólnak. Mind-mind példázatai a hamvasi gondolkodásnak, miszerint: minden filozófia lényege beles ríthetõ egy rövid esszébe, de míg az esszéírónak annyi eszméje, rendszere van, ahány esszét ír, addig a filozófus egész életében csak egyetlen ihletbõl él. A Hexakümion hat könyve a görögség szellemiségének párlata, hódolat a klasszikus kultúra, egy elveszett világ elõtt, amelynek erényei: az arány, a világosság, az egyszerûség és a forma, eleme a fény. Ez a klasszikus, azaz Hamvas megjelölése szerint "kristálytípus" jellemzi a görög gondolkodást, melynek lényegét csak Nietzchse értette meg, benne egyesült Hölderlin intuicíója Wilamowitz enciklopédizmusával. S miközben Nietzsche a kereszténység ellenében küzdött a görögség szellemiségének megértéséért, aközben Dionüszosz alakjában megteremtette az Überchristet; Zeusz és Dionüszosz, Homérosz és Platón ennek a görögség kultusznak a négy oszlopa, s bennük testesül meg Hamvas számára a Nietzsche és a német költõ, Stefan George köre által képviselt görögség eszmény.A filozófiában jártas olvasók élvezhetik igazán.

Legeza Ilona *forrás: a szerzn könyvismertetje

Az örök a pillanatban van, és az elmúlhatatlan abban, ami a legmulandóbb” (Szarepta)

Anthologia humana. Ötezer év bölcsessége* Az Anthologia humana az író-filozófus szellemi tájékozódásának széles sugarú körképe. Mint az életm kiadás jegyzeteibõl kiderül, Hamvas Béla foglalkozott e szöveg összeállítás felújítási, átszerkesztési terveivel - ezt figyelembe véve a kötet az eredeti változatból a kulturális korszakokat átívelõ fejezetrendszer fõ pilléreit megtartva új sorrendben tálalja a szemelvényeket. Ezen túlmenõen pár szöveg elhagyására került sor, de közel két tucattal szaporodott is a kiadványban szereplõ szerzõk száma - jórészt ázsiai misztikusoktól, bölcselõktõl vett egyéb részletekkel, de szép számmal bõvült az e századi gondolkodóktól választott anyag is (Jaspers, Heidegger, Simone Weil, Cioran) Az Ötezer év bölcsességének kompendiumát adó gy jtemény - a jeles gondolkodó beállítottságának megfelelõen - nem rendszerezõ, módszeres igény filozófiai breviárium. Elsõrendû célja az, hogy az emberi történelem külsõ, felszíni története mögötti humán szellemhez, az "áldott megvilágosodás" forrásaihoz kalauzolja az olvasót. "Az emberi lét nem halad és nem fejlõdik, hanem " szüntelen átlényegülésben örvényszerûen kavarog és a végsõ megoldást forralja" - írja az elõszóban Hamvas. Miután a spirituális emelkedettségnek egyetlen és végsõ megoldása nem létezik és kinek-kinek egyéni, belsõ szemlélettel kell a lét titkaihoz és a belsõ megvilágosodáshoz közelítenie, ez a könyv "meditációs objektumokat" kínál ehhez a folyamathoz. Hamvas antológiájának fõ fejezetei laza történeti korszakos periódusokkal nyílnak egymásba. Óegyiptomi, babiloni, távol-keleti, perzsa, indiai, kis-ázsiai õsi bölcseleti részletek szerepelnek a könyv élén. A következõkben a görög és római filozófia klasszikusaiból kapunk szemelvényeket. A középkori fejezet voltaképpen a keresztény bölcselet és teológia fõ eszméinek kaleidoszkópszer átnézetét adja - a kereszténység õsatyáitól Kempis Tamásig és Cusanusig. A reneszánsz és felvilágosodás kulcseszméit nyújtó fejezetegység után Moralisták címmel 18. századi, javarészt francia gondolkodóktól nyújt összeállítást. A romantika és klasszicizmus ízlés - és stíluskörébõl - bár szép számmal szerepelnek a múlt századi klasszikus filozófia nagyjaitól vett részletek - sok író és költõ esszé-szövegeibõl vett passzussal is találkozunk. A XX. századi fejezetben a modern vallásbölcselet, a szellemtörténet kerül elõtérbe (Merezskovszkij, Haecker, Ortega, Kassner stb.). Szabálytalan kézikönyv ez a m - nem a referensz-kötet kompletatív olvasmányként inkább az igényes olvasók fogják kölcsönözni.

Legeza Ilona - 101 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Hamvas--tár1 Hamvas *forrás: a szerzn könyvismertetje

„Válság annyiféle van, ahány lehet ség a valóságnak ellenállni.” (Szarepta)

A láthatatlan történet* A magyar esszé egy sokáig "elhallgattatott" mesterének (akinek hatalmas méret életm ve csak az utóbbi tíz évben kezdett nyilvánosságra kerülni) munkáiból nyújt ízelítõt a kötet. Amelynek címe Dúl Antal bevezetõ tanulmánya szerint annak szimbolizálása, hogy Hamvast kezdetektõl fogva foglalkoztatta a gondolat, miként lehet, miként kell "... megszólaltatni a valóság magasabb dimenzióját: a történetet, amely láthatatlan, és amelynek, mint Platón mondaná, ez a világ itt csupán derengõ árnyéka." A bevezetõ tanulmány összefoglalja az esszé m fajának fõbb ismérveit, amelyeknek - a hitelesség mellett elsõsorban a magas fokú szubjektivitásnak - Hamvas Béla írásai tökéletesen megfelelnek. Leny gözõ mennyiség , írásaiban mégis ökonomikusan adagolt ismeretanyagról tesz tanúbizonyságot a könyvtárosszerzõ, aki azonban - nem utolsósorban - mesterien ért a szóf zéshez is, bármibõl, bármirõl is írja esszéit. A kötetben közzétett tizenegy esszé témája széles skálán helyezkedik el, akad közöttük a zene metafizikájával, a barátság természetével, a férfi és a nõ kapcsolatának örök problematikájával foglalkozó, de van közöttük néhány, amelyiknek címe, választott tárgya csupán ürügy, névleges kiidulópont ahhoz, hogy a szó mágikus hatalmával ráéreztessen bennünket a világ direkt módon meg nem ismerhetõ titkaira. Hamvas misztikus küldetéstudata a legközvetlenebbül a Poeta sacer cím esszéjében nyilvánul meg, melynek búvó-patakként elõ-elõbukkanó fõ gondolata a hagyomány - a tág értelemben vett kultúra megõrzése, átörökítése. A m olvasása nem könny , a m velt, irodalomértõ olvasók értékelni fogják.

*forrás: a szerzn könyvismertetje

Legeza Ilona

„Nincsen szükség arra, hogy megtudjam, mi lesz holnap. Ha tudom , mi van ma, mindent tudok.” (Szarepta)

Hamvas Béla a csillagok állása szerint* Hamvas Béla horoszkópja rendkívüli élmény. Képletét bejárva úgy érezheti magát az asztrológus, mintha égbe tör , gótikus templomban járna. Nincs benne olyan jellemrész, amely ne a szellemi régiók felé irányulna. Az asztrológia tudománya azt tartja, hogy a lélek fejlettségi szintje, érettsége nem látszik a radixban (születési horoszkópban), de úgy éreztem, mintha Hamvas Béla horoszkópjánál ez az állítás elérvénytelenedne, megd lt volna. Képlete mindenképpen magas nívójú értelmet mutat. Azonban ez az értelem szikrányi kibontakozási területre van beszorítva, ugyanakkor óriási alkotói lendülettel és függetlenséggel átitatott személyiség áll a háttérben. Erre a helyzetre csak "kiválasztott" személyek találhatják meg egyéni megoldásaikat, akiket nem a világ látszólagos értékei kápráztatnak, mert ezekr l a világi sikerekr l le kell mondaniuk. Müller Péter írja Jóskönyv Ji-king mindennapi használatra cím munkájában a megrekedés (12.) jósjelénél: Hamvas Béla egész élete ennek a jósjelnek nehéz és sikeres megoldását tükrözi. amvas Béla születési névjegye: Kos és a Vízönt . T z és a leveg inspiráló összekapcsolódása. Kos napja adja a célok megvalósításához a lelkesedést, és energiát. Vízönt aszcendense pedig a világot megtermékenyít szellemi inspirációkat. Önálló és független természet. Lelkesed és kemény akaratú. Kimeríthetetlen szellemi és fizikai energiái a falak áttörésére szolgálnak, ezért kell ez a küls Kos-Vízönt személyiségváz számára, de a mélyben egy egészen más karakter szellemiség található. Ki ez a szellemiség, milyen feladatokat vállalt? - 102 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Hamvas Béla felszálló holdcsomópontja a Vízönt jelében, a 12. házban áll. Ez mutatja meg nekünk, hogy milyen életfeladatot választott magának a lélek ebben az életben. A 12. ház Halak ház, elzártsággal, magánnyal, befelé fordulással, szám zetéssel, titkos ellenségekkel, pszichoszomatikus betegségekkel, zárt intézetekkel, kórházakkal áll összefüggésben. A lélek tehát egy önkéntes elszigeteltséget vállalt magára az életében, mely egy bels vallásosság meger sítésére szolgált. Ebben Halak Merkúrja is támogatja, mely misztikus megtapasztalásokhoz segíti hozzá, egyfajta mindenkivel és mindennel azonosuló, fejlett szimbólumérzékenységgel rendelkez gondolkodást ad személyiségéhez. De az önkéntes "pap" nem kap szószéket a külvilágban, mert a külvilági sikereket jelképez VII. házban igen rosszul áll a Jupiter. Az egyébként önként is felvállalt remeteség küls kényszer is. A Vízönt jegy arra utal, hogy az életfeladat újszer , forradalmi gondolatokkal és eszmékkel áll kapcsolatban, egy önkéntes közösség megteremtésén keresztül valami új társadalmi ill. szellemi irányzat megismertetése egyénekkel. A másokkal való közösség felvállalása, egyenrangúság és abszolút szellemi függetlenség. Egyszóval "forradalmár". oroszkópja hangsúlyai mégis mindezeken túl a Nyilas jegy és az azzal analóg 9. ház irányába mutatnak. Azaz "alapmotivációja az értékképzés és az értékhez való felnövés ill. annak képviselete". Miért volt szüksége a küls korlátokra, akadályokra? Hogy akadályoztatás, késlekedés nélkül munkájának, sorsának szentelhesse magát. Hogy megtanulja az alázatos uralkodó szerepét. Honnan látható ez? Leszálló holdcsomópontja mutatja mindazokat a képességeket, amelyek már részben készen vannak benne, részben hátráltatják és tanítják. Ez a holdcsomópont a 6.házban az Oroszlán jegyében áll. Az Oroszlán királyi jegy, vezetésre termett, arra, hogy természetes autoritása legyen. Hibája a lustaság vagy a túlzott luxus és kényelemszeretet. Ezeket a rossz tulajdonságokat le kell faragnia magáról, szintúgy a kiválasztottság és els ség tudatát is. Amit "uralkodóként" tudnia kell az az, hogy az uralkodás alázatot jelent, a népemnek való alávetettséget. A nép közé kell menni, elvegyülni közöttük és gyógyítani a problémáikat, hétköznapiassá válni. Ez a 6., Sz z jel ház tanítása az Oroszlánnak és erre figyelmeztet a Vénusz diszharmónikus fényszöge a holcsomópontokhoz. Nézzük most munkájának jellemz it. Személyisége küls váza Vízönt , ezért Uránusz bolygója nyomán haladhatunk a horoszkópban, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, mi lehetett számára az önkifejezés és önkibontakoztatás iránya? Az Uránusz a Skorpió jegyében, a 9. (Nyilas) házban együttáll a Szaturnusszal és a Holddal. A Skorpió jelében az Uránusz mély tapasztalatokra törekszik. Személyes tapasztalatokra, amihez önálló kutatásokra van szükség, s eközben intuitív felvillanásait követi. Nem rémítik a széls ségek, nem riad meg a legmélyebb önátéget , önboncoló technikáktól sem. Ezen megtapasztalások révén tudja megmagyarázni a kollektív tudattalan legmélyebb értelm szimbólumait, és ez ad er t neki a kitartó munkához is. A Hold és a Szaturnusz arra utalnak, hogy a régi és az új, a tudatos és a tudattalan összeolvasztásával kísérletezik. A lélek, a tudattalan területe a Holdhoz tartozik, a Szaturnusz a hagyományokat, a régi dolgokat jelképezi. Mindez a 9. ház területén jut szerephez, azaz a morális és filozófiai világkép területén. Természetesen ez a ház sok minden mást is jelöl az életben: a fels fokú tanulmányokat, a külfölddel való kapcsolatot, az áhított dolgokat, amelyekre felnézünk, az integrálni vágyott értékeket és ami a legfontosabb a jelenlegi elemzés szempontjából: a szintetikus gondolkodást jelöli, a bölcselet, a filozófia és a vallási eszmék területét. amvas Béla ajándékul hozta a világnak szimbolizáló, jelképekhez köt d gondolkodását, azt ahogyan a tradíciót a jelenkorban új élettel és személyes érzelmeivel át tudta itatni. Merkúrja, Marsa, 9. háza egyértelm en ezeket a jeleket hordozza. Vágya, hogy mindezt taníthassa is nem valósulhatott meg. Érdekes végigkövetni ezt a vonulatot is a képletben. udását két irányban bontakoztatja ki. Egyrészt kemény otthoni, fegyelmezett munka. Otthoni környezetében alkalma nyílik a hozzá közelállóknak átadni ismereteket, de ami a legfontosabb számára, hogy saját maga mit "profitál" mélyreszállásaiból. Bizonyos, hogy saját múltját részletekbe men en ismerte (Plútó , mely a 9. házból jön, együttáll Neptunusz a IV. házban ). Másrészt a nyilvánosság elé vinné megszerzett tudását, számára ez életcél, de nincs szerencséje, (nem lehetett) aprópénzre kell váltania tudását és álmait. Mert a külvilági siker álcél lenne, neki remeteséget kell tanulnia. Képben kifejezve: nem lehet pápa, hanem "csak" Assisi Szent Ferenc. Így teljesíti be karmaurainak parancsát.

Gutmann Klára *forrás: a szerz eddig még nem publikált írása - 103 Szerkesztette: Faragó Ferenc


„Világnézet tudós épület, amelyben az ember elrejti szorongásait.” (Patmosz I.,Direkt morál és rossz lelkiismeret)

Hamvas Béla utóélete A sikerkeny cs* Hamvas Bélát születésének centenáriumán, amikor itthon egymás után jelennek meg az életm sorozat kötetei, már nem akkora sikk olvasni, mint volt 1990 el tt, kéziratban. A Hamvas-kedvel k ma arra kíváncsiak: miképpen lehetne a filozófus-író m veit külföldön is méltóképpen elfogadtatni? Mi lenne az a - hamvasi kifejezéssel - "keny cs", amely sikerre vinné a szerz határon túli népszer sítését? Úgy t nik, hogy Szerbiában - az egyetlen országban, ahol Hamvas széles körben olvasott és egyre kedveltebb szerz - f ként az életm vének a nacionalizmus-, illetve háborúellenessége hat. száz éve született Hamvas Béla 1968. november 7-én halt meg. Amikor néhány tisztel je évr l évre e napon felkereste sírját Szentendrén, a közeli szovjet emlékm nél gyakorta éppen az Internacionálét játszották. Ez nagyon is méltó volt Hamvashoz - emlékezett egy interjúban a teológusból Hamvas életm vének f állású és -szenvedély sajtó alá rendez jévé és kiadójává avanzsált Dúl Antal -, hiszen "Hamvasnál nemzetközibb gondolkodót lámpással sem találhatnánk". A F városi Könyvtár keleti gy jteményének egykori vezet je, az 1949-es B-listázás következtében napközben Tiszapalkonyán rakodómunkát végz , hajnalonként szent könyveket fordító és kommentáló, esszéket, regényeket alkotó filozófus és író a Németség cím írásában a legkisebb kétséget sem hagyta antinacionalizmusa fel l: "A nacionalizmus általában azt jelenti, hogy a nemzeti vonás meger södik, és az embercsoport a normális humánumtól eltér. Nemzet, vagy nép a torzultságnak valamely állandósult és tömegesen jelentkez alakja, s erre, akik eltorzultak, különösen büszkék szoktak lenni. Nemzethez tartozni annyit jelent, mint azonos módon deformáltnak lenni, ezt a deformáltságot dics íteni, a többit pedig megvetni. Ha a normálistól való eltérés kollektív arányokat ölt és stabilizálódik, minden esetben olyasvalami keletkezik, mint vallás, vagy faj, vagy nép, vagy nemzet, vagy osztály, belülr l dics ség, kívülr l méreg, bosszúság és komikum." A segédmunkási létet megel z en Szentendrén írt, Karnevál cím regényében (vagy ahogyan maga nevezte: sorskatalógusában) az egyik regényalak a nemzeti öntudatot sommásan "keny csnek" nevezi. "Tudja, semmi az égvilágon nem változott, fölkelünk, eszünk, lefekszünk, iszunk, veszekszünk, n kkel alszunk, részegek vagyunk, beszélünk, betegek vagyunk, káromkodunk, imádkozunk, gyilkolunk, a meggyilkoltakat siratjuk, egymást sanyargatjuk, komédiázunk, hazudunk, ez már sok ezer év óta tart, és semmit sem változik.., csak a keny cs.., amivel az egészet üzemben tartják. Ahány nép, ahány osztály, ahány vallás, ahány ország, ahány szekta, annyi keny cs." centenáriumra ismét megjelent regényt Hamvas azután írta, hogy az ostrom idején egy bombatalálatban odaveszett évtizedek alatt gondosan összegy jtött hatalmas könyvtára és sok ezer oldalnyi saját kézirata. E sokk hatására, amikor mindent elveszített, szánta rá magát Hamvas - emlékszik a Brüsszelben él Huszár Magda, a Karnevál és más Hamvas-írások francia fordítója -, hogy szépirodalmi m veket, regényeket írjon. Hogy vajon Hamvasnak az emberiség skori hagyományáról írt, Scientia Sacra cím m ve, az esszéi, netán a regényei jobbak, arról persze megoszlik a Hamvast olvasók véleménye. A munkáit kedvel k mostanában gyakran panaszkodnak: ahhoz képest, mekkora eseményszámba ment, amikor - 1983-tól kezdve - végre megjelent egy-egy Hamvas-könyv, s mekkora volt az öröm, amikor a kilencvenes évek elején megindult a Dúl Antal szerkesztette, jelenleg a felénél, a 13. kötetnél tartó életm kiadás a rendszerváltás óta mintha csendesedett volna a Hamvas-kultusz. Igaz, Balassa Péter esztéta a Könyvvilág cím lapban már 1985-ben "zseniális roncsnak" titulálta az éppen csak megjelent s mások által továbbra is magasztalt Karnevált, a "fordulat" csak a rendszerváltás után, az életm kiadás megindulása után állt be: a kiadatlan kéziratok olvasását korábban még sikkesnek tartók s az elnyomott író sorsával szolidaritást vállalók egy része mára elfordult Hamvastól. Nem sikerült a 100. évfordulóra Hamvas külföldi elismertetése sem, pedig csupán az 1200 oldalas - 104 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Karnevált teljes terjedelmében lefordították már három nyelvre - franciára, németre és szerbre - is, mind ez idáig azonban egyik sem jelent meg, noha például Huszár Magda francia fordítása már vagy öt éve elkészült. Ezt-azt persze kiadtak itt is, ott is, olaszul, lengyelül; valamicskét még angolul is; egy tanulmány, a Vízönt cím , megjelent oroszul és lettül; egy-két esszé csehül, illetve - a Koppenhágában Hamvas Béla társaságot üzemeltet , s Magyarországra Hamvas Béla Népf iskolát álmodó Lázár Ervin János jóvoltából - dánul. E nem teljes lista is elenyész azonban, mind Hamvas életm vének méreteihez, mind azon er feszítéshez képest, amelyet itthon Hamvas özvegye, Kemény Katalin, valamint az életm kiadást a hetedik kötett l kezdve saját kiadóján keresztül közreadó Dúl Antal, külföldön pedig a t lük függetlenül fordító lelkes rajongók tettek Hamvas elismertetéséért. Figyelemre méltó jelenség azonban, hogy van egy ország, ahol - nagyjából éppen az itthon apályt hozó rendszerváltás óta - hatalmas elánnal nemcsak fordítják, de ki is adják Hamvas m veit (a Karnevál kivételével szinte mindent kiadtak már, ami magyarul is megjelent). S nemcsak kiadják, de olvassák és szeretik is, s t, az író ott ma jóval népszer bb, mint idehaza. Ez az ország Szerbia. Hamvas még a külföldre szakadt szerbek számára sem volt közömbös. Az attit dök persze különböznek. A lausanne-i L'age d'homme kiadó vezet je, Vassili Dimitrijevic - aki Szolzsenyicin els francia nyelv kiadójaként vált ismertté - például 1989-ben szerz dést kötött a Karnevál francia kiadására. 1990ben azonban jött a háború, s attól kezdve Dimitri a Hamvas-kiadásra szánt pénzb l hirtelen Dobrica Csoszics, s t, Szlobodan Milosevics könyveinek intenzív kiadásába kezdett. Hamvas Bélát Szerbiában viszont Szava Babics író, a belgrádi bölcsészkar magyar tanszékének vezet je fedezte fel, kezdte fordítani, 1990 óta pedig nagy számban ki is adja a m veit. Babics rokonszenve önmagában persze még nem indokolná Hamvas páratlan exjugoszláviai népszer ségét, ami odáig terjed, hogy egyik írása, A bor filozófiája cím "imakönyv ateisták számára" például három (két szerb, valamint egy horvát) fordításban is hozzáférhet . Az exjugoszláv, els sorban a szerb, azon belül pedig f leg a belgrádi értelmiségnek a nacionalista keny csb l nem kér része, úgy t nik, "Hamvasban találta meg azt a szellemi tájékozódási pontot, ahol Kelet és Nyugat összeér, s minden hazugság leleplez dik" - mondja Szava Babics, aki szerint "az életm vét a szakadék szélén alkotó Hamvast befogadni is csak az tudja igazán, aki maga is a szakadék szélén tántorog."

Gerlóczy Ferenc *forrás: HVG 97/39. szám 1997. szeptember 27.

„Hagyománynak a valóságról szóló hiteles és univerzális információt nevezik” (Patmosz I., Direkt morál és rossz lelkiismeret)

Géniusz-földrajz* "A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs bel le több, mint az az egy. A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz" - írta a korát ebben is megel zve már akkor régiókban gondolkodó Hamvas Béla egy 1959-es, a magyarság létlehet ségeit vizsgáló és kifejt tanulmányában. Hamvas szerint a történelmi Magyarország területén az európai nyolcból ötféle, az egyéni és a kollektív sorsot befolyásoló helyszellem létezik: Dél, Nyugat, Észak, Kelet és Erdély géniusza. A múlt héten születése 100. évfordulója alkalmából Szentendrén vetített, Az öt géniusz cím m ve alapján készült animációs film vetítésével és képz m vészeti kiállítással megidézett író-gondolkodó-filozófus szerint "Magyarországon könnyebb elveszni is, mint egyebütt". Az öt, a "magyarságot meghatározó" archetípus egyike - Hamvas szerint - a Dél géniusza, ami maga a mediterráneum: oldottság, der , egyensúly és közvetlen életélvezet. Magyarországon ez a vidék Kemenesalja és környéke, s így a f város sem Budapest, hanem Athén. A Nyugat géniusza civilizáltságot, fejl déseszmét, hétköznapi munkát, szociális tagozottságot, a ráció mindenekfelettiségét jelenti. E helyszellem Pozsonytól Szentgotthárdig, a Fert -tó és Sopron környékén, de a Duna mentén egészen Budáig érezteti hatását. Jellemz je a - 105 Szerkesztette: Faragó Ferenc


demokratizmus. Ezzel szemben az északi helyszellem (hatóköre Magyarország északi tájéka) a provinciális életrendet és a természetközeliséget er síti. Prototípusa a kuruc - írja Hamvas -, aki "maga sem tudja, miért, csak úgy felkelt és bánatában csapatokba ver dve harcolt". A puszták népe viszont a Kelet géniusza alatt él, els sorban az Alföldön. Ám Hamvas térképvázlata szerint ezen salakzat a jelenlegi Magyarország egész területét meghatározza, lényege többek közt a szabadságsóvárgás, a letargia, a kitör indulat, a kevélység és - a zaklatottság. Az ötödik archetípus Erdély. Ismérvei közé Hamvas a mély ellentéteket és azok áthidalását, a groteszk humort, a sokréteg séget és kompromiszszumos megalkuvást, a bonyodalmak szeretetét, az okos gyakorlatiasságot, a magas életigényt, az ízlést és a rafinériát sorolja. A magyarság ennek az öt archetípusnak az egységéb l él, és ebb l kell élnie - állítja Hamvas. "A nehézség - teszi hozzá -, hogy mégsem él bel le." A kiegyensúlyozott géniusz-szövevény Hamvas felfogásában csak különösen nagy egyéniségekben ölt testet, ami igen ritka. Ebb l a "hiányból" fakad, hogy az egy-egy géniusz hatása alatt álló magyarság a többi, ugyancsak a magyarságra ható salakzattal szemben áll, "éspedig ellenségesebben és kizárólagosabban áll vele szemben, mintha az idegen származású lenne".

Vajna Tamás *forrás: HVG 97/39. szám HVG 97/39. szám 1997. szeptember 27.

„Ami a férfi és a n között történik, az a lét szövevényében történ szüntelen megújulás analógiája.” (Scientia Sacra)

Hamvas m helyében* M hely: ez a kifejezés olyan helyet jelöl, amely – Hamvas esetében mindenkor – valóságos ugyan, de nehezen meghatározható, mivel lényege a szellem szférájában található. Jelenthet a szó természetesen meghitt könyvtárszobát, illatos fenyvest a budai hegyoldalban, zsongó méhest Szentendrén vagy a XIX. század mélyén; pirosló gyümölcsöst, ahol a Védanta két sora között cseresznyét lehet szedni, és jelenthet fémszagú raktárhelyiséget Tiszapalkonyán. Hamvas m helyei, bárhová vetette a sors, a szellem hajlékaivá váltak. Azok is maradtak az id ben, függetlenül attól, fizikai valóságukban állnak-e még. unkáiból – immár második kiadásban – három írás jelent meg a közelmúltban: a Silentium, a Titkos történet és az Unicornis. Az els rész címe – Silentium – alkalmat ad arra, hogy röpke pillantást vessünk a Hamvasjelenségre, mert úgy t nik, mintha ismét beállt volna a csend életm ve körül. Hamvast fellépését l tarka olvasótábor övezte. A hazai provincializmust sz knek érz k, az esztétikailag érzékenyek ugyanúgy felbukkannak munkái körül – mondja Kemény Katalin –, mint a félbemaradt keres k, vallási misztikusok és okkultisták. Legelkeserít bb azonban az volt – tovább idézve Hamvas feleségét –, hogy rajongtak érte. Az intellektuális és érzelmi befogadás legsilányabb módja, a rajongás a kilencvenes évek kultuszában tet zött. A Karnevált (1985) követ en Hamvas írásai szök árként öntötték el a lapokat, az irodalmi életet. Az ouvre nyilvánossá válása a rajongók kitör lelkesedése mellett a (posztmodern) szarkák kelletlenkedését hozta magával. Finom fanyalgásokban határolódtak el a szerz t l. Ezzel párhuzamosan megszületett a Hamvas-ipar, elszaporodtak az autentikus ért k, divatba jöttek a Hamvas-idézetek. A beavatottak el szeretettel használtak olyan kifejezéseket, mint szakralitás, maya, primordiális, imagináció, aranykor és így tovább. Nem pusztán szakrális gondolkodóvá, de orákulummá lépett el az író egy sz k szekta buzgóinak körében. Minden kérdésben t le várták az eligazítást, tökéletesen félreértve t és életm vét. Az elragadtatottság szerencsére nem vezetett odáig, hogy Hamvas Béla portréja pólókra kerüljön. Ellenben megkezd dött munkáinak összkiadása. A hozzáférhet ség arányában csitult az ováció, majd eljött a silentium ideje. Hamvas írásai kiestek az irodalmi élet közvélemény-csinálóinak érdekl déséb l. Az okok között dönt lehetett a m vek megjelenési sorrendje, egyéb, itt nem elemzend motívumok mellett. Az els kötetek, a Karnevál, az Archai, a Scientia Sacra, a Bizonyos tekintetben, az Ugyanis, a Patmosz felülmúlhatatlan esszéi, az életm legjobb darabjai kerültek el ször a boltokba. Az olvasók Hamvas munkásságának csúcsairól ereszkedtek le a völgyekbe, írásainak lapályosabb, kevésbé jelent s vidékeire. Ez a fordított sorrend ség tagadhatatlanul megbosszulta magát. Lanyhult a figyelem. Az is- 106 Szerkesztette: Faragó Ferenc


mer s témák t ntek fel, ám nem a megszokott színvonalon. Hamvas minden megszólalásában az egészet fogalmazta újra, de az említettek miatt hívei már ismerték a végs megfogalmazásokat. A Silentium eszszéi 1949-ben születtek. Ekkorra visszavonhatatlanul eld lt, a szerz nek nincs helye a kommunisták megszállta nyilvánosságban. Az els írás Henochról, Isten kamaszáról szól. Hamvas Henoch apokalipszisét lefordította, és bevezet vel ellátva 1945-ben kiadta. Alakja felbukkan a Karneválban is, a f szerepl túlvilági kalauza, mivel az „egyetlen lény, aki a halál küszöbét teljes öntudattal lépte át”. Henoch: Hamvas neveinek egyike. Név és maszk szellemi értelemben annyit jelent: szerep- vagy személyiséglehet ség. „Az ember azt hitte, hogy én. Kiderült, maszk volt, mint az el z mind.” Gyermekkorában – állítja néhány esszével odébb – úgy sejtette: megváltó. „Ez volt az els nevem.” Az Apocalyptikus monológból megtudjuk további „neveit”. Afféle egérlyuklakó antih ssé alakul, némi raszkolnyikovizmussal. Kés bb, a Patmoszban „senki”-ként véglegesíti ezt a létformát. A senki – kora társadalmának többsége a ’60-as évek derekán – már nem a b nben, hanem a moslékban él. Ilyen egzisztenciák nyüzsögnek-hemzsegnek utolsó regényei lapjain, egy új morális kor hajnalpírjának virradatán. (Hamvas majd elveti a maszkokat.) Egyel re azonban Henochon át vizsgálja meg, „mit jelent a sötét nemzedékben élni. Az istentelenek között vagyis a borzasztók […] a hatalmaskodók, a megrontók között.” Feladata: h nek és ébernek maradni a kis magyar apokalipszisban, az ötvenesnek nevezett években. (A politikai végítéletet nem a Dürer-metszetr l ismert lovasok hozzák, hanem a Moszkvából érkez négyes fogat.) Hamvas szövegeiben többnyire a szakrális réteget szokás méltatni, holott a konkrét itt és mostra vonatkozó kijelentései legalább olyan fontosak. A szerz világosan elutasította a történetiség síkját, de ez nem jelenti azt, hogy nincs ott, mégpedig nagyon er teljesen a m veiben. Hamvas a hagyományon keresztül nézte – saját szavával: világította át – korát. Az Antikrisztusról írt sorai éppen a diktatúra lényegét ragadják meg: „Az Antikrisztus az aperszonális legázoló szükségszer ség. Az anonim borzalom, ami például a hivatal vagy a technokrácia, vagy a rémállam, az irtózatos lény, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem mert t lünk független, hanem mert mi valósítjuk meg és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatban sem valódi. Absztrakt és fiktív. Talán annak az embernek viselkedéséb l érthet , akit Proust dompteur-nek nevez. A cirkuszigazgató. Egrecíroztat bennünket körbe kell futnunk, és szép sorba kell állnunk, és egyszerre tapsolni vagy kiabálni, hogy éljen vagy vesszen, halál rá.” A dompteur a Karnevál IV. könyvében szerepel kés bb, ahol Hamvas a ken csr l (hitekr l és ideológiákról) fejti ki véleményét. Korának egyik dompteurje Lukács György volt, érdekes, hogy t le függetlenül Márai ugyanezzel a névvel illette. A hajmereszt – folytatja Hamvas –, hogy az igazságtalanság megtörténik, a megtorlás pedig elmarad. „Ez az, amit ma el kell viselni.” Megoldásként a metafizikai távlatot ajánlja: csak százezer évre érdemes berendezkedni. Az Unicornis egyik írásának címében megismétli: "Bolond, aki nem az örök életre rendezkedik be." Hasonló véleményre jut C. G. Jung, amikor azt mondja: az ember szempontjából egyetlen komoly kérdés így hangzik: vállalod-e a végtelent, vagy sem. Hamvas bizonyosan tiltakozna az összevetés ellen, pedig a két szerz számos helyen hasonlóságot, néha azonosságot mutat. Módszerük megegyezik, a teljes kulturális hagyományból merítve próbálnak válaszolni a kérdésre: mi az ember? Például az indiai tradícióból – csupán egyetlenkét kiemelve – a neti-neti módszert veszik át. Hamvas az Unicornisban pontosan arról beszél, amir l Jung ennek a metódusnak a kapcsán a Visszaemlékezésekben. Neti-neti – Hamvast idézve – annyit jelent: nem ez, nem ez. Ha valamelyik démont sikerült nyakon csípnem, ráolvastam: te nem vagyok én. Jung pontosan ugyanezt ajánlja. Pszichológiájának egyik sarkkövévé vált annak felismerése, majd hirdetése, hogy a kollektív tudattalan démonait (negatív tartalmait) ne azonosítsuk individuális pszichénk késztetéseivel, ne tekintsük ket énünk összetev inek. Természetesen a mindkett jük által indítványozott neti-neti formula nem szómágia, rontó ráolvasás, hanem bizonyos pszichés tények azonosítása és semlegesítése, az Indiában sid k óta ismert módon. Hamvas többször bírálta a svájci pszichológust, mert szerinte tudományos nyelven mitológiát m vel. Az alvilág felkeltését újabban tudatalattinak hívják – írja a kötet Egy csepp a kárhozatból cím esszéjében. Valószín leg már nem jutott kezébe az Erinnerungen, ahol Jung kifejti, azért beszél tudattalanról, mivel az egyenérték démon vagy Isten fogalmáról ugyanolyan keveset tudunk, mint az el bbir l, aminek szinonimái. Hamvas idegenkedését, elutasító magatartását a tudománnyal szemben árnyalt kritikával kell kezelni. A tudomány eredményei nem semlegesek. Ma már tarthatatlan az álláspont, miszerint egy-egy felfedezés etikai min sítését az dönti el, hogy (majd) mire használják. A tudomány önálló er vé vált, globális hatalomra tör. Kilépett saját területér l, ideológiává lett. A fejl dés – alig tisztázott tartalmú – gondolata - 107 Szerkesztette: Faragó Ferenc


világnézet, már-már felekezeti bigottság napjainkban. A többség hitbuzgalmi igénnyel fordul a tudomány felé, innen vár minden kérdésre választ, útmutatást a lét labirintusában. Az író ellenszenve ennyiben indokolt. Gondolkodásának árnyoldalára már Németh László felhívta a figyelmet, a harmincas években zajlott baráti polémiában. Gondolataid merészek – írta –, gyorsak, magas cél felé szállnak, de hiányzik bel lük a közeg ellenállása. „Akadálytalanul száguldanak el re az elsúlytalanodott történelmen, tudományon, társadalmon át.” Hamvas tizenöt év múltán maga er síti meg hajdani vitapartnere állítását, mikor a következ ket veti papírra, a Silencium második esszéjében: „Fizika és kémia és biológia és filozófia és vallás, mind kéreg. Páncél, burok, álarc, kamra, fegyház, elv, doktrína, világnézet.” Mert a cél: „átváltozni. Ezt pedig csak felülr l lehet.” Legjobb oldalain elszakad a tudománytól és a – nyugati értelemben vett – filozófiától. Ilyenkor születnek a Beszélgetésekhez hasonló munkái, Hamvas „legkínaibb” írásai. A Beszélgetések nem pusztán formájával idézi Konfuciusz azonos cím gy jteményét, hanem gondolkodása könnyedségével, kifinomultságával, azzal a földközelben maradó éteriséggel, ami a távol-keleti bölcselet sajátossága. Az európai, különösen a német filozófiában a világ mint a gondolkodói akarat képzete jelenik meg. Szépsége – ha van ilyen – az elvont gondolaté, míg a keleti filozófia szívesen él a költ i szemléletességgel. A példázaton, hasonlaton keresztül felsejl igazságban gyönyörködik. A kínai tradíció sisége és folyamatossága ahhoz a logikus fejleményhez vezetett, amit Tu Vej-ming mai terminológiával hermeneutizmusnak nevez. A kínai filozófia a szövegmagyarázatra épül: „El bb magunkba kell szívnunk a klasszikus m vek nyújtotta táplálékot – nyilatkozta Tu Vej-ming –, és csak ezt követ en alkothatunk saját, önálló véleményt.” Az okcidentális kultúra sem tesz mást Heidegger óta. Rorty mélabús megállapítása szerint egy eredeti alkotó legföljebb saját el deit állíthatja új kontextusba. Természetesen az szövegeire is hasonló sors vár. Végül nem lesz hiteles olvasata m vének. (Érzésem szerint Rorty az eredetiség szót – némi önkénnyel – a középszer ség szinonimájaként használja. tudja, miért.) Hamvas a világot akarta új olvasatba, ha tetszik, új kontextusba állítani. A filozófiát sokkal inkább életmódnak tartotta, mintsem diszciplínának. Ebben a taoisták és néhány preszokratiánus gondolkodó rokona. Az m helyükben érezte igazán otthon magát. A filozófia – vallotta – nem (csupán) tanítás, hanem állapot. Szenvedélyes szerelem. Mester pedig az, aki meg tudja csinálni mindazt, amit tanít. (Én még azt sem tudom, mit tanítsak – teszi hozzá rezignáltan.) Hamvast sokan mesterüknek vallják, bár „tanításának” lényege mindössze annyi, hogy ráirányítja a figyelmet különböz kultúrák szakrális hagyományaira, továbbá az önmegváltás lehet ségére. Korszer sége és (a nietzschei értelemben vett) korszer tlensége innen fakad. Izgalmasságát viszont a tradicionalizmus és a modernitás kölcsönhatása adja. Formailag – gondoljunk a Karneválra – a legmerészebb újítók közé tartozott, de tartalmilag is messze túlnyúlik érvényessége a posztmodernen. könyv egyik legsikerültebb önéletrajzi maszkja az Arlequin-portré. Arlequin alakja srégi, már a Tarot lapjain felt nik. „Nincs semmije, de nem is kell neki semmi.” Hamvas otthona, könyvtára, kéziratai pusztulása után úgy érezte, a veszteségnek teljesnek kell lennie, hogy a lét magasabb szintjére emelkedhessen. Ha felesége egy-egy megvételre méltó könyvet talált, ezt a választ kapta: „Minek nekünk egy könyv!” Megszabadult a birtoklás vágyától, a dolgok uralmától. Nincs lakása, állása, publikációs lehet sége. Marad a nevetés, a kifosztottság fölé emel fehér mágia, ahogy a humort nevezi. Érdemes szó szerint megismételni a lényeget: „Jób tragédiája, hogy nem tudott Arlequin lenni, mikor mindene elveszett, felállni és az országúton fütyörészve elindulni.” Az utat a nagy regény, a Karnevál jelentette. A Titkos jegyz könyvben (a Kései m vek melankóliája cím esszében), fejti ki a Karnevál stílusának lényegét. Az igazi stílus – mondja – a liturgia, a „szómegdics ülés”. „A nyelv félelmetes és forró varázshatalmától való ittasságnak az a tartós állapota ez, amelynek rövid felvillanásait a m vészek és a gondolkozók ihletnek vagy sugallatnak nevezik. A szó-mámor a létezés egyik legintenzívebb helye. […] A szómámor az üdvözülés egyik legmagasabb lehet sége.” Az Egy csepp a kárhozatból tartalmazza az ismert megállapítást a lélekr l: a „Tízezer b r T z gyermekér l”. A mondatot többen a Karnevál kulcsának tartják. Az emberr l tízezer b rnek (maszknak) kell leválnia, míg önmagáig eljut. Ez (az önmaga) Hamvasnál a normális embert jelenti. Nem h st, szentet, megváltót vagy elkárhozottat, nem csavargó senkit, mint Arlequin, hanem azt a mindenki által elérhet normális embert, aki nem enged az ellentéteknek. Bizonyos körülmények között – véli Jung – ki kell térni a morális jó el l, ha az etikai döntés úgy kívánja. Hamvas középnek mondja ennek vállalását. Summa philosophiae normalis – hirdeti az Unicornis. Jung, Hamvas, Ottlik XX. századi m helyében egyaránt kikristályosodnak egybevágó gondolatok. Hamvas a mélyben sokakkal mutat hasonlóságot, közel sem olyan rokontalan, mint - 108 Szerkesztette: Faragó Ferenc


els pillantásra t nt. Ottlik írásainak medrében meglep azonosságok sodródnak: nekem tízezer lelkem van, szegény barátaim – hangzik el az Iskolában –, melyiket vádoljátok nektek nem tetsz dolgokkal? Medve, akár a Karnevál szerepl i (mellékes, hogy imaginációk vagy álarcok, amennyiben elfogadjuk az irodalom játékszabályait) rjöng a szeretethiánytól. Biztosra veszem, Ottlik és Hamvas választása nem véletlenül esett az rjöngés szóra. A valóság stabilitásáról, szerkezetér l, a valóság megteremtésér l szintén egyezik a tapasztalatuk. Ingatag, szavak és káprázat teremtette, nehezen ellen rizhet világban élünk szerintük. Hamvas az indiai filozófián át jutott el ide, míg Ottlik saját próbálkozásain keresztül. („A világ, a többi ember megléte hipotetikus, vélelem, feltevés – írja Ottlik a Budában –, amit elegend számú próbálgatással valószín síteni tudsz.”) Sorolhatnám tovább a példákat, a dönt azonosság mégsem a motívumok és szavak egyezésében, sokkal inkább m vek beavató jellegében mutatkozik meg. Hamvas ürügyén sokszor elhangzott – bennfentes titokzatossággal ejtve – a beavatás szó. (A világirodalom minden jelent s m ve Lao-cét l a Testamentumokig, Pilinszkyig, az Upanisádoktól Dantéig és Dosztojevszkijig beavató m .) A beavatás nem feltételezi a szakralitást, de ki sem zárja. A mítoszok világfáiról közénk, „modern” emberek közé hullott mesék és metanarratívák beavató ereje máig nagyobb Mereskovszkij vagy Evola miszticizmusánál. Az Iskola üzenetét könnyebb befogadni, mint a Karneválét. A regény sodró cselekménye az elbeszélés pszichés feszültségéb l ered. A történetszerkezet – a modernista fogások ellenére – az si narratív mintát követi, el segítve az olvasó azonosulását (a szerepl kön keresztül) az alkotói szándékkal, ami Ottliknál meglehet sen összetett. A monda mondását, az epika archaikus örökségének meg rzését ezért tartja Heidegger elengedhetetlenül fontosnak. (Mozgósítja a lélek tudatos és tudattalan szféráját, pontosabban egyesíti azokat.) Az Iskola epikai struktúrája a magától értet dés szintjén közvetíti az erkölcsi tanulságot. Hamvas regényéb l, amennyiben a különbségekre helyezem a hangsúlyt, hiányoznak az ottliki tétek. Továbbá a Karnevál átlépi azokat az antropikus határokat, amelyekr l Kundera beszél. A karneváli forgatagban az olvasó elveszíti a fonalat, nem emlékszik a regény elejére, a szerepl kre, a cselekményre. Itt nem a modernitásról, hanem az általános emberi emléksémák korlátairól van szó. A Karnevált valójában csak könyvként (hét könyvb l áll) lehet élvezni. A VII. könyv utalását a II-ra szinte bizonyos, hogy nem érti az olvasó, mert elfelejtette annak részleteit. A regény szerkezetébe épített folyamatos önreflexió, az interpretáció újabb és újabb kapui az értelmezési lehet ségek végtelen káprázatának t nnek els olvasáskor. Az Iskola egyetlen hatalmas csúcs, míg a Karnevál óriási hegyvonulatok láncolata. Ottlik regénye az európai hagyományba ágyazott, Hamvas kitekintése sokkal szélesebb. Mélységük azonban megegyezik, mert mindketten önmagukból merítettek, nem csupán könyvekb l, mások szövegeib l. Emberi épség és normalitás, a szóhasználat különböz sége ellenére ugyanazt a tartalmat jelöli. isszatérve Hamvas m helyébe, az Unicornis nevénél érdemes ismét elid zni pár pillanatig. Kemény Katalin azt állítja, az Unicornis Hamvas igazi neve. „A lét fókuszában fellobbanó végs szava és végs neve maga a könyv címe: Unicornis […] aki mindig volt és van és lesz.” Születésének századik évfordulóján, egy szeles, tiszta márciusi napon, míg a szentendrei temet ben vártam K. J.-t és forgatócsoportját, hosszan kerestem az író sírját. Néhány helybéli, aki a koszorúzásra jött, széttárta a karját: valahol itt kell lennie. A ravatalozó mellett álló, jól öltözött úr úgy vélte, talán a szélén hantolhatták el, miután a régi temet felszámolása után idehozták az író porhüvelyét. Nekivágtam az ismeretlen sírok labirintusának. A sírkert sarkában váratlanul belebotlottam Csuporba és Gázsiba (a Karnevál sírásójába és hullamosójába). Hamvas? Nem hallottak róla. Valami nagyobb fej volt? Azok elöl vannak. Ja? Hogy amikor meghalt, még nem? Akkor nincs elöl. „Gázsi vállat von. Kisebb ember lehet, ötödik sor, olcsó temetés.” égül a bejárattól nem messze megtaláltam a nyughelyét. gyszer , teljesen normális sírkövön állt az író neve. Gondolhattam volna. magammal hozott virágot otthagytam Hamvas Béla utolsó, de szemmel láthatóan m köd m helyében.

Mórocz Zsolt *forrás:Hitel .- 2001. július

„A komédia nem azon alapszik, hogy a társadalomban /szociológiailag/ és önmagunkban /pszichológiailag/, nyilvánosan is, gondolkozásunkban is hazudunk, hanem, hogy e hazugságnak igazságjelleget tulajdonítunk,…”


Hamvas--tár1 Hamvas (Patmosz II.)

Géniusz-földrajz* "A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs bel le több, mint az az egy. A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz" - írta a korát ebben is megel zve már akkor régiókban gondolkodó Hamvas Béla egy 1959-es, a magyarság létlehet ségeit vizsgáló és kifejt tanulmányában. Hamvas szerint a történelmi Magyarország területén az európai nyolcból ötféle, az egyéni és a kollektív sorsot befolyásoló helyszellem létezik: Dél, Nyugat, Észak, Kelet és Erdély géniusza. A múlt héten születése 100. évfordulója alkalmából Szentendrén vetített, Az öt géniusz cím m ve alapján készült animációs film vetítésével és képz m vészeti kiállítással megidézett író-gondolkodó-filozófus szerint "Magyarországon könnyebb elveszni is, mint egyebütt". Az öt, a "magyarságot meghatározó" archetípus egyike - Hamvas szerint - a Dél géniusza, ami maga a mediterráneum: oldottság, der , egyensúly és közvetlen életélvezet. Magyarországon ez a vidék Kemenesalja és környéke, s így a f város sem Budapest, hanem Athén. A Nyugat géniusza civilizáltságot, fejl déseszmét, hétköznapi munkát, szociális tagozottságot, a ráció mindenekfelettiségét jelenti. E helyszellem Pozsonytól Szentgotthárdig, a Fert -tó és Sopron környékén, de a Duna mentén egészen Budáig érezteti hatását. Jellemz je a demokratizmus. Ezzel szemben az északi helyszellem (hatóköre Magyarország északi tájéka) a provinciális életrendet és a természetközeliséget er síti. Prototípusa a kuruc - írja Hamvas -, aki "maga sem tudja, miért, csak úgy felkelt és bánatában csapatokba ver dve harcolt". A puszták népe viszont a Kelet géniusza alatt él, els sorban az Alföldön. Ám Hamvas térképvázlata szerint ezen salakzat a jelenlegi Magyarország egész területét meghatározza, lényege többek közt a szabadságsóvárgás, a letargia, a kitör indulat, a kevélység és - a zaklatottság. Az ötödik archetípus Erdély. Ismérvei közé Hamvas a mély ellentéteket és azok áthidalását, a groteszk humort, a sokréteg séget és kompromisszumos megalkuvást, a bonyodalmak szeretetét, az okos gyakorlatiasságot, a magas életigényt, az ízlést és a rafinériát sorolja. A magyarság ennek az öt archetípusnak az egységéb l él, és ebb l kell élnie - állítja Hamvas. "A nehézség - teszi hozzá -, hogy mégsem él bel le." A kiegyensúlyozott géniusz-szövevény Hamvas felfogásában csak különösen nagy egyéniségekben ölt testet, ami igen ritka. Ebb l a "hiányból" fakad, hogy az egy-egy géniusz hatása alatt álló magyarság a többi, ugyancsak a magyarságra ható salakzattal szemben áll, "éspedig ellenségesebben és kizárólagosabban áll vele szemben, mintha az idegen származású lenne".

Vajna Tamás *forrás: HVG 97/39. szám HVG 97/39. szám 1997. szeptember 27

„Az ember bármit tesz, gondol, mond, megérinti a világ egész valóságát. Amit tesz nem saját személyben teszi, hanem az egész emberiség nevében.” (A hiteles görögség)

A mítosz mint realitás* Kodolányi János prózájából, melyet Várkonyi Nándor végkifejletében „mágikus realizmusnak” nevez, világosan kitetszik: az írói út összefügg az emberi úttal, a tudat részben kegyelem általi tágulásával vagy – szerencsétlen esetben – éppen a tudat besz külésével. Az utóbbira is van, sajnos, példa: egy-egy ragyogó alkotó, m vészetteoretikus hogyan akadt az éltet nedvet elszívó, szivacsos, végletes anyagelv ség csapdájába, s vált propagátorává olyan ügyeknek, amelyeket rontatlan ifjúságában még szégyellnivalónak tartott volna. De most nincs dolgunk a tévelyg kkel; Kodolányi elszánt vándorlelkér l beszélünk – felismeréseir l, amelyek kivezették a helyi nyomorúságok naturalisztikus - 110 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ábrázolásából, a magyar történelem sugallta szélesebb tematikához terelték, s végül a magas szellemi világ kutatására is képesítették. Ezen a spirálszer en táguló-emelked úton minden állomás fontos volt: a moralitással áthatott társadalmi ítélkezés a jelen felett, a felel sséggel megidézett történelmi múlt, de mindennél fontosabbá vált az sid k és sterek mítosza – s az ezekb l el sugárzó jöv . A szellemi üzenet, amely sem el nem avulhat, sem el nem évülhet, de megvalósítása – amelyet Hamvas Béla realizálásnak hív – fájdalmasan nehéz és többszörösen, koronként más-más formában kisajátított vagy félreértett. Kodolányi idegszálaiban érezte és észlelte a szenved , kihasznált kisembereket, az okozatok csatáját a szeszélyes történelemben – de nem elégedett meg a látvánnyal s annak bároly érzékletes leírásával: az okok birodalmába hatolt. Nem hiszem, hogy véletlen Magyarországon az egyidej hármas megjelenés: Hamvas Béla, Várkonyi Nándor és Kodolányi János testet öltése. Gondolkodásuk alapja ugyanaz volt mindhármuknak, a tehetségük természetéhez igazodó feladat volt némileg különböz . Hamvas a kezdetet, az emberlény paradicsomát hangsúlyozta mint egyedüli realitást, amihez viszonyítva zuhanás és téboly minden; Várkonyi a történelem el tti és a kora történeti folyamatok kapaszkodópontjait, jelz tábláit kereste; Kodolányi pedig mesélt, de az igazat mesélte: fölébresztette az alvó mitikus világot, s olyan nyüzsg élettel töltötte meg, hogy az olvasó számára egyidej realitássá válhatott. A kiindulásban volt egyetértésük határozott: Várkonyi így szólt Az elveszett Paradicsomban: „Az emberiség története velejében nem egyéb, mint a sóvárság története; a paradicsomi állapot visszaszerzésének vágya lendíti kerekét el re… Mert nem a tudomány mondja meg, mi igaz a mítoszból, hanem a mítosz, mi igaz a tudományból…” Hamvas Béla így fogalmaz: „… Hagyomány csak egy van; mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten.” Ami – tesszük hozzá – korokra, népekre alkalmazva jelenik meg. Kodolányi pedig az sforrások szent tartalmait öltöztette hús-vér realitásba; írói bravúrja, hogy a rég let nt s a nagykép huszadik század révén fantazmagóriává lefokozott eseményeket, lelki-szellemi helyzeteket, emberalakokat és jellemeket behozza a jelen élmény- és látókörébe; mintha ma történne, történhetne velünk és körülöttünk, amir l elhitették, hogy soha meg sem is történült. Thomas Mann trilógiája a harmincas években készül el, majd tetralógiává b vül; a József és testvérei világirodalmi szenzáció – az id s mester ezzel nem a történeti regény m fajához kanyarodik vissza, hanem új formát teremt, a mitikus regényt, amely nem zárja ki az iróniát sem, s t felhasználja, mint Kodolányi János is teszi, néhány évvel kés bben, itt, a szellemi vérkeringésb l egyre jobban kiszorított Magyarországon. Érdekes, hogy éppen akkor bukkan el a mítosz, az „örök isteni” felmutatásának újbóli szellemi igénye, amikor a történelmi álcába öltözött gonoszság a fizikai lét elemeibe a lehet legdurvábban, megsemmisítésre törve kezd behatolni. Az ihlet védekezik: nem hagyja magát a puszta matériától, a napi politika ármánykodásaitól kisajátítani. Az író – Európában – nagyon is élesen látja a szület borzalmakat, a készül d nácizmust, a háborút s annak megfékezése után a bolsevizmus terjedését. Thomas Mann szabadabb mozgástérben, Kodolányi sokkal zártabb rendszerekben áll ellen a tudatzsugorításnak. Mintha éppen ez a szörny id volna a legalkalmasabb – a küls zajlástól függetlenedve – a rég elfeledett törvényeket, alapigéket és kinyilatkoztatásokat ismét fényre hozni. Most már agonizáló századvégünk is ilyen: a teljes felel sség az emberre esett; sajnos, még elég nagy homály van ahhoz, hogy továbbra is el lehessen úgy-ahogy a világosság el l szellemi lustasággal, gyávasággal egy-egy sarokba bújni – de már oszlik annyira ez a homály, hogy aki akar, tájékozódni tudjon: honnan a derengés, a továbbjutáshoz az irányt merre keresse. Kodolányi a maga határozott, nyomot hagyó lépéseit megtette. A harmincas évek történelmi-lélektani regényei (A vas fiai, a Boldog Margit, a Juliánus barát) után, melyek a kés bbiek ismeretében átvezetésnek, el készületnek látszanak, a negyvenes évek második felében, az ötvenes évek elején, a bontakozó, majd tomboló, kés bb ravaszul leplezett személyi kultusz és idegen megszállás alatt írja meg mítoszregényeit. Mintha jót tenne tehetségének, ahogy Hamvasnak és Várkonyinak is, az egyre züllöttebb és hazugabb társadalmi valóság, a kényszerideológia. Hiszen úgy tetszik: kifelé nincs egyel re út, csak befelé lehet terjeszkedni, de arra aztán élet- és létszükséglet, el nem odázható szellemi parancs. Segít a természet nyugalma, az akarattyai csönd. Kibontakozik a Vízönt tragikus-ironikus világa, azután az Új ég, új föld s a csúcspont (éppen a sötétség mélyén, 1950–51-ben), az Én vagyok, majd, mintegy hiányt pótolva a kronológiában, 1953-ban, ötvenhetes megjelenéssel Az ég csipkebokor. Ebb l a monumentális vonulatból számomra két, már-már az égivel érintkez oromzat emelkedik ki: a víz- 111 Szerkesztette: Faragó Ferenc


özön el tti emberállapot hiteles és varázslatos rajza, és a Föld-fejl dés dönt fordulatát felismer Júdás- és Jézus-regény, Jehuda bar Simon önvallomásának kiteljesítése. A Vízönt avagy a „Vízözön” városai felett megjelenik Nannar, az Égi Gyík, a közelg világkatasztrófa jelképe, de az évezredek tudását rz Utnapistim kivételével senki sem veszi komolyan – a jöv vezérének született Gilgames (kétharmadrészt még isten s csak egyharmadában ember) csepered gyermek, majd a szerelem praktikáit és a családi kötöttség unalmát egyaránt csalódással megél ifjúként csak készül dik, a feladatra nem elég érett. Az ábrázolásban hézag nélkül tapad egymásra az egykori Szurippak és Erech egymást gyilkoló népének, valamint a bekebelezett Eridunak a gyászos története – és az az asszociációs késztetés, amely a tartalmakat a második világháború körüli poklokba vezeti. Maró irónia, olykor fekete humor és részvét együttese ez a stílus. A vetélked hatalmak önigazolása, a tömeg manipulálása, az ócska demagógia, majd a könyörületet nem ismer iszonyú bosszú mindkét oldalon – bizony, ez a XX. század. A kölcsönösen karóba húzatottak rettenetes halálkínjai: változott-e a kegyetlenség dramaturgiája 2000 küszöbére? Egy világátok, az eltorzult emberi természet ismétli önmagát mint történelem. Ha a nyomorú nép elégedetlen, ha valami nincs rendben, m ködik az irgalmatlan sztereotípia: „Küldj csapatokat. öldrengés, t zvész, szök ár rombolja városaidat…? Küldj csapatokat!… Zúgolódnak a rossz élelem, a komisz bánásmód miatt? Küldj csapatokat… Adóvégrehajtók sanyargatják a népet? Küldj csapatokat… A csapatok mindig, mindenütt a helyükön vannak. Csapatokat küldtek ki, mondják az emberek, s bizalmuk helyreáll, kedvük kivirágzik.” S mi Szurippak forradalma? „A földühített népharag mindenáron igazságot akart. Azaz: meg akart ölni egy sereg embert, szét akarta tépni, húsát föl akarta falni, hogy ezután békesség, rend, jólét uralkodjék a birodalomban… Azon fáradozott boldog-boldogtalan, hogy mindez minél gyorsabban megvalósuljon… Az utcák köveit s r n borították halottak és jajgató sebesültek… Utnapistim el tt egy kicsiny gyermek ült a porban, anyja után bömbölt. Utnapistim nézte a gyermeket, és mindent megértett.” Törvényszer , hogy ami ilyen, eltöröltetik, de az isteni terv átmenti, ami folytatható. A pusztulás nem kíméli meg, csak Utnapistim bárkájának lakóit, akik befogadták a bölcsességet, s tovább él, mert Kodolányi szíve csücskében tovább élteti, valahol a messzi hegyekben, a költ … t nem hagyja az író veszni. Az Új ég, új föld uralkodójának szánt Gilgames is elbukik végül, részben hibái, részben erényei miatt. Ki akarja ásni a régi alapokat, s köré felépíteni az új birodalmat. S bár nincs többé emberáldozat, de az állatáldozat is kiontott vér. Az önkéntes halál sem sokkal magasabb rend a révületes kényszerhalálnál. Utnapistim szobra már hamis ábrázolás: merev, g gös tartás és arc. Gilgamest megszállja a hatalom mámora, de naivitása is végzetes: „… nem látta a szemétdomb hitványságát, jöv t akart teremteni.” Jóindulata, könyörületessége is visszájára fordul, erélytelennek bélyegzik; mert a nép, az új nép nem sokat változott a régi föld népéhez képest. A testvéréül fogadott ser , Enkidu is megöletik, s a kék virágot, a boldogság, az öröklét jelképét ellopja a kígyó.Miért is hát akkor mindez, miért is? Ó, mondja Kodolányi, keser gúnnyal, az okokról azok a régi emberek nem tudtak semmit, „ámde a múlt század, a Haladás Százada óta sikerült megoldaniuk minden titok nyitját… tövir l hegyire ismerjük a fogamzás, a születés, a halál folyamatait… kiderítettük, hogy élet véletlenül keletkezett a földön. Mindent tudunk, mindent tudunk! De Gilgames és kortársai meg visszamen leg valamennyi sük és el djük évmilliókig nem tudtak semmit.” Az Én vagyok Jehudája az árulás pszichológiájának tökéletes leképzése. Követhet jellemrajz – egészen az árulásig. Utána beavatás és misztérium, szavakkal épp csak megközelíthet . Jézus Krisztus megjelenése a történetben szándékosan eszközszegény; Jézus Krisztusnak nem fejl dése van, s nincs ábrázolhatósága, hanem az, Aki. Tanítása hat a szövegben, Jehuda értetlensége, illetve félreértései által még meggy z bben. Kevesebb az irónia, s a jelenre való direkt utalások is elmaradnak. A legtöbb titok és szakralitás ebben a regényszövedékben rejlik. Jézus Krisztus útja a végs keresztáldozatig el re kiképzett – Júdás útja az árulásig lépcs zetesen visz lefelé, döccen kkel. Folyamatosan áltatja magát, miközben sodródik. Téveszmék áldozata, miközben konokul harcol az általa hamisnak vélt igazság ellen. „Nem gondolkodik itt senki józanul” – mondogatja zavarodottságában. Mert mi Jehuda bar Simon ma is divatos „józansága”? Pénzt szerezni, befektetni az ügybe. A rendkívülit l megrettenni, elirigyelni a képességet, Istenként ítélkezni, helyt adni a rágalmaknak, fattyúnak csúfolni a fiút, „feketemágusnak” min síteni, aki szakadatlanul beteljesíti a törvényeket… ideológiát találni a nyerészkedésre, igazolni az aljas okoskodást: a pénznek nincs szaga! Avagy Isten országát - 112 Szerkesztette: Faragó Ferenc


itt és most, azonnal, t zzel-vassal, er szakkal kivívni. Jehudát az önismeret hiánya, az erényként táplált hiúság, irigység, félelem, kapzsiság, gyávaság, nagyravágyás teszi a Gonosz eszközévé – de paradox módon rendelés az is, hogy a megváltás eszköze lehessen. Júdás nélkül nincs kereszthalál – s Krisztus vére nélkül végleg kiszikkad a föld. ehéz ebb l a mélyb l és magasból az Ószövetség el készületi világához, a Mózes-mítoszhoz Az ég csipkebokorban visszalépni. Sok a mellékszál, a kitér . Kodolányi ítélete Mózes felett, aki nem léphet be az Ígéret Földjére, különös: nem Mózes menet közben kikerülhetetlenül elkövetett b neiben látja a tiltás legf bb okát, hanem abban, hogy kételkedett a népben. Ezáltal Kodolányi saját korábbi sötét emberképét oldja – s ma már nem dönthet el, mi ez a hirtelen der látó bizalom: engedmény-e a küls politikai körülményeknek vagy a lélek valamiféle kegyelemteljes belátása és reménye lét értelmét, célját és a fokozatos létrontás, süllyedés miértjét és mikéntjét feltáró gondolatok valamennyi regényben egymást kiegészítve és támogatva vonulnak végig. Ez a jöv nek is szóló üzenet. A tévedést folyton megismétli az ember, némi módosítással. A Vízönt -kor királya égbe nyúló, g gös Világtornyot akar fölhúzni, ami megvéd Anu, az Isten csapásaitól. Gilgames már csak az alázat hétemeletes tornyát tervezi, Isten tiszteletére. De mindketten materiális eszközt használnak, hogy a finom anyagtalant kijátsszák, illetve földhöz kössék. Utnapistim szava süket fülekre talál: „Az emberben magában kell tornyot építeni.” S az izgatott, mámoros építkezés ma is folyik; az ember az istenit majmoló ambícióval tervezi az Isten-nélkülit. Felh karcolók, üvegpaloták, acélbunkerek, amerre a szem ellát, de ahova a szem nem lát be: lapos, lehordott pusztaság – vagy éppen átabotában, találomra összehordott, nem illeszked kövek halmaza. A semmi vagy a torzó: ez az átvilágított átlaglélek röntgenképe. „Le kell mondanunk az egymás ellen folytatott küzdelemr l… Használd az értelmedet az értelem el zésére” – Utnapistim intelme változatlan. Van valami az értelem fölött is, s ezt éppen a táguló értelemmel kéne belátnunk. Az irgalmat gyakorló Gilgamest gyengének bélyegzik, s a Szabadító szava – „szeresd ellenségedet” – Jehuda számára a legnagyobb értelmetlenség, botrány. z idejelejárthoz, a feladata-vesztett formához való, megrögzött, nosztalgikus ragaszkodás vagy az örök ige lefitymálása a felvilágosodottságával hivalkodó, pedig valójában elsötétült elmében – ugyanazon veszély Janus-arca. Így volt ez Szurippakban, így Urokban, így a Kánaánt keres vándorlásban, így Jeruzsálemben. S ma sincs másképpen. Bennragadni a múltban, vagy mindenest l eltörölni: mintha a kereszt két szárán, a függ leges és vízszintes metsz pontján a megváltás meg sem történt volna. halogatás b ne, a cinikus vállrándítás, a „lesz, ahogy lesz”, a változásra-restség ráhozta az emberiségre a víz pusztító hatalmát, arra az emberiségre, amely Nannar vészjósló zümmögését nem hallotta meg – napjainkban az atom mintha ugyanúgy zümmögne. S céljainkat még ma is a húsosfazékban rotyogó minél dúsabb leveske szabja meg. Júdás evilági, javakkal és fegyverrel szilárdítható hatalomban, a hivatali tekintélyben hisz – mint az egykori királyok és Egyiptom uralkodói és a f tanácsok. A bölcs, a beavatott minden korban óv ett l. Úgy tetszik, mindmáig hiába. Gilgames álmodozása a hánykódó bárkán, a realitással a minimális mértékben sem számoló idealizmusa, a nem tisztán gyermeki, hanem infantilizált képzelgés ma is kísért. „Ó, majd nem hazudnak, csalnak, lopnak az emberek többé – lelkendezik Gilgames – … nem lesz többé háború. Anu mosolyog, és Istár szerelme elárasztja a földet.” Veszedelmes, ha az emberiség azzal ringatja el magát, hogy csak úgy, mechanikusan megjavulnak a dolgok. Hamvas Béla is tudja ezt: „A világ megváltozása az én megváltó tevékenységemt l függ.” Ebben a szüntelen megcselekvésben azonban fájdalmas tapasztalati igazság hat, a Mózest szinte széttép felismerés: „Az ember nem méltó az égi birodalomra, ha nem akarja megvalósítani a földön” – mondja, miközben tudván tudja: a „tökéletes ember”, az már az id k végezete. Addig is: „minden napnak megvannak a maga teend i, minden teend nek megvan a maga munkása.” Nem az egykori földi Jeruzsálem falaiból áll majd – mintegy felcicomázva – a majdani égi Jeruzsálem. „Az én világom nem e világról való” – ez az a krisztusi közlés, amit Jehuda bar Simon árulása el tt nem ért meg, de tette után már igen. is, is meg van váltva. A régi Jehuda elporlik; aki itt meghal, a fénybe száll, az éltet elembe, túl a borzalmakon, s bármily meglep , boldogan. „Mint a hal, amelyet a partról visszadobtak a tengerbe.” Már az életben legy zi a halál hatalmát. Utnapistim szól így a csüggedt Gilgameshez: „A halhatatlanság ára, Gilgames, az élet. Így vagy úgy, meg kell halnod, hogy örökké élj.” Mózest még beavatják a halálba, bonyolult szertartással. Júdás önmagát avatja be – s ezzel egyszer s mindenkorra a legb nösebbnek is megnyitja ezt az utat. Hiszen az emberi és isteni egzisztencia közös titka századunkra javarészt már kibomlott. Az ég csipkebokorban - 113 Szerkesztette: Faragó Ferenc


még csak a t ztestig-s r södött nyilatkozik meg. „Leszek, aki leszek…” – ez az ígéret. A törvényt Mózes már az „Én vagyok Jahve” hangszer élménye által, visszatükrözve kapja. Majd az Ige megtestesül, és a hús-vérbe költözött Fiú szava színr l színre szól: „Én vagyok… Miel tt Ábrahám lett, Én vagyok.” Hiszen ezt hallotta Utnapistim is, a kezdetek kezdetén, vigasztalásul a kétségbeesésben, mint Anu szavát: „Én vagyok, aki vagyok.” A beavatottak tudása, mint lehet ség, mára közkincs. Az ezredvég embere ezt az s-Ént, a Teremt Mintát saját, szabadságra teremtett Énjében és Énjével keresi, ha keresi; de ha keresi, meg is találja. Miként a megidézett, írásaiban tanító Kodolányi János – alámerülve a mítoszokban és fölbukkanva újjászületetten.

Jókai Anna *forrás: Kortárs 44. évfolyam 1999 április 04. szám

„Az anyagi természetben él, nehéz anyagi testben lakó ember hajlandó a világot anyagi természetnek és nehéz anyagi testnek látni.” (Scientia Sacra)

A hit lovagja és a „várakozó” Kierkegaard hatása Hamvas Bélára* Amikor Hamvas Béla az els világháború után betegen hazatért a frontszolgálatról, a kórházi ápolást követ lábadozás id szakát ó-Tátrafüreden töltötte. Ez az id szak egy életre meghatározta pályafutását. Itt olvasta el ször Kierkegaard írásait, s kés bb az „öninterjúban” a következ ket jegyezte fel minderr l: „Mintha ma történt volna, húszéves alig múltam, amikor a könyvtárban, nem is tudom hogyan, Kierkegaard-nak Az id bírálata cím tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkodás, nincs vallás, ami van romlott és hazug z rzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezd dnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az els hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki bel le.” Hamvas Béla bölcseletének tanulmányozása egyértelm vé teszi, hogy az t ért hatások vonatkozásában kitüntetett szerepe van Kierkegaard és mellette Nietzsche filozófiájának. Ez nem azt jelenti, hogy más vonatkozások – a keleti bölcselet, J. Böhme, Guénon, Baader, Jaspers, Heidegger stb. – nem mutathatók ki a magyar gondolkodó életm vében, csupán arról van szó, hogy a két XIX. századi klasszikus alapvet és meghatározó élmény Hamvas Béla számára. Elemzésemben most mégis csupán a kierkegaard-i hatás legjellegzetesebb vonásainak bemutatására törekszem, az úgynevezett „átvilágításos” módszert alkalmazva. Azt lehet felel sen kijelenteni, hogy a hamvasi életm olyan bölcselet, mely els sorban az európai élet- és egzisztenciafilozófiák áramába kapcsolódik, onnan táplálkozik, majd ezen indíttatás után messze rugaszkodva „eredeti” módon foglal állást az egzisztencia és a modern lét legalapvet bb kérdéseit illet en. Esszéisztikus írásaiból elég jól körvonalazható affirmatív jelleg filozófiai alapállása, melynek lényege; hogy ez a tanúsítás jelleg bölcselet nem öncél, hanem realizálandó életpraxis. Életm vét mégsem lehet irányzatba sorolni. Leginkább az kockáztatható meg, hogy Hamvas mint egy személyiségetika elkötelezettje valójában „céhen kívüli gondolkodó”. Eklekticizmusa és szinkretizmusa mégsem nevezhet egyértelm en negatívnak, mert végül is eredeti módon invokálja, szublimálja, illetve esetenként éppen csak érinti az egyes filozófiai és vallási irányzatokat. A szinkretizmus mögött egy „személyes” probléma húzódik meg: szenvedélyesen keresi – horizontális és vertikális irányba is elmozdulva – azokat a reveláció érték m veket, melyekben a „normális emberi alapállás” igénye megfogalmazódik. Így végs soron jogosnak t nik, ha úgy véljük, hogy esszéisztikus, aforisztikus, néhol töredékes, ám végs soron koherens életm vének tengelyében az autenticitás áll, mely egy egyszemélyes etika körvonalait rajzolja meg. Az egyik leglényegesebb vonás, mely a hamvasi életm egészét áthatja, az autonóm létezés lehet sége és a személyes sors problematikája. Hamvas tisztában volt azzal, hogy Kierkegaard nyomán új horizontok nyíltak meg a filozofálás számára. A gondolkodó egzisztenciája, a gondolkodás, illetve az ennek nyomán megszület m vek ebben az új helyzetben nem választhatók el egymástól. Ez a felismerés szá- 114 Szerkesztette: Faragó Ferenc


mos következményt vont maga után. Nyilvánvaló Hamvas számára, hogy a Kierkegaard nyomában járó minden reflexiója – irányuljon a történelemre, a korra, a többi emberre vagy a tudományra, illetve valamilyen filozófiai problémára – végs soron önreflexió. Ebben a felismerésben ugyanakkor benne rejlik annak belátása, hogy minden kérdés, minden probléma az egzisztencia mélyéig hatol, s a szubjektivitás által nyer megfogalmazást: ahogyan Kierkegaard, úgy Hamvas is ráeszmél, hogy az az életérzés, amelylyel jelen van a világban, nem szokványos. Ennek a kivételes érzésnek Kierkegaard-hoz hasonló tartalmat ad, felfokozott öntudattal kompenzálja az elszigeteltség és a magányosság érzését. „A nagy ember titka nem az, hogy rült, ellenkez leg, az, hogy egészséges. Nem az, hogy a kivétel, hanem az, hogy az egyetemes és a normális. A kivétel a többi” – írja az Unicornisban. Az autonóm létezés lehet ségének vágya Hamvasnál is összekapcsolódik az autentikus létezés iránti vágyakozással. Minden önmarcangoló, önironizáló gondolat forrása e projektum, illetve paradox módon épp a szenvedélyességig felfokozott öntudat. Míg Kierkegaard-nál és Nietzschénél is tapasztalhatjuk számos jelét e magatartásnak, addig mindez Hamvasnál is megfigyelhet . Nietzsche szeretné, hogy ne tévesszék össze másokkal, Kierkegaard „költ ien és elegánsan szólva, kívülálló”, aki ír, „mert az írás számára luxus, és ez annál kellemesebb és meggy z bb számára, minél kevesebben veszik és olvassák”. Hamvas szándékosan hazugnak, pszeudoegzisztensnek nevezi magát. „A hazugság nem abban van, amit mondok, hanem abban, hogy a magam számára annak kimondására az igazság jogát hazudom. Pszeudoegzisztens voltam.” Mindemellett az önreflexióba ágyazva mindkett jüknél megjelenik az éles korkritika, illetve tömegkritika. Autenticitásra és autonomitásra vágyó lényük szembesül a közösségi lét inautentikus vonásaival, visszásságaival, pszeudo-jellegzetességeivel. A „nyájélet” nietzschei, az „általános ember” kierkegaardi, illetve a „tömeg” fogalmának Ortegát is idéz hamvasi fogalma mindezt alátámasztja. Az autonóm létezés problematikája ugyanakkor Hamvas esetében is összefügg a stílus kérdésével. A létezésen való töprengés Kierkegaard-nál konfesszionális tartalmú „kifejtés”, mely kifejtés olyan, mint egy álarc, egyszerre felfed és elrejt. Jaspers „közvetett közlés”-nek nevezte ezt, mely közlést szerinte „a maga létrejövésében a mindenkori egzisztencia eredetéb l kell megragadni”. Így aztán annyi kifejtés van, ahány megszólalás, de egyetlen megszólalás sem fejti meg magát a létet mint egészet. (Kierkegaard írásaiban, mint ismeretes, inkognitót, bizarr írói álneveket alkalmaz. Viktor Eremita, Constantin Constantinus, Johannes de Silentio, Vigilius Haufniensis, Anti-Climacus, Johannes Climacus – mind jelentéssel bíró búvóhelyek, valójában maszkok, melyek elrejtenek, de ugyanakkor mégis megmutatnak valamit abból az „alapzatból”, ami maga a lét az emberben.) Az inkognitók olyan szerepek, melyeket az életben lehet játszani, de amelyeket, miután „végigjátszottuk” ket, el kell dobni. Különös a párhuzam a személy, az egyéniség latin jelentése: a persona, illetve az álarc, a maszk fogalma között. A latin persona ugyanis nem csak személyt, jellemet, de álarcot, szerepet is jelent. Kant 1800-ban az Opusz posztumum cím írásában utal erre az összefüggésre. Lukretiust idézi, amikor írja: „Eripitur persona, manet res”. Azaz az álarc elránttatik, a dolog marad. A persona kett s jelentése jelzi az emberi létezés maszkírozottságát. Az álarc mögött meghúzódó „személy” (persona) épp maszkjainak felmutatásával és leleplezésével láttatja magát. Hamvas Béla Nietzsche stílusának maszkírozottságából sok mindent megértett és átvett. Az arlequinattitüd – mely a „közvetett közlés” szerepének lehet ségét villantja fel – Hamvas stílusának is egyik f jellegzetessége. Arlequin cím esszéjében a bohóc az, aki a létezés paradox jellegét felismeri, s a bohócmivolt álarca mögé bújva nyilvánítja ki véleményét. A bohóc azonban csörg sipkát visel, ezért az általa kimondott „igazságokat” nem veszik t le komolyan, kinevetik. A csörg sipka – „a kivétel a többi” életérzését keltve – ugyanakkor lehet vé teszi a világ maszkírozottságának („ál-arcos” jellegének) leleplezését is. Hamvas egyértelm vé teszi, hogy az arlequini magatartás tulajdonképpen a létezés paradox jellegének felismeréséb l táplálkozik, de amely paradox jellegr l a világ nem akar tudomást szerezni. „A világ azt hiszi, ha valamit sokan mondanak, az igaz. Például, ha mindenki rült, azt hiszi, hogy aki józan, olyan bolond, hogy meg kell verni. A világnak sejtelme sincs arról, hogy Arlequinhez képest éppen úgy nemlétezésben van, mint a dráma többi szerepl je Rómeóhoz és Hamlethez képest.” Hamvas a maszkproblematikát többek között háromkötetes regényében, a Karneválban fejti ki. Itt arról van szó, hogy az egész élet maga egy nagy karnevál, ahol az emberek maszkot viselnek, és szerepeket játszanak, s ahol a f szerepl , a tízezer b r lélek – Bormester Mihály – azon fáradozik, hogy ezekt l a maszkoktól fokozatosan megszabaduljon. Bormester Mihály „sorskatalógusa”, a tízezer b r lélek szenvedélyes er feszítése a maszknélküliség állapotának elérésére. A maszk-játék problematikája, illetve a kierkegaard-i inkognitó szervesen összefügg a stílussal. Az aforisztikus, töredékes, esszéisztikus - 115 Szerkesztette: Faragó Ferenc


beszéd, mint közvetett közlés, az orákulumszer többértelm ség, az önapotheózis és önirónia mind megannyi lehet sége a „magánvéleményt” hangoztató konfessziónak, annak az írás- és beszédmódnak, melynek során végül is lekerülnek a maszkok. Hamvas Béla számára Kierkegaard stílusa meghatározó volt azzal együtt, hogy Hamvas alkatilag is vonzódott a XX. századi klasszikus filozófus magatartásához és gondolkodásához. Mint már szó volt róla, Hamvas gondolatvilágában központi jelent ség az autenticitás. A kérdéskörrel foglalkozó tradíciónak, mint tudjuk, sokszálú gyökere van, hiszen már az ókorban felbukkan a kalokagathia, mint a tökéletes szellemi-testi létezés görög eszménye, s a hagyomány Platónon, illetve Ágostonon át egészen Kierkegaard-ig ível. Mint ismeretes, Kierkegaard az autenticitást egy paradoxon fel l közelíti meg (egyes-általános paradoxona). Oly módon „rúgja fel” a lét és gondolkodás azonosságának hegeli tételét, hogy ha a gondolkodás perspektivikus és parciális jellege nem is képes elérni a lét abszolútumát, a szubjektum bels elhatározása, a bels cselekedet azonban igen. Kierkegaard-nál a személyes krízisb l (szorongás) fakadó választás (döntés, ítélet) iránti igény az, mely a reflexiót kiiktatja, hiszen Kierkegaard számára „az igazság szubjektivitás”, azaz nem ragadható meg objektív viszonyokban, az ethoszban, az államban és a történelemben. Nála a végtelenség szenvedélye a dönt mozzanat, mert ennek tartalma éppen saját maga. Ennek alapján „fordul meg” az egyes és az általános korábbi viszonya, s egy paradoxonban tételez dik az egyes magasabbrend sége az általánossal szemben. Mindaz, ami ennek filozófiai következménye Kierkegaard bölcseletében, mélyen hatott Hamvasra. A „választás” egzisztenciális tartalma, abszurd jellege, a „pillanat” értelmezése, jelent sége, az ember szintézis jellege sajátosan hamvasi szókészlettel ugyan, de alapvet en meghatározó hatásként említhet . Amikor Hamvas a Mágia szutrában hangsúlyozza, hogy a szó-gondolat-tett körforgásában a tett az, amelyb l ki lehet indulni, akkor tulajdonképpen arról beszél, hogy a választást nem lehet halogatni, s az is lehetséges, hogy az ember utólag belátja, tévedett. Ezt így fejezi ki: Az ember, ha cselekszik „a szót is érteni kezdi, amely a tettben él”. A döntés pillanatjellegét Hamvas is felismeri. Annak ellenére, hogy a f vonások tekintetében felfedezhetjük a kierkegaard-i jellegzetességeket, mégis eltér fogalomhasználattal írja le ugyanazt a lényeget. Hamvasnál a válságpont, ahol a döntés, a fordulat megtörténik az ún. imagináció. Ez a lélek legbels bb, legmélyebb zuga, az „akarat mágikus pontja és az elhatározás [változás, válság] helye”, ahol már nincs lehet ség a racionális mérlegelésre. Az imaginációs pontban történik meg a döntés realizálása, vagyis az az átváltozás, átalakulás, melynek következményei az emberi cselekedetekben válnak láthatóvá és tapasztalhatóvá. Az imagináció ugyanolyan pontszer , kiterjedés nélküli, az id horizontján megragadhatatlan, mint a kierkegaard-i választás pillanata. Az imagináció abszurd jellegét jelzi az, hogy egyszerre az értelem, az érzelem, és az akarat „mágikus” pontja, melyet Hamvas „akkumlációs pontnak” is nevez. Azzal a megjegyzésével, hogy az imagináció „elementáris és primordiális teremt aktus” tulajdonképpen jelzi, hogy ezen a ponton d l el az egzisztáló (realizáló) életmin sége. Az imagináció ugyanakkor csak villanásszer el feltétele mindannak, ami a hétköznapi életben történik, hiszen a lényeg valójában az, hogy az ember hogyan éli az életét, miképpen cselekszik. A hamvasi „realizálás” tehát a kierkegaard-i egzisztálás folyamatjellegét idézi, melyben a horizontális id tengelyen (élet) egyegy pillanatra „bevillan” a vertikális irány (az örökkévaló lényeg), mely az „abszurd erejénél” fogva végül is alapvet és meghatározó a létmin ség szempontjából. Ez a pont ugyanakkor a szabadság pontja is, hiszen Hamvas szerint senki sem befolyásolhatja az embert abban, hogy miképpen imaginál. A párhuzam tehát ebben a vonatkozásban is adott, amennyiben Kierkegaard is a választás pillanatához kapcsolja azt a bels szabadságot „bels tettet”, amelyet az „akarat elhatározása” motivál. A realizálás hamvasi fogalma ugyanakkor elvezet bennünket a keresztény életgyakorlat problematikájához. A kereszténység modernitásban elfoglalt helyét, a kortárs kereszténységet Hamvas Kierkegaard-hoz és Nietzschéhez hasonlóan hiteltelennek tartja, és a bajok egyik forrásának véli. Hamvas úgy gondolja, hogy a kereszténység modern formái ellentétesek az eredeti evangéliumi kereszténységgel, melyet azonban helyre kellene állítani (realizálás), hiszen csak a kereszténység eredeti formája az a tanítás, mely az „alapállás helyreállításáról” szól. Nagyon egyszer en és tömören fogalmaz, amikor leszögezi, „a kereszténység semmi egyéb, mint a tanítás az alapállásról, a turba felszámolásáról és az alapállás helyreállításáról”. A kereszténység intézményesült formáit, a rítust és a szokásokat kíméletlen kritikával illeti, „küls ” inautentikus formáknak tartja azokat, melyek az eredeti keresztény gondolatot tönkretették. Kierkegaard nyomán vallja, hogy a „kereszténységnek küls útja nincs, csak bels ”. Ezen az alapon különbözteti meg a keresztény vallást („történeti kereszténység”) és a valódi, az evangéliumi kereszténységet - 116 Szerkesztette: Faragó Ferenc


(„preegzisztens kereszténység”). Szerinte a történeti kereszténység gyakorlatában a „bels út” szerepe háttérbe szorult, s a küls ségek („küls út”) túlhangsúlyozása következtében degradálódott a kereszténység igazi lényege, a személyesség. Ezért a torzulásért szerinte leginkább három „ellenség” felel s, el ször a belülr l való ellenség, a klérus (nem az egyház!), másodszor a politikai hatolom, harmadszor a „szcientifizmus” – írja. Hamvas hagyományfelfogásának kierkegaard-i gyökerei leginkább azzal a ténynyel függnek össze, hogy Hamvas úgy látja, mindabból, amit a keresztényi életgyakorlat vonatkozásában Nietzsche diagnosztizál, azt Kierkegaard mindett l függetlenül megpróbálja realizálni is. Kierkegaard realizálási kísérlete azonban egy olyan kritikai viszonyuláson alapul, melyben az úgynevezett „fennálló kereszténységet” úgy veti el az újszövetség mércéje alapján, hogy szinte saját kánont hoz létre magának. Mint ismeretes, kiderül, hogy a kereszténység nem racionalizálható, nem közvetíthet , hanem paradox („paradox kereszténység”), nincs küls útja, csak bels , csak az egzisztáló szubjektum cselekedetein keresztül mérhet . 1851-ben Kierkegaard ezt jegyzi fel Naplójába: „Kezdetben volt Krisztus, akiben maga az Örökkévaló egzisztenciális követelménye jelent meg – hogy szenvedjen és meghaljon. Aztán jönnek az apostolok, akik feltétlen módon vágyakoznak a mártírumra. Aztán jönnek a mártírok, de hamarosan jön a dialektika, mely azt mérlegeli, hogy feltétlenül szükség van-e a mártíromságra ahhoz, hogy valaki valódi keresztyén legyen. Nem lehet-e úgy is keresztyénnek lenni, hogy az ember élni akar – küls és bels értelemben egyaránt. Min ségi változás áll be: megjelennek az apologéták, s ezzel lényegében véget ér a keresztyénség. Megkezd dik a tudomány és az egyház elmélete.” Kierkegaard e naplórészlete alátámasztja, hogy a Hamvasra gyakorolt hatás vonatkozásában azok a kierkegaard-i gondolatok játszanak dönt szerepet, melyek a keresztényi magatartást az egzisztáló szubjektum problematikája fel l közelítik meg. Hamvas a valódi, „preegzisztens kereszténység” emlegetésével a személyességre, a keresztényi magatartás szubjektív mozzanatára kívánja helyezni a hangsúlyt. A normakövetést tagadó, a bels útra koncentráló életgyakorlat igenlése Kierkegaard-t idézi, aki az autentikus emberi cselekvést szeretné megalapozni a hit által. A hit kérdésköre mind Kierkegaard-nál, mind Hamvasnál az autentikus egzisztencia realizálásának lehet ségéhez kapcsolódik, s annak ellenére, hogy némiképp eltér en közelítenek hozzá, egyértelm a kierkegaard-i bölcselet hatása Hamvas Bélára. Közös vonás, hogy az igazi vitalitás, az individuumban rejl egzisztenciális lehet ségek felszínre hozatala. A „normális” ember tettei a hit által megalapozottak, de ez a hit nem a teológia hite; nem élni tanít a hitben, hanem épp fordítva, cselekedni a hit által. A kierkegaard-i hit ugyanis, mint tudjuk, abszurd, „valóságos csoda”, ott kezd dik, ahol a tudás véget ér. A hit „keresztre feszíti az értelmet”, „mozdulat”, melyet újra és újra meg kell tenni, szenvedély, melynek abszurd pillanataiban az örökkévaló lényeg villan fel. Önvizsgálat cím m vében Kierkegaard a hitr l azt írja, hogy benne éppen a nyugtalanság a legfontosabb. „Ha a te életedben nem érezni a hit pulzusát – úgy bizonyára nincs is neked hited. De ha a te életedben a hitnek nyugtalanságát, mint életednek pulzusát érezni, akkor mondhatod, hogy hited van, és tanúságot tehetsz arról" – írja. Az emberben Isten változatlansága kelt nyugtalanságot a hit révén, hiszen az isteni tanítás (kinyilatkoztatás) által lesz „képe” az örökkévalóságról, s ezzel együtt ráébred saját végességére, id beliségére. A lélek mélyén lezajló kett s mozgás idézi el a nyugtalanságot, de nem azért, hogy az ember bénultságba zuhanjon, hanem azért, hogy az emberek ezáltal másként tegyék dolgaikat. Kierkegaard szerint „a szigorú vallásos ember életének lényege: cselekedet”. Hamvas Béla a hit kierkegaard-i tartalmát a realizálás fogalmába „emeli be”, s a keresztényi magatartást ennek nyomán „teljesíthetetlen feladatnak”, „halálos kötelességnek” nevezi, és a „bels aktivitáshoz”, a racionalitáson túli imaginációhoz köti. A normális emberi alapállás, a „status absolutus” megvalósítása a távoli cél, melyhez egy halálig tartó processzusban csupán közelíteni lehet. Ebben kapaszkodót paradox módon csak az egzisztáló ember szorongató, ámde felel sségteljes felismerése jelent, saját „istenazonosságának” tudata. Kierkegaard-nál az „isten-azonosság”, (az Istenhez hasonulás) tudata a Krisztushit feltétlen voltából fakad, miszerint „Krisztus a Feltétlen”, s ennek következménye az „egyidej ség”. Az egyidej ség felismerése egyedül a hit számára nyilvánvaló, s mint írja: „aki nem egyidej a Feltétlennel, annak számára nem is létezik. Mivel pedig Krisztus a Feltétlen, könnyen belátható, hogy az vonatkozásában egyetlen állapot számít: az egyidej ség; háromszáz, hétszáz, ezerötszáz, ezerhétszáz vagy ezernyolcszáz esztend sem nem oszt, sem nem szoroz, nem változtatja meg t, de nem is fedi fel a kilétét...” A Filozófiai morzsák cím írásából tudhatjuk, hogy Isten „szolgai alakban”, de nem „parasztatikusan”, azaz látszólagos testben, hanem hús-vér formában jelenik meg, s ezáltal „meg akar értetni magáról valamit”. Meg akarja értetni a pillanat paradox jellegét, melyr l, mint már írtuk, el- 117 Szerkesztette: Faragó Ferenc


mondható, hogy benne az örökkévaló villan fel, s ez adja a hit végtelen szenvedélyének erejét. Aki ezt felismeri, azt Kierkegaard „egyidej tanítványnak” nevezi, aki belátja, hogy nem a paradoxont kell megértenie, hanem csupán azt, hogy az egyidej ség, vagyis az örökkévaló lényeg pillanatban való felbukkanása maga a paradoxon. Úgy t nik, Kierkegaard és nyomában Hamvas erre az egyidej tanítványi viszonyra vágyik, mely viszony paradox jellege is nyilvánvaló számukra. Ezt támasztja alá Isten definiálhatatlansága és megnevezhetetlensége is, melyre mindkett jük írásaiban találhatunk utalásokat. Kierkegaard az Isten változatlansága cím írásában így fogalmaz: „ a változatlan világosság, a világosság atyja, az örökké változatlan. Változatlan a világosságban – éppen azért változatlan ; mert a teljes világosság, világosság, amelyben nincsen sötétség, amelyhez semmi sötétség sem közeledhetik. De mi emberek nem vagyunk olyanok, mi nem vagyunk olyan világosság, és éppen azért változók is vagyunk: hol valami világosabb lesz bennünk, hol ismét valami elsötétül mibennünk [...] és a külvilágból egy megváltoztató világosság árad reánk, amikor mi mindezen behatás alatt önmagunkban is megváltozunk. De Isten az változatlan. Ez a gondolat megrettent , félelem- és rettegésteljes.” A definiálhatatlan Isten gondolata Hamvas Unicornisában jelenik meg: „Megfoghatatlan és meghatározhatatlan. A misztérium. [...] Ha vele vagy, tudod, hogy ez az egy az egész és az egyetlen, a minden. Hiába van el ször és utoljára. Mindig volt és van és lesz. És hiába megfoghatatlan. az egyetlen megfogható, a valóság, a realitás, a tapasztalat és a konkrétum, és ami rajta kívül van, az káprázat.” Mindez finom és árnyalt bemutatása annak, hogy itt tulajdonképpen egy kimondhatatlan, megnevezhetetlen, ám ugyanakkor a hit tartalmát meghatározó „feltétlen” lényeg körülírásáról van szó, mely lényeg, bár „egyidej ”, az id beliség számára paradox módon csak egy-egy pillanatra adott.Hamvas írásaiban nem nehéz észrevenni, hogy mindvégig az egyén és Isten kapcsolatára koncentrál, de ez a kapcsolat Kierkegaardhoz hasonlóan immanens, Isten nem az absztrakció objektivált istene, hanem személyes, egzisztáló. Isten és az egyén itt két olyan fókusza a valóságnak, mely kétpólusúság tulajdonképpen magában az emberben jön létre. Ez a kett sség azonban kényes ambivalencián alapul, s el feltételezi a tisztességre való törekvés mellett az alázat mozzanatát is. Összegzésképpen elmondható, valójában egyik bölcselet esetében sincsen egy közös, univerzális uralkodó éthosz, amihez igazodni lehetne vagy kellene. Mind Kierkegaard, mind Hamvas számára az egyetlen úgynevezett „morális abszolutum” csupán a tisztességes ember definiálhatatlan fogalma, illetve immanens követelménye.

Thiel Katalin *forrás: Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány,2002

„Az emberi lét az isteni értelem ébersége és a sötét kábaság között feszül ki.” (Scientia Sacra)

Hamvas Béla bibliográfiája* (álnév: Pál Antal) (Eperjes, 1897. márc. 23. Bp., 1968. nov. 7.): író, filozófus. Posztumusz Kossuth-díj 1990. M vek: Herakleitos múzsái vagy a természetr l [Kövendi Dénessel], 1936; A világválság, esszé, 1938; Szellem és egzisztencia. Karl Jaspers filozófiája, esszé, 1941; Bevezetés a modern karakterológiába [Kemény Katalinnal, Pál Antal néven], tan., 1941; A láthatatlan történet, esszék, 1943 [Dúl Antal tanulmányával, 1988]; Száz könyv, esszé, 1945 [Bern, 1985]; Anthologia humana. Ötezer év bölcsessége, szerk., 1947 [4. átd. kiad., átd. és s. a. r. Kemény Katalin, Szombathely, 1991]; Herakleitos 131 fennmaradt mondata, 1947; Forradalom a m vészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon [Kemény Katalinnal], tan., 1947 [2. jav. kiad., 1989]; Yantra és absztrakció. Lossonczy Tamás képei, esszé, 1947; A világválság, tan., 1983; Az öt géniusz, esszé [Mattheusz János tanulmányával], Bern, 1985 [Bp., 1988]; Karnevál I-II., r., 1985; Szellem és egzisztencia, tan. [Kemény Katalin tanulmányával], Pécs, 1987; Silentium. Titkos jegyz könyv. Unicornis, esszék, r., 1987; Hamvas Béla 33 esszéje [vál., bev. - 118 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Dúl Antal], 1987; Az öt géniusz - A bor filozófiája, esszé, 1988; Scientia Sacra. Az skori emberiség szellemi hagyománya [utószó Török Endre, bibl. Dúl Antal], esszé, 1988; Közös életrend [vál., bev., bibl. Darabos Pál], 1988; A láthatatlan történet [s. a. r. Kemény Katalin], 1988; Szilveszter. Bizonyos tekintetben. Unicornis, r.-ek, 1991; M vei. Hamvas Béla m vei [az életm kiadást szerk. Dúl Antal], Szombathely, 1991; Patmos I-III., esszék, tan., 1992; A babérligetkönyv. Hexakümion, esszék 19321945, Szombathely, 1993; Tabula smaragdina. Mágia Szutra. Májá, esszék, Szombathely, 1994; Arkhai és más elbeszélések, esszék [Hamvas Béla M vei 7. köt.], Szentendre, 1994; Eksztázis, 1996; A kereszténység (1960-1964) [Életm sorozat 10. kötet, II. rész], Szombathely, 1996. M ford.: Tibeti misztériumok, ford., tan., 1944; Lun Yü Kungfutse, ford., tan., 1944; Henoch apokalipszise, ford., tan., 1944. *forrás: Új magyar irodalmi lexikon A-Z, fszerk. Péter László, 1994

„Mindenki tudja, hogy a boldog embernek nincsen irodalma. Nincs festészete, filozófiája, beszéde. Nincs zenéje sem. Ez mind boldogtalanság. Ez a szép boldogtalanság.” (Arkhai, A halottasének)

Hamvas Béla, az inotai raktáros* Hideg-hegy. A Bakonyban áll, szikár és csupasz, rideg és terméketlen, állandóan fú a szél, mintha a Bakony minden vihara itt gyülekezne. Ide az inotai, a Hideg-hegy alatti er m -építkezésre 1951-ben érkezett Hamvas Béla. A szentendrei gyümölcsfák kertésze csak itt talált minimális megélhetést nyújtó munkát. A kor kollektív rületében, a politikai gyanakvás légkörében korábbi egzisztenciájában nem rejt zhetett tovább, be kellett lépnie a földi pokolba, az er m építés barakk-világába. A hangszóró reggel hattól este tízig bömbölt, és négyezer ötszáz ember napi tizenkét órán át taposta a sarat, túrta, cipelte a földet, szerelte a vasbetont. Barátjának err l a helyr l egy levélben írta: "A középpont a korcsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gy jtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság ehhez képest igen finom hely volt... Azt hiszem, kevés ember ússza meg ezt bels károk nélkül. Az rültség, a nevetségesség és az erkölcsi sötétség teljesen egyforma. Mindez eszeveszett iramban, hogy fel se lehessen eszmélni." Proton pszeudosz. Hamvas Béla nem el ször járt a pokolban. 1916-ban súlyos idegsokkal hadikórházba került, egy évvel kés bb valahol Szlovéniában a csapatszállító szerelvényt bombatalálat érte, t a légnyomás maradandóan megsebesítette. Hazatért és Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekel tt Nietzschét kezdte olvasni. Err l az id szakról ötven év múlva írta: "Mintha ma történt volna, húsz éves alig múltam, amikor a könyvtárban, nem is tudom hogyan, Kierkegaardnak Az id bírálata cím tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van romlott és hazug z rzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezd dnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az els hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki bel le. Rájöttem arra, hogy ma jelen lenni csak úgy lehet, hogy a válságot teljes egészében vállalni. Visszafelé haladtam a múlt század közepét l a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még el bb van, még el bb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt."Magyar hyperion. A háború után a Pázmány Péter Egyetem magyar-német szakán tanult, el adásokat hallgatott az orvosi karon, zeneelméletet a konzervatóriumban. 1923-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, három éven át a Budapesti Hírlapnál volt újságíró. 1927-t l a F városi Könyvtárban könyvtártiszt lett - végre olvashatott, írhatott: tanulmányt, esszét, kritikát, de els sorban esszét az Athenaeum, Nyugat, Protestáns Szemle, Diárium, Ezüstkor, Társadalomtudomány, Napkelet, Esztétikai Szemle folyóiratokba. Kerényi Károllyal alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög ha- 119 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gyományból merítkez szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. A kör, elképzeléseik szerint a preraffaeliták, méginkább a George-kör magyar változatának indult, ám három kötetb l álló kiadványuk (Sziget, 1935-36) megjelenése során kiderült, hogy a szellemi közösség megvalósíthatatlan. Hamvas számára ez volt a második pokoljárás. Keser tapasztalatairól a Magyar Hyperion leveleiben számolt be: "Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül, fölöslegesen és fel nem ismerve." A koldus. Hamvas Béla a harmincas-negyvenes években csaknem háromszáz esszét publikált. Az írás számára ima volt és jóga-gyakorlat. A magány pedig az a hely, ahonnan nincs menekvés; a világ pedig az a hely, amely lehet vé teszi a magányt. A második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem zavarta abban, hogy fordítson - Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch m veit. A háború alatt jelent meg els esszékötete, A láthatatlan történet. Ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gy jt címe: Az sök nagy csarnoka, s amelyet a hatvanas évekig folytatott. M ve a szent hagyomány legfontosabb könyveinek fordítása a hozzájuk írt bevezet kommentárokkal. 1944-ben Németországból szökött haza az ostromlott Budapestre. Az ostrom poklának tet pontján a hegyoldalba épült lakását bombatalálat érte. A szökevény ott álldogált a megégett, szétszóródott könyvek, kéziratok, jegyzetek között és mindent megértett… A tanítvány. Hamvas Béla az inotai h er m -építkezésen raktáros lett, ez volt a küls , s ami akkor nem volt látható: amikor csak raktári munkája engedte, lopva olvasott, fordított, írt. A félig kihúzott asztalfiókban mindig ott volt a nyitott könyv, a jegyzetfüzet, a toll. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban Az sök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei... Ha a világ rült, az embernek még nem kell feltétlenül megbolondulnia. A raktáros tanulónak tartotta magát, akinek legalább negyven évre lenne szüksége ahhoz, hogy a föld nagyobb könyvtáraiban munkatervét elkészíthesse. A Hideg-hegyr l lezúduló szélben recsegtek-ropogtak a barakkok, a raktáros büntetés terhe mellett vázlatot készített arról az útról, amelyet szellemi megvilágosodásnak nevezhetünk.

K szegi Lajos

*forrás: a Veszprémi Petfi Sándor Színház honlapja: http://www.theater.hu/veszprem/jatekrend/hamvas.html

„ Az idill a tiszta lét rendje. Mindegy, hogy milyen tudás rzi, a tao, vagy a kereszténység” (Patmosz II.)

M helytanulmány a Hamvas Szótárhoz* Hamvas Béla bácsi nem alkotott rendszert, tehát olyasféle m nem készíthet az munkásságával kapcsolatban, mely valamely ravasz trükkel mégiscsak megszerkesztené az rendszerét. Helyette, utólag és ellenére. Ezért e szótár csupán olvasói heverészés az gondolatai között – valahogy úgy, ahogy a tavaszi réten elnyúlik az ember, megkóstol egy f szálat, s látja, hogy a hangya szalad föl a másikra, onnan a harmadikra. Amott kis csiga himbálózik – fura, páncélos lajhárra emlékeztet –, a pitypangon méhecske és mezei poloska próbál osztozni. Fölöttünk fecskék járnak, túl rajtuk felh k, majd a nap ragyog, magában a végtelenben, s annak is a kell s közepében… E szótár a legjobb esetben is szerény, humorisztikai kísérlet az fogalmainak, szóf zésének, egy-egy szóval, dologgal kapcsolatos véleményének követésére. Amelyek közt számos definíciótípusú is akad, mert Béla bácsi roppantul szeretett meghatározni. Ugyanazt akár többször is; kedvenceit, például az alapállást, az életet, az Istent akár százszor is. Egy csöppet folyton másként, más szögb l, más távlatban, más összefüggésben, de a lényeget tekintve mindig ugyanúgy. Ám sosem tisztán fogalmi képleteket állított föl, hanem rendszerint a saját személyén, der jén, imaginációján átsz rtet. Például: ateista: holtbiztos tudomása van Isten létezésér l (Sz. B. U., 273.). Gyakorta kényteleníttettem – örömmel – még a ragozásban is követni. Például valódi: „csak annyiban vagyok valódi, amennyiben derült vagyok.” - 120 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Nota bene, a szavakat – valódi m vész (is) lévén! – állandóan alkotta, tehát használat közben nem koptatta ket közhellyé, a dilettánsok szokása szerint, hanem jelentésüket egyre árnyalta, dúsította. E gy jtemény teljességre nem törekszik, inkább csak rámutatni szeretne a hamvasi m határtalan gazdagságára, éppen ezért sok helyet hagy arra, hogy az Olvasó folytassa, kiegészítse az összegy jtött anyagot. Filológiai hibákat ugyan nem szándékozott elkövetni, ám teljes pontosságot sem célzott meg e munka. Számos okból. El ször is: az életm összkiadása még nem teljes. Maradtak egyel re m vek kéziratban, s t például A tíz meg nem tartott el adás, a Fügefahimnusz és sok-sok levél talán máig lappang. Az sök nagy csarnoka mind ez idáig nem jelent meg; e m esszéib l csak annyit vehettem figyelembe, amenynyihez egyéb kötetekben hozzáfértem. Továbbá: szerz nk olyan író volt, aki egyetlen mukkot sem vetett papírra, aminek ne tulajdonított volna kell jelent séget, tehát ha a „fontos” szavakat szótárazzuk össze, akkor valamennyi szavát glédába kellene állítani. Egy ilyen szótár forgatásánál viszont értelmesebb és bölcsebb id töltés az eredetit olvasgatni. A Hamvas-olvasó egy id után arra is rájön, hogy nála nem csupán egyaránt fontos valamennyi szó, hanem arra is, hogy Béla bácsi analogikus gondolkodása folytán minden szó nyitott az összes többi számára – bármelyikb l el lehet jutni az életm teljességébe. Más szóval arra a helyre, ahol a különböz nek látszó dolgok Egysége kiderül. „Mivel végül is hen panta einai, vagyis minden egy, minden mindenben megvan (…) Olyan skála ez, amelyen bármelyik hangot szólaltatom meg, az egész hangrendszer megzendül, a hangokhoz való rokonság arányában harmonikusabban és er sebben, vagy széthangzóbban és rejtettebb módon, de fel- és alhangként, minden hang egyszerre énekelni kezd” – írja A bor filozófiájában. Ez a helyzet egy filológus szótárírót az rületbe kergetne. E szerény munka, lám, kapcsolatokat jelz nyilaktól tüskés, s még így is el fordulhat, hogy itt és ott megfeledkeztem arról, hogy ez vagy az a szó mi mindenre utal még. Mi tagadás, könnyedén végeztem munkámat, örömmel, fél szemmel a kertet figyelve, a vörösl vadsz l t, a szállingózó havat, a pocakosodó májusi cseresznyéket, a hulló dió kopogását; a fogasabb kérdéseknél egy korty komoly decsi vöröset ízlelgetve. Bevallom tehát, hogy a könyvészeti pedantériára csak mértékletesen törekedtem. Módszert se találtam – ti. eszemben sem volt keresni! – arra, hogy a számtalan helyen el forduló – egyaránt fontos, infinitezimális és állandó közös áthatásban él (!) – rendszerint paradoxiális kifejezéseket valamilyen rendszerbe szuszakoljam. Hiszen nála az állandóság örök változásban mutatkozik, a bels magán viseli a küls jegyét, és viszont, az általános az egyetlennel összeborul. Jobb megoldást nem találván úgy jártam el, hogy a legízesebbeket emeltem ki. Végs fokon mindig megjelöltem a forrást, s t, ahol megadta, azt a szerz t is, akit l a gondolatot átvette, mi több: magáévá tette, de néhány fogalom és meghatározás oly gyakran bukkan föl, hogy csak a fontosabb kötetet-m vet neveztem meg, például K. – Karnevál, vagy azt sem, mert a hivatkozások tömege meghaladta volna a szószedetet, mint valami scientifikus kiadványban. Különösképpen így jártam el az ún. alapszavak esetében. Némely alapszónál a források megjelölését – a fölösleges ismétlések elkerülése végett – mérsékeltem, olykor mell ztem, és inkább utaltam az összefüggésekre s az ott megbúvó jelentésekre. Az alapszavak ugyanis nála olykor tucatnyi jelentésárnyalatot hordoznak. Az Apokaliptikus monológban (Si. 129. skk.) általa megmagyarázni nem kívánt fogalmakat – megváltó, heroikus idill, pogány üdvözülés, ágyrajáró, Keresztel János, keleti halhatatlanság – én sem próbáltam szótárazni. Kivétel az Isten haragja, amit szintén olyannak min sített, ami „annak szól, akit hív, a többinek tilalom”, ám erre nézve egy Böhme-mondatot mégis megadott, s t ki is egészítette, tehát ezt fölvettem. Kötelez nek tartottam magamra nézve, hogy Béla bácsi szellemét követve olyan szócikkeket is beiktassak, vagy olyan szövegekkel is kiegészítsem némelyiket, amelyek a komoly filozófusokat elborzasztanák, ám az humoralisztikus gondolkodásának érzékeltetéséhez nélkülözhetetlenek, például: Bach, Bolsevizmus, Ember, Freud, Futball, Üdv stb. Ennek szellemében nem csupán definíciószer megfogalmazásokat gy jtöttem, hanem beillesztettem Béla bácsi véleményeit is, például: becsvágy, metafizika stb. Kihagyhatatlannak tartottam néhány regényh sét is, például: Hoppy, Lala, Jusztin. Ugyanakkor mell ztem olyan filozófusi szavakat, mint abszolútum, vagy a szinte alapszóként használt enthuziazmus, intenzitás, szakrális vagy univerzális orientáció, melyek esetében – szerény megítélésem szerint – nem tér el a megszokott értelemt l. Ezzel azt is elárultam, hogy gy jteményembe leginkább azokat a szavakat vettem fel, amelyeknek a jelentését Béla bácsi sajátos értelemmel gazdagította, árnyalta. Ha már az elborzasztás szóba jött: nem mehetünk el szótlanul amellett, hogy els olvasói általában roppant lelkesek, aztán sokan elsomfordálnak a Temenosz tüze mell l. Az ok nyilvánvaló: Béla bácsi pon- 121 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tosan az volt, mint az lelki vezet je a Karneválban: Keresztel Szent János. Próféta. Nem író – aminek általában nevezte magát –, még kevésbé vallás- vagy kulturtörténész. Próféta. Ezt persze nem jelenthette ki, s t leírta, hogy a prófétaság a pátriárkasággal együtt idejétmúlt. Krisztus tanítványának kell lenni, az az aktuálisan kötelez . De mégis, aki olvassa t, az tudja, hogy itt nem egyszer , szolid tanúságtételr l van szó, hanem forró, Keresztel János-i konfesszióról. „Az örök emberi közösség egységének (egyház) abszolút tényt kell kimondani és fenntartani, és annak megvalósulását az egész emberiségt l és minden embert l külön, szakadatlanul követelni.” (S. S. III. 175.) Vagy tessék végigolvasni a Silentiumot: mintha Keresztel Szent Jánost hallgatnánk. Hallgatnánk, igen. Üt, perzsel, vág a szava. Lám, a prófétánál kellemetlenebb alak nincsen. Nem elég, hogy örökös, eksztatikus istenszerelemben lobog, de ezt minduntalan világgá kiáltja, és lankadatlanul hajtogatja: „Ébreszt ! Zsákutca! Tessék megfordulni! Tudományotok mer szcientifizmus, vallásotok elrejt zés Isten el l, életetek alvás, beszédetek locsogás mindaddig, amíg gondolataitok/lelketek, szavaitok azonosságát nem teremtitek meg tetteitekben. Realizálás nélkül korruptak vagytok mind egy szálig, jelentéktelenek, planktonok. A szórólapátra kerültök.” Hogyan hallgathatják ezeket a jánosi szavakat a f papok, az akadémikusok, a politikusok, a menedzserek vagy akár az a pici tanár, akit épp ma neveztek ki tantárgyfelel ssé? Tessék beleolvasni a szótár vonatkozó cikkeibe s azután az eredetibe! Bármennyire szeretem Béla bácsit, bizony megesik, hogy nem pendülök vele egy húron. Számos nézetünk közt akad eltérés, sarkalatos például az Árpádok megítélésében, akik szerinte ksatriják voltak és maradtak, szerintem pedig szakrális királyok voltak, és a Szent István nyomán járó példátlan tömeg szentjükkel elevenen bizonyították mivoltukat, de most csak a szótáríró szempontjára szorítkozom. S fájlalom, hogy oly kevéssé bízik a magyar nyelvben. Azt írja számos alkalommal, hogy csak a szanszkrit, a görög és a latin rzi szavaiban a jelentések roppant gazdagságát, áthatásait. Példaként említi a logoszt, aminek szerinte a görögben kétszáz jelentése van. Meglehet, hogy a magyar tán nem veszi föl minden tekintetben a versenyt a klasszikus nyelvekkel, ám mélységei csodálatosak. E Hamvas Szótár éppen azt mutatja, hogy mennyire b vítette, gazdagította szavaink értelmét, képi erejét! Bizonyára nem tehette volna, ha anyanyelvünk erre nem adott volna neki kell szabadságot. De konkrétabb példák is adódnak. Az Evangéliumban és a zsoltárokban szerepl görög pisztisz, latin fides, héber emunah szót szerinte helytelenül hitnek fordítják, holott inkább h séget jelent (S. S. III. 108.). Na már most a hit és a h a magyarban ugyanaz a szó! A hit legf bb tartalma a h ség, a h ség a hiten alapszik – s elmélkedhetnénk tovább. Nyelvtudományunk és oktatásunk hibája, hogy egyáltalán nem közismert ragozó nyelvünk szavainak mély, meghitt jelentés-kapcsolatrendszere, a szóbokrok gazdag ligetvilága! Béla bácsi szerint a zsoltárokban szerepl heszed – kharisz, gratia – „kedvességet és bájt is jelent”, ezért magyar fordítása, a kegyelem: „megenyhült szigorúság” nem adja vissza az eredeti gazdagságát (S. S. III. 103.). Nem, ha nem érezzük benne a gyökeret, az összefüggést a kegyesemmel, kedvvel, a kedvesemmel stb. És egy harmadik példa: a héber „ruah nemcsak szellemet jelent, hanem lélegzetet is, szelet is, démont is, kísértetet is, hatalmat is, és általában er t”. És a magyar szellem szó mi mindent jelent, mivel alkot eleven gyökérrendszert? A probléma még ennél is élesebb: Béla bácsi természetesen igen mélyen ismerte nyelvünk természetét, elég legyen utalni arra, hogy miként cserkészik a Titkos jegyz könyv „Püthia” fejezetében (Si. 223–224.) az ér szó cserjésében. Hangyálkodás közben tömörítettem, „szerkesztettem” a forrásokat, ám igyekeztem követni Béla bácsi szövegvezetését, s kerültem, hogy tudálékos definíciókba kényszerítsem gondolatait. Munkám mentegetéséb l semmiképpen sem maradhat ki az, hogy némelyik szó kiválasztásánál fölületes voltam, szórakozott vagy éppen szamár, s alábecsültem az illet szó értékét, és kihagytam. Bizonyára nem mindig végeztem munkámat kell alázattal: eléggé kiüresített énnel, mert az én bizony kemény cenzor, ízlése van, világnézete, ami a gusztusa szerintieket protezsálja, a nem tetsz ket kirostálja. Továbbá: a jó szótár is rossz: a szótárkészítés ugyanis óhatatlanul azzal jár, hogy a fölidézett szavak, fogalmak, kifejezések gyakorta és megengedhetetlenül kopárodnak szövegkörnyezetük nélkül, vagy éppen harsányabbak lesznek, tehát ez a munka csakis az életm ben való tájékozódás szerény eszköze lehet. Más szóval olvashatatlan és kártékony az eredeti nélkül. A szócikkek csak céloznak a jelentés b ségére és árnyalataira, amit kizárólag az eredetiben találhatunk meg. Fontosnak tartom leszögezni, hogy oly sok éve írom t, már akkor is t írtam, amikor hírét sem hallottam, s amióta olvasom is, azóta számtalan helyen találom meg saját, régi könyveimben az hangját. Ez a viszony lehetetlenné teszi számomra, hogy „tudományos” megközelítést alkalmazzak – vele szemben? ellenében? Soha nem olvastam t úgy, mint a leckét, amit meg kell tanulnom, hanem inkább a hangját hallgatom. Akárha bátyám – vö.: bácsi – vagy - 122 Szerkesztette: Faragó Ferenc


barátom szólna hozzá. Talán Buji Feri késztetésére is, egy id múlva Béla bácsiként emlegetem magamban, s ett l ebben a munkácskámban sem tudok eltekinteni. Mesternek mégse nevezhetem, hiszen sajnos nem lehetett a mesterem, ráadásul maga utasította el, hogy az volna. Miként azt is megtiltotta, hogy róla utcát vagy bármilyen intézményt elnevezzenek. Egyetlen Mestert ismert el az elmúlt két évezredben, akinek a tizenkét tanítványa közt, sajnos, nem lehetett az egyik. Az írás az számára a gondolkodás eszköze, formája és tere volt. Bizonyos, hogy a leírt bet és a szó védelmet, társaságot és közösséget jelentett kitaszítottságában. De nem búvóhelyet, mert már el tte s mindig is: „Az írás számomra az intenzitás olyan fokát hozza, amelyet írás nélkül nem érhetek el. Csaknem minden lényegeset az írásban tudtam meg” – írja az Apokaliptikus monológban. S látjuk, a szöveg, a mondatok, a szavak meghitt körében, szinte szóról szóra haladva, ízlelve, torpanva, nekilendülve, szinonimakoszorúkat fonva jutott el az igazságig. Gyakran nyolc-tíz jelz vel min sít, ugyanazt a mondatot számtalanszor újra és újra el hozza árnyalatnyit változtatott szövegösszefüggésekben. Geometrikus formákat rak ki a szavakból, szinte mandalákat. Érdemes megnézni ebb l a szempontból a Hénoch-fejezetet a Silentiumból. Most, hogy szótárazás közben újraolvasom könyveit, szinte perzsel az az enthuziazmus, ami soraiból kicsap, mid n keresi, nyelvével forgatja, s nem csupán leírja, de kimondja, olykor talán elkiáltja azt a kifejezést, ami a lehet legtökéletesebben fedi gondolatát. Szemlátomást az írást mámoros állapotként élte meg, s általa azt az egységet, amit kötelez nek tartott: az élet és a m szétválaszthatatlanságát. Életm ve évtizedek során tökéletes egységgé formálódott, nem mintha különösebben csiszolta volna kívülr l, hanem azért, mert szellemének középpontja végig stabil maradt. Kétségtelen, hogy egyes megfogalmazások között mutatkoznak eltérések, aszerint, hogy újra és újra leírva a gondolatokat, azok egyre fényesedtek. Más esetben azért látszik különbség, mert a megközelítés szöge változik, vö.: ember – léte, helyzete, a távlat stb. szerint. Mert Béla bácsi megszámolhatatlanul sokszög kristálynak látta maga körül a világot, amelynek minden fénytörésében, még trágyadombra sugározva is, ott tündökölt a mindenség. Egész gondolkodása dráma: a teljesség eleven feszültségét minden megfogalmazásában fönntartja. Bonyolítja a helyzetet csíp s-der s megjegyzéseinek kamaszos kajlasága. Nálam komolyabb s tudósabb szerz k bizonyára hosszan taglalnák az életm vön belüli hangsúlyeltolódásokat, s minduntalan ellentmondásokra bukkannának. Én csak annyit tartok fontosnak megjegyezni, hogy a korai írásokban – például az 1937-es Hexakümionban – er sebb a frissen szerzett tudás és a mesterek hatása, kés bb az Evangéliumé. Ennek legélénkebb példája utolsó nagy m ve, a Pathmosz. Jelezte ezzel saját fejl dését, valamint leszögezte álláspontját a hagyomány és az Evangélium viszonyát illet en. Nem tudta megteremteni Jézus Krisztus és a Minden Egy szintézisét. Talán mert lehetetlen. A keleti halhatatlanság megbukott a Logosz-Jézussal való álombéli találkozásán, s ki kellett mondja: „Atyám, bocsásd meg, hogy oly sokáig személytelennek hittelek!” (Si. 29.) Mi sem természetesebb, mint hogy az gondolkodása is érett, alakult, gazdagodott, mélyült. Ennek megfelel en az érettebb m vekb l b vebben csipegettem. A tájékozódás megkönnyítése végett a m jegyzékbe beírtam a különféle írások keletkezési id pontját. Mindent egybevetve az én szememmel nézve a hamvasi m fejl désében is teljesen harmonikus, egységes. A szavak-fogalmak értelmezésének sokfélesége – például a szerelemé, a beavatásé, az írásé vagy a monomániáé – számomra inkább gazdagságot jelent. Az ellentmondások valódiságának mérlegelésekor semmiképp sem feledend Béla bácsi gondolkodásának már említett paradoxiális dinamikája. Valamint az, hogy önmagát egyáltalán nem tartotta tudósnak vagy filozófusnak, mi több, bármelyik címke sértette volna. Talán az írót, az esszéistát vállalta. Ezt a szócikket állítottam össze a kérdés kapcsán a Babérligetkönyvb l: „Az esszéistának, ellentétben a filozófussal, annyi koncepciója van, ahány esszét ír; alázatosan megelégszik az ellentmondásokkal, a minden-vélemény álláspontján van, mégsem nihilista, hanem univerzalista, mert egy véleménynek sem tulajdonít örök életet; legfontosabb a teória, a szent látványban való részesülés; az igazi esszéista theodiceát ír öt sorban, világtörténetet három oldalon.” (B. 159–161.) Érvényes ez az esszéírói megközelítés az általa min sített személyekre is; mert a szótárba fölvettem néhány olyan személyr l alkotott véleményét is, ami jellemz lehet az életm re. Fantasztikus tágasságú látásmódja egyszerre bírál, csipked és elismer, például Goethe, Napóleon, Nietzsche stb. esetében. Az ellentmondások mibenléte és mélysége leginkább az eredeti szöveg tanulmányozásával deríthet föl. Ilyenek természetesen akadnak. Az érdekl d knek javaslom például a fogalom, a tudat vagy a szeretet jelentésváltozásainak tisztázását. Meg kell vallanom, hogy engem mint esszéolvasót csöppet sem zavart az ellentmondások fölbukkanása, szótáríróként igyekeztem tárgyilagosan beírni ezt a véleményt is, azt - 123 Szerkesztette: Faragó Ferenc


is. Kezelésükkel kapcsolatban ismételten rögzíteni kell, hogy e munka csak segédkönyv. Semmiképpen sem helyettesítheti az eredeti Hamvas-m vek forgatását, legföljebb segít bennük eligazodni. Esetleg. Nem gy zöm hangsúlyozni: e szótár legtermészetesebb fogyatékossága, hogy egyszer síti azt, ami gazdag, kifésüli az összeszövöttet, így bizony a májá egy fátyola az eredetin. Az ellentmondások firtatása mellett nem feledkezhetünk meg egyik kulcsszaváról, az egységr l. A lét, az élet, a szellem, az anyag, a világ nem analogon az számára, hanem egység. Fölfogása szerint ontológia, ismeretelmélet és morál egyazon dolog három megnyilatkozása, akár a b n, az rület és a betegség, a regény, az élet és a történet vagy a szó, a gondolat és a tett (M. Sz. 240.). Mert minden Egy, vallja egyik mesterével, Hérakleitosszal. Az elkülönül jelenségek és mi, akik a világot figyeljük, ebbe az egybe vagyunk beágyazva, az egyetlen létbe. Ragyogóan fejti ki mindezt a J. Böhmét l tanult egységlogikájában. És ha az egység megtörik, akkor a lét megromlik, beáll a korrupció, a rongáltság, de nem itt vagy ott, hanem mindenütt. Ezért a javításnak, a helyreállításnak ugyaninnen kell kiindulnia, mert a b n, az rület és a betegség pontja azonos a tisztaság, az éberség, az egészség pontjával az ember lényének közepén. Ha valamit megmutat ez a szótár, akkor az a lét egybeszövöttsége, ennek az egységnek a rendje és der je. A szótár forgatásakor utoljára, de nem utolsósorban figyelembe kell venni, hogy Béla bácsi mestere volt a le nem írt szavaknak is, gondoljunk például a Karnevál és a kisregények párbeszédeinek félbeszakított, szútrastílusú mondataira, melyek a figyelmes olvasóban hosszasan folytatódnak. Kevés ember van, aki Hamvast olvasván nem érzi találva magát. Mi több, vádolva: ilyennek mond engem és olyannak, mert pszichológiával foglalkozom, mert analizáltak, mert tanítok, mert tudós vagyok, politikus, polgár, és így tovább. Álljon itt néhány mondat az kedvükért, a mi kedvünkért (!) a Szabó Lajos, vagy az egyetlen rendszer cím esszéb l (Patmosz I. 93. skk.): „Mindezt természetesen olyan ember mondja, aki a vád minden pontjának lehet ségét, amit Szabó Lajos ellen emel, önmaga számára is állandóan nyitva tartja, s t azt, hogy a vádat ugyanakkor önmaga ellen is emelte, nem tekinti érdemnek, és a következmények alól jól megfogalmazott kifejezésekkel nem óhajt kitérni.” Az idézetek forrásául általában az ún. aranyszín életm sorozat kötetei (Életünk, majd MEDIO Kiadó) szolgáltak, a kivételeket alább jelzem. Az egyes könyveknek csak az oldalszámát adom meg, a könyvön belüli önálló írások címét csak ott, ahol mell ztem azokat, amelyeket más kötetekben vettem sorra. Az egyes szám els személy idézetek alanya természetesen minden esetben Hamvas Béla. Munkám elkészítéséhez els sorban Béla bácsi nyújtott segítséget.

Czakó Gábor *forrás: Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat, 2001. November

„Embernek lenni tulajdonképpen annyi, mint nem rendelkezni távlat fölött. Az ember vagy túl közel van, vagy túl távol.” (Arkhai, Az Olimpiai Apollón)

Hamvas Béla: Kereszténység* A Hamvas Béla által Nagy Inkvizítor korának nevezett id szakban a létrontás, ontológiai b n, még emberi kezdeményezésre történt , a gonosz mögött megnevezhetõen ott volt a személy .A mai korban a gonosznak egy egészen új válfaja van kialakulóban, amennyiben az emberellenes rossz, egyént l függetlenül, névhez, emberhez nem csatolhatóan, mint személytelen, megszólíthatatlan, kollektív jelenség mutatkozik az emberi élet minden területen. Az új divat szerint lehet játszani a gonosszal hiszen az nem létezik például rock együttesek „Black Sabath", egzotikus érdekesség melynek tulajdonképp tétje nincs . Ugyanakkor nem értjük és nem vesszük észre a létez Gonosz megnyilvánulását. A történeti ember létezésének megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a b nr l való tudat ébrentartása. Amit vallásos ter- 124 Szerkesztette: Faragó Ferenc


minológiával b nnek nevezünk ontológiai esemény, azaz a teremtés „kezdetben" történt , amely megromlott életrend els oka . Az értelmi tisztesség azt követeli hogy a b n tudatát s ezzel a jóvátétel kötelezettségét számon tartsuk Hamvas szerint a középkor óta a kereszténység ellen azért fejlesztettek ki olyan ellenállást hogy a b ntudatot elhárítsák . Az egész újkor a b n szándékos letagadására épül . Ez mutatkozik abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában , álobjektivitásban amely a természettudomány a személytelenség apoteózisét eredményezte, ez tárgyilagosság illúziója, mely a személyt háttérbe szorítja és ami a részvétlenséget teszi normává. Amib l nem következik más mint kicsapongó vallás stupid tudomány és a gonosztev politika .Hamvas Béla szerint az Evangélium az emberi történet értelme és célja, megnyilvánulása annak, ami a teremtés óta rejtve van: "Jézus az embert olyan világba állítja, amelyet nem tud többé nem létezõnek tekinteni, olyan isteni lény elé, aki elöl nem tud többé kitérni, saját lényének olyan eddig el nem képzelt fokára, amelyrõl nem tud többé nem tudomást szerezni. Úgy látszik a kitérés egyetlen módja úgy tenni, mintha semmi sem történt volna." E szerint az ember kétezer éve a kereszténység realitásában él, de ebbõl semmit meg nem valósított. Az evangéliumi megváltás gondolata a jóvátételbõl érthetõ igazán. Ez mindenkinek egyszeri, más által elvégezhetetlen , személyére kiszabott létfeladata. Ha az ember a jóvátételi kötelezettségét nem vállalja fel, az kibújás, tagadás, elkenés a rontást azzal tételezi, hogy a létrontáson felül még a léthazugságban is él. Hamvas Béla tétele az, hogy a hagyomány és a rá épülõ vallás között igen nagy a különbség. Az eltérés nagy a taoizmus esetében a hinduknál, a buddhizmusban a muszlinoknál, de sehol sem nagyobb, mint az eredeti evangélium és a történeti kereszténység között: "A vallás arról ismerhetõ fel, hogy elõször: a eszméletlenségben él, másodszor: külsõ Istent tételez, akinél védelmet keres, harmadszor, hogy a világban való szenvedésnek gyógyulását az üdvben keresi. A hagyomány viszont: a tudatlanság felszámolásában él, az isteni lényt minden lénnyel azonosnak látja, és az alapállást realizálva a megszabadulást keresi." A kereszténységgel szemben felvett következetes tiltakozás tette a történetet folyamattá. A kereszténység megjelenésétõl fogva irritációt keltett, majd elmerült az ellene tanúsított ellenállásban. A történeti egyház a felismerhetetlenségig eltorzult, lényegével ellentétesen exotériává, külsõségeket követövé, farizeusivá vált. Hamvas Béla szerint nemsokára már csak az ellene tanúsított ellenállás jelzi, hogy kereszténység van: "Hogy van valami, amit közmegegyezéssel elhallgatnak. Semmi sem jelzi, sem a vallásban, sem a társadalomban. Már csak mint megtagadott van itt. Mint Antikrisztus van itt. "Palesztinában Jézusnak egyetlen ellenfele volt, lényének ellentéte, a farizeus. A farizeus a rejt zködés archetipikus alakja, a morális feddhetetlenségbe öltözött világi gyarapodás. A farizeizmus a léthazugságban él ember védelmi technikája, lénye megítélésében egyes mutatós tettekre hivatkozik, hogy lényét homályban lehessen tartani. Napjaink farizeusai a mobiltelefonos menedzserek, akik bár értéket ritkán hoznak létre mégis a társadalom legértékesebb tagjai. A Nagyinkvizítor a legenda szerint a Földön megjelent Krisztust börtönbe veti, majd miel tt kivégeztetné, cellájában éjszaka meglátogatja és rábeszéli, hogy távozzon, mert a Földön nincs rá szükség. Az ominózus történet az európai gondolkodás azon katasztrofális tévedését ábrázolja, mely szerint az ember Isten közbenjárása nélkül is jól irányítja a dolgokat. A materialista világkép egy olyan modern betegség, amelyt l nemcsak az ember, de a félreismert, éppen ezért tetszhalott anyag is megszenved. Az anyag a szellemi létezés egy fokozata, tehát az anyag soha nem volt és soha nem lesz materialista. Amikorra Dosztojevszkij papírra vetette a legendát a Nagyinkvizítor már rég személytelen apparátussá vált. A Nagyinkvizítor még személy volt, akit ha bármily eredménytelenül is, de meg lehetett szólítani. Az apparátus azonban embertõl független rendszer: "ami elõtt a humánum minden szava üresen kong, elnyelte a farizeust, a klérust, az inkvizítort, a máglyát, a börtönöket, az államokat, a népeket, a vallást, a mûvészetet, a gazdagokat és a szegényeket, a hatalmasokat és az elnyomottakat” A bolsevizmus " új embert " kívánt létrehozni egy olyan "beavatás" révén, amely az "az apokaliptikus fenevad mélységébõl nyúlik fel az emberi világba". Az én nélküli lény kinevelése volt a cél, akinek egyik vonása a minden érzelem, lelkiismeret nélküli intelligencia, a másik a " bûnös akarat", melyet semmi sem állíthatott meg a cél elérése felé vezetõ úton. A bolsevizmus szándéka lényegében a kifinomult intelligencia és a az animalitás összekapcsolása, az emberi lényeg, a lelkiismeret, az együttérzés, a szeretet kiszorítása mellett. A bolsevizmus azt a helyet támadta- Steiner szerint-, ahol az én a szellem énnel összefonódhat kialakítva a tudati lelket.

Kovács Gábor forrás: a szerz, az ELTE Bölcsészkarának doktorandusza, írásából



„A szcientifizmus sürgsen ilyen elnevezéseket talált ki, mint reneszánsz, reformáció, felvilágosodás, pozitivizmus, humanizmus, haladás. E nevek nem kutatás eredményei, hanem világszemléleti önigazolások.” (Szarepta)

Hamvas Béla tanulmány* Éthosz anthropo dalmoi-i - az ember sorsa a jelleme. A mondat, amely Hérakleitosz töredékeiben olvasható, minden életrajz mottója lehetne. A jellem drámája a sors: a színjáték, melyben a létezés valamenynyi min sége történetbe öltözik és végs alakját elnyeri. Hamvas Béla, akinek sorsdrámájából most néhány epizódot felvillantunk, az éthoszt nagyon komolyan vette. Élete a magatartás nehéz próbája volt. Nem azért, mert a kor, két világháborújával, forradalmaival, embernyúzó terror államaival az ,alapálláshoz" való h séget nagyon megnehezítette. A humánum ,status absolutus"-án kevésbé viharos és kiélezett történeti korszakokban sem könny megmaradni. Ez azonban így a létezésnek csupán historikus, szociális síkja, a drámában csupán a színfal. A valódi drámából az életrajzok alig mutatnak meg valamit. Az életm , amely ránk maradt, már inkább életrajz. "Ez az irodalom körébe tartozik. Szeretném az életszentségr l szóló tudomány alapjait megvetni." Az életben egyetlen dolog számit, a létezés függ leges tengelye. A daimon igazi küzdelme itt van. Minden egyéb háttér. 1897. március 23-án hajnali fél ötkor született Eperjesen. Édesapja, Hamvas József, evangélikus lelkész, német-magyar szakos gimnáziumi tanár, hírlapszerkeszt , író. Alakját az emlékezet mint joviális, társaságkedvel egyéniséget tartja számon. Édesanyja, Schediwy Jolán világát viszont teljes mértékben a család, a sz k rokoni kör, három leánya és fia köti le. Az életvidám és jó humorú, szinte bohém természet asszony a családba könnyedséget, m vészi látásmódot és katolicizmust hoz. A család a monarchiabeli Felvidéken tipikusnak számító hármas etnikai rétegz dés: a magyar, a német és a szláv nemzetiség keveréke, valószín leg német túlsúllyal. Az apa nevét az Aschendorf névb l magyarosította, a rokonság nem csekély megbotránkozására. Hagyományosan magyar érzületüknek megfelel en ugyanis sibb, patinásabb nevet szerettek volna. Eperjesr l, ahol az apa lelkész és tanár, még Hamvas Béla születésének évében Pozsonyba költözködnek. Mivel az édesanya Hamvas József tanácsára katolikus vallását megtartja, az apa lelkészi gyakorlatot tovább nem folytathat. Kapóra jön a pozsonyi evangélikus líceumban kínálkozó tanári állás. Hamvas Béla ifjúságának els és meghatározó színtere a Bécshez közeli nagyváros. Pozsony három kultúrát asszimiláló és három ,,génlusz"-ból táplálkozó gazdag civilizációja és az otthon: a juharral és gyümölcsfákkal, orgonabokrokkal és bozóttal borított, félig gondozott, félig szabadon tenyész gyönyör kert, a tágas családi ház, a fantáziával és meghittséggel ünnepelt számos családi esemény, a gyakori rokonlátogatások és vendégeskedés. Közéleti eltiltása munkájától nem téríti el. Túl van az ötvenen, dolgát a világgal ismeri, tudja, hogy a reábízott talentumról milyen számadással tartozik. Bár a nyilvánosságtól való megfosztásáig több, mint kétszázötven publikációja jelent meg, joggal elmondható, hogy oeuvre-jének érettebb, mélyebb, jelentékenyebb és terjedelmében is nagyobb részét a "nevezetes névtelenségben" írt m vek alkotják. Egyetlen mértéke saját lelkiismerete. Közízlésre, cenzúrára, kiadói önkényre ezentúl nincs gondja. Hogy a hatósági zaklatásokat elkerülje, földm ves igazolványt vált ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelöli meg. 1948 és 1951 között földet m vel, gyümölcsöt termeszt. A kerti munkában mindig örömét lelte és számos esszé tanúsítja, hogy közvetlen kapcsolata a földdel gondolkodására milyen termékenyít leg hatott. Mesélte, hogy egyik nagy tanulmányát (Tabula Smaragdina) kapálás közben írta.Mire egy-egy ágyás végére ért, a gondolat is formát öltött. Legnagyobb regényét, talán egész pályájának is f m vét, a Karnevált ebben az id ben, Szentendrén írta. Harmadik korszakának fordulópontját ez a m jelzi. - Nem mintha a hagyománytól ezentúl elfordulna. Ellenkez leg. Ami most kezd dik, az a hagyománynak a jelenre történ intenzív alkalmazása. A Karnevál a regény-m faj történetében is új kategóriát teremt, amit - kísérleti jelleggel - beavató regénynek nevezhetnénk. A beavatásnak azonban nem az archaikus, hanem modern, korunkra érvényes, azaz történeti értelmében. A beavatást ugyanis az skorban kizárólag személy: a mester végezhette. A történeti kort a mesterek hiánya jellemzi. A mester helyébe ha lényegesen sápadtabb formában és bizonytalanabb hatékonysággal is, az írásos ha- 126 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gyomány lépett. Ahogy Hamvas Béla megfogalmazta: Beavatásnak nevezik azt az egyetlen aktust, vagy folyamatot, amikor az ember lesz kült életének határait áttöri és a létezés többé-kevésbé egészét önmagában helyreállítja . Olyan ez, mintha az ember bizonytalan, ködös álomból nappali fényre ébredne. A Karnevál a létezésnek ezt a "többé-kevésbé egészét" az emberben aktualizálni képes. A regény a lélek átalakulásainak és sorsalakzatainak kolosszális forgataga, amelyben igaz és gonosz életképzeletek, monomániák, rögeszmék, rületek sokasága kavarog. A léleknek - regénybeli nevén ,pyropais miriodermatikos'-nak, azaz a „ tízezerb r t z gyermekének" - minden b rét le kell vedlenie, hogy valódi természetét felismerve a sorskerék forgásából kiszabadulhasson. Beavató regénynek kell nevezni azért, mert olvasva a mi merev, egyszólamú realitásunk is megolvad saját sorsunkra is mélyebb perspektíva nyílik és a karneváli látásmód hatásától nincs menekvés. Életünkben mintha csak folytatódnék a színjáték. Figuráiban mindahányunkra ismerünk. Ha a felismerés mégsem megsemmisít , ennek oka az álarc-torzók mögött felsejl egyetemes ember arca. Ez a magyar irodalomban példátlan, a világirodalomban pedig a legnagyobbak közé sorolható regény harminc éve hever a kéziratok között. 1951-ben a gazdálkodó életforma már a legszerényebb megélhetést sem biztosítja számára, és a fokozódó politikai gyanakvás légkörében földm ves státusza tarthatatlanná válik. Állást keres, és ha nem is könnyen, sikerül munkát találnia. Inotán, az er m -építkezésen raktáros. Az életformaváltás nagyobb nem is lehetne. Szentendre csendje, után a barakk-világ, ahol "...a hangszóró reggel hattól este tízig bömböl", és négyezer-ötszáz ember napi tizenkét órát tapossa a sarat, túrja, cipeli a földet, szereli a vasbetont. Barátjának, Veress Józsefnek írt levelében helyzetér l így tudósít: "A középpont a korcsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben.”

Mattheusz János *forrás: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadásából

„ A modern államnak az embert szubnormálissá kell tennie, hogy egyáltalán tudjon vele mit kezdeni” (Patmosz I.,Direkt morál és rossz lelkiismeret)

Kolonoszi táj* Gondolkodástörténetünk egyik legszebb fejezete Hamvas Béla Kolonosz-esszéje. Az Kolonosza is a megismerés páratlan helye, ahol a vak Oidipusz: lát; az utolsó elragadtatás ligete, a végs tudás megszerzésének és továbbadhatatlanságának helyszíne. Sokáig éltem Hamvas Kolonoszának bûvöletében. De eljött az id , amikor túlságosan éteri lett a számomra. Igaz, Szophoklész Kolonosza búcsúhelyszín, de sehol nem találunk a szövegben utalást arra, hogy a tiszta látásnak volna a helyszíne. Szophoklész drámái azért voltak a közönségükre nagy hatással, mert a néz k feszülten várták, mit kezd az általuk ismert smítosszal. Tudjuk, hogy jóval a Kolonosz el tt megírta a „folytatást”, az Antigonét. A kolonoszi tájra így rávetült, hogy mi történik Kreon és Antigoné, az események szerint kés bbi, a drámafolyamba rögzítetten korábbi összecsapásában. Tudjuk továbbá, hogy Kolonoszt Szophoklész azért írta meg, hogy peresked fiával szemben kilencvenévesen épelméjûségét igazolja. Kevésbé ismert az, hogy „mintha Szophoklész el akarná határolni a maga eszményi Athénjét saját kora szomorú valóságától. Ez nem az az Athén, ahol köpönyegforgatók, kétszínûek, a hatalom, a saját hatalmuk megszállottai uralkodnak, hanem az, ahol Thészeusz az úr, akinek a szava biztos ígéret… Szophoklész eszményesítette Athént, amikor búcsúzva az élett l, még egyszer felmagasztalta…” (Ritoók Zsigmond). Valóban, az smítoszt Athénra aktualizáló Szophoklész Kolonosza nem a végs felismerés, hanem a végs illúzió színhelye. Miközben a jóslat legy zhetetlennek és gyalázatmentesnek hirdeti a földet, amely tetemét befogadja, mindazok az értékek, amelyekért Antigoné majd továbbindul Kolonoszból, az athéniek számára már elérhetetlenül távoliak. Kolonosz: meneküléshelyszín. Ne toljuk azért félre Hamvas esszéjét. Csak lássuk annak, ami: a tudás használhatatlanságán, a tapasztalatok továbbadhatatlanságán való – a szophoklészi Kolonosztól tulajdonképpen független – töprengésnek. Igazi jelent sége az, hogy utolsó mondatával azért elválasztja magát a kolonoszi táj éteri képétôl: - 127 Szerkesztette: Faragó Ferenc


„Már tudja. Mit? Tudja, hogy ez az élet itt, így sötét és véres gyalázatos…” Ezzel a mondattal megkezdi a visszabontást.

Sándor Iván *forrás: Próza, 1998. 51-52 sz.

„És az egész építészet semmi egyéb, mint ez: templomokat építeni. Szent helyeket alkotni – vagyis a követ a levegbe emelni.” (Arkhai, Stonhenge, a szikla eksztázisa)

A m vészet hatalma* Miért nem találkozhattam soha Hamvas Bélával? - sajdul bennem a kérdés újra és újra. Milyen jó lett volna ismerni közelebbr l; nemcsak bet it olvasva, hanem szavait hallgatva! Nem csak írásain keresztül találkozni vele, hanem diófa alatt együtt ülni, bort iszogatva - négy egész két-három tizedes poharakból, ahogy azt szerette volna - beszélgetni, vagy akár csak együtt hallgatni; figyelve a tájat, bort, egymást, önmagunkat és Istent. De ez a közösség nem adatott meg nekem, csak m vein keresztül. Pedig kis híján találkoztunk: Tiszapalkonyán élt hatvannégyig, ahová én nem sokkal kés bb megszülettem. Szüleim talán nap mint nap elsétáltak mellette. Vagy talán a szomszéd asztalhoz ültek le házassági évfordulójukat ünnepelve a presszóban, ahol Hamvas Béla gyakran megfordult. Nem tudták, ki mellett haladnak el, ki mellé ülnek le, és nem tudták, hogy néhány év múlva megszületik a kislányuk, akinek a gondolkodására, lelkére majd nagy hatással lesz az a borozgató úr, ott a szomszéd asztalnál. De ugyanígy érzek Wass Albert prófétikus sorait olvasva is, melyek csodálatos költ iségükkel mindig az Igazságot hirdetik. Miért nem jártam Floridában az elmúlt tíz esztend ben, ahol talán felkereshettem volna, megszoríthattam volna kezét, és lábához kuporodván hallgathattam volna, mint mestert a tanítvány? A sort folytathatnám, a miértek meg egyre szaporodnának. Bele kell tör dnünk, hogy itt, ezen a földön nem találkozhatunk mindenkivel, akivel közösségben érezzük magunkat. Most még elválaszt minket a tér és az id . De vajon valóban elválaszt? Nem arra való-e a m vészet, hogy sajátos eszközeivel lerombolja ezeket a korlátokat, alkotó és befogadó között megteremtse a közösséget, fittyet hányva a kilométereknek és akár az évszázadoknak, évezredeknek? Hétr l hétre összejáró népes baráti társaságunkba eljár egy író is. M veit ismerem, szeretem. Az id és a tér - mily szerencsés eset! - nem választ el minket. Hallgathatom el adásait, anekdotáit, ihatom piros borát, és fürödhetek jókedv -szelíd mosolyában. Ha nem tehetném, ugyanúgy vágynék rá, mint Hamvas Béla, Wass Albert és a többiek esetében. Döbbenten tapasztalom: ha a tér és id nem állít közénk korlátot, akkor állítunk mi. M veit olvasva sokkal mélyebben ismerem t, mintha összejárnánk egy társaságba. Sorai mögött ott van maga, nyíltabban, teljesebben, mint konkrét személyes kapcsolataiban. Mert alkotás közben nem alkalmazkodik, hisz nem tudja, ki fogja kézbe venni, elolvasni m veit. Ellenben ha hozzám beszél: alkalmazkodik. Nem hozzám, hanem ahhoz, akinek gondol. Alkalmazkodik, azaz nem mutatja meg magát olyan szintén, mint m veiben. És én is alkalmazkodom. Kihez is? Mihez is? Ahhoz a képhez, amit alkotott rólam. Nem. Amit én gondolok, hogy rólam alkotott. Bonyolult? Igen. Ilyen szövevényes "lelki hálók" választanak el bennünket, embereket egymástól. Ezeket nehéz áttörni, ezért többnyire megelégszünk azzal, hogy kapcsolataink felszínesek: mi sem adunk sokat magunkból, a másikból se látunk sokat. És ezen a hálón a m vész alkotásaival könnyedén áttör, ahogyan a távolságot és az id t is legy zi, és megtalálja az utat eldugott lelkünkhöz, hogy aztán együtt folytathassuk utunkat, mint mester és tanítvány.

Varga Tímea *forrás: Új Ember, 2002.06.23 LVIII. évf. 25. (2812.)


Hamvas--tár1 Hamvas „ A halhatatlanság nem a halálon túl kezddik. Mert az egyáltalán nem kezddik, hanem mindig volt és lesz és van.” (Arkhai, A Willendorfi Vénus)

Jöv ilyenkor* azt mondod "jöv ilyenkor"... milyenkor?! mi jöv leszen jöv re - milyen kor?! az a Végkor amit Hamvas Béla rendelt nekünk és Nostradamus megjövendölt?! az a faluöl ? a fajtisztogató? a vel trázó - az a vel kig-ható ember-az-embernek-farkasa kor? a lemészárolt Egy-Pásztor-Egy-Akol? a levesért sorakozó líglóg-eleven csontembertömeg váz holttetem? hány önként-takarodást aláírató? hány földönfutó édes-otthon-sirató? hány krumpliföldje- rz barbár sasorr s udvarkerítésén a koponyasor?

hány n gyalázó földi kárhozat? fizetségül - gépfegyversorozat?! hát ez az a jöv -ilyenkori Új Világ - hogy rühellve-ríva ráborulj?! az Ezredforduló a Várvavárt - hogy szemfedélnek nézd a szemhatárt? míg van mib l: egyél-igyál maholnap rád durrant a hullagyár látókánk amit lát és szem amíg van: leszünk-e "jöv ilyenkorig"?! vagy árkon - dögcédulával igazoltan (hogy azok vagyunk: hullák - begazoltan) rohamlöveg néz velünk farkasszemet s az új ivadék mit sárkány foga vet száz nyelven egy-Úr szólít magához - mely Végezést ránk küldi Nostradamus a Végkor ez mit Hamvas Béla rendelt nekünk s orákulumban megjövendölt a Jós ki fülünkbe íly bogarat ültet: - 129 Szerkesztette: Faragó Ferenc


zsírunkkal-sercegését t ztengerünknek *forrás: Es, negyedik évfolyam 3-4. szám

Határ Gy z

„Az id nem más, mint lehet ség a felismerésére: az embernek milyen sorsra van szüksége ahhoz, hogy halhatatlan legyen.” (A hiteles görögség)

A regénym faj és történetiség viszonyai a XX. században - Ortega, Bahtyin és Hamvas esszéi a m fajról* Ez az írás a huszadik századi európai kultúra három, a hazai szellemi életben kultikussá vált alakjának egy-egy rokon tematikájú m vét vizsgálja összehasonlító elemzés formájában, amellyel nem titkolt szándékunk az, hogy két tabut is áthágjunk egyszerre. Egyet azzal, hogy nem a szerz k kultuszának kánonja által rögzített megértési horizont és az általuk el írt értelmezés terében, hanem a kanonikus olvasatok lehet ség szerinti mell zésével közelítünk a három szerz höz. És tabut hágunk át akkor is, amikor három különböz kultusz alakjainak m veit egy íráson belül, egymással összevetve tekintjük át. Ennek során a kezdetben csupán egymás mellé helyezett bels (internalista) olvasatokat fokozatosan egymásra vonatkoztatjuk, konnotációikat egymásba játszatva próbálkozunk az értelmezés olyasféle terének kialakításával, mely révén a három szöveg közös jelentésmez ben t nhet fel az értelmez számára, anélkül, hogy annak végleges vagy kizárólagos jelleget tulajdonítanánk. A regénym fajról való beszédet José Ortega y Gasset Gondolatok a regényr l, Mihail Bahtyin Az eposz és a regény és Hamvas Béla Regényelméleti fragmentum cím írásán keresztül vizsgáljuk, mivel mindegyikben azonos vonás a m fajnak mint önálló entitásnak a feltevése. Bár maga a tárgy, az európai regény háromféleképpen jelenik meg az értelmezésmódok eltér horizontjai miatt, de mindhárom szövegben megegyezik a szerz k törekvése a történelem és elbeszélés viszonyának megértésére. Közös vonás az is, hogy a m faj bemutatását egy-egy történet révén tartják lehetségesnek, így maga a regénym faj – melynek eredend vonása a történetmondás – történet f h sévé válik. A szövegek modalitásai közti különbségek a szerz k eltér történeti pozíciójából, illetve abból az eltér narratív identitásból adódnak, ahogyan a regényhez viszonyulnak. A m faj a történelemben Ortega véges élet nek képzeli a regénym fajt, mely szerinte hasonlít egy „nagy kiterjedés , de véges k bányához […]; mert a regény a fellelhet és felhasználható anyagok el re meghatározott mennyiségével rendelkezik”. A szerz a m faj létfeltételét a történeti korszak adta életanyagban mint afféle nyersanyagban véli megtalálni. Ennek hiányában az alkotó tehetetlen: „A tehetség csak alanyi képesség, amely anyagon tevékenykedik; az anyag azonban független az egyéni adottságoktól, s hiánya esetén a szellem és az ügyesség mit sem használ. Minden költ i m valamely m fajhoz tartozik, mint minden állat valamely specieshez. […] S a m faj a m vészetben – mint az állattani species – lehetséges változatok korlátozott számát jelenti.” A regénym faj végességének másik oka befogadásának lehet ségeiben rejlik, amely olvasói képességek fokozatos élesedését, finomodását jelenti, végül a „túlingereltség” miatt az „elragadtatás képessége elernyed”. A regénym faj történetiségét is ez a végesség okozza. Ortega szerint: „A m faj közvetettb l és elbeszél b l közvetlenné és megmutatóvá, helyesebben szólva: megjelenít vé vált.” E folyamatszer ség azonban le is zárul a huszadik századra, amely korszak egyben – a szerz szerint – a m faj végét jelenti, hiszen a még teljesen ki sem bontakozott lélektani regény korát tartja a fejl désmenet utolsó fázisának. Azaz a m faj történetének egészére – benne a még el sem következett állapotokra – nézve Ortegának határozott elképzelése van. Így horizontja kétféle megértésmód ötvözete, melyek közül az egyik a történetfilozófusé, aki a nemek, fajok nagy id távlatokat átfogó sorsára keres magyarázatot, míg a másik az olvasóé, akit a régi regények soha nem felejtettek el megszólítani a „nyájas” epitheton ornansszal. A díszít jelz kés bb elmaradt ugyan, de az Olvasó megmaradt, tekintettel arra, hogy tartós hiánya zavarokra vezethetett volna a m faj életében. Bahtyin egy évtizeddel kés bb mintha homlokegyenest az ellenkez jét vallaná, mint Ortega. Bahtyin szerint: „A regény mint m - 130 Szerkesztette: Faragó Ferenc


faj tanulmányozását különleges nehézségek jellemzik. Ezt magának a tárgynak a sajátossága idézi el : a regény az egyetlen keletkez és még nem kész m faj.” Nála ugyanis ez az egyetlen m faj, amelynek nincs a többihez hasonló kánonja. Ennek a kutatóra nézve is következménye van, hiszen „más m fajok tanulmányozása a holt nyelvek tanulmányozásával analóg, a regény tanulmányozása az él , ráadásul fiatal nyelvek tanulmányozásával”.Ez a tanulmány – alcíme szerint – módszertani kísérlet. A m faj léte itt is történeti, így meg kell jelennie valamifajta történetfilozófiai koncepciónak, amely a másik két szerz höz hasonlóan ontológiai bázisul szolgálhat. Itt a m fajok „mélyebb és történelmibb” harca képezi azt a koncepciót, amelyben a regény az egyik f szerepl . Ebben a beszédmódban tehát a m fajt mintegy önmagában, illetve a befejezett m fajokkal való küzdelmében vizsgálja Bahtyin, azaz létrejöttének feltételeit nem az alkotás vagy a befogadás viszonylatában értelmezi. Ortegánál korokon végigvonuló ellentétpár (eksztázis–szemlél dés) határolja be azt a m faji világot, ahol a Cervantes által els ként és azonnal elért felülmúlhatatlanságot újra, fokozatosan érvényre kell juttatni, s erre a folyamatra – paradox módon – az újkori színház fejl désének a spanyol és a francia nemzet eltér sorsa révén testet öltött változatait hozza példaként, mint egyúttal olyat is, ami a néz olvasó szemszögéb l a legkifejez bb. Kulcsszava e felfogásnak az a fajta, olvasóra gyakorolt hatás, melynek el feltétele a regény zárt világa. A m faj e zártságban képes megjeleníteni az életet. A regényt hatása alapján értelmez szemlélete miatt Ortega elképzelhetetlennek tartja történelmi regény létrehozását, ugyanis a két szféra, a történelem és az irodalom, egymást hatástalanítaná. „Azon igénynek, amely egyesíteni akarja az elképzelt világmindenséget a történelmi valósággal, a két látókör állandó összeütközéséhez kell vezetnie. S minthogy minden látókör látószervünk különleges alkalmazkodását kívánja, beállítását szakadatlanul váltanunk kell: sem azt nem hagyják, hogy a regényt nyugodtan álmodjuk, sem azt, hogy komolyan végiggondoljuk a történelmet.” A Regényelméleti fragmentum körülbelül egy id ben keletkezett Hamvas Béla nagyszabású regényével, a Karnevállal. Így az esszében a regény m faját történetfilozófiai koncepcióban értelmezi, és a regényben ténylegesen meg is valósítja. A Karnevál szövege ezért úgy is felfogható, mint olyan történeti képz dmény, amely az esszé gondolatainak testet öltése, amellett, hogy független is egyúttal t le. Hamvas tehát egyszerre bizonyul filozófusnak és regényírónak. Beszédmódja alapvet en az alkotás fel l közelít a regény m fajához. Esszéjében fontos mozzanat, amikor elkülöníti a regényt mint m fajt és mint formát, mondván, regénym faj már Cervantes el tt is volt. „A kett t az értelem választja el. A szín értelmes festék, a forma értelmes m faj.” A regény mint forma az európai ember sorsát kett zi meg. Tulajdonképpen sors itt csak a nagy inkvizítor hatalmi ösztöne által uralt küls történetben van, a bels szabadságát kiküzd személy üdvtörténettel rendelkezik, amely a regényben ölt testet. Mindehhez hozzájárul, hogy az esszé az alkotó szemszögéb l értelmezi a regénym faj lehet ségeit, akinél a regényforma feltétele a „konfesszionális tudat”, a „személy fedetlensége” lesz. A konfesszionális tudat érvényessége azonban nincs m faji határok közé szorítva, így Hamvas a lírára, s t a hegeli és a Hegel utáni filozófiára is kiterjeszti. A regényesedés a XX. századra már a szellem valamennyi területét átfogja. A m faj meglétének feltétele végig a küls történetiséggel való szoros kapcsolata, ezért Hamvas – Ortegával ellentétben – nemcsak hogy lehetségesnek tartja a történelmi regényt, hanem szerinte ez a változat az, amelyik a regényformát kihúzza els nagy válságából a romantika idején. „Mert a történeti regény a regényt történetivé tette, de a történetet regénnyé, és a két eseménysort úgy összekapcsolta (elválasztotta), hogy azóta minden regénynek történeti bázist, minden történetnek regénybázist teremtett, mindezt nem a történet, hanem a regény formájában.” Amíg a regényesedés Hamvasnál az európai újkor egészén végighúzódó, fokozatosan beteljesed folyamat, addig Bahtyinnál periodikusan ismétl d eseményr l van szó, amely megfigyelhet például a hellenizmusban, a kései középkorban és a XVIII. század második felét l folyamatosan. A regényesedés ezekben az esetekben az irodalmi m fajokra terjed ki. Megváltoztatva azok nyelvét, melynek következtében azok „szabadabbá és formálhatóbbá válnak […], dialogizálódnak, továbbá nagymértékben áthatják ket a nevetés, az irónia, a humor, az önparodizálás elemei, végül – ami a legf bb – a regény problémafelvetést, specifikus gondolati lezáratlanságot és a nem kész, keletkez jelenkorral (a befejezetlen jelennel) való eleven kontaktust visz beléjük”. A regénym faj definiálhatatlansága, a normatív és a deskriptív definíciók alóli kisiklása szintén annak lezár(hat)atlan, eleven folyamatjellegét er síti a bahtyini felfogásmódban. Miközben Ortegánál a regény zárt entitás és behatárolt beszédmód, Hamvasnál a regény formája a személyen keresztül az európai élet egészét átfogja, illetve ezzel azonossá válik. Így nem lesznek meglep ek az ilyen kitételek: „nem a regény keletkezett a pszichológiából, hanem a pszichológia a - 131 Szerkesztette: Faragó Ferenc


regényb l […] Ezért a modern pszichológia mint regény t rhet en érdekes, mint tudás jelentéktelen.” Mivel a regényforma történetét hordozó személy és üdvtörténet definiálhatatlan, a regény is ilyen lesz. Legfontosabb mégis mintha az lenne, hogy a Karnevál, a nagyregény megírása idején Hamvas Béla le tudta írni a következ ket: „A regény azon d l el, hogy a megoldás végül is a személy, a szabadság és a fejl dés. Ezért a m sohasem jelenthet monumentumot, vagyis nem jelentheti az utolsó szót. Az ember a m ben folytatódik, a m az emberben, de úgy, hogy a hangsúly mindig a személyre és a szabadságra esik, és a tulajdonképpeni m (magnum opus) az emberi üdv. A m ennek az üdvnek a története. Az út, ahogy elérte, vagy nem érte el, megközelítette, vagy elbukott, cs dbe jutott, vagy diadalt aratott, vagy összetört, vagy megálmodta.” Sorsszer ség, meghatározottság, szabadság Ortegánál olyan sorsszer ség teljesedik be a regénym fajon, ami antik görög tragédia f h séhez hasonlónak mutatja a regényt, nemcsak azzal, hogy elviseli a rámért sorsot, és eszébe sem jut bármit is tenni ellene, hanem még maga is hozzájárul, hogy a végzet beteljesedjék rajta. És ez valóban nem is lehet másképp, hiszen akkor történetünk f h se, a m faj nem volna az, ami. Szinte lehetetlen elképzelni, hogy a görög tragédia h se kilépjen szerepéb l, mert Antigoné abban a pillanatban megsz nne Antigoné lenni. Ahogy a görög h sök (tudatosan vagy öntudatlanul) egy konvenciórendszer szerint cselekszenek (ennek a foglyai), Ortega történetében is egy konvenció, az általa a nyelven kívüli eredet m faj útját futja be a regény, és a m faj azonos lesz sorsa beteljesedésének történetével. Bahtyin a folyamatok mögötti harc igazi szerepl inek magukat a m fajokat tekinti, sajátos, önálló létmóddal ruházva fel ket, melyben sorsuk h seiként t nnek fel. Nála nem a történetfilozófiai koncepció tárgyaként jelenik meg a m faj, mint amely egyetemes történeti folyamatok hatását szemlélteti, mint Ortegánál, hanem önálló létez ként, akinek sorsa van, de ennek alakulásában is aktívan részt vesz. Létrejöttének forrásai a szabálytalan, nehezen körvonalazható m fajok, mint a szókratészi dialógusok vagy a karneváli komédia. Itt maga a regény ölt testet annak szerepl iben, akik nemhogy szerepükb l nem léphetnek ki létük veszélyeztetése nélkül, mint a tragikus h s, hanem „ellenkez leg, bármilyen sorsot megvalósíthatnak, és bármilyen helyzetben szerepelhetnek (amit néha még egy darab keretein belül is megtesznek), de ezek által sohasem merülnek ki, és mindig meg rzik bármely helyzet és bármely sors közepette vidám többletüket”. Míg Bahtyinnál a mindenkori jelennel való eleven kontaktus a regény éltet je, amely jelen a regényhez hasonlóan meghatározatlan, addig Hamvas a szintén definiálhatatlanként kezelt m fajt az egyre démonikusabbá váló s így egyértelm en meghatározott jelennel kapcsolja össze. Hamvas szövegében a tipikus regényh st Hamlet testesíti meg. Ez az els re paradox állítás is jelzi, a regény léte itt épp a konvenciók megsértésén alapszik, mivel a m faj mint forma meghatározhatatlan, az írás minden módja éppúgy belefér, mint a szövegek által alakot öltött európai élet maga. Hamlet a drámában is kilóg az ottani világból, hiszen míg egyrészr l mindenki saját szenvedélyeit, rögeszméit, vétkeit, gyarlóságait, vágyait, indulatait, eszményeit, érzéseit követi (ennek rabja), és ilyenformán megbékél sorsával és a fennálló világgal, másrészr l az orvul meggyilkolt atya szelleme követel elégtételt az erkölcs és általában a magasabb értékek nevében, jellegzetesen logocentrikus aspektusból. A dán királyfi azonban egyik állásponttal sem azonosul. Görög el deivel ellentétben nem hajlandó vállalni a sorsot, szembeszegül vele. Atyja feltétlen logocentrizmusát, transzparens nyelvhasználatát sem fogadja el, inkább, jellemz módon, a dráma szövegén belül, szövegeket vonatkoztat egymásra (értve ezen magát a m vet is), így próbál valami álláspontot kialakítani. Közben persze rá kell jönnie, hogy végleges, szilárd értelmezési pont a dráma szövegén belül sem képzelhet el. Valahogy a m faj is ilyen hamleti figurává alakul Hamvasnál. A regény nála bármiféle el re kiszabottal szembeni ellenállás. Talán már maga Cervantes is ezt tette regénye megírásával, és f h se sem csinált mást. És a sor csupa ilyen m vel és szerz vel gyarapodik, Sterne-t l Musilig és Joyce-ig. De nem lehet kifelejteni magát Hamvast sem, hiszen abba a m fajba, amir l beszél, talán az regénye is beletartozik. A drámai m fajokkal való példálózás talán annyiban nem haszontalan, hogy nyilvánvalóbbá teszi az emberi identitásról alkotott eltér felfogást, amely Ortega, Hamvas és Bahtyin írásaiban tetten érhet . Míg Ortega az ember (és a m faj) önmagával való szoros azonosságát tételezi, addig Bahtyin szerint az ilyesféle azonosság a zárt m fajok, els sorban az eposz sajátossága, és a regény létrejöttével az ember legfontosabb vonásává az lesz, hogy megsz nik azonos lenni önmagával. Hamvasnál pedig a szöveg egészén végigvonuló, ismétl d állítás, hogy a regény megjelenésével az ember meghatározhatatlanná (személlyé) válhat, egyetlen kiútként a démonikus hatalmi ösztön által sugallt szükségszer ségekb l. A megértés és modalitás eltér irányai - 132 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Ha a három szerz felfogásának változatait sorozatos összevetéseken át vizsgáljuk, akkor az explicit eltéréseken felül két alapvet implikáció különbségét találjuk a m faj és a nyelv, valamint a m faj és az id viszonyában. Ortega esetében nyelven kívüli meghatározottságról beszélünk, hiszen a m faj feltételeit empirikus történeti és pszichológiai adottságokba helyezi. Ezért is mondhatjuk, hogy nála a végs forrás valami olyasféle immanens történetfilozófiai koncepció, mely a nyelvet eszközként kezeli, valamint a megismerés és a lét egymástól elválasztott formáival operál, és amely így nehézség nélkül illeszthet a klasszikus modernség Descartes-tal kezd d nagy diskurzusához. Bahtyin és Hamvas – látszólag azonos módon – a nyelven belülr l eredezteti a m fajt, de valójában alapvet koncepcionális különbség rajzolódik ki kettejük felfogása között, ha alkalmazzuk a nyelv és beszéd (langue és parole) közötti különbségtételt. Bahtyinnál az aktív soknyelv ség kora képezi a regény új történeti feltételét: „Más nagy m fajoktól eltér en a regény éppen a küls és bels soknyelv ség kiélez dött aktivizálódásának feltételei közepette keletkezett és n tt fel, ez az seleme”, tehát adott nyelvi el feltételek között a megszólalás módja, azaz Bahtyinnál a regény maga a beszéd. Hamvasnál a regény módja az üdvtörténet jegyében álló személy konfesszionális tudatának a hangja, ami tehát beszéd, nem nyelv. A nyelv szerepét ebben a felfogásban maga a regény tölti be: „Aminek el kellett következnie, el is következett, a regény a nyelv egy neme lett. […] A regénynyelv ezen a ponton már nem annyit jelent, hogy spricht und bekenn. Egyetemes értelmezést teremtett, amely alól senki nem vonhatja ki magát.” Kettejük eltér felfogását példázza a további kifejezések jelentésbeli eltérése is. Bahtyinnál a nevetés jelenre irányuló gesztusa révén válik lehet vé a szóhoz való új viszony, s t, a „komolyan nevetés” egyik m faja lesz a regény, azaz a regény mint beszéd a nevetésb l születik, és annak egyik formájaként létezik. Hamvas számára a humor a démonikus küls realitás ellenszere, egyfajta érvényesít közeg, eszköz, de nem maga a cselekvés, amely a szület új min ségnek a létével volna azonos: „a humor az egyetlen sav, amely a realitást oldja. Ez az üdvtudat oly vívmánya, amely ett l a pillanattól kezdve a regényben nélkülözhetetlen. Most már tudjuk, hogy ahol valaki sorsának szükségszer hatalmaival sikerrel küzd, azt csakis humorral teheti. A humor a személy ismertet jele, s t a szabadságé.” Bahtyin számára a komolyan nevetés – ontológiai jelent ségénél fogva – magát a m faj minden korábbitól eltér id struktúráját is involválja, melynek egyik kifejez eszköze az önéletrajz, a memoár. „Gyökerében változik meg a világ id modellje: olyan világgá válik, ahol els szó (ideális kezdet) nincs, az utolsó pedig még nincs kimondva. A m vésziideológiai tudat számára az id el ször válik történelmivé: úgy tárul fel – bár kezdetben még homályosan és kuszán –, mint keletkezés, mint szakadatlan mozgás a reális jöv felé, mint egységes, mindent átfogó és befejezetlen folyamat.” Ebben az esszében a temporális ellentét az abszolút múltat rz eposz és az id beli folytonosságot, magát a történelmi létet megtestesít regény között feszül. Hamvas m vében a megkett z dött id polarizálódik végletesen, de ezt az ellentétet is maga a történelem hordozza; így a magyar szerz felfogása alapjában véve a történelem ellen irányul, és egyetlen lehetséges megoldásnak a bel le való kilépést tartja felfelé, melynek nem eszköze, mint a humor volt, hanem teremt cselekvése lesz a konfesszió. Bahtyin számára a történelem a maga id beli folytonosságával az ember szabadságának lehet ségét hordozza, melynek egyik módja a regény, míg Hamvas szemében a szabadság egyetlen lehet sége a történelemb l való kilépés, melynek – igaz, nagyon fontos, s t talán egyetlen – eszköze a regény lesz. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a két szerz közötti különbséget a megértés különböz irányultsága, így beszédjük modalitásának ebb l fakadó eltérése okozza. Bahtyinnál a megértés olyan történelmi jelenségre irányul, amely a történetiségen belül létezve, annak mintegy hordozójaként, az autonóm beszéd megtestesít je. Célja olyan módszertani alapvetés, mellyel a beszédnek ezt a módját értelmezni lehet. Így szövege organon jelleg , és modalitásának iránya a morfológiai axióma létrehozása. Hamvas Béla számára a beszéd tétje történelem fölötti min ségeket céloz meg: „Az embert mindig csak a másik válthatja meg. Els sorban a gondviselés és a kegyelem, de ez mindig egy másik ember által valósul meg, legyen az barát vagy feleség, szül vagy gyermek, társ, pap, ellenség, költ , szerelmes. […] Csak a másik válthat meg, éspedig olyan mértékben, amilyenben én t megváltom. Ez az, amit a regény feltár, és ez a regény kultikus eredete. Mert kultikus minden, ami kapcsolatban van az emberiség üdvével.” Ennek el feltétele a pusztítónak, hiábavalónak, kárhozatosnak tételezett küls világtól való egyre nagyobb távolság, amely az irónia fokozását jelenti, egészen addig, amíg el nem t nik a démonikus képvilág, mely – ahogy Northrop Frye mondja – az irónia utolsó fázisa. Az ironikus modalitás végs kig fokozása a hamvasi beszédmódnak csak a kezdetét jelenti ebben az esszében. Erre épül majd az eszkatologikus nyelvhasználat, amelyet Frye szóhasználatával egzisztenciálisnak nevezhetünk, és - 133 Szerkesztette: Faragó Ferenc


amelyben – ahogy Hamvasnál is látható volt – „a nyelv egysége vagy inkább egységesítése jelenti a megfelel választ a transzcendens létezés valamely formájára”, illetve amely arra épül, hogy „az id beli tapasztalás nem teszi lehet vé a gondolkodás végs vagy végleges egységesítését”. Az egységesít nyelv Hamvas Béla esszéjében a regény, amelyet a történeti tapasztalástól való elfordulás jellemez, de nem úgy, hogy teljesen kizárja e tapasztalás anyagát. Éppen ennek az ellenkez je igaz, ahogy láttuk ezt a szerz nek a történelmi regényr l való vélekedésében. De számára a gondolkodás egységének alapja, vagyis az igazság tételezése a tapasztalati világon, a történelmen kívül, az infinitezimális létmódban lehetséges. Ez az axióma lesz nála a megértés garanciája, amely így vélhet leg egy ponton kulminálni fog, de a beszédnek ilyen eksztázisa után elkövetkezhet tárgyának kimerítettsége és a beszéd vége.

Márfai Molnár László *forrás: Kortárs, irodalmi és kritikai folyóirat

"Három kincs van: a szeretet…az elégedettség…és az alázat. A szeretet teszi az embert bátorrá, az elégedettség teszi az embert nagylelkvé, az alázat teszi az embert képessé arra, hogy uralkodjon.” (Scientia Sacra)

A tízezer b r gyermek* Ki ne ismerne olyan embereket, akik utálnak falun lakni, vagy körfolyosós bérházban, leskel d szomszédok szeme el tt? Az ilyenek, ha házat építenek, magas kerítést vonnak köréje, s r él sövényt ültetnek, ablakaik red nyét állandóan leeresztve tartják. Mi az a félelmetes titok, amit ennyire kell rizni? Mi tagadás, a rejtegetnivaló mi vagyunk, vagyis én magam. Az a furcsa valaki, akir l leggyakrabban kellemes és határozott véleményünk szokott lenni – határozottan kellemes –, máskor pedig borzongató. Olykor átvillámlik szívünkön egy rémiszt kérdés: ki vagyok én voltaképpen? Akarjuk, nem akarjuk, szerepeket alakítunk az élet nev melodrámában, amelynek forgatókönyvét annyian írják, ahányan játsszák, és akkor még nem is beszéltünk a sorsról. Az utcában szomszéd vagyok, otthon férj, apa, nagyapó, após, akad, akinek író, másnak olvasó, kolléga, f nök, beosztott, csatár – a fölsorolásnak vége-hossza nincs. Ugyan ki nem jár ebben a cip ben? És ki nem igyekszik krémezni, kefélgetni, hogy szó ne érje a ház elejét? Én például büszkén viselem a nagyapó-mamuszomat, mert magam készítem – legalábbis azt hiszem. Az indiai hagyomány az emberi lelket tízezer b r gyermeknek nevezi, mivelhogy szerepálarcainak száma éppen ennyi. Salvador Dalí, a múlt század festészetének legnagyobb komédiása természetesen megfestette kedvenc álarcát. Leírást is készített hozzá: Antipszichologikus önarckép: a léleknek, vagyis a bens nek a megfestése helyett a küls t festettem meg, a csigaházat, énem keszty jét. Énem keszty je ehet ; íze kissé kesernyés, mint a néhány napra kiakasztott vadhúsé. Ezért vannak hangyák és sültszalonna-szelet a képen. Mivel én vagyok a legnagylelk bb m vész, ezért felajánlkozom, hogy egyenek meg: ez korunk leggazdaságosabb és ízletes tápláléka. A szövegb l kitetszik, hogy komédia. Mégpedig a komédia komédiájának megjátszása. A szerepben maszk, abban álca, abban maskara, benne hazugság, mélyebben csel, lentebb átejtés, csapda. A sor az önleleplez nek látszó beugratással kezd dik – ámde nincsen vége. Mi a maszk? Egy hamis kép, egy mágikus látszat, ami elföd engem. Elvarázsolja azokat, akik rám tekintve azt hiszik, hogy a maskara én vagyok; bizalmukba fogadnak, vagy megrémülnek t lem, s számításaikban ezért hamis kalkulusként fogok szerepelni. Le Bon írta A tömegek lélektanában: A történelemben mindig nagyobb jelent sége volt a látszatnak, mint a valóságnak. A tömegek csak képekben tudnak gondolkodni… Csak a képek rémítik meg vagy kápráztatják el ket, és indítják tettre. A maszkokat éppen ezért a kormányzatok sid k óta vetítik népeik retinájára. Nem csupán az úgynevezett primitív népeknél van ez így. Mi más, ha nem maszk, például az egyenruha? Napóleon káplárköpenye, a köpenicki kapitány uniformisa, amiben egész Poroszországot megszédítette? A doktorok fehér köpenye? A státusszimbólumok? A borotvált izomagy-koponya, az ezüstfej sétapálca, a bunkofon, a Rolls-Royce? A szafaládé- és cigiárus fotómodell? A másik beszédére válaszul küldött fölényes mosoly: ezt én már húsz éve - 134 Szerkesztette: Faragó Ferenc


megmondtam, csak elfelejtetted, te szamár!? A maszk ugyanakkor pajzs is, mert megvéd, fölfogja a rám kil tt nyilakat. Továbbá láthatatlanná tev varázsfátyol. Elrejt zhetek mögötte, például adhatom a tiszteletre méltó közéleti személyiséget, s e fedezékben fölpróbálhatom Don Juan köpönyegét, Rothschildét vagy Pet fiét. Akár mindhármat egyszerre, vagy még többet. Vagyis látszatéletet, pszeudoéletet élhetek; akkor azonosulok a maszkommal, és azzal a maszkkal, amikor és amelyik az adott pillanatban a legel nyösebbnek látszik. Ha elcsípnének, kiszököm bel le, és másikba bújok. Kedves történetet írt a negyvenes évek végén Tabi László egy katonaszökevény tökéletes álcájáról. Az illet fogott egy vödröt, s elindult hazafelé a frontról. Seregek jöttek-mentek, s mindenki látta, hogy éppen vízért megy valahova. Szerencsésen el is ballagott Kijevt l Vecsésig, ahol hatalmas pofont kapott egy rmestert l. Tudja, miért kapta? Jelentem alássan, tudom, a vödörnek nincsen feneke. Kevésbé jámbor III. Richárd, a világirodalom legsötétebb alakoskodója: „Rosszat teszek s els nek morgok érte. A titkos b nt, amelyet elkövettem, Más emberek sulyos terhére róttam. Clarence-t, akit én zárattam sötétbe, Sok tökfilkó el tt elsiratom, Így Stanley, Hastings, Buckingham el tt, S azt mondom, a királyn s hívei Uszítják bátyám ellen a királyt. Már elhiszik és most engemet tüzelnek Rivers, Vaughan és Grey ellen bosszura, Akkor sóhajtok s az Írást idézem, Hogy jót kell tenni ellenségeinkkel S így p re gazságomat Bibliából ellopott kacatokba burkolom S szentnek látszom az ördög szerepében.” Mágikus látszatot, látszatéletet mondtunk az imént, ami maszkírozott kifejezés, megszépítés. Igazi értelme: elhazudott élet. A maszk olyan, mint az els pár szál cigaretta. Kivétel nélkül mindenkinek roszszulesik, és mindenki azt mondja, hogy ugyan, én csak kocabagós vagyok, akkor dobom el, amikor akarom. III. Richárd is így vélte: azt hitte, hogy fogja kormányozni gonoszságát, hanem a kocka megfordult. Ez a törvény: a mágia annyira személyes, hogy el ször mindig a mágust varázsolja el. Nincs kivétel. Amennyit engedünk szenvedélyünk démonának, az annyiban veszi át a hatalmat fölöttünk. Éppen a b völet teszi, hogy nem vesszük észre, hogy a pár szál cigib l mikor lesz szenvedélybetegség. Már rég nyakig benne vagyunk, még egyre locsogunk tovább a szabadságról; innent l azt hazudjuk, hogy eszünk ágában sincs leszokni. Szerepük olykor a színészeket is beszippantja, pedig k csak játszásiból játszanak. Zseniális színész barátom éretlen szellemmel lehetett Hamlet. S úgy maradt. A színpadról lassan kikopott. Ma már nyugdíjas, és Hamlet-kosztümben jár a piacra. Közelebb jutottunk a maszk értelméhez, ha kimondjuk: a maszk rögeszme. „Hamlet vagyok. Jó vagyok. Okos vagyok. Ha rám bíznák, holnap megnyerném a trianoni békét. A kormány azonban szamár, és nem bízza rám. A szomszédasszony gonosz, a világ pedig értetlen.” A rögeszme lényege a hazugság. A hazugság els lépcs jén leleplez döm: nem hisznek nekem; a másodikon bosszút állok: én nem hiszek senkinek; a harmadikon rögeszmém rám ég: nincs igazság, és ezzel azonosulok. Vagyis a rögeszme szemében mindenki más senki, hamis a külvilág, és hamis a bels , a személyes lét. Hovatovább egyik sem ér semmit. Rögeszmém démona bekebelez, egyidej leg megfordítja életáldozatom irányát – maga felé. Hamvas így mondja a Karneválban: az ember nem rögeszméjét áldozza fel életének, hanem életét a rögeszmének; 1914 óta az életet a rögeszmének feláldozni kötelez . A szocializmus, a fasizmus, a liberális demokráciák konzumizmusa folyamatosan szállítja a példák milliárdjait. Ne tévesszen meg senkit, hogy a rögeszme nyelvtanilag pozitív állítás álcáját ölti. Ez csupán a varázslat megnyilvánulása, nehogy az áldozat idejekorán észrevegye, hogy szerepe fogságába esett. Az odaégett maszk átláthatatlan; a túlfelén lév világ realitása érzékelhetetlenné válik számára, az innens n lév , az álarcával azonosult énje fogoly. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy rögeszméjének rabja. Els pillanatban kiderül az összes mániákusról, hogy önz . Kivétel nélkül mind. A szeretet, vagyis az adás, tehát az igazi pozitivitás - 135 Szerkesztette: Faragó Ferenc


hiányzik bel le; tudniillik maszkjától nem látja többé sem a környezetét, sem önmagát, egyes-egyedül a rögeszme démonát. Az pedig állandó zsákmányolásra kényszeríti, mert kielégíthetetlen, akár a fekete lyuk. Moliere vígjátékai rögeszme-katalógusként is élvezhet k: káprázatos éleslátással és mennyei der vel rajzolják meg az srégi, de máig él típusokat: az álszentet, a zsugorit, a tudálékost, a hipochondert, aki belehalna, ha egészséges lenne. Vagyis, ahogy Jakob Böhme megnevezi a lényeget: a maszk rület, elveszi a dolgok és az ember értelmét. Err l az rületr l így beszélnek Moliere h sei a Képzelt betegben: „Cléante: Örvendek, uram, hogy talpon találom, s láthatóan jobb állapotban. Toinette: Hogyhogy jobb állapotban? Szó sincs róla, a nagyságos úr mindig rossz állapotban van. Cléante: Én azt hallottam, jobban van. S látom is, hogy jó színben van. Toinette: Mit akar azzal mondani, hogy jobb színben van? A nagyságos úr nagyon is rosszban van. Csak ostoba fajankók terjeszthették azt, hogy jobban van. Még sose volt ilyen rosszul! Argan: Úgy van! Toinette: Jár-kél, alszik, eszik, iszik, mint bárki más, de ez nem akadálya annak, hogy súlyos beteg ne legyen. Argan: Ez az igazság! Lehetséges-e szabadulás?” Az indiai fölfogás szerint ahhoz, hogy igazi mivoltunkhoz, tehát a valósághoz eljussunk, lelkünknek mind a tízezer b rét le kell perzselni. Jézus azt javasolja Nikodémusnak, hogy szülessen újra. Hogyan? Öregek vagyunk már ahhoz, hogy anyánk méhébe visszatérhessünk. Márpedig csak a kétszer születetett embert lehet komolyan venni. A második születésnek sok neve van a különböz hagyományokban: fölébredés, megvilágosodás, megfordulás, azaz metanoia, megtérés. Forrása a kegyelmi aktus, ami az üldöz Sault elhamvasztotta, és újjászülte a damaszkuszi úton Pál apostollá. Mi magunk is dolgozhatunk rajta. Úgy, hogy átvilágítjuk, vagyis a lelkünk legmélyér l vesszük szemügyre szerepeinket. Mi történik ekkor? Nevetni kezdünk azon, hogy még mindig szeretnénk mozdonyvezet lenni? S t! Huszár? Óriási, nem? Ha ezt lekacagtuk magunkról, jöhet a többi 9998 mulatságos hazugság, jelesül az, hogy aki bölcsességre szorul, az t lünk kérjen tanácsot. Higgyük el, hogy el fog jönni az a der s pillanat, amikor nagyra becsülni, s t szeretni fogjuk a szomszédból leselked vénasszonyt. Egészség és félség Az orvostudomány egyre több betegséget gy z le, a várható életkor hosszabbodik, mégsem merünk leveg t venni szorongás nélkül. A kilincsek ugyanis fert znek, a szappan, a törülköz bacilusokat terjeszt, a zuhany vizét nem tudjuk megmosni semmivel. A sajtóban vajcégek akadémikusai bizonyítják a margarinokról, hogy rákkelt k, mire a margarinosok Nobel-díjasai jókorát bemosnak az étolajosoknak. Én pedig szentséget török – az egészségkultusz kell s közepén. Pecsenyezsíros kenyeret eszem hagymával. Biztos forrásból értesültem ugyanis arról, hogy mindenki meghal valamiben. Továbbá igaz ugyan, hogy mi, zsírev k leginkább keringési betegségekben pusztulunk el, ám a margarinosok, a vajasok és az étolajosok hamarabb teszik le a kanalat nálunk. A hipochonderek imádnak betegeskedni; belerokkannának, ha kutya bajuk lenne. Mindazonáltal – hozzánk hasonlóan – nem sajnálják a pénzt, hogy minél hosszasabban id zzenek e sártekén. Közgazdászok a megmondhatói, hogy a gyógypiac korlátlan: az egészség árának nincs föls határa. Namármost: gondoljunk el egy m tétet, melyet tízmillióért lehet eladni a páciensnek, illetve a biztosítójának. Micsoda tragédia lenne, ha kiderülne, hogy ugyanez a kór akupunktúrával vagy teákkal is gyógyítható! Vagy – uram bocsá’ – némi tornával, böjttel, kiadós erdei sétákkal. Emlékezetes, hogy a penicillin fölfedezése fél évszázada szinte átrendezte a gyógyászatot. Tönkretette például a tébécés m tétekhez kapcsolódó iparágakat. És mellesleg a nemi betegségek leküzdésével hozzájárult a szexuális forradalom kirobbantásához. A gyógyítás hajdan abból indult ki, hogy a világ és a testünk és a lelkünk egységet alkot. Ennek a hármas egységnek a megzavarodása, fölborulása a betegség. Nota bene: minden egység hármas. Éppen ezért a doktorok specializálódása föl sem merülhetett; csak olyasvalaki foglalkozhatott a beteggel, aki ezt az egységet értette, a zavar mibenlétét és okát fölismerte, az egységet képes volt helyreállítani. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy az orvoslás szent mesterségnek számított: papok és fejedelmek gyakorolták. A középkori francia királyok például golyvát kúráltak kézrátétellel. Tudományukat apáról fiúra örökítették, éppenséggel érintéssel. A látszat szerint a hagyomány folytatódik, vagy a látszat hagyományozódik, amióta a vallás helyére az egészségkultusz lépett. Az európai és ázsiai gyógyiskolák, a táltosok, a szuperklinikák, a különféle ku- 136 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ruzslók mintha szabályos vallásháborút vívnának. Egyik kiátkozza a másikat, a harmadik leleplezi a negyediket. Ideológiákat gyártanak, zászlajuk alá híveket toboroznak, tudós zsoldosokat fogadnak a többiek tévtanainak megcáfolására. A giccsipar az új hit szellemi színvonalán gyártja a mitológiát: az orvosregényeket meg a kórházi szappanoperákat. Tuti siker. A titokzatos kórtermi hangulat és illatok mesés h se a doktor. Több doktor pedig maga az Olümposz. Vitáik, szerelmeik szinte az istenek gabalyodása Trója körül. Túlzás? Legföljebb papok vagy varázslók? Egyedül a f orvos úr volna az isten? A közönségnek, a nyavalyáival gyötr d porszemnek bizony az utolsó reménye. A végs kérdést Gazdaságkor törölte, túlsó part nincs, tehát minél mindenhatóbb a professzor úr, annál valószín bb, hogy képes segíteni. A beteg ugyanis nem a szcientifikus specializálódás szemszögéb l nézi helyzetét, hanem személye, vagyis az Egész fel l. A csodatév kuruzslók ugyanebb l a kelléktárból szerzik be eszközeiket. Némelyiküknek több vallás is dolgozik a keze alá. Ameddig a köpölyözés tart, elmondunk egy tizedet a rózsafüzérb l, közben ég az indián füstöl , s forog a gyertyalángtól az imakerék a tibeti szent mondattal: Om mani padme hum! Minimum, hogy a beteg a honorárium fölött megvásárolja a táltos összes m veit, videóit, csodaképeit, amulettjeit, s beáll csapatába önkéntes propagandistának. Mert máris jobban van, hiszen a csoda vele történt, a Hatalmak megmozdultak érte. Egy kúra vagy készítmény placebohatását soha nem lehet túlbecsülni, ugyanis az általa fölindított hit pontosan a föntebb említett hármas egység helyreállításának irányában hat. A legkorszer bb e nemben a moszkvai extraszeánsz volt. 1990 novemberében láttam, amint a televízióból, vagyis az egyszer nép házioltáráról b völte az akkor még szovjet birodalom rászorulóit. Bizonyára eredményesen, hiszen a tévé a plankton-ember életének mágikus centruma. Ha jól emlékszem, éppen a májzsugorosokat kezelte – szemrátétellel. Gazdaságkor szétválasztó alapszabálya értelmében az egybetartozók széjjelhasadtak. Leváltunk a világról, aminek nem részei és gazdái vagyunk többé, hanem leigázói, ellenfelei; ugyanekkor szétvált testünk és lelkünk egysége. Hogy apróbb példán nézzük, vegyük a tisztaság küls és bens értelmét. Utóbbi feledésbe merült. A lélek tisztaságának, a test bens tisztaságának kérdését a pszichiáterek sem feszegetik, hiszen az analízis éppen a b n megkerülésén fáradozik, ahelyett hogy kispörni próbálná. Az analizált a honorárium kifizetése után „marad az, aki volt, ám disznóságait nem rejtegeti többé, hanem henceg velük” – írja Hamvas az Arkhaiban. A gyereket arra kevesen tanítják, hogy szeresse és keresse a csöndet, takarítsa lelkét, tegye jóvá vétkeit. A szüzesség a kamasz lányok tömegesebb csoportjában érték helyett szégyen. Ki neveli úgy a gyerekét, mint Nyilas Misi anyukája: légy jó, kisfiam, mindhalálig? Általában akkor büntetik meg, ha elfelejti megmosni a fülét vagy a fogát. A higiéné átlépte a maga tisztes és neki való határát, s szemlátomást a szentség rangjára emelkedett. A praktikus rómaiak szerint: mens sana in corpore sano – ép testben ép lélek. Torna, úszás, futás? És a pompás muszklik automatikusan kigyúrják a lelket? Talán. Mert az is meglehet, hogy a fejl dés immár fölöslegessé tette a sok fárasztó ugrabugrát. A képerny kön fiatal, pirospozsgás, kicsattanó testek incselkednek. Az egyik a borotvahabtól olyan, a másik az intimbetétjét l, a harmadik az életbiztosításától: ha veszel a hajmosómból, boldog leszel, formás és egészséges, akárcsak én. Hanem Ozeás próféta szerint az Úrnak más a véleménye: „Meggyógyítom h tlenségüket, s szívemb l szeretni fogom ket, elfordul t lük haragom. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa.” (Oz 14., 5–6.) Eszerint a betegség igazából a h tlenség, vagyis a b n, legel ször tehát azt kell orvosolni. Vagyis ismét a hármas egységnél vagyunk: a b n, mint tudjuk, a világrend sérelme, általa megromlik a lét, fölborul a vétkes testi-lelki harmóniája. Jézus számos alkalommal mondja: hited meggyógyított, vagyis a római szólást megfordítja: az ép lélek hozza létre a testi épséget, más szóval létünk normalitásának helyreállítása szünteti meg a vérfolyást, a vakságot. A kínaiak szerint a két princípium, a jin és a jang egyensúlyának megbomlása az általános bajfelel s. A kezelésnek tehát a harmóniát kell helyreállítania. Levendel Lászlónak, a nagyszer magyar orvosnak alapelve az volt, hogy nem a betegséget kell gyógyítani, hanem az embert. A modern európai orvoslás általában materiális kórokokat keres: baktériumot, vírust, szervi elváltozást. A gyógypiac m tétet akar értékesíteni, tablettát, kezelést. A Magyar–Magyar Nagyszótár szerint például a jó kedély vegyészeti eredmény: az izgató- és nyugtatószerek helyes aránya a szervezetben. Vagyis a megoldás küls ; ugyanezt állítják a gazdaságkorszer instant vallások is, melyek gyönyör en betagozódtak az egészségkultuszba. Szerintük a prédikátor zsebébe b ségesen adakozókat Isten, mint valami automata, megáldja. „Általános vélekedés, hogy hív nem lehet beteg. A hív k egy része összeroppant a betegség tényét l, úgy érezte, elhagyta az Úr (különben nem lehetne beteg). A hív k általában kerülték a beteg testvéreket. - 137 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Távol tartották magukat azoktól, akik nem sikeresek, akiken nem látszik az áldás.” (Bartus László: Fesz van, 135.) „A Hit Gyülekezetének törekvése teológiai szempontból (…) a Megváltás valóságos voltának hirdetése, mely (…) abban áll, hogy Jézus Krisztus a benne hív ket nemcsak a b nt l, de a betegségt l, a fizikai és lelki természet problémáktól, s t a szegénységt l is megváltotta” – írja Ruff Tibor, a szekta teológusa (Kovász, Magyar Szemle, 93/8.). Az azonnal oldódó, instant isten teljes kör szolgáltatása megegyezik a tabletta nyílt materializmusával, mindkett üzemszer en és kívülr l orvosolja a gyomorgörcsöt vagy a depressziót. Az egészségkultusz és a kultusz összekotyvasztása álszemérmesen elfödi, hogy valójában üzletr l van szó, mely arra épít, hogy senki sem szenvedi el profán eseményként betegségét. Életének szakralitása a legb szebb pogány el tt is földereng az elmúlás árnyékában. No és a paraszolvencia? Olykor visszautasíthatatlan. Számos orvos szerint a hálapénz átnyújtását sok páciens az áldozat oltárra helyezéseként éli meg. Anyanyelvünk világosan a hagyomány alapján áll: egészség szavunk azt jelenti, hogy egészek vagyunk, tehát lényünk egész, azaz a világgal a viszonyunk normális, testünk és lelkünk harmóniája töretlen. Hajdan a kínai orvost csak addig fizették, amíg páciense ágynak nem d lt. Mit ne mondjak, ennél normálisabb álláspont aligha képzelhet el. Szent-Györgyi Albert gyakran emlegette, hogy t rengeteg tudós professzor oktatta a betegségekr l, az egészségr l azonban egyik sem. Talán azért feledkeztek meg róla, mert a piackórba esett gyógyipar látóköréb l is kiszorult az egészség, amióta a haszon nyomult be oda. A különböz népek gyógyítóm vészetének kincsei ezért kerültek jobbára sarlatánok kezébe. Ugyanis a nagy cégek üzleti érdekeivel ellentétes ezeknek az egészségcentrikus és olcsó készítményeknek, eljárásoknak a használata. Ha tényleg a gyógyítás állna gondolkodásuk középpontjában, akkor örömmel karolnának föl minden tudást és tapasztalatot, ami a betegek javát szolgálja. Néhai Balázs József, a kit n író mesélte, hogy amikor természetgyógyásza megérintette az derekát a beteg veséje tájékán, olyan forróságot érzett, hogy hamarosan nem tudta elviselni. Ennek az embernek is köszönhette, hogy b tíz esztend vel túlélte m vesekezelésre járó sorstársait. Az egészségvallás közepén egy kicsinyke és önz cske isten pöffeszkedik, saját töredékességünk. Szegény nem élvezheti nyugodtan istenségét, mert ez a járvány-rémhír ide szalajtja, a másik csodagyógyszer meg amoda. Az örökös futkosástól pedig kimelegszik és köhög. A kasztok – noha nincsenek Mifelénk, Európában szent borzadállyal szokás emlegetni az indiai kasztrendszert, mint valami szörny , emberhez méltatlan igazságtalanságot. S valóban, id közben Indiában is eltörölték, ott sincsenek többé el jogaik a papi rendbe tartozó brahmanáknak, a lovagok ivadékainak, a ksatrijáknak, s nem szenvednek jogi kirekesztést a súdrák, a páriák. A globális demokráciának vitathatatlan érdeme ez, hasonlóan az amerikai vagy dél-afrikai színesb r ek faji megkülönböztetésének megszüntetéséhez.Így van rendjén. Ahogy Isten szemében nincs különbség férfi és n , úr és szolga között, úgy a törvény sem lehet személyválogató.Mindazonáltal léteznek közöttünk különbségek. Egyikünk például sz ke, másikunk ártatlan. Némelyek gyönyör en hegedülnek, és akadnak olyanok, mint Pistike, akit l megkérdezték, hogy mi készül a libából. Azt felelte: töpörty . És még? Töpörty . Erre a tanító átkaroló hadm veletbe kezdett: Mivel takarózol otthon? A papám rossz kabátjával! Van e párnátok? Van. Mi van a párnában? Toll. No, Pistike, mi készül még a libából? Töpörty ! A demokrácia kiküszöbölt számtalan igazságtalanságot, és rögtön tömérdek újat teremtett. Például azt, hogy Pistike véleménye a népszavazáson arról, hogy kell-e egyetem, pontosan annyit ér, amennyit Bolyai Jánosé. A régi indiaiak, egyiptomiak Pistike ellen védekeztek a szellemi rangosztályok fölállításával. Jézus természetesen t sem hagyta ki a megváltásból, de alaposan ismeri t. Máténál ezt mondja: Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket! (Mt 7., 6.) Mi tagadás, az igazgyöngy ehetetlen, s aki a gyomrával gondolkodik, annak számára egyenesen b szít , ha nem a töpörty r l folyik a szó. Szent Pál testi embernek nevezi a gyomorgondolkodót: A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. (Róm 8., 5–6.) A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéb l ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. Hozzátok, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem n ttetek fel Krisztusban. Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. S t még most sem bírjátok el, mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e - 138 Szerkesztette: Faragó Ferenc


testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? (1Kor 2., 15–3.,3.) A testi ember tehát verseny és civakodás közben meg sem hallja Isten szavát, de bízvást hozzátehetjük: a m vészetét, a tudományét sem, s t, süket társai és saját lelkiismerete jelzéseire is. Csak a vértöpörty , a jól el rágott tévépapi való neki. Mégis az apostol legf bb kötelessége a tanítás. A kereszténység ez okból nem ismeri az egyéni, a magánüdvösséget. Alapja, a szeretet kett s f parancsa el írja, és az üdvösség el föltételévé teszi mások fölemelését. A társadalomban meglév szellemi hierarchia tehát kapcsolatrendszert jelent, ami a föntebb lév kre állandó, az élet minden rezdülésére kiterjed kötelességeket ró. A hinduizmus az emberek közti szellemi különbségekre tekintve a vallásnak több szintjét alakította ki. A legmagasabb szellemi kasztba tartozók arra törekszenek, hogy megszabaduljanak a vetélkedést l és a civódástól, és fölismerjék, hogy minden Egy, vagyis csak az átman létezik, amit jobb szó híján világléleknek nevezhetünk – vele kell egyesülniük a lényeknek. Az a brahmin, aki haláláig nem jut el ide, beavatatlan marad, és alacsonyabb létformában születik újjá. Els kötelességük tanítani az igazságot példájukkal és tudásukkal. Ám a többségnek magas volna, hogy káprázat a mozi, a kocsi, az önbizalom, a kétmillió istenség. Nekik való a politeizmus. Azonban az üdvösségb l nincsenek kirekesztve: kinek-kinek annyit kell megtennie a kedvez újjászületés érdekében, amennyire képes. A szanszkrit dekameronban, A Papagáj meséiben a Papagáj így oktatja Madanaszénát, a keresked kasztbéli ifjút, aki minden idejét gyönyör , fiatal feleségével tölti, az üzletet pedig elhanyagolja (Mes. II/297.): Hallgass hát figyelmesen, Madanaszéna. Mit sem ér életedet akkor teheted értékessé, ha eléred a három emberi életcélt: az erényt, a gazdagságot és a szerelmet; e három életcél elérése pedig elvezet a megváltáshoz is. Te viszont az els két életcél megvalósítását elmulasztottad, s élvezeteidet azok rovására szerezted meg. – Márpedig törvénytisztel embernek mind a három életcélra törekednie kell, a hagyományos sorrendben. „Ha erényt és pénzt lefitymálva csupán az élvet hajszolod, míg élsz, részed a rossz hír lesz, s ha meghalsz, szörny büntetés! Madanaszéna tehát elindul karavánjával. Mert: Ki vagyont gy jt, amint illik, kiben van istenfélelem, s szülein is segít mindig – annak áldott az élete.” Az els két hindu életcél, az erény és a pénz mintha abból a bizonyos protestáns etikából lépett volna ki, melyb l Max Weber a kapitalizmust származtatja. Ámde a harmadik, a szerelem kimaradt a klasszikus protestáns erkölcs életcéljai közül. De változnak az id k: azóta már megvívtuk a szexuális forradalmat. Megnyertük? Elvesztettük? A polgári forradalmak fölszámolták a feudális kasztrendszert. Joggal, hiszen az reális szellemi tagolódás helyett kizsákmányolást és politikai igazságtalanságot jelentett. Ámde a kasztok azonnal újraképz dtek nemzeti, hatalmi és vagyoni alapon kiválasztottakkal meg kirekesztettekkel, immár magasabb szempontok befolyása nélkül. Ugyan vajon, ki várja el egy mai f barbitól azt, amire a Papagáj Madanaszénát intette? Hogy életcélja legyen az erény? Az istenfélelem? A szül k tisztelete? Hogy – Szent Pál szavával élve – lelki ember próbáljon lenni? A Nyugat szakírói nómenklatúrának nevezték a szocialista országok uralkodó kasztját. Milovan Gyilasz, a Tito alelnökéb l lett jugoszláv ellenzéki új osztálynak. Magam is írtam a kérdésr l ’69-ben egy tanulmányt. Ebben szerepel „Varga Imre szakcsi téeszelnök esete, aki egy átlagpolgár hatvanévi fizetését sikkasztotta el. El z leg nyolc esetben büntették – jobbára tulajdon elleni cselekmények miatt.” (Indulatos jelentések) Hogyan lehetett újra és újra vezet ? Úgy, hogy a járási pártbizottság újra és újra kinevezte. Egy másik ’69-es újságcikk szerint a „Budapesti Rend r-f kapitányság utánanézett 150 egykori b ntettesnek. Pénzzel és vagyonnal foglalkozó munkakör betöltésénél 78 büntetett egyén közül 35-öt alkalmaztak, már betöltött munkakör esetén 50-b l huszonötöt meger sítettek állásában.” Miért? Miért lehettek kasztbéliek a tolvajok? Mert a kiválasztás alapelve a politikai megbízhatóság volt. A politikai megbízhatóság tökéletesen pótolta az erkölcsi, a szakmai, s t az értelmi fogyatékosságokat is. A Papagáj által említett erény, istenfélelem, szül tisztelet, a páli lelkiség inkább kizáró oknak számított. A tolvajok, a barbik és más megbízhatók el retörése azt jelenti, hogy a legalantasabb lény, a súdra került a brahmin helyére. Sikerének titka a korváltás, hogy f erény lett a civakodás meg a versengés, és ilyesmiben a legjobb, mert szellemi, erkölcsi igényei nincsenek. Vallása a haszon ideológiája, a pragmatizmus, a fejl dés-cinizmus. A divat követésében bigott. Onnan lehet megismerni, hogy nem m veli a világot, hanem fogyasztja. Mértéket nem ismer. Imád kikapcsolódni, máskülönben hogyan is maradhatna érzéketlen a Föld, az él lények, s t önnön gondjai iránt? Dolgozik, csinálja a pénzt, és szórakozik. Ízlése nincs. Zenéje a zaj, beszéde a trágárság, kultúrája a csiklandozás: a rémfilm, a pornó. - 139 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Vita nélkül elfogadta ember alatti helyzetét, hogy a Dolgok, a személytelen viszonyok, ahogy mondani szokás, a Piac törvényei uralkodjanak fölötte. Ez az állapot spirituális értelemben oly mélyen megalapozott, hogy az illet úgynevezett társadalmi, iskolázottsági vagy vagyoni helyzete fikarcnyit sem képes változtatni rajta. Az élboly a milliárdos súdrák csoportja – D. C. Korten Stratos-lakóknak nevezi ket A t kés társaságok világuralma cím alapm vében –, k körülbelül hatezren élnek föl annyit a bolygó javaiból, amennyi a többi hatmilliárdnak jut. M ködésük végcélja a Föld nev bolygó természetei kincseinek, él világának, jöv jének megsemmisítése. Aggály nélkül. Haladásnak állítják be a világfolyamatokat, talán önmagukkal is elhitetik, hogy az kisszer önzésük a többiek javára szolgál, a haladás démona megoldja majd az általuk fölidézett gondokat. A Stratos-lakók az általuk birtokolt és irányított massmedia révén a helyzetet illet en tévedésben tartják a földlakók túlnyomó többségét. A kasztok újratermel dését takargathatjuk demokratikus füllentésekkel – minduntalan ki fogja lógatni lólábát. Mert a látszat tényleg az, hogy nincsenek kasztok. A világelfogyasztói társadalom úgynevezett demokráciája azt tanítja, hogy mindenki lehet súdra. S erre a lehet séget megadja. Nyitva áll el ttünk az is, hogy Stratos-lakók legyünk, fölemelkedjünk a milliárdos csúcsfogyasztók közé. De akár fönt élvezkedünk és dúskálunk a lebeg szigeten, akár lent loholunk kifutófiúként, mindenütt ugyanaz a szellemi helyzetünk: súdrák vagyunk. Ez az osztály nélküli társadalom, amir l Marx beszélt? A polgári demokráciákban azért sz ntek meg a forradalmak, mert az emberek belátták, hogy a tulajdonlás, az elosztás viszonyai ugyan megváltoztathatók, de minden marad a régiben? A hajcih csak bajjal jár, termelési zökken kkel, a csúcsragadozóvá váláshoz szükséges b ncselekményeket az ügyesek jogszer en elkövethetik, legföljebb pár csöpp vér folyik itt-ott. Mit tehetünk? Ne legyünk súdrák. Keressük meg a magunk felel sségét. A helyünkre érve nem leszünk többé csüggedt sóvárgók. Be fogjuk érni azzal, ami jár, s megadjuk másoknak mindazt, ami méltányos. Bizonyára megértjük a szellemi embert is, akit manapság páriának, súdrának mutatnak. t ez az alantas kaszthelyzet nem zavarja. Arany kedélye töretlen, nem verseng, nem civakodik. Bármi történjék vele, tudja, hogy a Megváltás megtörtént, nincsen olyan csáva, amib l ne segítene ki – mindannyiunkat.

Czakó Gábor

*forrás: részletek a szerznek a Duna Televízióban sugárzott sorozatából.

„A vallás, a filozófia, a tudomány roppant készültséget teremtett a kezdetleges eszközökt l, kés bb a gépekt l az intézményekig és a vallásos tanításokig és az elméletekig.” (Scientia Sacra)

Egy fordító kalandjai * Mindössze egy jól végzõdött fordítói kalandot szeretnék elmesélni, de hogy teljességében megvilágítsam a dolgot, talán egészen ott kell kezdenem a történetet, hogy ezerkilencszázkilencvennégy karácsonyára az Új Magyar Irodalmi Lexikon három szép kötetét kaptam ajándékba a Jézuskától. Örömmel forgattam a nagyszer kiadványt, mindjárt ki is keresve kedvenc íróimat, s rögtön az elsõk között lapoztam fel a Hamvas Béláról írt szócikket. Akkoriban már az életm vét egybegy jtõ (aranyzöld szín ) sorozatnak a hatodik kötete is megjelent, s ezeket olvasván meglehetõs érdeklõdéssel fordultam XX. századi irodalmunk ez enigmatikus alakja felé. A lexikonbeli szócikk végén egy érdekes adaton akadt meg a szemem: 1993-ban a The Powys Journalban megjelentek C. F. Powys Hamvas Bélához és feleségéhez, Kemény Katalinhoz írt levelei. Mint kiderült, valójában nem C. F., hanem J. C. Powysról, azaz John Cowper Powysról van szó, errõl a remek angol íróról, akinek m vei közül mindmáig kevés jelent meg magyarul. Nyomban arra gondoltam, milyen jó lenne megszerezni ezeket a leveleket, s lefordítani õket magyarra, így hát a legközelebbi, jól felszerelt könyvtárban (a Szegedi Tudományegyetem Központi Könyvtárában) hamarosan nyomozni kezdtem a Powys Journal után. Persze, Szegeden nem járatták e külföldi lapot, így hát megpróbáltam könyvtárközi kölcsönzéssel beszerezni a zsákmányt; csakhogy különös módon így sem tudtak segíteni nekem, hiszen nem találtak arra vonatkozó adatot, hogy Magyarországon bárhol is fellelhetõ lenne e kiadvány. Nem baj, gondol- 140 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tam magamban, szerencsére van egy frissen szerzett svájci barátom, Ronald Ewart úr, aki az angol irodalom tanára a Sankt-Gallen-i Egyetemen. Ronnal éppen akkoriban, 1994-ben kezdtem levelezni Joyce kapcsán, mivel egyetemi tanársága mellett szenvedélyes Joyce-kutató, a zürichi James Joyce Centre tagja (neki köszönhetõen sikerült megszereznem egy "kalózmásolatát" annak a lemeznek, melyen maga Joyce olvas fel részleteket az Ulyssesbõl és a Finnegans Wake-bõl). Írtam hát neki még aznap egy e-mailt, hogy meg tudná-e nézni vajon, hogy az õ egyetemi könyvtárukban fellelhetõ-e a Powys Journal. Ron készséggel utána is járt a dolognak (részben, gondolom azért is, mert elejtettem neki egy megjegyzést arról, hogy bizonyos izgalmas párhuzamok vonhatók Hamvas és Joyce szépírói munkásága között). Sajnos azonban sem az egyetem könyvtárában, sem a zürichi Zentralbibliothekben nem talált rá a keresett periodikára. Sõt a számítógépes keresõrendszerrel azt is kiderítette, hogy nagy valószín séggel egész Svájcban sem lehet fellelni a Powys Journalt (talált viszont egy másik folyóiratot, melynek címe The Powys Review volt, s kezdetben mindketten abban bíztunk, hogy talán az lesz az, csak a magyar lexikonszerkesztõk tévedésbõl írták "journal"-nek; de sajnos nem, mint kiderült). Nyomozásom ezt követõen csak két év múlva folytatódott, akkor is csupán egy rövid közjáték erejéig: mikor egy Hamvas emlékére készített folyóiratszám szerkesztése során megismerkedtem Dúl Antallal, a Hamvas-életm gondozójával, nála is érdeklõdtem az angol levelek iránt, kétszer is, de valahogy mind a kétszer átsiklottunk a témán, s megfeledkeztünk a levelekrõl... De hogy ne szaporítsam tovább a szót, a kalandos folyóirathajsza végül is csak mostanában ért véget: néhány hete telefonon beszéltem a koppenhágai Hamvas Béla Klub vezetõjével, Lázár Ervin Jánossal, s mikor (amúgy mellékesen) megemlítettem neki Powys Hamvashoz és Kemény Katalinhoz írt leveleit, meglepetésemre azt válaszolta, hogy másnap el tudja küldeni õket fénymásolatban, neki ugyanis megvan az ominózus lap... Így hát, miután sikerült hozzájutnom végre a levelekhez (dániai kerül úton ugyan, s mintegy hét évvel késõbb), neki is kezdtem az olvasásuknak, és hamarosan a fordításnak is. Találomra láttam munkához, vagyis nem szedtem sorrendbe a leveleket, hanem elõször az ötödik, majd a negyedik, azután a hatodik levelet fordítottam le, s így tovább. A levelek baráti hangvételének hála, nagyon szépen haladtam a munkával, s ennek, mondani sem kell, meglehetõsen örültem. Már csak a második levél maradt hátra, melyre azonban csak két nap kényszerszünet (megfázás) után kerülhetett sor, akkor is csak lassan, mert (bal?)szerencsémre éppen ez a második számú levél bizonyult a legnehezebbnek -- legalábbis fordítói szemmel nézve. Powys és Hamvas hasonló esztétikai, erkölcsi és gondolkodói felfogása, egyszóval kettejük szellemi rokonsága ebben a levélben tisztázódik egyszer s mindenkorra, így nem véletlen, hogy Powys fogalmazása az érzelmi telítettség miatt ebben a levélben a legösszetettebb: hosszú, indázó mondataiban egyszerre több téma is egymásba ölelkezik. Ez azonban még nem jelent megoldhatatlan nehézségeket egy fordító számára; akkor viszont végleg megakadt a munka, s úgy éreztem, nem is tudok vele zöld ágra vergõdni, mikor a levélnek nagyjából egyharmadánál a következõ sorra találtam: I love what you say of the word "Derii" and of that colour golden-green which is along with a particular shade of purple my very most favourite Colour! A színekkel nem volt semmi gond, de azzal a bizonyos "Derii" szóval, amelyrõl Hamvas eszmefuttatása annyira tetszett Powysnak, annál inkább. Erõsen törtem a fejem, mi is lehet ez a szó, de nem emlékeztem rá, hogy valaha is találkoztam volna vele Hamvasnál: semmiképp nem jutott eszembe, hogy Hamvas vajon hol is írhatott róla, mely mûvében, márpedig igen fontos fogalomról lehet szó, ha Powys külön kiemeli válaszában... Arra gondoltam, talán valami latin szó ragozott alakja lehet, mert két i-re hogyan végzõdhetne egy latin szó másképp; így hát keresgélni kezdtem a latin szótárban, meg halvány gimnazista kori emlékeimben a névszóragozást illetõen, de nem jutottam semmire: a "derii" nem akart beilleszkedni egyetlen deklinációs paradigmába sem... Az idegen szavak szótárából sem tudtam meg semmit. Nem maradt más hátra, elõkaptam Hamvas fõbb elméleti m veit, s egy álmatlan éjszaka alatt újra átlapoztam õket, hátha rábukkanok az egyre rejtélyesebb szóra, melyrõl most már azt sejtettem, hogy talán nem is latin, hanem szanszkrit vagy héber, de a legvalószínûbben mégis talán tolték szó lehet... Ez a vállalkozásom is totális kudarcba fulladt: még csak hasonló valamire se bukkantam. Miután a most megjelent Hamvas-szótárban (Czakó Gábor kit n munkája) is ellenõriztem, s ott sem találtam ezt a bizonyos "derii"-t, már csak egyetlen megoldásra gondolhattam: fel kell keresnem az egyetem különbözõ nyelvi tanszékeit, s szépen sorra kikérdezni a tudós tanárokat, nem ismerik-e véletlenül ezt a fontos kifejezést. Ezt a dolgot azonban másnapra halasztottam. - 141 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Másnap pedig csoda történt -- ez az, ami miatt ezt a kis beszámolót írom. A levél többi részével már készen voltam, és a levelekhez írt utószót böngészgettem, azzal a hátsó szándékkal, hátha lesz valami utalás a "derii" kulcsfogalmát illetõen. De nem volt. Az utószó végén azonban egy másolat található Powys kézzel írt dedikációjáról, melyet a Hamvasnak ajándékba küldött könyvébe írt. És itt, bezzeg, a néhány soros bejegyzésnek pontosan a legközepén, újra szerepel a nagybet s "Derii", aminél fontosabb dolog el sem képzelhetõ talán! To my only Eastern European Friend & Kindred Spirit Béla Hamvas & also to his Lady of "Derii" or of Golden-Green Light From John Cowper Powys Corwen North Wales Jan. 1947. Még egyszer elolvasom a dedikációt -- és csodák csodájára mit veszek észre ekkor (hogy azonnal, abban a szent minutumban ki is törjön belõlem a szûnni nem akaró, hangos hahotázás)? Nagy-nagy örömömre azt veszem észre, hogy a két i betû valójában alul össze van ám kötve, s így nem is két i, hanem egyetlen ü betû az bizony; a levelek angol kiadója minden bizonnyal tévedésbõl szedte õket iinek. Vagyis ez a valóban fontos, tényleg nélkülözhetetlen, létfontosságú szó magyar nyelven van ám, és nem más ez, mint a mi jó öreg DER szavunk. (El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem. Der s téli napokat kívánok hát minden kedves olvasónak, s remélem, senkit nem untattam ezzel a kissé talán hosszúra sikerült élménybeszámolóval. Hogy vajon mit írhatott Hamvas a derûrõl John Cowper Powysnak, azt sajnos nem tudhatjuk, mivel az õ leveleinek nyoma veszett. Tudjuk viszont, hogy Hamvas az Óda a XX. századhoz cím esszéjében a der t a Jézus mosolya által fölszabadult emberi lélek forró azúr tisztaságának nevezi. Talán az sem mellékes, hogy mindössze egy mondattal arrébb Powys neve jelenik meg ugyanebben a szövegben

Danyi Zoltán *forrás: Magyar Szó a Kilátó rovata

"A férfi hozza magával az idillt, a n hozza magával azt, hogy ez csak itt és most, ebben az életben valósítható meg.” (Sientia Sacra)

A bor mint kultúrtörténeti és spirituális jelenség* A bor különleges helyet foglal el az emberiség történetében: nem egy a különféle italok között; nem csupán gasztronómiai értéke van, hanem kultúrtörténeti szerepe is, s t spirituális tartalmakat is hordoz. A keresztény-keresztyén szimbolikában a bor például Krisztus kiontott vérét jelképezi az áldozáskor, illetve az úrvacsorakor.A magyar és az egyetemes kultúrtörténet számos alkotásában találkozhatunk a borral. Egyetlen más italról sem született annyi költemény, annyi dics ít megnyilatkozás, mint a borról. Az ókori görög kultúrkörnek meghatározó eleme volt a Dionüszosz-kultusz (Dionüszosz a sz l m velés, a bor és a mámor istene), s ugyanezzel találkozunk Rómában is; itt Dionüszosz római megfelel jének, Bacchusnak volt kitüntetett szerepe. A híres-hírhedt bacchanáliák alkalmával tömegek hódoltak a mámornak. A sz l már a harmadkor kezdete táján ismert és kedvelt kultúrnövény volt, s a fejlett sz - 142 Szerkesztette: Faragó Ferenc


l m velés nyomaival találkozunk az óegyiptomi, óbabiloni, asszír emlékek között is. A magyar borkultúra méltán híres messze földön. XIV. Lajos, Franciaország uralkodója (a híres Napkirály) a tokaji bort így jellemezte: "Királyok itala - italok királya!" E szállóige napjainkban is szerepel a tokaji borok palackján latin nyelven: "Vinum regum, rex vinorum!" IV. Pius pápa az 1545 és 1563 között ülésez , az ellenreformációt elindító tridenti zsinaton ízlelte meg a tokaji bort, amely egészen pontosan a tállyai lankákról származott. szentsége is igen meg volt elégedve ezzel a ned vel. A bor dicsérete a magyar irodalomban is többször felbukkan. Balassi Bálint Borivóknak való címmel írt költeményt kedves italáról, Csokonai Vitéz Mihály pedig Szerelemdal a csikób rös kulacshoz cím versében emlékezett meg a borról.A legismertebb magyar "boros" költ Pet fi Sándor; Borozó cím versében ezt írja: "Gondüz borocska mellett / Vígan illan életem; / Gondüz borocska mellett, / Sors, hatalmad nevetem." Vörösmarty Mihály híres költeményét, A vén cigányt ezzel fejezi be: "Sz d teljék meg az öröm borával." A Szózat költ je Keser pohár cím versében is megemlékezik a borról: "Gondold meg és igyál: / Örökké a világ sem áll." Kölcsey Ferenc olyan jeles italnak tartotta a bort, hogy nemzeti imádságunkban, a Himuszban történelmünk dics és tragikus eseményei között megemlíti: "Tokaj sz l vesszein / Nektárt csepegtettél." Mint látható, a bornak kitüntetett szerepe van az emberiség történelmében; sok nagy alkotót, gondolkodót ihletett meg és inspirált. Kiemelkedik közülük Hamvas Béla (1897. március 23., Eperjes - 1968. november 7., Budapest), ez a különös, irodalomtörténeti szempontból egyetlen irányzatba sem sorolható író, gondolkodó, a XX. századi nagy európai tradicionalista gondolkodók (Mircea Eliade, René Guénon, Julius Evola, Frjithof Schuon, stb.) méltó magyar társa. Hamvas 1945 nyarán Balatonberényben írja meg A bor filozófiája cím könyvét. Ennek mottója: "Végül is ketten maradnak: Isten és a bor." Ismerve Hamvas m veit, nem lehet kétségünk afel l, hogy ebben az alapm vében a bor spirituális, metafizikai tartalmairól ír nemcsak mélységes filozófiai megalapozottsággal, hanem páratlanul eredeti és szórakoztató stílusban. Saját szavaival: "Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateistáknak." S miután az ateisták el tt azt a szót: Isten - ki sem szabad ejteni, hát Hamvas cselhez folyamodik, és más neveken említi. Mint írja, legf bb névnek a bort választotta, amelyet hieratikus (szent, megszabott) maszknak tart, vagyis Isten egyik maszkjának, megnyilatkozási formájának. Így válik érthet vé a "csel", amellyel az ateistákat "becsapva" imádkozni tanítja ket. A könyv egyik fejezetcíme szerint egy pohár bor: az ateizmus halálugrása. Hamvas alaptétele: minden ember vallásos, vagyis az ateizmus is vallás, illetve: az ateizmus és különféle - Hamvas szerinti - válfajainak (a pietizmusnak, a puritanizmusnak, stb.) elvei összességükben vallásszurrogátumot, azaz valláspótlékot, pót-vallást képeznek. Hamvas szerint jó és rossz vallás létezik, s az ateizmust minden megjelenési formájában rossz vallásnak tartja; és ezért eltökélt szándéka, hogy A bor filozófiája cím munkájával a rossz vallást követ ket megmenti a jó vallás számára. "Ó, szegény, milyen könyörület menthet meg téged, ha nem a bor?" - írja. A bor metafizikája cím els fejezetben Hamvas leszögezi, hogy bár valamennyi bor egyetlen istenség alá tartozik, de minden bornak külön géniusza van, s ezek a géniuszok is mind maszkok. Ezek a géniuszok szerinte a zamatban, az illatban, az ízben, a színben, azaz a tapasztalhatóban nyilvánulnak meg. A hieratikus maszkot tehát tapasztalás útján, érzékszerveinkkel tudjuk megfejteni. Amikor az ember a bort elfogyasztja, a bor géniusza "átköltözik" az emberbe. Hamvas a maga plasztikus stílusában ezt így fogalmazza meg: "Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkez kis géniuszt a már bent lév k énekszóval és viráges vel fogadják. A tündérke el van b völve és az örömt l majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és t is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása." Hamvas ezután érdekes megállapítást tesz a Bor és idill cím fejezetben: "Utazásaim legf bb tapasztalata volt, hogy van borország és van pálinkaország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra." A bornépek közé sorolja a görögöket, a dalmátokat, az etruszkokat, s a borvidékeken az olaszokat, a franciákat és a magyarokat. Figyelemre méltó megjegyzés ezekkel a népekkel kapcsolatban, hogy "ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megvédi ket." Hamvas szerint a bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek, és megállapítja, hogy a borországok és a borvidékek mind idillikusak. Azaz: a bor a harmóniát, a rendet is szimbolizálja, s t magában hordozza. Ezt azzal is alátámasztja, hogy összeveti a - 143 Szerkesztette: Faragó Ferenc


boros ember mozgását a pálinkás ember mozgásával. A boros ember szerinte "örvényl mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár. (...) Valóságos tánc ez, amit csinál. (...) A boros folyton kering, a pálinkás ki-kitör, aztán összecsuklik, amíg fejbesújtva leroskad. (...) Egész népeknél megfigyelhet . A bor-, és a pálinkanépek különbsége ez, amely mozgásban, gondolkozásban, érzésekben és egész életmódban megnyilatkozik. Ez a múzsai és a barbár népek közt lev különbség." Hamvas a bort spirituális esszenciának tartja, hasonlóan a drágak höz. Minden bor más-más esszenciája ugyanannak az Egynek, azaz ugyanannak a spirituális tartalomnak más-más hieratikus maszkja. Hamvas egy fejezetben említi a bort, a drágakövet és az asszonyt. Úgy véli, minden mámor gyökere a szerelem. Így tehát a bor folyékony szerelem, a drágak kristályosodott szerelem, a n pedig az él szerelem. S ez mind-mind megintcsak ugyanannak az Egynek a megnyilvánulása, állítja Hamvas. Szót ejt a novasz l r l is. Szerinte, miután a bor is egy teljes világ, helye van benne jónak és rossznak, tisztának és sötétnek, mélységeknek és magasságoknak. Eszerint: "A novasz l és a bel le készült maró, büdös, borszer folyadék nem egyéb, mint az ördög ügyefogyott próbálkozása, hogy is bort csináljon. (...) Engem nem csapsz be, szóltam a sz l höz. Tudom, hogy a borhoz tartozik az is, hogy büdös pokla legyen. Ez vagy te. A te géniuszod a boszorkány. A te drágaköved a húgyk . (...) Te vagy az ateista sz l ." A bornak Hamvas Béla szerint szertartástana is van. Ez logikus is abból az alapállásból, amely szerint a bor spirituális esszencia, azaz egyfajta vallási megnyilatkozás. Hamvas felfogásában a bor szertartástanának legfontosabb eleme a szájharmónia, amelyet a zenei összhangzattannal állít párhuzamba. A szájharmónia annyit jelent, hogy bizonyos géniuszú borokhoz meghatározott táplálék szükséges. Azonban nem kell túl bonyolult dologra gondolni: alapképletként Hamvas ennyit határoz meg: hús, kenyér és friss zöldség; minden részletezés, minden különféle elkészítési mód csak ennek finomítása és bonyolítása. Hamvas az Upanisádokra hivatkozik ("Brahman legmagasabb alakja a táplálék"), amikor kiemeli a bor és a táplálék harmóniájának fontosságát, hiszen "az evés a testi aktus, a fundamentum; az ivás a lelki aktus." Hamvas a bor elfogyasztásáról így vélekedik: "Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly id , komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek." Hanem a poharakkal nincs kibékülve: szerinte az ateizmus mindent szabványosító, absztrakt szemlélete miatt csak kizárólag túl kicsi és túl nagy poharakat gyártanak. "Szomjúságom hossza három és fél - négy deci. Se több, se kevesebb." - írja. Márpedig ezt a mennyiséget egyszerre kívánja elfogyasztani, nem pedig kétszeri töltésre. "Két pohár, az nem egy pohár, és ha az ivás lendülete megtörik, elveszti azt, ami benne a legfontosabb, az egylélegzet séget. Ha két pohárral kívánok inni, akkor két poharat teszek magam elé. (...) Szabja meg a bor a pohár mértékét, ne pedig a pohár a borét." A borivásnak még egy nagyon fontos szabálya van Hamvas szerint: aki bort iszik, az tudatosítsa is ezt magában, hogy a bor géniusza kiteljesedhessen. "Bárhol ihatsz, csak ne rejt zz el soha." - figyelmeztet. "Mindazt, amihez kedved van, tedd meg. Ne tagadd meg magadtól f ként a szerelmet. És a bort. Ha így élsz, akkor leülhetsz az országút szélére, el veheted a kulacsodat és ihatsz, és helyesen fogsz cselekedni." Azaz: a bor olyasvalami, ami dics ségére és épülésére válik a borivónak, s ezt önmaga és mások el tt is büszkén vállalni kell. A bor filozófiája végs következtetése és tanítása ez: a bor elfogyasztása olyan tudatállapotba emeli az embert, amely magasabbrend a köznapi észnél. Hamvas a bor mámorát tekinti a valódi józanságnak, az igazi éberség kezdetének, amikor azokra az apróságnak t n részletekre is figyelünk, amik mellett máskülönben sietve elhaladunk. Hamvas szerint a mámor a világra, az életre érzékenyebbé, nyitottabbá teszi az embert. Hamvas tehát a racionalizmus, a "ráció rémuralma" ellenében a mámor magasabbrend ségét hirdeti. "Számtalanszor tapasztaltuk magunknál és másoknál, hogy ha valami nagy szamárságot csináltunk, azt mindig azért tettük, mert nagyon okosak akartunk lenni." - írja. Számítások készítése, kapkodás, idegeskedés helyett Hamvas szerint bort kell inni. Ezt tartja az igazi vallásnak, mert Isten ebben nyilvánul meg. A lemondás, az önkínzás Hamvas szerint rossz vallás. "Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és f ként igyatok és igyatok és igyatok." - vallja. "Nem vagy kívülr l kárhozatra ítélve. Te magad tartod magad a kárhozatban. Minden t led függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, és szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor." Hamvas Béla A bor filozófiája cím munkája irodalmi és filozófiatörténeti szempontból egyaránt jelent s m . Irodalmilag azért, mert színes, plasztikus, élvezetes stílusa kiemeli a rendkívül magas színvonalon alkotó magyar esszéista iro- 144 Szerkesztette: Faragó Ferenc


dalomból is; filozófiailag pedig azért, mert mindmáig ez az egyetlen olyan alkotás, amely a bor jelent ségét szellemtörténeti dimenzióba helyezve vizsgálja. Hamvas maga is büszke volt munkájára, s hitte, hogy m ve inspirálni fogja a gondolkodókat. Sajnos eddig nem akadt követ je, bár több magyar szellemi ember is tanítómesterének vallja Hamvas Bélát. Remélhet leg el bb-utóbb megtörik a jég, és a borfilozófia új, értékes m vekkel fog gazdagodni. Addig is: fogadjuk meg Hamvas tanácsát!

Ágoston Balázs *forrás: a FIK elektronikus folyóirata, 2002.04.21.

„A történeti ember a természetnek nem apja, hanem rablója” (Scientia Sacra)

Cervantes mint Ádám* Ez az írás kísérlet három regényelméleti esszé (José Ortega y Gasset: Gondolatok a regényrõl, Hamvas Béla: Regényelméleti fragmentum, Milan Kundera: Cervantes alábecsült öröksége) összevetésére, melyeknek közös tárgya az európai regény. Bár ez a tárgy háromféleképpen jelenik meg az értelmezés eltérõ szempontjai miatt, de mindhárom szövegben megegyezik a szerzõk törekvése a történelem és elbeszélés viszonyának megértésére. Közös vonás az is, hogy a m faj bemutatását egy-egy történet elmondásának révén tartják lehetségesnek, így maga a regénym faj is - melynek eredend vonása volt (lesz) a történetmesélés - történetté válik. A szövegek különbségei részben a szerzõk eltérõ történeti pozíciójából, részben pedig abból az eltérõ szerepbõl adódnak, ahogyan a regényhez viszonyulnak. Ezekkel az eltérésekkel egyúttal regény és filozófia (epika és bölcselet) háromféle viszonyát demonstrálják. Ami e viszony során képzõdik, az az adott szerzõ mûfajelméletének tekinthetõ. És ez nem más tehát, mint egy-egy történet, ahol a regény a fõszereplõ és a szerzõ az elbeszélõ. Ortega végesnek képzeli a m fajt, mely szerinte hasonlít "nagy kiterjedés , de véges kõbányához, mert a regény a fellelhetõ és felhasználható anyagok elõre meghatározott mennyiségével rendelkezik". E hasonlat csak akkor igaz, ha a szerzõ a m faj létfeltételét az alkotótól és a befogadótól különváltnak képzeli, olyan keretnek, amelynek nyersanyagát az "élet", a korszak adja. Ennek hiányában az alkotó tehetetlen: "A tehetség csak alanyi képesség, amely anyagon tevékenykedik. Az anyag azonban független az egyéni adottságoktól, s hiánya esetén a szellem és az ügyesség mit sem használ." Amellett, hogy a mûfajt végesnek tételezi (melynek alapanyaga tulajdonképpen a nyelv szféráján kívül esõ tényezõ), a regény befogadójának lehetõségeit is hasonlóan fogja fel, mint akit vagy a regény kiváltotta érzés, elragadtatás képessége, vagy a "csömör" jellemez, melyet az elõbb-utóbb kimerített téma idézhet elõ. A regénym faj történeti voltára is ez a magyarázat alapja Ortega szerint: "A m faj közvetettbõl és elbeszélõbõl közvetlenné és megmutatóvá, helyesebben szólva megjelenítõvé vált." E történeti processzusnak némiképp ellentmond, hogy Ortegánál az ilyesfajta írók legkiemelkedõbbje: Cervantes. Az a m vész, akit õ (és a másik két szerzõ is) az újkori európai regény megteremtõjeként tart számon, aki a kezdetet, a m faj születését jelenti, és egyúttal már a folyamat betetõzõje is. E paradoxon oldásaként Ortega az életanyag váltakozó sikerrel történõ megjelenítésére vezeti vissza a regénymûfajt. A lehetõségek egyre szûkülõ köre fokozatosan kényszeríttette az írókat erre az eljárásra. Így a mûfaj egyének fölötti történelmi folyamat eredménye, azaz Ortega történetfilozófusként jár el. E folyamatszerûség azonban le is zárul a huszadik századra, amely már a regény végét jelenti. Ortega horizontja itt tulajdonképpen kettõnek az ötvözete, melyek közül az egyik a filozófusé (a történetfilozófusé), a másik viszont kifejezetten az olvasó szemszögébõl értelmezi e históriát. Azon olvasóéból, akit a régi regények soha nem felejtettek el megszólítani, a "nyájas" epitheton ornansszal. A megszólítás késõbb el-elmaradt ugyan, de a regény mindmáig elképzelhetetlen olvasó nélkül. Így Ortega álláspontja talán úgy lenne körvonalazható: a filozófus, aki olvas. Hamvas Béla esszéjénél nem mellékes szempont, hogy körülbelül egy idõben keletkezett nagy regényével, a Karnevállal. Így az esszében a regény mûfaját történetfilozófiai koncepcióban értelmezi, majd ezt a regényben ténylegesen meg is valósítja. A Karnevál szövege úgy jelenik meg, mint történeti képzõdmény, mint az esszé - 145 Szerkesztette: Faragó Ferenc


gondolatainak nagyszabású testet öltése, amellett, hogy egyúttal független is tõle. Hamvas tehát egyszerre bizonyul filozófusnak és regényírónak. Röviden fogalmazva: a filozófus, aki ír. Jóllehet Kundera a nyolcvanas években keletkezett esszéjéig elsõsorban regényíróként volt ismert, ezt az esszéjét Husserl gondolatainak megidézésével kezdi, és más filozófusok segítségül hívott gondolataival folytatja. S ez olyannyira nem véletlen, hogy végül magát a regényt is a filozófiatörténet szintjén értelmezett szellemi változásokkal magyarázza. Az újkori filozófia szcientizmusából fakadó létfeledéssel szemben "Cervantessel egy nagy európai m vészeti ág kezdõdik, mely nem egyéb, mint ennek az elfelejtett létnek a vizsgálata". Ráadásul Kundera a regénym faj létrejöttének okát is egy filozófiai feladatban jelöli meg. Errõl árulkodik bekezdészáró gondolata: "Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés." A regény itt már nem m vészetként, hanem a megismerés egy módjaként fontos, a filozófia szemszögébõl, az ismeretelmélet eszközeként. A regény itt módosult szerepben t nik tehát fel, de ez már csak azért sem véletlen, mert magát Kunderát is sajátságos helyzetben láthatjuk: a regényíró, aki filozofál. Az olvasó filozófus, a filozófus író és a filozofáló író találkozási pontja a m faj megteremtõje, Cervantes. Ortegánál korokon végigvonuló ellentétpár (extázis-szemlélõdés) rajzolja ki azt a teret, ahol a Cervantes által elsõként és azonnal elért felülmúlhatatlanságot újra, fokozatosan érvényre kell juttatni, s erre a színházat hozza példaként, mint olyat, ami a nézõ-olvasó szemszögébõl a legkifejezõbb. Kulcsszava e felfogásnak az a fajta, olvasóra gyakorolt hatás, melynek elõfeltétele a regény zárt világa. A regény e zártságban képes történetként megmutatni az életet. Emiatt Ortega elképzelhetetlennek tartja történelmi regény létrehozását. Nála a mûfajnak ez a változata egyszer en nem létezik, a két szféra, a történelem és az irodalom ugyanis egymást hatástalanítaná. A történelem eszerint nem tehetõ regénytörténetté, habár az általa írt mûfajtörténet sem más, mint egyfajta történelem, ahol õ a narrátor. A lélek, a mûfaj utolsó esélye a korábbi életanyaghoz hasonlóan szintén véges módon kiaknázhatónak bizonyul, amely a végeredményben zárt mûfajon kívül marad. Ortega a regénymûfajt csupán az olvasó szempontjából értelmezi, így szükségszerûen következik a regényvilág ilyenféle zártsága. Talán ezeket a veszélyeket kerülte el Hamvas, amikor óvatosan járt el definitív fogalmaival és megpróbálta nyitva hagyni õket. Egy másik fontos mozzanat nála, amikor elkülöníti a regényt mint m fajt és mint formát, mondván, regény már Cervantes elõtt is volt. "A m faj és a forma között a költészetben az a különbség, ami a piktúrában a festék és a szín között. Ami a m faj, még nem forma, ami a festék, még nem szín. A kettõt az értelem választja el. A szín értelmes festék, a forma értelmes m faj." A regény mint forma az európai ember sorsát kettõzi meg. Ám a konnotációkkal terhes sors fogalma helyett Hamvas bevezeti a személyhez kapcsolt üdvtörténet fogalmát. Ezzel a felfelé nyitott történettel eléri azt is, hogy amirõl szó van (a személy), az kikerüljön az egyszerû polaritások (individuum-kollektívum stb.) kizárólagos fókuszából. Egyúttal a teleológia kényszerét is oldja, hogy a m faj történetét nem egyetlen síkban helyezi el. A kulcsszavakkal jelölt minõségek meghatároz(hat)atlanságukkal harmadik dimenziót nyernek egy imaginárius térben. A történet így válik léttörténetté, a narrációból kibontakozik a m faj ontológiája. Mindehhez hozzájárul, hogy a szöveg az alkotó felé is közelít, akinél a regényforma feltétele a "konfesszionális tudat", a "személy fedetlensége" lesz. A konfesszionális tudat érvényessége azonban nincs mûfaji határok közé szorítva, így Hamvas azt a lírára, sõt a hegeli és a Hegel utáni filozófiára is kiterjeszti. A regényesedés a XX. századra már a szellem valamennyi területét átfogja. A m faj meglétének feltétele végig a küls történetiséggel való szoros kapcsolata, ezért Hamvas Ortegával ellentétben nemcsak hogy lehetségesnek tartja a történelmi regényt, hanem szerinte ez a változat az, amelyik a regényformát kihúzza elsõ nagy válságából a romantika idején. Míg Ortegánál a regény zárt, lehatárolt, Hamvasnál a regény formája a személyen túl (vagy benne) az európai élet egészét átfogja, illetve ezzel azonossá válik. Így nem lesznek meglepõek azok a narrátori megnyilvánulások, miszerint a "pszichológia származik a regénybõl", illetve a pszichológia " mint regény t rhet ". Mivel a regényforma történetét megvalósító személy és üdvtörténet definiálhatatlan, a regény is ilyen lesz. Hamvas ekkorra már messze maga mögött hagy minden mûfajelméleti konvenciót, miközben Sterne-tõl Musilig minden regénynek és szerzõjének helye van nála. Legfontosabb mégis mintha az lenne, hogy a Karnevál, a nagyregény megírása idején (vagy talán épp ezért) le tudta írni a következõket: "Ha a regény csak konfesszió lenne, nem lenne regény, hanem vallás. Ha csak tervelés lenne, nem lenne regény, hanem utópia és szcientifizmus. De mind a két esetben csak individualizmus, metamorfózis, fejlõdés nélkül. Regény azért van, mert mind a kettõ van, sors és személy, körforgás és fejlõdés. A regény azon dõl el, hogy a megoldás végül is a személy, a - 146 Szerkesztette: Faragó Ferenc


szabadság és a fejlõdés. Ezért a mû sohasem jelenthet monumentumot, vagyis nem jelentheti az utolsó szót. Az ember a mûben folytatódik, a mû az emberben, de úgy, hogy a hangsúly mindig a személyre és a szabadságra esik, és a tulajdonképpeni mû (magnum opus) az emberi üdv. A m ennek az üdvnek a története. Az út, ahogy elérte, vagy nem érte el, megközelítette, vagy elbukott, csõdbe jutott, vagy diadalt aratott, vagy összetört, vagy megálmodta." Kundera is a definiálhatatlansággal hozza összefüggésbe a regényt, de itt ez nem ontológiai, hanem ismeretelméleti: "Á egyetlen abszolút igazság helyett egy sereg egymásnak ellentmondó viszonylagos igazsággal kell szembenéznünk (a regényhõsöknek nevezett képzeletbeli én-ekben megtestesült igazságokkal), tehát egyetlen bizonyossággal rendelkezünk: a bizonytalanság bölcsességével. "Míg Hamvas a személyre, addig Kundera a filozófia igazságfogalmára vezeti vissza a regényt (még ha ezen egységes igazság megszûnt is létezni ilyen formában, illetve részekre hullott, vagy megragadhatatlanná vált). Így nála a filozófia története, annak egy elágazása lesz a m faj oka és eredete. Míg a küls történelem csak jóval késõbb, a XX. században lép be a regényt befolyásoló tényezõk közé, amikor "a történelem, vagy az, ami megmaradt belõle, egy mindenható társadalom emberfeletti ereje, megkaparintja az embert". Míg Hamvasnál a történelem megkettõzõdik hivatalos, nagyinkvizítorira és privátra, amit a regény õriz, addig Kundera csak egyrõl tud, ezt fokozatos démonizálódása avatja csak majd a XX. század fõ regénytémájává. Míg Hamvasnál a Nagyinkvizítor hatalmi ösztöne mozgatja a hivatalos történelmet, addig Kunderánál ez a negatív erõ is filozófiai, a "karteziánus értelem, amely sorra szétmarta a középkorból örökölt valamennyi értéket". Így szerinte az ismeretelméleti bizonytalanság (regény) és a "vegytiszta irracionalitás" (hatalom) erõterében képzõdött "végparadoxonok" körülményeinek megmutatása századunk regényének értelme. Gondolatmenetébõl következik az is, hogy igazi veszélynek a mass mediát tartja, amely a látszólagos sokféleség mögött félelmetes egysíkúságot hordoz, jellege így tagadólag viszonyul a regény ismeretelméleti feladatához. Ortegánál és Kunderánál mintha valami sorsszer ség teljesedne be a regénymûfajon. Az elõbbinél ez a véges és lehatárolt források és közegek miatt szinte törvényszerûnek t nik, míg az utóbbi szerzõnél a sors fordulatait a "vegytiszta irracionalitás" jelenlétének modusai okozzák. A m faj mindkettejüknél egy antik görög tragédia fõhõséhez hasonlónak mutatkozik, nemcsak azzal, hogy elviseli a rámért sorsot, és eszébe sem jut bármit is tenni ellene, hanem még maga is hozzájárul, hogy a végzet beteljesedjék rajta. És ez valóban nem is lehet másképp, hiszen akkor történetünk fõhõse, a mûfaj, nem volna az, ami. Mint ahogy szinte lehetetlen elképzelni, hogy a görög tragédia hõse kilépjen szerepébõl, mert Antigoné abban a pillanatban megsz nne Antigoné lenni. Mint ahogy a görög hõsök (tudatosan vagy öntudatlanul) egy konvenciórendszer szerint cselekszenek (ennek a foglyai), Ortega és Kundera történetében is egy-egy konvenció, az általuk a nyelven kívül rögzített eredet m faj útját futja meg a regény, és maga e mûfaj sorsa beteljesedésének történetével lesz azonos. Hamvas szövegében a tipikus regényhõst Hamlet testesíti meg. Ez az elsõre paradox állítás is jelzi, a regény léte itt épp a konvenciók megsértésén alapszik, mivel a mûfaj mint forma meghatározhatatlan, az írás minden módja éppúgy belefér, mint a szövegek által alakot öltött európai élet maga. Hamlet a drámában is kilóg az ottani világból, hiszen míg egyrészrõl mindenki saját szenvedélyeit, rögeszméit, vétkeit, gyarlóságait, vágyait, indulatait, eszményeit, érzéseit követi (ennek rabja), és ilyenformán megbékél sorsával és a fennálló világgal, másrészrõl az orvul meggyilkolt atya szelleme követel elégtételt az erkölcs és általában a magasabb értékek nevében, jellegzetesen logocentrikus álláspontról. A dán királyfi azonban egyikkel sem azonosul. Görög elõdeivel ellentétben nem hajlandó vállalni a sorsot, szembeszegül vele. Atyja feltétlen logocentrizmusát, transzparens nyelvhasználatát sem fogadja el, inkább, jellemzõ módon, a dráma szövegén belül, szövegeket vonatkoztat egymásra (értve ezen tehát magát a m vet is), így próbál valamilyen álláspontot kialakítani. Közben persze rá kell jönnie, hogy végleges, szilárd értelmezési pont a dráma szövegén belül sem képzelhetõ el. Valahogy a mú faj is ilyen hamleti figurává alakul Hamvasnál. A regény nála bármiféle elõre kiszabottal szembeni ellenállás. Talán már maga Cervantes is ezt tette regénye megírásával, és fõhõse sem csinált mást. És a sor csupa ilyen mûvel és szerzõvel gyarapodik, Sterne-tõl Musilig és Joyce-ig. De nem lehet kifelejteni magát Hamvast sem, hiszen abba a mûfajba, amirõl beszél, talán az õ regénye is beletartozik. A konvencióval való szembeszegülés azonban valahol mindig normaszegés is, ezt pedig - bizonyos szemszögbõl - "b nnek" is értelmezhetjük. A mûfaj elsõ nagy (b n)elkövetõje, pedig megint csak Cervantes lesz. És az ilyesmit talán az is minõsíti, hogy késõbb mennyien "követik el". Ami mindhárom esszében közös - és valószínûleg minden regényelméletben így van -, hogy a m fajt végül is az egyes m vek megléte teremti, teszi lehet vé. Ezért viszont úgy t nik, egyszer en szükség van a regények egy - 147 Szerkesztette: Faragó Ferenc


bizonyos mennyiségére ahhoz, hogy m fajelméletek szülessenek. Regény persze a m fajelmélet elõtt is volt, sõt az elsõ "modern" regény, ahogy ezt mindhárman elismerik, Cervantes m ve, már önmagában képviselte a m fajt, ahogyan Ádám képviselte a b nbeesés után az eredendõ bûnt. Hozzátéve persze, hogy a regény esetében minden m Ádámnak is tekintendõ, különben nem állna másból a Cervantes óta eltelt idõ, mint a Don Quijote utánzásából. Részben az utóbbi is igaz, hiszen az, hogy a mûfajnak története van, feltételez egy kezdetet, ez pedig Cervantes érdeme. Így õ és mûvészete óhatatlanul különválik a többitõl elsõsége okán, és valóban Ádámként viszonyul hozzájuk. Az õt idõben követõk pedig abban válnak sajátos kollektívává, hogy mégsem kell feltétlenül új és új Ádámmá válniuk, hiszen van összefüggés a regények között, a késõbb keletkezettet befolyásolhatja és egyesek szerint befolyásolja is a korábban keletkezett, így feladata az lesz, hogy Káinként vagy akár Ábelként csupán az "eredendõ b nt" ismételje meg. Az elsõség egyben a kezdetet jelenti, egy történet (vagy a történelem) kezdetét, ami által kibontakozhat, létrejöhet valami, ami addig nem volt. Az Ádámmal kezdõdõ történelem végesnek van ugyan hirdetve, de ennek a végességnek a bekövetkezése nem határozható meg az idõben. Ezért van az, hogy a történelem résztvevõi alkalmanként érdeklõdést tanúsítanak iránta, azt gondolván, hogy van választási lehetõségük. Egyesek narrátornak szegõdnek, olyan is akad, aki egyenesen szerzõnek képzeli magát. A mérsékeltebbek a saját maguk készítette történet elmondására vállalkoznak, mondjuk m alkotás vagy m fajelmélet formájában. Úgy t nik, ez esetben is az a vonzóbb, ha minél meghatározatlanabbá sikerül a jövõt festeni, annak ellenére, hogy mindenkinek lehetnek olyan pillanatai, amikor belátja a dolgok szükségszer végességét. Bár minden történetnek van eleje meg vége, paradox módon nem szeretjük tudni a végét, fõleg akkor nem, ha mi magunk is részei vagyunk.

Márfai Molnár László *forrás: Jelenkor, 1998. 01. 10.

„Európának nincsen szentkönyve. Miután a klérus évszázadokon át az Evangélium hitelét belülrl felrölte a scientifizmus kívülrl destruálta, és miután a politikai hatalom érvényét maga fölött sohasem ismerte el, kultúrtörténeti témává lett, és szellemi hatóerejét elvesztette.” (Scientia Sacra)

Hamvas Bélának* (Pécs, 1946. szept. 6.) Kedves jó Bélám! Legutolsó leveledben, amelyre én már nem feleltem, azt írtad, hogy aiónokóta nem váltottunk szót. Azóta bizonyára megbocsátottad hallgatásomat, nohamentségeimet sem hallottad. Ez 1944-ben volt; én akkor már apátiában éltem,nem reméltem semmit s vártam az ismeretlen rosszabbat. Azóta újabb aiónokteltek el s most élni és cselekedni kell. Több szeretettel és megnövekedett tisztelettel gondolok Rád mint valaha; ölellek - ez az els szavam Hozzád.Nem ez az alkalom, hogy beszámolót írjak, inkább el re nézek. Októberbenmegindul a Sorsunk, az igazi Sorsunk, s kérem baráti, nélkülözhetetlentársmunkádat. Úgy hallom, Kaposvárra készülsz, de remélem, hogy levelem mégotthon talál, vagy utánad küldik. A dolog ugyanis sürg s. Megvallom, hogy azúj folyam els , reprezentatív számának vezet cikkét Fülept l kértem, de nem hajlandó dolgozni. Most a tiédet szánom a helyébe. Nem úgy gondolom,hogy "vezér"-cikk legyen, s t éppen kérlek, ne affélére gondolj, hanem írjakármit, amit a legszívesebben öntesz formába ezúttal. Csak egy kényszer kérésem van: 6-8 oldalnál többre ne menjen. U.is 3 ívünk lesz mindössze sezen az alábbi reprezentáló neveket hozzuk össze: Vers: Weöres S., SzabóL rinc és Berda József. - Nov.: Tersánszky, Kodolányi, Illés Béla. -Tanulmány: Hamvas, Németh L. Nagyobb krit. tanulm.: Weöres Sanyi újköteteir l, Lukács Gy.: Balzac, Stendhal stb. és Goethe és kora. - Kisebbkrit.: Takáts Gy.: Polgárjelöltek és Keresztury tan. kötete. - Célunk azegyetemes magyar kultúra szolgálata és m velése, jobb és baloldalt nem ismerünk, csak irodalmat és m vészi szintet. Jobb és bal csak annyibanszerepel a kulisszák mögött (a m helyben), hogy ügyelünk majd rá: innen is,onnan is valóban belekerüljön minden érték. Ez a tendencia, remélem, a fentiösszeállításban is észre- 148 Szerkesztette: Faragó Ferenc


vehet már. Egyel re ennyit. Ha lehet, 15-e tájánküldd el az írást; bizton számítok rá, nagy örömmel várom leveleddel együtt.A tdíj persze egyel re minimális, 15 frt. oldalanként, de ma nem lehettöbbet erre fordítani. Az egész lap ingyen munkával készül: amit az ügynökszerez, a nyomda stb. viszi el. Az elmúlt id k alatt mindig benn éltél lelkemben s gondolataim közt. Mélységes szeretettel ölellek s most már nem fogok többé elszakadni T led. Kézcsókom add át s örvendeztess meg soraiddal:

Várkonyi Nándor *forrás: Új forrás. 25. 1993.10.

„Akit igazságában sértenek, meg sem rezzen, legfeljebb elmosolyodik. Akit mániájában, csapkodni kezd, ordít és felbszül. Akit gazságában sértenek, elkomorodik, és Istenre fog hivatkozni.” (Scientia Sacra)

A b n eltörlése és a valóság leváltása* Ahhoz, hogy egy adott tudatforma és az emberi létigazság viszonyát jellemezhessük, érdemes körüljárni a bûn tényéhez való igazodását. Vizsgáljuk meg tehát Hamvas Béla segítségével, hogy milyen szerepet töltenek be ezzel kapcsolatban a tudományok! Ha az emberi létezés válságait kutatjuk a történelemben, minden válságot egy régebbire vezethetünk vissza, s az eseménysor egyszer csak elvész egy sötét pontban, valahol a történelem kezdete elõtt. A személyes és transzcendens istenképen nyugvó vallásos tudatforma számára nem ismeretlen e jelenség: eredendõ b n a neve. Persze, megragadható ez a tény szûkebb tudati szinten is (filozófia, tudomány), ugyanis itt valamiféle ember által elkövetett rontásról/romlásról van szó a létezésben, azaz mindez ontológiai eseményként is felfogható. "A történeti ember létezésének tisztázása és megértése szempontjából semminek sincs döntõbb jelentõsége, mint a belátásnak, hogy önmagában a bûnrõl való tudatot ébren tartsa. Ez az emberi egzisztencia valódiságának elemi feltétele. Gondolkozás csak akkor lehet hiteles, ha a bûntudatot számon tartja." (Hamvas [1994], 161-162. old.) Ebben az összefüggésben már világossá válik, miért a kereszténységgel szembeni folytonos támadás, illetve az alapigazságok átformálásán szorgoskodó önjelölt próféták sokasága! "Az egész újkor a bûn tényének szándékos letagadására épült fel, ez nyilatkozik meg abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában, amely megteremtette a tudományt, a személytelenség apoteózisát." (Hamvas [1994], 162. old.) A lélektan analizálja a b ntudatot, hiszen az a feladata, hogy számûzze a rossz lelkiismeretet, a szorongást és a gondot. De a b n ettõl még nem tûnt el! A pszichológia megtanítja a rejtõzés technikáit. Az ember nem ismeri fel létezésének mélyebb értelmét, sõt, hátat fordít a valóságnak, s elkeni a lét nehézségeire vonatkozó tudatát. A b n tényét relativizáljuk, biologizáljuk, szociologizáljuk, pszichologizáljuk, moralizáljuk, egzisztencializáljuk. Ennek eredményeként kicsapongó vallást, stupid tudományt és gonosztevõ politikát kapunk (Hamvas [1994], 163-164. old.). Igaza van Webernek: ha akarjuk, akkor a tudomány mindent megmagyaráz. Homoszexualitás, tolvajlás - genetikai hiba, kulturális másság stb. De lassan már magyarázatokra sincs szükségünk. Nem is tudunk róla, hogy bármit is meg kellene magyarázni: a bûn eltöröltetett.A tudomány ezzel Tudománnyá vált. Immár ez a modern ember új, kvázivallása. Ennek legfõbb mágusa maga a Tudós: "Õ közvetíti a Tudomány szentélyébõl érkezõ kinyilatkoztatásokat. Megföllebbezhetetlenül, legalábbis a másik Tudós cáfolatáig. Hogy a Gazdaságkor scientizmusa mennyire valláspótlékként m ködik, mutatja a nyelv vele (is) kapcsolatos varázsigésedése: a tudomány megállapította, amerikai tudósok vizsgálata szerint, a NASA kutatói kiderítették, a Nature-ben megjelent cikk igazolja stb." (Czakó [1996], 78. old.) A másik döntõ mozzanat - Czakó Gábor szófordulatával élve - a valóság leváltása. Az ember a kezdetektõl fogva alkotott mesterséges tárgyakat, de e tevékenység arányai csak az ipari forradalom kirobbanása óta változtak meg drámaian. Teremtett helyett immár termelt világ vesz körül bennünket. "A Tudománynak köszönjük a tömegtájékoztatás elképesztõ fejlõdését is. Hogy a média átvehette a valóság leváltásának napi gondját. Hogy éjjel-nappal, otthon és útközben képes elárasztani bennünket a termelt világ jelenségeivel. S lám, - 149 Szerkesztette: Faragó Ferenc


az utóbbi évtizedek mind gyorsuló áramában egyre inkább csak az létezik, ami mediatizálható, úgy létezik, ahogy a médiának kívánatos." (Czakó [1995], 24-25. old.) Íme, az idealizmus elvont eszméjének tudományos-technikai megvalósítása! Ha a valóság-igazság kellemetlen, akkor nem is létezik. A szubjektum tudatának mesterséges kiterjesztése a valóságra további népszerû technikákkal is elérhetõ: az alkohollal és a kábítószerrel. Mindez azonban semmiképpen sem nevezhetõ megismerési módnak. "Hamis ismeretben végzõdnek, illúzióban, önáltatásban, a valóság természetével ellentétes észlelésekben - s nem vezetnek pozitív cselekvéshez." (Molnár [1996], 113. old. Rögzíthetjük tehát a modern tudomány eltévelyedésének tényét. Immár nem a valósággal való szembenézés és az emberi lét segítése a cél, hanem egy mesterséges, idealista világ létrehozása, amelyben az ember továbbra is istennek képzelheti magát.

Kocsis Tamás *forrás: Kovász.1997, I. évfolyam, 1.szám.

"Életünk így, ahogy van, a valódinak formátlan és szétfolyó másolata. Tulajdonság, tehetség, jellem, képesség, sors elpufognak, és használat nélkül elkallódnak. Rosszabbak vagyunk, mint az a szolga, aki a rábízott talentumot nem kamatoztatta, hanem elásta. Mi tudomást sem szerzünk róla." (Unikornis)

Napjaim múlása* Hamvas Béla remek nemzetkarakterológiai tanulmányát olvastam, Az öt géniuszt, mikor – ahogy mondani szokás – elszakadt a filmszalag. A visszafogott hang megcsuklik, a kimért s érzelmileg és logikailag egyaránt követhet szöveg hirtelen indulattal telik meg, a mondatok egymást fialják, az elmarasztaló jelz k elszabadulnak az értelem pórázáról, s mikor már fokozhatatlanná válnak a jelz k, a piramis tetejét gyalázó szitoközön koronázza meg. A nemességr l, a “lovagi kasztról” és annak pusztulásáról ír, s arról a (cigány)zenér l, melynek eredetét homály fedi, de azt látjuk és tudjuk róla, hogy a lovagi kaszt enyészete ezzel a zenével függ össze. “Nincs benne szépség és semmi szinte szomorúság – jellemzi Hamvas –, semmi megrendít és komoly, annyira nem menthet és nem igazolható benne semmi, annyira nem kelt egyebet, mint félelmet és irtózatot és utálatot.” Az alföldi régióban ez az egyetlen instrumentális zene. “Lehetetlen, hogy valami jóhiszem en ilyen mélyr l hitvány legyen” – állapítja meg, s oldalakon keresztül bizonygatja, hogy “ez a fekete m vészet” “hulladék, amelynek a nép zenéjéhez semmi köze”, még csak giccsnek sem tekinthet ez az “édeskés vinnyogás és cifra érzelgés”. De ez még mind nem elég. A cigányzene “inferioritása” még csak meg sem határozható, mert ez a “botfül ek zenéje”, “nem mulatságra ösztönöz, hanem feslettségre, nem mámorra, hanem alvilági ájultságra, nem a zene évezredes magasabb tudásával, hanem alattomos sündörg vigyorgással és nyálas nyekergéssel, olyan emberi lényeket, akik nem tudnak másképpen kimúlni, mint értelmetlen zenebonában és fülszaggató zsivajban. Arányok helyett monoton taposás, egyszer ség helyett primitív kotyvalék.” Hamvas ennek a zenének a nyomát véli kihallani a parlamenti beszédekb l, az akadémiai szónoklatokból, a hírlapok vezércikkeib l; ez mérgezte meg a színészetet, Székely Bertalan festészetét éppúgy, mint részben Munkácsy életm vét is. S t! Hamvas Béla szerint “ez a zene beleszöv dött a költészet legfinomabb szöveteibe, és a múlt század második felében az egyetlen Arany kivételével minden költészet rejtett muzsikája ez a cigányzene lett”, amely nem más, mint “ismeretlen gonosztev k merénylete”. Ezen a ponton minden elszabadul, szakad a gyepl , foszlik az istráng, a féktelen kritika tomboló blaszfémiába fullad – ahova követni már nem tudom, félelmeiben nem osztozom. “A finomultabb ízlés számára – írja Hamvas – (talán a cigányzene mindent lehengerl hatására) rémületté vált, ha bárhol és bárki kiejtette ezt a szót, hogy magyar vagy nemzet, nép vagy haza.”Megütközve hallgatom ezt a logikailag artikulálatlan, rekedtes hangot. Vajon milyen élményalapja lehet ennek a paroxizmusnak? Honnan ez a rettegés és félelem? A teljes azonosulás fájdalma szorítja görcsbe a torkát? Gyerekkori sérelmek vesznek elégtételt a mitikussá növelt pokolban? A cigányozó, sírva vigadó dzsentriben tulajdon, nemzetzülleszt apjával számol le, akit neki kell részegen hazatámogatnia, s még talán azt is várják, hogy megbocsásson? Akit meg kellene értenie, - 150 Szerkesztette: Faragó Ferenc


akit, ha megtagad is, hozzátartozik, akit l képtelen szabadulni, s akinek emléke is félelemmel tölti el? Állok a “metró” ajtajában, de ez most nem nyílik ki, err l a vonatról nem szállhatok le, együtt kell utaznunk, s azzal sem védekezhetem, hogy a szavakat nem értem. Az indulat pernyéje rám szitál, s egy nemtör döm mozdulattal még csak le sem söpörhetem. Ugyancsak Az öt géniuszban olvasom a következ ket: “Végül meg kell szabadulni attól a nyomasztó hazugságtól, hogy a világ els népe a magyar. Tudomásul kell venni, hogy ezt a felfogást nem a valóságérzék, hanem a valóságtól való félelem teremtette.”Hamvas Béla a könyv szövegét – ahogy az utószóból kiderül – 1959-ben véglegesítette. Három évvel a levert forradalom után, amikor a kolozsvári Bolyai-egyetem önállóságát megszüntették, amikor Hruscsov Magyarországra látogatott, amikor a véres megtorlások után újraalakult az Írószövetség, s amikor általában nem arról regéltek, hogy a magyar a világ els népe, és a cigány is inkább azt a nótát húzta, hogy a magyar Hitler utolsó csatlósa volt, hogy inkább az alja népek közé kell sorolni a magyarságot. Szomszédaink, hogy teljes legyen a kórus, szintén ezt a nótát fújták, és a Nagy Testvér egyetért n dúdolgatott hozzá. Ezt a rémít és félelmet kelt zenét Hamvas Béla nem hallotta meg? még mindig fiatalkora bokacsattogtató, sarkantyút penget , fantomMagyarországában élt. Észre sem vette, hogy többszörösen megalázott emberek közé, egy másik világba csöppent. Amelynek új urai t is megalázták. Hozzá azonban ez már – legalábbis Az öt géniusz idézett passzusa szerint – el sem ért. Meg sem érintette. Kilépett ebb l a világból. Szellemburka védte. t már nem lehetett megalázni.

Albert Gábor *forrás: www. hitel.elender.hu

„A klérus ugyanazt a magatartást vette fel, amely ellen jézus küzdött, és ezzel az Evangéliumot megkísérelte hatálytalanítani.” (Scientia Sacra)

Genezis* Kolozsvárott 1656. November 20-án, a semmib l teremtett kollégium nagytermében Apáczai Csere János székfoglaló beszédet tart. Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról értekezik, s szavai hitelét er sítend , bibliai helyet idéz: "Egyébként nem akad olyan ügyefogyott, aki tagadni merné, hogy miként a múltban is az iskolából kerültek ki legkiválóbb tudósaink, legékesebb szavú szónokaink, legélesebb elméj hitvitázóink - mindmegannyian a látható egyház legszilárdabb oszlopai -, éppúgy onnan kerülnek ki a mi id nkben is. Ez pedig világosan kit nik akár a Teremtés könyve 4.fejezetének utolsó verséb l is, melyet az iskolák alapításának tekinthetünk: Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét." A szellem erejér l beszél Apáczai, a kicsiszolt elme felvértezettségér l, amellyel a bölcs ember ellenállni képes rontásnak, rombolásnak, Iskolát alapít: így akar er s várat építeni török átok, jezsuita veszedelem, Habsburghódítás ellenében. De milyen logika alapján tekinthet a Teremtés könyvéb l merített mondat az iskolák alapításának. Apáczai filológus magyarázatba kezd: a Biblia fordítói közül Tremellius és Junius - Rabbi Salémo Jarchi értelmezése alapján - a héber huchal szót egy feddés értelm szót re vezették vissza, más forrás - a tudós Ibn Ezra - a kezdet szóval hozza összefüggésbe. Kezdet és feddés: közösség és fohászkodás. Nagy bajban, végs veszedelemben megtanulta az ember segítségül hívni az Úr nevét. 1656-ban Erdélyben teológia és világi tudományok, Biblia és iskola egyaránt nélkülözhetetlenek a veszedelem elhárításához. Tehát a Teremtés könyvének hivatkozott verse bizonyítja: iskolákra van szükség, gondolkodó magyarokra, akik el zik határainkról a bajt, török dúlástól, német fosztogatástól, hódoltságtól, hódolástól óvják, mentik hazánk. Nagy bajban Isten nevét hívja segítségül Apáczai - és: iskolát alapít. Félreértette a Biblia szövegét? Séth szavait iskolateremt cselekedetnek értelmezni roppantul evilági gondolat; a hallgatóság soraiban helyet foglaló tudós teológusok egynémelyike okkal felháborodottan vonhatta össze szemöldökét. Sokaknak az sem tetszett: matézist, fizikát tanítottak Kolozsvárott, magyar nyelven földi tudományokra, evilági jártasságra oktatták, nevelték a hallgatókat, s tette mindezt Apáczai - 151 Szerkesztette: Faragó Ferenc


kezében Bibliával, ajkán az Úr nevét segítségül hívó szóval. Segítségül hívta az Úr nevét: felépült Kolozsvárott a kollégium. Tanított: bet ért kb l olvasni tudókat nevelt. Nevelt: a Biblia szellemében formált hallgatóiból eretnekeket. Hamvas Béla 1936 derekán a világ válságos állapotáról gondolkodik. A világválság okait, eredetét és távlatait kutatja, tárgyilagos pontossággal lajstromozza a tudomány, a politika, a társadalmi mozgalmak eredménytelenségeit, félmegoldásait, kudarcait; tudományos pontossággal értekezik az emberiség megmenthetetlenségér l. George bibliás hangú töredékmondatát idézi: Keiner, der heute ruft… - senki, aki ma az égi hatalmakhoz kiált segítségért… Hamvas pontosan, szikáran fogalmaz: most nincs remény. Az emberiség ma elveszítette képességét a katartikus megtisztulásra, önnön sorsának bölcsebb irányítására, elveszítette hitét, Istenét, megszakította szellemi összetartozását földöntúli hatalmakkal, tönkresilányította kultúráját, értéktelenné színtelenítette történelmét, múltját. Ma a nyájhajlamú tömegember uralkodik, az arc nélküli sokaság, s valamennyiünket az anyagiasság bilincse tart fogva. Politikai pártok ideológiájukat kínálják megváltásul, pénzemberek a gazdasági fellendülést, egyház a szemfényveszt szertartásokat, tudósok tudományos hiedelmeiket - mindhiába, mert mindez csupán részlet, töredék, maradék. A kor hulladéka. Katarzisra, újjászületésre, önmegújításra az emberiség ma képtelen. Hisz a válságot is csupán részjelenségekben képes érzékelni: gazdasági életben, politikában, m vészetben, tudományban. S bár a világ nincs válságosabb állapotban, mint volt bármikor - "Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati kultúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete." -, mégis: az ember szorongatóbb pillanatokat él át napjainkban, mint korábban. Eltelt ismét kétezer év, bolygónk átlép a következ csillagképbe, a Vízönt be. Jöv nk titok. Ébredésünk megrázkódtatása a felismerés: lemaradtunk. Ki így, ki úgy. S az elveszített, megragadhatatlan reális világokért kárpótlásul képzelt irreális világokat építünk magunkban, magunknak - m vészetben, politikában, társadalomban, tudományban. Keiner, der heute ruft… Hamvas Béla bibliográfiát készít, egybegy jti a világ válságos állapotával foglalkozó m veket, pontos katalógust szerkeszt a reménytelenség irodalmi alkotásaiból, tárgyias pontossággal osztályozza az általános, a részleges és a szakválságokkal foglalkozó alkotásokat. Tudós könyvtáros, végzi a munkáját. És miközben szorgos alapossággal egybegy jti a reménytelenség szellemtermékeit, rendszerez tudományossággal feltérképezi a világválság minden jelenségét, kórokozóját, megnyilvánulási formáját, miközben menekül a világból, menekül a gondolkodásba, szellemi létben terjeszked magányba, miközben szomorúan bolyong a rövidre kiszabott földi létben, miközben a világot egyaránt félti a tudósoktól, a kommunistáktól, a történészekt l, a filozófusoktól, a nemzetiszocialistáktól, az egyháztól, a pártoktól, a társadalmi mozgalmaktól, a humanistáktól, az eretnekekt l, a tömegemberek hatalmától, miközben elemzi, magyarázza miért van világválság, ha nincs. Lelkében, szívében új bizonyosság érlel dik; mintha felejtené olvasmányait, a keser szavakat, melyeket álmatlan éjszakák során magába szívott - és Valéry humanista gondolatával üdvözli a reggelt: "a világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne". Keiner, de heute ruft… 1983 tele; negyven éve Hamvas Béla költ k, írástudók szent feladatáról merengett. Ma: múlt. Költ k szent feladata? Talán, valamikor. Mallarmé? Néhányan olvassák még a verseit. Hölderlin? Nem szent, de él, közöttünk van. Poeta sacer? - inkább: politikus, katona, közgazdász. Megvillan váratlanul egy mondat: "A járvány úgy kezd dött, hogy mindenki trónkövetel lett." "Tegnap kinyújtottam a kezemet valaki felé, s nem vette észre; ma felém nyújtotta ki valaki, és én vagyok az, aki nem veszem észre." Valamikor Isten nevét hívtuk segítségül. Ma barátunk kezét keresnénk: nincs barátunk. Hamvas pontos diagnózisa: "a barátság klasszikus kapcsolat, s a mai ember a klasszikus kapcsolathoz kicsiny". Igaz volna? S ha így van, mit jelent t szomszédságában a másik mondat: "A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad bel le." Lehet, hogy végérvényesen vagy id legesen, de elveszítettünk valamit, s ma csak hiányát élhetjük meg hajdanvolt emberi nagyszer ségünknek? "Csak mulandó m vet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban." Maradhat, akár eltüzelhet ek a hátrahagyott, teleírt papírlapok. A remekm megtörtént, Isten tud róla, a többi nem fontos. Hamvas Béla életm vének jelent s része kéziratban maradt. Talán így vigasztalódott. Vigasztalódott? S akit nem vigasztal, nem nyugtat meg a gondolat, hogy elegend boldogság gondolatban megélni a remekm megalkotását: az életet? Gyógyír lenne mindenre, ha elbujdoshatom a szellem birodalmába? Boldog volt Hamvas Béla, amikor hitte: álmában Istennel beszélget? S aki nem tud ébren, álmában Is- 152 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tennel társalogni, képes g g és irigység nélkül megérteni azt, aki boldogságot tudott álmodni önmagának? Aki Istennel álmodik, érti azt, akinek a föld fáj? 1983 tele; fejezzük be a mondatot: Tegnap kinyújtottam a kezemet valaki felé…

Szigethy Gábor *forrás: A Gondolkodó Magyarok sorozat, " A világválság" elszava

„A klérus ugyanazt a magatartást vette fel, amely ellen jézus küzdött, és ezzel az Evangéliumot megkísérelte hatálytalanítani.” (Scientia Sacra)

"Társadalmi helyzete az, hogy a társadalmon kívül van"* "Rég volt az, amikor az emberek természetes bölcsességgel táplálkoztak, a csillagokból áradó gondolatokat ették" - írja Paracelsus a Mágikus Tanításokban. Azokat az id ket idézi, amikor az isteni kinyilatkoztatás minden ember számára érthet volt, abból minden ember közvetlenül részesült. A középkorban misztikus internció révén jutott el a kinyilatkoztatás, de csak egyes emberekhez. Err l ír például Jakob Böhme. A jelenkorban igen nagy zavarodottság tapasztalható ebben a kérdéskörben. Ezért a mai korban múlhatatlanul szükség van olyan ismeretekre, amelyek az emberr l való tudást teljesen új alapokra helyezik. Hamvas Béla, akir l elmondhatjuk, hogy "az élet zarándoka" volt, olyan életm vet hagyott hátra, amely valóban új alapokra helyezheti az emberr l és a világról való tudást. Éppen egy szaturnikus ciklus telt el Hamvas Béla halála óta, sok változást hozván. Minthogy azonban életünkben annak van legnagyobb értéke, amit átéltünk, ami személyes élményünk, így elmondhatom, az eltelt 29 esztend semmit sem fakított azon az élményen, hogy személyes kapcsolatban voltam Vele, és kéziratait gépeltem. Ma is rzöm jegyzeteimet a Mágia Szutráról, a Scientia Sacráról, Láthatatlan történetr l. (Az akkori szomszédunk gyakran kérdezte, mit írunk éjjel-nappal. Állandóan hallotta az írógép kopogását.) Sorsüldözött életemnek kivételes kegyelme, hogy öt éven át, 1963-tól haláláig ismerhettem t. Ma is eleven hatással van rám az az univerzális orientáció, amely egyszer , közvetlen, s t sz kszavúnak mondott viselkedéséb l áradt. Ez a szellemi magatartás meghatározó lett életemre és munkámra, amely a pszichológiában a személyiségkutatás és a holisztika m velése, írásban pedig a valóságlátás és megjelenítés. De úgy érzem, megcsonkított hazánknak és a világban szétszórt magyarságnak is kivételes kegyelem, hogy egy fia, aki 71 esztend t kapott a Teremt t l a földi zarándoklatra, itt élt közöttünk és példát mutatott az áldozatra, hogyan lehet elviselni méltósággal egy visszájára fordított társadalomban a társadalmon kívüliséget. Példát adott olyan életvitelre, amelyet az Istenhez való közelség határoz meg és nem az emberekt l való távolság. Példát mutatott a hitelességre, a sorsmegoldási forgatókönyvre, a heroikus magányra és arra, miként lehetünk tanítványok és az élet zarándokai. Születésének centenáriumán éppen azért ragadjuk ki az sorsában is megért paradoxont, amely az egyén és közösség között van, mert korunkban, a Vízönt korszakban is az egyik legnagyobb kihívás a személy és társadalom ellentmondásos kapcsolatában van. Hamvas több írásában foglalkozik az archaikus közösség és a modern társadalom közötti különbséggel: - Az archaikus közösség alapja a szellemi hierarchia, az életrend, a szakralitás, amelynek a személy természetes tagja. Minden közösség életében a kozmikus hierarchia nyilatkozik meg. A szakrális közösségek a világértékekkel analóg életet élnek. - A társadalmat az osztálytagolódás jellemzi. A kaszt eredetileg hierarchia volt. Az skori hagyomány négy hierarchiája a négy világkorszakkal áll analógiában: az aranykornak a brahman, az ezüstkornak a kshatryja, a rézkornak a vaishya, a vakornak a shudra a megfelel je. Ugyancsak a négyes számot követi az skori közösségek vertikális rendje, az ember életsorsának négy alapvet értékfokozata: a tanítvány, a családf , az erdei remete és az élet zarándoka, aki vagyonát elajándékozza, darócruhát ölt, és egyetlen tulajdonát, az ev csészéjét övére akasztva, névtelenül vándorol. Az archaikus közösség a történeti kor határán bomlásnak - 153 Szerkesztette: Faragó Ferenc


indult, majd lassan széthullott. A közösség felbomlásával egyidej leg elt nik a szakrális uralkodó, a király is. Az emberiség rendezetlen halmazzá változott. A modern társadalom is rendezetlen halmaz: a deszakralizálódott emberek deszakraliizálódott, integrálatlan tömege. A modern társadalom az ember elszemélyteleníti, m köd képességét a bürokrácia góleme megbénítja. A deszakralizálódás folyamatában az egyes ember nemcsak az elszemélytelenedéssel, hanem elidegenedéssel, identitásvesztéssel, általános értékválsággal küzd. A modern kultúra inkább az elveszett szellem pótlékának mondható, mintsem a hagyományban rzött és kinyilatkoztatott szellem realizálásának. A társadalomnak ez az állapota élesen veti fel a személy beilleszkedési lehet ségeit, jogainak és méltóságának meg rzése vonatkozásában. Azt a kérdést veti fel, hogy személyiségünk kibontakoztatásában egy ilyen társadalom "értékrendjéhez" kell-e inkább igazodnunk, vagy éppen periferikus helyen kell meghúzni magunkat? Csuang-ce azt mondja egy helyen: "Akir l az emberi dolgok leperegnek, annak égi természete van. Akinek pedig az ég er i segítenek, az az ég fia." Talán ez a gondolat világítja meg legjobban, miért volt Hamvas Béla sorsa a magány, és miért van az, hogy mintegy húszkötetnyi életm ve most, születésének centenáriumi idején is csak részben került kiadásra. Hiszen ötvenéves korától kezdve valósággal légüres tér vette körül, segédmunkásként és raktárosként tengette életét. Ám ebben a csendben meghallja bens hangját, meghallja az t megszólító hangokat. Szenvedései a valóság magasabb dimenzióit nyitják meg számára. Ez nem csupán saját sorsmegoldási forgatókönyvét jelentette, nem csupán a magyar nép ötrét géniuszának a felismerését eredményezte, hanem az egész emberiség "láthatatlan történetének" metafizikai koordinátáit. Ezt a látásmódot nemcsak az ötvenes évek politikai érdekeivel nem lehetett közös nevez re hozni, de a mai emberek nagy része el tt is érthetetlennek mutatkozik. Ezért vállalta inkább a számkivetettséget, a "m veimet én már az árokparton is megcsinálom" heroikus magányát. "Társadalmi helyzete az, hogy a társadalmon kívül van" - olvashatjuk A magány szociológiája cím esszéjében. Megrázó hitelesség önarcképet vélhetünk felfedezni az egyén és közösség paradox kapcsolatáról szóló fejtegetésben: míg egyfel l az egyén csak a közösségben válthatja be lelki, szellemi értékeit, addig a közösség - legf bb kohéziós erejéb l, a kollektív felel sségb l fakadóan - mindig az alacsonyabb értéknívónak megfelel szinten m ködik. Még ha látná is a vele szemben álló egyén igazát, közösség mivoltát nem számolhatja fel annak elfogadásával. Ily módon alakul a paradox helyzet: a társadalommal való szembenállás végs soron a közösség érdekében vállalt oppozíció. Egy magasabb érték követelése jegyében alakul ki, amely követelésnek a közösség nem tehet eleget, mivel ezzel nem rendelkezik, ez nem sajátja. Hamvas Béla azonban azzal, hogy elfogadta a kívülállást - és például nem emigrált - egyén érdekei feláldozásával, a küls -fels távlatból az Egészre való rálátással tett hitet a magyarsághoz való eltéphetetlen odatartozásáról. "Az ember érthetetlen misztériuma, hogy valódi életét sorsától függetlenül éli" - írja. Nem magának élet és nem magának írt. Hamvas Béla sorsa az írás. Id szer ségéb l mit sem vesztett a kényszer évtizedek során. Az itthoni és külföldi, méreteiben már-már mozgalomnak mondható népszer ségének fedezete a személyesség és hitelesség, amely korunkban a legf bb hiánycikk. A m veit kísér kommentárok tömege is jelzi azt az elementáris érdekl dést, amelyet a kövekr l, a fákról, a számokról, a geometriáról, a Stonehenge k kapuívér l és táncáról, a közösség architektóniájáról, a mítoszról, a zenei sélményr l, a költészet metafizikájáról vagy az imaginációról, az ember életének megvalósításáról írt sorai kiváltanak. Az írás számára katarzis, a m veiben mélyebben él, mint önmagában vagy napjaiban. Írásaiban egyszerre a legszemélyesebb és legegyetemesebb. Talán ez a személyes egyetemesség a legmegkapóbb, leginkább leny göz , sokrét en gazdag, tág szellemi horizontot nyitó esszéiben az igen intenzív stílusa mellett. Egyforma hitelességgel tud írni a tejfölös eperr l, a hónapok színeir l, a Vízönt korszakról vagy Orpheus harminchárom m véb l maradt fragmentumról. Bravúros tájékozottsággal idézi az i.e. 600 körül élt legendás alakokat - Lao-cét, Kung-cét, Buddhát, Zarathustrát, Hérakleitoszt, Püthagoraszt - vagy a század eleji orosz emigráns Bergyajevet, a legmodernebb nyugati gondolkodóig, René Guénonig. Minden sorából ez az univerzális orientáció t nik ki. Írásainak intenzitása, átüt ereje a megélt gondolkodásból fakad, a lét közvetlen valóságának átéléséb l, az éber részvételb l. Miközben eme élményeit szavakba fordítja át, a szavakat olyan jelentéstartalommal ruházza fel, amelyekb l külön Hamvas-szótárt lehetne szerkeszteni. Gondolkodásának tárgya: az egész, a létezés teljessége. Egyetlen fontos dolog - 154 Szerkesztette: Faragó Ferenc


számára: "Minden pillanatban létem egészét élni." A horizontálisból a vertikálisba emelkedni, a fizikai világon túl a metafizikai világ megismerése, a világrend ritmusára való ráhangolódni tudás. Amit a szociológia nem képes felismerni, azt Hamvas meggy z en írja le: egyén, közösség, nép, nemzet, társadalom élete a hely géniuszától függ, amelyet objektív pszichénkben hordozunk. A hely géniuszát nemcsak a táj, hanem a nép is rzi, amely ott születik, és generációkon keresztül ott éli életét. Az emberiség évezredes tapasztalatai a kultúrával genetikusan örökl dnek át. Ezért a nép élete transzcendens eredet . Nyelvet, mítoszt, morált, szokást, törvényt csak közösségben lehet alkotni. A nép mint szakrális közösség az égi közösség földi mása, Isten arcának és jelenlétének hordozója. A valódi közösségben az ember tevékenysége meghatványozódik, vagyis természetfeletti er teremti és tartja fenn. Ma az isteni származás hordozója a személyiség. Korunk szellemi feladatához személyiségünk megteremtésén keresztül n hetünk fel. A kultúra is csak a személyiségen keresztül és a személyiség által teremthet meg. Miként a nyelvet, mítoszt, morált, szokást, törvényt csak transzcendens úton lehet megérteni, úgy a személy szabad akarata, erkölcse, felel ssége is csak a metafizikai pólussal értelmezhet . Ha ugyanis elvész a láthatatlan világgal való kapcsolatunk, a látható világ élete ellehetetlenül: kialakulatlan, befejezetlen, lezáratlan, félig kész, torz, destruktív, hiányos, egyszóval rossz, azaz nem felel meg a valóságnak. A gazdaságot a tájnak, a politikát a népnek kell meghatároznia, a bennük m köd géniuszon keresztül. A személy, a kultúra, a közösség és társadalom arkhimédeszi pontja, amelyen keresztül a válságból kimozdítható: a szakralitás. Ebben nyújt eligazítást Hamvas Béla életm ve.

László Ruth *forrás: Osiris - Hamvas Béla kör "A nevezetes névtelen" kiadványa

„A vallásból nézve rettenet, ha valaki magát Istennel azonosítja, mert a vallás ezt a kijelentést úgy értelmezi, hogy az ember egynek tartja magát a lét hierarchiájának legmagasabb fokán álló éllénnyel.” (Scientia Sacra)

Hamvas Béla írásai a Nyugat más munkatársairól* Hamvasnak - Babits, Ady és a Nyugat második nemzedékének költ ihez való szellemi viszonyának tisztázása után - a Nyugat többi munkatársa már semmi problémát nem jelentett. Babitsról még egyszer ejtett szót, 1935-ben, Az európai irodalom története második részének megjelenése alkalmából. Korrekt ismertetést írt a m r l, erényéül ismerve el, hogy elkerülte a zsurnalizmust és nem esett vissza üres akadémizmusba sem. Ugyanakkor hiányolja a m els részében még jelen volt szubjektivizmust, amelynek Babits, úgymond, legkiemelked bb eredményeit köszönhette. A m legjobb részeinek a líráról és az esszér l írottakat tartja, gyengébbnek a németekr l mondottakat, akiknél Hamvas a metafizikát és a zenét tartja lényegesnek és az irodalmat kevésbé fontosnak. Babitsnál mélyebben érintette t Szabó Dezs személye, mert t egyetemi hallgatóként, 1919 szén tartott el adás-sorozatán maga is hallotta beszélni, akkor, amikor az ifjúság útmutatást várt a világháború, a forradalmak és az ellenforradalom megrázkódtatásai után. Szabó Dezs arról beszélt, hogy Európában a klasszikus ember után a XVIII. Században a romantikus ember lépett fel, és kezébe vette a világ irányítását. De, mondja Hamvas Béla harminc évvel kés bb erre visszaemlékezve és Szabó Dezs t idézve, "már ennek ideje is lejárt, új ember lép fel, aki nem egyén és nem individualista többé, hanem fajának képvisel je". Szabó kijelentését ugyanekkor szembeállítja tényleges magatartásával, és azt a következtetést vonja le, hogy bár Szabó magát az új embertípus, a kollektív típusú ember képvisel jének kiáltotta ki, valójában nem az, hanem individualista, és ez hallgatósága el tt leleplez dött: "A komolyabbak azonban tüstént kiábrándultak. Abban Szabó Dezs vel megegyeztek, hogy az individuális embert elvetették. Elég volt a romantikából, az egyéni önképb l. De rögtön átlátták, hogy Szabó Dezs csalt. Szabó Dezs nél talán soha senki sem volt individualistább, Szabó igenis csalt, mert egyén volt, individualista, romantikus, s t annyira becsvágyó, hiú, kevély, önkényes, hataloméhes, hogy a közönséges individualitás már nem is volt neki elég. Megtette magát a nép képvisel jének. Kinevezte magát a faj reprezentán- 155 Szerkesztette: Faragó Ferenc


sának… Mikor a csalás kiderült, a valamirevaló fiúk elszéledtek. A diákság vezet nélkül magára maradt. Nyitva állt el tte az út strébernek lenni, vagy értelmetlen lázadónak. Egyesek beléptek ébred magyarnak, és zsinóros sapkát viseltek. Mások a szektákat keresték. Ismét mások félrevonultak és rossz verseket írtak. A legvakmer bbek Marxot, Einsteint, Freudot, Bergsont olvasták, és a fogukat csikorgatták." Ez utóbbiak közé tartozott Hamvas is, akinek útja innen, a magukat megcsaltnak érzett hallgatók közül vezetett az egyetemen, újságíráson és a Kerényi-Hamvas-társaságon át ehhez a felismeréshez. Szabó Dezs t azonban a végs csalódás ellenére is elfogulatlanul szemlélte, aminek bizonyítéka, hogy a harmincas évek elején megjelent és befejezetlenül maradt regényér l, a Megered az es r l elismer en ír, mert felfedezi benne azokat kvalitásokat, amiket akkoriban elismert kedvenc, els sorban angol íróiban, mindenekel tt John Cowper Powysban is nagyra becsült: a "teremt pszichológiát". Ezért dicséri ezt a töredékes, de "nagyvonalú történelmi regényt". Szabó m vészi teljesítményét azzal magyarázza, hogy "nem áll saját maga befolyása alatt", hanem egyszer en, ahogy Szabó magáról mondta, "két látó szem". Hamvas Bélának a Nyugat alapító nemzedékének egyetlen tagjával volt baráti kapcsolata, akinek m veir l és személyér l, paradox módon, mégsem írt sohasem ismertetést, sem összefoglaló tanulmányt, és akinek nevét is csak mellékesen említette meg egyetlenegyszer publikált tanulmányban, igaz, hogy akkor fontos és sajátos helyen. E barátság tartalmáról és eseményeir l semmit sem tudunk, mert életm vében 1946-ban fordult el el ször Füst Milán neve, de akkor a legteljesebb elismerés hangján nyilatkozott róla, Weöres Sándor költészetér l írván: "Weöres Sándor költ és pedig olyan költ , akinek magas képességei fel l soha senkinek nem volt kétsége, s aki a >Medúza< kötetében költészetünknek olyan magaslatait érte el, amelyet a században egyedül Füst Milán tudott." Füst Milán költészete ilyen magasra értékelésének nincs semmilyen írásos el zménye Hamvas életm vében, vagyis ez a rokonszenv és elismerés olyan mélyen benne élhetett, hogy a fiatal költ , Weöres Sándor mércéjéül habozás nélkül t választotta. A nagyrabecsülés okával kapcsolatban semmilyen támpontunk sem lenne, ha nem maradt volna meg két, Füst Milánhoz írt levele, amelyek egyszerre adnak választ a költ iránti csodálata okára és arra is, hogy mit hiányolt a Nyugat íróinál és költ inél, amit viszont megtalált Füst Milán írásaiban. Els , rövid levelében Füst Milán háború utáni egyetemi esztétikai el adásainak reá gyakorolt hatására utal, sebtében írva benyomásairól: "nem tudok és nem is akarok ellenállni annak, hogy nem írjam meg addig is, amíg elmondhatom, hogy el adásod olyan állandó mozgatómmá lett, hogy benne élek, emésztem, inspirál, izgat, elgyönyörködtet, - Szabó Lajossal tegnap este együtt lelkesedtünk és alig várjuk, hogy könyvedet olvassuk - bár ez nem éppen ugyanaz, mint nyelved zenéjét hallgatni."A másik levél az els után éppen tíz évvel keletkezett Füst Milán Ez mind én voltam egykor cím gondolati prózakötet olvasásának hatása alatt. Az ebben írtak adnak magyarázatot arra, hogy miért éppen Füstöt érezte magához gondolkozásban legközelebb állónak, és hogy miért maradt t le idegen a Nyugat többi munkatársa. Err l ezt írta többek között: "Legels benyomásom az volt róla, hogy igazam volt, amikor mindig azt hittem, az igazi író nem esztétikai egzisztencia, hanem rangja szerint morális és religiózus. Ezek szerint a helyesen élt életnek mindig Szentkönyvben kell kulminálnia. Íme, gondoltam, a helyesen élt életnek végeredménye. Az a tisztelet, amely Személyedet ma nálunk egyedül Téged illet meg, ezért sokkal több, mint esztétikai értékelés, vagy morális elismerés. Egyfajta profetikus egzisztenciává lettél közöttünk, helyesen élt életed következtében, és vallásos tisztelet az, amely körülvesz. Könyved tele van kinyilatkoztatással. Számomra m nem tud többet nyújtani, mint ha közvetlen kapcsolatot teremt köztem és a legmagasabb között." 1932-ben Hamvas Béla ilyenfajta, de akkor még ki nem fejtett, latens meggondolások alapján vált meg a Nyugattól. A kétéves kapcsolat életútjának csak egy kis szakaszát jelentette, amelyb l a "lényegkeresés" útjának további szakaszai felé lépett. Nem volt irodalomtörténész, "irodalomkritikus" sem, az irodalomban csak az olyan m vet fogadta el, amely, mint fentebbi levelében mondta, "közvetlen kapcsolatot teremt köztem és a legmagasabb között". Ezért, akárcsak a Nyugatnál, kés bb is mindig kívülálló maradt az írók között. Igénye és személyisége mélyén rejl kett sség magyarázza ezt a folytonos kívülállást, ami csak sajátos egyéni életutat engedett meg számára. Gyökerekig átvilágítva önmagát adta önmaga jellemzését: "A szépírók inkább tudósnak tartják, a tudósok azonban szépírónak. Az esszéisták filozófusnak mondják, a filozófusok esszéistának, a m vészek inkább gondolkozónak, a gondolkozók inkább m vésznek." Ez a sajátosság jellemezte már a Nyugatban való megjelenését l kezdve utolsó m vei megírásáig, haláláig, és ez nehezítette meg, hogy a "szakmabeliek" maradéktalanul elismerjék akár a szépírók, akár az irodalomkritikusok, akár a filozófusok táborában. - 156 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Mindenesetre ez a tulajdonsága lehet vé tette, hogy a kétéves kapcsolatot a Nyugattal ne tekintse többnek egy epizódnál, és a folyóirat munkatársaival kapcsolatos csalódás ne okozzon benne semmilyen válságot vagy törést. Amikor véget ért, akkor sajnálkozás nélkül lépett tovább a maga útján.

Darabos Pál

*forrás: a szerz Hamvas Béla, Egy életm fiziógnómiája c. kötete

„Az ember nem képes elviselni a tudatot, hogy Isten a történetben mint a legf bb hatóság nem vesz részt, és arra, aki az igazságot megsérti, nem sújt le.” (Scientia Sacra)

Élet és életm * Közkelet nézet szerint korunk szellemi életét bizonyos, az alexandriai iskoláéhoz hasonló szinkretizmus, vagy az ebb l következ eklekticizmus jellemzi. A látszat ezt meg is er síti, hisz a második világháború utáni pangásban a mozgalmasság és élénkség örve alatt és annak ellenére az elképeszt en szaporodó, sok kit n írásnívón született m b l a tehetetlenség izgalma sugárzik: semmi kiút újabb szellemi döntésre. Épp ezért "minden" aktuálissá vált. Viszont, amint Hamvas Béla mondja, "a XX. századra legmélyebben jellemz , hogy új szentek nem kerültek ki a koncentrációs táborokból", ugyanígy írásbeliségünk ma is abból táplálkozik, amit a századfordulón Kierkegaard, Dosztojevszkij a világba robbantott, s ami a két háború közti feszültségben tovább forrott Kassnerban, Kafkában, az egzisztencialista filozófia különböz változataiban, - és Nietzsche? Egy századra szóló termékenyít és pusztító lángja mellett mintha csak most kezdene derengeni. Ha valaki tudományban, filozófiában, irodalomban korszer ségre tart igényt, az egyetemes erudíciót magába foglaló szinkretizmus, s ezen belül a legrégibb források modern áttétele kötelez is. Az azonban, ami a divatos sajtótermékekben eklekticizmus, viselje hivalkodóan akár az ezotéria címkét, a tényleges forrással, a legrégibb és minden pillanatban él tradícióval semmi rokonságban sincs, hiányzik bel le az átélés hiteles, Hamvas Béla szavaival "univerzális orientációja és transzparens egzisztenciája". A szellem életének egy intenzívebb síkján (mindegy, olvasható-e fel le írásbeli számadás, vagy sem) ment l mélyebb szakadékot hasít a krízis létünk és realizált életünk közé, annál mélyebbre kell ásni a valódi forráshoz, ahol a kett még egy, ahonnan kiindulva egy új, egy magasabbrend , mert személyesebb egység fonala kiindulhat. Ezért ha Hamvas Béla az univerzális emberi hagyomány sképeinek felidézésével korszer formában esszéket és regényeket ír, vagy a kinyilatkoztatásokat rz m veket fordítja és kommentálja, alig hasonlítanak azok például H. Zimmer imponáló filológiai és történeti megbízhatósággal írt m veihez, melyekben a hindu hagyományt az európai filozófia fogalmaival kívánja megközelíteni, vagy M. Eliade a tradicionális alakzatok hatalmas apparátusával készült szcientifikus munkáihoz, és f leg nem hasonlítanak "a világ titkait felfed ", de minden esetben valami okkult politikai célzatot rejt , vulgarizáló, magukat tradicionálisnak nevez könyvekhez; de még a mesterének tartott R. Guénonra is alig, aki bármilyen karteziánus világosságra is redukálja a Védák világosságát, senkiben sem ébreszti fel (talán éppen ezért) a benne él atman-szikrát, vagy ami ugyanaz: senkit sem kényszerít megfordulásra. S ez minden absztrakt megközelít re érvényes, akiben az írás nem válik testté, aki íróasztal mellett absztrahál, és aki nem vette ki a maga részét a háborús rémségekb l, aki m vét nem a hegyoldalban, irtás közepette, vagy a munkásbarakkban, az ellopott órákban alkotta meg minden teóriát ismerve, minden teóriát elvetve. Az ilyen életm valóban opus, és éppen Hamvas Béla megkülönböztetésével nem mutatvány. Az ilyen opus nem szinkretikus, hanem az élet enyész anyagából (az ismeretekb l) alkotott megismételhetetlen ötvözet. Sajátos módon, a reneszánsz múltán az univerzális latin erudícióból kies Magyarországon, ahol a zárt politikai és földrajzi határ inkább szimbóluma, semmint oka a nyugatihoz képest horizontálisabb és kevésbé differenciált életszemléletnek, ahol a nyugati áramlatok jobbára csak felületi szépirodalmi hatásokban érzékelhet k, s ahol egy távolabbi keleti kötöttség legfeljebb romantikus nosztalgiában jelentkezik, Hamvas Béla egész oeuvre-jével Bartókkal szinte egy id ben töri át a kicsinyes nemzeti, kelet-európai, s t ha úgy tetszik, a nyugati határokat. (Méltán hangzik itt a tiltakozás: java költ ink java verssoraiban ugyanaz a lét derül költészetté, mint ember- 157 Szerkesztette: Faragó Ferenc


emlékezet óta bárhol a földön; tovább, ha költészet, azáltal az, hogy a költ teremt képzelete formát lát és hall, a pillanat múlandóságán áttetsz múlhatatlant. Nincs két költészet. Igaz, de - az re Arany sokat tudna err l vallani - a költ valóságérzékenysége milyen köds r n át kell tapogatózzék, míg képzeletének szabadságára ébred, milyen rácsokon kell átkiáltania, mindegy, hogy a rácsokat lapos közöny, vagy a zseninek és különösnek szóló olcsó bámulat kovácsolja-e, ahol a prózának, mondhatnók azt is, a hétköznapoknak nincs igazságfedezete, ott a költészet idegen test, akár mint tiltott m velet, akár mint dísz. - Bezártságunkat enélkül is nehezítené a nyelvi kötöttség, ami épp legjobbjainkat teszi lefordíthatatlanná. Vagy - s ez az el bbinél súlyosabb - egy rétegezettebb gondolkodás elvesztvén polgárjogát, a természetin vagy racionálison túlemelked érzékenység számára adekvát nyelv megteremtése mindig új és egyéni feladat, holott tekintsünk bármely égtáj felé, a szót kimondó kivételes személy mindenütt a kollektív kincsestár nyelvi tartalékából merít.) Azt sem lehet elhallgatni, hogy míg más magasigény gondolkodók ahhoz, hogy a m érdekében kibontakozhassanak (Eliade, Lupasco, Cioran, Ghyka, megannyi lengyel, szerb), elhagyták hazájukat, Hamvas Béla egyetlen ifjúkori fellobbant, majd kioltott lendületét kivéve erre sohasem gondolt. Ha munkáját, életét meg is nehezítette a hazai, nem is annyira szellemidegen, mint inkább szellemszorongásban szenved közeg, a sorshoz való h ség, ami valójában els sorban az, ki milyen sorsot szán önmagának, pontosan tudatja az emberrel, honnan kell távolmaradni, mit visszautasítani, miben nem szabad elrejt zni, tudatja, hogy a hiteles megszólaláshoz nagy csendre van szükség - a m érdekében. Ez a helytállás. A határátlépést nem áttörésben, hanem a határok fölé emelkedésben oldotta meg. Még csak a szokásos bels emigrációt sem választotta. Ehelyett határtalanságának biztos tudatában mindenütt és mindenkor centrális kapcsolatot tudott teremteni, azaz centrumot tudott teremteni önmagából. Amit G. Bataille úgy fogalmaz meg: minden lehet princípium, azt Hamvas Béla: mindenütt tengely van. És az életrajz? Bashoról írja Blyth, nemcsak nagy a japán költ k között, de azon kevés emberi lény közül való, aki megmutatta, hogyan kell élni (to live by living). Ugyanígy Hamvas Béla. Aki ismerte, aki olvassa, tüstént érzi m és m ves bonthatatlan egységét, a hitelességet. Az ilyen m vét él és életét m vé tisztító "keveseknek" úgyszólván nincs is életrajza, s ennek másik oldala szükségképpen az, hogy egész látható életm vük személyük megvalósulásának, a par excellence alkímiai folyamatnak, az arannyá válásnak vallomása: vallomás az efemer én levetk zésér l. Innen tiltakozása minden biográfia és biografizmus ellen: "amit Kierkegaardnak, ha valamivel érettebb, Európának el ször meg kellett volna magyarázni, az, hogy a pillanat nem id , hanem temps retrouvé, spirituális aktus, amelyben az élet transzparenssé válás. A különbség az id és az örök közt elt nik. Az ember születése pillanatában hal meg, akkor is, ha ez a pillanat nyolcvan évig tart. A teljes jelenlét sz k szorosán át tudok törni a kimeríthetetlenbe. Ami nem jelenlét, az úr, lényegtelen, nemlétez . Amit Kierkegaardnak meg kellett volna magyaráznia, hogy a goethei biográfia, éppúgy, mint a szcientifikus életfogalom irreális koncepció. Az élet nem lehet önmaga mértéke." A tiltakozás minden memoár vagy az ember küls környezetére és életeseményeire vonatkozó beszámolók ellen egyik alapaxiómájából következik: "az embernek nem környezete, hanem világa van", s az axióma szorosan következik a spirituális vonalból, amelynek Hamvas Béla hazájában nemcsak egyetlen képvisel je, de a modern európai gondolkodásban is következetes folytatója, a Böhme-, SaintMartin-, Pasqualis-, Baader-, Szolovjov-, Bergyajev- neve jelezte teocentrikus világképb l: eredeti világunk nemcsak teocentrikus, de megzavarodott látásunk, lezuhant voltunk ellenére mi magunk is mikroteoszok vagyunk - "mindenütt tengely van". Ha pedig így, akár Lao Ce, a "kellékeket", azaz az élet önmagáért való élvezetét (mondhatnók ma, a libidót) elveti, s ugyanígy a képességek üres gyakorlását: "Rousseau óta a probléma, hogy az ember miként élje nem életét, hanem életrajzát, ezt az elölr l és hátulról korrigált konceptust", "azon az egy lépésen kívül, amit az ember születését l haláláig meg tud tenni, és ami nem egyéb, mint a nyers élet megérlelése, semmi egyébnek nincs értéke. A lépés infinitezimálisan sem mérhet , mert ez nem táv, még csak nem is transzfiguráció, hanem transzszubsztanciáció. Semmi küls jel, semmi eredmény, nem siker, nem boldogság és nem bölcsesség. Ebben az egy lépésben a súly ugyan az életre esik, de úgy, hogy az élet megmarad annak, ami, múlandónak, tünékenynek, és épp azáltal, hogy nem körülmény, nem feltétel, nem az, amit nyújt, nem a dolgok, semmi más, mint élet, ténylegesen az, a nemlétnek tündökl hevültsége, amihez megtiprása és elhomályosítása árán is tehetetlenül ragaszkodunk, s ami mégse otthon, csak a megrendült dolog, ami eltávolíttatik, semmir l sem akarok tudni, csak ami fontos" A fentiek után elég jelentéktelen elmondani, hogy 1897-ben született s gyermekkorát a bécsi kultúrától er sen színezett, de azzal szemben mégis magyar- 158 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ságára büszke Pozsonyban töltötte. A családban szintén egymást inkább kiegészít , mint ellentétes kett sség: a joviális, társasági cseveg evangélikus pap-tanár apa, szolid, nem különösebben jelent s írások szerz je; a katolikus, m vészi képesség , a családban zárkózó, mégis bohém természeti anya; három n vére mellett az egyetlen fiú, a dédelgetett. Magába vonuló, hol szilaj, hol csak a könyvekbe búvó gyermek, akinek az iskola börtön. Legszívesebben zongorázik, komponál. A ház mögött, a gyümölcsösben világjáró kalandok Hamsun, J. Conrad társaságában, de legmélyebben a romantikusok b völik a fiúcska képzeletét, E. T. A. Hoffmann, Schumann. Tizennégy éves, az apával egy vakációi utazás Párizsba, Münchenbe. Többé nem járt nyugaton, de id s korában is oly él n idézte Párizst, a Pinakothékát, az Aphaia templomot, mintha épp akkor érkezett volna haza. Az érettségi Schopenhauer-lázban találja. Utána tüstént kadétiskola - és az északi front. Súlyos idegmegrázkódtatással katonakórház. A frontharcosoknak járó kitüntetést nem fogadja el. 1918-ban a háború végeztén az ország elveszti Pozsonyt, a most már csehszlovák országból a családok kiutasítják; Budapesten próbálnak új egzisztenciát alapítani. A háború, a forradalmak utáni munkanélküliségben, korrupt közviszonyok közepette az amúgy sem gyakorlatias család a rideg f városban nehezen lel talajt. Hamvas Béla a filozófiai fakultást végzi, zenei tanulmányait folytatja, kenyérkeresete az újságírás. Szabadidejében, tarisznyájában kenyérrel és Nietzschével siet a városkörnyéki hegyoldalba. A sajtó korruptsága visszataszítja. Inkább zöldséget termel, maga talyigázza piacra és még élvezi is e foglalkozás Naszreddin Hodzsa-szer humorát. Az egyetemet elvégezve csak évek múlva kap kinevezést a budapesti F városi Könyvtárban. Szerény kis állás, de végül nem a napi szükségletet meglopva kell könyvet vennie. Széles tájékozottságával a könyvtárral pótoltatja a nyugati és keleti irodalom lényeges hiányait. Semmi különös esemény, olvas és olvas, tanul és ír. Nosztalgia hasonló szellemi igény társak közössége iránt. Ennek nyoma a Kerényi Károllyal alapított, a George-körrel bizonyos hasonlóságot eláruló Sziget mindössze három száma. Els (és utolsó) megjelent esszékötete A láthatatlan történet (1943), a tomboló látszat-történettel szemben "Az els és utolsó lélek" valódi története. Néhány utazás Dalmáciába (vágya, a görögországi utazás sohasem valósulhatott meg), és mire a második világháborúban ismét tartalékos szolgálatra hívják be, kétszázötvennél több folyóiratpublikáció áll mögötte, otthonában pedig a kész, kiadatlan m vek mellett "500 évre való" feldolgozatlan jegyzetanyag. Ismét frontszolgálat. Budapest ostroma el tt pár hónappal Oroszországból hazakerül. Az itthoni szolgálatban a parancsnoksága alatt álló zsidó munkaszolgálatosokat élete kockáztatásával hazaengedi. Csapatát Németországba vezénylik, megszökik és a város ostroma alatt katonaszökevényként rejt zik. 1945-ben Budapest felszabadul, de ekkorra otthonát könyvtárával, kézirataival, eddigi életének minden látható nyomával a bombatámadás megsemmisítette. Az új érában nála meglep aktivitásba kezd. Világirodalmi antológiát szerkeszt, zsebkönyvsorozatot ad ki, amelyben filozófiában, természettudományban, társadalomtudományban, pszichológiában, m vészetelméletben szinte egy csapásra kíván jelt adni mindarról, amiben az ország, mondjuk ötven évvel, hátralékban maradt (Heidegger W. Heisenberg, J. H. Jeans, Valéry, Mannheim, N. H. Nilsson, J. C. Powys, J. Strachey, stb.). A két világháború közti Magyarország klerikális és reakcionárius szorongásában csak az elfogulatlan és érzékeny hallásúak figyeltek fel jelent ségére, 1947-ben a könyvkiadás államosításakor ellenségesség fogadja. Lukács György visszautasítja a sorozatban való közrem ködést, "egyel re nem látja id szer nek hasonló m vek kiadását". A sorozatot betiltják, a sajtó alá készített, meg nem jelent m vek zúzdába kerülnek. Hamvas Bélát sorozatos támadás éri, s 1948-ban könyvtári állását is elveszti. Többé nem publikál. Következik teljes esztend egy erdei házikóban, ahol egyik ifjúkori eszményképéhez, Thoreauhoz (ha nagyobb fenyegetettség és mélyebb gondok közepette is) hasonló életet folytat. Ismét földm velés, napszám, s közben megírja a pyropais myriodermatikos, a tízezerb r lélek nagy regényét, a Karnevált, ami húszas évei óta érett benne. A vidéki élet így tarthatatlan, nemcsak anyagilag, a közviszonyok sem engedik meg a sehová sem tartozást. Más választás nem lévén, elmegy egy fels -tiszai sivár er m építéséhez munkatársnak, távol a családtól, a f várostól, a könyvtáraktól. Hétvégeken hazamegy, "könyveket cserél", és súlyosan megrakott hátizsákkal hétf n hajnalban vissza. Több mint egy évtizeden át a hajnali, a kés esti órákban így írja meg életm vének mind terjedelemben, mint érettségre nézve legjelent sebb részét. Miután a létminimumot sem fedez nyugdíjat megszerezte, és addig fogyhatatlannak látszó fizikai ereje megroskadt, hazatér a f városba és visszatér az örökké kedves kerti munkához. Fanyesés, még két regény, sz l kötözés, még egy esszékötet, azután nagyon megcsendesedett. A végs m vet, amire készült, a Scientia Aeternát jegyzetekben hagyta hátra, talán mert annyira készen volt benne a "m , ami az emberi élet anyagából készül, ami mintha végleges alakja lenne annak, ami veszend ", hogy nem volt miért - 159 Szerkesztette: Faragó Ferenc


leírni. Aki vele élt, 1968-ban, halála évében úgy látta, elérte nemcsak a konstelláció felszámolását (a képességek gyakorlását, ahogy nevezte, feladta), hanem a létnek azt a határát, ahol a lényeges dolgok helyükre kerülnek, s ahol az összeütközés, a tragédia megsemmisül, a sorsból való kilépést. Valószín , hogy mindezt fölösleges is volt elmondani róla, elég lett volna annyi, amit az Unicornisban képzelt mesterér l írt: "Esténként magános sétákra szokott menni, amikor hazatért, valamit írt, verset, néhány mondatot, esetleg egyetlen szót". Mert így élt - valóban így. Bizonyos, ha valaki egyszer Hamvas Béla életének m vét, azaz m vének életét számba akarja venni, zavarban lesz, melyik címet válaszsza: Hamvas Béla ezerarcú élete vagy Hamvas Béla egyszer élete. Az is biztos, hogy m vének egész példája, ha tetszik, vallomása annak, amit a hamleti szituáció els lépésének, vagy a sorstól való megszabadulásnak nevez, azzal a különbséggel, hogy a lét és nemlét, azaz a hitetlenség határára érve nem retten meg, nem hiszi azt, hogy ha "sorsát feladja a nemlétbe merül." "Annak, aki a történettel és a környezettel distanciába lépett, a sorsba visszatérni nehéz… pedig ha léte minden erejét belevetné, se lenne képes megsemmisülni". "Hamlet látása oly gazdag, hogy minden ún. cselekv t ügyefogyottnak lát, mert az tetteinek jelent ségével nincs és nem is lehet tisztában". Hamlet tragédiája, hogy a dráma és nemdráma közül, mikor már tehette volna, nem az utóbbit választotta, visszaesett a történetbe, a sorsba. A dráma és a sors elvetésének, vagy az ezer arc és egyszer ség (a normális ember) konfliktusában a megoldás kulcsa a böhmei inqualieren: egyszerre jelen lenni a világ minden arcában, s ezzel az egészet birtokba venni, s ugyanakkor tudatában lenni, hogy az ezer arc közül egy sem vagyok, de azonos vagyok azzal, akinek ez mind arca. Utolsó esszékötetében átalakulásáról így ír: "Visszatérni csak oda lehet, ahol az ember már volt. El ször az újkorból a kereszténységbe tértem vissza, anélkül, hogy hozzá h tlenné váltam volna, hiszen méltónak találtam a gy löletre és az ellene való lázadásra, soha nem vetettem meg annyira, hogy dicsérjem.Aztán a kereszténységb l a hagyományba tértem vissza, oda, ahol a kereszténység is otthon van, a héberek, a hinduk, a kínaiak és az egyiptomiak, az indiánok és a görögök közé, oda, ahol a kereszténység is megszületett, ahol minden gondolat és szokás és rítus és eszme és törvény és tudás annyira hasonló, hogy felcserélhet , és mindaz, ami van, még egymáshoz egész közel áll. Azután a hagyományból visszatértem az alapállásba, a fundamentumra, a status absolutusra, anélkül, hogy megtagadtam volna akár az újkort, akár a kereszténységet, akár a hagyományt, az egészet magammal hoztam és helyére visszatettem és a létbe visszatértem anélkül, hogy az életet megtagadtam volna, oda, ahol semmi sem hasonló és nem rokon és nem felcserélhet , hanem egy, ahol semmi sem szabálytalan, hanem normális, amihez képest minden egyéb viszonylagos és esetleges és mulandó, ahol az ellentétek összetartoznak, kint és bent ugyanaz, t z és víz egymásban nyugszik, mert középpont, egyetlen lét, mozdulatlan és örök". Napjainkban, amikor az skori ezotéria legalábbis filológiailag oly ismert, fölösleges hangsúlyozni, hogy a fenti periódusok határátlépések, s t beavatási állomások. Hamvas Béla létéhsége, kiderül ez fiatalkori írásaiból, egész magatartásából, nyugtalanságának, de még inkább gondjának természetéb l, els sorban nem a m vészetet, nem a magasrend moralitást, nem a vallásos megismerést igényli, hanem azt a megvilágosodást, amit a mindezek felett érvényes ezoterikus beavatás tud nyújtani. A modern világban m vészeti áramlatok, filozófiai irányok, irodalmi minták, legfeljebb példaképek, rosszabb esetben izmusok vannak, jobb esetben a kor aktuális problémáira válaszoló, egymástól legtöbbször elszigetelt, de mégis találkozó gondolkodók; utóbbiakra, ha a mester szót használják is, az épp, mivel nincsenek mesterek, mindig falsot fog. Aki pedig a beavatásra szomjas, annak mesterre van szüksége. Hamvas Béla, bár err l sehol sem tesz említést, legalábbis a maga számára, s ezzel példát adva töltötte be a hiányt, maradéktalanul tanítvány tudott lenni, s így a fent idézett periódusokban érzékenysége kitapintotta azokat a személyeket, akikre szüksége volt, esszenciális igazságaikat megragadva, a lényegtelent lehántva róluk tette ket mesterekké; átlépve rajtuk tudott h maradni, s ezzel megközelíteni a szinte példátlan feladatot, az önbeavatást. Mestereink csak azok lehetnek, akikkel eleve rokonságban vagyunk. Nos, ennek az ezerarcú tanítványnak mestere Európában éppúgy Dosztojevszkij, mint Tolsztoj vagy akár Joyce, a Távol-Keleten éppúgy Shankara, mint a brahman Yajnavalkiya, vagy Buddha, a görögségben Hérakleitosz, "akit sohasem lehet átlépni", az skori leleteken egy-egy sziklába vésett rajz vagy egy indián sz ttes névtelen készít je, s mindenek felett J. Böhme, akit l megtanulta, miként kell egymásba illeszteni az univerzum ezer arcát úgy, hogy arról minden maszk, id leges zavar (a turba) lehulljon. És bár a R. Kassner-i imagináció mer ben más természet , mint a végs kig tisztult primér imagináció, amit Böhme ugyanezzel a szóval mond ki, mégis Kassner fiziognómiai látásmódja már Böhme tanulmányozása el tt - 160 Szerkesztette: Faragó Ferenc


nagy iskola lehetett a világ maszkjainak (formáinak) felismerésében, de saját alakzatainak megformálásában is, még akkor is, ha éppen Hamvas Béla ismeri majd fel Böhme és az egész skori tradicionális számelmélet alapján a Kassnerben támadható rést, amelyben nem bírja egybelátni a szám és az arc világát. Valamennyi életm periódusa egy látszólagos kett sség, tényleges egység jegyében valósul meg. Egyrészt az adott nap kirótta arjunai feladat vállalása, alázattal és teljes er bevetéssel, másrészt a krishnai távlat: ismeri tettének értelmét. Ha kell, kenyeret süt vagy fát vág, vagy katalóguscédulát körmöl, mindig az id t tölti be és mindig az id feletti érintetlenség távlatából. Életszakaszai így a látható történeti id szerint is keretet kapnak. Az els t a korszakot záró m r l, a Magyar Hyperionról legtalálóbb hyperioninak nevezni. Itt már a saját érzékenységén átsz rt teljes európai m veltség biztos hangszerén üti meg a hangot, amely ett l fogva összetéveszthetetlenül sajátja, s amit az szavával inkább hangoltságnak, semmint stílusnak neveznénk, mert utóbbi ellen mint az efemer én kifejezési szándéka ellen, és mint aki a kinyilatkoztatás nyelvét tartja az egyedüli példának, mindig tiltakozott. "A mutatvány az ember rendkívüli változata, a m a normálist ábrázolja." "Olyan egyszer en kell írni, hogy aki egy túlbolygóról ma kerül ide, az is megértse". Ez a korszakzáró és egyben nyitó m leszámol az ifjú herosztrátoszi lángjával, a sikert elvetve méltó sorsául a nevezetes névtelenség dics ségét választja. A kés bb tudatosított keleti terminológiával szólva azt mondhatnók, még hölderlini és h si hangvétellel ugyan, de lemond a ksatrija, a lovagi életformáról egy egyszer bb, nemcselekv brahmani lét tisztaságának kedvéért. És bár az életm vet végigkísér nagy mester és társ szuggesztiója itt még nyilvánvaló, különösen a m önmaga fölé emelése, az Überschöpfung tónusában, a Magyar Hyperionban kezd dik a tényleges polémia az eleinte abszolútnak érzett példával, Nietzschével. A tragikus szakadás oka éppen az európai ember képtelensége a brahmani létre, mert megoldhatatlan konfliktus "a mer életet legtöbbre tartani", s ugyanakkor a katarzis szenvedélyében égni. "A dönt az, mondja Nietzsce, ami az életnek használ". Hamvas Béla viszont: Nietzsche a paravidya és aparavidya (ti. az ezoterikus és exoterikus tudás) között nem tud különbséget tenni. Még azzal is megpróbálkozott, hogy mindennem értéket itt, ebben az életben szilárdítson meg és abszolutizáljon, vagyis elmezavarra valló kísérletet tett arra, hogy a magasrend szellemi tudást beolvassza a gyakorlati és természettudásba, a magasabbat az alacsonyabba. Nietzsche ezzel nem tisztázta, de önmaga ellenében is elmérgesítette a racionalizmussal kezd d kajánságot, mely a klérus és Egyház fogalmát és gyakorlatát rosszhiszem en összekeverte. Hamvas Béla Európában nem talált át nem léphet mestereket. Még Kierkegaard sem elégítette ki, aki pedig alapélményben a legközelebbi rokona, akár mint az igazság tanúja (Wahrheitszeuge), életgyakorlatában mindenre való tekintet nélkül meggy z dését valósítva meg, akár ha a vagy-vagy minden pillanatban követel választásra gondolunk. A különbség azonban lényeges. Míg Kierkegaard az élettel szembeállítja a kereszténységet, s ennek értelmében az aktuális klérussal harcol, Hamvas Béla nagyon jól tudja, hogy a klérus éppúgy a megromlott lét tükre, mint a világi élet bármely területe. Nem reformálni, nem javítani, hanem a látszatvilág romlásától, evilágtól elfordulva helyreállítani az emberi alapállást. Míg a fiatal Kierkegaard abban az illúzióban él, hogy az életet fenékig ki lehet és ki kell meríteni (aminek kés bb természetes visszája lesz az életöröm elvetése), addig Hamvas: "mindent birtokba venni", azaz az összes lehet séget átvilágítani. Hamvas nem áll meg a religiózus stádiumnál, ez nem elég, mert szabadnak lenni annyi, mint azonosságomat az egész teremtett világgal felismerni, s ennek feltétele, hogy miután az egészet mint maszkot és önmagam maszkjait lelepleztem, a végs egységet a jelenségeken túl elérjem: a kezdetet, az istenemberi alapállást, a normalitást. Hamvas nem a világot és nem az életet veti el, hanem a valóságot burkoló fátylakat, az szavával: a létrontást. A fokozatos stádium-átlépések helyett metanoia. A Kierkegaard-i szorongás helyett tudatos leépítés s azzal párhuzamos integráció. Ha jobb híján egzisztencializmusról szólunk, úgy e tekintetben Hamvas Béla közelebb áll a franciákhoz, mondjuk a G. Marcel, B. Parain, G. bataille, M. Blanchot jelezte vonalhoz, ahol a "valóságos ember szellemi életének heve" (l'ardeur de ntore vie spirituelle) sohasem alszik, mint a némethez, amely éppen Hamvas szerint a "könyvt l sohasem tudott szabadulni". A francia egzisztencialistáktól viszont az különbözteti meg, hogy Nietzsche örökségét nem a részletekre vonatkozóan dolgozza ki annak gyakran meglep és termékeny alkalmazásában, s még gyakrabban a félrevezet szétszóródásban. Tudjuk, ma, aki akar sem bír úgy élni, gondolkodni, írni, mintha Nietzsche nem lett volna. Ám aki akar sem igen bír a Nietzsche felnyitotta tárnába, az abból kitóduló rontó és gyógyító er kkel szembenézni. Érthet : Nietzsche lehet barlangnyitó, sötét és fénythozó szellemek idéz je, akiket a világra és önmagára bocsát, Nietzsche sok minden lehet, csak egy nem: vezet a labirintusban - mester. Megjelenésében nem lehetetlen, hogy az a - 161 Szerkesztette: Faragó Ferenc


korszer és az a nagy, hogy miután az er ket feltárja, az embert magára hagyja: birkózzék ki-ki saját nagyságával. Érthet a védekezés. Az egyik, a német, könyvet csinál bel le, akár tudományt. A másik, a rokonszenvesebb, az emberibb, a francia. Egy-egy szikráján lángralobbanni, s azt hiszi, valóban mély, hol csak szellemes, hol veszélyes experimentumokban alkalmazni: Hamvas Béla nem alkalmaz. Ehelyett a tanítvány elszántságával a Nietzsche felkínálta örvénybe lép, a leleplez dést l, az abban magukat nyilvánvalóvá tév er kt l nem retten meg, azokat elfogadja, hogy a tradíció adta éberséggel ket megkülönböztesse és megnevezze. Így kerüli el mind a divatos Nietzsche-játékot, mind a katasztrófát. A beavatás sohasem újat tár fel. Ellenkez leg. Lebont egy ránktapadt réteget, hogy önmagunkhoz közelebb vigyen. A beavatás minden esetben elszakít egy megrögzött, kevésbé valóságos, mert csak természeti létszférától, hogy egy valóságosabba kapcsoljon. A beavatás ahhoz, hogy személyünket megemelje, az id világában egy lépést tesz visszafelé, végül az elérhet legrégibbe ér - in illo tempore. Így kollektív szinten a beavatás els lépcs je az sök útjának feltárása és annak ismétlése. Ám az egyén személyiséggé válásában is az els fázis kollektívbe szövött rétegeink átvilágítása. Hamvas Béla a második világháború kezdetén - miután az európaiak nem bizonyultak elégnek, miután megírta nagy krízis tanulmányát, számba véve a pszichológiai, szociológiai, valamint a krízis-irodalomban felmerült egyéb természeti hipotéziseket, s miután a filozófiai rendszerek önkényesnek bizonyultak - magától értet d en visszafelé tájékozódott. Henoch könyve, az apokrifek, zsoltárok, kínaiak (els sorban taoisták), szufi, de mindenek felett a Véda. Ezek kedvéért tanulmányozza a hébert, a szanszkritot. Ezt a második korszakot éppúgy jelölhetn k a tradíció, mint a beavatás, vagy az éberség emblémájával. Tradíció - kapitális m ve, a Scientia Sacra értelmében, amelyben az skori (i.e. 600-dik évt l visszamen leg) szellemi hagyomány kvintesszenciáját fedi fel. Ebben a hatos számra épített, fúgaszer en megkomponált m ben nem szintézisét, hanem szimfóniáját halljuk mindannak, amit a tibeti, a hindu, az iráni, a kaldeus, az egyiptomi, a szufi, a dél-amerikai források, majd az alexandriai gnózis, az aritmológia, az alkímia az életen átsugárzó primordiális létr l tudat. Hangsúlyozzuk, nem szintézis, szimfónia. A szintézis részben tárgyi teljességre, részben szcientifikus objektivitásra tart igényt. Hamvas Béla szándéka nem az esetleges, a részleges és változó objektív szempontok érvényesítése. Törekvése és eredménye a hiteles szubjektivitás. Hitelesség és magasrend tudatosság elválaszthatatlan. "A huszadik század közepén túl a lényeges esemény minden egyéb felett a hagyomány megértése és feltárása." "Az egyes hagyományok, azok összefüggése a térben és id ben, és az egész emberiségre kiterjed egysége". "A hagyomány gondolata lehet vé tette az eddigi kollektív kategóriák téves voltának felismerését. Csak egyetlen hiteles közösség van, az emberiség. Nép, nemzet, osztály, kaszt, vallás, világnézet csak ezen belül, nem mint elválasztó, hanem mint gazdagság, mint sokszer ség van jelen, de csak abban az esetben, ha az egyetemes emberiség gondolata alá rendelték. A hagyomány nem történelmi izgalom, nem társadalmi forradalom, nem vallásalapítás. A hagyomány az igazság végleges nyugalma." Ez a "lényeges esemény nemcsak azt jelenti, hogy megbuktak a forradalmak, a konzervativizmus és a modernség különböz változatai, s f leg az élet komfortos polgári fogalmazása az Európa elleni lázadással, az egzotizmus hajszolásával, a történelemben szerepl nagyságokkal, de megbukott a hagyománykutatásnak az a naiv módja is, mely azt kutatja, a szokások, a kultusz strukturális hasonlósága melyik népt l, melyik földrészr l hová vándorolt, ki kit l mit vett át. Az azonosságoknak a hagyomány értelmében semmi köze a hatásokhoz, annak ellenére, hogy a föld minden népe közt láthatatlan egyöntet ség van, s az ember minél régibb id be ereszkedik vissza, annál nagyobb. Nem sépítészet, nem svallás, nem sszellem, amelyre az összes többi visszavezethet . A hasonlóság abból ered, hogy a történet el tti id ben a föld minden népe a lét sforrásából merített. Egymáshoz közel vagy távol, hasonló fajúak vagy különböz ek, hasonló nyelv ek vagy különböz ek, de végs gondolatát mindegyikük ugyanabból az si szellemi megnyilatkozásból vette. Ez az si szellemi megnyilatkozás volt az államok rendjének, a vallásoknak, az életrend hasonlóságának alapja. Tisztaságát magas nemzedékek rizték és adták át egymásnak. Ez volt a föld minden népének azonos metafizikája. Ezt az skorban minden nép között lev azonos kinyilatkoztatásszer metafizikát hívták hagyománynak. Hagyomány egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem … ez azonban, bár mindenütt ugyanaz, id kre, népekre, nyelvekre alkalmazva a hagyományok sokszer ségében jelentkezik, s egy ilyennek neve skori egység. A hagyomány az emberiség szellemének, a lét értelmének, a logosznak re, ezen kívül szellemiség nincs. Amennyiben a szellemiség a hagyománytól eltér, mint a tudomány az újkori Európában, végül is kénytelen a hagyomány félreértett csökevényeib l élni. Ez az egyetlen autentikus tudás, az archaikus egységek ennek az egynek változatai. A történeti id filozófiái és tudományai elszellemtelenedett, meta- 162 Szerkesztette: Faragó Ferenc


fizikájukat vesztett reziduumok, amelyek nem éber tudást hoznak, hanem kába álomképeket gondolnak el." - A hagyományban a szókratészi kérdés: az erény tanítható-e, a kérdés, amely a tudást és gyakorlatot kettéválasztotta, nem létezik. A hagyomány az abszolút életrendet nyújtja, amelyben gondolat annak realizálásától el nem választható. A hagyomány olyan világteremtés el tti preegzisztens rend, amely az egész létezés számára azonos volt és lesz. A hagyomány nyelve ezért a rend nyelve, nem bizonyít, hanem kijelent. E nyelv nem téveszthet össze sem a valláséval, sem a misztikáéval, ezek, ha a hagyomány nélkül nem is létezhetnének, annak csak parciális aspektusai, kapcsolatuk a kinyilatkoztatással nem közvetlen. Az aranykor az az id és létállapot, amelyben minden ember az svalósággal közvetlen kapcsolatban él. Minél közelebb él egy ember, egy népcsoport a metafizikai svalósághoz, annál kevésbé távolodik el a nyílt lét az élett l. Az eltávolodás, de egyben a megjelenés fokozatainak törvénye az analógia, s az analógia logikájának mértéke (szemben az arisztotelészi azonosság-ellentét logikával) a lét teljességében való részesedés. Az analógia pozitív értelme a valóságban való részesedés, a negatív az attól való távolodás, a maya-fátyol s r södése, a maszkok megkövesedése. Ahogy az id távolodik a nyílt lét aranykorától, ugyanúgy az svilágosságban való részesedés szerint, vagy t le való távolodás szerint keletkeznek a kasztok, és az élet valamennyi megnyilatkozásában érvényes hierarchiák. Az elsötétedés határlépcs je az az id pont, amelyben a szellemi kaszt (brahman, palaioi theologoi) a kinyilatkoztatás hangjára érzéketlen, s annak metafizikai jelent ségét csak egyes szakrális szubjektumok értik. Ez a történeti kor kezdete.A Scientia Sacra második kulcsszava az éberség, amit nem lehet elválasztani a harmadiktól, a beavatástól. Az si emlékezést a világ abszolút rendjére, hierarchikus struktúrájára a hindu hagyomány a Védákban, illetve annak értelmezésében, a Vedantában rizte meg legáttetsz bben. A véda-vidya (videre) látni szó jelentését túl a szokásos tudni - tudás értelmezésen, Hamvas Béla kiszélesíti: tulajdonképeni jelentése éberség. A Véda, továbbadván a történetel tti kor lényegét, egyetlen feladata felébreszteni és ébrentartani. A Véda felébreszt abból az álomból, ami az anyagi élet itt a földön, a zárt életet megnyitja és áttöri, és a világ autentikus értelmét közli. Az éberség nem az ébrenlét, hisz amit annak nevezünk, sem egyéb, mint az alvás egy neme, belealvás az érzéki világba, s a földi életnek épp az a végzetes veszélye, hogy az ember tökéletesen elalszik. Nemcsak a Védáknak, a hagyomány szent könyveinek végs tanulsága mind azonos: mikor a lélek a földr l eltávozik, semmit sem vihet magával, csak éberségét. Ki a felébredt? Az, akinek minden él lény Én lett, aki többé nem individuális, hanem univerzális személlyé válva eléri a tényleges létet, ami nem egyéb, mint a lélek intenzív érzékenysége az egyetlen valóra, a halhatatlanra - ez a megszabadulás.A hagyományt tanítani nem lehet, mert a kinyilatkoztatást, a lét abszolút rendjér l való tudást, a világ életének törvényeit a lélek meg rizte. Ez az emlékezet az éberség. Ennek az éberségnek felkeltése a beavatás. A felébredés a beavatásba az újjászületés; ahogy a Vedanta mondja, a dvija, a másodszorszületett, a ténylegesen megszületett a lét törvényeire ébredve, a természeti életb l kiemelkedve válik tényleges emberré. A beavatás svalóság és smisztérium, ezért "mindennem alkotás, ami az ember kezéb l kikerül, több-kevesebb tudatossággal a beavatás sképe s sszerkezete alapját rzi: a gátlástalan élet, a megrázkódtatás válsága, hirtelen feleszmélés arra, ami az életen túl és felül, végül felhajlás ebbe a magasabb létbe". A nagy zene, a tragédia a beavatás misztériumából származott. Az emberi lelket végigvezeti azokon a jelképeken, amelyeket a földön át kell élnie, amelyek sorsát jelentik, s amelyt l megtisztulva fel kell ébrednie.Id ben részben megel zi, részben követi, lényegében mégis a hagyomány periódusába tartoznak az sök csarnoka ezoterikus m veknek fordításai és a kísér kommentárok (a Véda huszonhat fejezete, Zen, Szufi, Tabula Smaragdina, Sankhya karika, stb.), amelyek mind beavató könyvek, s mind azt az éberséget élesztik, amely "Henochot képessé tette arra, hogy a halál küszöbén teljes öntudattal lépjen át". "Az újjászületés néha beavatkozás nélkül is bekövetkezik, amikor az ember misztikus intuíciójától vezetve önmagát morálisan, szellemileg és lelkileg kell módon el tudja készíteni." "Az ilyen metanoia azonban mindig részleges és tökéletlen." Ez a két mondat köti össze a második, a tradíció periódusát a harmadikkal, a második világháború végét l haláláig tartóval. Úgy t nik, e harmadikat nem is lehet másról elnevezni, mint a végs konzekvenciákat összefoglaló m címér l, mely a jel valóságával mondja ki a korszakban választott és betöltött egzisztenciát és helyet: Patmosz. Ez a stádium valóban metanoia - a végleges. Az els mondat világos jelentése az, hogy intuíciójával és a hagyományokba merüléssel, s ezáltal az egyetlen hagyomány éberségével maga elérte a másodszor született, a hiteles ember éberségét, mert "a beavatás az a folyamat, amely az ember lesz költ életének határait áttöri", - a határokat áttörte, de úgy látszik ezt még "részlegesnek és tökéletlennek" érezte. Még hátra volt "a létezés egészének helyreállítá- 163 Szerkesztette: Faragó Ferenc


sa". Csak így érthet a különös jelenet, amelyben fiatal barátai kérdésére, mit tart élete legfontosabb írásainak, a Scientia Sacrát meg sem említette. A csodálkozó figyelmeztetésre kiderült, a mell zés szándékos volt: "hol van már az…" - hárította el mosolyogva a továbbiakat. Nemcsak Hamvas Béla. A kivételesen érzékenyek, mégha számuk elenyész is, az éberek, azaz a normálisak a második világháború végeztével mind tudták, hogy a krízis alapvet , egyre mélyebbre hasít, a háború szüntelen jelen van. Olyan korszakváltás, amit megfelel nyelv híján fel se tudunk mérni, nem történeti esemény - "valami abszolút" (elle a été une absolue), írja a Hamvas Bélával éppen érzékenységében rokon Maurice Blanchot. A kivételes érzékenység pedig nem egyéb, mint az el nem alvó aranykor-élmény, s ennek megfelel en az ugyanilyen er s válságélmény, a Vedanta nyelvén a szüntelenül világító megkülönböztet értelem. Ahhoz, hogy a megrendít kett sséget viselni lehessen, valóban nyelvet kell teremteni. A világ kettéválása aranykorra és apokalipszisre gyermekkorának els nagy megrendülése, élet- és m fázisaiban, mestereinek követésében és túllépésében végig ez a fonal lesz a világító. S ugyanígy m vében a nyelv kett ssége: a megnevezés kegyetlen világossága, mert a rontót, a démont csak saját nevével lehet megragadni, ám a geometrikusan szigorú struktúrán átsz r dik a megnevezhetetlen aranykori zenéje, a böhmei megszelidült fény, hol egy rövid esszében gyümölcsr l, borról, hol csak egy félmondat nyitotta résben a hajnali ég kékjében világító sárga rózsáról: tudni, hogy apokalipszisben élünk, de nem feledkezni meg valódi otthonunkról, az aranykorról, ha csak pillanatokra is, de aktualizálni a folytonosságot a normális léttel az idillben. Többen úgy vélekednek, mintha Hamvas Béla hagyománykeres útjának kiindulópontja a harmincas évek kríziskutatása lett volna. Ez a vélekedés alapvet létélményének félreértéséb l származik. Minél személyesebb egy m eredetében és eredményében, annál inkább érvényes, hogy legyen az mégoly sokrét , egyetlen alapélményb l bontakozik. Az egyetlen alapélmény törvénye nem a szegénység, hanem személyes egzisztenciánk egyetlen voltának jele. Az egyetlen, amibe a teljes gazdagság belefér. Az alapélmény többnyire a gyermekkorban felmerült skép a létezés egy gerezdjér l, vagy - és ez az eset a "keveseknél", akikben a létélmény a gyökerekb l nyílik, bennük a személyes élmény az emberiség primér történetének és szüntelen történésének mozzanataival találkozik. Hamvas Bélának egész életm vét végigkísér hasonló mondatok, mint "az élet itt megszokhatatlan", mind arra figyelmeztetnek, hogy alapvet létélménye azon a mélységes határon ébredt, ahol az aranylét még világít, de már zuhanóban van. Innen az olthatatlan éhség "vissza", és innen a gyermek dühe az élet pszeudoalakzataival szemben. Lehetetlen nem érteni, hogy ez a sokszor az elemek fékezhetetlen kitörésére emlékeztet harag a teremtés eredeti gondolataira való primér érzékenységb l fakad, lehetetlen nem érteni, hogy a rossz b sz gy löletét milyen életszeretet kelti. Tévedhetetlen valóságérzék. Aki a Paradicsomot, a teremtés eredeti gondolatát nem érzékeli, az a Poklot és a Purgatóriumot sem tudja mihez mérni, legfeljebb szenved, legfeljebb sodródik. A tiszta lét korrumpált voltáról nem lehet nem tudni, a krízist tehát nem lehet eltakarni. Életm vének legf bb értelme nem a krízis egyik vagy másik szegmentumának felfedése, hanem a lét és élet kettéválásának, a létrontásnak átélése és átvilágítása: "A rosszban nemcsak az emberi élet romlik meg. A rosszra az egész világ visszhangzik. A rossz támadás a létezés ellen, mert nem b n, annál mélyebb és hatalmasabb. A létrontás a világ minden pontját érinti, a teremtést bevonja és elsötétíti, kísérlet arra, hogy a létezés folyamatának egészét kioltsa. Az emberrel ki kell engesztel dni. Az evangélium a kiengesztel dést tanítja, de a létrontásnak soha egy arasznyit sem engedett." A létrontás a Hamvas-m ben legalább olyan gyakran felhangzó sarokszó, mint az idill. De mindkett t csak a harmadik, a legfontosabb alapján lehet megérteni, ami egyúttal az egész életm sarokköve, s ez a szabadság. Ezúttal csupán a jelzés kedvéért egyetlen példát emelünk ki. A Karnevál ötödik énekében, a pokoljárásban kétséget kizáróan derül ki, miért nem els dleges rossz a b n, miért van az, hogy "a b n megbocsátást vár és kap", miért van az, hogy a Jézus-per valódi alapja az a létrontás, ami emberi m , s ami a teremtés eredeti koncepciójából hiányzik: a szenny és a botrány. Megértjük, hogy a létrontással szemben Isten tehetetlen. Szabadságunk, egyetlen személyes voltunk s nevünk hármassága elválaszthatatlan. Közöttünk a legparányibbnak is megvan a teremtésben a maga összetéveszthetetlen helye. Ez a megismételhetetlen hely azonos személyünk egyszeri felragyogásával, azonos égi nevünkkel. Az ítéletben senki sem állhat a másik helyére, az ítéletben mindenkit ezen a néven szólítanak, mindenkit külön-külön. A túlvilágon azonban, ahová Bormester Mihályt, a Karnevál h sét mentora, Henoch vezeti, egyedül az ördögnek nincs neve, csupán valami, a zuhanást ismétl hangutánzó csúfneve: Queek. Az ördög léte - valójában nemléte - a szüntelen zuhanás. Megállhatna, minden pillanatban megállhatna, mert s is teremtett lény, tehát szabad. Ebbe a szabadságba - amivel nem él, azaz rosszul él - az Úr sem - 164 Szerkesztette: Faragó Ferenc


avatkozhat bele, és nem is szólíthatja, hiszen a zuhanás névtelen. Ha ezt itt nem is mondja ki, de az alvilágon a sátáni átvillanás egész értelme nem lehet egyéb, mint ez: a sátán szabadságát, a Teremt vel való együttlétet folytonosan szakítja, nevét a zuhanásban elveszti. A létkrízis nem más, mint az összeköttetés, a szövetség állandó megtépése. A sátánnak, önmagát leválasztva forrásáról, maga nem lévé forrás, teremt ereje nincs, neve sincs, csak zuhanása maradt meg, amivel támadja a szövetséget, a személy szabadságát. A krízis a zuhanás tépte szakadék. A krízist nem az id teremti, az id elfedi. A létkrízis teremti a romló id t. Korszakváltáskor a lét hasadékai sötétebben fenyegetnek, s könnyen azt a látszatot keltik, mintha maga a korszakváltás hasítaná ket. A két háború közti krízisirodalom, mivel csak id leges és másodlagos származékjelenségekb l következtetett, és azoktól rémüldözött, ma már többnyire aktualitását vesztett spenglerizmus, és ez annál különösebb, mert azid tájt Nietzschében a kitárult mély krízis-seb a szó szoros értelmében is nyitott könyv volt. Hamvas Béla krízis-tanulmánya az egyetemes léttörés-élménynek csupán egy kihagyhatatlan fázisa. Az 1943-as A Vízönt c. tanulmányban már látja az elkerülhetetlen "abszolútot", a több mint történeti korszakváltást, de azt is, hogy egyetlen út az özönvizet átélni, a sötétség hatalmai közé alászállni, de teljes tudattal a világosságba visszatérni és az egészet elölr l kezdeni. A tradíció korszaka kísérlet az egész elölr l kezdésére. A hagyomány azonban a világ törvénye, s lévén törvény, mint másíthatatlan és tehetetlen az örök visszatérésben önmagába mindig visszafordul. A hagyomány a lét egészének helyreállítására nem elég. Nietzsche Sils Maria magaslatán a létezésnek azon egészét pillantotta meg, ami azonos az örök elmúlással, de anélkül a tudás nélkül, amely a visszatérés és elmúlás körét feloldja, s ezzel a lét egészét helyreállítja, a törvény feltárulását ép ésszel nem viselhette. A tradíció a világ struktúrája, a törvény. Ezért ha a Scientia Sacrában vagy más tradicionális m ben a f bb szavakat kiemeljük, pl. hagyomány, analógia, hierarchia, beavatás, káprázat, realizációs fokok, átvilágítás, vagy akár üdv, bármelyikb l kiindulhatunk, következetesen végigjárva bármelyikr l bármelyikbe eljuthatunk, anélkül, hogy a körb l kiszabadulnánk. Mert a hagyomány törvény, és a törvény kör, mégpedig spirálisan haladó kör, amelyben, mérjék bár kalpákban, az üdvnek is van ideje, tehát múlása. Egyedül az evangéliumi ember visszavonhatatlan egyszersége, s ezzel személyének valósága oldja meg a kör (a törvény) négyszögesítését (a négyzet mint az égi város alakzata). A körben a teremt középpontot, a szeretetet lángra lobbantva, a szeretetet a keresztben minden létez t átölelve felperzseli a határokat. Így Hamvas Béla, miután nem elégítették ki a kereszténységek elárulók, de még a szentek sem, akik, mint Böhme mondja, "történeti rjöngésben szenvedtek", a kereszténységt l az skori tradícióhoz fordul, hogy aztán visszatérjen ahhoz a kereszténységhez, ami nem a történeti, a mérhet id ben, de a teremtés csírájában el bb van, mint minden tradíció. A történelmi szemléletb l tekintve paradox módon, ténylegesen éppen a történet paradoxonát feloldva a mahayana bódhiszattvájában ismeri fel a valódi keresztényt: "a bódhiszattva neve idegen, az ember maga nem az, mert a hiteles életrendet a kereszténység els korszakában is képviselte… egy a fontos, a világ normális rendjének helyreállítása a bódhiszattvának egy kötelessége van, miután felébredt, az emberi normalitásról szóló tudást ébren kell tartania… fogadalmat tesz, ha a teljes megszabadulást el is éri, az üdvöt visszautasítja, és a életbe mindaddig visszatér, szenvedést, bukást, halált vállal csak azért, hogy az értelem világosságát fenntartása. Nem jótettek, nem könyörület, nem részvét. Ez az ember a maga szentségével mit sem tör dik, és a megszabadulásban utolsó akar maradni. Az eredeti istenhasonlóságot az egész létben helyre akarja állítani, miel tt maga Istenéhez visszatér a bódhiszattva nem vallásos rang és kategória, nem kivétel és nem egyetlen történeti életre szól, hanem metafizikai magatartás, minden életemre (egész létezésemre) és minden emberre érvényes. Amit a magam részér l össze nem egyeztethet nek találok: a szent élet, vagyis az üdvszenvedély egyéni teljesítménye és a mindenkire érvényes egyetlen normális életrend megvalósítása. Ez a kett nem fér össze". És tovább: "Mi a kereszténység? A létezés egésze felé való megnyílás. Bizonyos tekintetben valamennyi hagyomány együtt minden hagyomány alapállása", "mert az Evangélium nem kenetteljes tanítás, hanem minden magatartás között a legértelmesebb, s t a leghasznosabb. Miért? Amiért az Evangélium a létezést mélyebbr l nyitja meg, mint akár a hindu, a kínai, a héber, a görög, azzal, hogy azoknak igazságát ugyan érintetlenül hagyja (egyetlen jod sem veszhet el!), de megérinti azt a helyet, amely valamennyit összeköti. Az Evangélium a szeretet életrendjének megvalósulását kívánja. A szeretet nem érzelem, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrend ség; a szeretet a létezés eredeti normális állapota. Minden létezés alapállása, de nem az els , hanem a második teremtés, vagyis a megváltás állapota, mert a második teremtés m ve az els nél nagyobb, anélkül, hogy az els és a második elválasztható lenne."E - 165 Szerkesztette: Faragó Ferenc


harmadik, a Patmosz-kötetekr l elnevezett korszakáról összefoglalóan azt lehet mondani: miután az emberi lét alapformáját, a hierarchiát megismerte, struktúrájában felfedte, az Evangélium nevében Hamvas Béla azt levetette, mert a kereszténységb l azt fogadta el, ami ontológiailag minden hagyományt megel z, a beavatást a hierarchia feletti létbe, a normálisba, amit úgy hívnak: anima naturaliter christiana. A m az alkotó teljes személyiségével azonos, tehát kimeríthetetlen. Ezért kell oly komolyan venni Heidegger megjegyzését: legyen a szerz mégolyan világos, mindig kommentárra szorul. De mondhatná így is: mi, akik olvassuk, mi szorulunk kommentárra s még inkább saját kommentárunkra. A m nagyságát két véges pont találkozásának eredménye méri. Az egyik az alkotója által a m be helyezett értelem, a megismételhetetlen teljes személy; a másik, ahol a m ves életével azonossá vált egyszer és soha többé értelem találkozik a magunk életértelmével. Olykor türelemmel, rétegenként, máskor szinte ajándékképpen, a másik m b l ránk villanó fényben, egyetlen mozdulattal kell felfejteni burkait, mígnem tükrében önmagunkra ismerünk, az azonosságban magunkra, erre az egészen másra. A mérték pedig az, hogy ebben a találkozásban mennyire tud elt nni mindkét egészen más - a csúcsponton, ahol mind együtt vagyunk, ahol megsz nik a más - a megvalósulásban. Sajnálatos, hogy a katarzis szót a zsurnalizmus mainapság az unalomig elvásta, mégis, bízva abban, hogy a szót kezdeti erejét l semmilyen visszaélés meg nem foszthatja, itt, ahol annak helye van, nyugodtan használjuk: ez a végs találkozás és ráismerés a beavatás, mondhatjuk így is, a visszatérés nagy állomása a katarzisban."Életünkbe az értelmet magunk helyezzük." Mi az az értelem, amivel Hamvas Béla m vében találkoznunk kell? Az életm be helyezett értelem, bár nem kétféle, de kétféle úton ragadható meg mind a m ves, mind a m ben részesülni kívánó számára. Az egyik mindenesetre a kimondható és rendszerint ki is mondott. Ám ez a kimondott értelem többnyire a nem kimondott eszköze és hajtóereje egészen addig, míg a m ves az utóbbira találva m vét befejezettnek érzi, és kimondja vagy nem, de elhallgat. A m vet értelmez kommentárnak sincs egyéb célja, mint ezt a rejtett értelmet felfedni. A kommentár azonban sohasem lehet a m höz viszonyítva teljesen hiteles, hiszen csak egy-egy fonalat tud benne megragadni, azt, amelyikben a magyarázó találkozik a m vel, s így utóbbiban még számtalan olvasó, hallgató számára marad találkozási pont. Ahogy a hinduk szent könyveikre vonatkozóan páratlan világossággal fogalmazzák meg, azokat egyszer en shruti-nak, hitelesnek nevezve, míg a kommentár mindig csak smriti, fonal. De nemcsak a szent könyvek. Sesztov Nietzsche rejtett értelmébe mélyedve fedi fel, hogy Nietzsche egyetlen és rejtett kérdése: Én Istenem, miért hagytál el engem?! Ugyanerr l Klossowski: amikor Nietzsche a világba kiáltja Isten halálát, valójában saját identitásának elvesztése felett esik kétségbe. Mindkét kommentár igaz, mert egy-egy, a m rejtett indítékához ad kulcsot, de csak egy-egy kulcsot, holott a m a teljes személy, a kimeríthetetlen. De egyetlen ilyen fonal is elegend ahhoz, hogy a m ben részesedni kívánó másik személyt a saját megvalósulásához közelítse, vagy legalább az rejtett létkérdését világra segítse. Bizonyos az, hogy a m végs kulcsa mindig a m ves legszemélyesebb érintettsége, s ebb l következ leg az rejtett is kell legyen. A kimondott értelem a Hamvas-m ben könnyen hozzáférhet , hisz az író maga nyújtja a fonalat. Ha az el bbi fejezet túlságosan is változatos ismertetésében els sorban a tradícióval foglalkozó tanulmányokból idéztünk, az éppen a kimondott értelem, az éberség kedvéért történt. hivatkozhattunk volna regényekre, klasszikus vagy modern témák ürügyén írt esszékre, amelyeknek "tárgya" a montaigne-i prototípus szerint "mind magam vagyok", s aminek a megszokottól eltér , de helyes fordítása az lenne, "alanya én vagyok". Mert éppen err l van itt szó, és semmi egyébr l: a szubjektum felébresztésér l. A kommentárban, ragaszkodva az általa kimondott értelemhez, be kell látnunk, az, aki a világ megzavarodásától, a tiszta lét vesztét l szenvedett, az éberséget, a világ abszolút rendjének forrását nem is kereshette másutt, mint a primordiális emberi hagyományban, a böhmei Urgrund-ban, az istenemberi alapállásban. Nem, mert fel kellett ismernie, hogy a tradíció olyan struktúra, amely nélkül az értékrend nemcsak feje tetejére áll, hanem hiánya maga a bomlás, az apokalipszis. A tradíció sorvadásának bizonyos fokán már nem az elhomályosodás, hanem az általánossá, s t kötelez vé vált rület fenyeget. Annak, aki a szamszara (a turba) tébolyából ki akar találni s másokat kivezetni, el bb az alapokat kell nemcsak átvilágítania, hanem azokat magáévá tennie s azután - bár e két lépés minden esetben egyszerre történik - az élet minden területén, ahogy mondják, minden tárgyra alkalmaznia. Hamvas Béla utolsó esszékötetéb l az els olvasásra ellentmondónak tetsz két mondat az életm r l: " a karma (a m ) felszámolása is m . Az életnek nem célja, hanem értelme van."Bizonyos, hogy az életnek nem annyira életen túli, mint életen felüli értelme van, - s ezt éppen a Hamvas-m b l lehet megtanulni. - 166 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Az értelmet ugyan az ember maga helyezi önmagába, mégis, az valahogy mindig több, mint amit akár felfokozott tudatossággal is belehelyezhetünk. Több, mert ez az értelem, akarjuk vagy nem akarjuk, mindig üdvcél. Üdvösségünket pedig nem ismerjük. Nem vagyunk képesek az üdvöt nem akarni, nem vagyunk képesek az élet célját és értelmét elválasztani. Megint más kérdés, hogy ki milyen tudatos vagy képzelg céllal teszi életébe az értelmet, és milyen szinten képzeli vagy éri el ténylegesen az üdvöt, még akkor is, ha a "személyes üdvr l lemondunk", vagy akár elutasítjuk. Magunk tesszük magunk életébe, mégpedig éppen szabadságunk fókuszában, s ha nem ismerjük, az csakis azért van, mert nagy er feszítéssel kötöttségeinken átláthatunk, és megfoghatjuk azokat, de - és ez is életünk egyik végs paradoxona - szabadságunkat, a helyet, ahol ténylegesen létezünk, ezt a megragadhatatlan, mert nem tárgyiasítható valóságot nem ismerjük. Magunk helyezzük magunk életébe, és fékezhetetlenül követjük, de annak mibenlétér l legfeljebb azt sejthetjük, hogy ez az értelem ment l magasabb, annál mélyebben rejtett, és nemcsak a külvilág, de önmagunk el tt is. A khaszid cadik (az igaz ember) utolsó órájában így szólt: "most értettem meg feladatomat", majd megnyugodva hunyta le szemét. Ez az értelem, ez a cél a feladat. A feladat a világban látható cél. A cadik teljes életében ezt a feladatot töltötte be, de értelmére csak most ébredt rá. Nem is lehet ez másképp. Maya, a lét felfogó fátyla rejt és egyben nyilvánít, azaz egész a végs kig, ha csak hártyafinoman is, de tárgyiasít. A dolgokat lehet szubjektizálni, mondják, meglelkesíteni, de sohasem lehet elutasítani, mert nélkülük a rejtettet sem érn k el. Ahhoz, hogy a cél, az üdv, ami bennünk oly mélyen ágyazott, megvilágosodjék életünkben, míg életünkkel munkáljuk, nemcsak rejtett, de rejtve is kell maradjon. Csak betöltve, a dolgok levetése, a szabadság, a saját forrásunkkal való találkozás pillanatában derül fel a megtett út értelme. Az id t feloldó pillanat leplezi le az id értelmét, amit életid nkbe helyeztünk. Hamvas Béla életm vét nemcsak visszatekintve, inkább szimultán egység jelenidejében szemlélve egyetlen hasonlat kínálkozik: az egy célba kiröpített nyíl. S ez a cél, ez az értelem most már az szavaival: "a halál küszöbét teljes éberséggel szeretném átlépni". A teljes éberség nem más, mint a teljes mindenség egybelátása, s ennek eszköze az esetleges én, a korlátok levetése - a m felszámolása. A m levetéséhez a m vet meg kell alkotni, a feladatot betölteni. A betöltés nem különbözik a m megsemmisítését l, - nem úgy értve, hogy a m ves belesz tte önmagát és az helyette itt van, hanem úgy, hogy a m vet betöltve a m ves megkönnyebbül a dolgok világától, els sorban attól, ami benne a tárgy, dolog, maya volt. Ahhoz a Nichts-hez, ahhoz a telített rhöz ér, ami a dolgokon túl van és érzékelhetetlen, saját burkainak levetésében, a burkok forrásához. Ez a néant, a semmi abszolút pozitívuma minden megnyilatkozás felett, a valami felett, ez a minden lehetséges szabadsága, a hely, amelynek nem a végtelen terek, hanem az id és kiterjedés nélküli pont a szimbóluma. A rejtett értelem a leger sebb, és ha rejtett, túlságos közelsége teszi azzá. És sajátos, ismét paradox módon a megformálásban történ levetk zés, legyen az m alkotás vagy jelentéktelen mesterség gyakorlata, akár a hétköznapi élet betöltése, valamennyinek, magunk el tt is titkos folyamata a külvilág (a többiek) számára érzékelhet , arra minden esetben hat, akkor is, ha a tudomásulvétel körén kívül esik. Amit valamennyi leélt emberi élet annak megformáló visel jére üdv vagy kárhozat, az élet, amib l saját üdvét vagy kárhozatát, m vét táplálta, hasonlóképpen valamennyi leélt emberélet, a visszavonhatatlanul megtörtént a többi számára olyan kényszerít m , amely tudja vagy nem tudja, akarja vagy nem akarja, hatókörébe vonja. Ezen az állomáson a m esetleg meg sem fogalmazott, de mégis belehelyezett titkos értelme a többi m rejtett értelmével kapcsolódik s azt kényszerít en alakítja: egyetlen vízbe hajított k verte hullám az egész t vizét fodrozza. Minél összetettebb és súlyosabb valamely m titkos értelme, annál er sebb vonzó vagy taszító ereje, mondjuk ki a szót, mágiája. Ezen a helyen szükségképpen merül fel Jaspersnek a Vernunft und Existenz lapjaink Hamvas Béla két nagy el djér l, Kierkegaardról és Nietzschér l olvasható megfigyelése. Jaspers, miután megállapítja mindkett nél a polaritást a tett feltétlen követelése és a cselekvést l való visszarettenés között, valamint a képtelenséget a vezetés vállalására, így folytatja: "De mindkett a titkos vágyban él, hogyha képes rá, és ha az el ttük hitelesnek bizonyul, üdvhozók legyenek". Ezt bizonyítja Jaspers szerint, hogy mind Nietzsche, mind Kierkegaard életük végén vakmer en, szinte elkeseredett nyilvános támadásba lendülnek, tartózkodásukat, a lehet ségek mérlegelését most már feladva "azt a hatalmi akarat érdekében feláldozzák".Jaspers e megjegyzése nagyobb horderej , semmint az els olvasásra látszik, s az abból levonható következtetés talán nem is fedi pontosan a szerz szándékát. Mindenekel tt az üdvhozó. Soha újkori filozófusnak nem volt arra gondja, hogy az emberi közösség üdvét helyreállítsa, több, hogy annak alapjait felfedje. De Jaspersnek igaza van. Kierkegaard és Nietzsche titkos megragadottsága éppen ez, egy új vagy megújult közösség az üdv néven. - 167 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Ezért Kierkegaard hiába hadakozik a filozófus Hegellel, és Nietzsche hiába nevezi magát filozófusnak (gyakran felváltva ezt az sajátos értelmezés pszichológusával), mindkett nek titkos, személyes és közösségt l elválaszthatatlan üdvéhsége válaszfalat emel a szisztematizáló könyvtárfilozófia és a sophiakeresés újabb láza, de még inkább az elérhet legrégibb közé, amelynek fókuszában, a beavatásban kivétel nélkül az emberiség üdvéhsége ég. Igaz, Hegel lényegesen merített Böhméb l, de jobbára csak abból a célból, hogy rendszerét tökéletesebben építhesse. És Nietzschére sem azok a filozófusok gyakorolnak dönt hatást, akik ellen lázad, hanem hérakleitosz, a müsztész, aki csatlakozik, s aki nélkül el sem képzelhet . A dönt lépés valóban Kierkegaard és Nietzsche m ve. A döntés kulcsszava az üdv. És ha meg akarjuk határozni, mi van a fal egyik és másik oldalán, csak így mondhatjuk: a szakszer en felépített filozófiai rendszerbe, ha er szakosan is, minden belefér, de egyetlen érdekeltségünk, az üdv kimarad; a beavatás az üdv tudása, amelyb l minden következik. A válaszfal megjelenése óta az egyéni és kieszelt rendszerek szerkesztése egyre érdektelenebbé, ha ugyan nem üres játékká válik. Jelent sége egyedül az üdvgondnak van, figyelni is csak erre tudunk. Szükségtelen hangsúlyozni, mindezt miért mondtuk el: aki a Hamvas-m ben filozófiát hiányol vagy éppen talál, rossz perspektívát választott. Aki az alapokat, az eredetit és teljeset keresi, a "normálisat", az nem kíván egyéni m vet alkotni, az alapít. Nem kevésbé jelent s Jaspers másik megjegyzése. Kierkegaard is, Nietzsche is a hatalmi akarat kedvéért a végs fázisban kétségbeesett támadásba kezd. Végs mozdulatunk tehát az akarati, a hatalmi. Jaspers itt lényegesen más el jellel azt mondja ki, ami Hamvas Béla Nietzsche-bírálatának végs értelme. Nietzsche, az európai, a ksatrija önmagát és az emberi közösséget a legmagasabb szellemi, a brahmani beavatásban kívánta részesíteni, de mint ksatrija, az életnél magasabb értéket nem ismert, s így a természetet képtelen volt a szellemt l megkülönböztetni. És ugyanezt jelenti R. Guénon egy magánlevélben kifejezett véleménye: Nietzsche hagyományidegen, hátránya más hasonló gondolkodókkal szemben az, hogy a hagyomány látszatát kelti, "holott annak csak paródiája". Mi tette képessé Hamvas Bélát e felismerésre, s ami ugyanaz, nem a hatalomról, a küls beavatkozásról való lemondásra, hanem annak nemkívánására? Nietzsche titkos kínja, mondja Sesztov: Isten, miért hagytál el engem! Nietzsche, mondja Klossowski, Isten halálával saját identitását vesztette el. Hamvas Béla viszont az Istent l való elhagyatottságban: "ha te el is hagysz, én h maradok". Vagy: "akinek az egyetlen azonosságról nincs tudomása, annak halhatatlanságtudata korcs. A korcs halhatatlanságtudat a lét korrupciójának els jele." "A valóság tudomásulvétele annyi, mint felébredni." - A valóságban pedig a természeti er t a szellemit l elválasztani a legnehezebb feladat. Ez az a legkényesebb pont, ami nemhogy Nietzschének, de még Hérakleitosznak sem sikerült. Nincs is ennél nehezebb, hiszen a szellem a természetben az életet áthatva jelenik meg, a mayafátyolban. Ahol ez a megkülönböztetés nem történik meg, ott az élet mer harc, az új élet harcol a régi ellenében, ott az élet mer halál. A megkülönböztetést az skori szent könyvek, els sorban a Védák ismerték, de ezekben a szellem nem személyes princípium, s így a vele való azonosulás a személy személytelenné válása. Nem így a brahmai szellem suszternél, az Evangélium megtermékenyítette Böhménél, aki az inqualieren princípiumában, a szellemi és természeti er egymásra hatásában felismeri a pusztító keser és a teremt szelíd er t. A megkülönböztetésben kiderül, hogy a megvalósulásban nem a harc a gy ztes, hanem Isten megszelídült fénye, a szeretet. A szellem nem a természet ellensége, és ebben a gondozás, a gondot viselés értelmében nem a harc a fenntartó. Ezt a felismerést tovább vezetve az is ki kell derüljön, hogy a tényleges megrontó nem is a természet. Nietzsche lovagelv tisztaságigénye az ember eszközszer sége, lapossága, üdvközömbössége, azaz a haszonelv Európa ellen lobbant dühödt lángra. De csak fellobbant. A megkülönböztetés hiányában Dionüszosz és a Megfeszített arca egymáson áttetszett, s már maga ez a nem választani tudás elég a tébolyhoz. - Hamvas Béla a létrontástól Nietzschéhez hasonlóan szenvedett. "…borzasztók, megrontók… között élni és nem gy lölni…h nek lenni, gyermeknek és látónak lenni" (Henoch). Szenvedett, de a böhmei gondolatot a magáéval egyesítve meg kellett értenie, hogy a természet, az élet (Dionüszosz) nemcsak nem megváltó, de nem is létrontó. Az élet vak dics ítése feltétlenül az elveszt r semmiségébe kerget. Az ember a természet rohanásának versenytársává válik, s mint valami önmagát halálra ítélt harcos a halálrohamból, valami gyönyört csihol ki a maga számára. "Mindenek atyja a harc" (Hérakleitosz), vagy modern szinten Bataille: je suis la guerre - a harc vagyok -, és a meg nem teremtett vak természet éhségének tápot adva felperzsel dik. A természetet, természetünket, a szellem felfogó burkait levetni nem kell és nem is lehet. A természetet szeretni kell, inqualieren: az embernek adatott szellemi esszenciával kiegyensúlyozni. Ha kezdett l fogva e percig a megrontott létt l szenvedünk, annak oka valóban a szellemt l át nem itatott természeti er - 168 Szerkesztette: Faragó Ferenc


bennünk. Lévén ez szellemtelen, s ebb l következ leg személytelen, tehetetlenségében személyes létünk ellen tör. A példák mell zhet k. Mindenki tudja, hogy ami az életet megrontja, legyen neve háború, hivatal, zsarnokság, irigység, hátsó gondolat vagy akár egy rossz pillantás, valamennyi a mohó, a megformálatlan természet dühe a személy szabad der je ellen. Nincs tehát más út, mint valóban személlyé válni, amint arra a példa kétezer éve ébreszt. Az imént azt mondtuk, legalábbis újkori értelmében Hamvas Bélában kár a filozófust keresni. A kierkegaardi megrázkódtatás óta a nagy gondolkodók mind kevesebbek a rendszeralkotó katedrafilozófusoknál, és az üdvkeresésben mind többek. Nietzschével azután végképp evidenssé vált, hogy a filozófia vagy vállalja életünk teljes bevetését a lét valóságába, vagy a szaktudomány emberiséget nem érint magánügye. Nem filozófus, de nem is misztikus, amint az írásainak félreolvasói szeretik vélni. A misztikus intuíció kétségtelenül különleges tehetség a közönséges érzékelhet ség határán túl lév tényez k felfogására, de elég megbízhatatlan információ: gyakran az egészségtelenül felfokozott fantázia m ve, amelynek a teremt imaginációval szemben a valósághoz semmi köze; máskor az asztrál világ tiltott területére tévelyeg, s akár "megtudott" ott valamit, ami itt hozzáférhetetlen, akár nem, a személyiség megtisztulása az éberség szempontjából az teljesen közömbös, hiszen nem képes azt átvilágítani, önmagához, azaz üdvösségéhez nem segíti. És ami a legfontosabb, semmi közük azokhoz, akikr l nevüket kapták, az skori müsztészekhez, a beavatottakhoz, vagy akár egy olyan misztikusnak nevezett személyiséghez, mint a középkorban Eckhart mester, akinek müsztész voltát a teljes átvilágítottság jelenti. "Az ember nem emelkedik fel sehová és nem egyesül senkivel és semmivel és nem esik önkívületbe. Ott marad, ahol van, és önmaga lesz. A vidya (éberség) nem misztikus tapasztalat. Az azonosság az éber értelem megállapítása." Az imént idéztük: "akinek az egyetlen azonosságról nincs tudomása, annak halhatatlanságtudata korcs. A korcs halhatatlanságtudat a lét korrupciójának els jegye." Íme a szenvedés, a korrupt lét, ami nem egyéb, mint az azonosság, az üdv elvesztése. És valóban, Nietzsche, a nagy szenved Isten halálában a maga halálát hallja. Kierkegaard számtalan álnevet vesz fel, s valamennyi szimbolikus értelm , szimbolizálja azokat a kísérleti személyeket, akikben fel akarja végül ismerni önmagát. És Hamvas Béla Karneváljában Bormester Virgil, levéltári segédfogalmazó vonatra ül, vaktában leszáll egy vidéki kisvárosban (mellesleg: ez a megnevezetlen kisváros olyan, mintha az egész századvégi Magyarország lenne) és elindul, hogy ott megkeresse önmagát. Miért éppen itt? - horkan fel a város, és koholt gyilkosság ürügyén, valójában az rültet eltávolítandó, börtönbe zárják, s ott a segédfogalmazó rájön, hogy tulajdonképpen Mihály arkangyal. Kiszabadulva azonban ez a felismert azonosság elhomályosodik, nyoma csupán az, hogy fia a Mihály nevet kapja. Bormester Mihály, most már a regény középponti személye, miután a földgolyót és háborút megjárta, a város ostromát csendben végigszenvedte, majd még csendesebben, s t észrevétlenül meghalt, az utolsó fejezetben egy másik, hozzá küls ségekben nem is hasonlító személyben félreérthetetlenül megjelenik: neve most Vidál. S ez a név éppúgy jelenti a káprázattól megszabadult, kiürült személyt, mint a látót, az ébert. Semmi sem lenne oly groteszk, mint azt állítani, hogy Vidál az üdvösséget elérte. S t, ami a személyes üdv morzsájára csábítaná, attól fosztja meg magát. Éppen mert látó, tudása az, amit Hamvas Béla más helyen, az életbezetés fonaláról írt m ben, a Mágia-Szutrában mond ki: a Tao életünk megtisztítása, de csak személyes üdv; csak az igazak közössége elég, az Egyház, Isten országa. Nincs ebben semmi extatikus, semmi túlzás és semmi utópisztikus, és nincs is ilyesmire szükség, mert "a létezés teljessége mindenkiben állandóan esedékes". Önmagunk keresése azonos az üdv keresésével. Amíg azonban önmagunkat ebben a kis én-ben keressük, az egyetlen tükörképre, az eredetire, amelyben valóban magunkra ismerhetnénk, Narcissusként árnyat vetünk. A módszer, amit Hamvas Béla önmagunk és üdvösségünk keresésére ajánl, csöppet sem európai. Buddha sohasem teszi fel a kérdést: ki vagyok? Az Evangéliumban egyszer hangzik el a kérdés a samariai asszony szájából: ki vagy? A választ ismerjük: az, aki veled beszél. A Védanta kétféle utat ismer. Az egyik: a fa is, a f is, a kövek is, az istenek és te is én vagyok. A másik: ez sem vagyok, az sem vagyok, a semmi vagyok. - A kérdés nem az, hogy vagyok, hanem egyedül az, mint kell élnem ahhoz, hogy legyek. Hogy az legyek, aki bennem és általam beszél. A Mágia-Szutra, az életvezetés könyve nagyon egyszer írás. A szutra fonalat jelent, a világ pedig mágia, mint Isten imaginációjának tükre. A jelenségvilág ilyen értelmezése fedi mind az egyetemes hagyomány, mind a böhmei világteremtés gondolatát. A kezdeti zuhanás az ember megromlott imaginációjában történt és történik, folytonosan. Imaginációnkat kel az éberségben megtisztítani, s ezáltal a ránk bízott világot felemelni. Nagyon egyszer könyv. Aki keresi, megtalálja benne az ontológiai, az ismeretelméleti, a morális réteget. De a legegysze- 169 Szerkesztette: Faragó Ferenc


r bb olvasó is megtalálja benne az egyetlent, ami szükséges. Az embernek mosolyogni kell, milyen egyszer , milyen normális dolog, az, amit mindenki tud: az alap az emberélet szakrális ténye; a szó, a gondolat, a tett egysége; a gondolat a szó és a tett között az elhatározás; a gondolat beváltása szabadít meg a gondtól; a létezést és a realitást meg kell különböztetni; a létezés közönyt nem ismer. A világ mágia, de nem káprázat. A mi megzavart látásunk káprázik. Ezért megzavart a létezés, ezért kell felébredni. Az önmagunkra ébredést és Istenre ébredést nem lehet elválasztani: "az ember felismeri Istent Istenben és önmagában, mint azt, aki az egyetlen biztos és való". Isten megismerésével kell kezdeni. Istenben az ember már amúgy is benne van. Az ember megimseréséb l nem következik semmi, Isten megismeréséb l következik az egész, következik istenazonosságom, hogy vagyok. Így válaszol Hamvas Béla Kierkegaard gondjára, így Nietzsche megtöretésére.A kérdés nem a legfontosabb, de el sem kerülhet . Nyugati vagy akár összeurópai távlatból mi a jelent sége annak, aki Kelet-Európában mindazt, amit Nietzsche után végig kell gondolni, végiggondolta? Nem az, hogy Hamvas Béla m ve miként viszonylik egzisztencializmushoz, hermetizmushoz, meg még annyi modern áramlathoz, hanem hogy azok milyen tükörben látják magukat abban az életm ben, amely a válság megoldási kísérleteinek próbáját a korhoz nem kötött hagyományon végrehajtotta, abban a szerz ben, aki a teória próbakövét mind a látható életm ben, mind az életgyakorlatban megalkotta -, a szerz ben, akinek eredetisége minden szándékával az, hogy ne legyen eredeti, hanem univerzálisan érvényes. Mérlegelve az eltolódásokat, úgy t nik, a Nietzschét követ szellemi megnyilatkozásoknak hiteles példája egy, a Nyugattól annyira különböz területr l éppen az integrálódás érdekében nélkülözhetetlen. Úgy t nik, itt is, ott is fel kell egymásban ismerni azokat, "akik ma már magánosok, de holnap egy népet alkotnak". A kérdés elkerülhet , de a legfontosabb. Mit jelent a Hamvas-életm nekünk, akik között élt, akiknek nyelvén gondolkodott és írt? Mit jelent azoknak, akikhez, ha el is zárkóztak el le - tartózkodva a megalázottak kevélységét l - h tudott maradni?Önmagunk és az életm mély boncolása nélkül kevélység lenne a válasz is a hatalmas, résnyitó kérdésre, valamint jóvátehetetlen könnyelm ség a válaszkeresés elhárítása. Nemcsak e jegyzet sz k kerete, inkább a válaszkeres k szabadságának tisztelete int arra, elégedjünk meg itt a minden boncolást és szintézist megel z m velettel, néhány megrögzött hamis perspektíva kiküszöbölést célzó jelzéssel. A hamis perspektíva egyben el ítélet. El bbi, szándéka és el jele szerint nem feltétlenül negatív. Eredménye minden esetben az, a megismer saját, már kiépített állásába vonja a megismerend alakzatot, s különösen ha az, mint ebben az esetben is, autonóm személy, kénytelen t a maga sz kebb, mert eleve megformált terébe vonni, azon mérni, a többletet, a maga gazdagítását szolgáló mást a sablon szélér l egyszer en levágni, s ezáltal ismét a magaszámára medd vé tenni. Az univerzális jelent ség személy a maga formáját teremti. M ve éppen ez, a potenciák világában meglév , de eddig meg nem formált fiziognómia megvalósítása. Pascalra szokás mondani: egy szerz t keresnek, holott egy személlyel állnak szemben. És valahány kiteljesedett személy, részletperspektíváinkból mind kisiklik. Egyedüli megközelítés: saját személyünket rajta mérni, a befogadásban kiszélesedni - s így még a szerz r l is megtudni valamit. Amikor harmincas éveinek els áttör m vében, a Magyar Hyperionban Hamvas Béla így ír: "reám soha senki sem hivatkozhat", ezt az igényt jelentette be; a tiltakozást minden dics ítés vagy gáncs - minden szobor ellen. Sokan úgy látják, m vének célja, érdeme, s t értelme, a híd, amit a mienknél korszer bb, els sorban nyugati m veltség irányába vert. Bizonyos, hogy sok olyan kaput tárt ki, amelyhez mások vagy nem is merészkedtek, vagy bátortalanul érintették kilincsét, mintha különös h siesség lenne szükséges valami távolinak érzett világhoz, mondjuk Nyugathoz. A bátortalanság s az azt felváltó nekirugaszkodó, majd visszacsukló lendület okát Hamvas Bélánál senki sem ismerte fel világosabban: a szellem mértékét önmagunk számára sz kre szabtuk. "Nem gy zök csodálkozni, mily kevésre tartják magukat méltónak. " Az is bizonyos, hogy kimondott itt olyan gondolatokat, amelyeket nyugodtan ki lehetett volna mondani Párizsban vagy Londonban, s t olyasmit is, amit odaát kés bb fogalmaztak meg, s mindezt otthonosan, gátlás nélkül, mint aki Európában nem idegen, mint aki az egyetemes tájékozottságot önmaga és mások számára elengedhetetlennek tartja. Ha vert hidat Nyugat felé, az semmiképpen sem fedett olyan gondolatot, mintha a m veltséganyag vagy akár nyugati szemlélet átplántálásának önmagában tulajdonított volna jelent séget. , aki olyan biztonsággal különböztette meg a tárgyi ismeretet a vidyától, "az ismeretet, ami az éberséget elaltatja" a "tudás feletti, a kinyilatkoztatást felfogó egyszer ségt l", attól, ami a lét közvetlen valóságának részesévé tesz, miért is tulajdonított volna dönt jelent séget a lényünkkel nem azonos erudíció asszimilálásának? - 170 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Mások úgy vélik, Kelet felé vert hidat. S t szép számmal akadnak, akik a maguk keleti misztikáról alkotott tévedéseit még a balhiedelemmel tetézik, mintha Hamvas Béla a Távol-Keletet tartotta volna a szellem hiteles hazájának (hogy ne is szóljunk a járatlanságról, mely vallás- vagy kultúrtörténésznek min síti). Az univerzális orientáció megköveteli a terjeszkedést mind horizontálisan, mind vertikálisan. Ha a modern kor hozta információs lehet ségeknek egyáltalában van pozitív értelme, akkor az a horizontális földrajzi tájékozódás minden égtáj irányában primér és végs létkérdéseink felé. Horizontálisan: a hagyomány rizte emberi alapállás (Hamvas Béla szavával a normlaitás) struktúrájának feltárása érdekében feltétlenül a Távol-Keletre, egy ma már csak romjaiban fellelhet , de a hagyományt a Nyugatnál szent könyveiben tisztábban rz Keletre kellett tekintenie. Az egész világon otthon lenni, "az egészet birtokba venni", azaz gondjainkba venni. Alapszava, az éberség nem keleti és nem nyugati fogalom, akkor sem, ha a szó hirtelen születését a Vedanta tanulmányozása ajándékozta. Nem keleti és nem nyugati. De mondhatnók, mindkett , mert az éberség nem tulajdonság; mint életvezetés (módszer) a szüntelen nyíltságban az összeköttetés (a szövetség!) fenntartása isteni énünkkel, mint eredmény a személy megvalósulása. Ha a Védákban Brahman, a legmagasabbnak ismert princípium maga a vidya, az éber lét, vagy ha Pascal azt mondja "az Úr a világ végezetéig agóniában, s míg ez tart, nem szabad aludnunk" - mi a különbség? De ha az árnyalatok különbsége dönt , úgy Hamvas Béla Pascal mellett döntött: "amíg a létezést nem tettem tökéletessé, nincs számomra béke, és nem pihenhetek sehol, semmiben". Vertikálisan. Végs és primér létkérdéseink nemcsak közösek, hanem ismérvük éppen közös voltuk. A közös, a mindenkire érvényes tehát már a vertikálisba vezet, az id be, a múltat magába szívott, a jöv t magában visel jelenbe, amely a történet értelmét a történés felé emelve a történetet nem megsemmisíti, hanem szakrális történetté tisztítja. Szakrális története a személynek van, és van a személyek alkotta népnek. A vertikális tájékozódás a mérhet , az objektív történeti id t üdvtörténetünk transzcendens idejévé, efemer énünket univerzális személlyé emeli. Nem a szerz re, a személyre kell figyelni. A személyre, s ezzel minden elébünk álló el ítélet megsemmisül, közöttük az annyiszor elhangzott: nagyjainkat lekicsinyelte, magyarságára nem volt gondja. A személy megjelenése a szó. Az elhangzott (leírt) szónak mértéke kett : milyen élesen figyel valaki arra, akit l, és oda, ahonnan a szót kapja? És a másik: ki az, akit a kimondásban megszólít? A szót felülr l kapjuk, s az él vé tesz bennünket; lefelé adjuk, s azzal él vé teszünk. Az írás ihletett hevületében az arc, akit l kapjuk, s az, akinek adjuk, eggyé válik. Ez jelenti azt, hogy az isteni és érintése egyszerre történik bennünk, akik szólunk, és abban, akihez szólunk. A megszólaló visszaadja a szót annak, akit l kapta, de ugyanezzel a szóval megnyit valakit a szó számára. A kényszer a szó felfogására és továbbadására egyaránt késztet. És ez a kényszer semmi rokonságban sincs a közönséggel. (Hisz a közönség az arcát vesztett sokaság, s felé fordulva a megszólaló is elveszti arcát.) Ez a közösség szomjúzás. De úgy is lehet mondani: a mester ugyanannyit köszönhet a tanítványnak, mint a tanítvány a mesternek. A személyre figyelve nem lehet nem hallani a megszólítást, a nekünk és senki másnak szólót. Emlékeztet ül felidézzük, amire már utalunk, hogy egyetlen ifjúi fellobbanása után hazája elhagyásának gondolata többé fel sem merült benne. Az egyértelm nek látszó elhatározás azonban minden valószín ség szerint élete legnagyobb megrázkódtatását rejti. Az éber lét gondolatát ezid ben még nem fogalmazhatta meg, de már a kezdetekben olyasmit ismert fel ebben az önmaga el l burkolózó népben, amit semmilyen tudományos apparátussal nem lehet. Ismerni annyi, mint szeretni. Ennek a szeret ismeretnek pecsétje nemcsak a tárgya szerint is a magyarsággal foglalkozó m , Az Öt Géniusz, hanem naplójegyzetek lázas töredékei. Egy 1948-ból származó regényvázlatból: "Az alvó lélek, ahogy az aranykori hagyományban alvó népek élnek a történet elmegy felettük és k szundikálnak nincs ébredés ebb l… nem istenek, álmok, álomrealitás Mind alszanak. Tímár is, nem impériumot akar, csak hatalmat egyedül K., a tanító éber, de egy szót sem szól, minden marad a régiben." És ugyanennek a lapnak az alján: "Nem véletlen, hogy ebben az alvajáró népben találtam meg az Éberség fogalmát." (Kiemelés Hamvas Bélától.) Nem árt, ha a hyperioni, az ifjúkori ittmaradás döntését kiegészítjük egy epizóddal, az érett férfikor válaszával. Évtizedek múltán, amikor szava valóban a homokba hullt, és amikor, ha kellett, ha nem, epidémia-szer en tódultak a határokon túl azok, akikt l legkevésbé vártuk, csak nevetett a csábításon. De mondd, kérdezte t le az akkor még fiatal író, mit remélsz itt? - "Öt tanítványt szeretnék" - hangzott a válasz. Nem öt, de valószín leg egyetlen igazi tanítvány sem akadt rajongói között. De 1968 szén, a távozása utáni napon egy ismeretlen fiatalember felkiáltott: "Ki fog ezután vigyázni ránk?!" Ez a fiatalember személyében magát megszólítva érezte. Jól szólnak azok, akik Hamvas Béla életm vében a hidat ismerik fel. A híd azonban nemcsak összeköt, jelzi is az egymás- 171 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tól különböz , egymást keres , kiegészít egységeket. Az egységeket, azaz a formákat. A realizáció formája, lévén az az Egyetlen, a mindenkiben közös él szabad megnyilatkozása, minden helyen és pillanatban más. Az éber lét, akár egy személyre, akár egy közösségre vonatkozik, nem mondhat mást, mint légy te magad. Megformálódás, megvalósulás és szabadság elválaszthatatlan: a vertikális irányt követve horizontális határainkat magunk szabjuk meg. És éppen ezért azok is jól szólnak, akik a Tabula Smaragdnia kommentárjában, vagy a Mágia-Szutrában módszert látnak els sorban a kinyilatkoztatás parancsainak realizálásához. Annál rosszabbul szólnak, akik ebben nem példát, hanem dogmát látnak, s nem veszik figyelembe, hogy szabadságuk értelmében "módszert mindenki maga alkot", mert a módszer nem különbözik megismételhetetlen realizálandó formánktól. Elgondolkoztató egy 1950-b l származó naplótöredék. Különálló lapon, már íráskarakterével is elárulja fogantatásának mély indulatát. Ha megrázó igazolása a fentieknek, tovább is mutat: "Nyugattól elzárkózni! Kelet nem fogadhat be és mi nem asszimilálódhatunk - - - - marad saját szegénységünk." (Kiemelés Hamvas Bélától.) A fenti idézetben különös súlyt kap a továbbmutató szó, a "szegénység". A mi saját szegénységünket a legmagasabb igénnyel kívánja felruházni. A legmagasabb: csak az alapvet vel megelégedni, a gyökerekig hatolni, oda, ahol az els döntést tesszük, és képesnek lenni minden pillanatban megfordulni. Ennek az igényes szegénységnek konkretizálása az önmagunkhoz vezet híd építése, amelynek pillérei nem is lehetnek egyebek, mint nem az aranykor illúziójában tespedni és nem rozsdás karddal kirohanni, hanem a horizontális ismeretek birtokában vertikálisan megvalósulni; az egyes embernek a sikeres élet helyett a tiszta élet dics ségét választani, a népnek a horizontális történet kényszerében is a szakrális történetet élni. Hamvas Béla tájékozottsága ugyan valóban átfogta a m veltségterületeket, de ihlet forrása a kinyilatkoztatás hiteles szövegei. És arról, aki a forrásokig merül, tudjuk, a költ megmondta, alapít, s azt is, hogy "alapítani több, mint építeni". A forrás a szóban nyílik meg számunkra, és mi a szó által közelítjük meg. Amikor Hamvas Béla egy élet er feszítésével az egész nép adósságát akarta törleszteni, egy eddi hiányzó nyelvvel ajándékozott meg bennünket. Nemcsak azzal, amellyel a kinyilatkoztatás szövegét le lehet fordítani, hanem azzal, amellyel annak valóságát, a preegzisztens rend létezését ki lehet mondani. Aki a nyelvet mélyebben nyitja meg, a lét mélységeit tágítja. Ezen a nyelven bennünket szólított, személy a személyt, - ez a legfontosabb - vajon elkerülhet ?

Kemény Katalin *forrás: Pannónia Könyvek, 1987

"Csak mulandó mvet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban." (Láthatatlan történet)

Hamvas Béla kritikus helyzete 1951-ben* 1951. júliusában Hamvas Béla, aki 1948 vége óta, tehát a F városi Könyvtárban történt B-listára helyezése után 1951 els feléig Szentendrén tartózkodott, és ahol egyre-másra írta nagy m veit, a Silentiumot, a Mágia szútrát, a Tabula Smaragdinát és a Karnevált – egyszer csak inotai keltezés leveleket kezdett írni ismer seinek. Mi történhetett vele, hogy a Pest megyei Szentendrér l az országnak ebbe az isten háta mögötti, Veszprém megyei kis falujába költözött? 1951-ben, a Rákosi-korszak csúcsán, az úgynevezett „megemelt ötéves terv” gazdálkodásának els évében Hamvas Béla már nem tarthatta fenn tovább Szentendrén az 1948-ban kényszer szülte-maga választotta szabad életformáját. A senkihez és semmihez tartozás ekkor már életveszélyes állapottá vált, az ilyen „munkakerül ” életformát él személy bármikor áldozatul eshetett a hatóságok önkényének, kitelepítésnek vagy táborba hurcolásnak; ezen túlmen en anyagilag is egyre súlyosabban nehezedett rá az ún. „szocialista nehézipar” és a „szocialista ipari városok” építése nyomán felfelé kúszó infláció kicsiny nyugdíjba folytán (228.-Ft), ami kezdetben szó szerint csak a mindennapi kenyeret biztosította, de ennek értéke is semmivé foszlott 1951-re, ezért a nyugdíjas, az addig csak földm vel i igazolvánnyal rendelkez és a kertm velés termékeib l él gondolkodónak újból hivatalos munkahelyet kellett keresnie, hogy egyáltalán életben maradhasson. Helyzetének lassú rosszabbodását már 1950-ben érzékelte, de akkor még reménykedett, hogy egy ideig még lehetsé- 172 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ges fenntartania anyagilag igen nyomasztó, de szellemileg rendkívül termékeny állapotát. Még 1950 augusztusában is ilyen értelemben ír Szentendrér l egyik újonnan megismert hívének, aki szellemi kérdésekben szeretett volna t le eligazítást kapni. Többek között a következ ket írja neki: „Örülök, hogy a kijövetelre elszánta magát. E hét számomra elég zsúfolt, pénteknél el bb aligha lesz nyugalmam. Az út igen egyszer : a HÉV. Állomástól egyenes út (f útvonalon), kb. 20-25 perc, a M vésztelepen túl a második kert. Jövetelének id pontjáról kérem két nappal el bb egy lapon értesítsen. Hogy miként élek itt, meg fogja látni és elmondom, min dolgozom, és milyen terveim vannak. Lehet, hogy ezt a kivételezett helyzetet még egy ideig bírom.” Azonban már csak néhány hónapig bírta fenntartani szentendrei helyzetét, már 1951 elejét l állást kellett keresnie. 1951 januárjában arról értesíti Bíró Dezs nét, hogy egyel re még Szentendrén marad bizonytalan ideig. Egy hónappal kés bb azonban már arról ír, hogy „állásügyem halad, de lassan, még hetekbe telik, amíg lesz bel le valami.” Álláskereséssel el bb Pesten próbálkozott, de itt minden ajtó bezárult el tte. Hiába kérte a nagyon tisztelt atyai barát, a m vészettörténész és frissen kinevezett egyetemi tanár, Fülep Lajos segítségét, el bb levélben, majd találkozásuk alkalmával él szóban is, mert Fülep a beszélgetés során saját ügyeir l, többek között frizsiderjének meghibásodásáról panaszkodott, és Hamvas kérését figyelmen kívül hagyta. Más olyan kísérletei sem jártak sikerrel, amelyeket egykor, még a Kerényi-körben megismert barátja is rövid ideig f városi könyvtárbéli társa, Sarlóska V. Ern tanácsára tett, akinek már új munkahelyér l, Inotáról számolt be próbálkozásairól: „Kb. egy hónapig tartott, amíg sorra jártam tippjeidet és egyebeket, azután semmi se ment és kénytelen voltam (ideiglenesen) idejönni Inotára az Er m Beruházáshoz, és itt adminisztratív tisztvisel i állást vállalni havi 720-ért. Nem panaszkodom. Ez se rosszabb, mint mondjuk a katonaság és csakugyan itt sok minden pont olyan, mint a fronton volt.” Végül is tehát képességeinek megfelel szellemi munkakört nem kapott, mert nem kaphatott, kivéve, ha nyíltan állást foglalt volna a Rákosi-rezsim és annak kiszolgálói mellett. Ezt azonban sohasem tette volna meg, éppen azért fogadta el ezt a vidéki lehet séget az Er m beruházó Vállalatnál (ERBE), nehogy, mint mondta, életéhségb l mégis írni kényszerüljön, ha Pesten marad. A különböz vidéki munkahelyeken töltött tizenhárom év alatt felváltva hol raktárosi, hol pedig adminisztratív tisztvisel i munkakörbe helyezték, és munkásszállásokon lakott. 1951-1953 között Inotán, 1954-1962 között a Borsod megyei Tiszapalkonyán, 1962-1964 között pedig a Komárom megyei Bokodon lakott és dolgozott az ERBE er m -építkezésein. – Vagyis tizenhárom éven keresztül élt vidéki szám zetésben, 1951. július 1-jét l 1964. április 1-jéig. Új helyzetét Inotán, ebben a Várpalotához közeli, majd éppen a következ évek során Várpalotához csatolt kis községben kezdetben purgatóriumi tartózkodásnak, vezeklésnek tekintette, és az inotai apokaliptikus történések elviselésében éppen az említett két és fél éves szentendrei tartózkodás segítette lelkier vel és szellemi felkészültséggel bár ugyanakkor ezt a magatartását éppen itt, Inotán írni kezdett m vében, a Szareptában elvetette, mint sorsa „elmúlt nehézségein való él sködést”, mert, mondja, ehelyett önmagát kell feláldoznia az embernek. Több levelében is leírja ekkoriban ezt az új, korábban elképzelni sem tudott helyzetét a „szocialista” építés keservei közepette, az egyedüllétet, az inkognitót, azt, hogy abból, amit lát és hall, semmit sem szabad kimondania – mert nincs barátja, nem talál olyan embert, akihez szólhatnak! Említett pesti ismer séhez, Bíró Dezs né Szabó Irmához írt levelében foglalja össze legteljesebben akkortájt szerzett friss élményeit: „Pedig elég sokat forgolódtam életemben, de még sehol sem voltam, ahol mindjárt az els napokban ne találtam volna barátot. Úgy látszik, és minden emberit eltüntet, csak egy furcsa rovar marad, aki a >csirihau<-hoz igen hasonlít. Ezen kívül még szigorú inkognitóban kell élnem. Semmit abból, amit látok és gondolok, nem szabad elárulni. Elég nehéz. Mert, ami itt történik, ténylegesen apokalyptikus. Nem a sok ezer ember, a munkás-gyerekek, a leány-munkások, a zaj, a tizenkét óra munka, a rádió hangszórók reggel 7-t l este 10-ig, a feliratok, a por, ezenfelül van valami félelmetes: minden esetben az alacsonyabbnak van érvénye és ereje és hatalma. Ez az, amit meg kell tanulni elviselni. Az én két és félévi elmúlt életem elég er t ad hozzá, hogy meg is tudjam tenni. Persze csalódik az, aki azt hiszi, így, itt és ilyen módon itt bárki is boldog. Ilyen nincs. Még az a nyomorék sem, aki a Népbolt ajtajában mindenkit igazoltat és végre eljutott odáig, hogy jelvénye segítségével a többin hatalmaskodhat (ez itt f ként a porkolábok helye). Az emberek, f ként a fiatalok, arcán sajátságos rület, amir l már beszélgettünk. Elemzésem a szentendrei magányban jó volt. Különös, hogy nem szenvedek. Inkább szomorú vagyok, és tökéletesen nem tudom, ebb l mi lesz, és mi lehet. Lehet, hogy ez a sok ezer ember itt mind a kárhozatba rohan ilyen zajjal. Felt n , hogy nincs humor, ami még a legelveszettebb harctéri helyzetekben is megvolt. Érzik, hogy reménytelen? Nem tudom. Jó lenne itt éjsza- 173 Szerkesztette: Faragó Ferenc


ka angyalnak lenni és az emberek (f ként a n k és fiatalok) álmait látni. A Gondviselés ide rendelt valamiért, talán nem kell sokáig itt maradnom. És egyedül kell lennem, nincs barát, nincs lehet ség egyetlen emberi szóra. Ez az a világ, ahol a bels világ maradéktalanul elt nt: közel áll a küls sötétséghez. Nekem vezeklés, purgatórium. A többieknek? Szentendrén megismert és megkedvelt, és puritán keresztény szektához tartozó földmíves barátjához írt levelében is ugyanezekr l a jelenségekr l számol be azzal a többletreménnyel megtetézve levelét, hogy: „Várom az id t, amikor talán az Ég megengedi, hogy életemet nyugalomban befejezhessem be, Szentendrén. Tudod, mire gondolok. Még lenne megírni valóm.” Tudjuk, hogy a visszatéréssel Szentendrére még tizenhárom évet várnia kellett. Azonban életének ebben a kilátástalanul nehéznek t n helyzetében is h maradt önmagához: helyzetét „nagyobb értelem megnyilatkozásának” tekintve fárasztó munkája mellett éberen gondolkozott és figyelt, nyelveket tanult, szabad idejében olvasott, jegyzetelt és írt; barátaival levelezett, könyveket kért t lük munkájához, gondolataiban pedig régi közösségéhez fordult meger sítésért a tapasztaltak és tanultak folyamatos leírása, naplóírása folyamán. Ugyancsak inotai tartózkodásának köszönheti élete egyik fontos barátságát: itt ismerkedett meg dr. Németh Ferenccel, sors- és munkatársával, akivel beszélgetni tudott, és akinek „szabad volt elárulnia” az ott látottakkal kapcsolatos gondolatait. Miután Hamvas Bélát Tiszapalkonyára helyezték, Németh Ferenc pedig nyugdíjba menve lakhelyére, Szombathelyre tért vissza, 1959-t l levelezés útján folytatták és építették barátságukat, és e levelezés is Hamvas gondolatainak nagyon fontos megjelenési helyévé vált. Ebb l a levelezésb l már korábban is idéztünk, a kés bbiek során pedig részletesebben is ki fogunk térni jelent ségére. Hamvas kezdetben maga sem tudta, meddig kell maradnia ezen a vidéki munkahelyen, és hogy hogyan szabadulhatna el innen. De évek teltek el, és maradnia kellett. Helyzetét megszokhatatlansága mellett is kezdte megszokni, és el nyét, hogy nem kell életéhségb l írnia, felhasználta: minden kényszert l mentesen csak azt írta le, amit belülr l megírnivalónak érzett. Sanyarú körülmények között, barakkokban lakva, munka után és hajnali órákban írta meg e tizennégy év során életm vének betet zését képvisel legkiérleltebb m veit, amelyekben még fogadott szellemi mestereinél is messzebb és mélyebbre, egyben pedig magasabbra jutott, mert amit írt, azok legtöbbjét l eltér en nem pusztán elméleti m volt, hanem azt életéb l, életével és életénél többként hozta létre, és annak, amit írt, aranyfedezete életének itt tanúsított hitelessége volt. Szám zetésének ebben a korszakában az átélt korról írt, de a korszakon keresztül az örökkévalóságot látta meg és fejezte ki. A valóságot három síkon ragadta meg m veiben: egyrészt naplószer feljegyzéseket írt önmaga megértése és felemelése végett; másrészt szépirodalmi m vekben rögzített látomásaiban leplezte le a kort; harmadsorban pedig esszétanulmányokban fejezte ki tanulságait; ezenkívül pedig folytatta a negyvenes években megkezdett és három részletében el z leg már megjelent sök Nagy Csarnoka gy jt cím skori szentkönyvek gy jteményének fordítását és kommentálását is, ezt a tevékenységet egyébként, mondhatni, élete végéig folytatta. Ezekkel párhuzamosan kezdte el írni Inotán a Szareptát, ezt a naplószer feljegyzések formájában esszévonulattá alakuló m vét, amelyben rögzítette az új helyzetben keletkezett és ennek tanulságaiból lesz rt gondolatait.

Darabos Pál *forrás: a szerz Hamvas Béla, egy életm fiziógnómiája c. kötete

"Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka." (Eksztázis)

Ki nem volt Hamvas Béla* Miel tt megpróbálnánk Hamvas Bélát elhelyezni a magyar és az egyetemes szellemtörténetben, azt kell körbejárni, mit is csinált ez a rejtélyes élet gondolkodó. Nagyon sokféleképpen határozták már meg Hamvas munkásságát, és a legtöbb teljes félreértésr l tanúskodik. Ezért fontos e kötet elején ezt a kérdést tisztázni. Sokkal könnyebb azt megmondani, ki nem Hamvas Béla, és ez talán közelebb visz a helyes megnevezéshez. Hamvas nem volt filozófus, mint sokan vélik. Írásainak ugyan jelent s része foglalkozik filozófiai kérdésekkel, de nem ez a perdönt . Hamvas egy helyen a filozófia kezdetét a nagy - 174 Szerkesztette: Faragó Ferenc


hazugságok kezdetének nevezi, ami egyértelm en bizonyítja, hogy maga sem tekintette magát filozófusnak. Számára, aki azon kevés gondolkodó közé tartozott, aki megértette S. Kierkegaard és F. Nietzsche gondolatait (természetesen sok gondolkodó érti ket, de leginkább csak értelmileg, azonban a hamvasi gondolkodás szerint csak a realizált tudás tekinthet megértettnek), az európai filozófiai tradíció többé már nem járható út. Az európai szakfilozofálás, az egyénileg kifundált rendszerek építése érdektelen, üres játék, akárcsak H. Hesse Üveggyöngyjátéka. Egy korrupt, farizeus, nihilista világban csak az tekinthet valódi tudásnak, ami ezek felszámolását célozza meg, minden más haszontalan és lényegtelen szofisztika. Az újkori európai filozófiai gondolkodásból két lényeges elem hiányzott, ami miatt Hamvas nem tudott közösséget vállalni avval, ez az üdv és a beavatás. Ezért kellett kettéválnia az igazi bölcsesség keresésének és a szakszer en felépített filozófiai rendszerépítésnek. Ez nem jelenti azt, hogy Hamvas, aki kiválóan ismerte az európai filozófiát, nem merített volna bátran az újkori bölcseletekb l. A fentiek értelmében Hamvas nem tekinthet egzisztencialistának sem, amint ezt néhány szerz írja (pl. Dörömbözi J.), és semmilyen más "…istának" sem. Hamvas mindig is távol tartotta magát az izmusok szektásságától és szükségszer partikularitásától, amikkel szemben az egyetemlegességet kereste, ami nem áll szemben semmilyen más irányzattal, hanem irányzatok feletti. Ez utóbbi néz pont az, ami rendkívüli zavart okoz egy nihilista korban, emiatt a jelenkor relativistái, akik számára minden filozófiai rendszer összehasonlíthatatlan (inkommenzurábilis), vagyis nem tartalmaz értékkülönbséget, rendre támadják Hamvas gondolatait. Számukra értelmezhetetlen bármiféle fölöttiség, vagyis a transzcendencia. Azért nem tekinthet k e gondolatrendszerek igazaknak, hiszen magának az igazságnak a létét kérd jelezik meg, noha ennek birtoklását gyakran maguk számára következetlenül fenntartják. Hamvas bölcselete nem tekinthet sem materialistának, sem idealistának, gondolkodásában igyekezett minden ilyen kett sséget meghaladni, amely az európai filozófia néz pontjából igen nehezen értelmezhet . Hamvas létszemlélete túl van a tudat megkülönböztet tevékenységén, amely kizárólag kategóriákban ölt testet. Az abszolút valóságnak bármiféle fogalmi megosztása félrevezet . Hamvas tudása kett sség nélküli tudás, akárcsak az ind filozófiában. Nem tekinthet Hamvas misztikusnak sem, hiszen nem voltak látomásai, és bölcseletét sem homályos, misztikus képek segítségével fogalmazta meg. Hamvas szerint a misztikus látás gyakran megbízhatatlan információkat nyújt, amelyek az éberség szempontjából közömbösek, ráadásul tudta, hogy a modern misztikusoknak nem sok közük van az ókori müszthészekhez ([gör.] = misztériumokba beavatott). Természetesen nem utasította el a misztikát, és sokat merített a korábbi misztikusok gondolataiból, különösen Jakob Böhmét értékelte nagyra. Még kevésbé tekinthet Hamvas okkult szerz nek, amint azt sok mai new age-gondolkodó állítja. Hamvas az okkultizmust m veiben radikálisan elutasította, mivel az nemhogy nem szolgálja az éberséget, inkább az ájultságot és káprázatot fokozza. Hamvas nem tekinthet sem kultúrtörténésznek, sem vallástörténésznek, annak ellenére, hogy írásainak jelent s hányada ilyen témákkal foglalkozik. Amíg a kultúrtörténészeket az egyes kultúráknak a horizontális síkja érdekli, addig Hamvast els sorban a vertikális. Amikor vallástörténeti kérdésekr l ír, mindjárt szembeötlik, hogy nála hiányzik az a filológiai apparátus, amely például Eliade munkáiban jelen van. Ennek, azon túl, hogy írásainak jó részét Inotán, Bokodon, vagy Tiszapalkonyán a barakkban kellett megírnia, ahol nem állt rendelkezésére semmiféle háttérkönyvtár, mint az egyetemen és az akadémiai intézményekben alkotó kortársainak, más okai is voltak. Nevezetesen, hogy szántszándékkal kerülte a lábjegyzetekkel megt zdelt, nehézkes tudományos stílust, amely elveszi a szöveg megszólító erejét. Másfel l tudatosan elhatárolta magát a tudományos objektivitástól, amely szerinte önkényes, a valóságtól idegen és el ítéletes, ráadásul illuzórikus cél is. Az utóbbi harminc esztend tudományelméleti csatározásainak eredményeként az objektivitás mítosz (T. S. Kuhn, P. Feyerabend, T. Roszak), amit Hamvas már a harmincas években leírt. A fentiek értelmében Hamvas nem tekinthet semmiféle más tudomány m vel jének sem, noha írásai gyakran érintenek régészeit, történészi, orientalisztikai stb. kérdéseket. Hamvas fordításainak tetemes mennyisége ellenére sem volt m fordító, bár kiválóan olvasott angol, német, francia, olasz, spanyol, latin, görög, héber, szanszkrit és kínai nyelveken. Az általa fordított szövegekben a filológusok el szeretettel csemegéznek a hibákban, mivel nem tudnak elszakadni a begyepesedett el ítéleteikt l, nevezetesen a szöveg tárgyszer és szolgaian szövegh kritériumától. Az egyik problémát az okozza, hogy Hamvas fordításai szabad fordítások, éppen oly módon, ahogy Goethe Vándor éji dala versét más és más módon adja vissza Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezs , Szabó L rinc, Weöres Sándor és Képes Géza. Egyikr l sem állíthatjuk, hogy téves, azonban valószín , ha a nyersfordítást elolvassuk, az lesz az érzésünk, hogy abból valami hiányzik, ez a valami, pedig - 175 Szerkesztette: Faragó Ferenc


a lényeg, amiért Goethe megírta versét. Hamvas fordításainak jó része szakrális vagy költ i szöveg. A szent szöveg fordítása még kevésbé lehetséges a tudományos filológia révén, hiszen a lényegük mindig túl van a nyelvtani szerkezeteken, és átültetésükhöz majdnemhogy fontosabb a bölcseleti háttér figyelembevétele, mint a nyelvtané. Nem mis beszélve a megszólító jellegr l, mely mindig a poézisben rejlik. Hamvas azon kevés fordító közé tartozik, akik komolyan vették F. Nietzsche ( t egyébként a filológiában Kerényi Károly vette a legkomolyabban) és R. Guénon ide vonatkozó intelmeit. Ezek alapvet en eltérnek az európai filológiai gyakorlattól, mivel a fordítandó szöveget nem mint a régmúlt dokumentumát, nem mint holt gondolatok régészeti leleteit kezelik, hanem él vagy életre keltend tradícióként szemlélik. Ráadásul a hagyományos filológia gyakran az európai civilizáció fogalmi apparátusával próbálja az azon túli szellemiségeket megragadni. Hamvas mint zseniális nyelvteremt , gyakran használ fordításaiban sajátos és újszer kifejezéseket. A Hamvast er sen bíráló haza orientalisták nem veszik figyelembe, hogy az európai nyelveket kiválóan beszél , egyetemi tanárként dolgozó keleti születés emberek éppen azokat a hibákat róják fel a nyugati filológiának, amelyek Hamvas fordításaiból hiányoznak. A. Coomaraswamy nem véletlenül mondta, hogy az ind vallásról és bölcseletr l igazán csak R. Guénon írásait tartja hitelesnek. Hamvas fordítási hibáinak van egy másik forrása, nevezetesen, hogy azok az Er m beruházó Vállalat vidéki barakkjaiban szótár nélkül készültek, így Hamvasnak korábbi nyelvi tanulmányait pusztán emlékezetéb l felidézve kellett boldogulnia, és gyakran a szótár hiányában egy-egy kifejezést intuitív módon kellett kitalálnia. Ez valóban eredményezhetett pontatlanságokat. A kényelmes könyvtári szobában dolgozó mai filológusok, azt gondolom, Hamvas helyzetében képtelenek lettek volna bármiféle fordításra, feltehet en nem is tör dtek volna ilyesmivel, hasonló léthelyzetben el lettek volna foglalva a saját életproblémáikkal. Ahhoz, hogy valaki ilyen körülmények között alkosson, vagy megszállottnak kell lennie, vagy nagyon magasan realizált és beavatott bölcsnek, Hamvasban azonban semmiféle megszállottság nem volt. Természetesen vannak kivételek a filológusok és orientalisták között is, akik azért nem szemezgetnek Hamvas fordítási hibái között, mert azt nagyon olcsó és ízléstelen eljárásnak tartják. Hamvas nem volt m vész vagy szépíró sem, noha vannak regényei, s t zenedarabjai is, és elmondható róla, hogy virtuóz módon használta a magyar nyelvet. Sz ts Géza így írt err l: "Úgy írt magyarul, mint ahogy a tenger beszél önmagával." Hamvas éppen úgy elutasította az apokaliptikus m vészet- és irodalomfelfogást, ahogyan a filozófiát. Hamvas számára bármilyen m hitelességét csak a mögötte álló hiteles élet adhatja meg, amelynek alapja a gondolat-szó-tett azonossága. Hamvas a m veit élte, és életét m vé tisztította, ennek értelmében alkotásaiban szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, m vészet és élet. A modern korban a szakrális költészetet tartotta a legmagasabb rend közlési formának, noha verset nem írt (legalábbis az olvasó közönség számára nem). Alkotásaiban viszszatért azokba az id kbe, amikor a vallás, filozófia, tudomány és költészet nem vált el. Ezen területek mindegyike meghasadt a költészet kivételével. A vallás túlvilágra és evilágra, a filozófia tudatra és anyagra, a tudomány szubjektumra és objektumra. A m vészi tapasztalatban az a csoda, hogy ott minden egy, ráadásul hiányzik bel le az id , ezért örök. a költészet csak tudománytalanul és vallástalanul érthet meg, ez érvényes Hamvas m veire is, amelyek noha nem költ i formában íródtak, mély poézissel átitatottak. A költészet az egyetlen, amely igaz és megcáfolhatatlan, felette áll a vallásnak - írta Hamvas. Hamvas nem volt vallásos gondolkodó sem, noha szinte mindenki annak tartja. Hamvas a vallást a korrupt lét termékének tekintette, amely történeti és szociális képz dmény, éppen ezért mer ezotéria. Magát vallástalan teistának nevezte, megkülönböztetésül Nietzschét l, aki szerinte vallásos ateista. Hamvas a kereszténység eredeti formáját, amelyet elfogadott, nem tekintette vallásnak. Hamvas tehát nem nevezhet semmiféle vallásalapítónak vagy prófétának, mindig is elhárította magától, hogy mesternek, gurunak tekintsék, hiszen a mester Jézus Krisztus. Azzal, hogy összefoglaltuk, mi nem volt Hamvas Béla, elhárítottuk a félreértések f lehet ségeit. Hamvas tehát nem filozófus, nem kultúrtörténész, nem orientalista, nem m fordító, nem m vészettörténész, nem szépíró, nem vallásalapító, nem próféta, nem guru, és még sok egyé sem. Mindez nem jelenti, hogy ezeket a területeket ne m velte volna, csak oly módon, hogy egyikbe se lehet besorolni, mivel Hamvas a határokat mindig átlépte, hiszen a határok és rendszerek szerinti gondolkodás elfogadhatatlan volt számára, de nem úgy, hogy azt néhány XX. századi anarchisztikus alkotó és gondolkodó tette. Hamvas minden határt feloldott és nem lepusztított, mint anarchisztikus kortársai. Számára a határok nem áttörend falak voltak, mint a kor számtalan m vésze számára, hanem egyszer en nem léteztek. Éppen ezért Hamvas polihisztornak sem tekinthet , akinek sok mindenr l van ismerete, neki csak egyr l volt biztos - 176 Szerkesztette: Faragó Ferenc


tudása, ez pedig az ember isteni eredete, s minden, amit ezen kívül ismert, az ezt fejezte ki. Ezek után ki volt Hamvas Béla? Normális ember, ahogyan magát meghatározza. "Az egyetlen m az emberi lény", írja az Orfeuszban, amelynek szellemében élte végig az életét. Érdekes, hogy ez a gondolat a neoavantgárd m vészetben, vagy harminc évvel kés bb felbukkan, csak egy kicsit fals formában (pl. Gilbert és George). Hamvas a tradíció szellemében él alkotó és gondolkodó ember volt, m veinek központjában az egész keresése, az egység helyreállításának igénye áll. Munkáiban és életében a hagyomány képezte a központi rendez elvet. Hamvas azon kivételes emberek közé tartozott, akik még a XX. század végén is hallották a sforrás csobogását, és akik "csak tiszta forrásból" merítettek. A hagyomány fundamentumának a kereszténységet tekintette, ennyiben eltért az t megel z tradicionalista gondolkodóktól, R. Guénontól vagy J. Evolától. Hamvas mint keresztény ember nem lázadt a sorsa ellen, elfogadta azt, és minden rárótt feladatot alázattal teljesített (katalóguscédulát írt, sz l t metszett, kenyeret sütött, raktárkönyvet vezetett). Hamvas Béla az az ember volt, aki ismerte a neveit, ahogyan ezt Kemény Katalin írja a Karneválról szóló könyvében.

Szathmári Botond *forrás: Osiris - Hamvas Béla Kör, 1999, "Nevezetes névtelen" kiadványa

,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belle." (Láthatatlan történet)

Hamvas Béla világirodalmi távlatainak b vülése* Úgy t nik, hogy a Tavaszszal való kapcsolatának megszakadása, Budapestre távozása és egyetemi tanulmányai megkezdése sem akadályozta meg Hamvas Bélát programjának valamilyen formában való folytatásában. Egyetemi évei alatt két világirodalmi tárgyú írását is közzétette az egyik napilapban, ami arra mutat, hogy a Tavaszban közölt utolsó tanulmányának tematikáját kezdte kibontani. Els tanulmánya az akkor még él , modernnek számító, már akkor Nobel-díjas norvég íróról, Knut Hamsunról fest áttekint képet, akinek nevét már a Tavaszban is megemlítette. Itt is nagy elismeréssel ír róla, és soraiból kit nik, hogy bizonyos vonatkozásokban írói eszményképét látja benne: "Élete különös, fordulatokban gazdag. Egyáltalában nem mindennapi, még a m vész-életek közül is kiválik", írja a bevezet ben, és elmondja hányatott életét, sokoldalúságát, kóborlásait, majd els regényét említi, az Éhséget, ami úgymond, minden anyagi gondját megoldotta, de ez sem változtatott életén, mert szabadon, kötöttségek nélkül él. Ehhez még hozzáteszi: "M vei még életénél különösebbek." H seit sz kszavúaknak látja, akik az "életet úgy veszik, amilyen", és "ezek az emberek nem gondolkoznak. Tesznek, vesznek, dolgoznak, hihetetlen er vel és bizalommal, valóságos mániákusai a munkának, szeretek, megbocsátanak, újra vétkeznek, szenvednek és meghalnak". Éppen ezért, mondja, m veit nem lehet elemezni, mert az elemzés által éppen m vei lényege, a közvetlenség vész el. Hamvas itt még nem találta meg azt az alapot, amelyr l nézve minden m alkotás megítélhet . Erre csak kés bb fog rábukkanni. F tulajdonságának a társtalanságot tartja, és ezért nem hasonlítható össze senkivel sem, akárcsak Strindberg vagy Ibsen, és ket valamennyiüket csak az köti össze, fejezi már ekkor is mondanivalóját paradoxonnal (ezt itt még Richard Dehmel német költ t l kölcsönözve), "ami bennük társtalan". Az európai írók között sem talál vele rokonlélekre; felsorolja ugyan D'Annunziót, Anatole France-ot, Romain Rollandot és Barbusse-t, de hozzáteszi: "De legjobban ellenkezik a modern átlaggal, azzal az íróval, aki megtanulta Tolsztojtól a prófétaságot, Shawtól a szellemet, Zolától a brutalitást, Wildet l a kétél séget, Thomas Manntól a nyelvet, és még néhány mástól néhány más valamit, s most: - író." Ezután a magyar kiadókat és olvasókat bírálja amiatt, akárcsak korábban, és még inkább kés bb a giccsirodalom ellen hadakozva, hogy nálunk nem olvassák, mert fordításai és kiadásai rosszak, és verseir l még Kosztolányi Dezs is megfeledkezett antológiájában. Hazai elfedettségének okairól ezt írja: "Azonban mégis csodálkozunk azon, hogy a magyar közönség nem vette észre. Elveszett vajjon a nagy Ewers, Claude Farrére, Max Brod között, a regényíró lett csupán, akit olvasnak s aztán elfelejtenek? Nincs benne semmi rikító >érdekes<, >erotikus<, >leleplezés<, nem >tárja fel a társadalom b neit<, nem >hallatlanul érdekfeszít <, nem >szenzációs<. - 177 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Talán ezért nem tetszik. Mindössze csak m vész. Nem annak a közönségnek szól, amely Zolából szítta az irodalmi anyatejet és amelynek csillagai Szomaházy és Gábor Andor voltak, hanem annak, amelyet félrevezetett kiadók b francia irodalmi ismerete, akik inkább kiadták Claude Farréret, mint Gjelleruppot, Jonas Liet, vagy éppen Knut Hamsunt." Második írása könyvismertetés, és ebben a kiadók és a közönség általános bírálata helyett mindjárt vitába szállt az irodalmi munkásság akkoriban már kibontakoztatott Benedek Marcell nézeteivel a modern világirodalmat illet en. F képpen azt kifogásolja Benedek szemléletében, hogy a német romantikát helyezi középpontba, holott, mondja, ez ellentmond Brandesnek, aki a francia irodalom európai els bbségét hirdeti. Benedek a német romantikával magyarázza a franciát, holott a helyzet éppen fordított. Ebb l kifolyólag azt sem fogadja el Benedek könyvében, hogy a XVIII-XIX. század fordulója f képvisel jének Goethét tekinti, holott Rousseau hatott a német romantikára, és Rousseau inkább formakeres , mint Goethe, "akinek mindig láthatatlan nagyobb szellemek hozzák a legpontosabb és legkimértebb, legarányosabb és legközvetlenebb formát". Kifogásolja továbbá szubjektivitást, amit Hamvas esetében értetlenül néznénk, de megmagyarázza, hogy Benedek szubjektivitása miben tér el az általa is elismert szubjektivitástól: "És most t nik ki igazi jelleme. Szubjektív könyv - így hát szabad arról is beszélni, aki írta. Benedek Marcell a francia lemaitrei, francei kritikát írja, az úgynevezett impresszionista kritikát. Nem megbélyegzés ez - mint nálunk annyian hiszik - csak annyit jelent, hogy a könyv nem tart számot tudományos értékre. Irodalom ez is, - irodalomról szól, s ez különbözteti meg a regényt l, novellától. Ebb l következik, hogy azok számára, akik ismerik az anyagot, tanulságos és kedves könyv lesz, de azok számára, akik ebb l akarják megismerni, egy rémületes névhalmaz, eszmetömeg, szellemcikázás, francia módszerrel való bánásmód - és ez a m legnagyobb baja." Egyetemi évei alatt több írása nem jelent meg, ezért legfeljebb csak következtethetünk arra, hogy milyen irányban lépett tovább szellemi útján. Ennek az útnak az irányáról csak újságíróként közzétett publikációi tájékoztatnak 1923-1926 között.

Darabos Pál

*forrás: a szerz Hamvas Béla, Egy életm fiziógnómiája c. kötete

„Minden szeretet sképe a golgotai áldozat: önmagamat maradéktalanul odaadni.” (Scientia Sacra)

Hamvas Béla és a tradicionalitás* Ebben az évben volt Hamvas Béla születésének a centenáriuma: 1897. március 23-án született. Mindenfelé megemlékezések vannak róla. Fontosnak tartjuk, hogy ezen alkalomból mi is megemlékezzünk róla, tisztázva a tradícióhoz és a Tradicionalitáshoz köt d viszonyát életm vében. Hamvast 1948-tól 1968ig, tehát haláláig teljes mértékben ignorálták, vagyis kikapcsolták Magyarország szellemi életéb l. Ebben az id szakban egyetlen tanulmánya jelent meg, (1963-ban) „Az egzisztencializmus után” címmel egy folyóiratban. El tte és utána nem jelenhetett meg t le semmi. Tulajdonképpen 1985-1986-ban oldódott fel a Hamvassal szembeni tilalom, bár bizonyos írásai már el bb is hozzáférhet vé válhattak. Egyébként a Hamvas életm , mint tudjuk gépelt formában cirkulált az országban, így szinte minden írása többé-kevésbé hozzáférhet vé vált sokak számára. Most Hamvas annyira elfogadott, hogy ez bizonyos értelemben már-már gyanút kelt. E sorok írója abban a szerencsés helyzetben volt, hogy 19631968-ig, Hamvas haláláig, mély, bens séges viszonyban volt vele. Szeretett és tisztelt atyai jó barátja volt, és ez a szeretete és tisztelete azóta sem csökkent irányában, noha bizonyos pontokon a tisztelet teljes fenntartása mellett, egy kritikai attit döt is kénytelen felvenni, melynek felvétele nemcsak lehetséges és jogosult, hanem bizonyos keretek között szükséges is. Els sorban nézzük meg azt, hogy Hamvasnak milyen viszonya volt a Tradicionalitáshoz. Ifjúságától meglév affinitásain túlmen en az 1930-as években találkozott el ször Julius Evola m veivel, els sorban a Rivolta contro il mondo moderno akkori kiadásával, a Pogány imperializmussal és még egyebekkel is. Ezek rendkívüli hatást gyakoroltak rá. A kés bbiekben került kapcsolatba R. Guénon és Ziegler m veivel, és ezek szintén er s hatást gyakoroltak - 178 Szerkesztette: Faragó Ferenc


rá. Végül is Guénon hatása volt e három közül a leger sebb, de nem a legels . Tulajdonképpen t – id rendileg – Evola érintette meg el ször. volt az, aki el ször írt Magyarországon recenziót Evoláról, a Rivolta contro il mondo modernoról – eltekintve Mátrai Lászlótól, aki ellenséges, rosszindulatú, alul megragadó, tehát teljesen inadekvát kritikát írt err l. Hamvasé viszont meglehet sen jó és helyes, rálátó módon foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ezen szerz k hatására, valamint a tradícióhoz szorosan hozzátartozó m veket megismerve, Hamvas egyre közelebb került ahhoz, amit tradíciónak, metafizikának, és Tradicionalitásnak nevezhetünk. Írt egy jelent s m vet, Scientia Sacra címen, ami 'szent tudományt', 'szent tudást' jelent. Egyenl re a Scientia Sacra I.-r l beszélünk. Ez a m els sorban akkor és azért értékes, mert egyfajta tradicionális atmoszférát teremt. Aki ezt a m vet elolvassa, az a tradicionális atmoszférában kezd el élni. Ebb l a szempontból a könyv kardinális jelent ség . Nem a tradíciók megismerése szempontjából, nem a tradíció elveinek a legszigorúbb meghatározása szempontjából, hanem egy légkör, egy atmoszféra felvétele szempontjából, egy szellemi megismerés lelki bázisának a megteremtéséhez. Ez az els rend jelent sége ennek a könyvnek, és ebben az értelemben a könyv egyedülállónak mondható. Ezt az atmoszférát jobban, intenzívebben nem képviseli, nem képviselheti senki. Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekel tt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt els sorban; író volt; els -, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerz gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felel sségével-felel tlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhet . A Scientia Sacrának egy fejezetét tulajdonképpen még lehetne követni, talán az egészet is valamilyen laza értelemben, de az életm vet nem lehet követni. Az életm ben feloldhatatlan ellentmondások vannak. Ellentmondás lehet egy életm ben, s t bizonyos értelemben azt lehet mondani, hogy kell, hogy legyen egy irodalmilag is kifejtett életm ben, de ezeknek az ellentmondásoknak feloldhatóaknak, áthidalhatóaknak kell lenniük. Hamvasnál azonban feloldhatatlan, áthidalhatatlan ellentmondások vannak az életm ben. Hamvas tehát nem követhet . A Scientia Sacra legcsodálatosabb könyve „A király és a nép”, f leg „A kocsihajtó” fejezet. Mondjuk úgy, hogy a jobboldali tradicionalitás szempontjából alig behozhatóan paradigmatikus súlyú és érvény ez a könyv. A legtisztább tradicionális jobboldaliságot tükrözi. Ezt 1944-ben írta meg, megfellebbezhetetlen er vel, szilárdsággal, bizonyossággal. Ugyanekkor ezt hogy egyeztessük össze Hamvas azon kijelentésével, hogy tulajdonképpen rokonszenvezett a tanácsköztársasággal. Az szirózsás forradalommal is, meg a tanácsköztársasággal is. És megírta a „Király és a nép” cím fejezetet, ami ezzel nem egyeztethet össze. Valaki vagy a „Király és a nép” cím részletét írja a Scientia Sacrának, vagy a kommunizmus híve, de a kett együtt elfogadhatatlan. Hamvas írásainak különben is egy nagy baja, hogy mérhetetlen szuggesztivitással és rendíthetetlen szigorral kimond valamit. A következ könyvében egy ezzel kibékíthetetlen dolgot ugyanolyan rendíthetetlenül és szuggesztíven mond ki. Utána kimond valamit ugyanígy, ami ellentmond mind a kett nek. Ezért követhetetlen. Hamvast olvasni kell, és a legkisebb hajlandóságot sem szabad mutatni abban az irányban, hogy valaki kövesse t. Olvassa, fürödjék abban a hangulatban amit Hamvas prezentál, de ne próbálja követni, mert úgy sem lehet, és egyáltalán baljós kísérlet lenne. Hamvas tehát nem követhet szerz . Hamvas életm ve egy csodálatos irodalmi remekm , egy opusz, egy remekbe szabott, egyedülálló produktum-együttes, és ugyanekkor tradicionális szempontból nagyon sok tekintetben inkoherens, inkompetens és inkonzekvens. Egy írásán belül nem, azonban sok mindent írt; egy írásm vén belül tart egy bizonyos vonalat. A Scientia Sacrá-ban több vonalon halad, mert elég hosszú ideig írta, és közben változtak némely tekintetben a nézetei. Bár ott is vannak egyenetlenségek, de a meghatározó, alapvet attit d azon belül lényegesen nem változik meg. A Scientia Sacra I. folytatásának szánta a Scientia Sacra II. cím m vét, amit 12 kötetre tervezett, 4 ebb l teljesen elkészült, az ötödik részlegesen és vázlatosan, a további kötetekr l pedig feljegyzései voltak arra vonatkozóan, hogy hogyan gondolná el ket. A Scientia Sacra II. a Scientia Sacra I.-hez képest visszalépés. A Scientia Sacra II.-ben a kereszténységet próbálja meg a tradícióval tökéletes harmóniába hozni. Azt, hogy a kereszténység a Tradíció betet zése, nem lehet mondani. Bizonyos szempontból mindegyik tradíció a Tradíció betet zése. Ett l eltekintve, a kereszténység kivételesen nem alkalmas arra, hogy a Tradíció betet zésének tekintsük, mert nem egy ponton a Tradíció legintenzívebb doktrínáinak ellentmond. Betet zésr l tehát szó sincs. Vita csak arról lehet, hogy milyen mértékben tartozik a kereszténység a Tradícióhoz. A betet zés tradicioná- 179 Szerkesztette: Faragó Ferenc


lis pozícióból elfogadhatatlan a kereszténységgel kapcsolatban. A kereszténység pedig azt vallja, hogy a tradíciókat a kereszténység végtelenül felülmúlja.Hamvas nagyon er teljesen elutasító volt az összes keresztény felekezetet illet en. Így a katolicizmust, de még a protestantizmust is – amihez eredetileg tartozott – teljes mértékben és határozottan elutasította. Ebb l arra lehet viszont következtetni, hogy nem látott kibékíthetetlen ellentétet a kereszténység és a kommunizmus között. Az kétségtelen, hogy nem volt materialista–ateista, a materializmust és az ateizmust a kommunizmusból nem vette át. Minden mást hajlandó lett volna átvenni, de ezt nem. Ugyanekkor a kasztrendszert realitásnak tartotta, nemcsak a Scientia Sacra idejében, hanem kés bb is – úgy mellesleg. Ezt valamilyen módon összeegyeztette a kereszténységgel, és a kommunizmus végletes egalitáriánizmusával, valamint összeegyeztette mindezt Nietzschével is. Tudjuk, hogy Nietzsche egészen más pozícióból mint a kommunisták, er sen keresztényellenes volt. Egy embernek lehet leg olyan nézeteket kell önmagában kialakítania, hogy az egyik nézete a másik nézetét ne lékelje meg, hanem er sítse. Hamvas olyan nézeteket gy jtött egymás mellé, egymást er sítend , amelyek nem hozhatók közös nevez re; a kereszténységben valamit fölfedezett, ami a kommunizmushoz hasonlít, – más is fölfedezett már ilyesmit –, de Nietzschét nem lehet a kereszténységgel kibékíteni, és nem lehet a kommunizmussal sem. Volt egy úgynevezett. „Csütörtöki beszélgetések” nev kör. Ennek az élvonalában Szabó Lajos, Tábor Béla és Hamvas állt, és még körülöttük koncentrikusan elhelyezkedtek különböz személyek. A beszélgetésekr l jegyz könyvek készültek, melyek h en visszaadták ami ott elhangzott. Ott Hamvas tett egy olyan kijelentést, hogy fél lábbal és érzelmileg még er sen köt dik a Scientia Sacrához és a tradíció világához, ugyanekkor értelmileg tökéletesen látja, hogy ez egy mer ben hibás, fals vonal, amit el akar hagyni, de hát az érzései visszahúzzák még. Úgyhogy Hamvas egy id re meglehet sen eltávolodott a tradíciótól, habár teljesen soha nem távolodott el, és kés bb az életének mondhatjuk, hogy utolsó tíz-tizenkét évét – talán még többet is – arra fordította, hogy a tradíció és a kereszténység viszonyát önmagában tisztázza, és a kett nek az egybevethet ségét vagy legalábbis kapcsolatát önmaga számára harmonikusan megoldja. Végül is arra az álláspontra jutott, hogy a kereszténység a tradíció betet zése. Hamvas Magyarországon a honfoglalástól napjainkig az egyik legmagasabban kvalifikált személy volt, a legmagasabb értelmi és értelmen túlian értelmi er kkel. Hogy baloldalra tolódását magában hogy oldotta meg, az tulajdonképpen rejtély. 1945 után hallatlan mértékben várta, hogy Lukács Györggyel találkozzék, – úgy gondolta, hogy Lukáccsal nagyszer en meg fogja érteni magát. Ezzel szemben Lukács György alig volt hajlandó fogadni t, és mikor végül fogadta, akkor igen barátságtalan volt és kijelentette, hogy semmiféle hamvasi elképzelést nem hajlandó támogatni, minthogy ezek egyenl re nem id szer ek. Különböz moszkovitáknak vitairatokban, cikkekben közölte, – Keszi Imrének például, aki egy életveszélyes személyiség volt –, hogy a nézeteik antimarxisták. A f moszkovitáknak felhívta a figyelmét arra, hogy az álláspontjuk némileg antimarxista! Aztán elbocsátották a f városi könyvtárból. Állítólag akkor Lukácshoz fordult, aki visszavetette, és meghagyta, hogy három hónap múlva újra tegyék ki. Újból kitették. attól kezdve el lett süllyesztve. Hogy nem telepítették ki, az két dolognak volt köszönhet : egyrészt annak, hogy apósa – Kemény Gábor – a „szocialista pedagógia atyja” volt; másrészt annak, hogy lement vidékre, és vidéki építkezéseken raktári segédmunkás volt. Lukács György gy lölete azonban soha nem csökkent vele szemben. Lukács szempontjából érthet volt, hogy egyszer csak jön egy entellektüel, aki ráadásul nem közéjük való és beleszól az dolgaikba. Hamvas nem tudta felfogni, hogy miért ellenség, pedig nagyon könnyen és nyilvánvalóan látható, hogy miért volt az. Hamvas Béla egyebek között tradicionális szerz –gondolkozó volt. Meggy z désünk szerint az életm ve nélkülözhetetlen, és aki magyar nyelv , annak Hamvas életm vét, tradicionális vonatkozású írásait ismernie kell, a Scientia Sacrát sokszor el kell olvasni egy élet folyamán. Ugyanekkor Hamvas nem volt egyértelm en tradicionális író. Nemcsak úgy nem volt, mint Evola és Guénon, de úgy sem, mint Ziegler, úgy sem mint Schuon, úgy sem mint Burckhardt, vagy bárki más. Összehasonlíthatatlanul „íróbb” volt, mint ezek bármelyike. Mindegyiknél jobban tudott írni. A gondolatoknak a magassága-mélysége azonban nem éri el az élvonalbeli tradicionális szerz két-gondolkozókét. S azok mögött határozottan elmarad. Kiváltképpen elmarad azért, mert inkoherens, inkonzekvens és inkompetens. Magáról megírta – mert összehasonlította magát a tradicionális szerz kkel, Guénonnal és Zieglerrel –, hogy ezek kétségtelenül sokkal képzettebbek, de benne több a rögtönzés. A hirtelen ötletekt l vezetettség, és a hirtelen ötleteinek azonnali, kontroll nélküli kimondása: hangulati tényez k. Azért tud olyan mértékben hangulatot kelteni, mert maga is er sen hangulatokban él valaki volt. A szellemi er k igen jelent sek voltak az esetében, de volt egy sajátos „lélektúltengé- 180 Szerkesztette: Faragó Ferenc


se” is. Pontosan ezért van ilyen csodálatos stílusa. És ez a lélektúltengés Hamvasnak a követhet ségét az egyebek mellett szintén kizárja. A szellemi mozgás benne mindig hatalmas erej maradt, de egy óriási lelki mozgás kíséretében jelent meg mindig. Egy szerz akkor jár el teljesen adekvátan, ha az érzéseket gondolkozások – tehát gondolatok adása és továbbgondolása – révén idézi el . Tehát gondolatokat ad, hogy gondolkozzanak rajta tovább, és ezek a gondolkozások azután invokálhatnak érzéseket. Hamvasnál a gyönyör megírtság érzelmeket invokál, amelyeket azután gondolatok kísérhetnek. Ha az ember így veszi kézbe, akkor nincs semmi baj, de ha úgy veszi kézbe, hogy bár ez következik, de azt hiszi, hogy ezáltal igazi szellemi inspirációkat kap, akkor viszont téved. Ez olyannal, aki éppen ismerkedik a kérdésekkel, nem okozhat bajt, hiszen ismerkedik. Aki azonban ezeket már valamennyire ismeri, aki ezeket végiggondolta már sokszor, az veszi észre, hogy tulajdonképpen milyen defektusok is jelennek meg, a kétségbevonhatatlan értékek megjelenése mellett. Hamvastól meglehet sen idegen volt a szolipszisztikus létszemlélet. Hamvas valószín tlennek tartotta azt, hogy egy Absolutio Absoluta megvalósulhat. Beszél az ember számára megvalósítható Status Absolutusról, ami ilyen értelemben nem Status Absolutus, hanem az ember számára megvalósítható Status Absolutus. Egy mindenen túlmen Status Absolutus megvalósíthatóságát viszont valószín tlennek tartotta, olyannak, ami alkalmasint nincs is. E tekintetben például Kaczvinszky József felülmúlja t. Kaczvinszky nem író és rosszul ír. Rossz szóvirágokat alkalmaz, közhelyeket mond, giccses novellisztikus betétek vannak a könyvében, pszeudolírai hangvétellel, pszichologista, evolúcionista — mindezek ellenére egy remekm vet írt, egy óriási jelent ség könyvet írt, mely egyedülálló a maga nemében. Abban a könyvben a szolipszisztikus és abszolúcióra való törekvés teljes mértékben és transzparens módon jelen van. Nem mondja ki, hogy a szolipszisztikus szemlélet az igaz, de épphogy nem mondja ki, egy lépéssel oda lehet lépni, és rájönni, hogy itt arról van szó. Az abszolúció nála valóban Absolutio Metaphysica, és ki van mondva, hogy ehhez képest semmi sem fontos. Kaczvinszky könyvéhez képest Eliade Jóga könyve sokkal magasabb tudományos nívón áll, de a lényeglátása semmivel sem nagyobb, mint Kaczvinszkynak, s t, elmarad mögötte. Aki ismerte Hamvas Bélát az nemigen tudta t nem szeretni és nem tisztelni. Szeretetre és tiszteletreméltó ember volt. Egy tiszta lény volt. Hamvasban sajnos volt egy rendkívül nagy averzió mindennel kapcsolatban, aminek hatalmi összefüggései voltak. Ennek megfelel en mindennel kapcsolatban ami harc, ami politika, ami állam. Az, hogy ezeken a területeken – minthogy a földi-evilági életnek ezek valóban a legfeszültségteljesebb területei – mondhatjuk úgy, hogy egy magas ethosz szempontjából vizsgálva is rengeteg szenny gy lik össze, azt nem lehet kétségbe vonni. Ezek igen gyakran beszennyezett területek, de nem feltétlenül és nem szükségképpen. A földi emberi világ akcionalitásának a körében felmerül egy rendkívül sajátos veszély bizonyos emberek részér l, méghozzá kimondottan szellemi típusok részér l. Az európai entellektüelek körében elterjedt egy olyan nézet, hogy mindazok az emberek akik szellemileg valamit érnek, azok baloldaliak. Ez egy dönt en hibás nézet volt. Az alapja körülbelül az volt, hogy néhány elszigetelt vonaltól – Joseph de Maistre, kés bb Donoso Cortes, stb. – eltekintve a jobboldalnak nagyon sokáig nem volt ideológiája. De azért nem volt, mert nem kellett, hogy ideológiája legyen, hiszen az élet produkálta a jobboldali kereteket. Ideológia annak kellett, aki változtatni akart. Eredetileg nem kellett, éltek az emberek — már nem az si értelemben vett tradicionális keretek között —, de a kés bbi kvázi-tradicionális keretek között. Ehhez nem kellett szellemi attrakció, nem kellett ideológia. Így-innen visszatekintve valamennyire kellett volna, s t sokkal inkább kellett volna, de akkor azt nem lehetett ennyire érzékelni. Aki jobboldali volt, az nem ideológiát gyártott, hanem élt. Amikor kés bb a jobboldaliság összekapcsolódott a nacionalizmussal, ott már volt ideológia, de azt nem kellett különösebben és m vesen kihegyezni, hogy milyen legyen, hiszen a nacionalizmusra alapozódott. Nagy ideológiai teljesítményt lehetetlenségek elfogadtatásához kell produkálni, és bolsevizmushoz. És a jelenkorban már a jobboldalon. De nem azért mert lehetetlenség, hanem azért, mert annyira eltávolodott és az életben sincs már jelen, és az emberekben óriási princípiumzavar van. Ma a jobboldali ideológia lényegesen magasabb nívón áll, mint a baloldali, és annak most már a tiszta Tradicionalitásban kell gyökereznie. És sokkal hatalmasabb szellemek vonulnak fel a jobboldaliság vonalán, mint másutt. Valójában ez mindig így volt, hiszen — ha a múltba visszavetítjük a jobboldaliság fogalmát — valamikor mindenki jobboldali volt, aki számított. Pythagoras is, Herakleitos is, Platon is, Arisztoteles is, mindenki. Aki valamit ért és számított, az mind ott volt. Nem szorosan politikai ideológia mentén fejtették azt ki, amit kifejtettek. De lényegileg a taoisták is jobboldaliak voltak, Lao-ce is, Konfu-ce is. És Marx és Engels és Lenin és Márcuse nem is mérhet k Evolához, de nem mérhet k Metternich-hez, de Maistre-hez vagy - 181 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Bonald-hoz, vagy Corteshez sem. Ezek mellett eltörpülnek. Vagy ebben a században Rudolf Pannwitz vagy Othmar Spann, vagy Taras von Borodaikevich. Ezek beláthatatlan magasságban mozogtak mind a baloldaliakhoz képest. Mindent egybevetve: Hamvas életm ve nem követhet , nemcsak nem követend , de nem is követhet . Tiszteletre azonban feltétlenül méltó és alig engedhet el az, hogy aki magyarul tud, ért, olvas, az a teljes Hamvas életm vet elolvassa. Nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor, az egész életm vet többször, sokszor akár. Hamvast olvasni kell és tisztelni kell. Követni pedig nem kell, és nem is lehet. És ezt be kell látni. Nem kell mindenáron megpróbálni mégis követni, mert nem lehet.

Dr. László András *forrás: a szerz nyilvános eladása, 1997.

„Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten a nyilvánvaló láthatatlan.” (Scientia Sacra)

Fiamnak* Zeng zenével, zászlós friss csapattal Te is megindulsz, mint a férfiak. Hogy lett ez így? Még látlak játszva téged. Nem is rég volt… úgy látszik, hogy minap. Sorsdönt órán méltónak találtak, Hogy harcolj küzd férfiak során. Tudom, hogy büszkén mész el és nyugodtan. Fogjunk kezet hát, ifjú katonám.

A te korodban én álmodva jártam És sejtettem teremt vágyakat. Emlékeim: egy szalad, egy virágszál S megénekeltem rózsás ajkakat. A te lelked kel melódiája Elnémult zeng harci harsonán. Egy nagy valóság alkotó m vébe Te is belényúlsz, ifjú katonám. Tudod, hogy fáj a szívem, hogy te elmész, De hogy menned kell, azt is jól tudom. A mi fajtánk nem mostan jár el ször Gyilkos mez kön, vérrel nyert úton. Mikor kardod el ször felkötötted, Szemedb l akkor felvillant reám - 182 Szerkesztette: Faragó Ferenc


Szilaj vad kedve vén vereked knek. A fajtájuk vagy, ifjú katonám. Nem is tanítlak, mit kell tenned ott kint, Er s és ifjú lelked súgja meg. Az Isten adja, hogy megbírjad keményen A testi, lelki szenvedéseket.

Mindnyájan értünk fáztok, éjjeleztek, Míg békén nyugszunk meleg nyoszolyán… Bár éjjel sokszor lelkemmel kereslek… Gondolj rám olykor, ifjú katonám.

És ha ebben a véres zivatarban Találsz egy gyengét, védtelen szegényt, Hajolj le hozzá, támogasd, segítsd meg, Elcsüggedt szívének adj reményt. Szíved jóságát, lelked tisztaságát Megóvd e véres, vad napok során. Ha jót tehetsz, ha gyengéken segíthetsz, Anyádra gondolj akkor katonám.

Zeng zenével, zászlós friss csapattal Eredj tehát. Én nem marasztlak itt. Tizennyolc évig néztem rád reménnyel. Most elviszed jöv mnek álmait. Amíg te ellész, köd borong el ttem És utat vesztve járok tétován. Nehéz sorsomnak minden szép reményét Hozd vissza vígan, ifjú katonám!!

*forrás: Hamvas Béla édesapjának verse, Hamvas Intézet, 2002.


Hamvas-tár1 HAMVAS-TÁR 1. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Recommend Documents