Hamvas-tár. tár2 HAMVAS-TÁR 2. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Hamvas--tár tár2 Hamvas 2

HAMVAS-TÁR 2. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Tények és értelmezések (beszélgetés Dúl Antallal) ......................................................................... - 186 Dokumentumfilmek Kemény Katalinnal, Hamvas Béla özvegyével .............................................. - 189 Egy megkésett monográfia, Darabos Pál: Egy életm fiziognómiája ............................................. - 191 Személyiségetikák a modern filozófiákban ..................................................................................... - 197 Az "északi géniusz" szülötte. Felvezet gondolatok egy készül tanulmányhoz ............................ - 199 Gyászkar........................................................................................................................................... - 203 Egy másmilyen szövétének .............................................................................................................. - 203 A halhatatlanság híradása................................................................................................................. - 205 Hamvas Béla és Fernando Pessoa ................................................................................................... - 206 K fejt ............................................................................................................................................. - 208 A másként gondolkodókról .............................................................................................................. - 209 Irodalmi nyomozás élet-s m ügyekben .......................................................................................... - 211 Curriculum vita* .............................................................................................................................. - 213 A „habent sua fata libelli” tétel igazságának vizsgálata .................................................................. - 214 Hamvas Béla éberség-követelménye Molnár Sándor fest i életm vében ....................................... - 215 Várkonyi Nándor, az isteni könyvtáros............................................................................................ - 219 A hölderlini „fordításelmélet” .......................................................................................................... - 230 Genezis ............................................................................................................................................. - 235 Thiel Katalin: Maszkjáték cím kötetéhez....................................................................................... - 237 Pokoli riport ..................................................................................................................................... - 239 - 184 Szerkesztette: Fargó Ferenc


A b n eltörlése és a valóság leváltása .............................................................................................. - 243 „Tízezer b r lélek”, beszélgetés Kemény Katalinnal..................................................................... - 245 Hamvas Béla és René Guenon ......................................................................................................... - 252 Bizonytalan tekintetek – avagy a Bizonyos tekintetben ................................................................... - 255 Portré szvégi fényben ..................................................................................................................... - 263 Hamvas Béla halálélményei ............................................................................................................. - 267 Vallomás egy polgárról .................................................................................................................... - 271 Hamvas Béla és az egység ............................................................................................................... - 271 A sz kös nemzeti naci...................................................................................................................... - 274 A barbárság Janus-arca .................................................................................................................... - 276 Kinyilatkoztatás, hagyomány és tudomány ..................................................................................... - 280 Sz l ................................................................................................................................................ - 287 Éberség és halál ................................................................................................................................ - 288 Sorsmegoldási forgatókönyv............................................................................................................ - 291 Krizeológia és keresztény jöv kép .................................................................................................. - 294 Hamvas és a pornósztár.................................................................................................................... - 298 A normális ember ............................................................................................................................. - 299 A töve és a gallya ............................................................................................................................. - 301 A m vészet hatalma ......................................................................................................................... - 309 "Élünk vagy nem?" .......................................................................................................................... - 310 Ezoterikusok Haynau Baráti Köre ................................................................................................... - 312 "Világnak virága"?!.......................................................................................................................... - 318 Hamvas Béla Kör ............................................................................................................................. - 325 Hamvas és a szerbek ........................................................................................................................ - 326 Hamvas Béla kereszténység szemlélete ........................................................................................... - 328 Hídépítés .......................................................................................................................................... - 332 A Karnevál filozófiája ...................................................................................................................... - 334 A regénym faj és történetiség viszonyai a XX. században ............................................................. - 338 Németh László és az európai regény (részlet) ................................................................................. - 343 A megismerés ................................................................................................................................... - 344 René Guénon és a tradicionalitás ..................................................................................................... - 353 Mi, magyarok ................................................................................................................................... - 354 Jó emlékek idézése ........................................................................................................................... - 360 Turba ................................................................................................................................................ - 362 Hamvas Béla személyes sorsa a példa erejével hat.......................................................................... - 367 A hely és id .................................................................................................................................... - 369 A létezés rendje ................................................................................................................................ - 372 Esszényi kis üvegcse ........................................................................................................................ - 375 Az út ................................................................................................................................................. - 377 A káosz apológiája ........................................................................................................................... - 381 A végtelen világ ............................................................................................................................... - 382 Az Ige zengése ................................................................................................................................. - 384 -

- 185 Szerkesztette: Fargó Ferenc


"Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön: lényegesen nem fog különbözni attól, ami ma van, s ami mindig volt." (Világválság)

Tények és értelmezések (beszélgetés Dúl Antallal)* A.L. - Szellemi életünk ritka ünnepnapjait jelentik, ha irodalmunk kimagasló szellemóriásáról átfogó biográfiai forrásanyaghoz juthatunk. Dúl Antal, aki a Hamvas-életm kiadás feldolgozója, sorozatszerkeszt je, hogyan értékeli Darabos Pál most megjelent Hamvas-monográfiáját? D.A. - Az öröm és a szomorúság ezúttal egymástól elválaszthatatlan. Darabos Pál Hamvas iránti elkötelezettsége vitán felül áll. Buldogszívóssággal végzett adatgy jtése, évtizedes könyvtári kutatásai, cédulázgatása, Kemény Katalinnál eltöltött sok-sok estéje, szorgosan legépelt Hamvas-kéziratai és adatrendez , szövegelemz munkája, mondhatnánk, fél élete minden koncentrációja és odaadása s r södött e háromkötetes m be. Teljesítménye tiszteletet parancsol. M ve, sajnos, nem. A.L. - Miért? D.A. - A kevés, még él kortárs, a Hamvas Bélát még személyesen ismer k, de legf képpen felesége, Kemény Katalin emlékezetében mer ben más Hamvas-kép él. Én ugyan csak halála évében, 1968 tavaszán ismertem meg Hamvas Bélát, de a bennem él emlékkép sincs összhangban az olvasottakkal. Sokkal inkább egy nagy m gonddal kibontott látszatvilág épül fel itt egy soha nem élt személyr l, kitalálva hozzá egy éppolyan illuzórikus szociális háttér és egy mer ben fantazmagórikus történelmi korszak. Tudjuk, hogy nincs objektív történetírás, nincs kifogástalan életrajz, sorakozzon mögé bármilyen óriási úgynevezett tényanyag. Biográfia? Elölr l-hátulról retusált konceptus, mondja Hamvas, amivel szemben az ember nem lehet eléggé bizalmatlan. Nem csak a tények makacs dolgok, s t, a tények talán egyáltalán nem is annyira makacsak, mint amennyire az ket egybetapasztó rögeszmék (az interpretációk) betonkövülete az. Darabos Pál Hamvas-képe fájdalmasan sz kös és árnyalatlan. El ször is, a monográfiában egy derék, törekv kisember képe rajzolódik ki. a jó erkölcs és az illem fáradhatatlan bajnoka. Csupa szeret odaadás, akit a közállapotok megjavításának tántoríthatatlan buzgalma ösztönöz. Egy stréber diák elszántságával folyamatosan m veli magát mind erkölcsileg, mind szellemileg, és nincs is más gondja, csak hogy a társadalomnak egyre hasznosabb tagjává váljon. az a diák, aki még az osztálykirándulást és múzeumlátogatást, „a szellemi látóhatár tágításának ezt a csodálatos módját” is rajongva kedveli, hiszen – mondja Darabos – ezek az ifjúkori élmények majd számára „kés bb jelent s m vek kikristályosodásának kiindulópontjául szolgáltak”. Amikor pedig a Monarchia buzgó, „frontra vágyakozó” kiskatonája lesz, más se lelkesíti, csak hogy katonai rangot szerezzen, és „el meneteléhez (minél) hamarabb jusson”. Így kerekedik ki Hamvas Bélából az eszményi mintapolgár, a Karneválban oly sodró iróniával megrajzolt tökéletes eminens, a „jó állampolgár” lárvája. Egyre fejl dik és fejl dik, így nem csoda, hogy fáradozását mindenkori tanárai és f nökei rendre nagy rokonszenvvel támogatják. És ez így tart egészen élete végéig. De még az emberek körülötte, a család, a barátok, a kollégák és rajongók is mind igen kiválóak. Még Pukánszky, a valóban nyárspolgárnak t n filológus hajlamú diáktárs is, akinek életútját a monográfia véget nem ér oldalakon át a Hamvaséval párhuzamba állítja, kimutatva, hogy lám, milyen különösképpen szétágazhatnak az egymást alig ismer , de egy korosztályba tartozó fiatalemberek sorsképletei: Hamvasból író lett, ezzel szemben viszont Pukánszkyból germanista egyetemi tanár. Döbbenetes a sors! Ugyanilyen féloldalasra sikerül Hamvas bohém édesanyja, joviális édesapja, életvidám leánytestvérei, derék katonai, hivatali feljebbvalói, fiatalkori izraelita barátja és csupa szív els feleségének jellemrajza is. Ennyi szép és jó láttán, mint Hamvas mondaná, az ember nem tehet egyebet, mint kirohan az utcára, és egy félóráig hangosan káromkodik, hogy a világ egyensúlya valahogy ismét a helyére billenjen. A húszas évek során – mondja Darabos – Hamvast er teljes „bels elhivatottsági érzés” töltötte el, és ebben az id ben „olyan következetesen és kitartóan haladt, hogy emiatt egyre inkább magára maradt…”. Mint a hoszszútávfutók? De: „1930-ban váratlanul, Pallasz Athéné modern utódaként kipattant a szellemi porondra”, méghozzá „majdnem teljes vértezetben”. Hát „ilyen poggyásszal lépett a magyar szellemi élet nyilvánossága elé”. Jaj, kedves Darabos Pál, mit szólna mestered ezekhez a mondatokhoz?! És hogyan vélekedne err l a különös grand guignolról? Ugyancsak kínos élményt jelent a könyv kétharmadát - 186 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kitev tartalmi kivonatokat fullasztó monotónia. Olykor az az érzésünk, hogy ezt a monográfiát az „én most egy nagyon súlyos kézikönyvet fogok írni” ambíciója duzzasztotta három vaskos kötetté. Az „itt azt akarta mondani a szerz , hogy e típusú összefoglalásokban még a b séges – esetenként többoldalnyi terjedelm – Hamvas-idézetek is megsápadnak, élüket veszítik. Hirtelen olyan „darabosos” szövegeket kezd el Hamvas maga is produkálni. Ebben a könyvben még az kristálytiszta mondatai is rekedtesen visszhangzanak. További terhet ró az olvasóra az „amint err l már korábban beszéltünk” vagy az „erre majd kés bb még visszatérünk”, vagy az err l „kés bb még b vebben beszélünk” gyakorisága. Lehangolóak a tartalmi kivonatok gyakori szófordulatai: a „megállapítja, hogy”, „kijelenti, hogy”, „kimondja, hogy”, „leszögezi, hogy” típusú mondatkezdések. Mintha az életm – mint valami hatósági rendelet – egyébb l sem állna, csak folytonos kijelentésekb l, megállapításokból és leszögezésekb l. Egy bizonyos: ha a tartalmi kivonatolást, a gyakori tematikus ismétléseket, az el re-hátra utalásokat, a töltelék mondatokat és a teljes (de minden sorában illegálisan közölt) Hamvas-levelezés feldolgozását Darabos elhagyta volna, a háromkötetes monstrum helyett – mindannyiunk nagy gyönyör ségére – egy egészen kellemes, hozzávet leg százoldalnyi terjedelm életrajzot tehetett volna le a Károlyi Palota Hamvas Kultúrakutató Intézete asztalára. A háromkötetes monográfia legsajnálatosabb fogyatékossága azonban nem ez. Valami, amit nem lehet sem megérteni, sem elfogadni, sem megbocsátani: Hamvas második felesége, Kemény Katalin szerepének, rangjának, szinte puszta létének majdnem teljes hiánya a második és harmadik kötetek lapjairól. Elképeszt , hogy mennyire nincs jelen! Vagy lehet, hogy így jobb? Megkaphatta volna ebben a Hamvas-interpretációban a számára méltó helyet? Mert a kérdés nagyon is Janus-arcú. Botrányos, hogy kimarad, de ha bekerül, vajon milyen életrajzzal kellett volna szembesülnie? Úgyhogy kimaradása mégiscsak alighanem egyike a monográfia nagy pozitívumainak. Darabos Hamvas Béla els feleségével, Angyal Ilonával kötött házasságát kimerít en bemutatja. A második kötet végén még a fényképét is közli. Kemény Katalinét nem. Az els házasság papíron hat, ténylegesen azonban csak öt évig tartott. Néhány magányos, többnyire Szentendrén eltöltött „hüperioni” év után Hamvas 1937-ben ismét megn sül. Ett l kezdve – a politikai-történelmi kényszertávolléteket nem számítva – életútja harmincegy éven át (!) Kemény Katalinéval együtt halad. Hogyan lehet, hogy ez a három együtt eltöltött évtized – csakúgy, mint a Hamvas halálát követ újabb három magányos évtized – visszhangtalan marad? Hogyan lehet, hogy arról a közös, termékeny szellemi-társi viszonyról, amely a Hamvas-életm számára oly sok inspirációt és ihletet adott, nem szól a monográfiaíró? Amikor err l a különös hiányról személyesen kérdeztem Darabos Pált, válasza is különösen hangzott. Nem tudod elképzelni, hogy az írás során milyen papírhegyek gy ltek a lakásomban össze így is. Mindenr l nem írhattam! Ha nem számolt volna be Darabos szinte napról napra az els világháborús frontszolgálatról, talán mérlegelni lehetne ezt a választ. De kimaradhat-e harminc év az els kötet naplószer eseménykövetése után? (Különösen egy ilyen mondat után: „Nem tudjuk, mi történhetett e két hét folyamán” – azaz 1916. június 5-e és 11-e között.) Persze a harmadik kötetben néhányszor felmerül Kemény Katalin neve is. Mindig a lét–nemlét határán, de enyhén sötét tónusban. A kiemelések sora tendenciózus. A szerepeltetés nyíltan soha nem vállalt és le nem írott mottója ez: negatívat vagy semmit. Csak arról értesülünk, és arról is csak közvetve, ami Hamvas számára ebb l a házasságból megterhelést, id veszteséget, hátrányt jelent. Megtudjuk például, hogy a semmi ködéb l felbukkanó Kemény Katalin hirtelen megbetegszik, ápolásra szorul. Ezután nyomban el is t nik a szemünk el l. Nem tudjuk meg viszont, hogyan él, amikor egészséges, amikor férjével a dalmát tengerparton vakációzik, amikor vacsorát f z, szobát csinosít, amikor Guénon könyveib l olvas föl, amikor a Védákat, Lao-cét vagy a Tibeti halottaskönyvet fordítja, amikor gyümölcsöt szed a kertben, amikor léleksorvasztó szellemi zsellérmunkával, m szaki fordítással, külvárosi napközi otthonos tanárkodással keresi meg kettejük létminimumát. Azt sem, hogyan élik át együtt a nagy kataklizmákat, világégést, ostromot, óvóhelyet, otthonvesztést, nyilas–bolsevik diktatúrák fojtogató évtizedeit. Kemény Katalin arctalan epizódszerepét Darabos egy tanítvány, a fest m vész Molnár Sándor visszaemlékezésének többoldalas idézetével koronázza meg. A Hamvas halálát és temetését leíró memoár minden szavát a feleség iránt érzett leplezetlen „ressentiment” jellemzi, és az elbeszélés drámai csúcspontján azt sugallja, mintha Kemény Katalin még férje temetésének költségeit sem óhajtotta volna vállalni. Az ifjú fest kijelentésére, hogy „elfogyott a pénz”, Kemény Katalin „egyszer en nem reagált. Mintha nem hallotta volna”, emlékezik Molnár. - 187 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Kemény Katalintól távozóban, a lépcs házba érve a „J. költ ”-ként említett Hoványi János ajkáról el is hangzik a súlyosan elmarasztaló ítélet: „Elképeszt , hogy nem reagált. Legalább egy mozdulattal vagy egy mosollyal nyugtáznia kellett volna, hogy mennyit költöttél.” Molnár azonban lovagias t mondattal hárít: „Nem számít.” Különös, földhözragadt történet ez. Kemény Katalin tényleg el akart volna valamit bliccelni? A legnagyobb szükséghelyzetben sem akarta kinyitni pénztárcáját? És egyáltalán, a gyász legfontosabb kérdése valóban akörül forgott volna, hogy ki adott vagy nem adott pénzt, és mennyit? A szükséges összeg azért valahogy mégis el került, hiszen Hamvast tisztességgel eltemették (és nem is Molnár fizette ki, hiszen – saját elbeszélése szerint – egy hullamosónak odadugott borravaló a temetésre szánt minden tartalékát kimerítette). – Drága tanítványok! Nem gondoljátok, hogy a túl sokféle játékból, amit életünk során eljátszunk, a legtöbb csapnivalóan rossz? Milyen indulatok kövesednek egy ilyen „tényközlés” mögé? Ezen a ponton kezdjük úgy érezni – Hamvas legnagyobb túlvilági megelégedésére –, hogy a történet mindenestül a karneváli képtelenségek panoptikumában landol. Megjelenik a színpadon a fukar feleség és az önzetlen, h séges tanítvány viaszfigurája. Ó, azok a tények! És azok a még makacsabb ifjúkori emlékek! Ezt az elbeszélést egyébként különös der vel, ugyanakkor döbbenettel olvastam, hiszen ennek a kornak már magam is szemtanúja voltam. Jól emlékszem, hogy ezeket a napokat Katalin szinte fél-önkívületben élte. A temetés körüli sok-sok hivatali huzavona miatt valóban támogatásra szorult, és ebben f ként Molnár Sándor és Hoványi János voltak segítségére. Ekkor – és utoljára. Mindkét tanítvány úgy vélte, és véleményét el sem titkolta, hogy a „mester” igazi hagyatékának rz i k maguk. Így került Kemény Katalin Hamvas egyik oldalára, míg a temetésben (Darabos kifejezésével) „oroszlánrészt vállaló” fest és tanítvány a mester másik oldalára. Pedig a mi dolgunk épp „a közös munka meghittsége” lenne – legalábbis e szavakkal jelöli ki a helyes irányt maga Hamvas. És a tanítványok nem éppen azért tanítványok-e, hogy megszívleljék és kövessék a mester tanítását? Darabos Pál különben monográfiájának dokumentum-törzsanyagát évtizedekig tartó látogatásai során Kemény Katalintól kapta. A „polgári” és katonalevelekt l a kéziratokig, fényképekig és f ként a sok-sok órás szóbeli adatközlésig. Igaz, hogy amikor a biográfia els kötete – még Farkas L rinc kiadásában – megjelent, Kemény Katalin hirtelen elhallgatott, és a közös munka lendülete megakadt. Mégis, Darabosnak Katalin sokéves fáradozását legalább a címlap verzóján, legalább egy szokványos, formális köszönetnyilvánítással illend lett volna jeleznie. Szorítok neki, hogy egyszer – könyve második, „teljesen átdolgozott” kiadásában – ezt majd meg is tegye. A.L - A mai irodalmi középnemzedék tagjai, jól emlékszem, a hetvenes években találkozhattak Hamvas nevével és revelatív kézirataival. Nem „hivatalos formában” persze – írásai fénymásolt lapokon terjedtek, sok hibával, elírással, alig olvasható oldalakkal. Hamvas Béla akkor valóságos szamizdatszerz volt, egyes m vei tiltott gyümölcsként jártak kézr l kézre. Nyilván nem mindig autorizált kéziratokként, de mégis. Ám a valódi Hamvas-reneszánsz csak közvetlenül a rendszerváltás el tt indult meg. Hogyan alakult a Hamvas-kéziratok sorsa? Kiadójának, a Dúl Antal vezette Medio Kiadónak mik a tervei, hisz még több Hamvas-m máig kiadatlan? Egyáltalán, hol áll most a Hamvas-opus feldolgozása? D.A. - Hamvas halála után megkezd dött a kéziratoknak nem puszta meg rzése, hanem gondos el készítése, feldolgozása. Az egyes verziók kiválasztása, másolgatása, katalogizálása. Kemény Katalin els dolga volt, hogy a város minden zugában fellelhet , gépelési hibákkal teli szamizdatokat összegy jtse. Én a munkába ekkor, 1968 novemberében kapcsolódtam be. Mivel az életm kiadására a legcsekélyebb reményünk sem lehetett (nem úgy, mint a mostanában megjelen , nemzeti érdekre hivatkozó kalózkiadványoknak), csak arra kellett figyelnünk, hogy kiadható szövegek készüljenek. Hittük: az örökkévalóságnak. Mára viszont eljutottunk oda, hogy az utolsó nagy, többségében kéziratos gy jteményen a végs simításokat végezzük. Az sök nagy csarnokának két kötetér l van szó. Ez az életm kiadásban a 19. és 20. sorszámot viseli. A gy jtemény a Scientia sacra háttéranyagának tekinthet , de minden tanulmánya teljes, önálló világ. A szent könyvek egy-egy részletének fordításait és az ezekhez írt kommentárokat tartalmazza. Egyiptomi, szanszkrit, kínai, japán, perzsa, arab, görög, latin, német szövegforrásokat használ, ami a kéziratgondozást számunkra nagyon megnehezíti. A megjelenését 2002 karácsonyára terveztük, de legkorábban már csak 2003 els negyedében kerül nyomdába. A huszonegyedik kötet Hamvas szatirikus kéziratait tartalmazza majd. A teljes életm kiadást huszonnyolc - 188 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kötetesnek gondoljuk, amennyiben nem kerülnek el újabb kéziratok, például A tíz meg nem tartott el adás vagy a Fügefahimnusz. Nagy tisztelettel kérek ezúton is minden kortársat, tanítványt, Hamvasolvasót, ha rendelkezik valamilyen kézirattal, számomra még ismeretlen, hiányzó, elveszett szöveggel vagy szövegváltozattal, juttassa el a kiadónkhoz, és segítse az összkiadás teljességét. Mert a világ ma nehéz, válságos id k kezdetén áll. Egyre kevésbé nélkülözhetjük szellemi vezet ink tiszta, „horizontalkotó” szavát.

Ambrus Lajos *forrás: Kortárs, Irodalmi és Kritikai folyóirat, 2003.

"A világ keletkezése annak az erõfeszítésnek eredménye, hogy Isten az elsõ természet erõit, amelyek lényét eszeveszett õrjöngésbe, és ezért az ûrbe és a sötétségbe szórták szét, önmaga felé és önmaga ellen fordította, és ebbõl az erõfeszítésbõl csapott ki a világ elsõ alakja és csírája, a fény." (Scientia Sacra)

Dokumentumfilmek Kemény Katalinnal, Hamvas Béla özvegyével* Hogy összeegyeztethet -e az irodalom a televízióval, hálás vitatéma, annyi azonban bizonyos, hogy manapság a Magyar Televízió és más csatornák m sorstruktúrájába irodalmi m sorokat alig lehet belegyömöszölni. Filozófiai vagy spirituális tartalmú film jóformán elképzelhetetlen. Nyilvánvaló, hogy az elit- és a populáris kultúra közti szakadék leglátványosabb bizonyítéka a tévé. Ocsenás Tamás rendez és Kremsier Edit forgatókönyvíró abszurd módon mégis olyan filmeket hoz létre, melyek szétfeszítik a televízió m fajának mai sz k kereteit. Hamvas Béla születésének 100. évfordulójára 1997-ben 25 perces dokumentumfilmet készítettek A hagyomány az embernek visszaadja önmagát címmel. Kétezerben pedig a néhány éve létez , Századfordító magyarok cím sorozat f szerkeszt je, Szakály István kérte fel ket, hogy a sorozat számára készítsenek ötvenperces filmet Hamvas Béláról. A "fillérekb l fillérekért" dolgozó alkotóknak mindkét filmben sikerült felcsillantani Hamvas Béla szellemi nagyságát és felidézni személyiségét. A gondolatok, visszaemlékezések, információk gondos adagolásának és a szép felvételeknek köszönhet en nemcsak azok számára rajzolódik ki izgalmas kép a múlt század egyik legnagyobb és legeredetibb gondolkodójáról, akik alig vagy egyáltalán nem ismerik t, hanem azok számára is, akik igen jól ismerik. Nem túlzás, hogy akik szeretik Hamvas m veit, azoknak szellemi világa alapélmény, s t áthatja a mindennapjaikat is. Vannak persze olyanok, akiket teljesen hidegen hagynak a hamvasi gondolatok, mert számukra érthetetlen, s t bosszantó az a nyelvezet, amely Hamvas írásait jellemzi. Eszmevilága olyannyira idegen a mai korszellemt l, hogy az egyetemeken sem igen foglalkoznak vele: beskatulyázhatatlan, értelmezhetetlen, a ma elfogadott filozófiákkal összeegyeztethetetlen, összebékíthetetlen. A magyarázat talán egyetlen mondatban is megfogalmazható: egy metafizikátlan, mondhatni, metafizikai távlataitól megfosztott, úgynevezett posztmodern (vagy inkább pózmodern) korban egy metafizikai gondolkodó értetlenségre talál. Ugyanakkor a Dúl Antal által szerkesztett életm sorozat kötetei (eddig 18 jelent meg a tervezett 25-b l) jól fogynak, ami azt jelzi, hogy Magyarországon van egy vékony réteg, amely nagy érdekl dést tanúsít a szakrális irodalom (azaz az emberiség szent iratai) iránt csakúgy, mint az egész európai gondolkodásra épül - 189 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Hamvas-m vek iránt. Hamvas vonzereje abban áll, hogy olyan dolgokat ír meg, amiket úgyszólván senki sem. Olyan szempontból nézi és láttatja az emberi problémákat, amely mer ben különbözik minden megszokottól. A modern ember léthelyzete, az élet értelme, a halál, a transzcendencia, a szerelem, a barátság, a szeretet, a m vészet, a vallás, az isten, a megvilágosodás: csak az alapkérdések foglalkoztatják, és mindennek a helye. De ugyanúgy ír arról is, hogy miként kell bort inni vagy rántott csirkét enni. Nagyfokú spirituális és metafizikai igényével tökéletesen megfért az evilágiság. Szenvedélyes dohányos volt, kész cigarettát sosem szívott, mindig maga sodorta magának, a halálos ágyán is a tenyerébe rejtette az utolsó szálakat. A hatalmas és hihetetlenül nagyszabású életm létrehozója utolsó napjaiban, 1968-ban mégis ezt suttogta: "Nincs mit sajnálni ezen a világon." A két dokumentumfilm hitelessége legf képpen a ma 91 éves Kemény Katalinnak köszönhet , akivel Hamvas harminc évig élt együtt tökéletes szellemi összhangban. Az alkotók rajta kívül megszólaltattak írókat, m vészeket, irodalmárokat is, akik Hamvas m veinek avatott ismer i, így például Dúl Antal szerkeszt t, Miklóssy Endre építészt, írót és Papp Oszkár fest m vészt. Ez utóbbinak, miel tt az író megismerte volna a festményeit, azt mondta: a jó képek nem érdeklik, mert azokból már sokat látott, csak a meditációs objektumok, vagyis az olyan alkotások, amelyek meditációs eszközként használhatók. Hamvas m veib l részleteket Gálfi László és Venczel Vera olvasott fel ihletett el adásban. Ez is azt mutatja, hogy az irodalmi vagy filozófiai alkotásoknak igenis megvan a maguk létjogosultsága a tévében. Másfél éves huzavona után Ocsenás Tamás és Kremsier Edit - akik Várkonyi Nándorról és Pet Andrásról is készítettek filmet most végre leforgathatják filmjüket Kemény Katalinról is, aki a tradicionalista (azaz a szent könyvekre alapozott) gondolkodás egyik legnagyobb magyarországi képvisel je és Hamvas Béla hagyatékának a gondozója. Az írón a Hamvas Béla halála el tti éjjel - mint a második dokumentumfilmben elmesélte - azt álmodta, hogy férje az utolsó pillanatokban azt mondja neki: "Vigyázz a városi könyvtárra!" Ami az álmok nyelvén egyértelm en azt jelentette: legyen a hamvasi életm és szellemiség rz je. De nemcsak ez indokolja, hogy film készüljön róla, hanem az is, hogy Hamvasénál ugyan jóval kisebb, de számottev életm ve van: esszék, monográfiák, s t regények, novellák is. Közös m vük az úttör jelent ség , 1947-ben megjelent könyv, a Forradalom a m vészetben - Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon, amit annak idején Lukács György megtámadott, majd hamarosan mindkettejüket kizárták a szellemi életb l. Hamvas elvesztette könyvtárosi állását, s végül csak munkásként dolgozhatott Inotán, Bokodon és Tiszapalkonyán, esszéit, regényeit az asztalfióknak írva. Egyik legbravúrosabb esszéjét, A bor filozófiáját, amely a borok, a borivás, a helyes élet és vallás humorral, könnyedséggel és legf képpen metafizikai érzékenységgel megírt alapm ve, szintén meg szeretné filmesíteni az alkotópáros. Hogy tervük megvalósítására kapnak-e lehet séget és pénzt, egyel re kérdés, mindenesetre a szinopszist már benyújtották elbírálásra. Hamvasnak ebb l a remekm véb l filmet készíteni különleges vállalkozás: a magyar kultúra és táj, a költ i játékosság és több ezer év mély bölcsessége ötvöz dik a testi-lelki-szellemi egészség eme nagy magyar és európai manifesztumában.

Tornai Szabolcs *forrás: Heti Válasz, I. évf. 17. szám 2001. 08. 03.



" A különbség ott van, hogy a keresztény típusú ember hisz a kereszténység újjáéledésében, a pogány nem" (A világválság )

Egy megkésett monográfia, Darabos Pál: Egy életm fiziognómiája* Nincs monográfia elfogultságok nélkül. S minél terjedelmesebb a feldolgozandó életm , valószín leg annál érvényesebb ez az állítás. Úgy tetszik, a m faj olyan sajátosságával állunk szemben, amely még a szigorú, a „tudományos” objektivitást megcélzó munkákban is tetten érhet . Nem csoda persze: hisz találkoztunk-e már olyan mazochista irodalomtörténésszel (vagy akár csak egyszer olvasóval!), aki ne h kölne vissza a feladattól, hogy egy számára érdektelen, ellenszenves vagy egyenesen gy lölt szerz életm vébe merüljön alá hónapokra, évekre, nemritkán évtizedekre? Nem meglep hát, ha a jelen kritika tárgyát képez , Hamvas Béla életm vét három monumentális kötetben, csaknem ezerháromszáz oldalon feldolgozó monográfiát is elfogultnak kell mondanunk. Elfogultnak, egyrészt fenti állításunkból következ en, másrészt talán annak a ténynek is köszönhet en, hogy Hamvas Béla életm ve (pontosabban: mondatainak természete!) eminens módon készteti, s t kényszeríti olvasóját óhatatlan állásfoglalásra, legyen szó akár az életm vel való szenvedélyes azonosulásról, akár a (hasonlóan) szenvedélyes ellenszenvekr l. Az elmúlt két évtized felemás, nagyon is hullámzó Hamvas-recepciója mindkét széls ségre b ségesen szolgáltat példát. Én most mégsem ezen elfogultságokkal kívánok els sorban foglalkozni. Kritika tárgyává nem a m megírására vonatkozó szándékokat, el zetes megfontolásokat stb. teszem, hanem magát a végül is több évtizedes munka eredményeként megszületett m vet, amely jobb esetben akár szavatolhatna is saját elfogultságaiért. Sajnos, jelen esetben nem ez a helyzet. De haladjunk sorjában, azaz éppen hogy ne „sorjában”: ne a monográfia „szelleménél”, jelent ségénél, gondolati konstrukcióinál kezdjük, hogy aztán néhány mondatban elintézzük az esetleges tárgyi tévedéseket, stilisztikai melléfogásokat, nyomdahibákat vagy éppen a szerz i-szerkeszt i figyelmetlenségeket. Járjunk el mi is „fiziognomikusan”, vagyis a „testi” jegyekb l próbáljunk meg következtetni a szellem és a lélek bajaira. Már csak azért is, mert ha valakit l, éppen Hamvastól tudható, hogy kizárólag a m számít. (Tartozom még annyi kiegészítéssel, hogy nem eleve a hibák után kutakodó és azokat kajánul kipécéz filológusként, hanem egy egyszer , a Hamvas-életm iránt érdekl d olvasóként vettem kézbe a könyvet, ám még ilyetén min ségemben sem tudtam elmenni szó nélkül az alábbi, valóban szemet szúró hibák, figyelmetlenségek és stílustalanságok mellett.) Kezdjük a „nyomdahibáknál”, amelyekért azonban korántsem a nyomda ördöge okolható. Mert ha az els kötetben azt olvassuk, hogy „tainei (sic!) hármasság” (103.), esetleg még ráfoghatnánk a szöveg nyomdai el készít ire, hogy véletlenül kihagyták a köt jelet, ahogy a Tristram Shandy szerz jének nevének ragos alakjából is a másodikban (lásd: „Sternet” a 86. oldalon), vagy mint Montaigne esetében a harmadikban (vö.: „Montaigneon” a 374. oldalon), miközben Werner Heisenberg nevébe becsúszik egy felesleges h („Werhner” II/489.), Szent Terézébe egy felesleges l („Avillai” III/329.). Ám a franciául (és/vagy angolul) tudó olvasó csakhamar rájön, hogy amikor a monográfia második és harmadik kötetében (a 284. és a 28. oldalon) a Patmore, illetve a Karnevál egyik n i szerepl jének (Améline) nevéhez olyan „fülsért en” illeszti a szerz vagy a szerkeszt a ragokat, az, sajnos, egyáltalán nem véletlen, s távolról sem arról van szó, mint Szentkuthy Prae-jében, hogy Leatrice nevét ha tetszik, „leatricsének”, ha tetszik, „lítrisznek” is ejthetjük… Mert hiszen „Héloise” az vita nélkül Hélo se, és „Abélarde” az Abélard (I/102.), Van Gogh „arlesi” tája valójában arles-i („árli”) táj, és f leg nem mondunk olyat, hogy „Rimbauddal” és „Baudelairrel” (I/143.), hanem Rimbaud-val és Baudelaire-rel, amit még annak is tudnia illik, aki esetleg nincs tisztában vele, hogy ez utóbbi kötete franciául nem a „Fleures de Mal” (uo.), hanem a Les Fleurs du Mal címet viseli. Franciául nem tudni önmagában még nem baj; a baj csak az, ha valaki mindenképp fontosnak tartja, hogy franciatudás nélkül mondja franciául azt, hogy „neutralité” (s nem néutralité, mint a III. kötet 127. lapján olvassuk), vagy - 191 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ha valaki konokul ragaszkodik az identité supr me ragos alakjához, amely viszont semmiképp sem „identité supremenek” íródik (III/230.). E pontatlanságok annál is inkább bosszantóak, mert ha az „utoljára, de nem utolsósorban” szófordulat angol (!) verziójával („last but not least”) találkozunk – egyébként teljesen indokolatlanul – egy magyar mondatban (II/150.), akkor vajon milyen megfontolások alapján lesz (a nyelvünkben egyel re még meg nem gyökeresedett) outsiderb l merész huszárvágással hirtelen „autszájder” (III/570.)? De Darabos nemcsak a szavakkal áll gyakran hadilábon (lásd: „hermetika” és „elszekuralizál” a III. kötet 68. oldalán vagy „megteend teend ” ugyanott, a 217. lapon), hanem sokszor a mondatokkal is: „Szemléletének alaphangját már e rovatban els ként megjelent karcolataiban megütötte” (I/173.); „Szemlélete kiszélesedését jelzi, hogy a szellemi ember szerepére még nagyobb hangsúly kezdett esni a tömeg és az elit kapcsolatának vizsgálatában” (II/165.); „Karcolatának mondanivalója ez. Rovatát, mint megállapítottuk, tudatosan indította el, és így rögtön a dolgok közepébe vágott” (I/176.); „Írásm vészete a 30-as évek közepére megérett” (II/152.); „A magyar városokban ezt a helyet sehol sem látja létezni” (II/350.); „Ez a m módot nyújtott neki a hagyomány fogalmának tisztázatlan és homályos tartalma kritikájára is, hogy a legélesebb ellenvetés tisztító hatása után többé már semmilyen probléma ne felh zhesse be a hagyomány tiszta képét” (II/403.). „A megígért jutalom összegét erre lejjebb süllyeszti” (III/147.). „Hamvas ezt az elméleti kérdést éppen csak megérinti” (III/172.). S bizony a pontosság sem erénye a monográfia szerz jének. Mert például Babits kötetének nem „Herceg, hátha megjön a tél” a címe (I/128.), Lackó Miklós nem „Laczkó” (II/239.), Sesztov meg nem „Leo” (II/87; II/488.), de nem is „Leon” (III/266.), hanem Lev, s az sincs eldöntve, hogy az Anthologia vagy Anthológia Humanáról beszélünk-e (II/395., illetve II/389.), a Poetica metaphysicáról (II/400.) vagy pedig a Poetica Metaphysicáról (II/401.). S persze hogy Osvát Ern nem adott helyet a harmincas évek elején a Nyugatban publikálni kezd Hamvas írásainak, mivel a legendás szerkeszt 1929-ben öngyilkos lett (II/79.). A „bels beszédet” (II/74.) bels monológnak szoktuk nevezni, a dráma nem „m faj”, hanem m nem (I/117.), és a Szókratész el tti filozófiákat a filozófiatörténetben összefoglalóan preszókratikus, nem pedig „preszokrátikus” (II/399.) elnevezéssel illetik. Most azt vethetik a szememre, hogy eljárásom meglehet sen „unfair”, mivel a monográfia sok tíz-, s t százezer mondatából, sok-sok millió szavából mazsolázgatom ki a hibásakat, a (finoman fogalmazva is) sikerületleneket, azokat, amelyek inkább hangzanak esetleneknek, mint esend eknek. Nekem azonban meggy z désem, hogy efféle „m hibát” egy f m nek szánt munkában egyetlenegyet sem szabad elkövetnünk, nemhogy ennyit! Tetszik, nem tetszik: ez már nemcsak a monográfia szerz jének és szerkeszt jének ügye, hanem az olvasóé, s t a monográfia tárgyát képez életm é is. Ha Hamvas íróemberként ti. nagyon is tisztában van vele, hogy egy (s t, bármely!) írásm ben minden a (jól megválasztott) szavakon múlik, ha tudjuk (és ráadásul Darabos maga is idézi), hogy Powys elragadatással szól Hamvas angolságának (!) kifinomultságáról, akkor egyszer en nem engedhet meg a róla való beszéd slendriánsága, az anyanyelv használatának hevenyészettsége, pongyolasága. Nem az esetleg fanyalgó olvasó, hanem éppenséggel és mindenekel tt az életm szelleme és nyelvi megkomponáltsága miatt, amely ez esetben egy és ugyanaz. De fenntartásainknak ezzel még koránt sincs vége (s t!), s ezek már valóban a m koncepcióját, az életm „fiziognomikus” megközelítési módjának létjogosultságát illetik. Persze hogy pontosan mit is fedne ez a módszer, az életm „fiziognomikus” megközelítése, az ezerháromszáz oldal átolvasása után sem derül ki a munkát (valószín leg inkább kötelességszer en, mint élvezettel) olvasó számára. A monográfia ugyanis lényegében megmarad az élet és m , a hús-vér szerz és a „prózaén” egységét hirdet , a szerz életrajzával párhuzamosan a szerz m veit is inkább csak ismertet , mintsem tárgyaló pozitívisztikus szemléletnél. Nem vitatom, hogy az élettények felmondása fontos (lenne), s különösen egy még alig feltérképezett és sok tekintetben ugyancsak nem átlagos, nem közönséges írósors apropóján (bár másrészr l: melyik írósors volna „átlagos” vagy éppen „közönséges”?). Ez még akkor sincs ellenemre, ha ezen „élettények” el( )sorolását meglehet sen nehéznek, s t szinte megoldhatatlan feladatnak látom, hiszen nem (vagy alig) maradtak fenn írásos dokumentumok e „tényekre” vonatkozóan. Egyszóval ha valaki e nehézségek ellenére mégis hitelt érdeml en bizonyítani tudja, hogy Hamvas csakugyan tanult cukrász- és szakácsmester (is), ha valaki kinyomozza, hogy – várakozásainkkal ellentétben – éppen Lukács György jár közben annak érdeké- 192 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ben, hogy a bélistára került Hamvas nyugdíjat kapjon (kár, hogy semmit sem tudunk meg a részletekr l), vagy hogy ha valaki az író-gondolkodó apró-csepr élettényeir l szolgál eddig nem ismert információval, az mindenképp dicsérend . Csakhogy mégsem lehetünk teljesen nyugodtak e tekintetben sem. Nem Darabos monográfiájának tényszer állításait vonom kétségbe (ezt nem is tehetném, hiszen ma kevesen vannak, akik olyan közelr l ismernék Hamvas életrajzát és m veit, mint Darabos), hanem csupán aggályaimnak szeretnék hangot adni. Vegyünk két példát. Az egyik Pukánszky Béláé, Hamvas gimnáziumi osztálytársáé, a kés bbi egyetemi tanáré, a másik Kerényi Károlyé. A „tényekkel” semmi baj. Mert valóban nem kérd jelezhet meg, hogy a pozsonyi líceum korabeli önképz köri évkönyveiben mind Pukánszky, mind Hamvas Béla neve szerepel. Azt sem cáfolom, hogy Pukánszky, aki ugyanabból a középpolgári-keresztény társadalmi mili b l, az „úri középosztályból” származott, feltehet leg szorgalmasabb és jobb tanuló lehetett Hamvasnál, és azt sem, hogy bizonyos értelemben „többre vitte” nála: egyetemi tanár lett, nem pedig kétkezi munkás Tiszapalkonyán. De vajon mindez elegend -e egy olyan következtetés levonására, hogy (állítólag) a két gimnazista fiú folyamatosan rivalizált volna egymással? Vajon mi indokolja, hogy a monográfus ezekb l a (még egyszer mondom: adatszer en valóban nem cáfolható) tényekb l kettejük sorsának párhuzamait vagy éppenséggel eltéréseit taglalja hosszú oldalakon keresztül? Nem egyszer en arról van-e inkább szó, hogy Darabos öntudatlanul a Hamvas m veib l kiolvasható (többek között Nietzschét idéz ) „filiszterellenességét” vetíti viszsza a múltba, Hamvas kamaszkorába? De akkor vajon az „élet írja-e a m vet”, vagy a „m az életet”? És ha így van, vajon írhatja-e visszafelé? (Ráadásul úgy, hogy Pukánszky nevét tudomásom szerint Hamvas soha, egyetlen m vében sem említi.) A Hamvas–Kerényi-féle barátság, majd a kettejük közötti „rivalizálás” kérdése Hamvas életrajzában viszont valóban kitüntetett jelent ség , amelyre Hamvas több m vében is részletesen kitér. Ám ahogy ezt a történetet (ezt az „élettényt”) Darabos az olvasó elé tárja, az ugyanúgy a monográfia módszertani hibájára világít rá, mint az el z esetben láttuk. Arról van szó, hogy vajon szabad-e többet tudnunk a szerz életér l annál, mint amennyit abból a szerz m veiben láttatni enged? Szabad-e valamit nemcsak hogy „másként”, de „jobban” is tudnunk nála? Hamvast a Kerényivel való szakítás rendkívül mélyen megrázza, s szinte azon melegében írásban próbálja meg tisztázni a történteket. Elkészül A magyar Hüperión els szövegváltozatával, amelyben Kerényi még saját névvel és meglehet sen negatív színben t nik fel. A Hüperión esszéfüzérének inkriminált helyét kés bb Hamvas átdolgozza: Kerényi nevét és a személyes jellemhibáira vonatkozó részeket kihagyja bel le. Hogy miért, nem tudjuk. Csak sejthetjük – amit egyébként Darabos is észrevesz –, hogy Hamvas a második, immár végleges szövegváltozatnak szánt írásában azért tekint el a konkrét életrajzi vonatkozásoktól. Mert ily módon kívánja „mitikussá”, id tlenné (azaz: m vé) avatni Hüperión történetét, amely immár nemcsak Hamvas, nemcsak Hölderlin, hanem magának „Hüperión titánnak” (vagy ha így jobban tetszik: a „hüperióni hangnak”) a története is egyben. (S kell-e mondanom, hogy ebben a távlatban már egy Kerényinek sincs igazán sok keresnivalója a szövegben?) Mármost vajon szabad-e mégis az els szövegváltozatból kiindulva Hamvasra alapozni a „tudós” Kerényi elmarasztalását? Kétlem. S ha már itt, a – Hamvas Béla hitelére, morális tisztaságára alapozott – sokszor kioktatónak, apodiktikusnak hangzó beszédmódnál tartunk: Darabos hol kimondott, hol csak sugallt törekvése az, hogy Hamvas egyéni sorsát egy heroikusan vállalt boldogtalan és gyötrelmes sorsnak állítsa be, és ezzel mintegy szimbolikussá is avassa azt. A monográfus e törekvése persze távolról sem indokolatlan: tudniillik azokban a nagyon éles s gyakran (nem csupán metaforikus értelemben) vérre is men élethelyzetekben, amelyekben színt kellett vallania, tudtommal Hamvas soha nem adta fel a maga választotta (s valóban sok gyötrelemmel és talán még annál is több kényelmetlenséggel járó) szellemi függetlenségét. Nincsenek adataink arra, hogy egyéni boldogulásáért bármikor is megtagadta volna eszményeit, hogy önös érdekb l hajlandó lett volna másoknak ártani és másokon gátlástalanul átlépni, egyszóval hogy „els szülöttségét” feláldozta volna a mindig adódó „egy tál lencséért” – ebben az értelemben is egyedi paradigmát képviselve, legalábbis ha az irodalomtörténet nem (vagy kevésbé) publikus, ám annál gyászosabb ellenpéldáira és fekete lapjaira gondolunk. De nem hiszem, hogy Hamvasról szólván épp e tényekb l kellene érveket kovácsolnunk akkor, ha az életm máig ható kisugárzására gondolunk. A mai olvasó számára ugyanis vajmi kevéssé fontos, vajon Kerényi valóban jellemgyengének (horribile dictu: árulónak!) bizonyult-e kettejük barátságát tekintve, vagy hogy Németh László - 193 Szerkesztette: Fargó Ferenc


„mélymagyar”-teóriájának hamvasi kritikájába belejátszottak-e a Németh és Hamvas között feszül személyes ellentétek. Nem kétséges, némi kajánsággal és a „beavatottak” jólértesültségével el lehetne ezeken csemegézni, csak az nem biztos, hogy érdemes. Nem biztos ugyanis, hogy a múltban való (nemritkán kétes „eredményekre” vezet ) vájkálás többet – vagy mást – hozna a felszínre, mint amit a szóban forgó életm vek amúgy is reprezentálnak, mint amit magukból a m vekb l már amúgy is tudunk: hogy ti. egyszer en más és más módon közelítik meg ugyanazt a (valószín leg) kimeríthetetlen, vagy pontosabban fogalmazva: újra és újra értelmezésre szoruló kérdéskört, legyen az a „göröggé levés” vagy a „mi a magyar” teorémája. Hiszen – hogy egy másik szempontot vessek fel az „élettények”, a személyes rokon- és ellenszenvek témáján belül – vajon készpénznek kell-e vennünk, el kell-e hinnünk akár magának Hamvasnak, amikor az egyik Füst Milánhoz írott levelében, az egekbe emelve t, nem kevesebbet állít róla, mint hogy a költ (értsd: Füst Milán) valójában nem más, mint egy „religiózus” jelent ség morális nagyság? Ha visszagondolunk Mészöly Miklós és Szigeti László Párbeszédkísérletére – ahol történetesen éppen Füst és Hamvas neve kerül egymás mellé a dialógus folyamán, hogy jó néhány oldalon keresztül párhuzamosan essék róluk szó –, nos, ott az öreg Füst Milán egy inkább szánalmas, mint szánandó vén kéjenc, kényúr és ripacs, egy gusztustalan irodalmi pasa benyomását teszi ránk, nem pedig egy „religiózus” jelent ség morális nagyságét. Mindebb l három dolog következhet: vagy az, hogy hiszünk Mészölynek, és nem hiszünk Hamvasnak; vagy az, hogy hiszünk Hamvasnak, és nem hiszünk Mészölynek; vagy az, hogy ha netalántán tévedtek is Füst jellemét illet en, Füst minden személyes jellemhibájától függetlenül m veiben mégiscsak megvalósíthatta „a költ mint religiózus jelent ségre emelked morális nagyság” eszményét, amely Hamvas szívéhez, szelleméhez oly közel állt, s amelyet Hamvas talán nem kizárólag írásaiban tudott megvalósítani. Tisztában vagyok vele, hogy a monográfus dolga roppant nehéz, ha ilyen kérdésekben kell valamilyen módon állást foglalnia. S megértenénk azt az óvatosságot is, ha ezeket az éles helyzeteket minden erejével igyekezne elkerülni. Igen ám, de akkor mi annak a magyarázata, hogy például „hitelesnek” fogadja el az id s Hamvashoz kéziratokért fel-feljáró (és azokba sokszor – nem biztos persze, hogy mindig rossz szándékkal – „bele-belejavító” vagy éppenséggel azokkal így-úgy „bizniszel ” és/vagy azokat a saját hasznukra fordító) „tanítványok” visszaemlékezéseit. Ugyanakkor az olyanok „tanúvallomásait”, akik valóban a legközelebbr l figyelhették meg az élet és a m alakulását, együttes növekedését, akik annak valóban részesei voltak, szinte szóba sem keríti? (Els sorban a szellemi társ Kemény Katalinéira gondolok.) És még csak nem is az a legf bb bajom, hogy ily módon a monográfus tollán esetleg egy egészen más (ne adj’ isten: hamis) Hamvas-kép születik meg. Mert lehet, hogy ez a Darabos által sugallt és megkonstruált Hamvas-kép, a „heroikusan vállalt boldogtalan és gyötrelmes sorsú”, kirekesztett, el nem ismert szerz képe valóban megfelel a „valóságnak”, noha persze egyáltalán nem biztos, hogy, példának okáért, a Hamvasnál hasonlíthatatlanul „sikeresebb” és elismertebb Kosztolányi sorsa kevésbé volt gyötrelmes. Ha a „sikerrel” és a „megszerzett névvel” együtt járó mindennapi szellemi robot fel l nézzük (vö. Boldog szomorú dal, Hajnali részegség, Édes Anna stb.). Az, ami pontos, még nem biztos, hogy fontos is egyben, parafrazeálhatnám magát Hamvast, s azt hiszem, a monográfia kudarca ezen a ponton a legnyilvánvalóbb. Azon tudniillik, hogy a monográfus beleesett abba a csapdába, hogy félreértette Hamvas (írásm vészetének) szellemét. De ne beszéljünk „szellemr l”: beszéljünk arról, hogy Darabos m véb l lényegében egy innen-onnan összegereblyézett gondolatokból rendszert alkotó, az élet minden felmerül kérdésére választ ajánló s f leg (mondjuk ki) egy kicsit unalmas és kicsit száraz szerz képe rajzolódik ki az olvasó el tt. Csakhogy tényleg ilyen volt-e Hamvas Béla? Unalmas rendszerépít ? Nem sacer, azaz nem kiválasztott és kitaszított volt egy személyben? Nem az a valaki volt, akiben a mindent – a város- és államalapításokat, a háborúkat, a szakadatlan gy jtést és herdálást, az eszeveszett összevissza rohangálást, egymás fortélyainak eltanulását, egymás kijátszását, lábbal tiprását, a vészkiáltásokat, a gy zelmi diadalüvöltést, ezt az egész emberi vircsaftot – felülr l (le)néz titanizmus szinte mindvégig küzdött a parányiság, az esend ség, a „nihil humani”, a kegyelemre rászoruló kiszolgáltatottság érzésével? Tényleg Mester volt? Nem tanítvány, aki húszezer könyv elolvasása, az ötödik, hatodik, tizedik nyelv megtanulása után is belefogott a következ be, s aki ugyanakkor (vagy talán épp ezért) mégis csodálkozva, tehetetlenül és bután állt az élet érthetetlen nagytörténetei el tt? Nem tudom, ki volt Hamvas Béla. A picard-i keresztény-e, az, aki a legparadoxabb történeti igazság egzisztenciális tapasztalatának volt birtokában, vagy az, aki köré – ha m veit t lünk nyu- 194 Szerkesztette: Fargó Ferenc


gatra, délre vagy északra írta volna – sem gáncs, sem rajongás nem vont volna vibráló aurát? Vagy ellenkez leg: az a valaki, aki éppen az általa prezentált filozófiatörténetek és -közelítések lokál- és éncentrikusságával igéz meg? Vezet volt, vagy vezetett? Nevezetes névtelen-e, vagy az a zseni, aki a beszédet úgy volt képes folyamatosan kérdésessé tenni, hogy az err l való beszéd mégis eseményszámba menjen? Halküonikus, vidám tudományú, könny lábú, tüzes, bátor, nagy logikájú, merész szellemiség , a csillagok táncát, a délies lidércfényeket, a sima tengert, a tökéletességet meg- és felidézni tudó prózatöredékek szerz je volt? Modern volt? Posztmodern? Formabontó? Formateremt ? Az a valaki, aki az irodalom écriture-ré (az egyszer ség kedvéért: kicsit unalmas, kicsit öncélú irodalmi tükörjátékokat játszó szövegek generálásává, puszta „szövegeléssé”) válásának korában. Mégis kísérletet tett egy olyan irodalom létrehozására, amely nem hátrált meg az el l, hogy magára vegye a valóság súlyát? Kérdések és kételyek, ignoramusok és ignorabimusok, s zavarunkat tovább fokozzák azok a vallomások, amelyek az életrajzot bizonyos értelemben a legjobban és a legközelebbr l ismer tollából származnak, vagyis magának a szerz nek a tollából. Két idézet Hamvasnak a Várkonyi Nándorhoz írott leveleib l: „kedves Nándor, azt mondom neked, ha ez a m [A magyar Hüperión] nem jelenik meg minél el bb, akkor én egy utolsó tékozló vagyok, aki a rám bízott királyi kincseket elvesztegetem, vétkezek az evangéliumi b nben, hogy nem szerzek érvényt azoknak az er knek, amelyeket a Magas er k rám bíztak.” (1947. május 6.) „Két hét alatt elkészült. [Ti. a Scientia Sacra.] Lefogytam és belesorvadtam. Mikor készen volt, így imádkoztam: Uram, a m , amit velem írattál, kész. Lábad elé teszem. A Tiéd. Tégy vele, amit jónak látsz. Nekem idegen. Olyan dolgok vannak benne, amelyek t lem nem is származhatnak.” (1943. május 17.) Miel tt ki-ki vérmérséklete szerint szó szerint venné, h vös távolságtartással kezelné, esetleg mint ködös misztifikációkat egyszer en kikérné magának az ilyenféle megnyilatkozásokat, a barát Dobes Lászlónak címzett levélb l is idézek két részletet: „Azt hiszem, lényemben van valami alapvet hazugság, amit eddig észrevettem, de másik hazugsággal tetéztem, azzal, hogy nem akartam észrevenni. Most a halál közeledte kényszerít rá, és ez nagyon keserves. Húgom halála februárban egyik pillanatról a másikra szembeállított vele. Régebben írtad is, hogy írjam meg mindazt, amit a halál tényér l tudok. Nos, rengeteget olvastam, és nem tudok semmit. Nagyon nagy könyvek, Upanisadok, Böhme tanítanak, és most látom, hogy az egészen más.” (1967. július 17.) És: „Hihetetlenül alacsonyrend vagyok, és ett l szenvedek a legtöbbet. Ezt Neked írom, kedves Barátom, akit sohasem láttam, és akivel nem beszéltem, de akire oly sok titkos gondolataimat bíztam. Gondolkozz rajta és írjál nekem. Nem vigasztalást. Nem tud megvigasztalni senki a jó Istenen kívül, de az nem szól hozzám. Ezt a kórház folyosóján írom.” (1968. március 5.) Úgy t nhet, messzire kanyarodtunk eredeti tárgyunktól, a Darabos-monográfia felvetette nehézségekt l, ám ez csak a látszat. Mert például a fentebbi idézetek (melyeknek forrása ráadásul a szóban forgó munka!) mi másra világítanának rá, mint arra, hogy mennyire elnagyolt és sematikus az a Hamvasról kialakult kép, amelynek megformálásában, illetve konzerválásában a jelen kritika tárgyául szolgáló monográfia is felel ssé tehet ? Hamvas sorsa valóban heroikusan vállalt sors volt, de ez a tény csak azzal mutat túl önmagán, hogy a szerz e sajátosan (ha tetszik: kelet-európai, ha tetszik: általánosan emberi) poszteszkhatologikus, a végpontokra nyitott sorsot egyszersmind a legelevenebb és leger teljesebb módon fel is tudja mutatni. Sajnos, monográfiájának írása közben Darabos a „hiteles” életrajz, a hamvasi m vek genealógiája és tematikája után kutatva hajlamos elfeledkezni arról, hogy mindaz, amit Hamvas a mának jelenthet, az mindenekel tt nyelv, a nyelvhasználat egy sajátos módja, és m veinek máig ható elevensége, némelyeket (esetleg) megdelejez , másokat (esetleg) taszító idegensége, vibráló aurája nem annyira az életm sajátos tematikájának vagy az életút vargabet inek az ügye. Hanem els sorban a nyelvi megformálásé, a m faji gazdagságé, a Hamvas által használt beszédmódok sokszín ségéé. A megszokott és bejáratott olvasói magatartások tudatos (s olykor köteked ) aláásásakikezdése, az avantgardista epatírozás, a „profetikus desperado és a hülye mártír sajátságos keverék” nyelvén való beszéd teszi ki lényegében azt az egyéni és utánozhatatlan hangot, mellyel szemben az oeuvre els „kritikusa”, Németh László éppúgy értetlenül állt. S amelyet éppoly „ködösnek” tartott, mint a nyolcvanas évek Hamvas-reneszánszára ferde szemmel néz kritikusok többsége, ugyanazt kerülve ki vagy értve félre az életm b l: tudniillik a szöveg mögül a szövegbe újra meg újra beszivárgóbetör , valami egészen mélyr l jöv (mondjuk: ágostoni?), esend emberi hangot, ugyanakkor valami egészen emberen kívüli, emberen és nyelven túli, „nem e világi elevenséget”. Bár Hamvasé nem par excellence szépirodalmi, hanem olyan beszédmód, amely a szakrális, a kultikus, a vallási és a filozófiai - 195 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szövegek dikciójához áll talán közelebb, mégis els sorban nyelv. Az persze más kérdés, hogy a hamvasi esszék, kistanulmányok, tanulmányok, pamfletek, recenziók, regények er sen átlirizált (konfesszionális) prózanyelve az olvasónak – az olvasás aktusában s különösen a „profi mélyolvasás” esetében egyébként legtöbbször aktivált – a „megcsinálás” mikéntjére, technikájára figyel szenzorait id legesen képes kiiktatni, pontosan úgy, ahogy azt a legnagyobb m vészi alkotások, szemfényvesztések és b vészmutatványok teszik, és ezért t nhet úgy, hogy „valóságról” van szó olyankor is, amikor „fikciót” olvasunk. (Hamvasnál, sokszor úgy érezzük, e kett nem kett , hanem egy.) Más szavakkal: Hamvas egyediségét, a „Hamvas-paradigma” kialakulását e sajátos nyelv megteremtése, illetve az életm bizonyos darabjaiban, a darabok bizonyos helyein e nyelv virtuóz kezelése legalább annyira magyarázza, mint a kétségkívül merész, az irodalom (a szépírás), a filozófia, a vallás és a tudományok határmezsgyéjén kalandozó (s épp ezért mindegyikt l, így az irodalomtól is többnyire idegen) tematika, vagy az író sok tekintetben valóban szokatlan személyes sorsa. Mégis: Hamvasé alapvet en írói világ, még ha rejtetten is, mivel a m vek hangütése az átlagoshoz, a szokott megszólalástípusokhoz képest valóban idegenszer nek – és mert a m (látszólag) nem artisztikumával és nem a „polgári szépérzékre” – hat. Úgy vélem, ez – a nyelv mágiája vagy transzparenciája mint Hamvas beszédmódjának differentia specificája – visz csak közelebb a Hamvas-jelenség jobb megértéséhez; ez magyarázza a „lila ködöt” és az „apodiktikus hangnemet”; e nyelvhasználat hogyanja világítja meg Hamvas stílusait s az olyan, Hamvasra vonatkozó kitételek létjogosultságát, hogy „Mindaz, amit a szellemtörténeti ihletettség történetfilozófiai elgondolások nagy többsége együttesen sem képes átfogni, az Hamvasnál tulajdonképpen egy részletkérdésben elfér” (Rugási Gyula). Ez a sajátos próza ugyanis, Hamvasé, metaszövegek, bels monológok, kimeríthetetlen, megszámlálhatatlan, egymásra írt valóságmásolatok együttese. Olyan próza, amely hol kicsit ügyetlenebbül fogalmazott vagy elkent, túlírt – vagy éppen ellenkez leg: csak jelzésérték , kidolgozatlan –, hol pedig zseniális és utánozhatatlan „egyszermondásokból”, félsorokból, sorokból, bekezdésekb l, oldalakból n ki; olyan próza, ahol minden egyszerre, egymásba gabalyodva van jelen, textúraként, azaz szövegként, amit az írás mint életgyakorlat, mint létmód tart – a szöveg mögött – valahogy mégis össze. Színét a visszájával, mélyet a felszínnel, láthatót a láthatatlannal. A monográfiával kapcsolatos hiányérzetünk legf bb oka az, hogy Hamvast monográfusa nem a tágan értelmezett nyelv (vagyis nem a világszer ség), hanem a virtuális valóságok (életrajz, ideológia, mondanivaló stb.) fel l közelíti meg: aligha véletlen például, ha úgy érezzük, hogy az impozánsnak és teljesnek szánt monográfia tulajdonképpen egy nagyon sz k térben, legfeljebb a feldolgozandó életm , de leginkább csupán önnönmaga körül forog. Még akkor is, ha er teljes benne a lineáris szemlélet, amely a „tapogatózó” és „keres ” korai Hamvas fel l a „beérett” és „megvilágosodott” kései Hamvas felé vezet utat és sorsot nyílegyenesnek látja és láttatja. De miközben ily módon kijelöli magamagának az elérend célt, miközben óvatosan távol tartja magát a kerül kt l és az elkalandozásoktól (több mint felt n például, hogy a monográfus milyen szegényes hivatkozásrendszert és lábjegyzetapparátust használ!), mintha éppen magát az utat vétené el, amely, mint ismeretes, maga (lenne) a cél. S a fentebbieken túl épp ett l érezzük Darabos munkáját megkésettnek. Ha a monográfia tíz vagy tizenöt évvel ezel tt lát napvilágot, úgy valóban figyelemfelkelt , s t akár úttör is lehetett volna, pusztán azáltal, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb Hamvas-m vekre hívja fel a figyelmet; ha másként nem, hát úgy, hogy ismerteti-összefoglalja tartalmukat. De ma, amikor az életm fele-kétharmada a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhet , mindez már kevés… Hamvas jegyzi meg szellemesen egy Nietzsche-monográfia kapcsán, hogy benne az a legjobb, amit a monográfia szerz je Nietzschét l idéz. Talán természetes, hogy így legyen: mert ha igaz a bonmot, hogy csak Goethe írja azt, amit akar, akkor nekünk, többieknek be kell érnünk azzal, hogy azt és úgy írunk, amit és ahogy tudunk.

Szántó F. István *forrás: Kortárs. Irodalmi és Kritikai Folyóirat, 2003.



"Bizonyos, hogy mindaz az igazságtalanság, amit ma elkövetnek, méltó és egyenértékû megtorlásban részesülne, a földnek napjában hetvenhétszer meg kellene nyílnia és a tengernek hetvenhétszer medrébõl kicsapnia és a mélységek tüzének hetvenhétszer fel kellene törnie és az égrõl hetvenhét csillagnak le kellene zuhannia. " (Silentium)

Személyiségetikák a modern filozófiákban* A magyar Hamvas Béla etikai vonatkozásban Kierkegaard és Nietzsche nyomdokain halad, õ is egy személyiségetika elkötelezettje, s sajátos módon ötvözi a két klasszikus tanításának lényeges vonásait. Arra a kérdésre, hogy mit kell tennem az életben, hogy tisztességes ember legyek, Hamvas szerint sincs egyértelm válasz. A kérdés megfogalmazása mégis lehetséges – mondja –, mert a tisztességes emberrõl szóló tudást, eleve mindenki õrzi magában, a lélek legmélyén elrejtve, elfeledve. Valószín leg ezt nevezi Hérakleitosz a “lélek logoszának” mely aztán mértékadó kiinduló alapja lehet minden belsõ építkezésnek, belsõ növekedésnek és külsõ cselekedetnek. Erre alapozva Hamvas bölcseletének egyik központi fogalma a realizálás. A realizálás nála sajátos átlényegülés, más szavakkal renormalizálás, reintegráció és metanoia, (azaz visszafordulás önmagamra), s ez konkrét és közvetlen egzisztenciális létfeladat. Hitelesnek, tisztességesnek, valódinak lenni. A kimondott szóval lépést tartani, s a beválthatatlan szavakat nem kimondani. Saját maga számára két alapvetõ kritériumot fogalmaz meg, s ez egyben személyiségetikájának két tartópillére is. Egyik a “traszparens egzisztencia”, a másik az “univerzális orientáció” követelménye. A transzparens egzisztencia nem más, mint az ember állandó törekvése a nyitottságra, fedetlenségre. Ez az “átvilágított életrend” az un. “parabola lét.” Életem legnagyobb erõfeszítése, hogy az örök ismétlés körét parabolává tudjam szétfeszíteni.” A parabola–lét hasonlata igen találó Hamvas Bélánál. Ha megjelenítünk szemünk elõtt egy elképzelt koordináta–rendszerben egy parabolát, azonnal látni fogjuk, hogy a parabola csúcsa a “horizontális” és a “vertikális” irány metszéspontjában van, két szára pedig mint két kitárt kar nyitott az univerzum felé. Ez a “nyitottság” azonban épp a legnagyobb kiszolgáltatottság és sebezhetõség állapota is. Az "univerzális orientáció" az egyetemes tájékozódás állandó igényét jelenti, tekintet nélkül autoritásra és uralkodó intellektuális tendenciákra. A tájékozódás igénye szüntelen keresés, a hagyomány tanulmányozása, egyetlen cél érdekében, hogy mindezt alkalmazni lehessen az egyéni életvezetésben. A két kritérium – a "nyitott létezés" és az állandó kutatás – Hamvasnál összekapcsolódik, és együttesen feltétele a realizálásnak. Ennek alapján fogalmazza meg szinte mottó-szerûen: "Mit ér a m veltség, ha korrupt életrend tartozik hozzá?" A realizálás így aztán egy olyan éber egyéni életgyakorlatot jelent, mely nincs tekintettel sem erkölcsi normákra, sem konvenciókra, sem tekintélyre. Az egyedüli kapaszkodó csupán a hagyomány, ill. a reveláció értékûnek tekintett m vek sora, s az egyes szent könyvek egybecsengõ tartalma, melyekbõl meríteni lehet. Hamvas személyes filozófiája ezért eredményezi a "kivétel a többi" életérzését. Ezt nevezi Hamvas arlequini attit dnek, hiszen aki az uralkodó tendenciákra “merõlegesen áll”, az a többi szemében õrült vagy bohóc. Az ilyen ember magányos, önként vállalt magányában a melankóliából táplálkozik. Hamvas vallomásértékû életmûvébõl ez a melankólia és a belõle táplálkozó der sugárzik, mely gyakran átcsap türelmetlen kultúr- és korkritikába. A realizálás hamvasi fogalma egy személyiségetika kulcsfogalma, a különös kategóriája alá rendelt egyéni választás eredménye. Hamvas-arlequin saját lelkiismeretét követi, normák, erkölcsök felett álló ember, ugyanakkor senki mást nem rendel saját erkölcse alá. Mégis moralistának nevezhetõ, hiszen a "morálért" a "morál ellenében" emel szót. Megveti az inautentikus tömeg-létet, viszolyog a filozófiai és teológiai rendszerektõl, a metafizikai spekulációtól, a hazugságtól, a képmutatástól, az indiszkréciótól, megveti a korrupciót, a polgári szokásokat. "Kellemetlen alak", akit mind a mai napig egymásnak ellentmondó módon értékelnek, aki épp azáltal ragad magával, hogy etikája utánozhatatlan. Heller Ágnes ezt csábításnak hívja: "A csábítás a nagyszabású egyéniség karizmájában rejlik, ami az utánozhatatlanság utánzására hív fel." – írja. Hamvas Béla mint egy egyszemélyes etika elkötelezettje m ve beteljesítésén fáradozik. Az Életm cím írásában a következõket találjuk: "Az embernek önmagából m vet kell alkotnia, hogy az örökben abban éljen. De a m nek nyitva kell állnia, hogy aki be akar lép- 197 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ni, befogadja. A m vet meg kell különböztetni a mutatványtól. Az életet élvezni, ugyanakkor a m vet felépíteni, ilyen nincs." Az eddigiek alapján egy lényeges kérdés rajzolódik ki: Lehet-e a m vet élni?, vagy másképpen: Lehetséges-e realizálni a normális, az ép, a tisztességes ember képét? Hamvas errõl számos írásában szól. Az Egy költ apológiája c. esszéjében éppen arról ír, hogy az ember léte lehetõség szerinti lét. Szinte megismétli Kierkegaard-ot! A lehetõség több mint a valóság, magasabb rendû, felette áll. Amikor az ember "önmagát nem saját valóságába helyezi, hanem – e valóságtól bizonyos távlatban áll – saját létének valósága helyett csak létének lehetõségét tartja fenn". A lehetõség szerinti lét sokkal nehezebb mint a valóság szerinti. Erre már Kierkegaard is rávilágított. Az ilyen ember úgy él, mintha minden pillanatban az õ vállát nyomná az egész emberiség minden b ne, mintha mindenkiért felelõs lenne. Ezért mondja azt Hamvas, hogy "realizálni annyit tesz, mint a szétterített létet, az idõt, a lehetõséget, az egzisztenciát a tömör egyetlenségbe, a létezõbe, a valóságba, az esszenciába visszaemelni". S itt adódik a nehézség. Olyan módszerre lenne szükség, amelyben a szó, a gondolat, és a tett fedésben vannak. A kimondott szóval lépést tartani, s a tetteket a gondolatban vállalni. Ez a legnehezebb, s szinte teljesíthetetlen. Cselekedeteinkben, gondolataink megvalósításában ugyanis nem vagyunk egyedül. A programból nem hagyható ki a másik ember, és a realizálás közege, terepe. Ezt Hamvas Béla is jól tudta, s ezzel összefüggésben eléggé pesszimista volt. A valódi individuális lét ugyanis elõfeltételezi a "normális kollektívumot". A normális kollektívum pedig hiánycikk, így a fenti kérdésre nem adható megnyugtató válasz. A Patmosz II-ben a következõket írja errõl: "A normális emberrõl keveset tudunk, azt az egyet azonban biztosan, hogy annak egyéni különbözõsége az általánossal nem ütközik, hanem azt kiegészíti. Ma elérhetetlen. Az egyénnek és az általánosnak ma szemben kell állnia, ezért nincsen sem normális individuum, sem kollektívum." Hamvas megjegyzése a következõket sejteti: az életet valószínûleg nem lehet mûalkotássá formálni, hiszen az életet nem bezárni, hanem kinyitni érdemes. Itt ragadható meg Hamvas életének és bölcseletének paradoxona is. Egyszerre akarta életét kinyitni (parabola lét) és bezárni, azaz mûvé, mûalkotássá formálni a felcserélhetetlenség jegyében. Ez az ellentmondás azonban feloldhatatlan. Így valószínûleg csak közelíteni lehet a megfogalmazott és hõn áhított autenticitáshoz, Hamvas szavaival: belépést követelni a "nevezetes névtelenségbe". A személyiségetika röviden vázolt lényege talán rávilágított arra, hogy modern világunkban, az ezredfordulóhoz közeledve is lényeges az etikai kérdésekkel foglalkozni. Még akkor is, ha többé már nem mutatható fel egy közös, uralkodó éthosz, amihez igazodni lehetne és kellene. A tisztességes ember, mint morális abszolútum fogalma egy olyan belsõ felszólítás, mely addig hiteles, amíg legalább egy tisztességes ember él a földön. S ilyet szerencsére még lehet találni.

L rinczné Thiel Katalin *forrás: Filozófia Tanszék, EKTF



"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdõdik, hogy valahol már találkoztunk" (A barátság)

Az "északi géniusz" szülötte. Felvezet gondolatok egy készül tanulmányhoz* A tudásnak széles ágú fáját? A fa terjed s lassanként elölte Árnya a kertnek minden virágát. Megszakadt a mindenség gyrje, Melyben Isten, ember együtt éltek, S a nagy rt tán át sem tudja szállni Isten gondja és emberremények. (Madách: Hit és tudás - részlet)

Madách Imre Hit és tudás cím versében szinte esszenciálisan, s rítetten ott bolyong az az örökös kétely, amit "Úrverte ajándékként", mint a tudományokban megsemmisül , a természetben egyre inkább feler söd , a spiritualitásban el-elhalványuló világérzést Hamvas Béla a világegész metafizikus diagnózisaként a XX. század asztalára tett, mellyel minden id k kultúrája szembesülni kényszerül. Horvát Károly közléséb l tudjuk, Lónyay Menyhérttel folytatott fiatalkori levelezésében Madách Imre a Bibliát hasonlítgatja össze a hinduk és perzsák szent könyveivel. Kiemelt fontosságúvá válik ez a megállapítás akkor, amikor felvezet gondolatainkban arra teszünk kísérletet, hogy a madáchi életm vet belehelyezzük a Hamvas Béla-i egyetemes világképbe. "Az emberi lélek születése el tt megválasztja sorsának helyét és a helyet a géniuszról ismeri fel." - írja Hamvas Béla Az öt géniusz cím kultúrfilozófiai m vében. Miért is történt volna ez másképp Madách Imrével ', felmen i ágán a Hamvas Béla szerint a Kárpát-medencére kiterjesztett, a történelmi Magyarország területén érvényesül géniuszok közül - délnyugat, nyugat, észak, Alföld, Erdély - a harmadikat, az északit választotta. A helyet, ahol Madách született, 1823. január 21-én, Alsó-Sztregovának hívják. 'si családi birtok a csesztvei és a sztregovai föld. Ez utóbbi a korabeli dokumentumok szerint, már a középkortól a Madáchoké. Ha képzeletünkben, földrajzi elhelyezkedése szerint kívánjuk körbejárni, körülírni Sztregovát, Madách születése helyét, akkor a régi és új térképeket egymásra vetítve, arra a megállapításra juthatunk, hogy a helyszín Fels -Magyarországon, a Felvidéken van, azon a helyen, ahol a Sztregova és Kakatka patak szeszélyes, tavaszi, nyári es zésekt l zavaros vize az Ipoly folyócska felé siet. Ez a két vízfolyás észak fel l, a hegyek er sen kékeszöld, olykor ködbe vesz karéja alól bukkan ki, s a dimbes-dombos vidéken át, kanyargós folyással, mintha nehezen tudna megválni Alsó- és Fels -Sztregova szeretett völgyét l, üde zöld rétségek vadvirágos sz nyegén átrohanva köti össze az itt él ket: tótokat, magyarokat, cigányokat az Ipoly-táji hazában, az Ipoly menti kultúrkörrel. Ha közigazgatási szempontból akarjuk meghatározni Sztregova múltját és jelenét, akkor azt kell megállapítanunk, hogy egykor szervesen tartozott a történelmi Nógrád megyéhez. Ma Dolná Strehova, ahogy a jelenlegi neve is mutatja, szlovákiai falu, strandjáról ismert fürd hely. Közigazgatási szempontból a Velky Krtís városához, a Nagykürtösi Járáshoz és a 2001-ben megalakult Banská Bystricai (Besztercebányai) Kerülethez tartozó térség. Ha pedig képzeletünket még tovább szálazzuk, s kultúrtörténeti szempontból közelítjük Madách bölcs je színhelyét, akkor azt kívánatos figyelembe vennünk, hogy a falu a Palócföld fels határára esik. "Mindig a határ területek a fontosak" - állítja Hamvas. S most nem politikai határvonalakról beszélünk, hanem a hely szelleme szerintiekr l. Csak itt van lehet ség, egy ilyen sztregovai m vel déstörténeti holdudvarban, észak és az Alföld géniuszainak határmezsgyéjén, kett s kisugárzásában arra, hogy a mindennapi, drámai lét ellenállását le lehessen legy zni, és így, ezekb l a szorongató élethelyzetekb l fakad a megedzett spiritualitás, az az ideális lelki és szellemi er , amely képes választ adni az élet oly- 199 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kor megmagyarázhatatlannak t n jelenségeire. Vagyis "a zseniális emberi is ott fejl dik, ahol sok a hatástényez és keresztez dés". A Madáchok sztregovai létére ez hatványozottan igaz, mert valóban az egymást keresztez hatástényez k jellemezték életüket: a természetközelség és bizonyos értelemben vett gyakorlatiatlanság, az abból adódó kiszolgáltatottság, a közvetlen környezethez f z d laza szociális kapcsolatok, a melankólia, a proviciális életrend. S ezért évszázadokon át, a család életében szellemtörténeti szempontból is meghatározó az a tényez , hogy k az si Palócföld szülöttei az "északi géniusz" határán. Azt persze, hogy a palócok földje, Palócia, "Görbeország" eredend en hol volt, hol nem volt, azt a beleszületetteknek legalább annyira nehéz meghatározniuk, mint ama tudós, néprajzban és nyelvészetben is jártas "szent kívülállóknak". A pontos meghatározás már csak azért sem könny , mert: " Dombországot, a palócok földjét nem jelöli térkép" - olvasom épp a minap Szepesi Attila Erd maszkok cím esszékötetében. Vagy ha mégis, akkor az úgy néz ki, mint Manga János néprajzkutatóé, aki több bizonytalan szigetet bekarikázva Balassagyarmattól csaknem Miskolcig, Rimaszombattól Egerig jelöli ki a palócság helyét a történelmi Magyarország térképén. Tóth Imre pedig, az Ipoly menti palóc tájszótár szerz je a palóc nyelvjárások közepét, az északi magyar nyelvterületen a közép-palócnak tartott nyelvjárás elterjedtségét a Vágtól a Hernádig terjed Szenc-Cegléd-Kassa háromszögben jelöli ki. Ezek persze még a jobbik esetek, mert bizonyossággal ma is csak annyit állíthatunk, a mi szeretett Palócországunkról, hogy volt és van. A középpontját illet en - a Cserhát és Mátra vidéke - egyetértenek a kutatók, de a széleit tekintve nincs egyetértés - err l is Szepesi A nagy palóc árnyéka cím írásából szerezhetünk tudomást. Némelyek a hat történelmi megyét (Gömör, Nógrád, Heves, Bars, Hont, Borsod) vették számításba, illetve a mai Észak-Heves, Észak-Borsod, Észak-Pest megyéket. Más, szintén nagy lelk feljegyzések a Rákospataktól és Dunakeszit l a Hernád völgyéig, a Nagyalföld északi peremét l Selmecbányáig minden földet "lepalócoztak". Nem is volna ebben semmi szégyenkezni való, hiszen a maga palócságát, jellegzetes tájszólását, népviseletét ország-világ el tt bárki, aki palóc, büszkén vállalhatja, olyan sokszín , olyan egyedülállóan archaikus, ahogy arról Balogh Károly, Madách unokaöccse visszaemlékezéseiben a sztregovai népr l megállapíthatta: " a falu lakossága levetette már a magasabb felvidéki tótság jellegét. Nem viselte a csak gyomorig ér rövid inget, a széles rézcsatos b rövet (tüsz t) s a nagykarimájú kalapot. Asszonyaik viselete is inkább az Ipoly menti palócság viseletét közelítette meg. Szerették a fiatalok az ünnepl höz a cifra arany f köt t, a széles ingvállat (oplecko), az élénkszín , de a magyarokénál hosszabb viganót, tarka fejkend t. A férfiak nyáron a gyolcs, télen a halina (durva posztó) öltözethez, barna b r ködmenhez (kozuch) általában bocskort, téli id ben patkós csizmát is, a n k csizmát (de sosem pirosat) viseltek." A "jó palócok" és a "félig-meddig palócok" is szívesen hivatkoznak szokásaikra, de attól még sajnos nem tudatosult bennük, s nem is tudják, hogy mett l meddig terjed az birodalmuk, s hogy k maguk mit l azok, akik. Mit l olyan alaktalanok és lelkileg mégis mélyek, naivan rajongók, mit l olyan hitesek, vallásosak és mégis babonásak? Azért is, válaszolhatnánk minderre Hamvas Béla-i életfilozófiával, mert k tipikusan azok, akik menthetetlenül az "északi géniusz" szülöttei. Akkor tehát ennek a filozófiának, a palócság önismerete szolgálatában, azt a kitételét nem árt tudatosítanunk, hogy "Északnak nincs tartása, nincs iránya, nincs alakja és ezen felül minderr l nem is tud. Ehelyett van benne valami ártatlanság és sz ziesség, negatív esetekben fejletlenség és korlátoltság. Északon az ember legnagyobb mélysége a naiv rajongás." De kik valójában a palócok, ezek a szívükben naivan rajongó, lelkületükben mély és érzékeny emberek? Parasztok, akik jellegzetes tájnyelvet beszélnek? Földm vesek, akik szót csak tótul értenek? Esetleg teljesen elmagyarosodott szlovákok? Vagy félig elszlovákosodott magyarok? Kunok vagy kabarok? Az eddig leírtakból is kit nik, hogy k ugyan pontosan érzékelik a maguk különösségét, ami a jellegzetes tájnyelvükben, népviseletükben, viselkedésükben, szokásaikban él, de mindazonáltal nem képesek megfogalmazni életmin ségük mélyebb, metafizikus összefüggéseit, azt, hogy mit l is olyanok, amilyenek: lelki, testi épségükben. És ennek minden bizonnyal történelmi okai vannak. Északon nincs hagyomány. Minden egyszerre él, kivételesen és véletlenül, ahogy minderr l Hamvas is vélekedik. Társadalmi és történeti tradíció a mese különös változata és az irrealitás. A gazdaság ugyanolyan anarchikus, mint az életrend. Tervszer ség éppúgy nincs, mint történet vagy hagyomány. Az emberi képzelet és természeti szükség a két termel er . A Felvidék az ott lakók számára regionális hely. Ter- 200 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mészetes, hogy minden itt él ember lényén saját régiójának bélyege a leger sebb. Még csak nem is az a nehézség, hogy a többi négy géniuszról egész egyszer en nem szerez tudomást, és azt, mint önmagával egyenrangút nem hajlandó felismerni, hanem az, hogy a többi archetípussal görcsösen szemben áll, és pedig ellenségesebben és kizárólagosabban áll vele szemben, mintha az idegen származású lenne. Mindebben van valami fátumszer s eleve elrendeltetett, miként azt az ismét idézett Balogh Károly: Gyermekkorom emlékei cím visszaemlékezéseib l megtudhatjuk, abból a fejezetb l, amit a korabeli Sztregováról A falu népe címmel írt, hogy "A Nógrád megye északi részében fekv falu lutheránus lakosságának nyelve abban az id ben általában tót volt, valami kevés reám is ragadt bel le, a szentbeszédet is e nyelven tartották templomukban. A katolikus elemet családunkon kívül a mesteremberek, a bels cselédség s a cigányok (a falu zenészei) képviselték. Ezek már felében magyarok voltak, ezért a szentbeszédet is felváltva a magyar és tót nyelven tartotta a lelkész." Egy ilyen kett s nyelvközösségben joggal gondolhatnánk, hogy Madách Imre természetesen megtanulta a szlovák nyelvet, de nem így történt. Fabriczy Pálné, született Madách Jolántól, a legid sebb, akkor még a testvérek közül utolsóként életben lév Madách-lánytól tudhatta meg a szélesebb közvélemény a költ születése századik évfordulóján Wallentínyi Dezs tollából, a Prágai Magyar Hírlap hasábjain a tényt, a következ k szerint: - Nem maradt t le valami szlovák feljegyzés, vagy írás ? - Nem. Egy sor sem. - De beszélni beszélt szlovákul? - Nem. Egy szót nem tudott atyám tótul. Otthon mindig német volt a társalgási nyelv. S valóban, életrajzi tényként kezelhetjük Horvát Károly közlése alapján, hogy Madách Imre magyar anyanyelvén kívül latin, francia és német nyelven írt és olvasott. Ezért, csak kitérésként, tanulságképp érdemes megemlíteni, a szlovák irodalomtörténet-írásnak azt a mind a mai napig létez er szakos óhaját, miszerint Az ember tragédiája halhatatlan drámaíróját szlovák nemzeti költ ként kívánja a világirodalomban feltüntetni, szerepeltetni. Most így, a tények ismeretében, még inkább látható, hogy ez a "kísérlet" már a XX. században is eleve lehetetlen vállalkozásnak számított. Mindazonáltal, az azonban az életben többnyire mégiscsak úgy képzelhet el, ahogy azt Hamvas Béla tapasztalatra épít elmefuttatásaiból tudni lehet, hogy az ember megszületik, és környezetének nyelvéhez, szokásaihoz, öltözködéséhez, táplálkozásához és törvényéhez hasonul. Belen a helybe. A legtöbb embernek helyneve van, mint, ahogy a Madáchoknak is az van. Példának okáért, ilyen földrajzi nevekkel azonosak az Alföldi, a Csallóközy, a B zsöny, az Erdély, a Felföldi, a Gyarmati, a Rimay stb. vezetéknevek. Vagy a helységnevekkel megegyez Abházy, Almássy, Eperjes, Garammikolai, Honti, Ivády, Ipoly, Majthényi, Krasznahorkay, Rimaszombathy, Trencsény családnevek például. Ez a jel és a jegy rajtuk megmondja, hogy ki honnan jött. A géniusz, a lángelme a hely szelleme nevét viseli és viszont. Talán kevesek el tt ismert, hogy a sztregovai völgy fölé emelked Liszecnek 699 m-es sziklakúpját Madách-tet nek nevezik. Ugyanakkor Madách Imre családfakutatásából tudhatjuk, hogy a XIII. századig visszavezetett családi nemességét egy bizonyos Radon de Oszlán nevén jegyezték, akinek az egyik fia a keresztségben a Madách nevet kapta. Az keresztnevéb l lett a kés bbiekben a Madách családi név. A név pedig valami - a földrajzi és családi név egyként az -, amit nem lehet másképpen mondani. Varázslat, amely olyasmit nyit meg, amit másképpen nem lehet. Mert a helynek nemcsak fizikai állapota, fizikája van, ahogy Hamvas Béla mondja , hanem metafizikája is. És a hely nemcsak látvány, hanem jóval több annál. A helynek szelleme van: genius locija. Ezért nem határozható meg csak úgy, sokkal inkább lerajzolható, vagy körülírható. Ez azért is van így, mert a helynek Arca van. Ám a hely, mint olyan, sohasem definiálható, ezért a helynek nincs tudománya, ellenben van költészete, m vészete és mítosza. Hamvas szerint észak jellegzetes költ je a Rimaszombatban született Tompa Mihály. Ugyanakkor Pet fi költészetét idealista volta, lelkesültsége, naiv rajongása okán, f ként tájleíró lírája alapján meglepetésszer en nem alföldinek, hanem úgyszintén felvidékinek, tipikusan északinak min síti. Miközben, az észak géniuszában született alsó-sztregovai Madách Imrér l említést sem tesz. Nyilván azért nem, - 201 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mert jó oka van rá. Madách drámaköltészete nem nevezhet tipikusan északinak, még akkor sem, ha bizonyos elemeiben az. S akkor sem, ha személyiségjegyei épp mutatnak is némi rokonságot Tompáéval (melankólia, érzékenység). Általános érvénnyel, a tipológiaépítés kedvéért sem mondható el ugyanaz Madáchról, mint ami Tompáról, hogy "Néhol wordsworthi - isteni érték hang -, de metafizikai mélység nélkül." Ha valaki metafizikai mélységekre szállt filozófiai alapokon a m teremtésben, az épp Az ember tragédiája írója volt. Ugyanakkor a kor szellemének megfelel en vallásos költ k mindketten, de hogy Madách vallásossága konvencionális lett volna, mint ahogy Hamvas szerint Tompáé az volt, nem valószín . Hogy miért nem, annak a személyesen túl minden bizonnyal hitéleti okai is voltak, vannak, hiszen a Madáchok a Rimayakkal való rokonságban - Rimay Jánosról, a költ r l van szó , a XVI-XVII. század fordulóján protestáltak és áttértek az evangélikus hitre. Mintha mindez azért történt volna meg velük, hogy kés bb sorsukban megtisztulva Madách Sándor, a költ nagyapja, akit Migazzi Kristóf váci püspök gyámsága szerint kitaníttatott, visszavezethesse megtért családját a római katolikus anyaszentegyházba. Hiszen északon egyetlen szociális realitás a család. Olyan, amilyen évszázadokon át a Madách-ék családja is lehetett. Ezért természetszer en a ház az "északi géniuszában" mindig fontosabb, mint máshol, teszem azt délnyugaton, nyugaton vagy épp az Alföldön. Mert az északi kiszolgáltatottságban nemcsak otthon, nemcsak fészek, hanem menedék is, "mentsvár". Gondoljunk csak Kossuth Lajos titkárának, Rákóczy Jánosnak rejtegetésére, ami miatt 1852-ben a császári hatóság Madáchot letartóztatja, s a pozsonyi vízikaszárnyába zárják. De legyünk belátóak, ezekre a "mentsvárakra", szellemi védvárakra a XX. században is legalább annyira szüksége volt a szellem embereinek északon, odaát a Felvidéken, Szlovákiában a kisebbségi sorsban, mint ahogy hajdanán szüksége volt a börtönviselt, a rend ri felügyelet szégyene el l menekül , az elvált, a porig alázott Madách Imrének. Aki 1854-ben gyermekeivel együtt haza is költözik a "sztregovai mentsvárba", a meleg családi fészekbe édesanyjához, Kessele ke i Majtényi Annához, a kiszolgáltatottságában is biztonságosabb életet remélve. "A Madáchok si kastélyának az id k viharaitól kormosult falai el tt állunk - így mutatja be az öreg kastélyt Balogh Károly. A kapu fölé illesztett k lap latin felirata az épületnek több százados múltjáról beszél.1430-ban már a Madáchok lakták, 1552-ben a török rombolta el, jelenlegi alakját Madách Sándor idejében nyerte, 1899-ben. A régi bástyaszer körfalazat saroktornyaival, l réseivel harcias id kre vall. A látogatók léptei alatt tompán dübörg tölgyfalépcs zet k balusztrádjával az emelet nyitott, boltíves tornácára vezet. Erre nyílnak a szobák ajtai." Itt van az "Oroszlánbarlang" Madách Imre dolgozószobája, ahol, élete m vében olvasva tudni lehet, óriási szellemi er feszítések árán, roppant mélységekb l hívta életre emberiségkölteményeit. Aki járt már Alsó-Sztregován a Madách-féle várkastélyban, az kell szenzibilitással nemcsak megfigyelhette, de meg is érezhette annak erejét, hogy ez az er dítményszer épület vastag, fehérre meszelt falaival valóságos szellemi védvár, ahol a tudomány és irodalom ereje és szeretete, kisugárzása legalább olyan régi, mint maga a család s maga az épület. A két költ t (Gáspár és János), egy orvostudományi írót, szintén Gáspár nevezet t, a két kiváló törvényhozót (János és László) és egy nagyszabású jogtudóst számba véve, nem is olyan nehéz ezt belátni. A Madách család számára a világmindenség közepe, szíve Sztregova. Minden és mindenki innen indult el életútjára, s szinte minden és mindenki ide tért vissza: élni és meghalni. Szakrális kör ez a Madáchok életében, mint ahogy Madách Imréében is az. Talán ösztönösen is érezhették k, hogy az, aki "északi géniusz" szülötte, az teljes érték közösségben csak a középponthoz képest létezhet. Bár ugyanakkor észak géniuszának mégis legf bb ellentmondásossága, hogy minden irányban nyitott, ez jó, ám nincs biztos középpontja, úgy, mint nyugatnak Párizs, vagy mint délnek Róma és Athén. Észak tehát középponttalan. Persze nehogy azt gondoljuk, hogy a nyugati vagy déli költészet. m vészet vagy zene önmagában, önállóan is létezik, mert fókusza, középpontja van. Mindez jelent séget csak akkor nyerhet és nyer, figyelmeztet Hamvas, ha kapcsolódik legalább egyetlen másik géniusszal. Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni. És ez az egyensúly az, ami történeti emlékezetünk szerint még senkiben sem valósult meg. Mert a magyart f képpen az teszi azzá ami, hogy felvidéki és alföldi és nyugati egyszerre, mint Kemény Zsigmond, és alföldi és nyugati és erdélyi, mint Arany János. És felföldi, alföldi, erdélyi, nyugati és délnyugati egyszerre, mint Madách? Meglehet. - 202 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Németh Péter Mikola *forrás: Napút, IV. évfolyam 2. szám 2002 március

"A napfény és az értelem világossága a miénk. Fejünket semmiféle irtózatban nem vesztjük el. Embernek kell maradni, és ha jön az ár - Halade mystai!" (Silentium)

Gyászkar* Nagy messzi a cél, S oly messzire látok, mint mind aki él, tétova barátok, koporsófedél. Mi sem közelít, minden kiszalad a képbõl,ki van itt? A sötét befogad most és örökig.

Weöres Sándor *forrás: Weöres Sándor versek 1.2.3.

"A szerelemben az isteni férfi és az isteni nõ találkozása nem egy egész, hanem ennél több." (Héloise és Abélard)

Egy másmilyen szövétének* Gyertyagyújtással kezdem minden napomat. Már kapunyitáskor ott toporgok a magas, gótikus JézusSzíve templom el tt, amely t szomszédságomban van és rendszerint els nek lépek be. Vastag címjegyzék-könyvemben szaporodnak a nevek mellé tett keresztek - ennek a címjegyzéknek is már közel a fele amolyan elkerített temet - van választék b ven. Kiválasztom aznapra rendelt halottamat s neki gyújtom a mécsest, a gyertyát. Vannak öngyilkosaim - ezek különösen közel állnak szívemhez; vannak, akiket tragikus körülmények között ragadott el a halál s nem önkezükkel vetettek véget életüknek, (ó nem, távolról sem, hiszen a szegény Sz ll sy Klára sejtjeiben az életet naponta megtapsolta, tapsol- 203 Szerkesztette: Fargó Ferenc


va élt és tán a kerek százat is megérte volna, ha a kertészkedés rózsatüskéje bele nem csempészi a gyilkos tetanuszt) és akadnak olyanok, akikbe belefojtják a lelket, lebunkózzák a szellemet mások. Ilyen volt mai halottam is, akiért mai mécsesemet gyújtottam - annakidején a Rákosi-korszak egy abban jelesked nagy Lekoppantója, Lukács György koppantotta le fényét; nem én mondom, Balassa Péter állapítja meg Szomorú üdvözlés - módjával c. cikkében, amely a Könyvvilág 1985. májusi számában jelent meg. Hadd idézzem: "Hamvas Béla nem véletlenül, súlya, bizarrériája és érdekessége miatt lett legendává, hiszen: legendaalakká némították". ...azzá némította "a menthet vé stilizáló, menthetetlenül rosszindulatú elhallgattatás, kirekesztés, lekezelés, nemletez vé nyilvánítás [Tény: elindítója Lukács György volt, Az absztrakt m vészet magyar elméletei c. cikkével, mely Új magyar kultúráért(!) cím kötetében jelent meg] ". Eddig az idézet. Nem akarok vitába szállni Balassa Péter elmarasztaló, nagyon is elmarasztaló értékítéletével Hamvas Béla Karnevál c. kétkötetes esszéregényér l; annál kevésbé, mivel nem ellenszenves a tépel dése - hogy vajon ki marasztalható el: a kor-é, amely a m vet elmulasztotta megjelentetni akkor, amikor elkészült, 1950 végén, 51 elején - jómagam 49-ben már olvastam gépiratban jó felét - vagy az írás maga amiért megírása után közel négy évtizeddel nem olyan pusztító-robbanékony, amilyen akkor lett volna s az új nemzedék neo-nouveau posztavantgarde felfedez inek könyváradatával tán túlhaladta volna az id ?! Nem kutatom, nem firtatom. Az a gyertya, amelyet ma reggel érette, emlékezetére gyújtottam, nem most megjelentetett m vének szól, hanem a kedves jóbarátnak, Hamvas Bélának. Tán igazuk van azoknak, akik azt mondják, nincs más továbbélés, csupán az él k emlékezetében való megmaradás, nincs más feltámadás, csupán a feltámadás az él k emlékezetében. Drága barátom, kedves Bélám! Mintha itt ülnél nálam, el ttem s minden ma volna - vagyis nem itt, "Kismagyarország" wimbledoni rózsakertjében, hanem valahol pesti toronyszobámban amelynek gyakori vendége voltál a F városi Könyvtárból hazafelé menet, ahol dolgoztál. Akkor mondás nélkül is tudtad, ma meg már akár meg is mondhatom: igen szerettelek. Szerettelek azért, mert noha 17 évvel fölöttem jártál, mégis elfogadtál annak a nemzedéknek, aki magad vagy - hiszen irodalmárok habitusa, hogy "nemzedékeikben" gondolkoznak, a filozófusok jól tudják, hogy " k egyszerre vannak", mint ahogy minden egyszerre van. Szerettelek önpazarló voltodért, amilyen tékozolva osztogattad önmagad és/de se tudásodat, se aggódó szeretetedet nem osztogattad horgas kézzel. Szerettelek rendíthetetlen meggy z désedért s noha kerülgettem csupán, tiszteltem meggy z déseidet, amelyeket kézirataidból ismertem - és követtem addig, amíg engem emígy, téged amúgy, ki nem vontak a forgalomból. A nagy, született költ -géniuszok nemegyszer olyanok, mint a széplányok: másodkézb l, udvarlóiktól, hallomásból szedik fel a tudást, amelynek Te kétlábon járó tárháza, eleven antológiája voltál; de magam se költ nek, se géniusznak nem születvén, szemelgettem mindent, szótárazva-jegyzetelve a magam könyveib l és sohasem felejtem el, milyen megillet dve forgattad Nietzsche-sorozatomat a filozófus n vére, Elisaibeth Förster-Nietzsche parádés kiadásában, fél b rbe kötve (mert mi még ahhoz a nemzedékhez tartoztunk, amely a gót bet vel szedett német szöveget is természetszer könnyedséggel olvasta - s neked is, akárcsak Babitsnak meg Kosztolányinak, a Nietzschével való találkozás életed perdönt élménye volt) s emlékszem, attól kezdve milyen kett zött, félt aggodalommal figyelted keres antennáim forgadozását. Ezért írtad egy leveledben, Tiszapalkonyáról Londonba, 1957-ben: vigyázzak, hogy újságíróvá ne zülljek, mert az a biztos elkallódás. Szerettelek türelemmé zabolázott türelmetlenségedért, amellyel tiszteletben tartottad a másképpgondolkozót, noha rosszallottad tévelygését; és végezetül, de nem utoljára, szerettelek, a sorsközösség kétségbeesésével szerettelek személyes kálváriádért, amelynek megvolt a maga tizennégy stációja. Mert amikor els regényemet a könyvhivatal zúzdába, szerz jét a Hivatal börtönbe küldte, téged ugyanaz a vassepr lesepert - el-tova könyvtáraktól, messze a f városi irodalmi élett l; Tiszapalkonyán, Kazincbarcikán hol a földet túrtad, hol raktáros voltál, hol bérelszámoló és halálos fáradtan, csak esténként tudtál foglalkozni a barakkban könyvvel-írásokkal, ami kifacsart elmédb l még azokra jutott. Nemegyszer a nyomornak olyan fokán találtalak, amikor rádnyitottam, hogy már a magad-termelte krumplin éltélbetegeskedtél - mert az írógépet eladni, hogy betev falatra kett töknek legyen, akkor sem voltál hajlandó. Sokszor eltöprengtem rajta, vajon van-e a nyomornak egy olyan foka, amely megtöri a szellem gerincét s azontúl a m is megszenvedi, magánviseli a megnyomorodottság bélyegét? Szentkuthy Miklós kiheverte keser ségét, jogos haragját; neked már nem maradt id d, hogy kiheverd a kor bántásait. Nem igaz, hogy (amint írod a Karneválban:) fecseg Szókratész voltál; de nagy önismeretr l tanúskodik a párhuzam. Mert ha szabad ilyet megpendíteni a szakrilégium ódiuma nélkül: eleven prezenciád - 204 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tán még szuggesztívebb volt, maradandóbb nyomot hagyott a hozzádver d kön, mint az írott szó mert szükségb l te magad voltál kénytelen, hogy egyúttal Platonod légy; s annyi szent, ha Plotinosz kortársa lettél volna magad is eltoltad volna a kalamuszt és a papiroszt, bízva a meghirdetett Ige kitörölhetetlen erejében, mellyel közvetlenül a lelkek íróhártyájára ír. Másokra bízom, hogy a Karnevál szöveganyagába behatoljanak, bölcseletében búvárkodjanak, irodalmi erényeire, hibáira a maguk szövétnekével rávilágítsanak. Én itt csak abbeli örömömet szeretném kifejezni, hogy feltámadtál jó magyari néped emlékezetében, tudsz róla-nem tudsz ró1a, akarod - nem akarod, immáron öreg mindegy. Feltámadtál s hogy ez igazán így van, annak ékes tanújelét vettem ma kara reggel, a Jézus-Szíve templomban, ahol ez az éretted gyújtott mai gyertyám végigégett, s már-már azt vártám, hogy kanóca, csonkján, kilobban... amikor egyet-kett t, nagy keservesen még pillákolt s akkor egyszerre, hallga csak, hallga - újult er vel felmagasodott és kikerekedett a láng: a te szövétneked volt, egy másmilyen szövétnek. Vajha meghallanád még valahol, te, olyigen hallótávolon kívül! Drága barátom! Kedves Bélám! Szerettelek.

Határ Gy z *forrás: http://members.chello.hu/aurelia/hamvas/kortarsak.html

" A keresztény típusú ember annyit elismer, hogy a keresztény vallás eddig az emberiség történetében nem sokat ért el, de ennek oka az volt, hogy nem volt 'igazi' , és ennek kora tulajdonképpen csak következik el." (A világválság )

A halhatatlanság híradása (Wordsworth)* Hamvas Béla életét végigkísérte William Wordsworth hatása, költészete mint hivatkozási alap jelen volt munkássága mindegyik korszakában. Ebben a – Darabos Pál szerint – 1934-ben keletkezett írásában elemezte els alkalommal a wordsworthi szemlélet mibenlétét, mely az 1941–1942-ben írott A láthatatlan történet cím kötete Wordsworth vagy a Zöld filozófiája cím esszéjének korai változata, el képe. A két m úgy viszonyul egymáshoz, mint egy fest nek egy azonos témát más-más korszakában megörökít munkái. Mindkett ben ugyanazok a meghatározó elemek: mint például a zöld szín jelentésének Goethe gondolatából való kibontása, a wordsworthi természetlátás lényegesnek tartott momentumának hangsúlyozása, annak a költ i tapasztalatnak, hogy az elemek léte az égés egy neme, s az, amit Hamvas ebben a költészetben páratlannak tartott mindkét alkalommal, az az öröm, az a boldogság, mely „olyan mélyen van, hogy oda könny nem ér le soha.”. Jelen írás keletkezésekor azonban még nem jellemz Hamvasra az a hagyományfelfogás, mely meghatározta A láthatatlan történet darabjait, köztük a Wordsworth-esszét is. Kés bbi tradicionalista szemlélete szerint az önmagára eszmél lét isteni eredet , s az ebb l adódó feladat ennek tudatosítása, az élet és a lét harmóniájának újjáteremtése, realizálása. A halhatatlanság híradásának egyetlen ismert kézirata a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található, ahova a kitelepített Kállay Miklós lefoglalt irataival együtt került 1952-ben. - 205 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Ez a tény utal arra, hogy a két író jó viszonyban volt egymással, de az sem kizárt, hogy Hamvas a közlés szándékával küldte el m vét Kállaynak, aki a Napkelet szerkeszt je volt az esszé keletkezésének feltételezett idejében. Hamvas különféle cikkei 1932-t l voltak rendszeresen olvashatóak a folyóirat lapjain. Hogy az írás, megszületése után, miért nem jelent meg, nem tudhatjuk. Kés bb, amikor A láthatatlan történet Wordsworth-esszéje formálódott, elvesztette jelent ségét Hamvas számára.

Horányi Károly *forrás: Kortárs, Irodalmi és Kritikai Folyóirat, 2003.

"Aki bnt követ el, az önmagát a személyes létébõl, vagyis a szellembõl vagyis a valóságból, végül Istenbõl kizárja. Mert Isten az egyetlen valóság." (Henoch)

Hamvas Béla és Fernando Pessoa az uralkodásról - (A titokzatos Bilderberg csoport)* Hamvas Béla a Scientia Sacrában felsorolja az uralom különféle fajtáit: elsõ a szellemi osztály uralma, (amikor a világos értelem kormányoz és a rend a metafizikai rendnek felel meg, a moralitás az abszolút értékeken nyugszik); második a tevékenyek, a hódítók osztályánakuralma, a harmadik a gazdasági osztályé, (itt a vagyonszerzés van elõtérben). Végül a negyedik: ha a szolgaság uralkodik, tudattalan erõknek, önkényuralomnak vagyunk kiszolgáltatva, az uralkodó morál a minden egyéni kiemelkedés elleni gyûlölet. A történelemben mind a négyre van példa és elemezhetõk ezek kölcsönhatásai, összefonódásai. Példa a hódító és a gazdasági hatalom kapcsolata: a hódítás elõsegíti a gazdagok további gazdagodást, ugyanakkor az uralkodók és hadvezérek számára mindig szükséges volt a gazdasági hatalom segítsége (a bankházak, pénztulajdonosok, korántsem önzetlen kölcsöne vagy adománya.) Az utóbbiak saját érdekükben igyekeznek megsemmisíteni az õsi szellemi hatalmat. Ez a kérdés erõsen foglalkoztatta a neves portugál költõt, Fernando Pessoát, aki ráirányította a figyelmet a hatalmi csoportok szerepére. Õ a szellem birodalmában szeretett volna élni, és kutatta, hogy ez miért lehetetlen. A múltszázad huszas éveiben érdekes tanulmányt írt a „háromszázak"-ról. Ebben Walter Rathenau német külügyminisztert idézte, aki úgy vélte, hogy, Európát háromszáz ember irányítja" (Lehet, hogy Rathenau maga is közéjük tartozott.) Pessoa szerint a háromszázak a XVI-XVII. sz. fordulóján léptek fel, a rózsakeresztesekkel. E hatalmi csoport célja a költõ szerint a XX. században az, hogy korlátozzák és megrontsák (a) a görögkultúrát, (b) a római rendet, (c) a keresztény erkölcsöt: le akarják rombolni az európai civilizációt, a kereszténységet. A háromszázak titokzatos összeesküvõi szorosan kötõdnek a szabadkõm vességhez. Három erõt vetnek be Európa ellen: az irracionális materializmust, a racionalista miszticizmust és az univerzalista humanitarianizmust. Bármi, aminek valamiféle köze van ezekhez az irányzatokhoz, megfelel nekik és szolgálatukba állítják. Pessoa egy nacionalista humanizmus eszméjét állítja szembe velük, s nem foglakozik gazdasági, hatalmi céljaikkal. Számára az ellenük való védekezés bölcseleti, szellemi, erkölcsi küzdelmet jelent. A szellem hatalma, a Hamvas féle világos értelem ellen a hódító-gazdasági erõk következetes küzdelmet folytatnak. Felhasználják Hollywood, a szennyirodalom, a (Karátson Gábor szerint) sátán-alkotta agymosó tévé aljas eszköz- 206 Szerkesztette: Fargó Ferenc


rendszerét. Ha legyõzik a szellemet, akkor végre teljes egészében birtokolni fogják a Földet, rabszolgasorba hajtva annak minden lakosát. Összeesküdtek a céljaik érdekében, bár egyesek nem szeretik azt a kifejezést. Pedig az létezik. Része a titoktartás. Ilyen titok övezte a Többoldali Beruházási Egyezmény (MAI) terveit, amirõl 1998 májusában írtam az IGEN-ben. Titok fedi a Bilderberg csoportot, amelyrõl Lars Adelskogh érdekes írást közölt egy svéd lapban. A csoport a nevét egy hollandiai szállodáról nyerte, amelyben 1954-ben megalakultak. Idén májusban Svédországban üléseztek, mintegy 120-an. A Rothschild és Rockefeller bankházak részérõl mindig jelen van valaki, szintúgy a NATO fõtitkára, a Világbank fõnöke, EU-biztosok, a WTO képviselõi, vezetõ politikusok és ipari fejedelmek. A szigorú titoktartás miatt a sajtó korábban nem adott hírt a tevékenységükrõl, de újabban jelennek meg bírálatok róluk. A találkozókat jelentõs biztonsági erõk jelenlétében rendezik. Titkosak a terveik, határozataik, s még a résztvev k listája is. 1996-ban a svéd a miniszterelnököt egy hivatalosan kiküldött személy képviselte az egyik Bilderberg-tanácskozáson. Adelskogh megírta neki, hogy ez a jelenlét a alkotmányellenes, mert így a hatalmat nem a nép által megválasztott emberek gyakorolják. Válaszul azt kapta, hogy ezeken csak „magánszemélyek" vesznek részt. Ez valótlan állítás - pl. az 1998-as skóciai találkozóra George Robertson brit védelmi miniszter katonai helikopteren érkezett, hiszen „hivatalos feladatot teljesített". A Bilderberg-csoport befolyására néhány példa. 1955-ben megállapodtak, hogy létrehozzák az európai közös piacot, s 18 hónap múlva aláírták a Rómaiegyezményt. 1989 májusában a Bilderberg-tanácskozás úgy határozott, hogy Margaret Thatcher elmozdítandó Nagybritannia miniszterelnöki posztjáról, mert„ vonakodik feladni a brit szuverenitást egy európai szuperállam javára...". Ez meg is történt, mikor a hivatali idõszakának közepén a saját pártja elmozdította hivatalából. Az 1991-es tanácskozáson Baden-Badenban résztvett egy akkor még teljesen ismeretlen amerikai kormányzó, aki három hónap múlva pártjának elnökjelöltje, s másfél év múlva az EÁ államok elnöke lett: Bill Clinton. Bilderbergista volt rajta kívül pl. Henry Kissinger, Gerald Ford és Tony Blair, valamit a NATO fõtitkárai: George Robertson és elõdei: Javier Solana, Willy Claes, Manfred Wörner. Magyar részrõl adataim szerint Bokros Lajos egy, Surányi György három alkalommal volt jelen.A pénzügyi és katonai hatalom a Bilderberg-csoport és néhány hasonló titkos társaság hálózatának a kezében van. Ilyen a szervezet a Trilateral Comission (TC), valamint az amerikai külügyi-politikai tanács (CFR), és ennek brit megfelelõje: a nemzetközi kérdések királyi intézete (RIIA) Ez utóbbi igen régi titkos társaság: 1920-ban alapították a zártkör Kerekasztal nev szabadkõm vespáholy vezetõi. Ebben az idõben írta Fernando Pessoa tanulmányát a háromszázakról. A portugál költõ személyekrõl vagy nem tudott, vagy nem mert írni. Ezekben a szervezetekben a titoktartás igen szigorú szabály. Az amerikai Quigley Harvard-egyetemi történész professzor a CFR tagja volt, 20 évig kutatta a „Kerekasztal" történetét, s végül megszegve a titkosságot publikálni kezdett róla. Tudományos pályafutásának gyorsan vége szakadt: könyvét visszaküldték a könyvesboltokból, s furcsa módon a nyomdai nyomólemezek is megsemmisültek. Adelskogh szerint pillanatnyilag a Bilderberg-csoport a titkos hálózat legfontosabb szervezete. „A hálózat egy hosszútávú stratégia alapján tevékenykedik, hogy célját elérve bevezessen egy világkormányt, egy világközponti bankot, és egy világhadsereget. A Bilderberg csoport és a vele együtt tevékenykedõ többi titkos társaság gyakorolja ma bolygónkon a Hamvas Béla által felsorolt négy közül három hatalmat: a gazdaságit, a katonait, és ezek birtokában egyre inkább a szellemit is. Képviselõik minden eszközzel beavatkoznak minden ország, így hazánk eseményeibe, megakadályozva, hogy nemzetünk saját önálló életét élje.

György Lajos *forrás: Védegylet olvasónapló, 2002. okt. 14.



"A világegyetem keringésében élünk és mindnyájan örökké keringeni akarunk. Fölkelni, mint a nap, lenyugodni, és ismét fölkelni." (Karnevál)

K fejt * "Az emberben a, a történet végén a személyes tudat elhomályosodik, és az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A tömeggé vált ember abba az állapotba merül alá, amelyben a logikus gondolkodást, a világos és szabatos, értelmes józanságot elfelejtik. A primitivizálódás, más szóval a kollektivizálódás az ember egyéni létét elnyomja, és helyébe a tömeg életét teszi. Mérlegelés nincs. Az intelligencia elt nik, az ítél képesség elhomályosodik, az ízlés, szellem alászáll. Ehelyett felmerül az ingerlékenység, irigység, hisztéria, szenvedély, hiszékenység, félelem, indokolatlan, bámulás és gy lölet, babona és bálványok. Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az id k legelejér l származik, hanem az id k legvégér l." És az ember, aki egy k fejt hiányoszlopai között üldögélve ezt a Hamvas-idézetet nekünk felolvassa, megkett z dik, megnégyszerez dik, megsokszorozódik. Szétoszlik klónjaiban. Már egy légy szemével látjuk. Már egy légy szemével látunk. Szellemünk szétoszlott a látás demokráciájában, gondolataink elpárolognak a relativizmus, a tolerancia, a respektált tahóság kohóizzásában. Hamvas visszatér szlogenje, hogy az aranykor vége a történelem kezdete. Fukuyama elhíresült szlogenje, hogy itta történelem vége. A történelem végén, az id k legvégén ki más volna az uralkodó embertípus mint a primitív ember? És akik felébredtek - vagy akik legalábbis ébredeznek -, akik el tt már Hamvassá vált az út, akik életüket afelé a hihetetlen parmenidészi belátás felé képesek kormányozni, hogy lét és gondolkodás azonos. Ezek a szellemidéz k már nem krisztusi emberek, már nincsenek megváltási hajlamaik, már nem proklamálják nézeteiket az utcákon, tereken, tévékben, hanem otthon maradnak, és csöndben kivárják, hogy az a három-négy hasonlóan érz és gondolkodó ember, akiknek sikerült megbújni tízmillió primitív között , rájuk nyissa az ajtót. Ez a várakozás emlékezés, gondolkodás és remény. Az aranykor emléke, a felismert igazságot átél gondolat, a szellem megmaradásának reménye. Emléktelen, elgondolhatatlan, reménytelen ügy. A szellem túlél i a kor legnagyobb vesztesei. Csakhogy a kor nem számít. A kor a szellem túlél inek legnagyobb vesztese. Elveszítette velük a kapcsolatot: a kor sorsa már saját, földi, unalmas pusztulás. Mindig a kor t nik el, sosem a szellem. Igaz, hogy a kor szellemtelen, de a szellem kortalan. Ez a film nem Hamvast idézi, hanem odahallgat rá. Vele egy szellemtérben id z, ahogy mindnyájan, akik Hamvast olvassuk. Hamvas önmagunk lesz kített körében talál ránk. A nevezetes névtelenben. Önmagunk legtágabb köre ez. Mert - ahogy Hamvas mondja film végén - a nevezetes névtelenség annyit jelent: kozmikus helyzet jelentékeny betöltése. Ez az, amit a földi, komikus élethelyzetek jelentéktelen betölt i nem értenek. De még irigyek rá. Ez talán reményre adhat okot? Nem tudom.

Végh Attila *forrás: Heti Válasz 2003. 01. 10.



„Nekem a vallás kevés. Nem bújok el sehová. Még az imádságba sem. Azt hiszem teljes védtelenségben élek. Az életnek egyetlenegy értelme van, a halottak feltámadására várakozni.” (Ugyanis)

A másként gondolkodókról* Az elmúlt számunkban már közöltünk részleteket „A New Age keresztény szemmel” cím könyvb l, amelynek célja, el szava szerint az, hogy az érdekl d egy kötetben is megtalálhassa azokat a támpontokat, amelyek alapján saját véleményét rögzítheti az „Új Korszak”-jelenséggel kapcsolatban. Nézzük a sommás megállapításokat: A New Age-szerz k (mint pl. Fritjof Capra, C. F. von Weizsäcker, Peter Russel, Kenneth Ring, stb.) könyveib l kiviláglik, hogy a New Age egységes világvallás, keverék világhit rendszerét akarja. Létrehozásának céljából mindenütt keresi és bizonyítja azt, hogy a vallások is lényegileg mindenben egységesek. Peter Russel, a New Age egyik f képvisel je így fogalmaz: „Lényem legmélyebb rétegében ugyanabból vagyok, mint Te, vagy Ti, egy vagyok az Egésszel. Mindnyájan ugyanabból a lényegb l vagyunk, és én ezt érzem igazi önmagamnak.” Ennek az egység-gondolkozásnak, amelynek részleteit a panteista vallásokból és az okkult rendszerekb l veszi, többféle célja van a New Age számára. Nem csupán egy világvallás a cél, hanem egy nagy világegység is , ezzel kapcsolatban a világbéke, valamint a Föld er inek meg rzése. Írja Gál Péter. A 65. oldaltól ezt olvashatjuk a „New Age”-r l: - B nbánat, a rossztól való elfordulás, és a rossznak a jóval való legy zése helyett: a különféle ellentétek kibékítése. A jó és a rossz közötti különbség elmosása, az áhított egység és békesség kedvéért, s ezen az úton a monizmus panteizmus szemléletmódjának elterjesztéséért, annak érdekében, hogy a kívülr l jöv Isten fogalma és a b nnek a fogalma „ne kötözze” meg az embert, akit ezután az Énje határoz meg, amelyet már nem korlátoznak erkölcsi törvények. - A megtérés Jézusi keskeny útja helyett: a tudatunk átalakítása (transzformáció) magasabb szint tudattá, tudattágítás. Nem elegend elhinni az Új Korszak tanítását, meg is kell tapasztalni. Meghívás a hétvégi ‘Workshopok’, tanfolyamok, technikák stb. által a természetfeletti megtapasztalásokra, amelyek során a cél a mindennel való egység átélése, a magunk istenségének felismerése, realizálása, a fels bbrend én felé való fejl dés. - Önfeláldozó és szolgáló szeretet helyett: önmagunk szeretete, önmagunk megvalósítása. - Az evangéliumi egyszer ség, vagy szegénység helyett: szüntelen a meggazdagodás sürgetése és felkínált páratlan lehet ségei (pusztán lélektani gyakorlatozások révén ígérik). - Imádság helyett: pozitív gondolkodás és meditáció, egészen az önhipnózis, vele együtt a képi megjelenítés technikája (imagináció) önmagunk és bolygónk gyógyítása régi okkult és keletr l hozott pszichotechnikák által, a ‘kozmoszból elnyert’ energiák által, szellemekkel vagy ‘ rlényekkel’ kapcsolatba lépve. - Bibliai kinyilatkoztatás helyett: vallási szinkretizmus. A New Age szellemisége a keleti miszticizmus, a nyugati okkultizmus, az újpogányság és az „emberi lehet ségpszichológiájának meglehet sen zagyva eklektikus egyvelege. De a mozgalom szóviv i arra tendálnak, hogy minden vallás lényegét egynek lássuk” idézi Gál Péter Vanyó László Dogmatörténetét. A mozgalom gyökerei között a szerz a gnoszticizmus, a szabadk müvesség, a teozófia, az antropozófia, a jóga és a guruizmus, az okkultizmus és a mágia mellett a modern pszichológiát és C.G. Jung munkásságát sorolja fel ill. kifejti véleményét ezekkel kapcsolatban. A modern pszichológiáról így ír: Sigmund Freud és iskolája, az általuk megteremtett pszichoanalízis és bizonyos pszichoterápiák, gyógymódok és f képpen pedig Freud egyik tanítványa, C. G. Jung akarat- 209 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lan is hozzájárultak olyan felismerések elterjedéséhez, amelyek az egyik oldalról kikövezték az utat a mai Új Korszak szellemisége számára. Az Új Kor mesterei, terjeszt i pedig felfedeztek egy lehet séget, hivatkoztak rájuk és elméleteiket tudományos igazolásukként igyekeztek felhasználni. Az ún. Transzperszonális Humanisztikus Pszichológia nev irányzat újabban pedig tudatosan alkalmazza a lélektani érveket és gyakorlatokat a New Age mozgalom érdekében. Miközben a modern pszichológiai kutatás valóban nem elégedett meg azzal, amit a kísérleti pszichológia kínált, úgy vélte, hogy mindig mélyebbre szállhat, és útja közben reális tapasztalatait fantáziát nem nélkülöz hipotézisekkel egészítette ki, amelyek gyakran csakugyan el bbre is tudták segíteni. Ezen az úton a „tudományos ezoterika” befelé irányuló útján megállapította a tudat összetettségét, és megalkotta többek között a tudattalan fogalmát. A nem hív Freud és számos követ je hajlamosak voltak arra, hogy felfedezéseiket, mint amilyen a libidó, vagy a tudattalan szerepe, úgy tekintsék, mint a „bölcsek kövét”, túlértékeljék, s általánosítsák az emberi élet, s a társadalom minden vonatkozásában, s ilyen módon szinte misztifikálják ezeket. A New Age hív saját belsejében, a pszichoanalitikusoktól kölcsönzött „tudatalattijában” megtalálja istenét, aki valóban egyszerre önmaga is, meg a világszellem is, és így a monizmus révén eme „tudatalatti” segítségével valósul meg szerintük az áhított kapcsolat és egység a mindenség-Istennel. C. G. Jung egész életében fokozódó érdekl dést mutatott az okkultizmus iránt, kutatta a keleti és ókori vallásokat, megkülönböztetett figyelemmel a gnoszticizmust, sokféle okkult lelki technikát, jóslást, alkimista módszert próbált ki személyesen, valamint a jógát is. Nem tudunk maradéktalanul örvendezni a New Age gondolkodóihoz társulva Jung eme teljesítményének mellyel láttatná, hogy íme, pszichológiai felfedezése hogyan menti meg számunkra az istenfogalmat. Az, hogy itt végül is milyen istenképet találunk, az nem lehet kérdéses, politeizmusra, panteizmusra, megelégszik félistenekt l, vagy szellemekt l nyüzsg világra bukkanunk? Egyre megy Jungnál. ezzel, vagyis a lényeg az, hogy a tudattalan az embernek biztosít valamilyen hitet. A másik kérdésünk az, hogy az irracionális, a mélyb l feltör , az intuícióban magától érkez mit l ad értékesebb, bizonyosabb utat az istenséghez, mint a tudatos gondolkodás, vagy egy tudatosan és „intuitíve” is elfogadott kinyilatkoztatás? Jung rendszere nyomában az kísért, hogy az öntudatlan és mélyben szunnyadó dolgokat mind Istennel azonosítsák. Ha pedig a kollektív tudattalan rzi Isten fogalmát, akkor megint csak egy lépés kell, hogy kiaknázva a tudattalan nagy lehet ségeit, egyénileg is kiemeljünk bel le tartalmakat (amihez csak valamilyen megfelel pszichotechnikára van szükség, mint eksztázisra, hipnózisra, alfa-állapotra, Kundalini-meditációra, stb.) És készen állhat mindenfajta lelki manipuláció szentesítése, akár az istenmegismerés ürügyével. Arra a kérdésre: mégis mi az a „valamiféle hatalom, amit megérzünk lelkünkben”? - sokan tudják, hogy sajnos elég sokféle válasz adható. Végül is maga is valamilyen panteista hit felé jutott el, s azt vallotta, hogy az istenséget intuitíve tapasztalta meg. Ez a Jungról szóló kivonat tükrözi, hogy valójában a legmegbízhatatlanabb vezet és tanító. A szerz kifejti sajátos véleményét Hamvas Béláról is, akit a New Age magyarországi el futárai közé sorol, Dúl Antalt idézi: „Igaza van Dúl Antalnak, amikor az Új Forrás 1993 évi 10. számában bizonygatja Hamvas egykori és ma megújuló népszer ségét. „Hamvas Béla - amint a szamizdat korszakban ma is a legolvasottabb írónk... Egy találkozás alkalmával Nemes Nagy Ágnes leplezetlen értetlenséggel azt kérdezte: Mondja, miért van, hogy Hamvas ilyen mértékben hat a fiatalságra? Pontosabb válasz híján azt mondtam: Hamvas megszólít, és erre a fiatalságnak még megvan az érzékenysége. ma hozzátenném: f ként a nyitottsága.” Gál Péter így f zi hozzá kommentárját: „Én pedig hozzátenném a „pontosabb választ”: Azért lett Hamvas ma is népszer az ifjúság (f ként az értelmiségi) körében, mert az ifjúságot érdekli a misztikus, érdekli a természetfeletti, érdekli az okkult és az, ami mágikus. Hamvas el tud kalauzolgatni ezekben, s míg bölcs és misztikus, titokzatos és filozofikus, közben költ i és szépen ír, de sosem vallásos, sosem egyházi, sosem teológiai - és mindez nagyon fontos a mai fiatalnak. Másokat megel zve fordítja a keleti titkos tanítások könyveit, s az ókori gnosztikus töredékeket, kommentárokat ír az ún. „Tabula Smaragdina”-hoz, vizsgálja az alkímiát, elemzi a Tarot jóskártyát. Miközben néha olyan csodálatos mondatokat ír le, mint: „Minden ezen múlik: Istent megtalálni és szeretni. Vagy megszeretni és megtalálni” - lázas keresésében maga is minden hagyományt felölel és beépít magába - olvasóit arra biztatva, hogy „a hindu metafizikához kell fordulni” - , és maga eljut a - 210 Szerkesztette: Fargó Ferenc


minden-Egy vallásához, filozófiájához. „egyedül igaz hit nincsen”, tehát magát Istent kell megtalálni, ám kiderül, hogy nála minden Isten.

Gál Péter *forrás: a Szellemi Búvárok honlapja (wwww.szbe.hu)

„Az ember bármit tesz, gondol, mond, megérinti a világ egész valóságát. Amit tesz nem saját személyben teszi, hanem az egész emberiség nevében.” (A hiteles görögség)

Irodalmi nyomozás élet-s m ügyekben* 2002-ben, átdolgozott és b vített formában, három terjedelmes kötetben jelent meg az irodalomtörténész, Hamvas-kutató nagyszabású munkája a hányatott sorú író életér l. Aki ismeri Hamvas m veit, bizony gyanakodva veszi a kezébe a köteteket, hiszen Darabos Pál tekintélyes el dök útján járva, Tintoretto, Buddha, Assisi Szent Ferenc vagy Glenn Gould élettörténetének elmesél i között lép elénk. A sokféleképpen értelmezhet m fajban gyakran nem különböztethet meg a magánélet indokolatlan feltárásának vágya, az intimitások érintése a valóban értelmes kívánalomtól, amely az élet és m bonyolult összefüggéseire keres választ. Ezzel veszéllyel szemben akkor tud eredményesen fellépni a szerz , ha magánszférában való illetéktelenséget az oknyomozó detektívek határozottságával és precizitásával ellensúlyozza. A jól végzett kutatás eredménye minden esetben egy kapitális adathalmaz, amiben más személy, mint a monográfia szerz je, nem igazíthat el bennünket. Így tette magát nélkülözhetetlenné Darabos Pál, aki nem csupán egy élet minden elérhet részletét kutatta fel, hanem az adatokat kommentálni is képes tudással, írói vénával, s t intuícióval is rendelkezik. Az elvégzett kutatás leny göz , és Darabos Pál - hiába minden igyekezete egy mederben tartani a történetet -, éppen precízitásánál fogva, olyan könyvet hozott létre, aminek a lapjain a szöveg sokszor nem feltétlen a számozás szerinti következ oldalon folytatódik, hanem a lábjegyzeteknek köszönhet en az els kötetben. Aztán még vissza húsz oldalt, hogy utána a következ bekezdés a harmadik kötetben végz djön vagy az Országos Széchenyi Könyvtár olvasótermében - mondjuk egy 1935-ös Hamvas tanulmány megtekintése és fénymásolása okán. Azt mondhatnám, ilyen az egész, logikailag összefügg , kerek könyv organizmusa, minden lapja él szövet, az értelem számára mindenhol megnyíló és szertemutató (összetartó) tartalommal. Darabos Pál, minden valószín ség szerint úgy fogott a könyv megírásához, ahogyan a detektív kezdi el a nyomozást. Helyszínekre utazott, kérdez sködött, levéltárakban kutatott nyomok után és minden, alig-alig fontos jelet gondosan rögzített annak reményében, hogy összefüggésbe hozható lesz egy másikkal. Nem tudjuk, mennyi nyom (levéltöredék, személyes elbeszélés, levéltári adat) maradt feldolgozatlan, mert az egészbe nem volt beilleszthet , de az alapos írói munkának köszönhet en, a részletek összeillesztése után nem is t nik túlzottan fontosnak, mi maradt ki. Persze, Darabos Pál volt az, aki döntött: így ebben a formában, ebben az interpretációban kerüljön az olvasók elé a m , és aligha van hazánkban ma olyan kutató, akinek affinitása, akarata és ideje-pénze lenne leellen rizni a leírtakat. A Hamvas-monográfia, mint Hamvas f regénye, a Karnevál, bár egyetlen ember életét és gondolatait kutató m , mégis jóval Hamvas születése el tt kezd dik és jóval Hamvas halála után fejez dik be. - 211 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Hamvas József, az édesapa tevékenységének bemutatása a kiindulópont és innen indulva végigvezet bennünket a szerz a leend író életének fontosabb állomásain, fordulóin: az 1897-t l kezd d Pozsonyi éveken, Hamvas Béla nyolc esztendején a pozsonyi líciumban, az érettségi utáni id szakon, a honvédség kötelékébe lép Hamvas viszontagságain az orosz fronton és majdnem teljes összetörésén át a megnyugvásként érkez 1918-as évig. Megtudjuk, hogy Hamvas igazi világa ekkor már a m vészetek, az irodalom, a természet szemlélése, és a mindezek mögött alapként és termékeny múzsaként meghúzódó inspirátor: az érzékenység, amely egész életét hol a végletekig megnehezítette, hol pedig megtanította helyesen látni. A szerz által A felkészülés éveinek címzett fejezetek olyan irányt vesznek, amelynek iramához, teljes feldolgozásához roppant szívós nyomozói munkára volt szükség. A lábjegyzetek valósággal kivirágoznak a lap alján egy olyan szerteágazó er feszítés eredményeként, amely a részleteket pontosan helyezi el a életpálya koordinátarendszerében. Darabos Pál talán legnagyobb érdeme, hogy bár a lábjegyzetek és függ részeik külön kötetet érdemeltek volna, mégis a kötetben jelentek meg, de úgy, hogy nem csupán kísér i a f szövegnek, hanem teljesérték részei annak. Ha az olvasó a lábjegyzetek hivatkozott anyagait is elolvassa (legyenek azok könyvek, vagy korabeli újságcikkek), bizonyos értelemben a viszony megfordul, és a lábjegyzet válik, ha kis id re is a f szöveggé, amit illusztrál a monográfia. A másik roppant nagy érdeme Darabosnak, hogy kíváncsivá képes tenni az olvasót. Valljuk be, ez az érdekl dés egy átlagos, jól megírt monográfia esetében fokozatosan kielégülést nyer, ami miután az olvasó leteszi a könyvet, végleg el is t nhet. Darabosnál ez fordítva van, hiába ír a legnagyobb alapossággal, az olvasó figyelme csak növekszik - mintegy hozzán a Hamvas-életm hivatkozott részeihez, önmaga is kutatni kezd a hivatkozott filozófusok és m vészek életm vében. Sajnos a monográfia m faji kötelmei nem engedélyezik a lábjegyzetként megjelen utalások teljes közlését. Tudni kell, hogy ez a monográfia, ha beleszámítjuk a hivatkozott és teljes terjedelmükben ide kívánkozó írásokat is, a megjelentnél sokszorta nagyobb. Persze ett l még Darabos munkája nem töredék, csupán arra mutat rá, hogy a Hamvas kiadás tematikai irányai (és pénzügyi lehet ségei) kissé szegényesek. Például jelenleg nehéz elképzelni - bár nem lehetetlen - hogy Hamvas Béla korabeli folyóiratokban megjelent írásai is kiadásra kerüljenek. Úgy gondolom, hogy Hamvas Béla Ady Endrér l írott kritikájától megfosztani az olvasókat éppúgy nem helyénvaló, mint más, a mai napig csak lábjegyzetekben felbukkanó és Kéziratnak megnevezett Hamvas-írásokat veszni hagyni könyvtárakban elporladó napilapokban, vagy mikrofilmek temet jébe elásni, leellen rizhetetlen újragépelések hibáinak kitenni. Darabos könyve után elmondható: Hamvas Béla írott életm ve már nem szamizdat, még akkor sem az, ha a kiadás kényszer késésben van a Darabos-olvasók igényeivel szemben. A II. és III.as kötetben azok a legkiérleltebb Darabos tanulmányok, amelyek a már megjelent, hozzáférhet Hamvas írásokról szólnak. A magyar Hüperion elemzés vagy Hamvas görögségeszményének bemutatása, nem utolsó sorban a terjedelmét tekintve is tekintélyes Karnevál tanulmánnyal, nagyszer olvasmányok, egy olyan analizáló és rendszerez , a részleteket az egészbe illeszt gondolkodás eredménye, amiben végigkövethetjük, miképpen fogad be, mire figyel egy alapos Hamvas-olvasó. Ebb l a leny göz tanulmányfolyamból valami sajnos mégis kimaradt. Ráadásul olyasmi, ami nem jelentéktelen mozzanata Hamvas Béla életének - ezért kissé érthetetlen, miért nincsen utalás erre a hiányra. Hamvas Béla második - és sokszor (irodalmi túlzásként) múzsaként jellemzett feleségér l, Kemény Katalinról van szó. Ugyanis Hamvas els felesége, Angyal Ilona szerepel a könyvben , - összeférhetetlenségük okait is szemléletesen tárja elénk az értekezés szerz je -, de Kemény Katalin, a saját életm vét tekintve is jelent s író, aki Hamvas írásainak els ért olvasójaként ismert, továbbra is anonim marad. Vajon miért? Azt Darabos Pál sem gondolhatja komolyan, hogy Hamvas, Kemény Katalinhoz f z d élete, és létszemléletük termékeny közössége leírható annyival, hogy elmeséli, miként ismerkedtek össze. Ebben a páratlan publikációban bizonyosan megérdemelt volna egy külön fejezetet kett jük kapcsolatának bemutatása. Még akkor is, ha Darabos Pál következ tanulmánykötete talán Kemény Katalinról fog szólni.

Ivanics Zsolt *forrás: Árgus. Irodalmi és kulturális folyóirat, 2002. 9.sz.



„Embernek lenni tulajdonképpen annyi, mint nem rendelkezni távlat fölött. Az ember vagy túl közel van, vagy túl távol.” (Arkhai, Az Olimpiai Apollón)

Curriculum vitae* Édesapám kisiparos volt, édesanyám a háztartásban dolgozott. Két fivérem középiskolai tanárként ma is szül városunkban él. Voltaképpen mindent ennek a helynek köszönhetek, azokat a szellemi indíttatásokat is, melyeknek kamataiból ma is élek. Ebben a soknemzetiség városban, ahol magyarak, tótok, zsidók, cigányok, s t románok is éltek még akkoriban, boldog gyermekkorom volt, noha igen szegényesen éltünk, de körülményeink nem határozták meg sorsunkat, csak felszívódva színezték azt. Édesapám m vészlélek volt, aki azonban bels ösztönzéseit élete során csak amat r fest ként, kényszeres szabadidejében fejezhette ki. Édesanyámat, aki szintén parasztcsaládból származott, olthatatlan tanulási vágy feszítette, amit gyermekeire ruházott át, mivel körülményei sajátját nem engedték kiteljesedni. Mindketten olvasó emberek voltak, és a könyv- és bet szeretetet már az iskola el tt belém plántálták. Ezt az evangélikus elemi iskola a harmadik osztálytól kezdve az osztályszekrényben tartott könyveivel megalapozta és kiteljesítette. Életemet így 1939 óta szakadatlanul hömpölyg könyvfolyam partjain és habjai között töltöm. A helyi gimnáziumban 1945 és 1949 között az ifjúsági könyvtárat kezeltem, párhuzamosan pedig a Városi Könyvtárban éltem le az iskolai órák utáni szabadid met könyvtári önkéntesként. Itt a felejthetetlen Féja Géza vezetése alatt álló soknyelv és tartalmú, mintegy harmincezer kötetes könyvtárban tárult ki el ttem és néhány diáktársam el tt a teljes szellemi világ. Az itt nem shonos Féja Gézát 1945-ben a sors kényszere sodorta az általa egyébként tövir l hegyire ismert Viharsarokba és Békéscsabára, itt azonban személyes varázsa, szellemi képességei és tudása révén valóságos "szabadegyetemmé" változtatta a korábban alig létez könyvtárat a csabaiak és köztük önkéntes diákmunkatársai számára. Aki innen az érettségi után a budapesti bölcsészegyetemre került az ötvenes évek legelején, annak csak annyi dolga maradt, hogy a "gleichschaltolt" tanintézetet látogatva elválassza az ocsút a búzától, azaz a valódi professzorokat a bot- és pártcsinálta "pedellusoktól" és ismereteit gyarapítva haladjon a maga útján, és kövesse Goethe mondását: "Wahr ist, was fördend ist." 1954-t l kezdve a Tudományos Akadémia Könyvtárában dolgozva valósíthattam meg ezt a goethei szentenciát. Másik szellemi mesterem a szintén könyvtáros Hamvas Béla volt, akinek a negyvenes években megjelent els könyveit még a békéscsabai könyvtárban ismertem meg. Alapvet mondandójú gondolatokat vetett papírra a könyvtáros hivatásáról, többek között az elfogulatlanságról, az egyetemes tájékozódás lehet ségér l és egyben kötelességér l; ezt a gondolatát Goethéére rímelve fogalmazta meg: "Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg." Ez az elmúlt évtizedekben különösen aktuális egyetemes kívánalom valóban a könyvtárakban vált leginkább teljesíthet vé: lehetett és volt mib l választania a keres nek. Itt ismertem meg a lehet teljességgel Hamvas Béla akkor is még szétszórtan, a harmincas-negyvenes évek folyóiratainak hasábjain rejt z munkásságát, és Féja Gézáét is. A két életm eleinte divergálni látszott: a szociográfus és az irodalomban is a népi-nemzeti vonatkozásokat keres és felmutató Féja Gézáé és az egyetemes ember alapjait kutató és kifejez Hamvas Béláé mindketten elkötelezettek voltak. Írásaikból kiderült és a személyes kapcsolatainkban is megnyilatkozott, hogy Féja Géza a szellemi elmélyülést és az egyetemes tájékozódást éppúgy követelményként támasztotta önmagával és barátaival szemben mind írásaiban, mind személyes megnyilatkozásaiban, mint ahogy Hamvas Béla is alapvet en tisztázandó feladatnak tekintette a magyar népi és a nemzeti sajátosságok feltárását és megfogalmazását - és ezt mindketten a maguk sajátos eszközeivel meg is tették. Hamvas Bélával ugyancsak a sors rendeléséb l ered en 1958-ban ismerkedtem meg személyesen, természetesen az akadémiai könyvtárban. A két mester szellemi és mindennapi életemben csodálatosan kiegészítette egymást, és személyes kapcsolatunk, amely összefonódott kettejük még a harmincas években megalapozott barátságával, mindkett jük haláláig, 1968-ig, illetve 1978-ig elevenen éltetett. Az hamar világossá vált el ttem, hogy Hamvas Béla sorsa és életm ve mostohább és enigmatikusabb Féja Gézáénál, akinek m vei az 1945 utáni elhallgattatás után, ha nem is mind, de 1957-tel kezd d en - 213 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mégiscsak megjelenhettek. Hamvas Béla 1948-ban történt kiiktatása a magyar szellemi életb l azonban az egyedül üdvözít nek hirdetett materialista és marxista-leninista és szocialistának nevezett világnézettel szemben általa nyíltan megvallott metafizikus és "vallásos" alapállása okán radikálisan megtörtént, és életében véglegessé vált. Megjelent, de még inkább kiadatlan m vei megismerése akkor csak nagyon kevesek számára volt lehetséges. E m vek megismerését és szellemi hátterük, a hagyomány általa legteljesebben kifejtett gondolatának felderítését t ztem ki célul magam elé még a hatvanas években. Életében róla és m veir l azonban csak a világnézeti elutasítás és alpári kritika hangján lehetett volna megemlékezni, ezért csak a hetvenes évek elejét l jelentek meg róla írt tanulmányaim. A hagyomány gondolatának jelenlétér l csak mások, els sorban az akkori kortárs amerikai írók, a "beatnemzedék" képvisel inek, els sorban Jack Kerouacnek és J. D. Salingernek a m vei kapcsán szólhattam. Hamvas Béla m veivel és a hagyomány gondolatával kapcsolatos nézeteim összefoglalására a nyolcvanas években kezdtem Hamvas-monográfiám megírásába, melynek két kötete már megjelent, a harmadik nyomdában van, a negyedik befejezését pedig ez év végére tervezem. Angol, francia és német nyelv m vekb l készült és megjelent fordításaim, valamint hozzájuk f zött tanulmányaim is a hagyomány gondolatkörének megismertetését szolgálják. Ezt lehetne többek mellett közel hetven év termésének tekinteni.

Darabos Pál *forrás: Napút, II. évf. 10. szám. 2000. december.

"Isten ébersége nem érzéki és nem lelki és nem szellemi, hanem ez: a szeretet." (Scientia Sacra)

A „habent sua fata libelli” tétel igazságának vizsgálata egy könyvtártudományi gy jteményrészben (részlet)* Az átvett könyvállomány néhány kötete arra is bizonyítékkal szolgál, hogy a második világháború utáni könyvtárügy meghatározó személyiségei is gyakran keresték a könyvtártudományi szakirodalmat a f város közm vel dési könyvtárában. Az 1937 és 1944 között az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ munkatársaként dolgozó Sebestyén Géza rendszeresen jegyezte kölcsönz kártyákra különböz kötetek térítvénnyel való kikérését vagy tartós kölcsönzését. A használók sorában a végére maradtak az egyedi példák. Az els ezek közül J. C. Powys rövid elemzésekkel alátámasztott összeállítása a világirodalom legjobb száz m vér l: One hundred best books with commentary and an essay on books and reading. Az 1916-ban keletkezett munka a szerz i bet rendbe szedett „toplistára” helyezi Balzac Goriot apó-ját, Cervantes Don Quijote-ját, Carroll Alice Csodaországban cím m vét, Dante Isteni színjátékát, Dosztojevszkijt l a Karamazov testvérek-et, Goethe Faust-ját, Homerosz Odüsszeiaját, Kiplingt l A dzsungel könyvé-t, Nietzsche Im-ígyen szóla Zarathustra-ját, Shakespeare-t l a Troilus és Cressida-t, Turgenyev Liza cím elbeszélését és Csehov ('Tschekoff') Sirály-át. A kötet kölcsönz -kártyáján az 1932. XII. 23-ai dátum mellett tintával írt 'Hamvas' aláírás szerepel. Feltételezésem szerint az aláírás Hamvas Béláé, aki akkoriban már néhány éve a F városi Könyvtárban dolgozott: „A F városi Könyvtárban elnyert állás lehet vé tette, hogy szellemi poggyászát a könyvtár kincsestárából feltölthesse, és folyamatosan kiegészíthesse. Valóban csak egy hivatását szívvel-lélekkel - 214 Szerkesztette: Fargó Ferenc


vállaló könyvtáros értékelheti és ismerheti meg igazán a modern könyvtár nyújtotta összes lehet séget, ami egy küls olvasó számára teljesen soha nem érhet el. Semmi sem pótolhatja a máskülönben rejtve maradó tartalmak ilyen módon való feltárulkozását”. Hamvas 1945-ben maga is megírt és Az Egyetemi nyomda kis tanulmányai elnevezés sorozatban megjelentetett egy m vet A száz könyv címmel. Mivel Powys szépirodalmi munkásságát Hamvas nagyon jól ismerte, elképzelhet , hogy az angol nyelv összeállításnak szerepe volt m ve létrejöttében és az sem lehet véletlen, hogy a könyvben az angol szerz k fejezetében a magáért beszél 100. sorszám alatt Hamvas a következ ket írja: „John Cowper Powys m veiben nagyzenekar játszik: ez a szédít szimfónikus sokszólamúság az embert eleinte lehengerli, kés bb felüdül t le, végül életszükségletévé lesz. Powys a tengert l tanult meg irni. Az egész, a teljes, az összes-minden ember beszél bel le, minden tulajdonsága, tehetsége, testrésze, képessége, hibája, b ne, minden szelleme, kísértete, se, utóda, angyala, démona és ördöge”.

Hangodi Ágnes *forrás: Könyvtári Figyel, 47. évf.2001.3.sz.

„Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.” (Scientia Sacra)

Hamvas Béla éberség-követelménye Molnár Sándor fest i életm vében* A székesfehérvári Pelikán Galériában 35 nagyobb méret akvarellben gyönyörködhettünk, habár a látványt a felszíni szemléletet nem egykönnyen tudja racionális értelmezhet ségre átváltani. A "kristály-örvény" elnevezés képek ezerszín , de lényegiségüket tekintve egyetlen, a tökéletes harmóniát (aranymetszés és egyéb matematikai-számbeli végszabályosságok) sugalló, variált, de Egy-világának a titkát csak bizonyos háttér-tanulmányok teszik hozzáférhet vé, amelyek messzemen en érintik magának az ún. modern m vészetnek a határvonalait is és még sok egyéb fontos kérdést. Lépjünk tehát a felismerések ösvényére. Molnár Sándor született 1936-ban -, a Munkácsy-díjas fest m vész és a Magyar Képz m vészeti Egyetem tanára már zsenge gyermekkorában megszállottságot tanúsított a rajzolás és a festészet iránt, s azóta is a legodaadóbb szenvedélyességgel " zi" a mesterséget, tágítja-b víti ismereteit mind külhonban, mind itthon. Szerinte hiteles m vész csak az lehet, aki életáldozatot képes hozni a m vészetért, amely egyetlen és végleges szül hazája és fenntartója: pokla és mennyországa. A m vészetet tehát a legmagasabbrend kísérletként éli meg, amellyel az ember választ akar adni az emberi lét és az egyetemes létezés legnagyobb kérdéseire, miközben jómaga átmegy a tradicionális értelemben vett beavatási szertartáson, amelynek a végeredménye az, hogy a számára adott természeti létdimenzióból átkerül a természetfölötti végtelenségébe, határtalanságába, örök mozdulatlanságába, a kristály(gyémánt) ragyogású Logosz-fénybe: a teljes spirituális éberség honába. A dolgok fizikai síkján is kísérletezik: m vészete egészében meg- és átélése mindannak, ami az európai-tengerentúli m vészeti gondolkodás legesszenciálisabb vetülete. A különféle m vészeti kísérletezések, utak, módok, irányzatok nem rekesztik ki egymást: geometrikus és szabad absztrakciós képek léteznek egymás mellett, s a figuratívitás és a nonfiguráció sem halványítják el egymást. Fábián László már 1981-ben megállapítja, hogy valamiféle "keveredés"-nek vagyunk tanúi, de mégsem holmi eklekticizmusról van szó esetünkben, hanem inkább arról, hogy a számtalan m vészeti út, ösvény megta- 215 Szerkesztette: Fargó Ferenc


pasztalása, azok titkainak feltárása vezet el a sajátos, egyedi, személyes út megtalálásához. Tegyük mindehhez hozzá, hogy Molnár maga sem tetszelgett abban, hogy abszolút szellemi függetlenségben él, éppen ennek az ellentéte igaz: önmagát kultúrák, m veltséganyagok, tendenciák metszésponjaként értelmezi, a m vész elsajátítás kezdetét l mind a mai napig. Ezen a ponton világosan meg kell értenünk egy igen lényeges dolgot, mégpedig azt, hogy magát a m vészt mint olyant egyáltalán mi vezérli, mi a célja, miben látja életfeladatát. Mestere és barátja, a francia Jean Bazaine számára az alkotói folyamat legalább olyan lényeges, mint a végeredmény, a késznek nyilvánított alkotás. Bazaine azt fejtegeti, hogy "képet alkotni nem jelenti azt, hogy zsákmányt ejtünk és nem jelenti azt, hogy kibúvót találunk. Igenis, maga a vadászat az alkotó, de azzal az el feltétellel, hogy kelepcékkel teli tévutak adják majd meg valódi formáját és irányát. Ez az utunkban álló bokor, ez fog bennünket önmagunk számára felfedni. A kép a fest hosszú menetelése vak életünk s r jének mélyébe, homályos gondolatok bozótja, amelyen keresztül arra törekszünk, hogy önmagunkat teljesen megtaláljuk". Úgy gondolom, hogy ezen utolsó gondolat világosan választ ad arra, hogy a valóban korszer és hiteles m vészet mi is valójában. Ha tehát nem ez a vezérelv, akkor - a modern m vészet ezen értelmezése szerint persze - legfeljebb akadémizmusról beszélhetünk még akkor is, ha a küls ségek a modernség benyomását keltik (mondhattunk volna modernkedést is). Molnár- az állandóan kísérletez élcsapatbeli modern fest valóban tudatában van annak, hogy csak az él és személyes er k hozhatnak létre igazán nagy m veket. De azt is jól látja meg, hogy napjaink m vészeti berkeit elárasztja a "dudva és a muhar" is. Ez a negatívum kiábrándulást eredményezhet a képz m vészetben kevésbé járatosak köreiben, s csak a hagyományos, didaktikus jelleg m vészet iránt gerjeszt érdekl dést. A fentebb említett Ady-idézet így egyenl lesz az ún. nemzetközi akadémizmussal, amely mindenhol egyforma, New York-ban, Madridban, Londonban, Párizsban, a Fokföldön, vagy éppenséggel közvetlen környezetünkben. A fest így jellemzi a nemzetközi akadémizmust: "Egy elgondolás (stílus), az ész egyszer leleményének ügyes vagy ügyetlen, tehetséges vagy tehetségtelen kivitelezése. Mindegy, milyen stílus vagy iskola terméke, lényege, hogy az él személyes er k el l elzárkózik." Molnár Sándor gondolatmenetét követve a közép-európai szellem - amelynek a m alkotásokban meg kell nyilvánulnia - a következ jellemz ket foglalja magában: drámai, metafizikai, titokzatos, gyökerei saját talajából erednek, lélek-szer , tökéletességre törekv és a szó legmagasztosabb értelmében tradicionális. Most menjünk szépen sorjában, s mondjuk el ezek jellemz it. Drámai azt jelenti, hogy a zátony, amin hajótörést szenved, csapda, amib l nem menekülhet, mert az emberi élet alapvet en reménytelen cs d, s az ember - ha a legvégén is - de mindenképpen összetörik, szétzúzza magát, de megsemmisülésének pillanatában katarzist élhet át. Ez a katarzis tragikus. Ez az emberi létezés stigmája a seb, amely mindig fölszakad. Metafizikai azt jelenti, hogy az ember a létezés egésze felé megnyílik. Kiszabadul a tárgyiasság világából, s a halálélményben feloldódik maga a tárgy is. Az út tehát nem csupán az anyagba való kondicionáltságba vezet tova, hanem a mítoszon, a vallásos érzésen, az ideákon át a létezés centrumába vezet. A létezés egészét személyessé teszi, s akiben ez megvalósul, az a szakrális személy. Gyökerei saját talajából erednek, ez a genius loci, a hely szelleme, s mindaz, amit ez az er megteremtett: életforma, kultúra, szertartás, ünnepek és hétköznapok, az si emberi hagyomány, a tradíció. A tökéletességre való törekvés annyit tesz, hogy az örök szellemi értékekre épít, amelyet mai világunk álarcos hatalmai mindenáron ki akarnak irtani az emberi lelkekb l a felel tlen liberalizmust adva cserébe. A lélek a legfontosabb az emberben, tulajdonképpen maga az ember. A léleknek a szellemmel közvetlenül érintkez részében élnek azok a személyes er k, melyek az embert alkotják. A titokzatos és a lélek is szorosan egybefonódik. A titokzatos az észt meghaladó sejtelem és tudás. A tradicionális m vészet, amint azt már az el z ekben is kimondtuk, az emberi életet és m vészetet a hagyományra, az örök szellemi valóságra kívánja építeni. A tradíció az skor és a jelen összeépítése abból a célból, hogy az ember ne induljon el a végs degradálódás útján s amely a szellemvesztéssel járhat együtt. Ahhoz, hogy a kiállított m veket valamiképpen értelmezni legyünk képesek, s nem csupán puszta látványként, még szükséges néhány elméleti lépést megtennünk. Tudjuk, hogy Molnár Sándor nem csupán fest , hanem elméleti szakember is. Büszkeség töltheti el a kebelét, hogy már a hatvanas évek elején belekerült a huszadik század egyik legnagyobb szellemi nagyságának vonzáskörébe, s amely vonzásnak életre szóló hatása lett. Sok helyütt mind elméleti írásaiban, mind alkotásaiban - természetesen sokszor finom áttételekkel - fellelhet k a nagy Mester szellemi hatásai. Molnár már akkor megismer- 216 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kedhetett Hamvas Béla írásaival, amikor azok még csak illegálisan terjedhettek. Fest nk így jelent s el nyhöz jutott, mind az emberi-természeti, mind a természetfölötti világ értelmezésében. Az 1992-ben megrendezett Seurat-kiállítás kapcsán írott tanulmánya ("A logika és a metafizika kett s világossága") jól példázza ezt a rendkívüli szellemi készenlétiséget. Úgy fogalmaz, hogy a m vész dolga a létezés egységének kimondása. De azt is hozzáf zi rögvest, hogy a valóság - a létezés egysége - csak a személlyé fejl dött ember számára létezik, csak tudja kimondani. Az imigyen értelmezett személy nem más, mint az ember részvétele, részesedése a szellemben. Magától értet dik, hogy az egoizmusra épül individuum erre képtelen, mivel elveszik a materiális lét részleteiben, szemben a logoszra érett, spirituálisan magasra jutott személyiséggel. Magától értet dik s mindebb l következik, hogy az el z embertípus szinte egyáltalán nem igényli a fels bbrend szellemiséget, s t - számtalan esetben - inkább teljesen kiirtaná azt. Egy néhány soros idézet megmutatja, hogy a hamvasi "logosz-faj" (az emberiség megment i az állatalatti emberfajtával szemben) hogyan kerül be a molnári gondolkodásmódba: "Van m vész, aki magát a természet részének érzi, mer én (ego)-ember, aki biológiai, vegetatív-szociális egzisztencia, m vészetének nyelv-színvonala a közhely-nyelv. Van m vész, aki magát a lélekkel azonosítja; egyéniség, aki a víz és t z démonok által, ösztönökt l és szenvedélyekt l megszállott. M vészetének nyelvszínvonala a mítosz-nyelv. Van m vész, aki a szellemmel azonos, személyiség, m vészetének nyelvszínvonala a logosz-nyelv. Az els libidó-m vészetet csinál, a második lényege az igazságszenvedély, a harmadik religiózus." Nos, Molnár azt is kimondja, hogy a szellem nem része semminek, nem alkotórész, hanem "maga az él valóság, a teljesség. Minden csak része a szellemnek és teremt aktivitásának anyaga. A létezés egészét magába fogja, értékké teremti az anyaggazdagságot és mindent személyessé tesz." A személy tápláló talaja a szellem és a szabadság. A személyiség így felfogva maga az él szellem, akinek mindenáron be kell töltenie a reá rótt feladatot. Ez az él szellem nem apától, anyától származik, hanem a személyfeletti valóságtól, Istent l. A hiteles alkotóer imigyen tulajdonságfölötti. Ez az alkotóer tehát tulajdonságfeletti és abszolút értéket teremt. Ez az abszolút érték az igazság, amely nem az id höz kötött és relatív, hanem végleges, mozdulatlan, örök és id tlen igazság és a logosz-személy erre építi fel a végleges életrendet. Ez viszont azt is jelenti - kissé leegyszer sítve a dolgot -, hogy annyi igazság van, ahány m vész - és paradox módon ez az örök, mozdulatlan és végleges igazság, amin nem fog a múló id . A dilettáns sohasem akar túllépni önmagán, a személlyé vált szellemi ember els dleges tulajdonsága az, hogy állandóan túl akarja lépni önmagát és permanensen a személyfelettivel óhajt kapcsolatba lépni. A hamvasi végs Egy-nek így lesz emberszenvedésekkel gyötört része, mert a személytelen (személyiséggé nem alakult) világ még mindig rányitja krokodil torkát. A személy logosz érzékenysége miatt - állandóan összeütközésbe kerül tehát a személytelen világ szörny ségeivel, abszurditásaival, ahol "a szeretet elhidegül és a lélek mélyh tött állapotba, fagypokolba kerül". Nem alkalmazkodik, de nem is tudna, ehhez a világhoz, mert nem része a tömeges világnak, ellenkez leg, az Egy-nek a képmása. Mindez benne iszonyú fájdalmat és szenvedést szül, és katarzist eredményez. A helyes m vészi látásmód ezért nem objektív, hanem mindig személyes. Molnár vezetésével 1959-ben létrejön a szellemi és m vészeti kérdésekkel foglalkozó, progresszív m vészeket tömörít "underground" önképz csoport, az ún. Zuglói kör. Az akkori ideológiai fátylat igyekeztek fellebbenteni a szerintük valós modern m vészetre sóvárgó szemük el tt. De ugyanakkor nem kívántak szolgaian csatlakozni a legavantgárdabb irányzatokhoz sem; a legértékesebb vonulatot igyekeztek tetten érni. Ezen intenzív érdekl désnek az lett az eredménye, hogy sorra készültek a még természeti formákat feldolgozó és értelmez , s azokat képi jellé absztraháló festmények. 1966-ban megjelennek a kubisztikusan felbontott formák. 1966-69 között készülnek az ún. "Üres képek". S ezzel a felkészülési korszak véget is ér. Eredmény: monokrónia, minimálisra redukált eszközökkel és gomolygó formák, mélybe futó terek. Az út az "Üres képek"-t l az "Üres képek"-ig vezet majd, ha Molnár a következ kben bemutatásra kerül fest jógájának végére ér. Az 1997-es M csarnokbeli reprezentatív, retrospektív kiállítás katalógusában ezt olvashatjuk: "Megismertünk egy pályaképet, mely példaszer en bizonyítja, hogy a m vészet a legmagasabb szint szellemi tevékenység, s állandó valóságos megújulásra csak akkor képes, ha a Mester nem csupán kifejezési eszközeit, hanem szellemét, gondolkodását, világlátását is szüntelenül fejleszti, magas szinten tartja." - 217 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Fest -jóga - mondottuk az imént. Az els kérdés az lehetne, hogyan kerül egymás mellé a festészet és a jóga, illetve, hogy miféleképpen jóga a festészet. A legegyszer bben azt mondhatnánk, hogy a jóga nem más, mint szigorú, de nem er szakolt fegyelmezési és öntisztítási eszköz, melynek segítségével megközelíthetjük az Abszolútumot, kapcsolatot teremthetünk az Istenséggel, az örökkévaló, id tlen Egy-séggel kiüresítvén földi lényünkb l minden, eme irányultságot zavaró tényez t. A jóga ezen értelmezésben hasonló a religióval, de nem teljesen azonos vele. A Fest -jóga szerint a m vész egyetlenegy kérdése az, hogy egyáltalán mi a valóság, illetve, hogy lehet-e az ember számára adott valóság alapján álló hiteles életet megélni, vagy minden csak ideiglenes fikció, mulandó rögeszme (mayavilág), s teljesen mindegy hogy van vagy nincs. Molnárt az érdekli - e súlyos kérdések felvetése után -, hogy mi az, ami mindig azonos a létben, mi az, ami örök és mozdulatlan, mi az, ami az id n, helyen, koron, különféle iskolákon és különböz egyéniségeken túl lév . Itt okvetlenül meg kell szólaltatnunk a Molnár idézte francia Alain Daniélou-t: "A m vészet a jóga lényeges formáinak egyike... megszabadítja az embert a világ illúziójától és az égi harmónia el ízét kölcsönzi..."; "A fest vagy szobrász koncentrációs formája nem különbözik a vallásos meditációtól vagy a misztikus extázistól” .A mélyen alvó léleknek a tudata is torzult, s csak a Hamvas Béla által oly gyakran emlegetett éberség révén szabadulhat meg a maya - (=káprázat) valóságtól: "a lélek éberségét visszanyeri", - mármint a jóga - aszkézis folyamán - "s a tudat módosulásait felszámolja, s eredeti állapotába visszatér". Azaz, más szóval: az ember tudatfeletti (a hétköznapi tudat fölötti állapotról van szó!) állapotba kerül, s rá tud tekinteni az emberi lét tévelygéseire. A maya valóságból azonban - tegyük hozzá - nem lehet véglegesen kilépni, mivel az emberi, els sorban a testi lét ebbe van bezárva, tehát ez is ugyanígy létezési eleme, mint ahogy az a természetfeletti is. Így tehát a hiteles m vészetnek egybe kell foglalnia a mulandót és az örököt. Mert ez a kett az ember számára adott teljes valóság. Ha valamelyikb l kimarad az ember, akkor csak félvalóságban él (talán Krisztus tudta ezt a legjobban, aki az éberség legnagyobb propagálója volt). Molnár maga is hosszú és fáradságos utat jár be addig, amíg a természet lágy, képlékeny és örökösen változás alatt álló sokszer sége helyett "a fest i nyelv szilárd, világos és határozott törvényei veszik át a vezet szerepet". Lassacskán megszületik a forma autonómiája, vagyis maga a fest i nyelv kerül el térbe: "a tárgy könnyen leolvashatósága megsz nik, felszívódik a formában, amely nem más, mint a geometria, a fest i nyelv szerkezetével és a világ szerkezetével azonosul. El térbe lép a világ bels szerkezetét, konstrukcióját jelent geometrikus rend. Lassan a megfoghatatlannak t n dolgok kézzelfoghatóbbá válnak. Feltárulnak a bels titkok, felébrednek a misztikus hajlamok. A nemiség úgy jelenik meg, mint az élet és a halál, a kezdet és a vég misztériuma, és feldolgozódik a mitikus jelenben. Válság, rettegés, agónia kerít hatalmába az embert. majd legy zi alacsonyrend ösztöneit és megnyílik a határtalanság, az egyetemesség. A kötöttségeket áttöri, a mindent átélés megvalósul. Akárcsak a lelki feloldódás, az önfeloldozás, az önzetlenség és az egyetemes szeretet." A m vész tulajdonképpen kiégeti és elemészti a káprázatot. Az alkímia sajátos nyelvezetén azt mondhatnánk, hogy a sötét t z uralma, ami nem más, mint a megromlott, csak az anyagba kondicionált, zavarodott lélek tulajdonságai: az irigység, a kapzsiság, a kielégíthetetlen kéjvágy, a hatalmi téboly, a szadizmus, a sötét, nyomasztó b nök (mindez maga a pokol). A beteg lelk emberi lényt rögeszmék és rémképek veszik körül, amelyek majd halála pillanatában törnek csak rá igazán. A szenvedést l, a kínzó és gyötr életszomjúságtól, a betegségt l, a félelemt l, az örökös zaklatottságtól, a rémülett l (és az iszonyattól) csak áldozat révén lehet megszabadulni, el kell pusztítani, halálra kell vetni (jelképesen) a romlott-bomlott maya-realitást, azaz magát a poklot, és az egoista, önz , ösztönimpulzusoktól terhelt kisbet s "én"-t. Még Krisztus testének is el kell pusztulnia a kereszten, hogy megszülethessen a logosz-ember, a hamvasi logosz-faj. Az emberb l tehát csak a logosz tüze - ez nem ama sötét t z! - égetheti ki az ördögiséget, mert csak így valósulhat meg a mérték, a mérséklet, a fegyelem, a tudás, a türelem, a higgadtság, az értelem, az önmagunk feletti ítélkezni tudás. Hátborzongató, hogy korunk liberalista szemlélete épp ezeket a tulajdonságokat akarja kiirtani az emberekb l. A fert zés jelei különösen az ifjabb generációkban vészesen mutatkoznak. A festészetben megszabadulván a maya-valóság számtalan koloncától - az organikus jel meggyullad és vad lobogásba kezd; fényl , örvényl ritmusba kezd a tüzes jel. Ebben a t zben a mérték a geometria: létrejön az ör- 218 Szerkesztette: Fargó Ferenc


vényl kristály: megnyílik az út a maya-valóság mögött létez végs rend felé. Kialakul a káosz feletti uralom, az emberhez méltó öntudat és fenségesség. Ha mindezt az alkímia nyelvezetén akarnánk megfogalmazni, ezt közölnénk a tanítvánnyal: a durva, salakos, szennyezett anyag, a PRIMA MATERIA, spiritualizálódott, és ULTIMA MATERIA lett bel le. Az anyag átváltozott: a nemtelen anyagból nemes anyag lett, a sárból arany, az állatból Ember. Az örök rend - amelynek kifejez dése a geometria -, tehát a geometria örök rendje így lesz a kristály (a létez világ legcsodálatosabb képz dménye) és a szám, a számbeli összefüggések egyetemessége. Így válik tehát a világrend-geometria megtestesülésévé a kristály, amelyet ezen a kiállításon harmincöt változatban láthattunk a koloritás széles skáláján. Egy pillanatra maradjunk meg az alkímia terminus technicusainál. A Kristály m velete a jóga fokozataiban a koncentrációnak felel meg: az ember, a logosz-ember ébersége összpontosításának a végs és örök formára. A szeparációban, a szétválasztás aktusában, elkülönül a hiteles valóság (ezt szerettük volna sejtelmek tárgyává tenni) a pszeudovalóságtól, a hamis varázslattól, amelyet mindannyian olyan jól ismerünk, s amely szöges abroncsként szorítja jobbra vágyó emberi lényünket. Err l a szétválasztásról alkotható lehetséges jel – Molnár szerint - a tárgy és forma nélküli szín. Szín, amely valós- és tónusgazdagságával az Egy-ben találkozó elemek karakterét adja. Megszületik a változhatatlan és örök, kimeríthetetlen r: a telített üresség (=leveg m velet). Ez a legvégs m velet a jóga fokozataiban a samadhi, amely szanszkrit nyelven az shelyzetre utal, amelynek tükrében minden hamisságról lehull a lepel. Mallarmé, francia szimbolista költ ars poeticája szerint minden jó versben kell lennie valamiféle titokra utaló költ i homálynak. Ebb l a titokkal terhes homályból bukkannak el ezek a gyönyör kristályok szédít örvényeikkel egyetemben, hogy szivárványfényeikkel sejtessék meg velünk Hamvas Béla, s íme vele együtt Molnár Sándor els és utolsó napiparancsát: Legyetek éberek, ne nyomjon el benneteket mákonyos álom!

Dienes Ottó *forrás: Árgus, irodalmi és kritikai folyóirat, 2002.V. –VI.

"Egészen biztos, hogy a szerelem eredete más, mint a sexusé. A szerelem az isteni n és az isteni férfi kapcsolata; s ebben a kapcsolatban két, eredetében, származási idejében, metafizikai lényegében tökéletesen más, ki nem egyenlíthet, egy nevezre nem hozható lény az isteni misztériumban találkozik és egybeolvad." (Láthatatlan történet)

Várkonyi Nándor, az isteni könyvtáros* Égen madárhiány eped, a nincs-világot sokszorozza. Kitárul arcod utcahossza a népes elmén átvezet átszel minden játszóteret végül jelekb l kibogozva - 219 Szerkesztette: Fargó Ferenc


röpíti láb alatt a puszta s a végtelenség rámered vagy nyilall határtalanba mi kéz nélkül zsong mint a lant s a kéznek elveszett a lantja nincs puszta itt, nincs fönt s alant, hajlék se zár védett világot de az sincs többé, aki fázott. (Weöres Sándor)

Felh kakukkvár Aki a világot széthullottnak látja, noha tudja, hogy egy, mi mást tehetne, mint hogy tájékozódni próbál a z rzavarban? "Az egyetlen világnak számos aspektusa van, ezek egy-egy diszciplína szerint rendezhet k is - de melyik az igazi? Melyik ad értelmet életemnek, s teremt végre-valahára békességet bennem?" Várkonyi Nándornak, e mondat írójának a számára ez a rendezés tehát nem valamiféle steril ismeretelméleti probléma, hanem létkérdés. A politikus ilyen esetben pártot alapít. A természettudós kísérletezni kezd. A filozófus deduktív rendszert épít. Várkonyi Nándor számára a világot a könyvtár foglalja össze, rendeznie ezt kellene, ám sokáig nemigen boldogul vele. "Ne tisztelje annyira a könyveket" - inti a probléma lényegére tapintva Szabó L rinc, mígnem Weöres Sándor megismerése elhozza számára a megszabadító élményt a nincs-világ káoszából, honnan a lélek elröpült. Álprobléma mondja a korszellem. A lélek nem röpülhetett el, mivelhogy nincs. A világ se hullott szét, íme, milyen remekül leírtuk, s t még uraljuk is. És ehhez csak annyi kell, hogy fogadjuk el azt az alaprendszert, amit a Tudomány szolgáltat az ismeretelmélett l a természetfilozófián át az antropológiáig, a társadalomtudományokig, s t végezetül a napi politikáig. Csak annyi a baj ezzel, hogy aki kinyitja a szemét, az láthatja, hogy ezt a világot se nem értjük, se nem uraljuk, és maga a világnézet nem egyéb Felh kakukkvárnál, amelynek az egyedüli funkciója, hogy ellophassa az égieknek szánt áldozatot. Felh kakukkvár úgy tud boldogulni, hogy a rendszerébe nem illeszked dolgokat és ismereteket nemlétez knek tekinti. Ellene hát úgy lehet küzdeni, hogyha ezeket megismerni és integrálni próbáljuk. Ami nem könny , mivel a probléma gyökere éppen maga a spirituális szétesettség. Szabó Lajos így írja le a helyzetet: "A romantikus periódus alkotóit az egymásról-nem-tudás, az egymást-nem-folytatás, az egymásra-igent-nem-mondás jellemzi." A könyvtár ezért sem lehet másféle, mint kaotikus. De lehet-e a széthullott szellemet "egybelátni" valakinek, aki nem "egykönyv ember"? Van az európai kultúrának erre egy pozitív válasza, nagy mintaadója, akit enciklopédikus szellemnek csak azért nem mondunk, mivel minden kis részlete a m vének a nagy egészbe a legszervesebben illeszkedik. Úgy van az a világ természetében, központja nyugszik, mégis az fordítja a többi részt, mely indul önterében. Ám ez az ég már nincs világra nyitva, az Isten lelkében van. Lángra lobbant szerelmet, mely mozgat, er t, mely éltet. Várkonyi világlátásának a keresztény középkor a centruma, mint "a Paradicsom-sóvárgás történetének egyik fejezete, az si emberi kultúra utolsó kísérlete önmaga visszanyerésére." Az ötödik ember cím kötetének ekképp lesz a középkorral foglalkozó Keresztes fejezet a centruma. Ide vezetnek az el zmények, mindenekel tt Krisztus kereszthalála és feltámadása, a "Kereszt jele", és innen ereszkedünk az Alvilág mélyére, az "Ember halálához". A fejezet tulajdonképpen a formaadást, vagyis a kereszt jegyében megkísérelt emberi teremtést ábrázolja. Négy fejezetb l áll: - 220 Szerkesztette: Fargó Ferenc


-

"Róma püspöke" - aki arculatot ád Ázsia eme félszigetének. "A szerzetes" - aki kialakítja a formáját az impressziók fölé emelked gondolkodásnak. "A lovag" - aki az életvitelt szertartássá magasztosítja.

Mindez azonban nem pusztán formalitás, hanem a realizáció igényét is magába foglalja, ami cseppet sem könny . A középkor éppen ezért egyetlen hatalmas morális kollízió, amin t még nem látott a világ. Lehet, hogy ebbe roppant bele az európai ember? - és végezetül a negyedik fejezet, a Középkor kvintesszenciája, "A géniusz" - vagyis Dante. Csodálatos szellem! Egy a mérhetetlen Éggel, amely benne tükrödzik alattam! Lehet-é a szellem az istenség része? Hiszen az istenség egy és oszthatatlan; Van a magyar szellemnek egy Dantéhoz kapcsolódó er s vonzódása. Arany János, Babits Mihály, Fülep Lajos min sítik e sort, de Várkonyi az, aki össze is foglalja gondolatait egy szintetizáló tanulmányban. (A kötet egésze sem egyéb, mint egy sor szikrázóan szellemes esszé Leonardótól Nietzschéig, egy összefügg szellemtörténeti ívbe állítva. A Shakespeare-tanulmány önállóan is megjelent.) Nyilvánvaló itt az alkati hasonlóság és a vállalt feladat egybeesése is: a Paradicsom megtalálása egy világrendez szintézisben. Csüggedtem volna, lankadt képzelettel, de folyton-gyors kerékként forgatott vágyat és célt bennem a Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot. A platóni erósz személyessé varázslása, ami a provanszál trubadúr-költészetben történt meg, nem maradhat meg a földön. Jól mutatja ezt, hogy "kizárólag a viszonzatlan szerelem sóvárgását illett megénekelni". Ekképp válhatott a Paradicsom személyessé, de egyúttal, az Királyn jével együtt, túlvilágivá is kellett magasztosulnia. Ennek semmi köze nincs a prüdériához. A középkor szexuális viselkedése még mai szemmel nézve is meghökkent en durva. Ámde itt, a költészetben, nem err l van szó, hanem az ember szellemi rangjáról. Igaz, nem volt könny ezt az ellentétet megemészteni. (Wagner operája, a Tannhäuser, épp err l szól.) Hogy Dante nem vált ilyesféle petrarcai idealistává, létezésének és költészetének a kettéhasadásával, ahhoz a kis Beatricének nyilvánvalóan a szellemvilágba kellett t nnie, csak így vezethette át Dantét a Világmindenség rejtett körein. Ez az alapja annak, hogy a Commedia nem költ i fikció, hanem roppant formát kapott valódi misztikus élmény. Ehhez a formához azonban kellett az emberi mércével mérve tragikus életsors is. Mert a m csak oly módon lehet valóságos, ha a lélek valósága áll mögötte. Ez az igazi jelent sége annak a dantei "dolce stil nuovónak", amiben az élményt maga határozza meg úgy, mint els dlegest a szabályokhoz képest noha azokat sem veszi semmibe. Ez szolgál magyarázatul arra az egyedülálló tényre, miképpen formálódhatott a skolasztika tanítása egyetemes költ i világrenddé - a személyesen átélt formán keresztül, amiben talán csak Dionysos Areopagiteshez hasonlíthatjuk. "A legmagasabb metafizikai igazságok élettel telnek meg, és költ i kifejezést nyernek. A földi Úrn eszmévé lényegül át. Beatrice földi szépségében Dante fölleli a végtelen szépséget." És kellett mindehhez természetesen ismeret is. Dante egész élete egyetlen hatalmas, láthatatlan er által irányított el készület a M re: életkaland, tanulás, látomás egybehangzóan vezetik ugyanoda. A firenzei gyereklány csillagszeme, a "sötét erd " az 1300as ünnepi zarándokév zsúfolt és kívül-belül mocskos Rómájában, a messiásként várt új császár: ezek nem költ i fikciók, hanem a valóság revelációi, egy minden ízében evilági emberéi, aki a formán keresztül látja a világ minden mélységét, és aki csak néhány hétig marad már e világban azután, hogy m vének végén szemt l szemben láthatta Istent. Így olvasott Dante a középkor szívében: a Forma teszi Istenképévé az Egészet. Hogy ezt a látomását el is mondhassa, ahhoz kellett az a hosszú tanulási folyamat, amelyet átsz maga az életút: az édes Vita Nuova, a sztoikus Convivio, a "misztikus imperialista" monarchia, benne Dante - 221 Szerkesztette: Fargó Ferenc


politikai világnézetével, a hatalom megosztásának az srégi és legkorszer bb, itt középkoriasan megfogalmazott elvével: a pásztorbottal egy kézben a szent kard kellett, hogy bénuljanak erejikben, mert így az egyik a másiktól nem tart! Az élet nem válik formává, ez teszi tragikussá, de a formát ez a hiány nem érvényteleníti. Ebb l a pozícióból csúszik Európa lefelé. Nem véletlen, hogy noha Dante egyedülálló rangját soha senki nem vonta kétségbe, mégis klenódium maradt félezer év óta, míg például Indiában ma is él a Mahábhárata százezer verssora. A mi világunk, amit Várkonyi Nándor próbál a Paradicsom szemszögéb l szintetizálni, mérhetetlenül tágasabb lett, és els sorban nem is fizikai, hanem kulturális dimenziójában. "Az egész emberiség" hagyományáról kell számot adnia. Ami tán megoldhatatlan feladat - de a Dantéétól nem különbözik. Sziriat oszlopai. A könyvtáros tehát rendet rak, és koncepciója nevét Josephus Flaviustól kölcsönzi, aki szerint Sziriat oszlopait Seth gyermekei állították az si ismeretek megörökítésére. Négy óriási tanulmány teszi itt ezeket az oszlopokat.

1. Elsüllyedt kultúrák. Mindmáig ez a kötet szerepel a "Sziriat oszlopai" cím alatt, ez a legismertebb és Várkonyi Nándor a hírnevét nagymértékben ennek köszönheti, mivel az els változata még a háború el tt megjelent. A f tézise az, hogy az emberiség magaskultúrái egy emlékezet el tti sid be nyúlnak vissza, és hajdani keletkezési helyüket elmosta az óceán.

2. Elveszett paradicsom. A teológia ezt a szót "felfelé buktatta", mígnem a gondolkodásmódunk elfordulása a mitikus kifejezési módoktól érdektelenné tette a számunkra. Holott, Hamvas Béla helyénvaló megjegyzése szerint, ki nem fejlett s-tudásként él az ember - minden ember - emlékezetében. Várkonyi itt "lehozza a földre", a Paradicsom nem más, mint a "nem-kett " (advaita) világa, és a nyomait meg is tudjuk találni. Az ember úgy szakadt ki ebb l az egységb l, hogy a tudatosságának a fokozódásával, mindez a jungi szóhasználat szerinti "árnyékba" vonult.

3. Varázstudomány. Az újkori természettudomány hatalmas lépéseket tett a világ birtokbavételére, és ezért a módszereit végül a természetfilozófia a világ szellemi alapjaiként állította be. Kritikussá ez azért válik, mivelhogy elzárja a kíváncsiság útját, vagyis magának az ismeretnek a forrását. Rémületes, ha még a politikai rend rség repressziója is támogatja ebben. Várkonyi viszont azt fejti ki itt, hogy mindaz az "okkultnak" nevezett tudomány, amit a természettudományos módszertannal nem lehet megközelíteni, végül is ennek dacára rendelkezik valóságalappal: teozófia, szellemidézés, természetmágia, alkímia, asztrológia... Tudományos szemszögb l nézve mindezek teljesen irrelevánsak. Ámde "a tudomány nem állíthatja, hogy mindent tud, még akkor sem, ha minden elébe került problémát megoldott, mert nincs módjában megállapítania, nem maradt-e valami kívül. Mennél többet tud, annál több nem-tudottal kell megbirkóznia." 4. Az ötödik ember. A cím Uszpenszkijre utal, aki fölelevenített egy múlt századi teozófus gondolatot az "emberfajok átalakulásáról". Ez mer ben spirituális fogalom, semmi fajelmélethez nincs köze, ellenkez leg, mintegy "átmetszi" a genetikai származás kategóriáit. A kultúrák az emberfajok sajátos produktumaiként, azoknak mintegy a "metszéspontján" alakulnak ki, élnek és enyésznek el. A magyar köztudatba Hamvas Béla hozta be, Várkonyi itt ezt az elgondolást asztrológiai keretbe helyezi, és az európai kultúra egészét e kereten belül tárgyalja. Van olyan vélemény, hogy tulajdonképpen ez a könyv a f m ve.

Scienza vecchia Mindaz, amit Várkonyi csinál, módszertanilag tökéletesen eltér az újkori természettudományétól, ami azóta nagyrészt a szellemtudományokat is meghódította, és aminek, mint említettük, az a f fogyatékossága, hogy elzárhat a megismerést l. Gilbert Ryle, az oxfordi filozófus, azt a hasonlatot használja itt, hogy e tudósok egy romos, ócska várban üldögélnek, vakon bízva ennek düledez falaiban. Míg - 222 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ellenfeleik inkább a várfal félelmetesnek t n árnyékába húzódnak. Ámde - teszi hozzá - k azok, kiknek mégis van esélyük, hiszen legalább észrevették, milyen gyenge a vár, és legalább megnyíltak az Ismeretlenre. Más szóval: a megismerésre. A vallástudomány, a hermeneutikus vagy okkult stúdiumok általában kikerülik a tudományosnak nevezett modern evolucionizmust. A példa kedvéért Mircea Eliadét, a vallástörténészt idézzük: "A mítoszban az igazi történelem, a conditio humana történelme hagyományozódik át. A mítosz tehát tartalmazza mindenfajta viselkedés alapelveit és példáit." Várkonyi azonban más úton jár. Megkeresi a "tudomány" premisszáit, állításait, következtetéseit - ami jóval rögösebb és cseppet se veszélytelen út, se szellemi, se egzisztenciális értelemben. Viszont esszenciájában hordozza a teljesség igényét. Amikor cenzúrát még a "tudomány" nevében is gyakoroltak, Várkonyinak ki kellett hagyni a könyvéb l azt a két hivatkozást, ami az els kiadásban a legnagyobb port verte fel: -

A Föld által befogott, majd rázuhanó, kozmikus katasztrófát eredményez Kainohold elméletét, amit Paul Hörbiger nyomán ismertetett.

-

Az ember emlékezetel tti régiség zoomorf formáinak a létezésére vonatkozó, Edgar

-

Dacqué alapján kifejtett tanítást.

Közben pedig zavartalanul kiadták Daenikennek a hasonló tartalmú "tudományos ponyváit". Igaz, hogy azok ateisták. De az érdekes az, hogy közben mindinkább elfogadja a tudomány, hogy nemcsak kövek hullhatnak az égb l, mint azt hajdan a Francia Akadémia által kigúnyolt picardiai parasztok észlelték, hanem netán bolygók is, ami akkora katasztrófa, hogy a dinoszauruszok is kihalhatnak t le. (Az örökkévalóság szemszögéb l kockázatos dolog cenzúrázni.) Az "elsüllyedt kontinensek", mint a civilizáció bölcs i - Atlantisz, Gondvana, a "déli földrész", Mu, a Csendes-óceán hajdani földdarabja is némileg más színben t nnek fel, mióta a geológia alapja a lemeztektonika lett, annak a Wegenernek a nyomán, akit éppen Várkonyi Nándor ismertetett el ször minálunk, és kit tudományos gúnykacaj fogadott, mid n a húszas években el jött a kontinensek úszásának az elméletével. A "déli kontinens" például 100-150 millió évvel ezel tt valóban létezett, ez szakadozott szét a mai formájukban ismert (szub)kontinensekre, és az indiai pajzs innen kezdte meg vándorútját Ázsia felé. (Várkonyi is beszél a dél-afrikai Natal és az indiai Dekkan geológiai rokonságáról.) Várkonyi elméletének végül is csak a kronológia marad gyenge pontja, mivel alapvet en kultúrdiffúziós érvei vannak a hajdani " scivilizációkat" nevel kontinensek mellett, viszont így az emberi történelem ezer és tízezer évei kerülnek szembe a geológia millió és tízmillió éveivel. Megoldás erre az ellentmondásra jelenleg nincs. De azért sajátságos, hogy például Várkonyi egyik tézise, a miocénkorból származó emberr l, ami oly tudománytalannak számított valaha, a napjaink tudományos közfelfogása alapján már lényegében elfogadott. Csakúgy, mint az a, még a múlt századi teozófusok által felvetett kvalitatív elmélet, ami Várkonyi számára is mértékadó, és ami azt állítja, hogy a fizikai világban nem "tárgyak" vannak, hanem "rezgések". A "létezés" fogalma ezzel átalakul: a tudomány számára az van, ami az eseményhorizonton megnyilvánul. A modern fizikának Planck, Einstein, Heisenberg óta ez vált az alapjává. Vagy nézzük meg a piramisok kérdését. Szinte valamennyi emberi kultúra ismeri, a magaskultúrák elképeszt méretekben és gazdagságban építik. A "hivatalos" tudomány, mivel módszertanilag nem tud mit kezdeni velük, inkább negligálja a kérdést. A vallásfilozófia nevében Mircea Eliade viszont olyan módon magyarázza az elterjedtségüket, hogy a tér szakralizálásához "világhegyre", vagyis a világ azonosított közepére van szükség, ahonnan mintegy átlépni lehet az alsó és a fels világba. Várkonyi, fenntartva bár az efféle tézis érvényét, mint pneumatológiai tényt, mégis a következ ket írja: "Kellett lenni egy »pillanatnak«, amikor e kultusz a Földgolyó vezet m veltségének számított, s amikor vallásilag is aránylag egységes volt a tartalma. Ez a kor a csillagvallás fellendülésének ideje lehetett". Várkonyi nem utasítja el - érdektelenként - a történelmet, mint a pneumatikus stúdiumok jelentékeny része, hanem a Biblia teremtéstörténetét helyezi vissza abba az ismeretelméleti rangba, amit l a racionalizmus megfosztotta. A Biblia - függetlenül attól, hogy az elemeinek a nagy részét az archeológia a múlt század óta sokkal régibb eredet hagyo- 223 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mányokra tudja visszavezetni - oly evidencia, amely be van írva az ember szívébe, mivelhogy az hagyományt rzi.

s-

Igaz, hogy csak vázlatosan. Várkonyi ennek a megformálása érdekében fordul az si kultúrák által ismert tanításhoz, ami a világ különböz korszakairól szól, és egyesíti a szintén si eredet , mai formájában a Folyamközb l ránk maradt asztrológiai hagyománnyal. Az asztrológia alapja a Nap éves körpályája az Állatövön keresztül, amit az aritmológia 12 egységre tagol, és aminek az id beli távlatait a Nap precessziós mozgása adja, a maga 26 ezer éves periodicitásával. Ezt nevezik "Világévnek", egységei a Világhónapok, 2160 éves id tartammal, amelyek a precessziónak megfelel en egy-egy "állatövi jegy" befolyása alatt állnak. Várkonyi "meta-történelmi" szintézise alapján az Aranykor az Oroszlán (világ)hava, Kr. e. 11000-8800, az Ezüstkor a Rák hava, Kr. e. 8800-6600, a Rézkor, az Ikrek hava, Kr. e. 6600-4400, aranykori reminiszcenciákkal, egyúttal a "történeti id k" kezdetét jelenti: az ember nagy vállalkozásai ekkor még rzik az egyensúlyt és a békességet. A Bika hava az a csupán Hésziodosz által említett "h sök kora", Kr. e. 4400-2300, mid n az egyre er sböd vetélkedés életre hívja az archaikus magaskultúrákat, ahogyan ezt a Gilgames-eposz tanúsítja. A Kos hava (Kr. e. 2300-200), a Vaskor, szintén Hésziodoszra utalva: a szenvedély, a gy lölködés, az els világháborúk és az els népirtások "világhónapja". Ekkor lép színre a már említett "ötödik ember", az "árja emberfaj" (hinduegyiptomi, árja-semita, iráni, kelta, teuton, ausztrál-amerikai ), kinek a legutóbbi válfaja lesz a "hatodik ember" gyökérfaja. A Halak hava - a mi mostanában végz dött világkorszakunk - a pusztulás és a megváltás eddig még sohasem látott erej szembesítése. Ahogyan Hölderlin mondja. Wo aber Gefahr ist, waechst das Rettende auch. De ahol a veszély, lesz megment is ott. És végezetül a kitekintés, ami immár prófécia a Vízönt most kezd d világkorszakáról, a Hatodik emberr l, aki "kilép az anyag világából, még nem tud fel le, de mindinkább szellemi célok szolgálatába állítja. Ön- és céltudatosabb az el z nél, fegyverei az értelem, a megfontolás, meggy zni kíván, nem harcolni. A technikát a végletekig fejleszti. Újra fölfedezi a régi korokat, mindent szeret, ami új és rendkívüli. Negatív irányban: felszínes, hígvelej , játékos. " Így szól a bizakodó jóslat a borzalmak évszázadának derekán.

Az entrópia "A lélek bírja a szabadság és az akarat isteni er it, s aki felébreszti és marokra fogni tudja ket, elindulhat a magasságok felé, aki nem, az anarchiába süllyed." A reneszánsz gondolkodó, Pico della Mirandola e mondatához a mai tudomány annyit tehet hozzá, hogy a világ alaptörvénye szerint id vel mindennek össze kell keveredni egy szürke masszában. Ez egyedül a szellemre nem vonatkozik. de ha elvész a kapcsolat az él szellemmel, akkor bekövetkezik a "szimbólum entropizálódása" is, ahogy Tábor Béla mondja. Ennek a kifejez je a legendás ókori történet Pán haláláról. Az ismert világ nagy részét meghódító, ámde saját szellemi arculatát felszámoló római birodalomba beáradtak az "idegen istenek", majd az így támadt szellemi z rzavar rendezésére létrejött a szinkretizmus, a sokféle vallásból mesterséges lepárlás útján létrehozott "alapvallás". Csakúgy, mint ma. A teozófia megalapítója, Blavatsky, azt mondja: "Nem hindu, zoroaszteri, káldeus, egyiptomi, buddhizmus, judaizmus, iszlám vagy kereszténység - a titkos tan mindezeknek esszenciája." Az újokkultizmus itt elárulja titkát, vonzódását a pozitivista elv rendszerezéshez, amely az anyagként kezelt hagyomány fölött metarendszerként ítélkezik, értéksemleges, és ellensége a megismerésnek, hiszen nem ismeri a kérdés fogalmát. A szentencia alkalmas a megismerés forrását jelent kíváncsiság elfojtására. Kung Fu-ce beszélgetései között szerepel az alábbi: "Amikor a Mester a szentélybe lépett, minden egyes tárgy jelent ségét megtudakolta. Valaki azt mondta erre: Ki mondja, hogy a vallást ismeri? Hiszen minden egyes tárgy jelentését megtudakolta! A Mester meghallotta és így szólt: Ez éppen a vallás." A szinkre- 224 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tizmus alapproblémája azonos az Én problémájával. Megoldásként Várkonyi itt a következ módszerhez folyamodik. "Ami kivonja magát az egzakt értelmezés alól, azt az okkultizmus saját kifejez eszközeivel közelítsük meg, s ne igyekezzünk tudományos köntösbe öltöztetni. Csak így kerülhetjük el, hogy az ismereteink hibridummá váljanak, és szellemi táplálék helyett szellemi kábítószerül szolgáljanak." Hasonló ehhez René Guénon kritikája és megoldási javaslata is. Ezoterikus ponyvával telített korunkban fölöttébb id szer figyelmeztetés.

A hódító A történet, amit itt látunk, a világ meghódításának a kísérlete. Tulajdonképpen változatlanul hagyja a történetírás megszokott korszakolását, de a fentiek szerint jelent sen átértelmezve, és f képpen, mell zve a "haladás-optimizmust". Jellemz címeket helyez az "ötödik ember" agonizálási folyamatának a fázisaihoz: A keresztes, ez az európai középkor története, mégpedig az "in hoc signo vinces", e jelben gy zni fogsz szellemében, amiben Nagy Konstantin császár nyerte meg a dönt csatáját. Formateremt lényegét röviden már leírtuk. A kereszttelen, mégpedig az "újjászületés" (a reneszánsz) és az "újjászületett" (a reformáció és ellenreformáció), vagyis a jelét elveszített, és ezért új orientációs pontot keres ember. Az istentelen, vagyis a "barokk közjáték", a hódítás eszköztárának a megszerzése és a látható következményekt l való megriadás, valamint a "felvilágosodás", az önnön értelmére támaszkodó ember. A pokol, az "ember halála" értelmében. Ez még nem azonos a hamarosan valóban eljöv pokollal, hanem csak annak a szellemi megalapozása. Vagyis ahogy az ember elt nik a kutató értelem látóköréb l, lényegében a XIX. század "tudományvallásának" köszönhet en. Az a tény, hogy most, a Második Millennium ideje táján, még mindig akad ember, azért elég súlyos érv e tudásnak a mindenhatósága ellen. A jelek, ez töredékes fejezet maradt, elkészült bel le Marx, az "antitalentum", de nem készülhetett el a "Sarló és kalapács", a "Vessz nyaláb" és a "Horogkereszt", és nem készült el az "állatalatti" cím fejezet sem. Ám ennyib l is látható, hogy ezek a "jelek" a Jel - a Kereszt - antitézisei. Lenin mondta azt, hogy "Isten a kommunizmus legnagyobb ellensége". Viszont valamin szakrális alapozás és az ezt kifejez szimbólum nélkül nem lehet hatalmat szervezni. A "szakralitás" itt manicheus módon értend , a pokolnak is van hierarchiája, és ez ellen a világot nem védi egyéb, mint hogy a pokol, az "ellenvilágrend", egyúttal önpusztító is. Nem kultúrtörténet ez, még kevésbé eseménytörténet, hanem a "meghatározó eszmék" története, mivel Várkonyi célja az, hogy ezek megvalósulásának a következményeire világítson. Elméletet gyártani - nem játék, következményei vannak éppúgy, mint Weöres Sándor horror-gyerekversében: Tibor megfogja Zsuzsát, El ször jól megveri. Aztán megfojtja. Végül földarabolja. Szíveit, májait mind kirakja egyik kerítést l a másikig. Zsuzsa gondolkodik: én nem mondalak be, de ha nem tudsz visszacsinálni, mehetsz ám a javítóba. A szellem által nyújtott érettség nélkül a világ így vész el egy felel tlen infantilizmusban, mert ez az infantilizmus a felkészületlensége mellett hatalommal is rendelkezik. Várkonyi könyvéb l azért hiányzik vagy szerepel szellemi jelent sége alatt az európai kultúra oly sok kiemelked alakja - a reneszánsz utáni képz m vészet, a zene teljes egészében, az újkori természettudomány nagy részben, költ k, gondolkodók egész sora -, mivel a Hatalom világállapotának a kialakulására nem gyakoroltak befolyást. Sajátosan jellemz ez a XIX. század szellemeire, míg a XX. századból a könyvbe már kizárólag gazemberek kerülhettek - és azok a kritikusok, akiknek a munkásságára Várkonyi nagy részben támaszko- 225 Szerkesztette: Fargó Ferenc


dik is. Nem tudjuk, hogy az Élet mely könyvébe írja majd Isten az önmagát elpusztító európai kultúra valóságos és megmaradó értékeit. A pusztítás azonban maga is e kultúrának a terméke, és a XIX. század azért jelent ebben dönt fordulatot, mert konszolidálta a pusztítás szellemi alapjait. All-seeing Heaven, what a World is this? Mindent látó Ég, micsoda világ ez? A borzadály e shakespeare-i mondatát írja Várkonyi a XIX. század fölébe. És a borzadás tárgya a következ : "Darwin származási okmányokkal igazolja, hogy az ember állat. Haeckel bebizonyítja, hogy csupán egy gépies fejl dés terméke. Schopenhauer, hogy a fajta vak, tehetetlen eszköz, szabad akarata, egyéni célja nincs. Nietzsche, hogy tömegében megvetésre se méltó rabszolgacsorda. Sorel, hogy korbáccsal tartandó féken, Marx, hogy társas viszonyait a legaljasabb indulatok alakítják. Engels, hogy kultúrája erkölcstelen. Lombroso, hogy nagyságainak lángelméje valójában elmezavar. Feuerbach, hogy csupán az, amit megeszik. Dühring, hogy eszméi és érzései az anyag izgalmi állapotai. Vogt, hogy gondolatai az agynak éppoly váladékai, mint a vesének a húgy. Freud, hogy a lelke helyén pöcegödör b zlik. Alább már nem szállítható. Az ember, a Kozmosz szellemi fia, meghalt." Ne csodálkozzunk hát azon a XX. századon, amit ez a szellem alapozott meg. Másrészt viszont - Várkonyi szerint e szellem is csak következménye a társas viszonyok elfajulásának. "A Homo Europeusnak, míg egyfel l oly magas hatalmi-szellemi posztra hágott, a b ne nem az volt, hogy egy korhadt rendszert félresöpört, hanem az, hogy az elavult örökletes hierarchia helyébe nem állított újat és korszer t." Századunk magyar szelleme, legyen bár ezer arcú, ebben a helyzetmegítélésben egyetért: Fülep Lajos, Zalai Béla, Karácsony Sándor, ,Hamvas Béla, Szabó Lajos, Bibó István. Az európai gondolkodás elveszítette az érzékét a hierarchia iránt, és mindenekel tt annak az ismeretét, hogy kétféle törvény van, amit a régi kínaiak a LI és a FA szóval különböztettek meg (az Ég és az ember törvénye). Így aztán a törvényalkotás, ami annak el tte csupán az emberi társadalomra vonatkozott, és amit még ezen belül is oly sokféle hagyomány, el ítélet, szokás béklyózott meg, most a Világteremtés demiurgikus tettévé véli magát emelni. "Legy zzük a természetet" - ezt a mondatot ugyan Sztálin tette hirhedtté, de felvilágosodás kori eredet . A kiindulópont az a materializmus, ami az újkori természettudomány módszertanából növesztette magát általános filozófiai rendszerré, és ami a 18. században még minden lapossága mellett is jelenthetett szellemi kalandot. De a lényegét csak most mutatja meg. Az egyetlen következetes materialista rendszer valószín leg a hindu Lókájáta, amely szerint nincs más, mint az érzékelhet valóság, a lényegét tekintve tehát szenzibilizmus. Tanulságos, hogy a következtetéseiben egyúttal a földi hatalom apoteózisához vezet. Az európai középkor materializmusa inkább életérzés, mint filozófia, "a túlspiritualizáltság ellenhatása" Huizinga megjegyzése szerint. Rendszerré ezért nem is szervez dik, ez csak a módszerre támaszkodó újkori természettudományos materializmusban történik meg, ami azonban tartalmaz egy bels ellentmondást. Tagadja ugyanis az anyagon kívüli valóságot - eléggé hasonlóan a Lókájátához -, ámde rögvest mellé teszi az anyagot szabályozó Törvényt, ami végül is "kívül van" az anyagon. Nem monista tehát, ahogy hirdeti magáról, hanem dualista, és ez a természettudományos módszer filozófiai általánosításából következik, végs leg a szubjektum és objektum feloldhatatlan kett sségéb l. A dolog nagy jelent ség , mivel így a Törvény megszerkeszthet . A természettudomány végül is, sok megrázkódtatás után, a 20. századra el is jutott ennek a felismeréséig, vagyis hogy tulajdonképpen csak modellt gyárt, s t Heisenberg még azt is megfogalmazta, hogy ez a modell visszahat a valóságra - amit így csöppet sem tekinthetünk "objektív, mit lünk független adottságnak". Várkonyi végigfut, eléggé kedvetlenül, a materializmus eme múlt századi prédikátorainak a során. Részletesebben itt Feuerbachhal foglalkozik, némi elismeréssel írva róla, hogy "a laposság feneketlensége" Érdekes annak a kimutatása, hogy ez a "modern világnézet" is a diktátor személyes kultuszához köt dik, akár az si hindu rendszer. B ségesen ismerteti aztán az úgynevezett "utópista szocialistákat", Owent fenntartásai mellett is határozott rokonszenvvel. Némi kajánsággal jegyzi meg velük kapcsolatban, hogy "szemben a tudományos szocializmussal, k részben hivatkozhatnak a gyakorlatra is", és Spengler gondolatát idézi "a racionális világmegváltó teóriák évszázadáról a Contrat Socialtól (1769) a Kommunista Kiáltványig (1848)". Mert van itt egy kevéssé emlegetett, de igen nagy hatású fordulat az - 226 Szerkesztette: Fargó Ferenc


európai társadalom történetében. A század els felében még bizonytalan volt, hogy a fejl dés szociális vagy liberális irányba fordul-e, de aztán a polgárság birtokába jutva hatalmának, az utópiával szemben kidolgozta a saját doktrínáját, a kapitalista liberalizmus elméletét. A szocializmus ellenzékbe szorult, és már csak a harctól várhatott eredményt. Noha a t ke számára a gesztenyét a szocialista munkásság kaparta ki, ezt már Marx jó szemmel észrevette - csak azt nem, hogy a kérdés, ami eddig nyitott volt, most el is d lt. Hogy Madách Imre hasonlatához folyamodjunk, "London" legy zte a "falansztert", viszont" statikusnak fogva fel a rendet, elviselhetetlen igazságtalanságok apologétájává szeg dött." Azt, hogy a marxizmusból az jött ki, ami, e történelmi tény határozta meg. Az "ember halála" leírja azt a perverziót, hogy a gondolkodás miképpen próbálja likvidálni azt, amit nem ért meg. Ám ez még csak szobatudósok magán rülete. Hogy társadalmi hatóer vé, milliárdnyi ember életét közvetlenül befolyásoló tényez vé váljon, ahhoz kellett valaki és valami. Az a személy, aki ezt meg tudta csinálni, nem lehet akárki, ezért nevezi t Várkonyi "antitalentumnak". Minden stabil földi hatalomnak valamin szakrális alapja van, ennek a megteremtése tehát alapvet . Marx éppen ebben alkotott nagyot, mivelhogy a "materialista tudományról" el tudta hitetni azt, hogy a földi paradicsom megvalósításának a m helye. "Egzakt alapra helyezkedik, szemléletét elméletté konstruálja, ebb l gyakorlati programot szerkeszt, a végrehajtásban vezérszerepet vállal. Magába szívja a tömegvonzás energiáit, megtestesíti a közös vágyképet, alakjában a tömegállat lényének legbens bb lényege istenséggé személyesül. Siker esetén az új világrend fejedelmi trónjára ül." A hatóerejét az stabilizálja, hogy a szakrális igazság nem mérhet le a földi igazság mércéjével, tehát addig, amíg elhisszük az általa festett jöv képet, minden cáfolási kísérlet lepattan róla. Ezért aztán hiába írta például Várkonyi a hatvanas években azt, hogy "az utolsó száz év története nem egyéb a marxizmus tényekkel való cáfolatánál". Hiába ismerték fel a téziseinek a tarthatatlanságát már a századfordulón, s t maga Marx és Engels is hiába próbálták meg revideálni. Kerek egész ez, akár a Titanic hajófeneke. Mert a Szovjetuniónak, vagyis egy marxista m vallásra épült világbirodalomnak a létrejötte megteremtette a cáfolhatatlanság alapfeltételét. Nem is azzal, hogy el tudta fojtani az ellene irányuló kritikát, hanem azzal, hogy hivatkozhatott a saját létezésére. "A marxizmus hatóer , tehát igaz" - ilyesformán definiálta maga Lenin. A gondolkodásnak ezzel a rövidzárlatával soha egyetlen marxista vagy "társutas" se próbált szembeszállni, és aki más oldalról próbálta ezt meg, azt denunciánsnak lehetett min síteni. Várkonyi elemzései - Marx, mint ressentiment-f tötte félresiklott szobatudós, Lenin tükrözéselmélete, mint az emberi gondolkodás szégyenfoltja, a Nagy Októberi, mint közb ntényes rablók garázdálkodása egy széthullott országban - ezért nem lehetnek perdönt ek, hiszen mindezt igazolhatja a "siker". De van-e siker? Itt aprólékosan elemzi az alacsony gazdasági hatékonyságot, azután pedig az elkövetett rémtettek tömegét. Persze míg áll a város, él az istene. Ma meg, hogy vége - Lenin ellen például posztumusz körözést adott ki az újból Szentpétervárrá lett város f ügyésze -, kit érdekelne? Nem is beszél róla senki. Pedig aki nem ismeri a múltját, az arra van ítélve, hogy még egyszer átélje.

Forradalom A forradalom, habár nem volt se nagy, se októberi, se szocialista, szükséges volt a hatalom megragadásához, tulajdonképp egy káoszt lovagoltak meg a bolsevikok. A forradalmak lappangó eszméket tesznek hatóer vé. Várkonyi, aki a "világrend" fogalmából indul ki, a forradalomnak még akkor is ellenfele, ha az egy tolerálhatatlan társadalmi és szellemi rendet söpör el, ugyanis még ahhoz képest is csak a káoszt növeli. A forradalmat egyébként történelmi archetípusnak tartja, ami a maga "körben járásával" csak a spirituális degradációnak, az "anyagba süllyedésnek" egy újabb fokozata lehet. Magát a struktúrát egy négyezer évvel ezel tti példa aprólékos leírásával szemlélteti, az egyiptomi Óbirodalom bukását követ sok száz éves z rzavarral. Ennek a mintájára írható le a görög polisz bukása, Róma százéves polgárháborúja, az angol és a francia forradalom, és az aljasságban és kegyetlenségben minden eddigit felülmúló 17-es orosz forradalom is. A struktúra a következ : 1. Valamely elavult, elfajult rendszer visszaélései robbantják ki.



2. Könnyen gy z, mert az építmény korhadt, és mert minden áldozatra kész elnyomottak és idealisták rombolják le. 3. Fanatikusok, rültek és gonosztev k veszik át a hatalmat, vérbe és ínségbe fullasztják a diadalt. 4. J egy diktátor, aki még nagyobb despotizmust teremt, mint az addigi volt. 5. Konszolidáció, azaz a hatalom új birtokosai berendezkednek a maguk jól felfogott érdekei szerint. Úgy látszik, ez a vas törvénye." De itt meg kell állnunk egy pillanatra, és f leg nekünk, magyaroknak. Mert amikor Arany János a következ t írja: Egyszer nyit száz évben az áloé virág, akkor a fél-rabló hajdúkra gondol, akik "édes hazánknak hóhéri nem akarván lenni", 1604-ben Bocskai István oldalára álltak. Rákóczi Ferencre gondol, aki azt írta 1703-ban, hogy "recrudescunt vulnera gentis Hungariae" - megújultak a magyar nemzetnek sebei -, 1848-ra gondol, és vátesz-költ ként 1956-ra. Ezt a tényt Várkonyi is ismeri. "A hatalmi téboly szervezete és technikája már olyan fokot ért el, hogy csak kétféleképpen dönthet meg: vagy úgy, hogy nála er sebb hatalom száll szembe vele, vagy úgy, hogy a leigázott nép minden tagja egyszerre ugrik talpra, és lerázza magáról, mint a kutya a tetvet. Ez csoda - noha megtörtént 1956 októberében." Bibó István adja meg az elméleti magyarázatot a különbségre a "jó" és "rossz" forradalom megkülönböztetésével. A végs leg megfoghatatlan cél nélkül való, és éppen ezért csak a z rzavart növel "rossz forradalommal" szemben a "jó forradalmat" úgy értelmezi, mint egy felmért konkrét jogsérelem társadalmi méret helyreállításának a kísérletét. Klasszikus történelmi példája erre Svájc vagy Hollandia szabadságharca.

Az Én Ami az emberben van, és ami rajta kívül, az valami módon kölcsönösen meghatározza egymást. A hatalomvágy, vagyis a küls uralom megszerzésének szándéka a személyiség Én-képéb l lép el , mivelhogy a transzcendens kapcsolatai megzavarodtak. Várkonyi két szemléletes példát hoz fel erre, a felvilágosodás két kulcsalakját, Voltaire-t és Rousseau-t. Nem az "eszmerendszerüket" elemzi, és nem is ennek a hatását a társadalom nézeteinek a formálásában, hanem eszmerendszerük összefüggését az önmagukról alkotott képpel. Pontosabban, e képnek a hiányával. Voltaire-r l a summázata a következ : "A szellem káprázata azért végzetes, mert képtelenné tesz az önismeretre. Így Voltaire-nek nincsenek átélt igazságai. Egyenes úton halad a Nihil felé, de ezt mindvégig eltakarja el le a t zijáték." Ez a hihetetlenül szellemes és termékeny író tulajdonképpen nincs mit tanítson, holott a szándéka ez volna. De a szó mögött nem áll ott az ember. Más a helyzet ellenlábasával, Rousseau-val, aki szó szerint Istenné avatja az érzelmet. "Az érzelmi logika abból indul ki, hogy hogy igaza van, tehát mindig igaza is van - hiszen nincsen fölötte álló, ami ezt lemérhetné. Az Ész csupán ennek az apriori igazságnak az érvényesít eszköze." Tömeghatásúvá és egyúttal a felvilágosodás eszmerendszerének a valódi cáfolatává Várkonyi észrevétele szerint az teszi, hogy "nem az a fontos, az eszmék reálisak-e, hanem hogy formát adnak-e az álmoknak." Jungnak az "árnyékról" szóló tanítása igazolódik itt, és a következmények végzetesek. Ahogyan az önmagát kiüresít Én az észt és az érzelmet e kétféle, de egyaránt radikális módon elválasztja, az az eredményeiben ismét találkozik. Az esztelenséget ugyanis tömegtébolylyá, az erkölcstelenséget pedig rémuralommá fokozza. Tanulsága ez a pervertálódott francia forradalomnak is, de az igazi gyümölcs csak a XX. században érik be. A filozófiai alapokat Fichte tisztázta a legvilágosabban, már úgy értve, hogy a nagy félreértést az tanítása világítja meg a legjobban. Egyetlen létez az Én, amely megállapítja önmagát, és az egész világ csupán az emanációja. "Fichte azt állítja végeredményben, hogy semmi egyéb nincs a világon, csupán Fichte. De John Smith ezt már úgy olvassa, hogy csupán John Smith van - holott Fichte egyáltalán nem ezt mondja." Ez a szolipszizmus lehet vé teszi még a társas élet sajátos formáját is, akár az elmegyógyintézet ápoltjai között. De csak egy határig. Nietzsche érve úgy hangzik itt, hogy "ha Isten lenne, hogy viselhetném el, hogy én nem vagyok Isten? Következésképpen nem lehet." Vagyis: nem vagyok alávetve senkinek, az én akaratom abszolút. A - 228 Szerkesztette: Fargó Ferenc


hatalom Én vagyok - de hatalmat csak mások segítségével lehet gyakorolni. Ámde mi van, ha k is ugyanezt gondolják - csak épp önmagukról? Rejt Jen könyvében a hazatér hajóf t azzal a kijelentéssel lepi meg a bennszülötteket, hogy a királyuk. Csak egyetlen ember meri megkérdezni, hogy mire alapítja ezt a feltevését, de azt annyira megveri, hogy a többi inkább elfogadja a fait accomplit. Hát így valahogy vagyunk a szellemi tekintéllyel. A kérdés csak az, hogy miért véljük ezt az emberi kiteljesedésünk diadalának?

A csillagok A világ rendez középpontja a kiürített Én nem lehet. De munkálkodásának a centrumát természettudományos alapon se teremtheti meg. Az újkori természetfilozófia mégis ezzel próbálkozott, de mint láttuk, csak azon az áron tehette, hogy semmibe kellett vennie mindazt, ami a rendszerébe nem fért bele, vagyis csaknem az egész világot. Másféle rendezési módhoz kell folyamodni, olyan alapokról, amelyek az emberb l indulnak ki. Mert ha a világ netán mégis máslényeg lenne, a mimagunktól eltér dimenzióit akkor se foghatnánk fel, és azok alapján be se rendezkedhetnénk. Így hát sem az önmagát hiposztazáló Én, sem az érzéki világot megismer Én nem juthat el valódi alapokhoz. Várkonyi ezért fordul a kinyilatkoztatáshoz, és életm vét ezért építi rá a következ képpen: " semlékezése szerint az ember eredetileg benne élt a világot fenntartó nagy harmóniában, teljes közösségben a természettel. Tárgya volt a rendnek, mint a növény és az állat. De a sorsa az lett, hogy ki tudott lépni bel le, s rendjét önös céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett, de hogy zavart vethessen e roppant szerkezetbe, fel kellett ismernie rendjének törvényeit. Ekképpen elkülönült, magára maradt. A hatalom terhe önvádra késztette. Élete ett l fogva visszavágyódás az elveszett harmóniába. De mivel visszalépni nem lehet, azt újrateremteni igyekezett. Áldozataival a természet megbomlott rendjét igyekezett helyreállítani." Dante szintézisét megvalósítania kétségkívül nem sikerülhetett neki, de hát Ezra Poundnak se, akit sokan mégis a század legnagyobb költ jének tartanak. Ám rá tudott mutatni arra, hogy ami elveszett, nem nyom nélkül veszett el. Ellenkez leg, a nyomai fellelhet ek a feledést nem ismer kollektív emlékezetben - sárkányok, özönvizek, kozmikus katasztrófák - , si szent szövegekben, mágikus gyakorlatokban, napjainkig létez archaikus közösségekben vagy rég elpusztult, de kiásott romvárosokban - de ami fontosabb, kultúránknak és lelkünknek abban a sóvárgásában, ami survivalként hordozza magában a Paradicsomba való visszatérés igényét a Pokol mélységéb l. Amiképpen Dantéval történt: e quindi uscimmo a riveder de stelle. átjutva láttuk így a csillaghont megint fent.

Miklóssy Endre *forrás: Magyar Szemle, 1999. 7.-8. sz.



"A bölcs az, aki minden tehetségét kiégeti, és önmagával teljesen egyedül marad." (Karnevál)

A hölderlini „fordításelmélet”* Közismert, hogy Hamvas Béla írói világának Hölderlin az egyik állócsillaga, illetve írói törekvéseinek egyik legfontosabb viszonyítási pontja. Annak igazolására, hogy Hamvas Hölderlint mintegy „kívülr l” tudja, számos filológiai bizonyíték lenne fölsorolható. Ezek azonban önmagukban alig mondanának valamit e kapcsolat lényegér l, bels természetér l. Magam, alább arra teszek kísérletet, hogy ez utóbbit térképezzem fel. E hatalmas és rendkívül inspiratív témát mi természetesen legfeljebb csak érinthetjük, mégpedig két vonatkozásban. Az egyik a „test és szellem” viszonya a „hölderlinül” felfogott „tulajdonképpeni görögség” problémáján belül, a másik a hölderlini „(át)fordítás” kérdése, amelyek meglátásunk szerint a hamvasi (magánmitológia-teremt ) diskurzus sajátságaihoz visznek közelebb. George Steiner Hölderlin görög fordításainak három szakaszát különbözteti meg: a korai (17961799), a középs (1801-02) és a kései (az 1802 utáni) korszakát. A megkülönböztetés alapjául (és talán indítékául is) az a felismerés szolgál, hogy e három korszak nyelvhasználata – pontosabban a fordítónak a fordítás. Illetve a nyelv lényegér l vallott felfogása – kimutathatóan különbözik egymástól: míg az els szakaszt valamiféle „klasszikus idealista” nyelvfelfogás jellemzi, vagyis a görög eredetinek oly módon történ visszaadása, amely valamiképp a (fordítói) szövegh ség és a (fordítói) szabadság egyensúlyát szem el tt tartva úgy igyekszik megtartani a görög eredeti eszméjét és különös erejét, hogy a fordítás dikciója természetesen illeszkedjék a célnyelv grammatikai és retorikai szabályrendszeréhez. A második szakaszt ezzel szemben a merev és hajthatatlan ragaszkodás jellemzi az eredeti szavaihoz és szintaktikájához, függetlenül attól, hogy ez óhatatlanul vonja maga után az „idegen hangzást”, a célnyelv „atticizálását”, azaz a „természetes” némett l való elidegenedést. A harmadik szakasz Steiner megközelítésében attól kitüntetett, hogy benne a fordítás elmélete és gyakorlata immár egy átfogóbb elgondolás eredménye, illetve lenyomata, amelyben „poétika és hermeneutika, a filológiai és a politika” egymástól elválaszthatatlanul összefonódik. Hölderlin eme végs elgondolását a fordításról nem szabad pusztán egyféle „költ i fordításelméletnek” tekintenünk, még kevésbé „kórosnak” – amennyiben így járnánk el, úgy ezzel egyszersmind ki is szakítanánk e jelenséget „létfontosságú összefüggéseib l”, abból a kontextusból tehát, amelyet éppen egy átfogóbb (mindent átfogó) elgondolás hitelesít. Hölderlin Szophoklész-fordításainak e harmadik szakaszát a teleologikus céltételezés, az id fogalom átértelmezése, illetve a fordításnak mint ontológiai aktusnak az el térbe állítása jellemzi. Nagyon leegyszer sítve úgy fogalmazhatunk, hogy Hölderlin átjárást teremt Szophoklész és saját kora, a XIX. század elejének Németországa között. Mindezt úgy éri el, hogy bizonyos értelemben a Szophoklész-féle eredeti szöveget kiszakítja saját történeti idejéb l, illetve ezzel szoros összefüggésben önálló léttel ruházza fel: Hölderlin meggy z dése ugyanis az, hogy – Steinert idézve – „az eredeti szövegben benne rejlenek olyan igazságok, olyanfajta jelentések és el adói lehet ségek, amelyek a szöveg els megtestesülésében még nem bontakoznak ki.” Ebben persze önmagában még nem lenne semmi különös és még kevésbé „kóros”. Amit eddig leírtunk, nem más, mint minden m alkotás befogadásának hermeneutikai képlete, ahol is a befogadó a m befogadásának aktusában mintegy „jelenvalóvá” teszi a m és a m re vonatkozó (esetleg) sok évszázados értelmezések és/vagy jelentésmódosulások „múltját”. Csakhogy addig, amíg ez a „hermeneutikai kör” valójában lezáratlanná, kimeríthetetlenné teszi a befogadandó m vet, addig Hölderlin elgondolásában éppenséggel lezárttá, vagy ha tetszik: „beteljesítend vé”. „Kórossá” tehát (de szívesebben használnám a paradox jelz t) akkor válik e fordítás- (s ennyiben:) befogadáselmélet, amikor ehhez a hermeneutikai gesztushoz mintegy hozzárendel dik a m meghaladásának-beteljesítésének, s ezzel „felszámolásának” telosza is, amelyet Hölderlin rendkívül hangsúlyossá tesz. Hölderlin számára ugyanis – ismét Steinert idézve – „a ‘fordító’ szent feladata, hogy életre keltse [a szöveg] lappangó s mindeddig beteljesületlen” tartalmait, hogy „a szöveg szelleméhez híven ‘meghaladja’ magát az eredeti szöveget.” Ilyen értelemben a ‘fordítás’ nem pusztán a (lehetséges) in- 230 Szerkesztette: Fargó Ferenc


terpretációk egyike, hanem magának a szövegnek a „végrehajtása-beteljesítése”. Vagyis Hölderlin nemcsak értelmezi, hanem bizonyos fokig át is értelmezi a fordítandó eredetit; fordítóként nem csupán hozzá-, de bele is nyúl az eredetibe: nem csupán értelmezi, hanem mintegy „kijavítja”, helyesbíti is azt. Saját, kitüntetett fordítói szerepét Hölderlin abban érzi megragadhatónak, hogy a Szophoklészszöveg „társszerz jévé” váljék, mivel szilárd meggy z dése szerint az eredetiben olyan „kihagyások”, „a teljességet csorbító korlátozások” vannak, amelyeket csak mint a kései „heszperiai” örökös képes helyesbíteni (verbessern). Miel tt a görögség kései „heszperiai” (Hölderlin), illetve „halküóni” (Hamvas) átértelmezésének kérdésére térnénk, immár a múlt „helyesbítésének” Hölderlinnél manifesztté is váló szándéka fel l érdemes talán kitérnünk egy gondolat erejéig a Nietzsche-, Hamvas-, Kövendi-, Kerényi- és Heidegger-féle Hérakleitosz-értelmezések egy másik közös eleméhez, jelesül ahhoz, amely Hérakleitoszban az „odi profanum vulgus”, a „tömeggel” szemben álló tragikus h s „az igazságot a magáénak tudó”, „a publikumra rá nem szoruló”, vagy éppen a „Nietzschével leginkább rokonítható”, „Európa számára a szellemi ember tragikus sorsát” kifejezésre juttató filozófust láttatja.

A „titanizmus” A beavatatlan és „beavatandó” tömeg és a beavatott próféta-vátesz efféle szembeállítása, a sokaság és az egyén gyógyíthatatlan szembenállásának felismerése, az egyéni „tragikus-heroikus-titáni” harca a sokaság és annak világa ellen geneológialag feltehet en a válságnak (többek között a kommunikációs válságnak) abból – a kora romantikában meggyökeresed – léttapasztalatából eredeztethet , amely a weizsäckeri terminológia szerint a német „titanizmus” fogalmával írható le, hiszen – szemben az olümposzi istenekkel – a „titánok” mindig válságot jeleznek. Valamennyiük Hérakleitoszértelmezésének közös jegye (s szemléletbeli rokonságuk magyarázata is) tehát ez a mindenfajta „titanizmus” mélyén meghúzódó válságtudat, még ha a szerz k indítékai vagy elérend céljaik különböznek is. A Weizsäcker által említett „gondolkozásbeli radikalizmus”, a „haladó történelmi realitással” való „tudatos szembefordulás” motívumai, a „titáni önkritikára” való hajlam, a világtörtenelem újraírásának szorgalmazása, „immanens filozófiai kérdéseknek” – „a gondolat fogalmi formáját nélkülöz ”, ám mégis impozáns „gondolati rendszernek” tartható – m (vek)be való beemelése sehol sem annyira szemetszúró a Sziget-mozgalmon belül, mint Hamvas 1936-ban keletkezett, nem véletlenül éppen egy titánról elnevezett és nem véletlenül Hölderlinre rájátszó m vében, A magyar Hüperiónban, amelyet, ismét Weizsäckert parafrazálva, olyan valaki vallomásaként kell olvasnunk, „aki megpróbálja elgondolni az igazat, aki kitart amellett, hogy az igaz az egész, és aki azt hiszi, hogy az egészben gondolkodás szükséges formája a rendszer”. Hamvas e m vét „görög tárgyú” írásainak abba a csoportjába sorolhatnánk, amit a Sziget folyóirat második számában hozott Nietzsche és a George-kör képvisel, és amit a hamvasi esszé önéletrajzi-vallomásos válfajának nevezhetnénk. Els , felületes olvasás után e megállapítás helytállónak látszik, akár csak az a szintén az els olvasás után beugró irodalomtörténeti panel, amely A magyar Hüperiónt abból a kudarcélményb l eredezteti, amelynek közvetlen kiváltó oka Kerényi és Hamvas barátságának megszakadása, Hamvasnak a Sziget-körb l való kilépése, tágabb értelemben pedig egy gondolkodás- és beszédmód veresége. Ha e személyes élettényeket a hamvasi esszéisztika szerves részének, a hamvasi magánmitológia „alapanyagának” tartva és ilyen alapon állva neveznénk „görög tárgyúnak” Hamvas e „korszakos” – a szót szó szerinti értelmében véve korszakképz , korszakbetet z , korszaklezáró – írását. Ha csupán kortörténeti adalékot vagy egy bens séges barátság szakításhoz vezet történetet látnánk benne (még ha ez barát Kerényi Károly, és ha a kor a magyar vallástudomány „aranykora” is), akkor a m számos jelentésrétegének csupán egyikét érintenénk. Igaz persze: e jelentésréteg meghatározó. Bár az alább idézend Hamvas -visszaemlékezést nem tartom perdönt nek, nem árt talán újra idézni: „Leírtam A magyar Hüperiónban, amelynek tárgya: a heroikus (görög-pogány) kísérlet az új magyar közösség megteremtésére. H se: Kerényi Károly és én. A körénk gyülekez fiatalok igénye feljogosított arra a kérdésre, hogy miképpen lehet szakrális eszközökkel megteremteni a közösséget és ezzel egy egész népet a romlás útján megállítani. Történt 193435-ben. Kerényit egy közösen eltöltött nyáron beavattam a George-körr l szóló könyvvel és útmutatásokkal és kifejezett igénnyel abba, hogy ennek megteremtése szükséges. A dolgok nagyságát elértette, amint Dionysos-tanulmánya (az emberiség egysége, amint nevezte ‘minden határok áttörése’) jelzi. A tanulmány címe: Álarc és koszorú – gondolata a koszorú kép kifejtése a maszkból: az egyete- 231 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mes összenövés. A középpontban a ‘Kreis’ gondolata állt. Alapgondolatom: egyénileg a megújulás lehetetlen, mert az Én mindig anarchikus volt és marad. Kollektíven, intézményesen megújulni szintén lehetetlen, mert az intézmény nem ‘univerzálisan’ intézkedik és nem ‘törvényt’ hoz, hanem szükségképpen a korban kell állnia és egyoldalú és csak ‘rendelkezik’. Egzisztenciális megújulásra van szükség – ennek a megújulásnak a t zhelye pedig a ‘kör’ (Kreis), illetve a ‘Koszorú’. Munkaközösségünk akkor a Stemma nevet viselte, amely koszorút jelent. Kerényi azonban önmagát a kör közepébe helyezte és iniciátornak tüntette fel magát, nemcsak vezérnek, hanem középpontnak. A törekvés itt bukott meg. A helyzet súlyosságát tetézte, hogy nem vette észre, mi történt. Nem vette észre a törekvés szakrális voltát, amikor (társadalmi helyzetéb l következ en és hatványozottan aktív hiúságból kifolyóan) magát középponttá tette, a koszorú felbomlott, és a kör megsz nt. Ez a kísérletem azonban nem volt egészen tudatos – de elszánt és önfeláldozó. A valódi közösségnek egész életemben tapasztalt kínzó hiánya ösztönzött. Alapítani kívántam. Bengel mondja: Gründen ist tiefer, denn bauen. Ez a szándék ma élénkebben él, mint valaha. ”A Kerényi-Gulyás levelezés tanúsága szerint Kerényi jól ismerte A magyar Hüperión kéziratát, és nem volt róla jó véleménnyel. Ennek egyik kézenfekv oka lehetne persze az a Kerényi számára kétségkívül el nytelen beállítás, ahogy Hamvas (ugyan nem nevesítve, mégis beazonosíthatóan) t láttatja a m ben. Ám Kerényi nem ezt kifogásolja, hanem burkoltan a m immanens esztétikai értékét, az esszé „énes” hangját kritizálja. Mi az a hang tehát, amelyet Kerényi mellett mások sem könnyen toleráltak? Próbáljuk meg jellemezni e „hüperióni-(h)alküónikus” hangot. El ször is azt tudjuk róla, hogy tolerálhatatlanul személyes („én, én, én”). Olvassunk bele találomra A magyar Hüperiónba! (Majdnem találomra; bár számtalan más részletet is idézhetnék, érthet módon mégis egy olyat választottam, amely a Szigettel és, áttételesen, Kerényivel is kapcsolatba hozható: „Érvényesülés. Külön kell beszéljek err l, amit olyan jól ismersz? A dolgok elvesztették önértéküket, s minden csak annyit ért, amennyit valami másra át lehetett váltani: pénzre, hírnévre, címre, pozícióra, hatalomra. Hatás, hatás és minden: hatás. Vers, tudomány, színdarab hatásra vár s azt követeli. Minden m értéke pontosan megállapítható abból, hogy a szerz mennyit kapott érte, ki mit mond róla, hány példányban kelt el, hány ember nézte meg, milyen díjakat nyert, hány nyelvre fordították le. A m nek így el kellett vesztenie kapcsolatát az emberrel. Hatásra kellett menni. Produkció lett, amely sikerért üvöltött. Nem haragszom miatta, mert már csaknem teljesen hidegen hagy. De akkor kínozott, mikor még benne voltam.” Ennél persze jóval-jóval „énesebb” részletek is idézhet k lennének: „Miért nem uralkodom? Hidd el, hogy nem rajtam múlik. Hol van az a nép, amelyik az én uralmamat kibírná?” Vagy: „Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperión volt. A tiszta és a nyílt szó csak embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én er m volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperióni volt. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a bessenyeiek.” Kerényinek alighanem igaza van: valóban a „hallatlan ambíció” hangja ez, a „valósággal elképeszt hübriszé", ahogy az életm egy mai méltatója, Dolinszky Miklós mondja. Kérdés azonban, hogy az énnek ez az alig követhet hipertrófiája hozza-e létre e nehezen elviselhet „hüperióni” hangot, avagy a dikció követeli meg az én (ha tetszik: romantikus) felnagyítását? A válasz is-is. Ám amikor feljebb nem egyszer en „hüperióninak” (titáninak), hanem „(h)alküonikusnak” is neveztem a Hüperiónt jellemz megszólalásmódot, akkor az a cél vezetett, hogy árnyaltabb megközelítését adjam e kiélezett, vagy-vagy típusú kérdésnek. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy a Hüperión „énje” és a hús-vér szerz énje sem teljesen fedi egymást, hanem arról is, hogy már a m beszél jének énje sem teljesen homogén. Az „énnek” ezt a disszeminációját éppoly jellegzetes és tudatos szerz i szándék megvalósulásának látom, mint azt, hogy a szüzsé sem lokálisan, sem temporálisan nem beazonosítható a természeti táj, a legegyszer bb, a leglecsupaszítottabb emberi környezet és emberi tevékenységek a történelem horizontjának szinte bármely pontjával és bármely korszakával összekapcsolhatóvá teszi. Kerényi Hüperión-olvasata tehát (vagyis a m önéletrajzi ihletettségéb l), a hús-vér szerz nek a címszerepl vel (a m beszél jével) való maradéktalan azonosításából kiinduló értelmezése ha talán nem is teljesen elhibázott vagy alaptalan, a m sokszólamúságát mindenképp elvéti. Márpedig egy alaposabb, szövegközpontúbb vizsgálat nagyon pontosan kimutathatja, hogy a Kerényi által „énesnek” nevezett és számára hamisan cseng hang mennyivel bonyolultabb - 232 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szövegalkotói folyamat végterméke, s hogy a m egészében sokkal inkább tartható sokszólamúnak, mint egyszólamúnak – maga a megszületett m pedig (az el nem küldött levelek laza füzére) sokkal többnek naplónál vagy önéletrajznál. Bár Hamvasnak ebben az egyik „legirodalmibb” m vében kétségkívül kimutatható a szerz nek a m címszerepl jével való patetikus azonosulási szándéka (mi több: e szerepek olykor tökéletesen egymásba is folynak), ám a hasonlóságok – vagy akár az átfedések! – mellett nem szabad eltekintenünk a m beszél jének a címszerepl vel szembeni (ön)ironikus távolságtartásától sem, amire már az „éndisszemináció” jelensége kapcsán is felfigyelhettünk: „hüperióninak", másodsorban, ezt az egyszerre patetikus s ugyanakkor (ön)ironikus hangot nevezhetjük. Azzal ugyanis, hogy Hamvas egy már „foglalt” címet ad m vének, az imitáció ürügyéül szolgáló „eredeti” szerz jét (jelen esetben: Hölderlint) is mintegy „társszerz vé” avatja. S valóban: az általunk például közelebbr l nehezen beazonosítható „természeti táj” és benne a lecsupaszított emberi alaptevékenységek nem egyszer en „hasonlítanak” Hölderlin ‘Kunstnatur’-jára, hanem lényegi azonosságot mutatnak vele – nemcsak bizonyos „kulcsszavak” egyeznek meg, hanem a szavakat összef z (konkrét és átvitt értelm ) „szintaxis” is. Így lesz Hamvasnál Hölderlin „szent leveg jéb l” „heroikus leveg ”, az „üres és gondterhelt (német) életb l” „kedélytelen és keser ” (magyar), illetve „gond”, a hölderlini „ svilág”, a „Természet kertjének” aranynapjaiból” „elíziumi kert” és „aranykor”. Jogosnak t nhet persze az az ellenvetés, hogy itt viszonylag állandósult mitologéma rendszerekr l van szó, amelyeknek a szókészlete is többé-kevésbé állandó. Csakhogy akkor hogyan magyarázzuk az olyan hölderlini „egyszer-mondásoknak” a hamvasi m ben történ el fordulását, illetve Hamvas általi beemelését, mint ez az alábbi: „Száznak sincs olyan súlya, mint itt egynek”? És abban is majdnem biztosak lehetünk, hogy az „(el)alvás”, az „álmodás”, a „beleálmodás” motívumai Hamvasnál azért olyan hangsúlyosak, mert Hölderlin szintén nagy súlyt fektet rájuk. És amikor Hamvas Hüperiónja visszautasítja, hogy „királyként” „férgeket” jutalmazzon, vajon nem ugyanazért nem jutalmaz-e, mint amiért „a bennünk él isten, aki el tt a végtelenség pályája nyílik” sem vár, „amíg a féreg kitér az útjából”? Vagy vajon nem azért zsonganak-e „méhek” Hamvasnál, mert „jobb méhnek lenni mint uralkodni a világ urai között”? Példáim csupán illusztratív jelleg ek: nem bizonyítani, csupán illusztrálni kívántam velük a kétféle (a hamvasi és a hölderlini) Hüperión rendkívül szoros, sokszor a szóhasználat szintjére is leképzett-kivetített rokonságát. Mint látjuk, A magyar Hüperión az irodalmi hermeneutika adaptációs elvének egyik legszebb gesztusa és nem csak gesztusa: megvalósulása is a magyar irodalomban. Hamvas ugyanis nem elégszik meg a múlt egy tetsz legesen kiválasztott szeletének, egy adott vetületének (jelesül a Hölderlin-féle Hüperión) újbóli „játékba hozásával”, hanem az aktuális jelen és a let nt múlt horizontját „össze is rántja”. Ezáltal nemcsak a múlt képes új életre kelni, hanem az aktuális jelen is a múlt, a „hagyomány” és az utópisztikus jöv szövetébe ágyazódni. Hamvassal szemben jogos tehát a „(neo)romantika” vádja – de a fentebbi perspektívából nézve mulatságosan semmitmondó is. Másrészt itt és ebben érzem megragadhatónak minden (vagy majdnem minden) Hamvas-írás differentia specificáját: hogy tudniillik legszembet n bb tulajdonságuk a helytelenségük, beskatulyázhatatlanságuk, id n kívüliségük. Úgy is mondhatnám, hogy Hamvas írásainak – a Sziget két számában megjelenteknek csakúgy, mint a kéziratban maradóknak, így például a szóban forgó, a megszületése után csak hatvan évvel kés bb napvilágot látott Hüperión – legfontosabb jellemz je az, hogy a szó kett s értelmében is apokaliptikusak. Nemcsak (vég)ítéletszer ek, hanem az id höz is nagyon egyedi a viszonyuk: bennük az id mint a múlt, a jelen és a jöv egyidej sége tárulkozik föl. Harmadikként az ebb l megszület (az ezt megszólaltatható) hangot nevezhetjük „hüperióninak”. Mindezzel természetesen nem azt akartam állítani, hogy Kerényi olvasatának ne lenne meg a létjogosultsága: de ez az olvasat csak két feltétel (egyáltalán nem szükségszer ) megléte mellett jogosult: 1.) ha Hamvas Hüperiónját „direktben” olvassuk, vagyis az egyszólamú, tisztán önéletrajzi kijelentéseket (hisz tagadhatatlanul ilyenek is találhatók az egyes szám els személy megnyilatkozások közt) a hölderlini szövegváltozatra és Nietzsche Zarathusztrájára rájátszó sokszólamúak rovására toljuk el térbe; 2.), ha birtokunkban van az a kód, amellyel az „egyenesben” olvasható kijelentések - 233 Szerkesztette: Fargó Ferenc

desifrírozhatóak.


Hamvas e különös „vallomását” a maga sokszólamúságában, m fajtalanságában, rendkívüli reflexiós erejében meggy z désem szerint joggal tarthatjuk a sziget-mozgalom ideologikus, illetve esztétikaimetaforikus „görög programjának” emblematikus érvény f m vének. Hamvas ugyanis azzal, hogy a Hüperión-mítoszt megteremt Hölderlin m vét teszi meg hivatkozandó alapszöveggé, nem egyszer en „imitálni” kíván egy másik megszólalásmódot, jelen esetben a hölderlinit. Nem is versenyre kelni, „emulálni” vele, vagyis els sorban nem írói kvalitásairól akarja meggy zni az olvasót. De nem is valamiféle szerepjátékot játszik a kínálkozó hangok, arcok (és álarcok) folytonos cserélgetésével, hanem a hagyományra, mint olyanra kérdez rá, pontosabban a lehet legtágabban értelmezett „klasszikafilológiának” saját tárgyához való viszonyára. Ez pedig óhatatlanul együtt jár a (megintcsak tágan értelmezett) „eredetre” irányuló kérdezéssel. A magyar Hüperión „tárgya” ugyanis csupán ebben a (nagyon áttételes) értelemben „görög”: a szövegben ugyan találunk (többnyire) burkolt utalásokat a „görögségre”, ám e „görögségkép” nem történeti jelleg , vagyis nem az alexandriai (klasszika-)filológia alapján álló megközelítésmód gyümölcse, hanem, a hölderlini megközelítésmódhoz hasonlóan, lényegileg egy sajátos történetfilozófiai konstrukció része. Ennek igazolására vessünk egy pillantást a „heszperiai” költ létmódjának hölderlini felfogására, amelyet Hamvas is átvesz. Kocziszky Éva Hölderlin költészeti „fordulatáról” szóló írásában a „heszperiai” költ létmódját azzal az alapvet en köztes szereppel határozza meg, amely az „istenek már-nem-je és még-nem-je” jelöl ki. Hiszen egyrészt a költ már értelemszer en nem lehet részese a múltnak, a „görög istenek” epifániájának (éppen az ókor eme lezárulása folytán tekintheti magát a ‘napnyugati’ költ valamiféle ‘ínséges kor’ szülöttének, és éppen ett l olyan er s benne a visszavágyakozás motívuma). Másfel l viszont mégis csak a költ az, aki egyrészt visszaemlékezik és emlékeztet is egyúttal az „istenek (jelen)létére”, miként az is, aki – a fentebbit l nem elválaszthatóan – „énekével meg is idézi”, létre is hozza ezt az istenvilágot: Hölderlin ezért nevezheti a költ t „közvetít nek”, már-már „’félistennek’, aki m vével kihordja ember és isten, egykori és a majdani megmutatkozás köztességét. A köztesség tehát magában a költészetben van, abban lakozik, vagyis a költ úgy közvetít Ég és Föld, illetve az általuk jelzett valóságok között, hogy azokat egyszersmind szét is választja, külön tartja egymástól.” Már ennyib l is jól látni, hogy a Sziget ideologikus-metaforikus „görögség-problematikája” és els sorban Hamvas aktív írói önértelmezése – az „íráshoz” való paradox viszonya, a „(meg)költ ” személyéhez, „váteszi” sorsához, kitüntetettségéhez és elátkozottságához tartozó kérdések – mennyi szállal köt dik ahhoz az egzisztenciális és történetfilozófiai alaphangoltsághoz, amely Hölderlin költészetének meghatározó specifikuma. Kocziszky szerint Hölderlin kitüntetett helyét az európai költészet történetében az a gazdagság indokolja, amely a költ nek „a görögséggel, a hellén istenvilággal való szoros kapcsolatából” eredeztethet , és amelynek feszültségét az adja, hogy Hölderlin egy „feneketlen, áthidalhatatlan szakadékra” alapozza költ i életm vét, és hogy e tudatos választásban egyszerre van jelen az „aláhullástól való menekülni akarás” szándéka és annak biztos tudata. Épp az tehát, ami mind az , mind Hamvas Hüperiónjának is alaptapasztalata, hiszen a titán(i) Hüperión – mint a költ allegóriája, pontosabban hölderlini-hamvasi alteregója – ugyan a „Magasság fia”, „magasan járó”, ám tudjuk, hogy mégis alávettetik a Tartarosz mélyébe és sötétségébe. A görög mitikus világ, a görög „istenek” feltámasztásának feladatát magára vállaló, az „eredet” (a „teljesség”, az „aranykor”, az „aranynapok”) újbóli megteremtését megcélzó (s kés bb bizonyos értelemben jogosan „romantikusnak” aposztrofált) költ szerep, Hölderlin-Hüperióné tehát lényegileg paradox. Vagy, egyetértve Kocziszky tanulmányának megállapításával, „irodalmi-poétikai” értelemben az „írás” paradoxitásába berendezked Hölderlin „pogány” versei (Hyperion sorsdala, Mint ha ünnephajnalban... , Kenyér és bor) tarthatók a legsikerültebbeknek, tehát azok, amelyekben a táj, a természet, a Mediterraneum a maguk megidézett mitikus id tlenségében lépnek az olvasó elé. És ez az elem az, amit Hamvas a hölderlini értelemben felfogott „tulajdonképpeni görögség” legfontosabb hozadékának és az utókor által is követend példájának tart. A hölderlinhüperióni világgal való bens séges azonosulásban, a „görögségre” vonatkozó – poétikát, hermeneutikát, filológiát (és akár az aktuálpolitikát is) átfogó – hölderlini elgondolás magáévá tételében lelhetünk tehát magyarázatot arra a sajátos szerepre, amelyet a se nem filológus, se nem szépíró, se nem filozófus Hamvas játszik a Sziget ideologikus, esztétikai és metaforikus programjában. Egyrészt tehát arra, hogy a semmilyen „szakmát” nem reprezentáló Hamvas tevékenysége mégis miért érintkezhet mindezen diszciplínákkal. Másrészt arra, hogy a „primér” görög múlt (a görög „örökség”) Hamvas - 234 Szerkesztette: Fargó Ferenc


számára hogyan folyik bele egy er sen – többek között Hölderlin életm vén – átértelmezett másodlagos-reflektált világba; harmadrészt pedig arra, hogy a hamvasi oeuvre-ben fokozatosan miként válhat a sz ken vett görög hagyomány vizsgálata a hagyománynak mint olyannak a kutatásává. Mindezt Hamvas úgy éri el, hogy Hölderlin Hüperiónját egy olyan nyitott m nek állítja be, amely nemcsak hogy megengedi, de meg is követeli az aktív beavatkozást a befogadó részér l, akinek nem csupán le-, hanem át is kell fordítani az eredetit. Festészeti metaforikával élve Hamvas Hölderlin m vének nem egyszer en a lehet leghívebb lemásolását szorgalmazza, s maga se csupán erre törekszik, hanem mintegy a kész (remek)m re viszi-festi rá a sajátját. S hogy még nehezebb legyen e két „réteg” egymástól való elkülönítése, Hamvas azokkal az anyagokkal és motívumokkal dolgozik, amelyek az eredetit is jellemezték. Mindezt azonban nem szabad pusztán valamiféle „stílus-” vagy írói ujjgyakorlatnak tartanunk. Azzal, hogy – a Hölderlin életm vén belül különösen kitüntetett szereppel bíró – korai m vébe, a Hüperiónba „olvassa bele” Hamvas a kései Hölderlint foglalkoztató kérdéseket, s miközben mintegy saját írói világának, „magánmitológiájának” emblematikus figuráivá avatja Hölderlin-Hüperiónt, Hamvas valójában a tágan értelmezett hagyomány befogadásának, befogadhatóságának a problémájához szól hozzá a maga hagyományértelmezése fel l.

Szántó F. István *forrás: Új forrás irodalmi, mvészeti és társadalomtudományi folyóirat

"Kínában az igazság írásjele azt fejezi ki, hogy ellenszolgáltatás nélkül cselekedni." (Szufi)

Genezis* Kolozsvárott 1656. November 20-án, a semmib l teremtett kollégium nagytermében Apáczai Csere János székfoglaló beszédet tart. Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról értekezik, s szavai hitelét er sítend , bibliai helyeket idéz: "Egyébként nem akadt olyan ügyefogyott, aki tagadni merné, hogy miként a múltban is az iskolából kerültek ki legkiválóbb tudósaink, legékesebb szavú szónokaink, legélesebb elméj hitvitázóink - mindmegannyian a látható egyház legszilárdabb oszlopai -, éppúgy onnan kerülnek ki a mi id nkben is. Ez pedig világosan kit nik akár a Teremtés könyve 4. fejezetének utolsó verséb l is, melyet az iskolák alapításának tekinthetünk: "Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét" A szellem erejér l beszél Apáczai, a kicsiszolt elme felvértezettségér l, amellyel a bölcs ember ellenállni képes rontásnak, rombolásnak. Iskolát alapít: így akar er s várat építeni török átok, jezsuita veszedelem, Habsburg-hódítás ellenében. De milyen logika alapján tekinthet a Teremtés könyvéb l merített mondat az iskolák alapításának? Apáczai filológus magyarázatba kezd a Biblia fordítói közül Tremellius és Junius - Rabbi Salémo Jarchi értelmezése alapján - a héber huchal szót egy feddés értelm szót re vezették vissza, más forrás - a tudós Ibn Ezra - a kezdet szóval hozza összefüggésbe. Kezdet és feddés: közösség és fohászkodás. Nagy bajban, végs veszedelemben megtanulta az ember segítségül hívni az Úr nevét. 1656-ban Erdélyben teológia és világi tudományok, Biblia és iskola egyaránt nélkülözhetetlen a veszedelem elhárításához. Tehát a Teremtés könyvének hivatkozott verse bizo- 235 Szerkesztette: Fargó Ferenc


nyítja: iskolára van szükség, gondolkodó magyarokra, akik el zik határaimról a bajt, török dúlástól, német fosztogatástól, hódolástól óvják, mentik hazánkat. Nagy bajban Isten nevét hívja segítségül Apáczai - és: iskolát alapít. Félreértette a Biblia szövegét? Séth szavait iskolateremt cselekedetnek értelmezni roppantul evilági gondolat; a hallgatóság soraiban helyet foglaló tudós teológusok egynémelyike okkal felháborodottan vonhatja össze szemöldökét. Sokaknak ez sem tetszett: matézist, fizikát tanítottak Kolozsvárott, magyar nyelven földi tudományokra, evilági jártasságokra oktatták, nevelték a hallgatókat, s tette mindezt Apáczai kezében Bibliával, ajkán az Úr nevét segítségül hívó szóval. Segítségül hívta az Úr nevét: felépült Kolozsvárott a kollégium. Tanított: bet ért kb l olvasni tudókat nevelt. Nevelt: a Biblia szellemében formált hallgatóiból eretnekeket Hamvas Béla 1936 derekán a világ válságos állapotáról gondolkodik. A világválság okait, eredetét és távlatait kutatja, tárgyilagos pontossággal lajstromozza a tudomány, a politika a társadalmi mozgalmak eredménytelenségeit, félmegoldásait, kudarcait. Tudományos pontossággal értekezik az emberiség megmenthetetlenségér l. George bibliás hangú töredékmondatát idézi: "Keiner, der heute ruft.." - senki, aki ma az égi hatalmakhoz kiált segítségért.. Hamvas pontosan, szikáran fogalmaz: most nincs remény. Azemberiség elveszítette képességét a katartikus megtisztulásra, önön sorsának bölcsebb irányítására, elveszítette hitét, Istenét, megszakította szellemi összetartozását földöntúli hatalmakkal, tönkresilányította kultúráját, értéktelenné színtelenítette történelmét, múltját. Ma a nyájhatalmú tömegember uralkodik, az arc nélküli sokaság, s valamennyiünket az anyagiasság bilincse tart fogva. Politikai pártok ideológiájukat kínálják megváltásul, pénzemberek a gazdasági fellendülést, egyház a szemfényveszt szertartásokat, tudósok tudományos hiedelmeiket -mindhiába, mert mindez csupán részlet, töredék, maradék. A kor hulladéka. Katarzisra, újjászületésre, önmegújításra az emberiség ma képtelen. Hisz a világot is csupán részjelenségekben képes érzékelni: gazdasági életben, politikában, m vészetben, tudományban. S bár a világ nincs válságosabb állapotban, mint volt bármikor - "Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati kultúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete." -, mégis: az ember szorongatóbb pillanatokat él át napjainkban, mint korábban. Eltelt ismét kétezer év, bolygónk átlép a következ csillagképbe, a Vizönt be. Jöv nk titok. 1983 tele; negyven éve Hamvas Béla költ k, írástudók szent feladatáról merengett. Ma: múlt. Költ nk szent feladata? Talán valamikor. Mallarmé? Néhányan olvassák még a verseit. Hölderlin? Nem szent, de él köztünk van. Poeta sacer? - inkább: politikus, katona, közgazdász. Megvillan váratlanul egy mondat: "A járvány úgy kezd dött, hogy mindenki trónkövetel lett." Költ kr l gondolkodik Hamvas Béla? " Tegnap kinyújtottam a kezemet valaki felé, s nem vette észre; ma felém nyújtotta valaki, és én vagyok az, aki nem veszem észre." Valamikor Isten nevét hívtuk segítségül. Ma barátunk kezét keresnénk: nincs barátunk. Hamvas pontos diagnózisa: " a barátság klasszikus kapcsolat, s a mai ember a klasszikus kapcsolathoz kicsiny:" Igaz volna? S ha így van, mit jelent t szomszédságában a másik mondat: "A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad bel le." Lehet, hogy végérvényesen vagy id legesen, de elveszítettünk valamit, s ma csak a hiányát élhetjük meg hajdanvolt emberi nagyszer sgünknek? "Csupán mulandó m vet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban." Maradhat, akár eltüzelhet ek a hátrahagyott, teleírt papírlapok. A remekm megtörtént, Isten tud róla, a többi nem fontos. Hamvas Béla életm vének jelent s része kéziratban maradt. Talán így vigasztalódott. Vigasztalódott? S akit nem vigasztal, nem nyugtat meg a gondolat, hogy elegend boldogság gondolatban megélni a remekm megalkotását: az életet? Gyógyír lenne mindenre, ha elbújdoshatom a szellem birodalmába? Boldog volt Hamvas Béla, amikor hitte: álmában Istennel beszélget? S aki nem tud ébren, álmában Istennel társalogni, képes g g és irigység nélkül megérteni azt, aki boldogságot tudott álmodni önmagának? Aki Istennel álmodik, érti azt, akinek a föld fáj?

Szigethy Gábor *forrás: Magvet Kiadó, 1983



„Ha valaki szociálisan elre halad és gazdaságilag gyarapszik, a lelkiismeret nem szokta megnyugtatni.” (Patmosz I., Direkt morál és rossz lelkiismeret.)

Thiel Katalin: Maszkjáték cím kötetéhez* Idézettel kezdem – saját magamtól, a könyv hátsó borítójáról. Ma sem igen tudom másként elképzelni magamnak Hamvast. „Ha egyszer az a képtelen ötlet merülne fel bennünk, hogy az utóbbi pár száz év európai filozófiai faunáját megpróbáljuk elhelyezni egy képzeletbeli szoborparkban, alighanem az a vizuális meglepetés érne bennünket, hogy míg a nyugat-európai filozófusok alakja – többségében – megannyi jól megformált körplasztikaként tárulna a szemünk elé, addig az »Elbától keletre« m köd bölcsel k többségére a torzó, a részleges megformáltság lenne jellemz . Olyan portrék állnának el ttünk, melyek csak részben kifaragottak, alakjuk belemosódna a háttérbe, vagyis jobbára olyan gondolkodók állnának képzeletben el ttünk, kikr l az mondható el, hogy legfeljebb csak úton – fél úton – vannak afelé, hogy elérjék a nyugat-európai filozófusi lét szoborszer portréjának verzióját. Úgy véljük, a félbemaradt plasztikák, torzók között foglalna helyet a múlt század magyar szellemi életének egyik nagy talánya, Hamvas Béla.” Tüstént felmerül a kérdés: miért ilyen félig megmunkált lény, torzó Hamvas? Milyen okokra vezethet ez vissza, minek köszönhet ? Sok minden más mellett annak is, hogy minden el zmény és folytonosság nélkül, a semmib l kellett megalkotnia, megformálnia önmagát. De hát mi az, ami nincs? Mi hiányzik? Kortársához, Ortega y Gassethez kell fordulnom, aki Goyát hozza fel mondandója illusztrációjához: „Életkor és történelem nélküli emberként Goya – mint ahogy talán Spanyolország is – a kultúrának egy paradox formáját képviseli: a vad kultúrát, amely híján van a tegnapnak, a fejl désnek, a biztonságnak: a határ menti kultúrát.” Itt a monstruozitás gyökere: ami hiányzik, az a háttér, az alap, a kulturális folytonosság. Egy Kant vagy egy Dilthey, egy Gadamer nem utolsósorban azért is válhatott tökéletes körplasztikává, mert a filozófiai szakmát magas szinten m vel , névtelen professzorok százainak tudott a vállára lépni, mert a zseni mögött ott van a magas átlagszínvonal. S egy nép filozófiai m veltsége els sorban ett l függ. Egy adott filozófiai kultúra színvonalát persze kiemelked tehetségeik alapján jegyzik; a bölcseleti zsenialitás azonban akkor szökik igazán szárba, akkor ereszt valóban mély gyökereket, ha maga az a színvonal is magas, melyb l kisarjad. Ilylyés Gyula is megsejtett ebb l valamit, mid n azt mondta, hogy nálunk többnyire akadt vezér, de nem volt vezérkar, egy olyan hátország, amely a folytonosságot tudja képviselni. S amíg ez nem alakul ki, addig mi is mindig határ menti kultúra maradunk. Feltehet a kérdés, hogy a 20. század magyar kultúrája miért épp a matematikában és a zenében alkotta a legmaradandóbbat. Egyebek mellett azért, mert megvolt a diszciplináris folytonosság, és magas színvonalon állt a szakmai háttér is. S hogy ez minek köszönhet , arra is megadható a válasz: talán azért, mert a matematika és a zene áll a legtávolabb a politikától. Nézzünk most egy másik vonulatot. Thiel Katalin könyve beleilleszkedik abba a folyamatba, amit a magyar filozófiatörténet feldolgozásának reneszánszaként lehetne emlegetni. Ebbe a sorba tartoznak Perecz László, Hell Judit és – Thiel Katalin mellett – mások is. Arról van szó, hogy a magyar filozófiai gondolkodás története jó ideig háttérbe szorított, lekezelt, lebecsült területnek számított. Tény s való, hogy soha nem voltunk – s talán nem is leszünk – filozófiai nagyhatalom: ugyanakkor ez nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy tudatosan leértékeljük, alábecsüljük teljesítményeinket. Kulturális önbecsülésünk, filozófiai öntudatunk része kell, hogy legyen az, hogy merjük vállalni, büszkén merjük vállalni azt, amit a magyar kultúra a filozófia terén tett. Ismét spanyol példával élek. Egy, az El Escorial mellett él öregúr, José Luis Abellán professzor hat vaskos kötetben írta meg a spanyol filozófiai gondolkodás történetét, pedig Spanyolország igazán nem volt filozófiai nagyhatalom. Hasonló feladat várna a magyar filozófiatörténet-írásra is: egy átfogó – akár többkötetes – monográfia készítése a magyar bölcseleti gondolkodás történetér l. Thiel Katalin Hamvas Béláról szóló könyve szépen megírt, alapos és korrekt munka. Kísérletet tesz arra, hogy korszakok és kategóriák mentén gondolja végig Hamvas gondolkodói életútját. A három kulcskategóriából – válság–hagyomány–megvalósítás – most az els re és a harmadikra utalnék röviden. Válság. Erre a szóra hajlamosak vagyunk unottan legyinteni. Azt mondhatjuk, hogy Hamvas válságkori gondolkodó volt, de a nagy válságokon, gazdasági - 237 Szerkesztette: Fargó Ferenc


és politikai kríziseken immáron túl vagyunk, s ha bejutunk az Unióba, végleg megnyugodhatunk, nyugodt pozícióba juthatunk. Ezzel szemben kiemelhet , hogy: 1. A válság Hamvasnál nem politikai vagy gazdasági kategória, hanem az ember metafizikai határozmánya. Interview cím írásában megjegyzi: „Válság annyi, mint válságban lenni, válaszolni, választani, elválni, vállalni” (33. o.). Vagyis a krízis a döntéssel, a kitettséggel áll összefüggésben, s azzal egyenl , amit Heidegger az ex-sistentia ex-statikusságának nevez. Ex-ek vagyunk, kívül vagyunk önmagunkon, ki-tettek vagyunk a világba, a létbe, ami el l nem menekülhetünk, bárhogyan is szeretnénk azt. Ennyiben Hamvas válságfelfogása ma éppannyira aktuális, mint megszületése idején. 2. Ha a válságnak sz kebb jelentést tulajdonítunk, hasonló a helyzet. Megszoktuk, hogy a „válság” szó hallatán nyomorra, nélkülözésre, konfliktusokra, zavargásokra asszociálunk, holott a válságnak legalábbis két alaptípusát lehetne megkülönböztetni: vannak „keser ” és „édes” válságok. Európa – általánosabban a nyugati világ – ma egy ilyen „édes” válságban van: hedonisztikus válságban, ha úgy tetszik: erekciós válságban. Nem ismerjük pontosan az ilyen válságok természetrajzát, hiszen a legutolsó, ilyen természet válság Európában meglehet sen régen volt – a Római Impériumban. De a végkifejlet mégoly homályos ismerete is bizonyos óvatosságra kell, hogy intsen bennünket. S Hamvas válságelemzése ilyen vonatkozásban is tanulságokkal szolgál. A válsággal ugyanúgy vagyunk, ahogyan Jaspers a közember halálhoz való viszonyulását írja le: vagy megfeledkezik róla, elfelejti, vagy megrémül t le. A kett feltételezi egymást, következnek egymásból. Válságjelnek tekinthetjük például – teljes joggal – a New York-i felh karcolók lebombázását. Hamvas perspektívájából azonban feltehetjük a kérdést? És azok felépítését? Az vajon nem ugyanolyan válságjel? Hamvas másik kortársához, Spenglerhez fordulhatunk, aki A Nyugat alkonya cím m vében ezt írja: „A »világváros« k kolosszusa áll miden nagy kultúra életfolyamatának a végén. [...] Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi szem fényvilágában megjelenik, a végérvényessé »vált«-nak egész fennkölt halálszimbolikáját magában foglalja.” (II/139-140.) A válság Hamvas felfogásában sokkal átfogóbb jelenség annál, semhogy a puszta rombolással, a pusztítással azonosíthatnánk. Megvalósulás: ebb l különösen a transzparens egzisztencia hamvasi fogalma érdemel említést. Manapság az „átvilágítás” szónak elég rossz csengése van. Ha valamit – gyárat, bankot, hivatalt, egyetemi tanszéket – „át kell világítani”, akkor ott, enyhén szólva, valami nincs rendben. S az átvilágítás, a megvilágítás a távolabbi múlt sötétjébe is belevilágít, különféle totalitárius diktatúrák vallatószobáinak vakító fényét idézi fel bennünk. Holott a megvilágítottság, az átláthatóság az emberlét legvonzóbb lehet ségei közé tartozik, s Hamvas is ekként fogja fel. Ez a kitárulkozás, a megnyílás, az szinteség meghitt, patyolattiszta pillanata. Nekem err l Gabriel Marcel megfogalmazása jut az eszembe, aki az emberközöttiséget, az interperszonalitást úgy határozza meg, hogy „együtt állni a fényben”. Marcel a fényt János evangéliumának fénymetafizikája értelmében magyarázza. Ez a fény olyan, hogy nem vet árnyékot. Mikor a Másikkal a „transzparens egzisztencia” viszonyába kerülök, ez azt jelenti, hogy nincs árnyéka számomra. A transzparencia persze nem azzal egy jelentés , hogy a Másik „nyitott könyv” számomra, hogy nincsenek titkai el ttem – ez embertelen lenne –, hanem azt jelenti, hogy bízhatok benne, szinte lehetek hozzá, fenntartás nélkül adhatom át magam neki, szerethetem. Az egzisztencia transzparenciája nem föltétlenül a lét fel l kapja a fényt – hagyjuk meg Heideggernek azt, hogy nyugodtan heverésszen a lét világló tisztásán –, hanem sokkal inkább a másik embert l. S ez a transzparencia az, ami – ha megvalósul, realizálódik – képes megszentelni a hétköznapokat. Hamvas filozófiai kóborlásainak egyik legvonzóbb vonása az, hogy tudja és meri a mindennapiságot is feltölteni nem mindennapisággal, képes megszentelni azt. Engedjék meg, hogy – poézise folytán – néhány sort felolvassak az egynapos élet és a szakrális hétköznap hamvasi leírásából: „Az egynapos élet szerkezetének jelképe a tiszavirág, ez a kicsiny rovar, majdnem leveg b l van, határtalanul törékeny, mint az illat. Életminimum. Olyan, mint az újsághír. Az egynapos élet szerkezetéhez tartozik a színház, a mozi, mindaz, ami mulandó és profán, a festék, a frizura, a divat. Emberek, akiknek élete egynapos élet. Életkörök besz külése: klikk, egyesület, társaság, kör, foglalkozás. A kishivatalnok. A koldus. A háziasszony. A gyári munkás. A szakember. A szobatudós. Az egynapos élet reggel kárminpiros és elragadó illata van, délben lila és nehéz, este barna és büdös, mint a hulla. A szakrális hétköznap reggel kemény és nehéz, délben tele van virággal, este az érett gyümölcst l roskad” (70-71. o.). Sok min- 238 Szerkesztette: Fargó Ferenc


denr l lehetne és kellene még beszélni Hamvas Béla és Thiel Katalin róla írt könyve kapcsán. Hamvas az én számomra az a gondolkodó ember, aki – a maga kontójára, ami személyes életében gyakran nem bizonyult kifizet d nek – megpróbálta végiggondolni a világot, a „sötét ponttól”, az els hazugságtól kezdve egészen a személyes üdvözülésig. A végiggondolás útja során, útitársként, egy id re Thiel Katalin is csatlakozott hozzá, aki – Platón Phaidroszának képét használva – Nietzschét és Kierkegaard-t is felülteti a bakra, hogy velük együtt próbálja betörni ezt a rakoncátlankodó és minden irányba kitörni akaró nemes paripát. Vállalkozása azért tekinthet sikeresnek – ha nem is véglegesnek –, mert segítségével a hamvasi gondolkodás sokkal kormányozhatóbbá vált a filozófia úttalan útjain.

Csejtei Dezs *forrás: www.c3.hu . weboldal

"A bizonytalanság oka mindig az, hogy az embert a lefokozott éberség tudat káprázatvilága megzavarja, és nem tudja magát teljesen az alapállásban megnyilatkozó tiszta szellemi lényével azonosítani és az abszolút látásban nem tud megersödni." (Unikornis)

Pokoli riport* Miután 1948-ban "B-listára" teszik, könyvtári állásából fölfüggesztik, és 1949. március 1-jével nyugdíjazzák, Hamvas Béla 1948-tól 1951-ig sógora kertjét m veli Szentendrén. 1951 júniusától újra "munkába lép", raktárosként dolgozik Inotán az Er m beruházó Vállalatnál, majd 1954 és 1962 között segédmunkás Tiszapalkonyán. 1951 és 1955 között Inotán és Tiszapalkonyán írta azokat a - jobb híján rendhagyó naplónak, esszéknek nevezhet szövegeket, amelyeknek a Szarepta nevet adta. A m a Dúl Antal szerkesztésében megjelen életm -kiadás 14. kötetében látott napvilágot. Szarepta az ókori Izraelben Szidónhoz, majd Tíruszhoz tartozó kisváros volt, ahová üldöztetéseinek idején Illés az Úr útmutatásait követve menekült, és ott egy özvegynél élt. A Szentírás két helyütt említi ezt az eseményt, illetve a település nevét. El ször a Királyok I. könyvének 17. 8-24., majd Lukács evangéliumának 4. 26. részeinél. Hamvas m ve mottójául a Királyok I. könyve 17. 9-ik részét választotta. Nehéz lenne megkerülni a kérdést: hogyan értelmezte Hamvas Béla a bibliai szöveghelyet, miért emelte m ve elé mottóként, miért adta ennek a városnak a nevét címül. Szarepta lehet a szellemt l érintetlen hely szimbóluma, ahová a szükség és az üldöztetés idejében bújik el a szellemi ember. Az Illést befogadó özvegy az ószövetségi szöveghely szerint nem kifejezetten elkötelezett Illés Istenének, legalábbis eleinte biztosan nem. Hamvas többször is megemlíti a m jegyzeteknek is nevezhet részleteiben, hogy a szentendrei bels emigrációt mindenképpen föl kellett adni, vissza kellett térni a világba, vállalni kellett, minden ellenségességével együtt. Megjegyzem, Illés próféta Szarepta el tt meditatív-aszketikus állapotban, a világtól szintén elzárva élt, a maga "bels " valóságában. Hamvas úgy érezte magát a szentendrei kertben, mint Noé bárkájában az özönvíz idején. Hibaként rója föl önmagának, hogy a helyzet tragikumából és a rendelkezésére álló szabad szellemi er kb l nyert energiáit irodalmi tevékenységbe fektette, ahelyett, hogy a válságot oldotta volna meg a segítségükkel. Másrészt úgy érezte: morális alapja sincs arra, hogy kívül éljen azon a kényszermunkatáboron, amelyben a többség lakott. Bármeny- 239 Szerkesztette: Fargó Ferenc


nyire is kecsegtet és kívánatosnak t n , mégsem hallgathatom el a másik értelmezési lehet séget sem, amely, amellett, hogy nagyrészt a lukácsi helyre alapozható, a Királyok I. könyvében található változattal is könnyen kapcsolatba hozható. A Názáretben prédikáló Jézus a kiválasztás, kiválasztottság viszonylatairól beszél, amikor Illés szareptai tartózkodását hozza föl például. Ebben az összefüggésben természetesen nemcsak a hallgatóság választatik meg, hanem a beszél is. Különös, egyedi volta isteni küldetéssel, szakrális, szellemi fontossággal bír. A pátoszt talán némileg tompíthatja a történelmi távlat, a tudat, hogy Hamvas, a mottóban szerepl Sz cs Géza-idézethez kapcsolhatóan, valóban kitüntetett helyzetben volt azokban az években, amikor a Szareptát írta. Az elhallgattatási és a megtörési kísérletek tüntették ki azzal a lehet séggel, hogy a szocialista termelési viszonyok között is bizonyíthatta szellemi-emberi hivatástudatát, hitet tehetett azok mellett az általa szakrálisnak és archaikusnak tekintett értékek mellett, amelyekr l olyan magával ragadó er vel és magabiztossággal elmélkedett Scientia Sacra cím m vében. Ezt a töretlen és törhetetlen hitet (amelyet semmi esetre se hívjunk elhivatottságnak) aztán újból párhuzamba lehet állítani azzal, ami Názáretben történt Lukács evangéliuma szerint. A szándékos(?) értetlenséggel. Hamvas m vének 80. oldalán további utalást tesz Illés történetére, amikor arról elmélkedik, hogy a szellemtelenség és az embertelenség napjaiban az értelem és a hit meg rzése a legfontosabb és talán egyetlen emberi föladat. Vigyázni arra, hogy korsónkból az olaj ne fogyjon ki. Egyszerre utal Illés csodatételére, amelyet a Királyok I. könyve hivatkozott részlete említ, de Krisztus példabeszédére is vonatkoztatható az utalás a bölcs és balga szüzekkel kapcsolatban. Hamvas Béla olyan eszmeid ben alkotja meg a Szareptát, amelyben végképp nyilvánvalóvá válik számára, hogy az európai nyugati kultúra szinte egésze valójában tévút. (Fontos kivételek azért vannak: Newton, Böhme, Leibniz vagy Einstein.) Történelmünk, m vel dés-, vallás- és m vészettörténetünk több ezer éves, egyre jobban kiteljesed katasztrófa. A fasizmus, a kommunizmus, a haláltáborok, Hirosima és Nagasaki a jéghegy csúcsa csupán. A tiszapalkonyai poliglott segédmunkás legfontosabb föladatának az alap keresését tekinti. Azt az alapot, ami létünket alapítja, reálissá teszi, a szónak szakrális értelmében. Azt az alapot, amelyet véleménye szerint mindenkinek keresnie kell; senki sem indulhat el régebbi keres k után, járt utakon. Hamvas keresése nem egyszer en szellemi munka, sokkal inkább vágy, talán a böhmei sóvárgás értelmében. De ez sem pontos fogalmazás, több mint vágy, fanatizmus. A tisztaság fanatizmusa. Könyvét olvasva sorakoznak az olyan mondatok, amelyeket mottóul választhattam volna, éppen úgy, mint a mottó t le származó részét, amely szintén a Szareptában található. Ezek a mondatok axiomatikusnak t nnek, holott mindössze tételmondatok, kijelentések, gyémántkeményre csiszolt, pontosnak szánt megnyilatkozások, még akkor is, ha az esszé m fajában ez az igyekezet nem nevezhet szokványosnak. "Nem szabad belemenni abba, hogy két álláspont van" - írja egy helyen. Egész életm vével a kizárólagos igazságok ellen vallott, és kés bb is ellenük vall. Az emberiségnek az a hagyománya, amely Henochtól Buddhán és Lao-cén keresztül Hérakleitoszig húzódik, és amelyet Hamvas kiindulópontnak tart, szintén tagadja az ex katedra kijelentések jogosultságát, még akkor is, ha tételes rövidséggel fogalmazódnak meg, mint a Tao-te King vagy Hérakleitosz fönnmaradt írásai. Egyetlen lappal kés bb, amikor a Szarepta szerz je az analógia és az archaikus hierarchia fogalmait határozza meg, nyoma sincs a korábbi kategorikus-kizáró megfogalmazásnak. Stílusáról kés bb még szintén a Szarepta lapjain maga írja, hogy kamaszos, és azt hiszem, az olvasó helyenként igazat adhat neki, f ként kategorikus, ellentmondást nem t r kijelentései kapcsán, bár azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy népszer ségét az utóbbi évtizedben ennek a "stílushibának" is köszönheti. Még akkor is, ha talán éppen ezzel értene egyet a legkevésbé. Ezt a folyamatot jelzi az a tény is, hogy néhány éve utcát neveztek el róla, noha több írásában kinyilvánította azt az óhaját, hogy ilyen esemény vele kapcsolatban soha ne forduljon el . Hamvas a Szarepta születésének idejében úgy érzi, hogy a helyzet, amir l beszélnie kellene, különösen súlyos, és belátható: nehéz lett volna megmagyarázni neki ennek az ellenkez jét. Ugyanakkor töretlenül hisz a romlás személyre szabott visszafordíthatóságában, annak a munkának a sikerében, amelyet mindenkinek magának, személyesen kell végrehajtania. Mindezek a gondolatok indokolták a címet illet választásomat, amelyben nem annyira a recski munkatábort megörökít Faludy György Pokolbéli víg napjaim könyve és annak címe befolyásolt, hanem Karinthy Frigyesnek a Mennyei riport cím regénye, amelynek értelmezését egy alkalommal már párhuzamba állítottam Hamvas túlvilágképével, Az ürességként megélt lét görbetükre - A túlvilág cím dolgozatomban. Ilyenformán a tiszapalkonyai segédmunkás naplójegyzetei tudósításként is olvashatóak. Számunkra már nem annyira térbeli, mint inkább id beli távol- 240 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ságból "közvetít" a riport, ezáltal is er södhet a Karinthy-regénnyel vont párhuzam, hiszen ott sem térr l, hanem talán id r l, vagy még pontosabban téren és id n kívüliségr l van szó. A Szarepta szerz je nagy ív , bár roppant vázlatos összm vészeti és m vel dés-antropológiai tablót tárva olvasói elé, azt kutatja, hol hibáztuk el, hol tévedt el az emberiség, hogy világháborúk, népirtások, esztétikai, politikai és vallási hazugságok zsákutcáiba tévedtünk. Guénon hatására, de nála sokkal eredetibben és talán ezért hatásosabban, a reneszánszból kiindulva próbálja meg levezetni a válságot, és abban mindenképpen igaza van, hogy a reneszánsz tekinthet annak az átmenetnek, amelyben fölszámolódott a nyugati emberiség utolsó univerzális, biztonságtudatot szavatoló kozmológiája, a középkori kereszténység, ami még a klérus ellenére is folytatója lehetett egyetemes igényében az archaikus kozmológiáknak. A reneszánsszal kezd dött Hamvas szerint az életkultusz, ami nem más, mint életkizsákmányolás, és az általa fausztizmusnak nevezett mozgalomban érte el tet pontját. Faust nem a valóságból indul ki Hamvas Béla szerint, hanem annak az ördöggel kötend szövetségnek a szükségszer ségéb l, amely az életet kínálja az embernek a létért cserébe. Ezen a ponton helyezi szembe Faustot Jóbbal, aki tudja, hogy istenfélelme és az ehhez kapcsolódó tisztánlátás az, amit soha nem veszthet el, akkor sem, ha minden elveszett, mert ezt senkit l sem kapta, csak magának köszönheti. Faust éppen ezt az egyet bocsátja áruba, de a legrosszabb nem is ez. Amikor elbukik az ördöggel szemben, megbocsátja magának, hogy személyiségét, létét elárulta és eléri, hogy üdvözüljön. A bökken csak az, hogy "Nincs kompromittálóbb lény Istennél." Már tudniillik az üdv is kevés, ha az ára félelem és megromlott lelkiismeret, pontosabban mániákus b ntudat. "Szabad az út a világháborúk felé" - kommentálja fejtegetéseit Hamvas. A reneszánszon, a reformáción és a felvilágosodáson keresztül egyenesen a XX. század embertelen diktatúráiig, a fasizmusig és a kommunizmusig vezetett az út, addig a folyamatos katasztrófáig, amelynek hamvasi fölfogása meglep módon hasonlít olyan posztmodern gondolkodók apokaliptikus nézeteihez, mint Baudrillard vagy Foucault. A nyugati emberiség eddigi m vel dés- történeti elemzéseivel mer ben ellentétes reneszánsz-kép rajzolódik ki a Szarepta lapjain: "Nincs szomorúbb, mint a mer életöröm, a paloták, a ruhák, az ékszerek, a sok archeológiai sírzsákmány. Kacér Sz zmáriák, kisportolt Krisztusok, múzeumi szenzációk, lakomák, és persze meztelen n k. Nyert, aki új élvezetet talált ki." Hamvas éles kritikával illeti Voltaire-t, akit majomkirálynak nevez, Rousseau-t és Goethét, aki szerinte oly mértékben tehetséges volt, hogy Wilhelm Meisterével és Faustjával igazolni tudta a primitív életösztön kultuszát, s t magasrend misztikát láttatott benne. Tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy Hamvas a tehetséget, mint pozitivitást, el nyt, értéket értelmezi. Kétes el ny, és érték teremtésére nem alkalmas az az emberi tulajdonság, amely nem megszerzett, kiharcolt, "megbölcsüléssel" elért része a személyiségnek, mindössze puszta adottság. Az igazi m nek, mint Überschöpfungnak (nietzschei kategória, pedig a Szarepta szerz je Nietzschével is leszámol) csak akkor van jogosultsága, ha elutasítja a tehetség és a természet "segítségét", és az alkotást ott kezdi, ahol minden véget ér. A tehetség Hamvas számára éppen olyan er szakos tett, behatolás a kozmosz örök rendjébe, mint a forradalmak. Európa mozgalmai fegyenclázadások voltak, amelyeknek egyetlen célja, hogy az szabad, aki a többire vigyáz.” Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a hamvasi szabadságfogalom, amit a forradalmi ideológiákkal pontosan ellentételez a gondolkodó, Diderot-nak Az apáca cím regényében vagy az Enciklopédia idevágó szócikkeiben kifejtett fölfogásával szinte egybehangzó, amennyiben a szabadságot, mint jogok és kötelességek fölismert törvényszer ségét értelmezi. Saját koráról így ír: "Valljuk be, hogy mi nem a szabadságot kívántuk. Kényelmetlen lett volna, ha élettervét mindenkinek magának kellett volna megcsinálnia és ezen felül még a tudat, hogy a cs dért senkit sem vonhat felel sségre. Így ez mégiscsak jobb. Készen kapott elvek és eszmék és rendszerek, amelyeken gondolkozni nem is ajánlatos." A szabadság tehát alapvet en kényelmetlen léthelyzet. A kozmikus rendb l kilépett emberiségnek Hamvas szerint szüksége van arra, hogy kábult, lefokozott létállapotban "támolyogjon" (ez utóbbi a szerz által bevezetett szakszó). A Szarepta kábulatban támolygó társadalmat bemutató részletei ismét csak a riport m fajával mutatnak rokonságot, habár er teljesen keverednek ezekben a fejezetekben a különböz m fajok. A herepencsi darukötélalkatrész cím -kezdet szöveg nyilvánvalóan novellisztikus jegyeket mutat, a paródia szintjén azonban a kommunizmus-szocializmus termelési riportjai, üzemlátogató publicisztikája is jelen van az elbeszélésben, amely leginkább a káosszal azonosítja a kommunista termelési-szervezési módszereket. Az északi sarkon cím rész pedig mintha egy korabeli - 241 Szerkesztette: Fargó Ferenc


vicc megörökítése volna. Az ezt követ rész is hasonlít a viccekre, bár azoknál lényegesen intellektuálisabb és keser bb. Hamvas elemzi saját, 1948-1951 között írt nagyregényét, a Karnevált is, amelynek els " cenzúrázott " kiadását már nem érhette meg, így levelez társait, barátait leszámítva maradt m vének lektora, elemz je is. A XX. században született játékelméletekkel egyenérték fejtegetést is tartalmaz ez a sokrét és sokszín kötet. Az emberi játéktevékenységet, mint lehetséges világot vagy a megélt valóságon kívüli helyzetet teremt aktust elemzi Hamvas, és párhuzamba vonja a komédiával. Fejtegetése végén mégis elutasítja a komédiát, mivel az véleménye szerint csak a hamisat képes igaznak látni, illetve láttatni. Az olvasó számára azonban mindenképpen megfontolandó lehet az a hamvasi fölismerés, hogy a játék (s itt Schiller játékfölfogására emlékeztet) az ember legfontosabb egzisztenciális jellemz je. A Szarepta szerz je mindenr l beszámol olvasóinak, ami Inotán vagy Tiszapalkonyán foglalkoztatta. Így olvashatunk izgalmas, bár jellemz en misztikus matematikai fejtegetést a tollából éppúgy, mint Edgar Allen Poe m vészetének elemzését, elmélkedést Beethoven zenéjér l vagy egy igen eredeti ötletb l felépített Hamlet-értelmezést, amelynek központjában az a fölismerés áll, hogy Hamlet az egyetlen shakespeare-i személyiség, aki kiléphetett volna a drámai helyzetb l, mégis tudatosan a tragédiát választotta és megmaradt az egyetlen épelméj nek abban a világban, amely Shakespeare színpada. Pontosabban fogalmazva: siker és dics ség, tehetség és áldozathozatal ütközik öszsze a Hamlet cím tragédiában. A dán királyfi képes az áldozat vállalására, arra a tettre, amelyre Faust, a "tettek embere" Hamvas szerint képtelen. Hamvas Béla megdöbbent következetességgel vezeti le a klerikális hatalmi formából annak látszólagos tagadásán és a nemzetállam eszméjén keresztül a szocialista állami berendezkedést, a nyílt diktatúrát és terrort. Egészében mégis úgy t nik, mintha Hamvas Béla végs soron Platónt okolná a bolsevizmusért, habár primitivitás lenne az ideológiát az idealizmussal és az ideát, mint eszmét vagy ideálist az eidov-szal összekeverni. Általában véve Platónt, mint a nagy téveszt t, félreért t kezeli, talán a szintén kritizált Nietzsche görögségképének hatására. A Szókratész utáni görög filozófia kritikájának esetében azonban minden bizonnyal annak a Martin Heideggernek az alhueia-tana volt rá hatással, akit egyebütt szintén elmarasztal metafizikai következtetései miatt. Mindenesetre a platóni anamnézis-tant kritizálván az alhueia-nak éppen azt a – hibás – etimológiai értelmezését adja, amit Heidegger vezetett be, hogy az igazságról és a megismerésr l megfogalmazott föltételezéseit kell képpen alátámaszthassa. A kommunizmust épít táborban írt följegyzések között sajátosan hamvasi m fajok is megtalálhatók. Ilyen például az a humoros, jobb híján pozitív utópiának nevezhet szöveg, amely a bölcs férfiak és a szép n k országát álmodja szavakba. Másutt egy fémgyári munkás mindennapi tevékenységében fedezi föl a taót, pusztán abban a tényben, hogy az illet h zöngés és túlzások nélkül végzi a munkáját. Mindig arra ügyel, amit éppen tesz, ezért mindig pontosan azt teszi, amit meg kell tennie. Ez a tao. Az emberiség archaikus hagyományának jelenkori realizálása és az élet minden pillanatában érvényes megélhet sége szempontjából a Szarepta egyik legfontosabb helye az a rövid bekezdés a 188. oldalon, amely Hamvasnak és mesterének a szöveg rögzítését tizenhat évvel megel z egyik beszélgetését idézi föl. A buddhizmus és a tao alapvet tételei összegz dnek oly módon ebben a részletben, hogy közben egyetlen pillanatra sem kapcsolódik ki a szöveg az európai kultúra köréb l, mivel a beszéd témájának szimbóluma Dürer Lovag, halál, ördög cím rézmetszete, amelyr l más m veiben Hamvas is, akárcsak Carl Gustav Jung, megállapítja, hogy az európai személyiség számára mandala, meditációs objektum. A személyiség fölépítésének és teljes lebontásának, kiüresítésének szükségessége pedig, amelyr l a Dürer-kép alapján a beszélgetés folyik, nemcsak a távol-keleti vallásfilozófiákban játszik jelent s szerepet, de a közel-keleti szufizmusban is, f ként pedig Meister Eckhart vagy Jacob Böhme meditatív keresztény misztikájában. A lovag csak akkor gy zhet, ha mindent fölszámol, önmagát is. "Mi marad meg, kérdem. Semmi se vész el, volt válasz." Hamvas Bélának a magyarságról, a magyar szellemr l, kultúráról megfogalmazott nézeteir l elmélkedni vagy nyilatkozni szinte máig a legnehezebb föladatok egyike, legalábbis számomra. Meghökkent az a szigorú hangvétel, amivel Az öt géniuszt olvasva szembesül az olvasó, még akkor is, ha tudjuk, Hamvas a két világháború között különböz folyóiratokban a magyar szellemi élet szinte egész szivárványkörét áttekintette recenzióiban, csöppet sem elutasító hangnemben. A magyar Hüperion cím szellemi vállalkozásában pedig alapos elemzését adja a magyar irodalomtörténet több fontos mozzanatának. A Szarepta viszont mintha az egész magyar irodalmi hagyománnyal leszámolna. Ham- 242 Szerkesztette: Fargó Ferenc


vas véleménye a magyarságról, különösen Ady Endre költészetér l lesújtó. Véleménye szerint Ady a baudelaire-i mértéket elvétve vagy félreértve a rimbaud-i életkábulatba zuhan, exhibicionizmusa és individualizmusa szellemi katasztrófát okozott a magyar kultúrában. József Attiláról sincs jobb véleménye. Minden bizonnyal róla teszi az alábbi megállapítását: "A költ édesanyja halála fölött érzett megrázkódtatását versben t késíti. Ide jutottunk. Lesz, ami lesz, és kerül amibe kerül, mindent megírni.” Minden áldozat csak látványterv, látszat mindaddig, amíg az alkotó a legfontosabbat, lényének egyszeriségét teszi kockára, véli Hamvas. Mintha Az öt géniusz azon megállapításai visszhangoznának, amelyek szerint a magyarság vándorlásai során egy szellemi magaskultúráról leszakadt, legjobb esetben lovagi-ksátrija alapozódású, szellemileg csonkult közösség. A Szarepta 156-tól 159-ig terjed lapjain Hamvas megállapítja, hogy a magyarok legy zték a bolsevizmust, mivel még annál is korruptabbak. Zátonyra futott ezen a nemzeten minden küls uralmi kísérlet, éspedig nem éppen a h siesség, hanem a közöny, az egoizmus, a korlátoltság és a hitetlenség miatt. A magyarok csak pojácák voltak, akiknek érzékük még a nagy árulások iránt sincs, itt vannak, senki se tudja miért, nevelhetetlenül, m velhetetlenül, kétségbeesés nélkül, melankólia nélkül, komikum nélkül. Végül nem marad más, mint a cigányzene. Megjegyzem Hamvas Béla, aki olyan felvidéki német családból származott, amelynek nevét a hungarus tudatú apa magyarosította, fia önkéntesként szolgált az els világháborúban. Nemzeti érzelmeinek megváltozását esszéin kívül leginkább Karnevál cím regényében lehetne talán nyomon követni. Föl kell tenni a kérdést: minek tekinthet a Szarepta ? Ez lenne-e a megvalósulása A csikkgy jt emlékiratainak, amely fiktív m r l utolsó kisregényében az Ugyanisban tesz említést Hamvas? Vagy apokaliptikus és így töredékekb l álló esszékötet? Esetleg olyan útmutató könyvecske, amilyent Hamvas soha nem akart írni, s t ett l óvta a legjobban olvasóit (bár Eksztázis cím esszéje eléggé kategorikus megfogalmazású, és tételes kijelentésekben sem sz kölködik)? Hamvas Béla választ ad a kérdésekre a Szarepta 78. oldalán. Az egyetlen, amit tehet, ha hagyja, hogy történjen minden szabadon, korlátozás, befolyás nélkül. Kétségbe vonja a segítség, a tanítás, a tanács, a támogatás hasznosságát. A lét olyan mértékben szent, hogy kívülr l érinthetetlen.

Kelemen Zoltán *forrás: Új Forrás, Irodalmi, Mvészeti és Társadalomtudományi Folyóirat, 2003

"A Mérték. A li sem alulmaradni, sem túlmenni... A középen maradni. A li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás." (Eksztázis)

A b n eltörlése és a valóság leváltása* Ahhoz, hogy egy adott tudatforma és az emberi létigazság viszonyát jellemezhessük, érdemes körüljárni a b n tényéhez való igazodását. Vizsgáljuk meg tehát Hamvas Béla segítségével, hogy milyen szerepet töltenek be ezzel kapcsolatban a tudományok! Ha az emberi létezés válságait kutatjuk a történelemben, minden válságot egy régebbire vezethetünk vissza, s az eseménysor egyszer csak elvész egy sötét pontban, valahol a történelem kezdete elõtt. A személyes és transzcendens istenképen nyugvó vallásos tudatforma számára nem ismeretlen e jelenség: eredendõ bûn a neve. Persze, megragadható ez a tény sz kebb tudati szinten is (filozófia, tudomány), ugyanis itt valamiféle ember által elkövetett - 243 Szerkesztette: Fargó Ferenc


rontásról/romlásról van szó a létezésben, azaz mindez ontológiai eseményként is felfogható. "A történeti ember létezésének tisztázása és megértése szempontjából semminek sincs döntõbb jelentõsége, mint a belátásnak, hogy önmagában a b nrõl való tudatot ébren tartsa. Ez az emberi egzisztencia valódiságának elemi feltétele. Gondolkozás csak akkor lehet hiteles, ha a b ntudatot számon tartja." (Hamvas [1994], 161-162. old.) Ebben az összefüggésben már világossá válik, miért a kereszténységgel szembeni folytonos támadás, illetve az alapigazságok átformálásán szorgoskodó önjelölt próféták sokasága! "Az egész újkor a b n tényének szándékos letagadására épült fel, ez nyilatkozik meg abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában, amely megteremtette a tudományt, a személytelenség apoteózisát." (Hamvas [1994], 162. old.) A lélektan analizálja a b ntudatot, hiszen az a feladata, hogy szám zze a rossz lelkiismeretet, a szorongást és a gondot. De a b n ettõl még nem t nt el! A pszichológia megtanítja a rejtõzés technikáit. Az ember nem ismeri fel létezésének mélyebb értelmét, sõt, hátat fordít a valóságnak, s elkeni a lét nehézségeire vonatkozó tudatát. A b n tényét relativizáljuk, biologizáljuk, szociologizáljuk, pszichologizáljuk, moralizáljuk, egzisztencializáljuk. Ennek eredményeként kicsapongó vallást, stupid tudományt és gonosztevõ politikát kapunk (Hamvas [1994], 163-164. old.). Igaza van Webernek: ha akarjuk, akkor a tudomány mindent megmagyaráz. Homoszexualitás, tolvajlás, genetikai hiba, kulturális másság stb. De lassan már magyarázatokra sincs szükségünk. Nem is tudunk róla, hogy bármit is meg kellene magyarázni: mert a b n eltöröltetett.A tudomány ezzel Tudománnyá vált. Immár ez a modern ember új, kvázivallása. Ennek legfõbb mágusa maga a Tudós: "Õ közvetíti a Tudomány szentélyébõl érkezõ kinyilatkoztatásokat. Megföllebbezhetetlenül, legalábbis a másik Tudós cáfolatáig. Hogy a Gazdaságkor scientizmusa mennyire valláspótlékként m ködik, mutatja a nyelv vele (is) kapcsolatos varázsigésedése: a tudomány megállapította, amerikai tudósok vizsgálata szerint, a NASA kutatói kiderítették, a Nature-ben megjelent cikk igazolja stb." (Czakó [1996], 78. old.) A másik döntõ mozzanat - Czakó Gábor szófordulatával élve - a valóság leváltása. Az ember a kezdetektõl fogva alkotott mesterséges tárgyakat, de e tevékenység arányai csak az ipari forradalom kirobbanása óta változtak meg drámaian. Teremtett helyett immár termelt világ vesz körül bennünket. "A Tudománynak köszönjük a tömegtájékoztatás elképesztõ fejlõdését is. Hogy a média átvehette a valóság leváltásának napi gondját. Hogy éjjel-nappal, otthon és útközben képes elárasztani bennünket a termelt világ jelenségeivel. S lám, az utóbbi évtizedek mind gyorsuló áramában egyre inkább csak az létezik, ami mediatizálható, úgy létezik, ahogy a médiának kívánatos." (Czakó [1995], 24-25. old.). Íme, az idealizmus elvont eszméjének tudományos-technikai megvalósítása! Ha a valóság-igazság kellemetlen, akkor nem is létezik. A szubjektum tudatának mesterséges kiterjesztése a valóságra további népszer technikákkal is elérhetõ: az alkohollal és a kábítószerrel. Mindez azonban semmiképpen sem nevezhetõ megismerési módnak. "Hamis ismeretben végzõdnek, illúzióban, önáltatásban, a valóság természetével ellentétes észlelésekben - s nem vezetnek pozitív cselekvéshez." (Molnár [1996], 113. old.) Rögzíthetjük tehát a modern tudomány eltévelyedésének tényét. Immár nem a valósággal való szembenézés és az emberi lét segítése a cél, hanem egy mesterséges, idealista világ létrehozása, amelyben az ember továbbra is istennek képzelheti magát. Elemzésünk záróakkordjaként az úgynevezett tudományok közül alaposabb vizsgálatnak kell alávetnünk sz kebb szakterületünket, a közgazdaságtant. Miként illeszkednek az itt tapasztalható jelenségek a fentebb felvázolt történeti ívbe, s mindezek mennyiben hagyják szemünk elõtt lebegni az emberi léttel kapcsolatos alapigazságokat? Amint már a bevezetõben említettük, a közgazdászok különös elõszeretettel hivatkoznak Adam Smith XVIII. századi tudományos teljesítményére, mint elméleti rendszerük elsõ módszeres megalapozójára. Anélkül, hogy Smith-t a tévedhetetlenség színében kívánnánk feltüntetni, feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az általa feltárt empirikus összefüggések segítségével - amelyeket az egyes nemzetek anyagi gazdagsága és gazdasági gyakorlata között mutatott ki számos veszélyre is felhívta az egyébként üdvösnek tekintett szabadpiac m ködésével kapcsolatban a figyelmet. Ezek közül csak címszavakban felsorolva a következõket érdemes megemlíteni: az erõsödõ specializáció nyomán a munkások szellemi kiüresedése. A munkamorál ebbõl fakadó általános csökkenése, a takarékos életmód fogyasztás-dominanciájúvá válása, az irreálisan magas vagy alacsony szintû árrögzítés lehetõségének kialakulása a piac elszemélytelenedésével, a gazdag és nem dolgozó társadalmi réteg bõvülése, kormányzati segítséggel életben tartott monopóliumok és különleges privilégiumok elterjedése, a növekvõ vállalati méretek miatt a tulajdonosi és menedzsmentfunkció szétválá- 244 Szerkesztette: Fargó Ferenc


sa (Wilson [1989] alapján idézi Bassiry-Jones [1993], 623. old.). Bassiry és Jones a cikkében megvizsgálja, hogy mennyiben igazolódtak a smithi aggodalmak az Egyesült Államok mai gazdasági gyakorlatában, s arra a következtetésre jut, hogy szinte teljes mértékben. Hasonlóan járt David Ricardo (szintén illusztris közgazdász személyiség) XIX. század elején kidolgozott, a szabad kereskedelem elõnyeit bemutató elmélete is. Annak ugyanis, hogy ez két ország lakóinak számára hasznot jelentsen, a következõ feltételei vannak: (1) a tõke nem lépheti át az országhatárokat a magasabb munkabérszínvonalú országból az alacsonyabba áramolva; (2) kiegyensúlyozott kereskedelem a két fél között; (3) teljes foglalkoztatottság a részt vevõ országokban. Ezen feltételek, persze, távolról sem teljesülnek a gyakorlatban, így aztán a szabad kereskedelem erõltetése csupáncsak egy sz k réteg számára hajt hasznot. Úgy látszik, a közgazdaságtan "alapító atyái" még látták a fától az erdõt, azaz hogy alapvetõen a gazdaság van az emberért, nem pedig fordítva. A mai helyzetet azonban Korten profeszszor szavaival élve Adam Smith és David Ricardo elárulásaként jellemezhetjük (Korten [1996], 85-93. old.), s ez a közgazdaságtan eltévelyedésére utal bizonyos partikuláris érdekek kiszolgálásában.

Kocsis Tamás *forrás: Kovász, 1997. I.évf.1.sz.

"A Mérték. A li sem alulmaradni, sem túlmenni... A középen maradni. A li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás." (Eksztázis)

„Tízezer b r lélek”, beszélgetés Kemény Katalinnal* A. L. - Hamvas Béla olvasójaként izgatott örömmel nyugtáztam, hogy a közelmúltban nagyszabású monográfia jelent meg életm vér l. A m azonban egyre inkább zavarba ejtett. A Darabos Pál bemutatta kép csöppet sem hasonlít arra a der s bölcsre, aki akár egy hétköznap semmitmondó forgataga után néhány sorával képes átemelni abba a régióba, ahol a dolgok valódiak, s ahol épp ezért magunkat is valódi lényeknek érezhetjük. Az életút aprólékos, látszólag hiteles adalékai, valamint m veinek elemzése ellenére sem ismertem rá a bennem rzött író képére, különösen az életm leny göz atmoszférájára. Ezért gondoltam úgy, hogy Hamvas feleségéhez fordulok, aki nemcsak tanúja az élet és életm folyamának, hanem – amint az köztudomású, és ami napjainkban kivételes jelenség – tényleges élet- és munkatársa volt. Igaz, Darabos három vaskos kötetében ennek a ténynek nyomát is szinte alig találtam. Talán e szembeszök hiány okára is rá tud mutatni a Hamvas-életm nek immár az író távozása óta hozzáért gondozója, Kemény Katalin. Kérem, segítsen áthidalni a szakadékot, amely az évek során bennünk kialakult Hamvas-kép és a jelzett monográfia nyújtotta kép között tátong. K. K. - Kérésének nem könny eleget tennem, mivel magam is értetlenül olvasom Darabos Pál írását. Akár az életmenetr l, akár az életm r l legyen szó, mintha semmi köze sem lenne ahhoz a személyhez, akivel harmincegy esztendeig együtt éltem. Kezdeném a számomra legfelt n bbel. Egy életm fiziognómiája – milyen pompás, milyen találó cím, szólalt meg bennem a könyv els látására a kellemes meglepetés. Valóban, mi sem lehet találóbb, s t méltóbb a Hamvas-m jellemzésére, mint a fiziognómiai szemlélet. Nemcsak azért, mivel tudtommal nálunk Bélán kívül más nem foglalkozott behatóan a Rudolf Kassner megfogalmazta fiziognómiai világképpel (Kassner állandó olvasmányai közé tartozott), hanem mert Hamvas Béla m veinek javát és – bátran állíthatom – újdonságát, megejt vará- 245 Szerkesztette: Fargó Ferenc


zsát jórészt az életjelenségek fiziognómiai megragadásának köszönheti. Kassner, akár Hamvas – a nietzschei földrengésb l fölocsúdva s az els világháború feltárta világválságot gyökeréig átérezve –, kénytelen hátat fordítani a platóni ideafilozófiának, valamint visszájának, a racionalizmusnak. Utóbbinak, mint ami elkerülhetetlenül a materializmus lejt jére vezet, és az absztrakt idealizmusnak is, melyben a lét (Sein) és a szüntelen mozgásban megnyilatkozó keletkezés (Werden) nemcsak sohasem fedik egymást, hanem mint valóság és látszat kiegyenlíthetetlen ellentétként szembesülnek. A platóni örökségben minden a szón nyugszik, a hangsúly ezért az általánosan érvényesre, a tipikusra esik. Az idealizmus a megismételhetetlen személyes jelenséget és megnyilatkozását figyelmen kívül hagyva nem jut el az alapkérdéshez: „Miként függ össze a legnagyobb szeretet a legnagyobb tudással?” – más szóval: miként testesül meg az Ige. A fiziognómiában a szakadékot, az abszolútum „örök tereit” a változatlan statikus ideavilág és a megvalósulás él , tehát változó, tehát egyedi idejével az imagináció kapcsolja össze. A képzel er pedig az els és végs szabadság. A világteremt szabadság, az, amir l a teremtésmítoszok elemezhetetlen kezdete szól. Mi elemezhetné az eredetet? Mi el zhetné meg az egyet? Id ben meg nem el zheti, mivel a hérakleitoszi „minden egy” nem a sorszám els tagja, hanem a mindenség számfeletti osztatlan teljét szül „tízezer”. S tudjuk, az si nyelvgondolkodásban a tízezer a megszámlálhatatlan sokaság neve. Virtuálisan az összesség gyökerét magában rejt Egyb l világra szület jelenségekkel (a tízezerrel) keletkeznek a számok, s vele/velük az id . A számokon túli transzcendenst és a megjelen töredéket az imagináció köti össze, más megfogalmazásban teremtményként váltja ki: adja formáját, s ezzel korlátját és határát. A szüntelen születés sorában világra nyíló lény mind egy-egy arc. Ez az, hogy a teremtés nem ismétli meg önmagát, ez az, hogy minden egyes teremtény a tízezer egy-egy arca, ezért mérték és tükör és közép. A. L. - Err l jut eszembe, hogy Hamvas Béla Karnevál cím regényében a „tízezer b r lélek” regényér l beszél… K. K. - A regényben valamennyi szerepl a tízezer b r lélek egymással fel nem cserélhet arca, ám épp ezért a közös Egy, a gyökérhez tartozásáért képes a megfordulásra. Metanoia: töredék voltunkban ráeszmélés az originális Egyre. A fiziognómia kulcsszava az arc. És itt nem hallgathatom el, hogy Hamvas Béla f m vének a Karnevált tartotta, azt az írását, amelyben a látszat és a létez nem áll szemben egymással, hanem az arcmaszkban áthatja egymást. Inqualieren – mondaná Böhme. De nem ez az áthatás és együttlét ismérve-e valamennyi, a teremt indíttatástól ihletett m nek – a m vészetnek? E dönt mozzanatnál nem hallgathatom el Darabos Pál félreértését sem, aki a maszkot kivétel nélkül a démoni álarccal téveszti össze. „Miért van a Karneválnak annyi szerepl je?” – teszi fel a kérdést. Válasza: „Azért, hogy ami nem maga a lélek, a tízezer b rt levesse.” Mintha a normális életállapot az arc nélküli, test nélküli lény lenne, és az, amit lélekként élünk meg, nem éppen a képzelet hídja lenne az alaktalan „Egy” és a testet öltés formája között. A görög tragédia maszkján keresztül az istenség ( a számok forrása, a számfeletti Egy) szólal meg, de megszólalásának feltétele a testet öltés a tízezer egyikében, a formában. Ha jelenséget, lényt, m vet meg akarunk közelíteni, legeredményesebb azt saját mértékével tenni. Mi lenne alkalmasabb a Hamvas-opus megközelítésére, mint a fiziognómiai néz pont, amelyben költészet és filozófia, esztétika és etika egymást átható egyetlen arc, s amely sokszín egységében minden szaktudomány elemz és definiáló rekeszéb l kisiklik? Ám szemlélet helyett pontosabb az átélés, a beleélés szót használni, mert csak a m vel való, az azonosuló megélés képes az egész m vet végigkísér két, hol párhuzamos, hol egymást látszólagos ellentmondásban keresztez folyamának sodrását követni. Ez venné elejét annyi kínos kísérletnek, a mindenáron kész kategóriákba sorolásnak. Ez tenné részesévé az olvasót a Hamvas-m , valamint saját élete rétegezettségének megértésére. Két alapvet vonulat küzdelme, a platóni ideavilág és az életteli fiziognómia érzékelésére, más szóval a lét életvalóságának nyílására. A. L. - A cím ígérete alaposan felkeltette érdekl désemet, milyen is a fiziognómiai perspektíva felrajzolta – ahogy az imént jellemezte – arc. Bevallom, ennek nyomát az elmondottak után sem nagyon látom. K. K. - Nehéz meglátni azt, ami nincs. Hogy miért adta a szerz a monográfiának ezt a címet, vagy fordítva, miért nem élt a fiziognómia nyújtotta lehet ségekkel, ne firtassuk. Min sítsük módszerét po- 246 Szerkesztette: Fargó Ferenc


zitivista filológiának vagy bárminek, tény, hogy er sen emlékeztet elavult tankönyveink küls adatokra épít irodalomtörténeteire, amelyek mozaikszer törmelékekb l igyekeztek egy-egy alkotóról összképet adni, jobb esetben a korszak uralkodó szellemi áramlataiba, netalán politikai közegébe illesztve. E mozaikszemlélet sajátos ellentmondás forrása. Miközben számtalanszor ismételgeti a Hamvas-m hérakleitoszi „minden egy” vezet fonalát (például az ifjúkori zsengékben vagy a gyakorlati kényszer diktálta publicisztikában, ahol ilyesminek nincs és nem is lehet nyoma), a monográfia azt sugallja, mintha a m és élet meghatározó egységét a töredékek halmaza képezné. Holott épp ellenkez leg: ha van m - és életegység, az az egyetlen középponti magból (nevezhetjük alapélménynek) terjed, és hat át valamennyi részletet. A mozaikszemléletre semmi se jellemz bb, mint ahogy a m vekb l igyekszik megformálni az életrajzot. A Silentium például szerinte rávilágít magányára. Elfeledkezik arról (vagy nem tudja), hogy a Silentium nem életrajz, hanem m , és mint minden igazi m , a m ves életéb l n ki, annak esszenciája: kevesebb, mint életrajz – annál több. Gondolja meg, milyen tág perspektíva nyílt volna, ha a monográfia él a lehet séggel, ha követi a folyamatot s általa az átváltozás küzdelmét, amely a jelentékeny m vek kezdeti platonizmusától a fiziognómiai látásmódhoz vezet; mondjuk, a hüperioni eszmevilágba tartozó Az írás platonizmusától a Patmosz lét- és életszimbiózisáig. És a másik, a XX. században kibontakozó, megújult értelm tradicionális áramlatnak jelent ségében egyedüli példája, az átható fiziognómiai gondolkodás nélkül aligha tehette volna meg a dönt áttörést: az egyébként hatalmas filológiai, filozófiai apparátussal dolgozó „tradicionalisták” között az egyetlen, aki az egyetemes emberi hagyomány történeti (= id beli) határain túlemelkedve annak ontológiai alapját az Evangéliumban fedi fel. A. L. - Úgy vélem, hiábavaló számon kérni a Hamvas-m kihívta módszer, valamint színvonal elhanyagolását. Ehelyett inkább arra legyünk tekintettel, mennyiben tesz eleget egy nyilvánvalóan pozitivista szemlélet követelményeinek, tisztán a tényekre alapozottan. K. K. - „Nincsenek tények, csak interpretációk” – így tudjuk Nietzsche óta, ám jelen esetben még azt sem állíthatjuk, hogy az interpretáció téves vagy önkényes, mivel az értelmezés megel zi, és ahhoz igazítja a tényeket. Elképedve kérdezem magamtól: hogyan? Ki ez a buzgó, az önképz körben jelesked nebuló? Béla, gyerekkoráról beszélve, feln ttkorában is a gyerek huncut mosolyával emlegette, hogy iskolakerül volt; anyósom tréfás esetekr l mesélt, amikor az elkódorgott kisdiákot estefelé az erd ben végül egy tölgyfa ágai közt találták meg. S mindez oly találónak tetszett ahhoz a személyhez, aki érett korában is a gyermek természetes tiltakozásával bújt ki a megkötöz konvenciók alól. A megrzött kópéság humora nélkül hogyan is viselhette volna az élete folyamán nemegyszer tapasztalt kirekesztést, ami a környezetük fölé emelkedett gondolkodók örök kiváltsága? A tények, igen, a tények hiteles forrása, a mérvadók kiválasztása, valóban ez lenne a reálisnak nevezett életrajz nyersanyaga. Miféle tény a családi legendárium kitalálta Bozsena-kaland a Tátrában a „gazdag gyáros feleségével”? Egy rokon még „látta” is egy pozsonyi kávéházban a fiatalembert, aki „pont olyan volt, mint Béla”. Emlékszem, amikor Béla hazajövet félig nevetve, félig bosszúsan mondta: „Nem tudom ket lebeszélni e képzelgésr l, még a Bozsena nevet sem ismertem, de hát mit tegyek” – és legyintett. Arról a zongoram vészn r l viszont, akihez éppen a tátrai tartózkodás alatt csakugyan meghitt kapcsolat f zte, még csak szó sem esik. Vagy mi indokolja a Pukánszky karrierjével való összehasonlítást, akivel se jó, se rossz viszonyban nem volt? Harmincegy közös évünk alatt még a neve sem merült fel. Ilyen alapon az összes osztálytársával összehasonlítható lett volna! Helyesbítést kíván Lindenfeld Árpádhoz f z d barátsága is. Kevés igazi barátságai közé tartozott ez, amit a közös érdekl désen, közös ízlésen túl a játékos pajtásság fémjelzett. Lindenfeld Árpádot én személyesen nem ismertem, de Béla sokszor emlegette azt az orvostanhallgatót, akit klinikai el adásokra elkísért, és akit hozzá hasonló zenei vonzalma vitt a hangversenyterembe. Kedélyes esetekr l beszélt, amikor Lindenfeld Árpád hozzájuk járt töltöttkáposztára, Béla meg barátja családjához sóletlakomára. Tévedés, hogy barátja meghasonlását a numerus clausus okozta volna. Utóbbi azt jelentette, hogy bizonyos zárt szám felett nem vettek fel az egyetemre zsidó hallgatókat, de nem azt, hogy a már elkezdett tanulmányokat abba kellett volna hagyni. Lindenfeld Árpád életét sajnos a vérbaj szakította ketté. Amikor Béla utoljára a hárs-hegyi kórházban meg akarta látogatni, már olyan állapotban volt, hogy nem engedték be hozzá. Külön tanulmány deríthetné ki, mi hitette el a monográfia írójával, hogy Hamvas Béla gyermek- és ifjúkora valami, a - 247 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kiskatekizmusnak megfelel aranykorban telt. Mintha egy XIX. század végi, polgári erkölcstantól csepeg életrajzot, m történetet olvasnánk. Így válik itt a kedves csibész iskolakerül b l eminens tanuló, holott Béla saját elmondása szerint már a líceum els évében fogdának érezte az iskolát. A család története valóban érdekes és komplex regénytéma lehetne a XX. századi magyar középosztály bomlásáról s ezzel egy sokfelé ágazó, bár laza közösséget mégis viszonylagos egyensúlyban tartó részének hanyatlásáról. A folyamatra a pecsétet Trianon ütötte: menekülésáradat, szegénység, tájékozatlanság. Minden addig lappangó tévelygés, el ítélet felszínre kerül. Ha jellemezni akarnánk a 20-as, 30-as évekbeli Hamvas családot, a felvidéki Fenn az erny , nincsen kas motívumai összefutnának Babits Halálfiainak képeivel, színezve a csehovi n alakok ködtengerbe foszló, amorf ábrándjaival. Figyelemre méltó ebben a fél lábbal valami elkopott hagyományban, fél lábbal valami belterjes, formátlan, bohém atmoszférában leledz , állandó cs d fenyegette családban, hogy a zuhanás el l mindig a „nem gyakorlati” fiú, Béla segítsége húzta ki ket a bajból. Értve ezen nemcsak a pszichikai, hanem még az anyagi válságokat is. Így már egészen más, s t fordított perspektívába kerül Darabos Pál többször hangsúlyozott állítása, miszerint Hamvas Bélának egyetlen bizalmasa édesanyja lett volna. A tények mégiscsak tények: tény, hogy ez a saját világába zárkózott anya négy gyermeke közül csak a fiát volt képes tegezni. Egy monográfiának nem feltétlen tartozéka a családtörténet, de ha már… akkor mégiscsak a tények. Érthetetlen például a Hamvas Józsefet, az apát, annak kvázi-irodalmi m ködését méltató hosszadalmas leírás, aki írt ugyan a korszak hivatalos irányának megfelel tankönyveket és a vidéki ízlésnek megfelel Pet fire, de inkább Szabolcskára emlékeztet epigon karcolatokat, verseket. Ez a tevékenység szinte elengedhetetlen velejárója volt azoknak a század második felében már anakronisztikussá vált, németb l zsinóros magyarba öltözött joviális, társaságbeli úriembereknek, akik a Kossuth-rajongást minden bels vagy küls konfliktus nélkül egyesítették a Monarchia-h séggel. A fiú szellemi indíttatására ezeknek a provinciális kultúréletet jellemz m ködéseknek nem volt példaadó hatása még negatíve sem, valamely szembefordulásban. Ha a gyermekkorban keressük a majdan kialakuló gondolkodó gyökereit, inkább az ilyen mozzanatok méltók a figyelemre. Szokása volt, mesélte anyja, reggelenként összes játékát kiszedni a szekrényb l, és mindannyiszor új csoportosításban visszarakni. Azaz, mint képzel er vel megáldott gyermek, felfedezi és birtokba veszi a dolgokat, hogy saját autonóm világát berendezhesse. Elképedek a tárgyi tévedések halmazától. Olvasom, hogy Hamvas Béla 1948-tól 1951ig „a Czóbel-villában kapott menedéket”. Az ok: Czóbel attól tartott, hogy párizsi tartózkodása alatt kiigénylik a lakását, továbbá hogy Hamvas Bélának apósa lakásában, ahová otthonunk lebombázása után menekültünk, „nem volt helye”. Nos, ha már tények kellenek, azok a következ k: Czóbelnek nemcsak nemzetközi hírneve, de fivére magas pártfunkciója miatt sem kellett atrocitástól tartania. Czóbel, aki enyhén szólva neheztelt Bélára, amiért a Forradalom a m vészetben cím közös m vünkben nem szerepelt, s t az akkori m vésztelep konzervatívabb fest i (Kántor, Ilosvai Varga és mások) sem szerepeltek, ha látogatóba mentünk, mogorván visszavonult. Felesége, Modok Mária barátn m kedvéért engem még valahogy elviselt, dehogyis fordult volna kéréssel Bélához. Mária, ismerve helyzetünket – másrészt gondoskodni akarván kutyájuk, macskájuk ellátásáról –, felajánlotta távollétük idejére lakásukat. ’48 telén huzamosan tartózkodtam a Czóbel-házban, Béla akkori zsúfolt teend i miatt (a könyvtári munka mellett f leg az Egyetemi Nyomda Kiadónál betöltött szerepe, írók közös felolvasói útjai vidéken stb.) többnyire csak az estéket és a hétvégéket töltötte Szentendrén. Március 13án viszont édesapám hirtelen megbetegedése hazahívott, ám hogy a vállalt kutya-cica-gondozásnak eleget tegyünk, Béla kisebb-nagyobb megszakításokkal valóban lakott a Czóbel-házban ’48 nyaráig, amikor is a háziak visszatértek. Nem azért jöttem vissza Zuglóba, szüleim lakásába, „mivel általános iskolában állást kaptam”, hanem családi bajok s édesapám májusban bekövetkezett elhunyta miatt. A Mérei Ferenc vezette Pszichológiai Intézet alkalmazásában „otthoni munkát” végeztem. Egyetemes neveléstörténeti antológiát szerkesztettem visszamen leg az elérhet legrégebbi id kig, kommentárokkal. Sajnálatos módon Mérei letartóztatásakor és intézetének megszüntetésekor kerek egyesztendei munkámat elkobozták. Tehát nem azért tértem vissza Pestre, mert iskolában kaptam elhelyezést, ez csak egy év múlva történt meg, de akkor sem általánosban, hanem gimnáziumban. E tényeket nem tartanám említésre méltónak, ha nem meg nem történt helyzetek helyesbítését szolgálnák. Darabos Pál valóságos irodalmi legendát tulajdonít a Czóbel-villában tartózkodás idejének. Valóban megfordultak ott barátaink, de nem többször, mint a pesti lakásban. Az ostrom utáni felszabadulás egy-két éve talán Hamvas Béla külvilággal való kapcsolatának legmozgalmasabb szakasza volt. A Weöres-életrajzokból - 248 Szerkesztette: Fargó Ferenc


például ismeretes az eset, amikor Bélát nem találván otthon, Károlyi Amyval kénytelenek voltak azt az emlékezetes éjszakát a régi görögkeleti temet ben tölteni. Az tény, hogy Béla ez id ben kezdte el írni a Karnevált, ám az, hogy készül munkáját Molnár Antallal beszélte volna meg? Elképzelhetetlen, honnan vesz Darabos Pál ilyen adatot. Amikor Bélát negyvenéves korában megismertem, közölte velem, hogy ötvenedik esztendejében fogja megírni. Így is történt, pontosan tízévi érlelés után valósította meg tervét. Egyébként nemcsak rá, de minden vérbeli alkotóra jellemz , hogy a megfogalmazás el tt nem „beszéli ki” a készül m vet. „Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni”, és „kétszer nem lehet ugyanazt álmodni”. Nem tudom, naivitás-e vagy vakmer ség a tények, helyzetek, jellemek árnyalt ismerete nélkül a dolgokat a tanulmányírónak tetszet s sablon szerint értelmezni. Különösen érzékeny rétegeket érint az ilyen látószög a barátságok megítélésében. Itt van például a nagy m veltség , kit n zenetörténész, Molnár Antal barátsága. Ha barátságnak nevezzük két lélek egymásra ismerését olyan mélységben, amely a küls leges, mondjuk, szociális réteget áttöri, akkor ennek hiánya miatt – minden rokonszenv, akár nagyrabecsülés mellett is – a barátság szó kérd jelet kap. Más a bajtársiasság, a kollegialitás, akár a világnézeti rokonság. Ez a kapcsolat, habár az adott szinten mindkét részr l szinte volt, inkább társadalmi, s t társasági jelleget öltött. Molnár Antalban, amellett, hogy a géniusznak hódolt, mindig volt valami leereszked , valami pártfogói az aktuálisan társadalmilag és f leg anyagilag mélyen alatta lév személlyel szemben. Igazat szólva meghívásaik, fogadásaik Bélának az utolsó éveiben már eléggé terhére estek. Molnár Halállátójának Boethiusa valóban mutat valamely rokonságot azzal a Hamvas Bélával, akit Molnár Antal látott, de nem rétegezettségében és nem a „tízezer b r lélek” egyetlen arcában, inkább a világi sorsban. Látásmódjára az is jellemz , hogy engem is ábrázol a maga regényében, mint jelentéktelen varrón cskét, aki kitart férje mellett. Rátérhetnék még a mind a személyek, mind a magyar irodalom szempontjából sokkal jelent sebb Weöres– Hamvas-barátság arculatára. Erre azonban mind súlya, mind bonyolult holdudvara miatt külön írást kell szánnom. Hamvas Béla szentendrei tartózkodásának Darabos Pál által rajzolt képét viszont kénytelen vagyok száznyolcvan fokkal megfordítani. A. L. - Jelent s részt kap a monográfiában Hamvas Béla szentendrei élete. Miután könyvtári munkájától, valamint a publikálás lehet ségét l megfosztották, valóban új élet kezd dött ott számára, amint azt a Vita nuova cím fejezet sugallja. K. K. - Ismét egy cím, amit nem értek. Még az is felmerült bennem, hogy talán ironikusan használja ezt a szellemi megújulást jelz dantei mondatot, holott annak, aki Béla életét és m vét ismeri, épp az ellenkez jét kell látnia. A szellemi folytonosságot s e szellemi folytonosság legmarkánsabb vonalainak megszilárdítását. Valamit az el zményekr l. Valóban, Szentendre id ben, jelent ségben életünk szerves részévé vált. Budapesten sohasem tudtunk igazán meggyökeresedni, és Szentendre, bár sem Pozsonyra, sem a Mez ségre nem hasonlított, mégis valami kárpótlást nyújtott az elhagyott szül földért. Házasságunk évét l, 1937-t l kezdve a nyarak jó részét – kivéve a Dalmáciában töltött heteket, tehát azt az id t, amikor még a remete-hegyi lakásunk ép volt – a K -hegy alatti parasztházban töltöttük. Parasztház mivoltában éppen nem volt, amint azt Darabos Pál állítja, nyomorúságosnak mondható. Két elég nagy szoba, tágas konyha, kamra a jellegzetes, hosszú falusi tornáccal, a kertet övez patakkal. A ház mögötti erd cske, megszakítva apró tisztásokkal, szép sétát kínált az ivóvizet adó forráshoz. Mi sem lehetett természetesebb, mint az, hogy mihelyt a háborús rombolást némileg helyrehoztuk, ha az id engedte, igyekezzünk a régi helyre. A történethez hozzátartozik, hogy bár a kis birtok Béla sógoráé volt (mellesleg nem Koós Iváné, hanem Istváné), de annak idején, a ház építésekor Béla a kétkezi munkából derekasan kivette a részét. Tekintve, hogy a Koós család inkább csak kirándulásszer en, alkalmi tartózkodásra jött ki, Béla már ismeretségünk el tt hónapokat töltött ott. S t, mivel 1936-ban ott írta meg A magyar Hüperion els változatát, el is neveztük hüperioni háznak. Nem derül ki, téves információn vagy téves interpretáción alapul-e Darabos Pál állítása, amely szerint Hamvas Béla Szentendrére „kiköltözött” volna, a „romos és lakhatatlan házacskában húzta meg magát”. Miért? Mivel – írja a szerz félreérthetetlen mögöttes hangsúllyal – „apósa házában nem adatott számára megfelel hely”. Tény, hogy egyik nk számára sem volt pótolható a magunk teremtette, lebombázott kis fészek a kéziratainkkal, könyvtárunkkal, sz tteseinkkel, csendjével, füstölg , rozoga kályháival, nyirkos falával – meghitt szegénységével. Sohase jutott volna eszembe emlékiratot írni a valóban remetelaknak ne- 249 Szerkesztette: Fargó Ferenc


vezhet otthonunkról, sem a szül i környezetbe való visszatérés körülményeir l, ha e monográfia számos sora nem keltene valami lappangó célzást, titokzatos vádat. Mert mi az, hogy nem volt „megfelel hely”? Miután a harcok befejeztével két hónapig Óbudán, hol itt, hol ott adtak romeltakarításért csak szatírába ill , megalázó munkák fejében kegyelemszállást, végül a pontonhíd felverése után szüleimhez, Pestre siettünk. k a két lakható szoba közül a nagyobbat adták nekünk, s mivel a harmadik még a háborús dúlás következtében lakhatatlanná vált, hálószobájuk édesapám „dolgozószobájává” alakult. Hely tehát annyi volt, amennyi volt, többet nem lehetett varázsolni. Az viszont igaz, hogy a kétféle nemzedék, kétféle életstílus minden tapintat ellenére zavarta egymást. Ám még igazabb, hogy a mi vendégeink (ez id tájt rengeteg fiatal fest , író járt hozzánk) sokkal inkább zavarták szüleim csendjét, mint az diszkrét visszavonulásuk a mi hangos társaságunkat. 1948 májusában, édesapám elhunytával, amikor már a harmadik szoba is lakhatóvá vált, két szoba plusz hall nyújtott „helyet” számunkra. Mind a Vita nuova, mind a Szarepta cím fejezet igyekszik meger síteni a látszatot Hamvas Béla állítólagos „magányáról”. Mintha Szentendrén évekig tartó elhagyatottságban, a mindennapi kenyérért küszködve földmívesmunkára kényszerült volna, mintha közös zuglói lakásunk, közös életünk megsz nt volna. Magány és magány – s közben szinte kérked en emlegetve a sok kiváló vendéget. A prózai tények egészen mások. Amilyen méltatlan eljárás volt Béla B-listára helyezése, a közéletb l való kirekesztése, ugyanolyan megkönnyebbülést is jelentett számára a hivatali ny gt l való megszabadulás. (Err l jut eszembe egy humoros jelenet. 1936 szeptemberében, amikor még csak udvarolni járt hozzánk, egy vacsoránál kijelentette: „Milyen kár, hogy az ember negyvenéves korában nem mehet nyugdíjba, úgy, mint Svájcban.” Ugyancsak elképedt erre polgári mentalitású édesanyám: „Egy nyugdíjashoz fogsz férjhez menni?!”) Érthet , hogy a hivatali robot, akárcsak annak idején az iskolai fegyelem, mindig nehezére esett. Erre céloz az Interview cím esszében, tudniillik hogy nem tett eleget kötelezettségének. Tapasztalatom szerint ez így az érzékeny lelkiismeret túlzása, s inkább a sablonos feladatokat kísér hangulatra, mintsem a ténylegesen megtett munkákra érvényes. Most, hogy a f városhoz több kötelesség nem f zte, magától értet d lett számára (és számomra is), hogy úgy, amint 1945 el tt, ha kevésbé kényelmes körülmények között is, a városi bezártságtól, házirendhez való alkalmazkodástól menten csavaroghattunk, Dunában úszkálhattunk. Földmíves-igazolványt, tekintettel a mind durvább politikai helyzetre, valóban szerzett, de maga a kertm velés életszükségletét jelentette. Még kés bb is, a tiszapalkonyai tényleges szám zetésben, néhány négyzetméternyi földdarabon saját kedvtelésére (és vigaszára) zöldségeskertet ültetett, ápolt. Az ilyen Walden/Thoreau-szer életre nemcsak hajlama, szenvedélye is késztette. De ugyan akadt-e valaha is alkotó ember, aki a hétköznapok forgatagából való elzárkózást ne kereste volna, akár a lefüggönyözött szobában (Proust), vagy többnyire a civilizáció terhét l mentes természetben (Wordsworth, Rilke) – és Hamvas Béla? Csupa meglep állítás. „Sohasem került Hamvas Béla olyan természeközelbe, mint a Czóbel-villában” – állítja Darabos Pál. Különös, ha arra gondolok, hogy már gyermekkorában az erd t járta, Pozsonyban ugyanúgy, mint a csonka Magyarországon: Vecsésen n vérének veteményeskertje, majorsága volt, amit együtt m veltek, megismerkedésünk kezdetét l jártuk a hegyeket – és ezután, amikor a f városból este kiment a Czóbel-villába lefeküdni, a kutya-macskáról gondoskodni, hirtelen „természetközelbe került”? És vajon nem sorsszer , hogy a szerencsétlenség szerencséje akkor adta meg az alkotás magányát, amelyben tervéhez híven a Karnevált ötvenéves korában megírhatta? A magány fogalmát és állapotát Darabos Pál olyan, mondhatni, materiális szinten vetíti Hamvas Bélára, amely egyetlen szellemigényes személyre sem érvényes. Olyan ember volt talán, akit a hivatalos mell zés magányba sodorhat? És még abban a tekintetben sem volt magányos, hogy ne lett volna olvasója. Nevetve mondta egyszer: „T lem publikálnak a legkevesebbet, s nekem van a legtöbb olvasóm.” (Persze ha a hibásan másolt kéziratokra gondolok, s f leg azokra, akik valóságos titkos üzletágat szerveztek a xeroxmásolatokból, ez a népszer ség nem is bizonyult minden tekintetben kívánatosnak.) Ám létezik az igazi magány, a távlat, ami még ahhoz is szükséges, hogy a közösséghez valódi kapcsolat szülessék. És a magány telje, ahol nincs különbség a között, hogy a teljességben vagyunk, vagy a teljesség van bennünk. Nem ezt mondja Hamvas Béla is a méhes magányáról szólva? „A méhes nem az elvonulás, hanem a jelenlét fels foka.” A monográfia azonban nem err l szól. A. L. - Darabos Pál beszél a „magányos alkimista m veleteir l”. Számomra ez az alkimista jelz magyarázatot kíván. - 250 Szerkesztette: Fargó Ferenc


K. K. - A Karneválhoz f zött széljegyzeteimben (Az ember, aki ismerte saját neveit), ott, ahol felhívom a figyelmet a regény beavató jellegére és jelent ségére, szólok az alkimista transzfigurációról, amely által a természeti ember halhatatlan szellemtestét felépíti, s amely épp ezért valamennyi beavatás alapstruktúrájának szimbóluma, egyben képlete. M vészet és religio gyökerét hiába is akarnánk szétválasztani. Még a szekularizálódott (profán) m vészetben is id feletti, azaz hiteles m csak az, amelyik az alkímiai m velet szimbolizálta beavatási fázisokon keresztül a lélek „aranyát” megtisztítja a lárvák salakjától. Az alkímia históriai eredetét hol az egyiptomi, hol a kínai, hol más kultúráknak tulajdonítják, holott különböz terminológiákban megjelen si, mondhatjuk, teremtés el tti emlékezet, amely a természeti elemeket (= földi részünket) a határátlépések állomásain át szellemivé szublimálja. Akiben a megvalósulás igénye felébred, annak m vében (az áldozatban) a lépések anélkül is megtörténnek, hogy hagyományos szertartás vagy mester vezetné. Avilai Teréz a hindu beavatási szertartásokat nem ismerhette, s valószín leg az arab alkímia elemeit sem, a Bels Várkastély hét fokozata mégis pontosan fedi az alkímiai fokozatokat egész a szublimációig. Nos, a Karnevál hét könyvében ez a folyamat nyilvánvaló. A magányos alkimista cím fejezetben talán erre céloz a szerz . Indokolt, hogy a m ben felismerjük az alkímia kristályosító fázisait, de csak ha arra rá is mutatunk. Enélkül a m vek tartalmi ismertetése nem szolgál mást, mint iskolapéldáját annak, hogy a tartalom leválaszthatatlan nyelvér l, legfeljebb dokumentum, érdektelen – nem m vészet. A. L. - Az alkímia emlegetése valószín leg összefügg azzal is, hogy gyakran sokat sejtet jelz ket használ. Például Hamvas Bélát mágusnak nevezi. K. K. - Szinte hallom, ahogy Béla tiltakozik e jelz ellen. Nem tulajdonított magának világmegváltó hatalmat. A Mágia Szutra, mint más m vei is, szerényebb (= igényesebb), egy kísérlet, egy esszé az életvezetésr l, amiben a legfontosabb mondat: „Módszert mindenki saját maga teremt” – azaz: módszerünk személyiségünk része, szabadsága, felel ssége. Leginkább zavarba ejt k Darabos Pál m értelmezései. „A Karnevál – írja – nem a szokványos értelemben felfogott regény, mert a történelmet nem realista módon értelmezi, hanem létkérdések megoldása és megjelenítése.” Eszerint a Karneválon kívül a létkérdések a XIX–XX. század regényeiben nem merültek fel? Továbbá nem szokványos, mert a vallomás-elem valóban itt jelent volna meg el ször? Másutt, ahol Vidal, a regény utolsó szerepl je a Karnevál végszavait mondja ki, ezt olvassuk: „Ezek Hamvas Béla saját legbens bb gondolatai, nem csupán irodalom.” Kérdezzük: az irodalom nem mindig a szerz „bens gondolatait” mondja ki? Vagy: „Nemcsak úgy írt, hogy szórakoztassa az olvasót.” Darabos Pál szerint Hamvas Béla Regényelméleti fragmentuma el bb született, mint regénye, s ennek elméletét alkalmazza. El ször Darabos Pál maga közli, hogy a Karnevál megírására Hamvas Béla negyvenéves korától készült. Azután, ha az elmélet korábban született volna, akkor a regény mindössze illusztráció lenne. Az elmélet el bbvalósága egyetlen nagy m re sem érvényes. Ismeretes ugyan Poe leírása A hollót megel z elméletér l, kés bb azonban maga cáfolta meg a költemény születésének ilyen eredetét. Elmélet és regény gyökere egy, de nem függvénye egyik a másiknak. A. L. - Hiányoltam a nemcsak pozitivista, de még a szocreál tanulmányra is kötelez , olvasót, kutatót tájékoztató indexet, valamint a forrásmunkák pontosítását. K. K. - A források, bizony, a források! Ami a Hamvas-szövegeket illeti, jó részét t lem kapta. Béla távozása után, amikor írásainak számbavétele, rendezése rám maradt, képtelen voltam mindent magam legépelni. Több másolatra volt szükség, hogy az akkori, a kiadás szempontjából még reménytelen helyzetben ne csak a nálam lév k maradjanak fenn. Szívesen fogadtam, ha valaki másolásra jelentkezett, így Darabos Pált is. Így került az anyag tetemes része az birtokába. A birtok szót nem véletlenül használom: annak idején nem sejtettem, hogy a lemásolt írásokat, beleértve a közlés jogát, birtokának tekinti, s a maga tetszésére olyan els fogalmazásokat is közread, amelyeket Béla, mint nem végs példányokat, átdolgozott (például A magyar Hüperion els verzióját), nem beszélve az indiszkrét s ezért megtéveszt módon közölt levelezésr l.



A. L. - Arról is szívesen olvastam volna, hogy az író elhunyta óta a nyolcvanas évekbeli megjelenésekig mi volt a kéziratok sorsa, s nem kevésbé lenne tanulságos a visszhang ismerete, ami a megjelenést követte. K. K. - A Hamvas-m vek és a befogadók viszonya fontos téma, olyan fontos, hogy felölelné mindazt, ami a magyar szellemi életet Hamvas Béla el tt és utána, mind a mai napig jellemzi. A téma súlya és terjedelme azonban áttörné ennek a beszélgetésnek a kereteit. A. L. - Még egy utolsó kérdés, tudniillik még nem válaszolt a kezdetire: mi az oka, hogy a három vaskos kötetben nincs nyoma közös életüknek, közös munkájuknak, közös küzdelmeiknek? K. K. - Engedje el nekem a lehetséges választ. E hiány, példa erre a könyv befejez része, ahol mégiscsak mintha rólam lenne szó, felér a rágalommal. Felismerve e megdöbbent tényt, magam is hasonló kérdéssel fordultam egy éles szem , a vesékbe látó barátomhoz: mi indíthatta a monográfia íróját ilyen csúfos befejezésre? Az ugyancsak megdöbbent s egyúttal, sajnos, meggy z válasz így szólt: „Gondolja meg, milyen teher a mind morális, mind a szellemi igényt tekintve silány színvonalú »tanítványnak« a mester öröksége, aminek se eleget tenni nem tud, se a vállalásról – a magára vett szerep miatt – lemondani nem képes. A mesterré avatott személyt támadni nem lehet, ám a rossz lelkiismeret, a helyét tévesztett lelkiállapot kitermeli az ösztönös és leghatásosabb bosszút: megtámadni a mester feleségét (az animát). Árulás a fels fokon, a bosszúvágy kielégül.” A. L.: Sajnos, a monográfia kicsinyes személyeskedéseit összemérve a Hamvas-opust fémjelz nagyvonalúsággal ez az indíték nagyon találónak látszik. K. K.: Nos, a nyilvánvaló rágalom elleni tiltakozás a tiltakozót is beszennyezi. Abban a biztos tudatban, hogy ezt Hamvas Béla sem tenné, én sem vállalom. Vagy könnyebb megfogalmazásban: Hamvas Béla a Darabos Pál rajzolta képben aligha ismerne magára, miért ismernék hát én magamra?

Ambrus Lajos *forrás: Kortárs, Irodalmi és Kritikai Folyóirat, 2003.

"A házastárs saját hibáim h tükre, összes vétkeim és bûneim számtartója és vádló és ítélet." (Karnevál)

Hamvas Béla és René Guenon* Nevét és munkáit Magyarországon Hamvas Béla (1897-1968) említette el ször 1935-ben, az a Hamvas Béla, akit el tradícionalistának és mindenekel tt spirituális orientálódású írónak tekintünk. Hamvas éppen Guénon révén fogalmazta meg Magyarországon a Tradíció ideáját el ször. Egy magas, intuíció révén szerzett, de alapvet en logikai – olykor nagyon magasrend – szinten interpretálta azt. Írásai révén, Magyarországon világossá lett Guénon szerepe a Tradíció ideáinak autentikus és csaknem teljes kör kifejtésében. Világossá: olyan ember számára, aki „az újkor egész filozófiáját és tudományát végignyomozta, de az ötszáz év egész világában egyetlen abszolút gondolatot, egyetlen szilárd kiindulópontot, egyetlen kétségbevonhatatlan igazságot sem talált.” „... Guénon csak azok számára a jelenkor legelhatározóbb és egyetlen lehetséges lépése, akik tíz-húsz-harminc évi munka után az újkori ember - 252 Szerkesztette: Fargó Ferenc


egész tudományos és filozófiai törekvésében csalódtak és azt kiábrándultan félretették. Ilyen ember ma természetesen kevés van” – írták Hamvast idézve, 51 év múlva, a Magyarországon másodikként és harmadikként megjelen Guénon könyvek hátsó borítóira (ámbár az idézet el bbi els felét elhagyták). A II. világháború után, 1948-tól Hamvas Béla nem publikálhatott. Írásainak gépelt fénymásolataiból, amelyek kézr l-kézre terjedtek az országban, és nem kértek engedélyt arra, hogy lehessenek, értesülhettünk csak arról, hogy noha Guénont továbbra is mesterének tekinti, ellenvetései is vannak a Nagy Tanítóval szemben. 1989 után, miután életm vét kiadni kezdték, alkothattunk csak többé-kevésbé pontos képet arról, hogy milyen mértékben, milyen szinten ismerte meg Hamvas Béla René Guénon életm vét. Nem ismerte azt teljes egészében, és valami elzárta t attól, hogy amit ismer, azt teljes mélységében és magasságában, ezoterikus jelent ségében megismerje. Rendkívül sajnálatos, hogy a Hamvas személyével kapcsolatos elfogultság a mai napig nem engedte kimutatni, hogy azok a kritikai észrevételek, amelyeket a 60-as években megfogalmazott, egyáltalán nem komolyak és igazak Guénonra. Szerencsére, amikor ezek a 90-es években Magyarországon nyomtatásban megjelentek, Guénonnak és az általa képviselt tradícionalitásnak már Hamvas genie-jét l részben szabadulni tudó tisztel i is voltak. A Guénon neve körüli világháború utáni csendet László András (sz. 1941) világviszonylatban is páratlan spiritualitású Anthropokosmos Gnoietikos c. disszertációja törte meg 1974-ben, amelynek Prológusában a szerz újra említi Guénon nevét, mint a tradícionalitás „generalis restauratio”-jának egyik „hatalmas súlyú személyiségé”-ét. László András Hamvas ifjú barátja volt, aki Hamvasnál magasabban és szorosabban kapcsolódott a tradícionális spiritualitás lényegéhez. Tehát a maga ezoterikus távlataiban értette meg a tradícionális spiritualitást, nem csak mint – például – értékrendet. Ma többen a Tradíció újabb nagy európai Mesterének tekintik. Mint Hamvas írásai, az említett m is fénymásolt formában terjedt az országban, s a szerz lakásokban, majd a 80-as évek közepét l immár nyilvánosan tartott el adásai révén gyakorlatilag Hamvas Béla személyét l függetlenül is kialakult egy érdekl dés Guénon tanításai iránt. Buji Ferenc esetében ez látható formát is tudott ölteni: 1988-ban elkészített egy szamizdat gépiratot, amely a Le symbolisme de la croix öt fejezetét (IV., VII., XVI., XVIII., XXIX.) foglalta magában, A középpont szimbolizmusa címen. Ennek Ami centrális és ami perifériális cím fordítói bevezetésében mérvadó sorokat írt Guénonról: „mindent onnan vizsgál és onnan fog egységbe és egyetemességbe, ahonnan az ered.” Már ez az els szamizdat is említést tesz a La rčgne de la quantité et les Signes des Temps egy létez magyar fordításáról, ami Szigeti Árpád és az shagyomány Iskolája (Tradícionális Szellemi M hely) kiadásában 1992-ben az els magyar nyelven megjelent Guénon könyv lett, és további Guénon m vek lefordításainak, megjelenéseinek sorozatát indította el. Szintén Buji Ferenc fordította, a könyv Utószavát pedig László András írta: „Guénon ... nem csupán a tradícionális tanítások elmélyült ismer je, kutatója és interpretátora volt, hanem Beavatott és a megvalósítás útján messzire és magasra jutott Mester”. Ennek az Utószónak nem kis jelent sége volt még, hogy – abc-sorrendben – az összes "kiemelked jelent ség " nagy tradícionális gondolkozót megemlítette, amib l is az olvasó számára egy kiterjedt és szoros láncolat képe válhatott láthatóvá (Titus Burckhardt, A. K. Coomaraswamy, Julius Evola, Matgioi, Marco Pallis, André Préau, Leo Schaya, Frithjof Schuon). A La rčgne de la quantité et les Signes des Temps megjelenését 1993-ban a La métaphysique orientale és az Les états multiples de l’ tre megjelenése követte egy kötetben, Darabos Pál sok vitát kiváltott („A Lény sokféle állapotának metafizikája”) fordításában, utószavával, név- és fogalommutatójával, Farkas L rinc Imre kiadásában. 1993-94-ben ugyanitt jelent meg a Le roi du monde Baranyi Tibor Imre fordításában és el szavával, utószóként Ernst Küry két írásával (Der König der Welt és Vor Hundert Jahre kam zur Welt René Guénon). 1995-ben a már említett L’ésotérisme de Dante és Saint Bernard (Bódvai András illetve Orosz László Vladimir fordításában), majd szintén egy kötetben ugyanebben az évben a La crise du monde moderne és a Le symbolisme de la croix, Baranyi Tibor Imre fordításában és utószavával, Szigeti Árpád kiadásában. A könyvek megjelenését Guénon további m vei egyes fejezeteinek és cikkeinek fordításai kísérték párhuzamosan. Ezek 1992 és 1996 között az shagyomány, illetve az Arkhé folyóiratokban jelentek meg. Az Arkhé a „Tradíció” fogalmát tisztázó és alapszimbólumait bemutató írásokat közölt, míg az shagyomány, a korábbi folyóirat, Guénon modern világ kritikájával foglalkozó írásait, általában „a tradícionális világot” bemutató tanulmányait és - 253 Szerkesztette: Fargó Ferenc


néhány tradícionális problémával foglalkozó cikkét (így például a „Tantrizmus és mágiá”-t) közölte. 1996-97-ben Guénon tanulmányainak és könyveinek a megjelenése megtorpant. Részben jogi problémák miatt (a Gallimard magyarországi képvisel jének nem válaszol Guénon örököse), részben kétes és kérdéses okok miatt. Érdekl dés hiányáról nem nagyon lehet szó, hiszen az Introduction générale l’étude des doctrines hindoues és a La Grande Triade id közben elkészült teljes terjedelm magyar fordításai nem erre utalnak. Egy szent iratok és tradícionális kommentárok fordítására és tanulmányozására létrejött csoport (Ârya Mantra munkacsoport) pedig a Etudes sur l’hindouisme és a Symboles fondamentaux de la Science sacreé több fejezetét fordította magyarra. Legalábbis cikkek tekintetében, 1997-98-ban egy politikai folyóirat, a Pannon Front folytatta Guénon bemutatását. Közölte az Introduction générale l’étude des doctrines hindoues utolsó fejezetét, összegy jtve Guénon tanácsait a nyugati civilizáció maradék szellemi elitjének újjászervezéséhez; majd kritikáját a „klasszicitással” kapcsolatos nyugati el ítéletr l, továbbá Ungern-Sternberg báró illetve az „Ördög hét tornya” iszlám mítosza kapcsán írt recenzióit. Az egyetemes, metafizikai és szellemi megvalósítás-centrikus orientáció tekintetében egy nemrég megjelent kiadvány – a Tradíció évkönyv – pedig az Introduction egyik f fejezetét közölte. A folyóiratokbeli közléseket tendenciáknak tekinthetjük, amelyek vagy Guénon tanításai teljes körének tiszteletén belül jelentkeznek, vagy a tanítások teljes körét l elszakadva. Guénon minden tanítása fontos. Egyetlen kérdés, hogy az ezek különböz típusaira irányuló érdekl dések tanításainak teljes körén belül mennek-e végbe, avagy ezek teljességét elveszítve, kizárólagossá váló értelemben. De természetes, hogy az utóbbi is messze több, mint Guénon eleve elutasítása, írásainak „nehéz nyelvezete” avagy más fent említett és mondvacsinált okok miatt. Néhányan sajnos – világszerte – arra az abszurd következtetésre jutottak, hogy Guénon „hivatalos-akadémikus” mell zése, el nem ismerése „azoknak köszönhet ”, akiket Guénon csupán társadalomkritikai-politikai értelemben érdekelt. Ezt állítani valóban abszurdum és a mai kor (Kali Yuga) sötétségének nemismerésére vall. Mindazok, akik nem hajlandóak Guénon korkritikájának szellemi-ezoterikus értelmét keresni – minthogy Guénon végs soron ezért és nem másért kutatta az „eltévelyedéseket”, ezért és nem másért leplezte le a „felforgatás” er it (vagyis, hogy saját útját teljesen mentessé tegye ezekt l) –, mindazok e hiányosságukért maguk fognak felelni. Guénon „mell zése” azonban nem nekik köszönhet , k általános értelemben sokkal inkább „lépcs ” lehetnének Guénon megismerése felé. Guénon felé, akit mi a leginkább ezoterikus nyugat-európai guénoniánus körök szempontjai és megjegyzései alapján is Az ismeretlen René Guénon-nak tekintünk. A „szektarianizmust” szinte kötelez elkerülni Guénon tisztelete nyomán, de Magyarországon talán sikerült elkerülni a „guánoniánus skolaszticizmust” is, amelynek Nyugaton azért jócskán tapasztalhatók a negatív megnyilvánulásai (ezek a Hagyomány metafizikai doktrináit és lehet ségeit a pusztán Guénon által kifejtettekre redukálják). Persze, kérdés, hogy az efféle guénonianizmus „elkerülésének szándéka” nem jár-e együtt a guénoni életm lehet legteljeskör bb és pontos ismeretének a hiányával is. Ezt a kérdést azonban önmagunknak kell feltenni, és mindennem „kötelez ” jelleg nélkül. Darabos Pál egy írásában részletes, többé-kevésbé pontos keresztmetszetét adja Guénon két általa fordított m vének (Les états multiples de l’ tre; L’Homme et son devenir selon le Vedanta). Elvben elvárható lenne, hogy legalább tartalmilag-analitikusan ennyire ismerjék Guénon munkáit mindazok, akik számára tanításai fontosak. Mégis, egy ilyen részletes tartalmi ismeret sem „biztosíték” a tradícionális szellemiségre. Jól mutatják ezt Darabos fantáziálásai és illúziói a kereszténységgel kapcsolatosan, amely állítólagosan „minden más hagyománynál mélyebben nyitja meg az alapállást”, továbbá az ilyen abszurd állítások: „Guénon esetében csak az a meggondolkoztató, hogy nem ismervén fel a keresztény vallás és a keresztény hagyomány közötti különbséget, úgy vélte, hogy a kereszténységen belül nem érhet el a metafizikai realizálás, és ezért áttért a mohamedán vallásra. Ez tévedés (sic) volt a részér l és Hamvas Béla példája mutatja, hogy a megoldás az ezoterikus kereszténységen belül érhet el! (sic)” – Dúl Antal hasonló illúziói szintén idetartoznak: „Hamvas Guénonhoz mindvégig h maradt, de mesterét logosz-er ben valóban felülmúlta (sic). Szavai a szó születésének forrásához közelebb állnak. Hamvasnál tárgyi tévesztést igen, de elért tudatszintjének (egységtudatának) megingását soha (sic) nem tapasztaljuk.”



Ezekt l a nyilvánvaló túlzásoktól eltekintve, ami Guénon tisztelete tekintetében talán kifejezetten magyarországi jellemz nek mondható, az, hogy itt elkerültek maradtak azok az eleve ön-leleplez és szegénységi bizonyítványt kiállító szerencsétlenségek, amikor is egyes körök – talán bizonyos szabadk m ves behatásra – arra kényszerültek, hogy a kiemelked és írásunkban is idézett tradícionális szerz k közötti nézet- és felfogásbeli különbségeket eltúlozzák. Tudjuk, hogy vannak Nyugaton állítólagos tradícionalista körök, s t állítólagos ortodox tradícionalista körök, akik csak akkor érzik magukat szemléletük „biztonságában”, ha Guénon nagyságát mondjuk Evola, vagy Schuon nagyságának és tekintélyének a kifejezett rovására hangoztathatják. Láthatóan elveszítik lábuk alól a talajt, nem látják ezeknek a tanítóknak általában egyaránt jótékony hatását. A jelenkori világnak e szerz kr l egyaránt pozitív értelemben kellene tudnia, akiket egy egységes szuprarealitás láthatatlan módon köt össze. És mindez – amint azt egy jegyzetben fentebb jeleztük – egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne látnánk a tradícionális szerz k között lév – alapvet egység melletti – különbségeket. Végül, Magyarországon egyenesen páratlan az, hogy Guénon metafizikája és a Primordiális Tradíció ideája, László András révén, Shrî Râmana Mahârshi tanításainak-szemléletének egyidej bemutatásával került megvilágításba. Ez a par excellence Primordiális Tradíció megértéséhez és megismeréséhez ténylegesen hozzá segít körülmény lehet, amely mély megismerés a Hagyomány logikai értelme és levezetései mögött Nyugaton gyakran elsikkad.

Horváth Róbert *forrás: www.geocites.com honlapja

"Panaszolják, hogy a népeknek nincsenek királyai. De vajon vannak a királyoknak népeik?" (Magyar Hüperion)

Bizonytalan tekintetek – avagy a Bizonyos tekintetben* Hamvas Béla Regényelméleti fragmentuma csak töredék ugyan, tehát nem egy részletesen kidolgozott regényelmélet, ám Hamvas ez irányú munkája nem marad befejezetlenül: maguk a regények pótolják az elmélet hiányzó tételeit. Részben úgy, mint a Karnevál esetében, ahol esszéisztikus metanarratív fejezetek szövegszer en is tárgyalnak regényelméleti problémákat; másrészt viszont maguk a megírt regények képviselik Hamvas regényelméletét, hiszen a megalkotottságának módján keresztül minden regény szükségszer en magában hordozza önmaga elméletét. Amennyiben a továbbiakban a Bizonyos tekintetben cím kisregény elemzését egy ilyen olvasat irányából végezzük, talán ki tudjuk egészíteni Hamvas töredékes regényelméletének hiányzó fejezeteit.

Mi történik és egyáltalán: ki beszél? A regény a következ mondattal kezd dik: „Ez még mind semmi.” Majd ezt követ en az els bekezdés jelent s világtörténelmi eseményeket sorol fel, történelmi tényeket, melyek a 40-es évek legvégét l a 60-as évek elejéig befolyásolták a világpolitika alakulását (Mao Ce-tung kínai hatalomátvétele, Sztálin halála, a szuezi válság, a kongói polgárháború, az afrikai államok önállósodása, az els emberi rutazás, Kennedy elnök meggyilkolása). Felmerül a kérdés, milyen olvasói attit döt vár el, mi lehet a célja egy regénynek azzal, ha a legutóbbi történelmi események enumerációjával kezd dik, és rögtön utána hozzáteszi: „Akármelyiket el lehet venni és hozzá lehet tenni Kongót, vagy az rhajót, mindenki - 255 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ott van, ahol van.” A történelmi tényeket egy vészjósló hang vezeti be, jelezvén, hogy még ennél is rosszabb, súlyosabb események várhatók; rögtön ezután azonban eljelentéktelenedik maga a történelem, lényegtelenné válik: lényegtelenné a regény szempontjából. Ezzel a Bizonyos tekintetben megfelel annak a követelménynek, amelyet a Regényelméleti fragmentum határozott meg. Eszerint mivel a világtörténelem realitása eltávolodott az embert l, személytelenné, absztrakttá vált, így a valóságnak, az emberi létezésnek, az emberi sors lényeges kérdéseinek a regénybe kellett áthelyez dniük: „Létezésünk súlypontja már jó ideje a nagy, nyilvános f - és államtörténetb l a regénybe siklott át.” (Regényelméleti fragmentum) A Regényelméleti fragmentum szerint regényben a ”reális történet” csak a személyes emberi történet, a „szélmalomtörténet” háttereként vagy ellenpontjaként jelenik meg, azaz a regény a történelmet „néha feloldja, néha kineveti, néha elveti”. A Bizonyos tekintetben cselekménye abban a hipotetikus közeljöv ben játszódik, a munkatáborok korában, amikor a történelem már teljesen személytelenné és abszurddá vált, amikor „a valóság utolsó nyoma is elt nt”. Ebb l közvetetten arra gondolhatunk – ha továbbra is a Regényelméleti fragmentum gondolatmeneténél maradunk –, hogy a Bizonyos tekintetben regényideje a világtörténelem végével esik egybe. Úgy is olvasható ez a kisregény, mint egyfajta elmélkedés a világtörténelem végér l, a történelem utáni emberr l. „Kés bb a valóság utolsó nyoma is elt nt, csak a történet maradt meg. Eseménnyé azon az augusztusi délután vált, amikor a rakodóparton cs dület támadt. (327)” A realitás teljesen súlytalanná, lényegtelenné vált. Vannak azonban események, amelyek esélyt kínálnak arra, hogy a realitásban mintegy megmutatkozzon a valóság. Hamvas elmélete szerint a regény lényege, hogy képzeletbeli szerepl k segítségével olyan képzeletbeli helyzeteket teremt, melyekben létezést fenntartó legf bb valóság (vagyis az „igazság”) felismerhet vé válik. Ezért kezd dik a regény egy ilyen „eseménnyel”, melyet el ször távolról láttat a narrátor, kicsiben, és csak fokozatosan közelít felé, lassan élesíti a képet. Végül kivehet vé válik, hogy néhány ember körüláll egy földön hanyatt fekv , meg-megvonagló ismeretlent. A narrátor még közelebb lép, és ekkor megismer valakit az emberek közül. Beszélgetni kezdenek: kiderül, hogy nemcsak egymást, de a földön vonagló embert is ismerik mindketten. Húsz évvel korábbi történetet kezdenek mesélni, amikor is Csincsajantaniban valaki fölgyújtott egy barakkot. A regény egy detektívtörténet lehet ségével kecsegteti az olvasót: az alapkérdés ugyanis látszólag az, hogy ki gyújtotta fel a barakkot, vagyis ki a tettes? Mint említettük, Hamvas vonzódik a népszer irodalmi formák helyzeteihez és módszereihez (talán azért, mert az olvasót figyelmét és érdekl dését ezek segítségével lehet a leginkább ébren tartani). A „nyomozás” jegyében szület elbeszélés mindvégig azt a reményt tartja fönn az olvasóban, hogy van megoldás, és a regény végén fény derül mindenre. Ehelyett a Bizonyos tekintetben nem a dolgok tisztázása, hanem sokkal inkább az elbizonytalanítás felé halad, és az olvasó egyre bizonytalanabb lesz abban a tekintetben, hogy mi történt valójában Csincsajantaniban. Mintha a regény címe is arra utalna, hogy a reáliák világában nem lehet egyetlen pontos néz pontot találni: többféle néz ponttal kell számolnunk, melyek mindegyike valamennyire másként mutatja ugyanazt a dolgot, ugyanazt a történetet. Ugyanakkor az is lehetséges – s ezzel némileg még komplikáltabbá válik a dolog –, hogy voltaképpen nem egy történet van, hanem több, egymás mellett érvényes történés. Az olvasó helyzetét továbbá az is súlyosbítja, hogy a Bizonyos tekintetben szerepl i között nincs olyasvalaki, mint amilyen Patmore volt a Szilveszterben, aki mégiscsak kínált valamiféle támpontot a sokféle megoldás közötti eligazodásra. Nemcsak a történet, hanem maga a szöveg is fokozatosan elbizonytalanodik és megkérd jelez dik. A párbeszédek során olykor nehezen követhet , hogy ki az, aki éppen beszél. Az is gyakran el fordul, hogy az aktuális beszél elbeszélésében megelevenednek a szerepl k, és az párbeszédeik beékel dnek az aktuális beszél f szövegébe. A regény nem tagolódik fejezetekre, de figyelmes olvasással észrevehet , hogy a szöveg öt világosan elkülönül részb l áll. Az els nagyobb részt (327-355) nevezzük az 1-es számú beszél elbeszélésének: az, akinek a hangja a regény elején szinte észrevehetetlenül simul bele a narrátori hangba (a két hangot akár azonosíthatnánk is). Az 1-es számú beszél a 2-es számú beszél vel a rakodóparton találkozik, a hanyatt fekve vonagló ember mellett, s a 2-es számú beszél meghívja az 1-es számút a hajójára, hogy ott bort iszogatva elbeszélgessenek. Az 1-es számú beszél elbeszélése a rakodóparton fekv különös illet r l, Mirabelr l, s annak nem mindennapi élményeir l szól. Ezután következik a 2-es számú beszél elbe- 256 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szélése, amely a regény második nagyobb részét képezi (355-381). Ennek a résznek a központi figurája szintén egy különös szerepl , Hassqardass, és az nem kevésbé rendkívüli teóriái. A 2-es számú beszél elbeszélését a regény harmadik része követi (382-425), a nyomozás története, melyben a két elbeszél a barakk felgyújtásának körülményeit próbálja tisztázni a gyanúsítottak tanúvallomásainak felidézésével. A regény negyedik része a parodisztikus biztosítási eljárás (425-446): a kárrendezési igények során a Karnevál szerepl ihez hasonló, „odakozmásodott” jellemek t nnek fel. A regény végén található ötödik rész a regény lezárása (446-454). A szöveget valaki már az els egynéhány oldaltól kezdve lábjegyzetekkel látja el. Ezek a jegyzetek képezik a szöveg destabilizálásának leghatásosabb módszerét. Az els ilyen lábjegyzet a szövegben el forduló „lábországgereblyéz ” szót kommentálja: „*Félreértés. Az eredetiben ‘foot- landraker’, ami annyit jelent, mint csavargó.”Arról lenne szó tehát, hogy a regény „eredetije” angol nyelven íródott, s amit mi olvasunk, az csupán fordítás? Néhány oldallal arrébb viszont egy újabb különös szót, az „alátartásvidám”-ot kommentálja egy jegyzet: „*Goromba hiba. Az eredetiben ‘unternehmungslustig’, ami annyit jelent, mint ‘vállalkozókedv ’.” Mégsem angol volna tehát az „eredeti” szöveg, hanem német? Vagy egy része talán angol, a másik része pedig német nyelven íródott? Kés bb a kérdés tovább bonyolódik, mivel el fordul, hogy a lábjegyzetíró angol, német, francia (s t: szanszkrit és héber) nyelv megjegyzést f z a szöveg valamely helyéhez. Úgy t nik, a szöveg eredete az ismeretlenbe vész: a szöveg származása és eredeti formája bizonytalan. Csakhamar valószín vé válik, hogy nem egy jegyzetíró van, hanem legalább kett . Tipondálkuluc község szövegbeli el fordulását ugyanis az egyik lábjegyzet a következ kkel kommentálja: „*Tipondálkuluc nem létez község neve. Egyesek szerint a tatárjárás el tt Kajnádmekettye helyén lev település volt, de 1587-ben feldúlták.” Majd ehhez a lábjegyzethez egy újabb lábjegyzet azonnal a következ megjegyzést f zi: „**Zagyvaság. Kajnádmekettye szintén kitalált név. Egyébként 1587-ben nem is volt tatárjárás.” Az olvasó ezek után még jobban elbizonytalanodik: vajon ki(k) lehet(nek), aki(k) a jegyzeteket készíti(k)?

Mirabel és a spirituális gyilkosság A sokféle bizonytalanság közepette akkor kezd tisztulni valamelyest a kép, amikor (esetleg sokszori olvasás után) felismerjük, hogy a regény valójában egy ravasz „átverésen” alapul: a barakk fölgyújtása körüli nyomozás csak ürügy, csak apropó az elbeszélésben. A gyújtogatás ügyében való vizsgálat csak a felszín. Emellett van egy másik rétege is a regénynek, amely szintén egy nyomozásról szól. Mirabel a következ képpen jelenik meg a regény nyitójelenetében: „Hanyatt fekszik behunyt szemmel, néha megrándul. Szabálytalanul lélegzik. Keze ernyedt és nyitva.” Nem tudjuk, mit l lett rosszul, miféle rohama van, miért esett össze: a körülötte állók sem tudják. Mirabel mellett találkozik össze az a két szerepl , akiket fentebb, regénybeli nevek híján, 1-es és 2-es számú beszél nek neveztünk. Az beszélgetésükb l (illetve beszélgetésük részleteib l) áll össze a regény, amely azonban elejét l kezdve mintegy az „orránál fogva” vezeti gyanútlan olvasóját: megpróbálja elhitetni vele, hogy a nyomozás azt akarja kideríteni, hogy mi történt annak idején a barakk fölgyújtásakor, illetve ki volt a tettes. Mégis, minél több változatot és minél több néz pontot ismerünk meg, annál homályosabbá válik minden a gyújtogatást illet en; az olvasó végül felismeri, hogy félrevezették, és tulajdonképpen nem arra figyelt, amire kellett volna, illetve nem figyelt mindenre. A nyomozás igazából nem (vagy nem csak) a barakk ügyében folyik, hanem (és sokkal inkább) Mirabel roszullétének ügyében. A regény alapkérdése ebben az utóbbi esetben a következ képpen módosul: mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy Mirabel ilyen rossz állapotba kerüljön? A kérdés megválaszolásához az 1-es számú beszél történetéb l indulhat ki az olvasó. Ez a rész bemutatja Mirabelt, akinek az alakjában a hamvasi „átvilágított egzisztenciára” ismerhetünk: Mirabel nem fogadja el a valóságot, mert az romlott, démoni, igazságtalan. „Tudja mi ez? Ellenállás nélkül minden megy tovább. Mintha semmi sem történt volna. Mintha Lao-ce és Hérakleitosz, Buddha és Szókratész, Nagarjuna és Shankaracharja és rabbi Hillél és Plótinosz és Bruno és Ramakrishna szájukat se nyitották volna ki soha. - 257 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Ami van, az a zsarnokok és az rültek és a gazfickók, a forradalmak és a háborúk és a börtönök és a munkatáborok. (341)” Ugyanakkor is kénytelen a való világban élni, tehát maga is kénytelen része lenni ennek a romlottságnak. Valójában tehát Mirabel egy iszákos tolvaj (a lopásról egész elmélete van, ez a kleptozófia), akinek több n t l is van gyereke, de tartásdíjat egyik után sem fizet. Az átvilágítottság azt jelenti, hogy Mirabel a romlott életvitelének igazolására nem talál ki elméleteket és magyarázatokat: önmaga sötét oldalait sem rejti el, hibáit ehelyett nyíltan bevallja, következésképpen a tudat teljes ellen rzése alatt tartja önmagát. Mirabel azonban hiába átvilágított egzisztencia; szellemileg csak addig a szintig jut el, hogy a realitás romlottságát, valamint ezzel szemben az emberi életben rejl nagyszer ség lehet ségét felismeri, azt viszont már nem tudja, hogy szellemi fejl désében mi lehet a következ lépés. „Hihetetlen, mondta, hogy egy ilyen tet nek ilyen óriási élete legyen, éspedig nem csupán nekem, hanem mindenkinek, hogy léte lénye térfogatán tízmilliárdszorosan túln jön és a létez világ egésze, vagyis végtelen legyen, ez a tet , aki vagyok itt és örökké. (338)” Mirabel tehát csak a felismerésig jut el, nem tudja azonban, hogy mit kellene tennie ezután. (Hamvastól egyébként az sem idegen, hogy a regényeiben karikatúrákat rajzol esszéinek „beszél jér l”, azaz a teoretikus m veiben képviselt álláspontokról. Ilyen szerepl volt a Karneválban Vidal, vagy a Szilveszterben Patmore; bizonyos tekintetben ilyen szerepl nek tekinthetjük Mirabelt is.) Mirabel számára a romlottságban való végs elmerülést az jelenti, amikor el re megfontolt szándékkal, nyereségvágyból megöli egyik munkatársát, a hallgatag, szorgalmas, egész életében a családjáért dolgozó segédmunkást (a „r tkép t”). Mirabel azért veri agyon az illet t, hogy elrabolja a pénzét. Enigmatikus helye ez a regénynek, mivel a meggyilkolt segédmunkás néhány perccel a gyilkosság után „feltámad”. Mirabel tanácstalan; nem érti a dolgot. „Az egyik lehet ség, hogy meg sem öltem. De akkor hogyan jutottam a pénzhez? A másik, hogy rosszul csináltam, a vízb l kimászott és hazament. De akkor legalább vizes lett volna. Elhatároztam, hogy kérd re vonom. Micsoda alapon merészel itt járkálni, amikor nem él? El z leg többeknél érdekl dtem iránta. Mindenki, akit megkérdeztem, értelmes válaszokat adott. A r tkép rendesen jár munkába, eszi a zsíroskenyeret és a hagymát, és kéthetenként hazautazik. A dolog, úgy látszik, nem úgy történt, mint ahogy én gondolom. De akkor mi történt? (348)” Ennek az epizódnak több olvasata lehetséges. Az els az, ahogyan Mirabel magyarázza az esetet (nevezzük ezt erkölcsi olvasatnak): eszerint azért kellett megölnie a segédmunkást, hogy az emberölés b nével való beszennyez déssel közelebb kerüljön Istenhez. Mirabel istenkeres ember, aki az istentelen realitásban végtelenül szenved: tettét azért követi el, hogy legyen miért b nh dnie, mivel úgy gondolja, hogy az emberben csak a b nh dés során ébred leküzdhetetlen vágy a megtisztulásra. Vagyis a tette csak spirituális értelemben elkövetett gyilkosság, nem valódi emberölés: eredeti célja az istenkeresés. „Kiontott vért l beszennyezett ember vagyok, és számomra nincs bocsánat. Még ha kínálnák is, visszautasítanám. Én ezért b nh dni akarok és b nh dök is, sokkal jobban, mintha börtönbe zárnának, vagy ha felkötnének. De ez még mindig jobb, mint a realitás. Itt van bennem, mint a tüzes vastövis. Mintha más lennék, mint aki vagyok. Ez legalább nem valamilyen másodlagos élet, hanem közvetlen. Ez az, amit én szentségnek hívok. (352)” Egy másik olvasat szerint, melyet talán eszkatológiainak nevezhetnénk, a segédmunkás feltámadása a realitás elbizonytalanodásának kardinális momentuma. Ebben az olvasatban a realitás már olyan mértékben fiktivizálódottnak min sül, hogy a legalapvet bb szabályai sem érvényesek többé, így például a halottak feltámadhatnak. A regénynek ez az epizódja egyben bevezet t képez a regény túlvilággal foglalkozó, eszkatológiai részéhez, melyre a nyomozás története végén kerül majd sor (ahol egy másik - 258 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szerepl szintén visszatér a túlvilágról). Végül egy harmadik, „dekonstruktív” olvasatban a segédmunkás feltámadása magáról a szövegr l és a szöveg értelmezésér l szól. Az értelmez ugyanis – mint e helyütt mi is! –, addig „püföli” a szöveget, addig próbál valami értelmet, jelentést, magyarázatot kiszedni bel le (akár er szakkal is), míg agyon nem veri végül. Az értelmez nek sikerül szétszedni a szöveget, a szöveg agyonütésével sikerül valamiféle értelmezést rendelni hozzá; ám azt is észre kell venni, hogy a szöveg ezután új életre kel, új értelmet nyer. Minden értelmezést követ en a szöveg egyúttal módosul, másképp is olvashatóvá válik. Újra és újra feltámad tehát a szöveg – újra és újra agyon kell verni az interpretáció során. (A textualitásban nincs, nem létezik megváltás.) Az értelmezések pluralizmusába beletör dve kell folytatnunk az olvasást. (Az olvasás mint tao: állandó rendezgetés, koncentráció, útkeresés.)

Drih Muriklumeu Hassqardass Mirabel csak a realitás és a valóság szétszakítottságának felismeréséig jut el, a tudatosságát azonban nem tudja „alkalmazni”, azaz nem tudja önmagát megváltoztatni. A 2-es számú beszél történetében szerepl Drih Muriklumeu Hassqardass alakja ezért részben a mirabeli életfelfogás, az átvilágított egzisztencia bírálata. Hassqardass ugyanis a szellemi érés következ lépését is megteszi: számára már a „realizálás”, a felismert igazságok „alkalmazása” (a realitásba való átvitele) a legfontosabb. A realizálás a kései Hamvas-esszék egyik alapszava, az egyetemes tradíció által meg rzött szellemi tartalmak megvalósítását, a helyes életrend gyakorlatban való alkalmazását jelenti. Hassqardass kétféle emberr l (vagy inkább kétféle alapállásról) beszél, „érdekes emberr l” és „jelentékeny emberr l”. Az érdekes ember leírása alapján könnyen felismerjük Mirabelt. Ugyanakkor önreflexiós utalást, az esszéíró önkritikáját is kiolvashatjuk bel le, Hamvas korai gondolkodói szakaszára vonatkozóan, amikor az emberiség kulturális, szellemi és szakrális hagyományának elkötelezett híveként keser en kritizált mindent, ami szerinte a szellem és az életvitel elszakadásához, vagyis a világválsághoz vezetett. „Az érdekes emberr l egyel re annyit tudok mondani, hogy önmagát tudata teljes fényének ellen rzése alatt tartja, és minél tudatosabb, annál érdekesebb. De ebben aztán ki is merül. A megvalósításra ereje már nem jut. […] Minden percben rajtakapja magát valamin, amit tüstént be is vall. Csak egyet nem tud, mindennek következményét levonni és megváltozni. Igazságát nem tudja realizálni. […] Ezt az embert bármilyen társadalomba cseppintse be, tüstént az egészet opponálni fogja. […] Amint mondtam, egyetlen dolog jellemzi, hogy igazságát nem ralizálja, ellenben realizálásra való képtelenségét igazolja. Ezért nem jelentékeny, csupán érdekes. Mainapság a közkelet alakzat, hogy igazolásának els tézise: a realizálásra való képtelenséget a társadalomra hárítja. (360-361)” A jelentékeny ember célja viszont éppen a hiteles élet megvalósítása. A jelentékeny ember számára – Hamvas kései esszéivel teljesen egybehangzóan – „egy csepp realizált igazság több, mint száz kötet érdekesség”. "A jelentékeny ember […] azt keresi, hogy az igazságot, amit magával hozott, miképpen tudja megvalósítani. Az ilyesmi nem pszichológiai kérdés. Ez, kérem, még csak nem is hit és nem is meggy z dés és nem is önbizalom, vagy életer . Ez, kérem, h ség, jobb szó híján. Igazságomhoz való h ség. Ez teszi szoliddá és egyszer vé és unalmassá és szimplává. Vagyis ez teszi jelentékennyé. (361)” A jelentékeny ember egyszer ségre törekszik. Az élet akkor lesz élhet , mondja Hassqardass, ha a közösség nem ideológiákra, hanem a lehet leghétköznapibb dolgokra, az élet „legegyszer bb tényeire” fog alapulni. Ezzel egy igen lényeges ponthoz érkeztünk, itt ugyanis Hamvas – lényegében – a másság elfogadását teszi meg egyfajta egyetemes erkölcs alapjául. „Az egyik asztalnál angolul beszélnek, és momentán Mr. Smith Mr. Brownt üldözi. A másik asztalnál kínaiul beszélnek, és Mr. Ming Han-Cheng Mr. Tin Tiu-Changot üldö- 259 Szerkesztette: Fargó Ferenc


zi. Mondanom sem kell, hogy az igazság vagy a szabadság vagy a jöv vagy a haladás vagy a béke, vagy valamely más szlogen nevében. Kérem szépen, minden asztalnál más nyelven beszélnek és mindenki üldöz valakit. Közben mindenki reggelizik és a teája után rágyújt. Véleményem szerint, hogy ki milyen nyelven beszél, egészen mellékes, az is, hogy ki kit üldöz és milyen ürüggyel, a fontos a sziklaszilárd tény, amely szerint kivétel nélkül mindenki reggelizik és a teája után rágyújt. […] A jelentékeny ember semmiféle elv mellett vagy elv ellen nem kíván állást foglalni, még akkor sem, ha az politikai és mégoly h sies és mutatós. Egyszer en azért, mert minden asztalnál más nyelven beszélnek és mást üldöznek. (366-367)” A jelentékeny ember nem vesz részt a (hamvasi alapszóval) „létrontásban”, nem is hirdet elveket vagy ideológiákat, vagyis „nem prédikál”. Ehelyett els sorban önmaga iránt támaszt követeléseket, önmagától várja el a hiteles, valódi, h séges élet megvalósítását. Ez megfelel annak, amit Hamvas kései esszéi állítanak (például a Mágia szutra). Hassqardass teóriái kisesszékként illeszkednek a regénybe, melyeknek mind a tartalma, mind a megszövegezése er sen emlékeztet Hamvas Béla esszéire. Az efféle esszészer „betétek” könnyen túlterhelhetnék a regényt, ha a regényíró nem ellensúlyozná az elméleti fejtegetést könnyed és egyben kalandos fikciós „háttérrel”: Hassqardass a 2-es számú beszél hajóján fejti elképzeléseit, a világ óceánjain utazva, hol tomboló viharban, hol ragyogó napsütésben; s a hajó id r l id re egzotikus partokon köt ki.

Nyomozás A regény folytatásában a két elbeszél a tanúvallomások felidézésével próbálja meg tisztázni a gyújtogatás körülményeit. Egymásnak ellentmondó vallomások következnek, a kihallgatások részletei; ennek során olyasféle „odakozmásodott” jellemeket ismerünk meg, mint amilyenek a Karnevál lárva-emberei voltak. Ezek a szerepl k azt példázzák, hogy a realitás immár nem más, mint (ahogy Mirabel nevezi) „támolygás a megváltatlanságban” A Szilveszterben a decentralizált elbeszélés, az egymásba gabalyodó szálak a zavarkeltést szolgálták. A történetek burjánzása a Bizonyos tekintetben nyomozásról szóló részében szintén valami ehhez hasonló hatást vált ki az olvasóban. Egyébként a regényíró Hamvas, úgy t nik, kedveli a „labirintusi konfliktusokat”: nemcsak a Karnevál, de a Szilveszter esetében is lényegi (formaalkotó) funkciót kap a bonyodalom, a felfordulás, a labirintus (melynek egyrészt elrejt , másrészt felfed szerepe van). A Bizonyos tekintetben útveszt je a kihallgatásokról szóló részben rajzolódik ki, melynek során, mint korábban mondtuk, a regény egyre inkább az elbizonytalanítás felé halad. Ebb l következ en azt mondhatnánk, hogy a Bizonyos tekintetben nem detektívregény, hanem – legalábbis a legels jelentésréteg szintjén – valamiféle ellen-detektívregény, ahol minél több részletet ismerünk meg, annál nehezebb kideríteni, mi történhetett. Történet helyett csak történetek vannak. Ezt jelzi, hogy Csincsajantani egyetlen kocsmáját majdnem minden szerepl más néven említi (Piros Bugyelláris, Kárbunkulus, Három Árva, Aladdin, Takarodó), s ezt a jegyzetek írója nem hagyja szó nélkül. „*Ismét zavar. A mulatót, ahol Mirabel is m ködött, Piros Bugyellárisnak hívták, most hirtelen Kárbunkulus lett bel le. Vagy talán két ivóhelyiségr l van szó? Meg nem fejtett rész. (383)” Valóban meg nem fejtett rész; de csak addig, amíg nem gondolunk arra, hogy több néz pont, több elbeszélés, több történet létezik egymás mellett, és esetleg csak érintkezések vannak a történetek között, de azonosságról szó sem lehet. Ráadásul történetek helyett történet-részletekr l, történet-töredékekr l kellene beszélnünk. Még maga a jegyzetíró sem olvasta a regényt a maga teljességében (ha minden bizonnyal teljesebb szövegváltozattal is dolgozott, mint mi, olvasók): ugyanis többször felhívja a figyelmet arra, hogy a szöveg egy adott helyen megszakad, vagy hogy egy oda nem ill rész került a regénybe. Lássuk néhány ilyen lábjegyzetet. „**Nyomtatási hiba. Itt most Pond megszakadt kihallgatásának folytatása következik. (421) „ - 260 Szerkesztette: Fargó Ferenc


„* Pond vallomása nyomdahiba miatt másodszor is megszakad. (422) „ „* Értelmetlen. Összefüggése sem az el bbivel, sem az utóbbival nincs. Nyilván kimaradt részb l került ide. (434)” A töredékesség, töredezettség azt jelenti, hogy a jegyzetíró szintén romlott verzióval dolgozott, melyben feltehet en összekeveredtek egyes lapok (s t egyes részletek ki is maradtak a szövegb l). Az olvasó pedig még ennél is rosszabb szövegváltozatot tart a kezében, így csak bizonytalanul összeállított részleteket ismerhet meg a kihallgatásról. (Úgy is mondhatnánk: az olvasónak esélye sincs arra, hogy kiderítse, ki a tettes, mi történt, s egyáltalán, mir l szól a regény.) A kérdések tehát, éppen ezek miatt a szándékos eldönthetetlenségek miatt, a cselekmény szintjér l a regény meta-szintjére csúsznak át: többé már nem a regény mint olvasmány lesz a megértés tárgya, hanem a regény mint önmaga. Nem az lesz a kérdés, hogy ki gyújtotta fel a barakkot, hanem az, hogy ki írja a szöveget és kik írják a jegyzeteket. Nem az a kérdés ezután, hogy mi történt a munkatelepen, amikor a barakk kigyulladt és „a lánglovak az égbe nyargaltak”, hanem az, hogy mi történt a megcsonkított szöveggel (egyes lapok talán a lángok martalékai lettek?). Nem az a kérdés immár, hogy mir l szól a regény, hanem hogy mir l szól a m mint probléma. A nyomozás metanarratív nyomozássá vált – a szöveg elbizonytalanítási technikái mind jobban magára a szövegre irányítják a figyelmet, a kérdések egyre inkább magát a szöveget faggatják, a szöveg eredetét, létmódját, m ködését problematizálják. Mirabel találó kérdése: „Mi a valóság abban, amib l semmi sem igaz?”

Beszélgetés az üszkökön A barakk felgyújtása után fél évvel zajlik le az 1-es számú beszél és egy talányos szerepl (az „idegen”) között az a „beszélgetés az üszkökön”, amely a regény lezárását képezi. A leégett barakk helyén már f zöldell. Az idegen a közelben „ácsorog és a jelent bámulja”, szemlél dve próbál „értelmet csempészni” a dolgokba. Hogy ki lehet , arra vonatkozóan jelzésérték , hogy jelenleg segédmunkás, de valójában „el zött király és trónkövetel ”. A magyar Hüperion leveleiben a következ ket olvashatjuk. „Miért nem uralkodom? Hidd el, hogy nem rajtam múlik. Hol van az a nép, amelyik az én uralmamat kibírná? Panaszolják, hogy a népeknek nincsenek királyaik. De vannak a királyoknak népeik? Ezek itt ma kölcsönösen megérdemlik egymást, ezek a népek és ezek az uralkodók. A király az, aki mindenkib l királyt csinál. A mai uralkodók mindenkib l szolgát csinálnak. (27) „ „Elárulom neked titkomat. Gyermekkoromban azt hittem, hogy király leszek. Készültem rá, és a király-erényekben gyakoroltam magam. Akkor még nem sejtettem, hogy szükség lehet reám. (95) „ „Nem azért lettem gondolkozó, mert nem lehettem király, s így ne kövesd el azt a hibát, hogy azt hidd, a megbukott királyokból lesznek a gondolkozók. […] S én, mint király, éppen úgy gondolkozó lettem volna, mint most, ahogy gondolkozó vagyok, s mégis király. (101)” Ezek alapján a levelek beszél je és a regény végén megjelen titokzatos idegen könnyen azonosítható: mindketten a realitás pusztulása miatt éreznek vigasztalhatatlan kiábrándultságot. A regény végén a barakk leégése jelképes érték vé válik: a lerombolt „igazság és erkölcs és tisztesség és lélek és szellem és Isten és morál és nemesség és becsület és értelem” jelképévé. Részben ezért nem találják a tettest, aki a barakkor felgyújtotta: „gyújtogatót tételeztek fel, holott minden valószín ség szerint nem volt”. Az életrend megromlásáért nem egyvalaki, hanem mindenki egyaránt felel s: mindenki tettes, aki nem a hiteles életrend szerint él – ezt sugallja a Bizonyos tekintetben. A regényben a realitás megromlásáról szóló könyörtelen bírálat a túlvilág megjelenítésével éri el tet pontját. A titokzatos idegen mesél egy nem kevésbé talányos szerepl r l, Satacoll Máriuszról: t is - 261 Szerkesztette: Fargó Ferenc


megölték, de a regény elején szerepl „r tkép höz” hasonlóan szintén visszajön a túlvilágról. Hamvas már a Túlvilági kalauzban is az emberi közösség szigorú, szatirikus kritikáját írta meg: túlvilági útleírása nem annyira a túlvilágról szól, mint a realitás ellehetetlenülésér l, s lényegében ebben az esszében sem beszél másról, mint a helyes életvitelr l. (Érdekes viszont, hogy míg a Túlvilági kalauz a mennyországról és a tisztítót zr l beszél részletesebben, s a poklot csak említi, addig a regény végén éppen a pokolról esik szó. A regény végén szerepl rész ezért a szatíra kiegészítéseként is olvasható.) Satacoll Máriusz, miután visszajön a pokolról, beszámol a többieknek: nemcsak arról, hogy milyen a pokol, hanem arról is, hogy milyennek látják a túlvilágról a való világot. „Eltemetjük, és amikor a temetésr l visszatérünk, Satacoll az ajtóban áll és azt kérdezi: hol voltatok? Téged temettünk, válaszolta Czékla Misi. Persze, de visszajöttem. Látom. De miért jöttél vissza? Milyen volt ott? Jó? Satacoll vállat von. Másképpen rossz, mondja. Itt jobb? Nem tudom, most, hogy itt vagyok, megint oda kívánkozom. Menj vissza. Majd meglátom, valószín leg visszamegyek. Ott hideg van. Nagyon rossz. Olyan hideg van, hogy nem is tudom. De nem kívül. Kívül is. Fehér hideg. És csak úgy visszajöhettél? Miért ne? Mindenki visszajöhet, ha akar. Sokan vissza is jönnek, legtöbben csak pár percre. Inkább a hideg. Inkább ott gémberedik az ember, nehogy ide kelljen jönni. A fenét. Az ember azt hiszi, hogy itt jobb, de aztán mégiscsak odamegy. Sehol se jó. Majd visszamegyek a pokolba. (450)” A halottak amiatt fagyoskodnak inkább a pokol jéghideg t zében égve, mert a való világban büdös van: a rengeteg hazugság elviselhetetlenül büdössé teszi világunkat. A hazugság szintén alapszava Hamvasnak, esszéiben sokszor foglalkozik vele, és egészen tág értelemben használja. a hazugság nála léthazugságot, ontológiai korrupciót, hazugságszisztémát jelent, amellyel az ember a romlott életvitelt igyekszik igazolni. Erre vonatkozó nézeteit hamvas a Patmoszban dolgozza ki; a legtömörebben talán a Direkt morál és rossz lelkiismeret cím esszében (amely nagyjából ugyanakkor íródott, amikor a Bizonyos tekintetben). A realitás kritikája ebben az esszében éri el a maximumát: a Direkt morál…-ban nyoma sincs szeretetnek és humornak, legfeljebb némi keser iróniát érezhetünk helyenként. Valóban éleshangú, kemény bírálat ez az emberr l és az emberi közösségr l, ahol az ember hiteles elkötelezettségén való munkálkodást („önmaga realizálását”) a korrupcióban való elmerülés váltja fel; az ember élete elhazudottá, „pszeudoegzisztenssé” vált. A Bizonyos tekintetben egy ilyen világban játszódik. A romlottság odáig fajult, hogy épesz (vagy inkább éplelk ) ember nem tudja elviselni, hacsak nincs akkora önfegyelem birtokában, mint Drih Muriklumeu Hassqardass. Talán arra a kérdésre is ez lehet a válasz, hogy miért esik össze a regény elején Mirabel: azért, mert felismerte ugyan a világ romlottságát, de mivel nem volt ereje ahhoz, hogy változtasson önmagán, a létkorrupcióban is elmerült, ezt pedig nem tudta elviselni. Míg azonban a Direkt morál és rossz lelkiismeret nem más, mint egy roppant szigorú, könyörtelen, kemény bírálat, addig a regény ugyanezt a bírálatot egész másként tudja közvetíteni: a Bizonyos tekintetben utolsó sorain egyetemes érvény szomorúság érezhet . „Elvesztettem kedvemet attól, hogy meghaljak! De már régen elvesztettem kedvemet attól, hogy éljek. Csak tudnám, mit kell tenni. Nem lenne bolondság. (454)” Egyetemes érvény ez a szomorúság azért is, mert nemigen dönthet el, hogy ki az, aki beszél. Lehet, hogy az idegen szavai ezek; lehet, hogy az 1-es számú beszél éi; de az is lehet, hogy a narrátor sóhaját halljuk. A szomorúság egyetemes érvény sége a regény végs sugallata. Egy valami egészen biztos: ebben a végtelen nagy szomorúságban az is ott van, ami a keményen kritizáló esszéb l hiányzik. A szeretet. Az egyetlen lehetséges életmegoldás, mely nélkül ez az élet, ez a világ nem élhet .

Danyi Zoltán *forrás: Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, 2003. 1.sz.



"Mi a valóság abban, amiből semmisem igaz?" (Bizonyos tekintetben)

Portré szvégi fényben Beszélgetés Kemény Katalin íróval* F.F.L. - Kis faház, valahol Szentendre széls domboldalán. A teraszon ülünk és emlékezünk. Az asztalon kávé g zölög, korondi cseréptálkában vegyes sütemény. A táj alkonyi színei épp most lobbannak ki körülöttünk. Kemény Katalint, esszék, szépirodalmi m vek szerz jét, szándékosan itt kerestem föl, mivel tudomásom szerint ez a kisváros férjével, Hamvas Bélával második otthonuk volt. K.K. - Valóban, ha nem is otthonunk, de harminc éven keresztül valami zarándokhely A környék erd s dombjai, gyümölcsösei, s nem utolsósorban az akkoriban még idegenforgalomtól mentes meghitt atmoszféra némiképp pótolta szül hazánkat, Bélának a Felvidéket, nekem a Mez séget. F.F.L. - Azóta, hogy Hamvas Béla ezerkilencszázhatvannyolcban eltávozott, egyedül tartózkodik Szentendrén? K.K. - Nem egyedül. Férjem jelenléte ebben a kertben számomra épp olyan él , mint fizikai együttlétünk idejében. Igaz, er és anyagiak híján nem tudtam úgy ápolni, amint azt együtt m veltük, s t, idegenek szemében ma már inkább romkertnek látszik. Viszont számomra ott van Béla a korhadó cseresznyefán, a maga építette k lépcs n… amikor a rozzant kapun belépek, más ember vagyok, pontosabban én magam vagyok. A világért sem válnék meg ett l a helyt l, ahol nem cseng a telefon, a rigók a lugas s r jében bátran csipegetik a sz l t, s napnyugtával felcirpel a tücsökkoncert. F.F.L. - Milyen munkában telnek a nappalai? K.K. - Nem szeretem a munka szót. Számomra a kétféle tevékenység, Béla kéziratainak gondozása és a magam írásai nem munkát jelentenek, hanem életformát, ritmust, és tekintve agg koromat, alig remélhetem, hogy megnyugtató pontot tehetek teend im végére. Minden megoldás újabb kérdést, újabb feladatot nyit fel. F.F.L. - Hogyan rizte meg szellemi frissességét, és tiltakozása ellenére nem tudom másképp mondani, munkaképességét? K.K. - Más a szellemi frissesség és más a munkaképesség. A szellem nem fiatal és nem öreg. A fiatalság látszatát az kelti, hogy szüntelen születése számára nyitva vagyunk-e, vagy bezárkózunk a szellem el l, ami nem más, mint a lét fogyhatatlan esszenciája. Esend ségünk tragikuma pedig épp az, hogy a biológiai er , nevezzük munkaképességnek, fogyásával a szellem kimondására, legyen az szó, hang, kép, elfogy az er – a természet a szellem ellensége – és a végs szó kimondatlan marad. Vigasztaló, hogy a végs tudás, azaz végs azonosságunk túl van a kimondhatón, másrészt, ha e kimondhatatlannak szele egyszer megérintett, állandó centrumként világít bennünk, és ez az, amin nem fog az id . F.F.L. - Helyesen következtetek arra, hogy intenzíven a múltban él? K.K. - Világosabb leszek: abban, ami centrumként, létünk magvaként tárul fel, nincs múlt-jöv , csak szüntelen jelenlét, s ha id nek a múlt jöv be áramlását nevezzük, akkor erre a jelenlétre más szót kellene találni. Jobb híján teljes pillanatnak nevezném. Lehet, ez az oka, hogy az úgynevezett id érzékem hiányzott, s következésképpen ez id élet lehet ségeit könny szívvel elhanyagoltam. F.F.L. - Gyerekkorából milyen emlékeket riz? - 263 Szerkesztette: Fargó Ferenc


K.K. - Ha azt mondom, hogy gyerekkorom élményekben gazdag volt, azt hiszem, ez valamennyiünk gyerekkorának jelz je lehet. A világ csodája a még el nem homályosodott szem el tt a maga káprázatos valóságában tárul fel, míg az elkerülhetetlen kamaszkori válság – az ártatlan és megrontott világ összeütközése – el nem homályosítja az els t. Valójában itt kezd dik az, amit életküzdelemnek neveznek. Bizonyos, hogy a mai napig els tíz évem kincsesházából táplálkozom. Meghatározó volt az utolsó békeéveit él idillikus kisváros atmoszférája, szüleim puritán jelleme, a fáradhatatlan anyai gondoskodás, apám gyermekien tiszta, játékos kedélye. Fárasztó közéleti tevékenysége, odaadó tanári m ködése közepette mindig volt ideje mesére, mókázásra. Hároméves voltam, amikor apám a Sorbonne-on folytatta tanulmányait. Szüleim engem is magukkal vittek Párizsba. Ma is élénken emlékszem, amint vállain lovagoltatva vitt a Louxembourg-kert játszóterére, de a tordai templomkertben az aranybarna vadgesztenyék gurigázása sem volt kisebb mulatság… A háborús csapások persze bennünket is sújtottak, két nagybátyám maradt a harctéren és apám nem egy tanítványa, akik szinte fiaiként voltak mindennaposak vendégszeret házunkban. A gyerekparadicsom aranykorának hatéves koromban öcsém halála vetett véget. Akárha ma hozná nekem nevetve apró kezében a szárukról szakított százszorszépeket. És ez csak e pillanatban tudatosodik bennem: valószín leg az Murillo-angyal alakja jelenik meg egy hosszabb elbeszél m vemben, a Nagy Folyóban, valamint a Feltámadás cím novellámban. De hagyjuk az életrajzot, egy riport kereteit amúgy is szétfeszítené apám román fogsága, s azzal egy id ben a család kiutasítása Erdélyb l, a majd egyesztendei vagonlakás, a húszas, harmincas évek hányattatásainak elbeszélése. F.F.L. - Mikor kezdett írni? K.K. - Erre az a mondás talál, mióta az eszemet tudom. Jóval az els elemi el tt versben írtam levelet szüleimnek. Nincs ebben semmi különös. Sok gyermeknél tapasztaltam a kezdeti ritmikus beszédet. A nyelv eredetében ritmikus. A költészet el bb való, mint a tárgyiasított beszéd, és költ az, aki a nyelv forrásához visszatalál. No, de az iskola ellen kézzel-lábbal tiltakoztam. Unalmas volt számomra az ábécé kántálása. Sokat adnék érte, ha a viszontagságok folyamán elkallódott kis pepitafüzetem meglenne, amibe gyerekgondolataimat naplószer en jegyeztem. „Két fontos dolog van a világon: az önzés és a halál” – írtam tízéves koromban, és bevallom, ma sem tudok ennél többet. A feln tt évek arra valók, hogy megértsük, amit gyerekkorunkban tudtunk. Egy-két pajtásommal „szerkesztettük” a Kis Lapot. Rigmusaink a világ eseményeire való naiv, tehát természetes reflexióként jelentek meg benne. Emlékezem a fekete kalapra. Egy kislány nem érti, miért visel anyja fekete kalapot. Végül megtudja, hogy elesett férjét gyászolja. F.F.L. - Miel tt Hamvas Bélával megismerkedett, már magyar-francia tanári és filozófiai doktori diplomát szerzett, erdélyi és hazai lapokban jelent meg. Miként történt megismerkedésük? K.K. - Az ezerkilencszázharminchatban megjelent Rabelais-fordításom és tanulmányom jelent s romanisztikai teljesítménynek számított. Szerkeszt i tanács ellenére senkinek se vittem ismertetési példányt, mindamellett irodalmároktól, filológusoktól szép méltatásokat kaptam. Különösen örültem nagyon kedves barátom, Radnóti Miklós írásának. Egy alkalommal a F városi Könyvtárban járva támadt a gondolatom, adok egy tiszteletpéldányt H. B.-nak, akit munkáiból ismertem. Kiderült, hogy amint mondta, már régen ismer engem. Tény, hogy ezen az els találkozáson végleges bizonyossággal felismertük összetartozásunkat, és egy fél év múlva megesküdtünk. F.F.L. - Mondana valami részletet err l a dönt találkozásról? K.K. - Talán inkább a színhelyr l. Fent, a raktárban rendezett be magának egy szeparált kuckót, mintha valami más világrészben, nem középületben lettünk volna. A hatalmas asztalon szép rendben a felhalmozott feldolgozandó könyvek. A sarokban kis asztalon teaf z , angol porcelán csészékkel, mellesleg, egész életünkben nagy teások voltunk. A deszkafalon m vészi reprodukciók. Mindig értett hozzá, hogy a legsz kebb környezetét is otthonossá tegye. F.F.L. - Felidézné alakját? Milyen volt: magas, alacsony, félénk, határozott? - 264 Szerkesztette: Fargó Ferenc


K.K. - Ha azt válaszolom, középmagas, egyenes tartású, tapintatos, olykor ironikus, ítéletében biztos és így tovább, semmit nem mondtam. Végül rengeteg emberre találnak ilyen jelz t. De gondolom, olvasta a Karnevált, a „Lélek tízezer b r gyermekér l” szóló regényt. ezt a tízezer b rt valóban megélte, azonosítva magát az emberi megnyilatkozás számtalan lehet ségével, azzal a többlettel, hogy valamennyit átvilágítva mint esetlegeset levetette. Ez az, ami annyi embert leny gözött, és az az átvilágító látás maga el l – akárcsak írásaitól – a rossz lelkiismeretet elriasztotta. Ha mégis egy megkülönböztet sajátságát kell kiemelnem, az a maximális morális érzékenység. Ebb l következett például az az eset, hogy amikor a harctérr l visszatérve tudomást szerzett házmesterünk gyalázatos viselkedésér l, valamint arról, hogy a felettünk lakó zsidó családot feljelentette, a csöndes, végtelenül türelmes ember lerohant és ököllel verte be ajtajukat. F.F.L. - Mennyi ideig teljesített katonai szolgálatot? K.K. - A pontos id tartamhoz meg kellene nézni naplómat, vagy még inkább Béla pótolhatatlan háborús naplóját, ami egyéb kéziratokkal együtt a légitámadás martaléka lett. Tény, hogy utoljára Sztarioszkolban, a védelmi csapatban szolgált, ahonnan negyvennégy szén összetörten, szívbetegen jött meg. Októberben Szokolyára rendelték, ahol a légitámadások el l menekültünk egy közeli bányába. December elején az egész csapatot – legtöbb tisztnek családja is ott volt – Ausztriába vezényelték. Mi egy derék sof r segítségével visszaszöktünk Budára. A disszidálás csábítása sem akkor, sem kés bb nem kísértett bennünket. Ett l kezdve viszont Béla katonaszökevénynek számított. S ez még súlyosbította a Kiscelli kastély pincéjében töltött öt hetet. A csöpög víz alatt kétszázötvenen szorongtunk, betegek, öregek, csecsem k. Felettünk állt a front. Az emeleten német katonák, minden ablakban egy-egy ágyú. Id nként látogatónk, a parancsnok lejön fenyegetve: „Ha tífusz tör ki, mindnyájukat lelövöm!” Nem lehetett tudni, örökre ott maradunk, vagy a következ percben megszabadulunk. Egy éjjel – bár állandóan éjjel volt – álmomban fehér hajót látok, rajta baljóslatú fekete római kettest. És másnap valóban bemászott az ablakon az els román férfi. A többit már tudjuk… F.F.L. - És azután? Úgy tudom, könyvtáruk, kézirataik elpusztultak. K.K. - Valóban, addigi életünk minden látható eredménye. A „felszabadítók” a férfiakat tüstént elvitték, de Béla egy hét múlva csodával határos módon, ahogy azel tt a nyilasok el l, most is meg tudott szökni. Egy könyörszálláson talált rám, és megindultunk lakásunk felé. A térdig ér vérlocskos hóban nyoma sem maradt a háznak, csak könyvtárunk, kézirataink foszlányain tapostunk. F.F.L. - És kés bb, amikor a megálmodott fekete második bekövetkezett és „tiltott” listára került, nem lett volna más lehet ség, mint Inotán, Tiszapalkonyán megalázó munkát végezni? K.K. - F leg ötvenhat után számtalan ilyen kísérletet tettünk, hiába. A felsorolás túl hosszú lenne. A lényeg pedig nem politikai, annál mélyebb. Az, hogy Lukács és köre a maguk félelem szülte „elkötelezettségükben” ellenséget éreztek benne, érthet . A súlyosabb – mondjuk ki – az írótársak árulása. Akiket addig barátoknak hittünk, és valamit tehettek volna, mintha elsüllyedtek volna, legjobb esetben vállat vonva állapították meg: „Miért nem alkalmazkodunk?” Itt kegyelettel kell megemlékeznem Füst Milánról, akinek szinte er feszítése a fenti okok miatt fulladt kudarcba. Ez is érthet : ki az (a kés bb „mártír”) író, akihez az alkalmazkodás foltja nem tapadt! F.F.L. - Hogyan bírt a mostoha körülmények között id t, er t szakítani az írásra? K.K. - Más az, akinek foglalkozása az írás, és más az, akinek hivatása. Az els a közönségnek dolgozik, tehát alkalmazkodik; a másodikban a Szó minden akadályt áttör és felhangzik. Gondoljon Kafkára: „Gott will nicht dass ich schreibe, aber ich muss” (Isten nem akarja, hogy írjak, de írnom kell), hát még, aki úgy érzi: Isten azt akarja, hogy írjak. Ezzel már feleltem is kezdeti kérdésére: hiszek-e a Szó erejében. F.F.L. - Térjünk vissza Kemény Katalinra. Úgy t nik, keveset írt. - 265 Szerkesztette: Fargó Ferenc


K.K. - Tévedés. Egész életemben munkálkodtam, s ha kevesen ismernek, annak egyetlen oka, hogy a publikálás érdekében egyetlen lépést se tettem. Ez annyiban hátrány, hogy a harmincas évek végén, negyvenes évek elején írt érettebb köteteimet magam el tt is elnyelték az ostrom romjai. Ebb l az id b l csak az maradt meg, ami véletlenül szüleim lakásán hevert, néhány fiatalkori novella, valamint tradicionális szövegek fordításai a hozzájuk f zött elmélkedésekkel. F.F.L. - Könnyen ír, nehezen? Sokáig csiszolja a szavakat? K.K. - A helyzet az, hogy dolgaim egyetlen lélegzetre születnek, de azután nehezen adom ki ket a kezemb l. Ha kérnek valamit, úrrá lesz rajtam a lelkiismereti töprengés: vajon pontosan fedi-e a szó azt, aki megszólal. Így évekig, s t, évtizedekig is pihennek munkáim a szekrényben. Belátom, ez is egyfajta kötelesség, hogy azt a tudást – legyen az még oly csekély –, amit ajándékba kaptunk, rendben hagyjuk itt. Másrészt – és er m fogytán ezt a felismerést tartom a legf bb ajándéknak – mindig távol állt t lem annyi író, m vész becsvágya, hogy életem eredményéb l emlékm vet emeljek magamnak. Egyetlen m van, az a porszemnél finomabb, az a láthatatlan szikra, amely, miután ujjunk közül kipergett az id , az id tlennek megmarad. F.F.L. - Évekkel ezel tt olvastam a Magányos áldozat cím kötetében azokat a sorokat, amelyeket emlékezetem azóta is riz: „Ha valaki megérintette az id tlent, a hívás vonzása a rezdületlen kupolán id rést hasít. Megérintette és megérintetett: az áldozat fel és le ugyanaz. Egylétünk állandóságán kékben ragyogó id réseket nyitsz. Meglátogatsz. Nem medvebundásan bebocsátást kérve, nem kísértetként, levetett szokásaidat keresve. Rigó vagy az öreg cseresznyefa idén sarjadt ágán. Amit annyi hajnalon próbálgattál, együtt fütyülni a feketerigóval, most milyen hibátlanul tudod. Itt szemben, a levelek mind énekedre röpködnek, csak te nem röppensz el, ha hívásodra kilépek a verandára. De télen, mi lesz télen? Tudom, te nem költözöl délvidékre a többiekkel – én láttam már fatövére zuhant fagyott rigót. Ez az ének, ez megmarad. Nem, nem az én fülemben, nemsokára az is elporlad. Ének – a feledés örökkévalójában.” K.K. - Köszönöm, hogy idézte szavaimat. F.F.L. - Az utóbbi id ben több jeles évforduló is volt: Hamvas Béla száz éve született, és Ön is ünnepelhetett, szerényen, de igaz barátok között. Kilencvenedik évén túl, ha most számadást készítene az életér l, mit mondana? K.K. - Nagy boldogság volt megérnem férjem születésnapját. Azt, hogy milyen sokan szeretik! Sok fiatal jött el az Írók Boltjába, a Karnevál bemutatójára. Persze a keser ségb l is jutott b ven: tudtomon kívül sajátította ki egy intézmény Hamvas Béla nevét, monográfiák jelentek meg, ahol rólam egyetlen mondat se szerepel, holott harminc évig éltünk együtt, könyvei külföldi kiadására nem kaptunk támogatást. De nem panaszkodom. Két közeli szívm tétem ellenére is dolgozom. Nagyon sok még a tennivaló. F.F.L. - Hamvas Bélát, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodóját rajongók, tiltakozók, féligérget k, félremagyarázók veszik körül. Kemény Katalinnak is ez jutott. De – az szép megfogalmazásával – egy-egy igaz emberben a fényl lámpás, a jó földbe hullott mag. És csak ez számít. A töretlen h ség önmagához és halottaihoz. Az áldozathozatal. Mindig adni kell, szétosztani azt a keveset is. Jó tudni, hogy a sugárzó tiszták közül is itt van közöttünk.

Fenyvesi Félix Lajos *forrás: Új Forrás, Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirata,,2003. I.. sz. (január)



"Most, az istengyermekség e szent perceiben tudom, hogy a tiszta szívnek minden morál értelmetlenség. Isten veled örül, mert ő van a tenger méltóságában és a ragyogó égben, az illatos cigarettában és a cukros fügében." (A tamariszkusz alatt)

Hamvas Béla halálélményei* Kedves vendégeink, kedves barátaim, immár egy teljes emberölt nyi életid , 30 év pergett le Hamvas Béla halála, 1968 novembere óta. Egy nemzedék, - nemzedéke, követve t eltávozott, egy újabb és az újabbak pedig megjelentek és itt élnek köreinkben. Az életkerék, a szamszára forgása szemvillanásnyit sem szünetelt és az általa vájt úton járva ballagunk az sök végeláthatatlan sorát követve. Itt azonban rögtön feltehetjük a kérdést: Valóban mindenki ezen az úton, az sök útján jár születését l életén át a befejezésig, a halálig? Biztosan tudjuk, hogy nem, mert kétféle út áll az ember el tt: az egyik az említett sök útja, amelyen mindennapi emberek mi járunk; de van egy másik is, az istenek útja, amelyen azok az elszántak járnak, akik tudják, hogy az élet nem mer biológiai jelenség, és hogy a halál nem az élet lezárása és a halálküszöb átlépésével éppenhogy elkezd dik a lét legfontosabb kérdéseinek elszámoltatása. Hamvas elveti a természettudomány mítoszát az ember állati eredetér l, a szellemnek mint az idegrendszer termékér l szóló tanításnak az érvényességét, mint szcientifizmust, amit a megzavarodott élet, a turba termékének tart. Elgondolásának bázisa a létegység gondolata: az, hogy az élet, a túlvilág és az egyetemes lét azonos. Ezek egységének szétválasztása csak az archaikus kor után kezd dött meg. Az archaikus korban a túlvilágot az élett l, mint mondja, nem választotta el a kés bb támadt félelmetes küszöb, a halál. Err l a kérdéskomplexumról a XX. században a legtöbbet Hamvas Béla tudta, mert az egyetemes hagyományt nemcsak tanulmányozta és annak mára szétszóródott elemeit nemcsak átfogóan integrálta és egyben közvetítette -, hanem a legteljesebben át is élte, mert a halállal kapcsolatos problémák vizsgálatába "bevetette" személyes lényét is. E személyes érdekeltség érvényesítése nélkül pedig e kérdésekr l csak értekezni lehet, de hitelesen megnyilatkozni nem. Hamvas az élet és halál kérdésének megoldását az lsten-ember közti személyes kapcsolata legfontosabb feladatának tartotta és ebb l ered en mindenkivel szemben, önmagát els sorban beleértve, legfontosabb kívánalomként a halálküszöb éber átlépését támasztotta. A hagyomány legnagyobb szava az éberség és ennek szellemében vallotta, hogy az embert éberségb l alkották és hogy sorsa halála után a túlvilágon olyan lesz, amilyen éberséget evilágon elért. Mert, mondja, a lélek halhatatlansága nem a halállal kezd dik, ennek észrevételéhez azonban éberség kell. Az "éberség" itt természetesen metafizikai fogalom, ami a léleknek a "valóság"-ra való érzékenységét jelenti. Ezért mondja más helyen azt, hogy "az éberség nem tulajdonság, hanem a lét intenzitása", és hogy az "ember a túlvilágra csak éber isteni Énjét viheti". Ezért fontos a túlvilággal fenntartott kapcsolat, vagyis a lét két formája, az élet és a halál utáni lét közti kapcsolat, azaz a nyílt lét fenntartása, mert ez az er k kölcsönös áramlását biztosítja. Erre, mondja, els sorban az él knek van szüksége, mert a lét súlypontja odaát van. Ellenben a földi lét, az élet fontossága abban áll, hogy csak itt különböztethet k meg egymástól a dolgok az értelem, a gondolat és a kifejez nyelv révén. A földi léten túl az értelem és a beló1e következ gondolat és nyelv elvész és ott a valóság, a csoda és a káprázat megkülönböztethetetlenné válik. Ezért a "túlvilág a pszichológia világa", vagyis a képek, a mágia világa. A túlvilág csak evilágon ismerhet meg az értelem segítségével, mert, és ezt Hamvas az itt egyedül lehetséges módon, paradoxonnal fejezi ki: a léleknek a túlvilágon nincsenek gondolatai, hanem maga evilági gondolatainak, tetteinek, vágyainak képpé formálódott eredménye; úgy, ahogy ezt a halottaskönyvek egymással egybehangzóan kifejezik: a túlvilágon a lélek el tt jó és rossz tettei szépséges illetve ijeszt en rút n , vagy az iszlámban férfi formájában megjelennek. A lélek végs alakja kristály, de ezt csak nagyon kevés éber lélek éri el. Másutt ezt még teljesebben így fogalmazza meg: "A túlvilág nem olyan értelemben vett világ, mint az anyagi természet, hanem az abszolút és univerzális szubjektum különböz fokain való realizálódása. A túlivágon nincs más, csak személy, spirituális szubjektum, lélek: az emberség különböz fokain, - ami annyit jelent, hogy: a tökéletes, kvintesszenciális lét realizálásának különböz fokain: - a homályosan dereng állapottól kezdve egészen a tündökl en éber világosságig.” - 267 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Hamvas a nyílt létnek ezt a felfogását vallotta a harmincas évekt l kezdve és esszéiben err l tanúságot is tett. A hagyományban való tudatos elmélyülése után pedig egymás után mutatta fel a nyílt lét nyomait az élet jelenségei között is. Így például a virágszedés mindennapi tevékenységében meglátta, hogy a virág a nyílt lét szimbóluma, ami összeköti a két világot, a föld alatti halottakét és a lelkek és a szellem föld feletti világát. Ezért áldozatnak nevezi a virágszedést, melynek során a lélek lelket tép a lélek számára, és ebb l levonja a következtetést, hogy "A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer." A létegységnek ebbe misztériumába a beavatás vezet be, mondja a hagyomány alapján: Minden skori beavatás azon nyugszik, hogy a beavatás lépcs fokai megegyeznek azokkal a lépcs kkel, amelyeket a lélek a halál után a túlvilágon megtesz. A racionalizmus segítségével, mondja, a létnek csak egészen sz k sávja érthet . A teljes lét megértéséhez a tudatot át kell szervezni, ki kell tágítani. Európai módszer erre nincs, ezért kölcsön kell venni: kínaiak, görögök, héberek, középkor, Egyiptom. (Az európai módszerek: misztika, alkímia, hermetizmus elkallódtak és hozzáférhetetlenek!). Ezek a tudattágító módszerek a beavatások! A beavatások egyre a magasabb tudatállapotokhoz vezet ajtók kulcsait adják meg. Itt felteszi azt az azonnal felmerül kérdést is, hogy miért azonos a beavatás útja az élet során a lélek túlvilágon megtett útjával? A választ alapvet metafizikai tétellel fejezi ki: Mert nincs kétféle létezés, csak egy. Minden az Egy varázslata, a lét kétféle formájának látszata is, a májá. A létegység e tanát a nagy keleti hagyományok mellett megtalálja az európai hagyomány letéteményeseinél is, így Eckhart mesternél, Jacob Böhménél, vagy a még kés bben, a XVIII. században élt Emmanuel Swedenborgnál is. Ez utóbbival kapcsolatban írja egyik barátjának: "Ebben a könyvben az történik, hogy Swedenborg az egész létet egyetlen Egynek tekinti és nem hajlandó a halálvonalat elválasztó határnak tekinteni. Ez megegyezik a hindu tanítással: a létegység helyreállítása: már itt a Földön. Ilyesmire csak olyan ember képes, aki a kinyilatkoztatás birtokában van." Hamvas azonban nemcsak hagyományos tanításokat derítette fel, hanem, ahogy korábban említettem, saját személyét is bevetette a létegység, az élethalál kérdésének megoldásába. A lét és élet egybelátása alapján újraértelmezi az egzisztencia fogalmát is kifogásolván, hogy az egzisztencia modern értelme pusztán élet; ett l vissza kellene térni, mondja, az eredeti kierkegaardi értelemhez, miszerint az egzisztencia annyit jelent, mint ténylegesen jelen lenni itt minden pillanatban. Ebb l a tételb l levonja azt a következtetést, hogy a pillanatban ekkor az örök nyílik meg; ennek értelmében a lét minden pillanatban megszerezhet itt az életben, és nem kell az skorba sóvárogni utána, csak ma, itt ténylegesen jelen kell lenni. Mert, mint mondja, a pillanat nem id : "Az élet egyetlen élet-halál. pillanat." Az aranykor is, mint lehet ség itt van minden pillanatban. Az életben való tényleges jelenlét azonban nem életélvezetet jelent, hanem arra való ráébredést, megvilágosodást, hogy halhatatlanok vagyunk. Ezt írja egyik levelében 1959-ben barátja eligazítására törekedve: "Úgy láttam, hogy a legnagyobb nehézség ott támad, amikor az ember az »élet«-et nem tudja mélyebben megfogalmazni és beleesik abba a hibába, hogy a földet örömtanyának nézi, ahová azért jött, hogy minden cseppet kiélvezzen. Ezt a reneszánsz óta korszer vé lett felfogást teljesen ki kell küszöbölni. Számolni kell azzal, hogy lényünk örök és halhatatlanságunk nem a halál után kezd dik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció. Mérlegeld magadban azt, ami így önkéntelenül bel lem kifakadt, mint élettanulságaimnak egyik legfontosabbika. A dolog nem egyszer , különösen nem az, hogy ezt az ember olyan szigorúsággal vegye, mint például napi kötelességét. Ennél sokkalta fontosabb és ezért még szigorúbban kell venni." Egzisztenciálissá, személyére közvetlenül vonatkozóvá és aktuálissá ez a kérdés a nagy világégés, a világháború után vált, amikor egészen új küls életformát kellett élnie, amir l ekként vall: "Nem kellett, mint a gazdag ifjúnak, eladni semmit. A bomba ett l a fáradtságtól megkímélt. Sem elnök, sem igazgató, sem vezér, sem gazdag nem akarok lenni. Ilyen kicsiny céljaim nincsenek. Szabad koldusnak lenni, aki még azt sem tartja számon, hogy valami nagyot akar, nincs becsvágya, nem akar parancsolni és semmit sem tud jobban, mint más. Ez a szannjászin. Az ifjúkorban kezd dött bomlás ide ért. Nem kívánok nagy m veket teremteni, hanem magát a létezést elérni úgy, hogy ezt sugározzam arra, akinek kell. Mert arról, hogy a világot magammal húzzam, nem mondok le. Ha feljutok, a - 268 Szerkesztette: Fargó Ferenc


világot magammal húzom, ez az imitatio Christi. Ebben a távlatban a halál nem túl jelentékeny. Nem vagyok elhagyatva. A gondviselést minden pillanatban érzem. És nem hagyok el senkit. " Felidézte ekkoriban egy élményét a harmincas évek végér l, negyvenes évek elejér l, abból az id b l, amikor még mestere segítette; élménye nem a haláltól, hanem a nyom nélküli megsemmisülést l való félelemmel függött össze: "Túlvilági éjszaka volt. Egyedül laktam a hegyoldalon. Akkor tudtam meg, hogy mi a különbség a halál és a megsemmisülés között. Egész éjjel a nihil el terében lebegtem, felh szürke és feneketlen szakadékban. Imádkoztam és könyörögtem, minden tanult és olvasott varázslatot felidéztem. Semmi sem használt és senki sem felelt. Másnap azt kérdezték: Halálfélelmed van? Azt mondom, nem, nem a haláltól, a megsemmisülést l félek. Dideregtem. A Mester nagyszer en viselkedett. Ahelyett, hogy vigasztalt volna, még nagyobbat sújtott reám. Öngyilkos lettem volna, ha ezt a kiutat meghagyta volna. De ezt is elvette. El akartam égetni m veimet, de a Mester fitymálva mondta: Ez az öngyilkosságnak csak másik faja. Nem lehetett elbújni. " Hamvas a hagyomány tanításai és mestere segítségével félelmeit l megszabadult és ezért határozottan kimondhatta, hogy "Az élet nem hatvan, vagy nyolcvan év, hanem örök létezés és nem úgy kell élni, hogy az ember a végén megsemmisül, hanem úgy, hogy ha még akarna, se tudna soha megsemmisülni. " Ebben a szellemi és lelki meggy z désben élve f céljának azt tartotta, hogy Hénochhoz, a Matatronhoz hasonlóan (vagyis aki Isten után els ként a lelkek világának helytartója), aki tudatosan lépte át a halál küszöbét, és akit ezért regénye, a Karnevál V könyve túlvilágjárásában h se egyik túlvilági vezet jének választott, - tehát Hénochhoz hasonlóan is éberen léphesse át a halálküszöböt. Az éber átlépés során átélend élményeib l katalógust készített ekkortájt, hogy semmi lényegest el ne mulasszon: "Ebben a percben megjelenik bennem az anyaméhben átélt legeslegels élettapasztalattól kezdve a halálig minden el érzet, sejtelem, ösztön, vágy, kívánság és szenvedély. Megjelenik minden íz, amit valaha átéltem és minden illat, az is, amit anyám mellén éreztem, az is, amit kedvesem ajkán, amit nyáron a hegyoldalon a fenyvesben, az is, amit a háborúban a foszló hullák között, megjelenne minden szó, amit hallottam és mondtam és olvastam és minden mondatra és könyvre emlékeznék pontosan és világosan, minden arcra, amit láttam, megjelenne minden n , akit megkívántam, látnám a sirályokat a tenger fölött és a bombázott várost, a halott katonákat és hallanám Schumann a-moll koncertjét és az es cseppet a víz színén, a sziréna üvöltését és a déli szél suttogását éjszaka. Látnám Velencét és Párizst, a füvészkertet nyári délután és átélném írásaim és gondolataim izgalmát, a félelmeket és a sóvár álmokat, mind egy id ben és egyszerre az egészet. A halál világossága a létezés legrejtettebb rétegeit is áthatja. Ebben a percben nincs titok. Olyan fénybe lépek, amelyben koszos b neim éppen olyan láthatók, mint hazugságaim, aljas szándékaim, állhatatlan, nyugtalan, gyenge próbálkozásaim a jóra, a tényleges jó, a buta, az értelmes, a nagy és a silány. " Lénye és hite túllendíti a háború befejezése és könyvtári állásából való eltávolítása után jelentkez pesszimista gondolatokon és újra meg újra újabb megfogalmazásokra ösztönzi. A felismert elemi léttörvénynek a nevében nyújt ezekben az években már biztos vigasztalást a rászorulóknak és az ima segít hatását hangsúlyozza több levelében is. Az egyikben saját halálon túli sorsára is utal: "…köszönöm neked azt a megtiszteltetést, hogy gyászodról értesítettél. Kérlek arra, hogy tudjad lényed mellett a magamét. Minden este imádkozom halottaimért - »adj nekik világosságodból és szeretetedb l a túlvilágon és vedd ket védelmedbe, hogy a feltámadást elérjék«. Most jó Anyádat is imámba foglalom. Minden igaz ember tudja, hogy a túlvilágiaknak a mi imánkra milyen szüksége van. Ha családodban van ilyesmire érzékeny lélek, figyelmeztesd t erre. Nyáron beszélgettünk arról, hogy a halál misztériuma számomra milyen aktuális és sokszor gondolok arra, ki fog értem imádkozni. "Személyét foglalkoztató és magánleveleiben elküldött gondolatait ekkortájt írt m veibe is gyakran beleszövi, így a Patmosz kötet szubjektív beszámolójába, az lnterviewba is, ahol a következ ket mondja többek között: "Mit ért élettudat alatt? Amely a halhatatlanságba való belépést nem halasztja el a halál utánra. hanem itt és most kezdi meg. Számomra ez a híd, amely az skort és a századot összeköti. Az ember örök halhatatlanságideálja. Régebben az életet feláldozták a túlvilági üdvnek. Újabban a túlvilági üdvöt feláldozzák az életnek. Ezzel az é1etet és az öröklétet kettészakították. Az élet megbecsülhetetlensége abban van, hogy aki tudja, annak minden pillanatban az örök nyílik meg. Err l csak a régiek tudtak. Az örökért nem kell küzdeni, azt nem kell jótettekkel megérdemelni, mert az nem jutalom. Abban a pillanatban, amikor az egyiket eldobom a másikért, mind a kett t eldobtam. " A Patmosz esszéivel - 269 Szerkesztette: Fargó Ferenc


egyidej leg írt "Scientia Sacra II." részének tervezése során módszeresen ki akarta fejteni felfogását a halál kérdésével kapcsolatban a hagyomány tanításának tükrében. Összegy jtötte a halottaskönyveket és többször is nekikezdett a megírásnak, amint err l barátaihoz írt leveleib l értesülünk.. El ször 1961ben beszél err l, majd öt évvel kés bb ismét megemlíti, mint amely munkával küls nehézségek miatt nagyon lassan halad. Ahogy halad el re az id ben és növekszenek személyes problémái és amilyen mértékben távolodik e m realizálásának lehet ségét l, annál jobban érzi személyes halál problémáinak akuttá válását: "A Scientia Sacra II-ben a halottak könyvének megírása késik, - írja egyik levelében. - Ezen a télen akartam ezzel foglalkozni. Töméntelen zavar akadályozott meg. Egyébként én is szüntelenül halálközelségben vagyok és érlel döm a végs földi útra. "1967/1968 telén egészsége már nagyon megrendült, amit barátai szomorúan tapasztaltak; ez az állapota sugalmazta 70. születésnapja alkalmából írt levelét is; ez a jelentékeny személyes esemény is csak halál gondolataira nyújt alkalmat: ,,- Küldeményedet, ... - írja barátjának hetvenedik születésem napján reggel kaptam meg. El tudod hinni, hogy ennek a napnak milyen jelent sége volt számomra. Jó apámra gondoltam, halott húgaimra, évekre és helyekre, anyámra, boldog gyermekkoromra, közben kínozott a hipochondria és egy csepp öröm sem volt bennem, hogy ilyen kort értem el aránylag ép lélekkel. " Ebben a helyzetben az utolsó következtetéseket is levonja, aminek szintén levélben adott kifejezést barátja tanácsaira reflektálva egészségi állapotával kapcsolatban: "Azokon a bajokon, amelyekben vagyok, az ilyesmi úgysem segít. Csak az segítene, amit évek, hosszú évek óta írok, mondok, anélkül, hogy tudnék és megtanultam volna. Ez az egyetlen, nyugalommal és békével elviselni azt, ami következik. Testi zavarokat, f képpen, nyavalyákat, amelyek együtt járnak a hetvenes korral és azokkal az adottságokkal, amelyek vannak. Vannak. Nagyon vannak. Azt hiszem lényemben van valami alapvet hazugság, amit eddig észrevettem, de másik hazugsággal tetéztem , azzal, hogy nem akartam észrevenni. Most a halál közeledte kényszerít rá és ez nagyon keserves. Igyekszem arra, hogy bevalljak minden gyarlóságot, de ez kevés. Bevallani? Ha ezzel segíteni lehetne. Húgom halála februárban egyik pillanatról a másikra szembe állított vele. Régebben írtad is, hogy írjam meg mindazt, amit a halál tényér l tudok. Nos, rengeteget olvastam és nem tudok semmit. Nagyon nagy könyvek, Upanisadok, Böhme, tanítanak és most látom, hogy az egészen más." Ez volt tehát az elmélet és az élet szembenállása, mert élete utolsó két évében sokat betegeskedett. 1968-ban kétszer is kórházi ápolásra szorult, februárban és júliusban, majd harmadszorra, november negyedikén agyvérzést szenvedve utoljára szállították kórházi intézménybe, ahonnan már nem tért vissza, mert november hetedikén ugyanott meghalt. Halála el tt hét évvel korábban, már a "Scientia Sacra ll." részének írása közben pontos látleletet írt önmagáról és a meghalással kapcsolatos helyzetér l, amikor a következ ket mondta: "Az Antikrisztusról szóló fejezet elején megakadtam. Most hallatlan er vel tört rám az egész és alig egy hét alatt csaknem a felét sikerült megcsinálnom, de a második fele is kész, csak idegekkel bírjam, mert az írásdémon élethalálra hajt. Mindegy. Meg kell csinálnom, mert biztos vagyok abban, hogy ezt így senki sem írja meg. Sokszor rjít feszültség. Egy-két alma segít, vagy kinyitom az ablakot és friss leveg t szívok. A bronchitis kínoz, krákogok és köpködök, fejfájásrohamok, amelyeket a következ két percben már kénytelen voltam elfelejteni. Teljesen abnormis. Ilyen m vet gyümölcsösben kellene írni árnyékos diófa alatt, közben nézni a vizet és a madarakat hallgatni. Persze az ember nem válogathatja meg még meghalásának körülményeit sem: nyáron és délutáni napfényben cseresznyeéréskor meghalni, miután az ember a pontot letette. Kész. -"A halottaskönyvekr l, a halálról tervezett m vét azonban már nem készíthette el, bármennyire is hajtotta az írásdémon, és hiába tudta, hogy azt úgy, ahogy elgondolta, senki sem írhatja meg. Meghalásának körülményeit sem választhatta meg, mert nem nyáron és délutáni napfényben, cseresznyeéréskor távozott el a létnek err l a síkjáról, hanem ködös, párás, fénytelen novemberi napon, és olyankor, amikor még egyáltalán nem tette le a pontot az életm végére. És mégis, ebben is megnyilatkozott emberi nagysága: halálával is példát mutatott a még maradóknak: úgy élt mint ahogy nagyon kevesen éltek és élnek, és az "Isteni igazságra vezérl kalauz"-on, vagyis esszéin és regényein munkálkodva mindnyájunk számára mondta el életr l és halálról gondolatait, - ugyanakkor pedig úgy halt meg, mint bármely más halandó ember, osztozva mindenki közös sorsában.



Darabos Pál * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"A sorsot megtagadni annyi, mint gyengének lenni. Gyengének lenni annyi, mint legyőzetni." (Babérligetkönyv)

Vallomás egy polgárról* "A magyar kontextusban aligha akadhat ingerl bb kihívás, mint az ilyen szavak: nemzeti öncsalás vagy az ország igazi helyzetének felismerése. Aki ezzel megpróbálkozott, tabukat sértett, és sért meg mind a mai napig; annak vagy külföldre kellett emigrálnia, mint Márai Sándornak, vagy bels emigrációba vonulnia, s t börtönbüntetést elszenvednie, akárcsak Bibó Istvánnak, vagy elt nnie, mint Hamvas Bélának."

Kertész Imre *forrás: A száműzött nyelv, 232. old

"Az igazi brahmant az jellemzi, hogy senki sincs távolabb nála a világiasságtól, de senkiben sincs nagyobb világközeliség, mint benne." (Az öt géniusz)

Hamvas Béla és az egység* Neves esztéták "Minden egész eltörött" címmel tartottak ezredfordulós beszélgetést a rádió elmúlt havi m sorában a m vészetr l. Egy 80-as évek közepén kapott levélkéb l származó Márai-mondattal tudom legjobban kiegészíteni a költ i kifejezést: "jó tudni, hogy vannak lelkiismeretes barátai a magyar irodalomnak, akik iparkodnak összerakni a cserepeket. "Hát mit is lehet egyáltalán ma tenni az általános értékpusztulás és - pusztítás posztmodern dúlásában, mint azt, amit Hamvas Béla cselekedett öt évezred bölcsességével, négy világrész hagyományával. Itt nincs arra lehet ség, hogy akár a bölcsel életm vére, akár az egységgel való állandóan fejl d kapcsolatára kitérhessek, a továbbiakban csupán a bölcselet és a költészet jelent ségét szeretném csak gondolatainak összefoglalásával és azok méltatásából kiemelni. Az én szerepem itt nem egyéb, mint annak a felismerésnek hangoztatása, hogy Hamvas Béla velünk továbbél m vét úgy kell tekintenünk, mint az általa legmagasabbra becsült életmagatartás kifejez dését, mivel iránymutatása úgy összeforrt példaadásával, hogy írásai sodrában már szét sem választhatók egymástól, azt az egységet tükrözik, amely emberileg egyáltalán elérhet . "Az embe- 271 Szerkesztette: Fargó Ferenc


rek egymással csupán individuális viszonyban állanak és állhatnak; az univerzális viszonyokat az írott szó mondja ki - olvashatjuk a "Sciencia Sacra" els könyvében. A történet korszakában a kábaságba süllyedt embert nem a szakrális személy riasztja fel, a könyv a riasztó. A könyv éberségének - Hamvas szerint - három forrása van: az skori egységek minden faja és minden alakja, mint a lét egyetemességének jelei és képei, azután a zseniális ember, aki csak egészen kivételesen filozófus vagy tudós; túlnyomó többségben misztikus, vagy költ vagy m vész; végül a misztikus intuíció, amelynek sajátos területe a vallás, a misztika és a költészet " "Az skori egységben a lényeg a jelképek rendszerében megnyilatkozó logosz, a kvintesszenciális lét jelenléte. Metafizikai jelrendszer, ugyanakkor megvalósítandó gyakorlati életrend. A misztikus intuíció az skori egységben és a zseniális emberben is a tevékeny képesség, amelyet az egyéni élet nem homályosíthat el s éppen ezért ezzel a képességgel s ezzel a tehetséggel önmaga fölé tud lépni, az individuális Ént át tudja törni és a nyílt létet el tudja érni. A misztikus intuíció nem értelmi képesség. Azok az er k, amelyek a meditációban, az ihletben, a vízióban megnyilatkoznak, nem a személyes értelem körébe tartoznak, hanem egyéniségfölötti, egyetemesen létszer természetfölötti er k" - írja Hamvas Béla és a költészet céljában a lét megnyitását nevezi meg. "A lét mindenki számára teljes egészében egyszerre esedékes - olvashatjuk az "Egy költő apológiája" cím tanulmányában - és azt az igényt támasztja, hogy mindenki teljes egészében realizálja. Realizálni pedig annyit tesz, mint a szétterített létet, az id t, a lehet séget, az egzisztenciát a tömör egyetlenségbe, a létez be, a valóságba, az esszenciába visszaemelni. " A feladat megvalósítása Hamvas Béla szerint lehetetlen, csak töredékekben elképzelhet . A költ nek a népt l független szuverén feladata van: a legmagasabb érték léttartalmakat realizálni. A költészet az életet átviszi a létbe, de a létet lehozza az életbe" - írja "Poetica Metaphisica" cím tanulmányában. A költ tudása az, hogy ez a világ nyílt és egységes egész. Schellinget idézi: "A költészet a legmélyebbet nyitja fel, ahol örök és eredend egységben, mint egyetlen lángban él az, ami az életben és cselekvésben és gondolkodásban sohasem ragadható meg. "Szeretném Pilinszky János versével folytatni ezt a gondolatot. Címe: "Egy életen keresztül": 1.

Mi törjük el, repesztjük ketté, mi egyedül és mi magunk azt, ami egy és oszthatatlan.

2.

Utána azután egy hosszú-hosszú életen keresztül próbáljuk vakon, süketen hiába összefércelni a világ makulátlan és eredendő szövetét.

3. Gyermekkorunkban meg kellene halnunk, - 272 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tudásunk csúcsán, alázatunk magasán, de tovább élünk. foltozgatva és toldozgatva a jóvátehetetlent.

4. Még jó. hogy elalhatunk közbe-közbe és utoljára. A költemény után hallgassák meg a költ személyes vallomását, amelyben egységérzésér l és annak továbbadásáról nyilatkozik két interjú során: "Valahogy mindig iszonyú élesen érzem, hogy az egész univerzum egy alapvet egység, tehát hogy köztem és egy k között van különbség, de távolról sem olyan dönt , ahogy az kívülr l látszik. " "A m vészetben a m vész az emberb l, abból a meghasonlott lényb l. aki szenved. akit szégyell, aki felemás, megpróbál újra egészet csinálni, megpróbálja összerakni, hogy tökéletes legyen. Én így írok. Hogy valahol. valami más szinten. nem az én életem szintjén, magasabb szinten egészet csináljak magamból is, az emberekb l is, a világból is." Darabos Pál 1975-ben megjelent tanulmánya szerint, amely Hamvas Béla irodalom- és m vészetszemléletébe vezet be bennünket, "a létegység gondolata állandóan aktuális és megvalósítható realitás, a méltatott nézet az irodalom feladatát és értelmét is abban látja, hogy a létegységet valósítsa meg. Az újkori Európában az eredeti létrend gondolatát f képpen a m vészek, els sorban költ k rzik. " "A legfontosabbat a költ teremti - idézi Darabos Pál a "Regény és költészet" - cím esszéb l - a világ átélésének új módját. Nem látni tanít, hanem nyitja ki az ember szemét, hogy egyáltalán láthasson. A költ nem megoldást tanít, hanem ennél többet, fölfedi a világ mérhetetlen gazdagságát és szépségét. " "Hamvas Béla szemléletében a költ funkciója magába s ríti a tradicionális társadalmak összes szellemi funkcióját: a kultikusat, az uralkodóit, a gondolkodóit, az igazságért küzd harci ösztönt és a legfontosabbat. a tradícióval való kapcsolatot mind maga, mind a közösség nevében" írja Darabos Pál. A bölcsel egy 1941-ben írt kritikájában az igazi költészet csúcsát az Orfeuszi poézisben jelölte meg, amely "az isteni szavak elementáris kinyilatkoztatása. amelyben minden az ihlet emberfölötti hatalmán múlik. Az Orfeuszi költészet m vel i a küls és tárgyi világot az eredetihez visszaviszik: el ször a bels képhez, aztán az érzékelhetetlen bels zengéshez, végül a transzcendentális léthez, " "vagyis akik a létegységet transzcendentálás útján valósítják meg" egészíti ki Darabos Pál. A kortárs magyar költészet Hamvas Béla eszményének megfelel képvisel je Weöres Sándor negyvenes évekbeli költészete. Egy esszéírásról szóló kritikájában Hamvas Béla az esszéíró látásmódját emelte ki. Szerinte az alkotó univerzalista, mert egyetlen véleménynek sem tulajdonít öröklétet, a látás a fontos, a szent látásban valórészesülés. Darabos Pál véleményében "Hamvas Béla az esszéíró f vonásának az iskolán kívüliséget tartja, a magányt, függetlenséget, autonómiát, ami annak következményeként alakult ki, hogy a modern korban a szellem feladta autonómiáját, perspektívájáról lemondott, szubsztancialitását pedig elvesztette. A vallás és a tudomány harcában az esszéíró nem csatlakozott egyik mellé sem, ezért lett a független ember m formája." Hamvas Béla Poetica Metaphysica cím esszéjében ugyanígy elválasztja a költészetet a vallástól és a tudománytól, mivel ezek kett sségével szemben világa egységes, egysége az esztétikai lét összeforrottsága. Véleményem szerint a bölcsel nek nemcsak a költészetr l, hanem szinte valamennyi transzcendensbe átt n területr l való megnyilatkozásában ugyanúgy megtalálható az egység vagy az egységre való törekvés, a lét és élet egybefoglalásának alapvet gondolata, amint az esszéinek metapoietikus vonalvezetéséb l is mindig el bukkan. Hamvas Béla a transzcendentált poézist, amely az emberi létnek megfelel teljesség világot is képes megteremteni. Az skori egység lényegét, a jelképek rendszerében megnyilatkozó logoszt, azt, ahogy a felidéz a valóság cserepeit úgy rakja össze, hogy azokból értelmileg is magasabb rend összefüggések t njenek el , els sorban Hamvas Béla életm vében tudtam tetten érni. Ha valaki egymásután próbál írásainak mélységeibe belebocsátkozni, amelyek minden irányban nyitottak, de következtetéseik szilárd támpontot adnak a valóság - 273 Szerkesztette: Fargó Ferenc


további megismerésére, ha valaki sorra olvassa beavató kritikáit, amelyek alkotó módon világítják át a m veket és az esszenciális igazságok feltárásával teljes átélésre késztetik a m élvez t, figyelmét nem kerülheti el az az egységes szemlélet, amely szinte magától értet d en illeszti össze a lét és élet cserepeit a valóságra szomjazó értelemben. Bizonyára nem kell hangsúlyoznom az elsodró, poétikus elemekben sem sz kölköd stílus erejét sem, amely az sélmény realizálásából táplálkozik. A tradíció alapján álló m vész Hamvas Béla szemléletében id tlenben megalapozott és csalhatatlan ítél távlattal rendelkezik -, engedtessék meg számomra, hogy ezt els sorban az személyiségére vonatkoztassam. Posztmodern korunkban az eddig egységesnek hitt értékek is kétségessé váltak, mivel az élet és lét közötti áthatás egyre töredezettebb és korszer m vészeink nagy része személyes ihletével a realitást üldözvén, ha groteszk vagy játékos módon is, de részt vesz az egyre nagyobb pusztításban. Az individuális univerzumok számtalan változata között csupán néhány olyan életm található, mint Hamvas Béláé, amely nem rombolni, hanem építeni biztat bennünket az egység, közös egységünk belátására és további kiegészítésére, amelyet ha jól, ha rosszul, de az szellemiségéhez csatlakozva szeretnénk tovább folytatni.

Dr. Vaday Sándor * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

„Persze, élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz.” (Patmosz)

A sz kös nemzeti naci* A nemzet kérdésével Gazdaságkor nem tud mit kezdeni. S amit a primitív ember nem ért, attól fél. Ezért aztán a globalizmus akaratos, vagy öntudatlan ügynökei azonnal heves kukorékolásban törnek ki már magának a nemzet szónak az emlegetését l; a nemzeti jelleg, a nemzeti irodalom, a nemzeti politika vörös posztó a szemükben. Azonnal valami varázsigét keresnek, hogy megb völjék a tanácstalan érdekl d t: vigyázz, ami nemzeti, az kirekeszt , az reakciós, az jobboldali, s t rettenj meg, ha csak eszedbe jut, mert fa-sisz-ta! Mintha a fasizmus szellemi gyökere a nemzeti érzésb l táplálkozott volna, s nem, miként közismert, az értékmentességb l. A bens migráció áldozatai, akik elvesztették lelki biztonságukat, és lumpenproletárok meg lumpenértelmiségiek lettek, nos, k csapódtak a F hrerekhez. Ett l függetlenül persze igazuk van a globalistáknak: a vallás mellett a nemzet a legf bb ellenségük. Más szavakkal már érintettük e kérdést: akkor személyt és közösséget mondtunk a globalizmus ellenségeként, de ezek a mélyben mind összefutnak és egyesülnek. Hamvas Béla ezt így fogalmazza meg: "A nemzetben a lényeges nem a nagyság, hanem az arculat. Nem az, hogy kimagasló, hanem az, hogy lélek." "A nép bels realitás. A népet az különbözteti meg minden egyéb társadalmi alakulattól, hogy vallásos. A nép gyökere nem a politikában, hanem a vallásban van. És a nép tudja, hogy a búzát a föld adja, de az - 274 Szerkesztette: Fargó Ferenc


eszme fölülr l jön. Amikor a városi ember elkezdi a példát, az ízlést, az eszmét alulról venni, a nép szellemével éppen az ellenkez úton jár. Az sök útja az alsó út, amely azt hiszi, hogy a lét eredete lent van; az istenek útja tudja, hogy fent van." Azért ellenség a vallás, a nemzet és a bennük gyökerez személy, mert Gazdaságtársadalom embereszménye a gyökértelen egyén, a fehérpapír ember, a barbi, aki bármikor szerelemre lobbantható a legújabb fogkrém, politikai vagy m vészeti izmus iránt, s fehérnem jével együtt váltja elkötelezettségeit. Aki népét szereti, az másmilyen. Az h séges, az szelíd, az bens emelkedésre törekv , tehát potenciális ellenálló. A globalistát régebben kozmopolitának hívták. Neki sehol sem jó, mert mindenütt valahol lenni kényszerül, holott az hazája nem a valahol, hanem az egész világ. Legszívesebben külföldiül beszél, így nevezi el boltját és gyerekét. Ha tehetné, a Hiltonban lakna, ahol valamennyi szoba és bútor egyforma, Tokiótól-Tokióig mindben ugyanott található a cip kefe. Lelkét jól megvilágítja Hamvasnak egy másik mondata: "A kozmopolita költészetb l a nemzet és az emberiség egymást kizárta". Ikertestvére a soviniszta, mintha egyetlen érem két oldala volnának: az költészetére is ugyanezt lehet megállapítani, csak éppen fordítva... Ikrek azért is, mert kizárásban gondolkodnak, továbbá absztrakt alakok, mint minden -ista, aki az életet valami elméletbe próbálja kényszeríteni. Igaz, ami igaz, a nemzeti önteltség gusztustalan, és kap is az orrára. Ha Patagónia olyan pártot juttat kormányra, mely azzal henceg, hogy az övé a legpompásabb ország, nemzeti piláfja ízletesebb a hamburgernél, akkor Patagóniát a nemzetközi életb l kirekesztik, követségeit bezárják, áruit bojkottálják. Hanem miért volna kevésbé ízléstelen a globalisták barbi-légvára? S miért kisebb vétek, ha valamely országnyi vállalat dicsérgeti magát? Ha egy bank fonja a farát, s úton-útfélen lobogtatja zászlaját? Ki merné bírálni a cégsovinizmust? A szabadságára oly kényes sajtó? No, az éppenséggel ebb l az undorító öntömjénezésb l él. A nemzeti alapon álló verseny tehát tilos, a gazdasági alapú ellenben kötelez és dicséretes. A nemzeti szocializmus és a nemzeti kommunizmus a gazdaságkori szétválasztás tipikus termékei. Éppen a honszerelem szakadt le róluk. Úgy aránylanak hozzá, mint a tömeg a közösséghez. Mint a nemzeti érzés a sovinizmushoz. Illyés Gyula úgy különbözteti meg a kett t, hogy az el bbi jogot véd, az utóbbi jogot sért. Hamvas gondolatát átfordítva: ha népnek lenni vallás, sovinisztának lenni annyi, mint elveszteni a szellemi megalapozottságot; a nemzeti érzülettel leváltani a vallást. Tudniillik vallástalan ember nincsen. Ha elveszti kapcsolatát Istennel, akkor kitalálja helyettesét. Tessék utánanézni, hogy a sovinizmus mindig együtt jár az újpogánysággal. Azon kívül, hogy a vezér maga az isten, megpróbálja föléleszteni, például az sgermán vallást, miként azt Hitler tette. Egy barátomat meghívta egy smagyar társaság. Éppen lóáldozatra készültek, és sopánkodtak, hogy milyen nehéz beszerezni manapság olyan hibátlan fehér cs dört, amely még nem hágott, s nem ült rajta senki. Ekkor betoppant valaki, hogy talált végre lovat, s mondta az árát... Erre az újpogányok szépen eloldalogtak. Mélyebbre kell mennünk: a hazafi alapállása a szeretet, a sovinisztáé a gy lölet. Az el bbi szereti a mieinket, a népet, a földet, a tájat, az ott él vendéget, s végül az egész gyönyör világot, mely hazájának otthona. Az utóbbi eleinte csak nem szeret, és miután sem a természetben, sem a lélekben nincs r, el bb-utóbb gy lölködni kezd. Ahelyett, hogy emelné, gyarapítaná hazáját, a másikét pocskolja, abban a hiszemben, hogy minél mélyebb gödröt ás a szomszédnak, annál magasabbra kerül. Engedjék meg, hogy mutassak egy típus-sovinisztát a napisajtóból. “Az informális nyilvánosságban számtalanszor hangzik föl a nemzetállami ukáz: “Döntsék már el a zsidók, hogy zsidók, vagy magyarok akarnak-e lenni. Ami fajmagyarra lefordítva azt akarja jelenteni, hogy ha tényleg magyarok szeretnének lenni, akkor fogadják el a magyar társadalom ítéleteit és el ítéleteit, legyenek antiszemiták, de ha zsidók akarnának maradni, akaratukat a magyarság respektálja és megengedi, hogy visszatérjenek Izraelbe. A románoknak, a szerbeknek, a szlovákoknak azonban ez a kérdés sem jár ki, nekik, ha itt telepedtek le, magyarrá kell válniok, azaz mindenben igazodniuk kell a magyar többség román, szerb, szlovákellenes el ítéleteihez.” (Bíró Béla: Második Trianon. Magyar H. 99. Karácsony.) Az idézett soviniszta történetesen magyargy löl , de nem ez a legfontosabb vonása, hanem az, hogy indulatának rabja. Az a téveszméje, hogy mindenki mániákus, akárcsak , és folyton számolgatja a buszon a zsidókat meg a szerbeket, és sztrapacskája fölött nem egy jó pohár h vös rizlingre gondol, hanem gyalázza a tótokat. A magyar soviniszta leginkább egy gyászruhás, búval bélelt paprikajancsi. Összeszorítja öklét, s átkozza Istent, hogy magyarnak teremtette, de ha már így esett, akkor helytáll, ha mindenki beledöglik, akkor is. Állandóan b szült, a reggeli kávéjában is ellenséget szimatol, s aki nevetni mer ebben a vérzivataros világban, arra már rá is mutat: áruló. A hazát kihalt háznak, múzeumnak tekinti, ahol egy széket sem szabad odébb tenni. A jöv pedig annyi, hogy - 275 Szerkesztette: Fargó Ferenc


könnyes szemmel mesélünk a múltról. Pálffy János írja le a Magyarországi és erdélyi urakban ennek a tragikomikus alaknak az stípusát. Egy bizonyos Haller gróf 1849-ben elfoglalt szabadcsapatával egy puszta oláh falucskát. Azonnal táviratozott Debrecenbe a kormánynak: Hezsdád a magyaré! "A különféle nemzetek létének értelme nem önmagában van, hanem az egész emberiség egyetemességében. Ha valamely nemzet saját magát önmaga felé fordítja, olyan, mint az öntelt némber, aki nem tud elviselni mást, mint bókot." "Ha egy népnél vallásos, tudományos, és m vészeti igazságok nincsenek, onnan veszik ket, ahol vannak. Ha egy népnél az élet kritikája hiányzik, onnan veszik, ahol megvan. Ha egy népnél a h sies életeszmény hiányzik, onnan veszik, ahol megvan. Amely nép az istenek útjáról letér, isteneit onnan veszi, ahol megvannak." A globalizmus az emberiség egyetemessége helyett a piac, az áruk és szolgáltatások, a pénz egyetemességében gondolkodik. És úgy intézi, hogy az igazságok, az életeszmények, az istenek a piacon forgalmazódjanak. Az emberi személynek ebben a rendszerben nincs helye, akárcsak a közösségnek. Ezért a nemzet helyén, a József Attila-i "közös ihlet" helyén a bolti identitás m virág-kertje virul. A Sony-identitás, a Pepsi-érzés.

Czakó Gábor *forrás: Fiatal Katolikus Igen,2001. V. sz.

"A hely sohasem definiálható, ezért nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mythosa." (Az öt géniusz)

A barbárság Janus-arca* A múlt század végén, de különösen századunkban egy új társadalmi jelenség vált nyilvánvalóvá. Jelent s szerz k, filozófusok és szociológusok ezt el re látták, mivel benne is éltek részben, részletes leírását is megadták. A szellemi barbárság fel nem tartóztatható betörése ez az európai és ehhez hasonló civilizációkba. Hamvas Béla félreérthetetlenül intonálja e jelenséget, s t elég részletesen elemzi is egyik esszéjében. A Láthatatlan történet-ben a Vízöntő cím esszé foglalkozik e válságtünettel. Szép szimbolikus er vel bír, mintegy költ i intonálás, ahogy az asztrológiában használt elnevezéssel világhónapokról ír, az aionokról. Egy világhónap e szimbolikában kétezer év és egy-egy aion végét kataklizmák kísérik. Eszerint jelen korunk éppen egy ilyen válságos fordulat elé nézne. Eme költ i intonálás után rátérhetünk magára a tényekre. Jelent s szerz k nyomán igyekszünk megrajzolni és értelmezni a helyzetet, mely lényegében az eddigi értékrend felborulását, megtagadását jelenti, mérhetetlen önzést, az emberben rejl vak ösztönnek rombolásra irányuló felszabadulását és a középszer ség apoteózisát. Kétarcú e változás, kimenetele veszélyeket rejt magában magára az emberi kultúrára, de egy katharzisban a szenvedésteli állapot fölemelkedésnek is lehet el hírnöke. Innen a címben a Janus arc elnevezés. Hamvas Béla a Vízöntő-ben a barbárság vertikális betörésér l ír, új népvándorlásnak nevezi, de sokkal veszélyesebb, mint a népvándorlás. Ezúttal a barbár, nem mint régebben, a népvándorlás idején a fejlett és magas embert távolról és kívülr l - mintegy horizontálisan - rohanta meg, hanem most alulról és belülr l. Az emberben magában van a tömeglélek, a meg nem fékezett tudattalan vak ösztön, amely feltör. Ezt nevezi a barbárság vertikális betörésének. Más oldalról; az emberiség tömeggé lett, a sze- 276 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mélyes öntudat kialvóban van és az egyén tudatos tevékenységének helyét a tömeg tudattalan tevékenysége foglalja el. A józan és világos értelem helyébe az izgékony, homályos és hisztérikus tudattalan lép. Az emberiség készül egyetlen lélekké olvadni - mint írja -, hiszékeny, maradi, zsarnok, gondolkodni, szeretni nem tud, csak félni, reszketni, rjöngeni és rombolni. E költ i pesszimizmus határozottan magával ragadja az olvasót, mégis közelebbr l meg kell fogalmaznunk a tömeg fogalmát, jobban körül kell írni, hogy milyen emberfajtáról is van szó. A tömeg pontosabb meghatározására vonatkozóan jó eligazításul szolgál Németh László okfejtése. A neves spanyol filozófusnak Ortega Y Gasset-nak tömeg koncepcióját talán ismerte legjobban magyar irodalmi körökben. Ennek kapcsán adott Németh László egy eléggé körülhatárolt, a maga nemében mégis tág és világos definíciót. Ez Csejtei Dezs könyvében található. A címe: José Ortega Y Gasset (Kossuth Kiadó, 1980.). Itt idézi Németh Lászlót, ahogy következik: "Nem a munkástömegek forradalmáról van szó az államban, hanem az átlagember forradalmáról az etet minden terén. A tömeg nem a proletáriátus, hanem a napról napra a legkisebb ellenállás irányában él k (esetleg épp arisztokrácia); a nemesség, az elit pedig a feladatokat találó, a túlmunkát végz , az alkotó. A szellemi barbárság megjelenése kett s arculatot hordoz; a szelídetlen vak ösztön érvényre jutása nagy energiák aktualizálását jelenti, melyek hosszabb távon átfordulhatnak kultúrateremt er be is. Egyik els dleges megnyilatkozás a múlt század óta fokozatosan el retör nihilizmus és a vele részben párhuzamosan haladó ateizmus. Az ateizmusnak azonban van egy feszes, fegyelmezett, bátor arculata is, mely nem a betör barbárság jele. Mindezekr l meglep világossággal és váteszi el relátással nyilatkozik Nietzsche és Spengler. Hadd álljanak itt Nietzsche lapidáris szavai, ahogy már a múlt században el re látja a nihilizmus eljövetelét: "Elmondom, hogy mi jön, mi nem következhet másként; a nihilizmus érkezése ez; most már elmesélhet e történet, mert szükségessége jelenvaló. Ez a jöv zsong száz és száz jelben, ez a sors hírlik fel mindenütt, minden fül a jöv e zenéjére van kihegyezve. Egész európai kultúránk már régóta ilyen gyötr feszültség közepette mozdul, mely évtizedr l-évtizedre növekszik, mint ahogy egy katasztrófa elszabadul; békétlenül, hatalmasan, túláradóan; egy áradáshoz hasonló, mely végét követeli, mely többé nem emlékezik, egy rettenet tartja vissza, hogy egyáltalán emlékezzék. " A nihilizmus egyik szimptómája a fentiek szerint a hisztérikus feledni akarás. Összetev i között bizonyára az is szerepelhet - ahogy Nietzsche is más helyütt kijelenti - hogy az emberiség hosszú múltja során érzékennyé, sebezhet vé vált. Szerepelhet a transzcendens elutasítása is, mivel az fegyelmezett érzésvilágot követel. Másrészt a feledni akarásban van valami g ggel elnyomott b ntudat is, a megváltás visszautasítása az alázat el nem fogadásával. A romboló ösztönnek ezek mind szimptómái. A feledni akarás, más vonatkozásban a történetietlen gondolkodás tartalmaz ilyen elemeket is. Világosan rátapint az etikátlan oldalára egy zsidó bölcsesség: "A felejteni akarás meghosszabbítja a szám zetést, a megváltás titka az emlékezés. " Az ateizmusnak van olyan oldala, mely az értékek elvetését jelenti, ennyiben nihilista és szabad utat enged a szellemi barbárságnak, ha mégoly intellektuális és magasan m velt formában jelentkezik is. Spengler találóan festi meg ezt az ateista attit döt (Untergang des Abendlandes; 1.6.): "Hogy az ateizmus lényegéhez - amit valamennyi nyelvben a szóképzés is elárul- a tagadás tartozik, hogy valamely szellemi magatartásról való lemondást jelent, amely azt megel zte és nem egy töretlen alakító er teremt aktusát, szilárdan igaz. De mi az, amit tagad, mi[yen módon, mi által? Kétségtelen, az ateizmus alkalmas kifejezés az önmagában befejez dött, vallási lehet ségeiben kimerült, az anorganikusba széthulló lelkiségnek. Nagyon is összefér egy életteli, vágyakozó igénnyel a valódi vallásosság iránt - ebben rokon minden romantikával - amely szintén valami visszavonhatatlanul elveszettnek, a kultúrának a feltámasztását szeretné. Az ateizmus nem a felvilágosodás emberét jellemzi, hanem a civilizációét. Az ateizmus a nagyváros jelensége, a nagyvárosok "m veltjeinek" ügye, akik pusztán mechanikusan idomulnak olyan formákhoz, melyeket el deik, a kultúrájuk teremt i, organikusan éltek meg. A világváros polgára vallástalan. Ez lényegéhez tartozik. Ez jelzi történelmi státuszát. Ha a bels r és bels szegénység fájdalmas érzéséb l mégoly komolyan is feltámad benne a vallás igénye, arra, hogy vallásos legyen, nem képes. Minden világvárosi vallásosság önámításon nyugszik. Áttételesen a jámborság, a tolerancia viszonylatában nyilatkozik. " Ha kutatjuk az Ember e vészterhes tudatosulásának okait, akkor lehetséges, hogy mégis egy üdvtörténet bontakozik ki, egy meghatározó kockázattal a háttérben. Apokaliptikus Vég az egyik oldalon, s egy - 277 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kathartikus megtisztulás és felemelkedés az istengyermekséghez a másik oldalon. Itt ismét a barbárság Janus-arca jelentkezik, mert az elszabadult ösztön vak forgataga a szenvedésén át a felemelkedés el hírnöke lehet. Valójában egy metafizikai-transzcendens függ ség lazult meg és szakadt szét. Ezt megvilágítandó, ha el ször társadalmi vonatkozásait tekintjük von Weizsacker gondolatmenetét kell felidéznünk, aki korunk egyik jelent s fizikusa és filozófusa. Így az említett metafizikai függ ség társadalmi képe - mintegy leképezése - egybeesett az arisztokratikus világrenddel és az aszkézissel. Valamit kerülnöd kell, hogy megnyerj egy másik dolgot, vagyis, hogy magasabb értéket hordozz magadban. Önuralmat az uralmon lév kt l kívánnak, szerénységet azoktól, akiken uralkodnak, így a jobb uralkodik, s hogy továbbra is uralkodjék, továbbra is jobbnak kell bizonyulnia. Ez azonban már régen odaveszett. Nincs társadalmi csoport, mely ideált szolgáltatna és etikai mércét jelentene. Ha fel lehet úgy tenni a kérdést, hogy a nemesember habitusa már önmagában nem ad választ arra, hogy mi is a jó, akkor a nemesség uralma elvben már megtört, még akkor is, ha politikailag még két és fél évezreden át tartott. A metafizikai tájékozódás a valláson belülre szorult össze. Weizsacker tömören fogalmaz, mikor a vallást így jellemzi: kultúrjelenség, radikális etika és teológia. Az ideált a vallás sem valósítja meg, f ként a kirekesztés módszerei miatt. Lassan az ember magára maradt b neivel, szenvedéseivel és Isten utáni vágyakozásával. Mégis, a kereszténységben az uralkodás és szolgálat éthosza egy kompromisszum formájában megvalósul. Akik elfogadják, azokra mondhatjuk, hogy Isten gyermekei; Isten el tt szabadok és egyenl k. De a feltör Én, az Ego agressziójában ezek kis emberszigetek csupán. A kérdést megközelíthetjük filozófiai oldalról is, és az egyes ember viszonylatában. A bekövetkezett szellemi barbárság végül mégiscsak az egyes ember, a személy etikai torzulásaiban jelentkezik. E problémában látszólag anakronisztikusan, de Aquinói Szent Tamás igazít el minket. A személyiség oldalról nézve, jelenleg az autonóm személyiség kialakulásáról van szó. Az Újkorban e probléma viszszanyúlik Descartesig, már t le származik els , de még nem lázadó, Istent el nem vet megfogalmazása, egyben meghirdetése. Jelenleg az autonómiára törekvésben két Út látszik; a transzcendens megtartása mellett az autonóm személyiség kibontakoztatása egy isteni hierarchia keretében, és egy másik Út; Isten elvetése, az "Isten halott" filozófia különböz formái, a nihilista, ateista, egyben pesszimista és feltétlen lázadó életérzés. Mind e felsorolt negatív vonások világosan megfogalmazódnak Szent Tamás teológiájában jeléül annak, hogy valójában nem újkelet a probléma, ami nem a tömeget, hanem az azt alkotó személyiséget illeti. Magának az Embernek egy negatív arculatáról van szó. A tamási rövid megjelölés úgy szól, hogy az Ego lép el térbe, annak mások kárára történ , terjeszked alakjában. Így az autonóm személyiség válaszút el tt áll. Az Én kibontakozása vezethet az individuumhoz, mely tudatos Isten-közelséget implikál. Most azonban az énességr l van szó. Az énesség nem egyszer en egoizmus, hanem egy teológiai értelmezés szerint az istenfelejtés alapja, mely agresszív módon úgy jelentkezik, hogy az Én kerül Isten helyébe. Végs kimenete ez az existere, a kilépés mozzanatának, az Én mindenre kiterjeszkedésének. De van lehet ség itt nem megállni. Aquinói Szent Tamás utal az Én egy másik mozzanatára, az önmagába való visszalépésre; reditio completa in seipsam, vagyis az ember visszatérése önmagához. Így e kett sség végállomás a nem az istenfelejtés, hanem az individuum, a transzcendensben kiteljesedett autonóm ember. Az autonóm ember nem feltétlen lázadó, magasabb szintézisben élheti meg autonómiáját, ahogy eredetileg Descartes rendszerében látjuk. Ismét jelentkezhet a jelenkori barbárság Janus-arca; az istenfelejtés helyét kés bb a magasabb rend individuum foglalhatja el. A kockázat nagy, de van lehet ség a transzcendens hierarchiájában az ismét önmagára találásra. Ezután egy fordulattal szociológiai oldalról kívánjuk megvilágítani a tömeges szellemi barbárság alakját. Els ként Gustave Le Bon (1841-1931) meglátásait tekintjük, melyek tudományos alapossággal elemzik a tömegek lélektanát. Híres m vében fejti ki nézeteit, mely 1895-ben jelent meg: Psychologie des foules (A tömegek lélektana). Le Bon eredetileg orvos és fizikus volt, kés bb fordult érdekl dése a szociológia felé. Hatással voltak rá az 1848 táján Párizsban kialakult többféle tömegmegmozdulások is. Néhány részletet ragadunk ki meglátásaiból. Eléggé szenvtelenül, tárgyilagosan, s mint kívülálló kezeli a kérdést, és XIX. századi ember módjára - pontosabban - a XIX. század értelmiségének módjára ateista megközelítésben inkább. Ez ma már nem releváns, mindazonáltal a tények felfedésében és rendszerezésében id tálló leírást nyújtott. Így els ként a tömeget, mint tisztán kvantitatív fogalmat kezeli, mintha ez másféle él lény, netán tárgyi létez lenne, s pusztán az egyöntet ség és a számosság - 278 Szerkesztette: Fargó Ferenc


erejével hatna. Kifejti, hogy kizárólag azok a változások bírnak jelent séggel- melyekb l a kultúrák megújhodása fakad - melyek a szemléletben, a fogalomalkotásban és a hitben mennek végbe. A történelem nevezetes eseményei mind az emberi gondolkodás eme nem látható változásainak látható hatásai. A tömegek mintegy öntudatlanul, a fennálló lerombolásával el készítik ezeket a változásokat. Ami a manipulációt illeti, felteszi a kérdést, hogyan lehet a tömeg fantáziájára hatni, hogyan lehet mobilizálni? Azt mondja, e cél sohasem olyan fajta kísérlettel érhet el, amely a szellemre és az értelemre hat. Például Antoniusnak nem volt szüksége semmilyen tudós retorikára, hogy Caesar gyilkosai ellen tüzelje a népet. Pusztán felolvasta Caesar végrendeletét és felmutatta holttestét. Minden, ami a tömeg fantáziáját megmozgatja egy világos, megragadó kép formájában jelentkezik, mely nem hordoz semmiféle jelentés-sallangot, hanem érvényét valamilyen csodálatos tény támasztja alá, egy nagy gy zelem, vagy egy csoda, egy nagy b ntény, vagy egy nagy reménykedés. A tömegek meggy z désének közelebbi vizsgálata Le Bon szerint közös gyökerekre vezethet vissza, akár a hit korszakait tekintjük, akár az elmúlt évszázadok nagy politikai emelkedéseit; egyfajta vallásos érzület ez. Itt mutatkozik Le Bon-nál, hogy valójában a XIX. század gyermeke, analíziseiben annak ateista érzülete hatja át. Milyen ismertet jegyei vannak szerinte, ennek a pusztán vallásos érzületnek nevezett magatartásnak? Egy vélt magasabb lényeg imádata, rettegés a neki tulajdonított hatalomtól és er szaktól, parancsainak való vak alávetettség, képtelenség arra, hogy ezt az érzést tételesen, fogalmilag rendszerezzék, törekvés e hit terjesztésére és azonnali készség, hogy ellenségnek tekintsék mindazokat, akik nem fogadják ezt el. Ismét megszólal a XIX. század, mid n Le Bon megadja a konklúziót; az, hogy egy ilyen fajta érzület valamely láthatatlan istenre, vagy egy k b l faragott bálványra, vagy egy h sre, vagy akár egy politikai eszmére irányul - mihelyt a fentiekben el vezetett ismérvek felt nnek - az ilyen érzület mindig vallásos természet . A tömeg lelkületét elemezve továbbá kifejti, hogy a szó hatalma azon képekkel van összekötve, melyeket a szavak el hívnak és teljesen függetlenek a szó igazi jelentését l. Szavak, melyeknek értelme nehezen világítható meg, a leghatásosabbak. Így pl. olyan kifejezések, mint demokrácia, szocializmus, egyenl ség, szabadság és hasonlóak; értelmük annyira határozatlan, hogy kötetnyi könyv sem lenne elegend annak tisztázására, és mégis e rövid szótagokhoz, vezérszavakhoz valósággal mágikus hatalom köt dik, mintha azok minden kérdés megoldását tartalmaznák. A fogalmi gondolkodója, a tudomány és a filozófia szerepér l ezeknek a tömeglélekre való hatásával pesszimista módon nyilatkozik Le Bon. Azt mondja, hogy a filozófia minden haladása ellenére nem képes, hogy ideálként szolgáljon a tömeg számára, mely t megbabonázhatja. Mivel a tömeg számára viszont az ámítás és áltatás nélkülözhetetlen, így önként fordul - mint moly a fény felé - az olyan szó szólók felé, akik éppen ezt tudják számára nyújtani. A népek fejl désének nagy ösztönz je sohasem az igazság volt, hanem a tévedés. Ha manapság a szocializmus hatalmát növekedni látjuk, ez abból magyarázható, hogy ez még az egyetlen áltatás, mely életképes. Tudományos elemzések sem képesek feltartóztatni további terjedését. Er ssége abban áll, hogy olyan f k védik, kik a valóság tényeit eléggé félreismerik ahhoz, hogy bátran merészeljék az ember számára a boldogságot ígérni. A szociális áltatás ma azokon a romokon uralkodik, melyeket a múlt felhalmozott és a jöv további áltatásainak alapja. A tömegek sohasem szomjúhozzák az igazságot. Azoktól a tényekt l, melyek nekik nem tetszenek, elfordulnak, és azt a tévedést részesítik el nyben, hogy istenítsék, amelyik ket el akarja csábítani. Aki megérti, hogy áltatni kell, hogy téveszméket kell nyújtani, könnyen vezérükké válhat, aki pedig felvilágosításukra tör, áldozattá válhat. A nevelés sem sokat segít, a kényszerpályák ott is fellelhet k - mint mondja. Az uralkodó nézetek között els helyen áll az az eszme, hogy az oktatásnak-nevelésnek megvan az a sikere, hogy az embereket jobbá tegye, s t egymáshoz hasonlóvá. Pusztán e tételnek állandó hangoztatása által, végül a demokrácia egyik szilárd pillérévé vált. Éppen annyira érinthetetlen, mint valamikor az egyház dogmái voltak. Bizonyos, hogy sohasem állította azt bárki is, hogy egy jól szervezett oktatásnak semmilyen praktikus vagy nagyon is hasznos eredményei ne lennének, ha nem is erkölcsi tekintetben, hanem a hivatásbéli képességek kibontakoztatását illet en. Sajnos, a latin népek az utóbbi id ben oktatási rendjüket teljesen hibás feltevésekre építették. Rámutat arra, hogy jelenleg - azaz 1895 táján a nevelés a többségét azoknak, akik abban részesültek, éppen a társadalom ellenségeivé tette és éppen a szocializmus legrosszabb formáinak követ ivé.



Dr. Wiedemann László * forrás: Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"Mi a lelki szegény? Akit az Evangélium boldognak mond, mert az ínségben várakozni megtanult. Tökéletes tehetetlenség beismerésének és a legmagasabb iránt való igény fenntartásának magatartása." (Unicornis)

Kinyilatkoztatás, hagyomány és tudomány* Az a kiemelked magyar gondolkodó/író, akinek halála évfordulójára ma emlékezni összejöttünk, élete jó részét a hagyomány értelmezésével (hermeneutika) töltötte el. Ezért választottam Hamvas Béla laudációjára ebb l a körb l el adásom témáját. A megközelítésem metafizikai lesz, mert a kinyilatkoztatás, a hagyomány és a tudomány közös gyökerér l, azaz az arkhéról kívánok szót ejteni.

1. A bibliai kinyilatkoztatásról in nuce a.) Patmosz és apokalipszis: A Krisztus utáni els században Dimicianus, vagy Nero fennhatósága alatt él keresztényeken retteg félelem vett er t. Az Új hit követ it keményen üldözték. Aki keresztény volt és tudott, menekült. János apostol Patmosz szigetére ment. Félelme szintén jogos volt. A megpróbáltatások ugyanis ellentmondtak Jézus ama jövendölésének, hogy: "Ne féljetek, én legy ztem a világot." A szám zötteknek viszont a gy zelmet a kegyetlen megtorlások kilátástalannak mutatták. Egyre több hív kezdett kételkedni Jézus megváltói ígéretében. Az apostolok igyekeztek visszaadni az emberek reményét. János Patmosz szigetére "Isten szava miatt" (Jel.) ment. A "hallás" jó megörökítése érdekében korh m fajt választott. Ennek görög neve - akárcsak a Bibliában kanonizált írásainak - apokalipszis volt, melyet latinra revelationak fordítanak. Magyarul pedig a kinyilatkoztatás szóval adják vissza. A legtöbb nyelvünkön megjelent Bibliából viszont a Jelenések könyve címen ismert, amely apokalipszis a magyar történelemben is fontos szerepet játszott. b.) Krisztus második eljövetele: A Megváltó második eljövetelét (parúszia) a magyarok a János-kapta "könyv" alapján gondolták el. Ezek szerint Krisztus ismételt megtestesülése ezerben esedékes. ("És amikor eltelik az ezer esztend ..., Jel.) így I. (Szent) István megkoronázása (1001) egyben a Megváltóról adott kinyilatkoztatás szellemének felelne meg, hiszen az apokalipszis mindenkor az els példás történetet idézi. Most a királykoronázás tenné olyan kézzelfoghatóvá az els keresztény tanítványoknak. Ezzel igazolódna az, amire S. Kierkegaard is felhívta a figyelmet. Jézus Krisztus: "földi jelenléte soha sem válik múlttá", - írja a dán - ezért amíg "egyetlen hív is akad, annak ahhoz, hogy eljusson a hitre majd hív ként is, éppoly egyidej nek kell lennie az jelenlétével, mint a korabelieknek..." A királykoronázás tehát erre a revelációra adott volna alkalmat az smagyaroknak. Jövend hívei el tt Krisztus szent valója úgy jelenhetett volna meg, mint az skeresztényeknek. Megkeresztelkedett eleink tehát jól értették a kinyilatkoztatástól várt ismétlés lehet ségét, a múlt újbóli "visszahozásának" elképzelt módját. A koronázás misztériuma minden valamennyi eljövend megel z jét idézte, annak valamennyi esetleges paradicso- 280 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mi/pokoli állapotát el re vetítette. Ezzel a keresztényi "szent történelembe" való beavatásunkkal hitelessé és egyszersmind az egyetemes hagyomány mindenkori részesévé_ tett bennünket. A Jelenések könyve mondja: "És mondá az, aki a király székén ül vala: imé, mindent újjá teszek. Aki gy z, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek, és fiam lesz az nékem". (Jel.) c.) A hagyomány és "törtjei": A magyarok el bbi példája is jól igazolja, hogy a kezdet megel z minden eljövend t. Éppen err l az eljövend r l (futurum) ad "el zetest" a kinyilatkoztatás azoknak, akiknek van fülük a revelatio meghallására. Ezek a beavatott "hallók" a hagyomány megidézésére is képesek, mint afféle váteszek, vagy modern "futurológusok"! Az shagyománnyal ett l kezdve a magyar pogánykereszténység mindenkor számot vetett egészen a Nap-jelképezte hit koráig. Talán ezért vált a kereszténység olyan gyorsan nem csak a hazai, hanem európai hagyománnyá is, mert amit a pogány arkhéból evangelizált, az valaha az egyetemes egész része volt. Ezt a tényt a holt-tengeri tekercsek csak meger sítik, mert sok keresztényi gondolat és szokás Qumranból ered. A magyar királyságnak a mágusok is "el örsei" voltak. A magyarországi f inkvizítor - Magyar Pál (Paulus Hungarus) - ékes bizonyítékát adja az el bb mondottaknak, de annak is, hogy a kinyilatkoztatás minden hagyomány forrása. A bolognai egyházjogi egyetem rektorából (1216) lett hitvéd generális?, így fogalmaz Monita-jában: "Nem vétkezik az, aki állati áldozatok bemutatásával tiszteli a Napot (solis), ha ezt isteni kinyilatkoztatás (revelatone divina ) fényénél teszi és ezt a régi magvarok papjainak (magorum) javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás (revelatio) az régiek legf bb lényét l (ente supremo) ered, mert ez Istennel azonosítandó (qui Deo identifikatur)” Hamvas Béla - Paulus Hungarus után majd ezer évvel- a Scientia Sacra cím , a szent studást összegz munkájában már így általánosít: "Minden hagyomány forrása a kinyilatkoztatása, mert mindegyik az emberfölötti valóság megjelenése. És nincsen hagyomány, amelyik bázisa ne az Egy lenne. Az ember minél mélyebben halad a történelem el tti id ben, ez a tény annál biztosabb". Hamvas Béla a keleti szent könyvek alapján - L. "Tolsztojjal megegyez en - az i. e. VI. századra teszi azt az id t, amelyt l az aranykor és az apokalipszis "váltógazdálkodást" folytat. Ez már a "tört" lét kora, vagyis a történelem kezdetének id pontja. Az apokalipszishez köti tehát a történelem kezdetét, vagyis ahhoz a dátumhoz, amikor az id tlen aranykori létegész lezárult, másképpen mondva elveszett! Ami egyszer volt, az csak elveszhet, de nem semmisülhet meg. Ezt így fejezi ki a hagyományhoz h mese: "egyszer volt hol nem volt". Az id tlent az id beli nem semmítheti! (Így például Arany János az elveszett hagyományunk " skövületeit" a töredékekben maradt verseink ritmusában találta meg!) Az idézett id t l tehát az "aranykor" továbbra is itt van, csak apokaliptikus lesz, azaz törtjeire (kontinensekre, tájakra, népközösségekre, netán nemzetekre stb.) "hullott" szét. Láthatatlan jelenlétét a történelem apokaliptikus pillanatai teszik láthatóvá. Ekkor ugyanis mindig megnyilatkozik az Egy (Isten). Ady Endre például az I. világháború els baljós jeleib l olvasta ki deus ex machinát. Az "Emlékezés egy nyár-éjszakára" cím versében ezt írta:

"Az égb l dühödt angyal dobolt Riadót a szomorú földre, … Különös, Különös nyár-éjszaka volt, Azt hittem, akkor azt hittem Valamely elhanyagolt Isten - 281 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Életre kap és halálba visz S íme, mindmostanáig itt élek

Akként, amaz éjszaka kivé lett S Isten-váróan emlékezem Egy világot elsüllyeszt Rettenetes éjszakára:”

Ady a pogány-keresztény smagyarok módján reagált az apokalipszisre. A reveláció ugyanazt idézte el nála is - képletesen mondva -, mint az ezeregyes kinyilatkoztatáskor a kereszteletleneknél - "pogányt" tett beavatott keresztény Isten-váróvá!

2. A kinyilatkoztatás, mint a hagyomány abszolút forrása. Ady példája és azóta még sok esemény (pl. a II. világháború, a Szovjetunió vagy Jugoszlávia összeomlása) tanúsítja, hogy az apokalipszis ha felidézik - ugyanúgy hat a XX. századiakra is, mint annak idején az apostolokra vagy az smagyarokra. Ez ma is így van, ha írnak apokalipszist, ha nem. Itt-léte nem attól függ, hogy él m faj-e, vagy sem! Tömegesed századunkban - János apostol hatásától függetlenül is – igen elterjedt volt. Hamvas ezek bibliográfiáját elkészítette a 30-as években. A hagyománynak azonban könyves (logosz) formája mellett még számtalan más arca is akad. Ezek sem csak voltak, hanem ma is életre kelnek! M. Eliade nagyhír valláskutató Az örök visszatérés mítosza cím világhír alapm vében, a kinyilatkoztatás gondolatát többé vagy kevésbé világosan megtaláljuk minden vallásban, de mondhatnánk úgy is, hogy minden kultúrában. "Valójában az archetipikus cselekedet - melyet az ember örökké újrateremt - hierofánia (ti. szent ) vagy teofánia (ti. istenség ) volt. Az els tánc, az els párbaj, az els halászat, az els házassági szertartás vagy az els rítus az ember szemében példává vált." Ha a kinyilatkoztatás különböz megnyilvánulásai ennyire elterjedtek, és mindig megidézhet k mint Eliade állítja, akkor levonható az a következtetés, amit Hamvas is megtett, nevezetesen, hogy "A hagyomány hitelességének mértéke a kinyilatkoztatás. Ez a mérték abszolút", vagyis, tegyük hozzá, semmit l se függ. Így kimondhatatlanságban is lehet éberségünk örök mértéke, úgy, ahogyan "könyv nélkül" is megnyilatkozik.

3. A kinyilatkoztatott szóbeliség és írásbeliség János apostol "szent szövege" már a könyv, vagyis a logosszal örökített hagyományba tartozik. (A könyv átadásának módját is elmondja a Jelenések könyve.) Vannak, aki az eredetijét az orális tradícióba sorolják, mert úgy tudják, János írni-olvasni nem tudó halász volt. Szavait írástudó (post orális kor) hallgatói jegyezték le, ami formai különbséget teremt a hagyomány rzésében. Ezért most néhány szót kell mondanunk a szóbeli (orális), és a könyv, egyáltalán az írásos (post orális) hagyomány viszonyáról. a.) Az írásbeliség platonizmusa. Hamvas Béla a Sziget cím évkönyv 1935-ös számában. Az írás platonizmusa címmel megjelentetett esszéjében feleleveníti azt, amire Platóntól Arany Jánosig és Kerényi Károlyig többen rámutattak. Az elveszett magyar hagyomány töredékei ugyanis már azt mutatták - ahogy a költ 1860-ban fogalmazta -, hogy a tradíció "él szájjal történ átadása jobban biztosítá az avatottak tulajdonjogát, mint az áruló bet ". A XX. században, amikor Európában ismét fontosnak érezték a hagyomány termékenyít hatását, az el bb idézettekhez Hamvas azt is hozzátette, hogy már "Az emberi beszéd szegényít" - noha, - 282 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mondta, "a beszéd még mindig életszer az írás mellett". Ezért például a kelták hagyományáról ezt írja: "Egyetlen jel, emlékeztet , bet nem volt és nem volt szabad, hogy legyen. A kelta papok semmire sem vigyáztak annyira, mint arra, hogy hagyományuk eleven nyelvi, vallásuk az él ember vallása legyen." Ez az él , eltéphetetlen, azaz eleven kapcsolat a tanító (mester, guru) és tanítvány viszonyát is meghatározta. b.) A mester és tanítvány. A szóbeli örökítésarchaikus (orális) kapcsolatának megsz nése már az i. e. rávette az embereket, hogy a gyakorolt/élt hagyományaikat könyvekbe s rítsék. (Ma chipre tömörítik, valamennyi következményével!) Az él szóbeli tradícióra ekkor kezdtek írásjelekkel emlékezni. így kialakult a post orális (írásbeli) tradíció. Több hagyomány-elemz szerint ekkor megjelentek a keleti szent könyvek írásm vészei, az isteni szó rz i. Hamvas, Guénon nyomán külön fejezetet szánt a Scientia Sacra cím m vében a szent könyvek post orális szerepének bemutatására. Ebb l a nagy összefoglaló m b l is kiderül az, hogy "A hagyomány bármilyen alakot öltsön - az emberi lét fundamentumának legalább megérintésé"-nek kell lennie. Ezt az érintést a könyv formájától is elvárhatjuk. Másképpen szólva azt is mondhatjuk, hogy bármilyen tradíció legyen összegy jtve valamelyik szent könyvben, csak akkor örökít hagyományt, ha az id felettir l hoz hírt. Azaz az alapállásról tudósít, vagyis az emberiség normális állapotáról a legátfogóbb tudást örökíti. A hagyomány ugyanis az a tért l és id t l nem korlátozott tudás, ami az "eredeti létr l" hozza a híreit, legyen az egyiptomi, tibeti vagy más égtájról való. Egyetlen alapkövetelmény van, az id feletti közös sforrásból merítsen, függetlenül attól, hogy eredetileg a kínaiaktól, netán a görögökt l, vagy másoktól származott-e. A hagyomány, és így a metafizika, az ami - mondja helyesen Guénon - akkor az se nem keleti, se nem nyugati, hanem: Egy, mint ahogyan egy az Isten is - f zi hozzá az el bbihez Hamvas. c.) A zene és a hangoltság. Az el bb mondottak persze nem azt jelentik, hogy egyetlen snép. snyelv stb. lett volna. (A legújabb génkutatások, f leg L. L. Cavalli-Sforza csoportja nyomán a tudósok egy "afrikai sanyáról" beszélnek. Lásd a Mérleg 1992.2. számát.) A hagyományról mindössze az állítható. hogy annak volt egy közös eredete, amib l az archaikus népek hajdan a szellemiségüket merítették. Ez utóbbi a valószer . amit Kodály a magyar zenei tapasztalat alapján meger sített. A zene azért olyan fontos bizonyíték írja Hamvas az Extázis cím esszéjében, mert a hangoltság, tehát a muzsika perdönt elem. 1918-ban Kodály is állította az sforrás "jóformán minden népnél közös: az si lelki alapréteg költészete, amely még a nép gyermekkorából, a társadalmi tagozódás el tt keletkezett. " Ez a törtség el tti, vagyis a kezdetekr l való tudás nagyon fontos, mert az in illud tempus van, azaz a prehistória terméke. Pontosabban - olvassuk az Extázisban - "A hallás az id é. de hallani azt is, ami túl van az id n. " Következésképpen a könyvekben, netán másként meg rzött, de valaha gyakorolt szóbeli tradíció tanulsága nyomán - Hamvas egyetértését is idézve - állíthatjuk, hogy "Egyetlen hagyomány sem áll az id ben, hanem az abszolútumban, végül is az extramundális valóságon. Ami annyit jelent, hogy a hagyomány lerombolhatatlan. Egyetlen hagyomány sem veszítheti el jelent ségét. Ha egy hagyomány a háttérbe kerül, nem a hagyomány vált le az emberr l, hanem az ember a hagyományról. Id ben egyetlen hagyomány sem veszhet el. Valamennyi minden id ben szimultán. " A Scientia Sacra iménti összefoglalása is meger síti tehát, hogy a hagyomány abszolút, vagyis másra vissza nem vezethet tapasztalat. Ez a megmaradó emberi élmény az, ami a létben mindig megvan, mégis mi vakok is lehetünk a látására. Esetleg nem is élünk az innen nyerhet formákkal. Ennek ellenére van, és mindenkor felfoghatjuk, ha látók (éberek) vagyunk. Az elmúlhatatlan arkhé jelenlétére az utóbbi esetben ráébredünk, amit l az érvényre jut. Ez az a "réteg" az, amely léte az id be lépést l sem függ, hiszen az id el ttib l jön. Az el bbi állítás fordítva is értend . A hagyomány térben, id ben, a történelemben, a különböz népeknél, egyszóval bárhol fölfénylik, vagyis az id feletti abszolútum felfedi titkát és megnyilatkozik, mint az extramundális valóság, formától függetlenül az egyetemes örök tradíció részeként mutatkozik meg. Ez azt jelenti amire a bevezetésben idézett Kierkegaard gondolat is utal- bármely században is akadnak rá, az akkor is egyidej lesz a hajdanvolt korabelivel. Egyébként nem hagyomány. Történelmi értelemben,.Az sállapot nem feltétlenül kezdet... írta Hamvas a Patmosz cím munkájában Inkább tudatában - 283 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lenni valaminek, ami a kezdetnél is el bb volt", és id tlen id kt l, mint lét "tartja mindazt, ami azóta történt és van". Ezért élheti át a hagyomány jelenlétében az ember mindig azt, hogy "igazán otthon van ". Az otthontalanság ugyanis léthiányt jelent. Az elveszett létet (Istent) is azért siratta el a Platón utáni egész európai filozófia, mert vakká lett az abszolútumra. Mindez máshol is megtörtént a transzcendensre figyeléssel. A XX. században világtalanként tapogatóztak akkor, amikor Jungtól kezdve Heideggeren át Adyig és másokig ráébredtek, hogy elt nt a lét. Heidegger azt állította, hogy az otthontalanság világsorssá lelt, korábban így fordította a szophokIészi mondatot, "az embernél nincs semmi hátborzongatóbban otthontalan". Az elt nt léttel együtt halottnak látták az isteneket, ahogyan Nietzsche panaszolta. Ennek tudatában - különösen századunk közepét l- sok m vész, zenekölt , fest , tudós. filozófus - külföldön és itthon - a keleti hagyományoktól remélték Európa lét-szomjának enyhítését. A hiány csillapítására, a megújhodásért, különböz színvonalon bár, de a Napkelethez fordultak. Az elfeledett siséget - így vagy úgy. itt vagy ott - fel is fedezték, és m veik éltet elemévé tették. Ezen az úton járt - Hamvas nagyra becsült zenésze - Bartók, akárcsak Csontváry, Kodály, Vajda Lajos, Tóth Menyhért és sokan mások. Természetesen mindenki a maga módján és tehetségével vagy tudatosságával eredt az elt nt lét, netán az elfeledett Isten. a t n id nyomába. Ahány egyéniség, annyi megoldás. Ezek között egyik volt Hamvasé. A Patmoszban vázolta föl azt az utat is, amelyen járva vissza akart térni Európából a Kelet nyújtotta egyetlen mozdulatlan, örök léthez. Zenészeink nem ezt a kerül utat követték. Itthon is rátaláltak a "tiszta forrás" eredetére. Ezeket a mestereket nem a keleti szent könyvek terelték. Számukra az eredeti néphagyomány rz i, és nem a könyv töltötte be az Élet Mesterének, vagyis az él szakrális szubjektumnak a helyét. d.) A hagyomány összpontosítása. A tradíció összegy jtésére nemcsak a platonikus könyv lehet a "segédeszköz", mint ahogyan a kinyilatkoztatásnak is számtalan változata alakult h Természetesen ezt Hamvas is tudta. A Patmoszban úgy látja, hogy az arkhé meg rz dhet az "emberben és m ben, tájban és hangban ". A tájjal együtt az is el fordulhat, hogy akár valamely földrészen gy jtik össze az siséget. Vannak vándorhagyományok és motívumok. Azt is belátta, hogy Európa színültig tölthet hagyománnyal. Többször leszögezte ugyan, hogy "Európának nincsenek szent könyvei", de ugyanott, vagyis a Scientia Sacra második részében ezt olvashatjuk "A hagyomány középpontja Európa lett, mert mindaz, amit Ázsiában és Afrikában elfelejtettek, részben elárultak, egészen új értelemben és egységben itt gy lik össze, és válik egésszé. De ha alapvet felismerésnek a birtokában vagyunk is, az összes részletek hiányoznak. Ahhoz képest, hogy mit kellene tudni, elképzelhetetlenül keveset tudunk. " Az alapvet felismerések, olykor-olykor még el ttük is homályosak voltak. így ott sem lehettek egyértelm ek, ahol az id felettire való ébredés írásos lejegyzésének értékér l beszéltek. Kérdéses a "szent nyelvek" jelei kizárólag alkalmasak -, vagy csak a legalkalmasabbak a tradíció örökítésére? Minden esetre a hagyományalapszavait (rendez elveit) ezek a nyelvek tárolták. Ezt Hamvas jórészt Guénonra hivatkozva szögezi le, aki szerint idézi el djét a magyar gondolkodó - a "hagyománytalanság korszaka attól a pillanattól keletkezik, amikor a reneszánsszal a latin nyelv helyébe az univerzális tartalmak megjelölésére alkalmatlan nemzeti nyelvek léptek." Majd így értékel néhány "szent nyelvet" a „laikussal", azaz a nemzetivel összevetve. A szent latinitásban pl. - állítja - "az archaikus nyelvek rejtett, végtelen képessége az összes lehetséges dolgok megjelölésére megvolt. Az univerzalitás a görögben még fokozottabban élt. Példára nem kell hivatkozni, mert ez a képesség nem az adatokon, hanem az általános színvonalon múlik." A utóbbi, vagyis a nyelv színvonalát valóban jó lesz kiemelni. Az írással kapcsolatban így kerülhetünk el egy közismert konfúziót. A görög mitológiát, de a keleti szent könyveket (kínai, mongol, egyiptomi stb.) szinte mindmáig az írás el történetében a hagyomány kvintesszenciájának tartják. Az utóbbi id ben kezdik csak belátni azt, hogy az el bbi állítás paradox - írja Kirk a mítoszkutató cambridgei professzor A mítosz cím könyvében. Mára ugyanis az antropológusok és etnológusok kimutatták "a görög mítoszok ugyanolyan kevéssé adnak példát a mítosz kvintesszenciájára, mint bármely egyéb kultúrából származó mítosz-készlet." e.) A szakrális és profán nyelv. Nyilván Hamvasnak az el bbieket kellett belátnia, amikor fentebb a latin és a görög nyelv kifejez ere- 284 Szerkesztette: Fargó Ferenc


jének színvonalát összemérte. A többi nyelvvel is megvonhatta az értékrangsort, hiszen el dje, Guénon már önmagának mondott ellent, amikor Dante "Divina komédiájának" keleti hagyománnyal tartott rokonságát kimutatta. A költ zseni m vét ugyanis - Európaisága ellenére - a keleti túlvilág-járás hiteles kifejezésére alkalmasnak tartotta. Állította ezt annak ellenére, hogy Dantér l köztudott, hogy éppen a nemzeti, tehát laikus, vagyis a profán és nem a szent nyelvek valamelyikét használta az Isteni színjáték megírásakor. Géniusza éppen ebben volt korszakos jelent ség - írta Boccaccio a Dante életrajzban. (Megjegyzem, Beatrice öltözékének színei, a zöld, fehér, vörös lettek a modern Olaszország nemzeti színei.) A kiemelked itáliai kezében a firenzeiek vulgáris nyelve - Úgy látszik alkalmas volt a keleti hagyomány id feletti érintésére, annak kinyilatkoztatására. A nap nyugati zseni tehát - a kényes ízlés hagyomány rz k szerint is - felér a napkeletiek Életmesterével. Példának vehetjük a görlitzi pásztor utódot - J. Böhmét - is, aki a német filozófia és annak nyelvének megteremt i között van. Hegel egyenesen philosophus teutonicus-nak titulálta. Említhetnénk Eckhart mestert, akire szintén szívesen hivatkoznak a tradíció kutatói, noha szintén a német nemzeti nyelv megújítói között találjuk. Talán ezek alapján állítja M. Heidegger is, hogy - görög mellett - a német a legszellemibb nyelv. Egyébként Bartók hazájában ne tudnánk, hogy a "nemzeti" hagyomány létrehozója az skollektívum volt! A nemzeti hagyomány eredete nem ott fakad, ahol már beszélnek róla. Dante túlviIágjárásának van magyar kortárs "mintája". Fehér M. Jen - a kérdés egyik szakért je - ezt írta "a pokoljáróirodalom, eredetien magyar motívumokkal vagy az ébred reneszánsz szellemt l megihletve, országosnak mondható." Közülük az egyik - Tar L rinc - egyenesen könyvben számolt be túlvilági útjáról. Tinódi Lantos Sebestyén (1503-1556) pedig így emlékezik a nevezetes eseményre, a mesék hagyományát rz históriás énekben: "Énekben hallottam, nagy volt, vagy nem volt, Tar L rinc pokolba ment volt, Egy tüzes nyoszolyát

ott látott volt,

Négy szegénél négy tüzes ember volt." Az el bb mondottakat azonban nemcsak a fenn idézett vándor hagyomány-motívumok igazolják, hanem az egész él kereszténység, amely mint beteljesült egyetlen hagyomány ma is gyakorolt. Hamvas mindezt tudva és kimutatva egész életm véveI nem is kíván és mond egyebet, mint azt, hogy az Evangélium beteljesedett, s a hív k e megszüntetve-meg rzött hagyomány szerint legyenek keresztények. Ne csak a keresztséget vegyék föl, hanem legyenek is kereszténnyé. Megújuló hagyományként az Árpádok kora óta kísér bennünket ennek lehet sége. A XX. századi R. Guénon pedig Dante, és különösen Szent Bernát életének elemzése révén még ha öntudatlanul is - felveszi ezt a "magyar" szálat. A Pilis "genius loci"-ja, vagy ahogyan én szívesebben mondanám, a "visegrádi iskola", néhány jelent s intézménye és alakja révén (Anjouk, ciszterek, pálosok, Prohászka Ottokár stb.) ugyanis az egyetlen tradíció, nemcsak a XIII. században, buzgott. Dante, Szent Bernát és Tar L rinc megidézéséveI elérkeztünk újabb mondanivalónkhoz, amely a logosz eredetével függ össze.

4. A kinyilatkoztatás és a tudomány princípiuma. Bármilyen paradoxul is hat, éppen a fent keresett siség az, amely mind a kinyilatkoztatás, mind a görög eredet tudomány a kezdetekre (arkhé) talál. a.) Isten, mint Logosz. Eredetüket tekintve mindkét terület azonos forrásból merít. Egyik sem több a másiknál. De abban is megegyeznek, hogy egyik jük princípiumát sem lehet bizonyítani legyen annak principiális alakja f névvel (Isten), vagy matematikai tétellel kifejezett szimbólum. Az arkhé (principium) ugyanis mindig és végs soron közmegegyezésb l születik, mint azt már Arisztotelész is tudta, Hermeneutikájában ezt írja a névszóról, mint principiumnak hasznáIható jelr l" A névszó közmegegyezés szerinti jelentés ... Közmegegyezés szerinti a fentebbi értelemben annyit tesz, hogy semmi sem természetét l fogva - 285 Szerkesztette: Fargó Ferenc


névszó, hanem attól fogva , hogy jellé lett", Azóta is tudott, hogy valamennyi görög eredet deduktív természettudomány szintén principiumból, azaz közmegegyezéssel elfogadott kiinduló tételb l vezeti le álláspontját. b.)A kinyilatkoztatás és tudomány. A közös eredet éppen a fenti legegzaktabbnak tartott tudományokkal a legfelt n bb, Ebben a hagyománymetafizika álláspontja teljesen megegyezik a matematikáéval (pl. a két Bolyaival), de a teológusokéval is. Hamvas Béla azt állítja a kinyilatkoztatás és a tudomány axiómájáról: "A kinyilatkoztatásban az igazságnak olyan köre nyilatkozik meg, amely bizonyításra nem szorul, mert a bizonyíthatóságon túl van. " A végs elvekr l a tudomány sem gondolkodik másként. Végs rendez elveket (principium) közös megegyezésnek tartja, Amelyeket még bizonyítani sem kell. A megállapodásba helyezett emberi bizalom, már óhatatlanul a gyökereiben tartalmaz szubjektivizmust (antropomorfizmust), így a tudomány is. Kortársunk, Szabó Árpád akadémikus - a görög matematikatörténet világhír kutatója - azt írja "Euklidesz ókori magyarázója, Proklosz a definíciók, posztulátumok és axiómák hármas csoportját arkhai néven foglalja össze. Az ókori magyarázó szerint a princípiumok jellemz je az, hogy a matematikus az ilyen természet állításokat bizonyítás nélkül fogadja el. Nem is volna helyes azt kívánni, hogy a matematika bizonyítsa be saját princípiumait. " Nemde most már joggal kérdezhetjük, ha a tudomány nem kér bizonyítást, miért követelhetnénk meg ezt meg az apokalipszist l, amely az arkhénak is forrása?! A hasonló lelki alkatúak (axióma latinul communes animi conceptiones) ,azaz azok, akik valamely szóban jöhet matematikai axióma elfogadói, vagy a krisztusi kinyilatkoztatás vallói - ezt nem is igénylik, mert nem kételkednek az adott szóban, szimbólumban, vagy isteni igében. Ehhez elégséges az, amit a kép, látvány, vagy jel, amely a kinyilatkoztatás, netán a jelenések látomásai felfestettek számunkra. Nem kívánták, nem kérték a racionális beláttatást. "Bizonyítani (levezetni) - idézhetjük ismét Szabó Árpádot - csak a tételeket, feladatokat (szerkesztéseket) kell. A bizonyítás (levezetés) pedig éppen abból áll, hogy megmutatjuk: a kérdéses tétel csakugyan következik a már korábban elfogadott princípiumokból, vagy esetleg olyan más tételekb l, amelyekr l már el z leg kimutattuk, hogy azok következményei a princípiumoknak." Gondolom, hogy ezek után még a hübrisz scientifica követ i sem várják el azt, hogy a szintén axiomatikus kinyilatkoztatás bizonyítsa állításait. Az arkhé bizonyítását a tudomány ma sem követeli meg. A teológus, pedig eleve is az Isten szavának kikezdhetetlenségére épít. Hagyományuk közös eredete miatt lehetett egy véleményen az ókori Proklosz és a XX. századi Prohászka Ottokár katolikus püspök, aki az 1910-es évek elején azt állította "A kinyilatkoztatást, mint adatot.,közvetlen érzést, s benyomást, mint tényt kell vennem. Van itt kép, képzet, kifejezés, de ez nem elvont gondolkodás által nyújtott beöltözés, hanem az Isten érzésnek némi kifejezése. Ezek a megjegyzések oda céloznak, hogy a kinyilatkoztatást, mint adatot, összes elemeivel, valamiképp elkülönítsük az intellektuális rákövetkez munka eredményeit l." Ezt az elkülönítést a bizonyítással a tudós is megteszi, miközben az alapelv, az arkhé bizonyítást maga sem követel. A szcientifistáknak, azaz a tudomány istenít inek ("tudományvallás ") tehát, ha valóban az igazság érdekli ket, módosítaniuk kell nézeteiket eszközük, módszerük mindenhatóságáról. A tudomány ugyanis csak egy - kétségtelenül a technika révén igen sikeres (ma különösen a biológia és fizika) - az igazsághoz vezet utak között, még ha külön-külön tárgykörük szerint más-más princípium ösvényén is járnak. Sokan tudják ezt. Így pl. a Duna forrásvidékén élt, fekete erdei filozófus, M. Heidegger is, aki a létr l nézve úgy látja" Was ist Metaphisik" cím esszéjében, hogy a létez kkel szemben álló tudományterületek között egyiknek "sincs els bbsége a másik felett. Sem a természetnek a történelemmel szemben, sem megfordítva. A tárgyak semmiféle tárgyalási módja nem múlja felül a másikat. A matematikai ismeret sem tökéletesebb, mint a nyelvtudományi vagy a történeti. A matematikai ismeretet csupán 'egzaktság', szabatosság jellemzi, ez azonban nem jelent tökéletességet." Eredetük szerint valamennyien, közös megegyezés révén megválasztott rendez elvekre építenek. c.) Hérakleitosz és János. Hamvas, aki els k között adta ki hazánkban Heidegger írásait, szintén a szcientifizmus (nem a tudomány) ellenfele volt. A János-féle evangélium princípiumának értékelésében is közel állt a nézetük, amennyiben Hamvas szintén elkülönítette a metafizika (hagyomány) princípiumát (alapszavát, rende- 286 Szerkesztette: Fargó Ferenc


z elvét) a vallásétól, de nem a szembeállítás szándékával, mint azt Heidegger tette. A hagyományban minden Egy! Heidegger viszont "csak" János evangéliumi alapelve (Krisztus) és a Hérakleitosz logosza közötti különbséget mutatta meg. Mindketten a princípiumot bizonyíthatatlannak vélték, de az egyik forrását történelem felettinek (metafizika) tartották. Ezt írja a fekete erdei bölcsel a Bevezetés a metafizikába cím esszéjében "Logosz az Újszövetségben eleve nem a létez létét jelenti, mint Hérakleitosznál, a logosz egy meghatározott létez t jelent, ugyanis Isten fiát." Így is azonban a princípiumlét Isten Fia, az evangéliumban az Ige) bizonyítását csak akkor kellene elvégeznem, ha a Logoszt nem kezdetnek (arkhé) tekinteném. János viszont annak tekintette, tehát a bizonyítás kényszere nélkül egyaránt állíthatta a genezis (arkhé) misztériumának titkáról a jóhírt, de ugyanúgy a rosszat is. Az Újszövetség hívei - az elmondott érvek után talán - még magabiztosabban hihetik együtt a kinyilatkoztatás els hírhozójával, meghallójával „Kezdetben volt az Ige. az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; volt kezdetben Istennél"

Dr. Szilágyi Imre * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"Sem a tehetség, sem a művészet önmagában nem komoly élettényező, még akkor sem, ha az őstehetség, vagy népművészet." (A magyar Hüperion)

Sz l * (Hamvas Béla emlékének)

Ha nap süt az égr l szellem a földb l el száll Dús levelek közt fürt-özön érik cukorrá. Földnek a lelke zárul a nedvbe, bogyóba, Víg szüret aztán onnan el szabadítja. - 287 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Pezsdül a hordó, száll ki bel le a rossz g z. Hátramarad majd benne a létre a mámor. S bár elfogy az élet, vissza az égbe utat lelsz. Megmarad végül majd menedékül a bor, meg az Isten.

Miklóssy Endre *Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

" - Az együgyűséget választottam. - Ez az egy ügyem van, ez az egyetlenegy." (Unicornis)

Éberség és halál* Tisztelt emlékülés, Hamvas Béla halálévfordulója jó alkalmat kínál arra, hogy egy kicsit elmélkedjünk az életünk e fontos eseményér l. "Életünk bizony rövid S tengernyi a megtanulható. Mi több, halálunk ideje is Rejtve el ttünk . Légy tehát hattyúhoz hasonló, Tejet a vízt l el tudd választani" - 288 Szerkesztette: Fargó Ferenc


(Csovo Atísa) Az emberi történelem a születés, élet és halál szakadatlan körforgása. Lehet, hogy ennyi az egész, s nincs mit tennünk? Vagy több az emberi élet, mint e tiszavirágszer körforgás? A történelem során oly sokan keresték az emberi élet értelmét, akik közül jónéhányan ráébredtek arra, hogy az emberi lét lényege túlmutat önmagán. Hamvas Béla így ír: Az élet itt nem önálló és nem végleges és nem egyetlen és a lét többi körét l nem független állapot." Ez a hagyomány tanítása. Az európai civilizáció története során azonban egyre jobban elfordult a metafizikai tradíciótól, ami minden szent könyv centrális tanítása. A modern ember egyre inkább a semmivel szemben él, s úgy érzi, az élete az egyetlen sajátja. Napjaink embere, mivel mértéktelen életéhség jellemzi, mindennél jobban ragaszkodik az életéhez. Ezt az éhségét az élet javak mértéktelen halmozásával igyekszik kielégíteni, nem látva azt, hogy bármiféle vágy beteljesülése újabb vágyakat ébreszt, s a folyamat vég nélküli. Így korunk embere állandóan kielégítetlen, soha sem tud megelégedni azzal amije van. A modem ember vágyai mindig valamilyen küls , anyagi dologra irányulnak, nem befelé, hanem kifelé építkezik, nem szellemi úton jár, hanem halmoz. A felgyorsult id -tudat és a médiumok folyamatosan kifelé irányítják az emberek figyelmét, szinte egyetlen pillanatot sem hagyva a befelé figyelésre. Századunk második felére a túlgerjesztett extroverzió ráadásul egy mérhetetlenül túlhangsúlyozott testkultusszal párosult. Mindez nem másból fakad, mint halálfélelemb l. A ma embere folyamatos loholásával próbálja önmaga számára feledtetni a halál problémáját. A TV-csatornákon és a filmvásznon, mint megannyi halálgyárban, megszokottá kívánják tenni a halál szentségét. Ugyanakkor a mindennapi élet során a halál tabu téma, illetlenség el hozakodni vele. A modern tömegkultúra elszemélyteleníti és profanizálja az életünket, így a XX. századi euro-amerikai civilizációt az anyagi jólét és a lelki elsivárosodás együttese jellemzi. Mindez nyilvánvalóvá válik, ha a kor indikátorára, a m vészetekre, és a benne megfogalmazandó emberképre pillantunk. Az életbe azonban minden ember sajátos életfeladattal lép be. A tibeti hagyomány szerint az emberi testbe születés a legnagyobb lehet ség, éppen ezért az emberi élet nagyon megbecsülend , és nem elfecsérelhet . Hamvas kiindulópontja is az életszentség. Ha történelmünkre gondolunk, nem sokat realizáltunk e nagy lehet ségb l. Világunkban a b n, rület és betegség tombol, s talán egyre nagyobb er vel. Lehet, hogy a tibeti szövegek tévednek, és az emberi létforma sorcsapás, vagy csak a világ tetején elzártan él k képesek tömegesen megvalósítani az életszentség eszméjét? Nem, nincs különbség ember és ember között, mindig mindenütt ugyanaz a lehet ség, és a realizálás esélye mindenkinél egyformán fennáll. Az aranykor kapuja, ahogy Hamvas is mondja, mindig nyitva áll, csak rajtunk múlik a megvalósításának esélye. Lehet, hogy vannak tisztább és világosabb korok, de teljes sötétség nincs. Éppen a saját múltunk kell, hogy figyelmeztessen arra, amit Samuel Beckett egyik versében így fogalmaz: "emlékezz arra mindörökké a rossz ha visszatér még gonoszabb." Azonban ma nem divat emlékezni, a korszer személyiség a könnyen felejt , a múlton nem rágódó embertípus. Kizárólag arccal a jöv felé! Azzal, hogy az él néphagyomány elvesztette a szerepét, az egyetemes tradíció is távolabb került. Ezért nagyon fontos az éberség, egy kába és szellemileg elhomályosult korban, amikor a látvány minden lényegit elnyom és eltakar, ez a legaktuálisabb. Ahhoz, hogy a modern elkábított ember saját éberségére ráébredjen, ki kell lépnie a hétköznapi profán id dimenzióból. Ez régen sem ment másként, csakhogy a "felvilágosodás" el tt jelen voltak a belülr l átélt szent Ünnepek, amikor mindenkit kivezettek a létkörforgás síkjából. Ma ez igen keveseknek adatik meg. Az ünnep ma, legyen húsvét, karácsony vagy születésnap, puszta vásárlási hajsza. Egyetlen eredménye a küls javak gyarapodása. Minden Ünnep valódi lényege a profán id - és létdimenzió megszakítása, s lehet ség egy csöppnyi öröklét átélésére. Ez valaha azáltal jöhetett létre, hogy az egyén ebben az id szakban intenzíven átadta magát egy magasabb id tlen er nek. A nagyvárosi profán környezetben él - 289 Szerkesztette: Fargó Ferenc


embernek magának kell megteremteni azokat a lehet ségeket, melyek megnyitják számára e magasabb dimenziókat. Az éberség egy mindenkiben meglev lehet ség, egy állandóan fennálló potencialitás. Hamvas az éberséget így jellemzi: nyílt lelkiismeret, személyessé vált ontológiai megismerés, metafizikai érzékenység (hangoltság a kinyilatkoztatásra), szeretet (a létezés alapállapota), s magát a buddha szót is éberségnek fordítja. A tibeti tradícióban az éberséget (tibeti: rig-pa) a tudat lényegi természetének tartják. ,,A rikpá velünk született, tiszta seredeti éberség, amely egyszerre értelmes, tudással bíró, sugárzó és mindigfigyel . A tudatunknak ezt a természetét, legbens bb lényegét soha és egyáltalán nem érinti semmiféle változás, sem a haIál." - írja Szögyál Rinpocse. A éberség els jele, amikor az emberben felébred a gyanú, hogy a világ csak káprázat (szanszkrit: máyá). Ezt a legszemléletesebben Európában Platón fejti ki a barlang-hasonlatában. Ahol a tisztán látó (éber) filozófus ráébred arra, hogy amíg az érzékszerveit l megbilincselve élt, csak árnyakat látott, s a valóság ezen túl van. Mindezt a kés bbiek során félrevitték, mind az Újplatonisták, mind a platonizáló keresztény gondolkodók, akik megkett zték a világot, ami Egy. A megkett z dés nem más, mint a szent és a profán szétválasztása, amely a történelem során realizálódott. A történelem szó metafizikai tartalma is ez fejezi ki, tört-énelemek kavalkádja, karneváli forgataga. Egy olyan folyamattól van szó, melyben "Minden egész eltörött" - ahogyan Ady írja a Kocsi-Út az éjszakában cím versében. A történelem terméke az énelemekre széthullott személyiség. Az Újraintegráció lehet sége az éber tudat, mely a sokat egységben éli. Mindehhez az éber tudatnak imagináció révén élettervet kell teremtenie. "A cél a tudatosan megtisztított életrend" - írja Hamvas Béla, melynek alapja a gondolat - szó - tett egysége, fedettsége. Ha bármelyik hiányzik, olyan mintha nem is tettünk volna semmit. Ha nincs megtisztított életrend, és ha a gondolat - szó - tett nem alkot egységet, minden, amit teszünk, csak kárt okozhat, mind a külvilágnak, mind a magunk számára. "Rossz tanújuk az embereknek a szemük és a fülük, ha barbár lelkük van." írja Hérakleitosz. Tehát ha nem tiszta lélek vezeti az értelmet, a látás és a gondolkodás csak káprázat. Fel kell ismernünk, ahogy Hamvas írja: "Nem a világ káprázik, hanem az, ahogyan mi azt dereng állapotunkban (szanszkrit: avidyá, tibeti: ma-rig-pa) látjuk." Márpedig aki káprázatban él, nem tudja milyen világban él, és azt sem tudja, hogy maga kicsoda, tehát valójában nem is él. Az állat a maga ösztönvilága korlátjai között éli le az életét, az ember számára az élet azonban egy borotvaélen való tánc, ha bármely irányba lecsúszik, elmerül a káprázat világának örvényl létkörforgásába, a turbába, ha fenn kíván maradni, meg kell riznie az éberségét. Csak így tartható fenn az élet és a lét egysége, és így marad meg a nyitottsága felfelé illetve befelé, a transzcendencia irányába. A turba tomboló, örvényei között az a legnagyobb veszély, hogy az élet lezáródik a magasabb dimenziók felé, megsz nik a kapcsolat az isteni er kkel, s a démonok martalékává lesz az ember. A bölcselet, mind keleten, mind nyugaton centrális kérdésnek tartotta a halálról való elmélkedést. Az európai filozófiában Szókratészt l Schopenhauerig ez az alappillér. A keleti bölcsek, akik sohasem szakadtak el a praxistól, máig is végeznek halálmeditációkat. A tibeti buddhizmusban a halálról való elmélkedés éppen az éberséget hivatott fenntartani, amely révén a törekv képes kiemelkedni a hétköznapi, megszokott viselkedési formákból, a létörvényb l. A halálmeditációk az életet teszik élhet vé és boldoggá. Az a hihetetlen mennyiség irodalom, amely a halálon túlival foglalkozik, szintén az emberi lét értelmét és törvényeit igyekszik feltárni, a halottaskönyvek élettanítások. Azonban ahogyan Hérakleitosz mondta "Az emberekre az vár a haláluk után, amit nem is sejtenek s nem is vélnek". Buddha maga is elutasította a tanítványainak halál utánira vonatkozó kérdéseit, mivel úgy gondolta, azok könnyen félrevihetik a törekv ket. Ezt a problémát napjainkban Szögyál Rinpocse úgy fogalmazza meg: "A budhizmus máig is legforradalmibb felismerése, hogy az élet és halál csupáncsak a tudatunkban létezik, sehol másutt. " A halálban a tudat világra alkalmazott fogalmi gondolkodása szétesik, m ködésképtelenné válik, ahogyan az anyagi javak is szertefoszlanak, hiszen átvihetetlenek a túlpartra. A halál pillanata az egyetlen, amikor nincs lehet ség semmiféle megtévesztésre, önbecsapásra, ezek csak az élet során m ködhetnek ideig-óráig, hiszen a legtöbb ember az életet puszta színjátékosként éli. Ahogyan Montaigne fogalmaz, az emberek bérbe adják magukat pénznek, dics ségnek, pártnak, családnak. A halál kritikus pillanatában nyilvánvalóvá válik, hogy az önszeretet többé már nem segíthet. Az, aki élete során a szókratészi értelemben gyakorolta a filozófiát (a filozófia nem más, mint a halállal való foglalkozás) bizonyosan nem esik pánikba a sorsdönt pillanatban. Az életünk során semmit nem odázhatunk el, legkevésbé a - 290 Szerkesztette: Fargó Ferenc


halált. Minden megfutamodás, minden önbecsapás megteremti a lehet ségét az adott szituációnak, hogy uralmat nyerjen felettünk. A halálra való felkészülés maga az élet kell, hogy legyen. A halálra készül ember életcélja a tisztánlátás megszerzése, amelyre csak beavatás útján tehetünk szert. Hamvas úgy fogalmaz, hogy az alapállás (Szabó Lajos kifejezése) realizálása a hagyomány szerint csak beavatással lehetséges. Az alapállás nem boldogság, nem gyönyör, nem béke, nem rend, ezt a nyelv csak negatív kifejezésekkel tudja körül írni, akárcsak az ind nirvána fogalmát, melyr l a Buddha ezeket mondja: "Van, ó szerzetesek, egy terület, ahol nincs se szilárd, se folyékony, se h ség, se mozgás, se ez a világ, se más világ. Nincs se, nap se hold sem. Se jövetel, se távolodás, se mozdulatlanság. Se születés, se halál. Nincs alapja, nem fejl dik, nincs támaszpontja. Ez a szenvedés vége." A buddhista, vagy a keresztény Üdvút beavatás a szó legteljesebb értelmében, egyaránt felkészíti az embert életre és halálra. Az archaikus beavatások próbatételei magukban rejtik a rituális halált, de minden valódi beavatás az élet és halál misztériumába vezet be. A beavatás, ahogy a halál is mindig pusztulással, megsemmisüléssel kezd dik, megsemmisül az addig megszilárdult én-tudatunk, hogy egy új születésének adja át a helyét. Lebomlanak a ránk rakódott karneváli maszkok, melyekkel a kába tudatunk azonosítja magát, ezáltal áttörnek a lesz kült élet határai. Éppen ezért a beavatás a jelölt ontológiai státuszát megváltoztatja. "Mikor a halál követei megragadnak. Mi haszna akkor a barátoknak? Mi haszna akkor a rokonoknak? Abban a percben jóságunk ereje Az egyetlen védelmez ”

(Sántidéva)

Szathmári Botond * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"Mindenki külön. Mindenki maga. Egyszer. Egyetlenegyszer. Nincs tanítás. Nincs recept. Először, és utoljára. Megismételhetetlenül, taníthatatlanul és személyesen. " (Unikornis)

Sorsmegoldási forgatókönyv* 1. A pszeudoegzisztenda, mint világjelenség Hamvas Béla a pszichológiát és a pszichológusokat nem tartotta valami sokra. A minden emberi mértéket meghaladó tanulási szenvedélye, amely élete egyik hétéves ciklusát jellemezte - a valláson, a - 291 Szerkesztette: Fargó Ferenc


filozófián, a néprajzon, a primitív népek társadalomtanán, a történelmen, a m vészeteken, az irodalmon, az skoron, a keleten, a nyelveken, a zenén, az archeológián túlmen en természetesen a lélektant is felölelte. Ám az alapvet kérdésre, hogy: - miként lehet embernek lenni a megromlott világban, és - hogyan lehet a személyes Istennel kapcsolatba kerülni, arra nem csak a lélektan nem tudott választ adni, de a felsorolt területek egyike sem. A válasz a hagyományban, mint az egész emberiségre kiterjed alapállásban rejlik. Az isteni rendr l való kinyilatkoztatásban, amelyhez az emberi életet is igazítani kell. Ám valódi élettémájának megtalálásához mármint Isten megismerése és ennek a szolgálatába állított életgyakorlat - nemcsak 5000 év bölcsessége kellett, hanem az ett l és minden -izmustól való elfordulás is. Amit nem talált meg Hamvas Béla a lélektanban, azt most megtalálja a modern lélektan az életének és írásainak beavatási útjában. Ámbár semmi nem állt Hamvas Bélától távolabb, mint hogy mester, rendszeralkotó, szakember vagy bennfentes legyen, szinte mindent megtudhatunk t le, amit a démonokról, metafizikai magatartásról, kegyelemr l, életm r l tudnunk kell. Pedig azt írja a Patmoszban: "... nem sikerült, hogy olyan legyek, mint Csuang-ce görcsösf zfája, amit senki nem tud felhasználni semmire." Valóban nem sikerült használhatatlannak lennie. A csend, a magány és a böjt mágikus állapotában, amikor minden csoda, der , lelkesültség, negyven napi hallgatás után - miként azt az Egy csepp a kárhozatból cím írásában olvashatjuk, - életének egy kivételesen nehéz esztendejében sikerült sorsa értelmét megtalálnia. A vedlés korszakát élvén, amikor minden, addig igaznak vélt maszkot megrepesztett magán, a lelkét a "Tízezerb r T z" gyermekének nevezi. Tízezer b rt kell levedlenünk magunkról ahhoz, hogy önmagunkhoz eljussunk. Ez az "önmagunk" az örök t z és fény, a mester, a szív ébersége, emberségünk kiindulópontja, vagyis a bennünk is folyton jelenlév Isten. Addig, amíg ez a tízezer b r, mint tudomány, filozófia, vallás vagy világnézet páncélként, burokként, álarcként fed bennünket, korlátoz és gúzsban tart, addig életünk afféle pszeudoegzisztens tévelygés, a lényegtelenbe való rejt zés. De b r a g g, az együttérzésre képtelen szívtelenség, részvétlenség csakúgy, mint a tehetetlen sajnálat, a vád, a harag, a gy lölködés. A tanult embernek olykor meg kell hajolnia a tanulatlan bölcs el tt, ha képes felismerni, hogy m veltsége csupán tanult tudatlanság. Nem arra vonatkozik, amiért a Földre születtünk. Azt is látnunk kell, hogy a világ hemzseg azon "szentekt l", akiknek az élete nem szabad, hiszen rögeszme, mánia, maszk fedi ket. Vakság, szorongás, lehatároltság és sötétség. Halálfélelem, rületszer megzavarodás, kedélybetegség, kiábrándulás mindenb l, tehetetlenség, menekülésvágy, hajszoltság. Elhagyatottság és bizonytalanság, miként azt a Jób könyvében is megtalálhatjuk. A misztikusok is írnak a lélek sötét éjszakájáról, Keresztes Szent János, Jakob Böhme. Amikor a lelkünkben hordott skép elhomályosul, nyomában megzavarodás, célvesztettség, hideg és áthatolhatatlannak t n sötétség lép fel. mérhetetlen szenvedés, amelynek az okát nem szabad kívül keresni. Hiszen a valóságban nincs kint és bent, lent és fent, objektív és szubjektív. A valóság a mindent átható egység. Ilyen módon a szenvedés oka csakis saját bels én-korlátainkban található meg. A negatívumoknak fontos szerepe van az igazság felismerésében és az illúziók felszámolásában. Az embert a sötét éjszaka akkor éri el, amikor az Úr keze feléje nyúl és megérinti t. Ez az érintés a metanoiára, az átvalósulásra, a megvalósulásra int bennünket. Ismerjük fel a lényegest a lényegtelenben, az igazat a hamisban, a valóságost a látszatban. Ezt az intést nem szabad visszautasítanunk. Sokan belebuknak a lélek sötét éjszakájába: Hölderlin, Schumann, Nietzsche, Gogol, Van Gogh. Azonban biztonsággal tudnunk kell, hogy a metanoia életszükséglet és parancs. A szakrális-diabolikus ember Útja, amely az amortizál! reinkarnációból kivezet. De hogyan? "Az ember érthetetlen misztériuma, hogy valódi életét sorsától függetlenül éli" - írja Hamvas az Unikomisban. Hogyan lehet rálátást szerezni a sorsra a belegabalyodás helyett? A modern korszak rongáltságának megtapasztalása különös lehet séget nyújt - Az életterv építésére, - Az ars magna kibontakoztatására, - 292 Szerkesztette: Fargó Ferenc


- Lényünk kibontakoztatására. A tudatos élet tervezés lehet ségét mindenki kezébe kapja, aki hagyja magát személyében Istent l megszólítani. Ebben a fokozott életfelel sségben a személyes hangsúly a gravitáció, a mindenkire érvényes törvényszer ség. A személyesség és a pillanat örökléte a kulcsszó. Természetesen nem mindenkire alkalmazható recept a sorsmegoldási forgatókönyv, hanem a becsapottság, elveszettség, tudatlanság és tehetetlenség helyett: "Mindenki külön. Mindenki maga. Egyszer. Egyetlen egyszer.:

,

Nincs tanítás. Nincs recept. El ször. És utoljára. Megismételhetetlenül, taníthatatlanul és személyesen. " Mert nem akkor ér az ember célhoz, ha mindent kimerít, hanem ha megtalálja a kimeríthetetlent, ha felismerte önmagát, illetve önmagában Istent.

2. Látás, éberség, önfelismerés Mindent elölr l kell kezdenünk, amikor - önfelismerésr l szólva - megingathatatlan tudás birtokába akarunk jutni. Ez a megingathatatlan tudás a létre, a tudatra, az ember üdvére, az isteni kegyelemre vonatkozik. Bár az önmegvalósítást jobbára metafizikai illetékesség nek ítélik, ahol az emberek nagy része elakad, vagy elbukik, az inkább pszichológiai természet , mert ez az énesség-önösség, és a projekció. Aki keleti filozófiával vagy vallással foglalkozik, hajlamos lesz az egót és a személyiséget tagadni, mivel az egóban rejlenek a megismerést akadályozó bels korlátok. Ám az ént tagadni semmiképpen nem vezet eredményre, inkább folytonosan meg kell kérdeznünk: Ki vagyok én? Ki az az én, aki akar, szembeszegül, szenved, perbe száll, hatalomra vágyik, és önmagát keresi? Ki az a például magát panteistának valló én, aki mindenben keresi, vagy akarja látni Istent, csak Önmagában nem? Való igaz, hogy az önmegvalósítás útján lehet stádiumokról beszélni a démonok legy zését l a megvilágosodásig tartó íven. Ám még fontosabb az a felismerés, hogy az önvalót - vagyis saját magunkat nem lehet "elérni", mivel ha lehetne, vagy kellene, az azt jelentené, hogy az valami t lünk idegen, térben és id ben kívülálló, olyasvalami, ami itt és most nincs jelen. És ha ily módon el is érhetnénk, talán azon nyomban el is veszíthetn k, mert nem állandó, el is veszíthet , nem igaz. Ehelyett azzal kell foglalkoznunk, mi minden fátyolozza el a valóságot? Hogyan kerülünk elérhetetlennek t n messzeségbe Teremt nkt l, aki saját képére formált bennünket, és mindenben mindig jelen van? Elfátyolozzák a gondolataink építményei, - a mélyalvás, amikor semmit nem tudunk magunkról és a világról, de az ébrenlét is, amely csupa racionalizáció és csupa projekció. Sokszor, ahogyan az er feszítéseinket teszszük, az tart rabságban bennünket. Az egész létforgatagot a hibásan m köd tudatunk teremti. Ha a jelenben nem éljük magunkat, reinkarnációs fantáziákba menekülünk: kik voltunk el z életünkben? Mi vár ránk ezután? Másokon akar segíteni az, aki önmaga is segítségre szorul. Holott attól a gondolattól is jobb lenne megszabadulnunk, hogy meg kell valósítanunk önmagunkat. Minthogy azonban az ember csak gyakorlatok, tapasztalatok, er feszítések és hatalmas tévedések révén juthat ahhoz a felismeréshez, hogy mind a rabság, mind a megszabadulása illuzórikus természet , ezen er feszítések hasznosak. Sorsmegoldási forgatókönyvek karakterb l életm vé válnak, segítik az ugrást az életb l a m be, transzformatív jelleg ek.

3. Az életm : metapoézis Hamvas Béla számára írni nem egyszer en önkifejezést jelent, hanem az intenzitás mással alig elérhet fokát, az életteljességet, a létezés teljességét. "Szeretném az életszentségr l szóló tudomány alapjait megvetni, éberségemet szeretném fokozni, és soha nem elveszíteni, hogy a halál pillanatában a lélek kiteljesedését is át tudjam élni. " írja az Apokaliptikus monológban. Amit megél, annak egyszerre tanúja, néz je és cselekv je. Az ilyen m vészet teremt jelleg , az embert maga fölé emeli, vagyis - 293 Szerkesztette: Fargó Ferenc


metapoézis. A karma felszámolása szintén életm . Amikor a m az emberi élet anyagából készül, az alkotó valamit végérvényesen átenged magából, valamir l végérvényesen lemond. Feláldoz valamit az életéb l az öröklét oltárán. Ezért írja a Patmoszban, hogy az igazi m poszthumusz. Ekkor már nem látja el nyét annak, amire az életét rátette. A halállal sz nik meg a káprázat, amely teremtett világ jellemz je. Az életm ezáltal lehet a sors lezárása. A metapoétikus életm ben az ember önmagát önmaga építi fölé a végtelennek. Az abszolút m olyan, mint a szentkönyvek kinyilatkoztatása: Isteni megismerésr l szól, Isten országának az emberiség univerzális és minden ember személyes életm vén keresztül történ építésér l. Az ilyen önmegvalósítás spirituális ereje messze felülmúl bármilyen - most oly divatos - okkult er t és képességet. Hamvas halálának harmincadik évfordulóján fontos, hogy lássuk: az életm ve az örökléthez kötött, amelyet az id nem morzsolhat szét.

László Ruth * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"Csak a víz tudja igazán, hogy mi a vízszintes" (Unikornis)

Krizeológia és keresztény jöv kép* Százéves születésnapjára emlékeztünk 1997. március 20-án, el tte 1997. január 23-án tartottam el adást: Hamvas Béla egy evangélikus teológus szemével címmel. Most arról akarok szólni, ami életemben összetartozik: krizeológia és keresztény jöv kép. Közvetve így is Hamvasról lesz szó, hiszen a krízis gyökerének jó ismer je volt, nem csupán poeta sacer, nem is csak a szellemi élet adeptusa, hanem megélte és bemutatta azt, hogy korunk válságának csak tünete a gazdasági, morális, társadalmi és egyéb válság, a valódi gyökér egy nagyméret transzcendentális válság, amit ekkor Nietzsche sztarecc fejezett ki: "Hát nem tudjátok? Az Isten halott. " Ugyanezt Hamvas is elmondta, sokszor és sokféleképpen, de anélkül, hogy lsten-hitét elveszítette volna vagy abbahagyta volna Jézus követését. így legitim módon beszélek a krizeológia és keresztény jöv kép témáról, mert a cím mindkét feléhez köze van Hamvasnak. Öt senki sem sajátíthatja ki közülünk, ezt én sem tehetem az evangélikus pap-fiúval, akit evangélikus lelkész temetett, de valamennyiünknek lehetséges egy-egy aspektusból foglalkozni vele. Személy szerint címünk mindkét felében érdekelt vagyok: a krizeológiában is, e századunkban létrejött tudományban, aminek még a neve is ismeretlen sokak el tt, és a keresztény jöv képben is egy század alkonyán és egy új évszázad remélhet hajnalán. Hagyom másnak, hadd foglalkozzék az íróval, a kultúrtörténésszel, Tibet és Peru hídver jével, világvallások jó ismer jével, nagy titkok beavatott jávai, a misztikussal, "Magyarország misztikus királyával", az emberiség leg sibb hagyományainak és a kereszténységnek ötvöz jével. Amikor krizeológiáról beszélek, mindig eszemben van . Amerikai ösztöndíjam (1948/49) témája is a krízis volt. Hazajövet azonban leállítottak err l a témáról és két szót: Amerika és krízis, megtiltottak emlegetni. Ma újra nálunk is téma a krízis és szinte az unalomig emlegetik a gazdasági, politikai válságot és a közmorál válságát, rendszerint egyoldalúan, felületesen diagnosztizálva azt, amir l beszélnek.

1. Krizeológia A krízisr l, mint alapjában véve vallásos vagy másként transzcendens jelenségr l nálunk el ször Hamvas - 294 Szerkesztette: Fargó Ferenc


beszélt. Igaz ugyan, volt költészetünkben próféta, aki tudta, hogy századunkban nemcsak részletekben lelhet fel baj, hanem az "egész tört össze". Adyra gondolok. Vátesz volt , aki megérezte, intuitíve fogta fel, mi a krízis, de elemz en, sokrét en Hamvas beszélt err l. t nem egy-egy szak, hanem az egész ember és emberiség történelme és kultúrája érdekelte. 1983-ban szinte váratlanul a Magvet nél megjelent A világválság címen már hatvan éve szunnyadó három Hamvas-remekm : A modern apokalipszis (1935), Krízis és katarzis (1936), A világválság (1937). Kit n tájékoztató jegyzetekkel és krizeológiai utalásokkal volt teli a kiadvány. Hat évtized után is sokan felfigyeltek e hangra, hiszen ez aktuális volt, s t a holnap hangját fedezték fel benne. Hamvas megint megel zte korát, hozzá képest mindnyájan lemaradtunk. Bibliai kifejezéssel élve: Hamvas holtában is prédikált. Kortársai nem ragadták meg kinyújtott kezét, nem értek rá figyelni t, mert részletkérdésekkel voltak elfoglalva. A mester szavával élve azonban "a remekm megtörtént". Isten tudott róla, s az már másodlagos, hogy valami nyomtatásban is megjelenjék. Néhányan tudtunk a kéziratokról, de évtizedekig csönd volt. Fél évszázad kellett ahhoz, hogy a magyar szellemi élet szélesebb rétege tudomást vegyen róla, behozza a lemaradást, s t esetleg divatba hozza t. Robbanásszer en O. Spengler hozta Európába Nyugat alkonyának szindrómáját, közvetlenül az els világháború után. Az Untergang des Abendlandes (Dec/ine (if the West) sokakban riadalmat keltett a századel felh tlen optimizmusa után. Az amerikai abszolút haladás-hit véget ért. Mások csupán háború utáni szükségszer pesszimizmusról beszéltek. Megint mások a vesztesek oldaláról hangzó jaj-kiáltásokat emlegették. Valójában többr l volt szó! Az lényegtelen, hogy az effajta irodalom Dichtung-e vagy tudomány. Reagált rá a keresztény és a poszt-krisztiánus értelmiség. Visszhangozta a felfedezést a nem-szakfilozófus réteg. Evola és Valéry, Ortega és Keyserling. Nem szakemberek. Viharmadarak, akik jelzik a vihart, mint egykor Kierkegaard nevezte önmagát: Észak viharmadarának. Nem véletlen, hogy az neve is újra el került, amint Pascalt is emlegették, de leginkább Nietzsche-t. Hogy a terminológiában vannak eltérések, az lényegtelen. Maga az ügy a fontos. Unamuno, a kereszténység agóniájáról beszél, saját állandó agóniáját is átélve, Sorokin társadalmi és kulturális válságról szól, Toffler Future shock-ról, T. S. Eliot az Idegen istenek után (After strange Gods) könyvében különös jelenségeket emleget, Ludwig Klages a lélek hanyatlásának korát írja le (Mensch und Erde, 1929, kötetében). jegyzi meg, hogy korunkban a legtöbben már nem is élnek, csak léteznek. Mind Péguy, a jelent s francia katolikus költ , mind az ortodox Nyikolaj Bergyajev új középkort várva a filiszter-szellemiségr l nyilatkozik. Evola már pogány imperializmust emleget, és a lázadás tüneteit érzékeli a modem világ ellen, és jövendöli a posztmodern kort. Valéry a szellem válságáról értekezik, Gide és köre Új Francia Szemlét hoz létre, és a tékozló fiú példázatát transzparensként értékeli. Mások a történelem b nbeesésér l szólnak (Erwin Reisner), van, aki viszont a magányos tömegr l tudósít, Camus kijelenti, az elhatalmasodó tömegesedés jelenségét csak tragikus heroizmus sal lehet felfogni. Sartre gúnyosan szép új világnak nevezi, amit mások pokolnak tartanak. Huxley néhány évtized múlva újra meglátogatja a szép világot és még keser bbé válik. Orwell Az 1984 cím könyvében még nála is keser bb. Valóban meggondolkoztató David C. Korten, nálunk éppen most járt amerikai közgazdász pusztulásvíziója. A tőkés társadalmak világuralma cím könyvében, ami bestsellerként jelent meg a magyar könyvpiacon, egy kérését írja le az értelmiséghez: "Hölgyeim és Uraim, evezzenek a mélyre!", Hankiss Elemér emberi kalandról ír a válság idején, Jánossy István globális pacifizmusról álmodik a mai végveszélyben. Mindezek csak felvillantott jelzések, S.O.S-jelek, Hamvas ezekr l a jelzéseket kiváltó okokról már évtizedekkel el bb tudott, s t, gyökérre ásott, radixra tört. nem állt meg a New York-i t zsde 1929-es összeomlásánál, az akkori gazdasági válság kezdeténél. Néhány jellemz mondatot hadd idézzünk t le: "A központi metafizikai vallásos mélységben lejátszódó lázadás volt el bb és ez jelentkezett lassan a kultúra valamennyi területén. Valamennyi lázadásnak azonos jellege van. Ez a lázadás, ahogyan minden el bbi magatartás is, vallásos. A világháború, a nemzetközi, gazdasági és gyakorlati krízisek egy közös pontból fakadnak. " Ha pedig a krízis vallásos jelleg , a megoldás is csak ilyen lehet. Minden más csak felületen mozog. Ismét idézzük t: "Szánalmas próbálkozás államférfiak, ökonomisták részér l az a szándék, hogy a krízist anélkül oldják meg, hogy k maguk bármely ponton már túl lennének a krízisen, bármely csekély mértékben is átestek volna katarzison, anélkül, hogy másodszor születtek volna. " Ezért nem tántorít el engem sem a krízis komolyan vételét l az az ismét jelentkez végtelen haladásba vetett hit, amit az amerikai média sugall, a Discovery új fellövésével kapcsolatban (1998). Ez megint menekülés az optimizmusba. Milliárdokat felemészt, és az emberiség nyomorát semmibe veszi ez a kísérlet. Megint azt súgja: Lássátok csak, milyen nagy az ember! Nincs számára lehetetlen! Becsülöm az emberi kísérletet, az - 295 Szerkesztette: Fargó Ferenc


értelem és technika minden er feszítését, csak attól irtózom, hogy ismét ideológiát kovácsolnak bel le. Hamvasnál a krízis mély felismerése nem pesszimizmus, szellemi csömör, vagy intellektuális rosszkedv, mutatja ezt, hogy nemcsak diagnózisa van, de terápiája is. Ismét idézem t: "Nem pietizmusból, nem is konvencióból, kritikátlanul és stréberségb l vagyok keresztény, hanem azért, mert meggy z dtem róla, hogy az egyetlen kinyilatkoztatás az Evangélium, mert jézus Krisztus valóban Isten Fia. Ez nálam nem világnézet, nem tanítás dolga. Az Evangélium az autentikus létezésr l szóló kinyilatkoztatás, ezt én ellen riztem." "Ezért az alapállás csak az Evangélium alapján történhetik. A pusztuló világ visszaállíthatatlan - új kell. Az összeroskadt és felperzselt világot az egyetlen, ami felszámolhatja, és az eredetinél magasabb világot felépíthet, az Evangélium szava: Eredj, vedd a mankódat, gyógyulj meg és a rendetlenség, a komplikáció, a z rzavar megsz nik... Ez minden, amit én mondani tudok." Hadd tegyem már én hozzá: ez Hamvas alapállása, koordinátarendszerének középpontja, ahonnan a krízist is szemléli és elhelyezi gondolati rendszerében. Nietzsche elvetette a krisztianizmust a humanizmussal együtt, de átélte, milyen megrendít Európa vallástalansága. A transzcendens kapcsolat hiánya nem helyettesíthet az Übennensch-mentalitással. Amit elkezdett, abba bele rült. Az elvesztett Istenbe halt bele - elvesztette önmagát. Hamvas viszont, aki megértette, milyen mély a krízis, megmaradt alapállásában, meg rizte hitét, nemcsak álmában beszélgetett Istennel. így maradt meg normális embernek. Embernek lenni rangot jelent. Kereszténynek lenni más szavakkal annyi, mint embernek lenni. Nem több és nem kevesebb. Ezt tudta Hamvas is, lényegében Kierkegaard is ezt kívánta: "nem kívánok többet, csak azt, hogy becsületes ember legyek". Hamvas szintén beszélt és radikálisan a krízisr l, de belekalkulálta fájdalmainkba Isten valóságát. T le tudom, hogy a krizeológiával csak így szabad foglalkoznunk. Ma nem a hit az ópium, a narkó, amivel kibírható ez a szennyes élet, elviselhet a korrupció, a közöny, a cinizmus, a prostitúció és perverzió világa. Ma a hit bátorság. Újra gyermeki bizalom az Atya-nélküli világ valóságos Atyjában. Kurázsi, courage to be, Mut zum Sein, Mut zum Lebcn, Mut zur Hoffnung - ahogy Tillich mondja. A krizeológia sötét világában Hamvas bátorságának ilyen fénye dereng fel, s t világít. Ó a felismert és átélt fényb l ad másnak is. nemcsak kegyetlen szinteséggel anaIizálta korunkat - "gyémántnál is keményebb" eszközeivel, hanem ki is nyújtotta a kezét Valaki felé. És a krízis ürességében az emberi lét isteni jelenléttel telt meg. Ezt nevezi Hamvas ünnepnek. így nézzünk a téma második fele irányába, a keresztény jöv képbe.

2. A kereszténység jöv képe Mivel nemcsak a humanista Terentius tudta elmondani: "semmi sem idegen t lem, ami emberi", hanem a kereszténység, a keresztény teológia is, ezért minket is érdekel az id és benne a jöv kérdése, élménye. Mi is tudjuk, hogy az ember Janus-arcú lény, egyszerre tekint hátrafele és el re, múltba és jöv be, amenynyire csak vaksi szemét l telik. Keresztény id felfogásunkhoz tartozik, hogy nem "an sich" beszélünk a jöv r l, hanem mindig Isten-relációban. Istenünk mozgásban, cselekvésben lév Isten (deus in actu). Neki nemcsak köze van az id höz, nem is csupán teremt je az id nek, hanem egyúttal jelen is van az id ben (deus praesens). így határozta meg Pascal, különbséget tévén a filozófusok Istenét l: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, vagyis ebben az életben él emberek Istene. Jelenléte egyúttal összeköti a múltat, jelent és jöv t. Az Újszövetség így fejezi ezt ki: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ez az állandóság, nem egy szobor vagy bálvány állandósága, hanem cselekvésének modusát jelenti. Ez a reális praesentia-hit köti össze a zsidó és keresztény Isten-fogalmat és Isten képét. Martin Buber így fordítja a bemutatkozó Isten nevét: "vagyok, aki itt vagyok - ich bin da!" Vagyis: jelen vagyok. Ha tehát a teremt Isten ad még jöv t, az számunkra azt is jelentheti, hogy benne jelen lesz az Isten. Vagyis Vele számolni, kalkulálni kell. A Szentírásban kett s id -fogalom szerepel: a kronosz (ezt méri a kronométer, ezt rögzíti a kronológia), ez az objektív id -keret. A másik id -fogalom a kairosz. Ez az alkalom, a lehet ség az egyes ember, egy nép, vagy az egész emberiség számára. Hamvas is ismeri mindkett t. Az egyháztörténelem folyamán kétféle felfogás jelentkezett a keresztény id -szemléletben: az ún. lineáris és a ciklikus szemlélet. A lineáris szerint az id nek van kezdete, az alfa-pont, van középpontja, ez az id k teljessége, Krisztus megjelenésének eseménye, és van vége, ez az ómega-pont. Efelé halad az egész teremtettség (Teilhard de Chardin Ómega-pontja). A cirkuláris vagy ciklikus szemlélet szerint az id állandóan ismétli magát, az óra járása, vagy a természet évszakai szerint körbe-körbe jár és így nincs Új a nap alatt. Ezt az id -szemléletet vallja Spengler, részben Toynbee is népek, kultúrák életére nézve is. A kultúrkörök- 296 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ben tavasz, nyár, sz és tél jelentkezik, de míg Spenglemél valami titokzatos végzetszer ség, a görög Ananké modern formája a rugó, addig Toynbeenél a kihívás és válasz (challenge és response) mozgatja a történelmet. A lineáris és ciklikus szemlélet ötvözete manapság a teológiában a spirál-modell, eszerint lehetségesek látszólagos ismétlések, hasonlóságok, valójában mégis el rehalad, visszafordíthatatlanul az id . Az általánosan vallott lineáris id képben tájékozódva, azt kell mondanunk, a történelem dönt pontján már tÚl vagyunk. Az "elvégeztetett" szó már elhangzott a kereszten (consummatum est, tetelesztai = célhoz ért), ezzel dönt fordulat állott be. Nem azt jelenti ez, hogy mi már semmit nem várhatunk a jöv ben, de azt jelenti, hogy az utolsó id már megkezd dött. Már új kijelentés nincs, a hátralév id csupán lsten hosszú t résének ideje. várja a tékozló ember megtérését az atyai házba, amíg még ideje van. Ez az id minden ember életében haláláig tart, mert akkor kilép az id és tér keretei közül. Figyelembe véve az eddigieket, arra emlékeztetek, hogy Jézus komplementárisan beszélt életid nkr l, jöv nkr l: egyfel l terveznünk kell, mint a hadba induló király vagy a tornyot épít mester, másfel l a határra is emlékeznünk kell: még ma éjjel elkérhetik lelkünket. Ez a kett sség teszi reálissá jöv re gondolásunkat. Más szavakkal: a memento vivere és a memento mori egyszerre tudatosítandó. A jöv nek, mint általában az id nek, mindig marad valami titokzatos jellege (mysterion). Sohasem definiálható és prognosztizálható teljesen. A keresztény ember el tt is ismeretlen a holnap, a jövend , csak egy ismer se van, az id Ura, a Küriosz Chrisztosz. Miközben minden és mindenki elmegy; Ö szembejön velünk, és mi naponta várunk az Ismer ssel való találkozásra. Jöv -várásunk, benne Krisztus-várásunk azt is jelenti, hogy nem tömegsírba, pusztulásba készülünk, hanem az vendégségébe. Mi nem Godot-ra várunk, az ismeretlenre, hanem a már ismer s Krisztusra, aki a Szentírás képies nyelvén asztalt terít, s t menyegz i vacsorát készít. Ránk nem az ember által elpusztított Hiroshima, hanem Urunk által elkészített mennyei Jeruzsálem vár, ahol lsten lesz minden mindenekben. Mi nem a Cox által lefestett, elembertelenedett technopoliszt látjuk végs célunknak, ahol az anonimitás és más démoni jelenségek gyötörnek, hanem a felékesített várost, ahol jó lesz együtt lenni, Azzal, akiben itt hittünk, és azokkal, akiket itt szerettünk. Ez a fajta id tlen jöv nemcsak távoli cél, hanem már itt elkezd dött jelen. Jézus így mondja: "aki hisz a Fiúban, már örökélete van". Életkor, érdekl dési kör, kulturális és lokális meghatározottság belejátszhat abba, hogyan tekintünk az id re, benne a jöv re, de az elmondottak Keleten és Nyugaton, minden kontinensen él keresztény ember jöv képe lehet. Itt utalok újra Hamvasra. Az szavával élve, a mi alap állásunk biztosított. Nem a félelem jellemzi többé, mert ezt Isten szeretete ki zi, Ö bizalmat és reménységet gerjeszt krízisek sora láttán is, hiszen mi nem rózsaszín jövend ben vagy kancsalul festett egekben reménykedünk, hanem Urunkban, a jöv Urában. Hamvas szavával: "Felé nyújtjuk ki kezünket" abban a bizonyosságban, hogy életünk ideje az kezében van (Zsolt kancsalul festett egekben reménykedünk, hanem Urunkban, a jöv Urában. Hamvas szavával: "Felé nyújtjuk ki kezünket" abban a bizonyosságban, hogy életünk ideje az kezében van (Zsolt 31,16). Kérdésünk lehet, hogy ez a megnyugtató örökkévalóság élményünk mikor élhet meg: amikor az élet mélységeiben járunk (Tillich) vagy amikor a megdics ülés hegyén, a transzfiguráció élményben, ahogyan azt az Athosz-hegyi ortodox szerzetesek remélik naponta. Err l is tud Hamvas! Számomra a keresztény gyülekezet élete a nagy Találkozás rendszeres el vételezése, másként az oratorium egyúttal laboratorium is, kicsiben a nagy kett s találkozás el képe és ott, lutheránusan szólva átélhetem a filozófiai képtelenséget: finitum capax infiniti (a véges befogadhatja a végtelent). Senkit sem kívántam meggy zni, csupán informáltam hallgatóimat. bemutatva témánkat és egy kicsiny kérd jelet tettem a végére: hátha? Hátha erre is tanít Hamvas.

Dr. Hafenscher Károly * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.



"Lehet, hogy a nyugati kultúra elpusztul. Az emberiség kiélte. Lehet, hogy a legközelebbi százév nagy változásokat hoz. De lehet, hogy, amint Nietzsche megfogalmazta, mindez nem olyan fontos, mert a kérdés lényege egészen máshova helyeződött át." (A világválság)

Hamvas és a pornósztár* Az eléggé szemfüles internet-szörföz megragadóan bájos képekre bukkanhatott a közelmúltban a világhálón. A fotók egy lobogó sörény , pucér bombázó és egy jóvágású, kemény dalia forró perceit örökítik meg. Ez önmagában még nem lenne különösebben figyelemre méltó dolog, hiszen szép számmal akadnak ennél szaftosabb jelenetek is a hazai és külföldi site-okon. A szóban forgó képek azonban igen el kel helyen, a F városi Szabó Ervin Könyvtár arisztokratikus eleganciával berendezett olvasótermében, azaz szakdolgozatok, tudományos értekezések és doktori disszertációk szül helyén készültek, ennél fogva némileg értékesebbek és érdekesebbek azoknál az erotikus felvételeknél, melyek nappaliban vagy hálószobában, esetleg hegyi patakok mellett, netalán bevásárlóközpontok parkolójában lejátszódó légyottokat ábrázolnak. Ez utóbbiak is persze kell en felcsigázzák az érdekl dését a (férfi) szemlél nek, a könyvtárban készült képek azonban nemcsak bizserget k és ínycsiklandozók, hanem ezen túlmen en magasabb röpt , szinte filozofikus észrevételekre is ösztönzik a befogadót. A helyszín, a Szabó Ervin Könyvtár eszünkbe juttathatja Hamvas Bélát például, aki éveken át volt a F városi Könyvtár alkalmazottja, a könyvraktár galériáján különített el magának egy dolgozószoba jelleg sarkot, ahol szabad perceiben a m veit írta. Önkéntelenül felmerül hát a kérdés, hogy Hamvas, aki esszéiben oly sokat és oly mélyen foglalkozott az éget en aktuális világproblémákkal, vajon mit szólna e mézédes fotók láttán? Miel tt tovább göngyölítenénk a gondolatmenet fonalát ebben az irányban, ejtsünk meg egy rövid kitér nyi pihen t, nagy mesterekre emlékezvén. Csillag és szemét a sorsunk - Kosztolányi mondja ezt, aki maga is mestere annak, amit Pet fiben csodálatra méltónak tart, vagyis hogy egy-egy félmondatban az egész élet súlyos értelmét tudja megszólaltatni. Kosztolányinak ebben a sorában az élet örök, nyugtalanító ellentmondása lüktet: olyan mondat ez, amely megállítja az idõt, mert leránt róla valami titkos leplet. Nietzsche gondolatának is hasonló megvilágító ereje van, amikor a Zarathustrában az embert a hegyi fához hasonlítja: Mennél jobban törekszik magasba, fénybe, annál er sebben törekszik gyökere a földbe, lefelé, a sötétbe, mélybe - le a gonoszba. Talán az efféle egymásnak feszül ellentétekkel, az ilyen, egymást kizáró, mégis végzetesen összetartozó ellentmondásokkal közelíthet meg a leginkább, hogy mi és milyen is az ember, e félig isten, félig állat. Mindez azért jut eszünkbe, mert a könyvtárban lejátszódó szex-jelenetek mintha éppen ezeket az irodalmi példákat illusztrálnák, mintegy allegorikusan: ezek a fotók is az életnek ugyanazt az ellentmondásosságát ragadják meg és fejezik ki (valljuk be: érzékletes és megnyer módon), amelyr l Kosztolányi, Nietzsche vagy Vörösmarty beszélt. Doktori értekezés és duzzadt nemi szerv, mondhatnánk. Visszatérve immár Hamvashoz, induljunk ki abból, amit egyik esszéjében nagyon találóan ír a zöldr l és a liláról, mint a modern festészet alapszínér l. A zöld a természet színe, mondja, de higgadtsága és stabilitása ellenére van benne valami nyers és barbár, van benne valami túlzott lelkesedés, ami a természetes életmódért való modern küzdelemben érhet tetten. A zöld továbbá, mondja Hamvas, személytelen szín, amely a hideg és kegyetlen életéhséget jelképezi, a felfokozott szexualitást, amely nem személyes vonzalom, hanem szubhumánus, animális görcs. A lila ugyanúgy túlfokozottságot jelent, mint a zöld, csak nem a vegetáció, hanem a spiritualitás és az okkultizmus irányába. A lila az emberellenesen magas ellégiesedés színe, az ember fölé növ elméleté, tudásé. A zöld és a lila ezek szerint a dehumanizált világ színei: a zöld még nem emberi, a lila viszont már túl van az emberin. Az egymásnak feszül ellentéteknek e fokozódó távolodását, a barbarizmusnak és a hiperszcientifizmusnak e szembenállását látva Hamvas arra a következtetésre jut, hogy félelmetes korszak elõtt állunk. Ennek fényében a Szabó Ervin Könyvtárban készült képekr l elmondhatjuk, hogy a szexualitásnak és az ember fölé bábeli torony módjára magasodó tudásnak ezt az ambivalens viszonyát hátborzongató plaszticitással ábrázolják: a pornográfia a teljesen személytelenné - 298 Szerkesztette: Fargó Ferenc


csupaszított, mer ben testi sóvárgást, míg az egymillió kötetet tartalmazó szuperkönyvtár, melynek állományát végigolvasni több emberölt sem volna elégséges, az irdatlanná hatalmasodó civilizációt jeleníti meg. Persze nem feltétlenül kell ilyen komolyan látnunk a helyzetet. Hiszen filozófikus mélysége ellenére - vagy éppen annak köszönhet en - nagyon is szépek ezek a fotók, és (valamire) jók is, megvan tehát a helyük a nap alatt, mint minden más dolognak. Örökkévalóság és mulandóság keresztjén, valahol a szentek és gonosztev k metszéspontján helyezkedik el az ember, azaz minden szentben van egy csipetnyi a gonosztev b l, és megfordítva, minden gonosztev ben van valami, ami szent. Végül is jól összeegyeztethet hát egymással, ha reggel Hamvas esszéit olvassuk átszellemülten, este pedig a pornósztárok mutatványaiban gyönyörködünk (elvégre könnyen meglehet, hogy a nagy dolgok megtételéhez, a magasabb célok eléréséhez csak az alantas világ megjárásával nyerhetünk er t, lásd Isteni Színjáték). Ha van valami értelme vagy létjogosultsága a "rossz"-nak, akkor az éppen ez. Vagy ahogy Thoreau mondja: "Mert ugyan miért vert volna gyökeret az ember a földben, ha nem azért, hogy éppoly magasra emelkedjék az égbe?" Csillag és szemét a sorsunk. Reggeli ver fény és esti vaksötét.

Danyi Zoltán *forrás: Képes Ifjúság, 2001. December

"A népet az különbözteti meg minden egyéb társadalmi alakulattól, hogy vallásos. A nép gyökere nem a politikában, hanem a vallásban van." (A magyar Hüperion I.)

A normális ember* Van valami visszataszító, valami fals, hamis és esztelen abban a rettenetes tömeg árukínálatban, bevásárló központokban, reklámban, amiben fuldokol a város. Az ember menekülni szeretne ebb l az "eladó az egész világ" címlet mefisztói, agresszív, tolakodó hangzavarból. Ez alól még a könyvesboltok egyike-másika sem kivétel. Ennyi fontos közölnivaló nincs is. Hiper-szuper kiállítású könyvek garmadája, mégis valami szellemi infláció szaga terjeng a pultok és polcok közt. Természetesen vannak kit n könyvek, de még többen amelyek úgy néznek ki, mintha azok lennének. Hamvas írja valahol: "aki sokat olvas hasonlít ahhoz a pénztároshoz, aki reggelt l estig pénzt számol, amib l egy fillér sem az övé." A materializmus, mint filozófia megbukott, de mint gyakorlat továbbra is virul. A ló másik oldalán, a szellemi szesztilalom után - ahogy Weöres Sándor nevezte - áradatként ömlik a metafizika, a titokzatos tudományok tömege. A m vel dési házakban marxizmus helyett ma zen, jóga, asztrológia. grafológia, reiki stb. járja isten tudja milyen színvonalon. Beavatásokat csakra-nyitogatásokat, túlvilági kirándulásokat, mágikus módszereket, titkos szellemi er ket, sziddhiket kínálnak nem hiteles, nem igazi mesterek, fizetség ellenében bárkinek személyi válogatás nélkül, azoknak is akik még nem tartanak ott, akiknek nem erre van szüksége. Ebb l szellemi felemelkedés, megvilágosodás nem következhet. Az si keleti könyvekb l sokan panaceát csinálnak, gyógyírt mindenféle testi-lelki bajaikra. Néhány pozitív el jel törekvést l eltekintve napjainkra a hagyomány is szekularizálódott, nem a lét felé vezet szent tudomány többé, hanem célirányos praktika egyre feketébb módszerekkel a mindennapi, evilági sikeres élet érdekében. Ez is materializmus, csak most nem bal, hanem jobb kézr l. "Tudásban mindenki csak üdvfokának megfelel mértékben részesülhet" - figyelmeztet Hamvas Béla. A kínaiak a fejl dés menetét egy hexagrammokból álló nagy körrel ábrázolják, ahol a létezés összes ál- 299 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lomásai egymás után következ sorrendben vannak felrajzolva. Mindenki keresse meg az t kifejez helyet a rendszerben, de ne a végs csúcsra törekedjen, hanem a következ lépcs fok elérésére. Ez a szerves, egészséges fejl dés útja. Nézzünk körül, nézzünk önmagunkba és mérjük fel saját kompetenciánk határait. Nem vagyunk szerzetesek, papok, szentek, még tanítványok se nagyon, de minket szólít meg mégis Hamvas Béla, els sorban minket az ezen a tájon botladozó, agyon manipulált út-, igazságés Isten - keres ket. Normális embernek lenni, hamvasi értelemben normálisnak. Mit jelent ez? Mivel magas szellemi okok miatt itt kell élnünk és most, meg kell ismerni a mindennapokban folyó életet, a közügyek, az erkölcs, a tudomány, a vallás, a m vészet megnyilvánulásait, keletet és nyugatot, a ma problémáit, kérdésfeltevéseit, filozófiáját kritikus, mérlegel szemmel. Adekvát módon hitelesen élni a korban, megérteni ami a világban folyik ma, és bekapcsolódni ebbe a nagy áramlatba, megtalálva a magunk helyét, feladatát, azt, amit csak mi tudunk megcsinálni, elvégezni. Ez a szilárd bázis, ahonnan el lehet indulni, különben könnyen bigott, fanatikus, jógás, spiritiszta lesz a hív lélek ebben a szellemi körben is. Az egzisztencializmus az önálló gondolkodás és a felel sség kérdését vetette fel, ami el l nem lehet kitérni. A nagy rendszeralkotó filozófiák után az ember, mint önálló szféra jelentkezett, az Ég és Föld, vagy mondjuk így a szellemi és fizikai törvényszer ségek között, és ez új helyzetet teremtett. Sürget vé vált, hogy a végs nagy kérdésekben is értelmes válaszokat kapjunk, mert elérkezett ennek az ideje. Vannak igazságok, amiket korábban nem lehetett kimondani, nem mintha ezt bárki is megtiltotta volna, de van régi és mai tudatosság, ami a szellemi útkeresés lehet ségeit is meghatározza. Sok kortársunkat ragadta meg a keleti vallások., filozófiák mély lélektani ismerete, bölcsessége, a századokon át meg rzött írások tanításai, ami napjainkban vált aktuálisan ismertté, elérhet vé az érteni, tudni vágyók számára, szélesebb körben is. Ezeket a nagy keleti rendszereket, vallásokat mégsem lehet a mai Európában egy az egyben átvenni. A filozófiai háttér mellett a nyugaton kibontakozott természettudományos fejl dés minden intellektuális, racionális egyoldalúsága ellenére része az emberi kultúrának, ami nem lehet megkerülni, letagadni. Megvan a helye, szerepe, feladata a nagy egészben. A tudomány és bölcsesség konvergenciája és találkozása teszi lehet vé a szintézis megteremtését, az új korszak, új világszemlélet, életlátás megvalósítását. Ehhez mindkét komponens re szükség van, ezt kelet és nyugat együtt tudja csak megteremteni. Jung szinkronicitás elméletét igazolja, hogy nagyjából ugyanazokban az években az si hagyományokból kiindulva új szelek kezdtek fújni a m vészetek világában is. így a folklorisztika, köztük a magyar népzene, f leg Bartók és Kodály zenéje révén, a japán fametszetek, a néger maszkok a képz m vészetben, az organikus építészet stb. Új korszak nyitása ez mondhatnánk a Vízönt jegyében, és a szellemi megismerésben járható út az európai ember számára. A tudós felméri, mintegy "lekottázza" a valóságot, a m vész pedig "lejátssza", el adja, megeleveníti, megidézi, felmutatja, szavakba, rímekbe foglalja. A m vészet szakrális tevékenység, amit egy itt és most él ember m velhet a civilizációban. Mindenekel tt a világ struktúráját kell megismerni és megérteni, különben nem tudjuk megtartani és helyére tenni a dolgokat, információkat. A közlések így egyik fülünkön be, a másikon ki. Ennek a struktúrának az ismerete segít megítélni, felismerni mi a igaz és mi nem, mi hamis és félrevezet , mi nem. Ez a ,,mysterium coniunctionis" els fokozata, az unio mentalis. Van, aki tud és van, aki nem tud. Ez a dönt különbség ember és ember között tartották a régiek. Fontos, hogy van-e az embernek centruma, közepe, vagy sem. Ett l lesz igazán hiteles, amit mond. Enélkül viszont súlytalan, érthetetlen, zavaros, tartalmatlan, téves, félrevezet marad a legcsillogóbb virtuóz nyelvezet is. Ennek ellenére a többség mégis inkább hagyja magát félrevezetni. Nem ismeri fel mi igaz, mi nem. Nem tud disztingválni. Ezzel magamagát min síti és sodorja veszedelembe. Ö az aki "most is itt ül lomhán petyhüdten - ahogyan Ady mondja - fejét, jussát, szívét kobozzák, s ha néhányan nem kiáltoznak azt se tudná, hogy öt pofozzák. " Ha sikerül valóban megérteni miben áll ez a világstruktúra, világtörvény, világszerkezet, status absolutus, azután lehet leülni meditálni, jógázni, imádkozni, átadni magunkat az intuitív praxisnak. Fejlett kritikai készségre és érzékenységre van szükség, ha nem akarunk eltévedni a magasabb szellemi úton, ahol már nincsenek korlátok és nem állnak mögöttünk intézmények, kollektívák, ott már csak a bels világosság fénye segít, és az Ég, a kegyelem hatalma. No és az igazi mester, ha ott tart valaki, mert ha kész a tanítvány, kész a mester is mondják a régi szövegek. Nem kell félni, nem kell sietni, ideje el tt sziddhikhez jutni, mert ezen az úton egyetlen lépés sem vész kárba, - hallatszik át a bíztatás az id k távolából. "Aki nem éli az igazságot nem láthatja az igazságot" - mondta Hamvas Béla lényeg- 300 Szerkesztette: Fargó Ferenc


látó aforisztikus tömörséggel. Hát err l van szó ebben a könyvben, amit szerettünk volna itt közreadni, és az egész hamvasi életm ben: ember, ébredj valóra! Nem a karrier, nem a hírnév, nem a pénz, nem a siker amire pedig totális agresszióval szégyentelenül manipulálnak minden vonalon, hanem a bels centrumát megtalált, fejl d képes, nyitott, világos fej , szabad ember, a jelen és a jöv reménysége, a mindenféle széls ségekt l mentes, normális ember.

Kürthy Sándor * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

„Kisgyermekek gyakran hiszik, hogy a csillag nem a Naphoz hasonló világító égitest, hanem az éjszakai égbolt sötét függönyén támadt kicsiny rés, és ezen a lyukacskán keresztül a túlvilág fénye világít ki.” (Láthatatlan történet)

A töve és a gallya* "Tövit töröm s a gallya jut." Egy korai József Attila vers motívuma. Annak a gyakorló-szakasznak a rögzülése az életid ben, amikor a költ még rosszul céloz: azt hiszi, az a töve a bajoknak, ahol már az elágazás burjánzik. A vers - legalábbis felszíni hangzata - profán dolgokról szól; arról, hogy az ember szakadásig igyekszik, s alig kap valamit ezért cserébe. Pontosabban: nem azt kapja, amit érdemel. Lám, a tövével foglalatoskodik, s mégis gyér gallyacska a fizetsége. Aztán a fatörzsb l gyors metamorfózis! - t ke lesz, a "t ke", amit sérülés ide, csonkulás oda - meg kell dönteni. A vers magasból indul, de a röppálya hirtelen lekonyul és a téma a földre koppan. Ami az esést túléli és újra szárnyal, az a "tövit töröm s a gallya jut" rezonanciája, más és más szférában. A sokszor és sokféle képzettársításban elhangzó panasz. A hiábavalóság, a csökkentség érzete: hogy a mindenakarásból úgyis csak egy silány részecske sikerül. A világ ügyeiben és az ön-ügyekben - ami végül is ugyanaz. Ha tisztes öregséget készítenél mindenkinek, legfeljebb csak a definiálható éhhaláltól mentheted meg ket. Ha védelmet követelnél a gyengének, elérheted, hogy verés el tt a kötél ne ázzon. Teremthetsz állati körülményekb l félállatit. Mosókonyhából albérletet. Albérletb l örökös teher-lakást. Talán kivédheted az infarktust, ha képes vagy szorongató neurózisodat becézgetve a kebledre vonni. Létezni akarsz, s megköszönöd, ha hagynak vegetálni. Megrendít és elringató, határtalan tenger-szerelemre vágysz, hogy aztán kénytelen-kelletlen elheverj egy-egy bányató szortyogó-fortyogó büdösében. Egyáltalán: ide nekem az oroszlánt is! Aztán - rohadt realitás! - fintorogva bár, de lám, csúsztatjuk a dögl d egeret is zsebre. Szabadság - ordítjuk -, végre szabadság, ezt ordítjuk boldogan, s megcsókoljuk a bármikor visszavonható eltávozási papíron a pecsétet. A "körlet" persze nyájas; somolyog és hallgat. Hiszen amit megengednek, az a következ percben meg is tiltható. Akkor aztán nagyon fel vagyunk háborodva. A tövit töröm s a gallya jut! - ezt kiálltjuk, ha nem is ebben az irodalmi formában, ha nem is ügyelünk a szabatos fogalmazásra, hanem egészen köznapi szidalmakkal s egészen kamaszos méltatlankodással: hát velünk végül is mindent lehet no bumm - egy-egy tetves ág, mennyi szerencsével az is? Hogy van ez, kérem szépen, hogy van ez itten? Fejszét kell cserélni? A csorbult eszközt köszörülttel felváltani? Ezen múlik? Nosza! És aztán? És aztán? Te bolond. Szaporábban, daraboltan hullanak a gallyak, s csak szóródik a szemét még többfelé. Egyébként nem történik semmi. Bamba szituáció. Ácsorgás. Nézzük a kezünket, mint a hónapos csecsem . A tövit töröm, s a gallya jut - józan ésszel nem lehet megérteni. Bárki bele is rülhet nyugodtan. Olyik bele is rül. A másik az effajta dön- 301 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tögetést meghidegedve abbahagyja. Felszedi a hever gallyacskákat, bef t a forgáccsal. T rhet en megvan. Vállat von. Nem olyan hosszú ez a közepes banzáj, ez az úgynevezett élet, a halálig. De mindig akad s nem is kevés -, aki azt képzeli, addig vagdalkozott, amíg neki sikerült, neki aztán igen, tövet találni körös-körül, oldalvást az ág-bogak helyén. Csapatot alkot és hozzá ideológiát. Itt aztán nincs segítség. A káprázat foglyait a rövidlátó lelkesedés, szédült vagdalkozás id nap el tt a sírba viszi, s a megcsupált gallyak serkenve, még szemérmetlenebbül tekerednek tovább. Csakazértis! József Attila kés bb - az érettség bizonyos fokán - a fejszét letette. Rájött: talán az ásó az, ami a t höz használatos, s arra, ami a felszínen van, ollót csattogtatni célszer bb. Félre a fejszével! Gallyazzunk, ha muszáj, adjunk egy kis pofát neki, nyesegessük, de el bb a gyökeret tárjuk fel; nem mindegy, mit irtasz, mint ahogy az sem mindegy, mit öntözöl: a sátán bozótját vagy az isteni erd t. Meg kell vizsgálni. S ha nem az: hát ki kell forgatni. Ha a tövét szakítottad, veszik is a töve. Ha pedig a fogadó talaj mérgezett vagy alant ama bizonyos "titkos féreg foga rág", láss hozzá és a földjével foglalkozzál. Tövét gondozd, és akkor majd a t r l részesedsz. Csakhát a kitakart látványt is el kell bírni. Eligazodni és dönteni. Mi? Mit? Hogyan? Az egyenes feleletet kurta kérd szavak vonzzák. József Attila a gyökerek közé behullott. Még odapillanthatott, a ködön át, a zsenialitás sejtelmeivel - de már er híján. Épp csak a megrendülésre futotta. Az Isten itt áll a hátam mögött S én megkerültem érte a világot. Humusz lett - áldozat. És most hagyjuk ezt a mégiscsak leegyszer sít "kertészkedést". Az effajta képes beszédbe nagyon bele lehet szeretni. S t, ha nincs mérték, el lehet veszni benne. S az olvasó "szólongatását" is hagyjuk. A tegez d felszólítást, a számonkérést. Az egyes szám második személy védekez álságait (mintha rólad lenne szó, s nem rólam). Jó lenne mell zni a többes szám els személy felmentést sugalló kollektivitását is (mintha csak általában lenne szó rólunk, s nem megkülönböztetetten, kedvetlen barátom, mégiscsak rólad!). Ezennel átköltözünk harmadik személybe. Hozzájuk, melléjük. Akik a tér ugyanazon a kivetett pontján élnek, itt: Magyarországon. S bár egymástól nagyjából függetlenül, mégis ugyanoda jutottak. A t közvetlen közelébe. S kegyelmi tudásuk formája szerint szolgáltak onnan híradással. Három, égre függesztett fejfa. Három, széltében-hosszában betöltött kereszt. Érkezési sorrendben. V

H

K

á

a

o

r

m

d

k

v

o

o

a

l

n

s

á

y

1897-1968

n

i

B

Y

1896-1974

é

i

N

l

1899-1969

á

a

J

n

á

d

n - 302 Szerkesztette: Fargó Ferenc


o

o

r

s

A születés szinte egyidej . Még az els nagy világborulás el tt. A kivonulás is csaknem azonos. Átívelve a második nagy világborulást. A rendelkezésükre álló évtizedek száma - a b vös hét - is majdnem ugyanaz. Várkonyi ebben kis ráadást kapott: a másik kett höz viszonyítva még körülbelül hét évet. A "fels elgondolásba" az ilyen csekély plusz-mínusz kilengés, nagyvonalúság belefér. S t, ez hitelesíti, szemben a mindig mániákusan pontos babonával. Három ember dics ségben siker nélkül. Mert közülük Kodolányi rövid sikere a teljes sikertelenségnél is félrevezet bb. Mindig "mellészerették" , "mellékoszorúzták", sztorit habzsoltak ott, ahol pedig leírta a való történeteket. Egyiküket sem ismertem személyesen. Bánhatnám, nagyon bánhatnám, mégsem bánom. A hús-vér találkozások az egyszerre mélyen - és magasan egzisztáló "küldöttekkel" mindig veszélyesek. Mivelhogy az "Ismerked fél" rendszerint még csak ott lapul középen - s amit onnan lát, azt túlbecsüli. Akit, amit talál: összehasonlítja saját el regyártott képzeteivel. Nem stimmel, sehogy se stimmel! S ez kiábrándító. Mert a magunk gyúrta bálványnál nincs szebb. A valóság viszont ritkán árnyéktalan. A fenség ritkán - talán sohasem - maradéktalanul fenséges. A kínlódó gyakran kínt okoz. A rajongók pedig könyörtelenek. Nincs a szívükben megbocsátás - elnézést csak "lefelé" ismernek. Bár a legjobb szándékkal, de a "mesterr l" fecsegni kezdenek. Elcsámcsognak az emberi esend n, az ellentmondásokat megcsócsálják; a pillanatnyi benyomást, a perc viselkedését emelik örökérvény re. Anélkül, hogy voltaképpen hazudnának vagy megfigyeléseik teljesen hamisak lennének - a képet valahogy mégis félreviszik. S végs soron maguknak ártanak ezzel- mert a személy leszállításával akarva-akaratlan lefokozódik bennük a tanítás is. A hívek - mohó kíváncsiságukban, türelmetlen szeretetükben - pórul járnak. Élet-tanúnak lenni: kitüntetett barátságban, választott testvériségben vagy fogadott gyermekként - ó, az más! Mit nem adnék érte. Mit nem adnék érte. De err l lekéstem. Lustán születtem. Halogatvavonakodva. Minden értelemben. A steril szöveg, a "hagyaték" a részem. Az ezzel való, igenis örömteli bajlódás. Nem "tanulmány-szinten". A szakrális m r l szóló .,ismertetés" vagy "elemzés" csak szellemi képregény, a legtöbb esetben. Bes rítés vagy éppen felhígítás - kényszer en az. Csak annak a néhány "továbbgondolónak" van rangbéli esélye. Mert egyébként ki mindenki érdekel itt! Uramisten. Aki a dolgokat tudja, azt is tudja: ezt nem sértésnek szántam. A kristálygömböt kormos kézzel is meg lehet forgatni. Csillogtatni. S t - a tudatlanság ma már nem biztos, hogy bocsánatos b n! - össze is lehet téveszteni (tévesztetni) akármiféle ördögien hasonló közönséges üveggolyóval. S ez a rosszabbik rossz. A maga nemében ilyenkor is születhet "briliáns dolgozat" - csak persze a tárgy lényegé t l idegen. (Mint amikor a babuska a királytigrisre magabiztosan rámutat, s közben elgügyögi, büszkén, pontosan, mi mindene van - a Misicicának! Meg is dicsérik érte. Eleinte! De el bb-utóbb - hogy helyesen azonosítson - rá kell ám paskolni a kezére.) Kevés az autentikus beszél . S ezek a kevesek szüntelen érzik a szomorúságot (néha szégyent) mások alacsonysága miatt. Észlelik a közlések kiszolgáltatottságát. Amikor a titokból nem feloldás, hanem összebonyolítás lesz; az egyébként oly áttetsz pedig megvilágítás helyett inkább megzavarosíttatik; s a "hozzászólás" nem érintettségb l, hanem hovatovább Üres divatból fakad. A hozott, nedvdús transzcendens intelligenciát a pusztán agyagban szerzett, szárazon zörg m veltség váltja fel s próbálja nagykép en helyettesíteni azt; részleteiben olykor találóan, csak éppen tragikusan magára hagyva (szerencsétlenebb esetben meggyalázva) az egészet. Én bizony nem merek, nem merek róluk írni. Köréjük írom, a lábaikhoz gondolom, amire általuk is - jutottam. Általuk is - de természetesen nemcsak a nagy "triász" által. Hogy most mégis szinte kizárólagosan rájuk támaszkodom, azt megszabja a téma fegyelme. k nyilatkoznak a legrokonibb módon, magyar jelrendszerben, ugyanarról. S mindhárman ott pihennek a feltárt - és gondozott t közelében. Már nincsen munkaeszköz k; fölöslegesült minden, amit oly nagy biztonsággal forgattak; filozófia, vallásbölcselet, embertudomány, földtörténet, varázslatos teremt -er , a szólás és írás tehetsége, már ugyan minek nekik? Nekünk kell az, amit mindezzel – ezek segédletével! - a létb l az életbe visszahoztak. Nekünk kell az a szemünk el l er szakkal lemeszelt dimenzió, a leltár élér l durván, árulkodóan kivakart Istenség, a mérlegbe be nem kalkulált szellemérték. Nekünk kell a végtelen perspektíva, merthogy egyre inkább úgy tetszik, karámból-karámba tereltek minket, s mi hagyjuk magunkat, a legkisebb résen is usgyi, mi már boldogan csusszanunk keresztül, s még az a képességünk sincs meg, - 303 Szerkesztette: Fargó Ferenc


hogy a helyzetet - az újban a régi kelepcét - rögtön észrevegyük. Eddig csöbörb l-vödörbe. Aztán ha hordóba: van-e ok a lelkesedésre? Mi akarunk szabadok lenni. Mi akarunk szabadok lenni. Kalauzok jártak el ttünk, számolatlanul sokan. k hárman is. Egyenruha nélkül. Magányosan. De mi balgák voltunk mindig. Jobban bíztunk az ilyen vagy olyan hivalkodó formaruhában. A testületi "jelz tábla-mutogatóknak". A valójában egysütet álvezírek különféle, igéz en megtéveszt stílusgyakorlatában. Jobban szerettük a tömegesség langymelegét, mint a kiválással járó átmeneti vacogást. S akik a tömegbe szorultak - egymás sarkára lépve, araszolva -, sehogy se láthatnak túl egymás fejebúbján. Körülbelül itt tartunk most. Szorosan egymás mögött. Csoszogva, taposva-lökdösve, izgatottan. Hátunkban lehet, hogy egy rokoni hüvelykujj bíztató nyomása: lehet, hogy cs re töltött pisztoly csöve. És nagyon reménykedünk, megint! Mivelhogy valami, valami ajtócska azért mintha csikordulna-nyikordulna. De a kapu, az a kapu, zajtalan szárnyaival - még a falba simul. Félek, nem vesszük észre. Vagy az irány más, vagy csak elmegyünk mellette. Hiába - a terelés: többnyire elterelés. Nehéz a sodrásból kiállni. Pedig hívnak. Néven szólongatnak. A három megnevezett is: Várkonyi, Kodolányi, Hamvas. A legutóbb, az el bb, és a legkorábban dolgavégzett. Van, aki teljesítményüket, találataikat lefitymálja. Biggyeszt. Megírták ezt már mások, másutt, régen. Nem új. Csak ismétlés. A tudálékosok neveket is sorolnak - azoknak a nevét, akikre választott embereim gyakran hivatkoznak maguk is. Ismernek egy apáról-fiúra szálló társasági játékot. A játék elején az indító mond egy értelmes, összefügg mondatot. Ez az alap. Fülbesúgja. Az els a súgást átadja a másodiknak. Az a harmadiknak, ahogy hallotta - s így tovább. Id nként valaki hangosan kimondja nem az eredetit, hanem amivé torzult. Amivé torzították, mulatságból szándékosan, süketségb l akaratlan. Minél nyakatekertebb, minél cifrább baromság keletkezik, annál nagyobb a taps, a siker. Hát körülbelül az ilyen "egyénien jópofa", olykor bravúros szövegkimódolókat becsüli meg a környezet is - akik pedig azt az egyetlen alapigét még tisztán kihallják, vagy a zavarodottságból kihámozva tartalmában ugyanúgy kiáltják világgá - utánzóknak min síttetnek. Ha egy gondolat végigvonul az évezredeken, s fölbukkan hol itt, holott, makacsul, akkor és ekkor is, hol olyan, hol ilyen, a továbbhordozóra is jellemz sajátos szellemi zamattal, lelki illattal, a fiziológiai meghatározottságoktól, az éppen konkrét id t l és tért l sem függetlenül: az nem utánzás, hanem egybehangzás. Ismétlés csak annyiban, amennyiben erre az ismétlésre - felületességük, figyelmetlenségük, restségük okán - az embereknek szükségük van. Persze, eretnekség vádjával is ki lehet átkozni vagy éppen ebben-abban flegmának, vagy ehhez-ahhoz képest dogmatikusnak tartani ket. A támadások közül ez a legfájdalmasabb. Amikor két szín üti egymást, árnyalatai miatt. A zöld a pirossal hamar kibékül, harmonizál is (rafináltan) vele -, a kék a szürkét egyenesen vonzza, a barna és a lila összesimul, a fekete és a barna is megfér újabban valahogy; a fehér a fekete együtt pedig maga a kiegyenlít dött elegancia. Csak a napsárga nem illeszkedik a kénsárgához, az okkersárgához, a narancssárgához - a smaragdzöld a méregzöldhöz, a türkizzöldhöz, a mohazöldhöz - a vérpiros a bordóhoz vagy rózsaszínhez, és a kék valamennyi fajtáját legjobban az égi kék, az "az úr" taszítja. Nagy igazságtalanság - de így van. Nehezebb békében élni a másképpen ugyanazzal, mint a tökéletesen ellentétessel. A hasonlóságon belül minden eltérés irritál. késztet a "kiigazításra" - amíg a nyilvánvaló különbözés hidegen hagy: mert tulajdonképpen - mit hazudjak? - azt nem is vesszük igazán komolyan. Az egyikhez közünk van, a másikhoz nincsen. S amihez közünk van, azt bizony meg is szenvedtetjük. Úgy látszik, ebbe bele kell nyugodni. Úgyis tisztázódnak majd a "pontatlanságok", pofonegyszer en tisztázódnak - de hogy már itt vitában és szenvedélyben, azt nem hiszem. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, valójában milyen az a szín, amelybe ott minden árnyalat egybeolvad. Majd elválik. Nem ez a találgatás siet s. Hanem a választott "colourt" következetesen alkalmazó "piktormunka". A szellemi kisvállalkozás bátorsága, szorgalma - szemben a folyton h köl , lusta, "leállamosított" tudattal. A szó szerint is "elbaltázott" emberügy rendezése emberügyi szakért k bevonásával, kóklerek, pancserek és kufárok helyett. Hajlandóságból köthet szövetség a mindenáron kötend szövetkezés helyett. Szövetség abban, ami ingathatatlanul igaz és Egy. De alázat, és külön való szelíd elismerése abban, hogy ez az igaz és Egy senkiben se jelenhet meg ilyen vagy olyan fokú csorbítás nélkül. Mert a Kép t lünk hiányzó cserepe mindig egy másiknál van. Zajlik a csöndes csere-bere; táblánkon a türelmes illesztgetés. S közben a gibicek gyakran a kezünkre csapnak. A gibiceknek semmi se drága: mert hogy a játszma érte is folyik, még nem tudja szegény. Három emberszellem - talán már szellemember - ránk hagyott hagyatéka. Válogatunk bel le. Közpré- 304 Szerkesztette: Fargó Ferenc


da. Szerencsére és sajnos. Egyetlen szóval sem éltek vissza annyit, mint a szellemmel, mondja Hamvas. Persze minden szóval visszaélhetünk, s visszaélünk ma is. Senki sem lehet biztonságban afel l, hogy nem követ-e el szentségtörést, miközben "szentségfelmutatás" a leg szintébb szándéka. így aztán illesztgetjük az irgalmat is bekalkulálva - egymás mellé az éppen illeszked t. A töve és a gallya...! A töve vagy a gallya, ami körül mostanság a buzgalom akkora? Hamvas úgy szól, hogy a mai világ belső magvát kell alapjában megújítani, mert enélkül mindaz, amivel az ember gyógyítani kívánna, maga is megromlik a középpont romlottságától. Az elrontott életrend első okát kell megkeresni! Megtörténül-e ez? Történik-e egyáltalán ebben az irányban oknyomozás? Hallgatnak-e a szakért kre (akiknek hiteles névsora, tekintettel a "nevezetes névtelenek" megnevezhetetlenségére, nem közölhet )? A politika és az erkölcs ketté szakadt. (Nem napjainkban: már régen.) A hatalom igazság nélkül maradt. Amit már Pascal is látott: vagy az er t kéne igazságossá, vagy az igazságot er ssé tenni. Elavult követelés? Ma, amikor a nyomorultak, betegek, nincstelenek, öregek vérlázító igazsága nem érdemel mást, csupán únos-untig hangoztatott, de a gyakorlatban még véletlenül sem átültetett híg "együttérzést"? Ma, amikor földi-világszerte ismét és nyíltan a pénz diktál nálunk azzal a speciálisan ravasz formájával, hogy egyáltalán nincsen'? Ez a megbízhatatlan, apadozó-tünedez pénzecske rángat ide-oda, esetenként meg is er szakol, de mindenképp egyenként szabályoz minket: hogy abból, ami végre nagykeservesen jogilag meg van engedve, mi az, amit meg is tehetünk, tényleg. Az állam vezetése mindig hasonlított arra a zenei tevékenységre, amit a karmester tölt be Hamvas mondja. A partitúrát kéne vezényelni, a partitúra az egyetlen rendszer. Az államvezetés abban a pillanatban bukott el, amikor a karmester nem ezt vezényelte, hanem a saját önkényét. Ma - ebben a percnyi léthelyzetben - annyit módosíthatunk, hogy talán már nem is annyira "saját önkényr l" van itt szó, némely dobogó tetején. Már nem a hamleti meghatározás érvényes, mely szerint " rült beszéd, de van benne rendszer" (akár önkény teremtette is), hanem annak az ellenkez je: "Józan beszéd, s a rendszer valahogy mégsincs mögötte!". Fél , az állványról nemcsak a Nagy M partitúráját sodorták le a rossz szelek - de mindenféle kottalap hiányzik. A dirigens csak úgy megszokásból, bizonytalanul, találomra bökdös a leveg be, széles gesztusokkal, izzadtan, maga is titkoltan-remegve. Néha koppint a pálcájával egy erélyeset (ez önbizalmát ideig-óráig visszaadja), a zenekar pedig fütyül rá, a tagok duzzognak, "fumigálnak", s ki-ki a maga hangszerével a maga nótáját - vagy azt az srégi darabot mégis, csak úgy emlékezetb l - elcincogja. Ebb l a macskazenéb l kéne az eredeti dallamot kisz rni. Aztán - szüntelen dúdolásból közben - a partitúrát laponként összeszedegetni. Beszámozni. Visszacsempészni. "Karmester úr csere van!" - hallani a határozott lábdobogást. S el kotorni, kinevelni a tárgyban vizsgázott szigorú teszt alapján választott újat; sok-sok próbával képessé tenni, hogy azt a gy rtsimított kottát ne csak nézze, de lássa is. Ne csak leolvassa, de értse is. Ne csak vezényelje, hanem át is élje. Mit tudom én. Mit tudom én, mit tehet ez a szerencsétlen, lezüllesztett zenekar - mozgósítható-e még valaha a szabvány alá duplán lesüllyesztett zene-árok mélyén. Ismerik-e még a ledorongolt szólisták, mikor, a partitúra melyik pontján kell egyedül és helyettesíthetetlenül belépni? S hol az a pont, amit l kezdve a kiválás már elválást jelent - elválást az Egészt l, s az élmény dúsítása helyett csak érzékelhet harmóniazavar? A szólista sohasem hagyatkozhat csupán a karmesterre. Neki csukott szemmel is birtokolnia kell az id t, ami elszólítja és visszahívja. Hogy közben a karmester is figyelmez: az részben gyanakvás, részben konvenció, részben kollegialitás. Ezt a "zene-világot" is el kell hagyni. Nagy a kísértés: egy-egy csábító fogalomnál, amiben a dolgokat végre - legalább közelít leg - megtaláltuk. De bizony mégis az "egyenes beszéd" a legnehezebb! Hogy volt Éden. És elvesztegettük. Legf bb bizonyítéka, hogy volt: a szörny hiányérzet. Az ég kérd jellé görbült gerincoszlopok szerelme. Az üres csíp k kett spontjának várakozása. A lecsillapíthatatlan sóvárgások. Ahogyan a hirtelen megkívánt sósmogyorót mohón a szánkba vesszük. Ahogyan aztán a nyelv unottan félrelöki. Ahogyan egy kend szélén végigfutó ismer s csík látványába bele tudnánk halni. Ahogyan aztán végül a legszebb naplementének is háttal állunk. Nem az: nem az itt semmi. Folyton mérjük, folyton hasonlítjuk - tudva vagy tudatlan - ezt a sokféle változatos semmit ahhoz a Valamihez, ami egynem és változatlan. Az elveszett Paradicsom, mondja Várkonyi. Aranykor, mondja Hamvas. Vízözön világa el tti világ, mondja Kodolányi. Nem röstellik: egy kinyilatkozást ismételnek. Több más ismétl nyomán. Mentik, ami menthet : a létkatasztrófa fekete doboz át. Mikor volt és mi volt a katasztrófa el tti, b nbeesés el tti, "zendülés" el tti lét - gyerekes kérdés, ami az id re vonatkozik, különösen. De minden bizony- 305 Szerkesztette: Fargó Ferenc


nyal korlátlan lét volt, ahol a látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal. Hamvas szavai. A kiemelés t lem. Természetes módon! Ó Isten! Természetes módon. Valahogyan hasonlóan, mint ahogy most az utcasepr t láthatom az ablaküvegen át. Valahogy Úgy, mint ahogyan a harminc éve halott házmestert magamban felidézem. De mégsem a világosságtól és távolságtól függ szemlencsével - nem is emlékez reprodukcióban. Ennek az akkor természetes módnak a természete: ez a titok. A két világ magától értet d , hétköznapian valóságos egysége. Mert ma már csak kukucskálunk: ahol a roppant szakadás egyenes, kemény vonala némiképp felhullámzik, a rést keressük. S nem mindig avatott kézzel tágítgatunk rajta. És Odaát is óvatosabbak. Lerángatni - csak úgy ukk-mukk-fukk nem hagyják magukat. Jön. Aki jön. Az ember akkor harmóniában élt az Istennel, a világgal és önmagával. Halhatatlan lény volt, tehát tökéletes. Várkonyi szavai. És most: az ember halálraszánt. Ön- és közveszélyes. Még az Isten sincs t le biztonságban. A „vízönt " népei lettünk, olyanok amilyennek Kodolányi a Vízözönben megírta. S csaknem Úgy élünk, ahogy Várkonyi a vízözön el tti földet apokaliptikus képekben látta. Közben még "tökéletesedtünk" is: boldogtalanságban, a b nben való csököttségünkben, és mindenek felett kegyetlenségben. A jajszó - nemsokára megint eléri az Ég küszöbét. Civilizált barbárság ez. Hamvas szavai: A tudattalan, mint megáradt óceán, az emberi tudatot elborítja. Ez a mai ember sorsában az özönvíz. Már nem fenyeget. Már itt van, és az emberiség nagy részét már el is borította. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Az embert fejjel lefelé kezd élni. Nem elég, hogy kívül- de ebben a pózban! A földet szaglászva, az égre rúgva! Kényelmetlenül, nehézkesen, -:: és épp ezért annyira ingerülten, nem is csoda. Feloldhatatlannak látszó paradoxon: ahhoz, hogy az ember ismét magasabbra lásson, talpra kéne állnia. A száznyolcvan fokos fordulat meglétéhez szükséges energiaforrás viszont a magasban van. A "fölszippantó" kegyelemre pedig nem lehet számítóan számítani. A kézenállás gyakorlata még a földnek se jó. Nagyon kicsiny körben lehet csak matatni, a felszínen mindig és mindig csak félkézzel, mert az ingatag egyensúlyt valahogyan tartani kell. A föld is el van hanyagolva - a ennek oka éppen a túlságos földközeliség. A begörcsölt kézállásból - praktikus szempontból is egyre nyilvánvalóbb - váltani kéne. De nem megy az, hogy rögtön talpra! Végzetesek s t: komikusak az esések. A négykézláb már az állaté; s mi nem mehetünk semmiféle miattunk korcsosult, t lünk lemaradt, értünk deformálódott állati vállalásba vissza legfeljebb feloldhatunk majd egykor minden állatit, ha már mi magunk végképp megtisztultunk attól, ami éppen olyan-amilyen állattá tette ket. Befogadhatjuk az állatvilágot. Ami fölösleg beléjük költözött, bel lünk költözött oda. Várkonyi mondja, Lorenz-re hivatkozik: Az állatvilág nem egyéb, mint szétdarabolt ember. Hamvas a kígyóban látja az önmagába-száradt Én kivonatát, a hangyába pedig a monoton, bemerevedett - "nyüzsgés a nyüzsgésért" embert. Elnevezi csirihaunak. A csirihau az a lény, aki rend nélkül, vezetés nélkül, civakodásban, marakodásban, kapzsin és vérszomjasan, szeretetet már hírb l sem ismerve él- ráadásul a saját "realitásával" teljesen megelégedve. A sárkánygyík még nagyszer en elborzasztó. A csirihau már csak undorító, kisszer en. A csirihau az, amivé nem szabad válnunk - a csirihau az, amit nem szabadíthatunk magunkból tömegesen a világra. Egyáltalán ne képezzünk újabb állatokat, ha még gyengék is vagyunk a jelenlegieket megváltani. Nincsen számunkra négykézláb. Egyetlen aktuális mozdulat van: lassan, nagyon lassan, bármilyen groteszk csavar vagy mosolyt fakasztó billegés után, átmenni térdelésbe. Ez az a helyzet, ami most az emberen múlik, amit megtehet, a nyaktörés kockázata nélkül, vagy az el bb-utóbb sárba fulladás helyett. A térdelés pozitúrája - amelyben a kézm velésre és fohászra egyaránt szabad, s mely állapotban már t lünk függ a pillantás iránya. Ahol mindenki térdel, senki sem megalázott. Egyik sem telepszik a másik hátára. A "tornacsarnokot" is hagyjuk. Vissza az egyenes beszédhez: az ember nem ott kezd dött, ahol már kificamodott, lesüllyedt állapotában a tudomány rátalált. Hamvas az Égi Embert nevezi primer embernek - a primitív ember már csak lemaradt csökevény. Várkonyi régi emberr l beszél, s a vademberrel nem azonosítja. Kodolányi felidézi Gilgamest, aki még kétharmad-rész isten és talán azért képes arra, hogy a választóvízen az új világ magvait átvigye. Mi azonban eredményeinket az elkorcsosultan lehanyatlott "leletember-félékhez" viszonyít juk, s az imigyen könnyedén kimutatható fejl déssel ugyancsak nagyra vagyunk. A hagyományt egyezményesen lenézzük, ájultan fejet hajtunk kizárólag a tudománynak. Mert a hagyomány korhol és ránkpirít, a tudomány viszont hízeleg nekünk. A tudomány persze nagyon fontos. Különösen a magával az anyaggal közvetlenül foglalkozó tudományok. "Felfedései" nélkülözhetetlenek, ahhoz, hogy a fent meghirdetettet a lentben is - 306 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tettenérjük - mintegy hozzámérjük a rendíthetetlen fels világhoz a leszakadt, képlékeny alsó világot. A pusztán ideológiai érvvel szemben a tudományos érvnek mindig igaza van - egyebütt azonban a tudomány sokféleségében is a hagyomány beosztottja; ha a tudományban kétely támad, a hagyománnyal kell összemérni. Mert - Hamvas mondja - hagyomány csak egy van: mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten. Ez az egy azonban, bár mindenütt ugyanaz, id kre, népekre, nyelvekre alkalmazva jelentkezik. Ezért - "gondolom" - a hagyományt lehet és kell aktualizálni. Éppen ez a spirituális lecke. Az örök hozott és a menetközben szerzett szüntelen összevetése. A tudomány-ellenesség butaság és veszélyes. A tudomány abszolutizálása viszont g g és csapda. Mert nem a tudomány mondja meg, mi igaz a mítoszból, hanem a mítosz, hogy mi igaz a tudományból - Várkonyi higgadtan szól, mit bánja, ha meg is kövezik érte. Kodolányi pedig elmeséli, milyen az, amikor a "függetlenült" történelem játszik önállósdit - a logikátlanságok, következetlenségek, árulás ok hiú reménykedések, fogadkozások és közáltatások, a vérfürd k - összességében a jó iránti tehetetlenség - mindenkori világát meséli el. A világot, amely fenyegetett állapotát az utolsó percig nem veszi komolyan. S ez: az a világ is, amelyben mi élünk, lényegében aligha különbül. A vörös "jel" most nem az égb l közelít. A baljós zümmögés most egy nagyon is földi pokolgép ketyegésére váltott. Többé nem szorulunk "küls " büntetésre, holmi kicselezhet vízáradatra; mi magunk fogjuk megbüntetni magunkat. T zözön által. Az sokkal "hatékonyabb". Ez is haladás - a fekete mez ben. A potenciális üdvtörténet során el ször történik meg, aminek tán csak nem szabad megtörténnie: az ember id t s fáradságot nem kímélve, saját eszével, a tulajdon két kezével állítja el azt, amivel saját korát elpusztíthatja. Az atomfizika - a kor reprezentatív tudománya - el reszaladt. Most Ádám haraptatott a tudás almájából újra egy jókorát az ezt még morálisan megemészteni képtelen, az erre még e tekintetben éretlen emberiséggel. Most már köpni kés most már nyelni kell. Föler södni az óriási-falathoz. Fölgyorsult az evolúció, minden nagyon közel van. Kozmikus méret szerint tapintásnyira. Az összeomlás is, de az evolúciós váltás is, magasabbra. Csak százezer évre érdemes berendezkedni, mondja Hamvas, de ezzel nem lazsálást hirdet, hanem túllátást az aprócsepr n, megbirkózást a folyton változóval. Mert azt is mondja, szánalmas és bárgyú reménykedés, hogy a világ megjavul, a válság szépen elmúlik, és a történet, (a személytelen izmus) Csak úgy magától, t lünk függetlenül az emberiséget a boldogsággal meg fogja ajándékozni. Könnyezni valóbaromság. A világ javulása az én javító tevékenységemt l függ. A világ megváltoztatását csak magam megváltozása teszi lehet vé - mondja egészen egyszer en, egészen személyesen. Várkonyi programja is ehhez csatlakozik: a kimondás, a megnevezés, a dolgok értelmének fölfedése teszi teljessé az életet, mert megadja az anyagi, testi lét szellemi, metafizikai jelentését. Kodolányi pedig eljut a "Vagyok, aki vagyok" gyönyör séges bimbójáig az emberi lényben. A "Megjelenés" óta át nem hárítható a személyes felel sség, de azóta megkérd jelezhetetlen a visszajutás lehet sége is egyben. Ez a lehet ség azonban nem a Politikai Halálisten (Hamvas kifejezése) hajcih jén múlik. A Politikai Halálistennek lehetnek - vannak is szörny ségei, vagy tetszet s h sei éppen: a hatalom-birtoklók és álÜdvözít k; és (nagyritkán) helyre ráncigálói annak, ami a folytonos jelenben éppen elbicsaklik. VégÜl azonban: amott, színról-színre, Ügyeire, ügyködéseire visszatekintve - ahogyan Pilinszky írja - "a Kreatúra könyörög, leroskad, megadja magát". Szegény "fölértékelt" politika! Lássuk be szerényebb státusz illeti. Lenne bár csalhatatlan törvényszabó helyett a csalhatatlan Törvény végrehajtója. Sinkó Ervin is ide jutott - ez életm vének a kulcsa, a "messianisztikuselem". Anélkül a valami nélkül minden megfeneklik, a legforróbb is kih l, anélkül a valami nélkül minden rossz úgy megy el, hogy kés bb más göncökben - izmosodva visszatérjen. A politikába nem érdemes "lelkestül" belebonyolódni. De nem helyes el kel en kivonulni sem. A hermetikus elzárkózás pedig lehetetlen. Amit érdemes, ami helyes és amit talán lehetne: a politikát szüntelenül kontroll alatt tartani, utasító "halálistenségt l" megszabadítva csupán felhasználni az átmenetben. A felület iránti érzék teremti a történetet mondja Hamvas, Pascal után. ("Az ember érzékenysége a kicsiny dolgok és érzéketlensége a jelent sek iránt különös értékfelcserélésnek a jele. ") Pascal pedig Püthagorasz után. ("Abban a pillanatban, amikor a középpont iránt való érzék elvész, belép a felület érzéke.") De ez nem von le semmit. S t. Tripla impulzus. El a talajfelszínt l. A t irányába. Arra a tájra, ahol Weöres Sándor kirándulóangyal oly otthonosan mozgott, amíg vissza nem csábították az égi hasonlók. kegyelemb l élt a "bels körön", elejét l végig. A többségnek azonban el kell jutni -legalábbis elindulni oda. S már nem kétharmad-istenként, mint Gilgamesnek. Nem lehet már bennünk az "istenit" pengeéllel kikeríteni; az - Golgota óta - 307 Szerkesztette: Fargó Ferenc


- a vérünkkel keveredett össze. Akhillész egy pontján volt csak sebezhet . Nekünk minden porcikánk sebezhet már - s ahogy Török Sándor, az alázatos tanító-tanítvány mondja: nekünk az egyetlen sebezhetetlen pontot kéne kitapintanunk végre. Sebben a gondolkodás segít els sorban. Az antropozófia doktora, Rudolf Steiner (az egyik árnyal attól némiképp vitatott másik árnyalat) mondja: a gondolkodásunkról való szüntelen gondolkodás. A kapott eszmét a gondolkodásunkkal kell sajátuké tennünk különben az ember megint szolgaságba kerül. Márpedig az a birodalom, ahova tartozunk, végs soron a szabadság birodalma. Ez a büntetésben az ajándék.: az ember amiben vétkezett, éppen abban tökéletesedhet. A gondolkodás eszköz a korrekcióra. S a magasabb szellemi rang feltétele. A gondolkodás szülte tett - "gondolom" - azonban már maga a jóvátétel, s annak nyomán egy kitüntetett, fels bb állapot alsó lépcs foka. A sorrend megszabott. Ugrándozni komolytalan. A Kozmosz gyors, de nem kapkodó. A Kozmosznak van méltósága. A Kozmosz normális. S egy bizonyos mértékig türelmes. De mindenképpen tervszer . A nemz -szül i ölb l id el tt lemászott magzat, az elbitangolt gyermek, a cselleng kiskorú végre fölserdül, s ereje teljében, okosodva megnyugodva már a Nemz -Szül támaszára tér majd vissza. Egyetlen egy állapot van - "gondolom" -, ami az átvilágító gondolkodás állapotánál is magasabb. Ez a mindenkori Terézia-anyák (akár híresek, akár hírtelenek) már "átvilágított" állapota. A s rített szeretet. A szenved "másokért" feladott "énesség". A perct l-percig áldozati étel. Ez mindennél több. Ez a tökéletes megfelelés a hívásra - a rés nélküli simulás a Mágnesként Vonzóhoz. Hamvas, Várkonyi , Kodolányi. Isten reklám emberei, ha ez túl frivolul nem hangzik. Állnak a dús tárház el tt, s mindenkit hívnak, aki arra vet dik: a másutt már annyiszor bebóvlizott népséget szépen, ékesen, zengzetesen tessékelik beljebb. És a népség, ha egyáltalán "leáll", - nagy baj ez - csak a kirakatot bámulja. A fényes kínálatokat az üveg mögött. Úgy tetszik, ide nincs . valutája. Nemcsak a leírónak, az elolvasónak is van felel ssége. Mindennek vége, ha a "szövegek" csak elszórakoztatnak, de nem mozgósítanak. Hiszen már minden meg van írva - többszörösen, különböz módszerekkel elismételve, mint a lassú felfogású - már-már gyógypedagógiás! gyerekek: mindenütt, minden nyelven meg van írva: magyarul is, Magyarországon. Minden meg van írva és megvalósítva szinte semmi. Köröskörül inkább a cáfolat megvalósításával tör dnek -, s amit ma közel-távol látunk, az a dermeszt látvány nem más, mint a megkísérelt sötét cáfolatnak a cáfolata. A napnál is világosabb kudarc. Aki a világ urának hitte magát, most a halál torkában van, mondja Hamvas. Aki kételkedett, habozott, félt, "realitásban" lett áruló - sugallja Kodolányi. Aki a véges értelmet szembefordította a lélek végtelen princípiumával, az öncéllá tette magát - mondja Várkonyi. Van még egy szó, amelyikkel még a "szellem"-nél is gyakorlatiasabban, elbolondítóbban visszaéltek. Ez a szó: a nép. A sok ember együtt még nem nép; a nép csak az a valódi közösség, amelyben az a sok ember tevékenysége meg tud hatványozódni és meg is hatványozódik. A mer sokaság, a tömeg az ember egyéni létének lefokozását jelenti, a nép, a transzcendens eredet sközösség, tevékenységében, tudásában, életének abszolút értékében lesüllyedt állapotban él. Aki viszont a népben él, az mindezek fölemelt állapotában él - mondja Hamvas, és összegez: A nép egyetlen feladata, hogy megszentelt életet éljen. Mit jelen ez? - kérdezem. Nem jelent sem kegyes sápítozást, sem belenyugvó, tompa tétlenséget. Nem jelenti, hogy az édes, múlandó perc örömódája meg volna tiltva. Azt sem jelenti sajnos, hogy a napi gyötr dés megsz nt egy csapásra. Csak azt jelenti, hogy a nép végre olyan kocsiban ül, amelyikr l tudja, körülbelül honnan jött és körülbelül merre kell hajtani azt. Aki a bakon van, legyen kátyúban a keréknél. Fönt éberen, lent készségesen. Fontos az útközben minden szakasza, minden mozzanat és tapasztalat; kívánatos a megnem-tiport, makulátlan nemzeti zászlók szélben-lobogása. De a majdani megérkezés a legfontosabb. A zökken ket ki lehet bírni. A zsákutcából ki lehet hátrálni. A lejt alja még egy új hegy lábához is vezethet. De a sivatag. De a szakadék. De a mocsár.

Jókai Anna *forrás: Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.



„A beavatás nem egyéb, mint a lefokozott éberségű korrupt tudat normalizálása” (Eksztázis)

A m vészet hatalma* Miért nem találkozhattam soha Hamvas Bélával? - sajdul bennem a kérdés újra és újra. Milyen jó lett volna ismerni közelebbr l; nemcsak bet it olvasva, hanem szavait hallgatva! Nem csak írásain keresztül találkozni vele, hanem diófa alatt együtt ülni, bort iszogatva - négy egész két-három tizedes poharakból, ahogy azt szerette volna - beszélgetni, vagy akár csak együtt hallgatni; figyelve a tájat, bort, egymást, önmagunkat és Istent. De ez a közösség nem adatott meg nekem, csak m vein keresztül. Pedig kis híján találkoztunk: Tiszapalkonyán élt hatvannégyig, ahová én nem sokkal kés bb megszülettem. Szüleim talán nap, mint nap elsétáltak mellette. Vagy talán a szomszéd asztalhoz ültek le házassági évfordulójukat ünnepelve a preszszóban, ahol Hamvas Béla gyakran megfordult. Nem tudták, ki mellett haladnak el, ki mellé ülnek le, és nem tudták, hogy néhány év múlva megszületik a kislányuk, akinek a gondolkodására, lelkére majd nagy hatással lesz az a borozgató úr, ott a szomszéd asztalnál. De ugyanígy érzek Wass Albert prófétikus sorait olvasva is, melyek csodálatos költ iségükkel mindig az Igazságot hirdetik. Miért nem jártam Floridában az elmúlt tíz esztend ben, ahol talán felkereshettem volna, megszoríthattam volna kezét, és lábához kuporodván hallgathattam volna, mint mestert a tanítvány? A sort folytathatnám, a miértek meg egyre szaporodnának. Bele kell tör dnünk, hogy itt, ezen a földön nem találkozhatunk mindenkivel, akivel közösségben érezzük magunkat. Most még elválaszt minket a tér és az id . De vajon valóban elválaszt? Nem arra való-e a m vészet, hogy sajátos eszközeivel lerombolja ezeket a korlátokat, alkotó és befogadó között megteremtse a közösséget, fitytyet hányva a kilométereknek és akár az évszázadoknak, évezredeknek? Hétr l hétre összejáró népes baráti társaságunkba eljár egy író is. M veit ismerem, szeretem. Az id és a tér - mily szerencsés eset! - nem választ el minket. Hallgathatom el adásait, anekdotáit, ihatom piros borát, és fürödhetek jókedv -szelíd mosolyában. Ha nem tehetném, ugyanúgy vágynék rá, mint Hamvas Béla, Wass Albert és a többiek esetében. Döbbenten tapasztalom: ha a tér és id nem állít közénk korlátot, akkor állítunk mi. M veit olvasva sokkal mélyebben ismerem t, mintha összejárnánk egy társaságba. Sorai mögött ott van maga, nyíltabban, teljesebben, mint konkrét személyes kapcsolataiban. Mert alkotás közben nem alkalmazkodik, hisz nem tudja, ki fogja kézbe venni, elolvasni m veit. Ellenben ha hozzám beszél: alkalmazkodik. Nem hozzám, hanem ahhoz, akinek gondol. Alkalmazkodik, azaz nem mutatja meg magát olyan szintén, mint m veiben. És én is alkalmazkodom. Kihez is? Mihez is? Ahhoz a képhez, amit alkotott rólam. Nem. Amit én gondolok, hogy rólam alkotott. Bonyolult? Igen. Ilyen szövevényes "lelki hálók" választanak el bennünket, embereket egymástól. Ezeket nehéz áttörni, ezért többnyire megelégszünk azzal, hogy kapcsolataink felszínesek: mi sem adunk sokat magunkból, a másikból se látunk sokat. És ezen a hálón a m vész alkotásaival könnyedén áttör, ahogyan a távolságot és az id t is legy zi, és megtalálja az utat eldugott lelkünkhöz, hogy aztán együtt folytathassuk utunkat, mint mester és tanítvány.

Varga Tímea *forrás: Új Ember Katolikus Hetilap LVIII. évf. 25. (2812.)



"Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki , aki megvalósítja." (Öt géniusz)

"Élünk vagy nem?"* Hamvas Béla tanító jelleg vallásfilozófiai könyvében a Mágia szutrában a többi között arról is beszél, hogyan kísérelte meg a huszadik század az életet, a tizenkilencedik század jelszavát: élni, továbbra is középpontban tartani. Erre az alapjelenségre épült tudomány, költészet, s meghatározó szerep jutott neki minden lényeges gondolat megfogalmazásában. S miközben a XX. század folyamán minden energiát arra összpontosított az ember, hogy az evilági életet egyszeri és megismételhetetlen, egyedül üdvözít valósággá magasztosítsa fel a minden áron élni akarás szellemében, bekövetkezett a teljes cs d, mert közben teljesen megfeledkezett a jézusi igér l, nevezetesen "Mert a ki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az életét én érettem, megtalálja azt". (Mt 16, 25, kiemelés K.K.) "Az élet elhasználódott és félelmetesen ellaposodott. Értelmét elvesztette" - írja Hamvas, majd így folytatja "Az emberi létezés határait a világi életre lesz kíteni nem lehet, s ha valaki mégis megteszi, cs dbe kerül". Mindezt, pedig az Ady évforduló okán mondottuk el, mely alkalmat ad nekünk arra, hogy eme költ óriás néhány versét hozzuk emlékezetbe, amelyek egyértelm en juttatják kifejezésre a XX. századi ember életválságát, a hanyatlásba zuhant emberi életet, amelyr l ez is olvasható a Mágia szutrában: "A mer evilágiságról, ami az élet, kiderült, hogy keret, amelyen belül nincs semmi". Ez a semmi fogalmazódik meg az Élni, míg élünk, az Élünk vagy nem?, az Élet helyett órák vagy az Élet, élet, élet cím versekben mintegy visszamen leg magyarázatot adva az emberi elhagyatottságot, vagy ahogyan Király István fogalmazott az "atomlét-magán"-t kifejezésre juttató egyedülálló, felülmúlhatatlan költ i vallomásra, mely a Szeretném ha szeretnének cím kötetet indítja útjára. Természetesen a Sem utódja, sem boldog őse kezdet versr l van szó. Az Élet, élet, élet Az utolsó hajók ciklus verse pontosan a keretek közé zsugorított emberi létezés mibenlétére adja meg a választ. Az élet "sokféle, gyönyör étel" amellyel nem lehet betelni, vágyakat maradéktalanul kielégíteni, s ezért válik a "gyarló üdvösségek", az állandó b nbeesések, az állandó vétkezések megnyilvánulásává. Ady tudatában van mindezeknek, szembenéz velük és felvállalja a következményeket: "Tudom én jól, hogy vétek, / Mégis olyan jó / Szárnyalni felétek". Felvállalja az élet helyett órák állapotát is, hiszen ilyen körülmények között mást nem tehet, s miközben felsejlik benne, hogy az eldologiasodott világban él emberben ott munkálkodik a mikrotheoszi lényeg, az ember viszont annak ellenére él, minden tettével szinte igyekszik kioltani magából az isteni szikrát, a "latrok útjá"-t válassza, pedig, írja az Élünk vagy nem? cím versben, "Jézusokként kezdtük". Dehát már maga az a tény, hogy verscímben teszi fel a kérdést Élünk vagy nem? arra utal, hogy a lélek legmélyén Ady tudta, hogy ami a XX. századra megmaradt az emberi életb l, azzal ugyan nagyon nagy baj van. Az élet csak "Lidérces seregre válva" mímel dik. A költ felismeri "a lélek rületé"-nek állapotát az emberi létezésben, mely rossz álomként nehezedik az emberre, az elviselhetetlenségig fokozódott olyannyira, hogy a felgyorsult elmezavartól várja a végkifejletet: "Mért nem bátrabb a téboly / S minden értést, még mi volt, / Mért nem söpör világgá?" A rongáltság állapotába süllyedt, elhomályosult látású XX. századi ember eltorzult formában és álomszer en képes csak látni az életet. A tiszta látás képességét elvesztette. Az életet a vak sors büntetéseként éli meg, és sehogyan sem képes belenyugodni abba, hogy az ember a maga valódiságában az aprópénzre váltott élet letéteményese, "A megdühödött poklok népe" lett és elfogadta , hogy "élni míg élünk", mert úgy tudja, ez a szabály. Annak a XX. századi valóságnak a szabálya ez, amelyben "Az élet izgalom és nyugtalanság és kívánság, amely éhséget eszik és szomjúságot iszik és álomról álmodik. ami csak élet és semmi más, a szenzációk ájultsága, ez azoknak az élete, akik csak élnek". Az eltömegesedett, a masszába olvadt ember élete ez, amivel Ady végs soron sehogyan sem tudott megbékélni, amibe sehogyan sem, tudott belenyugodni. magánya ezért egyetemes magány. Mindazoknak a magánya, akik lélekben teljesen kívülállókként élik meg a kort amelyben élni kényszerülnek, akik felismerik és érzik az atomlétre ítéltetettség medd hiábavalóságát, miközben a lelkük mélyén ott lappang az Egységbetartozás studata, mely az ember megistenülési szándékának kiterebélyesedése során elhomá- 310 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lyosult és elveszett. A Szeretném ha szeretnének valóban "a világirodalom egyik legnagyobb magányverse" ahogy Király István állítja, mint ahogyan a Köszönöm, köszönöm, köszönöm a Miatyánk mellett a világirodalom egyik legszebb imádsága. Nem véletlen, hogy Ady írta mindkett t, annak a századnak elején, amelyben, ma már tudjuk, semmi sem volt olcsóbb "mint éppen az élet", mely mesterlövészek célpontjává degradálódott. S ha úgy is t nik, hogy Ady id nként elfogadta az "élni, míg élünk XX. századi szabályát, a felmagasztosulás perceiben írt verseib l egyértelm en kiderül, hogy sohasem adta fel a keresést, mert a félreértett keresztény dogma alapján tudatba helyezett b n, mint Hamvas is állítja, valójában "életteni körben folyik le", Ady költeményei viszont a lélek hosszát megjárva a szellem szintjén realizálódnak, s ott talált a ritka pillanatokban önmagára az a mikrotheoszi lényeg, mely a teremtésben elnyert kegyelem révén a költ sajátja volt. Ady nemcsak g gb l, dacból nem utódja, boldog se, rokona vagy ismer se senkinek, hanem azért, mert valahol az elhomályosulásban elhalványult lélek mélyén tudva tudta, hogy egyszeri és megismételhetetlen, egyedülálló és öntörvény teremtménye Istennek, s az isteni szikrának, a fenségnek is hordozója egyben S annak ellenére, hogy Isten csak annyi terhet rak az ember vállaira amennyit az képes elviselni, az ember, s így Ady is, gyakran úgy érzi, összeroppan a néki adott élet terhe alatt. A hitében megingott ember érez így, s ilyenkor az érzékek szintjén keresi a megoldást, ilyenkor arra is képes, hogy feladja egyéniségét, önmagát, dologgá, tulajdonná kíván válni, ilyenkor fogalmazódik meg benne az is, hogy "De mit csináljunk az életünkkel / Ha fáj?". Ilyenkor érzi lidérces messze fénynek magát az ember, ilyenkor érzi ennek az állapotnak elviselhetetlenségét, kibírhatatlanságát, tarthatatlanságát, ilyenkor sodródik az önfeladás örvényével, s úgy véli lélegzethez jut ha a másikban véli meglelni a feloldósát, a testi szerelemben véli meglelni az enyhülést, a megszabadulást. Pedig tudja, így lesznek Élet helyett órák. Esetleg csak percek. Holott "az emberi létezés annyi, mint az egész létezés állandó jelenlétében és esedékességében lenni". Ha ezt felfogja és tudva tudja az ember, nem elégszik meg többé élet helyett órákkal. Ady sem elégedett meg ennyivel. Önnönvalója lényegét, a benne lakozó isteni sziktár nem tudta megtagadni. Ezért lett életének velejárója az "önkínzás, ének". Meg azért, és els sorban azért, mert tudva tudta akárcsak Pilinszky, hogy "szeretet híján a valóság a semmibe hanyatlik". A "szeretném ha szeretnének" és a "látva lássanak" ,elementáris kényszerként nehezedett a lelkére. s mert a b nt, mely a "szellemvilág szentségének beszennyezésé"-t foglalja magába nem vállalata fel sohasem, a magány lett örök útitársa. Mint minden XX. századi embernek.

Káich Katalin *forrás: Üzenet, irodalom, művészet, kritika, társadalomtudomány; 2002 tele



"Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez fölülről nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen. Jézus felszólította az embert, hogy az Isten-ember azonosságot magába vegye fel." (Scientia Sacra)

Ezoterikusok Haynau Baráti Köre* Tradicionalizmus: ez a széls jobboldali újgnosztikus irányzat el szeretettel nevezi magát "filozófiának". Azonban a tradicionalizmus úgy "filozófia", miként a szcientológia "tudomány" vagy "tudományos módszer". Maga az elnevezés egy örökké jelen lév és a különféle kultúrákban más-más formát ölt , ám mindig ugyanazt a tartalmat hordozó "örök szellemi-metafizikai hagyományra" utal. Rendszere, miként a többi ezoterikus irányzaté, er sen szinkretisztikus képz dmény, amelyben egyaránt helyet kapnak az archaikus kultúrák különféle átértelmezett vallási elképzelései, különféle "beavatási misztériumok", a Grál és a hozzá köt d lovagi eszmény, az alkímia, a jóga, a kabbala, a szexualitás misztikus-spirituális értelmezései, a mágia és persze nem utolsósorban az asztrológia. Legjelent sebb képvisel i, illetve szerz i: Julius Evola, René Guénon, Fritjhof Schuon, Titus Burckhardt. Egyes tradicionalisták Mircea Eliadét is magukénak vallják, vélhet en nem csupán miszticizmusa, hanem fiatalkori politikai nézetei miatt is. Az irányzat hazai megjelenése f ként Hamvas Béla nevéhez köthet , akit életének egy id szakában mélyen megérintett a tradicionalizmus, f ként annak a jelenkor szellemiségével szembeni lázadása. Persze Hamvas a maga humánuma, kevésbé doktrinér gondolkodása, a széls jobbtól való idegenkedése s nem utolsósorban humora miatt nem igazán sorolható az igazi, keményvonalas tradicionalisták közé. Inkább a magát részben Hamvas-tanítványnak valló László András az, aki e tanokat elterjesztette Magyarországon (persze "missziójában" Hamvas kultusza jócskán besegített), s mindmáig számít a magyarországi tradicionalisták vezet jének, illetve els számú képvisel jének. Neki köszönhet például, hogy ez az irányzat tette a legnagyobb hatást a rendszerváltás el tti magyarországi buddhizmusra, mivel a szocializmus idején évekig tanított a Hetényi Ern vezette Magyarországi Buddhista Misszió oktatási intézményében. László András és köre kés bb, a rendszerváltás után, alapított egy "tradicionalista egyetemet" is, a Hyperion Szellemtudományi Centrumot - egyikét a rendszerváltás után gombamód megszaporodó ezoterikus iskoláknak - ahol 32 éves oktatási programot terveztek. (Gyaníthatóan a jezsuiták több évtizedes képzése adhatta az ötletet.) A Hyperionban archaikus nyelveket, asztrológiát, kabbalát, mágiát és hasonló tárgyakat oktattak, mígnem pár év után kudarcot vallott a kezdeményezés. Az iskolaalapítást követ en László Andrásék tradicionalista egyházat is bejegyeztettek, "Pantolokatolikus Egyház" néven. A tradicionalisták mind eszmerendszerüket, mind pedig személyes kapcsolataikat tekintve, a hazai ezoterikus világ szerves részét képezik. (Annak ellenére, hogy magukat elhatárolják a többi irányzattól, s t azok iránt mélységes ellenérzéssel viseltetnek.) Például László András nem csupán a buddhisták, hanem az asztrológusok körében is jól ismert személy, részt vett asztrológiai konferenciákon és megjelentek ilyen jelleg írásai. Ezoterikusaink közül sokan ismerik Evola vagy Guénon (de f ként Hamvas) m veit, s azok eszméit általában beépítik saját rendszerükbe. Egy igen jellemz példája ennek az "együttélésnek" a kilencvenes években m köd , azóta megsz nt " shagyomány Iskolája", amely saját könyvkiadással és folyóirattal rendelkezett, s amelyen egyaránt tanítottak a Tan Kapuja Buddhista F iskola tanárai, az smagyar sámánhit prófétái és némely tradicionalista, köztük természetesen László András. Magyarországon ez a partikuláris irányzat - legalábbis az arányokat tekintve - meglep en nagy súllyal képviselteti magát. Több kiadójuk van: az Arcturus, a Camelot, a nyíregyházi Kötet, a debreceni Kvintesszencia, a Stella Maris, korábban az említett Hagyomány Iskolája kiadója. Sorozatokat, periodikákat, folyóiratokat indítanak. Ilyenek az Arkhé, az Axis Mundi, a Pannon Front vagy a Tradíció. Kiadványaik száma és min sége meglehet sen jó anyagi hátteret sejtet, s ezek szinte minden nagyobb könyvesbolt és közkönyvtár polcain ott virítanak. Emellett más kiadók (például a Nemzetek Európája, a debreceni Lux Mundi, vagy az ugyancsak debreceni Stalker) is adtak/adnak ki tradicionalista könyveket, illetve más folyóiratok (például a Demokrata) is jelentetnek meg tradicionalista írásokat, cikkeket. Mindehhez jönnek a különféle kurzusok, el adások az ország több városában. Nyugodtan kije- 312 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lenthetjük: a tradicionalisták létszámukhoz képest kifejezetten felülreprezentáltak a magyar kulturális életben. Ugyanakkor egészen meglep , hogy szinte mindenki elmegy mellettük, mintha nem is léteznének. A különféle új vallási mozgalmakkal, az ezoterizmus és okkultizmus megjelenési formáival foglalkozó írások, könyvek, publicisztikák kivétel nélkül kifelejtik a tradicionalistákat. Szinte egyetlen szakember vagy újságíró sem hallott a Pantolokatolikus Egyházról vagy a Hyperion Szellemtudományi Centrumról. (Talán az egyetlen kivétel Tamás Gáspár Miklós, aki pár éve amolyan "közéleti újságolvasóként" botlott bele a Pannon Frontba és a Tradícióba, és borzadt el azok tartalmától. Ám mivel sem igen ismeri ezt a szubkultúrát, így a kérdést szimpla politikai széls ségként kezelte.) Persze amiért a tradicionalizmus igazán érdekes, az nem csupán vallásszociológiai kérdés. E "szellemi szekta" egy meglehet sen markáns politikai irányzatot (is) képvisel, amely immár a hazai széls jobb világának szerves része. Ennek megértése végett azonban valamelyest ki kell térni világképük ismertetésére. A tradicionalizmus egyik alaptanítása, hogy létezett/létezik egyfajta si, eredend léthelyzet, az Aranykor, amelynek f jellemz je a lényünk magvát alkotó, személyen túli szubjektum, az Alany uralma a tapasztalati világ felett. A tradicionalista látásmód (vagy ahogyan k mondják: "létszemlélet") lényege erre az "énen túli énre" alapuló mágikus-szakrális szolipszizmus. Ennek révén ugyanis az isteni sszubjektum képes felébredni az énben, miáltal is az én "Abszolút Individummá" válik. E felébredés egy több stádiumon át tartó folyamat, melynek során a törekv elérheti az üdvöt, ám ennek elérése nem a legmagasabb fokozat, mivel azt még különféle egyéb "felébredések" követhetik. E "létszemlélet" határozza meg a változásokhoz való viszonyukat is. Amit mi fejl désnek hívunk, szerintük nem más, mint az Aranykorból történ kizuhanás, egyfajta szellemi bukás folyamata, mivel e folyamat révén egyre inkább a tárgyi világ kezd uralkodni a tapasztaló Alany felett. A tradicionalisták tagadják a fejl dés tényét, s radikálisan elutasítanak mindenfajta fejl déselméletet. Fejl dés helyett "lesüllyedés", "tudati elhomályosulás" zajlik. Mi sem jellemz bb példája ennek a "fordított evolúciós szemléletnek", mint hogy a tradicionalista antropológia szerint az ember nem tekinthet állatnak, sem a szó konkrét, sem metaforikus értelmében, viszont az állatok alsóbb tudati világokba süllyedt emberek. Erre épül társadalom- és történelemszemléletük is. Az aranykori Alanyt, illet leg az Abszolút Individumot az archaikus kultúrákban a szakrális istenkirály képviseli, a szubjektumot maga alá gy r , azt "elhomályosító" tárgyi világot pedig a nép, illetve az alacsonyabb kasztok. A királyság és a papság intézményeinek folyamatos háttérbe szorulása, deszakralizálódása, illetve elt nése, a demokrácia megjelenése, az emberi jogok, az egyenl ség eszméje, a tömegmozgalmak megjelenése stb. az Aranykorból kizuhant állapotnak, a lesüllyedésnek, a szellemi hanyatlásnak társadalmi-politikai megnyilvánulásai. Ezért elutasítják a demokráciát, a modernizációt, a köztársasági államformát, s t az alkotmányos királyságot is, mint antitradicionális formációkat. Minél tekintélyelv bb, hierarchikusabb és szakrálisabb egy uralmi forma, annál közelebb áll a tradícióhoz. Mitikus történelemszemléletükben a francia forradalmat természetesen a világtörténelem egyik leggyalázatosabb eseményeként, a Harmadik Birodalmat az si rend feltámasztására tett kísérletként, az SS-t a XX. század egyik heroikus és magasrend szellemi vállalkozásaként értékelik. Hitlert és Szálasit szakrális és karizmatikus államférfinak, 1945-öt pedig a Sátán földi uralma kezdetének tekintik. Ahogyan társadalmi síkon az istenkirály képviseli az Alanyt, úgy az emberi fajok között az árják, pontosabban azok még tiszta, érintetlen sei, a "hiperboreusok". Ezek a fels bbrend , más fiziognómiával rendelkez lények egykor a Sarkcsillagról érkeztek a Földre, s az alacsonyabbrend fajokkal, "a lemuriai szubsztrátum alig-emberi lényei"-vel történt sajnálatos keveredés folytán süllyedtek le mai (fehér) emberré. Jelenleg a nordikus típus a legtisztább képvisel je ennek az si "hiperboreus" fajnak, de ez is csak maradványaiban. A hiperboreusok ellenpólusát alkotják a déli, sötét b r etnikumok, amelyek a Sötét Kort, az anyagot, a démoni er ket, a szubjektumot maga alá vet tárgyi világot reprezentálják. Az alsóbbrend emberek alacsonyrend ségének éppen ez a lényege: nem képesek "felébredni", vagy más terminussal: a valóságot realizálni. Azaz lényegüknél fogva antispirituális lények. A tradicionalizmus alapvet en keresztényellenes irányzat, habár ennek megfogalmazásában azért általában (nem mindig!) óvatosan járnak el. A kereszténységet els sorban mint a szeretet vallását és a szociális gondolkodás megnyilvánulását vetik el, ám elismerik a középkori harcos kereszténység "érdemeit". A sátánistákon kívül talán ez az egyetlen olyan jelenlegi ezoterikus irányzat, amely a történeti Jé- 313 Szerkesztette: Fargó Ferenc


zust semmiféle formában nem favorizálja. A tradicionalisták nem tesznek olyan tiszteletköröket, mint azok a misztikus-újokkultista irányzatok, amelyek Jézust gurunak, pszichoterapeutának, szupermennek vagy éppen ufonautának tartják, és így valamiféle módon be tudják integrálni rendszerükbe. Arra sincs szükségük, hogy a Megváltót nem zsidó (árja, szittya-párthus, szumír-magyar stb.) származásának "bizonyítása" révén próbálják tisztára mosni, és így valami módon megtartani, ahogyan azt azok az újpogány irányzatok teszik, amelyek különféle megfontolásokból nem akarják vagy nem merik teljesen elvetni a kereszténységet. k ennél bátrabbak, mondhatni intaktabbak: Jézus zsidó isten és slussz. Gazdag István például ezt így összegzi: "Az ultrajobb "az eredethez való visszatérés" hosszú és csöndes menetelése során oly messzire jutott, hogy ma már a lehet legtisztább módon tud különbséget tenni az artfremd, azaz a közösségt l (vagyis az európai közösségt l) idegen és az arteigen, vagyis a közösséghez tartozó között. Nietzsche nyomán teljesen világos számára, hogy az indoeurópai szellemiségt l alapvet en idegen a kereszténység, mert hiszen a "keresztény Isten nem más, mint a kozmopolitává vált zsidó Isten: a premisszától megfosztott konklúzió."" Jellemz , hogy László András Hamvassal szemben is f ként annak kereszténységét hozza fel bírálat gyanánt: "Azonban az is kétségtelen, hogy míg 1944/45-ig Hamvas Béla egyre közelebb került a tradicionalitáshoz, 1945-ben ez a folyamat megfordult, s Hamvas Béla távolodni kezdett a Hagyománytól és a Hagyományosság szellemét l (noha teljesen soha nem tudott ett l elszakadni). Hamvas Béla a kereszténység mellé állott, több tekintetben szembehelyezkedve a Hagyománnyal, majd kés bb - kompromisszumszer en - úgy fogalmazta meg e kérdéssel kapcsolatos ítéletét, hogy a kereszténységet a Hagyomány betet zésének kell tekinteni." A tradicionalisták számára egyetlen elfogadható Krisztus-értelmezés létezik, a krisztusi személy gnosztikus alapon történ szimbolikus (át)értelmezése: Krisztus valójában az Én, az Alany. Így amikor például Krisztus azt mondja, hogy "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet", tradicionalista szempontból metaforaként értend , vagyis az Út, az Igazság és az Élet - ami Krisztus, illetve a krisztusi egzisztencia - nem más, mint az Én, az Abszolút Individum, és semmiképpen sem a galileai zsidó. A tradicionalisták sok tekintetben annak az eszmeiségnek az örökösei, amely a húszas-harmincas évek Európájában (f ként Németországban) a nácizmus egyik közvetlen el zményeként, illetve fontos szellemiideológiai alkotóelemeként jelent meg. Els sorban is azokra az okkult-ezoterikus irányzatokra kell gondolni, amelyek köré különféle széls jobboldali titkos társaságok szervez dtek annak idején. Ilyenek például a Thule Páholy vagy a Lanz Liebenfels vezette Új Templárius Rend. (A témáról sajnos eddig átfogó tudományos feldolgozás nem született. Olvashatunk róla a kommunista Ludvík Soucek, az ezoterikus Bergier és a steineriánus okkultista Trevor Ravenscroft könyveiben, de forrásérték Hitler egykori munkatársának, Rauschningnak a memoárja is, amely Hitler bizalmasa voltam címmel magyarul is megjelent.) Persze a tradicionalisták maguk is el szeretettel foglalkoznak ezekkel a szellemi el dökkel, s a témáról maguk is megjelentettek könyvet. A tradicionalisták mégis felemásan állnak a létez nácizmushoz. Ultrakonzervatív arisztokratizmusukból ered en ugyanis mélyen megvetik a népiesség és a szociális gondolkodás minden formáját, így a nemzetiszocializmus népiességét, illetve szocializmusát is. Az egyébként sok szempontból tisztelt Szálasi nézeteiben, illetve a nyilaskeresztes mozgalomban - de még a német nemzetiszocializmusban is - f ként (vagy talán mondhatjuk: kizárólag) a népiességet és a szociális vonatkozásokat kifogásolják. A tradicionalisták ezért elutasítják a "széls jobboldali" jelz t, és magukat inkább "ultrajobboldalinak" nevezik, ami annyit tesz, mint "tisztán jobboldali", mentes mindennem baloldaliságtól. Így válik érthet vé a tradicionalisták antinacionalizmusa, avagy "transznacionalizmusa" is. A közös nemzethez tartozás eszméjében ugyanis az egyenl ség alantas, "antitradicionális" gondolata rejlik. Márpedig szerintük mindenfajta egyenl ségeszme, mint a szellemi degeneráció egyik legf bb megnyilvánulása, radikálisan elutasítandó. Ezért a nemzeti eszmét eredend en baloldalinak tartják, s mélységes averzióval viseltetnek a népi-nemzeti gondolat mindenfajta megnyilvánulása irányában. Egyébként írásaikból áttételesen ugyan, mégis egyértelm en kitetszik, hogy magával a magyarsággal sincsenek kibékülve. Ennek oka az lehet, hogy a "hiperboreus fajnak" a magyarok nem örökösei (legfeljebb töredék részben), mivel ezekhez csupán azok sorolhatók, "akiknek a nyelve seredend en az indogermán vagy indoeurópai, vagy indokelta nyelvcsalád valamelyik nyelve volt". Márpedig a magyar nyelv nem az, mint ahogyan a turáni faj sem árja. (László András idézett m vében egyébként kifejti, hogy a magyar nyelv alapvet en alkalmatlan mindennem szellemi-filozófiai tartalom kifejezésére, s e hiányosságot csupán idegen nyelvi elemekkel lehet pótolni.) Ennek megfelel en elvetik, mi több: élesen elítélik azt a magyar szabadságharcos - 314 Szerkesztette: Fargó Ferenc


hagyományt, amely a magyar nemzeti eszme alapját képezi immáron másfél évszázada. László András err l így ír: "Az 1848-as európai forradalmak és 1848/49-es magyarországi forradalmi lázadásból felségáruló belháborúvá terebélyesed események - tradicionális szempontból - egyetlen mozzanatukban sem fogadhatók el, és csak a legmesszebbmen retrospektív elutasítással kezelend k." Hogy miért is? A válasz egyértelm : "Egyetlen nép sem folytathat "szabadságharcot" a királya - ez esetben V. Ferdinánd és I. Ferenc József - ellen. Nem beszélve arról, hogy Magyarország, a magyar nemzet egyáltalán nem élt a Habsburg és Habsburg-Lothringen királyok uralkodása idején sohasem elnyomás alatt, vagy bármilyen tekintetben rabságnak min sül körülmények között." László András fejtegetése során 56-ra is kitér: "Sajnos, 1848/49-et nem csupán az 1918-as szirózsás forradalommal rokonítják - ami nem lenne baj -, hanem mindkett t az 1956. október 23-án kirobbant magyarországi antikommunista szabadságfelkeléssel és szabadságharccal is. Ez súlyos és b nös hiba. Az 1956-os magyarországi szabadságfelkelés és szabadságharc - Magyarországnak, a magyar nemzetnek, a magyarságnak az egyetlen szabadságfelkelése és szabadságharca volt az egész történelme folyamán. A törökök elleni harc - háború volt a benyomuló, majd megszálló küls ellenség ellen - védekez és visszahódító háború. A Bocskai- , Bethlen-, a Thököly-, a Rákóczi-, és a Kossuth-féle "szabadságharcok" nem voltak egyebek, mint kiterjedt forradalmi lázadások és belháborúk."12 56 tehát kivétel, antikommunista jellege miatt. Azonban hogyan is néz ki ez a kivételezés? "Az, ami 56 szén Magyarországon történt - egyáltalán nem volt "haladó" történés, nem volt "haladószellem " emberek "haladószellem " tette. Ezt - titokban - a liberális progresszionistáknak is tudniuk kell, s valószín leg titokban - tudják is, de törekvéseiknek nem lenne hasznára, ha ezt bevallanák, hiszen 1956. október 23ának az emléke - megfelel en manipulálva - nagyszer en megfelel bizonyos - a Kali-Yugát (ti. a Sötét Világkorszakot) generáló er kkel kollaboráló szándékok ágenseinek most, a XX. század végén." Vagyis László András pontosan ugyanazt az érvet hozza 56 "tradicionalista szempontból" történ elfogadtatására, amit az egykori moszkovita kommunisták annak lejáratására, illetve a forradalom leverésének igazolására: az 1956-os felkelés ellenforradalom volt. A különbség - akárcsak a fejl désre vonatkozó elképzeléseik esetében - itt is az ellenkez el jel, a visszájára fordítás: 56 éppen azért pozitív esemény, mert nem haladó szellem , mert ellenforradalom. Egy másik tradicionalista, Baranyai Tibor Imre, még ennél is tovább megy, mivel már expressis verbis démonizálja is a magyar szabadságharcokat: "Az európai polgári forradalmak kedvez visszhangra találtak a magyarság nagy részénél, noha az 1848-as király elleni lázadásnak számos higgadt, de határozott ellenz je is volt (Dessewffy, Szécsen, Sz gyén, Széchenyi, Zichy), ezeket az eseményeket szabadságharcnak nevezni széls baloldali dilettantizmus. Mivel mind a Rákóczi-féle felkelés, mind az 1848-as polgári forradalom a tradicionális elveket képvisel , Magyarországon törvényesen uralkodó Habsburg-ház ellen irányult, s ehelyett az els legjobb esetben (sic!) a nemzeti királyság, a második pedig a köztársaság intézményeit volt képes felkínálni, mindkett határozottan antitradicionálisnak, vagyis politikai síkon baloldalinak min sül, azaz a földi-emberi világban - tudva vagy tudattalanul - a metafizikai értelemben vett Sötétség uralmának fokozására irányulónak tekinthet . Korántsem valamiféle "igaz magyarság" húzódott meg a kurucság vagy a Kossuth-párti er k hátterében, hanem a lét okkult háborúja, a nacionalizmus, amely a nemzeti függetlenség illúziójába ringatva a felkel ket, a tradicionális állameszme egyik utolsó fellegvárának megrendítésére irányult." A magyar nemzeti öntudat alappillérei közül egyébként legjobban a magyar reformációra jár rá a rúd, méghozzá két okból is: egyrészt a reformáció mint olyan önmagában deszakralizált, antitradicionalista képz dmény, másrészt ezt még tetézi, hogy összefonódott a nemzeti eszmével. Így a kálvinizmus kritikájával együtt a "magyar néplélek" is megkapja a magáét: "Tény, hogy a szigorúan anti-tradicionális és antikrisztusi reformáció, s ezen belül a kálvinizmus szinte Magyarországon söpört végig a leggyorsabban, s hogy egyesek még a kálvinizmust tekintik az "igazi magyar vallásnak", az mindennek, csak pozitívumnak nem nevezhet . A tekintély elleni lázadás a népünkre jellemz titáni deviáció folyományaként hamar otthonra lelt a kálvinizmusban. " Mindezek után nem csodálkozhatunk, hogy még a nemzeti királyság intézménye is degenerált képz dmény: "A nemzeti királyság - mint err l már beszéltünk - gondolati hibrid és khiméra, az antitradicionális eltévelyedések egyik sztatuális síkon megnyilatkozó vetülete, amiért csak az ostobák lelkesedhetnek". Mindezen nézetek azóta önálló kötetben is megjelentek, és éppúgy kaphatók a "nemzeti", mint a normál könyvesboltokban. Egy anekdota még az egészhez: évekkel ezel tt László András egyik ismer se me- 315 Szerkesztette: Fargó Ferenc


sélte, hogy Lászlóék összehoztak egy kis klubszer baráti kört "Haynau Baráti Kör" néven. Amikor err l hallottam, azt hittem, valami abszurd-avantgárd poénról van szó, amolyan polgárpukkasztásról lévén a tradicionalisták világa mégiscsak egy sajátos marginális-(fél) értelmiségi szubkultúra. Ám a fenti írásokat olvasván rájöttem, hogy tévedek. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a háború el tti tradicionalisták széls jobboldali elkötelezettsége még nem egyértelm , habár egyes szerz k (pl. Evola) szimpatizáltak annak bizonyos eszméivel és törekvéseivel (f ként a fasizmus h skultuszával). Az eredeti tradicionalizmusnak a húszas években történt létrejöttében nagy szerepet játszott a XIX. századi konzervatív royalizmus, valamint a század eleji neokonzervativizmus. És persze az ezekkel társuló mindenféle irracionalista filozófiák, voluntarista eszmék, szociáldarwinista nézetek, a deformáltátértelmezett Nietzschét l az antiszemita porosz ideológusokon keresztül a spengleri ideákig. A közös fundamentumok: az sök, a föld, a vér, a hierarchia tisztelete, a tömegek megvetése, az egyenl ség és a demokrácia gy lölete, a szakrális, a metafizikai, a misztikus, az árja, a konzervatív, az uralkodó. Így állnak össze - egyébként a maga sajátos bels logikája szerint koherens és konzisztens rendszerré Chateaubriand vicomte, de Maistre gróf, vagy a magyar aulikusok ókonzervatív nézetei Gobineau, Chamberlain vagy Rosenberg fajelméleteivel, így kerülnek egyugyanazon pantheonba Ferenc József és Adolf Hitler, Metternich herceg és Szálasi, vagy éppen a vasgárdista Corneliu Condreanu és az utolsó Bourbon, X. Károly. De így alkotják ugyanannak a gondolatvilágnak különböz épít elemeit az SS, a Habsburgok, az indiai kasztrendszer, a szolipszizmus, a lovagi kultúra vagy éppen Hasfelmetsz Jack "bizonyított" zsidó volta, és a mögötte álló szabadk m vesség leleplezése. A tradicionalisták szociokulturális gyökerei nagyjából ugyanazok, mint a hippikorszak el tti okkultistáké. Eredetük az exkluzív szellemi dolgokra vágyó középosztály köreiben keresend , kiegészítve e kört néhány deviáns nagypolgári figurával és már generációkkal korábban elszegényedett arisztokratával. A tradicionalista szellemi univerzum ugyanannak a kávéházas "polgáriszalon-világnak" tipikus terméke, amelyben együtt kavargott a spiritizmus a forradalmi eszmékkel és politikai utópiákkal. Ugyanaz a közeg, amelyb l az ezoterikusok mellett bizonyos radikális baloldali irányzatok, csoportosulások is kiváltak. A titkos tudásra vágyó m velt közönség, a rajongó kékharisnyák, a bohém m vészek, a magukat keres extrém figurák közege, a valamiféle megújulást áhító, álmodozó értelmiség világa. Innen jöttek a tradicionalisták is, együtt a teozófusokkal és a vallásos anarchistákkal. Az a mára már elt nt világ ez, ahol a szalonokban asztalt táncoltattak, Tarot-kártyát raktak ki, vegetarianizmusról, tibeti misztériumokról, világkatasztrófákról, öszszeesküvésekr l, népboldogító új eszmékr l vagy éppen a fajok harcáról értekeztek, miközben a háziasszony által felszolgált süteménnyel morzsázták le magukat. Nos, mindez önmagában meglehet sen érdektelen téma volna, hiszen a tradicionalisták köre látszólag nem több egy szubkultúránál a sok közül. Csakhogy ezek az emberek és eszméik valami oknál fogva egy sajátos megbecsültségnek örvendenek szerte a széls jobboldal különféle berkeiben. S t, ugyanez az érthetetlen elfogadás tapasztalható számos olyan jobboldali érzelm keresztény részér l is, aki már találkozott ezzel az irányzattal. Magam beszélgettem olyan katolikus hittudományis hallgatókkal, akik László András el adásaira jártak, és azt rendkívüli szellemi felüdülésként élték meg. Egy filmrendez n pedig, aki az ezredforduló kapcsán nagy összeg pályázati pénzhez jutott, hogy "alternatív filmet" készítsen a Szent Koronáról, elmondta, hogy Pap Gábor mellett többen László Andrást ajánlották neki, mint a kérdés "rendkívül alapos szakért jét". A tradicionalisták nézetei ráadásul az elmúlt öt-hat évben mintha kezdenének egyre jobban helyet kapni a radikális, illetve széls jobboldali sajtóban: Baranyai Tibor Imre például az egykori Hunniában, fent idézett írása után, egy hétrészes sorozatot indíthatott a "tradicionalizmus létszemléletér l". (Egyébként ugyanebben a lapban korábban László András is közölt cikkeket.) Újabban a Demokratában is meg-megjelennek tradicionalista írások, s a Magyar Fórum már idézett, 2000. november 23-i számában már egy László Andrást sztároló interjút is olvashatunk. Az interjút készít újságíró szerint László "koherens gondolkodású filozófus", illetve olyan ember, aki "tántorítatlanul ragaszkodik az igazsághoz". Vajon mi lehet az oka ennek a különös kiváltságnak? Hiszen nyilvánvaló, hogy azoknak a kijelentéseknek már a töredékéért is, amiket a tradicionalisták megengednek maguknak, iszonyatos felzúdulás, országos botrány lenne - ha azt nem egy "ultrajobboldali" írná vagy mondaná. A jelenség oka részint nyilván abban a szellemi deficitben is kereshet , amellyel a széls jobb állandóan küszködik. Mivel még mindig híján van az alkotó intelligenciának, örömmel fogad minden értelmiségigyanús, intellektuellként megnyilvánuló figurát. - 316 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Ennek köszönhet , hogy a legkülönfélébb ízlés , sokszor teljesen ellentétes világnézet alakok sodródnak itt össze, valami egészen sajátos kulturális-politikai egyveleget alkotva - els sorban persze a közös ellenségek, a közös gy löletek révén. Így kristályosodik ki ebben a káoszban egy közös lényegiség, egy sajátos, önmagáért való jobboldaliság. Vagyis teljesen mindegy, hogy ki mit mond vagy ír le, a lényeg, hogy magát "jobboldalinak" nyilvánítja, és f ellenségének ugyanazt a politikai er t jelöli meg. Így alakul ki az a sokszor viccesen abszurd helyzet, hogy ezekben az egyébként ideológiailag keményen elkötelezett lapokban az egyik oldalon még szinte vallásos érzülettel átitatott írást olvashatunk a magyar szabadságharcokról, pár oldallal odébb viszont már egy "kritikus elemzést" Kossuth vagy Rákóczi rebelliójának sötét természetér l. Az egyik cikkben még a kereszténységet, annak értékeit védik, a másikban a kereszténység árjáktól, vagy éppen az smagyar lélekt l idegen mivoltát hangsúlyozzák. Ám a tradicionalizmusban rejl lehet ségek is eléggé csábítóak. Bármily furán hangozzék is, a tradicionalizmus potenciálisan a legkorszer bb széls jobboldali irányzat, lévén a világ jelenlegi alakulása éppen az ilyesfajta eszméknek dolgozik. A nemzetállamok s velük a nacionalizmus szerepének, súlyának csökkenése, vagy esetleges elt nése még egyáltalán nem jelenti a széls jobboldaliság elt nését. S t, a széls jobboldal erre a kihívásra korszer bb válaszokat képes adni, mint a mérsékeltebb, konzervatív jobboldal. A globalizáció jól rárímel a tradicionalisták "transznacionalizmusára", és a kulturális változások tágabb közege is melegágya lehet egy ilyen eszmerendszer er södésének. Gondolhatunk itt a sokat emlegetett világnézeti és értékválságra, az irracionalizmus újbóli feler södésére, a kereszténység hanyatlására stb. De nem csupán erre. Az újjáéledt rablókapitalizmus kíméletlensége, a kiszolgáltatottság, az oligarchia nyílt politikai szerepvállalása (lásd a Berlusconi-jelenséget) a tekintélyelv ségnek, a hierarchia kultuszának kedvez. A különféle nem etnikai alapú lokális érdekek er södése és az ezzel összekapcsolódó kliensrendszer pedig a feudális gondolkodásmód reneszánszát hozhatja el. Amikor a maffiának a legitim politikai szférával történ összeolvadása végbemegy, s a barbár törzsf nökök így legitim h bérurakká válnak, megindulhat a szellemi gyökérkeresés és felmerülhet a hatalom szakralizálásának igénye. Ezek a tendenciák elkerülhetetlenül áthatják a kultúrát és ideológiai elemekké szublimálódnak, ahogyan a gyarmatosító imperializmus is el segítette az elitista neokonzervatív ideológiák és a modern fajelmélet létrejöttét és er södését. Egyébként, ha az ember elolvassa egyes tradicionalista szerz k írásait, látni fogja, hogy a világ ilyetén alakulásával nagyjából k maguk is tisztában vannak, mi több: készülnek erre a feladatra. A Demokrata 2001. július 5-i számában pedig Bognár László, a MIÉP alelnöke beszél arról, hogy a párt fiataljai körében egyre népszer bb az ún. Új Jobboldal, amely a "természetes egyenl tlenség, a szervesen hierarchikus társadalom mellett teszi le a voksot", s ennek az eszmerendszernek els hazai képvisel je nem más, mint Hamvas Béla. Azt hiszem, óriásit tévednek azok, akik a széls jobb terjedésének legf bb okát a nacionalizmusban vagy a politikai kereszténységben látják. Ami pedig a tradicionalizmus ezoterizmusát illeti, igaz ugyan, hogy az ezoterizálás, a miszticizmus, az okkult elemek a politikai ideológiák esetében szinte mindenkor a periférikusság kifejez i, ám rendszerint ez is csak addig tart, amíg az eszmét meg nem vásárolják azok, akiknek erre szükségük lehet, s így az ki nem lép a szubkultúra alkotta sz k, belterjes körb l és valódi uralomra nem jut. Azután már a vev igényeit kell kiszolgálni, és erre mindig van megfelel szakember. Ezért nincs igaza Tamás Gáspár Miklósnak sem, amikor a tradicionalizmust egy laza kézmozdulattal, mint "esélytelen szubkultúrát" intézi el. Ha mai formájában talán nem is, elemeit és alapértékeit tekintve még szép jöv várhat erre az eszmerendszerre. De legyen bárhogy is, e jelenség azért mindenképpen rávilágít arra, hogy a széls jobb s r n hangoztatott népiessége, keresztény értékei, szociális érzékenysége stb. nem más, mint politikai eszköz, propaganda, maszlag. Vagy ahogyan Hamvas mondaná: keny cs.

Farkas A. Márton: *forrás: Élet és Irodalom, XLV. évfolyam, 2001. 30. Szám, 2001. július 27.



"A megváltás világa mélyebb, mint a teremtésé. Az emberi élet itt a földön a szellemek vádolásában valahol mélyen lent áll az egyre világosabb fokozatok alatt, s ezeket a lélek csak akkor éri el, ha a beavatásban megtisztul (metanoia, tesuvah)." (Scientia Sacra)

"Világnak virága"?!* Magyarul nem sok gondunk lehet az induláskor, hiszen a lélek és lélegzet szavunk egy hangon, egyet mond, lehel. Mégpedig mindenekel tt azt, hogy növényi származásunk, és így alakuló környezetünkbelnyezetünk nélkül fel sem tehetnénk a kérdést. Milyen kérdést? Bármilyent. Mit értek növényi származás alatt? Hát, hogy talán valami könnyebbel kezdjük: az ember ugye - Hamvas Béla szavával - egy 'sejtállam' (is). Márpedig aligha lehet kétséges mára, hogy e földi élet els markáns megnyilvánulása valahány százmillió (?) évvel ezel tt az egysejt , avagy az egy sejt vala. Ami, miután valamely 'beépített teremt ige' parancsára egyszerre csak több lett, el ször növénnyé, majd állattá növekedett. S l n bel le ember is. (E sorok írójának például ez a néhány százmillió éves megszakítatlan átöröklöttörökített sejtépítési 'vonal' teszi lehet vé, hogy egyáltalán elmélkedhet a fenti kérdésen! Persze a kedves olvasó számára is az olvasást.) E sorok írója számára különben, de belülben is, alighanem magyar anyanyelve okán els sorban (de err l még majd b vebben) nem kétséges, hogy amennyiben e kozmoszunknak, világunknak volt kezdete, akkor a kezdetekt l - ha tetszik - 'elemi, atomi, molekuláris' szinten (is) benne volt a test-lélek-szellem kibontakoztatásának azon teremt parancsa, igéje, aminek eddig általunk ismert leggazdagabb tejúti Nap-Föld termésével most egymásban, no, és a tükörben gyönyörködhetünk, vagy nézhetünk 'farkas-, hal-, birka-, bika-' - vagy ami tetszik - szemet. No hát ez a szem, szemet vet (erre-arra-amarra) kérdés is megérne egy mesét! (Ezennel felajánlom a témát nálam 'mesésebbeknek' szabad felhasználásra!) De mi van, ha soha nem volt kezdete e szemvetésnek, hanem mindig is vettetik-arattatik, 'a végtelen számú világok végtelen számú lényei által és között', amint például a Buddha nyomát követ k nagy része fogalmaz. Vagy, amint a mi univerzumunkat vizsgáló szaktudósok egy jó része tartja magát manapság, mondjuk a folyamatosan és egyszerre keletkez , term , bimbózó és pusztuló, táguló és sz kül , végtelen, ámde nem határtalan, stb. univerzumok képleteihez? Egyre megy? Csak amióta élek itten e formámban 'Krisztus eljövetele után' (Háát! Ha csak körülnéz az ember... Hát, még ha belül is! Legalábbis kételyei támadhatnak ugye?!), az ezerkilencszázötvenes évek óta, a sokadik elmélet cáfoltatott meg a kérdésben, születtek újabbak, és alig hiszem, hogy valaha valakik el állhatnak majd egy végérvényes változattal. Miért? Azért kérem szépen, mert a 'valóság természete' minden jel szerint nem csak 'paradox' (Hamvas), de alighanem mérhetetlenül nyitottabb és mesésebb, mint azt általában illik, avagy tiltott/kötelez elismerni. Ha jól emlékszem, a nagy fizikus, a náci-német atombomba kiváló elszabotálója, Werner Heisenberg mesélte például, hogy a kvantummechanikai kísérleteket követ en kezdte úgy érezni, hogy egy olyan 'teremt -term ' szintet ért-ek el, ahol természet nagysága a feltett kérdések (matematikai elméletek/vizsgálati eszközök) szerint kezdett válaszokat improvizálni! Magyarul talán ez a tanulság: a képzeletetek szerint adatik nektek; hiszen mit l is függ leginkább milyen kérdéseket teszünk föl!? De mit l függ a képzelet tartalma, iránya, szabadságfoka? Hát tapasztalataim, és tanulmányaim alapján mindenekel tt attól, hogy kinek-minek is tekintjük, tartjuk magunkat - legmélyebb meggy z déseink szerint. Nos, az si magyar nyelvi tájékozódás alapján például az ember lehet sok minden (!?), de helyzete legtágabb, és legmélyebb értelmezését, jelentését tekintve egyszer en a mindenség szülötte, és egyben 'képvisel je', a mindenhol aktuális világ közepén. Minden egyes ember. Tartalmilag, vagy potenciálisan legalábbis. (Aki nem hiszi, járjon utána!) A forma ugyan természetesen mindig az adott univerzum, világ 'virágzási' lehet ségei, és lelkes-szellemes lényei teremt termése által meghatározott, de legközepébenn, MAG-jában a teremt ige (vagy mi) egy-ugyanaz kell legyen, mint a virágoké és a világoké. Persze nem csak a magyarokra, magyarul beszél kre-ért kre vonatkozik ez a tétel (gondoljunk 'csak' a világ népmese kincsére!), de - mára számtalan módon, formában, tanulmányban 'bizonyítva' *- számunkra mintha kivételesen közel lenne a 'szerves' (egybefügg ? egészre irányuló?) értékelés eme leggazdagabb lehet sége. /Leggazdagabb, mondok, mert még - 318 Szerkesztette: Fargó Ferenc


soha, sehol nem találtam olyan tanítást, ami bele ne fért volna, netán 'nagyobb' lett vóna bármiféle módon. Talán a TAO, a kínai Ég és Út Egysége emlékeztet leginkább 'aranykori' nyelvünk lehet ségeinek mindenséges b ségére./ Mindenséges maszlag!? (Kiálthatna föl valaki!) Hagyjuk a bukott, vagy egyesek szerint (pl.: Pap Gábor) "önfeláldozóan tönkrement" mágus magyarokat, hiszen most már csak maradék kis országuk földjét kell kiárusítaniuk, és (talán néhány rezervátumot, makacs személyiségek kis köreit kivéve) eszméletlenül gyorsan beolvadnak végre az üzleti, egyházi, 'versenyes', keresked lakáj-globalokrata 'világrendbe'. Slussz! A vérözön évezredekig nem tudott velük végezni, de a 'cunciáradat' (H. B.) egyetlen évtized alatt (szinte?) teljesen kicsinálta ket. Amilyen tehetségesek tudnak lenni olykor (egyenkint!), annyival hülyébbek, kaparibbak, görcsösebbek, 'vallásosabbak', hiúbbak, és korruptabbak (stb.) - még a 'globális átlagnál' is, ha egyszer belevetik magukat 'a jóba'. Hamarosan alighanem nagyobb mesterei lesznek a 'mintháknak' (bnp, nato, eu-ro, aszentko-rona, 'szabad'-pia-c, demok-rác-iá stb.), mint mai 'nyugati' idomítóik és parancsolóik. Ámen. (Vagy nem?!?) De mi van a többivel? Ez a lény, aki/amely olyannyira megzavarodott önértékelésében, hogy szinte már fokozhatatlan véres rültségek sorát követi el saját fajtája ellen is folyamatosan (legalábbis írott tört-én-etünk tanúsága szerint, vagy tízezer éve) a föld minden táján szinkronban a mai napig, miközben mintha szándékosan igyekezne végképp tönkretenni a földi élet lehet ségeit (de legalább a leggyorsabb iramban ritkítani, és/vagy meger szakolni, kifosztani, kizsákmányolni a növényi és állati gazdagságot), és létét amúgy is annyira utálja, és unja, hogy - a nap és éjjel minden percében immár - globális t zsdei orosz rulettet játszik, tétként úgyszólván mindenki mindenét feltéve - állítólag a kacatok özöne által elkábított (netalán szavazóképes) cca. 20%-os euroamerikai földi 'többség' által demokratikusan megszavazva mindezt?! Ez lenne itt a mindenséges képviselet, és csoda találkozások egyetlen általunk ismert helye és lehet sége? Nocsak! Hát igen. A helyzet szinte reménytelen, de nincs elveszve, bárhogyan és bármennyire is fokozódjék. Miért? Azért, mert ahogyan Hamvas Béla fogalmaz (szabadon idézve:) "a mindenség mindig, mindenütt, minden-Ki-nek aktuális". Potenciálisan. Akkor is, ha fenékig (s t még annál is tovább?) romlott, hogyha ön- és közveszélyesen él, hogyha csak a pénzt hajhászsza, hogyha folyamatosan összetéveszti magát egójával, seggével, demagóg rögeszmékkel, autójával, 'fantáziájával', karrierjével, nemi szervével, bankszámlájával stb.?!? Akkor is?! Akkor is! Bármilyen kellemetlenül is hangozzék ez nagyon közismert 'gazemberek' esetében alkalmasint! (Vigyázat, nem azt állítom itt, hogy bármiféle tébolyult cselekedet óhatatlan természetes következményei elkerülhet k valamely hókuszpókusz, netán vallás vagy módszer által! Ebben ne reménykedjen senki! És a tanítások, beszámolók szerint borzalmas és halálpontos 'bumerángról' van szó a legtöbb esetben... Még ha netán 'csak' az unokákon csattan is igazán!) Viszont tapasztalatok, beszámolók tízezrei vannak már a kezünkben a Föld minden tájáról, amik ("Korábban rült, ma bolond..." H. B.) kortársaink azon élményeir l számolnak be, hogy ma is lehetséges a metanoia, a tébolyult hajszából és önmagunk el l való permanens menekülésb l való megfordulás! No nem 'csak akarni kell', de az id k során fel(!)talált összes beavatási mód-szer is a rendelkezésünkre áll manapság, bármiféle titkolódzás nélkül (is). No és minden esetleges ellenkez híreszteléssel szemben egyáltalán nem tilos, (s t!) szabad, spontán, intuitív módon is magunkhoz-egymáshoz fordulni, és meg-fel-újítani netán régebben bevált eszközöket és módszereket is. Elvégre testi-lelki-szellemi 'palettánk', készleteink nem változtak olyan nagyot, legalábbis az elmúlt néhány százezer év alatt; már amennyire ezt a genetikai térképek alapján meg tudjuk ítélni. De azért azt senki ne higgye, hogy valami kellemes önmagunk körüli forgolódással, masszázsokkal, illatterápiával, 'fitnesszel', jógával, reform, s t bio-étkezéssel, önmagunkban pancsikolással, 'meditációs' ücsörgéssel stb. (amint a f ként n i kuncsaftoknak forgalmazza a new-age piac, de az üzletes 'guruk' özöne is többnyire) meg lehet úszni a dolgot! Elvégre, ha nagyapáik nagyanyáink helyett nem is, de képviseletükben is mai berendezkedésünk, életvitelünk tekintetében elszámolással tartozunk, ugyebár!? Mindenekel tt magunknak és egymásnak, most és itt. (A túlvilág gondját talán ne hagyjuk teljesen a túlvilágra, de -) Társunk (ha van netán), gyerekeink és unokáink, honfi- és embertársaink joggal fütyülnek rá, ha bármiféle égi vagy földi hatalmaskodással, vagy ígéretes majdani jóval próbáljuk megmagyarázni, netán kacatokkal kiváltani, hogy miért is 'nem érünk rá' egymásra szinte soha igazán; hogy csak egyetlen, de talán legjellemz bb vonását emeljem ki a Földünket domináló euroamerikai népségünknek. Aligha tévednek azok, akik azt állítják, hogy a földi lakosság 'maradék', cca. 80%-a - 319 Szerkesztette: Fargó Ferenc


iránti szemét vagy közönyös viselkedésünknek is egoista beállítottságunk és berendezkedésünk az oka. (A különben ritka szolidáris dánok például önironikus kedvükben gyakran hívják országukat Ego-landnak.) Tisztelet a kivételeknek; de hát nem lehet alamizsnával, vagy 'segélyprogramokkal' kiváltani az igazi emberi szolidaritást - sem... Nem kötelez szenvedni persze mindett l! Se kiirtott, kizsákmányolt növényi és állati 'testvéreink' (?) miatt, se a naponta éhenhaló milliók (!?), se a százezerszámra piacra kerül gyerekek, eladott szex-rabszolgan k, se a bnp-k szent nevében, netán ilyen-olyan egyházi áldással elsózott (egy legutóbbi példa: a svéd népegyház, mint fegyverrészvényes!) fegyverek áldozatai, vagy a 'pimasz huncut' (H.B.) politikusok korrupciója, a maffiák nyílt grasszálása, az rült, de minimum rögeszmés ('fejl dés'; ah!) 'pénzemberek' uralma, de még a cunciban nyúlós habba esett rovarokként verg d , fuldokló, netán ideig-óráig lubickoló százmilliók miatt sem. Tényleg! Kin segít az, ha a szív szakad meg értük, miattuk?! De valamit ugye tenni kell! Hm?! Mit? Szívesen vennék minden ötletet, beszámolót mindenkit l. De ha lehet, arra kérném a hozzászólókat, hogy nagyszabású 'társadalom-átalakítási, egyházi, gazdasági, politikatudományi, mozgalmi, segélygy jtési stb.' ötleteikt l kíméljenek. (Nem kívánok annyira szigorúan fogalmazni, mint Hamvas Béla - talán az Apokalyptikus monológban -, hogy aki azok után, ami az elmúlt néhány száz évben történt, még mindig hisz ilyesmiben, az idióta; de - ) Magam részér l ez idáig nem jutott jobb eszembe, nem találtam jobbat (ki és meg), mint az 'iskolát'. (Aki jobbat tud, rögtön szóljon!) Talán csodálkozik most a kedves olvasó, hiszen is járt iskolába, esetleg középfokú, s t fels oktatási intézménybe is, és hát - valljuk meg szintén - kevés kivétellel a fenti kérdésekkel és megközelítésekkel nem túl gyakran találkozhatott. Az meg úgyszólván biztos, hogy csak a legritkább esetben próbálták felkészíteni arra, hogy netán lehet legteljesebb testi-lelki-szellemi potenciálját személyes kitárultságában a társadalom üdvére is szabadon kamatoztatni tudja. (Persze: hol a csudában, és kivel?!) Itt a magyar iskoláról beszélek els sorban, ahol ugyan nagyszer kivételek akadtak és akadnak, de az elmúlt tíz 'szabad' év annyi ellentmondásos reformja után sem látszik különösebben bíztatónak a 'szabad, igaz, feln tt' magyar-ember képzés ügye. Amin a legújabb 'gyarmatosító' bankok és a (többnyire óhatatlanul gyökeresen más alap beállítottságú, más származású) 'pénzemberek' totális uralma és 'idegen' érdekei ismeretében különösebben csodálkozni nem lehet, ugye. De hát szétnéztem én a (-z alig) mesés 'nyugaton', Skandináviában, Dániában is, iskolaügyben különösen, és azt kell mondanom, hogy - fenti szempontok szerint - egyáltalán nem jobb a helyzet itt sem. (Bizonyos tekintetben még rosszabb, de ebbe itt nem mennék bele.) Ellenben a dánoknak legalább a tizennyolc éven felüliek részére van egy független, civil iskola-hálózatuk, egy a dánságba-emberségbe beavató, jó 150 éves múlttal, tapasztalatokkal bíró szabadiskola-típus, a dán népf iskola. Vagy 100 éve 100 bentlakásos iskola, konzultációs hely, szellemi er m várja az érdekl d ket évente! Miután err l már elég sokat irkáltam, és ezen elmélkedések, felhívások és kirohanások java most is lehozható a Koppenhágai Hamvas Béla Klub honlapjáról, ezért csak a legfontosabb jellemz vonásokat bemutató részt idézem itt magamtól (apróbb javításokkal) a talán els re különösen ható Folyamatszervezés és segítés kistérségi együttműködések számára cím tanulmányból. E dolgozat ihlet je s megrendel je a Vidék- és Területfejlesztési Intézet (?-VÁTI) volt, mely intézmény önmagában egy negyedmillió forinttal támogatta az e nyári, legutóbbi, a modellt 'bemutató' alaptanfolyamot. Ezért ugyan le kellett tennünk (Faludi Erika 'régiófejleszt vel' a szervez Kispad Alapítvány részér l, és Kováts Eszter pszichológus-szupervizor munkatársaimmal) egy, a dolgot elméletileg vázoló 'szellemi terméket' is - el re! - az asztalra, de így sem lehet eléggé értékelni a segítségüket. Arról már nem is beszélve, hogy az Intézet munkatársai közül is többen résztvettek a 'beavatáson', hogy maguk b rén próbálják ki a módszer m ködését! (A tanulságokról majd alant kicsit b vebben.) Lássuk hát, mi a csuda is ez a 'dán népf iskola'. "Nos, a dániai tapasztalatok szerint ehhez venni kell egy jókora adag civil elszántságot, mindenekel tt összehozandó egy demokratikus alapszabállyal rendelkez , nonprofit iskolaalapító 'Iskolakört'. Kell egy - lehet leg valahol a 'határban' fekv - olyan épület-komplexum, ami a legintenzívebb, bentlakásos iskolaváltozat üzemeltetésére alkalmas. Kell egy olyan 'tanári kar', amelynek tagjai képesek: 1. szabadon kezelni mind az éppen választott tárgyukat, mind a 'tanulók' ötleteit, netán kilengéseit, 2. lehet leg "huszonnégy órában". - 320 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Kell azután egy olyan 'órarend', ami a törvény szerint 'általános m veltségemel ' kell legyen, de ez így nemcsak nem sokat mond, hanem egyszer en szinte bármit lehet vé tesz, amit a 'tanárok-tanulók' (a hosszú, 4-5 hónapos menetekben többnyire konkrétan is együtt el készítve, kidolgozva!) emberség- és közösségépít nek, de mindenekel tt 'ébreszt nek', a "csudálatos isteni kísérletbe, ahol is a por és szellem találkozik"(Grudtvig lelkész, az iskolatípus feltalálója szerint) beavatásra képesnek tartanak. Amint már fentebb említettem, lehet leg átélhet , 'rítizált' formákban, a reggeli közös éneklést l, a m vészeti alapgyakorlatozáson keresztül a 'szerepjátékokban' (is) megkonzultált környezetvédelmi gondok feldolgozásáig, példul. Fontos tudomásul venni, hogy az alapvet célok, vagyis: 1. a személyépítés, 2. közösségépítés, 3. nemzetépítés, 4. emberiséglépték tájékozódás - 'mérhetetlen' feladványához méltóan - nincsen sem központilag ellen rizhet tanterv, sem vizsga, sem bizonyítvány! S t, a Szabad Tanárképz F iskolán is, az alapvet (pedagógiai, pszichológiai, szociológiai) tudományos képzésen túl a leend tanár személyét és 'egyedi' készségeit fejlesztik els sorban, avval együtt persze, hogy bizonyos 150 év alatt bevált módszereket, mint például a 'mesélést', a személyes élmény felidézésébe öltöztetett 'el adási' stílust is gyakoroltatják velük. (Ezen a tanárképz n sincs bizonyítvány!) Ha valakinek itt Andersen is eszébe jut, hát beletrafált a dolog közepébe. De hogy tényleg értsük, mir l is van szó, tessék elképzelni, hogy egy magyar tanárképz n a 'társalgási' nyelvszínvonalat, mondjuk, Hamvas Béla "speak easy" esszéstílusának szintjén jelöljük ki! Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy miközben nagyban képezik a 'szabad tanárokat' a legkülönfélébb szabadiskolák számára, addig az alapminta, f inspirátor népf iskolákon például gyakran alkalmaznak inkább 'az életben képzett', gazdag élettapasztalattal rendelkez 'tanárokat' a különböz feladatokra (- néha, látszólag szinte tekintet nélkül). Nem csodálkoznék rajta, ha most a kedves érdekl d olvasó (akár 'szakmabeli', akár nem) elbizonytalanodna, és fejét vakarva megkérdezné, hogy akkor most mit is 'taní-ta-nak' azon a népf iskolán. Hiszen, ha kicsit tájékozott a kérdésben, azt is tudhatja, hogy az iskola h skorában, bizony megismerkedhetett az akkoriban f ként fiatal parasztokból álló 'hallgatóság' a legkorszer bb mez gazdasági módszereken túl például a mai napig oly sokat jelent , hajdanában 'forradalmi' szövetkezeti eszmékkel és szabályokkal is. Amint még 'kutatások' is folytak némely helyszínen: többek között Dánia mai egyik csúcs export-termékét, az elektromosságtermel 'szélmalmot' például az egyik népf iskolán 'találták fel', vették alkalmazásba legel ször. Vagyis a hagyományokat tekintve sem 'tilos' (szinte semmi) 'megtanulni' valamit a népf iskolán. A lényeg az, hogy egy 'emberiségléptékbe' is állított közösségi, nemzeti kihívásra reagálhasson szabadon választhatóan, személyesen a 'tanuló'. Ha a személy valamennyire is itthon érzi magát a 'világban', a társ-adalmában, akkor önként is azt keresi, hogy helyzetének (lehet ségeinek, temperamentumának, tehetségeinek) megfelel en miként is gazdagíthatja a közösségét is tovább. (Amint ezt többek között például a népf iskolát mint m hely-modellt is ajánló Síklaky István közgazdász A fennmaradás társadalmi programja cím könyvében is olvashatjuk.) Mind a különben nem túl gazdag és 'árulkodó', ide vonatkozó dán irodalom tanulmányozása, mind a saját (jó egyéves helyszíni tanulmányok!), mind más tapasztalatai igazolták a fenti alapmegfigyelést, noha természetesen ezen alapállás is csak személyek ilyen-olyan 'képviseletében', a velük való találkozások során tanulmányozható els sorban. No és értelemszer en, a leginkább dánul! Ami nem egy könnyen elsajátítható nyelv (különösen a kiejtés nehéz), és a 'dán észjárás' sem annyira 'fornuftig' ('józan paraszti'), mint talán els pillantásra látszik. A külföldieknek különben általában külön 'dísz'-programokat szerveznek angol nyelven, és igyekeznek általános tanulságokra és/vagy nagyon konkrét segítségre (afrikai falusi kutak pl.) szorítkozni. - 321 Szerkesztette: Fargó Ferenc


De nem els sorban a kommunikációs nehézségek teszik azt szerintem, hogy végs soron, mind jómagam, mind a dán népf iskolákon ilyen-olyan kapcsolatok és támogatás (pl. a dán Demokrácia Alapítvány) alapján felbukkant magyar résztvev k többsége 'nem igazán magyar embernek való'-nak találta az atmoszférát. Hanem a fel lünk nézve többnyire meglehet sen er ltetettnek t n csoportmunka, a 'szociális együttlét' favorizálása - szemben a szinte tiltott egyéni 'kiválósággal' és a szinte rettegett egyéni próbatételekkel, netán 'határátlépési' kísérletekkel. Persze hogy dúl az egoizmus, talán éppen a kollektivizmus er ltetése okán, de az igazán érdekes kérdések és gondok vagy privát ügynek min sülnek, vagy olyan stádiumban olvasztódnak be a csoport kebelébe, ami a mi általában meglehet sen komplikált (Lásd pl. Hamvas: Öt géniusz!) néz pontrendszerünk szerint szinte önfeladásnak t nik. (És/vagy menekülésnek!) Egyáltalán nem érdektelen, és egy gondolat erejéig ide is tartozik, hogy 'szerencsés' dán történelem ide vagy oda, mind az öngyilkossági, mind az alkoholista 'listákon' bizony ott kerülgetjük egymást az els helyeken általában. Noha - talán - ippeg ellenkez okokból: mi nehezen tudunk társ-adalmat, közösséget alkotni, míg k - általában - személyt. (Persze hogy sommás egy ötlet, de van benne valami, tessék elhinni!)" Eddig az idézet (a magam része a tanulmányból egészében, szintén olvasható az Interneten!), és csak annyit tennék hozzá, ami vázolja, miként is magyarítottuk hát a kipróbált metódust. Az aligha fog meglepni valakit, hogy otthon a dán szabvány 4-5 hónap teljes képtelenségnek mutatkozott, mind id ben, mind anyagilag. De hát szerintem nekünk magyaroknak elég volna öt hét együttlét is voltaképpen az alapfeladatra. Alapszinten, persze! És alkalmanként, merthogy persze id nként ismételni és továbbépíteni is lehetne, kellene a dolgot a részvett személyek továbbnyílása, épülése ütemében! (Valahogy úgy, ahogy a dánok teszik, vagy amint például a különben 'munka rült' japánok vonulnak el néhány évenként néhány hétre-hónapra a zen kolostorokba!) Az eddig két ízben lehetségessé vált minimális öt nap viszont a megvalósítás határán billeg, amint kipróbáltatott! Négy alkalom jött össze különben eddig (a 'rendszerátadás-átvétel' óta!). A Pilisben az els , mondjuk a magyarított népf iskola esszenciáját adta a 'téma' iránt érdekl d knek (a Budapest és környéke népf iskolai, valamint a Falufejleszt Társaság megrendelésére), miközben a személyes 'egy-másba-avatásra' koncentrált persze els sorban. A második, a százhalombattai városi könyvtár (azóta Hamvas Béla nevét vette fel!) 'Kicsoda-becsoda' beavatási hosszú hétvégéje leginkább talán egy laza kis csoport (a helyi Hamvas Béla 'olvasókör') hosszasan el készítgetett közösségépítési kísérlete volt, miközben ez is a személyes 'egy-másbaavatásra' koncentrált els sorban. A harmadik egy különös, a Kispad Alapítvány által szervezett 'Faluszívek párbeszéde' (három nap - három éjjel) Bicsérden, ahol falugondnokok, falusi polgármesterek és Baranya megyei képvisel jelöltek dolgoztak együtt, els sorban szakmai-politikai feladataikon, szupervíziós segítséggel, és hát eközben végigcsinálták a 'beavatási' folyamatot is - éppen hogy, de mégis roppant tanulságos eredménnyel. Ugyanis itt próbáltatott ki el ször az, amit sejtettünk már régóta, hogy a módszer valójában egy feln ttoktatási alapmodell - is! Amint az egyik közrem köd és a 'beavatási folyamatban' is résztvev (!) szupervizor fogalmazta a végén: "Az átéltek után azt kell mondanom, hogy e nélkül is lehet szupervíziót csinálni, de nem nagyon érdemes!" Ha valaki tudja, hogy a 'szupervízió' az egyik legtöbbet használt és legnépszer bb 'munkasegít ' módszer manapság, akkor fogalmat alkothat róla, milyen súlyú kijelentés is volt ez a szakma egyik legjelesebb hazai képvisel je szájából! Az e nyári, utolsó, az Új Kispad Alapítvány által szervezett, az Ormányság Alapítvány tulajdonát képez Fodor kúriában Drávafokon tartott "Kistérségi szerepl k együttm ködési alapképzése" volt az els olyan személyiség-nyitogató-épít 'beavatási' együttlét, amelynek el re kit zött 'képzési' célja is volt. Nem tesz semmit, hogy az Új Kispad Alapítvány által kötelességszer en els sorban megcélzott baranyai aprófalvakban jószerivel senki füle botját sem mozdította a kínálatra, hiszen így is 'telt ház' volt jószerivel, és hát ki nem "kistérségi szerepl " (is), ha szabad kérdeznem? No és az együttm ködési gyakorlatozás is ránkfér, ugyebár! Mindenesetre az egész folyamat, szinte minden fontos perc videoszalagokra vétetett, így most kezünkben van egy olyan nyersanyag, amib l akár 'oktatófilm', és hát 'reklám', ismertet is készülhet. (Persze nem ez a legfontosabb; de -) No de nem lennék meglepve azon sem, ha most a mindezideig netán kitartó kedves olvasó homlokát ráncolva azt kérdezné, hogy - 322 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ugyan mi is lenne itt az a bizonyos plusz, ami miatt azt mertem állítani fentebb, hogy ezen ajánlott 'iskola-modellnél' nem található jobb a Föld kerekén - tudtommal. (Hasonlóakról persze tudok itt-ott, a dán népf iskolák 'elitjén' túl is, de err l talán majd kés bb pár szót! Egy kézen meg lehet számolni ket különben!) Nos, természetesen az a plusz, hogy a módszer struktúrájában, alapszabályait betartva, m vészeti alapgyakorlatokra építve, de személyre célzottabban, mint Dániában, nemcsak képes a résztvev ket (roma falugondnoktól, polgármesteren át, egyetemi tanárig; ráadásul adott esetben egyszerre is!) önmaguk alapállása meghatározásához, megmunkálásához különösebb el készületek, er ltetés és er lködés nélkül a legjobb HELYZETBE HOZNI, de még a mindig aktuális társ alapállása megértéséhez, a párbeszéd alapjainak megteremtéséhez is a lehet legjobb kiindulást adja. Többet err l itt nem mondanék, hiszen mindevvel úgy vagyunk, mint a hajdani beavatásokkal, vagy ma a dán népf iskolákkal például, de egyáltalán bármivel, ami értékes, hogy csak ÁTÉLVE lehet igazán megismerni, megérteni. (A többi "csak szó-szó-szó", hogy a Dalai Láma kedvenc fordulatával is éljek.) Annyit áldoznék itt azért a 'kór szellemének', hogy elmondanám, az 'uralkodó' multi-izék már hosszú évek óta veszik a módszert (jó drágán ráadásul!) - részleteiben! A 'kreativitást' leginkább és legtartósabban el hívó m vészeti alapgyakorlatoktól, a David Bohm atomtudós által alkalmazott 'beszélget körök' (a Koppenhágai Hamvas Klubban 'látókörként' újra-feltalált és továbbfejlesztett!) jó esetben úgyszólván 'transzcendens témakeringetésen' át (Ford m vek pl.) egészen az újabbkelet , Sony-modellnek is becézett, állítólag hihetetlenül effektív 'páros munkavégzés' gyakorlatáig. Ezen utóbbiról csak annyit, hogy a Magyar Nemzeti Galéria GYIK-m helyében annak idején (cca. '80-85 között) nekem volt szerencsém (vagy mi?!) bevezet-tet-ni e valóban rendkívül egészségesnek és hatékonynak bizonyult módszert a m vészeti oktatásban. Kezd k és tapasztaltak, férfiak és n k, id sebbek és fiatalabbak 'tanítottak' változó páros felállásban együtt, még a legutóbbi látogatásomkor is a Várban. No ennyit a reklámról. Még néhány szót a FELIS-r l, meg az újra aktuálissá vált 'jugoszláviai' Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem- Népf iskola esetleges megalapításáról - azután már tényleg csak személyesen feltett kérdésekre válaszolok. Ez a kis történet a FELIS (Felfelé Iskolakör) felvillanást illet en leginkább Szabados Györgyr l, a kivételes szabadzenész, 'jazz'-zongorista zeneszerz r l, a MAKUZ (Magyar Királyi Udvari...) Zenekar alapítójáról és annyi jó zenész elindító tanítójáról szól els sorban. Ugyanis Sz. Gy. volt azon kevesek egyike, aki kb. 10 perc alatt nemcsak megértette az 'iskola' lényegét, de amikor végre sor került az els komoly 'bemutató kurzusra', tényleg el is jött a Pilisbe az els szóra. S t, nemcsak azt tudta rögtön, hogy ott mi 'szolgálunk', helyzetbe hozunk, és nem 'tanítunk', de még a 'beavatás' szó használatát illet en is volt az els , a különben igen megtisztel kvalitásokkal munkatársnak vállalkozó 'tanári' csapatból, aki megvédte a dolgot, mondván: "Bizony, hogy ilyesmir l van itt szó, kérem szépen." Aki kicsit is ismeri a mestert, az talán el sem hiszi, hogy amikor vázoltam neki, hogy nézetem szerint még kéne adnunk egy esélyt a 'kórnak', azaz a különféle 'népf iskola', 'feln ttoktatás' stb. címszó alatt elszórtan és mintha (?) meglehet sen tanácstalanul próbálkozó (?) er knek egy valódi 'népf iskola'alapítást el készít egyesület bejegyzésével, akkor szinte els re elvállalta még a Felfelé Iskolakör elnökévé jelölését is! Meg is választottuk persze. Az már aligha fog meglepni különösebben bárkit is, aki nálam csak kicsit is kevésbé naivabb, hogy még a végleges bejegyzés el tt sikerült a tagságba bevont, beugratott (?) 'népf iskolai szövetségi álnököknek, kultúrmanager-igazgatóknak, népm vel knek' stb. érthetetlenül bugyuta, s t helyenként sunyi szabotálásukkal talán örökre elvenni a kedvét attól, hogy még egyszer megpróbálkozzon valami hasonló 'nép-f iskola-alapítási' üggyel. Magam is ezerszer meggondolom legközelebb. Ha-ha-ha... Legalábbis Magyarországon... Íme egy részlet az ORBIS '97-es Hamvas-emlékszámából: ÁLOM "A Hamvas m veinek fordítása nyomán felt nt itt még egy lehet ség! Több jóslat szerint (pl.: Nostradamus, Arany Rózsakereszt Szerzete ) a Földközi tenger medencéje (lesz) az a hely (Armageddon), ahonnan a pokol korunkra végképp elszabadul. Az utóbbi pár száz évben láttunk néhány kísérletet már, a legutóbbi szörny ségben még benne élünk. Sava Babi profesz- 323 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szor, Hamvas ottani fordítója mesélte, hogy amikor a Szilveszteren dolgozott, szerb felesége nem akarta elhinni, hogy nem 'fordította bele' a szövegbe az éppen aktuális 'jugoszláv' rületet. Hamvas jól látta ezt a tendenciát is. Nagyon valószín , S. Babi nak igaza van abban, hogy a volt Jugoszláviában kitört polgárháború (?) bestialitását, és "vallásháború" ide vagy oda, a p re nihil jeges rémületét kibírni csak Hamvassal lehet(-ett). az egyetlen fellelhet kortárs (közép) európai, aki igazán meg tudja, bírja, meri magyarázni, miért, és hogyan kerültünk abba a sokszorosan meghasonlott helyzetbe, küls -bels csapdaszorongásba, amiben feszengünk mindannyian errefelé. Déli szomszédaink éppen a legrosszabb oldalt élték át. Különös jelent sége volna, ha össze tudnánk dolgozni - mondjuk: Hamvas alapján! Talán nem kell az övékhez hasonló helyzetbe kerülnünk, hogy megtanuljuk széles körben értékelni a 'hamvasi' ember-világ-lét felfogást. Talán mégsem annyira tipikus magyar sajátosság az, hogy a szerbekkel összehasonlítva nekünk kell(-ene) összeszednünk magunkat nagyon, hogy Hamvas értésben és "hasznosításban" utolérjük azt a kb. 100 tanulmányt. Az is nagyon jó lenne persze, ha akadna valaki, esetleg a volt Jugoszláviából Magyarországra menekült magyarok közül, aki ugyanolyan megszállottan fordítaná a Hamvasról megjelen ottani írásokat magyarra, mint amilyen lelkesedéssel fordítja szerbre Sava Babi az életm köteteit! Egy ilyen nemes versengést l igazán nincs mit tartanunk. Mindenki csak nyerhet vele. El bbutóbb megnyílik majd remélhet leg egy 'szerb' (-horvát-bosnyák-szlovén-magyar) Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem is; ami pedig igen komoly lehet ségeket nyitna meg a térség valódi méregtelenítésére, esetleg valamely frissít szellemi súly felkerekedése szempontjából is." [Sava Babi professzor a Hamvas emlékszámról írva ezt a részt lefordította, és közzé is tette Széljegyzeteiben (Marginalije) még '97 augusztusában!] Nos, a bombák után úgy t nt, hogy nagyon hosszú id re el kell felejteni minden hasonló álmodozást. Mára legalábbis mintha (?) újra lehetne gondolkodni azon, hogy ha vannak olyan er k 'SzerbiaMontenegróban', amelyek TÉNYLEG a 'térség' szellemi méregtelenítésén szeretnének munkálkodni, akkor - jobb módszert ajánlani nekik sem tudván - talán ezen átmeneti id szakban mégis meg kéne próbálni (legalább) egy fent vázolt iskolát alapítani. (A hazai tapasztalatok azt mutatták, hogy a 'piac' környezetben és lelkekben való eluralkodásával úgyszólván lehetetlenné válik a dolog! Az ördög tudja miért! No, piacra idomító 'feln ttoktatás' van ám dögivel!) E dolgozat írása közben sikerült váltanunk néhány e-mailt (az áramszünetek szüneteiben) a drávafoki kurzuson zenész-'tanárként' és 'beavatóbeavatottként' is közrem köd zentai Mezei Szilárddal. Amikor vázoltam neki, hogy ezen, zenta inspirációra készül 'növény-lélek' gondolatmenet is óhatatlanul az iskola-ügyre élez dik ki nálam, akkor félig tréfásan - azt válaszolta, hogy nagyon helyes, de azért azt nem gondolom, hogy az irgalmatlan feladattömeg közepette, ami ott tornyosul az emberek el tt a 'változások' közepette, ez lenne a legfontosabb gondjuk-bajuk; ugye?! Nem tudom, mennyire sikerült meggy znöm, amikor azt válaszoltam, hogy DE BIZONY! Ugyanis amint minden örömünk, ugyanúgy minden gondunk is mindenekel tt 'személyfügg '. "Vagyis az alaptételt kimondani, amely nem egyéb, mint a létezés alaptétele: a valóságot az imagináció teremti. Nem úgy persze, ahogy a hinduk gondolták, hogy az imagináció a kezdetek kezdetén a valóságot megteremtette, s azóta is itt van, mint hátunkon a zsák. Hanem úgy, hogy folyamatosan teremtjük, éspedig létezésünk rületével teremtjük Értem. Ön a létezés primordiális tevékenységének a valóságalkotást tartja. A definíciót elfogadom. Ezt a valóságot mi imaginációnkkal teremtjük szakadatlanul. Helyesen mondom? Ezért mondjuk, hogy a valóság és a misztérium egybe esik - " - 324 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Lázár Ervin Járkáló *forrás: zEtna, "Magazin a vulkán alatt", I. évf. 1.sz. 1999. Nov.2.

"Dicsőségtelenség, eredménytelenség, szerelemtelenség, baráttalanság, közösségtelenség. E sok szomorúságból fakad a derűm, e sok bukásból a győzelmem, e sok harcból a békém, e teljes egyedüllétből a tudásom." (Magyar Hyperion)

Hamvas Béla Kör* 1988 elején útjára indult Hamvas Béla Kör munkája. A Kör gondolatát Dr. Szilágyi Imre vetette fel nekem, még 1987-ben. A Hamvas Kör, mely a névadója szellemiségének megfelel en semmiféle hivatalos formát nem öltött, azt a célt t zte maga elé, hogy ápolja Hamvas Béla szellemi örökségét. A Kör azóta is rendületlenül tartja - változó helyszíneken havi összejöveteleit (jelenleg a Fasori Evangélikus Gimnáziumban), ami így 14 év távlatából azt tükrözi, itt nem valamiféle tiszavirág-szer divathullám meglovaglásáról van szó, hanem megszólított emberek elkötelezett és kitartó törekvésér l. A Kör bels , alkotó és szervez magja, ráadásul a hosszú évek során alig változott, a néhány lemorzsolódottat pótló újonnan becsatlakozók is szinte az alakulás id szakától eljártak az el adásokra. így ma joggal elmondhatjuk, nemcsak szilárd szellemi alapra építettünk, hanem azt is, hogy a bels motiváltságunk is er s. Ez a kötet, bár késéssel jelenik meg, hiszen négy éve emlékeztünk a Magyar Írók Szövetségében Hamvas Béla halálának 30. évfordulóját, talán nem veszített aktualitásából. A kötet ennek az emlékülésnek az el adásanyagát tartalmazza, néhány szerz ugyan kicsit átdolgozta azt. Az el adók jórészt a Kör bels alkotóm helyének tagjai, azonban, hogy a megemlékezés ne legyen belterjes, felkértünk néhány küls el adót is, akik el z leg már a Körben el adásokat tartottak. Külön köszönet illeti Jókai Anna írón t, aki el adása mellett elvállalta az est háziasszonyának a szerepkörét is, és az egyes el adások között számos gondolattal gazdagította a közönséget. Sajnos az estr l nem készült hangfelvétel, így ezek az összeköt szövegek elvesztek. Meg kell említeni és köszönni a másik két vendégel adó részvételét, Hafenscher Károly evangélikus lelkésznek és Sava Babié szerb irodalomtörténésznek. A Medio Kiadó, aki a Hamvas életm kiadását végzi, ott helyben felajánlotta a jól sikerült est szövegeinek megjelentetését. A technikai nehézségek miatt a kötet csak most 2002-ben, Hamvas 105. születésnapjára jelenhet meg. Azonban úgy vélem az ott jelenlév egykét száz hallgatón kívül többeket érdekelhetnek az elhangzottak, így e megkésettség nem is fontos tényez . Hamvas Béla helyzete a hazai kultúrában az 1983-as újramegjelenése (ekkor jelent meg 1948 után el ször kötete, A világválság) óta lényegesen nem változott. Az biztos, hogy az értelmiségi körökben általánosan ismertté lett, legalábbis a neve. A m veinek hatása sokkal inkább a m vészek körében vált jelent ssé (zenészek, fest m vészek, írók körében), s a filozófiai és tudományos élet képvisel it nem igazán érintette meg. Ez talán természetes, hiszen XIX. századi nagy el dei Kierkegaard Nietzsche, míg a haláluk utáni évtizedekben meghatározó szerepet játszottak a m vészeti forradalmakban, addig a filozófiai közélet csak nagy késéssel ismerte fel valódi jelent ségüket. A hazai tudományos szakmákat - leginkább a filozófiát - éppen az irritálja, hogy Hamvas számára bármi amivel foglalkozott azt nem szakmaként tette. Hamvas a bölcseletet, és mindent amit csinált, azt életgyakorlatnak tekintette, m alkotásnak, mint valaha a - 325 Szerkesztette: Fargó Ferenc


görögök. Borzadt attól hogy bármiféle tevékenységét olyan karrier célokért végezze, mint pozíció, siker, hatalom, tekintély, anyagi nyereség stb., amelyek különösen ma, a mérhet vé tett tudományos min sítés korszakában a legfontosabbak. t a bölcsesség szeretete, és nem az idézettségi indexek, vagy a tudományos fokozatok mozgatták, és mivel érett korára kívül maradt minden szakmán, s épít ipari segédmunkásként elnyerte a teljes kutatási szabadságot, az igazi alkotói kegyelmi állapotot. Meg kell említeni a 2000-es Frankfurti Könyvvásáron azt a tanulságos esetet, ami néhány írócskánk nem éppen szellemi hozzáállását mutatja, nevük talán említésre sem méltó. Az ottani olvasótalálkozón, azzal az indokkal támadták Hamvas kinti támogatott szerepeltetését, hogy neki már nem kell lakbért és villanyszámlát fizetnie, s inkább az él ket kellene szponzorálni. Miért ír az ember? József Attila bizonyosan megfordult a sírjában. Hamvas Béla hiteles élete és tiszta gondolkodása révén fel tudott emelkedni a legnagyobb ókori bölcsek színvonalára, akik társaságában mindig oly jól érezte magát. Nem az a sajnálatos, hogy mindmáig nem kapta meg az t megillet szakmai elismerést (ebb l az utókor pusztán filozófusaink korlátoltságát fogják megállapítani). Hanem hogy a tanításai nem sz rödnek át az emberek mindennapi életébe, hiszen, mint ahogyan a görög filozófusok célja is a boldog élet ennek záloga nem a részproblémák végtelenségig történ boncolgatása, hanem a lényeges kérdések belátása, a nagy összefüggések megértése - és nem szakismeret, hamvas bölcselete is ezt kínálja mindenki számára.

Szathmári Botond * Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12.

"Nem kellett, mint a gazdag ifjúnak, eladni semmit. A bomba ettől a fáradságtól megkímélt" (Silentium)

Hamvas és a szerbek* Nagyon örülök, hogy Hamvas Béla tisztel i között vagyok, azok között, akik már régóta tudják, milyen óriási érték a m ve. Ezért is merek rövid lenni, mert a barátaim között nem rejlik veszély, hogy félreértsenek. Íme egy rövid áttekintés. Nálunk, szerb nyelven, 1993-tól folyik a Hamvas m vek kiadása, és eddig a következ m vek jelentek meg könyv formában (1.), vagy le vannak fordítva, és kiadásra várnak (II.): 1. 1. Hüperioni esszék, 2. Scientia Sacra 1., 3. Patmosz I., 4. Patmosz II., 5. Patmosz III., 6. Babérligetkönyv, 7. A világválság, 8. Száz könyv, 9.A bor filozófiája, 10. Titkos jegyzőkönyv, ll. Unicornis, 12. Silentium, 13. Ugyanis, 14. Hexakümion, 15. Mágia szutra, 16. Arkhai, 17. Óda a XX. századhoz, 18. Tabula smaragdina, 19. Láthatatlan történet, 20. Regényelméleti fragmentum, 21. Szilveszter, 22. Öt géniusz. ll. 23-29. Karnevál I- VII., 30. Bizonyos tekintetben, 31. Maya, 32. Forradalom a művészetben, 33. Scientia Sacra II., (Tíz esszé és válogatás következik, amit 1919-1948 között adtak ki.) 34. A modern irodalom (1. 1919-1930), 35. Apokaliptikus természetfilozófia (2.1931-1933),36. És ami utána - 326 Szerkesztette: Fargó Ferenc


következik (3. 1934), 37. Ember művészet nélkül (4. 1935), 38. A közvélemény anatómiája (5. 1936), 39. Szépség (6. 1937-1938),40. Szellem és hatalom (7. 1939-1940), 41. Társadalmon kívül (8.19411942), 42.A háború nagysága és az ember kicsinyessége (9. 1943-1944), 43. Füstparipán (10. 19451948), 45. Lázár miközöttünk (1963-1964), 46. Szarepta, 46. Weöres Sándor: Teljesség felé, 47. Kemény Katalin: Levelek a halott baráthoz, 48. Kemény Katalin: Az ember, aki ismerte a saját neveit, 49. Anthologia humana. Egyes m veket, amelyek közel állnak Hamvashoz és a köréhez, szinte nem is kell élesen megkülönböztetni az m veit l, bár egészen más szerz keze alkotta ket. Ezért nagyon érdekes Weöres A teljesség felé cím m ve, a két nagy alkotó gondolkodásának különös egyesítése. Amíg Kemény Katalin m ve, bizonyos szempontból értékes Hamvas-elemzés, más szempontból nézve bifurkációs Hamvas változat. Egészen különös dolog Hamvas Anthologia humana cím m vének a fordítása: ez Hamvas m , de ugyanakkor fordítás is. Az eredeti m vek nyelvér l kellene fordítani, azonban olyan "hamvasiak", hogy magyarról is lehet. Úgyszintén, hasonló veszély áll fenn, ha eredetib l fordítjuk, mert akkor Hamvashoz és ezeknek a részleteknek az olvasásához kell illeszkedniük. Most az Anthologia humana-t fordítom, év végéig be kellene fejeznem. Már az ötvenedik m - A magyar Hüperion - fordításához készülök, kiadása karácsonyra van bejelentve, de tegnap hallottam a kiadótól , hogy nem lesz kész... Tehát, nincs olyan hozzáférhet m , amit le lehetne fordítani, mert minden könyvformában vagy folyóiratban megjelent m le van fordítva szed) nyelvre. Az a fogadtatás, amiben a Hamvas m veknek nálunk része van, abban is tükröz dik, hogy A határok szétfoszlanak, nemde cím terjedelmes kézirata végéhez ért. Tulajdonképpen ez Hamvas Béla m vének recepciója. A kézirat két részre oszlik: "Margó", a jegyzeteim mindarról, ami Hamvasra és a m veire vonatkozik, ez több, ezerre rúg; "Erdei tisztás", teljes aláírt szövegek, el ször az enyémek, majd bekapcsolódnak más szerb szerz k is, s t Magyarországról is több mint száz szerz 170 szövegét tartalmazza Hamvasról. A kézirat alcíme "Hamvas Béla elfogadása a szerb kultúrában", majd a magyarországi fogadtatásra is kiterjed, míg a végén csak a "Regény" alcím szerepel. A kéziratot egyenként 10-10 ívb l álló 12 osztottuk, az els könyv december végén jelenik meg, a többiek pedig a következ pár évben 2000-ig. Az utolsó, tizenkettedik könyv nem viseli majd a l2-es számot, hanem 11 és 1/2 (a számtan ismer i tudják, hogy miért), és ebben lesz az összes el z könyv teljes tartalma, valamint mutatói. A névmutató tulajdonképpen a regény szerepl inek hosszú névsorát tartalmazza, legelején a következ magyarázattal "Minden személy valós, s t még az a kett is, akik itt nincsenek feltüntetve (Hamvas Béla és Sava Babic) , a regényben Vasa Delié kivételével - aki annyira fiktív amennyire Radafuko valódi -nincs egyetlen kitalált személy sem. A Karnevál cím Hamvas regény ismer inek világosak a célzások. Azoknak az olvasóknak, akik nem tudnak jegyzeteket olvasni, hogy egy ilyen könyv ne legyen unalmas, mindegyik oldal fels frízén Hamvas bio-bibliográfia lesz, és rövid idézetek az 1934-1948 és az 1975-2000 közötti fogadtatásáról. Az els frízen pedig egész sor idézet Hamvas m veib l id rendi sorrendben. A Belgrádi Filológiai Egyetem Hungarológiai Tanszékén már az egyetemi tanulmányok kezdetét l Hamvasnak, mint írónak nagy figyelmet szentelnek. Az els évfolyamon, az els vizsga keretén belül (Bevezetés a hungarológiába) Hamvas a leggyakrabban idézett író, ezzel buzdítva az egyetemistákat olvasására. És így van ez az egyetemi évek egész ideje alatt. Az els generáció ebben az évben diplomázott le, a záróvizsga kérdéseinek egy csoportja Hamvasra és m veire vonatkozott. Minden egyetemista egy kérdést húzott ki Hamvasról, de már az írásbelin is mindkét téma magában foglalta Hamvast (1. Lukács és Hamvas párhuzam, 2. Három rövid regényelemzés: Konrád: Látogató, Bodor: Szinisztra körzet, Hamvas: Ugyanis). Hamvas kit n fogadtatása után, amelyet nem lehet öszszehasonlítani más hasonló eseménnyel a szerb kultúrában, a magyar Írók és gondolkodók köre fokozatosan b vülhet. Ezért a legjobb Hamvas körével folytatni, Szabó Lajos és Tábor Béla Vitairat a szellem ellen cím m ve le van fordítva, Szabó Lajos többi esszéjét pedig most fordítom... Azt, hogy megismétl dik egy hasonló magyar Író sikeres befogadása, mint ahogy ez Hamvassal történt, nem lehet elvárni, de a szerb kultúra már ösztönözve e különös életm vel, bizonyosan képes befogadni más magyar alkotókat. Az olvasóinkat Hamvas magyarországi befogadása is érdekli, és sehogy sem tudják felfogni, hogy miért viszonyul a hazája, legalábbis eddig, ilyen különleges erkölcsi nagysághoz és nagyvilági gondolkodóhoz mostoha módon. - 327 Szerkesztette: Fargó Ferenc


A mai helyzet Magyarországon, különösen bizonyos körökben a következ : könny kézlegyintéssel elvetik Lukács György néz pontjait, mint elavult tévedéseket, de ahogy megemlítik Hamvas Bélát Lukács róla alkotott véleménye még mindig érvényes. Nem furcsa ez? Már a Hamvas m vek eddigi szerb befogadásából is kit nik, hogy el ször a nyílt szellem olvasók fedezték fel, a költ k, írók, m vészek, és csak ezután a tudósok. Az különösen érdekes, amikor más-más szakterület tudósok nyilatkoznak róla. Éppen ezért hoztam el kinagyítva Nikola Pantié paleobotanikus, akadémikus egyik könyvéb l az "Egyetemes emberi szellemiség spirálja a geológiai id ben" ábráját, melyen az emberiség fejl dését ábrázolja, a logosztól az íráson, a nagy kultúrákon, görögökön, Jézus Krisztuson és a nagy gondolkodókon és tudósokon át, és az utolsó spirálon ott találjuk Hamvas Bélát. . . Szerbiában sokan írnak már Hamvasról és m veir l, de úgy írni róla mint például Balzacról, Tolsztojról, vagy Thomas Mannról helytelen, ahogy Dosztojevszkijr l úgy még lehet, de nem javasolt. Jakob Böhmér l, René Guénon-ról, Hamvasról másképpen kell írni. Csak az írhat és gondolkodhat róluk, akit a m veik megszólítottak. Ilyen pedig nincs sok, se nálunk, se Magyarországon. Ez a megszólítás más m veknél is fontos lehet, de Hamvas m veinél az olvasáshoz és az elmélkedéshez nélkülözhetetlen. (Lehet, hogy a megszólítás kifejezés nem is áll olyan messze Gadamer Betroffenheit kifejezését l, melyet szerbre pogodernost-nak fordítunk.) Amikor René Guénon tanítványa értékelést írt a tanáráról egy francia filozófiai lexikon számára, kihasználta azt a lehet séget, hogy hozzátegye Guénon horoszkópját. Nálunk elkészítették és kiadták Hamvas horoszkópját, nagyon tanulságos. A magyar kultúrának kutyakötelessége, hogy tisztázza a viszonyát Hamvas Béla személyével és m veivel. Egy kultúra anélkül is élhet és fejl dhet, hogy ezt megtegye, de akkor csonka, nem teljes, alacsony marad. Reménykedni kell abban, hogy hamarosan megtörténik ez az értékelés, és így Hamvas életm ve megtermékenyíti a magyar kultúrát.

Sava Babic * forrás: Emlékülés Hamvas Béla halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Írók Szövetségében, 1998. nov. 12

"A krízis világfolyamat, ahol a morál, állam, társadalom, ember, szellem, művészet, szokás krízise csak megnyilvánulása ugyanannak a kritikus világhelyzetnek." (A világválság)

Hamvas Béla kereszténység szemlélete* A magyar szellemi élet sajátos és kiemelked képvisel je Hamvas Béla (1987-1968). Sajátossága több szinten is megnyilvánul, annak a paradoxonnak az érvényesülésével, hogy minél inkább egyetemes annál inkább egyéni. Ezekr l csupán érint legesen kívánok szólni, hangsúlyozottabban térnék ki Hamvasnak a kereszténységre irányuló vélekedéseire, állásfoglalásaira. Nehéz t bármiféle diszciplínába, valamiféle nézetbe, irányzatba besorolni. Éppen e nehézségben van Hamvas Béla óriási érdeme, jelent sége. A szellemiség olyan univerzális palettáját tárja elénk, amely sehol sem tapad le, nem tartozik sem valláshoz, sem filozófiához és semmiféle izmushoz sem, és egyetlenegy személyhez sem köthet . Az utóbbiról nem kevés iróniával panaszkodik: „Újabban a halottgyalázás különös módját eszelték ki. Az elhaltaknak, amikor már nem tudnak védekezni, szobrot állítanak, nevükre emlékbi- 328 Szerkesztette: Fargó Ferenc


zottságokat hoznak létre, még bélyeget és érméket is készítenek, és utcát neveznek el róluk.” (H.B. Silentium) Most, amikor már Hamvas sem tud védekezni ellene, nehéz róla bármit is állítani, munkásságát felmagasztalni, gondolatait valamiféle rendszerbe kényszeríteni, s egész személyiségét meghagyni a „nevezetes névtelenség”-ben, kinek „társadalmi helyzete az, hogy társadalmon kívüli” Arisztotelész óta az emberiség tengernyi kategóriát állított fel önmaga számára, és most ebben fuldoklik. Mégis a hamvasi gondolkodásmód megértésére szükségünk van három kategória bevezetésére, melyekkel közelebb kerülhetünk szemlélet módjához. A válság kategóriája. Hamvas alkotta terminus technikus a krizeológia; válságtan értelmezhetnénk magyarra. A világ dualizmusa (jó-rossz, szent-profán, isteni-sátáni, adó-vev , szegény-gazdag, stb.) Hamvas számára a válság dialektikáját jelenti. A világ minden id pillanatban valamilyen válságban van, a válság a világ ki- és belégzése. Megjelenik valamilyen krízis, elmélyül, majd megsz nik és jön a következ . Inspiráció-respiráció. Az ember feladata jól felismerni a válságot, s tenni ellene. Sok baj származhat abból, ha nem helyesen ismerjük fel a krízist. Napjaink modern embere gazdasági vállságot vél felismerni, holott a szellem, a szellemiségünk válságát éljük. A kor emberének az Istene a Mammon és nem a Mindentadó, a teremtésb l termelés lett és a fogyasztás „szent” cselekvéssé vált. Az ember „fejjel lefele kezd el élni”. Hamvas ezt a fajta életet korruptnak nevezi: az embert a Mammon megvesztegethette, és az embernek tetszik ez a romlott züllött lét. Megzavarosodás az, amiben élünk, Jakob Böhme szavát kölcsönzi Hamvas, amikor err l beszél, ez a turba. A bajt még az is tetézi, hogy ebben a romlottságban, megzavarodottságban, turbában kifejezetten jól érzzük magunkat. Evvel kapcsolatban gyakran halljuk visszhangozni: ez a fejl dés, el remenetel, a technika csodája, jólét, demokrácia stb. Ezért jellemzi oly nagyon napjaink emberét az anyagiasság, a korrupció, a technokrácia, a gazdasági és gazdagsági orientáció, a pénzuralom és a tudományba, mint haladásba vetett hit. Ha azt mondottuk, hogy a válság szellemi, akkor a megoldás is csak szellemi síkon lehetséges. Minden más csak a felületen mozog. A hagyomány kategóriája. Hamvas életbölcseletének kulcsfogalma. Ez a hagyomány azonban nem kultúrtörténeti, etnográfiai értelmezés, hanem metafizikai. A vertikális tengelyt jelenti, mely minden pillanatban jelen van, ugyanakkor örök. Egyfajta metafizikai tudást jelent ez az embernek a létben elfoglalt egyetemes helyér l. A hagyomány fundamentális mondanivalója az egyetlen azonosság: az isteni és az emberi lét azonossága. Ez minden hagyományban közös, így tulajdonképpen nincsenek hagyományok, csak a hagyomány van. Hamvas vélekedése szerint ezt a tudást rzik a szent könyvek, a Védáktól a Tao-te-kingen át az Evangéliumig. Egyedül a szent könyvek érintik meg az ember isteni mélységeit. Bigott materializmusra vall ezeket a könyveket kultúrtörténeti leletnek, vagy irodalmi szövegeknek tekinteni. Sajnos ma a hagyományt egyezményesen lenézzük, s fejet kizárólagosan a tudománynak hajtunk. Mert a hagyomány korhol és ránkpirít, a tudomány viszont hízeleg nekünk, a hagyomány "mondanivalója" gyakran kényelmetlen a tudomány viszont süpped s kényelmet ígér. A próféták indulata kellemetlen, a tudós ígérete megnyugtat, elaltat. Hamvas a hagyomány értelmezésén belül az aranykor fogalmát is ezen a tengelyen helyezi el. "Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden id ben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki , aki megvalósítja." (H.B. Öt géniusz) Ezen meghatározás az Isten Országáéval analóg. "Az Isten Országa 'nincsen itt és nincsen ott.' (Lk.17.21.), földrajzilag körül nem határolható. De ott van mindenütt, ahol akad egy ember, aki magába fogadja Jézust. Jézussal a szeretetet fogadja magába és a szeretet közösséget formál." (B.Gy. Merre menjek?) Az el z az id beliség, míg az utóbbi a térbeliség fel l közelít. Ahogy az aranykor nem egy olyan korszak, amely már valamikor volt, de elmúlt, és amelynek egyszer majd megint csak el kell érkeznie. Hanem létállapot, létmin ség, amely bármikor, bárhol, megvalósulhat. Úgy ahogy az Isten Országa sem földrajzi terület, meghatározott lakossággal, rendelkezésre álló kiváltságokkal. A realizálás kategóriája. A harmadik fogalom a valóság és a hagyomány tartalmi vonatkozását a praktikum területér l világítja meg Hamvas. Olyan gyakorlatról van itt szó, ami a gondolat, szó és cselekedet egységét reprezentálja. Egyébként ez az egység - hamvasi vélekedés szerint is - Jézusnál található meg maradéktalanul. Jézus személyisége Hamvas számára a leghitelesebb. "Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez fölülr l nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. - 329 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen. Jézus felszólította az embert, hogy az Istenember azonosságot magába vegye fel." (H.B. Scientia Sacra) Ebben a vonatkozásban Hamvas elmarasztalja a klérust, aki az Evangéliumból egyetlen mondatot sem tudott realizálni. Ennek okát a metanoia elmaradásában, a kompromittálhatóságban és a politikával való összefonódásban (lásd még: trón és oltár szövetsége, B.Gy.) látja. Fontos számára leszögezni azt, hogy az aranykor realizálható. Hiteles, nyílt ember szükséges hozzá. Természetesen a meghívás az egész emberiségnek szól, mert a sz l sgazda is mindenkit alkalmaz a munkára - még akkor is, ha az utolsó órákban érkezik - és a "bérezés" is azonos. (Mt. 20.1-16.), de a mindenhova szórt ige-mag csak a jó földben (emberben) hajt ki. (Mt.13. 1-9.) Az aranykor realizálásában Hamvas nem kisközösségekben gondolkodik, számára egyetlen hiteles közösség létezik csak s ez az emberiség. Jómagam a hamvasi gondolatokat hozzávet legesen öt éve ismerhettem meg. Ezen id szak alatt két alkalommal haragudtam meg rá. Az els haragvás a kezdet kezdetén volt, egyszer en nem értettem t. A Scientia Sacra második kötetével idítottam az ismerkedést. így írt: "Vallás, filozófia, tudomány könnyíteni akar, mint mondják, az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát!" (H.B. Scientia Sacra). Nem értettem a mondatot. A vallás a filozófia mellett még csak-csak, de hogy kerül ide a tudomány, és miféle életkönnyítésr l van itt szó? Mi az, hogy az embernek „visszaadja önmagát”? Aztán bekattant valami. Ráéreztem, mekkora igazságtartalma van ezeknek a gondolatoknak. A vallás a nagy életkönnyít . A vallás, mint búvóhely; a legjobb búvóhely, ide még Isten el l is el lehet bújni. Elegend , ha betartjuk a vallási obszervanciákat. Jézus is ebb l a rejtekhelyb l akarta kipiszkálni a farizeusokat, akik alapjában véve igen vallásos és törvénytisztel emberek voltak. Haragudott is rájuk Jézus, nem úgy a b nösökre, hiszen ez utóbbiakért jött el.(Mt.2.17.), talán azért, mert k nem bújnak el sehova, sem vallásba, sem ideológiába, sem világnézetbe. k ebben az értelemben tiszták és nyitottak. Transzparens egzisztencia – mondja Hamvas. Jézus a hagyomány és nem a vallás jegyében jött, azért jött, hogy az embernek visszaadja önmagát. Ez az megváltása, metanoiája. Jézusnak esze ágában sem volt, hogy új vallást alapítson, tehát a kereszténység a hagyomány jegyében kell, hogy álljon. A második haragudás kés bb jött. Olvasva Hamvas m veit egy-egy gondolata elemi er vel belémnyilalt: „ezt pontosan én is így gondolom, csak soha nem tudtam megfogalmazni, de másvalaki szavakba tudta önteni. Miért nem én?! „ Gyakran volt ilyen sajátos de ja vu élményem – én már jártam valamikor ebben a városban. Mindig volt a kereszténységr l egy másfajta véleményem, mint ami a szószékr l halhatott az ember. E kett mindig ellentmondásban ált egymással. Nem csupán a víz (prédikálás) és a bor (ivás) kibékíthetetlen ellentmondásáról van itt szó, hanem sokkal mélyebb jelenségr l, amit soha nem tudtam megfogalmazni. Hamvas ragyogóan megfogalmazta nekem/helyettem, sokféleképpen, például így is: „A történelmi kereszténység igen korán, kés bb soha jóvá nem tett, s t súlyosbított és ezért végzetes hibát követett el. Ez a hiba, hogy a gnózist nem olvasztották be, hanem eretnekségnek bélyegezték, és a kereszténységb l kizárták. Ezzel pedig a megismerés szabad szellemi tevékenységének lehet ségét a kereszténységben megszüntették. Plótinosznak a gnózissal szemben tanúsított ellenállása érthet (menthet ). Visszavonultan él magánember volt, és információi sem lehettek hitelese. A keresztény papság viszont magas autoritás, értesülései kimerít ek és megbízhatóak lehettek és biztosan voltak is. Éppen ezért a gnosztikusok ellen indított hadjáratot nem lehet úgy megítélni, mint Plotínoszét. A kereszténység történetében ez volt az els eset, amikor a papság keresztény ellenes magatartást vett fel. A történelemben ez volt az els eset, amikor a papság a hatalmát az Egyház szellem ellen érvényesítette.” (H.B. Scientia Sacra) Hamvas Béla nem vitatja, hogy a gnózisnak lehettek tévtanai, de maga a gnózis alapvet en a szakrális megismerést jelentette. A klérus harca minden bizonnyal nem a tévtanok ellen irányult, hanem az értelem átvilágító tevékenysége ellen. Talán, hogy a gnózis nem oldódhatott fel a kereszténységben, szülte azt az örök dilemmát, amit mind a mai napig a hit-tudás antagonisztikus ellentétének mondunk, és képtelenek vagyunk megbirkózni vele. Könny az analógiát észre venni, hogy a Bokorral is történt/történik: -

Nem olvasztották be, szektának tekintették - 330 Szerkesztette: Fargó Ferenc


-

Megbélyegezték

-

A kereszténységb l kizárták

-

Tevékenységének lehet ségeit igyekeztek megszüntetni

A Bokor nem akar mást, mint: -

A lelkiismeret ellenében nem engedelmeskedni

-

Értelmi átvilágítást tenni

-

A válságot feltárni

-

Az Evangélium szellemét l idegen elemeket (pl.: er szak) eltávolítani

-

Az Evangélium igazi szellemét realizálni (pl.: adás, szolgálat, vissza nem ütés)

-

A hagyomány egyetlen - isten és ember - örök szövetségét megvalósítani

-

Beismerni, hogy a keresztény vallás eddig az emberiség történelmében nem sokat ért el, ennek egyetlen egy oka van, hogy eddig nem volt az igazi, és ennek a kora tulajdonképpen most kell, hogy elkövetkezzen (Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is. (Mt. 6.16.)

-

És hinni a kereszténység újjáéledésében

Hamvas egységben próbál gondolkodni. Minden Egy, a világ pedig ennek az Egynek számtalan vetülete. A létegység e tanát a nagy keleti hagyományok mellett megtalálja az európai hagyomány letéteményeseinél is, els sorban Echardt mesternél, Jacob Böhménél, Cusanusnál, Baadernél, Szt. Ágostonnál. Természetesen fellelhet ez a kereszténységnél is, de csak nagyon rövid ideig. "A kereszténységben lév egység-gondolat abban a pillanatban, amikor kimondták, elemi er vel tört át. A kis héber gyülekezet, amely abban a hiszemben volt, hogy számára készült vallás, felrobbantotta. A kereszténység mértéke már az els pillanatban is az egész föld volt. Az egység nagy arányokban el ször Alexandriában bontakozott ki. A gondolkodók kísérletet tettek arra, hogy mindazt, ami a kereszténység el tt volt egybeolvasszák. Ha a klérus és a politikai hatalom az alexandriai gondolkozást nem üldözte volna, a hagyomány alapjára épített emberiség-egység megvalósítására lett volna lehet ség. (H.B. Scientia Sacra) Hagyomány is csak egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem egy isten. Itt az egy, mint szám nem a mennyiségi, hanem a min ségi tulajdonságával van jelen. A kereszténységnek csak egy igazi útja van ez a bels út (ezotéria), de a küls t járja (exotéria), ennek a küls útnak a jelei a katedrálisok, a keresztény világhatalom, a hierarchia, a dogmatika, a pápai tévedhetetlenség, a cölibátus, a tábori lelkészi hivatal, inkvizíció, szent háborúk stb. A kereszténység vasárnapi jelenséggé vált, és igazi értelmét elvesztette. Hamvas többször is hangsúlyozza, hogy a kereszténység hagyomány, melynek Európában három ellensége volt: el ször is a belülr l való ellenség a klérus (nem az Egyház!), másodszor a politikai hatalom, harmadszor a scientificizmus. Ez a három ellenség tudattalanul, közös megegyezéssel megakadályozta azt, hogy az evangéliumi kereszténységb l bármi is megvalósuljon. A kereszténységben az Evangélium az egyetlen hiteles partitúra, csak ebb l lehet vezényelni. A partitúra a megkomponált rend, de egyik karmester sem ezt vezényli, hanem saját önkényét. A Nagy M a Magnus Opus hamisan szól - de a fals hangokat mára már megszoktuk - és igaznak halljuk. És a zenekar csak játszik: még az "Alleluja" dallamai sz r dnek felénk, de a háttérben már a "Feszítsd meg!" disszonanciáját vélhetjük felismerni. A világ három teljes egészében negatívnak mondható mozgatórugója: a hazugság, a kizsákmányolás, és az er szak. Ezek esetében gondoljunk csak a médiarendszerre, melynek jól szervezett a hazugságszisztémák kinyilatkoztatói. Az adóhivatalokra s általában a hivatalnoki rendszerek áttekinthetetlen bürokráciáira, melyek állandóan a zsebünkben kotorásznak. Valamint a katonaság, a rend rség létszámában is egyre gyarapodó apparátusára mely azonnal lecsapni kész minden fajta engedetlenségre és oda nem ill gondolatra. A Sátán jól felépített triásza ez, - 331 Szerkesztette: Fargó Ferenc


az anti-szentháromság, ami ha akarjuk, ha nem m ködteti a világot, s úgy t nik „jól” m ködteti mert már fel sem t nik. Hamvas Béla ironikusan így fogalmaz az „Óda a huszadik századhoz” cím írásában: „Ha a huszadik században az intelligens európai elutazik, és idegen határra érkezik, az útlevél és vámvizsgálat után odamegy valakihez és így szól: -

Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, mi az, amit Önök itt most hazudnak?

A bennszülött erre azt feleli: -

Arrobori.

-

Mit jelent ez a szó?

-

Pontosan senki sem tudja.

-

Hatása észrevehet ?

-

Hatása észrevehet en nagy. Régebben paotában éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arrobori jegyében áll, és az országban arroboriális virágzás tapasztalható. A közállapotok…

Az idegen bólint. -

Köszönöm, Uram, ne fáradjon, a többit már én is tudom."

Faragó Ferenc *forrás: Koinónia, 2003. 05.

"Az senkinek se jutott eszébe, hogy a vallás igazságainak elárulásáért vétkes személyeket vonja felelősségre és belássa, hogy a gondolat, a szellem változatlanul az marad, ami volt. Az árulókra senki se gondol, ellenben az igazságot elhajítják." (Patmos I.)

Hídépítés* Sava Babiæ író, m fordító és hungarológus egyetemi tanár nyakas balkáni értelmiségi. Csakhogy az õ állhatatosságának kezdettõl fogva más a tartalma, mint még mind a mai napig oly sok nemzet- és nemzedéktársának. A hercegovinai származású, de észak-bácskai neveltetés Babiæ ugyanis már a gyermekkorában megszerezte azt a magyar nyelvi alapot, amely egy, a huszadik század szerb kultúrájában példátlan m fordító tevékenység és m velõdésközvetítõ szerep kibontakozását tette lehetõvé. Erre rendkívül nagy szükség volt, hiszen Trianon után az az elõítélet alakult ki Jugoszláviában, hogy az újabb magyar irodalom nincs olyan színvonalon, mint a múlt századi, tehát fordítani sem érdemes. Ezért örömmel olvashatjuk a Hamvas hárs cím m helyvallomásaiban, hogy olyan magyar írókat is fordít, akik korábban úgyszólván teljesen ismeretlenek voltak a délszláv olvasó elõtt (Krúdy, Márai). Babiæ a jugoszláviai magyar irodalom fordításával kezdte gyakorolni a hivatását még a hatvanas években. Emlékszem: amikor a hetvenes évek végén azt írtam a Magyar Szóban Babiæ jugoszláviai - 332 Szerkesztette: Fargó Ferenc


magyar írókat értékelõ szerb könyvérõl, hogy a magyar kultúra felé vezetõ fontos lépéseknek vagyunk tanúi, mûfordítónk (föltehetõen az érdektelenség miatt) elutasítóan reagált. Szellemi érése és a történelmi változások azonban egyre inkább ráeszméltették, hogy - legalábbis Kelet- Európában - az irodalom csupán kulturális összefüggéséiben és társadalmi mélységében válhat igazán fontossá. Vagyis a magyar mentalitást minél teljesebben kell ismerni ahhoz, hogy a mûfordító ne maradjon önkéntelenül is rabja a mûvelõdéspolitikát s a magánízlést is meghatározó liberál-kommunista elõítéleteknek; hogy az egyetemességet ne a nemzetközien elõkelõ felületesség, hanem a rendkívüli sorsban is kifejezõdõ emberi azonosság jelentse számára. Nem véletlenül jelentethetett meg tehát Babiæ szerb nyelv könyvet a magyar civilizációról néhány évvel ezelõtt. Hála a m fordító igényességének, a minden ember valóságos vagy lehetséges élményvilágát tudatosító Hamvas Béla kultúrfilozófiai kozmopolitizmusa felel meg a nemzeti elfogultságoktól, provincionális öntúlértékelésektõl viszolygó humanizmusának. Ám a lefordítottak babiæi névsorában más ismert magyarországi írók között olyanok is föltûnnek, akik élményvilága sok szállal kötõdik a történelmi és a nemzeti valósághoz. Így (Csáth, Kosztolányi, Déry, Illyés, Örkény, Sánta Ferenc és mások után) legújabban - miként a Hamvas hárs címû könyvben beszámol róla - az az Oravecz Imre, akinek Szajla cím verses regényében a Puszták népe cím Illyésm folytatását tiszteli a m fordító. Babiæ legújabb könyve a szerzõnek fõleg a Jugoszlávia bombázása idején a balatoni Fordítóházban készített jegyzeteit adja közre, egy nagy ellentmondás feloldásának próbálkozását tükrözve. Egyfelõl az irodalmi belterjesség, a szellemi hódítóút lelkesültsége, a kapcsolatteremtés humanista öntudata; másfel l a bizonyosság saját nemzete eltévelyedettségében, a tiltakozás a Nyugat erõszakos átnevelõ kísérlete ellen, a tehetetlenség miatti keser ség. Újabb magyarországi íróbarátságok kötése, Hamvas népszerûsítésének eredményei és meghiúsulásai; ugyanakkor rémisztõ hírek odaátról, a végelcsüggedés fekete humora. Annál is inkább, mert m fordítónk nem megrendelésre, hanem a saját ízlése szerint végzi a munkáját, melynek mintegy még fele kiadatlan, tehát a Belgrádban hagyott lakásért az otthagyott kéziratok miatt is aggódnia kell. Kiútként a munkába, az alkotói képzeletbe feledkezés kínálkozik. Ezért - saját nemzete halálos veszélyeztetettségének perceiben - a szerb nép nagy alkotóit mutatja be egy-egy esszében, fordításra, illetve tárlati meghívásra ajánlva õket. Természetesen azok - Miodrag Pavloviæ és Cvetko Lainoviæ - állnak hozzá közel, akiknek létélménye összefüggésbe hozható a sajátjával, illetve Hamvaséval. A kereszténységnek olyan fölfogásáról van itt szó, amely az emberi lényeget a technikai civilizáció mögött mutatja ki, s az európaiság fogalmát szétfeszítve az õsibb és távolibb kultúrák iránt is érzékenységet mutat. Ennek egy új mûvészi szenzibilitás felel meg. Babiæ csupán utal erre, anélkül, hogy konkrétan kifejtené, mire gondol. A jó emberek testvériesülésének megújult utópiája lappang ebben az eltökélt magatartásban, a kifejezõeszközök teljes szabadságát tisztelõ ízlésben. A katasztrófába torkolló nemzetieskedéseken túl: az univerzális és a szakrális a központi kategóriái ennek a rendhagyó mûízlésnek. Az egyszerû örömök pedig a fõ értékei, nem pusztán azért, mert a szerény körülmények között elérhetõek, hanem szimbólumvoltuk miatt is. Érthetõ tehát, miért lett viszonylag népszerûvé e szellemiség a szerb és a magyar értelmiségi körökben; akkor is, ha Sava Babiæ igényessége többször közönybe, érzéketlenségbe ütközik.

Vajda Gábor * Magyar Napló 2000/4



"Ha tettem valamit e népért: azt, hogy új sorsot álmodtam neki" ( Magyar Hyperion)

A Karnevál filozófiája* Volt szimatuk azoknak a könyvügynököknek. Generációkon át látták el könyvekkel a vidéki értelmiséget - papokat és orvosokat, jegyz ket és tanárokat -, és 1947-ben már tisztában voltak azzal, mi következik. Üzlet is volt az a végkiárusítás, de annál jóval több is: megmenteni az ítéletre váró könyveket, és szellemi muníciót adni egy ki tudja, milyen hosszú, talán világkorszaknyi id re. Vízözön az is, amire Hamvas Béla készül a Száz könyv képzeletbeli, és az Officina, a Bibliotheca, az Egyetemi Nyomda sorozatainak valóságos gy jteményével. Így kerülhetett például az én kezembe apám könyvtárából Kung Fu Tse Lun Yü cím kicsi kötete (fordította, és bevezetéssel ellátta Hamvas Béla). Azid tájt a magát dialektikusnak nevez gondolkodás járta. (Máig sem tudtam eldönteni, hogy a csodálatos metamorfózis miatt sajnálkozzam-e Hegelen, vagy kárörvendjek rajta.) Eszerint egy szó mindig éppen azt jelenti, amit tulajdonít neki. Nem egyszer en az ellenkez jét, ahogyan Orwell, a new speech fogalmának megalkotója hitte - ez már végzetes megcsontosodás volna -, hanem bármit. Ha tehát ilyenkor jön Kung Fu Tse és arról, beszél, hogy a kormányzás a szavak helyes használata, akkor még csak nem is olyat mond, amit addig ne tudtunk volna - úgy látszik, a megismerés tényleg csak visszaemlékezés -, de ráébreszt arra, hogy ez nem mer fantáziálás, mint addig hittük, hanem az igazság. Így aztán minél nagyobb a cs d, annál fontosabb ismerni a hagyományt. Ha valaki folyamatosan az ellenkez jét látja annak, amit tud, hajlamossá válhat arra, hogy tudásában kételkedjen. Nem elég a valódi, mondhatjuk József Attilával, az igazra van szükség. Aki úgy érzi, a "valódit" is ismernie kell, az talán mindenekel tt a század botrányára kíváncsi. Rendkívüli várakozással vettem ezért a kezembe a leny göz cím értekezést az Ész trónfosztásáról. Hogyan vezet az irracionalizmus szükségképpen a népirtáshoz? Sajnos, az alcím már csak ezt hirdette: Schellingt l Hitlerig, ami lehet, hogy egy nagy folyamat, viszont biztos, hogy egy nagy csúsztatás. Világos volt az is, hogy a tanulmánya posztumusz följelentés különös formája. Sok izgalmas és még több számomra érthetetlen dolog volt mindazonáltal a könyvben, ám a legfontosabb kérdéseimre semmiféle válasz. Hogyan kapcsolódik az irracionalizmus a blitzkriegek és deportálások hatékonyságában oly mérhetetlen racionalizmusához? Valamiféle "min ségi átcsapás" ez? (Mint említettem, akkoriban efféle módon illett megfogalmazni a kérdéseket.) És egyáltalán: mi az a kényszer, ami egy embert meghatározott módon késztet gondolkodni? Fogadjuk el, hogy az "észt" hagyta oda: de hát miért? Hogyan? Ilyesmik nyugtalanítottak, miközben Hamvas Béla, akir l azt se tudtam, él-e még egyáltalán, az alábbiakat vetette papírra: "Az SS-t megtanítják a világszemléletre, s ett l a pillanattól fogva az összes gátlások és felel sségek alól felmentettnek érzi magát. Az SS ett l a perct l fogva nyugodtan minden gaztettet el fog követni, és ami a legfontosabb, nemcsak azt, amit megparancsolnak neki, hanem amint alkalmunk volt a gyakorlatban látni, egyre újabb és újabb gazságokban és kegyetlenségben és aljasságban bizonyos merész öntevékenységet mutat fel, amellyel, mint látszik, világnézetét szolgálja. Az SS a világnézeti biztosítással dolgozó gonosztev . Az SS az az ember, aki be van zárva. Ki zárta be? Saját maga. Hová? A világnézetbe. Eternizálta magát. Kiemelte magát a természetes emberi közösségb l és a történeti id b l. Színpadra került. Publik lett. Minden felel sség alól felmentést kapott. Helyzetéb l azonban soha többé nem tud megszabadulni. Ezért az SS a halált megvet desperált. A közönséges gonosztev t l abban különbözik, hogy mint említettem, gaztetteit világnézeti fedezettel követi el, ezért a közönséges orgyilkosnál végtelenül magasabb rend ? alacsonyabb rend ? - ki tudná megmondani? A közönséges gonosztev nél azonban mindenesetre érdekesebb és komplikáltabb formula. F foglalkozása a más világszemlélet ember szenvedésében való gyönyörködés. Ezért talál ki bonyolult kínzásokat. A közönséges lopás és rablás nem vonzza. Az SS nem akar vagyont gy jteni, mert el tte már nem lebeg többé a családi ház és a békés öregkor képe, amelyért érdemes lenne rabolni. Egyetlen öröme van, a más világnézet szenvedésében való gyönyörködés." Amikor sok évvel kés bb a kezembe került a - 334 Szerkesztette: Fargó Ferenc


XX. századnak eme ódája, nagyjából magamtól is tudtam már ezeket. Ami nem azt jelenti, hogy ne lett volna lényegesen jobb, ha idejében kerül a kezembe. De azért a nagy kínai kormányostól és társaitól már Kung Fu Ce magában is halálbiztosan meg tudott védeni. Látható, hogy Hamvas bizonyos értelemben mindig is jelenvaló volt. Persze nem csak inspirált - irritált is. A szép lassan terjeszked kéziratos, ami az "irracionalizmus apostolának" legendájává terebélyesedett, sokakat idegesített. A jóhiszem ellenz k a rövidre zárt gondolkodás hazai hamisprófétái egyikének tartják. E gondolkodásmódok a mágia sajátosságával rendelkeznek: miközben imaginárius magyarázatot adnak, véget vetnek annak a nyugtalanságnak, amelyet az ember a zavaró jelenséggel kapcsolatban érzett, és ezzel természetesen a megismerési folyamatnak is. Hamvast illet en azonban ez lényegi félreértés, ami tájékozatlanságból fakad...Ámbár van némi alapja annyiban, hogy a kéziratosnak a hívei a láthatatlan korszakban valószín leg zömmel a szegények közül kerültek ki. Le kell szögeznem: a magam részér l ebben semmi kivetni valót nem látok, és úgy tudom, maga sem látott. Nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene például amiatt, hogy egy tizenéves gyerekkel meg tudja értetni az emberi társadalom lényegét. Mindenesetre az 1985 óta újra megjelen Hamvas-m vek kritikai visszhangjában ez az egyik jellegzetes szólam. És ez találkozik egy másikkal: az eredetiség tilalmával. A szellemi életben a legfelt n bb a hivatali merevség. "Extra officium non est vita." Els pillanatra ez posztfeudális rangkórság, akadémikus f hercegekkel, mialatt a coniugatio periphrasticát Babits Mihály nev latintanárok oktatják. De ez csak következmény: annak következménye, hogy a valóságos szellemi hierarchia tökéletesen el van rejtve. A hivatali rangot a porosz mintájú vaskalap adja. De míg az eredeti vaskalap nem zárja ki egészen a teljesítményt, a miénk igen; a legtöbb, amit fölmutathat: a szorgalom. Arról nem is szólva, hogy ott azért az eretnekeket sem irtották ki gyökeresen: Böhme és Hölderlm, Nietzsche és Ebner legalább létezhettek. Nálunk ilyen nincs. Ami mindenekel tt tilos, az az eredetiség. Nem tegnap óta van ez így. Már Berzsenyi Dánielt is a földbe taposták, mivel a versei sehogyan sem hasonlítottak Bürgeréihez. Dosztojevszki) teszi föl azt az alapkérdést, hogy tulajdonképpen miért is nem kell Tatjána Anyeginnak? Igen egyszer okból. Mert nincs ott Lord Byron, aki megmondaná, hogy milyen kincs ez a n . Mert Anyegin nem a saját szemével lát, hanem Byronéval. Ezért ami itt nem gótikus mankón jár, az Barbarei. Bartók nagyságát a századel német zenei életét l kaptuk, mint ahogyan Csontváryét a brüsszeli világkiállítástól. Gerlóczy Gedeon, Kállai Ern , Hamvas Béla, Fülep Lajos fáradozása nem számít, hiszen nekik maguknak sincsen "európai visszaigazolásuk". (No, Fülepnek már van: volt atyai jóbarátja Charles de Tolnaynak, a Casa Buonarotti nagyhír igazgatójának. "Ez azért nem akármi.") Mi ez a kolonista függés? Csupán a hatalommal kezet fogó feudálsznobizmus? A magyarázat mélyebben van. Itt helyesbítenünk kell. Van egy területe a szellemnek, ahol szabad eredetinek lenni. Pet fi Sándornak köszönhetjük a szabadságot, mert ez: a költészeté. Nem mintha nagy költ inknek ne kellene stupid érzéketlenséggel, szenilis epigonizmussal, gumibotos cenzúrával küszködniük, ne kellene éhen veszniük vagy meg rülniük; de m vük rangja vitathatatlanná válik. Ezért er ssége a magyar szellemnek a költészet, nem pedig állítólagos "lírai alkatunk" miatt. Ám ennek a költészetnek a specifikuma éppen ott van, ahol a probléma gyökere. Mert nem a magános individuumé, mint Baudelaire óta az európai líra. Van, aki éppen ezért korszer tlennek is véli - de ebben az esetben az véleménye marad magánügynek. Hiába a közösségé ez a líra, mégsem lehet szellemi rangjától megfosztani. Így válhat a szellem rtornyává. A prófécia nálunk rang Ady és Füst Milán óta, a másik nyelv átérzése rang Babits, Kosztolányi, Szabó Lörinc óta, a metafizika rang Pilinszky és Weöres Sándor óta. (Így lehet némiképp elismert Hamvas Béla is, mint az "mestere".) Mi hiányzik, kérdhetnénk Fülep Lajossal? "A lélek dolgait csak a lélek ismeri, mert »a lélek vizsgál meg mindeneket, még az Istennek mélységeit is« - a nép lelkének mélységeit is. E vizsgáló és megismer lélek híján hiányzik a magyar irodalomból a nép lelke legmélyebb rétegeinek megragadása egyfel l, s az emberi szellem legvégs kérdéseinek vizsgálata, a filozófia és metafizika, másfel l. [...] ennek feltétele az emberi lélek egyetemes nagy él- 335 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ményeinek és kérdéseinek megformálása, azoknak, amelyek összekötik a legnagyobb kultúrájú embert a nép legegyszer bb fiával", (Fülep: Ami hiányzik a magyar irodalomból.) A bölcsesség szeretetének (philosophia) a nemlétez magyar képlete éppen ez. Írjuk végre egymás mellé e neveket: Schmitt Jen Henrik, Fülep Lajos, Karácsony Sándor, Hamvas Béla, Szabó Lajos. Magyar filozófia? Ez már több a soknál, mondják, és a völkisch jelz is azonnal beugrik, aminek az el nye, hogy egyb l el lehet parentálni: nemcsak bugris, hanem fasiszta is. Magyar filozófia? Balogh Pál múlt századi filozófia történetének van egy angyalian naiv fejezetcíme: "A magyar filozótia története Bacontól Kantig." Az egyetemest nem lehet nemzetivé csorbítani: valóban sötét és siralmas az afféle náci lelemény, hogy "német tudomány". Mindazonáltal van értelme, például annak a megállapításnak, hogy Sören Kierkegaard dán filozófus - habár Schellingt l tanult a berni egyetemen. A "Bacontól Kantig" viszont ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy tilos eredetinek lenni. "Valamely nép m vészi küldetése valamely formai problémára szól, s ez a küldetés azért nemzeti, mert az illet probléma megoldása csak neki adatott meg. Nemzeti tehát: speciális nemzeti küldetés a m vészet nagy egyetemén és teljességén belül a különös formán keresztül egyetemessé tételére Kérdésünk ez: van-e ennek a m vészetnek nemzeti jellege, a nemzeti jellegének egyetemessége, azaz van-e olyan m vészi-formai problémája, amelyet neki és éppen neki kellett fölvetnie s megoldásán fáradnia, ugyanakkor egyetemessé téve azt, ami nemzeti?" (Fülep Lajos) A "magyar filozófia" egy igen sajátos min séget jelent(het). Nietzsche veti föl, hogy a gondolkodás a nyelvhez lévén kötve, talán egy "uralaltáji" nép egészen másképpen kell, hogy filozofáljon. Nem az egyetemesség csorbítása ez, csupán ennek specifikus európai kisajátításáé - ami ellen mellesleg Európa legjobbjai is küzdöttek. A "magyar filozófia" például hajlik a konkrét kifejezésmódokra, a "képekre" és példázatokra, az intuícióra, lehet leg kerüli az elvontságot. Ez az olyannyira bosszantó szisztémaellenesség, pontatlanság, poétikus hajlam. "Nur Narr - nur Dichter" - ahogyan Nietzsche mondja. Közös a nemlétez iskolák eme mestereiben a rácsodálkozás. A kijelent mondat alany-állítmány szerkezetében, egy pici templomban a dombtet n, egy tengerparti vendégl s dührohamában jobban meglátják az Univerzum teljességét, mint egy aktuális világnézetben. Ett l hihetetlenül sokszín ek, de mintha valamit eközben elveszítettek volna. Hol van annak a szükségszer sége, hogy ugyanezt lássuk velük együtt? Bertolt Brecht beszél egyik példázatában egy kertészr l, akinek az a megbízása, hogy egy babérfát gömb alakura nyessen. Egyre nehezebben megy, mind többet kell levágnia, s végül, mikor a gazdája megjön, csalódottan így kiált fel: "A gömböt már látom - de hol a babérfa? Akit jobban érdekel a babérfa, mint a gömb, arra ma azt mondják, hogy "szubjektív" és ezzel mintegy el is van intézve. Olyasmit értenek ezalatt, hogy rege, fantazmagória, porhintés, hogy valaki az ujjából szopta. A szó maga azt jelenti, hogy "alávetett", vagyis hogy rendelkezik valami értékel elöfeltevéssel, szemben az "objektívval", ami maga a visszatükröz d igazság. Ez az objektivitás a gáttalan önkényesség ellen valóban szükséges fegyver lehet. A baj még csak nem is abban van, hogy a szó megtéveszt , mivel elöfeltevés-mentes semmi sem lehet (lásd Gödel tételét). Hanem akkor kezd dik a baj, amikor a megfigyelt és leírt (objektív) eset azzal a gondolati rövidzárlattal, hogy a világ végs soron "ilyen egyszer " elemekb l kell, hogy álljon, általánossá hiposztazálja magát. Ilyen módon - tüzetes megfigyelés után - a hawaii bennszülöttek nemi élete vagy a hangyák társadalomszervezése az egyetemes törvényhozás elvévé válhat. Az "objektivitás" tekintélye a kényszerképzet köt anyagává lesz. "Nem személy, s így személyes elhatározása sincs. Sohasem fog testet ölteni, és a történetbe nem fog kilépni. Annyiban van jelen, és neki csak annyiban van hatalma, amennyiben él emberi lény t szolgálja, és neki meghódol és magában neki helyet, és teret enged, és amennyiben az él emberi lény személytelenné és valótlan ná és szellemtelen né válik és sötét lesz és fantaszta és meg rül és lohol. Siess a dúlásra, siess a prédára. Jaj annak, aki a személytelennek helyet ad, aki odaadja neki akaratát és képzeletét". (Hamvas) Ennyit a belátásnak arról a kényszer ségér l, amit az el bb hiányoltunk, s ami objektivitásnak (azaz a felel sség elhárítási kísérletének) nevezi magát. Utolérhetetlen példája Kirillov öngyilkossága Dosztojevszkij regényében. Dosztojevszkij példáját egyébként is szemügyre kell vennünk, mert bizonyos kulcsot jelenthet Hamvas értelmezéséhez is. Ha, mint nyilvánvaló, a legnagyobb orosz gondolkodó, akkor felmerül a kérdés: miért regényt írt (amely m fajnak ugyan szintén a legnagyobbja), miért nem filozófiát? Valószín , hogy a kérdés hellén értékrendünkben gyökeredzik: az - 336 Szerkesztette: Fargó Ferenc


elvont gondolat az "alap", amire azután fölépül minden egyéb, m vészet, tudomány vagy teológia, és ezért a hierarchia csúcsa. De ebb l a distinkcióból hasadás lett: az európai dualizmus, a kartéziánus res cogitans és res extensa különbsége, amit így is fordíthatunk: gondolat és lét, eszme és élet. Ám ha az "eszme" ennyire elválhat az "élett l", akkor önálló létez nek kell tekinteni: egzisztenciája van, s t története - úgy, hogy egy hús-vér emberbe költözik, és az sorsával azonosul, méghozzá paradox módon, vakon, mivel nincsen döntési lehet sége. Ezért kell Dosztojevszkijnek regényt írnia - méghozzá, mint Bahtyin mondja, polifon regényt -, nem pedig értekezést, amelyben egy egész eszmét megcáfolva érvényteleníthetné. Létet megcáfolni nem lehet. Mi, akik keressük az igazságot, egymást kizáró eszméket találunk. Az igazság nem bennük, hanem általuk pillantható meg. Az Igazság a sorsban beteljesül ítélet. Az "eszme", ahogy ezekben a regényekben megjelenik, voltaképpen rögeszme, mivel mozdíthatatlan fundamentum, Ez így természetesen "irreális", ilyen fokú fixáció a valóságban nemigen van. Ezért látszanak Dosztojevszkij h sei tébolyodottaknak. Viszont az író nem tehet mást. A végs valóság ugyanis valóban éppen ilyen, csakhogy már nem verbalizáiható, kisiklik a megfogalmazhatóság köréb l, akár Ottlik regényében a "trieszti lovas". A létezés centrumában ugyanis egy skép áll. Olyanformán határozza meg a létet, mint a DNS spirál az él organizmust. "Csak" annyi a különbség, hogy ezt a képet az ember maga választja. De ha már kiválasztotta, akkor az fog benne realizálódni. Ez a böhmei imagináció, ami valószín leg Hamvas gondolkodásának is a központja. Ha most azt kérdezzük, miért kezdett el Szabó Lajos kalligráfiákat készíteni, vagy Hamvas Béla regényeket írni, akkor éppen az említett értékrend munkál bennünk. A Karnevál ez a barokkosan burjánzó monstre-regény valószín leg a posztmodern nárcizmusra emlékeztet sokakat, amit l akár divatossá is válhat, afféle megel zte korát módon. Egy ponton jogosan: ami itt látható az a maszk, a törmelékb l formált álönazonosság, ami ekképpen hozzán az emberhez. "Nem vagyok egyéb, mint a saját púpom." A dölyfös hódító a példázatban a világ végéig hatolva egy oszlop tövében kell, hogy piszkítson önazonosságának tanúsítására, - ám ez oszlop nem más, mint Buddha ujja. Amikor a maszkok találkoznak, akkor kezd dik a karnevál, ami nem egyéb, mint a böhmei turba, Ennek ábrázolásában Hamvas dolga sok tekintetben nehezebb, mint Dosztojevszkijé. Az "eszme" ugyanis racionális - hiszen hogy meggy z legyen, cáfolhatatlanná kell válnia. A "maszkban" viszont kibogozhatatlanul keverednek a legváltozatosabb monomániák és ellen rizhetetlen ezoterikus teóriák. Mindenki mindig tanít -, a szerepl k önmegvalósítása alkalmasint épp az, hogy az olvasót oktatják. Mintha a történés maga is csak azért volna, hogya szerepl k reflektál hassanak rá, akárcsak Musil nagyregényében. A gyakran elképeszt mélység spirituális dimenzió a regényben maga is csak fátyol. (Sajátos "nagykorúsítása" ez a regényolvasónak, mert folyton ébren kell tartania ítél képességét. Innen nézve éppen a "józan értekezés", amelyik kézen fogva vezet, és ezért csak rá kell hagyatkozni, t nik fel mágiás b völésnek.) Ez a turba lényege, "érvénytelen minden határ". A Karnevál olyasféle végpont, mint az Ulysses; egyben az európai roman története is Dantétól Joseph Conradig, és mint minden szintézis, megsemmisít hatású. Köztudott, hogy a legnagyobb pszichológus, Dosztojevszkij, elutasította a pszichológiát, mint végs magyarázatot. Ekképpen utasítja el Hamvas végül a metafizikát. A regényt az utolsó mondattal teljes egészében zárójelbe teszi: "A regényben egyetlen él ember sem szerepel, kivéve Radafukot." (Ugyanis ilyen nev nincs a 258 szerepl között) Ami van, az más: imagináció, vagyis megállás egy ponton. Az, hogy "él ember", valamiféle abszolútum. Lehet, hogy csak egyetlen él ember van, és az se látszik. Egyetlen mondat van csupán - ez Hamvas örök nosztalgiája, akár a szintén roppant b beszéd Joyce-é vagy Szentkuthyé -, de az kimondhatatlan. Az idill, a Méhes békéje, ahogy az Unicornisban megjelenik, a hely, ahová az ember elvonulhat a Láthatatlan megismerésére. De a méhes csupán metafora Hamvasnak magának is csak ritkán adatott meg. A valóság sokkal zaklatottabb, brutálisabb, mindenek el tt azonban zsúfoltabb - akár egy fölfordult bálterem Szilveszter éjszakáján, ahol az emberek egymáshoz szorulnak, egymás tekintetébe, zajába, kipárolgásába, egymás szorongásaiba és mániáiba menekülnek, rohangálnak és lökdös dnek, még csak nem is a puszta életüket mentik, hanem szemlátomást keresnek valami alapvet en fontosat. " Azok után, amit megéltem mondja Hamvas Béla -, szeretném látni, mi az, ami elveheti a kedvemet". Világos: az ember nem küls er szak foglya, hanem saját imaginációjáé, és aki a gonoszba helyezkedik, az ellenállhatatlanul mu- 337 Szerkesztette: Fargó Ferenc


latságos (is) lesz. Nem hiába iszonyodnak úgy a despoták a nevetést l. A végpont a humor. Humeur bianc, egy kantinossá átalakult rejtélyes katonatiszt vagy költ tréfálkozása az anticipált világvégi háború kell s közepén. Szilveszter van, kezdete és vége valaminek. Valóság ez? "A világ addig tart, amíg kimondom, hogy BOLDOG ÚJÉVET!"

Miklóssy Endre *forrás: Magyar gondolkodók a XX. században

" A pszichológusok nem győznek csodálkozni azon, hogy a tudattalan mindenről tudomást szerez, minden tevékenység fölött ítél, ellenkezik, vezet, fenyeget, tanácsol, ösztönöz az élet minden mozzanatáról tudomása van, a sors erényeit számon tartja, megérti, és csalhatatlanul és metafizikusan, vagyis úgynevezett külső világ álomképeit semmibe véve." (Scientia Sacra)

A regénym faj és történetiség viszonyai a XX. században* (Ortega, Bahtyin és Hamvas esszéi a m fajról) Ez az írás a huszadik századi európai kultúra három, a hazai szellemi életben kultikussá vált alakjának egy-egy rokon tematikájú m vét vizsgálja összehasonlító elemzés formájában, amellyel nem titkolt szándékunk az, hogy két tabut is áthágjunk egyszerre. Egyet azzal, hogy nem a szerz k kultuszának kánonja által rögzített megértési horizont és az általuk el írt értelmezés terében, hanem a kanonikus olvasatok lehet ség szerinti mell zésével közelítünk a három szerz höz. És tabut hágunk át akkor is, amikor három különböz kultusz alakjainak m veit egy íráson belül, egymással összevetve tekintjük át. Ennek során a kezdetben csupán egymás mellé helyezett bels (internalista) olvasatokat fokozatosan egymásra vonatkoztatjuk, konnotációikat egymásba játszatva próbálkozunk az értelmezés olyasféle terének kialakításával, mely révén a három szöveg közös jelentésmez ben t nhet fel az értelmez számára, anélkül, hogy annak végleges vagy kizárólagos jelleget tulajdonítanánk. A regénym fajról való beszédet José Ortega y Gasset Gondolatok a regényről, Mihail Bahtyin Az eposz és a regény és Hamvas Béla Regényelméleti fragmentum cím írásán keresztül vizsgáljuk, mivel mindegyikben azonos vonás a m fajnak mint önálló entitásnak a feltevése. Bár maga a tárgy, az európai regény háromféleképpen jelenik meg az értelmezésmódok eltér horizontjai miatt, de mindhárom szövegben megegyezik a szerz k törekvése a történelem és elbeszélés viszonyának megértésére. Közös vonás az is, hogy a m faj bemutatását egy-egy történet révén tartják lehetségesnek, így maga a regénym faj melynek eredend vonása a történetmondás - történet f h sévé válik. A szövegek modalitásai közti különbségek a szerz k eltér történeti pozíciójából, illetve abból az eltér narratív identitásból adódnak, ahogyan a regényhez viszonyulnak.

A m faj a történelemben. Ortega véges élet nek képzeli a regénym fajt, mely szerinte hasonlít egy nagy kiterjedés , de véges k bányához mert a regény a fellelhet és felhasználható anyagok el re meghatározott mennyiségével - 338 Szerkesztette: Fargó Ferenc


rendelkezik. A szerz a m faj létfeltételét a történeti korszak adta életanyagban mint afféle nyersanyagban véli megtalálni. Ennek hiányában az alkotó tehetetlen: A tehetség csak alanyi képesség, amely anyagon tevékenykedik; az anyag azonban független az egyéni adottságoktól, s hiánya esetén a szellem és az ügyesség mit sem használ. Minden költ i m valamely m fajhoz tartozik, mint minden állat valamely specieshez. S a m faj a m vészetben, mint az állattani species lehetséges változatok korlátozott számát jelenti. A regénym faj végességének másik oka befogadásának lehet ségeiben rejlik, amely olvasói képességek fokozatos élesedését, finomodását jelenti, végül a túlingereltség miatt az elragadtatás képessége elernyed. A regénym faj történetiségét is ez a végesség okozza. Ortega szerint: A m faj közvetettb l és elbeszél b l közvetlenné és megmutatóvá, helyesebben szólva: megjelenít vé vált. E folyamatszer ség azonban le is zárul a huszadik századra, amely korszak egyben a szerz szerint a m faj végét jelenti, hiszen a még teljesen ki sem bontakozott lélektani regény korát tartja a fejl désmenet utolsó fázisának. Azaz a m faj történetének egészére benne a még el sem következett állapotokra nézve Ortegának határozott elképzelése van. Így horizontja kétféle megértésmód ötvözete, melyek közül az egyik a történetfilozófusé, aki a nemek, fajok nagy id távlatokat átfogó sorsára keres magyarázatot, míg a másik az olvasóé, akit a régi regények soha nem felejtettek el megszólítani a nyájas epitheton ornansszal. A díszít jelz kés bb elmaradt ugyan, de az Olvasó megmaradt, tekintettel arra, hogy tartós hiánya zavarokra vezethetett volna a m faj életében. Bahtyin egy évtizeddel kés bb mintha homlokegyenest az ellenkez jét vallaná, mint Ortega. Bahtyin szerint: A regény mint m faj tanulmányozását különleges nehézségek jellemzik. Ezt magának a tárgynak a sajátossága idézi el : a regény az egyetlen keletkez és még nem kész m faj. Nála ugyanis ez az egyetlen m faj, amelynek nincs a többihez hasonló kánonja. Ennek a kutatóra nézve is következménye van, hiszen más m fajok tanulmányozása a holt nyelvek tanulmányozásával analóg, a regény tanulmányozása az él , ráadásul fiatal nyelvek tanulmányozásával. Ez a tanulmány alcíme szerint módszertani kísérlet. A m faj léte itt is történeti, így meg kell jelennie valamifajta történetfilozófiai koncepciónak, amely a másik két szerz höz hasonlóan ontológiai bázisul szolgálhat. Itt a m fajok mélyebb és történelmibb harca képezi azt a koncepciót, amelyben a regény az egyik f szerepl . Ebben a beszédmódban tehát a m fajt mintegy önmagában, illetve a befejezett m fajokkal való küzdelmében vizsgálja Bahtyin, azaz létrejöttének feltételeit nem az alkotás vagy a befogadás viszonylatában értelmezi. Ortegánál korokon végigvonuló ellentétpár (eksztázis-szemlél dés) határolja be azt a m faji világot, ahol a Cervantes által els ként és azonnal elért felülmúlhatatlanságot újra, fokozatosan érvényre kell juttatni, s erre a folyamatra - paradox módon - az újkori színház fejl désének a spanyol és a francia nemzet eltér sorsa révén testet öltött változatait hozza példaként, mint egyúttal olyat is, ami a néz -olvasó szemszögéb l a legkifejez bb. Kulcsszava e felfogásnak az a fajta, olvasóra gyakorolt hatás, melynek el feltétele a regény zárt világa. A m faj e zártságban képes megjeleníteni az életet. A regényt hatása alapján értelmez szemlélete miatt Ortega elképzelhetetlennek tartja történelmi regény létrehozását, ugyanis a két szféra, a történelem és az irodalom, egymást hatástalanítaná. Azon igénynek, amely egyesíteni akarja az elképzelt világmindenséget a történelmi valósággal, a két látókör állandó összeütközéséhez kell vezetnie. S minthogy minden látókör látószervünk különleges alkalmazkodását kívánja, beállítását szakadatlanul váltanunk kell: sem azt nem hagyják, hogy a regényt nyugodtan álmodjuk, sem azt, hogy komolyan végiggondoljuk a történelmet. A Regényelméleti fragmentum körülbelül egy id ben keletkezett Hamvas Béla nagyszabású regényével, a Karnevállal. Így az esszében a regény m faját történetfilozófiai koncepcióban értelmezi, és a regényben ténylegesen meg is valósítja. A Karnevál szövege ezért úgy is felfogható, mint olyan történeti képz dmény, amely az esszé gondolatainak testet öltése, amellett, hogy független is egyúttal t le. Hamvas tehát egyszerre bizonyul filozófusnak és regényírónak. Beszédmódja alapvet en az alkotás fel l közelít a regény m fajához. Esszéjében fontos mozzanat, amikor elkülöníti a regényt, mint m fajt és mint formát, mondván, regénym faj már Cervantes el tt is volt. A kett t az értelem választja el. A szín értelmes festék, a forma értelmes m faj. A regény, mint forma az európai ember sorsát kett zi meg. Tulajdonképpen sors itt csak a nagy inkvizítor hatalmi ösztöne által uralt küls történetben van, a bels szabadságát kiküzd személy üdvtörténettel rendelkezik, amely a regényben ölt testet. Mindehhez hozzájárul, hogy az esszé az alkotó szemszögéb l értelmezi a regénym faj lehet ségeit, akinél a regényforma feltétele a -konfesszionális tudat-, a - személy fedetlensége - lesz. A konfesszionális tudat - 339 Szerkesztette: Fargó Ferenc


érvényessége azonban nincs m faji határok közé szorítva, így Hamvas a lírára, s t a hegeli és a Hegel utáni filozófiára is kiterjeszti. A regényesedés a XX. századra már a szellem valamennyi területét átfogja. A m faj meglétének feltétele végig a küls történetiséggel való szoros kapcsolata, ezért Hamvas - Ortegával ellentétben nemcsak hogy lehetségesnek tartja a történelmi regényt, hanem szerinte ez a változat az, amelyik a regényformát kihúzza els nagy válságából a romantika idején. Mert a történeti regény a regényt történetivé tette, de a történetet regénnyé, és a két eseménysort úgy összekapcsolta (elválasztotta), hogy azóta minden regénynek történeti bázist, minden történetnek regénybázist teremtett, mindezt nem a történet, hanem a regény formájában. Amíg a regényesedés Hamvasnál az európai újkor egészén végighúzódó, fokozatosan beteljesed folyamat, addig Bahtyinnál periodikusan ismétl d eseményr l van szó, amely megfigyelhet például a hellenizmusban, a kései középkorban és a XVIII. század második felét l folyamatosan. A regényesedés ezekben az esetekben az irodalmi m fajokra terjed ki, megváltoztatva azok nyelvét, melynek következtében azok szabadabbá és formálhatóbbá válnak, dialogizálódnak, továbbá nagymértékben áthatják ket a nevetés, az irónia, a humor, az önparodizálás elemei, végül ami a legf bb a regény problémafelvetést, specifikus gondolati lezáratlanságot és a nem kész, keletkez jelenkorral (a befejezetlen jelennel) való eleven kontaktust visz beléjük. A regénym faj definiálhatatlansága, a normatív és a deskriptív definíciók alóli kisiklása szintén annak lezár(hat)atlan, eleven folyamatjellegét er síti a bahtyini felfogásmódban. Miközben Ortegánál a regény zárt entitás és behatárolt beszédmód, Hamvasnál a regény formája a személyen keresztül az európai élet egészét átfogja, illetve ezzel azonossá válik. Így nem lesznek meglep ek az ilyen kitételek: nem a regény keletkezett a pszichológiából, hanem a pszichológia a regényb l Ezért a modern pszichológia mint regény t rhet en érdekes, mint tudás jelentéktelen. Mivel a regényforma történetét hordozó személy és üdvtörténet definiálhatatlan, a regény is ilyen lesz. Legfontosabb mégis mintha az lenne, hogy a Karnevál, a nagyregény megírása idején Hamvas Béla le tudta írni a következ ket: A regény azon d l el, hogy a megoldás végül is a személy, a szabadság és a fejl dés. Ezért a m sohasem jelenthet monumentumot, vagyis nem jelentheti az utolsó szót. Az ember a m ben folytatódik, a m az emberben, de úgy, hogy a hangsúly mindig a személyre és a szabadságra esik, és a tulajdonképpeni m (magnum opus) az emberi üdv. A m ennek az üdvnek a története. Az út, ahogy elérte, vagy nem érte el, megközelítette, vagy elbukott, cs dbe jutott, vagy diadalt aratott, vagy összetört, vagy megálmodta. Sorsszer ség, meghatározottság, szabadság Ortegánál olyan sorsszer ség teljesedik be a regénym fajon, ami antik görög tragédia f h séhez hasonlónak mutatja a regényt, nemcsak azzal, hogy elviseli a rámért sorsot, és eszébe sem jut bármit is tenni ellene, hanem még maga is hozzájárul, hogy a végzet beteljesedjék rajta. És ez valóban nem is lehet másképp, hiszen akkor történetünk f h se, a m faj nem volna az, ami. Szinte lehetetlen elképzelni, hogy a görög tragédia h se kilépjen szerepéb l, mert Antigoné abban a pillanatban megsz nne Antigoné lenni. Ahogy a görög h sök (tudatosan vagy öntudatlanul) egy konvenciórendszer szerint cselekszenek (ennek a foglyai), Ortega történetében is egy konvenció, az általa a nyelven kívüli eredet m faj útját futja be a regény, és a m faj azonos lesz sorsa beteljesedésének történetével. Bahtyin a folyamatok mögötti harc igazi szerepl inek magukat a m fajokat tekinti, sajátos, önálló létmóddal ruházva fel ket, melyben sorsuk h seiként t nnek fel. Nála nem a történetfilozófiai koncepció tárgyaként jelenik meg a m faj, mint amely egyetemes történeti folyamatok hatását szemlélteti, mint Ortegánál, hanem önálló létez ként, akinek sorsa van, de ennek alakulásában is aktívan részt vesz. Létrejöttének forrásai a szabálytalan, nehezen körvonalazható m fajok, mint a szókratészi dialógusok vagy a karneváli komédia. Itt maga a regény ölt testet annak szerepl iben, akik nemhogy szerepükb l nem léphetnek ki létük veszélyeztetése nélkül, mint a tragikus h s, hanem ellenkez leg, bármilyen sorsot megvalósíthatnak, és bármilyen helyzetben szerepelhetnek (amit néha még egy darab keretein belül is megtesznek), de ezek által sohasem merülnek ki, és mindig meg rzik bármely helyzet és bármely sors közepette vidám többletüket. Míg Bahtyinnál a mindenkori jelennel való eleven kontaktus a regény éltet je, amely jelen a regényhez hasonlóan meghatározatlan, addig Hamvas a szintén definiálhatatlanként kezelt m fajt az egyre démonikusabbá váló s így egyértelm en meghatározott jelennel kapcsolja öszze. Hamvas szövegében a tipikus regényh st Hamlet testesíti meg. Ez az els re paradox állítás is jelzi, a regény léte itt épp a konvenciók megsértésén alapszik, mivel a m faj mint forma meghatározhatatlan, az írás minden módja - 340 Szerkesztette: Fargó Ferenc


éppúgy belefér, mint a szövegek által alakot öltött európai élet maga. Hamlet a drámában is kilóg az ottani világból, hiszen míg egyrészr l mindenki saját szenvedélyeit, rögeszméit, vétkeit, gyarlóságait, vágyait, indulatait, eszményeit, érzéseit követi (ennek rabja), és ilyenformán megbékél sorsával és a fennálló világgal, másrészr l az orvul meggyilkolt atya szelleme követel elégtételt az erkölcs és általában a magasabb értékek nevében, jellegzetesen logocentrikus aspektusból. A dán királyfi azonban egyik állásponttal sem azonosul. Görög el deivel ellentétben nem hajlandó vállalni a sorsot, szembeszegül vele. Atyja feltétlen logocentrizmusát, transzparens nyelvhasználatát sem fogadja el, inkább, jellemz módon, a dráma szövegén belül, szövegeket vonatkoztat egymásra (értve ezen magát a m vet is), így próbál valami álláspontot kialakítani. Közben persze rá kell jönnie, hogy végleges, szilárd értelmezési pont a dráma szövegén belül sem képzelhet el. Valahogy a m faj is ilyen hamleti figurává alakul Hamvasnál. A regény nála bármiféle el re kiszabottal szembeni ellenállás. Talán már maga Cervantes is ezt tette regénye megírásával, és f h se sem csinált mást. És a sor csupa ilyen m vel és szerz vel gyarapodik, Sterne-t l Musilig és Joyce-ig. De nem lehet kifelejteni magát Hamvast sem, hiszen abba a m fajba, amir l beszél, talán az regénye is beletartozik. A drámai m fajokkal való példálózás talán annyiban nem haszontalan, hogy nyilvánvalóbbá teszi az emberi identitásról alkotott eltér felfogást, amely Ortega, Hamvas és Bahtyin írásaiban tetten érhet . Míg Ortega az ember (és a m faj) önmagával való szoros azonosságát tételezi, addig Bahtyin szerint az ilyesféle azonosság a zárt m fajok, els sorban az eposz sajátossága, és a regény létrejöttével az ember legfontosabb vonásává az lesz, hogy megsz nik azonos lenni önmagával. Hamvasnál pedig a szöveg egészén végigvonuló, ismétl d állítás, hogy a regény megjelenésével az ember meghatározhatatlanná (személlyé) válhat, egyetlen kiútként a démonikus hatalmi ösztön által sugallt szükségszer ségekb l.

A megértés és modalitás eltér irányai Ha a három szerz felfogásának változatait sorozatos összevetéseken át vizsgáljuk, akkor az explicit eltéréseken felül két alapvet implikáció különbségét találjuk a m faj és a nyelv, valamint a m faj és az id viszonyában. Ortega esetében nyelven kívüli meghatározottságról beszélünk, hiszen a m faj feltételeit empirikus történeti és pszichológiai adottságokba helyezi. Ezért is mondhatjuk, hogy nála a végs forrás valami olyasféle immanens történetfilozófiai koncepció, mely a nyelvet eszközként kezeli, valamint a megismerés és a lét egymástól elválasztott formáival operál, és amely így nehézség nélkül illeszthet a klasszikus modernség Descartes-tal kezd d nagy diskurzusához. Bahtyin és Hamvas - látszólag azonos módon - a nyelven belülr l eredezteti a m fajt, de valójában alapvet koncepcionális különbség rajzolódik ki kettejük felfogása között, ha alkalmazzuk a nyelv és beszéd (langue és parole) közötti különbségtételt. Bahtyinnál az aktív soknyelv ség kora képezi a regény új történeti feltételét: Más nagy m fajoktól eltér en a regény éppen a küls és bels soknyelv ség kiélez dött aktivizálódásának feltételei közepette keletkezett és n tt fel, ez az seleme, tehát adott nyelvi el feltételek között a megszólalás módja, azaz Bahtyinnál a regény maga a beszéd. Hamvasnál a regény módja az üdvtörténet jegyében álló személy konfesszionális tudatának a hangja, ami tehát beszéd, nem nyelv. A nyelv szerepét ebben a felfogásban maga a regény tölti be: „Aminek el kellett következnie, el is következett, a regény a nyelv egy neme lett. A regénynyelv ezen a ponton már nem annyit jelent, hogy spricht und bekenn. Egyetemes értelmezést teremtett, amely alól senki nem vonhatja ki magát.” Kettejük eltér felfogását példázza a további kifejezések jelentésbeli eltérése is. Bahtyinnál a nevetés jelenre irányuló gesztusa révén válik lehet vé a szóhoz való új viszony, s t, a - komolyan nevetés- egyik m faja lesz a regény, azaz a regény mint beszéd a nevetésb l születik, és annak egyik formájaként létezik. Hamvas számára a humor a démonikus küls realitás ellenszere, egyfajta érvényesít közeg, eszköz, de nem maga a cselekvés, amely a szület új min ségnek a létével volna azonos: "a humor az egyetlen sav, amely a realitást oldja. Ez az üdvtudat oly vívmánya, amely ett l a pillanattól kezdve a regényben nélkülözhetetlen. Most már tudjuk, hogy ahol valaki sorsának szükségszer hatalmaival sikerrel küzd, azt csakis humorral teheti. A humor a személy ismertet jele, s t a szabadságé." Bahtyin számára a komolyan nevetés - ontológiai jelent ségénél fogva - magát a m faj minden korábbitól eltér id struktúráját is involválja, melynek egyik kifejez eszköze az önéletrajz, a memoár. Gyökerében változik - 341 Szerkesztette: Fargó Ferenc


meg a világ id modellje: olyan világgá válik, ahol els szó (ideális kezdet) nincs, az utolsó pedig még nincs kimondva. A m vészi-ideológiai tudat számára az id el ször válik történelmivé: úgy tárul fel bár kezdetben még homályosan és kuszán -, mint keletkezés, mint szakadatlan mozgás a reális jöv felé, mint egységes, mindent átfogó és befejezetlen folyamat. Ebben az esszében a temporális ellentét az abszolút múltat rz eposz és az id beli folytonosságot, magát a történelmi létet megtestesít regény között feszül. Hamvas m vében a megkett z dött id polarizálódik végletesen, de ezt az ellentétet is maga a történelem hordozza; így a magyar szerz felfogása alapjában véve a történelem ellen irányul, és egyetlen lehetséges megoldásnak a bel le való kilépést tartja felfelé, melynek nem eszköze, mint a humor volt, hanem teremt cselekvése lesz a konfesszió. Bahtyin számára a történelem a maga id beli folytonosságával az ember szabadságának lehet ségét hordozza, melynek egyik módja a regény, míg Hamvas szemében a szabadság egyetlen lehet sége a történelemb l való kilépés, melynek igaz, nagyon fontos, s t talán egyetlen eszköze a regény lesz. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a két szerz közötti különbséget a megértés különböz irányultsága, így beszédjük modalitásának ebb l fakadó eltérése okozza. Bahtyinnál a megértés olyan történelmi jelenségre irányul, amely a történetiségen belül létezve, annak mintegy hordozójaként, az autonóm beszéd megtestesít je. Célja olyan módszertani alapvetés, mellyel a beszédnek ezt a módját értelmezni lehet. Így szövege organon jelleg , és modalitásának iránya a morfológiai axióma létrehozása. Hamvas Béla számára a beszéd tétje történelem fölötti min ségeket céloz meg: Az embert mindig csak a másik válthatja meg. Els sorban a gondviselés és a kegyelem, de ez mindig egy másik ember által valósul meg, legyen az barát vagy feleség, szül vagy gyermek, társ, pap, ellenség, költ , szerelmes. Csak a másik válthat meg, éspedig olyan mértékben, amilyenben én t megváltom. Ez az, amit a regény feltár, és ez a regény kultikus eredete. Mert kultikus minden, ami kapcsolatban van az emberiség üdvével. Ennek el feltétele a pusztítónak, hiábavalónak, kárhozatosnak tételezett küls világtól való egyre nagyobb távolság, amely az irónia fokozását jelenti, egészen addig, amíg el nem t nik a démonikus képvilág, mely ahogy Northrop Frye mondja az irónia utolsó fázisa. Az ironikus modalitás végs kig fokozása a hamvasi beszédmódnak csak a kezdetét jelenti ebben az esszében. Erre épül majd az eszkatologikus nyelvhasználat, amelyet Frye szóhasználatával egzisztenciálisnak nevezhetünk, és amelyben ahogy Hamvasnál is látható volt a nyelv egysége vagy inkább egységesítése jelenti a megfelel választ a transzcendens létezés valamely formájára, illetve amely arra épül, hogy az id beli tapasztalás nem teszi lehet vé a gondolkodás végs vagy végleges egységesítését. Az egységesít nyelv Hamvas Béla esszéjében a regény, amelyet a történeti tapasztalástól való elfordulás jellemez, de nem úgy, hogy teljesen kizárja e tapasztalás anyagát. Éppen ennek az ellenkez je igaz, ahogy láttuk ezt a szerz nek a történelmi regényr l való vélekedésében. De számára a gondolkodás egységének alapja, vagyis az igazság tételezése a tapasztalati világon, a történelmen kívül, az infinitezimális létmódban lehetséges. Ez az axióma lesz nála a megértés garanciája, amely így vélhet leg egy ponton kulminálni fog, de a beszédnek ilyen eksztázisa után elkövetkezhet tárgyának kimerítettsége és a beszéd vége.

Márfai Molnár László *forrás: Kortárs, irodalmi és kritikai folyóirat, 2002. V. sz.



"Az emberi lét azonban csakis a közösségben finomulhat meg. Ha a végső cél nem is a közösség, mert az mindig az emberi személy, mégis csak a közösségi életrendben van lehetőség arra, hogy az élet színvonalát felemeljék." (Az öt géniusz)

Németh László és az európai regény* (részlet) Németh László esszé- és regényírása, valamint az európai epika bizonyos modelljei között rendkívül bonyolult mechanizmusok m ködésén keresztül létesül dialógus. Végezetül ezt a párbeszédet egy Hamvas – Németh párhuzammal kívánom megvilágítani. Hamvas Béla - Némethhez hasonlóan - folyamatosan figyelemmel kísérte a modern regényt. Ezek a Nyugatban, Napkeletben az 1930-as években megjelent kritikák Hamvasnak azt a felfogását tükrözik, hogy az irodalom nincs közvetlen kapcsolatban a szociológiai eszközökkel leírható és értékelhet társadalmi folyamatokkal. “Joyce sohasem csinált sem pszichológiát, sem lírát, sem próféciát, sem társadalmi harcot, nem igyekezett az embereken javítani, az írás nála nem volt emberismeret, költészet, vallás. Joyce mindig egzakt író volt." (J. Joyce, 1943) A hagyományos regényforma bomlása az felfogásában is valamiféle szintetikus m fajt eredményez, mely a legkülönfélébb elemeket képes magába olvasztani. Németh László szóhasználatával egyez n üdvtörténetet, üdvkeresést emleget Hamvas Béla is, a Regényelméleti fragmentum (1948) egyik kulcsfogalma ez. “Az üdvtörténet az a fogalom, amely elég szilárd és rugalmas ahhoz, hogy létünk két végs távlatát, azt, hogy mindenki közülünk egy és sok (meghatározhatatlan), meg tudja érteni. S a személy a közösséggel sajátosképpen itt egybeesik. Éppen ezért a regény, amely a személyiség, ugyanakkor az emberiség formája is." Thomka Beáta figyelmeztet arra, hogy a hamvasi értelemben felfogott üdv az ember és az emberiség összjátékán megvalósuló szabadságlehet ség, s a regénym faj nagy esélye, hogy ne csak a személyiség, hanem az emberiség formája is legyen. (Az egzisztenciális műfaj,) Németh tolsztoji típusú szereptudata nemcsak személyiségmorfológia, mivel az egyén önmaga elé állított “törekvésszintje" mellett a kollektívum ügyét is feltételezi. Mégis óvakodnunk kell attól, hogy a két író szemléletét a manapság oly divatos kategóriák (közösségközpontú, szabadságközpontú) valamelyikébe er ltessük. Hiszen az általánosabb szabadság-problémát, az egyetemes emberi tradíciót aligha tagadhatjuk meg Németht l, s hiba volna Hamvas magyarságélményét kétségbe vonni. Mindketten sajátos formában vetették föl és válaszolták meg egyén és közösség, individuum és kollektívum kérdéseit. Kettejük viszonyában inkább az eltérések ismertek, s nem a kétségkívül meglév alapvet rokonság. Azon is meditálhatunk, hogy még az új évezred elején is mennyire egyoldalúak azok a felfogások, melyek ismételten csak Németh nézeteiben hajlamosak a kollektivista és üdvtörténeti, messianisztikus és küldetéses meghatározottságok kritikájára, más, úgymond európai, bár az antropológiai spiritualizmusban kissé megrekedt törekvések felértékelésével. A regényíró Németh minden leírt mondata mögött ott a hit, hogy van valóság, s ez a megújított realizmus eszközeivel elmondható. A Karnevál (1948-51) szerz je a valóság létét kérd jelezi meg, s a regény önreflexív rétege következetes realizmuskritikaként is fölfogható. Hogy hol váltak el útjaik, már korai világirodalmi tanulmányaik megmutatták. Németh László európai regényhez való viszonyát a Garcia Lorca színpadán (1957) néhány mondatával is jellemezhetjük: “Ha fiatal korunkban kísérleteztünk is a formákkal, azt csakhamar a mondanivaló szenvedélye váltja fel, még azoknál az íróknál is, akik nem érzik a világmegváltás eszközének magukat. S hogy ez nem a nemzedék korlátja, hanem a történeti hely diktandója, a következ nemzedék bizonyítja, amely a nyugati példákat tartva szem el tt, ezen az úton indult el s legtöbbször az arcára fagyott a homo ludens-i mosoly." Ezekkel a Cézanne Húshagyó keddjére emlékeztet , a mosolygó arcra ráfagyó vonásokkal búcsúztak a XX. századtól az alkat és szerep egységében hív k, meg azok is, akik maszkokkal tették az arcot fölismerhetetlenné.

Olasz Sándor *forrás: Napló 1999. II. 5.



"A bűnről való tudatot néha sikerül elhomályosítani, vagyis az embert a tényleges valóság felől félrevezetni. Eredmény: a kicsapongó vallás, a stupid tudomány és a gonosztevő politika." (Patmosz)

A megismerés* A modern európai ember számára az "ismeret" lehet séget jelent, a megismerés pedig olyasvalamit, ami a mozgásteret b víti anélkül, hogy bármire el is kötelezne. A megismer személy (szubjektum) megismer ként nem része a világnak (objektum), hanem mintegy szembe áll vele, hogy róla sajátos tükörképet alkothasson. Ismereteit szenzuálisan szerzi és a gondolkodás abszolút törvényeinek a segítségével rendezi. Ezzel b víti a tudatát, ami nem egyéb, mint a világban való eligazodásának a legf bb eszköze. Az itt vázolt megismerés-képpel azonban minden pontján baj van, és az erre irányuló reflexió visszavezet a hagyomány megismerés-képéhez. A tudatról Jung azt mutatta ki, hogy nem teljes, hanem komplementer valóság, vagyis a b vülése léttartalmakat szorít vissza a tudattalanba, és ezért a tudatosság er södése nem feltétlenül jelent mélyebb valóságismeretet. A tudatunkat determinálók és cél, causa és fines, tudattranszcendensek, vagyis hatásukat, a tudat meghatározását, öntudatlanul fejtik ki, és lényegében közvetítik a tudattalanba szorult ismerettartalmakat. Hamvas a következ ket mondja: "A pszichológusok nem gy znek csodálkozni azon, hogy a tudattalan mindenr l tudomást szerez, minden tevékenység fölött ítél, ellenkezik, helyesel, vezet, fenyeget, tanácsol, ösztönöz, az élet minden mozzanatáról tudomása van, a sors erényeit számon tartja, megérti, éspedig csalhatatlanul és metafizikusan, vagyis az úgynevezett küls világ álomképeit semmibe véve." A tudattalan azonban mindezt csak nyelv nélkül, azaz kapcsolatteremtés nélkül teheti meg. Miközben a valóság mélyen elsüllyed a tudattalanba és feltárásának a módja a kutató értelem számára hozzáférhetetlen - és mégis ez a valóság az, ami számít. Élesen meg kell tehát különböztetni egymástól a tudatot és az éberséget. A tudat a nem létez káprázatra (maya) irányul, míg az éberség, amely fokozatosan a tudattalanba szorul vissza, a létez idea-világra. A káprázat lényege éppen a létt l elválasztott gondolkodás. Ez tulajdonképpen világteremt i - démiurgoszi - magatartás, a tudatba beszoruló pontszer individuális Én dolga. Kett sen is problematikus. Láthattuk Jungnál, hogy igazából a tudattalan válik úrrá rajta. Ami viszont tudatos, azt hatalmába veszi az absztrakció kényszere. Ahhoz, hogy hatókörét kitágíthassa, mindinkább el kell vonatkoztatnia attól a köznapi nyelvt l, amelynek szimbólumai természetük végtelensége és ezzel egyidej spontán magától ért désük miatt természetes megfelel i a végtelen világnak. Ilyen például a mitológia, ami hozzánk hasonló - és hozzánk hasonlóan kiszámíthatatlan istenekkel tölti meg a világot. A tudattartalom kib vülésének eredménye mindössze annyi, hogy az Ismeretlen hátrébb húzódik, oly szférába, ahol még kevésbé megfogható. Ezzel még a szimbólum fogságából se szabadul meg, viszont az új szimbólum a maga elvontságában elveszítette humanizálható tartalmát. "Ha az individuális Én gondolkodik, abban merül ki, hogy önmagát a dolgoktól elvonja. A gondolkodás igazából az univerzális szellemi Én dolga." - mondja Hamvas. Így azután a modern individuum számára a világnak a lényege titokká válik, elvész a tudomány vagy a metafizika absztrakt mélységeiben, ahová bajos dolog követni. Nem is teszi - csakhogy ebbe a "titokba" ágyazta bele a mindennapi létének a magyarázatát is. Így válik az érzékelhet világ rejtéllyé és csúszik ki az ember kezéb l az egyetlen, ami fölött úrrá kellene válni, a saját sorsa. Hamvas ezt a helyzetet a "zöld és lila" színek metaforájával szemlélteti. A klasszikus reneszánsz festmény a kék és a vörös, a szférikus és a szenvedélyes egyensúlyán alapul, "látomás és indulat" - mondja Füst Milán. Ezt váltotta fel korunkban a zöld - a létezés, mint a pontszer individuum át nem világítható életéhsége - és a lila - a megismerés, mint humanizálhatatlan absztrakció, lila köd. "Közületek a legbölcsebb se egyéb, mint a kétlakija növénynek és kísértetnek" - mondja Nietzsche Zarathusztrája. A hagyomány ezzel szemben azt mondja a megismerésr l és a létezésr l, hogy advaita, azaz nem kett . A Sankhya ismeretelmélete hármas különbséget tesz: - a megismer személy, - 344 Szerkesztette: Fargó Ferenc


- az avyaktam (ezt Hamvas misztériumnak fordítja, rokon szó a görög apeironnal, tulajdonképpen meg-nem-nyilatkozattat jelent), - a megvalósult (és nem a "megismert") világ között. A világ tehát nem objektíve adott megismerend , hanem olyan, amilyenné a megismerés formálja. Cselekedni és gondolkozni ezért nem kett . A valóság nem tárgyi módon adott - objektív, azaz "oda vetett" - hanem, ahogyan mi magyar nyelvünk olyan zseniálisan kifejezi: valami, ami megvalósul. Ide jutott egyébiránt Heisenberg óta a modern atomfizika is: nem figyelhet meg a mi megfigyelésünkt l független valóság, és ezért a tudományos leírásba be kell számítanunk a megfigyelés tényét is. Ez a megismerés azonban, ahogy Hamvas mondja, az univerzális és szellemi Én dolga, és nem a pontszer individuumé. A kett közt az a különbség, hogy az univerzális Én része a világmindenségnek, s t megkülönböztetetten fontos része. Az feladata megvalósítani azt, ami ebben a világban csak fogyatékosan érvényesül - az feladata, vagyis tulajdonképpen minden egyes emberé - realizálni a létezés rendjét. Hamvas számára, mint mondtuk, alapvet , hogy a hagyományban ne magyarázzon, hanem tudakoljon. Ez az ember-kép a legfontosabb, amit a számára minden népek hagyománya közvetít, pontosabban, amiben ez a hagyomány egységes." A Hagyománya valóságról szóló hiteles és univerzális információ." Arról a teljes érték létezésr l szól, ami az ember életének minden pillanatában, a mégoly elveszettnek látszóban is esedékes. Ez a hagyomány tehát a legkevésbé sem a "múlt", hanem éppenséggel minden másnál id szer bb. Egységes, mint maga a világmindenség, és a legkülönböz bb formákban és nyelveken szól ugyanarról: az ember alapállásáról. "Az alapállás az éber tudat, a morális intaktság és a testi egészség közös kiindulópontja. Nem valami különleges állapot, hanem ez az, ami a normális" - vagyis ez a létezés értelme. "A lét értelmét mindenki lényével együtt hozza, egyszeri, személyes és pótolhatatlan, és err l az ember tud és rajta kívül senki más. Az értelmet, mint feladatot tartja nyilván, és teljesítése nem egyéb, mint léte értelmének megvalósítása." Tulajdonképpen az Aranykor és a hozzá való visszatérés - err l szól minden hagyomány, és ez az, ami minden emberben el van rejtve, némán, azaz eredend en nem-kommunikálható módon, a tudatküszöb alá szorítva. Jelen van, és minden pillanatban id szer . De ha egyszer jelen van, akkor miért nem látható tisztábban? A metafizikának ez a legfontosabb alapkérdése, amelynek a megválaszolásáért Hamvas Jakob Böhméhez fordul. Az "isteni suszter" tárgyi tudása a hagyományról kétségkívül fogyatékos volt a protestáns Biblián kívül csupán alkimista és valószín leg kabbalista ismeretei voltak. De rendelkezett egy olyan bels ismerettel, ami az európai kultúrkörnek a legjelent sebb gondolkodójává teszi. (Hogy Hegel mindenestül rajta alapul, azt csak zárójelben jegyezzük meg.) Böhme válasza a kérdésünkre az, hogy a világ összezavarodott, a létezés darabokra tört, és ez a turba. "A turba a megzavart szellem (b n), a megzavart lélek (téboly) és a megzavart test (betegség), de mindenekel tt az imagináció megzavarodása, vagyis annak a képnek, amit az ember magvalósítani szándékozik. A turba a megzavart létezés sötét, sátáni képe." Itt még az "imagináció" szó szorul magyarázatra. Ennek a böhmei fogalomnak Hamvas szerint az a jelentése, hogy az ember létezésének - léte önmaga által megválasztott értelmének - a középpontjában egy skép áll, mégpedig az ember saját akaratából kiválasztva. És mindaz, amit az élete során cselekszik, nem egyéb, mint ennek az sképnek a megvalósítása. A turba a maga démoni hatását azáltal fejti ki, hogy összezavarja az sképeket. A Szent Tudomány (Scientia Sacra) dolga pedig a normalitásért folyó er feszítés megalapozása. Hamvas itt egységes rendszerbe foglalja az a tanítást, amit a hagyományból megismerhetünk. Könyve hat f fejezetb l áll, és feldolgozza mindazon hagyományokat, amik a XX. század közepének embere számára hozzáférhet ek: A hagyomány Az archaikus ember - 345 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Kultusz és kultúra A beavatás Az analógia A király és a nép Tulajdonképpen egy óriási ívet rajzol itt, kiindulva a válság tényéb l, amit az aranykornak az apokaliptikus korral való felváltása jelent, de ami mindenesetre kit zi a feladatot. Majd elhelyezi az embert a világban, amivel azonos lényeg de abban a teljes világban, amelynek csupán a legalsó fokozata a testi valóság. Azután beszél az ember m veir l és útjáról, majd a megismerésr l, ami mint láttuk, nem választható el a megismertt l. És végül eljut oda, hogy a világ alapjaiból következ en nincsen egyéni megoldás. Hangsúlyozni kell, hogy ez az enciklopédikus méret ismeretanyagot feldolgozó m nem vallástörténet, s t egyáltalán nem is történet. Hic tua res agitur (itt a te ügyedr l van szó) - ezt mottóként lehetne írni minden egyes lapjára. Csupán példaképpen, egy indián mese elemzéséb l. Az els asszony, aki kosarat font, egyebek mellett a következ t mondta: "Senki ne higgye, hogy ezt mindenkiért tettem. Nem. Csak az ügyes asszonyokért." A mondat diszkriminációja ellentétes a mi racionalista logikánkkal. Hogy el ször tenni kell a jót, ebb l születik a jóakarat, és a jótett által felkel tett jóakarat emelkedhet csak föl a szellembe, mialatt a szókratészi szellem, ki ezt fordítva látja, nem érti meg soha, miért nem követi a jó ismeretét annak akarása és megvalósítása. Az indián asszony, aki végrehajtott egy jótettet, ezzel a ráolvasással zi el a gonosz kezeket: ne higgye senki, hogy érettük tettem! De kár, hogy Andrej Szaharov, a hidrogénbomba atyja, nem rendelkezett ilyen varázsigével. Ami fontos, az nem a tudás, azaz valaminek a kimerít ismerete, hanem az éberség, 'azaz annak az ismerete, hogy e valami hogyan helyezkedik el a világban. "A megismerésnek nem a minden további nélkül való érzékelés a forrása. Valójában a megismerés nem lehet más, mint az ismert és ismeretlen közötti kapcsolatteremtés. Csak úgy lehetséges tehát, hogy van valamiféle megfelelés a megismer személy és a megismerés folyamata, a megismerés folyamata és a megismerés tárgya között, meg kell tehát egyezzen a világnak magának a hierarchiájával. Három f lépcs foka van - a Sankya tanítása szerint: az érzéki, az érzék fölötti és az értelem fölötti megismerés. Az érzéki megismerés alapja a megfelelés az érzékszerv és a külvilág között. "Láthatnánk-e a Napot, ha a szemünkben nem volna valami Nap-szer ?" kérdezi Goethe. Az érzékek sorába tartozik azonban még valami, amit egész érzékelésnek mondhatunk - ösztönnek nevezi a tudomány, hatodik érzéknek a köznapi szóhasználat - mivel a szituáció teljességét fogja fel. Ez egyáltalán nem emberi privilégium, s t a vegetatív létformák között lényegesen er sebben tud érvényesülni. A tudatba ez közvetlenül nem is jut el, csak a tudatalattiba, ahol azt sképek rendezik információvá. Ez így van a fogalmakkal nem rendelkez állatvilágban is, a tyúk számára például a papírsuhogás a ragadozó madár sképéhez tartozik, felidézvén szárnyának suhogását. Arról az érzékletr l lehet csak beszélni, ami már a tudatba is eljutott, ez tehát láthatólag er sen függ a kifejez készségt l, pontosabban attól, milyen mértékben ura valaki az s képeinek. A "hatodik érzék" egész-látása a köznapi tudattal komplementer, vagyis éppen a beszéd fojtja el. Ez a magyarázata a szótlanságban rejl szellemi er nek, amit a kontempláció során szoktak használni. Az emberi gondolkodás nagyrészt az érzékfölötti tartományra vonatkozik. Az archaikus ember itt az analógiás gondolkodást használja, ami a világegység gondolatára épül. "Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van" - mondja a Tabula Smaragdina. Az analógiás logika f jellemz i Hamvas összefoglalásában: - az egység, - a hierarchikus alá és fölérendelés, - a valóságszintek közötti megfelelés. Ez tulajdonképpen a látás logikája, ennek megfelel en többnyire konkrét, érzéki és képszer . Európá- 346 Szerkesztette: Fargó Ferenc


ban a reneszánsz óta f képpen a m vészet képviseli ezt a logikát, amely az archetípusok láthatóvá tételével egy átvilágított "második természetet" alkot. Ezért játszhatott az európai ember számára olyasféle szerepet, mint amin t az archaikus ember számára a hagyomány jelent. "A racionalizmus a történeti ember önmegváltó kísérlete a gondolkodás segítségével. A logikája ezért egészen más felépítés : - a kett ségre, vagyis az ellentétre épül, módszertani, s t ontológiai dialektikára, - alapelve az A=A azonosság, - semleges, és az értékek iránt hangsúlyozottan közömbös. Ez a döntés logikája, ennek megfelel en elvont és fogalmi. Tárgyát modellé egyszer síti, és formájában az utasításra emlékeztet. Igazából véve ez is analógiás, az univerzális szerkezet elvére épül és benne ekképpen minden egyformává válik. Legfejlettebb formája, az axiomatizált természettudomány, a min ség nélküli számra van visszavezetve. Erejét is ebb l az univerzalitásból meríti, és ez tulajdonképpen ressentiment a sokféleség ellen, vagyis az Egy valóságos alakjának a tagadása. A racionális megismerés abból indul ki, hogy semmit sem tud ugyan, de megvizsgálhatja a világot és tapasztalataiból ésszer következtetésekkel - amelyek képességével a priori rendelkezik - kielégít módon le is írhatja. Hogy tesz szert a kiindulási tényekre? Amikor például nekilát, hogy egy fát megismerjen, akkor letépi a leveleit és ágait vizsgálat céljából. Sósavat önt rá, elégeti és megméri a hamu súlyát. A virágait leszedi, szétszabdalja, kiássa a gyökereit, hogy tudja, merre mennek a föld alatt: Azután a fát elf részeli, hogy láthassa az évgy r ib l, mennyi id s és hogy ment a sora az elmúlt években, mikor milyen vastag gy r t tudott növeszteni. Az észrevételeket összegzi, és végül azt mondja: "ez volt a fa élete". Helyénvaló a múlt id használata. De még tegyük hozzá a nekrológot "belepusztult abba, hogy meg akarták ismerni", Az analitikus megismerés nem mindig ilyen katasztrofális, mert olykor szerencsére hiányzik hozzá a f rész. De annyi minden esetben tény, hogy él t analitikusan megismerni nem lehet, legfeljebb "hajdan-él t". De miért kötelez a semmit-sem-tudásból kiindulni? Ennek az oka a személyességre irányuló gyanakvás. Régi ügy ez, már Szókratész és Arisztotelész is hozzá folyamodott a szofisztika - vagyis a semmire se kötelez érvelés - ellen, majd a középkori skolasztikus vitáknak vált kiegyenlít közös nevez jévé, és innen örökölte az újkori természettudomány. A kartéziánus alapmondat, "de omnibus dubitandum" helyesen úgy fordítandó, hogy "mindenkiben kételkedni", amíg nem mond valami oly egyszer axiómát, amit már nincs okunk kétségbe vonni. (Ezt az eljárásmódot nevezte el Nietzsche a "legnagyobb butaság elvének".) Persze ehhez az is kell, hogy a kérdéses axióma személytelen legyen. Van személytelen kijelentés: erre a rejtett axiómára épül az egész modern ismeretelmélet. De ez a mondat természetesen maga is hitbeli kérdés. A személyesség nélküli kijelentések igazságának az elfogadásához igen jól illik a tudomány absztrakt terminológiája, amit valóban nem könny a személyesség többletsúlyával ellátni. Ha nem is lehetetlen - de aki ilyesmivel próbálkozik, az a kiközösítést kockáztatja a tudomány világából. A tudományos absztrakció igazi titka az, hogy egy valóságos megismerési dimenziót helyettesít - az értelem fölöttit. Ha ez a tudomány, a maga eredetileg elemi tények rendezésére kialakított módszerével kilép a valóságba, és annak a fundamenturnát kívánja meghatározni, akkor ez a transzcenzus logikailag tulajdonképpen nem követhet , viszont a tudomány által elért gyakorlati eredmények hitelessége egyszersmind "jótáll" a metafizikai hitelességéért is. De mivel, mint mondtuk, ez racionálisan nem követhet , belép a képletbe a "hit". Ez a folyamat az, amit Hamvas szcientifizmusnak, tudományvallásnak nevez. A modern tudomány immanens fejl dése a XX. századra ennek a kvázi-vallásnak az elméleti alapjait megsemmisítette, Hamvas a harmincas évek végén tanulmányokban foglalkozott ezzel a szellemtörténeti fordulattal. Ám a "tudományvallás" templomának a kövei megmaradtak, unokatestvére, a technika pedig egyre hallatlanabb eredményeket produkál. Ezeken épül fel aztán a mi századunk új mitológiarendszere, amely a klasszikus természettudományon alapulótól abban különbözik, hogy a praxis nevében bármikor hajlandó azonnal elvetni a logikát. Intellektuális romváros ez az serd ben, ismeretlen eredet rögeszmék és kényszerképzetek liánjaival átsz ve, tanácstalan bennszülöttekt l megszállva, - 347 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kik a funkcióvesztett rejtélyes kövekb l építgetnek valamit maguknak, ami mindig rájuk d l. hiszen nem ismerik az építés szabályait sem. A "tudomány" tekintélye nem omlott össze, s t. Ma már minden "tudománnyá" vált, a manik röst l a túlvilági utazásokon át az agykontrollig. Ami megsz nt, az csupán a tudomány egysége. Haladunk arrafelé, ahol a Földön majd többmilliárd tudomány lészen, amelyek egymással már szót se bírnak érteni, más lévén az axiómarendszerük. Eme Új Bábelben persze a tudományt a tébolytól már maga az ördög se tudja majd megkülönböztetni. A racionális logika alapja, mint Hamvas megállapítja, a kettes, "aminek nincsen közepe és ezért mer periféria". Ez az oka annak, hogy e gondolkodásmódon belül, mint azt a modern filozófiai axiomatika nevében Wittgenstein megállapította, a létkérdések nem oldhatók meg. Az ilyen jelleg kísérletek pedig csak a végtelen és eredménytelen "tükrözéshez" vezetnek. Nem lehetséges azonban a visszatérés sem az archaikus logikához, mégpedig azért nem, mert annak az alapja, a hagyomány, már nem magától ért d adottság. A tertium daturt Hamvas számára Jakob Böhme jelenti az "inqualieren" fogalmával. Böhme a logika kritikus m veletér l, az azonosításról a következ ket mondja. Ha két dolgot a lehet legnagyobb mértékben azonosítani tudunk is, akkor is marad bennük egy-egy olyan pont, ami nem azonos. És akkor ezek m ködésbe lépnek, a két dolgot addig távolítják egymástól, amíg el nem érnek egy olyan helyzetet, amelyben viszont már az azonosságukat nem találjuk meg. A dolgot ekképpen "egymásba lehet kínozni" - ezt jelenti Böhme szava de teljességgel sem azonossá, sem ellentétessé nem tehet k. Van viszont egy harmadik, ami közössé teszi ket, az egyesít Közép. Ebb l a' "trinitárius" egységlogikából desztillálta Hegel a maga dialektikus logikáját, csakhogy az Szintézise sem egyesít Közép, hanem a gondolkodás rövidzárlata. Ahogyan Kierkegaard mondja, összetévesztette a logikáját a valósággal. Különösen jól látható ez a "dialektikus materializmusnak" a szemináriumi anyaggá zanzásított változataiban. Amikor Hérakleitosz azt mondja, hogy Minden - Egy, akkor nem azt állítja, amit a természettudomány sz rt le a maga számára, hogy "minden egyforma". Inkább úgy kell az érteni, ahogyan Rilke: "Az egy-örök áram sodra ragad mindig minden kort". Az "egység" nem horizontális természet , hanem vertikális. Ami egy, az nem a tapasztalatok ezerszín virága, hanem a mögöttük álló szellemi rend végeredménye. A valóság végs törvénye a szám. Ebb l következik az ideavilág, és a világnak ez alatt lév többi szintje. A valódi ismeretnek tehát a számokra kell vonatkoznia. A Hagyomány minden alakjában tudja ezt, de legátfogóbban a pitagoreizmus, a Sankhya és a Kabbala tartalmazza. A pitagoreus Philolaosz mondja: "A szám az uralkodó összeköt lánc, a nem teremtett és örökt l fogva létez , amely a dolgot a világon egybef zi. A számelmélet az a tudomány, amely minden anyagi, de minden gondolható dolog törvényét is felfogja és megérti." De Nietzsche is hasonlóképpen vélekedik: "A matematika nem egyéb, mint az emberismeret eszköze." Szokatlan ez nekünk, mert a számot min ség nélkülinek tanítják az iskolákban, és ezért nem többnek, mint a megismerés valamiféle kvantitatív segédeszközének. De itt másról van szó - ez a Szám a min ségek min sége. Az Egy például nem a legkisebb, hanem a legnagyobb, mivel azt jelenti, hogy rajta kívül nincs más. Éppen ezért a Hagyományban Istennek, vagy Isten legels emanációjának a megfelel je - mint például a Kabbalában. Az Egy alakja a végtelen formájú világ, nem mint a részletek addíciója, hanem mint organizáció, azaz bels leg együttm köd Egész. Ha viszont nem tekintjük másnak, mint a számolás alapegységének vagyis olyasminek, amivel egy általunk áttekinthet nek vélt halmazhoz jutunk - akkor a világ széthullik formátlan alakzatok összességére. Tulajdonképpen egy sajátos végzet-hit ez. Ami van, az a véletlen m ve és értéktelen is. A modern tudomány, az asztrofizikában, mára valóban eljutott odáig, hogy ez a fizikai világmindenség "fölöttébb valószín tlen". Van viszont az Én számára egy bels bizonyosság, mégpedig az önmaga létezésének a bizonyossága. Ehhez képest zavaróvá válhat a Küls irrealitása, és eljuthatunk oda, hogy ennek az értelmetlenségnek véget kell vetni. Ez az Egyfelfogás tehát sajátos fajtájú szolipszizmus. Pet fi rültje, vagy Dosztojevszkij Pincelakója mutatja a benne rejl destrukció lehet ségét. A világ romlásának az oka a rossz számolás - mondja Hamvas. Nem túlzás ez? Nézzünk meg egy másik tanút, Móricz Zsigmond gyerekmeséjét. Volt egy török Mehemed. Sose látott tehenet. Nem is tudta Mehemed, - 348 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Milyenek a tehenek. Egyszer aztán Mehemed, Lát egy csomó tehenet. "Én vagyok a Mehemed!" "Mi vagyunk a tehenek." Csodálkozik Mehemed: Ilyenek a tehenek? Számlálgatja Mehemed, Hányfélék a tehenek. Meg is számolt Mehemed Háromféle tehenet. Fehéret, feketét, tarkát... Meg ne fogd a tehén farkát! Nem tudta ezt Mehemed, S fel rúgták a tehenek. Számolgatunk, számolgatunk: neutronokat, elektronok kötési energiáit, gázkoncentrációt, puskagolyókat, számolgatjuk a pénzt... Ki tudja, mi lenne abból, ha tényleg mindenhatóak volnánk, ahogy hisszük magunkat: megszámoltuk, tehát ismerjük a teheneket. Így viszont tudható, mi lesz: végül felrúgnak a tehenek. A valóság ugyanis nem fölcserélhet min ségek önkényes halmaza, és ett l a világlátástól megvédi önmagát. "Az Egy - er , amelynek hatása és megnyilatkozása van. Ez a hatás a Kett ." A Kett a középpont nélküli szám, maga a divergencia, de egyúttal a döntés száma is, vagyis a cselekvés kulcsa. Jól mutatja ez a cselekvésben rejl kockázatot. A permanens döntési szabadságon alapuló cselekvés - amit az individuális Én filozófiája a szabadság lényegének tart - voltaképpen regressus ad infinitum, középpont nélküli végtelen er feszítés, aminek az eredménye csak pusztítás lehet. A Három azért kulcsszám, mert tartalmazza a kettes dinamikájában rejl mértéket, vagyis a centrumot. Ezért lehet az alapja például a böhmei "egységlogikának". A három a középpont körüli egység alapszáma: a koherens mozgásé, a szerves változásé, a megfontolt akaraté. Sattva - rajas - tamas a Sankhyában, alef - mem - sin a Kabbalában, sulphur - sal - mercur az alkímiában, test - lélek - szellem az antropológiában. A világ azért egységes, mivel mindazt, ami alkotja, bels er feszítés tartja össze. Ez a Három. A Három ezért kiváltképpen alkalmas osztályozásra, hosszú sora van Platóntól és Arisztotelészt l Aquinói Szent Tamáson át Böhméig, Hegelig és Szabó Lajosig a hármasra támaszkodó filozófiáknak. Hamvas is igen kedveli, ilyen például nála - a logikák osztályozása, mint analógiás, racionális és egységlogika, - az ember osztályozása, mint történeti, teremtett és teremtés el tti (alapál lásban lév ) ember, - a léttudat megzavarodása, mint farizeizmus, klerikalizmus, szcientifizmus, - a létromlás megnyilvánulási formái, mint betegség, b n, téboly. - 349 Szerkesztette: Fargó Ferenc


A történelemre a hármas osztályozást a kora keresztény id kben Ireneus használta el ször, mégpedig az eszkatológia kifejezésére: teremtés - b nbeesés - megváltás. Ez a szerkezet egyúttal a céllal rendelkez cselekvés alapszerkezete, Hamvas triádjai végeredményben ennek felelnek meg. Nem követhetjük itt végig a többi szám elemzését, egészen tizenkett ig, ahol lezárul a min ségi alapszámok sora. De van Hamvasnak egy rendkívül lényeges észrevétele az "irracionális" számokról. Ezekkel "számolni" nem lehet, tehát nem állíthatók be a világ gépies körforgásába, ugyanakkor mégis bizonyíthatóan valóságosak. Ezek a számok egyszeriek és megismételhetetlenek - ennek következtében a személyiségnek megfelel ek, a szabadság megvalósulásának az alapjai. (Ez még az egzakt természettudományban is értelmezhet . A ki nem számítható, tehát matematikailag "szabadnak" tekinthet id járási változásokat a meteorológusok az irracionális számokon alapuló Cantor-féle függvények segítségével értelmezik.) Az egységlogika alkalmazásának van egy fontos módszertani következménye. Hamvas ezt kezdett l fogva alkalmazza, de elméletileg Szabó Lajos fejti ki. Ha valamit megismerni akarunk, akkor el ször is a centrumát kell megismernünk. Ez a módszer ellentétes a tudományos analízissel, ami a megismerésének a tárgyát egyes elemeinek az összerakásaiból próbálja meg rekonstruálni. "Az ember felépítése a cetrumból történik" - mondja a Sankhya. "Egyetemes módszertan" azonban erre nincsen, amit így is mondhatunk: nem lehetséges az, hogy a "semmin" keresztül ismerjük meg a "valódit". A megismerés tárgyát el kell ismernünk szubsztanciális valóságnak, és a lényege megragadhatatlan empátia nélkül. Hamvas életm vére alapjában véve csöppet sem az elvont eszmefuttatások a jellemz ek. Kutatómunka ez, a létezésnek valami különleges mámorából a létez k centrumának a megismerésére, legyen szó perui gránitszikláról, antik görög templomról, egy hársfáról a Bakonyban, Stefan George Körér l, Beethoven VII. szimfóniájáról, az európai regényr l, a willendorfi Venusról, a meteorai kolostorról, vagy a pusztai szegénylegényr l, a rántott levesr l, vagy az Utolsó Világháborúról. Ha témáinak elképeszt változatossága mögött mégis mindennél nyilvánvalóbban érzékelhet az egység, akkor az világnézetének és az ebb l fakadó megismerési módnak az eredménye. Az egységlogikáé, amely a kis-Én költ i expressziójának teljességgel a helyébe tud lépni. "Az érzékfölötti megismerés egyedül az analógia segítségével történik. Csak ami ezáltal megközelíthetetlen, az értelem fölötti, az bizonyítandó a kinyilatkoztatással" - mondja a Sankhya Karika. A tudatfölötti legfontosabb sajátossága az, hogy bel le ered a tudatos. A tudat bels érzékelés eredménye (sense interne, mondja Guénon) és nem küls tapasztalaté. Ebb l következik, hogy nem analitikus, hanem holisztikus, mivel az Én teljesség-érzéséb l fakad. És a világ apercepciója - vagyis az érzékfölötti megismerése --:- nem más, mint a teljességérzés kiterjesztése az érzékelt világra. A genezismondákról azt tartja Jung, hogy valójában a tudat keletkezésér l szólnak, hiszen a tudat nélküli világ "világosság nélkül való", hozzáférhetetlen. A tudat el feltétele, a nyelv, olyan összefügg egész, ami még a lehetséges gondolkodásunk határait is megszabja. Az újkori természettudomány minden felismerése is elfér például egy-egy mesében, mítosztöredékben, az id relativitása, az srobbanás, a génmanipuláció vagy a matematikai axiomatika is. Igaza van továbbá Leibniznek abban, hogy az emberi nyelv valamiféle módon egységes, hiszen enélkül nem lehetne ket lefordítani. Hogyan határozható meg a jelentés? Egy idegen szóé megadható egy szótárban, többkevesebb pontossággal. Egy adott nyelven belül viszont Értelmez Szótár szükséges hozzá - de annak a szavait is definiálni kell és így tovább. Vagyis minden szónak csak a nyelv egészében van értelme. Persze ha értelmez szótárra van szükség, akkor már baj van. (Gyerekeknek általában nincs szükségük rá.) Ennek a bajnak a gyökerét a Teremtés Könyve így mondja: Bábel. "Bábel az, amikor a szó kettétörik, az alak és az értelem elválik, de ugyanakkor az alak maszkká, az értelem pedig önkényesen választott grammatikai jelentéssé esik vissza. A maszk, bármit is kövessenek el, maszk marad, megértés azonban már nem az értelem, hanem a grammatikai jelentés fölött való megegyezésen múlik, és mondjuk, hogy a szavak jelentése többségi kérdés lesz. Ráadásul a nyelvtudomány a szó alakjának és jelentésének elválasztását szentesítette, s így minden szofisztikus önkény részére bázist nyújtott. Az értelem nem maszkkal jelenik meg, hanem arccal, nem ami önkényes, hanem ami róla lefejthetetlen, mert e-nélkül nincs." A probléma a nyelv tükör-felfogásából adódik. A strukturalista nyelvészet ezért a nyelvet (nyelveket) egy meta-nyelvre akarja visszavezetni. Figyelemre méltó ebben az egység igényének a megjelenése. Ezt az egységet azonban, mint az egyre jobban látható, nem lehet megtalálni a nyelv mögött. A bet - 350 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szimbólumok, amikkel ez a módszer operál, szintén lefordítandók a nyelvre, hogy érthet kké váljanak csakhogy már egy elviselhetetlenül arrogáns absztrakció lett bel lük. Tulajdonképpen a természettudományos dualizmus jelenik itt is meg. A "nyelv" megfelelne a "dolgok" osztályának, a m ködését leíró "metanyelv" pedig a dolgokat mozgató természettörvényeknek. De ezzel csak Talleyrand emlékezetes mondatáig juthatunk el: "A nyelv arra való, hogy a gondolatainkat elrejtse." Ám a tudomány aligha fog ezzel a módszerrel talleyrandi diplomáciai sikereket elérni. Az, hogy a nyelv definíciós problémáit rajta kívül oldjuk meg, egyre kevesebbet ígér kísérletnek látszik. Hamvas viszont a nyelvet magát osztja hierarchia-fokokra. A nyelv - mondja - egyes elemeiben megfelel a különböz valóságfokoknak, vagyis ezek realitás tartalma eltér . A nyelvek végs alapja az egyetemes metafizikai jelrendszer. Ebb l mutatnak valamit nekünk az skor ránk maradt könyvei is: a Yi King, a Pert em Heru, a Védák, a Bardo Tödol. Ezeknek a könyveknek a legrégebbi rétegei "gnóma" stílusúak, ami valamiféle "szógyökökb l álló titkosírásnak" tekinthet . Maga a könyv bizonyos mértékig ezeknek a kifejtés-kommentálása. Majd a könyvhöz újabb, most már küls kommentárok - gondolati rendszerek csatlakozhatnak A leggazdagabban ezt a szerkezetet a posztvédikus filozófia mutatja. A magyarázat a kinyilatkoztatás és a hagyomány kett ségében van. (shruti és smriti a szanszkrit szóhasználatban) A kinyilatkoztatás a világgal együtt keletkezett, pontosabban nem más, mint maga a világteremtés, ebben az egész hagyomány egyetért. (Gondoljunk itt Jung Idézett megállapítására a genezismondák jelentésér l.) A kinyilatkoztatás nyelve az snyelv, ahonnan a továbbiak erednek, habár nem minden további nélkül. "Az skori nyelv modern európai nyelvre lefordíthatatlan, mert szavai hiányoznak. Az skori nyelvek egyetemes jelrendszerek voltak, az európai nyelvek pedig az individuális Énnek a kifejez eszközei. A modern európai nyelvekben jellemz en minden egyetemes jelentés szó görög vagy latin eredet . Minél régibb egy nyelv, annál metafizikaibb." A nyelvnek ez a "súlytalanodása" nem új jelenség, elkezd dött már a hagyomány könyveiben is. A kinyilatkoztatás igéi intenzitásuk (teremt erejük) miatt elrejtend k, mert károsodás nélkül csak beavatott viselheti el, és használhatja ket. A hagyomány könyvei ezért, miközben magyaráznak, egyúttal rejtenek is. Az sszavaknak nem csupán jelentésük van, hanem létük. Ennek az emléke a "varázsige". A magyar nyelv "ige" szava a szófaj jelölésen messze túl sajátos lettet is jelent, a szó valóságos hatalmát. "Igéz", ami azonos az "igáz" szóval. Valaki fölött hatalmat szerezni pusztán a szó kiejtésével - ezt jelenti. A védikus és kabbalista hagyomány szerint a valóságnak hét szintje van. Hamvas ennek megfelel en beszél a nyelvnek a hét stádiumáról is. Az absztrakt nyelv, a pusztán jelöl fogalmak elvont, gépesített nyelve. Ez tulajdonképp konszenzuson alapuló "metanyelv", kiválóan alkalmas például a modern komputertechnika információátvitelére. Igazából még jelentéselötti nyelv, Jelentéstartalmát csak a konszenzuson alapuló kulcsnak köszönheti. Ha ez elvész, akkor szokott el állni a "mi mennyi" fogalomzavar. Annyi bizonyos, hogy ez a nyelv, mint láttuk, önmaga axiomatizálására nem alkalmas, a jelentését kívülr l kapja. - A köznyelv. A mindennapi megértés nyelve. Egyenetlen színvonalú, hajlamos a különcségekre, magán-mitológiák kifejezésére. - A költ i nyelv a köznyelv intenzív foka, jóval közelebb a teremtés nyelvéhez. Fogyatékossága, hogy a képet csak másodlagos-levezetett formában használja a bels érzelem, gondolat, stb. kifejezésére. - A mítosz nyelve ezt a fogyatékosságot nem ismeri, a nyelv itt a világ megjelenési formája. - A szimbólumnyelv elrejti, amit kimond. Itt már, a mítosztól eltér en, meg Jelenik az észfölötti is, az, amit éppen ezért nem lehet kimondani. - Az idea-nyelv már teljes egészében az észfölöttiben van, egyszeri, a pillanathoz kötött és meg nem ismételhet . - 351 Szerkesztette: Fargó Ferenc


- Az snyelv pedig sem ész, sem értelem, sem küls vagy bels érzékelés számára nem hozzáférhet elemi kinyilatkoztatás. A nyelv alacsonyabb fokozatai sajátságos módon vezetnek vissza mind a fölöttünk állóra, és végs fokon az snyelvre, ami a világteremtés egyszeri pillanatának felel meg. A nyelv mélysége (ereje) attól függ, hogy a hierarchia melyik lépcs fokára támaszkodik. Ez a nyelv azután meghatározza a gondolkodás dimenzióit, mint Nietzsche mondja, a benne lév logikai összefüggésrend mintegy "helyettünk gondolkodik". A gondolkodásunk pedig befolyásolja a létezésünk lehet ségeit. Befolyásolja, ámde nem dönti el. A nyelv információt közöl. Az igazi probléma itt abban van, mint Hamvas mondja, hogy információ és dezlI1formáció között logikai és grammatikai értelemben nincs különbség. A különbség mégis abszolút lényeges, mivel a dezinformáció megfelel je a valótlanság - a tévedés, vagy a hazugság. És ha a logika meg a grammatika err l a különbségr l nem tud beszélni, akkor nem alkalmas a világ adekvát kifejezésre. Mir l informál a dezinformáció? Arról, hogy van, vagy lehet egy "másik világ", amelyben más a valóság? Nyilvánvalóan nem. Hanem arról, hogy van egy létez az "egyetlen világban", aki a valóságot mások számára irrealitássá akarja tenni. A dezinformáció tehát hiteles. Tükre a létezés megrontásának. "Romlott egzisztencia nem tud mást építeni, mint hazugságrendszert. Minél romlottabb, annál nagyobbat. A hazugság (dezinformáció) nem b n és nem logikai hiba, hanem ontológiai korrupció. Komolytalanság, éspedig els sorban a halál el tt való komolytalanság. Elhazudott egzisztencia és hazugságrendszer összetartozik. Egyetlen példa sincs, és semmiféle lehet ség nem képzelhet el, hogy nem autentikus egzisztencia a létezés tényleges adatai fel l tudomást szerezhessen. Hogy Európa a XX. század közepén oda jutott, ahol van, azon ezek után senki sem lep dhet meg, inkább hallatlanul csodálkoznia kellene, ha nem jutott volna ide. Válságot emlegetni felesleges. Mindössze csak annyit, hogy ab ma itt jóhiszem en kibontakozást lehet nek tart, az a gyengeelméj ség gyanúját vonja magára. Tényleges létezést csak a hiteles egzisztencia számára nyílik meg."




" Itt kísérlet történik a személyiség likvidálására - reménytelen vállalkozás a személyiség fejletségének mai fokán, s e reménytelenség teszi e vállalkozást oly mérgessé. Sok millió embert kiirt, de nem halad egy tapodtat sem:" (Szilveszter)

René Guénon és a tradicionalitás* (részlet) René Guénon személyével és munkásságával kapcsolatban magyar nyelven eddig három fontosabb és értékelhet tanulmány jelent meg. Az els 1942-ben született ismertet jelleg írás René Guénon és a társadalom metafizikája Hamvas Béla nevéhez köt dik, aki a reá jellemz atmoszféra teremt er vel hívta fel a figyelmet Guénonra, megállapítva, hogy a ma legéget bb kérdéseit veti fel és, bizonyos, minden ma él gondolkozónál mélyebbre száll, és hogy követ ivel minden eddigi szellemi vállalkozásnál nagyobb és jelentékenyebb munkába fogott, hogy rekonstruálja az semberiség szellemiségét, a hagyományt. Ezután 1945-t l egészen 1990-ig Guénon és a tradicionalitás a világ összes értékelhet szellemi m vével együtt gyakorlatilag teljesen kikapcsolódott a magyarországi szellemi életb l, annak az agresszív és kombattáns módon Guénon kifejezését alkalmazva antitradicionális mili nek a következtében, amit a kommunista rémuralom valósított meg minden lehetséges területen, és ami a szellemi m vek világának szurrogátumaként egy marxista-leninista szemétáradat formájában mérgezte fél évszázadon át tízmillió ember lelkületét. Az úgynevezett "rendszerváltozás", ha nem is likvidálta ezt az álideológiai maszlagot, legalább lehet vé tette monopóliumának megdöntését, természetesen a globalista szabadelv ségb l következ en a lehet legkülönfélébb er k bekapcsolódásával. Ennek következtében, bár Guénon m vei 1993-tól elkezdtek megjelenni magyar nyelven, ezek egyrészt szükségképpen belevesztek az immár más jelleg szemétáradatba. Másrészt mivel f ként a legelején nem mindig megfelel en lettek publikálva és kommentálva, talán a kelleténél többen elkedvetlenedtek (olyanok is, akiket különben f ként Hamvas nyomán érdekeltek volna e m vek); ennek ellenére ma Magyarországon tulajdonképpen nincs olyan, magát szelleminek vagy akár csak m veltnek joggal tekint ember, aki Guénon nevét és m veit legalább részben ne ismerné. Hamvas bevezet és ismertet jelleg írása után fél évszázaddal, Guénon egyik f m vének magyar nyelv kiadásához írt utószavában, másodikként László András alkotott immár mérvadó tanulmányt René Guénonról. Ebben Guénon az t megillet helyre került, miszerint nem csupán a tradicionális tanítások elmélyült ismer je, kutatója és interpretátora volt, hanem Beavatott és a megvalósítás útján messzire és magasra jutott mester, amit akkor tudunk megfelel képpen értelmezni, ha ezúttal kiiktatva a jelenkori általánosan kiterjedt nyelvrontás e kifejezéseken is végbevitt pusztító munkáját a maguk eredeti jelentése szerint interpretáljuk e kifejezéseket, és amihez többek között éppen a jelen m ad principiális támpontokat. A szóban forgó tanulmány nagy vonalakban ismerteti továbbá a metafizikai tradicionalitás létszemléleti megalapozói közül a legjelent sebbeknek tekinthet szerz -gondolkozókat, mindvégig úgy, hogy a közöttük fennálló partikuláris különbségek ismerete mellett, mindegyikük és f leg a legeslegjelent sebbek principiális egységét emeli ki és hangsúlyozza. Végül harmadikként a Sacrum Imperium folyóiratban megjelent René Guénon és Magyarország cím pontosító írást kell megemlíteni, amelyben a szerz alapos témaismerettel elemzi a guénoni m magyarországi ért inek, pártfogóinak, szellemi továbbviv inek munkásságát, egyszersmind rámutat kritikusai írásainak egyszer tudatlan (Darabos P.), máskor rosszhiszem (Kelemen J., Sz. Farkas J.) voltára. A Guénon vonatkozásában tett állásfoglalások e cikkben is helyesen tisztázott tévedéseivel kapcsolatban újfent mindössze azokról kell néhány külön szót szólni, amelyek sajátos módon éppen Guénon els magyar méltatójától, Hamvas Bélától származnak, és amelyekben Hamvas valamifajta sajátos egzisztencializmus jegyében de facto megalapozatlanul azt veti Guénon szemére, hogy nincs egzisztenciája, és hogy állítólag a modern létrontással nem állt konkrétan szemben, vagyis magatartásában polgári maradt (tudós, kutató, író). Nos, ha nem maga a kimagasló jelent ség Hamvas írta volna ezt, az ember egyszer en elintézhetné azzal, hogy egy újabb enyhén szólva melléfogással találkozott. De mivel Róla van szó, ellentétes véleményünk puszta kimondásán túl, vizsgáljuk meg némileg részletesebben René Guénon és a tradicionalitás egzisztenciáját, és ezzel, - 353 Szerkesztette: Fargó Ferenc


egyszersmind túl is lépve egy szimpla antitézis felállításán, szintetizáljuk, mélyítsük el és b vítsük ki egy összefoglaló tanulmányban a Guénonról Magyarországon érdemben elhangzottakat!

Baranyi Tibor Imre *forrás: Sacrum Imperium folyóirat X. sz.

"Fontos nem a tanítás hirdetése, hanem a sors alakítása. A módszert mindenki kezébe adni. A cél a tudatosan megtisztított életrend." (Mágia Szutra)

Mi, magyarok*

"A magyar - kinek létét oly sötét titok fedi - vagy nem remél semmit, s a múltban hiszi örökre eltemetve hír- s nevét, vagy a nagy id k folyamától vár lelki sebeire írt, s néha, de csak átfutó csillámként a messzi jövend ben sejti nemzeti fényét s látja megnyílni egét. Vajon az emberiség azon népeihez lesze sorozva, melyek el tt a szabadság mindig felejthetetlen probléma maradt, s melyek ekképp csak a' farkasnak függetlenségéig valának képesek felemelkedni, vagy viszont azon nemzetek osztályába jut-e a magyar, melyeknek f tengelye az anyag, 's csak mindig az anyag, Irgalmas Isten! Ez még mind homályban rejtezik." (Széchenyi István) Magyarnak lenni annyi, mint abszolút és kétségbe nem vonható módon köt dni, s ezt egyúttal elviselhetetlennek érezni. Láthatóan rokon az a vallásos érzéssel. Jeles névsor képviseli, melynek Németh László a rosszul megválasztott, s ezért rosszhiszem en elferdíthet "mélymagyar" nevet adta: Berzsenyi és Széchenyi, Kemény Zsigmond és Arany János, Ady Endre és Fülep Lajos. Hamvas Béla e sorból a legkevésbé sem lóg ki. Viszont nem az az ember, aki megáll egy emocionális félúton. Aki csak valaha múltunk, jelenünk felett t n dött, meg kellett döbbentse a hiány: teljes világképet jelent m nálunk sehol. Az egyes képtelen olyan er feszítésre, mely az egész nép szellemmel való kapcsolatát helyettesítené. A magyar tabula rasát el ször egy elkeseredett rövid irodalomtörténeti vázlat formájában írja le. Hat lépcs fokot ismer. A legalsó a yahoo, "olyan, mintha kulcslyukon nézne be nászutasok szobájába", léha, pimasz és nyálas. A második a cukorfigura. Azután a fellengz ripacs, a mindenkori "legnagyobb költ ". Majd az eltakaró, akinek "mindig van valami a tarsolyában", szép volt a múlt és a jöv is az lesz, csak a jelen kutyaszorító, de higgyünk és bízzunk, tisztesség és kiskatekizmus. (Körülbelül err l beszélt Széchenyi is.) Azután a befejezetlen, masszív esetlenség, barátságtalan magányban és örök sötétségben. Végül az "elkallódott tudatlanság", a fuccsba ment létalapító Bessenyei György. Nem nehéz ebben a tablóban felismerni Hamvasnak a társtalanságból fakadó csüggedtségét; különösen árulkodó Bessenyei szerepeltetése, nyilvánvaló önarcképként. De maga a gondolatmenet igen figyelemre méltó. "Szörny kezekben van itt a géniusz még a géniuszoknál is", vagyis végeredményben elsikkad. A vázolt lépcs nek az az érdekessége, hogy "lenn" sima és közérthet , ám "fölfelé" egyre nehézkesebb. Miért? Mert minél magasabban van, annál kevesebb embert érez a háta mögött. Más nép körében is gyakran hiányzik az elismerés - "de legalább ha mondtak valamit, tudták, hogy van, aki meghallja. Itt a fülek csak a cigányprímások számára voltak nyitva." Könny volna itt azt mondani, hogy összetévesztette Pet fit Pekár Gyulával. De ne elégedjünk meg ennyivel, mert valójában dönt ponthoz érkeztünk. Az els észrevétel az, hogy a szó nem azonos az önmagában létez platóni ideával, - 354 Szerkesztette: Fargó Ferenc


hanem dialogikus. A jelentését csak a rezonanciából kaphatja meg. Martin Buber, Karl Barth, Tábor Béla vagy Karácsony Sándor ezen alapvet gondolata egyike azon kevés lényegi probléma körnek, amely elkerülte Hamvas vizsgálódó szellemét, noha támaszkodik rá. A magyar szónak tehát magyar rezonanciával kell rendelkeznie. Csakhogy - ez a következ tézis - a lecsúszott ksatrija önbecsapó tökéletes hamisságával kell találkoznia, azzal, amit a cigányzene, a dorbézolás és a fellengz s politikai pátosz jellemeznek. Lator a latrinán. A szellemi szint alacsonysága nem a géniuszok népszer séghajhászásának eredménye, hanem annak, hogy magasabb szint rezonancia nincsen. A népet meg kell szólítani - de hogyan? Ez a harmadik tézis: alapítani kell. Van Hamvasnak egy összehasonlítása Széchenyi István és orosz kortársa, Csaadajev között, kinek önbírálatát így idézi: "Embereink szellemében nincsen semmi sajátosan közös, mindenki önkényes, minden inog és tökéletlen. Történeti tapasztalat számunkra nincsen, nemzedékek, századok tanulság nélkül múltak el. Egyetlen eszmét sem gondoltunk el, az emberiség fejl désében nem vettünk részt, és ami hozzánk került, eltorzult. Koponyáinkban a legjobb eszmék elhalnak, és összefüggés és következetesség híján terméketlen fantazmákká lesznek. Minden újabb eszme a régieket nyomtalanul eltünteti, mivel mindig csak kész eszmét veszünk át, nem növekszünk, és nem érlel dünk, gyermekek maradunk, akiket nem neveltek önálló gondolkodásra." Hamvas szerint Csaadajev tisztánlátása, ami például megnyilatkozik a provincia szellemiségér l írt fenti sorokban, egyúttal ítélet is Széchenyi szellemi horizontja fölött. Ám itt különböz dolgok csúsztak össze, Csaadajev élete nagy részét szám zetésben élte le, tulajdonképpen Széchenyi-szer polgári reformerré vált volna, ha a politikai viszonyok ezt lehet vé teszik. Így a tettek lehet ségét l megfosztva a szavak emberévé kényszerült, jelent s szellem volt, csírájában benne van az egész óriási orosz XIX. század. Mégis bizonnyal szívesen cserélt volna sorsot Széchenyivel. Az az igazi, ha az ember végezheti a dolgát: hitelt szerez, kaszinót és akadémiát épít - és reménykedik abban, hogy e fundamentumon megszületik a szellem is, a szellem, ami a közösségi létb l táplálkozik. És a zörget knek megnyittatik - születhetett volna e nélkül Pet fi Sándor? Széchenyi csöppet sem volt igénytelen, hanem szolgált és elvégezte körülbelül azt, amit ember elvégezhetett. Csaadajev is szolgált, másképpen, egy másik sorsban. Kétségtelen, hogy akkor az népére rámosolygott az Isten kegyelme, míg az a m ; amin Széchenyi munkálkodott, végül is nagyrészt belefulladt a "cigányzenébe". Minálunk csupán egyemberes teljesítmények vannak, ezt maga Hamvas is sokszor megfogalmazta. Ezen a helyénvaló kritikán túl, azonban felvet dik egy kérdés. Már nem is az, hogy miképpen lehetséges ilyen, hanem az, hogy miképpen nem vezetett már régen a pusztulásunkhoz. Hamvas egyik szellemi rokona, Prohászka Lajos, a problémát a magyar lélek sajátos "finitizmusában" látja, ami nem egyéb, mint valamin transzcendálás nélküli, a közvetlenségre irányuló szabadságvágy. Valóban sajátos egybeesése ez a léleknek és sorsnak. "A finitista szellem a rejtettségnek, a zártságnak biztonságát és elégültségét akarja, de ennek kötöttségét t rhetetlennek érezve, állandóan lázad a' nyomás ellen és áttörni iparkodik a fojtogató korlátokat. Ez teszi érthet vé a magyar szellem örök ellenzékieskedését. Ebben a puszta negatívitásban mindamellett nagy és h si er rejlik. Mert az elnyomás valóban nem késett. Különös és kegyetlen végzése a sorsnak, hogy amit l a magyarság a legjobban tartott, tényleg bekövetkezett. A magyar léleknek ez az örök tusa, úgy látszik, kárhozatos öröksége: elzárkózásával idézte fel az elnyomást, s viszont az elnyomás még csak jobban fokozta benne az elzárkózás hajlamát. Figyelmét mindig csak a közelben leselked veszélyre rögzítve, feltöretlenül, sötétben hagyta az önnön sorsa méhében vitázó kérdéseket." Prohászka ebb l a képletb l vezeti Ie a magyarság abszolút politikaorientációját, ami dönt pillanatban mindent háttérbe szorít anélkül, hogy legalább a köznapi valóságról fogalma volna. A függetlenségvágyhoz imigyen vastagon köt d illuzionizmust. A homályos bels érzést a gyermeki függés tényér l, és az ezt kompenzáló kivagyiságot - mert nála az, amit Hamvas "cigányzene" szóval ír körül, ebben az összefüggésben jelenik meg. (És végeredményben azt a megtartóer t is, ami valóban magyarázatra szoruló tény: ha egy hajdani lovas ennyire eltévedt, akkor hogyan maradhatott meg egyáltalán?) A Magyar Hyperion az alvó szellemr l nem szól, hanem megpróbál vele aludni. De a - 355 Szerkesztette: Fargó Ferenc


magyarázat e szintje Hamvast magát se elégíti ki. Feltehet ugyanis a kérdés, hogy ha a kalandor valójában csak ennyi akkor miképp Iehetett ereje a szellem megfojtására? Az áttörést a problémamegközelítésben sajátságos módon egy hajdan ünnepelt, de gyorsan elfelejtett, mára tökéletesen jelentéktelenné vált költ nek, Kisfaludy Sándornak az elemzése jelenti. "Ha a költ csak léttartalmak kifejez je, akkor Kisfaludy Sándor menthetetlen. Ha léttartalmak megjelenése is, akkor az értékelését felül kell vizsgálni." A "Iéttartalom" szót itt Hamvas a használhatatlanul pongyolának tekintett "szellem" szó helyett használja. Ars poeticaként pedig a következ fogalmat alkalmazza: "A feladat nem mindent kimeríteni, hanem a kimeríthetetlent megtalálni." Kisfaludy költészete a legalacsonyabb mértéket éppen csak eléri. És ennek egyetlen oka van: konvencionális költ nek hitte magát, és annak megfdel örök tartalmakat kívánt elmondani - ami nem sikerülhetett, mivel nem konvencionális költ volt. "Melódiájának lassan ívelt hullámai alig különböznek a nyári este csendjének halk zenéjét l, amikor a kezdet és a vég összeér, s nem tudni, az utolsó hang oldotta fel az els t, vagy az els az utolsót. Mindaz, amit az ember élt, emlékké tisztult, de az emlék elt n ben van, nem azért, hogy semmivé váljon, hanem hogy az egyetlen lényegesnek, a boldogságnak éretten láthatatlan alkatrésze legyen." Ez tehát már nem is költészet, hanem metafizika. Ez a Tao. Amelyben megjelenik népének a lelke, ki egy aranykori álomban él. Holott a kor apokaliptikus. A tradicionálisan "h si népnek" tekintett magyar számára (Kisfaludy maga is katonatiszt volt) ez a sors végeredményképpen idegen - hallgassuk csak meg katonanótáink mérhetetlen szomorúságát! E distancia eredménye legendás magatartásunk, a "passzív rezisztencia". "Soha nem gy zött le semmit, de sohasem adta át magát semminek. Szabotálta vezet it, feladatait, költ it, gondolkodóit, papjait" A kérdés mármost itt az, hogy "lehet-e költ nek olyan tartalmat realizálnia, amely népének idegen, s amelyb l népe kiesett?" Kisfaludy paradoxona az, hogy e léttartalom megjelenik benne anélkül, hogy költ ileg realizálta volna. Hamvas szerint azonban már ennyit l is felülmúlja a múlt századi magyar költ k túlnyomó részét, kiknél "a magas fokú megvalósítás bizonyos tekintetben csak arra való, hogy léttartalmaik silányságát kirívóbbá tegye". A föltett kérdésre - ami végeredményben "költ i kérdés", mivel sugalmazza a lehetséges választ - Arany János vele egybehangzóan válaszol: "Költ az legyen, mi népe, Mert kivágyni: kész halál." Rábukkantunk tehát egy alapvet dichotómiánkra, ami a léttartalom és a költészet dialogikus pozíciója közt nyílik meg. Ez a pozíció mint láttuk, a szellem Ungrund-ja, salapja - de a feladat, amit itt meg kellene oldani, nem steril költ i feladat többé, hanem realizáció. Hamvas Béla és Kemény Katalin szerint Arany tulajdonképpen jó nyomon indult el, a léttartalom felmutatásával és közös alappá tevésének a kísérletével. "Ö volt az, akiben az elveszett si eposz, az elsüllyedt magyar világkép hiánya tudatosodott Az elsüllyedt kép fölmerül el tte, de aggódó hite, a csonka és habozó hit nem meri megadni a termékeny boldogságot" Az a historizálás, ami a herderi nemzeti újjászületési program megértése nyomán végighullámzott Európa népein, nem feltétlenül tévút. Rosszá csak a "fed ideológia"-szerept l válik - de ett l aztán hallatlan mélységbe tud zuhanni végül -, elég itt csak a "turanizmust" említenünk: esetünkben a fals átpolitizálás és az illúziós realitás felfogás szolgálóleánya lesz. Milyen könnyen vált a nemzeti historizmus az ellenállás szellemének örökmécseséb l egy problematikus hatalmi rendszer apológiájává! "A velszi bárdok kézbe csaptanak, - 356 Szerkesztette: Fargó Ferenc


S pihentet szép éneket mondtak." Ebb l a helyzetb l következik a magyar szellem kett s falsifikációja, az utánzás stréberkedése és a látszathagyomány, ami maga a színtiszta provincialitás, ezért. nincsen "teljes világképet jelent m ". "Ahol nincs mítosz és nincs világkép, az-az ahol nincs szerves közösség, ott a más közösségben született világképet se tudják asszimilálni." Így jár a dologgal a szellem. Csakhogy a politika se jár jobban, aminek a nevében pedig ezt a csonkítást elkövetjük. Nem is járhat, mert közösség nélkül nincsen politika, szellem nélkül pedig nincs közösség. "A magyarság nem hajlandó a sorsát néppé szenvedni. Inkább kétségbeesik rajta. Állandóan ismétl dik ugyanaz a szörny történeti tény, hogy az emberek egyenként kibújnak, gy löletes és aljas árulást követnek el a közösség ellen, a maguk b rét mentve, a többit csávában hagyva, esetleg nem is a haszonért, nem is az érvényesülésért, hanem csakis és csupán azért, nehogy egy népben együtt, közösségben kelljen élniük." Az Értelem diagnózisa azt mondja: az van, ami van. Nincs remény. Ám a Kegyelem azt üzeni: az van, ami lesz. A Karnevált 1951-ben Hamvas Béla a következ mondatokkal fejezi be: "Készül dhetünk. Elodázni? Még lehet. De nem sokáig. Jön. Jön a pillanat, amikor felébredünk. Készüljetek a nagyszer ébredésre. Hogy milyen áron és melyik évben? Úgyis mindegy. Háború? Lehet. Lehet forradalom vagy körmenet, vagy vezeklés... Készüljetek a nagyszer ébredésre. Csak ott lehetnék. Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet" Ezredévek múlnak el, míg ilyen egyszer megtörténik. Nekünk, akik megértük, pótolhatatlan kegyelmi ajándék. És akkor is az, ha a következ mondat már sírás és átok. "Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk. 1956-ot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a m vészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok. Költ , író, szobrász, zenész, fest , orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetnünk kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskad na össze. Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és az egész földön egyes-egyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Persze, élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejt zni és hallgatni, és napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és b szült görcsben élni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?" Ami az Élet Könyvében fel van írva, az megmarad örökké, hogy aki elolvassa, megszabadulhasson. Hamvas 1957-ben írott nagy világvégi regénye, a Szilveszter afganisztáni (!) háborús kavalkádja, valósággal lebeg az emberi nyomorúság és értelmetlen aljasság fölötti "abszolút, korlátlan, végzetes szabadságban, ahol a lélek azt teszi magával, amit akar, és az történik vele, amit elhatároz. És ami küls kényszernek látszik, nem egyéb, mint a léleknek önmagára rakott terhe, amit akkor vet le, amikor akar." így nyílt meg Hamvas útja a harmadik nagy alkotói korszak szintézisei el tt, amelyek közé a magyar sors újragondolása is tartozik. Annak az átpolitizáltságnak, amely a tényleges távlatokat szinte mindig elzárta a magyar szellem el tt, egy brutális történelmi ítélet vetett véget, Trianon óta a "magyar politikai géniusz" elveszítette kvázi-metafizikai kulcsszerepét, és látnunk kell, hogy ez bizonyos értelemben megszabadulás a szellem számára. Még akkor is, ha a z rzavar és gy lölködés soha nem látott magjait hintette szét. "A hatalom olyan helyzet, ahonnan csak lefelé lehet látni, fölfelé nem. Még az egyéni Én kérdése, még nem tartozik a közösség életéhez." A Hatalom köré koncentrálódó világ an sich a normalitástól elforduló világ - így oldja meg Hamvas egyebek mellett a "magyar rejtélyt". A - 357 Szerkesztette: Fargó Ferenc


normalitás a dolgok alapállás a, mid n élet és szellem zavartalanul és harmonikusan fejti ki a hatását. Európa vagy Magyarország normális különbségeir l békésen beszélhetünk. Az elterjedt felfogás ezekr l az, hogy a néplélek hordozza, s a földrajz vagy a történelem alakította ki. Hamvas azonban további ép ezen. "A nép létének legels küls feltétele az a hely, ahol él és ezért minden nép életét lakóhelyének vizsgálatával kell kezdeni. Úgy látszik, a homogén karakter helyek sajátosan inproduktívak. Magas civilizációk nem egynem helyen alakultak ki. A geniális ember is ott fejl dik, ahol sok a hatástényez és keresztez dés. A hely sohasem definiálható, ezért nincs tudománya, ellenben van költészete, m vészete és mythosa." A nép és a hely így sajátos szimbiózisba lép egymással, nemcsak az ember alakítja a tájat, hanem a táj t is, és e kölcsönhatásnak a neve géniusz (genius loci). Európában nyolc ilyen géniusz azonosítható, a történelmi népek lakóhelyét és a politikai határokat jellegzetesen átszelve. A géniuszok helyét azonban nem valamiféle Himalája választja el, ellenkez leg, a hatásuk egymásba mosódik, de különbségeik mégis vannak akkorák, hogy beszélni tudunk róluk. Erd k és házak, hegyek és patakok, városok és karakterek, ételek, ruhák, életstílusok, tánclépések és rímkezel technikák - ilyenekb l tev dik össze a különbség a géniuszok között. A hatalomhoz mindennek semmi köze sincsen, egyik se hódíthatja meg a másikat, hiába is tenné, a hely szelleme er sebb minden indulatnál és hadseregnél. A géniuszok Európája fölött az örök béke szárnyai lebegnek. A géniusz, id tlen lévén, nemcsak múltat és Jelent, hanem jöv t is magába foglal. Ami az ember számára úgy jelenik meg, mint feladat. Ami a magyarságot jelenti: a nyolc géniusz közül öt otthonos a földjén, és így mi vagyunk Európának virtuálisan a leggazdagabb népe: itt a legtöbb hatástényez és keresztez dés. Való igaz ennek a szintézisnek a realizálásával adós a magyar szellem, három géniusznál több még a legnagyobbjaink bölcs je felett sem lebegett. Viszont: ez a feladat. És e feladat nehézsége legyen mentség az úttévesztéseinkre is, kölcsönözzön a számunkra der látást is: semmi se múlhat el a világból anélkül, hogy a feladatát betöltötte volna. Homérosz szinte egy egész fejezetet szentel eposzában annak, hogy leírja Achillesz pajzsát. Héphaisztosz, az isteni kovács "Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert. És a sosem pihen Napot is, meg a szép teleholdat. S minden csillagot is, mely az ég peremét koszorúzza Két szép várost is remekelt ki a pajzson az isten, Földi halandókét; egyben lakodalmat ültek, Míg két hadsereg állt ragyogó fegyverben a másik Város el tt körben..." Látunk juhokat, szépszarvú marhákat, pásztorokat és földmíveseket, sz l skertet szürettel, vadul dühöng oroszlánt, körtáncot lejt fiatalokat, és a nagy Óceánt, mely mindezt körülöleli, szóval az egész világot, amelynek rendje immár védeni fogja h sünket: csoda-e, hogy legy zhetetlen? Vergilius h se, Aeneas is kap egy pajzsot az istent l: "Róma dics ségét és dolgait Itáliának / véste reá, ki a jóslatokat s a jövend t / tudja". Láthatjuk az anyafarkast a két kitett csecsem vel, a városalapítást, az el zött Tarquiniusokat, a Capitoliumot ment ludakat, a gy ztes hadseregeket, az ármányos Catilinát, végül a Caesarok dics ségét. A h st tehát Róma eljövend történelme védelmezi. De ha Arany János történetesen leírta volna Toldi pajzsát, azon kétségkívül a múlt szerepelt volna, a múlt, mint refugium, és mint hivatkozási alap a sors-formálásban mutatkozó tétlenségre. A magyar irodalomból, Prohászka frappáns észrevétele szerint ezért hiányzik a "fejl désregény". Sziget ez a sztyeppedarab, de igen sajátos sziget, nem a tenger végtelen szabadsága határolja, hanem egy dombkerítés. És ködgubában jár a novemberi itt. "Valami nem küls , hanem bels kényszer van itt, ami a mozgás szabadságát megakadályozza. A - 358 Szerkesztette: Fargó Ferenc


mozgásét és a gondolkozásét és a cselekvését és az t elhatározásét." Szabadság itt nem volt soha. De volt másvalami, egyetlen értékünk, ami maradandó: a sóvárgás- a szabadság után - vagyis az ébredés el tti pillanat. Ebben a pillanatban élni egyéni életet, nemzedékek sorsát, ezeréves történelmet, mialatt Faludy György telitalálata szerint, a Szabadság csodaszarvasát ztük... Az életbölcseink ezt a sóvárgást óhajtják megölni. "Irrealitás" - "azt se tudja, , mit akar" - és ez így igaz. Csakhogy még mindig ezerszer reálisabb, mint az a bestialitás, amit errefelé "valóságnak" szokás mondani. Realitás a szónak egészen földhözragadt, közvetlen értelmében, realitás - hiszen ebb l élünk... Hamvas Béla is kovácsolt egy pajzsot. Csillámlik rajta a Földközi-tenger aranyfénye, hegyormok között bú song egy régi kuructárogató, megfontolt polgárok er s, pompás várost építenek a maguk számára, káromkodva menekül egy pusztai betyár, és zeng felette Pet fi madárdala, erdélyi szakácsok f zik rafinált húsételeiket, der sen csillog a pohárban a somlai bor. A "magyar csoda" nem az, amit Herder vélt rólunk, hogy ugyanis egy bs és rokontalan nép ellenséges környezetben olyan sokáig megmaradhatott. Mert nem olyan kicsi, nem olyan rokontalan, és alapjában véve az ellensége sem kívül van els sorban. Ezért mindaz, amit oly régen fröcskölnek ránk, lehet ugyan szemenszedett hazugság, hisz éppen az ellenkez je az igaz, ez mit sem segít rajtunk. Semmiféle nacionalista agresszivitás nincs, és nem is volt a magyarokban, hanem éppen az ellenkez je. Amit "Nachtenshass"-nak, felebaráti gy löletnek mondhatnánk, és ami közvetlenül a velünk lakóra irányul, megkülönböztetetten a magyarokra. És amit tökéletesen kifejez Hamvas Béla jelz je: a közösség elleni b ntett. A csoda tehát az, hogy ilyen alapadottság mellett is meg tudtunk maradni. Gy lölik-e vajon a számok a helyi értéket jelöl 0-tI Egy ilyen 0-ból ugyanis semmi-volta dacára egy pillanat leforgása alatt igen nagy szám lehet. A természet azonban a vákuumot valóban gy löli. Hamvas Béla az általa készített pajzs peremére a következ ket írta: A nyugati és keleti hagyományt össze kell kötni, keleti hagyomány alatt a hitelesen gondolkodó oroszokat értve. Hogy nem volt reneszánszuk: hátrányuk és legnagyobb el nyük. Az orosz gondolkodókban a legtöbb van abból a szellemb l, amellyel a brahmannak rendelkeznie kell. Az igazi brahmant az jellemzi, hogy senki sincs nála távolabb a világiasságtól, de senkiben sincs nagyobb világközeliség, mint benne. A nacionalizmus ellen, az osztályharc ellen, és a szekularizáció ellen. De mivel a történet kérdései nem, megoldhatók, csak kin het k, követelik az egyre univerzálisabb emberi egységek megvalósítását." Alszik egy nép a véd pajzs alatt, amit Hamvas Béla megörökített. Vajon felébred-e egyszer?

Miklóssy Endre *forrás: Magyar gondolkodók a XX. Században



"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor." (A bor filozófiája)

Jó emlékek idézése* Szellemi alkotók köre generációkon át mesterének fogadja, miközben a hazai köztudatban, a külés belföldi lexikonokban alig találjuk nevét. Ily ellentmondásosan alakul Szabó Lajos (sz. 1902. VII. 1. Budapest mh. 1967. X. 21., Düsseldorf) utóélete. Közeli barátja, a filozófus és m fordító Tábor Béla írta róla: teljesítménye ellenére idegen maradt a hazai kultúrában. Tanítványa, a tudomány-módszertanász és urbanista Kunszt György pedig századunk egyik legjelent sebb magyar gondolkodójának tartja. Életm vének körképét el ször az Életünk 1989: 9-10. száma mutatta be. Az alsó középosztályból érkez Szabó életútja sokszor tört korunkbeli anti-karrier. Az 1920-as években baloldali mozgalmakban van jelen (illegális kommunistáktól kezd d en Kassák Munkaköréig), majd a 30-as évek eleji európai szellemi központokban (Bécs; Berlin; Institut für Sozialforschung, Frankfurt; Párizs) freudizmust, társadalomkutatást, filozófiát tanulmányoz. Mindeközben barátságot köt Tábor Bélával, a fest Vajda Lajossal. El bbivel közös könyv (Vádirat a szellem ellen, 1937, új kiadás, 1991 és az önálló A hit logikája - Teocentrikus logika, 1937) utal e korszakának termékenységére. Az 1940-es évek els felének próbáltatásai után (tüd baj, üldöztetés, munkaszolgálat, Auschwitz) a szellemi tájékozódás és a filozófiai rendszeralkotás néhány szabad éve következik. A Tábor Béla és Mándy Stefánia lakásán létrejött összejöveteleken kapcsolatba kerül a korszak egyik szellemi m helyével. Találkozik A művészet és világnézet tanulmányával rá hatást gyakorló Fülep Lajossal és más m vészet- és m vel désfilozófusokkal, mint Hamvas Béla, Mezei Árpád, Kállai Ern . E társaság fiatalabbjaiból is adódott szemináriumi köre, a Tábor és Hamvas házaspáron túl ott el adásait lejegyz Kotányi Attila, Kunszt György és Surányi János, valamint Bíró Endre, Bíró Gábor. Humán értelmiségi és természetkutató, m vész, építészhallgató és matematikus gondolkodik együtt és a Szabó kifejtette témák világa is diszciplínaközi. A leninizmustól magát elhatároló, Marxot soha meg nem tagadó, alapos Nietzsche-tanulmányokat folytató Szabó 1945-1946-ra a biblicizmusban határozta meg szellemi irányvonalát. Korábbi kereszténységét az üldöztetés idején a zsidó vallás visszavételével nem tagadta meg, a Biblia mindkét Szövetségéb l merít. E biblicizmus különbözik a hasonnev protestáns szellemi mozgalomtól, amely az eredeti bibliai értékekhez való visszatérést ajánlja. Legközelebb hozzá Ferdinand Ebner, a néptanítóból filozófussá lett gondolkodó vallásos egzisztenciális és dialogikus írásai állnak. Szabó Lajos biblicista módszere a visszakeresés, az eredeti teljesség keresése, a sokat idézett mondat ("keressétek el ször az Isten országát", Máté, 6:33) nyomvonalán. Ajánlása lényege: az els helyet, az sforrást, az eredetet, a létezés teljességét, a "lehet legszélesebb sort", a leginkább teljes tapasztalást kell felkutatni logocentrikus módon, a spekulatív gondolkodás segítségével, a megismerés helyes rangsorát keresve. E gondolkodásmód lényegében szemben áll a korszak bevett filozófiai rendszereivel. Közeli rokona a keresztény egzisztencializmus, a zsidó dialogikus gondolkodás, a korai skolasztika és a még korábbi újplatonizmus. Alapállásának Canterbury Szent Anselmus "credo ut intelligam"-ját, a megértésre törekv hitet tartja. A létezést és az értékelést egyazon valóság két keresztmetszetének véli. Az érték a lét függvényében vizsgálandó, vallja. E szerint ítéli meg Arisztotelész, Platón vagy Aquinoi Szent Tamás filozófiai dualizmusba torkolló teljesítményét és Kant iskoláját. Szemináriumainak egyik témája Marx, Kierkegaard, Dosztojevszkij, Nietzsche a XIX. századtól máig ható életm vének kritikai ismertetése lesz. Részben nietzscheánus gondolkodásából és Franz Xaver von Baader korai keresztényszocialista álláspontjának továbbgondolásából is levezethet . hogy Szabó biblicizmusa krisztiánus felfogásának ellenfelét abban a mammonizmusban leli meg, amelynek társadalmi jellemz je a tehetetlenség, alacsonyrend ség, középszer ség, szerves kiegészít je pedig a nihilizmus, materializmus, nyílt eklekticizmus, neutralizmus az értékválasztásokban. E közeg a társadalomban tovább hatva létrehozza a hazugság, er szak és kizsákmányolás hármas szövetségét és megszüli a modern életre jellemz infantilizmus, feminizmus, narkotizmus, kriminalizmus jelenségét. A szemináriumok tematikai - 360 Szerkesztette: Fargó Ferenc


középpontjára rátérve stiláris különbségeket találunk a leírásokban. A Kotányi Attila és Kunszt György lejegyezte "protokollok" Szabót témáról témára szökell , aforisztikus stílusú el adónak láttatják, aki apró cédulákra írt jelz szavait alig használta. Tábor Béla gyorsírásos följegyzései nyomán azonban valószín síthet : gondolati építkezése tudatos, impulzív reflektivitásán alaposság uralkodik. Pszichológia szemináriumán a pszichológiai gyanú alkalmazását fontosnak ítéli a fogalmak felülvizsgálatánál. Semlegesnek hirdetett tények értékelésénél is élni kell vele, mert még azokat is átszínezheti csoportérdekeken alapuló ideológia. A fogalmi segédkonstrukciókra is alkalmazandó, mert "nem tudunk kilépni bel lük, mert nem tudatos bennünk, hogy milyen empíriából származnak, s hogy milyen célra állíttattak fel". Magára a "pszichológiai gyanú" fogalmára is ráfér alkalmazása. A Közgazdaságtan szeminárium a polgári és marxista gazdasági elméletek kritikáját a biblicizmus szellemében végzi el, kihangsúlyozva: ezekben az elméletekben másféle (esztétikai, etikai, logikai) értékelés elmarad vagy eltorzul. Itt mutatkozik meg leginkább a mammonizmusnál elmondottak gondolati hatása. A Tábor Béla-jegyezte Értékelmélet fejezetben a krisztianizmus és mammonizmus végs ellentétér l beszél, kiemelve, hogy a nem szellemi. nem a trinitárius reláción alapuló szaktudományos és ideologikus értékelések "ontológiai hazugság"-hoz és az értékgondolat megsokasodásához vezetnek. E rész lényegében összefoglalja Szabó vitáját Lasky, Kant, Nietzsche, Dosztojevszkij, Marx értékelméleteivel. Az Egzisztencializmus és indiai hagyomány fejezetben mondja ki, hogy a 20. század közepén sajátságos posztfilozófiai szituáció jött létre. Megn tt a rangsor és a mérték keresésének szüksége, és újra itt az ideje a trinitárius reláción alapuló kutatásnak. (Ahol az etikum "az identitás er feszítésmozzanata", az esztétikum "feminin odaadó mozzanat", a logikum az egyensúly, az átmenet mozzanata. Köztük "áthatás, örvénymozgás, mellérendeltség" mutatkozik, rangsorolásuk abszurd lenne.) Minden értékelést el lehet helyezni hármasukban. Az esztétikum és etikum komplementer ellentétben áll, a logikum a váltópont közöttük. Innen ered viszonylagos semlegessége. Spekulatív filozófiájának alapelvét itt fogalmazza meg: "ha szellemi és nem-szellemi kérdésekr l van szó, akkor mindig a szelleminek, és a mennél spekulatívabbnak van nagyobb jelent sége, gyakorlati ereje..." A Halmazelmélet és nyelvmatézis szeminárium címe kés bbi, a tanítványoktól ered. Ebben láthatólag a Bécsi Kör (Carnap, Schlick, Neurath) filozófiai föltevéseiben, Hugo Dingler tudományelméleti és matematikai, Gödel matematikai logikai, Heisenberg természetfilozófiai, Maxwell elméleti fizikai kutatásaiból adódó szellemi élményt fogalmazza elméletévé. Ez talán a kötet legizgalmasabb, de vázlatossága folytán legnehezebben megközelíthet része, ahol a mára oly sikeres halmazelmélettel filozófiailag szembefordul. (A legszimplább halmaz is önellentmondás, az elmélete kísérlet a Ding an Sich matematikai megmentésére, végs soron pedig az atomizmus radikális végiggondolására.) Itt tér ki a nyelv, a jel fogalmára. Vizsgálja a pont (akarati tény, akár a halmaz), az osztás (a matematika alapfunkciója), az arány, a hasonlóság fogalmát. Tudományfilozófiai és tudománymódszertani megjegyzései f leg itt találhatók. Számára a nyers empíria, maga a hazugság. ("Tudományra nem is volna szükség, ha lényeg és jelenség egybeesne.") Szabó Lajos sokszor alkalmaz saját terminológiát. Jellemz rá asszociatív szó-sorok használata is, melyek egykori "stichwortjai" mára nehezen megfejthet láncolatát rzik. A mai posztmodern fogalomelemzésre tipikus bels szó-tagolás is föllelhet szövegeiben. Ennek szép példája a lélekjelenlét szó szétszedése lélek-jelen-lét tagokra. Terminológiája színes, találó ("növekv lélek", "szoros", "szakadás ", "mozgás-dedukció" stb.). Egyfajta terminológiai szótárat is ad értékeléséhez Tábor Béla tanulmánya, az Életünk 1989. 9-10. Szabó Lajos-számában. Szabó Lajos az egzisztenciális dialogikus gondolkodók sorát önállóan gyarapítja. 1957 utáni filozófiai életm vét homály fedi. Az utolsó korszakában, az emigrációban bemutatásra került kalligráfiái egy visszafojtottságában is eruptív alkotóra utalnak. A kötet szerkesztése a Lélegzet-könyvek sorozatát ápoló Tábor Ádám, valamint Surányi László érdeme. Az egymást jól kiegészít bevezet tanulmányok (Mándy Stefánia, Kunszt György és a szerkeszt k tollából), bibliográfiai adalékok segítik a kés bbi kutatók leend munkáját. M vel déstörténetileg is fontos a könyv, mert felidézi az 1945 utáni pezsg polgári szellemi életet, melyet a közelg 50-es évek majd tetszhalálba fagyasztanak. - 361 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Vörös László *forrás: Magyar Tudomány, 1999. 1.

"Európa gondolkozása csaknem teljes egészében a mindenkori korszellem és a korszenvedélyek utólagos igazolása." (Patmosz)

Turba* A magyarok azonosságtudata mindig is er sen átpolitizált volt, elannyira, hogy például Bibó István helytálló megjegyzése szerint egy nyugati ember ezt még megérteni se képes. Nem volt ez másképp a negyvenes évek végén se, a totális hatalomátvételre való készül déskor. Ugyanez például Oroszországban kvázi-vallási természet volt, Kelet-Németországban meg csak egyszer rendészeti kérdés. És ekkor zavar keletkezett hazánkban, mivel a cél ki t zés szembe találkozott egy sor nem politikai természet szellemi Jelenséggel, élükön Hamvas Bélával, aki mindezideig az "átkozott történettel" csak mintegy fátyolon keresztül foglalkozott, mivelhogy irreleváns, felszíni jelenségnek tekintette mindazt, ami körülötte történt. Ráadásul olyannak, mint ami méltatlanul sok érdekl dést köt le a fontosabb dolgok rovására. Az adott pillanatban azonban ez az ezotéria a Hatalom politikai kategóriái számára nehezen megközelíthet vé tette t: láthatólag nem volt se fasiszta, se nacionalista, se reakciós, se klerikális, se kapitalista - ám igen jóllátható volt, hogy valamiképp mégis megengedhetetlenül kilóg a sorból. Hogy az ügy kezelhet vé váljék, egy igazi filozófiai nagyágyút kellett felvonultatni ellene, aki aztán megalkotta a "veszélyes tehetség" fogalmát. A dialektika bonyolult körmondataiba rejtve ez valami olyasmit jelent, hogy az illet - széleskör m veltségénél fogva, amit nem a megfelel irányba kamatoztat - alkalmas arra, hogy megzavarja a kevésbé olvasott emberek fejét. A filozofikus küllem ítéletb l adódó konzekvenciákat aztán már nem volt nehéz levonni a Vizsgálóbizottságnak (inkvizíció). Hamvas számára ez a helyzet teljes átgondolását tette szükségessé. Els sorban nem is a totális szilencium miatt. A szellemi elszigeteltség pozícióját, nagyszámú publikációja dacára, eléggé megszokhatta az el z évtizedekben is. Itt azonban morális kérdésként vet dött fel, hogy lehet-e tudomásul venni azt, hogy mit tiltanak. "Csak arról érdemes beszélni, amir l nem szabad"- mondja Hamvas, és így nyílik meg az életm vében egy új dimenzió, amit talán a rombolás fenomenológiájának nevezhetnénk. Aki éber, az számíthat arra, hogy találkozik azzal, amire éppen szüksége van. Így kapta Hamvas Béla a "csütörtöki beszélgetéseken" Szabó Lajostól a helyzet feltárásának három, egymással összefügg kulcsfogalmát: - hazugság, - er szak, - kizsákmányolás. Ha a hiteles információ a valóságról szól, vagyis cselekedet a realizálásra, akkor a nem-hiteles információ micsoda? Többféle módon lehet nem-hiteles, ezek közül a valóságnak a szándékos elmásítását, hazugságnak mondjuk. Ha a nyelv teremt er , akkor a hazugság nem lehet más, mint a létrend felforgatása, "ellenteremtés". Különös figyelmünket az az eset érdemli meg, mid n ez komplett világrendszerré növekedik. Íme. - 362 Szerkesztette: Fargó Ferenc


"Ha a huszadik században az intelligens európai elutazik, és idegen határra érkezik, az útlevél és vámvizsgálat után odamegy valakihez és így szól: Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, mi az, amit Önök itt most hazudnak) A bennszülött erre azt feleli: Arroborri. Mit jelent ez a szó? Pontosan senki sem tudja. Hatása észrevehet ? Hatása észrevehet en nagy. Régebben paotában éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arroborri jegyében áll, és az országban arroborriális virágzás tapasztalható. A közállapotok Az idegen bólint. Köszönöm uram, ne fáradjon, a többit már tudom." Ennek a teremtésnek, mint látható, éppúgy van egy kiinduló alapszava, mint a valóságosnak, és a hozzá f z d várakozás annyi, hogy az alapszó kicserélésével megváltozik maga a világrend. Ez a rendszerbe szedett hazugság - meghatározó történelmi élményünk - már láthatóan azonos a tébollyal. Hogyan jutottunk idáig? A kezdet kétségkívül a szekularizált vallásban, a tudományban van. A tudomány sokáig "tiszta" megismer aktusnak látszott - de mint már világos, steril megismerés nincs, az ismeret célja a Hatalom. A modern tudomány "szívtelen hatalmi ösztöne" Karl Jaspers szavával, nem kisiklás és pervertálódás eredménye, hanem immanens velejárója annak az "értékmentességnek", amit az objektív megismerés dönt kritériumának tartanak. "A tudomány világa mintha nem csupán személytelen és egzisztenciátlan, és az emberi értékekkel szemben közömbös lenne; minden jel arra vall, hogy ennek a világnak az ember ellen határozott éle van, mint ha abban a humánum iránt valamely titkolhatatlan gy lölet, csaknem bosszú forma, és amelynek tevékenysége az emberi élet megkínzása és megrontása lenne. A tudomány megállapításainak észrevehet en szándékos megsebz jellege van, mintha a tudomány az ember iránt különös ressentiment-t táplálna. Ezért a tudomány világa nem nevezhet egyszer en szükségszer ségnek, nem egzisztenciátlan, hanem antiegzisztens! Nem indifferens, hanem életellenséges; nem ahumánus, hanem antihumánus; nem objektív, hanem kegyetlen, és az emberi értékek iránt észrevehet animozitást táplál. Mindez persze igazolhatatlan. De hogy mindabban, ami a legutóbbi félszázadban történt, a tudománynak mint legf bb aktív tényez nek és inciátornak, keze benne van, és mindaz, ami történt, a tudomány jegyében történt, az közismert. Tudománya legmagasabb értékjelz . Tudománya legjobb üzlet. A tudós az abszolút tekintély. Tudomány nélkül nincs fasizmus, sem nemzeti szocializmus, sem fajelmélet, sem kommunizmus, nincs gázháború és baktériumháb0rú, nincs légi háború és gépesített háború; tudomány nélkül nincs serd k kiirtása, tengerek kirablása, állatok halomra gyilkolása, tudomány nélkül nincs sem Cseka, sem Gestapo, sem Auschwitz, sem gyurma; nincs Katin, Hiroshima, Korea, Magyarország, Tibet. S ami különös, hogy mintha mindez nem a tudomány akaratlan következménye lene, hanem mintha ezekben a hajmereszt tényekben a tudomány életgy lölete lényegében nyilatkozott volna meg. A huszadik század második felében az ember rettegésben él, nemcsak azért, mert a tudomány hatalma a földet bármely pillanatban elpusztíthatja, hanem még inkább, mert ez a hatalom még abban az esetben is, ha a puszta életet meghagyja, az embert normális életrendjét l megfosztja és életét olyan egyre értéktelenebbé váló vegetatív létté fokozza le, melynek semminem jelent sége, súly, szépe, igazsága, komolysága, világossága többé nincs." A "tudomány" nemcsak a végrehajtási technikákat szolgáltatja, s t els sorban nem is azt. A tudomány az elkerülhetetlenséget, a szükségszer séget, egy nemlétez Isten, létez és kikerülhetetlen szándékának a vakhitét szolgáltatja. A magja e "tudománynak" hallatlanul egyszer , néhány szeminárium alatt elsajátítható, és az - 363 Szerkesztette: Fargó Ferenc


alanya ett l mindentudónak érzi magát. És ez nem is csalás, tényleg csak ennyi az egész, belefér néhány lapidáris közmondásba, hogy mi mit határoz meg és néhány ehhez hasonló bölcsesség. További magyarázat azután az égvilágon semmihez se kell, elegend ráolvasni egy megfelel szentenciát. Eme új és kényelmes mindenttudást a "tudomány eredményei" kellene hogy szavatolják - de eredmények ide vagy oda, biz' csak er szakkal sikerülhet. láthattuk Hamvas Béla sorsán is, hogy milyen egyszer gy zni egy vitában. Szép új világ - szebb és újabb, mint Aldous Huxleynál. "A csimpalacsán hivatal fél. Állandóan készül arra, hogy az egész Föld egyszerre csak meg fogja rohanni. Ami annyit tesz, semmi egyéb, mint óvintézkedés. Minden emberfölötti erejüket belevetik, mert tudják, hogy hiába, a klán fenntartása lehetetlen, az egész életrend fantazmagórikus utópia ájult rjöngése. Az egész birodalom szabadságiszonyban él. Az egyéni tudatot meg akarják semmisíteni és felszívni a klánba. A törvény következménye nem a nagyobb rend, hanem a nagyobb rendetlenség. Nem a morál növekszik, hanem az immoralitás. Nem a tiszta közélet, hanem a korrupció. Minden szabályozó bizottsággal n a kémek száma, a rablók és tolvajok száma, a terroristák száma, a névtelen-levél írók száma, a fajtalanoknak és a részegesked knek a száma. Itt mindenki fél ember és személy és szabad lenni. Itt kísérlet történik a személyiség likvidálására - reménytelen vállalkozás a személyiség fejlettségének mai fokán, s e reménytelenség teszi e vállalkozást oly mérgessé. Sok millió embert kiirt, de nem halad egy tapodtat sem." Van valami elképeszt abban, hogy a világ azonnal napirendre tér mindezek fölött, rögtön, miVan szociológia és közgazdaságtan, van filozófia és van vallás, könyvek hosszú sora és konferenciák tömege, okosak és higgadtak, olyanok, mintha mi sem történt volna. Hiszen volt ok arra, hogy bármi is történjen? A fogát pedig nem csikorgatja senki. Ha "semmi különös" nem történt, akkor ez a "semmi különös" megint meg történhet. jó lenne azért mégis tudni róla valamit. De honnan - ha azok, akiknek dolguk lenne, nem ezzel foglalkoznak? Hamvas Béla végül is könyvtáros. Hozzákezd tehát a szükséges könyvtár feltárásához, és elvégzi ezen belül a governológia, pontosabban a kritikai governológia alapvetését. (Értekezés a közigazgatásról). E mostanáig ismeretlen új tudomány ilyen alapm veket produkál, mint A Hivatal packázásai, A közigazgatás anatómiája, A felülről való hamisítás, A rablók a szentélyben, Az Őstitkár, A hivatalnok dalai. Ismerteti és kommentálja e m veket, leírja a tárgykörrel foglalkozó tudományos társaságokat és konferenciákat, a hatásszociológia nemzetközi közleményeit, figyelemmel kíséri az egymás munkáit folyamatosan továbbépít kutatókat, összefoglalja a tanulságokat. Lorenz Teig, a nagy német tudós, a t le elvárható alapossággal a hivatalnokverseket elemzi Óda a kimutatáshoz, Kihallgatás a Főnök Úrnál stb.). Szerinte a f jellemvonásuk a történet minden korszakában az érzelgés és bestialitás. Mr. Thorndyke azonban elégedetlen ennyivel. Az történeti vizsgálódásai szerint a hivatali aktus lényege a népnyúzás gyönyöre. A történelemnek - mint már említettük három korszaka van, a küzdelem a farkasok ellen, az ellenséges horda ellen, majd a kormányzói palota ellen. Oussard itt azt kérdezi, miképpen lehetséges, hogy a civilizáció tehetetlen a hatalmasok létrontása ellen? A konferencián e kérdés tisztázódik. A magyarázat az, hogy a hivatal a létrontást jognak és igazságnak tudja feltüntetni. A hatását a szentélyb l fejti ki, a király (a szakrális hatalom) és a nép közé beékel dve. És így tovább, Swiftre emlékeztet elannal. S ha valaki az mondaná, hogy mindez nincs, hogy Lorenz Teig vagy W. C. Thorndyke csak fikció, annak azt felelhetjük: az nincs, hogy e m vek csupán Hamvas fantáziájában léteznek. Tisztelt kultúra, tisztelt tudomány, tanszékek, nagydíjak és konferenciák, ugyan mir l tetszenek beszélni, ha nem err l? A düh megköt, a nevetés eloldoz. Meg kell tanulnunk nevetni. De lehet-e! Kierkegaard szerint igen. A humorista - mondja - Istenr l alkotott képét veti össze az el tte állóval, ám vallásos szenvedély nélkül. Láthatólag a "jó keresztény" néz pontjából Maya fátyláról beszél itt. A világ nem egyszer en tünékeny, hanem esend és éppen ett l válik tünékennyé is. Gonoszsága egyúttal az irrealitását is fokozza - noha ö éppen az ellenkez jét véli. Ez teszi nevetségessé. A vallásos szenvedély hiánya pedig a megnyugvást biztosítja - a megnyugvást elfogadás nélkül. A humorista der s, hiszen hatalom híján is fölötte áll a Gonosznak. Ha az ember az rületet rendszerként akarja megérteni, akkor csak újabb rületet gyárt. Ekképpen csorbulnak ki sorban az elméletek a mi XX. századunk magyarázatánál. De akkor mit tegyünk? Ezt is Kierkegaard mutatta meg. Nem rendszer kell ehhez, hanem "anti-rendszer", paródia, mint a Szorongás fogalma Hegel nagy dialektikus mániája szerint. Mintha a lét alapélménye valóban rendszerezhet volna ily egyszer en: "Útbaigazító pszichológiai vizsgálódás az eredend b n dogmatikai problémájának területér l..." E - 364 Szerkesztette: Fargó Ferenc


modorban fejti meg Hamvas is századunk titkát két embertípus küzdelmeképpen. A Hegeliánus, aki egy eszme nevében meg akarja rendszabályozni, és a Nagy Neurotikus, aki ezen kétségbeesik A terrorista inkvizítoron jól esnék nevetni, persze hiszen ett l, mint láttuk, felülkerekedünk rajta. De miért nevetséges az ellenlábasa is? Hamvas szerint azért, mert túlértékel, mert a látszattal szemben más látszatokban kíván bizakodni - például abban, hogy "majd a n k felszámolják ezt a rendszert" mivel, eredend érzékük van a slampossághoz. De láthattuk sajnos, hogy ez éppen nem igaz, s t a n adott körülmények között még iszonyatosabb tud lenni. Ahogy Jung mondja, úrrá lesz rajta a tudatalattiban lakozó animus, az ösztönélet legvadabb élményeit l inspirálva. Derülni azonban csak ezen lehet igazán, ezen az antilényen, aki még a spirituális dimenzióban is meg tudja valósítani a maga féregszer ségét. Rablók a szentélyben - ez a közösség kisajátításának a zárómondata. De a magyarázathoz elérkezett-e? Nyilván nem, hiszen ez a "szentély" kívül van, tehát a személy szemszögéb l nézve maga is csak káprázat. A valóságban emberek vannak és cselekszenek - ket kell szemügyre vennünk. Amit a tudomány pervertálódásáról vagy a közösségen elkövetett er szakról mondtunk, az csak eszközt ír le és nem okot. A Gonosz forrása Hamvas elemzése szerint Channanban van, a Jézus halálát valójában eldönt nagyúrban, e meghamisított Mindenhatóban. Ezt a világot rendezi be minekünk, különféle változó eszmékre hivatkozva - nem mintha maga hinne bármelyikben is, egyedüli hite az er szak. Párnázva, bebugyolálva, látni se lehessen. Ö tulajdonképpen csak egy modor: hallgatni, fölényesen mosolyogni - csak semmi érvelés! Hiszen minden argumentum sebezhet . A kinyilatkoztatást, mint láttuk, nem lehet bizonyítani, amit tehát bizonyítani kell, az nem lehet kinyilatkoztatás. Suttogni kell, mintegy mellékesen és minél disztingváltabban. Ez a stílus voltaképpen parancs, csak jóval hatásosabban el adva. Aki ordít, az mintha félne attól, hogy nem hallják meg. Tulajdonképpen az volna a legjobb, ha beszélni se kellene, maguktól találnának ki mindent a retteg alárendeltek. "Ett l a modortól mindenki megszédült lassanként, így mára általánossá vált. És ami a legnagyobb baj, egy igazi min ségérzéke valóban van ennek a típusnak. Az érzék a csaló leleplezésére, azéra, kiben burkoltan él még a tisztességnek valami szikrája. Mert ezt azonnal kiveti, h vösen és szívtelenül", "der fürst dieserWelt", mondja Luther az nagy himnuszában. Ezen a világkörön belül él az emberi panoptikum többi figurája: az élni-csak-kell plankton, kit a hullámok sodornak, a szektás világjobbító, ki a rögeszmét komolyan veszi, a Világnézeti Tömeggyilkos, ez a sarokba szorított legszomorúbb ember, és valamennyiünk kedvence, a Fürge Huncut. Hamvas különben ezt a lényt majdnem szintén bámulja: mindenütt azonnal otthon van és érvényesül, mivel semmiféle olyan bels értékrendje nincs, ami ebben gátolná. A fesztelensége bámulatra méltó. A bels üressége, mert hiszen nyilvánvalóan err l van szó, csak egyetlen lépésre van attól, amit a hinduk sunyának mondanak - a rögeszmét l mentes abszolút tökéletességt l. Tanulnunk kéne t le, tanulni, és ezt a léttechnikát jóra fordítani. Hazugság, er szak, kizsákmányolás. - Szabó Lajosnak Hamvas által gyakran használt kategóriái a világot megrontó er kr l. De mögöttük mi van? Vagy másképp szólva: honnan ered a Gonosz? Valahogy az emberb l de miképpen? A Jótól való elfordulás okára Kant három elvi lehet séget lát. Tekintsük ezeket fokozatoknak. Az els az emberi természet esend sége (fragilitas), mid n nincs er m követni azt, amit máskülönben jónak találnék. Valaha, azt mondják, ebbe a típusba tartoztak a b nöz k, és az igazságszolgáltatás mind e mai napig erre az elvre épül. A processzus célja megvilágítani a megszegett Jót, és az a kívánatos joghelyzet, ha a tettes maga is elismeri a b nösségét. Nos, ett l sebesen távolodunk, ami azt jelenti, hogy er sen csökken az egyetemes Jóba vetett hit. A morális értékrend privatizálódik. A következ fázis az elme morális fogyatkozása (impuritas), mid n a tettek normája már nem a Jó, hanem különféle tisztátalan dolgok. Ezt aztán ismerjük, ilyenek a nagy világmegváltó ideológiák. Így járt például a szocializmus, amely meg akarta buktatni a Pénzt és a Munka igazságát megvalósítani - miközben tudomást se vett a valóságos rosszról: hazugság - er szak - kizsákmányolás. A megszabadítás feladatát, a Munka társadalmának a felépítését azért az államra bízta. "Az állam pedig eszközként a pénzt, a korrupciót, a bankokat és a t kefelhalmozást, az értelmetlen termelési rületet használta fel, amelyben a munka elveszítette a pozitív jelent ségét, és par excellence érték nem a dolgozó él ember lett, hanem a pénz." Ez a típusú gonosztett már igen nehezen megfogható, lévén teljes egészében egy eszme megvalósítása, egy eszméé, amely mintegy morálisan "tartja a hátát" az elkövetett tettekért Dosztojevszkij elmélkedik sokat a b n ezen típusán, teljességgel prófétailag. A dologban az az iszo- 365 Szerkesztette: Fargó Ferenc


nyú, hogy az ilyen módon elkövetett gaztettek méretei, mint azt Szolzsenyicin kimutatta, nagyságrendekkel múlnak felül minden hagyományos b nözést. Ezt a típust még megfogni se lehet, ugyanis "jót akart" és "hitb l cselekedett". A világnézet: diszpenzáció a gaztettekre. Valahogy még ez is megérthet . Kant azonban logikailag lát egy harmadik lehet séget is. Ez a vitiositas, mid n valaki a gonoszt önmagáért teszi, mint a Jótudatos ellentétét, és nem is személyes el nyök miatt, hanem pusztán azért, hogy pusztítson és romboljon. A königsbergi felvilágosult azonban ezt a lehet séget kizárja, azt állítván, hogy ok nélküli okozat lenne, és így nem fér össze a dolgok rendjével. A vonakodás a vitiositás elfogadásától teljesen érthet , mert különben kiesik alólunk a morális és ésszer cselekvés lehet sége. (Erre is Szolzsenyicin hívta fel a figyelmet a Rákkórház cím regényében.) Ha ugyanis valakit gonosznak tételezünk, ha úgy véljük, cselekedeteinek a célja maga a tiszta gonosz, akkor azzal átvettük az els számú ideológiai fegyverét, a manicheus dualizmust. Hiszen az ilyennel nincs mit kezdeni, likvidálni kell, és ez csak az fegyvereivel lehetséges. (Milyen szánalmas volt 1945-ben az egész világ, amint a gy zelmet ünnepelte... Miféle gy zelem volt ez? Mindaz, ami ellen a háború folyt, ami ellen milliók áldozták az életüket, itt volt már, a front "gy ztes" oldalán.) Ha viszont megfogadjuk Tolsztoj tanácsát, és nem szállunk szembe a gonosszal, akkor elpusztít. Ha ugyanis valóban gonosz, akkor hiányzik bel le a szelídség erkölcsi erejének az elismerése. Cs döt mondott az ésszer ség, csapdába kerültünk. Ha valóban van Gonosz, akkor a cselekedeteinknek nem lehet morális mércéje. "Érvénytelen minden határ." "A kivágott ember már nem tudja, hogy micsoda" - írja Henri Michaux. Egyszer volt, hol nem volt. "A fagylalt-korszaknak immár vége, és valami egészen más kezd dik." Volt egyszer egy gyerekváros, hiányosan nevelt gyerekek megjavítására. "Család nincs, vallás nincs, szeretet nincs, de van jólét, tudomány, szabadság. Így aztán minden nap rablás, er szak, betörés, nemi baj, néha gyilkosság. Ezek itt nem félnek. Nem siratják magukat. Élni akarnak. Itt már nem arról az si biológiai törvényr l van szó, hogy az er sebb megeszi a gyengébbet - nem, ez a korrupció aljas és hazug, piszkos és sötét. Annak kedvez, aki gyáva és mohó." Öt siheder megszökik és rászabadul a társadalomra, olyan léttechnikával felszerelkezve, amely kivédhetetlen. Minden társadalom ugyanis valamiféle elvek többé-kevésbé megegyezéses, elfogadására épül, amibe az önkorlátozás is beletartozik. De a mi ifjaink ezeket csak hirdetik, és kizárólag másokkal kapcsolatban érvényesítik. A csapdájuk abban van, hogy hiába jönne rá bárki a trükkre. Ha továbbra is komolyan veszi az elveket, akkor asszisztál a démoni mutatványhoz, morális és intézményi fedezetet nyújtván hozzá. De ha védekezésül is megszegi az elveket, akkor meg egyenesen tettestárs. Így lesz a szökevényekb l államf , akadémikus, rend rf nök és n stény ördög (ismer s valahonnan) Egyikük valahogy megmarad embernek. Az emberek nyomorba döntésével kezdik. A pénz kerül a munka helyére, és ezzel megsz nnek az életlehet ségek. De mégse, az emberek pénz nélkül is életben maradnak, elemi létfeltételeik így is biztosíthatók. Ha a társadalom (pontosabban az a hatalom, amely így nevezi magát) nem tart igényt rájuk, akkor készítenek maguknak egy póttársadalmat, ahol egymás számára ismét fontossá válnak. Romos krematórium, mint lakás, hulladék mint táplálék, - s t hajdan-volt életük romos használati tárgyai, funkciótlan rituális jelent ség kacatjai, a közös nyomorból kinöv elemi szolidaritás valami sajátos életszentséget alakít ki. Boldogok a szegények, mondja az Evangélium. De szabad-e bárkinek is boldognak lenni? Az ördögcsapat hatalmát ez az egész nem érinti, és mégis hadat üzen a koldusidillnek, felperzselik, lemészárolják ket. Az ész itt megakad a magyarázattal, valóságos lénnyel találkozott, és annak a mércéje - jónak-gonosznak egyaránt - önmagában van. Visszatekintve az erkölcsi világrend korszakára, az csak annyi volt, hogy többé-kevésbé mindenki elfogadta. De ha nem? Ezek a kloáka-lények, a minden alól felszabadult emberideál végtermékei nem gyengeségb l cselekszenek, és nem a jó hiányos ismeretéböl, nem, k éppen hogy ismerik a jót, ismerik és gy lölik, mivelhogy különbnek tapasztalták meg önmaguknál. Ahhoz, hogy ilyesmi lehetséges legyen, a személyes következmények semmiségét tanító nihilizmusra, a transzcendencia teljes hiányának a meggy z désére van szükség. A hóhér egyedüli gondja az marad, hogy tetteit még az életében rá ne olvassák. Láthattuk. Amíg hatalmas, addig nem is olvassák rá. S ha bizonyossága volna a transzcendencia hiányáról, akkor nem is volna oly nagy a baj, mérlegelhetné a gaztetteit legalább az önzés ésszer ségéveI. Ha azonban lát valakit, aki ésszer tlen módon jó, akkor meginog a bizonyossága. El - 366 Szerkesztette: Fargó Ferenc


kell pusztítania ezért És így gördül tova a végtelen gonoszt teremt regresszus. És láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akik megölettek a bizonyosságtételért - mondja a próféta Patmosz szigetén az Apokaliptikus Korról, mid n a gonosz birtokba venni próbálja a világot, az emberi szívet. "A gonosz önmegvalósítása azonban egyszersmind önkioltás. Amennyiben ugyanis gonosz, annyiban nem lehet része a világ rendjének. Mérhetetlen szenvedést tud okozni, de másféle rendet teremteni nem tud. Kérdés persze, miképpen gyógyulnak be az okozott sebek. Kérdés, hogy a gonosz az általa elszabadított lavinával nem válik-e egyetemes világpusztítóvá. Ismereteink szerint a Föld, a földi élet egésze valószín leg nem pusztítható el a mi eszközeinkkel. Kevésbé biztos, hogy az emberi létet nem lehet-e halálra sebezni. Ezt a lehet séget igazából maga az apokaliptikus hagyomány is nyitva hagyja. Hamvas Béla azonban megkísérel pozitív választ adni rá. "Az emberbe a kezdetek kezdetén elültetett, s t az emberrel veleszületett mag, az aranykor és a paradicsom és az eredeti teljes és magas élet helyreállítására, (Isten országának megvalósítására) legy zhetetlen hatalom. Az aranykor realizálásának útja negatív. Ami azt jelenti, hogy sorra próbálja ki az összes lehet séget és minden kísérlet, amely nem az aranykor megvalósítását segíti el , sorra megbukik. Minden kísérletnek meg kell buknia, végül csak egyetlen egy marad, amit meg kell csinálni. »Az én birodalmamat ellenségeim építik«, mondja az Úr. Nem akarják. Senki sem akarja. Félnek t le, és irtóznak t le. De az egész, úgy, ahogy van, cs dbe kerül, és minden, ami nem igazi, kiiktatódik. Végül a valódinak meg kell valósulni."


"A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, művészet, szokás krízise csak megnyilvánulása ugyanannak a kritikus helyzetnek." (A világválság)

Hamvas Béla személyes sorsa a példa erejével hat* (Beszélgetés Thiel Katalinnal) S.S. Több mint egy évtizede foglalkozik már Hamvas Béla munkásságával. Hogyan került érdekl dési körébe, és mivolt az, ami olyan hatást váltott ki, hogy t választotta tudományos kutatása témájául? T.K. Az egri f iskola filozófia tanszékén dolgozom, ahol évekkel ezel tt egy filozófiai olvasókört szerveztünk Loboczky János kollégámmal érdekl d hallgatók számára. A filozófiai m vek olvasása közben terel dött a hallgatók figyelme Hamvas Béla kézirataira, amelyeket a hallgatók akkortájt titokban kézr l kézre adtak. Hamvas Béla írásai annyira felkeltették érdekl désemet, hogy egy önálló Hamvas Béla-olvasókört hoztam létre. Hétr l hétre csütörtök esténként tanulmányoztuk írásait, s eközben fogalmazódott meg bennem, hogy ez a grandiózus életm filozófiatörténeti szempontból számos elemzésre méltó problémát rejt magában. S.S. Megítélése szerint mit tud nyújtani ma Hamvas Béla tanítása az embereknek, illetve személyes sorsa milyen tanulságokkal szolgál?



T.K. Hamvas Béla életm ve nagyon sok segítséget nyújt azok számára, akik igyekeznek megformált életet élni. Életm vének egészét ugyanis átfogja egy jól kitapintható fejl désvonal, amely a válsággal kapcsolatos útkeresésb l ered, amely ezután az úgynevezett hagyomány tanulmányozásán keresztül az élet felé, pontosabban az életrendi alkalmazás", realizálás felé ível. Könyvemben éppen azt hangsúlyozom, hogy bölcseletének három meghatározó eleme a válság, a hagyomány és a realizálás. Úgy gondolom, olyan három tartópillér ez, mely egymást kölcsönösen feltételezve megteremti Hamvas bölcseletében az emberi létezésr l való egzisztenciális gondolkodás lehet ségét, s a normális emberi magatartás realizálásának esélyét. A válság egyik jelentése Hamvasnál egzisztenciális természet , azaz nem egyéb, mint az emberi lélek legmélyén létrejöv krízis. Ez a krízis ugyanakkor felszólítás, hogy az ember döntéseiben, választásaiban, az élet leghétköznapibb szituációiban is igyekezzen tisztességesen és felel sséggel helytállni. Ez Hamvas megfogalmazásában a normális emberi alapállás, azaz a „status absolutus" realizálási kísérlete. Hamvas hangsúlyozza, hogy mindehhez elengedhetetlenül szükséges a nyitottság, az éberség, a tolerancia és az egyetemes tájékozódás igénye. A hagyomány szolgáltatja számára a mankót, a fogódzót, hiszen az egyes szent könyvek egybecseng tartalma tudósít bennünket err l a normális emberi magatartásról. Hamvas személyes sorsa a példa erejével hat, hiszen mindazt, amir l a m veiben ír, azt igyekszik realizálni is. Mint mondja: a módszer er tlen, a példa a hatásos. S.S. Egyáltalán, tud-e valamit adni ma a filozófia, megszólítja-e azokat, akikhez szólni kíván? T.K. Manapság a filozófia igen sokrét , a hermeneutikától a nyelvfilozófián át egészen a tudományfilozófiáig számos területet ölel föl. Az a terület, amellyel én foglalkozom, nem túl divatos, hiszen az emberek állandó id zavarral küzdenek, életkérdéseikre gyors és egyszer választ várnak. E filozófia lényege paradox módon éppen az, hogy nem ad gyors válaszokat arra a kérdésre, hogy mit kell tennünk az életben, hanem természeténél fogva elemz en viszonyul az általa vizsgált problémához. Aki pragmatikusan viszonyul az élet kérdéseihez, annak ez a filozófia semmit sem tud nyújtani. S.S. A könyv címválasztása mivel magyarázható? T.K. A kötet címe: Maszkjáték. Azért választottam ezt a címet, mert Hamvas szerint az egész élet olyan, mint egy nagy karnevál, ahol az emberek szerepeket játszanak és maszkot viselnek. Ugyanakkor az embereknek törekedniük kellene a maszk nélküli állapot elérésére, hiszen a lélek legmélyén él az autentikus élet és az autonóm emberi létezés iránti vágy. Az ember tehát akár tudja, akár nem, szüntelenül cserélgeti maszkjait, s amikor az utolsó maszk is lekerül az arcról, akkor vége van az életnek. Az élet föloldhatatlan ellentmondása éppen az, hogy miközben szüntelenül törekednünk kell az igazi emberi magatartás realizálására, addig e folyamatnak az életben nem lehet megálljt parancsolni. Naponta és pillanatonként kell helytállni az életben. S.S. Mássá vált-e Ön mint filozófus és mint ember azáltal, hogy Hamvas gondolkodói teljesítményét igen mélyen megismerte? T.K. Úgy gondolom, hogy bennem ezt a kett t nem lehet elválasztani egymástól. Hamvastól megtanultam, hogy az ember cselekedeteinek és gondolatainak fedésben kell lenni. A kimondott szóval az életben lépést kellene tartani, a cselekedeteket pedig mindig vállalni kellene a szavakban. Ez a legnehezebb, erre szeretnék törekedni én is. Azt hiszem, ebben az értelemben nagy hatással van rám az életm . S.S. A hétköznapi, egyszer olvasó emberhez eljuthat-e Hamvas Béla? Szabad-e belefogni „amat r" könyvszeret ként m vei olvasásába? T.K. Hamvas Béla írásai igen széles horizonton mozognak. Életm ve els sorban az európai filozófiatörténeti hagyományba kapcsolódik, onnan táplálkozik, majd ezen indíttatás után messze keletre rugaszkodik el. Éppen ezért Hamvas írásait nem könny olvasni, m veinek nehezen belélegezhet leveg je van. Életm ve olyan széles szellemtörténeti talapzaton áll, amely túlmutat az európai kultúrtörténet határain. Ugyanakkor mégis ajánlható az embereknek, mert tanításának üzenete akkor is megérthet , ha az ember nem tájékozott a bölcselettörténetben. Humora, szép esszéi mindenki számára gondo- 368 Szerkesztette: Fargó Ferenc


latébreszt k és tanulságosak. Mindemellett a kevésbé tájékozottakban is felébresztheti a vágyat a bölcseletben, illetve a kultúrtörténetben való eligazodásra.

Sike Sándor *forrás: Líceumi Paletta, az Egri Esterházy Károly Főiskola közéleti lapja, 2002. 09. VIII. évf. 6.sz.

"A szocializmus ott bukott meg, ahol győzelmét mindenki várta. Mint ahogy az eszmék ott buknak meg, ahol a győzelmüket várták." (Ugyanis)

A hely és id * "Keleteurópa. Európa három lépcs je közül az els a Földközi-tenger. Nemcsak természeti, hanem szellemi világklíma. Ez az orpheuszi világ. A múzsai lét. Színtelen fény. A másik a sápadtabb, a fehérsárga fény, amit ma Nyugatnak hívnak. A harmadik világ még homályosabb, már zöldeskék, mintha víz alatt lenne, a provincia, Keleteurópa. Nem fényforrás, hanem visszfény. Jellege önmagában nem is érthet . Az ember itt nem látja az árnyalatot, egészebbet ad, de ez nem egész, csak elnagyolt. Az ember egyszerre csak itt van, minden el zmény (el dök, hagyomány) nélkül és olyan, mint az árva, vagy mint a szegénylegény. Nem tartozik sehová, utódja nincs, az emberi társas szövevényen kívüli. Mint ahogy a franciák nem képzelhet k el egymás nélkül, ezek itt nem képzelhet k el egymással. Állandóan mindenkit az elkallódás fenyeget. A szellemi vállalkozásnak önkényes jellege van és ebben az önkényben tényleg van is valami, mert a vállalkozás a teljes értelmetlenség határán áll, nem szól Nyugatnak, mert az maga vállalkozik, nem szól Keletnek, mert itt nincsen rá igény. Itt er sebb hangot kell alkalmazni, de ami itt er sebb, az inkább durvább, faragatlanabb, civilizálatlanabb, nyersebb és ezért er tlenebb. Senkinek sem vagyok, sem utódja, sem el dje, sem feltétele, sem társa, sem tükre, sem ellenfele." "A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, m vészet, szokás krízise csak megnyilvánulása ugyanannak a kritikus világhelyzetnek." A görög krísis szó tulajdonképpen ítéletet jelent. Hogy a mai nyelvekben inkább "válság" értelemben használjuk, az valószín leg a keresztény szóhasználat eredménye: a válság Isten ítélete a világ fölött. Vagy mondhatjuk úgy is: a pusztulásnak az az ígérete, ami a világ normális menetének a megzavarodásából áll el . Az ítélet az ananké ítélete, ez a büntetés, ami a valóságnak nem megfelel viselkedés szükségszer következménye. így szerepel például Franz Kafka történeteiben. A Zend-Aveszta kilenc hídról beszél, melyek hajdan az eget és a földet összekötötték. De leomlottak, és csak egy maradt meg bel lük. "Az aranykort az teszi, hogy a létnek sokszoros lejárata van az életbe és az életnek sokszoros feljárata a létbe. Az aranykor az az id , amikor az élet a lét felé nyitott." Az aranykorról Hamvas két dolgot hangsúlyoz. Az egyik, hogy nem hasonlat és költ i kép, hanem a Földön valaha volt realitás. A másik, hogy nem történeti reminiszcencia, hanem a létezés minden pillanatában megvalósítandómegvalósítható feladat. Hogyan illeszthet össze ez a két, ellentmondásosnak t n állítás? Ez éppen a hamvasi életm lényege. Ami az id ben van, annak ura az id . így értend az a fordulat, ami Krisztus - 369 Szerkesztette: Fargó Ferenc


születése el tt 600 táján bekövetkezett. "Az emberi történet a sötét kor végs szakaszába lépett. A valóság kettétört, a nagy összefüggések megszakadtak. Rövid néhány év alatt elképzelhetetlen megvakulás és elbutulás következett be. Elt nt az érzék, mely a létet az élett l meg tudja különböztetni." Az skor utolsó nagy gondolkodói - mondja Hamvas - ekkor t nnek föl: Lao Cse és Kung Fu Cse, Buddha és Zarathustra, Ezékiel és Ézsaiás, Püthagorasz és Hérakleitosz. A sorson változtatni azonban nem tudnak. Ha az id r l beszélünk, akkor annak a törvényei, vagyis a változás alapján kell tennünk. Krisztus el tt 600 körül egy világkorszak - a Kos ideje - érkezett olyan kritikus fordulóponthoz, mint Krisztus után 1500 körül a következ kor, a Vízönt . Ezt a változást az elaggás analógiájára kell elképzelnünk, a meghatározó sajátosságok lassan szétesnek, kapcsolatuk elvész, alkotóképességük megfogyatkozik. Ezt nevezik enantiodrómiának. Hamvas a következ képpen írja le: "Az Id számításunk kezdete el tti 600 körül történt fordulat következtében a lét intenzív érzékenysége lezárult, tudattalanná lett. A sötétség felé megnyíló álomérzékenység pedig alulról fölmerült és az éberség helyét elfoglalta." Ez a magyarázata a léttartalmak ama tudat alá süllyedésének, amit Jung írt le. Milétoszi Thalész, illet leg mindazok, akiket "ion természetfilozófusok" néven szoktak - tévesen - egybe foglalni, az egyetemes metafizikai jelrendszert akarták helyreállítani, azonban tévesen azt hitték, hogy ez végrehajtható individuális feladatként. Vagyis az individuális egységet összekeverték az univerzálissal. Az újkornak az tanításukra vonatkozó félreértése, hogy tudniillik velük kezd dik "a tisztán filozófiai, a mitikus elemekt l megszabadult gondolkodás", ezért legalábbis szükségszer , s t illeszkedik az újkori felismerni vélt saját feladatához is. Az aranykori rend alapja - mint láttuk - a "kilenc híd" volt. Ezek leomlása, az univerzális egység elvesztése után a rend helyreállítására egy összefonódó kett s út marad, az individuumé és az felpuffasztott formájáé, a kollektívumé. A rend itt olyasmi, amit az ember megteremt a maga számára. Vagy pedig nekilát, hogy mások számára is kötelez vé tegye, így jelenik meg a Hatalom, e történelmi fordulópontnál kezd dnek a világbirodalmak, amelyek sorának nincsen vége, és nem is lehet. A létrontásnak a magasabb szint szervezettsége ugyanis mindig le fogja gy zni az alacsonyabb szint szervezettséget. A világ alapvet rendjében az ember teljes létez - egymagában pap és harcos, keresked és munkás. Talán a tibeti földm vel szerzetesek az utolsók, akik ezt realizálhatták is. (Tibet bukása megrendít hatással volt Hamvasra.) Ennek híján a társadalom, a kasztok metafizikai gyöker munkamegosztásával még képes a fogyatkozást pótolni, amennyiben a hierarchikus rend fennáll, amit úgy is mondhatunk: a szattva, radzsasz és tamasz, a világ három megnyilatkozási formája a megfelel kapcsolatban van egymással. "Ha a közösségben a vezet a szellemi ember, az megfelel annak, hogy az egyes ember életében és sorsában az irányító hatalom a világos értelem. Ha a közösségben a vezet a tevékeny ember, ez megfelel annak, hogy az egyes ember életében az irányító hatalom a tevékeny szenvedély. Ha a közösségben az uralom a gazdasági rendé, ez megfelel annak, hogy az egyes ember életében az irányító hatalom a haszon, a szerzés." A három "fels kaszt" - brahman, ksatrija, vaisja - ontológiai természet , megfelel a három "gunának", de a középkor társadalom elmélete is épp ezt a tagolást használta: oratores, bellatores, laboratores. A magasabb kaszt uralmával szervesen összefér az alacsonyabb kasztok létezési formája, de ez fordítva nem igaz, az alacsonyabb kaszt uralmával a magasabbnak a léte eltorzul. A f pap-király egyúttal szellemi tekintély, a világrend re, a szakrális rendben a szattva megfelel je és az uralma ebben gyökerezik. Ez voltaképpen a scientia sacra. És amid n az aktív Én érvényesítése kerül a központba, átveszi az uralmat a harcos. "Abban a hiszemben, hogy az uralom a hatalom fölött áll, Énje érvényesítéséért ezt meg is akarja szerezni." Ezzel a hierarchikus értékzavarral alakul át, ahogyan Guénon mondja, az autorité spirituel pouvoir temporellé, és ez a lényege ama fordulatnak, amit Hamvas a "felület iránti érzéknek" mond. De a hatalomnak ez a gyakorlása, ami legalább képes a cselekedet múló pillanatát az Örökkévalóhoz mérni - mint Homérosz eposzaiban, vagy a klasszikus görög drámában - láthatóan törékeny. A létezés si rendjér l csupán álma van, maga is tudja, hogy realizálni nem képes. Egyéni életének az érdekeihez mérten pedig a h si cselekedetek önkockáztató tendenciája esztelenség. Don Quijote kett s rülete, hogy elvesztette a szellemvilágot és cserébe még csak a köznapi valóságot se nyerte el. De pusztán ennyivel, az álommal is mérhetetlen magasban áll a világa fölött, ami már teljességgel lesüllyedt az - 370 Szerkesztette: Fargó Ferenc


anyagba. Ez a gazdasági kaszt önzése. "A polgár nem bízik magában, és ezért a hatalma alattomos. Szabadelv nek és humánusnak akar látszani, mialatt egyetlen célja van, az összes zsebeket kiforgatni. Minél er sebb a humánum nyílt követése, annál kegyetlenebb a rejtett vagyonéhség." A gazdasági kaszt uralmának az vet véget, ami megalapozta: az "okos önzés", ami mások becsapására irányul, és ezért metafizikai érvény világrendnek próbálja magát feltüntetni. "Ha a közösségben az uralom a szolgaságé, megfelel annak, hogy az egyes emberen az irányító hatalom a tudattalan. A lovag és a polgár helyére a tyrannos lép. Itt már nem er van, hanem er szak, amelyben már kizárólag gonosz, félelmetes és alacsonyrend ösztön forr." A sudra, a negyedik kaszt tehát igazából nem is uralkodhat. Henri Michaux mondja: "Itt megtöretik az ember, és mindig szolgál. Megtapossák, mint az utat, és mindig szolgál" Az "egyenl ség forradalmainak" katasztrofális évszázada után ez már evidencia. Az uralom hordozójaként itt megjelenik az avarna. A hindu analógiás gondolkodás a kasztok megfelel jének a színeket tekinti, az avarna jelentése pedig "szín-nélküli", azaz olyasmi, amire a kasztok rendje nem vonatkozik. De ett l a kasztok még léteznek, csak nem a maguk helyén, és nem a rend fenn tartásáért. A süllyedés mélypontján létrejön egy ellen-hierarchia, negatív világrend. A gazdasági kaszt uralma manifeszt rablóuralommá változik. De ennek a fenntartásához már kevés a csalás, itt nyílt, elrettent er szakra van szükség. Mivel pedig ez a terror már a legelemibb józan ésszel is ellenkezik, az embereket meg kell rjíteni. Európa igazi szellemi kasztot létrehozni nem tudott. Itt csak hatalomról lehet szó, ami az Igazsággal el ször összefonódik ugyan - "kell, hogy az igazságnak hatalma is legyen" - majd pedig a helyére lép. A klasszikus példa erre a császár Canossa-járása. A mintaadó itt a "fejedelmek tüköre", Dávid király, aki magába szállt Náthán próféta el tt. Nem könny hát észrevenni - mentségéül a nagy pápának - hogy itt nem Krisztus földi helytartója közvetíti az Úr ítéletét, hanem csak az Egyház fejedelme használja félelmetes fegyverét egy, bár mégoly igazságos, de mégiscsak evilági hatalmi harcban a törvényszeg uralkodó ellen. Ezért szubjektiválódhatott az egyházi átok: a pap harcosként lépett fel. De legalább még az igazság nevében. A következ lépésben, Machiavelli és Richelieu óta a dologból az igazságnak az igénye is elt nik. "Az újkor elején a klérus hatalmi igénye leleplez dött". De a harcos ebb l nem a spirituális hiányra következtet. Ha a baj oka a rosszul felhasznált hatalom, akkor majd én fogom felhasználni jól. "Abban az extrém luciditásban, amely a vallás bukása után a klérus helyett az újkorban a létkérdések megoldására vállalkozott, pontosan olyan hatalmi eszköz dolgozott, mint a középkori álEgyházban. A tudományt nem az életrend megalapozására, hanem a hatalom megszerzésére használták fel ("a tudás hatalom"). A luciditás éppúgy mint a vallás, a lovagi kaszt kezében volt, és tudjuk, hogy a lovag számára minden létkérdés hatalmi kérdés. A XX. század közepén hasonló a helyzet: a szocializmus világámítássá lett és a lét kérdéseinek a megoldása eszébe se jut, csak egyet akar: hatalmat gyakorolni." "Az senkinek se jutott eszébe, hogy a vallás igazságainak elárulásáért vétkes személyeket vonja felel sségre és belássa, hogy a gondolat, a szellem változatlanul az maradt, ami volt. Az árulókra senki se gondol, ellenben az igazságot elhajítják." Az történt, ami történhetett az igazság iránti érdekl dés elvesztével. "Amit a vallás ellen forduló luciditás ígért - szabadság, humanizmus, szociális igazság, gazdasági és politikai rend - abból semmit meg nem valósított, s t szándékában sem állt." Kitalálta ellenben, hogy miképpen lehet prolongálni az eredmény számonkérését, mint az egyszeri adós, aki kiírja az ajtajára fizetési határid ként, hogy "holnap". Ez a Holnap a Haladás Elve, s t, mint a szocializmus esetében láttuk, a Még Gyorsabb Haladásé. Tulajdonképpen b vészmutatvány ez, ami a realitásfogalom kisajátításán alapul. "Mivel sikere volt, el is hitték. Minél gazdagabb annál reálisabb. A stréber reálisabb, a hazug reálisabb, az árulás reálisabb, a titkos feljelentés reálisabb. A realitás az védelme és végs bizonyossága. Öt igazolja, és mindenki mást kizár. El ször a rend rök és a bankárok és az újságírók hitték el, és ezek hitették el a többiekkel. Az a valóság, ami szívtelen és er szakos és kegyetlen és közönséges és buta. Ez a realitás fogalom az, amellyel önmagát az újkori hatalom fenntartja."




"A törvény következménye nem a nagyobb rend, hanem a nagyobb rendetlenség. Nem a morál növekszik, hanem az immoralitás. Nem a tiszta közélet, hanem, a korrupció." (Szilveszter)

A létezés rendje* A látomás célja, hogy támaszt nyújtson az elveszettnek látszó világban. A hit-nek, azaz hív-ségnek (pistis) feltétele, hogy legyen mihez h ségesnek lenni. A Hagyomány csak akkor lehet fundamentum, ha nem csak volt, hanem van is, vagyis olyasmi, amit a turbával szembe lehet szegezni. A létrontás hatékonyságának az alapja a szervezettség. Ha egy társadalom szervezettségében nem éri el a létrontás aktuális mélységét, akkor elpusztul Mindig az alaposabb organizáció fog gy zni, vagyis az aljasság fejlettebb foka. Talán valami ilyesfélét jelent, amikor Marx azt mondja, hogy a "termel er k el bbutóbb mindig kiküszöbölik a számukra már nem adekvált, túlhaladott termelési viszonyokat". A szervezettség alapja pedig a kollektív lélekben van, és - Jung alapján nem más, mint a férfilélekben tökéletesen elfojtott alkalma, vagyis a "nappali tudat" diktatúrája. Ezt nevezi Hamvas "extrém luciditásnak". Aki túl akar lépni rajta, annak el kell érnie ezt a magas fokú szervezettséget - ennek az elmulasztásán buktak meg sorban az újkor romantikus reformmozgalmai. De a szervezettséget egyúttal ki is kell egészíteni mindazzal, amit a luciditás kizárt, amit l önmagát megcsonkította - ebben van a romantikus reformmozgalmak igazsága. A kalandort nem megtagadni és legy zni kell, nem is lehet, hiszen az er sebb, hanem fölemelni. Hogy van ez? Miféle organizáció bír el a Totális Szervezés tudomány elméletével és eszközeinek világot elárasztó hatalmával? Egy rendkívül egyszer , és ugyanakkor minden emberi m nél mérhetetlenül bonyolultabb: az amivel megszületünk. Semmi a világon nincsen, ami az embert komplexitásában megközelítené. A feladat tehát mindössze ennyi: meg rizni ezt az eredend komplexitást, születésünkkor kapott legnagyobb, fölülmúlhatatlan ajándékunkat. Vagyis egyszer en normális embernek kell maradni. Nem feltétlenül kell ismerni ezt az sökt l ránk hagyott irdatlan tudást. "A fontos nem a tanítás hirdetése, hanem a sors alakítása. A módszert mindenki kezébe adni. A cél a tudatosan megtisztított életrend," "A Jóisten négy óra körül pincehideg epret uzsonnázik tejföllel és porcukorral." Normális ember ilyet nem mond, ez vagy semmit mondó irónia, vagy botrányos értelmetlenség, Isten - véljük - ha van, akkor a hatalmát gyakorolja, és nem uzsonnázik, f ként pedig nem ínyenckedik. Továbbá nyilvánvaló, hogy az Absztrakciók Absztrakciója, és egy ilyen konkrét állítás megfosztja fenségét l, vagy burkoltan még a létezését is kétségbe vonja - hiszen miféle epret enne ? hol? minek? Az istenek sorában, tanítják az Upanisádok, az Átman, a lélegzet az els . De azzal annyira azonosak vagyunk, hogy beszélni róla nemigen lehet, lévén a beszéd maga is az Átman része, Az étel a második a sorban, és ez a Brahman, vagyis a világteremt költészet legmagasabb formája. A modern európai ember azt mondja erre, hogy ez persze "szellemi táplálékot" jelent. Mondja ezt akár saját mindennapi imája, a Miatyánk dacára is. Érdekes lény , sokat fognak t n dni majd rajta azok, akik a helyét elfoglalják. A mondat fonákja pedig, Ludwig Feuerbach nyomán, a következ : "Der Mensch ist, was er isst." ("Az leszel, amit eszel") A materialista monizmus itt láthatóan egészen közel kerül a Hagyományhoz, és ez könyny vé teszi a különbség meglátását - ami ég és föld. A materializmus Egyetlen Létez je a min ség nélküli mennyiség. Feuerbach embere például szénhidrát, cukor stb., és természetesen vitamin is, noha ezt akkor még nem ismerték. A problémája egyedül az lehet, hogy mindebb l túl kevés jut neki. Ezért mondja a korszer m veltség Lucifer: - 372 Szerkesztette: Fargó Ferenc


"Okoskodásod A jóllakotté, míg itt társadé Éhes gyomornak filozófiája. Okkal egymást meg nem gy zitek, De egyet értek rögtön, hogyha te Kiéhezel, vagy majd jóllakott." A program tehát az lehet itt: egyen mindenki többet, s akkor rendbe j majd a világ. Hogy az eszkimók ilyenek-e, most nem fontos - egyébként nem ilyenek. Fontosabb az, hogy a magyar Ádám most is lépre megy - nem el ször a Tragédiában. Noha nem butaság, amit mond: "Hát minden nagy eszme, Nemes cselekmény konyhánk g ze csak?" Csupán egy baj van evvel, a "csak" szócska. Mert elérkezett itt a megismerés végs körébe, de visszatántorítja innen a ragaszkodása egy hamis absztrakcióhoz. így változik át az idealizmusa materializmussá, leleplezve bels rokonságukat, és ezért nem értheti meg azt sem, hogy mi történik vele. Az emberiség egész története álom marad a számára, álom, mivel a h se az ébredést l mindig visszariad. (Madách m ve els sorban a magyar lélek látlelete.) Hamvas viszont a következ ket mondja: "A b nbe esett ember a tejfölös epret a jégszekrénybe teszi, és természetellenesen leh ti." Ez volna a B n? Nem túlzás ez? A baj nem ott kezd dik a világban, hogy nyomor van, hanem ott, hogy az epret jégszekrénybe teszik, miáltal az természetes zamatát elveszíti. "A hibás ízlés hibás értékeléshez, ez pedig hibás életrendhez vezet." A zamattalan epret ugyanis agyoncukrozzák, leöntik sziruppal, és kezdetét veszi az, amir l Ferreri készítette A nagy zabálás címmel világvégi filmjét. Hamvas is ír le hatalmas lakomákat, f képp a Bor filozófiájában jeleskedik, csakhogy mindjárt megadja hozzá a rend alapját is: a lakoma csak eszköz a világrend fenntartásához. Ezek a képzetes lakomák a háború végi nyomorúságban születtek. Álmok egy jobb világról, ahol efféle ínyencségek is vannak, mint a vajastésztában sült vegyes darált hús? De akkor hirtelen a rántottlevesr l olvasunk egy himnuszt, a világ legelemibb mesterséges ételér l, amely a legközelebb áll az anyatejhez, és amely megronthatatlan. "Nem érdemes hamisítani, olyan olcsó". (Micsoda abszolút mérce ez...) Nem maga a lakoma a lényeg, hanem valami más, amit az Upanisád így határoz meg: "Aki tisztán étkezik, az tiszta marad." A Brahman legmagasabb formája nem pusztán a táplálék, hanem az a táplálék, ami a létezés rendjét táplálja, a szellemé lényegülés metanoiáját. Itt d l el a létezés min sége. "Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szentgy rgyhegyit ivott és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihet ember mondta volna, azt hinném hazudott." Ez a szórakozottság, amely nem ügyel a Nagy Pillanatokra, tehát nem is érzékeli ket, a hamvasi értelemben vett ateistáé, kinek a világ csupán min ség nélküli kiterjedés. Az élete viszont ett l fogyatékossá válik, és e hiányban jelenik meg a hatalmi ösztön, melynek gyökere a világgal való elégedetlenség. Ezért véli úgy, hogy Isten lényege a hatalmának a folyamatos használatában volna - ugyanis ezt tenné a helyében. Antropomorf Istenkép ez, s t nem is akármilyen ember képére szabott. Az ateizmus tehát nem "rossz ismeret", hanem "rossz létezés". A világgal elégedetlen, újra szeretné teremteni, ez a Wille zur Macht, a Hatalomakarás gyökere, és Isten létezése e szándékot zavarná meg. Az elégedetlenség alapja pedig az, hogy nem ismeri a létezés mámorát, s ezt próbálja helyettesíteni a Hatalom mámorával. Tény, hogy a legszörny ségesebb diktátorok többnyire valóban aszkéták, "absztrakt gonosztev k", ahogyan Hamvas Béla mondaná. A létezés sajátos betegsége ez, de gyógyítani tanítással nem lehet. Az Én-mánia sivatagi luciditásából csak a létezés mámora gyógyíthat ki. "Amikor az ember eszik, iszik és örül, az a démon elkergetése." "Így maradhatnak ketten utoljára: Isten és a bor." A rend helyreállítása ugyanott kezd dik, ahol a megzavarása bekövetkezett. Az étel elkészítésénél. - 373 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Túlzásnak vélik? Nézzünk meg Hamvas szemével egy halvacsorát. " - Észre se vettem, hogy öt-hat férfi lépett be, s a jégen hever halak el tt állanak. A leveg ben a halak nevei röpködnek, s a pohos forgolódik. Egyszerre csak azt hallom: Uram, erre nem kényszeríthet! A vendég határozottan kijelenti, hogy a dentalt sülve kívánja, hagymásan és paprikásan. A pohos udvarias, de hangjában sért döttség és metsz gúny, Uram, fáradjon a Bellevue-be - ott pénzért mindent megcsinálnak - a dentalt is - bár talán ennél különbet - de nálam, uram, soha - egész életemben halat készítettem, értek hozzá - a dental így élvezhetetlen - kisgyerek koromtól fogva - bármit kívánhat, vágja le a kezemet, soha - tisztes kéz (nyújtja), vágja le, de nem csinálom paprikásan - tisztes kéz, halkészítésben öregedett meg (csaknem könnyezik), vágja le, de ne követelje, soha, soha -.A férfi kiabálni kezd. A pohos szalvétáját a földhöz vágja. Soha! A Bellevueben, ott lehet, nálam soha - nem csinálok magamból pojácát (elkeseredetten hahotázik) uram, f zik a scombrit és marinírozzák a tonhalat, még különbet is, kisgyerekkoromtól fogva egész életemben. Az idegen ordít. A pohos toporzékol. Soha! A társaság többi tagja is beleavatkozik, és barátjukat kérlelik. De az nem. Rend rért kiált. Jön a rend r. Dentalt paprikásan? A rend r szakember volt és a fejét csóválja. A pohos felüvölt. Hát lehet? Lehet? A halat megfogja és a földhöz csapja és ráugrik. Tapossa. Közben üvölt. Az idegen meg akarja verni, de visszatartják. A rend r a pohost csitítja. Ott a Bellevue, ha fizet, megcsinálják, olyan hely - (köp) soha, soha. A pohos nem nagystíl ember, de hív . Szakrális életköre a halkészítés. Kultusz. Az életr l való gondoskodás. Eszközök: a jegesláda, a rost, a serpeny , a fazék, a t z. Rituáléja szigorú. Dentalt nem lehet sütni. Ez szakrilégium. A dental, ha sütik, szalma íz , szívós, teljesen élvezhetetlen. sid kt l fogva mindig f zik, enyhén ecetes és zöldséges vízben, lehet enni paradicsommártással, vagy spagettivel, vagy olajban pirosra sült krumplival. Fehér, kagylósan szétomló húsa van, tökéletesen szálkátlan, és nagyon sokat lehet bel le enni. A pohos kísértése, hogy a hagyományt pénzért elárulja. Ezért erre a b nre érzékeny. A pohos a halat nem lénynek, nem scientifikus objektumnak, vagy fest i témának fogja fel, hanem tápláléknak. A hal, mint az emberi létezés legfontosabb fenntartója. Maga az étel. A többi jelent sége mellett csak annyi, hogy jobban kiemelje (liszt, zöldség, gyümölcs, bor). A tenger az a hely, ahol a halakat fogják. A halász az, aki a halakat kifogja. A vendég az, aki megesi. az, aki elkészíti. Kulcshelyzetben van. Egy lépést sem szabad engednie. Hit nélkül nem megy. A hitetlen a Bellevue." Jó egy idegen ember és pénz csörög a zsebében. Pénz, amit már Marx Károly olyannyira elátkozott, ami a világ varázslatát szétoszlatja, helyettesíti a Hatalom hamis mágiájával. Pénz, amit l m ködik a Bellevue, ez a Világszálló. Pénz, aminek nincsen szaga, ahogy a hajdani császár vélte. Csak az általa penetrált világ b zlik, tehetnénk hozzá. De pohos vendégl sünk nem, mivelhogy komolyan veszi önmagát, megvédi saját körét és ezzel mások számára is nyitva tartja a kaput. Hiszen az ember nem önmaga számára f z. Ám valamiképpen mégis vesztésre áll, innen az indulata: a Bellevue n , terjeszkedik, felhalmoz, egyre több ember ételét, azaz létezési rendjét rontja meg, mialatt látszólag csak kiszolgálja ket a pénzükért. Ahogy Pet fi mondaná, el akarja nyelni a világot. "A mi kórházunk ez a föld, A bukott bankár birtoka." Bukott. Éppen ezért nyúlt a Hatalomért, és még a hamis próféták önbecsapó illúzióival se rendelkezhet, azzal, hogy igazából véve segíteni akar. Nem, igazából véve is csak még több hatalmat - pénzt akar, hogy végül talán egyenesen k olajban süthesse meg a halat. De azt, hogy bankárként is bukott, még nem tudja. A pénz hömpölyög a Föld körül, akár a görög hitvilág Okeanosa. Még hihet , hogy az életadó nedvesség, kicsit b zlik ugyan, de ne figyeljünk erre. Még állítható, hogy a helyzet ura, hogy a folyószámlák, a nyomtatott színes papírfecnik, a komputerekben nyilvántartott rengeteg nullás számok jelentik a Valóságot. Még.

Miklóssy Endre


Hamvas--tár tár2 Hamvas 2 *forrás: Magyar gondolkodók a XX. században

"A hely sohasem definiálható, ezért nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mythosa." (Az öt géniusz)

Esszényi kis üvegcse* Leteszem és várok. Miután elolvastam K szegi Lajos könyvét, éreztem, hogy le kell fordítanom. Egyazon ösvényen haladunk: Hamvas, Szabó Lajos, Nietzsche... A birtokába kerített tudást valóban rövid jegyzetekké erjesztette. Érz dik mégis az oda vezet út hosszúsága, és a meglelt kifejezésmód határozottsága. Rövid mondatok. K szegi végérvényesen legy zte magában a nagyralátástól való félelmet: csak az értelmére érdemes odafigyelni, hiába hosszú, komplikált, nehezen érthet a mondat; csak a vastag könyvek képesek világunk súlyát és terhét magukban hordozni. Miután K szegi Lajost megismertük, és párszor el is társalogtunk vele, felismertük, hogy minden egyes gondolatát tulajdon egyéniségével hitelesíti. Nem tapasztalunk különbséget az általa mondottak és az általa megéltek között. Ha azt írja: égbolt, akkor égboltot kell érteni alatta; ha azt írja, méreg - hát akkor bürökf zetet. Nem pusztán felel sségr l van így szó, hanem megnyugtató harmóniáról, bármi legyen is a végkifejlet. Lehetséges tehát élesen ítélni a valóságot, nem veszíteni eszünket a felismerés rettenetében, mi több, ép elméj maradni. K szegi mondatokat, gondolatokat, s t szavakat kínál. Azoknak, akiknek erre van szükségük. Nem tartja sokra saját szerz i hozzájárulását, csak úgy mellékesen jelzi, hát épp neki adatott meg mindezt lejegyeznie. Más is megtehette volna, pedig mást is lejegyezhetett volna. Csak legyen kivel beszélgetnie? Nem retorikai fordulat ez a kérdés, olvasó, jelentkezz! A világot nem magyarázni kell, ne fabrikáljunk elméleteket; a cél: élni és az életben teljesen megmerülni; nem az a lényeg, hogy elsüllyedtünk-e benne, avagy a felszínén maradtunk, hanem csak a remélhet következmény, a tett maga. No és az ellentmondások? Elegend a szerz néhány mondatát kiemelni, ahhoz hogy azonnal láthatóvá váljék: teli a világ ellentmondásokkal, amint az ember is, ír avagy sem; ha a gondolat mélyenszántó, ha arra törekszik, hogy ne csupán egy szeletét, de az egész világot foglalja magába - ellentmondásosnak kell lennie. Ám ha szinte az íróember, nem játszik az ellentmondásokkal, a paradoxonokkal, azokat szomorúan vallja be. Kivártam. A legkönnyebb és a legkényelmesebb: olvasás után kezdeni a fordításhoz. Csakhogy más, halaszthatatlan dolgom is akad, ami csak rám vár; aminek csak én vagyok képes a végére járni. Igaz, határid nem köt, csakhogy nem is kell hogy kössön, én az id met magamtól is beosztom. De még aznap, mikor Esterházy Péter Harmonia caelestisének utolsó oldalához, egy egész esztend nyi munka, majdhogynem ezer oldal végére értem, mintha kiérdemelt jutalmamat vettem volna birtokba, úgy láttam hozzá K szegi fordításához. Nem kis örömömre. A ribasevinai lakókocsiban az egyik magyarral alighogy berekesztem a társalgást, kezdem (folytatom) máris egy másikkal. És mintha nem is magyarok volnának; mindketten az emberiséghez tartoznak. Ha összehívnám a falubeli parasztokat, s felolvasnék nekik, azt hiszem, könnyen megértenék ket. Lehet, hogy a gondolkodó K szegi hozzájuk még közelebbi, szinte testközeli volna. Meg sem értenék, hogy magyar, és hogy ezek a gondolatok csak fordítások. Mintha valaki közülünk, a mi sorsunkról szólna. A fordító teljes mértékben a szerz hul- 375 Szerkesztette: Fargó Ferenc


lámhosszán. Alig két-három helyen okoz neki némi fejfájást, hogy melyik megoldást is alkalmazza, ugyanazt akarta-e mondani a szerz , nem szenved-e közvetlen közlésmódja csorbát? Minden más világos, derült, kékség apró, fehér felh kkel. Csak akkor igazi alkotó valaki, ha van mersze magát rövid mondatokkal kifejezni. K szegi könyvében talán egyetlen szokatlan szót sem találunk (lehet, hogy lesz, akinek egy-egy terminus szokatlannak t nik, de Hamvas, Szabó L. és Nietzsche ismer i számára egy sem...) egyetlen könyvszó sem fordul el . Az ember magamagával folytat párbeszédet, a felebarátjával, egyszer szavakkal szól, amelyek csak a mondandó lényegére szorítkoznak, hangot adnak élményeinek a küls és a bels világról, és nem úgy szólal meg, mint valami senki által meg nem értett, teli torokból ordítozó vértanú. Egy ember beszél. Ezért könny aztán fordítani is. Íme, néhány kiragadott mondat: Mindenki szeretne egy kicsiny halhatatlanságot. A szabad akarat akkor halt meg, amikor a tízparancsolatnak ellenállt. Amit tudok, akkor is volt, amikor nem tudtam. Minden jó könyv, akár a simogató kéz, meghosszabbítja életünket. Képességeim fogynak: már nem tudok senkit követni. A fájdalom érzetét azért kaptuk, hogy ne okozzunk fájdalmat. Nem az a borzasztó, hogy nincsenek utak, hanem az, hogy senki sem keresi az övét. Olyan volt ez a század, amilyenek mi vagyunk. Követtünk a furcsa lábnyomokat, amelyekr l kiderült, hogy a miéink. Megbocsátani mindazoknak, akik könyvet írtak. Álmodni és mindent átvinni az ébredésbe. Mert az embertelenség akkor kezd dik, amikor az ember valamit elfelejt. Elfelejti azt, hogy ember. Amir l nem lehet beszélni, arról írni kell. Sohasem a kéziratot nyomtatják ki, mindig valami mást. Önálló kötete, a Ne légy távol! szerb nyelv változatának fordítása nem teljes. Az els és a harmadik ciklusból egy lett (a szerz engedélyével: válassz, amit akarsz, hagyj ki, amit jónak látsz, sorold át a részeket tetszésed szerint...!), míg a második teljes egészében bekerült. Remélem, nem károsítottam meg ezzel a szerz t. De ki is K szegi Lajos? Kértem t le egy önéletrajzi kisesszét. Ha közben megérkezik, nem vagyok benne biztos, hogy ez történik, csatolni fogom. Szóval: A szerz Veszprémben él, a Dunántúlon. Pillanatnyilag a szép város még szebb színházának m vészeti titkára. Építész? Filozófus? Gondolkodó? Író? Esszéista? Nem tudom. Meglehet, sem. A lefordított kötet mellett megjelent még egy könyve, a Gyémántfűrész-szútra, Veszprém, 2000. Szintén esszék (Hamvas, Szabó, Nietzsche; Böhme, Descartes, Leibniz; meg az írók: Tagore, Jókai, Cholnoky Viktor; és a többi téma; a leghosszabb szöveg Nietzschér l szól, majd ismét pár rövidebb, de jól lesz rt, sokat sejtet , eleven esszéisztikus jegyzet, mások ismét csak Nietzschér l!), ezért mélyen szántó és "tudománytalan" írások gondolkodókról, írókról, m vekr l és az egyéni felel sségr l. Ezt a könyvet is le kell fordítani. K szegi azt mondja, most nem ír, nem tudja mikor ír majd megint, hogy fog-e még egyáltalán. Feln tt a lánya az els házasságból; nyomatékkal közli: megtalálta az igazi n t, éppen sze- 376 Szerkesztette: Fargó Ferenc


relmes. Bizalmas a megszólítás. Ha a szerz papírra vetett gondolata bizalmasan szólítja meg olvasóját, a kör bezárul. Szükség semmiféle utólagos magyarázatra nincsen. A párbeszéd kezdetét vette, és tart azóta is. Az izgalmat felváltja a kíváncsiság. Kar karba öltve, egyel re csak kettesben haladunk.

Sava Babić *forrás: Zetna, magazin a vulkán alatt, 2001. VIII. 14.

"De mivel a történet kérdései nem megoldhatók, csak kinőhetők, követelik az egyre univerzálisabb emberi egységek megvalósítását." (Az öt génuisz)

Az út* Változatos, és Írói élmények szempontjából eszményien zaklatott élete volt. Részvétel két világháborúban, galíciai és ukrajnai lövészárkok, veszedelmes sebesülések, éppen-hogy megúszott Don-kanyari katasztrófa, kétszeri hontalanság, statáriális körözés, a feje fölül lebombázott könyvtárak, szám zetés és teljes kitagadottság a társadalomból. És mindezt könyvtárosként, amir l eddig azt hittük, hogy a világ legbékésebb foglalkozása. Emberi fogalmaink szerint teljességgel abszurd sors ez, nem a tetteib l vagy a Jelleméb l következett, hanem csak úgy jött, értelmetlenül, összefüggések nélkül. Azt mondják, mindenkinek a terhei saját magára vannak méretezve, arra, amit még épp el tud viselni. De azért valószín , hogy még a mi tündökletes évszázadunkban se túl gyakori ez a változatosság. Hamvas Béla sorsát eléggé unikálisnak tekinthetjük. Egy ilyen hányatott életnek annyi el nye legalább van, hogy segít immúnissá lenni a hamis realitások iránt, mint az "ahjailyenvilág-vallás, a tanuljmegfiamavalóságnakengedelmeskedni magatartás. Soha senkinek se hittem el, hogy ez a mocsok a realitás" A közönséges ember - aki alatt egyáltalán nem a csekély m veltség embert kell ériteni úgy reagál egy ilyen sorsra, hogy behódol, vagy jobb esetben visszavonul énje belsejébe, apátiába esik, vagy dühöng lesz, bár ez utóbbi félúton el szokott pusztulni. Hamvas Béla azonban nem közönséges ember volt. És ne mondjuk azt, hogy a megmaradását a m veltségének, metafizikai jártasságának köszönheti, hiszen ezt csak közben szerezte meg, mintegy malgré tout. De ne beszéljünk arról, amir l nem lehet, a személyiség bels magjáról, hanem csak arról, ami a m vekben látszik. Az els sajátosság az, hogy az életm ve nem ennek az életnek a tükre, a legcsekélyebb mértékben sem. Még az olyan önéletrajzi reflexiói is elég ritkák, mint az idézett mondat. Ezt még elég egyszer megérteni: az eseményvilág csupán akcidencia, még kibírni is lehet olyképpen, hogy az ember nem tulajdonít neki túl nagy jelent séget, beszélni meg igazán fölösleges róla. De van egy ennél jóval rejtelmesebb sajátossága. Egy "apokaliptikus monológban" a spirituális fejl désének a lépcs fokairól beszél. " Nietzscheánus korszer tlenség", "ágyrajáró szellemi hipertrófia", "répaganisation" a görög idillben, keleti aeternitás, a teljes lét szabadsága - ez az az út, ami különben a m veiben is igen jól nyomon követhet . De ami különleges, az, hogy az olvasó a lélek eme óriási vándorútján, metanoiákon és katabasis okon keresztül, bels ellentmondással alig találkozik. Platón beszélget Kung Fu Csével, Böhme idézi az Egyiptomi Halottaskönyvet, Nietzsche hasonlókat mond, mint Patanjali, Thoreau vagy Keresztes Szent János. A válság, vagy a hagyomány kérdései, 1930-ban ugyanúgy szólnak, mint 1960-ban. Történt pedig közben egy és más - vélhetjük felületes megközelítéssel. Eklektikáról se beszélhetünk, hiszen nem egy adottból válogat, hanem egy feltárulóból épít. De akkor hogy maradhatott ennyire homogén? - 377 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Csak úgy lehetséges ez, hogy vezették. Nietzsche egyik briliáns megjegyzésében korrigálja Descartes híres mondatát: "cogito ergo sum". Ez ugyanis hibás következtetés. Abból, hogy gondolkodom, még nem következik feltétlenül az, hogy vagyok, ami feltétlenül következik az egészen más: "cogito ergo est", A gondolat az, ami van, ez olyan egyszer , hogy tulajdonképpen tautológia. De érdekessé teszi a feltétele és a következménye. A feltétele az, amit Nietzsche "intellektuelle Redlichkeitnak" nevez, értelmi tisztességnek, ami a feltétlen alávetést jelenti a gondolattal szemben: semmire, még önmagára se lehet tekintettel a gondolkodó. Az els következmény pedig a létezésre vonatkozik. Az ige a folyamatosságot a szerkezetében hordozza, és annak hiányát egy külön szóval kell jelezni ("nincs"). Ámde ez a folyamatosság visszamen leg is érvényesül: amit most gondolok, az igazából már annak el tte is volt valamilyen módon. Ezt nevezi Platón ideának, a Sankhya Avyaktamnak, meg nem nyilatkozottnak, a Kabbala Brijahnak, a Teremtés világának. A második következmény meg természetesen az, hogy a gondolkodás nem más, mint ennek a létez nek a felismerése. De ha a kartéziánus mondatból indulunk ki, akkor kétféle kísértéssel találkozunk. Az egyik az, hogy ebben a fenti értelemben ne gondolkodjunk, hiszen az Énünk alávetését jelenti a gondolat tárgyának. Inkább fantáziáljunk, ejtsük el a gondolatot félúton, keressünk egy másikat, és kössük ket össze, "ahogyan jónak látjuk", mivelhogy ez volna a szuverenitásunk lényege. Ez a szuverenitás azonban nem valóság. Az egyéni tapasztalat felszínéhez tapad, és a mélységének látszata abból keletkezik, hogy mások számára nem követhet . így keletkezik a beavatottak "madárnyelve", ál-metafizikája. Félreértés ne essék, a képzelettársításnak van megismer funkciója, de nem az önkényben gyökerezik, hanem a létez k hasonlóságának a felismerésében (analogia entis). A kísértés másik fajtája az, amikor az individuális Én önmagát a dolgoktól elvonja. Néz nek tartja magát a világ Nagy Színjátékában, de oly néz nek, aki szívesen lépne fel a rendez szerepében. A gondolkodás számára ezt a demiurgoszi pozíciót az újkori természettudományos mitológia teremtette meg. A korunkban a két kísértés különös módon egyszerre lép fel, mint a "zöld" életéhség és a "lila" absztrakció hatalmi mámora, amelyek között elvész az emberi "közép" mértéke. Létromboló hatású, és félelmetes jöv t ígér számunkra. De ne higgyük - és ez Hamvas Béla legfontosabb mondanivalója hogy korunk defektusában valami "gondolkodásbeli fogyatékosság" van. A gondolkodás nietzschei mércéje az intellektuelle Redlichkeit, e nélkül nincsen gondolat - de ez kívül fekszik a gondolkodás körén, valahol a morális szféra közelében. Nincsen rossz gondolkodás, miképpen rossz vallás sincsen. Rossz magatartás van. Aki helytelen módon gondolkodik, vagy balhitekben él, az a saját rongált helyzete miatt nem ismeri a valóságot, vagy még ezen túltéve, e helyzet meg rzése érdekében a valóság eltusolásán fáradozik. Ilyen a pszeudológia, a hamisság igazolására felépített gondolkodási rendszer. És ilyen - Guénon szavával - a pseudoréligian, ami még rosszabb, mivel cselekszik is. Önnön igazolását csak abban láthatná, ha sikerülne a világot a saját képére és hasonlatosságára formálnia. Félmúltunk kipukkadt álvallásai mögött nem nehéz meglátni a defektes hamispróféták személyes cs djét. Igaz, ett l még maradhattak volna privátbolondok, a dologhoz kellett még az is, amit a lélektan kollektív tébolynak, a metafizika meg apokaliptikának mond: a sokaságot teremt mechanizmus. Mindebb l az következik, hogy a hagyományos értelemben vett "tanítói" magatartás nem lehetséges, és a "tan" se értelmezhet , hiszen a probléma nem az ismeretek hiányából következik. Lehetséges azonban a létezés megtisztítása, ez példaképpen is szolgálhat másoknak, és végezetül természetesen magába foglalja a gondolkodás megtisztítását is. És lehetséges az ábrázolás, annak a megmutatása, hogy mi van, miért van. Példa ez is, bár elrettent példa. Hamvas regényírói munkásságának mindenesetre itt van e gyökere. Az si pedagógiai módszer ez, mit a spártaiak alkalmaztak, leitatván egy-egy rabszolgát, hogy a fiatalok el tt elrettent er vel szemléltessék a részegség következményeit. Így ábrázolja Hamvas a létezéshez tapadó rögeszmék tébolyát. Mid n Isten helyét átvette az az illúzió, hogy mi magunk intézzük a saját sorsunkat, akkor tulajdonképpen a Történelem vált Istenné. Mindenesetre rá hivatkoztak mindazok, akik a változatos formájú borzalmakba belekergettek minket. A "történelem" Hamvas regényeiben természetesen fontos szerepet tölt be - de csak, mint kulissza. Mozognak benne, de igazában nem mozgatják. Hamvas négy regényét tulajdonképpen egybe lehet olvasni - kezd dik a Békeidőkkel, mid n még az emberek m borzalmakkal - 378 Szerkesztette: Fargó Ferenc


tették érdekesebbé a napjaikat, és befejez dik a kommunizmusnak a megváltásra cseppet sem emlékeztet bukásával. Benne van tehát, ha úgy vesszük az egész XX. század, de nem úgy, mint valóság, hanem úgy, mint a valóság ellenkez je. Borzalmas, és mégsem igaz. "A történelem vége" - mondta minap korunkról Fukuyama professzor. Hamvas valószín leg azt vetné fel ellene: hogy lehetne vége annak, ami nincs? Ez még mind semmi. Mao Ce-Tung elfoglalta Kínát, a koreai háború kitört, két évvel kés bb a békét megkötötték, Sztálin meghalt, Beriját kivégezték, a Szuezi csatornától az angolokat el zték, Tibetet lerohanták és a nép felét kiirtották, Hammarskjöld f titkárt repül gépével lel tték, Kína megtámadta Indiát, a kubai forradalom kitört, Kennedy elnököt meggyilkolták, Algír független köztársaság lett. Akármelyiket el lehet hagyni, és hozzá lehet tenni Kongót, vagy az rhajót - mindenki ott van, ahol van. Kés bb a valóság utolsó nyoma is elt nt, csak a történet maradt meg. Egy Jó évtized századunk közepén, távirati stílusban. Valami volt mindez? Eltekintve attól, hogy szenvedést és halált hozott százmilliók számára? Hiszen tudhatjuk, a szenvedést nem lehet megszorozni, lévén nem számtani mennyiség. Csak a történet maradt meg. Hagyjuk az ördögbe. Cirkusz itt minden. Hamvas korszakalkotó m ve a láthatatlan történetr l szólt - de még azel tt igazán találkozott volna a valósággal. Az egyetlen valóság ma a szenvedés. "A passé realitásába egyedül az áldozatok jutnak el." Milliárdnyi Jób tölti meg a Földet, kiket az Úr átengedett a Másik kezébe. És azt, hogy Annál er sebbek lehetünk, ne higgyük. De azért azt sem árt tudnunk, micsoda senki voltaképpen, ki a Világ Urának nevezi magát. Csak mosolyogjunk Candide-on, avagy a XXI. század optimizmusán. Kialakult bennünk egy olyan kép, hogy ez az egész tanítás valami mérhetetlen elvontság, követhetetlen tanítások, a ki tudja hol lév Égr l, különös hagyományokról, miknek semmi közük a mi valóságos életünkhöz, érthetetlen filozófiai fogalmakról, vagy zavaros mesékr l. Ez azért alakulhat ki, mivel a gondolkodásunk az archaikushoz képest túlságosan fölemelkedett az absztrakció szférájába. Kétségkívül fogyatkozásunk ez. De Hamvas, aki ezt a fogyatkozást ismerte, fel is lép ellene. Ha az absztrakció problémává lesz, akkor egyet lehet tenni ellene: szemléletessé, azaz képivé tenni a mondanivalónkat. Ez a mi korunkban költ i feladatnak számít, csakhogy a költészetet általában a személyes problémák kivetítésének, a kaotikus valóságot felülmúló rendezett "második világ" megalkotásának szokás tekinteni. "Az irodalom _ reakció az élet irrealitására" -- mondja a mindig hajszálpontosan fogalmazó Szabó Lajos. Nos, ebben az értelemben Hamvas Béla nem irodalom és nem költészet. Mert van egy sokkal sibb felfogású is: a költ nem más, mint a Brahman, vagyis a világ teremt je, "Was bleibet aber, stiften die Dichter" (De költ k m ve az, mi megmarad.) - mondja Hölderlin. Az eredeti szakrális költészet nem a személyest fejezi ki, hanem éppen ellenkez leg, a személyest kívánja hozzáalakítani a szakrális létezés megadott rendjéhez. A személyes Énhez másféle viszony f zi. Hamvas világképének a centrumában az emberi személyiség áll - mégpedig úgy, mint aki a világmindenség megfelel je, és ezért annak a sorsáért személyesen felel s. Hogy ez miképpen lehetséges, arról szól a hagyomány. De semmiképpen se az absztrakción keresztül, hanem úgy, hogy felvesz valamit a centrumába, és ezt kívánja az élete során megvalósítani. És ez világképlet, ami az embernél egyszer bb, bár nem könnyebb sorsú lényekre is érvényes. Egy fa tehát, ha szemügyre vesszük, nem jelkép, nem "egy nimfa lakóhelye", nem a sors allegóriája, hanem egy sorssal rendelkez él lény, valaki, aki a maga tökéletes bels egyensúlya miatt minden erejét a küls kihívások legy zésére tudja fordítani. És micsoda kihívások! Micsoda er feszítést igényelnek! De ez nem "minden fa" sorsa, ez egy meghatározott fáé, aki egy egészen elképeszt szituációban, évtizedek hihetetlen munkájával - gy zött. "Ez a hársfa a Bakony egy völgyében n , ahol a völgy megsz kül, és a déli oldalon tíz-tizenkét tonnás sziklák a hegyoldalból merednek el . A mag két szikla közé esett. Amíg azt a vastagságot, amit a kövek engedtek, elérte, csaknem akadálytalanul n hetett. De nem tartott soká. Akkor nekifeszült a köveknek és szétnyomta ket. Most felülr l rázuhant egy háznagyságú szikla és eltakarta. A hárs kibújt alóla. Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott, és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik k útjában állt, azt megrepesztette. Két helyen, közvetlenül a törzs mellett, asztalnagyságú tömbök zuhantak rá. A Fa rájuk borította kérgét, rájuk ömlött, mint az él láva, és a két tömböt egyszer en megette. Az alatta lev köveket szétmorzsolta úgy, hogy gyökereivel átölelte ket és szorította, mint az óriáskígyó, míg a kövek megfulladtak, vagyis darabokra omlottak, évekig tartó halálos szorításban kinyomta - 379 Szerkesztette: Fargó Ferenc


bel lük az ellenállást. Most a hársnak három derékvastagságú gyökere van. Az egyik több kanyarulat után, amit a sziklatömbök között tesz, egyenesen belefúródik a hegyoldalba. A másik szétágazik negyven, vagy ötven szálra, ötvenujjú rettent marok, melynek fogásába belenyög a sziklagerinc. A harmadik gyökér félig meztelen, mert a kövek kigurultak alóla s a víz a földet kimosta, olyan ez a csupasz gyökér, mint a felvágott hasból kiboruló belek tömege. És fölötte három ember vastagságú, négyemeletes, egyenes törzs rohan bele a térbe, magával rántva ágainak és leveleinek roppant tömegét, él mint egy halhatatlan nevetés. Jó lenne tudni, mit gondolt ez a hársfa önmagáról, amikor még mag volt. Szabályos és arányos akart lenni, mint minden fa, ideális fa, mint minden lény, ideális lény. De nem volt álmodó. Egy álmodót a sziklák elnyomtak volna. Nem volt hóbortos. Egy hóbortos türelmetlenségében már megszökött volna. Megszökni annyi, mint a sorsot megtagadni. A sorsot megtagadni annyi, mint gyengének lenni. Gyengének lenni annyi, mint legy zetni." Emberek vagyunk, és mondhatjuk ezért, hogy a sorsunk bonyolultabb, mint ezé a hársfáé. De hogy könnyebb, azt aligha. Van tehát ennek a lénynek alapvet üzenete a számunkra is. "Világunkat az idealizmus jutatta idáig, az eszmények rendszere, amely senkit semmire nem kötelezett, viszont oly jól számon lehetett kérni másokon. A feladat tehát már nem valamit hirdetni, ennek semmilyen értelme nincsen, a feladat: realizálni. De hogy mit realizáljon, ahhoz ismernie kell a feladatot - azt, amit ugyan minden ember megkap a születésével, saját sorsára méretezetten, de aminek az eItusolásáért oly sokat fáradozik a világ. A feladatot, amit ennek dacára mégis könny felismerni, nehéz eltéveszteni. Hamvas Béla esetében ez az írás volt - írás magyar nyelven. Fülep Lajos, a teológus mondja: "A lélek dolgait csak a lélek ismeri, mert a lélek vizsgál meg mindeneket, még az Istennek mélységeit is - a nép lelkének mélységeit is. E vizsgáló és megismer lélek híján hiányzik a magyar irodalomból a nép lelke legmélyebb rétegeinek megragadása egyfel l, s az emberi szellem legvégs kérdéseinek vizsgálata másfel l. E két hiány közös forrásból fakad. Feltétele az emberi lélek egyetemes nagy élményeinek és kérdéseinek megformálása." Hamvas Béla, a m vész, ugyanezt a problémát a nyelv oldaláról úgy fogalmazza meg, hogy annak spirituális érzékenysége minálunk elveszett, és retorika helyettesíti. "A nyelv próbája nem a vers, mert versetlen nyelv nincs, és minden nyelvet a dallam és a ritmus tart fenn, ezért mondják, hogy a költészet régibb, mint a beszéd. A nyelv próbája az orfikus próza, amelyen Hérakleitos írt és Platón, Plotinos, Kung Cse és Csuang Ce, amelyen a héber próféták könyvei és az Upanisádok íródtak."Kultúránk f er ssége, a vers, túlságosan illékony. Tisztázatlan maradhat benne a küls impressziónak és a fölöttes én tartalmának a viszonya. A mi nyelvünknek Karácsony Sándor által leírt sajátossága, az "objektívprimitív gondolkodási mód" különösen kedvez annak, hogy e viszony a hiteles léttartalmak kárára átvilágítatlan maradjon, és bel le csupán az akcidencia legyen felfogható. Talán azért is oly hajlamos a széthullásra. "Nincs folyamatos irodalomtörténet, csupán kimagasló emberek éltek, akik között lényeges összefüggés nincs. Mindenki mindig a legels lépést teszi, és ennek nincs folytatása. Nincs hagyomány." A líránk jól beleillik az "egyemberes teljesítményeknek" ebbe a sorába: Pet fi-epigonok, Ady-követ k, Babits-up-to-date européerek, Nagy László "népi szürrealizmusának" iskolája... Hogy csak egyetlen költ i ellen példát nézzünk, és ne is Nyugatról: Puskin, Nyekraszov, Tyucsev, Paszternák - nos, ez egy költ i vonal, ami átível másfél évszázadot... Az orfikus prózában az impresszió csupán kiindulási pont. Orpheuszt gyakran összetévesztik azokkal az rjöng menádokkal, akik a legenda szerint széjjeltépték, vagyis az átvilágítatlan megszállottsággal. Valójában azonban az si tradíció átvilágítója volt, és a lantjának az ereje, amely még a Napot is felkelésre késztette, nem irracionális ihlet eredménye, hanem tudásé.



Hamvas--tár tár2 Hamvas 2 "A kereszténységnek nincsen teremtéstanítása, nincsen kozmológiája, és antropológiája, pszichológiája és társadalomtana." (Scientia Sacra)

A káosz apológiája* Z rzavar. – Ez a címe az els fejezetnek Molnár Antal: A ma zenéje c. könyvében. Molnár Antal magatartása kasszandrai: a halálra-döbbent, iszonyodó emberé, ki szemét kezével eltakarva prófétálja a hitetleneknek a közeled borzalmat. És ez a rém, ez a kusza, de annál nyomasztóbb és elhallgathatatlanabb vízió: a káosz. Molnár Antal a kultúrát, a m vészeteket valami sajátos szellemi anarchia káoszától félti, melynek oka «a szellemet független szférákra bontó relativitás.» Osztályideológia, pszichologizmus, historizmus szaggatják a gondolkodás egységét egymástól független, autonóm és engesztelhetetlen érdek-körökre. Az ember hitetlen és ezért nem látja meg a dolgok mélyén a nagy egységet. Holott is kultúránk bölcs je «testellenes szellemiség» volt, keresztyéni spiritualizmus. Éppen ezért az igazi nagy m vészet csak vallásos kultúrából n het ki és végs feladata: Isten; titokzatos, végs tökéletesség. Ám a mai esztétikai és világnézeti káosz a m vészet bukására vezet, ha csak el nem indul rövidesen az ember a testiség, technika és új-pogányság mai poklából kivezet úton. Körülbelül ebben foglalható össze Molnár Antal apokaliptikus hangulatú könyvecskéjének gondolatmenete. Ezen belül sorakoznak fel a kit n zeneesztétikus sokban találó megállapításai a káosz mai m vészeir l, Schönbergr l, Stravinszkyról, Hindemithr l, Vaughan-Williamsról, az igazi nagyok felé tör Honeggerr l és a káosz fölött hidat épít jöv igaz nagymestereir l: Bartókról és Kodályról. Szép és nemes gondolati konstrukció Molnár Antal könyve; csak egy hibája van: semmi köze a tényekkel. A káosz soha nem veszélyezteti a m vészetet. Nem áll, hogy «az univerzális, zavartalan hit magasrend egységesít ereje minden nagy m vészet lelki alapja.» Még kevésé áll az, hogy a hit hiányzik a mai m vészetekb l. Molnár Antal sötét víziói egy tizenöt éve let nt, átmeneti jelleg zavar félelmeit félik újra. Az inflációs-esztétika már csak akadémikus költ knek szolgáltat olcsó szatíra és dörgedelem-anyagot, és amit l a mai m vészetet félteni kell, az mindennek éppen az ellenkez je. Man muss noch Chaos in sich haben, um einen tanzenden Stern gebären zu können. Ha hiányzik valami a mai m vészetek nagyságához: éppen a nietzschei teremt káosz forró félhomálya az. Nem a világnézeti zavar pecsételi meg tehát a mai m vészet sorsát, hanem a nagyon is elszánt világnézet; mint Molnár Antal is pedzi egyhelyütt: a m vészi lét, a mindenek fölött uralmat nyert jó ízlés neorokokója. Molnár Antal apokaliptikus humanizmusával nem a káosz áll szemben, hanem a Hamvas Béla idilli inhumánuma. Etikusak legyünk, mint Isten nyájas, spirituális keresztényei: int Molnár Antal. Etikusak legyünk, mint a természet kedves, szabad barmocskái: követeli Hamvas Béla. Süketnek kellene lennünk, hogy a két igényb l ki ne halljuk a félelmetes egyformaságot: a kötött marsrutáét. El re feltett szándékkal dúvadnak lenni végeredményben éppúgy iskola és program, mint el re feltett szándékkal teológusnak lenni. A m vészet lelki alapja nem a hit és nem a program. Úgy hiszem, az igazán nagy m vészetnek egyáltalán nincsen lelki alapja. Mint a korsónak, üresnek kell lennünk, hogy az égi italt befogadjuk. A m vet nem a szándék el zi meg, de a Múzsák bársonylépt közeledése. Molnár Antal és Hamvas Béla, divinuum és inhumánum között elsikkad valahogy a m vészet egyetlen lehet közege: a szabad humánum. Mi ennek a humánumnak a lényege? Bizonyára nem a testellenes szellemiség, mely semmilyen kultúrának nem volt a bölcs je, és ha volt, hát ez annál rosszabb az illet kultúrára nézve. A mi európai kultúránk bölcs je legalább olyan mértékben volt a görög kalogathia, mint a keleti spiritualizmus. Nem a testellenes szellemiség aszkétizmusa, sem a szellem ellen feltámadó test idillje a humanista szabadság morális alapja. De alapja test és lélek állandó dialektikája: forró és mámoros összecsapása, ölelkezése és harca. Harc test és lélek, ösztön és ész, odaadás és szabadság, emberi telitettség és embertelen üresség között. G zös káosz, melyb l jeges csillagok születnek, s r forróság, melyen hideg és tiszta szelek zúgnak keresztül. Feszültség és oldódás; harmónia és diszharmónia. Nem az a humánum, ha egybeforrunk a világ dolgaival, és az sem, ha magunkra maradunk. A magány még nem szabadság. Senkihez sem láncolhatnak olyan kemény acélbilincsek, mint önmagunkhoz. Az igazi szabadság: egyéniség és külvilág egymáshoz és egymás-ellen valósága, édes har- 381 Szerkesztette: Fargó Ferenc


móniákban oldódó, újra és újra felzeng kemény disszonanciája. És itt van a mai m vészetek nagy hiányossága. Az alkotó választásra kényszerült és választott is ember és világ között. Újfajta, makacs teológiákkal telt meg a m . Az emberi nagyság érzete elhomályosult. Soha még m vészi világot, melyben mindenki annyira tiszteli a másikat és oly kevéssé önmagát. A m vész kiszolgáltatja magát a gondolatnak és kiszolgáltatja magát a külvilágnak és ahelyett, hogy a Múzsa eljövetelével vemhes káoszt ápolná magában, odaadja szellemét a tisztító és gyilkos «go t» követelményének. Általános és gyorsan fert z jó ízlés pusztítja a m vészetet. Nem zavarban élnek a mai alkotók: nagyon is tiszta, nagyon is világosfej , nagyon is jó tanuló muzsikusok, költ k k. Ellenpontjuk oly szabályos, tiszte, világos, formáik oly elegánsak, palettáikon oly kész tubusokban állnak a m vészi szépség el re preparált színei, sárgák, pirosak és remek lilák, hogy szinte felmerül a Babits esti kérdése: ez a sok szépség mind mire való? Illatos, félhomályos, dekoratív estében élünk, emlékek, álmok opálosan-matt fényei között. S az égr l hiábavalóan és fáradtan gördül le a vörös és eleven nap, az égi sziszifuszi k . A nyugalom, a párás, álmatag m vészet, a tiszta, káoszmentes és értelmetlen szépségek hiábavaló kora ez. Nem a világnézeti hiányosság a m vészet betegsége, de az emberi nagyság felcserélése költ i-muzsikusi jó ízléssel. A kis nemzedék tenyészik. Nem a m vészet pusztul, hanem a géniusz hiányzik. Mindezt nem azért hoztuk fel, mintha a mai fiatalok elleni támadásokat kívánnók eggyel szaporítani. Végül is, a kritika nem pajzsmirigy-hormon, hogy a kicsit naggyá növessze. Az esztétikus tartja csak kötelességének leszögezni, hogy, bármennyire óvakodik is a próféta gesztusait magáévá tenni, éppoly kevéssé vállalja egy új és sima jó ízlés esztétikáját hirdetni. Kezeit mossa és szemeit a nyugalmas égboltra fordítja, várván a vihart s az abból születend táncoló csillagot.

Keszi Imre *forrás: Nyugat, 1937. 8. szám

"A Jóisten négy óra körül pincehideg epret uzsonnázik tejföllel és porcukorral." (Patmosz)

A végtelen világ* Van értelme annak a mondatnak, hogy "Amerikát Kolombusz fedezte fel". Még akkor is van, ha már negyvenezer évvel el tte is éltek ott emberek. De nincs értelme annak a mondatnak, hogy a Taót Laoce "fedezte fel". Még akkor sincs, ha a napjainkig mértékadó könyv, a Tao te king szerz jeként elismerjük. És amir l itt szó van, azt nem Hamvas Béla "fedezte fel", tehát nem tekinthet a megismerés Kolombuszának. Viszont amit csinált, az mégis mértékadó. Hogy összefoglaljuk a dolgot, a megismerés tárgyáról, és alanyáról kell mindenek el tt beszélnünk. Egy világ van "csupán"- de ez az egy világ végtelen. Nem térben és id ben az. Hiszen mi a távolság? Gyalog még a szomszéd város is messze van - szuperszonikus repül vel még Amerika is közel. Messze van a "világ vége" - 15 milliárd fényévnyire, mondja a mai kozmogónia -, és épp olyan távolságra van a "világ kezdete" is. De nincs messze - a gondolat számára. A tudomány állítólag feltárta "az els három másodperc" titkát - de a népmese táltos lova is azt kérdi a gazdájától: "hogy menjünk? Mint a szél, vagy mint a gondolat?". A gondolatnak semmi a 15 milliárdnyi fényév - és ez még mindig milyen messze van a "végtelent l"... És a világ nem is a megismerés tükrében végtelen. Hiszen Ilyen is van. Ismeretes versike: - 382 Szerkesztette: Fargó Ferenc


Egy kutya a konyhából A kolbászt ellopta, És a szakács mérgében Egy késsel leszúrta. És jött a többi kutya, Hogy eltemessék t, S a sírkövére írták Az itt következ t: Egy kutya a konyhából... stb. A kijelentés, mint minden reflexió, tükörszerkezet . Elég önmagára alkalmazni, hogy "tükörfolyosót", végtelen struktúrát kapjunk bel le. De a tükörfolyosó csupán ugyanazt ismétli egy végtelenné nyúló folyamatban. Ez az, amit az ismeretelmélet "rossz végtelennek!' nevez, és mi most itt nem err l beszélünk. Hanem arról, amir l William Blake így nyilatkozott: "Ha az érzékelés kapui megtisztulnának, akkor minden dolog olyannak t nne fel, mint amilyen valójában - vagyis végtelennek." Amikor valamit megismerünk és leírunk: kijelentésünk hálóját vetjük ki rá. A logikai kijelentésr l Szabó Lajos azt állapítja meg, hogy minden XXX azonos önmagával. Legyen bár ítélet, dolog, fogalom, folyamat. Ez az arisztotelészi logika kiindulása. Általában úgy szokás értelmezni, hogy "minden éppolyan, mint önmaga", de ennél többr l van itt szó. Két tojás hasonlíthat ugyan egymásra, de ett l még nem válik "azonossá" - legfeljebb a rántottakészít egyszer sített szemszögéb l. A modern atomfizika pedig egyszer en kénytelen volt kiküszöbölni az azonosság elvét, hogy fenntarthassa a saját, mennyiségi alapon történ megkülönböztetéseit. ("Amit nem tudunk megkülönböztetni, az azonos." E tézis nyilvánvaló filozófiai tévedés - viszont nélküle összeomlik az atomfizika axiómarendszere.) No de miért kell ilyen tautológiát mondani, hogy "minden azonos önmagával"? Azért, mert ilyen módon tükörbe tettem és a "dolgot" bevontam a kijelentés birodalmába. Innent l kezdve lehet bel le ítélet. Vagyis már nem csupán úgy van, hanem, "én általam" (az én kijelentésem által) van. E nélkül nem megy - viszont, ha nem vigyázunk, a kijelentésre magára alkalmazott logika olyasféle "rossz végtelent" teremt, mint a kutya és a kolbász szomorú históriája. Az önmagukra alkalmazott filozófiai rendszereknek ez az alapproblémája.

Miklóssy Endre *forrás. Magyar gondolkodók a XX. században


Hamvas--tár tár2 Hamvas 2 "A fa lényének élő és megnyugtató volta, a földdel való megszakíthatatlan együttélése és ebből a másik, még lényegesebb, a fa kétneműsége." (Babérligetkönyv)

Az Ige zengése* A régi kultúrák a zenét a legfontosabb létez k közé sorolták. Úgy gondolták, hogy a zene égi megnyilatkozás, több az emberinél, hiszen a mennyországban az üdvözültek kórusa dalol, az angyalok harsonáznak, zeng az egész mindenség. Ezt írja a Cshandógja-Upaniszád: "A lények lényege a föld, a föld lényege a víz, a víz lényege a növényzet, a növényzet lényege az ember, az ember lényege a szó, a szó lényege a himnusz, a himnusz lényege a dal, a dal lényege a felcsendítés." A konfuciánus kínai hagyomány szerint a világ teremtése zenével, egész pontosan dobütéssel kezd dött. A felcsendítés tehát dobütés volt. Így ír az ókínai Sziün-ci: "A dob a nagy kett s. A zene fejedelme, az összes hangszereket összefogja, hasonló az éghez. A harangok hasonlóak a földhöz, a zeng kövek a vízhez, az orgonák, a furulyák és sípok hasonlóak a csillagokhoz, a naphoz és a holdhoz, a kerepl , a fu-dob, a harangállvány, a rovátkolt szél deszka-állat és az ütemjelz fa hasonló a világ tízezernyi létez jéhez." Tehát a hangszerek sora és persze a hangjuk az analógiás logika rendjében megfelel a mindenségnek. Plutarkhosz szerint Babilonban az évszakokat zenei viszonyszámokkal kapcsolták össze. A tavasz az szhöz kvart, a télhez kvint, a nyárhoz oktáv viszonyban van. Innen ered a szférák zenéjére vonatkozó elképzelés. Püthagorasz úgy tudja, hogy a Szaturnusz és a Vénusz, másrészt pedig a Jupiter és a Merkúr kvart viszonyban vannak egymással, mert a mindenség hangzó kozmosz, a zene pedig a mindenség analogonja. (Idézi Wagner József: Az antik világ zenéje.) Vagyis az ógörög fölfogás egyezett az ókínaival. A szférákról annyit, hogy úgy gondolták, hogy a világ egymásra boruló gömbökb l, szférákból áll, amelyek egymással súrlódva muzsikálnak. Kepler le is kottázta a szférák zenéjét, minden bolygónak külön dallamot talált. Volt alkalmam meghallgatni: eléggé nyúlós muzsika. A marxizmus a maga csacsiságában azt tanította, hogy a zene a munkadalból alakult ki. A közös er feszítés, például a piramisok köveinek vonszolása megkövetelte, hogy mindenki egyszerre húzzon és lépjen. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Eszerint az ének és a muzsikálás termel eszközként kezdte pályafutását. A görög mítosz is tud err l valamit, csak éppen fordítva. Amphion, Thébai alapítója úgy építette városát, hogy lantjának hangjára a hatalmas terméskövek egymásra rakódtak. A régészet sokszorosan bebizonyította, hogy az ember már akkor is zenélt, amikor még egyáltalán nem dolgozott, csak élt a természet paradicsomi b ségével. Találtak Kínában kb. 9000 éves furulyákat, ma is megszólaltathatók. De fölfedeztek 45 ezer éves furulyát 1995-ben Szlovéniában, neandervölgyi leletek társaságában. Ian Cross, a Cambridge-i Egyetem kutatója pattintott kovaszilánkokról állapította meg, hogy hangszerként használták ket. Ki tudja, mikor. Talán száz- vagy kétszázezer éve. Stephen Mithen, a Readingi Egyetem professzora szerint "az ember nemcsak hogy el bb zenélt, mint beszélt, de a zene egy lépés volt a beszéd kialakulása felé". A madarak meg is rekedtek ezen a szinten: az beszédük zene maradt. Hamvas Béla úgy véli, hogy "a madárzene áttörés a transzcendenciába, anélkül, hogy az életet elhagyná" Vértes László, a jeles régész, a vértessz ll si sember megtalálója szokta mondani, hogy az a lelet tekinthet embert l származónak, amelyiknek a környezetében kultusz nyomai kimutathatók. Vagyis az ember a kultusszal kezd dött, tehát a zene is kultikus, szakrális volt. Lenin nyomán Lukács György azt állította, hogy a m vészet csupán tükrözés. A m vész tudata visszatükrözi a tapasztalt világot. A tükrözésb l lett a szocialista realizmus, más szóval a hazugság, tudniillik a hatalom kinyilvánította, hogy melyik tükörkép a hiteles és melyik nem, s aki a tényleges valóságot mutatta, ellenség lett. De kérdezzük meg, mit tükröz a zene. Kétségtelenül létezett a XX. század avantgárdjában olyan, a marxizmus színvonalán álló zenei irányzat, ami megpróbálta, úgymond, tükrözni s beépíteni a m be a természeti zörejeket a tenger hangjától a fékcsikorgásig. Születtek opusok autófékekre, fazekakra és vekkerekre, de az ilyen kísérleteket a szocreál ideológusai nem ölelték keblükre, még csak nem legyintettek rájuk, mint szamárságokra, hanem üldözték ket. A tükrözéselmélettel szemben áll Ananda K. Coomaraswamy, a m vészeti írók fejedelme: "A m vészet feladata, hogy megragadja az eredend igazságot, hogy ami nem hallható, hallhatóvá tegye, hogy kimondja a primordiális - 384 Szerkesztette: Fargó Ferenc


szót, hogy visszaadja a primordiális képet." A primordiálist egy másik magyar szóval talán sideának, els szónak, els képnek vagy akár Igének mondhatjuk. A neolitikus m vész azért absztrakt, vagy helyesebben algebrai, mert a nagyon különböz dolgok hátterében lev egyedüli forma csakis algebrai lehet. A k kori m vész nem dekorátor volt, hanem metafizikai ember. A zene tehát azért lehet a szentnek a leg sibb kifejezése, mert mindig metafizikai, soha nem lehet még annyira sem konkrét, mint például egy ikon. Egy bizonyos szempontból a közönségnek igaza van, szeretne szórakozni, és szeretné megtudni, hogy mir l szól a m . Közölni kell vele a fájdalmas igazságot: a m vek többsége Istenr l szól, akit illedelmes társaságban sohasem emlegetünk. A m nevelési célja nem az érzékenység fejlesztése vagy a vizuális kultúra növelése, hanem filozófiai nevelés. Tárgya ontológia és teológia, az élet tervrajza. Coomaraswamy fölfogása szerint tehát a m vész az Ég üzenetét közvetíti a Földnek. Ezt a m veletet nevezzük orfikának. Minthogy a zene lényegében az égb l származik, a régi id k bölcsei olyan m vészetnek tekintették, amely összefogja a többit, ezért rendszerint együtt tárgyalták a költészettel, a tánccal, a szertartásokkal. S t, arról is meg voltak gy z dve, hogy a muzsika a társadalom életére közvetlen és dönt hatást gyakorol. Platón írja az Államban: "A jó, illetve a rossz ritmus a szép és a csúnya beszédhez hasonul, s azt követi, akárcsak a jó, illet leg a rossz dallam." Így hát a helyes beszéd, a jó dallam, a rend és a ritmus együtt jár a jámborlelk séggel, persze nem azzal, amelyet szépít leg a butaság értelmében használunk, hanem a valóban jól és szépen kialakult erkölcsi magatartással. Az els ismert zenepedagógus a spártai Terpandrosz volt, aki oly csodálatosan játszott kitharáján, hogy egy alkalommal lázadást csillapított le vele. Kína sem maradt el Görögországtól. Sziün-ci, az els kínai zenetudós írja: A zene (jo) voltaképpen öröm (lo). Az ember nem lehet el öröm nélkül, ha pedig örül, akkor ezt hangokkal kell kifejeznie, mozgás és nyugalom által kell testi formába öntenie. A régi kínaiak, a görögökhöz hasonlóan, a zene körébe sorolták a zenés-táncos játékokat, s t a költészetet is, mint ezek részét. Nem mellékes, hogy a zene és az öröm írásjele megegyezik. De folytassuk Sziün-civel: "Ha az ember úgy ad örömének testi formát, hogy letér a helyes útról, akkor nem kerülheti el a felfordulást. A régi királyok gy lölték a felfordulást, megállapították tehát az Ódák és Himnuszok muzsikáját, hogy a zenét megtarthassák a helyes elvek útján (tao). Céljuk az volt, hogy a muzsika képes legyen örömet kelteni, de soha ne ernyesszen el; hogy szépsége képes legyen változni, de soha ne hunyjon ki; a hangok sokasága vagy kevesebb volta, szerénysége vagy gazdagsága, valamint a szünetek és hangok ritmusa képes legyen felkelteni az emberben a jóra való hajlamot; s a b nözés szellemének a zene ne nyisson utat a szívbe." Az ünnep, a zene és az öröm szent egysége - a kultusz és a kultúra azonossága - még ma is elevenen él a természeti népek szertartásaiban, melyek egyszerre istentiszteletek és mámoros kifejez dései az istenélmény örömének. Ezek az si rítusok mindig totálisak: a mozgás, a szó, a költészet, az ének, a játék, a szín - valamennyi m vészet, s t, az egész közösség (!) részt vesz bennük, hogy a mennyet megidézzék. Tudjuk Platóntól és Sziün-cit l, hogy a zene üdvösségszerz , mert képes fölkelteni az emberben a jóra való hajlamot, ám ugyanúgy a b nözés szellemének is utat nyithat a szívbe. Napjaink mítoszhamisító nagyüzemeiben, a filmgyárakban, amikor valami csuda mutatványra készülnek, vadul kezdenek villogni a komputerek kijelz i, szerepl k térid -generátort emlegetnek, vagy fantasztikus fegyvereket szednek el . A valódi mítoszokban a h sök ilyenkor sokkal egyszer bb eszközhöz folyamodnak: dalra fakadnak. A zene ugyanis a legnagyobb er k egyike. Valóban mitikus hatalom, a mítosz pedig a kezdet kezdetének megnyilvánulásait idézi föl. Sarkadi Imre megrendít novellát írt Apollón és Marszüasz szatír párviadaláról, ami, mint ismeretes, életre-halálra ment: Apollón lanttal küzdött, Marszüasz fuvolával. Tudjuk, utóbbi vad, eksztatikus dallamokat játszott, s vesztett - Apollón elevenen megnyúzta. A Kalevalában Joukahainen, a lapp legény hívja énekpárbajra Vejnemöjnent: "Vejnemöjnen dalba kezdett: roppant a föld, a tó rengett, reszkettek mind a rézhegyek, dombok döngtek, dübörögtek, k sziklák kettészakadtak, parton a kövek pattogtak! Varázsolja Joukahainent: szánrúdját szederbokorrá, jármát rekettyévé rontja, szánja talpát t zfa tönkké" - és így tovább. Végül: "Magamagát Joukahainent derékig dágványba dugja, mellig mocsárba meríti, hónaljig homokba nyomja." Dalnokversenyeket minden komolyabb kultúrában rendeztek, Spártától Németországon át a Röpülj páváig. De Vejnemöjnen éneke több az egyszer nótánál, varázser van benne. A varázslat, tudjuk, természeti és a természetfölötti er k összekapcsolása. A zene képes erre. Ez azt is jelenti, hogy a zene lényegét földeríteni annyi, mint föllebbenteni a fátylat a lét titkáról. A zene hatalma azóta sem enyészett el: a hatalmas és legy zhetetlen Szovjetuniót nem a Franciaországméret Ukrajna vagy a megszámlálhatatlan mohamedán népek kezdték szétverni, hanem Vejnemöjnen - 385 Szerkesztette: Fargó Ferenc


utódai, a csöppnyi észtek. sapjuktól vették erejüket: alig milliónyian húszezer kórusban énekelnek. A zenénél jobban semmi sem képes társadalmat szervezni: ha jól élünk vele, fölemel, a rossz, az eretnek muzsika viszont megront. Az isteni származású Orpheusz lantjával elb völte az egész természetet, s t az Alvilágot is, hogy szerelmét, Eurüdikét kiszabadítsa onnan, Orpheusz nevéb l származik az orfika szó, ami azt jelenti, hogy a zene, és általában a m vészet, lényegében istentisztelet, kultusz, összeköt kapocs Ég és Föld között. A helyzet természetesen nem ennyire egyszer . Az Ég-Föld viszony, mint minden harmonikus rendszer, valójában hármas természet , mert a poklot is jelenti, ez az Orpheuszmítoszból világosan kiderül. Az indiai Dzsaimija Brahmanában is szerepel egy különös zenei párbaj. Ananda K. Coomaraswamy így ismerteti: "Pradzsapáti és a Halál egymással ellentétes áldozatot mutat be: két hadsereg, két szólam segíti a h söket. Pradzsapáti szólama dics ít énekekb l, recitativókból és rituális cselekedetekb l áll, a Halálé pedig abból, amit mer szórakozásból énekelnek és játszanak el hárfaszó kíséretében. Miután a Halál legy zetett, a n k házába megy, és az, ami el z leg az szólama volt, az ezután az lesz, amit az emberek saját gyönyör ségükre hárfakísérettel játszanak, cselekszenek, énekelnek." Eszerint a szent, az orfikus muzsika emelné áldozatával az embert az égbe, a Halál pedig lerántaná. A Halál találmánya a szórakozató zene, s t a szórakoztatóipar - amivel a történet végén ajándékozza meg az emberiséget. Ha kemények és pontosak akarunk lenni, úgy is mondhatjuk, hogy ez az ajándék maga a Halál, a pusztulás, a pokol. A m vészet nagy, orfikus korszakaiban, utoljára a középkorban, nem szignálták a mesterek alkotásaikat. Miért? Mert a m nem róluk szólt. Lényegében papi hivatást folytattak: önmagukat az égi üzenet közvetít inek tudták. "Mert valójában nem én alkotok, én csak az eszköze vagyok az alkotásnak: az individualitás a m vészetnek sem célja, csupán eszköze" - írja Coomaraswamy. Európában a reneszánsz korában kezdett elszakadni a m vész az égt l, és tisztelettudó, s t alázatos eszközszerepét az önmegvalósítás büszkeségével, majd g gjével cserélte föl. Ez az a történelmi pillanat, amikor a kultuszból a kultúra kiválik, és ez mindkett számára végzetes. "Ahol a m vész saját személyiségét kihasználva exhibicionistává válik, ott hanyatlásnak indul a m vészet" - folytatja Coomaraswamy. Immár megértük a m vészek exhibicionizmusát. És mi jött ki bel le? A zenélés ipar lett. Az önmegvalósítás eredménye pedig a normális, a teljes ember? Vagy ellenkez leg, a specialista, a töredék lény, aki legföljebb sikeres és pénzes? Hamvas szerint "az a zenész, aki nem közvetlenül, az els forrásból hallja az eddig még meg nem nyilatkozott hangösszefüggést, az nem m vész" A posztmodern zeneipart - akárcsak a festmény- vagy az irodalomkészítést - két részre lehet osztani. Az egyik oldalon áll az ún. magas kultúra, a másikon a szórakoztató. A komolynak mondott zenészek és írók legsikeresebbjei a vezet kritikusok útmutatása szerint, az izmusok parancsára, a piac pillanatnyi ihlete szerint dolgoznak. Szó sincs az Ég és a Föld közötti üzenetváltásról. M veiket hangos sajtóvisszhang fogadja, de a bemutató után él ember nem hallgatja meg ket - ugyanis els sorban akusztikai problémákról szólnak, ezért unalmasak és érdektelenek, legföljebb gimnáziumi fizikaórán lehetne bemutatni ket. Hogy ismét Coomaraswamyt idézzük: "A m vészet a dolgok lényegét utánozza, nem pedig megjelenési formájukat." Tehát semmi esetre sem a hangokat. A hangok - akár a képz m vészetben a színek és a formák - nem témái és végképp nem céljai a lényeg megjelenítésének, hanem csupán eszközei. A zeneakadémiák bérletesei ezért az atonikus koncert után odahaza azonnal bevesznek egy adag Bachot ellenméreg gyanánt. A másik oldalon állnak a szomszéd Laliék, akiknek megfájdul a fejük a kísérleti zenét l, joggal, mert nem értik, hiszen nincsen égi-emberi üzenete. Bachtól viszont megijednek: az Ég és a Föld szédít - közös! - távlata valóban megrendíti a kikapcsolt embert. Márpedig a nekik gyártott szórakoztató zenei termék a kikapcsolásról szól, s t, mai formájában az agym ködés leépítésér l. Szent Ágostonnak van egy érdekes párbeszédes eszmefuttatása A zenéről cím m vében: "A nép tapsai és mindenfajta színházi siker szerinted nem azon dolgok közé tartozik, amelyeket a szerencse és a m veletlen emberek tetszése határoz meg kérdezi a Mester. Mire a Tanítvány: Azt hiszem, semmi sem esetlegesebb ezeknél. Mester: Ha valaki azért énekel, hogy dicsérje t a nép, vajon nem többre becsüli-e a sikert, mint az éneklést? Tanítvány: Föltétlenül. Mester: Ha nincs olyan színész egy se, aki foglalkozásának célját nem a pénzben és a sikerben látná és keresné, akkor le kell vonni a következtetést, hogy a színészeknek vagy nincsen zenei tudásuk, vagy jobban hajszolják a sikert és az egyéb javakat, mint a dolgok megértését.” Ágoston kivételt sem tesz, amikor azt állítja, hogy a színész – mai szóval: a zenei szórakoztatóiparos – vagy kontár, vagy árulója a muzsikának. Ha ismerte volna az indiai hagyományt, kimondta volna, hogy a Halál ügynökei valamennyien. És ha Ágostontól másfél ezer évet ugorva korunkban nézünk szét, azt tapasztaljuk, hogy korunk zenéje – - 386 Szerkesztette: Fargó Ferenc


akárcsak festészete, filmje és irodalma – túlnyomórészt szórakoztatóipari termék, magyarán giccs. Nem orfikus, nem istentisztelet, nem kultusz, ezért az emberi léleknek sem felel meg. A Dolgoknak, a pénznek veti magát alá, a sikernek, a mulandóságnak, a Halálnak. Hatástartománya az emberi alatt van: az érzékszervekhez szól, esetleg indulatot kelt, érzelmeket. Mivel nincsen szellemi tartalma, m alkotásként nem létezik. Giccs az, ami nincs. Hamvas ezt írja: "A zenei hazugság a legelvetemültebb, mert az embert a legvédtelenebb oldalán demoralizálja; megakadályozza az emberben a logosz pirkadását; idiotizmust követel: vidám menetelést a koncentrációs tábor barakkjai között az akasztófa felé, mindig fortissimo." És valóban, a szórakozató zene minden évben hangosabb és hangosabb lesz. Hallgassuk most az ókorból a kínai Sziün-ci gondolatait: "A zene az égalatti legnagyobb egységesít je, a bels harmónia köteléke, amit az emberi természet követel meg." Ha a zene kiegyensúlyozott és nyugodt, akkor a nép békés lesz, és nem züllik szét. Ha a zene tisztelettudó és méltóságteljes, akkor a nép szeretni fogja a rendet, és nem támaszt felfordulást. Ha a zene elb völ en szép, és ezáltal veszélyessé lesz, akkor a nép nemtör döm és állhatatlan, alantas és közönséges lesz. Milyen a zenénk? Kiegyensúlyozott? Nyugodt? Elb völ en szép, vagy még az sem? És milyen a nép? Békés? Méltóságteljes? Vagy alantas és közönséges? Ki ilyen, ki olyan. De sose beszéljünk másról, kérdezzünk helyesen: milyenek vagyunk mi? Milyen a mi a zenénk? Bevallom, elfog a harctéri idegesség, amikor valaki az agyát vereti dzú-dzú zajjal. Miként gy lölheti valaki ennyire a zenét? Önmagát? Mindenkit? Múltkor Lali szomszéd a kocsiját hátravitte a kertbe, letekerte az ablakokat, és az egész környéket elárasztotta a gépek zenéjével. Már kezdtek hullani a fákról a rigók meg a fülemülék, amikor én is hátravittem a kocsimat, letekertem az ablakot, és benyomtam Bachot tövig. Két perc múlva csönd lett. A zenegy löl k világszerte nyomulnak. B getik a strandon, az autójukban, a benzinkutaknál, a bevásárlóközpontban kötelez a bömböl giccs a sárgarépavásárláshoz. Mint tudjuk, ezek a helyek korunk székesegyházai. Nem csodálkozunk a bennük lakó szellem és a neki zeng zsoltárok, himnuszok és zsolozsmák tökéletes egységén. Ha megkérdeznénk Laliékat, gy lölik-e a muzsikát, meghökkennének, és tagadnák. k bizony lelkes zenerajongók. Hanem amivel támadják önmagukat és környezetüket, az bizony gyilkossági kísérlet. Mi több, isten zés. k szórakozásnak mondják. Mozart muzsikája még egyszerre a legmagasabb m vészet és szórakozás, le lehet írni a zene és az öröm közös kínai írásjelével. Azt alkották és hallgatták, amit a legjobban szerettek, vagyis a munka, a m és az öröm még nem vált szét. Gondoljunk a régi tánczenékre: a menüettek, a gavotte-ok, s t a csárdások és a különféle népek lakodalmas táncai mind-mind ennek a hajdani egységnek a bizonyítékai. Az újkori nagy muzsikusok - Brahms, Liszt, Bartók, Kodály - egyaránt a népzenéhez nyúltak vissza mint tiszta forráshoz, amikor a koncerttermek kongani kezdtek a szellemi ürességt l. Ezekt l a mesterekt l azt is tudjuk, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a népzene és a legmagasabb igény ún. komolyzene között semmiféle színvonalkülönbség nincs. S t, ha mégis, akkor az az el bbi javára szól. A komolyzene és a könny zene elkülönülése Gazdaságkor szétválasztás- és giccstörvényének következménye. Mivel kezd dött? "Odáig jutottunk, hogy szétválasztottuk a munkát és a kultúrát. A kultúrát olyasminek tekintjük, amit szabadid ben kell megszerezni. Ott, ahol a munka egyben nem a kultúra eszköze is, csak irreális, melegágyi kultúráról beszélhetünk. Ha a kultúra nem nyilvánul meg mindabban, amit csinálunk, akkor nem vagyunk kulturáltak. Veszteségünk mélységének legékesebb bizonyítéka az, hogy ahova civilizációnk sorvasztó lehelete eljutott, ott minden más nép kultúráját elsorvasztotta” – írja Ananda Coomaraswamy. Samuel Pepys a XVII. századi London életér l írott könyvében fontos tényként említi, hogy a szobalánynak komoly szerepe volt a családi kórusban. Ha ennek nem tudott eleget tenni, akkor nem alkalmazták. Kétszáz éve az operaslágereket még fütyülték a suszterinasok az utcán. Lali és barátai egyre ritkábban énekelnek, a diszkózajban ugyan mit dalolhatnának? A dzú-dzút vagy a kísérleti koncertzenét el lehet fütyülni? A kultúra elvesztésének lényege éppen ez: nem alkotjuk, és nem éljük, hanem fogyasztjuk. Vesszük. Laliék megvásárolják pénzükön a nekik rendelt úgynevezett könny zenét, a m veltebb fogyasztóréteg pedig a komolyat. A végeredmény a munka, a kultúra, a m vészet szétválása? Annál is rosszabb: lényünk hasadozik szét. A zenék között természetesen mindig léteztek különbségek, miként az emberek szellemi színvonala között is. Platón Államában fejti ki Szókratész az ember lelke és zenéje közti analogikus kapcsolatot: - 387 Szerkesztette: Fargó Ferenc


„Majd azt is meg kell beszélnünk Damónnal, hogy milyen versmérték illik a rabszolgalelkülethez, a dölyfhöz, az eszeveszettséghez és a többi rossz lelki tulajdonsághoz, és milyen ritmusokat kell meghagynunk az ezzel ellentétes tulajdonságoknak.” Philoxénosz dythirambus-szerz , Platón kortársa csöppet sem volt rabszolgalélek, noha balsorsa folytán el bb Athénban élt hadifogoly rabszolgaként, majd kés bb Szicíliában is, ahol I. Dionüsziosz türannosz fogságába esett. Itt udvari zenész lett, és feladatköréhez tartozott az uralkodó dilettáns zöngeményeit dicsérni. azonban nem rejtette az igazságot véka alá, mire Dionüsziosz a k bányába küldte. Egy év múlva visszahozatta, mondjon véleményt újabb m veir l. Philoxenosz végighallgatta, majd odaszólt a porkolábokhoz: vigyetek vissza a k bányába. Mi a zene föladata a társadalomban? Sziün-ci szerint: "A zene azért különbözteti meg egymástól az egyeseket, hogy ezáltal megteremtse az összhangot, azért hasonlítja össze a különböz dolgokat, hogy ezáltal tegye széppé a részek arányát, s azért egyesíti a különböz hangokat, hogy ezáltal megteremtse a m vészi szépséget. Így képes rávezetni mindenkit az egyetlen helyes útra." Korunk ezzel szemben tagadja, hogy létezne egyetlen helyes út. Azt állítja, hogy annyi helyes út van, ahány egyén él a földön, ezért fölösleges az összhangot keresni, és senkit sem kell a helyes útra terelni. Ez természetesen hazugság: amit manapság er sen bizonygatnak, annak az ellenkez je sem igaz. Korunk éppen úgy az egyetlen helyes út álláspontját vallja, mint bármelyik el z . Ez az út, mint tudjuk, a mefisztói alku, a világelfogyasztás útja. Azért vált szükségessé a m vészet földarabolása komolyra, könyny re s még tovább izmusokra, nehogy megvédjenek bennünket Isten hírnökei: Palestrina, Bach, Mozart, Bartók és a többi orfikus muzsikus. Az izmusok - miként Jungtól tudjuk, tisztes helyükr l ki zött démonok a Dolgok uralmát szolgálják, egy ütemre lépnek a divattal. Így folytatja Sziün-ci: "A szertartások és a zene lehanyatlása, ugyanakkor az eretnek zene fölemelkedése: a veszedelmek, az ország feldarabolása, a sértés és a szégyen alapja." Err l beszélünk. A szertartások és a zene lehanyatlása egybeesik a globális veszedelmek támadásával, az országok küls és bens földarabolódásával. De Sziün-ci nem csupán az igazi zene lehanyatlásáról beszél, hanem arról is, ami a helyébe lép. „A zene mély hatást tesz az emberekre, átalakítja erkölcseiket, megváltoztatja szokásaikat. Amikor a régi királyok a szertartásokkal és a zenével irányítottak, akkor a nép békés és nyugodt volt. Valahányszor erkölcstelen muzsika gyakorol hatást az emberekre, lázadó szellem felel arra, és felfordulás keletkezik. A gépek zenéjében nem a szeretet lelke él, hanem az er szaké. Láttuk Dionüsziosz és Philoxénosz esetét, és úton-útfélen szenvedjük Laliék támadásait. Higgyék el, a zenegy lölet és a mindennapi er szak terjedése egyazon jelenség két oldala. Ellenpróba: el tudják képzelni, hogy egy Chopin-rajongó kedvencének szonátáit bömböltetné mások fülébe? Az erkölcstelen vagy eretnek zenének a régi id kben nem voltak polgárjogai, védekeztek ellene. A középkori egyház tilalmazta. Az eretnek muzsika nem orfikus, nem az Ég és a Föld között közvetít. A pénzr l szól. S mivel hitetlen, nincs se dallama, se ritmusa. Az avantgárd komolyzenéb l már hetven éve szám zték a dallamot, a szórakoztatóból a ritmust. Hogy mondhatunk ilyent, amikor a diszkózene tömény ütem? Nos, éppen err l van szó: nem ritmus, hanem ütem. Mint tudjuk, a ritmus az élet, a természet, a lét lüktetése, ezzel szemben az ütem a gép egyhangúsága. Aki a Dolgok uralma alatt áll, annak a gépek húzzák a nótáját. Olyan emberek segítségével, akik teret engedtek lényükben a gépnek, a személytelenség démonának. A mai tömegzenéket gépek készítik – gépeknek. Akármelyikünk szerezhet dzú-dzút egy átlagos számítógépen átlagos programmal, amelynek mondjuk, hat hangsávja van. Az egyikre teszünk egy cintányért, a másikra tapsot, a harmadikra sikolyt, a negyedikre és az ötödikre egy-egy dobgépet, s még mindig marad egy, amit ki se kell használnunk, nehogy túl muzikális legyen a kompozíció. M vünk pontosan úgy fog hangzani, mint ami az isten z zenegy löl k magnójából dübög.

Czakó Gábor *forrás: Kortársonline


Hamvas-tár. tár2 HAMVAS-TÁR 2. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK

Recommend Documents