Haladni kell a korral! Interneten a Mécsvilág - facebook-on egyesületünk!

MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

Haladni kell a korral!

muveszetbarat.mateszalka.hu

Kürti László:

Interneten a Mécsvilág - facebook-on egyesületünk! Magam azok közé tartozom, akik szeretik a papír illatát, akik még papucsot húznak és egy kávé mellett lapozgatják a friss újságot. A lapot jó kézbe fogni, zizegve hajtogatni, az igazán értékeseket pedig még össze is rakosgatni, gyûjtögetni. Csodás dolog régi elsárgult példányokat elõvenni, szinte átélni akár száz éve történt dolgokat, tudni, hogy ezt még a dédpapa nézegette. Nem tudom hányan vagyunk azok, akiknek valamennyi Mécsvilág szám megvan. Az elsõ még kicsi volt és kék, 2001 augusztusában jelent meg, s csak az egyesületi tagok kapták meg. Azóta az évszakok ritmusában jönnek a lapok, soha egyetlen ki nem maradt, s már jó ideje bárki hozzáférhet különbözõ nyilvános helyeken. Hovatovább ez a város egyetlen újságja. Ez persze nem örömhír, de tény. Látszólag ellent is mond ez annak, amirõl mi oly szívesen és büszkén beszélünk mindig: ez egy öntudatos polgársággal bíró kisváros. Ha rossz napom van, már magam is kételkedni kezdek. Ha azonban a Mécsvilággal bíbelõdhetek, csokorba szedem az eseményeket, híreket, akkor mégis mindig megállapítom, hogy jó kis hely ez a Mátészalka! Akkor lennék boldog, ha ezt az olvasók is így éreznék, mi több, minden nap valamit tennének is - akár milyen pici dolgot - hogy ez így is maradjon. Sok dolog van, amit magunknak kellene megcsinálnunk, amiben nem kellene mindig a "hivatalra" várni. Nem feltétlenül gondolok most szobor-, vagy emlékmûállításra. Inkább olyan egyszerû dolgokra, hogy például nemcsak az udvarunkon, hanem a házunk elõtt, igen a közterületen is lenyírjuk a füvet, elseperjük a járdát, letakarítjuk a havat. Ebben a lapszámban olvashatunk arról, hogy az iskolás gyerekek hogyan gondolkoznak errõl, és milyen kezdeményezéssel álltak elõ! A Mécsvilág számomra az az eszköz, ami nem engedi meg, hogy nyomtalanul múljanak el a velünk, nálunk történt dolgok.

XI. évfolyam 2. szám 2011. június

Az az igazi, ha már az elõkészületek is papírra kerülhetnek, majd a beszámoló is elkészülhet. Több mint négyszáz tagunk a nagyvilágban és a még több Mátészalkán élõ, ide kötõdõ, az iránt érdeklõdõ honfitársunk ma már a papíralapú Mécsvilágból tájékozódni képtelen. Ahhoz ugyanis legalább egy erdõt kellene kivágni, s egy saját postaszolgálatot is jó lenne alapítani. No, de itt van nekünk az internet, s az online lehetõség. S, ha internet, akkor már kevés a saját honlap, akkor már facebook is kell. Állítólag az információ áramlása itt a leggyorsabb és leghatékonyabb. Ez nekem már sok. Ezt a tempót már nem bírom, de szerencsére az én feleségem - egyesületi tagtársam képes volt megújulni, és magára vállalta az egyesületi facebook oldal mûködtetését. Tehát mégsem maradunk le, s talán a fiatalok is hamarabb megtalálnak bennünket, fényképes oldalainkat böngészve akár kedvet is kaphatnak programjainkhoz. Mostantól tehát az interneten is olvasható a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mécsvilág címû lapja! A legfrissebb, és több korábbi szám online változata elérhetõ egyesületünk honlapján: muveszetbarat.mateszalka.hu valamint Mátészalka város hivatalos honlapján: www.mateszalka.hu (Aki ezen a helyen kereskedik, elõször a "Város" menüpontra, majd a "Helyi médiára" kattintson.) Természetesen továbbra is létezik az újság papíralapon, amely Mátészalkán több nyilvános helyen hozzáférhetõ marad, például a Városi Mûvelõdési Központban, a Szatmári Múzeumban, a Polgármesteri Hivatalban, a Városi Könyvtárban, a T-Mobil Szaküzletben, a Falánk Fanni Cukrászdában, a Novella, a Kõszikla és a Forrás Könyvesboltokban, a Szamos, a Fecske, a Sas és a Fehér Írisz Gyógyszertárakban. Pénzes Ottó

apajegyek ezek a jegyek nem az anyámtól valók. anyám jegyei gyûröttek, barnábbak az enyémeknél. hónom alatt szorítom, régi hetilapok, zötyögök velük még néhány megállót. reggeli arcomon óvatosan húzom a borotvapengét, soha nem szerettem tömegközlekedni érzékeny arcbõrrel. örökké kisgyereknek kéne maradni, erre gondolok. már nem emlékszem, hogy apámnak melyik megálló elõtt fogtam meg a kezét aggodalommal. -- ha nem figyelsz, gyermekeddé válnak a szüleid-nem figyeltem, nagyot zökkent a villamos. vágányváltásnál vagy hirtelen fékezéskor szokott a szerelvény ilyen vadul viselkedni. mire stabilizáltam, felfedeztem a helyzetemet, már esély sem volt elmagyaráznom neki a felnõttek dolgait. nincs értelme rendet tenni a generációk között. vagyis. ez a rend: apa vagyok. inget mindig állig gombolok, megfontolom a gesztusaimat. anyám le sem tagadhatná apám jegyeit rólam. a cukrászda elõtt, ha mégis el kell mennünk, nem sír, hogy õ fagyit szeretne, én meg nem árulom el, hogy megint nincs egy lyukas fillérem se.

töredékek (részlet) nekem nagyon erõs hitem van abban, hogy szeretve vagyok. de olyan nagyon szeretve, hogy egyáltalán és semmivel kapcsolatban nincs min aggódnom. mégis, visszatérõen belém hasít a rettegés, hogy tévedek. ilyenkor szükségem lenne rá, hogy ez megértve legyen. és nemcsak megértve.

2

Lemondott elnöki tisztségérõl Dr. Cservenyák László

MÉCSVILÁG

Ha Õ lenne Magyarország arca

Harcsa Veronikával ünnepeltük a magyar jazzt

Szinte napra pontosan 12 évvel a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület megalakulása után, május 31-i hatállyal lemondott elnöki tisztségérõl Dr. Cservenyák László. Egyesületünk elnöke, a Szatmári Múzeum igazgatója levélben közölte szándékát. Kérésére Pénzes Ottó titkár megkezdte az Alapszabályban és a Szervezeti és Mûködési Szabályzatban elõírtaknak megfelelõen a tisztújító rendkívüli közgyûlés összehívásának elõkészítését. A tervek szerint erre 2011. június 7-én, 17 órakor a Mûvelõdési Központ Szalkai László Termében kerül sor.

A tagságról, az új vezetõségrõl és a támogatókról A tagdíjfizetés határideje már március végén lejárt, de még majd 30 tagtársunk nem teljesített egyetlen kötelezettségét. Sajnáljuk, ha meg kell válnunk tõlük. Az igényes programoknak, nívós, helyi produkciók támogatásának támogatói bázisa szûkül minden egyes elveszített taggal. Mindenki tudta, hogy nem kiváltságról van szó, amikor hívásunknak eleget téve közénk lépett, hanem áldozatról. Legtöbb tagtársunknak ez az áldozat mindössze az évi 2.000 Ft tagdíj lenne. Erõszakkal azonban senkit sem lehet itt tartani. Szerencsére azonban vannak olyan tagjaink és szimpatizánsaink is, akik igyekeznek méltányolni azt a kultúraszervezõ munkát, amit a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület végez, s lehetõségeikhez képest támogatják azt. Az eltelt idõszakban Tempfli József, id. Dr. Hauser Tibor, Ujhelyi Jánosné, Szakszonné Csepei Katalin és a Debrecenben élõ Kunné Fehérvári Flóra - gimnáziumunk volt igazgatója - támogatta egyesületünket. Õ az igazán nagyvonalú támogatása mellett levelet is küldött nekünk, amelybõl idézünk egy részletet: "Köszönöm, hogy ennyi év után is gondolnak rám és rendszeresen megkapom színvonalas újságjukat. Mindig örömmel veszem kezembe, mindent elolvasok benne, s idõnként másoknak is megmutatom. (Szinte dicsekszem vele, mintha az én érdemem lenne, hogy ott a "végeken" ilyen nagyszerû kulturális események vannak.) Megható számomra az a törekvésük, hogy a Mécsvilágon keresztül, s egyéb rendezvényekkel igyekeznek kultúrát lehelni kedves kisvárosom életébe. Remélem, ha igazi nyugdíjas leszek, (jelenleg ugyanis nyugdíjasként is teljes gõzzel dolgozom), néha eljutok majd újra néhány ot-tani kulturális programra. A szerkesztõbizottság minden tagjának további sikeres tevékenységet, jó egészséget, kitartó munkát kívánok, s remélem, hogy a Mécsvilág még nagyon sokáig, tiszta fénnyel világítani fog. Üdvözlettel: Kunné Fehérvári Flóra Debrecenbõl" Végül néhány szót egyesületünk vezetõségének átalakításáról is ejtsünk, ami Dr. Cservenyák László lemondásával vált aktuálissá. Terveink szerint június 7-én tartanánk meg a tisztújító közgyûlést, így hát részletesen majd csak a következõ lapszámunkban számolhatunk be a történtekrõl. Annyit azonban mint az egyesület alapító titkára bejelenthetek, hogy amennyiben a tagság méltónak talál rá, vállalom az elnöki tisztséget, s a vele járó felelõsséget. További elképzeléseimrõl már a közgyûlés elõtt számolhatok be, ahová minden kedves tagtársunkat és érdeklõdõt várunk. Pénzes Ottó egyesületi titkár

2011. június

Jó lenne, ha Õ lenne Magyarország arca. Jó lenne, és nemcsak azért, mert szép, hanem mert érdekes, nemcsak azért, mert bájos, hanem azért, mert sugárzó személyiség, nemcsak azért, mert remek hangja van, hanem azért, mert igényes, nemcsak azért, mert szépen beszél magyarul, hanem azért, mert angolul, franciául… is meg tudja fogalmazni, és elõ tudja adni gondolatait, érzéseit, nemcsak azért, mert szereti a hazáját, hanem azért is mert vállalta, hogy a jazz mûfajában is megszólaltatja a magyar irodalom klasszikusait, nemcsak azért, mert ragaszkodik az értékekhez, hanem azért, mert képes új utakra is lépni, nemcsak azért, mert tudja, mi való a nyilvánosságra, és mi nem, hanem azért, mert esze ágában sincs celebkedni, nemcsak azért, mert mindenkivel

kedves, hanem azért is, mert tartása van, nemcsak azért, mert nagy produkciókra képes, hanem azért, mert a legkisebb településen, a legkisebb közönségnek is szívét, lelkét adja… Szóval ismét Mátészalkán járt Harcsa Veronika. Amikor elhatároztuk, hogy ebben az évben is megünnepeljük a magyar jazzt, már tudtam, hogy a Magyar Jazz Szövetség kínálatából Õt kell választanunk, s ha a pályázatunkat siker koronázza, megismétlõdhet a csoda, ami már egyszer megtörtént a tavalyi Fényes Napokon a zsinagógában. És úgy lett. Hála Kiss Zoltánnak (a szakmában Hagyma néven ismerik), ügyünket a szívén viselte, és maga hozta városunkba Harcsa Veronikát és zenekarának tagjait: Blaho Attila billentyûst, Oláh Zoltán bõgõst és Majtényi Bálint dobost. Azt hiszem, méltó volt a fogadtatás is, hiszen a Szalkai László termet megtöltõ közönséget és a mûvészeket is rövid köszöntõ-koncerttel üdvözölte Király István és a GJam Project együttes, megmutatva, hogy Mátészalkán is világszínvonalon szólal meg az igényes instrumentális zene.

Harcsa Veronika énekelni kezdett, a hangszerek még némák voltak, s mi tudtuk, hogy valami történik velünk ott bent. Fõleg elsõ két lemezének dalait hallhattuk és néhány nagy jazz nóta feldolgozását. Amikor nagy slágerének bevezetõ bõgõs-hangjai megszólaltak, újból megkérdezte a közönséget: angolul, vagy magyarul? És a Too Early címû szám már a mi nyelvünkön szólalt meg, ahogyan az ünneplõ közönség által kikövetelt ráadás is: Babits Mihály

Nyár címû verse. Ezzel a Lámpafény címû vadonatúj lemezbõl is ízelítõt kaphattunk. Úttörõ munka ez, hiszen a klasszikus magyar irodalom és a jazz összeházasítására eddig senki sem vállalkozott. Harcsa Veronikának sikerült. Ha Õ lenne Magyarország arca, a szemében olyan világot láthatnánk, amelyben értelme van élni, ami szép, kedves, játékos, értékes. Ó, de nagy szükségünk lenne rá! Pénzes Ottó (fotók: Czine Árpád)

Újra indul a pszichológiai elõadássorozat

Várva vártként érkezni, felelõsséggel itt lenni, méltósággal elmenni Egyesületünk történetének egyik legnagyobb, és legsikeresebb vállalkozása volt az az elõadássorozat, amelyben a születéstõl az érett személyiség kiteljesedésén át az öregedésig, s a halálig juthattunk el neves tudósok segítségével. Várva vártként érkezni, felelõsséggel itt lenni, méltósággal elmenni volt a sorozat címe, s olyan elõadók jártak nálunk, mint Czeizel Endre, Ranschburg Jenõ, Vekerdy Tamás, Popper Péter, Polcz Alaine és Csernus Imre. Néhány év múlva megismételtük a sorozatot, s most újra elõttünk a lehetõség, hogy végigjárjuk életünk leg-

fontosabb idõszakait, végiggondoljuk legnehezebb kihívásait. A Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális Egészségügyi Alapellátási Intézmények munkatársainak még 2009-ben benyújtott TÁMOP-os pályázatát koronázta siker. Az anyag része volt a pszichológiai elõadássorozat is, mely témának kidolgozására már akkor egyesületünket kérte fel Huszti Judit az intézmény vezetõje, aki maga is egyesületi tag. Most, a megvalósítás elõkészületeit, a programok szervezését is magunk készíthetjük elõ. Szûkebb csapatunkban a teljes pályázat meg-

valósításának vezetõje Mártonné Molnár Erika, valamint Dr. Bajkó Sándor, Dr. Semsei Mária, Kaptur Sándor, Pénzesné Papp Erika és jómagam dolgozunk azon, hogy sikeresen végigvihessük az immár 10 elõadásból álló sorozatot. Sajnos idõközben három kiváló tudós távozott közülünk, pedig nagyon szerettük volna még vendégül látni Popper Péter és Ranschburg Jenõ profeszszor urakat és a felejthetetlen Polcz Alaine-t. Az hiszem, hogy a szeptemberben induló sorozat vendégei mind nagy érdeklõdésre tarthatnak számot. Reményeink szerint itt lesz

újra Czeizel Endre, Vekerdy Tamás és Csernus Imre (Õ még külön elõadássorozatot is vállalt Bevállalod? címmel azoknak a mátészalkai középiskolás diákoknak, akik talán a legveszélyeztetettebbek drog-ügyben.), de várjuk még Gyarmathy Évát, Bagdy Emõkét, Szendi Gábort, Buda Bélát, Pálhegyi Ferencet, Tari Annamáriát és Müller Pétert is. Az augusztus végén megjelenõ Mécsvilágban már részletesen be tudunk számolni a sorozat részleteirõl, az elõadások témájáról, idõpontokról és egyéb tudnivalókról. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

3

Kürti László csodálatos napjai

"Az Év fotóriportere" - Huszti István

2011. június

Vitathatatlan, hogy Kürti László legragyogóbb napja az volt, amikor Dorottya érkezett. A Jóisten Anettát választotta ki arra, hogy szívében, majd a szíve alatt hordozza a költõ lányát. Elõbb persze jól megpróbálta, s mivel Anetta mindent kibírt, mindent megtett, s közben mindig mosolygott, mindenkivel kedves volt, mindenkinek segített, hát megtörténhetett a csoda. Ehhez fogható élményt csak ritkán él át az ember, Kürti Lacinak azért voltak még

szép napjai az elmúlt idõszakban. Ilyen lehetett az, amikor kezébe vehette Az év versei 2011 címû kötetet, a Magyar Napló antológiáját, benne saját versével. S a 80 fõs társaság sem rossz: Juhász Ferenc, Kibédi Varga Áron, Kalász Márton, Ágh István, Kiss Anna, Péntek Imre, Kiss Benedek, Dobai Péter, Lukács Sándor, Fecske Csaba, Darányi Sándor, Szikra János, Dobozi Eszter, Csontos János, Tóth Krisztina, Lackfi János, Zsille Gábor…

Az sem lehetett akármilyen nap, - persze, hogy nem, hiszen a Költészet Napja volt amikor ez a nyolcvan hazai és határainkon túl élõ magyar költõ olvasta fel saját verseit a Magyar Rádió, a Magyar Napló és az Írószövetség közös rendezvényén, a Versmaratonon, a Magyar Rádió Márványtermének pódiumán. Szép nap volt az a május 7.-i is, amikor a Bartók Rádió Irodalmi Újság címû mûsorában Kaszás Gergõ színmûvész elõadásában hangzot-

Kürti László méltatása

Kürti László 1976. november 29-én született Vásárosnaményban. 1997-tõl 2001-ig Egerben az Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskolán testnevelõ szakos tanulmányokat folytatott, 2001-tõl

2003-ig Budapesten a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán Gyógytestnevelõ és Testnevelõ tanár szakon végzett. A Debreceni Egyetemen filozófia szakos diplomát szerzett. Mátészalkán, az Esze Tamás Gimnáziumban tanít. 1999ben Félszavak címmel jelent meg elsõ verseskötete. Akvárium c. kötete 2003-ban, Alkalmi otthonok c. könyve 2007-ben jelent meg. 2006tól a Partium folyóirat versrovatának szerkesztõje. 2003ban Kocsis- Hauser Mûvészeti Díjat kapott. Lapunknak, A Vörös Postakocsinak kezdettõl fogva szerzõje, munkatársa. A 2007-ben megalakult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Írók Társaságának (SZIRT) alapító

tagja. 2009-tõl tagja a Magyar Írószövetségnek, 2010tõl a József Attila körnek (JAK). Költõként - ahogy Nagy Zsuka kritikája fogalmaz az Alkalmi otthonok kapcsán - közel engedi magához az olvasót. Közel megjátszott szerepeihez és közel legbensõbb titkaihoz. Közel jogos magabiztosságához és közel szelíd szerénységéhez. Közel spontán naivitásához és közel illúziótlan komolyságához. Közel eredendõ ösztönösségéhez és közel józan tudatosságához. Közel gyermeki énjéhez és közel felnõttes lelkéhez. Közel ironikus epéjéhez és közel nemesen komoly szívéhez. Errõl a nemesen komoly szívrõl beszélvén - értelmezõ méltatás helyett - hadd idézzem itt

tak el versei. Az a nap sem múlik el nyomtalanul Laci életébõl, amikor a Vörös Postakocsi Folyóirat 2010-es szépirodalmi díjának átadására került sor a Nyíregyházi Fõiskolán. Halkóné dr. Rudolf Évától, Nyíregyháza város alpolgármesterétõl vehette át az elismerést. Ebbõl az alkalomból készült Gerliczki András méltató írása, amit most nagy örömmel teszünk közzé:

Minden pazarlás jó címû, A Vörös Postakocsi 2008. tavaszi számában megjelent versét: Három milliárdot ver a szív, mondhatni: általában. Nehéz meló, bármikor megfáradhat a munkában a szerv. És megáll, jó tudni, hirtelen is, ha úgy jön. Egy vers erejéig érdemes elgondolkodni az ügyön. Pazarol a pazar szív vajon, ha olykor másért dobban? Lehet, de tudom, ha értem üt, csak akkor jól vagy jobban. A szív melózzon! Kopjon el! Füleljen, aki gyáva! A bátor ma is térdepel, Istent korholja magába. Mert jó minden pazarlás, úgy kell jönni a végnek, hogy semmibõl, már akkor se, ha kínálnak: ne kérjek.

Spanyolviasz

A tél folyamán csendesen nyugtáztam magamban, … én is feltaláltam. Múzeumi munkánk nem látványos, de igen fontos és idõigényes része a tél beköszöntével válik intenzívebbé. Raktár, könyvtár, adattár hadd ne soroljam. Az idén, néhány éve elhunyt helytörténész kollegám, Nyéki Károly irdatlan mennyiségû gyûjtésébe és írásaiban próbáltam valami rendszert találni, hogy majd kereshetõ, hozzáférhetõ legyen az utókor számára. Sziszifuszi munka, évekig is eltart, meglehet nem is én leszek az, aki befejezi. A Kelet-Magyarországban hasábjain megjelent cikkei rendszererezése közben bukkantam rá a "Vízért sóhajtozó szomorúfûz" c. 1996-ban megjelent írására. Engem tavaly döbbentett le a látványa, hangot is adtam neki a Mécsvilágban, de úgy látszik már tizenöt évvel ezelõtt sem volt jobb a helyzet. Károly három hasábos cikkében ugyanúgy eltûnõdik a kúthoz fûzõdõ gyerekkori élményein, felháborodik a jelenlegi állapotokon, majd megjegyzi, idézem: "Mostanában, amikor modernizálták a vízszolgáltatást, "csövön" jön a víz a házba (na de milyen!), mindez ma már csak emlék. Sorra lebontották a pumpa kutakat, a város bölcsei nem gondo-

ltak egy esetleges vészhelyzetre. …a nagyvégesi szomorúfûz is csak sóhajtozik egymagában. Majd így folytatja: Tegnap egyik tömblakásban lakó ismerõsöm invitált a kocsijába. Indult Csaholyba, az ottani artézi kúthoz. Vízért. Vajon miért?" (1996) Félreértés ne essék nem vált mániámmá a pumpa kút, de ahogy elnézem, nem az ottani szomorúfûz az egyetlen, aki "sóhajtozik egymagában". Vannak még sarkok, terek, parkok, utcák, amelyeknek bõven lenne oka a sóhajtozásra. Pedig a szép, ápolt, virágos környezet nem mindig pénz, inkább igényesség kérdése. Tudta és ma is tudja egy egyszerû szatmári paraszt ember is, hogy a virág "ápol, s eltakar", - s ahogy elnézem nekünk is van mit bõven eltakarni. Ezzel kapcsolatban is hadd példálózzak - szintén a Nyéki Károly írásából megismert személlyel, - bizonyos Décse Károllyal, aki 1923ban, az új országhatárok megvonásával kénytelen volt Mátészalkára települni. Itt, mint községi gazdasági jegyzõ 1940-ig, nyugalomba vonulásáig tevékenykedett - "közmegelégedésre." Idézet egy megemlékezésbõl: " A szervesen vett hivatali el-

foglaltságán kívül nagy gondot fordított a község utcáinak, tereinek fásítására és rendezésére. Az õ szolgálati idejére esik az az idõ is, amikor az akkori megyeszékhely fõbb útvonalait parkosították, fásították, amely munkáinak elindítója, megszervezõje és végrehajtója maga Décse Károly volt…" Munkájának elismeréseként miniszteri kitüntetésben részesült. Az okirat szövege: "Magyar Királyi Belügyminisztertõl. Örömmel szereztem tudomást arról, hogy Mátészalka község utcái és közterei árnyas lombú fával és illatos virággal ékesek. Ebben a közhasznú díszítõ és szépítõ munkában Décse Károly községi jegyzõ dicséretes, nemes tevékenységet fejtett ki, amellyel érdemessé vált arra, hogy eredményes fáradozásaiért õszinte elismerésemet nyilvánítsam. Ennek hiteléül és emlékezetéül kiadtam ezt az okiratot, köszönetképp a múltért és buzdítással a jövõre." (Kelt Bp. 1932.) Mint a cikk további részébõl kiderül mûvészlélek is volt, nótaszerzõ. Dalainak szövegét maga írta, dallamát is õ komponálta, s 1934-ben az

Írók, Mûvészek és Zeneszerzõk országos pályázatán elismerõ oklevelet is nyert. Volt még egy kedvtelése, - az amatõr régészkedés. Sajnálatos, hogy ebbéli tevékenységérõl nem maradt dokumentáció. Megvallom õszintén, én jobban szeretem a hétköznapi hõsöket. A sors - Hála Istennek! - nem hoz minden hazájáért, szûkebb pátriájáért tenni akaró embert abba a helyzetbe, hogy világrengetõ események aktív részesévé váljon, s lelki habitusa sem predesztinálja efféle dolgokra. (Zárójelben megjegyzem, de ha mégis, a hálátlan utókor hol így, hol úgy értékeli.) Décse Károly hétköznapi hõs. Ilyenekbõl kellene nagyon sok, hiszen áldásos tevékenységének eredményében nemre, korra, világnézetre való tekintet nélkül -, mindenki örömét lelte Mátészalkán. Az idén 70 éve, 1941. január 2-án halt meg. A Rákóczi utca 2. sz. háztól nagy részvéttel temették. Állítsunk neki is emléket. Legalább egy néhány jól megtervezett, színpompás virágágyást. Biztosan örülne neki. (Én is.) Farkas Judit

Mátészalkai a nagydíjas!

Immár hagyománnyá vált, hogy a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Magyar Fotóriporterek Társasága minden évben megrendezi a Magyar Sajtófotó kiállítás nagydíja nyertesének kiállítását. 2011-ben a MÚOSZ nagydíjat Huszti István kapta "a 2010. év legkiemelkedõbb teljesítményért". Az Index fotóriporterének Túlélõk címû fotója bejárta az egész országot, talán a világot is. A vörösiszap-katasztrófa után készített felvételén azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy házát és minden ingóságát elvesztõ asszony magához öleli három nap után megtalált, átázott macskáját. Bócsi Krisztián sikerei után nagy öröm egy újabb mátészalkai fotográfus díját ünnepelni. Huszti István 1969-ben született Mátészalkán. Az Esze Tamás Gimnáziumban érettségizett, ahol fotó "fakt"-ra járt, s ahol megszerette ezt a mûfajt. 1989-ben végzett a Práter utcai fényképész iskolában. Gyakornokként a Magyar Ifjúsághoz került. Évekig szabadúszóként, majd a Magyar Narancsnál dolgozott. 2005 óta az index.hu fotóriportere. Nem ez volt az elsõ sikere, hiszen 2009-ben a Magyar Sajtófotó Pályázaton I. díjat nyert bulvár, humor kategóriában. A szülõvárosától azonban nem szakadt el, édesanyja és testvére (Dr. Huszti Anna gyógyszerész, egyesületünk lelkes tagja) a mai napig Mátészalkán élnek. Amikor csak teheti, meglátogatja õket. P.O.

Pompakút történet (I.) Sokunk gondolatait jegyezte le a Mécsvilág egy korábbi számában Farkas Judit a Szatmári Múzeum munkatársa: Vissza kellene állítani eredeti állapotába a pompakutat. A régi szalkaiaknak oly kedves "nagyvégesi" pompakút, a hatalmas fûzfával ma kvázi szemét lerakóhely. Bár szelektív gyûjtõket raktak a kis terecske elé - hogyan is képzelték?! - de ami ott van az rémes. Magam két éve próbálkozom, hogy elvigyék onnan végre a ládákat, s talán most sikerül is elérni, hogy megfelelõ helyet találjanak nekik. Pusztán a hírre, hogy a kút és a terecske ismét a régi lehet, több régi szalkai honfitársunk is jelezte segítségét. Siket Vilmos a VIKUV Hidrokomplex Kft tulajdonosa, vezetõje már meg is tervezte a kút felújításának menetét. Fogarassy Károly lakatos mester és Kovács Sándor aki ezermester és mindenhez ért - tagtársunkat a különbözõ rendezvények hangosítása révén is ismerhetik - szintén készen állnak az öntvény kúttest felújítására. Remélem, augusztusi számunkban folytathatom a történetet. Talán visszakaphatunk, visszaszerezhetünk valamit magunknak a régi Mátészalkából. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

4

Oláh András vendégei

Vári Fábián László, Dupka Görgy és Kocsis Csaba Mátészalkán Oláh András költõ, drámaíró, tanár a mátészalkai kulturális és szellemi élet egyik legjelesebb és legaktívabb tagja. Saját alkotásaival állandó szereplõje a magyar irodalmi életnek, de emellett fontosnak tartja, hogy szûkebb hazájában is élõvé tegye a kultúrát. Kiterjedt kapcsolatrendszerét gyakran használja arra, hogy Mátészalkára invitáljon neves írókat, költõket. Az elmúlt idõszakban két jelentõs esemény is történt jóvoltából és közremûködésével. A Képes Géza Városi Könyvtár volt a helyszíne és a Vörösmarty Körrel együtt társrendezõje annak az irodalmi estnek, amelynek két jeles kárpátaljai költõ és irodalomszervezõ volt a vendége. Dupka György és a József Attila-díjas és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett költõ Vári Fábián László beszéltek a kisebbségi lét nehézségeirõl, a kárpátaljai irodalmi életrõl.

Májusban már a Városi Mûvelõdési Központ Szalkai László Terme volt a helyszín, a vendég pedig Kocsis Csaba fotográfus, költõ, dalénekes, aki ezúttal "Hévjó berek vízben ázongok..." címû fotóanyagát hozta el Mátészalkára. A képek Berekfürdõn készültek, így Oláh András megnyitó szavai után egy rövid elõadást is meghallgathattak a jelenlévõk A (fürdõ) kultúra és idegenforgalom Berekfürdõn... címmel, amelynek elõadója Dr. Hajdu Lajos Berekfürdõ polgármestere volt. P.O.

Így lehet, így kell! Ha tehetem, minden megjelenése után elolvasom a Mécsvilágot. Teszem ezt azért, mert a kultúra és mûvészet nemcsak hivatásom, hanem otthonról belém palántázott szép fa, ami remélem életem felénél már kellõen terebélyes, hogy az "itthoni" volt, vagy jelenlegi tanítványaim mind elférjenek alatta. Azért írom, hogy "itthon", mert az otthon számomra Bihar egy kis szeglete Berettyóújfalu. Ott születtem, és onnan kaptam mindazt a tudást és nem utolsó sorban indíttatást, amit feladatomnak kaptam (immár 20 éve) ebben a városban továbbadni. Így aztán kegyesnek érzem a világot, mert én már két helyen is otthon vagyok benne. Mondom, olvasom a lapot és mindig örülök a jó híreknek, ami a köz, vagy városunk kulturális életérõl szól. Büszke vagyok, ha kollégáim, vagy diákjaink sikerei örökéletûvé lesznek a leírt szavak által. Mégis a 2011. márciusi számban "Zenei Világnap - biztos, hogy így kell?" címû írását olvasva megdöbbentem, aztán nem titkolom - temperamentumos természet vagyok - felháborodtam. Úgy éreztem a cikk - amúgy általam tisztelt - írója kétségbe vonja az én rátermettségemet, odaadásomat, elkötelezettségemet a kollégáiméval együtt. Dohogásaim közepette e-

szembe jutott egy ugyan régi Zenei Világnap, talán 1977es. Tíz-tizenegy éves lehettem és már három éve tanultam hegedülni. Ezt annyira szerettem és boldoggá, sõt büszkévé tett, hogy szinte minden idõmet egy pici olajkályhás, favécés, mosdótálas - eredetileg lakóépületben töltöttem. Ez volt akkor, a nagyközségi Zeneiskola. A csoda az volt benne, hogy nem egyedül én voltam, akit elvarázsolt a "hangélmény" és nem akart haza menni. Tehettük, mert olyan tanáraink, pedagógusaink voltak, akik maguk köré gyûjtöttek bennünket és nemcsak a hangok titkait, hanem a világra nyíló szemecskéinket, tudatunkat is nyitogatták. Olyannyira sikerült ez Nekik, hogy az én kortársaim közül 50 körüli azoknak a száma, akik mûvészként, vagy zenepedagógusként ugyanazt az utat járják, mint õk, AmerikátólAusztráliáig, vagy PécstõlMátészalkáig. Nos, azon a szép õszi napon azt a feladatot bízta rám és társaimra az én drága hegedû tanár nénim, hogy készítsünk plakátokat, szervezzünk közönséget és keressünk zenérõl szóló verseket, mert megünnepeljük a ZENE VILÁGNAPJÁT! A nagyobb társaim fognak muzsikálni egyedül, vagy együttesen. Megértettük, hogy rajtunk is múlik, hogy az álmos kisvárosban, sikerül-e annak a furcsa nevû

hegedûmûvész bácsinak a szándékát hangossá és onnantól kezdve közös akarattá tennünk. Mindent megtettünk, rajzoltunk, festettünk, végigjártuk az iskolákat, osztályokat. Kértünk hívtunk. Azon az estén pedig eljött mindenki. Akkor hallottam elõször vadászkürtöt, trombitával és harsonával együtt játszani. A fuvolás kislány és klarinétos fiú arcára, nevére már nem emlékszem, de a két hangszer hangja most is a fülemben cseng, és amikor a hegedûvel a kezében a kis színpadra lépett egy lány (õ sajnos már nem él) valami elindult a gyomromban, a szívemben és a fejemben. Egész életemben nem volt olyan biztos, megdönthetetlen és jó döntésem, mint akkor, 35 évvel ezelõtt abban az olajszagú kis teremben. Ma már tudom, hogy ezek nem voltak hibátlan produkciók, de késõbbi konzervatóriumi éveim alatt annyi nagy mûvész tökéletes elõadását hallhattam, sõt muzsikálhattam is velük közösen. A következõ évben már én is felléptem és még hányszor azóta! Ma már arra vagyok büszke, hogy a mátészalkai Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola tanára vagyok. Olyan kollégákkal taníthatok együtt, akik ugyanazt tartják fontosnak, amit én. A személyiségükkel oltják be a nö-

vendéküket a hangszerük szeretetére, zeneszerzõk munkásságát teszik értelemmé. Közösségeket kovácsolunk össze. Tehetségeket indítunk el a maguk útján. Velük izzadunk, örülünk a felkészülés, elsajátítás alatt és mikor a színpadon állnak, velük szorongunk, majd szárnyalunk, ha sikerük van. Büszke vagyok, mert a mai "való világban" kevés olyan mûvészeti iskola van, amelyik szakmailag és anyagilag is úgy megállja a helyét, mint a mi városunk mûvészeti iskolája. Hagyományokat és gyermek, felnõtt csoportokat indítunk útjára. Képviseljük a várost területi, országos versenyeken. Minden városi rendezvényen, minden intézményben a mi tanítványaink is emelik a mûsor színvonalát és a cikkben említett jó példával elöljáró Kálvin János Református Iskola hangszerbemutatós produkcióit is a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola tanárai készítik fel, mindezt sokszor munkaidõn kívül, hivatás szeretetbõl. Ezért hiszem, hogy igényes, zeneértõ, koncertlátogató emberséges közönséget nevelünk. Azt pedig tudom, hogy jól csináljuk! Béltekiné Szívós Ágnes A Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola hegedûtanára

Az ezredik éjszaka A meglepetések elõadása

Az elsõ állampolgársági eskü Mátészalkán A magyarországi törvénykezés 2011-ben kedvezõ fordulatot hozott a határon túli magyarok számára. Mint ismeretes, január elsejétõl egyszerûsített módon igényelhetik a magyar állampolgárságot. S ezt anélkül is, hogy áttelepülnének Magyarországra. Mátészalkán az elsõ egyszerûsített honosítás május harmadikán zajlott. Az állampolgári esküt Kormos Csabáné anyakönyvvezetõ, és Dr. Szászi István alpolgármester elõtt tették le az állampolgárságot kérelmezõk. Az ünnepélyes hangulatot a Talán Teátrum mûsora biztosította.

2011. június

Nem tagadom, nagyon jó esett, hogy a szokásos emailes értesítésen túl telefonon is invitált Erdõs László a Városi Mûvelõdési Központ drámapedagógus munkatársa az általa rendezett darab bemutatójára. Persze addigra már eldöntöttem,

hogy ott a helyem, hiszen a mátészalkai Ifjúsági Kamara Színpad elõadásának két fõszereplõje Beck Martina és az ifjabb Becsei Miklós nemrég még tanítványom volt a Kálvin János Református Iskolában, sõt a zenei közremûködõ Szûcs Máté is az én történelem óráimon szenvedett a Képes Géza Iskolában. (Talán arra is kíváncsi voltam, milyenek ezek a gyerekek, amikor jól érzik magukat.) Tudva valamit a darabról két dolog rögtön zavart egy kicsit, s kérdeztem is magamban: Jó ötlet volt ezt a kamara jellegû elõadást a színházterembe vinni? Mivel jószerivel két szereplõ játssza végig a darabot, nem merészség egy órán át "rájuk hagyni" a színpadot? Biztos

voltam abban, hogy az egész egy kisebbfajta szenvedés lesz nekem, s talán a gyerekeknek is. Az elsõ meglepetés akkor ért, amikor a színházterembe lépve a színpadra kísértek, ugyanis nézõ, és szereplõ egyaránt ott kapott helyet. A narrációt még kétkedve fogadtam, de ami azután következett, az káprázatos volt. Hap és Hep, vagyis Martina és Miklós magával ragadott! Egyetlen megingás, bizonytalankodás nélkül, sodró lendülettel vitték a darabot, pedig erre csak igazán nagy színészek képesek. Nem zavart, hogy néhány hang még nem jött tisztán ki, de az a sugárzás, amit tanítani nem lehet, amire csak születni lehet, az bizony érzékelhetõ volt végig. Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka címû darabjának gondolatai hitelesen jutottak el hozzám ettõl a két diáktól. Valamennyien megérthettük, hogy mivégre is vagyunk a

világon, és kinek, kinek mi lehet itt a dolga, mi jelentheti számára a boldogságot. Ebben a celebgyártó világban talán éppen a fiatalok azok, akiknek meg kellene nézniük ezt a mûvet. Mindenesetre Beck Martina Kinga és Becsei Miklós mindent megtett, hogy én még napok múlva is róluk beszéljek, üzeneteiket dekódoljam. Kiválóan oldotta meg epizódszerepét az egyetlen felnõtt Czimbalmos Csaba, és kitûnõ ritmusban és hangulatban kapcsolódott be a darabba gitárjátékával Szûcs Máté is. Végül ne feledjük azokat sem, akik többnyire a háttérbõl dolgozva oldották meg profi módon feladatukat: Filep Anita jelmeztervezõ, Ónodi Zsolt technikus és Nagy Evelin Éva rendezõasszisztens. Köszönöm gyerekek, köszönöm Erdõs Laci. Pénzes Ottó (fotó: Czine Árpád)

MÉCSVILÁG

2011. június

5

Másképp is lehet, s talán másképp is kell

Hálás vagyok Béltekiné Szívós Ágnes hegedûtanárnõnek, hogy meghallotta a hangomat. Hosszú ideje próbálom itt a Mécsvilág lapjain jelezni, hogy valami nincs rendben akörül, ahogyan gyermekeinkhez, fiataljainkhoz el akarjuk juttatni az igényes kultúrát, mûvészetet. Igaz, tanárnõ hangjából a felháborodás szól, miszerint korábbi írásomban kétségbe vontam volna a mûvészeti iskola tanárainak rátermettségét, odaadását, elkötelezettségét. Errõl természetesen szó sincs, ráadásul még elnézést sem kell kérnem azért, ha írásom félreérthetõ lett volna, ugyanis nem volt félreérthetõ. Szóba se kerültek konkrét mûvészetoktatási kérdések, a tanárok lelkes, magas színvonalú munkájáról pedig magam adtam hírt számos alkalommal írásaimban, és egyéb fórumokon is. Másról van szó. Hogy minden érthetõ legyen, kezdjük hát az elején, vagyis inkább a végén, mármint a tanárnõ írásának utolsó megállapításánál: "…hiszem, hogy igényes, zeneértõ, koncertlátogató emberséges közönséget nevelünk. Azt pedig tudom, hogy jól csináljuk!" Igen, nagyszerû a cél: igényes koncertlátogató közönség nevelése. Valljuk be õszintén, teljesen megrémülünk, ha egy kiemelkedõen tehetséges gyermekre bukkanunk, hiszen már látjuk magunk elõtt, hogy a sok-sok éves, rengeteg lemondással járó gyakorlás és tanulás végeredménye nem a reflektorfény lesz, hanem a mellõzöttség, a figyelem, az érdeklõdés hiánya, a nélkülözés, s a végén talán a kiábrándulás, vagy a tehetség aprópénzre váltása. Mondhatnék rá példákat, de senkit sem bántanék meg szívesen, legalábbis tudatosan nem. De nézzünk csak körül a legszûkebb környezetünkben, meg fogunk lepõdni. No, de ha az évtizedek alatt felnövekedett igényes. zeneértõ, koncertlátogató közönséget keressük, akkor is elcsodálkozunk, ugyanis nincsen sehol. Máskülönben az elõbb emlegetett tehetségek koncertek garmadáját adhatnák széles e hazában teltházak elõtt. De, legalább mi itt Mátészalkán nem lasszóval fogdosnánk össze az egyébként sem túl érdeklõdõ közönséget egy-egy kiváló, sokszor világhírû mûvész koncertjére. Évi egy-két alkalommal pedig csak elõjönnének, ha lennének, s akkor nem kellene a színházterembõl elõbb a kamaraterembe, majd a zsinagógába visszahúzódnunk, hogy ne kelljen szégyenkeznünk, s legalább valamiféle teltház látszatát

kelthessük, ha merészelünk egy komolyzenei koncertet megszervezni. Pedig, ha mindenki jól csinálja a dolgát, akkor ennek nem így kellene lenni. Sietek leszögezni, hogy nem tanárnõ és kollégái rontották el a dolgot. Az a példa amit hozott egyébként nagyon jó stílusú, szép, érzelmi húrokat megpendítõ írásában, magában hordozza a probléma gyökerét. 1977-ben és még jó néhány évig, amikor nagyszerû pedagógusok szeretették meg Vele - velem is - a zenét, akkor még Kodály országában éltünk. Az általam nem kedvelt szocialista idõszaknak volt egy (na, jó, több) nagyon fontos, viszszasírható pozitívuma: abban az egy televíziós csatornában igényes, sokrétû kulturális világot mutattak be. Fõmûsorban beszélt a muzsikáról Leonard Bernstein, "sztár" volt Ferencsik János, Fischer Annie, Kocsis Zoltán, Ránki Dezsõ, vagy hogy a hegedûrõl legyen szó, mindenki tudta ki az a Paganini, Menuhin, David és Igor Ojsztrah, a magyar "nagymester" Kovács Dénes. Így nõttünk fel mindnyájan, mégsem lettünk valamennyien koncertlátogatók, igényes zeneszeretõk. A legtöbben nem a zenéért, hanem az izgalomért, a versenyért, a gyõzelemért nézték a karmesterversenyeket. Ahogy Való Világ, vagy Big Brother lett helyette, máris ott találjuk ezt a tömeget, s már nem Kobajasi Kenicsiróért lelkesednek, hanem mondjuk Majkáért. Nem lehet senkibõl kihozni azt, ami nincs benne, de ösztöneire, érzelmeire, értelmére, sõt az érdekeire lehet hatni. Ezerszer írtam, beszéltem arról a gyalázatos médiaközegrõl, ami körülvesz bennünket, ami öl, butít és nyomorba dönt. (Egy icipicit próbálták a közelmúltban megrendszabályozni, micsoda visítás, jajgatás lett belõle! Pedig mekkora "sztárt" faraghatnának - továbbra is a hegedûnél maradva - mondjuk Kelemen Barnabásból, vagy Szabadi Vilmosból!) A fentieket alaposan átgondolva talán belátható, hogy valamit mégiscsak másképpen kell csinálnunk, ha nem akarunk beletörõdni abba, hogy az értékes mûvészet senkinek sem kell, s hogy a világ elprolisodik, slampossá válik. De akkor nyissuk nagyobbra a kaput, s ne csak a hangszeres zenérõl beszéljünk. Legyen szó színházról, képzõmûvészetrõl, költészetrõl, filmmûvészetrõl, (a táncról most azért nem, mert legalábbis a néptánc oktatás olyan példaértékûen mûködik városunkban, hogy csak tanulhat belõle bárki) megkockáztatva

azt is, hogy magamra haragítom egész Mátészalka pedagógustársadalmát. Jól van az, hogy ha egyáltalán elvisszük tanítványainkat - kicsiket és nagyokat is - színházba, akkor is inkább csak betereljük õket egy-egy bérletes elõadásra? Nem kellene felkészíteni arra, hogyan közlekedjenek, viselkedjenek, egy ilyen helyen, hogyan öltözködjenek ezen alkalmakkor? Nem kellene felkészülnünk velük együtt a meghirdetett darabból, ahelyett, hogy késõbb prüszkölve magunk elé idéztetnénk a rendezõt, számonkérve egy klasszikus darab elõadása kapcsán? Nem kellene élni azzal a hatalmas lehetõséggel legalább a magukat humán tagozatnak nevezõ osztályok esetében, hogy a Mátészalkára szinte élõ klasszikusokat hozó kultúraszervezõk - köztük van vastagon egyesületünk is programjain megjelenjenek? Amikor Dr. Cservenyák László múzeumigazgató úr rosszallását fejezte ki kritikus hangvételem miatt, kénytelen voltam szembesíteni azzal a ténnyel, hogy miközben maga is a fiataljainkba vetett hitérõl beszél, már csak egy egyre szûkülõ és "öregedõ" társaságnak rendezi jobbnál jobb kiállításait. Pedig hát a vizuális nevelésrõl beszél mindenki, nekünk pedig még intézményünk is van erre. Vajon hány diákot hoztak el a Szatmári Múzeumba tanáraik - alapos felkészítés után egy-egy sokszor világhírû mûvész munkáit megtekintendõ? Diákkoromban több százan jártunk rendszeresen filmklubba, ma diákok, felnõttek jó ha húszan vannak ott a vetítéseken, pedig egy Hamar Péter nyitja ki és rá a szemünket egy olyan kultúrára, amirõl aztán egyáltalán nem állíthatjuk, hogy nem XXI. századi. Jól van az, hogy egy Nagy Gáspárra, Csoóri Sándorra, Lackfy Jánosra, Vári Fábián Lászlóra nem vagyunk kíváncsiak? Szabad egyszerre rendezni mondjuk a Zene Világnapján egy növendékhangversenyt és egy orgonamûvész elõadását? Lehet azzal indokolni, hogy azért nem megyünk neves mûvészek koncertjeire, mert órán vagyunk, mi akkor éppen zenét tanítunk diákjainknak, vagy kóruspróbánk van? Nem velük együtt kellene mennünk? Nem lehetséges, hogy ilyenkor a gyerek kedvéért még a szülõ is eljönne, ha kapacitálnánk? Mert ha a gyerek színpadra lép, az nem elsõsorban neki élmény, - sokszor inkább feszültség, izgalom - hanem a családjának. Neki az lehet a csoda, ha igazi mûvészt lát, hall. Fõleg, ha elõtte tanárá-

val még meg is beszélik a koncertprogramot, a mûvészrõl is tájékozódnak. S, ha még utólag is elemzik a hallottakat, az már hab a tortán. Ezekhez az ÉLMÉNYEKHEZ kell eljuttatni õket. Így van esély arra, hogy magukkal hozzák aput, anyut, akár papát és mamát is. Mert aki a mai világban beíratja a gyerekét mûvészeti iskolába, abban a szülõben ott van az igény, a fogékonyság erre. Itt van mit keresni! Igen, nagyjából ezek a kérdések foglalkoztatnak. Tudom, értem és a bõrömön érzem azt a nyomorult állapotot, amiben mi pedagógusok vagyunk: 108.000 forintért (ez az én bérem) álljunk a diákjaink elé? Legyünk kipihentek, naprakészek szakterületünk, a mûvészetek, sõt ma már a bulvár világában is, hogy diákjaink ne nevessenek ki? Oldjuk meg azoknak a gyerekeknek a gondjait, akikkel otthon vajmi keveset törõdnek? Tõlünk várják el azt is, hogy a szülõi ház kötelességeit is magunkra vállaljuk? Szervezzünk nekik kirándulásokat, versenyeket, szórakoztató programokat? Hálából tegyük ki magunkat inzultusoknak tanulótól, szüleiktõl? Ráadásul még reszkessünk is ezért az állásért, azért a hivatásért, amit a világon senki - ismétlem - senki sem becsül meg sem így, sem úgy! Eltûrjük, hogy semmitmondó továbbképzésekre kötelezzenek, tovább rabolva az idõnket azért, hogy egyesek zsebe szépen dagadhasson? Talán mi tehetünk arról, hogy heti egy órát szánhatunk rajz és ének tanítására? Viseljük el itt Mátészalkán, akiktõl még azt a pici túlóra-lehetõséget is elvették, hogy egy Pénzes Ottó nevû minden lébe kanál, szájmenéses, okoskodó alak ossza nekünk az észt, kritizáljon, számonkérjen? Igazatok van! Bocsássatok meg nekem kedves pedagógustársaim! Ezerszer végiggondoltam: de ha mi nem leszünk fáklyák, akkor ki? Ha mi nem foglalkozunk azzal, ami ezt a világot széppé, értelmessé teszi, ha nem tanítjuk meg gyermekeinket gyönyörködni, ünnepelni, akkor ennek az országnak, ennek a városnak, a ránk bízott generációknak vége. Ne sértõdjünk meg egymásra, inkább gondoljuk végig. Ez már a XXI. század, minden más, mint ahogyan gyerek, vagy fiatal korunkban volt. Lehet, hogy nem kell többet dolgoznunk, (talán nem is lehet már), inkább próbáljuk meg másképpen. Pénzes Ottó

Az utolsó fõpapi mise Mátészalkán "Mindig azon a poszton dolgoztam, ahova az Úr akarata állított…"

A Katolikus Egyház boldoggá avatja dr. Scheffler János vértanú püspököt 2011. július 3-án Szatmárnémetiben. A boldoggá avatásra készülve a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye Szatmári esperesi kerülete konferenciát rendezett és szentmisén imádkoztak a vértanú püspök boldoggá avatásáért május 17-én, Mátészalkán. Varga János szabolcsi fõesperes és Heidelsperger István mátészalkai esperes plébános meghívására érkeztek városunkba Seregély István nyugalmazott egri érsek, Majnek Antal munkácsi-, Schönberger Jenõ szatmári- és Bosák Nándor Debrecen-nyíregyházi egyházmegyék püspökei. Együtt emlékeztek a jelenlévõ magyarországi és határon túli egyházmegyék papjai, hívei. Jelenlétük szimbolizálta, a hajdan egységes Szatmári Egyházmegyét. Dr. Bura László fõiskolai tanár, történész tartotta délelõtt azt az elõadást, amelyben részletesen ismertette a vértanú püspök életútját. Õ készítette elõ a boldoggá avatás eljárása folyamatában a periratokat. Bura László professzort személyes, gyermekkori emlékek is fûzik a néhai püspökhöz.

Hogyan lett vértanúvá az egyesített Szatmári és Nagyváradi Egyházmegye püspöke, dr. Scheffler János? A román Securitate õt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerõ romániai katolikus egyházat. Õ erre a felkérésre ennyit válaszolt: "Non possum!" (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én mûködését felfüggesztette. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre Körösbányára vitték. 1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, elõbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai földalatti (megsemmisítõ) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án hunyt el. Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét és 1965 õszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végsõ nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában. Mátészalkán mondta Scheffler János utolsó fõpapi miséjét 1947. június 8-án. Ezt az eseményt emléktábla is megörökíti a római katolikus templom falán. Scheffler János A pap címû könyvében így vall hivatásáról: "Boldog ember és pap az, aki a nagy elszámoláson elmondhatja: gyarló ember voltam, kicsi helyen dolgoztam, csak tucatember számba mentem, nem voltak hõstetteim, nagy sikereim, de mindig azon a poszton dolgoztam, ahova az Úr akarata állított, és ott az Õ dicsõségét kerestem." (Forrás: Magyar Kurir)

MÉCSVILÁG

6

Ajánlás és megemlékezés

Balogh László:

HATVANNÉGY ÉVESEN Gyomromban korog a kenyér éhe, kiürült lelkemben kong a semmi, átokvilágból itt nem lehet most csak álomvilágba általmenni. Kitörve keletnek ketrecébõl, nyugat kufár bilincse rámfeszül, S hasztalan rúgkapálok ellene ellágyult izmaimmal emberül. Szeretnék csöppnyi valósvilágot eszme s pénz ördögétõl mentesen, olyat, ahol tiszta szellemet, tiszta értékében még meglelem. Szívemben ezért él a szeretet, májamból azért tûn el az epe, hogy együtt maradjunk meg magyarnak: magyar hazának magyar gyermeke. Roncsolt ízületekkel térdelek eléd koldussá tékozolt hazám, úgy, ahogy kereszt elõtt térdelni megtanított egykor jóanyám. Sóvárgó szemekkel rád tekintek, kereszten függõ szentséges honom és ezt a leélt hatvannégy évet oltárod márványán feláldozom. Hadd legyek gyehennatûzben égõ vérét kínáló emberáldozat, ha ilyen áron földed, szellemed tisztának és szabadnak megmarad.

Rohod, 1995. július 12. (Szamosszegi Balogh László: Derékba tört dallamok. Tiszaföldvár, 2006. címû kötetének utolsó verse)

Vietnami életképek Istenek, õsök és sámánok címet viselte az a rendhagyó fotókiállítás, amely 2011. március 21-tõl, május 20-ig tartott a Szatmári Múzeumban, s melyet Kovács Sándor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyûlés alelnökének köszöntõje után Dr. Cservenyák László múzeumigazgató nyitott meg.

A fotókiállítás keretében a résztvevõk megismerkedhettek egy délkelet ázsiai hegyvidéki törzs, a brúk életével és vallásával. Ebben a vietnami közösségben élt egy éven át az alkotó, kutató Dr. Vargyas Gábor kulturális antropológus, a MTA Néprajzi Kutatóintézetének fõmunkatársa, aki a megnyitó után rendhagyó tárlatvezetésre invitálta a megjelenteket. A rendkívül érdekes és izgalmas elõadást a hallgatóság szûnni nem akaró kérdései követték, amelyek megválaszolásának Dr. Vargyas Gábor nagy örömmel tett eleget. Reméljük a kiállítás zárásával a kapcsolat nem ér véget a tudós-antropológussal, a s megörvendezteti még a mátészalkai közönséget további kutatásaiból készült kiállításaival. Farkas Judit

2011. június

Dr. Szabó László professzor, akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár 1939-ben született Mátészalkán. Gyermekkorát Fehérgyarmaton töltötte, iskoláit Debrecenben végezte. A Kossuth Lajos Tudomány-

egyetem magyar-történelem néprajz szakán 1963-ban szerzett diplomát. Friss diplomásként Szolnokra, a Damjanich János Múzeumba került, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. jelenleg is Szolnokon él. Évtizedeken át ok-

tatott a debreceni Néprajzi Tanszéken, ahová 1994-ben kapott professzori kinevezést. 1997 óta a néprajztudomány doktora. Számos tudományos testület tagja, tisztségviselõje, megyei, országos és állami kitüntetés birtokosa. Szülõvá-

rosáról sohasem feledkezett meg, természetes hát, hogy tiszteletbeli tagja egyesületünknek is. Két írást is küldött a Mécsvilágnak professzor úr, ami nagy megtiszteltetés nekünk, s amely írásokat nagy örömmel közlünk is alább.

Mátészalka a népszínmû fõvárosa lehetne A magyar irodalom, színháziés zenekultúra méltatlanul elfeledett, mostoha gyermeke a népszínmû és a vele együtt nagyra növekedett magyar nóta. Sajátosan magyar termék, amely egy jó századon át uralta, szórakoztatta a nemzetet, a polgárosodó magyarságot. Sõt éppen, mert részben megújult a magyar hangos filmben, Dérynétõl Blaha Lujzán, Földessy Józsefen, Fedák Sárin, Jávor Pálon, Rajnai Gáboron át Tolnay Kláriig, Páger Antalig ér a fõ vonal, hogy csak a színészeket említsek. Õk Shakespearét, Ibsent, Katonát, Csathót, Herceget vagy Kodolányit, Móriczot, Molnárt vagy Maetelichet épp oly nagyszerûen és ihletetten játszottak, mint Tóth Edét, Csepreghyt vagy Szigligetit. A primadonna allürjeirõl, Kukorica János ostorpattogtatásáról elhíresült Fedák Sári egy régi színlap tanulsága szerint Szolnokon a Pillangókisaszszony címszerepét énekelte. A népszínmûrõl, magyar nótáról, cigány zenérõl való, ma is élõ negatív képet a szocializmus éveiben oltották belénk, s társították a giccsel, kávéházi kispolgári vagy dzsentri, úgynevezett rothadó világgal. Ha bemutattak népszínmûvet, azt önmaga torz-

képévé maszkírozták. No, de nem elõadást akarok tartani, azt is tudom néprajzosként, mi a különbség a népdal és magyar nóta, illetve Tóth Ede vagy Katona József között. Ám azt is, hogy mikor és milyen hangulatban kell énekelni a Megrakják a tüzet vagy az Akácos utat, s azt is, hogy fel nem cserélhetõk. Az angoloknak pl. eszükbe sem jut, hogy kirekesszék az irodalomból Oszkár Wildét, Woodhuset, Milnét vagy akár Agata Christit, de nálunk szentségtörés Molnár Ferencet, Szép Ernõt, Harsányi Zsoltot, Zilahy Lajost, Herceg Ferencet egy lapon említeni is Petõfivel, Móricz Zsigmonddal. Az én javallatom az, hogy a népszínmûvet, mint sajátosan magyar zenés színházi és a dalokban külön is élõ zenei mûfajt vissza kellene és viszsza is lehet ültetni egykori trónjára, illetve a maga helyére. Szatmár megye, illetve Szabolcs-Szatmár megye hagyományait ismervén, keresve se lenne alkalmasabb terep, háttér erre. S ha már ehhez helyet is keresünk, szülõvárosomra, Mátészalkára elsõként gondolok. Igaz itt nincs színház, de talán éppen egy ilyen cél miatt idõvel lehetne is. A befogadó és értõ

közönség szinte adva van, s e környéken még szép számmal vannak autentikusan játszó, mûködõ cigányzenészek. (Sajnos nincsenek. - szerk.) Az amatõr színjátszásnak itt komoly hagyományai vannak. Gyermekkoromban még sok helyütt adtak elõ úgynevezett szerepeket vidéki polgári, paraszti rétegbe tartozó emberek. A színház helyett ezen a vonalon, ennek hagyományait feltámasztva lehetne elindítani egy mozgalmat. Jól kiválasztott darabokkal, mai ízléshez igazodva, de nem visszájára fordítva, hanem eredeti célja és jellege szerint bemutatva lehetne programot indítani arra való, jó stílusú színészekkel, színjátszásra alkalmas amatõrökkel. Olyanokkal, akik tudnak mulatni is, ihletetten elénekelni egy-egy nótát. Nem naturális paraszt, hanem stilizált, eszményített, humoros világ és figura kell, könnyed játékkal. Átütõ siker lenne! Évente egy darab kevés, rendszeresen kell újakat bemutatni és állandóan, repertoárszerûen mûsoron tartani. Aki városunkba jön, az mindig megtalálhassa. Tudják, hogy ez a népszínmû fõvárosa is. Egy erre alkal-

mas állandó és komplett bandát kell szerzõdtetni, amelyik a színpadi jelenlétet természetesnek veszi. Ám itt megállni nem lehet. Ma az egész városban nincs cigányzenekar, olyan zenés vendéglõ, hely, ahol tovább rezegne a megütött húr. Ahol a színházi elõadás után be lehetne ülni, ahol játszanák a darabban is elhangzott nótákat, tisztes polgári mértékû árakért. Fel kellene támasztani ezt a vendéglõi hagyományt is, s idõvel Szalka a népszínmû és magyar nóta, a cigányzene városa lehetne. Megyénk nevét és a cigány szót hallva ne a nyomor, az elesettség, hanem a zene, a színház speciális mûfaja jusson mindenkinek eszébe, hasonlóan ahhoz, amit a népzenében jártasok számára az egykori törekvések már kialakított városunkkal kapcsolatban. További, ennél részletesebb elképzelésem van a dologról, amelyet inkább megbeszélni lehet. Aközben kitisztulna, kiforogná magát, aminek több, ezen túli vonatkozása is van. Amiket a helyben élõ és mai állapotot ismerõ szalkaiak, szatmáriak nálam jobban tudnak, s ami fõ, meg is valósíthatnak.

80 éve született Balogh László Balogh László tanár úr, nyelvész, néprajzi gyûjtõ, költõ 1931. július 12. napján Debrecenben született, ahonnan édesanyjával annak szülõfalujába Szamosszegre költöztek. Itt járt elemi iskolába, majd Mátészalkán és Debrecenben középiskolába és egyetemre. Friss diplomájával a Szolnok megyei Tiszaföldvár gimnáziumában kezdett tanítani 1955-ben. Versei, tanítványai elõtt mondott

forradalmi beszédei miatt 1957 tavaszán letartóztatták, rokkanttá verték, október 15én "izgatás bûntette miatt" három év börtönre ítélte a Legfelsõbb Bíróság. Kiszabadulása után a legkülönbözõbb munkahelyeken dolgozik, s tíz év múlva Rohodon taníthat újra általános iskolában. Tizenöt éve 1996. április 19-én, megromlott szervezettel itt érte a halál. Ma édesanyja mellett nyug-

szik a szamosszegi temetõben. Élt 65. évet. Szinte nyomorékká téve szenvedte végig élete negyven évét, de alkotott, mint tudós, mint költõ, mint Szamosszeg népének hû krónikása, s a rohodi ifjúság igaz emberségre nevelõ pedagógusa. Félreállítva, megaláztatásokat legyõzve, betegségekkel küzdve megkerülhetetlen emlékmûvet emelt magának, s mindazoknak, akik a

jobbért, egy igazabb hazáért küzdöttek. Tiszaföldvári tanítványai öszszegyûjtött verseibõl kötetet adtak ki a Tiszazugi Földrajzi Múzeum gondozásában. A nyelvtudományba elméleti munkái, szófejtései szervesen beépültek az eltelt idõ során, néprajzi gyûjtései pedig örök forrásai a szatmári népéletnek. Tartásáról, emberségérõl tanúskodjék egyik utolsó verse.

Gazdája lesz a Kegyeleti Parknak és Dorgay Károly sírjának A Kálvin János Református Iskola kezdeményezése mozgalmat indíthat

Vékonyné Virágh Tünde a Kálvin János Református Általános Iskola tanítónõje, a Diákpresbitérium segítõ pedagógusa egyesületünk tagja - nagyszerû ötlettel állt elõ, amelyhez meg is nyerte a diákok, és az iskola vezetésének támogatását: Az iskola tanulói fogadják örökbe a szomszédos Kegyeleti Parkot, és vállalják el Dorgay Károly 1848-49-es honvéd százados, volt királyi postamester sírjának gondozását. Mit is jelentene ez? Az iskola jelenlegi 11 osztályából 2-3 naponként

egy csoport felkeresné a Parkot, összeszedné a szemetet, virággal beültetné, locsolná, gyomlálná a Dorgay sírt. Nem több mint 15-20 perc egy alkalommal, és mégis milyen nagy jelentõsége van ennek a kezdeményezésnek. Mint pedagógus gondolkozok elsõsorban errõl az akcióról, s így nem az jut eszembe elõször, hogy végre mindig tisztaság lesz a Parkban, még csak nem is a Dorgay sír gondozásának örülök a legjobban, hanem annak, ami a gyermekeink fejében,

szívében lejátszódik. Felelõsek lehetnek valamiért, s van valami, ami rendszeresen az õ feladatuk, s amivel kivívhatják a felnõttek elismerését. Ami velük történik, az az igazán fontos ebben az ügyben. Egyesületünk szeretné felkarolni az "örökbefogadás" ügyét. Rövidesen valamennyi oktatási, nevelési intézménnyel kapcsolatba kívánunk lépni. Talán mások is megtalálhatják azt a közteret a közelükben, amelynek gondozását szívesen magukra vállalnák.

Dorgay Károly sírjának tehát lesznek már gondozói, de vajon lesz e emlékmûve a Kálvin téren, a Posta bejárata elõtt? A jelek biztatóak, hiszen legutóbb Soltész József úr a Sofém Kft tulajdonosa adományozott 100.000 Ft-ot a nemes célra. Teendõnk azonban még van bõven, így várjuk a további adományokat a következõ bankszámlaszámra: 6780025410605747 Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2011. június

Könyvek által a világ

Országos Könyvtárhasználati verseny az Esze Tamás Gimnáziumban Ritkán adatik meg egy kisvárosi iskola életében, hogy országos verseny helyszíne lehessen, ezért különösen nagy öröm volt számunkra, hogy az Esze Tamás Gimnázium Könyvtára adhatott otthont egy rangos tanulmányi vetélkedõnek, a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny döntõjének 2011. április 19-20-án. A rendezés jogát, amely igen nagy meglepetés és megtiszteltetés volt számunkra, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum által kiírt pályázat során nyerte el gimnáziumunk könyvtára. Pályázatunkban külön kiemeltük: szeretnénk megmutatni azt, hogy országunk keleti csücskében is komoly szakmai munka folyik. Megfogalmaztuk azt is, hogy mi már nagyon sokat utaztunk Budapestre - és azon túl is - könyvtárhasználati versenyekre, ezért örülnénk annak, ha végre mi is házigazdái lehetnénk egy ilyen színvonalas rendezvénynek. Egy kedves barátunkat idézve ugyanis "Mátészalka éppen olyan messze van Budapesttõl, mint Budapest Mátészalkától". Megismerve az országos versenyek korábbi helyszíneit, úgy gondoltuk, hogy könyvtárunk - amelyre nemcsak mi mondjuk, hogy a megye egyik legszebb, legkorszerûbb és legjobban felszerelt iskolai könyvtára - bátran felveheti a versenyt azokkal. Jó érzéssel és büszkeséggel töltött el bennünket, hogy a versenybizottság mindezeket is figyelembe véve, pályázatunk értékelésénél kiemelte a "magas színvonalú iskolai könyvtári, könyvtár-pedagógiai munkát, a versenyen eddig elért eredményeket és a verseny iránti elkötelezettséget." A Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny már több mint két évtizedes múlttal rendelkezik, s megyénkbõl indult útjára. A Kölcsey Ferenc Gimnázium könyvtárostanára, Zsoldosné Cselényi Gyöngyi iskolai könyvtári szaktanácsadó kezdeményezte a 1980-as évek végén ezt az úttörõ vállalkozást, majd ez a megyei szintû verseny szélesedett országossá, s az 1992/1993-as tanévtõl kezdõdõen vette fel a XVIII. századi, elsõ magyar nyelvû lexikon (Magyar Athenas, 1766) szerzõjének, Bod Pé-ternek a nevét. Mindig is elkötelezettek voltunk a verseny iránt, hiszen a kezdetektõl fogva kivétel nélkül minden tanévben indítottunk versenyzõket. Eredményeink általában kiemelkedõek voltak, hiszen tanulóink 6 alkalommal értek el

országos helyezést. Kronológiai sorrendben: Györfi Mihály (1999), Sváb Norbert (2003), Bíró Enikõ és Koncz Judit (2006), Tóth Hajnalka (2009), Hornyák Judit (2010). A verseny - amely idõ közben az iskolai tehetséggondozás egyik fontos színtere lett megelõzve annak országos elterjedését, a projektszerû feladatok megvalósításának módszerét alkalmazta. A tanulóknak a könyvtárak nyújtotta hagyományos lehetõségek ismeretével és segítségével komplexen kellett használniuk információs mûveltségüket, de napjainkban már a különféle könyvtári adatbázisokat és az Internet adta lehetõségeket is ismerniük kell. A feladatok egy központi, az adott évben aktuális téma köré szervezõdnek. Az eddigiek közül csak ízelítõként álljon itt néhány: Kossuth Lajos és kora, Nagy találmányok - nagy felfedezések, Hazánk építészeti és természeti értékei, az Olimpiák története, A levegõ, A közlekedés stb. Ebben a tanévben a verseny témaköre: Gyermek- és ifjúsági irodalom az Európai Unióban. Az országos szóbeli döntõn komplex tevékenység zajlik, ugyanis a versenyzõknek három óra alatt egy olyan produktumot kell létrehozniuk, amely használható, kézzel fogható. (Pl.: társasjáték, lexikon, kiállítás megtervezése, Wikipédia internetes lexikon egy fejezete stb.) Az idei feladat egy olyan történelmi magazinszám megszerkesztése volt, amelyben hangsúlyosan szerepel egyegy ország gyermek- és ifjúsági irodalma. A készülõ lapszámnak be kellett mutatnia az adott EU-s ország történelmét, s egy, a tematikához kapcsolódó kulturális, közéleti eseményt, egy szerzõt és valamely mûvét is. A versenyzõk feladata volt mindemellett a folyóirat címlapjának, reklámoldalának, tartalomjegyzékének és köszöntõjének megírása és megtervezése; ügyelni kellett a helyes tipográfiára és az illusztrációk ízléses beillesztésére is. A zsûri dolga pedig az volt, hogy végig figyelemmel kísérje az alkotó folyamatot, vagyis a kutatómunka különféle fázisait: a témához kapcsolódó források kigyûjtését, megkeresését, jegyzetelését, a folyóiratterv formába öntését, az elkészített munka bemutatását. A versenyzõknek indokolniuk is kellett "alkotásaikat". A jó kommunikációs készségnek tehát nagyon fontos szerepet jut ebben a folyamatban,

7

Pál Dávid öröme és bánata Pál Dávid, egyesületünk külsõ tagja, aki Mátészalkáról származott el sok évvel ezelõtt, szép sikereket ér el mint képzõmûvész. Április 2-án nyílt meg a legújabb festményeit bemutató kiállítása az angyalföldi Hotel Orientál Körösi Csoma Sándor Galériájában. A nagy érdeklõdés mellet megtartott rendezvényen Simon M. Veronika festõmûvész ajánlotta Pál Dávid munkáit a közönség figyelmébe. Még nem tudni, hogy a hozzánk eljuttatott verse egy másik mûvészeti ágban való próbálkozás, vagy csak egy éjszakai tûnõdés keserû eredménye:

hiszen el is kell tudni "adni" a létrehozott produktumot. A feladat jellegébõl adódik, hogy viszonylag sok zsûritag szükséges az értékeléshez, ezért a 16 versenyzõ munkáját nyolcan kísérték figyelemmel az elsõ perctõl fogva. A zsûrizésre helyi és megyénkbeli szakembereket is felkértek: Konczné Jeszenszky Évát, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola könyvtárostanárát, Rácz Tibornét, a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola pedagógusát, Cserlakiné Hagymássy Krisztinát, a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola könyvtárostanárát. A megyei írásbeli- és szóbeli, ill. az országos írásbeli fordulók megmérettetései után (melyeken összesen 190 iskola 365 diákja indult) az ország 13 településérõl érkeztek a versenyzõk és felkészítõ tanáraik a döntõ helyszínére, hogy összemérjék egymással tudásukat. Mivel a résztvevõk (42 fõ) már 19-én kora délután megjöttek, lehetõséget teremtettünk arra, hogy egy rövid szatmári kirándulás során ízelítõt adjunk a fõként Dunántúlról érkezõ vendégeinknek kulturális értékeinkbõl és a szatmári táj szépségeibõl. Láthatóan lenyûgözte õket a tákosiak által "mezítlábas Notre-dame"nak nevezett paticsfalú, festett kazettás mennyezetû kicsi templom, s különösen Erzsi néni (akit szó szerint tátott szájjal hallgattak), aki oly nagy szakértelemmel, ízes, szép szatmári szóval mutatta be Tákos büszkeségét. A szatmárcsekei temetõ csónak alakú, emberarcú fejfái is különleges élményt nyújtottak. Kölcsey síremlékének megkoszorúzása után felemelõ érzés volt együtt elénekelni a Himnuszt. És hogy a szatmári gasztronómiából is ízelítõt kaphassanak, megkóstoltuk a csekei fogadó kemencéjében frissen sütött kenyérlángost. A tulajdonos egy kis jóféle szatmári "szilvóriummal" is megkínálta a bátrabbakat. Sajnáljuk, hogy tervezett

programunkból az idõ rövidsége miatt kimaradt Túristvándi, s a még mindig mûködõ vízimalom meglátogatása, de a vendégek, akik megtapasztalták a szatmári vendégszeretetet, a tájban és a rendezett, virágos portákban gyönyörködve azt mondták, hogy a nyáron családostól térnek majd vissza. A kedd estét a Szatmár Táncegyüttes fergeteges mûsora koronázta meg - melyet láthatóan nagyon élvezett a közönség - és egy jó hangulatú vacsora zárta. Szerdán reggel Lukács Bertalan igazgató úr köszöntõje után Gergely Zsolt a megyei önkormányzat osztályvezetõ helyettese ünnepélyesen megnyitotta a versenyt. Délelõtt - amíg a versenyzõk és a zsûri tagjai lázasan dolgoztak - a felkészítõ tanárokat egy városi sétára invitáltuk kollégánk, Varsányi Gábor vezetésével, s többek között meglátogattuk a Képes Géza Városi Könyvtárat, és a Szatmári Múzeumot, ahol Cservenyák igazgató úr elvarázsolta és jókedvre hangolta a társaságot történeteivel, humorával. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Dr. Szászi István alpolgármester úr is méltatta a tanulók és felkészítõ tanáraik teljesítményét, a könyvtár és a könyvek életünkben betöltött nélkülözhetetlen szerepét, s emlékezett Áts József tanár úrra, könyvtáralapítónkra, akinek nevét 2007-ben vette fel iskolai könyvtárunk. Nem tudtuk volna ilyen színvonalon megszervezni, megrendezni ezt a versenyt támogatók nélkül, ezért köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak sikerünkhöz. Nem utolsó sorban köszönet illeti a Képes Géza Városi Könyvtárat, s mindazon kollégánkat és diákunkat, akik tevékenyen segítettek az elõkészítésben és a lebonyolításban. Vargáné Herman Anna és Kovácsné Bálint Mária Az Esze Tamás Gimnázium könyvtárostanárai, a verseny házigazdái

Góbé kesergõ Vérereimben székelyvérem kering, kering. Fiaimnak ez már csak egy idejét múlt fíling. Kit érdekel Csaba király? Ki Õ, ki Õ? Pál fajtámat Német földre s Angliába fújta el az idõ. Apám könnye belém rekedt, belém rekedt. Elfedi nemzetemet az enyészet Vass Albert, Sütõ András, Dózsa népe, hol a vére, hol a vére? Fiaimnak Euróban van a bére. Az unokám a Magyar szóra legyint, legyint, Vérereimben székelyvérem kering, kering. Budapest, 2010.12.08. Éjjel.

Két ország, közös gyökerek

Közös kiállítás a Szatmári Múzeumban Stefan Gnandt festõ- és grafikusmûvész, valamint Lázin Csaba festõmûvész, közös kiállítására hívta a képzõmûvészet kedvelõit a Szatmári Múzeum május 23-án estére. Gnandt István és Lázin Csaba annak ellenére, hogy más országokban élnek, évek óta rendeznek közös tárlatokat, és ezzel párhuzamosan mindketten aktív tagjai a Szatmár megyei képzõmûvészeti életnek. A jelenleg Németországban élõ Stefan Gnandt és a Szatmár megyei rajztanár, festõmûvész Lázin Csaba egy pillanatra sem tagadta meg a gyökereit, mindketten hûek maradtak önmagukhoz, az ábrázoláshoz, ahhoz az öntörvényû, semmi mással össze nem téveszthetõ kifejezésmódhoz, amely segítségével munkáik azonnal felismerhetõek, azonosíthatóak. A kiállítást a Szatmárnémetiben élõ grafikusmûvész és mûvészettörténész Muhi Sándor nyitotta meg. Közremûködött gitáron Dr. Brugós László.

MÉCSVILÁG

8

Köszönet partnereinknek és támogatóinknak Az alább felsorolt közintézmények, vállalatok, vállalkozások, civil szervezetek, mint együttmûködõ támogatóink és partnereink teszik lehetõvé, hogy a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a tehetséges helyi mûvészek, produkciók segítõje, nívós kulturális rendezvények szervezõje lehet 2010. és 2012. között. Partnereink: • Szatmári Múzeum - Dr. Cservenyák László • Városi Mûvelõdési Központ - Buzogány Béla • Képes Géza Városi Könyvtár - Szabóné Dankó Erzsébet • Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola - Szûcs Sándorné • Esze Tamás Gimnázium - Lukács Bertalan • Képes Géza Általános Iskola - Papp Lászlóné • Szatmár Néptánc és Népmûvészeti Egyesület - Tóth Béla • Fõnix Park - Dr. Ilku Magdolna, Dr. Ungvári Zsigmond • Kossuth téri Református Egyházközség - Becsei Miklós • Mátészalkai Rotary Club - Rozgonyi Dezsõ Támogatóink: • Mátészalka Város Önkormányzata • Szabó István városunk polgármestere • Nobilis Rt. - Novák Tibor • "Öcsi Hús" Húsipari Zrt. - Zemlényi Gyula, Zemlényi Tibor, Zemlényi Zoltán • Szatmár Optikai Kft - Radics Ilona • Carl Zeiss Vision Hungary Kft - Karaffa Róbert • HOYA Szemüveglencse Gyártó Zrt. - Kerekes János • Szatmár-Nyír Kft - Fülöp Bálint • Szalka Tüzép, Szalka-Sped Kft - Gladics János • Szatmárkerház Kft - Lábas Tibor • Hami 138 Bt. és a Falánk Fanni Cukrászda - Dankai Tamás • Can-Tel East Telekommunikációs Kft - Szabó Tibor • Tóth 47 Kft és Kastélyszálló - Tóth József és Tóthné Lakatos Erzsébet • Szal-Tó Kft - Tóth Attila és Szalai Árpád • Infó-West Kft - Juhász Katalin • Norinvest Kft. Könyvelõiroda - Oláh László • Szatmár Jármû Kft - Király István • Hellog Kft - Heller Gyula • Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet - Debreczeniné Olajos Katalin, Hetényi Sándorné Médiatámogatóink: • Szatmári Szó Információs Lap - Szamosi István • M1 Televízió - Varga Dezsõ, Varga Zsolt Az egyesület bankszámlaszáma: 67800254-10605747 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Adószám: 18803891-1-15 Honlapunk a következõ címen érhetõ el: muveszetbarat.mateszalka.hu, vagy w3.enternet.hu/muveszet

MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye XI. évfolyam 2. szám Belsõ terjesztésû hírlevél

Megjelenik: negyedévente Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó Tördelõ-szerkesztõ: Orbán Norbert A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:

4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Pénzes Ottó egyesületi titkár Telefon: 44/500-091 vagy 44/313-233 Honlapunk: muveszetbarat.mateszalka.hu Villámposta (e-mail): [email protected] Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa M. u. 1. Telefon:44/500-024 e-mail: [email protected]

2011. június

Hírek Megkezdõdtek a Fényes Napok programsorozat elõkészületei. A nyomasztó pénzhiány ellenére is sikerült a szervezõbizottságnak két napos nívós programsor összeállítania. Egyesületünk ezúttal kapcsolatait és szervezõerejét adja a "közös"-be. Rákász Gergely orgonamûvész koncertjének és Berecz András Kossuth-díjas mesemondó és énekes estjének lehetünk a házigazdái. Egyesületünk támogatásával tartott rendhagyó irodalom órát Mátészalkán a Széchenyi István és a Képes Géza általános iskolákban Sipos F. Bea és Faggyas László, vagyis a Hangraforgó együttes. Szintén támogatója lehetett egyesületünk az Esze Tamás Gimnázium által megrendezett Bod Péter Országos Könyvtárhasználati versenynek, és a Mátészalkai Zenebarátok Kórusa fellépésének Szekszárdon a Pedagóguskórusok Országos Találkozóján. A Nyíregyházi Bessenyei Társaság felkérésére két mûvészi szintû tabló készült Mátészalkán a Képes Géza Általános Iskolában. A Társaság elnökének Bánszki Istvánnak és titkárának Futaky

Lászlónak kezdeményezésére irodalomtörténeti kiállítás nyílik Nyíregyházán a megyéhez kötõdõ költõk, írók életét bemutatandó. A Képes Géza életét felvillantó tablót Filep Anita munkáinak felhasználásával az iskola pedagógusa Oláhné Borzován Edit készítette. Szalkai László esztergomi érsek és fõkancellár anyagában megtalálható a híres Szalkai Kódex néhány lapja, és látható a Somogyi Gyõzõ Munkácsydíjas festõmûvész által készített portré is. A tablót az iskola volt tanulója Pénzes Bence készítette. Táncoló Istenek - Isteni táncok címmel Barkóczi Beáta indiai táncmûvész és Kiss Zsuzsanna festõ közös bemutatóját rendezték meg április 5-én a Szalkai László Teremben a mátészalkai Inner Wheel Klub szervezésében. Egzotikus válogatást láthatott a közönség Észak és Dél, valamint Kelet és Nyugat India klasszikus- és népi-táncaiból. Az estet jótékonysági céllal rendezte a mátészalkai hölgyeket tömörítõ szervezet. A bevételbõl a sporttelepen készülõ görkorcsolyapálya egyik elemét kívánják megvásárolni.

A városunkból elszármazott neves énekesnõ Pénzes Matild új formációval lépett a közönség elé. Az Amatild zenekar egy vadonatúj produkció, melynek zenéjében ötvözõdik a magyar nyelv és népzene szépsége a mai popzene világával. A dalok szövegei az õsi képvilágból nyernek ihletet, a szavak különleges harmóniában lélegeznek a lendületes, igényes popzenével. A folk-pop zenekar bemutatkozó "Tavaszi szél" címû dala a megújulásról, az újrakezdésrõl szól. Zene: Veress Gábor Csaba (gitárok), Szöveg: Pénzes Matild, Hangszerelés: Jamie Winchester és Juhász Rob (gitár), Közremûködik: Nikola Parov (fúvós hangszerek)

A Gyõrben is mátészalkai F. Sipos Bea és Faggyas László a Hangraforgó együttes tagjai maratoni koncertet adtak a Magyar Költészet Napján. Tizenkét órán át énekelték a verseket, pontosan kettõszázat, melyekhez - néhány kivétellel - maguk szerezték a zenét. A nagy érdeklõdés mellett megtartott koncert helyszíne a gyõri Zichy palota nagyterme volt. A Magyar Országgyûlés Fenntartható Fejlõdés Bizottsága a Szatmári Múzeumban tartotta kihelyezett bizottsági ülését május 10-11-én, közel 30 országgyûlési képviselõ jelenlétével. A bizottsági ülés témája a sokakat érintõ Szamos-Kraszna közi ármentesítõ terület helyzete volt.

Református hírek Dr. Gaál Botond a Krisztus trilógiáról

A mátészalkai Kossuth téri Református Gyülekezet vendége volt Húsvét nagyhetében, Dr. Gaál Botond, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára, aki nem utolsó sorban egyesületünk tiszteletbeli tagja is. Professzor Úr nagysikerû elõadása már korábban megjelent egy esztétikus könyvecske alakjában, de a mély hittel elõadott szóbeli közlés ezúttal is mindenkit magával ragadott. Munkácsy Mihály Golgota, Ecce homo és Krisztus Pilátus elõtt címû mûvei akkor keltették fel tanár úr figyelmét, amikor azok jóné-

hány évvel ezelõtt együtt voltak láthatók a Debreceni Déry Múzeumban. A nagy magyar festõ üzenetének hiteles teológiai magyarázatát hallottuk ezen az ünnepi délutánon. Köszönet érte.

Toronybál

Becsei Mikós nagytiszteletû úr és Becseiné Kató Anikó nagytiszteletû asszony hatalmas energiával szervezi a Kossuth téri Református Gyülekezet életét. Elég csak rápillantani a www.refmateszalka.hu honlapra, azonnal látszik, hogy nincs olyan életkorú, társadalmi helyzetû ember, aki ne találna tartalmas elfoglaltságot az igaz

Krisztus hit szellemében. A mindennapok gyülekezetszervezõ munkája mellett a Kálvin János Református Általános Iskolával közösen újságot is mûködtetnek, Templom és Iskola néven. A lelkészházaspár elhatározta azt is, hogy hozzálát a nagytemplom felújításához. Nagyszabású adakozás indult meg, s június 4-én még egy "Toronybál" is megrendezésre került, amelynek bevétele a nemes célt szolgálja.

Kertvárosiak a televízióban

Nagy György nagytiszteletû úr vezetésével rendkívül pezsgõ hitélet folyik a Kert-

városi Református Gyülekezetben is. Ebbe a világba engedett bepillantást az a televízió mûsor is, amely 2011. március 11-én a Kölcsey Televízió Hit-élet címû sorozatában került bemutatásra. Igei gondolatokat hallhattunk Nagy György lelkipásztortól, aki a gyülekezet életét is bemutatta. Ezután Baktiné Illés Éva a Mátészalkai Kálvin János Református Általános Iskola igazgatója beszélt az iskola életérõl. Érdemes rendszeresen olvasni a gyülekezet Reménysugár címû lapját és idõnként felkeresni a www.refkertvaros.hu internetes honlapot is.

Jókedvvel, örömmel a Szatmári Múzeumba! A lap megjelenésekor is folyamatban van és nagy sikerrel zajlik a múzeumban a TÁMOP 3.2.11./10./1. EU-s pályázat megvalósítása, ami az "Irány a Szatmári Múzeum!" címet viseli. Nem csodálnám, ha egyesek számára kissé hivatalosnak és érthetetlennek tûnne a programnak eme megnevezése, de mindjárt érthetõvé válik, ha izgatott, felszabadult, múzeumba igyekvõ gyerekcsoporttal találkozik az ember az utcán. A mátészalkai Kálvin és Képes, valamint a kocsordi Jókai Mór Általános iskolása jó néhány osztálya vett már részt azokon az egész délutánt betöltõ Szatmári ember,

szatmári táj elnevezésû témanapokon, ahol megismerkedhettek a szatmári nép ruházatával, hímzésével, bepillantást nyerhettek egy csizmadia mûhelyébe, láthatták milyen agyagedényeket használtak nagyanyáink, illetve azzal, hogy mi került egy szegény sorsú parasztember asztalára. A gyerekek nemcsak passzív szemlélõi lehettek a látottaknak, hanem aktívan részt vettek az eseményekben. Agyagedényt készítettek, korongoztak, készült bõrkarkötõ és gyöngykaláris, szorgalmasan öltögették a tût a keresztszemes hímzésnél (fõleg a fiúk!), de dagasztottak és sütöttek kenyeret kemen-

cében és megkóstolhatták a maguk köpülte vajat is. Nagy kincsnek számított a maguk készítette játék, a csutkababa! Szatmár néprajza és Mátészalka helytörténete volt a témája azoknak a feladatlapos vetélkedõknek, amely az "Itt vagyok hon, itt az én világom" címet viselte és az iskolák felsõ tagozatosai számára készült, s melynek segítségével a múzeumban lévõ minden kiállítással alaposan megismerkedhettek. A jó idõ beköszöntével mindig is nehéz volt a négy fal közt tartani a gyerekeket. A múzeum hatalmas zöld gyepén, ami most a "Libalegelõ" nevet kapta, egyszerû falusi

ügyességi versenyek zajlanak a fent említett iskolák alsós tanulóinak, kiegészülve a Széchenyi iskolásokkal és a Négy Évszak Óvoda nagycsoportosaival. Van "huszárjáték" seprûnyélbõl készült karddal, kötélhúzás, különbözõ erõpróbák, "mocsárjárás"', gólyalábazás, stb., de a vékony bottal hajtott bicikliráf viszi a pálmát a sikerlistán! A foglalkozások június végéig zajlanak tovább, addig is a tapasztalatokból leszûrve nyugodtan kimondhatjuk, hogy a cím így is érvényes: Jókedvvel és örömmel a Szatmári Múzeumból! Farkas Judit