Gyurkó Szilvia: A fiatalkorúak büntetőjogának reformja az Egyesült Államokban, és annak hatása az európai folyamatokra
Tartalomjegyzék Bevezetés
3
1. Az USA igazságszolgáltatási rendszerei fiatalkorú bűnelkövetők esetén
4
2. Európa és az EU szakpolitikái a fiatalkorúak Igazságszolgáltatási rendszeréről
10
3. Kezelési modellek és intézmények Európában és USA-ban
17
4. Speciális jogintézmények adaptálható jogkövetkezményei – A státusz bűncselekmények
21
Összefoglalás
24
Irodalomjegyzék
25
A fiatalkorúak büntetőjogának reformja az Egyesült Államokban, és annak hatása az európai folyamatokra
Bevezetés Az elmúlt időszakban Magyarországon kiemelt figyelmet kapott a fiatalkorúak büntetőjoga, illetve annak esetleges reformja. Az Európa Tanács, az Európai Unió, az ENSZ Rijadi Alapelvei és több jegyzőkönyve is foglalkozik a kérdéssel elvi szinten, de emellett igen érdekes górcső alá venni az európai és angolszász folyamatokat is. Mivel 2007-ben a New Yorki Columbia Egyetemen fiatalkorúak büntetőjogát is hallgattam, ezért a tanulmányban kiemelt figyelmet fordítok az északamerikai reformokra, azon belül is a korhatárral, valamint a speciális fiatalkorúak bíróságával kapcsolatos diskurzusra. Meggyőződésem, hogy a common law érvrendszer számos pontos adaptálható a magyar büntetőjogi reformban, de legalábbis érdekes felvetésekre ad lehetőséget. Az egyik legdinamikusabban változó büntetőjogi (és büntetőjog politikai) terület a fiatalkorúak büntetőjoga, ezért számos reformot értékelhettünk az eddigi évek során. A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszere az Egyesült Államokban a múlt század kilencvenes éveinek közepéig nem jelentett igazán hasznos mintát más államok jogalkotási / jogalkalmazási reformjaihoz. Az USA-ban az elmúlt 10-15 évben jelentős elmozdulás tapasztalható a jóléti modell felől az igazságszolgáltatási modell felé. Individualizmus és politikai konzervativizmus
keveredik
és
idézi
elő
a
büntető
szemléletű,
a
felnőtt
igazságszolgáltatáshoz közelítő megoldások terjedését. Ennek eredményeként folyamatosan nő a kiskorú elkövetők száma, illetve az egyre fiatalabb elkövetők aránya. Míg Európában a helyreállító szemlélet, és a helyi közösségek szerepének növekedése jellemző a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszereiben, addig ÉszakAmerikában
éppen
ellenkező
folyamatok
játszódnak
le.
Az
amerikai
igazságszolgáltatás kríziséről sokat lehet olvasni, ezzel együtt is számos olyan próbálkozás, jogintézmény van az amerikai büntetőpolitikában és gyakorlatban, ami hivatkozási alapként szerepel európai jogalkotók számára is (lásd: speciális javítóintézeti nevelés gyermek- és fiatalkorú elkövetők számára - boot camps -, független fiatalkorúak bírósága, eljárásjogi garanciák és természettudományos érvek a beszámíthatóság értékelésénél). 2
A fiatalkorú bűnelkövetők nem jelentik szignifikáns részét a bűnözési problémának, a társadalmi és politikai figyelem (aggodalom) okán azonban jelentős erők fordulnak (és fordultak mindig is) a felnövekvő nemzedékek kriminálpolitikája, a prevenció és a kezelés mikéntje felé. Ma már evidencia, hogy a fiatalkori bűnelkövetés, mint jelenség, az ifjúságpolitika és a büntető politika együttműködését igényli. A büntető igazságszolgáltatási rendszer elemzésével nem adható átfogó kép arról, milyen elvek, érdekek és szükségszerűségek vezet(het)nek adott államban például a büntethetőségi korhatár leszállításához, önálló fiatalkorúak bírósága felállításához,
vagy
speciális
közösségi
alapú,
helyreállító
szemléletű
jogkövetkezmények bevezetéséhez. Jelen tanulmányban tehát az elkövetési arányszámok és a büntetőpolitikai irányvonalak, fennálló igazságszolgáltatási rendszerek mellett eseteken és bírósági ítéleteken keresztül igyekszem bemutatni a probléma tágabb kontextusait is. 1 1. Az USA igazságszolgáltatási rendszerei fiatalkorú bűnelkövetők esetén A gyermekkori bűnözés arányában, jellemzőiben, tendenciáiban az európai államok és Észak-Amerika között nem találtunk jelentősen eltérő adatokat. Némiképp árnyalja a helyzetet az USA eltérő büntethetőségi korhatár kezelése, valamint a jogkövetkezmények
kontinentális
gyakorlattól
eltérő
rendszere.
Az
Egyesült
Államokban a State v. Otis ügyben mondta ki Arkansas állam legfelsőbb bírósága, hogy bármilyen korú gyermek felelősségre vonható a felnőttekre irányadó anyagi és eljárási szabályok szerint, ha különösen súlyos bűncselekményt követ el, és az ügyész kéri az eljárást. A döntés alapjául szolgáló ügyben egy helyi iskolai lövöldözés két (13 illetve 11 éves) elkövetőjét állították bíróság elé. A döntés része volt, hogy a védelemnek ilyen esetekben is lehetősége van kérni az ügy fiatalkorúak bírósága elé való utalását. A másik emblematikus eset, ami a gyermekkorú elkövetők megítélését illetve büntethetőségének kérdését befolyásolta, egy 13 éves gyerek által elkövetett rablás volt, aminek következtében az áldozat (aki a helyi közösség fontos tagjának számított) meghalt. A bíróság az ügy alanyi oldalán a beszámíthatóság és a 1
Jelen tanulmány elkészítéséhez felhasználtam korábbi önálló illetve szerzőtársakkal közös beszámolóim, publikációim közül: Fehér L.-Gyurkó Sz.: A büntethetőségi korhatár felülvizsgálatának indokoltsága. A nem büntethető korúak tényállásszerű cselekményeinek értékelése és a kezelőrendszerének sajátosságai. Kutatási Zárótanulmány. OKRI. Budapest. 2008; Gyurkó Sz.: A büntethetőség alsó korhatára, valamint a gyermek- és fiatalkorú elkövetőkkel szemben alkalmazott jogkövetkezmények körüli dilemmák. Budapest, OKRI KT 45. szám. 73-93. old.; Gyurkó-Herczog-Kiss: A gyermekkori deviancia, OKRI kézirat. Budapest. 2005.
3
felelősségre vonhatóság kérdésében értékelte: az elkövető érettségét, IQ-ját, családi és tágabb környezetét, morális elveit, korábbi elkövetéseit. A szülők 14 évesek voltak, amikor a később elkövetővé vált gyermek megszületett, ezért őt a nagyszülők nevelték fel. Gyermekbántalmazás, mentális egészségügyi problémák, rendszeres gyógyszeres kezelések, hospitalizáció, magatartási és viselkedési problémák, iskolai nehézségek jellemezték az elkövető gyerekkorát. Mindezek alapján a bíróság megfontolás tárgyává tette, hogy a gyerek terápiás jellegű elhelyezését javasolja (büntető jogkövetkezmény alkalmazása helyett). Ezzel pedig a büntetőjogi felelősségnél
vizsgált
beszámíthatóságba
tartozónak,
és
gyakorlatilag
büntetendőséget kizáró oknak tekintette volna az elkövető (gyermekkori traumák hatására) megváltozott erkölcsi, morális és felelősségi képességeit. Ez az ügy jól rávilágít a gyerekkorú elkövetőkkel kapcsolatos angolszász jogi gondolkodás egyik sarokkövére: a mens rea-ra, azaz az elkövetőnek azon képességére, hogy megértse és belássa cselekménye jogellenességét és esetleges következményeit. Így válik érthetővé egy 7 évben meghatározott „büntethetőségi korhatár”, hiszen a megértés és a következmények ésszerű számbavétele ebben a korban – a hagyományos felfogás szerint – elvárható. Egy életkorral relációba állított kategória rendszer szerint tehát a 7 éven aluliak nem büntethető gyereknek (infant), a 7-12/14/17 évesek fiatalnak (adolescent), míg az e korhatár felettiek felnőttnek (adult) minősülnek. 1. sz. táblázat: Minimális kor amelynél egy gyermek felnőtt bíróság elé kerülhet
Nincs ilyen korhatár Alaszka Arizona Delaware Dist of Columbia Florida Georgia Hawaii Idaho Indiana Maine Maryland Nebraska Nevada Oklahoma Oregon Pennsylvania
10 év Kansas Vermont
12 év Colorado Missouri Montana
13 év Illinois Mississippi New Hampshire New York Észak Carolina Wyoming
14 év Alabama Arkansas California Connecticut Iowa Kentucky Louisiana Massachusetts Michigan Minnesota New Jersey North Dakota Ohio Texas Utah Virginia
15 év Új Mexico
4
Rhode Island Dél-Carolina Dél-Dakota Tennessee Washington Nyugat-Virginia Wisconsin
Az elmúlt 20 évben az USA-ban a legtöbb tagállam (általában egy-egy nagy visszhangot kiváltott brutális bűncselekmény után) módosította a fiatalkorúakra vonatkozó büntető jogszabályokat, és bevezette azt a minimum korhatárt, amelynek betöltésekor a gyermek, felnőtt büntető bíróság elé állítható. Ez a szabályozás azonban élesen felszínre hívta azokat a dilemmákat, amelyek a mens rea, és az elkövető fejlettsége, értelmi képessége kapcsán felmerültek, és magával hozta a „capacity for culpability” vizsgálatának szükségességét, azaz hogy a büntető bíróság elé állított gyerek érti helyesen cselekedett-e, vagy sem; internalizálta-e a morális és társadalmi normákat; és képes-e arra, hogy kontroll alatt tartsa érzelmeit, vágyait. Továbbra is kérdésként merül fel azonban, hogy mi a teendő, ha egy gyermek ugyan képes a cselekménye következményeinek felismerésére, mégsem tekinthető fejlettnek, érettnek? Továbbá hogy van-e különbség a fejlődés egyes állomásain a beszámítási
képességhez
tartozó
faktorokban?
Thompson
bíró
látszólag
egyértelműen foglalt állást az Otis ügyben: „A tapasztalatlan, a kevésbé intelligens és kevésbé iskolázott tizenéves kevésbé képes cselekményei következményeit értékelni, ugyanakkor
sokkal fogékonyabb a kortársai érzelmi befolyására,
nyomására, mint más felnőttek hatásaira.” Ugyanebben az ügyben Eddings bíró a következőképpen fogalmazott: „a fiatalság nem tekinthető egyfajta
kronologikus
ténynek. Van olyan időszak, vagy olyan körülmények, amikor valaki jobban beszámítható, vagy éppen jobban fogékony a befolyásra. Történelmünk során jogrendszerünk felismerte, hogy a gyerekek (főként korai éveikben) kevésbé érettek és kevésbé felelősek, mint a felnőttek.” A bírósági gyakorlatból kirajzolható az a tudományos kutatási eredményekkel is alátámasztott álláspont, mely szerint egy 18 éven aluli gyerek és a felnőttek közötti alapvető különbség a morális felelősség, a funcionális és fejlődési érettség, valamint az
érzelmeket
és
a
viselkedést
befolyásoló
organikus
funkciók
területén
tapasztalható. A common law rendszer egyik dogmatikai alaptétele pedig az, hogy a fenti területeken tapasztalható érettség illetve érettlenség nem csak enyhítésre,
5
hanem a következmények alóli mentesülésre is lehetőséget ad – vagy éppen fiatalabb korban teszi lehetővé a súlyosabb jogkövetkezmények alkalmazását. 2007-ben az USA-ban megközelítőleg 253,000 fő, 12 éven aluli gyereket tartóztattak le (ami a fiatalkorú letartóztatottaknak mintegy 9%-át tette ki). Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve ez nem tekinthető jelentős emelkedésnek 1998 és 2007 között 6%-kal emelkedett a gyermekkorúak letartóztatásának száma – ami a fiatalkorúak közötti 35%-os emelkedéshez képest nem adott okot komoly aggodalomra. Az emelkedés azonban nem volt egyenletes. A vagyon elleni bűncselekményeknél
a
letartóztatási
arány
ebben
az
időszakban
17%-kal
emelkedett. Egy másik trend azonban ennél aggasztóbbnak bizonyult. A fiatalkorúak bírósága drámai változásokat vett észre a gyermekkorú elkövető által elkövetett bűncselekmények struktúrájában. A letartóztatásoknak csak mintegy 10%-a került foganatosításra valamilyen státusz bűncselekmény (azaz a „kijárási tilalom”, alkoholfogyasztási törvény megszegése, vagy szökés) miatt. Ezzel szemben jelentősen nőttek az erőszak bűncselekmények, kábítószerrel való visszaélés, vagy lőfegyverrel összefüggő bűncselekmények miatti letartóztatások. 1998 és 2007 között 45%-kal emelkedett a valamilyen erőszakos bűncselekmény és 156%-kal a kábítószeres bűncselekmények miatt alkalmazott letartóztatások száma a gyerekek között. A fiatalkorúak bírósága elé 33%-kal több gyerek került 2007-ben, ami azt mutatja, hogy a rendőrség (valószínűleg az elkövetett cselekmény súlya miatt) több gyermek ügyét utalja bíróság elé. 2007-ben a gyermekkorúak ügyében hozott bírósági döntések száma is megnőtt: 73%-kal nőtt a próbára bocsátások és 49%-kal az intézeti elhelyezések száma. Érdekes adalékokkal szolgálhat a fenti tendenciák, a korhatár és az amerikai jogszemlélet megértéséhez Connecticut állam jogalkotási törekvése a fiatalkorúakra vonatkozó büntető igazságszolgáltatási rendszer átalakításáról. Részlet a 2007 februárjában kiadott jogalkotási jelentésből: „Connecticut azon három állam egyike (Észak-Carolina, és New York mellett) ahol az általános büntetőjogi szabályok alkalmazhatóságának korhatára 16 év. Connecticut, csatlakozva az államok többségéhez, és megértve az elérhető tudományos kutatási eredményeket és bizonyítékokat, úgy találja, hogy szignifikáns különbség van a felnőttek, valamint a gyermekek és a fiatalkorúak kognitív képességei között. 2006-ban hozta létre a Connecticut állam törvényhozása azt az előkészítési és implementációs feladatokkal megbízott tanácsot, melynek feladata a fiatalkorúakra vonatkozó új szabályok 6
megalkotása volt. Tettük mindezt azért, mert meggyőződésünk, hogy a 16-17 éves fiatalok „visszatartása” a felnőttek, rendes büntető és eljárásjogi szabályoktól egyrészt növeli Connecticut állam közbiztonságát, másrészt (hosszútávon) az adófizetők pénzének jobb felhasználásához, a kiadások csökkentéséhez járul hozzá ezeknek a fiataloknak a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerben való benttartása. Az előkészítő tanács javaslatainak megfelelően: -
2009 július 1-jétől a fiatalkorúakra irányadó büntetőjogi szabályok szerinti felelősségrevonás felső korhatára 16 évről 18 évre emelkedik.
-
A fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerét úgy alakítottuk át, hogy az elterelésnek, illetve az ügyek előkészítő fázisban való lezárásának (pl. vádemelés elhalasztása vagy ítélethozatal elhalasztása, pártfogó felügyelet alkalmazása bírósági előkészítő szakban) nagyobb szerep juthasson.
-
Létrehoztuk a Regionális Fiatalkorúak Bíróságát annak érdekében, hogy a 1617
évesek
miatt
megnövekedett
ügyforgalmat
kezelni
tudja
az
igazságszolgáltatási rendszer. -
Közösségi alapú és intézeti elhelyezésben megvalósuló szolgáltatásokat hoztunk létre a 16-17 éves elkövetők hatékony kezelésére.
-
Létrehoztunk egy Koordinációs Tanácsot, hogy még a változtatások hatályba lépése előtt hatékonyan megteremtődjenek az intézményi, személyi és szabályozási keretek.
-
A reformokhoz hatékony bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges költségvetési forrásokat egy alapban különítettük el. Az alap csak célhoz kötött programokat finanszíroz. ”
Az amerikai szakirodalom egyértelműen kifejezi azt a változást, ami az elmúlt időszakban a fiatalkorúak igazságszolgáltatása terén tapasztalható volt. Több, mint száz évvel ezelőtt az amerikai jogalkotás már felismerte, hogy a fiatalok és a felnőttek között különbség van, ezért elkülönült igazságszolgáltatási rendszert hozott létre a fiatalkorú bűnelkövetők számára. Abban az időben a fiatalokról azt gondolták, hogy a fejlődésbeli és morális hiányosságaik, a „jó” és „helyes” cselekmények megítélése körüli bizonytalanságaik teszik szükségessé, hogy a fiatalok „kevésbé felelősek” az elkövetett cselekményekért, mint a felnőttek. Az elmúlt években azonban
a
fiatalok
által
elkövetett
erőszakos
bűncselekmények
emelkedő
tendenciája arra ösztönözte a jogalkotókat, hogy sokkal keményebben ítéljék meg a 7
bűnt és a bűnözést (’to become more tough on crime’). Az USA legtöbb tagállamában a legsúlyosabb, jellemzően erőszakos, személy elleni cselekményt elkövető vagy fegyverhasználattal, kábítószerrel összefüggő tényállást megvalósító tinédzsereket a jog a felnőtt bíróság elé citálhatónak engedi – és így az elmúlt évtizedben egyre több ilyen fiatal került felnőtt bíróság elé. A tudományos eredmények, és különösen a neurológia és az agykutatás területén tett fejlődéssel kapcsolatos felfedezések / felismerések azonban egyértelművé tették, hogy sem a jogalkalmazás, sem a jogalkotás nem tekintheti a 16-17 éves fiatalokat a felnőttekkel azonos mentális, kognitív, pszichés helyzetben lévőnek. Erre a trendre reflektált az USA Legfelsőbb Bíróságának 2005. márciusi döntése, amelyben a 18 évesnél fiatalabb, halálbüntetésre ítélt fiatalok kapcsán (konkrétan a Roper v. Simmons ügyben2) így nyilatkoztak: „Három alapvető különbség van a 18 évnél fiatalabbak és a
felnőttek
között,
ami
azt
támasztja
alá,
hogy
a
fiatalkorú
elkövetők
felelősségrevonása a legsúlyosabb cselekmények esetén sem egyezhet meg feltételeiben és következményeiben a felnőttekével. Az első[…] az érettség hiánya, a felelősség megítélésének fejletlensége gyakrabban megtalálható a fiatalokban, mint a felnőttekben, és a fiatalok esetében ez sokkal érthetőbb is. A különbségek második területét jelenti, hogy a fiatalok sokkal befolyásolhatóbbak, és jobban ki vannak téve a negatív hatásoknak, külső befolyásnak – ideértve a kortársak által gyakorolt nyomást is. A harmadik különbség pedig az, hogy a fiatalok jelleme nem olyan véglegesre formált – mint a felnőttek esetén - és ezért nagyobb esély van a megreformálásukra is. Azok alapján az érvek alapján, amiket megvitattunk […] a vonalat meg kellett húzni […]. A 18 éves korhatár az a pont, ahol a társadalom – számos ok miatt – meghúzza a határvonalat a gyermekkor és a felnőttek világa között.” A természettudományos ismeretek mellett a büntetendő cselekményt elkövetett gyermekek, és a felnőtt bíróság előtt felelősségre vont bűnelkövető fiatalok kriminológiai, utánkövetéses vizsgálatainak eredményei is egyre több bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerét szélesebb körben kell hozzáférhetővé és alkalmazhatóvá tenni a 18 éven aluliak számára. Az egyik legnagyobb jelentőségű ilyen tanulmány a Justice Policy Institute 1997-ben megjelentetett tanulmánya, amiben Martin Forest és munkatársai a következő
2
543 U.S 551. 569-70. – 574. (2005)
8
megállapításra jutnak: „A gyermekkorú elkövetők, akikkel szemben rendes eljárásban járt el a bíróság, és/vagy büntetésüket felnőtt büntetésvégrehajtási intézményben foganatosították,
18 éves koruk előtt ötször nagyobb eséllyel válnak szexuális
bántalmazás áldozatává, intézményi abúzus elszenvedőjévé, és 50%-kal nagyobb az esélyük, hogy fegyveres támadás sértettjei lesznek, mint azoknak a kortársaiknak, akik fiatalkorúakra vonatkozó eljárásban, speciális fiatalkorúak számára fenntartott intézményben felelnek az általuk elkövetett cselekmény(ek)ért.”3 2. Európa és az EU szakpolitikája a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszeréről A gyermekkorú elkövetőkkel való foglalkozás sarokpontjai az Európai Unió tagállamaiban: -
az európai államok hasonló történeti, társadalmi és tudományos fejlődésen mentek keresztül, ennek eredményeként mára az EU tagállamainak többsége a kiegyensúlyozott igazságszolgáltatási modell irányába reformálta jogrendjét, ennek megfelelően a múlt század nyolcvanas éveitől emelkedtek a büntethetőségi
korhatárok;
a
gyermekkorúak
kikerültek
a
büntetőjog
látóköréből, és a gyermekvédelem, szociális és jóléti szolgálatok, iskolák és maguk a szülők vették át a helyüket; felerősödött a prevenció szerepe; a gyermekkorúak részvételével folytatott eljárások tartama egyre rövidebb, és jogszabályi követelmény az eljárás gyors, hatékony és a gyermekre nézve kedvező lezárása; az intervenció pedig sokkal inkább adminisztratív jellegű, mint büntetőjogi, továbbá alkalmazkodik az elkövető korához, személyes veszélyeztetettségéhez, eredeti életkörülményeihez stb. -
a XXI. században már nem kétséges, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a bevándorlók gyermekeire. Erre hívja fel a figyelmet az ET R (88) 6. számú ajánlása, amely a migráns családok bűnelkövetővé váló gyermekeivel szemben alkalmazandó társadalmi, állami reakcióval foglalkozik
-
növelni kell a társadalom, a közösségek szerepét a bűnelkövetésre adott válaszreakciókban. Ez nem csak a paternalizmus tagadását jelenti, hanem annak elismerését, hogy az állampolgárok, civil szerveződések felelősségének növelése nélkül nem lehet sikeres kriminál prevenciót folytatni. A gyermekek,
3
M Frosts et al:The Risks Juveniles Face When They Are Incarcerated with Adults, Justice Policy Institute, 1997 June. Elérhető: www.cjcj.org/jpi/risks.html
9
a gyermekek magatartása, viselkedése nem választható el az őt körülvevő családtól, környezettől, közösségtől ezért azok bevonása az adminisztratív, gyermekvédelmi és büntetőjogi jogkövetkezmények végrehajtásába, vagy a végrehajtás ellenőrzésébe sikeresen növelheti az alkalmazott intézkedés hatékonyságát. -
a prevenció új területét jelenti az ún. „szituációs bűnmegelőzés”, amelynek lényege, hogy meg kell előzni a bűnelkövetésre alkalmat, lehetőséget adó helyezetek kialakulását. Ez különösen fontos a gyermekek tekintetében, akik – a felmérések tanúsága szerint – nagyobb arányban követnek el ún. szituációs deliktumokat.
-
az ET R (87) 20. számú ajánlása a fiatalok bűnözésére adandó társadalmi reakciókról a fentieken túlmenően kiemeli a társadalmi alrendszerek (iskolák, szabadidős csoportok, kortárs csoportok, lakóközösségek stb.) fontosságát a prevenciótól a végrehajtás ellenőrzéséig, továbbá állást foglal a mediációs és diverziós lehetőségek mind szélesebb körű alkalmazása mellett.
-
a vizsgálat államok mindegyike egyre növekvő figyelemmel tekint a média hatására
a
gyermekkorú
elkövetők
megítélésében,
a
közvélemény
formálásában, az elkövetés valós arányának torzításában stb. -
a tanulmány elkészítése során jelentős nehézséget okozott, hogy az EU tagállamok többsége (a személyiségi jogok védelme miatt is) nem rendelkezik rendszeresített adatgyűjtéssel a gyermekkorú elkövetőkről, az önbevalláson vagy anonim nyilatkozaton alapuló kutatások száma pedig alacsony. A kutatások döntő többsége a fiatalkorúakkal foglalkozik és csak indirekt módon érinti a gyermekkorúakat.
A „gyermekkor”, mint az emberi fejlődés egy önálló szakaszának megjelenése nem magától értetődő. A szociológus Norbert Elias szerint a „gyerek” az európai civilizáció fejlődésének következménye. A gyerekeket először nem tekintették többnek „kicsi felnőtteknek”, majd később felismerték, hogy olyan önálló entitások, akiket értelmi és érzelmi fejlettlenségük valamint gondoskodási szükségleteik miatt megkülönböztetően kell kezelni. Az idea, hogy a gyerekeket gondozni, taníttatni, nevelni kell, folyamatosan alakult ki. A büntetőjogi felelősség tekintetében legtöbb európai országban a Római Birodalom tradíciója él tovább, ahol a hét éven aluli gyermekek (infantes) nem voltak 10
büntethetőek, és a 14 év alattiak is csak akkor feleltek, ha felismerték, hogy amit tettek, az helytelen és a közösség törvényeibe ütközik. Történetileg a XVII. századtól Európa szerte megjelennek az ún. javító, korrekciós intézetek (Zuchthaus), ahol a bűnelkövető gyermekeket helyezik el, noha ezzel együtt az árvákról és a szegények gyermekeiről való gondoskodás megmarad a katolikus egyház berkein belül. A fiatalkorúakat érintő modern politika megjelenése a XVIII-XIX. századra tehető, és egyre inkább a társadalom egésze számára jelent kihivást (eltérően a korábbi, tradícionálisan kisközösségi megközelítéstől), és ez érthető is, hiszen a kapitalizmus kialakulásával, a városiasodással, a modern nemzetállamok megjelenésével és a társadalmi élet – weberi értelemben vett racionalizálódásával együtt a gyermek- és fiatalkorú bűnözés is alapjaiban változik meg. Ettől az időszaktól a gyermekek többsége számára a gyermekkor fontos eleme az általános iskola, a fiatalok többsége pedig a gazdaságban jól hasznosítható új életformát sajátít el. A társadalmi átalakulás a hatalom legitimitását is megváltoztatja (mind intellektuális mind filozófiai értelemben) és ez elvezet a fizikai erőszak és a kényszerítés megítélésének és használatának átalakulásához is – az állam, és az egyének szintjén egyaránt. S végül – mintegy a fenti folyamat zárásaként - ugyanerre az időszakra tehető egy nagy kodifikációs hullám, amely érinti a büntetőjogot és az alkotmányozást is. A
fiatalkorúak
igazságszolgáltatási
rendszerét
irányzatot találunk Európában: az egyik a
vizsgálva
két
alapvető
nevelési modell, a másik az
igazságszolgáltatási modell. Az előbbi az elkövető személyiségére koncentrál, és annak
átnevelését,
rehabilitációját
tűzi
ki
célul;
ennek
megfelelően
a
szankciórendszerében olyan intézkedéseket és büntetéseket találunk, amelyeket egy speciális fiatalkorúak bírósága szab ki a tettes személyiségének javítása céljából előre meg nem határozott tartamban, a legsúlyosabb esetekben egy büntetés végrehajtási helyen vagy javító-nevelő intézetben. A másik, igazságszolgáltatási modell, eredeti formában Edwin M. Schur 1973ban kiadott „Radikális be nem avatkozás” című könyvében jelent meg. Koncepciója szerint a tett áll a középpontban, nem pedig a tettes személyisége, ezért a büntetés sem a rehabilitációra koncentrál, hanem a fiatalkorú elkövető társadalomba való reintegrálására. Ennek megfelelően a szankció arányos az elkövetett cselekmény
11
súlyával, határozott tartamú, szabadságelvonást pedig csak végső esetben szabnak ki.4 A nevelési modellt korábban Európa több állama is alkalmazta, ma azonban csak Belgiumban és Görögországban lelhető fel ez az irányzat, mivel a hetvenes évek
végétől
komoly
támadások
érték
magas
költségessége,
valamint
paternalisztikus, önkényes és kevéssé hatékony volta miatt. Az igazságszolgáltatási modell legtipikusabb példája Anglia/Wales és Hollandia; míg a többi európai országban a különböző irányzatok, iskolák és modellek keveredését találjuk jóvátételi, szociális, és terápiás elgondolásokkal, ami egyfajta „kiegyensúlyozott igazságszolgáltatási” modell felé mutat. Az elmúlt néhány évben a modernizáció szele söpört végig az európai országok igazságszolgáltatási rendszerén, érintve a gyermek és fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket is. 1988-ban Ausztria és Olaszország kezdte a sort, ambiciózus
reformokkal,
őket
követte
1990-ben
Németország,
1991-ben
Anglia/Wales (ahol folytatták a reformokat 1994-ben és 1998-ban), 1995-ben Hollandia, 1997-ben Finnország, 1999-ben Portugália és Svédország, majd végül 2000-ben Spanyolország és 2001-ben Írország. 2001-ben a görög Legfelső Bíróság is arra szólította fel a törvényhozást, hogy modernizálják a fiatalokra vonatkozó büntető normákat. A reformok a legtöbb országban hasonló területeket érintettek és hasonló formában jelentek meg: a szabadságvesztés büntetést csak különleges, végső esetben alkalmazzák, a hosszú idejű szabadságelvonást lehetőség szerint mellőzik; szélesítik a nem szabadságelvonás tartalmú intézkedések és büntetések skáláját; diverziós és mediációs metódusokat építenek be a rendszerbe; különleges figyelmet fordítanak az áldozat kártalanítására és a bűncselekményt megelőző állapot helyreállítására. Jellemző továbbá, hogy helyi és nemzeti szinten is különböző (állami és civil) szervezeteket és intézeteket hoznak létre, amelyek célja a bűnelkövetővé váló gyermekkel, fiatallal való foglalkozás. 1. sz. táblázat: A büntetőjogi felelősség korhatára, összehasonlítva a cselekvőképesség, illetve az 5 általános büntetőjogi szabályok alkalmazhatóságának korhatárával 4
E két iskolában az általános büntető jogtudomány pozitivista és klasszikus irányzatainak alapvető vonásai is felismerhetőek. 5 „Forrás: Heribert Ostendorf: Der straufjustiziele Umgang mit Kindern, DVJJ-Journal 4/1997. (Nr. 158.) 376. o (A megjelölt forrásanyagból csak azokat az országokat emeltük ki, amelyek az előző táblázatban is szerepelnek.)”. Idézi: Margitán É., i.m. 34-35.old.
12
Ország
A büntethetőség korhatára
Franciaország Spanyolország Portugália Belgium Anglia/Wales Svédország Norvégia Dánia Németország Svájc Olaszország Ausztria Románia Oroszország Törökország Görögország Hollandia
13 év 16 év 16 év 16/18 év 10/15 év 15 év 15 év 15 év 14 év 7/15 év 14 év 14 év 16/18 év 14/16 év 11 év 13 év 12 év
Az általános büntetőjog alkalmazhatósága/ kötelező alkalmazása 18 év 16 év 16/17/18 év 16/18 év 18/21 év 15/18/21 év 18 év 15/18/21 év 18/21 év 15/18 év 18/21 év 19 év 16/18/21 év 14/16 év 15 év 18/21 év 12/18/21 év
Teljes polgári jogi cselekvőképesség 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év 20 év 18év 19 év 18 év 18 év 18 év 18 év 18 év
Ezzel párhuzamos tendenciaként több európai országban is megfigyelhető (Németország, Franciaország, stb.) hogy a gyermekek, fiatalok által elkövetett bűncselekmények egyre nagyobb figyelmet kapnak és ezzel összefüggésben olyan „stratégiai csomagok” születnek az ifjúsági kriminalitás megfékezésére, leküzdésére, amelyek
a
fent
ismertetett
büntetőpolitikai,
nemzetközi
jogi
elvárásokkal
6
ellentétesek. Így például:
A fiatalkorúak büntető jogszabályainak restriktív jellegű alkalmazása.
A büntetési módok és tételek súlyosbítása.
Ezeknek a 14 éven aluli korosztályra való kiterjesztése.
A szabadságelvonással járó büntető ítéletek arányának növelése.
Előtérbe kerül a szabadságelvonás, a társadalmi izoláció, amelyben az elkövető elsősorban a tette által okozott kár mértékét fogja érzékelni, praktikusan abból a tényből, hogy milyen hosszú időre „vonták ki őt a forgalomból”. Ezekkel a reformtervekkel a jogalkotók így feladják azt az irányt, melynek révén az alternatív büntetési
lehetőségek
igénybevételével
inkább
a
társadalmi
cselekvés
6
Lévay M.: Az Európa Tanács R (2003) 20. számú ajánlása a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerről. A tanulmány megjelent a Wiener A. Imre ünnepi kötetben. Szerk.: Ligeti Katalin. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2005. 517-529.o.
13
képességeinek fejlesztésével és belátással törekedett a bűnelkövető fiatal helyes útra terelésére és kevésbé a hagyományos megtorló jellegű büntetéssel. Oly mértékig, hogy ezt általánosan a gyermekek korosztályára is kiterjeszteni szándékoznak és növelni tervezik a zárt intézeti férőhelyek számát. Ezek a folyamatok nem csak a gyermekkorúakra nézve fenyegetőek, hanem a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatásban (nemzetközi dokumentumokban, így például az Európa Tanács 20/2003. Ajánlásában) tapasztalható pozitív elmozdulást is negligálhatják. Azokban az országokban, ahol létezik a fiatalkorúak bűncselekményeinek elbírálásához önálló alapot adó fiatalkorúak büntető törvénykönyve és külön fiatalkorúak bírósága, az igazságszolgáltatásban pedig már létjogosult az alternatív büntetés gondolata, kedvezőbb a helyzet, mint azoknál az országoknál, ahol a resztoratív technikák marginális szerepet játszanak. Ahol a fiatalkorúak ügyeinek elbírálásában győzött a szociál-integratív szemlélet (lásd Németország, Hollandia, Belgium, stb.) a megtorlás felett, ott az életkor leszállításával a büntetőjog látókörébe kerülő gyerekeknek van reális alternatívájuk arra, hogy elkerüljék a fiatalkorúak „hagyományos szankciórendszerét”. A társadalom azonban (érthető módon) meg akarja védeni magát, ezért politikusait küldi csatába és nem figyel oda eléggé (mert nem szolgája közvetlenül az általános biztonság iránti igényét) a szakszerű érvekre. Csak néhány a gyermekvédelmi, szakmai dilemmákból: Mennyiben ellentétes az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével, ha növekvő számú gyermeket emelnek ki családjából saját felróható magatartására (azaz bűnelkövetésre) hivatkozva? Mennyiben tud megfelelni Magyarország a Gyerekjogi Konvenció azon rendelkezésének, hogy ha a gyermeket ki kell emelni a családjából, akkor az állam különleges védelmére és segítségére jogosult? Biztosítottak-e ebben a körben azok a speciális (segítő) programok, kezelési lehetőségek, amelyek a későbbi, ismételt elkövetővé válás megelőzésében - a nemzetközi tapasztalatok szerint 7 – hatékonyak lehetnek?
7
Lásd: Wolfgang, M. E.: Abolish the Juvenile Court System. California Lawyer 1982/11, 12-13 pp.; Csemáné Váradi E.-Lévay M.: A fiatalkorúak büntetőjogának kodifikációs kérdéseiről – történeti és jogösszehasonlító szempontból. Büntetőjogi Kodifikáció 2002/1, 12-27.o.; Recommendation No. R (87) 20 on social reactions to juvenile delinquency
14
Biztosítható-e a Konvenció 40. cikke, 3. pontjának érvényesülése a büntethetőség korhatárának leszállítása esetén is, azaz hogy minden lehetséges és kívánatos esetben a gyermek ügyét bírói eljárás mellőzésével kell kezelni, oly módon, hogy a törvényes biztosítékokat és emberi jogokat teljes mértékben be kell tartani? A Konvenció 40. cikkének 4. pontja kimondja, hogy a gyermekek számára jólétüknek megfelelő, valamint helyzetükhöz és az elkövetett bűncselekményhez
mért
elbánást
kell
biztosítani.
Mennyiben
biztosítottak a fentiek jelenleg, és mennyiben lesz biztosítható a büntethetőségi korhatár leszállítása után megnövekedett fiatalkorú népesség esetén? A Pekingi Szabályok kimondják, hogy a gyermeknek a szülőtől való elválasztása csak akkor történhet meg, ha az eset körülményei ezt a súlyos lépést nyilvánvalóan igazolják. Ennek az elvárásnak mennyiben felel meg a jelenlegi rendszer, és mennyiben lesz képes figyelembe venni ezt a gyerekvédelmi elvet az igazságszolgáltatási rendszer a büntethetőségi korhatár esetleg leszállítása esetén? A Riyadhi Irányelvekben foglalt elvárás teljesítésére, mely szerint „a fiatalkorú bűnözés megelőzése az egész társadalom erőfeszítéseit kívánja meg”, mennyiben nyílik jobb lehetőség az igazságszolgáltatás, mint a gyerekvédelmi rendszer keretében? A fenti dilemmák a releváns nemzetközi dokumentumok rendelkezéseire hivatkozással kérdőjelezik meg a büntethetőségi korhatár esetleges magyarországi leszállítását. A gyermekvédelmi aggályok természetesnek vehetőek, hiszen a szociális ellátórendszer alapelve, kiinduló pontja a primer megelőzés, miszerint is jobb megelőzni, mint büntetni, és ezért szorgalmazza a „szocializációs műhelyek” működési feltételeinek biztosítását, fejlesztését a gyermekek igazságszolgáltatási rendszerbe való „átáramoltatása” helyett. Mindennek igazolásaként hivatkozom a korábban már citált 2003-as ET ajánlásra, amely a „fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszer” kategóriáját széles értelemben használja, a fiatal korosztályok bűnözésével
15
foglalkozó valamennyi intézmény gyűjtőneveként.
8
Így a rendszer részei a
fiatalkorúak bírósága mellett a rendőrség, az ügyészség, a pártfogói szolgálat, a büntetés-végrehajtási intézmények. A rendszer szorosan együttműködik az olyan kapcsolódó intézményekkel, mint az egészségügyi, nevelési, szociális és jóléti szolgálatok, valamint nem kormányzati szervekkel, így az áldozatvédelmi- és tanúvédelmi szervezetekkel. Az Ajánlás kommentárja hangsúlyozza, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszert nem tekinthetjük független és más szervezetektől elkülönülő egységnek. Sokkal inkább a fiatalkori bűnözéssel foglalkozó, egymással kölcsönhatásban lévő intézmények, beavatkozási módok egyikének, amelyek körébe tartoznak például a gyermek- és fiatalkori bűnözés kockázatával kapcsolatos megelőzési intézkedések. 3. Kezelési modellek9 és intézmények Európában és az USA-ban Jogtörténeti munkák10 tanúsága szerint 1899-ben, először az Egyesült Államokban hoztak létre elkülönült igazságszolgáltatási fórumot a fiatalkorú elkövetők számára (Chicagoan Juvenile Court). Az USA-ban mind a mai napig nagyon eltérő az egyes tagállamok gyakorlata, elkülönült bíróság (vagy kollégium), ügyészség és pártfogó felügyelői rendszer azonban mindenhol megtalálható. A különbségek főként abból adódnak, hogy bár főszabály szerint a fiatalkorú elkövető esetében a fiatalkorúak bírósága jár el, vannak olyan bűncselekmény-csoportok (általában a kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmények), amelyek minden esetben rendes bíróság hatáskörébe tartoznak. A fiatalkorúakra nézve elkülönült anyagi jogi szabályozást először Európában (1905-ben Hollandiában, illetve 1908-ben az Egyesült Királyságban) fogadott el a törvényhozás. Az eljárásjog tekintetében ugyanezen időszakban kezdett elkülönülni a fiatalkorú elkövetőkre vonatkozó joganyag (1912: Belgium, Franciaország; 1908: Németország). Az alaki és anyagi jogi szabályok elkülönülése már a kezdetektől minőségi változást hozott a fiatalkorú elkövetőkkel való foglalkozásban. A rehabilitációs 8
Az Ajánlás bővebb elemzését lásd Lévay M.: Az Európa Tanács R (2003) 20. számú ajánlása a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerről Wiener A. Imre ünnepi kötet. Szerk.: Ligeti Katalin. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2005. 517-529.o. 9 A 3. fejezet elkészítéséhez felhasználtam az UNICEF firenzei kutatóintézetének „Childinclusion” című kutatási programjának záró jelentését. (A jelentés angol nyelven megismerhető a childinclusion.istitutodeglinnocenti.it oldalon.) 10 Van de Kerchare, M. (1976-1977) Des mesures répressives aux mesure de sureté et de protection. Réflexion sur le pouvoir mystificates du langage. Revue de Drois Pénal et de Criminologie 4, 245-279
16
szemlélet
eredményeként
a
fiatalkorú
megváltoztatása,
visszavezetése
a
társadalomba, a tanulási képességek növelése és a bűnelkövetővé váló fiatal mind teljesebb körű rehabilitációja volt a cél. A jóléti államok, a nemzetközi emberi jogi és gyermekjogi charták jelentették a legerősebb bázisát ennek a kriminológiai irányzatnak. A múlt század hatvanas, hetvenes éveitől kezdődően jelentős változások történtek, amit egyrészt a demográfiai folyamatok, másrészt a gazdasági, szociális, kulturális átalakulások indukáltak: növekvő migráció, bűnözés, financiális megszorítások
az állami
szerepvállalással
érintett
valamennyi
rehabilitációs modell naivitásnak tűnt, egyfajta „morális pánik”
területen. 11
A
és ennek
eredményeként egyre punitívabb szemlélet vált uralkodóvá. A fiatalkorú elkövetők szempontjából ez azt jelentette, hogy a fiatalkorúak kezelése egyre fontosabb lett, és a múlt század végére szinte valamennyi Európai állam elkülönült büntető anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat hozott létre (Olaszország: 1988, Anglia-Wales: 1988-1989, Németország: 1990, Belgium: 1994, Hollandia: 1994-1995 stb.). Ez az esetek döntő többségében elkülönült bírósági szervezetrendszer létrehozását is jelentette.12 Európában (szervezetileg és/vagy az eljáró bíróság összetételében) elkülönült fiatalkorúak bírósága működik Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Írország, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Skóciában. Anglia-Walesben három hivatásos bíróból álló tanács jár el fiatalkorúak esetén. Nincs külön bíróság. Dániában a rendes bíróság jár el fiatalkorú elkövető esetén is, azonban a speciális anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat alkalmazva. Az eljáró bíró mellett ezekben az esetekben a gyermekjóléti szolgálat képviselője is közvetlenül részt vesz az eljárásban. A döntést a bíróból és a gyermekjóléti szolgálat képviselőjéből álló külön tanács hozza meg. Franciaországban három lépcsős a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszere. (1) Kisebb súlyú cselekményeknél a rendes bíróság rendszerében egyesbíró jár el. (2) Nagyobb tárgyi súlyú bűncselekményeknél egy városi / kerületi bíróból és két ún. assesseurs-ből álló tanács jár el. (3) A legsúlyosabb - élet elleni, nemi erkölcs elleni stb. – cselekmények esetén a Cour d’Assises des mineurs jár el, mint speciális fiatalkorúak bírósága. 11
Junger – Tas, J. (1994) Will the Juvenile Justice System survive? European Journal on Criminal Policy and Research, 2, 76-91 12 Itt kell megjegyezni, hogy azért van egy abolicionista mozgalom is – főként az USA-ban. (Feld, 1993)
17
Írországban egyetlen elkülönült fiatalkorúak bírósága működik Dublinban, amely a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt elkövető fiatalkorúak esetén jogosult eljárni. Minden egyéb esetben a városi, kerületi bíróságokon működő „fiatalkorúak büntető kollégiuma” dönthet. Németországban a Jugendgericht jár el fiatalkorú bűnelkövetők esetén. A német rendszer annyiban speciális, hogy el van választva egymástól a büntetőjogi szankciót alkalmazó fiatalkorúak bírósága (Jugendgericht) és a rehabilitációs, nevelési
célú
jogkövetkezményt
foganatosító
Vormundschaftsgericht
(helyi
gyámhivatal). Skóciában nem külön bíróság dönt a 16-18 év közötti fiatalkorú bűnelkövetők esetében, hanem a rendes bíróság szervezetrendszerén belül hoztak létre egy olyan speciális kollégiumot, amelyet a gyermekkorú (16 év alatti) elkövetők esetén az eljárást lefolytató Children’s Hearing felügyel. Milyen kihívásokkal kell az önálló fiatalkorúak bírósága rendszerének szembenézni? Elsősorban a kompetencia probléma jelent kihívást az Egyesült Államokban az önálló fiatalkorúak bíróságára nézvést. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egyre több ügyet a jogalkalmazás kivon a bíróságok hatásköréből és átutalja egyéb (igen gyakran igazságszolgáltatáson kívüli) intézményrendszerbe. Ilyen például az USA-ban gyakori iskola felügyelői rendszer, amiben drog tesztek elvégzésére, rövid ideig tartó szabadságelvonással járó büntetésre, iskolából való kizárásra, fegyelmi büntetésre, közérdekű munkavégzés büntetés kiszabására is lehetősége van az iskolafelügyelőknek. A másik fontos problématerület az eljárásjogi garanciák területén jelentkezik, különösen azokban az országokban, ahol a rendes bírósági eljárásoktól eltérő mechanizmusok, jogvédelem és garanciák illetik meg a fiatalkorú elkövetőt (pl.: nincs esküdtszék, nem bírósági tárgyaláson döntenek az eljárást lefolytató bíróságról, közvetett bizonyítékok korlátozott figyelembe vehetősége). De ide tartozik az „arányosság” elvének, és a „gyermek legjobb érdekének” érvényesülését megkívánó alapjogi
garanciák
érvényesülésének
lehetősége
(ill.
azok
korlátozottsága)
fiatalkorúak bírósága előtti eljárásban, vagy ha 18 éven aluli vádlott ügyét felnőtt bíróság elé utalják. Az elkülönült (vagy részben önálló) bírósági rendszer mellett a legfontosabb az igazságszolgáltatáson kívüli (közösségi alapú) jogkövetkezményeket magában foglaló resztoratív modell. Ebben a működési struktúrában a rendőrségnek és az 18
ügyészségnek széles jogosítványai vannak arra, hogy a gyermekkorú, fiatalkorú által elkövetett ügyet saját hatáskörében intézze el. Hollandiában például lehetőség van arra, hogy a nyomozás megszüntetése után megbeszéljék a szülőkkel az esetet és minden további jogkövetkezmény nélkül lezárják az ügyet. Ennek azonban általában az a feltétele, hogy a gyermek/család részt vegyen valamilyen támogatói programban. Alapjaiban az 1989-es Gyermekgondozási törvény (Jengdhulp verlening) és az 1994-ben elfogadott Jóléti törvény (Welzijuswet) rendezi a gyermekkorúakkal szemben alkalmazható jogkövetkezményeket, amelyeket az állami intézményrendszeren kívül önkéntes, civil szervezetek, NGO-k végeznek nagyobb arányban. A holland szabályozás további sajátja, hogy a törvények expressis verbis kiemelik a gyermekkorú elkövetőkkel való foglalkozás kriminál prevenciós szerepét. A jelenlegi holland rendszerben a Gyermekvédelmi és Gondoskodási Tanács felelős a 12 éven aluli elkövetőkért. A 12-17 éves bűnelkövetők esetében már folytatnak nyomozást és büntetőeljárást. 1995. szeptember 1-jéig lehetősége volt a bíróságoknak arra, hogy a 12-17 éves elkövetők esetében a felnőttekre vonatkozó büntető jogszabályokat, míg a 18,19, 20 éveseknél a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazzák. 1995 óta nincs ilyen mozgástere a bíróságoknak, a 18 év alatti (és a házasságkötéssel sem nagykorúsított13) fiatalok esetében a büntető törvénykönyv 77d-77g szakaszokban foglalt szabályokat kell alkalmazni, vagy a 77h pontban meghatározott alternatív szankciók valamelyikét kell kiszabni. Ennek megfelelően a 12 évnél idősebb elkövetőkkel szemben alkalmazható jogkövetkezmények bűntett esetén elzárás vagy pénzbüntetés, valamint (maximum 200 óra tartamban) közérdekű munkavégzés, illetve a kárt szenvedett fél érdekében végzett munka. A rendszer ismeri még szankcióként a nevelő programban, kezelésben való részvételt is. A rongálásban, bolti lopásban bűnös gyermek- vagy fiatalkorú elkövetőkkel szemben 1981 óta alkalmazható az ún. HALT elterelés (tHe ALTernative), amely 1995 óta a büntető törvénykönyvben is helyet kapott (77e szakasz): „A nyomozást végző személy az ügyészség tájékoztatásának mellőzésével felhívhatja az elkövetőt a [HALT elterelés] programban való részvételre. Ha az elkövető ehhez hozzájárul, az
13
Egészen sajátos a holland rendszernek az a szabálya, hogy a polgári jogi kódex 233. szakaszában foglalt rendelkezés, mely szerint nagykorúvá válik az a fiatal, aki 18 év alatti de házasságot kötött, a büntetőjog területén is relevanciával bír.
19
elkövetett büntetendő cselekménnyel a továbbiakban nem az ügyészség és a bíróság, hanem a Gyermekvédelmi és Gondoskodási Tanács foglalkozik.” A 12 éven aluliak esetében egyáltalán nincs nyomozás, míg a 12-17 évesek közötti bűnelkövetőknél lehetséges a nyomozás, és a rendőrségi nyilvántartás fiatalkorúakkal foglalkozó
jegyzékébe
is bekerülnek.
Ennél a
korosztálynál
lehetősége van az ügyészségnek arra, hogy saját maga alkalmazzon valamilyen büntető (javító-nevelő célú) intézkedést az elkövetővel szemben, s az ügy egyáltalán ne kerüljön bíróság elé. Ügyészi szankció lehet: pénzbírság fizetésére való kötelezés, az áldozat kártalanítására való kötelezés és a megrovás. Egy másik példa a közösségi alapú szankciók alkalmazására Olaszországé, ahol a büntethetőség korhatára 14 év, de 12 és 14 éves kor között egyfajta korlátozott büntethetőség működik - így ebben a korcsoportban is vizsgálható a bűnösség. Szankcióként nem alkalmazható a 14 éven aluliakkal szemben börtönbüntetés (16 éves korig szintén csak igen korlátozottan), és csak ebben a korcsoportban lehet az ügyészségnek a vádemeléstől elállni, és saját hatáskörben megrovást alkalmazni. Olaszországban 1998-tól vált differenciáltabbá a nem büntethetőekkel szembeni jogkövetkezmény-rendszer. Az olasz Btk. 97 §-a szerint „nem büntethető, aki az elkövetés idején nem töltötte be a 14. életévét” az 448/88. számú büntetőjogi rendelkezés rendezi a gyermekkorúak szankciórendszerét: a döntés a gyermekkel kapcsolatban álló közösségeknek utalja át, és közvetlenül nem szankcionálja az elkövetőket. Az olasz rendszer további sajátossága, hogy tartományonként eltérő beavatkozási módokat is kialakíthatnak például alkohol vagy drogfüggő gyermekek számára
(Lásd:
tossicodipendenti),
CTE
-
nevelési
comunita
terapeutica
programokat
eductiva
(programma
per
educativo),
minorenni speciális
családsegítési metódusokat dolgozhatnak ki, napközi elhelyezést, szabadidő szervezést (pl.: il centro di accoglienza Tingolo per tutti) végezhetnek. S külön programok címzettjei lehetnek az utcán élő gyermekek, a romák, a kisegítő iskolákba járók, vagy azok, akiknek környezete valószínűsíthetően kapcsolatot tart a maffiával. További
példa
az
igazságszolgáltatáson
kívüli
jogkövetkezmények
alkalmazására gyermek- és fiatalkorú elkövetők esetén Svédország, ahol a büntetőjogi rendszer 1999-es reformja keretében olyan intézményi átalakításokra is sor került, melyben a 12-17 év közötti, súlyos bűncselekményt elkövetett fiatalok
20
olyan biztonságos intézetekbe kerülhetnek, ahol speciális gondoskodásban, terápiában, programokban részesülhetnek – a börtön helyett. Az új szankcionem egy meghatározott idejű szabadságelvonást jelent, mégis a treatment (a kezelés) elve domináns, nem az elzárás. A reform során bevezetett további elvek:
az elkövetett cselekmény természete és súlya, nem pedig az alkalmazott kezelés szükségessége határozza meg a büntetés időtartamát
a fiatalkorú elkövetők integrációja
4. Speciális jogintézmények adaptálható jogkövetkezményei – A státusz bűncselekmények A XIX. század elejéig az angol-amerikai jogi rendszerben a fiatalkorú elkövetők ugyanúgy voltak büntetve, mint a felnőttek. Mielőtt a progresszív reformerek megalkották volna a fiatalkorúak bíróságait, az „infancy defense” doktrínája volt az egyetlen, amivel a fiatalkorúak megmenekülhettek a jogkövetkezmények alól. A héber, római és muszlim hagyományoknak megfelelően a büntethetőség kizárására azoknak a gyerekeknek volt lehetőségük, akik még nem tudtak beszélni, vagy a közvélekedés szerint olyan fiatalok voltak, hogy még nem tudták megkülönböztetni a „jót” a „rossztól”. A common law hagyományai szerint ez a 7 éves életkor betöltéséig érvényesül ez a doktrína. A 14 éves, vagy annál idősebb gyerekek felnőttként felelnek tettükért, míg megdönthető vélelem szól a 7 és 14 év közötti gyerekek vétőképességének hiányáról. Ez az elv mind a mai napig befolyásolja az USA-ban nem csak a büntethetőség, de a bántalmazás-elhanyagolás áldozatává vált gyermekek jogi státuszát / megítélését is.14 Mindezek az elméleti alapvetések a státusz cselekmények megítélésénél azért különösen fontosak, mert így érthető meg hogyan kerülnek a büntetőjog hatáskörébe olyan cselekmények, mint az alkoholfogyasztás, a csellengés, vagy az iskolakerülés.
Definíció
szerint
státusz cselekménynek
nevezzük
azokat
a
magatartásokat, amelyek csak akkor számítanak jogellenesnek, ha (jogszabályban meghatározott korú) fiatal követi el őket. Az államok egy részében dekriminalizálták ezeket a cselekményeket, így az azt elkövető gyermek/fiatal veszélyeztetettnek 14
Lásd.: Illinois Juvenile Court Act of 1899. An Act to regulate the treatment and control of dependent, neglected, and delinquent children. Hivatkozza: Feld, C.B: Juvenile Justice Administration. Thomson – West, 2000., 3-7.
21
számít, és a gyermekvédelmi rendszer kezelésébe kerül. Ez jellemző egyébként erre a cselekményi körre az Európai országokban is. Ami miatt azonban érdekes számba venni az amerikai gyakorlatot, az az a tendencia, ami ezeknek az eseteknek a kezelését az igazságszolgáltatási rendszeren belül utalja a gyermekvédelem hatókörébe. Ez látszólag a kör négyszögesítése, mégis izgalmas eredményekre vezet
a
gyakorlatban.
A
statisztikák
szerint
például
1996-ban
5
státusz
cselekményből legalább 1 került fiatalkorúak bírósága elé, vagy a gyermekjóléti szolgálat hivatalos eljárásban kezdeményezte az ügy bíróság előtti kezelését. Ez a számok szintjén azt jelentette az adott évben, hogy formálisan, a fiatalkorúak bírósága hivatalos eljárásban ítélkezett 25,800 csellengés; 39,300 iskolakerülési és 44,800 alkoholfogyasztási ügyben. Az egyéb státusz cselekmények száma 32,000 volt (ide tartozott: kijárási tilalom (curfew) megszegése, dohányzás, hatályos hatósági rendelkezés megszegése – pl. gyámi felügyelet szabályainak megszegése). Ez a jelentős ügyszám nem csak a bíróságokra, hanem a gyerekjóléti szolgálatokra is jelentős terhet hárít. Pozitív hozadéka azonban a státusz cselekmények
igazságszolgáltatási
rendszerben
való
megtartásának
a
két
intézményrendszer közötti hatékony együttműködés, a kriminális devianciához is vezető magatartások korai felismerése és kezelése. Jelentős hátránya viszont a stigmatizáció. Erre mutatott rá a Waters v.Barry (711 F. Supp. 1125 – D. D. C. 1989) ügyben Qutb bíró, amikor a kijárási tilalom kapcsán leszögezte, hogy a gyermekek éjszakai közterületen való tartózkodását korlátozó, tilalmazó rendelkezések (curfew ordinances) olyan eszközt jelentenek a rendőrség számára, ami lehetőséget ad más, súlyosabb
bűnözői
cselekmények
leleplezésére,
amiben
fiatalkorúak
involválódhattak. A korábban már hivatkozott Miranda jogok értelmében a rendőrségnek csak akkor van joga megállítani valakit az utcán, ha a bűnelkövetés vagy annak előkészítésének / elrejtésének ésszerű gyanúja merül fel. Ha adott településen kijárási tilalom van hatályban, akkor az megalapozza az alapos gyanút minden olyan fiatallal szemben, aki a tilalmazott időben közterületen tartózkodik. A jogintézmény legnagyobb ellenzői szerint azonban ez ellentétes az Alkotmány 8. Kiegészítésével, mert a szubjektív motiváció megismerése és figyelembevétele nélkül kriminalizál (gyakorlatilag automatikusan) cselekményeket.
22
Összefoglalás Véleményem szerint a fiatalkori bűnözéssel szembeni megfelelő reakció olyan aktív megközelítést jelent, amiben a cél nem csak a negatív szituációk (defenzív) megelőzése, hanem sokkal inkább a szociális potenciál növelése. Tehát a megelőzést nem szabad csak a fiatalkorúak igazságszolgáltatására korlátozni. Annak a gyermeki jogok tiszteletén, a fiatalok participációjának széleskörű érvényesítésén túl a támogató, segítő szolgáltatások, ellátórendszerek megerősítését is magába kell foglalnia. A bűnmegelőzés legfontosabb eleme a gyermek- és fiatalkorúak körében a veszélyeztetettség, valamint a devianciák kialakulásának megelőzése. Ezt mondja ki az Európa Tanács „A korai pszicho-szociális beavatkozás szerepe a bűnelkövető magatartás megelőzésében” elnevezésű, 1996-ban megalakult szakértői bizottság által elfogadott meghatározás is, amely szerint a gyermek- és fiatalkorúak körében a bűnmegelőzés célja nem az adott korosztály által elkövetett bűncselekmények számának
csökkentése,
hanem
a
bűnelkövető
magatartás
megelőzése,
a
veszélyeztetett, és antiszociális gyermekek, fiatalok számának minimalizálása. A gyermekek veszélyeztetettségének megelőzésében a legteljesebb és egyben leghatékonyabb módszer nem a bűnmegelőzés, még kevésbé pedig a bűnüldözés (ezek a másodlagos és harmadlagos megelőzésben kapnak szerepet), hanem az elsődleges megelőzés, amelynek hatékonysága elválaszthatatlan a társadalom fejlettségétől, a közoktatási, egészségügyi, szociálpolitikai rendszer kiépítettségétől, elérhetőségétől és ezeknek az alrendszereknek a hatékony együttműködésétől.
23
Irodalomjegyzék Csemáné Váradi E.-Lévay M.: A fiatalkorúak büntetőjogának kodifikációs kérdéseiről – történeti és jogösszehasonlító szempontból. Büntetőjogi Kodifikáció 2002/1,
Explanatory Memorandum on Recommendation Rec (2003) 20 concerning New Ways of Dealing with Juvenile Delinquency and the Role of Juvenile Justice.
Feld, B.: Criminalizing the American Juvenile Court, In: R. Rodney (ed.), Criminal Justice Research, 18, Chicago, Chicago University Press.1993 Fülöp Á. – Nagy E.: Új törekvések a fiatalkorúak büntetőjogában. In: Kriminológiai Tanulmányok 42. szám, OKRI, Budapest, 2005
Giertsen, H.: On Giving Meaning to Murder. University of Torino, May 1991 Herczog M. – Gyurkó Sz.: Ártatlanságra ítélve – Gyermekkorú elkövetők az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem határán, OKRI, Budapest, 2006 (kézirat) Herczog M. – Kiss A. – Gyurkó Sz.: A gyermekkori deviancia és annak kezelése a hatályos jogszabályi keretek között, OKRI, Budapest, 2005 (kézirat) Hirsch, T. – Gottfredson, M.: Rethinking the Juvenile Justice System. In: T. Booth (ed.) Juvenile Justice in the new Europe, Sheffield, social services monographes, 1991. Junger – Tas, J.: Will the Juvenile Justice System survive? European Journal on Criminal Policy and Research, 2.1994
24
Kerezsi K. – Kó J.: A pártfogó felügyelet speciális magatartási szabályai, IMOBmB, Budapest, 2006. Lascoumes, P. (1977) Prévention et controle social, Géneve, WHO Report Lévay M.: Az Európa Tanács R: 20. számú ajánlása a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerről. In: Wiener A. Imre ünnepi kötet. Szerk.: Ligeti Katalin. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2005. Ligeti Katalin: A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási törvényének koncepciója. Büntetőjogi Kodifikáció. 6. évf. 2006. évi 2. szám. Hvgorac,, Budapest. 21-38. old. Loeber, R.; Farrington, D. P. – Petechuk, D.: Child Delinquency: Early Intervention and Prevention. Bulletin. 2001.US. Department of Justice, Office of Justice Programs, Office of Juvenile Justice and Delinquency Prevention Margitán Éva: A kiskorú jogi felelőssége. In: Kiskorúak a büntető igazságszolgáltatásban. Budapest, KJK-Kerszöv, 2005, 34-35. old. Miller, A.: Kezdetben volt a nevelés. Pont Kiadó, Budapest. 2002.
Pfeiffer, C.: Trend sin Juvenile Violence in European Countries, 2004, in: Juvenile violence, international statistics and issues, 7 p.
Recommendation No. R (87) 20 on social reactions to juvenile delinquency Szemán László: Kis szörnyetegek, Budapest, 2004. University of Pittsburgh Office of Child Development – The Youngest Offenders: Understanding and Preventing Child Delinquency – Special Report. 2002. March
25
Van de Kerchare, M.: Des mesures répressives aux mesure de sureté et de protection. Réflexion sur le pouvoir mystificates du langage. Revue de Drois Pénal et de Criminologie 4. 1976-1977 Vavró I.: A gyermek- és fiatalkorúak „bűnözésének” néhány kérdése, CSAGYI 2000/3.
Wolfgang, M. E.: Abolish the Juvenile Court System. California Lawyer 1982/11
http://childinclusion.istitutodeglinnocenti.it
26