Gustave Flaubert
SALAMMBÔ
GUSTAVE FLAUBERT
Salammbô Regény
2011
Fordította Salgó Ernő
© Fapadoskonyv.hu Kft.
ELSŐ FEJEZET
A tivornya Megarában, Karthágó külvárosában, Hamilcar kertjében történt. A katonák, akik felett Szicíliában vezérkedett, nagy lakmározással ünnepelték az Erix melletti csata évfordulóját, és minthogy a gazda távol volt, ők pedig számosan voltak, kényük-kedvükre ittak és ettek. A bronz cothurnuson járó kapitányok a középső úton tanyáztak, aranyrojtos bíborponyva alatt, mely az istállók falától a palota első teraszáig húzódott; a közkatonák szanaszét voltak a fák alatt, hol egy csomó lapos tetejű épület, présház, pince, raktár, sütőműhely és fegyvertár látszott, mögöttük elkerített udvar az elefántok számára, vermek, melyekben a vadállatokat tartották és a rabszolgák börtöne. A konyhákat fügefák vették körül; szikomor-liget terjedt a zöldellő tömegig, melyben a gyapotvirág fehér pamacsai közül gránátalmák piroslottak elő; fürtökkel megrakott szőlőindák kúsztak fel a piniák ágaira; a platánok alatt rózsák tábora tárta ki szirmait; a pázsiton hellyel-közzel liliomok ingatták karcsú szárukat; az utak korallporral kevert fekete homokkal voltak behintve és a középen a ciprusok sora, mint zöld obeliszkekből álló kettős oszlopsor vonult a kert egyik végétől a másikig. 5
A háttérben a sárgás foltokkal tarkázott numidia márványból épült palota teraszformán egymás fölé tornyosodó négy emeletével, széles alapozásról emelkedett a magasba. Ébenfából való egyenes lépcsőiével, melynek minden fokát a két szélen egy-egy ellenséges gálya orra ékesítette, veres ajtóival, melyeket fekete kereszt osztott négy mezőre, ércrácsozatával, mely lent a skorpiók ellen védte és aranyozott fapálcikákból készült hálózatával, mely fönt a nyílásokat zárta, vad pompájában a katonák előtt épp oly ünnepélyesnek és áthatolhatatlannak tűnt föl, mint Hamilcar arca. A Tanács a vezér házát jelölte ki nekik ünnepélyük megtartására; a lábadozók, akik Eschmoun templomában voltak elhelyezve és már hajnalban nekiindultak, mankóikon vonszolták magukat oda. Minden pillanatban új és új vendégek érkeztek. Szünet nélkül özönlöttek az összes utakról, mint megannyi patakok, melyek valami tóba zuhognak. A konyharabszolgák ijedten és félig meztelenül szaladgáltak a fák között; a gazellák bégetve menekültek a gyepről; a nap leáldozóban volt és a citromfák illata még súlyosabbá tette az embertömeg kigőzölgésétől terhes levegőt. Voltak ott mindenféle nemzetbeli férfiak, liguúrok, lusitánok, baleáriak, négerek és római szökevények. A vontatott dór tájszólásba csatakocsi robogására emlékeztető kelta szavak harsogtak bele és a jóniai szóvégződések a puszta hangjaival torlódtak, melyek élesek voltak, mint a sakálüvöltés. A görögöt fel lehetett ismerni karcsú derekáról, az egyiptomit magas vállairól, a cantabriait izmos lábikrájáról. 6
A cariaiak kevélyen lengették sisakjuk tollbokrétáját, a cappadociai íjászok növénynedvvel nagy virágokat festettek bőrükre, néhány női ruhába öltözött lídiai pedig papucsban és fülbevalókkal ékesítve lakmározott. Mások, kik a dísz kedvéért cinóberrel festették be testüket, korallszobrokhoz hasonlítottak. Vánkosokon nyújtózkodtak, nagy táblák körül guggolva ettek vagy pedig, hason fekve, húsdarabokat húztak maguk elé és könyökükre támaszkodva a zsákmányán rágódó oroszlán békés helyzetében oltották éhségüket. Az utóbb érkezettek a fákhoz támaszkodva nézték az alacsony asztalokat, melyek félig eltűntek a skarlátszőnyegek alatt és várták, míg rájuk kerül a sor. Minthogy Hamilcar konyhái nem győzhették őket, a Tanács küldött rabszolgákat, evőedényt és ágyakat; a kert közepén, mint a csatatéren, mikor a halottakat égetik, nagy tűzrakás lobogott, melynek lángjánál ökrök sültek. Ánizzsal behintett kenyerek váltakoztak a diszkosznál súlyosabb sajtdarabokkal és borral telt korsók meg vízzel telt kancsók az arany-filigránból font kosarakkal, melyekben virágok illatoztak. Az örömtől, hogy végre kedvük szerint tobzódhatnak, minden szem ki volt tágulva; hellyel-közzel már kezdtek énekelni. Először is zöld lében úszó szárnyast tálaltak nekik vörös agyagtányérokon, melyek fekete rajzokkal voltak díszítve, azután mindenféle kagylót, aminőket a pun partokon lehet szedni, búzából, babból és árpából forrázott leveseket és borostyánkőtálakon köménymagos csigát. 7
Ezután húsfélékkel rakták meg az asztalokat: antilopokkal, melyeken még rajta voltak a szarvak, tolldíszükben pompázó pávákkal, édes borban főtt egész ürükkel, teve- és bölénycombokkal, halmártásos piócákkal, rántott sáskával és mormota-becsinálttal. Tamrapanti-fából való csajkákban, sáfrányos lében nagy zsírdarabok úszkáltak. Minden csak úgy csurgott a sós nedvtől, szarvasgombától és asafoetidától. A gyümölcspiramisok mézeskalácsokra omoltak és nem hiányzott néhány példány azokból a kövér kis, rózsaszín, selymes bőrű kutyákból sem, melyeket olajbogyó-seprűvel hizlaltak, afféle karthágói étek, amit a többi népek utáltak. Az új ételeken való csodálkozás izgatta a gyomrok mohóságát. Az üstökbe kontyolt hajú gallok törték magukat a dinnyéért és citromért, amit héjastól faltak. A négerek, akik még sohasem láttak tengeri rákot, piros ollóikkal ös�szekarcolták arcukat. A borotvált képű, márványnál fehérebb görögök azonban hátuk mögé hajigálták az ételhulladékokat, míg a farkasbőrbe burkolt brutiumi pásztorok, arcukat ételrészükbe dugva, hallgatagon nyeltek. Beállt az éj. A ciprus-sor fölé feszített ponyvát eltávolították és fáklyákat hoztak. A porhyr-vázákban égő petróleum lobogó világossága megijesztette a ciprusok csúcsán a holdnak szentelt majmokat. Sikongtak, ami mulattatta a katonákat. Hosszúkás fényfoltok reszkettek az ércpáncélokon. A drágakövekkel kirakott tálakról mindenféle színű ragyogás szikrázott. A peremükön domború 8
