14. oldal
Hálaadás
2006. ősz
Hálaadás
Előttünk álló alkalmak Szeptember 27. 18 óra, Tanácsterem. Pozsonyi úti esték: Szántay Tamás előadóestje Október 7. Gyermekkirándulás Október 21. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára emlékezve gyülekezetünk autóbuszos kirándulást szervez a kiskunmajsai ‘56-os Nemzeti Emlékmúzeumba, amelyet a Corvinközi hős, Pongrácz Gergely alapított. Október 22. 10 óra, Templom. Zenés istentisztelet a Hálaadás kórus szolgálatával. Műsoron: Liszt-motetták. Orgonán kísér: Nagy Gábor, vezényel: Kárpátiné Berkesi Boglárka Október 25. 18 óra, Tanácsterem. Pozsonyi úti esték sorozatunk következő alkalmán a Bocskai-emlékév alkalmából Bocskai 1606 címmel Kerekes Barnabás tanár, presbiter tart előadást.
A Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2006. ősz
Október 26–október 31. Reformációi hét Október 26. 18 óra, Tanácsterem. J. S. Bach emlékezete Október 27. 18 óra, Tanácsterem. In memoriam Bartók Béla Október 28. 18 óra, Tanácsterem. Szombat esti áhítat Október 29. 10 óra, Templom. Ünnepi úrvacsorás istentisztelet Október 30. 18 óra, Tanácsterem. Luther-est. A nyári németországi reformációi út képvetítése. Az élménybeszámoló és a helyszínek megismerése mellett bepillantást nyerhetünk a nagy reformátor élettörténetébe és gondolataiba. Emellett korabeli énekeket is tanulunk, felidézünk. Október 31. 18 óra, Tanácsterem. Reformációi ünnepély
B
A reménység kancsója János 2,1-12 evallom, sokáig nem értettem ezt az Igét. Adott egy menyegző az északi országrész, Galilea egy kicsiny településén, Kánában. A kor szokása szerint egy ilyen lakodalom több napig, nem ritkán egy hétig is eltartott. Az idő múlásával a bor is elfogyhatott. Miért oly nagy dráma ez? Miért akkora probléma? Bor nélkül nem lehet jó a hangulat, nem lehet jóízűen beszélgetni, táncolni, örülni? Dehogynem. Legfeljebb vizet isznak – bár nagy kincs –, meg gyümölcslevet – akkor is készültek ilyenek. Magam előtt látom Mária – Jézus anyja – gondterhelt tekintetét, amint odasúgja fiának: „nincs borunk”. Van egészség? Enni-innivaló? Szeretet? Öröm? Akkor mi a baj? Talán a házigazda vendéglátó presztízse szenved csorbát? De eljött az idő, amikor megérthettem. A közel-keleti ember a szimbólumok világában él, szinte minden külsőségnek spirituális üzenete van.
Így a menyegzői asztalon az ifjú pár előtt az ünnepség végéig ott lévő boroskancsó. Ha van abban bor, az azt jelenti: van remény, ha üres: a reménytelenség kiált némán. Így mindjárt világossá válik a szimbolika: nincs boruk – nincs reménységük. Akkor kár elkezdeni a házasságot, nincs semmi értelme. Mária diagnózisa azonnali terápiáért kiált: Jézus, könyörülj rajtunk! Az Úr ott volt a menyegzőn, megszólítható volt. Tegyük ezt a kijelentést bátran jelen időbe, és evangéliummá magasztosul: Jézus egészen közel van, meg- és behívható, mint Emmausban az első húsvét este. Ő hű és igaz, hogy elfogadja az őszinte invitálást. Nem elveszthető nem elhagyható, „kéznél van”, különösen az imára kulcsolt kezeknél, szíveknél, Jézus megszólítható. Ez egyáltalán nem magától értetődő, de hatalmas ajándék. Hozzá kiáltani nem hangerő, nem decibel kérdése, idegen nyelvet nem kell megtanulni ehhez, tolmácsot
2. oldal
Hálaadás
sem kell fogadni drága pénzen: én, az ismeretlen, kicsiny folyamodhatom hozzá. Megtalálnom Őt nem fárasztó, költséges út megtételének kérdése, hiszen ott, ahol vagyok, ott van Ő is. Ajkam meg sem nyílik, és előtte világosak szívem, értelmem mélységeinek szándékai. Jézusnál kész a megoldás. Nem mindig az általuk legjobbnak gondolt, legalkalmasabbnak ítélt időben. Hogy mi a jó, jobban tudja nálunk. Íme újra ott a kancsó a nászasztalon, benne a minőségi bor néma, de biztos bátorításával: ember ne félj, Kánában, az ókorban, Budapesten, a jelenben van remény Jézusban! Ma valahogy körülöttünk, talán bennünk is nagyon üres a kancsó. A külvilág nem bíztat, hallgat vagy éppen sokkol. Ökológia, igazságszolgáltatás, terrorizmus, halottak számában mért szenzáció-hírértékek, rohanás, időzavar, szmog, gazdasági kilátástalanság ürítgeti edényeinket. A külvilág hallgat, semmivel nem bíztat, ilyenkor mindig felerősödik az evangélium: van remény – ami nem inflálódik, tőlünk független, állandó adomány felülről. Kívánom, legyen ott jelképesen Pozsonyi úti templomunk úrasztalán, a tanácsteremben, ifi és gyermekórás szobáinkban, látogatásainkban és otthonunkban is szüntelen a Jézustól kapott „reménység kancsó”.
2006. ősz
Áldja meg Isten gyülekezetünk új missziói évének terveit, jószándékú küszködéseit, kezünk munkáját, szívünk szándékát. Berkesi Gábor
Tanuló gyermek imádsága a zsoltárokból
T
anítsd meg, mit tegyenek az ifjak, hogy ők élhessenek feddhetetlenül, szent igéd szerint útokat szabják! Én Téged kerestelek szüntelenül, kérlek, Úr Isten teljes szívemből, ne hagyd eltévelyednem törvényedtől! Szüntelen gyönyörűségem nékem vagyon csak az Te parancsolatidban, Te útaidat gyakran emlejtem, hogy meg ne essem valaha azokban! Add értenem parancsolatidat, és elmélkedem az Te csudáidról, és elmémbe foglalom azokat! És azokkal vígasztalom magamat, midőn sokképpen háborgattatom és kesergettetem. (119. zsoltár) Útaid Uram, mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem. Te ösvényidre taníts meg, kiken intézd menésem! Az igaz Istenfélőknek megjelenti titkait, és az Őbenne hívőknek megmutatja kötésit. (25. zsoltár) Ámen.
2006. ősz
Hálaadás
dag és szép fotóanyaggal kiegészített kötetben inkább arra vállalkozott, hogy a nagy fejedelem életútját népszerűsítő, ismeretterjesztő formában összefoglalva, egy olyan ember példáját állítsa az olvasók elé, aki politikai, művelődés- és egyháztörténeti szempontból egyaránt meghatározó személyisége volt történelmünknek. A könyvnek kiemelten aktualitást ad, hogy ebben az esztendőben ünnepeljük Bocskai István halálának 400. évfordulóját. Kálvin Kiadó, 199 oldal, 1350 Ft ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája Ebben a kötetben a vele élő családtag a kalauz a géniusz mindennapjainak során; ami lejegyzésre érdemes az Apával kapcsolatos, a család által ott és akkor fontosnak tartott események közül, az mind megtalálható ebben a krónikában. Közéjük tartoznak persze a csillagórák is, a művek keletkezésének, a hangversenyeknek, a népdalgyűjtő utaknak ezernyi adata - pótolhatatlan forrásként a szakember számára. De más súllyal: a köznapi örömök, méltatlan gondok, apró bosszúságok közé ágyazottan. Ám ez nem kisebbíti az emberfölötti jelenséget: hiszen a mesterművek születése, a mennyet és a poklot járó
13. oldal
előadóesték még nagyobb csodává magasodnak így. Erőt ad, hogy mindez létrejöhetett hivatalok packázása, a beteg családért aggódás, a hangversenyeket előkészítő lélekölő levelezés közepette, zsúfolt vonaton ingázva Budapest és Rákoskeresztúr között, villany nélküli lakásban spirituszlámpa mellett, a népdalokkal együtt bolhát is gyűjtve, miközben az öröm a kiránduláson szedett kis virág, különös rovar, a kertben érett tíz szem korai cseresznye. Vagy a harmincas évek végén: tudva, hogy élni csak itthon lehet - de vajon lehet-e? Helikon Kiadó, 488 oldal, 3490 Ft
Szenci Molnár Albert
12. oldal
Hálaadás
mességéből tovább nyújtotta volna. […] Szívem örvend rajta és Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom. […] Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom élmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel meghagyom s írom, szeretettel szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőlök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak és ő véreknek, tagoknak. Ha a fejedelemségek, amint az szokott lenni, vagy Erdélyben vagy Magyarországban változnak, őmagok között a respublikák, az egyezséget a mostani konföderáció szerént tartsák meg és az idő ha mit hoz, egymás javának engedjenek örvendjék és egymás nyavalyáját fájlalják és mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymásnak, mert tudó dolog az, hogy a viszszavonással nagy birodalmak is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek is nagyra nevelkednek.”
2006. ősz
2006. ősz
Hálaadás
3. oldal
Gyermektábor Pénzesgyőrben
Könyvajánló Szabó András: „Téged Isten dicsérünk” – Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme Ki volt Bocskai István? Hogyan lett a lázadó bihari uraságból Erdély első fejedelme, s általa az Erdélyi Fejedelemség a magyar államiság és a magyar protestantizmus védőbástyája? Ennek bemutatására vállalkozott a szerző, akinek, saját bevallása szerint, s ahogyan a kötet rövidsége is mutatja, nem az volt a szándéka, hogy a már megírt nagymonográfiákat felülmúlja. E gaz-
G
yülekezetünk tagjai bizonyára sejtik, hogy a hittanórára járó gyerekek számára elképzelhetetlen a nyár egy pozsonyis gyerektábor nélkül. Az elmúlt évek és az idei tábor tapasztalataiból következtetek erre. Június 10. és 15. között töltöttünk néhány szép, kellemes és hasznos napot a Bakonyban, Pénzesgyőrben. Minden évben egy téma köré csoportosulnak a délelőtti foglalkozások és az esti áhítatok. Így idén Pál apostol
életével ismerkedhettek meg a gyerekek: Pál megtérése és missziói útjai álltak a középpontban. Ezeket a látványos történeteket rövid színdarabocskák formájába öntöttük. Szép volt ez a hét, mert együtt lehettünk egy nagy csapat lelkes és jólnevelt gyerekkel, akik – ha nem csalt a szemem – nagy kedvvel vettek részt a tábor programjain. A kézművesfoglalkozásokon lenyűgöző bőr karkötőket, bicskatokokat és pénztárcákat készítettek a gye-
A gyerektáboros csapat a pannonhalmi millenniumi emlékmű előtt
4. oldal
Hálaadás
rekek. Talán nem is kell mondanom, mert könnyen elképzelhető, hogy közel hatvan gyerek együtt mennyire eleven tud lenni. A fölhasználatlan – és olykor túlcsorduló – energiáikat a sportversenyek, sorversenyek, a környéken tett kirándulások és a nagy izgalmakat felkorbácsoló számháborúk azt hiszem, maradéktalanul lekötötték. Látnivalóban is bőséggel volt részünk: Zircen meglátogattuk a Bakonyi Természettudományi Múzeumot és Reguly Antal házát; egy nagy, egésznapos kirándulás közben pedig a cseszneki vár fokáról vethettünk egy pillantást a festői Bakony hegyeire is.
2006. ősz
Hazautazóban utolsó közös állomásunk Pannonhalma volt. A tábort Berkesi Gábor és Polgárné Horváth Éva vezették, velük együtt tizen voltunk felnőttek: dr. Perjés Anna doktornő, Balaskó Anikó, Berkesi Anna, Bognár Barnabásné, Szőnyi-Balogh Éva, Szűcs Attila – és utolsó este érkezve közénk – Bognár Barnabás (mindnyájan pedagógusok). Talán nem merészség, ha munkatársaim nevében azzal zárom, hogy mi is köszönettel tartozunk az ebben a szolgálatban való részvétel lehetőségéért. Szmerka Gergely
A tabori vezetők; balról jobbra, alsó sor: Szőnyi-Balogh Éva, Balaskó Anikó, Polgarné Horváth Éva, dr. Perjés Anna, Berkesi Anna; felső sor: Bognár Barnabasné Nóra, Berkesi Gabor, Szmerka Gergely, Szűcs Attila
2006. ősz
Hálaadás
11. oldal
400 éve halt meg Bocskai István erdélyi fejedelem Részlet Bocskai István (1557–1606) végrendeletéből
„M
ely csudálatos velem való nagy jótéteményéért (t.i. fejedelemmé választásáért – a szerk.), noha én tehetségemmel, teljes életemben éjjeli s nappali hálaadással tartoznám, de most, ilyen állapatomban, amelybe az ő szent akaratjábúl jutottam, leborulván előtte teljes szívből, rövid szóval örök hálákat adok őszentfelségének, hogy engemet, méltatlan férget, minden időknek előtte erre rendelt s választott volt. Légyen azért Istenségének szent neve mennyen és földön mindörökké áldott, szent és dícséretes. A szent Istennek penig kegyelmessége után, nagy háládatossággal ve-
szem mind ez jókat a magyarországi uraktól, becsületes híveimtől, hogy engemet, mint csak egy hoháti,† számkivetett embert, bujdosó állapotomban meg nem útáltanak és nem nézték azt, hogy nem őkegyelmek közül való, sem nem közüttük nőtt, nevelkedett ember volnék, nemcsak béfogadtanak őkegyelmek és nemcsak szállást adtanak, hanem urokká és fejedelmekké nagy szeretettel és becsülettel választottanak, kiért én őkegyelmeknek teljes életemben való hálaadó szolgálatjokra köteles lévén, adósnak is tartottam magamat és meg is bizonyítottam volna, hogy hasznos szolgája lettem volna őkegyelmeknek, ha életem határát a szent Isten kegyel-
† Hóstáti, külvárosi, peremvidéki (mivel Bocskai birtokai nem a történelmi Erdélyben, hanem főként a Partiumban voltak)
10. oldal
Hálaadás
deltünk meg. A legszebb talán mégis a firenzei Ponte Vecchióhoz hasonlító Szatócsok hídja volt. Délután meglátogattuk még Weimart is, ahol Schiller és Goethe verseit olvasva idéztük föl a nagy költők emlékét és hódoltunk az irodalomnak. A híres orvos-orgonista, Albert Schweitzer háza és szobra előtt is tiszteletünket tettük. Minden nap Luther gondolataiból szemezgetve tartottunk áhítatot vagy hosszabb beszélgetést. Nagy élmény volt átélni, hogy a közel ötszáz esztendeje megírt üzenetek napjainkban is ugyanolyan érvényűek, ugyanúgy gondolkodásra, önvizsgálatra és vitára ösztönöznek. Luther ember volt, tele sok gyarlósággal, kétséggel és hatalmas életszeretettel. Azonban Isten kegyelméből olyan dolgokat fedezhetett fel a Szentírás segítségével, amely a mai napig alapjaiban meghatározza hitünket. Olyan jó volt alaposabban
2006. ősz
megismerni gondolatait, és a már ismertebb – hittanórákon megtanult – üzeneteit ismét át- és újragondolni! Hosszú és fárasztó hazaút után vasárnap este, Istennek hála, épségben megérkeztünk. Most is hálás szívvel gondolunk vissza ennek a hétnek minden áldására, ajándékára! A csodálatos kulturális élmények mellett az áhítatok és ifik alkalmával lelkileg is feltöltődtünk, de jutott idő pihenésre és játékra is. Köszönjük a gyülekezetnek, hogy megvalósulhatott ez az út, és eljuthattunk ezekre a gyönyörű helyekre! Október 30-án, a reformáció előestéjén fényképes vetítést tartunk az útról Luther-idézetekkel és énekléssel egybekötve. Várunk mindenkit szeretettel, aki szeretné jobban megismerni a nagy reformátor életét, üzeneteit, gondolatait! Komjáthy István
Hálaadás. A Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos kiadványa. Főszerkesztő: Berkesi Anna. Tördelőszerkesztő: Hunyadi Levente. Felelős szerkesztő: Berkesi Gábor. A kiadványban szereplő kották a LilyPond program segítségével készültek. Szerkesztőség: 1133 Budapest, Pozsonyi út 58. Telefon: 3-294-062. A Lelkészi Hivatal fogadóórái: hétfő–péntek 9–13 óra. Honlap: http://pozsonyi.uw.hu E-mail:
[email protected]
2006. ősz
Hálaadás
5. oldal
Az erdélyi kisifi-táborról
A
ttól tartok, sokak számára nem egészen világos, kiket is értünk a „kisifisek” elnevezés alatt. Néhány évvel ezelőtt merült fel az igény, hogy a lassan felnövő „ifi” mellett a nem olyan régen konfirmáltaknak legyen egy újabb bibliaköre. Azóta az addigi „ifisek” a „nagyifi”, az újak értelemszerűen a „kisifi” nevet viselik. Hála Istennek, talán megint fog alakulni ilyen újabb csoport, az is lehet, hogy kettő is. A neveket tovább nem érdemes bonyolítani – tán ilyen szörnyű elnevezések születnének, mint: „miniifi”, „középifi” – úgyhogy más gyülekezet gyakorlatához hasonlóan a különböző bibliakörök saját nevének megtalálása lesz a megoldás a közeljövőben. Mindenesetre itt a középiskolások bibliaköréről van szó. A kisifi idei táborának helyszínére sok javaslat volt. Valamikor kora tavasszal az egyik legaktívabb tag, Riesenberger Edina szava volt a legsúlyosabb: menjünk Erdélybe! Innen már könnyű volt a dolgunk, hiszen tavaly a nagyifi erdélyi táborának kiváló helyszíne volt a Farcád melletti Bikafalva. Így esett, hogy most már két külön bikafalvi tábort kell a gyülekezeti emlékezetben megtartanunk.
A tavalyi tapasztalatokat nagyszerűen lehetett hasznosítani. Nem kellett sokat gondolkozni, hová szervezzünk kirándulásokat, hogyan lesz megoldva az étkezés, és így tovább. A tábor harmadik napján egy rosszul sikerült focizás eredményeként eltörtem a kezemet, amint erre bizonyára sokan emlékeznek. Amíg a többiek jobbnál jobb helyeken művelődtek, én a szállásunk ámbitusáról – a falu közepén épült régi iskola épületéből – figyeltem Bikafalva főterének forgalmát. Táborvezetőként a kiesésem semmi gondot nem okozott, hiszen nagyjából ismertük a helyszíneket, a távolságokat – persze Poros Julcsi meg Berkesi Márti alparancsnokok töretlen tekintélye, tapasztalata amúgy is elég volt mindenre. Egy évvel ezelőtt Bikafalvát és Farcádot súlyosan megrongálta a hírhedt székelyföldi árvíz. Emberéletben nem esett kár, de sok ház összedőlt, és tönkrement a bikafalvi templom. Az ifjúsági szállásunk étkezdéje és fő közösségi terme vasárnap gyülekezeti teremmé változott, az udvarunk tele volt építkezési anyagokkal. A templom teljes régészeti feltárást kapott. Épp megérkezésünk napján adták hí-
6. oldal
Hálaadás
rül az erdélyi napilapok a hírt, hogy az általunk is megnézett falmaradványok a templom belsejében az eredeti késő gótikus református templom maradványai. Azóta már visszatemették a régi falakat, augusztus 23-án megtartották a veszedelem egy éves évfordulóján az újjáépítésért hálát adó istentiszteletet is. Az árvíz nyomainak, a szétrombolt patakmedernek és az építkezéseknek tanúi voltunk a faluban és a környéken. A nyári együttlét elsősorban a lelki
2006. ősz
közösség építésére szolgál. Az idei év vezérgondolata az volt: vissza tudunke emlékezni majd a bajban arra az Istenre, aki megadta, hogy most békességben és nyugalomban együtt lehetünk? Az a reménységünk, hogy Isten mérhetetlen kegyelme sosem fogy el, mindig bizalommal fordulhatunk őhozzá. Ezt erősítette az utolsó nap a bikafalvi gyülekezettel együtt tartott istentisztelet is, amelyen egyébként – nemes pozsonyis ifi-hagyományokat követve – énekléssel szolgáltunk.
2006. ősz
Hálaadás
út után – a thüringiai erdő szívében fekvő gyönyörű kis faluban, Döschnitzben. A lelki, szellemi mellett a testi feltöltődésre is gondoltunk: csütörtökön gyalogos kirándulást tettünk a thüringiai erdőben, majd a fenyőerdőkkel határolt pici fürdőhelyen, Auebadban pihentünk ki az út minden eddigi fáradalmát. Pénteken Eisenach felé vettük az irányt. Délután fölmentünk a festői Wartburg várába. Megnéztük azt a
A kisifisek Erdélyben
9. oldal
szobát, amelyben Luther „raboskodott”, ahol németre fordította az Újszövetséget. A tinta nyoma, amit az ördög felé hajított, nem látható, de a turisták kellően szétbontották a falat az évszázadok folyamán. Utolsó előtti napunkon, Erfurtba látogattunk el, amely egészen kivételesen gyönyörű város. Az Ágostai kolostort megnézése után a belvárosban sétálgattunk, amelynek szinte mindegyik háza a történelemről mesél. Csodálatos reneszánsz udvarban ebé-
A fiatalok Wartburg várában
8. oldal
Hálaadás
Csodálatos élmény volt az 500 éves falépcsőkön fölmenni szobáinkhoz közvetlenül a Vártemplom szomszédságában, ahol Luther Márton nyugszik, és amelynek kapujára 1517. október 31-én kifüggesztette 95 tételét. Wittenberg csodálatos, hangulatos és békés kisváros. Kedden egész napos sétát tettünk a gyönyörűen felújított belvárosban. A világ legnagyobb reformációtörténeti múzeumában – amely Luther házában található – megtaláltuk a magyar cötus zászlóját is. A legnagyobb élményt egy 1517ben nyomtatott 95 tétel, az eredeti Luther által fordított Biblia és az Ágostai hitvallás első példányai jelentették. Utunkat a Vártemplom megtekintésével zártuk, amelynek felmentünk a tornyába is. Szerdán Eisleben felé vettük az irányt, ahol a St. Andreas templomban – amely Luther utolsó prédikációjának színhelye – beszélgettünk a templom fiatal evangélikus lelkésznőjével, aki mesélt nekünk a gyülekezet életéről, valamint a helyi lét nehézségeiről. Ezután Lipcsébe látogattunk el, ahol rögtön a Tamás templomot kerestük fel, amelybe belépve Bachmuzsika fogadott minket. Nem is akartunk kijönni, hiszen mindenkit megérintett a zene, de az idő sürgetett
2006. ősz
minket. A Bach Emlékmúzeum megtekintése és rövid belvárosi séta után elindultunk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat – egy meglehetősen kalandos
Luther szobra előtt Wittenbergben
2006. ősz
Hálaadás
A kirándulások a következőképpen alakultak. Első napunk eltelt az odaúttal, amely 14 órán keresztül tartott. Másnap elsétáltunk a falu fölött lévő Akasztó-hegyre, onnan egy kerülőt tettünk a Küküllőt összeszorító Bonta-szoros felé, Ócfalva irányába. Elmentünk Szászföldre, meglátogattuk Medgyest, Berethalmot, a megunhatatlan Segesvárt, még a nagygalambfalvi – ez Kányádi Sándor faluja – székely templomra és lelkészének órás előadására is volt türelmünk. Fürödtünk a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő strandján – persze muszáj volt vonattal mennünk, hiszen a tábor tagjai közül többen vasútbarátok, sőt néhányan ilyen családból származnak (Pálóczy-lányok). Voltunk a parajdi sóbányában, meglátogattuk Orbán Balázs és Tamási Áron síremlékét. Nincs messze Bikafalvától, így nem maradhatott el a székelyderzsi unitárius templom és helytörténeti gyűjtemény felkeresése sem: itt látható az egyik leghíresebb középkori Szent László freskó. Az idén is kiválóan sikerült a falukutatásunk: a tábor résztvevői kérdőívekkel felszerelkezve Bikafalva életét, mindennapjait tanulmányozták. Természetesen elgyalogoltunk testvérgyülekezetünkbe, Farcádra, ahol Antal Géza lelkipásztor vezetésével a kisifi is megismerkedett
7. oldal
a csodálatos faluval, gyönyörű templomával. Az utolsó este nagy tüzet raktunk, körbeültük, állítólag még énekeltünk is. Még hátra volt a másnapi istentisztelet, a hajnalba nyúló hazabuszozás, a valóban könnyes búcsú vendéglátóinktól (Albert Sándor lelkipásztor, ránk főző felesége: Zsuzsa, lányuk és unokáik), de már sejtettük: jó lesz majd visszaemlékezni ennek a hétnek minden pillanatára. Bereczky Örs
Luther Márton nyomában Németországi utunk
M
ár évekkel ezelőtt foglalkoztatott minket a gondolat: milyen jó lenne reformátor őseink nyomába eredni, elmenni szülőföldjükre, testközelből megismerni tevékenységük színhelyét, és ott adózni emléküknek. Amit már régóta terveztünk, az idén nyáron Isten segítségével valósággá lett: 2006. július 24-én 12 fős csapatunk útra kelt Németországba, hogy Luther Márton életének főbb állomásait fölkeresse. Első úticélunk Wittenberg volt, ahol két éjszakát töltöttünk a várban található ifjúsági szálláson.
