pen csak kevesen, hogy a lélektani d r á m a a szülők életvitelének léhaságát s egyben az u t ó d o k n a k az e l ő d ö k ostobasága k ö v e t k e z t é b e n szükség szerű torzulásait is leleplezi. Vilantnak, az á l m o d o z ó n y o m o r é k n a k az öngyilkossága moralista v á d i r a t a bűnös h a g y o m á n y o k valamint az új életviszonyok buta konformizmusa ellen. A z új nemzedék talajtalanságérzése, súlytalanságproblémája több szövegnek is a k ö z é p p o n t j á b a kerül. A z írók hozzáállása azonban t ö b b nyire játékos-ironikus, minthogy szellemességgel igyekeznek felülmúlni az á l t a l u k is megélt v i t a t h a t ó é r t é k ű jelenségeket. A viszonylagosság, az esetlegesség élménye legalább két n o v e l l á b a n t ó n u s m e g h a t á r o z ó . Branko Vujaklija Éjszakai vasútállomása fiatal életek tartalmatlan alkalmi kap csolatáról szól, csupán külsőségeket és közhelyeket k ö z ö l , a „ b á r h o l b á r k i k k e l e l ő f o r d u l h a t " g o n d o l a t á t sugallva. Ehhez Tasko Georgievszki Meg veszekedett hajnali lovak című novellája áll legközelebb, melyben a k ü l földre v á n d o r l á s , illetve az i t í h o n m a r a d á s hangulatnak, alkalmi rokon szenvnek a kérdése csupán, annak ellenére, hogy az ország e l h a g y á s á n a k s z á n d é k a m ö g ö t t megjelölt -társadalmi ok áll. U g y a n i t t e m l í t h e t ő meg az az ambivalencia is, mely Olivera N i k o l o v a Szombat este című novellája hősnőjének t u d a t v i l á g á r a jellemző. A megmerevedett új viszonyok és szo kások k i z ö k k e n t e n e k , ellenszenvet v á l t a n a k k i , rossz közérzetet e r e d m é nyeznek, ugyanakkor azonban vonzóerejük is van, ú g y h o g y lehetetlen k i t ö r n i bűvös k ö r ü k b ő l . Ez azonban, m i k é n t Borisz Visinszki t ö r t é n e t é ben t a p a s z t a l h a t ó , ironikus l á t á s m ó d h o z is vezethet, különösen akkor, amikor a novella a felelős t á r s a d a l m i pozíción l e v ő ember lelkiismereti p r o b l é m á i t és szorongásait á l o m k é n t tárgyiasítja, de ott is, ahol az em berélet iránti k ö z ö n y groteszk f o r m á b a n válik szemléletessé. A gyűjteményben nincsenek nehézkes k o n s t r u k c i ó k ; a v á l o g a t ó szem pontjai k ö z ö t t az olvasmányosság is szerepelt. VAJDA Gábor
A REGÉNY Grendel Lajos: Éleslövészet. k i a d ó , Pozsony, 1981.
BEGYAKORLÁSA
Nem(zetiségi) antiregény,
Madách
Könyv
J ó t röhögtem, amikor elém állt a festő, hogy le akarja írni a H a j n a l i h á z t e t ő k című festményének a történetét, amin nincsenek is h á z t e t ő k , csak egy hegedülő férfi meg két n ő a l a k . Elég h o m á l y o s a n . Panaszkodott, hogy belegabalyodott a mesébe. M o n d t a m neki, hogy „ h ö h ö h ö " . Meg nyugtattam k ö z b e n : „ í g y csinálják a modern regényírók is." Vagyis, „csak z a g y v á l d össze j ó l " . De a z t á n megsajnáltam, olyan t a n á c s t a l a n u l nézett r á m . M o n d t a m neki egy-két ú t b a i g a z í t ó szót. Olyasmit, hogy az elején k e l l kezdeni és „semmi k ö r ü l b e l ü l " . „ P o n t o s a n , napra, ó r á r a . " „ Í r d
le a d á t u m o t , í r d le, hogy első f e j e z e t . . I l y e n e k e t mondtam neki, és megnyugodott. Valahogy a z t á n kibogozta a mesét. N e m azért adtam neki ezt a tanácsot, hogy l e r á z z a m a n y a k a m r ó l . A tapasztalat beszélt belőlem. É n is így csináltam, amíg regényt í r t a m . Oda í r t a m a d á t u m o t , o d a í r t a m , hogy első fejezet, és akkor elindult. Ez v o l t a fontos mindig. H o g y ez az indulás egészen pontos legyen, napra, ó r á r a . H o g y m é r t mondom m ú l t időben? Hiszen még éleik. Csakhogy nem igen írok regényeket. Valahogy leszoktam róla. Í r o k , írok, és akkor kiderül, mégsem egészen pontos (napra, ó r á r a ) az indulás, nem is biz tos, hogy első fejezet. Elkedvetlenedek. M e r t mégsem szeretem nagyon az olyan összezagyvált regényeket. M é g ha én csinálom, akkor sem. Nincs h o z z á kedvem. V a l a m i t nem hiszek el benne, és akkor értelmetlenné v á l i k az egész. Lassan lekopott r ó l a m a regényírási hajlam. V á r o m , v á r o m , h á t h a beugrik nekem, hogy akkor m á r i n k á b b megfestem valamelyik regé nyemet, amint annak a festőnek is beugrott, hogy megírja a festményt. Csakhogy nincs h o z z á felszerelésem. Illetve, van, mert szépen mindent b e v á s á r o l t a m , á l l v á n y t nem is kellett venni, i t t maradt, nem is tudom, hogy k i hagyta i t t ; sok szép holmit v á s á r o l t a m be, ilyen meg olyan festé ket, v á s z n a t , ecsetet, n é h á n y jó k í n a i t is. Csak m é g nem j ö t t e m r á , hogy honnan k e l l kezdeni. Ü g y l á t s z i k eléggé összefüggnek a dolgok. M á r m i n t a kezdetén. Abban, hogy „semmi k ö r ü l b e l ü l " , hogy „ p o n t o s a n , napra, ó r á r a " . És ha a regénnyel nem jön be, akkor m é r t jönne be a festmény nyel? M i marad más, m i n t a regényolvasás!? Elég nagy tapasztalatom van a regényírásban, tudom, hogy milyen nehéz, azt is, hogy milyen k ö n n y ű ú g y szépen elvonulni mellette. És ha m á r elolvastam, akkor mondok is valamit ezekről a regényekről. A tapasztalataim alapján persze. N e m is olyan egyszerű. Mert nem azokat a regényeket keresem, amelyek az én regényeimre h a s o n l í t a n a k , nem „pótcselekvés", amit én ezekről a regé nyekről mondani akarok, mert nem regényírás helyett mondom. Egy szerűen azért beszélek a regényekről, mert regényírói m ú l t a m b ó l van némi tapasztalatom, hogy „ m i a r e g é n y " . E n n y i az egész. És m i n d j á r t i t t van ez az Éleslövészet. Kicsit jól is esett nekem, ami kor m e g l á t t a m ezt a címet, az alreálra emlékeztetett, a k a t o n a i s k o l á r a , mert a k a t o n á k mennek éleslövészetre. Gyakorlatokon, a „ b e g y a k o r l á s " céljából. Gyorsan el is olvastam a k ö n y v e t . És akkor félretettem n é h á n y h ó n a p r a . Ez se egészen igaz, csak u t ó l a g derült k i , hogy így t ö r t é n t . A z az igazság, hogy k ö l c s ö n a d t a m a k ö n y v e t , h á t h a a kölcsönző kedvet kap írni róla, mert érdemes beszélni erről a regényről. Csakhogy más dolga volt, és a z t á n visszakerült a k ö n y v h o z z á m , újra a címe, újra az a gya korlat. Meg kellett nézni ismét, hogy m i van benne. K ö z b e n megtudtam egy-két dolgot a szerzőről is, de h á t ez i g a z á n mellékes k ö r ü l m é n y . Vagyis, fólreteendő, e l h a n y a g o l h a t ó , mégis valahogy szükséges k ö r ü l m é n y . M i n t az, hogy legyen zsebkendő a zsebemben, ha n á t h á s sem va-
gyok. A biztonság k e d v é é r t . Valahogy az is ide tartozik, hogy tudjam a m ú l t a m a t , akkor is, ha eszembe sem j u t előszedni. És ezzel k i is lőttem a r e g é n y t m e g h a t á r o z ó kulcsszavakat. Célozni, l ő n i ; m ú l t , jelen . . . Á l t a l á b a n így van ez a regényekkel, mindegyik cé loz, néha lő is — ha k e l l ; van b e n n ü k m ú l t és jelen, nagyon gyakran egymásra is uszítja ő k e t a nemes regényíró, csak jól n é z z é k meg egy mást, lépjenek is e g y m á s g y o m r á b a , így valahogy „ é r t e l m e z h e t i k " egy mást. S persze, van m é g valami. Ez a célzás, a m ú l t és jelen egymást tükrözése jól megmártogatva valami érdekes, lehetőleg érdekes történet ben, vagy olyasmiben, ami t ö r t é n e t n e k látszik, n e t á n a t ö r t é n e t helyett áll. Ezzel a z t á n Grendel Lajos (1948) csehszlovákiai magyar író Éleslövé szet című regényének a „ k ö z e p é b e n " vagyok, ha — m i n t mondtam — minden regénnyel így van. Csakhogy mindezen most egy kicsit s a r k í t a n i (meg finomítani) kell. A z Éleslövészetben bőven fordulnak elő k a t o n á k és h á b o r ú k , Musztafa 'bég — h á n y ilyen Musztafa bég van k ö r n y e z e t ü n k r e g é n y i r o d a l m á b a n ? — csapataitól k e z d ő d ő e n . Vagy m é g k o r á b b r ó l is? Lényegében 'mindegy, hogy honnan kezdte Grendel számolni a csapato kat, a b e v o n u l ó k a t , a k i v o n u l ó k a t . . . „ V á r o s á n a k " — szülővárosa? — hét é v s z á z a d o s története van. Ezt elég n y o m a t é k o s a n h a n g s ú l y o z z a . Ebből s z á m o m r a nem is egészen a h é t é v s z á z a d a fontos, hanem az, hogy ez a „ v á r o s " a regény színhelye és ettől k e z d ő d ő e n m á r ú g y érdekel, hogy jó színtere-e a regénynek, más szóval vajon elég z á r t és n y i t o t t ahhoz, hogy utcáin, szobáiban, rejtekhelyein ez a regény — egészen pontosan az Éleslövészet című regény — „ o t t h o n " lehessen. Erre pedig egészen jó színhely ez a város. És k e l l is h o z z á az a hét é v s z á z a d , kell h o z z á az a minden v á r o s alatt rejtőző a l a g ú t r e n d s z e r is, s kell h o z z á az a nagy mennyiségű idézhető leírás, feljegyzés a m ú l t r ó l , ami megint minden v á ros t u d a t á b a n k i t ü n t e t e t t helyen v a n . . . Pedig nem erről szól Grendel Lajos regénye. (Senki se higgye, meg akarom mondani, hogy miről szól. Ezt a regényíró nagyon pontosan megmondta, nem is kellett h o z z á t ö b b , mint 140 jó levegősre szedett k ö n y v o l d a l . ) A nem erről szól ebben az esetben azt jelenti, hogy mindez nem m á s , mint a regény háttérré k i szélesített színtere, vagyis egy sor a l a p v e t ő feltétéi ahhoz, hogy regény szülessen. Érdemes lesz most egy pillanatra megállni a regény „felépítésénél". H á r o m „ l e s z á m o l á s b ó l " — fejezetből? — áll a regény, egy történelmi, egy irodalmi és egy végső leszámolásiból. Mindegyikhez egy szépen meg rajzolt alma t a r t o z i k . Máshol is előfordul ez az almarajz, elég gyakran. M i n t h a az a l m á t v e n n é célba. Állítólag v a l a k i a történelemben m á r meg célzott így egy a l m á t . De nem Grendel Lajos v á r o s á b a n , ha ez említésre m é l t ó k ö r ü l m é n y . De t e g y ü k most félre az a l m á t , a célba vett a l m á t , a b o r í t ó piros a l m á j á t . . . N e m erről szól G r e n d d Lajos regénye. N e m az almáról. A h á r o m „leszámolás". A z elsőben ( „ t ö r t é n e l m i " ) „ a z O l s a v s z k y ^ h á z -
ban t a l á l t tekercsek nehezebben é r t e l m e z h e t ő szövegrészeit" közli a re gény a szükséges k o m m e n t á r o k k a l , n é h á n y utólagos belemagyarázással, b á r a tekercsek a l a p v e t ő problémáját, hogy vajon a talpnyalás vagy az irónia szándéka d o m i n á l - e a tekercseket í r ó ismeretlen történelmi feljegy zéseiben, a regény nem oldja meg, és jó, hogy nem oldja meg. Gondol kodjon az olvasó. Bár, ha egy kicsit v a l ó b a n gondolkodik az olvasó, azt is könnyűszerrel megtudhatja, hogy a tekercseket idéző elbeszélő jobban szeretné az iróniát az olvasó figyelmébe ajánlani, még annak az á r á n is, ha e z á l t a l némileg szebb k é p e t festene a m ú l t r ó l , a m ú l t a t m e g ö r ö k í t ő ismeretlenről és e g y á l t a l á n m i n d a z o k r ó l , akik ezt-azt megörökítettek, fel jegyeztek tekercsre, k ö n y v b e , r e g é n y b e n . . . Mert az ismeretlen mellett az i d é z ő elbeszélő m é g n é h á n y dokumentumra hivatkozik, egy holland k ö v e t helyszíni jelentésére, a b é g testét közelről látó l á n y o k elbeszélé sére, bizonyos Somogyi J u h á s z P é t e r beszámolójára, és — természetesen — a n a g y a p j á r a . . . Végül persze kideríthetetlen, hogy mennyire hitele sek ezek a dokumentumok. De m i é r t isjcellene kideríteni? P é l d á u l na gyon fontos fejezete a regénynek a n y ú l v a d á s z a t legendája, és k ü l ö n t ö r ténet az a hosszú allegorikus felépítésű idézet — az egész fejezetrész idézőjelben! — a városi méltóságok nyugalmat h o z ó abszurd rendelke zéséről . . . Kicsit t a l á n túl „ s z i m b o l i k u s " is ez a részlet, de dokumen t u m k é n t áll i t t , és a dokumentumokat nem szabad se csonkítani, se újra értelmezni, csak k ö z ö l n i szabad. M é g akkor is, ha valahogy „túlbeszé l i k " a regényt. Jobb egyszerűen hitelesnek tekinteni és nem b o c s á t k o z n i kommentálásba. A m á s o d i k ( „ i r o d a l m i " ) leszámolás hőse az elbeszélő, ugyanaz, aki a „ t ö r t é n e l m i " leszámolás s o r á n o l y b ő v e n , bőségesen idézett k o r h ű doku m e n t u m o k b ó l és csak egyszer-kétszer fordult elő személyesen, n é h á n y jól időzített párbeszédet közölve, mondjuk a szüleivel és egyszer egy b l o k k h á z tizenkettedik emeletén, amíg pirítósra ken egy gerezd fokhagy m á t . . . N e m félénk ez az elbeszélő, és az idézett dokumentumokat is elég fölényesen (ironikusan?) kezeli, b á r egy h e l y ü t t egy z a v a r ó k ö r ü l m é n y r ő l is beszámol, arról nevezetesen, hogy a „különféle felületek k ö z ö t t h i á n y o z n a k az érintkezési p o n t o k " — ezek a különféle „felületek" n y i l v á n a város, a regény színtere hétszáz éves történetének különféle időszakokból s z á r m a z ó dokumentumai — és hogy ez miért z a v a r ó k ö r ü l m é n y , azt is elmondja: „ m i n t h a mindenki más t ö r t é n e t e t írna, s nem ugyanazt a történetet í r n á másképpen." ( A kiemelés az elbeszélőé.) Eb ből mintha a született regényíró felháborodását o l v a s h a t n á k i a figyel mes olvasó, hiszen — t u d v a l e v ő e n — a született regényíró é p p e n a z é r t „született", mert az ilyen „különféle felületek" k ö z ö t t megtalálja az érintkezési pontokat, és gyakran nincs is m á s gondja, m i n t hogy ezeket az érintkezési pontokat jól megjelölje. Ez is olyan szabály, mint az, hogy „semmi k ö r ü l b e l ü l " . H a ezt tudja a regényíró, akkor nemigen érhe t i meglepetés . . . Ú g y látszik azonban, hogy az Éleslövészet elbeszélője
é p p e n azért, mert ezt és a t ö b b i s z a b á l y t is nagyon jól ismeri, nem akar regényíró l e n n i . . . Unja az érintkezési pontokat feltáró és a k ö r ü l b e l ü l i k i i k t a t ó regényírást. Legalábbis az „irodalmi*' leszámolás, a második fejezet t a n u l s á g a — dehogy t a n u l s á g a ! — , ismétlődően visszatérő „jel mondata" szerint: „ H a az elbeszélő regényíró v o l n a . . . " „ H a az elbe szélő regényt í r n a . . . " Í g y hangzik ez a — prózaszöveget (ironikusan?) ritmikussá f o r m á l ó — jelmondat. Vagyis, az elbeszélő nem ír regényt, nem érdekli a regényírás, nem is tesz á g y mintha regényt í r n a . . . Per sze t a p a s z t a l a t b ó l tudom, jó az elbeszélőnek ú g y eljátszadozni az ilyes mivel. Ü g y tenni, mintha . . . Csakhogy, m i k ö z b e n így játszadozik, elég repesve figyelheti, hogy m i jön k i ebből. Mert végül mégiscsak k i kell jönni valaminek. P é l d á u l egy nem ( .. .) antiregénynek, ahogyan a cím alá — lehet, hogy nem az „elbeszélő", hanem Grendel saját kezűleg — o d a í r t a ezt a „műfaji m e g h a t á r o z á s t " . N e m nagyon tudok m i t kezdeni ezzel a „ m ű f a j j a l " , b á r elismerem, a modern regényírás „jól z a g y v á l d össze" képlete szerint í r ó d o t t fel. Mert a nem antiregény az regény, ha jól é r t e m . T e h á t az Éleslövészet regény az ismétlődve visszatérő jel mondat ellenére. Vagy azzal együtt. Í g y t a l á n pontosabb. Mert nem a regényírás elhárítása a „ H a az elbeszélő regényt írna . . . " Ellenkezőleg. Lehetőség a regényírásra. És ennek a lehetőségnek az értelme (lényege?) abban mutatkozik meg, amit a műfaji m e g h a t á r o z á s zárójelbe tesz és én is csak kipontoztam. Abban, hogy „nem(zeíÍ5égiJ a n t i r e g é n y " . Ez a zárójeles rész, l e v á l a s z t v a az első szótagról, az Éleslövészet szellemi (csakhogy ne maradjon le) és történelmi, t á r s a d a l m i feltételeit h a t á r o z z a meg, azokat a k ö r ü l m é n y e k e t , amelyek k ö z ö t t ez a regény csak így le hetett regény, csak így á l l h a t o t t össze benne m ú l t és jelen, csak így rí melhetett r á a történelmi dokumentumokat idéző elbeszélő a regényt nem író elbeszélőre, csak így — hiányként — m u t a t h a t ó meg a különféle felületeket kapcsoló „érintkezési pont", vagy az, hogy ez ugyanaz a történet, csak másképpen. De miért csak ez a lehetőség? Mert az összes többi szívfacsaróan szentimentális lehetne csupán, külsődleges ott, ahol csak a belső lehet érvényes és elviselhetetlenül tradicionális, kenetteljesen erkölcsös ott, ahol regénynek kell lennie. Í g y válaszol a m á s o d i k leszá molás, az „ i r o d a l m i " az első, a „ t ö r t é n e l m i " h í v ó s z a v á r a : regénnyel, aminek esze á g á b a n sincs regény lenni, és é p p e n ezért „ n e m ( . . . ) anti regény", valamint ezért „ n e m (zetiségi) antiregény". Minden t ö r t é n e t n e k van t a n u l s á g a , m o n d j á k , akik nem í r n a k és csak r i t k á n olvasnak r e g é n y t . A z Éleslövészetnek is van egy harmadik feje zete, a „végső leszámolás". Leszámolás a dokumentumokat i d é z ő elbeszé lővel és a regényt nem író elbeszélővel, de ú g y , hogy e z á l t a l a regény nyel is l e s z á m o l ( n a k ) . A leszámolás i t t egyszerűen azt jelenti, hogy vége. H o g y valahol abba kell és abba :s lehet hagyni. M e r t t o v á b b m á r nem m o n d h a t ó , ami u t á n a k ö v e t k e z h e t n e , az m á r fölösleges „ r á a d á s " len n e . . . De mire v a l ó ez az eleve feleslegesnek mondott ráadást A r r a , hogy
a regény mégiscsak túlélte ö n m a g a megszüntetését. Vagy arra, hogy a város, a regény színtere is túlélte a hétszáz é v e t . . . E n n y i optimizmus azonban nincs az Éleslövészetben. H a lenne, abkor a regény menthetet lenül belesüppedne abba a bizonyos 'kenetes erkölcsösségbe. M á s t jelent ez a ráadás. Valamit, ami m e n t h e t e t l e n ü l k í v ü l van a r e g é n y f o r m á n és k í v ü l ennek a regénynek a történetén is. Valahol egy másik m ú l t b a n p é l d á u l . Másféle dokumentumok k ö z ö t t , másféle idézésiformák rendszerében. G o n doljunk arra az elmebeteg fiúra, aki az anyja halálos ágya mellett „ m e g szállott és infantilis b u z g ó s á g g a l " tart rendet, vagy S z o m o l á n y i ú r r a , aki „ h a d a t ü z n e v e esőnek, s z é l n e k " „újra meg ú j r a " meggyújtja a bom b a t á m a d á s á l d o z a t a i n a k koporsóján „ a g y e r t y á k a t és mécseseiket", m í g rá nem r i v á l l n a k : „ F e k ü d j m á r bele!" Ezek a p é l d á k . A z t mondja az elbeszélő, hogy a pesszimizmus ellenpéldái. H a így lenne, akkor i t t va lahol kellene keresni a tanulságot is. Csakhogy, mire v a l ó ez a keresés, mikor nincs tanulság, legalábbis nincs olyan tanulság. A m i mondjuk de r ű l á t ó lenne vagy reményteljes. O l y a n k e n e t e s . . . Nincs ilyen t a n u l s á g . Vége van a regénynek. A ráadás m á r nem a regény. A z egy m á s i k t ö r ténet. Gondolkodjon felőle, aki nem regényíró. És nem elbeszélő. T e h á t nem Grendel Lajos. Igen, csakhogy m i van azokkal a s z a b á l y o k k a l , amelyekkel a festőt ú t b a i g a z í t o t t a m ? H o g y az elején kell kezdeni, semmi körülbelül? A z Éleslövészet is az elején k e z d ő d i k , l á t h a t t u k , az elején fordul elő Musztafa bég és más méltóságok, és a végén van a nagy temetkezési je lenet. H o g y ez nem egészen a t ö r t é n e t időrendje? Csak félig-meddig? „ H ö h ö h ö " , m o n d h a t n á m , ahogyan a festőnek is mondtam. M e r t egy k i csit unom m á r újra elmondani, hogy az a bizonyos i d ő r e n d nem az igazi rend; hogy ez lényegében k é t dolog. A z i d ő van, mert múlik, és k ö z b e n ez történik, az t ö r t é n i k . Mindenféle „ v i s z o n t a g s á g o k " . És van a rend, amit a z é r t valakinek össze kell hozni, p é l d á u l az elmebajos fiúnak, Szo m o l á n y i ú r n a k és — természetesen — az Éleslövészet regényt írni nem t u d ó elbeszélőjének. Valamiféle rendet. A h a l d o k l ó szobájában, a temet kezési szertartáskor, abban a bizonyos történelemben, amelyben a „ k ü l ö n féle felületek" egyre csak nem akarnak t a l á l k o z n i , pedig ugyanaz a t ö r ténet, mindig ugyanaz, csak másképpen. Az ságok húzta elején
Éleslövészet a z é r t jó regény, mert a jól összezagyvált viszontag k ö z ö t t rendet teremtett és eközben a regényt nem író elbeszélő meg az i d ő r e n d e t . Betartotta t e h á t a festőnek adott tanácsokat, az kezdte a t ö r t é n e t e t : „ P o n t o s a n , napra, ó r á r a . " SZEBEK
Miklós
