HAMVAS-TÁR 6. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

HAMVAS-TÁR 6.

SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC

TARTALOMJEGYZÉK Hamvas Béla ..................................................................................................................... - 990 Hamvas Béláról, a „Hamvas-botrányról”.......................................................................... - 991 Hamvas és a kereszténység ............................................................................................... - 992 Öt Hamvas-mondat ........................................................................................................... - 998 A bölcsesség kútja útkeres knek, avatatlanoknak .......................................................... - 1007 „Kis szekta áldozópapja” ................................................................................................ - 1011 Az ébresztésr l ................................................................................................................ - 1015 Lukács Evangéliuma ....................................................................................................... - 1017 Az asztrológia, a legf bb éberség ................................................................................... - 1019 Hamvas Béla válságfelfogása az 1930-as években írt esszéi alapján ............................. - 1046 Hamvas Béla esszéi ......................................................................................................... - 1072 Béla bácsi ........................................................................................................................ - 1078 Hamvas Béla: posztmodern ............................................................................................. - 1079 El szó .............................................................................................................................. - 1086 Csak az er szaknélküli megoldásokban reménykedem .................................................. - 1088 Hamvas Bélára néha panaszkodtak az olvasók ............................................................... - 1094 Lukács Evangéliuma ....................................................................................................... - 1096 Az eredet vágya ............................................................................................................... - 1098 Theiosz Antróposz........................................................................................................... - 1101 Sacra materia - Materia diabolica.................................................................................... - 1116 Olyan volt, amilyen ......................................................................................................... - 1126 - 988 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Az emberi lét értelme vagy értelmetlensége ................................................................... - 1129 „A csönd, mely égbolt és csillag.” .................................................................................. - 1135 Csillámok ........................................................................................................................ - 1135 A hagyomány (irodalom)története .................................................................................. - 1136 Elvadult kert .................................................................................................................... - 1143 Hamvas ............................................................................................................................ - 1144 Hídépítés.......................................................................................................................... - 1145 A világválságtól a hagyományig ..................................................................................... - 1146 Egy könyv a végekr l ...................................................................................................... - 1165 „Normálisnak kell lenni…” ............................................................................................. - 1169 Hamvas Béla 1956. elárulásáról ...................................................................................... - 1173 Vagy szolgája, vagy ura .................................................................................................. - 1175 -

- 989 Szerkesztette: Faragó Ferenc

„Van világosságom kimondani, bármilyen súlyos ítélet, különösen magamra, akinek életében olyan rettenetes aránytalanság van aközött, amit megvalósítottam, és amit bellem észrevettek.” (Magyar Hüperion)

Hamvas Béla* Nem bírtam tovább, s ezért úgy döntöttem: nektek is meg kell ismernetek – ha eddig nem ismertétek – a huszadik század egyik méltatlanul elhanyagolt íróját: Hamvas Bélát. Hamvas Béla a magyar irodalom különös, egyedülálló alakja. Érdekl dése rendkívül szerteágazó területeket ölel fel, mint például a klasszika-filológia, a m vészettörténet, a keleti vallások és a szent nyelvek, ezek közül is els sorban a szanszkrit. Írásai nehezen kategorizálhatók, néha a filozófiához, máskor a kultúrtörténethez, megint máskor pedig a teológiai értekezésekhez közelítenek. A legkülönböz bb írásokat mégis közös nevez re hozza Hamvas gondolatvilágának fókusza, a tradíció, melyen els sorban az skori emberiség szellemi hagyományát érti. Ha kedvetek támad olyan mélyértelm , elgondolkodtató könyveket olvasni, melyek megrendít hatásukkal átformálják az embert, emeljetek le a polcról egy Hamvas könyvet. Nem bánjátok meg. Kedvcsinálóként hadd álljon itt Hamvas Béla pár sora: „Most azt kérdezem: meg tudom állni, hogy ne szakítsam le? Nem. És van ebben valami, ami magától értet dik. Tudom, hogy helytelen, ha az ember állatot öl és megeszi. Helytelen, ha fát kivág, épít bel le, vagy eltüzeli. Helytelen, ha él lényeket létükt l megfoszt, csak azért, hogy jóllakjon, vagy kényelemben éljen. Csak egyetlen kivétel van: a virágszedés. Nem helytelen, ha letépem, hazaviszem, vázába teszem és félóránként megnézem, hogy milyen gyönyör . Egészen természetes, hogy az ember a virágot letépi, koszorút fon bel le, gomblyukába vagy kalapja mellé t zi. Miért? Nem tudom. Az ilyen egészen egyszer tényben, hogy az ember virágot tép, van a legtöbb titok. Gyermekek gondtalanul szakítják, leányok bolondulnak érte, kirándulók nagy csokrokat szednek, a kertekb l bokrétákat vágnak, s mindez így a lehet legnagyobb rendben van és így kell lennie. A virág is él lény, s a virágszedés ölés. De szabad. Senki sem állja meg, hogy ne szedjen ibolyát az erd szélén áprilisban. Olyan misztérium ez, amely el tt tehetetlenül állok és értetlen csodálkozással nézem. Könyvemben, amit szabadban olvasok, mindig virág van. Délen szívesen szakítom le a mirtuszt, a rozmaringot, a kicsiny lila sóvirágot, vagy a fügefalevelet, a repkényt. Idehaza csaknem minden virágot, ami elém akad és kedvem van letépni. Régebben herbáriumom is volt, de elhagytam, mert ez inkább csak múzeum. Jegyzetfüzetemben most is állandóan hordok magammal néhány szál levendulát. A múlt sszel szedtem, néha el veszem, eldörzsölöm és illatával nem tudok betelni. Van úgy, hogy az egyetlen mód az ember érintetlenségét megóvni, ha feladja. Az egyetlen mód arra, hogy tovább is ártatlan maradjon, ha b nt követ el. Az egyetlen mód életben maradni, ha meghal. Ez a vallás, a szerelem, a m vészet misztériuma. És a virágszedésé. /H.B.: A virágszedés lélektana/ Egy jó tanács: ha rá akartok szokni, kezdjétek a Babérligetkönyvvel. Ha bele akartok ugrani a közepébe: nosza a Karnevál a három kötetével!!

Kadlót Nikolett *forrás: a Szerz blogja


„Nincs bárgyúbb ember, mint az okos” (Magyar Hüperion)

Hamvas Béláról, a „Hamvas-botrányról”* Hamvas Béláról (1897–1968) jó ideig nem sokat tudhatott a Korunk olvasója; ez nem meglep , hiszen a negyvenes évek végét l nem publikálhatott Magyarországon, m vei (újra)kiadására a nyolcvanas évekig kellett várni. Ilyen körülmények között jelent meg Sz cs Géza esszéje Weöres Sándorról a Korunk 1973. decemberi számában (A parton Proteus alakoskodik), benne b séges hivatkozásokkal Hamvasra. Egyebek közt ez volt olvasható Sz cs írásában: „Hamvas Béla a magyar m vel déstörténet leggonoszabbul ignorált jelensége; »honavesztettségét« emelte ki Németh László is. Aki tud róla, f képpen csak úgy ismeri, mint az ógörög, a szanszkrit s általában az ókori keleti nyelvek és vallások szakért jét. Aki nagyon tájékozott, emlékszik arra, hogy harminc-negyven évvel ezel tt megjelent esszéi a magyar irodalom remekei. Ezek az írások ma hozzáférhetetlenek, arról pedig végképp senki sem tud, mekkora értékek lappanganak még kéziratban, Hamvas régi és újabb munkái: Karnevál cím hatalmas regénye például vagy a Scientia Sacra, ez az egyedülálló kultúrfilozófiai értekezés, Az öt géniusz cím monumentális esszé, s a kisebb esszék sorozata, ciklusokban, mint az Archai.” Sz cs Géza úgy emlékezik (szóbeli közlés), hogy a Diotima-körben felolvasott esszét a jelen lév Gáll Ern , a Korunk f szerkeszt je (és a filozófia katedra tanára) kérte el a folyóirat számára. A mindössze húszéves egyetemista szerkeszt i kérésre több helyen szelídített a szövegén – de mint rövidesen kiderült, nem eleget. A Diotima-kör és a sajtónyilvánosság közt ugyanis lényegesek voltak az eltérések. A hetvenes évek Erdélyének hangulatát, lehet ségeit felidézend , érdemes ide másolni a Balogh Edgár szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon els kötetéb l a Diotima-kör címszavát: „...a kolozsvári Babe –Bolyai Egyetem filozófia szakos hallgatóinak a filozófiai esszé m velésére 1970-ben alakult s 1977 széig m ködött román és magyar tagozatú szakköre. A magyar tagozat üléseit, ahol többek közt Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Sz cs Géza, Tamás Gáspár Miklós szerepelt szakdolgozatokkal, más karokon tanuló diákok is látogatták. A Diotima-kör hamarosan a filozófiai igény fiatal irodalmárok kísérletez m helyévé vált.” Nos, ezek a fiatalok élesebben fogalmaztak, mint id sebb erdélyi pályatársaik – és ez a hang még inkább meglepte, s t felháborította a magyarországi hivatalos m vel déspolitikát (amely akkor éppen keményed ben volt). Naplójába Gáll Ern 1991. augusztus 3-án feljegyezte szegedi találkozását Ágh Attilával, aki a folyóirat nyugalmazott f szerkeszt jének kérdésére válaszolva „határozottan elutasította éveken át táplált feltételezésemet, hogy a Hamvas-botrány után azért látogatott meg a Korunk szerkeszt ségében, hogy egyrészt kitapogassa, lemérje a helyzetet, illetve a hangulatot, másrészt, hogy az ügyet »elboronálja«.” Mit kellett volna elboronálni? – kérdezheti a Napló (II. kötetének) olvasója. A vonatkozó kötetvégi jegyzet utal a Népszabadságban közölt támadásra, „amiért a Korunk beavatkozik a magyar m vel déspolitikába”. Gáll Ern levélhagyatékában nincs utalás erre a „botrányra” (a Hamvas Béláné Kemény Katalinnal történt 1978-as levélváltás egy Kemény Gábor-tanulmányra és a Hamvas özvegyével való találkozásra utal), találtam viszont Sükösd Mihálynak 1974. április 2-án nekem címzett levelében egy figyelemre méltó passzust: „Ez a Sz ts [!] úr, a Weöres-dolgozatával a Korunkban, szintén a Tóth Sanyi–Bretter-iskolából való? Dolgozata alapján úgy gondolom, hogy igen. Nagyon tehetséges, nagyon pimasz és nagyon vitatható dolgozat volt, ha nem is úgy vitatnám, ahogy Pándiék tették. Ami az irodalompolitikai konkrétumot illeti: én a - 991 Szerkesztette: Faragó Ferenc

helyetekben nem mennék bele a vitába, mert az ürügy nem elég alkalmas rá. Persze, ezt Ti tudjátok jobban. (Egy zárójel a nemzedéktárs felé, mert akár tetszik Neked, akár nem, az évek múlásával mi ketten egyre inkább ugyanaz a nemzedék leszünk, vagyunk. Mennyi a tehetséges fiatalember, Pesten és Kolozsvárt s nyilván még sok egyéb helyütt. S ezek a tehetséges fiatalemberek lényegileg mennyire egyformák: már ami a világképüket, viselkedésüket, korai csalódásaikat, nagy szkepszisüket, fanyar eszményeiket és gyakorlati tapasztalatlanságukat illeti.)” (A budapesti Valóság szerkeszt je az el z sorokban Tamás Gáspár Miklós különleges m veltségér l, tehetségér l, egyediségér l ír.) Tudomásom szerint a Népszabadság cikkére a Korunk semmilyen formában nem válaszolt. Hamvasról sem igen esett szó, hosszú ideig. Ám Sz cs Géza kérdésfelvetésének koraiságára jellemz Ilia Mihály 1986. november 19-én Gáll Ern nek címzett levele, ennek a következ bekezdése: „A napokban Alexa Károly pesti kollégám tartott el adást itt Hamvas Béláról. Egy kis Hamvas-kör van kialakulóban, és van valami kultusz is. Persze Hamvast nem lehet egykönnyen érteni, m vei meg nem is elérhet k. Az Öt géniusz cím kötet, mely kinn jelent meg, közli a bibliográfiáját, és így utána lehet nézni az írásainak. Ám a kéziratban maradt nagy opuszok valószín , hogy fontosabbak a megjelenteknél. Tavaly el vettem egy kis esszéjét (az arlekino-témát boncolja) és az esszével foglalkozó szemináriumra bevittem. Hát volt vele küszködés, az bizonyos. Én nem vagyok Hamvas-hív , de egy gondolkodási módszernek és írói nyelvnek el tudom képzelni és el is fogadom. A Száz könyv cím tanulmánya is az említett kötetben van, a szerinte legfontosabb száz m vet sorolja fel. Ennek felét nem ismerem, mítoszok, ind eposzok stb., amit meg ismerek, ahelyett másik ötvenet tudnék az módszerével beállítani. De leny göz a tájékozottság és a roppant finom kis esszé, mellyel egy-egy könyvet, m vet jellemez.” Az idézett Ilia-levél óta eltelt két évtized meghozta Hamvas Béla reneszánszát.

K. L. *forrás: Korunk, 2006, április

„Van úgy, hogy az egyetlen mód az ember érintetlenségét megóvni, ha feladja.” (Babérligetkönyv)

Hamvas és a kereszténység* Végiganalizáltam a Scientia Sacra Kereszténység cím kötetét. Ezért merek itt szólni. Egy huszadik századi magyar gondolkodó és a Jézusra hivatkozó kétezer esztend áll szemben egymással. Egyfel l a maga látását az emberiség hagyományának állító kortársunk, másfel l Jézus, aki azt állítja magáról, hogy az út, az igazság és az élet. Azonosak tehát abban, hogy mindketten tanácsot kínálnak fel nekünk egész életünk átalakítására. Pl. így: Sz ntesd meg magadban a létrontást! Vagy így: Vedd magra az igámat! - 992 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Mondjam el tíz percben, hogy mi a kereszténység? Nem vállalkozhatom rá, hisz kétezer esztend n keresztül megannyi gondolkodó és szent tett egymástól különböz bizonyságokat arról, hogy mit gondol jézusinak. Mondjam el, hogy mit jelent nekem Jézus? Ezt már könnyebben megtehetem, bár az id keret sz kössége akkora leegyszer sítést eredményez, hogy ennek érvénye összesen annyi lehet, hogy magam így gondolom azt, ami jézusi. Mondok azért így is valamit: Amit e kicsinyeknek tesztek, nekem teszitek, amit mindezeknek nem tesztek, nekem nem teszitek. Jézus tehát azonosságot állít maga és az ember között. Azon az alapon, hogy Isten és Jézus lényege a szeretet, s az ember lényege is ez lehet: szeretetté kell válnia. E létbelinek mondható azonosság magatartásbeli azonosságot is kíván, azaz szeretést, amely szolgálatban, adásban és békesség-teremtésben nyilvánul meg. E magatartásbeli azonosság, pedig sorsazonosságot is eredményez Jézus és a Jézusra figyel k között. Egyfel l a magatartásokból folyó boldogságot, másfel l e jézusi magatartásokért járó üldözést. De ez az egyfel l és másfel l Jézusnál egy és ugyanaz: boldogok vagytok, amikor üldöznek titeket. Ez a három azonosság ugyanakkor egybekapcsolódik Jézusnál a teljes személyi különállással. Jézus soha nem téveszti össze magát azokkal az emberekkel, akikkel azonosnak mondja magát: amit ezekkel a legkisebbekkel tettetek, velem tettétek. És Jézus soha nem téveszti össze magát az Atyával, akihez imádkozik, akivel birkózik is a Getszemáni kertben: hogy ha lehetséges, akkor múljon el t le a pohár, de azért mégse az saját akarata érvényesüljön, hanem az Atyáé. Nála Jézus és az ember − kett és Jézus és az Atya is − kett . Amennyire én megérthettem Hamvas Bélát, maga is hivatkozik Jézus tanításának ezekre a vonásaira, de túllép azokon. Nála Jézus és az ember, valamint az ember és az Isten − nem kett , hanem egyszer en csak egy: azonosak egymással. Talán nem kell ezt Hamvast ismer k el tt igazolnom. Azt hiszem, hogy Jézus és Hamvas között azonosság áll fenn atekintetben, hogy mindketten nyilvánvalónak gondolják azt, amit képviselnek. Jézus nem ismerte a tudomány, a filozófia és a vallás kifejezéseket, de Hamvas ismeri ket, s mindhármat elutasítja, mert nem tartalmazzák a hagyományt. Magam ezt az elutasítást megalapozatlannak gondolom. A tudomány a tapasztalhatóra, a filozófia a gondolkodástörvényekkel kikövetkeztethet kre hivatkozik, a vallás pedig a kinyilatkoztatásra, amely tapasztalat és ész számára nem feltétlenül nyilvánvaló. Azaz olyan állításokra hivatkozik, amelyek túlvannak a tudomány és a filozófia megismerési lehet ségein. Olyan állításokkal dolgozik, amelyeknek hitelt adhatunk, ha nyilvánvalóknak gondoljuk ket. Jézus nyilvánvalónak gondolta, amit tanított, és Hamvas Béla is. Ha mai kultúránk skatulyáiba akarjuk rakni tanításukat, akkor mindkett ét a vallás kategóriájába kell tennünk. Bár nagyon nyilvánvaló, hogyha nem követjük Jézust vagy Hamvas útját, annak az egész emberiségre nézve nagyon súlyos következményei támadhatnak, mégis ez mit sem változtat azon, hogy akár Jézus második eljövetele, akár az emberiség életének Nirvána-vége − a tudomány és a filozófia eszközeivel igazolhatatlanok. Marad tehát Jézus számára is, Hamvas Béla számára is − a vallás az a kategória, melyben tanításaik elhelyezhet k. Hogy a jézusi három azonosság, vagy a hamvasi, a személyi különállást is megszüntet teljes feloldódás az univerzumban, ez-é a valóság − elég régi vitatémája a teizmusnak és a pánteizmusnak, s ezért gondolom, ezzel talán nem kell foglalkoznom. Hitek csatáznak benne egymással, s kevés dolog van a szellemi életben, ami eredménytelenebb a hitek csatájánál. Az is különböz tanításaikban, hogy Jézus nem említi az Édent és a létrontást. Buddhát vagy Szókratészt aligha ismerte, és mit sem tudott a két és félezer esztend vel ezel tt történt nagy hamvasi bevágásról. Izrael történetében ekkor vált el az északi országrész Júdától, s kezd dött népük Assziriába majd Babylonba harcolása. A mi nemzeti hagyományunk is csak el magyar korról tud, ekkoriban szakadtunk ki az ugor nyelvközösségb l, s kerültünk törökös népek - 993 Szerkesztette: Faragó Ferenc

hatása alá. Rómát is ekkoriban alapítják. Jézus töretlennek látja az emberiség fejl dését, vagy semmit sem tud róla. Említi viszont a farizeusokkal folytatott vitájában, hogy Isten kezdetben férfinak és n nek teremtette az embert, eggyé tette ket, s nem szabad válniok. Mintha a jézusi tanítás azt képviselné, aminek érvénye nem ismer id beli korlátokat. Amerika felfedezése s az indiánok vallásainak megismerése után merült fel a teológiában az skinyilatkoztatás eszméje. Toynbee furcsállja azt a vallásokra jellemz önközpontúságot, hogy Isten egyszer adott kinyilatkoztatást, és éppen valamelyik népnek vagy személynek adta volna azt. Hamvas Béla viszont keresi a mindig voltnak feltételezett archaikus hagyományt, s ekkor − a teológia nyelvén az skinyilatkoztatás eszméjére gondol, melynek tartalma bele van rakva az emberiség bölcs jébe, szükségképpeni velejárója emberi létünknek. Van még egy szó, amely jelölhetné szerz nk létmagyarázatának m faját. A gnózis lenne ez a szó. A gnózis olyan létmagyarázat, amely egyenl séget teremt az ismeret és a megvalósítás között. A gnózis a gondolat létrendjéb l átlép a valóság létrendjébe. Ilyen gnózis a kétezer esztend s történelmi, a Páltól meghatározott, kereszténység is. Ha tudomásul veszed, hogy Jézus a maga golgotai halálával kiengesztelte az Atyát, aki haragjában bezárta el ttünk az üdvözülés kapuját, mert megharagudott minden emberre, aki Ádám és Éva leszármazottja, mert Ádám és Éva evett annak a fának a gyümölcséb l, melyr l enni Isten megtiltotta nekik. Ha tudomásul veszed ezt, s e tudomásul vevés jelül megkeresztelkedsz, akkor üdvözülsz. De attól, hogy Pál ezt elgondolta, még nem vagyunk megváltva. Ugyanúgy raboljuk és gyilkoljuk egymást, mint Jézus el tt. S t, jobban! De Pál szerint a hit biztosítja számunkra az üdvösséget, nem a cselekedeteink − ahogyan ezt a legélesebben Luther Márton tanította. Ugyanilyen gnózisnak tetszik Hamvas létmagyarázata is. Csak tudomásul kell venni a hagyományt, s ezzel megoldódik az emberiség minden gondja. Nem probléma az egyenl tlen elosztás. Nem gond ennek az oka: a többet birtokolni akarás. Nem gond az osztozás rendjének megteremtése. Jézus jól tudta, hogy nincs megváltó tudás. Isten Országát akarta, mely rajtunk fordul. De ez csak Jézusnak, a felvilágosodásnak és Marxnak a gondja. A létez − ez a páli és nem jézusi − kereszténység ugyanolyan zsákutca, mint a felvilágosodás. Minden gnózis zsákutca. Miért? Mert csak gondolat, amely nem lép át a megvalósítás rendjébe. Hamvas is hangsúlyozza a szó és a tett egységét, de mintha ez eltörpülne a hagyomány megtalálásnak gondolata mellett. Érdemes még rámutatni a jézusi és hamvasi látás különböz sségének arra a következményére is, ahogyan e két szemlélettel láthatjuk a felvilágosodást. Az Antikrisztus befejez 15 szúrája kifejti, hogy a racionalizmus s az abból megszület felvilágosodás még rosszabbá tette kultúránk fejl dési mérlegét. Ez igaz lehet, de a szabadság, egyenl ség, testvériség gondolata a jézusi eszményeknek az érvényesíteni akarását jelenti, az akármilyen reménytelen küzdelmet is a jobbért. Szabó L rinc egy versével mutatnám meg a történelmi kereszténységnek és a felvilágosodásnak ezt a közös zsákutcáját. A harmincas években írta. Hamvas ismerhette, de nincs tudomásom róla, hogy életm vében említést tett volna róla. A vers címe: VANG-AN-SI. Szabó L rinc: Vang-An-Si - Hiába! - hallotta ezerszer Sen-Tszung, a sárkánytrón ura. - Nincs remény! - és ijedten nézett a remete Vang An Si-ra. - Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! dörögte három ezredév - 994 Szerkesztette: Faragó Ferenc

és a Tanácsban csak a szent bölcs, Vang-An-Si rázta a fejét. Fejét rázta és így kiáltott: - De! tudd meg! s ne felejtsd soha! Én, Vang-An-Si, neveltelek föl, én és a filozófia; most tied a trón: megcsináljuk, mit még senki se mert, akart, az Isten Országát a földön, én, a gondolat, s te, a kard! - Császár, ne akarj tudni semmit! könyörgött a rémült Tanács. - Sen-Tszung, - könyörgött a szent, - tárd ki varázstornyod négy ablakát! - Ne, császár, ne hallgass a népre! - Császár, hallgasd meg népedet! És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár: - Vang-An-si, én neked hiszek! A torony négyfelé kitárult, a Tanács meghajtá fejét és Sen-Tszung, mit császár sohsem tett, hallgatta, miért sír a nép; a négy ablak négyfelé tárult, és begy jtötte mind a kínt, mit fél Ázsia szíve néma viharként döngött odakint. S a vihar feljajdult Keletr l: - Császár nincs munka, nincs kenyér! Kifoszt az uzsorás, a kalmár! sírt a milliótorkú Dél. - A bér! a t ke! - zúgta Észak és Nyugat zúgta: - A papok! Sápadtan hallgatta a császár a négy beszél ablakot. Sápadtan hallgatta a császár, amit még nem hallott soha: hogy a szabadság nem szabadság, a jog az serd k joga, hogy a szegényt a fenevad pénz, mint a tigris a nyulat, eszi, s a világ csak nézi a gyengét és legfeljebb megkönnyezi. Irtózva hallgatta a császár, hogy átkozódtak a szívek, hogy elsírták mind, amit szemébe nem mondtak volna soha meg; - 995 Szerkesztette: Faragó Ferenc

irtózva hallgatta a néma mennydörgést, amit a kulik kétszázmillió szíve vert és az imát: - Ég Fia, segíts! Az ablak bezárult. - Hiába! Nincs remény! - mondta a Tanács. De van! - tört ki Vang-An-Si, - császár, akard s itt lesz az új világ! - Akarom! - szólt és megölelte szent bölcsét Sen-Tszung: - Akarom! Tanítóm voltál, most is az vagy, Kezedben minden hatalom! És Vang-An-Si dolgozni kezdett és dolgozott tíz éven át. Védte a gyengét, t rbe csalta a tigrist és a banditát. - Pénz, m hely s bolt: az államé mind, - hirdette, - én kereskedem, s mit agy és kéz, mint munka termel, elosztom becsületesen! Tíz évig dolgozott a szent bölcs, büszkén, hogy amit most csinál, ezer év múlva is csak álom lesz más népek fiainál; békét hirdetett s ölt nyugodtan, ha ölnie kellett neki, angyalok voltak a katonái s angyalok a hóhérai. Tíz évig dolgozott Vang-An-Si és dolgozott mindenkiért, kétszázmillió szíve volt és a vén világ arcot cserélt; látta: roppant számok és tervek bölcs kényszerben hogy építik szerencse, önzés, b n s örök harc fölé az ész és rend álmait. Tíz év... S a szent hívta a császárt és a Tanácsot. - Kész vagyok, itt a m vem! - s az új világra kitárta a négy ablakot. Boldogan hajolt ki a császár, Vang-An-Si boldogan figyelt: köröttük a birodalomnak kétszázmillió szíve vert. Csend volt, mint mindig, titok és csend, de hatni kezdett a varázs, - 996 Szerkesztette: Faragó Ferenc

megszólalt kétszázmillió szív s a titokból lett vallomás: - Öld meg! - zúgta egy hang. Utána égig csapott a düh s a vád: - Öld meg! - Kit? - kérdezte a császár. - Vang-An-Sit, a pokol fiát! - A bölcsek bölcsét? - A bolondot! - A szentet? - Ördög szentje volt! - Hallod? - nézett a bölcsre Sen-Tszung. - Öld meg: mindenkit kirabolt! Öld meg! - az átok mint a tenger özönlött a császár felé. - rültek! - kiáltott Vang-An-Si és kilépett a nép elé. - rültek! El ztem a kalmárt!... - A tied éppúgy becsapott! - Bankpénz helyett... - De katonákkal Hajtottad be a kamatot! - Az úri t ke... - Spicliké lett! - A papok... - Azért nincs es ! - Munkahadsereg... - Mint a börtön! - Jöv tök... - Ma kell, nem jöv ! És már megint égig csapott a vihar, tombolt az új világ: - Most remény sincs meggazdagodni! Császár, öld meg a bestiát! - rültek! - suttogta a császár s becsukta a négy ablakot, s elnémult kétszázmillió szív s az önzés újra hallgatott. Elnémult kétszázmillió szív, csak kett beszélt odabent. - Hiába! - sóhajtott a császár. - Nincs remény! - sóhajtott a szent. - Úgy-e, mégis a régi rend jobb?! tapsolt a gy zelmes Tanács. És Vang-An-Si befalaztatta a szent torony négy ablakát. Hamvas és Jézus is úgy gondolja, hogy Hiába, úgy hogy Nincsen remény?

Bulányi György

*forrás: elhangzott a 2006. május 26-i Hamvas Kollégium záró eladásán (a Szerz kézirata)


„A vagyok kett: együtt lét és élet, küzdelem és boldogság, út és cél, harc és gyzelem, halál és hallhatatlanság.” (Hexakümion)

Öt Hamvas-mondat* Az élethez meg kell találni a hiteles szöveget, a szöveghez meg kell találni a realizáló egzisztenciát. (Patmosz I.) Guénon azt mondja, hogy a létezés eredeti szövege a szentkönyvekben egyszer és mindenkorra megvan. (Patmosz I.) A szentkönyveket az ember kinyilatkoztatás útján kapta. (Extázis) A kinyilatkoztatás a világgal együtt keletkezett. (Scientia Sacra I.) Minden jel arra vall, hogy az írást sosem tudom nélkülözni, mert a lét eredeti szövegének megfejtése és a realizálásra tett er feszítés az írás tevékenységében történik. (Patmosz I.) Az élethez meg kell találni a hiteles szöveget, a szöveghez meg kell találni a realizáló egzisztenciát. Korai munkáinak egyikében Hamvas az írás platonizmusáról elmélkedik. Kitér magának az írásnak a mibenlétére, arra, hogy miért született meg, van-e bármiféle célja, jogosultsága. A kissé szenvelg , dekadens felhangoktól sem mentes esszé mögött azonban az a kérdés feszül: miért és miként írjon a szerz ? Az írásban – állapítja meg – van valami felbomló és felbontó: akkor kezd írni az ember, amikor már hiányzik az élet teljessége. A beszéd démonikus, ellaposítja a gondolatot, tetejébe a lényeget mindig az elbeszélhetetlen rejti. (Saját tapasztalatai és olvasmányélményei nyilván egyenl súlyúak a kijelentésben.) Az írás tehát megalkuvás, ám egyúttal megtisztulás is, mert „az ember megszabadul attól, amit leír.” A Regényelméleti fragmentum és a Karnevál alkotója hasonló véleményt képvisel, mikor azt mondja: a regény a sorsot likvidálja, illetve személyes üdvtörténetté fejleszti. A sors történeti, míg az üdv szakrális fogalom. Hamvas, mint köztudomású, számos olyan szópárt alkotott – élet–lét, realitás–valóság, vallás–hagyomány stb. –, amely min ségi, mégpedig morális értelemben vett min ségi különbséget fejez ki, esetleg a töredékesség és teljesség viszonyát. Az élet szavai a történetiség, míg a lét szavai a szakralitás körébe tartoznak. Ezzel, a nyelv szakralizálásának – egy metanyelv létrehozásának – kísérletével tulajdonképpen a misztikusokéhoz hasonló úton haladt. Világosan látta, hogy a nyelv bizonyos dolgokat képtelen kifejezni. Sokakhoz hasonlóan tapasztalhatta az élmények modellálhatatlanságát, a szavak szegényít hatását. A nyelv – fejtegeti ezzel kapcsolatban – az alapállás lényegét csupán negatívumként tartalmazza, amikor például nirvánának, ürességnek, kezdettelennek nevezi. A mondat a pozitív állítások lehetetlenségét, finomabban: kétségességét érzékelteti. A kései, a Patmosz köteteinek Hamvasa azonban már az életm karmatikus voltán t n dik. Az írás megszabadító hatásától eljut az írástól való megszabadulásig, az irodalmi nirvána gondolatáig. Úgy véli: semminek sincs olyan karmatikus hatása, mint a m veknek. A m vek abba épülnek be leger teljesebben, aki megalkotta ket. A létrehozott m felszámolása (a karma megszüntetése) ugyanolyan jelent s m , mint maga az életm . A m megalkotása mégis elengedhetetlen volt, mert az élet értelme (Hamvas kifejezésével: törvénye) nem önmagában, hanem annál feljebb van. Ez a feljebb – tágan értelmezve: a szellem – a szakrális szövegekben tárul fel, vagy az író felfogását valamivel hitelesebben visszaadva: a szellem hozta létre a szentkönyveket. A megfogalmazás a lehet legpontosabb, mégsem szabatos. - 998 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Hamvas ugyanis nem árulja el, mit ért szellemen. Ennek ellenére a következ kben megpróbálok bejutni a szó aurájába, megkísérlem körbejárni lényegét, különösen a harmadik idézethez érve. Egyel re azonban lássuk a második mondatot, amelyik szervesen kapcsolódik az els höz. Guénon azt mondja, hogy a létezés eredeti szövege a szentkönyvekben egyszer és mindenkorra megvan. Igaza van Guénonnak, a szöveg hiteles – folytatja Hamvas –, de nem végleges. Véglegessé akkor válik, ha a textus mellett megjelenik a megvalósító egzisztencia, majd életével tanúságot tesz. Hamvas szándéka világos: a szent szövegek segítségével helyreállítani az aranykort (azt az állapotot, amely soha nem létezett). Az aranykor ugyanis maga a lét. A lét a teljesség, ám ez a teljesség rejtett. Emiatt hangsúlyozzák a Hamvas-típusú bölcsel k a beavatás fontosságát, a szimbolikus gondolkodás jelent ségét. A létb l csupán az élet tárható fel, az alkotás így az írás fel l nézve vereség, mivel – ismét Hamvassal szólva – legföljebb az élet „az, ami a létb l kimondható”. Az els dleges kérdés azonban a lét eredeti olvasatára vonatkozik. Ez az olvasat legartikuláltabban a Scientia Sacra könyveiben jelenik meg, ahol a szerz elvet minden ideológiát és vallást. Megkísérli – az id ben visszafelé haladva – felszabadítani a szellemi horizontot, hogy eljutva a hagyományig (ahonnan az el bbiek származnak) realizálhassa önmagát. Az olyan tradicionalista filozófusokra, mint Guénon, Evola és Hamvas, egyaránt jellemz a kezdet, az Egy, a centrum, az alap keresése. Guénon egyenesen spirituális beavatási centrumok meglétét feltételezte, amikkel a Kali Yuga korát követ en megszakadt a kapcsolat. (A centrumok – bizonygatja – egyetlen, alighanem Agarttha nev titkos központból származtak.) Evola, Guénontól eltér en, szakrális-politikai központok létrejöttét vizsgálta a történelemben, majd megvalósulásuk lehet ségét kutatta a jöv ben, ami számos esetben ideológiai zsákutcába vitte. Hamvast okkal tartják szakrális gondolkodónak, arról azonban elvétve esik szó, hogy a szakralitásnak ez a válfaja nem egy vagy több Istenhez köt dik, hanem magához a szellemhez. Szellem és élet sorrendjében az el bbinek adja az els bbséget, a szellemb l vezeti le a létet. A Bhagavad-gítában találjuk ennek a bölcseletnek a kiindulópontját, ami így hangzik: Áll egy fa, gyökerével fönt, ágával lent. Ez a metafizikai, természeten túli világ az alap, ahol a szcientifizmus még nem érezteti ártalmas hatását. Így hiszi Hamvas, de téved, még akkor is, ha a bírálatnak elébe menve számos alkalommal negligálja a tudományt és a történelmet, mert a metafizika ugyan univerzális jelleg , de id beli, történeti képz dmény. (Ismeretes: az író elégedetlen volt a metafizika szóval, ám ez nem változtat azon, hogy m velte azt.) A metafizika tehát örök dolgokkal foglalkozik, maga mégsem örök, az emberi tudat fejl désének adott pontján (kultúrkörönként: pontjain) jelenik meg. Itt bicsaklik meg legtöbb szakrális gondolkodó logikája. A történelem id belisége fölött nincs semmiféle múlhatatlan szellem, hacsak magát az emberi megismerést nem tekintjük annak. Az író egyszer en azokat a pszichológiai, vallási, metafizikai igényeket hiszi id tlennek, amelyek hiányként, „kellésként” – morális célként –, utópiaként örökl dnek generációk óta. Az aranykor mitikus hagyománya ugyanúgy, akár történelmi, nyárspolgári változata: a boldog békeid k iránti sóvárgás. A mítoszok és vallási ábrándképek mellett két modernista utópia volt forgalomban a közelmúltig. Az egyik, a kollektivista (a tudományos szocializmus) megbukott; míg a másik, az individualista (az amerikai álom) egyeduralkodóvá vált. A szociális utópiákat Hamvas tévedhetetlenül felismeri, ilyenkor rendkívül éber. Lényegüket egy-egy gunyoros mondattal tökéletesen megvilágítja. A kollektivista utópia, amelyb l a kommunista ideológia származott, Oroszországban szerinte így hangzott: „közös börtön legyen.” Az egyéni, az amerikai viszont a következ képpen szólt: „mindenkinek saját - 999 Szerkesztette: Faragó Ferenc

börtöne legyen.” A mitikus, a történeti id b l kiemelt utópiát azonban elfogadta Hamvas. Természetesen a szokványos értelemben nem tekinthetjük utópistának, hanem fonák módon, hiszen utópiájának keletkezését a régmúltba, az si hagyomány alapjára, az id k kezdetére helyezi, majd átülteti az emberbe. Az aranykor nem egyéb, mint az élet sképe – állítja –, a megoldott élet, a befejezett, megformált, kész, tökéletes lét. A káprázat irrealitásából az ember „az er k id fölötti valóságának egyetemes világába lép”. Máskor a történelem el tti id helyett – néha mellette – a kollektív pszichébe vetíti utópiáját, mikor azt mondja: az emberrel együtt született a paradicsom, az aranykor iránti igény. Bölcseletének éppen szakralitása jelzi: valójában képtelen megalapozni az aranykor létét. A Scientia Sacra els részében érvek felsorakoztatása helyett tekintélyekre – Hérakleitoszra, Zarathusztrára, Buddhára, Lao-céra – hivatkozik, akik valóságosnak tartották az aranykort. Véleményüket el kell fogadni, szögezi le, minden logikai alátámasztás nélkül. Hamvas a szentkönyveket spirituális bázisoknak nevezi, amelyek tartalmazzák a megzavarodás el tti létr l szóló információkat. Segítségükkel helyreállítható az eredeti, romlatlan emberi állapot, mivel – szerinte – el bb volt a rend (az aranykor), mint a káosz. Utóbbi feltételezés azonban igazolhatatlan. Az ember kulturális története a hamvasi tétel fordítottját bizonyítja, még akkor is, ha id r l id re újabb válságok követik egymást, mivel ezek oka nem szellemünkben, hanem ösztönvilágunkban keresend . Itt gyökerezik, innen terjed szét a lét minden szférájában megjelen ciklikus krízis. Maga az ember válságlény, ezért fejezik ki az evangéliumok, Pál levelei létezésének drámáját bármilyen más tradicionális m nél hitelesebben, bár Hamvas ennek ellenkez jét vallja. Teketória nélkül kijelenti: Európának nincs szentkönyve, holott van, mégpedig az Újtestamentum. A Scientia Sacra harmadik kötetében pedig azt olvashatjuk, hogy a kereszténység – ezúttal hagyományként – kétezer éve nem változott semmit, szellemi-erkölcsi hatóereje elveszett. Ez a feltevés sem állja meg a helyét. Minden hagyomány az alapszöveg interpretációiból születik. Az evangéliumok (továbbá az apostoli levelek) befogadásából és értelmezéséb l új, máig él európai hagyomány alakult ki, ami lényegesen eltér az ótestamentumi tradíciótól. Olyanokon keresztül szólalt meg, nyert új, érvényes olvasatot az Újszövetség, mint Ekhart mester, Suso, Angelus Silesius, Keresztes Szent János, Teilhard de Chardin vagy Pilinszky. A közelmúltban Tornai József bírálta tapintatosan, de határozottan Hamvast azért, mert Guénon nyomán mereven tagadta a nyugati metafizika létezését. Az imént említett nevek – meger sítve Tornai véleményét – cáfolják Hamvas állítását. A szentséget, az egyház szentjeinek szerepét Hamvas szintén falsul fogja fel, mintha a szentté válás akarati kérdés, életcél vagy életmodell lenne. A normalitást helyezi vele szembe, jóllehet a világ ritkán m ködik normálisan. Széls séges, ne mondjam: válságos esetekben lehetetlen a normális viselkedés; mi több, a szentség válik a normalitás zsinórmértékévé. Normális magatartás a hamvasi értelemben – bár ritkán él példával, és sohasem definiál –, mondjuk, Batthyány-Strattman Lászlóé, a szegények orvosáé, aki ingyen gyógyította a rászorulókat. (Hamvas Albert Schweitzert említi.) Kolbe atya azonban már nem sorolható ide, bármilyen tágan kívánjuk értelmezni a normalitás fogalmát. A társa helyett önként halált vállaló pap új, ezúttal Hamvasét erkölcsileg felülmúló értelmet ad a szónak. A katolikus egyház két hajdani tagját szakrális tiszteletben részesíti, bár, paradox módon, normálisak voltak csupán. Mindketten realizálták önmagukat, igaz, egyikük élete árán jutott el a lét – morális értelemben vett – következetes vállalásáig. Más a gondolkodás és más a valóság, más az etika és megint más az egzisztencia. Hamvas ezért tesz néhány epés megjegyzést a heideggeri egzisztencializmusra a Karneválban. Egyik szerepl azt ajánlja a könyv vége felé a másiknak, írjon m vet „Heidegger Auschwitzban” címmel. Az eljárás els pillantásra nem teljesen jóhiszem , minthogy a regényen belül próbálja lebontani a falat irodalom és élet között, a hamvasi alapállás fel l nézve azonban indokolt. Kés bb az író úgy véli, az egzisztencializmus nem képes többé feltárni a valóságot, mivel az - 1000 Szerkesztette: Faragó Ferenc

egzisztencializmusból „szituacionizmus” lett, a szituacionistákat pedig kizárólag a most foglalkoztatja. Végül elvet mindenkit, aki képtelen kiszabadulni a szöveg fogságából, a m b l, hogy átlépjen a létbe. Fragmentum-emberek maradnak – akár Goethe és Nietzsche –, vagy amint fogalmaz: brahmantalan tévelyg k. Hamvas színes, érdekes, élvezetes gondolkodó. A logikai következetességgel azonban néha adósunk marad. Mindig mindent – beleértve önmagát is – meg akar haladni. Ilyenkor kerülnek napvilágra filozófiájának paradoxonai. A normalitást tartja ugyan elérend célnak, a Karneválban mégis azt írja, az a legveszedelmesebb rült, akinek ez a fixa ideája, aki normális akar lenni. Akkor inkább jöjjön a „fehér mágia”, a humor – indítványozza –, majd az addigiakat újrateremti a fonákjukról, a szatíra jegyében. Gondolkodásának kezd - és végpontjai gyakran homályosak, ingatagok. Ezen nem segít az sem, ha azt mondjuk, a szerz tisztában van fogyatékosságaival. A Babérligetkönyv szerz je szerint az esszéistának – szemben a filozófussal – annyi koncepciója van, ahány esszét ír. Beéri az ellentmondásokkal, mert egyetlen véleményt sem tart öröknek. A szemlélet jellegzetesen íróra vall (bár sokan számottev gondolkodónak tartják Hamvast), hiszen a filozófus igyekszik ellentmondásmentes rendszert létrehozni. A probléma mégsem ebb l adódik, hanem abból, hogy Hamvas nem tud kilépni ezekkel a „koncepciókkal” a filozófusok által feltárt világból, nem képes meghaladni a filozófiai elemzéseket. Gondolatai, eredetiségüket nézve, valójában egy-egy nagy – megoldott, netán ellentmondásos – eszmerendszeren belül mozognak. A szentkönyveket az ember kinyilatkoztatás útján kapta. Az ember tehát kinyilatkoztatás útján kapta a szentkönyvekben rejl ismereteket. A kérdés azonban kérdés marad: honnan származik ez a tudás, ki vagy mi nyilatkoztatta ki. A kinyilatkoztatásnak Hamvas szerint az lehet részese, aki kapcsolatot teremt a lét emberfölötti körével. A kapcsolat megteremtése során az ember az emberfölötti körre tudatosan ráhangolódik. Hamvas láthatóan kerüli, hogy önmagából a megismerés misztikus útjain járó szuperént kreáljon. Nem feledkezhetünk meg azonban azokról az óvatos, ám egyértelm megfogalmazásairól – alább idézek bel lük b ven –, amelyekben az ember és Isten azonosságáról beszél. A Scientia Sacra III. kötetében ezt találjuk: a vallásból nézve rettenet – vagyis nem a hagyomány fel l! –, ha valaki Istennel azonosítja önmagát, holott a „lélek az isteni lénnyel azonos”, amib l okszer en következik, hogy a kinyilatkoztatás a lélekb l ered. A lélek viszont nem egyenl az emberi pszichével, csak akkor válik azzá, mikor a psziché a szellem segítségével – a kinyilatkoztatás során – egyesül vele. A lélek ilyenformán a szellem és az individuális psziché találkozási pontján születik. Hamvas idevonatkozó kijelentései precízebb meghatározást nem engednek meg, mert keveri a lélek, Isten, emberfölötti, szellem szavakat, hol ilyen, hol olyan jelentéssel használva ket. Az ember – az író ezt nemegyszer tapasztalta – drámai lény. Egyensúlyát nehezen szerzi és még nehezebben rzi meg. A válság adja léte dinamikáját, ám ez okozza tragédiáit is. Ezt a dinamikát – mozgást – rosszallják azok a tradicionális gondolkodók, akik a mozdulatlan centrumot (a mozdulatlan mozgatót) igyekeznek kimutatni különböz kultúrkörökben, mint a transzcendens rend megteremt jét és végs okát. A válságot metafizikai síkon valamiféle centrum elérésével vélik megszüntethet nek, míg praktikusan a sztoicizmus menedékében találnak némi nyugalmat. Bizonyos keleti vallásokban, metafizikákban (a buddhizmusban ugyanúgy, mint a taoizmusban és Konfuciusnál) megtalálhatjuk azt a léthez való viszonyulást, ami az antik sztoicizmust, különösen annak Seneca, Marcus Aurelius nevével fémjelzett irányvonalát jellemzi. Nyilvánvalóan nem eszmetörténeti hatásról van szó, hanem általános pszichológiai hasonlóságról, pontosabban meghasonlásról. A meghasonlás oka többnyire etikai: a közerkölcs nem felel meg egy-egy kiemelked személyiség elvárásainak, az si hagyománynak, - 1001 Szerkesztette: Faragó Ferenc

erényeknek, amelyek Ég és Föld harmóniáját rzik. Konfucius hangjából egyaránt kihallatszik a számkivetés keser sége és a tradicionális rend meg rzésének szándéka. Marcus Aurelius az elvek és a sors közötti feloldhatatlan ellentét miatt rezignált. (A nem-cselekvést azonban elutasítja.) Lao-ce a nagy út elhagyásáról beszél, miközben a 20. versben olyan önarcképet rajzol magáról egy-két vonással, amilyet mélységében majd csak Nietzsche ismétel meg. Hamvast az ismert életrajzi okok – mell zöttsége, kiszorulása az irodalmi életb l, folyamatos etikai „b szültsége” – szinte törvényszer en a sztoicizmus felé vitték. A felsorolt gondolkodók sokáig vigaszt és önigazolást jelentettek számára. Mindnyájan úgy érezték: a lét rendje elt nt, s ennek következménye a megzavarodás. Hamvas a tétel bizonyítására számos szinonimát hoz a távol- és közel-keleti, az európai gondolkodásból, ami a lét válságára (megzavarodására) utal, jelezve, hogy egyetemes jelenséggel van dolgunk. A válságra megoldást kínáltak a szentkönyvek, bár a kinyilatkoztatás forrása rejtett maradt. Ebben (a kinyilatkoztatásban) az részesülhetett – mint az eddigiekb l kiderült –, aki kapcsolatot teremtett a léttel, ami nem a természetfölöttit, hanem az emberfölöttit jelentette. A kör bezárult. A továbbiak azonban homályban maradnak, Hamvas mindössze annyit közöl, hogy ennek a viszonynak a megnevezésére alkalmatlan az intuíció, ihlet, sugallat szó, bár mindegyik rokon vele. (Sokadszorra találja magát szemben a metanyelv hiányával.). A kinyilatkoztatással „szinkronba kerülni” több módon lehet, ez a különös kapcsolat nem szabálytalan vagy véletlenszer , sokkal inkább állandó. Valójában nyitottságot jelent, amit szufi- és jógatechnikával értek el a régiek, míg Hamvas a saját eksztázistechnikájával. Innen erednek azok a munkái, amelyek, túlfutva az énen, a közös alapból származnak. Hamvas szerint ezért bizonytalan gyakran a szerz személye, „s t, ha valaki leírja, hogy én, mindig kétes, hogy az ír, aki ír”. A Karneválban elhangzik, hogy az írás primordiális állapota a közvetlen szellemi ihlet, a kinyilatkoztatás. Ismét oda jutottunk, ahonnan indultunk: az embert l az emberfelettihez, a tudástól a kinyilatkoztatáshoz. A tanácstalanságot a Scientia Sacra harmadik kötete, valamint a Patmosz öninterjúja oszlatja el. Az ember – az író többször hangot ad ebbéli meggy z désének – mikroteosz. A lélek az isteni lénnyel egyez , másként fogalmazva: „Istennel az embernek minden fia azonos.” „Jézus felszólította az embert, hogy az Isten-ember azonosságát magába vegye fel.” Ezek után a kérdés így szól: mi az Isten? Hamvas a következ t válaszolja: a hagyomány fel l „Isten valósága és a lélek valósága azonos”. A magyarázat némileg idem per idem jelleg , az viszont kétségtelen: Hamvas Istent id nként a lélekkel azonosítja, majd ezt a lelket az emberbe helyezi. A lélek ilyenformán az ember isteni része, bár a kett között az átfedés nem teljes. A különbség Isten és ember között talán abból adódik, hogy az el bbi örökkévaló, az utóbbi ellenben halandó, isteni lelkével egyetemben. Hasonló a helyzet az emberiséggel és a hagyománnyal. Hagyomány egyetlen van, ami az id n kívül, másként a létezés fölött áll. A vallás – minden vallás – ennek id ben megjelent alakja. Hagyománynak tekintend – paradox módon – a kereszténység, továbbá a Tao, a Véda, a Talmud, a Kabbala, az egyiptomi alkímia, az orfika. A Karneválban viszont a következ sorokra bukkanunk: „Én Shakespeare-t a szent könyvek egy nemének tartom, Thackerayvel és Dickensszel és a többivel együtt, Velázquez és Bruegel szent képeket festett, sokkal inkább, mint a középkoriak.” Eddig rendben volnánk, ám az eredeti kérdés megválaszolatlan maradt, jelesül az, hogy mi a valóság, mi a kinyilatkoztatás, mi Isten és az ember viszonya, hiszen a kett b l nem következik az Egy azonossága. A felsoroltak ugyanis nehezen hozhatók közös nevez re, minthogy a hagyományt az ember teremti. Azok a hagyományok váltak szakrálissá, kerültek a szellem világába – adott korban –, amelyek segítették az egyén és a csoport túlélését, közösségi rendjének kialakulását. Hamvas erre azt mondaná: mindez lapos tudomány, szcientologizmus. Nem vennék rá mérget, hogy ezúttal igaza volna. - 1002 Szerkesztette: Faragó Ferenc

A kinyilatkoztatás a világgal együtt keletkezett. Hamvast láthatóan nem érdekelte különösebben, hogy miként keletkezett a világ. Az idézetet mégis érdemes többfel l megközelíteni. Ha veszünk egy elszánt lendületet, és – önkényesen – ismeretelméleti kijelentésként értelmezzük a leírtakat, viszonylag könny dolgunk lesz, mivel minden, ami máig létrejött, tulajdonképpen a Nagy Bumm id dimenziójába volt bekódolva. Innen bomlottak ki a müonok és galaxisok ugyanúgy, akár ezek a szavakká összeálló vizuális jelek, amelyek ebben a pillanatban az olvasó tudatában megjelennek, majd valószín leg gondolatokká válnak. A „kinyilatkoztatás” ilyen módon valóban a világgal együtt keletkezett, és vált megfejtend kérdéssé az ittlét során az ember számára. Hamvas azonban másról beszél, nem err l a szuperdeterminizmusról, most nem szólva közismert ellenszenvér l a tudománnyal szemben. Bizonyos tájékozottságra tett szert kora természettudományában, forgatta olyan tudósok munkáit, mint M. Born, Heisenberg, J. H. Jeans, saját kérdéseire mégsem kaphatott feleleteket, mert rossz helyre címezte ket. Mindig a végs okot kereste, ám metafizikai felvetésekre nincsenek válaszok a természettudományban. A keletkezés, a Teremtés indítéka, a tudás határa ismeretlen a természettudományban; míg metafora vagy szimbólum a mitológiában és vallásban. A végs kérdésekre nincs felelet. A hit, amióta csak megszületett, társadalmi-lélektani feladatot tölt be (amennyiben eltekintünk bizonyíthatatlan transzcendens világok létezését l). Elviselhet vé teszi a létet, csillapítja az ismeretlen, a megnevezhetetlen valóság – a halál, a semmi, a céltalan végtelen – mállasztó hatását pszichénkre. Az antropomorf Univerzum a világ értelmetlenségét elutasító lélekben született. (Hogy ezt a szemléletet végs soron a túlélésre specializálódott fehérjék, sejtek szülték, vagy valamiféle struggle for life-ra specializálódott gének, most más lapra tartozik.) A tudomány képtelen betölteni ezt a funkciót. Az ész kérdéseire vannak, ám a lélek kérdéseire nincsenek válaszai. A tudomány nem áltatja magát a teljes megismerés lehet ségével. Akad vezet elméleti fizikus – Paul Davis –, aki elképzelhet nek tartja, hogy létezik a valóságnak olyan arca, amelyhez az emberi gondolat nem ér föl. Azt állítja: nincs elfogadható tudományos argumentum a világunkat létrehozó els okra, mivel az kívül esik a fizika elméletén. A dönt kérdéseket, az anyag kialakulását, a mindenség eredetét homály fedi. A természettudomány és a metafizika érvrendszere (ideértve annak mitikus, vallási ágát) csupán saját „axiómáinak” határain belül érvényes. Hamvas ellenszenve a tudomány, különösen a történettudomány iránt onnan ered, hogy szerinte a fennálló rendet – az szavával: a realitást – mindenkor a tudomány segítségével legitimálják a hatalmon lév k. A tudományt – kimondva, kimondatlanul – b nbeeséséért tartja a szellem negatív princípiumának. A tradicionális tudást, a szent tudományt ellenben azért értékeli nagyra, mert segíti az embert visszatalálni önmaga aranykorába. Elkerüli figyelmét, hogy a természettudományban is létezik tradíció, s t, a természettudóst id nként jobban ösztönzi a humán hagyomány, mint, teszem azt, az irodalmárt. Heisenberg gondolkodására például dönt hatást gyakoroltak a platóni dialógusok. A szépségr l, a m vészetr l vallott felfogásának – C. F. Weizsäcker avatott tanulmányban bizonyítja – számos eleme megegyezik a kortárs metafizika legnagyobbjának, Heideggernek a szemléletével. A rend, a szimmetria, a esztétikum iránti mély emberi vonzalom ugyanúgy jellemzi a fizika, matematika számos kiemelked egyéniségét, mint az irodalmárokat, filozófusokat vagy zenészeket. Talán elég Einsteint idézni, aki azért érezte zseniálisnak Beethoven Holdfény-szonátáját, mert minden a helyén volt benne. (A hely szó ezúttal fizikai, metafizikai és lélektani tartalmat rejt.) Hamvas az orfikus rendet tartja legmagasabb rend nek, mert az orfikára az jellemz , hogy az élet legalacsonyabb rezdülését is meg akarja nemesíteni, megkísérli beépíteni a szépség világába. Az orfika – amely a görögség óta Európa gyökérhagyománya – mindenütt végleges rendet kíván teremteni: mértékben, ritmusban, - 1003 Szerkesztette: Faragó Ferenc

építészetben, „és minden valószín ség szerint a legmélyebb ponton: a geometriában”. Hamvas a tradicionális tudást zsinórmértéknek tekintette. A Scientia Sacra els könyve többé-kevésbé err l szól. Gondolkodásának indulópontja itt található legtömörebben, mégpedig a Tao 18. versében, mely az Út, az Egy elhagyásáról, a nagy törésr l beszél. Ennek következtében létrejön a jó és a rossz, az okosság és megismerés, továbbá mindaz, ami a bibliai b nbeesést követi a zsidó-keresztény mitológiában. Hamvas az Egységet – a teljességet – keresi kitartóan, mert a „kett sség látszat. A valóság Egy. A kett sség az els látszat, az els káprázat.” Az Egy misztériuma az ókor bölcseit l a legújabb kor tradicionalista filozófusaiig kísért. Az Egy gondolkodásuk sarkköve. A Rig-véda azt mondja: kezdetben sem a lét, sem a nemlét nem létezett, csupán a lényeg, az Egy volt jelen. Platón szerint: ha Egy nincs, akkor nincsen semmi sem. Némely matematikus szintén úgy véli, az egy – a nullához képest – maga a végtelen. Parmenidész Egye az eszményi, bonthatatlan egész, míg a misztikusoknál az egyesülés tökéletességét jelenti. Különböz vallások teológusai gyakran Isten neve helyett használják az Egyet, rá és az általa létrehozott mindenség azonosságára utalva. Hamvas az Egyetlen Teremt másának nevezi az Egyetlen Embert, az Els Ádámot, aki emberatomok, individuumok és ének milliárdjaivá tört szét. Ha úgy értelmezzük a leírtakat, hogy lényünk lényegét tekintve azonosak vagyunk, elfogadható, amit mond; ha ellenben valamilyen titokzatos egységet tételezünk fel, nem jutunk messzire. Az Egy – túl a nyelv és gondolat korlátain, még inkább: határán – megélt lelki azonosság: az Univerzummal, a rajtam kívülivel való egyezés élménye. Az Egy a biztos, változatlan pont, a maradandóság érzetének kifejez dése az állandó változás közepette: az örökkévalóság a tragikus mulandósággal szemben. Utóbbi esetben az Egy a mozdulatlant jelenti, míg a kett a mozgást. Etikailag az egyetlen igazságot, miként Hamvas Karneváljában, ahol az igazság hiteles arca a sokmaszkúság mögött rejt zik. A Scientia Sacrában azt találjuk, hogy „a valóság az egyetlen, változatlan, mozdulatlan létez : a lélek, az isteni Lény, az atman”. Majd ismét a tudás forrásáról beszél a szerz , miszerint az a világgal együtt keletkezett, annak „eredetér l, céljáról, értelmér l, valóságáról” szól. A „Teremt szellemében a teremtéssel egy id ben éber volt és világos”. A „teremt lélekben” a teremtés pillanata az éberség kialakulásával párosult, „amely azóta a léleknek sajátossága”, „mert a lélek a Teremt , a világokat alkotó Lény”. Hamvas hol nagy-, hol kisbet vel írja a teremt és lélek szavakat, némileg elmosva a határt a személyes Teremt és a személytelen keletkezés, a teremt dés között. Talán a vallási kultúrák e kérdésben mutatkozó különbségei miatt tesz így, de az sem elképzelhetetlen, hogy a háttérben lév kimondhatatlan azonosságot akarja sejtetni, mivel „a Lélek a Teremt , a világokat alkotó Lény”. Hamvas végül egyetlen pontban, jelesül magában az Egyben találja meg minden jó forrását, felszámolva a világban, tágabb értelemben az univerzumban létez ellentéteket. Egységlogikájában az abszolút számról beszél, amit nem ismerünk (akárcsak az abszolútumot: Istent), azután morális halmazként értelmezi a számokat, mondván: lehetnek korruptak is. Odébb kiderül, mit nehezményez: a racionális gondolkodás értékközönyét. (Ezzel szemben a szám, precízebben a számállítás Frege óta az emberi esetlegességekt l lehet legmentesebb, legracionálisabb és legkevésbé érzéki tulajdonsága a fogalmaknak.) Nagy lendületében Hamvas id nként túlfut a célon. Szembefordulva a természet rendjével, a teljesség b völetében bukásként értelmezi a n i és férfinem meglétét a mitikus Eggyel, az androgünosszal szemben. Kár volna elhallgatni: nem ezek Hamvas legjobb oldalai. A létrontást, a korrupciót látja ilyenkor mindenütt: a mitológiában, az aritmetikában, az emberben, a világegyetemben. Minden jel arra vall, hogy az írást sosem tudom nélkülözni, mert a lét eredeti szövegének megfejtése és a realizálásra tett er feszítés az írás tevékenységében történik.


Hamvas életm vében jól követhet egy-egy gondolat útja. Gyakran ugyanazt az alapötletet finomítja, járja körül, fogalmazza újra hosszú évtizedeken keresztül. A felmerül gondolatot különböz szerz k segítségével átvilágítja, majd ezután kialakítja végs véleményét, mégpedig úgy, hogy befejezésül a szövegb l kilépve, a lét kontextusába utalja: „Annak, amit mondok, nem a könyvekben kell megjelenni, hanem megvalósulni a m helyekben és a konyhán és az ágyban és a sz l kben.” A kommunista kísérlet bukását követ en kevés hiteles, valódi életmodellt kínáló szöveget találtunk. Hamvas munkái nem csupán vallás- és filozófiapótlékok, hanem sokak számára gyakorlati útmutatók. A morális követelményeket els sorban önmagával szemben fogalmazza meg. Mindig épít, sohasem dekonstruál. A tradicionalista és posztmodern szövegek között itt találjuk az alapvet különbséget, nem a modernitás és konzervativizmus kérdésében. Innen eredhet Hamvas rendkívül széles kör elfogadottsága, itt van a határpont, ahol a szerz kilép az irodalmi belterjességb l. Derridát egyik elemz je éppen azért bírálja, mert a filozófus azt állítja: számunkra, nyelvhasználók számára nem létezik külvilág. A nyelv és valóság ugyanaz, aminek következtében képtelenek vagyunk kimenekülni a szövegszer ségb l. A dekonstrukció f gyengéje – állítja Robinson –: a negativizmus és az él sködés. Szétcincálhatunk ugyan vele különböz szövegeket, gondolatokat, de nem kapunk t le újfajta etikai, politikai, filozófiai elveket a lejáratottak helyett. Robinson például nem látja azokat az értékeket, amelyek alapján Derrida ítéletei megszületnek. Való igaz, a francia bölcselked gyakran légüres térben mozog. Hamvast éppen ez választja el a divatfilozófusoktól: a lét szövegének megfejtésére tett valódi er feszítés. Alkotói attit dje nyilvánvaló: a nyelvben megnyílni és önmagát kimondani. Úgy látja, mintha az írás lenne az életszimfónia partitúrája. Itt történik az árulás, az élethamisítás, ezért itt kell végbemennie a létegység helyreállításának, a realizálásnak. Ez a gondolatkör már Az írás platonizmusában felbukkan. Minden írás, ami nem platonikus, az destruktív – szögezi le –, majd André Gide-re hivatkozva hozzáteszi, hogy az összes könyvet el kell égetni, mert szentségtör , és profanizál. Az írásnak kizárólag akkor van értelme, ha el készíti az aranykort, az olümposzi egzisztenciát, az emberiség megújulását. Hamvas abban bízik: a normális és egészséges ember si szépsége mindenkiben helyreállítható. Az aranykori ember azonban – miként a romlatlan kezdet, az eredeti szépség – nem létezett. Mindez nem több utópiánál. Hamvas mégsem veszít hitelességéb l, mert nem társadalmi utópiát hirdet, hanem az egyéni önmegvalósítás útját nyitja meg, amennyiben az aranykort metaforaként, nem szociális valóságként fogjuk fel. Aranykori ábrándjainak azonban akad még hibája. Az alapszövegek, a szentkönyvek sehol sem realizálódtak, még annyira sem, amennyire az Újtestamentum. Hamvas Európában élt, nagyobbrészt a totalitarizmus módfelett visszataszító éveiben. Az itteni romlást tapasztalta saját b rén. A keleti társadalom a szellem világában, a metafizikában megoldotta a válságot, a valóságban ellenben nem. Hamvassal szólva: nem realizálta magát – err l azonban az író nem rendelkezett személyes tapasztalattal, vagy nagyvonalúan elnézett fölötte. A ragyogó metafizikai építmény alatt merev, sokáig mozdulatlan világ volt: ezeréves birodalmakkal, tiltott városokkal, a tradíciót végleg megsemmisíteni készül kulturális forradalommal; skori ócskaságokkal, testi-lelki nyomorral, szégyenletes kasztrendszerrel. (Az utóbbiba beletör d szerencsétlenek tehetetlenségét a saját kultúrájukból kiábrándult európai széplelkek nemegyszer összetévesztik a toleranciával). Hamvasnál mégis az a leny göz , hogy hamis feltételekb l kiindulva igaz megoldásokra jut. Legnagyobb szabású kísérlete a lét eredeti szövegének megfejtésére, a maszkok levetésére a Karnevál. A regényben máig érezhet a születéskor jelen lev szómámor, az írás lendülete, a megittasultság. Fecseg vagyok, rajongok mások fecsegéséért, talán csak azért, hogy a magamét igazoljam – mondja, majd ironikusan utalva a Regényelméleti fragmentum alaptételére, hozzáteszi –: a végeláthatatlan fecsegést szebben vallomásnak hívják. A regény három néz pontot, narratív lehet séget rejt Hamvas szándékának megfelel en: a fecseg ét, az ügyviv ét (az íróét), valamint a szövegbe bevont - 1005 Szerkesztette: Faragó Ferenc

olvasóét. Kés bb, negyedikként, megszólaltatja a kritikust, valamint a második kötetben a „Hangot”, az eseményeket ismét új szemszögb l értékel kommentátort. (A kritikus és a Hang csupán elnevezésében különbözik, funkciójában alig-alig.) Az írás mámora ellenállhatatlanul sodorja magával Hamvast, ám ennek ellenére állhatatosan ragaszkodik Schumann Karneváljának szerkezetéhez. A regény hajszálpontosan követi a zenem felépítését: 21 részre tagolódik, a zongoram 21 zenei egységének megfelel en. Az ügyviv és a f szerepl (másként a fecseg : Bormester Mihály) úgy beszélget, mint Schumann bal és jobb keze: kiegyensúlyozva egymást. A zenem harmadik, f témát tartalmazó részében, ahol Schumann Arlecchinót lépteti színre, Hamvas Karneváljában felmerül a kérdés: ki a regény tulajdonképpeni a h se? Az író itt, bár nem teljesen fedetlenül, de színt vall. Schumannhoz hasonlóan színpadra hívja Arlequint. Megteremti a bolondság csaknem fokozhatatlan kategóriáját, „azt a bolondot, aki még az olvasón is túltesz, mert nekiállt, és mindenféle elvek alapján ítéleteket konstruál”. Hamvas – Nietzschével együtt – úgy véli, szükség van a kritikus kritikájára, aminek legcélszer bb eszköze a humor. A bolond részt vesz a regényben, de sajátos helyzeténél fogva kívülálló, aki megmutatja a dolgok fonákját. A német gondolkodótól számos ötletet adaptál az író. (Mindössze ízelít ül: Gambrinus szellemi étkei Nietzsche étlapjáról kerülnek a Karnevál terítékére. Haydn és Strauss zenéje tápláló leves – Nietzsche szerint –, míg Beethovené csemege. A humorról vallott felfogásuk szintén hasonló. Hamvas: „a humorisztika els tétele: az ember azzal kezdi, hogy önmagát kineveti.” Nietzsche:„Minden bölcset kinevettem, ki nem nevetett önmagán.”) A Karnevál írása idején feloldódik az élet és az írás feszít ellentéte. Azután persze minden kezd dik elölr l. Bizonyítani nehéz, de a jelek arra utalnak, hogy élete utolsó idejéig – mikor kipakolja feny fa ládájából a Scientia Aeternához készített jegyzeteit, de visszarakni már nincs ereje – Hamvas számára az írás célja nem a végeredmény, hanem maga a folyamat volt. Írt, míg írni tudott: ez volt létezése esszenciája. Az írás és a létezés ellentétér l számos vallomás idézhet , de talán elég Ciorant tanúnak hívni. Szerinte az emberek már a XX. században túl sokat írtak. Az írás abszurd és fölösleges korszakában élünk – írta, majd hozzátette –: akik nem írnak, több bels tartalékkal rendelkeznek, mivel mindent magukban raktároznak el. Valamit leírni ugyanis annyit jelent, mint kiszorítani magunkból. Cioran módfelett csodálta az analfabétákat, elfeledve, hogy írni azért többet jelent annál a bizonyos kiszorításnál. Írni azt jelenti: valamit tudatosítani. Hamvas, bár Az írás platonizmusa miatt szenvelg nek neveztem – mert már-már elragadtatással ír az írás fölöslegességér l –, nem esik soha Cioran hibájába. Részben megtalálja, részben megalkotja a létezéshez szükséges hiteles szöveget. Az írás, amit nem tud nélkülözni, a kiküzdött harmóniához, a rendhez vezeti el. Ennek legmagasabb foka az orfika: orfikus prózát írni „annyi, mint távol lenni a káosztól”. Az igazi próza – vallja – a k be véshet mondat. Ismerünk t le ilyen mondatokat. Az írás primordiális állapota – hangzik el a Karneválban – a „közvetlen szellemi ihlet. A kinyilatkoztatáson kívül ezzel az ihlettel még nem találkoztam.” „Tisztán szól. Cseng. Énekel. Vagy hogy is mondjam. Hiszen érti. Félreértés kizárva.”Nos, érteni maradéktalanul nem értjük. Van, amit csak gyanítunk, sejtünk, érzünk nagy könyveinek, az Archai-nak, a Patmosznak, a Karneválnak olvasásakor vagy a hegygerincen ülve egy rigótrilla hallatán, aminek heroizmusát Beethoven zenéjéhez hasonlította. Mindenesetre naponta tapasztaljuk, hogy Hamvas, univerzálissá válva, beépült tudatunkba és világunkba.

Mórocz Zsolt *forrás: Kortárs, irodalmi és kritikai folyóirat, 2005. május


„Az Egy tevékenysége az egyesítés. Eredménye az Egység.” (Tabula Smaragdina)

A bölcsesség kútja útkeres knek, avatatlanoknak* Úgy vagyok a bölcsességgel, mint az árban hánykolódó a mellette sodródó pallóval. Látom, hogy a körülöttem lév k egyre távolabb sodródnak az árban, elengedve az egyetlen mentséget: a józan eszüket. Egyedül maradtam abban a hiszemben, hogy van még remény. Már semmi sem számít, csak az önkívület, a maradéktalan szétszóródás. Hamvas Béla szóhasználata. Nagy kérdés: Bölcs volt-e? Ilyen a bölcs? Kell-e bölcsnek lenni? Lehet-e még bölcsnek lenni? Az-e a bölcs, aki elszigetelten, gondolatai tökéletesítésén fáradozva él aszkézisben, megközelíthetetlenül? Milyen egy mai bölcs? Minden mai bölcs ilyen? Van egyáltalán még valaki, aki megfelel ennek a szigorú kategorizálásnak?

El zmények Pár éve elveszett néhány dokumentum. Na nem a polcról; nem az alexandriai könyvtár leégésekor; nem ellopták ket, hanem a kor szelleméhez méltóan egy hibás winchester nem az, amivel a rossz fiúkat üldöztük a vadnyugaton; egy technikai eszköz arra, hogy adatokat tároljunk, egyszer en kiejtette a memóriájából. Nevetséges mindezt így végiggondolnom, hiszen teljességgel irreális, hogy ett l függjön a gondolatok élete. Történetesen a Gondolkozás iskolája. Azóta sem volt kedvem újraírni, hiszen annak már nem adhatom ugyanezt a címet, vagy ha igen, akkor úgy teszem majd miután letelt a gyászid , mintha az eltávozott itt hagyott relikviái már kih ltek volna. Elkezdtem viszont csekély érdekl dés mellett az Új gondolkodás el adássorozatát. Ezzel úgy vagyok, mint mikor elveszítvén egy gyermekünket, a következ ben újra akarnánk kezdeni, meg akarnánk valósítani azt, ami végképp elveszett. A kívánság még mindig él bennem aziránt, hogy odacsalogassam a tévelyg ket, a sodródókat, a jóban hív ket az egyetlen kapaszkodóhoz: a maradék eszünkhöz. Nem leszek tematikus! Engedem, hogy folyjanak bel lem az érzések keltette gondolatok, vállalva a szedett-vedettség vádját. Hiszem, hogy nem az a ráció, ami kizárólag a hideg ész uralma alatt áll. Amint néhány napja a mai ifjú korosztály egy szépremény képvisel jével próbáltam szót érteni, hamar rájöttem, milyen nehéz feladatra vállalkoztam. Nem el ször teszem ezt, hiszen gyakorló pedagógusként nap, mint nap megélem. például megvilágította számomra, mennyire másként lehet a valóságot értelmezni, mint ahogy én az elavult eszemmel. Vagyis: t lünk függetlenül is létez ként. Ezzel szemben az objektív valóság, mint ahogyan a neve is jelzi, csupán az emberi néz pont; egy torzító lencsén át szemlélt tárgy, elem, matéria. Mit kezdjek én ezután olyan elvont fogalmakkal, mint a bölcsesség? Egy faramuci aforizmát, ami Hamvasnál a már torzító hatást szenvedett hagyomány, mégis gyártottam a valóság és az igazság összevetésére: Az igazság az értelem valósága- a valóság a világ értelme. Vagyis: ha nincs valóság, nincs világ, és értelme is megfoghatatlan. Az idealizmus halott. Ki kellett mondanom, mert a mai hiperrealista világban az emberek az ellenpólushoz rajzanak, miközben hasadt tudatuk jelent s részével a technika istenének áldoznak. Egész életüket a követés, mintákon tapadó ingola-léte határozza meg. Egy pillanatra sem engedik el az egyetlen szálat, ami egzisztenciájuk alapja: Figyeld az el tted lév t és taszítsd a melletted tüleked k odalát! Csinálj magadnak helyet, mert senki sem adja át ingyen! Ezt hamar átvettük a t lünk nyugatabbra lév kt l, akik egész rendszerüket erre alapozták: a demokráciára. Szókratész hiába halt meg. A bölcsnek nem dolga az önfeláldozás. Vajon kinek? Megint az ego kerül ki gy ztesen: a vállalt elv el bbre való a vállalójánál. Az er er t ébreszt. Ezt az el adásaim adták a kezembe. Mit nem szabad megtenni? A háló szemei meglazulnak, szétfoszlanak, az értelem kisiklik és elillan. Meddig írjak? Míg a mécses világít; míg az atomer m fel nem izzik és le nem égnek a könyvtárak? Hamvas segített - 1007 Szerkesztette: Faragó Ferenc

abban is, hogy furcsa viszonyomat az írással jobban megértsem. Minden azt sugallja: Ne írj! Senki sem olvassa, senki sem fizet érte, akkor meg minek? Talán épp azért. A bet k sora hideg közönnyel, de értelmesen válaszol a kérdésekre. Meglelem az elveszett utat. Kibeszélem a kimondhatatlant. Kifürkészem a rejtettet. Ezután már hajoljon a merevlemez. Hamu és por isa.

A bölcsesség arca Milyen is a bölcsesség? Mi célt szolgál? Mib l lett? Mir l lehet felismerni? A bölcsesség véleményem szerint olyan, mint az érett gyümölcs. Ennek némileg ellentmond, hogy az újszülöttekr l is szoktuk mondani: Mindent tud. Olyan, mint, aki nem azért néma, mert nem tud, hanem, mert nem akar beszélni. Hamvas olvasatában: A Kabala azt tanítja, hogy az ember az anyaméhben az egész Tórát ismeri, de mikor a földre megszületik, egy angyal azt a szájából kitörli. A Tóra az alapállást, vagyis az egész tudását, az eredet ismeretét jelenti. Némileg Hermann Imrét követem, mikor a lélek és a szellem világát a biológián keresztül világítom meg. Eszerint: Az eredet még inkább a biológiai eredet, melynek kiindulási pontja az élet kezdetéig nyúlik vissza. Túlságosan lesz kíti látókörünket, ha az emberiség legkorábbi eszmélését tekintjük gondolkodásunk gyökerének. Végs soron azok a folyamatok, amelyek a gondolkodás jelenlegi min ségét eredményezték most nem beszélünk az emberiség átlagának tudatossági szintjér l, egészen a legkezdetlegesebb létformáktól eredeztethet ek. A ma divatos kissé eltúlzott fontosságú genetikai emlékezet valóban minden információval rendelkezik, ami ezen a bolygón, s t, amennyiben az élet az univerzumban keletkezett, vagy mindig is volt, az egész kozmoszban el van raktározva. Ez nem lehet másképp, hiszen a bölcsesség létjoga épp az, hogy minden rendelkezik a tudás teljességével. Mármost a tudáshoz és a tudást értelmez bölcsességhez vezet út sok követelménnyel, si néven beavatással, magyarul vizsgával van kikövezve. Elménk és f ként ego-nk, legmélyebb sszemélyiségünk, ezeket a beavatásokat akadályként, nem pedig a megszabadulás lépcs fokaiként érti. Eszerint nekünk skizoid lényeknek, mint, akik ezt a deformációt emberré válásunk óta hordozzuk, ezáltal váltunk értelmes lényekké. Szembe kell helyezkednünk a változás, más néven eredeti énünkhöz való visszatalálás kényszerével. Ha meg akarunk maradni ebben a zavaros világban olyannak, mint, aki nem tud magáról semmit, csupán a jelen lét szolgálati szabályzatát magolja, sohasem elég jó tanulóként, akkor semmi dolgunk a bölcsességgel. Azonban a bennünk él tiszta lény sosem hagy nyugton bennünket a fel l, hogy van jobb annál, amit éppen teszünk, érzünk, gondolunk. A helyett azonban, hogy megérintene bennünket bens nk tökéletessége, inkább az ún. fejl dést választjuk a tisztulás helyett. Ez általában az addig folytatott életvitel mennyiségi paramétereinek fejl dését célozza. A min ségen inkább a nehézségek elkerülésének mértékét értjük. Minél több nehézséget, fáradságot, bajt, konfliktust, problémát, fájdalmat tudunk kizárni az életünkb l, annál felszabadultabbnak érezzük magunkat. Annál önteltebbek leszünk saját kiválasztottságunk hamis tudatában, annál távolabb kerülünk annak lehet ségét l, hogy megtapasztalhassuk életünk valósságát. A kényelem, mint, aminek mindenkori fels és kívánatos határát nekünk mások, akiket követnünk kell, meghatározzák, megjelölve azt az utat, ahogyan ezt elérhetjük, vágyaink netovábbjaként; életünk céljává lépett el . Ismert, hogy akinek élete végessége elérhet en közelivé válik, annak van lehet sége a bölcsesség id el tti megszerzésére. A beletör dés, végs nyugalom, a változtathatatlanság tudata világosságot hoz addigi életünk sötétségébe. Megértjük a fontosság abszolút és örökös lépcs it és megvilágosodik el ttünk minden rejtett köt désünk, és bizonyossá válik minden kételyünk. Nemcsak arról szerzünk bizonyságot, hogy mit tehettünk volna másképp, hanem arról is, hogy mégis úgy volt a legjobb, ahogy tettük. Érdekes analógia fedezhet fel a halálosan beteg fiatal emberek, a halálból visszatértek és az életük alkonyán bölcsességhez jutók között. Mindannyian nyugodtan, der sen, megnövekedett látótérrel bírnak. Eljutottunk tehát az emberiség legf bb rejtegetnivalójához, a - 1008 Szerkesztette: Faragó Ferenc

halál gondolatához. Bölcsesség a halállal való kiegyezés nélkül nem lehetséges. Minden élvhajhász bódultságunk ennek a démonnak az el zésér l, vagy legalábbis a haláltudat id leges kikapcsolásáról szól. Az ehhez való jog elidegeníthetetlensége az egzisztencializmus egyik alapköve. Persze ritkán merik ezt a szellemet megidézni, ezért elrejtésének elrejtését is el kell rejteni. Az er szak és a halál szerintük jogos és emberi megválasztását és idejének személyes kijelölését ennek a sötét szellemnek aberrált el zéseként foghatjuk fel. A bölcsesség letéteményesei csak mosolyogni tudnak életünk eme természetes mozzanatának ilyetén kiemelésér l, fontosságának eltúlzásáról életünk értelmét tekintve. A fájdalom és emberhez méltatlan szenvedés ürügye nem elég ahhoz, hogy a természet rendjébe való sorozatos beavatkozást egy végs vel megkoronázzák. A halál gyerekes és közönséges, s t elcsépelt felmutatása mindenhol és minden formában az éretlenség nyilvánvaló jele. Bölcsnek lenni nem cél és nem eredmény. A bölcsesség a mindenséggel való egyre tökéletesebb azonosulás. Földi értelemben saját tiszta létünk megközelítése. Olyan egybeolvadás, ami megel zi a halál elkerülhetetlenül egyesít érvényét. Céltudatos, vagy cél nélküli, de tudatos lét jutalma a bölcsesség. A cél nem lehet rajtunk kívüli, vagy a hamis ego szolgálatában álló. Hamvasnál az ego már korrupt. Bemocskolódott a tiszta léten kívül es érdekek vonzása által. Azonban a mai világban szinte lehetetlen születésünk pillanatától megtartani bölcsességünket. Ezért csupán arra van módunk, hogy az eszmélés els pillanatától kezdve keressük az utat személyes valónkhoz. A legkorábbi megvilágosodás nem lehet túl hamar, mert a visszazuhanás veszélye nagyobb, mint bármikor. A korrumpálódás mértéke nem mérvadó, viszont ebben is vannak megszorítások: amennyiben egy határon túl jutottunk, már szinte lehetetlen visszatalálnunk magunkhoz utat vesztünk. A tévelygés fázisában szinte az egész emberiség tétován bolyong. Csupán annak alakjai és elfajulásai különböznek egymástól. Ezeket majmolja egymástól gyermek, feln tt és aggastyán. A bölcsesség mécsese egyre halványabban pislákol, míg ki nem húny, hogy sötétségbe boruljon minden. A fényesség hangoztatása és hivalkodása épp azt a célt szolgálja, hogy ezt a gyenge fényt elhomályosítsa. Mondják, hogy a bölcsesség legmagasabb foka a teljes befelé fordulás és a nyugalom. Ez a beszédet sem tartja megfelel nek állapota kifejezéséhez. Ha ez így van, akkor a beszéd is jobbításra, világosításra szorul. Hamvas fordításában a szókratészi gondolat a szavak eredeti értelmének visszaadásáról beszél, ami nélkül nem lehet továbblépni. Ez a kényszer ma még sürget bb, mint valaha. Az elvadulás mára sohasem látott méreteket öltött. Legf bb büszkeségünk a beszéd, ellenünkre m ködik, ha nem azért, hogy felébredjünk végre, megértve: nem a fecsegésért, hanem az értelem megvilágításáért jött létre. A fogalmakat nem útmutatókként, hanem lándzsaként használjuk, vagy még inkább álcaként, amely a szerint változtatja alakját, hogy milyen érdemeket és hamis értékeket lehet általa megkaparintani. Ha valaminek nevet adunk, azt bálványként imádjuk és attól fogva megérinteni, de legf képp alapjaiban tagadni is f benjáró b n lesz. Gyakran megelégszünk a névadással, további er feszítést nem teszünk a fogalom teljes kör értelmezésével. Ha ezt tennénk minden egyes fogalomképzés alkalmával, akkor egyes fogalmakra egyszer en nem lenne szükség. Sok fogalmat alkotunk a többi fogalom értelmi zavarának enyhítésére, de csak nagyobb lesz a z rzavar. Mikor még kevés szavunk volt és az elvont fogalmak száma csak néhányra szorítkozott, alig értették félre egymást az emberek. Ahogyan a szellem világának légvárát egyre feljebb és feljebb építettük, annál jobban elvesztünk, a magunk alkotta fogalmak dzsungelében. Haragszunk a sztereotípiákra, azonban a visszatér és unalmas szavak, szófüzérek arra utalnak, hogy az átlag embere megelégszik pár jól ismert sablonnal, hiszen rég lemondott arról, hogy a dolgok mélyére nézzen. Ez a szó, ami helyett, sok esetben, képtelenség mást találni, jól illusztrálja fogalmi válságunk tarthatatlan voltát. A világosság két úton érhet el: Sajátos módon a konkrét megfogalmazás kikerülésével, vagyis költ i eszközökkel, illetve az - 1009 Szerkesztette: Faragó Ferenc

egyszer gondolatok bonyolult körülírásával. Jelen munka ezt a nehezebb utat választotta. Sok el ny adódik abból, ha a komplikált körmondatokon átrágjuk magunkat. Túl azon, hogy megismerjük egy másik ember gondolatf zési módszerét, végül is, gondolkodásmódját, ami mint tudjuk, nem ugyanaz, (!), lassanként ráállunk az elemz , meditáló gondolkodásra, a felszínes, számítógépszer automatizmus helyett. Ugyanígy jövünk rá, hogy, amit ez id alatt kihagyunk az életünkb l, voltaképpen arra semmi szükségünk sem volt. Gyakran a gondolkodás elkerüléseként fecsegünk, szaporítjuk a szót, ami nem azonos eme helyzetekr l való okoskodásunkkal. Ne feledjük, hogy a társadalmi etikett íratlan szabályai megengedik a szószaporítást akkor is, mikor nyilvánvalóan egy kellemetlen helyzetet, vagy régóta halogatott tettet akarunk általa elkerülni. Kis gyermekkorunk óta egymástól tanuljuk azokat a gondolatfordulatokat, amelyekkel valódi szándékainkat és gondolataink irányát el akarjuk titkolni. Ha valamiben különböztem környezetemt l, hát abban, hogy ezt a hamisságot rögtön felismertem. Szomorúvá tett az a felismerés is, hogy tudom, miért teszik ezt az emberek. Mégsem ábrándultam ki az emberiségb l, hanem abban leltem örömömet, és úgy tettem magamat hasznossá legalábbis önnön magam számára, hogy kerestem a visszásságok feloldásának egyszer és békés módozatait. Azt hiszem, olyan foglalatosságot választottam, ami több életre is elegend lenne. A bölcsesség kifejlesztése tartogat néhány olyan el nyt is, melyeket nem lehet ugyan pénzzé tenni, de felfedezésük hozadéka mindenki számára üdvös. A szó és tett közötti, korábban létfontosságúan szoros kapcsolat például ilyen. Minél szövevényesebb és átláthatatlanabb lesz az emberek többdimenziós, egymás kijátszására font hálója, annál nagyobb szükség lesz olyan emberekre, akik pár szóval jellemezhet k és rezdülésmentesen kitartanak a tények, vagy inkább a valóságos törvények rz iként. Ha valaki jöv álló pályát kíván választani, akkor az igazmondó bölcs alakját kell kimunkálnia magából. Ennek az evidenciának még igen kevés híve van, mivel mindenki azt követi, aki minél több pénzt, hatalmat, hírnevet kaparint meg. A bölcsesség, mint már említettem, céltalan és érdek nélküli. Ezért olyan megfelel az érdekeken burjánzó kisstíl ség, kisszer ség leleplezésére. A bölcsesség nem komor és kérlelhetetlen. Inkább der s, megenged és megért . A bölcsességet is hamisítják. Erre találták fel a szakért t. Konrad Lorenz, aki beírta magát az emberiség nagyjainak sorába, találóan jellemzi ezt a kasztot Embervoltunk hanyatlása cím könyvében. Ma már senki sem akar bölcs lenni, hiszen a hivatalos szakért , megfelel intézményi jogosítványok birtokában falazza a köntört.

Kövi Gábor

*forrás: részlet a Szerz Bölcsesség kútja c. könyvbl


„Senki sem válhat a szellem területén éppé, aki ugyanakkor az épség helyreállítása érdekében a lélek és a test területén is ne tenne erfeszítést.” (Mágia szutra)

„Kis szekta áldozópapja”* Tornai József egyik jegyzetében – nem el ször – azt panaszolja föl, hogy a népiek entellektüelnek tekintették, nem igazán közéjük valónak, az entellektüelek pedig nehézkes vidéki bugrisnak, s ezzel a kett s bizalmatlansággal kellett küszködnie egész pályáján. Szerintem ez a nehezen viselhet , köztes állapot költ számára ma a legkedvez bb, ugyanis még eleven a kapcsolata az érzéki valósággal, de a mohó intellektuális kíváncsiság messzebbre röpítheti másoknál. De aligha lehetséges, hogy ma, amikor földolgozhatatlan mennyiség intellektuális ismeret közepében állunk, csak tapasztalati tudással, az ösztönökre hagyatkozva a mégoly ösztönös-zseniális m vészet is autentikus választ adhatna kérdéseinkre – hiszen a valóságnak része, s t egyre nagyobb teret elfoglaló, kisajátító része az intellektualizmus valósága. Tornai József intellektuális tapasztalata el ször is imponáló és leny göz : a magyar és világirodalom, a filozófia történeti és naprakész ismerete mellett a kultúrantropológia, a vallásbölcselet, a biológia, az atomfizika, a politológia, az eszmetörténet legkülönfélébb szerz it idézi. Megpróbáltam kigy jteni legalább azoknak a filozófusoknak a neveit, akikre hivatkozik, Szent Ágostontól Descartes-on, Maritainen át Baudrillard-ig – lemondtam róla, túl hosszú lett volna a lista, jóllehet önmagában is cáfolhatná, hogy a konzervatív, els generációs m vész intellektuális készsége renyhe volna. Különös fintora a sorsnak, hogy Tornai Józsefnek azzal az el ítélettel is viaskodnia kellett, hogy igazi zseni csak a népb l jöhet – ha valaki ma ilyet merészelne gondolni is, közmulatság tárgya lenne. Egy-két évtized alatt tökéletesen megfordult a világ, ma az intellektus értéke, rangja abszolutizálódik – s eközben, ahogy Tornai József is írja, el állt egy abszurd helyzet, mégpedig az, hogy maga a valóság párolog el a gondolkodásból. Abszurd korban élünk, állapítja meg vissza-visszatér en, például azért, mert a racionális megismerés is kitermelte a maga csapdáját: „Az elvont, tudományos megismerés vagy filozófiai gondolkodás nemcsak adatokat, képeket, fogalmakat ad: egyúttal meg is semmisíti a valóságot. A fogalom egyszerre tisztázza valaminek a lényegét, de meg is szünteti. Ez a modern ember absztrahálódásának oka.” Ez az absztrahálódás a posztmodern irodalomban úgy jelentkezik, hogy elt nik a szövegb l nemcsak a valóság, de a jelentés is… Az efféle, látszólag közhelyszer megállapításokhoz kell az a rengeteg el zetes tudás, amit Tornai József is magába szívott. Mert nem oktalan, ma született er szakos divathóbortoknak vagyunk kortárs tanúi csupán, hanem látnunk kell, hogy mindaz, ami történik körülöttünk, egy gondolkodási, eszmél dési, bölcseleti, civilizációs folyamat része és logikus következménye. Vegyük tehát komolyan akár a semmi m velését is, mondja a költ , és tekintsük annak, ami: érvényes jelzésnek. Tornai költ ként, emberként, gondolkodóként megérteni és értelmezni akarja világunkat, világunk egészét, törvényszer ségeit, mozgási folyamatait, és így jut el/vissza a filozófiához és a vallásbölcselethez. Ha jól olvasom, a modern ember tragikus elidegenedése szerinte is Descartes-tal kezd dik, aki a gondolkodás f medrében különválasztotta az ész és a hit/vallás kérdéseit, Istent kiiktatta, és csak racionális válaszokat próbált adni, valójában azonban a deszakralizálással, szekularizációval az emberi természet egyik immanens komponensét negligálta. Ennek a racionálisra, ateistára redukált emberképnek a nyilvánvaló és totális cs dje a XX. századra, a század végére derült ki, éppen amikor az ész már úgy vélte, hogy végs diadalra jutott, minden kérdésre választ tud adni, és hogy az ember nem több biológiai és mechanikai ketyerénél, amely folyamatosan karbantartva tökéletesíthet . Holott, állítja Tornai, az alapkérdések nem változtak, ma is ugyanazok, mint ezer vagy kétezer évvel ezel tt, - 1011 Szerkesztette: Faragó Ferenc

az alapvet kérdés az emberi természet titka vagy borzalma. Az a dilemma, amit Kant úgy fogalmazott meg, hogy az ember olyan görbe fa, amelyb l nem lehet egyenest faragni, Tornai szerint pedig ontológiailag rossz konstrukció, „a rosszul kialakult természete, alkata az oka, hogy az evolúció során az állati és az isteni része nem tudott (eddig) egyensúlyra jutni, s többnyire az állati örökség gy z benne: ezért nem spirituálisabb, de ösztönibb, démonibb lett. Történelmünk, ez a nonstop mészárszék ezt jól mutatja.” Ezt a görbe fát folyamatosan – folyamatosan hiába – akarta az emberiség kiegyengetni: az egyházak a nagy világvallásokon keresztül tabuk fölállításával, majd a felvilágosodás után a tudomány tette ugyanezt, a tabuk ledöntésével. Paradoxon, hogy mérnökileg tökéletesen meg lett konstruálva az ember, betartotta a törvényeket, az eredmény mégis kudarc – csak az általa elkövetett borzalmak növekedtek. Tornai e két széls válasz között/mellett az ember hármas természetében kutatja a paradoxon okát, azt, hogy az ember egyszerre ösztönös és egyszerre tudatos lény, és egyszerre jellemzi a metafizikai létsík is. Azt hiszem, új esszékötetének ez a centrális magja. A XX. század legfontosabb kérdése változatlanul az istenkérdés volt (van). Nem isten léte vagy nemléte, hanem az, hogy nyilvánvalóvá vált, a hagyományos vallások válaszai a racionális ember számára nem elégségesek. (Éppúgy nem elégségesek a modernitás válaszai sem, amelyek a transzcendenciát iktatták ki, melynek következtében kiürült, kiszáradt az emberi lélek.) Istent nemcsak a tudományos (filozófiai) gondolkodás hagyta el, de a század második felében hívei is. A keresztény egyházakat Nyugaton az általános szekularizáció roppantotta meg (a II. vatikáni zsinat után fordultak el tömegesen a katolikus egyháztól, Maritain nagy meglepetésére), Közép-Európában pedig az eszel s vallás- és egyházüldözés siettette ezt a „természetes” folyamatot. Az ateista szellemiség, mint a Csernobil-zónában az atomsugárzás, ma is mindent átjár, az utóbbi évtizedben hozzánk is beszüremkedett ezoterizmusok, álhitek tömegével és a hagyományos vallás törmelékességével pedig csak a szellemi káosz lett nagyobb (Czes©aw Mi©osz írja, az emberek többsége nem hisz istenben, de hiszi, hogy létezik gonosz – ez is korunk egyik abszurdja), ráadásul maga az autonóm ember is zavarba esett. Az autonóm ember, aki Tornai gondolkodásában is fundamentális szerepet kap. „Az autonómia a modernség elengedhetetlen föltétele, még akkor is, ha az ipari civilizációnak megvannak az erkölcsi, szellemi nihilizmusra késztet vonásai.” Tornai József mind a vallásos, mind a racionális válaszkísérletet át- és megélte eszmél désében. Személyes sorsában kínlódta ki ezeket a dilemmákat, de ezek a dilemmák nem csak az dilemmái, nemzedékek ma is megválaszolatlan kérdései (miközben a felszínen a depresszió, neurózis és a többi civilizációs betegség gyülemlik). Esszéiben, vallomásaiban, jegyzeteiben nyomon követhetjük annak a gondolkodó m vésznek a szellemi útját, aki a század második felét, amikor e két f modell, a racionális és a vallásos, összecsapott, már tudatosan, bizonyos értelemben annak formálójaként élte át. Azt írja, gyermekként szintén katolikus volt, megpróbált a vallás kívánalmainak megfelelni. „Fiatalon belemerültem abba az aszkétikus, túlvilágra irányított tanba, amit a katolikus hit jelent. Ez torzított el. Megfosztottak természetes ösztöneimt l. A katolicizmus a félelmet oltotta belém a nyílt vállalkozó kedv helyett” – írja. Elkövetkezett a nagy törés: az ösztönös lázadás, amikor fölfedezte, hogy az abszolútumot irodalmi m vekben, például József Attila verseiben is megtalálhatja – ekkor elfordult a katolicizmustól. Majd racionális korszak, vagyis egy másféle hit következett. Ellenzéki értelmiségiként maga is úgy vélte, az értelmiség, az elit fölépítheti a szekularizáltságában szabadabb, emberibb társadalmat. Különös, állapítja meg utóbb, hogy az ember metafizikai dilemmáját érzékelte Bibó is, Németh László is, Illyés is, de csak intézményesen, szekularizált vallásként, pragmatikusan tartottak igényt a kereszténységre/egyházra, a növényi növekedési terv organikus folyamatában kapott volna szerepet, hisz valójában még Némethet is „hidegen hagyták” (Görömbei megállapítását idézi, egyetért leg) a metafizika kérdései. Holott, bár a XX. századra elvált a vallás formája és - 1012 Szerkesztette: Faragó Ferenc

tartalma, s bár a tartalom lényegesen megváltozott, már alig vagy egyáltalán nem igazodik a teológia klasszikus elvárásaihoz, furcsa módon megmaradt valami bel le, ami a jelek szerint nem is fog kipusztulni. Tornait ez a kipusztíthatatlan valami foglalkoztatja leginkább, ez után nyomoz, s könyörtelenül leszámolva az illúziókkal jut el a vallás skorához, a mítoszokhoz és a nagy világvallásokhoz, els sorban a keleti gondolkodáshoz. Tapasztalata szerint tragédiánk egyik, talán legf bb oka a nyugati, vagyis az európai gondolkodás végs kig hajtott egocentrizmusa. „A kereszténység, Nyugat-Európa túlságosan nagyra növelte az Ént. A buddhizmus (amíg vallássá nem torzítják) éppen ezt el zi meg az Én, a lélek illuzórikusságának fölismerésével” – írja. Tornai József, azt hiszem, Hamvas Béla mellett az egyetlen jelent s m vész, aki konzekvensen és er teljesen képviseli azt a szellemi utat, amely a kereszténység elégtelenségének, kimerülésének okát kutatva a keleti gondolkodáshoz, a brahmanizmushoz, taoizmushoz jut el. Hamvas is arra törekedett, hogy a keleti és nyugati gondolkodást, létszemléletet kibékítse, azokat egymásba oltva oldja fel az emberi lét nagy paradoxonát. „Ó, ha volna annyi gondolkodási er a kereszténység különféle egyházaiban, hogy teológusaifilozófusai szembenézzenek a taoizmussal, brahmanizmussal, buddhizmussal! Micsoda emberiségvallás bontakozhatna ki akkor!” – kiált föl Tornai. Ez a hit, meggy z dés olyan szép és olyan költ i, hogy nemcsak igaz, de érvényes is lehet. (Szkeptikus megjegyzésem arra vonatkozik, hogy ez az utópia [?] csak intézményesen terjeszthet ki, az intézményesülésr l pedig egyikünk sincs jó véleménnyel.) Költ i, mondom, mert számára a filozófia, vallásbölcselet csak eszköz, Tornai József ízig-vérig költ , méghozzá, alapvet en és mindenen túl, dilemmás költ , aki nem rendszert alkot, még ha rendszert képez is gondolatvilága, hanem kérdéseket tesz föl, s olykor, e rendszer részleteiben önmagának is ellentmond, magamagát is cáfolja. De éppen e bizonytalansági tényez kt l lesz annyira emberi és szép ez a modell. Tornainak azért kell végiggondolnia történetiségében is az alapkérdéseket, hogy érvényes költészetet teremtsen, márpedig, miként megjegyzi, ma: „Nyilvánosság el tt nem lehet se szólni, se írni hitelesen.” Nem lehet véletlen, hogy eddigi négy esszékötetéb l három a rendszerváltozás után jelent meg, amikorra végképp összegubancolódni látszanak az alapkérdések, megkérd jelez dik a beszéd és a valóság viszonya, s amikor abban a tudatban (vagy öntudatlanságban) élünk, hogy „történelmileg minden rossz lehetséges”, és a kereszténységnél, klasszikus racionalizmusnál is elégtelenebb világválasz született, és ez hódít itthon is. Az igazi nagy törés nem ’45-tel, nem is ’56-tal, hanem éppen a rendszerváltozás után történt meg a magyar szellemi életben, mondja, mert ekkor tért le az organikus, klasszikus európai útról, s vette át az euroamerikai kultúraértelmezést, ráadásul a mai nyugat-európai kultúra maga is „kiszáradt folyóágyába lépett”, ráadásul „Grand Canyon-i mélység repedés” osztja ketté az országot. Keser tapasztalatai és még keser bb következtetései nehezen cáfolhatók. Ha eddig Tornai szkeptikusnak, fájdalmasnak, kiábrándultnak mutatkozott, nos, a mához érve szinte elakad a bölcsel szava, és a költ szólal meg ismét. „Európa lelke haldoklik, talán már meg is halt. Fogadjuk el Derrida, Lyotard, Rorty és hazai fölfedez ik kinyilatkoztatását, hogy »túl vagyunk a metafizikán«?” „Ma már éppen azt tartom lehetetlennek, hogy egy társadalom ne keresse a választ létezésének végs kérdéseire.” „Szerintem ugyanis nem a metafizikán vagyunk túl (ahogy a posztmodernizmus szeretné látni), hanem azon a (f ként század eleji) föltételezésen, hogy az európai (és magyar) ember fölépíthet egy pusztán m vészeten, filozófián és természettudományon alapuló, minden ízében szekularizált kultúrát és civilizációt. A metafizikának a ki zetése eredményezte a két világháborút, a náci és bolsi apokalipszist a század els felében és a pénz, a hatalom ízléstelen játékait meg a kultúra további kiszáradását, a gondolkodás káoszát a másodikban mind a mai napig.” A harmadik évezredet a WTC elleni terrortámadás vezette be, amely sajnos igazolása annak, hogy mit - 1013 Szerkesztette: Faragó Ferenc

jelent a „metafizika ki zetése”, a korábban mindig legels nek tekintett tabu, a Ne ölj! visszavonása. Abszurd világban élünk, mert „a világon nem lehet változtatni: ez minden Don Quijoték szörny megtöretésének oka”. Maga az emberi természet abszurd, nem javítható. És tragikus, hogy mindez mégiscsak logikus és okszer . Tehát elkerülhet . A racionális gondolkodó, mert tapasztalatai ezt igazolják, elfogadja Baudrillard megállapítását, hogy a m vészet elt nik, s t „nem is csak a m vészet elt nésér l van szó – teszi hozzá Tornai. – Az ember t nik el fölhalmozott eszközei és elveszített bens ségessége mögött a homo sapiens nincs többé.” A költészetnek és a hagyományos európai bölcseletnek nincs érve, mert az az érv, amit mondhatna, er tlen, és nem hat. Néhány évtizede még könnyebb volt. Volt Hamvas, Németh László, Bibó, Illyés, Fülep – akikre hagyatkozhattunk. „Ilyen szellemi (és szellem !) vezet ink ma nincsenek.” Gondolkodók még vannak, „de már nem k a törvényhozók. Mi sem vagyunk azok.” „Szekularizált értelmiségi elit? Tévedésünk (Németh Lászlóé is) az volt, hogy hittünk a szekularizált értelmiségi elit lehet ségében. Hamvasnak volt igaza: csak brahmin jelleg szellemi elit vezetheti a társadalmat” – amilyen nincs. Tehát „nincsen remény”. Domokos Mátyással egyetértve, a magyar irodalom történetét nem az irodalomtörténészek írják, hanem az írók, költ k, akik újraértelmezik, él vé teszik a hagyományt, újraírják az örökséget. Tornai József a maga súlyos filozófiai kérdéseivel a magyar irodalmi örökségben barangolva talál az övével meghökkent en rokon hangokra. E kötetének talán legszebb, legmegrendít bb és legmegrendül bb esszéjében vall arról, hogy Vörösmartynak, hatalmas tragikus versei szerint (az El szó, az Emberek, A vén cigány, A gondolatok a könyvtárban és Az Éj monológja a Csongor és Tündéb l), az 1846-os lengyel parasztlázadás kíméletlen leverése, majd a ’48/’49-es magyar szabadságharc elfojtásának keser tapasztalata az újkori civilizációba vetett hitét roppantotta meg. „Az El szóban magában álló, addig sehol emberi agyvel ben meg nem villant költ i-filozófiai képet rajzol a homo sapiens állapotáról, fajunk természetér l”, látnoki megsejtéssel fogalmazta meg az emberiség jöv jét, és nemet mondott a XIX. század fejl déseszméjére. A tragédiák tapasztalata érlelte Vörösmartyt az els modern költ vé, semmivel sem er tlenebbé, mint amilyen a franciáknál Baudelaire, az angoloknál William Blake volt, a „félig isten, félig állat”, „ rült sár és istenarcú lény” világirodalmi rangú, filozófiai mélység és gondolatiságában elképeszt en korszer költ jének arcát azonban a nemzeti költ igaz-hamis patinája még ma is eltakarja. Persze, a folytonosság is paradoxon, a paradoxon folytonossága. „Nem tudom, hogyan, de egy-egy nagy költ vel-íróval, zenésszel meg tudjuk állítani rossz úton járó történelmünket. Ezek a hatalmas kerékvet kövek nem engedik, hogy a szakadékba csússzunk.” Vajon csakugyan így van-e? Ebben, azt hiszem, racionális lényként egyáltalán nem lehetünk bizonyosak. Az ellenkez jében inkább. De Tornai pontosan arról beszél, hogy az embernek van metafizikai dimenziója, és ebben a dimenzióban mások az érvek, és más a szavak jelentése. Vagyis hogy van jelentésük a szavaknak. „Amilyen istent választunk, olyanok vagyunk” – írja a költ , s a szanszárában a mítoszok istenéhez, az Egyhez fordul. Az emberbe ontológiailag bele van kódolva a létbizalom, tehát továbbra is mondja, teszi a magáét, habár tudja, szava pusztába kiáltott szó marad. „A költ ma már kis szekta áldozópapjának érzi magát. Az apró kápolnán túl, ahol szolgál, zajonganak a túlszaporodott barbárok.” Ámbár Hamvas szerint a világ végi lakatlan szigeten az üres barlangba bekiabált titok sem maradhat titok. „A nihilizmus és a rombolás el renyomulásával szembeni er ket keresem – írja Tornai –, istenképmásunk nemcsak a szívben születik meg (ott is meg kell születnie!), hanem a tudatunkban is.” „Az emberiségnek és a történelemnek »vége« túl vagyunk minden próbálkozáson, és mégse lettünk spirituális, szellemi faj. Mit tehetek? Keresem, várom istent. Írom a verseimet. A fa is terem, hiába, hogy senki sem szedi föl a földre hullott érett gyümölcseit.” Mi ez, ha nem a szellem, a lélek nehéz-szép ünnepe? - 1014 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Pécsi Györgyi *forrás: Kortárs, irodalmi és kritikai folyóirat, 2003. január

„Az átkozott történelem nem ismer változást, fejldést, csak értelmetlen nyüzsgést.” (Antologia humana)

Az ébresztésr l* Sokáig haboztam, hogy belevágjak-e abba, amire vállalkozni szeretnék. Ami visszatart, a feladat nehézsége. Ez így, elszigetelten kimondva, egyszer közhely, egy tény üres analitikus átfogalmazása: nyilván nem volt még ember, akit ne a feladat nehézsége tartott volna vissza attól, hogy megtegyen valamit, amit tenni szeretne. De e mögött a látszólagos közhely mögött ebben az esetben valami nagyon személyes és egyszeri rejt zik, egyike azoknak a felvillanó történéseknek, amelyek csak ajándék-pillanatokban lepik meg az embert – tehát a közhelynek éppen az ellentéte. Ott kell kezdenem, hogy ugyanez a nehézség volt az oldópont is, ahonnan váratlanul kifakadt az energia, amely a cselekvés gátját áttörte és a hátráló mozdulatot megállította. A feladat, amit kit ztem magam elé, az volt, hogy önmagamra alkalmazzak egy követelményt, amit éppen én fogalmaztam meg munkaközösségünk megindulásakor. A mi együttes munkánk jelent ségét akkor látom biztosítva, ha a monologikum hagyományainak legszublimáltabb formáit is sikerül áttörnünk, vagyis mindnyájunk részér l érvényesül az a vezérl törekvés, hogy amit valamelyikünk mond, azt – Hamvas Béla kifejezését idézve – „intellektuálisan és egzisztenciálisan asszimiláljuk”. Ezt többféle módon lehet el nem érni és csak egyféle módon lehet elérni. A sok negatívumot csak egyetlen, legmagasabb formájába koncentrálva említem: bizonyos, hogy nem lehet úgy elérni, ha a „tárgyról” beszélünk. A pozitívumot – éppen mivel pozitív realitás – a maga teljességében, tehát hármas homouzionisztikus differenciáltságában fejezhetem ki: az Én-Te-Szó homouzionisztikus differenciáltságán tájékozódva. Az els ez: nem vagyok monologikus, ha magamról beszélek; monologikus akkor vagyok, ha nem magamról beszélek. Aki monologikus, százféle én-fátylat hazudik magára, csakhogy ne kelljen magáról beszélnie. A monologikus hagyományt tehát ebb l a sugárzási pontból akkor töröm át, ha bármir l van is szó, magamról beszélek – a szót, hogy „magam” legkényesebb, legszubjektívebb, röviden: legszemélyesebb értelmében véve. A második ez: nem akkor vagyok monologikus, ha nem reflektálok arra, amit a másik mond. A mono-logikumot akkor törtem át, ha magára a másikra reflektálok, magára a dialógus második személyére, vagy hogy a szubjektiváció félreértését kiküszöböljük: azokra a személyes forráspontokra, amelyekb l a másik elmondja azt, amit el kellett mondania. És végül, a harmadik: a monologikumot akkor gy ztem le, ha nem a tárgyhoz, hanem a szóhoz szólok. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha hagyom, hogy hozzám is szóljon a szó, ha nem csak a másik mondanivalói számára nyitom ki a fülemet, hanem az objektívan létez szó mondanivalói számára is – azt, hogy „objektív” egyszerre véve az esettség modern szóhasználatában, mint analogia nihilit és b hmei értelemben, mint eredeti „Gegenwurfot”. A logoszhoz kell tehát szólnom. Éppen ezt nem teheti meg a monologikus, aki „a tárgyhoz” szól. Mert beszélni csak ahhoz lehet, aki maga is beszél; a tárgy pedig néma, de a szó beszél. A feladat tehát az volt, hogy ennek a dialogikus követelménynek tegyek eleget, ezúttal els sorban Szabó Lajossal szemben, aki az alapreferátumot adta. Ha a követelménynek lelkiismeretesen akarok eleget tenni, a feladat rendkívül nagy és egész szellemi energiát - 1015 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kíván. Ugyanakkor benne vagyok a magam munkájában, és nem kell b vebben magyaráznom, hogy ilyenkor az aktuális alkotó munka válik életem tengelyévé. Ezért hárítok el magamtól ösztönösen is mindent, ami szellemi energiáim megosztását kívánja. És ezért volt az, hogy az utolsó pillanatig csak a szándék, de nem a bels energetikus elszántság volt meg bennem ahhoz, hogy belevágjak ebbe a nehéz vállalkozásba. De éppen itt, ezen a ponton kaptam azt az „ajándék-pillanatot”, amir l az el bb beszéltem. Évekkel ezel tt egy hasonló pillanat élményét fogalmaztam meg magamnak mint „az energia állandótlanságának” a törvényét. Egy hasonló takarossági kísérletnél villant fel el ttem, hogy az energia minden lehet, csak állandó nem: vagy növekszik, vagy fogy, csak állandó nem lehet. Ami azonban lényegesebb ennél: akkor növekszik, ha fogyasztjuk, és akkor fogy, ha nem fogyasztjuk. A szellemi termékenységnek ugyanarról a törvényér l van szó, amit a Talmud így mond: „ha elhagysz egy napra, én kett re hagylak el”. Vagy arról, amit talán még általánosabban így is fogalmazhatunk: gazdag az, aki pazarol. Nem azért pazarol valaki, mert gazdag, hanem azért gazdag, mert pazarol. Ha a pazarlást itt harci éllel, tehát nem a tékozlás szinonimájaként, hanem a fukarság ellentéteként használjuk, közgazdasági alaptörvénynek is tekinthetjük. Azok közé az igazságok közé tartozik ez számomra, amelyeket mindig tudok – a szellemközelség bizonyos fokán túl mindnyájan tudjuk – de csak ilyen rendkívüli pillanatokban válik bennem testi valóságként megjelen élménnyé. Vele együtt, hozzá szervesen kapcsolódva merült fel – ezzel a testivé s r södött evidenciával – még kett . Az egyik az, amit egyszer az ember tört-egész voltáról mondtam: az ember ma, a b nbeesés után is egész, de a szellemt l az különbözteti meg, hogy nincs benne kohézió, és a logosz centrumával való érintkezés után mindig újra ki van téve az elszakadás veszélyének. A másik az ebb l adódó súlyos egzisztenciális helyzet: minden pillanatban egyszerre megnyílik számunkra a mennyország és a pokol kapuja. Minden pillanatunk ilyen „ajándék-pillanattá” válhat, mikor mindent a kezünkben tartunk; és egy pillanatnyi elernyedés elég ahhoz, hogy mindent kiejtsünk a kezünkb l. Az éberség, amely a Scientia Sacrában olyan centrális helyet foglal el, ezért az egzisztenciális követelmények alfája és omegája: egyéb tennivalónk nincs is, mint a folytonos ébresztés. Önébresztés és egymás ébresztése. A mezítelen emberi egzisztencia szempontjából az ótestamentumban Jób története, az újtestamentumban Jézus gecsemánei óráinak története a legrelevánsabb. Mindakett az ébresztésr l szól. Jóbnál egy töretlennek látszó, problémátlan ébrenlét a kiindulópont. „Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfél vala és b ngy löl ”. De mikor a Sátán eljött „Isten fiai között” az Úrhoz, azt mondta: „avagy ok nélkül féli-e Jób az Istent?” A kérdés súlyos volt; mögötte felrepedtek Jób mennyországának falai és megmutatkozott a jóbi egészbenlét, ébrenlét törékenysége. Az istenfélelem oka lehet mindennek; az istenfélelemnek nem lehet oka. „Istenfélelem a bölcsesség kezdete”; a bölcsesség nem kezdete az istenfélelemnek. Istent okkal félni azt jelenti: eszközként félni – legyen a cél bármilyen nagy és tiszta –, esetlegesként félni. Aki Istent okkal féli, kezében tartja az Istent, de Isten nem tartja t a kezében. Akit Isten a kezében tart, az Istennél van, mint a logosz, amely „kezdetben Istennél vala”. De aki Istent a kezében tartja, annál csak látogatóban van Isten, mert mihelyt valami más „oka” van rá, kiejti t a kezéb l, hogy valami mást markoljon meg helyette. Így jártak Rilke Isten-meséjében a gyerekek a gy sz vel. És így járt Jób is; kiderült, hogy a Sátánnak igaza van (a megváltás pillanatáig a Sátánnak mindig igaza van az emberrel szemben – Mephistonak is mindig igaza volt Fausttal szemben egészen Faust mennybemeneteléig). Kiderült, hogy a Sátánnak igaza van, mert problémátlanul nem lehet ébren lenni, problémátlanul csak aludni lehet. Ébren lenni az ember számára azt jelenti: folyton ébreszteni magát. Akit Isten különösen szeret, akit kiválaszt magának, annak segít az ébresztésben: jajjal, könnyel, fekéllyel, embertársak g gjével – mint ahogy Jóbnak segített. ébresztette fel Jóbot, mert az ébresztés csak önébresztés lehet, de segített neki: Nem „Mitwirker”, ahogy Baader mondja. Jób barátai nem voltak kiválasztottak; ezeknek nem - 1016 Szerkesztette: Faragó Ferenc

segített. Ezért k bennrekedtek a problémátlan áléberségben (ami talán a legmélyebb álom). Ezért volt az, hogy k azzal káromolták Istent, hogy dicshimnuszokat zengtek róla – és Isten csak Jób kedvéért nem állt rajtuk bosszút ezekért a dicshimnuszokért – Jób pedig azzal dícsérte Istent, hogy káromolta. Káromolta: kétségbevonta igazságosságát, könyörületességét, jóságát, bölcsességét – csak egyet nem: a létét. Ebb l állt az ébredése, most sz nt meg Istent „valami okból” félni. Jób barátai pedig rá aggatták Istenre a morál minden ékességét, csak egy nem volt lényeges a számukra: hogy Isten egyáltalában van-e, ébreszt-e? Az Újtestamentumban a gecsemánei történet szól az éberségr l. Itt is éppen ez a néhány vers az, ahol a mezítelen emberi egzisztencia leleplez dik. Kezd dik mindjárt Jézus szomorúságánál, levertségénél. Idáig nyúlik meg az utolsó sóhaj árnyéka, ez már az „Éli, éli lámmá zabaktani?” hangulata.

Tábor Béla *forrás: A Hamvas Bélával és Szabó Lajossal 1945–46-ban folytatott „csütörtöki beszélgetéseken” elhangzott hozzászólás írásban kidolgozott része.

„A világ különböz klérusai nem viselték el, hogy az ember megszabadulását ne a hit és a jócselekedetek által, hanem értelmével keresse.” (sök nagy csarnoka)

Lukács Evangéliuma* Lukács György, alias Georg Löwinger (1885-1971), életének két, rövid ideig tartó id szakában töltött be felel s pozíciót a kormányban. Els ízben 1919-ben, a Kun Béla-féle Tanácsköztársaság idején nemcsak politikai biztos volt az ötödik Vörös Hadosztálynál, hanem közoktatásügyi népbiztos is. Majd 1956-ban, a Pet fi Kör és a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként oktatásügyi miniszter lett a Nagy Imre által vezetett kormányban. Mégis, a magyar kulturális életre ható leghatározottabb és legfert z bb beavatkozása Löwinger-Lukácsnak 1945 és 1946 között történt, miután visszatért Magyarországra; tagja lett a Tudományos Akadémiának, és kinevezték a filozófia és esztétika professzorának a budapesti Egyetemen. Így lett Löwinger József bankár ivadéka ’a lelkek igaz vezet je, egy viszonylag liberális szellemi diktátor, akinek szava törvény volt. Él példája volt a rezsim toleranciájának, amelyet a legcsiszoltabb elmék irányában tanúsított’. Ezekkel a szavakkal jellemzi egy másik híres, Magyarországon született ’tévelyg zsidó (el bb marxista, majd katolikus, és végül természetesen, liberális): Fischel Ferenc alias François Fejt , aki Raymond Aron-nal létrehozta a Szabadságok Európája Intellektualisták Bizottságát. Fischel-Fejt szabadságról alkotott koncepcióját Lukács munkásságával kapcsolatos írásaiból vezethetjük le, szerinte Lukács ’a Kommunista Pártot a kulturális tevékenységek védelmez jévé, egy központtá akarta tenni, amelyben megvalósíthatók a nagy reformok: az oktatás demokratizálása és modernizálása, a kulturális alapok szélesítése, a szellem emancipációja. Elérkezett a pluralizmus és a »dialógus« ideje. Figyelmen kívül kell hagynunk egy ennyire megható véd beszédet, ha arra gondolunk, hogy a pluralista Lukács A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke szerkesztésével megbízott komisszió hírhedt tanácsadója volt; ’az eltévelyedett könyvek indexét’ három füzetben, 160 oldalon többször is kiadta 1945 és 1946 között a - 1017 Szerkesztette: Faragó Ferenc

miniszterelnökség sajtóosztálya. Akkoriban egy középirányzat-többség koalíció volt kormányon, amelynek egy, a Kisgazda Párthoz csatlakozott egyházi ember volt az elnöke. A katalógus – ugyanabból az inkvizítori mentalitásból származott, mint néhány évvel kés bb Lukács rossz hír könyve, Die Zerstörung der vernunft – els sorban egy gyakorlati funkcióval rendelkezett: a lefoglalásra és megsemmisítésre ítélt írások vádeszköze volt a rend ri hatóság kezében; mindezt az esküszeg Miklós Béla tábornok 1945. április 28-án nyilvánosságra hozott 530-as rendelete alapján. A jegyzékben ábécé sorrendben, az elmúlt húsz évben nyomtatott könyvek, folyóiratok, füzetek, zenei kották, röplapok és propaganda nyomtatványok szerepelnek. A magyar nyelv kiadások mellett, a két világháború között Magyarországon bizonyos olvasottságnak örvend német, olasz, francia etc. nyelven megjelent kiadványok is vannak. Az indexre helyezett könyvek között szerepel természetesen Sion bölcseinek jegyz könyve is, a zsidó kérdéssel kapcsolatos teljes anyag, Hitler, Mussolini, Goebbels, Rosenberg írásai és beszédei, és Szálasi Ferenc könyvei és beszédei, aki a Nyilaskeresztes Mozgalom vezére, s a háború utolsó szakaszában Magyarország Nemzetvezet je volt. Ugyanitt találjuk az ismert magyar írók közül Erdélyi Józsefet a ’népies’ költ t, akit már Horthy idején is elítéltek; vagy Tormay Cecile-t, akit Gabriele D’Annunzio fordított olaszra. A nem magyar írók közül a következ neveket olvashatjuk: Berdiaev, Céline, Chesterton, Gide, Keyserling, Malynski, Maurras, Moeller van den Bruck, Ossendowski, Carl Schmitt, Werner Sombart, Othmar Spann, Julius Evola, Giovanni Gentile, Giovanni Papini. Azon kevés román szerz k közül, akik bizonyos nyilvánosságnak örvendtek a két világháború között Magyarországon, csak egy szerepel a jegyzékben: Panait Istrati Auf falscher Bahn. 16 Monate in Russland cím , Szovjetunióban tett utazása után francia nyelven írt három naplójának németül kiadott els kötete. Lukács György a ’kultúra alapjainak kib vítése’ érdekében el írta a rossz hír ’B-lista’ összeállítását, amelyben a hallgatásra és a társadalmi szempontból halálra ítélt értelmiség szerepelt. Halálának harminc éves évfordulója alkalmából említjük meg Hamvas Bélát (1897—1968), aki az említett szám zött-lista egyik áldozata volt. Weöres Sándor költ , akit Magyarország Rimbaud-jának is nevezhetnénk, mesterét látta benne; Szathmári Botond filozófus a platóni tradíció egyik örökösének nevezte. Hamvas Bélát, aki Magyarországon el ször tette ismertté René Guénon és Julius Evola nevét, tulajdonképpen az integrális tradíció mestereinek szellemi rokonaként tartják számon; f m ve, a Scientia Sacra egy átfogó szintézis, amelyet a La Crise du Monde Moderne, vagy a Rivolta contro il mondo moderno-hoz hasonlíthatnánk. Termékeny és sokoldalú íróként, a második világháború után, Hamvas Béla tevékenyen részt vett újra a kulturális életben, világirodalmi florilegiuma, az Anthologia Humana nemrég a harmadik kiadását érte meg. Majd Az egyetemi nyomda kis füzetei néven zsebkönyv sorozatot publikált, ahol a görög filozófusok írásai mellett mindaddig Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen szerz k is olvashatók, mint például Heidegger vagy Heisenberg. Lukács betiltotta ezt a sorozatot, a kinyomtatott példányokat bezúzták, az ólombet ket beolvasztották. Hasonlóan járt el egy, még ki sem nyomtatott Heidegger könyvvel kapcsolatban mondván, hogy Heidegger ’a sötét, fasiszta egzisztencializmus vezéregyénisége’. Hamvas Béla – miután Lukács hazug módon ’a magyar neomiszticizmus legzavarosabb képvisel jének’ nevezte – elveszítette tisztvisel i állását a f városi könyvtárban, és mindennapi betev jét kénytelen volt bérmunkásként vidéken, majd raktárosként megszerezni az Er m beruházó Vállalatnál. Mindez nem lehetett dönt fontosságú egy olyan ember számára, aki azt szokta mondani: ’mindenhol létezik egy tengely’, és aki sokkal rosszabb híreket is így fogadott: ’pont ezért létezik egy Ég ott is’. Visszatérve Lukácsra, az üldözési hajlamának gyökerei, Aldebaran Zoltán szerint (Pannon Front, 1997 december), egyfajta kifordított, parodikus szellemiséggel átitatott vallási (vallásalatti) devócióban rejlenek. Lukács egyik fiatalkori írásában találtam rá egy olyan mondatára, amely mintegy programszer kijelentésként, a majdani inkvizítor gyilkos - 1018 Szerkesztette: Faragó Ferenc

aszkézisét jelzi: ’A lélek megváltásához – írja Lukács – éppen a lélek feláldozására van szükség: egy misztikus etikából kiindulva, vad Realpolitiker-ré kell válni, és nem egy mesterséges kényszert, hanem a »Ne ölj« abszolút parancsát kell megszegni’.

Claudio Mutti fordította: Fröhlich-Botond Zoltán *forrás: 4 Origini, USA nr. 13-14/1998

„A végtelen dialektika annyi, mint végtelen számsor. Infláció, devalváció, rossz végtelenség.” (Scientia sacra)

Az asztrológia, a legf bb éberség megszerzésének az eszköze, avagy a mennyország, mint a megváltás mágiája Mottó: Nem a kedvez bolygóállást kell lesni és nem misztikus energiákat kell vadászni, hanem felel sségbe ágyazott éberséget kell szerezni. „Keressétek Isten országát és a többit megkapjátok ráadásként”(Jézus, Lukács Evangéliuma) “Amikor Jézus lényének isteni mivoltáról beszélt, a zsidók jajveszékelni kezdtek. Jézus pedig a zsoltárokból idézett (Zsolt: 82,6) és azt mondta: Nincs-e megírva törvényetekben, hogy istenek vagytok (elohim, atem) mindannyian a legfels bb fiai?” (Hamvas Béla: Scientia Sacra / A kereszténység / II. Az Evangélium és a levelek) Annak a megértéséhez, amit e tanulmányban szándékozom kifejteni - elengedhetetlen feltételként - fontosnak tartom mindannak az el zetes olvasását, amit Hamvas Béla a Scientia Sacra III. kötetében megírt a történeti (intézményesedett) keresztény egyházak és felekezetek spirituális dogmáiról, valamint az egyházi intézmények fennmaradását szolgáló farizeusi magatartás (személyen kívüli, objektív istenben gondolkozó mentalitás) következményér l írt és amit az ember központúvá tett (egyéni felel sség alóli felmentést: könnyítést ígér , s így alapjában korrupt) keresztényi tudományos eszme-rendszereknek a Názáreti Jézus tanításaival homlokegyenest szembenálló természetér l kifejtett. Elengedhetetlennek találom annak a ténynek a minden árnyalatában történ megértését, hogy a személy akaratától és a személyi törekvésekt l független (kívülr l jöv ) megváltás dogmája homlokegyenest ellenkezik a Jézus által a megváltás feltételéül állított szellemi éberséggel: a korrupció mentes élettel és, hogy a “személyre szóló” kegyelemben (isteni protekcióban) való részesülés képzetének fenntartásával minden monoteista vallásos és misztikus eszmerendszer voltaképpen egy konkrétan meg nem fogalmazott és ki nem mondott könnyítési és felel sség alóli kibúvási lehet séget lebegtet a hívei képzelete el tt. Amennyiben valamiféle kauzális (isteni) kegyelemr l, illetve keresztény kegyelemr l beszélhetünk egyáltalán, maximum arról lehet szó, hogy az Evangéliumok elterjedésével (azért írom többes számban, mert ez esetben nem lehet szó csak az Újszövetség néven ismert négy kanonizált Evangéliumról!), minden ép esz - 1019 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ember számára megadatott az a lehet ség, hogy spirituálisan felébredjen és a felébredés nyomán kialakuló tisztánlátási képessége segítségével meghaladja a b nbeesés logikája Hamvas Béla meghatározása szerint: a világi korrupt élet pragmatikus logikája - szerinti szentimentális - merkantilista gondolkozást és elinduljon az éberség segítségével elérhet megváltás irányába: az egészség, az er nlét és a kreatív élet-állapot megvalósítása irányába. A mai keresztény egyházak ahelyett, hogy a személyi életfeladatok megismerésének és azok tudatos felvállalásának a szükségére való figyelmeztetésként értelmeznék Jézusnak azt a tanítását, hogy “Mindenki hordozza a maga keresztjét”, még mindig a kora középkor által egyházi intézményépítés és fenntartás céljából kieszelt, misztifikált Jézus-legendát tanítanak érzelg s ideológiaként, amelyben a Jézus csodatetteir l és az különleges és kiváltságos („Isteni”) lényér l szóló dogma-tételek képezik a f szempontot a kereszténység egyetemes értékét megadó tanításai helyett. Így jutottunk oda, hogy a kereszténység szellemi táptalaján létrejött nyugati civilizációnak a gazdasági - tudományos életképzelete, illetve vallásos misztikus alapállása teljesen ellentmond a Jézus által megfogalmazott metafizikai törvénynek miszerint, "Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt." és el lehet mondani, hogy mára az egész keresztény világ egyebet sem tesz, minthogy minden áron mag akarja nyerni az életet és ezáltal voltaképpen az evangéliumok szellemével szemben, azokkal homlokegyenesen ellentétesen él. A keresztény civilizációban meghonosodott természetszennyezést és természetrombolást idéz (- tehát természetellenes) gazdasági életkoncepció, tulajdonképpen az ember éber képzelete által automatikusan m ködtetett mágikus erej személyi imagináció „gondvisel ” hatalmának a megtagadásából, a “Ne aggodalmaskodjatok afel l, hogy mit esztek holnap és holnapután, mert a ti atyátok ellát titeket...” tanítással homlokegyenest ellenkez pszeudokeresztény mentalitásból: a félelemb l és az aggodalmaskodásból, vagyis a hitetlenségb l ered, onnan veszi „természetes” létjogosultságát. Hogy ennek az oka miért a Nagy Constantin teológusai által történelmi (birodalmi) ideológiává el léptetett szekularizált vallásban: a hívek személytelen magatartásáért cserében könnyítéseket ígér kereszténységben rejlik, azt Hamvas Béla részletesen kifejti a Bizánc cím esszéjében és a Scientia Sacranak a kereszténységr l szóló könyvében. De nem csak a kereszténység, hanem minden újkori, illetve az újkori polgári eszmékhez idomított filozófiai, vallásos és misztikus erkölcsi világképe mellett csodatev mágikus praktikák gyakorlását is oktató) eszmerendszer elrejti az emberiség alapproblémáját. Ez a probléma a b nbeesés nev jelenség téves értelmezése és elkend zése.

I. A b nbeesés, avagy a fájdalom funkciója és a kereszt értelme A humánussá (polgárivá) szelídített és ezáltal a keresztény embert egyetemesen felel tlenné: természet-kizsákmányolóvá tev , globális vallás és a nyugati-keresztény tudomány abból a rejtett szellemi koncepcióból indul ki, hogy boldogsága (élvezete és kényelme) érdekében az embernek a természet jelenségeivel és folyamataival szemben védekezni kell (s t: amint látni fogjuk, végs soron a vallás és a tudomány volt annak a szellemi koncepciónak a melegágya, hogy boldogsága, kényelme megszerzése és ezek védelme érdekében, az embernek a természetet ki kell zsákmányolnia) és, hogy ezen szempontok szerint az embernek a természetb l kivont, kibányászott elemek (anyagok) segítségével, valamint az anyag átalakításával létrehozott munkaeszközök segítségével a természett l hermetikusan elkülönülve (civilizáltan) kell élnie. És ez még mind semmi ahhoz a hallgatólagos barbár közmegegyezéshez képest, hogy az élvezet-biztosító civilizáció létrehozása és fenntartása érdekében az embernek jogában van a természetb l kivont eszközök segítségével kifosztani, - 1020 Szerkesztette: Faragó Ferenc

legy zni és összezavarni (genetikai alapjában is szennyezni), a természetet. Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükb l való kiszorítása, az élettér beszennyezése, az állatok fölösleges gyilkolása (ma már bizonyított tény, hogy hús nélkül is pontosan úgy, s t: még egészségesebben lehet élni, mint hússal táplálkozva), azok üzemi „gyártása”: szaporítása, keltetése, növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”, valamint/és az erd k kipusztítása. A keresztény papok rendszeresen elmulasztják felemlegetni ama kellemetlen (élvez - védekez civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Lásd: az egyetemes törvények útja nem a sors-könnyítések és az élvezetek-növesztésének, valamint ezeknek a biztosításának a humanista útja), valamint Jézusnak azt a figyelmeztetését, hogy “Hamarabb át megy a teve a t fokán, mint hogy a gazdag bejusson a mennyek országába” (mint hogy a vagyonát félt személy elérje a legf bb spirituális éberség fokát) és: azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent és a Mammont.” (A létrendeltetés szerinti életet szabályozó egyetemes törvényeket és/vagy az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.) Ezek, a (zárójelben felvillantott) eredeti metafizikai értelmükt l elszakítva megható-patetikusan hangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak, amikor az egyház autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építette létét és hatalmát. A mai piackutató „menedzseri” társadalmakban viszont nem csak ízléstelen tett, de a hívek számának a sorvadását okozó taktikai hiba is lenne ezeknek, a metafizikailag tájékozatlan papok által a lényegük szerint meg sem értett, személyi és egyetemes létkorrupció ellenes, keresztényi magatartást jelöl mondatoknak a felidézése. Persze Jézus jól tudta azt is, hogy az egyetemes törvényekkel összhangban álló, értelmes emberi tevékenység következtében felgyüleml gazdagság önmagában még nem negatív léter , hanem az anyagnak mindössze egy új állapota és formája és ez az új állapot kauzális szempontból semleges megnyilvánulási forma, ami végs soron az emberi kreatív leleményességnek a következménye és ami, bizonyos esetekben a szellemi - spirituális fejl dést szolgálhatja. Ez az új anyagi állapot önmagában se nem b nös se nem b ntelen és csak akkor árt ha öncélúan halmozom - növesztem a más életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására és ha egyedül magamnak akarom (minden áron!) megtartani. Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem az öncélú - és ezért sz kkebl en hitetlen, képzeletellenes: „Atya-ellenes”, illetve áldás ellenes - gazdasági-szükséglet gondolkozással aminek a hátterében mindig ott lappang a spirituális fejl dést gátló, fölösleges „termék” szaporítás. A baj az öncélú termék és vagyon halmozással és az ugyancsak öncélú birtokszerzéssel, az egyéni, vagy családi szükségleteken jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel egyoldalúan elfoglalt és azt folytonosan és öncélúan tovább növeszteni vágyó, pénzét kuporgató, vagy azt befektet - „forgató”, a vagyon elvesztésének a gondolatától fél , az elvesztéssel szemben védekez (gazda-tudatában automatikusan ellenségképekkel él : mentálisan támadó) tulajdonosnak az életképzeletével van: a rejtett agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal. A hatás visszahatás törvénye miatt ugyanis az, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik, kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt, szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben. Aki viszont a képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtve) támad, a rezonancia törvénye miatt , el bb utóbb megtámadják a természetben is és aki fél, hogy valamit elveszít, az ha nem is veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztését l fél, a veszteségt l való félelme: tudattalan szorongása közben elveszít valamit, ami számára a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy épp a gyermekét.). Carl Gustav Jung mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a foltját), a kiegyenlít dés és a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. Azok a tizenhét éves Philadelphiai fiatalok, akik - 1021 Szerkesztette: Faragó Ferenc

katonásdit játszva, fegyveresen és tet t l talpig elmaszkírozva magukat becserkésztek egy amerikai buddhista missziót, de amikor megijedve attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti ket, lel tték mind a kilenc szerzetest, mindössze eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában a Buddha szobrocskák belsejében a misszió anyagi bázisa er sítése érdekében ópiumot csempész és azt aranyért értékesít , „jót akaró” szerzetesek indítottak el. Az agresszív képzelettel rendelkez és felel sség-tudat nélküli kiskorú fiúkat ártatlan játékosokból hirtelen tömeggyilkosokká tev szerzetesek mindössze a buddhizmus terjedése érdekében és a templom pompájának az emelése érdekében vágtak bele az ópium csempészetbe, amivel azt érték el, hogy egyre magasabb (vallásos) szinten kezdtek el rettegni a „jó úgy érdekében elkövetett bocsánatos b nnek” képzelt eljárásuk leleplez dését l, amit a rend rség valamiért elmulasztott végrehajtani. Aki gazdaságilag akarja biztosítottnak tudni az életét, az lényegileg spirituális szempontból - a lehet legbizonytalanabbá teszi. Lásd Jézusnak a homokra és a sziklára építkez emberr l szóló példázatát. Jézus nem a gazdaságot tekinti ab ovo negatív természet nek és egyáltalán nem a gazdag embereket jellemzi gonosznak és erkölcstelennek, hanem ismervén a mágia (teremtés) törvénye mellett, a polaritás és a kiegyenlít dés törvényét is, a gazdaság-központú (sz k kebl , áldás - ellenes) gondolkozásnak az egyoldalú, illetve a zavart jellegére és annak a következményeire: a zavart képzeletre és a negatív és zavart képzetek (ellenség képek és veszteség képzetek) által m ködtetett egyéni képzelet által beidézett lehetséges betegségekre és más szerencsétlenségekre figyelmeztet: “Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt és aki feláldozza életét megnyeri azt.” - Aki be akarja biztosítani magának a tehetsége és a leleményessége (tudománya, tehetsége, stb.) segítségével megszerezhet élvezetes és a kényelmes (a természet megnyilvánulásaitól elszakadt, er feszítés-mentes) életet, elveszti azt, és aki ezt a törekvést feladja annak érdekében, hogy az életét sokkal mélyebb és reálisabb értékek szerint folytassa, eléri azt, hogy az ébersége segítségével élete minden részletét és vetületét a maga teljességében (egészében: egészségében - egészségesen) átélhesse. A keresztény papok és teológusok, ahelyett hogy rendesen végeznék a dolgukat és az Evangélium metafizikai értelmezésével (“Azért jöttem, hogy felfedjem azt, ami a teremtés óta rejtve van”) a képzelet zavarnak (a b nbe esésnek: az éberség elvesztésének) a gazdaságivá fejl dött eredeti okára rámutatnának és ezáltal feloldanák az általuk ápolt közösségekben az skorrupció következményét: az öncélú élvezetkereséssel egybekapcsolt kényelem-keresésb l és ezek biztosításából ered zavart személyi képzeletek által létrehozott valóságnak a következményeit, “arctalan” és “kegyetlen id kr l” sopánkodnak és misztikus, vagy humanista ködökbe süllyesztik a tudományos (akadémiai!) rangra emelt létrontás tényét, holott Jézus ezzel a mentalitással nyíltan szembefordult: “Jaj nektek írástudók, jaj nektek törvénytudók és jaj nektek farizeusok. Nem mertek belépni a mennyek országába és b nös képmutatásotokkal lehetetlenné teszitek a belépést azoknak akik be akarnak lépni.” De a keresztény farizeusok nem jajgatnak, hanem az ókori zsidó el deikhez hasonlatosan, vállukat vonogatják és az égre mutogatnak az üzemileg gyártott csirkék és disznók elfogyasztása után: “Mindannyian az kezében vagyunk.” Az így felvilágosított - lelkiismeret furdalásaitól felmentett: felel sségtudatától megfosztott - hív pedig tovább hiszi, hogy joga van a saját személye és a családja, valamint a közössége boldogsága és biztonsága, illetve az öncélú kényelme és élvezete (haszna) érdekében kizsákmányolni, összezavarni és eltiporni a természeti környezetét és végs soron összezavarni saját biológiai természetét. Mindezt “jó keresztényként” megteheti, csak éppen a vallásos eszmerendszer által meghirdetett erkölcsi rendszabályok és az adott eszmerendszer hirdet i, alapítói vagy f vezérei által körülírt, megnevezett és meghatározott küls (személyen kívüli, objektív) Isten, vagy eszmekör ellen ne kövessen el úgynevezett vétkeket. - 1022 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Egyetlen misztikus iskola, vallásos, vagy polgár-filozófiai eszmerendszer sem fejti ki érthet en, hogy az anyagi (fizikai) világ és ezen belül a természet, illetve a biológiai élet, nem más mint a Teremtés határállapota, határléte és az embernek mint “Isten Els Ideájának” (Adam Kadmon), illetve mint Isten földi megtestesülésének, az a dolga, hogy saját lényén (személyén) keresztül, saját természeti testével (idegzetével, érzékelési képességével), az által, közvetlenül megtapasztalja a teremtés különböz természeti megnyilvánulásait, hogy megértse (belássa) és a benne lev : az személyi tudata által szellemileg is megnyilvánult Teremt vel: az általa érzékelt és észlelt természeti létformákat és jelenségeket regisztráló ellen rz Teremt vel összekösse, mindazt amit érzékel, érez és észlel. Az ember sprincípiumának és ezáltal minden egyes ember személyének elemi, de ugyanakkor szellemi összeköt - értelmez rendeltetése van létezésben, ami azt jelenti, hogy személyén át minden egyes ember, akár önkéntelenül és öntudatlanul is, de összeköti a Teremtés sforrását (az Abszolútumot) a Teremtés határállapotával (természettel). Nincs ett l az els dleges és egyetemes funkciótól különválasztható szerepe és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ennek, a személyi tudatunkon keresztül történ spirituális egybekapcsolásnak az elemi és els dleges feltétele a fizikai létnek a fizikai benyomások (impressziók) által történ közvetlen és folytonos megtapasztalása. Ezzel szemben a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ett l a közvetlen tapasztalástól megfossza magát és gyermekeit és hogy ezekkel a kellemetlen, er feszítést és figyelmet igényl és néha fájdalmakat okozó tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát és szeretteit (gyermekeit). A b nbeesésnek és az skorrupciónak csak annyi köze van mondjuk a szexuális erkölcstelenkedés néven ismert jelenséghez, vagy a szociális korrupcióhoz, illetve a szexuális erkölcstelenkedésnek és a politikai - gazdasági korrupciónak annyi köze van a b nbeeséshez, hogy végs soron mindkett az öncélú élvezetkeresés, illetve a mesterséges boldogsági (kiegyenlítettség) állapot elérését szolgáló cselekvés-rendszer. A természetet tragikus katasztrófába és nyomorba sodró önkényeskedés és a kába agresszivitás is csak a b nbeesés, illetve a létkorrupció logikája szerinti primitíven civilizált életrendnek egy- egy parányi része és következménye. Az immunrendszernek a magas fokú megbomlását el idéz gyógyszerhasználathoz, valamint a rákkelt ipari szenny mértéktelen el állításához: a szellemi tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természett l és az Istent l való elszakadáshoz vezet b nbeesést els sorban a természetb l kivonható anyagokból minél nagyobb mennyiség élvezeti eszközök gyártására és a természeti jelenségekkel szembeni védekezésre irányuló „keresztény” törekvéseink idézték el és azok idézik el ma is. Az immunrendszeri betegségek elszaporodásához vezet létrontást (Hamvas) els sorban a személy elemi jelz rendszerének: a fájdalomnak a lebénítására (kikapcsolására), illetve a fájdalom megsz ntetésére, a fájdalmat okozó lehet ségek kiiktatására és a természettel való közvetlen kapcsolatból ered kellemetlenségek (nehézségek) elhárítására való “humanista” (gyógyítói) törekvések, vagyis a természetes tapasztalatokkal szembeni védekez törekvéseink halmazai képezik és nem a metafizikailag többnyire tájékozatlan papok által felállított b nlajstromok elleni vétkek. A Teremtésnek és az életnek nincs sem vallásos (érzelg s-misztikus) sem materialista tudományos (pragmatikus) koncepciók szerint meghatározható célja és ezáltal nincs ilyen jelleg célja az emberi életnek sem, de amint láttuk, metafizikai célja és rendeltetése van mind a teremtésnek, mind az individuális emberi életnek. A Teremtés személytelen s-oka, az abszolútumnak a másságra, más állapotra való s-sóvárgása, az abszolút létezésen kívüli állapotra: más-állapotra való ssóvárgás (Lilith jelenség), ami arra készteti az Abszolútumot, hogy kilépve önmagából, az így keletkez káosszal együtt önmagából „megszülje” a teremt képzeletet. A Lilith jelenség tehát az els abszolút ser , amely egyrészt teremt képzeletté, másrészt örvényl káosszá változtatja az abszolútumot és arra készteti, hogy magából - 1023 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kiáradván, Fénnyé és Szeretetté alakuljon és egyre csökken (alacsonyabb és alacsonyabb frekvenciájú) rezgési állapotokban (kauzális, ideális, szellemi, gondolati, érzelmi, éteri és végül anyagi létformákban) megnyilvánuljon. A más létre, a más állapotra, az újdonságra való sóvárgás következtében megnyilvánult létnek: a Teremt nek és a Teremtésnek a határhelyzete és határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létez anyagi lét. Ennek, az anyagi állapotnak (alacsony rezgési állapotba került energetikai struktúráknak) a teremtési sminták alapján történ , határozott szervesülésével jöttek létre a világ rben a primitív sejtalakzatok, amelyek egy része (nem véletlenül!) a földre kerülvén, tovább szervez dött és létrehozta a földi természetet, el bb a primitív létformákkal, majd a növényekkel és az állatokkal, amelyek egyre bonyolultabb szervezete addig fejl dött, amíg egy olyan lény ki nem válhatott bel lük, amely az individuális képességeiben magában hordozta nem csak az egyetemes teremt er k mintáit, hanem a teremt képzelet és az abszolút léttudat kialakulásának a lehet ségét is. Így az ember közvetlenül, a természet viszont az ember öntudatán keresztül (az ember által közvetítetten) vissza kapcsolódhatott - és folyamatosan visszakapcsolódik - az Abszolút Teremt höz. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”) A b nbeesés második motívuma tehát, hogy a hibás kapcsolatoknak az érzékelési lehet ségét biztosító fájdalom jelzéseket - amely kellemetlen jelzések észlelése tehát az „összeköt i”észlel i funkciónk betöltésének és a teremt i képességeink gyakorlásának az el feltétele, mivel a rossz köt dés-kapcsolás és a teremtést veszélyeztet (rombolást okozó) képzetek, gondolatok, érzések és cselekedetek fel l tájékoztatják az embert - semmibe véve, vagy a fájdalmat különböz eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, zsibbasztó szerek, véd öltözetek) a személyi spirituális struktúránkban rejl öncélú élvezetre és más állapotra (kábulatra) való elemi sóvárgás hatására tovább hajhásszuk a kalandokat, a kábult állapotokat, illetve az öncélú élvezeteket és építjük azoknak a biztosítási - védelmi rendszerét, miközben egyre nagyobb anyagi alapokat kell biztosítani a kábítószerezés rohamos elterjedésének a visszaszorítása érdekében. Csak azt nem vesszük észre, hogy azok az eszközök és anyagi alapok, amelyek a kábítószerezés elleni küzdelmet lehet vé teszi, az alapkábulat: a természetszennyezést is el idéz fölösleges termelés révén lehet el állítani, ami végülis nem m ködne az alapkábulat üzemeltetését szolgáló szesz- vagy a dohányipar nélkül.

II. Az asztrológia az éber személyi tudat kialakításának az eszköze. Abban, hogy a fájdalomnak mint az ember legfontosabb hiba és veszélyjelz eszközének a mesterséges megszüntetése és ezzel az egyetemes rendeltetésünk megtagadásának a sors-adó következményébe: a b nbeesés ördögi körébe jobban beleláthassunk, az önismereti illetve a beavatási célokat szolgáló (Nem jóslásokra, tehát nem az egyéni sors, illetve a spirituális kiegyenlít dési életfeladatok elkerülésére-kicselezésére használt) asztrológia eszköztára, si szimbólumrendszere és következtetései, segítségünkre állnak. A föld asztrológiai szimbóluma egy körbe rajzolt kereszt. A kör metafizikai értelme a teljesség, a kerekség, az EGÉSZ- ség, valamint az egyetemes egység. A kereszt si értelme viszont a tapasztalás és tudatosítás. A kereszt függ leges tengelye egyrészt a spirituális és a pszicho- mentális ser ket, másrészt az Isteni (metafizikai) dimenziókat és hatalmakat ( si léter ket, lételveket) szimbolizálja. A kereszt vízszintes tengelye az anyagi világot, a természetet, valamint a nyersen, durván és számunkra azonnal érzékelhet en-felismerhet en megnyilvánuló energiákat, a természet er it és végül magát a fizikai tér-id világot jelképezi. Ezek alapján elmondható, hogy az asztrológia szempontjából, a határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi él lény által, a szellemi teremt er k, a teremt sprincípiumok úgy öltenek határozott, anyagi alakot, hogy az individualitáson - 1024 Szerkesztette: Faragó Ferenc

keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés sforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremt er k a földi él lényeken keresztül, de f képp az ember individuális öntudatán és összetett érzékel képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képez dnek le határozott formákban a fizikai természet (számunkra észlelhet és érzékelhet ) világában. Az asztrológiában a kereszt a tapasztalást, illetve az érzékelést és az észlelést, tehát a fájdalmat és a fájdalom feloldással járó kiegyenlít dési képességet jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehet ség, amely a személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremt és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlít dési folyamatot hivatott szolgálni. Hamis az európai eredet koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejl dik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhet törvényszer ségekb l és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális m veleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset megtanuljunk, egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illet jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és észlel képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk által is. Márpedig a közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavar mentesen. Erre mondja Jézus, minden szentimentális poetizálás nélkül, hogy vegye fel mindenki a maga keresztjét, vagyis, hogy ismerje meg (“Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket”) és vállalja fel mindenki a saját sorsfeladatát (tudattágítási, éberség-szerzési, szellem-fejl dési és spirituális kiegyenlít dési életprogramját), még akkor is, ha fájdalommal és az öncélú élvezetekr l való lemondásokkal jár. Az is igaz viszont, hogy ezt nem Jézus parancsára, vagy nem azért, hogy az kedvében járjon, kellene a kereszténynek megtennie, hanem ez a tapasztalási-kényszer az egyetemes létezés s-okából következik. A Názáreti Jézus mindössze megfogalmazott egy mindig (örökké), mindenhol és bármilyen körülmény között érvényes alapigazságot, miszerint a teremt tudatosodás, a spirituális információszerzés er feszítést kíván és a téves irányban tett er feszítéseink fájdalommal (kényszerit-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy diszharmonikus. A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés, az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve mentális (mentalitás béli) irányt kell változtatnunk a harmonizáció, vagyis a lételvek ( sprincípiumok) harmonikus (zavarmentes és folyamatos) összekapcsolása érdekében. Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkez jére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életéb l kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom-tünetek rendszerét különböz eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni t a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felel sségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelz rendszere segítségével. E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a - 1025 Szerkesztette: Faragó Ferenc

"kezelésnek" és az elkenésnek természetesen még több betegség- tünet, vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jelleg , fájdalmas "találkozás", vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböz tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhet konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak lenni) mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét fel nem vette. A legszomorúbb az egészben az, hogy a kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képvisel i, valamikor talán tudatosan, de ma már inkább tájékozatlanságból ered jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos rögeszméit l és a szenvelg humanizmus korrupt moráljától immár k is végképp elkábultan- teljesen félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: "Az én terhem könny és az én igám gyönyör séges", vagyis azt az egyszer igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könny és végs soron a legtöbb örömet és gyönyört okoz. Ez -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés s-oka és értelme. Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából mir l is van szó e kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelg és drámai pateizmussal, ráfogják rákenik - a megváltás aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségr l nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, valósággal rejt zködik és rohangál a személyi életfeladatai el l egész életében. Ezért persze, még többet kell szenvednie, mintha nyugton maradna és vállalná a keresztjét. E jelenségr l, vagyis a mai kereszténységen belül meghúzódó legveszélyesebb létkorrupcióról még lesz szó a következ kben. Most térjünk vissza a föld asztrológiai szimbólumának értelmezéséhez. A tudatos individuális meghatározódás a mindinkább egyetemesé táguló személyi tudaton belül valósulhat csak meg. Ez a szimultán tudat-meghatározódási és tudat-tágulási folyamat, illetve ez az egybeesés a kör szimbólumában a kereszt középpontja által fejez dik ki. Ebben a középpontban egy, a két dimenziós síkban (a papírlap síkjában pl.) nem ábrázolható, de a kereszt síkját mer legesen átmetsz , harmadik (mélységi) tengely fut keresztül. Ez az abszolút teremt i léttudat érvényesülésének a tengelye. Vagyis egy olyan tengely ami a személyes, meghatározatlan, gyakorlati mérésekre alkalmas mércékkel ellen rizhetetlen, felel s személyi léttudatot jelöl - a felettes ént -, amely a lehet ségeket vizsgáló szabad akarattal egybekötött individuális felel sségtudatot: a lelkiismeretet láthatatlanul összekapcsolja az egyetemes felel sségtudattal és az egyetemes fejl dés és kiegyenlít dés törvényével.

II. A Sárkányfarok (Karmikus meghatározódások szerinti tulajdonságokat jelöl pont) - Sárkányfej (Abszolút éberségi, illetve Megváltási pont) tengely. A földnek a fent leirt grafikai elemeit megtaláljuk részletesen a személyi horoszkópok grafikus rajzában is, pontosabban magában a személyi asztrogramban (születési képletben), ahol a Zodiákus (napjegyek, illetve állatöv) körét átszeli az Ascendens- Descendens vízszintes tengelye, valamint az Ég Alja (I.C.) és az Ég Közepe (M.C.) nev pontok által meghatározott sarkalatos tengelyek. De van az asztrogramnak egy harmadik, változó irányú és irányítású - 1026 Szerkesztette: Faragó Ferenc

tengelye is, aminek a klasszikus asztrológiában eddig csak a behatároló pontjait szokták ábrázolni. Nevezetesen a Leszálló Holdcsomópont (Sárkányfej) és a Felszálló Holdcsomópont (Sárkányfarok) által meghatározott tengely, ami a vizsgált személy szellemi ébersége fejl dési irányát testesíti meg (lásd: az életvonal a kiromanciában), vagyis azt a spirituális fejl dési utat, amelyet a negatív karmikus meghatározottságainak a felismerését követ feloldásától és meghaladásától a teljes éberség megszerzéséig tesz meg. Ennek a vonalnak a tengelyként való bejelölése az asztrogramban föltétlenül szükséges, amennyiben a személyi horoszkópot nem jóslásra, hanem spirituális tudatosodási és kiegyenlít dési életprogram helyes feltárására és értelmezésére akarjuk használni. A két holdcsomópont (Sárkányfarok - Sárkányfej) által meghatározott tengely tehát a horoszkóp tulajdonosának a spirituális fejl désvonalát (spirituális fejl dési élet-programját), a felébredést l a teljes éberség megszerzéséig történ életútja színezetét jeleníti meg. Vagyis azt, hogy honnan, milyen konstelláció és horoszkópház által megtestesített spirituális teremtési smintáknak megfelel tévképzetek szerint él, hogy milyen negatív félelmek és ambíciók m ködtetik - irányítják, manipuláljak az életképzeletét és hogy milyen életterülettel nem képes a leginkább harmóniába kerülni születését l fogva és hogy mindezt meghaladva, milyen jegy és milyen ház helyzet által jelölt teremtési smintákat követve juthat el a minél nagyobb mérték éberség és kiegyenlít dési képesség megszerzéséig. Hogy milyen karmikus kumulációra utal a Sárkányfarok jegy- és házhelyzete (a Kiegyenlít dés Törvénye alapján: milyen hiány-információ s r södésb lindul az életbe) és, hogy milyen jelleg , milyen színezet szellemi beteljesülést kellene a spirituális Én- tudatának elérnie a fizikai élete során, a fizikai és pszichikai tapasztalatoknak és ezeknek a szellemi - metafizikai értelmezése segítségével. Ez a személyi ( Én- tudati ) fejl désvonal tehát a személyi horoszkópban annak a virtuális tengelynek a megfelel je, amely az asztrogram (a spirituális fejl dési program szimbolikus ábrája) középpontján halad át. (Az asztrogram síkjában a körbe rajzolt kereszt középpontján áthaladó mer leges tengely). Azt is mondhatnánk, hogy ez az a virtuális tengely, amely a meghatározhatatlan személyiségtudat (Hamvas Béla szerint: infinitezimális szubjektum) és a még annyira sem meghatározható egyetemes világszellem közvetlen és analogikus kapcsolatának a megjelenít je. Ez a mindenkiben létez abszolút tengely nem egy asztrológiai absztrakció, hanem a mindannyiunkban létez , mindannyiunk létalapját képez szellemi valóság (a Tao), az egyetemes létezés si létforrása és a teremtésnek a rendeltetése között húzódó spirituális tengely, amelyhez a magunk spirituális színezete (Karmája) szerint kapcsolódunk személyenként, külön - külön, ha akarjuk ezt, ha nem. Ha tudomást szerzünk err l az egyetemes léttengelyr l és a személyünknek a hozzá viszonyított rendeltetésér l (létfeladatáról), ha nem.

IV. A személyi tudat és az egyetemes léttudat összefüggése. Amennyiben a középpontról beszélünk, akkor e túlzottan elméletivé sikerült bevezet után, a címben megadott témának a középpontjába is bekerültünk. Nevezetesen a kereszt, a kereszténység, és a Názáreti Jézus személyének és tanításainak cseppet sem elméleti, hanem konkrétan korrupció (öncélú boldogsági állapot-hajszolása, illetve öncélú élvezetszerzésre törekvés, ezek halmozása, könnyítés, természeti elemekkel, nehézséggel és fájdalommal szembeni védekezés és az élvezeti lehet ségek és a kényelem hosszú távú fenntartására és biztosítására való törekvések által okozott általános kábulat) ellenes szellemi alapállásnak (er térnek) az er terébe. Ahhoz viszont, hogy Jézusnak az idevágó, nagyon sokszor idézett, de még többször félreértelmezett és félremagyarázott mantráját, az "ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET" - kinyilatkoztatását értelmezném az asztrológia segítségével, fontosnak tartok még két idevágó történelmi tényt felemlíteni. Hamvas Béla írja a Scientia Sacraban, hogy a Jézus által tanított metafizikai (egyetemes) kinyilatkoztatások semmiképpen - 1027 Szerkesztette: Faragó Ferenc

nem érthet k meg hátulról, illetve a történelmi ember pragmatikusan technikai-tudományos (gy zni, ellen rizni és könnyíteni akaró) életszemléletéb l, a létkorrupció (a b nbeesés) logikáját mint els dleges, központi értelmet gyakorló lét- és életszemléletb l, hanem csakis el röl: az id másik irányából, a metafizikai (fizika fölötti, fizika el tti) shagyományok által rzött metafizikai tudás (Védák, Upaniszádok, Tibeti és Egyiptomi halottak könyve, Jogarendszerek, alkímia, aritmológia, Pitagorász és Orfeusz tanításai, stb.) irányából. Ezzel egybevág, hogy azok az Ókori gnosztikus iskolák, amelyeknek egyikében Jézus is tanult fiatal korában (az eszénusok iskolája), a szent iratok misztikus szövegeinek az értelmezése mellett, illetve a helyes (metafizikai) értelmezés el segítése érdekében, beavatási eszközként (mai szegényes és szürke szóhasználatunkban: tantárgyként), az aritmológia és az alkímia mellett, f képpen az asztrológiát használták. Mivel a személyi horoszkóp a személyre szóló spirituális életfeladatok megfejtésének az eszköze, nem véletlen, hogy a személyi horoszkópok kauzális értelmezésénél találkozunk a fent idézet Jézusi mantra metafizikai értelmével, ami asztrológiailag a következ képpen értend : 1) Én vagyok... - Tehát egyszerre és egyben az egyetemes létezés-tudatba beágyazott, itt és most megnyilvánuló és minden érzékelt és észlelt megnyilvánulást öntudatlanul, vagy tudatosan regisztráló, a Kozma Szilárd nevet visel személyben testet öltött s-lét, ebben a kozmaszilárdi én-tudatban észleli, hogy létezik. De nem csak ebb l áll ez a szubjektív, a természetbe ágyazott, a természeti törvényeknek is alárendelt lét-tudat, hanem: vele együtt és vele egyben, az ezen a Kozma Szilárd jelleg én- tudaton keresztül megnyilvánuló, ez által a személyes én-tudat által (is) létez és észlel univerzális emberi én - tudatból, valamint az Egyetemes Én tudatból (az Abszolút Lét- tudatból) is egyben. Én vagyok tehát az a tudattal is rendelkez egyén, aki a többivel együtt itt él, érzékel, észlel, képzel és akar ebben a térid ben, de ugyanakkor tudattalanul (reflexió nélkül) is tud az Egész Létezésr l. Én vagyok, akinek, mint természeti lénynek ugyan személyi (partikuláris) sorsa van, de aki a személyes sorsok fölött és azok által szüntelenül elképzeli és teremt képzeletével létrehozza, az egész egységes egyetemes létezést, annak minden megjelenési (lét-)formájával. Az egyetemes, halhatatlan személyünk itt, a földön és ezáltal a természetben, így értelmez dik és ebben a három (Szent háromság) megnyilvánulási formában határozódik meg: 1. - A napjegyünk által jelölt nyers természeti (individuális ) tudatunk, valamint a Sárkányfarok jegy és házhelyzete által jelzett, rejtett, természet alatti és a megvilágosodás id szakáig többnyire negatívan (irracionálisan) megnyilvánuló önkéntelen és öntudatlan sóvárgások és félelmek által befolyásolt személyünk által, 2. - az Ascendens által jelölt, feln tti, racionális - intellektuális, tehát tudatosan felel s személyi tudatunk, és ezért természet-feletti tudatunk által, és 3. - A Sárkányfej által jelzett és csakis tudatos törekvések által megszerezhet - elérhet egyetemes felel sségtudatba ágyazott spirituális tudatunk által. 2) Az Út, nem csupán a nyers biográfiai - történetek szerinti életutat jelöli, hanem az egyén rendeltetése: a teremtésben való részt-vev , megismer , kiegyenlít d és a kiegyenlít désben újjászület meghatározódása és sorsfeladata szerinti spirituális fejl dési életutat az egyetemes létezés rendeltetésének - funkciójának a tükrében. Az ember Én- tudatához (Én vagyok) szorosan hozzá kapcsolódik a rendeltetése és az úgy is meghatározódik, mint az életút, de úgy is mint tudatosodási út. Mint az “Az Út”, amit megtesz az ébersége és/illetve a tudatos kiegyenlít dési képessége megszerzése közben, a születését l az úgynevezett haláláig (a végs kiegyenlít déséig) és úgy is mint a felébredést követ spirituális fejl dési útvonal, amit a spirituálisan felébredt (keresztény) személy az élete során és annak segítségével megtesz az egyetemes kiegyenlít dés tudatos megtétele irányába... Ezt a szellemfejl dési utat, amint fennebb írtam, az asztrogramban a holdcsomópontok által jelölt tengely testesíti meg és - 1028 Szerkesztette: Faragó Ferenc

azokat a személyben létez sóvárgásokat, képességeket, hajlamokat és késztetéseket (leszálló holdcsomópont), valamint azokat a hiányzó képességeket, hiány-információként (negatív tulajdonságokként) jelentkez és ezért megszerezésre váró (spirituális) tulajdonságokat (tudást) és képességeket (felszálló holdcsomópont) jelöli, amelyek segítségével az adott személynek éberen integrálnia kell magát az egyetemes létezés (abszolút) tudatába. 3) Az Igazság... Mint az én életem igazsága. Vagyis az én partikuláris (szubjektív) és egyben egyetemes teremt imaginációm igazsága: az a személyes életfilozófia, életkoncepció, amit minden egyes ember kialakít magának, tudatosan vagy öntudatlanul földi élete során. Az Igazság tehát az a neveléssel és tanítatással befolyásolt (többnyire elferdített) személyes élet és világkoncepcióval, hittel, reménnyel, félelemmel (bizalmatlansággal, félelemmel, stb.) egybe mosódó szubjektív (természeti és morális) én-meghatározódása mindenkinek, amelynek segítségével a személy, tudatosan vagy öntudatlanul, a környezetéhez és a történelmi helyzetéhez, és azon túl az egész létezéshez kapcsolódik spirituálisan, ha tud róla, ha nem. Amennyiben ez a személyi igazság (életfilozófia) és a saját szubjektív sorsáról (helyzetér l és vágyairól - terveir l) és tulajdonságairól alkotott képzetei arányosan fedik egymást, a személy az valódi szellemiségének: igazságának (auratesteibe kódolt spirituális kiegyenlít dési programjának) megfelel en tudja megélni és értelmezni a sorsát és az emberiség sorsát. Ezt az Igazságot, a nevelés és a taníttatás, mellett az asztrogramban a Sárkányfarok, a Lilith és a Napjegy által jelzett spirituális meghatározódások befolyásolják els dlegesen. Az a Napjegy (a csillagkép) viszont, amelyben az Ascendens áll, a szülött számára azt a spirituális er teret jelenti, amelyben nem csak természeti individuumként, hanem észlel , értelmez és képzelg szellemi lényként is megélheti az imént leírt (harmonikus vagy diszharmonikus, azaz világos vagy zavaros) koncepcióit saját személyér l és saját szerepér l az életben. Ez az intellektuális információ szerzési - értelmezési és spirituális programokká (jöv tervekké) alakító képzelgési képesség át kellene alakuljon egy bizonyos szellemi érettség elérése után, egyetemes igazság- és felel sségtudattá: éberséggé, de ezt a mai emberiségnek mindössze a 0,01 százaléka éri el. - Lásd a felel tlen természet -és atmoszféra rombolást, a kényelmi és élvezeti szempontok els dleges érvényesülését a valóságos, vagyis az egyetemes törvényekkel összhangban álló életfeladatok felvállalása helyett. Lásd a nyugati "civilizált" ember eme tudományos és vallásos IGAZSÁGÁT, amely saját létképzeletével egyetemben, mindent összezavart és beszennyezett szentimentális jót akarása, illetve az ésszer boldogság-receptjei: a pragmatikus gazdasági stratégiázása segítségével. És lásd a különböz misztikus - gyógyító- és szexuális energiaszerzési lehet ségek receptjeivel és energia-adó köveivel - elixirjével kufárkodó guruk, gyógyítómesterek és más szekta-vezet k által bolondított hívek szélesed tömegeit. Lásd tehát annak az embernek - emberiségnek az igazságát, amely technikája és tudománya segítségével eszét vesztve termeli és vásárolja majd eldobja az élvezet-okozó tárgyakat és m szereket és a biztonságosnál biztonságosabb védekezési berendezések segítségével, vagy vallásos és misztikus fantazmagóriák segítségével zárkózik el egyre jobban el az éberség el l és zavarja össze-vissza magát, tudományosan bujkálva az elemi létfeladatai: a keresztje el l (pl. a nagy gazdasági potenciállal rendelkez nyugati államok polgárai a család-alapítás és/vagy a két gyermek, vagy a kett nél nagyobb számú gyermekvállalás el l) miközben mindenféle egzotikus és mágikus praktikákkal és testápolási módszerek halmazával próbálja egészségessé és boldoggá lakkozni-pofozni magát és környezetét, de meg van arról gy z dve, hogy az övé az egyetlen normális alapállás a földön. 4) A jézusi mantra negyedik eleme a krisztusnak nevezett, spirituális állapot eléréséhez szükséges negyedik szó: a nagybet vel írt Élet. Ez viszont nem a világias (gazdasági, politikai, ceremoniális és esztétikai) életet jelenti (“Örvendjetek, én legy ztem a Világot”) - 1029 Szerkesztette: Faragó Ferenc

vagy az anyagcserével járó biológiai folyamatok összességének a megjelölését, hanem magát az élet és a lét forrását. Azt amib l a Teremt is létrejön. És peresze, ezzel együtt, ezen az Univerzális életen belül, ott van minden egyes ember személyes élete, az összes törekvésével, örömével és szenvedésével együtt. Az a szellemi- lelki élet, amely kívülr l a másik ember helyzetéb l nem látható és nem érthet , de még annál is kevésbé meghatározható. A személyi asztrogramban ezt a negyedik (az els ugyanis maga az “Én vagyok”) elemet, vagyis a személyiség-tudat harmadik összetev jét, a IV. ház (az otthon, a család és a szülök háza) csúcsát, vagyis az Ég Alját (I.C.) a X. ház csúcsával (az Ég Közepe pontjával) összeköt tengely jeleníti meg. Pontosabban az egész X. és VI. ház szellemi er terei együttesen. A X. ház azt a közösségi életterületet képviseli az asztrogramban, amelyben a szülött közösségi élettevékenységét gyakorolva, olyan tapasztalatokhoz és olyan ismeretekhez juthat, amelyek hozzájárulnak a közösségi öntudata kifejl déséhez. Vagyis azt a közösségi tevékenységgel járó információ- szerzési lehet séget, amely által olyan élményekre tehet szert és olyan dolgokra figyelhet fel a társadalmi környezete visszahatásaként, amelyek ebben az értelemben segítik t saját lénye és ezáltal az egyetemes létezés törvényeinek a mélyebb megismerésében, a saját sorsa beteljesítésében, vagyis a spirituális életprogramja megvalósításában a közösségi élet különböz színterein. Az “Én vagyok az út, az igazság és az élet” mantrában, akárcsak az egyéni kiegyenlít dési sorsprogramokat ábrázoló személyi asztrogramban, benne foglaltaik a családi és a közösségi életnek az egyetemes törvények szerinti gyakorlása, ezeknek az életterületeknek felvállalási szükségességére való figyelemfelhívás is. Az, hogy csakis az élettárs, a családtagok és a tágabb közösséget alkotó személlyel való kölcsönhatásban, azokkal való konfliktusokban és tükröz désekben: „a közösség segítségével” lehetséges az egyetemes Én- tudat kialakítása. Mert, amint az asztrológiai értelmezésnél láttuk, az Én vagyok..., az Élet, az emberiség közösségét is jelenti, ami sz kebben a szociális és a természeti környezet formájában jelentkezik. A rezonancia törvénye szellemében, csak olyan környezettel és közösséggel kerülhetek közvetlen kapcsolatba, csak olyan környezetben és közösségben tükröz dhetek, amely lényegi (spirituális - metafizikai) szempontból ugyanolyan problémákat testesít meg, mint amilyen princípiumokkal nekem is harmóniába kell kerülni. Ez tehát az a bizonyos közösségi kereszt, amit el kell fogadnom képzelet szintjén, mert amennyiben nem vagyok egy közösséggel rezonanciában (ha nincs lényegi kapcsolatom vele, akár ellentét - ellenkezés formájában is), a látszólag vak események és ny gös szükségletek formájában jelentkez „sors” elsodor („el z”) egy másik, az én lényegi problémáimmal, még ha ellentétesen is, de inkább összhangban lev közösségbe. A négyes háztól (a családi és az otthoni élet területét l), tehát a mikro közösségt l - a társadalmi-közösségi cselekvések színterét képvisel tízes házig ível az asztrogramban az Élet Tengelye. Ezért mondta Jézus azt, hogy ahol ketten összejösztök az Én nevemben, ott vagyok. Vagyis, ahol ketten egymás személyisége elnyomása nélkül: arányosan és az egyetemes t rvényekkel összhangban tudják érvényesíteni a személyi tudatukat, illetve úgy, hogy az a közösségi életformák összességének a harmóniát eredményezze, azoknak az embereknek a személyében megvalósul, életre kel a Krisztusi princípium. - Az sem véletlen, hogy az ide vonatkozó információkat a négyes és a tízes, valamint az egyes és a hetes házak életterületén vagyis az asztrogram keresztjének a legalsó (Ég Alja) és a legfels (Ég közepe) csúcsától, valamint a horizontális ágait képez csúcsától (Ascendens - Descendens) jobbra fekv földházak jellegéb l, vagyis a házakban található napjegyek min ségéb l és a bolygók természetéb l olvashatjuk ki. A keresztény éberség egy olyan, természeti tapasztalatokkal és közvetlen átéléssel (az sprincípiumokat megtestesít természeti elemekkel való kapcsolatba kerüléshez szükséges er feszítésekkel, a kapcsolatfelvétellel járó fájdalommal és a kapcsolatfelvételt követ harmóniába kerülés következtében bekövetkez boldogság- állapottal, örömérzéssel) egybekötött tudatos lelkiszellemi fejl dést jelent, vagyis egy olyan az Isteni léthez való személyes visszacsatolódással egybekötött élet-utat jelent, ami a szabad és felel s emberi öntudaton, vagyis az én- tudaton - 1030 Szerkesztette: Faragó Ferenc

alapuló univerzális lét- és felel sségtudat kialakításához és ezzel együtt a felel sen használható mágikus - gyógyító képességek kifejl déséhez is vezet. Ezt, a természeti körbenforgás ismétl dését (a saját farkába harapó kígyó együgy ségét) meghaladó univerzális tudatállapot elérését nevezzük megváltó éberségnek. Ennek az elérése után az ember (a n és a férfi együtt) olyan pszicho-mentális szellemi er k és a teremt - hatalmakkal való kollaborációs készség birtokába kerül, amelyek segítségével kibonthatja és beteljesítheti a saját sorsprogramját. Ezután és ez által saját maga irányíthatja élete eseményeit és önmaga szuverén ura lehet. (Ezentúl el led minden sötétség kitér.) A megváltottság tehát egy állandósult kreatív állapot, amelyben az emberi személy olyan egyetemes léter kkel bíró lénnyé alakul, amely harmonikusan (kiegyenlítetten) áramoltatja ezeket a benne és általa is megnyilvánuló léter ket a fizikai, pszichikai és a szellemi környezetébe. Így saját fizikai személyével együtt, közvetlen környezetét is (mindenféle stratégiázás és mágikus gyakorlat nélkül, a korábban is m köd , de ezúttal már megtisztított állapotban lev imaginációján keresztül) harmonizálja, vagyis hozzáköti az egyetemes létezéshez: megszenteli azt. (“Megszenteli a helyet ahol él”). A Jézus által tanított morális (keresztény) életforma tehát nem egy küls séges, esztétikai és szentimentális vallásgyakorlat színpadiasan végrehajtott szimbolikus ceremóniákkal, hanem az a tudatos létezési forma, amelynek segítségével minden ember képessé válhat az éber megváltottsági állapot elérésére. A kereszténység egy olyan önbeavatási út, amelynek során egy ember-pár élete minden egyes mozzanatát az univerzális törvényekkel és az si lételvekkel összhangba hozva, személyi létezését egyetemessé teheti az er s (de nem er szakos!), vagyis a határozott éntudata segítségével, pontosabban: a teremtésitapasztalati ismeretekkel (fénnyel) egybeolvasztott egyetemes szeretet segítségévvel. Názáreti Jézus, aki más személyekhez képest igen korán elérte a megváltottság: az újjá születést követ feltámadás és a kiegyenlítettség (boldogság) állapotát és az egyetemes teremt i léttudatot jelent krisztusi állapotot is elérte az egyéni tapasztalatoknak a másokétól eltér en gyorsan m köd spirituális és kauzális értelmezési képessége (misztikus intuíciója) segítségével, nem volt egy rült mysztész, autokrata és egocentrikus király vagy római császár, hadseregparancsnok, f pap: vallási intézményvezet , aki önhittségében és diadalmámorában kihirdeti magáról, hogy egyedül az Út, az Igazság és az Élet, miközben mások nem. világosan megfogalmazta, nem csak azt, az emberi "status absolutus" ( alapállás - H.B.) megvalósításához szükséges erkölcsi feltételt, hogy ”aki a legkiválóbb közületek, az legyen a legszerényebb”, hanem azt a metafizikai igazságot is, hogy ”Én az atyától jövök és az atya bennem van és én az atyában vagyok." Vagyis: az emberi individuum megtestesülése abban az információs - energetikai mez ben történik, amit ma auratest(ek)nek nevezünk, úgy, hogy a legfinomabb és ezért a legkevésbé érzékelhet auratestünk maga az abszolútum, amely egyben az alapja és forrása minden (spirituális és anyagi - természeti) létformának. Ezért a személyi-tudatunk egyaránt kapcsolódik a fizikai testünkhöz, de ugyanakkor az auránkhoz is és az aurán keresztül az abszolútumhoz is. Továbbá: "én bennetek vagyok és ti bennem vagytok”, mondja Jézus, amib l még a Teremt Istent a személyen kívüli létezésbe absztraháló teológiának az antagonisztikus történelmi logikájával is csak az következtethet ki, hogy minden ember az Én-tudatán keresztül (is) megnyilvánuló Atyától (Az abszolút idea-szellemt l) jön és az Atya, az élet fundamentuma: a lét-képzelet által a Létet megteremt Isten ugyanakkor minden egyes emberi Én-tudatban benne van. Ezért Jézus tanítása alapján és a keresztény teológiával ellentétben, az Atya, vagyis az abszolút képzelet az individuális személyiségtudatunkban (is) lakozik. Tehát a teremt Isten (az egyetemes képzel er ) nem csak közöttünk, hanem els sorban bennünk “lakozik” és általunk nyilvánul meg. A legfinomabb aura-testünkön, az abszolútumon keresztül mindannyiunk személyi-tudata egybeolvad, összekapcsolódik az Atyában. Ezért, az éltet szellem: az ige, vagyis az egyetemes teremt er ket tartalmazó spirituális értelem (fény) - 1031 Szerkesztette: Faragó Ferenc

nem csak közöttünk, hanem els sorban bennünk, a vallásos képzelet és misztikus intuíció formájában megnyilvánuló abszolút tudattal rendelkez személyekben és általunk lakozik a természetben. Ott van minden személyben, külön egyedi színezetben és néha hasonló, de soha nem azonos, a személyi horoszkóp segítségével is kimutatható egyedi meghatározódásokban, egyéni er spektrumokban, de ez a sokféle er spektrum kauzális szinten egybeköt dik és egyre inkább egybeolvad a legfinomabb szellemi síkokon, vagyis a legmagasabb öntudatunknak megfelel spirituális állapotunkban. “Ti bennem vagytok és én bennetek vagyok.” Magyarán: a Abszolút Képzelet serejének: a feltartóztathatatlanul kiáramlani (teremteni), tágulni, változni - fejl dni, megismerni és kiegyenlít dni akaró Istennek a földi megtestesít i vagyunk mindannyian emberi min ségünk következtében, ha tudomásul vesszük ezt, ha nem. És aki nem akarja tudomásul venni ezt a tényt, mert kényelmesebb egy küls , az Én-tudattól független Isten személyében (objektív teremt hatalomban) és annak a sors-intéz segédeiben (angyalokban és a segít - vigyázó, vagy vezet szellemekben, túlvilági lelkekben) hinni, akit l kegyelem gyakorlást (protekciózást) várhat, vagy akire rákenheti saját felel tlen tetteinek, vágyainak, gondolatainak és képzelgéseinek a következményeit, az maga szenvedi kárát a spirituális kábulatának és a szellemi káprázatának, a negatív hitének, betegségek, balesetek, szegénység és különböz személyközti konfliktusok formájában. Ez csak azok számára nem logikus és nem természetes, akik megfeledkeznek a fájdalom és a szenvedés jelz funkciójáról, illetve a fájdalom metafizikai értelmér l, amely nem más mint a lelkünkben és a természeti környezetünkben (általunk) létrehozott diszharmonikus állapotokat jelz információs eszköz. Amiként az állandósuló fájdalmak összessége: a szenvedés nem más mint az egyetemes létnek az a védekezési mechanizmusa, amely azt hivatott szolgálni, hogy a zavaros és agresszív képzelettel rendelkez személyek spirituálisan er tlenekké váljanak, hogy a rombolói tevékenységük a minimális legyen. A baj csak az, hogy a zavaros és spirituálisan agresszív képzelettel rendelkez , de er s fizikummal rendelkez anyáknak el bb a gyermekeik szenvednek és k csak az után, hogy spirituálisan is érzékennyé válnak annak következtében, hogy sokáig szenvedni, vagy/és meghalni látják a gyermekeiket.

V. A teremt képzelet és a krisztusi állapot: a fény és a szeretet megtestesülése. A másik Jézus által tanított, szintén az Én-tudatra utaló mantra: ”Amíg a világon vagyok, a világ világossága vagyok" alapján is, lehet ségünk van a megvilágosodásra, vagyis arra, hogy az egyetemes törvényeket természeti Én-tudatunkba integráljuk, és azokkal egész lényünkben azonosulva, egyetemes tudattal rendelkez lényekké váljunk. ”Legyetek tökéletesek, amiként a ti Atyátok is tökéletes.” Jézus azért használta az egyes szám els személyt, amikor ezeket az egyetemes igazságokat kinyilatkoztatta (- Aki megnyitja lelkét és szellemét az egyetemes információ áramai, illetve a fény és a szeretet el tt, az képessé teszi magát az egyetemes igazságok kinyilatkoztatására.) mert az egyetemes Én- tudat ébreszt mantráknak nincs semmi értelme többes számban kimondani, hiszen az abszolút léttudat is egy, és az individuum is egy. Ezért a Krisztusi állapotot lehetetlen tömegesen, vagy csoportosan, de még akár baráti társaságokban is megvalósítani. A krisztusi állapotot csakis személyes, tehát individuális bels er feszítések által elérhet éberséggel: a b nbeesés logikája által létrehozott szellemi kábulattól való megszabadulás útján, csakis a tudatos éberségre törekvés, illetve az éberség fokozását szolgálni hivatott életformák általi létállapotban lehet elérni. Ennek a kábulatmentes életformának a megélését kellene lehet vé tegye a keresztényi életforma és a keresztény morál amennyiben a szekularizált keresztény ideológia nem zavarná össze még a politeista vallásoknál is jobban a hívek imaginációját és személyiség- tudatát a vallásgyakorlás szentimentális és esztétikai aktusa által, valamint a kereszt (közvetlen - 1032 Szerkesztette: Faragó Ferenc

tapasztalat)- elhárításra játszó polgári morál és a természet ellen rzését célzó tudományostechnikai koncepciók által. A Lilith által létrehívott skáosz ( si negentropikus létállapot) magát az Abszolútumot veszélyezteti állandóan. Ez a teremtés alapjánál álló sok: a megbomlott rend helyre állítását és a káoszban antagonisztikussá vált abszolút er k feszültségét kiegyenlítését a teremtés hivatott szolgálni. A teremtési aktust kiprovokáló káosz (kábult) állapotnak a meghaladását (a felborult si rend helyreállítását és a rendetlenség által létrehívott abszolút feszültségek kiegyenlítését) hivatott szolgálni az egész teremtés és ezen belül az Istennek a teremtésre (a kábulat, illetve a kábulat által okozott, abszolút lét-fenyeget rendetlenség és feszültség megszüntetésére) vonatkozó els Ideája is: Ádám Kadmon: az Ember. Az ember viszont (és f ként a magát kereszténynek hívó ember) a kábulat és a káprázat megszüntetése helyett, annak a növelését szolgálja és a gyermekkorában különböz misztikus fantazmagóriákkal (vallásokkal) és hazugságrendszerekkel (élvezet termel i fogyasztói és élvezeti cikkeinek védelmét szolgáló polgári moráljával) megmételyezett képzelete segítségével „tovább fejleszti” mind a bels (lelki - szellemi), mind a küls (társadalmi - természeti) világában a kábulatot miközben kétségbeesetten küzd az alkoholizmus és a kábítószer fogyasztás ellen. Nem lehetséges a kívülr l jöv (a személy akaratától és öntudatától független, a személyen kívüli állapotokból jöv ) magváltás (kegyelem) és ezért nem lehetséges a tömeges, vagy a csoportos megváltás sem. Senki és semmi nem ébresztheti fel egy másik személyben a misztikus és a pragmatikus kábulattal: a létkorrupcióval szembeni éberség megszerzéséhez szükséges alapállás felvételének a szándékát, senki nem ébresztheti fel bennem máról hónapra az éberséget és nem szabadíthatja fel bennem a sorsfeladataimhoz kötött teremt képzeletet, a (mágikus) mentális képességeket úgy, hogy én ne tegyek bels er feszítéseket a szeretet áramoltatásával és értelmem m ködtetésével, a bennem lakozó Krisztus felébresztése érdekében. Mindenki saját maga és a saját (er feszítést követel és fájdalommal is járó) tapasztalatain és képzelettisztító értelmezésein (kontempláción és meditáción) keresztül kell eljusson az egyetemes léttudat (egyetemes testvériség érzet) kifejl dését jelent megváltott állapothoz. A beavató mesterek (papok) által végzett spirituális Én-tudat felébresztésnek a kora már az ókorban lejárt és tulajdonképpen megsz nt Jézusnak a történelemben való fellépésével. Az, hogy Jézus helyettem szenvedett a kereszten és ezáltal eleve felmentett a vétkeim alól, felmentés, amit az nevében fellép egyház papjai számomra megadhatnak, a legnagyobb metafizikai képtelenség (hazugság és szélhámosság), amit csak el lehet képzelni. Ez egy olyan kacifántosan misztikus spekuláción alapuló valóság-hamisítás, ami nem csak hogy eltéríti az embert az eredeti rendeltetésének a betöltését l, (a keresztényi magatartásától): a személyes valóságtapasztalattól és a személyes felel sségvállalástól, hanem a kivülr l jöv kegyelem és a rajta kívül létez (személytelen) Isten illúziójában is meger síti. Ráadásul ez, a Jézus tanításainak az értelmével mer ben szemben álló magatartást: a személyességnek, az egyéni felel sségnek a feladására buzdító: a más személy általi megváltottság illúzióját kelt fantazmagória, nem más, mint a Jézussal soha nem találkozó Tarzuszi Pálnak: a magát egy új vallási tisztségbe átment farizeusi kaszt els képvisel jének a találmánya, ami viszont a Nagy Konstantin papjai által birodalmi ideológiává alakított szekularizált kereszténységnek az alapját képezi. Ennek a passzív és felel tlen magatartásnak az elfogadása, pontosan annyira veszélyes mint a képzelt összpontosítása által m ködésbe hozható ("gyógyító”-nak mondott, de valójában:) teremt er knek a megfelel egyéni testi és lelki tapasztalatok és ezek metafizikai értelmezése nélküli: a spirituális alapozás nélkül történ mesterséges élesztése, vagyis az egyetemes szeretet képesség és az értelmi világosság elérése nélkül történ gyakorlása. Ez, a valójában önzésen és hatalom gyakorláson alapuló alapállás a természetet romboló technokratáknál és természet kizsákmányoló közgazdászoknál is vétkesebbé teszi a, különböz egzotikus - 1033 Szerkesztette: Faragó Ferenc

diplomákat osztogató guruk és "mesterek" tevékenységét. k maguk sem rendelkezvén megfelel spirituális (erkölcsi!) letisztultsággal: keresztény tudatossággal, különböz mágikus képességek elérésére és felélesztésére oktatják a tájékozatlan és felkészületlen hallgatóikat, aminek segítségével azok egy darabig sikeresen kikerülhetik az életfeladataik felvállalását és az éberség (szellemi megtisztulás) érdekében szükséges lelki és fizikai er feszítéseket. Jézus, miközben az utolsó és legfontosabb és legbeszédesebb jelkép-tanításokat: 1) a kufárok ki zését a templomból, ami a személyi életképzelet állandó tisztításának a szükségét jelenti, 2) a tanítványok lábának a megmosását, ami a g g feladásának szükségességét hivatott az emlékezetükbe idézni és végül 3) a kereszt vállalását: a keresztre feszíttetést „elvégezte” volna, azt mondta a tanítványainak, hogy ne csodálkozzanak, mert nála nagyobb csodákat fognak tenni az Én-tudat nevében. Itt ismételten nem személytelenül: áttételesen m köd (kölcsön vehet ) csodatev i képességek elnyerését helyezett az apostolok számára kilátásába, hanem az k saját, egyetemes felel sségtudatába beágyazott Én- tudatuk és a szabad akaratuk m ködtetése által elérhet éber képzel er mágikus következményét: a bennük rejl idéz - er , a mágikus teremt képességük felébredését jelezte el re. De ebben az el rejelzésben sem a csodatev képesség elérése a fontos, hanem az, hogy az arányos személyi tudatra alapozott spirituális éberség elérésével, az ember (az eggyé vált n és a férfi együtt) megszabadulhat a sors kényszerekt l (determinációtól), mivel az éberség megszerzésével kibomlik a teremt i képzel er (az idéz er ) és : „...Az Én atyám ellát titeket”. - Az egyetemes felel sségtudatba ágyazott egyéniuniverzális képzelet teremt képességén keresztül spirituális kommunikációba kerülnek a környezetükkel, amely biztosítja számukra mindazt ami ténylegesen (és nem fölöslegesen!) létszükséglet. A távozása után a tanítványok által átélt pünkösdi megvilágosodással járó „nyelveken való beszéd” képességének a megjelenése is pontosan azt a momentumot jelzi, amikor a bels körhöz tartozó (ezoterikus!) tanítványok, számtalan botlásaik, kételyeik, csalódásaik és sikertelenségeik után - tehát egy hosszas tapasztaláson keresztül vezet (keresztény) tudatosodási folyamat után - egy közös meditáció alatt, egyszerre érték el az egyetemes Én tudat teljességét. Attól kezdve k is éberekké: tisztánlátókká váltak (A próféta nem misztikus jöv látó, jósolgató embert, hanem tisztánlátó, felébredett személyt jelent) és sikerült hatalmat nyerniük a bennük lakozó, de addig zavarosan és ellentmondásosan viselked diszharmonikus sprincípiumok, a teremt er k fölött. Ezek segítségével aztán gyógyítottak és különböz csodákat tettek, amiként erre Jézus el re figyelmeztette. Ehhez viszont el kellett telnie egy bizonyos - tanulási, tapasztalási, id szaknak, vagyis a megfelel , személyes következtetések levonásához szükséges - id nek, a Jézussal való személyes találkozás után, ami alatt a tanítványok személyes tapasztalataik segítségével és a mesteri tanítások értelmét személyitudatukba integrálhatták. Azaz saját magukat beavathatták.

VI. Az igazi beavatás A nyugati - keresztény civilizációban él személyek számára ma még mindig egzotikus keleti misztikummal, vagy mágikus (hipnotikus) hatalomgyakorlási lehet ségeket ígér képzetekhez kapcsolódó felhangot kap a beavatás kifejezés. Számukra izgalmasabbnak és pragmatikusabbnak hangzik a megváltásnál, pedig ugyanarról a metafizikai realizációról van szó mindkét esetben. És ez így van még akkor is, ha a keleti vallások a beavatást egy, a krisztusi értelemben vett megváltásnál alacsonyabb megvalósítás elérési lehet ségére (a szenvedésekt l való megszabadulás, a nirvána elérésére, stb.), az európai keresztény viszont, - 1034 Szerkesztette: Faragó Ferenc

pontosan a Jézusi tanításokat elferdít , de a hitrendszer és egyház építés érdekében azok abszolút-erejéb l a szelet kifogó, egy újfarizeus: a Tarzuszi Pál által bevezetett „korrekciók” (lásd a feltámadás „tételét”) következtében a keresztény ember ma a megváltást nem a korrupció mentes életforma felvétele és gyakorlása által elérhet éberség következményeként érti, hanem egy, az akaratától és er sfeszítéseit l független, rá nem vonatkoztatható, absztrakt és idegen aktusként, amit valaki valamikor „elintézett” az számára. Olyan aktusra, amit "Jézus Krisztus" valamikor "elkövetett" és ezért a becsületes vallásos embernek illend tisztelni öt és persze nem árt egy kis égi protekcióért is imádkozni hozzá. A megváltást lehet vé tev beavatás: a keresztény magatartás (alapállás), nem lehet a személyünkt l külön álló er t l, vagy más (történeti) embert l (istennek egy másik fiától) ránk szálló, tehát kívülr l ható, mágikus aktus következménye. A spirituális beavatás olyan szimbolikus - képi látásmódot és olyan kauzális értelmez i képesség kialakítását szolgáló információ feltárási tanítási sorozat, amely minden kultúrkörben azt hivatott elérni, hogy a beavatandó személyt kiragadja a hétköznapi (látszati: a jelenségek értelmezése szintjén megragadó) gondolkozás logikájából és képessé tegye a látható (érzékelhet ) jelenségeket (pl. a természeti környezete, vagy a rokoni - társadalmi közössége, vagy a saját egyéni sorsát) a teremtés eredeti értelme és rendeltetése logikájából megítélni és értelmezni. A beavató mester mindig csak az általános információkat és a megfelel példákat - értelmezéseket szolgáltathatja a tanítvány számára, azokat az információkat, melyek segítségével a tanítványok, az egyéni sorsfeladataik tudatos felvállalásával és a feladatok végrehajtása segítségével történ meghaladásával - feloldásával, a lelküket (érzelmeiket és rációjukat), valamint a szellemüket (képzeletüket, látásmódjukat) szeretetben és értelemben fejleszthetik, megtisztíthatják és krisztusivá tágíthatják éntudatukat: önmagukat beavathatják. Minden küls hatásgyakorlással - misztifikációval, vagy er szakos rávezetéssel- történ beavatás, illetéktelen és törvénytelen (szentségtelen) beavatkozás a személynek a fejl dési életprogramjába, annak botor megzavarása. A szeszélyesen a történelembe és a természetben beavatkozó (csoda tev ), illetve érzelmi alapon protekciózó isteni hatalomról szóló misztikus legendákon alapuló, felel sség-átadást és hipokrita viselkedést eredményez keresztény(ked ) ájtatoskodás, végkövetkezményeiben épp olyan veszélyes, mint a különböz mágikus képességek felélesztését célzó, mágikus és misztikus praktikákkal történ egzotikus („titkos”) beavatási aktusok végrehajtása. Mindkett felel tlen vétek az egyetemes törvények ellen, aminek a következményeit mind az egyházi vezet knek, mind az un. mágikus beavató-mesternek (Hamvas Béla szerint: varázslónak), mind az un. hív nek - tanítványnak kiegyenlítetlen és feloldatlan karmaként kell a továbbiakban viselnie. Ezért az eredeti tanításokhoz h séges kereszténységnek nincs köze sem az éberség- zavaró vallásos misztifikációkra, sem a mágikus képesség-fejlesztésre. A keresztényi életrend az a bels szellemi és lelki életgyakorlat, az a tisztánlátást és hitet (éberséget) létrehozó kötetlen tanulási és tapasztalási lehet ség, az egyéni, csoportos és univerzális beavatási út, amely a földkerekségén bárhol, bárki által, mindenféle küls ségek és mágikus praktikák, misztikus szertartások nélkül végigjárható. Ez a Jézus által hirdetett metafizikai tanításnak az értelme, hogy mindenkinek fel kell vennie a maga keresztjét, vagyis hogy mindenkinek tudatosan kell vállalnia az asztrogramból a Sárkányfaroknak az asztrogramban elfoglalt ház- és jegyhelyzetének az értelmezése, valamint a ház-értelmezések segítségével kimutatható konkrét élet-feladatait ahhoz, hogy beavatást - búcsút nyerjen. Vagyis ahhoz, hogy a lelke és a szelleme mellett a teste is feltámadjon és a hátra lev életében jól szolgálja t, hogy a fizikai dimenzióból való végs távozásáig er s, rugalmas és egészséges legyen és így: egészségesen, az utolsó pillanatban is éber tudjon maradni és helyesen értelmezett élettapasztalataival: teljesen egyetemes-tudattá alakult személyi tudattal (jó, hasznos hajórakománnyal) léphesse át a biológiai élet és a túlvilági lét-tudat küszöbét. Hogy akár ágyban és párnák közt, akár a - 1035 Szerkesztette: Faragó Ferenc

természetben szemlél dve-meditálva, de józanul és nyugodtan (kiegyenlítetten) vihesse magával spirituális tudatában a földi tapasztalataiból szerzett új és egyéni-sajátos információit az Atyába: az abszolút létállapotba. Az a rettenetes halál, amiben az életüket oroszlánok és más vadállatok torkában végz , minden felel sségüket Jézusnak átadó: Pál által rosszul beavatott bódult skeresztények részesültek, mindennek lehet nevezni, csak a beteljesített életfeladatok következtében kiegyenlített élet eredményének és éber átkelésnek nem. Az a tény, hogy a legtöbbjükkel Oroszlánok, Farkasok és más vadállatok végeztek a Colosseum porondján (a birodalmi cirkusz színpadán legbeszédesebben mutat rá arra, hogy ezek a személyek hol vétették el az életük célját: az asztrológiában a három t zjegy közül az Oroszlán (keleti kultúrkörben a tigris) jegye kiemelten az individualitás, a személyi tudat kifejlesztésének (a rejtett tudattartalmak és személyiség jegyek felszínre hozásának és kim velésének megnemesítésének, át-szellemesítésének) a spirituális er terét testesíti meg. De a Kos (Farkas) és a Nyilas is (Vadász - az ember mint legf bb ragadozó) a személyi tudatalakításnak a napjegyei. Azokról, akik a Via Apia mentén keresztre feszítetten végezték be életüket, tudjuk már, hogy Jézustól eltér en, a Néró rült gonoszságának az áldozataiként, a mérhetetlen kíntól ordítva és jajveszékelve és nem az elkerülhetetlen végzet tudatos kiprovokálóiként: hóhérainak megbocsátva és megnyugodva („Atyám, a te kezedbe adom a lelkemet”) végezték az életüket. A csodatettekkel átsz tt bibliai történetek misztikumába burkolt, kanonizált keresztény beavatási szertartás, amely a szekularizált kereszténység központi eleme, az utolsó vacsora misztériuma, amely tökéletesen szemben áll az Evangéliumokból kiáradó éberségr l szóló tanítással. Vajon miért szólította volna fel napokig tartó spirituális kábulatot (éberség vesztést) okozó rendszeres alkoholfogyasztásra (bor ívásra) tanítványait valaki, aki a maximális éberség és a kábulat fokozódásával egyenes arányban kikapcsolódó felel sségtudat fontosságára hívta fel azok figyelmét a tanítások során folyamatosan („Szorítsátok meg a deréköveteket, gyújtsatok mécsest és virrasszatok, mert nem tudhatjátok, hogy mikor jön el a ti uratok, hogy számon kérje tetteiteket.”)? - Érdekes, hogy a virrasztó lámpába kevés olajat önt balga szüzekr l szóló példázatot és általában az éberség fontosságát kiemelni hivatott példázatok idézését épp annyira kerülik liturgiai olvasmányként használni mostanában a papok mint a gazdaságnak a mennyekbe való bejutást akadályozó természetér l szólókat. Azt, hogy a „Keressétek az Isten országát és a többi az öletekbe hull ráadásként.” egyenesen metafizikai ismeretszerzésre - gnózis gyakorlásra - való felszólításként kell értelmezni, már nem is merem említeni. És a beavatás fejezeténél elkerülhetetlen, hogy a Jézusi tanítások talán legnagyobb motívumáról, az újjászületésr l ne beszéljünk. A „Ne aggodalmaskodjatok” és az éberségre való felszólítás motívumai mellett, az evangéliumoknak a leggyakrabban visszatér motívuma az újjászületés szükségességének a felemlítése, illetve az újjászületésre való felszólítás. „Újjá kell születnetek.” Az értetlenked Péter ki is fakad egy alkalommal, mondván, hogy „De hát az anyámba a nem bújhatok vissza.” Lehet, a számtalan csodatétel, aminek a lehet ségét Jézus a negyven napos sivatagi böjt után még elutasította (A Salamon templomáról való sértetlen leugrást), épp azt szolgálta, hogy a tanítványok hétköznapi és földhöz ragadt (pragmatikus) gondolkozását megváltoztassa annak érdekében, hogy képessé váljanak a nagyobb távlatú (egyetemes törvények szerinti) gondolkozásra, a „látásra” és csak utólag értette meg, hogy ezzel a „szelíd” beavatási módszerrel mennyire célt tévesztett mind a tanítványok, mind a zsidók széles tömegei körében. Az archaikus beavatási rendszerekben a beavatandó tanítványok élet (és világ) szemléletét gyökeresen megváltoztatni hivatott szellemi újjászületést, a tanítványoknak a beavató mesterek által keltett, sokszor sokkoló hatású, látszólag életveszélyes helyzetbe: halál közeli állapotba hozása szolgálta, amely során - 1036 Szerkesztette: Faragó Ferenc

a tanítvány lába alól a szó szoros és átvitt értelmében is kihúzták a talajt. Ezek voltak a próba tételek ( a hét próba), aminek a közhiedelemmel ellentétben els sorban nem az volt a tétje, hogy a tanítvány ellenálló és túlél képességét, lelki és szellemi helytállását „megvizsgálja”, illetve meger sítse, hanem az, hogy a megrendülés által szabaddá tett gondolat és képzelet világában (szellemi és lelki másállapotában) alkalmassá váljon a hétköznapi érdekharcokhoz kötött logikája teljes feladására és egy gyökeresen új élet és létszemlélet kialakítására: a magasrend spirituális logika kialakítására és e logika a szellemi tanok befogadására. (Aki dudás akar lenni, annak a pokolra kell szállni.) A személyi horoszkópokban ez a sajátos életmozzanatokat tartalmazó (megtestesít ) életterületet a nyolcas horoszkópház, a halál és az újjászületés háza: a megrázó eseményeknek és élményeknek: a megrázó veszteségeknek, valamint a felemel , illetve tragikus szerelmeknek a háza. Egyszóval mindenféle a tudat-tisztító jelleg , az elengedés, a fölösleges köt dések felszámolásának a képességét feléleszteni és meger síteni hivatott spontán életeseményeknek az életterülete, ami azt jelenti, hogy akinek a születési képletében, a VIII. házban bolygó áll, illetve bolygók, vagy más asztrológiai jelek állnak, az illet bolygó, vagy jel által megtestesített ser jellegének megfelel módon kell átalakítania az élet és világszemléletét és amennyiben kell információ nélkül (beavatás nélkül) képtelen erre, vagy nem hajlandó, addig kapja az élett l (sorsától) az egyre durvább és mind nagyobb és nagyobb károsodásokkal járó figyelmeztetéseket, amíg „megpuhul” és hajlandó változtatni a mentalitásán, vagy egyszer csak a szó szoros értelmében a túlvilágon találja magát. De nem csak a születési horoszkópjuk nyolcas házában bolygóval, vagy más asztrológiai jellel (Lilith, vagy Sárkányfarok) rendelkez személyeket részesít a sorsa ilyen újjászületésre szólító figyelmeztetésekben, hanem azokat is, akik a Skorpió jegyében születtek, illetve, akiknek a horoszkópjában, a Skorpióban bolygók, illetve asztrológiai jelek találhatók. A kanonizált és dogmatizált kereszténység is meg rizte, de nagyon sápadtan és a beavatás eredeti funkciója betöltésére teljesen képtelenül ezeket az újjászületést el idézni hivatott beavatási mozzanatokat a hét kenet (szentség) formájában. A tékozló fiú parabolájának a disznók szintjére süllyedést követ megfordulási mozzanatában Jézus szintén err l a Skorpiói motívumról beszél, amikor a spirituális kábulat és züllöttség végs határát elért ember feleszmél arra, hogy rossz úton jár és ahelyett, hogy kétségbe esne, kijózanodik, majd felvállalván a tetteiért való felel sségek mellett a megtisztulás érdekében tett egyéni er feszítéseket, visszafordul az atya irányába, a kiegyenlített lét boldog állapotának az elérése irányába. Ezt az egyetemes tudat kialakításához (az atyához) vezet utat viszont semmi képpen nem lehet kábultan: feladott személyi tudattal, illetve a Jézusra hárított felel sségtudattal járni, mert akárcsak az skeresztények esetében, a feladott személyi tudat és elhárított személyi felel sség útja a sors képvisel ihez: a vadállatokhoz, illetve a civilizált háborúkhoz, vagy a cseppet sem véletlen belesetekhez és a személytelen intézmények végzetes tévedéseihez vezet. A keresztény beavatásnak tehát semmiképp nem lehet célja a beavatandó személyt a személyiségét l, az egyéni tudatától és a felel sségét l megfosztani és az éberségét misztikus - vallásos kábulattal helyettesíteni, hanem az egyéni tudatnak a min ségét változtatta meg és tette alkalmassá az egyetemes tudattá tágulásra. Ezt, a személyi tudatnak a Jézus tudat alá rendel vallásos bukfencet egyébként, amely a polaritás törvénye szellemében a nyugati szellemiség ateizmusát és mérhetetlen egoizmusát - az elidegenedését - váltotta ki a felvilágosodás után létrejöv polgári társadalmakban, majd kés bb a személyi tudatnak a becsontosodásig men meger södését, (Gondoljunk csak belé: ma egyre több a kereszténynyugati civilizáció befolyási övezetében él , stabil anyagi helyzettel - legalábbis a gyermekes anyáknak biztonságot nyújtó szociális törvényekkel - és rendezett családi háttérrel rendelkez - 1037 Szerkesztette: Faragó Ferenc

n utasítja el a gyermek szülést, az állítólagos sz znemzéssel foganó és ezért zavaros” helyzetbe került Máriával ellentétben, akit a keresztény misztika az isteni akarat elfogadásának: a teremtésben való minden feltétel nélküli közvetlen részvételnek a mintaképéül állít.), ezt a személyi tudat elleni vétket nem csak a kereszténységen belül követték el, hanem az indiai és a kínai vallásos hagyományokban is. Nem is lehet ma egyetlen olyan keletr l importált beavatásos - misztikus játékkal (un. szellemi iskolával, szektával) találkozni, amely ne a tagok - hívek személyi tudat (az „ego”) és a józan egyéni ítél képességet szolgáló racionális gondolkozás felszámolását ne t zné ki célul. Az eredmény persze, akárcsak a kereszténységben, mindig a híveknek - tagoknak, tanulóknak a spirituális éberség-vesztése, az egyéni akaratuk feladása és a guruk - tanítók misztikus fantazmagóriáinak az egyetemesen érvényes kinyilatkoztatásként való elfogadása és szajkózása még akkor is, ha a szemmel látható és a kézzel fogható fizikai valóság: az egyéni életszínvonal, a Hamvas Béla által sokat emlegetett realizáció mer ben az ellentétét bizonyítja mindannak, amit a személyiségükt l fosztott hívek és a duzzadt egoját hipokrita vallásosság alá rejt guruk (tanítók) állítanak. Ez az, amit hamis beavatásnak, illetve rossz beavatásnak nevezünk. Vagyis az, amit a híveket szemforgató vallásos-misztikus magatartásra kényszerít és az így elferdült személyiségtudatot lebírhatatlanul naggyá, józan belátásra képtelenné és végs soron kegyetlenné növeszt keresztény vallásosság ad, ugyanolyan hamis beavatás, de szervezettségénél fogva, mind a természeti környezetre, mind a személyi egészségre nézve, veszélyesebb mint a személyiséget és a racionális gondolkozást agyoncsapni, vagy a mindenkiben szunnyadó mágikus és „misztikus” képességeket mesterségesen fejleszt egzotikus keleti szektáké.

VII. A krisztusi (Buddha) állapot és a misztikus kábulat ellentéte A kereszt metafizikai (asztrológiai) értelmének ismerete lehet vé teszi számunkra a kereszténység helyes értelmezését, és a Jézusi tanítás világos elsajátítását. Ennek a krisztusi éberségnek a fényében viszont bukik az összes babona, amit keresztény hit címen hirdetnek a “hivatalos” egyházak, valamint a magukat új kereszténynek nevez misztikus csoportosulások és szekták. Mert az Én - tudaton keresztül megnyilvánuló egyetemes létezésnek a Logosz erejét l amit Jézus ismertetett meg az emberiséggel, vagyis a Szent Szellem mindent kiegyenlít és mindent újjá szül (teremt ) erejét l, pontosan az a teológiailag képzett, de metafizikailag rosszul beavatott és a fizikai dimenzióból lefejezés következtében távozó, Jézusi tanítás-értelmez Pál semlegesítette és tette hiába valóvá a Jézus kereszt áldozatát. aki önjelöltként a Jézus által felfedett, korrupció mentes magatartásra alapuló értelmes (megváltott) életr l szóló tanítás terjesztésének a szolgálatába állt - ijedt meg a legjobban az arányos személyi tudatra: jól megnevezett és a maga nemében jól meghatározott személyi éberség által kibocsátani képes isteni er t l és azon ijedségében, hogy nehogy ártson vele, a Jézus csodatev i kivételezett személyét még kivételezettebbé tev (E rendkívülien kivételes képességekkel rendelkez próféta egyedül az isten fia!) híres misztikus formulájával, miszerint „Ha Jézus nem támadt fel, semmit nem ér a hitünk!” elferdítette mindazt, amire Jézus tanította a többi tanítványt. Ezzel a Jézus tanításait és kereszthalálát érzelg s megszállottsággal misztifikáló hírhedt teológiai huszárvágással, új szellemi bódulattá: valóság-ellenes vallássá „léptette el ” az eredetileg az éberség ( a káprázat mentes tisztánlátás) megszerzésére irányuló beavatási tant. , a teológiailag jól felkészült farizeus, sokat ártott a felkészületleneknek, megcsalván azok értelmét a kauzális értelmezés (az igazi be-látás: a befelé látás) nélküli b ntudat alóli feloldás meséjével, a Jézus nevében elérhet a könnyítésekr l: a protekciós alapon kimért kegyelemr l szóló érzelg s mesével, aminek csakis az lehetett a következménye, hogy az ember szellemi értelme teljesen és végképp elhomályosodott. Persze, ez is szükséges volt ahhoz, hogy az a bizonyos Kali Yuga, a sötét - 1038 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Vaskor, amir l az archaikus kor el tti kinyilatkoztatott szent könyvek beszélnek, bekövetkezzen. Amiként a test feltámadásának a lehet sége, a felébredést követ újjászületés által elérhet egészségi állapotot és fizikai er nlétet, de nem a fizikai halál utáni feléledést jelent, a Krisztusnak a második eljövetele is, a reinkarnációs misztikából táplálkozó babonákkal ellentétben, nem azt jelenti, hogy a Názáreti Jézus újra reinkarnálódik, hanem az, hogy az apokalipszis idején egyre több lélek ébred fel az anyagba- zuhanás kábulatából, az összetévesztések rengetegéb l és az ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET mantrának az alkalmazásával, realizálja azt a sziklaszilárd személyiségtudatot, amely által az ember számára az Egyetemes Léttudat, vagyis a Krisztusi állapot elérhet . Így jön el tehát másodszor és véglegesen el az apokalipszis idején, egyre több felébredt személyben megvalósulva a Krisztus, hogy visszaadja az egészséges élet, a szellemi uralom, a teljes kiegyenlítettség, a megszabadulás és az örök élet (vagyis az örökkévalóságba beágyazott tudat szerinti élet) lehet ségét a felébredni hajlandó személyek számára. Ez, a bennünk kinyíló és kitáguló egyetemes tudat, megtanítja számunkra, hogy nem létezik csak a mindannyiunkban él és általunk megnyilvánuló tudatos Teremt , a mindannyiunk Atyja, vagyis az a világteremt képzelet, a kauzális er forrás, amelyb l mindannyiunk eredünk, amelyhez közvetlenül hozzá vagyunk kötve az aura- testeinken keresztül és azok által. Így arra is rá kell jönnünk, hogy ez az Atya (Karma) sohasem büntet szeszélyesen senkit, hanem mi vagyunk azok, akik megbüntetjük saját magunkat és a karma (hatás visszahatás), valamint a rezonancia (a ráhangolódás és a tükör-kapcsolatok) törvénye alapján. És hogy önkéntelenül büntetgetjük egymást, szembeszegülvén önkényesen azokkal a bennünk és általunk megnyilvánuló egyetemes törvényekkel, amelyek alapján létezik és teremt dik a megnyilvánult létezés és végs soron az anyagi és a pszichikai világ minden részlete és árnyalata. A keresztény alapállás felvételét nem csak az nehezíti meg a mai ember számára, hogy a természeti er források kizsákmányolására (lásd a pragmatikus nyers energia-forrás kutatást és a misztikus energianyerési törekvéseket) és az élvezet - források kisajtolására, az élvezeti eszközök és azok meg rzését szolgáló biztonsági berendezések megvédésére, valamint a kényelem növelésére és végül: a természeti elemekkel és er kkel szembeni, „humánus” védekezési igények és elvárások kielégítésére (újból a biztonságra és a kényelemre) irányuló természettudományos gondolkozás, valamint az ennek alapjául szolgáló szentimentális humanista jó-akarás szemszögéb l lehetetlen az igazi (megváltó) kereszténység szellemét megérteni. És nem csak az nehezíti a lényeg megértést, hogy - amint Hamvas írja az Antikrisztus cím esszéjében - a szellemi megismerést (a történelmi beavatási rendszereket), a gnózist, illetve a Fény-tant, Nagy Konstantin óta, az Inkvizíció utolsó haditetteiig eretnekség üldözés címen tudatosan irtották ki a keresztény gondolkozásból, hanem az is, hogy az Evangéliumi tanítások közé szúrt, csodatettekr l szóló történetek egyesek számára elhomályosítják, mások számára meg komolytalanná (hiteltelenné) teszik a korrupció - ellenes alapállásról (magatartásról) szóló tanítást. Így Fény nélkül a Szeretetünk korrupcióvá silányul, amiként szeretet nélkül a fényt is tökéletesen félre értjük és hamisan: magunkat és egymást becsapva éljük meg. Hiába, hogy a pusztában töltött negyven napos meditáció során nem csak a kabbalista rabbiktól és az esszénusoktól tanultakat újra értelmez , hanem az önmagát is teljes mértékben átvilágító Jézus a harmadik kísértést is: „az ördögnek” (lásd: saját hiuságából ered gyengeségének) a csodatételekre vonatkozó felszólítását is elutasítja, mert a kánai mennyegz során elkövetett csodatétel után nem képes megállni az újabb és újabb csodatevési kísértéseknek. Nem a szombat napi gyógyítás, vagy a templomi papokkal és a farizeusokkal való szembeszállás volt az els dleges oka annak, hogy Jézusnak el kellett vesznie még miel tt a tanítványok rendesen megértették volna t és a magukévá tették volna a tanításait, hanem a természet rendjét megsért és az emberek tudatát megzavaró csodatettek. Az egyetemes törvények által - 1039 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szabályozott egyetemes rendet megtestesít természeti törvényeknek és a természeti rendnek az olyan megsértése, mint amilyen a halaknak a Péter hálójába való terelése, a vízen járás, a vihar lecsitítása, és végül a négy napja már halott Lázárnak a feltámasztása. (Az életét valamiért a kelletnél hamarabb bevégezni kénytelen Lázárt nem véletlenül tudják meggyilkolni - a túlvilágra visszaküldeni - a papok bérencei kevés id vel a törvénytelen feltámasztás után.) E misztikus és fölösleges csodatételek bármelyike elég okot szolgáltat a híveknek ahhoz, hogy ne boncolgassa a Hegyi beszéd mondatainak a metafizikai értelmét és még több okot arra, hogy a keresztényi - megváltói alapállást ne tekintse a maga számára kötelez nek. Amikor Jézus, a körülötte egyre jobban fokozódó ellenséges hangulat észlelése során rájön e természeti rendet bontó (az egyetemes törvényeket sért , illetve a mágikus képességeivel vissza él ) tetteinek az éberség-veszejt következményeire, már nem marad más lehet sége mint az, hogy a tetteinek az el bb-utóbb megjelen végzetes következményének elébe menjen és a visszahatás tudatos kiprovokálásával dics séggé (megdics üléssé) változtassa az t el bb-utóbb utolér bajokkal járó teljes vereséget. A racionálisan gondolkozó Pilátus, aki a jelentések alapján egyáltalán nincs meggy z dve a b nösségér l és mindössze a számára bonyolultan gondolkozó és erkölcstelenül viselked papok ármánykodásának vélik az egész b nlajstromot, a sorsdönt kihallgatás során több alkalommal valóságos „ment öv” kérdést intéz hozzá, aminek segítségével egyetlen jóindulatú válasz alapján is felmenthetné. De Jézus az egyetemes törvényeket a spirituális beavatottsági szinten ismer személyek logikája szerint fogalmaz és azt válaszolja neki, hogy semmiféle hatalma nem lenne fölötte, amennyiben ez fels bb dimenziók szintjén (a hatás - visszahatás törvénye révén) már nem határozódott volna el. Persze: ha valaki, akkor z az aki a legjobban tudja, hogy az egyetemes törvények szellemében csak olyan személy fölött lehet végzetes büntetést végre hajtani, aki kell mértékben és huzamosan vétett a törvények ellen. Pedig a Getszemáni kertben még is reménykedett: „Ha lehet, múljon el t lem e keser pohár.” Az események viszont arra utaltak, hogy a (szaturnuszi) büntet programok visszavonhatatlanul megjelentek a sorsában különösen, hogy az ide vonatkozó próféciáival is hozzájárult ezek visszavonhatatlan beidézéséhez - és a tanítások lényegének a veszélyeztetése (a tanítványok kiábrándítása) nélkül neki a sorsát kikerülni már lehetetlen. Nem adja meg tehát a lehet séget Pilátus számára, hogy t felmentse. Érdekes, hogy az egyszer állam-hivatalnoki logikával rendelkez Pilátus még e „faragatlan” és sért válaszai után sem haragszik meg rá (Jézust talán kétségbeesettségében zavarodottnak, vagy megszállottságtól vezérelt futóbolondnak nézi?) és újra ad neki egy esélyt és a népre bízza, hogy válasszon a Jézus és a Barnabás élete között. A nép választásában eddig mindenki a nép rosszindulatú kábulatát látta és senki nem kapcsolta egybe a személyi tudatukat vesztett individuumokból álló tömegnek a tömeg szellem általi uraltságát az egyetemes törvények befolyásával. (A tömegszellem által vezérelt ember-masszák viselkedési logikáját lásd, Hamvas Bélának a Vízönt cím esszéjében a Láthatatlan történet cím kötetében.) A kanonizált keresztényi eszmerendszer táptalaján létrejött nyugati civilizáció a földi életet a végs katasztrófa felé sodró: a világéter és a világóceán befert zése mellett a természetes úton (egyetemes törvények szerint) történ gyermekfoganást és a természetes szülést a programozott (mesterséges) megtermékenyítéssel és az irányított (orvosok által vezetett) szüléssel, majd a császármetszéssel felváltó „fejlett” kultúránk csodás eredményeinek a fényében felmerül az a kérdés, hogy nem-e tette volna jobban Jézus, ha egy jelképében kevésbé beszédes és ezért talán nem is annyira tragikus végkicsengést választ a sorsa beteljesülésének? Ha a tanításainak az érvényességét nem támasztja alá a legbeszédesebb gesztusával, amit a csodatetteire alapozó vallásgyártó értelmez k (beleértve nem csak a - 1040 Szerkesztette: Faragó Ferenc

gyermeket és családot nem vállaló katolikus papokat, hanem a szerzeteseket is) amúgyis az igazi értelmével homlokegyenest ellenkez leg értelmeztek? Mármint hogy Jézus a kereszthalállal minden követ jét - az értelmez papok híveit - el re és ingyen megváltotta. Lehet-e elég érv a tagadó válaszhoz az egyéni (szubjektív) hála, amit én érezek például Jézus iránt azért, mert pontosan e heroikus (önfeláldozó) aktussal tette lehet vé számomra azt, hogy a Szaturnusz által megtestesített egyetemes felel sségtudatba ágyazott egyéni felel sségem jelent ségére (mágikus erejére) és kikerülhetetlen fontosságára (a megváltás el feltételére) felhívta a figyelmemet? Mert hányan vagyunk ma, legalább ha csak a táplálkozásunk révén is az állatok fölösleges legyilkolásában részt nem vev és általában a természet rendjébe romboló és gyilkos módon „be nem avatkozó” és minden más beavatkozó tettünkért a személyi felel sséget vállaló, éber keresztények? Az a „modern” Nietzschei értelmezés, amely szerint az önmagát kivételesen az isten fiának nevez és ezáltal önmagát az Istennel azonosnak képzel , és végül ebben az isten-azonosság tudatában magát feláldozó Jézus „mitikus” tette a görög Dionüszoszi motívumban: az Isten-halála és feltámadása motívumában gyökerezik, teljesen téves. A politeista görögök kábult Dionüszosza koránt sem azonos a monoteista zsidók és a keresztények Istenével. S t: az isteneik alatt a teremt ser ket tisztel és beavatási kultuszaik által ezekkel az egyetemes ser kkel kapcsolatba és harmóniába kerülni igyekv görögöknél Dionüszosz még csak nem is f istenség. Lehet, hogy Nietzsche az istenazonosság-tudat problémáját pontosan azért volt képtelen megoldani minden zsenialitása ellenére, mert ezt az egyszer tényt szem el l tévesztve nem vette észre, hogy a krisztusi állapot megvalósításának: a egyetemes éberség elérésének a feltétele pontosan a Dionüszosz által megtestesített felel tlenség okozó kábulatnak a teljes megsz nése (halála). Jézus kereszt halála tehát nem holmi kábult Istenségnek a fölösleges szenvedésekben és halálban való „objektív” részvételét - részesülését jelenti, Jézus nem egy tragikus görög misztérium-játékot hajtott végre a kereszten, hanem józan áldozatával, józanságra intve, arra figyelmeztetett, hogy az egyetemes és az egyéni rendeltetésünket - életünk értelmét és célját csak és csakis úgy teljesíthetjük be, ha a könnyítések nélküli (korrupció nélküli) életfeladat (sors) vállalásunk által egyre éberebbé (megvilágosodottabbá és figyel - értelmez képesebbé) válva, a saját személyünkben és a környezetünkben - környezetünkkel minél nagyobb mértékben kiegyenlít dünk.

VIII. A kereszténység csodálatos paradoxona A kereszténység megértése és a megváltott - kiegyenlített állapot elérése mer illúzió a természett l elszakított (élvezeti és kényelmi célokat szolgáló berendezésekkel és technikai eszközökkel körül bástyázott), mesterséges körülmények között élve, a küls természettel szemben védekezve és a saját bels természetét tönkre téve. De illúzió a megváltás elérése a spirituális személyi program leírását tartalmazó és a megjelöl személyi horoszkópból kiolvasható konkrét életfeladatok tudomásul vétele, helyes értelmezése és felvállalása nélkül, akárcsak a spirituálisan kiérlelt, arányos és er s személyi tudatra alapozott egyetemes tudat elérését célzó, a fizikai realitás által is visszaigazolt metafizikai ismereteken alapuló hiba és tévedés belátási készség nélkül. Hogy mindezt mennyire képtelenség elérni a szekularizált keresztény egyházak által „gondozott” hívek seregében, a modern kor keresztény ünnepei bizonyítják leginkább amelyek során minden megtörténik a hívek lelkében és életében, csak éppen az nem amit az ünnepi áhítat és az azt követ csendes elmélkedés hivatott lenne rávezetni és ráébreszteni a vallásgyakorlókat. Az ünnepek alatt elfogyasztott nagy mennyiség alkohol ami keveredik az ünnepi lakoma érdekében legyilkolt számtalan állat húsával mindent szolgál csak a szellemi belátási (tisztánlátási - éberségi) készség kialakulását nem, hogy a meditációhoz és kontemplációhoz szükséges lecsitulással és megnyugvással mer ben ellenkez új keresztény szokásnak: a lázas nyüzsgésbe torkolló ajándék vásárlásnak - 1041 Szerkesztette: Faragó Ferenc

(és karácsonykor a feny fa irtásnak) a felel sség-tudatra (a lelkiismeretre) gyakorolt negatív hatásáról ne is beszéljünk. De mindezek ellenére, a Pál által és a kés bbi kanonizálók által elferdített és végül az eredeti ellenkez jévé változtatott (a „szeresd felebarátodat mint magadat” szellemével mer ben ellentétes magatartást kiváltó) tanítás pontosan azt eredményezte, amit a birodalmi vallásfaragó császárok és az egyházépít klérus meg akart akadályozni: a keresztény kultúra táptalaján létre jött, de nem a keresztény eszmékre, hanem a materiális meggazdagodás elvére épített nyugati demokratikus állami berendezkedésekben nem csak hogy lehetetlenné vált a diktatúrák létrejötte, de ezzel annyira meger södött a polgárok öntudata, személyi méltóság-érzete (lásd az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát), hogy azok a személyek, akik ezekben az államokban spirituálisan felébrednek, egy kis er feszítéssel és áldozatkészséggel, elérhetik az éberségnek és a kiegyenlítettségnek azt a fokát, amit Jézus megváltásnak nevezett. És ezekb l az éber személyekb l egyre több lesz világszerte, ahogy az 1977 után született generációk önállóan gondolkozni képes feln tté válnak, mivel a pénz és a gazdaság nem csak az egoizmust növeli az emberben, hanem ezzel egy id ben a személyi öntudatot és önérzetet is. Ezért is történhetett meg, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának a kezdeményez i nem a szegény és nem a vallásos ideológiák által uralt társadalmak polgárai voltak, hanem a keresztény kultúra táptalaján létrejött, gazdaságilag fejlett kapitalista-demokratikus civilizáció polgárai. A birodalmi ideológiának "kitalált" szekularizált kereszténység paradoxona tehát, hogy épp a keresztény mentalitás táptalaján jött létre a személyi tudatnak az a felszabadulása, aminek a megakadályozása és visszafojtása érdekében a jézusi tanításokat elferdítették. - Az "Én (aki mondom, aki mondja és gondolja) vagyok az út, az igazság és az élet" teremt i azonosságtudatot jelz mantra helyett: csak Jézus az istennek a fia, egyedül az út az igazság és az élet. „Az Én országomat (a krisztusi tudatot elérni képes én-tudat szellemi és társadalmi alapját) az ellenségeim építik fel, azért lesz az jól felépítve. „A kereszténységben mindennek meg kell jelennie, amit az ember bel le letagadott, és a kereszténységb l mindennek el kell vesznie, amit az ember hozzá hazudott.” mondja Hamvas Béla a Scientia Sacra /Harmadik könyv: A kereszténység, / Az evangélium és a levelek c. esszéjében. A Márk evangéliumának a Példázatok Isten országáról cím fejezetének a végén azt olvashatjuk, hogy „És sok ilyen példázatban hirdeti vala nekik az igét (Jézus a tömegnek), úgy a mint megérthetik vala. // Példázat nélkül pedig nem szól vala nekik. (Az ad hoc egybe gy lt tömeghez és a „küls ” hallgatókhoz, az exoterikusokhoz - K. Sz. megj.) Maguk közt azonban, a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.” De nem csak itt, hanem több helyen is utalnak arra az evangéliumi szövegek, hogy akárcsak Pitagorász az ezoterikus (udvaron belüli) tanítványainak, Jézus is jóval több és részletesebb és a szellemi hatalomgyakorlásban sokkal messzebb men gnosztikus tanítással és racionális értelmezéssel látta el az apostolokat, mint amit az általa „meghívott” sokaságnak: a népnek példázatok és kinyilatkoztatások formájában elmondott. De nem csak a fent idézett szöveg az egyetlen utalás arra, hogy az apostolok beavatása nem az csak utcán, a mez n, a tengerparton, vagy a templomban történ beszédek és cselekedetek alkalmával történt, noha f képp az utóbbi beszédes aktusoknak (gesztusoknak) is jelent s szerepe volt a krisztusi állapot eléréshez szükséges - keresztény - alapállás felvételében. Ráadásul azt is számításba kell venni, hogy az, ami a négy kanonizált Evangélium szövegben ma található csak kevés mértékben hiteles. A komoly vallástörténeti és szellemtörténeti kutatásokat is folytató Hamvas Béla írja az Evangélium és a Levelek cím esszéjében: „Az Evangélium tanítása nem vallás, a kereszténység mégis már elég korán vallássá lett. De ha már vallás, nem világhatalmi elv, mégis azzá lett. Vajon a vallásnak szükség-e volt-e arra, hogy utólag becsempészett részekkel és az eredeti elferdítésével önmaga létét igazolja? Igen. De a világhatalmi elvnek (A Bizánci birodalmi ideológiájának K.Sz. megj.) még inkább szüksége volt arra, hogy hatalmát a vallással igazolja. Kétezer év óta - 1042 Szerkesztette: Faragó Ferenc

alig volt nemzedék, amely valamilyen alakban - akár mint szekta, vagy filozófia, vagy szerzet ez ellen ne tiltakozott volna. A kereszténység els idejében tudatosan és rosszhiszem en, világi érdekb l, egészen biztos a hatalomért, a hamisítások egész sorát követték el. Az Evangélium szövegét igen sok helyen meghamisították, sokat elhagytak, még többet hozzátettek. Éppen ezért azok a modern, körülbelül kétszáz éve folyó íráskritikák, amelyek az Evangéliumban oly otrombán garázdálkodnak, a kisebb vétket követik el. A nagyobbat azok követték el, akik az els századokban, bizonyos hatalmi csoportok számára a veszedelmes részeket kihagyták és ugyanazok érdekében kellemes mondatokat toldottak be, hogy legyen mire hivatkozni.” (Ugyancsak e témakörben lásd a Hamvas Béla Bizánc cím esszéjét.) Azt, hogy Hamvasnak (és más evangélium és kereszténység értelmez knek!) mennyire igaza van, ékesen bizonyítják az apokrif Evangéliumok és ezek közül is kiemelten a Béke Evangéliuma, amely nem csak azért jelent s, mert annak a szövegében mindaz a kifejezés, ami a kanonizált Evangéliumok szövegében, utólag dogmatikus formulákká vált gy jt fogalomként szerepel, megtalálható a kor metafizikai látásmódjának megfelel kifejezések formájában, hanem els sorban azért mert egyértelm és határozott tanítást és világos metafizikai értelmezést tartalmaz a beavatandó keresztények (hús, alkohol és más kábulatokozó táplálék, vagy mesterséges szer mentes!) táplálkozására és étrendjére vonatkozóan, amely nélkül lehetetlen az éberség elérése, vagyis az egészséges a megváltott élet. Aki viszont a Béke Evangéliumát elolvassa, valószín , hogy azonnal felteszi magában a kérdést: amennyiben Jézus az emberi élet minden aspektusára ilyen részletes alapossággal kitért, vajon nem-e létezik, vagy létezett-e(!) egy olyan Evangélium, amely a beavatandó személy (utólag: keresztény) házasságára, illetve szerelmi és szexuális életére vonatkozott? A szerelem és a szexualitás spirituális és kauzális alapjainak a tisztázása és ennek az si alapnak a megfelel hétköznapi - kultikus megélése nélkül nem lehetséges a Lilitht l, a sors-determinációktól való megszabadulás (a megváltás) és az „Atyával” való azonosulás: az „unio mystica” megvalósítása. Szomorú, hogy ennek, a kereszténység minden részéb l az égre kiáltó (és nem utolsósorban veszélyes!) hiánynak a következtében, ma, amikor mint soha máskor éget szükség lenne az eredeti keresztény alapállás felvételére, egyre nagyobb tömegek és egész néprétegek fordítnak hátat a kereszténységnek és válnak valamely, a szexualitás spirituális és kauzális alapjait is ismertet gnosztikus vallás híveivé, rosszabb esetben valamely, a szexuális gyönyörcsikarás misztikus és kevésbé misztikus fogásaira és módszereire (pl. káma szutra) alapozott egzotikus vallás-töredék (pl. tantra joga), vagy más „szexuális energia-nyer ” misztikus szekta tagjaivá. Ebben a vonatkozásban még az el bbi problémánál is több zavart okoz az egyházi rend és/illetve a hatalmi intézményi fegyelem fenntartása érdekében kieszelt, a Jézus n tlenségér l szóló dogma. Holott már csak abból is kiderül, pl. hogy Mária a sokat vitatott szerep (egyesek szerint Jézus-feleség) Magdolna közelebb ált Jézus ideális személyiségéhez (idea testéhez) szellemben, mint az apostolok (amiként az igazi spirituális életet folytató személyekhez sokkal közelebb áll az élettársuk: a saját személyükkel együtt, a nagy emberi egészet alkotó másik részük, akivel „egy testet és egy lelket” képeznek - mint a barátok, vagy a tanítványok), mert , Mária Magdolna és nem az apostolok, vagy Jézus anyja, Mária „látta”(!) meg el ször a feltámadt Jézust. Értsd ez alatt, hogy Mária Magdolna fogta fel a Jézus által szellemileg megvilágosított szellemi látó-erejével els ként a tanítások lényegét. Nem véletlenül festette Leonardo da Vinci Jézus jobbjára Mária Magdolnát az Utolsó Vacsora cím festményén és nem véletlenül írja azt János az Evangéliumában, hogy Jézus az utolsó vacsoránál annak a személynek mondta el, hogy ki fogja t elárulni, aki Jézusnak a jobbjánál ült és akit Jézus a tanítványok közül a leginkább szeretett Több mint valószín tehát, hogy az a spirituális éberségre alapuló mágikus állapot, ami a példabeszédekbe csomagolt tanítás és a Jézust hallgató ad hoc összesereglett tömeg (a - 1043 Szerkesztette: Faragó Ferenc

sokaság) számára ígéret volt csupán, az apostolok számára egyes vonatkozásaiban már a Jézus idejében megélhet , id vel er söd és a közeljöv ben teljességgel megvalósítható, tisztult szellemi állapotot, spirituális és kauzális tisztánlátást és bizonyos természet feletti (mágikus: gyógyítói) képességek kialakulását jelentette. Ezt, a félelem és szorongás nélküli létállapotot, az apostolok egyéni sors-elemeit (karmáját) már a Jézus életében feloldó és azokból a hétköznapi tulajdonságaikat meghaladó képességeket kiváltó gyógyító er t és Logosz- er t: szellemi tisztán látást és e rendkívüli (természet feletti) tudással párosuló er nléti állapotot nevezte Jézus Ábrahám ölének, boldogságnak, a mennyek országának, az Isten országának, máshol pedig a királyságnak. De tévedés ne essen: ez nem olyan állapot és nem is olyan spirituális hely, amit a beavatott tanítvány a „Mester” jóvoltából és saját szorgalmának köszönhet en el tud érni, vagy amit a keresztény a túlvilágon tud elérni. Ez, az elképzelhetetlenül finom (könny ) természetfeletti és a természet el tti örök forrás, ez a határtalan és mindenható boldogsági állapot (a Sinto, a Tao, a Nirvána) örökt l fogva létezik, nem keletkezik és nem múlik el az id ben mert maga a kiegyenlítettségben nyugvó abszolútum, ahonnan (és amib l) minden lény származik és ahova csak a zavaros képzelet (a b nbeesés: az életnyerési és protekciós üdv-nyerési lehet ség tévképzete miatt éberségét vesztett) ember szelleme nem kerülhet vissza. (Ez - a többség! - kerül a tévképzetekt l való megszabadulás, az elengedés, a lemondás állapotába - helyére: a purgatóriumba és a reménytelen megsemmisülés el tti állapotba: a pokolba.) Azok, a Béke Evangéliuma szellemének megfelel en „tisztán” táplálkozó és arányos (spirituális!) személyi tudattal él és harmonikus szexuális életet folytató (a teremtéssel nem ellenkez ), és az egyéni sorsukkal (karmájukkal) egyenesbe (harmóniába) került személyek (A tényleges személyi sorsfeladataikat felvállaló és az által szellemben és lélekben lassanként megnyugodó és megvilágosodó, valamint az egyetemes teremtés-rendeltetésén fekv igazságot bátran barmikor bárki el tt felvállaló és bárki számára kimondó és annak az érvényesítéséért akár a harcot is felvállaló Lásd a Hegyi beszéd „kegyetlenül kemény” nyolc boldogságát! - személyek.) jutnak el életük során a mennyei állapotba, akik semmilyen szempontból nem élnek kábulatban, mert több éve már, hogy éberekké váltak. k azok akik ismerik ezt a bels , rendkívülien finom, de határtalan biztonságérzetet adó boldogság-állapotot, aminek semmi köze nincs az érzéki érzelmi örömökhöz, a vallásos kábulathoz és a misztikus extázishoz. Ez az, a hétköznapi ember által természetfelettinek képzelt er t adó logoszban élés, a logosz - azonosság élmény, amelyben a személy egyértelm en és egyszerre tudja és érzi, hogy az személyi létezésének (életének) az oka és célja azonos a teremtés okával és céljával és ebben a megrendíthetetlen meggy z désében: a hitében, nem csak hogy félelem nélkül, misztikus biztonságtudatban éli a hétköznapi életét, hanem folytonos örömben, boldogságban és egészségben, illetve ennek megfelel kreatív - teremt tevékenységben is, amely er és boldogság a teremtés okával: a teremtés si és els funkciójával (a Lilith által megzavart abszolút állapot helyre állítása) való teljes azonosulásából ered. Hiába olvassák fel az aranyozott palástokba bujt keresztény papok millió alkalommal, hogy „ne aggodalmaskodjatok azért, hogy mit esztek holnap és holnap után, mert épp a „hivatalos” (vallásos) keresztények azok akik a leginkább aggodalmaskodnak azért, hogy mit fognak enni holnap és holnapután. És ha nem magukért aggódnak, akkor azért az egy szem, vagy maximum két gyermekért, akiknél azért nem vállalnak többet, hogy nehogy a „több száj etetése” és óvodába- iskolába járatása a korrupt jóléti - keresztény boldogságtól megfossza ket. Csak az, aki ezt a maximális éberség útján megszerezhet élet- elixírt, ezt az azonosulásból ered kifogyhatatlan (immanens) boldogságot a sokadik meditációban megkóstolta és újabb és újabb meditációk során megtapasztalta, majd azután a mindennapi életében is megidézte, csak az a személy nem aggodalmaskodik és nem sajnálkozik, mivel , ebben a lénye gyökeréb l ered , immanensen áradó örök boldogságban id zve, egész - 1044 Szerkesztette: Faragó Ferenc

lényével megtudta azt, hogy a teremtés célja és értelme pozitív és, hogy ebben a pozitív teremtési folyamatban nem egy képzelet érvényesítési lehet ség nélküli mellékszerepl , akinek a „vak természet” törvényeivel szemben védekezni kell, hanem a teremt er kkel és az egyetemes törvényekkel való, bels és küls együttm ködés által a saját elképzeléseit érvényesíteni képes lény. Ez a sors-félelmekt l és sors-ellenes ambícióktól való megszabadulást és a fejl dési - teremt i képességek szabad gyakorlását lehet vé tev , egyéni szabadságot, lelki er t és testi egészséget (is!) adó mágikus állapot. Ez a Vízönt által megtestesített spirituális er tér és az annak megfelel XI. ház által megtestesített egyetemes teremt er kkel és az egyetemes törvényekkel való együttm ködési képesség kialakulásának az életköre. Ez a megszabadulás els sorban és mindenek el tt, csak és csakis, úgy érhet el, ha az ember a teremtés két, egymást kölcsönösen feltételez és átható els selvvel, a kauzális fénnyel és szeretettel kapcsolatba és harmóniába kerül. Addig, amíg ezekkel teljes kapcsolatban és harmóniába nem kerül, gyakorlatilag nem tehet szabadon semmit sem. Az els teremt er , amivel teljes kapcsolatba és minél nagyobb harmóniába kell kerülnie, a teremtésben való feltétel nélküli személyes részvétellel: a Hold által megtestesített gyermekáldással, illetve a gyermekáldás minden el feltétel nélküli elfogadásának az elvével. A második az els nél is sokkal mélyebb és nehezebb problémákat felvet - mert egyetemes tájékozódás: kimerít és alapos metafizikai ismeretek nélkül megvalósíthatatlan! - arányos személyiség és személyi akarat érvényesítési késztetéseivel való harmóniába kerülés. Ez akkor valósul meg, ha valaki a Plútó által megtestesített els szellemi tudat selvéhez (amely alapján élete minden mozzanatában az egyetemes törvényekkel összhangban, azok szerint kell érvényesítenie a személyi akaratát) igazítja céljait, akaratát és egyéni döntéseit. Miután ezen, az emberi létet fenntartó két oszlop által szegélyezett kapun: az arányos személyiség elérésén és annak a harmonikus érvényesítési képességén (Amit Marcus Aurelius, a mysztész császár úgy fogalmaz meg imájában, hogy „Istenem adj er t, hogy megváltoztathassam azt, amit meg kell változtatnom és ahhoz, hogy ne akarjam megváltoztatni azt, amit nem kell megváltoztatnom”) és a teremtésben való személyes részvállalás (a gyermeknemzés és a gyermekáldás feltétlen elfogadása, valamint a gyermekek felel sségteljes gondozása és nevelése) oszlopa által szegélyezett "kapun" valaki átjut, az a személy eléri azt, amit a Tabula Smaragdina így fejez ki, hogy: „Ezentúl el led minden sötétség kitér.” Ezért mondja Jézus, hogy a mennyek országa olyan, mint egy mérhetetlen érték kincs amit ha egy ember a mez n megtalál, azt nem viszi haza, hanem a kincset a lel helyre vissza teszi és haza megy és még keményebben dolgozik tovább, majd miután elég pénzt keresett, eladja mindenét és csak azután, hogy azt a földet, ahol a kincset megtalálta, teljesen megvásárolta, csak akkor ássa ki és hasznosítja. Akkor tehát, amikor nem csak a kincset, hanem annak az egész környezetét a magáénak tudja. Akkor élhet a mennyek országát jelent szorongás és félelem nélküli, boldog, egészséges és kreatív élet, ha képessé váltunk teljes odaadással részt venni a teremtésben (az utódok megszülésében és gondozásában - nevelésében) és arra, ha képessé váltunk a mások fejl dési programján alapuló (létez !) személyiségét maximálisan tiszteletben tartva maradéktalanul felvállalni és kinyilvánítani az egyetemes törvényekkel összhangba hozott személyi elképzeléseinket és érvényesíteni a személyi akaratunkat. Azért, hogy ne csak a tanítványok, hanem az emberiség is értse meg, hogy el kell fogadnia azt a tényt, hogy a teremtés törvényei és a természet törvényei - elemei, folyamatai és jelenségei nem az ember és a személy ellenségei és azt, hogy éppen ezért, az embernek feltétel és ravasz huncutkodás nélkül el kell fogadnia az egyetemes törvények morálja szerinti életet, ahelyett, hogy elhárítaná és elzárná magát a közvetlen kapcsolattól és bebiztosítaná magát a természet jelenségeivel szemben, Jézus a Lilith által megzavart abszolút létállapot helyre állítását: az egyetemes kiegyenlít dést szolgáló egyéni sors-feldolgozás érdekében történ sors-elfogadás szimbólumaként felfeszítette magát a keresztre! - Ez a Jézus által tanított kiegyenlít dési megváltási életprogramnak (a keresztnek: a spirituális fejl dést kiváltó egyéni er feszítéseket - 1045 Szerkesztette: Faragó Ferenc

igényl nehézségeknek) és az egyetemes törvényeknek a feltétel nélküli, odaadó elfogadása, Jézusnak a földkerekség minden prófétájának és szentjének a tanítását felülmúló (örökkön érvényes!) beavatási leckéje. Minden elmélet, vagy gyakorlat, ami ezt meg akarja kerülni csak misztikus fantazmagória és különböz vallásideológiákat szolgáló legenda. A mennyek országa viszont, aminek az elérését (az oda való belépési - bejutási lehet séget) Jézus kilátásba helyezett azok számára, akik a megváltást - megváltódást a sorsfeladataik (személyi keresztjük) vállalásán keresztül megvalósítják, nem más, mint az a minden szempontból kreatívnak nevezhet földi létállapot, amelyben az ember számára, a spirituális mágikus képességeinek a gyakorlási (használási) lehet ségével együtt, az által, minden lehet ség megadatik, hogy boldog és elégedett (der s) életet folytasson. Mágikus hatása ugyanis nem csak a szerelemnek, a bátorságnak, a szül i felel sségnek, a szellemi értelemnek, az érzelg sségt l megtisztított szeretetnek van, hanem létezik a tíz teremt i princípiummal való zavartalan és világos harmóniában élésnek mágikus hatása - és ami fontos: mágikus összhatása(!) van, a korrupt és ellenséges magatartási formáktól és késztetésekt l, valamint a misztikus káprázattól és vallásos kábulattól mentes megváltotti állapotnak. Ez a mágikus er tér, amit egy megváltott személy megvalósít és megtestesít jelenti a mennyek országában való létezési lehet séget (képességet) jelenti a földi életünkben.

Kozma Szilárd *forrás: http://www.szentszellem.go.ro/

„Voltak idk és vannak népek, ahol a vallás, tudomány, filozófia és költészet egy volt, és ma is egy.” (33 esszé)

Hamvas Béla válságfelfogása az 1930-as években írt esszéi alapján Bevezetés Dolgozatomban szeretném bemutatni Hamvas Béla 1930-as évekbeli válságfelfogását és megkísérlem azt továbbgondolni/interpretálni most, a 21. században, a posztmodern korában. Hamvas Béla életm ve az ismeretlenség homályából lépett a széles olvasóközönség elé a ’80es évek végén, posztumusz. Az azóta eltelt két-három évtizedben számos rajongója akadt, és eleinte ezeket a rajongókat, pl. az ELTÉ-n 1988-ban megalakult Hamvas Béla Kört, több kritika is érte egy ún. „Hamvas-kultusz” kialakítása miatt1. Ha kultusznak nem is nevezhet a tevékenységük, mégis jellemz a Hamvas-rajongókra a szenvedélyességnek az a fajtája (talán mert pont azt a szenvedélyességet szeretik Hamvasban, amivel mintegy „kinyilatkoztatja” igazságait), amellyel a bennük kialakult Hamvas képet védik. Mára ez annyiban változott, hogy a hamvasi életm világhálón való megjelenése lehet vé tette a legszélesebb rétegek számára való hozzáférést, a tömeges rajongótábor viszont szükségszer en csökkenti egy egységes Hamvas-kép kialakítását, f leg mert az életm hatalmas terjedelm és a benne fellelhet gondolatkörök igen szerteágazók, ráadásul az életm vön végighaladva a vezérgondolatok (válság – hagyomány – realizálás) is változnak.

1

Szathmári Botond: A Hamvas Béla Kör rövid története. In: Gyémántnál keményebb – 100 éve született Hamvas Béla. - 1046 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Hamvas Béla élete – évszámokban2 1897. márc. 23. A felvidéki Eperjesen született, evangélikus papi családban. 1898 Pozsonyba költöztek. Gyermekkorának meghatározó színtere volt a három kultúrát asszimiláló nagyváros légköre, valamint Bécs közelsége. A nyitott, kultivált és meghitt légkör család egy tágas családi házban élt, melyet félig gondozott, félig szabadon tenyész gyönyör kert övezett. Sok id t töltöttek olvasással és zenével. 1915 Letette érettségi vizsgáit és tanulótársaihoz hasonlóan is azonnal önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Naiv lelkesedéssel utazott el „védeni a hazát”. 1915-1917 A borzalmas valóság megtapasztalása azonban hamarosan kijózanítja lelkesedéséb l. Idegösszeomlással utalták kórházba, majd egy második bevetés során meg is sebesült a galíciai fronton. Megrázkódtatásai azonban nemcsak fizikai természet ek voltak, megtapasztalta az élet törékenységét. A háborúban szerzett személyes tapasztalatai folytán az addig szilárdnak vélt eszmék és erkölcsi normák, világnézetek és életrendek devalválódtak; a történelem valóságában az Osztrák Magyar Monarchia álomként süllyed el a múltba. 18 évesen Hamvas Béla Nietzschét, Schopenhauert, Rimbaud-t és Dosztojevszkijt olvasott. A válságérzet feler södött benne. Alig húszévesen Kierkegaard olvasása kapcsán felkeltette érdekl dését a történelem eredete, a kezdet kezdetén íródott hagyomány rz m vek. 1919 Édesapja, Hamvas József megtagadta a szlovák h ségesküt, ezért a családjukat kiutasították Szlovákiából, ennek okán Budapestre költöztek. 1919-1923 Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója volt, de emellett a Konzervatórium zeneelméleti el adásait is látogatta, s t alkalmanként az orvostudományi karon is hallgatott el adásokat. 1923-1926 Egyetemi tanulmányai végeztével, 1923-ban újságírói állást kapott a Budapesti Hírlapnál, valamint a Szózatban is publikált. A bulvársajtó m faja, a szenzációhajsza és a hírverés trükkjei az els pillanattól fogva taszították. 1927-1948 Feladta az amúgy sem túl lelkesen játszott riporteri szerepet, mivel a F városi Könyvtárban elviselhet álláshoz jutott. Új munkahelye minden szempontból kedvez hátteret nyújtott annak a szellemi programnak a megvalósításához, amelyet a maga számára már gyermekf vel kijelölt. Az „univerzális orientációra“, sokirányú érdekl dése kibontakoztatására itt minden lehet ség megnyílt. Huszonöt különböz irányzatú és érdekeltség folyóiratban publikált közel négyszáz tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Latin és görög nyelv m vek mellett németül, franciául valamint angolul is olvasott; kés bb szanszkritul és héberül tanult. Egyre

2

Dúl Antal összeállítása (In: Miklóssy Endre: Hamvas Béla. Új Mandátum, Bp., 2002. 323. p.) nyomán. - 1047 Szerkesztette: Faragó Ferenc

1936 1937

1940-1944 1942-1943

1943 1945

1945-1948

1946

1948

inkább a filozófia foglalkoztatta. Mindenekel tt a nagy vallások történetét és tanításait vizsgálja meg szisztematikusan3, a lényegi valamint a bennük rejl közös vonások után kutatva. Munkái filozófiai tudatossággal átitatott irodalmi m vek. Mondanivalójuk az ember lényének és felel sségének vizsgálata. Magyar Hyperion - els írói korszakának összegzése. Feleségül vette Kemény Katalin írón t. Lakást bérelnek a város végén, Óbudán, a Remetehegy oldalában. A lakás nyomorúságos, de a ház mögött már kezd dik az erd – ösvényén a hajnali séta er t, életkedvet ad. Kemény Katalin maga is ír, így sok id t töltenek olvasással, kutatással, írással, fordítással, és több publikációjuk is megjelenik. Hamvas Béla életében ezek az évek a katonai szolgálat valamint a kitör második világháború dacára is igen termékenyek. Háromszor hívták be katonai szolgálatra. Még az orosz fronton is Lao-ce-t és Jacob Böhmét fordít. Elkészítette a Scientia Sacra els hat kötetét, ez az átfogó m egészen a ’60-as évekig elkísérte: a vallásos hagyomány legfontosabb tanításainak lefordításához. Néhány ide sorolható tanulmány a háború végén még megjelenhetett, a legtöbb azonban kézirat formájában maradt fenn. Megjelent a Láthatatlan történet c. önálló kötete. A Hamvas házaspár megélte Budapest megszállását. A lakást bombatalálat éri, elpusztult otthonuk, könyvtáruk, kézirataik. A veszteség nagyon is ambivalens hatással4 volt Hamvas Bélára. A háborút követ néhány év viszonylagos nyitottsága még egyszer felvillantotta el tte a nyilvános m ködés lehet ségét: Az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkesztett. A füzetek célja, hogy a 20. századi Európa szellemi helyzetér l minél szélesebb kör áttekintést adjon. Ugyancsak hiánypótló céllal szemelvénygy jteményt állított össze Anthologia Humana – ötezer év bölcsessége címmel, mely nagy sikernek örvendett, ám negyedik kötetét bezúzták. Megélénkül személyes kapcsolatai is a kibontakozás lehet ségével kecsegtették. Könyvtári munkahelyén egymást váltották látogatói, fiatal értelmiségiek, m vészek, írók, s t részt vesz az újjáalakuló Filozófiai és Esztétikai Társaság ülésein is. A fordulat éve (a politikában és Hamvas írói tevékenységében is): egyeduralomra jutott a Sztálin-h Rákosi-csoport. Kezdetét veszi a szocialista realizmus korszaka, a magyar avantgárd festészetr l Kemény Katalinnal közösen írt könyve, a Forradalom a

3

“Nem vagyok vallásos. De, különösképpen, teljesen csak a dolgoknak vallásos megértése tud kielégíteni“ (Silentium; Egy csepp a kárhozatból) hangsúlyozza írásaiban újból és újból. 4 Silentium cím esszékötetében maga err l így ír: “Mesterem arra tanított, hogy a negatívumokkal sohase elégedjek meg. Keressem meg a pozitív jelentést. Ha nem találom, keressem tovább. Minden sötétség igazi értelme, hogy fény... Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után léphet át az ember a létezés világába... Sohase tudtam volna lemondani... Valaki a birtokot levakarta rólam. B röm is vele ment, de nem baj... igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó...“ - 1048 Szerkesztette: Faragó Ferenc

1948-1951

1951-1954

1960-1964 1964

m vészetben (Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon, 1947) még megjelent, de Lukács György a szocialista realizmus „objektív kategóriái” nevében durva hangú kritikát írt ellene. Ez a tény annak idején elegend volt ahhoz, hogy Hamvas Bélát politikailag megbízhatatlannak min sítsék (ún. „B”-listára került), kényszernyugdíjazzák és minden publikációs és szerkeszt i jogától megfosszák. Bels szám zetésének kezdete: 1949. március elseje. Elmúlt 50 éves. Közéleti eltiltásáig ugyan több mint 250 szövegét publikálták, életm vének érettebb, jelent sebb és terjedelmében is nagyobb részét azonban a „nevezetes névtelenségben” írt m vek alkotják. Hogy a hatósági zaklatásokat elkerülje, földm ves igazolványt vált ki, amelyben munkahelyül sógora szentendrei kertjét jelöli meg, földet m vel, gyümölcsöt termeszt. A kerti munkában mindig örömét lelte és számos esszé tanúsítja, hogy közvetlen kapcsolata a földdel gondolkodására milyen termékenyít leg hatott. Ebben az id ben, Szentendrén írta a Mágia szútrát, az Unicornist, a Titkos jegyz könyvet, a Silenciumot, és legnagyobb regényét, talán egész pályájának f m vét: a Karnevált5. A gazdálkodó életforma már a legszerényebb megélhetést sem biztosítja számára, és a fokozódó politikai gyanakvás légkörében földm ves státusza tarthatatlanná válik. Állást keres, és ha nem is könnyen, sikerül munkát találnia. Inotán, az er m építkezésén raktáros. Az életformaváltás nagyobb nem is lehetne. Szentendre csendje után a barakk-világ, ahol „… a hangszóró reggel hattól este tízig bömböl”, és négyezer ötszáz ember napi tizenkét órában tapossa a sarat, túrja, cipeli a földet, szereli a vasbetont6. Raktárosként és segédmunkásként dolgozott az Er m beruházó Vállalatnál még Tiszapalkonyán, Bokodon, Százhalombattán is. Amikor raktári munkája csak engedi, lopva olvas, fordít, megírta Az öt géniuszt, a Szareptát, a Patmoszt, Az sök nagy csarnokát. Szanszkritul és héberül tanul. Szabad hétvégéit Szentendrén tölti – néha magányosan, néha egyik-másik barátja társaságában, többnyire feleségével. Szívesen teremtett volna itt új otthont7. Megírta a Scientia Sacra II. részét, ami a kereszténységr l szólt. Végre nyugdíjjogosultságot szerez, elhagyhatta az Er m beruházó vállalatot. Hivatalosan megállapított nyugdíja meglehet sen alacsony, amely sajnos élete utolsó éveiben sem biztosít számára gondtalan megélhetést. Holott munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában terjeszthet k, továbbra is ír, és írásai egyre

5

A Karnevál a regény-m faj történetében is új kategóriát teremt, amit – kísérleti jelleggel – beavató regénynek nevezhetnénk. (Ez a nagyszer m az olvasók körében kézirat formájában 30 évig járt kézr l kézre, mígnem 1985-ben végre megjelenhetett, s t készül német és francia nyelv fordítása is.) 6 Barátjának írt levelében helyzetér l így tudósít: “A középpont a kocsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gy jtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság ehhez képest igen finom hely volt… Azt hiszem, kevés ember ússza meg ezt bels károk nélkül.“ 7 Az otthon tervéb l törékeny faház lett, és Hamvas Béla már ezt sem érhette meg. - 1049 Szerkesztette: Faragó Ferenc

1957-1968 1968. nov. 7.

népszer bbé válnak. Ereje azonban fogytán. Megírta a Szilveszter, a Bizonyos tekintetben, az Ugyanis c. kisregényeit. 1968 novemberében agyvérzést kap, és november 7-én bekövetkez haláláig többé már nem tér magához. Felesége Szentendrén helyezteti örök nyugalomra.

Alkotói korszakai, az alkotás formái Hamvas Bélának gyermekkoráig visszanyúló élménye volt a „rossz valóság” különböz formáival való találkozás, pl. az elég fiatalon átélt, I. világháború során kapott gránátnyomás, és az azt követ lábadozás id szakában olvasott filozófiai m vek, ezért a húszas évek vége felé arra a következtetésre jutott, hogy ez az t körülvev világ egy válságban lev világ8. Így jutott el a válság, a világválság fogalmának végiggondolásához. A harmincas években ezt a felismerést „jelenkortudatnak” vagy „válságtudatnak” nevezte el. 1930-tól kezdve egyre többet publikált különböz folyóiratok9 hasábjain ebben a témában. Tanulmányainak középpontjában a világválság megjelenésének problémáját a következ szempontok szerint vizsgálta meg: • a világválság mibenléte és tünetei, • a világválság kezdete és okai, • a világválság megoldásának lehet ségei. A válság-problematikából kiinduló szellemi út els nagy szakasza a ’30-as években megjelent cikkei, ezek közül is kitüntetett szerepben a világválság-bibliográfia10 és a hozzá kapcsolódó A világválság c. esszé, valamint a bibliográfia „Szellemi válság” c. fejezetében11 felsorolt saját két tanulmánya: a Modern apokalipszis12 és a Krízis és katarzis13. A második az 194041-ben írt, de csak 1943-ban megjelent A láthatatlan történet c. esszégy jteménye. A harmadik a hagyomány gondolatát széleskör en kifejt Scientia Sacra I. része. A negyedik a kereszténység gondolatköréhez kapcsolódó, 1945 után megjelen szellemi átrendez dés, mely jórészt azon m veiben jelent meg, melyeket életében nem, csak a ’80-as évek végén, a rendszerváltás környékén kezdtek el kiadni. Ezekben a m vekben kifejti, hogy az emberiség 8

Darabos Pál: Hamvas Béla. Egy életm fiziognómiája. Hamvas Intézet, Bp., 2002.; II. köt. 131.p. 9 Többek között a következ kben: Társadalomtudomány, Protestáns Szemle, Napkelet, Híd, Debreceni Szemle, Független Szemle, Esztétikai Szemle, Válasz, Sziget, Katolikus Szemle, Országút, Athenaeum, Pannonia, Magyarság, Magyar Psychologiai Szemle, Forrás, Ezüstkor, Híd, stb. 10 A világválság. (Tanulmány és bibliográfia) F városi Könyvtár Évkönyve. 7. évf. (1938) 39105. p. 11 Uo. 58. p. 12 Modern apokalipszis. (A világkrízis irodalma.) Társadalomtudomány. XV. évf. (1935) 23.sz. ápr.-szept. 113. oldaltól kezd d en a Darabos Pál és Lám Edit (1997-ben)szerint 147.oldalig, Darabos Pál (2004-ben) szerint 117. oldalig, a Hamvas-féle 1937-es világválságbibliográfia szerint a 147. oldalig. Újabb kiadásban a Magvet Könyvkiadó 1983-mas, Szigethy Gábor által szerkesztett kiadásban a 9-33.p. Legújabb kiadásban a Világválság cím 2004-es, a Hamvas Intézet által kiadott válogatásban 74-90.p. 13 Krízis és katarzis. Társadalomtudomány. 1936. 1-20. p. - 1050 Szerkesztette: Faragó Ferenc

örök hagyományának jelenlegi képvisel je az újtestamentumi hagyomány ezoterikus14 kereszténysége. Ez összefoglalóan a 13 könyvb l állónak tervezett – amelyb l csak négy készült el végül – Scientia Sacra II. részében olvasható. Hamvas válságfelfogása f leg esszéiben öltött formát. Az esszé m faji jellegzetessége15, hogy prózában írt filozófiai szaktudományos értekezés, melynek tárgyát csak f bb vonásaiban világítja meg, mell zi a bizonyítási eljárásokat és hivatkozásokat, gondolati mélysége azonban a legigényesebb elvárásoknak is megfelel. El zményeit az ókorig szokták visszavezetni; az „esszé” szó - m faji kategóriát jelent értelemben - Montaigne 1580-ban megjelent Essais („Kísérletek”) c. könyve nyomán terjedt el. Számtalan világirodalmi képvisel je volt, a magyar irodalomban a XIX. század végén jelent meg, és legtöbb írónk, irodalomtörténészünk m velte a m fajt. Legnevesebb XX. századi alkotói az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején léptek fel. 1948 és 1957 között a szubjektivitása miatt gyanúsnak ítélt m fajt a kultúrpolitika elsorvasztotta az 1970-es évekbeli feltámadásáig, amikor a magyarság sorskérdései tárgyaló és történelmi témájú esszék kezdtek megszületni. Hamvas Béla misztikus filozófiai és m vel déstörténeti esszéi csak posztumusz, az 1980-as évek derekától jelenhettek meg. Hamvas Béla maga is írt egy tanulmányt16 ebben a témában, mégpedig Joseph Matisse: Essai sur l’ essai (Esszé az esszér l) c. könyvér l. Az esszé történetér l fontosnak tartja megjegyezni, hogy ez a m faj „a sajátlény szellem m formája”, amint ez történetéb l is kit nik: az ókorban „A nemes próza mint gnóma (Herakleitos, Démokritos), vagy mint levél (Seneca, Plinius), vagy mint mese (Kungtse), vagy mint zsoltár (babiloniaiak, hinduk) jelentkezett. Az essai európai m faj, s els íróinak megjelenésével együtt a szellemnek egészen különös helyzete alakult ki. Az essaiíró magatartásának legfontosabb ismertet jele: az iskolánkívüliség. Magány, függetlenség, szuverénitás és autonómia. Ezeknek összetétele adja azt, ami az essai lényege: a sajátlény szubsztanciális távlatot (autochtone perspective substantielle).” Az esszéíró „ a dolgokhoz sohasem lép olyan közel, hogy azoknak egész volta szeme el l elvesszen; ezért van perspektívája .”. Ehhez szükséges volt, hogy „ az általános szellem feladja autonómiáját, lemondjon perspektívájáról és szubsztancialitását elveszítse. Körülbelül ez az újkor kezdete .”. Az esszé megjelenésével egy új gondolkodói, alkotói, kritikai magatartás alakult ki: a tudomány meginduló harca a vallás ellen17 a szellemet választásra kényszerítette, de a választás pillanatában a montaigne-i szellem kinyilvánította függetlenségét, nem állt egyik oldalra sem. Azóta is ott virágzik az esszé m faja, ahol er s az autonóm szellem (Anglia, Franciaország), de itt is fenyegetik az iskolák, skatulyák, közvélemény, stb. A vallástól és tudománytól egyaránt elkülönülni vágyó esszében „egyenl mértékben fontos a látás emelkedettsége, a gondolat morális intaktsága, és az, hogy elvei és véleményei megegyezzenek az élet szép képeivel”, tehát kapcsolatban áll a filozófiával és a m vészettel is. De mégsem filozófia, mert nem rendszer, és mégsem m vészet, mert nem akarja szebbé tenni az életet és a világot annál, mint amilyen valójában. A filozófiával való rokonsága abban áll, hogy mindenáron igazságot18 próbál közvetíteni, a m vészethez pedig az alkotó

14

Ezoterikus: bels , ami csak a beavatottak számára való. Ellentéte az exoterikus, ami a kívülállók, be nem avatottak számára való. Állítólag a régi görög vallási szektákban használták el ször: a beavatottak titkokat tudtak meg, melyeket a többiek el l elrejtettek. (Révai Nagy Lexikona. VII. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp.,1913. 88.p.) 15 Szerdahelyi István 16 Hamvas Béla: A tanulmány. (Matisse , Joseph: Essai sur l’essai) Esztétikai Szemle, 6. évf. (1940) 1-2. sz. 88-90. o. 17 A tudomány vallás elleni harcát egyébként Hamvas már a „Természettudományos mitológia” (1934) és „Tudományvallás és vallástudomány” c. esszéiben is fejtegette. 18 „az igazság szenvedélye (…) passion de la vérité” - 1051 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szubjektum attit dje19: a gyönyörködtetni vágyás és az alkotás, mint ösztönös tevékenység miatt hasonlít. „Az essai komoly m vészet és vidám filozófia együtt. Ezért elengedhetetlen hangjából a der .” Az esszé nyelvének legfontosabb esztétikai tulajdonsága az, hogy egyesül benne „vidámság és komolyság, tömörség és leveg s távlat, súly és könnyedség, mélység és világosság”20. Az esszében egyszerre van jelen a ráció és az emóció, az objektivitás és a szubjektivitás („az essai leírásának csak akkor van jelent sége, ha e [leírt] képeknek filozófiai, morális, emberi távlatuk van.”). Egy dolog van, amiben eltér a nagyobb terjedelmet is megenged tudománytól, vallástól, filozófiától és m vészett l: ez a rövidség, tömörség21.

A világválság-bibliográfia Hamvas 1938-ban leltárt készít, bibliográfiát állít össze a válság irodalmáról, s az egyes tételek alá legtöbbször rövid összefoglalót, értékelést is ír. Sokatmondó lehet, hogy mely m veket vesz bele, azokat milyen fejezet alá sorolja, hiszen a ’30-as évek elejét l a ’40-es évek közepéig tartó, több száz esszét alkotó korszakában gondolkodását ezek az olvasmányok alakítják. Nyilvánvalóan számtalanszor fel is használja ket esszéiben, igaz a filológusi pontosság erényét nagyvonalúan elhanyagolva, így aztán nem mindig tudja az olvasó, hogy amit olvas, az Hamvas Béla saját kútfejéb l származik-e, avagy a korunk irodalmában meghonosodott intertextualitás korai alkalmazásával van szerencséje találkozni. Mindenestre több szempontból igen informatív ez a címjegyzék, amelyet A világválság c. esszéhez kapcsolva jelentetett meg. Nemcsak mert képet kapunk arról a ’30-as évekbeli szellemi bázisról, ahonnan Hamvas eszmei fejl dése kiindult, hanem mert ezeknek a m veknek nagy része olyan külföldön megjelent munka, amely azóta sem lett lefordítva, s t a második világháború végét hamarosan követ , kommunistából szocialistává fejl d államrend marxista ideológiája által polgári reakciósnak, osztályellenesnek lett min sítve, ezáltal pedig gyakorlatilag hozzáférhetetlenné vált az olvasóközönség számára. Mátrai László22, az egyik els kritikus szerint Hamvas m ve bizonyítja, hogy milyen érdekes olvasmány lehet egy bibliográfia. igaz, hogy a világ válságban van – legalábbis Hamvas kutatásaiból ez derül ki, de legalább a krizeológia virágzik.

Gazdasági válság Az 1929-es New York-i t zsdekrach hatására Európában is ipari és mez gazdasági túltermelési válság alakult ki, áresés következett be, a munkanélküliség megn tt, a pénzügyi válság szükségessé tette a kormányzati beavatkozást. A válság Németországban volt a legmélyebb; a polgári pártok befolyása csökken, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárté és a munkáspártoké n . 1933-ban Hitlert birodalmi kancellárrá nevezik ki, aki a közmunkák és a megnövekedett fegyverkezés révén csökkentette a munkanélküliséget, közben totális náci diktatúrát épített ki hónapok alatt, amely az ismert történelmi eseményekhez vezetett (a második világháború alatt egyébként sok ország, pl. Németország és az Egyesült Államok gazdasága – a hadigazdaság – igen nagy expanzióra tett szert, amely a békegazdaságra való visszaálláskor hirtelen recesszióba hanyatlott vissza). Hamvas világválság-bibliográfiájának a 19

„a szabad gyönyörködtetést és a gondtalan alkotás ösztönét (…) liberté de la joine, création gaie” 20 Az esszé ezen ellentmondásos, mégis egyszerre érvényesül , azaz paradox tulajdonságait a nyelvében megjelen paradoxonok is jelzik, amiket Hamvas Béla is gyakran el szeretettel alkalmazott. 21 „Harminc lapnál hosszabb m vekre az embernek csak akkor van szüksége, ha nem egészséges és száz lapon mindent meg lehet írni.” 22 Mátrai László: Hamvas Béla: A világválság. In: Athenaeum (1938) 24. évf. 3/6. füz. 268269. p. - 1052 Szerkesztette: Faragó Ferenc

gazdasági válsággal foglalkozó része23 a következ területekre oszlik: az általános rész után a világgazdaság24, majd a kapitalizmus, a pénz, az ipar és kereskedelem, a mez gazdaság és a termelés problémáit firtató m veket sorol fel, 260 darabnál is többet, ami majdnem a harmadát teszi ki az összes tételnek. Közte van Joseph Schumpeter könyve is, aki szerint a krízis konjunktúraváltozásokra redukálható, egyébként a gazdasági ciklusok elméletét több szerz is tárgyalja. Elvileg a kibocsátás, az árak, a kamatlábak és a foglalkoztatás fel-le mozgásai (illetve az e tényez ket magukban foglaló aggregált kereslet és -kínálat) alkotják a konjunktúraciklusokat25. Általában elfogadott elmélet (ma is használják), hogy a változásokban vannak rövid és hosszú hullámok, a ciklikusság révén el rejelzhet minden gazdasági válság. Van olyan szerz 26 is, aki a szociális élettér megváltozásával magyarázza a gazdasági élettér megváltozását. Egy másik szakért 27 azt mondja, a jelen krízis különbözik az eddigiekt l, mert nem a szabad piacforgalom válsága, ezért nem is múlik el önmagától, hanem bele kell avatkoznia az államnak. Az állami beavatkozás csak akkor lehet sikeres, ha a többi állammal együtt történik. Szükséges fokozni a beruházásokat és dekapitalizálni (a hibásan vezetett vállalatokat leírni). Van, aki28 szerint a kapitalisztikus gazdasági rendszer válságának alapja politikai és társadalmi, a jöv gazdaságának a társadalmi és politikai tényez k összhangját kell alapul vennie. Európára vetítve azt mondják, a válság az ipari túlfejl dés és Európa gyarmataira gyakorolt hatásának csökkenése miatt következett be, de konkrét okai minden államban mások. A válság következménynek tartják a nacionalizmust. A magyar gazdasági válság a háború és a forradalmak következménye, mondják, kivezet út lehet a mez gazdaság indusztrializálása. Többek kiemelik, hogy a gazdaság a társadalomba ágyazva létezik, ezért hatnak rá a társadalmi változások.

Társadalmi válság Az általános részen kívül tárgyalja a következ vonatkozásokban: polgárság, szociális kérdés, szociálpolitika, házasság, technika, indusztrializmus, morális válság. Az általános részben található m vek megemlítik, hogy az ember társadalmi tudatának válsága anarchiában kulminálódik29; a modern nyereség-gazdaság hatására a társadalomban olyan változások következtek be, melyek hatására a civilizáció morálisan lezüllött, az ember személyisége pedig embertelenné vált30; a szocialista nacionalizmus a legértékesebb embertípust elnyomta, de ez a világháború után újra el retör és jogaiba lép: el ször lerombolj a régit31; a társadalmi, politikai és morális válság párhuzamban vannak a sajtó krízisével32; Európa individuális és szellemi kultúrája Ázsia és Amerika tömegkultúrája között küzd egzisztenciájáért33; a társadalmi viszonyok felbomlottak, a családok pusztulnak34. Mannheim Károly m vét35 a 23

A világválság. In: F városi Könyvtár Évkönyve, 1938, a gazdasági válsággal foglalkozó rész: 90-105. o. 24 Európa, Anglia, Németország, Franciaország, dunai államok, Amerika, egyéb országok 25 Samuelson - Nordhaus: Közgazdaságtan I. Alapfogalmak és makroökonómia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1999. 273-298. o. 26 James Bossard: Social change and social problems 27 Karl Muhs: Kartelle und Konjunkturbewegung. 28 H. V. Hodson: Economic of a changing world. 29 D. Crivelli: Le fin de la crise 30 Franz Frank: Vor der grossen Wende 31 Friedrich Schreyvogl: Die Entdeckung Europas 32 Wilhelm Waldkirch: Weltpresse und Weltkrise. Die Zeitung zwischen Krieg und Frieden 33 Lucien Romier: Die Zukunft Europas 34 Peter Weber: Der nomadisierte Europa 35 Mensch und Gesellschaft im Zeitalter des Umbaus - 1053 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szociológia alapvet m vének tartja, amiben a szerz a mai ember diszproporcionalitásából indul ki (egyrészt magasrend szellemi eszközök, a technika vívmányainak használata jellemz , viszont ösztöneiben primitív fokon áll), a társadalmi megoldás vagy liberális demokrácia, amely a tömegesedést fokozza, vagy a diktatórikus kormányzati forma. Ezt a tételt az elitképz dés folyamatán mutatja be, a gondolkodás és cselekvés három foka: találás, feltalálás, cselekvés. Új szociális tény a jelen társadalomban a tervgazdálkodás, tervcselekvés. A teljes átépülés azonban nem szociológiai feladat, mert a társadalom megújulása csak a megújult ember útján lehetséges. Ortega könyve36, amit Hamvas alapvet m nek tart, a barbárság kultúrába való vertikális betörésér l beszél, ami a túlnépesedés miatt következett be. A mai értékeket a tömeg (az új barbárság) határozza meg, ezek: a felel tlen hedonizmus, az ízlés lealacsonyodása, ellenséges magatartás a nemes emberfaj (gentlemen) ellen, a közönségesség elégedettsége saját közönségessége felett, a plebs mint szellemi vezér. Kivezet út: elitképz dés. Prohászka Ottokár „Kultúra és terror – a társadalmi kérdés” c. könyve a háború végének krízis-állapota mellet szól a szociális kérdésr l és a megújuló kereszténységr l. A polgárságról megtudjuk, hogy (egy széls bal kritika szerint37) a polgár a nagy ember ellenfele, a polgárság filozófiája pedig nem más, mint burzsoá spiritualizmus; a polgári szellem dekadens, a proletarizmus pedig er szak-politikával próbál érvényt szerezni érdekeinek38; a válság alatt megváltozott a démosz fogalma, nem a polgárságot, hanem a népet értik alatta39; az emberiség nemcsak polgárokból és proletárokból áll, csak ma ez a két része a politikailag aktív40; a polgárság, amely 1789-ben gy zött, már 1836-ban válságba jutott, a polgári kultúra válságának jelensége Keyserling filozófiája is41; a feudális arisztokrácia ma irreális, a proletariátus pedig káoszba vezet, a kultúra legmagasabb foka a polgárságon nyugvó urbanitás (a polgárság arisztokratizálódása megoldást nyújthat a mai válságra)42; a liberalizmus a társadalom feloszlásának folyamata43. Lewis Corey könyvét alapvet m nek tartja Hamvas, mert szellemi és szociológiai elmélyüléssel vizsgálja a XIX. században kialakuló középosztályt, amelyet a francia forradalom eszmevilága f t. A középosztály mostani feladata, hogy tisztázza helyzetét a munkásosztállyal és a parasztsággal szemben, mivel a kapitalizmus alkonyával fellépett a kollektív iránti igény. Nyikolaj Bergyajev esszéit44 is beilleszti 1938-ban ehhez a témához, s t neki egy külön tanulmányáról, „A kereszténység és az osztályharc” cím r l 1933-ban is írt már, méghozzá kifejezetten dícsér leg a Protestáns Szemlében, - „Az egész könyvet idézni kellene.45” – mondja. Bergyajev tanulmánya a marxizmus szellemi koncepciója ellen irányul, kimutatja, hogy mennyire embertelen és hazug, összevetve az emberivel és igazzal: a kereszténységgel. Az osztályharc oka nem pusztán gazdasági, az osztályt az élet sok különböz szelete determinálja, Marx szociológiája „szociális patológia”, módszere pedig rokon Freudéval: egyikük célja sem az igazság vagy a valóság, hanem csak a saját teóriájuk. A materializmus teljesen hibás feltevés, a legnagyobb er (nem az osztályharc, hanem a b n) sem anyagi, hanem tisztán szellemi. A burzsoá és proletár osztályok Marxnál az elméleti fejtegetések 36

Der Aufstand der Massen (La rebelión de las masas) Emmanuel Berl: Mort de la morale bourgeoise 38 Ernst von Aster: Die Krise der bürgerlichen Ideologie 39 Ernest Barker: Democracy since the war and its prospect for the future 40 Paul Ernst: Die Psychologie von Bourgeois und Proletarier 41 Fritz Heinemann: Graf Keyserling und die Krise des Bürgertums 42 Oscar Schmitz: Der Sinn der Bürgerturms 43 Ernst Michel: Die Krisis der späten Liberalismus 44 Nicolas Berdyaev: The bourgeois mind and other essays 45 Világválság. Válogatás Hamvas Béla folyóiratokban megjelent írásaiból. Hamvas Intézet, Bp., 2004. 38. o. - 1054 37

Szerkesztette: Faragó Ferenc

során elveszítik reális karaktereiket és puszta szimbólummá mitizálódnak, emiatt az ember értéke lealacsonyodik, alárendel dik az osztálynak, az ember anyagi tárgy lesz. Ezzel szemben a keresztények (a protestánsok szóhasználatában „keresztyének”) osztályon kívül állnak, elutasítják az ember dehumanizcióját, az önzésen alapuló versenyt; tudják, hogy a gazdaság van az emberért és nem fordítva. A pénz misztikus hatalmát diabolikus eredet nek tartja Bergyajev, a kapitalizmus „Mammon királysága” és a szellemi szolgaság kora. A szabadság az emberi munkán és alkotáson nyugszik, amely hierarchiát tételez fel (mint a középkorban, így használja majd kés bb az „új középkor” fogalmát), a hierarchiát pedig csak az autentikus keresztény egyház biztosíthatja. Az egyenl ség – paradox módon – hierarchia, a szabadság pedig nem az egymás elleni harcban, hanem az ember alkotó szellemének kibontakozásában rejlik, mondja Bergyajev nyomán Hamvas. A szociális kérdésben alapvet nek tartott Johannes Messner-m 46 a kapitalizmust történeti, válságban elbukott társadalomgazdasági szisztémának tartja, mint ahogy a szocializmust is, a válságot pedig a keresztényszocializmus oldja meg. Szociálpolitika tekintetében pedig egy olyan könyvet47 tart alapm nek Hamvas, amely a szociálpolitika révén oldja meg a krízist és amely mindezt az angol gazdasági fejl désen keresztül mutatja be (állami közmunkák, vámpolitika). Egyéb tanulmányok e kérdéshez kapcsolódva még: a munkanélküliség a gazdasági válságnak az ipar területén megjelent kifejez dése, megoldást egy állam nem adhat, csak valami internacionális újraszervez dés48; a válság Európában hatással volt a lakásépítkezésekre is49. A házasság, mint demográfiai fogalom szintén megjelenik a társadalom válságával foglalkozó témakörben és szakirodalomban. A házasság válságát egy katolikus álláspontot képvisel szerz 50 részben a n k szabadságmozgalmából eredezteti51; egy írón 52 meg az irodalomban (André Gide, Marcel Proust, Romain Rolland stb. m veiben) mutatja ki a morális és családi válság jeleit. A legismertebb szerz , Bertrand Russel53 a házasság válságáról szóló részben, aki történeti, társadalmi, morális és eugenikai szempontból vizsgálódik. A XX. század elején már javában folyó technikai fejl dést is kapcsolatban hozták a válsággal, egyenesen metafizikai szempontból54 vizsgálták szerepét a társadalomban, gazdaságban, s t a vallásban is. Van, aki55 szerint a gépcivilizáció által kialakult mechanisztikus világszemléletben gyökerezik a világkrízis, de olyan m 56 is született, amely írójának véleménye, hogy az emberiséget a válságból éppen az intenzív gépkultúra menti meg. A leghíresebb szerz ebben a vonatkozásban Oswald Spengler, akinek „Gép és ember – egy új életfilozófia gondolatai” c. esszéjében az áll (Hamvas tolmácsolásában): a gépkultúra a nyugati kultúra utolsó fázisa, az ember feltaláló szenvedélye hozta létre a gépeket, melyek boldoggá tették az embert. A technikai kultúra bukása nem krízis, tehát nem lehet bel le kilábalni, hanem egyenesen a végs katasztrófa kezdete. Bertrand Russell m ve57 az indusztrializmusról kifejti, hogy a jelenlegi káosz (konkrétabban a világháború) oka a nemzetállamok hatalmi versengése, ezt csak az indusztrializmus talaján álló nemzetköziség képes megoldani. Az idealizmus 46

Die soziale Frage Bernhard Pfister: Sozialpolitik als Krisenpoltik 48 H. B. Butler: Unemployment and its remedies int he light of present depression 49 G. Méquet: Housingproblemsand the depression 50 Ernst Michel: Die moderne Ehe in Krisis und Erneuerung 51 Mai szóhasználattal bizonyára a feminista szingliket említené itt. 52 Anne Elisabeth Kurzweil: La crise de la famille dans le roman français contemporain 53 Marriage and morals 54 Friedrich Dessauer: Philosophie der Technik 55 Stuart Chase: Moloch Maschine. Die Kultur- und Wirtschaftkrise der Welt 56 Edmond Pfeiffer: Technokratie. Erlösung durch dei Maschine? 57 The prospect of industrial civilization - 1055 47


let nésével – mondja egy másik író58 – a technikus-ökonómiás ember került el térbe. Hamvas néhány morális témájú könyvet is felsorol a társadalmi válság irodalmában, ezek a válságnemzedék moralitásával59, vagy a szexuális kérdésekkel60, mint a mai szokások és a kereszténység erkölcsiségének különbségével foglakozik.

Politikai válság F leg a háború után lett aktuális kérdés a politikai válság, melyr l írták, hogy az individualizmus, mint apolitikus magatartás let n ben van és várhatóan a kollektivizmus heroikus magatartása kerül felül61; hogy – ezt Eduard Benes írta – az európai válság oka többek közt a szláv kérdés, a humanitás gondolatának elt nése, a demokrácia válsága62; hogy hova jut a primitivizálódó Európa irányító nélkül63; hogy Európa válaszúton van a nemzetek hatalmi politikája és a demokratizálódás között64. A népek egymás közti viszonyát leíró könyvek közt is vannak érdekességek: írják, hogy a politikai feszültségek egy új világháborúhoz vezetnek, s t elképzelik a hatalmi viszonyok alapján a majdani szembenálló feleket is65; hogy a demokrata és fasisztikus államkoncepcióknak szükségszer az összeütközése66; hogy a határállapot (a népek ínsége, a technika céltalansága, a politika eredménytelensége) elérése a katarzis kezdete67; hogy a népszövetség szükséges a széthúzó imperialista civilizáció megmentéséhez68. A jól ismert politikus Jászi Oszkárnak azt a cikkét69 is felveszi a tételek közé, melyben a közép-európai feszültség okának a megoldhatatlan nemzetiségi kérdést tartja. Az állam válságáról szól Julius Evola könyve70, melyben a dolgok rendjének feloszlásáról beszél, a szám és az anyag uralmáról, az engedelmesség elveszésér l. Érthet , hogy ilyen körülmények között az állam gondolata is szétesett és a részletmegoldások sem segítenek rajta, a meglágyult világot újra meg kell keményíteni. „A teremt szellem megújulása és a tetter s ember ereje alkotja meg az új kultúrát és ennek jelképét, az új pogányság államát.” – mondja Hamvas róla. A másik, Hamvas esszéiben szintén gyakran említett szerz Rudolf Pannwitz71 azt írja, hogy az ember válsága egyben értékeinek válsága is (mivel az embert értékei teszik emberré), kialakulóban van egy új érték: az Übermensch és az állam is ehhez igazodva alakul át, ezért a tisztán a hatalomra épül állam nem tör dik többé a humánus gondoskodással. Pannwitz másik m ve72 a németség szellemét tartja Európa megment jének. Van még egy olyan vélemény is az állam válságáról, hogy „Méhek vagy istenek?”, azaz a mai demokrácia és a szocializmus továbbfejlesztése az embereket/állampolgárokat a méhekké teszi hasonlatossá, a másik lehet ség a nagy egyéniségek érvényesülésének biztosítása73. Két 58

Karl Eschweiler: Die Herkunft des industriellen Menschen W. G. De Burgh: Traditional Morality and modern life 60 R. A. Edwards: „The present moral chaos” – fact or fiction? 61 Wilhelm Rössle: Heroische Politik 62 Gedanken und Tat. Aus den Schriften und Reden 63 Eugen Diesel: Ringen um Europa 64 Wickham H. Steed: The future in Europe 65 Somerset de Chaire: The impending storm 66 K. S. Chaudan: Les conflicts européens. Leur origine, leur dévelopment, leur solution 67 Eugen Diesel: Vom Verhängnis der Völker 68 Leonard Woolf: Imperialism and civilisation 69 Oscar Jászi: War germs int he Danube basin 70 Imperialismo pagano. Il fascismo al pericolo euro-cristiano, seguito da un’ appendice polemica sulle relazioni di parte guelfa. 71 Staatslehre 72 Die deutsche Idee Europa 73 Leonard Woolf: Gods or bees - 1056 59


tanulmányt is felvesz a listába, amelyek a keresztény állam eszményér l74, illetve a katolicizmus társadalomszervez erejér l szólnak. A belpolitikát illet en, különösen Magyarországot nézve Szekfü Gyula könyve75 Hamvas szerint is, és ma is alapm . A magyar társadalmi és politikai válságot Trianontól számítja, szempontja történeti, álláspontja nacionalista moralista, szemben a politikai dekadenciával. A megcsonkított országban egy neobarokk társadalmat lát élni, a feszültségek több forrásból fakadnak: földkérdés, felekezeti kérdés, a zsidóság és a kapitalizmus kapcsolata, a nemzedékek problémája, a leszakadt magyarság. Németh László cikke76 is a belpolitikai válsággal foglakozik, az 1935-ös cikk a háború vége óta tartó tespedés után reformokat akar, felveti a diktatúra lehet ségét, a magyar kisebbségeket is említi. Egy másik szerz 77 pedig az elszegényedést tartja az összeomlás okának, Magyarországon a francia és német befolyás küzd egymással – mondja a magyar kultúra problémáit taglalva.

A válság mint történeti kérdés Ebben a részben el ször veszi fel Hamvas Béla egyik saját, a Társadalomtudomány c. folyóiratban megjelent m vét78 a bibliográfiába, a cikkben a krízis történelemszemléletét vizsgálja az orientális kereszténység által befolyásolt szerz knél. Tételként szerepel még Bergyajev79 – akir l Hamvas itt ismét igen kedvez en nyilatkozik – Új középkora, melyr l már esett szó a társadalmi válság kapcsán, de betehette volna a profetikus krizeológiák közé is. Az „emelkedett szellem és tiszta látású” m ben az a jóslat áll, hogy a jöv ben új Középkor következik, a kereszténység tökéletesebb megvalósításával. Julius Evola könyvét80 is alapvet nek nevezi, f leg történeti távlatban és kulturális jelenségek elemzésében. Evola szerint a krízis már régen folyik. Két kultúrkategóriát állít fel: id -kultúra, örök-kultúra. Az els a mai profán és demokrata kultúra, a második a theokratikus államok és társadalmak, a tradíció rendje, melyet szükségesnek tart az egység eléréséhez. Méltatja továbbá Hamvas Ortegát is a válság történeti szempontból való vizsgálatában. Ortega81 a generáció fogalmát tartja a történelemben a legfontosabbnak, valamint új értéknek az életet (a vitalizmus korábbi képvisel i között Goethét és Nietzschét említi). Rudolf Pannwitz m ve82 Európa válságában a keresztény és a pogány szellem küzdelmét látja. Oswald Spengler könyvét alapvet nek tartja Hamvas, benne Spengler az els világháború hevességét azzal indokolja, hogy régóta elfojtották a feszültségeket, és most ugyanezek az ismét elfojtott feszültségek készülnek kitörni, 1918 semmit sem intézett el. A legközelebbi jöv ben a háborúpárti nacionalisták felülkerekedése várható, egyszerre két dimenzióban van forradalom: ezek „a fajok és az osztályok harca”, a gazdasági érdekeltségek befolyást nyernek a politikában.

Válság a tudományban A tudományban keletkez válságokat és az általuk jelentkez módszerváltásokat ma Thomas S. Kuhn után paradigmaváltásoknak nevezzük, de Kuhn el tt is vizsgálták már ezeket a folyamatokat, mint ahogy ezt Hamvas világválság-bibliográfiája is bizonyítja. Benne olyan

74

Friedrich Curtius: Staat und Volk Három nemzedék és ami utána következik 76 A reform 77 Arthur Weber: Der ungarische Kulturprblem 78 Az orosz emigráció történetfilozófiája 79 Nikolaj Berdjajew: Das neue Mittelalter 80 Erhebung wider die moderne Welt (Rivolta contro il mondo moderno) 81 José Ortega y Gasset: Die Aufgabe unserer Zeit 82 Der Geist Europas - 1057 75


m vekkel, melyek tárgyalják a mechanisztikus természettörvény-fogalom válságát83; a materialista és spiritualista tudományosság küzdelmét84; a természettudományos és a vallásos filozófiai irányzatok összeütközését85. A tudományt (itt az egyetemeken ex cathedra tanított objektív tudományt érti ) Hamvas a bibliográfia tanúsága szerint filozófiára, pszichológiára, természettudományokra, szellemtudományokra, pedagógiára, szociológiára és jogra osztotta fel, legalábbis ezeket különítette el a rendszerezés során. A modern filozófiáról szóló írások beszélnek az értékválságról86; a válsághoz kapcsolódó irracionalisztikus filozófiai irányzatról87; arról, hogy a politikai és gazdasági krízis kapcsolatban van a matematikai, fizikai, kémiai, pszichológiai krízissel, és ennek oka: hiányzik az egységes metafizikai alap88. A természettudományokban jelentkez válságról megtudjuk, hogy egyesek89 az újkori tudományt a végs bizonyosságot megteremt elv keresésének tartják, hibásnak tartják a modern egzakt tudományrendszert; mások90 a modern tudomány technikai romboló tevékenységér l, a tudományos igazságok fikciójáról, a tudományos gondolkodáson felülemelked vallásos-metafizikai változásról írnak; Bertrand Russell91 pedig a tudomány sorsát a fennálló nacionalista-kapitalista társadalomtól teszi függ vé, amely a szellemi vívmányokat hatalmi célra használja. Hamvas igen kritikus hozzáállása a természettudományokhoz egyébként több esszéjében is megjelenik, az 1934-ben írt „Természettudományos mitológia” cím ben is, amely kritikának indult, de esszé lett bel le92. Azt mondja benne, hogy a tudományos realitás éppen olyan szellemi alkotás, mint a mítosz, a tudományos diszciplínák mondakörök, a természettudományos mitológia papjai a tudósok, a tudomány bár azt állítja, hogy képes megtalálni az igazságot, nem képes rá, mert valódi célja, „hogy szimbólum-nyelv-rendszert teremtsen az saját 'magasabb realitása’ számára”93. Mikor a szellemtudományok válságáról beszélnek, a historizmus válsága okának a metafizikai szellem érvényesülését tartják94; de a képz m vészet története és elmélete is ide tartozik. A pedagógia területén is igen érdekes, a XXI. században is elgondolkodtató m veket sorol fel Hamvas. Megtalálható köztük az emberképzés lehet ségei a kor kultúrájának viszonylatában95; egyetemi pedagógia radikális kritikája: az egyetem „tudományos félembert” nevel és terméketlen doktor-gyártással foglakozik96; a szociológiai átalakulással az egyetem és a kutatás társadalmi alapjai is megváltoznak, a tudós, a tanár, a kutató és a tanuló típusa is megváltozik97. A szociológia válságáról megjelent dokumentumokban szó esik a

83

Hugo Dingler: Der Glaube an die Weltmaschine und seine Überwindung Robert Munsch: Science et sectarisme 85 W. G. de Burgh: The modern gospel of unreason 86 Oskar Kraus: Die Werttheorien. Geschichte und kritik 87 Erich Przywara: Das neue Denken 88 Siegfreid Behn: Weltkrisis und Wissenschaft 89 Hugo Dingler: Der Zusammenbruch der Wissenschaft und der primat der Philosophie 90 Friedrich Kottje: Illusionen der Wissenschaft 91 Icarus vagy a tudomány jöv je (Icarus or the future of science) 92 Szántó István 1988-ban, a József Attila Tudományegyetemen írt „ Hamvas Béla kritikai munkássága (1919-1940) és a magyar szellemi élet” c. szakdolgozatában a Hamvas által a ’30-as években írt kritikákat az alapvet en szétszed -analizáló kritika és az épít -szintetizáló esszé m fajok közti átmenetnek, ún. „kritikoessszéknek” nevezi. 93 Természettudományos mitológia. In: Világválság. Hamvas Intézet, Bp., 2004. 140. o. 94 Karl Heussi: Die Krisis des Historismus 95 Fritz Giese: Bildunsideale im Maschinenzeitalter 96 Georg Blessing: Der kulturelle Niedergang der Univesität 97 Paul Honigsheim: Die Gegenwartskrise in Kulturinstitute in ihrer soziologischerBedingtheit - 1058 84


jelenkortudomány kialakításának lehet ségér l98; arról, hogy a formális jogi pozitivizmus abszolút uralma után egy elvadult és ellen rzés nélküli pszeudoszociológiai irány uralkodott el az államtudományban99; és szinte mindenki bírálja a társadalomtudomány módszereit. Ami a jogtudományt illeti, az ismertetett m vek közt van, amelyik100 szerint a jog az állam válságának alapjait fedi fel, feltárja a modern társadalom jogi ellentmondásait, a diktatórikus államjogi törekvést a kapitalista társadalom feloldó kísérletének állítja be; van amelyik101 szerint a válság megrázta a jog eddigi múlt felé fordulását, a gyengéket védeni kell a válságos id kben. A széls séges politikának a jogra gyakorolt hatásáról szól az a m 102, amely a jog válságát mutatja be az 1935-ös nemzetiszocialista Németországban (tudjuk: a totalitárius berendezkedés államok Büntet Törvénykönyve mindig jóval terjedelmesebb, több szakaszból áll, mint a demokratikus államoké – ebben is megjelenik az autoriter jelleg); s t a szkepszis szellemének is van felbontó hatása a jogi értékekre103. A pszichológia válságáról szóló m vek esetében fontos tisztázni a válság fogalmát. A válság egy olyan, a külvilág jelenségeiben, s t az egész társadalmi élet minden szeletében megnyilvánuló dolog, amelyet befolyásolni nincs hatalmunkban. Nem a külvilág (a májá fátyla) az ered je a válságnak, a válság nem kívülr l jön, hanem belülr l, az ember/individum/szubjektum oldaláról generálódik, a világválság csupán a bels válság kivetülése. Azt is mondhatnánk: aki lelkileg „rendben van”, annak számára nincs válságban a világ, mivel lelki nyugalmára nem lehet hatással sem a New York-i t zsdekrach, sem a tudományos paradigmaváltások, sem az osztályharc. Ilyenformán a lélek és a krízis kapcsolata vizsgálható a pszichológia aktuális paradigmájának válságaként, és vizsgálható a szubjektum bels , lelki válságaként. A pszichológia válságáról szóló könyvek néhány mondatos ismertetésében ilyesmiket ír: „A pszichotechnika módszerének (karaktertulajdonságok, bánásmód, stb.) válsága.104” „A jelen helyzet karakterrajza. A pozitivizmus pszichológiája és az ellenhatás. Az értelem és érték válsága.105” „Dinamikus és vitalisztikus lélekfogalom a régi materialisztikus fogalom helyett. A lélek metafizikája. Parapszichológia.106” „Az individuálpszichológia alapján való pszichológiai krízis-vizsgálat. Az élet sorsfolyamata vagy érik, vagy kisiklik. A kisiklott ember krízisbe jut s az tart mindaddig, amíg újra belép az érési processzusba.107” „A keresztény misztika jelent s képvisel je. A m els része az emberi jellem sorsával foglalkozik, a másik a megváltás útjával.108” „…a háború és hatásának társadalom és jellemromboló funkciójáról.109” A pszichológia és a válság kapcsolatának másik aspektusa a válság jelenségeinek pszichológiai tünetként való manifesztálódása, amir l A válság pszichológiája110 c. 1936-ban megjelent tanulmányában ír. A modern Európa els 98

Mannheim Károly: Die Gegenwartsaufgaben der Soziologie Herrmann Heller: Die Krisis der Staatslehre 100 Silvio Trentin: La crise du droit et de l’état 101 György Ern : A válságjog kialakulása 102 Franz W. Jerusalem: Das Verwaltungsrecht und der neue Staat 103 Hermann Marx: Krisis des Rechtsgefühls 104 Franziska Baumgarten: Die Krise der Psychotechnik. 105 Karl Bühler: Die Krise der Psychologie. 106 Hans Driesch: Grundprobleme der Psychologie. Ihre Krisis in der Gegenwart. 107 Fritz Künkel: Charakter, Krisis und Weltanschauung, Die Vitale Dialektik als Grundlage der angewandten Charakterkunde. 108 Robert Saitschik: Schicksal und Erlösung. Der Weg vom Eros zu Agape. 109 Eleanor M. Sidgwick [etc.]: The international crisis in its ethical and psychological aspects. 110 Hamvas Béla: A válság pszichológiája. Országút, 2. évf. (1936) 5. sz. 13-16. p. - 1059 99


kríziskönyvét Nietzsche111 írta 1889-ben, ezt elevenítette fel Spengler, de mindkett jüket „kultúrpesszimistának” titulálták és rájuk sem hederített a világ. Mikor már nem lehetett tovább leplezni a válságot, megpróbálták orvosolni: ehhez fel kellett térképezni és az élet egyes részterületeire lokalizálni, majd az adott területen orvosolni. De ezt nem lehet ilyen könnyen megoldani, mert a válság nem lokális (hanem globális) és nem befolyásolható, s t a létezése szükségszer . A krízis természete a mai élet, a ma emberének életrendjének pszichológiai hátterében rejlik: „…olyan dolgokról van szó, amelyeket nagyobbára mindenki tud, de mindenki elhallgat”, ezt az elhallgatást „a nagy vasárnap-hazugság” formájában már gyermekkorban megtanulja mindenki. „A nehézség nem abban van, hogy az ember ezeket látja és tudja, mert hiszen csaknem mindenki látja és tudja, hanem ott, ahogy kimondja és ezzel felébreszti azt a haragot, amelyet az emberiség tehetetlensége fölött érez, mert a valóságon nem tud változtatni. De ha megváltoztatni nem is lehet, egyet mindig lehet és ez a válság-ember végs erénye: szembenézni a valósággal, feltárni azt, ami van és nem elrejt zni el le. A magatartás nem ment meg senkit, de fenntart egyet: az ember szellemi méltóságát.” Hamvas Béla feltárja a valóságot. A társadalom életrendje nem a hivatásra épül, hanem az állásra, a mindennapi élet pragmatizmusa „eltakarja” el lünk a Létet, a megélhetési gondok elfeledtetik az emberrel az ontológiai módon való gondolkodást: „Az embereknek nem sorsuk és életük teljesül, hanem egyszer en eladják magukat. Mindenki ott van, ahol fizetnek, és nem ott, ahol egyénisége megvalósul.”

Kulturális válság A kulturális válság bibliográfiájában több ma is ismert névvel találkozunk: Julien Benda, Freud, Egon Friedell, Gide, Huizinga, Albert Schweitzer, Bergyajev, Ortega. Az els tételként szerepl m pl. élesen kritizálja az indusztriális és üzleti civilizációt, két embertípust különböztet meg, aszerint hogy az ember az életet üzletnek vagy m vészetnek tekinti-e (az író az utóbbiba tartozónak vallja magát112). A Hamvas által kétszer is esszétémává tett G. K. Chesterton kollégája, Hilaire Belloc113 szerint az európai civilizáció alapja a kereszténység, a krízis a vallásszakadással, a protestantizmus állam- és társadalomfelbontó szerepével kezd dött, a reformáció a kapitalizmus és a humanizmus alapja is, a válság megoldását a katolikus egyház szellemének nagyobb elterjedésében látja. Van még hasonlóan keresztény szempontú könyv114 a bibliográfia ezen részében, amely azt fejtegeti, hogy a nyugati kultúra szekularizálódása és a haladás-vallás el retörése következtében a népek szétszakadtak, majd a szakadás az individualizmusban és a szocializmusban folytatódott, itt juthatott szerephez a gépcivilizáció, a technikai és természettudományos világszemlélet, de a XX. század elején összetört a haladás-vallás, és a megoldás nem más, mint visszatérni a történeti kereszténység hagyományaihoz, melynek alapjaiból tovább tud fejl dni az emberiség. S t magyar szerz k is írtak e témában: Bangha Béla tanulmánya115 a válságot összekapcsolja a keresztény és a keresztényellenes kultúra harcával. Albert Schweitzer a kultúrválságot a világnézet kapcsán vizsgálja meg, rájön, hogy nem a világnézet változott meg, hanem nem is volt reális, az ember gyakorlati erkölcsiségéb l fakadó világnézet; fontosak az akarati min ségek, mert az erkölcs nem más, mint felel sség az iránt, ami él. Sigmund Freud116 a pszichoanalízist használja fel a mai kultúra válságának elemzéséhez, ami nem egyéb, mint félelem a jöv t l és a fels bb ént l 111

Der Wille zur Macht. Az európai nihilizmusról szóló fejezet alapvet Hamvas szerint. James Truslow Adams: Our business civilisation 113 Hilaire Belloc: The crisis of our civilisation 114 Christopher Dawson: Progress and religion 115 Kultúrák harca 116 Das Unbehagen in der Kultur - 1060 112


(Superego), elemzi a félelmet és a b ntudatot és a lelki folyamatok analógiájára a kultúrfolyamatokat, a kultúra a fels bb én szerepét tölti be a jelen korban. Huizinga könyve117 összefoglalja a válságban való szubjektív magatartást és a tények objektív felismerését, történetíróként látja a korban a feloszlás jeleit (a tömeg felkelése, a nagy értékek felmorzsolódása, a hivatottak félreállítását és a kontárok uralmát), egy nagy katarzist vár az európai kultúra megtisztulásához. Julien Benda a szellemi vezet t teszi felel ssé a népek szétválasztásáért és az ellentétek élesítéséért a szellem és a társadalom minden területén. André Gide118 szerint az európai ember a kollektívumban akar feloldódni, nem úgy, mint az ázsiai, aki mindent megtesz azért, hogy egyén maradjon. Hamvas az egyes európai államok kultúrájának válságához is gy jtött irodalmat, legérdekesebb talán az, amelyik119 a válságba sodort Oroszország történetében a válsággal kapcsolatban említi az ateista és materialista tömeglényt („a társasállat mint szociális jelenség”).

Válság a m vészetben és az irodalomban A válság tünetei egyaránt jelentkeztek a tudomány, a kultúra, a m vészet, a társadalom, a gazdaság stb. területén. Így a heterogén közönséggel rendelkez irodalomban is. Hamvas a válság-bibliográfia ezen fejezetében a következ témákhoz rendezi anyagát: irodalom, színház, film, képz m vészetek, zene, sport. Az általában vett m vészethez kapcsolódóan egy magyar szerz , Ligeti Pál könyvét120 is felsorolja, s t igen jelent s m nek titulálja, melyben Ligeti a m vészet történetét történetfilozófiai szempontból tárgyalja, a stílusokból pedig következtet a társadalmi, gazdasági eseményekre. A modern kort három összetev vel jellemzi: marxizmus (alsó réteg), fasizmus (középs réteg), kései kapitalizmus (fels réteg); a történelmi hullámelméletet alkalmazza a mai válságra, a mai krízis hamar véget ér, de kés bb kitör majd a nagy válság, amely a civilizációs elemek pusztulását okozza. Ortega könyve121 szerint a modern m vészet levetette emberi vonásait, de ezzel fajsúlyát elvesztette. Egy másik könyv122 szerint a mai m vészet sajátságai: hatás minden áron, a technika túltengése, a költészet helyett a kigondolt, a közösség helyett a szolipszizmus, stílus helyett stilizálás. A mai élet meghamisításából fakad a giccs egyeduralma – hívja fel a figyelmet egy cikk.123 A színház is válságban van, mai színház válsága a generációk harcából fakad124. A film kultúrproblematikájáról is születtek m vek. A képz m vészetben látható a különbség a háború el tti és utáni építészet között125; a zenében a Beethoven utáni zene minden szellemet feloldott és pusztán a zenei eszközök lehet ségében merült ki126, a modern zene kifejezi a forrongó társadalmat és a válságba jutott embert127, a zenében a gépiesség megsemmisíti a teremt aktust128. A sportot is a m vészetekhez sorolja Hamvas, a kultúra változásának hatását a sportra129 és a közmorált eldurvító sporterkölcsöt130 fejtegetik a Hamvas által 117

Jan Huizinga: Die Schatten von Morgen. Die Zukunft Europas 119 Iwan Kologriwof: Die Metaphysik des Bolschewismus 120 Új Pantheon felé. A kultúrák élete a m vészet tükrében 121 José Ortega y Gasset: Die Vertreibung des Menschen aus der Kunst (La deshumaniscion del arte) 122 Wladimir Weidle: Das schicksal der modernen Kunst 123 Carl Christian Bry: Der Kitsch 124 Harsányi Grete: A színház válsága 125 Wilhelm Kreis: Die Baukunst von den Kriege und heute 126 Erich Wolff – Carl Petersen: Das Schisksal der Musik von der antike zur Gegenwart 127 M. D. Calvocoresi: Music and revolution 128 Karl Schaezler: Mechanisierung – auch der Musik? 129 Willy Meisl: Der Sport am Scheidewege - 1061 118


felsorolt szerz k. Az irodalmi válságról született m vek arról szólnak, hogy küzdeni kell a modern európai (különösen a német és osztrák) divatos irodalomban jelentkez léha, lealacsonyodott szellem és ízlés ellen, tárgyalja a freudista alapon álló szexuális aberrációk problematikájába merül irodalmat és a morálisan lezüllött színházat is131; krízistünet a humánum gondolatának válsága, (francia) irodalomban a formák felbomlása, a pszichologizmus és a lírizmus132; a német szellem megújítója Stefan George éthosza133; a régi regény célja a szórakoztatás, az új regény célja az emberismeret134; Ortega135 szerint pedig Dosztojevszkij és Proust után a regényt, mint m formát kiélték, a modern ízlés pedig új követelményekkel áll el ; s t Walter Benjamin is a polgárság regény-m fajának letörésér l beszél. Az irodalom közönségszociológiai felosztása136 alapján megkülönböztethetünk például hivatalos irodalmat és folklórt, elitirodalmat és tömegirodalmat. Az irodalmi m fajok jelent s része aszerint is elkülönül egymástól, hogy formanyelvük más-más partnerközönség igényeihez igazodik. A legismertebb felosztások egyike már az ókori társadalmak kialakulásától fogva szembeállítja a társadalom fels rétegei által olvasott ún. „hivatalos irodalom” m fajait az alsóbb rétegek ún. „folklórirodalmával”. Ez a kettéválás a felgyorsult kulturális fejl dés miatt következett be, mikor kialakultak a m veltség gazdagításával és terjesztésével hivatásszer en foglalkozó szakemberek és intézmények, s ezek sorában a hivatásos irodalom is. A társadalom alsóbb rétegeinek kultúrája, a folklór leszakadt a hivatalos kultúráról, s a leszakadás (alkotói és el adói a m vészettel csak alkalomszer en foglalkozó kétkezi emberek, írásbelisége csekély, fennmaradásának lehet sége túlnyomórészt a szájhagyomány) feler síti vonásaiban a hagyomány túlsúlyát. De nem mondhatjuk, hogy a hivatalos irodalom és a folklór között nincsenek kapcsolatok, f leg a XVI. századtól, mikor emelni kezdték a népoktatás színvonalát, majd a XVIII. század végét l, mikor kiszélesítették az oktatásba bevont társadalmi csoportok körét. A hivatalos kultúra beáradt a falvakba, hódító útjára indult a tömegirodalom137. Az elitirodalomra és tömegirodalomra való felosztás a m vek közönségre gyakorolt hatásának terjedelméb l indul ki. A kevesekhez szóló „elitirodalom” és a befogadók legszélesebb körében „bestsellerként”138, magas példányszámmal, jelent s üzleti haszonnal forgalmazott „tömegirodalom” szembeállításáról van szó. A megkülönböztetéshez az irodalmi köztudatban egy olyan képzet is kapcsolódik, miszerint az elit- és tömegirodalom szétválása újkelet jelenség, s az utóbbi szükségszer en alacsony színvonalú, giccsjelleg kommersz irodalom, konzumirodalom, e végzetet pedig nem is tudja kikerülni, az ipari társadalom m vészeti korlátainak áttörésére egyedül az avantgárd elitirodalom képes. Az irodalomtörténeti tények azonban bizonyítják, hogy az ókor óta mindig létezett, s a múltban még sokkal élesebb határvonalakkal különült el az irodalom 130

Perlaky Lajos: Korunk sport rülete. (A sportkultúra veszélyei) Otto Forst de Battaglia: Der Kapf mit dem Drachen. Kapitel von der Gegenwart des deutschen Schrifttums und von der Krise des deutschen Geisteslebens 132 René Lalou: Défense de l’homme 133 Friedrich Wolters: Stefan George und die Blätter für die Kunst. Deutsche Geistesgeschichte seit 1890 134 François Mauriac: Die Krise des Romans 135 José Ortega y Gasset: Gedanken über den Roman 136 Szerdahelyi István: Irodalomelméleti enciklopédia 137 A folklór viszont ilyenformán szükségtelenné válva fokozatosan elsorvadt, megsz nt. Sorvadása – paradox módon elismertetésével párhuzamos folyamat: ekkor kezdik megbecsülni, gy jteni. Így napjainkra sorsa semmiben sem különbözik a hivatalos kultúra régebbi alkotásainak sorsától, ugyanúgy másolható-elsajátítható ismeretanyag. 138 Az angol szó magyar jelentése: „legjobban eladott”. A bestsellerek közül azokat a m veket, amelyek hosszabb távon is jól eladhatók, „steadysellereknek” nevezik. - 1062 131


ún. arisztokratikus regisztere a populáris regisztert l. Az el bbi megértése (pl. az udvari irodalom m fajaié) különleges formanyelvek és elitkulturális hagyományok ismeretét feltételezte, s gyakran (mint Európában a középkorban és a reneszánsz idején a latinnal) valamely holt vagy idegen nyelv használatával is szinte áthatolhatatlan falakat emelt önmaga és a köznyelven megszólaló populáris regiszter irodalma közé. A kapitalista fejl dés e tekintetben épp ellenkez leg hatott: a tömegkommunikáció kiszélesítésével és a közoktatás elterjesztésével az egységesülés alapjait fektette le. Más kérdés, hogy a kapitalista kultúrpiac törvényeinek m ködése a tömegirodalomban valóban az alacsonyabb színvonalú szórakoztatás és a giccs dömpingjéhez vezet, ez azonban nem szükségszer . A válság egyik f tünete az értékvesztés, az értékek átalakulása. Elképzelhet tehát, hogy a társadalmi válság kihat a társadalom alrendszereire, így az irodalomra is, átalakítva az irodalmi értékrendet.

Szellemi válság A szellemi válságot az általános megközelítésen túl Hamvas bibliográfiája felosztja még vallásos, világnézeti válságra és az emberi eszme és a válság kapcsolatának szempontjából. Általános megközelítésben Bergyajev, Eugen Diesel, René Guénon, Jaspers és Rudolf Pannwitz m veit egyaránt alapvet nek tartja. Bergyajev139 a krízist az ember örök kérdései megjelenésének tartja. Az embert a világ fogságából a teremtés, alkotás aktusa szabadítja ki, a legf bb alkotás pedig a szellemé: a gondolat, melynek végs értelmér l csak a vallás nyújthat felvilágosítást. Eugen Diesel140 a világtörténetet a kultúra és a barbarizmus harcának fogja fel, a gép megjelenése már az eleven életet fenyegeti, látszatélet folyik lárvavárosokban, a szellem terméketlenné válik. Guénon141 az ún. humanizálódás folyamatát okolja az európai élet teljes széthullottságáért, míg az ázsiai divinális kultúra szelleme és hiearchikus kultúrája messze felülmúl minket. Jaspers142 a mai racionalista produkcióra épített tömegvilág szükségszer válságáról beszél. Keyserling143 a mai válságot az elementáris er k feltörésének tartja, a mechanisztikus korszakból az emberiség átlép a vitalisztikus korba. A tanulmányok között felsorolja két korábbi tanulmányát: Krízis és katarzist, valamint a Modern apokalipszist. A krízis és katarzisról azt írja, hogy a krízis a modern emberiség drámai sorshelyzete, amelyet csak az egyetemes megtisztulás, katarzis oldhat fel. E tanulmány nem szociológiai tanulmány, hanem inkább pszichológiai analízis, a krízisét él ember életstádiumainak absztrahálása. Tételei önvallomásnak, az egyéni léthelyzet objektivizációjának t nnek, mikor a modern ember drámai szituációját a tradicionális kultúrával való ambivalens viszonyában látja. figyelmeztet a „negatívum szenvedélyér l” vagy a „korszer tlenségi koefficiensr l”. „A gondtalanság mosolya a lótuszev arcán megfagy, az ember lényegtelenné lesz” – mondja. „A legfontosabb helyzet az id szer ség helyzete”. A remény útja: krízis lázadás nihilizmus katarzis. Bár sajnos a katarzis egyel re még csak élmény. A modern apokalipszis c. tanulmányát úgy foglalja össze, hogy vizsgálatának tárgya az, vajon indokolt-e a modern apokaliptikus irodalom. „A nézetet, hogy válság nincs, lehet tartani, de éppoly fölösleges, mint hogy a válság végzetes.” Evola könyvét ismerteti és kommentálja, a krízist nemcsak saját korához köti, hanem apokaliptikus tradícióról beszél, a „blasphéme de l’amour”-ról, a látványos szenzációéhségr l. „Lehet, hogy van krízis” – mondja – „de valószín , hogy az apokaliptikusok túlozzák.” Különbséget csak A világválság c. az egész bibliográfiához csatolt esszében tesz a válság és krízis között, mondván, hogy az utóbbi alapvet tulajdonsága, a „fragwürdig”, megoldhatatlanul kérdésszer állapot, amelynek pszichológiai jellege van. A 139

Nikolaj Berdjajew: Der Sinn des Schaffens. Der Weg durch das Wirrsal. 141 René Guénon: La crise du monde moderne 142 Die geistige Situation der Zeit 143 Hermann Keyserling: La révolution mondiale et la responsabilité de l’esprit - 1063 140


vallásos válságot vizsgálta többek közt Julien Benda144, aki a tudomány, a pozitivizmus, a jobb és baloldali politika szellemével szemben a metafizikai világnézetet hangsúlyozza. Az emberi eszme válságáról író szerz k közül a legismertebb Bergyajev145, aki az ún. filozófiai antropológia képvisel jeként azt tartja, hogy a válságból való megújulást nem az intézményeken, hanem az emberen kell kezdeni, ebb l kiindulva írja le a jelen erkölcstanát is. E témában C. G. Jung146 tanulmánya a modernitást egyenl vé teszi az ember cs djével, a végs szemléletek válságának oka, hogy elszakadt a hitt l és tudni akar, vagyis meg akarja ismerni az els dleges tapasztalást.

Profetikus krizeológiák Az itt felsorolt szerz k majdnem mindegyike ma is ismert név. Kierkegaard147 szembeállítja a reflexiós és a szenvedélyes embert. A szenvedélyes ember a teremt , a reflexiós a modern típus, akinél a helyzet valósága „ellanyhul” és az egész lét kétértelm vé válik. A reflektált id jellemz tünete az irigység, ebb l jön az általános nivellálás, amely minden kiemelked t elnyom. A reflexió a szellem ellentéte és körülbelül az, mint ami az ókorban a sors volt. Nietzsche148 munkájának – amelyet a legalapvet bb könyvnek tart - f leg az európai nihilizmussal foglakozó fejezetét tartja a modern krízisirodalom els alapvetésének. A krízis okát Nietzsche nem jelölte meg, csak a dekadenciát állapítja meg, leszámol az értékekkel, a keresztény értékekkel is. Az új értékelés alapja az ókori görög és az els dleges germán életelemek felújítása. Oswald Spengler könyve149 Nietzsche és Evola könyve mellett a legteljesebben fogja össze a válság egész jelenségvilágát, f szempontja történeti. Szerinte a kultúrák organikus képz dmények, élettartamuk körülbelül ezer év. Az ókori kultúrák vizsgálata után az eredmények fényében szemügyre veszi a nyugati (fausti) kultúrát. A nyugati kultúra a pusztulás el tt áll, ennek jele a harc (mely mindig a kultúrák utolsó id szakaiban szokott fellépni, mikor az eleven kultúra civilizációvá merevedik). A nyugati kultúra a nagy háborúk és a társadalmi zavarok stádiumába érkezett, ahol már csak egy er érvényesül: a kíméletlen hatalom. Unamuno m ve150 a 19. század vallástalanságának feloldása után a vallásos tudat ébredését hirdeti, ez a vallásos tudat: tragikus keresztény. A racionalizmussal szemben az irracionálist, az absztrakt gondolkodással szemben a konkrétet és egzisztenciálisat, a materializmussal szemben a spirituálist hangoztatja. Minden ellentét a személyes halhatatlanság kérdéséhez vezet.

Válság, hagyomány és realizálás Hamvas krízisfelfogása szerint a válság profanizáció, deszakralizáció, vagyis az elvallástalanodás jelensége151. Perecz László152 is hasonlóan vélekedik: „A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, m vészet, szokás krízise csak megnyilvánulása ugyanannak a kritikus világhelyzetnek. S a katarzist, amit az ember átél, 144

La fin de l’ éternel Von der Bestimmung des Menschen. Versuch einer paradoxalen Ethik. 146 Das Seelenproblem des modernen Menschen 147 Kritik der Gegenwart 148 Werke. Bd.1-11. 149 Der Untergang des Abendlandes 150 Miguel de Unamuno: Das tragische Lebensgefühl 151 Mondja Szántó István szakdolgozatának 22. oldalán, továbbá megjegyzi még, hogy Hamvasnál azonban a szellemi válság jegyeinek összegy jtéséhez mindig egy restaurációs, rekonstrukcióra tett kísérlet is társul. 152 Perecz László: Távol az agóntól - 1064 145


nem pszichológiailag, társadalmilag, politikailag, hanem metafizikailag éli át, s a megújulás nem az egyes ember, hanem az egész emberiség, az egész világ megújulását jelenti.”153 Hamvas Béla a polgári világ összeomlásának élményéb l táplálkozó válságfilozófia követ jeként indul. A világháborúval véget ér a der s 19. század, ami addig létezett, hirtelen elpusztult, minden megkérd jelez dött. A korszak európai elitjének valamennyi képvisel je így gondolja.154 A hang mindenütt ugyanaz, a válságfilozófia bölcseleti irányának reflektálásában azonban a magyar Hamvas játszik kiemelked szerepet. Válságban élünk, mondja, melyet két összetev jellemez: tárgyi oldalról, hogy megoldhatatlan, alanyi oldalról, hogy válságtudat kíséri. Válságok mindig is voltak, de eddig csak részlegesen jelentkeztek, ezért megoldhatóak maradtak. De a mai válság már nem részleges, hanem világmegrendülést hoz magával, amelyben az ember végs határhelyzetének felismerésére kényszerül. A válságtudat egyszerre jelent bizonytalanságot és végzetességet. Állandóan a végzet fenyegetésének árnyékában élünk, a válság szükségszer en egzisztenciánk legmélyére irányul. A modern ember többféle magatartást tanúsíthat ennek hatására: • •

élhet úgy, mintha nem volna krízis, eljátszhatja az outsider szerepét, aki tudatában van a helyzetnek, de bízva saját részmegoldásában nem számolja föl, csak mélyíti a válságot, • kerülhet a korszer tlenek közé, akik fokozatosan elvesztik a kapcsolatot az id vel, egyéni sorsuk elválik a közös emberi sorstól. A katarzisig azonban csak az juthat el, aki korszer marad: odafigyel az id re, hagyja, hogy az éppen általa történjék meg. A korszer ember el ször destruktív kritikával fordul szembe saját kultúrájával, kés bb aktívan lázadni kezd ellene, azután a lázadást radikalizálva és általánosítva a kultúrát teljesen fölemészt nihilizmushoz érkezik meg, hogy végül eljusson a nihilizmuson túlra: a katarzisig. A folyamat nem tudatos törekvés eredménye, hanem a válságtudatától zött ember el tt megnyíló egzisztenciális örvény veti felszínre ket. Krízis és katarzis Hamvas számára egymást feltételez fogalmak. A válság ténye megkerülhetetlen tény, a katarzis pedig lehet ségként ugyan, de létezik. A világ állapota és benne az ember helyzete kétségbeejt , de a kétségbeesésen túl mégis van remény. Aki katarzist él át, legy zi saját kétségbeesését: szembenéz a maga teremtette semmivel, hogy aztán a megtisztulás nyomán újonnan alapított élet, a társadalom és szellem távlata nyíljék meg el tte. Ez a távlat létezik, bizonygatja Hamvas, még ha ma csak egyeseknek a megújulásra irányuló törekvéseként is. Nietzsche a válságfilozófia legmélyebb és leger sebb bölcsel je, a krízis irodalmának legels és legátfogóbb összefoglalója Hamvas számára. Legf bb érdeme, hogy gondolkodásának középpontjába a vallásos válságot állítja; azt, amit l minden más terület válsága függ: a társadalomé, politikáé, gazdaságé, filozófiáé, m vészeté. Valláskritikája messze meghaladja a Voltaire-i egyházkritikát és a marxi krisztianizmus-bírálatot: a vallás mélyén nyugvó humanizmusra is kiterjed. Tiltakozik a transzcendenciáját vesztett, vallás nélküli élet terméketlensége és tarthatatlansága ellen. A fiatal Hamvas valódi Nietzscherajongó: Nietzschével valamin túljutott az emberiség- mondja szerz nk, de kés bbi korszakában már határozottan Nietzsche-kritikus: Nietzschével az emberiség bizony meg is rekedt valahol. A Nietzsche-kritika a válságfilozófiai hagyomány és a normatív görögség-kép elégtelen voltának felismerése nyomán bontakozik ki. A válságfilozófia nem legy zi a 153 154

In: Krízis és katarzis Spengler: Die Untergang des Abendlandes Benda: La trahison des clercs Ortega: La rebelión de las masas Huizinga: In de Schaduwen van Morgen - 1065 Szerkesztette: Faragó Ferenc

válságot, hanem maga is csak a válság kifejez dése. A válságot nem követi katarzis, a modern európai hagyomány nem nyújt lehet séget a kétségbeejt világállapoton való túllépésre, a normatív görögség-kép pedig csupán utánozhatatlan eszménykép. Mikor Hamvas belátta, hogy számára a modern európai életfelfogások közül egy sem nyújt a válságból kivezet utat, a ’40-es években felfedezi a hagyományt, és a hagyomány fényében a nietzschei teljesítmény értékelése más lesz: a megújulás ígérete ma már csak a terméketlen múlt tünetének látszik. (Nietzsche nem a hiteles létezéssel tisztában lev , nyugodt és tiszta szellemi ember. Létkoncepciója csak az életre vonatkozik, a természetre és a történetre. De nem képes felérni a létezés színvonalára155.) Hamvast a Nietzsche-rajongás csak pályájának ifjúkori szakaszán jellemzi, de mindvégig ragaszkodik két dologhoz, amit legkövetkezetesebben Nietzschében lát megtestesülni: a gondolkodás és m vészet elválaszthatatlansága, illetve a gondolkodás magatartásban (életgyakorlatban) való felmutatása, a realizálás156. Még az els világháborút követ összeomlás után elkezdi keresni a „proton pseudos”-t, az els hazugságot. Saját korából halad visszafelé egészen az skorig. A válságot mindenütt megtalálta, de minden válság még mélyebbre mutatott, mígnem rájött, hogy hibás a módszere: a válság okát nem kívül kell az embernek keresni, hanem belül. Következtetése: A történeti id ben nincs megoldása a válságnak. 157„Minden válság egy el bbire mutat vissza, végül elvész a kezdetek kezdete el tt, valamely sötét pontban. A korrupt életrend legels oka annak az eseménynek következménye, amelyet vallásos terminológiával eredend b nnek neveznek, de amely egyáltalán nem vallásos természet , hanem ontológiai esemény, vagyis valami, ami a létezésben következett be, az ember által elkövetett rontás és romlás. A történeti ember létezésének tisztázása és megértése szempontjából semminek sincs dönt bb jelent sége, mint a belátásnak, hogy önmagában a b nr l való tudatot ébren tartsa. Ez az emberi egzisztencia valódiságának elemi feltétele. Gondolkodás csak akkor lehet hiteles, ha a b ntudatot számon tartja.” Ennek másik megfogalmazása: „Jelen lenni annyi, mint válságban lenni… Aki lényét nem helyezi válságba, okvetlenül pszeudoegzisztencia. Ami annyit jelent, hogy aki a válság tudatát önmaga el l bármely okból elrejti és a válság következményeit saját életére vonatkozólag nem vonja le, id szer tlen, más szóval lényegtelen.” Ma a földi paradicsomban való berendezkedés európai álmának szertefoszlásával nem lehet hiteles életet „… úgy élni, mintha nem történt volna semmi. Tovább fecsegni a fejl désr l és a tudomány haladásáról, terveket készíteni a gazdasági kibontakozásról és a politikai megegyezésre, a nevelést reformálni, a m veltség színvonalát emelni, az új kultúra alapjait megvetni, és egyéb zsurnalizmus.” A kérdés el l kitérni nem lehet: van-e olyan tudás, amely az „elsápadt tudomány” és a gonosztev politika létmegoldásaival szemben a korrumpálódási folyamatot képes megállítani és a „renormalizáció” folyamatát elindítani. A világválsággal foglakozó tanulmányok gondolatmenetét Hamvas Béla kés bb esszék sorában gondolta tovább az 1943-ban megjelent „A láthatatlan történet” cím gy jteményes kötetében. Az ebben foglalt írások158 közül els sorban „A vízönt ” cím nagy gondolati igényesség , vitára és gondolkodásra sarkalló esszé emelkedik ki.

155

Perecz László szerint. Thiel Katalin által használt fogalom 157 Dúl Antal: Hamvas Béla – és „az a bizonyos esszé” 158 A Vízönt ; Wordsworth vagy a zöld filozófiája; Poszeidón; Meteóra; Milarepa; AVII. Szimfónia és a zene metafizikája; Poeta sacer; A barátság;; Héloïse és Abélard; Ünnep és közösség - 1066 156


A válságból kivezet út: a hagyomány159: Hamvas Béla életm ve nem köthet az irodalom, a filozófia, a politikai vagy vallási élet egyik hazai irányzatához sem. Nincs el dje, akire támaszkodhatott volna, és nincs iskola, amely az alapításából épülne. Kortársainak idegen volt az a széleskör szellemi érdekl dés és feltétlen szabadság, melyben mozgott. Ki volt Hamvas Béla és mit hagyott ránk? A kérdés megválaszolásához az egyik fontos kiindulópont: a hagyomány. Sokak szerint a század els felében Nyugat-Európában kibontakozott eszmeáramlat, a tradicionalizmus magyarországi szószólója. Kétségtelen, hogy a Guénon, Evola, Pannwitz és mások által kidolgozott hagyománykoncepció Hamvas gondolkodásának egyik kulcsfogalma160. „Európa kétezerötszáz éves gondolkodása, más szóval filozófiája, ismét más szóval életét irányító eszméje, végül is halhatatlanság-ideálja a hagyományhoz képest híg és hevenyészett, s t ideiglenes és rögtönzött, önkényes és provizórikus. Hagyománynak a valóságról szóló hiteles és univerzális információt nevezik.”161 A hagyomány Hamvas gondolatvilágának szerves eleme, Perecz László szerint szervez középpontja. Gondolatai innen indulnak és ide futnak össze. Ifjúkorának válságfilozófiájából a megtalált hagyomány mutatja meg neki a kiutat; id skorának a gondolkodás „realizálását” meghirdet bölcseletéhez a hagyomány nyújtja számára az ösztönzést. A hagyományt, az emberiség eredeti tudását hatalmas és egységes világnak tekinti, amely töredékeib l rekonstruálható. A történelem el tti emberiség, vallja Hamvas, mindennek birtokában van, amit a történeti emberiség immár elveszít. A történelem el tti emberiség még kapcsolatban áll a léttel, látható világa még kiegészül a láthatatlannal, még képes a bölcsességre és képes a látásra. A történeti emberiség számára már csak az élet marad, az látható világa mögül már elvész a láthatatlan, neki szörny séges elbutulás és megvakulás lesz a sorsa.162 A hagyomány felmutatása, megjelenítése és megszólaltatása Hamvas m veiben többféle formát ölt. Monografikus nagyesszé, bölcseleti esszégy jtemény, kommentált fordítássorozat is jelent meg ebben a témában. Az esszéista itt történetfilozófus. Történetfilozófiai tételezéssel igyekszik megközelíteni, felderíteni az elsüllyedt, elt nt hagyományt. A kiindulópont még történeti, az i. e. 600. év környékének válságát reflektálja. Lao-ce, Konfucius, Buddha, Zarathusztra, Hérakleitosz, Pitagorasz egymástól függetlenül egyszerre ismerik fel az „aranykor” végét és az „apokalipszis korának” kezdetét. Az „aranykor” és az „apokalipszis kora” azonban nála nem egymást követ történeti korok, hanem egymással szembeállított történetfilozófiai korszakok. Az „apokalipszis kora” a saját történetiségébe belépett emberiség kora, az „aranykor” a hagyomány kora (szakrális életrend, analógiás látás, szellemi renden alapuló archaikus közösség). A hagyomány felfedezését követ id szakban (azaz az ’50-es évek végét l) Hamvas a realizálás eszményér l is beszél, ezek az írásai f leg a Patmosz I. és II. kötetében jelentek meg. Az elveszett „létegységet”, amit még „aranykornak” és „alapállásnak” is nevezett, nem pusztán az emberiség sállapotának tartotta, hanem állandóan aktuális és bármikor megvalósítható realitásnak, azaz hagyománynak, tradíciónak, mégpedig az emberiség metafizikai hagyományának. Ennek a hagyománynak a tartalma f leg vallásos köntösben jelenik meg a számunkra, szent könyvek formájában, bár a hagyomány a vallástól megkülönböztethet , mivel az emberiség sok 159

Dúl Antal: Hamvas Béla – és „az a bizonyos esszé” Hamvasnál a hagyományt a szent könyvek, pl. a Védák, a tao, a kabbala, stb. tanítása

jelenti Bár a szintézishez, amelyet létrehozott, a tradicionalizmus guénoni gondolatkörét két irányba: a kereszténység és a m vészet felé ki kellett nyitnia. A kereszténységet és a m vészetet, mint az európai szellem két jellemz megnyilatkozási formáját hozta összhangba az archaikus korok tudásából és a keleti metafizikákból táplálkozó tradicionalizmussal. 161 In: Direkt morál és rossz lelkiismeret (Patmosz I.) 162 Ld.: platóni barlang-hasonlat, ideák világa – árnyékok világa - 1067 160


vallásával szemben csak egyetlenegy hagyomány lehetséges. Ennek a létegységnek e metafizika alapján történ megvalósítását Hamvas „realizálásnak” nevezi. A realizálás célja az egyéni és közösségi életrend tudatos megtisztítása, primordiális valóság, vagyis a lét (Sein) és a megromlott valóság, a történet (Dasein) helyes viszonyának megállapítása. A kett , mondja, nem választható el egymástól, mert a kett nem kett , hanem egységet képez. A feladat ezért ennek a megromlott valóságnak a megtisztítása, transzmutálása és transzcendentálása. Ebb l következ en a realizálás mindig személyes m , mert az ember szabadon választja meg élettervét („üdvtervét”) és azt szabadon valósítja meg. Az életterv személyes m , de a személy a közösséget (a társadalmat) építi fel, a közösség pedig a természetet és a világot emeli fel; ez utóbbi m velet a kultusz és a bel le fakadó kultúra. Ebben a realizálásban, a realizálás m veleteiben fontos szerepe, s t kulcsszerepe van a világválság korában a m vészetnek és benne az irodalomnak. Hamvas Béla nézeteiben, életében és életm vében ezért játszottak egyre fontosabb szerepet mind elméletileg, mind pedig gyakorlatban a m vészet különböz megjelenési formái. A szó m vészetével, az irodalommal kapcsolatban f gondolatát a következ képpen fogalmazta meg: „Írni annyi, mint mondani, de minden id nek mondani. És nem mint halandó ember, hanem mint halhatatlan és örök lény mondani. Hagyományt átvenni és tovább adni annyi, mint a logosszal és nem a nyelvvel élni. A logosz az egyetlen valóság, ami az életen túlmutat, éppen ezért az egyetlen mód a halhatatlanságból részt venni és a halhatatlanságról hírt adni.” (Scientia Sacra. Írás és hagyomány.)

A válság ma Ma a posztmodern korában élünk, amelyet a modern kor válsága el zött meg. Balassa Péter a modern és posztmodern összehasonlítása során a posztmodernt számos olyan tulajdonsággal írja le, melyek Hamvas esszéiben is fontos fogalmak. A posztmodern els sorban világkép, és csak másodsorban m vészeti mozgalom – mondja Balassa Péter163 - minden m alkotás egy világképen alapul ugyanis. A m vészet els rangú funkciója a megismerés és a megértés, a m vészeti gondolkodásmód pedig az igazságnak, a megértésnek egyik tapasztalata (ahogy ezt Gadamer az Igazság és módszerben leszögezte), a szépség világát így Hölderlin után újra az igazsághoz lehet kapcsolni. Létünk azt jelenti, hogy benne vagyunk a hagyományban. Az olvasás és mindenfajta m vészeti befogadás pedig az önmegértés eszköze, mert közvetlen léttapasztalást tesz lehet vé, így kapcsolatba kerülhetünk a hagyománnyal. A modern és posztmodern világkép különbsége a m befogadás fel l is megközelíthet , a modern világkép vége az avantgárd megjelenése volt, amely radikálisan szakítani akart az európai hagyománnyal, s ezzel majdnem felmorzsolta a létezés alapjait, ezzel szemben a posztmodern a világban létet a tradíció középpontba helyezésével képzeli el, felértékelve a m vészet és a játék fogalmát164 mint az igazság megtapasztalásának eszközét. Az alábbiakban a Balassa Péter által Endreffy Zoltán tanulmányából165 idézett összehasonlítást foglalom táblázatba. a modern

a posztmodern

163

Balassa Péter: Modern vég – posztmodern kezdet. Alföld (1990) 41. évf. 4. sz. 59-68. o. Hamvas „Play and art” c. imaginárius esszéjében azt írja, hogy ahol játék van, ott több van annál, mint ami ahhoz kell, hogy az ember pusztán csak legyen, túl van a létfenntartáson. Az öröm révén az ember kilép a saját létéb l és több lesz, szabad és tiszta. A játék a Semmiben van, de a játék maga a tiszta Élet. Következésképpen ha a játék a primer scselekvés, és a lét maga, akkor a világtörténet is játék, méghozzá az istenek játéka. A helyes létfelfogás: „Isten játszik velünk és milyen jó, hogy így van.” 165 In: Medvetánc. 1987/1. - 1068 164


1. a birtoklás els dleges

1. a lét természeti feltételeinek meg rzése

2. a férfi (jang-) elvek dominanciája

2. a n i (jin-) elvek dominanciája

3. a megismerés módszere: a jelenségek 3. rendszer-gondolkodás, egész-halmazok, visszavezetése alkotóelemeikre, ún. holizmus redukcionizmus, atomisztikus szemlélet 4. az értelmi megismerés az uralkodó, a 4. a meditatív, intuitív és vallási megértés racionalizmus, amely univerzalizálja újrafelfedezése, szubjektum és objektum önmagát; a tárgy és a megismer alany éles dialogikus egységben szemlélése kettéhasítása 5. uralom a természet felett, le kell gy zni

5. békét akar a természettel, harmonikus, kölcsönös kiegészülést

6. a gazdaságban törekvés az er ltetett 6. a stacionárius, egyensúlyi gazdaság gazdasági növekedésre kialakításának kísérlete 7. modern csúcstechnológiák, nagyipari 7. ún. „szelíd technikák” alkalmazása,annak beruházások belátása, hogy „The small is beautiful.”166 Hamvas világképe megegyezik a posztmodernével az 1., 3., 4., 5. pontban. A modern világkép egyik f m ve Kantnak a Tiszta ész kritikája, célja pedig az ember önmegfogalmazási kísérlete – politikai, társadalmi síkon is, mégpedig az eredetileg keresztény szabadság-antropológia, vagyis az ember autonómiája isteni gondviselés nélkül, miközben az ember változatlanul méltó maradjon istenképmás mivoltához. Kant e m ve révén a hagyományos metafizika összeomlik, mivel a léthez nem ontológiai módon, hanem ismeretelméletileg közeledik. Az ember önkifejtésének egyetlen lehet sége az „igaz megismerés keresése”, a megismerés korlátai a megismerés lehet ségét jelentik. Az autonóm ember a benne lev értelem révén tudja megismerni a világot (mert a világban nincs rend, azt csak a megismer ember látja bele), a megismer -rendszerez képessége révén önálló, mivel törvényalkotó. Ez a modern világkép fordulata, ami hasonlóképpen megismétl dik a m vészetben, az irodalomban, stb. Így jött létre a modernség korpusza, amit mi tradíciónak nevezünk. De a modernség alkotóelemei nem illeszkedtek szilárdan össze: az ész univerzalizmusa agnosztikus határfeltételeken nyugodott, továbbá a természet és az autonómia vagy a szabadság és az autonómia szembekerülhet egymással. Itt lépett be a posztmodern világkép, a modern-posztmodern vita mélyén a szabadság paradoxona és a természethez való viszony rejlik. A szabadság a 19. században az emberi nem érettségét jelentette, ma egoisztikus, melynek a másik lény nem szab határt, és az ész nem áll többé metafizikailag szavatolt értékek vezetése alatt. Ráadásul a teológiai létrend , az ember istenképmás mivoltának képe elhalványult („Isten halott.”), ez pedig maga után vonta a „minden szabad és lehetséges” nihilizmusát. A posztmodern felismerte az ész univerzalizmusának cs djét, hogy a felvilágosodás utódai vetették vissza a felvilágosodást, tehát a posztmodern revízió alá vonja a felvilágosodás értékeit és kiindulópontjait, azaz megállapítja az univerzalisztikus észhasználat illetékességi köreit. Ez az ún. Nagy Történet leleplezése, ezért az ész (vagy más régi Történet) csak részhalmazként szerepelhet a posztmodern világképben. Az uralkodó paradigma helyére a pluralitás lép. A posztmodern nem tekinti vitathatatlannak a különböz megismerési módokat, de nem is feltétlenül 166

Ernst F. Scumacher ugyanilyen c. tanulmánykötete szól err l (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1991.) - 1069 Szerkesztette: Faragó Ferenc

antimodern vagy észellenes és nem is tudományellenes. Hamvas viszont nem kedveli a szkepszist és kimondottan tudományellenes. A posztmodern szakít a klasszikus történetmondás kényszerével, a magas kultúra és a kommerciális közötti arisztokratikus különbségtétellel, a „szórakoztató” és „tanító” jelleg m vészet éles differenciájával. Hamvasra ez nem jellemz , igenis arisztokratikusan különbséget tesz167. A posztmodern nem paradigmaváltás, hanem a struktúrák dinamikáját kérd jelezi meg. Czakó Gábor168 szerint viszont Hamvas Béla m veinek ismeretlenségének oka egyértelm en a posztmodern kor. A posztmodernben szétvált író és m ve, de szétesett maga az irodalom is, a m is (a legnagyobb egység a mondat). Hamvas korszer tlen, mert több állítása is ellentétes a posztmodernnel: a posztmodern tagadja, hogy az igazságnak ontológiai jelent sége van (s t hogy egyáltalán létezik az igazság), tagadja a m és alkotó egységét, a gondolatok realizálásának kötelességét (Hamvas élete összhangban volt eszméivel), tagadja az orfikát, a hagyományt, az Evangéliumot, elutasítja a szeretetet, a visszatérést a normális létbe. Szerencsére Hamvas ’90-es évek eleji ismeretlensége sz n ben van, s t 2006-ban bátran beszélhetünk rohamosan b vül olvasói táborról. Bibliográfia Hamvas Béla m vei -

Modern apokalipszis. A világkrízis irodalma. In: Társadalomtudomány (1935) 15. évf. 2/3. sz. (ápr.-szept.) 113-127. o. Krízis és katarzis. In: Társadalomtudomány (1936) 16. évf. 1/3. sz. (jan.-jún.) 1-20. o. A világválság. (Tanulmány és bibliográfia) In: F városi Könyvtár Évkönyve (1938) 7. évf. 39-105. o. A tanulmány (Matisse, Joseph: Essai sur l’essai) In: Esztétikai Szemle (1940) 6. évf. 1/2. sz. 88-90. o. A válság pszichológiája. In: Országút (1936) 2. évf. 5. sz. 13-16. o. Természettudományos mitológia. In: Debreceni Szemle (1934) 8. évf. 5. sz. 210-219. o. Új középkor. In: Protestáns Szemle (1931) 40. évf. 1. sz. 412-414. o. Világválság. Válogatás Hamvas Béla folyóiratokban megjelent írásaiból. Hamvas Intézet, Bp., 2004.

Hamvas Béláról szóló és egyéb felhasznált írások Önálló kötetek: - A nevezetes névtelen. 30 éve hunyt el Hamvas Béla. Osiris – Hamvas Béla Kör, Bp.,1999. - Gyémántnál keményebb. 100 éve született Hamvas Béla. Mont Humán Menedzser Iroda, Bp., 1997. - Darabos Pál: Hamvas Béla. Egy életm fiziognómiája. Hamvas Intézet, Bp., 2002. - Miklóssy Endre: Hamvas Béla. Új Mandátum, Bp., 2002 - Thiel Katalin: Maszkjáték. Hamvas Béla Kierkegaard és Nietzsche tükrében. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2002. Különálló tanulmányok, kritikák: - Balassa Péter: Egy beszédmód körülírása. Hamvas Béla olvasásához. In: A látvány és a szavak. 167 168

pl. igencsak lemin síti a cigányzenét Czakó Gábor: A világhegy. In: Kortárs (1995) 39. évf. 3. sz. 94-100. o. - 1070 Szerkesztette: Faragó Ferenc

-

Balassa Péter: Modern vég, posztmodern kezdet – vita és párbeszéd. In: Alföld 41. évf. 4. sz. 59-68. o. Czakó Gábor: A világhegy. Kortárs (1995) 39. évf. 3. sz. 94-100. o. Darabos Pál: Karnevál és apokalipszis. Hamvas Béla regényei és tanulmányai. Fried István: Hamvas-mozaik. In: Korunk, 1997 5.sz. 96-108. o. Kelemen Zoltán: Táj vagy örökség? Tiszatáj (1994) 48. évf. 9. sz. 63-69. o. Késmárki László: A poeta sacer és a kollektívum. Hamvas Béla társadalomképe. Pendragon füzetek tradicionális szellemi folyóirat, 1993. 2/3. sz. 69-76. o. Mátrai László: Hamvas Béla: A világválság. Athenaeum (1938) 24. évf. 3/6. füz. 268269. o. Nagy Sz. Péter: Hamvas Béláról „A világválság” ürügyén. In: Valóság (1984) 27. évf. 4. sz. 112-115. o. Perecz László: Távol az agóntól. In: Szép rendbe foglalva. Ister, Bp., 2001. Vajda Gábor: Hamvas Béla három tanulmánya. In: Híd (1984) 7-8. sz. 1102-1103. o.

I. Profetikus krizeológiák Általában II. Szellemi válság Vallásos válság Világnézeti válság Az emberi eszme és a válság III. A válság, mint történeti kérdés Általában Amerika Németország IV. Kulturális válság Franciaország Egyes népeknél Oroszország Magyarország Spanyolország Anglia Filozófia Pszichológia V. Válság a tudományban Természettudományok Szellemtudományok Pedagógia Szociológia Jog Általában VI. Válság a m vészetben és Irodalom az irodalomban Színház Film Képz m vészetek Zene Sport Európa Népek egymás közti viszonya VII. Politikai válság Az állam válsága Németország Belpolitika Magyarország Spanyolország - 1071 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Egyéb államok

VIII. Társadalmi válság

Általában Polgárság Szociális kérdés Szociálpolitika Házasság Technika Indusztrializmus Morális válság Általában

Világgazdaság IX. Gazdasági válság

Európa Anglia Németország Franciaország Dunai államok Amerika Egyéb országok

Kapitalizmus Pénz

Ipar és kereskedelem

Mez gazdaság Termelés Réfi Veronika *forrás: a szerz szakdolgozata

„Az ember ahhoz ér el, amib l kiindult, vagyis nem indulhat el másból, mint a célból. Amit el akar érni.” (Mágia szutra)

Hamvas Béla esszéi Évtizedekig csak lelkes hívei olvashatták Hamvas Béla m veit. Mert tartósan hiányzott a megnyomorított magyar szellemi élet kaleidoszkópjából. A tévedhetetlenül m köd cenzúra f képp Lukács György és Keszi Imre "jóvoltából" - igyekezett nyomtalanul eltüntetni a neki nem tetsz m vet, melyr l ma már joggal elmondható, hogy e baljós évszázad egyik legjelent sebb szellemi kalandja. Az említett személyek intellektuális sebészorvosi tevékenysége persze nem meghatározó. Igaz, k amputálták ki Hamvas m vét a könyvkiadásból - tehették, hisz ismerték -, ám helyettük más is megtette volna, kétség nem férhet hozzá. A cenzori bravúr azonban felemásra sikerült. Mert bár rongyosra olvasott, - 1072 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kéziratos formában terjed opuszaival csak a beavatottak ismerkedhettek, Hamvas Béla legendája jelenvaló volt, s hatása olyanokhoz is elért, akik a munkáit nem ismerték ugyan, holdudvar övezte személyiségéért mégis úgy lelkendeztek, mint egy távoli, felfedezésre váró kontinens rejtelmeiért. A dühödt és alapos munkát végz cenzúra hóhérmunkája csöppet sem volt véletlen. Bár Hamvas korai m veit még Szentkuthy Miklós is "gyermek kereszteshadjáratának" min sítette, naivitással vádolva a szerz t, mi sem állt távolabb t le, mint a gyanútlanság. Pontosan tudta, hogy aki az érvényes szót ki akarja mondani, annak percr l-percre ismernie kell a világóra állását. Nem elég ezt-azt megsejteni, nem elég az összekaszabolt, s korántsem tévedhetetlen ösztönöket hívni kalauzul. Ha valaki, pontosan tudta, mi történik velünk és körülöttünk ebben az apokaliptikus, ezredvégi korban, s tudta nemcsak a maga keser sorsából, nemcsak szám zetése tapasztalataiból. A teremtés m vét összeszabdaló id ma sem ért véget. Bár Hamvas m ve, mely az olvasókból lelkes rajongást vagy kétségbeesett ellenállást vált és váltott ki –s mely ugyan részben kívülrekedt a maga idején, csak sejtelmes hajszálgyökereivel sz hette azt át -, ma már legalább jórészt hozzáférhet , tanulmányozható. Aktualitását bárki megtapasztalhatja. Diákkoromban, a hatvanas évek elején, szinte véletlenszer en találkoztam a Hamvasjelenséggel, pontosabban szólva: el ször a szerz személyével. Mint frissen érettségizett, s egyetemre-f iskolára föl nem vett pancser diák, az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárában dolgoztam, afféle raktári segéder ként. Feladatom volt a zsúfolt raktárakból a folyóiratokat kihordani az olvasóterem be, ahol Hamvas Béla is gyakran megfordult. El ször persze sejtelmem sem volt róla, ki ugráltat annyit, kinek kell -többnyire a legfels , billeg létrával jól-rosszul elérhet polcokról el bányásznom az elporosodott, megsárgult újságok és folyóiratok testes köteteit. Kicsit apprehendáltam a halk szavú, metsz pillantású öregúrra, aki a bolondját járatja velem. Id sebb kollégáim viszont úgy vették körül, mint egy civil ruhás papot, s ez érdekl déssel töltött el. Hamarosan megtudtam, hogy tudós kutató, törvényen kívül helyezett szellemtörténész, ám a könyvtárban az efféle nem volt ritkaság. Csupa félrenyaklott értelmiségi, hamvába holt álmodozó csellengett és dolgozott ott, ezért el ször Hamvast is besoroltam eme furcsa, rokonszenvesen megfoghatatlan figurák panoptikumába. Megpróbáltam elmélyedni a m veiben, de nem sikerült, nem sikerülhetett. Ambivalens érzéseket váltottak ki bel lem. Lassan minden fellelhet könyve a polcomra került, antikváriumokból sikerült összeszednem ket, de a tanulmányozásukhoz, megértésükhöz életem bels órája szerint éretlen voltam még. Egyszerre vonzottak és taszítottak. Azt észrevettem, vagy legalább megéreztem, hogy hozzájuk balekul nyúlni nem szabad. Illetve: szabad ugyan, de nem érdemes. Van bennük valami "nem szolid", démonikusan felkavaró, olyan rejtett tartományokat átvilágító, melyek örvényeikbe alárántják, és magukba temetik a gyanútlan lelkendez t. Évek múltak el így, míg aztán egy váratlan pillanatban err l pontosan számot adni nem tudok - valamiképp "belül kerültem" e sokáig messzir l szemlélt világon. Egyszerre megvilágosultak er terei. Tele voltak persze ismeretlen borzongásokkal, utalásokkal, ám ezek megszólítottak. Sorra végigböngésztem mindent, ami a m vekb l elérhet . Más szóval: azt a keveset, ami korábban könyv formájában és folyóiratban valaha megjelent. A Láthatatlan történetet, az Anthologia Humanát, a Henochot, Herakleitoszt, az Absztrakció és szürrealizmust, a Száz könyvet, a Tibeti misztériumokat. Tudtam azt is, hogy a Hamvas-életm korántsem korlátozódik eme korai és nehezen elérhet publikációkra; s a szerz szám zetése boldog-boldogtalan esztendeiben is rendületlenül alkotott, ám kézirataiból csak néhányat sikerült megszereznem. (Részben a Hamvashagyatékot ma gondozó Dúl Antal jóvoltából, aki az Akadémiai Könyvtárban dolgozott.) Maga Weöres Sándor is említette, hogy a pincéjében talán vannak ismeretlen Hamvas- 1073 Szerkesztette: Faragó Ferenc

opuszok, s ezeket majd el bányássza. De egyrészt nem tudta biztosan, valóban ott vannak-e az említett m vek az irdatlan mennyiség papírhalmazokban, másrészt nem volt az a filosztípus, aki egy ilyen búvárkodásra könnyen ráállt volna, hisz még a saját elveszettnek hitt vagy a háborús bombázások áldozatául esettnek gyanított - kéziratait, verstérképeit sem kereste meg. Pedig irodalomtörténész barátai gyakran noszogatták, hogy dolgozza fel eme rejtelmes pince anyagát, nem is annyira a Hamvas-kéziratok miatt, inkább a Babitscsal Kosztolányival való levelezéséért, ám ezek is csak jóval kés bb kerültek el . (Itt jegyzem meg, hogy bizonyos - részben Weöres által indukált -félreértésb l szokták a költ t Hamvastanítványnak, Hamvas-követ nek mondani. Ezt f képp A teljesség felé cím prózai munkájának ajánlása okozza. Az igazság azonban az, hogy amikor találkoztak, Weöres is kész mester volt már. Ifjabb és szertelenebb, aki elfogadta Hamvas segítségét, talán a bels rendje is hamarabb összeállt, mint eme segítség nélkül létrejött volna, de nem Hamvasból merítette a tudását, már korábban is ismerte azokat az alapm veket, amelyekre a közel apja korú szellemtörténész oly gyakran hivatkozik.) Aki Hamvas Béla esszéibe el ször beleolvas, azt fogja hinni, hogy e m vek tere imaginárius és a valóságos id b l kiszakított tér, afféle felh kakukkvár, vagy -ahogy a jó Gulácsy Lajos írta a maga Naconxypanjáról - olyan föld, mely "félúton található Japán és a Hold között". Az igazság azonban épp az ellenkez je. Mindennapjaink eleven, korszakok, hiedelmek, eszmék egymásra torlódott díszleteivel s r n telerakott, ám az skorig azonos világát népesítik be, azt az elemi világot, mely kövekb l, fákból, virágokból és mezsgyékb l, váltakozó nap-és évszakokból, vizek betöltötte patakmedrekb l, hegyormokból és tengerekb l, falvakból és városokból áll. Meg az élet mindennapi rítusainak sokféleségéb l, mely mind az elemi világból vétetett és annak metafizikájával telített. Házból és táncból, kapuból és kályhából, asztalból és lépcs b l, gyümölcsökb l és ételekb l, ruhákból, ablakokból, hangszerekb l. Ez a napjainkat átható elemi világ azonban p rén és szemt l szembe a maga teljességében és jelentésárnyalatai sokféleségében csak nehezen megtapasztalható. Egyrészt azért, mert megszokott és testközeli, másrészt pedig azért, mert a különféle korszakok és szellemi építmények rárakódott és nehezen felfejthet rétegei és üledékei - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt - eltakarják és maguk alá temetik. Jóval fontosabb persze az említettek közül az átvitt értelem, mert az elemi világ nem attól elrejtezett és farsangi módon tarka, mert valami valóságosan eltakarja, sokkal inkább azért, mert a megpillantásához és megértéséhez kevés ma már a látó szem ereje, a gondolat világossága, felismeréséhez a hagyományok ismerete. Ez a fogalom, hagyomány, a Hamvas-m egyik, talán épp a legfontosabb kulcsa. Ám ez a kulcs a szó pozitivista értelmében nem használható. A tradíció, a szent hagyomány mindent átvilágít és feltár, de az skor, a megszentelt kor, az aranykor és a mesterek gyakori emlegetése a szerz nél csöppet sem nosztalgikus természet . Nincsen meg benne a turistavisszavágyódás gyermeki sóvárgása. Tudja jól ugyanis, hogy a szó historikus értelmében ez a boldog kor, ez a megszentelt sállapot sohasem létezett, tere topográfiai eszközökkel nem azonosítható, ahogy ideje sem a világóra gyanútlan visszaállításával. Az egymást követ és egymásra rétegz d korszakok tér-idejét ugyanis mindig a küzdelem, születés-pusztulás, keresés, a betemetett sforráshoz való visszatérés reménytelen vágya, a vér és a szenvedés itatta át. A paradicsomkert nem helyszín, hanem létállapot, élmény, mely az emberb l el hívható, de materiális szélességi és hosszúsági fokai nincsenek. Valójában tér és id sem létezik, illetve, az említett kontextusban megléte vagy hiánya teljesen érdektelen, hisz az élet, a küzdelem, az önmagát keres értelem helyszíne mindig, a kezdet kezdetét l ugyanaz a folyamatos tér, ideje pedig e változatlan ürességben való mozgás koreográfiája. A mozdulat, a tett, a gondolat megközelítésének és megértésének módozatai: mindkett csak lehet ség arra nézve, hogy az ember a maga bens világának élményeivel és felismeréseivel benépesítse, és - 1074 Szerkesztette: Faragó Ferenc

segítségével-jobbhíján – törvényszer ségeit átvilágítsa. Mindez a valónak – a valóság tükrében a valón túlinak - reménytelen ostroma. A szent hagyomány ezerfelé szakadozott, mégis jelenvaló. A világ minden mozzanatát, eszméjét és szánalmasan kallódó részletét percr l percre átitatja. Az egyetlen tér és egyetlen id egy összetört tükör, melynek szerteszóródott cserepei ma már csak nehezen rakhatók össze, ez a gesztus mégsem egészen reménytelen. Egymástól elszakadva, egymással durván szembefordítva, párhuzamosan léteznek ugyan, genezisükben mégis azonosak. Igaz, hasonlatosságuk, az elemi segységb l való származásuk és m ködésük azonossága nem mindig és mindenütt felismerhet . Egyszerre elérhetetlenül távoliak és bennünk tovább él k. Voltak (és maradványaikban ma is vannak) inka kövek, piramisok, temet városok, dolmenek és menhirek, szent és elátkozott helyek, dzsungelek mélyén felharsanó halotti énekek, görög szobrok és összetört vázák, faekék és sz ttesek, áldozati edények és észak-amerikai petroglifák, willendorfi Venusok és csontfaragványok, szerzetesbarlangok és tábort z körül kanyargó táncosok. De nem a helyük és az idejük a fontos. Nem az, hogy inkák, sumerek, észak-vagy dél-amerikaiak, kínaiak, hellének, közép-afrikaiak, latinok vagy épp magyarok. Hanem az a közös mód, az érintés és álmodás gesztusa, ahogy az ürességet benépesítik, ahogy a maguk el - és utóidejét magukból létrehívják, ahogy a végtelen tér borzongató magányát lakhatóvá kívánják tenni. És ez a mindenkori gesztusuk - koruktól és helyszínükt l függetlenül - közös és máig ható. Folyamatos és rejtve bennünk munkáló jelenlétük maga a hagyomány. Ha felismerjük, ha nem. A világteremtésnek az a módja, ahogy az ember két követ egymásra helyez, egy üres felületre valamit odarajzol, egy gördül kavicsot vagy maréknyi agyagot szoborrá mintáz. Egy ruhadarabot megsz , majd csillag- és virágdíszekkel felékesít. Két fadarabot összeüt, egy húrt megpendít és énekelni kezd. Ételt készít, ismerkedik, útra kel és valahová megérkezik. Gyümölcsöt szed, ölelkezik, elt n dik a pocsolyát benépesít parányok és a mennybolton világító égitestek látványán. Túrja a földet, felkészül a halálra, miközben el deiben-utódaiban a maga arcát felismeri. A múlt fragmentumai tovább élnek az id ben, világunkban folytatódnak. A sziklafalakra rajzolt és a kövekbe vésett ékítmények a házfalak ákombákom jeleiben, az antik sz ttesek az öltözetünkben, a halottasénekek a "Circumdederunt" dallamában, a willendorfi Venusok a szobrainkban, a dolmenek és menhirek az építményeinkben. Egyszerre távoliak és rejtett jelenlétükkel érintés közeliek. És a fragmentumaiban tovább él -és élni segít -hagyomány másik vonulata, eszmei síkja az a szent tradíció, melyet egyik f m vében, a Scientia Sacrában tárgyal a szerz . Ez a hagyományvilág is jelenvaló, de nem látható még tükörcserepei formájában sem. Ahogy felesége, Kemény Katalin írja: "Ebben a hatos számra épített, fúgaszer en megkomponált m ben nem szintézisét, hanem szimfóniáját halljuk mindannak, amit a tibeti, a hindu, az iráni, a kaldeus, az egyiptomi, a szufi, a dél-amerikai források, majd az alexandriai gnózis, az aritmológia, az alkímia az életen átsugárzó primordiális létr l tudat. Hangsúlyozzuk; nem szintézis, szimfónia. A szintézis részben tárgyi teljességre, részben szcientifikus objektivitásra tart igényt. Hamvas Béla szándéka nem az esetleges, a részleges és változó objektív szempontok érvényesítése. Törekvése és eredménye a hiteles szubjektivitás." Ez a hiteles szubjektivitás jellemzi m elemzései sokaságát éppúgy, mint a neki kedves és fontos "szent könyvekhez" való viszonyát is. Utóbbiakat úgy fordítja magyarra (Kung mestert, Hérakleitoszt, Lao-cét, Henoch Apokalipszisét, a Tibeti misztériumokat stb.), hogy egyúttal kommentálja is. Ahogy az egyetemes m vészettörténet legjava alkotásait is az említett módon közelíti meg, Goethe és Beethoven, Hölderlin és Debussy, Cezanne és Kierkegaard, Nietzsche és Csontváry, Tanguy és Eliot m veit. A szent hagyományhoz való köt désük érdekli, egyúttal pedig az a mozzanat, ahogy a teremtés folyamatos m vét tovább viszik, ahogy az új borzongásokra és új látomásokra fogékonyan - 1075 Szerkesztette: Faragó Ferenc

megalkotnak valamit, ami a tradícióban gyökerezik, s azt mégis új, sosemvolt látószögb l világítják meg. Korai esszéiben még inkább, a kés bbiekben talán kevésbé foglalkoztatja az a gondolat, ami ifjabb és világhír szellemrokonát, az argentin Borgest: az "örök visszatérés", a körkörös id , a világóra visszatér és ismétl d periódusainak eszméje. Ezt a gondolatkört Hamvas mintha elejtené id sebb korában, a hangsúlyt talán kevésbé az ismétl désre, inkább a folyamatra helyezi. Itt jegyezzük meg, hálás -és nagy körültekintést igényl -feladat volna a kettejük m vének ért összevetése. Rokonok a Hamvas említette hiteles szubjektivitásban, ám bizonyos vonatkozásokban különböznek is. Borgesben talán több az irónia, a képzelet szertelen játéka, míg Hamvasnál a prófétai hevület, az apokalipszis közelségének felismerése dominál. El bbit tán a sztoikus der , míg utóbbit inkább a vitriolos kritika jellemzi. "A hagyomány gondolata lehet vé tette az eddigi kollektív kategóriák téves voltának felismerését. Csak egyetlen hiteles közösség van, az emberiség. Nép, nemzet, osztály, kaszt, vallás, világnézet csak ezen belül, nem mint elválasztó, hanem mint gazdagság, mint sokszer ség van jelen, de csak abban az esetben, ha, az egyetemes emberiség gondolata alá rendelték." -írja Hamvas a Scientia Sacrában. És vonatkozik ez minden m re, mely a teremtésb l részesedik, festményre és eszmére, költeményre és szoborra, sz ttesre és zenére egyaránt. Ha pedig egy m már létrejött, teljesen mindegy, hányan ismerik. Megléte, a szent hagyományba való beágyazottsága által akkor is hat, ha elvész, ha elégetik, így-úgy megsemmisítik. És: csak az az igazi m , ami ett l a hagyománytól lélekül át. És fordítva: csak az a m lélekülhet át a teremtést l, mely a folyamatosan jelenvaló hagyományba ágyazódik bele. Egyik összefoglaló, korszakokat megvilágító nagyesszéjében, a Regényelméleti fragmentumban az apokalipszis természetét, a világóra összezavarodását, a valóság, a realitás és a magát valóságnak hirdet modern "elaljasulás" szövevényes viszonyát vizsgálja. "A hivatalos történet azt mondja, hogy a tizenhetedik század els fele a modern kor kezdete, mert ebben az id ben alakult ki a világválság három nagy khimérája, a modern állam, a modern tudomány és a modern kapitalizmus. Mindenesetre ebben az id ben jelent meg a modern Nagyinkvizítor, akit az állam és a tudomány és a kapitalizmus közös er vel teremtett és tart fenn, és ebben az id ben teremtették meg a modern realitás-fogalmat, és mivel Böhme szerint minden valóság alaptermészete a polaritás, ebben az id ben alakult ki a realitás ellenfogalma is, Cervantesnél, Böhménél és Shakespeare-nél és Monteverdinél, és kés bb Velázqueznél és Pascalnál. A feszültség a valóság fogalma körül támadt. Az egyik oldalon a realitás az állam, a kapitalizmus és a tudomány realitása, a másikon a szélmalom-valóság. Ez az a pont, ahol Európa története kettéválik, és egyik sem akar tudni többé a másikról. Az egyik történet, a soi disant reális történet a közösség, a nép, az állam, a gazdaság, a tudomány története halad, ha nem is éppen a legjobb lelkiismerettel, halad a legsötétebb úton a harmincéves háborún és Cromwellen és Mazarinen, XIV. Lajoson, Nagy Frigyesen, a francia forradalmon, Napóleonon át a világháborúkig és a koncentrációs táborokig és a gulágokig és az atombombáig. Ez a parádés történet a soha el nem képzelt kínok és bestialitás története. A másik Don Quijotével kezd dik, mert Don Quijote abba a realitásba nem egyezett bele, és kortársaival, Hamlettel, Böhmével és Monteverdivel külön történetet alapított." - írja a Regényelméleti fragmentumban, s az idézetb l kiolvasható, hogy itt sokkal többr l van szó, mint m fajelméleti t n désr l. Mert a regény ebben az összefüggésben magán messze túlmutat. A Cervantessel kezd d modern regény - mint minden jelent s m az említett kor óta - a megcsúfolt és kibillent történet, a meghamisított valóság - és realitás-fogalom elleni kétségbeesett lázadás és tiltakozás. Az emberi méltóság meggyalázása, a módszeres bestialitás elleni fellépés, valamiképp "külön történet", külön id , külön valóság és a ködfátylakkal és sanda ideológiákkal elfüggönyözött látszat-realitás helyett egy valódi realitás teremtése. És - 1076 Szerkesztette: Faragó Ferenc

hiába hiszi ma már gyanútlanul és különösebb aggályok nélkül mindenki, hogy a valóság nem más, mint a totális állam, a rend rség, a bank, a népirtás, a maffia, a névtelen levél, a fegyverkezési hajsza, a börtön és a koncentrációs tábor, a gazdasági növekedés és a pusztuló természet - mert a valóság, az igazi realitás nem ez, hanem (Hamvas Béla esszéjének végkicsengéseképp) az igazi és megszentelt, a teremtés pecsétjével hitelesített valóság épp a "szélmalom-realitás", Don Quijote, Hamlet, Jakob Böhme, Goethe, Hölderlin, Dosztojevszkij és a többiek látomása. A teremtés összetört, szétmarcangolt, elrejtett és meghamisított, napról napra módszeresen meggyalázott m ve napjainkban a legmélyebb válságához érkezett. Elég belehallgatni a napi hírekbe, beleolvasni egy újságba, hogy az ember megértse, hová vezet a realitás azonosítása a pusztítással, a föld és a szellem kirablásával. Át kell éljük folyamatosan a nyomor, a hatalomra tör maffiák, az "etnikai tisztogatások", a pártharcok, a világjelenséggé váló kábítószerezés, a bér-, a csoport- és öngyilkosságok, a hiszterizált és a legrafináltabb fegyverekkel és legkörmönfontabb ideológiákkal is csak kétségbeesetten fenntartható világegyensúly kétes "realitását", azt a kollektív és hagymázos rületet, mely ma már az emberiséget, és az emberiségnek otthont adó glóbuszt is a végs pusztulással fenyegeti. Az ember pedig nem tehet mást, mint percr l percre és minden részletében igyekszik átlátni és megérteni az apokaliptikus folyamatot. S miközben a maga lehet ségei közt megteszi, amit tehet, közben megkeresi és kijelöli a maga helyét a realitás összekuszált koordináta-rendszerén, eldönti, hogy maga az elaljasulás, a bestialitás vagy a szélmalom realitásában él-e. Magamagát ugyan az apokalipszis folyamatából, a megcsúfolt realitásból ki nem vonhatja, el le el nem menekülhet, de ha megérti a kettéhasadt történet lényegét, már az is valami. Hamvas Béla esszéi, melyeket (az általa szerkesztett antológiákkal és rejtelmes, k tömbszer regényeivel egyetemben) el bb az Életünk Kiadó, most pedig a megkezdett sorozatot folytatva a Medio Kiadó ad közre -végre szövegösszefüggésükben olvashatók. A korábbi kiadások (33 esszé, Szellem és egzisztencia, Silentium, A bor filozófiája) csak szeszélyes válogatások, afféle merít próbák voltak, a hetedik kötetéhez érkezett sorozatban viszont minden m végre a helyére kerül. Arról nincs tudomásom, a szerz hány m ve vár még kiadásra, illetve az elveszettnek tudottak közül mi az, ami valóban megsemmisült, s mi az, ami el került az id k során. Hamvas Béla m ve - ha alapos és kényszer késedelemmel is - végre a helyére kerülhet szellemi közgondolkodásunkban. A legenda, a titokzatos Hamvas-jelenség találkozhat az írott szóval, a m vek sorával, melyekr l így ír summázó soraiban Kemény Katalin: "Jól szólnak azok, akik Hamvas Béla életm vében a hidat ismerik fel. A híd azonban nemcsak összeköt, jelzi is az egymástól különböz , egymást keres , kiegészít egységeket. Az egységeket, azaz a formákat. A realizáció formája, lévén az az Egyetlen, a mindenkiben közös él szabad megnyilatkozása, minden helyen és pillanatban más. Az éber lét, akár egy személyre, akár egy közösségre vonatkozik, nem mondhat mást, mint légy te magad. Megformálódás, megvalósulás és szabadság elválaszthatatlan: a vertikális irányt követve horizontális határainkat magunk szabjuk meg."

Szepesi Attila *forrás: Tiszatáj, 1995. április


„Nincsenek olyan tulajdonságok, amelyeknél fogva isteneket és embereket el lehetne választani.” (Hexakümion)

Béla bácsi* Mesterünk (volt) Hamvas Béla címmel érdekes dolgozatot közölt a Demokrata 2004/24. száma. A cím azt jelenti, hogy a szerz , Bognár József, Hamvas-tanítvány volt. Valameddig. A tanítványságból az következik, hogy az illet akaratát átadja választott mesterének, és elsajátítja annak tudását. Amíg ez nem történik meg, addig a tanítványság nem múlik el, legföljebb megszakad azzal a szomorú sóhajjal, hogy beletört a bicskám. Éretlen voltam, hiányzott bel lem a tanuláshoz szükséges alázat, komolyság, fájdalom, der , humor, személyesség. Ilyenkor az ember bocsánatot kér és eloldalog. A tanítványság akkor múlik el, amikor a tanuló meghaladja a mestert. Amikor magába szívta, s megvalósította lényében mindazt, amire tanítója képes volt. Ilyenkor megköszöni az iskolaéveket és tisztelettel áll odébb, hogy nagyobb mestert keressen. Hamvas esetében az a fura helyzet, hogy nem volt mester. Ifjonti szamárságomban használtam ezt a szót vele kapcsolatban – A Mester színre lép, fogalmazás a Karneválról – de m vét és életét megismerve kiderült számomra, hogy hatalmas pályaívet futott be, számos szellemi irányzat tüzében edz dött és pörköl dött, ám tant nem hirdetett, iskolát nem alapított, tanítványokat nem fogadott. Természetesen föl-, fölbukkantak körülötte fiatal emberek, akik jártak hozzá, olvasták némely m veit, hallgatták beszédét, tréfálkozását, vagy akár zongorajátékát, de ennyi. Kétségtelen, hogy akadtak olyanok, akikkel közelebbi szellemi viszonyba került, de talán még Dúl Antalról, hagyatékának örökösér l sem mondható el, hogy m vének folytatója, netán meghaladója lenne. S hogy mester volna, azt számtalan alkalommal utasította vissza. Úgy találta, hogy a történeti korban egyetlen igazi mester volt, Jézus. inkább tanítvány kívánt lenni: „ezt a szót a magam számára szeretném fenntartani; csak akkor lehettem volna boldog, ha egy lettem volna a tizenkett között, és t hallottam volna.” (Silentium.) Mindazonáltal irányt mutatott sokaknak. Azoknak, akik egy-egy könyvét az éjjeliszekrényükön tartják, s álmatlan éjszakájukon t le várnak jó szót. De azoknak is, akik csak mondatokat csippentettek t le, s azoknak is, akiket kilel a hideg t le, mint Határ Gy z t. Itt érdemes egy pillanatra megállni, mert a hamvasi alapállásban a lehet legtermészetesebb, hogy a lét szellemi alapokon nyugszik: „Isten létét tagadóknál csak azok botorabbak, akik Isten létét bizonyítják.” (Tabula Smaragdina) Határ egész m vének alapgondolata viszont az istengy lölet – ha ezt a szálat kihúznánk bel le, akkor csak hervadt szóvirágok maradnának benne. Az volna tehát a meglep , ha H. Gy z kedvelné H. Bélát, s nem akadályozta volna meg annakidején a Karnevál angliai megjelenését, mint ott él magyar irodalmi szaktekintély. Roppant érdekes, hogy hajdani társára, mint „Társias, önzetlen önfeláldozó, szolgálatkész, meleg természet , angyali-kedves jó barátra” emlékszik. Ha Gy z egy keveset is meg akart volna érteni Bélából, akkor innen indulna. Béla – nekem bácsi – gondolkodásának egyik kulcsszava a személyesség. Csak az a valódi, ami személyes, írja számtalan helyen, vagyis az adat, az infó, az ismeret, a tudomány, a bölcselkedés, s t, a m semmit sem ér, ha nem valósul meg a személyben. Az szavával: ha nem realizálódik. Az élet és m szétválasztása tilos. A személyesség fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy az Antikrisztust éppen a személyesség ellentétében, a személytelenségben mutatja ki (Silentium, Sientia Sacra II. Kereszténység.). Bognár József ha eddig eljutott volna a tanítványságban, akkor H. B. szubjektivitását, vagyis személyességét nem hibájának, hanem erényének tudná be, s H. Gy.-t nem terhel , hanem - 1078 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ment tanúnak idézné Béla bácsi pörében: tanulmányai, lám, a fölsorolt személyes gyümölcsöket érlelték benne. Nem szeretnék a cikk alapszövetével, a tárgyi hibák sorozatával szórakozni, de hármat megemlítek: „Miféle skizofrénia kellett ahhoz, hogy miközben valaki a Sientia sacrát írta, közben Keszi Imrét és Lukács Györgyöt oktatta ki az igazi szocializmusról?!” Tényleg, milyen bukott tanítványi b szültség kell ilyen mondat koholásához? A Sientia Sacra 1943-44 közt íródott, mikor Lukács a Szovjetunióban élt. A másik: „A Patmosz c. kötetben (…) Hamvas kerek perec kijelenti, hogy az SS tagjait az els világháború lógósaiból toborozták. Tehát Hamvas is beállt már az ötvenes években azok sorába, akik úgy vélték, hogy a nácizmussal kapcsolatban minden hazugság megengedhet .” Nos, nem a Patmoszban, ami nem egy, hanem két kötet, hanem az Óda a XX. századhoz-ban, nem az ötvenes években, hanem 1945-ben, s nem „jelenti ki”, mert az SS szociológiájáról, hanem lelkér l ír. Írhatna arról is, mert fegyverrel védte hazáját mindkét világháborúban, de nem szokott ilyesmivel foglalkozni. Az állítja, hogy az SS-típus „a legszomorúbb ember,” a világnézeti gonosztev , akinek szellemi gyökerei nem az I. világháború frontharcosaihoz, hanem lógósaihoz vezetnek. Akit érdekel, olvassa el az esszét az életm sorozat Arkhai c. 7. kötetében. A harmadik: Hamvas Béla soha, sehol nem állította, hogy filozófus volna. Ha ezzel gyanúsították, elutasította. Önmagát írónak, esszéistának tartotta. Végezetül egy idézet Szótárkönyvemb l, melyben Hamvas eddig megjelent m veinek gondolatait vontam össze a szócikkekben. A forrásokat most helykímélés végett mell zöm. Gondolom, ez az egy szócikk is megvilágítja vitánk értelmét, valamennyiünk helyzetét. „Magyarország a méhes földje, népe aranykori álmából fölébreszthetetlen. Magyarországon mindennek egyszerre öt értelme (géniusza) van; más, európai népeknek legföljebb kett t-hármat kell összekapcsolniok; az öt géniusz miatt Magyarországon oly könny tehetségesnek lenni, és ugyanakkor elveszni; tragédiáinak egyik oka, hogy Magyarországon a papságot csak politikai szinten értelmezték, aminél nagyobb éretlenség el sem képzelhet . Az ország szellemi kaszt híján nemzetiségi kisállammá lett. A géniuszok egysége nem valósult meg, ezért nem tud különbséget tenni barát és ellenség között, nagyjait eltaszítja; története állandó testvérgy lölet, ami a világon páratlan rület. Magyarországon a m vész sosem volt legitim lény, legföljebb a tizenharmadik az asztalnál.” *forrás: a Szerz honlapja: www.czakogabor.hu

Czakó Gábor

„Az ember tudatában a divinum helyett a humanum foglal helyet: így válik a vallás transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét- és könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenl ség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiává, a mvészet virtuóz mutatvánnyá, az –arya– szudrává, az emberiség tömeggé.” (A világválság)

Hamvas Béla: posztmodern* Most röviden összefoglaljuk Hamvas Bélának a modernr l és a posztmodernr l vallott nézeteit. A modern a rossz lelkiismeret jegyében fogant és a hazugságrezsimek szolgálatában áll. A rossz lelkiismeret a behódolás és a korrupcióhoz való alkalmazkodás következménye. A behódolás nem b ncselekmény, hanem botrány. A korrupcióhoz való alkalmazkodás során az ember a lényét feladja, majd elveszti, elmerül a világban. „Semmi sincs közelebb az - 1079 Szerkesztette: Faragó Ferenc

öngyilkossághoz, mint a világnak való behódolás, ahogy az a pillanatban testet ölt.” A világ az a hely, ahol minden megromlik. A jó szándék lemorzsolódik, a rossz még rosszabb lesz. A világ a hazugság helye. A hazugságrezsimek az egyre fokozódó válság eltakarását, elfedését hajtják végre. Aki lényét nem helyezi válságba, okvetlenül pszeudoegzisztens. Amit l az ember a pszeudoegzisztenciában megretten, els sorban nem az élethazugság, hanem a silány becsvágy, hogy csak erre a tet -halhatatlanságra tartja magát érdemesnek. A modern az aranykor elfeledettségében új, vélt rendet hirdet. Bizton állítja, hogy az anyagi világban lehetséges a rend csupán anyagi er k bevonásával. A szellemi er k helyére evilági hatalmakat: a vallást, a tudományt, a nyelvet és a szubjektumot állítja. A deszakralizált vallást, a szellemtelen tudományt, a profán nyelvet és a kába, arany-öntudatát vesztett szubjektumot. Szakrálisnak álcázott földi er központok hirdetik a rendet és a világosságot. A modern behódol, alkalmazkodik és korrupt. A modern az anyag diadalát és az önhitt individuális én természetfeletti uralmát hirdeti, a világ és a természet legy zését ígéri. Fejl désr l és a tudomány haladásáról fecseg, terveket készít a gazdasági kibontakozásra és a politikai megegyezésre, reformálja a nevelést, emeli a m veltség színvonalát és új kultúra alapjait veti meg. A modern kulturálatlanságot az jellemzi, hogy az ember védtelen – nem a b nök ellen, hanem a korrupt ember hitványsága ellen –, és nincs mértéke azokra az árnyalatokban nehezen meghatározható aljasságokra, amelyek az emberi életet a b nöknél sokkalta mélyebbr l veszélyeztetik. A posztmodern mindezzel szemben kísérel meg lázadást. Felszólal a reformok, a gazdasági kibontakozás, az autópályák építése és a tudományos-technikai fejl dés ellen. A plázák kirakatait graffitikkel teszi átláthatóvá, a bevásárlóközpontok parkolóiban jancsiszöget szór szerteszét. Megmutatja a vallás profán arcát és gazdasági m ködését, megcsörrenti a perselyt a szentélyben, átfújja az orgonák rekedtes sípjait. Látja a tudomány világnézet mivoltát, mint hazugságrendszert, amelyben az ember átgondoltan és szisztematikusan, megfontolva, szívósan egy irányba magát dez-informálja. Felszakad bel le, hogy a modern élet elhazudott élet: pszeudoegzisztencia. Ami az egészben a legkülönösebb, hogy a világ olyan, mintha magától értet dne, még sincs semmi, amit kevésbé lehetne elfogadni. Nem környezet, nem az ember tovább növése, nem természet, nem társadalom, nem közösség, nem állam, nem az emberek, nem korszak, nem civilizáció. Mindennél általánosabb és nagyobb, rugalmasabb és szilárdabb, de mindennél idegenebb és ismeretlenebb, ellenségesebb és félelmetesebb. Itt senki sincs otthon. Ez az, amit külön meg kell tanulni, mert az ember eredetileg nem tudott róla semmit. „Bosszúsan és csodálkozva undorodom azoktól, akik még gyermekkorukban sem érezték soha, hogy az élet olyan megszokhatatlan, mint a bor, a n vagy az Isten.” A posztmodern tisztában van azzal, hogy a világ elvesztette otthonjellegét, és az ember itt már komoly közösségi kapcsolatok nélkül csupán mint megfigyel tartózkodhat, és azt, ami itt történik, csupán etnológiai egzotikumnak tekintheti, ami lehet furcsa és bizonyos tekintetben érdekes, de tulajdonképpen teljesen jelentéktelen. Látja, hogy az élet annyira elveszti önmagát, hogy nem élet többé, hanem zoológiai tenyészetb l és démoni rjöngésb l sajátságosan összetett létezési határeset, amit ugyan folytatni lehet, de nem érdemes. Tisztában van vele, hogy a lét leginkább az él vízhez hasonlít, legalábbis annyiban, hogy semmiféle szennyet nem fogad be, és a lehet legrövidebb id alatt minden fert z anyagot felold és feldolgoz és semlegesít. A források és a hegyi patakok és a tavak tulajdonsága, ha trágyát hajítanak is bele, vizük néhány lépéssel odébb már iható, és néhány perc múlva a méreg hatása nyomtalanul elt nt. A lét minden szennyet kibír, és minden tisztává lesz benne. A természettel még a nagy katasztrófák idején sincs baj, mert azok mindig elemiek. Ha a vulkán kitör, vagy jön a szök ár, a tájfun, lezuhan a meteor, az alvilág nem mozdul meg. Amiért az emberrel még az egyszer dolgokban is baj van, hogy nincs olyan kicsinység, - 1080 Szerkesztette: Faragó Ferenc

amely ne tudná az alvilágot megmozdítani. Kék leányszem pillantásában lehet olyan indulat, amely megidézheti a sötétség démonait. A természeti csapás elmúlik, az ember megnyugszik. A fölkeltett démon azonban itt marad. A posztmodern látja a válságot és megkísérli a lázadást. Törlésjel alá helyezi a modern összes vívmányát: ez a posztmodern összes vívmánya. A posztmodern annyiban haladja meg a modern státuszát, hogy a válság elfedését továbbra fenntarthatatlannak tartja, felmutatja: válság van. A posztmodern az a pillanat, amikor a lét tiszta vizébe trágyát hajítottak, de mérgét l a források és a hegyi patakok és a tavak tulajdonságai még nem tisztították meg. A posztmodern tekintete összefonódik a kék leányszem pillantásával, meglátja benne a sötétség démonát. A posztmodern a démoni er ket azért idézi meg, hogy el zze ket. A posztmodern démonikus démon z . A posztmodern is keresi a sötét pontot, a próton pszeudoszt, vagyis az els hazugságot. A modern a sötét pontot kívül keresi, holott benne van. A válságcentrumot mindenki magában hordja. Válság annyi, mint vállalni, mint jelen lenni és nem elrejt zni és nem elkenni és nem elviccelni és nem menekülni sehová, sem elméletbe, sem világnézetbe, sem költészetbe, sem vallásba. Vállalni annyi, mint tudni, hogy a sötét pont, az els hazugság bennem van. Az élettel együtt adva van az élet mindent megel z méze, mint Bataille mondja, a nem indokolt és nem indokolható és indoklásra nem szoruló ünnep, nevetés, tánc, orgia, amely kigúnyolja saját végét, az anyagot, a morált, ez az életméz „olyan mélyen van, hogy a könnyek nem érik el”. A posztmodern a realizálás lehet sége. Realizálásnak hívják azt az utat és módszert, amely a hazugságrendszerb l és ugyanakkor a korrupt egzisztenciából kivezet. Realizálásnak hívják azért, mert ez az út és módszer, amely a hiteles egzisztencia megvalósításához és a képességhez vezet, amely a realitást a maga realitásában meg tudja ismerni. Realizálni annyi, mint a pszeudológiát lebontani, és az életet a valóságra felépíteni. Valóság itt és ebben a percben annyit jelent, hogy a nyelvben megnyílni és kimondani. Ne legyen semmi, ami nem megmondható. És legyen minden kérdésre szüntelenül nyílt. Aléthesz, igaz és valódi és nyílt és fedetlen, mint a görögök mondták. A posztmodern nem igazi és nem valódi és nem nyílt és nem fedetlen. A posztmodern az igazi és a valódi és a nyílt és a fedetlen lehet sége: a realizálás még meg nem nyitott energiatöml je, a modern démonikus tisztítótüze. A modern nem haladta meg az aranykort, nem haladta meg a válságot sem. A posztmodern nem haladta meg a modernt. Az apokaliptikus korban egyszerre él egymás mellett modern, posztmodern, és készül dik az aranykor. A Direkt morál és rossz lelkiismeret cím esszéjében írja, hogy a történeti korban „minden baj oka, hogy a szavak elveszítették eredeti jelentésüket. Mást gondolnak, és mást mondanak. A világ az a hely, ahol a szavak eredeti értelmüket elvesztik.”1 Az eredet, a hagyomány és az ember közé a világban, a tört életben, az apokaliptikus/történeti korban beékel dik a nyelv, a kultúra, a civilizáció; a szellem és az ember közé az anyag különféle s r ség szövetet, fátylat húz. Hamvas Béla is a történeti kor embere. Mindazzal együtt, hogy az elmúlt század második feléb l nem ismerek magyar írót és bölcsel t, aki annyira tisztán és megrendít en szólaltatta meg a hagyományt, mint , mégis javallott elválasztanunk Hamvas Bélát Hamvas írásaitól. Most, hogy, hála istennek, kibontakozóban van és teljes joggal a Hamvas-kultusz, ki kell mondanunk, hogy Hamvas Béla nem kultikus személy2. A Hamvas-kultuszt Hamvas Béla írásai táplálják, írásainak tápláló forrásai végül is és kétségkívül a hagyományból fakadnak. „Ha az írástól meg tudnék szabadulni, egzisztenciám archaikusabbá válna, és így autentikusabbá.”3 Aki a Hamvas-kultuszban áll, az a hagyományban áll. Így a Hamvaskultusz megkívánja, hogy egyszerre legyünk feltétel nélkül elfogadók (a hagyomány iránt) és kritikusan távolságot tartók (Hamvas írásai és személye iránt). A Hamvas-kultusz egyszerre reveláció és okkultáció. A Regényelméleti fragmentumban írja, hogy „valakinek vagy valaminek megnyilatkozása ugyanannak a valaminek vagy valakinek elfátyolozódásával jár - 1081 Szerkesztette: Faragó Ferenc

együtt. ami reveláció, ugyanolyan mértékben okkultáció, és viszont.”4 Különbséget kell tennünk Hamvas Béla személye, Hamvas Béla írásai és az általuk közvetített hagyomány között. A hagyomány – amir l a kés bbiekben részletesen fogok szólni – nem tárgya a kultusznak, nem lehet az, mert a hagyomány maga a kultusz. Hamvas Béla bizonyos írásai (els dlegesen a Scientia Sacra, a Tabula Smaragdina, a Mágia szutra) kultikus írások, más írásai kevésbé tekinthet k annak. is a történeti kor embere, azé a koré, amelyben szakrális szubjektumok nem képesek a hagyomány közvetítésére. Korunkat, az apokalipszis korát a rossz lelkiismeret jellemzi, „mert az ember behódolt és alkalmazkodott, és világi lett”5. Hamvas nem tartozott a behódolók közé, sokáig a direkt morált képviselte. A direkt morál következetes és hosszan tartó képviselete az embert a bosszú angyalává teszi. Aki „nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát meg rzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz”6. Az Interview-ban pontosan leírja saját direkt morálját: „Nem azért támadtam, mert a sikert elvetend nek ismertem fel, hanem bosszúból, mert ebb l semmit sem kaptam.”7 Értelmes-e megkérdezni, hogy a posztmodern lehet-e korszakfogalom Hamvas rendszerében? Hamvas írásai játszi könnyedséggel kezelik a harmadik dimenzió id koordinátáit, történeti id kr l és történeti eseményekr l esik szó, írók, filozófusok, hadvezérek, diktátorok, szentek és rültek népesítik be könyveinek lapjait. Mindez világszer , de nem valóságos. A valóság egyetlen írott formáját ismeri el: a hagyományt. A hagyomány a Scientia Sacra els kötetének kulcsszava. Egyetlen hagyomány létezik, amelynek – kultúráktól és nyelvekt l függ en – különböz megnyilvánulásai vannak.8 „A hagyományban lev tudás skori kinyilatkoztatás. Ez az skori kinyilatkoztatás végtelenül világos és egyszer : az ember eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát meg rizze.”9 A hagyományt az archaikus korban a szakrális szubjektum,10 az Élet Mestere képviselte és tartotta fenn. Az archaikus kort követ történeti kor kezdetével a szakrális szubjektumok elvesztve éberségüket deszakralizálódtak, így a történeti korban a szakrális szubjektum hagyományfenntartó funkcióját a könyv vette át.11 A könyv szakrális volta éberségéb l fakad. „Az éberség az ember metafizikai érzékenysége.”12 A metafizikai érzékenység „természetfölötti érzékenység, amely néz és lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen”.13 A történeti kor könyvének ébersége, szakrális volta abban áll, hogy meta ta phüszika, túl lát a természeten, túl lát az anyagi valóságon, valami olyat közöl, amely az észlelésünk számára nem hozzáférhet . A könyv éberségét a történeti korban három forrás biztosítja: az archaikus szintézis, a zseniális ember és a misztikus intuíció.14 Az irodalom története szempontjából leginkább az utóbbi kett jöhet számításba: a zseniális ember,15 aki általában „misztikus vagy költ vagy m vész”16 és a misztikus intuíció, amelynek „sajátos területe a vallás, a misztika és a költészet”.17 „A misztikus intuíció az skori éberség (zaéman) történeti alakban. Csaknem sohasem jelentkezik szemmel láthatóan és kizárólagosan; a legtöbbször csak egy-egy ponton tör át.”18 A hagyomány áttörése a közvetít „anyagok” (költészet, irodalom, nyelv, kultúra) szövetének egy-egy pontján: ez a hagyomány történése. Korunkat, az apokaliptikus kort az jellemzi, hogy a hagyományt – többek között és eminensen – a költ és a költészet örökíti tovább: „Valószín nek látszik, hogy a történeti id ben az archaikus sképlátást, vagyis azt a metafizikai létlátást, amely az anyagi természet határain túl lát, a m vészet és költészet rzi. Az skori hagyomány idején élt látáshoz hasonlóval, mint Guénon is mondja, ma csak a m vészetben találkozunk.”19 Az irodalom jelöl i Hamvasnál a könyv és a költészet. A könyv és a költészet természetfölötti érzékenységgel rendelkezik, a könyv és a költészet túllát az anyagi természeten. Ahogy túllát A Dunánál költ je is: „Látom, mit k nem láttak, mert kapáltak, / öltek, öleltek, tették, ami kell.” k („az anyagba - 1082 Szerkesztette: Faragó Ferenc

leszálltak”), a kábaság káprázatában él k nem látják azt, amit az éber költ és az éber költészet lát: látja a hagyomány által feltáruló nyílt létet.20 A hagyomány ott lebeg a magyar posztmodern egyik eminens m ve, a Bevezetés a szépirodalomba világa felett is. Hiszen „Teljes súlyával visszahull a csönd, mely égbolt és csillag” – olvashatjuk Esterházy Péter regényének oldalain nemegyszer s mindig másként. „Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Ha pedig nincs benne a m vemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne”21 – áll Ottlik Prózájában. A modern magyar irodalom záró és a posztmodern magyar irodalom nyitó regényében (Iskola a határon/Buda) is ott fénylik a hagyomány. Medve Gábor mint Néz -Szerepl -amalgám tudja, hogy ebben „az ingoványra épült, csak feltevésesen létez világban”22 csupán néz je az ingyen mozinak, itt látogató: „Éppenséggel az a helyzet, hogy nincs halál, csak a szerepl részednek. Mozdulatlanság van. Fák vannak.” Itt er södik föl az Iskola a határonnak tejsavból vagy gyantából kitermel dött reinkarnációs szólama, hiszen – mint Medve gondolja a regény zárófejezetében ( rség a hajón) – „igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt”.23 A szerepl rész, az elmúló anyagi létezésben tev -vev , lézeng ürge és a halhatatlan, isteni néz rész nagyon finoman, épphogy csak érintve idézi fel az egységes metafizikai tradíciót. S természetesen a Karneválban is lépten-nyomon megjelenik a hagyomány, persze sajátosan hamvasbélásan, „humorisztikailag” és retorikailag üdít en viccesen. Felhasználja a szavakba rejtett szavak (a paronomázia) m ködését, amely az irodalom szövetébe rejtett hagyomány feltárulásának és feltárásának retorikai eszköze. A különböz világnézeteket és elméleteket mint rögeszméket jelképezik (és parodizálják) Barnabás Maximusnak, az skortudomány egyetemi magántanárának a kutatásai, aki A nagy Ri cím munkában fejti ki, hogy az svallás f istene Ri volt, akinek a tisztelete az egész földön, így Ame-ri-kában is elterjedt, miként az elnevezés is mutatja. Barnabás Maximus minden olyan szót kapcsolatba hoz az elméletével, amelyben a ri szótag szerepel.24 „A kultusz valószín központja Af-ri-kában volt, éspedig a szent hegy, a Ruvenzo-ri tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett el kel k (a görög a-ri-sztosz, amib l a mai a-ri-sztokrata), az feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spi-ri-tus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. Az istenség nevét igen sok mai név még rzi, mint például Sá-ri, Bi-ri, Ma-ri, Te-ri, Ka-ri, Pi-ri, Fe-ri, Gyu-ri.”25 Miképpen örökít dik a hagyomány? Hamvas a jól ismert recepciótörténeti felfogástól eltér en látja a hagyomány örökítésének mechanizmusait. A hatástörténet alapvet fogalma és m velete az átvétel, a szónak az átvétele, amelynek hatása kés bben megnyilvánul egy másik szóban. Hamvas szerint a szcientifista elgondolás a különböz irodalmak és irodalmi m vek közötti hasonlóságot úgy képzeli el, hogy bizonyos motívumokat, poétikai fogásokat, technikai eljárásokat, m faji szabályokat stb. az egyes népek és az egyes alkotók egymástól átvesznek. Ennek kiváló példája az irodalomtörténet gyakran alkalmazott eljárása, miszerint egyes alkotók egymásra tett hatását azzal látja igazolhatónak, hogy dokumentálható nyoma mutatható ki valamiféle érzéki, anyagszer (metonimikus) érintkezésnek. „Megtalálható volt a könyvtárában.” „Valószín síthet , hogy olvasta, hiszen látták nála a könyvet.” Ilyen és ehhez hasonló argumentációval irodalomtörténeti munkákban lépten-nyomon találkozhatunk. Hamvas szerint „a hasonlóságot, néha az azonosságot nem kell éppen küls hatással magyarázni.”26 A hasonlóságot nem úgy kell értenünk, hogy minden irodalom egyetlen sirodalomra, minden vallás egyetlen svallásra vezethet vissza. Hamvas szerint ilyen sirodalom, svallás, sszellem soha nem volt. „A történet el tti id ben a föld minden népe a lét sforrásából merített. Azért voltak egymáshoz hasonlóak, mert mindegyik ugyanabból a szellemb l élt. Egymástól függetlenül, egymáshoz néha közel, néha egymástól távol, hasonló fajú népek, hasonló nyelv ek vagy különböz fajúak és nyelv ek, de végs gondolataikat mindegyikük ugyanabból az si szellemi megnyilatkozásból vette. Ez volt a föld minden si - 1083 Szerkesztette: Faragó Ferenc

népének azonos metafizikája. Kelták, aztékok, hinduk, tibetiek, héberek, görögök ugyanabból az si szellemb l merítettek és éltek. Ezt az skorban minden nép között lev azonos kinyilatkoztatásszer metafizikát hívják hagyománynak.”27 Hamvas Béla szerint a hagyomány nemcsak a más népekt l, más alkotóktól való átvétel (közvetett hatás) útján örökít dik tovább, hanem az si szellemi hagyomány, vagy Ottlikkal szólva: „magányunk közös centruma”28 közvetlenül is megszólít bennünket. A kultúra, a nyelv, az irodalom és a költészet sz r ként funkcionál a hagyomány és az emberek, a befogadók, az olvasók között. Az irodalom képviseli többé-kevésbé a hagyományt. „Hol így, hol úgy” nyilvánul és nyilatkozik meg az irodalomban, az irodalom által a hagyomány. A hagyomány ahogy megnyilvánul és megnyilatkozik, úgy történik. Ez a hagyomány történése. A hagyománynak van története, az irodalomnak nincs. Pontosabban szólva az irodalomnak úgy van története, ahogy a hagyomány megnyilvánul és megnyilatkozik benne. Az irodalom sz r , az irodalom filter, amely ha tisztább, ha nagyobb átereszt potenciállal rendelkezik, akkor jobban átengedi a hagyományt, akkor tisztábban és er teljesebben szólal meg a hagyomány, tisztábban és er teljesebben szólítja meg a hagyomány az olvasókat. Ebb l az is következik, hogy az irodalom története (a hagyomány története) nem követi a kronológia linearitását, nem halad innen oda. A hagyomány sem lineárisan halad, hanem körszer en: mindig ugyanonnan jön és mindig ugyanoda megy; Hamvas Béla id szemlélete – éppúgy, mint a természeti népeké és az aranykor emberéé – ciklikus. A hagyomány (irodalom)történetének haladványszer sége a „hol így, hol úgy” mozgásában merül ki, a hagyomány hol különféleképpen zavarosabb és hol különféleképpen tisztább megszólaltatásában. A hagyomány más- és másféleképpen tör át az egyes irodalmi m veken. Az 1962. február 4. cím írásában Hamvas Béla különbséget tesz orfikus és mágikus m vészet között. Az orfikus m vész és az orfikus m – melyek metaforája a kristály – a világ er inek megfékezésében, rendezésében, harmonizálásában és megbékítésében áll. A Poeta sacerben írja Hamvas: „A költ mindig a Guénon értelmében vett hagyomány alakja volt, s feladata: az ember és a transzcendens világ között lev kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata s az istenhasonlóságnak mint az emberi sors egyetlen lényeges feladatának meg rzése.”29 A mágikus m vészet – ide sorolja a modern m vészetet is – démonikus er k befolyása alatt áll, metaforája az örvény. A mágikus modern m vészet az örvény legmélyebb fenekér l a legfélelmetesebb er ket kelti fel.30 Ezeket az er ket Porphüriosz elementároknak, a kabalisták basztárdoknak hívták. A héber hagyomány szerint Nahasnak, a világkígyónak édesgyermekei.31 A mágikus m vészet démonikus er k irányítása alatt démonikus tartalmakat, gondolatokat, szavakat, tetteket szabadít fel és hoz mozgásba, az orfikus m vészet ezeket megfékezi, s a világba rendet, harmóniát és békét sugároz. A posztmodern nem korszakfogalom. Az irodalom és a m vészetek kronológiáját a hagyomány elporlasztja; a m vészettörténet id beli rendszereket konstruál, és nem fér hozzá a metafizikai rendhez. A posztmodern alkímiai kísérlet: a modern mágikus örvényeiben kristályszerkezetek körvonalait rajzolja meg. A modern sz ttesén épp csak átdereng a hagyomány, a posztmodern fátylát átégeti a tradíció – angyalok integetnek így. Az élettel együtt adva van az élet mindent megel z méze, a nem indokolható és indoklásra nem szoruló ünnep, nevetés, tánc, orgia, amely kigúnyolja saját végét, az anyagot, a morált. Ez az életméz olyan mélyen van, hogy a könnyek nem érik el. JEGYZETEK 1. Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret. In: U : Patmosz I. Medio Kiadó, Szentendre, 2004. 20. 2. „Ezért egzisztenciám alapjaiban az állandó tisztázatlanság és tisztátalanság. A dolgokkal nem is tudtam szembenézni, el voltam foglalva rossz lelkiismeretemmel, és nem voltam képes - 1084 Szerkesztette: Faragó Ferenc

másra, mint hogy tehetségemen él sködjem. Ez a szubegzisztencia legels ismertet jele, az önmagán (konstellációján) való parazitizmus.” Hamvas Béla: Interview. In: U : i. m. 273. 3. Hamvas Béla: uo. 267. 4. Hamvas Béla: Regényelméleti fragmentum. In: U : Arkhai. Medio Kiadó, Szentendre, 2002. 309. 5. Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret. 31. 6. Aki „nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát meg rzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz”. Hamvas Béla: uo. 16. 7. Hamvas Béla: Interview. 258. 8. „Hagyomány egy van; mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten. Ez az egy azonban, bár mindenütt ugyanaz, id kre, népekre, nyelvekre alkalmazva jelentkezik.” Hamvas Béla: Scientia Sacra. I. kötet. Medio Kiadó, Szentendre, 1995. 103. 9. Hamvas Béla: i. m. 120. 10. „Ezek az emberek azért szakrális szubjektumok, mert személyükben az skori lét isteniszakrális voltát meg rizték.” Hamvas Béla: uo. 70 11. „A történet korszakában az Élet Mestere nem az ember, hanem a könyv. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az skorban a szakrális ember volt, most a könyv lett.” Hamvas Béla: uo. 84. 12. Hamvas Béla: uo. 33. 13. Hamvas Béla: uo. 14. Vö. Hamvas Béla: uo. 84–85. 15. „A történet zseniális embere az skori szakrális szubjektum apokaliptikus változata. Ritkábban tevékeny lény; nagyobbára a szó éspedig az írott szó embere. Csak egészen kivételesen filozófus vagy tudós; túlnyomó többségben misztikus vagy költ vagy m vész.” Hamvas Béla: uo. 84–85. 16. Hamvas Béla: uo. 85. 17. Hamvas Béla: uo. 18. Hamvas Béla: uo. 19. Hamvas Béla: uo. 169. 20. „A lét nyíltságának négy f iránya van. A nyíltság els iránya a metafizika; a második a halottak világával való kapcsolat; a harmadik a misztériumokban való otthonosság; a negyedik a közösségben való közvetlenség. Az élet ugyanezekben az irányokban zárt. Az érzékelhet természeten túl nem lát; érzékenységét a természeten túl fekv világ felé elvesztette; éppen ezért a természetfölötti világot tagadni kénytelen. A történeti emberiség mérhetetlen többsége a valósággal soha szemt l szemben nem állott. Szellemi épülete, amiben lakott, világszemlélet volt, de ez a külön-külön világ volt az, amelyr l Hérakleitosz azt mondja, hogy: benne az emberek szenderegnek. A világszemlélet vagy világnézet nem egyéb, mint az individuális, más szóval, a lefokozott valóságban él Én képzelgése, amelynek a valósággal csak egy-egy pontban és kivételesen van kapcsolata. Az individuális Én itt, a világnézet közepén szunnyadva éli életét. Hite az Én-hit: a hiúság; védelme: az önzés; féltése: az aggodalom.” Hamvas Béla: uo. 58. 21. Ottlik Géza: Körkérdések Jézusról. In: U : Próza. Magvet , Bp., 1980. 213–214. 22. Ottlik Géza: Buda. Európa, Bp., 1993. 19. 23. Ottlik Géza: Iskola a határon. Magvet , Bp., 1959. 437. 24. Vö. Danyi Zoltán: Hamvas Béla regényei – kivezetés a szépirodalomból (kézirat). 13. 25. Hamvas Béla: Karnevál. I–III. Hamvas Béla m vei, 11–13. kötet. Medio Kiadó, Szentendre, 1997. 75. 26. Hamvas Béla: Scientia Sacra. I. kötet. 102. 27. Hamvas Béla: uo. 103. 28. Ottlik Géza: i. m. 435. - 1085 Szerkesztette: Faragó Ferenc

29. Hamvas Béla: Poeta sacer. In: U : A láthatatlan történet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988. 126. 30. „A modern m vészet mintha semmi egyéb nem lenne, mint egy féreg létrehívása és apoteózisa. Idézi az örvényt, amelynek, úgy látszik, legmélyebb fenekér l a legfélelmetesebb er ket kelti fel.” Titkos jegyz könyv – 1962. február.4. In: U : Silentium, Titkos jegyz könyv, Unicornis. Medio Kiadó, Szentendre, 2004. 125. 31. Hamvas Béla: uo. *Nem ismerek olyan írást Hamvas Bélától, amely még csak ha nem is kimerít en, de valamelyest értekezne a posztmodernr l. Akár leírta valaha Hamvas a „posztmodern” szót, akár nem, a következ kben annak a feltételezett Hamvas-álláspontnak a kifejezésére vállalkozom, amely írásaiból következik.

Odorics Ferenc *forrás: Korunk folyóirat, 2006. június

„A három bázishivatal: a rendrség, az adóhivatal és a sajtó. A közigazgatás ezzel a három szervével gyakorolja hatalmának fenntartása érdekében az erszakot, a kizsákmányolást és a hazugságot. A három aktus soha a történetben külön nem jelentkezett, akármelyik és bármilyen társadalomban jelent meg, a másik kett ott volt.” (Patmosz I., Értekezés a közigazgatásról)

El szó* Az 1999-es Frankfurti Könyvvásár jeles és kiemelt magyar szereplésének hosszú id re ható tanulsága van. Ennek els dokumentuma már megjelent (Bernáth Árpád & Bombitz Attila (Szerk.): Frankfurt ’99 – Magyarország részvétele a könyvvásáron a német sajtó tükrében – Szeged, Grimm Könyvkiadó, 2002); e mostani kötet részben annak folytatása, illetve az id teltével az ottani szereplésnek, a megjelent m vek befogadásának, kritikai visszhangjának tanulságait is összefoglaló kötete. Sok és sokféle szerz m ve olvasható itt, „m fajilag” különböz írások , melyek ha tárgyuk megközelítési módjában, szintjében különböznek is egymástól, mégis kiegészítik egymást. Szorosabban vett tárgyuk is különböz , ez részben az anyagban való tájékozottságukkal is magyarázható, részben pedig azzal, hogy a nyelvterületnek, amelyet vizsgálnak, különböz a magyar irodalmi fordításanyaga mennyiségben és min ségben is. A Magyar irodalmi jelenlét – idegen kontextusban írásai azt a kérdést er sítik, melyet más változatban, de a XX. századi magyar irodalom gyakran föltett: mit ér az irodalom, ha magyar? Jellegzetesen kis nép öngyötr kérdése ez, amely részben fokozott figyelést alakít ki bennünk arra, hogy mit fogadnak be mások a mi kultúránkból. A felénk forduló figyelem legkisebb jelére is tisztességgel és hálás gesztusokkal szoktunk válaszolni. Persze az igazi válaszunk szinte els nyelvi megjelenésünk (európai megjelenésünk) óta az volt, hogy mérhetetlen buzgalommal fordítottuk más népek irodalmát – ezzel is jelezve, ezzel is meger sítve létünket. E tanulmánykötet írásaiból kiderül, hogy az idegen nyelvekre fordított magyar irodalom gyakran azonos buzgalomból születik, mint a mi fordításaink: az irodalomból lehet leginkább, legjobban megismerni egy nép lényegi tulajdonságait, magatartása, szelleme sajátosságait, tárgyi világát, ünnepeit. Ha pedig tudom, hogy mint viselkedik, mint éli szokásait, a róla való vélekedésben ezt figyelembe vehetem, nem sértem meg, barátkozásra késztethetem gesztusaimmal. Ezek az írások b séges anyagot szolgáltatnak arra a tanulságra is, hogy a - 1086 Szerkesztette: Faragó Ferenc

magyar irodalom fordítása, népszer ségének hullámzása milyen szoros kapcsolatban volt és van a magyar történelem változásaival (háborúk, forradalmak, bels társadalmi jelenségek európai kisugárzása vagy befogadása stb.). Az írásokban f leg a XIX. századi és a XX. század elejei fordítások jelzik ezt a jelenséget, de a fordítói érdekl dés szinte napjainkig meg rizte ez iránt a történeti kuriozitás vagy történeti sajátosság iránt a figyelmét. A tanulmányok az európai nyelvekre való fordítás anyagát közlik, de a portugál anyag révén – Pál Ferenc tanulmányának jóvoltából – a magyar irodalom nyugati útjának egyik szála Brazíliába is elvezet. Észak-Amerikai vagy ausztráliai kitekintés az angol nyelv révén nincsen, nyilván ez külön nagy kutatás eredménye lehet csak. A kötet szerz i nagyobb részben azok az idegen nyelvi közegben, más országban él szakemberek, akik maguk is fordítanak vagy szakmai segít i az eredeti nyelvi közegb l jöv fordítóknak. Kisebb részben olyan szakemberek, akik különböz európai országokban magyar intézményeket vezetnek vagy az ottani hungarológiai egyetemi intézetekben dolgoznak. Külön érdeme a kötetnek, hogy több olyan szakembert sikerült megnyernie, akik a szomszédos országok magyar kisebbségébe tartoznak, s munkájuk részben éppen ennek a fordítói tevékenységnek a segítése, részben az anyanyelvi és a fordított irodalom tudományos kutatására irányul. Ez különös gazdagodása a magyar irodalom fordításáról való tudásunknak. Több írás gazdag bibliográfiai adatokat közöl a fordított anyagról. A szerz k között találjuk például Fazekas Tiborcot is, aki már korábbi gy jteményes kötetben is adott ki ilyen tárgyú bibliográfiát (Fazekas Tiborc: Bibliographie der in selbstständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung [1774–1999]. Hamburg, Eigenverlag des Autors, 1999). Van írás, amelyik a fordítások tényét rögzíti csupán, de a legtöbb kiterjeszti figyelmét a kritikai fogadtatásra is, s t többen a fordítás min ségét is megítélik, a súlyosabb félreértéseket helyesbítik. A román recepcióról szóló írás – Selyem Zsuzsa munkája – a sajtóvisszhangot figyeli, illetve a fordítások kapcsán arra a nem éppen kellemes jelenségre utal: a magyar írók nem szorgosak a román fél kérdez fölhívásaira felelni. Éppen a szomszédos országokban megjelent fordítások számbavétele kapcsán figyelhetjük meg azt a jelenséget is, hogy az ottani magyar írók m vei hogyan kerülnek be a többségi nyelv körébe a fordítások révén, illetve hogy segítik az úgynevezett anyaországi magyar irodalom esélyeit a megjelenésre. Különös eredménye e tanulmányoknak, hogy némelyik szerz igen intenzíven tér ki arra, hogy a fordított magyar irodalom miként illeszkedik a befogadó irodalom jelenkori kanonizációs törekvéseibe, van-e hatása, intonál-e vitát. Ebben a vonatkozásban a szerb fordítási beszámoló Faragó Kornélia tanulmánya, mely Konrád György m veinek fordítását, kritikai visszhangját vizsgálja, roppant gazdag. Elgondolkoztató jelenségeket tár föl, többek közt azt, hogy Közép-európai vitát hívott el Konrád regényeinek, illetve esszéinek fordítása. Részben ugyanilyen tanulságot emleget Pál Ferenc, a portugál fordításokat elemz írásában, aki a magyar anyag idegen szövegkörnyezetben való megjelenését elemzi, fölvetve az intertextualitás kérdését. Mindez azt jelzi, a pusztán fordítási jelenséget egyes szerz k igyekeznek áttenni az esztétikai síkra, a m vek befogadását nem tekintik bibliográfiai vagy napi sajtóhírnek, hanem a befogadó nyelv, irodalom sajátos reflexióit is megfigyelik, értékelik. A kötet azzal a tanulsággal is jár, hogy a hazai irodalmi értékítéleteink vagy ízlés-divatváltozásaink egy más nyelvi környezetben, más kultúra körében nem mindig érvényesek, s t néha egészen más irányba térnek el. Némely tanulmány, mint Pál Ferencé, Xantus Judité kitér az itthon kommersz, rózsaszín irodalomnak min sített m vek európai sikerére, illetve az ilyen típusú régebbi szerz k hosszú idej népszer ségére is. Az olasz, a francia, a holland - 1087 Szerkesztette: Faragó Ferenc

fordításokat vizsgáló szerz k (Sárközy Péter, Csernus Sándor, Ágnes de Bie-Kerékjártó) gyakorlati javaslatokat is tesznek részben a magyar hivatalosságnak, részben pedig a magyar irodalmi szerveknek. Elgondolkodtató, megfogadható javaslatokat. Csak részben idetartozó téma, hogy olyan szerz k is felbukkannak a tanulmányok példaanyagában, Fazekas Tiborcéban különösen, akik nyelvváltók lettek, magyar származásúak valamilyen fokon, írásaik tárgya gyakran magyar vonatkozásokat mutat, s t néha a nem magyar szövegükben magyar név, nyelvi töredék t nik föl. Ezeket ugyan nem kell idegen nyelvre (legalábbis a befogadó nyelvre) fordítani, de fordításuk más nyelvekre is megtörténik, így bizonyos magyar kulturális, történeti, nyelvi anyag forog különös összefüggésekben. A téma itt csak jelzésszer en szerepel, ugyanakkor olyan kutatás szükségességét veti föl, amelyik fokozottabban foglalkozik ezzel az irodalmi, nyelvi jelenséggel, hiszen ebben a formában is valamiképpen a magyar kultúra (és részben az irodalom) idegennyelvi kiterjedésér l van szó. A tanulmánykötet anyaga a szépirodalmi fordításokra tér ki nagyobb részben, de néha fölt nik az esszé, s t a történelmi vagy néprajzi, „magyarságtudományi” szakmunka fordítása is. A cseh fordítással kapcsolatban, Simona Kolmanová munkájában a szociológiai, politológiai anyagra, Faragó Kornélia szerb tárgyú írásában Hamvas Béla m veire is van utalás. Ennek ellenére mint jellegzetes és gazdag magyar anyag (esszé, m vel déstörténeti esszé, gondolkodó irodalom stb.), nagyon hiányosan van jelen a fordításokban, ezt igazolják a tanulmányok is. A kötet egésze – anyagát tekintve – különösen a jelenkori magyar prózai (posztmodern próza?) gazdag fordítási és bizonyos kiadói, befogadói sikerér l számol be. Jelez bizonyos csökkenést is (jó példa erre Laurinyecz Imre lengyel fejezete), de a hagyományosan fordított magyar líra kevésbé sikeres szereplésér l is tájékoztat. Ugyanakkor jelzi önítéletünk szembesülését, illetve ennek szükségességét, hogy az európai nyelvekben, irodalmakban való jelenlétünk milyen szinten van éppen most. Nem minden tekintetben bíztató, de nem is reménytelenséget sugalló jelenségr l ad hírt.

Ilia Mihály *forrás: www.arts.u-szeged.hu

„A karrier nem magától keletkezik, hanem azt csinálják. A karriernek semmi köze ahhoz, hogy az ember képességeinek bevetésével, tanulással, munkával, szorgalommal és szívósan mve elismeréséért küzd, és a közösség ezt az erfeszítést különböz privilégiumokkal jutalmazza.” (64-es cikkek, Az egzisztencializmus után)

Csak az er szaknélküli megoldásokban reménykedem* Mérleget készíthetünk az elmúlt félszázadról. Megtervezhetjük a jöv nket. Választhatunk irányító eszmét a tervezéshez. Ma már mindezt nyilvánosan is tehetjük, mert az a fegyverekre épül állami hatalom, amely t lünk az elmúlt félszázad alatt csupán vastapsot és gondolkodás nélküli helyeslést kívánt a maga diktátumaihoz, kijelentette, hogy újra nyilváníthatunk véleményt. Jézus az uralkodásmentességet képvisel társadalomfelforgató. Az elmúlt félszázad során vastaps és helyeslés helyett próbáltam megérteni, hogy milyen eszmék mozgatták azt a Názáreti Jézust, akit a magakorabeli társadalom világi és vallási er i viszonylag nagyon rövid id alatt keresztfára parancsoltak mint társadalomfelforgatót. - 1088 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Vizsgálódásaimnak egyetlen mondatban kifejezhet végeredménye ez: aki jót akar az embernek, tartsa magát távol a hatalomtól. Nem a jó hatalomtól és nem a rossz hatalomtól, hanem mindenféle hatalomtól. Anarchiát képviselt? Azt. An-archiát, azaz uralkodásmentességet. Sietek közölni, hogy tanítványai nem értették meg Jézust. Nem értették meg, de amit Jézus mondott és amit k nem értettek meg, azt mint evangéliumot, jóhírt, igehirdetésükben továbbhagyományozták, s a kivégzését követ félszázadban írásba is foglalták. Ily módon az, amit tanított több-kevesebb torzulással eljutott hozzánk. Abban a szöveggy jteményben, amelyet a tanítványaiból kialakuló egyház a 3. század során Újszövetség névvel kanonizál, megtalálhatjuk a jézusi tanítást is, a tanítványi meg nem értést is, s t a jézusival szemben álló vélekedéseket is. A Jézus utáni évtizedek talán legnagyobb hatású Jézus-propagátora, a tarzusi Pál Isten szolgáinak állítja a hatalomgyakorlókat, s ezzel meger síti azt a skizofréniát, amely kezdett l fogva jellemezte Jézus tanítványait. A nem páli és nem Pál hatás alatt írt Jelenések könyve pl. bemutatja azt a vérfürd t, amelyet maga Isten rendez meg természetfeletti, emberen kívüli er kkel, hogy biztosítsa azt a társadalmi rendet, amelyben a Jézushoz tartozók fognak majd uralkodni. Nem csodálkozhatunk ezek után a jézusi gondolat kétezer esztend s történetén. Azon, hogy ez a gondolat a keresztény társadalomban s a vele többé kevésbé azonosuló egyházban is csak olykar-olykor t nik fel búvó patakként, s képvisel it társadalom és egyház rendre kitaszítja magából. Legyen ennek egészen újkelet bizonyítéka, hogy a magyar katolikus püspöki kar nyilvános körlevélben határolja el magát azoktól a katolikusoktól, akik inkább három évi börtönt választanak, mint a katonai szolgálatot. Igaz, hogy püspökeink ezt er s államhatalmi ráhatásra teszik. De az ilyen ráhatásnak kevésbé kitett II. Vatikáni Zsinat is ambivalens álláspontot képviselt: az is szép, ha valaki lelkiismeretére hivatkozva elutasítja az embergyilkolást, de az is, ha nem utasítja el.

Az államhatalmak feltétlenül szükségesek? Mindebb l világosan kitetszhetik, hogy nem a létez egyházak propagandistájaként próbálok most beszámolni arról, hogyan készít mérleget, hogyan tervezi a jöv t egy olyan ember, aki a maga irányító eszméjét Jézustól veszi. Nem a létez egyházak propagandistájaként, mert ezek kétezer esztend s múltjuk ellenére ájult szemlél ként nézték végig a holocaust hat millióra rugó embergyilkolását, és aktív résztvev ként a két világháború ennél is nagyobb arányú embergyilkolásait, nem is szólva a sztálinizmus minden korábbi arányokat meghaladó embert megnyomorításáról és irtásáról. Jézus az emberi társadalom legfejlettebb civilizációjába kiáltotta bele a maga igéit, s ez a civilizáció ezt az igét magáévá nem téve olyan arányú emberpusztítást hozott létre az elmúlt félszázadban is és el tte is, akár honi földjén, akár az amerikai vagy más kontinenseken, amelyekre a kevésbé fejlett civilizációknak hírb l sem volt lehet ségük. Ez a civilizáció napjainkban pedig már olyan er re-hatalomra jutott, hogy sikerrel vállalkozhatik a Föld teljes ökológiai elpusztítására, s t az atomenergiák elszabadításával minden élet kioltására is. Ebben az összefüggésben talán felel tlenségnek is mondható, ha nem volnánk hajlandók odafigyelni arra a Jézusra, aki azért képvisel anarchiát, mert megengedhetetlennek tartja embernek ember általi megölését. De hogyan lehet így államhatalmat csinálni? Jézusi alapon sehogy. De ez is megkérdezhet : Feltétlenül szükséges államhatalmat csinálni? A kérdésre mindenki igennel válaszol. Mi ennek az "igen" válasznak az érve? Talán így fogalmazható meg: Jobb a rendezett er szakgyakorlás mint a rendezetlen. Vagy: államhatalom nélkül a társadalom élete 'bellum omnium contra omnes' volna. Ezeket a válaszokat nagy nyilvánvalóságokként kezeljük. Lehet, hogy igazak, de csak a possibilitást állíthatjuk szolidan róluk. Miért? Mert az "igen" válaszok nyilvánvalósága csak feltételezett nyilvánvalóság. Mi a ki nem mondott feltétel? Az, hogy a társadalom, ha nincs államhatalom, köztörvényes b nöz ként viselkedik. E feltételezés igazolására felhozzák, hogy az 1944-es ostrom, az 56-os nemzeti felkelés idején is folyt az üzletek, a raktárak, a vagonok - 1089 Szerkesztette: Faragó Ferenc

fosztogatása. De nem tudom eldöntöttnek tekinteni, hogy ugyanez lenne az ostromtól, forradalomtól eltér szituációkban is a társadalom viselkedése. Példa: Mikor 1946-ban Debrecenben felállították az átkel zöld-sárga-piros lámpát, rend rt is állítottak a zebrához. Egyszer elbambultam a Csonkatemplomnál, s jobb lábamat letettem a zebrára. Gyorsan visszahúztam, de ez már nem segített. Fizetnem kellett az 5 Ft-ot a Rákosi-féle jó forintból, amikor 250 Ft volt az átlag havi fizetés. Azóta már az a rend r e "törvényes zsebmetszéses munkaviszonyát" felcserélhette valami hasznot hajtóra, amivel betermel valamit a Közértbe annak fejében, hogy fizetést húz. Azóta megtanultunk közlekedni karhatalom és büntetés közbejötte nélkül. Esetleg szabálysért en is, ha biztonságos és ha sietnünk kell — de mindenképpen szankciók nélkül. Az életnek ebben a most vázolt kicsiny szögletében, lám, lehetségessé vált a társadalom rendezett élete — az államhatalom, az er szak, a megtorlás, a szankció nélkül is. Nem ok nélkül id ztem a jelentéktelennek látszó életszelet mellett. Nem, mert e példa hivatott példázni, hogy az államhatalom szükségességét igazolni kívánó feltevés bizony nem szükségképpeni. Nem feltétlenül hullunk káoszba, ha nincs hadsereg, rend rség, börtön, megtorlás. Tágítani kell a fentemlített életszeletet mindaddig, amíg az élet egésze át nem kerül az államhatalom nélkül fennálló társadalom fogalmába és valóságába. Az emberiség mindig err l álmodott. Ez a tárgya a Hamvas Béla-féle egyetemes emberi "hagyománynak" is. Err l énekelt Ovidius is, amikor az emberi társadalom kezdetét olyan aranykornak rajzolta, amely "sponte sua sine lege fidem rectumque colebat", azaz amely önként és törvényes szankciók nélkül tette azt, amit a költ a "h ség és az egyenesség" kategóriáival jelöl versében. Aki az ilyesfajta meggondolásokat naivaknak érzi, annak talán segít a hitleri és még inkább a talán mindmáig fel nem számolódott bolsevik munka-haláltáborok ténye. Szedne-e bármiféle államnélküliség több áldozatot, mint az államhatalmak félelmetes ereje? Akár békében, akár háborúban. Tudna-e bármiféle államnélküliség annyi embert embergyilkossá kényszeríteni, mint az általános hadkötelezettséget statáriális bírósággal fenntartó államhatalom, amely meg tudja valósítani, hogy a társadalom egyik fele gyilkol, míg a másik fele azért dolgozik, hogy az el bbi felének meglegyen mindene, ami a maximális hatékonyságú gyilkoláshoz és értékpusztításhoz szükséges.

Merre visz az út az állam elhalása felé? Kérdéseimre tapasztalati alapú választ nem tudott produkálni a történelem, mert az államhatalom-nélküliség történelmi ötperceit rendre megszüntette a társadalom valamelyik csoportjának fegyverekkel új államhatalmi rendet teremt tevékenysége. Ennek következtében nem tudjuk megmondani, merre billenne a borzalom mérlege, az állam vagy az államnélküliség irányába. De nincs szükség a megnem-tapasztalhatónak a megtapasztalására. Nincs, mert az állam elhalása felé az út amúgy sem a káoszon keresztül vezet. Hanem? Értelmes, emberhez, közösségi lényhez méltó gondolatokon és viselkedési formákon keresztül. Nem az államhatalom megdöntésén keresztül. Ezt megdönteni csak er szakkal lehet. S ha az elhalás az er szak megsz nését jelenti, akkor nyilvánvaló, hogy er szakkal nem lehet megszüntetni az er szakot. Ezer esztend kereszténysége után a magyar társadalom teljesen éretlen a jézusi koncepció értékelésére. A Bokor fiataljai kemény három esztend ket ültek Baracskán és másutt e koncepció szolgálatában. Ennek eredményeként is született meg a magyar történelemben el ször az alternatív szolgálat lehet sége. De az idei szi sorozások megmutatták, hogy lelkiismereti meggondolások alapján — azaz a jézusi koncepciótól ihletve — szinte senki sem kívánta az alternatív szolgálat lehet ségét a maga számára azokon a keveseken túlmen en, akik 3 év börtön ellenében is szóba álltak vagy legalább is kacérkodtak volna a fegyveres szolgálat elutasításával. Mi ennek a közvetlen oka? Az, hogy kényelmetlenebb, mert hosszabb az alternatív szolgálat? Biztosan ez is. De nemcsak ez. Mi még? Az, amit egy ily tárgyú el adásom során hallottam egy hozzászólótól. Ezt mondta: - 1090 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Meggondoltad-e, hogy mit beszélsz, amikor Ceaucescu románjai bármikor bevonulhatnak az országba? Ezt válaszoltam: Nekem mindegy, hogy a Hiltonban orosz tisztek vedelik-e a vodkát vagy román tisztek a francia pezsg t. A magyar jöv nem ezen fordul. Magamnak teszem fel a kérdést: Hát min? Sok mindenen. S azt hiszem éppen ezt kell ebben az el adásban sorba szednem.

Lesz-e a jöv ben magyar? A magyar jöv mindenekel tt azon fordul, hogy lesz-e a jöv ben magyar. Ehhez nem kell államhatalom. Ady írja akkor, amikor a lengyel népnek már 150 esztend óta nincs lengyel államhatalma, hanem csak orosz, porosz és osztrák: "Halat a Visztula, s gyermeket lengyel asszony ad örökre. Nincs ott halál, hol dalolni és szülni tudnak". Ha folytatjuk azt a nemzetirtást, amit harminc esztend vel ezel tt életszínvonalunk és szukcesszív poligámiánk érdekében elkezdtünk, nem lesz magyar jöv akkor sem, ha a románok nem rohannak le minket. Ha viszont tesszük azt, amit a lengyelek tettek, lesz magyar jöv akkor is, ha a románok lerohannak minket. Az a beszéd pedig, hogy a jelen életszínvonal és a jelen nagycsaládos juttatások mellett nem lehetséges etekintetben változás, frivol beszéd. Frivol, mert a világ 5 milliárd népességéb l a leggazdagabb milliárdba tartozunk. A szegényeknek pedig mindig több gyerekük van mint a gazdagoknak. S hogy lehet egy fizetésb l s pártkönyv nélküli kisemberekként emberhez méltó anyagi szinten féltucat vagy akár egész tucat gyermeket is felnevelni, az a Bokorban él k számára tapasztalati tény. S aki ezt vitatja, annak felajánlunk egy féltucat családlátogatási lehet séget, s utána aligha fogja már vitatni a megtapasztalt tényt. Állapítsuk meg: jöv nk e legfontosabb elemében az államhatalom tökéletesen tehetetlen. Juttatások ellenében négy gyermeket sem szülnek az anyák. Kell szövegelnünk a juttatások érdekében, mert meg kell becsülnie a nemzetnek a maga nemzeti kincseit, de ett l még nyugodtan folytatódik a már ötmillió magyar gyermekáldozatot meghaladó magzatirtás. Az államhatalom bebörtönözheti a gyermekelcsináló anyákat, apákat, orvosokat, de nagyon drága áron: diktatúrát kell csinálnia, mert a magyar társadalom, amely magzatgyilkolásból óhajt életszínvonalat teremteni magának, nem választ olyan képvisel t, aki börtönbe akarja juttatni választóit. Nyilvánvalónak tetszik, hogy a társadalmi-nemzeti lét e legalapvet bb kérdése dönt en, azt is mondhatnám, hogy egyedül a társadalmat-nemzetet alkotó egyének világszemléletén-erkölcsén fordul. Az államhatalom, mint kényszerít , mint er szak szerv teljességgel tehetetlen.

Munkaerkölcs és államhatalom Menjünk egy lépéssel tovább. A társadalom életében els helyen az imént tárgyalt puszta létezés áll. De második helyen, azaz ezután az következik, hogy akit életre hívtak, az élni is tudjon. Az élet anyagi feltételei tehát. S itt vagyunk a gazdasági kérdésnél. A kormány egyre népszer tlenebb b vészmutatványokkal kényszerül kicsalni a pénzt az állampolgárok zsebéb l, hogy legalább ne növekedjék a nemzeti adósság, s hogy a milliárdokra rugó adósság kamatait fizetni tudjuk. A tényt mindenki ismeri: az elmúlt évtizedekben nemcsak azt fogyasztottuk el, amit megtermeltünk, hanem még a felvett nyugati kölcsönöket is. Ennek az oka sokrét . Néhányat a legfontosabbak közül felsorolok. a) Bagóért kellett odaadni terményeinket a minket "felszabadító" hatalomnak, b) Gátlástalanul tollasodott a százezres nagyságrend pártarisztokrácia, c) Uram-bátyám alapon loptak b séggel a középkáderek is, - 1091 Szerkesztette: Faragó Ferenc

d) Üzemi szarkává lett szinte az egész társadalom. E négy okkal azonban még nem mondtam el mindent. Hátra van még a legjelent sebbnek vélt ok. Tisztelet a kivételnek... amerikáztunk a munkahelyeken. Az államosított t ke, a termel eszközök birtokában nálunk is képtelennek bizonyult az állami bürokrácia a munkát úgy megszervezni, hogy rá ne neveljen egy egész társadalmat a lógásra. Tíz évig voltam szállító munkás. Ritka kivétellel, pihentem s órákkal a menetlevélen rögzített munkalejárat el tt kerültem haza... második m szakra. Ideológiákat gyártottunk: Amíg csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk. Jómagam ezt: a szocializmus de facto annyit jelent, hogy nem kell összetörnünk magunkat a munkában. Ez a károsodás majdnem akkora, mint az el z . Öt millió magyar a csatornában, s a meglev tíz millió munkakészsége és munkaerkölcse pedig félelmetesen alacsony. Tud-e ebben segíteni az államhatalom? Valamit. Munkanélküliséget teremthet. Ha nem a bürokraták, hanem a tulajdonosok kezében lesznek a termelési eszközök, a munkanélküliséget felhasználhatja szelekcióra: a jól dolgozókat tartja meg, ha munkáselbocsátásra kerül sor. De a munkakedv; a jól végzett munkán kelt öröm, hogy a jó munkám alapján lássam értékesnek az életem, ez már megint a társadalmat-nemzetet alkotó egyének világszemléletén-erkölcsén fordul. Az államhatalom, mint kényszerít , mint er szak szerv megint csak tehetetlen. Ennek az országnak legf bb anyagi értéke a föld, a term talaj, mint Dániáé vagy Hollandiáé. Megélhetésének legf bb természeti forrása a mez gazdaság és állattenyésztés és az ezekb l kinöv ipar és kereskedelem. Akik ehhez a munkához még értenének, 60 évnél öregebbek. Boldogan kezdenék újra, ha volna még rá erejük, egészségük. A fiatalabbak legfeljebb a traktorra hajlandók ráülni, ha nem tudtak maguknak valami városi foglalkozást találni. A parlagon hever földek és a le nem legelt füvek országává lettünk az elmúlt évtizedeket meghatározó tévhit diktatúrájának következtében. Egy új Rousseau "Vissza a természethez!" próféciája talán vissza tudná fordítani e negyven esztend ismét csak öngyilkos folyamatát, de az államhatalmi kényszer, ügyeskedés visszafordító lehet ségei szerények is, nehezen is születnek meg. Népszer tlenek lennének. 50-60 esztend vel ezel tt még lelkesen mondtuk: Gazdag parasztok országa akarunk lenni. Európa vitaminkertjévé kell lennünk. Felnevel dött egy új nemzedék, amely disco, presszó, város, fehérköpeny nélkül nem akar már élni, s nem ismeri az életet termelés örömét, a természetben élés értékét. A magyar jöv gazdaságilag is azokon fordul, akik olyan világszemlélettel-erkölccsel rendelkeznek, hogy képesek meglátni azokat az értékeket, amelyekre az elmúlt negyven esztend vakká tette a maga áldozatait.

Annál többet tehet, minél kevesebbet tesz Talán ennyi is elég, hogy nyilvánvaló legyen: egy az eddig pusztítótól különböz és más értékszemlélet és ennek megfelel értékvalósítás az, amin társadalmunk jöv je, annak milyensége fordul. Mit tehet etekintetben az államhatalom? Az oktatás, a nevelés, a közm vel dés kérdésér l van szó. Az el z témáknál azt láttuk, hogy semmit vagy vajmi keveset. Itt mi a helyzet? Különös. Annál többet tehet, minél inkább visszafogja magát. Ami pénze erre az adóból, a költségvetésb l jut, abból minél kevesebbet használjon fel bürokratáinak a kezelésében. A kultúra intézményeinek menedzselését, az intézmények fenntartásához szükséges személyi és dologi költségeket juttassa olyan társadalmi szervek kezébe, amelyek az állampolgárok, az azonosat akaró csoportok bizalmából s önszervez déséb l jöttek létre. Konkrétan és példával: a szül k határozzák meg, hogy milyen tárgyú, milyen világnézet iskolában akarják neveltetni gyermekeiket. Azaz a társadalom teremtse meg maga azokat a kultúrát termel -fogyasztó formákat, amelyeknek szükségét érzi. Állami szervezés ott legyen, ahol nem jelentkezik még a társadalmi szervez dés igénye. - 1092 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Amint jelentkezik, húzódjék vissza. Ellen rz szerepe annyi legyen, amennyivel a törvényhozás megbízza. Ne legyen er ltet je tehát semmiféle hatalmi koncepciónak.

Jézus közössége és annak munkája A Jézus korabeli zsidó társadalomnak volt egy szava, a kahal. Ezt használta Jézus, amikor arról a tizenkét fiatalról, és azok folytatóiról szólva mondta, az én közösségem. Err l a közösségr l állította, hogy a pokol kapui nem vesznek er t rajta. E kahal szó görög-latin tükörfordítását, az ekklésié-t a magyar nép nyelvgéniusza az Árpádkor elején nem vette át. Saját lelkéb l: idháznak, azaz üdít háznak mondotta. Ebb l lett kés bbi nyelvi fejl déssel a mi mai "egyház" szavunk. Vegyes érzelmek f z dnek bennünk az egyházhoz, annak kétezer esztend s történelmi múltja és útja következtében. Én azonban mégis belelátom és beleérzem e szavunkba a jézusi kahalt: 13 fiatal embernek a szövetségét, életre-halálra szóló szövetségét a jézusi igék megértésére, megvalósítására. S ezért, ha valaki megkérdezi t lem, hogy mit akarok társadalmunk különbbé formálásának eszközéül, ezt válaszolom: a jézusi kahalt akarom. Az elmúlt félszázad hazai földön (itt el ször, másutt valamivel kés bben) még a 40-es évek közepén elkezdte ennek a jézusi kahalnak az életre hívását. Nem egyháznak, hanem kisközösségnek nevezte magát. Mik ennek a kisközösségnek a jellemz vonásai? a) Kicsi. Annyi ember alkotja, amennyi körül tud ülni egy asztalt. b) Bels célja: elsajátítani a dolgok jézusi szemléletét, s ehhez a szemlélethez oda alakítani kinek-kinek magának a maga életét. c) Küls cél: megn ni annyira ebben a feladatban, hogy képes legyen ki-ki összeszedni a maga tizenkett jét, akik már az segítségével fogják szolgálni a fenti bels célt. d) Eszközük: a négy evangélium s mindaz ami a múltban, jelenben, jöv ben az evangéliummal összhangban megszületik az emberi szellemb l, úgy gondolva, hogy az ember legjobb hangjai az emberben lakozó Istenéi. e) Ennek érdekében minden társuk megnyilatkozását várakozó figyelemmel hallgatják. Nincs belevágás a másik szavába, s amikor valaki azt mondja, hogy pont, akkor a mellette ül é a szó, és így tovább. A nagykorúvá nevel dés, az emberméltóság megbecsülésének az iskolája ez. Az államhatalom e tekintetben egyet csinálhat. A pozitív semmit. Korábbi félszázados gyakorlatával szemben nem üldözi, nem börtönzi ket. Támogatásra nincs szükségük. Jaj annak a kisközösségnek, amely támogatást fogad el er szakszervt l. Kár volt megszületnie. Kár, mert félre fog beszélni. Mert áruló írástudók gyülekezete lesz bel le. Isten nem hagyja magára az embert. Nem is képes reá. Önmagát lehelte belé az emberbe. S az ember, ha akarja, ha engedi, megszólaltathatja t, s ennek nyomán Isten vezetheti az embert arra, amire megteremtette, az életre és nem önmaga elpusztítására. Kahalok sarjadnak sokfelé. Az elmúlt félszázad borzalmai valakiket arra indítanak, hogy közhelyek szajkózása helyett gondolkodjanak. Eljutott hozzám a "mindeni"-ek ez év márciusi nyilatkozata. Akármin fából-vaskarika is, er szak-hatalom nélküli államot akarnak: aláírták, hogy csak er szakmentes akciókkal akarják szolgálni a társadalom javát. - 1093 Szerkesztette: Faragó Ferenc

*forrás: a Szerz kézirata

Bulányi György

„Ha ez a sötét korszak végzet és visszavonhatatlan, az egyetlen, amit tehetek, hogy életem tisztaságát meg rzöm. Ez holtbiztos. Ha van bel le kiút, az egyetlen csak az lehet, hogy saját tisztaságával a világ tisztaságát felidézi. Ez még biztosabb.” (Patmosz I.)

Hamvas Bélára néha panaszkodtak az olvasók* Érdekes jelenet lehetett az is, amikor a panaszkönyvbe beírták, hogy Hamvas Béla könyvtáros a tájékoztatópultnál annyira elmélyedt az olvasmányában, hogy nem vette észre az asztal másik oldalán türelmetlenül várakozó információkér t. A furcsaságok azonban azzal kezd dnek, hogy maga a könyvtár létrejötte sem (csak) száz évvel ezel ttre datálható. Legalább hat-hét dátum adódik, amikor szintén meg lehetne ünnepelni a századik évfordulót, mondja Katsányi Sándor, aki éppen most írja a könyvtár történetét. Visszamehetnénk például 1850-ig, amikor a jogtudós Frank Ignác az öngyilkossága el tt írt búcsúlevelében Pest város felállítandó bibliotékájára hagyományozta a könyveit. Többségük ugyan végül is az egyetemi könyvtárba került, de úgy százkötetnyi a végakaratnak megfelel en ma a FSZEK-ben található. Tekinthettük volna aztán az alapítás dátumát 1870-nek, ekkor állt fel a f városi statisztikai hivatal, amelynek önálló könyvtára is volt. Vagy 1892-t, amikor a f városi levéltár vezet je, Toldy László elvállalta egy közigazgatási szakkönyvtár megszervezését, s az általa beszerzett könyvekbe már az a pecsét került: Budapest F - és Székváros Könyvtára. Toldy kezdte gy jteni a budapesti helytörténeti anyagot is. A statisztikai és a levéltári könyvtár az alapja az 1904-ben a kés bbi polgármester (akkor még tanügyi osztályvezet ), Bárczy István által felállított f városi könyvtárnak, melynek vezet je Szabó Ervin, a szocialista társadalomtudós lett. Szabó els sorban a szociológia területére koncentrált, ebb l a tárgykörb l szinte mindent gy jtött, miközben a városigazgatási feladatok kiszolgálására is alkalmassá tette a könyvtárat. A mai központi városháza épületének egyik termében berendezett bibliotéka még nem volt teljesen nyilvános városi könyvtár. Látogatói városi alkalmazottak és a „tudományok iránt érdekl d ” magánszemélyek voltak. Kezdetben napi egy-két olvasót fogadott. Szabó Ervin azonban egy angol mintára létrehozandó közkönyvtárban gondolkodott (public library), ennek megvalósítását 1910-ben kezdhette el Bárczy támogatásával. (Tekinthetnénk például ezt is az alapítás évének.) Ekkor írta le azokat az elveket is, melyek alapján a mai könyvtár m ködik. Ekkor, a tízes évek elején alakult az els öt fiókkönyvtár (a legels az Almássy téren, de ezek közé tartozott az állatkerti csacsifogatkönyvtár is – nemsokára újra rendszeresítik!), s szintén ekkor készültek el egy új, nagyszabású városi könyvtárközpont tervei. Lajtha Béla rajzai ma is elb völik a szemlél t: modern, kés szecessziós könyvpalotát képzelt el a Köztársaság térre, amely, sajnos, az els világháború miatt nem épülhetett meg. Ehelyett a könyvtár – kin vén a városházi zugot – ideiglenesen egy Ferenczy Károly utcai iskolaépületbe költözött át 1914ben, s itt is maradt 1931-ig. Szabó Ervin 1918-ban meghalt. Nevét el ször a Tanácsköztársaság idején viselte a könyvtár, melynek ekkor egyébként majdnem sikerült megszereznie a Hazai Bank, a mai angol követség épületét. Az államosított Wenckheim-palotában ideiglenesen szintén könyvtár - 1094 Szerkesztette: Faragó Ferenc

létesült ’19-ben: az asztalos-szakszervezet közkönyvtára. A gyönyör barokk palotát végül 1926-ban vásárolta meg a f rangú családtól a f város, s 1931-ben – miután jó ízléssel átalakították igényeiknek megfelel en – ide költözött be a f városi gy jtemény. A két háború között a társadalomtudományi gy jt kör már nem dominált. Az új vezet , Kremmer Dezs , majd Enyvvári Jen a humán tudományok m veinek beszerzését is fontosnak tartotta. Ekkor, 1929-t l dolgozott a könyvtárban Hamvas Béla. A törzsolvasók között ott találjuk Szerb Antalt, Germanus Gyulát, Németh Lászlót, Teleki Pált. Az óbudai részlegbe ekkor iratkozott be Krúdy Gyula – akinek nevét az ottani fiók épp tavaly vette fel –, s akinek fia szintén a Szabó Ervinnél volt könyvtáros. A gy jt kört kényszer en tovább feszítették a nagy hagyatékok és adományok. A Szüry-gy jtemény például, amely a régi magyar irodalom kincseit tartalmazta, vagy a politikai röpiratokat magában foglaló Ballagi-gy jtemény, a keleti anyagokat is tartalmazó Zichy, és Vámbéry-gy jtemény. A könyvtár arculata ezek nyomán is megváltozott, általános tudományos jelleget is kapott. Csak a természettudományok és az alkalmazott tudományok szorultak kissé háttérbe. A második világháború idején körülbelül huszonnégyezer kötet t nt el vagy ment tönkre. A háború után pedig ideológiai tisztogatást hajtottak végre a Szövetséges Ellen rz Bizottság egyik szovjet tisztje, Szergejcsuk ezredese vezetésével, aki bezúzatta a központi könyvtár két világháború közötti hírlapgy jteményét, a Népszava kivételével. És kíméletlen hajszát rendelt el az úgynevezett fasiszta irodalom ellen. Ebbe a körbe még azok a kiadványok is belekerültek, amelyeknek bevezet jében esetleg Horthy neve szerepelt. A könyvtár vezet i – például a moszkvai emigrációból hazatért Dienes László – befolyásukat latba vetve igyekeztek elérni, hogy legalább egy-egy példány maradjon a tiltott könyvekb l a tudományos kutatás céljaira. Maradtak is, de hozzáférhetetlenül az átlagolvasó számára, céduláikat ki is vették a katalógusból. Ma újra olvashatók. (Tisztogatást egyébként 1919-ben a román megszállók is végeztek, mondja Katsányi úr, ket a Tanácsköztársaság kiadványai és az erdélyi vonatkozású munkák érdekelték.) Tisztogatás folyt ekkor a társadalomban is. Ideológiailag nem megfelel értelmiségiek nem kerülhettek pozíciókba. Közülük sokaknak nyújtott menedéket a könyvtár – annak ellenére, hogy baloldali vezetés alatt állt az intézmény –: Gyergyay Albertnek, Komlós Aladárnak, Tamkó Sirató Károlynak. Több híres író felesége vagy hozzátartozója is itt dolgozott: Babits Mihályné, Szász Károlyné és Tersánszkyné (mindhárman a krisztinavárosi fiókban), Tóth Eszter (Tóth Árpád lánya), Karinthy Gábor és a már említett ifjabb Krúdy. Az id sebb Krúdy Gyuláról a hatvanas években éppen egy „indexre tett” munkatárs, Tóbiás Áron készítette el a kultuszkönyvvé lett Krúdy világát, melyet a könyvtár adott ki. Mert a könyvtár mindig folytatott kiadói tevékenységet is, melyben persze a bibliográfiák voltak a legfontosabbak (például a hétkötetes Budapest-történeti bibliográfia). Havas Katalin tájékoztató könyvtáros több mint harminc éve a FSZEK munkatársa, híres olvasókat is ismert. A hatvanas évek elején például a Karinthy Frigyes úti fiókban dolgozott, s gyakori látogató volt ott Kosztolányiné és fia, Ádám. Akkor még az úgynevezett „bököd s” rendszerrel m ködött a kölcsönzés: az olvasó a polcon, a könyvsorban benyomta azokat a köteteket, amelyeket kölcsönözni akart, a polc másik oldalán pedig a könyvtáros levette a polcról, s kiadta. Elég gyér volt a fiókkönyvtárak állománya, túlnyomórészt klasszikusokkal töltötték meg a polcokat, és persze ott voltak a szovjet irodalom remekei, amelyeket aztán a rendszerváltás után selejteztek ki. A kilencvenes években olyan akciók indultak például, mint az örökbefogadás: több száz könyv talált így pártfogóra, s rajtuk keresztül a könyvtár támogatókra. Napjainkban a f könyvtár afféle „biblioplazaként” m ködik (ahogy egy fiatal munkatárs fogalmazott), ellepik az egyetemisták (a csúcs 2004. január 5. volt: 7800 látogatóval), mivel az egyetemi könyvtárak kicsik, korszer tlenek. (A tömeget egyébként a sz kös ruhatár bírja legnehezebben.) A FSZEK f városi találkahely lett, ahová bejárnak tanárok is magánórát adni éppúgy, mint a hajléktalanok hirdetéseket böngészni. Városi élet tölti - 1095 Szerkesztette: Faragó Ferenc

be az épület minden zugát, s a kerületi könyvtárak is sorra megújulnak: XXI. századi színvonalon.

Csordás Lajos *forrás: Népszabadság, 2004. február 20.

„A szó-megdicsülés az irodalmiságnak csaknem pontos ellentéte. A nyelv félelmetes és forró varázshatalmától való ittasságnak az a tartós állapota ez, amelynek rövid felvillanásait a mvészek és a gondolkozók ihletnek, vagy sugallatnak neveznik. A szó-mámor a létezésnek egyik legintezívebb helye. A tudás egyetlen eszköze a szó.” (Titkos jegyzkönyv, Kései mvek melankóliája)

Lukács Evangéliuma* Lukács György, alias Georg Löwinger (1885-1971), életének két, rövid ideig tartó id szakában töltött be felel s pozíciót a kormányban. Els ízben 1919-ben, a Kun Béla féle Tanácsköztársaság idején nemcsak politikai biztos volt az ötödik Vörös Hadosztálynál, hanem közoktatásügyi népbiztos is. Majd 1956-ban, a Pet fi Kör és a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként oktatásügyi miniszter lett a Nagy Imre által vezetett kormányban. Mégis, a magyar kulturális életre ható leghatározottabb és legfert z bb beavatkozása Löwinger-Lukácsnak 1945 és 1946 között történt, miután visszatért Magyarországra; tagja lett a Tudományos Akadémiának, és kinevezték a filozófia és esztétika professzorának a budapesti Egyetemen. Így lett Löwinger József bankár ivadéka ’a lelkek igaz vezet je, egy viszonylag liberális szellemi diktátor, akinek szava törvény volt. (…) Él példája volt a rezsim toleranciájának, amelyet a legcsiszoltabb elmék irányában tanúsított’1. Ezekkel a szavakkal jellemzi egy másik híres, Magyarországon született ’tévelyg zsidó2 (el bb marxista, majd katolikus, és végül természetesen, liberális): Fischel Ferenc alias François Fejt , aki Raymond Aron-nal létrehozta a Szabadságok Európája Intellektualisták Bizottságát. Fischel-Fejt szabadságról alkotott koncepcióját Lukács munkásságával kapcsolatos írásaiból vezethetjük le, szerinte Lukács ’a Kommunista Pártot a kulturális tevékenységek védelmez jévé, egy központtá akarta tenni, amelyben megvalósíthatók a nagy reformok: az oktatás demokratizálása és modernizálása, a kulturális alapok szélesítése, a szellem emancipációja. Elérkezett a pluralizmus és a »dialógus« ideje. Figyelmen kívül kell hagynunk egy ennyire megható véd beszédet, ha arra gondolunk, hogy a pluralista Lukács A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke szerkesztésével megbízott komisszió hírhedt tanácsadója volt; ’az eltévelyedett könyvek indexét’ három füzetben, 160 oldalon többször is kiadta 1945 és 1946 között a miniszterelnökség sajtóosztálya. Akkoriban egy középirányzat-többség koalíció volt kormányon, amelynek egy, a Kisgazda Párthoz csatlakozott egyházi ember volt az elnöke. A katalógus – ugyanabból az inkvizítori mentalitásból származott, mint néhány évvel kés bb Lukács rossz hír könyve, Die Zerstörung der vernunft – els sorban egy gyakorlati funkcióval rendelkezett: a lefoglalásra és megsemmisítésre ítélt írások vádeszköze volt a rend ri hatóság kezében; mindezt az esküszeg Miklós Béla tábornok 1945. április 28-án nyilvánosságra - 1096 Szerkesztette: Faragó Ferenc

hozott 530-as rendelete alapján. A jegyzékben ábécé sorrendben, az elmúlt húsz évben nyomtatott könyvek, folyóiratok, füzetek, zenei kották, röplapok és propaganda nyomtatványok szerepelnek. A magyar nyelv kiadások mellett, a két világháború között Magyarországon bizonyos olvasottságnak örvend német, olasz, francia etc. nyelven megjelent kiadványok is vannak. Az indexre helyezett könyvek között szerepel természetesen Sion bölcseinek jegyz könyve is, a zsidó kérdéssel kapcsolatos teljes anyag, Hitler, Mussolini, Goebbels, Rosenberg írásai és beszédei, és Szálasi Ferenc könyvei és beszédei, aki a Nyilaskeresztes Mozgalom vezére, s a háború utolsó szakaszában Magyarország Nemzetvezet je volt. Ugyanitt találjuk az ismert magyar írók közül Erdélyi Józsefet a ’népies’ költ t, akit már Horthy idején is elítéltek; vagy Tormay Cecile-t, akit Gabriele D’Annunzio fordított olaszra. A nem magyar írók közül a következ neveket olvashatjuk: Berdiaev, Céline, Chesterton, Gide, Keyserling, Malynski, Maurras, Moeller van den Bruck, Ossendowski, Carl Schmitt, Werner Sombart, Othmar Spann, Julius Evola, Giovanni Gentile, Giovanni Papini. Azon kevés román szerz k közül, akik bizonyos nyilvánosságnak örvendtek a két világháború között Magyarországon, csak egy szerepel a jegyzékben: Panait Istrati Auf falscher Bahn. 16 Monate in Russland cím , Szovjetunióban tett utazása után francia nyelven írt három naplójának németül kiadott els kötete. Lukács György a ’kultúra alapjainak kib vítése’ érdekében el írta a rossz hír ’B-lista’ összeállítását, amelyben a hallgatásra és a társadalmi szempontból halálra ítélt értelmiség szerepelt. Halálának harminc éves évfordulója alkalmából említjük meg Hamvas Bélát (1897—1968), aki az említett szám zött-lista egyik áldozata volt. Weöres Sándor költ , akit Magyarország Rimbaud-jának is nevezhetnénk, mesterét látta benne; Szathmári Botond filozófus a platóni tradíció egyik örökösének nevezte. Hamvas Bélát, aki Magyarországon el ször tette ismertté René Guénon és Julius Evola nevét, tulajdonképpen az integrális tradíció mestereinek szellemi rokonaként tartják számon; f m ve, a Scientia Sacra egy átfogó szintézis, amelyet a La Crise du Monde Moderne, vagy a Rivolta contro il mondo modernohoz hasonlíthatnánk. Termékeny és sokoldalú íróként, a második világháború után, Hamvas Béla tevékenyen részt vett újra a kulturális életben, világirodalmi florilegiuma, az Anthologia Humana nemrég a harmadik kiadását érte meg. Majd Az egyetemi nyomda kis füzetei néven zsebkönyv sorozatot publikált, ahol a görög filozófusok írásai mellett mindaddig Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen szerz k is olvashatók, mint például Heidegger vagy Heisenberg. Lukács betiltotta ezt a sorozatot, a kinyomtatott példányokat bezúzták, az ólombet ket beolvasztották. Hasonlóan járt el egy, még ki sem nyomtatott Heidegger könyvvel kapcsolatban mondván, hogy Heidegger ’a sötét, fasiszta egzisztencializmus vezéregyénisége’. Hamvas Béla – miután Lukács hazug módon ’a magyar neomiszticizmus legzavarosabb képvisel jének’ nevezte – elveszítette tisztvisel i állását a f városi könyvtárban, és mindennapi betev jét kénytelen volt bérmunkásként vidéken, majd raktárosként megszerezni az Er m beruházó Vállalatnál. Mindez nem lehetett dönt fontosságú egy olyan ember számára, aki azt szokta mondani: ’mindenhol létezik egy tengely’, és aki sokkal rosszabb híreket is így fogadott: ’pont ezért létezik egy Ég ott is’. Visszatérve Lukácsra, az üldözési hajlamának gyökerei, Aldebaran Zoltán szerint (Pannon Front, 1997. december), egyfajta kifordított, parodikus szellemiséggel átitatott vallási (vallásalatti) devócióban rejlenek. Lukács egyik fiatalkori írásában találtam rá egy olyan mondatára, amely mintegy programszer kijelentésként, a majdani inkvizítor gyilkos aszkézisét jelzi: ’A lélek megváltásához – írja Lukács – éppen a lélek feláldozására van szükség: egy misztikus etikából kiindulva, vad Realpolitiker-ré kell válni, és nem egy - 1097 Szerkesztette: Faragó Ferenc

mesterséges kényszert, hanem a »Ne ölj« abszolút parancsát kell megszegni’.4 Origini, USA nr. 13-14/1998 1 F. Fejt , Ungheria 1945-1957, Torino 1957, pp. 122-123. 2 A milánói Il Giornale újság éppen a Fejt Ebreo errante címmel közölt (1997. június 26.) egy hosszú interjút François Fejt vel, aki egyébként ennek az újságnak munkatársa. 3 F. Fejt , op. cit., pp. 30-31. 4 Gy. Lukács, Levél Paul Ernst-nek, 1915. május 4; in: Gy. Lukács, Schriften zur Ideologie und Politik, Neuwied und Berlin 1967, pp. 10-11.

Claudio Mutti Fordította: Fröhlich-Botond Zoltán *forrás: http://www.geocities.com/pannon_front/30/htm/07Mutti.htm

„A bnbeesett ember a tejfölös epret a jégszekrénybe teszi és természetellenesen lehti. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozni kell. Bizonyos hfokon alul a gyümölcs ízébl éppen úgy veszít, mint a bor.” (Patmosz I., A Jóisten uzsonnája)

Az eredet vágya* A spektákulum kultúrájában ki tör dik még az „élet” értelmével, kivéve a vallási fundamentalistákat, az új világ utópiájának biotechnológiai el hírnökeit, a programozott képzelet intelligens lényeit és Monthy Python cinikusan-ironikus cirkuszát? Van-e ennek a látszólag naiv kérdésnek még „értelme” az si szellemiség napfogyatkozásának poszttörténelmi korában? Olvasva Hamvas Béla írásait fölösleges beszélni arról, hogy felfogható-e egyáltalán az id másként, mint ciklikus mozgásként a történelmen keresztül, ami nem több a tudat egyetemes-történelmi elsötétülésénél. Hamvas a reflexív, meditatív próza,a vallási és filozófiai viták, a „szakért k” enciklopédiai m veltségének minden létez „m faján” túli egyszer en a XX. század szellemiségének nem-kortárs meteoritszer gondolkodója/írója. jelensége, éppen azért, mert kívül áll a humanizmus nyugati kánonjának minden áramlatán. Err l gy zhet meg ismételten az a két könyv, amely tavaly jelent meg horvátul. Az Egy csepp a kárhozatból esszéit Jadranka Damjanov, Neven Ušumovi és Ivan Ladislav Galeta tolmácsolásában, illetve a monumentális Scientia Sacra második részét (Kereszténység) Jadranka Damjanov fordításában egyáltalán nem volna szabad problémamentesen kezelni, mintha ezek nem lennének a Nyugat szent bölcsessége gyakorlatának kötelez olvasmányai. Még rosszabb lenne Hamvast „kultikus” írónak kinevezni, annál fogva, hogy az szellemi találkozása a természettel felfogható, íme, a New Age praxis el rejelzéseként, vagy a nyugati metafizikai rendszerek válságára adott válaszként. Hamvasban nem fedezek fel semmit az újkori, szinkretista, természethez való visszatérés kultuszából, ami a „történelem” utáni új emberség „értelmes” élete misztériumának jellemz je. De indokot sem arra, hogy igazolják a szerz „új spiritualizmusának” kanonizációját. Egy lépéssel távolabb a szerz efféle egyoldalú bekebelézését l, az eredet vágyának jegyében lenni azt jelenti: meglátni a szövegeiben azt a lényegiséget, amely alapján Hamvas a nyugati szcientifikus szellem destrukciójának valóban autentikus írójaként t nik fel. Lélek és szentség – univerzális szavak - 1098 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Az Egy csepp a kárhozatból c. válogatásban összegy jtötték a Titkos jegyz könyv és a Silentium könyveinek esszéit. Hamvas ihletettségének forrásai ismeretelméleti és hermeneutikai értelemben köztudottak. Az osztrák Rudolf Kassner és a francia vallástörténész, Réne Guénon m veir l van szó. Amíg az els t l egyfajta adleri antipszichoanalízis módszerét örökölte, ami a „pszichoszintézis” elnevezés alatt ismert, a képzelet erejének kulcsfogalmával (Einbildungskraft) együtt, amir l, egyébként, Kant beszél filozófiailag relevánsan a maga „esztétikájában”. Guénontól a világnak, mint az eredeti egyetemesség értelmezésének nyílt körét vette át. Ennél fogva a lélek és a szentség nem csupán egy rég elporladt történelmi kor „archaikus” szavai. Épp ellenkez leg, ezek a világi lét szavai, amelyek a kozmikussal való szembesülésb l fakadnak. Innen nézve Hamvas m ve az „értelem” feltámasztásának kísérleteként olvasható a primordiálisért, az archaikusért, az alapért, amikor még nem következett be az a metafizikai fordulat, ami után már semmi sem rzi többé a maga igazi értelmét. A lélek és a test, az isteni és a világi, a vallás és a tudomány, a gondolat és a m különválasztása a lét „elkorcsosulásának” a jele. A Scientia Sacra II. szövegében a fordítón a „játékba” vonta a lét korrupciója fogalmának bevezetését. Hamvas különféle forrásokból használja fel a fogalmakat/szavakat az eredeti állapot belátásához (état primoridal Guénonnál vagy Urstand Böhménél). Bizalmatlan a német idealizmus filozófiai hagyományával szemben, amit a Nyugat metafizikatörténetének és ennek végének mértékadó gondolkodói, Hegel és Schelling testesítenek meg. Hamvas olvasása a „filozófiai” kulcsok alapján nem t nik értelmetlen vállalkozásnak. Igazából maga állítja össze a fordulópontos filozófusok „válogatását”, akiket felsorakoztat amellett, amit lényegesnek tart. Ez nem Heidegger, ahogyan szigorú értelemben Nietzsche sem, akkor is, ha a Kereszténység fragmentumai – egyfajta nyitott m ként – leplezetlenül Nietzsche Antikrisztusa ellenében születtek. A modern kor radikális kritikája Hamvas számára az élet értelme ahistorikus kinyilvánításának tanúi az újkorban a rendszerellenes Böhme, Baader és a XX. században Réne Guénon. k a világi szellemiség elárulásának tanítói, s egyben mindenféle utazás kiindulópontjai. Egyáltalán miért fontos ez? Els sorban azért, mert Hamvas döntésér l tanúskodik: úgy gondolkodni és írni, hogy az esszéisztikus forma és fragmentumok választásával feléledjen az skezdeti állapot emlékezete. A világ szent könyvei és az eredet gondolkodói, a szentek meg a lét és az id azonosságának el hírnökei nem „írnak” és nem „gondolkodnak” az élet ontológiai egyszer ségének tapasztalatáról, ez a m velet csak a szcientifizmus és a metafizika lényegtelen korába való bukás túlsó partján fontos. A kereszténység lényegér l szóló irodalmi esszéket és „szakrológiai” meditációkat egyedül Hamvas gondja köti össze a tanítás nyíltságával, amely egészen addig nem fonnyad el, míg az újkor aktualitásának diktátumával szemben még „léteznek” a másfajta alapállás tanúi. Az „aktivizmus” és az új iránti avantgárd lelkesedés megvetése abból a belátásból fakad, hogy az igazi örökkévalóság nem ismer semmi „újat”. Hamvas a modern kor és a felvilágosodás illúzióinak és utópiáinak radikális kritikusa. Ez egy olyan totális kritika, ami semmit sem hagy érintetlenül: a vallást, a tudományt, az ideológiát, az utópiát, a hedonizmust, a boldogságot és a szórakozás fogyasztói delíriumát. Az eredeti tanítás valami egészen más, mint a vallásként értett kereszténység intézményesített hatalma. Szembehelyezkedni a saját id ddel nem azt jelenti, hogy konzervatív vagy, esetleg egy „más” id után nosztalgiázol. Itt az id nem a múlt, a jelen és a jöv vulgáris halmazaként jelenik meg. Emiatt Hamvas semmi esetre sem számít a New Age szellemiség követ jének. A metafizika és a Nyugat kritikája nem a „Kelet”-hez való visszatérés egyik formája. A világ - 1099 Szerkesztette: Faragó Ferenc

egyetemes sorsán sebet ejt a tudat napfogyatkozása, amir l az indiai tanítás beszél. Az éberség és a fény visszatérése a destrukció útjának sejtéseként olvasható, ami Nietzschét l kezd d en Heideggeren át támadja a Nyugat gondolati architektonikáját. Az apokalipszis gondolkodója nem keres menedéket a visszavonhatatlan Az apokalipszis egy egészen más világ „kinyilatkoztatása”, amely a találkozás lényegi dimenziója nélküli szellemi és világi ember illuzórikus életének romjain született. Az eredeti kereszténységhez való visszatérés ebben az összefüggésben nem a „források” utáni keresés az átszellemült fundamentalizmus jegyében. Hamvas számára napnál is világosabb, hogy az si hit tanítása lényegének romlása és elkorcsosulása már a szentháromságban megkezd dött. Európa keresztény-ellenes, mert három ellenséget teremtett, ahogyan ezt a Scientia Sacra II. 41. fragmentuma állítja: „el ször a belülr l való ellenség, a klérus (nem az egyház!), másodszor a politikai hatalom, harmadszor a szcientifizmus. Ez az éles meglátás egyezik a mai, leleplez nézetekkel, miszerint a keresztény teológia Albertus Magnustól és Aquinói Szt. Tamástól kezd d en valójában „szcientifikálja” az istenihez való hozzáállást, s így „megöli” azt a racionális bizonyítékokkal. A történelem értelmetlensége Az Egy csepp a kárhozatból esszéi, pl. az Apokaliptikus monológ vagy Hénoch, akárcsak a Scientia Sacra II. töredékei a diskurzus módszerét tekintve lényegében nem különböznek. Amikor Hamvas, formálisan szólva, irodalmi esszét ír egy megadott téma alapján, mint amilyen a végítélet napjának várása, az emberiség milleniumi ábrándja, akkor nem tesz többet annál, mint hogy minél lazábban, játékosabban, tehát a maga ironikus módján tanácsokat használ fel a lényegr l szóló „nehezebb” reflexióihoz az si kinyilatkoztatásról, vagy tanításról. Enciklopédizmusa és gazdag tudása a világ vallásairól, filozófiáiról, m vészeteir l, irodalmairól, zenéir l nem megy át alaptalan szófecsérlésbe. A tudás csupán egy szükséges lépés az anyagi világba bukott lélek érzéki rabságából való felszabaduláshoz. A modern entellektüelnek, mint arrogáns mindentudónak a kritikáját kifinomultan adja el a világi, tudományos és hatalmi intézmények elleni szellemi szólítás ezoterikus védelmének jegyében. E szempontból Hamvas számára a történelem céltalan és értelmetlen. az abszolút id nek mint az örök állandóságnak a szószólója. Az örökkévalóság felejtéseként az id a történelmi eseményben valami lényegtelen és ebb l fakadóan alacsony rangú. Történelminek lenni az események e felfogásában azt jelenti, elítélve lenni az élet értelmének „örök felejtésére”. Hamvas szükséglete, hogy az élet értelmének kérdését a világ sorsának f kérdésévé tegye az Apokalipszis kora után, ami metaforikusan az elkorcsosult lét és id uralmát jelenti, analóg a – minden bizonyára implicit – Heidegger Lét és id cím m vének, a XX. század „filozófiai” alapkönyvének olvasatával. De nem jutnánk messzire, ha azzal gáncsoskodnánk, hogy Hamvas „könnyelm en” és gyakran pontatlanul használja a metafizikus fogalmakat, gyakran esik paradoxonokba, s még gyakrabban hagyja a lelkiismeretes olvasót magára a kétségeivel. Így van ez ma is az olyannyira elterjedt kultúra fogalmával. Azt állítani, hogy az emberi faj történelme si és egyben a kultúráké, megbocsáthatatlan botrány. A kultúra mint korrupt lét A kultúra pontosan annak a terméke, amit Hamvas bírál reflexíven meditatív szövegeiben. Ez maga a korrupt lét, a történelem apokalipszisének tanúságtétele, az a pillanat, amikor felépítik az értékelés szcientifikus logikáját, mely szerint a kultúra megoldja az újkori természet és a világ egyetemességének szellemével való leszámolást. A kultúra Hamvas szimbolikus 1968as halála után az identitás és a globális kapitalizmus világával szembeni lázadás misztikus jelképe lett. Ugyanakkor e fogalmak Hamvas számára egyáltalán nem meghatározók. Azzal a - 1100 Szerkesztette: Faragó Ferenc

hittel, hogy az si kor tudatának id n túli áramlata eltörölhetetlen és „örök” minden felszínes és nem-szellemi korszakban, Hamvas megalapozta az élet értelmének saját „privát” rezidenciáját, túl az aktuális értékrendszerek gondolati m ködésén. Európa és a Nyugat lényegének átvilágításával, az eredeti kereszténység értelmének keresése a mítoszt, a dogmát, a rítust és a vallási intézményt meghaladó tanításhoz való visszatérés irányában tapogatózik. Hamvas fordulata a hagyományhoz valóban „forradalmi” aktus. Ez továbbra is gyógyszer, a történelemi végítélet – ami felé lineárisan robog „civilizációnk” – minden ideológiai-utópiai víziója elleni orvosság. Felébreszteni az értelmet és az „eredetre” való emlékezést Hamvas olvasásával minden bizonyára az abszolút nem-kortársiasság kalandja. Nincs ebben semmi „reakcionizmus”, ahogyan semmi „progresszív” sincs az állítólagos kortársaink szövegeiben, akik az ideológia és a modern szubjektivitás kritikájának fegyverzetével rejtett „ellenségeket” találnak saját imaginárius menedékkertjeik bejáratánál. Hamvas esszéinek és fragmentumainak házi olvasmánya a Másikkal való gondolkodás megismételhetetlen tapasztalata. Semmi mást nem is kell elvárni. Nem emlékszem, mikor firkáltam össze tollal ilyen kegyetlenül egy könyvet, mint a Kereszténység „saját” példányát. Utoljára talán Durell regényeivel és Ciroan esszéivel történt ilyesmi. Nem tanúskodik-e ez vajon egy olyan szövegr l, amely akkor is felejthetetlen marad, ha észreveszik a „hibáit”? A könyveket e „hibáktól” függetlenül engedjétek át az aktív olvasás pillanatainak és a papír elcsúfítását a saját „graffitiírásnak”. És végre itt a bizonyíték, miért id tlen és kortárs Hamvas, sokkal jobban a filozófia és a kulturális teória összes manökenjénél. Ebben a mi szervezett travesztiájú, látványos korunkban, amikor még az olyan komoly rendez k is, mint Tomaž Pandur elfogadják a szexuális felvilágosítás „glamúros” kiteregetésének médiás tompaságát és nyálasságát, közben nem ellenzik ezt határozottan a szellem soft-marketinges degradációjának idiotizmusa elleni álláspontjukkal gyógyhatásúan hangzik korunk szellemének hamvasi diagnózisa a 109. fragmentumból: „Hogy az embert a szétszóródás mennyire depriválja és milyen háziállattá tudja tenni, azt a politikai hatalom már régen észrevette. Az ember fölött való könny uralomnak nincs hatékonyabb eszköze, mint a szórakoztatás. Ha az embert jóllakatják, legfeljebb elálmosodik. Szórakoztatással egész népeket idiótákká lehet tenni.” Olvassátok Hamvast és gondolkodjatok „pozitívan”! Ez különben is egy szórakoztató kor.

Žarko Paić *forrás: Tiszatáj, 2005. június

„Egyszer azt mondták neki: - Életed és szavaid között ellentétet látok. Magányban élsz. Keveset beszélsz és írsz. Azt mondod, hogy semmit nem tanítasz. Miért beszélsz és írsz egyáltalán? - Ha már a halat a vízbl kifogtam, csak nem fogom visszadobni.” (Unicornis)

Theiosz Antróposz Hamvas Béla életmű-kiadása két kötetéről* „Amikor a szomorúság nyomását nem érezzük, a dolgok puszta jelenségei megbabonáznak bennünket, de amikor ez a nyomás érezhet vé válik, keresni kezdjük a vigaszt a vallásban, miszticizmusban és a filozófiában.” „Így a tanú-való a világon át inkognitóban utazik. Csak az a néhány ember; akik kiérdemelték, hogy a filozófián keresztül megismerhessék, fogják felismerni valódi természetét.” - 1101 Szerkesztette: Faragó Ferenc

(Paul Brunton) I. Hamvas Béla életm -kiadása folyamatban van - szerencsére -, így egyre több olyan írás kerül kezünkbe, amely eleddig elérhetetlen volt az olvasóközönség számára, vagy az els kiadás már elfogyott. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy néhány év óta tömegestül kerülnek be a magyar könyvpiacra olyan m vek, amelyek ilyen vagy olyan módon a tradicionális szellemi hagyományt hivatottak - sok esetben inkább hivatottak lennének képviselni, s olyan lelki tápot nyújtani, amely egy céljavesztett - vagy rossz cél felé tendáló világegész elemi gyógyulását szorgalmaznák. A jobbnál jobb megjelen m vek mellett természetesen megtaláljuk az értékképviselet legszínesebb skáláját: a fércm vekt l a valóban zseniális alkotásokig. A ténylegesen mélyreszántó m veket viszont csak kevesek olvassák, f képp olyanok, akik már minden valószín séggel jóval e m vek közreadása el tt elindultak a - jobb szó híján - spirituális felemelkedés hierarchikus lépcs fokain. Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy vajon az ezoterikus, misztikus és egyéb, a magasabb létszférába való beavatást megcélzó m vek kavalkádjában - nem is beszélve a különféle, tradicionális (vagy annak mondott) szellemi hagyományt/hagyományokat ápoló m helyekr l, kiadókról, folyóiratokról - mit kezdjünk magával a Hamvas-életm vel. S valószín leg nem mondok újat, ha azon nézetemet fejezem ki, miszerint Hamvas Béla a magasrend közvetít szerepét játszotta, s nem akart soha csalhatatlan Mester lenni. Egyszer en: médium volt, aki anyanyelvén közvetített minden olyan nagyszer értéket, amely a tradicionalitás fogalmát meríti ki. Hamvas hatalmas ismeretanyagot halmozott fel tragikus sorsú élete folyamán, maga is Beavatottá vált, s így saját szándéka ellenére is Bölcs Mesterré, akire nem a bonyolultság, hanem a legmagasabb rend egyszer ség jellemz . Hamvas Bélát saját egyediségében kell értékelnünk. Nyilvánvaló a fentebb említettek alapján, hogy a témában tömegesen megjelen különféle fajsúlyú m vek között igen sok akad, amely nem éri el esszéistánk és filozófusunk színfokát, s természetesen olyan is akadhat, amely továbbsodorja a hamvasi élet- és létfelfogást, a kimeríthetetlen emberi elme újabb és újabb dimenziói felé. Mindehhez meggy z déssel f zhetjük hozzá, hogy Hamvas a magyar esszéírás egyik legnagyobb mestere. 1931-1945 között írott esszéi A babérligetkönyv címmel kerültek kiadásra az életm -sorozatban, a Hexakümionnal (- Nagy illúziók alkonyán - 1937) együtt: Maradjunk tehát most a Babérligetkönyv esszéi között. Hamvas az Imaginárius könyvekben szól magáról az esszé m fajáról. Kevés helyen olvashatunk ilyen remek meglátásokat err l a m fajról. Szerinte az esszé sem a tudományhoz, sem a valláshoz nem csatlakozhat. Az autonóm szubsztanciális szellem azért veti el a tudományt, mert az a mereven értelmezett okság elvére épül, s amikor Hamvas ehhez a gondolathoz ér, idéz valakit l: »az okság szerint való gondolkodás pedig a gyengeelméj ség jele«. A kauzalitáshoz ragaszkodó így aztán „a következetesség eszel se” lesz. A m vészet igyekszik idealizálni, ezért inkább ront, mivel az idealizálás minden esetben a valóság rovására megy (persze, tegyük hozzá, a modern m vészet idealizmus ellenessége viszont szintén ront, mivel az egész emberi valóságból ábrándít ki, s legtöbb m élvez nél nem a szellemi megváltást szorgalmazza). Az esszé nem is filozófia, mert az mindig egyúttal rendszer is. A filozófus azt hirdeti, hogy az összes titkot megoldotta, pedig számára csak egyetlen pillantás sikeredett. Hamvas szellemesen jegyzi meg, hogy „minden esszéb l kell részletességgel filozófiai rendszer készíthet , s fordítva, minden filozófiai rendszerb l, a lényegtelent elhagyva, esszét lehetne írni.” A filozófus tulajdonképpen egyetlen eszméb l éldegél egész életében. Az esszéistában a paradoxonok valóságos hálózatvilága él: egyik pillanatban dics ítheti például a humanitást, utána nyugodtan kezd olyan esszéhez, amelynek - 1102 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ellentétes kicsengése lesz - mivel, most ne bocsátkozzunk részletekbe, az egyiknek éppúgy igaza lehet, mint a másiknak -; az esszéista tehát alázatosan megelégszik az ellentmondásokkal. Nihilista lenne az esszéíró? Korántsem. univerzalista. F képp azért, mert egyetlen véleménynek sem tulajdonít „örök létet”. Számára a látás fontos. A teória a fontos, de persze a görög szó legmélyebb értelében: a theorein ugyanis annyit tesz: a szent látásban való részesülés. Az esszéista így teóriagazdag, a filozófus teóriaszegény. Az esszéista „egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt. Egy ilyen világ az esszé. A filozófus primitív esszéista, akinek egész életében csak egyetlenegy szent látványban volt része, s ezért csak egyetlenegy esszét tudott írni. Hogy ez az esszé tizenkét kötet? Otromba mentség, s jellemz arra, aki mondja.” Hamvas esszé-meghatározása természetesen nem nélkülöz egy csipetnyi humort sem. Mert amint mondja, a valódi esszéista theodiceát (a szó értelme: Isten tökéletességét és mindenhatóságát a világon meglev bajokkal és nyomorúságokkal összeegyeztetni igyekv teológiai m ) ír öt sorban és világtörténetet három oldalon. Ugyanis „harminc lapnál hosszabb m vekre az embernek csak akkor van szüksége, ha nem egészséges, és száz lapon mindent el lehet mondani”, fejezi be Hamvas némi túlzással. A legváltozatosabb témákról tud esszét kerekíteni. A konyhakertt l kezdve a madarak énekén át az íróasztalig, vagy a képzeletbeli házépítést l a jöv könyvéig, de ne is soroljuk tovább. Szinte nincs olyan vonatkozása a fizikai és szellemi létnek, ami ne válhatna témává, lényeges mondanivaló hordozójává. Néha megtéveszthet bennünket a téma szerénysége, egyszer sége (Íróasztalkultúra, Az utazótáska és más írások), elkezdhetünk meditálni, hogy miért témája ez egy gondolkozónak, de hamarosan rájövünk, hogy Hamvas bármiben megleli valamiféle mély összefüggés egy-egy láncszemét. A virágszedés lélektana, A madarak éneke, a Fák a legmagasabbrend emberi érzékenység remekm vei. Mert mir l is van tulajdonképpen szó? Arról, hogy bármi lehet írástéma, de el ször a szóban forgó dolognak, jelenségnek, tárgynak, eseménynek és egyebeknek rangot kell kapniuk. Jómaga így vall err l: „A legmagasabb rang, amit nálam valami elérhet, hogy meditációs tárggyá lesz” (Kiemelésemmel - D. O.). Az esszék tehát jól bevilágítanak Hamvas legbels bb szellemi rezdületébe is, illetve személyes etikájába. Az agonális életvitellel szembeni viszolygását és szembeszegülését az Aranynapokban fejezi ki legvilágosabban és legegyértelm bben. Az agón görög szó, annyi mint: az ókori görögöknél csak annak volt jelent sége, ami a nyilvánosság el tt zajlott le. Hamvas tudja, hogy az európai életrend f képp ezen az alapon nyugszik, szemben a keleti életrenddel. Szerinte az agonális életrend nem komoly életvitel: a szereplés, a kit nni vágyás, a vezérkedés, a fontoskodás -, hogy ne is soroljuk tovább. A bölcs ember a hír, a siker, a nyilvánosság helyett az intim és meleg magányt választja. Mert ez gazdagabb, több. Ahhoz, hogy normális emberi együttélés létezhessen a társadalomban, nagyfokú és elmélyült emberismeretre van szükség, s ugyanakkor fel kell ismerni a megélt korszak veszélyes válságtermészetét, és „az id khiméra lényegével szembeszállni”. A harmincas években keser séggel állapítja meg, hogy az a szellemiség, amit szolgált, magyar földön majdnem teljesen ismeretlen volt (még most is, tegyük hozzá!). Keser en veszi tudomásul, hogy ezen a földdarabon csak programok vannak - azok viszont b ven -, s igazi nagy eszmék és eszmei irányultságok nincsenek. Hamvas igazi otthonát „egy a valóságban meg nem lév szellemi Európában” lelte volna meg, ahol viszont élnie kellett, „lényem és eszméim idegenek voltak és maradtak”. Így következett be tehát az az állapot, hogy az agónt, mint sekélyes életrendet elvetette, viszont „aki nem akar elérni semmit kifelé, agonálisan, még nem jelenti, hogy nem akar elérni semmit egyáltalán”. Az Isten el tt való nevezetesség a virágok, fák, csillagok, madarak kiváltsága, „egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség el tt való - 1103 Szerkesztette: Faragó Ferenc

nevezetességgel. Mintha az emberiség el tt való múlandó hír több lenne, mint Istenben a halhatatlanság”. A tamariszkusz alattban egy görög szó indítja el a gondolatmenetet. Dionüszosz Aeropagitának Isten neveir l írott könyvében találta az epiphoitészisz kifejezést, amely ezt jelenti: „gyermeki viszony Isten iránt, aki az ember szívében megpihent, és jóságosan az emberre mosolyog”. Az epiphoitészisz az a kivételes pillanat, amikor az ember „észbontóan boldog”nak érzi magát, beleremeg a határtalan isteni jóság nagyságába. Assissi Szent Ferenc is epiphoitészisz állapotában létezett. Végül is Istent mindenhol keresheti az ember - m vészetekben, filozófiában, bölcsességben -, de legvégs soron szívében találja meg. Hamvas Istennel kapcsolatos gondolati rendszerét még vizsgálni kell. Szerinte egyedül igaz hit nem létezik. Ami az epiphoitésziszben történik az emberrel, az tulajdonképpen nem a vallás dolga, hanem Istené, s ahogy jómaga is megfogalmazza: „Minden ezen múlik: Istent megtalálni és megszeretni. Vagy: megszeretni és megtalálni. A többi csak teológia. Az istengyermekség ezen csodálatos állapotában - mily kevés is az ilyen kiváltságos pillanat - csak kevesen tudnak létezni, de ha szíved túlárad és eléri a tisztaság perceit, nevess és örülj, s aztán eredj és beszélj a világnak err l az örömr l”. Hamvas Béla nem marad adósa ennek a gondolatnak: az istengyermekség friss tavaszi szell je átjárja szinte minden sorát. A jöv könyve zseniális paródia. Itt döbbenünk rá, hogy Nostradamusnak nem is volt olyan nehéz dolga jósolni: összegezte az emberiség múltját, s némi változtatással, variálással kivetítette a jöv re. Ránk. S igaza lett. A világ jelenlegi állapotát tekintve Hamvas Béla 2608-ra kivetített hátborzongató jóslata nem is t nik olyannyira lehetetlennek ma már. Nap mint nap tanuljuk a leckét: az animalitás térhódítását. Ha már egyszer az állatvilágból emelkedtünk ki, hát akkor legyünk méltók seinkhez! Sok ezer évre visszamen leg a gondolkodók mindig is tudták, hogy istenirányultság nélkül az ember nem válhat Emberré. De jött Darwin, és bebizonyította, hogy az ember állati eredet . S ennek a „nagyszer ” felfedezésnek közvetlen és áttételes következményeit ki tudja, meddig fogjuk még nyögni. Err l még kés bb is. Karinthy Frigyes mércéjével lehet csak mérni két inkább novellát, mint esszét. Mindkett remekm a maga nemében. Az egyik a Túlvilági kalauz (Tévedés joga fenntartva), amelyben Hamvas a túlvilággal kapcsolatos totális tévképzeteket parodizálja a naiv hív szemszögét messzemen en szem el tt tartva („A Mennyország a legjobb üdül höz, egyesek szerint Nizzához hasonlít...”, vagy „Ha a Mennyország leginkább üdül höz hasonlít, akkor a Tisztítót z kórházhoz vagy szanatóriumhoz...”). A bürokrácia útveszt iben senyved túlvilág részére Hamvas külön nyelvet is kitalál, de írást, id számítást is, és így tovább. A túlvilági társadalom kínosan az evilági Okatootaia-változata (kasztok, kitüntetések, címkórság; egyházi, félhivatalos és kaszti kitüntetés összesen 113 689 van, de számuk egyre növekszik). Igen szellemes, ahogyan a túlvilág államügyeir l szól: „A politikai helyzetben nyilatkozik meg els sorban a túlvilági lét sajátsága: a lét homálya”, vagy: „A kormány magatartása kétségtelenül burkolt banditizmus; az összes felel s és jövedelmez állást tényleg a kormány kegyencei töltik be, akik felel tlenül és szabadon garázdálkodhatnak...” Nem lehet még néhány szót nem szólni Olbrin Joachim csodálatos utazásáról, amely valójában novella, és a leghosszabb darabja A babérligetkönyvnek. Olbrin Joachim élete totális kudarcsorozat, s képtelen felfogni, hogy miért kell ennyire lakolnia (talán a rossz karmája miatt?). Senki nem tud neki választ adni, így hát végül arra szánja el magát, hogy elmegy a világ f kormányzójához és elpanaszolja neki a baját. Hosszú vándorút után megérkezik az emberi elme által elképzelhet leggigantikusabb palota elé (százezer lépcs , ezer ablak, ezer emelet felfelé s még több a föld alatt). S a belépés után minden úgy megy, mint a mesében. Ebben a gigantikus palotában - hivatalban - gyárban készült, készül és - 1104 Szerkesztette: Faragó Ferenc

készülni fog az összes eddig létezett-létezend ember. A titkár ki akarja deríteni, hogy Joachim gyártásakor hol követtek el hibát. Ezer kilométereket tesznek meg lifteken, száz meg száz irdatlan nagy m helyt, laboratóriumot látogatnak meg. Emberünk eredetét sehol nem találják. A f kormányzó szigorától retteg igazgatósági tanács végül úgy dönt, hogy el kell tenni láb alól. Kafka miazmás világában menekül emberünk, végül valahogy elkeveredik a megalománia csodalabirintusán keresztül a világ f kormányzójához, aki kockadobással dönt az emberiség sorsáról. Emberünk rádöbben, hogy a világ f kormányzója maga a Sátán, aki viszont tudomására hozza, hogy t a Déli-sarkon, egy kis tanyasi házikóban, háziállatok zsivajgása közepette, kisipari módszerrel készítette a f kormányzó ellensége, a kis öregember, János kertész - persze az Isten -, aki aztán hozzáadja Magdalénát Joachimhoz. Az utódaik majd derék, szép lelkek lesznek, s hátha valamelyik jük a jó öreg kertész nyomdokába tud majd lépni. A Hexakümion - Nagy illúziók alkonyán - cím Hamvas tanulmánynak (1937) ez az els kiadása. Végeredményben nem más, mint Nietzsche görögséggel kapcsolatos elképzeléseinek, revelatív erej felfedezéseinek elemzése, illetve az ebb l fakadó hamvasi gondolatcsírák kifejtése, taglalása. Maga az alcím is mutatja, hogy Hamvas átfogó és egyetemes létproblémákkal foglalkozik. Rendkívül kiterjedt forráskutatói tevékenységét jól példázza azon, korukban illusztris tekintélyek szerepeltetése, akikre gondolati struktúráját felépíti. Érdekes módon, hivatkozzék bár Hamvas tucatnyi tudós tekintélyére, idézzen bár b ségesen m veikb l közvetlenül vagy közvetve, az összedolgozás ízületeit olyan jól tudja egymáshoz illeszteni, eredeti gondolataival megf szerezni, hogy folyamatos, Hamvas-alkotta szöveget vélünk kezünkben tartani. Hamvas valóban kiváló mestere egy m összhangzata megteremtésének. Nietzsche kérdéses m veiben azt értékeli a legmagasabbra, hogy szerz jük „a görögség életében lév er ket és értékeket az egész emberiségre olyan módon alkalmazta, hogy ezek az er k és értékek a mai emberiség életében ténylegesen és valóságosan megjelentek, és a világszellemet irányítják”. A Nietzsche el tti klasszikus filológiát „porlepte résztudomány”-nak nevezi, mivel a tragikus sorsú gondolkodónak szakrális görög-tudása volt, szemben a profán filológiával. Hamvas egy Schelert l vett idézetben a leglényegesebb gondolatát fejezi ki saját alapállásának: „Hogy a nyugati kultúrában a kinyilatkoztatás-vallás az egzakt tudományossággal és a technikával karöltve, közös harcban hogyan gy zi le mindig a spontán és els dleges teremt metafizikai szellemet, az a nyugati tudás-történet legfontosabb jellemvonása.” Nietzsche Dionüszoszt helyezte a klasszikus filológia középpontjába. A görög Krisztus-Dionüszosz tehát az alkotása és kreatúrája. Erre még részletesebben is ki fogunk térni. Hamvas ezen a ponton kimondja azt az alaptételt, amely a tanulmány eljövend részének irányultságát foglalja össze: „Nietzsche számára a görögség eleven jelenvalóság, ugyanakkor tökéletesen elmúlt”. Ezt a paradoxonnak t n tételt vezeti le Hamvas. Már az el z ekben is láttuk, hogy mint a szakrális hagyomány képvisel je, messzemen en ellensége a szcientizmusnak. Hamvas értelmezésében: a csalhatatlan tudományos megismerés minden létez maradéktalan felkutatásában való hit a középszer ember, vagyis a polgárság védekez ideológiája a teremt géniusz szellemével szemben. Keser en állapítja meg, hogy a valamikori igazságszenvedély szcientizmussá lett, élettelen és érdektelen tételek rendjévé: „Négyszáz évvel ezel tt a tudomány azzal indult, hogy a lét nagy kérdéseit megoldja; a helyzet ma az, hogy a semmin keresztül az rbe tart.”. Az újkori démonikus hatalmi ösztön mindenáron uralkodni akar a természet fölött, ami áttételesen együtt jár azzal is, hogy elnyomja a szellemi-kontemplatív megnyilatkozást. A racionális dogmatika megtermi a kapitalizált tudást, a modern tudóst „mint ismerett kés és felszentelt szakember”-t, aki a polgári társadalom jelensége. Hamvas itt Nietzsche tudományellenességével fenntartás nélkül - 1105 Szerkesztette: Faragó Ferenc

azonosul. Ezen a ponton a Gott ist tot valódi jelentésére is választ kapunk. Nietzsche felfogásában - s ezzel Hamvas egyetért - egy olyan világkörbe léptünk, amely semmi módon sem nevezhet szelleminek. A szellem-isten tehát halott (Gott ist tot), bekövetkezett a szellem krízisének az utolsó fázisa: a szellem entrópiája, amelyr l a tudomány a maga felfuvalkodottságában - hogy egészen egyszer en fejezzük ki magunkat - nem vesz tudomást, s elérkezik az emberi tudatosodás végpontjához, „amikor az egész emberiség mindent tudni fog, de már semmit sem fog a maga életének emelésére felhasználni, mert az erre való vitális képességet elvesztette. A tudomány helyzetében a tudatos halál egy foka jelentkezik”. Hamvas ezután kifejti, hogy az egzisztencializmus, amely azzal akarta menteni a helyzetet - a vitális szellem újraélesztésével -, hogy az animalitást a magas szellemmel összekapcsolja (ahogy az a görögöknél megvolt), csak annyit ért el, hogy megjelölte, ami tulajdonképpen kettéesett: a vitalitás és a szellem. Az egzisztencializmus (Hamvas 1937-ben írja ezt a tanulmányt!) valami utolsó biztos pontot keres - mivel a tudomány megbízhatóságáról kiderült, hogy illúzió - az egyre bizonytalanabbá váló életrendben, a nihilizált helyzetben: s ez a pont az ember. Az emberben akar biztos lenni legalább, annak egzisztenciális cselekedetében. Ha az eredmény viszont bizonytalan, legalább magában az emberben lehessen megbízni. Hamvas szerint aligha vannak megbízható egzisztenciák: burkolt moralitásról van szó csupán. Hamvas-Nietzsche túlzott furorjában odáig jut, hogy kijelenti, miszerint mind a tudós, mind a pap világuralomra törekszik, s ez pedig nem más, mint a démonikus hatalmi ösztön megnyilvánulása. Nietzsche egyedülálló jelent sége és egyúttal tragédiája is abban keresend , hogy felismerte, a dolgok meztelen vitális arcának az el t nte után semmiféle konstruktív emberi új lehet ség nem mutatkozott. A szellem entrópiájának (fokozatos kiegyenlít désének) világában a váratlan religiózus felbuzdulás sem vigasztaló jelenség, hasonló a rákos daganathoz. A pusztulásra ítélt élet minden területén létrejön a hypertrophia (túltengés). Elkövetkezett a (rossz értelemben vett) metafizikai és vallásos túltengés kora. Megjegyezném itt - de csak óvatosan -, hogy a XX. század végének a képlete - a jelenlegi magyar állapotok is - kísértetiesen hasonlítanak Hamvas-Nietzsche nagyon is valóságos fantazmájára. A filozófus végkövetkeztetése: „A tudomány vallássá akar lenni, s abban a pillanatban, amikor célját elérte, a vallással együtt meg kell semmisülnie”. Hamvas ebben a korszakában azt vallja, hogy mind a tudományosságban, mind vallásosságban megnyugvó gondolat semmi más, mint megnyugvás az imagináriusban, amely végül is illuzórikus állapot. Kategorikusan jelenti ki, hogy „a pozitív, biztos, nyugodt, s t a megnyugtató kívül- és felülállás élménye fölött ma senki sem rendelkezik.” A IV. fejezetben jut el Hamvas odáig, hogy a hiteles görögség ismérveit meghatározza. Maga a reneszánsz nem más, mint újjászületés a görögségben. A humanisták meglátták azt, hogy az ókori görög nép minden ember örök mértéke. Hogy ezt jobban megérthessük, Goethéhez kell fordulnunk. Goethe gondolata az, hogy a „kiképzett tulajdonság” egyenl a göröggé vált tulajdonsággal, azaz: „az ember csakis annyiban léphet át a halhatatlanságba, amennyiben magát át tudta görögösíteni. Csak a göröggé lett ember halhatatlan”. Azt viszont, hogy a görögség sajátos módon nem halt meg, ennek a világtörténelemben egyedülálló életben maradásnak jelent ségét Nietzsche fedezte fel. A görög világban ugyanis egyesül az, ami sehol sem sikerült még, a racionális és az irracionális, a logikus és az intuitív, azaz a világ két nagy oldala. A görögségben a mágikus és a logikus tudat egy, a kett nem oltja ki egymást. A mágia révén pillanthatunk bele a kozmikus tudatba: „A kozmikus tudat pedig látja, hogy az ember életében az egész emberiséget személyesíti meg, minden tett és gondolat el re- és visszahat rajta keresztül minden emberre.” A világrendet nem lehet büntetés nélkül megsérteni. A modern ember az elveszettség állapotában él, emiatt maga az id is veszend lesz. A görögség valójában az id tlenségben létezik, ez az apollói kultúra - 1106 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ismertet jele. A pillanatban benne van az örök, az örökben a pillanat: „A görög id ”-ben az ember nincs az örökr l letépve, s ezért nincs is honvágya. Itt van otthon az életben, mert az élet: lét. Az id nem múlik el, hanem: van.” A világegyetem egészével „összeélt” id ez, így aztán nincs különbség az életid és a létid között. A görög ember az életben halhatatlan: a pillanatban örök. Így szökik szárba a megdics ült élet, a megdics ült testben pedig megjelenik az istenség. A világot átitatják az isteni er k: el ttünk áll az isteni ember (minden shagyomány rének az álma, tegyük ehhez hozzá minden szarkazmus nélkül). Heroizmus és idill: a játék (Olümpia!). Az olümposzi Zeusz igazi lénye. Akinek az életben része van, egyetlen egy közösségben él minden más lénnyel (még az istenekkel is!): a világ közös, és az élet a legf bb jó. A görög ember az egész világegyetem gyermeke: ez a görögség halhatatlan alakító és ható ereje. A görögöknél nem alakult ki a vallás, a lét nem szegmentálódott. A Hexakümion egyik forrpontjához jutunk így el, a theiosz anthróposz fogalmához. Az el bb már említett isteni emberhez, az istenségt l való érintettséghez. A theiosz anthróposz a világot vallásos torzultság nélkül látja, alétheiában él, amely nem más, mint a tiszta, egyszer , egyenes magatartás és pillantás. Zeusz, az apa, Farkas is. Ez a Farkas a világrend, a középpont re, a szenny és mocsok üldöz je. Aki a rendet megbontja, azt felfalja: „A rend szigorú, átléphetetlen és kegyetlen. De ez a rend a világosságé, a szépségé és az örömé”. Nem lehet büntetés nélkül méltatlanul élni; aki nem örül az életnek-létezésnek, az nyomorult, s nyomorultságával beszennyezi a világ szépségét. A legnagyobb er nem a harc, a küzdelem, a lázadás, a h siesség, hanem a mindent átitató der . A legmagasabb élet nem a hatalom, hanem a der . Most már lassan felmérjük, hogy a démonikus áram, amelyr l jóval fentebb szóltunk már, merrefelé sodorja a világot, s hogy mit is jelent a tradicionális életrend. Az értelem, az értelmet képvisel k kivonulása már régen elkezd dött: a nagy ember lassan, de annál tragikusabban átengedi a világot a kicsiny er szakosoknak, az amat röknek, a dilettánsoknak. A nemesed vagy megnemesedett ember aligha találja már helyét ebben a világban. Kívülmaradásában abban reménykedik, hogy az értelem Birodalma a világ süllyedésének arányában egyre növekedni fog, s majd ez a Birodalom er szak nélkül átveszi az uralmat a föld fölött. Ebben a vonatkozásban viszont végzetes tévedés a görögségre hivatkozni. Igaz, Platón Akadémiája otthont teremtett a társadalomról levált embereknek, de a hely nem volt egy másik dimenzióban, más helyen, a világon kívül. Nem volt túlvilág, az Akadémiának nem volt megváltás jellege. Hamvas szerint a görögség csodálatos és megismételhetetlen világa számunkra nem lehet búvóhely, menekülés, megváltás, eszmény: saját id nk megtagadásához a görögség nem segít hozzá. Az ókori görögség örökre elveszett; nem múlhat el soha, de soha többé nem lesz utánozható: „E szétzüllött és lealacsonyodott emberiségben megmaradni nem lehet. Mindazt, ami az emberben szép és igaz és nagy, azt a démonikus életrombolás fel rli. Nem lehet nem itthagyni. De nem lehet bel le kilépni. Mert, ha benne marad, azt a gyalázatot éli, ami a koré; de senki se hagyhatja el, mert akkor feladja saját sorsát, s ez még az el bbinél is nagyobb gyalázat”. Hamvas szerint nem lehetséges, de nem is célravezet , hogy halottaiból feltámasszuk az ókort, mivel az a tudatsüllyedés egy neme lenne. A modern világra már nem lehet ráhúzni e visszafelé élésnek a rózsaszín álarcát. Az el z ek alapján eljuthatunk viszont ahhoz a felismeréshez, hogy „a mai él lények igen nagy többségének nincsen igazi jelenkortudata. Nem is lehet. A többségt l ekkora éberséget követelni nem szabad. A ma él emberek általában, különböz távolságokban lemaradva, visszaesve a visszaesett tudatoknak különböz fokain állnak”. Így aztán vissza lehet süllyedni az ókori arkhaio-pszichológiai rétegbe is. Ez pedig - ez is - a sorstól való meneküléssel egyenérték . A görögök alkotásait nem szabad azzal összetéveszteni, ami maguk a görögök voltak, illetve ahogy a görögök voltak. Nomármost, Hamvas sajátos logikával kifejti, hogy az ókori görögség esetében - s ezt - 1107 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kell jól megértenünk - a lélek mint olyan, felszámolódott a természet és a szellem körei között. A legnagyobb csoda így végeredményben degradálódik: a görögség a lélek világszféráját elsüllyesztette, negligálta, s a szakadékot úgy hidalta át, hogy a természetet közvetlenül összekötötte a szellemmel, s így az irracionális, homályos, legnagyobb részben tudattalan lélek-világot eltemette. Az elmélyültebb elemzést l most tekintsünk el, s fordítsuk le ezt a következmények nyelvére. Az emberiség számára az animalitásból való kiemelkedés nyilvánvalóan nem megy egykönnyen. Jungnak az a zseniális feltevése, miszerint Európa barbár vagy félbarbár népei túl korán ismerkedtek meg egy magasrend szellemi keleti vallással - illetve kényszerítették azt rájuk - igaz kell hogy legyen. A mélységesen barbár ösztönvilág nem fokozatosan szublimálódott, így csak felületesen forrhatott össze: a keresztre feszített Krisztus ennek a ténynek a legtragikusabb és örök szimbóluma. Az ösztönvilág tehát nem szelídült meg eléggé, a szellemi világ eszmei konstrukciói pedig elérhetetlen magasságokba kerültek az ösztönvilág, a tudattalan lélekvilág fölé. Az arkhaio-pszichológiai rétegbe való visszasüllyedés - tehát a tudattalan lélekvilág ösztönimpulzusainak a nem kell tudomásulvétele, illetve annak túl gyors visszaszorítására tett hatalmas kísérlet (kereszténység) - magasrend szellemi „álvilágot” (pszeudo-világot?) teremtett, s t mindezt továbbfokozva azt fels bbrend nek mondta ki. Hamvas feltevése szerint „az extrovertált sensate-magatartás aztán elnyomott minden lélek-megnyilvánulást, és csak a természet-szellem kapcsolatot emelte ki. Ezért válhatott a harmónia-eszmény uralkodóvá, s vele együtt az értelem-filozófia, a dogma-egyház, a racionalista tudomány és az antik embereszmény, a klasszika mint m vészet, gondolat, társadalmi berendezkedés, életrend és metafizika”. Persze sok itt a feltételezés, de annyi bizonyos, hogy az id k folyamán egyre sorvadt az intim, bels lelki élet is, mivel a már az el z ekben is tárgyalt agonalitás vette birtokba az emberi életet, s térítette az extrovertáltság felé, kifelé. Az agón tehát: létem csak annyiban van, amennyiben a nyilvánosság el tt vagyok, szereplek, tekintélyem, vagyonom van, és így tovább. „Csak annyiban élek, amennyire látszani tudok. Csak az van bennem, amit ki tudok fejezni.” De ne is részletezzük tovább ezt a gondolatmenetet. Hamvas maga nem kis keser séggel írja le ezt az ítéletet: „A modern ember egész léte, ha a láthatót bel le elveszik, semmivé válik.” A kifejlett, kell kifinomultságra jutott lélekvilág vezérl je a szeretet kell legyen, s a szeretetnek nincs szüksége egoista sorsra. A legtöbb sorstragédia a szeretet valamiféle hiányából ered. Az animalitásból kiszabadított lélek az abszolút szabadság birodalma. Így most már mélységében érthetjük meg Nietzsche tragédiáját is. Nietzsche a kereszténységet a keresztényfölöttivel akarta legy zni, s kimondta a szellem-Isten halálát. Éppen ezért merülhet fel a gyanú, hogy az Dionüszoszához az ókori görögöknek nem sok köze van. Végs megfogalmazásban: nem a kereszténység ellen küzdött, hanem azért, ami fölötte van. Dionüszosz az istenekt l megfosztott modern ember világában új Isten, így Antikrisztusnak nevezhetnénk. De nem vulgáris értelemben! Mérhetetlen a különbség azonban az Antichrist és az Überchrist között. Így Nietzsche legnagyobb elévülhetetlen érdeme, hogy nem vált az ókor felé irányuló tudatsüllyedés áldozatává. Nietzsche énje új istent hozott világra az istentelenség, az isten-nélküliség világában, a pozitivizmus korában: „Istent hozni az istentelenné vált létbe: ... egységet, a koldus Én-eken való átlépést, kiröppenést a hétköznapból, közösségb l, valóságból, a mulandóság szakadékából, - a színültig telt, sötét, lebeg szenvedély felszabadulását, mámoros igent az életre, - a minden eleven lénnyel együtt való közös szenvedést és örömet, azt, ami az életet még legfélelmetesebb pillanataiban is szentnek érzi és tudja és tartja.” Gyakorlatilag Nietzsche sem jutott tovább annál - s lehet-e ennél valaha is továbbjutni -, hogy ne Istenben gondolkodjon. Dionüszosz Philoszophoszban képzelte el az egyetemesnek - 1108 Szerkesztette: Faragó Ferenc

mutatkozó istentelenség fert jében az új irányvonalat: a gondolkodó Isten emelheti csak ki a lezüllött életrendet minden egyéb ideológia karmaiból, halálos szorításából. Dionüszosz nem Zeusz, Héra, Hermész, Aphrodité, nem olümposzi isten; nem a természetszellem közvetlen összekapcsolásából származó isten. Dionüszosz a természet és a magasrend szellem közvetlen „házasságában elnyomott lélek, a homályba szorított, de onnan felrobbanó és kitör , - ez az isten az, aki az ókortudatban összekapcsolt természetet és szellemet belülr l és alulról állandóan fenyegeti, aki el tör, és mint egy értelmetlen, irracionális valóság, a kett t szétveti, és magába olvasztva a lét teljes egységét megteremti”. Dionüszosz tehát modern isten: „a modern ember elsüllyedt tudatában a természet és a szellem törvénytelen összenövését széttör istenség”. Ha a lélek kiteljesedik, akkor az ember kilépett az animalitásból, s otthagyja a szellemvilág álstruktúráit: megszületik a Szeretet, az Agapé. Csak így tudjuk valóban felfogni Nietzsche keresztényellenességét, kereszténységét és keresztényfölöttiségét. Nem könny követni a gondolatmenetet: az emberben lakozó és parancsoló Isten van itt jelen: a Feláldozott és Megfeszített, vagy másképpen: Szenved Isten. Már kimondtuk: „Dionüszosz: a kereszténységnek a keresztényellenességgel való egyesülése a kereszténységfölöttiben. Krisztus és Antikrisztus egysége; az Áldozat”. Magát az eddigi embert túl kell lépni: „meg kell nyílni, hogy az Isten belém szálljon; sorsomat és Énemet rendelkezésére kell bocsátanom...” II. A Tabula Smaragdina, teljes címén Kommentár a Tabula Smaragdina (Hermész Triszmegisztosz) tizenhárom mondatához, egyben bevezetés az Alchimiába (a hermetikus gondolkodásba). Hamvas kiinduló módszertani tétele az, hogy különböz világkorszakokból származó hermetikus m veket nem lehet egy az egyben az egyikb l a másikba átértelmezni, lefordítani. Mindazonáltal ezeket a m veket mégiscsak kommentálni kell, röviden: az értelmüket nem filológiai kommentár alakjában lehet megfejteni a mai ember számára, hanem olyan mértékre van szükség, amely a két gondolkodást megkülönbözteti egymástól, s egységet tud teremteni. Az si, archaikus világ örökre elmúlt, de a m vek, amelyek megmaradtak, beavathatnak bennünket egy olyan tudásba, amelynek a csírái ma is bennünk rejlenek valahol a legmélyebb önvalónkban, amely nem azonos természetesen az egónkkal. A hermetikus m vekbe (titkos tanításokba) nem egykönny dolog behatolni. Az el képzetlenség megbosszulhatja magát, félreértésekre adhat alkalmat. Hasznos tehát, ha némi „beavatottság”-gal rendelkezünk. A beavatás valójában nem más, mint önmagunknak a tökéletesség állapotába helyezése (vagy legalábbis elindulás ezen a királyi úton). Az alkímia mondja ki azt az egyszer igazságot, hogy a lények és a dolgok meg- és átváltoztathatóak. Az ember eredeti természete valahol elrontódott - ezt nem nehéz tudomásul vennünk saját, zaklatott korunkban sem -; a feladat tehát az, hogy a romlást orvosolni kell, és az eredeti természetet helyre kell állítani. Az alkímiában ezt úgy fejezték ki az analógia nyelvén, hogy elemeket arannyá lehet változtatni. De err l még részletesebben szólunk a következ kben. Ehhez a m velethez kell megtalálni a Bölcsek kövét, az egyetlen célravezet képletet. A k minden valamirevaló épület fundamentuma. Hamvas a Tabula Smaragdinát 1947-1950 között alkotta meg, ezért akik már abban az id ben megismerhették, mérhetetlen el nybe kerülhettek spirituális téren. A szerz itt is hatalmas tudásanyagot hord össze, s olyan mesterien építi fel esszéjét, hogy az ma is a legjobb és legeredményesebben felhasználható m vek közé tartozik, hangsúlyozom, még ma is, amikor burjánzanak a hasonló témában az értékes vagy kevésbé értékes, illetve silánynak nevezhet m vek. Hogy eme tematika miért éli manapság reneszánszát, azt most ne feszegessük. Magának a könyvnek az elolvasását e rövid elemz ismertetés természetesen nem pótolhatja. - 1109 Szerkesztette: Faragó Ferenc

De mégis megkíséreljük az eszenciát kivonni bel le, hogy megmaradhassunk a lényegiség felségterületén. A Sors és aritmológia cím fejezetben Hamvas ebb l a módszertani alaptételb l indul ki: „Aki az újkori európai filozófiából indul ki, archaikus gondolkodást soha megérteni nem fog, - nem tud és nem is tudhat”. Mert mi is tulajdonképpen az archaikus gondolkodás? „Az a tény, hogy az archaikus gondolkodás beavatás, a következ t jelenti: olyan teoretikus praxis, illetve olyan praktikus teória, amely az ember számára a létezés alapkérdéseiben való elméleti beavatással gyakorlott életteret nyújt.” (Kiemelésemmel - D. O.). A dolgok megismerése, az életterv felépítése és megvalósítása csak a rend alapján képzelhet archaikus értelemben: a rend pedig a számok rendjén nyugszik, más szóval az aritmológián. Az archaikus aritmológia az ember és világegyetem (közös) létteljességét tudta nyújtani (Európa az orfikus tízes és a káldens tizenkettes - id mérés - aritmológiai rendszert vette át). A modern világban létrejöv egyetemes z rzavar meghozta eredményét az aritmológia területén is. Az eldologiasodott számkoncepció következtében az emberi létezés egyre színtelenebbé, „értelemüressé és absztrakttá és személytelenné” válik. Létrejön a kvalitástalan, min ségnélküli ember (tömeg), aki így eldologiasodik. A szcientifikus gondolkodás matematikára való rávetítése a kvalitástalan, steril számot hozza létre. Az archaikusnak mondott egységes (vagy igen korlátozott számú) aritmológia (életterv, létterv) egységes világrendeket hozott létre (hierarchiákat). A modern kor viszont megszülte, szüli az önkényes aritmológiákat, mivel az eltömegesedett tucatember világa fölé (szcientifikus aritmológia!) különféle életterveket kezdtek „gyártani”, s különösen a XX. században ezek gombamódra szaporodtak, és szaporodnak ma is (idealista, realista, romantikus, klasszikus, szubjektív, objektív, pszichológiai, szociológiai, teológiai, eszkatológiai, naiv, egzisztenciális, pragmatista, pozitivista - lehetetlen az összeset felsorolni). A technikai civilizáció legalább annyi pusztítást eredményez, mint pozitívumot. A száminflálódás démoni szerepét már Goethe is felismerte. Ez a féle felhígulás (infláció) végeredményben bizonytalanságot, miszticizmust hoz létre a fogalmak területén is, s olyan illúziókat diktál, amelyeknek a megvalósulási foka rendkívül esélytelen. Példának okáért: végtelenség, végtelen világegyetem, határtalanság, határtalan haladás, korlátlan lehet ség, végtelen fejl dés, végtelen számsor. Hamvas nagyon keményen fogalmaz, amikor ezt veti papírra: „A száminfláció (lásd a fentebb felsoroltakat - D. O.) a másik oldalon természetesen a devalvált egyénhez vezetett. A devalvált egyént, az eldologiasított tömegemberrel szemben az anarchikus (határtalan) szabadságtörekvés jellemzi, helyesebben: az egyéni önkény. Ugyanaz a felhígulás. Ugyanaz a határnélküli és formanélküli és túlteng és mértéktelen és elértéktelened túltombolás, amely nem egyéb, mint enyészet”. Az archaikus szám (aritmológia) viszont minden esetben limes, határ, törvény. Ezen a ponton viszont döbbenetes következtetést vonhatunk le a fentiekb l. Hamvas szerint a kereszténység aritmológiáját semlegesítend (említettük volt, hogy 1947-1950 között készült a m ) az emberiséget (illetve el ször annak egy jelent s részét) a hagyomány limesébe akarják visszakényszeríteni önmagukat világmegváltónak kijelöl hatalmak. A limesbe való visszaszorítás a törvény, esetünkben a diktatúra alapján történik, s ahogy maga Hamvas fogalmazza meg: „Ez a terrorisztikus rémálmok és a kapitalisztikus bábel-demokráciák közös arcvonala”. Nem mehetünk itt most a részletekbe, ezeket a Hamvas-könyvben kell megtapasztalnunk, felfognunk és megértenünk. De a lényegiség felé lépjünk egyet tovább. Hamvas úgy érzi, hogy a kereszténység tudja egyedül megvalósítani azt a szabadságot, amelyet a hagyomány kívánt. A keresztény aritmológia számértelmezése a személyes, egyszeri, egyetlen, megismételhetetlen szám, s a személy és a szám megnyilatkozott egysége nincs megbontva. Nem a személytelen, formális szám, sterilszám, dolog. Ezen utóbbi szám bezár, az el bbi távlatokat nyit, szabadságot ad. A sorsképlet megoldása mindig a szabadság volt. A hagyomány definitív (limes, határ, törvény) szám alapján végezte ezt az operációt: a sorskereket hiába - 1110 Szerkesztette: Faragó Ferenc

forgatta az egyént sodró er , mindig vissza kellett térni a határok közé. Ebb l következik, hogy a reinkarnálódás áll minden archaikus sorsmegoldás mögött. A kereszténység a hagyomány óhajtotta megszabadulást valósította meg, mivel a középpontba a személyes számot állítja, annak egyszeriségét, megismételhetetlenségét. Ha a személyt végül is nem érinti meg a fels bbrend , más szóval a személyes élet min ségét nem emeli, akkor a kívüle álló dologi tudásra koncentrál, s azt növeli. A sorstorlódásos modern ember tudáshalmozása nem oldja meg az emberi lét problémáját, mivel az úgynevezett civilizáció minden küls el nye ellenére alig különbözik a ragadozó vadállatoktól. Az éberséget, a körültekintést, a circonspectiot nem pótolja a tudáshalmozás, mivel „életemet nem a dologi tudás, hanem látásom világossága dönti el”. A (szellemi) látás világosságának köszönhet en „az ember lénye gigantikus alakot ölthet”, s a létez világot teljes egészében magába fogadhatja. Amint láttuk, a hagyomány számértelmezése definitív, végleges, végérvényes, más szóval: lezárt alakzat, benne az értékfokozatok véglegesek. A hierarchikus rend fokozatai vertikálisan helyezkednek el, s minden hierarchiának száma van. A megfelelés közöttük az analógia (a Tabula Smaragdina második gondolategysége így hangzik: ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van); így például a 7-es szám analógia sora: a hét bolygó, a szivárvány hét színe, a hét hét napja, és így tovább. A modern kor, a szcientizmus érája, nem ismeri az archaikus hieratikus analógiát, s azt sem tudja eldönteni, hogy a különféle valóságszínvonalak közül melyik az els bbrend (politika, lélektan, tudományos, ideológia szintek). Így értékdifferencia lesz a következmény. Az azonosságlogika a dolgokat szembeállítja egymással. Az analógiás logika a kaszttársadalom, az azonosságlogika a demokrácia, amely megteremti a társadalomban az ember azonosságát, az egyenl séget pedig értékekre való tekintet nélkül. Az azonosság (ellentét) világában az öröklét el tt bezárul a kapu, az analógia világában természetes folyománya a romolhatatlan számsornak; „s éppen ezért a romolhatatlan (örök) számsor történettelen (id tlen), míg a romlandó (történeti) számsor az enyészet (mulandóság) jegyében áll. A két számsornak értelmet és végleges alakot egy harmadik, a szabad számsor ad.” Ahol a dolgok egységesítve vannak, azaz egyenl k, ott egység nem valósulhat meg: „Önmagammal nem vagyok egyenl , önmagammal egy vagyok”. Hamvas szerint a dolgok effajta egyenl sítése okozza a halálát minden demokratikus és szocialisztikus törekvésnek. A helyes aritmológiai m velet tehát nem az egyenl sítés: „Az Egység megvalósításához az út nem az elemek között egyenl séget teremteni, hanem az összes tulajdonságok kibontakozását el segíteni (felszabadítani). Így érem el a rendet, amely totálisan akcióképes, és amelyben minden igaz, mert szabad. Ez az Egység.” Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az egyenl ség csak akkor lenne megvalósítható, ha a személy (egység) nem lenne. Az utópia és a rémállam csak ebben az esetben lenne létrehozható. Hamvas sorra veszi az Egy, a Kett és a Három aritmológiai értelmét. Ezt jelen tanulmányban nincs módunk levezetni, viszont a személyre vonatkoztatva megállapíthatjuk: „az embernek (Egy) önmagából ki kell lépnie (Kett ), és önmagát meg kell különböztetnie (átmin sülnie), hogy az egységet tevékenységgé tegye (a Háromban) a közösségben”. A Kett b l az Egybe viszont nem úgy jutok, ha visszafordulok az Egy felé, hanem ha el relépek a Háromba (a keresztény trinitárius szám!). A létezés alapm velete tehát az, hogy miként vagyok képes magamat átmin síteni (alkimista nyelvezeten: a világot transzmutálni, átváltoztatni). Csak egzakt módon megkülönböztetett min ségek min sülhetnek egybe, s így létrejöhet az unió. A szétválasztott, de egymástól nem megkülönböztetett min ségek (értsük meg jól: személyek) összezavarodnak, s létrejön a konfúzió, a zavar, az összevisszaság, a rendetlenség, a fejetlenség. A közösség, a szabadság és az egyház száma a Három. Ez az építés száma is. Így az egyház az emberiség egységének megvalósulása (lenne!). De ezen a sarkalatos ponton nehogy - 1111 Szerkesztette: Faragó Ferenc

félreértésben legyen részünk! Hamvas értelmezésében az Egyház nem hagyományos értelemben vett vallásos (történelmi) konstrukció. A Tabula Smaragdina értelmezésének közepette Hamvas még nyomdatechnikailag is szembeszök en kiemeli: „Az Egyház az emberiség állam fölötti, nép fölötti, osztály fölötti, vallás fölötti egysége a szabadság jegyében”. Az újkori gondolkodás egyik alapvet hibája az, hogy úgy aposztrofál, illetve abban a hiszemben van, hogy a szám min ségét fel kell számolni, mert az egység csak a min ségtelen számokból teremthet meg, s a számot mer mennyiséggé kell tenni: így jön létre a tudományra alapozott rémtársadalom (Ne kelljen most erre itt példákat felsorolni!). Hamvas elérkezik ezen a ponton a szinte leglényegesebb gondolatig: „Minden immoralitás (déminizmus) alapja, hogy bázisa nem az egész. Minden emberi életterv immorális, amely saját életteréb l akár egyetlen más embert is kizár (Én marad). Minden közösség immorális, amely önmagából bárkit bármiért kizár. Ezért nép, osztály, vallás stb. immorális közösség. Egyetlen közösség van, amelynek bázisa az egész emberiség, és ez az Egyház. „Ezt az Egyházat - amely realizáció még igencsak imaginárius - illetve ennek az Egyháznak a létrejöhetségességét gátoló, improduktív (devalváló) er ket nevezzük démoni, azaz derealizáló er knek, hatalmaknak. Ennek a szörny munkálkodásnak az eredménye a 0, a nulla mint szám, amely maga az örök enyészet. A 0 nem semmi csupán, hanem az örök halál: „A 0-ban semmi sincs együtt, az egész feloszlott és az enyészetben áll”. Az összes elemek teljes szabadsága (nem er szakolt egyenl tlensége) teszi lehet vé az igazi emberi fejl dést, s háríthatja el a démoni er k maleficus, rosszindulatú tevékenységeit (háború, forradalom, ínség). Hamvas felhívja arra is a figyelmet, hogy Platón Politeiája az európai rémállamok kézikönyve. Platón nem volt képes abban hinni, hogy az egyetlen közösségteremt er a szabadság: csak az állam gondolatát ismerte, az Egyházét viszont nem. A szabad szám (személy) a fejl dés jegyében áll, s nem a szüntelen és soha véget nem ér körforgásában. Jól értsük meg tehát: háromféle aritmológia van, s ennek következményeképpen háromfajta logika. Az els alakzat az Egy, a második a széttörés, a harmadik az egységesítés (közös áthatás, az inqualieren, amely fogalom azt jelenti, hogy minden azonosnak tartott min ség centrumában lappang egyetlen pont az ellentétes min ségb l, és minden ellentétesnek tartott min ség centrumában egyetlen pont az azonos min ségb l). Az els alakzat az archaikus skornak, a második az apokalipszisnek (történetnek - ma így mondanánk: történelemnek), a harmadik az egység (szabadság) korának felel meg. „A szabadság kora az élet egyszerisége. Egyszer. Mindenki egyszer és soha többé” - mondja ki Hamvas Béla -, „A szabadság korában sem a reinkarnációnak, sem a hitetlenségnek nincs értelme”. A beteljesülésnek az id pontja azonban ismeretlen, az Evangéliumi Isten Országa aligha van a percekkel, órákkal, napokkal, hónapokkal, évekkel, évszázadokkal, évezredekkel mérhet id dimenziójában! Isten Országa az egyetlen hiteles irány az emberek számbeli összessége - romantikus szóval kifejezve: emberiség - számára. A hagyomány a szellem történetfölötti jelenléte, s amennyiben valaki a hagyományban áll, az örök jelenben él: öröklét . A Tabula Smaragdina kimondja, hogy a világegyetem tudásának mindhárom része személyesen az enyém, azé, aki egyszeri, megismételhetetlen (nem azonosítható, nem tehet mással azonossá) és egyetlen. Ezen az egyszeriségen nyugszik a szám (személy) szabadsága, ezen a szabadságon alapszik a szabad, nem kívülr l er szakolt egyesülés. S e szabad egyesülésen nyugszik az Egyház, test, lélek, szellem, azaz ember, közösség, életrend: trinitárius logika (aritmológia). A Tabula Smaragdina hamvasi elemzésének kvinteszenciáját igyekeztünk az el z ekben feltárni a jószándékú olvasó el tt. Az alkímia és a tarot mélyjelentésének taglalásától jelen tanulmány keretében eltekintünk. Azt még mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy Hamvas Béla az egyik legszakavatottabb vezet je lesz a figyelmes olvasónak, aki eddigi önmaga prima materiájából ultima materiát, azaz aranyat, szellemi lényt akar szublimálni. Azaz egyszer en: emberré akar válni. A Mágia Szutra (1945) is a szent- 1112 Szerkesztette: Faragó Ferenc

könyvek sorában foglalhat helyet, s amelynek pontosan száz részre szegmentált szummájából csak egyetlen szegmentumot emelnék ki az irányvonalat felvillantandó: „a módszert mindenki kezébe adni”. Végeredményben szakrális tan-könyvr l is beszélhetnénk, hiszen arról van szó, hogy az embernek mint olyannak el kell indulnia egy fels bbrend szervez dés felé, amely kivezet út egyúttal az animalitás legrettenetesebb és legraffináltabb formulációiból. A kiinduló alapfogalom a száz szegmentum kifejtése felé a megszólíthatóság. Ez pedig annyit tesz, hogy szükségelem azt, hogy más emberek életemre való jogait lehet vé tegyem, ugyanis már puszta létezésemmel az igények egész aurájával vetetem magam körül. A magántulajdonná tett élet ugyan biztonságosan zárt lenne, de ugyanakkor teljesen üres és tartalmatlan. Nehéz azonban az önmagamról való lemondás módszerét megtalálni, de nem csak a módszerét, hanem a gyakorlatát is. A legnagyobb nehézséget tehát a megvalósítás jelenti. A helyeset viszont minden körülmények között tenni kell spontán módon vagy sem, mindegy. Egy id után elkezdi érteni az ember, hogy a tett a szó aktivitása. A szó (a kinyilatkoztatás) már el ttem is létezik, de a szó alapján végrehajtandó tett nem biztos, hogy létrejön: „A szó és a tett között a közvetlen kapcsolat megszakadt, és életünket kettészeli”. A szó és a tett között a gondolat áll, amely elhatározássá lesz és tettben realizálódik. A modern korban egyre inkább n a be nem váltott szavak (gondolatok) száma. A tartozást le kellene dolgozni. Az életrend err l már szóltunk a Tabula Smaragdina bemutatása folyamán - tisztogatása, pallérozása csak annál lesz eredményes, aki magát az emberéletet szakrális ténynek fogja fel. Az üressé vált, megdagadt, realizálhatatlan szavakból, amelyekb l hiányzik a megvalósításra sarkalló gondolatra való ösztönzés, illetve ha a gondolat létre is jön, de nincs tett, beáll egyfajta kulmináció, amelyet idealizmusnak nevezhetünk Hamvas szerint. Az idealizmus megvalósítását kötelez en kell elrendelni, mivel valójában megvalósíthatatlan (s létrejön a rémuralom, százmilliók likvidálása...). A másik véglet szintén igen veszélyes: a pozitivizmus és a pragmatizmus létrehozza a gondolattalan és ideátlan cselekv rovarembert, fogaskerékembert. Itt vissza kell egy pillanatra csatolnunk a gondolatot a Tabula Smaragdinában kimondott alaptételhez: a személyes megoldás, a személyes üdv nem elégséges egy el re viv kollektív életterv megvalósításához, a létet az Egyház (az igazak közössége) fektetheti csak szilárd gránitalapokra. Az Egyház az egyetemes emberiség közössége. Mindenfajta más létezés „az Egyházon kívül vagy beváltatlanul megdagadt szavakhoz, vagy cselekvéshóborthoz vezet”. Az ember tulajdonképpen nem egy kis világ (mikrokozmosz), hanem a kis Isten (mikrotheosz). Az embernek világa van, nem csupán környezete: „Az ember világa nem valamely földrajzi hely vagy nép vagy osztály vagy faj vagy vallás vagy világszemlélet, hanem az egész teremtett kozmosz, éspedig lélek- és szellemvilágával együtt, vagyis az egész természet”. Az ember számára fel van adva a lecke: számára a létezés annyi, mint „az egész létezés állandó jelenlétében és esedékességében élni”. Az ember nem a valódi létezéssel érzi magát szemben állónak, hanem a megzavart létezéssel. Nem az igazi léttel, hanem a káprázattal. Elhomályosult éberség (Hamvas gyakran operál ezzel a fogalommal), avagy elfátyolozott tiszta látás jellemz korunk emberére (de a régebbi korokéra is). Az animalitásból fakadó atrocitások ösztönimpulzusai, démonikus megnyilvánulásai egy degradált és lefokozott világot jelenítenek meg el ttünk. Megzavarodunk ett l a hamis káprázattól, s „a világot pont olyan hamisnak látjuk, amilyen mértékben bennünk az eredeti tiszta látás elhomályosult”. A mai címke a világnézet. De ha éberségünket, tisztánlátásunkat, mikrotheosz mivoltunkat vissza akarjuk nyerni, akkor nem lehet egyetlen kitüntetett világnézet búvóhelyére levonulni. A zártság nem vezet a helyes útra, ehelyett az összes lehet ség lényegiségét meg kell ismerni. Az embernek egyetemesnek kell lennie, hiszen létezése is egyetemes. A szabadság nem lehet parciális, „a szabadság csak a létezés egészére alkalmazható”. Nemcsak testbeli rongáltság - 1113 Szerkesztette: Faragó Ferenc

(betegség) létezik, hanem a lélekben az rültség homálya is, s ha a b n a szellemiség megzavarodását idézte, az rület a humánum világát rombolta, omlasztotta szét: „Amióta a lélekben az rület uralkodik, az államok és a népek és a nemzetek és a fajok és a rendek viszályban élnek. Az Egyház megvalósítására nincs lehet ség.” A létezés rongáltságát kellene valamiféleképpen megreparálni: „senki sem lehet szellemében b ntelen, aki lelki világában nem értelmes, és testében nem egészséges”. De itt egy pillanatra el kell gondolkodnunk. A létezés rongáltságának origóját sem a testben, sem a lélekben, sem a szellemben nem kereshetjük. Ez a pont magának a létezésnek a középpontjában van. Ha a három részre tagolt létezést ismét sikerül összeraknom, s a közöttük lév demarkációs vonalakat eltörölnöm, akkor módom lesz tudomást szereznem a létezés középpontjáról. Maga az emberi élet nem szubsztancia, hanem a szubsztanciára való éhség, azaz a mer élet hiányérzet és szomjúság valamire. Az élet felkorbácsolása tudjuk, hová vezet: a kiábrándulásba, romlásra, züllöttségbe. Az életnek van szubsztanciája azonban, s ez az üdv. A sikerült, teljesült élet még nem automatikusan megszerzett üdv is egyúttal. A hérosz az üdvért az életét adja vagy dobja oda. Az önmegtagadásnak (az animális ösztönvilág fékezésének, elfakításának), az aszkézisnek (az erkölcsi tökélyre és spirituális értékekért való bels küzdelem, s nem a hagyományos értelemben vett önsanyargatás), a lemondásnak (a kancsal vágyakról), szenvedésnek viszont üdvértéke van. Az üdv tulajdonképpen a bukott és helyreállított természet állapota, de egyúttal szubjektív, egzisztenciális gyógyulást és az élet beteljesedését is jelenti; mely más szóval: az üdvösség az egész emberiség egyesülése Isten országává, amelyet az id beliségen még aligha közelítettünk meg, amint azt az el z ekben már kifejtettük. Az üdv fontosabb magánál az életnél is, tehát az élet áll az üdv szolgálatában. Amilyen az egyes ember üdvterve, olyanná formálódik az élete és léte. Az élettervet, az üdvtervet az ember létezési középpontjával teremti, éspedig imaginációjával (életképzeletével). Ennek a min sége pedig attól függ, hogy az ember szellemének, lelkének és testének milyen a min sége. Az ember számára a bibliai édenkertbe való visszatérés lehetetlen már; ennek a lehet ségér l a kinyilatkoztatás sehol sem beszél. Egyetlen út van el refelé: ez Isten Országa. A Kertb l a Városba (Új Jeruzsálem), az Egyént l az Emberiségig (Egyház). A tizenkilencedik század középpontjában az élet áll, a huszadik is a középpontban akarja tartani. De a mer élet felfokozott kultusza - amint már az el z ekben láttuk -, s „az a hit, hogy az abszolút jó az élet, elborzasztó körülményekhez vezetett”. A mai ember számára az üdv megszerzésére irányuló élettervet kell nyújtani, de ezt a tervet mindenkinek önmagának kell elkészítenie. Az alkímiában az életterv készítése az Ars Magna (magas m vészet), a kész életterv pedig Opus Magnum (nagy m ). Sem a jóga-rendszerek, sem a középkori misztika nem képes a végs megoldást nyújtani. A már említett középen kell kezdeni, mert „sem fátum, sem predesztináció, sem determinizmus nincs”, mindez bezár, de nem nyit a végs távlat felé. Az üdvtervet ne tévesszük össze sem az álommal, sem a fantáziával: az üdvterv (az imagináció) kulcsszava a valós valóság, mivel teremt tevékenység. A meg nem valósítható/valósított eszmék ideológiájának káprázatában élni, az maga a hazugság, és a föld továbbra is kórház és fegyház és rültek háza” marad: „Egyetlen, még oly kicsiny megvalósított eszme is több, mint egész színpadra való legmagasabb realizálatlan gondolat. Az üdv a megvalósított igében van”. Az embert saját magasrend képességei kell hogy képezzék, alakítsák: az erkölcs, az értelmi világosság és az egészség szabályai szerint kell az embernek élnie, mivel az üdv (az épség, a középpont) csak így nyerhet vissza. Minden más csak periféria: „a valósággal való szembenézésben mélyebb tisztelet és hódolat van, mint a nyálas és gyáva keretben”. Mivel az ember nem tudta animalitását a szeretet fényes melegével legy zni, „az embert a sötét hatalom lerohanta”. Az igazi bölcsesség (Szophia) nem a tapasztalati ismeretek felhalmozódása, hanem a centrumban való széttekintés, éberség. A - 1114 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szakrális életterv imaginálását csupán a tapasztalati ismeretek - kérészélet jellegük miatt nem képesek beindítani, aktivizálni. Hogy igaz vagy nem igaz Hamvasnak az alábbi megállapítása, ezen most ne elmélkedjünk, de mindenesetre mélyen megdöbbent bennünket. Tehát: „A természettudomány az ember imaginációjának középpontjába az ember animális származásának elméletével, az állatot helyezte (Darwin - D. O.), és ezzel természetesen nem idézhetett mást, mint amit valóban idézett, vagyis az emberiségnek a történet folyamán még nem tapasztalt elállatiasodását” (kiemelésemmel - D. O.). Ezt már megemlítettük tanulmányunk legelején. A potenciális mikrotheosz az ösztönök korlátlan kiélésére minden mentséget megtalál, s ezzel eljátssza magát a lehet séget a szakrális felé való indulásban (középpont). Sophia tükrébe (az egész teremtés világa) nem egykönny belenézni, mivel a mai ember tudata a megtört létezés tükre. Ez a tudat csak részleteket, különvált dolgokat és tárgyakat képes látni: „A feladat tehát az életképzeletet a homályos z rzavartól megtisztítani”. A turba (a létezés megzavarodása) addig tart, amíg meg nem törik az Antikrisztus uralma (itt most ne gondoljunk a nietzschei Antikrisztus-Dionüszoszra - aki tulajdonképpen Überchrist -, hanem a valóságos sátáni, démoni er k uralmára). Az erénynek álcázott b nök végtelenül ellenállóak. Az ember nem tévesztheti össze magát a látszattal. Különösen ma, a huszonegyedik század küszöbén revelálóak Hamvas ezen szavai: „A kereszténység által mélyebb kezdetb l újrateremtett világban élünk, és itt a hagyomány (héber, buddhista, taoista, mohamedán stb.) minden alakjában anakronizmus”. De pozitív er vonalak is, tegyük hozzá, ha nem valami végleges bezártságba sodornak bennünket. Az ember szabad abban a tekintetben, hogy a materializált kozmosz szükségszer ségében éljen tovább, vagy a megváltást válassza. A hívó szót viszont okvetlenül be kell fogadnia az imaginációjába. A modern világban az ember életképzeletét (a szakrálisra való potenciális irányultságát) azért „belezik ki” (Hamvas szavai), „és azért sterilizálják, hogy ebbe az életképzeletbe aztán tetszés szerint bármely képet elhelyezhessenek. Ebben a szándékban az rejlik: a politikai hatalom rájött arra, hogy a kormányzás legkényelmesebb módja, ha mindenkire érvényes tömeg-élettervet (üdvtervet) kötelez vé tud tenni.” Kemény szavak. A politika alkímiailag nem elég informált, de annak tudatában van, hogy az imagináció befolyásolásából kell kiindulnia, így aztán - tragikus módon - létrejön nem az ember realizálása, hanem derealizálása (lefokozása, tömeggé tétele, masszává gyúrása a nullapont-egzisztencia bázisán). Ennek végkövetkezménye az, hogy az úgynevezett normális ember sképét l (mikrotheosz) a mai ember egyre inkább eltávolodik, s a b n, a betegség és az rület martalékává válik. Az eltorzult lény (az eltorzult imagináció) eltorzult élettervet képes csak létrehozni, s elvész az arány és az összhang: porrá hullik a Mérték (az Isten). A ma megélt lét szabálytalan és törvénytelen, a törvényt nélkülöz . Még egy lépéssel menjünk tovább. Az emberi tehetség, pozitív képesség, maga a zsenialitás is megkérd jelezhet ebben az összefüggésrendszerben: mindezen tulajdonságok értékét csak egyetlen mér súly határozhatja meg. Az, hogy milyen hatalom szolgálatában áll. A démon hatalma ugyanis akkor válhat végzetessé, ha az életképzelet középpontjába kerül. A hatalom, a politika és a roncsolt szellemi és fizikai környezet (ez is mennyire lényeges!) által (szántszándékkal, jószándékkal) diktált, sugallt élettervek - különösen a nagy tömegek számára - dilettantizmusa egyszer en megrendít . Mindennek az igazi célja ez: „a valóságot szakrális voltától megfosztani”. Ezért van emberi nyelven kifejezhetetlen ereje a szellemi tudás min ségi javulásának, a szónak (Igének), a szakrális (igazi) megismerésnek, mivel ezen utóbbi tevékenység exorcizmus, a démonok ki zésére tett kísérlet. A démon azt diktálja, hogy ami itt van, az az egész, s ezen a roncsolt realitáson kívül nincs más. Ez a diktátum magával a valós élettel áll szemben, s - 1115 Szerkesztette: Faragó Ferenc

éppen ezért az üdvnek háttal: „Ha az ember csak élvez (fogyasztó), és az egyetemes üdvtevékenységb l (termelésb l) magát kivonja, tüstént démoni parazitává válik.” A világban mindenfelé az avatatlanok garázdálkodnak. A pneumatikus (a szellem által vonzott, szakrális) lény mindenütt elnyomott helyzetben van. Az ember önmagával (az animális lénnyel) szemben azonban ne legyen túl szigorú, kegyetlen pedig egyáltalán ne, de ne legyen túlságosan engedékeny sem. A pneumatikus lénynek korlátoznia kell ösztönvilágának er it, de a lélek mellett a testet (ösztönvilág) sem szabad aszkétikusan teljesen háttérbe szorítania. De az irányítást a szellemi er knek kell átvenniük; az üdvb l a testnek is meg kell adni a maga jussát. Az ember testlélek vagy lélektest, mindegy. A kett szétválaszthatatlan. „A természetnek” - a bennünket körülvev élettérnek - „is van üdvakarata, de ez az ember kezében van”. A tönkretett, degradált, összetört természet csak az önmagát elpusztító, degenerált ember démoni környezete lehet. A világot megváltani nem könny feladat, de legalább elménkben ne zárkózzunk el e lehet ség el l. De a szavak itt már elnémulnak... Végszóként kellene mondanunk valamit. Ha szükséges, csak annyit: a kötetben szerepl Hamvas-m veket nem filológiai típusú elemzés tárgyává tettük. A beavatást nem érdemes filologizálni, a beavatást közvetíteni kell, átadni szükséges. A m vek egyes részeit ki is hagytuk ebb l a közvetít munkából: a részletekben könnyen el lehet veszni, le lehet ragadni, hiszen nem hétköznapi etikai rendszert kell közvetítenünk, tolmácsolnunk. Nincs olyan Hamvas m , amelynek ne lenne reveláló jellege és értéke. Amint recenzió-esszénk legelején láttuk, Hamvas Béla tiltakozna leginkább a Mester megnevezés ellen. Pedig hiába, nincs olyan szava, amely ne a beavatást szolgálná, ne a pozitív szellemi er k szolgálatában állana. Hogy gondolataival, felismeréseivel néhol vitatkozni lehetne, ez a tény egyáltalán nem von le a gondolat f vonulatának értékéb l. Ezekben a témákban nem egy értékes m vet tarthatunk már kezünkben manapság, de a hamvasi logika el re való lüktetése, gondolatiságának tisztasága és egyszer sége mindenképpen leny göz . DATE ET DATIBUR VOBIS!

Dienes Ottó *forrás:http://mek.oszk.hu/01500/01525/

„Amikor látszólag minden elõzmény nélkül valaki bennünket, akik természettõl fogva alvajárók vagyunk és oly különös képességünk van a megszokottban való teljes elmerülésre, felriaszt és pedig pont azzal, amitõl éppen féltünk, hogy éppen ez fog felriasztani, akkor ezt botránynak hívjuk.” (Forradalom a mvészetben, A lelki szegények)

Sacra materia - Materia diabolica (Hamvas Béla Arkhai című életmű-kötetéről)* „A mind jobban tudatosodó dilemma a belénk vert kauzalitás és a között a teljességet átfogó harmónia között, amelyr l a régi bölcseletek (és a hipermodern tudományelméletek) beszélnek, nagyban hozzájárul a mindenhol megmutatkozó irányvesztettséghez. Jó párszor megfordul még a Föld, míg belénk ivódik a fent nevezett harmónia. Hogy létrejöhet-e igazi konszenzus a m szaki civilizáció s a mikro- és makrokozmosz harmonikus szemlélete között, - 1116 Szerkesztette: Faragó Ferenc

az szó szerint a csillagokban áll megírva. Valószín , hogy nem lesz már visszaút, mert túl nagyok az alapvet különbségek.” (Viktor Farkas) „Aki egyetlen ponton az rületnek enged, az azon a ponton keresztül, bármilyen mákszemnyi legyen is, az rület kell s közepébe bukik. Ez a törvény magában az emberekben van.” (Hamvas Béla) I. A Dúl Antal szerkesztésében megjelen életm -kötet négy Hamvas-m vet tartalmaz. Az els az 1938-1942 között keletkezett tizenkét kisesszét foglalja magába, illetve csak tizenegyet, mivel a Fügefahimnusz elveszett. A második a Májá (1946), a következ az 1948-ban elkészült Regényelméleti Fragmentum, s a kötetben szerepl utolsó írás az Óda a XX. századhoz (1945). Err l a kötetr l is elmondhatjuk, hogy igen szakavatottan van megszerkesztve a gondolati-tartalmi eszmekibontakoztatás jegyében. Hamvas esszéírói, filozófusi, filológusi felkészültségének nagy sodrású és elegáns vonalvezetésében most sem csalódunk: itt is magas fokú érzelmi-lelki-szellemi atmoszférában találjuk magunkat. Mindig szem el tt kell azonban tartanunk, hogy ugyancsak részesévé fogunk válni a magasrend és bölcs humornak is. Hamvas maga „fehér humor”-ról beszél, amely révén a józan és kiegyensúlyozott bölcsesség mér vesszejének is birtokába juthatunk, s ez nem más, mint az örök der , amely nélkül nem is érdemes az emberi létet megélni. De ne menjünk túlságosan a dolgok elébe, hanem inkább „mélyrepülésben” és közelr l vegyük szemügyre sokszor bizony nem egykönnyen értelmezhet , s a megszokott sztereotípiákba beépíthet Hamvas-írásokat. II. Kezdjük el vizsgálódásunkat és elmélkedésünket a szintén az arkhai címszóba s ríthet kisesszék bemutató taglalásával. Maga a görög arkhai szó nagyjából fedi a ‘kezdetek’ magyar szó fogalmát. De beszélhetnénk ‘alap’-ról, ‘ snyelv’-r l, ‘ skép’-r l, ‘ sformá’-ról, illetve mindenr l, ami ‘forrásszer ’. Egyszóval: a jelenségek sgyökereinek megragadási kísérletér l. Hamvasban tárgyi objektumok, szobrok, épületek, sz ttesek, agyagedények, si halottasénekek, k be vésett jelek indítanak el olyan gondolkodási folyamatokat, amelyek kibontakoztatási nehézsége messzemen en újszer észbeli konstrukciók birodalmába vezet el bennünket. Szinte hihetetlen, hogy a mélylátással összefügg , analógiás látásmódra épül intuíció és fantázia milyen egyetemes (és s-)jelentéseket képes kiolvasztani akárcsak egy arasznyi kis agyagépítményb l is. Hamvas esszéírói jótulajdonságai közé tartozik többek között az, hogy sohasem marad meg az elemzett dolog belterjességében, hanem azt kitágítva feltárja a benne rejl egyetemes és szimbolikus vonatkozásokat. Az esqulilinusi Vénusz szobrának hallatlan szépsége azt sugallja, hogy „az ébredés sz zies pillanatá”-ban már „megindult benne az élet ébersége” (ez az utolsó fogalom, amint tudjuk, a hamvasi életm egyik kulcsszava). Ez a szobor valamiféle felemel ujjongást, túlcsorduló örömet ébreszt a szemlél ben, s létrehozza benne a szép egyenl n egyenl vonzás egyenl erotika egyenl felemel szellemi-érzelmi létmeg/átélést, mivel „zene, szín, virág, épület, költemény csak annyiban szép, amennyiben emlékeztet arra a szerelmi varázsra, ami a n b l áramlik...” A m alkotásnak (az igazinak) „rettenetes súly”-a van: isteni lényegével és mágikus erejével egyszer en rákényszeríti az embert (itt a n t, mint lényt), hogy hasonlítson hozzá, azaz önmagában felismerje az isteni lényeget. De ez csak akkor sikerül, ha ugyanakkor az alkotáson minden emberi - itt: angyali mezítelenségében - csak isteni tisztasággal és intenzitással. S mi ebben az aktuális? Ez: korcs m vészet korcs test és lelk embereket hoz létre, magához idomítva ket: „Ha egy város tele van korcs szoborral” - tegyük gyorsan hozzá: korcs épü- 1117 Szerkesztette: Faragó Ferenc

letekkel, korcs színekkel és formákkal, korcs környezeti tényez kkel, korcs gondolatokkal „a város lakóinak korcsosodását varázsolja valósággá.” Az olimpiai Apollón szobráról még alig esik szó az esszé elején, de Hamvas máris kimondja véleményét saját koráról az igazság id tlen charme-jával: „Ahol nincs fény, ott a káosz”. Apollón a tündökl fehérség, a ragyogó fény és a tökéletes alap istene, röviden, görög isten: a fény perzsel sugaraival eléget mindent, ami ártatlanul és szellemtelenül tenyészik, megöli a buja testkultuszt (matriarchatus). Nem megismerést hoz, hanem tudást, de „ez a tudás borzasztó”, mint ahogy még borzasztóbb az igazság. Apollón így „a jeges értelem lángja” is. S itt kibukkan egy másik hamvasi kulcsszó: a távlat. Az apollóni távlat persze nem fizikai távolság, s Hamvas újfent az emberi értelem legmagasabb fennsíkjára lép fel: „Embernek lenni tulajdonképpen annyi, mint nem rendelkezni távlat fölött”, azaz nem birtokában lenni a távlatnak, avagy: az ember mint lény „mindig elvéti azt a helyet, ahonnan biztosan és egészet és egészen láthat”. Elhibázza a mértéket. Így például a szerelemben hol a túlf töttség, hol a leh töttség dominál. A harmónia - az, amit annak hiszünk - irtózatos és széthúzó er k felszíni eufemizációja: amikor az egymást féken tartó elemek (a szobor a zúgó tömeg és az animális marakodás közegéb l emelkedik ki) tombolva, reszketve megállnak, ez egyenl harmónia egyenl Apollón. Apollón szentélyének kapuján olvashatjuk a híres feliratot: GNOTHI SZEAUTON. Hamvas értelmezésében ez nem egyszer önanalízis, önismeret, amely saját keser levében forog. Ez nem más, mint eszmélésféle: felismerés, megrázó megnyilatkozás: az élet, amely bennem létezik, felismeri, hogy él. Azaz, a szerz szavaival: „Az önmagára feleszmél lét. Tudd meg, hogy: vagy. Ez minden, amit tudhatok.” Az Aphaia-templom romja ürügyül szolgál arra, hogy kifejtse, miszerint a templomot hordozó táj megszenteltsége révén az itteni májá-világ határán van. A lélek itt szívja magába a szellemet, ami egyúttal az igazi megértés aktusa is. Annak megértéséé, hogy az ember (a szellem révén) mérhetetlenül nagyobb dimenziókban oldódik fel a számára fizikailag adotténál. A titokzatos szépség (ezen a helyen pihent meg Aphaia, a szép fiatal n ) „nem más, mint a borzasztó kezdete, amit az ember még el tud viselni”. Aki az emberi létet csak a természetibe akarja beleszorítani, az hamis úton jár: „A természetet sohasem lehet elválasztani a természetfölöttit l.” Hamvas itt is eléri a maga által megkívánt mértéket: „A szépség ott a legnagyobb, ahol nem is látszik, ahol csak van, a tájban, egy oszlopban, egy dombhajlatban, egy mosolyban”. E helynek tehát géniusza van, s az embert hatalmába keríti a természeti és a természetfölötti origójának a sejtelme: e helyen úgy érzi, hogy megmenekült az ellenséges er k falkája el l. Apollóni pillanat. Egy arasznyi házikó az archaikus id kb l (A meloszi sejtház) a tér és a hely, a természet és a geometria közötti különbségtétel felvetését csalja ki a szerz b l. Nyilvánvaló alaptétel, hogy a tér absztrakt, a hely konkrét. Az el bbi univerzális, egzakt, id t l független, az utóbbi id ben változó. Így aztán a természetben hely van, a geometriában csak tér. Minden min ségi értékítélet nélkül így ilyen sorokat hozhatunk létre: szellem, geometria (maszkulin), illetve természet, konkrét (feminin). Tovább redukálva a képletet: „Szellem nincs természet nélkül, hím nincs n nélkül, tér hely nélkül”. A kezdetek kezdetén az embernek csak tere volt, de nem volt helye. Az emberi eszmélkedés folyamán a félelmetes és anonim tér ijeszt felismerése eredményeképpen megszületett a helyre való igény, az ember barlangba bújt, házat épített: a ház már hellyé vált tér, individuális védelmez aurával. A fizikai és az anonim térb l érkez rettegések ellen. Hamvas itt sem állja meg, hogy ne aktualizáljon, mondván, hogy a modern világban sok a természet, kevés a szellemi, sok a hely, kevés a tér (természetesen itt a szellemi terek dimenzióiról van szó). Így a tér fel l lehet haladni a hely felé (lakóház, intimitás, bels ség, melegség...) és hely fel l a tér felé (templom, t zsde, bank, parlament...). A két ellentétes póluson: a hajókajüt és a templom. A templom az id tlenbe és a múlhatatlanban emeli a lelket. De err l majd a kés bbiekben is. Hamvas az Inka kövekben a - 1118 Szerkesztette: Faragó Ferenc

k nek, mint természeti képz dménynek a zseniális jellemzése után a legszürkébb és leghalottabb k b l, a trachitb l épült város, Machu-Pichu értelmezését t zi maga elé feladatul. Mi is ez az egész: „eszel s szürkeség, monomániákusan közömbös súly, szenvedélytelen tömegszer ség, mozdulatlan önmagában fekvés, amin nem fog az id .” Ez a szomorú és fölöttébb lehangoló alapképlet Hamvast arra készteti, hogy bel le emberi képletet állítson fel, s mintegy a múltról tartson tükröt jelenének (ne feledjük el, hogy a harmincas évek végén, negyvenes évek elején vagyunk). Az általa trachit-államnak nevezett képz dménynek ugyanis egyetlen célja volt, amellett, hogy a démonvilág közvetlen közelében élt (rossz metafizikai irány!), történetesen az, hogy saját személye felett senki sem rendelkezhetett, az élet minden mozzanata szabályozókba volt s rítve. A trachit-ember ezért végs kig magányos és lehatárolt volt: élete tökéletes egyhangúságban és halálos szürkeségben telt el. Az inka, aki ezen egész trachit-világ fölött áll, volt a legszörny bben magányos. Az inka nem lehetett vallásos, neki tudnia kellett a trachit-élet valóságát, s ahogy Hamvas mondja: „el kell veszíteni vallásosságát annak, aki rájön az emberélet megváltoztathatatlan szürkeségére...” A perui vázák messzeágazó asszociatív gondolatokat csíráztat ki. Hamvasnál az svilágok bemutatása els sorban módszertani tükörként szolgál: ez a tükör a modern embert és világát igencsak torzan mutatja. A régi ember mérhetetlenül közelebb állt a valósághoz magához, mint a mai. Más szóval: a mai valóság másodlagos, az si ember valósága primér: többet kapott, de többet is adott. M vészete csak súlyos életfeladatok végzése közepette létezhetett. Az ember az id k folyamán kilépett a természet studatából, s az els edény elkészítése tulajdonképpen már ennek a kilépésnek az eredménye. Az eszközök felszabadították az embert, de rabságának eszközei is lettek. Hamvas eléggé szomorú láncreakcióként látja a modern, természetb l kiemelked ember tragédiáját (de itt egy pillanatra sem gondoljunk arra, hogy olyannyira naiv, hogy azt javasolná, mint Rousseau: Vissza a természetbe!) eszköz, újabb eszköz, mindig újfajta készül dés, a készül dés bekebelezi magát az életet, a valóság mindig csak elérend jelleg lesz. Kevés helyen olvashatunk mélyebb elemzést az ember férfi és n i jellege különböz sége mélyszerkezetér l, mint az Indián sz ttesekben. Mindenféle értékítélet nélkül az alábbiakat állapíthatjuk meg. A szellemet megtestesít férfi (természetesen nem minden egyes férfi!) prométheuszi módon, vagy talapzaton áll a létben: a maradandó, az állhatatos, az örök felé törekszik, az istenné való válás óhaja zi, kialakítja a vallást, az államszervezetet, a filozófiát. A n ezzel szemben a vegetatív valóságba van els dlegesen belesz ve, a földközeliségbe, az anyagvilágba. A férfi transzcendens (a n számára steril) távlatokat konstruál, a n a nyüzsg , termékeny, áradó, egyre feltör forrásviz életbe ereszti gyökereit. Amikor a n t állítjuk magunk elé, megborzongunk az életközelségb l fakadó gazdagságtól, de ugyanakkor végtelen szomorúság is hatalmába keríthet bennünket ezen b ség kérészélet ségét felmérve: „a megsemmisülés határtalan melankóliája” itatja át ezt a fájdalmat. Hamvas szinte költ i magasságokba emeli ezt a gondolatmenetet: „a n az, aki az elmúlást jelenti. A n egész virágszer sége, tiszta életszer sége, illanó léte, pillanathoz, helyhez, egyszer alakhoz kötöttsége, amiben sem heroikus kitörés, a lét határán való áttörés nincsen, semmi istennéválás-ösztön, semmi halhatatlanság-vágy. Ezért a n díszvágya, ezért tartja fontosnak a ruhákat, ékszert, cifraságot, ezért helyez súlyt mindarra, ami elmúlik, önmagát, legmélyebb lényét látja ebben az elmúlásban...” S ha már itt tartunk, engedtessék meg még egy rövid idézet: „Az egész testi virágzás borzasztóan semmis, rövid felvillanás, amely mögött értelmetlen sötétség tárul fel, amelybe a lény belezuhan.” Tragikusan gyönyör szavak ezek. Ezért a vonzódás a fonálhoz (szövés, horgolás), mely így marad fenn, akar fennmaradni a n az életfonál halhatatlanságában: itt nincs megsemmisülés, meghalás. Szemben a férfi transzcendens feltámadás-vágyával, ez a másikfajta transzcendens irányultság: id t teremteni az id nek - 1119 Szerkesztette: Faragó Ferenc

örökb l az öröknek. Az Amazonas-menti indián halottasének hat és fél ütem csupán, de bel le olyan ser csap ki, amelyet a modern, kultúrált lény már aligha tud elviselni (A halottasének). Nem más ez, mint „kozmikusan monumentális tagolatlan bömbölés” „az elemi és ellenállhatatlan felfakadása a halálra való rádöbbenés rettenetes pillanatában.” Hamvas Az észak-amerikai petroglifákban felveti azt a gondolatot, hogy egyetlen dolog van, ami a természetb l nem érthet , s ez pedig a m vészet. A nagy és alig megválaszolható kérdés itt: vajon melyik volt az a leg sibb jel, amelyet az ember csak úgy felkarcolt valahová - talán épp egy sziklafalra vagy homokszigetre -, s amelyb l kés bb a Parthenon keletkezett. Talán az t mindenfel l körülvev rt akarta betölteni valamilyen jellel. Itt már nem csupán az ösztön dolgozik, de nem is az emberben lév transzcendens irányultság. Sem az állatok, sem az istenek nem hoznak létre m vészetet ebben az értelemben. Éppen ezért megrendít élmény a k be vésett vonalakat szemlélni. A Stonehenge, a szikla eksztázisa visszatér a k témára. A k végtelenül szenved a súlytól, a tehetetlenségt l, a gravitáció iszonyú szorításától: a súly martaléka lett, ahogy az ember, aki agyonsanyargatás áldozata. A felállított k oszlop ezért fejez ki valamiféle diadalmámort, s ha az oszlop tetején másik k lebeg, ez már a k eksztázis: megszabadulás az anyagiságtól, s a szabadon való felszállást cserébe kapni. A k felemelkedik a leveg be, az anyag átszellemül; az anyagot átlényegítve magához szívja az isteni dimenzió: ez a templom. Az ember csak itt érezheti és mérheti fel önmagát, emberségét. A kisesszékben - ezekben is - tetten érhetünk egy nagyon fontos jelenséget. Hamvas valahol azt mondja, hogy számára a legnagyobb isteni adomány az a képessége, hogy az igazat tisztán és élesen meg tudja különböztetni a hamistól, a lényeget a lényegtelent l. Valóban így igaz, s ezért lesz bármelyik Hamvas-m revelatív érték az igazságkeres ember számára. A willendorfi Vénusz is szép példája ennek. Itt is eljut olyan megállapításokhoz, amelyek magát az emberi létet jellemzik, és valami rendkívüli, sokszor szédít mélységet fednek fel. Ilyen az alábbi gondolat is: „Ha az ember a humánum szintjér l lebukik, sohasem válik állattá, hanem démonivá...” s maga az emberi szellem is démonivá lesz a korrupció következtében. S a sötét életrontás b szült tudatossága, ahogy maga Hamvas mondja, odáig vezet, hogy a démon nem annyi, mint tönkretenni, hanem annyi, mint a tönkrement kínján örvendezni (lásd majd az Óda a XX. századhoz-ban az SS jellemzését). Ennyit dióhéjban a kisesszékr l. III. A kötetben szerepl második Hamvas-m a Májá (1946). Hogy a szerz miért a második világháború befejezését követ évben hozta tet alá ezt a m vét, amely az egyik legnehezebb ezoterikus, illetve filozófiai problémával foglalkozik, valószín leg érthet vé válik a következ kben. Az alapelv, amelyb l ki kell indulnunk, a következ : „Minden, ami küls nek látszik, a nem éber lény varázslata.” Azaz, ha ezt így fogalmazzuk meg, hogy semmi sem valóságos a látható szférájában, akkor ez rendkívül visszás helyzetbe hozza még a mélyen gondolkodó elmét is: egyrészr l hisz, másrészr l elbizonytalanodik. Ha azonban elfogadjuk a tételt, még szorongatottabb helyzetbe kerülünk: ha ebben a világban semmi sem az, aminek lenni látszik, akkor mi az, ami nem varázslat, mi az egyáltalán, ami van, mi az éber lény számára az adekvát létez , egyáltalán: mi a valóság? Hamvas szerint, aki kitér a válaszadás el l, elveszíti személyiségét, illetve el sem jut soha a személyiség állapotába, megmarad individuumnak. Süppedékes talajon állunk tehát: mind a gondolkodás, mind a nemgondolkodás veszélyes. Anyag-anya: a varázslat mindnyájunk anyja, aki táplál bennünket. De a májá a/z (látható) épület, s van emögött valami mélyebb, valami fundamentálisabb, amelyet nevezhetünk szanszkrit szóval atmannak, vagy Én Szofnak (Kabbala) vagy Ungrundnak (err l még a továbbiakban is). Középkorban: essentia (fundamentum) és existentia, substantia (a minden létez a láthatóság fokán). A jobb megértés kedvéért: existentia (= ex-ire, azaz ‘kimenetel’, ‘a fundamentumból való kimenés, kiemelkedés’). - 1120 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Nomármost, ha nem akadtunk el, akkor ebb l az következik, hogy minden látszat (látszati valóság objektivizációja) alapjában van az Egy fundamentuma, a kett között nem a harmadik, hanem az els : a helyes (nem dialektikus) gondolkodás tehát háromság jelleg , azaz trinitárius: A fundamentumra felépített alapvet kett s feszültség (dialektika) jele és jelképe, a háromszög kifejezése: a kereszt. A kett sség (Májá-Brahman, prakriti-purusa, phüszisz-nousz, férfi-n , világosság-sötétség, és így tovább) látszat, a valóság viszont Egy. A teljes lét tehát egy függ leges és egy vízszintes, egymást keresztez vonallal ábrázolható. Némileg költ ien kifejezve a Hamvas által használt terminológia alapján: „az egymástól való függés” (tehát nem dialektikus kettéválás és elkülönülés) „feszültségben ég két gyújtópont találkozása és násza a megnevezhetetlen fundamentumán” lesz az androgün egység (a kereszt metszéspontja, ahová Krisztus is fel van feszítve). A férfias teremtés a mer legesen és felülr l „villámszer en” lecsapó vertikális szár, a horizontális pedig a befogadó n i megtermékenyülés kifejez je. A valósághoz való közvetlen viszony az id k folyamán megzavarodott (bábeli nyelvzavar), s ma már csak devalvált érték szóhalmazokkal lehet némileg megközelíteni. Hamvas javasolja az ey fogalmát (amely valójában nem létezik), amely az elveszett centrumot helyettesítheti. Az eyhez viszonyítva lenne lehetséges újra felépíteni a hidat a szakadék fölött, amely a látható és láthatatlan világ között keletkezett. Az ey mélyebb magyarázatába most nincs mód bocsátkoznunk. Nos, 1946-ban - a világégés után - Hamvas úgy véli, hogy „látható világ visszaszívása megkezd dött, s a fátyol darabokra szakadt”. Hogy ez mit jelent prózában? Egyszer en ennyit: az ember kezd ráeszmélni, hogy világa hamis látszat, a szellem ezt a hamis látszatvilágot „visszaszívja”, azaz az emberi lény éberré válik, felébred eddigi világa mákonyos álmából. (Az elmúlt ötven év folyamán azonban kevés jel mutat arra, hogy a legszörny bb katasztrófák némiképp is befolyásolták volna a májá-világ fenntartóinak elméjét - tegyük hozzá mindehhez fájdalmas nosztalgiával.) Hamvas szerint az emberi tudat a teremtés másodlagos és kísér jelensége, és szerepe az, hogy a lény saját mértékére, saját skáláin, az élet magasabb lehet ségeit kibontsa. Az ey minden lény s hímn , androgün magja, ez a személy, szemben az individuummal, aki még az álvilág, a májá-világ képz dménye. Err l még kés bb. Most folytassuk Hamvassal. A személy egoitás (az egoizmus az individuumra jellemz !), azaz öntörvény lény, akit a testre szabott ey-mérték vezérel. Az egyetemes törvény alatti élés ennyit tesz: „mindnyájan öntörvény egoitások vagyunk, ismételhetetlen és összehasonlíthatatlan egyszeri személyek, vagyis ének, más szóval: világok”. Ezt leírni 1946-ban eléggé kockázatos volt. S azt is, hogy „tökéletesen egyformák és azonosak vagyunk abban, hogy mindnyájan egymástól minden pontban különbözünk”. Ezek szerint az ey magja nem egyszer s mindenkorra megszabott képlet, hanem valamiféle világteremt akarat hatalmi feszültsége (Hamvas itt er sen azonosul Nietzsche gondolatával). De ezen a ponton a legsürget bben merül fel az eddigiek alapján a nyugtalanító kérdés: vajon a személy feltörhetetlen pecséttel lezárt kozmosz-e? Mit felelhetünk erre? Azt, hogy a világ nem hely, hanem állapot. Ugyanígy állapot az én is - a személyiség -, s ez az állapot nem más, mint a te felé való hangoltság „radikális nyíltsága”, Hamvas saját szavaival élve. Paradox módon - mivel könnyen annak t nhet - az én nem más, mint önmagán kívül való lét, azaz eksztaszisz, enthusziaszmosz. Kilépés az individuális, önz egoizmusból: „Aki nem kapcsolódik, az nincs”, „aki önmagát lezárja és magára marad, az a kihalt tér, a sivatag, homme désertique jaj annak, aki magában sivatagot rejteget!” A speciális ey-képletekre szerkeszt dött - elnézést ezekért a hideg szavakért - zárt egoitás-világok (kozmoszok) mind a háromszázhatvan foka nyílt befogadásra és kiáramlásra kész kell hogy legyen (a kereszt vertikális és horizontális szárának metszéspontja körül négyszer kilencven fokos szöget képzelhetünk el). A szubjektum valódi jelentése alávetés, szolgálat, alárendeltség, függés - 1121 Szerkesztette: Faragó Ferenc

(sub-iatio). Így tehát ezt a sort kapjuk: alávetés-függés-önfeláldozás-szolgálat -, enthuszioszmosz-eksztaszisz, azaz én-mámor és világ-mámor átélési lehet sége (önkívület, azaz enthusziaszmosz, azaz te-mámor). A hím tengelyen a rossz egoitás a fennhéjázásba (Lucifer), a n tengelyen az elaljasodásba (Éva, kígyó) vezet. A fentebb elmondottak alapján így kimondhatók a jó egoitás jellemz i: „A hímtengely elnyeri salakját, a szellem fenségét; n tengely az alázatot. A fenség és az alázat az egoitás sképe, a megvalósult és teljes szubjektum.” A jó egoitás ezek alapján a religiozitással, a rossz az irreligiozitással függ össze: „Minden lényt Istenhez való megismételhetetlen egyszeri viszony határoz meg.” Így most már érthet , hogy a Hermész Triszmegisztosz-i théleszma nem más, mint az összes ellentétek gyújtópontja, a szeretetben való felolvadás: „Ebben az enthusziaszmosz-ban valósul meg a nagy közösség, az emberek, a fajok, a népek, a vallások rossz egoitásán túl a létez lények teljes közössége: az emberiség, s ezen túl a közösség az állatokkal, a rovarokkal, a halakkal, a madarakkal (Kiemelésemmel - D. O.). A krisztusi kereszt felvétele így a jó egoitás ösvényére való lépés jelképe. Már utaltunk az el z ekben Hamvasnak a tradicionalitás megváltó erejében való hitére a második világháborút követ en. Úgy érzi, hogy a májá-világ útjának végére ért, s hogy „megnyílt az út a fundamentum felé”. Iszonyatos az a tudat, hogy „a modern ember nem találja a mértéket a teleszkópikus távlati-közösségi élet és a mikroszkopikus távlatú egyéni élet között sem”. A mérték a sacra materia, a mértékvesztés a materia diabolica, a májá fennhéjázása és elaljasodása. Szerencsétlen így maga az emberi sors: félig a küls világba felejtve, félig a bels be ragadva, anélkül, hogy a mértéket tudnám. A centrumtalanság kínzó hiányát az emberi létben csak a férfi és a n hiánytalan és hézagmentes egybeolvadása közömbösítheti. A centrumérzetet „a lét egyetlen entusziaszmusza, a maradéktalan egyesülés” hozhatja létre. Így válhat csak éberré az ember, s csak így változtathatja meg a perverzitásokban és az animális béklyókban teng d májá-világot (erósz-szexusnemiség-szerelem-teremtés)... IV. Merem állítani, hogy nincs olyan Hamvas-m , amely ne járulna hozzá olvasója személyiségének felépítéséhez. A Regényelméleti fragmentum (1948) szintén er sen kitágítja szellemi horizontunkat és lényeglátásra sarkall bennünket. Hamvas szerint minden nagy alkotónak az a célja, hogy valamiféleképpen visszaállítsa az ember úgynevezett normálhelyzetét, amelyr l az el z ekben már ejtettünk szót. Az európai lélekromlást - részletekbe nem bocsátkozhatunk Hamvas szerint Richelieu, francia bíboros idézte el , aki egy, az el z korokhoz viszonyítva új realitás alapjait rakta le, az elaljasult elvetemültség, szívtelenség, hideg számítás, szövevényes hazugság, svindli, szervezett besúgás miazmás világának realitását. S mihelyt az elaljasult hatalom már nem tud, nem akar önmagával szembenézni, a tükörtartót, a m vészt elkezdi pusztítani... Azonban az emberi élet igazi valósága korántsem azonos ezzel a Richelieu-féle új realitással. Természetesen csak a legnagyobbak voltak olyan bátrak, hogy kételkedni merjenek az új realitásban. Az új realitás a mindenkori Nagyinkvizítoré, az igazi valóság nosztalgiája pedig azoké, akik szembeszállnak vele. Persze az is igaz, hogy ezen utóbbi, úgynevezett szélmalom-valóság sem az igazi, „de az igazi valósághoz mérhetetlenül közelebb áll, mint Richelieu valósága...” A világválság akkor veszi kezdetét, amikor a tudomány is magáévá tette ezt az álvalóságot. Európa története itt kettéválik a Nagyinkvizítor realitására és a szélmalom-valóságra, s elkezd dik „a soha el nem képzelt kínok és bestialitások parádés története egészen az atombombáig”. Minden gondolkodó ember tehát félig itt, félig ott él (Don Quijote, Shakespeare, Pascal). Dupla sorsunk van: egy macbethi és egy hamleti. Az európai értelmiség - de a nem értelmiség jó része is - „már régóta nem a történetben, hanem a regényben élünk - létezésünk súlypontja ide tolódott át...” - mondja Hamvas. Van egy hivatalos (nyilvános) és egy privát (illegális) létünk. 1946-ban úgy érzi, hogy a hatalom mindent megtesz annak érdekében, semmilyen eszközt l sem riadva vissza, hogy likvidálhassa a szélmalom-valóságot, vagy - tegyük hozzá - engedi, hogy az ember - 1122 Szerkesztette: Faragó Ferenc

elvesszen a saját maga önvédelmére létrehozott szélmalom-világ szubjektivizált és alig kontrollálható labirintusában, amely els sorban a polgári demokráciákra jellemz . Nos, most már ki lehet mondani ezen gondolati fonál alapján: a hatalomnak nem személyekre - akik üdvtörténetre törekszenek -, hanem individuumokra van szüksége, akik belemennek a Richelieu-féle realitás játékszabályaiba... A mindenkori Nagyinkvizítor ideált alakít ki (világnézetet), s arra kötelezi az embert t zzel-vassal, hogy magát a közösségnek, azaz a Nagyinkvizítornak feláldozza. Így már megértjük, hogy miért fekete bárány a személyiség: „A személyiség ebb l a szempontból nem egyéb, mint olyan létezési forma, amely az igazságnak az emberi világban való jelenlétét lehet vé teszi azután is, hogy az igazság az emberi közösségb l elt nt”. Don Quijote tehát nem Sancho Panzával áll ellentétben, hanem a Nagyinkvizítorral... Az individuumnak (becsvágy, érdek, boldogulás) sorsa van, a személyiségnek szubjektuma (emlékezzünk a harmadik részben mondottakra), illetve üdvtörténete. Rémületes viszont azt is elgondolnunk, hogy a Nagyinkvizítornak is Messiás-tudata van. De a Nagyinkvizítor nem élte át az önismerés konfesszionális stádiumát (a leplezetlen önfeltárásét, amely már Szent Ágostonnal elkezd dik) és az ebb l fakadó katharzist. Így tehát a megváltást az emberek akarata ellenére is végre akarja hajtani parancsszóval és inkvizícióval (itt nehogy csak egyházi értelmezésben lássuk a Nagyinkvizítort!). Majdnem fél évszázaddal ezel tt Hamvas úgy véli - nem jogtalanul, s t zseniális felismerés alapján -, hogy „Európa számára az élet értelmét kizárólagosan a regény teremti (tényleges regény, regényesített történelem, regényesített pszichológia, biológia, filozófia)”. Tévhit sokféle lehet. Az egyik ilyen, hogy az individuum összeegyeztethet a kollektívummal, s létrejöhet az utópia. Amint már eddig is láttuk, ez a felfogás Hamvas szerint végzetes félreértés, és végzetesen rossz irány. Szerinte „az individualizmus azon a lehet ségen nyugszik, hogy az egyén önmagát a kollektívumból kivonhatja, és a maga számára külön üdv lehet ségét biztosítja úgy, hogy a többit a csávában hagyja”. Mindebb l adódik a versengés, az önkényeskedés, az er szak, horribile dictu: a kizsákmányolás. A konfesszionális tudat tehát fölébe kerül a hamis individuum-kollektívum képletnek, de ugyanakkor ledönti trónjáról a fetisizált mindenkori Nagyinkvizítort is; f kifejezési formája a regény, ahol a súly mindig a személyre és a szabadságra esik, „és a tulajdonképpeni m (magnum opus) az emberi üdv. A m ennek az üdvnek a története. A regény története Európában az ember üdvtörténete.”. Habár Hamvas tudja, hogy az ember „a legnagyobb rongáltság irányába fejl dik”, nem adja fel üdvtörténeti optimizmusát: „Az er szak az egész vonalon megbukott. Mindenki tudja, hogy az inkvizítor, a hatalmi ösztön, a terror-étosz, vagyis a rémállam rendje tarthatatlan. Az üdvtörténetben itt állunk. Egy lépéssel sem tovább.” V. A kötetbe gy jtött írások utolsó darabja a rendkívül szellemes Óda a XX. századhoz (1945). Démokrítosz szerint a kísérteteket csak akkor tudjuk elviselni, ha kinevetjük ket. Hamvas a Regényelméleti fragmentumban mondja azt, hogy „a humor az egyetlen sav, amely a realitást oldja”. A humor így válik a személy, de egyúttal a szabadság ismertet jelévé, mivel az egyetlen eszköze annak a bizonyosságnak, hogy a kezdemény az ember kezében van. Távlat és függetlenség... „A humor par excellence regényvívmány, s az üdvtörténet betörése.” A huszadik századnak megvannak a sajátos, testre szabott, él kísértetei, és ezeket teljes halál nagyságukban látni és felismerni kell. De a felismerés súlya alatt nem összeroppanni, hanem a fehér humor gyógyító erejével savba mártani ket, és fetisizált hatalmukat közömbösíteni, leleplezni. Az els számú, s egyben a legforróbb kísértet leple mögött az áll, hogy a huszadik század emberét mindenáron érdekházasságra akarják kényszeríteni az Eszménnyel, „e pállott aggsz zzel”, azazhogy: bele akarják kényszeríteni a fentebb már taglalt Richelieu-féle - 1123 Szerkesztette: Faragó Ferenc

realitásba, álvalóságba. Ugyanakkor az emberek szerelmi házasságban akarnak lenni Élet nagyságával, de hamarosan itt is jön a kiábrándulás: kiúttalan verg dés a végeredmény. Egy újabb kísértet a nagy Neurotikus, aki a fehér humor gyógyító hatását nem ismerve feszegeti a létezés határait, de végül szegényházban vagy elmegyógyintézetben végzi. A profetikus desperados és a hülye mártír keveréke, azaz futóbolond, mivel semmi érzéke „a magasrend en immorális élet bizantínus komplikáltsága” - (Richelieu-szindróma) - „iránt”. A skandalum ott kezd dik, hogy már a n k sem képesek „az Eszménybe hülyülteket visszatéríteni Élet nagyságához, a szenvedélyes életszerelemhez. Tehát a n már nem képes eltéríteni a férfit az rültségeit l, egyszóval: az eszmeprostitúciótól. De az is tragikus, ha a közönséges halandó az „élethölgy csábításait” akarja kipróbálni, mivel az eredmény: aberrációk sorozata, a perverziókba való belesüppedés. Hamvas megfogalmazásában: „Az ember ide-oda inog a hasznos-korrekt-legális-gazdag eszmei érdekházasság és a veszélyestörvénytelen-b nös-szegény szerelmi életházasság között.”. Gondoljunk csak ebbe bele teljes mélységében! Az absztrakt er szak (hegelizmus) és a mafla zsenialitás (neurotikusok) a következ igencsak él kísértet. Természetesen a kis neurotikus maflák képtelenek megdönteni a roppant technikai felkészültséggel rendelkez absztrakt gonosztev t. A hegeliánus absztrakt idiotész (saját rültségébe belehülyült), aki kollektivistának is mondja magát, azt gondolja, hogy akkor lesz egyetemes rend a világon, ha minden ember az rületét fogja vallani, tehát ugyanarra a receptre rült. A neurotikus viszont az az rült, „aki azt követeli, hogy mindenki saját rültségével legyen boldog, vagy ami ugyanaz, boldogtalan. Tévedésb l individualistának hívja magát, abban a hiszemben, hogy az az individualista, aki a saját szakállára rült.”. Így aztán a neurotikusnak a humora fekete, mivel mindenáron ki akarja zni az emberekb l a kísérteteket. Hamvas, élve a fehér humor adta epével, kifejti a továbbiakban, hogy századunk iszonyatos és évezredek minden borzalmát magába s rít szörny ségei után már szinte kíváncsi az ember arra, hogy még milyen szuperborzalmak következhetnek. De a jókedélyt ez sem tudja megrontani. Az egyetlen remény az, hogy az emberben szunnyadó végtelen ellener ket fognak kifejleszteni. Talán ezért - fehér humor újfent - érdemes ebben a században élni. Egy másik kísértet ebben a században a halálfélelem tudatos fokozása: az ember halál elleni lázadásának az eredménye ez. Épp e permanens rettegés miatt veszi körül magát a modern ember iszonyú nagy „zaj”-jal, hogy halálfélelmét eufemizálni legyen képes. Irtózik a „csend”-t l, amely személyiséggé formálhatná. Hamvas javaslata (fehér humor) mindennek orvoslására: „Mourez en silence”, azaz: minden küls dleges h hó nélkül eltávozni az életb l. Jézus igazi halálraítél je a zsidó f méltóság, Channan, a háttérben maradó omnipotens szürke eminenciás volt tulajdonképpen, a vegyileg tiszta becstelenség, aljasság, árulás, kegyetlenség megtestesít je („ a gonosztev k gonosztev je, remekül öltözve, gálánsan és illatosan...”). Rejtett világhatalmi mechanizmus inkarnációja, amely elpusztítja a szélmalom-valóság képvisel it, a megvilágosodottakat... Egy másik tapintható kísértet a plankton, Channan ellenpólusa. A realitás nem más, mint Channan és a plankton, azaz a diktátor és a tömeg. De maga az egyes ember lehet Channan is és plankton is. A veszély abban rejlik, ha felébred a kívánság a meg nem engedett hatalomra. „A rongyos, ha befolyáshoz jut, els dolga sz nyeges el szobát berendezni. Ha a jóhiszem hatalomra tesz szert és jóhiszem ségét meg akarja tartani, elveszett, mert Channon szimata finom, s aki csal, aki titokban még becsületet rejteget, azt kiveti olyan h vös, illatos hercegi szívtelen mosolytalansággal, amelyre csak képes.”. Egy másik kísértet a Qualmikiánus (játékos szó), az ateista pszeudo-religiózus magatartás, azaz, hogy a világ egy - az egy világ pusztán anyagi - mindnyájan kimondottan csak az anyagi világ törvényei alatt élünk szabadság, lélek nincs - Isten a papok találmánya. Vagy: világnézetre épül gnosztikus - 1124 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ismeretelmélet - absztrakt logika és a tömegekre er szakolt puritán morál - egyéni tudat, ha van is, minek - történeti tudat létezik csupán. A politikai haláltánc akkor kezd dik, amikor egy bizonyos kisebb közösség agresszív módon rá akarja magát a többi közösségre er szakolni, s meg akarja állítani az id kerekét, s ekkor jön a következ kísértet, a publik, Hamvas szavával élve. Publik az, aki állandóan abban a hiedelemben él, hogy a sors arra rendelte, hogy elvezesse a népet Kánaánba, s abban, hogy állandóan mindenki t nézi, s t akarja hallgatni. Manapság (1945) a publik elvontan, világnézet alakjában uralkodik, amelynek bels és láthatatlan strukturális mozgatóereje a világhatalmi igény. Hamvas így mondja: „Aki az óceánt lesz kíti, cellába zárja magát, s ezt a cellát hívják világnézetnek.”. Err l ennyit. Az Óda legmegrázóbb fejezete A legszomorúbb ember. Az SS-típusú él lényr l van szó, „a világnézet gonosztev jé”-r l, a par excellence publikról. A világnézettel beoltott SS (nem okvetlenül szükséges csak német szférában gondolkodni) levetk zi összes gátlásait, és minden erkölcsi felel sség alól felmentettnek érzi magát. F foglalkozása a más világnézet ek szenvedésében való szadista gyönyörködés. Helyzete azonban reménytelen, mivel minden hidat lerombolt maga mögött, s végül rádöbben, hogy egy kapitális blöff áldozata lett maga is. A fürge huncut - egy újabb kísértet - a korszak igazi szintetikus embere. stípusa Bertrand Barrière, aki XVI. Lajostól Napóleonig mindenkit kiszolgált, s így esküjét összesen huszonhatszor szegte meg: az elképzelhet minden aljasság konglomerátuma. Hamvas éles szemmel veszi észre, hogy a pszichoanalízis arra játszik rá, hogy az ember felszabaduljon a gátlásai alól. Ez viszont a teljes gátlástalanságba torkollik. Így amíg a hegelizmus kifejlesztette Channant, a planktont, a qualmikiánust, a fürge huncutot és az SS-t, azalatt a nagy neurotikus létrehozta a pszichoanalízist, s így lassacskán sikerült a zseniális maflából felfokozott aktivitású idiótát csinálni... Ezen kívül a nagy neurotikus permanensen m pánikban él: a nagy m veket sorozatban hozza létre, folyton lohol, mindig iszonyúan fontos dolga van, azaz színtiszta epigon és színtiszta pszeudoegzisztencia. Nyolcvan évig egzisztál, de igazából egy pillanatig sem él: a felfokozott irodalmizáltságból egy pillanatra sem tud megszabadulni, elnyeli a sorsa. Mindezt, amit eddig taglaltunk, eszevesztettség nélkül csak a fehér humor léghajó-kosarából lehet szemlélni. Ugyanezzel a fehér humorral lehet csak elviselni azt a tudatot, hogy még mindig és örökké hátravan a legszörny ségesebb, ahogy Hamvas mondja, a Skarlát Bestia, a hét gonoszból (kapzsiság, aljasság, alacsonyrend ség, irigység, árulás, er szak, züllés - ennek eredménye volt a második nagy világégés a XX. század közepe táján) összeálló Antikrisztus érája. Tényleg rémséges arra gondolni, hogy „rögtön a háború után az emberiség igen tekintélyes része abból a meggy z désb l indult ki, hogy azért maradt itt, mert a többieknél különb volt...”. Mit mondhatunk hát minderre? Talán ennyit csak: az igazi ember - az új tudatú ember már létezik, s nevetni tud a kísérteteken köszönetet mond az iszonyatért, amely révén feljutott a legmagasabb szellemi kilátótoronyba. Az eddigi pszeudovilág teljes leleplezésének utolsó láncszeméhez akkor jutunk el, amikor be merjük vallani, hogy nem vagyunk annyira ostobák, hogy a végletekig az orrunknál fogva lehessen bennünket vezetni. A világot teljes egészében, ahogy van, csak egyetlen szellemi alkotás tudja elfogadni, s emellett bármiféle er szak alkalmazásának igénye nélkül mégis hatalmas távlatokat nyitni az új ember számára: ez az Evangélium, amely „nem egyéb, mint tündökl fehér humor. Jézus e humor mestere...” Egyetlen járható út, irányultság a kereszténység lehet, amelyben nincs jelen az ideológiai er szak, a világnak er szakkal való jó útra térítése. Hamvas szerint a kereszténység mint olyan, több, mint vallás: „eredeti értelmében van valami, ami az ember és a létezés egészét számunkra megnyitja, és lehet vé teszi, hogy többé ne világnézeteket, vallásokat, meggy z déseket, vagyis létezésfragmentumokat éljünk, hanem ténylegesen a reális egész életet.” VI. - 1125 Szerkesztette: Faragó Ferenc

A Hamvas-életm jelen kötete ismertetésének végére értünk. Terjedelmi okokból sok lényeges kérdés ismertetését l el kellett tekintenünk. Hamvas szerint der s életszemléletet kell az embernek kialakítania, s amely mások számára is útmutató lehet, mivel világnézet (zárt eszmerendszer) er ltetése minden esetben igencsak veszélyes. A történelem nemegyszer igazolta ezt a tételt. Az embernek a reálisan adott életidejében kell megértenie lehet ségeit, hogy azokat birtokba is tudja venni, s csak a der s életszemlélet adhatja meg az embernek az egész érzését. Hamvas Bélát idézve szeretném zárni soraimat: „Mindaz a hülye, komisz, aljas, piszkos borzalom, ami századunkban oly virulens, életünk alapvet szépségét és jóságát még csak meg se tudja érinteni, s t azt halhatatlan módon feler síti és feltüzeli...” Reménykedjünk...


„Az ember semmire se megy. Aki intakt, az mveletlen, aki mvelt, az korrupt Az intakt eltt le kell tagadni a mveltséget, a mvelt eltt le kell tagadni az intaktságot. Az ember semmire se megy.” (Patmosz I., Direkt morál és rossz lelkiismeret)

Olyan volt, amilyen* Odorics Ferenc „A csönd, mely égbolt és csillag.” A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban cím el adásával vette kezdetét a szimpózium. Odorics Hamvas Béla hagyomány-felfogásának keretei között egy lehetséges irodalomtörténet-írás elképzelését vázolta fel, melyben nem az irodalomnak, hanem a hagyománynak lenne története, s ennek megnyilvánulásait kereshetjük/találhatjuk az irodalmi m vekben. A hagyományba való beavatódásnak öt példáját (Mészöly Miklós: Megbocsátás, Esterházy Péter: Fuharosok, Ottlik Géza: Buda (és az Iskola kommentárja), Krasznahorkai László: Sátántangó, Hamvas Béla: Karnevál) említi Odorics tanulmánya, ebb l egyet, Krasznahorkai Sátántangójának ellenbeavatását mutatta be él szóban is. Hamvas beemelése az irodalomtörténeti köztudatba mindenképpen dicséretes, ugyanakkor er s kétségek fogtak el már a tanulmány olvasásakor a hagyomány ilyetén értelmezése és az irodalomtörténet-írással való összepárosításának lehetségessér l. Németh Zoltán el adása az erotika, a nemiség és obszcenitás tematikáját vizsgálta, ehhez a posztmodern háromféle meghatározásának egymásba simuló rétegét vette alapul, majd az identitás-játék figuratív elméletén át a modernitás és az 1945 utáni magyar irodalomban fellelhet m vek és szerz k számbavételével a különféle erotikus és obszcén elemeket sorolta fel, ezek f leg nyelvi, retorikai meghatározottságát emelve ki. Bodor Béla el adásában csak utalni tudott dolgozatának (Uralt és szolgált hagyomány – Gondolatok az elmúlt negyedszázad magyar költészetér l) – mely Alakok címmel a Könyvhétre megjelent könyvének anyagára is támaszkodik – célkit zésire és megvalósításának eszközeire, hiszen, ahogy a honlapon is érzékelhet volt, a terjedelmileg is jelent s anyag tizenöt percben el adhatatlan. Bodor módszertanilag Ropolyi László tudománytörténész technikatörténeti munkájának analógiájára építi az elmúlt huszonöt év költészetének felvázolását. (Tulajdonképpen az el adása volt a konferencia egyetlen költészetr l szóló referátuma, a korábban e tárgykörre felkért el adók visszalépése miatt). Bodor megemlítette a 60-as 70-es - 1126 Szerkesztette: Faragó Ferenc

évek beszédmódváltozásának Tandorira, Petrire és Oraveczre alapozott elgondolását, mely szerint a kifulladt költ i képek helyébe a kiüresedett metafora direkt használata lépett. Szempontjai között az erkölcsi megalapozottság, az irónia, az irányzatosság valamint a politikai határok is hangsúlyosan szerepeltek. A megszólalók többségéhez hasonlóan a magyar neoavantgarde szerepét, illetve annak feldolgozatlanságát is szóba hozta. Külön hangsúlyozta Papp Tibor és Takács Zsuzsa nem kell képpen olvasott, így irodalomtörténeti jelent ségükhöz mérten nem kell en feldolgozott költészetét is. Kálmán C. György Sajnos cím levelét Havas Judit olvasta fel. Kálmán C. a huszonöt év irodalmáról való beszéd értelmezési, módszertani kereteinek problematikusságára figyelmeztetett, majd a kánonba kerülés lehet ségein keresztül a jelent ség versus esztétikai érték dichotómiáját vette górcs alá hat példa segítségével. Az egyes m vek (Spiró György Kereng je, Hazai Attila prózája, Závada Pál Jadvigája, Hajnóczy Péter regényei, Krasznahorkai László Sátántangója, Orbán Ottó költészete) meglátása szerint bár most (illetve megjelenésük idején) jelent s népszer ségnek örvendenek, a feltételezett jöv ben kétséges, hogy olvashatónak bizonyulnak-e – melyiknél ezért, melyiknél azért. Závada Pál m ve esetében például e kijelentést avval indokolta, hogy a regény már megjelenésekor túlzottan is olvashatónak bizonyult, így az olvasóközönség elvárási horizontja a nagyon közeli jöv ben túllép rajta. Selyem Zsuzsa az 1970 és 2005 közötti prózairodalomból válogatva tíz m vet vizsgált tíz szempont alapján, hangsúlyozva, hogy mind a m vek, mind a szempontok kiválasztása alkalomszer , szubjektív szelekció eredménye. A referátumában a „rácsozat” átlós keresztmetszeteként Weöres Sándor Psychéjér l az emlékezet kapcsán, Kertész Imre Sorstalanságáról a képzelet alapján, Mészöly Miklós Filmjér l a szerkezeti sajátosságok kapcsán, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba cím m vér l a politikai allúziókat érintve beszélt. Bodor Ádám Sinistra körzete a Ki mondja?, Hogy mondja? szempontjai alapján lett érintve, Garaczi László Mintha élnélje a test és humor, Krasznahorkai László Háború és háborúja a vers a prózában, Márton László Testvérisége a n k ábrázolása, Nádas Péter Párhuzamos történetek cím alkotása a „férfiak a prózában”-szempontok érvényesítése révén került a referátumba. Szilasi László Mintha változatok cím referátuma a realizmus-kritika kritikáját nyújtotta, a szövegszer ség kontra világszer ség kvázi-ellentétpár tarthatatlanságát, retorikai összefonódását, átjárhatóságát taglalta. El adásában Kukorelly Tündérvölgyéb l és Oravecz Imre készül regényéb l vett szövegrészletekkel demonstrálta állításait. Szilágyi Zsófia „Lávaömlés vagy hídláb? A személyesség az elmúlt huszonöt év magyar prózájában” cím el adásában az újraolvasás/újraértékelés lehet ségeir l, az önéletrajziság körüli elméleti elgondolásokról, a referencialitásról, a világszer ség kontra szövegszer ség feladásáról és az irodalom versus élet kijátszásáról beszélt rengeteg szerz t (Balázs Attilát és Tolnai Ottót csak kiragadva) és m vet hozva példaként. Márton László szintén episztolával jelentkezett: egy eljövend tanulmány koncepciójának felvázolásával, melyben a történelmi regény iránti alkotói érdekl désének is hangot adott. A térképzet és a jelen id összekapcsolása révén a kronotoposz cselekményképz faktorainak vizsgálatát t zte ki céljául, amely az id t is integrálja. Ehhez különböz regények elemzése társult, pl. Mészöly Miklós Film, Mándy Iván A villamos, Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából vagy Lengyel Péter Cseréptörés cím alkotásai. Margócsy István irodalomtörténész átfogó módszertani/irodalomtörténeti szempontokat taglaló referátuma a korábban és a kés bb megszólalók mondanivalójához is kiváló keretként - 1127 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szolgált, ráadásul azonmód reflektált is a már elhangzott el adásokra, így példának Hamvas Béla Karneválját hozhatta a befogadás id koordinátáinak viszonylagosságának bemutatására. Az el adásokat követ en a felkért opponensek hozzászólásainak sorát Farkas Zsolt Havas Judit által prezentált írása nyitotta, mely a magyar irodalom fejl dését állította a maga provokatív és relativizáló módján. Farkas egyedüliként tett említést a különféle peremm fajok irodalomként való tárgyalásmódjáról, ugyanakkor, jelen nem lévén, az el adásokhoz való opponenciát elbliccelte. Alexa Károly gyakorlatilag nemcsak a korábban megszólalók állításaival helyezkedett szembe, de az egész elmúlt 15 év kritikai és irodalomtudományi diskurzusait is elmarasztalta, az irodalom aranykorának pedig a 80-as évekbeli konszolidált állapotokat nevezte ki, amikor már szabad volt bizonyos dolgokat leírni, viszont állami támogatás tekintetében sem volt hiány. A 90-es évek els felét a publicisztika korszakának nevezte, amely aztán ismét visszatért a „tiszta” irodalomhoz (?). Alexa koncepciója szerint Szilágyi István, Cseres Tibor és Csoóri Sándor lennének azok a kitüntetett személyek, akik mindenképp említést érdemelnének a szerinte 10-12 jelent s szerz t magába foglaló negyedszázados id szakban. További kedvenc alkotói: Krasznahorkai László, Oravecz Imre, Tar Sándor, Bodor Ádám, Márton László, Parti Nagy Lajos és Závada Pál. Kukorelly Endre felolvasott írása ébresztette fel el ször a publikumot a nap folyamán. A magyar neoavantgarde hagyományt állítva a középpontba egy alternatív irodalomtörténet felvázolására tett kísérletet, keményen odaszólva Balassa Péter kritikai hatalmának, amely Esterházyt és Nádast (visszamen leg Ottlikot és Mészölyt) helyezte a kánon középpontjába. Kukorelly rendkívül érdekes és érdes véleménye az oktatás, a kritika visszásságait is érintette. Márkus Béla opponensi el adása felolvasásakor vált a leger teljesebbé az az érzésem, hogy a háttérszövegek olvasása nélkül ez a szimpózium igazán csak egy kalapnak bizonyul, amibe mindenki beledobálja a saját ötletét, de valódi „lakoma” helyett csak ide-oda csipegetésre telik. Márkus írása jobbára követhetetlennek bizonyult, hiszen el adótársai azon szövegrészeire utalt, amelyeket a közönség nem hallott az összefoglalókban. Mindenesetre er s kritikával illette Kukorelly Endre írását, hatalmi beszédnek titulálva, Révai Józsefhez hasonlítva szerz jét, hiányolta a dráma és a novellairodalom említését, valamint a rendszerváltás korszakküszöbének elemzését. A terjedelmes hiánylista további taglalása mellett a „Mi a csöcs?” kifejezés többszöri emlegetése t nhetett még fel a közönségnek, jelent s derültséget keltve, de meg nem tudnám mondani milyen összefüggésekbe helyezve. Az utolsó megszólaló, Elek Tibor végre kiborította a bilit, a masszív unalomba fulladt konferencia közönségét felrázva szendergéséb l. Elek beszélt a felkérés körülményeir l, a feladat nagyságáról, majd tételesen a „nem vagyok méltó bírálni” (ironikus) retorémával opponálta az egyes el adókat. A „hideg víz” hatására magához tért kitartó hallgatóság még meghallgatta Bodor Béla és Szilágyi Zsófia hozzászólásait, reflexióit az elhangzottakra és Margócsy István – zárszóként is értékelhet – szavaival a fülében távozhatott a helyszínr l. Ez a konferencia „olyan volt, amilyen”: a névsorolvasás még nem visz közelebb minket a valódi irodalomtörténészi és -kritikai munkához, viszont a kihagyott, nem említett nevek és m vek még nem jelentik azok nem olvasását.

Rácz I. Péter *forrás: a Szépírók Társaságának honlapja http://www.litera.hu/object.600ff195-a64d-47cf-ae2c-f2813dfe6ca1.ivy


„Elkötelezettségek közepette élünk. Ezért van sorsunk. Ezért vagyunk kiszolgáltatva. Ezért van szerencsénk, vagy nincs, ezért van törvény és van valószínség és van véletlen. Ezért van magatartásunk és karakterünk és alkatunk és van környezet és átöröklés. De azért van szembenállás és tagadás és lázadás: a környezet ellen, a világrend ellen, a kényszer és a sors ellen.” (64-es cikkek, Jean Grenier és az inegzisztencializmus)

Az emberi lét értelme vagy értelmetlensége Hamvas Béla egy Földényi-esszé tükrében* I. Bevezetésképpen el re kell bocsátanom, hogy mind Hamvas Béla, mind Földényi F. László általam ismert m veit mindig is elmélyült érdekl déssel olvastam és tanulmányoztam. Mindkét szerz érinti azokat a szellemi területeket, amelyek iránt mindig is figyelmet tanúsítottam. A két szerz egymásra való vonatkoztathatóságát, egymáshoz való kapcsolatát, kapcsolódását eladdig nem ismertem, amíg Földényi Hamvas esszéje kezembe nem akadt. Az esszét Földényi 1988-ban írta, s A túlsó parton cím esszé-kötetben jelent meg Pécsett 1990ben a Jelenkor Irodalmi és M vészeti Kiadónál. A hamvasi m vekb l fakadó érdekl déssel vettem kézbe a sajátosan egyéni zamatú esszét, amely els sorban a szerz szubjektív érzéskomplexumát van hivatva sugallni, kihámozván a Hamvastól olvasott m vekb l mindazokat a gondolati vonulatokat, amelyek egyrészt eltérnek Földényi eszmei irányultságától, másrészt pedig kifejezik az esszéíró értékel mozzanatait. Az értékel mozzanatok inkább lírai jelleg ek, az elutasító gesztusok racionális fölényét a Földényi-féle létmagyarázat szubjektív dominancia-tudata nyújtja. Földényi tehát olyan „sebezhet ” pontokat keres a saját magával egyenrangúnak érzett féllel szemben, amelyekbe úgy tud bírálóan beleakaszkodni, hogy ugyanakkor nem fogja ki a szelet a nagyra becsült „ellenfél” vitorláiból. Lovagias eljárás. Ahhoz, hogy Földényi szellemi irányultságát meg tudjuk ítélni, ismernünk kell legalább a fent említett esszégy jteményt, illetve a Lánchíd Kiadónál 1990-ben megjelent kötetét, A medúza pillantását. Ezen utóbbit valóban kapitális m nek nevezhetjük a nagyesszé m fajában. Tartalmazza a szerz fentebb említett irányultságának leglényegét, s amelynek aztán megint csak a lényege a leplezetlen szembesülés a léttel, amikoris az ember mindenféle életillúziótól megszabadulva, „önmagától elpártolva a lét oldalára áll, a határtalanságból néz vissza önnön határok közé kényszerített énjére”. Ezt a legvégs és már tovább nem bontható pillanatot („a semmi ágán ül szívem”) nevezhetjük el a szerz vel együtt „a megsemmisít beteljesedés misztériumá”-nak. Ezzel a néhány kiragadott, de számunkra igencsak lényeges gondolattal természetesen éppen hogy csak sejtetni voltunk képesek azt az egzisztenciális mélységet, amelyet a szerz feltár el ttünk. Földényivel természetesen lehetne vitatkozni - bizonyos szempontokat figyelembe véve ezt meg is tesszük a következ kben -, de végs értékelésképpen szeretnék néhány régebben e témáról papírra vetett soromra hivatkozni: „Földényi könyve a néhány szálra bes r söd gondolati vonulat mellett részletgazdagságában is igen jelent s m . Mint esszé gondolatokat vet fel, súlyosakat, mint az ólom, de megoldást nem kínál, nem is adhat. A lemeztelenedett léttel való szembenézés kétségkívül illúzióromboló, de a kegyetlen szembesítés figyelmeztet arra, hogy az ember, amíg nem érkezik el helyzete magaslatára, önismeretének tragikusan felemel ormára, csak önmagával kísérletezik: még a legszentebb dolgokkal is csak port hinthet saját szemébe.” II.


Most pedig vizsgáljuk meg közelebbr l egy kissé, hogy mib l ered/erednek Földényi értékel vagy bíráló érzése/érzései Hamvas m veit olvasva-tanulmányozva. Értékeli például - minden mozzanatra persze nincs módunk kitérni -, hogy Hamvas a Karneválban végeredményben arról tesz tanúbizonyságot, hogy magának az emberi életnek az égvilágon semmilyen célja sincs - viszont az ösztönök és a sejtek azt sugallják, hogy van. Ezen sugallat nélkül ugyanis az emberi élet csak kényszervegetálási szinten lenne elképzelhet : „Az életnek ezért az a hallgatólagos célja, hogy egyáltalán létezik, azaz célját önmagában hordozza. Ez egyszerre nyomasztó és mégis szórakoztató felismerés hatja át a Karnevált...” Földényi értékeli azt is, hogy végül az egyes ember, ezen felfogás keretén belül, a káoszba fullad bele, hiába menekül el le, mivel „a káosznak csak a meg nem születettek fölött nincs hatalma”. Az is Hamvas értékelésének malmára hajtja itt a vizet, hogy már pályája legelején „az egzisztenciális krízisben lév ember helyzetének lényegéig” jut el. Igen ám - s itt jön, itt következik be Földényi els ellenérzése Hamvassal szemben -, csakhogy Hamvas nem megy végig a Földényi szerinti helyes eszmei irányultság f csapásán, amelyet érint legesen már dióhéjban bemutattunk. Rossz érzése bizonygatására olyan Hamvas-szövegrészekre hivatkozik, amelyekben a számára leggyengébb pontot találja meg: „Azokon a pontokon, amelyekben Hamvas szövegeiben mintha megszakadna valami, a kimondhatatlanság megsz nik, a krízist feltáró szakadék váratlanul betöm dik (kiemelésemmel - D. O.). Ezeken a pontokon Hamvas a totális semmivel való szembesülést apodiptikus, azaz ellentmondást nem t r kijelentésekkel - Földényi szerint méghozzá er szakoltakkal - „igyekszik leplezni”. Az ellentetszés kiváltó oka tehát az, hogy Hamvas elegáns kijelentésekkel illúziókat kelt az olvasóban a szabadságról és a leigázhatatlanságról. Ezzel szemben nagyvonalúbbnak tartaná, ha Hamvas nem nyújtana szalmaszálat az olvasónak abból a célból, hogy az megmeneküljön tudati szinten a káosz ásító torkától, tehát olyan kisszer körülmények miatt van a leplezés vagy leleplezési szándék, amelyek eleve tiltják az ilyesfajta naturalisztikus szembesülést. Földényi „a megoldhatatlan valóság belátása” el li menekülést megfutamodásnak véli saját bátorsága tornyából kitekintve. A lényeg itt tehát az, hogy Hamvas megkerül, illetve kikerül egy olyan eszmei végkövetkeztetést, amely Földényi eszmei-módszertani végállomása: „A krízist nem katarzis, hanem elszürkülés követi”, a mindenáron való tisztázása valaminek, aminek Földényi szerint kimondottan csak illúzióértéke lehet. Ezen a ponton elhangozhat egy kérdés: vajon az emberi lét, élet meglehet-e illúziók nélkül? Földényi helyesen veszi tehát észre, hogy „A létezés megragadhatatlanságának elemi tapasztalatát azonban Hamvas csak elvétve engedi érvényre jutni, érthetetlen makacssággal igyekszik e tapasztalatot újra meg újra elfojtani.” Földényi a sajátosan egyöntet magatartásából kiindulva nem képes tolerálni a kétarcú magatartást: „a krízis, a megfoghatatlanságból ered rácsodálkozásnak, valamint e fogékonyság elfojtásából következ dogmatizmusnak a kibékíthetetlensége, az önmagát lecsupaszító és kiszolgáltató gyónást tev nek, valamint a magabiztos, rendíthetetlen, a párbeszédet elutasító teológusnak az ellentéte. E kétfajta magatartás nem egyeztethet össze; a kialakuló feszültség ezért éppen attól idegenít el, aminek pedig Hamvas meg kívánt nyerni.” Hamvas tehát ha bele is pillant az eredend en válságos emberi egzisztencia tükrébe egy-egy töredéknyi id re, olvasója szemét egy hirtelen mozdulattal befogja, miel tt az belezuhanna mindenestül és egyenesen Ananké csontkarjaiba. Ahogy maga Földényi mondja: „ám ahelyett, hogy a mélységekben alámerülne, és a feloldhatatlan paradoxitásban jelölné ki azt az otthont, amelynél az ember mint a keletkezés és az elmúlás kiszolgáltatottja tovább nem léphet, egy utópiát teremt, amelynek alapja a végs „nem” helyett a tovább nem bontható igen.” Földényi továbbmegy, s még azt is kifogásolja, hogy bíráltja azért is kerül sokszor ellentmondásba, mivel a „lét”, „létezés”, „világ” fogalmak jelentésmez it nem tisztázza (ez a - 1130 Szerkesztette: Faragó Ferenc

téma persze külön tanulmányt érdemelne szerz ink esetében). Hamvas tehát úgy tesz, „Mintha bizony Ananké a földöntúli messzeségekben lakozna, nem pedig a szív dobogásában, az erek lüktetésében, az idegek áramában”. Azaz: Hamvas az ember szakrális metafizikai irányultságának aranytartalékát kivonja Ananké uralma alól, s az amúgy valóban, általa is elismert tragikus sorsú embernek - leválasztva t az önmagában hordozott halálról - utópikus irányultságot, valamiféle heroikus célt ad. Földényi természetesen továbbra sem mond le a neheztelés jogáról: „A krízist felülmúló hagyomány elérése ezért beteljesíthetetlen vágyódás tárgya lesz, amelyet észrevétlenül az utópiákból áradó melankólia borít el”. Az ember, az emberiség tehát a megragadhatatlan és ideális felh be vont smúlt (amikor is az ember még harmonizált a természettel és az isteni világgal), illetve az utópikus jöv (az embernek az istenülés felé kell haladnia) között lebeg, s t, mi több: az úgynevezett hagyomány e két pólusba tolódik el a jelenlegi b nös és korrumpálódott emberi korszakban. Habár ezt a résztémát nincs módunkban tovább feszegetni, f zzük azért hozzá, hogy Hamvas nem ennyire mereven gondolkodott, hiszen a Scientia Sacra cím nagyesszéje hatodik s egyben utolsó könyvében kimondja, hogy az archaikus és a mai emberiség összevetése nem értékítélet alapján történik, mivel az összehasonlítás csupán módszertani fogás. Abban azonban Földényinek mégiscsak igaza van, amikor azt észrevételezi, hogy Hamvasnál úgy bukkan fel az egész kérdésegyüttes, hogy a jelenlegi apokaliptikus emberiségkorszakot egy úgynevezett paradicsomi állapot el zi meg, és a megváltás örökkévalósága követi majd; természetesen a köztes állapot kizárólag degradált és korrumpálódott lehet (Hamvas gyakran használt szavával élve). Földényi hozzáteszi: „Érthet , hogy a Hamvas tolla nyomán kirajzolódó „hagyománykép” legf bb feladata az, hogy az embert kiemelje Ananké szorításából”, tehát abból a totál-végállapotból, amelynek átélését Földényi követelné, „azaz a létezésb l és egy vágyott múltba (és jöv be) helyezze.” Vajon Földényi nem azt rója-e fel Hamvas hibájául, ami a legf bb erénye? Miben látja az így teszi fel a kérdést: „Vajon nem a válság elkend zése, újabb hibát Földényi? megtagadása a valódi romlás?” Mit lehet még Hamvas szemére vetni? A következ t: „A krízisnek és az emberi lét megoldhatatlanságának a belátása helyett a mindenáron való tisztázás vágya kerekedik felül; s miközben Anankét Hamvas letaszítja a trónjáról, a morál szellemét ereszti be” - és operál a „transzcendens világ” Földényi számára kissé közhelygyanús kifejezésével... A morál bevezet dése itt annyit jelent, hogy Hamvas a morált tartja véd pajzsul maga elé, hogy ne kelljen abba a bizonyos tükörbe belenéznie, más szóval: az ember mint olyan, a morált építi maga köré mint illúziót, hogy igazolja létét, és hogy annak célt találjon. Egy újabb kérdés merülhetne föl: a transzcendencia végleges kitörlése az emberek elméjéb l hova vezetne? Egy totálmerkantilista, vulgárnaturalista világ felé? Vajon nem a transzcendens gondolkodásra való képesség az egyetlen életvize az értelemmel bíró emberi lénynek? Földényi különbséget tesz istenhit (vallásosság) és istenélmény (a legvégs katartikus döbbenet) között. Ezen utóbbi az istenhiány sikoltó rettenete is, a totális magárahagyatottság, amikor beléomlunk Anankéba, mint egy homokvár, s Ananké ugyanígy mibelénk. Ez a villám-megvilágította kísértetvilág a legmagasabbrend és tovább nem fokozható emberi lét-azonosságtudat, a semmivel való egyenl ségjel létrejöttének borzadással teli pillanata szerinte kontra minden olyan intézménnyel, ideológiával, hiedelemmel, amely illúziót teremt, azaz az ember szeme el l el akarja takarni az egzisztenciális végvalóságot. A medúza pillantásában így szól err l: „A mindenben feltoluló kaotikus mélységet az egyház éppúgy megpróbálta „megszelídíteni”, mint a rómaiak a káoszt, mid n térbelinek és anyagszer nek nevezték”, vagy, hogy továbbra is folytassuk a gondolatot, „A misztika vitathatatlanul keresztényi el ítélete mutatkozik meg abban, hogy ezt az „isteni alapot” (istenhitet, nem istenélményt - D. O.) minden megfoghatatlansága ellenére mégiscsak - 1131 Szerkesztette: Faragó Ferenc

beteljesülésnek tartja. Az életnek, ennek a halállal végz d zuhanás-sorozatnak próbál ezért célt és értelmet tulajdonítani.” (kiemelésemmel - D. O.) Hamvasnak eszerint ugyanez a „téveszme” tulajdonítható. Vajon azonban az Ananké-gy zedelme-éleslátással és a leplezetlen lét tudatával átitatott Földényi-ember nem hasonlítható-e valamiféleképpen hamvasi Séthutódokhoz, az úgynevezett logosz-fajhoz, a természetfölötti emberekhez, jövend lényekhez, „akik” - Hamvas utópiájában - „az id b l vertikálisan kitörnek és a természetfölötti világ egységében élnek” (a vertikális irány a relígió keresztjének vertikális szára). Ábel és Káin mellett (két jelkép) Séth a középlény, a kevert emberi jelleg, a humánum. Séthben, habár az anyag az uralkodó, él a szellemvilágból hozott nagy misztériumok emléke. Abban, hogy az úgynevezett modern emberiséget Hamvas valóban a jó útról letértnek tartja, van némi abszolutizálás is. Földényivel egyet kell értenünk abban, hogy minden korban létezett hagyomány, és minden korban léteztek olyan egyének, akiket Ananké tartott az uralma alatt. Hamvas maga is jól tudja, hogy maguk a vallások sem a végs megoldás, mivel ezek már mind történelmi képz dmények, mint a különféle ideológiák, világnézetek. Ugyanakkor Hamvassal egyetértésben be kell látnunk, hogy a vallások az utolsó állomások a metafizikai létfelfogás felé vezet göröngyös úton, els sorban az emberi tömegek számára, s a vallás egyúttal morál is. Földényinek kétségkívül igaza van abban, mivel relativitásban gondolkodik, hogy „Az Egység belátása, mivel intenzív, az id t is felülmúló élményr l van szó, nem köthet egyetlen kivételes („paradicsomi”) korszakhoz sem, de a krízis sem sz kíthet le egy másik („történeti”) korszakra És ha a hagyományokban ott lappang (tombol) a krízis, akkor ma, amikor látványos krízisben élünk, valamilyen módon a hagyományokban is osztozunk. Sorsunk semmiben sem különbözik azokétól, akik évezredekkel ezel tt éltek; ugyanazt szenvedjük el, mint k, a „létfelejtésnek” ugyanabban a soha végleg meg nem szüntethet állapotában leledzünk.” Különös módon tör pálcát Földényi Hamvas fölött, mivel a pálca kettétörése után a részeket egybeojtva dugja bele a termékeny talajba, hogy szép cserjévé, fává növekedhessen; Hamvas saját szavaival ítél a hamvasi m vészetr l, létértelmezésr l; „a halál közelségét l átitatott enthuziazmus”. A különféle ellentmondások dacára is tulajdonképpen mi bizonyosodik be Földényi el tt a relativizmus alapján? A következ : „hogy a hagyomány nem felhalmozott tudás, nem korszak, nem beváltásra váró ígéret, hanem a lélek sajátos állapota, amelyben a mámor, a der , a látomás, a csoda, a lelkesültség, s mindezek mélyén a haláltól való megérintettség igazgat minden rezdülést”. Ezen gondolat második része majdnemhogy azonos Hamvas módszertani hozzáállásával, habár Hamvas kevésbé él - s minden szörny történelmi és emberi tapasztalata ellenére sem - az egzisztencialista morbiditás limbusában. Mindenesetre nehéz lenne e kétféle, léttel szembenéz módszerr l eldönteni, hogy melyik a járhatóbb út. Melyik a dogmatikusabb, és melyik a kevésbé az. Földényi is tesz fellebbezhetetlen kijelentéseket, amelyek semmivel sem kevésbé apodiptikusak, mint a Hamvaséi. Egy bizonyos: módszer mindkett , módszer az emberi élet, emberi lét megélésére. Séthben benne foglaltatik Földényi is és Hamvas is, és még számtalan más intellektuális lény. A húsbavágó kérdés éppen ezért az, hogy vajon Séth, a kevert ember el re fog-e haladni, s nem süllyed-e vissza egy elsorvadt szellemiség világba? III. Befejezésképpen - a sok remekbeszabott esszé közül -szeretnék még hivatkozni egy másikra az eddig bemutatott mellett, s ez pedig A kockázat m vészete. Az alap- és kiindulási hang a következ húron pendül meg: „A kockázatnak számos válfaja van. A legnagyobb mégis maga az életünk, ez az egyszeri lehet ség, amelyet sem halogatni, sem megismételni nem adatott meg”. Maga a megállapítás sztereotípnek nevezhet , habár pozitív értékét kétségbe nem - 1132 Szerkesztette: Faragó Ferenc

vonva, mivel Földényi célja nem valamiféle romantikus-szentimentalista-impresszionista nosztalgiázás, hanem inkább e szokványos, szinte toposz-számba men kitétel racionalizálása, mondanám, módszertani céllá tevése. Már ahogy, tegyük hozzá, Hamvas teleologizálja a transzcendálás aktusát egy eléggé metafizikus utópia felé. Földényi itt is, önmaga szempontjából, berzenkedik az ellen az egyetemes „becsapás” ellen, amely azt t zi ki célul maga elé, hogy kiszorítsa az emberi tudatból „a halálnak mint végérvényes megsemmisülésnek a gondolatát”. Az újkori kultúra tehát a megszelídítéshez, az eufemizáláshoz fordul, mivel „a m vészetet jelölte ki olyan rezervátumnak, amelyben az ember állítólag büntetlenül adhatja át magát a pillanat és a kockázat szédít élvezetének”. Ezzel szemben az igazi, valós m vészet célja nem az ilyesfajta élvezet nyújtása, hanem az, hogy rábírja az embert arra, hogy saját maga létezésében kételkedjék” - veszi át Unanumo egzisztencialista gondolatát Földényi. A valódi és hiteles m alkotás éppen ezért nem megszelídíthet : energiája feltárja a dolgok esetlegességét, s t még a vallásos hitet is megingathatja, azaz megnyitja a halálról való gondolkodás felé vezet utat. A mondat legutolsó szakaszában foglaltakhoz azt f zném azonban hozzá, hogy például a keresztény vallás a leghalálközelibb hit: a halál ténye tudatosításának a magasiskolája. És azt tanítja, hogy éppen az elkerülhetetlen halál szinte pillanatonkénti tudatosításával kell az emberi életnek és létnek értelmet adni, mégpedig egy fels bbrend erkölcsi-spirituális megélés értelmét. Nem az életutazás, életvendégség korlátokat nem ismer és mérték nélküli kiélését, kitombolását, amely egyúttal a b n melegágya is. A hit viszont - s ezt közhely elismételni nem áll meg magánál a halál tényénél, hanem átlendít az öröklét felé, a földinél mindenesetre magasabbrend szféra felé. Ez a - nevezzük - nem szokványos valóságba való átlendítés a megszelídítés, pontosabban az illúzióteremtés, ha Földényi gondolatmenetét követjük. Földényinek sok mindenben igaza van. Például abban - persze egy bizonyos felfogás prizmáján keresztül szemlélve a dolgokat -, hogy „Attól leny göz egy m , hogy az t gúzsbaköt kimondhatatlant és ábrázolhatatlant árasztja magából”, vagy hogy „A béke hiányától elevenedik meg a m ”, s az ember számára nem számolja fel a lehetetlent, hanem kihívja, hogy az ember küzdelembe bocsátkozzék vele még akkor is, ha a gy zelemre a leghalványabb lehet sége sincsen. S még egy metaforikus hasonlatot: „A lehetetlen úgy teperi a földre az embert, mint Saulust Isten látványa.” Álljunk meg ismét egy pillanatra: Saulus porbasújtásának viszont az a következménye, hogy Saulusból Paulus válik, a földi világ égi világgá transzcendálódik, az alvóból felébredt lett, a halottból él . Saulus „megtért”. Mit is mond még Földényi? „A kockázatteli pillanat iránti elkötelezettség, a halálnak mint folytonos fenyegetettségnek a számontartása és az ebb l fakadó szenvedély (amelynek nem kell feltétlenül látványosnak lennie): ez teszi ragadozóvá a m vet - a lehetetlen lázadójává” (kiemelésemmel - D. O.). Az emberi élet „nincs tovább”-ja, ha a fentieket nem csak egyedül a m alkotásra vonatkoztatjuk, elmondhatjuk, hogy valóban szenvedélyt fakaszt. Nos, ha esszében gondolkodunk, megengedhetünk magunknak egy kis kitérést. Földényi is valamiféleképpen óvatossá válik, amikor leírja a szenvedély szót. A szenvedély, amellyel rosszul sáfárkodnak az életben, a legnagyobb bajokba, katasztrófákba sodorhat; a helytelenül értelmezett szenvedély szétzülleszti a morált, elvezet a helytelenül értelmezett szabadsághoz. Földényi persze nem ebben az értelemben vetette papírra a szenvedély szót. Azonban a levezethetetlen haláltudatosság nemcsak mély bölcsességet szülhet - ez a Földényi-féle ember jellemz je -, a végs reménytelenségb l megszület melankolikusan nárcisztikus „reményt”, hanem világméret káoszt, mindent átható pánikot, a rend felbomlását, amely végcélja az emberellenes hatalmi érdekeknek. Ahol megsz nik az Isten - degradálódik, romlik a hagyomány min sége, mint ahogy az egész létezés min sége is romolhat, hogy egy Földényi-gondotatra hivatkozzunk -, azaz a Mérték, a mértéktelenség válik uralkodóvá, s ez talán Hamvas legnagyobb - 1133 Szerkesztette: Faragó Ferenc

rettenete sok másféle szorongás mellett. A szenvedélyt, a visszafogottat Földényi a m vészetre vonatkoztatja, alkalmazza. A haláltudatosság, a perverzitásig eltúlzott, mint már eddig is láttuk, kétél fegyver: lehet a legmagasabb bölcsesség foka, de egyúttal a legrombolóbb szenvedély az emberi társadalmakban, azokban, amelyek ezt tudatosan is szítják. Hamvas megérzi ezt a tragikus veszélyt - nem nehéz neki! -, amikor a transzcendens - legyen ez a kifejezés bármilyen gyanús vagy közhelyszer is - áthatolást nélkülöz társadalmakat az elbarbárosodás melegágyainak tekinti, vagy ugyanez a végeredménye a hamis társadalmi vagy egyéb hatalmi ideológiáknak is, amelyek áltranszcendenciát hoznak létre. Erre volt és van b ven példa a huszadik században is. Marad tehát Séth, a fejl dni képes, de még mindig Janus-arcú humánum? Vagy soha, semmilyen módszerrel vagy politikával nem lehet megoldani az embernek mint létez nek a problémáját? „A béke hiányától elevenedik meg a m ” - mondja Földényi. Ezek szerint soha nem lehet béke, békesség sem a lelki dimenzióban, sem a testiben? Ezt még akkor is nehéz lenne elfogadni, ha ez lenne a tovább nem bontható igazság. Az örökmozgó, nyüzsg paranoia csak egyik mozgatórúgója az emberlétnek, mivel ennek a létnek békességre, békére is szüksége van. Nyugvó állapotra, a beteljesedettségre, a pihenésre. A haláltudatban is benne kell legyen a mérték. Nos hát amennyiben utópiának (utópia = seholsincs ország) fogható fel Hamvas igyekezete az emberi lét értelmének megadására, legalább annyiban utópia Földényi azon elgondolása, hogy az Ananké-tudatú (értelmiségi?) ember megválthatja a világot, illetve önmagát egy egyre inkább atomizálódó világban, hogy feln het emberi önmagához. Van tehát az elmélet és a gyakorlat. Van tehát az utópia, és van az azt kicsorbító valóság, amelyet az örökké fékezhetetlen biológiai vadsági állapot és az ezt féken tartó domináns és profitra éhes hatalom sohasem fog engedni oly mértékben spiritualizálódni, hogy a mindenkori elit lába alól véglegesen kicsússzék a talaj. Hamvas szavával élve ez az emberiség „története”. A vallás, a m vészet, egyszóval a kultúra végnélküli küzdelmet folytat egy utópikus cél érdekében az emberért, de ez az összes rített fogalom legalább annyira utópikus, mintha arról ábrándoznánk, hogy egy szép napon hétvégi kirándulás keretében bejárhatunk majd egy egész galaxist. Gyalogosan, esetleg kerékpáron. IV. A létértelmezés e két bemutatott alternatívája ezek szerint patthelyzetbe került? Talán igen, talán nem. Utópia nélkül valóban nem érdemes létezni. Az utópiát viszont sohasem lehet megvalósítani. Marad tehát számunkra a madáchi végszó. Egy filozófiai-m vészi közhely, amelyet csak illúziókkal lehet továbblendíteni? (1992)



„Minden mvészetben a rendez és a fegyelmez és a megfékez mozzanat mellett ott van és megvan az idéz mozzanat. Ez a mágikus mvészet, amely idnként kitör, s amely az orfikát Európában csaknem teljesen lerohanta. A mágikus mvészet nem fékez meg, hanem éppen idéz. Nem értelmes, hanem imaginatív. Nem a harmóniában él, hanem a mámorban. Nem a bizonyosságot keresi, hanem az enthuziazmust.” (Titkos jegyzkönyv, Arlequin)

„A csönd, mely égbolt és csillag.” A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban* Csillámok Teljes súlyával visszahull a csönd, mely égbolt és csillag – olvashatjuk a Bevezetés a szépirodalomba (1986) oldalain nem egyszer, s mindig másként. „Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Ha pedig nincs benne a m vemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne.”169 – áll Ottlik Prózájában (1980). Csönd, égbolt, csillag: Esterházynál. Anyám, égbolt, Jézus: Ottliknál. Mészöly Megbocsátásában (1983) beteljesül a transzcendencia állandó és a szenteletlen figyelem el l rejtett jelenvalóságának reménye, hogy a füstcsík – amelyen a nap sugarai mint ahogy sziklazátonyon nem hatolhatnak át – nem foszlik szét. Sziveri János fájdalmas iróniával „mindennapi kegyelmem”-r l szól a Hidegpróbában (1981), ahol a lélek szó szintaktikai környezetében szellentés és szenteltetés egymás mellé kerül: a szellem így idéz dik meg. Krasznahorkai László regényében, a Sátántangóban (1985) vitathatatlanul jelenlev metafizikai szólam nemegyszer hamisan cseng például Petrina miatyánkjában: „… a mennyben … vagy hol a pokolban, ámen …”170. Kukorelly Endre Tévedhetekje (1988) becsapásról, tévedésr l, reményr l beszél, s az „egészet” a szívre alapozza („amíg csak élünk”), amit a „jó nagy, kövér bálna” mint felépítmény ásna alá, szövegében egymás mellett jelenik meg a kívánságlistán Isten és egy üveg sör: „Legyen itthon egy üveg sör. Legyen Isten.” Persze – ahogy Szerb Antal írja a Magyar irodalomtörténetben – „nem mindenki, aki mondja, Uram, Uram, megyen be mennyek országába.”171 Nádas Péter f h se, Simon Péter az Egy családregény végében (1977) az írás utolsó mondataként úgy mond „Nem.”-et a káprázatszer en fennálló világra, hogy a metafizikai tradíció mint égbolt és csillag megfellebbezhetetlen érvény ként borul a regény világára. Németh Gábor Angyal és bábu cím kötetének (1990) leghosszabb írása, a Katharmoi Empedoklésznek a lélek megtisztulásáról írott költeményét a Németh romantika modalitásában kommentálja naplószer en. A szerz Empedoklészt idézi fel, akit Hamvas Béla nagy seink közül az utolsónak tart, „akiben még az egyetemes emberi lét minden kérdése még egyszer teljes egészében felragyog”172. A hopik könyvében (1983) Oravecz Imre létrehoz, azaz helyreállít egy olyan mitológiát, amely a „lét sforrásából” fakad. A hopi kultúra természetesen különbözik a magyar kultúrától, de Oravecz úgy látja, „hogy a különböz ségek ellenére mind anyagi, mind szellemi tekintetben egységes a világ, és ez az egységesség bennünk ölt testet, bármely pontján élvezzük vagy szenvedjük is azt a 169

Ottlik Géza: Körkérdések Jézusról. In uő: Próza. Magvető, Budapest, 1980. 213-214. 170 Krasznahorkai László: Sátántangó. 275. 171 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. 41. 172 Hamvas Béla: Empedoklész. In uő: Az ősök nagy csarnoka III. Medio, 2005. 347. - 1135 Szerkesztette: Faragó Ferenc

megismételhetetlen, egyszeri és földi valamit, aminek közönségesen és egyszer en élet a neve.” 173 A halál utáni élet gondolata nemcsak Nádas Péter Saját halálában – szinte ahogy a halálközeli élményeket (az alagútélményt l a fénylény megpillantásáig) bemutató spirituális m vekben – fogalmazódik meg, ott fénylik a Buda (1993) Medvéjében is. Medve Gábor mint Néz -Szerep -amalgám tudja, hogy ebben „az ingoványra épült, csak feltevésesen létez világban”174 csak néz je az ingyen mozinak, itt csupán látogató: „Éppenséggel az a helyzet, hogy nincs halál, csak a szerepl részednek. Mozdulatlanság van. Fák vannak.” Itt er södik föl az Iskola a határonnak tejsavból vagy gyantából kitermel dött reinkarnációs szólama, hiszen – mint Medve gondolja a regény záró fejezetében ( rség a hajón) – „igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt”175. A szerepl rész, az elmúló anyagi létezésben tev -vev , lézeng ürge és a halhatatlan, isteni néz rész nagyon finoman, épphogy csak érintve idézi fel az egységes metafizikai tradíciót. Az 1985-ben megjelent Karnevál Hamvas Bélának önmagáról mintázott f h se, Bormester Mihály a regényben önmagát, az egyetemes, szellemi ént keresi. Az énkeresés elválaszthatatlan a névkeresést l, hiszen – mint az Apokaliptikus monológban írja – „megtaláltam életemben a primordiális logoszt. Els és utolsó nevemet, talán azt, amelyben a küszöb átlépésekor szólítani fognak. (…) Az elemi stapasztalat, amib l az ember él, saját neve. A karakter-egzisztencia és az id tlen esszencia gyújtópontja. Az ember ebben a pontban konkrét és igaz. A többi csak inkarnáció.”176 A Karnevál mint ahogy bármely irodalmi m , nyelv és kultúra sem szólaltatja meg, mert nem szólaltathatja meg tisztán a hagyományt, a karneváli filtert a vérb humor, a tiszapalkonyai h er m kéményeib l el tör , szinte érthetetlenül zavartalanul áradó önfeledt kacagás hozza létre. A Karnevál emberábrázolása komikus-parodisztikus, a szerepl k szatirikus-parodikus torzfigurák. Emellett a regény feje tetejére állított világa a háborút, a politikát, a történelmet, a tudományt, a filozófiát, a m vészeteket, így magát az írásm vészetet is parodizálja, de önmagához sem viszonyul másként: a függönybeszélgetések parodikus esszékként fonják be a regény világát. Az alkímia, a hermetika, a mágia a regényben fontos szerepet játszik, ugyanakkor a regény ezeket is parodizálja, megkérd jelezve így a mindenek felett való érvényességüket (Uvdtloriaq mágiával kelti fel minden reggel a napot, Barnabás Maximus az emberiség tízezer éves kérdéseit keresi, a falánk Gambrinus szellemi étterem tervével foglalkozik). A karnevál az átalakulás és megújulás ünnepe volt, a karneváli paródiát áthatotta a változás és megújulás pátosza. Talán ez a leglényegesebb eleme a karneváli világszemléletnek, hiszen a karneváli z rzavar, a groteszk maszkok szüntelen kavargása Hamvas regényében az alkímiai átalakulást és megújulást, „a nagyszer ébredésre” való felkészülést szolgálja. Vagyis a regény profán jelentésrétegének karneváli világa, ez a parodisztikus jelleg vásári felfordulás teremti meg a feltételeket a beavatáshoz, az iniciációhoz; ugyanakkor pedig ez a profán réteg egyszersmind ellenpontozza is az iniciatikus jelentésréteget.

A hagyomány (irodalom)története Amikor egy kijelölt id keretben kerülnek tárgyalásra az égbolt, a csillag és a csönd háromszögében megszólaló irodalmi m vek, akkor óhatatlanul felmerülnek a történeti és az azzal nem feltétlenül azonos kronológia szempontjai. Az elmúlt évtizedekben sok szó esett az 173 174 175 176

Oravecz Imre: A hopik könyve. Magvető, Budapest, 1983. 11. Ottlik Géza: Buda. 19. Ottlik Géza: Iskola a határon. 437. Hamvas Béla: Apokaliptikus monológ. 137-138. - 1136 Szerkesztette: Faragó Ferenc

irodalomtörténet-írás lehetetlen, egyben szükségszer voltáról. Legutóbb magam is a lehetetlen megvalósításának szükségszer en fellép igénye mellett foglaltam állást177. Eltekintve bármiféle illedelmes, így hosszadalmas módszertani és kontextuális fejtegetést l, a továbbiakban egy olyan irodalomtörténet-írási keretben fogok megszólalni, amely Hamvas Béla hagyományról vallott nézeteinek egy lehetséges következménye. Els sorban az 1988ban megjelent Scientia Sacra cím m vére gondolok, így az elmúlt három évtized magyar irodalma egy bizonyos szeletének áttekintésére vállalkozó dolgozatom szemléletmódját egy, az adott korszakból származó írás adja meg. Kétségtelen, hogy Hamvasnak az irodalom és a m vészet történetére vonatkozó megállapításai korántsem számítanak szellemtörténeti újdonságnak, azonban éppen írásainak összegz jellege, illetve életm vének feldolgozatlansága és egyre nehezebben elhallgatható aktualitása indokolja, hogy megjegyzéseim alapvetéséül szolgáljon. Röviden összegezve úgy fogalmazhatok, hogy nem az irodalomnak – mint közvetít csatornának – van története, hanem a hagyománynak. Az irodalomtörténet-írás lehetetlen vállalkozás akkor, ha az irodalmat zárt, immanens rendszerként fogjuk föl. Szükségszer en kilépve ebb l a zárt rendszerb l lehetségessé válik az irodalom mint nyílt rendszer történetének a vizsgálata: a hagyomány irodalomtörténetének rögzítése. A hagyomány – mely csönd, égbolt és csillag – szüntelen törekvése, hogy az irodalmi alkotásokban minél er teljesebben és minél tisztábban szólaljon meg. A hagyomány történik, a hagyomány nyilvánul és nyilatkozik meg az irodalmi szövegekben hol így, hol úgy. A „hol így, hol úgy” arra utal, hogy vannak irodalmi m vek (m fajok, korszakok, nemzeti irodalmak stb.), amelyekben er teljesebben és tisztábban szólal meg, s vannak, amelyekben kevésbé er teljesen és tisztán. A „hagyomány” a Scientia Sacra I. kötetének kulcsszava. Hamvas úgy vélekedik, hogy egyetlen hagyomány létezik, amelynek – kultúráktól és nyelvekt l függ en – különböz megnyilvánulásai vannak178. Mit jelent a Scientia Sacra-ban a „hagyomány”? „A hagyományban lev tudás skori kinyilatkoztatás. Ez az skori kinyilatkoztatás végtelenül világos és egyszer : az ember eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát meg rizze.”179 A hagyományt az archaikus korban a szakrális szubjektum180, az Élet Mestere képviselte és tartotta fenn. Az archaikus kort követ történeti kor kezdetével a szakrális szubjektumok elveszítették éberségüket, deszakralizálódtak, így a történeti korban a szakrális szubjektum hagyományfenntartó funkcióját a könyv vette át181. A könyv szakrális volta éberségéb l fakad. „Az éberség az ember metafizikai érzékenysége.”182 A metafizikai érzékenység „természetfölötti érzékenység, amely néz és lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen.”183 A történeti kor könyvének ébersége, szakrális volta 177

Odorics Ferenc: Trópusok az irodalomtörténet-írásban. In Az irodalomtörténet esélye. Szerk. Veres András. Gondolat, Budapest, 2004. 179-184. 178

„Hagyomány egy van; mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten. Ez az egy azonban, bár mindenütt ugyanaz, időkre, népekre, nyelvekre alkalmazva jelentkezik.” Hamvas Béla: Scientia Sacra I. kötet. Medio Kiadó, Szentendre, 1995. 103. 179 Ua. 120. 180 „Ezek az emberek azért szakrális szubjektumok, mert személyükben az őskori lét isteni-szakrális voltát megőrizték.” ua. 70. 181 „A történet korszakában az Élet Mestere nem az ember, hanem a könyv. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett.” ua. 84. 182 Ua. 33. 183 Uo. - 1137 Szerkesztette: Faragó Ferenc

abban áll, hogy meta ta phüszika, túl lát a természeten, túl lát az anyagi valóságon, valami olyat közöl, amely az észlelésünk számára nem hozzáférhet . A könyv éberségét a történeti korban három forrás biztosítja: az archaikus szintézis, a zseniális ember és a misztikus intuíció184. Az irodalom története szempontjából leginkább az utóbbi kett jöhet számításba; a zseniális ember185, aki általában „misztikus vagy költ vagy m vész”186 és a misztikus intuíció, amelynek „sajátos területe a vallás, a misztika és a költészet”187. „A misztikus intuíció az skori éberség (zaéman) történeti alakban. Csaknem sohasem jelentkezik szemmel láthatóan és kizárólagosan; a legtöbbször csak egy-egy ponton tör át.”188 A hagyomány áttörése a közvetít „anyagok” (költészet, irodalom, nyelv, kultúra) szövetének egy-egy pontján: ez a hagyomány történése. A hagyomány más és másféleképpen tör át az egyes irodalmi m veken. Az 1962. február 4. cím írásában Hamvas Béla különbséget tesz orfikus és mágikus m vészet között. Az orfikus m vész és az orfikus m – melyek metaforája a KRISTÁLY – a világ er inek megfékezésében, rendezésében, harmonizálásában és megbékítésében áll. A Poeta sacer-ben írja Hamvas: „A költ mindig a Guénon értelmében vett hagyomány alakja volt, s feladata: az ember és a transzcendens világ között lev kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata s az istenhasonlóságnak mint az emberi sors egyetlen lényeges feladatának meg rzése.”189 A mágikus m vészet – ide sorolja a modern m vészetet is – démonikus er k befolyása alatt áll, metaforája az örvény. A mágikus modern m vészet az örvény legmélyebb fenekér l a legfélelmetesebb er ket kelti fel. Ezeket az er ket Porphüriosz elementároknak, a kabalisták basztárdoknak hívták. A héber hagyomány szerint Nahasnak, a világkígyónak édes gyermekei.190 A mágikus m vészet démonikus er k irányítása alatt démonikus tartalmakat, gondolatokat, szavakat, tetteket szabadít fel és hoz mozgásba, az orfikus m vészet ezeket megfékezi, s a világba rendet, harmóniát és békét sugároz. Ebben az er térben határozható meg az irodalomtörténet-írás felel ssége és a történetíró személy alapállása. A történetíró személy alapállása morális intaktságán és éberségén múlik. Éberségét misztikus intuíciója tartja fenn. A történetíró személy misztikus intuíciója és ébersége segítségével meglátja a hagyomány mintázatát, meghallja a hagyomány szólamát mind az orfikus, mind a mágikus m vészet alkotásaiban. A mágikus m vészi alkotásokban is képes érzékelni, megérezni a hagyomány jelenlétét, ugyanis Hamvas Béla szerint a hagyomány lenyomata mindenhol, így a mágikus m vészetben is megtalálható. A történetíró személy alapállásának másik összetev je morális intaktsága. A morális intaktság el írja annak belátását, hogy a m vészet sokkalta fontosabb, mint a tudomány, fontosabb, mint az államhatalom, fontosabb, mint a morál, vagy mint a vallás.191 184

Ua 84-85. „A történet zseniális embere az őskori szakrális szubjektum apokaliptikus változata. Ritkábban tevékeny lény; nagyobbára a szó, éspedig az írott szó embere. Csak egészen kivételesen filozófus vagy tudós; túlnyomó többségben misztikus vagy költő vagy művész.” ua. 84-85. 186 Ua. 85. 185

187

Uo.

188

Uo. Hamvas Béla: Poeta sacer. In A láthatatlan történet. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1988. 126. 190 Vö. Silentium 125. 191 Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv – 1962. február.4. In: Hamvas Béla művei 17, Silentium, Titkos jegyzőkönyv, Unicornis. Medio Kiadó, 2004. p. 123. - 1138 189


Korunkat, a történeti kort az jellemzi, hogy a hagyományt – többek között és eminensen – a költ és a költészet örökíti tovább: „Valószín nek látszik, hogy a történeti id ben az archaikus sképlátást, vagyis azt a metafizikai létlátást, amely az anyagi természet határain túl lát, a m vészet és költészet rzi. Az skori hagyomány idején élt látáshoz hasonlóval, mint Guénon is mondja, ma csak a m vészetben találkozunk.”192 Az irodalom jelöl i Hamvasnál a könyv és a költészet. A könyv és a költészet természetfölötti érzékenységgel rendelkezik, a könyv és a költészet túllát az anyagi természeten. Ahogy túllát a Dunánál lírai alanya is: „Látom, mit k nem láttak, mert kapáltak, / öltek, öleltek, tették, ami kell.” k („az anyagba leszálltak”), a kábaság káprázatában él k nem látják azt, amit az éber költ és az éber költészet lát: látja a hagyomány által feltáruló nyílt létet193. S ahogy a bevezet sorokban írtam, túllát Medve is mint Néz -Szerep -amalgám a Budában. Miképpen jut szóhoz és miképpen örökít dik a hagyomány? Hamvas a jól ismert recepciótörténeti felfogástól eltér en látja a hagyomány örökítésének mechanizmusait. A hatástörténet alapvet fogalma és m velete az átvétel, a szónak az átvétele, amelynek hatása kés bben megnyilvánul egy másik szóban. Hamvas szerint a szcientifista elgondolás a különböz irodalmak és irodalmi m vek közötti hasonlóságot úgy képzeli el, hogy bizonyos motívumokat, poétikai fogásokat, technikai eljárásokat, m faji szabályokat stb. az egyes népek és az egyes alkotók egymástól átvesznek. Ennek kiváló példája az irodalomtörténet gyakran alkalmazott eljárása, miszerint egyes alkotók egymásra tett hatását azzal látja igazolhatónak, hogy dokumentálható nyoma mutatható ki valamiféle érzéki, anyagszer (metonimikus) érintkezésnek. „Megtalálható volt a könyvtárában.” „Valószín síthet , hogy olvasta, hiszen látták nála a könyvet.”. Ilyen és ehhez hasonló argumentációval irodalomtörténeti munkákban lépten-nyomon találkozhatunk. Hamvas szerint „a hasonlóságot, néha az azonosságot nem kell éppen küls hatással magyarázni.”194 A hasonlóságot nem úgy kell értenünk, hogy minden irodalom egyetlen sirodalomra, minden vallás egyetlen svallásra vezethet vissza. Hamvas szerint ilyen sirodalom, svallás, sszellem soha nem volt. „A történet el tti id ben a föld minden népe a lét sforrásából merített. Azért voltak egymáshoz hasonlóak, mert mindegyik ugyanabból a szellemb l élt. Egymástól függetlenül, egymáshoz néha közel, néha egymástól távol, hasonló fajú népek, hasonló nyelv ek vagy különböz fajúak és nyelv ek, de végs gondolataikat mindegyikük ugyanabból az si szellemi megnyilatkozásból vette. (…) Ez volt a föld minden si népének azonos metafizikája. Kelták, aztékok, hinduk, tibetiek, héberek, görögök ugyanabból az si szellemb l merítettek és éltek. Ezt az skorban minden nép között lev 192

Ua 169. „A lét nyíltságának négy fő iránya van. (…)A nyíltság első iránya a metafizika; a második a halottak világával való kapcsolat; a harmadik a misztériumokban való otthonosság; a negyedik a közösségben való közvetlenség. Az élet ugyanezekben az irányokban zárt. Az érzékelhető természeten túl nem lát; érzékenységét a természeten túl fekvő világ felé elvesztette; éppen ezért a természetfölötti világot tagadni kénytelen. (…) A történeti emberiség mérhetetlen többsége a valósággal soha szemtől szemben nem állott. (…) Szellemi épülete, amiben lakott, világszemlélet volt, de ez a külön-külön világ volt az, amelyről Hérakleitosz azt mondja, hogy: benne az emberek szenderegnek. A világszemlélet vagy világnézet nem egyéb, mint az individuális, más szóval, a lefokozott valóságban élő Én képzelgése, amelynek a valósággal csak egy-egy pontban és kivételesen van kapcsolata. Az individuális Én itt, a világnézet közepén szunnyadva éli életét. Hite az Énhit: a hiúság; védelme: az önzés; féltése: az aggodalom.” ua. 58. 194 Ua. 102. - 1139 193


azonos kinyilatkoztatásszer metafizikát hívják hagyománynak.”195 Hamvas Béla szerint a hagyomány nem csak a más népekt l, más alkotóktól való átvétel (közvetett hatás) útján örökít dik tovább, hanem az si szellemi hagyomány, vagy Ottlikkal szólva „magányunk közös centruma”196 közvetlenül is megszólít bennünket. A kultúra, a nyelv, az irodalom és a költészet sz r ként funkcionál a hagyomány és az emberek, a befogadók, az olvasók között. Az irodalom képviseli többé-kevésbé a hagyományt. „Hol így, hol úgy” nyilvánul és nyilatkozik meg az irodalomban, az irodalom által a hagyomány. A hagyomány ahogy megnyilvánul és megnyilatkozik, úgy történik. Ez a hagyomány történése. A hagyománynak van története, az irodalomnak nincs. Pontosabban szólva az irodalomnak úgy van története, ahogy a hagyomány megnyilvánul és megnyilatkozik benne. Az irodalom sz r , az irodalom filter, amely ha tisztább, ha nagyobb átereszt potenciállal rendelkezik, akkor jobban átengedi a hagyományt, akkor tisztábban és er teljesebben szólal meg a hagyomány, tisztábban és er teljesebben szólítja meg a hagyomány az olvasókat. Ebb l az is következik, hogy az irodalom története (a hagyomány története) nem követi a kronológia linearitását, nem halad innen oda. A hagyomány sem lineárisan halad, hanem körszer en: mindig ugyanonnan jön és mindig ugyanoda megy; Hamvas Béla id szemlélete – éppúgy mint a természeti népeké és az aranykor emberéé – ciklikus. A hagyomány (irodalom)történetének haladványszer sége a „hol így, hol úgy” mozgásában merül ki, a hagyomány hol különféleképpen zavarosabb és hol különféleképpen tisztább megszólaltatásában. Ezen a ponton jelenik meg a retorika az irodalomtörténet-írói munkában. A különféleképpen szennyezett nyelv a retorika eszközeivel takarja el, egyben mutatja meg a hagyományt. Hamvas írja a Regényelméleti fragmentumban, hogy „valakinek vagy valaminek megnyilatkozása ugyanannak a valaminek vagy valakinek elfátyolozódásával jár együtt. (…) ami reveláció, ugyanolyan mértékben okkultáció, és viszont”197. A metafora például a hagyomány els rend trópusa, hiszen az Arisztotelész számára elfogadhatatlan A egyenl B-vel m veletével a minden létez ben jelenlév azonos megmutatásával az egység tudatát tartja ébren az olvasóban.198 Az Eszmélet cím versben a „sebed a világ” metaforája kétszeresen nyilvánítja meg a hagyomány elidegeníthetetlen részét alkotó egységtudatot, amely a lírai alany sebe és a világ azonosítása mellett a birtokjel használatával az egybefoglaló birtokviszonyban is megnyilatkozik. Mészöly Miklós Megbocsátás cím regénye – mint említettem – azzal a reménnyel kezd dik, hogy az a füstcsík, amely „ott felejtette magát a leveg ben”199, nem foszlik szét. Ez a füstcsík a transzcendencia szimbólumaként200 a remény, az isteni reményének beteljesülése, hiszen „a 195

Ua. 103. Ottlik Géza: Iskola a határon. Magvető, Budapest, 1959. 435. 197 Hamvas Béla: Regényelméleti fragmentum. In uő: Arkhai. Medio, Budapest, 2002. 309. 198 Az éberség felé vezető út fontos állomásának tartja Hamvas Béla az etad vai tat tudati állapotát. „Azt jelenti, hogy: ez nem más, mint az. (…) »Aki az élőlényeket mind önmagában tudja látni, mint Énjének részeit, és önmagát mindabban, ami él.« Az ember elkezdi látni és tudni, hogy a világban meg nem változtatható azonosság van. Ez nem más, mint az, és ez vagy te. Az individuális Ének érzékileg tapasztalható sokasága és sokszerűsége álom. A valóság az, hogy ez nem más, mint az, és ez vagy te. Aki a sötétségből, amely a világot takarja, kilép, az a sokaság varázslatszerűségét felismeri.” Hamvas Béla: Scientia Sacra I. kötet. 43. 199 Mészöly Miklós: Megbocsátás. Szépirodalmi, Budapest, 1984. 5. 200 „A szimbólumfogalmában megszólal egy metafizikai háttér is, melytől az - 1140 196


rendíthetetlen füstcsík ebb l az álomképb l sem hiányzott, ugyanott horgonyzott, mint hónapok óta.”201 A hagyomány az Iskola a határonban az Evangéliumból átvett mottó szerkezetet épít és rendet, egységet teremt poétikai funkciója mellett a fokalizációban202 és a motívumrendszerben egyaránt megnyilatkozik. Ugyanis a Trieszti Öböl motivikus képeiben a futár „a hegyeken át”203 az „Élj!” parancsot egy „csillagos homlokú, pihent kancán” hozza. A „hegy” és a „csillagos homlokú” egyaránt transzcendens jelöl k (az utóbbi kétszeresen is az). A „nézi mindezt”204 motívuma pedig a platóni trinitárius, a szellem, a világ és az én egységét valló hagyományt is felidézi. Hiszen „nagyobbik részünk” az isteni „rész”, amellyel mindannyian össze vagyunk kötözve – mondja Medve. S nemcsak a trópusok retorikája, hanem a Ferdinand de Saussure-re alapozó Paul de Man-i materialitás paronomázikus, ana- és hipogrammatikus stratégiái205 is képesek megmutatják a nyelvben és az irodalomban rejl metafizikai hagyományt. A József Attila Óda cím versének kérd szerkezeteiben ismétl d „miféle” személytelenít szócska egymás mellé helyezi az „anyag”, a „lélek” és a „fény” szavakat, amely elrendezés szintén a trinitárius hagyományt idézi fel. A „fény” az isteni fény, a szellem, amely megvilágítja a testben, anyagszer en létez lelket, a „lélek” az anyagi világba zuhant, a testet öltött isteni (f)én(y). Az Ódában az én mint a tüneményszer en létez , az anyagot és a szellemet magában egyesít , fényként felt n és a ködben elt n létez jelenít dik meg. A szakasz rímeiben az „én”-re a „ködén” felel, a „fény”-re a „tünemény”, a „fény” és a „tünemény” paronomázikusan egyaránt magában hordja az „én”-t. Egyébként nemcsak a magyar nyelv rzi az én és a szellemmel áthatott én, a fény eredeti elszakíthatatlanságának si tudását, rzi a német nyelv (Ich / Licht) és az angol (I /light) is. allegória retorikai használata teljesen mentes. Lehetőség van arra, hogy az érzékitől elvezettessünk az istenihez. Mert az érzéki nem puszta semmisség, hanem az Igaz kiáramlása és visszfénye. (…) A szimbólum nem önkényes jelölés vagy jellétesítés, hanem előfeltételezi a látható és a láthatatlan metafizikai összefüggését.” Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Ford. Bonyhai Gábor. Gondolat, Budapest, 1984. 71. 201 Mészöly Miklós: i. m. 82. 202 „Nem az én véleményemre volt kíváncsi Szeredy, ahogy mentünk lefelé a Lukács fürdő jobbik lépcsőjén, hanem a saját véleményére. Azt remélte tőlem, hogy én messzebbről tudom nézni élete összegubancolódott zűrzavarát, s az én közbeiktatásom segítségével talán majd ráeszmél, hogyan is fest a helyzet annak az istennek a szemszögéből, aki nézi mindezt.” Ottlik Géza: i. m. 15. 203 Ua. 61. 204 „De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt.” Ua. 437. 205 Az anagramma azt a felületet olvassa, ahol a betűk, betűcsoportok ismétlődése, variációja történik, a szöveget mint betűmozaikot. Egy anagrammatikus olvasatban „[a] jelölő folyamat lényegét a hypogramma, az anagrammatikus infrastruktúra képezi; a költői üzenet, a szöveg reprezentációs és esztétikai dimenziója, valójában haszontalan fényűzés, olyan összetevő, amely nem járul hozzá a szöveg lényegi működéséhez”. Chase, Cynthia: Arcot adni a névnek. De Man figurái. Ford. Vástyán Rita – Z. Kovács Zoltán. Pompeji 1997/2–3. 108–147. 137. (Kiem. O. F.) - 1141 Szerkesztette: Faragó Ferenc

A Karnevál kiváló példája a paronomázia m ködésének. A regény függöny el tti beszélgetéssel kezd dik, mégpedig úgy, hogy az olvasó egy mondat kell s közepén találja magát. A regény els szava a „de” köt szó: mintha valamiféle magyarázkodásba csöppentünk volna. Hamarosan felt nik az elbeszél , Bormester Mihály, valamint az ügyviv , aki tulajdonképpen Bormester bels partnereként is felfogható. Kettejük párbeszéde a pszichoterápiás imaginációra emlékeztet, és így a szellem és a lélek párbeszédének feleltethet meg. A két fél konfrontációja egy halott egyensúlyt, szélcsendhez hasonló állapotot eredményez. Az alkímia ezt az állapotot nigredónak nevezi (jellemz je a káosz vagy a melankólia), és úgy tartja, hogy ez az önkeresés alaphelyzete, a kiindulópont. Mind az els függönybeszélgetés, mind pedig a regény els és második fejezete az alkímiai nigredo állapotának felel meg. Ezt az állapotot káosz és öntudatlanság jellemzi, a test és a lélek, illetve az anyag és a szellem ebben a fázisban sötét egységet alkot (unio naturalis). Ez képezi a procedúra kiindulási pontját, ugyanis az alkimistának éppen ezt a sötét természeti egységet kell szétbontania, hogy az elemeket majd megtisztítva illessze egybe a tökéletesség, az isteni egység jegyében. A szintézist a felbomlás, a szétesés folyamata el zi meg, az erre vonatkozó alkimista m veletek pedig a mortificatio, a putrefactio és a solutio. A halál, az erjedés és a föloldódás motívuma sorra el is kerül a regény els két fejezetében. A regény els fejezetének (Erjedés, rothadás, halál) kulcsfontosságú szerepl je a vörös hajú segédfogalmazó, aki a levéltár igazgatójával folytatott beszélgetés hatására ismeri fel, hogy nem tudja megmondani, kicsoda valójában. Meghatározó jelenet ez a regényben, az önkeresés vágya ekkor indítja útra a segédfogalmazót: még aznap este vonatra száll, és ezzel megkezdi utazását a nigredóban, a lélek sötét éjszakájában. Ekkor jelenik meg el ször az angyal, hogy segítséget nyújtson, és vezesse a homályos útra érkez vándort. Többször is megszólítja a segédfogalmazót az önkeresés folyamán, de nem érti az útmutató szavakat (nem tudja befogadni az alkimista szövegeket), így nem ismeri fel a maga sorsát, nem tudja kívülr l szemlélni önmagát, és csak tehetetlenül sodródik a létforgatag örvényében, akár a többi szerepl . Ahelyett, hogy a tökéletesedést szolgálná, az önkeresés rögeszmévé fajul. Persze, nem is lehet ez másként, hiszen a létforgatag örvényében az egyesítés (coniunctio) m velete nem valósítható meg. A szamszárában örök ismétl dés és körforgás van. A jellemek, a maszkok, a nevek, a szavak, de még a csecsem k is felcserélhet k, mert a szamszára a káprázat világa. Az els két fejezet szerepl it egy-egy rögeszme mozgatja, az egocentrizmus hajtja ket folyton körbe és körbe, vagyis életük nem más, mint lefokozott éberség állapot. Ezt jeleníti meg Ambrus alakja, aki az egész életét álmodozással tölti, a sok fekvést l már kisebesedett a b re (67). A különböz világnézetek és elméletek ezen a szinten ugyancsak rögeszméknek min sülnek. Itt figyelhet meg a paronomázia m ködése, amely a szavakba rejtett szavak, az irodalom szövetébe rejtett hagyomány feltárulásának és feltárásának retorikai eszköze. A Karneválban persze a humor leplében és a paródia fátylában jelenik meg. A különböz világnézeteket és elméleteket mint rögeszméket jelképezik (és parodizálják) Barnabás Maximusnak, az skortudomány egyetemi magántanárának a kutatásai, aki A nagy Ri cím munkában fejti ki, hogy az svallás f istene Ri volt, akinek a tisztelete az egész földön, így Ame-ri-kában is elterjedt, miként az elnevezés is mutatja. Barnabás Maximus minden olyan szót kapcsolatba hoz az elméletével, amelyben a ri szótag szerepel. „A kultusz valószín központja Af-rikában volt, éspedig a szent hegy, a Ruvenzo-ri tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett el kel k (a görög a-ri-sztosz, amib l a mai a-ri-sztokrata), az feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spi-ri-tus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. Az istenség nevét igen sok mai név még rzi, mint például Sá-ri, Bi-ri, Ma-ri, Te-ri, Ka-ri, Pi-ri, Fe-ri, Gyu-ri.” (75) - 1142 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Odorics Ferenc *forrás: www.szepiroktarsasaga.hu/2-esemenyek/odorics.doc

„A halál nem nyúl értem, s ezért itt vagyok. Amióta az élet megszokhatatlan idegenszersége bennem tudatossá lett, még gondolatban lettem, hiszen olyan idbe kerültem, amelyet egyáltalán nem éreztem a magaménak. Eredetileg ez nem járt nekem. Már csak úgy van itt, mint még egy fogás az ebéd után, amely az étlapon nem szerepelt.” (Titkos jegyzkönyv, Apokaliptikus monológ)

Elvadult kert* A Duna Televízió m sorfolyamát gyakran unja az ember, különösen akkor, ha vastagon belemártják magukat a politikai masszákba. Az igazi, dicséretes vállalkozásaik a magyar m vel déstörténet háttérbe szorított, elhanyagolt „anyagaival” függnek össze. Most, legutóbb Hamvas Béla „rehabilitációjára” vállalkoztak, bevonva a munkába Dúl Antalt, a hagyaték gondozóját, az életm -kiadás szerkeszt jét, Molnár Gyulát, a filozófus egykori munkatársát, s felidézve, szinte az utolsó pillanatban, amíg még élt, Hamvas élettársát, a keménységér l elhíresült Katalin asszonyt. Hamvas Béla a nagy pannon gondolkodók, istenkísért regényírók, keleti, ezoterikus bölcsel k sorába tartozott, Weöres élete végéig mesterének tartotta, m vei ihlet jének és bens atyjának, míg az úgynevezett szocreál kultúrpolitika halálos ellenségének, elpusztítandó célszemélyének. Tébolyult korszak volt ez, amely majd’ félszázadon át gy lölni tudott egy efféle befelé forduló, szelíd, szelíden m velt embert. Akinek m vei kéziratban, szamizdatban terjedtek, nagyon-nagyon sz k körben. Tudásához, szellemi rangjához ill munkát nem kaphatott; raktárosságig vitte egyik nagy szocialista építkezésünkön: szöget, szerszámot, anyagot adott ki s bármelyik pallér, ács vagy világszellemmel telített részeges szobafest több kárt tudott volna okozni, mint az személyisége. Mostanra Hamvas klasszikus lett, életm ve darabjait sorra adják ki. Olvasótábora n ttön-n . Beszámolóm lényegét a címben jelöltem ki. Katalin asszony vezérletével évekkel ezel tt kivonult egy kis stáb „a KERTbe”, ahol egykor éltek, h söltek, vendégeket fogadtak, elmélyülten beszélgettek. Hamvas itt írta nagy m veit, el bb kézzel, azután írógéppel, a másolás után könnyelm en dobva ki kéziratait, nem gondolva arra, hogy ezek kés bb pénzben mennyit érhetnek majd, általában nem gondolva olyasmikre, hogy bel le klasszikus írástudó válik majd, jelent s férfiú, egyetemi tananyag (!).

Dániel Ferenc *forrás: www. magyar.film.hu 2006. november 21.


„Az imagináció mágikus aktus és varázslat. Az vagyok, amit (akit) imaginációm varázsol, vagyis amit (akit) életképzeletemmel magamnak szánok, és amire magamat méltónak találom.” (Mágia szutra)

Hamvas* A nagy áttörést a '83 telén a Magvet kiadó Gondolkodó magyarok sorozatában megjelent, A világválság cím kis füzet hozta. Itt olvastam el ször többek között Evoláról, Guenonról, Bergyajevr l, úgy, hogy muszáj volt felfigyelni rájuk. De, ami sokkal fontosabb, el ször nyílt rá a szemem igazán az "egyetemes emberiségre", merthogy: “Az embernek ma az egész földön legfontosabb megvalósítandó feladata a személyiség. A személyiség kérdései, pedig csak emberiségtávlatban oldhatók meg.” Amely távlatos gondolkodást praktizálni persze leginkább az ‘egyének’ napi ‘rituális’ feladata - egymással, helyben. A legbels magtól, az egymást mindenséges személlyé kinevez , tév (‘házas’?) pároktól kifelé. “Csak” éppen emberiségtávlatba is belekalkulálva azt, amit egymással, a társadalmunkkal, a környezetünkkel teszünk. Ez volt és maradt a társasm vészeti alapgondolat kiindulópontja. /Egy olyan tétel, amit fenn kell tartanom, dacára annak, hogy körülöttem például az alkotó, ‘felel s’ korban lév k minimum egyharmada immár úm. meggy z déses ‘egyedülálló’ (a jelek szerint els sorban a n i-férfi párbeszéd szinte teljes cs dje miatt), de magam is - kényszerb l, aminek természetét nem szívesen elemezném itt - több év óta egyedül élek, vagy inkább lakom. Phü!/ Az alábbi felszabadítóan nagyvonalú megfogalmazást viszont Hamvas Bélának köszönhetem, köszönhetjük! "...a kiindulás sohasem lehet másutt, mint éppen az id központjában, részint, mert a megoldás sohasem irányulhat a részletekre külön, hanem mindig csak az egészre, részint pedig ennek, éppen úgy, mint a krízisnek, egzisztenciálisnak kell lennie, élményszer nek, sorsszer nek. Osztályuralmi kísérletek, szocializmusok, akár nemzetiek, akár nemzetköziek, programok, tudományos befolyások mindig a tényleges történeti egzisztencián, a válságot él emberen, népen, államon "kívül" vannak - küls beavatkozással akarják az id t áthatni, s ez a törekvés, ahogy eddig is mindig reménytelen volt, az is fog maradni." Mondhatom megrázó volt ez a szabad beszéd és nyíltság annak idején. H.B. ki nem adott m vei is terjedtek már szamizdatként. Sok évvel a megjelenése el tt kezemben volt a Patmosz I. és II. kötete, géppel sokszorosítva, sok hibával, de például rendesen bekötve. Nagyon megrázott, de nem voltam elég érett még rá akkor azt hiszem. Az els igazán 'lázító' iratnak az Öt géniusz (és a Bor filozófiája) svájci (Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem) kiadásának fénymásolata bizonyult a számomra. "A brahman az, aki a létért való küzdelemben nem kompromittálja magát. Ami csak életérték, az neki olcsó. Nem alkuszik és nem enged, és nem hunyorgat, és nem beszél küls kényszerr l, és nem magyaráz és ismeri azt a mértéket, hogy az ember a lényére nehezed súlyt meddig t rheti el. A magyar nép helyzete a szellemi kaszt fokáról ezekkel a szavakkal ábrázolható: A nép itt ezen a helyen, ahol él, öt géniusz uralma alatt áll. Az öt géniusz egységét a történelem folyamán csak néhány kimagasló személyiség, egészen kivételesen és csak rövid id re tudta megvalósítani. Európában minden más nép helyzete aránytalanul könnyebb, mert kevesebb és egymással rokonabb természet geniális hatalmak jegyében áll. A magyar nép Európában nyers geniális er ben a leggazdagabb, viszont az er k egyensúlyának megteremtése és ezek megnemesítése mindig itt volt a legnehezebb. Az er k, ha hatásuk nem lehet pozitív, negatívvá lesznek, és nem egységet teremtenek, hanem felbomlást. A géniusz másik oldala, hogy démon. A magyar nép életének irányítója történetének legnagyobb részében, kifelé is, de f képpen befelé démoni gy lölködés volt." - 1144 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Nesze nekünk - gondoltam. És még jónéhány igen kevéssé szalonképes dolgot. Megvallom eleinte nem kedveltem különösebben a Mester prófétai hangját, és a "brahman-kaszt" elképzelést is valahogy idejétmúltnak, s t bizonyos szempontból kevésnek (!) gondoltam korábbi ideáljaimhoz képest. "Mert van itt valamiféle szomjúság, amit még senki meg nem itatott. Nyomorúság, aminek törzse mind irtóztatóbban zihál."

Lázár Ervin Járkáló *forrás: http://hjem.get2net.dk/hamv.laz/Megvaltas.html

„A nevetés ezzel a világgal való együtt nem mködésének éppen olyan jele, mint a csörgsapka és a vicc és a tótágas. Arlequin nem ambiciózus. Neki az egészbl csak annyi kell, amennyi éppen eléje hull. Arlequin nem kötelezi magát le se vagyonnak, se rangnak, sem elméletnek, sem az evésnek, sem az ivásnak, sem valamilyen mesterségnek, sem a tudásnak. Nem hódol meg senkinek. Arlequin szabad. Ezért a lét egyik falakja és ezért ritka. A nevetés ennek a szabadságnak éppen olyan jele, mint a szójáték és a bukfenc és a hahota.” (Titkos jegyzkönyv, Arlequin)

Hídépítés Sava Babiæ író, m fordító és hungarológus egyetemi tanár nyakas balkáni értelmiségi. Csakhogy az õ állhatatosságának kezdett l fogva más a tartalma, mint még mind a mai napig oly sok nemzet- és nemzedéktársának. A hercegovinai származású, de észak-bácskai neveltetés Babiæ ugyanis már a gyermekkorában megszerezte azt a magyar nyelvi alapot, amely egy, a huszadik század szerb kultúrájában példátlan m fordító tevékenység és m vel désközvetít szerep kibontakozását tette lehet vé. Erre rendkívül nagy szükség volt, hiszen Trianon után az az el ítélet alakult ki Jugoszláviában, hogy az újabb magyar irodalom nincs olyan színvonalon, mint a múlt századi, tehát fordítani sem érdemes. Ezért örömmel olvashatjuk a Hamvas hárs cím m helyvallomásaiban, hogy olyan magyar írókat is fordít, akik korábban úgyszólván teljesen ismeretlenek voltak a délszláv olvasó el tt (Krúdy, Márai). Babiæ a jugoszláviai magyar irodalom fordításával kezdte gyakorolni a hivatását még a hatvanas években. Emlékszem: amikor a hetvenes évek végén azt írtam a Magyar Szóban Babiæ jugoszláviai magyar írókat értékel szerb könyvér l, hogy a magyar kultúra felé vezet fontos lépéseknek vagyunk tanúi, m fordítónk (föltehet en az érdektelenség miatt) elutasítóan reagált. Szellemi érése és a történelmi változások azonban egyre inkább ráeszméltették, hogy - legalábbis Kelet- Európában - az irodalom csupán kulturális összefüggéséiben és társadalmi mélységében válhat igazán fontossá. Vagyis a magyar mentalitást minél teljesebben kell ismerni ahhoz, hogy a m fordító ne maradjon önkéntelenül is rabja a m vel déspolitikát s a magánízlést is meghatározó liberálkommunista el ítéleteknek; hogy az egyetemességet ne a nemzetközien el kel felületesség, hanem a rendkívüli sorsban is kifejez d emberi azonosság jelentse számára. Nem véletlenül jelentethetett meg tehát Babiæ szerb nyelv könyvet a magyar civilizációról néhány évvel ezel tt. Hála a m fordító igényességének, a minden ember valóságos vagy lehetséges élményvilágát tudatosító Hamvas Béla kultúrfilozófiai kozmopolitizmusa felel meg a nemzeti elfogultságoktól, provincionális öntúlértékelésekt l viszolygó humanizmusának. Ám a lefordítottak babiæi névsorában más ismert magyarországi írók között olyanok is fölt nnek, - 1145 Szerkesztette: Faragó Ferenc

akik élményvilága sok szállal köt dik a történelmi és a nemzeti valósághoz. Így (Csáth, Kosztolányi, Déry, Illyés, Örkény, Sánta Ferenc és mások után) legújabban - miként a Hamvas hárs cím könyvben beszámol róla - az az Oravecz Imre, akinek Szajla cím verses regényében a Puszták népe cím Illyés-m folytatását tiszteli a m fordító. Babiæ legújabb könyve a szerz nek f leg a Jugoszlávia bombázása idején a balatoni Fordítóházban készített jegyzeteit adja közre, egy nagy ellentmondás feloldásának próbálkozását tükrözve. Egyfel l az irodalmi belterjesség, a szellemi hódítóút lelkesültsége, a kapcsolatteremtés humanista öntudata; másfel l a bizonyosság saját nemzete eltévelyedettségében, a tiltakozás a Nyugat er szakos átnevel kísérlete ellen, a tehetetlenség miatti keser ség. Újabb magyarországi íróbarátságok kötése, Hamvas népszer sítésének eredményei és meghiúsulásai; ugyanakkor rémiszt hírek odaátról, a végelcsüggedés fekete humora. Annál is inkább, mert m fordítónk nem megrendelésre, hanem a saját ízlése szerint végzi a munkáját, melynek mintegy még fele kiadatlan, tehát a Belgrádban hagyott lakásért az otthagyott kéziratok miatt is aggódnia kell. Kiútként a munkába, az alkotói képzeletbe feledkezés kínálkozik. Ezért - saját nemzete halálos veszélyeztetettségének perceiben - a szerb nép nagy alkotóit mutatja be egy-egy esszében, fordításra, illetve tárlati meghívásra ajánlva ket. Természetesen azok - Miodrag Pavloviæ és Cvetko Lainoviæ - állnak hozzá közel, akiknek létélménye összefüggésbe hozható a sajátjával, illetve Hamvaséval. A kereszténységnek olyan fölfogásáról van itt szó, amely az emberi lényeget a technikai civilizáció mögött mutatja ki, s az európaiság fogalmát szétfeszítve az sibb és távolibb kultúrák iránt is érzékenységet mutat. Ennek egy új m vészi szenzibilitás felel meg. Babiæ csupán utal erre, anélkül, hogy konkrétan kifejtené, mire gondol. A jó emberek testvériesülésének megújult utópiája lappang ebben az eltökélt magatartásban, a kifejez eszközök teljes szabadságát tisztelõ ízlésben. A katasztrófába torkolló nemzetieskedéseken túl: az univerzális és a szakrális a központi kategóriái ennek a rendhagyó m ízlésnek. Az egyszer örömök pedig a fõ értékei, nem pusztán azért, mert a szerény körülmények között elérhet ek, hanem szimbólumvoltuk miatt is. Érthet tehát, miért lett viszonylag népszer vé e szellemiség a szerb és a magyar értelmiségi körökben; akkor is, ha Sava Babiæ igényessége többször közönybe, érzéketlenségbe ütközik.

Vajda Gábor *forrás: http://www.inaplo.hu/mn/200004/60_Vajda_Gabor.html#fent

„A paradicsom és Isten országa egymással olyan viszonyban áll, mint a Teremtés és a Megváltás világa.” (Mágia szutra)

A világválságtól a hagyományig* Hamvas Béla a második világháború el tti években írott A világválság cím esszéjében a történelem kríziseinek genezisét és lélekállapotait vizsgálja. A m elején idézi Pitirim Sorokin mondatait: „Az utóbbi két évtized alatt végtelen sokasága (volt) szüntelen kisebb válságoknak, amelyek rajtunk keresztül ömlöttek, mint az óceán hullámai. Ma emilyen formában, holnap amolyanban. Most itt, máskor amott. Politikai, mez gazdasági, kereskedelmi és ipari válságok. A termelés és fogyasztás válsága. Morális, jogi, vallásos, tudományos és m vészeti válság. A tulajdon, az állam, a család, az ipari vállalkozás, a köztársaság és monarchia, az autokrácia és demokrácia, a diktatúra és önkormányzat, a - 1146 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kapitalizmus és szocializmus, a fasizmus és kommunizmus, a nacionalizmus és internacionalizmus, a pacifizmus és militarizmus, a konzervativizmus és radikalizmus válsága. Az igaz, a szép, az igazság és az igazságosság válsága. Kultúránk egész értékrendszerének válsága. Mindegyik a formák gazdag változatosságában és az er különböz fokain, de vég nélkül ömlik, dübörgése minden nap újságjában visszhangzik. E krízisek mindegyike megrázza kultúránk és társadalmunk legmélyebb alapjait, és mindegyike a legy zöttek és a romok légióját hagyja maga mögött. És, jaj, a végét még senki sem látja. E válságok mindegyike olyan volt, mint egy felzendül , nagy, borzasztó szimfónia, és oly mély és oly intenzív, hogy egyet sem lehet elfelejteni. E mozzanatok mindegyikét a legutóbbi három évtized alatt hallatlan emberi zenekar játszotta, milliókból álló karok, statiszták és szerepl k és a legy zöttek és áldozatok hegye évr l évre nagyobb és nagyobb.” Hamvas az 1930-as években több m vében is foglalkozik az els világháború utáni egzisztenciális problémákkal, illetve reagál azokra a m vekre, amelyek Európa-szerte nagy számban jelentek meg ebben az id ben, és széleskör en elemezték a kor válsághangulatait. Az emberiség története válságok sorozataként is megírható, hiszen bármely konkrét történeti kort vesszük is szemügyre, szinte mindenütt találkozhatunk olyan jelenségekkel, amelyek egy korábbi állapothoz képest hanyatlást, széthullást, krízist jelentenek. Az els világháború és az azt lezáró békék nem oldották meg a XIX. század végéig feltornyosult politikai, gazdasági és kulturális problémákat, s ez arra késztette Hamvast, hogy megkísérelje a válságszituációt mint átfogó és történetbölcseletileg értelmezhet kategóriát vizsgálni. Sorokin említett elemzése az európai kultúra egészének értékválságáról szól, s kevés lehet séget láttat arra, hogy e jelenségek rövid úton megoldhatók lennének. Mindez azt hangsúlyozza, hogy míg a régebbi válságok nagyrészt megoldódtak, addig a XX. század els felében reménytelennek látszik a már planetáris értelm jelenségkomplexum kezelése. Ez a válság – elhúzódó tünetegyütteseit tekintve – már végzetszer nek látszik, s nehéz megtalálni azokat a formákat, amelyek garantálnák a helyzetb l kivezet utat. A két világháború közötti években az európai tudat számára már átfogó és mélyreható tény e krízishangulat folytonossága. „A krízis az ember társadalmi, szellemi életének zavarossá, illetve problematikussá vált struktúrája, illetve egész struktúrarendje. Tárgyi oldalról a megoldhatatlansági jelleg, alanyi oldalról a krízistudat jellemzik lényegesen. Krízistudat: a válság jelenségének megoldhatatlansága egzisztenciális, a totális emberi létet érint súlyának élménye, amelyet a bizonytalanság – és a végzetesség – érzése kísér. A krízisjelenség magában rejtheti a normális állapothoz való fordulat el feltételét.” A krízisfolyamat jelenségének bemutatására Hamvas két tényez t emel ki: egyrészt a világ szerkezetének m ködését a megoldhatatlanság jellemzi, s ennek gyökereit visszavezeti Nietzsche gondolataira, hozzátéve, hogy a válság mint jelenség már a kor rejtett potenciájává vált. A válság állandósulásával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a kapitalizmus olyan jelenségeit is figyelembe kell venni, mint a t zsdei árfolyamok hullámzása, amelyek búvópatakként bárhol a felszínre törhetnek, s közgazdasági vonatkozásban hozzáteszi azt is, hogy mindez az arany válságával függ össze. „Íme: a válság sokfej sége. Felt nik, és anélkül, hogy megoldható lenne, újra elmerül, de a mélységben nem veszti el erejét, hanem tovább hat, most már úgy, hogy nem is látható. Közben mindig fenyeget bb, kihívóbb és elkerülhetetlenebb, »kérdésszer bb« helyzetek egész tömegét idézi fel.” Hamvas ezzel kapcsolatban megjegyzi: ennek a XX. századi válságnak a korábbiaktól eltér en az a jellemz morfológiai tünete, hogy a középpontba került a meg nem oldhatóság reménytelensége. A régebbi válságokat az elemzésekben általában részválságoknak tartották, ezért nem merült fel a megoldhatatlanság kérdése. Ugyanakkor ezt a válságot Hamvas már végs határhelyzetnek tartja, amely kihat az ember örök és eredend szituációira, s els sorban egzisztenciálfilozófiai szinten értelmezhet . Az emberiség felel ssége az, hogy az egyetemes krízist ne hárítsa - 1147 Szerkesztette: Faragó Ferenc

tovább a kés bbi nemzedékekre. „Az a megállapítás tehát, hogy a krízis nem egyéb, mint az örök emberi eschaton megnyilatkozása (apokalipszis, reveláció, Enthüllung, Offenbarung, kinyilatkoztatás), természetszer en visszautal ama felfogásra, hogy eme örök helyzet felismerését valamely körülménynek ma, mikor ez a felismerés megtörtént, fel kellett idéznie. Mi az, ami felidézte? Az egyetemes emberiség helyzetének radikális válsága. Így jut az ember vissza a megoldhatatlansági jelleghez, amely nem egyéb, mint az eschaton másik oldala. Ez a két ismertet vonás egymást kiegészíti, és a kett együtt a válság objektív f jellemvonását mondja ki.” A másik fontos elem, amelyet ebben a folyamatban Hamvas kiemel, a válságtudat bizonytalansága, amelynek alapvet veszélyforrása az, hogy egyre csökken az emberekben a dolgok helyreállíthatóságát remél bizalom, s egyre kevesebb a szilárd alap, amely a megoldhatóság forrásait szavatolná. Természetessé válik a félelem, az aggodalom és a veszélyérzet. Hamvas itt Soren Kierkegaard és Friedrich Nietzsche egzisztenciálfilozófiai el zményeire utal. Mindezzel a krízisbizonytalanság kétféle álláspontját értelmezi: az egyik szerint a bizonytalanságból keletkezett a válság, míg a másik ennek a fordítottja. Hogy e kett közül melyik tekinthet els dlegesnek, ez csak az éppen aktuális válság kapcsán állapítható meg. Hamvas szerint a bizonytalanság és a krízis mint alany és tárgy függ össze, tehát kölcsönösen el feltételezik egymást. A válságtudat további jellemz je a végzetesség érzetének általános eluralkodása. Hamvas úgy véli, amikor ez létrejön, az nem más, mint a megfenyegetett emberi lét észrevétele. Hamvas félelme az, hogy az egész kultúra egy elhúzódó kockázat tárgyává válik, s azt érzik az emberek, hogy olyan határhoz értek, amelyet ha átlépnek, már végleg elveszett minden. A permanens átmenetiség negatívan hat vissza a tudatra, s ezen keresztül a lélek állapota már gyógyíthatatlan. Az egzisztencia eljut arra a pontra, ahol már nem talál tartalékokat ahhoz, hogy egy normál állapotot helyreállítson. „Ha csak felület, részlet, járulék, csak tulajdonság volna megfenyegetve, a kapkodás és feszültség és idegesség teljességgel érthetetlen lenne, vagy beteges hisztériának kellene tartani. És ebb l a szempontból úgy t nik, hogy a válságban él ember tulajdonképpen kultúrájában, államában, politikájában, gazdaságában, tudományában nem e szellemi síkon jelentkez alkotásokat és életformákat félti, hanem az azokon belül lev elrejtett vitális és egzisztenciális létért aggódik. De ez az aggodalom nem volt komoly, ha nem volna elkerülhetetlen, vagyis nem volna leküzdhetetlen szükségszer ség és lebírhatatlan kényszer, amit semmiféle módon és intézkedéssel nem lehet elhárítani.” Ezzel kapcsolatban Hamvas megkülönböztet pozitív és negatív válságtudatot. Az el bbi a válságtudattal való teljes azonosulást, míg az utóbbi a válságtudattól való távolságtartást fejezi ki, s következménye az elégedetlenség, amely szintén pozitív és negatív lehet, s a lázadás szellemében, illetve az utópizmus felt nésében jeleníthet meg. Hamvas esszéjének a végén a krizeológia történetét jellemzi. A válság-szakirodalom két csoportra osztható, egyrészt a világválság kezdete el tti m vekre, amelyek profetikus módon már felvázolják a jövend kríziseket, s ezeknek a jelent sége az, hogy bennük a válságtudat jóval megel zi a kés bbi krízis létrejöttét. Példaként ismét Kierkegaard és Nietzsche m veit említi, s a profetikus krizeológiák utolsó m vének Oswald Spengler alkotását, A Nyugat alkonyát tartja, amely egyben határvonal is, hiszen keletkezésének éve már a világválság kezdeti szakaszára tehet . A krízism vek második csoportja pedig már akkor jött létre, amikor e világválság konkrétan kiszélesült. Hamvas kiemeli, hogy a válságtudat átfogó érzete igazán csak az 1929-es nagy gazdasági világválsággal párhuzamosan tudatosult. Hamvas megállapítja, hogy a krízisszakirodalom zöme legf képpen a részletkérdésekkel és a lokális gyógymódokkal foglalkozik, míg igazán csekély az átfogó és széles kör elemzéseket felvállaló szakirodalmak sora. Mindezek alapján a krizeológia történetét Hamvas három részre osztja: „Az els a profetikus krízism vek kora a világháború végéig; a második a világháború végét l, Spengler könyvét l, az amerikai pénzválság kitöréséig; a harmadik korszakot a szekularizálódás - 1148 Szerkesztette: Faragó Ferenc

korának lehet elnevezni, mert ekkor a világsajtót elárasztották a legkülönböz bb m vek, amelyek a válság okát hol itt, hol ott keresték, nagyobbára tüneteiben írták le, és részleteit tárták fel. Az els korszakban a m vek uralkodó hangja filozofikus; a második korszakban a válság kulturális és történeti szempontból íródik le; a harmadik kor válságm veinek magatartása f ként politikai, társadalmi és gazdasági.” Hamvas a világválság folyamatait bemutató elemzését kiegészíti a világkrízis szakirodalmának összeállításával is, amelyet Modern apokalipszis címmel jelölt. Ebben kora legfontosabb krízis-szakirodalmát veszi sorra, s f bb megállapításai a következ k: a XX. századi világválság el zményeit már több XIX. századi szerz is megfogalmazta profetikus módon. A fordulópontot Spengler f m ve, A Nyugat alkonya jelenti, ám felhívja a figyelmet néhány kevéssé ismert, de kiemelked írásra is. Ilyen például Rudolf Pannwitz 1914-ben megjelent Krisis der europäischen Kultur cím írása, amely egyrészt Nietzsche nihilizmus fogalmát dolgozza fel, másrészt rámutat az európai értékek egyre elhatalmasodó válságára. Itt Hamvas megjegyzi, hogy ha a XX. század krízis-szakirodalmát olvassuk, kevés olyan megállapítást találunk, amelyet ne említett volna már Nietzsche direkt vagy indirekt módon. Ugyancsak lényeges ebben a sorban Hermann Keyserling munkássága, aki szerint „az alapvet kérdés nem az, hogy milyen módon értem meg a világot, hanem az, hogy milyen mélyen értem meg. Minden érzéki összefüggés utal egy mélyebbre. Így tovább a végtelenségig. Ebb l következik az a további ismeret, hogy a metafizikai megismerés mélyebb a tapasztalatinál; a világnak vallásos átélése nem más módot jelent, hanem mélyebben megalapozott szellemi átélést”. Mindezek figyelembevételével érthet meg Hamvas szemléleti módszere, amelyben központi szerepet tölt be a modern európai ember nihilizmusa és a transzcendenciától való eltávolodása. E két feltétel együttállása veszi ki az európai ember kezéb l azt a lehet séget, hogy sorsát alkotó módon legyen képes alakítani. Ezután Hamvas szembeállítja a modern ember vallásos és humanisztikus tudatát. Kritikusan szemléli a keresztény vallást, s hangot ad Kierkegaard véleményének, amely szerint a kereszténység tizenkilenc évszázadát ki kellene dobni a történelemb l, s újra kellene kezdeni a kereszténységbe való „begyakorlás”-t. Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev már csak az újkort kapcsolná ki a kereszténység történetéb l, s mindketten az elpogányosodást látják a legnagyobb problémának. Hamvas a krízis-szakirodalom gyökereit Charles Montesquieu-nek a Római Birodalom hanyatlásáról írott könyvére vezeti vissza, s ennek a folyamatnak a csúcspontja Nietzsche nihilizmuselmélete és értékkritikája. Hamvas kísérletet tesz arra, hogy a krízis-szakirodalom m veinek szemléletei között egyfajta egyensúlyt teremtsen: „Lehet, hogy van krízis, de valószín , hogy az apokaliptikusok túlozzák. A lényeg: az ember. És az embert nem fenyegeti veszély. Azt a nézetet, hogy válság egyáltalában nincsen, lehet tartani, de éppoly fölösleges, mint az, hogy a válság végzetes. Mert a válság tagadóját a valóság megcáfolja: körül kell néznie a világban, és kézzelfogható módon tapasztalni fogja a kritikus helyzetek egész sorát. De ugyanúgy megcáfolja a valóság azt is, aki új özönvizet vagy népvándorlást lát a mai világban. Valéry azt mondja, hogy a világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne. S ezt a történelem már egynéhányszor be is bizonyította.” Hamvas a krízis-szakirodalom bemutatása után a Krízis és katarzis cím esszéjében a kibontakozás lehet ségeit taglalja. A katarzis itt azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni a krízis összefüggéseit a modern ember életében. Ehhez az els feladat annak megállapítása, hogy valójában ki a modern ember. Különböz szerz k véleményeit idézi, s a legfontosabb megállapítás az, hogy a modern ember múltja területileg a Római Birodalomhoz tartozott, majd kés bb itt testesül meg a keresztény világ, s mindkett a görög szellem örököse. Ehhez hozzáteszi, hogy a modern ember legf bb jellemz je a küzdelem befejezetlensége, s ez nem más, mint egy drámai helyzet. A modern ember lelkileg - 1149 Szerkesztette: Faragó Ferenc

és szellemileg legfontosabb dimenziója a kultúra és a hozzá kapcsolódó elégedetlenség. A mérleget Hamvas abban látja, hogy az európai ember hogyan képes ebben a drámai kett ségben harmonikus rendet kialakítani. A katarzis itt azt jelenti, hogy e kett sség szembenállása integrálódott. „A modern európai legbels bb élménye ez a drámai összeütközés, és csak ennek az embernek van ma teljes és igazi jelenléte az id ben, aki a drámát aktuálissá tudja tenni, s annál inkább van jelenléte, minél teljesebben teszi aktuálissá. Minél távolabb áll t le, minél felületesebben éli át, annál kevésbé él a jelenkorban.” Hamvas szerint egy kultúrában való lét fontos kötelezettségekkel is jár. Ez azt jelenti, hogy tovább kell építeni, nem pedig élvezni az el dök munkáját. Különleges típusa a válsághelyzetek elméleti embereinek az outsider, aki tudatában van a krízis problémájának, s legf bb jellemz je, hogy kívülr l próbálja meg feloldani a krízist, saját eszméit akarja ráer szakolni az adott helyzetre. Ezzel kapcsolatban Hamvas szerint a megoldás nem irányulhat pusztán csak a részletekre, hanem mindig a kor problémáinak egészét kell egzisztenciálisan kezelni. Felhívja a figyelmet az id kérdésére is, hiszen az aktuális feladatokkal kapcsolatban a lemaradás a legéget bb veszély. Ezt a feladatot Hamvas egzisztenciálfilozófiai alapon értelmezi, ami azt jelenti, hogy a meg nem valósított feladat fokozatosan elmarad, elveszíti az id ben való aktuális jelenlétét, korszer tlen lesz, s így „egyre nagyobb lesz a távolság egyéni sorsa és a közös emberi sors között”. Ezekb l fakad az id szer ség kérdése, amelyet Hamvas nem a mindennapok történéseiben aktualizál, hanem a „világtörténés”-sel hoz kapcsolatba. Mindehhez bevezeti a kultúrkritikai szempontok fontosságát, amelynek lényege, hogy nem a társadalmi tudatformákra vonatkozik, hanem a metafizikai központra. Hamvas szerint kora kultúrájának szinte minden pontja kérdéses, s ezzel függ össze a modern ember lázadó attit dje. E lázadások a kultúra valamennyi területén végbemennek, s legf képpen az élményre vonatkoznak. „Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a fizikában a relativizmus párhuzamos a modern m vészeti törekvésekkel, a lélektani törekvésekkel, a társadalmi jelenségekkel, hogy a világháború, a nemzetközi, nemzeti, gazdasági és gyakorlati krízisek egy közös pontból fakadnak. Innen támad a modern embernek az a magatartása is, hogy önmaga ellen lázad fel.” A nihilizmussal kapcsolatban kijelenti, hogy az ugyan átfogóan jelenhet meg egy társadalomban, de mindig kell maradnia az adott szituációban egy pozitív lehet ségnek, amelyet meg lehet menteni. A nihilizmusban implicit módon benne rejlik egy következ új világba vetett hit, tehát a nihilizmuson túl érhetjük el a katarzist, azaz a katarzis a nihilizmus és a kibontakozás közös gyermeke. Két dolog kell hozzá: elszántság és önbizalom. E kett csak abban az esetben m ködhet viszonylagos egységben, ha metszéspontjukat a félelemtelenség jelenti. A katarzist Hamvas az id höz köti, amelyben a drámai helyzetek feloldódnak, ugyanis az ember alapvet en pszichológiai lény, s a modern világban a lelki tulajdonságok értékei korrumpálódnak, a lázadó magatartás és a szkepszis egyaránt válik jellemz vé. Hamvas óv attól, hogy a politikai életben a demokrácia és a liberális állam cezarizmussá és hivatalnokállammá legyen, amelyet marionettfiguraként a világtrösztök irányítanak. A katarzis lehet ségét Hamvas saját korában részlegesnek tartja, azaz csak az embert érinti, az egész embert átható mélységben nem. A katarzis ideje még nem érkezett el, mindössze a megújulásra való szándék tapasztalható. A politika és az államélet korábbi önmagát ismételgeti, azaz dönt változásokat nem várhatunk. Ez a katarzis akkor következhet be, mondja Hamvas, ha az élet minden fontos területén az ember a tettét és a szavát igazolni tudja. Ett l még távol állunk, hiszen a programok els sorban magára a krízisre vonatkoznak, nem pedig azon túlra. Hamvas a részleges megoldási kísérleteket hiábavalónak tartja: „Mindezek a maguk kicsinyes helyhezkötöttségükben és jelentéktelenségükben nevetségesek. Távolabbi, mélyebb, univerzálisabb, személyesebb és ugyanakkor minden emberre kiterjed bb és kötelez bb lépések megtételér l van szó. Nincs gazdasági krízis: kritikus - 1150 Szerkesztette: Faragó Ferenc

szemmel nézett gazdaság van; nincs krízis a családi életben, a társadalomban, a közerkölcsben: a családban, társadalomban, közerkölcsben krízist él emberek vannak, akik számára az egész világhelyzet válságos. A krízis nem egyes pontokon oldható meg, nem élhet végig minden következményével valamely részletjelenségben. A részletmegoldás csak a nagy középponti megrázkódtatásnak és megújulásnak következménye lehet. Ezt jelenti a katarzison átment embertípus a modern európai társadalomban.” Hamvas megoldási kísérlete ellentmond az európai politikai gyakorlatnak, hiszen a demokráciában rendkívül kicsi az esélye annak, hogy egyszerre a politikai er tér egészét érint , átfogó megoldásról, változtatásról lehessen szó. A demokrácia politikai formáinak gyakorlata továbbra is megmarad a részterületek m ködési problémáinak megoldási kísérleteként. Természetesen Hamvas katarzisa mint igény nem politikai síkon mérhet , hanem els sorban kulturális, lelki és szellemi értelemben. Ehhez viszont véglegesen elveszett valami az európai civilizációban. A kapitalizmus történetének egymást követ szakaszaiban egy olyan folyamat szemtanúi lehetünk, amelyben a Hamvas által igényelt megoldási módszerek fokozatosan kiüresedtek, illetve háttérbe szorultak. Az élet és a politika f bb területein a reneszánsz korától fogva megbomlik az ember több évezred alatt kialakított természetes egyensúlya a küls (testi) és a bels (lelki-szellemi) között, az utóbbi hátrányára. A racionalizmus mindenhatóságába vetett hit a materiális és kézzelfogható világot állította el térbe, s eközben radikálisan háttérbe szorul az emberi viszonyok lelki-szellemi alkotóinak érvényessége, hatótere. A kapitalizáció pénzügyi hatalma önmagát csak az er ltetett gazdasági növekedés segítségével képes fenntartani, s az egész világot csak mint fogyasztói mez t képes elképzelni. A szabadság értelme is egyre sz kebb térbe szorul, s legf képpen a fogyasztásban való részvételre irányul. Hamvas megoldási kísérlete pontosan azt célozza, hogy a materiális értékjavak élvezetére ráhangolt ember hogyan tudja visszanyerni a küls és bels alkotórészek közötti klasszikus egyensúlyt. Hamvas humanista és metafizikai megoldási kísérlete a világválságot feloldani képes katarzisra – minden jó szándékú ember számára – követend cél ugyan, de az euroatlanti politikák fényében talajtalan. A demokrácia továbbra is a részmegoldások egyeztetésein és a pénzügyi világhatalmak szándékain múlik, a tömegtársadalom pszichológiai irányításával összefüggésben. Mindezek ellenére nagyon fontos Hamvas gondolatainak eredménye, hiszen egy olyan össztársadalmi ideát vázol fel, amely a XX. századi Európa jelenvalósága ellenében jelenik meg, s mint cél rövid úton nem megvalósítható, de éppen azért fontos, mert egyrészt törekedni kell feléje, másrészt ez reális kritikai attit döt jelent a transz- és multinacionális kapitalizmus mindenhatóságával szemben. Hamvas iménti gondolataiban többek között er teljesen jelen van Paul Valéry munkásságának hatása. A francia költ , esztéta, filozófus és irodalomtudós a XX. század els felében az európai szellemi élet egyik vezet je volt. Európa nagysága és hanyatlása cím esszéfüzére kultúrkritikai módon és nagy felel sséggel vizsgálja Európa sorsát a modern világban. A bevezet gondolatok Európa sorsállapotának hanyatlását fogalmazzák meg; annak okai a politika módszertanának elavultsága, a kritikátlan amerikanizálódás, valamint a tömegek vak fizikai erejének primitív érvényesülése. A problémák egyik gyökerének Valéry a nemzetek közötti idegenséget tartja. „Az egyik nemzet a másik számára idegen. Idegen, mint ahogy idegenek egymás számára a jellemben, korban, hitben, szokásokban, szükségletben különböz lények. Kíváncsian és aggódva szemlélik egymást; mosolyognak; arcukat fintorítják; van, amit megcsodálnak és utánoznak; egészben véve lenézik a többit; az irigység kínozza, vagy a megvetés teszi felfuvalkodottá ket. Akármilyen jó szándék is vezesse néha ket, hogy megértsék egymást, a beszélgetés elhomályosodik, s valahol mindig elakad. A megfoghatatlan id rzi a mélységben az áttörhetetlen határokat.” Valéry megszemélyesíti a nemzeteket, s úgy véli, ahhoz, hogy önmagukat tökéletesnek tartsák, ennek igazolását a múltban és a lehetségesben kell keresniük. Problémáikat, nyomorúságaikat nem szeretik elismerni. - 1151 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Visszatekintve a történelem eseményeire, elvileg bármilyen történést, folyamatot képesek vagyunk igazolni, s t, gyakorta az ellenkez jét is. Valéry szerint a nemzeteknek mint személyiségeknek ugyanolyan tulajdonságaik vannak, mint a közösségben él embereknek: keser ek, g gösek, hiúk. Történetfilozófiai tanulságként állapítja meg, hogy az egyik legnagyobb változás, amely az európai históriákat illeti, a XX. században abban érhet tetten, hogy míg a modernitást megel z korokban az európai történelem eseményei távoli földrészeken ismeretlenek és hatástalanok maradtak, addig a jelenkor világában már bármely politikai esemény planetáris szinten értelmezend . Tehát a korábbi egyszólamúság helyett a többszólamúság vált jellemz vé. Ez az univerzalizálódás már teljesen új helyzetet teremtett Európa jelenkorában, s az ebb l adódó felel sséggel szembe kellene nézni. „Azonban ki ne látná, hogy ezek a vállalkozások, amelyek egy szóváltásra, párbajra és az azt követ egyezségre szorítkoztak, a jöv ben kikerülhetetlenül általános jelleg vé válnak, úgyhogy semmi meg nem akadályozhatja, hogy az egész világ bele ne keveredjék. És sohasem lehet majd a vállalkozás akár közvetlen következményét is el re látni vagy körvonalazni. A múlt nagy kormányainak szelleme eler tlenedett, tehetetlenné vált, s t, a politikai kapcsolatok megnövekedése és kiszélesítése következtében egész haszontalanná lett. Mert nincs olyan lángész, nincs olyan erkölcsi vagy értelmi er , nincs az a hagyomány, még a brit sem, amelyik ezután azzal dicsekedhetne, hogy megakadályozza vagy tetszése szerint módosíthatja egy olyan emberi társadalom megmozdulásait, amely számára a régi történelmi geometria és a régi politikai mechanika érvényét vesztette.” Mindezzel összefüggésben hívja fel Valéry a figyelmet a haladás fogalmának képlékenységére. Úgy véli, hogy a haladás bálványára a haladás elátkozásának bálványa felelt. Ez a fogalom els sorban a m vész és a polgár felvilágosodás kori kapcsolatából ered, s egy új típusú gondolkodást tett követend vé. Az európai társadalmakban fokozatosan terjedt el az a szemlélet, amely a tudást, a tevékenységeket és az anyagi kapcsolatokat legf képpen ideiglenesnek, átmenetinek tekintette. A valóság határai kiszélesültek és képlékennyé váltak. Mindennek az a következménye, hogy a bizonyosság áldozatául esett a besorolás tárgyilagosságának, s mindezt a szakemberek döntik el. Az emberiség álmai részben megvalósultak, s testet öltött a képzelet világa. „A mesebeli mindenütt kapható. A csodálatos gépek gyártásából az emberek ezrei élnek. A m vész azonban semmi részt nem vesz a bámulatra méltó dolgok el állításában. Forrásuk a t ke és a tudomány. A polgár agyrémekbe fektette vagyonát, és a józan ész bukására épít. XIV. Lajos hatalma tet pontján századrészannyira sem állíthatta a maga szolgálatába a természetet, századrészannyira sem szórakozhatott, m velhette szellemét vagy gyarapíthatta tapasztalatait, mint amennyire mindezt ma bármelyik közepes helyzetben él ember megteheti.” E gondolatok találó módon vetítik el re a kés bbi globalizálódó világ el szeleit. Mindennek a félelme Valéry számára az, hogy olyan új korszak van szület ben, amelyet már semmiféle szellemi szál sem f z többé a múlthoz, s az élet minden területe a pozitív tudomány irányítása alá kerül. A hagyomány és a történelmi valóság jelent sége okafogyottá válik, s mindez az egyéniségben és a személyiségben talajtalanságot eredményez. Valéry eszmefuttatása végén eljut a haladásfogalom uralomra jutott formájáig, amely azonos a gépi, mechanikai és technikai hatalom bekövetkeztével. Mindennek alapja a hasznosság és a számításokkal igazolható bizonyosság. S mindezt tetézi, hogy a materiális gazdaság központi szerepe nagymérték pazarlással párosul. Ennek igazolásaként említi az els világháborút, amely az ipari és anyagi források háborújának tekinthet , s már nem lehet a régi összeütközések egyszer növekedésének tartani. A modern háború az ellenfél végs kimerüléséig tart. Mindennek megvalósulását egyfajta dialektikus káoszban értelmezi: „Abban a perben, amelyet a szaggatott a folytatólagos ellen, a valószín ség a képek ellen, az analízis a szintézis, a rejtett valóság az t üldöz értelem ellen és – hogy mindent megmondjunk – amelyet az érthetetlen - 1152 Szerkesztette: Faragó Ferenc

az érthet ellen indít, b ntársával, az anyaggal együtt leleplez dött. A tudomány itt veszélyes pontra érkezett.” Valéry számára nagy jelent sége van annak, hogy a politika klasszikus módszertana gyökeresen átalakul a modernitásban, s a régi eszközök ugyan jelen vannak, de érvényük hatása és fontossága nagymértékben polarizálódik. A politika már régen nem m vészet, hanem a társadalom különféle érdekcsoportjai közötti pszichológiai hadjárat és üzlet, ugyanakkor a politikusok szeretnék fenntartani a diplomatika korábbi formáit, ám ezzel a kapitalizmus és a tömegtársadalom korában komikussá válnak. Valéry gondolatainak szellemisége átszövi Hamvas Béla m veinek világát, s ez tükröz dik Az öt géniusz cím nemzetfilozófiai esszéjében is, amely egyedülálló a XX. századi magyarságtudomány b ter szakirodalmában. Ebben öt szellemi egységre osztja a történelmi Magyarországot: 1. délnyugat, 2. nyugat, 3. észak, 4. Alföld, 5. Erdély. A Kárpát-medence világának bemutatásában ötvözi a geomorfológiai, tájfilozófiai, pszichológiai, néprajzi, m vészi, életmódbeli és történeti összefüggések rendszereit, a tájegységek (géniuszok) jellemzésében a közösségek szervez dési modelljeit veszi alapul, nyugatról kelet felé haladva. A délnyugati tájegység életrendjét már megérintette az urbanizmus, az individualizmus, valamint a demokrata és liberális attit d. „Nem Arisztotelész philiája a közösség alapja, hanem Empedoklészé. A philia els sorban nem barátság, hanem vonzalom, ezért ez az aranykor szociális érzése. A vonzalom különös mértéket teremt, a déli polis myriandrost, olyan várost, amely nem fogad magába tízezernél több embert, azért, mert a tízezer lakosú város az, amelyben mindenki ismer mindenkit. Íme, így olvad a tízezrek városában együvé a család, a kaszt, a gazdag-szegény. És ahová tízezernél több ember költözik, onnan Philia istenn eltávozik. Dél nem szereti a nagyvárost, nem fejleszti túl értelmét, nem áhítozik világvagyonra és túlhatalomra. Ahol az élet már nem intenzív, mint a mértéket átlép becsvágy, az oldottság helyébe a szigor és a merevség lép, az emberek egymásra már nem néznek lágyan, s hangjuk elkezd hasonlítani a vezényszóhoz. A délnyugati sarokban az ember az aranykorral már nem találkozik, mindössze csak eszébe jut, mintha a felh k emlékeznének.” Ebben a tájegységben Hamvas szerint a formakultúra legf bb jellemz je a kör alak, míg nyugaton minden mer legesen emelked vagy lejt . Ebb l fakad a középpontok fontossága. E táj szimbóluma Berzsenyi költészete és életformája. Rokonságot mutat Provence-szal és a kisázsiai Görögországgal, s t, még hozzáteszi, csak a tenger hiányzik ahhoz, hogy DélOlaszország legyen. A délnyugati területen tartja Hamvas a legmagasabb rend nek a m vészi hangulatot, s annak is orfikus világát, amelyben az ember mintegy hozzágondolja magát a kozmoszhoz. A világ tájfilozófiai karakterjegyeit így jellemzi: „Nyugaton az elementáris lét lefokozódik, ott az els a civilizáció, és minden egyéb csak azután következik. Északon az els a természet. Keleten az els az Én, aki az egész világot lenyeli, Délen tudják, hogy az életnek zenének kell lenni, mint ahogy Kínában mondják, az embert a dal ébreszti fel, az erkölcs er síti meg, és a muzsika teszi tökéletessé.” A nyugati tájegységet, amelyet a Pozsonytól Szentgotthárdig határolt, humanizált természettel azonosít, a kultiváltság magas foka jellemzi. Hozzáteszi azonban, hogy a kultiváltság nem tekinthet minden esetben kultúrának, hiszen a kultúra olyan stílusegység, amely a társadalmi, a m vészeti és a gazdasági élet harmonikus rendjét valósítja meg. Igazi civilizáció szerinte csak kevés található a történelemben, s fogalmát abban látja, hogy az emberi közösségek szerkezete már eltávolodott a természett l. A kultiváltság fogalmát pedig úgy értelmezi, hogy ez a forma nem teremt jelleg , hanem csupán m vel , hiszen benne nem a saját, hanem egy kölcsönzött szellem jelenik meg. A lakáskultúra tekintetében a nyugati forma a célszer ségen alapul, az ember a ház minden pontját belakja. Ennek ellentéte az Alföldön jellemz tisztaszoba, amelyet berendeztek a legjobb bútorokkal, eszközökkel, az ablakát bezárták, s akár évekig nem használja senki. Ez a keleti lélek mágikus helye, azaz szakrális szimbólum. Nyugaton - 1153 Szerkesztette: Faragó Ferenc

viszont már nincsenek jelképes szakralitások, minden humanizált, ezáltal polgári. A civilizációval kapcsolatban a kultiváltság két irányt mutat: egyrészt lehet kisugárzás, másrészt hanyatlás. Ez a tájegység Párizsból kapja géniuszát, de a német hatások által már alaposan megsz rve. Ebben a körzetben er s az urbanizáció jelenléte, amelyet els sorban a szociális ösztön hoz létre. Hamvas a városi lét pszichológiájában a közösségi szenvedélyt tartja a legfontosabbnak, hiszen ez teremti meg az ember számára azt a lehet séget, hogy kilépjen a természet vonzásából, s ez a szenvedély a társulás ösztöne. „Az ember azt hinné, hogy a természetb l való kilépés, amely a civilizáció, veszteség, és a legnagyobb veszteség az elemi érzékenység elvesztése. A civilizációban a természetérzékenység helyét az értékérzékenység foglalja el. Az els dleges ártatlanság elvesztése fölött panaszkodni fölösleges, amikor az ember itt magasabb rend ártatlanságot nyer. Fizikai erejéb l tényleg veszít, ezért van szüksége bonyolult védelmi intézkedésekre. Az emberi lét azonban csakis a közösségben finomulhat meg. Ha a végs cél nem is a közösség, mert az mindig az emberi személy, mégis csak a közösségi életrendben van lehet ség arra, hogy az élet színvonalát fölemeljék.” A nyugati körzet emberének legfontosabb célja személyiségének megteremtése, hiszen a személy többletet jelent az egyénhez képest. A egyéniség a természethez köt dik, mint tehetség, de a személyiség már a civilizáció terméke, s ez a személyiségigény jelenik meg a nyugati kultúrkör tárgyaiban is. E tájon a közösség egyenletes, nem jellemzik törések és hiányok. Fontos a m veltség, s a sors megjelenése a rendben nyilvánul meg. A nyugati géniusz személyiségét Széchenyi István jeleníti meg, aki egyik f harcosa volt a nyugati kultiváltság elterjesztésének. A m veltséggel kapcsolatos az itt jellemz intenzív gazdaság is, s ehhez az intézmények fejletten m ködnek. Mindez a személyiség közösségi élményében nagyobb szabadságfokot jelenít meg. Mindennek m faja a próza, amely a civilizáció és a valóság kifejez je. Ebben a kultúrkörben háttérbe szorulnak a mítoszok és legendák, s helyüket a történet foglalja el. Hamvas szerint a történet a mítosznál er tlenebb, elveszíti a kapcsolatot az elemi világgal, s ez azonos a sötétség elveszítésével, amelyet a kivilágított éjszakával jellemez. Az északi táj a történelmi Magyarország harmadik morfológiai egysége Hamvas értelmezésében. F jellemz je a középponttalanság, amely azzal jár együtt, hogy nem teremt önálló m veltséget és civilizációt, hanem a polgári világ eszközeit készen kapva veszi át. „Dél vidékein az életrendet a Philia irányítja. Nyugaton a szociális egyensúly törvénye, északon a természet, amely itt minden civilizációnál er sebb.” Hamvas az öt kultúrkör közül szerves kultúrát csak a nyugati tájegységnek tulajdonít, a többiben er sebben hat a provincializmus és a kulturális passzivitás. A provincia fogalmát olyan tartományként jellemzi, amelyre a civilizáció hatással van ugyan, ám a tartomány ugyanakkor nem gazdagítja a civilizációt. Az északi körzet szimbolikájához hozzátartozik a kurucos magatartás, amelyben Hamvas szerint három sajátosság ötvöz dik: a primitív individualizmus, a melankolikus és az anarchikus vidékiesség. Jellemz még itt a búskomorság, a bujkálás, az üldözöttség és az elhibázott er feszítés. A tájjellegi aspektusokkal összefügg, hogy az összes felkelés közül a kuruc mozgalom teremtett önálló költészetet és zenét. Az északi formáknak Hamvas értelmezésében nincs tartásuk és irányuk, inkább jellemzi ket az ártatlanság és a sz ziesség. Ebben a körben a vidékiesség elegyedik a kulturális passzivitással, s itt gyakoribb a babonák tisztelete. Az északi elvekhez még hozzátartozik az is, hogy a közösségek nem nevezhet k társadalomnak, inkább az életjavakat megosztó családi és társadalmi csoportok egymás mellett élése jellemz . Ugyanakkor a társas élet egysége formátlan, sz kös az érzelmi alapok kiterjedése, s ebb l fakad, hogy gyakori a pletyka. Itt a természet a mítosz és a mese között áll, s kétféle széls ség jelenik meg: az emberkerül félbolond és a hóbortos konzervatív. Ideköt dik még a természettel összefüggésben a melankólia is, amely az északi költ sajátossága. Az itt él emberek fantáziájuk segítségével építik be környezetüket képi világokkal, s ezt Hamvas a - 1154 Szerkesztette: Faragó Ferenc

mágikus tehetetlenséggel azonosítja. Mindennek oka a hagyomány hiánya, amely anarchikus gazdaságot és életrendet von maga után, ahol gyakorta van szerepe az irrealitásnak. A hagyomány hiánya magában rejti a tervszer ség nélkülözését is. Hamvas a különféle kultúrkörök gazdasági céljait így jellemzi: „Délen a gazdaságnak magasabb célja van, az anyagot az örök rend körébe vonni. Nyugaton a cél a földet intézményesíteni, és ha lehet, megnemesíteni. Északon a gazdaság egyetlen célja az egzisztenciát jól-rosszul fenntartani. Délen az eredmény a gondtalan jólét, nyugaton a prosperitás, északon, hogy legyen mit enni. Többnyire csak a szegénységig jut el. A szegénység éppen úgy északhoz tartozik, mint a fantázia, a melankólia, a babona és a csoda.” Az északi tájegység szimbolikus géniusza Tompa Mihály vallásos költészete, amelyben a természet melankolikus ábrázolása kapcsolódik össze az elhagyatott vidék képzeletével. A társadalom egyetlen kifejezésformája itt a család egyszer légköre. Itt tapasztalható egyedül a melegség és a humánum érzése. Hamvas tipológiájában a negyedik egység az Alföld világa. Ez a tájegység szerinte pszichológiai szempontból olyan metszetnek tekinthet , amelyben egyesül a dél oldottsága és a nyugat kultiváltsága az északi provincialitással, valamint az erdélyi szakadékonysággal. Hamvas az Alföldet az orosz világhoz, mint egyfajta kontinentális óceánhoz hasonlítja, ahol együtt van jelen a melankólia és az rjöng kicsapongás. Hamvas a Pet fi által az Alföldhöz kötött szabadságélményt paradoxnak tartja, hiszen ez els sorban a sóvárgás szabadsága, amely a nyíltságba van bebörtönözve. Pet fi az Alföldben a lehetetlent imádta, s valamilyen elementáris si er t keresett. Hamvas hangsúlyozza az alföldi ember és táj közötti ideiglenes viszonyt, s hiányzik az urbanitás bármely komoly formája is. Az alföldi ember idegensége megmutatkozik abban is, hogy gyakorta nem t ri a megállapodást, a rendet és a törvényt, aminek a Mohácstól számított szétszakítottság lehet az egyik oka. Jelképes a szegénylegények társadalomkívülisége, akik a közösségb l kiszorultak, ugyanakkor a nótákban és a legendákban megénekelt dics séges életet élik. Hamvas szerint a szegénylegények életében van valamilyen kurucos hangulat, míg az ellenpont, a zsírosparaszt inkább labancként jelenik meg a népi mitológiákban. A szegénylegény a szabadság toposza, míg a zsírosparaszt a szabadság elárulója. Ezzel kapcsolatban Hamvas megjegyzése többféle politikai áthallásra is alkalmat ad a magyar történelem jó néhány eseményével kapcsolatosan: „Labanc az, aki a fogságban megnyugszik. Ez a helyzet azel tt és azután is állandóan id szer . Nem gondolható el nagyobb árulás, mint hogy valaki saját népének szabadságvágya ellen szövetségre lép a leigázó börtön rrel. Ha ténylegesen szabadságról lenne szó, amit a nép elvesztett és így visszanyerhet, az árulás nem lenne olyan súlyos. De nem a szabadság forog veszélyben, hanem a csoda és az álom, az eszme és az értelem. S ezért megbocsáthatatlan annak még csak gondolata is, és átkozott minden fillér, amit az áruló kapott, átkozott minden szó, amit a maga mentségére mondott, átkozott minden igazolás, mert népének legmélyebb és soha be nem vallott szomjúságát árulta el, és erre nincsen bocsánat.” E mondatok erkölcsi szigora a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon is olyan aktualitás, amellyel az egymást követ kormányok egyel re adósak maradtak. Az Alföld embere egyébként Hamvas szerint gyanakvó és bizalmatlan, s ezt még az alattomosság és az irigység is f szerezi. Mindezt azzal összefüggésben mondja, hogy saját létkérdésével egyetlen nép sincs tisztában, mert ez a szellem embereiben tárul fel. Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy ez nem róható fel teljesen a nép hibájaként, hiszen „az alföldi ember, annak ellenére, hogy egzisztenciájának legfontosabb er it a közéleti tevékenységbe vetette, és ennél magasabb színvonalat nem tudott elképzelni, és annak ellenére, hogy a papság is nemcsak kardforgató, hanem intrikus és szószátyár lett, politikailag éretlen maradt, sohasem a történeti helyzetet, sem önmaga lehet ségeit nem ismerte fel”. Az alföldi életrend sajátosságának tartja Hamvas a külterjességet, amely rányomja a bélyegét a lelki életre is, s a nyugati intenzív gazdálkodással szemben az itt él emberek erkölcsi ellenállást tanúsítanak. A termelés szervezésében kevés az ésszer és - 1155 Szerkesztette: Faragó Ferenc

értelmes elem, inkább a szerencsére blazíroznak. Ez mutatja, hogy kevés a szövetkezés és az iparosítás. Nagy teret szentel Hamvas az erdélyi tájegység géniuszának bemutatására. El ször is a zártságot emeli ki, de ennek megvannak a földrajzi és történeti okai. Az erdélyieknek sajátos arculatuk és jellegzetességeik vannak. Itt legf képpen a bizánci hatás érzékelhet , valamint a görög típusú kereszténység. Hamvas kiemeli, hogy Bizáncot nem érintette a hellenizmus, ezért az archaikusabb típusú görög formák tárgyiasulása a jellemz . Az erdélyi ember életében fellelhet az a kett sség, amely Hamvas értelmezésében az ikonfestészetb l származik: a geometrikus formák merevsége mögött ott található az ábrázolással ellentétes szenvedély. Ez a geometria a démont kívánja eltakarni. A nyugati formákkal összevetve, ahol a kiegyenlít dés a jellemz , Erdélyben megmaradnak a kiegyenlítetlen ellentétek, s ez jellemz a társadalom csoportjai között is. Ehhez kapcsolódnak a mágikus eredet ceremóniák, amelyek az emberek közötti viszonyokat körülményessé teszik. Mindez a közösség pszichikai viszonyaiban többféle magatartásmódot jelent. A gondolkodásmódot is a tekervényesség jellemzi. Eme életforma költészeti megjelenése a ballada, amely a többféle m fajból származó összetettsége révén sejtelmes és drámai egyben. Ez a balladikusság jellemzi Hamvas szerint Kemény Zsigmond regénym vészetét is. Ugyancsak ilyen a hangulata Jókai erdélyi témájú regényeinek. Alkudozó világ ez, amelynek a többféle küls világ között így kellett egyensúlyban tartania magát: „Egy kicsit mindig az ország többi részére kellett néznie, de egy kicsit be kellett csapnia az egyiket is, a másikat is, mert egy kicsit be kellett csapnia valakit, hogy élhessen. De ez a történeti kényszer félreértés. Sem a nyugati, sem az északi, sem a keleti ember hasonló helyzetbe nem is kerülhetett volna. A történeti helyzet általában annak a karakternek felel meg, amely a helyzetet magára veszi, és a karakter azonos helyzeteket provokál. Erdély mindig bonyolult, mindig kett s, mindig igen is meg nem is, kett között van, mint ahogy kett s a bizánci ikon, és kett s a ballada, és szakadékos a társadalom.” Szintén a bizánci hatásból fakad az erdélyi világ intrikus hajlama, s ez átsz tte a különböz korok politikai életét is. Az erdélyi világ véglegességét Hamvas a civilizáció és a vad ember egymás mellett élésével jellemzi, s ez a végletesség a gazdasági életben is kifejezésre jut. Itt a gazdaság a fény z pompát jelenti, míg a szegénység az éppen csak fennmaradást. Erdély városai legf képpen kisvárosok, s közülük kiemelkednek a szászföldiek, amelyek hasonlítanak a nyugatiakhoz. E települések szerkezete centrális, s házaik a diszkrét zártság hangulatát árasztják. Hamvas történeti tévedésnek tartja, hogy a Kárpát-medencét mint földrajzi területet egyetlen országnak tartották, hiszen éppen az jellemz az ott él nemzetiségek és nemzetek vonatkozásában, hogy rendkívüli módon különnem tájtípusok, különféle múltú és pszichológiai beállítottságú népcsoportok lakták. A nemzetiségeknek Hamvas szerint történetük van, míg a magyarság ápolja az ezeréves hagyományt: „Minden nemzetiség, horvát, német, szlovák, román igénye a földre és a javakra és a hatalomra az országon belül részleges. Az igény jogos, mert a föld java azé, aki a földet lakja. A nemzetiség és az ország azonban nem azonos. Nemzetiség egymagában még nem alap az autonómiára, és újabban, amióta ezt alapnak tekintik, a téveszme válságot válságra idéz. A magyaron kívül egyetlen népnek sincs olyan hagyománya, amely mind az öt tájra egyforma er vel terjed ki.” Ezután Hamvas részletesen elemzi az öt tájegység kölcsönhatásait, életrendjét és életmódkultúráit, majd kiemeli, hogy Magyarországon az étkezésnek mindig kiemelt kulturális jelent sége volt. A magyar gasztronómiai életrend egyik fontos középpontja a borkultúrához való viszony. Hamvas a magyar bor tájjellegeinek kultúráit egy külön m vében, A bor filozófiája cím esszéjében elemzi. Az öt géniuszban mindössze egy rövid eszmefuttatást szentel az öt táj borkultúrájának. Kiemeli, hogy minden borvidéknek megvan a maga intim helyi géniusza, s hozzáteszi, hogy a borhoz igazán ért k még a különböz pincék sajátos ízeit is képesek megkülönböztetni. A borfogyasztásnak az életrendben betöltött intellektuális szerepét - 1156 Szerkesztette: Faragó Ferenc

hangsúlyozza: „De ezen a déli természeten túl és belül az életnek nem elementáris gyönyöre él, hanem az emberi szellem legmagasabb tulajdonságaiban kifinomodott orfikus tudás, a pillanat tudatos realitása, Platón, Anakreon, Epikurosz, Marcus Aurelius egysége, ideák, mámor, der és bölcsesség. Szekszárdon ez egészen más, mint Gyöngyös vidékén, más, mint Egerben vagy Tokajban. Lehet élni bor nélkül? Lehet, de az egész feleannyit sem ér. A pálinkaivó népek sohasem érik el az örömnek ezt a fokát.” Hamvas a bor intellektuális világának megismerését a m vészi és vallási megismerés magasrend ségéhez tartja hasonlatosnak. Elméletét a bor filozófiájáról három részre tagolja: az els részben a bor metafizikáját tárgyalja, s ebben a tájkultúrák filozófiai aspektusairól szól, kiemeli, hogy a bor természetfeletti dolog; a második részben a bor természetér l szól, s itt mutatja a föld és bor viszonyait, valamint a borfajták tulajdonságait; a harmadikban pedig azt a szertartásrendet összegzi, amelyben a bor fogyasztása összefügg az életmód különböz területeivel. A bor filozófiájának elméleti kiindulópontja egy olyan vádirat, amely az ateisták lelki szegénységér l szól, „mert az ateizmus, mint fogyatékos értelem és korcs kedély, az élet egész vonalán hoppon maradna, ha valahol nem szerezne kárpótlást. Mi ez a kárpótlás? A túlzott aktivitás. Így vezet az ateizmus szükségképpen er szakra, és mert erre vezet, az ateistáknak meg kellett szerezni a világhatalmat. Meg is szerezték. Akik harcoltak velük, azok tulajdonképpen irigyelték ket. Szerintem ez volt a hiba. Amikor az ateisták látták, hogy irigylik ket, elbizakodtak”. Az ateizmus elleni vádirat kiindulópontja minden emberi gondolkodás els fázisa, az érzékelés. Megismert és felfogott dolgok a következ szinten, az értelemben jutnak kifejezésre, ahol az emberben az analízis segítségével kialakul a tudás tartalma, s majd ez a kép kerül az ész ítél széke elé, ahol eld l, hogy mi legyen a felfogott ismeret sorsa. Hamvas keresztmetszete az ateizmusról éppen azt hiányolja, hogy ez a gondolkodásmód lemond az emberiség szellemi kultúrájának lelki összetev ir l, s a világ tényeit és folyamatait materialisztikus alapú szcientifista vagy puritán aspektusból közelíti meg. Hamvas Béla bormetafizikája visszatekint az édenkertre, s felidézi azt a már feledésbe hullott tudást, amely szerint a növények rizték meg a világ spiritualitásának géniuszát az illatukkal és az olajukkal. Hamvas bölcselete a borról olyan távlatokat és mélységeket nyit meg az emberi intellektualitás sorsában, amelyek legközvetlenebb módon kapcsolódnak a létezés alapvet kérdéseihez. Felt nik itt az aranykor egykor idilli világa, amely az ember harmonikus és spirituális egységét jelenti. Ez ugyan mindörökre elveszett már az emberiség számára, de felidézni mégis azért érdemes, mert napjaink materiális technikai kora talán példákat vehetne az egykor volt szellemi egység értékeib l. Visszatérve Az öt géniusz világához, Hamvas részletesen elemzi a géniuszok és a kultúrák összefüggéseit. Kiemeli, hogy a géniuszok és a nemzetiségek nem fedik egymást, mert a nemzetiség els sorban a nacionalizmus politikai eszmerendszerében jelenik meg, s ez a szellemi egység megbomlását vagy hiányát jelenti. A nacionalizmusokban a versengés, a viszály, a g g és az önelégült történethamisítás fejez dik ki. Hamvas elemzéseinek egyik rendszeresen visszatér vessz paripája a szellemi egység különböz formáinak értelmezése. Ezt vizsgálja a géniuszok és a kultúrák megfeleléseiben is. Ezt látja megjelenni a Római Birodalom és a középkori egyház univerzalitásában, illetve a bizánci, a spanyol és az angol birodalmakban, valamint a Habsburg-monarchia fennállásában. A szellemi egységben megjelen géniuszok kötik össze a tájegységeken lakó különféle népeket, s erejüket kisugározzák a környez tájegységekre is. Hamvas a Magyarországon ismert öt géniuszon kívül még felemlít hármat, amelyeknek a világ más tájain van jelent ségük: „Európában az öt géniuszon kívül csak három él, amelynek Magyarországon nincs nyoma. Az egyik az afrikai, amelynek jelenlétét Szicília déli felén és Spanyolországon érezni világosan, de átsugárzik Dél-Olaszországra és Dél-Franciaországra is. A másik a sarkvidéki géniusz, amely Oroszország, Finnország és Skandinávia északi részére terjed ki, átlép az Urálon, s mélyen behúzódik Szibériába. A harmadik az atlanti géniusz, amely az Atlanti-óceán keleti partvidékén terjed egészen az északi fokig, földrajzilag - 1157 Szerkesztette: Faragó Ferenc

ez, mondjuk, a Golf-áram köre, szellemi szempontból si és hatalmas civilizáció helye. A délangliai, walesi, normandiai és breton k maradványok rokonságot tartanak talán a krétai, peloponnészoszi és máltai k építményekkel, és vannak feltevések, amelyek szerint az si atlanti civilizáció a Földközi-tengeren túlra is kiterjedt. Mindenesetre az Atlanti-óceánt szegélyez partvidék teljesen különálló géniusz, és nem lehetetlen, hogy a kelták ebb l a civilizációból közvetítenek valamit.” Hamvas hitet tesz a nép, a nemzet és a nyelv egysége mellett, s ez a hagyományban ötvöz dik leginkább. Ebben az egységben rendívül fontos szerepe van a földrajzi adottságoknak, s ebben megkülönbözteti a tér és a hely fogalmát. A tér els sorban fizikailag meghatározható, leírható entitás, míg a hely kifejezi az adott környezet metafizikai arculatát. „A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van, és nemcsak látvány, hanem géniusz. Ezért nem határozható meg, csak lerajzolható, mert nem kiszámítható, mert arc. A terek fogalmak, a helyek nevek.” A hely fogalmában jelenik meg a géniusz, amely egy magas szellemiség lelki tartalom. Ez a géniusz gyakorta tükröz dik a helynevekben, s erre épülnek a szellemiséget kifejez absztrakciók. Innen fakadnak a kollektív kategóriák, amelyek hármas alakzatot alkotnak: az anyafogalmak egy földrajzi terület legalapvet bb kategóriáit tartalmazzák (például nép, kultúra, kaszt stb.), a konfliktusmez a különböz kategóriák összecsapásait, ellenállásait jeleníti meg, a személyiség architekturális elemei pedig a tájakban feloldódott személyiségek individuális magatartásait mutatják. Így jut el Hamvas a közösség fogalmáig, amely valamikor a kollektív üdv alapján volt jellemezhet . Az egyéniség ebben az id ben a kollektív üdvön való kívülállást jelentette, s itt jött létre egy olyan fordulat, amely az emberiség szellemi világának els nagy válságát okozta. A kereszténység emeli piedesztálra a személyes üdv fogalmát, s ett l fogva lesz a személyiség szabadsága az üdvözülés jelképe. Hamvas felteszi a kérdést, hogy a kollektív üdvöt vissza lehet-e állítani: „Azok az er feszítések, amelyek a kollektív üdvöt vissza akarják állítani, és azt tanítják, hogy az üdvöt a kiválasztott faj vagy nép vagy osztály vagy vallás nyeri el, sorra megbuktak, és amelyeknek még van hatásuk, azok is meg fognak bukni. Olyan aiónban élünk, amelyben a végs szó a személyiségé, vagyis az individuális, a nem ismétl d és megismételhetetlen és a helyettesíthetetlen emberi egyéniségé. Mert az üdv nem közösségi, hanem egyéni fogalom, vagyis az üdvben nem a kollektívum egésze részesül, mint az skorban, hanem minden ember külön a maga nevében, és ezért a kollektív kategóriák az emberben mint nem megváltoztatható, viszont mint az egyéni cél érdekében felhasználható mozzanatok élnek, amelyeknek önértékük többé nincs, mert nincs üdvjelent ségük.” Hamvas írásaiban rendszeresen visszatér az emberiség történetének az az id szaka, amelyet aranykornak nevezünk. Ennek korszakhatára a Krisztus el tti 600. év, ekkor mintegy három-négy nemzedék életideje alatt alapvet en megváltozott minden. „Id számításunk el tt körülbelül hatszáz évvel élt Kínában Lao-ce és Konfu-ce, Indiában Buddha, Iránban az utolsó Zarathusztra, Kis-Ázsiában Hérakleitosz, Egyiptomban az utolsó Toth, Itáliában Püthagorasz. A változást ma mint egy függöny leeresztését látni. Akkor azonban nemcsak tapasztalták, minden jel arra vall, hogy azt, ami történt, akkor jobban értették. És különös, hogy bármilyen távol fekv területekr l és bármennyire egymástól független emberekr l van szó, a változást csaknem egyértelm en és csaknem ugyanazokkal a szavakkal ítélik meg.” Hamvas úgy értékeli ezt a változást, hogy Kínától Itáliáig a valóság mintegy kettészakadt, s a lét elveszett. Ennek szemléltetésére idézi Lao-ce gondolatát: „A taót az emberek elhagyták: így támadt az erkölcs és a kötelesség. Keletkezett az okosság és az ismerés: Így támadtak a nagy hazugságok. A vérrokonok eltávolodtak egymástól: - 1158 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Így támadt a gyermeki kötelesség és szeretet. Az államok fölött úrrá lett a zavar és a rendetlenség: Így támadtak a h szolgák.” A lét lezárulása Hamvas szerint egy olyan határvonalhoz köthet , ahol megjelent az élet, s ez a hanyatlással függ össze. Az aranykorban tapasztalt egységes léthez képest ez az élet már csak töredékes formában tartalmazza az igazi lét tartalmait, s megindul az emberiség az apokalipszis felé. Minden b n és szenvedés az aranykorhoz képest értelmezhet , azaz az aranykor az apokalipszis feltétele. Az elmúlt több mint két és fél ezer évben rendszeresen megjelenik az aranykorba való visszatérés vágya. Vajon véglegesen elveszítettük-e az aranykor egységét? „Mert az aranykor nem egyéb, mint az élet sképe. Ez a megoldott élet, a befejezett, megformált, kész, tökéletes, hiánytalan lét. És mert az aranykor a lét, nem más, mint az állandó és szüntelen sóvárgás tárgya minden emberben és minden id ben. Az apokalipszis pedig megbomlott és felbomlott élet, az élet folyós állapotban, alaktalanul, megoldatlanul. Az aranykor a teljesülés, az apokalipszis a lehet ség. S amióta az aranykor elveszett, az emberiség apokalipszisben él. Apokalipszis szó szerint azt jelenti, hogy: revelatio, megnyilatkozás, ítéletszer kinyilatkoztatás. Aranykor szó szerint azt jelenti: üdvözült boldogság. A két kifejezés a lét két végs helyzete.” Hamvas az öt géniusz erejében is az elveszített aranykorhoz való viszonyt, illetve a jelen apokaliptikus idejét szemléli: „Az öt géniusz ereje a der s életeszmény (dél), a kultiváltság és a szociális egyensúly (nyugat), a természetközelség és érzékenység (észak), a szabadságvágy (kelet) és a szövevényes gazdagság (Erdély), ma és most els sorban a személyiség kérdése, de olyan értelemben, hogy a népen belül egység és rend és magas színvonal csak abban az esetben valósítható meg, ha ez az öt géniusz az emberek sokaságában harmonikusan tudatossá válik. Magyarnak lenni annyit jelent, mit az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni. És ez az egyensúly az, amely történeti emlékezetünk szerint még senkiben sem valósult meg.” Ezután Hamvas a magyar történelem fontos fordulópontjait jellemzi a géniuszok létrejötte szempontjából, majd a magyarság lélektani archetípusainak vizsgálatára tér át. Ez a tipológia hozza létre a géniuszok salakzatait. Hamvas hangsúlyozza, hogy míg Európában a népek két vagy három archetípust elegyítenek, addig a magyarságnak öt salakzata van: 1. a déli típus, a nyugalom, az aranykori ösztön idealitása és ritmikus életigénye; 2. a nyugatiban jelenik meg a m veltség, a praktikum és a civilizáltság; 3. az északi tartalmazza a provincialitást, a félm veltséget és a melankóliát; 4. a keleti letargikus és indulatos, ugyanakkor kevély és zaklatott, valamint ideiglenes; 5. az erdélyi okosan gyakorlatias, rafinált, sokrét és szakadékony. „A magyarság ennek az öt archetípusnak egységéb l él, és ebb l kell élnie, és nincs más lehet sége, csak hogy ebb l az ötb l éljen. A nehézség, hogy mégsem él bel le. Természetes, hogy a teljesen kiegyensúlyozott szövevény ritka, és csak a nép különösen nagy egyéniségeiben öltött testet. Természetes az is, hogy minden itt él ember lényén saját régiójának bélyege a leger sebb. A nehézség mégsem az, hogy a többi négyr l nem szerez tudomást, és azt mint önmagával egyenrangút nem ismeri fel, hanem az, hogy a többi archetípussal szemben áll, éspedig ellenségesebben és kizárólagosabban áll vele szemben, mintha idegen származású lenne.” Hamvas véleményének ellentmond az öt archetípus egymáshoz való idegenségével kapcsolatban az a tény, hogy a magyar történelemben számtalan alkalommal voltak képesek a különböz tájegységek lakói közös cél érdekében összefogni. Ebben a vonatkozásban súlyosabbnak látja az eltéréseket a különböz tájegységek között, mint ahogy az valójában érvényre jutott. Az, hogy léteznek eltérések az országrészek népcsoportjainak hagyományaiban, felfogásaiban és akár lelki alkataiban, természetes, de az, hogy ez lenne igazán az öt géniusz együttm ködésének hiányzó eleme, valójában túlzásnak tekinthet egy - 1159 Szerkesztette: Faragó Ferenc

adott történeti korszak vetületeiben vizsgálva. Aminek alapján Hamvas számon kéri az öt géniusz egységét, az a több mint két és fél ezer éves aranykor egysége, amely már nem más, mint egy valamikori lehetséges valóság napjainkra vetített ideája. Ez az elv rendkívül fontos lenne abból a szempontból, hogy egy adott közösség céljait el segítse, ám éppen azért nem érvényesülhetett az elmúlt két és fél ezer évben, mert ez az egység talán mindörökre felbomlott, s az apokaliptikus kor emberei számára mindössze történelmi emlékké vált. Ezután Hamvas az egység kérdését a civilizációteremtéssel kapcsolatban a brahma filozófiája alapján vizsgálja a magyar történelemre vetítve. Kiemeli, hogy a keresztény papság államalapítás utáni megjelenése is szervetlen folyamatként játszódott le, hiszen a kereszténység felvétele nem els sorban a szellemi identitás megváltoztatása volt, hanem a magyarság puszta fennmaradásának és a katolikus Nyugatba való betagolódás politikai eszköze. Gondoljunk csak arra, hogy a kereszténység felvételéhez hosszú évtizedeken keresztül komoly er szakra volt szükség, s az Árpád-korban szinte mindvégig a felvett új vallással párhuzamosan és titokban jelen volt, m ködött a pogány hitvilág, s t, bizonyos dimenziói be is épültek a magyar kereszténység szellemi kultúrájába. Ugyancsak az egységgel kapcsolatban jellemzi Hamvas a kimagasló történelmi érdem egyéniségek sorsát: „Így a nép a gazdag, de sehová sem tartozó tehetségek jellegzetes területe lett, nemzetiségek és szekták földje, komoly egyetemes kapcsolatok nélkül. Néha kimagaslóan nagyszabású, de mindig egyedülálló és ezért összefüggéstelen egyéniségek éltek itt el dök és utódok nélkül, akik nem tudtak hagyományt teremteni, legfeljebb pillanatnyi egyensúlyt, amely haláluk után felbomlott.” Hamvas elemzéseiben gyakorta folyamodik az aranykorból származtatott si egységfogalom egyensúlyszerepéhez különböz történelmi indítékok vizsgálatakor. Ezzel kapcsolatban 1964ben papírra vetett Egységlogika címmel egy százhúsz szakaszra tervezett esszét, amelyb l harminchatot dolgozott ki. „Az analógiás logika az Egy, a racionalista logika a Kett , az egységlogika a Három jegyében áll. Az egységlogika megteremt je Jacob Böhme. Az egységlogika bázisa az inqualieren fogalma. Az inqualieren egymás közös áthatását jelenti. Egymás közös áthatása a következ : A gondolkozásban, amikor két logikai egységet egymás felé közelítek, a két elemet addig húzom össze, amíg a kett majdnem azonossá válik. De: miel tt az azonosság megtörténik – mivel a két elemben mindig marad egyetlen pont, amely nem azonosítható –, ez a pont ellenhatást vált ki. A két elem egymástól ismét távolodni kezd, a távolodás egészen addig halad, amíg a két elem az ellentét határát eléri. De: ellentétté nem válik, mert a két elemben mindig marad egyetlen pont, amely azonos marad. A két elem ismét közeledni kezd. A közeledés egészen addig tart, amíg a két elem az azonosság határát eléri. És így tovább.” Hamvas analízisében az analógiás logika és a racionális logika összekapcsolásával valósul meg az egységlogika. Ehhez hozzáf zi, hogy ha rosszul választjuk meg az adott probléma megoldásához a szükséges logikát, akkor z rzavar keletkezik, például ha analógiás logikát terjesztünk ki a racionális logika folyamataira. Az öt géniuszban Hamvas szintén részletezi az egység és a logika összefüggését. Rámutat arra, hogy bármely egység legfontosabb része a középpont mint a viszonyítás lehet sége, ugyanakkor ez nem azonosság és nem is egyenl ség, mert az el bbiben az alkotórészeket nem különböztethetjük meg, az utóbbiban pedig a részek egymással felcserélhet k. Tehát bármely egységfogalom érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy különböz elemek hozzák létre. A középpont mellett az egység másik fontos része az arculat, amelyben kifejez dik a középpont. A magyar történelemben gyakorta el forduló széthúzást, árulást és testvérharcot Hamvas szintén az egység hiányaként tünteti fel.


Ezután szigorú ítéletet mond a magyar nép felett az olyan történelmi szituációkkal kapcsolatban, amikor idegen megszállók foglalták el az országot, s „a megszállók a névtelen följelentések hallatlan tömegét nem értették, csodálkoztak és megrettentek, és megvetették azt a gyáva és hitvány népet, amelyben az emberek saját testvérüket így képesek kiadni és elárulni”. Ezzel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy Franciaországban a második világháborúban a német megszállás alatt jellemz volt a kollaboráns viselkedés, amely a történeti kutatások szerint ugyancsak megdöbbent en nagyszámú volt. Hamvas a magyar felvilágosodás és a reformkor id szakát is szemügyre veszi az egységfogalom értelmezésének tükrében. Úgy véli, hogy a Bessenyeivel kezd d megújulás a magyarság hiányzó szellemi felemelkedését szolgálta, s ezt a fél évszázados folyamatot a géniusz megjelenésével tartja azonosnak. A reformkor kezdetét l azonban, mivel a politikai cselekvés vált els sorban uralkodóvá, ez a korábbi géniusz erejét vesztette, majd két kés bbi id szakasz – a kiegyezést l az els világháborúig, illetve a két világháború közötti id szak – teremthetett volna ismét esélyt a nemzet számára a szellemi géniusz megvalósítására. Ez a hiányzó szellemi hagyomány talán hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy a magyar történelem elmúlt kétszáz esztendeje az önmegvalósítás terén sikeresebb lehessen. Azért, hogy ez nem így történt, Hamvas szerint legf képpen a nemesi kasztot terheli felel sség. Ennek oka még az is, hogy „nem saját er it vette és rendezte, és nem képességeit fejlesztette és tudatosította, hanem, ahogy ezt a ksátrija önmagában, szellemi kaszt nélkül nem is tudja másképpen, mer felületekben és küls ségekben, nem létez dics ségben tetszelgett. Kung Fu-ce mondja, hogy a nemesek uralma legfeljebb tíz nemzedékig, a polgárság uralma legfeljebb öt nemzedékig, a szolgák uralma legfeljebb három nemzedékig tart. Rendezett és tartós uralmat csak a szellemi kaszt teremt és tart fenn”. Hamvas a nemességet alapvet en alkalmatlannak tartja egy nép vagy egy állam vezetésére, mert tagjai abban a tévhitben élnek, hogy egy országot rendeletekkel és kiáltványokkal is lehet kormányozni. Ezt a gondolatot kiterjeszti egész Európára, s lesz kíti az uralom technikáját arra, hogy a nemesség parancsot ad, s a nép a parancsot végrehajtja. „A közösség helye pedig üressé válik. Csak a társadalom fölött és alatt élnek, benne nincs senki.” Ezzel összefüggésben úgy véli, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában jellemz vé vált a nemesi életforma önsorsrontása, halálösztöne, romlásösztöne. Ezt a helyzetet csak fokozta az a tény, hogy egy id után már valójában nem a nemesség uralkodott, hanem a nemesség nevében léptek színre másodlagos hatalmi tényez k, bankok és kalandorok. Ekként alakult ki a parazita hatalom. Ez a tendencia ugyanakkor összeölelkezett különböz szofisztikus eszmékkel, elterjedt a korrupció, s a svihákok és a kupecek akarata kapott teret. Hamvas számára ebben a folyamatban az a legsajnálatosabb, hogy a géniuszok egységhiánya, illetve a karizma nélküli politikum teljes mértékben negligálja a szellemi értékek megteremtését és érvényesítését. Rendíthetetlenül hisz az intelligens társadalom eszméjében, az etikai életelvek széles kör érvényesülésében, annak ellenére, hogy maga is tisztában van azzal, hogy a XX. század mint az ipar, a pénz és a technika kora már nem alkalmas terep arra, hogy a tömegtársadalmat pedagógiai és nevelési eszményekkel egy ideális emberi világ felé vezesse. Érdekes kultúrbölcseleti adalék Hamvas gondolkodásában, hogy a nemesség hanyatlásában rendkívül nagy jelent séget tulajdonít a cigányzenének. „A cigányzene egyszerre szól a városi nagy bálokon, a falusi korcsmákban, a lakodalmakon és ünnepeken és a kávéházakban, és ezen a földön a vokális és a szólóhangszer zenén kívül az egyetlen instrumentális zene. Lehetetlen, hogy valami jóhiszem ilyen mélyr l hitvány legyen. Valószín leg évszázados komédiázás tette azzá, ami ma. Nem nehéz felismerni, hogy valamiképpen az érzelmi hagyományon él sködik, akár fellengz és tele van honfibúval, akár toporzékol, de semmiféle valódi zenéhez nem hasonlítható. A zenei szinkretizmus egy fajtája, ahol közhely és szemtelen hatásvadászat az ízlés legalacsonyabb fokára apellál, ha ezt a fokot - 1161 Szerkesztette: Faragó Ferenc

még ízlésnek lehet nevezni. Mint ahogy a közösségek életében lehajló korszakok idején kasztokon kívül és alul a társadalom kivetettjei gy lnek össze, a költészetben és a zenében kicsapódik ez a fekete m vészet, amely a valódinak exkrementuma.” Hamvas szigorúan ódzkodik attól, hogy a magyar költészet rejtett muzsikája a cigányzene legyen, s óv attól is, hogy ez a m faj kizárólagossá váljon. Ezután a Nyugat fogalmát a géniusz tartalma és a civilizációs hatások összefüggései alapján értelmezi. E probléma gyökerét abban látja, hogy a kalandozások idejét l a nyugati papság és lovasság a behatoló nomád kultúrák konszolidálására tett kísérletet, s ebben a folyamatban a keleti géniusz Nyugatról semmit sem volt képes befogadni ellenállás nélkül. Ezzel kapcsolatban állapítja meg a Kelet-kutatók által is gyakorta hangoztatott véleményt, hogy a Nyugat és a Kelet közötti értékkülönbségek okainak alapja, hogy a felkel nap térségének népei számára a nyugati civilizáció a szabad önkifejtés gátjává lett. A pszeudomítosz összekeveredett a történeti id valóságával, s ez különösen fájdalmas Hamvas korában a nyugati civilizáció válsága idején. A Kelet Nyugat-gy löletével kapcsolatban megjegyzi, hogy ez alaptalan, kollektív kivetítés, amely minden történeti korban el fordul, s ebb l fakad a tömegképzelet számára mindig kedves b nbak keresésének varázsa, s ezután már könny üldözni az eretnekeket, a zsidókat vagy a társadalmi csoportokat. A kivetítés módszere beépült a modern politikum világába, s napjainkban is komoly hatótényez . „Rosszul kormányzott népekben törvényszer en alakul valamely fantazma, amely saját elégedetlenségét és a rossz kormányzat következtében elviselt szenvedéseit valamely más szocialitásra vetíti ki, és eszeveszetten gy löl még olyan kollektív csoportot is, amelynek szenvedése felkeltésében semmiféle szerepe nincs.” Hozzáf zi azt is, hogy a kivetítésnek ugyanakkor a sajátos történelmi eseményekben valós szerepe is lehet. Például a Kelet gondolatvilága nehezen fogadta be a kereszténységet, s els sorban a Nyugat elnyomó mechanizmusát érzékelte benne. A gy löletet a Nyugatra vetítették, de itt ennek önvédelmi funkciója volt, s ez reális alapot teremtett ahhoz, hogy er s feszültség keletkezzen e két világrend között: szemben állt egymással a keleti Nyugat-gy lölet és a nyugati Keletromantika. Az ellentét feloldására Hamvas javaslata a következ : „A Kelet–Nyugat-ellentét csak egyetlen úton számolható fel. Ez az az út, hogy az ember a magyarság ötrét ségének tudatára ébred, az alföldi és a nyugati közé beiktatja a délnyugatit és az északit és az erdélyit, vagyis olyan geniális er t, amely a feszültséget feloldja. Minden magyar szellemi ember, f képpen költ , az antagonizmust így hidalta át.” Példaként említi erre Csokonai költészetét, amelynek élményháttere a keleti gondolkodásból, míg eszközjellege a nyugati formákból ered. Fontos összefüggés még Hamvas számára is, hogy a magyar nyelv sajátos eszközei a keleti spiritualitást már elveszítették, s a hátramaradt rt a nyugati alakzatok retorikus formáival töltötték be. A nyelvvel kapcsolatban igen magasra teszi a mércét, hiszen összehasonlítási alapnak az aranykor nyelvét teszi meg. Az orfikus próza a nemzeti nyelvek megjelenésével párhuzamosan szorult ki az európai hagyományból, s ezzel a logoszközpontúság is háttérbe került. A magyar nyelvújítás jelentett esélyt a logoszcentrikusság visszaszerzésére, de legf képpen az elavult szókincs b vítése valósult meg. Mindez alapozta meg azt a tendenciát, hogy a nyelv maga is szofisztikus jelleg vé vált, s így érzékeli Hamvas saját korában azt, hogy a köznyelv és a szellemi nyelv között egyre nagyobb szakadék alakul ki, s ennek legf bb oka az, hogy a köznyelv oly mértékben silányul, hogy már egyre kevésbé hozható kapcsolatba a szellemi nyelvvel. Hamvas gyakorta nyúl elemzéseiben kedvenc vessz paripájához, a keleti szellemi kasztok világához. Noha ez a forma mindig sz k kör és általában a társadalomtól elzárt, elvonatkoztatott, úgy véli, hogy azért van rá szükség, mert kisugárzása, hatása az egész társadalmat érinti, ugyanis a kaszt uralmának alapja nem a politikai, hanem a szellemi hatalom. Példaként említi, hogy a neolit - 1162 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kortól a középkorig létez civilizációk alapvet en metafizikai kultúrák voltak vallási tartalommal és teokratikus renddel. Hamvas szerint harmonikus életrend csak metafizikai f hatalommal valósítható meg. Ez a szellemi uralom valósulhatna meg Magyarországon az öt géniusz jelenlétében, de ehelyett honunkban ezt az igényt csak néhány kimagasló történelmi személyiség volt képes érvényre juttatni. „Az er k, ha hatásuk nem lehet pozitív, negatívvá lesznek, és nem egységet teremtenek, hanem felbomlást. A géniusz másik oldala, hogy démon. A magyar nép életének irányítója történetének legnagyobb részében, kifelé is, de f képpen befelé, démoni gy lölködés volt.” Mindezek alapján vált jellemz vé a magyar történelemben folyamatosan az, hogy a szellemi kasztok létrehozása és érvényre juttatása mindössze kísérletszer en volt jelen, s így egyetlen korszakban sem válhatott általános érvény vé a logoszközpontúság. Mindezt még súlyosbította az a morális válság, amely minden sorsfordulónkat kötelez en követte. Hamvas a magyar történelem folyamatában azt tartja a legtragikusabbnak, hogy a szellemi kaszt megteremtésére kínálkozó esélyek és lehet ségek szinte mindig elsikkadtak. Az esélyt pedig minden korszak feltálalja, csak három dolog kell hozzá: névtelenség, hatalomtalanság és vagyontalanság. Ez a recept azonban már elkésett a XX. századi történeti és politikai valóság gyógyítására, hiszen az ipari kapitalizmus, a tömegtársadalom és a technikai kor szabályai már oly mértékben beágyazódtak, hogy Hamvas emberi és morális-szellemi megoldása már csak az emlékek múzeumának kiállítási tárgyai között kaphat helyet. Természetesen maga is jól látja e megoldás lehetetlenségét, hiszen a Nyugat szellemi és lelki válságában már a gazdaság uralja a politikát, a pszichológiát, a pedagógiát és a vallást, tehát a részmegoldások lehet ségei már nem válhatnak evidenciává. „Minden kérdés emberiségkérdéssé vált. Minden megoldásnak ebb l az egészb l kell kiindulnia. És a kulcsot ehhez az egészhez megtalálták az emberi alapállásról szóló tudásban. Ez az örök brahmani tudás magva. Arról ismerhet fel, hogy nem szekularizálható. Nem népszer síthet és nem oldható fel. Nincs szükség arra, hogy valaki exoterikusokat és ezoterikusokat különböztessen meg. Aki nem érett meg rá, az önmaga zárja ki magát. Nincsen benne semmi izgalom és érdekesség. Nem a fölfedezések területe. Nem aknázható ki sem prédikációra, sem pártprogramra. Aki többet szenvedett, az jobban érti, aki tudatosabb, az mélyebbre lát benne, aki életében tiszta, az közelebb jut hozzá. Nincsen benne semmi absztrakt és semmi önkény. A kezdetek kezdetének naiv és komplex tudása ez, amelyben azonban a gyermeki egyszer ség véglegesen érett lehiggadás, és amelyben matézis és álom éppen úgy fedi egymást, mint csoda és realitás.” Mindehhez Hamvas a brahmani spirituális szellemet ajánlja, azaz a Nyugat válságszer problémáinak morális-szellemi megoldásaihoz a keleti gondolkodást hívja segítségül. Nem véletlen, mondja, hogy ez a szellemiség Európában legf képpen az irodalmár- és m vészegyéniségek alkotásaiban érhet tetten. A Nyugat gondolkodói közül csak keveseket érintett meg a brahmani szellem, de k nem voltak képesek összefügg hagyományt teremteni. (Nicolaus Cusanus, Leonardo da Vinci, William Shakespeare, Miguel de Cervantes, Jakob Böhme, Blaise Pascal, Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, Johann Hölderlin, Nietzsche, Lev Tolsztoj). Ugyanakkor az is problematikus, hogy a m vészi és a tudományos szellemiség a XX. században már régen elveszítette világítótorony-szerepét. Hamvas szerint annak, hogy a Nyugat – és benne Magyarország – számára a keleti gondolkodás brahmája segítséget nyújthasson a permanens válságszituációkból való kiúthoz, egyik legfontosabb feltétele, hogy a mások életét irányítóknak kívül kellene állniuk a különböz társadalmi folyamatokon, hiszen csak így valósítható meg az érdekmentesség és a - 1163 Szerkesztette: Faragó Ferenc

részrehajlás elkerülése. Mindezeknek alapján tervezi Hamvas a saját jelenkora világválságjelenségeit megszüntetni, remélve, hogy „a modern szcientifikus ateokrácia helyett az új civilizáció lehet sége megnyílik”. Hozzáteszi azonban azt is, hogy e világválságnak még nincs vége, igazi holtpontját még nem érte el. Még nem jellemz általánosságban az egyetemes rendre való sóvárgás. „A valóság fel l való tudatlanság olyan általános, hogy világszerte gazdasági és politikai és katonai és technikai, egyszóval absztrakt megoldással kísérleteznek, és a tényleges helyzetr l sejtelmük sincs.” Mindezt még az is hátráltatja, hogy Európa korábbi értékei és adekvát szellemi tartalmai fokozatosan háttérbe szorulnak. Hamvas a megoldást jelent szellemi kaszt létrehozását Kelet-Európában véli megvalósítani, hiszen a Nyugat már nem vehet számba a beágyazódott téveszmék uralma miatt. Ugyanakkor fájlalja, hogy Kelet-Európában még nem tudatosult e válság jelent sége. Nehezíti a kibontakozást, hogy a keleti és a nyugati elit egyaránt egyfajta szellemi parazitizmusban él. Az elitek legf bb problémája, hogy tevékenységükben teljes mértékben szétvált a politika és a morál. „Az elit mindenütt, ahol kifejl dött, hagyománytalan volt, kaszttalan cs cselék (csandala), csak a társadalomban nem lefelé csapódott ki, hanem felfelé, és így alakult meg a legutóbbi százötven év alatt az Európára jellegzetes Übermensch-csandala, amely életstílusával befolyásolta nemcsak a pénzembereket és a diplomáciát és a nagykereskedelmet és a nagyipart, hanem az egyházat és a m vészetet és a tudományt is.” Hamvas értelmezésében fontos szerepe van a személyiség és a kollektív közösségek min ségi kapcsolatainak. A kollektív kategóriák a modernitásban már nem képesek kifejteni a személyiség pozitív szellemi visszaállításának feltételeit. A nyugati személyiség individualitása már nem oldódik fel a kollektívumban, inkább falakat épít önmaga és a közösség közé. Itt jut el Hamvas egy utópisztikus vagy ideális állam megfogalmazásáig: „Ezért az az univerzális állam, amelyet ma az ember vár, emberiségállam úgy, hogy abban minden kollektívum szabadon élhet, minden faj, osztály, vallás, nemzet a maga m vét szabadon teremtheti.” Az öt géniusz befejez lapjain Hamvas az ember és föld viszonyát jellemzi, s felsorolja jó néhány európai szerz m vét, akik átfogó elméleteket alkottak e témáról. Mindezt kiegészíti népkarakterológiai és környezetelméleti m vekkel, majd áttér e téma magyar szerz inek alkotásaira. Szekf Gyula m veit a magyar nemzet problémáiról inkább politikusnak tartja, mintsem jóhiszem nek. Fülep Lajos és Prohászka Lajos mellett Riedl Frigyes írásait véli a legautentikusabbnak a magyarság sorskérdéseir l. Prohászka A vándor és a bujdosóját emeli ki a leghitelesebb magyar sorsértelmezésként; éppen az egységgondolat miatt. A civilizáció kérdésének vizsgálatában kiemelked jelent ség nek tartja a Spengler és Leo Frobenius által megteremtett kultúrmorfológiai irányzat eredményeit. Szintén az egységgondolat vonatkozásában véli fontosnak a társadalom, a hagyomány és a filozófia egyöntet ségre törekvését. Hamvas elmélete ebbe a kultúrmorfológiai megközelítésmódba illik, hiszen benne harmóniát teremt a táj–ember–életrend stílusegysége. Megkülönbözteti ezzel kapcsolatban a hagyományt a civilizációtól. Ugyanis az el bbi nem a civilizációra épül, hanem az alapállásra. Itt hozza összefüggésbe a keleti brahmani morálfilozófiát a nyugati történetfilozófiával: „A brahmani történelmet ma történetfilozófiának hívják. Spengler, Frobenius, Sorokin, Toynbee felfogása azzal, hogy nem korszakokkal és népekkel, hanem magasabb egységekkel, civilizációkkal foglalkozik, közelebb áll a brahmani történethez, mert nem azt keresi, ami történt, hanem azt, hogy annak, ami történt, mi az értelme, és ennek a jelenre és a jöv re mi a következménye.” A hagyománnyal kapcsolatban emeli ki Hamvas René Guénon munkásságát, aki a XX. században a leger teljesebben hirdette azt, hogy a jelen problémáinak megoldásához vissza kell térni az emberi kultúrák studásaihoz. Guénon elveti a civilizáció fogalmát, valamint a hozzá f z d fejl déseszme jelent ségét. Hamvas és Guénon egyöntet en állítja a hagyományhoz való visszatérés fontosságát, valamint a materialisztikus objektivációktól való megszabadulás els dlegességét. Hamvas Az öt géniusz végkövetkeztetéseiben megállapítja, hogy a metafizika nyelvét Európában kompromittálták, - 1164 Szerkesztette: Faragó Ferenc

tehát még nincs itt az ideje annak, hogy a Nyugat megkísérelje felépíteni a keleti és a nyugati hagyomány összeegyeztetése alapján azokat a szellemi kasztokat, amelyek megkísérelhetik az euroatlanti világ megújulását. Ehhez szerinte türelemmel kell várni addig, amíg a szcientifizmus nyelve nem kompromittálódik eléggé, s meg lehet kísérelni a szavak eredeti értelmének újbóli használatát. Ha ez bekövetkezne, alkalom teremt dne arra, hogy megoldódjanak a nacionalizmus és a szekularizáció problémái. Hamvas történetfilozófiai elméletének eredményei a XXI. század gondolkodói számára is számtalan tanulsággal szolgálnak: a hagyományt megtestesít aranykor, amely a szellemi egységet képes volt megvalósítani, a Krisztus el tti 600. év válságától kezdve lehanyatlott, s az emberiség történeti kora az apokalipszis folyamatát valósította meg. A XXI. század küszöbén a kés modern kor euroatlanti világjelenségei továbbra sem kedveznek a Hamvas által ajánlott megoldás felvállalására, de feladatunk az lehet, hogy a kiváló gondolkodó elméletét megmentsük a felejtés kárhozatától.

Garaczi Imre *forrás: Valóság, 2005. november XLVIII. évfolyam 11. szám

„Szellem, anyag, lélek nincs külön. Mint ahogy nincsen külön értelem, érzelem és akarat, és nincsen külön bn, betegség és rület. De éppen mert nincs külön, a három világnak van közepe.” (Mágia szutra)

Egy könyv a végekről Mórocz Zsolt: Posztmodern életfa* Mórocz Zsolt könyvét olvasva az els érzés a csodálkozásé: hogy manapság is születnek ilyen könyvek. Él a végeken valaki, aki – tán egy kicsit XIX. századias különcként, távol a kultúracsinálásban hegemóniát szerz központoktól – csak úgy magának olvas, t n dik. Aztán ír is, de talán azt is els sorban önmagának. Végül mégis leteszi az asztalra a munkáját, és abban több érték van, mint megannyi médiasztár agyonünepelt kötetében, amelyekr l tucatszám zengenek ilyen-olyan m sorokban, s a baráti kör ontja róluk a dicsér kritikákat. Az ilyen könyveket szinte természetesen övezi hallgatás: mert rácáfolnak azokra a közhelyekre, amelyekkel oly sikeresen jóllakatta magát a közvélemény. Kényelmesebb nem észrevenni ket, úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. Igaz persze, hogy könyvek általában nem szoktak különösebb figyelemben, még kevésbé megbecsülésben részesülni. (Állítólag nagyjából ötödére csökkent az elmúlt évtizedben az egy-egy m r l született írások száma. El lehet képzelni, hogy mit jelent ez annak a m fajnak az esetében, amely korábban is csak két-három reflexióra számíthatott…) Elmoroghatjuk tehát a szokásos morgásokat: mindez a kritikai élet zavaráról tanúskodik, s egyúttal lehetetlenné teszi, hogy valamiféle er - és értéksorrend alakuljon ki a nyilvánosság el tt. De miért éppen a kritikai életben mennének rendben a dolgok, tudhatnánk, hogy a dolgok rendetlensége a természetes. Ami nem jelenti, hogy ebbe bele kell nyugodnunk. Jelentéktelen munkák és jelent s alkotások – a látszatdemokrácia és az értéksemleges szemlélet diadalára – minden kommentár nélkül pihennek egymás mellett, s a gyakran közömbös (olykor ellenséges) “szakma” nem segít az olvasónak eligazodni a m vek között. Utóbb pedig az olvasóknak tesz szemrehányást, hogy azok nem tudnak tájékozódni. - 1165 Szerkesztette: Faragó Ferenc

Mindez nem újdonság, hasonlóan ment ez máskor is. Azzal a dönt különbséggel, hogy a közönyön túli reklámcikkek és baráti laudációk, olykor ellenségeskedések vagy tudatos elhallgatás mellett és ellenére létezett értékelv gondolkodás is, amelyben nemcsak a saját, hanem – ha másért nem, jól felfogott önös érdekb l – a közös m is fontos volt. Vagyis az a nemzeti és egyetemes kultúra, amibe a résztevékenységek együtt olvadtak be, amelyben fontosabb volt az alkotás, mint a más teljesítmények fumigálása vagy a nyilvánosságból való kiszorítása, létezett az alkotók szubkultúrája, amely a mindenkori protokoll-listáktól függetlenül pontosan tükrözte a mindenkori szellemi értékrendet. Mert a m vek, még az ellenlábasoké is, egymást er sítik. Ez a közeg hiányzik most, legalábbis szabad szemmel nem nagyon lehet észrevenni. Mindez akár közömbös is lehetne egy könyvr l szóló ismertetés szempontjából. De Mórocz Zsolt kötete nem kis részében éppen err l a válságról beszél. Szinte mindegyik írásában kitér egy-egy mondat vagy indulatos bekezdés erejéig napjaink eme anomáliájára, ami azonban nemcsak tárgya és motiválója írásainak, hanem ott is hagyja rajta a bélyegét. Mert amikor a kötet különlegességér l és értékeir l esik szó, ez nem feltétlenül és kizárólag azt jelenti, hogy nincsenek vitatható ítéletei vagy disszonáns hangjai. A vitathatóság kifejezés nemcsak egyes állítások kétségbevonhatóságát jelenti, hanem azt a feladatot, hogy magukat a vitát provokáló, sarkított véleménynyilvánításokat kell megtárgyalni, de elutasítás esetén sem a szerz ellenére. Biztosra veszem ugyanis, hogy Mórocz rossz közérzetének egyik dönt oka a megfelel szellemi közeg, a gondolatok kiérlelését segít légkör fullasztó hiánya. Ha lenne megfelel fórum az eszmecserére, ha alkalmas közegben ki lehetne beszélni a gondolkodás közben fölgy l feszültséget, akkor aligha kerülne sor az egyetemes értékeket taglaló tanulmányok ívét megtör kiszólásokra, a szövegb l való kibeszélésre. Mórocz ugyanis sokszor a legváratlanabb pillanatokban tesz a mai hétköznapok némely szerencselovagjára (egyébként indokolt) sértett-indulatos megjegyzéseket. E kitételek mögött az irodalmi és a politikai élet kettéhasadása áll, s zavarba ejt módon kapcsolódik össze bennük a posztmodern és a posztkommunista gondolkodás elleni indulat. Ez a kötet az elmúlt évtizedben született írásokat tartalmaz, mögöttük azonban több évtizedes olvasás, készül dés érezhet . Mórocz hatalmas anyagmennyiséggel dolgozik, sokszor talán túlságosan is. Vonatkozik ez mélységére és sokszín ségére. A magyar svallás, az Árpád-házi királyok családját átható szakralitás, Ady Endre magyarságélménye, félig-meddig kortárs klaszszikusok, Weöres Sándor és napjaink sztár-esztétái egyaránt tárgyát és anyagát jelentik gondolkodásának. Ráadásul minden alkalommal a profikat megszégyenít szakmai ambícióval fogalmaz, miközben (ahogyan olyan mesterei, mint Németh László, Hamvas Béla vagy Szerb Antal) mégis íróként és írói becsvággyal közelít tárgyához. Legjobb pillanataiban sikeresen (ami közvetve jelzi: nem mindig). Ebb l a sokszín ségb l és igényb l adódóan következik, hogy írásaival igazán terjedelemben és elmélyültségben hozzájuk ill tanulmányokban lehetne szembenézni, akár egyetértésünket, akár ellenvetéseinket akarnánk rendszerezni. (Erre, sajnos és természetesen egy efféle kritikai dolgozatban nincs mód.) Itt csak annyit lehet leszögezni: Mórocz írásainak dönt meghatározója a rendkívül magasra helyezett mérce, s kísér jelensége az egyenetlenség, ami részben az el z tényb l következik. Mert az általa kijelölt magasságot – azt kell mondjuk: természetesen – nem mindig éri, mert nem is érheti el. Ahhoz más körülmények, más lehet ségek kellenek, olyanok, amelyek objektíve nem állnak rendelkezésére. Ezek hiánya nemcsak az alkotómunkát akadályozza, hanem közvetve (a megméretés lehet ségét elvonva) annak is okává válik, hogy az alkotó nem ismerhet meg igazán tehetsége jellegét, határait, s ezért vállalkozik elérhetetlen célok meghódítására. Éppen a Mórocz tehetsége és teljesítménye iránti elismerés miatt kell - 1166 Szerkesztette: Faragó Ferenc

kimondani, hogy kevés az olyan írása, amelyik valóban hibátlan (például a Weöres-levelezést taglaló vagy Szerb Antalra emlékez dolgozata). Ezek jobbára a kisebb, behatárolható tárgyú dolgozatok. De – megint csak az említett okok miatt – ezekben a hibákban éppen úgy ott vannak erényei, ahogyan eredményeiben is, mert a kudarcért és az igazságtalanságért ugyanúgy meg kell szenvedni, mint a sikerért és az igazságért. Mórocz, bár kritikákat és esszéket-tanulmányokat ír, mégsem kritikus, nem eszszéista és nem tanulmányíró. Ez részben kiderül témaválasztásaiból is. Olyan alkotókat választ tárgyául, akik munkássága többet jelent az általuk létrehozott, a dolgok természetéb l adódóan rész szerint való m veknél, akik valamilyen módon a mindenséggel néztek farkasszemet, akik a magyar és az emberi létezés egészére tekintve formáltak m veken túlmutató modellt. De másról is szó van itt. Szerb Antaltól idézi a szerz , hogy “én író vagyok, akinek témája átmenetileg az irodalom”. Mórocz is íróként viszonyul tárgyához, bizonyos értelemben is “átmenetileg”, noha “valódi” írói munkái nem születtek meg. Ez az íróság azt jelenti, hogy mindig teljes személyiségével, érzelmeivel, pszichikumával, érzékenységével van jelen írásaiban, nem csak gondolataival, racionálisan, szakmailag. Számára az írás: üdvösségügy, s ez eleve szembefordítja a tudatosan csak rész szerint való ismeretekre, töredékes teljesítményekre irányuló “posztmodern” törekvésekkel, amelyeknek általános vonásait nem definiálja, s gyakran inkább irodalomszociológiai, mint esztétikai értelm kifejezésként használja. Igazságaiban van valami lírai jelleg, s témaválasztásában is dolgozik valami személyesség. Soraiból olyan rejtett, egzisztenciális bizonytalanság érz dik, amelynek feloldását, ellenpontját keresi, amikor ír. Ezért húzódik Weöres és Hamvas kozmikus világképéhez, ezért keresi a rendíthetetlen Márai szellemi társaságát, ezért fordul az “épség” filozófiáját megmintázó Ottlikhoz, vagy értelmezi Szent István m vét az Árpád-házat átható numinózitás szempontjából. Mindebb l talán kitetszik: Mórocz hazája álmai “másik Magyarországa”, a “haza a magasban”. Ezt szeretné valahogy hozzánk cibálni, azzal az elszántsággal, hogyha mégsem sikerülne, akkor megpróbál fölkapaszkodni rá. Témaválasztásait ennek a hazának a sorsa határozza meg, azok nem esetlegesek. Világképét meghatározza a nemzeti-közösségi értékekhez való köt dés, a személyes szabadságvágyból, a lélek szuverenitásának megvédéséb l táplálkozó polgári ethosz kulcsfiguráihoz való vonzódás. Mórocz azonban nemcsak értékérzékeny és érték rz alkat, hanem kortársa napjaink krízisének is. Az elmúlt másfél évtized változásai során elt ntek azok az er k, amelyekr l korábban úgy véltük, hogy az említett értékeket fenyegetik. De megrendült azok helyzete is, akik számára mindez létszükséglet volt. Aki maradt, annak fenyegetettségérzete csak annyiban változott, hogy más veszélyt lát, túl azon, hogy az említett értékek – részben a fenyegetettség elmúlta miatt – széles körökben mintha korábbi jelentésük elvesztével jelent ségüket is elvesztették volna. Mórocz azok közé tartozik, akik éppen ennek az eróziónak láttán élik át igazán a veszélybe került értékek fontosságát. (Ez indulatainak másik forrása.) “A tradíció és annak évezredes értékei elt n ben vannak. A magányos tömeg semmit nem kapott cserébe, miután lemondott köt déseir l” – mondja is, sokakkal egyetértésben. Ezt a kiüresedést még ijeszt bbé teszi, hogy a szellemi életben olyan irányzatok is hatnak, melyek számára nem elég az, hogy a hagyományos értékrendet a jelenben vonják kétségbe, hanem visszamen legesen is érvénytelennek akarják tekinteni. Ez a helyzet a Posztmodern életfa írója számára elfogadhatatlan. Kötete így lényegében – rejtett és nyílt utalásokkal – folyamatos polémia korunk programszer en is gyakorolt szellemi értékvesztésével, mert összességében a posztmodernitás fogalmával takaródzó társadalmi, szellemi, irodalomszociológiai jelenségek (amelyek nálunk sajátos pártpolitikai kontextusba is kerültek) ezt jelentik számára.


Cikluscímei ezt félreérthetetlenül jelzik, még akkor is, ha nincs olvasó, aki a tartalomjegyzék ciklusbeosztása fel l közelítene egy els pillantásra heterogén kínálatú m höz. A nemzeti örökség fontossága A másik Magyarország címben fejez dik ki. Aztán jönnek emblematikus gondolkodók: Németh Lászlóra A Kisebbségben üzenete utal, Márai, Ottlik és Hamvas neve pedig direkt módon is megjelenik. Olyan alkotók (Szerb Antallal, Illyés Gyulával, Nagy Gáspárral együtt), akik a maguk m vének egyedi értékén túl magatartásformákat, szellemi karaktereket is megformáztak. Így az általuk kirajzolódó képlet is nagyon határozott. Németh László a magyarság sorskérdéseit, Márai az európai normák jegyében tevékeny intellektust, polgárerényt, Ottlik a lehetetlen körülmények között rzött autonómiát, Hamvas – folyamodjunk egy jótékony tautológiához – a hamvasságot (Hamvas-ságot) is jelenti. Egyetemes tájékozottságú, és mégis konvertálhatatlanul magyar valamennyi. De ott van a taglalt m vek között Esterházy Péteré is, amelyben ugyancsak a m fölé növ “esterházyság” az igazi téma, igaz, els sorban – részben közéleti – negatívumaival, azzal, hogy maga a szerz nem képes feln ni a tehetségéhez. A hozzájuk fordulás Mórocz számára nem divat. (De ne tagadjuk, úgyis hiába, azért benne van az is.) De ne gondoljuk, hogy a divatosság önmagában rosszat jelent. Különösen nem akkor, ha valaki a divathoz a bírálat és nem a behódolás szándékával közelít. Ahogyan Mórocz ide kapcsolódik, az csöppet sem divatos. S t: úgy menetel vele szemközt, hogy divattal szembe a divatot szegezi, ahogyan – frivol példával élve – a marxista–leninista diktatúrával szemben jelent s ellenzéki ambíciók Marxot és Lenint olvasták rá az ezek nevében hatalmaskodó potentátokra. Ezért aztán kötetének majd minden pontján fölbukkannak a mai ízlésdiktatúra “totemállatai”: Heidegger, Wittgenstein, Rorty, Derrida, Lévinas és a többi. Sokszor persze szervetlenül, de hát ez nagyon könnyen el fordul az efféle szellemi hadm veletekben, talán ez az oka annak is, ahogyan kakukktojásként e tiszteletre méltó mez nybe belekeveredik a mára divatidegenné vált Sartre is. A specializálódásra kényszeredett világban nem csak az eredend kíváncsiság, felfedez i szenvedély áll Mórocz változatos tematikája, vizsgálódásainak els pillantásra oly különböz tárgyai mögött. Túl az említett okon, ott van mindebben a köznapi szellemi igénytelenséggel és a gondolkodási restséggel való szembeszállás morális mozgósító ereje is. Ebben azonban er sen és nem mindig szerencsésen hat rá a már említett maga konkrét alkotói pozíció: a senki földjén tanyázás, ami nemcsak függetlenséget jelent, ha kívül rekedést, kirekesztettséget is. Ez látszik abból is, ahogyan a számára kiemelked en fontos szerz k befogadásának történetével, kérdésével foglalkozik: sohasem elégedett. Vagy az odafigyelést hiányolja, a közönyt és a hallgatást kárhoztatja, vagy a figyelem min ségét vitatja, mások írását felszínesnek, er ltetettnek, túllihegettnek, törleszked nek stb. tartja. Talán nem véletlen, mert kimondatlanul is valami önkorrekciós szándékot tükröz, hogy Márairól szólva éppen a következ ket idézi: “Életemnek egy kínos végs konklúziója… ha szabad ezt mondanom egy hosszú élet után, csak egyet vontam le a magatartást illet leg, nem szabad megsért dni. Káromkodni szabad, mérgesnek lenni szabad, ha megütnek és muszáj visszaütni, szabad. De megsért dni nem szabad.” Nos, azt hiszem, Mórocz Zsolt folyamatosan valamiféle sért döttséggel küszködik, annál is inkább, mert mindazok, akik az általa vallott értékeket komolyan veszik, folyamatos sértegetéseknek vannak kitéve. Ebb l a szempontból nézve sem véletlen tehát, hogy Mórocz nagy gondolati szerelmei azok, akik maguk is kirekesztettségben, izolálva, a központi véleményformáló m helyek által megtagadottan tudtak alkotni, maradandó értéket teremteni. Sorolhatjuk ket ismét: ilyenné stilizálódik Márai, aki emigrációjában került e pozícióba, ilyen Ottlik, ilyen az abszolút félreállított Hamvas. Mórocz azonban nem olyan alkat, aki követni tudná e mestereket. Nemcsak a történelmi körülmények különböz sége okán, hanem - 1168 Szerkesztette: Faragó Ferenc

az általa választott m fajok következtében sem követheti ket. Nem szépíró és nem bölcsel , hanem a valóság folyamataiba avatkozni akaró irodalmár, aki szellemi hajlamait tekintve legszívesebben “a magyar szellemi élet organizátora” lenne, mint az a Németh László, aki e törekvését szintén kudarcnak tekintette. (De közben olyan életm vet teremtett, amely aztán halála után évtizedekkel néhány évig valóban képes volt arra, hogy a magyar szellemi életet a maga logikája szerint strukturálja. De szándéka eredetileg nem ezt célozta.) Németh László azonban kivételes szellem volt, amilyenb l csak egy-kett születik egy generációban. Vagy annyi sem. És a kivételes teljesítmények nélkül elárvulnak azok, akik méltó segít ik, ért ik, közvetít ik lennének. Talán nem bántó, ha azt mondjuk: Mórocz akkor futhatná ki igazán tehetségét, ha valahol állna mögötte egy Németh László formátumú kortárs. Így, magára maradva csak azzal szembesül, hogy ambíciói ellehetetlenülnek, de azért föladni nem tudja és nem is akarja ket. Amiben, mindezek ellenére, s t éppen ezért, igaza van.

Gróh Gáspár *forrás: Hitel 2004. április

„Az elidegenedésnek különös típusa a disszidens. A dissszidenst a régebbi emigránssal nem szabad összetéveszteni. Az emigráns jellemvonása volt, hogy valamely társadalmi igazság mellett helytállt. A disszidensek túlnyomó többsége viszont azért disszidált, mert egyéni becsvágyában magát akadályozva érezte.” (64-es cikkek, Lázár miközöttünk)

„Normálisnak kell lenni…”* Javában folyik Hamvas Béla életm sorozatának kiadása, sokan mégis úgy vélik, a Hamvaskultusz leáldozott. Dúl Antalt, a hamvasi szellemiség jóformán egyetlen hiteles közvetít jét, az életm sorozat szerkeszt jét el ször arról kérdeztem, hogy valóban megcsappant-e az érdekl dés a hamvasi eszmék iránt. - Itt csupán a korszenvedélyek mozgásáról, a felszín hullámzásáról van szó - mondja Dúl Antal. - Ha egy lefojtott palackból kihúzzák a dugót, a túlnyomás nagy robajjal tör ki. Hamvassal is ez történt a kilencvenes évek elején, de ez a rövid divathullám alig jelentett valamit. A szövegek mélyrétege akkor is keveseknek nyílt meg. Keleten van egy si példázat: ha a vívómester megérkezik a faluba, kivonulnak eléje, és nagy ünneplés közepette viszik a piacterére, majd díszkísérettel vezetik ki a faluból. Ha a bölcs érkezik a faluba, mintha semmi sem történt volna, észrevétlenül, egymagában halad át a falun. Nem volt teljesen hiábavaló a Hamvas körüli divat, mozgalom, felhajtás sem, de az életm nek ennél jóval mélyebb a jelent sége és hatása. Hamvas Béla olyan szellemi távlatot és tágasságot teremtett a magyar és a nyugati kultúrában, amelyet el tte idehaza senki és külföldön is csak kevesen. Alapfogalmakat sikerült tisztáznia. Keleten például a szellem emberét bodhiszattvának nevezik, és egy egész kultúra háttértudata kapcsolódik hozzá. Hamvas viszont úgy fogalmaz, hogy a boddhiszattva nem más, mint a normális ember. Szerény és igénytelen megjelölés? De mélyebbre megy bármilyen más meghatározásnál. Hamvas azt mondja: nem szentnek, h snek vagy bölcsnek kell lenni, hanem normálisnak. Bölcs, h s, szent: ezek számára sz kös kategóriák, neki nagyobb becsvágya volt: normális akart lenni. Lényegében egy új világ szellemi alapjait kívánta lerakni. Nem a felszíni mozgásokat kell nézni, hanem azt, hogy a mélyben milyen változásokat hozott az életm ve. Fontos, hogy a palackból kiszabadulhatott a szellem, de ami ma történik, az már egy jóval mélyebb alapozás. Szavai, gondolkodásmódja, szellemi horizontja úgy jelenik meg a - 1169 Szerkesztette: Faragó Ferenc

legkülönfélébb tudatszint emberek megnyilatkozásaiban, hogy talán nem is tudják azok hamvasi eredetét. Hamvas Béla olyan alapot kívánt lefektetni, amely túlemelkedik a nemzettudaton, a vallásokon, a kultúrákon, a m vészeten, a korszellemen, s t a nyugat-kelet problematikán is, tehát minden olyan kérdésen, amely a felület valamely rétegében meghatározónak számít. Hogyan is fogalmazott? Ahhoz, hogy a dolgokat rendbe tegyem, a gyökereimet tízezer évre kell visszanövesztenem. A legmélyebb rétegekben kezdte az életrend megtisztítását. – Számomra az is döbbenetes, hogy mennyire egyedül áll a magyar glóbuszon. A másik XX. századi magyar óriás, Németh László egyáltalán nem lóg ki a sorból, Hamvas azonban teljesen társtalannak t nik. – Hatását tekintve nem társtalan, hiszen rengeteg embernek a szellemi közösség érzését adta és adja a mai napig. Ráadásul a világkultúra szintjén Hamvas egyáltalán nincs egyedül, tökéletesen beleilleszkedik az egyetemes világrend mozgásába. Egyik kiindulópontja az volt, hogy más közösséget, mint az egyetemes emberiség, nem fogadhat el. De azzal egyetértek, hogy a magyar kultúrában valóban egyedül áll. Sokakkal járt hosszabb-rövidebb ideig közös szellemi úton, köztük volt Németh László, Gulyás Pál, Szabó Lajos, Tábor Béla, Kerényi Károly, Szerb Antal, Várkonyi Nándor. Weöres Sándorhoz meleg barátság f zte, s t Weöres mindvégig a mesterének tekintette. Hamvas teljes mértékben magyarnak vallotta magát, és a magyarság problematikáját egy külön könyvben, Az öt géniuszban sok szempontból meg is világította. Persze nem azzal a g ggel, azzal a kizárólagossági tudattal, amely a „népben gondolkodók” gyakori gyermekbetegsége. Minden nép sajátos, nélkülözhetetlen színt jelent az emberiség egészében. Nyelvünk, gondolkodásunk sajátos, izgalmas megnyilatkozást tesz lehet vé, de ez sem a bezárkózásra, sem a fennhéjázásra nem adhat okot. Hamvas éppen az egyetemesbe tagozódást tette lehet vé. Ahogy háborúban mindig vannak a felderít k, akik száz kilométerekkel a hadtestek el tt járnak, ugyanígy áll a társadalom is a szellemi óriásokkal, kiemelked m vészekkel. Közhely, de tény, hogy k mindig ötven-száz évvel megel zik korukat. – Sajnos a társadalom többnyire a legjobb elméit zárja kalodába… – Igen, aztán ötven év múltán elkezdi sejteni, hogy mit gondolt például József Attila, Bartók Béla vagy Paul Klee. Amikor Bartók és Klee élt és alkotott, elfajzottnak min sítették a m vészetüket, és legszívesebben koncentrációs táborba küldték volna ket. Persze nem az ötven vagy száz év el ny a lényeg, hanem a bázis, amelyre valaki élete súlypontját helyezi. A felszín, a periféria és a centrum viszonyát Európa még mindig nem tisztázta. Európának legfeljebb néhány misztikusa, kiemelked m vésze volt, aki ezt egészen világosan látta. – Mit jelent ez a bizonyos centrum? Hamvas úgy fogalmazott: mindenhol tengely van. Mit értett ezen? – Mindenki közös alapját. Lényegében azt, hogy az ember élete nem a születéssel kezd dik, és nem a halállal végz dik, hanem egyetlen fókuszba, a lét id fölötti rendjébe illeszkedik. A tudat, az egyetemes szellem önmagát kibocsátja, majd visszaveszi. Ez a keleti tanítás lényege. Isten és az ember közös centrumban van. Nincs két középpont külön a teremtménynek és külön Istennek. Európában csak mostanában kezd derengeni az az egységtudat, amellyel az olyan misztikusok, mint Eckhart mester, Böhme, Keresztes Szent János, Suzo, Tauler tisztában voltak. De itt, Európában k mindig peremhelyzetbe kényszerültek. Keleten a misztika, a vallás és a filozófia sosem került szembe egymással. Soha nem gondolták, hogy kívül, a mindenség határain messze túl létezne egy mindenható szellemi valóság, Isten. A misztikusok és a keleti archaikus hagyomány mindig úgy tudta, hogy Isten nem kívül van, hanem minden lénynek és dolognak éppen a legbens centruma. – Ez az a bizonyos Átman-Brahman azonosság, vagyis hogy a tudat magva azonos a világszellemmel? - 1170 Szerkesztette: Faragó Ferenc

– Így is fogalmazhatunk. Átman-Brahman (én és Isten) azonosságának több évezredes tudását Európa most kezdi megemészteni. Hamvas ezért mondta, hogy a gyökereit tízezer évre kell visszanövesztenie. Ennek a szemléleti különbségnek ugyanis sokkal konkrétabb, húsbavágóbb következményei vannak, mint gondolnánk. Mik ezek? Félelem, szorongás, tudatlanság, perspektívahiány, félreinformáltság. Mintha tehetetlen, véges lényekként születnénk a földre, és a kínzó probléma egész életünkön át elkísér, hogy mi végre vagyunk itt, és mi az élet értelme. Egységtudat nélkül nincs kiút. Hamvas szerint az emberek mindennapi félelmei mögött van egy még nagyobb félelem: az üdv elvesztése. Ez vallásos megfogalmazásnak t nik, de Hamvas nem vallásos értelemben alkalmazta. Az ember nem látja tisztán az életfeladatát. És ebben sem tanultság, sem tehetség, sem szorgalom nem segít. Csak az számít, hogy spirituális ösztönei mennyire épek, mert akkor a legtávolabbi perifériáról is a centrum felé haladhat. – Akár úgy is, ha helyesen ápolom a motorbiciklimet, err l szól Pirsig híres könyve… – Hamvas azt vette át a Kelett l, ami nem id höz van kötve. Le kellett róla hámoznia a kuriózumokat, az egzotikumot, és meg kellett találnia azt, ami benne egyetemes. Ugyanígy a nyugati kultúrában is. A szellemi ember arról ismerhet fel, hogy nem elméletei és bölcsességei vannak, hanem jelenléte, akár a motorkerékpár-ápolásban. A hindu hagyományban a Brahman, a világszellem tudja, mit jelent etimológiailag? – Nem. – Az egyik magyarázat szerint a bri szót b l ered, ami azt jelenti: éppen most keletkezik. Hamvas észrevette, hogy ez a tudás Európában is megvan, éspedig az Evangéliumokban. Jézus nem hagyott számunkra bölcs teóriákat, világmagyarázatokat, filozófiát, egyszer en teljes lényével jelen volt. – Állítólag Buddha is teljes lényével jelen volt, de egy hatalmas filozófiai rendszert is hátrahagyott. – Az efféle összehasonlításokkal vigyázni kell, mert más helyzetben tanított Buddha, és másban Jézus, bár színre lépésük oka hasonló. Mi Buddha reformjának a mozgatórugója? Az, hogy a védikus hagyományt a szenvedés kínzó gyötrelmének megoldásához elégtelennek találta. Radikálisabb utat keresett. Ami a szenvedést l való megszabadulásban nem segített, azt elvetette. Jézus sem akart mást, mint a héber vallás merevvé vált szellemiségét, a szív keménységét ismét lélekjelenléttel megtölteni. Keleti kifejezéssel élve, benne egy mintaszer boddhiszattva eljövetelét látom. sem akart vallást alapítani, ahogy Buddha sem, Lao-ce vagy Konfuciusz sem. Az utókor mégis mindegyikb l világvallást csinált. Alakjukat egy transzcendens világba helyezte, és mitológiát sz tt köré. A keresztény mítosz lényege, hogy az Atya a Fiát a mennyekb l a földre küldi, a Fiú életáldozatával a világot b neit l megváltja, majd visszatér a mennybe, az Atya jobbjára, ahol elevenek és holtak ítél bírája lesz. Egy ilyen mítosz csak dualisztikus szemléletb l születhetett meg, a teremt és teremtménye reménytelen szétválasztásából és kett sségéb l. Ma azt mondanák, ez mer exoterikus látásmód. – És mi az ezoterikus? – Jakob Böhme úgy fogalmazott, hogy a kilépés pillanatában én magam ítélem meg önmagam, mert a tisztánlátást elérem, vagyis a hályog lehull a szememr l, és a testbe zártság sötét állapota megsz nik. Életem minden botlását, minden jó és rossz tettét világosan látom. Ezért külön ítéletre nincs szükség. Az archaikus hagyomány szerint azonban ez a tisztánlátás, a ,,szem megtisztítása” már az életben elérhet . A nyugati misztika pedig úgy mondja, hogy ez a lélek hazavezetése. – Ezek szerint most nem vagyunk „otthon”? – Minden lény, aki testben él, sajátos varázslat foglya. Ebben az álomban valódi énjét sem felismerni, sem látni nem képes. Ahogy az Upanisadok írják, a szem nem láthatja meg soha önmagát. Az önismeret drámája, hogy erre a sötét, materiális világra van mégis szüksége a látáshoz. A tudat önmagából önmagának megszövi önmaga köré a világot, csak azért, hogy - 1171 Szerkesztette: Faragó Ferenc

felismerje: semmivel, amit maga körül lát, nem azonos. Európában a legföldhözragadtabb tudománynak, a fizikának kellett felismernie az anyag káprázatszer ségét ahhoz, hogy mindez a nyugati ember számára is érthet legyen. A tudomány ugyanis felesküdött a világ tudatunktól független, objektív valóságára. Ma az elméleti fizika az anyag elvesztésének sokkjában él. Újabb és újabb kozmológiai spekulációkkal találkozunk, de ezek forrása soha nem az úgynevezett anyagi valóságban gyökerezik, hanem egy térid n túli bázison, az emberi tudatban. Minden valóságmodell és differenciálegyenlet tömény metafizika, amely a fejemben van, nem a küls objektív valóságban. A fizika heroikus küzdelme tiszteletreméltó, hiszen a valóságot, Istent a lét legsötétebb és legtudatvesztettebb pontján kívánja feltárni. Hamvas Béla azt mondja, Isten nevét még az anyag is kimondja, de kattogva, recsegve-ropogva, ahogy egy kvarcóra vagy egy pulzár teszi. Így nagyon is érthet , hogy ameddig a modern fizika eljut, onnan indul el a misztika vagy a keleti hagyomány. – Hamvas Béla magát kereszténynek tartotta. Hogyan tudta ezt a keleti hagyományokkal közös nevez re hozni? – Azt vallotta, hogy a hagyomány legteljesebb formájában az Evangéliumokban van jelen. Jézus is az Átman-Brahman egységtudatáról beszél, de úgy fogalmaz: Az Atya és Én egyek vagyunk, vagy: aki engem lát, az Atyát látja. Hasonlata a sz l t r l és a sz l vessz r l nem szorul magyarázatra. – És mikor azt mondta, hogy aki követi t, üdvözül, aki viszont nem, elkárhozik? – Keleti szóhasználatra fordítva ez azt jelenti: aki követi az Átman-Brahman-hoz vezet utat, hazatalál, aki a káprázat felé fordul, eltéved benne. Azzal, hogy Buddha a sokféleség mítoszrendszerét lebontotta, szintén a pillanatba vezette vissza az embert, abba a bizonyos hamvasi der állapotába. A létet a múlt és jöv illúzióitól megfosztva lecsupaszította a tiszta jelenlétre. Jézus nyilvános fellépésének els percét l ebben a tiszta lélekjelenlétben tartózkodott. Hamvas törekvése is ez volt, de egy teljesen más helyzetben és kultúrában. Grandiózus regénye, a Karnevál másról se szól, mint hogy a lélek tízezer burkát hogyan kell fokozatosan lebontani. – A buddhista üresség hogyan egyeztethet össze a hamvasi tengellyel? – Buddha abszolút üressége és Brahman, a lét teljessége nem két igazság, hanem ugyanannak a valóságnak más-más megközelítése. Isten a lét és a nemlét forrása, ezért mindegy, hogy a teljesség vagy a semmi fel l szemléljük. Valójában a szót, Isten, ki se volna szabad ejtenünk. A hindu metafizikában a Brahman megnevezés is csak kegyes engedmény, mert a valódi név kimondhatatlan. A tengely is csupán metafora, mint ahogy mindent szavunk metaforikus. Az üresség is csak egy metafora. Európában az abszolút lét és az abszolút üresség, a látszat és a valóság egybeesése és egysége utoljára Platónnál merült föl. még tudta, hogy a mi világunk különös árnyékvilág, nem valóság, azaz ontosz on, hanem káprázat, azaz mé on. A Platón utáni filozófia kétezer éves kálváriája a küls , objektív valóság megtalálására, azt hiszem, a vége felé közeledik. Az út Platónon át Keletre vezet. – Ha már a káprázatvilágában vesztegelünk, hadd kérdezzem meg: Hamvasnak ma mekkora az olvasóközönsége? Hány példányban fogynak az életm sorozat kötetei? – Hamvasnak kialakult olvasóközönsége van, én 40–50 ezerre becsülöm. Úgy mondják, hogy tíz szimpatizáns közül csak egy vesz könyvet, tehát ötezer példányt kell kiadni. Általában három- és hétezer példány között fogynak a kötetei. – És az utánnyomások? Mivelhogy azok is vannak. – Többnyire háromezer példányban adjuk ki újra a köteteit. Ha egy kis többletbevétel gy lik össze, akkor rendelünk utánnyomást. Az összkiadás egyébként eltartja önmagát, s t egy kis raktárirodát meg engem is, és kitermeli a következ kötet költségeit. – Ez nem akármilyen teljesítmény egy ilyen „nehéz” szerz t l. Milyen az életm sorozat fogadtatása? - 1172 Szerkesztette: Faragó Ferenc

– Hamvas életm ve nem tartozik a kortárs irodalom úgynevezett f áramába, ennek megfelel en kritikai fogadtatása elenyész . Ennek ellenére fantasztikus kezdeményezések vannak. Most például Mainzban egy filozófus társaság rábukkant, és ide akarnak jönni, hogy kongresszust tartsanak. Csak hát idehaza kevesen értenek hozzá. Egyetemen nem tanítják, már csak azért sem, mert semmiféle kategóriába nem fér bele, szépirodalomból, filozófiából, kultúrtörténetb l egyaránt kilóg. Jobb híján tudattisztító m veknek lehet nevezni az írásait. Noha valóban nehéz szerz , azért vannak könnyebben befogadható esszéi is, amelyek szintén zseniálisak. Egyes gimnáziumokba a tanárok bevitték ezeket, és a diákok értették, élvezték. Ilyen többek között a Jázmin és olaj, a Gyümölcsóra, a Jóisten uzsonnája vagy a Rántott leves. – Az idei könyvhétre jelenik meg a 22. kötet, Az sök csarnoka. Hány kötetre lehet még számítani? – Úgy látom, hogy a teljes életm harminckötetes lesz. De a terjedelem folyamatosan b vül. Annak idején, amikor Kemény Katalinnal elkezdtük, még csak huszonkét kötetre gondoltunk. Az sök csarnoka negyedik, záró kötete után Hamvas szatirikus írásait tesszük közzé: Nehéz nem szatírát írni, Nem mind arany, ami réz, Ördögösök és más írások. Egyik harmincas években született szatírájának elképeszt a politikai aktualitása. Olyan, akár egy minapi parlamenti tudósítás. Közismert, hogy Hamvas a szocializmus egyik nagy üldözöttje volt. Egy ekkora életm vet hogyan lehetett az asztalfióknak írni? Neki az írás volt a realizációs technikája. Írásjógának is nevezhetném. Rendkívül gyors, asszociatív gondolkodása volt, és ha leírta a gondolatait, akkor fegyelmeznie kellett magát. A Tabula Smaragdinát például úgy írta, hogy Szentendrén a teraszokat kapálta, és ha megírt egy problémát, utána kapált egy sort. De végzett igazi meditációs gyakorlatokat is: reggelente kiült az árokpartra, és csendben szemlél dött. A felesége, Kemény Katalin gyakran megfigyelte, hogy sétája közben lassú légz gyakorlatokat végez. Szellemi ember aligha képzelhet el kontemplatív élet nélkül.

Tornai Szabolcs *forrás: Hitel, 2007. január

„Minden éllény saját képére teremtett világba zártan él. Az egyik világból a másikba átmenet lehetsége nincs.” (Arkhai, Májá)

Hamvas Béla 1956. elárulásáról* Hamvas élesen elítélte azokat, akik saját érvényesülésük érdekében behódoltak a hatalomnak. Mit szólna most Havas Szonja kirohanásaihoz? Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, festészet, a m vészet, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki sem mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költ , író, szobrász, zenész, fest orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ennyire elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint - 1173 Szerkesztette: Faragó Ferenc

amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága. amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze. Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlen egyszer és egyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt? Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az id r l, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekr l, akik zenét komponáltak, és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóíz en ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz. Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gy rtek a zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel ket, e koszos és rip k söpredéket, dics ítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Pet fi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák ket a panoptikumban: íme akiknek drágább volt a selyemnyakkend , mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet, zene és dráma lenne, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akárcsak hivatalban, vagy gyárban. Persze élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejt zni és hallgatni, napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és b szült görcsben élni, és nem engedni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól? "Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként zik, és nem is tudnak mást, - ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne több szív, még akkor sem ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik." (Hölderlin). Majd igazolják ket. Lemosogatják ket, bekerülnek a lexikonba, az irodalom és kutúrtörténetbe, mint akik magas esztétikai értékeket valósítottak meg. Milyen történelem lesz ez?

N.N. *forrás: Magyar-Hon-Lap 2007. október 22.


„Ahol nincs hagyományos forma, sem vallás, sem mvészet nem bontakozhat ki” (Az öt géniusz)

Vagy szolgája, vagy ura* Hamvas munkásságának sokrét sége megnyilvánult filozófiai, szociológiai, kultúrtörténeti, vallástörténeti, eszmetörténeti, klasszika-filológiai és esztétikai tanulmányokban, irodalmi esszékben, regényekben; német, francia, angol, latin, ógörög, héber és szanszkrit fordításaiban. Behatóan foglalkozott a m vészet minden területével, f ként a zenével és a képz m vészetekkel, els sorban a festészettel, és azok stílusirányzataival. Hamvas Béla korát meghaladó szellemisége, filozófiájának eszmeisége napjainkban egyre inkább érezteti, egyúttal bizonyítja érvényességét. A halálának 38. évfordulója alkalmából az Ezo tér magazin által rendezett emléknapon Mireisz László, Kövesi Péter, és Dúl Antal el adásában feltárult szellemi örökségének hagyománya, a fogyasztói társadalomhoz való kapcsolata, valamint az abszolút struktúra örökérvény sége. Hamvas munkásságának hívei, követ i és a szép számmal megjelent laikus érdekl d k figyelme az el adókra összpontosult; valósággal szomjaztak ama tudásszelet birtokára, amely ily rövidre szabott id alatt átadható a több évtizeden átível életm b l. Dúl Antal rövid bevezet jét követ en, Mireisz László vette át a szót, aki Hamvas napjainkban is érvényes örökségének tükrében végigvezette a hallgatóságot a metafizikai tradicionalitás kialakulásáig, ahhoz a szellemiséghez, mely önmagában meghaladja a különböz hagyományvonalat. El adásában kitért a taoizmusra, a tibeti buddhizmusra és az arab filozófiára is, melyek önmagunkban, egységként, a saját igaz mivoltjukban léteztek, s melyek közös keresztmetszetének eredményeként a 20. században kialakult a tradicionális szemlélet. A tradicionális szemléletet elsajátítva, a maga szellemiségével kiegészítve, Hamvas Béla megalkotta saját alaptézisét. Ez utal a szellemi ember és a világ folyásának kett ségére, valamint a fizikai és a metafizikai sík egymást kiegészít , párhuzamos jelenlétére és az örök kételyre, mely az érzékszervi tapasztalás és a tiszta igazság között húzódik. Az el adás fókuszába Hamvas Béla Tabula Smaragdina, Scientia sacra, Patmosz, A magyar Hüperion cím m vei kerültek, és azok a tanok, az a szellemiség, mely Hamvas Béla munkásságának alappilléreit jelenti. Hamvas hitte és tudta, hogy a bolygók hatásainak (pl. Vénusz-érzelem; Merkúr-gondolatiság) alávetetten élünk, ezek determinálnak, de ezek a hatások legy zhet k. Az ember vagy szolgája, vagy ura ezeknek a hatalmaknak. S mivel a környezet determináló ereje legy zhet , valójában a saját érzelem- és gondolatvilágunk foglyai vagyunk. Hamvas megteremti a „kisistent”, mely képes felülemelkedni, önmagát legy zni, s önmagát tudatosan felemelni, uralva a mélyében zajló tudati folyamatokat, hogy visszatérhessen az sállapotba, létének forrásához, a fényhez. Egyszeri olvasás után szétporladt Hamvasnak a fogyasztói társadalommal való kapcsolatáról Kövesi Péter szólt. Az el adás meghitt hangulatát személyes vallomással alapozta meg, elmesélte, miként került kapcsolatba el ször Hamvas Béla munkásságával. Tizenhat éves korában egy véletlen folytán, pincében lelt rá a Tibeti misztériumok cím könyvre, mely egyszeri olvasást engedélyezett, majd szétporladt. Mintha csak arra várt volna, hogy átadhassa, ami a mélyében rejlik, miel tt megsemmisül. Kövesi Péter elmondta, hogy bár Hamvas Béla nem ismerhette a fogyasztói társadalmat, m veiben gigantikus látomásként megjelenik az a felborult értékrend, mely azt jellemzi. A rendr l alkotott tézise szerint a rend az a szellemi kaszt, melyben minden lélek a maga helyén van. A világválság cím m vében összegzi a szellemi ember válságát a modern (rabszolga) világban. Hamvas szerint a rabszolgaságot nem a társadalmi helyzet, hanem a tudatállapot milyensége határozza meg. A rabszolga tudatállapot ismérvei: minél kevesebb munka, semmittevés, és a testi megelégedettség iránti vágy. E könyvében olyan világot festett - 1175 Szerkesztette: Faragó Ferenc

le, melyben az élet eszközei fontosabbá válnak magánál az életnél. A technikai eszközök minden kényelmet kiszolgáló tárháza, a médiában zajló, szellemet sorvasztó m sorok népbutító hatása karcosan jelen van napjainkban. Kövesi Péter a Nem nehéz szatírát írni cím kötetb l néhány gyöngyszemet idézett. Ezek az írások keserédes, humorral f szerezett igazságukban nemcsak az akkori kor tükrei voltak, hanem egyúttal napjainké is. Az el adás repertoárját Hamvas Olbrin Joachim csodálatos utazása cím meséje is gazdagította, melynek alaptémája a lét megismerése, önmegtalálás egy ifjú ember történetében. A mese humort, fantáziát nem nélkülözve tárja fel a tömegember jelenség riasztó tényét is. Az el adás kitért a depresszió Hamvas-féle magyarázatára is, mely szerint ennek el idéz je az, hogy az egyén a hamis ideáknak (fejl dés) nem tud megfelelni. A világ, melyben élünk, a test betegségének, a lélek b nének és a szellem rületének béklyójában verg dik. Hamvas Béla egy kiutat lát csupán: a hagyomány mentén visszatérni a Rendhez, elérni az alapállapotot, mely az egyetemesség felé nyitó szellemiség. Az egyiptomi piramis és a megértés négy szintje Az emléknapot Dúl Antal el adása zárta, melyben az abszolút struktúra összefüggéseit tárta fel. Az abszolút struktúra örökérvény rendez elvét az egyiptomi piramis modelljén (egyfajta egyetemleges ideograma, vagyis a természeti tapasztalathoz kötött és tapasztalati bizonyosságra alapozó információ – A szerk.) keresztül mutatta be, mely megtestesíti egyúttal a világ mikro-makrokozmosz analógiáját is. A mindenség szimbóluma, a világban rejl titkok allegóriája, ugyanaz a struktúrája, mint az emberi tudatnak. A megértés négy különböz szintjén létezik, melyek számára az egyénnek ki kell nyílnia ahhoz, hogy eljusson a legfels tudatossághoz. Ez a tetraszómia; az a megnyilvánuló négyesség, mely minden hagyományban megjelenik, kifejezve ezt az univerzális elvet és princípiumait. A 4-es szám egyúttal a társadalom száma is, mely Indiában négy, jól elkülöníthet társadalmi réteget takar (kasztrendszer). A vezet réteg a papok (bráhmanák) csoportja; ezek után a nemesek (ksatriják), majd harmadikként a szabad köznép (vaisja) csoportja következik. Ez a három kaszt alkotja a „kétszer születettek” kasztját, miután az ezekhez tartozók vallási értelemben is újjászületnek. Az utolsó réteg a szolgák (súdra) rétege, a pásztorok, napszámosok, háziszolgák és földm vesek rétege. Valamennyi kasztnak jellegzetességei vannak, az uralkodó bolygóik révén fejtik ki hatásukat. A 4-es szám misztériuma nem csupán a társadalmi tagozódásban, a filozófia, vallás, kultúra, tudomány szentségében, de az évszakok, égtájak, valamint a meghatározó f elemek (t z, víz, leveg , föld) jelenlétében is tükröz dik. Amikor az egyik vagy másik pillér válik dominánssá, akkor vagy túlgerjed a „rendszer” a túlzott aktivitástól, vagy magába roskad a túlzott magába fordulástól. Visszatérve az el adás alapjául szolgáló piramismodellre, a pillérek keresztmetszetében maga az 5. elem áll, a szakrális szubjektum, az Ember, fejl désének legmagasabb fokán. Mireisz László, Kövesi Péter és Dúl Antal lebilincsel , átfogó témaismertetése, hangulatos, f szerezett el adása Hamvas Béla munkásságának esszenciáját tárta fel. Újra bizonyítva a képviselt eszmeiség szükséges voltát és érvényességét.

Petre Anett *forrás: www.natursziget.com


HAMVAS-TÁR 6. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Recommend Documents