„Gyere tavasz, várva várlak” „Gyere tavasz, várva várlak, Hozz zöld ruhát fűnek, fának.”
Tavaszhívogató Témahét terv Általános iskola 3. évfolyama számára 2013. március 25-28.
Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Würtz Ádám Általános Iskolája Tamási, Szabadság u. 38-40.
Projektfelelős:
Obernyikné Német Ilona Kiss Sándor
„Gyere tavasz, várva várlak” Iskolánk bemutatása: A Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (TONIEPSZ) többcélú közös igazgatású intézmény, melyet Tamási város és nyolc csatlakozó önkormányzat hozott létra 2008. július 1-jén. Tizenkét tagintézmény öt intézményegység keretén belül látja el az oktató-nevelő munkához kapcsolódó feladatokat. Tamási város önkormányzata a DDOP-2007-3. 1. 2/2F integrált kis és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztésére kiírt pályázatot megnyerte, amely megnyitotta a lehetőséget az intézményi hálózat bővítésére, korszerűsítésére, fejlesztésére. Ennek keretei között teljesen megújult a jelenlegi székhelyintézmény épülete. Ebben kapott helyet 2010. szeptember 1-jétől a mi általános iskolánk is, amely a városban korábban működő két általános iskola egyesítéséből jött létre. Az új iskola 34 tanteremmel indult, az oktatás minőségének emeléséhez 9 korszerű szaktanterem járul hozzá. Tanulói létszám a nyolc évfolyamon 707 fő. A felső tagozaton 327, az alsó tagozaton 380 gyerek tanul. Évfolyamonként 3-4-5 osztályban folyik az oktatás. Tantestületünk 68 fős, a szakos ellátottság 100%-os. A tantestület szakmailag jól képzett, innovatív, rendszeresen rész vesz továbbképzéseken és különböző tanfolyamokon. Az elmúlt tanévtől 14 db interaktív tábla segíti a nevelőket a még színvonalasabb oktatás megvalósításában. Iskolánkban évtizedek óta jelentős tehetséggondozó munkát folytat, ennek köszönhetően szinte valamennyi tantárgyból szép eredményeket érünk el országos, megyei és területi versenyeken egyaránt. Nagy gondot fordítunk a tanulók szabadidejének minél hasznosabb és színvonalasabb eltöltésére, amiben nagy segítséget nyújt az új gyermekbarát környezet is. A lehetőségeket kihasználva igyekszünk egyre korszerűbb módszereket alkalmazni a tanításban, ezért vállalkozunk témahetek szervezésére is, amelyek biztosítják a tanulók számára a sokoldalú képességfejlődést és az alkotás örömét egyaránt.
2
„Gyere tavasz, várva várlak” A témaválasztás indoklása: A témahét az egyes tantárgyak tavaszi évszakhoz kapcsolódó tananyagát dolgozza fel komplex módon, valamint a húsvét szokásainak, hagyományainak, illetve az ünnep eredetének megismerését szolgálja. A téma közel áll a harmadik osztályos gyermekek érzés-és gondolatvilágához, sok lehetőséget kínál meglévő tudásuk mozgósítására, és az új ismeretek élményszerű megszerzésére.
A témahét célja: - Az egyes tantárgyak tananyagának sokszínű feldolgozása. - A tanulók érdeklődésének felkeltése, figyelmének ráirányítása a természet ébredésére, újjászületésére és a művészetekben való megjelenésére. - A tavasz olyan változásokat hoz környezetünkbe, amelynek tapasztalati úton történő megismerése élményt nyújt számukra. - A témahét során végzett sokszínű feladatok nemcsak közösségformáló hatásúak, hanem olyan kompetenciákat fejlesztenek a tanulók körében, melyek meghatározhatják későbbi életüket.
A témahét általános jellemzői: - Tapasztalati úton történő, élményszerű ismeretszerzés, szemléletformálás, fejlődés. - Az adott témát a diákok négy tanítási napon iskolai és iskolán kívüli helyszíneken, rugalmas időkeretek között, változatos és sokszínű módszerekkel dolgozzák fel. - Az évfolyamszintű tanulásszervezés a hagyományostól eltérő csoportalakítási módokat is lehetővé tesz. - Egymásra épülnek a kötelező foglalkozások és a választható programok. - A témahét végére a tanulócsoporttól olyan tárgyi vagy szellemi produktumot várunk, amely széles körben feltárja az adott témát, gondolatkört. - A siker eléréséhez szükség van az ismeretek megszerzésére, elrendezésére és feldolgozására.
3
„Gyere tavasz, várva várlak” A témahét megvalósításában résztvevő osztályok és nevelőik: 3.a - 20 fő – Gasparicsné Schönleber Andrea, Obernyikné Német Ilona 3.b - 21 fő – Niederné Bíró Ildikó, Hegedüsné Tóth Irén 3.c - 21 fő – Rőth Rita, Gergics Józsefné 3.d - 22 fő – Kovács Tiborné, Kiss Sándor
A témahét előzetes feladatai Feladatok
Határidő
Felelős
Egyeztetés az iskolavezetéssel, osztályfőnökökkel, szaktanárokkal és a témahét költségeit biztosító iskolai alapítvány vezetőjével.
2013. 03.08.
Gergics Józsefné
Előadók, segítő személyek felkérése, kellékek beszerzése:
Folyamatos
Városi könyvtáros A táncház vezetője Természetfilm Kirándulás és „tojásfa” Iskolai informatikus Városi televízió A Művelődési Ház munkatársai 8. Képzőművészeti iskola tanárai 9. Fényképezés 10.Testnevelő kollega felkérése 11.Anyagszükséglet beszerzése 12. Busz megrendelése 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
4
1.Gasparicsné Schönléber Andrea 2. 3. 5.Kiss Sándor 4.Kovács Tiborné 9.Csécsi Tiborné 6.Gergics Józsefné 7. 12.Obernyikné Német Ilona 8. 10.Rőth Rita 11.Hegedüsné Tóth Irén
„Gyere tavasz, várva várlak” A helyszínek biztosítása Az iskolarádióban elhangzó versek, szövegek és dalok összegyűjtése
2013.03.20.
témavezetők
2013.03.25. 2013.03.26. 2013.03.27. 2013.03.28.
Napi felelősök 3.b 3.a 3.c 3.d Kiss Sándor
A folyosón elhelyezett számítógépen reklám illetve a programokon készült fényképek bemutatása. Locsolóversek gyűjtése
2013. 03.192013.03.29.
Az elkészített produktumok elhelyezése a függőfolyosó tablóira Plakátok, egyéb szóróanyagok készítése
folyamatosan Napi felelősök
2013.03.21.
Kiss Sándor
Osztálytermek díszítése, Kifújt tojások, tojáshéjak gyűjtése Húsvéti kalácsok, sütemények elkészítése szülői segítséggel A záró rendezvényhez szükséges dekorációk, eszközök összegyűjtése Az iskola rádió, a záró rendezvényre hangtechnikai eszközök biztosítása Tojások előkészítése a díszítéshez
folyamatos.
osztálytanítók
2013.03.28.
osztálytanítók
2013.03.28.
osztálytanítók
2013.03.122013.03.25
tanulók
Gergics Józsefné Lovay Gyula Gulyás Ildikó Gergics Józsefné
5
„Gyere tavasz, várva várlak”
1. nap - 2013.03.25. (hétfő) A nap felelőse: 3.b osztály Niederné Bíró Ildikó, Hegedüsné Tóth Irén
Feladatok
Délelőtt A témahét megnyitása 8 órakor az iskolarádióban a tavaszról. Magyar óra Húsvét: az ünnep tartalma, húsvéti hagyományok, szokások könyvtári foglalkozás 8-9-ig 3.a 9-10-ig 3.b 10-11-ig 3.d 11-12-ig 3.c
Fejlesztendő területek
Helyszín Produktum Eszközök, anyagok
kommunikációs képességek szövegalkotás szövegértés lényegkiemelés rendszerezés együttműködés Könnyű László Városi Könyvtár Feladatlap kitöltése Szöveg, feladatlap, rejtvények
6
Délután Kézműves foglalkozások 13,45-15 óráig 8 helyszínen különféle munkadarabok elkészítése a tavasz és a húsvét témaköréből. papírnyuszi nyuszis cserépdísz húsvéti kosár nyuszis tojástartó bárányos tojástartó húsvéti ablakdísz könyvjelző meghívó,plakát 15 órától a nap eseményeiről készült felvételek feltöltése számítógépre, produktumok elhelyezése a kiállítási tablókon manuális képesség megfigyelő kép. kreativitás munkatempó tolerancia osztálytermek A tabló A fényképek, karton, rajzlapok, festék, olló,
„Gyere tavasz, várva várlak” Költségek Felelősök
Eckert Lívia könyvtáros magyart tanító nevelők Csécsi Tiborné
ragasztó, fényképezőgép 2.000 Ft osztálytanítók
2. nap - 2013.03.26. (kedd) A nap felelőse:3.a osztály Obernyikné Német Ilona, Gasparicsné Schönleber Andrea
Feladatok
Délelőtt
Délután
A nap megnyitása 8 órakor az iskolarádióban. Tavaszi versek és dal.
Választható foglalkozások: I. foglalkozás 13,30-tól kirándulás Óbiródra. (Utazás kisbusszal) (Ismerkedés az erdő élővilágával, szakember vezetésével) Osztályonként 5-5 tanuló. II. foglalkozás Játékos ügyességi sportverseny a tavasz és a húsvét jelképeinek felhasználásával III. Foglakozás Gyöngyvirágtól lombhullásig c. film megtekintése
Rajzóra A rádióban elhangzott tavaszi versekhez illusztráció készítése -
Fejlesztendő területek
megfigyelőképesség fantázia kreativitás emlékezet 7
Eső esetén az foglalkozás helyett Gyöngyvirágtól lombhullásig c. film megtekintése megfigyelő képesség környezettudatos magatartás
I.
„Gyere tavasz, várva várlak” esztétikai igényesség
mozgáskoordináció együttműködés
Helyszín
osztálytermek
Produktum Eszközök, anyagok
elkészített illusztrációk rajzlap, vízfesték, tempera, zsírkréta, színes ceruza, filc, kartonpapír
osztálytermek, tornaterem, vadaspark fényképek tornaszerek, interaktív tábla CD, számítógép, fényképezőgép
rajzot tanító nevelők Csécsi Tiborné
2000 Ft Osztálytanítók, Tolnai Margit
Költségek Felelősök
8
Fonyódi-
„Gyere tavasz, várva várlak”
3. nap - 2013.03.27. (szerda) A nap felelőse: 3.c osztály Rőth Rita, Gergics Józsefné
Feladatok
Délelőtt
Délután
A nap megnyitása 8 órakor az iskolarádióban. Tavaszi népszokások. Énekóra Tavaszi népdalok
Technika 13,30-tól 15 óráig Húsvéti tojások készítése: A népművészeti és egyéb technikák, motívumok megismerése több helyszínen. A nap eseményeiről készült fotók felhelyezése a tablókra. Tojásfa feldíszítése
Népi gyermekjátékok tanulása. Locsolóversek tanulása az osztálytermekben (fiuk). Hímes tojás minták rajzolása és kifestése papíron (lányok)
Fejlesztendő területek
figyelem emlékezet kooperatív képesség befogadási képesség mozgáskoordináció kreativitás kommunikációs kifejező eszközök használata dramatikus játék
megfigyelő képesség manuális képesség önállóság munkatempó esztétikai érzék tolerancia kreativitás
Helyszín
osztályterem
Osztálytermek, folyosó
Produktum
Tavaszi népdalok, népi játékok elsajátítása Kellékek a dalok, játékok megjelenítéséhez
elkészült munkadarabok, tojásfa kifújt és főtt tojások, tojásfesték,méhviasz,gica, a festés eszközei, fonal, színes papír, olló, kisebb fa a tojásfához fényképezőgép
Eszközök, anyagok
9
„Gyere tavasz, várva várlak” Költségek Felelősök
Ének:Kiss Sándor N. játékok:Csécsi Tiborné
10
4.000 Ft Osztálytanítók, művészeti iskola tanárai Müv. ház dolgozói. Gulyás Ildikó Anyukák.
„Gyere tavasz, várva várlak”
4. nap - 2013.03.28. (csütörtök) A nap felelőse: 3.d osztály Kovács Tiborné, Kiss Sándor
Feladatok
Délelőtt
Délután
A nap megnyitása 8 órakor az iskolarádióban. A Húsvét, mint ünnep, Locsolóvers
A témahét zárása 13,45-15 óráig. Az Aula feldíszítése a hét során elkészített munkadarabokkal
Vetélkedő a tavasz jegyében Vidám, játékos és gondolkodtató feladatok hét helyszínen. 7-7 perc a csapatoknak egyegy helyszínen. Vegyes csapatok. Találós kérdések Mocsárjárás Célba dobás Képkivágó Húsvéti fejtörő Keresztrejtvény tánc tojással
Fejlesztendő területek
figyelem emlékezet kooperatív képesség befogadási képesség beszédkészség esztétikai igényesség mozgáskoordináció kreativitás kommunikációs kifejező eszközök
11
Köszöntő TÁNCHÁZ Záró műsor előadása a hét során tanult dalokból, népszokásokból, népi játékokból. LOCSOLÁS KOMATÁL A műsor után a gyerekek elfogyaszthatják az asztalon lévő ételeket. Ha marad idő: DISCO
együttműködés empátia befogadó készség kíváncsiság tolerancia emlékezet
„Gyere tavasz, várva várlak” használata Helyszín
Iskola udvara / osztálytermek kitöltött feladatlapok, totók, rejtvények
az iskola aulája
Eszközök, anyagok
megoldott és elvégzett feladatok
tojásfa, díszletek, szükséges öltözetek, asztalterítők, asztali díszek, a kiállítás termékei, fényképezőgép, magnó
Költségek
20.000 Ft
3.000 Ft
Felelősök
osztálytanítók Csécsi Tiborné
osztálytanítók Csécsi Tiborné
Produktum
A záró műsor tárgyi és szellemi termékei
Feladatok a témahét befejezésével:
Feladatok
Felelős
A záró rendezvényről készült fotók kihelyezése az alsós épületrész faliújságaira, kiállítási paravánra.
Projektfelelősök
Újságcikk írása a városi újságba a hét eseményeiről, élményeiről.
Niederné Bíró Ildikó Kiss Sándor
Fényképek és írások kerülnek fel a témahétről az iskola honlapjára.
Kiss Sándor osztályfőnökök
A témahét megvalósításában résztvevő nevelők közös megbeszélése, amelynek során összevetik a megvalósított programot a forgatókönyvben
12
„Gyere tavasz, várva várlak” rögzített tervvel. Értékelik a tanulók aktivitását és a foglalkozások hangulatát. Számba veszik a legsikeresebb és a nehézséget okozó programrészeket. Megfogalmazzák a témahét tanulságait.
13
Projektfelelősök