Görög örökség Magyarországon. Civil szervezeteink életébõl. Hírek az anyaországból. Görögökrõl magyar szemmel. Programajánló

GÖRÖG KISEBBSÉGI 2008 / 5. szám

K U LT U R Á L I S

MAGAZIN

Görög örökség Magyarországon Civil szervezeteink életébõl Hírek az anyaországból Görögökrõl „magyar szemmel” Programajánló

Készült a Budapest Fõváros XI. Kerület Görög Kisebbségi Önkormányzat Újbuda és a Fõvárosi Görög Önkormányzat támogatásával

A Görög Kultúráért Alapítvány nyelviskolája 2008. július 4-én tartotta évzáró bankettjét. A zenét a Palio Buzuki zenekar szolgáltatta.

AGORA GÖRÖG KISEBBSÉGI KULTURÁLIS MAGAZIN 2008 / 5. szám Kiadja: A Görög Kultúráért Alapítvány Felelõs kiadó: Angelidisz Vaszilisz Felelõs szerkesztõ: Agárdi Bendegúz Szpírosz Grafika, tipográfiai terv: Czetõ Zsolt Tördelés, szerkesztés: PART-2001 Kft. Nyomdai sokszorosítás: PART-2001 Kft. Megjelenik: 1600 példányban 1142 Budapest, Dorozsmai út 45. Bankszámla: 12001008-00105745-00100003 Adószám: 18172564-1-42 www.greekfoundation.hu

Készült a Budapest Fõváros XI. Kerület Görög Kisebbségi Önkormányzat Újbuda és a Fõvárosi Görög Önkormányzat támogatásával

1

A KIADÓ

E L ő S Z AVA

Tisztelt Olvasók! Ötödik szám – az olimpiai öt karika évében… Az idei nyár nagy eseménye a világ népei számára az olimpia. Kiadványunkban a magyarországi görögség olimpiai érintettségét szeretnénk kiemelni, mert ha büszkeséggel tölt el bennünket valami, akkor az, hogy saját kis hazánkban is vannak görög származású élsportolók, sőt olimpikonok is. Elsősorban róluk szól jelen kiadványunk. Szeretnénk megköszönni olvasóink építő kritikáit lapunkat illetően, egyben a Barátság folyóirat szerkesztőségének, hogy felismerte célkitűzéseinket, és örömmel üdvözölte a görög kisebbségi sajtó újabb színfoltját, az AGORA megjelenését. Továbbra is várjuk gondolataikat, írásaikat! Folytassuk - beszélgessünk! Továbbra is legyen lapunk a mi „magyar AGORÁNK”!

Angelidisz Vaszilisz A Görög Kultúráért Alapítvány elnöke

TA R TA L O M Dr. Diószegi György Antal:Olümpia .......................................................................................2 Diószegi György - Diószegi Krisztina: Platón, birkózóbajnok és filozófus; avagy az olimpiai eszme méltó ókori megtestesítője .............................................................................7 Múlt, jelen és jövő a magyarországi görögök sportéletében ...............................................9 A magyar „Forrest Gump” .....................................................................................................9 Diószegi Krisztina: Ha nem rövid a kardod …, avagy egy XX. századi görög eredetű kétszeres olimpikon kardvívó a magyar olimpiai csapatban ..............................................11 Görögországban megbecsülik az olimpikonokat .................................................................13 Forró fekete Partics Katival ...................................................................................................14 Fiatal tehetségeink ...................................................................................................................15 Az amatőr sport nagyon fontos közösségszervező tényező - beszélgetés Papavasziliu Hrisztosszal .................................................................................17 Helyszíni jelentés Olympiából .................................................................................................20 KKöszönjük Csehország! ..........................................................................................................22 Chiosi mézzselé ........................................................................................................................23 Lakis Laftsis /Doulakis Laftsis/ ..............................................................................................24 AGORA – Görög kisebbségi kulturális magazin – 2008. 5. szám

2

D r. D i ó s z e g i G y ö r g y A n t a l Olümpia „Mert a munka s az áldozat egyre karöltve küzd örökös veszedelmek közt, hogy elérje a célt: hősi erény díját. Mert azt, aki sikert arat, bölcsnek hirdeti népe.” (Pindarosz: Olimpiai ódák; részlet)

Az ókori görög világ számos művelődéstörténeti kinccsel gazdagította Európát. Az olümpiai játékok Olümpiában közel ezeréves múlttal rendelkező eseménysora volt az ókori görög világnak. Nemcsak a vallási hagyomány szerint, hanem tudományosan is Thalész csillagászati számításai alapján ismert, hogy az első olimpiai játékokat Kr. e. 776-ban rendezték meg. Az Olümpiában rendezett utolsó versenyeket Kr. u. 261-ben tartották. Ez a folyamatosság közel ezer éven keresztül zajlott: a vallásos ünnepséget nem lehetett elhalasztani, mivel a hálaadó istentisztelet, és az elszánt küzdőszellemű emberi játékok egyazon görög tiszteletadó gondolati tartalom részei voltak. Az egyik forrás szerint az Olümpiában elültetett „szent olajfa” Héraklész nevéhez fűződik. A görög népi hős, a Zeusztól származó és halhatatlan „istenülő”, az „Emberiség” és az „Istenvilág” érdekében egyaránt példamutató küzdelmet folytató Héraklész volt a hagyomány szerint az olümpiai játékok alapítója. A küzdők és a győztesek dicsőségének elismerésére ültette a koszorú készítésére alkalmas szent olajfát.

Olümpia: Zeusz főisten szent-kegyhelye. Olümpia nem volt önálló városállam. Elisz területén, nagyon szép és látványos dombokkal övezett, két folyóval átszelt völgyben fekszik. Kr. e. 1000 körül (a görög törzsek évszázados vándorlásának befejezése után) Zeusz főisten szent-kegyhelyévé vált. A görög vallás isteneinek és magának Zeusznak is Görögország legmagasabb hegyén, az Olümposzon volt az otthona: e kegyhely az olümpiai Zeusz neve után kapta az Olümpia elnevezést. A minden görögök szent kegyhelye és az isteneket megillető tiszteletadásáért végzett feladatuk elvégzése pártatlanságot jelentett az elisziek számára: mintegy „szent népként” élhettek. Ismertek ugyan különböző hatalmi „betörések” a területre, de az olümpiai Zeusz kegyhely mindvégig megőrizte az egyedülálló szent hely szerepét az ókori görög világban. A mitológia szerint Zeusz, a „legtökéletesebb világrend” képviselője a Kronosz-domb alján győzte le apját. A szent körzeten belül volt elkülönítve a Peloponnészosz (Pelopsz szigete) névadójának, a különleges sorsú mitológiai hősnek, Pelopsznak a

AGORA – Görög kisebbségi kulturális magazin – 2008. 5. szám

3 körzete. A mitikus Pelopsz különleges teljesítményekre képes kocsihajtó volt. Az egyik legismertebb eredménye, amikor a tengeren úgy sikerült áthajtania, hogy az óriási sebesség miatt az aranyból készült kocsi kerekei nem érték a hullámokat. Pelopsz a feleségének kezét is egy kocsiverseny győzteseként nyerte el. Mivel több kérő volt, ezért a lány apja kocsiversenyen való részvétellel akarta felmérni a férj-jelöltek lovas-tudását. Pelopsz könnyedén megnyerte a versenyt, elnyerte az imádottja kezét. Az olümpiai játékokhoz hasonló versenyeket (az idők haladtával) több polisz és település is rendezett. Ezek közül még három vált igazán elismertté: Delphoiban négyévenként Apollón tiszteletére rendezték meg a püthoi játékokat; Nemeában Zeusz tiszteletére; az iszthomori Korinthoszban pedig Poszeidon ünnepén szerveztek a görög világ versenyzői számára játékokat. Az istenek tiszteletére sok száz ünnepi eseményt rendeztek az ókori görög világban. Ezek többségében olyan programok voltak, amelyekben a vallási szertartás, a felvonulások (körmenetek), az áldozatok és imádságok tartása, kórus-, tánc- és drámabemutatók mellett sportesemények is voltak. Olümpia több vonásában eltért a szokásostól, egy dologban pedig egyedülálló volt, nevezetesen a főisten tiszteletadását a sportversenyek jelentették. Ez a megkülönböztetett helyzet is azt igazolja, hogy Zeusz Kronosz feletti győzelmének tiszteletére rendezték a versenyeket. Zeusz-szobor Olümpiában: az ókor hét világcsodájának egyike. Olümpia elsősorban a játékok megrendezéséről volt híres az ókorban, de egyidejűleg olyan vallási színhelyként tisztelték, amelynek a versenyektől függetlenül is meghatározó volt a búcsújáróhely szerinti szerepe. Itt volt Pelopsz szent körzete, a kincsesházak, a Héra templom, a hippodrom, a palesztra, a stadion, a Földanya szent kőzete, a Kronosz domb ligetes kialakítása és mindenek előtt a már akkor világhírre szert tett csodálatos Zeusz templom, és benne a világcsodaként értékelt aranyból készített és elefántcsontból faragott Zeusz-szobor. Az ókor hét világcsodájának egyike az Olümpiában alkotott és felépített Zeusz-szobor a főisten templomában volt látható sok száz éven keresztül. Amikor Elisz Kr. e. 470 körül legyőzte Piszatiszt, akkor a zsákmány egy részét Zeusz részére hatalmas templom építésére fordították. Az alapméret 27,7x64,1 m a kétszerese Héra templomának és Pelopponészosz legnagyobb épülete volt. Ebben helyezték el a világ hét csodájának egyikét, a Pheidiász készítette hatalmas, arannyal és elefántcsonttal beborított főisten szobrát, amely egészen a templom tetejéig tornyosodott. Az eliszi építész,

Libon a homlokzati oldalon 6, a hosszabbikon 13 tagú, az aranymetszés arányához közeli méretű egyszerű oszlopsorral tervezte meg a templomot. Az impozáns épületben a Zeusz-szobor látványos elhelyezése, és Héraklész tizenkét hősi tettének ábrázolása jelentette a templom belső díszítését. Pheidiász aranyból és elefántcsontból készült szobra Zeuszt trónszéken ülve ábrázolta, kezében Nikének (a Győzelem istennője) hasonlóképpen aranyból és elefántcsontból készült szobrát tartva; az istennő kezében szalag és a fején koszorú volt. Pheidiasz a trónszék legfelső részén, az istenszobor feje fölött az egyik oldalon a Chariszok (a kegyelem istennői), a másik oldalon a Hórák (vagyis az évszakok) képmását mintázta meg. Azon az emelvényen, amelyen a trónszék és a Zeusz körüli többi díszítmény állt, arany domborművek voltak. Az ülő istenszobor hatalmas, 12,37 m magas alakja úgy hatott a szemlélőre, és azt a gondolatot keltette, hogy „ha felállna, leütné a tetőzetet”. Fegyvernyugvás az olimpiai játékok időszakában: az elisziek arra törekedtek, hogy a helyi csetepaték ne akadályozzák meg a játékokra igyekvők utazását, és az Olümpiában érkezők biztonságban legyenek. A Zeusz isteni védnökségével megrendezett olimpiai játékokon a „szent fegyver-nyugvást” megszegő államok polgárai nem vehettek részt. A sikerre vágyók közül néhányan ki akarták játszani a törvényt, és ezért egy nem harcban álló állam színeiben vettek részt a versenyeken. A legkirívóbb eset egy magas rangú spártai hivatalnok nevéhez fűződött: Liakhasz boiótia színében a kocsiversenyen győzelmet aratott. Az istenek büntetését nem kerülte el. A bírák leleplezték a csalást: Likhaszra (babérkoszorú helyett) korbácsolás várt. Vallási naptár: meghatározó volt a játékok időpontjainak kijelölésekor az olimpia évében. A hagyományosan öt napig tartó eseménysor harmadik napja határozta meg a kijelölt időszakot. A játékok harmadik napja mindig egybeesett a nyári napforduló utáni második vagy harmadik holdtöltével. A harmadik nap pontos meghatározása után az elkövetkező játékok időszakának ismeretében az olimpiai év tavaszán három „szent hírvivő” indult el Olümpiából, hogy felkeresse a görög világ minden települését, és bejelentse a nagy eseményt. Az alapvető követelmény volt, hogy a versenyeken résztvevők legalább egy hónappal előbb érkezzenek meg Eliszbe: itt a versenybírák szigorú ellenőrzése mellett gyakoroltak, készültek a megmérettetésre. A harmadik, azaz a „szent napon” délelőtt közösen és egyénileg is áldozatokat mutattak be, amelynek fénypontját a szent körzet körmenetszerű


4 bejárása jelentette, amíg el nem értek a Zeusz oltárhoz. A menet élén a bírák haladtak, őket követték az áldozatot bemutató papok, aztán a görög városok „szent követségei”, majd a versenyzők az edzők következtek és végül az érdeklődők és a rokonság zárta a sort. Görög versenyszellem: ez teljesen átitatta az ókori görög társadalmat. Mindenféle küzdelemre készek voltak: a közügyekben és magánügyekben, pereskedésekben és csatákban, írók és szónokok, és természetesen a sportolók is óriási küzdőszellemmel, becsvággyal (a görög szóhasználat szerint a „becsület szeretetével”) versenyeztek. A játékok során helyezettek nem voltak: „Aki nem nyert, az vesztes volt.” A „csak az első számít”-elv alól kivételt jelentettek a lovas- és kocsiversenyek, valamint az ötpróba. Érdekes, hogy ez utóbbi versenyszámokban nem a lovas, hanem a tulajdonos volt a győztes. A csapatjátékot soha nem vezették be, a dicsőséget nem lehetett a küzdőtársakkal megosztani. Fiúk versenyei: e számokra a szent nap délutánján került sor. Ez a kb. 200 méteres versenyfutást, a birkózást és az ökölvívást jelentette. Korhatár szerint a tizenkettedik születésnapját betöltött; de (a katonai szolgálat időpontját jelentő) 18. életévet még el nem érő fiatalok szerepelhettek. Nyitóünnep: az első nap, a megnyitással kapcsolatos események és ünnepi kötelezettségek rendezésével telt el. Természetesen mindenek előtt az istenek tiszteletadásának, támogató segítségüket kérő imádkozásnak, áldozatok bemutatásának, és elkötelezett felajánlások ismertetésének szentelték az egész napot. Ezen a játékok sportolói, a hivatalos személyek, edzők és kísérők is kötelesek voltak részt venni. A legszigorúbban vallásos eseménynek nagyon fontos mozzanata volt a Zeusznak tett eskü: a szabályok betartását és a sportszerű küzdelmet fogadták meg. A szabályok áthágásáért jelentős pénzbírságot kellett fizetni, amelyből Zeusznak emeltek új, és még újabb szobrokat: tették ezt egyrészt a főisten megbékéltetése miatt, másrészt a földi halandók elrettentő figyelmeztetése érdekében. Az esküszegés (nagyon ritkán fordult elő) vallási értelemben Zeusz mérhetetlen haragját váltotta ki: rettenetes isteni villámmal, mennykőcsapással torolta meg az ellene vétkezőket. Emellett a köznapi megvetés és a kizárás a társadalmi életből egyszerű büntetésnek tűnhet, de ismerve a vallásos görög világ felfogását, és az erkölcsi ítéletét az esküszegés azonosan-egyenlő volt az erkölcsi halálmegvető bélyegének viselésével, a közösség megvetésével.

Kocsiverseny: az első napi istentisztelet, és a versenyelőkészületek után a második nap nyitószáma volt. A négy lóval húzott kétkerekű kocsik látványos keretek között gördültek be a hippodromba. A menetet bíborruhás bírák vezették, az élen egy “hírvivő” és egy kürtös lépkedett. A tribün előtt a versenybíráknak és a közönségnek a „hírnök” mutatta be a kocsi tulajdonosát, a szülővárosát és az apja nevét. Ezt követően a kürtös szereplése következett, majd a bírói testület nevében „megnyitottnak nyilvánították” a játékokat. A versenypálya nyílt területű, négyszögletes volt, de ezen belül nem jelöltek ki elválasztható pályákat. A rajtvonal hossza alkalmazkodott az indulók számához. Egy püthoi versenyen feljegyzett legnagyobb szám negyvenegy kocsi volt, ilyen esetekben a biztonságos rajt érdekében a rajtvonal meghaladta az egyébként szokásos 250 métert. A pályát kettő egymástól kb. 400 méterre lévő cölöp jelölte ki, azokat kellett a versenyzőknek megkerülni. A startvonalat a kocsik ék alakú felsorakoztatásával képezték ki. Az ezen belüli helyeket sorsolással határozták meg: minden kocsinak saját indító rekeszt állítottak fel, amelyeknek mechanikus szerkezettel nyitható kapuja volt. A több mint kilenc kilométeren keresztül lélegzetelállító sebességgel száguldó könnyű kocsik csak a fordulót jelző oszlopoknál csökkentették a sebességüket. A verseny során voltak előírási szabályok az előzésre és a kanyarodásra, de ezek ellenére számos összeütközés és sérülés történt a futamokban. Egy püthói játék során Arkeszilasz az észak-afrikai Küréné királya egyedül maradt a pályán és győztes lett (a többiek balesetek miatt mind kiestek a versenyből). Érdekes, hogy a díjkiosztásnál a kocsihajtók (akiknek ügyességére és bátorságára volt szükség) nem kaptak díjat, hanem a győztesek a lovakat tenyésztő telepek voltak. Lovasverseny: ugyanazon a pályán és közvetlenül a kocsihajtás után rendezték. Abban az időben Európában nem ismerték sem a patkót, sem a kengyelt, ezért a szőrén lovaglás egy a kocsik által feltúrt terepen nem tartozott a legélvezetesebb versenyzés körébe. A Pergamonból származó hírneves orvos, Galénosz diagnózisa minden lehetséges következményt összegez: „Ismeretes, hogy a megerőltető lovaglás rongálja a vesetájékot, nemritkán okoz sérüléseket a mellkasban vagy néha az ondóvezetékben – nem is szólva a lovak botlásairól, amelyek miatt a lovasok gyakran lebuknak helyükről és azon nyomban meghalnak.” Pentatlon: a második nap délutánjának versenye volt. Az ókori görög öttusa első három száma a diszkoszvetés, az


5 álló helyzetből történő távolugrás, és a gerelyhajítás nem volt önálló versenyszám csak pentatlonhoz tartozott. A kétszáz méteres futás és a birkózás önálló versenyszámként a 4. nap független sporteseményeként is szerepelt. Diszkoszvetés: öt kísérlettel történt, és a legnagyobb távolságot jelölték meg egy kis ékkel. A bronzból készült diszkosz formája a maival megegyező, súlya viszont valamivel nagyobb lehetett. Az ókor egyik legismertebb, leghíresebb és leggyakrabban utánzott atlétaszobra a diszkoszvető (Diszkobolosz) volt: Müron athéni szobrász Kr. e. 450 táján készítette el remekművét. Az ábrázolás egyértelműen igazolja, hogy az ókori olümpiai versenyeken a mai diszkoszvetéshez hasonlóan történt (kivéve a kijelölt körön belül forgás nélkül). Gerelyhajtás: a harci eszközként ismert döfődárdától eltért e hajítógerely. Könnyebb és a végén letompított volt, valamint egy sajátos szíj alkalmazásával segítették az elhajítását. A 30-45 cm hosszú vékony szíjat a gerely súlypontja közelében a nyélre feltekerték, és csak egy 7-10 cm-es hurkot hagytak szabadon: ebben egy ujjal segítve a hajítást kettős hatást értek el. A súlypont körüli elhelyezése megkönnyítette a karnak az emelést, másrészt ez jelentette az ókoriak helyes mechanikai felismerését: az ekként megpörgetett és elhajított gerely megtartotta a mozgásirányát, és így jóval messzebbre repült. Távolugrás: sajátos segédeszköz segítségével, és álló helyzetből végezték. Az öt kísérletet végző ugró különböző alakú kőből vagy fémből készült (2 kg tömegű) nehezékeket tartott a kezeiben. Nekikészüléskor a súlyokat vállmagasságig előrelendítették, majd a lefelé lendítésnél az ugró előrehajolt és akkor ugrott el, amikor a súlyok a térde magasságában voltak. Az eljárásnak szintén kettős célja volt. A lefelé lendítés energiájával megnövelt ugrás nagyobbra sikerült mintha a csak erőből végzettet végezte volna, és emellett a földre érés pontossága is fokozódott. A nem két talpra érkezést érvénytelennek tartották. Futóversenyek: a versenyek negyedik napjának délelőttjét a három ismert futószám a 200 m-es, a 400 m-es és a hosszú táv 4800 méter eseményei teljesen kitöltötték. A futóversenyek szintén a stadionban kerültek megrendezésre. A sporteseményekre készülve a talajt csákánnyal feltörték, és vastag homokréteggel borították: a versenyek során is gondoskodtak arról, hogy minden résztvevő azonos pályakörülmények között

küzdjön. A Kr. e. VI. század végétől (spártai javaslatra) mindenkinek, aki a versenyeken részt vett teljesen meztelennek és mezítlábasnak kellett lennie. A rendezőség Kr. e. 404 után további (például az edzők részére is) teljes mezítelenséget ír elő. A krónika szerint ezen a versenyen egy özvegyasszony bírónak álcázva magát megtekintette fia ökölvívó mérkőzését. Amikor a győzelmét önfeledten ünnepelte, akkor lelepleződött. A bírók büntetés nélkül elengedték ugyan, de ragaszkodva az előírásokhoz, hogy nők semmilyen formában még nézőként sem vehetnek részt a játékokon, meztelenséget írtak elő minden résztvevő, így az edzők számára is. A 200 méteres stadionfutás a stadion hosszán történő vágta volt. A 400 méteres kettős stadionfutás pedig a teljes pályahosszt adta. A hosszútáv 12 pályahossznyi 4800 métert jelentett, valószínűleg a rajtkővel szemben elhelyezett cölöpnél és a rajtkőnél megfordulva. A rajthelyet egy sor márványlap jelezte, elkülönítve egymástól a versenyzőket. A futók az egyik lábukat hátratartva támasztotta a követ, míg a másik lábukkal 10-20 cm-rel előbbre lépve várták az indítást. Mivel minden büntetés ellenére gyakori volt a hibás rajt, ezért a Kr. e. V. században bevezették (a lovas versenyekhez hasonlóan) a rajtkapus indítást. A rajtvonalon legfeljebb húsz futó számára volt kijelölt hely. Ha ennél több nevező volt, akkor selejtezőfutamokat rendeztek. Birkózás: a küzdősportokat a 4. nap délutánján mindig óriási érdeklődés mellett rendezték. A férfiasan kemény küzdelmek a birkózásban, az ökölvívásban, és a pankrációban igencsak igénybe vették a sportolókat. Ma szinte hihetetlen, de nem jelöltek ki súlycsoportokat, nem volt időhatár, szabályokat sem alkottak széleskörűen, csak éppen a körülményeket határozták meg. Birkózásban az ellenfél háromszori földhöz vágása jelentette a győzelmet. A szabályok szerint a térddel való földre érést már elégségesnek fogadták el. A harapást és a marcangolást nem engedték meg, de például a számos új fogást kifejlesztő szicíliai Leontiszkosz arról vált híressé, hogy a lehető legrövidebb idő alatt törekedett ellenfelének ujjait eltörni. A birkózókról maradt ábrázolások, képek és szobrok hatalmas, szívós és izmos, bikanyakkal büszkélkedő sportolókat mutatnak. A birkózás nagy egyénisége a krotóni Milón Püthagorasz tanítványaként is közismert volt. Legendáját erősítette, hogy Kr. e. 540-ben megnyerte a fiúk birkózó-versenyét Olümpiában, majd ugyanott Kr. e. 532516 között öt alkalommal a férfiak között is győzött. Az olimpiai sikerek mellett hatszor győzött mg Delphoiban, és még tízszer Korinthoszban, valamint kilencszer Nemeában is. A legsikeresebb versenyzői pályafutás volt ez az ókori sporttörténelemben.


6 Ökölvívás: a kézfejet és a csuklót igen szorosan körbetekerték eredetileg puha bőrszíjjal (később kemény és érdes bőrrel), és csak az ujjakat hagyták szabadon. Kevés ütésfajtát tiltottak, szabad volt ököllel és tenyérrel is megütni az ellenfelet. A tényleges mérkőzéseknél a két ökölvívó addig küzdött, amíg valamelyiküket ki nem ütötte a másik, vagy pedig a résztvevők egyike a jobb karjának felemelésével a legyőzését elismerte. A körülmények ismeretében vér mindig folyt e küzdelem során, de a súlyosabb károsodás, sőt a halálesetek sem tartoztak a ritkaságok közé. A források két „sebesülés nélküli” olimpiai győztes ökölvívót említenek: az alexandriai Kleoxenosz nagyon büszke volt e különleges pályafutására; és ismert még egy sérülés nélküli” versenyző neve, de Melankomasz nemcsak, hogy nem nyert bajnokságot, de tulajdonképpen nem valódi ökölvívóként szerepelt. Ez utóbbi ökölvívó úgy tudott az ütések elől elmozogni, hogy az ellenfelei a kimerültségtől kényszerültek a mérkőzés feladására (4 órán keresztül képes volt ütés-váltás nélkül mozogni). Pankráció: az olimpia legkedveltebb sportszáma volt a mindent lebíró pankráció. A görög melléknévből alkotott elnevezést kiemelten a főistenre alkalmazták. Vallási tiszteletadás húzódott meg a hátterében: Zeusznak, a „mindent lebírónak” a győzelme Kronosz felett volt az Olümpiában rendezett játékok valódi alapja. A pankráció a harapás, az ujjak tördelése, fojtogatás és durva marcangolás mozzanatait is alkalmazta. Számos véres történet, sőt haláleset ismert a sportág ókori történetében. 400 méteres fegyveres futás: az olimpiai versenyek záró száma volt. A küzdősportok után ez jelentette a legkeményebb versenyszámot: a görög hadseregnek sok dicsőséget szerző gyalogság érdemeinek méltatása, és a fiatalságnak a haza védelmére való nevelését szolgáló küzdelem volt. A Kr. e. 520-tól egészen a játékok végéig jelen volt e verseny: eleinte teljes fegyverzettel futották; majd csak a lábvért, a sisak, és a pajzs emlékeztetett a fegyveres futás lényegére, az ókori görög férfi erkölcsi kötelességére, hazája védelmének szentségére. Bajnokok: a versenyek színhelyein koszorút kaptak. Olümpiában minden résztvevőnek ugyanazon jogai, a szabályok mindenkire azonos mértékűek voltak, és ha nyert, akkor ugyanarra a díjra számíthatott. Az ismert négy játékhelyen hosszú évszázadokig díjként csak koszorúkat lehetett nyerni. Delphoiban babérból, Korinthoszban fenyőgallyakból, Nemeában vadzellerből készültek; míg a legértékesebb

olümpiai koszorút az ottani szent olajfának az ágaiból formálták. Ez utóbbinak mágikus erőt tulajdonítottak. A nyertesek szülővárosai bőségesen megjutalmazták az olümpiai győztest, és számos olyan kedvezményt kaptak, amellyel egész életükre megszűntek az anyagi gondjaik. Ám ezen túlmenően az elismerés változatai igen sokrétűek voltak. Az ókori görögök hagyományos versenyszeretete és tisztelete minden más értékelést legyőzött. Az arisztokrata Alkibiadész a Kr. e. 416ban aratott látványos olimpiai kocsigyőzelmével politikai befolyásra és előnyökre tett szert még a legdemokratikusabb Athénban is. A Kr. e. VI. század elején az athéni törvényhozó Szolón a versenyek győztesei részére fokozatokban adható rendkívüli jutalmakat határozott meg. Az olimpiai győztesek 500, a korinthoszi versenyt megnyerők 100 drachmára számíthattak (egy nehézfegyverzetű gyalogos katona napi egy drachmából el tudta látni önmagát és családját). Az egyszeri díjazás mellett gyakori volt az életjáradék nyújtása. Ez több esetben a havi 180 drachmát is elérhette. Különleges elismerő-díjazást jelentett a győztesnek szülővárosába történő fogadása, bevonulása. Exainétosz, a 200 méteres futás olimpiai győztese bevonulását ekként őrizte meg egy forrás: „Kocsin vezették be a városba, és a menetben háromszáz kocsi haladt, mindegyiket egy pár fehér ló vontatta, ez mind Akragasz polgárainak tulajdona volt.” Az olimpiai győzelem reménye még uralkodókat is lelkesedéssel töltötte el. Nagy Sándor édesapja, II. Fülöp három egymást követő olimpia lovas számaiban (lovasverseny, négylovas kocsi, kétlovas kocsi) aratott győzelmet. Fia, a kitűnő lovas és nagyszerű futó Nagy Sándor arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a versenyeken, azt a választ adta: „Csak ha királyok lesznek az ellenfeleim.” Edzők: az atlétákat „építő ácsok”-ként sokat kértek egy-egy tanfolyam megtartásáért, így a versenyzők felkészítése nagyon jelentős kiadást jelentett. Az idők folyamán a városok is felismerték az edzők szerepének jelentőségét. Az edzők műveltebb része mintagyakorlatok előírásával is igyekezett edzői útmutatást nyújtani. Az edzők munkája a fizikai és lelki felkészítésen túl kiterjedt az emberi test fiziológiájának értékelésére, a fizikoterápia alkalmazására, a hideg-meleg vagy izzasztó fürdők hatásának vizsgálatára, és természetesen a helyes étrend előírására. A bölcsesség szeretete: „az ép test és ép lélek” gondolata: a szellemi élet műhelyei, az ókori görög élet kiemelkedő nevelési intézményei voltak a gümna-


7 szionok. Az eredetileg csak a testgyakorlás iskolájának tartott színhelyekről kiderült, hogy valójában a testnevelés mellett a magasabb fokú nevelés intézményét is jelentette. Nem véletlen az, hogy a gümnaszionokban, az ókori görög világ leglátványosabb három helyén, Athén külvárosaiban, az Akadémialigetében, valamint Lükeion és Künoszorgész területén tanított Platón, Arisztotelész és Diogenész is. A gümnaszionok „a test és a lélek edzésének” színhelyei lettek: az ókori görögök a test edzését is bölcseletnek tekintették, a bölcsesség szeretete pedig megkövetelte az ép test és ép lélek megteremtése iránti igényt. A költő Pindarosz versrészlete is szépen fejezi ki az általános emberi teljesítmény és a sportteljesítmény

közös vonásait, a sikerre törekvés nemes célját. Méltó gondolat napjainkban is, hogy minden sikerhez szükséges emberi erőfeszítés: a nemes cél érdekében kifejtett, önfegyelemmel megvalósított, a lélek nagyságát növelő teljesítmény minden emberben benne rejlő alapérték. Az emberi kitartás, a türelem és az állhatatosság olyan jellemvonások, amelyek éppen úgy feltételezik a lélek jó tulajdonságait, mint a testi adottságokat. Az ókori bölcsesség szeretete előtt tisztelettel kell ma is adózni: az olümpiai játékok jelszavával, a „becsület szeretetével” kiegészülve az olimpiai eszme valóban a tökéletes bölcsesség szeretetét üzeni a mai kor emberének is.

Platón, birkózóbajnok és filozófus; avagy az olimpiai eszme méltó ókori megtestesítője Az ókori görög szellemi élet egyik legismertebb alakja Platón (Kr. e. 427-347), aki negyven esztendeig tanított filozófiai iskolájában: az általa 40 éves korában megteremtett bölcseleti intézmény, a híres Akadémia közel ezer évig állott fenn (értékteremtő szellemi mintát adva a XVII. századtól megkezdődő európai tudományszervezés máig ható eredményeihez). Platón az egyik legelőkelőbb athéni arisztokrata család sarja volt: a család eredeti neve Arisztoklész volt. Édesapja az egyik legendás attikai királyig vezette vissza családját, míg az édesanyja a hét bölcs között szereplő Szolón fivérét is ősei között tudta. Platón előkelő származásának megfelelő testi és szellemi képzésben részesült. Filozófiai gondolkodása örök életű forrásanyag a kultúrtörténetben. Gondolatainak eredetisége, a világról alkotott véleménye, az emberi ismeretszerzésről szóló tanítása, különleges társadalomfilozófiai felfogása, filozófiai eredetisége bővebb kifejtését majd a filozófiai sorozatunk részeként ismertetjük. Érdemesnek gondoltuk viszont már a jelen cikkünkben ismertetni életútjának főbb állomásait, többször utalva Platón sorsában a test-lélek harmóniájának együttes érvényesülésére: ugyanis fiatal korában élsportoló volt. A küzdősportok versenyzőinél akkoriban még nem voltak súlycsoportok, viszont korosztály szerint oszlottak három csoportba. Platón fiatal korában birkózásban győzött az iszthmoszi játékokon: győzelmi trófeaként fenyőágból készült koszorú került a fejére. Iszthmosz a négy nagy görög sportverseny egyik helyszíne volt:

e játékokon örökzöldből font koszorút lehetett nyerni a győzelemért (Olümpiában vadolajágból, Delphoiban a püthói játékok bajnokainak babérból, Nemeában zellerből készült). A versenyjátékok az ókori városállamokban élő görögség körében az összetartozás érzését is ápolták. A szellem és a test szerves egységére jó példa a tragédiaköltő Euripidész (kb. Kr. e. 480-406), aki fiatal korában szintén birkózásban az eleusziszi, ökölvívásban pedig az athéni versenyen győzött; és a hatszoros olümpiai győztes birkózó Milón, aki Püthagorász (kb. Kr. e. 582–507) tanítványi körébe tartozott. A birkózásnak, mint külön versenyszámnak az ókori görög versenyeken különleges szerepe volt. A mítoszok szerint Héraklész volt az olümpiai játékok megalapítója, és személye főként birkózóként volt közismert. A birkózás jelentette az öttusa utolsó számát is: itt már csak azok a versenyzők vehettek részt, akik még esélyesek lehettek az öttusa összetett megnyerésére. Az ókori Görögországban a birkózóbajnokok igen nagy tiszteletnek örvendtek. A birkózást űző filozófusok között fontos megemlíteni még Kleanthész, Démokritosz, Anaxagorasz és Prodikosz nevét is. Az úszás az ókori görög gyermekek neveléséhez szintén hozzátartozott: Szolón kötelezővé tette minden diák számára ezen tudás elsajátítását. Az úszás Platón szerint is az illő és hasznos cselekedetek közé tartozott. Poszeidón tiszteletére évente rendeztek vízi játékokat egyes poliszokban: a legjobb görög úszók hírében a délosziak állottak. Hadászati jelentősége is


8 volt e versenyzési technikának: a búvárúszók a tengerparti csatáknál számos ellenséges hajó kötelét vágták el, sokszor ezzel mentve meg a poliszokat a perzsák támadásától. A szalamiszi csatában sok görög azért menekült meg, mert tudott úszni, ellentétben a perzsákkal, akik nem voltak járatosak a vízfelszínen való mozgásban. Platón valójában a birkózásban edzett atlétikus testalkata révén jutott az egyéniségéhez illő elismerő megnevezéséhez (ugyanis jelentése: széles). Nemcsak öncélúan vett részt a birkózó edzéseken, hanem ismert sportversenyek keretében is kipróbálta a küzdőszellem testi-lelki hatását. Az ép testben ép lélek elvének klasszikus ókori hellén megtestesítője volt. Húsz éves korától (nyolc esztendőn keresztül) meghatározóan hatott reá Szókratész gondolatvilága, varázslatos személyisége, magas fokú erkölcsisége (egyébként mestere fiatalemberként szintén jeleskedett a birkózásban): a filozófus perbefogása, elítélése, halála után több tanítvánnyal együtt Platón is elmenekült Athénból. Megarában az ottani szókratészi iskolában tevékenykedett, és csak évek múltán tért vissza szülővárosába. Kr. előtt 395-ben a hadsereg lovaskatonája lett: ebbéli minőségében szintén hasznát látta sportolói múltjából adódó fizikai képességeinek. Ez időben a demokraták kezében volt a hatalom, emiatt az arisztokrata Platón Kr. előtt 390-ben hosszabb külföldi utazásra, tanulmányútra szánta el magát: Egyiptomban az ősi kultúra eredményei mellett a társadalmi berendezkedés, és a közösségi élet időálló stabilitása évszázadokat átívelő megmaradása gyakorolt rá rendkívüli hatást. Nem véletlen, hogy a későbbiekben az ideális államelmélet kidolgozása során ezt az élményét is hasznosította. Egyiptom után a legjelentősebb észak-afrikai poliszt, Kürénét kereste fel, ahol matematikai és geometriai ismereteit bővíthette. Következő útja Dél-Itáliába vezetett: itt a püthagoreusok matematikája, számelmélete mellett e társaság sajátos szervezeti vonásait is tanulmányozta. Életútjának volt egy olyan drámai eseménye, amelynek során egészen biztosan sok hasznát vehette kiváló fizikai adottságainak. E történet azt is igazolja, hogy a nemes lelkületű és emelkedett gondolkodású bölcselőknek aligha lehet közös értelmű beszélgetésük politikusokkal. Dél-Itáliából Szicíliába hajózott a sziget tűzhányói krátereinek vizsgálata, és az ottani görög kultúra megismerése miatt: e látogatás során találkozott Szürakusza hírhedt zsarnokával. Egyik beszélgetésüknek majdnem végzetes következményei is lettek számára: Platón egy alkalommal ugyanis azt javasolta vendéglátójának, hogy a cselekedeteiben ne az „anyagi hasznos” érdeket, hanem a „belső erkölcsi erényér-

téket” részesítse előnyben a döntései meghozatalakor. A zsarnok ezt a bölcseleti gondolatot nem igazán fogadta el, és ebből fakadó haragjában gyengeelméjűnek mondta a filozófust. (Vajon lehete, hogy az erkölcsi értékelvűség védelme még ma is ezzel a minősítési kockázattal jár?) Nos, Platón válaszában „türannosz-lelkületűnek” nevezte nagyhatalmú minősítőjét: a zsarnok azonnal ki is akarta végeztetni a filozófust, ám erről környezete végül lebeszélte. De azt már nem tudták megakadályozni, hogy úgy adja át egy spártai küldöttnek, hogy az rabszolgaként értékesítse. Platón (és az európai műveltség szerencséjére) Aigina szigetén a rabszolgapiacon felismerte őt egy kürénéi filozófus, aki megvette, majd szabadon engedte, és biztosította Athénbe való hazatérését is. A rabszolgaságból megmenekülő Platón története a reneszánsz idején még művészi téma is lett (a görög filozófus portréját Raffaello, enyhe iróniával, éppen arról a zseniális Leonardo da Vinciről mintázta, aki éppen görögül megtanulni nem volt képes). Platón tervei között szerepelt egy mezopotámiai utazás is: elsősorban a perzsiai mágusok gyógyítással és csillagjóslással elért eredményeit akarta megismerni. Erről viszont le kellett mondania, mivel az ottani háborús viszonyok nem tették lehetővé tanulmányútja megtételét. Az emberi élet létfeltétele az előszeretet (mintegy a valós tapasztalat nélküli előítélet ellentéteként). Platón ébresztette fel azt a gondolatot, hogy megismerjük az összefüggést a szépség és a valóság között, hangsúlyozta a szépség meghatározó szerepét az erkölcsi és szellemi világrendben: gondolatai mentén még talán ma is van remény arra, hogy az emberi társadalmak jövőbeni világképe során ne lehessen az a jó, ami nem szép. A reneszánsz idején az ókori görög világ értékrendszere hajnalodott fel Európában. Modern világunk adósa az ókori görögöknek, mely európai történelmi adósságnak napjainkban a legméltóbb törlesztése a hagyományos erkölcsi világ megőrzése révén valósulhatna meg: egyrészt a hétköznapi érvényre jutásának szakadatlan elvárása folytán; másrészt pedig társadalomfilozófiai értelemben áthághatatlan szellemi követelményként (pl. a jogalkotásban; az ítélkezési gyakorlatban; a médiában; a művészetben). Platón fogalmazta meg a Kr. e. IV. században a testedzésnek ma is irányadó alapeszméjét, a kalokagathiát: szállóige formájában az „ép testben ép lélek” hitvallása ma is meghatározó világgondolat. Bízzunk abban, hogy kizárólag az ókori görög sporteszmény és versenyszellem méltó utódai érik el majd sikereiket Pekingben! Diószegi György - Diószegi Krisztina


9

M ú l t , j e l e n é s j ö v ő a m a g y a ro r s z á g i görögök sportéletében Amilyen kis nemzet Magyarország a világ nemzetei között, olyan nagy sikereket ért el az olimpiák történetében, s ugyanez mondható el a magyarországi görög közösségről is, amely nem tartozik, és soha nem is tartozott Magyarországon a nagy lélekszámú nemzetiségek közé. Mégis, a magyar sportéletben számos görög származású sportoló ért el szép eredményeket. Az első görög diaszpóra tagjai nemcsak miniszterelnököt (Teleki Pál édesanyja, Muráti Irén révén kötődött az első görög diaszpórához), irodalomtörténészt (Lyka Károly), festőművészt (Laccataris Demeter), politikusokat (Agorasztó

Tivadar, Boráros János, Terzy Szilárd), de olimpiai bajnokokat (Glykais Károly, Mannos Miltiades) is adtak Magyarországnak. A második görög diaszpórából magyar színekben senki nem jutott el az olimpiára, görög színekben viszont eddig hárman is (Babanaszisz Ziszisz, Partics Katalin, Szidiropulu Niki) részt vehettek a legrangosabb nemzetközi sportversenyen. Összeállításunkban bemutatjuk a görög származású olimpikonokat, de figyelmet szentelünk a jövő lehetséges olimpikonjainak, illetve a jelenben sikeres, de olimpián nem szerepelt sportolóinknak is!

MÚLT

A m a g y a r „ F o r re s t G u m p ” A címben jelzett megrögzött sportember, bár „magyar” a jelzője, és ízig-vérig magyarnak is tartotta magát, mégis görög felmenőkkel bírt. Annak a Manno-családnak a leszármazottja, amely a nyáregyházi, ma is Manno-kastélynak nevezett birtokkal rendelkezett. (Manno Apostoli 1712. október 23-án, Bécsben III. Károlytól nemességet és címert kapott.) Manno Miltiadész a huszadik század első harmadának különös művész-polihisztora, és egyfajta allround sportembere – úszott, futott, válogatott evezős, atléta, de volt labdarúgó, valamint a kerékpáros, síelő sportágakban is szép sikereket ért el. Karikatúrái már az aktív sport-időszaka alatt is elhíresültek. Karikaturistaként dolgozott a korabeli élclapokban, miközben jó festőként portrékat, egészalakos figurákat festett, és szobrai, egyebek között a „Birkózók”, ma már felbecsülhetetlen értéknek számítanak, maradandó alkotásoknak bizonyultak. Plakátjai,

reklámlapjai a korra jellemző tematikájú, ugyanakkor igényes, jól megkomponált, kifejező, és hatásos, vagyis az utca művészetének remek alkotásai. Manno Miltiades 1880. március 3-án született Pancsován: sportember, grafikus és szobrászművész. Az egyébként a müncheni Képzőművészeti Akadémián diplomázó polihisztor hiába remekelt négy egymástól abszolút különböző sportágban is, az áhított sikert, az olimpiai érmet végül a szobrászat hozta meg neki. Emigráns görög család leszármazottjaként már kora ifjúságában szép sikereket ért el az iskolai, majd az országos junior bajnokságokon. A millennium éveiben már mint a Magyar Úszó Egyesület tagja aktívan részt vett országos versenyeken, teltek múltak az évek és a népszerű “Milti” - ahogy barátai ismerősei és sporttársai ismerték - már mint futóbajnok szerepelt versenyeken, majd a Budapesti Torna Club (BTC) labdarúgócsapatának középcsatára lett. 1898-ban az akkor legjelentősebb hazai kerékpárverseny, a Siófok – Budapest táv első helyezettje. A BTC-vel kétszeres magyar labdarúgó bajnok volt. A magyar labdarúgás történetében az első bajnoki gól szerzője, az első két magyar labdarúgó-bajnokság (1901, 1902) gólkirálya 17, illetve 10 góllal. 1902-től a Pannonia Evezős Egyletben evezett. Egypárevezős ha-


10 jóban 1906-ig 11 magyar bajnokságot nyert, 1906-ban a Molsey-regattán két hajóhosszal megverte az Európa legjobbjának elismert Fitzgeraldot. Megnyerte Bécsben a Silberer Viktor által kitűzött aranyérmet is, és a hozzá tartozó művészi kivitelű vándordíjat a Duna-bajnokság skiff versenyében, maga mögött hagyván a többek közt a Duna bajnokságának versenyében addig háromszori győztes Höllert Vilmost, a “Donauhort” bécsi egylet sikeres tagját és Nagy Emanuelt, aki az azévi bécsi tavaszi regattán, a skiff-verseny győztese volt. 1912-ben a stockholmi olimpiai játékokon a magyar evezős nyolcas tagja volt. 1902-ben kezdett korcsolyázni. Négyszeres magyar bajnok (1903, 1907, 1908, 1909). 1903-ban Krisztiániában (Oslo) második helyezést ért el az Európa-bajnokságon, bronzérmet nyert a szentpétervári világbajnokságon. 1905-ben a davosi gyorskorcsolyázó Európa-bajnokságon ismét ezüstérmet nyert. Az első világháborúban, mint Egyes-honvédhuszár vonult be, ahol többször megsebesült egyebek mellett a galíciai csatában - majd hazatérve és sebesüléseiből felépülve, visszavonult a versenyzéstől. Egyébként amikor a monarchia csapatai 1917-ben visszafoglalták a volt galíciai hadszíntereket, egy katonai küldöttség felkereste a Gorodok melletti csatamezőt. A civilben festőművész és grafikus Manno Miltiadesz már mint huszár százados több képet készített a tragikusan végződött ütközet helyszínéről. Ugyancsak Manno terve alapján mintázta később Nemes György azt a lovasrohamot ábrázoló, bronzból öntött emléktáblát amelyet végül is a Kerepesi úti huszárlaktanya bejáratánál helyeztek el. A sport-becenevén szólított Milti a karikatúra világában mint Manno szignálta rajzait. Magát a képzőművészet különböző tudnivalóit, 1905-től München-ben a Képzőművészeti Akadémián sajátította el. Alkotásainak leggyakoribb témája a sport. Milti markáns vonású, mosolygós szemű, sportos megjelenésű valaki volt, aki mindenkivel tréfált, és gyermekesen ártatlan, őszinte, ugyanakkor örökké vígkedélyű volt lénye. Karikatúrái karakteresek,

kedvesek, és tréfásan vidámak. Hosszú évtizedeken keresztül dolgozott a Magyarság lapszerkesztőségében, ha végigment a szerkesztőségi szobákon, üde nevetés húzódott végig a nyomában. Kérdezgették gyakran, hogy miért nem megy Amerikába, ott biztosan százezreket kereshetne dollárban rajzaival. “- Mit csinálnék vele? ...Egy jó kis borocska, néhány cigaretta, egy-két pihenőnap Nyergesújfalun (ott volt kúriája) éppen elég nekem... és itt mindenki szeret!” És csakugyan mindenki szerette, még az is, akiket kifigurázott, azok talán még jobban. A két világháború közötti időben a közéletben is szerepet játszott: az Ébredő Magyarok Egyesületének tagja volt. Politikai állásfoglalását jól érzékeltetik például az 1919-es bukott Tanácsköztársaságról 1920-ban készített plakátjai („Így dolgoztatok ti”, „Mosakodnak”), amelyek egész Európában általános feltűnést keltettek. A kommün bukását követően a Tanácskormányzás visszásságait bemutató, szókimondó plakátjai, rajzai miatt a szocialista érában, mint afféle horthysta polgári művész lett elkönyvelve, munkásságáról alig-alig jelent meg méltató cikk, személye pedig idővel méltánytalanul - feledésbe merült. Horthyt támogató plakátjai is kifejezték politikai hovatartozását. 1932-ben a Los Angeles-i olimpia szellemi versenyén „Birkózás” című alkotását a szobrászati művek között ezüstéremmel jutalmazták. Ezt a mai napig beleszámítják Magyarország hivatalos olimpiai érméi közé. A műalkotás modelljei dr. Papp László ezüstérmes (1912) és Varga Béla bronzérmes (1924) birkózók voltak. (Glykais Gyula vívó csapatban szerzett aranyérmével együtt tehát két görög származású sportoló szerzett érmet Magyarországnak az 1932-es olimpián.) Miltiades a szobrászaton kívül festészet, grafika és dombormű kategóriákban is indult. Kevesen tudják, de a Ferencváros labdarúgó szakosztályának külön címere is létezik: 1928-ban, a profizmus kezdeti éveiben Manno Miltiades tervei alapján készült. A jelvény fő alakja, egy bronz Turul a karmai között egy futball-labdát szorongat. A futball-labda körül zöld-fehér színekkel pajzs látható, benne FERENCVÁROS felirattal, arany vagy zöld betűkkel. 1935. február 16-án hunyt el, a Fiumei úti sírkertben temették el: a 46. parcellában nyugszik apósával egy sírhelyen. Az osztrák származású építész, Petschacher Gusztáv (1844-1890) leányát vette feleségül. (összeállításunkhoz a Wikipedia-t is használtuk)


11

Ha nem rövid a kardod …, avagy e g y X X . s z á z a d i g ö r ö g e re d e t ű k é t s z e re s o l i m p i k o n kardvívó a magyar olimpiai csapatban A kardozók olimpiai csapatversenyében Glykais Gyula az olasz Oreste Puliti ellen vívott. (1928. Amszterdam)

Az olimpia az ókori görög művelődéstörténet egyik olyan maradandó és évezredek múltán is ható gyöngyszeme, ami példátlan az emberiség történetében. Az európai testkultúra újjászületését jelentette a 112 évvel ezelőtt Athénben megrendezett első újkori olimpia. A testedzés reneszánszát teremtette meg ez szellemi értelemben akkor; és ma is ugyanez az üzenete (ráadásul az idei év a „Reneszánsz éve” és az olimpia éve is). Napjainkban az „ép testben ép lélek” iránti igény megteremtése (főként a fiatalok tekintetében) talán még fontosabb szerepet tölt be, mint bármely korábbi történelmi korban. Az élet lényege ugyanis a mozgás! Az olimpiai eszme lényege az amatőr sportolói mentalitás méltatása: az amatőr szó a szeretetből fakadó testedzés fontosságát hirdeti. (A profi, vagyis profeszszionális szó viszont a hivatásos, vagyis a pénzért való megélhetési versenyzést jelentette már akkoriban is.) E bevezető gondolatok okán egy olyan görög eredetű bajnok életútját vázolom az alábbiakban, akinek versenyzői minősége méltó minta a ma fiatalsága számára. Glykais Gyula (1893–1948) sportolói minőségében kardvívóként és polgári foglalkozását tekintve is példamutatóan megállta a helyét. E görög származású sportember a két világháború közötti időszak egyik kiváló magyar kardvívója volt. A világhírű olasz vívómester, Santelli Italo lovag tanítványai közé tartozott. Glykais Gyula 1893. április 9-én született Pomázon (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye). Kardvívói pályafutását 1912-től a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) versenyzőjeként kezdte, majd pedig a MAFC (Műegyetemi Atlétikai és Football Club) sportolója, azután 1926-1927-ben a Gróf Tisza István Vívó Club kardvívója lett. Az 1926. évi budapesti Európa-bajnokságon egyéniben még csak hetedik

helyezést ért el. 1927-ben tagja volt a Tisza István Vívó Club országos bajnok kardcsapatának. 1927-től már a Szolnoki Vívó Club csapatában szerepelt. Az 1927-ben Vichyben megrendezett Európa-bajnokság egyéni bronzérmese lett (két magyar vívótársa mögött). Mészáros Ervin hírneves vívó és csapatkapitány választotta be Glykais Gyulát az olimpiai magyar kardcsapatba. 1928-ban Glykais Gyula értékes tagja lett az Amszterdamban az olaszokkal szembeni döntőt megnyerő, és ekként olimpiai bajnokságot nyerő magyar kardcsapatnak. A Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József és vitéz Tersztyánszky Ödön összeállítású magyar csapat aranyérme a tizenhatodik magyar aranyérmet jelentette a modernkori olimpiai játékok történetében (és egyben a magyar vívósport hatodik olimpiai bajnoki címét is). Húszszoros válogatottként még sok magyar siker kovácsa lett. 1929 áprilisában Nápolyban egyéni Európa-bajnokságot nyert. Az ő aranyérme mellett még három magyar bronzérem fémjelezte vívósportunk értékeit. 1930 júliusában az Ostende-ben megrendezett katonatiszti Európa-bajnokságon nyerő kardcsapattal lett első helyezett. 1930-ban Liège-ből szintén csapataranyérmesként térhetett haza. 1931-ben Bécsben is kiváló tagja volt az ugyancsak Európabajnokságot nyerő magyar kardcsapatnak. 1932 augusztusában a magyar olimpiai kardcsapat (Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Jekelfalussy-Piller György) megszerezte a csapatgyőzelmet Los Angelesben is: a válogatottunk minden tagja kiválóan küzdött, és így minden idők legbiztosabb kardcsapatgyőzelmét aratták a versenyzők. Jó példa a nagyarányú fölényre, hogy például az olasz válogatott 9:2-es állás után egyszerűen levonult a pástról. A világjáték történetében ez volt a huszonkettedik magyar aranyérem, és a magyar vívósport nyolcadik olimpiai bajnoki címe. Sportvezetőként is jelentős szerepet vállalt: az 1901ben megalakult Szolnoki Vívó Klub vitéz szolnoki Scheftsik György dr. kezdeményezésére 1923-tól megvalósuló újraélesztésében is részt vállalt: a klub elnöke Alexander Imre alispán Glykais Gyula és


12 Lengyel Sándor segítségével vezette a vívóegyletet. Az egylet tagjai számos kimagaslóbb versenyeredménnyel büszkélkedhettek: 1928-ban a klub csapata, Glykais Gyula, Karczag Pál dr., Csépai Dezső és Soós József országos vidéki bajnokságot nyert. A klub által alapított “Horthy Szabolcs”-emlékverseny, mint országos, nyílt, egyéni kardverseny, 1928 ótán évenként megrendezésre került. Ezt az országos versenyt 1928-29-ben Glykais Gyula nyerte meg. A versenyt évről-évre egyre komolyabb érdeklődés kísérte. Az 1920-as évek végén a Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal tisztviselőjeként dolgozott Szolnokon, majd pedig vármegyei főszámvevőként tevékenykedett. E minőségében a Szekszárdi Városi Számvevőség vezetőjévé nevezték ki. Szekszárdon hunyt el 1948. június 12-én. A kétszeres olimpiai bajnok (csapat: 1928, 1932) háromszoros Európa-bajnok (egyéni: 1929 ; csapat: 1930, 1931),

Európa-bajnoki 3. helyezett (egyéni: 1927), és magyar bajnok (csapat: 1927) emlékét ma is őrzik Szekszárdon: születése napján a szekszárdi diákok minden évben megemlékezést és koszorúzást tartanak a sírjánál. Diószegi Krisztina

TRIÓ Magyar-Görög-Olasz. Némi magyarázatra szorul a cím, ha az ember Babanaszisz Ziszisszel szeretne interjút készíteni. Miért is ez a három nemzet? Miért került ide ez a különleges trió? Ezekről és más érdekességekről beszélgettem a barátommal – már ha megengedi, hogy annak tekintsem – a békásmegyeri Don Pepe egyik boxában. Ki is ez a magas, mindig mosolygós úriember? A vezetéknév alapján szinte minden magyarországi görögnek az édesapja, Babanaszisz Szterjiosz tanár úr ugrik a képbe. Az elismert közgazdász, aki nem csak Magyarországon lett elismert szaktekintély, hanem Görögországban is. Andreas Papandreou hívta magához tanácsadónak, majd később az Égei Egyetem rektoraként is megbecsült közéleti személy maradt. Az ő fiáról és életképeiről beszélgettünk. Ziszisz, aki a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákja volt - de már előtte két évvel elkezdte az OSCben a vívást. Annyira tehetséges a karddal, hogy ifjúsági magyar bajnok is lesz. Pár évvel később, mikor az édesapja görögországi munkát kap (lásd fent), és mikor éppen befejezi a gimnáziumot és leérettségizik ő is apjával tart. Azonnal görög válogatott lesz, 13-szoros görög bajnok és 1984-ben részt vesz azon az olimpián, amelyen a kelet-európai államok nem vesznek részt, Los Angelesben. Helyt áll és 11. lesz. Igaz, hogy nincsenek ott a magyarok és az oroszok, de ez akkor is a görög vívás addigi legjobb eredménye. Visszatér Magyarországra, tanulni. A Testnevelési Főiskolán (akkor még ez volt a neve) szerez tanári diplomát, és a vizsgái miatt kényszerül kihagyni a ‘88-as szöuli olimpiát. Közben szerez egy ifjúsági

világbajnoki 7. helyezést. A görög vívás is - mint a többi a görögök által nem igazán népszerű sportok többsége – gyermekcipőben jár. Nincs infrastruktúra, nincs utánpótlásképzés. Ziszisz is többnyire Magyarországon készül a versenyekre. Olyan sikeres a felkészülés, hogy a ‘92-es barcelonai olimpiát megelőző bécsi Európa-bajnokságon bronzérmet szerez! Ott már nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ott a magyarok és az oroszok. Közöttük és előttük lesz harmadik! A görög vívósport legfényesebb érme! Aztán az olimpián elcsalják egy asszóját és „csak” a 24. A sorozatos küzdelmek és megpróbáltatások arra a lépésre kényszerítik, hogy felhagy kedvenc sportjával. Rövid ideig gyerekekkel foglalkozik, tanítja a vívást, majd a „változás szele” Magyarországról Athénben is eléri őt, és arra ösztönzi, hogy valami másba kezdjen, Budapesten! Vissza a születési helyünkre! Ott ahol a régi barátok, iskolatársak, évfolyamtársak vannak. Édesapja nem ért egyet a döntésével, de elfogadja. A ruhaiparban kezd tevékenykedni, először görög barátjával, majd később önállóan. Ekkor ismerkedik meg későbbi feleségével, aki a vendéglátó-iparban dolgozik. A feleségének köszönhetően bekerül egy olyan miliőbe, ahol a barátok állnak össze egy vállalkozás létrehozására. Mára a vállalkozás 36 üzlettel rendelkezik országszerte. Elismert olasz vendéglőket, a Don Pepe Pizzériákat üzemeltetik. Ebből négyet vezet Ziszisz. Sok a munkája, de azért marad ideje lányára, az öt éves Daphnéra is. Most is lányáért siet az oviba. Nos, így lett trió. Magyar ifjúsági bajnok, görög olimpikon, olasz vendéglős.


13

JELEN

Görögországban megbecsülik az olimpikonokat

Sidiropoulou Niki magyarországi görög. Vívónő és családanya. A görög vívósport legnagyobb részese, az athéni olimpia 8. helyezett sportolója, Európa-bajnoki ezüstérmes. Beszélgetésünk helyszíne egy játszótér - a Zuglóban nevelkedett görögök számára ismert helyszínen - a Kassai téren. Athén óta négy év telt el, s Nikit az azóta eltelt időszakról kérdeztük. Szemmel látható változás, hogy egy kisfiú futkározik körülötte, Dimitrisz, és lapunknak elárulta, hogy hamarosan újabb jövevény érkezését várják párjával, Kosztival. Pár nappal vagyunk a pekingi olimpia előtt. Ezúttal nézőként szemléli a versenyeket, hiszen nem sikerült magát kvalifikálnia, de ez most amúgy is iszonyú nehéz volt. Nemcsak azért, mert Athén után két és fél év kihagyás következett (két év a gyermek születése, fél év pedig egy térdoperáció miatt), hanem azért is, mert a sportág szabályai szerint ezúttal a korábbi 48 induló helyett csak 24 résztvevő lehet az olimpián, s ebből mindössze 11 európai. Ez természetesen az egyéni párbajtőr versenyre érvényes. Csapatban – amelyben az athéni siker született - a női párbajtőr és a férfi tőr csapatversenye nem lesz versenyszám ezen az olimpián. Mint azt Niki elmondta, minden olimpián más fegyvernemtől veszik el a csapatversenyt, mivel nagyon nagy a versenyzői létszám. De térjünk vissza az Athén utáni időszakra! A sikeres visszatérésben még a görög szövetség sem igazán bízott, így a versenyekre utazás költségeit saját magának kellett finanszíroznia Nikinek. Így is a 600as világranglistán másfél év alatt sikerült a 92. helyre visszaküzdenie magát. Ha az olimpiára nem is sikerült kijutnia, de a világranglista 1. helyezett Branzát legyőzte a florinai Világ-kupán. A román

vívónő ott lesz az olimpián, és esélyes az olimpiai bajnokságra is. (Azota a román vivono a pekingi olimpián az ezustérmet szerezte meg.- a szerk.) Az athéni sikert már senki nem veszi el a görög vívónőktől, de a mai napig bennük van a tüske, hogy egy tus híján nem jutottak be a négy közé. Végig vezettek a németek ellen, majd a hosszabbításban egy tussal vesztettek. Ettől függetlenül az olimpiát követő időszak Niki életében jelentős változást hozott. Görögországban az 1-8. helyezettig értékelik az olimpiai sportolókat, és őket ugyanúgy olimpiai bajnoknak nevezik, ugyanúgy honorálják őket, mint az érmet szerzett sportolókat. Az eredményük tiszeletére katonai ranggal látják el őket, Niki a görög hadsereg repülős hadnagya lett, a tiszti esküt a görög honvédelmi minisztériumban tette le idén áprilisban. Ez életjáradékot is jelent, amely haláláig jár a sportolónak. Az olimpiai 8. hellyel jár egy olyan jog is, amelyet csak nagyon kevesen kapnak meg Görögországban: a szerencsejáték ott állami monopólium, magánemberek nem nyithatnak ilyen üzletet, de az olimpikonoknak megadják ezt a lehetőséget. Nikinek is kijár ez. Ezen kívül a korábbi magyarországi nagykövettől, Dimitriosz Kondumasz úrtól kapott elismerést, illetve Georgiosz Orfanosz akkori sportügyi államtitkártól is elismerésben részesült. Kitüntette őt a görög parlament elnöke, illetve az akkori athéni polgármester, Dora Bakojanni, a mostani görög külügyminiszter Athén díszpolgára címmel jutalmazta. A folytatásról beszélvén őszintén elmondta, hogy Athén után jókedvűen tudta abbahagyni a vívást, hiszen a sikerek és a gyermekáldás pótolták a sport adta örömöket. Most kicsit szomorúan teszi ezt, bár a második gyermek érkezése ugyanúgy kárpótolja majd mindenért. Jön a második gyermek, még nem tudni, mi lesz a vívással, de a végleges visszavonulás nem foglalkoztatja. A visszatéréshez persze megint nagy szukség lesz Koszti segítségére, aki nélkül Dimi születése után sem sikerült volna újból párbajtőrt ragadnia. . A görög szövetség is visszavárja, hiszen a vívás nem olyan sportág, amelyet harminc felett mindenképpen be kellene fejezni. Londonban ismét 48 egyéni induló lesz, megint nagyobb lesz az esély a kijutásra. 2013-ban Mediterrán Játékok is lesz Görögországban, úgyhogy a motiváció adott. Szp


14

Forró fekete Partics Katival

Komoly izgalommal indultam neki ennek a beszélgetésnek, mert hiába ismerünk valakit, mint egyikét a „magyar görögöknek” , mindazonáltal hiába ismertek az eredményei, sikerei, akkor is egy emberrel, mint humánummal szeretnék beszélni. Sikerekről, kudarcokról, örömökről, fájdalmakról. Egy óbudai kávéházban beszéltük meg a találkozót, amit Kati választott. A kávéház választás is az egyéniség tükre. Otthonos, bizalomgerjesztő és udvarias helyszínt választott. Nem tolakodó, mégis közvetlen a tulajdonos. Olyan, mint Kati. Kati a hűvös, csípős szél hatására egy csésze gyümölcsteát rendel, én maradok a kávénál. Megjön Zeusz (Angelidisz Vaszilisz), oldja a feszültséget mindkettőnkben. Bemutatja az Agórát és hagy minket csevegni. Elindítanám a diktafont, de érzem ez a beszélgetés nem a kényszerű kérdezz-felelek stílusában fog zajlani. Inkább érzésekről, emlékekről, emberekről szól majd. Partics Katiról, a magyar és görög bajnoknőről, aki az egyik legnehezebb, legösszetettebb sportban bizonyult a világ egyik legjobbjának. Aki volt világbajnok magyar színekben, de Athénben a „hazai” (?) rendezésű Olimpián görög színekben indulhatott. Nehéz döntések és kényszerű lemondások árán váltott „hazát”. Elmeséli, milyen nehéz egy magyar sikersportágban megélhetést biztosítani, hogy babysitter-ként kellett kiegészíteni a jövedelmét, miközben egyetemre járt és a magyar válogatott jeles képviselője volt. Egyszer csak elapadnak az állami és magán támogatások és egy sikerre éhes és bizonyítani vágyó sportoló válaszút elé kerül: Vagy abbahagyja a gyermekkora óta imádott sportját, vagy… görög lesz hivatalosan is. Igaz a szakmai adottságok olyannyira kezdetlegesek, hogy úgy lesz görög válogatott, hogy a teljes felkészülési időszakban a

másik hazájában, Magyarországon készül. Abban a klubban, ahol előtte is megbecsülhették volna, de így, hogy fizető „idegen” lett a saját hazájában, talán jobban fájt. Mindenkinek. Ráépítették a görög pentatlon női ágát, hogy legyen egy igazi húzóember. Kell a görög olimpián egy görög modern pentatlonos, ha már mi görögök találtuk ki az elődjét ennek a sportnak is. Nehezen alakult az öttusa görög siker sztorija, hiszen nem volt infrastruktúrája sem 2000-ben Görögországban. Lovarda Athén északi negyedeiben (Kifissia), uszoda az Olimposzi Zeusz temploma mögött, a Márványstadion közelében, lőtér ki tudja merre, ha ezt valaki komolyan akarná Athénban csinálni, nos az valószínűleg az élete nagy részét az athéni dugóban töltené és nem a felkészüléssel. Ezért jön vissza Budapestre és régi csapatánál készül a versenyekre, miközben itt is érik kellemetlen meglepetések. Nem jut igazán megfelelő lóhoz, hogy sikeresen készülhessen. Nagy nehezen talál egy kis lovardát Óbudán, ahol jobb lovakkal és emberségesebb környezetben tud készülni. Annyira megszereti a csillaghegyi lovarda hangulatát, hogy idővel megvásárolja kedvenc lovát, mielőtt még a tulajdonosok eladnák, hogy fenntarthassák az imádott lovardájukat. Ez már a civil Partics Kati első lépéseinek számít, még ha még aktív sportolóként is tevékenykedik akkor. Jönnek a versenyek, kisebb nagyobb sikerek, de Kati már a jövőt építi. A civil jövőt. De nem a kedvenc sportja nélküli jövőt. Tizenhatodik az athéni olimpián egyéniben. Nem volt igazán szerencséje. Rossz lovat sorsoltak neki. Olyan négylábú jutott neki, amelyik a hirtelen zajoktól megijed. A tribün előtti akadályok egyikén aztán kitör a paripa és nem ugorja át az akadályt. Pedig még simán pontszerző helyen is zárhatott volna, a lovaglás és a futás előtt


15 még 9., aztán ez a fránya négylábú megtréfálja. Pedig ott lehetett volna elől. Egykori magyar válogatott társa viszont megnyeri az olimpiai aranyat. Nem olyan fából faragták ezt a lányt, hogy ilyen könnyen feladja. Az olimpia utáni két nagyobb versenyen élete legjobb eredményeit éri el. Már nincs lelki teher. Csak magának bizonyít, meg azoknak, akik hisznek benne. Ott lesz Pekingben? Nem. Mi lesz veled ezután? A kérdés nem csak Partics Katit érinti, hanem a görög öttusa szövetséget is. Ha nincs Kati, akkor ki lesz az olimpikon? Ki neveli ki az utánpótlást? Kedvenc lovardáját irányítja Óbudán. Tervez. Póni iskolát, ahol a gyerekek már 2 éves koruktól megszerethetik a lovakat, a sportot. Összegyűjthetnénk a görög gyerekeket, hátha egy új Partics Kati bukkan

fel közöttünk! Kevés olyan odaadó, gondoskodó sportembert találunk, mint Kati. Tessék, itt a feladat. Vigyük a srácokat, lányokat a Katihoz, hátha lehet belőlük is sikeres sportoló. Tudják ezt Görögországban is. Hozzáértő, a munkájában maximalista lány a Kati. Közgazdász, edző, sportoló. Akár a görög szövetséget is irányíthatná. Ki tudja? Talán pár év múlva újra büszkén mondhatjuk, „a mi lányunk” a görög öttusa szövetség első embere. A miénk. Magyarországi görögöké. Kérdések, amelyek még most is megválaszolatlanok. Magyarország, vagy Görögország? Magyar vőlegény. Egy „xeno”, hogy az örök klasszikust idézzük, a „Bazi nagy görög lagzi” apukáját. Nem baj. Itt is vannak narancsok és almák. Mindkettő gyümölcs. Ghavrilos

Fiatal tehetségeink Bemutatjuk azon sportolóinkat, akik ugyan nem olimpikonok, de a hazai élsport meghatározó csapataiban versenyeznek: Galanisz Nikandrosz (született: 1988. július 14.) jégkorong A fiatal, beloianniszi származású, Dunaújvárosban élő sportoló már két éve is ígéretes alakja volt a hazai jégkorongnak. Akkor a Kafeneio című lap közölt riportot róla, és akkor még csak közeli álom volt számára a válogatottság. Azóta bemutatkozott a felnőtt jégkorong-válogatottban, ami életkorához képest már önmagában is nagy siker – most nyáron töltötte be 20. életévét -, de az elmúlt szezonban jelentős szerepe volt abban, hogy a Dunaújváros csapata az Újpestet legyőzvén az elődöntőben, a Csíkszereda ellenében megnyerte a Magyar Kupa döntőjét. Nem szeretnénk jósolni, de titkon reménykedünk abban, hogy honfitársunkra is számítanak majd a jövő évi, A csoportos jégkorongvilágbajnokságra készülő felnőtt válogatottnál. Krisztu Gábor (született: 1982. március 4. ) és Krisztu György (született: 1984. február 14.) – jégkorong Mindketten a Ferencváros első osztályú jég-

korong-csapatában játszanak. Külön érdekesség, hogy Krisztu Gábor három évig világbajnokokkal és NHLsztárokkal játszott egy csapatban a szlovák extraligában, s egyébként magyar válogatott csatár. Solti Oresztész lovassport Hét éves korában fertőzte meg a lovak szeretete, 1989 óta versenyző. Ifiben többször nyert Budapest bajnokságot egyéniben és csapatban, többszörös országos csapatbajnok és ezüstérmes. 1993-ban Görögországban dolgozott lovas oktatóként, és igen eredményesen versenyzett első saját tulajdonú lovával. 1994-ben itthon folytatta pályafutását, 3 évig junior válogatottként. Nemzetek díja csapatgyőztes volt Ivnóban ( Lengyelország), illetve junior országos bajnokság. Mintegy 12 éve vezeti saját istállóját Budapesten, ahol a sportlovaglásra oktat, készít fel gyerekeket és felnőtteket egyaránt, e mellett továbbra is részt vesz nemzetközi és hazai versenyeken kisebb-nagyobb sikerekkel.

Kotszidisz Nikolaosz (született: 1985. március 12.) Kotszidu Nikoletta vízilabda AGORA – Görög kisebbségi kulturális magazin – 2008. 5. szám

16 A testvérpár a hazai vízilabda első osztályú bajnokságában játszik.

Nikolaosz az Újpest neveltje, néhány évig a PAOK-nál játszott Thesszalonikiben, most újra itthon játszik. Nikoletta a Domino Honvéd Polo női vízilabdázója, korábban a BVSC szinkronúszója volt.

Novák Alexisz (született: 1987. november 22.) (édesanyja: Vlahopulu Hriszula) labdarúgás Az NB II-es Budaörs csapatának játékosa. Nevelőegyesülete az MTK, majd néhány évig a BKV Előrénél játszott.

JÖVŐ Iliász Nikolaosz vívás egyéniben serdülő és kadett országos bajnok kadett korosztályban (18 év alatt) kétszeres világkupa győztes, egyszeres ezüstérmes csapatban Európa-bajnok és egyszeres ezüstérmes egyéniben Európa-bajnok junior korosztályban (20 év alatt)(életkora alapján még a kadett korosztályhoz tartozik) csapat Euróba-bajnoki ezüstérem csapat világbajnok egyéni világbajnoki bronzérem egyéni Világkupa-győztes és kétszeres bronzérmes A 2007/2008-as idényben kadett és junior világranglista 1. helyezettje! Edzője a közelmúltig a fiatalon elhunyt Gerevich György volt. Mindenképp szeretne ott lenni a 2012-es londoni olimpián.

Szapanidisz Arisz Athanaszisz (született: 1996. november 18.) (édesapja dr. Szapanidisz Jorgosz, nagyszülei: Szapanidisz Atanaszisz, Geru Atina) judo (cselgáncs) 2003-tól sportol. Edzője: László Zsolt Egyesülete a Budapesti Honvéd

Jelentősebb eredményei: Diák C korosztály Országos Bajnokság 2006 I. helyezett Budapest Kupa Nemzetközi Verseny 2006 I I helyezett Országos Csapatbajnokság 2006 III. helyezett Diák B korosztály Magyar Köztársasági Kupa 2007 III. helyezett Országos Diákolimpia 2007 III. helyezett Országos Bajnokság 2007 I. helyezett Országos Csapatbajnokság 2007 II. helyezett Budapest Bajnokság 2007 I. helyezett Diák C korosztály Magyar Köztársasági Kupa 2008 V. helyezett Budapesti Diákolimpia 2008. I. helyezett Országos Diákolimpia 2008 II. helyezett

.

Papalexi Petra (született: Dunaújváros 1992. október 11.) vízilabda Édesapja görög (Papalexisz Kosztasz), édesanyja magyar. Általános iskolai tanulmányait Beloianniszban végezte kitűnő eredménnyel. 2001 augusztusa óta vízilabdázik, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesületének saját nevelése. Serdülő korosztályban magyar bajnok 2005-ben, négy éve magyar utánpótlás válogatott. 2007-ben Prágában a serdülő válogatottal megnyerték az olimpiai reménységek tornáját. Jelenleg ifjúsági válogatott kerettag. Két éve tagja a Heraklesz


17 Nemzeti Utánpótlás Programnak is. Edzői szerint korosztályának kiemelkedő tudású centere, rendkívül gólerős húzóembere csapatának. Jelenleg a dunaújvárosi Széchenyi Gimnázium kitűnő tanulója.

Három fiatal labdarúgó-palántánk: Ikonomou Konstantinos (Vasas Akadémia) Anasztasziadisz Marcell (REAC) Papadopulosz Arisz (BKV Előre)

Az amatőr sport nagyon fontos közösségszervező tényező - beszélgetés Papavasziliu Hrisztosszal Nemcsak élsportolókkal, de edzőkkel is büszkélkedhet a hazai görögség. A ’80-as években a KSI és a magyar tornászválogatott edzője volt Hariszisz Kosztasz, aki polgárháborús szülők gyermekeként először Romániában élt, majd Magyarországon tevékenykedett. Jelenleg Görögországban él. Ma is a KSI és a felnőtt tornász válogatott mesteredzője viszont Ziszisz Thanaszisz. A közelmúltban a magyar labdarúgó válogatott másodedzője volt Teodoru Vaszilisz, a Diósgyőr korábbi első osztályú labdarúgója, aki az MTK utánpótlás-nevelésében játszott és játszik óriási szerepet. Lapunk egy olyan korábbi válogatott edzővel készített interjút, aki mostanában egyre nagyobb szerepet vállal görög közösségünk amatőr sportéletében is. Papavasziliu Hrisztosz korábbi válogatott kosárlabdaedző óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy a görög fiatalokat az amatőr, illetve a tömegsport közelébe vonzza.

Hogyan zajlott az idei Tisza-túra? Milyen előzményei voltak? Korábban a III. kerület diákjai jöttek, később bővítettük országos szintűre a túrát, amikor bekerültem az országos önkormányzat sportbizottságába külsős tagként. Sajnos a kommunikáció még akadozik,

Egy archív kép a Népsportból - Hariszisz Kosztasz tornászedző tanítványaival kevesen tudják, hogy létezik ez a lehetőség. A túra végén majdnem olyan hosszú volt a búcsúzkodás az állomáson, mint maga a túra. A gyerekek egymásra borultak és sírtak.

Milyen egyéb lehetőségeket tudsz ajánlani a görög fiataloknak? Ha meg tudjuk szólítani azokat a diákokat, akik az ország különféle helyein élnek, szép kis közösséggé tudjuk formálni őket, át tudjuk nekik adni a görög identitást. Ehhez a lehetőségek adottak. A jövőben a


18 barlangászástól kezdve a síelésen át a kerékpározásig, a kosárlabdáig bármire lehet jelentkezni, amire igény van. Ennek a mikéntjére kell megoldást találnunk. Azok, akik szeretik a sportot, jelentkezzenek közvetlenül nálam, és e-mailben azonnal, a lehető leghamarabb megkapja mindenki a programot, a lehetőségeket. Így könnyebb lesz mozgósítani az embereket. Már szeptemberben, októberben meg tudom mondani azt, hogy nyáron mikor fogjuk szervezni a vízitúrát, mikor megyünk sítáborba, mikor szervezünk egyéb programokat, és akkor mindenki úgy tudja egyeztetni a saját programjait, hogy részt tudjon venni ezeken, ha szeretne. Majdnem minden évben megrendezi közösségünk a görög sportnapot... Igen, évente egyszer van egy görög sportnap, amire nagyon sok pénz megy el, de ez nem egy folyamatos munka. Én inkább ez utóbbi mellett lobbiznék. Az olimpia sem egy helyszínen van. Egy város rendezi, de több száz kilométer a különbség a helyszínek között. Nem egy helyben kell gondolkodni, a gondolkodásnak arra kell kiterjednie, hogy rendszeres sportolási lehetőségek legyenek. Itt van példának a városligeti maratonfutás. Fussuk le a maratont! Én 42 évesen lefutottam. Nem lehetetlen, csak akarat kérdése. Egy-egy jobb programot, mint például a vízitúrát, fel lehet ajánlani a cseh, az osztrák vagy a lengyel görög közösségnek, hogy vegyenek részt a programon ők is. Ezek az események lehetőséget nyújtanak fiataljaink számára a görög nyelv használatára, mert csak a görög vagy esetleg az angol nyelv révén tudnak kommunikálni egymással. Ha időben szólunk nekik, részt tudnak venni rajtuk a környező országokban élő görögök is. Az anyaországban történő nyaralás nem mindenkinek adatik meg, de egy „önellátós” vízitúra, ahol kempingezünk, evezünk, emellett drámapedagógus is gondoskodik a szabadidős programokról, nagyon hasznos a közösség számára. Ha több görög gyerek lesz, akkor olyan feladatokat kapnak, amelyek a görög identitás felé viszik őket. A közösségformálás a lényeg. Hány görög gyermek vett részt az idei Tiszatúrán? Most 13 görög gyermek volt a vízitúrán, de járnak az én iskolámba is görög gyerekek. A Kelenföldi pályaudvar mellett található a középiskola, ideális helyszín a budai gyerekek, illetve a budai agglomerációban élő gyerekek számára. Közel van Beloianniszhoz is. Az iskolán belül oda tudok figyelni a gyermekre, hogy ne kallódjon el, hanem maradjon a helyes úton, és ha több gyerek jön tanulni az intézménybe, akkor az igazgatónő még támogatja is a nyelvoktatást, térítésmentesen adja a termet, ha kell. Ha tíz ember összejön, akkor már lehet tanárt

kérni. Koncentrálni kell az erőinket az oktatás terén. Egyébként magyar gyermekek is bekapcsolódhatnak az oktatásba. Ők amúgy is „kőkeményen” kapják tőlem a görög identitást. Arra nevelem őket, hogy miként én is megtartom a görögségemet külhonban, ők is tartsák meg a magyarságukat idehaza. Legyen az én identitásápolásom minta. „Itt könnyű magyarnak lenni, próbáld meg Erdélyben!” - mondom nekik sokszor. Igyekszem példát mutatni nekik. Nem lehet, hogy sok szülő az iskola színvonalát előrébb valónak tekinti, mint a görög nyelvoktatást? A mai világban már az iskola színvonala nem annyira lényeges, mert bevezették a bolognai pontszámítást, és ha a diák elmegy a piaristákhoz ötös tanulóként, akkor ott a rengeteg kitűnő között lehet, hogy nem a legkitűnőbb lesz, és épp hogy eléri a 400 pontot. Ha pedig valaki jó fejű, és eljön egy picit gyengébb iskolába, ugyanúgy el tudja érni a 400 pontot. A plusz ott van, hogy nyelvvizsgát kell letenni, és oda kell tenni azt a pluszt, amit a piarista gyerek is megtesz, mert nem napi egy órát tanul, hanem napi hármat. Tehát a plusz időt rá kell szánni, s ez mind csak annak a függvénye, hogy ki hogyan tanul, és nem pedig az iskola a mérvadó. Az csak egy lehetőség. A miénk egy szakközépiskola, ahol harmadik osztálytól kezdve tanulják a második idegen nyelvet. De a követelmény az egyetemen is csak egy idegen nyelv. Aki nyelvet akar tanulni, nulladik évfolyamon tanulhatja napi 3 óra angol nyelvtanulással. Görögből is lehet ma már érettségizni. Nem lenne rossz egy iskola, ahol erre is felkészítenék a diákokat. Meg kell nézni, hogy a görögök „szétszóródása” milyen irányba terjed el. És lehet javasolni, hogy aki Dél-Pesten, Dél-Budán van, meg a déli agglomerációban, ami sűrűbben lakott, azok jöjjenek ide, a többieknek meg egyébként jó a Vécsey utca, mert metróval be lehet oda menni. Sokan nem ismerik a pályafutásod! Mesélnél erről? 1977-től Újpesten dolgoztam tanárként, de előtte a Tungsramnál voltam a kosárlabda-szakosztálynál. Kosárlabda szakedző voltam, NB1-es és válogatott szinten. Nagyon sok gyermeket neveltem, Újpesten húsz évvel ezelőtt az általános iskolás gyerekekkel vízitúráztam, előtte pedig a kosarasaimnak csináltam ilyen túrákat. Mivel a gyerekek súlyt nem emelhettek, az erőnléti fejlesztésre találtam ki a vízitúrát; egy fenékkel két lovat ültem meg. Negyvenegy éve majdnem minden nyáron vízitúrázom, mindössze 5-6 év maradt ki. Most 57 éves vagyok. Amikor jött a rendszerváltás, véleményem szerint


19 tönkretették a magyar sportot. Ekkor szakedzői diplomával elmentem tanítani. Majd amikor azt mondták, hogy pedagógiai diploma is kell, 45 évesen nekiálltam a TF-en elvégezni a tanári szakot. Először a főiskolai szintű, hároméves képzést végeztem el, majd két év volt az egyetemi képzés. 45 évesen ugyanazt a feladatot meg kellett csinálnom, mint a 21 éves ifjú titánnak. Sőt, voltak olyan dolgok, amiben kortársaimmal messze lehagytuk a fiatalokat, mert turisztikatáborban például mi tapasztaltabbak voltunk, még az eső után is tudtunk főzni, ők meg éheztek. Tájékozódási futáson évfolyamszinten 3. lettem. A fiatalok sporthoz vonzásában szeretném segíteni közösségünket. Mit vársz Pekingtől? (Nagy szünet.) Az igazi eredmény az lenne, ha nulla olimpiai arany lenne, mert akkor az illetékesek leülnének elgondolkodni, hogy mi az, amitől Görögország sportja megemelkedett, és fejlődik, és Magyarországon meg miért nincs így. Az úszók, a kajakosok és a vízilabdások még hozni fogják az eredményeket, de más sportágban nemigen várok érmet. (Az interjú az olimpia előtt készült. – a szerk.) Egy olyan ország, amely a legelsők között ott volt az olimpián, most egyre hátrébb és hátrébb csúszik. Akkor rá fognak jönni arra, hogy bizony a fiatalok, a diákok, az iskolák felé kell nyitni, és hogy a sport az nem üzlet, hanem hosszú távú befektetése egy országnak. Például Görögországban ha valamilyen diákoknak szánt verseny van, akkor azt a görög állam finanszírozza. A diák menjen el, versenyezzen! Ha tengertől hódítanak el területet, akkor oda sportpályát csinálnak. Építkeznek, megadják a lehetőséget, hogy sportoljanak a fiatalok. Például itt, ahol beszélgetünk, Békásmegyeren, milyen sportot lehet csinálni a rongáláson kívül? Semmilyen sportolási lehetőség nincs. Pályák nincsenek, játszótér van, de tízéves korig. Az nem sport, az nem mozgás. Egyesületek nincsenek, lehetőségek nincsenek, és még csoda, hogy van a Duna, és még van egy fanatikus edzőgarnitúra, akik

kajak-kenu sportágban még szállítani fogják az aranyérmeket. De kérdés, hogy meddig. Én azért is mondtam azt – magam ellen beszélek -, hogy egy szemléletváltás, nagyon nagy szemléletváltás kell a magyar társadalmon belül, nem pedig az, hogy egy egészséges ember ráfizetés legyen a magyar államnak. Mert Nyugaton 6-8 óra munka után elmegy az ember aktívan sportolni. Ausztriában mennek az autók, és mindegyiken 2-3 biciklit látunk; viszik magukkal, mert amikor leteszik az autót, utána bicikliznek, tekernek és mozognak. Magyarországon pedig elgázolják a bicikliseket azzal, hogy mit keres az országúton. Nem épült az elmúlt években elég kerékpárút Budapesten? Úgy gondolom, többé-kevésbé kiépült a hálózat. Az egy dolog, hogy kijelölnek kerékpárutat, de meg lehet nézni, hogy a Szentendrei úton az autók rajta parkolnak, és nincs az a rendőr, aki odamenne, és megbírságolná a szabálysértő autóst. Amíg a zebránál el lehet ütni egy gyalogost, hiába mondják, hogy meg kell állni. Ausztriában a magyar autós kőkeményen rálép a fékre, és megáll a zebrán, mert félti a pénztárcáját. Itthon meg inkább a gázra lépnek. „Te meghalsz, én meg egy év múlva kijövök szabadon. Te nem élsz, én meg folytatom tovább az embervadászatot autóval.” Ez a mentalitás működik. Az emberi élet, a sport számomra mindennél fontosabb. Beszélnél a családodról? Van egy gyönyörű, 14 éves kislányom, Eszter. Már közel jár angol nyelvből a nyelvvizsgához, s majd utána jön a német nyelv. Két év múlva pedig kezdjük intenzíven tanulni a görög nyelvet. Édesanyja magyar, de nyelvtanár, úgyhogy nem hiszem, hogy problémát jelentene Eszter számára a görög nyelv elsajátítása.

Köszönöm a beszélgetést, és találkozzunk valamelyik jövőbeni sportrendezvényen!

FELHÍVÁS Aki szeretne értesülni a sportolási lehetőségekről, az küldje el e-mail címét a következő címre: [email protected], és a jövőben elektronikus levélben kap tájékoztatást az eseményekről. Október 5-én (szombaton) maratoni futás lesz a Városligetben. Különféle távokban lehet nevezni (félmaraton stb.). Nevezési díj kb. 1000 forint/fő, ezért kap mindenki egy pólót és egy sapkát. Találkozzunk a Városligetben! Legyen ott egy görög sátor! Jelentkezni emailben Papavasziliu Hrisztosznál lehet, vagy telefonon a 06 70 500 1943 számon.


20

Helyszíni jelentés Olympiából … Miután letérünk a délnek tartó főútról, teljesen megváltozik a táj hangulata. Lágyívű dombok végtelen sora karolja megunhatatlanul egymást. Amerre a szem ellát, mindent illatos pinea fenyők borítanak, páratlan hangulatot kölcsönözve e békés tájnak. Szinte harapni lehet az üde, fenyőillatú levegőt. Még jócskán fent van a nap, amikor úgy az „ezredik” kanyar után megpillantjuk az út menti táblát - OLYMPIA. Mennyi titkot, mennyi mítoszt rejt e szerény tábla mögött elterülő békés táj? Az emberi történelem egyik legfényesebb korszakának legszentebb helye, Olympia földje, mely „közelebb van az éghez, mint a földhöz” - ekként nevezték az ókori görögök és Zeusz szent birtokának tartották. Nem véletlenül kapta a nevét az Olympos-ról, istenek és istenné lett halhatatlanok otthonáról. Elérzékenyülve lépünk hát „minden ember közös földjére”- ahogyan Pindarosz említette hajdanán. A békesség hajdani példaképe még most is határtalan nyugalmat áraszt, ami természetes is, hiszen közel ezerkétszáz esztendőn keresztül a játékok idejére még a legelszántabb ellenségek is félretették fegyvereiket, és békében, egymás társaságában izgulták végig a versenyeket. Szegény Coubertin báró, az idő feneketlen mélységéből éppen ezt - az olimpiai eszme lényegét - nem tudta átmenteni az utókornak, hiszen az újkori játékok már közel sem a megbékélésről szóltak. Az elmúlt században három olimpiát is el kellett halasztani - 1916-ban a Berlinit, 1940-ben a Tokióba, majd a Helsinkibe tervezettet, végül 1944-ben a Londonit - az éppen aktuális világháborúk miatt! Az első versenyeket időszámításunk előtt 776-ban rendezték, amely egyben az ókori görög naptár kezdete is volt. Az eltelt 1169 esztendő alatt négyévente összesen 293 játékot tartottak egészen 394-ig, amikor is, mint pogány ünnepet I. Theodosius római császár végleg be nem tiltotta. Ezt követően utódja II. Theodosius még az elődjén is túltett azzal, hogy elrendelte a pogány templomok és szentélyek lerombolását. Ezután az oktalan pusztítást még két földrengés is követte, majd a szent Alpheios folyó jótékony iszap szemfedelet borított a dicső múltra, hosszú évszázadokra mély álomba ringatva az elcsendesült tájat, megannyi csodás emlékével együtt. Ilyen előzmények tudatában nem sietünk, hiszen oly kellemes andalogni az óriási pinea fenyők és a mindent elborító leanderek illatos ligetében. A Kaldeosz folyócska csöppnyi hídját elhagyva azonban már célhoz érünk. Mikor a jegypénztárnál átlépem múlt és jelen jelképes határát sajátos, semmivel össze nem hasonlítható érzés kerít hatalmába. Megállok a

fölém boruló lombkorona hűvösében, és izgatottan nézek farkasszemet közel három évezred néma emlékeivel - szemközt a Gymnaszion, balra Héra templomának néhány csonkán is impozáns dór oszlopa. Mögöttük csak sejteni a néhai Zeusz szentély romba dőlt oszlopait, melyek egykor oly büszkén őrizték a világ hét csodájának egyikét, a Pheidias által aranyból és elefántcsontból alkotott fenséges Zeusz szobrot. Nézem a térképet, valahol e két templom között kell lennie a szent körzetnek. Kíváncsi tekintetemnek azonban határt szabnak a mindent elborító leanderek. Először a sokat megélt Gymnaszion oszlopcsarnoka felé veszem az irányt, ahol a versenyeket megelőzően a szabad görög városok ifjú küldöttei oly lelkesen készülhettek a legnagyobb dicsőségre, mi csak görögnek akkoriban megadathatott. A győzteseknek a szent olajágból font koszorú a mérhetetlen dicsőségen túl egyben életre szóló anyagi és erkölcsi megbecsülést is jelentett. A Gymnasziont elhagyva a Palaisztra odaveszett dicsőségét keresztezve egyenesen Pheidias műterme felé indulok. Régóta várt kivételes pillanat ez számomra, egyfajta zarándoklat, ezért illő módon csöppnyi olajfaággal tisztelgek a legendás mester emléke előtt. A hajdani műtermet valamikor az ötödik század tájékán bizánci templommá alakították át. Az eredeti falak ennek ellenére még most is felismerhetők. Két és félezer esztendővel ezelőtt e sokat látott s megélt falak között dolgozott az emberiség egyik legzseniálisabb művésze, a fenséges Olympiai Zeusz és az athéni Parthenon Athéné szobrának megalkotója. Az épület feltárásakor itt találták meg a mester szándékosan, netán véletlenül (ma már senki sem tudhatja) hátrahagyott személyes tárgyait. A törött ivócsésze darabjainak összeillesztése után döbbenten olvashatták a régészek a hihetetlennek tűnő feliratot: „Pheidiászé vagyok”. Szerencsére ide még nem jutott el a látogatók egyre növekvő tömege, így kedvemre ücsöröghetek az egyik árnyas sarokban meghúzódva. Hamarosan azonban, mint mindennek az idilli pillanatoknak is vége szakad, ezért a lassan de biztosan közeledő harsány tömeget megelőzve nagy kerülőt teszek. Elsőként a Leonidaion impozáns labirintusát járom körbe. Valaha ez a pompás kétemeletes épület adott otthont a játékokra érkező illusztris vendégeknek, akiknek, a szokásoknak megfelelően nem kellett fizetniük a szállásért. A korabeli leírások alapján elképzelt pompája még romjaiban is ámulattal tölti el a szemlélődőt. Negyvenkilenc karcsú oszloppal hatá-


21 rolt belső udvarán szökő-kutakkal övezett árnyas sétányok szolgálták a messziről jött előkelő vendégek kényelmét, akik a nyolcvan pazarul berendezett szoba egyikében pihenhették ki a hosszú utazás, majd az azt követő versenyek fáradalmait. Külső homlokzatát hajdanán százharmincnyolc ion oszlop díszítette, ami valóban különleges megjelenést kölcsönözhetett a korabeli „ötcsillagos szállodának”. Magányos sétámat folytatva ezután a Bouleutérionhoz érkezem, amely egykor az olympiai hivatal központi épülete volt. Több mint ezer esztendőn keresztül innen irányították a játékok előkészületeit, majd az azt követő versenyeket. Az elpusztult dicsőség romjait szemlélve izgalmas gondolat elképzelni a hajdani hivatali nyüzsgést, mely e sokat megélt falak között a hosszú évszázadok alatt végbement. Néhány lépés után a Római kapun áthaladva már a Zeusz templommal szemben találom magamat. Felemelő érzés a görög történelem egyik legszentebb épületébe vezető megkopott köveken lépkedni. Az eredeti helyén épségben megmaradt csöppnyi padozat színpompás kövei láttán némi fogalmat kapunk a hajdani látogatók elé táruló látványból. Körbetekintve azonban már egy egészen más, akár döbbenetesnek is nevezhető látvány tárul a kíváncsi szemlélődő elé, mintha személyesen maguk a Küklopszok, a mítoszok egyszemű óriásai borogatták volna le akkurátusan a hatalmas dór oszlopokat, amelyek most darabjaira hullva néma mementóként őrzik a hajdani katarzist, egyenesen a jelenbe fagyasztva az értelmetlen pusztítás döbbenetes perceit. Itt és most az idő elveszíti jelentőségét, hiszen múlt és jelen, képzelet és valóság egyszerre van jelen az elveszett dicsőség szánalmas romjain. „Valamikor”, kizökkenve a kellemes révületből a stadion felé indulok. A Sztoa Ekhó, a visszhangok csarnoka előtt vezet az út, ahol bármerre tekintek, mindenütt a legendássá lett „hálaszobrok” üres talapzatai kísérik kíváncsi tekintetemet. Csak a jó ég és persze az istenek tudhatják hány csodálatos remekmű szegélyezhette hajdanán e sétányt, melyek többségét messze nem dekorációs célból állították, sokkal inkább a már akkor is szokásossá lett megvesztegetések, mai szóhasználattal élve bundázások után kiszabott büntetések díjából. A korabeli feljegyzések szerint előfordult, hogy a befolyt összegből egyszerre hat Zeusz szobor felállítására is futotta. Merengés közben mi mást is tehetnék, erőltetem a fantáziámat, igyekszem elképzelni az egykor volt fenséges látványt… A Stadion. Mennyi reményt és mennyi izgalmat láthattak ezek a néma kövek a dicső évszázadok során? Furcsa módon most Róma büszke császára, Néró jut az eszembe. Elképzelem, amint győzelme biztos tudatában öntelt büszkeséggel lépked az oly

sok dicsőséget megélt boltív sejtelmes homályában. A stadionban felzúg a tömeg - „ünneplik” a császárt?! Az olimpiai játékok hosszú története során a 65-ben esedékes Olimpiát éppen miatta kellett első ízben két esztendővel későbbre halasztani. Ugyan mit jelenthetett neki e szent hely, ahol a győzelem egy pillanatig sem lehetett kétséges a számára. A futók célvonalától, -kövétől indulok a hajdani startvonal irányába, ahol többnyire mindig nyugalom van, mivel oda már csak az a néhány lelkes látogató jut el, aki oly büszkén futja végig a legendás stadionnyi távot. Itt a zajos tömegtől távol oly felemelő érzés becsukott szemmel elheveredni, miközben gondolatban igyekszem megidézni a hajdani versenyek feszült perceit, a végtelen messzeségbe révedt időt, vagyis mindent, mit csak e sokat megélt föld üzenhet a ma emberének. Az a néhány békés pillanat, melyet itt tölthetek, tudom pontosan úgy telik el, akár csak többi perceim, mégis érzem és tudom, hogy sokkal mélyebbek, kivételes hangsúlyt és tartalmat kapnak. Itt rendre olyan érzésem támad, mintha csalárd módon kiragadnék néhány kallódó pillanatot a nagy közösből, hogy csak nekem ketyegjen az óra könyörtelenül tovalépkedő közömbös mutatója. És amennyiben valóban létezik az a bizonyos nagy közös, akkor utólag is elnézést a svindliért. Igaz, ha egyszer ismét erre visz majd az utam, önző módon néhány békés pillanatot biztos, hogy ismét csak elcsenek. A stadion után a hajdani szent körzeten áthaladva egyenesen Héra templomához érkezem, melyet 265ben maguk az Olympiaiak romboltak le, hogy a görög földön tűzzel, vassal pusztító Germán Herulok törzsekkel szemben védfalat építsenek a város köré. Váratlanul harsány sípszó józanító hangja suhan át a lassan elcsendesülő romok felett, figyelmeztetve az utolsó látogatókat, hogy mára vége az időutazásnak, hamarosan zárják a kapukat. A Prütaneonnál búcsúzunk Olümpia szent ligetétől. Az aranykorban, ebben a mára alig felismerhető épületben székelt az Olympiai játékok elöljáróinak hivatala, melynek egyik felszentelt helyiségében örök tűz égett Hesztiának, a családi tűzhelyek védelmezőjének tiszteletére. Sötétedés előtt még van annyi időnk, hogy a Kronos domb lábánál elterülő ligetben felkeressük a Coubertin báró bebalzsamozott szívét tartalmazó emlékművet. Tiszteletteljes csend honol mindenütt. A lebukni készülő napkorong utolsó sugarai különleges hangulatot keltenek - a mélykék ég alatt szinte a végtelenbe vezeti tekintetünket a komor ciprusok méltóságteljes sorfala, melynek végében szinte ragyog a fehér márványból emelt emlékmű. Ünnepélyes a pillanat, méltó olympiai látogatásunk befejezéséhez. Bottka Bertalan


22

Köszönjük Csehország! A Csehországban élő görög közösség meghívására 22 fős kis csapatunk 3 napos kirándulásra indult autóbusszal az Osztrava városába szervezett, „Köszönjük Csehország” találkozóra és Jorgosz Dalarasz koncertjére, ami szintén a 60. évforduló alkalmából került megrendezésre. Utunk Szlovákia szebbnél szebb tájain vezetett keresztül. Szerencsénkre velünk utazott Pszimmenosz Vaszilisz, aki jó ismerője ennek a vidéknek is, és felhívta figyelmünket az út során látható várakra, műemlékekre, valamint azok történelmi szerepére. Cseh földre érve – kis kerülővel – megérkeztünk Osztravába, ami egy hatalmas kiterjedésű, fejlett úthálózatú, modern ipari város, híres nagy múltú bányászatáról. Az egyik kertvárosában, egy diákszállón kerültünk elhelyezésre, ahol összetalálkoztunk Brnóból, Athénből, Kilkiszből érkezett görög vendégekkel, akik szintén az ünnepségre jöttek. A szobák elfoglalása után, felfrissülve újra buszra szálltunk, hogy a város egyik sportcsarnokába menjünk, a kirándulás fénypontjára, Jorgosz Dalarasz koncertjére. Meglepődtünk a várakozó tömeg láttán, Csehország más városaiból, sőt még Athénból is jöttek rajongók a koncertre. A lelátók és a küzdőtér hamarosan megtelt, s a közönség tapssal sürgette a zenészeket a kezdésre. Az est főszereplőjét tapsvihar és ováció fogadta, amikor jól ismert egyszerűségében megjelent a színpadon. Köszöntve a közönséget, megemlítette a koncert időzítésének egyértelműségét, és már bele is csapott a húrokba, s felcsendültek a közismert régi és új dalok, melyeket a közönség tapssal és énekléssel díjazott. Percek múlva fiatalok és idősebbek egyaránt, a közös élménytől örömittasan kapaszkodtak össze, és mosolyogva táncoltak. Ismeretlen emberek elegyedtek szóba, és mivel tudjuk, hogy „kicsi a világ”, hamarosan közös ismerősökről és tájakról beszélgettek. Forró hangulatban, gyorsan telt el a kb. 2 órás koncert, amit a magas színvonalon játszó muzsikusok és meghívott vendégzenészek, énekesek még fokoztak. A krétai muzsikus éneklésével és hangszerével elkápráztatta a hallgatóságot. Szűnni nem akaró vastapssal köszöntük meg a zenészek nyújtotta élményt, a ráadás nem váratott sokáig, amit lelkesen fogadtunk, és így mindenki elégedetten, felfokozott hangulatban távozott a koncertről. Az éjszakai város virágdíszes sugárútján sétálva, sokan folytatni szerették volna az esti programot, de mivel a másnapi ünnepségre is hivatalosak voltunk, ki kellett pihennünk a nap fáradalmait. Szombat délelőtt egy csodaszép kis kastélyban

találkoztunk a „Köszönjük Csehország” című 60. évforduló résztvevőivel, és szervezőjével, Sztatisz Pruszalisszal, aki egyébként muzsikus és vannak magyar zenész barátai is. A kicsit hosszúra nyúlt hivatalos megemlékezések után a vendégek és vendéglátók megajándékozták egymást, így a magyarországi görögök nevében Koranisz Laokratisz adta át a „Köszönjük Magyarország!” című fotóalbumot. A hozzászólásokból megtudtuk, hogy a polgárháború sújtotta Görögországból 1948-ban kb. 7000 gyermeket fogadott be nagy szeretettel az akkori Csehszlovákia. Gyermekotthonokban, valamint családoknál rövid átmeneti időre tervezték a gondoskodást, azonban mint tudjuk, ez a „rövid idő” több generáció életét határozta meg. Az ő sorsuk is hasonló volt a Magyarországra került görög gyerekek sorsával. Számunkra is megható volt látni és hallani az idős emberek könnyes szemű visszaemlékezéseit nevelőikre, tanáraikra, akik meghatározták gyermekkorukat. Az ünnepség délután egy kultúrpalotában folytatódott, ahol bemutatkoztak a helyi és a vendég táncegyüttesek, valamint a zenészek. A Kilkisz városából érkezett együttes fergeteges pondoszi tánccal kápráztatta el a közönséget. Az esti táncos mulatságra (bulira) is


23 ebben a hatalmas kultúrpalotában került sor. A színházterem mellett több helyszínen, kisebbnagyobb teremben különböző zenét játszó zenekarok húzták a talpalávalót. A helyi és a meghívott vendégek önfeledten táncoltak, természetesen mi is táncra perdültünk. A különtermekben asztalok mellett helyet foglalva ismerkedésre, beszélgetésre is volt lehetőség. Több büfé biztosította az ételt, italt. Megállapítottuk, hogy a helybéliek, görögök és csehek egyaránt magas színvonalon rendezték meg az ünnepséget. A programokkal teli nap egy kicsit kifárasztotta a társaságot, éjjel 1 óra tájban szomorúan abbahagyva a táncot, visszabuszoztunk szálláshelyünkre. Vasárnap reggel 9 órakor indultunk hazafelé, s mivel Brno városa utunkba esett,

így ott megállva 2 órányi időt kaptunk, hogy Vaszil megmutassa nekünk az óváros felújított katedrálisát, szebbnél szebb múltat idéző épületét, tereit, kis utcáit. A nap fénypontja egy kisvendéglő volt, ahol mint rendes turisták, jellegzetes cseh knédlis ebédet ettünk finom cseh sörrel leöblítve. Hazafelé a 90 km-es sebességgel száguldó buszon görög „andartiko” dalokkal biztattuk a sofőrt. A tervezett koraesti órákban szerencsésen belavíroztunk a vasárnapi csúcsforgalmú Budapestre. Köszönet a szervezőknek az élményekben gazdag kirándulásért. Kár, hogy ilyen kevesen részesültünk ezekből a felemelő élményekből. A Kariatidák Egyesületéből: Annaházi Veronika és Vagyóczky Katalin

Chiosi mézzselé 6 főre 1 bögre méz 1 ½ - 2 bögre víz 3 evőkanál keményítő 1 teáskanál őrölt fahéj 2 evőkanál pirított szezámmag 1 kávés csésze blansírozott tört mandula

A vizet a mézzel felforraljuk, miközben fakanállal folyamatosan kevergetjük. Amikor felforr a keményítőt hozzáadjuk és fém habverővel addig keverjük amíg besűrűsödik. A krém állagú zselét tálakba töltjük, megszórjuk fahéjjal szezámmaggal és a tört mandulával. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára. Ilyen lehetett az istenek nektárja. Jó étvágyat, Kali orexi! Ghavrilos


24

Lakis Laftsis /Doulakis Laftsis/

és az OLYMPOS Panzió támogatásával A Gödöllöi Kastély gyönyörü korabeli barokk színházában, ahol egykor királyok és királynők hallgatták a korabeli muzsikusokat, igényes vasárnapi kikapcsolódást jelentett Lakis Laftsis különleges, a maga nemében egyedülálló koncertje. A művész 1966-ban született Alexandrupoliban (Görögország). 12 éves korában kezdte buzuki tanulmányait Kurbidisz Jorgosznál, az Apollon Conservatoriumban zeneelméletet tanult Telemahosz Tatszisztól. Számos kortárs és népi együttessel koncertezett, rádió- és televíziófelvételben közreműködött mind Európában, mind a tengerentúlon. Együttműködött nemzetközileg is elismert görög sztárokkal, mint pl. Mikisz Teodorakisz, Sztavrosz Xarhakosz, Jorgosz Dalarasz, Dionisziosz Szavvopulosz, Agnes Baltsa. 1999-2005 között tagja volt az Állami Görög Együttesnek. Első buzukisnak választották a 2004. évi athéni olimpia megnyitó és záróünnepségén. Elsődleges célja, hogy a buzuki nemcsak népi hangszerként, hanem a műzenében is elfoglalja méltó helyét, hiszen elsősorban barokk, de más korokból származó művek is jól játszhatók és kellemesen szólnak a hangszeren. Ezt a célt szolgálta a 2008 augusztusában Magyarországon bemutatott program, amelyben Lakis Laftsis partnere a magyarországi régizenei irányzat egyik meghatározó együttese, a Savaria Barokk Zenekar. Németh Pál fuvolista-karmester huszonöt éve alapította Magyarország első, historikus felfogásban, korhű hangszereken játszó zenekarát, a Capella Savariát. Ennek egyik utódegyüttese a Savaria Barokk Zenekar, amelynek célja a 17-18. század zenéjének bemutatása autentikus előadásban, korabeli dokumentumok alapján, de a kor fő zenei irányzatai mellett fontos feladatának tekinti a magyar zenei múlt értékeinek bemutatását is. Széles repertoárján a legkülönfélébb összeállítású és műfajú művek szerepelnek a kora barokktól a klasszikáig, Monteverditől Mozartig. Németh Pál együttese az utóbbi huszonöt

évben a hazai és külföldi könyvtárak rejtett kincseit feltárva olyan remekművekkel ismertette meg a hazai és nemzetközi zenei életet, mint Esterházy Pál Harmonia Caelestis c. gyűjteménye – amely legfontosabb magyar zenei emlékünk a barokk korból –, vagy a verbunkos zene születését bemutató Magyar táncok című album. Joseph Haydn több évtizedes magyarországi működésének emlékei mellett az ő nevükhöz fűződik a kevésbé ismert Michael Haydn életművéből válogató sorozat is, de az eddig készített felvételeken klasszikus mesterek – Händel, Bach, Vivaldi és Mozart – ritkábban hallható művei is hallhatók. Az elkövetkező időszakban figyelmüket az elsősorban hazai vonatkozású barokk és klasszikus kisoperák bemutatására fordítják; a Budapesti Kamaraopera állandó zenekaraként most készítik Monteverdi utolsó remekművének, a Poppea megkoronázásának DVD-felvételét, és nemrég Händel Semele című operáját adták elő több alkalommal a Művészetek Palotájában. Németh Pál fuvolaművész-karmestert művészi tevékenységéért 1991-ben Liszt-díjjal, 2001-ben pedig Hungaroton-díjjal tüntették ki. Érdekes kísérletnek ígérkezik a régi hangszereken játszó zenekar és a rendkívül érzékeny buzuki játékos együttmüködése, akinek különleges affinitása van a barokk zenéhez. A Magyarországon is járt buzukikészítő mester Varlas Panagiotis külön ehhez a játékstílushoz igazított hangszere színesítette az előadást.

Németh Pál és Lakis Laftsis


Görög örökség Magyarországon. Civil szervezeteink életébõl. Hírek az anyaországból. Görögökrõl magyar szemmel. Programajánló

Recommend Documents