gerald durrell
családom és egyéb állatfajták
VÉDÔBESZÉD Néha bizony megesett, hogy hat képtelenséget is elhittem éhgyomorra. LEWIS CARROLL: Alice Tükörországban
Ez annak az öt esztendônek a története, amit én meg a családom Korfu szigetén, Görögországban töltöttünk. Eredetileg a sziget természetrajzáról szándékoztam enyhén nosztalgikus beszámolót írni, de elkövettem azt a súlyos hibát, hogy már a könyv elsô oldalain felléptettem a családomat. Amint felvonultak a papiroson, megtelepedtek, és kezdték meginvitálni különbözô barátaikat, hadd szerepeljenek ôk is az egyes fejezetekben. Végül nagy nehezen és sok furfanggal sikerült mégis itt-ott néhány oldalt megmentenem, hogy egyes-egyedül állatoknak szentelhessem. Megpróbáltam az itt következô lapokon pontos és túlzásoktól mentes képet festeni családomról; úgy jelennek meg, ahogy én láttam ôket. Úgy érzem azonban, hogy némelyik furcsa szokásuk magyarázatául le kell szögeznem: akkoriban, amikor Korfun laktunk, a család tagjai igen fiatalok voltak. Larry, a legidôsebb, huszonhárom éves, Leslie tizenkilenc, Margo tizennyolc, míg én, a legifjabb, tízéves,
7
tehát még zsenge és fogékony. Anyám életkorát sohasem tudtuk egész biztosan annál az egyszerû oknál fogva, hogy nem emlékszik rá, mikor született. Errôl nem is mondhatok egyebet: elég idôs volt ahhoz, hogy négy gyereke legyen. Anyám ragaszkodik hozzá, közöljem azt is, hogy özvegy, mert, mint bölcs éleslátással megjegyezte, az ember sohasem tudhatja, miket gondolnak róla. Ahhoz, hogy öt év eseményeit, megfigyeléseit és boldog napjait az Encyclopaedia Britannicánál valamivel rövidebb mûbe tömöríthessem, kénytelen voltam összevonni, metszeni, átoltani, úgyhogy nem sok maradt az események eredeti sorrendjébôl. Kénytelen voltam számos eseményt és szereplôt kihagyni, pedig jobban szerettem volna mindent megírni. Kétséges, vajon ez a könyv létrejött-e volna az alábbi személyek lelkes segítsége nélkül. (Ezt azért említem, hogy az olvasó tudja, kit szidjon.) Tehát hálás köszönettel tartozom: Dr. Theodore Stephanidesnek. A rá oly jellemzô nagylelkûséggel megengedte, hogy felhasználjam Korfuról írott, meg nem jelent mûvének anyagát, és ellátott számos borzalmas anekdotával, melyekbôl néhányat felhasználtam. A családomnak. Végeredményben ôk szolgáltatták, ha akaratlanul is, az anyag nagy részét, és nagymértékben segítettek a könyv megírásában is heves vitáikkal, mert ritkán értettek egyet, ha valamilyen eseményrôl megkérdeztem ôket. Feleségemnek, aki azzal szerzett örömet, hogy harsányan kacagott a kézirat olvasása közben, és azután közölte: a helyesírásomon szórakozott ilyen kitûnôen. 8
Sophie-nak, a titkárnômnek, aki a vesszôk beiktatásáért és a nyelvtani hibák könyörtelen kigyomlálásáért felelôs. Különleges hálával tartozom anyámnak, akinek könyvemet ajánlottam. Szelíd, lelkes és megértô Noé módjára kormányozta furcsa ivadékaival népes bárkáját az élet viharos tengerein, nagy ügyességgel; mindig számolt a zendülés lehetôségével, mindig fenyegették a szertelenség és hóbort zátonyai, sohasem lehetett biztos afelôl, hogy kormányzását helyesli-e a legénység, de azt biztosra vehette, hogy mindenért, ami rosszul sül el, ôt fogják szidni. Hogy túlélte az utazást, valóságos csoda; de túlélte, sôt többé-kevésbé ép ésszel. Mint Larry bátyám helyesen megjegyezte: büszkék lehetünk rá, hogy így megneveltük – dicsôségünkre válik. Annak bizonyítására, hogy eljutott ama boldog nirvánáig, melyben már semmi sem hökkenti vagy döbbenti meg az embert, példaképpen elmondom, hogy nemrégiben, amikor egy hétvégén egyedül volt otthon, váratlanul nagy rakás ketrec érkezett a címére, melyek két pelikánt, egy skarlát íbiszt, egy keselyût és nyolc majmot tartalmaztak. Bármely esendôbb halandó kétségbeesett volna efféle küldeménytôl, de mama nem! Hétfôn reggel a garázsban leltem rá: egy feldühödött pelikán kergette éppen körbe-körbe, mert egy doboz szardíniával akarta megetetni. – Örülök, hogy megjöttél, drágám – lihegte –, ez a pelikán kissé nehezen kezelhetô. Amikor megkérdeztem, honnan tudja, hogy az állatok az enyémek, így felelt: – Hát hogyne tudnám, hogy a tieid, drágám. Ki más küldene nekem pelikánokat? 9
Ebbôl is látható, hogy családjának legalábbis egy tagját milyen jól ismeri. Végül szeretném hangsúlyozni, hogy a szigetrôl és a szigetlakókról szóló történetek tökéletesen igazak. Korfuban élni annyi, mint ha egy fölöttébb rikító és vásári vígoperában élne az ember. A hely egész légköre és bája, azt hiszem, tengerészeti térképünkön csúcsosodott ki legjellemzôbben, amely nagy részletességgel ábrázolta a szigetet és a szomszédos partsávot. A térkép alján egy kis megjegyzés volt olvasható: FIGYELMEZTETÉS: Mivel a zátonyokat jelzô bóják gyakran rossz helyen vannak, a tengerészek óvatosan hajózzanak a sziget partja mentén.
gerald durrell
családom és egyéb állatfajt
– Ugyanezt mondtad, amikor azt ajánlottam, hogy költözzünk Spanyolországba – emlékeztette mamát. – Ott ültem Sevillában két keserves hónapig, és vártam rátok, és te nem tettél egyebet, mint hogy vaskos leveleket írtál csatornázásról és ivóvízrôl, mintha én lettem volna a polgármester vagy mi. Nem! Ha Görögországba megyünk, menjünk mind együtt! – Túlzol, Larry – mondta a mama panaszosan –, és különben sem tudok csak úgy elindulni. Intézkednem kell a házunk felôl. – Intézkedni? Mit akarsz intézkedni, az istenért? Add el! – Azt nem tehetem, drágám – mondta mama megbotránkozva. – Miért nem? – Hiszen csak nemrég vettem! – Hát akkor add el, amíg még új. – Ne nevettesd ki magad, drágám – mondta a mama –, szó sem lehet róla. Ôrültség volna. Így hát eladtuk a házat, és elmenekültünk a borús angol nyárból, mint költözô fecskecsapat. Kevés kézipoggyásszal utaztunk, csak azt vittük magunkkal, amit az élethez feltétlenül szükségesnek tartottunk. Amikor kinyitottuk poggyászunkat a vámvizsgálatnál, tartalma tökéletes képet adott jellemünkrôl és érdeklôdési körünkrôl. Így például Margo bôröndjében egy csomó áttetszô fehérnemû volt, három könyv a fogyókúráról és egy sereg kis üvegcse, mindegyikben garantáltan hatásos szer pattanások ellen. Leslie ládája néhány bordás pulóvert és egy nad16
rágot tartalmazott, melybe két revolver volt becsavarva, meg egy légpuska, továbbá a Házi fegyverkovács címû könyvet és egy nagy üveget, amelybôl szivárgott az olaj. Larryt két láda könyv kísérte, és egy aktatáskában az alsónemûi. A mama csomagjában felerészben ruhák, felerészben szakácskönyvek és kertészeti szakkönyvek voltak. Én csak azt vittem magammal, amit feltétlenül szükségesnek tartottam ahhoz, hogy elüssem a hosszú utazás unalmas óráit: négy természetrajzkönyvet, egy lepkehálót, egy kutyát és egy lekvárosüveget, mely a bábozódás pillanatához veszedelmesen közeledô hernyókkal volt teli. Így hagytuk el, véleményünk szerint tökéletesen fölszerelve, Anglia nyirkos partjait. Elmaradt mögöttünk az esô áztatta, bánatos Franciaország, a karácsonyi tortához hasonló Svájc meg a hivalkodó, lármás, kétes illatú Olaszország, és csak kusza emlékeket hagyott maga után. A kis hajó eldohogott az olasz csizmasaroktól, ki a borongós tengerre, és miközben a fülledt kabinokban aludtunk, valahol a holdfénytôl csillogó vízen keresztülhaladtunk egy láthatatlan választóvonalon, és benne voltunk a csillogó görög tükörvilágban. A változás érzése lassan leszivárgott hozzánk; hajnaltájt nyugtalanul felébredtünk, és felmentünk a fedélzetre. A tenger sima, kék hullámizmait emelgette, ahogy kavargott a hajnalfényben, és hajónk nyomában lágyan szétterült a tajték, mint egy fehér pávafarok, tele csillogó buborékkal. Az ég sápadt volt, sárgával színezve a keleti látóhatáron. Elôttünk terült el egy csokoládébarna, ködbe burkolt párafodrokból kiemelkedô, elmosódott körvonalú 17
földdarab. Ez volt Korfu, és mi meresztgettük a szemünket, hogy ki tudjuk venni a hegyek pontos alakját, fölfedezzük a völgyeket, csúcsokat, szorosokat és öblöket, de a sziget csak árnykép maradt. Azután a nap hirtelen a látóhatár fölé emelkedett, az ég olyan lágyan zománckék lett, mint a mátyásmadár szeme. A tenger végtelen, bonyolult görbéi fellángoltak egy pillanatra, azután mély, zölddel tarkázott királyi bíborrá váltak. A köd gyors, könnyû szalagokban felszállt, és ott húzódott elôttünk a sziget. A hegyek mintha aludtak volna egy gyûrött, barna takaró alatt, melynek ráncait az olajfaerdôk zöldje tarkázta. A part mentén a karéjos homokpadok csontfehérek voltak csillogó arany, vörös és fehér sziklák düledezô várai között. Megkerültük az északi fokot, egy sima, rozsdavörös szirthátat, óriási barlangok sorával az oldalában. A sötét hullámok fölemelték hajónk habját, és gyengéden feléjük sodorták, a hab közvetlenül a barlangok szája elôtt megtört, és szomjasan felszisszent a sziklák között. Miután megkerültük a fokot, elhagytuk a hegyeket, a sziget lassan lelapult, tarkállva az olajfák ezüst és zöld fényjátékában, melybôl itt-ott fekete ciprusok emelték ujjukat az égre. A sekély víz az öblökben lepkekék volt, és még a hajógépek zakatolásából is kihallottuk halkan, csengôn a partról, mint gyönge hangok karénekét, a kabócák harsány, diadalmas kiáltozását.
