Gyulai Sándor Igazgató úr Hajdúböszörmény, Bocskai István Gimnázium Bocskai tér 12. Kedves Sándor! Elnézésedet kérem, hogy hosszú-hosszú idő elmúltával csak most válaszolok érdemben kedves leveledre. Régebben említettem, hogy az eredetileg elkészített, találkozói képekkel díszített emlékalbumot valahol elveszítettem, még 2001. május 7-én a 65 éves érettségi találkozónk alkalmával. Az is megfordult a fejemben, hogy otthagytam az iskolában, hátha Edit tud róla. Kérlek, kérdezd meg tőle. Így csak ezt a csekély emléket tudom küldeni Számotokra, abban a tudatban, hogy ilyen öreg diákotok már egyetlenegy sincs, aki valamit el tudna mesélni a régi időkből. Úgy képzelem, hogy ezt az anyagot nem is érdemes az iskolából kiadni a Városi Levéltárnak. Aki kíváncsi egy ilyen majdnem százéves kis visszaemlékezésre, olvassa el Nálatok. Bizonyára tudsz majd találni erre valami ügyes lehetőséget. Persze az is természetes, hogy mindez most már sajnos, csak nekem aranyos, felejthetetlen emlékem, hiszen tudod, hogy egyedül maradtam az osztályból. Nem is tudom, egyáltalán akad-e majd valaki, aki elolvassa az irományomat. Rád bízom, kedves Sándor, hogy mit határozol fölötte. Az is eszembe jutott, hogy talán-talán megvan, létezik a mi időnkből az önképzőköri napló. Ezenkívül valószínűleg az iskolai könyvtárban helyeztétek el Dr. Költő Gyula és Bertalan Imre írásait. Ezek is értékes dokumentumoknak számítanak az én osztályomból. Sok szeretettel kívánok Mindnyájatoknak nagyon szép, eredményes munkát, sok jól tanuló, szorgalmas, eredményes diákot, akik elviszik drága iskolánk hírnevét az egész országban. Minden év augusztusában szívesen emlékezem Rátok, amikor Alapítványunk kis ajándékát átadjátok két kitűnő diákotoknak. Szeretettel: Szilárdka néni, a legöregebb böszörményi diák Szeged, 2010. JANUÁR
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Bocskai István ref. Főgimnázium 1928-1936
A Hajdúböszörményi Bocskai István Református Főgimnáziumban érettségiztem 1936-ban, hetvennégy éve 25-öd magammal. Mára egyedül maradtam élőnek, legutóbb 2008 nyarán, június végén költözött el Bertalan Imre társam, amerikai református lelkész, a régi iskolai önképzőkör volt elnöke. Bíró Bandi társam halála után az én tisztem lett a találkozók szervezése. Hogy miért, miért sem, nem nehéz „kitanálni”. Én voltam az egyetlen lány a fiúk között, megbíztak bennem, hogy lelkiismeretesen végzem majd feladatomat. Minden ötödik esztendőben, legtöbbször május derekán „összetrombitáltam” a társaságot, hogy kicsit kibeszélgethessük magunkat, meghányjuk-vessük a világ sorát, persze elsősorban a politikai helyzetet. A karácsonyi ünnepek alkalmával is megemlékeztem „testvéreimről”, írtam, kaptam a leveleket. „Mindőnk” tudtunk egymásról.
Egy karácsonyi levél:
Temetés
Kedveseim!
Dr. Vadon László, Dr. Költő Gyula, Dr Fekete András temetésére eljutottam. Vadon Lacit is én búcsúztattam: A búcsúbeszéd: A Hajdúböszörményi Bocskai István Református Gimnázium 64 esztendeje végzett 8 élő és 16 halott öregdiákja nevében veszek Tőled búcsút, dr. Vadon László, Lacikánk, drága Barátunk, Testvérünk. Koporsód mellett visszaemlékezünk egy pillanatra aranyos fiatalságunkra, az együtt töltött felejthetetlen diákévekre. Az iskolára, amely elindított bennünket az életbe, nagyszerű tanárainkra, akiktől értékes útravalót kaptunk. Hiába volt minden nehézség életünkben: háború, gazdasági válság, üldöztetés, forradalom, megfélemlítés, a mi kis csapatunk megállta a helyét, egyszerűen azért, mert mindig összetartottunk szeretetben, egyetértésben. A találkozók felejthetetlen perceit sem mulasztottuk el. Tulajdonképpen most is együtt vagyunk, rendkívüli találkozón. Most Te vezetsz, Vadon Lacink. Hisszük, hogy hiába távoztál el tőlünk, bizton tudjuk, hogy mindőnket, Téged is, minden eltávozott testvérünkkel együtt az Úr vezet, megáld, haló porunkban is. Bizton tudjuk, hogy akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk. Búcsúzok Tőled mindnyájunk nevében. Csendben álljuk körül koporsódat, mi öregdiákok, várva a következő találkozót, talán mi is a legutolsót. Isten Veled!
A Szeretet ünnepén, 1992. KARÁCSONYÁN köszöntelek kedves Mindnyájatokat.! Szívemből kívánok elsősorban jó egészséget, ami mindegyikünkre ráfér, - meg sok-sok örömet is, csöndet, békességet. Szépen, gyorsan elrohant mellettünk az idő, nagyot fordult velünk együtt a történelem kereke, de most már csak szemlélői vagyunk a zajló életnek. Ebben az esztendőben ismét egy testvérünkkel kevesebben lettünk. Bodnár Lali költözött el az örök hazába, Emlékét őrizzük, a jó Isten nyugtassa. Szívesen venném soraitokat, beszámolóitokat. Magunkról semmi új, élünk, dolgozunk, ameddig bírunk, ameddig rendeltetett. Áldott, békés ünnepeket, újesztendőt kívánok sok szeretettel: Szilárdka Szeged, 1992. december 21.
A 65 éves találkozó szervezése: Kedveseim! Azt hiszem, már Ti is emlegetitek közelgő 65 éves érettségi találkozónkat. Hát igen. Ez is elérkezett! Erre a rendkívülien szép, különleges évfordulóra szeretnélek hívni benneteket, összetrombitálni szokás szerint régi kedves Alma Mater-ünkbe, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumba. A találkozás időpontja 2001. május 7. Arra gondolok, hogy talán ez lesz az utolsó együttlétünk, hiszen ki sem merem mondani, hány évesek vagyunk. Sok-sok szeretettel ölellek Benneteket: Szilárdka Szeged, 2001. április 2.
2000. szeptember 2.
Osztályunk 1998-ban ALAPÍTVÁNYT létesített iskolánk javára Az alapítvány neve: „Non omnis moriar”: „Nem hal meg minden” Horatius-idézet. Ebből az alapítvány célkitűzése értelmében csekély összeggel ugyan, de nagy szeretettel támogatjuk elsősorban azokat a kitűnő diákokat, akik a sárospataki református teológiára nyernek felvételt. Az alapítvány elnevezésének is története van. Miért Horatius? 1935-ben, amikor hetedikesek voltunk,(abban az időben a gimnáziumok nyolcosztályosok voltak), mi rendeztük az iskolai májusi ünnepséget a böszörményi kis akácos erdőben. Horatiust ünnepeltük, aki Krisztus előtt 65-ben született, majdnem kétezer éve. Osztályfőnökünk, Dr. Szabó Mihály nagyon megszerettette velünk a világhírű római költőt. Quintus Horatius Flaccus műveiből sokat olvastunk, fordítottunk. Életfelfogásából érdemes volt sok mindent megjegyezni. Máig nem felejtem szinte közmondássá vált sorait. A majálist is Horatius szellemében rendeztük meg horatiusi idézetekkel. Non omnis moriar” Minden alkotás örökérvényűségére vonatkozik. Sapere aude! Merj tudni! Mindig hangsúlyozta számunkra a tanulás fontosságát. Memento mori! Ezt sem lehetett kihagyni: az élet végességének tudatában kell élnünk. Carpe diem! Szakítsd le a napot! Mi nem azt az értelmet tanultuk meg ebből az idézetből, hogy használjuk ki a nap örömeit, hanem számunkra az volt fontos és életünkre megjegyzendő, hogy minden napnak meglegyen az értelme. Az aurea mediocritas, arany középút is lényeges útravalónk lett. Magyarságunkat hangsúlyozza: „Dulce et decorum est pro patria mori” „Édes és díszes a hazáért meghalni” idézet. A fiúk gyakran jártak dr. Miklóssy Feriékhez kis itókára, persze suttyomban, ismét horatiusi felkiáltással: „Nunc est bibendum!” Most inni kell! A majálison szabadon lehetett inni különféle szörpöket. A sátrakon szerepeltek ezek a Horatius-idézetek. Magam is elmondtam egy versét, egy ódát, persze latinul. Azért neveztek el Lalagenak egy ideig a társaim: „Dulce ridentem Lalagen amabo, dulce loquentem.” Az édesen beszélő és mosolygó Lalagemat mindig szeretni fogom.
Azt sem hagyhatom ki, hogy a WC-n az eligazító felirat természetesen szintén horatiusi volt: „Omnes eodem cOgimur.” Mindnyájan ugyanoda kényszerülünk. Meg kell még említenem, hogy iskolánkban minden évben karácsony előtt sor került valamilyen komoly előadásra is: koncert, színdarab volt soron. Januárban a diákbál is emlékezetes volt mindnyájunknak. Az Önképzökör minden hónapban gyűlésezett. Soha nem felejtem el, amikor Csap Levente, Lévi osztálytársam Gyóni Géza: Csak egy éjszakára c. versét szavalta el kirobbanó sikerrel. Szívfájdalmam, hogy a mai gyerekek nagyonnagyon kevés verset, prózát tudnak, nem követelik meg a tanárok a „memoritert”, nincsen a tananyagban. Nálunk ez másképpen volt: Petőfi János vitézét, sok-sok költeményét, Arany János verseit, Toldiját, Berzsenyi-, Batsányi-műveket teljes egészében, vagy részleteket kellett tudnunk, „bemagolnunk” minden irodalomórára. Érettségire hetven Ady-verset tanultam meg. Igaz, érettségi biztosunk Ady Lajos volt, Ady Endre testvére.
Krónika
A 30 éves érettségi találkozónkra Dr. Költő Gyula
Nemcsak a selmeci régi sétatéren, Köztünk is visszatér, bármi történt régen. Bajunk?...Tán nem is volt. Mosolygva vettem be Krónikánkba, bármi jutott az eszembe. Egyszer éjjel írtam. Csend ülte a falut. A szomszéd szobában családom már aludt. Szedtem előfele a régi dolgokat, Vetettem papírra új meg új sorokat. S nem tudom, mi történt. Egyszer a kislányom Kandikál kifele az ajtónyíláson: Édesapám, drága! Tessék már mondani: Miken tetszik olyan nagyokat kacagni? Egyik-másik szakaszt felolvastam neki S úgy kezdtünk azután kettesben nevetni. Eddig bevezetés. A szósz most kimarad, Hogy most mi nevessünk együtt mihamarabb. Nem csak, mivel illik, szívesen is teszem Hogy Szilárdka dolgát legelőre veszem. Indult velünk leány egy egész kis csapat, De bizony hűséges végül csak egy maradt. SZIL Ha újat tanultunk, Boci mondta neki: „A többi mind marha! Szilárdka, gyere ki!” Jöjjön Istenünktől jó hosszú haladék, S újabb harminc évig maradj a Lalagénk! Az „ Angyal, Bertalan, Bíró, Bódi, Bodnár” Névsor megváltozott, s az első lett most már Csalavér kománk, ki soha nem volt Lackó, Még Imre is ritkán, inkább mindig Mackó. Emlékeztek, mi volt? nem pisztráng a sörben! BERTALAN iMRE Ifjúsági elnök az Önképzőkörben. Madáchról maturált, sok mindent tudott ám, Azon túl, hogy Madách született Sztregován. A tengeren túl is vigyázott rád Isten, S hála Neki, hogy most ölelhetünk itten. Utána azután eleitől fogva Bíró Gabi – Bandi következett sorba! Matyi nevezte el egyszer Helotának, BÍRÓ GÁBOR S tényleg helotája most is az osztálynak. Köszönjük, hogy sokat fáradoztál azon, Hogy a kis Társaság most is együtt vagyon. Van egy régi dolog, mi közülünk sokan Megköszönnek Neked hálás szívvel mostan: Dolgozatíráskor kezdtek már csengetni, A számtan füzetben nemigen volt semmi. Sebaj! Mi beadtuk. Te meg egy órára
Költő Gyula
Jelenfy Szilárdka
Bertalan Imre
Bíró Gábor
Hoztad a köteget vissza az osztályba. Írta egyik jeles gyorsan a táblára, A többi másolta csupa egyformára. BÍRÓ GÁBOR Mindegy is volt. Boci nem adott a címre: Írta alá mindnek:”Hármas, Bodnár Imre.” Kis Bódi kimaradt. Eltűnt a nyoma is. De Bodnárunk az volt, s hál’ Isten, van ma is. Féltem, nem lesz itt, csak messziről gondol ránk Bilingvis barátunk: Kunóra –Kutyukánk. Te pályát közülünk legjobban választál, Messziről mindőnknél olcsóbban utaztál. BoDNÁR LAJOS Jó, hogy a távolság szépíti a múltat, Pechelt Rád, de most már ne bántsd Tanár Urat. Pedig a tény, az tény: írtam Neked én is Magyar dolgozatot, és négyes lett mégis Lévi magával a kis Csapot is hozta, 30 éve még csak Ő volt a „Csapocska”. Elég kövér „csap” volt, pedig mi megtettük Mindig a magunkét: kajáját megettük. CSAP LEVENTE Volt kozák, aljegyző, s az lett a fősiker, Latin majálison ő beszélt, mint szpíker. Gandi a kívántnál kisebb izmot hordott, Tapogatta karunk, és csak sóhajtozott: „Ha nekem is egyszer…”” – szólt a fájó ének, „Olyan izmom lenne, mint Zséfeketének!” Látod, Gandikám! Az idő mily jóságos, FEHÉR GÁBOR Van várakozás, de nem oly túlságos, 30 év az egész, s van már olyan karod, Földhöz vághatod Zsét, ha éppen akarod.
Mert Zsinegünk ugyan kis darabnak látszott, De izmos gyerek volt, s remekül tornázott, Talajon nem billent nála jobban senki, FEKETE ANDRÁS Sétált kézzel-lábbal,- ahogy tetszett neki.
Igrici lelkésznek kedve csendesedett, Mert már hatodszor is leánya született. A probléma végül mégis megoldódott, Berci mesélte el egyszer így a dolgot: GECSE BERTALAN „Gyermeklétszám nálunk nem több, nem kevesebb, Heten vagyunk, s köztünk én vagyok a legszebb.” A Tubi név szolgált sok bosszúságára, De nem haragszol már, ugye, Tariskára?
Bodnár Lajos
Csap Levente
Fehér Gábor
Fekete András
Gecse Albert
Hogy ne hiányozzék semmi az osztályból, Karmesterünk is volt, s hozzá a javából. Remekül kezelte Csei a nyirettyűt, Vele szerettem meg én is a hegedűt. KÁLMÁNCHEY ZOLTÁN Ő egy lányt…, ki neki sok gondot okozott, A nevét nem mondom, úgyis megváltozott.
Vasurunk az nem volt, nem kelletett bakter, De zsidónk volt kettő, hát kellett egy Sakter. Jó, hogy saját nyakát által nem metszette, Így aztán mekegett közöttünk egy Kecske. Sanyikám, Sanyikám! Jó, hogy meggyógyultál, KELEMEN SÁNDOR Hiszen Te közöttünk fontos személy voltál! Megkérted a papát, és ment rendbe’ minden: Ha egy pad összetört, megcsinálta ingyen. Ha meg focizásra szántuk rá magunkat, Mint magyar Zamóra védted a kapunkat. Komoly városállam volt a mi osztályunk, Alkotmányát adta jó latin tanárunk: Volt benne pár konzul, egy csomó filiszter, S ki most következik: egy belügyminiszter! Fischer Gyurka, te vagy a mi miniszterünk, Mit tettél? Hogy tetted? Íme, emlékezünk: A diákbál mindig valódi élmény volt, Kőszegi tanár úr rendszerint kirukkolt: Velős előadás, egy komoly színdarab, Valami szép emlék minden bálról maradt. A bálon, melyről most akarok szólani, Hangulatlámpákat kezdtek alkalmazni. Gyurka olyan vendég, ki okosan mulat, Ha már van színes fény, nőjön a hangulat. KERESZTESI GYURKA Sötét színtónusnál végzett gyakorlatot, Mennyire emeli csók a hangulatot? De macskaszeme volt Köblösné Mélcsámnak, (Macskaszemek – sajnos- sötétben is látnak), Hétfőn „Édesapánk” jön német órára, Egy darabig nem jön egy szó se ajkára, Aztán a padok közt ily szókkal indul el: „Illusionslampe! Wo ist der Hauptheld?” Bandikám, a lelki dolgokat tisztelem, Mégis örülök, hogy most testben vagy jelen. Olvasnivalódat jó, hogy félretetted, S itt hangzik a Tyutyu meg a Koxi neved. Villanyoltás után a mécsest gyújtottuk (Boxos katulyából, madzagból gyártottuk), Közénk tetted akkor ritka vagyonodat, S éjfélig hallgattuk a mikifonodat. Gabi sem felejti – azt hiszem, el könnyen, Mennyi nehéz szó volt a német tankönyvben! Olvastuk: „Der Sperling”, s ez még nem volt elég,
Kálmánchey Zoltán
Kelemen Sándor
Keresztesi György
Tudni kellett, hogy ez azt jelenti:”veréb”. KOVÁCS GÁBOR Hány a veréb füle, mekkora a lába? S németül: Melyik a rossz tulajdonsága, Tudtad. De a nyelved majd kitört tíz percig, Mindig csak így mondtad: „Sperling ist geschwitzig.” Hósit nem lepte meg, hogy a doktorságát Ő sem ingyen kapta, megkérték az árát. Mert ha kamatozik, sohse adják ingyen A titkos tudományt, esetleg jó pínzen. Vallásból tanulta, s ő nem könnyen felejt, Ezzel kapcsolatban egy órán így felelt: „A fetisinasbul, hogy fetispap legyen, Nehíz dolog, mert nagy tandíj mellett megyen!” Gondolunk, Ferikém, jó Édesapádra, Miklósi Feri Nem fetispap módján gondolt a diákra: Ingyen és jó szívvel, bőven mérte borát, S töltöttünk nálatok sokan sok jó órát. Pálffy Szani egyszer remek partnerem volt, Emlékeztek, mikor Miska Bácsink tombolt? Már készültünk haza, állomáshoz menni, Könyvét az órára sem vitte fel senki. Miska bácsi hármat-négyet megkérdezett, PÁLFY SÁNDOR „Nincsen itt a könyvem”, ez volt a felelet. „Mondd kívülről, Költő”, - de szinte ordítja Tanár Úr – „azután majd Pálffy fordítja!” Kezdtem Horatiust, hogy „Aequam memento, Mert Szani dörögte:”Őrizd meg nyugalmad!...” Tanár Úr ránézett, s azonnal kiszaladt. Akvárium is volt a Gimnáziumban, A Csuka ott úszkált a mi osztályunkban. Határátlépésben művész volt akkor is, Most is van még határ, de átlépte most is. Nagy öröm mindőnknek, s nekem fontos dolog, Mert amit most mondok, igazolni fogod: Tanulgatott Csukesz, és nem is hiába, Elég jó volt mindig a bizonyítványa. De egyszer félévkor nézhetett jó nagyot, SZABÓ BÉLA Matematikából elégtelent kapott. Nem értette senki. – Nem értette ő se, Ennek az esetnek ezért lett a hőse. Következő órán megy a katedrához, És szóban fellebbez az öreg Bodnárhoz: „Amin sírni muszáj, nem lehet nevetni! Tanár Úr! Mért tetszett engem megbuktatni?” A tanár meghökken, s tekint az osztályra: „Nézzetek erre a pimasz Fehér Pálra!” Csukesz szabadkozik, és tovább apellál: „Tanár Úr kérem! Én nem vagyok Fehér Pál! SZABÓ BÉLA Névre és tudásra különbözök tőle.” A válasz ennyi volt:”Lett bajod belőle?”
Kovács Gábor
Miklósi Ferenc
Pálfy Sándor
Szabó Béla
Tariska Zoli nőtt évenként egy araszt, TARISKA ZOLI Így többre is vitte, mint egy szegény paraszt, Aki ingujjából tartja a családját, Riska nadrágjából etette barátját. Kálvineum telkén kórház emelkedett, Hál’ Istennek soha nem volt benne beteg. De a focit ennek falához rugdostuk, És a kifutót is mellette játszottuk. Csupasz kenyér mellé sokszor uzsonnáztuk Az almákat, miket pincéjében láttunk. Padlásfeljárója kolbásszal volt tele, S itt jön Zoli kománk a mesébe bele. Hátsó csatornába egy bigét feldobtunk, Tudjuk okát adni, hogy létrát mért hoztunk. Azon mászott Zoli fel a csatornáig, Tovább a tetőn a szellőző- nyílásig, Aztán a padlásra, le a kamarába, Ott tekergőzött a kolbász a lábára. Lengyelnadrág buggya szépen eltakarta, Lehet, hogy Zoli éppen ezt akarta. Lejött szerencsésen, szépen elrejtőztünk, S Riska a bő zsákmányt szétosztotta köztünk. TARISKA Ez egy csínytevés volt. Csinált ő emellett Rendes dolgokat is, ha éppen úgy kellett: Emlékkönyvekbe írt vég nélkül verseket, Heteken át rajzolt beléjük képeket. Tanult is. Nem sokat. Hiszen tanulásra Nem való az ész, csak tanulás-pótlásra: Egy kréta, egy ötlet, történelem-tétel El is lett intézve „Hunyadi: Té Zével”. Dolgozatírásnál, ha a puska késett, Suttogott hangosan a segítség végett: „Üres még az oldal, kell a hézagköltő” – A tanár is hallja, úgy suttogja: „Kööltőő”! Ne haragudj, Matyi, de Te se maradsz ki, TORRÓ ZOLTÁN Mert Te góbé voltál, ha az volt valaki. Emlékezzünk csak egy kémia órára Sokba került ez: a Hegedűs nyakába. Azon tört ki akkor Kakinak a nyaka, Mert a tanár terror aztán megbuktatta. Molnár Pista bácsit vártuk, ahogy szoktuk, Egymáshoz a fotballt veszettül vagdostuk. Döngött a fal, mire Harsányi Tanár Úr Nagy mérgesen átjött a szomszéd szobábul: „Barátom! Mi van itt, Nem tudok tanítni! Döngetik a falat! Át fogják szakítni!” Itt mondta be Matyi – feledni nem lehet, Hisz az utcai fal vastag, méter felett. Ágyú nem rázza meg, úgy megépítették: „Tanár Úr! Biztos az utcáról döngették!” Ének-ügyben olyan nagy szakértő voltál, Hogy minket gyakorta megvidámítottál.
Tariska Zoltán
Torró Zoltán
Kérésünkre egyszer kezdted találgatni, A zenekar mikor miket fog játszani? S jól összekeverve fogkrémmel a boxot: A Krasznahorkára azt mondtad, hogy fox-trott. - Hiába tagadnád, mindnyájan emlékszünk, Hogy egyszer nagy díjjal versenyt is hirdettünk. Legelső díjjal azt kívántuk bérelni, Ki nálad falsabbul tud majd énekelni. Sokat megtanultunk a nemi szabályból, TÓTH ANDRÁS Persze, még akkor az első kiadásból! Az újabb most készül, kérlek, hogy belőle Hallgassatok meg egy szemelvényt előre: Semlegesnemű az é, er, TÓTH ANDRÁS A növénynév, mint papaver, Ver, cadaver, uber, iter, És Tóth Anér, a presbiter. Cimbora később jött, de aztán itt maradt, TÖRÖK JENŐ Örülünk, hogy köztünk jól érezted magad. Tudjátok, hogy miért nem mondhatta neki Bodnár Tanár Úr, hogy: „Marha vagy! – Gyere ki”? Mert egy biztos módszert szépen kidolgozott, Melyet Tariskával tökélyre fokozott: Lábszag ne szédítse, befogta az orrát, S pad alatt töltötte a fizika órát. Cé! – ez nem csak egy hang. Sokkal többet jelent. VADON LÁSZLÓ Pontosan úgy Vadont, mint Kecske Kelement. Egyik alsóbb osztály gyakran emlegette, Molnár Tanár Úr mily sokra értékelte Homo Vadont. – Bezzeg nem úgy Bodnár Bátya, Ki hátulról egyszer Lacit tarkón vágta. Történelemből a nagy probléma az vót: Második „L” vajon Lajos-e vagy Lipót? Némely gőgös ember kételkedik abban, Hogy tán egy emberrel jót tehet egy kappan. Laci ezt állítja, s mért engedne ebből? Nikodémusz bátya súgta le matekből.
Tóth András
Török Jenő
Vadon László
Vége a névsornak! Mondom végezetre: Nem volt nagy az osztály, de ez a szerencse. Még hogy nekem sokat kellett firkantgatni, Több annál, hogy Nektek meg kellett hallgatni. De hát fő a lényeg: az, hogy kibírtátok! Hajdúböszörmény, 2001. május 7-én, a 65 éves érettségi találkozónkon. Természetesen tudom, hogy ez a krónika ma már csak nekem, az öreg diáknak érthető, kedves, mulatságos, felejthetetlen. Mégis, remélem, fog akadni néhány fiatal, aki a krónika sorai mögött mosollyal az ajkán icipicit megérzi a régi-régi diákélet aranyos romantikáját, furfangosságát, megérti a diákcsínyeket, és talán meg is irigyli ennek a világnak sajátos a hangulatát
TANÁRAINKAT is röviden bemutatom: Köblös Samu igazgató Erdélyből származott, feleségével, egyetlen leányukkal a Kálvineumban lakott, melynek szintén igazgatója volt. A Kálvineum, gyönyörű épület ma is, internátus, a református lelkészárváknak nyújtott biztos, ingyenes lehetőséget a tanuláshoz. Dr. Szabó Mihály osztályfőnökünk négy éven keresztül. Latint, németet tanított. Ovidius, Tacitus, Horatius, Cicero, Vergilius, Catullus műveivel ismerkedtünk, németből pedig többek között Goethe, Schiller volt soron. Búcsúzásul pici ezüst poharat ajándékoztunk neki, nevünket is belevésettük. A böszörményi temetőben nyugszik. Sírkövén az örök horatiusi mondás: „Non omnis moriar.”
Köblös Samu igazgató
Dr. Szabó Mihály osztályfőnök
Bodnár Imre tanár úr matekot tanított, Vitéz Kőszegi Frigyes pedig magyar irodalmat és nyelvészetet. Nagyon megszerettette velünk az irodalmat, rengeteget kellett olvasnunk, az olvasott regényekről, drámákról, akár magyar, akár világirodalmiakról tartalmi feljegyzést kellett írnunk, bemutatnunk. Azt is bírálta. Jó magam még főiskolai tanulmányaimnál is nagy hasznát vettem ennek.
Bodnár Imre
matematika-fizika
Háda Sándor a testnevelés tanára volt. Öccse a Fradinak volt kapusa. A fiúk is szívesen rúgták a focit az udvaron. Dr. Pápay Sándor latin-szakos tanárunk. Nagyon szigorúan követelte elsősorban a latin nyelvtant az alsó négy osztályban. Ki kellett mennünk a táblához, a dobogón álltunk háttal az osztálynak, s nagyon gyorsan, sietősen, azonnal kellett válaszolni minden kérdésre. „Fújni” kellett a nyelvtani szabályokat.
vitéz
Kőszegi Frigyes magyar irodalom, nyelvtan
Almássy Márton vallástanár, lelkész. Dr Csiha Antal, szintén Erdélyből származott. Szép kopjafa díszíti a sírját kinn a temetőben. Történelemből szinte kis előadásokat kellett tartanunk felelés gyanánt mindig kinn a „placcon”. Nagy Antal, a Hangászunk, énektanár. Minden óra elején percekig gyakoroltuk a református énekeskönyvből a zsoltárokat, dicséreteket. Minden nagyobb ünnepen vallási hovatartozás figyelembevé-
Háda Sándor testnevelés
tele nélkül közösen vettünk részt a református istentiszteleteken. Egészen természetes volt, hogy az iskolai év elején, végén, október 6-án, december 6-án, március 15-én mindnyájan elmentünk a Bocskai téri impozáns templomba. Találkozóinkat később is minden alkalommal, még a Kádár-korszakban is istentisztelettel ünnepeltük, legtöbbször Dr. Költő Gyula vagy Bertalan Imre igehirdetésének meghallgatásával. Harsányi Ferenc tanár úr eredetileg latin-görög szakos volt. Amikor ötödikesek lettünk, jött egy rendelkezés, hogy a görög mellett francia nyelvet lehet tanulni nálunk is. Így az osztály fele a franciát választotta. A görögöt elsősorban a lelkész-árváknak kellett tanulni, jó előre gondoskodva arról, hogy Sárospatakon tantárgy lesz. Szóval Harsányi tanár úr nyáron végzett egy tanfolyamot, s ő tanította a francia nyelvet. Milyen más volt akkor, majdnem száz éve a tanár-diák kapcsolat! A sok-sok huncutság mellett szerettük, tiszteltük tanárainkat. Felkészült, tanult, egyik-másik tudós volt a maga tárgyában. S a tanulást, tudást szeretettel, de szigorúan megkövetelték tőlünk is. A szüreti, karácsonyi, húsvéti szünetekre mindig kaptunk valami komoly irodalmi, történelmi, nyelvi feladatot. Ehhez nem volt elég a tankönyv használata, a könyvtárban is búvárkodnunk kellett. Minden csütörtökön kölcsönözni is lehetett könyveket az iskolai könyvtárból. Itt a görög drámáktól kezdve Shakespearig, Moliére-ig minden irodalmi kincset megtalálhattunk. Zrínyi Miklós, Bacsányi, Bessenyei, Berzsenyi, a Kisfaludyak, Madách, s sok-sok más nagy költőnk, írónk műveit forgattuk, élveztük: tanultunk, önként, és ami a legfontosabb, szabadon, kedvünkre. Szerintem ez jelentette mindegyikünk számára a lehetőséget az igazi műveltség elsajátítására. Ma kényszerítik a szülőt arra, hogy gyermekének évenként új tankönyvet vásároljon súlyos ezresekért. Nálunk, a régi-régi iskolában minden esztendőben megkaptuk a használt tankönyveket ingyen, bérmentve, mi pedig leadtuk a mienket, hogy a következő osztály is használhassa, forgathassa. Emlékszem, hogy Publius Vergilius Maro (Kr.e. 70-17) Ovidius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költőjének Aeneis című híres eposzát „salátaként” kaptam meg hatodikos koromban. Sebaj, csak azokat a lapokat vittem magammal, amelyek éppen a latinórákon szerepeltek.
Dr. Pápay Sándor latin
Almássy Márton vallástan
Dr. Csiha Antal történelem
Nagy Antal ének, zene
Harsányi Ferenc görög, francia
Társaimmal az életben is megálltuk a helyünket: Kilencen szereztek doktorátust, hatan a református lelkészi pályát választották. TSz elnök, pénzügyes, tanár, orvos, ügyész, ügyvéd, karmester, rendőrtiszt, vasúti tiszt került ki közülünk. Itt emlékezem meg szeretettel két zsidó osztálytársunkról, akik Auschwitzban haltak hősi halált. 2001-ben, a 65 éves találkozón VAS MATÚRA emléklapot kaptunk Gyulai Edit akkori igazgatónőtől.. Mellékelek két újságcikket a Reformátusok Lapjából. Bertalan Imréről emlékeznek meg, aki 2008. június végén halt meg. Így egyedül maradtam az osztályból.
