Geeta Kingsley. Helyszíni szemle

Geeta Kingsley

Helyszíni szemle

Amikor Daniel Hawthorne, a vállalkozási tanácsadó, cégtulajdonos megjelenik a kis háziipari boltban, Abbyt egy csapásra lenyűgözi a férfi. A lány azonban fél az ébredező szerelemtől. Abigail Silver az utolsó megtakarított centjeit egy tanfolyamra költi, mert azt reméli, az ott tanultak segítségével megmentheti a csődtől Carbon Canyon öregeinek találkozóhelyét, a kis háziipari boltot és műhelyt (Szorgos méhecske). Az előadót, Danielt azonban nyilvánosan azzal vádolja, hogy nem tapasztalatból beszél. A férfi két hónapos szabadságát ezért Carbon Canyonban kezdi, hogy lelkiismerete megnyugtatására átvizsgálja a kis üzlet könyvelését, és valami okos tanácsot adjon..

-1-

1. FEJEZET Abby elbűvölten bámulta a szónoki emelvényen álló férfit. Közben eltöprengett, vajon miért keresett magának éppen az első sorban helyet. Hiszen általában félénk és visszahúzódó természetű. Ahelyett, hogy szokás szerint a háttérben maradt volna, most egészen előre ült, ahol tehetetlenül ki van szolgáltatva Dániel Hawthorne különös vonzerejének és nyugtalanító pillantásainak. Hiába fogadta meg réges-régen, hogy soha többet nem dől be a Dánielhez hasonló, feltűnően vonzó férfiaknak, mégis kihagyott a szíve és felgyorsult az érverése, valahányszor az előadó feléje nézett. Abbyt annyira megigézte Dániel Hawthorne, hogy megjelenésének minden részlete szinte beléivódott. Felesleges áltatnia magát! Nem az előadás bilincselte le annyira, hogy le sem tudja venni a szemét a szónokról, sokkal inkább annak öntudatot sugárzó személyisége, mély bariton hangja, érzéki szeme és lenyűgözően férfias külseje. Ahogy tekintetük véletlenül összetalálkozott, Abbynek bizseregni kezdett a bőre, s elöntötte a forróság. Ilyesmit már évek óta nem érzett. Rég megtanulta, hogy elfojtsa az érzelmeit. Vigyázz, mit csinálsz! - figyelmeztette egy belső hang. Ez az ember veszélyes lehet! Túlságosan jó megjelenésű. Könnyen akarat nélküli bábbá tehet! Bárcsak ide se jött volna! Már most világosan látta, hogy Dániel Hawthorne hangzatos című tanfolyama: „A siker útja gondokkal küzdő kisvállalkozások számára", egy lépéssel sem viszi előbbre Abby és nagyanyja ügyét. A dobogón álló, minden hájjal megkent, sikeres üzletemberből áradó vonzerőt igazán tudta volna nélkülözni. Rod, Abby néhai vőlegénye hasonlóképpen mindenkit le tudott venni a lábáról, akivel csak találkozott, és szintén kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Abby lépre ment, és csak későn jött rá, hogy a környezetét kedvességével elbűvölő világfi valójában szívtelen és önző. Abby tulajdonképpen csak azért vett részt ezen a tanfolyamon, hogy segítsen a nagyanyján. Ő volt a legdrágább ember számára az egész világon. Ő nevelte fel, és mindig számíthatott rá, ha segítségre volt szüksége. Mint egy sziklaszirt a hullámverésben, biztos kapaszkodót, szilárd támaszt jelentett bármilyen gondban, nehézségben. Abby úgy érezte, annyi szeretetet, és gondoskodást kapott tőle, hogy sohasem tudja visszafizetni. Most azonban fordult a helyzet. Hirtelen a nagymamájának lett szüksége az ő segítségére. De sajnos Abby sem volt járatos az üzleti ügyekben. Fogalma sem volt róla, mihez kezdjen! Eddig minden próbálkozása kudarcba fulladt. Abbynek és nagyanyjának, két barátjukkal együtt volt egy kis háziipari és iparművészeti boltjuk, amely a Szorgos Méhecske nevet viselte, és amely pillanatnyilag nagyon ingatag alapokon állt. Abbynek most is a fülébe csengtek a bankigazgató fenyegető szavai, aki már csak egyetlen hónap haladékot adott az adósságok rendezésére. Különben az üzletre felvett jelzálogkölcsön határideje lejár, és a bolt átmegy a bank tulajdonába. A lányon páni félelem lett úrrá. Ez a bolt a nagyanyja legfőbb büszkesége! Ez ad értelmet az életének, ennek köszönhető, hogy nem vesztette el az érdeklődését a környezete iránt. Az üzlet

-2-

kedvéért kel fel minden áldott nap meghatározott időben, és erőltet magára bizonyos fegyelmet. Mindenáron találni kell valami megoldást, hogy a Szorgos Méhecskét megmentsék a csődtől! Abby ellenségesen méregette Dániel Hawthorne-t. Nem elég, hogy olyan érzelmeket keltett benne életre, melyeket reményei szerint már örökre eltemetett lelkének legmélyebb rejtekeiben, ráadásul a tanfolyama sem tett eleget a hozzá fűzött várakozásoknak. Az előadássorozatot az élvonalbeli gazdasági folyóiratok egyikében hirdették. Eszerint Dániel Hawthorne valóságos lángész a vállalkozási tanácsadás terén, különösképpen abban a kérdésben, hogyan kell a bajba jutott üzletet kivezetni a válságból. Abby azonban eddig semmit sem látott az előadó emberfeletti képességeiből. Eddig semmi olyasmi nem hangzott el, amit bármilyen formában alkalmazni lehetne a Szorgos Méhecskére. A fiatal nő tekintete elkomorult, ha arra gondolt, mennyi pénzbe került neki ez a tanfolyam. Ez volt az utolsó tartaléka. Film gyanánt peregtek le előtte az utóbbi néhány nap eseményei. Lelki szemei előtt megjelent Mr. Hawkins, a bankigazgató, aki megtagadta a további hitelt, aztán a nagymamája gondoktól gyötört arca. Pedig hogy próbálta titkolni szegény, mennyire őrli magát! Aztán a barátok és ismerősök, akik aggodalmasan töprengtek, mi lesz, ha be kell zárni az üzletet. Abby semmiképpen sem hagyhatta cserben a nagymamáját és a többieket. Valamit tennie kell, mégpedig azonnal! * Dániel Hawthorne tekintete újra és újra visszatért az első sorban ülő fiatal nőhöz. Feltűnt neki, mennyire komor arckifejezéssel bámulja. Nagy kék szemei rászegeződnek, dús, sötétbarna haja lágy hullámokban omlik a vállára. Valahányszor elsimított egy fürtöt a homlokából, Dániel azon kapta magát, hogy a legszívesebben megérintené. Ez az érzés teljesen újszerű volt számára, hiszen ez a fiatal nő cseppet sem hasonlított azokhoz az előkelő megjelenésű hölgyekhez, akik fel szokták kelteni az érdeklődését. Szokásává vált azzal szórakozni, hogy megpróbálja a hallgatóságot osztályozni aszerint, vajon kik lehetnek a született győztesek és kik a vesztesek. Dániel meg volt róla győződve, hogy az első sorban ülő nő kétségtelenül az utóbbi csoportba tartozik. Sem jegyzeteket nem készített, sem kérdéseket nem tett fel. Egész idő alatt némán ült, és tekintete úgy csüggött az előadón, mintha azt remélné, hogy annak tudása valami természetfeletti módon átszállhatna rá. Dániel a hallgatósággal való beszélgetésekből szerzett sokéves tapasztalatból tudta, hogy mindabból, amit elmondott, a fiatal nő alig fogott fel valamit. Bizonyára komoly gondjai lehetnek. Dániel kényszerítette magát, hogy elfordítsa a tekintetét. Sziklaszilárd elvként tűzte maga elé, hogy sohasem mélyül el személyesen a résztvevők üzleti ügyeiben. Hiszen a többség azért jött el az előadássorozatra, mert valamilyen nehézséggel küszködik. Lehetetlen, hogy mindegyikkel behatóan foglalkozzék. A fiatal nő azonban úgy vonzotta, mintha megbabonázta volna. Dániel megpróbálta kibetűzni a kitűzött névtáblácskát. Nyomtatott nagybetűkkel ez állt rajta: „ABBY SILVER". Jól illik a sötét hajához és kék szeméhez! -3-

Dániel újra a jegyzeteibe merült. Ha ez a tanfolyam véget ér, nyolc hét pihenés következik! Három év óta először megy szabadságra. Nyolc hét, szigorú időbeosztás, előadások és tárgyalások nélkül! Ez az első szabadság, amit engedélyezett magának, mióta három évvel ezelőtt egy rettenetes baleset érte. Dániel letette a ceruzáját az asztalra, és felnézett. - Hölgyeim és uraim, ezzel mondanivalóm végére értem. Most pedig szívesen válaszolok a kérdéseikre. Hirtelen egy kéz emelkedett a magasba. Dániel legnagyobb meglepetésére Abby Silver volt az, akitől a legkevésbé számított kérdésre. Arckifejezése Mona Lisáéra emlékeztetett. Arcán mosoly derengett, szája azonban vad elszántságról tanúskodott. Olyan egyenesen ült, mintha karót nyelt volna, vállát feszesen kihúzta. Dániel az asztalra készített vizespohár után nyúlt, és lassan a szájához emelte. Nem értette, miért száradt ki egyszerre a torka. Ösztönösen érezte, hogy Abby Silver bosszúságot fog okozni neki. Vegyes érzelmekkel adta meg a lánynak a szót. Abby felállt, megnedvesítette az ajkát, és nekikezdett. - Van egy kis boltom egy Carbon Canyon nevezetű helységben. Iparművészeti tárgyakat és kézimunkákat árulunk. Amióta tőlünk másfél kilométerre megnyílt egy nagyáruház, súlyos nehézségeink támadtak. Tudna talán valamit tanácsolni nekünk? Dániel magában felsóhajtott. Tudhatta volna! Hiszen pontosan ilyenek szoktak lenni a csecsebecséket árusító boltok tulajdonosnői. - Mivel szaküzletről van szó, hirdethetnének egy barkács- vagy kézimunkalapban, esetleg valamelyik, a hölgyek számára szóló folyóiratban. Vagy esetleg átalakulhatnának csomagküldő szolgálattá. Ezzel csökkenthetnék a fenntartási költségeket. Abby a legszívesebben máris leült volna, amint azonban a nagymamájára gondolt, szárnyakat kapott. A javasolt lehetőségek nem oldanák meg elég gyorsan a gondjait. Már csak egyetlen hónapjuk maradt, tehát egyértelmű és biztosan célravezető tanácsokat kell kapnia. Ehhez ragaszkodni fog. Hiszen éppen eleget fizetett ezért a tanfolyamért! Hangja most egy árnyalattal élesebbé vált, ahogy megkérdezte: - Szeretném tudni, hogy vannak-e személyes tapasztalatai a kisvállalkozásokkal kapcsolatban. A teremben hirtelen beálló kínos csend jelezte Abbynek, hogy valóban hangosan kimondta a gondolatait. Dániel Hawthorne szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Tessék? - kérdezte, mint aki rosszul hallott. - Azt szeretném tudni, hogy a gyakorlatában találkozott-e valaha kisvállalkozással vagy mindaz, amit elmondott, pusztán elmélet. A közönség soraiban halk morajlás támadt, majd várakozásteljes csend következett. - Már a legelején elmondtam, hogy nekem is van saját vállalkozásom, mégpedig egy külkereskedelmi cégem. Nem értette jól, amit mondtam? Abby elengedte a füle mellett a gorombaságot. Nem hagyhatja magát megfélemlíteni, különben minden elveszett. Úgyis kezdi már elhagyni a bátorsága. Pedig ezt a lehetőséget semmiképpen sem játszhatja el!

-4-

- Ne aggódjék, nagyon is jól értettem - felelte metsző hangon, és meglobogtatott egy darab papírt. - Itt a rövid ismertetőben az áll, hogy a maga cége egymillió dolláros forgalmat bonyolít le. Erről aligha állíthatja, hogy kisvállalat. Azok a megoldások, amelyek a nagy cégek számára segítséget jelentenek, vajmi kevéssé alkalmazhatók a kis vagy közepes üzletekre. A rövid ismertetőben kifejezetten azt írta, hogy a kisvállalkozások számára ajánl megoldásokat. Azt javaslom, hogy a jövőben a „kis" szót hagyja ki a szövegből, hogy ne vezesse félre az olvasókat. A közönség újra morajlani kezdett. Sokan helyeslően bólogattak. Dániel szótlanul méregette a fiatal nőt. Egy pillanatig eltűnődött, hogy miért is sorolta a született vesztesek közé. Lehet, hogy fogalma sincs arról, hogyan kell egy kis iparművészeti boltot kihúzni az adósságokból, felforgatóként azonban meredeken ívelne felfelé a pályája. Megvan hozzá minden képessége, hogy az elégedetlenségre hajlamos tömeget fellázítsa, s az utcára vigye. Dániel nem nézte volna ki belőle, pedig általában nem szokta cserbenhagyni az emberismerete. Eggyel több jel, ami arra utal, hogy már nagyon ráfér a pihenés. - Arra akar ezzel célozni, hogy becsapom a hallgatóságomat? - kérdezte döbbenten. - Talán megállapodhatnánk egy időpontban, amikor eljön az irodámba. Ott részletesen megbeszélhetnénk a gondjait. - Nem, köszönöm - felelte Abby. - Azt nem engedhetem meg magamnak. Ez a tanfolyam az utolsó pénzemet is felemésztette. Abbyt kezdte elhagyni a bátorsága, úrrá lett rajta a szokásos félénksége. Hirtelen rettenetesnek tűnt, hogy Dániel Hawthorne-t bírálta és csalással vádolta. És mit ért el az egésszel? Nevetségessé tette magát a többiek előtt, és mindenki figyelmét magára irányította! Lesütötte a szemét, hogy ne lássák lángvörösre gyúlt arcát, és visszaült a helyére. Dániel Hawthorne egy pillanatig elgondolkozva nézte. Noha semmi oka nem volt rá, valahogy bűntudatot érzett. Aztán tekintetét végigjáratta az előadótermen, ahol már sokan jelentkeztek, hogy kérdéseket tegyenek fel a saját vállalkozásukkal kapcsolatban. Megtehette volna, hogy egyszerűen átsiklik Abby Silver kifogásai felett, és a következő résztvevővel foglalkozik, valahogy azonban nem akarta. Végül is az egyik hallgatója szélhámosnak tüntette fel, aki hamis ígéretekkel kicsalja a pénzt a szegény emberek zsebéből. Mintha rászorulna az ilyesmire! Újra a kihívóan viselkedő hölgyhöz fordult hát. - Ha bármiben segítségére lehetek, kérem, szóljon - mondta, bátorító mosolyt erőltetve az arcára. Abby kelletlenül nézett rá. Hogy tudna Hawthorne segíteni rajta, amikor nem is ismeri az üzletét! De ha komolyan gondolta az ajánlatot, el kell fogadnia. Ez az utolsó esélye! Még egyszer felemelte a hangját. - Csak akkor tudna rajtam segíteni, ha eljönne Carbon Canyonba és a helyszínen dolgozna ki megoldási lehetőségeket. Dániel Hawthorne határozottan megrázta a fejét. - Attól félek, ez teljességgel lehetetlen. A bájos nő szemében kihunyt a remény utolsó szikrája. - Tudtam, hogy nem fog eljönni, de legalább megpróbáltam - rándította meg megadóan a vállát. -5-

- Mr. Hawthorne, talán foglalkozhatna már a többi résztvevővel is! - hallatszott hátulról egy felháborodott hang. Dániel a következő hallgatóhoz fordult. Egymás után záporoztak feléje a kérdések. Igyekezett mindenre a lehető legkimerítőbben válaszolni. A végén körülfogta a közönség. Hálálkodtak, a kezét rázták, és arra kérték, hogy saját kezű aláírásával lássa el a legújabb könyvét. Mikor már mindenki elment, Dániel tekintete arra a székre esett, ahol az imént még az elszánt és kétségbeesett nő ült. A tátongó üresség mintha szemrehányóan meredt volna rá. Dániel odament, s leült. Elgondolkozva nézte a szónoki emelvényt, ahol néhány perccel azelőtt még ő maga állt, és kinyilatkoztatta a bölcsességeit. Lehet, hogy Abby Silver vádjai megalapozottak? Talán tényleg nem tudja már, miről beszél? Annyira elkényeztette volna a szerencse, hogy nem is érti már a kisemberek gondjait? Abby Silvernek kellett idejönnie, hogy ráébressze, nem a megfelelő közönségnek tartja az előadásait? Dániel megdörzsölte a halántékát. Ha valóban akkora gazdasági lángész, amekkorának tartják, akkor hogy lehet, hogy nem tud biztos megoldást ajánlani egy fiatal nő csőd felé tartó kisvállalkozása számára? A részletekre nem emlékezett pontosan, csak homályos benyomás maradt meg: mély, tiszta kék színű szem, lágy hullámokban omló, aranylón csillogó, sötétbarna haj. Rettenthetetlen tekintet, szinte esdeklő kérdések, majd a meg- vonagló alsó ajka, amikor Dániel megtagadta, hogy a Carbon Canyon nevezetű eldugott porfészekbe utazzék. Abby Silver olyan hatást tett rá, amilyent az utóbbi három évben senkinek sem sikerült. A lelke mélyéig felkavarta. „Ez a tanfolyam az utolsó pénzemet is felemésztette" - csengtek a fülébe a fiatal nő szavai. Az utolsó képet végképp nem felejtheti! Amíg Dániel a többi résztvevő kérdéseire válaszolt, Abby némán, megadóan, magába roskadva ült a helyén. Dániel hirtelen gonosztevőnek érezte magát. A gyomra összerándult. Jól ismerte, milyen érzés mindent elveszíteni, mindent teljesen elölről kezdeni. Éppen ma három éve, hogy az a súlyos baleset érte. Dániel óvatosan megmozgatta az ujjait. Még mindig elég merevek és ügyetlenek. Örökre emlékeztetni fogják, hogy milyen könnyen végveszélybe kerülhet az ember. Nyomasztó gondolat, hogy részben őt terheli a felelősség, ha Abby Silver is rövidesen az összeomlás szélére kerül! Azt a kérését, hogy személyesen nézze meg egyszer az üzletét Carbon Canyonban, egyszerűen nem teljesíthette. Akkor mások is joggal várnák el tőle, hogy ugyanolyan behatóan foglalkozzék az ügyeikkel. Nem volt más választása, mint hogy elutasítsa a kérését. „Tudtam, hogy nem fog eljönni" - mondta Abby Silver letörten. Nyilván azt hiszi, Dániel azért sajnálja a fáradságot, hogy a kisemberek ügyeivel vesződjék, mert a saját vállalata egymillió dolláros forgalmat bonyolít le. Tényleg annyira elkényeztette volna a siker, hogy kőszívűvé és kapzsivá vált, és a tanfolyam résztvevőinek személyes sorsa már nem is érdekli? Három éve tartja ezeket az előadássorozatokat, de még soha senki nem állt eléje ilyen kihívóan, hogy kétségbe vonja a képességeit. - Becsomagoltál már mindent a nyaraláshoz? - ült le melléje Jerry Mancini, a munkatársa, miután az utolsó hallgató is becsukta maga mögött az ajtót. - Többé-kevésbé - felelte bizonytalanul Dániel. - Még mindig nem árulod el nekem, hová utazol? -6-

- Semmi esetre sem. Ha Jerry tudná, hol tölti a szabadságát, naponta felhívná és állandóan ötletekkel ostromolná, hogy miképp kettőzhetné meg a vagyonát. Dánielt azonban ez egyáltalán nem érdekelte. Megelégedett azzal, amije van. Az utóbbi hónapokban valami belső nyugtalanság lett úrrá rajta. Hirtelen azon kezdett töprengeni, mit ér mindaz, amit eddig az életben elért. Siker, pénz, szakmai elismerés - valóban ez lenne a boldogság forrása? Ezt mind megszerezte, életének azonban mégsincs valódi tartalma. Belül, a lelkében nincs más, csak üresség. Dániel balesete óta Jerry Mancini a titkára, ügynöke, előadásainak megszervezője volt egy személyben. A férfi eleinte csak előadásokat tartott. Később aztán könyveket is kezdett írni a tanfolyamaihoz. A siker szinte egyik napról a másikra jött, és egy csapásra ismert személyiség lett. A tanfolyamok nagy népszerűségnek örvendtek, Dániel pedig állandóan úton volt, és előadásokat tartott. Jerry egymás után jegyezte be az újabb és újabb felkéréseket Dániel előjegyzési naptárába, ő pedig mindig mindegyiknek eleget tett. Ez azonban már nem mehet így tovább! Ideje, hogy új értelmet találjon az életének, mielőtt még túl késő lenne! Januártól márciusig szünetet iktat be, hogy azalatt önmagára találjon. - Ugye, jól ment ma minden? - kérdezte Jerry elégedetten. - Mondjuk. - Csak Abby Silvert tudná a gondolataiból száműzni! - Ugyan, mondd már meg, hol érhetlek el az elkövetkező hetekben! - unszolta Jerry. Dániel azonban hajthatatlan maradt. - Majd felhívlak, ha visszajöttem. - Legalább annyit árulj el, hogy külföldre mész-e! Dániel eddig teljesen homályos utazási tervei hirtelen határozott alakot kezdtek ölteni. Gondolatai egy kis eldugott kaliforniai település, Carbon Canyon körül forogtak, ami alig kétórányi távolságra van lakóhelyétől, Los Angelestől. Nem a kisváros vonzotta, hanem egy szemrehányó, kék szempár és a körülötte lágyan omló, sötét fürtök. - Semmi ok az aggodalomra - fordult Jerryhez -, még Kaliforniát sem hagyom el. * Hosszú távra nézve nem túl bölcs megoldás csokoládéval tömni tele az ember gyomrát, ha megoldhatatlan gondjai vannak. A felszedett felesleges kilók cseppet sem teszik könnyebbé a dolgokat. Pillanatnyilag azonban a csokoládé legalább valami csekély vigaszt nyújtott Abbynek. Vezetés közben egy pillantást vetett a mellette lévő ülésen heverő bonbonosdobozra. Döbbenten állapította meg, hogy már majdnem teljesen üres. Pedig hogy megfogadta, szigorúan csökkenteni fogja az édességfogyasztást! Fogadalma megszegéséről is csak az a beképzelt Dániel Hawthorne tehet! Akármilyen fölényes, mindentudó világfi, Abbynek ugyancsak sikerült az elevenére tapintani és felkavarni a lelki nyugalmát. Mennyire zavarba jött, amikor kétségbe vonta az adott kérdésben a szakértelmét! Abby még egy darab csokoládét dugott a szájába. Egyszerűen nem értette, mi üthetett belé. A nagymamája el se hinné, hogy félénk unokája az egész hallgatóság előtt felállt, és szélhámossággal -7-

vádolt valakit, aki elismert szaktekintély a maga területén és köztiszteletben álló, híres személyiségnek számít. Még számára is hihetetlennek tűnt. Régóta nem fordult elő vele, hogy ilyen meggondolatlanul cselekedett volna. Már csak tizenhat kilométer van hátra hazáig. Nem volt könnyű nekiindulni ennek az utazásnak, noha Los Angeles körülbelül százötven kilométer távolságra van Carbon Canyontól. Nagy nehézségbe ütközött, hogy összeszedje a pénzt, és bérelhessen egy kocsit. Aztán végül az egész puszta pénzkidobásnak bizonyult! Pedig ma reggel még tökéletesen meg volt róla győződve, hogy Dániel Hawthorne kész receptet fog kínálni a nagymamája üzletének megmentésére. De semmi ilyesmi nem történt! A híres gazdasági szaktanácsadó csupán kizökkentette a lelki egyensúlyából, és emlékezetébe idézte a kapcsolatát Roddal. Az utat szegélyező csupasz fák ugyanolyan sivár képet nyújtottak, mint a jövője. Bárcsak hallgatott volna legalább Mr. Hawkins tanácsára, és ne hosszabbította volna meg a jelzálogkölcsönt! Akkor legalább az adót megtakaríthatták volna, és most már letehetnék az üzlet gondját, ami úgyis csak kolonc a nyakukon. De úgy határoztak, hogy januárig még várnak. „Csak akkor veszít az ember, ha elismeri" - jelentette ki a nagymamája határozottan. Akkor még mindenki tele volt reménységgel, hogy minden jóra fordulhat, azonban egymás után jöttek a kifizetetlen számlák és a fizetési felszólítások. Abby kihalászta a következő darab csokoládét. Ha már ilyen rengeteg pénzbe került ez a tanfolyam, valami csak megragadt az emlékezetében, aminek hasznát veheti. Megpróbálta visszaidézni Dániel Hawthorne szavait, aki első pontként az önbizalomról beszélt. Abby önbizalma a Roddal való kapcsolata alatt súlyosan sérült. Az igazat megvallva, nem sok maradt belőle, és fogalma sem volt, miképp lehetne újra felépíteni. Talán meg kellene kérdezni Dániel Hawthorne-t, ő aztán biztosan nem szenved önbizalomhiányban! A következő címszó az ösztönzés volt. Abból viszont van éppen elég! A boltnak mindenáron meg kell maradnia! Hiszen nem egyszerűen csak egy kis üzletecskéről van szó, hanem a nagymama korosztályának találkozási helyéről. Itt gyűlnek össze az idős hölgyek, hogy együtt barkácsoljanak, varrjanak, kössenek, vagy egyszerűen csak kávézgassanak és tereferéljenek. „Döntési képesség" volt a harmadik bűvös kifejezés. Abby elgondolkozva túrt a hajába. Ebből sem tud semmit felmutatni. Rod olyan sokáig mondott neki mindenben ellent, és megakadályozta, hogy önállóan döntsön, míg végre feladta, és mindent ráhagyott a férfira. Abbyt teljesen betöltötte a kudarc érzése. Kivette az utolsó szelet csokoládét a dobozból. 2. FEJEZET Dániel Hawthorne egy darabig még ülve maradt a kocsijában, s tanulmányozta a cégtáblát az ajtó felett. Ez állt rajta: Szorgos Méhecske. Elég különös név egy cég számára! Nem is csoda, hogy nem virágzik. Az út két oldalán látott ugyan néhány hirdetőtáblát, ami a bolt létezésére utalt, ezek azonban kicsik voltak, és cseppet sem szembeötlőek. A férfi tekintete most végigpásztázta a vásárlók számára fenntartott parkolót. Teljesen üres! A saját kocsiján kívül nem látott más

-8-

járművet. Abby Silver valóban igazat mondott, amikor azt állította, hogy elmaradt a vásárlóközönség. Lehet, hogy ezúttal neki sem sikerülne felvirágoztatnia ezt a kisvállalkozást? Még mindig megteheted, hogy beindítod a motort és úgy eltűnsz, mintha itt se jártál volna, biztatta önmagát. Ne felejtsd el, hogy tulajdonképpen szabadságon vagy! Évek óta ez az első szabad szombatja. Küszködött magával, hogy megálljon-e Carbon Canyonban. Tudta azonban, hogy úgysem tud addig nyugodni, amíg nem rendezi a dolgát Abby Silverrel. Három órakor indult Los Angelesből, most öt van. Dániel egy pillantást vetett a kézzel írott táblára, amin a nyitvatartási idők voltak feltüntetve. Eszerint az üzlet szombaton és vasárnap is este hatig nyitva tart. A kirakatból egy óriási posztózsiráf nézett vele farkasszemet. A többi kiállított tárgy annyira ismeretlen volt Dániel számára, hogy meg sem tudta igazán nevezni őket. Akadt köztük néhány csipkeholmi, aztán terítők, párnahuzatok, virágokat és tájképeket ábrázoló textilfestmények. Ilyen cikkeket árulnak hát az iparművészeti boltok! Vajon van az ilyesmire megfelelő kereslet? Az üzlet mögött egy kicsit jobbra állt egy ház. Lehet, hogy ott lakik Abby Silver? Dániel biztos volt benne, hogy nem fog sokáig itt tartózkodni. Gyorsan átnézi a könyveket, ad néhány jó tanácsot, aztán már indul is tovább üdülni. Abby barátságosan mosolyogva nyújtott át Mrs. Jacobsnak egy zacskót. - A lánya biztosan nagyon fog örülni a csipketerítőnek. Az öregasszony bólintott. - Clarának csupán egy régi, műanyag asztalterítője van, pedig úgy imádja a szép kézimunkát. Nagyon megviselte, hogy elvetélt. Ezért szerettem volna valami igazán szép ajándékot, hogy egy kicsit eltereljem a gondolatait. Ugye, nem baj, ha pénz helyett friss tojásokkal fizetek? Biztosan nem fogom elfelejteni. Hetenként kétszer hozok tizenkét darabot. Abby egy pillantást vetett Mrs. Jacobs agyondolgozott kezére, gondterhelt arcára, esdeklően rászegeződő, fénytelen, kék szemére. Mrs. Jacobs nagyon szegény asszony volt. A hozzá hasonlókat a nagyanyja rendkívüli elbánásban részesítette. Ez abban állt, hogy természetben fizethettek. - Minden rendben van, ne aggódjék - mosolygott Abby barátságosan. Miután Mrs. Jacobs távozott, Abby átnézte az elintézetlen munkák jegyzékét. Aztán elővett egy láda posztóállatot, és körülnézett, hol lenne számukra a legmegfelelőbb hely. Az üzlet mögötti közösségi helyiségből kis társaság moraja szűrődött át. Abby pontosan tudta, mi folyik ebben a pillanatban odaát. Az egyik sarokban ül nagyanyja a varrókörrel, a másikban Hamish fafaragó csoportja. Mrs. Patel - szemüvegét az orra hegyére biggyesztve - az ablaknál foglal helyet, s buzgón a varrógépe fölé hajol. Aztán ott vannak még a többiek, akik eljöttek, hogy részt vegyenek a munkában, vagy egyszerűen csak beszélgessenek. Carbon Canyon kedvelt nyugdíjas-településnek számított, és a bolt volt a nagymama korosztályának találkozóhelye. És ez a társadalmi központ került most veszélybe, mivel ma reggel közölte velük Mr. Hawkins a banktól, hogy a hitelt semmiképpen sem lehet már meghosszabbítani.

-9-

Abból a négyhetes türelmi időből, amit még január végéig engedélyezett, már egy hét eltelt, ami alatt az égvilágon semmi sem történt. Kívülről közeledő kocsi hangja hallatszott. Abby remélte, hogy talán vevő érkezik. Dániel Hawthorne-nak be kellett húznia a fejét, ahogy a kétrészes lengőajtót belökte. A bejárati ajtó a vadnyugati filmeken látható kocsmaajtókra emlékeztetett, melyeken alighogy belép a hős, már kezdődik is a csetepaté. - Mit akar maga itt? - szólt rá egy ismerősnek tűnő hang. Aztán Dániel felfedezte Abbyt a pult mögött. Kék ruhát viselt: tökéletesen illett a szeme színéhez. Olyan bőre volt szabva, hogy teljesen elfedte alakjának vonalait. - Én csak... véletlenül erre jártam... és azt gondoltam, talán vethetnék egy pillantást a boltjára. Tényleg ő, Dániel Hawthorne az, aki ilyen szánalmasan dadog? Hiszen úgy viselkedik, mint valami gyengeelméjű! Ki hinné, hogy szinte minden áldott nap hosszú előadásokat tart a szónoki emelvényen? Amikor Abby meghallotta Dániel hangját, kis híján elakadt a lélegzete. Rogyadozni kezdett a térde, és egy szó sem jött ki a száján. A legvadabb álmaiban sem hitte volna, hogy Dániel Hawthorne egyszer felbukkan az üzletében. Úgy látszik, történnek még csodák! Alig fogta fel, mit mond neki a férfi. Ugyanúgy, mint pénteken, most is vadul dobogni kezdett a szíve, és borzongás futott át rajta. - Miss Silver, talán nem hall engem? Volna szíves egy kicsit körülvezetni, hogy képet alkothassak a vállalkozásáról? - Igen, természetesen - bólintott Abby. Ennél többet nem is tudott kinyögni. Dániel Hawthorne még életében nem járt kézimunkákat árusító üzletben. Számára a „kézimunka" szó porlepte, horgolt térítőkét, kézzel kötött zoknikat és szúrós gyapjúpulóvereket jelentett. Ez a bolt azonban egészen más volt, mint ahogy elképzelte. Az egyik sarokban iparművészeti termékek sorakoztak, ékszerek és csodálatos, kézi faragású állatszobrocskák, a másikban kézimunka- és barkácseszközök, valamint kiváló minőségű és korszerű, házi készítésű tárgyak. Feltűnt neki a holmik ízléses elrendezése, a kirakat szakszerű és ötletgazdag kialakítása. Dániel óvatosan megérintett egy fából faragott zsiráfot. - Saját maguk készítik ezeket? - Igen - felelte büszkén Abby. - Bizonyos otthon előállított árukat is átveszünk megbízásból, a legtöbb holmi azonban itt készül a műhelyben. Amíg végigmentek az üzleten, Dániel nem is fűzött megjegyzést semmihez. Abby alig ismert rá. Pénteken a férfi határozott, magabiztos fellépésével Rodra emlékeztette. Ma azonban megértőnek és melegszívűnek látszik. Barna haját összekuszálta a szél, bizonyára nyitott kocsiablak mellett utazott. Finom borotvaszesz kellemes, friss illata terjengett körülötte. Abby kitárta a bolt hátsó ajtaját. - Itt történik minden a közösségi helyiségben. Ez amolyan műhelyféle. A vendég álmélkodva nézett körül a hatalmas teremben. Mindenütt serényen folyt a munka. Szorgos kezek, fürge ujjak munkálkodtak a különböző készülő tárgyakon. Dániel azonban azon csodálkozott el a legjobban, hogy rajta és Abbyn kívül senki sem volt hatvan évnél fiatalabb. Az egyik asszony hozzájuk lépett. - 10 -

- Nagymama, hadd mutassam be Mr. Hawthorne-t - szólalt meg Abby. - Vállalkozási tanácsadó Los Angelesből. A nagymamám, Mrs. Trenton - fordult aztán a vendéghez -, az üzlet egyik társtulajdonosa. Dániel meglepve vette tudomásul, hogy nem egyedül Abby-vel van dolga. A boltnak nyilván még további tulajdonosai is vannak. Abby nagymamája alacsony asszony volt, hófehér haja kontyba kötve. Jóságosan mosolygott a látogatóra. Szeme szakasztott olyan volt, mint Abbyé. Semmi sem emlékeztetett rajta Dániel saját nagyanyjára, akihez bizony nem a legfelhőtlenebb kapcsolat fűzte. - Rokonokat látogat itt Carbon Canyonban? - zökkentette ki gondolataiból Mrs. Trenton a váratlan vendéget. - Nem, csak átutazóban vagyok - felelt határozottan Dániel. - Tulajdonképpen éppen szabadságra indulok. - Hová utazik? - érdeklődött az idős hölgy. - Valószínűleg a Yosemite Nemzeti Parkba. - Ezen a parkon kívül hirtelenében semmi más környékbeli célpont nem jutott az eszébe. Mrs. Trenton elgondolkozott. - Remélem, hozott magával hóláncot. Ebben az évszakban nehéz arrafelé közlekedni. Tényleg neki akar még ma este indulni? Már sötétedik, és a meredek utak alattomosak és veszélyesek. Maradjon velünk vacsorára, és töltse itt az éjszakát! Nem zavar minket. Abby barátai a mi barátaink is. Mielőtt Dániel bármit is felelhetett volna az ajánlatra, Abby mély lélegzetet vett, és sietve közbevágott: - Mr. Hawthorne-nak bizonyára szigorú az időbeosztása, lehetetlen maradnia. - Ezzel mindjárt karon is fogta a férfit, és udvariasan az ajtóhoz vezette. - Jöjjön, megmutatom a kijáratot. A tekintetében ez volt olvasható: „Azt akarom, hogy elhagyja a házat. Most azonnal! Késedelem nélkül." Dánielnek különben sem állt szándékában tovább maradni, mint ahogy okvetlenül szükséges, arra azonban nem számított, hogy az ifjú üzletasszony jószerével kidobja a házból. Bosszúsan biccentett Mrs. Trenton felé, és követte Abbyt. * Ahogy becsukódott mögöttük a közösségi helyiség ajtaja, Dániel vállon ragadta Abbyt, és megállította. - Várjon egy pillanatra, Miss Silver! Mit jelentsen ez az egész? Miért ráncigált ki olyan gyorsan, mintha égne a ház? - Legjobb lenne, ha haladéktalanul folytatná az útját oda, ahová készül - felelte Abby epésen. Tudom, mit gondol rólunk. Amikor megtudta, hogy a nagyanyám a társtulajdonos, azonnal hosszúra nyúlt az ábrázata. Nagyon is jól láttam! Bizonyára azt tartja, hogy hatvan év feletti emberek már nem tudnak eredményesen vezetni egy vállalkozást, mert régimódiak és begyepesedettek. - 11 -

Dánielnek el kellett ismernie, hogy a fiatal nő a veséjébe látott. Tényleg nem szereti az öregeket. A saját nagyszülei maradi, megcsontosodott emberek voltak, sohasem tudott jól kijönni velük. Bizony, Abby nagymamájából sem nézte ki, hogy megértse a korszerű vállalatvezetés alapelveit. Dánielben buzgott a fiatalság ereje és lendülete. Az ország egyik legjobb egyetemén tanult, üzemgazdaságtani tanulmányokat folytatott. A kisujjában voltak a legújabb közgazdasági ismeretek és elméletek. Abby nagyanyja pedig, a korának megfelelően, bizonyára elzárkózik a haladástól. - Azt hittem, maga az egyedüli tulajdonos. - Dániel szavai nem hangzottak különösebben lelkesnek. Abby szélesre tárta a kijárati ajtót. - Nem, csak az üzlet negyede az enyém. - Akkor sem értem, miért akar hanyatt-homlok elkergetni a házból. Abby álla dacosan előreugrott. - Ha valaki segíteni akar rajtunk, akkor az nem nézheti le a nagymamámat és a barátait pusztán azért, mert már öregek. A tanfolyamán az egyik legfontosabb szabályként kötötte a lelkünkre, hogy az üzletet és az érzelmeket szigorúan el kell választani. A mi kis boltunkban azonban ez teljességgel lehetetlen! - Abby levegő után kapkodott, mivel egészen kifulladt a beszéd hevében. Maga kőkemény üzletember, akinek csak a forgalom számít. Semmi más nem érdekli, csak az a lényeg, hogy a mérleg rendben legyen. Az ilyen emberekkel itt Carbon Canyonban semmire sem megyünk! A szemünkre hányná, hogy reménytelenül régimódiak vagyunk, és összekeverjük az össze nem tartozó dolgokat. Maga nem elég megértő ehhez a feladathoz, nincs elég érzéke az itt élők gondjaihoz. - Azt hiszi, nem tanúsítanék elég megértést a nagyanyja iránt? - Azt hiszem, senki iránt sem tanúsít megértést - heveskedett Abby. - Már elért a siker csúcsára, ilyen helyzetben az ember nem gondol többé a többiekre. Legalábbis az ilyen kisemberekre nem, mint mi vagyunk. Ha a mi üzletünket megmenti, nem jelennek meg feltűnést keltő szalagcímek az újSágokban, nem kürtölik világgá a maga sikerét. Keressen inkább valami olyan céget, amellyel tovább növelheti a népszerűségét, tovább javíthatja a személyiségéről alkotott képet! Hiszen nyilvánvalóan ez kell magának. Dániel Hawthorne már régen nem volt ennyire dühös, mint ebben a pillanatban. Ez a nő keresztüllátott rajta, és ez nagyon bosszantotta. Hirtelen sarkon fordult, és nyílegyenesen visszament a közösségi helyiségbe. - Mit akar ott? - kiáltott utána rémülten Abby. Dániel úgy tett, mintha nem is hallaná, és határozott mozdulattal becsukta maga mögött az ajtót. Abby végül is jobbnak látta, ha nem megy utána. Megpróbálta elterelni a figyelmét, folytatta hát a posztóállatok kicsomagolását a ládából, és csinosan elrendezte őket egy polcon. Idegfeszültsége azonban cseppet sem oldódott. Szorongva gondolta rá, vajon mit mesélhet odabenn Dániel a nagymamájának és a többieknek. Amikor a férfi újra felbukkant a nagyteremben, mindenki meglepve pillantott fel. A beszélgetés hirtelen elcsitult, néma csend lett. Az öregek várakozásteljesen néztek a belépőre. - 12 -

Dániel kínosan érezte magát. Ezzel a korosztállyal sohasem jött ki jól, és aggódott, hogy megtalálja-e a megfelelő hangot. Megkönnyebbült, amikor végre felfedezte a társaságban Abby nagymamáját. - Úgy döntöttem, mégis elfogadom a vacsorameghívást - vigyorgott zavartan. - Igazán nagyon örülök - mosolygott a nagymama. - Félórán belül már eszünk is. Addig elbeszélgethetne Abbyvel. Biztosan örülne a maga korabeli társaságnak. Túl sokat van velünk, öregekkel. Dániel biztos volt benne, hogy Abbynek a világon semmi kedve sincs vele beszélgetni. Amikor visszatért a boltba, a nő még egy pillantásra sem méltatta vendégét, mindaddig, amíg az mintegy mellékesen meg nem jegyezte: - Egyébként mégis itt maradok vacsorára. Abby félbehagyta az elkezdett mozdulatot, és hirtelen feléje fordult. - És mi okból? - kérdezte metsző hangon. - Van még egy kis időm, és úgy gondoltam, mégis átnézhetném az üzleti könyveket. Talán támad valami jó ötletem a bolt megmentésére, és akkor legalább nem teszi tönkre az egész szabadságomat a bűntudat, hogy a tanfolyamommal kicsaltam a maga utolsó fityingjét. A tanfolyamra tett célzás borzasztóan kínos volt Abby számára. - Köszönöm, de nincs szükségünk a segítségére. Egyedül is elboldogulunk. - Nem baj, azért megteszem. - Nagyon jól tudja, hogy nem bújuk megfizetni. - Beszéltem én fizetségről? Tekintse a felebaráti szeretet megnyilvánulásának - tette hozzá hamiskás mosollyal. Abby bosszúsan mérte végig. Mitől lett hirtelen ilyen nagy emberbarát? Miért mond le még a tiszteletdíjról is? Az értelme ugyan azt mondta, hogy ennél jobb nem is történhetne velük, mint Dániel Hawthorne hirtelen színeváltozása, a szíve azonban hevesen tiltakozott. Amióta a férfi belépett a boltajtón, Abbyt csak egyetlen szempont vezérelte: minél gyorsabban megszabadulni tőle, nehogy még jobban összezavarja a lelkivilágát. De hát most nem gondolhat a saját személyére! Maradjon Dániel Hawthorne, ameddig akar, csak segítsen a nagymamának! Abby megadóan sóhajtott. A férfi elégtétellel nyugtázta a sóhajt. Tudta, hogy az első fordulót megnyerte. * A vacsoránál Dániel megismerte a Szorgos Méhecske másik két társtulajdonosát is. Hamish McArthur nyugalmazott szakács volt, s kedvenc időtöltése a fafaragás, felesége, Ágnes pedig szabónő. Egy házban laktak Abbyvel és a nagyanyjával. Fafaragó- és varrótanfolyamokat tartottak, és maguk is készítettek árukat a bolt számára. Dániel szorongva ült le az asztalhoz. Általában vendéglőben vagy jó barátok társaságában evett, régen ebédelt vagy vacsorázott utoljára családi körben. Megborzongott, amikor eszébe jutott, hogyan folytak le az étkezések annak idején a nagyszülei házában. Evés közben nem volt szabad

- 13 -

megszólalni. Csak nem tartja magát Abby nagyanyja és a McArthur házaspár is ilyen eltúlzott asztali illemszabályokhoz? Kellemesen meglepődött, ahogy az asztal másik végén ülő Mrs. Trenton azonnal elkezdte a társalgást. - Ugye, Los Angelesből jött, Mr. Hawthorne? -, Igen. Diákéveim óta ott lakom. - Ha esetleg fel akarja hívni a családját, vagy értesíteni akarja a szállodát, hogy csak később érkezik, nyugodtan használja a telefont - biztatta kedvesen Mrs. Trenton. Dániel egy pillantást vetett ifjú szomszédnőjére, az ugyanis mélyen a tányérja fölé hajolt, nehogy Dániel észre találja venni a zavarát. Abby attól félt, ha csak egy pillanatra is találkozna a tekintetük, menten elszédülne. Dániel igyekezett, hogy válasza minél közömbösebben csengjen. - Igazán nagyon kedves magától, de nincs családom, és szállodai szobát sem kötöttem le előre ma éjszakára. - Los Angeles melyik részében lakik? - Van egy tetőtéri lakásom a Castilian magas házak egyikében. - Egészen egyedül él olyan magasan Los Angeles tetői felett? Nagyon magányos élete lehet! Nem is csoda, hogy olyan sovány. Ugye, nincs senkije, aki rendszeresen főzne magára? - kérdezte együtt érzőn a nagymama. A kérdések kezdtek túl személyessé válni. Dániel célszerűnek tartotta észrevétlenül más irányba terelni a beszélgetést. - Az unokája azt mesélte, hogy gondok vannak az üzlettel. Azért jöttem, hogy megpróbáljak segíteni. Ugye, nincs ellene kifogása, hogy vacsora után átnézzem az üzleti könyveket? - Igazán nagyon kedves, de semmiképpen sem akarjuk feltartani az üdülésében. - Emiatt ne aggódjék! Különben sincsenek még kész terveim. - Mit szólna egy kölcsönös üzlethez? Maga átnézi a mérlegünket, és cserébe itt tölt néhány napot a vendégházunkban. Végül is pihenni akar, azt nálunk is megteheti. Hagyja, hogy egy kicsit kényeztessük! - Tulajdonképpen a városban, egy motelben akartam éjszakázni - felelte elgondolkozva a vendég. A nagymama azonban egy kézmozdulattal félresöpörte az ellenvetést. - Ostobaság - jelentette ki határozottan. - Ha mi nem gondoskodhatunk magáról, maga sem gondoskodhat rólunk. Kérem, legalább ma éjszakára maradjon! - Majd meglátjuk - habozott Dániel. - Ha ma este túl későig húzódik a munka, tényleg itt alszom. - Nem, azt nem teheti! - vágta a szemébe hirtelen Abby, mintha mély álomból ébredt volna. Mindenki elképedve nézett rá. Ő pedig gyűlölettel teli pillantásokkal méregette Dánielt, majd újra a tányérjára szegezte a tekintetét. - De Abby! - szólalt meg szemrehányóan a nagyanyja. - Hiszen egyenesen azért jött ide, hogy nekünk segítsen! És bizonyára régi barátok vagytok. - Nem akarom a jól megérdemelt szabadságát elrontani - morogta Abby anélkül, hogy felnézett volna, és zavartan piszkálta a tányérján lévő ételt. - Hiszen nagyon jól tudom, mennyire ráfér. - 14 -

- Ezt nem magának kell eldöntenie - fűzte hozzá Dániel nyugodtan. Egyedül is be tudom osztani a szabadságomat. - Mióta ehhez az asztalhoz leültek, Dániel most érzett először valamiféle megkönnyebbülést. Egy ideje már teljesen megmerevedtek az arcvonalak Abby és ő közötte. Most legalább kezd tisztulni a helyzet. - Meddig tart a szabadsága? - szólt közbe Mrs. Trenton. - Nyolc hétig. - Olyan sokáig? Hiszen akkor egyáltalán nem számít, hogy ma továbbutazik, vagy nálunk tölt néhány napot a vendégházunkban - mondta mosolyogva az idős nő. Abby úgy meredt a nagyanyjára, mint aki nem hisz a fülének. Az „egy nap"-ból máris „néhány nap" lett. Ha ez így megy tovább, Dániel Hawthorne talán soha nem megy el innen! Abby felállt, hogy leszedje az asztalt. - Rendben van. Egy éjszaka - szögezte le határozottan -, de semmivel sem több. Holnap reggel aztán összecsomagolja a holmiját, és továbbutazik. - Ne aggódjék, különben sem szándékoztam tovább maradni, mint ahogy elkerülhetetlenül szükséges. Azonnal hozzálátok a munkához, és holnap reggel már meg is szabadulhat tőlem jelentette ki Dániel feltűnően vidáman. Mrs. Trenton arcán széles mosoly terült el. - Akkor minden tökéletesen rendben van. Te pedig, Abby, egy kicsit körülvezethetnéd Mr. Hawthorne-t, hogy megismerkedjen a helyi viszonyokkal. * Abby titokban elhatározta, hogy az idegenvezetést a lehető legrövidebbre fogja, és közben kizárólag az üzleti ügyekre szorítkozik. Semmiképpen sem terelődhet a szó személyes dolgokra, hiszen minél többet tud meg Dániel Hawthorne-ról, annál nehezebben szabadulhat a bűvköréből. Már most is egyfolytában körülötte forognak a gondolatai! Alig tud a munkájára figyelni, ha a férfi a közelében van. - Ezt az üzletet négy évvel ezelőtt vásárolták a nagyszüleim, akkor jutottak arra a gondolatra, hogy Carbon Canyonban egy ilyen jellegű boltot nyissanak - kezdte az ismertetést kedvetlenül. Később aztán létesítettek egy parkolót, és vendégházat építettek a látogatóba érkező barátoknak. Dániel figyelmét nem kerülte el, hogy Abby milyen kelletlenül játssza az idegenvezető szerepét. Udvariasan de hűvösen viselkedett. Magyarázatai tárgyszerűen és személytelenül hangzottak. Mindenütt csak rövid ideig állt meg, és látszott, hogy görcsösen igyekszik az egész bemutatót a lehető leggyorsabban letudni. Aztán elvezette Dánielt a vendégházba, ahol az szabadsága első éjszakáját fogja tölteni. A lakosztály nappaliból, hálószobából, fürdőszobából valamint egy parányi konyhából állt. A hálószobából szárnyas ajtó nyílott a kertre. A berendezést a meleg barna színárnyalatok uralták. Az asztalon, a vázában vörös rózsákból álló csokor pompázott. - Nagyon szép - állapította meg elismerően a vendég. - Jobb, mint a szállodában!

- 15 -

- A fiókos szekrényben talál törülközőket, szappant és fogkrémet pedig a fürdőszobai szekrényben. Ha bármire szüksége lenne, telefonáljon fel a házba. A hálószobában van a készülék, mellette pedig a házi hívószámok jegyzéke. Hét órakor reggelizünk. - Túlzás, hogy még az étkezéseimről is gondoskodjanak! Nyugodtan lemehetek a városba, és egy vendéglőben megreggelizhetem. - A nagymamám ragaszkodik hozzá - vonta meg a vállát Abby. - Szeret mások felett anyáskodni. Tehát amíg itt tartózkodik, magától értetődően el kell fogadnia a vendégszeretetét, különben nagyon megbántaná. Dániel sóhajtott. - Jól van. Az üzleti könyveket kikészíthetné nekem az irodában az íróasztalra. Mindjárt lemegyek. Aztán holnap majd találkozunk. - Holnap reggel nem leszek itthon - vágta rá gyorsan Abby. - De mindig lesz itt valaki, aki törődik magával. Végül is éppen elegen vagyunk. Dániel addig bámult utána, míg az ajtó be nem csukódott mögötte. Tisztára olyan, mint a sün, azonnal a tüskéit mutatja, ha közelítenek felé! Egyszerűen nem lehet rajta eligazodni! A tanfolyamon határozottan arra kérte az előadót, hogy jöjjön Carbon Canyonba, és segítsen nekik. Most pedig, hogy Dániel rászánta magát, úgy kezeli, mint valami betolakodót, aki engedély nélkül mások dolgába avatkozik. Ahogy Dániel kinyitotta a könyveket, az első pillantásra égnek állt a haja. Az egész könyvelést kézzel vezették, mintha a számítógép nem hódította volna meg már évek óta a világot. Mikor azonban átnézte az egyes számoszlopokat, éppoly gyorsan eloszlottak a kételyei, mint ahogy támadtak. Minden tételt olyan pontosan és szakszerűen jegyeztek be, mintha hivatásos könyvelő munkája volna. Már az első néhány perc alatt világossá vált, hogy a kimutatások átnézése sokkal hosszabb időbe kerül, mint ahogy Dániel eredetileg képzelte. Néhány óra alatt lehetetlen végezni vele. Egészen biztosan még másnap egész nap is dolgozni kell rajta. Különös módon azonban Dániel egyáltalán nem találta ezt a gondolatot kellemetlennek. * Amikor másnap este Abby belépett az irodába, úgy érezte, menten megüti a guta. Egész nap szándékosan tartózkodott távol otthonról, hogy Dániel Hawthorne-nal már össze se találkozzon még egyszer, mielőtt elutazik. Az pedig még mindig ott ült a könyvek fölé hajolva! Talán már sohasem akar elmenni? - Maga még mindig itt van - állapította meg barátságtalanul. Amikor azonban Dániel felpillantott, Abby nem tudta a kíváncsiságát véka alá rejteni. - Hogy állunk? - kérdezte várakozásteljesen. - Rosszul, de azért mégsem reménytelenül. Láttam már sokkal rosszabbat is. - És van valami ötlete, hogy mit csinálhatnánk jobban? Dániel sóhajtva felállt, és kezét a nadrágzsebébe mélyesztette.

- 16 -

- Sajnos az ellenőrzés nem megy olyan gyorsan, mint gondoltuk. Ahhoz még időre van szükségem, hogy határozott javaslatokat tudjak tenni. A nagymamájának már mondtam, hogy még néhány napig itt kell maradnom. Abby nagy szemeket meresztett rá. Még néhány napig? Ez nem lehet igaz! - De hát miért? Miért teszi értünk mindezt, amikor nagyon jól tudja, hogy nem tudjuk megfizetni? - Emlékszik még, hogy a tanfolyamon azzal vádolt meg, hogy az elméleteimet magam sem tudom a gyakorlatba átültetni? Azért jöttem, hogy megmutassam, igenis képes vagyok rá. Abby megfordult, és szótlanul bámult kifelé az ablakon. Miért is nem tudta az előadáson tartani a száját? Most aztán megeheti, amit főzött! Dániel elgondolkozva figyelte a neki hátat fordító, vonzó fiatal nőt. Valami nyomaszthatja. Szomorúan lehajtja a fejét, és a halántékát dörzsölgeti. A férfi számára egyetlen dolog volt tökéletesen világos: nem csupán azért jött, hogy az elméletei alkalmazhatóságát bebizonyítsa. Abby úgy megbabonázta, mint más nőnemű lény még soha. Szinte ég a vágytól, hogy közelebbről megismerhesse. - Ma már éppen eleget dolgozott, Mr. Hawthorne - dugta be a fejét Abby nagymamája az ajtón. - Pihenje egy kicsit ki magát, aztán jöjjön át hozzánk vacsorázni! - Tényleg nem akarok a terhükre lenni. - Jaj, dehogyis van a terhünkre! Nagyon szívesen látjuk. Mindig örülök a vendégeknek - felelte szívélyesen Mrs. Trenton. - De nagymama, nem tudod megérteni, hogy Mr. Hawthorne talán szívesebben vacsorázna egyedül? - szólalt meg óvatosan Abby. - A vacsora az egyetlen olyan étkezés, amit valamennyien együtt költünk el. Majd átviszem neki a tartalék kávéskannát, akkor a reggelit ő is elkészítheti magának, mint mindenki más. Ebédre pedig úgysem eszünk egyebet mint levest és szendvicseket. Dánielt magát is meglepte, milyen örömmel néz a közös vacsora elébe. Kezdte kedvét lelni a nagy társaságban lezajló étkezésekben. Azon kapta magát, hogy úgy gondolja, tulajdonképpen Carbon Canyonban is ugyanolyan jól eltölthetné a szabadságát, mint akárhol máshol a világon. Hiszen csak kikapcsolódásra van szüksége, azt pedig itt is megtalálja. Akárhova utazik is később, egy dolog biztos: helyesen döntött, amikor mindenekelőtt Carbon Canyonba jött. Dániel tökéletesen meg volt elégedve magával és a világgal, és ahogy a zuhany alatt állt, valami olyasmit tett, amit már évek óta nem: elégedetten fütyörészni kezdett. Abby a szobája ablakánál állt, és kifelé bámult az éjszakai égre. Kétségek között hánykolódott. Dániel jelenléte teljesen felkavarta az érzelmeit. Pedig milyen szilárdan megfogadta, hogy soha többé nem kerül egyetlen férfinak sem a bűvöletébe! Rosszkedvűen mászott vissza az ágyba, és magára húzta a piros-fehér kockás takarót. Három év óta, mióta Rod meghalt, mindig sikerült uralkodni az érzelmein. Dániel Hawthorne esetében azonban minden önvédelmi próbálkozás csődöt mondott. Ez a férfi valami megmagyarázhatatlan vonzerőt fejt ki rá. Attól, ahogy ránéz, már a hideg futkos a hátán! Nagy a veszély, hogy Abby egy szép napon mégiscsak megfeledkezik magáról. Pedig nem akar egy hirtelen fellobbanó szenvedélyből elkövetett hibáért újra évekig bűnhődni! - 17 -

- Nem tehetek mást, majd igyekszem kitérni az útjából, hogy minél kevesebbet lássam mormolta maga elé, és hatalmasat sóhajtott. - Egy hét múlva biztosan elutazik, és akkor az élet mehet tovább a megszokott módján. Lenn a nappaliban ezalatt Sarah Trenton és Ágnes McArthur jelentőségteljes pillantásokat váltottak. - Mit gondolsz, miért éppen hozzánk jött Dániel Hawthorne? - kérdezte Sarah Trenton. Bármibe mernék fogadni, hogy nem a kis üzletünk érdekli annyira. A két fiatal között alakul valami. Dániel láthatóan teljesen odavan Abbyért, ő pedig úgy viselkedik, mint egy süldő lány. Még a szemébe sem mer nézni Dánielnek! - Nekem még nem tűnt fel - jegyezte meg Hamish, és újra elmerült az újságjában. A két asszony elnéző pillantást vetett rá. Jellemző! A férfiaknak semmi érzékük sincs az apró jelek megfigyeléséhez! 3. FEJEZET Dániel már két napja foglalkozott minden erejét megfeszítve a Szorgos Méhecske üzleti könyveivel anélkül, hogy közben Abbyvel akár csak egyszer is találkozott volna. Mikor aztán az szerda délután mégiscsak belépett az irodába, ahol Dániel dolgozott, a férfi kitörő örömmel fogadta. Sugárzó mosolyát Abby jeges pillantással viszonozta. - A nagymama küldött. Azt mondta, hogy maga kérdezni akar valamit a könyveléssel kapcsolatban. Tessék, itt vagyok. Miről van hát szó? - kérdezte ridegen. Dániel eléje tolta az egyik könyvet. - Nézze csak meg ezt a tételt! Abby megborzongott. Ahhoz, hogy belenézzen a könyvbe, oda kell mennie a férfihoz, és egészen közel kell hozzá állnia. Tudta, hogy egyszerűen nem tudja elviselni Dániel közelségét. A gondolatától is elszédült, hogy hozzá találna érni a vállához, vagy meg találná érinteni a kezét. Dániel úgy tett, mintha nem venné észre a vonakodását. Biztos volt benne, hogy Abby az utóbbi napokban szándékosan tért ki az útjából. Noha nem tudta megmagyarázni, miért kerüli, az mégiscsak nyilvánvaló volt számára, hogy nem akar vele semmiféle kapcsolatot. Abby lábszárközépig érő farmerszoknyát viselt, hozzá pedig olyan bő szabású blúzt, ami éppen csak sejtetni engedte a kebleit. Dániel sajnálkozva állapította meg, hogy olyan szemérmesen és állig begombolkozva öltözködik, mint a régimódi nevelőnők. Manapság már az apácák is szabadosabb ruhákban járnak, mint ez a zárkózott teremtés. Mikor végre odalépett Dánielhez, parfümillat csapta meg a férfi orrát. Vadvirágok kellemes, friss illata. Jól illik viselője természetes lényéhez! Valami nehéz parfüm teljesen idegenül hatna. Abby gyors pillantást vetett arra az oldalra, ahol a könyv fel volt ütve. - Mrs. Olneynak előleget adtunk a kézimunkáira - magyarázta magától értetődően. - Sürgősen szüksége volt nyolcszáz dollárra, hogy Floridába repülhessen az unokájához, akinek éppen kisbabája született. Mrs. Olney annyira vágyott rá, hogy lássa a dédunokáját! Már majdnem kilencvenéves, ki tudja, lenne-e még később lehetősége erre. - Adott valami biztosítékot? - 18 -

- Biztosítékot? Mihez? - ráncolta a homlokát Abby. Dániel sóhajtott. - Arra az esetre, ha nem tudná visszafizetni a pénzt - magyarázta türelmetlenül. - Vagy úgy. Értem már, mire gondol. Mrs. Olney gyönyörűen horgol. A horgolt csipkével díszített asztalterítőinek csodájára járnak. Kézimunkával fogja visszafizetni a tartozást. - Értem - morogta erőt véve magán Dániel. Legalább három fontos indokot tudott volna felsorolni, ami miatt célszerűbb lett volna nem kölcsönözni pénzt az idős hölgynek. Mi történne például, ha Floridában elhalálozna? Végül is már nagyon öreg. Akkor aztán bottal üthetnék a nyomát a nyolcszáz dollárnak. Dániel azonban jobbnak látta, ha megtartja magának a megjegyzéseit. Nem akart újra összekapni Abbyvel. A soron következő kérdés egyébként az lett volna, hogy miért van feltüntetve egy térítőért fizetség gyanánt tizenkét tucat tojás. Felejtsd el, Hawthorne! - biztatta önmagát. - Ne bosszankodj rajta! Abbynek feltűnt a férfi fájdalmasan eltorzuló arca. - Talán nincs valami rendben? - Csak azon tűnődöm, miképp lehetne ennek a boltnak valaha is nyeresége, ha ilyen nagyvonalúan bánnak a pénzzel. ' - Nálunk ez már így szokás - vágott vissza élesen Abby. - Ha pedig el akar utazni, hát tessék! Én igazán nem tartom yissza! - Rejtély számomra, miért akar mindenáron megszabadulni tőlem, amikor én segíteni akarok maguknak. Abby erre már nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban a nagymama benézett az ajtón. - Ez így nem mehet tovább! - kiáltott fel. - Mr. Hawthorne még mindig a könyvek fölött görnyed. Mára már elég lesz, kedveském! Nem temetkezhet el egész nap ebben az odúban! Ideje, hogy kimenjen a friss levegőre! Abby, nem St. Michaelbe akartál menni ma délután a könyvbolhapiacra? Légy szíves, vidd magaddal Mr. Hawthorne-t is, hogy egy kicsit kikapcsolódjon! - Nem hiszem, hogy Mr. Hawthorne számára a könyvbolhapiac lenne a legszórakoztatóbb időtöltés - vetette közbe idegesen Abby. - St. Michael? - figyelt fel érdeklődve Dániel. - Az micsoda? - Egy egyházközség - magyarázta Abby, türelmetlen kézmozdulattal kísérve szavait. - Az idősebbek társasköre havonta egyszer megrendezi a régi könyvek vásárát. Csupa öreg ember! Ez igazán nem magának való mulatság! Dániel azonban kapva kapott az ajánlaton. Talán végre lehetősége nyílik többet megtudni Abbyről! Ha együtt csinálnak valamit, akkor biztosan könnyebb lesz beszédbe elegyedni vele. - Mikor indulunk? - kérdezte lelkesen, és a kezeit dörzsölte. Abby lesújtó pillantással mérte végig. - Ha mindenképpen akarja, hát jól van. De aztán utólag ne panaszkodjon, hogy egész délután unatkozott! Kettőkor találkozunk a kocsinál - vetette oda a vállán át, miközben kifelé sietett az irodából. Sarah Trenton egy nagy, barna zacskót helyezett az íróasztalra.

- 19 -

- Hoztam magának ebédcsomagot. Legjobb lenne, ha most azonnal elfogyasztaná, mert még el találja felejteni! A maga korabeli fiatalembernek jó erőben kell lennie. * Ahogy Sarah kiment a szobából, Dániel kinyitotta a csomagot, és megállapította, hogy a burgonyasalátához nincs evőeszköz. Ha átmenne a közösségi terembe villát keresni, akkor biztosan összeütközne Ágnes McArthurral. Márpedig ha ő egyszer elkezd beszélni, nem lehet tőle egykönnyen elszabadulni. Dániel emlékezett, hogy az egyik íróasztalfiókban látott mindenféle vegyes kacatot. Hátha villa is akad közte! Elkezdte kihúzogatni a fiókokat. A felső háromban csak régi számlákat és papírokat talált. A legalsó fiók valamitől szorult. Némi próbálkozás után azonban mégiscsak sikerült kinyitni. Telis-tele volt fényképekkel. Dániel kihúzta azt a képet, amelyik beakadt a fiókba, és gondosan kisimította. Abbyt ábrázolta egy jóképű férfi oldalán. A hátoldalon dátum állt. Dánielnek elakadt a lélegzete. Már négy éve készült a felvétel. De hol van most ez a férfi? Talán még mindig tart a kapcsolat? Hát ezért nem bírja megolvasztani Abby szíve körül a jégpáncélt? - A nagymama küldött, hogy hozzak magának sót és borsot - hallatszott egyszer csak Dániel háta mögött. Abby teljesen nesztelenül jött be a szobába. Ahogy meglátta a vendég kezében a képet, hirtelen elakadt a szava. A férfi egyszerre úgy érezte magát, mintha illetéktelenül kutatna más dolgai után. Abby arckifejezésén láthatta, hogy az pontosan ezt gondolja róla. A lány szótlanul nyújtotta ki a kezét a képért, Dániel pedig odaadta. Abby szinte kábultan meredt a felvételre. Az azon látható mosolygó, ifjú hölgy még hitt a mesebeli hercegben és az örökké tartó boldogságban. Az álmot azonban keserű ébredés követte. A mai Abbynek már semmi köze sincs a képen látható lányhoz. - Férjnél van? - kérdezte akadozó nyelvvel Dániel. - Nem. Rod a vőlegényem volt. - Abby apró darabkákra tépte a képet. - Három évvel ezelőtt motorszerencsétlenség áldozata lett. - Nagyon sajnálom. A férfinak nem szabad látnia, mennyire felkavarják az emlékek! Kis híján könnyek szöktek a szemébe! Abby gyorsan letette a só- és borstartót az íróasztalra, és sietve távozott az irodából. Kinn megkönnyebbülve támaszkodott a falnak. Kezdetben tényleg úgy indult minden, mint a mesében. Éppen befejezte a tanulmányait, amikor a legjobb barátnője esküvőjén megismerte Rodot. A fiatalember elbűvölően csevegett, és Abbyt bókokkal árasztotta el. Csak később derült ki, hogy Rod mindenekelőtt önmagát szereti. Abby letörölte az arcán végiggördülő könnyeket. Mit is mondott mindig a nagyanyja? Az a gyerek, amelyik már megégette magát, fél a tűztől. Igen, Abby nagyon megégette magát! Amikor a kapcsolatuk Roddal elkezdődött, húszéves volt. Most, huszonnégy évesen, sokkal elővigyázatosabb a férfiakkal. Visszament a konyhába, azonnal kinyitotta a hűtőszekrényt, és elővett egy karamellpudingot. A konyhaasztalnál ült, és oda sem figyelve bekanalazta az egészet, miközben lelki szemei előtt - 20 -

megelevenedtek a múlt eseményei. Rod, ahogy a szemébe vágja, hogy csak a pénzéért vette el. Rod, ahogy gúnyolódik rajta, kineveti, hirdeti, milyen unalmas teremtés. Rod, amint üzleti utakra megy. Vagy inkább, amit ő „üzleti út"-nak nevezett! Abby csak akkor ocsúdott fel az emlékezésből, amikor az utolsó kanál pudingot is eltüntette. Már megint túl sokat ettem, gondolta elkeseredve. Mindenről csak a férfiak tehetnek! Egy pillantást vetett a konyhai órára. Rövidesen indulni kell a könyvpiacra. Gyorsan elmosta a csapnál a pudingos tálkát, és a szárítóba tette. Aztán felkapta a kézitáskáját, és a kapuhoz sietett. Dániel már várta. A régi, rozoga teherautónak támaszkodott. Jelenléte most nem nyugtalanította Abbyt. Ha megérkeznek St. Michaelbe, úgyis annyi dolga lesz, hogy nem ér rá vele foglalkozni. A férfi kénytelen lesz egyedül boldogulni. Végül is senki nem kényszerítette, hogy eljöjjön! Csupán a tizenöt perces együtt töltött autóút aggasztotta Abbyt. - Készen van? - kérdezte hangsúlyozottan közömbösen. - Készen vagyok - vigyorgott szélesen a férfi. A kocsiban ülve Abby görcsösen kutatott emlékezetében, hogy valamilyen ártatlan beszédtémát találjon. Remélhetőleg Dániel nem tér többé vissza a fényképre! - Carbon Canyon csak két éve kapott hivatalosan városi rangot - magyarázta, miközben a kocsit beindította, és hátramenetben kihajtott az udvarból. - Már harminc éve, hogy a nagyszüleim ideköltöztek. Akkor még csak néhány magányos gazdaságból állt a település. A nagyapám tanító volt Los Angelesben. Amikor nyugalomba vonult, itt telepedett le. Tizenhat éves koromig a legközelebbi szomszéd majdnem tíz kilométerre lakott. Ma már sűrűn egymás mellett állnak a házak. - Nagyon kedves, békés helység. Mintha nem is lenne nagyváros a közelében! - Nagyon szeretem ezt a dimbes-dombos tájat, különösképpen pedig a kanyont. Már a meredek fal peremére is kezdenek házakat építeni. Micsoda lélegzetelállító kilátásuk lehet onnan fentről! Egymást érik az újabb és újabb építési területek. Két év alatt megkettőződhet a lakosok száma. - Ez tulajdonképpen nagyon szerencsés az üzletük számára. Azt olvastam valahol, hogy a kézimunkák és a házilag készített tárgyak egyre inkább divatbajönnek. Már rég meg akartam kérdezni, hogy nagybani megrendelést is el tudnának-e vállalni. Például nagyáruházaktól vagy csomagküldő szolgálatoktól. - Nem - vágta rá habozás nélkül Abby. - Az teljesen lehetetlen. Mi csak egyedi darabokat árulunk. Nálunk mindenki maga határozza meg, hogy mennyit és milyen gyorsan dolgozik. Nagy tételt nem tudunk előállítani. Gondolhattam volna! - mérgelődött magában a férfi. Azt az elképzelést tehát törölheti, hogy írjon a Los Angeles-i nagyáruházaknak és figyelmükbe ajánlja a Szorgos Méhecske termékeit. Dániel lopva szemügyre vette Abby arcélét, szép formájú orrát, akaratos állát és érzéki száját. A lány mereven az útra szegezte a tekintetét. Dániel sohasem fogja elfelejteni, hogy nézett rá, amikor ma délután rajtakapta azzal a képpel a kezében. Bárcsak sohasem húzta volna ki azt a fiókot! Abby most biztosan azt hiszi, hogy kémkedik utána. Befordultak az egyházközségi központ parkolójába. A lány egy kikövezett térre mutatott, ahol jó néhány, könyvekkel megrakott, összecsukható asztal volt felállítva. - 21 -

- Ott fogok dolgozni. Majd szólok, mikor indulok haza. Addig mulasson jól! - Ezekkel a szavakkal kiszállt a kocsiból, és bevágta maga mögött az ajtót. Ennél világosabban már ki sem fejezhette volna, hogy a délután hátralévő részében nem akarja többé látni magával hozott vendégét. Dániel magában elmosolyodott. Igazán szívesen elböngészget egyedül a könyvek között. Talán talál valami kellemes olvasnivalót a szabadsága idejére. Már évek óta nem olvasott egy jó regényt. Amíg Abby elért a számára kijelölt asztalhoz, sok barát és ismerős tartóztatta fel, szeretettel köszöntötték, és néhány szót váltottak vele. Úgy látszik, majdnem mindenki ismeri. Dániel mégiscsak kissé magányosnak érezte magát, amikor Abby faképnél hagyta. A jelenlévők többsége idősebb ember volt, s Dánielnek fogalma sem volt, hogyan elegyedjék velük beszélgetésbe. Szerencsére azonban rövidesen összetalálkozott Ágnes McArthur-ral, aki odahívta a saját árusítóasztalához. Dániel nagyon jól tudta ugyan, hogy az asszony egyfolytában szóval fogja tartani, mégis nagy kő esett le a szívéről. így legalább mégsem kell magányosan kószálnia. Meg aztán Ágnes asztala azzal az óriási előnnyel is rendelkezett, hogy közvetlenül Abbyé mellett állt. A nő asztala előtt egy idős férfi ült tolószékben, aki nagyon gyengének látszott. Abby úgy csevegett és tréfálkozott vele, mintha nagyon régi barátok lennének. Az öregember szinte kivirult, miközben a fiatal teremtéssel beszélgetett. Ágnes követte Dániel tekintetét. - Az ott Jack Williams, Carbon Canyon legidősebb lakója - világosította fel a vendéget. - Az év elején szélütés érte, és még nem teljesen épült fel. Abby nagyon szereti. Gyakran meglátogatja, és megpróbálja egy kicsit felvidítani. - Nem is tudtam, hogy Abby elveszítette a vőlegényét - kezdte óvatosan Dániel. - Súlyos csapás lehetett számára. Dániel sokáig nem tudott magához térni Eva halála után, pedig tulajdonképpen nem is igazán szerette. Mindenesetre át tudta érezni a lány fájdalmát. Véletlenül összetalálkozott a pillantásuk az asztalon át. Csak a másodperc tört részéig tartott az egész, mégis mindketten úgy érezték, mintha egy örökkévalóságig fonódott volna össze a tekintetük. Abby zavartan fordult el. - Ki kell mennem a kocsihoz, hogy behozzak még néhány láda könyvet - morogta. Dániel felugrott. - Majd én hozom. - A legutóbbi láda, amelyet a lány a parkolóból becipelt, ugyancsak nehéznek látszott. Abby gorombán elutasította. - Nem, köszönöm, boldogulok vele egyedül is. Végül is megszoktam, hogy ládákat emelgessek. Dániel semmit sem válaszolt. Szó nélkül követte a lányt a parkolóba. Mikor a nő észrevette, hogy a férfi utánamegy, barátságtalanul megismételte: - Meg tudom csinálni egyedül is. - Állandóan bizonygatnia kell, hogy nincs szüksége mások segítségére? - kérdezte sértődötten Dániel.

- 22 -

- Csak nem szeretném, ha hamis benyomást keltenénk az emberekben. Az öregek nagyon figyelnek, aztán levonják a következtetéseiket. - Es mindenáron el akarja kerülni, hogy téves következtetést vonjanak le? Dániel értette, mire gondol Abby. Azt hihetik, azért cipeli helyette a nehéz ládákat, mert szorosabb szálak fűzik őket egymáshoz. Kiemelt egy ládát a kocsiból, majd az árusítóasztalok felé nézett. Abbynek igaza volt. Néhányan, Ágnes McArthurt is beleértve, egész idő alatt le sem vették róla a szemüket. - Na és? Mit gondolhatnak? - mondta Dániel bosszúsan. - Olyan borzasztó lenne, ha azt képzelnék, van köztünk valami? - A férfi közben megragadta a lány csuklóját, és közelebb húzta magához. Abby rémülten hátrált. - Talán azt hiszik, azért jöttem utánad Los Angelesből, mert szerelmes vagyok beléd. Na és? Nekem tökéletesen mindegy, hogy idegen emberek mit gondolnak! - Ezzel lehajolt, és ajka gyengéden megérintette a lány ajkát. Aztán egy lépést hátrált, és elégedetten hozzátette: - No, most legalább történt valami, amiről érdemes pletykálni! Amíg Dániel az első ládát bevitte és Abby asztalára tette, a lány mozdulatlanul állva maradt a kocsinál. A csók után nem tudna olyan gyorsan újra a férfi szemébe nézni! Gyorsan elbújt egy lakókocsi mögé, ahol senki sem láthatta. Megkönnyebbülten támaszkodott neki. A szíve vadul kalapált, pedig tulajdonképpen nem is volt igazi csók. A férfi ajka éppen csak gyengéden megsimogatta az övét. De akkor is, mi jogon tesz ilyet?! Mégiscsak helyesen súgta az ösztöne: ez a Hawthorne lassanként veszélyessé válik! Dániel szinte kábultan rogyott le az Ágnes McArthur melletti székre. Még soha egyetlen nő sem kavarta fel ennyire a lelkivilágát, mint ez a lány, annak ellenére, hogy teljesen elutasítóan viselkedik vele. Dániel különben ahhoz szokott, hogy körülrajongják a nők. Neki soha sem kellett erőfeszítéseket tennie. Valósággal ráakaszkodtak és odavoltak érte, hogy szórakozni mehessenek vele. Abby azonban egészen más! Félénk, érzékeny, magába forduló. Az is lehet, hogy időközben már új társat talált. Nem lett volna szabad ezzel a csókkal lerohannia! Csak magának tehet szemrehányást, ha Abby ezek után még jobban visszahúzódik! Okvetlenül bocsánatot kell kérnie! Tulajdonképpen mi vonz benne annyira? - töprengett újra és újra a férfi. Hiszen nem is az ilyenfajta nőket kedvelem. Túlságosan komoly. Minden szavát patikamérlegen méricskéli. Dániel számára az ilyen futó csók csak jelentéktelen semmiség. Abby biztosan egészen másképp van vele. Számára minden fontos: a munkája, a családja, az érzelmei. Dániel Eva halála óta semmilyen kapcsolatot sem vett komolyan. Annál érthetetlenebb, miért éppen Abby vált ki belőle ilyen heves érzelmeket. Mikor aztán a „sértett fél" visszatért az asztalához, valósággal a hátában érezte a férfi tekintetét. Csak tudná, mi ütött Dánielbe! Bosszantani akarta? Gúny tárgyává akarta tenni az egybegyűltek előtt? Vagy esetleg tényleg vonzónak találja? Nem, az lehetetlen! A lány elgondolkodva simította végig a haját. Rod mindig vidéki, szürke egérkének nevezte, és azt jósolta, sohasem fog megváltozni. Igaza is volt! Hiszen Abby még most is jelentéktelen, régimódi és unalmas! Dániel bizonyára csak azért csókolta meg, hogy szórakozzon rajta. Abby rendreutasította magát, és újra az öreg Mr. Williamsnek szentelte a figyelmét. - 23 -

Dániel eltűnődött, vajon miről cseveghetnek olyan élénken. Neki mindig nehezére esett a nagyszüleivel beszélgetnie. Abby nagymamájával és Ágnes McArthurral bizonyára csak azért szívélyesebb a viszonya, mert azok anyáskodnak felette. Hazafelé menet az autóban kínos csend uralkodott. Végül Dániel szólalt meg. - Bocsásson meg, nem akartam megbántani. - Csomagolja össze a holmiját, és tűnjön el! - Majd ha végzek a munkával. - Nincs szükségünk a segítségére! - Nekem más a véleményem. Vagy nem akarja megmenteni az üzletet? - Arra úgysincs már semmi esély. - A csók miatt haragszik olyan nagyon? Miért izgatja fel magát annyira? Egy kis puszi mindenki szeme láttára igazán nem nagy eset. Részemről nem fenyegeti semmi veszély. Hiszen tudja: sohasem keverem össze az üzletet a magánélettel. * Péntek reggel Abby levelet kapott a St. Michael gyülekezettől. A borítékban két színházjegy volt, köszönet gyanánt a könyvvásáron kifejtett munkájáért. A kísérőlevél kifejezetten arra utalt, hogy a másik jegyet Dániel Hawthorne-nak szánják. A széles nyilvánosság előtti csók nyilván az a látszatot keltette, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Abby rémülten szaladt át a boltba, ahol nagyanyja éppen azzal foglalatoskodott, hogy illatos levendulás zacskókat rakott halomba a pulton. - Nézd csak ezt! - dugta izgatottan a nagyanyja orra alá a jegyeket. - Dánielt is kifejezetten meghívják velem együtt a színházba! - Na és? - felelte Mrs. Trenton a legteljesebb lelki nyugalommal. - Mi rossz van abban? Legalább lesz egy szép estétek. Úgyis olyan ritkán mész valahova. - De hát szombaton Dániel már itt sem lesz - vetette közbe reménykedve Abby. - Abban én egyáltalán nem lennék olyan biztos. Nekem azt mondta, hogy néhány napig még okvetlenül maradnia kell, mert beszélni akar Mr. Hawkinsszal a bankban, az pedig hétfőig szabadságon van. - Azt hiszem, nem kellene mértéken túl igénybe vennünk a szolgálatait - ráncolta a homlokát Abby. - Szerintem erről szó sincs. Sőt, éppen ellenkezőleg! Az az érzésem, hogy nagyon jól érzi magát nálunk. Los Angelesben nagyon magányos lehet. Miért kellene a szabadságát is egyedül eltöltenie? Felajánlotta, hogy fizet a vendégházért, de természetesen nem fogadtam el. - Nekem már más terveim vannak szombatra. Nem tudnál te elmenni vele a színházba? - Tudod jól, hogy mindig szombaton tartjuk a jótékony célú, tombolával egybekötött társas összejövetelünket. Különben sem tudom elképzelni, hogy ebben az időpontban valami fontos elfoglaltságod lenne. Az utóbbi három évben abban merült ki a szombat esti szórakozásod, hogy megmostad a hajad, és nézted a televíziót. Jót tenne, ha többet járnál emberek közé, angyalom. Abby már bosszankodott, hogy egyáltalán megmutatta a j egyeket a nagy - anyjának. Egyszerűen el kellett volna süllyeszteni őket. Ez persze már lehetetlen, hiszen a nagymamája - 24 -

egészen biztosan megemlíti a meghívást a vendégüknek. Most már csak egy megoldás kínálkozik: elmondja a dolgot Dánielnek, de olyan elrettentő színekben festi le a vidéki színházat, hogy a nagyvárosi színvonalhoz szokott világfinak semmi kedve se legyen elmenni. 4. FEJEZET Kedd reggelre Dániel összehívta mind a négy társtulajdonost egy kis megbeszélésre a nagyterembe. Mindenki pontosan megjelent, kivéve Abbyt. ő néhány percet késve, lihegve esett be az ajtón. - Elnézést kérek, hogy várniuk kellett rám, de még ki kellett számítanom az egyik vevőnek az árengedményt. Dániel ámultan kapta fel a fejét, nem akart hinni a fülének. - Árengedmény? - mordult fel. - Hogy adhatnak még ebben a helyzetben árengedményt? - Ezt maga úgysem érti! - vágta oda Abby élesen, Dániel pedig jobbnak látta annyiban hagyni a dolgot, nehogy mindjárt békétlenséggel kezdődjék a megbeszélés. Közben nem kerülte el a figyelmét, hogy a lány türkizkék blúza milyen tökéletesen kiemeli a szeme színét. Valahányszor a nőre nézett, görcsbe rándult a gyomra. - Azt hiszem, most már elkezdhetnénk - nyitotta meg az ülést határozottan Mrs. Trenton. Abby majd vezeti a jegyzőkönyvet. Dániel megköszörülte a torkát. - Rendben van. Akkor, ha megengedik, röviden összefoglalom a vizsgálataim eredményét. Amint valamennyien tudjuk, az üzlet nem tudta kifizetni a jelzálogkölcsön utolsó három havi részletét. Csak azért kaphattak még egy hónapi haladékot, mert Mr. Hawkins a helyi bankban jól ismeri magukat. Már most is látszik azonban, hogy ebben a hónapban semmiképpen sem lesz akkora bevételük, hogy az esedékes négy havi törlesztést ki tudják fizetni. Ez hát a gondunk. Miután több mint egy óra hosszat tárgyalták és mérlegelték a nehézségeket, Dániel arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet még súlyosabb, mint ahogy képzelte. A három öreg hallani sem akart arról, hogy az árakat emeljék. Amikor pedig Dániel azt javasolta, hogy a jövőben ne nyújtsanak előlegeket és árengedményeket, ne adjanak semmit hozomra, és ne fogadjanak el természetbeni fizetséget pénz helyett, egyenesen a felháborodásukat zúdította magára. Azt az ötletet, hogy alakuljanak át csomagküldő szolgálattá, kivihetetlennek találták. Dánielnek összesen annyit sikerült elérnie, hogy a tulajdonosok beleegyeztek: tartják magukat a kidolgozott takarékossági tervhez, és nem fognak a lehetőségeiken túl költekezni. Dániel persze nagyon jól tudta, hogy mihelyt megjelenik valaki, akinek segítségre van szüksége, azonnal sokszorosan túllépik az előirányzott keretet. Abby vegyes érzelmekkel hallgatta a fejtegetéseket. Közben valami bűntudatfélét is érzett. Végül is ő csábította Mr. Hawthorne-t Carbon Canyonba. Márpedig a férfi sohasem fog a három öreggel közös nevezőre jutni! Minél inkább igyekszik elfogadtatni a javaslatait, azok annál merevebben ragaszkodnak a hagyományaikhoz. A neves vállalkozási szakértőn látszott, hogy kezd kétségbeesni.

- 25 -

- Lehet, hogy értetlennek talál minket, Mr. Hawthorne, de a mi korunkban már nem a pénz az egyetlen, ami számít. Sokkal fontosabb számunkra, hogy megértsük mások gondjait, és segítőkészek legyünk - magyarázta Abby nagymamája. Csomagolj össze gyorsan, és tűnj el innen! - ösztökélte önmagát Dániel. Felejtsd el azt is, hogy Carbon Canyon egyáltalán a világon van! De ha most feladná az egészet, azzal csak azt bizonyítaná, amit Abby a szemére hányt: hogy az elméleteit nem lehet a gyakorlatba átültetni. Ezért aztán összeszedte magát. - Lenne még egy utolsó lehetőség a forgalom növelésére - próbálkozott tovább türelmesen. Szórólapokat nyomtattathatnánk, és levélszekrényekbe dobathatnánk. Ez persze némi költséggel jár, de érdemes lenne megpróbálni. Azonkívül Carbon Canyontól öt kilométerre, az autópálya mellett felfedeztem egy óriási hirdetőtáblát. Azt kibérelhetnénk néhány hétre, és kiírhatnánk rá valami hatásos, figyelemfelkeltő jelmondatot. Ez volt az első javaslat, amit a három öreg lelkesen el is fogadott. Abby akarata ellenére csodálta, hogy Dániel milyen türelmesen beszél az önfejű hármas fogattal. Eddig még egyetlen rossz szó sem hangzott el. Ennél több megértést már nem is lehetne tanúsítani! - Majd csak előteremtjük valahogy a pénzt a hirdetéshez - jelentette ki a nagyanyja bizakodón. - Volna még valami - kezdte Dániel óvatosan. Egy kicsit habozott, mivel nem tudta, mit fog szólni a szívének egyre kedvesebb nő a mondandójához. - Teljességgel lehetetlen, hogy a hitel négy havi törlesztését még ebben a hónapban meg tudják fizetni. Ennyit az üzlet semmiképpen nem fog hozni. Ezért ezt az összeget a saját számlámról átutaltam. Hagyják, kérem, hogy befejezzem! - emelte fel védekezőn a kezét, mivel látta, hogy Abby dühödt tiltakozásra készül. - Természetesen nem puszta felebaráti szeretetből tettem, hanem azért, hogy időt nyerjünk. Abby nagyot nyelt. Tulajdonképpen örülnie kellene, hiszen ezzel elkerülhetik az üzletet fenyegető csődöt. Most azonban Dánielnek tartoznak, és ezt a gondolatot cseppet sem találta kellemesnek. - Természetesen kamatostul visszafizetjük - jelentette ki mereven a lány. - Magától értetődő, magam is úgy képzeltem - felelte a férfi hasonló hűvös udvariassággal. - És azt hiszem, ezzel végére is értünk a megbeszélésünknek. Dániel megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a többiek felálltak, és elhagyták a termet. Az a magyarázata, hogy időt akar nyerni, csak féligazságot tartalmazott. A valóságban ahhoz kell neki az idő, hogy közelebbről megismerhesse ezt a zárkózott teremtést. Abby úgy érezte, hogy Dániel jelenléte nem hogy javított a helyzeten, hanem inkább rontott. Elővett a hűtőszekrényből egy hatalmas zacskó burgonyaszirmot, bevonult vele a szobájába, és komor gondolataiba merült. Az, hogy most még Dánielnek is tartoznak, nem könnyíti meg éppen a helyzetet. Ki tudja, vissza tudják-e valaha is fizetni a nagylelkű kölcsönt. Az üzlet ijesztően rosszul megy! Előző nap összesen egyetlen vevő jött: egy öregember a szomszédságból. Kiválasztott egy játékmackót az unokájának, és pénz helyett felajánlotta, hogy két hétig dolgozik a kertben. Minden olyan rettenetesen bonyolult! Abby összegyűrte az üres zacskót, és a papírkosárba dobta. A nagymama minden bajban a régi angol mondást szokta idézni: „Minden felhőnek ezüst a - 26 -

bélése", utalva a felhő szélénél látható fényes sávra. Most viszont sötét viharfelhők gyülekeznek az égen, és sehol sem csillant meg egyetlen reménysugár sem. * Dániel szombat reggel a kertből behallatszó madárcsicsergésre ébredt. Jólesően kinyújtózott az ágyban, és a tarkója mögött összefonta a karját. Megállapította, hogy a Carbon Canyonba való érkezése óta eltelt két hét alatt nem sok előrelépés történt. Csak az előző nap kezdték az első szórólapokat széthordani. A megbeszélés óta Abby messziről elkerülte. Nyilván haragudott rá. Amikor a lány lement a konyhába, látta, hogy egy tálcára össze van készítve a reggeli, és mellette fekszik egy levélke a nagymamája kézírásával. Ez állt rajta: Légy szíves, vidd át Mr. Hawthorne-nak a reggelijét, nekem rendet kell csinálnom a boltban. Abby nagyot sóhajtott. Miért nem lehet már végre előkeresni azt a sokat emlegetett tartalék kávéskannát? Akkor Dániel egyedül is elkészíthetné a reggelijét! A lány fogta a tálcát, és vonakodva elindult a vendégház felé. Csak kopogok, leteszem a reggelijét az asztalra és már el is tűnök - határozta el. - Szép jó reggelt! Abby meglepve kapta fel a fejét. Dániel hanyagul az ajtófélfának támaszkodva állt, és hamiskásan hunyorgott rá. Szürke-fehér csíkos pizsamát viselt, sötét haja még olyan kócos volt, ahogy kibújt az ágyból. Abby hirtelen úgy érezte, mintha súlyos teher lenne a kezében. - Itt van a reggelije - nyújtotta át a tálcát. - Köszönöm. Jöjjön be, és kávézzon velem! - Nem, köszönöm - tiltakozott gyorsan a lány -, éppen most ittam. Különben is sietnem kell. Viszont van egy jó hírem - jutott hirtelen az eszébe. - Ágnes McArthur fia szívszakorvos Los Angelesben. Meglehetősen jól megy neki, és tud nekünk pénzt adni, hogy kibéreljük a hirdetőtáblát. - Nagyon örülök - felelte Dániel. - Es ki fogja megtervezni a hirdetést? - Én . Arra gondoltam, hogy a háttérben lenne egy csipkefüggönyös ablak, előtte hintaszék, abban egy hívogatóan odavetett, már látszatra is puha gyapjútakaró. A csendéletet egy tűpárna és egy játékmackó egészítené ki. Azt írnánk nagy betűkkel alá: „Otthonná varázsoljuk a házát". Ez alá jönne az üzlet neve és címe. Azt szeretném, ha a termékeink az emberek tudatában a kedélyességgel és a meleg otthonossággal kapcsolódnának össze. Amikor meglátják a hirdetést, azt kell érezniük, hogy hozzánk hazajönnek. Dániel merengve nézte a gyönyörű teremtés arcát. Elképzelte, milyen érzés lenne Abbyhez hazajönni. - Jól hangzik - szólalt meg elismerően. A fiatal nő észrevette a különös kifejezést a férfi szemében, és zavartan próbált a hirtelen támadt feszültségen úrrá lenni. - Felhívtam azt a céget, amelyik a hirdetőtáblákat bérbe adja. A tulajdonos itt lakik Carbon Canyonban, és jól ismerjük. Azt mondta, hogy az országúti tábla jelenleg nem foglalt. Jövő kedden már meg is jelenhet rajta a hirdetésünk. - 27 -

- Hány órakor kezdődik ma este a színházi előadás? - kérdezte Dániel a gondolataiba merülve. Ebben a pillanatban csak egyetlen dologra vágyott: együtt lenni ezzel a vonzó nővel, mellette ülni, beszívni a parfümje illatát, egyszerűen csak érezni, hogy létezik. - A színház? - kérdezte a lány ijedten. Hát ez meg hogy jutott hirtelen az eszébe? Biztosan a nagyanyja beszélt róla! Nekiveselkedett a reménytelen vállalkozásnak, hogy megpróbálja lebeszélni a vendéget az előadásról. - Biztosan nem tetszene magának a darab. Különben is csak a szomszéd helységbeli műkedvelő társulat játszik. - Az igazán nem baj! A műkedvelő színészek néha hihetetlenül tehetségesek. Végül is meg kell adni mindenkinek az esélyt az érvényesüléshez. Meg aztán azt hallottam, hogy az előadást a régi malomban tartják, amit most újítottak fel. Azt hiszem, rendkívül hangulatos lesz. Tehát, hánykor indulunk? - Hétkor - adta meg magát Abby. - Az előadás fél nyolckor kezdődik. * Röviddel hét előtt Abby halkan kopogott a vendégház ajtáján. Talán mégiscsak meggondolta magát Hawthorne, és otthon marad, gondolta reménykedve. Aztán lépteket hallott, és az ajtó kinyílt. Első pillantása a férfi nyitott ingére és a mellkasát borító sötét szőrzetre esett. Hirtelen összerándult a gyomra. Hogyhogy még nem gombolta be az ingét? Dániel észrevette a nyugtalan pillantást a lány szemében, és ez izgatottá tette. - Jöjjön be egy pillanatra - mondta fojtott hangon -, mindjárt készen leszek. - A haja még vizes volt a zuhanyozástól, az ingén is nedves foltok rajzolódtak ki, jelezve, hogy sietve törülközött meg. Kinyújtotta Abby felé a karját, és megkérdezte: - Segítene begombolni? Néhány évvel ezelőtt baleset ért, és azóta merev a kezem. Ilyen apró tárgyakat, mint ezek a gombok, nem tudok megfogni. Abby észrevette a forradásokat a férfi kezén. - Milyen balesetet szenvedett? - kérdezte együttérzőn. - Autószerencsétlenség ért. Ennek következtében mindkét kezemben megsérültek az idegek. Egy ideig meg sem tudtam mozdítani őket. Nagyon örülök, és hálás vagyok a sorsnak, hogy már egyáltalán mozgatni tudom. Eleinte a számítógépet sem tudtam kezelni, és a nevemet sem tudtam leírni. Mindenféle gyakorlatokkal gyötörtem magam, míg végre az orvos azt mondta, túl sokat kívánok a kezemtől. Akkor határoztam el, hogy csak tanfolyamokat fogok tartani. Az ing ujjával könnyedén elboldogult Abby, de sajnos az elejét is be kellett gombolnia. Ehhez nagyon össze kellett szednie magát. Olyan közel állt a férfihoz, hogy az arcát simogatta annak lehelete. Igyekezett minden figyelmét a gombokra összpontosítani. Dániel rezzenéstelen arccal állt, mintha észre sem venné, hogy a lány ujjai időről időre hozzáérnek a mellkasát borító, dús szőrzethez. Dániel némán figyelte, ahogy Abby válláról lassan lecsúszik a vállkendő, és a földre esik. A lány magas nyakú, fehér csipkeblúzt viselt, ami alatt éppen csak kirajzolódtak keblének vonalai. A fekete szoknya lábszárközépig ért. Mindent összevetve megint tökéletesen sikerült elrejtenie az alakját. Amikor a legfelső inggomb is sorra került, vadvirágillat csapta meg a férfi orrát. - 28 -

Dániel megköszönte a segítséget, majd a szomszéd helyiségből kihozta a nyakkendőjét és a zakóját. Amíg Abby azt figyelte, hogyan köti meg a férfi a nyakravalóját, a tükörben összetalálkozott a tekintetük. Egy pillanatra mindkettőjüknek elállt a lélegzete. Mintha hirtelen megállt volna az idő. Aztán a férfi lassan a lány felé fordult. Abby gyorsan elkapta a tekintetét. Ez a játék már kezd nagyon veszélyessé válni, gondolta. Valamit tennie kell! - Siessen, mert elkésünk! - morogta, és gyorsan lehajolt, hogy felemelje a vállkendőjét. - Kint várom a kocsinál - kiáltotta vissza, amint sietve távozott a vendégházból. Dániel igyekezett egész este könnyedén és a lehető legtermészetesebben viselkedni. Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy lassacskán Abbyben is kezd oldódni a feszültség. A férfi nagyon vigyázott, nehogy valamivel véletlenül szétrombolja azt a csekély bizalmat is, amit Abby iránta érez. Ennek az estének nyugodt, feszültségmentes hangulatban kell eltelnie! - Mit szólna, ha most nem mennénk azonnal haza? - kérdezte Dániel, ahogy kiléptek a színházból. - Szeretnék még valamit mutatni magának. Abbynek kihagyott a szívverése. A jól ismert csel! El tudja képzelni, mit akar még a férfi! Az azonban a rémült hallgatást beleegyezésnek értelmezte. - Csak öt percnyire van innen. Ki sem kell szállnia a kocsiból. - Rendben - bólintott kényszeredetten a lány. Dániel felfelé hajtott azon az úton, amely a szűk folyóvölgy mentén haladt. Abby úgy érezte, beigazolódnak a legrosszabb sejtései. Az út egyenesen kivezetett a városból egy olyan hely felé, amit a „szerelmesek földje" néven emlegettek, mivel a szerelmespárok gyakran találkoztak ezen az elhagyatott részen. Dániel azonban továbbhajtott. Abby szorongása most már páni félelembe csapott át. Mit akarhat a férfi minden emberi településtől távol? Aztán már az útnak is vége lett. Dániel megállt, és útitársnője felé fordult. - Nézz csak le! - mondta halkan, és kimutatott a kocsiablakon. A lábuk alatt csillogtak Carbon Canyon fényei. Rendes körülmények között Abby nagyon élvezte volna, ha a kilátásban gyönyörködhet. Most azonban alig érzékelte a látvány szépségét. Tekintetét aggodalmasan a férfira szegezve az ajtókilincs után tapogatózott. Dániel néhány napja fedezte fel ezt a helyet, amikor céltalanul kószált, hogy felfedezze a környéket. Azóta szívesen feljött ide esténként, és elmerengve nézte a mélyben elterülő apró, fénylő pontocskákat, melyek megannyi szentjánosbogárra hasonlítottak. A férfi leeresztette a kocsi ablakát, hogy beengedje a hűvös éjszakai levegőt. Tűnődött, hogy Abby vajon miért olyan furcsán csendes. - Abby, mi bajod van? Miért nem nézel le? A lány azonban csak szótlanul rázta a fejét, és egy hang sem jött ki a torkán. Dániel megpróbálta megnyugtatólag a karjára tenni a kezét, attól azonban olyan hevesen rándult össze, hogy a válla nekiütközött a kocsiajtónak. - Félsz valamitől? Nem akarsz beszélni róla? - Beszélni? Miről? - nyöszörögte Abby, akinek az izgalom szinte megbénította a nyelvét. - Arról, hogy reszketve ülsz mellettem, és úgy nézel rám, mint egy halálra rémült nyuszi. Tőlem igazán nem kell félned. - 29 -

- Csak azért, mert... ez a vidék nagyon idegessé tesz. Olyan elhagyatott. Általában csak szerelmespárok járnak ide. - Becsületszavamra nem foglak megtámadni. Csak azért hoztalak ide, hogy megmutassam, milyen csodálatos innen éjszaka a kilátás. Amióta ezt a helyet felfedeztem, majdnem minden este feljövök ide. Abby lassacskán elengedte az ajtót. - Talán félsz a férfiaktól? Vagy az érzelmektől? Vagy magától a szerelemtől? - faggatta Dániel. - Nem értem, miről beszél. Most pedig legyen szíves, vigyen haza! Fáradt vagyok. A férfi eddig mindig mindent megkapott a nőktől, amit akart. A mai azonban sorsdöntő nap. Ha akárki másról lett volna szó, Dániel azonnal a tárgyra tért volna, Abby esetében azonban el kellett ismernie a vereségét. Lassanként nyugtalanság fogta el. Abbynél mindig falba ütközik. Valahányszor úgy érzi, sikerült egy lépést előrehaladnia, a lány azonnal visszahúzódik a csigaházába. Dániel pedig makacsul újra és újra próbálkozott. Elhatározta, hogy nem adja fel. - Nem tudod elfelejteni a meghalt vőlegényedet? Még nem akarsz másra gondolni? - Ugyan - intette le Abby. - Az a kapcsolat kezdettől fogva tévedésnek bizonyult. Vagy úgy! Ez sok mindent megmagyaráz. Abby olyan, mint az a gyerek, aki már egyszer megégette magát, és fél a tűztől. Mivel a vőlegényében keserűen csalódott, azóta általában távol tartja magát a férfiaktól. Most már érthető a Dániellel szemben tanúsított elutasító magatartása, a bizonytalansága s az a különös idegesség, amit akkor tapasztalt, amikor egyedül vannak. A férfi bedugta az indítókulcsot a gyújtózárba. - Tőlem nem kell félned, én békén hagylak. Semmi okod az aggodalomra! Dániel elindította a kocsit. Egész úton hazafelé egy szót sem szóltak egymáshoz. Alig fordultak be az udvarba, Abby felrántotta az ajtót, kiugrott, és eltűnt a házban. Dániel bezárta a kocsiajtót, és felment a vendégházba. Rendes körülmények között ezt az estét tökéletes kudarcnak tekintette volna. De hát ezek nem rendes körülmények! Abby nem olyan, mint azok a nők, akikkel Los Angelesben szórakozni járt. Abby lelke megsérült, a férfiak iránti bizalma romokban hever. Türelmesnek kell vele lennie, és be kell bizonyítania, hogy nem minden férfi olyan, mint Rod. A lány egy darabig még kibámult az ablakon a sötétségbe. Túlságosan felbolydult a lelkivilága, semhogy aludni tudjon. Rég kihunytnak vélt érzelmek lobbantak benne lángra, hatalmukba kerítve testét s lelkét. 5. FEJEZET - Hát a többiek hol vannak? - kérdezte Dániel, amikor hétfő reggel belépett a nagyterembe, és csak a faragása fölé hajoló Hamish McArthurt találta ott. - Abby egy beteg ismerőst ment meglátogatni, Sarah és a feleségem pedig jótékonysági vásáron vesznek részt a városban. Mint mindig! - gondolta bosszúsan Dániel. Előbb mindig az öregek, betegek és rászorulók jönnek, és csak aztán gondolnak a saját üzletükre! - Kinyithatom a boltot? - kérdezte ingerülten. - Hogy akarnak bevételhez jutni, ha zárva tartják? Legalább valaki itthon maradhatott volna, hogy fogadja a vevőket! - 30 -

Dániel átment az üzletbe, kinyitotta az ajtót, és a kiakasztott táblát megfordította. Be kellett magának vallania, nemcsak az izgatja, hogy nem nyitották ki a boltot, hanem inkább az, hogy nem találkozott Abby-vel. Okvetlenül látnia kell! Szombat óta nem beszéltek négyszemközt. Abby mindig úgy rendezte a dolgot, hogy valaki más is legyen a helyiségben, ha összetalálkoznak. A férfi nyugtalanul járkált fel-alá a boltban. Ujjával megérintette a hajszálvékony fonalból horgolt, finom csipke terítőcskéket, az ízléses mintájú gyapjúpulóvereket és a vidám játékállatokat. Gondolatai sokkal inkább szíve választottja körül jártak, mintsem a bolt körül. Életében először érezte, hogy valaki fontosabb számára, mint a munkája. Nagyon kell azonban vigyáznia, hogy el ne árulja érzelmei mélységét. Ha Abby észrevenné, mi megy végbe benne, végképp visszahúzódna, sőt talán el is küldené! Mindenekelőtt új és eredményes üzleti módszereket kell a bolt számára kidolgoznia, amivel igazolni tudja a maradását! - Mit csinál maga itt? - hallatszott az ajtóból Abby ideges hangja. Ma lazacszínű, hosszú ujjú, végig gombos ruhát viselt. Ez a szín rendkívül jól állt neki. Dániel úgy találta, hogy a lány egyszerűen elragadó. Semmire sem vágyott jobban, mint hogy kinyújtsa a kezét, és az apró fekete gombokat élvezettel kigombolja. - Őrzöm a boltot - felelte kurtán. - És jöttek már vevők? - Egyetlenegy sem. - Hétfőn mindig nagyon gyér a forgalom, mert Carbon Canyonban ilyenkor jótékonysági vásárt tartanak, ami odacsábítja a szokásos vevőinket. Ágnes és a nagymamám ott veszik az anyagokat és a varróeszközöket, mivel ott még mindig olcsóbb, mint a nagykereskedelemben. Hamish McArthur bedugta a fejét az ajtón. - Abby, azt üzeni a nagyanyád, hogy a tyúkleves elkészült. Egy hatalmas fazéknyi lett belőle. Egy darabig biztosan elég lesz Fred Harpernek. - Köszönöm, Hamish. Azonnal elviszem neki. Ebédre nem jövök vissza. - Ezzel olyan gyorsan eltűnt, mint ahogy jött. - Ki az a Fred Harper? - kérdezte értetlenül Dániel. - És miért visz neki Abby tyúklevest? - Fred Harper kilencvenkét éves, és vak. A lányával lakik, de azt túlságosan igénybe veszi az ápolása. Ezért aztán Abby havonta egyszer odamegy, kitakarítja a lakást, és ennivalót visz. Adagokra osztva elhelyezi a hűtőszekrényben, és Frednek aztán csak fel kell melegíteni a mikrohullámú sütőben. Abban a világban, ahonnan Dániel jött, semmit sem csinálnak ingyen. Minden jó szóért, minden barátságos cselekedetért valamilyen formában meg kell fizetni. Abby viszont minden képzeletet felülmúlóan segítőkész! Anélkül hogy bármiféle ellenszolgáltatásra gondolna, gondoskodik az embertársairól, szeretetet és biztonságot nyújtva nekik. Ha ebben az iramban folytatja a másokért végzett munkát, Dániel akár egy teljes évig is itt maradhat úgy, hogy közben csak alig-alig találkozik vele! Ki kellene valamit találnia, hogy gyakrabban legyenek együtt! Ahogy elnézte Hamisht, amint éppen egy madarat faragott fából, egyszer csak ragyogó ötlete támadt. - Részt vehetnék én is a faragótanfolyamon? - kérdezte. Tudta, hogy Abby is ott szokott lenni, hiszen hallotta egyszer, amint Hamishsel egy kutyaszobrocskáról beszéltek, amin a lány éppen dolgozik. - 31 -

- Faragott már valaha? - Nem - vallotta be vonakodva Dániel. - Akkor mitől támadt fel hirtelen az érdeklődése? - Néhány évvel ezelőtt egy autóbaleset ért, és azóta az ujjaim merevek és ügyetlenek. A faragás talán segít abban, hogy egy kicsit mozgékonyabbá váljanak. - Az lehetséges. Jöjjön el ma este, aztán a többit majd meglátjuk. * Abby meglepve pillantott fel, mikor Dániel este belépett a nagyterembe. Miért akar éppen fafaragást tanulni, amikor olyan komoly gondjai vannak a kezével? Rajta kívül azonban, úgy látszik, senki sem vette észre, milyen nehézséget jelent Dánielnek még az is, hogy jól fogja a kést. Ebben a pillanatban még ki is csúszott a kezéből, és leesett a földre. A férfi gyorsan felkapta, de nem telt bele sok idő, már újra leejtette. Abby egy darabig szánakozva nézte, aztán felállt, és odament hozzá. Dániel szemében tűz lobogott, ahogy a lány odalépett. A gyomrában érzett szorítás erősödött. Dörzsölgetni kezdte sajgó ujjait. - Nagyon fáj?- kérdezte Abby. - Meglehetősen. A lány tekintetéből sugárzott az együttérzés. - Talán az a baj, hogy nem jól tartja a kést. Próbálja meg úgy, mintha ceruzát hegyezne! Fektesse a pengét laposan a fára! A férfi meg akarta próbálni, de a kés ismét csak kiesett a kezéből. - Váljon! Megmutatom még egyszer. Abby Dániel mögé állt, és átfogta a férfi kezét. - A pengét párhuzamosan kell tartani a fával. A fadarabot vegye a bal kezébe, és most mozgassa a kést ebbe az irányba! Dániel alig figyelt az útmutatásokra. Borzongás futott végig a hátán, ahogy elképzelte, milyen közel áll mögötte a szeretett nő. Szinte önkívületben fordult hátra, szemében emésztő tűz lobogott. A férfi arckifejezése megrémítette Abbyt. Azonnal elkapta róla a tekintetét, és elhúzta a kezét. - Azt hiszem, már érti. Most már visszamegyek a helyemre. Dániel félig kábultan bámult a levegőbe. Most először történt meg, hogy Abby valami kedvességet tanúsított iránta. Vagy talán csak puszta részvétből segített? Vajon benne is csak egy beteget látott, akinek szüksége van a gondoskodására? - A szobron tűnődik, amit faragni akar? - zökkentette ki gondolataiból Hamish McArthur. - Igen - vágta rá gyorsan Dániel, és buzgón a faragás fölé hajolt. A munka végeztével Abby a szobájába ment, és az öltözőszekrényből elővett egy üveg gyógykenőcsöt. Dániel keze ma tényleg nagyon merevnek látszott. Talán segítene, ha bedörzsölné egy kis balzsammal. Mielőtt meggondolhatta volna magát, már el is indult a vendégház felé. Dániel rövid kocogó nadrágban nyitott ajtót. Abby tudta, hogy vendége minden este futni szokott az erdőben, hogy megőrizze az erőnlétét. - 32 -

A férfi őszintén meglepődött. - Abby, kérem, jöjjön be! - Találtam itthon gyógykenőcsöt, és úgy gondoltam, ha ezzel bedörzsölnénk a kezét, talán mozgékonyabbá válna. - Nagyon szívesen kipróbálom, előbb azonban szeretnék futni egy kört. Nincs kedve velem tartani? - Nem, köszönöm, az nem nekem való. Bár inkább azt kellett volna mondania: nem, köszönöm, én nem tudok futni. A férfi kisportolt alakja fájdalmasan emlékeztette arra, hogy ő maga néhány kilónyi fölösleget cipel magán. Az a két, vajjal vastagon megkent sajtos zsemle, amit energiaszegény meleg étel helyett ebédelt, szintén biztosan nem járul hozzá a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. - Akkor kísérjen el kerékpáron! Olyan gyönyörű az este! Magának is kellene egy kicsit mozognia a friss levegőn. Ez igaz! Az este túlságosan is gyönyörű, túlságosan is veszedelmes! Abbyt aggasztotta a saját merészsége. Dániellel egyedül az erdőben? Lehetetlen! Abby jól tudta, hogy nem sokáig lenne képes ellenállni a férfinak. - Ma nem - mondta gyorsan. - Nem készültem fel rá. - A futás után benézek magához. Bedörzsölné a kezemet a balzsammal? Sokkal egyszerűbb lenne, mintha magamnak kellene megpróbálnom. Abby készségesen bólogatott. Dánielt útközben furdalta a lelkiismeret. Miután észrevette, hogy a lány kedvesebb hozzá, amióta sajnálja, állandóan megjátszotta a gondoskodásra szoruló tehetetlent. De hát mi mást csinálhatna? Ha más módon nem juthat közel a szeretett lányhoz, hát így kell megpróbálni! Közben azonban továbbra is állandóan résen kell lennie! Elég egyetlen rosszul megválasztott szó, és a félénk, érzékeny teremtést újra elriaszthatja. Ahogy Dániel visszaért a futásból, csengetett Abby házának kapuján. - Ráér egy kicsit a kezemmel foglalkozni? A lány beengedte, és bevezette a nappaliba. Megkínálta egy csésze kávéval, és hozta a polcról a balzsamot. Egy pillanatnyi csend állt be, mialatt Abby tétován egyik lábáról a másikra állt. - Ugye, maga pénteken született? - kezdte el a beszélgetést a férfi. - Igen, de miért? - álmélkodott a lány. - Láttam ma a boltban egy hímzett faliképet, amin a hét különböző napjaihoz kapcsolódó közmondások állnak. Azok között olvastam, hogy a pénteki gyerekek kedvesek és odaadóak. Magára ez valóban ráillik. Abby azonnal tudta, melyik képről van szó. - Megkérdezhetem, hogy maga milyen napon született? - Csütörtökön. - A csütörtökön születetteknek sokáig kell menniük, míg végre fényt látnak az égen - idézte a lány. Talán ez az oka, hogy Dániel nem tudott eddig még sehol sem gyökeret verni. - Ezek a szülei? - mutatott a férfi egy fényképre a falon, ami egy trópusi öltözetet viselő házaspárt ábrázolt. - 33 -

- Igen - felelte Abby. - A állatok életét kutatták, és idejük legnagyobb részét Afrikában töltötték. Nem is ismertem őket igazán. Valójában mindig a nagyszüleimet tekintettem szüleimnek. Engem tulajdonképpen nem terveztek, és az apám és anyám életében nem is maradt hely egy kisgyerek számára. Akkoriban Kenyában éltek egy táborban, ahol egy kutatási feladaton dolgoztak. Azt hiszem, a vadállatok közelebb álltak hozzájuk, mint a saját lányuk. Hiszen alig múltam egy hónapos, amikor már a nagy szüleim gondjaira bíztak. Az idők folyamán egyszer vagy kétszer meglátogattak. Négyéves voltam, amikor egy trópusi viharban odavesztek. Abby olyan egykedvűen beszélt, mintha távoli rokonokról lenne szó. Milyen más volt Dániel viszonya a saját szüleihez! - Az én szüleim földalatti-szerencsétlenség áldozatai lettek New Yorkban. - magyarázta a férfi. - Ezután engem a nagyszüleimhez küldtek Ohióba. A szüleim háza meleg és barátságos otthon volt, apám és anyám sokat foglalkoztak velem. Sokáig nem tudtam felfogni, hogy többé már sohasem látom őket. Nagyszüleim meglehetősen öreg, szófukar emberek voltak. Szigorú fegyelmet követeltek tőlem. Halálosan szerencsétlennek éreztem magam, és elkeseredésemet azzal próbáltam ellensúlyozni, hogy az iskolában tomboltam ki magam. Nagyszüleim természetesen semmi megértést nem tanúsítottak ez iránt. Hány éves korában készült ez a kép? - mutatott Dániel egy Abbyt ábrázoló felvételre a falon. - Tizenkilenc. A képen a lány öntudatosnak és vidámnak látszott. - Üljön le oda a pamlagra! - adta ki az utasítást Abby, ő maga pedig letérdelt a férfi mellé a földre. A tenyerébe öntött néhány csepp balzsamot, és egyenletesen szétkente. Aztán megfogta Dániel kezét, és óvatosan bedörzsölte a kenőccsel. De sok ember fájós tagjait kenegette már! Hamishnek a sérült bokáját, a nagymamának a megrándult térdét kezelte. - Hol tanulta ezt ilyen szakszerűen csinálni? Abby alig hallotta a kérdést. Ahogy megfogta a férfi kezét, úgy érezte, mintha áramütés érné. Hirtelen forróság öntötte el, és fel sem mert nézni Dánielre. - Néhány hónappal ezelőtt a nagyanyám kificamította a térdét. Mindig elkísértem a kezelésre, és ott meg is vártam. Közben ellestem a nővér mozdulatait. - Nagyon jól csinálja. - Igazán nincs ebben semmi különös - rázta a fejét a lány. - Abby! - szólt rá halkan, de nyomatékosan Dániel, és felemelte a lány állát, hogy a szemébe nézhessen. - Miért hárítasz el minden bókot? Miért becsülöd olyan kevésre magad? Különös, hogy tizenkilenc éves korodban, ott a képen, szinte sugárzott belőled az önbizalom. Hová lett azóta? Abby nem felelt, így hát a férfi elengedte az állát. Abby pedig Dániel másik keze után nyúlt, és némán dörzsölgette tovább azt is. - Még egyetemista voltam - folytatta a férfi -, amikor megalapítottam az első vállalkozásomat. A tanáraim kinevettek, és be akarták beszélni nekem, hogy úgysem fog sikerülni. Még a többieket is óvták tőle, nehogy kövessék a példámat. Egy napon aztán dührohamot kaptam, és kiabálni kezdtem. Kijelentettem, hogy biztosan célt érek, mert hiszek magamban. És valóban megvalósítottam, amit akartam. Ma én tartok előadásokat az egykori tanáraimnak. Neked is így - 34 -

kellene tenned, hinned kellene a saját képességeidben! Nyilvánvaló, hogy művészi tehetséggel áldott meg a természet, különben nem tudnád létrehozni ezeket a csodálatos kézimunkákat. Kedves, gondoskodó és áldozatkész vagy. Minden idős ember szeret a városban. Ágnes azt mesélte, hogy belsőépítész végzettséged van. Gondolj csak a bolt belsejének kialakítására, a kirakat elrendezésére, a vendégház meleg, otthonos hangulatára. Ez mind a te munkád! Miért nem dolgoztál sohasem a szakmádban? - Mert nem kaptam megbízást. Ez nem volt igaz. Rod nem akarta, hogy a jövendőbeli felesége dolgozzék, a lány pedig ahelyett, hogy keresztülvitte volna a saját akaratát, engedelmeskedett Rodnak. Aztán egyre több kétely támadt benne, nem bízott többé önmagában, és a vőlegénye hirtelen halála után sem mert a szakmájában elhelyezkedni, hanem inkább visszatért Carbon Canyonba. Titokban mindig azt a tervet dédelgette magában, hogy saját vállalkozásba kezd. De ekkortájt a nagymamájának szüksége lett a segítségére, mert rosszul kezdett menni a bolt, s ő minden pénzét belefektette az üzletbe. - Abby, próbáld meg még egyszer! - mondta Dániel a kezelés után rábeszélő hangsúllyal. Tehetséges vagy, mutasd meg, hogy bátor is tudsz lenni! Ezen az estén a lány felhúzott lábbal üldögélt a szobájában az ablak előtti padon, és a múlton merengett. Mindig is alkalmazkodott Rodhoz, mert szerelmes volt belé. A férfi azonban állandóan a fejére olvasta, hogy mit csinált rosszul. Végül aztán a lány maga is elhitte, hogy ő minden rossznak a kútfője. Aztán meghalt a nagypapája, és Abby nem akarta a nagymamáját még azzal is elkeseríteni gyászában, hogy felbontja az eljegyzést. Megpróbálta rendbe hozni a kapcsolatukat, alkalmazkodott és tűrt, de az esküvőt a gyászra való hivatkozással elhalasztották. Aztán megtörtént az a motorszerencsétlenség, amelynek során Rod az életét vesztette. Amint később kiderült, éppen egy titkos szeretőjével töltött hétvégéről jött haza. A lány erélyesen ráparancsolt önmagára. Ideje, hogy a múlttól végre megszabaduljon! Dániel azt tanácsolta, hogy kezdjen elölről mindent, építse fel a saját, önálló életét. Be fogja bizonyítani, hogy képes rá! 6. FEJEZET Dániel már a harmadik hetet töltötte Carbon Canyonban. Most éppen belépett a nagyterembe, ahol Hamish McArthur egy gólyaszobrocska fölé hajolt és faragott. A madár finom vonalai arról tanúskodtak, hogy alkotójuk valóban nagyon tehetséges. Hamish felpillantott a munkájáról, és örömteli mosollyal üdvözölte az érkezőt. - Igaz, hogy itt marad még egy darabig? Sarah-tól úgy hallottam. Dániel nem igazán tudta, mivel indokolhatná meg a maradását. - Na igen - vonta meg a vállát -, eddig még nem sokat sikerült elérni, ami a segítségükre lehet. A hirdetőtábla és a szórólapok ugyan felhívták néhány ember figyelemét, az anyagi fellendülés azonban egyelőre nem nagyon látszik.

- 35 -

- Örülök, hogy marad még - szólt Hamish, és hangjában a szokásosnál több szívélyesség érződött. Általában szófukar, magába forduló embernek mutatkozott. - Talán még jó fafaragóvá válik köztünk. Az irodában Abby haragosan toppantott a lábával. Dániel nem is mondta el neki, hogy megint elhalasztotta az elutazását! Ez most már egyfolytában így megy! Talán gyökeret akar verni Carbon Canyonban? Pedig tulajdonképpen Abbynek nem sok oka volt rá, hogy felizgassa magát, hiszen egész héten nem is látta a szállóvendéget. Az öreg Williams egyre rosszabbul lett, így a lány majdnem minden szabad pillanatát nála töltötte. Néhány perc múlva Dániel megjelent az irodában. Abby eltökélte, hogy megmondja a magáét, hátha sikerül elérnie, hogy a férfi végre távozzék. Dániel szokatlanul halk, lágy hangon üdvözölte a lányt. Abby már majdnem elfelejtette, milyen kedves, amikor a férfi mosolyog, és milyen finom ráncocskák képződnek a szeme körül. Nem tudta rászánni magát, hogy felelősségre vonja. - Csak összeszedem gyorsan a holmimat, hogy ne legyenek itt útban. Öt percen belül már el is tűnök. Dániel pillantása a fiókra esett, amely most kihúzva az íróasztalon feküdt. Ebben őrizte Abby a fényképeket. A fiók most félig üres volt. - Megiszik velem egy kávét? - kérdezte a férfi, ügyelve, hogy a hangja minél közömbösebben csengjen, és a nagyteremből hozott, frissen főzött kávéra mutatott. - Nem, köszönöm. A férfi figyelte, ahogy a lány a megőrzésre szánt fényképeket begyömöszöli egy borítékba, aztán óvatosan megszólalt: - Egyébként maradok még egy darabig. - Tudom - felelte Abby kurtán. - Hallottam, amikor Hamishnek mesélte. Vajon miért nem kérdezi az okát? - töprengett a férfi. Akkor viszont kénytelen leszek kéretlenül elmagyarázni! - Itt mindenki nagyon keményen dolgozik. Egyszerűen megérdemlik, hogy megmentsük az üzletet. Sajnálom, hogy eleinte elutasítóan viselkedtem, pusztán azért, mert a tulajdonosok az idősebb korosztályhoz tartoznak. Azt hittem, ebben a korban mindenki olyan vaskalapos, mint a nagyszüleim. De tévedtem. A három társtulajdonos nyitott, nagyvonalú és megértő. Nem lett volna szabad általánosítanom. Remélem, nem bántottam meg őket. - Hogy jut ilyesmi az eszébe? - lepődött meg Abby. - Keveset beszélgetek velük, ritkán ülök le hozzájuk. Ennek csak az az oka, hogy egyszerűen nem tudom, miről kellene beszélnem. Hosszú ideig a nagyszüleimet hibáztattam azért, hogy nem tudok szót érteni az idős emberekkel. - Miért épp a nagyszüleit? - Ők nagyon különböztek a szüleimtől, én meg nehezen kezelhető gyerek voltam, és rettenetesen hiányzott az apám és az anyám. A nagyszüleimnek és nekem nem sok mondandónk akadt egymás számára.

- 36 -

Dániel csak itt, Carbon Canyonban döbbent rá, milyen magányosak lehetnek az öregek. Most már belátta, hogy ő maga is többet tehetett volna a nagyszüleiért. - Bárcsak értésükre adtam volna legalább egyetlenegyszer, hogy mindenek ellenére szeretem őket! - füstölgött hangosan. - Azt hiszem, Évának igaza volt. Abbynek rémületében elakadt a lélegzete. - Eva mindig azt mondta, hogy szívtelen vagyok. - Nem szabad ilyent gondolnia magáról! - tiltakozott hevesen Abby. - Ha szívtelen volna, nem pazarolná ránk az értékes szabadságát. - Talán hízeleg a hiúságomnak, hogy itt szükség van rám - vont vállat a férfi. A lány megkerülte az íróasztalt. - A nagyanyám, Ágnes és Hamish csak kevés emberben bíznak meg, és maga mindenesetre ezek közé tartozik. - Lábujjhegyre ágaskodott, és gyengéd csókot nyomott a férfi szájára. Az érezte a lány puha, meleg ajkát, és nagyon meglepődött. Aztán elöntötte a forróság. Átkarolta Abbyt, és szenvedélyesen magához ölelte. A lány ajka, ami az imént éppen csak simogatta az övét, most vágyakozón nyílt szét, ő pedig gyengéden simogatni kezdte a haját, és ujjaival finoman benyúlt a hajfürtök közé. Abby a férfi nyaka köré fonta a karját, és közben érezte a keze alatt annak erős hátizmait. Csak hosszú idő múlva sikerült szétválniuk egymástól. Abby lelkében a szenvedélyt hirtelen zavar váltotta fel. - Csak azt akartam bebizonyítani, hogy nem vagy szívtelen - mentegetőzött izgatottan, majd zavartan visszahúzódott az íróasztal mögé, és a fényképekkel teli boríték után nyúlt. - Most segítenem kell a boltban - mondta gyorsan, és kisietett az irodából. Dániel szinte kábultan nézett utána. Aztán újra nekiveselkedett a munkának. Legszívesebben újra meg újra csak csókolta volna Abbyt. Sohasem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor egyszer csak ott érezte a száján a szép lány puha ajkát! El kell ismernie, hogy Abby támadása meglepetésszerű és hatásos volt. Dániel élete most már nem tűnt értelmetlennek, egy csapásra telis-tele lett érzelmekkel és kérdésekkel. Mostanában sok mindent más látószögből nézett, mint eddig. Ezek közé tartozott a nagyszüleihez fűződő viszonya is. Már nem gondolt rá olyan keserűen, mint azelőtt, és belátta, hogy ő maga is követett el hibát. Eva valószínűleg azért nevezte szívtelennek, mert a szívét hosszú ideje elrejtette az emberek elől. Szinte elsáncolta magát a munkája mögé, és senkit sem engedett igazán a maga közelébe. A lelke mélyén attól félt, hogy újra elveszítheti azokat, akiket teljes szívvel szeret, mint annak idején a szüleit. * „Mutasd meg, hogy bátor is tudsz lenni!" - Dániel szavai még mindig Abby fülében csengtek, amikor kinyitotta a főutcán Lou Nelson nyomdájának ajtaját. - Szervusz, Abby - üdvözölte Lou örömmel. - Sose hittem volna, hogy egyszer szombaton elszöksz az üzletből. Hiszen általában ilyenkor van a legtöbb dolgotok. További szórólapok kellenek a nagymamádnak? - 37 -

- Nem, ezúttal nekem magamnak kell. Azonkívül névjegyre is szükségem van. Szeretnék belsőépítészként elhelyezkedni valahol. Lou sugárzó arccal nézett rá. - Nagyon örülök, hogy rászánod magadat. Még mindig dicsérik a nappalimat, akik először látják. Nem győznek lelkesedni, és alig akarják elhinni, hogy milyen olcsón rendezted be. Nagy érzéked van hozzá, és az ízlésed is kitűnő! Hány szórólapra van szükséged? Néhány évvel ezelőtt, a nyári szünetben Abby berendezte a Nelson család nappaliját. Akkoriban még nagyon fiatal volt, nemes eszmények fűtötték, és buzgott benne az alkotókedv. Lou Nelson lánya, Kathy volt Abby legjobb barátnője. Kiskoruktól ismerték egymást. - Először ötszáz darab szórólapot kérnék. Később esetleg még utána nyomatok valamennyit. - Ismerek néhány fiatalt, akik szívesen széthordanák a levélszekrényekbe. Örülnek, ha egy kis zsebpénzt szerezhetnek, ezért más cégek hirdetéseit is gyakran kihordják. Az órabérük számodra is megfizethető. - Meg tudnád ezt szervezni nekem? Nagy segítség lenne! - Természetesen. Egyébként, Abby, Kathy elküldte a kisbabájáról az első fényképeket. - Lou kotorászott a pult alatt, és előhalászott egy borítékot. - Itt van. Adjak belőle? Abby sorra végignézte a képeket. Egy aranyos újszülöttet ábrázoltak a kórházi ágyon, az anyja karján, az apja vállának támasztva. Abby nyelt egyet. Még mindig nehezére esett Kathyt anyaként elképzelni. Fiús természetűnek ismerték, aki mindig arról álmodott, hogy fényes üzleti pályát fusson be, és valaha egy nagy cég elnöke legyen. Abby viszont mindig is családra és gyerekekre vágyott. Eltette a kapott képet, s elbúcsúzott Mr. Nelsontól. Ahogy kilépett az üzletből, majdnem összeütközött valakivel. - Szervusz, Abby - hallatszott egy ismerős hang. A lány felnézett. Dániel jött, hogy elhozza a többi szórólapot. Abby azonban nem állt meg, hanem leszegett fejjel elment a férfi mellett. Dánielnek feltűnt, hogy valami nyomasztja. - Isten hozta, Mr. Hawthorne - üdvözölte a férfit régi barátként Lou Nelson. - Sok minden megváltozott, amióta idejött. Mióta is van már Carbon Canyonban? Két vagy három hete? Nagyon szép magától, hogy meg akarja menteni a boltot! Sok idős ember nagyon magányos lenne, ha nem gyűlhetnének össze Mrs. Trentonnál és McArthuréknál kézimunkázni és barkácsolni. A szórólapokat önköltségi áron számolom, és szóljon, ha még bármiben segíthetek! A barátságos fogadtatás további kérdésekre bátorította fel Dánielt. - Régóta ismeri Abbyt? - érdeklődött. - Egyidős a lányommal. Együtt jártak iskolába. Épp most mutattam neki néhány fényképet a lányomról és a kis unokámról. Az a benyomásom támadt, hogy eléggé felkavarta Abbyt. Biztos ő is nagyon szeretne már boldog családot, szerető férjet, kedves gyerekeket. Most már értette Dániel, miért rohant el a lány az imént olyan fejvesztetten mellette. - Köszönöm a szórólapokat - búcsúzott el szívélyesen, aztán fogta a csomagot, és kiment az üzletből.

- 38 -

* Három nappal azután, hogy Abby saját hirdetését is a postaládákba szórták, befutott az első telefonhívás. Egy asszony jelentkezett, aki éppen a város legújabb és legelőkelőbb részén vásárolt házat, és most lakberendezőt keresett. Abbynek majd elakadt a szava, amikor meghallotta, hogy a Carbon Crest negyedbe hívják. Ezek a gyönyörű épületek megérték azt a félmillió dollárt, amibe kerültek. Abbynek álmai netovábbja volt, hogy egyszer egy ilyen csodapalotát rendezzen be. De vajon képes-e rá? - Mrs. Gregory? - dadogta Abby némileg bizonytalanul a telefonba. - Ma este hat órakor át tudnék menni magához. Megfelelne? Abby egész nap a Mrs. Gregoryval való megbeszélésre készült. Elővette a mintakönyvét, amelyben a diákkora legjobb terveiről készült fényképeket őrizte. Azonkívül vett egy jó lakberendezési folyóiratot, hogy tanulmányozza az ablakok és függönyök kialakításának legújabb irányzatait. Végül kikeresett a ruhásszekrényből egy olyan kosztümöt, amelyben komoly és jól öltözött benyomást keltett. Közben olyan izgatott lett, hogy hirtelen nagyon megkívánt valami édességet. Már fele útnál tartott az éléskamra felé vezető lépcsőn, ahol egy tábla csokoládét látott, amikor hirtelen megállt. Nem szabad újra elkezdenie! Kényszeríteni kell magát, hogy az izgalmakat valami mással is le tudja vezetni, mint az evéssel! Megfordult, és az éléskamra helyett a konyhába ment. Elővett a hűtőszekrényből egy sárgarépát, megmosta a csapnál, és leharapott egy jókora darabot. - Abby nincs itt? - kérdezte Dániel a lehető legközömbösebb hangon. Senkinek sem kell tudnia, hogy már az egész házat tűvé tette érte, mert annyira vágyott a társaságára. A fehér kontyú asszony felpillantott az üzleti könyvből. - Tudtommal Carbon Crestbe készült. Hirtelen rászánta magát, hogy újra az eredeti szakmájában dolgozzon. Bizonyára maga mondott neki valamit, ami felbátorította. Azelőtt is sokat álmodozott róla, de sohasem bízott magában. Dániel nyugtalanul járkált fel és alá. Semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy látni szeretné a lányt. Talán egy rövid Los Angeles-i tartózkodás segítene, hogy egy kicsit kitisztuljon a feje! - Egy éjszakára Los Angelesbe utazom - közölte Mrs. Trentonnál. - Holnap reggelre azonban már időben itt leszek. - Ezzel előhozta a kocsikulcsot a vendégházból, és a kormányhoz ült. Ideje, hogy ismét megmerítkezzen a saját világában! Abby kipirult arccal viharzott be a házba. - Nagymama, el sem tudod képzelni, milyen hatalmas és csodálatos Gregoryék háza! Ha ezt a megbízást megkapnám, az hihetetlen lehetőség lenne számomra! Elmondtam Mrs. Gregorynak az elképzeléseimet, hogyan rendezném be a házat, és úgy látszik, nincs kifogása ellene. Az ajánlatot mindenesetre el kell készítenem. - Igazán nagyon örülök, és biztos vagyok benne, hogy megkapod a megbízást. Abby elvigyorodott. A nagyanyja mindig eléggé elfogult volt vele szemben. Akkor is ugyanezt mondta volna, ha unokája azzal áll elő, hogy az Egyesült Államok elnöke számára készít ajánlatot. - 39 -

- És itt mi történt azóta? - Semmi különös. Dániel egy pillanatra benézett, és azt mondta, egy éjszakára Los Angelesbe utazik. - Los Angelesbe? - rémült meg Abby. Hirtelen teljesen kiszáradt a szája. - Csak ma éjszakára - nyugtatta meg a nagyanyja. - Korán reggel már vissza is jön. Abbynek nagy kő esett le a szívéről. Az első pillanatban azt hitte, hogyDániel örökre elutazott. Úgy érezte, mintha hirtelen minden fényforrás kialudt volna körülötte, és ő ott maradt volna egyedül a mélységes mély sötétségben. De mi dolga lehet Dánielnek Los Angelesben? Hiszen kezdetben nem győzött fogadkozni, hogy a szabadsága alatt be sem teszi a lábát a nagyvárosba! Lehet, hogy egyszerűen mégiscsak hiányzik neki a forgatag? Vagy talán van ott valaki, aki után vágyik?! * - Jó reggelt! - Dánielnek csak egyetlen pillantást kellett vetnie a nagyteremre, máris felfedezte Abbyt. A lány egy sarokban üldögélt, és faragta a kutyáját. Még csak reggel hét felé járt. Mit csinál itt már ilyen korán? - Szervusz - nézett fel a lány bizonytalanul. - Nagyon korán indulhattál Los Angelesből. - Öt órakor. - Dániel egész éjszaka álmatlanul hánykolódott az ágyában, és elhatározta, hogy másnap reggel azonnal visszatér Carbon Canyonba. A Castilian magasházak egyikében lévő lakása olyan világtól elszigeteltnek tűnt, mint valami kórházi műtő. Hiányzott neki a madárcsicsergés, amire Carbon Canyonban reggelente ébredt, a tudat, hogy Abby valahol a közelben van, és a vacsoraasztal kedélyes, meghitt hangulata. Mivel Abby továbbra is hallgatott, újra Dániel szólalt meg. - Hallottam, hogy tegnap meglátogattál egy lehetséges ügyfelet. Hogy zajlott le a megbeszélés? - Egészen jól. Mindenesetre ajánlatot kell készítenem. Fél éjszaka fenn voltam, és vázlatokat csináltam. Aztán mégis egészen korán felébredtem. Lejöttem ide, mert úgy gondoltam, a faragás talán egy kissé eltereli a gondolataimat. Alig merem elhinni, hogy ilyen lehetőség adódik számomra! - Tulajdonképpen szerettem volna valamit megbeszélni veled - kezdte lassan Dániel. - Igen? - A mérlegek azt mutatják, hogy pillanatnyilag az üzlet bevételei és kiadásai egyensúlyban vannak, többletet azonban még nem sikerül kigazdálkodni. A hirdetés eredményeképpen ugyan sokkal több vásárló jött, ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a következő havi törlesztő részletet ki lehessen fizetni. Ezt csak akkor érjük el, ha a bevétel legalább megkettőződik. Tehát a következő hónapra újra kölcsönöznöm kell nektek a pénzt. - De hát nem szipolyozhatunk téged egyfolytában! - tört ki a lány egy kicsit megbotránkozva. Meddig mehet ez így tovább? Ki tudja, valaha is zöld ágra vergődünk-e? - kérdezte kétségbeesetten. - Támadt egy ötletem, ami talán beválik. Tegnap este találkoztam egy régi ismerősömmel. Véletlenül éppen a kapum előtt ment el. Szerkesztő a Los Angeles Timesnál. Még az egyetemről - 40 -

ismerem, az első időkben egy szobában laktunk. Elmentünk együtt vacsorázni, és közben megemlítettem a boltotokat. Frank őszintén lelkesedett érte. Szeretne cikket írni rólatok. - Rólunk? De hát mi csak jelentéktelen kisemberek vagyunk, és ráadásul meglehetősen sikertelenek. - De valami egészen különlegeset képviseltek. Noha vállalkozók vagytok, a szíveteken viselitek a mások gondjait. Hiszen a boltotokkal annyi emberen segítetek! Ha valóban megjelenik a cikk a Timesban, még nagyobb is lesz a hírverés, mint amennyi okvetlenül szükséges. Dániel észrevette, hogy a lány szemében felcsillan a reménysugár. - És tényleg azt hiszed, hogy lehet belőle valami? - Felhívom Frankét, és megkérdezem, mikor jön. Amikor Dániel távozott, Abby folytatta a faragást. Az előző éjszaka tudatára ébredt, hogy egyáltalán nem olyan magától értetődő Dániel jelenléte. Két különböző világból származnak, és csak véletlenül keresztezték egymást az útjaik. Szabadsága leteltével a férfi ugyanolyan gyorsan eltűnhet az életéből, mint ahogy felbukkant. Erre a gondolatra a lány szíve összefacsarodott. A tegnapi Los Angeles-i utazás nem azt jelzi-e már, hogy a férfi lassacskán készül visszavonulni a megszokott környezetébe? Lehet, hogy kezd már unatkozni Carbon Canyonban? Ebben a pillanatban Dániel már vissza is jött a nagyterembe. - Frank azt mondta, hogy megbeszélte a dolgot a munkatársaival. Mindenki lelkesedik a cikkért. Holnap idejönnek. - Már holnap? Ilyen gyorsan? Dániel nyilván latba vetette a kapcsolatait. Hogyan is lenne másként lehetséges, hogy a Los Angeles Times szerkesztője csak úgy egyik napról a másikra megjelenjen Carbon Canyonban? Bár ki tudja? Hátha Dánielt voltaképpen az sarkallja, hogy minél hamarabb véget vethessen itt tartózkodásának. - Frank a vasárnapi számban akarja lehozni a cikket. Úgy véli, az olvasóknak elegük van abból, hogy mindig csak gazdasági visszaesésről és válságról olvassanak. Ez végre egy igazi, vasárnaphoz illő történet. Amikor az emberek a reggeliző asztalnál kedélyesen átlapozzák az újságot, szeretnének valami olyasmit találni benne, ami az épülésükre szolgál, és nem zavarja a hétvégi nyugalmukat. A lány lelkesen felugrott. - Azonnal elmondom a nagymamámnak és a többieknek. - Jól teszed. Azt is mondd meg a nagymamádnak, légy szíves, hogy ma nem kérek reggelit, mert útközben már ettem. Ha keresel, a vendégházban leszek. Dániel az előző éjszaka alig aludt, le akart hát egy kicsit feküdni. A sikeres üzletember abban a pillanatban, amikor ma reggel belépett a nagyterembe, és meglátta Abbyt, meggyőződött róla, hogy a Los Angeles-i utazás, eredeti célját illetően, felesleges időpocsékolásnak bizonyult. Nem hatnak már rá a nagyvárosi élet csábításai! Semmi más nem kell neki, csak ez a lány!

- 41 -

7. FEJEZET Másnap reggel tíz órakor megjelent Frank Trammell egy segédmunkatárs és egy fényképész társaságában. Dánielnek feltűnt, hogy Abby tudatosan elbújik a fényképezőgép elől, és inkább a többiekre hagyja a beszédet. A nagymamán és a McArthur házaspáron kívül még néhány idősebb ember is eljött, akik a Szorgos Méhecske állandó munkatársai közé tartoztak, és naponta összegyűltek a nagyteremben, hogy különböző tárgyakat készítsenek a bolt számára. - Hogy megy a munka? - fordult egy idő múlva Dániel Frankhez, aki már sok emberrel elbeszélgetett, és a műhelyről különböző szögekből felvételeket készített. - Nagyszerűen! - lelkesedett a szerkesztő. - Sokkal jobban, mint gondoltam. A cikket a kulturális oldal kellős közepén fogom megjelentetni. Az olvasóink el lesznek ragadtatva. Csak egy valami lenne még... - Mégpedig? - Nem tudnál bemutatni annak a csinos ifjú hölgynek ott? Ahogy hallom, ő Mrs. Trenton unokája. Miért húzódik annyira a háttérbe? Hiszen semmi oka sincs rá! A fényképeken is biztosan nagyon jól érvényesülne. Rendkívül csinos, nem találod? Nagyon szeretném megismerni. - Nagyon sajnálom, de már foglalt - felelte Dániel egy árnyalattal gorombábban, mint akarta. - Ohó, mintha némi féltékenységet vélnék kihallani a válaszodból! Lehet, hogy a bevehetetlen Dániel Hawthorne szívét rabul ejtette ez az ifjú hölgy? - kacsintott barátjára Frank Trammell. Ebben a pillanatban valaki kereste a szerkesztőt, és Frank hamiskásan mosolyogva fordult el. Dániel nehézkes léptekkel ballagott az irodába. Lehet, hogy Franknek tulajdonképpen igaza volt, amikor a féltékenységére célzott? Nagyon messze nem lehet az igazságtól, hiszen amikor Frank arra kérte, hogy mutassa be Abbynek, legszívesebben elkapta és jól megrázta volna. De hát mi ütött tulajdonképpen belé? Végül is Abby nem tartozik hozzá. Még csak különösebben jó viszonyban sincsenek, eltekintve attól a szenvedélyes csóktól az irodában. Dániel azonban óvakodott attól, hogy ezt a csókot úgy tekintse, mintha bármire is feljogosítaná. Abby egy pillantást vetett a szendvicsekkel, apró csemegékkel megrakott asztalra. A nagymama nem hagyta magát lebeszélni arról, hogy az újságíró urakat megfelelően meg ne vendégelje. Abby látta, hogy a jégbe hűtött tea már kifogyóban van, fogta hát a kancsót, hogy a konyhában feltöltse. A tea ma nagyon kelendőnek bizonyult. - Itt van végre Miss Silver! Már oly régen szerettem volna beszélni magával! - Abby meglepve nézett fel. Frank követte őt a konyhába. Miután az újságíró feltett néhány kérdést az üzletre vonatkozóan, mintegy mellékesen megkérdezte: - Dániel sokáig marad itt? - Fogalmam sincs róla - vonta meg a vállát a lány. A lelke mélyén azt remélte, hogy még sokáig, nagyon sokáig marad. A szabadságából azonban már eltelt egy hónap! - Bejön valamikor Los Angelesbe, Miss Silver? Szívesen meghívnám ebédre vagy vacsorára. Ismerek néhány kiváló vendéglőt a városban. Nem bánná meg! Abby csodálkozva mérte végig az újságírót. Régen történt meg, hogy egy férfi ilyen nyílt érdeklődést tanúsított iránta. Hízelgőnek találta, de nem tulajdonított neki fontosságot. - 42 -

- Nagyon köszönöm, de szinte sohasem megyek Los Angelesbe. Különben is most nagyon sok dolgot ad a bolt és a saját vállalkozásom, így hát egyáltalán semmi időm sincs - hárította el gyorsan a meghívást. - Milyen kár! - Vajon Abby csak képzelte, vagy valóban csalódást lehetett a férfi hangjából kihallani? - Mindenestre azért odaadom a névjegyemet. Ha mégis kedve támadna velem vacsorázni, egyszerűen hívjon fel! * - Azt hiszem, nagyon jól sikerült a mai nap - szólalt meg Mrs. Trenton kedélyesen, mikor valamennyien a vacsoránál ültek. - Mr. Trammell mit szólt a látottakhoz és hallottakhoz? - El volt ragadtatva, és a boltról szóló cikket a kulturális melléklet egy kettős oldalán, nagy terjedelemben fogja lehozni. Hirtelen Ágnes McArthur is belekapcsolódott a beszélgetésbe. - Abbyt meg is hívta, hogy találkozzon vele Los Angelesben – mondta hangosan és tisztán érthetően. Mindenki meglepve nézett fel a tányérjáról. Ágnes, elámulva azon a hatáson, amit odavetett megjegyzése kiváltott, elbizonytalanodva folytatta: - Éppen bejöttem a házba, és hallottam, ahogy Abby és Frank Trammell a konyhában beszélgettek. Abby érezte, hogy a füle tövéig elvörösödik. Mi a csoda ütött Ágnesbe? Hogy jön ahhoz, hogy másokat kihallgasson, és ráadásul a hallottakat még a vacsoraasztalnál ki is tálalja? Dániel dühösen bámult a tányérjára. Tehát mégis az első ösztöne volt a helyes! Ki kellett volna tekernie Frank nyakát, amikor észrevette, hogy az ő választottja iránt érdeklődik! - Nagyon kedves fiatalember - szólt közbe Abby nagymamája is. - Nekem úgy tűnt, mintha jobban érdeklődne az unokám, mint az üzlet iránt. - Nőtlen, és az anyagi helyzete is rendezett - tette hozzá a magáét a társalgáshoz Hamish McArthur. Abby hirtelen felpattant. - Bocsássatok meg, de nekem még dolgom van. - Ezzel fogta a tányérját, és kiment a konyhába. Nem tudta megérteni, hogy a nagyanyja és a McArthur házaspár miért csinálnak ilyen nagy ügyet ebből a rövid beszélgetésből az újságíróval. Hiszen meglehetősen semmitmondó volt az egész. Mi van abban, hogy meghívta vacsorázni? - Örülök, hogy végre emberek közé megy, ha elfogadja Frank Trammell meghívását - sóhajtott Mrs. Trenton, megkönnyebbülve, amint Abby becsukta maga mögött az ajtót. - Nem temetkezhet el örökre Carbon Canyonban, hogy állandóan csak öregekkel és betegekkel foglalkozzon. Los Angeles és a találkozó egy rendes, kedves fiatalemberrel, az való az ilyen ifjú hölgynek. - Teljesen egyetértek veled - helyeselt sugárzó arccal Ágnes McArthur. Dániel kezdte nagyon rosszul érezni magát. Letette az asztalkendőjét, hátratolta a székét, és gyors mentegetőzést mormolva felállt. - Hosszú volt ez a mai nap - makogta zavartan, és villámgyorsan eltűnt. Alig csukódott be mögötte az ajtó, Sarah és Ágnes meglepve fordultak Hamish McArthur felé. - 43 -

- Sosem hittem volna, hogy egyszer eljön az a nap, amikor támogatsz minket - állapította meg örömmel Sarah. Hamish zavartan vonta meg a vállát. - No igen, időközben nagyon megszerettem Dánielt. Sohasem lesz ugyan belőle faragóművész, de nagyon rendes ember. Azt pedig, hogy ő és Abby nem közömbösek egymásnak, a vak is látja. Egy kis segítség valóban nem árt. Hiszen én is tudom, milyen makacs tud lenni Abby. Közben az „ifjú hölgy" a szobájába ment, és elgondolkozva állt az ablaknál. Vajon Frank Trammell valóban érdeklődik iránta? Frank egyáltalán nem az a fajta férfi, aki a ő számára vonzó lenne, és esze ágában sincs találkozót megbeszélni vele. Az önbizalmának azonban nagyon jót tett a meghívás. Figyelmesen nézegette magát az öltözőtükörben minden oldalról. Végül aztán csalódottan fordult el. Fogalmam sincs róla, mi tetszhet neki rajtam! - mormolta, aztán visszaült az íróasztalához. Már egy egész halom folyóiratot és bútorismertetőt átnézett, hogy ötleteket kapjon Mrs. Gregory házának berendezéséhez. A házban több volt az üvegfelület, mint a fal, ezért a legnagyobb kiadást az óriási ablakok elé tervezett függönyök fogják jelenteni. Abby számolt azzal, hogy egy teljes napjába fog kerülni, míg a különböző lakberendezési áruházakban utánanéz a függönyanyagok árának, és egy további nap kell ahhoz, hogy elkészítse az árajánlatát. A nagyanyja néhány napra felmentette a bolti tevékenység alól, hogy minden idejét a Mrs. Gregorynak készülő ajánlatnak szentelhesse. Vacsora után Dániel felvette a kocogáshoz használt tréningruháját, és egyik kört a másik után futotta az erdőben. Ma jobban kifárasztotta magát, mint máskor, mégsem tudott elfeledkezni a vacsora közben lezajlott beszélgetésről. Magához kell édesgetnie Abbyt! Az egész lelkével áhítozik utána! Attól a gondolattól, hogy valaki más is vonzónak találja, még a gyomra is megfájdult. Mi lesz, ha Abby beleszeret Frank Trammellbe? Frank egészen másfajta ember. Nem olyan komoly és meggondolt, mint Dániel, hanem közvetlen, vidám és szellemes. Talán neki sikerül Abbyt kicsalogatni a csigaházából. Dániel megrázta a fejét. Nem, ez nem történhet meg! Ez a vonzó és kedves lány nem tartozhat senki máshoz, csak hozzá! De hogy lehetne ezt elérni? A férfi meggyorsította a lépteit, és még nagyobb iramban futott a sötét éjszakában. * Másnap a lány beutazott Los Angelesbe, és körülnézett a nagy lakberendezési áruházakban, hogy hol kap kedvező árú anyagokat. Nagyszerű hangulatban volt, mert úgy érezte, jól halad a munka. Ez az érzés egészen másnap reggelig tartott. Amikor aztán leült az íróasztalához, hogy kidolgozza az árajánlatát, egy csapásra elmúlt a jókedve. Komoran töprengve hajolt a papír fölé, de újra és újra megakadt. Az ajánlat egyes tételeinek kiszámítása sokkal nehezebbnek bizonyult, mint képzelte. Ahogy múlt a délelőtt, úgy erősödött benne a szorongás. A végén már biztos volt benne, hogy egyáltalán nem képes egy ilyen feladattal megbirkózni. Amikor már úgy érezte, hogy egy percig sem bírja tovább a szobában, lement a konyhába. Hamish éppen ekkorra készült el a süteménysütéssel, és az asztalon egy tál pompásan illatozó csokoládés keksz állt. Abby töltött magának egy pohár tejet, kivett egy tányérra két kekszet, és leült az asztalhoz. - 44 -

Egyre inkább gyötörték a kétségek. Gregoryék háza óriási és gyönyörű. Méltóképpen kell hát berendezni is: finoman, választékosan, kifogástalan ízléssel. Nem vágta túl nagy fába a fejszéjét? Biztosan jobb lett volna valami egészen kis feladattal kezdeni, aztán lassacskán beledolgozni magát. Miért is kellett Mrs. Gregorynak épp elsőként jelentkezni? Mi lesz, ha Abby minden erejét bevetve dolgozik, Mrs. Gregory pedig nem lesz megelégedve az eredménnyel? Dániel jól mondta: a tehetség még nem minden! Ahhoz, hogy valaki önálló vállalkozást vezessen, sok tapasztalattal is kell rendelkeznie. Abby úgy érezte, hogy neki sem a tehetsége, sem az élettapasztalata nem elégséges ahhoz, hogy valaha is sikeres üzletasszony legyen. Néhány perc múlva továbbra is süteményt majszolva felnézett a tányérjáról. Tekintete a tálcára esett, amelyen eredetileg púpozott halomban állt a csokoládés keksz. Döbbenten vette észre, hogy időközben már majdnem a kétharmada eltűnt. Letörten bámult maga elé. Úgy tűnik, minden cselekedete elhibázott. Még arra sem képes, hogy az evésben mértéket tartson? Akkor hogy fog megbirkózni az útjában álló komolyabb akadályokkal? Erre a gondolatra kövér könnycseppek gördültek végig az arcán. Hiába, csinálhat, amit akar, mindig csak a régi, tapasztalatlan falusi kislány marad! Ebben a pillanatban lépett be a konyhába Dániel. Ijedten állt meg a küszöbön, ahogy meglátta Abbyt. - Mi történt? - Te meg miért jöttél? - Hamish küldött, hogy vigyem át a süteményt. - Én viszont majdnem az egészet felfaltam! - zokogott fel hangosan Abby. Dániel bizonytalanul nézett rá. Tényleg a keksz miatt keseredett el ennyire? - Maradt még éppen elég - próbálta vigasztalni Dániel. - Csak nem emiatt bánkódsz? Abby elővett egy zsebkendőt, és kifújta az orrát. - Annyira elégedetlen vagyok magammal! Semmi akaraterőm sincs, és úgy látszik, már nem is lesz soha! - Az akaraterő nem fejlődik ki egyik napról a másikra. Mrs. Gregory háza miatt tört rád hirtelen az aggodalom? - Igen. Nem fogom megkapni a megbízást, hiszen szinte semmi tapasztalatom sincs, nem is beszélve ajánlókról. - Készen van az árajánlat? - Nincs. De különben sincs semmi értelme. Dániel nekitámaszkodott a konyhaszekrénynek. - Nem gondolod, hogy egyedül csak Mrs. Gregory döntheti el, megfelelnek-e neki a lakberendezési elképzeléseid és az árajánlatod? - Mi lesz, ha megkapom a megbízást, és utólag nem tetszik a végeredmény? Ha kártérítést követel, hogy a félmillió dolláros házát elfuseráltam? - De az is lehet, hogy nagyon tetszik neki, és hirtelen minden barátja és ismerőse veled akarja bebútoroztatni a házát. Talán felfigyel rád valaki, és egy egész irodaépület vagy magánklinika berendezését bízza rád. - Abby mozdulatlanul bámult Dánielre. - Mindent két oldalról lehet nézni próbált a lány lelkére beszélni. - 45 -

- Semmi önbizalmam sincs - mondta rosszkedvűen a fiatal nő. - Azt hiszed, hogy idővel több gyakorlatot és önbizalmat szerezhetnék? - Sikerülni fog, Abby! Hiszen te küzdő természet vagy! Ezt mondogasd magadnak állandóan! Ne hagyd magad legyőzni! Az egész élet tanulási folyamat, időről időre mindenkit érnek kudarcok. Csak az a fontos, hogy az ember mindig magára találjon. Dániel szájából mindez úgy hangzott, mint a világ legegyszerűbb dolga. Abby letörölte az utolsó könnycseppeket. - Talán mégiscsak folytatnom kellene a számításaimat - sóhajtott, és az ajtó felé indult. Dánielnek nagy erőfeszítésébe került, hogy ne menjen utána, és ne ölelje át. Tudta azonban, hogy ebben a lelkiállapotban a lány úgyis csak elutasítaná. - Abby! - szólt halkan utána, és amikor az feléje fordult, így folytatta: - Egyáltalán nem vagy gyenge akaratú, és nem vagy az a fajta, aki egykönnyen bedobja a törülközőt. Ha olyan lennél, már rég bezártad volna a boltot. Te pedig minden követ megmozgatsz, hogy megmaradjon. Ez nem elég bizonyíték neked, hogy erős vagy? A lánynak egész délután a fülébe csengtek ezek a szavak. Mennyivel könnyebb így, hogy Dániel bízik benne! Ettől a saját önbizalma is megerősödik. * Vasárnap reggel Abby már korán felébredt. Gyorsan magára kapott valamit, és már szaladt is le a reggeli újságért. De még csak hat óra volt, vasárnap pedig csak hétkor hordják ki az újságot. így hát türelemmel kell lennie! - Jó reggelt! - Abby meglepve nézett fel. Dániel állt előtte kék farmerben és sárga pólóban, ami nagyon jól állt a barna hajához. Olyan benyomást keltett, mint aki kapkodva öltözködött fel. - Miért keltél fel ilyen korán? - kérdezte a lány. - Azt gondoltam, együtt várhatnánk a Los Angeles Timest. Elkészültél az árajánlattal? - Igen - bólintott Abby. - És nagyon hálás vagyok a segítségedért. Nélküled biztosan sutba vágtam volna az egészet. - Nem, Abby, csak magadnak köszönheted. Abby lassan a férfira nézett. A halvány reggeli fényben még vonzóbbnak tűnt, mint máskor. A lány szíve hevesen kezdett kalapálni. - Már olyan sokat segítettél nekünk, amióta itt vagy - mondta halkan. - Nem is tudom, mihez kezdtünk volna nélküled! - De hiszen ti is segítettetek nekem - felelte határozottan Dániel. - Amikor idejöttem, csak a pénz és a siker járt az eszemben. Semmi más nem tűnt számomra fontosnak. Ti vezettetek rá, hogy újra más szemszögből lássam az életet. Itt nálatok újra magamra találtam, és nagyon fontos elhatározásra jutottam. A férfi Abby vállára tette a kezét, és gyengéden magához ölelte a lányt. Az ajkuk gyengéd csókban forrott össze, és a világ szinte megszűnt körülöttük létezni. Észre sem vették, hogy az újságkihordó már bekanyarodott a ház felé. A lány csak akkor bontakozott ki az ölelésből, amikor az újság már tompa puffanással leesett a kapu elé. Szinte kábultan nézett fel a férfira, és - 46 -

eltöprengett, vajon miért olyan bódító érzés Dániellel csókolózni. A férfi szemében felvillanó fénytől szinte forrni kezdett a vére. - Megjött az újság - kacsintott feléje Dániel. Abby nagy nehezen felocsúdott, és a kapu felé indult. Mire a Los Angeles Timesszal a konyhába értek, a többiek is lassacskán összegyűltek. Mindenki izgatottan várta, milyen cikket írt róluk Fred Trammell. Valóban jó munkát végzett! A cikk pontos tájékoztatást nyújtott az üzletről, ugyanakkor érdekes is volt. A szöveget jól kiválasztott, tetszetős képek egészítették ki. - Azt hiszem, ez a cikk nagy segítség lesz számunkra - állította Sarah Trenton. Abby nem nézett Dánielre. Mióta az előkertben megcsókolták egymást, nem nézett a szemébe, hanem zavartan kerülte a tekintetét. - Most aztán számolniuk kell vele, hogy az elkövetkező időben nagyon sok munkájuk lesz. Ma déltől meg fogják ostromolni a vevők a boltot - szólt Dániel mosolyogva. Amíg a többiek lelkesen pusmogtak a háttérben, a férfi ráért elgondolkozni az iménti csókról. Már századszor töprengett el Abby rejtélyén. Érezte, hogy a lány ebbe a csókba mindent beleadott, amit csak adhatott: szenvedélyt, gyengédséget, epekedést, vágyat. Ő maga fonta a karját Dániel nyaka köré, és simult hozzá. Most pedig megint olyan furcsán, visszahúzódóan viselkedik. Kitér a tekintete elől, egy szót sem szól hozzá, és elkerüli. Abby nem igazodott már ki a saját érzésein. Hogy is lehetett képes ilyen forróvérűén, gátlástalanul és vadul viselkedni? Csak nagy erőfeszítés árán tudott az érzelmein uralkodni. Úgy vágyott Dániel után, mint még soha egyetlen férfi után sem. De óvatosnak kell lennie! Nemsokára véget ér Dániel szabadsága. Hazautazik Los Angelesbe, és egyetlen gondolatot sem pazarol többé arra az ostoba falusi kislányra, akinek elcsavarta a fejét! Nem, nem fajulhatnak idáig a dolgok! Dánielnek nem szabad észrevenni a valódi érzelmeit! Nem sérülhet meg újra. Időt kell adnom neki - győzködte ezalatt magát Dániel. Semmiképpen sem lehetek tolakodó. Valahogy meg kell mondanom, hogy szeretem, de meg kell találnom a módját, hogy ne ijesszem azonnal el. Pedig nincs már sok vesztegetni való ideje! A szabadsága rövidesen lejár. Azonkívül azzal a lehetőséggel is számolnia kell, hogy Fred Trammell újra feltűnik a színen, és Abby elfogadja a meghívását. * Ezen a délutánon Dániel Ágnes McArthur keresésére indult. Meg is találta a nagyteremben, ahol éppen újságot olvasott. - Nincs véletlenül piros cérnája? Leszakadt egy gombom - kérdezte, és egy inget lobogtatott a kezében. - Tegye csak ide a varróasztalra, majd később felvarrom - mondta Ágnes, gyors pillantást vetve a ruhadarabra. - Tudja, mire lenne szüksége? Egy feleségre, aki az ilyesmit megcsinálja magának. Tulajdonképpen miért nem nősül meg? - Nagyon elfoglal a munkám. - 47 -

Ha Ágnes valahová ki akart lyukadni, nem fecsérelte az időt sok bevezetéssel. - Abby nagyon kedves lány, nem találja? - vágott a közepébe minden köntörfalazás nélkül. - Igen, valóban. Hogy ismerte meg tulajdonképpen annak idején a vőlegényét? - kérdezte Dániel, remélve, hogy valami támpontot kap, hogyan közeledhet a lányhoz. - Kathy Nelson esküvőjén történt. Kathy, a nyomdatulajdonos lánya Abby legjobb barátnője. Mivel Nelsonék háza és kertje túl kicsi egy nagy vendégsereg fogadására, Sarah felajánlotta, hogy náluk rendezzék meg az esküvőt. Rod iderobogott a kocsiján, egyetlen pillantást vetett Abbyre, a házra és a hozzá tartozó épületekre, és arra a következtetésre jutott, hogy a házikisasszony vagyonos. Elhatározta hát, hogy behálózza. Dániel jóslata ellenére senki sem számított arra, hogy a következő héten zsákszámra érkezzen a posta. Hétfő óta szinte elözönlötték a boltot a vevők, úgy hogy Mrs. Trentonnak két segítséget kellett alkalmaznia. Ő maga kipirult arccal állt a pult mögött, és a küldeményeket osztályozta. - Ezek mind csekkek. Ezek ajánlatok különböző cégektől. Ez a halom csupa megrendelés. Ezekben ismertetőfüzetet kérnek. Itt meg azt írja valaki, hogy Franciaországból jött ide szabadságra, és azt kérdezi, tudnánk-e neki az otthoni címére csipkefüggönyöket küldeni. Ágnes Mrs. Trenton mellett ült, egy késsel bontogatta a leveleket, és elhelyezte a különböző kupacokba. Hamish jegyzéket készített a csekkekről, Sarah pedig néhány levelet hangosan felolvasott. Dániel titokban figyelte Abbyt. A lány a többiektől egy kicsit távolabb ült, és elgondolkozva nézte a férfit. Dániel megesküdött volna, hogy fájdalmas kifejezést lát a szemében. Ahogy a tekintetük összetalálkozott, a lány felállt, és kiment az üzletből. Dániel utána akart menni, de Hamish éppen egy levelet nyújtott feléje. - Ezt olvassa el! Ezt a levelet egy nyolcvannyolc éves férfi írta, aki az összes pénzét ránk akarja hagyni! Dániel visszaült a helyére, és megpróbált a nyugtalanságán uralkodni. Miért viselkedik Abby olyan különösen? Hiszen elérte álmai célját: az üzletet sikerült megmenteni! Ugyanezt mondta ebben a pillanatban Abby is magának. Teljesült a leghőbb óhaja: nem kell a boltot bezárni! Ez azonban azt is jelenti, hogy Dániel rövidesen elutazik. Nincs már semmi oka rá, hogy Carbon Canyonban maradjon! Csütörtök este a lány még az iratait rendezgette az irodában, amikor Dániel belépett. Aznap még egyáltalán nem találkoztak. - Világosságot láttam, és meg akartam nézni, ki dolgozik még ilyen késő este. Minden rendben van? Olyan idegesnek látszol - állapította meg. Abby lázasan keresett valami magyarázatot meggyötört arckifejezésére. Dánielnek nem szabad megtudnia, hogy ő egyfolytában attól retteg, hátha a férfi egyszer csak bejelenti, hogy hamarosan elmegy. - Csak az aggaszt, hogy nincs még semmi hír Mrs. Gregorytól - felelte gyorsan. - Azt ígérte, péntekig jelentkezik. - Na és? - kérdezte Dániel szándékosan könnyed hangon. - Hiszen ma még csak csütörtök van. Miért izgatod fel magad miatta? Egyébként jelentkezett más is a hirdetésre? - 48 -

- Hat másik megrendelővel is megbeszéltem tárgyalási időpontot. Azt már nem tette hozzá, hogy mindezeket a tárgyalásokat a következő hétre halasztotta, amikor már Mrs. Gregory döntött. Valamilyen okból az egész jövőjét Mrs. Gregory válaszától tette függővé. - Van másolatod az ajánlatról? - Igen. - Az iratok ott feküdtek Abby előtt. A lány egész este előttük ült, de csak bámulta őket, oda sem figyelve. Valójában a gondolatai kizárólag Dániel körüljártak. Most örült, hogy ki vannak előtte terítve a papírok. Hogy tudná különben hihetővé tenni Dániel előtt, hogy ilyen késő este még dolgozik?! - Megnézhetem? Abby feszülten figyelte, ahogy Dániel áttanulmányozza a munkáját. - Hiszen ez nagyon jó! - dicsérte a férfi, ahogy az utolsó lap végére ért. - Azon tépelődöm - ráncolta a homlokát a lány -, hogy a tíz százalékos nyereséget nem állapítottam-e meg túl magasan. Dániel szeme tágra nyílt a csodálkozástól. - Túl magas? Talán inkább túl alacsony! Hiszen ez a munkád és az időráfordításod ára. Egymagadnak még csak elég valahogy, de ha nekilendül az üzlet, és alkalmazottakra lesz szükséged, akkor azokat hogy fogod ebből a kis nyereségből fizetni? - Arra még igazán nem gondolok, mi lesz akkor, ha nagyobb lesz a vállalkozás - tiltakozott Abby. - Meg leszek elégedve, ha kapok még három vagy négy megbízást. Alkalmazottakat biztosan nem fogok tartani. - És mi lesz, ha férjhez mégy, gyerekeid születnek, és több időt kell a családodnak szentelned? - Nem szándékozom férjhez menni - felelte a lány mereven. Az irodában hirtelen kínos csend lett. - Egészen biztos vagy benne? - Igen. Dániel kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán lassan felállt. - Futok még egy kört. Nem akarsz ma csatlakozni hozzám? Abby köszönettel elhárította. Amikor Dániel távozott, a lány a kezébe temette az arcát, és kétségbeesetten behunyta a szemét. Nem akarta Dánielt elveszíteni, de biztos volt benne, hogy úgyis elmegy. 8. FEJEZET Péntek este Mrs. Gregory felhívta Abbyt és közölte, hogy őt bízza meg a háza berendezésével. - Az árai előnyösek, és nagyon tetszik, hogy nem a legdrágább bútorokat választotta ki csupán azért, mert nagy házam van. Remélem, jól meg fogjuk egymást érteni. Amikor Abby letette a kagylót, madarat lehetett volna vele fogatni örömében. Meg kellene Dánielnek köszönnie a segítségét. Az ő bátorítása nélkül nem tudott volna kitartani, és már a kezdet kezdetén feladta volna az egészet.

- 49 -

Mrs. Gregorynak tetszett az az ötlet, hogy a szülők hálószobáját csipkefüggönnyel és horgolt ágyterítővel díszítsék. Ehhez talán bizonyos mértékben a boltbeli árukat is fel lehetne használni. Abby még a vásárlók rohama előtt félrerakta azokat a holmikat, amelyekre esetleg a saját munkájához szükség lehet. Jól tette, mert ma reggelre az üzlet készletei már meglehetősen megfogyatkoztak. Abby elhatározta, hogy bemegy a bevásárlóközpontba, és végignézi a boltokat. Van néhány bútorüzlet is köztük. Talán talál néhány apróságot Mrs. Gregory háza számára. Beült az öreg, rozoga teherautóba, és elindult a városba. Egy idő múlva bútorkatalógusokkal és anyagmintákkal megrakodva tért vissza a kocsihoz. Rémülten állapította meg, hogy az egyik első kerék teljesen lapos. Egy pillantást vetett az órájára. A boltok már mind bezártak, és a parkoló teljesen kiürült. Abby úgy döntött, hazatelefonál, hogy jöjjenek érte. Holnap majd hív valakit, aki segít kicserélni a kereket. A nagymamája vette fel a kagylót. - Várj a bevásárlóközpont bejáratánál, majd érted küldök valakit! A tíz perccel később megjelenő kocsiban Dániel ült. Abby izgatottan nyitotta ki az ajtót, és beült a vezető mellé. - Sajnálom, hogy idefárasztottalak, de kilyukadt a kocsim egyik kereke. - Tudom. Nem tesz semmit. Holnap majd kicserélem a kereket. Igazán nem okoz semmi gondot. Középiskolás koromban egy benzinkútnál dolgoztam, hogy egy kis zsebpénzt keressek. Ott gyakran fordult elő hasonló munka. Abby nehezen tudta elképzelni a jól ápolt Dánielt szurtos kezű autószerelőként. - Hallom, hogy megkaptad a megbízást Mrs. Gregorytól. - Igen - mondta boldogságtól sugárzó arccal Abby -, és ezt egyedül neked köszönhetem. - Nem, Abby. Tudatosítanod kell magadban, hogy teljesen egyedül csináltad. Neked jutott eszedbe, hogy szórólapokat nyomass, te rendelted meg őket a nyomdában, és te hordattad őket szét. Egyedül állítottad össze és számítottad ki az árajánlatot. - Nélküled azonban sohasem lett volna bátorságom hozzákezdeni. Csend állt be. Egyikük sem tudta, mit mondjon. Abby kényelmetlenül érezte magát. Aztán elkezdte Dánielnek elmesélni, hogy milyen a ház, és hogy akarja berendezni. Igyekezett nagyon lelkesen beszélni, nehogy Dániel észrevegye, valójában milyen szerencsétlennek érzi magát. Egy idő múlva azonban feltűnt neki, hogy a férfi túlságosan szótlanul hallgatja. Untatja talán az elbeszélése? Dániel maga sem tudta, miért olyan szomorú. Végül is sikerült Abbybe bátorságot öntenie, hogy álljon a maga lábára. Most pedig, amikor a lány teljesen a munkájának szenteli magát, Dánielen újra erőt vett a belső üresség érzése. A lány csak egy jó barátot lát benne, akivel meg lehet beszélni az üzleti dolgokat. Ő azonban sokkal több akart lenni puszta barátnál!

- 50 -

* Dániel csak másnap este, Hamish fafaragó-tanfolyamán találkozott újra azzal, akit szívrepesve várt. A lány késve érkezett, és egy halom könyvet, folyóiratot meg katalógust hozott magával. Holtfáradtnak, de nagyon boldognak látszott. - Hogy haladsz a munkáddal? - érdeklődött Dániel könnyed, csevegő hangot erőltetve magára. - Nagyszerűen. - A lány szeme sugárzott, ahogy levette a kabátját, és letelepedett a munkaasztalához. - És neked hogy megy a faragás? Dániel nézegette a kezében lévő fadarabot. Minél tovább faragta, annál kevésbé tetszett neki. Felmutatta a szobrocskát, és észrevette, hogy Abby némileg szánakozva nézi a művét. - Na, milyennek találod? - Kicsit... különleges - hangzott az óvatos műbírálat. - De mindenesetre elmondhatod, hogy a saját kezeddel csináltad. Ez a kedves teremtés kétségtelenül rendelkezik azzal a képességgel, hogy a legrosszabb helyzetben is találjon valami vigasztalót. Még az ő siralmas munkáját sem szólta le, hanem észrevett benne valamiféle értéket. Dániel ezért a tulajdonságáért csak még jobban szerette. - De a bolt számára egészen biztosan nem felel meg. Kinek jutna eszébe ilyen idomtalan tárgyat megvenni?! - Annyira azért nem rossz - vigasztalta Abby. - A nagymamám mindig azt mondja, az a szép, amit annak tartunk. Dániel hálásan nézett Abbyre. A lány haja csillogott. A nyakába vetett ezüstös kendő alatt bronzosan fénylett a bőre. A férfi érezte, hogy a látványtól szinte forr a vére. Abby észrevette, hogy Dániel tekintete megbabonázva szegeződik rá, és szemében valami különös fény csillan meg. Felismerte a vágyat a férfi tekintetében, és gyorsan elfordította a fejét. Kis idő múlva lopva újra feléje pillantott. Sehogy sem tudta figyelmét a kezében lévő fadarabra összpontosítani. Egyre csak Dániel körül forogtak a gondolatai, s az, hogy ott ült a közelében, csak fokozta a vágyát. Szerette a férfi erős kezét, sötétbarna haját, érzékeny ajkát. Ahogy elmerült a munkájában, egy ránc képződött a szemöldökei között. A lány megborzongott a vágyakozástól. Talán rosszul teszi, hogy szándékosan távol tartja magát tőle? Hiszen ettől csak erősödik a sóvárgása! De az is előfordulhat, hogy ha alaposabban megismerné Dánielt, talán csakhamar köddé foszlanának a hozzá fűzött ábrándképek. Akkor nem kellene többé attól félnie, hogy Dániel veszélyessé válik, s ugyanúgy megsebzi, mint a volt vőlegénye. Ebben a pillanatban arra a szilárd elhatározásra jutott, hogy ezentúl nem fogja elkerülni Dánielt, hanem lehetőség szerint minél több időt tölt vele. Remélte, hogy rövidesen már nem az álomlovagot fogja látni benne, hanem egy átlagos, esendő embert, akinek sok-sok gyengéje és hibája van. Talán annyira kiábrándul, hogy kihunynak az érzelmei. A faragás végeztével a lány összeszedte minden bátorságát, és odalépett a férfihoz. - 51 -

- Ma is futsz egy kört az erdőben? - Igen - lepődött meg az -, éppen most akartam indulni. - Ha nem zavar, gyorsan átöltözöm, és kerékpárral elkísérlek. Mi üthetett Abbybe? Az ajka körül ugyanaz az elszánt vonás rajzolódott ki, mint amikor a tanfolyamon szót kért. Hirtelen merésznek, harciasnak tűnt. - Rendben van - bólintott a férfi. Amikor a lány kijött a házból, már csaknem besötétedett, Dániel mégis látta, hogy rövid kocogó nadrágot visel. A lábából nem sok látszott, a férfi éppen csak a körvonalait sejtette. Amit azonban látott, az tetszett neki. - Akkor induljunk hát! - Abby gyorsan felpattant a nyeregbe, hogy elkerülje a férfi érdeklődő pillantásait, és rátaposott a pedálra. Dániel futólépésben követte. - Gyakrabban kellene rövidnadrágot viselned - kezdte a társalgást a férfi. - Nagyon szép lábad van. Miért takarod el? Abby kerékpárja érezhetően felgyorsult. Dániel tudta, hogy a lány csak azért mert így öltözni, mert sötét van, és nem lehet már jól látni. - Nem áll jól nekem a rövidnadrág. A válasz megerősítette Dániel gyanúját, hogy Abby sérült önérzete a külsejének megítélésére is kihat. Dániel már az első találkozáskor nagyon csinosnak találta Abbyt. Neki azonban, úgy látszik, annyira erős a kisebbrendűségi érzése, hogy fogalma sincs róla, milyen szép és vonzó. - Meséltem már neked, hogy annak idején az iskolában mindig csúfoltak a sovány és hórihorgas termetem miatt? Aránytalanul nagy kezem volt, és nyakig érő lábam. Az orrom pedig úgy ugrott előre az arcomból, hogy legszívesebben eltakartam volna. Ezt szerencsére később kinőttem. - Én egyszerűen túl kövér vagyok - állapította meg bánatosan Abby. - A nagymamám mindig azt mondja, hogy az apám alkatát örököltem, aki szintén hajlamos volt a hízásra. Ezt még a saját étkezési szokásaim is csak tetézik. Nem tudok ellenállni az édességnek. Dániel tehát kezdettől fogva jól sejtette: Abby azért rejti az alakját bő redők mögé, mert csúnyának és kövérnek találja magát. - Szerintem nagyon is formás vagy. Ki nem állhatom, ha egy nő olyan sovány, mint a keszeg. Abby hajszál híján lefordult a kerékpárról. Ezt bóknak tekintse? Azt jelentené, hogy Dánielnek éppen azért tetszik, mert finoman szólva gömbölydedek a vonalai? Vagy talán rosszul hallott? - Abby, meg tudnál állni egy pillanatra? - Igen. Dániel megvárta, amíg Abby fékezett, és egyik lábát letette a földre, hogy megtámaszkodj ék. - Nagyon komolyan gondolom. Tényleg csinos vagy. Abby zavartan a földre szegezte a tekintetét. - Köszönöm - mormolta, de a hangján érződött, hogy nem igazán hiszi. Dániel bizonyára csak vigasztalni akarja. A férfi odalépett a kerékpárhoz, és erősen megfogta a kormányt.

- 52 -

- Ne köszöngess nekem olyan hangon, mint aki el akarja hárítani a bókot. Esküszöm, hogy nemcsak valami szépet akartam mondani, hanem valóban így is gondolom. - Es ezzel én most mihez kezdjek szerinted? - csattant fel hirtelen Abby. - Azért, mert te elhatároztad, hogy csinosnak találsz, attól én még éppen olyan csúnyának és jelentéktelennek érzem magam, mint azelőtt. Alig mondta ki ezt a hirtelen haragjában odavetett megjegyzést, már legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Valahányszor Rodnak ellentmondott, mindig rettenetes hatást váltott ki: az vagy szidalmazni kezdte, vagy egy teljes hétig egy szót sem szólt hozzá. Dániel azonban nyugodt maradt. Gyengéden a lány vállára tette a kezét, miközben a másikkal továbbra is a kormányt fogta, és odahajolt hozzá. - Bebizonyítsam, milyen csinosnak talállak? - kérdezte rekedt, unszoló hangon. Abby érezte, hogy a férfi szája az övére tapad. Egy pillanatnyi kábulat után a lány ajkai készségesen szétnyíltak, s Dániel nyaka köré fonta a karját. Hosszú csókot váltottak. Nem tudtak elválni egymástól. A férfi bensőségesen, gyengéd vágytól fűtve csókolta a szerelmét, az pedig vadul és szenvedélyesen viszonozta. Egy kocsi haladt át tülkölve az erdei úton, és felriasztotta őket. Abby izgalomtól remegve kapaszkodott meg a kerékpár kormányában. - Ne felejtsd, mit mondtam neked! - hallatszott Dániel fátyolos hangja. - Csodálatos vagy! Abby úgy elkábult a csóktól, hogy csak bólintani tudott. Az elmúlt pillanatok meggyőzték arról, hogy a férfi őszintén beszél. * Másnap reggel Abby elégedetten dudorászva szaladt le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. - Ugye, gyönyörű napunk van? - lelkendezett. - Örülök, hogy ma ilyen jó a hangulatod - felelte a nagyanyja. - Az utóbbi időben meglehetősen bánatosnak és letörtnek tűntél. - Nyilván az okozza a változást, hogy jól haladok Mrs. Gregory házával - sietett gyorsan megindokolni a jókedvét Abby. Nem akarta, hogy a nagyanyja megsejtse: Dániel rejlik a háttérben. - Ha pedig megkapom? Mrs. Gregorytól az első fizetséget - folytatta sugárzó arccal -, végre meg lesz a pénzünk a jelzálogkölcsönre. Egy pillanatra feszült csend állt be. Aztán az idős hölgy így szólt: - Ülj csak egy kicsit ide hozzánk! Valamit meg szeretnénk beszélni veled. Abby közelebb húzta a székét. - Igen, nagymama? - Már nagyon sokat tettél értünk. Ma reggel telefonon beszéltem Mr. Hawkinsszal. Meg van róla győződve, hogy már túl vagyunk a nehezén. Dániel segíteni fog nekünk, hogy egy kis ismertetőfüzetet szerkesszünk. Csomagküldő szolgálattal is foglalkozunk, de csak egészen kicsiben, az iparművészet igazi szerelmesei számára. Ez meg a bolt együttesen még több pénzt hoz majd, mint amennyire okvetlenül szükségünk van. így aztán úgy határoztunk, hogy azt a pénzt, amit lakberendezőként keresel, meg kell tartanod magadnak. - Abby valami ellenvetést akart tenni, - 53 -

nagyanyja azonban határozott hangon folytatta. - Nagyon nemes cselekedet volt tőled, hogy minden pénzedet az üzletbe fektetted, amikor rosszul ment. Most viszont már nem szorulunk rá a további anyagi támogatásodra. Ideje, hogy magadra is gondolj! - Olyan rövid az élet - vetette közbe Ágnes McArthur. - Fel kell hagynod azzal, hogy csak velünk törődj! A saját életeddel is foglalkoznod kell, hiszen még olyan fiatal vagy. - Megpróbáljuk visszafizetni a szüléidtől örökölt pénzt, amilyen gyorsan csak lehet. - Nekem nem fontos a pénz - vágta rá Abby gyorsan. - Tudom - mosolygott szeretetteljesen a nagyanyja. - Nem is tudnánk egy összegben visszaadni, csak egészen kis részletekben, de mindenképpen vissza kell kapnod. Azt a sok szeretetet és munkát, amit az üzletbe fektettél, úgysem tudjuk meghálálni. Legalább most, hogy már jobban megy az üzlet, és te is elkezdtél a saját lábadra állni, végre szabadnak kell lenned. Nemsokára megengedhetjük magunknak, hogy fizetett eladót alkalmazzunk. Két embert már ki is néztem magamnak. Mostantól kezdve nem kell segítened nekünk. - Nagyon köszönöm a megértésedet, nagymama - mormolta Abby, a hangja azonban nem tűnt különösen boldognak. Lassan kiment a konyhából. Tulajdonképpen meg kellett volna könnyebbülnie, hogy megszabadult a nyomasztó tehertől, hiszen végre megoldódtak a gondjai. Ehelyett azonban inkább a feleslegesség és a visszautasítottság érzése lett úrrá rajta. Miért ragaszkodik a nagymamája annyira ahhoz, hogy ne segítsen többé a boltban?Abby úgy érezte, keresztúthoz érkezett, csak éppen nem tudja, merre kellene továbbmennie. Minden változóban van körülötte. Dániel nemsokára elbúcsúzik, a három öregnek pedig már nincs rá szüksége. Tehát teljesen szabad. Fájó szívvel tűnődött, mihez is kezdjen ezzel az újonnan szerzett szabadsággal. Az a balsejtelem gyötörte, hogy a jövőben nem annyira szabadnak, mint inkább rettenetesen magányosnak fogja magát érezni. Mihelyt az unokája kiment a konyhából, Sarah a szemüvege felett aggodalmasan pillantott a többiekre. - Nem volt könnyű azt mondanom Abbynek, hogy már nincs rá szükségünk az üzletben. Láttátok az arckifejezését, ahogy kiment? - Majd rövidesen magához tér az első rémületéből - vigasztalta Ágnes. - Ennek meg kellett lennie. Abbynek észre kell vennie, hogy más dolga is van az életben, mint velünk, öregekkel törődni. - Dániel nagyon rendes ember - szólalt meg Hamish. - Tegnap azt mondta nekem, hogy még marad egy darabig, és segít nekünk összeállítani az áruismertető füzetet. - Talán most nem kellene beleavatkoznunk - vélte Sarah némileg tanácstalanul. - Úgy értem, már elég idősek, hogy a saját dolgaikról döntsenek. Végül is Abby huszonnégy éves, Dániel pedig harminc, és teljesen nyilvánvaló, hogy szeretik egymást. Egymásra kell találniuk. - Hiszen ezt mondtam nektek kezdettől fogva - sóhajtott Hamish, és újra elsáncolta magát az újságja mögé. A két asszony az asztal felett egymásra nézett. - De ha tehetünk valamit értük, azt kutya kötelességünk megtenni - jelentette ki Sarah. - Semmiképpen sem árthat, ha egy kicsit segítünk - bólintott Ágnes. - 54 -

9. FEJEZET Abby ábrándozva nézett ki az ablakán a kertre. Még jól emlékezett, milyen kopaszak voltak a fák, amikor néhány héttel azelőtt Dániel megérkezett Carbon Canyonba. Most mindenütt apró levélkék zöldelltek, rügyek fakadtak. A magnólia fák, amiket a nagypapája még akkor ültetett, amikor Abby egészen kicsi volt, már teljes pompájukban virágoztak. A levegőben mindenütt érződött a tavasz illata. Abby remélte, hogy a munkája talán eltereli a figyelmét Dániel elutazásának szomorú gondolatáról. Már megmutatta Mrs. Gregorynak azokat a katalógusokat, amiket Los Angelesből a különböző lakberendezési áruházakból hozott. A megrendelő kiválasztott néhány függönyanyagot. Abby elhatározta, hogy ezeket azonnal beszerzi a városban. Közben azon törte a fejét, hogy hová is tette azt a folyóiratot, amelyben Mrs. Gregory nappalijába illő berendezést látott. A bútorok fenyőfa és gyékényfonadék érdekes összeállításából készültek, különleges művészi hatást keltettek, és nagyszerűen illettek Mrs. Gregory előkelő házához. Végül eszébe jutott, hogy a mintakönyveket és a folyóiratokat a nagyteremben látta utoljára. Okvetlenül szüksége volt rájuk, hogy folytatni tudja a munkáját. Felállt hát, hogy elhozza őket. Dániel a vendégház nappalijában ült, közvetlenül Trentonék lakóházával szemben. Az ablakból látta, hogy Abby kilép a kapun, és a közösségi helyiség felé tart. Dániel éppen a legújabb könyvén dolgozott. Ehhez a múltkori Los Angeles-i villámlátogatása alkalmával a hordozható számítógépét is elhozta. A nagyteremben többféle tanfolyam is zajlott egyidejűleg. Ágnes és Hamish McArthur a szokott helyükön ültek, és körülbelül húsz-húsz résztvevő vette őket körül. Abby már megtalálta a könyveit, és éppen menni készült, amikor hirtelen felbukkant mögötte Dániel. - Á, itt vagy, Abby! Volna kedved egy kis sétakocsikázáshoz? - kérdezte erőltetett közönnyel. A teremben hirtelen elhalt a vidám csevegés. Mindenki Abbyre és Dánielre bámult, és kíváncsian várták a lány válaszát. - Nem tart sokáig - próbálta a férfi rábeszélni szinte könyörgő hangon. - Neked is kell egy kis pihenés munka közben! - Jól van - egyezett bele vonakodva a lány, és alig várta, hogy elmenekülhessen a kíváncsi tekintetek elől. - Tényleg nem fog sokáig tartani - ismételte Dániel. A lánynak eszébe jutott az előző alkalom, amikor Dániel okvetlenül mutatni akart neki valamit. Azon az estén, a színház után, halálos riadalomban szorongott a kocsijában. Most ugyanúgy ülnek egy autóban. A lány titokban figyelte a mellette ülő férfi arcélét. Most már a legkevésbé sem tölti el aggodalommal! Ellenkezőleg, rendíthetetlen bizalmat érez iránta, és el sem tudja képzelni, hogyan is félhetett tőle. A főúton haladtak, amíg egy kapuhoz nem értek. A mögött egy, közvetlenül a meredek falú, mély völgy szélére épült, új ház emelkedett. A kapun felirat hirdette: „Ez a ház eladó."

- 55 -

Mikor kiszálltak a kocsiból, a lány alaposabban körülnézett, és akkor látta csak, milyen hatalmas az előttük elterülő telek. Maga a ház nyugalmat és békét árasztott a késő délutáni napsütésben. A fából ácsolt homlokzatot széles ablakok törték át, amelyek felfelé egészen a tetőig értek. Az épület a maga természetességében tökéletesen illeszkedett a tájba. Hatalmas fenyők vették körül. - Jaj, de szép! - kiáltott fel lelkesen Abby, ahogy közelebb értek. - Meg akarod belülről is nézni? - lengetett meg egy kulcscsomót Dániel. - Honnan van hozzá kulcsod? - kérdezte Abby zavartan. - Ma reggel hoztam el az ingatlanközvetítőtől. Ha az ingatlanközvetítő odaadja neki a kulcsot, akkor nyilván reménybeli vevőnek tekinti! Abbyvel forgott a világ. Lehetséges, hogy Dániel érdeklődik egy Carbon Canyon-i ház iránt? Egymás mellett lépdeltek a széles szárnyas ajtó felé. Ha Dániel ideköltözik, azzal Abby számára csak tovább bonyolódik a helyzet! A lány elkeseredett ettől a lehetőségtől. Esetleg megpróbálja majd távol tartani magát tőle, de egy városban élnek, így elkerülhetetlen, hogy egymásba ne botoljanak. De hát miért kell a férfinak egyáltalán saját ház? Miért telepedne le egy elfoglalt üzletember egy ilyen eldugott fészekben, mint Carbon Canyon, amikor fényűző lakása van Los Angeles központjában? Rendkívül időrabló minden reggel innen járni be a városba. Dániel kinyitotta az ajtót, és betessékelte a lányt, Először tágas és világos előcsarnokba léptek, aztán sorra végigjárták az összes helyiséget. - Az ingatlan tulajdonosa egy színész, aki eredetileg Carbon Canyonban akart letelepedni. Egy tehetséges építészt bízott meg a munkálatokkal. Amikor azonban az építkezés befejeződött, a színész meggondolta magát, és nem akart többé ideköltözni. így aztán most a ház eladó. Ezért nincs is még berendezve. Amint látod, a padlószőnyegek és a tapéták még hiányoznak. Abby némileg meg tudta érteni a színész döntését, hogy nem akart Carbon Canyonban letelepedni. Rod hasonlóképpen nagyon unalmasnak találta a várost. Isten háta mögötti porfészeknek nevezte, ahol kizárólag nyugdíjasokkal lehet találkozni. Azt tervezte, hogy az esküvő után elköltöznek innen ifjú hitvesével, Abbyvel. - Carbon Canyonban lakni egészen más, mint egyszer egy szabadságot itt tölteni - mondta a nő nyugodtan. - Ha az a szándékod, hogy megvedd ezt a házat, előbb alaposan meg kell gondolnod. - Azt hiszed, unatkoznék? Aligha fordulhat elő! Az itt töltött hetek alatt arra a felismerésre jutottam, hogy végül is bárhol gyökeret tudok ereszteni. Los Angelesben olyan idegenül él az ember a tömegben. Még a közvetlen szomszédaimat is alig ismerem. Szívesen költöznék vidékre. Itt minden olyan áttekinthető, könnyebb kapcsolatokat teremteni. - És mi lesz a munkáddal? - Majd kevesebb tanfolyamot tartok, hogy ne kelljen mindennap beutazni Los Angelesbe. A könyveimet pedig itt ugyanolyan jól írhatom, mint akárhol máshol a világon. Azonkívül Los Angeles sincs messze. Szűk két óra alatt odaérek. Dániel a lány minden ellenvetésére, amit Carbon Canyon ellen felhozott, jól megfontolt választ tudott adni. Mindenre habozás nélkül megfelelt, ami arra utalt, hogy mindennek utánagondolt, és a szándéka komoly. - 56 -

- Tényleg álomszép! - kiáltott fel Abby, ahogy befejezték a körutat. A hatalmas nappaliból szárnyas ajtók vezettek egy teraszra, ahonnan egyenesen a kanyonra nyílt kilátás. A terasz mellett hatalmas kert terült el. Az ebédlő ablakai a lemenő nap irányába néztek, a másik oldalon pedig ajtó nyílt egy kis, fakorlátokkal körülvett térre, ahol a felkelő nap fényében lehetett reggelizni. Abby úgy érezte, hogy egyszerűen csodálatos lehet ilyen házban lakni. Sokszorosan túlszárnyalja Mrs. Gregoryét! Dániel következő szavaira a lány izgatottan figyelt fel. - Azt akartam kérdezni tőled, segítenél-e nekem is berendezni a házat, mint Mrs. Gregorynak tapogatózott óvatosan. - Természetesen. - Végül is nagy hálával tartozik Dánielnek a segítségéért. - Ez a ház különleges hangulatot áraszt. Az első pillanattól kezdve az az érzésem, hogy egyenesen nekem épült. Igaza van! - gondolta a lány. Ezt a házat könnyű elképzelni élettől pezs- gően: tele virágokkal, gyerekekkel és állatokkal. A szerelem és az élet háza! Egy boldog családnak való otthon! Dániel magában megállapította, hogy Abbynek tetszik, amit látott. Leginkább azonban azt szerette volna tudni, hogy a ház esetleges tulajdonosát szereti-e. Az ösztöne azt súgta, talán ez lenne a legmegfelelőbb pillanat, hogy ezt megkérdezze. Az értelme azonban közbeszólt, és figyelmeztette, hogy inkább ne kockáztasson most semmit. - Gondoltál már valaha arra, hogy saját lakást keress magadnak? - kérdezte. - Gondoltam már rá, de pillanatnyilag nem engedhetem meg magamnak. - Nem haragudna meg a nagymamád, ha elköltöznél? Dániel valójában nem tudta elképzelni, hogy Sarah Trenton akadályt gördítsen Abby útjába, hiszen éppen eleget hangsúlyozta, hogy az unokájának már végre ki kell alakítania a saját életét. De sohasem tudhatja az ember, miként viselkedik valaki, ha kész tények elé állítják. - Dehogy! - kiáltott meglepve Abby. - Ellenkezőleg, a nagyanyám már többször próbált rábeszélni, hogy vegyek ki önálló lakást. Nincs ellene semmi kifogása. Csak azt akaija, hogy boldog legyek. Közben a hátsó ajtón át kiléptek a szabadba. - Tudod már, mennyibe kerül a ház? - kérdezte Abby, aki úgy érezte, ideje másra terelni a szót. A férfi kérdései kezdtek túlságosan személyessé és egyúttal veszedelmessé válni. - Csak hozzávetőlegesen. Majd meglátom, sikerül-e valamit lealkudni az árból. Eddig azonban még nem voltam teljesen biztos benne, hogy meg akarom venni. Most azonban már biztosan tudom. Abby annyira elmerült a kanyonra nyíló kilátás csodálatában, hogy nem fogta fel a szavak mélyebb jelentőségét. - A házak jelzéseket sugároznak, akárcsak az emberek - szólt elgondolkozva. Dániel érdeklődőn kapta fel a fejét. - És ez a ház milyen jelzést sugároz szerinted? - Talán együgyűnek hangzik, de szerintem ezt a házat egy nagy család számára építették. Már a hat hálószoba is erre utal az emeleten, meg a tágas fürdőszobák! A nappalit csodálatos központként tudom elképzelni, ahol esténként összegyűlik mindenki, hogy kedélyes családi körben - 57 -

elbeszélgessen a nap eseményeiről. Reggelente kinn terítenének a teraszon, hogy már a reggelinél élvezni lehessen a kilátást a kanyonra. Csodálatos lehet itt élni! Dániel hallgatott. Teljes szívével remélte, hogy egyszer majd valósággá válik, amit Abby most lefestett. Ebben a házban akart családot alapítani. Remélte, hogy itt újra értelmet nyer az élete. Persze csak akkor, ha Abby megosztja vele! - Össze sem lehet hasonlítani például Mrs. Gregory házával. Az mindig olyan előkelő és gondozott lesz, mint valami kiállítási tárgy. Abban nem tudok elképzelni rajcsúrozó gyerekeket. Annak egészen más az üzenete. Dániel biztos volt benne, hogy legalább az Abbyből sugárzó jeleket helyesen értelmezi. Talán a lány maga sem akarja elismerni, de a szemében vágy ég, valahányszor a tekintetük egymásba fúródik, és a csókja csupa szenvedély. Nem várta, hogy Abby mindjárt azt mondja, szereti. Csak azt kívánta, hogy a lány végre tisztában legyen vele, érez-e iránta valamit vagy nem. Rá kell bírnia, hogy vallja be önmagának az érzelmeit. Ha idáig eljutnának, már túl lennének az első lépésen. Úgy látszik azonban, hogy éppen ez a legnehezebb lépés! * Két nappal azután, hogy megnézték a szurdok peremére épült házat, Abby este kiszállt a Los Angelesből érkező buszból. Az egész napot a városban töltötte, és bútorokat rendelt Mrs. Gregory számára. A szállításig még eltelik néhány hét, így bőven marad idő a tapétázásra és a mázolásra. Az utóbbi munkálatokkal Abby egy Carbon Canyon-i céget bízott meg. A tulajdonos a nagyanyja jó ismerőse lévén, baráti árat számított, ami nagyon előnyösen hatott a költségek alakulására. Abby úgy elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette Dánielt, aki a megállóval szemben várta a kocsijában. Végül a férfi kiszállt és odament hozzá. - Te mit csinálsz itt? - csodálkozott a lány, és melegség töltötte el a férfi láttán. - A nagymamád mesélte, hogy a nyolcórás busszal érkezel. Segíteni akartam a cipelésben - magyarázta, s közben a lány kezében lévő hatalmas csomag után nyúlt. - Vigyázz, üveg van benne! - figyelmeztette Abby. A férfi óvatosan letette a csomagot a kocsija hátsó ülésére. - Igazán kár volt fáradnod - szabadkozott Abby. - Végül is nem vagyunk messze a házunktól. - Ha tudom, hogy ma Los Angelesbe mész, el is vittelek volna. - Megszoktam, hogy busszal járjak a városba. Az öreg teherautóm már túlságosan rozoga a hosszabb utakra. - Ha az üzlet továbbra is ilyen jól megy, jövő ilyenkor talán már saját lakásra és új kocsira is telik. - Inkább vállalod, hogy ezeket a nehéz csomagokat keresztülcipeld Los Angelesen, és a kényelmetlen távolsági buszon rázatod magadat, mint hogy egy kis szívességet kérj tőlem? Tudod, hogy szívesen elvittelek volna. Abby a lelke mélyén jól tudta, hogy nem a szívességkéréstől riadt vissza, hanem egyszerűen nem akart ilyen hosszú időt kettesben tölteni ezzel az ellenállhatatlanul férfias és lovagias férfiemberrel egy kocsiban. Minél kevesebbet vannak kettesben, annál jobb! Elég egyetlen szó, ami kicsúszik a száján, vagy egy meggondolatlan mozdulat, és máris elárulja a férfinak, mit érez iránta. - 58 -

Az ilyen hosszú úton ennek sokkal nagyobb a veszélye, mint a Carbon Canyonbeli kis távolságokon. - Nem szeretnék a lekötelezetted lenni - magyarázta mereven. - És miért nem? Attól félsz talán, hogy ellenszolgáltatást kérek? - kérdezte a férfi szándékosan élesen. - Nem - vágta rá gyorsan a lány -, csak megszoktam, hogy mindent egyedül csináljak. Nem szeretek senkitől sem függeni. A mélyben hirtelen kigyúltak a város fényei. Dániel most vette csak észre, hogy továbbhajtott a főúton, ahelyett hogy lekanyarodott volna az Abby házához vezető mellékútra. Most ugyanarra a helyre értek, ahol annak idején a színház utáni estén jártak. Talán éppen ez lenne a legmegfelelőbb hely, hogy bevallja az érzelmeit? - Gondolod, hogy nekem könnyű mindent elfogadni tőletek? Én is hálára vagyok kötelezve: ingyen lakom nálatok, pompásabbnál pompásabb ételeket főztök nekem, sőt még mostok is rám. De nagyon örülök, hogy itt maradtam. Az itt töltött idő csodát művelt velem. Megszűnt bennem az állandó feszültség és szorongás, és a kezem is sokat javult. - Benned szorongás? - csodálkozott Abby. Dániel mindig azt a benyomást keltette, hogy tökéletesen a kezében tartja az életét. - A külső szemlélő nem látja az ilyesmit. Vannak emberek, akik teljesen kiegyensúlyozottnak látszanak, a lelkük mélyén azonban tele vannak nyugtalansággal és szorongással. - A tanfolyamon nagyon oldottnak és magabiztosnak mutatkoztál - csóválta a fejét a lány. - Ha előadok, akkor szerepet játszom, mégpedig a tökéletes szónokét - magyarázta Dániel. Akkor minden egyéb mellékes. Az idők folyamán azonban kezdtem már mindenütt ezt a szerepet játszani. Azt gondoltam, hogy az élet csak a munkából és a siker hajhászásából áll. Nem is csoda, hogy Eva nem jött ki velem. Hidegen viselkedtem vele. Olyan hidegen, mint mindazok, akiket csak a siker és a pénz érdekel. Csak a nálatok töltött idő tanított meg arra, hogy nem ezek a legfontosabbak az életben. - Hogy történt tulajdonképpen a baleset? - kérdezte félénken Abby. Azonnal észrevette, hogy a férfi egészen keskenyre szorítja össze a száját. - Ne válaszolj, ha nem akarsz emlékezni rá! - tette hozzá gyorsan. A férfi megrázta a fejét. - Most már túl vagyok rajta. Kezdetben nem tudtam beszélni róla, de most már megy. Évával, a menyasszonyommal egy estélyről tartottunk hazafelé, és a kocsiban rettenetesen összevesztünk. Letértünk az útról, és egy kőfalnak ütköztünk. Eva azonnal meghalt. - Biztos nem a te hibád volt - fogta pártját azonnal Abby. - Honnan tudhatod? Hiszen nem voltál ott! - Viszont felelősségteljes embernek ismerlek. Sohasem tennél olyasmit, ami másokat veszélybe sodorhat. A lelked mélyén azonban mégis felelősnek érzed magad a haláláért. - Lehet, hogy részeg voltam. - Tudom, hogy nem iszol. Vacsora után Hamish mindig megkínál konyakkal, és eddig még mindig elhárítottad. - Lehet, hogy túl gyorsan hajtottam. - 59 -

- Ahhoz túl fejlett a felelősségérzeted. - Ezen az estén Eva különösen dühös volt rám. Noha már egy éve együtt éltünk, a kapcsolatunk napról napra romlott. Állandóan civakodtunk. Folyton szemrehányásokat tett, hogy érzéketlenül viselkedem vele. Amikor az estélyre készülődtünk, felbontotta az eljegyzést. Ezzel magam is egyetértettem, mivel én is láttam, hogy már semmi sem köt össze bennünket. Az estélyen Eva túl sokat ivott, és egy másik férfival kezdett kacérkodni. Aztán odajött hozzám és közölte, hogy azzal a másikkal szándékozik elmenni. Nem akartam, hogy valami futó kalandba keveredjen, amit már másnap reggel megbánna. Jól ismertem, tudtam, milyen könnyen elragadják az érzelmei. Kényszerítettem hát, hogy velem jöjjön haza. Ebben az állapotban nem hagyhattam egy másik férfival egyedül. Az úton hazafelé azonban újra veszekedni kezdtünk. Az állította, hogy hideg és számító vagyok, és mindig megpróbálom ráerőltetni az akaratomat. Én nem akartam vitába bonyolódni vele, de a hallgatásom még jobban bőszítette, és dühében elrántotta a kormányt. Az autó megpördült, és nekimentünk a falnak. Ha hagytam volna a másik férfival elmenni, akkor még ma is élne! - fejezte be az elbeszélést kétségbeesetten a férfi. - De te csak a legjobbat akartad neki - védte továbbra is Abby. - Ha szeretünk valakit, nem tehetünk mást. - Kedveltem, de nem voltam belé szerelmes. A szerelem az valami egészen más, most már tudom - tette hozzá Dániel lágyan. A férfi egy gyors pillantást vetett Abbyre, miközben megfordult a kocsival, és visszafelé indult a főúton. Eddig nem tudta, mi a szerelem. Eddig még soha nem vágyott arra, hogy minden pillanatát egy bizonyos emberrel töltse. Abby az egyetlen, aki iránt így érez. Ő az egyetlen nő, aki felkavarta az érzelmeit. A csókja soha nem ismert vágyakat ébresztett benne, és a szíve lobogó lángra gyúlt. Egész valóját egyetlen gondolat töltötte be: azt akarta, hogy Abby végre teljesen és végérvényesen hozzá tartozzék! Dániel teljesen biztos volt benne, hogy ez a szerelem, amit Abby iránt érez. De lesz-e alkalma a szerelmét megvallani? - Köszönöm, hogy elhoztál. - A lány gyorsan kiugrott a kocsiból, ahogy megérkeztek a vendégházhoz. Örült, hogy végre kinn van. A feszültség kezdett már elviselhetetlenné válni. Amióta a férfi elismerte, hogy Évába nem volt szerelmes, egy megválaszolatlan kérdés lebegett a levegőben. „A szerelem az valami egészen más, most már tudom" - mondta Dániel, Abby pedig nem merte megkérdezni, hogy honnan tudja. Jobb elhúzódni tőle, mint a szerelemről beszélgetni vele! Ki tudja, hova vezetne egy ilyen beszélgetés?! Ahogy Abby a szobájába ért, kibontotta a Los Angelesből hozott csomagot. Egy mennyezeti lámpa került elő belőle. A lány elgondolkozva nézegette minden oldalról. Tulajdonképpen Mrs. Gregory ebédlőjébe vásárolta, most azonban úgy találta, hogy egyáltalán nem illik oda. Tudat alatt Dániel háza lebeghetett a szeme előtt, ezt oda vette! Nem baj, hiszen Dánielnek úgyis megígérte, hogy segít a berendezkedésben. De akkor is rejtélyes, hogy követhetett el ekkora baklövést!

- 60 -

10. FEJEZET Dániel a kocogó nadrágja hátsó zsebébe dugta a kezét, és kotorászni kezdett benne. Kereste a vendégház kulcsát, de sehol sem lelte. Hol is hagyhatta el? Gondolatban végigjárta mindazokat a helyeket, ahol este megfordult. Talán eszébe jut, hol is volt utoljára a kezében a kulcs. Vacsora után megnézte a televízióban a híreket, aztán megpróbálta felhívni az ingatlanközvetítőt. De késő este már nem volt ott senki, ezért az üzenetrögzítőre mondta, hogy hétfő reggel azonnal fel akarja keresi az irodát, és meg akar alkudni a végleges árban. Ezután átöltözött, és elindult az erdőbe. Futás közben még egyszer végigpörgette gondolatban, amikor megnézték a házat Abbyvel. A lány nagyon lelkesnek látszott. Mennyire hozzáülik! Nem csak a házhoz, Dánielhez is. A múltkori erdei beszélgetés után a férfi egyre inkább vágyott rá, hogy megvallja az érzelmeit. Mit gondolhat róla tulajdonképpen Abby, amikor újra és újra átöleli és szenvedélyesen csókolja? Azt hiszi talán, hogy csak szórakozik vele? Előbb-utóbb észre kell vennie, hogy a gyengédsége őszinte! Csak legalább a hálószobaablakot hagyta volna nyitva, mint máskor! Megkerülte a házat, és megpróbálta benyomni az ablakot. Minden zárva! Dániel egy pillantást vetett az órájára, majd a lakóház felé nézett. Még csak nyolc felé járt, de már koromsötét volt. Merjen még ilyenkor kopogni, és megzavarni Sarah és Abby szombat esti nyugalmát? De hát nincs más választása! Valahogy be kell jutnia a vendégházba! Dániel odament a kapuhoz és kopogott. Sarah Trenton nyitott ajtót. - Jó estét, Dániel - üdvözölte örömmel. - Jöjjön be! Tartson velünk egy csésze kávéra és egy kis almás lepényre! - Csak egy pillanatra jöttem - szabadkozott a férfi sietve. - Azt akarom megkérdezni, nincs-e véletlenül pótkulcs a vendégházhoz. Úgy látszik, ki zártam magam, amikor kocogni mentem. A kulcs valahol benn lehet a házban, én pedig nem tudok bejutni. - Nincs pótkulcsunk - sajnálkozott Sarah. - Amikor a vendégházat tataroztattuk, a festő elveszítette, és mi azóta sem csináltattunk újat. Ma éjszaka itt alhat nálunk a házban, aztán majd holnap elhívom a lakatost. Tíz perc múlva Dániel Trentonék házában, a zuhany alatt állt. Álmodni se merte volna, hogy egyszer Abbyvel egy fedél alatt éjszakázhat. A nappaliban az összecsukható ágyon fog aludni. Ágnes a vasalnivalók közül kikeresett neki egy tiszta pizsamát. A derék asszony ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy rendszeresen mosson és vasaljon a vendégre, és az utolsó mosásból még nem vitt mindent vissza. Amikor Dániel eltűnt a fürdőszobában, Sarah lassan megszólalt: - Most jut eszembe, hogy mégiscsak van pótkulcsom a vendégházhoz. Ha jól emlékszem, néhány nap múlva a festő megtalálta a nála lévőt, és visszahozta. Valóban nagyon feledékeny vagyok. - Az arcán azonban nyoma sem látszott a bosszankodásnak. Ellenkezőleg, mintha megelégedéssel töltötte volna el, hogy éppen most hagyta cserben az emlékezőtehetsége.

- 61 -

- Én is teljesen megfeledkeztem róla - kacsintott Ágnes. - De hát mit is lehet tőlünk várni a mi korunkban? Egyre több dolgot felejtünk el. - És te? - fordult Sarah fenyegető pillantással Hamish felé. - Te sohasem felejtesz el semmit? Hamish elgondolkozva az újságja után nyúlt, ami mögé mindig el szokott rejtőzni, amikor az asszonyok valami ravaszságban sántikálnak. - No igen - morogta zavartan az újságja mögül -, pillanatnyilag tényleg kiment a fejemből. Miután Dániel lezuhanyozott, összeszedte a ruháit és a cipőjét, és mezítláb indult a nappaliba. Az összecsukható heverőt addigra már kihúzták, és megágyaztak rajta. Dániel lefeküdt. Közben azon tűnődött, vajon hol lehet Abby. Senki sem említette, ő pedig nem merte megkérdezni. Pedig de szerette volna tudni! A heverő melletti asztalon egy pohár forró tej gőzölgött, amit Sarah nyilván neki készített oda. Melegség járta át Dániel szívét. Az édesanyja is mindig tejjel kínálta lefekvés előtt. Milyen jól emlékszik még rá! Melegszívű, életvidám asszony volt. Az apja pedig az elképzelhető legjobb barát! Dániel minden gondjával bizalommal fordulhatott a szüleihez. Különösen az apja hallgatta mindig nagy megértéssel, és szívesen adott tanácsot. Most először elevenedtek fel benne gyermekkora szép emlékei. Eddig mindig keserűséggel gondolt a szüleire, amiért elhagyták. Azt a gyengédséget és melegséget, amivel halálukig körülvették, száműzte a gondolataiból. Szomorú, hogy ilyen sok év kellett ahhoz, hogy gyermekkora szép pillanatai az emlékezetébe idéződjenek. Ez ennek a háznak, Abby közelségének a hatása! Amióta ezt a gyönyörű nőt ismeri, sok tekintetben megváltozott. Leoltotta a lámpát, és bebújt az ágyba. Éjfél volt, amikor Abby az éjjeliszekrényén lévő órára nézett. Fájt már a nyaka, mivel egész nap az íróasztala felett görnyedt, a végeredmény azonban elégedettséggel töltötte el. Nagyot ásított. Jólesne valami nyugtató ital elalvás előtt, ami lecsillapítaná a feszült idegeit! Elhatározta hát, hogy hoz egy pohár forró tejet a konyhából. Eltökélten hátratolta a széket, és felállt. * Dánielt hangos csattanás és csörömpölés riasztotta fel álmából. Kinyitotta a szemét, és rájött, hogy Sarah Trenton nappalijában van. A frissen keményített ágyneműből kellemes ibolya- és levendulaillat áradt. Körös-körül mindenütt néma csend uralkodott. Dániel azonban biztosan tudta, hogy az előbbi lárma nem csak képzelgés volt. A ajtószárny alól világosság szüremkedett be a szobába. Dániel a másik oldalára fordult. Élvezte azt kellemes érzést, amit a puha kispárna hűvös vászonhuzata okozott. Amikor azonban hirtelen megismétlődött a csörömpölésszerű hang, a férfi talpra ugrott. Meg kell néznie, honnan jön ez a különös zaj. Elindult a fény irányába, és a konyhában kötött ki. Ott megpillantotta Abbyt, amint éppen valamit előhalászott a hűtőszekrényből. A földön két összehorpadt bádogdoboz hevert. A férfi észre sem vette a földön heverő konzervdobozokat. Tekintetét teljesen rabul ejtette egy hajszálvékony, türkizkék hálóing, ami többet engedett láttatni, mint amennyit eltakart. Alóla két hosszú lábszár kandikált ki. - 62 -

Dániel köhécselt. Az adott körülmények között jobbnak látta, ha finoman felhívja jelenlétére a lány figyelmét. Abby összerezzent, és hirtelen felkapott egy egész kenyeret, ami éppen a keze ügyébe akadt, és a keblére szorította. - Te meg hogy kerülsz ide? - kapkodott rémülten levegő után, ahogy a hang felé fordult. - Kizártam magam a vendégházból, ezért nálatok kell töltenem az éjszakát. A férfi szeme a csábítóan légies hálóing kivágására szegeződött, ami csodálatosan kiemelte a lány nyakát és vállát. Dániel legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy a keskeny pántot félretolja. Milyen kár, hogy a maga elé tartott kenyér teljesen eltakarja az ing alól elősejlő kebleket! A férfi érezte, hogy a szíve vadul kalapál, és izgalmában egy szót sem tudott kinyögni, csak némán bámulta Abbyt. - Ilyenkor már általában mindenki alszik - jegyezte meg gyanakodva a lány, miközben a férfitól biztonságos távolságban elsáncolta magát a konyhaasztal mögött. - Valami zaj ütötte meg a fülemet, és tudni akartam, mi történt. - Sajnálom, hogy felébresztettelek. Tejet akartam elővenni a hűtőszekrényből, de valaki több tucat italos dobozt tornyozott fel belül. Amikor kinyitottam az ajtót, az egész ki akart dőlni. A legtöbbjüket sikerült még röptében elkapnom, kettő-három azonban mégiscsak leesett. Azt hiszem, most már ideje, hogy aludni menjek. Dánielnek feltűnt, hogy Abby a fedezékéből szemmel tartja az ajtót, ahol a férfi még mindig mozdulatlanul állt. Nyilvánvalóan csak a kedvező pillanatra vár, amikor gyorsan kisurranhat mellette a konyhából, de látszott, hogy nem meri rászánni magát. Dániel egy lépéssel beljebb lépett a helyiségbe, és egy kicsit félreállt, hogy akadálytalanul ki lehessen menni az ajtón. - Várj csak - ajánlkozott buzgón -, előveszem neked a tejet. Amikor a korsót az asztalra tette, észrevette, hogy közben Abby a kenyeret kicserélte egy nagyobb méretű tálcára, amit úgy tartott maga elé, mint valami szabályos védőpajzsot. - Kérlek, ne csináld ezt! - szólalt meg a férfi, miközben a tejet kitöltötte egy kávéspohárba. - Mit ne csináljak? - Azt, hogy elrejtőzöl a tálca mögé. Igazán nem kell zavarban lenned, hogy hálóingben látlak. Hiszen csodaszép vagy benne! - A nagymamámtól kaptam a születésnapomra - magyarázta Abby sietve, mintha azt akarná kifejezni, hogy neki soha az életben nem jutott volna az eszébe ilyen izgató ruhadarabot megvenni. - A nagymamádnak kitűnő ízlése van. - Dániel egy lépést közeledett, és elvette a tálcát. Aztán kezével átfogta a lány nyakát, és hüvelyujjával gyengéden simogatni kezdte. Abby kábultan nézett rá. - Hagyd abba! - szólalt meg aztán mereven. - Miért? Talán nem esik jól? Nagyon is jólesett! De hát csak nem vallhatja be, hogy minden idegszála megfeszült az izgalomtól? Az egyik hőhullám a másik után futott rajta keresztül, és minden erejét össze kellett szednie, hogy uralkodjék magán.

- 63 -

Dániel végighúzta az ujját a hálóing kivágásán. Érintése gyengéd és szeretetteljes volt, mégis úgy borzongott meg tőle a lány bőre, mintha áramütés érte volna. Erőtlen tiltakozás hagyta el az ajkát, ahogy észrevette, merre tartanak a férfi ujjai. Erre a hangra Dániel felkapta a fejét, és felnézett szerelmére. Abby ugyanazt az olthatatlan vágyat látta a szemében, amit a sajátja is kifejezett. A lány várakozásteljesen tartotta az arcát a férfi felé, ahogy az lehajolt hozzá. Ebben a pillanatban azonban zavart köhécselés hallatszott az ajtó felől. Abby és Dániel szétrebbentek, és mindketten a hang irányába bámultak. Arcukon bűntudat tükröződött. Olyanok voltak, mint két rajtakapott tolvaj. - Vízért jöttem, hogy bevehessem az altatómat - magyarázta Ágnes, ahogy belépett a konyhába. Kinyitotta a szekrényt, és elővett egy poharat. - Amint látom, ti sem tudtok elaludni. - Egy kis tejet akartam hozni magamnak - védekezett Abby. - Én pedig zajt hallottam, és meg akartam nézni, mi történik itt - csatlakozott gyorsan Dániel. Ágnes vizet töltött a poharába, aztán nekitámaszkodott a mosogatónak, és a pohár széle felett érdeklődéssel vette szemügyre a párt. - Jó éjszakát! - mondta gyorsan Abby, és kiszaladt a konyhából, otthagyva a tejet, amiért tulajdonképpen jött. Dániel is sietve visszavonult a nappaliba, és lerogyott a heverőre. Egyikük sem hallotta, hogy Ágnes a szobájába visszatérőben, halkan nevet magában. Alig várta, hogy Sarah-nak elmesélje az éjszakai felfedezését. Nagyon okos gondolat volt a pótkulcsot letagadni! Abby reszkető kézzel túrt a hajába. Kivette az ágyból a kispárnáját, a keblére szorította, és beletemette az arcát. Szíve lázasan kalapált az izgalomtól. „Csodaszép vagy" - Dániel szavai még mindig a fülébe csengtek. Ezt még senki sem mondta neki! Legalábbis így nem. Dániel szavában annyi meggyőződés csengett, hogy Abby életében először el is hitte a bókot. Dániel szeméből szinte sugárzott a vágy. Sohasem fogja ezt a tekintetet elfelejteni! Valósággal megbénította az agyát. Képtelen volt világosan gondolkozni. Ezalatt Dániel az ágyra rogyott, és a mennyezetet bámulta. Teljesen megőrült? Ha Ágnes a kellő pillanatban nem jelenik meg, felkapta volna Abbyt, és az ágyába vitte volna! Elképzelte, hogy karjában tartja a lányt, felidézte szenvedélytől lángoló, kék szemét, és megborzongott. Dániel semmiképpen sem akarta Abbyt megijeszteni. Időközben már elég jól megismerte, és félt, hogy most majd megint védőbástyákat épít maga köré. Ideje lenne már beszélni vele! A lánynak tudnia kell, hogy mit érez iránta. Ha nem sikerül mindent elmagyarázni, még a végén az eszét veszti! Abby meglepődött, hogy másnap már kora reggel találkozott Dániellel az udvaron. Az ösztöne azt súgta, a kocsijának támaszkodó férfi őt várja. Az izgalomtól teljesen kiszáradt a szája. - Abby! - kiáltott Dániel, ahogy a lány tétovázva megállt a lépcső legfelső fokán. A lánynak hirtelen újra eszébe jutott, hogy nézett rá előző éjszaka a férfi, és a szíve vadul verni kezdett. - Szeretnék valamit kérdezni - kezdte Dániel. A hangja nem árult el semmit, a lány pedig hirtelen arra gondolt, hogyan simogatták a férfi ujjai a bőrét. Szorosabban maga köré tekerte a kabátját, miközben válaszolt. - Tessék, kérdezz! - 64 -

Dániel egy pillanatig némán nézte, majd összeszedte a bátorságát és megkérdezte: - Volna kedved szombaton eljönni velem egy dzsesszhangversenyre? - A férfi imádkozott magában, hogy Abby fogadja el a meghívását. A szenvedély együtt átélt pillanatai után lehetetlen, hogy a lány továbbra is olyan hűvös maradjon, és elutasítsa a további együttlétet! Abby még sohasem látta Dánielt ilyen zavartnak. Nagyon fontos lehet neki ez a meghívás, különben nem nézne rá olyan könyörgő tekintettel. - Sajnos nem tudok - felelte bánatosan. - Mr. Harper lányának születésnapja van, és szeretne a férjével moziba menni, utána pedig vacsorázni. Már megígértem neki, hogy addig én leszek az apjával. Ha nem az öreg Harper, akkor valaki más lenne! - gondolta Dániel, és lassan kezdett benne felgyülemleni a harag. Már maga is fel tudta volna álmában is sorolni azokat az embereket, akikről Abby gondoskodik. Mindig akad valaki, akinek éppen a kutyáját kell sétáltatni, vagy a haját megnyírni, vagy felolvasni neki az újságból, vagy egyszerűen csak az ágya szélén üldögélni. Dániel mély lélegzetet vett, hogy a haragját legyűrje. Ezúttal azonban nem sikerült. - Mikor hagyod már abba, hogy állandóan a védenceid ügyeivel takarózz? - támadt rá. - Takarózni? Nem takarózom én semmivel - felelte a lány tűzpiros arccal. - Dehogynem. Félsz velem együtt lenni. Egy kicsit ugyan már fejlődtél, amennyiben rászántad magad, hogy önálló életet építs fel magadnak. Az érzelmeidet azonban még mindig mélyen magadba temeted. Hogy is képzelhettem, hogy Dániel Hawthorne valaha is megértést és együttérzést tanúsíthat irántam?! - bőszült fel Abby. - Ha magamba temetem az érzelmeimet, akkor nyilván jó okom van rá! - dühöngött. Csak Dániel valahogy félre ne értse a haragjában előtörő könnyeit! - Senkinek sincs joga előírni, mikor hozzam őket újra felszínre. A legkevésbé neked! Te kizárólag azért jöttél, hogy segíts megmenteni az üzletet, semmi másért! Ezt ne felejtsd el! A lány dühösen ellépdelt a férfi mellett a kocsijához, belevetette magát, és felbőgő motorral elhajtott. Amíg Mrs. Gregory háza felé autózott, csillapodott a haragja. Be kellett vallania, hogy azért izgatta fel magát annyira, mert Dánielnek igaza volt. Tényleg mindig azt állítja, hogy nincs számára ideje, és kifogás gyanánt mindig másokat tol előtérbe, akiknek valamit okvetlenül el kell intéznie. Csak éppen ez a mostani eset a kivétel. Ha nem ígérte volna meg Mr. Harper lányának olyan határozottan, hogy az apjával marad, elfogadná Dániel meghívását. Dániel bánta már, hogy ilyen határozottan rátámadt Abbyre. Most biztosan megint érzéketlen fatuskónak tartja, aki egyáltalán nem törődik a gyámolításra szorulók sorsával! Csak magadra vethetsz! - gondolta megadóan. Talán az üzletre kellett volna minden figyelmedet összpontosítanod, ahelyett hogy Abbyre fecséreled az erődet. Hiszen világosan értésedre adta, hogy az üzlet az egyetlen indok, amiért egyáltalán eltűri a jelenlétedet! A délelőtt folyamán egyszer csak virágot hoztak Dánielnek. Hallotta, hogy kopognak az iroda ajtaján. - Tessék! - kiáltott ki szórakozottan.

- 65 -

Az ajtó lassan kinyílt, de senki sem jött be. Amikor felpillantott, Sarah Trenton és Ágnes McArthur álltak az ajtóban, és örömtől sugárzó arccal egy hatalmas virágcsokrot nyújtottak feléje. - Ez a magáé - mosolygott jelentőségteljesen Sarah. - Éppen most hozta egy küldönc - tette hozzá Ágnes. Dániel meglepődött. Még soha senki sem küldött neki virágot. A csokrot hat narancssárga rózsabimbó alkotta, melyek közé páfránylevelek voltak kötve. Sarah letette a csokrot az asztalra. - Egy kártya is van mellette. - Akkor mi megyünk is vissza dolgozni - mondta Ágnes, de látszott rajta, hogy majd szétveti a kíváncsiság, annyira szeretné tudni, kitől jött a küldemény. - Maradjon csak nyugodtan - biztatta Dániel, és a kártyáért nyúlt. Szombathoz egy hétre ráérek. Ez állt Abby kézírásával a kártyán. Dániel szája egészen kiszáradt az izgalomtól. - Abbytől jött! - kiáltott fel hangosan, és közben újra és újra elolvasta a pár szavas üzenetet. Nem csak annak örült annyira, hogy Abby elfogadja a meghívását; ennél sokkal fontosabbnak tartotta, hogy most először a lány magától közeledett hozzá. Vége hát azoknak az időknek, amikor valósággal ki kellett lesni, mikor tölthet néhány percet a közelében! Most végre ő nyújtotta ki feléje a kezét! A férfi az ajtóra nézett. Már mindenki eltűnt. Felvette a telefonkagylót, tárcsázta a jegypénztárt, és rendelt két jegyet a következő szombati dzsesszhangversenyre. A beszélgetés alatt egyfolytában a virágot nézte. Még mindig alig tudta elhinni, hogy valóban Abby küldte. Aki Abbyt szereti, annak tisztában kell lennie azzal, hogy sok emberrel kell osztoznia rajta. Olyan sok benne a szeretet és a gondoskodás, hogy mindig a gyengékkel és rászorulókkal fog törődni. Dániel diákkora óta mindig nagyon céltudatosan szervezte meg az életét. Mindig gond nélkül haladt lépcsőfokról lépcsőfokra. Most azonban életének olyan állomásához érkezett, amit nem lehet előre megtervezni. Ez pedig a szerelem! Nem tehet mást, úgy fogadja a dolgokat, ahogy jönnek. Mindenesetre a legjobbakat reméli maga és szíve hölgye számára. Semmiképpen sem siettetheti Abbyt. Hagynia kell, hogy az idő neki dolgozzon. 11. FEJEZET A következő üzleti megbeszélés alkalmával Sarah, Ágnes és Hamish nem győzték túláradó hálájukat kifejezésre juttatni Dánielnek a segítségéért. - Igaz, hogy gyakran nyakasan ellenszegültünk a tanácsainak - nevetett Hamish-, közben azonban mégiscsak sokat tanultunk magától. Ezentúl először meggyőződünk arról, hogy van-e elegendő tartalékunk a jelzálogkölcsön következő részletére, mielőtt túlságosan nagyvonalúan bánnánk a pénzünkkel. Ágnes bólogatott.

- 66 -

- Hamish beiratkozott egy esti számítógép kezelői tanfolyamra, és mihelyt megengedhetjük magunknak, veszünk egy gépet a könyveléshez. - Mintha egy olajvállalat is felajánlotta volna a támogatását. Mi lett ezzel az üggyel? - Azt leszavaztuk - magyarázta Sarah. - Ha elfogadtuk volna az ajánlatot, anyagilag az életünk végéig biztonságban lennénk. Mi azonban nem akarunk senkitől sem függeni. A magunk módján szeretnénk továbbra is elpepecselni az üzlettel, a saját törvényeink és szabályaink szerint, anélkül hogy bárki is beleszólna. Nagyon jó érzés volt a három öreget ilyen boldognak látni. Dániel maga tulajdonképpen nem sokkal járult hozzá, azt leszámítva, hogy Frank Trammellt Carbon Canyonba hozta. Az meg puszta véletlen, hogy ilyen hosszú idő múltán éppen most találkozott vele össze. A fáradságának azonban látványos az eredménye. Még soha üzleti sikernek nem örült ennyire! Ezt az érzést semmi sem szárnyalhatja túl, kivéve talán az, ha kedvesét a karjában tarthatja. Lopva egy pillantást vetett a lány ra. A számára legdrágább lény mellette telepedett le, és Dániel már félórája szívta be a parfümje bódító illatát, s ez állandóan elterelte a figyelmét a megbeszélés fontosabb részleteiről. Már csak két nap, és végre szombat lesz! - Hogy halad a munka Mrs. Gregorynál? - Holnap elkezdjük a festést és mázolást - tájékoztatta készségesen a lány. - Már a jövő hónapban be akar költözni, így elég szűk az idő. De azt hiszem, időben elkészülünk. - Akkor szombaton találkozunk. - Dánielnek addig türelemmel kell lennie, hiszen Abby ki se látszik a munkából. - A szombati viszontlátásra - bólintott Abby, majd álmodozó mosollyal hozzátette: - Már alig várom a hangversenyt. * Szombat reggel Abby éppen Mrs. Gregory házában szorgoskodott, amikor hirtelen tüsszögni kezdett. Már nagyon régen nem jelentkezett az allergiája, így amikor csöpögni kezdett az orra, nem vette komolyan, sőt egészen természetesnek tartotta. Hiszen annyi nyálkahártyát ingerlő anyaggal volt körülvéve, hogy az lett volna a csoda, ha semmi hatást nem váltottak volna ki nála. A festők rengeteg festéket, lakkot és oldószert használtak, amelyek válogatott izgató vegyi anyagokból állnak. A nátha és a tüsszögés egy idő múlva majd csak megszűnik magától is, gondolta. Egy óra múlva azonban már olyan erősen könnyezett a szeme, hogy alig tudta nyitva tartani. Odakiáltott a festőknek, hogy mindjárt visszajön, és gyorsan kiszaladt a szabadba. Talán a friss levegő segít. Az állapota azonban semmit sem javult. A tüsszentési rohamok egyre hevesebbek lettek, az orra meg folyt. Abby elhatározta, hogy mára befejezi a munkát, és hazamegy. Tudta, mit kell tenni, ha rájön az allergiás roham. Az orvosa azt tanácsolta, hogy azonnal környezetet kell változtatnia, és be kell vennie az allergia elleni gyógyszert. Tompán zúgott a feje, és alig látott. Valóságos istenkísértés volt kocsival hazamenni. Csigalassúsággal haladt az úton, míg a többi jármű hangosan tülkölve előzgette.

- 67 -

Mihelyt hazaért, elővette a hálószobaszekrényből az ilyen esetekre mindig készenlétben tartott pirulákat, és egy pohár vízzel lenyelte őket. Aztán felment a szobájába. Abby nem tudta biztosan megállapítani, hogy a tompa dübörgés a saját fejéből származik-e, vagy valahonnan máshonnan jön. Nagy erőfeszítéssel kinyitotta a szemét. Amikor lassacskán magához tért, rájött, hogy kinn a bejárati ajtón kopognak. Kábán előhalászta a pongyoláját, magára kapta, és lebotorkált a lépcsőn. Annyira szédült, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában. Álmodik talán? Miért áll Dániel sötét öltönyben az ajtó előtt? Most pontosan olyan, mint annak idején a tanfolyamon, amikor először látta. - Még nem vagy kész? - csodálkozott a férfi. Abby végignézett magán. A pongyola alól citromsárga hálóing kandikált ki, a lábán meleg szőrmepapucsot viselt. Emlékezett rá, hogy azért kereste elő, mert rettenetesen fázott a lába. - Készen? Mihez? - kérdezte kábultan. A pokolba kívánta a gyógyszert, amit be kellett vennie. Miért lesz tőle mindig olyan, mint akit agyoncsaptak? - Hangversenyre akartunk menni - emlékeztette Dániel türelmesen. - Te jó ég! - Abby rémülten a hajába túrt. - Elaludtam! Miért nem ébresztett fel senki? Megfordult, és az előszobán át a konyhába ment. - Hová lettek a többiek? Sehol egy lélek! Azért nem ébresztette fel senki, mert senkinek sem mondta el, hogy hangversenyre készül. Valahogy jobbnak látta meg sem említeni a környezetének, hogy Dániellel megy valahová. Nem akarta, hogy pusmogjanak róluk, és sokatmondó pillantásaikkal zavarba hozzák. - Hiszen tudod, hogy ma van a jótékonysági est - emlékeztette Dániel. - Borzasztóan rosszul éreztem magam ma délelőtt - motyogta Abby. - Mrs. Gregory házában allergiás rohamot kaptam, ami teljesen levert a lábamról. Alig tudtam hazajönni. Itthon aztán bevettem azt a gyógyszert, amit az orvos ilyen esetre felírt. Ettől viszont olyan fáradt lettem, hogy mostanáig aludtam. Légy szíves, várj itt lenn! Öt percen belül készen leszek. Abby úgy tervezte, hogy nagyon gondosan felkészül erre az estére. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen: a ruhája, az arcfestése, a parfümje. Ehhez azonban már késő van! Dániel már így is biztosan haragszik. A lány gyorsan fel akart szaladni a lépcsőn, ez azonban súlyos hibának bizonyult. Hirtelen megszédült, és a világ forogni kezdett körülötte. Az utolsó pillanatban még épp meg tudott kapaszkodni a korlátban. - Drágám, rosszul vagy? - Mindig így járok, ha beveszem ezeket a tablettákat. Olyan erősek, hogy hosszú órákra teljesen kiütnek. - Először is ülj le! - mondta Dániel gyengéden, ahogy odasegítette egy székhez. Aztán töltött neki egy pohár vizet. - Gondolod, hogy jobb lenne, ha orvoshoz mennénk? - Nem - tiltakozott Abby. - Mindjárt jobban leszek - Csak most ébredt tudatára, hogy ez az este már menthetetlen. - Nagyon sajnálom. Reggel még nem volt semmi bajom. Bizonyára Mrs. Gregory házában váltotta ki valami az allergiás rohamot. - A konyhai órára pillantott. - Te még odaérsz a hang versenyre, ha mindjárt elindulsz. Kár volna elmulasztanod pusztán azért, mert én nem tudok veled menni! - 68 -

Abby szorosabban maga köré tekerte a pongyolát. Ha behunyta a szemét, élénken maga elé tudta képzelni, hogy nézhet ki. Csak legalább ezt a kitaposott nyusziszőr papucsot ne vette volna fel! Hiszen már rég ki kellett volna dobnia. És ráadásul ez az ősrégi citromsárga hálóing, hozzá a kék pongyola! A haja bizonyára égnek áll, és közben kóvályog az álmosságtól. Nagy erőfeszítéssel összeszedte magát. Gyorsan felállt, és a fürdőszobába ment. Miután megmosta az arcát és a fogát, és megfésülködött, egy kicsit már jobban érezte magát. - Gyere ide hozzám! - kiáltott Dániel a nappaliból, amikor Abby újra előkerült a fürdőszobából. A lány ámultan állt meg az ajtóban. Dániel félretolta a kisasztalt, és éppen egy kirándulótakarót terített le a szőnyegre. - Te meg mit csinálsz itt? - Ha már nem tudunk elmenni a hangversenyre, legalább itthon érezzük egy kicsit jól magunkat. - Abby leült egy székre, és érdeklődéssel figyelte a férfi tevékenységét. A földön egy ennivalókkal megrakott, hatalmas kosár állt. Az oldalán lévő felirat tanúsága szerint Dániel a főutcán lévő nagy csemegekereskedésben rendelhette. Ez az üzlet városszerte híres volt. Innen szokták a igazán ünnepélyes alkalmakra hozatni az ételeket. A férfi szemmel láthatólag sok fáradságot fektetett az este sikerébe. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult - mentegetőzött Abby, amint átvette a finom porcelántányért, amit a férfi éppen akkor csomagolt ki a kosárból. Az üzlet láthatólag nemcsak az ennivalóról, hanem a vendéglátás minden kellékéről is gondoskodott. - Soha többet nem veszem be ezt a gyógyszert! - esküdött meg. - Ne bánkódj! - vigasztalta Dániel. Magának is elővett egy tányért, aztán letelepedett a földre, és kényelmesen nekitámaszkodott a pamlagnak. - Manapság nagy divat otthon vacsorázni. - Komolyan? Én még sohasem hallottam. - Pedig így van. Legalábbis Los Angelesben. Az embereknek borzasztóan zaklatottak a mindennapjaik. Az egymást követő tárgyalások, a merev hangulatú üzleti vacsorák és munkaebédek után értékelni tudják az otthon töltött meghitt, kedélyes estét. Dániel egy nemes vonalú kancsóból bort töltött két kristálypohárba. Aztán egy ezüsttálat varázsolt elő a kosárból, amelyen csirkemell szeletek sorakoztak vörösboros mártásban. A férfi nagyon előkelően festett a fekete öltönyben. Abby végignézett magán. Nem illik sem a férfihoz, sem ahhoz az ünnepélyes hangulathoz, amit Dániel a csemegekosárral a nagymamája nappalijába varázsolt! Dánielt azonban láthatólag cseppet sem zavarta, hogy drága öltönyében a földön ül. - Próbálj egy kicsit ellazulni, Abby! - A férfi felállt, és a kosárból egy zacskót húzott ki. A zacskóból videokazetta került elő, s Dániel mindjárt berakta a lejátszóba. A férfi tudta, hogy Abbyt nagyon bántják a történtek. Már többszörösen bocsánatot kért, és nagyon zavart benyomást keltett. Ha egykori vőlegényével fordult volna elő ilyesmi, az biztosan nagy jelenetet rendezett volna. Valószínűleg Abby most is erre számított. De akkor rosszul ismeri Dánielt! A férfi kikapcsolta a mennyezetvilágítást. Már csak egyetlen lámpa égett, s meleg, aranyló fénnyel árasztotta el a szobát. Dániel ekkor maga mellé húzta szerelmét a szőnyegre. - 69 -

- Nem csalt az előérzetem, hogy valami baj lesz ma a hangversennyel. Találtam egy videokazettát erről az együttesről, ami a tavalyi nemzetközi dzsesszfesztiválon való fellépésükről készült, és megvettem. Tulajdonképpen az est végén akartam neked ajándékozni, de most legalább együtt megnézhetjük. Már fel is tűntek az első képek a képernyőn. Ahogy Abby átadta magát a zene ritmusának, hirtelen elszállt minden kellemetlen érzése. A ruhája, a haja, a külseje egyszeriben elvesztette a jelentőségét. Semmi más nem volt már fontos, csak az, hogy itt ülhet Dániel mellett, és együtt hallgatják a világ legszebb muzsikáját. - Voltál már New Orleansban? - kérdezte Dániel. - Abby a fejét rázta. - Egyszer majd elmegyünk oda, és reggeltől estig csak dzsesszt hallgatunk. New Orleans szinte át van itatva vele. A utcákon, a kávéházakban, a szállodákban mindenütt dzsesszzenekarok játszanak. A lány szíve nagyot dobbant örömében. Jól hallotta? Tényleg azt mondta, hogy elmegyünk! Aztán újra magával ragadták a képernyőn látottak. A hangverseny tűzijátékkal végződött. Abbynek úgy tűnt, mintha a lelkében is örömtüzek ezrei lobbantak volna lángra. Érezte, hogy Dániel tekintete rászegeződik. Ő is ránézett a férfira, s egymásba fúródott a tekintetük. A lány már nem érzékelte maga körül a világot. Izgalom fogta el, s olyan érzése támadt, mintha a zene hullámzó ütemére dobogna a szíve is. Dániel lehajolt hozzá, és két keze közé fogta a lány arcát. Abby a férfi nyaka köré fonta a karját, az pedig az ajkára tapasztotta az ajkát, forrón és bátorítón. A lány szája szétnyílt, vággyal és szenvedéllyel viszonozta a csókot. Érezte, hogy szeretik. Túl sokáig volt már számkivetve a magány dermesztő hidegébe! Milyen csodálatos újra azt érezni, hogy melegség árad feléje! Mintha a jéghideg éjszakában való hosszú vándorlás után végre hazatérne! A férfi érintése minden idegszálát lázba hozta. Abby közelebb húzódott Dánielhez. Élvezte a férfi izmainak játékát, amit simogató keze kitapintott. Dánielt gyönyörűséggel töltötte el, hogy karjában tarthatja a szeretett nőt. Csókolta a szemöldökét, arcát, orrát, aztán újra visszatért a szájához. Később az ajka lefelé siklott kedvese nyakán. Félretolta a pongyolát és a hálóinget, majd a lány meztelen vállát csókolta. - Dániel, kérlek, ne! - Mi baj van? - kapta fel az kérdően a fejét. A férfi arcán tükröződő izgalom nyugtalanította Abbyt. - Azt hiszem, legjobb lesz, ha most elmész. - Nyugodj meg, kis szívem! - A férfi újra megpróbálta magához ölelni szerelmét, az azonban elutasította. - Dániel, kérlek, légy türelemmel! Ez nagyon gyors nekem! - Abby most mindkét kezével eltolta magától a férfit, hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak. Életében egyetlenegyszer ugrott fejest gondolkozás nélkül egy kapcsolatba, és az is szörnyű csalódással végződött. Dániellel ez semmiképpen sem ismétlődhet meg! Nem hagyhatja, hogy a férfi csókjaival megigézze, és akarat nélküli bábbá tegye! A mai este rendezése tökéletes. Az idevarázsolt vacsora a nappaliban, a bor, a csodálatos hangverseny, mind egy jól kidolgozott terv része az ő elcsábítására! Ki tudja, hogy napvilágnál is ugyanilyenek maradnának-e Dániel - 70 -

érzelmei? Semmiképpen sem vállalhatja a kockázatot, hogy másnap a férfi faképnél hagyja, mert elérte a célját. - Mi bajod van, édesem? - kérdezte aggodalmasan Dániel. Abby keze lehanyatlott. - Kérlek, Dániel, ne kényszeríts rá! - Semmire sem kényszerítelek. De hát te is akarod. Miért tagadod? - Mert számomra túl gyorsan történnek a dolgok. Egyszer már hagytam, hogy az események elsodorjanak. Nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. - De hát nem hasonlíthatsz engem össze Roddal! Egy kicsit sem bízol bennem? 99 Helyszíni szemle - Benned bízom már, csak magamban nem. Egyszerűen nem vagyok még kész arra, amit akarsz. Abby sohasem tudta elfelejteni, milyen gyorsan elhamvadt a Rod iránti szerelme. A két ember most egy darabig némán nézte egymást. Egy pillanatra Dániel azt hitte, lassan elfogy a türelme. - Végtelenül sajnálom! - nyöszörögte a lány, aki még sohasem látta Dánielt ilyen feszült lelkiállapotban. Még akkor sem, amikor olyan kihívó kérdéseket tett fel neki a tanfolyamon. - Semmi baj - sóhajtott megadóan a férfi. Dániel már rég becsukta maga után a kaput, amikor Abby még mindig az üres képernyőre meredt. A férfi utolsó szavai nyugtalanították. Csalódott? Megbántódott? Megsértődött? Abby lassan elindult felfelé a lépcsőn. Úgy érezte, ma valami nagyon fontosat veszített el. * Abbynek még akkor is Dániel búcsúszavai jártak a fejében, amikor másnap este a kocsijával megállt a férfi új háza előtt, és némán nézte az épületet. Most még lenyűgözőbb látványt nyújtott, mint amikor először itt jártak. A lenyugvó nap fényében szinte világítottak a meleg borostyánszínű falak. Óvatosan kiemelte a lámpát a dobozából, és elővette a táskájából a ház kulcsát. Reggel az ingatlanközvetítőnél járt. A tulajdonosnővel, Marge Irvinggel annak idején együtt jártak iskolába, így az minden további nélkül odaadta neki a ház kulcsát. Marge elmesélte, hogy Dániel valóban meg akarja venni a házat, és rövidesen alá is írja az előszerződést. Abby a konyhába vitte a lámpát, és ott felakasztotta a mennyezeten lévő kampóra. Aztán elgondolkozva kinézett az ablakon. Még mindig ott érezte a száján Dániel ajkát. Nem közönséges csók volt ez! Dániel gyengédsége felkorbácsolta Abby érzékeit, ő pedig szívét-lelkét, minden érzelmét beleadta. Abból, ahogy csókolta és átölelte, Dánielnek észre kellett venni, hogy mennyire kívánja! Már több mint egy hónapja ismerték egymást, és ezalatt majdnem mindennap találkoztak. Sok időt töltöttek kettesben, és alaposabban megismerték egymást. Abby semmiképpen sem vádolhatja Dánielt azzal, hogy tolakodóan viselkedett volna. - Szervusz, Abby. A lány hirtelen megfordult. - 71 -

- Jaj, de megijesztettél! Dániel nagyon jól festett a farmerjában és zöld pólójában. A haját hátrafésülte a homlokából. Abby pillantása a férfi széles vállára esett. Ahogy visszaemlékezett, milyen érzés volt kezével tapintani a hátizmait, elöntötte a forróság. Nagyot nyelt. - Sajnálom, hogy megijesztettelek. Láttam kinn a kocsidat. Kiabáltam neked, de nem hallottad. - Dániel csak most vette észre a lámpát a mennyezeten. - Egy kis ajándéknak szántam, hogy megköszönjem a segítségedet. Remélem, nem zavar, hogy titokban idejöttem. - Természetesen nem. - Ha nem tetszik neked a lámpa, nyugodtan mondd meg. Akkor mindjárt visszaviszem. - Nagyon is tetszik. Azt hiszem, mi jobban hasonlítunk egymáshoz, mint gondoljuk. Úgy látszik, egyforma az ízlésünk. Biztosan pontosan úgy fogod berendezni a házamat, mint ahogy elképzelem. - Azért jó lenne, ha a függönyöket és a szőnyegeket együtt választanánk ki. - Semmi akadálya. Mindenképpen úgy tervezem, hogy miután aláírtam a szerződést, a beköltözésig minden hétvégét itt töltök. A nagymamád felajánlotta, hogy addig továbbra is a vendégházban lakhatok. A lány a táskája után nyúlt. - Sietsz? - kérdezte Dániel. - Tulajdonképpen nem. Csak hét órakor kell Mrs. Gregorynál lennem. - Most még csak hat van. Nem akarlak sokáig feltartani, de mutatni szeretnék valamit, amit a múlt alkalommal nem láttunk. - Dániel kinyitotta a teraszra vezető ajtó reteszét. - Gyere velem! A terasz előtt két kanyargós út indult az ápolt gyepen át, majd a fák között haladva. Dániel arra az útra tért rá, amelyik a ház mögé, a kertbe vezetett. Virágágyások, majd egy sziklakert mellett haladtak el, aztán egy lépcsőhöz értek, ami felfelé vezetett egy kis dombra. Ennek a tetejéről lenyűgöző kilátás tárult eléjük a városra és a sok-sok szurdokra, melyektől Carbon Canyon a nevét kapta. - Nézz csak hátra! Abby megfordult, és elállt a lélegzete. A nap vörösen izzó korongként hanyatlott alá, és a felhőkön olyan változatos színpompában verődtek vissza a sugarai, amilyent a legmerészebb festő sem varázsol a vásznára. A kanyon meredek, csupasz falai úgy ragyogtak az alkonyi fényben, mint a vörösréz. - Istenem, de gyönyörű! - Abby megbabonázva merült el a látványban. Le sem tudta róla venni a szemét. - Amikor először megláttam ezt a házat, felkapaszkodtam ide, és megnéztem a naplementét. Egyszeriben úgy éreztem, ide tartozom. A szüleim halála óta először fordult elő, hogy valahol otthon érzem magam. És éppen így vagyok veled is, Abby. Egyre világosabb számomra, hogy mi ketten összetartozunk. Csak arra kérlek, adj rá esélyt, hogy kialakuljanak az egymás iránti érzelmeink! Dániel szavai olyan könnyedén hangzottak, hogy Abby nem volt benne biztos, jól érti-e. Viszonyt akar vele folytatni? Azt akarja, hogy a szeretője legyen? Erre ő nem lenne képes! - 72 -

Lopva figyelte oldalról a férfit, míg az elmélyülten gyönyörködött a színek pompás játékában. Abban a világban, ahonnan Dániel jött, valószínűleg természetes, hogy valaki egyszerűen összeköltözzön egy férfival. A menyasszonyával is egy lakásban lakott. Abby számára azonban szóba sem jöhet félmegoldás! Egy új kapcsolatba csak százszázalékosan mehet bele! Néhány nappal korábban még az új kapcsolat puszta gondolatát is mereven elutasította. Most már legalább foglalkozik a lehetőséggel. Tekintete továbbra is a kanyon falára szegeződött. Közben végképp lebukott a nap, a szakadék hideg volt és sötét, mint Abby gondolatai. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy kísérletezzem - magyarázta a lány, és igyekezett, hogy a hangja a lehető legnyugodtabbnak tűnjék. Dániel feléje fordult. Az előző percekben lélegzetet is alig mert venni, nehogy azzal is befolyásolja szerelme döntését. - Attól félsz, hogy nem lesz tartós a kapcsolatunk? Abby csak szótlanul rázta a fejét. Mit is mondhat neki? Azt, hogy nem ereszkedik le odáig, hogy belemenjen egy viszonyba, a házasságtól viszont, amit egyébként Dániel fel sem ajánlott, visszaretten? • - Majd otthon találkozunk - búcsúzott sietve, és gyorsan elfordult, nehogy a férfi meglássa a könnyeket a szemében. Dániel nagyot sóhajtott. Tulajdonképpen meg akarta kérni Abbyt, hogy legyen a felesége, de nem merte. Pedig nincs sok vesztegetni való ideje. Most mintha lenne valami remény, de mi lesz, ha Abby megint meggondolja magát? Hiszen olyan megmagyarázhatatlanul hullámzanak az érzelmei! A távozó lány után eredt, elkapta a karját, és megállította. - Abby, szeretnék tőled valami nagyon fontosat kérdezni. - Az megfordult, és kérdő tekintettel nézett rá. - Akarsz velem ebben a házban élni? Abby egy lépést hátrált, és végigsimította a haját. Dániel ajánlata, hogy költözzön a házába, egyáltalán nem volt ellenére. Végül is manapság egészen általános, hogy két ember együtt éljen, ha szeretik egymást. Csakhogy Dániel egyetlen szóval sem említette, hogy szereti! Lehet, hogy egy napon majd róla is azt mondja, amit Éváról, akivel szintén együtt élt. „Kedveltem, de nem voltam belé szerelmes." Ezt a sorsot ő mindenképpen el akarja kerülni! Csalódás és harag töltötte el a lányt. Dániel egy dolgot elfelejtett: ő nem tartozik az olyan nők közé, akik belemennek a semmire sem kőtelező kapcsolatokba! - Nem! - rázta hevesen a fejét. - Nem akarok veled együtt élni! –Mélyen megbántva fordult el. Dániel zavarba jött. Miért utasította el Abby ilyen gorombán? Bele se gondolt, máris kész volt a válasszal. Dániel azt tervezte, hogy óvatosan a házasság felé terelgeti a szót. De ez a határozott nem minden előzetes tervét romba döntötte. Az azonnali visszautasítás arra utal, hogy szíve királynője nagyon biztos lehet az érzelmeiben! Nyilvánvalóan puszta képzelődés volt csupán, hogy a lány viszontszereti.

- 73 -

12. FEJEZET - Holnap New Yorkba repülök, hogy beszéljek a kiadómmal - közölte Dániel gyors elhatározás után a nagymamával. - Itt már nincs szükség a segítségemre. Néhány iratot és könyvet még otthagyok az irodában. A jövő hét végén majd elviszem. - A lelke mélyén azt remélte, hogy Abby egy hét alatt talán mégiscsak meggondolja magát. - Üzen valamit Abbynek? - Nem. És azt se mondja meg neki, hogy még visszajövök. Sarah bólintott, és Dániel jól hallotta a sóhajtását. - Dániel, maga olyan kedves ember, és tudom, mit érez az unokám iránt. Mindig azt reméltem, hogy valamiképpen megtalálja hozzá az utat. - Tegnap estig meg voltam győződve róla, hogy sikerülni fog. Azóta azonban már csaknem feladtam a reményt. - Néha azt gondolom, az egész az én hibám. A férjemmel együtt a régi eszmények szerint neveltük Abbyt. Azt az elképzelést oltottuk bele, hogy az élet olyan, mint egy mese: a szerelmesek összeházasodnak, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Azt hitte, Rod az a mesebeli királyfi, akire vár, ezért is lett olyan fiatalon a menyasszonya. Amikor pedig az álmaiból ráébredt a valóságra, keserűen csalódott. Fel akarta bontani az eljegyzését, de erre már nem kerülhetett sor, mert Rod közben balesetet szenvedett... - Abby pedig fél az újabb csalódástól - bólintott megértőn Dániel. - Igyekeztem annyira türelmes lenni hozzá, amennyire csak lehet. De most már azt hiszem, egyszerűen nem szeret. Abby gondolatai egész nap csak Dániel és az előző esti párbeszéd körül forogtak. Most már teljesen eltúlzottnak látta akkori nemes felháborodását. Dániel azt ajánlotta, ismerjék meg jobban egymást, ezért arra kérte, költözzön a házába. Ő erre ahelyett, hogy higgadtan megkérdezte volna, hogy képzeli, azonnal levonta a saját következtetését, és úgy viselkedett, mint valami múlt századi regény sértett hősnője. Dániel szeretett volna még tovább beszélgetni vele, ő azonban elejét vette minden további vitának, és közben semmi magyarázatot nem adott, miért utasította el ilyen mereven. Pedig Dániel bizonyára érdeklődik iránta. Hiszen különben nem mutatta volna meg neki a házát! Arra a gondolatra, hogy esetleg elveszítette Dánielt, páni félelem lett úrrá rajta. Okvetlenül beszélnie kell vele, és meg kell kérdeznie, hogy képzeli az együttélést! Amikor délután átment a vendégházba, és kopogott az ajtón, észrevette, hogy nem áll ott Dániel kocsija. Lenyomta a kilincset, és kinyitotta az ajtót. A ház teljesen üres volt. Dánielnek se híre, se hamva. Minden holmija eltűnt, csak az arcszeszének illata érződött még a levegőben. Abby még soha ilyen elhagyottnak nem érezte magát, mint ebben a pillanatban. Elkésett! Hirtelen a nagymamája lépteit hallotta. Mrs. Trenton egy nagy halom tiszta törülközőt hozott vissza. - Nagymama! Mikor utazott el Dániel? - fordult feléje kétségbeesetten Abby. - Nagyon korán elindult. Hivatalos ügyben New Yorkba kellett utaznia. - 74 -

Abby átvette a nagymamától a törülközőket, és elkezdte őket berakosgatni a szekrénybe. Aztán átment a közösségi terembe. Talán a munka segít egy kicsit elterelni a figyelmét Dániel elutazásáról. Odalépett a munkaasztalához, és éppen le akart telepedni, hogy tovább faragjon egy fadarabot, amikor észrevett egy nagy fehér borítékot. „ABBYNEK" - állt rajta nyomtatott betűkkel. A lány izgatottan nyitotta ki. A Carbon Canyon-i fürdőparadicsomba szóló belépőjegy volt benne, a nagymama soraival kísérve. Kedves Abby, nagyon köszönök mindent, amit értünk tettél. Tölts egy szép napot a fürdőben, és pihend ki magad! * A fürdőparadicsomot az előző nyáron létesítették. Amikor a nagymama kificamította a térdét, az orvos meleg fürdőt írt elő és azt ajánlotta, hogy ebből a célból próbálja ki a golfpálya mellett frissen megnyílt fürdőtelepet. Abby és a nagymamája néhányszor el is mentek, és mindannyiszor elragadtatva tértek vissza. A szabadidőközpont kilenc apró, egészen a kanyon szélére épült házból állt, melyekben meleg gyógyforrások buzogtak. A házacskák három oldalról teljesen zártak voltak, hogy senki se láthasson be. A negyedik fal azonban üvegből készült, s ezen keresztül lélegzetelállító kilátás nyílt a völgyre és a városra. Este még lenyűgözőbb volt a látvány, amikor a mélyben kigyúltak a település fényei. Abby egy pillantást vetett a belépőjegyre. Összesen kilenc ház volt, ezért mindig előre le kellett foglalni a helyet. A belépőjegy aznap este hét órára szólt. Csodálatos lenne a pezsegve feltörő forrásvízben üldögélni, és gyönyörködni a kivilágított városban! A nagymama és a többiek az egyházközség által rendezett bálra voltak hivatalosak. Egyedül kell hát a fürdőbe mennie, de ez még mindig jobb, mint otthon ülni, és borongós gondolataiba mélyedni. A lány kocsija pontosan hét órakor megállt a fürdő bejáratánál. Remélem, itt megtalálom a jól megérdemelt nyugalmat, gondolta egy sóhaj kíséretében, amikor a kocsiból kiszállt. Hogy ne töltse feleslegesen az időt, már otthon felvette a fürdőruháját, fölé húzta az Ágnes által varrt zöld-fehér csíkos fürdőköpenyét. Öltözködés közben a tükör előtt megállapította, hogy megváltozott étkezési szokásai máris előnyösen hatottak az alakjára. Idomai feszesebbek lettek, és még soha ilyen jól nem érezte magát ebben a fürdőruhájában. A haját kontyba kötötte, hogy fürdéskor ne legyen vizes. Kivette a csomagtartóból azokat a ruhákat, amelyekben majd hazamegy, és bezárta a kocsit. A pénztárhoz érve felmutatta a belépőjegyét. Az ablak mögött ülő nő barátságosan rámosolygott. - Menjen csak egyenesen előre, aztán amikor egészen hátra ér, forduljon balra! El sem lehet téveszteni. A számok nagy betűkkel a házak falára vannak írva. - Abby csodálkozott, hogy a jegykezelő nem vezeti el a házig, mint amikor a nagymamájával jöttek, de nem nagyon bánta, hiszen tudta, hová kell mennie. Kinyitotta a házacska ajtaját, és tapogatva kereste a villanykapcsolót. - Szervusz, Abby. - 75 -

A bársonyos férfihang hallatán szinte földbe gyökerezett a lába. Az imádsága tehát meghallgatásra talált! Dániel itt van a közelében! Kihagyott a szívverése. A férfi tekintete fürkészően nyugodott az arcán. - Meglep, hogy itt találsz? - Az nem kifejezés! Hogy kerülsz ide? Azt hittem, New Yorkba készültél. - Tulajdonképpen tényleg azt terveztem. Aztán beszéltem a nagymamáddal, és ő azt tanácsolta, hogy maradjak még egy éjszakára, és próbáljam ki a hévízforrásokat. A belépőjegyet is ő szerezte nekem. Nem tudom, hogy csinálta, hiszen általában nagyon nehéz ilyen rövid időn belül jegyhez jutni. Abby alig kapott levegőt. Tudta, ez az utolsó esélye, hogy Dániellel beszélhessen. Ezt az alkalmat ki kell használnia! Dániel már a medencében ült. Széles, csupasz mellkasa kiemelkedett a pezsgő, bugyborékoló vízből. Abby legszívesebben megérintette volna, hogy meggyőződjön róla: valóság, amit lát. - Csukd be az ajtót, szívem! - szólalt meg fátyolos hangon Dániel. Aztán a medence szélére odakészített két pohárba bort töltött. Milyen csodás érzés, hogy a szeretett nő itt van mellette! Alig várta már, hogy meglássa, mit visel a köpeny alatt. Abby zavarba jött, ahogy elkapta a férfi tekintetét. Leült a medence szélére, és a vízbe dugta a lábát. Izgatottan megnedvesítette az ajkát. Gombócot érzett a torkában. Amit most akar mondani, ahhoz sokkal több lelkierő kell, mint amire akkor volt szüksége, mikor a tanfolyamon felállt, hogy az előadót az egész hallgatóság előtt kérdőre vonja. - Nem lett volna szabad az ajánlatodat olyan gorombán elutasítanom - nyögte ki nagy nehezen. - Meg kell azonban értened. A hozzád hasonlók számára magától értetődő, hogy ha az emberek megkedvelik egymást, összeállnak, aztán amikor rájönnek, hogy mégsem illenek össze, egyszerűen szétválnak az útjaik. Dániel szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Miről beszél Abby tulajdonképpen? Úgy látszik, nem értette, mire céloz azon a bizonyos délutánon? Nyilván teljesen félreértelmezte a szavait! Tűnődve dörzsölte meg a halántékát. Azon a napon különlegesen tapintatosan akart Abbyvel beszélni. Ehelyett nyilvánvalóan úgy viselkedett, mint egy faragatlan tuskó, aki futó kalandot ajánl fel. Dániel még soha életében olyan magányosnak nem érezte magát, mint amikor elhatározta, hogy elmegy Carbon Canyonból. Irtózott attól a gondolattól, hogy visszatérjen a régi életébe. így aztán nagyon megörült, amikor Abby nagymamája rábeszélte, hogy maradjon még egy napig. - Abby - mondta szemrehányón Dániel -, miért nem hagytad akkor, hogy végigmondjam? Egyszerűen sarkon fordultál, és faképnél hagytál, pedig még olyan sok mindent akartam mondani. A lány bólintott. - Helytelenül tettem. Lehetőséget kellett volna adnom neked. - Kerestél volna valaha, ha tényleg visszatérek Los Angelesbe? Például azért, hogy megmondd, te is ugyanúgy szeretsz engem, mint ahogy én téged? Abbynek elakadt a lélegzete. Jól hallotta? Dániel kimondta az oly régen várt, hőn áhított szerelmi vallomást! A lánnyal forogni kezdett a világ.

- 76 -

- Mi két különböző világból származunk - vetette ellene Abby minden meggyőződés nélkül. Valójában csak időt akart nyerni, hogy biztos legyen benne, nem álmodik. - Gyere be a vízbe, édesem! - kérte a férfi. Hangja feszült volt és rekedt. Kinyújtotta a kezét a lány felé, majd megfogta az egyik lábát, s gyöngéden simogatni kezdte. - Tudom, hogy különböző világból származunk, de hát éppen ez az érdekes a kapcsolatunkban! Abby nem tudta tovább elhallgatni elutasító magatartásának valódi okát. - Dániel, azt hiszem, én nem tudok egyszerűen csak beköltözni az új házadba - kezdte panaszosan. - Miért nem? - Amikor a házadban beszélgettünk, azt ajánlottad, éljünk egy darabig együtt, hogy kiderüljön, valóban egymáshoz illünk-e. - És ezt te nem akarod? - Igaz, hogy a nagymamám mindig azt mondja, a fél kenyér is jobb a semmilyennél, nekem azonban más a véleményem. Annyira szeretlek téged, hogy nem tudok félmegoldással megelégedni. - A lány érezte, hogy elvörösödik. Eredetileg egyáltalán nem állt szándékában ilyen nyíltan beszélni Dániellel. - És azt hiszed, hogy csak fél kenyeret ajánlottam neked? - Dániel hirtelen megértette, hogy akkor a kertben miért fordult el tőle olyan hidegen a lány. Azért bántódott meg, mert teljesen félreértette az ajánlatát! - Édesem, hallgass már meg végre! - könyörgött. - Amikor azt kérdeztem, hogy akarsz-e velem együtt élni a házban, természetesen házasságra gondoltam! - Házasságra? Tényleg házasságra? - ingatta a fejét zavartan Abby. Dániel most hüvelykujjával gyengéden simogatni kezdte kedvese lábát. - Tudtam, hogy félsz a komoly kapcsolattól, mivel olyan rossz tapasztalatokat szereztél a vőlegényeddel - folytatta Dániel. - Azt hittem, hogyha mindjárt azon kezdem, légy a feleségem, azonnal elutasítasz. Ezért vittelek először a házamba. Reméltem, hogy a szép környezetben majd megváltozik a véleményed. Valahányszor azonban a házasságra akartam terelni a szót, az inamba szállt a bátorság. Attól féltem, hogy tolakodónak tartasz, és újra visszahúzódsz tőlem. - Tehát házasságra gondoltál - ismételte Abby a férfi szavait kábultan. Dániel megfogta a lány kezét. - Igen, szerelmem. Ezért vettem a házat. Azért, hogy az legyen a otthonunk, a mienk, a gyermekeinké, sőt egy napon az unokáinké. Nálatok megtanultam, hogy hiába rendelkezik az ember a világ minden elképzelhető anyagi javával, voltaképpen semmije sincs, ha nem szeret, és őt nem szeretik. És én is túlságosan szeretlek ahhoz, semhogy megelégedjek a félmegoldással - tette hozzá, majd lassan elkezdte kioldani a lány fürdőköpenyének övét. - Szükségem van rád, a mindenem vagy - suttogta. - Mindörökre! Abbynek elakadt a szava. Dániel szemében a boldog, közös jövő ígérete csillogott. - De te is tudod, hogy csak a mesékben létezik az életre szóló, tökéletes boldogság aggodalmaskodott Abby. - Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk az életünket. Ha napról napra mindent elkövetünk, hogy egymást megértsük, biztosan boldog és tartós lesz a házasságunk - mondta Dániel. Ez a bölcsesség - 77 -

kissé úgy hangzott, mintha a tanfolyami előadásaiból idézte volna. - Szerelmem - szólalt meg aztán megváltozott hangon, miközben levette a kezét kedvese válláról, és egy gyengéd simogatás után mintegy véletlenül annak csípőjén felejtette -, egész idő alatt ott akarsz üldögélni a medence szélén, és az életről bölcselkedni? - Nem akarsz már velem többet beszélgetni? - Nem - jelentette ki határozottan Dániel. - Már éppen elég sok időt elfecséreltünk a beszéddel. Ha kevesebbet beszéltünk és többet csókolóztunk volna, akkor sohasem adódtak volna közöttünk ilyen félreértések! Most gyere be a vízbe, hadd bizonyítsam be, mennyire szeretlek! Abbynek időközben minden aggodalma elpárolgott, fel sem merült benne, hogy Dániel esetleg nem szereti. Végre szabadon átengedte magát ennek a minden gátlását félresöprő érzésnek. Érverése felgyorsult, a szíve hevesen kalimpált, alig kapott levegőt. Dániel kortyolt egy kicsit a poharából, aztán ideges mozdulattal letette a medence szélére. Mindkét kezét kinyújtotta szerelme felé. Abby felállt. Hirtelen megint úrrá lett rajta a félénkség. Eljött a pillanat, amikor le kell vennie a fürdőköpenyét. Mindjárt ott fog állni egy szál fürdőruhában Dániel előtt, akinek most lesz először alkalma meglátni majdnem meztelen testét. Gyorsan odalépett a kapcsolóhoz, és leoltotta a villanyt. - Dániel - kérdezte nagy lélegzetet véve -, egyáltalán van rajtad fürdőnadrág? Dániel mosolyogva húzódott vissza a medence távolabbi végébe, hogy onnan érdeklődve vegye szemügyre kedvesét. A hatalmas üvegablakon besütött a hold, és ezüstös fénnyel árasztotta el a helyiséget. Ez a világítás éppen elég volt ahhoz, hogy Abby vonalait ki lehessen venni. Dánielnek bőven maradt ideje a szemlélődésre, mivel Abby még mindig habozott belépni a medencébe. - Lélegzetelállítóan szép vagy! - Abbynek úgy tűnt, mintha a férfi hangja egy kicsit megremegett volna. Ezúttal tudta, hogy a csodálattal teli szavak őszinték. Dániel tényleg vonzónak találja! - Ami pedig a kérdésedet illeti... - folytatta a férfi fojtott hangon. - A kérdésemet? - Abby nem emlékezett, hogy bármit is kérdezett volna. Tekintetét a férfi nyakára, széles vállára és daliás termetére szegezte, és érezte, hogy heves izgalom fogja el. - Először neked kell válaszolnod az én kérdésemre. Az pedig egyszerűen így hangzik: mikor házasodunk össze? - Mihelyt lehetséges - mormolta Abby, anélkül hogy elfordította volna a tekintetét. - És az esküvői ünnepséget már az új házunkban rendezzük? Abby bólintott. Nem is kezdődhetne jobb helyen a közös életük, mint abban a házban, amely máris komoly szerepet játszott a sorsuk alakulásában. - Megígérem neked, mindent elkövetek, hogy boldoggá tegyelek! - jelentette ki Dániel ünnepélyes komolysággal. - Mindketten meg fogunk tenni minden tőlünk telhetőt - javította ki gyengéden Abby. Dániel szavai erőt adtak neki, bátorságot, hogy álmodozzon, bízzon és boldog legyen. - Végül is a házasságban mindkét félnek a lénye legjavát kell nyújtania. - Ami pedig a te kérdésedet illeti... - kezdte újra a férfi. - Milyen kérdésre gondolsz?

- 78 -

- Arra, hogy van-e rajtam fürdőruha. Csak akkor állapíthatod meg, ha végre bejössz a vízbe, és megnézed. Abby boldogan siklott Dániel gyengéden ölelő karjába. A férfi a keblére ölelte, és ajkát vadul, mégis hihetetlenül gyengéden tapasztotta szerelmesére. Abby átkarolta és szenvedélyesen viszonozta a csókot. Simogatta kedvese hátát, majd keze óvatosan annak csípője felé tapogatott. - Ó! - szaladt ki a száján, és hangjában mintha egy kis csalódottság érződött volna. Dániel fürdőnadrágot viselt. A lány meglepve nézett rá. A férfi felemelte a fejét, és huncutul mosolygott. - No igen - szólalt meg, megjátszva a sajnálkozót. - Tekintettel akartam lenni Sarah-ra és a McArthur házaspárra. Nemsokára beházasodom a családodba, nem akarom az érzéseiket megsérteni. Amikor a nagymamád oly nagy buzgalommal telefonálgatott, hogy nekem valahogy belépőjegyet szerezzen, rögtön tudtam, hogy valamiben sántikál, az a valami pedig veled kapcsolatos. Valahogy sejtettem, hogy ma itt találkozni fogunk. Noha a nagymamád igazán mindent elkövetett, hogy minket összehozzon, a lelke mélyén azért mégiscsak régimódi. Bizonyára kevés megértést tanúsított volna, ha már az esküvő előtt fürdőnadrág nélkül lépek eléd. Abby szinte csuklott a nevetéstől, végre felszabadult: arcán boldog és önfeledt kifejezés jelent meg. Könnyű csókot lehelt Dániel vállára. - Köszönöm, hogy ilyen nagy megértést tanúsítasz a nagymama érzései iránt. De mi lesz a jövendőbeli feleséged érzéseivel? - Carbon Canyonban nagyon sokat tanultam - incselkedett Dániel. - Most már tudom, hogy nem kell mindent, amit az öregek mondanak, eleve maradinak tartani és elutasítani. Annak is megvan a maga bája, ha az ember egy kicsit régimódi. Ugye, te is egyetértesz azzal, hogy jobb, ha a szerelmünk beteljesedését az esküvő utánra tartogatjuk? - Tudsz olyan sokáig várni? - kérdezte Abby ártatlan szemeket meresztve, és gyengéden harapdálni kezdte Dániel bal fülét. Ez aztán megtette a kellő hatást. Végül is beszélgetni később is tudnak! A férfi apró, végtelenül gyengéd csókokkal borította el szerelmese nyakát és vállát, míg keze becézve simogatta. Abby minden mozdulatából érezhette, hogy mennyire szereti. - Csókolj meg, édesem - suttogta Dániel forró vágytól fűtve. Abby minden gondolatot későbbre halasztott, és most minden figyelmét csak arra összpontosította, hogy élvezze a pillanatot. A beszélgetés ideje lejárt. Jöjjenek végre az oly rég várt tettek!

- 79 -