NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK
Konzulens: DR. BODÁCS EMIL egyetemi docens Dr. Hegyi Judit adjunktus
GAZDASÁGI KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS AVAGY ÖSSZGAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELET /A GAZDASÁGI KAMARÁK/
Készítette: LEITNER ZOLTÁN mérnökjelölt
Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak (BSc) Mosonmagyaróvár 2009
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR
HALLGATÓI Nyilatkozat
Alulírott LEITNER ZOLTÁN (Neptun kód: BI2O9Q) jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a GAZDASÁGI KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS AVAGY ÖSSZGAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELET /A GAZDASÁGI KAMARÁK/ című (megfelelő rész aláhúzandó) diplomamunka szakdolgozat
(a továbbiakban: dolgozat) önálló munkám, a dolgozat készítése során betartottam a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. szabályait, valamint az egyetem által előírt, a dolgozat készítésére vonatkozó szabályokat, különösen a hivatkozások és idézések tekintetében1. Kijelentem továbbá, hogy a dolgozat készítése során az önálló munka kitétel tekintetében a konzulenst illetve a feladatot kiadó oktatót nem tévesztettem meg. Jelen dolgozat aláírásával tudomásul veszem, hogy amennyiben bizonyítható, hogy a dolgozatot nem magam készítettem, vagy a dolgozattal kapcsolatban szerzői jogsértés ténye merül fel, a Nyugat-Magyarországi Egyetem megtagadja a dolgozat befogadását és ellenem fegyelmi eljárást indíthat. A dolgozat befogadásának megtagadása és a fegyelmi eljárás indítása nem érinti a szerzői jogsértés miatti egyéb (polgári jog, szabálysértési jog, büntetőjogi) jogkövetkezményeket. Mosonmagyaróvár, 2009. november 5.
.............................................. hallgató
TARTALOMJEGYZÉK: 1. BEVEZETÉS
1
2. A KAMARÁK ELHELYEZKEDÉSE A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS RENDSZERÉBEN
3
2.1. A gazdasági kamarák osztályozása típus és jogállás szerint
3
2.2. A kamarák a magyar közigazgatásban
4
2.3. A kamarai autonómiáról
7
3. A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARÁK KIALAKULÁSÁNAK ÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETE
9
3.1. A kereskedelmi és iparkamarák a kezdetektől a rendszerváltásig
9
3.2. Agrárkamarák a rendszerváltás előtt
14
3.3. A kamarai rendszer alakulása a rendszerváltás után
15
4. A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARÁK TEVÉKENYSÉGE NAPJAINKBAN A HATÁLYOS KAMARAI TÖRVÉNY ÉS A GYAKORLATI TAPASZTALATOK ALAPJÁN
18
5. EGYES EURÓPAI ORSZÁGOK GAZDASÁGI KAMARÁI
24
5.1. Osztrák kamara
24
5.2. Német kamara
26
5.3. Holland kamara
28
5.4. Francia kamara
29
5.5. Olasz kamara
31
5.6. Svéd kamara
32
5.7. Lengyel kamara
33
5.8. Brit kamara
34
6. A KAMARÁK NEMZETKÖZI SZERVEZETEI
36
6.1. Eurochambres - az EU-tagállamok gazdasági kamaráinak szövetsége
36
6.2. Világkamarai szövetség – ICC
38
6.3. COPA/COGECA
39
6.4. Vegyeskamarák
41
7. ÖSSZEFOGLALÁS
42
8. SZAKIRODALOM JEGYZÉK
45
8.1. Hivatkozott irodalom
45
8.2. Egyéb felhasznált irodalom
45
8.3. Internetes hivatkozások
46
8.3. Felhasznált jogszabályok
47
MELLÉKLETEK
48
1. számú melléklet: Kereskedelmi-és iparkamarák Magyarországon
48
2. számú melléklet: Agrárkamarák Magyarországon
49
3. számú melléklet: A kamara jellemző viszonyai és tevékenységei a gazdaságszervezés intézményrendszerében
50
1. BEVEZETÉS Szakdolgozatom témájául a gazdasági kamarákat választottam. Ezen intézmények tevékenysége Magyarországon kevéssé ismert, inkább a politikai összetűzések során kerültek előtérbe. Pedig szakmai tevékenységük igen jelentős, és megfelelő, tágabb cselekvési keret biztosítása esetén még jelentősebb lehetne. A kamarák tevékenységük során végigkísérték az Uniós tagságra való felkészülés és a csatlakozás folyamatát, ami hirtelen és gyakran nagy horderejű változásokat hozott a magyar gazdaság számára, és ennek a kamarák részesei is voltak.
Szakdolgozatom elsősorban történeti és összehasonlító szemléletű munka. Célom a gazdasági kamarák bemutatása több szempontból. Dolgozatom első nagy egységében a kamarákat a legtágabb körben, a közigazgatás rendszerében helyezem el, kamarai intézmény köztestületi mivoltát elemzem, kitérve arra a kérdésre is, milyen helyet foglal el a kamara, mint köztestületi forma a közigazgatásban; mennyiben tartozik a civil szférához, és mennyire kapcsolódik az állami intézményekhez. Bemutatom emellett a gazdasági kamarák két fő típusát, a közjogi és magánjogi modellt, főbb vonásaikat, jogosítványaikat és lehetséges gazdasági-társadalmi szerepvállalásukat.
A gazdasági kamarák általános bemutatása után dolgozatom második nagy egységében rátérek a magyar gazdasági kamarák elemzésére. Áttekintést nyújtok a kereskedelmi-és iparkamarák valamint az agrárkamarák magyarországi történetéről a kezdetektől napjainkig, elemezve a kamarai intézmény térnyerését, visszaszorulását majd újbóli előtérbe kerülését, a kamarák működési formáinak és főbb jogosítványaiknak, érdekérvényesítő képességüknek változásait. A következő fejezetben pedig a hatályos kamarai törvény (1999. évi CXXI. törvény) és a gyakorlati tapasztalatok alapján mutatom be a területi szervezetek és az országos kamarák jogállását.
A dolgozat harmadik egysége a kamarákat nemzetközi, európai nézőpontból vizsgálja, hiszen az Európai Unió tagjaként fontos tájékozódni más országok intézményeiről, megismerni különböző, az egyes országokban alkalmazott megoldásokat. Ezáltal lehetséges a közeledés, az országhatárokon átnyúló kapcsolatok kialakítása és a minél eredményesebb hazai működés. Az összes állam kamarai rendszerének bemutatása természetesen jelen keretek között nem lehetséges, kitérek azonban a meghatározó modellek bemutatására, lehetőség szerint minden európai régióban. A nemzetközi vizsgálódás második részében az egyes nemzeti kamarák után a nemzetközi kamarai szervezeteket és lehetőségeiket mutatom be. Ennek során az EU-tagállamok gazdasági kamaráinak szövetségének, az Eurochambres-nek a szervezetére és munkájára, a 1
Világkamarai Szövetségre (ICC), a mezőgazdaság területén működő két legfontosabb lobbi szervezetre (CPA/COGECA) és egy sajátos kamarai formára, a vegyes kamarákra térek ki.
Témaválasztásomat befolyásolta, hogy szükségesnek tartottam foglalkozni ezzel a sajátos, közigazgatás és civil szféra határán álló intézménnyel most, hogy megszilárdulni látszik a jelenlegi, önkéntes tagságon alapuló működés. Elgondolkodtató, bár nem egyedülálló köztestületi kamarai forma ez, ezért igyekszem a probléma vázolása során szakmai és politikai érvekről is szólni.
2
2. A KAMARÁK ELHELYEZKEDÉSE A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS RENDSZERÉBEN 2.1. A gazdasági kamarák osztályozása típus és jogállás szerint A modern államokban alapvetően kétféle, egymástól markánsan különböző kamarai irányzat létezik: a magánjogi és a közjogi, köztestületi kamarai modell. A magánjogi kamarák (például Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia) önkéntes tagság alapján működnek, nincs megkülönböztetett jogállásuk, lényegében tisztán saját tagjai érdekérvényesítését szolgáló, azoknak szolgáltatásokat nyújtó lobbiszervezetek, melyeknek nincsenek közfeladataik. Teljes mértékben függetlenek az államtól, jogállásuk az egyesületekéhez hasonló: alulról szerveződnek, saját határaikat, funkcióikat maguk határozzák meg, a törvények csak egy bizonyos tág keretben határozzák meg mozgásterüket. A kamarák e típusának kialakulása a klasszikus liberalista államszervezési modellhez nyúlik vissza, mely az állam és társadalom szigorú elválasztását hirdeti. Az első magánjogi kamarák Amerikában, Jersey-ben és New York-ban jöttek létre 1768ban, a kontinensen pedig a XIX. században terjedtek el (1848- Málta, 1851- Liverpool, 1857Sheffield, 1860- Nottingham, 1881- London).1
Ezzel szemben a közjogi, kontinentális (más néven francia) típusú kamarák (például Németország, Ausztria, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Magyarország) köztestületi formában működnek, törvény rendelkezik róluk, amely részletesen szabályozza létrehozásukat, illetékességüket és feladataikat, nagy vonalakban pedig szervezetüket is. Lényegük, hogy az állam egyes közfeladatok ellátását ezen intézményekre delegálja, ennek érdekében a szükséges mértékű hatásköröket, akár közigazgatási jellegű jogokat is rájuk ruház. Általában törvény által biztosított joguk a kormány gazdasági döntéseinek befolyásolása, egyfajta tanácsadói szervezetként működnek a mindenkori kormányzat mellett (ennek intenzitása és eredményessége azonban az egyes országokban különböző). A közjogi típusú kamarák tiszta formájában kötelező a tagság, vagyis automatikus, hiszen a kamara elméletileg az adott gazdálkodói réteg egészének képviseletét látja el a kormányzat felé. Ez azonban nem mindenhol elfogadott (mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a kötelező tagság létjogosultsága főleg a közép-európai demokráciákban kérdőjeleződött meg, aminek következtében például Magyarországon és Lengyelországban el is törölték). A közjogi gazdasági kamarák jellemző feladatai az érdekérvényesítésen és törvénytervezetek véleményezésén kívül a helyi illetve nemzeti gazdaság 1
STRAUSZ P. - ZACHAR P. K. (2008): Gazdasági és szakmai kamarák Magyarországon és az Európai Unióban. L’Harmattan Kiadó, Budapest. [A továbbiakban: STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák…] 21.o.
3
és kereskedelem fejlesztése, a szakképzés segítése, információs szolgáltatások nyújtása, okmányhitelesítés. Mivel a közjogi kamarák csak meghatározott számban és illetékességgel jöhetnek létre, szervezetük általában tagozatokból és osztályokból áll, melyekben különböző érdekcsoportok állnak egymással szemben. Ezen kamaráknak tehát megvan az a sajátosságuk, ami az angolszász kamarákra nem jellemző, hogy a kamarán belül is felmerül az érdekek összeütközése és megmérettetése.
A fent kifejtett jellemzők alapján azt mondhatjuk, relatív, hogy melyik rendszer alkalmasabb tagjai érdekeinek érvényesítésére. A magánjogi kamarát elsősorban erre a célra hozzák létre, általában kis gazdasági-szakmai kört képvisel, amelyben az érdekek homogének, azonban csak olyan jogosítványai vannak, mint bármely más lobbizásra jogosult szervezetnek, így társadalmi súlya csekély. A közjogi kamara feladatai ennél sokrétűbbek, így gyakran előfordul az, hogy nem tudja minden tagjának érdekét képviselni és érvényesíteni. (Megjegyzendő, hogy természetesen a közjogi kamarai modellt követő országokban is hozhatnak és hoznak is létre azonos vagy hasonló tevékenységet folytató vállalatok érdekvédelmi szervezeteket, lásd Magyarországon a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, Ipartestületek Országos Szövetsége illetve helyi testületei.)
2.2. A kamarák a magyar közigazgatásban Magyarországon a gazdasági kamarák – mint az előzőekben említésre került – köztestületi formában működnek. A tudományban különböző nézetek éltek és élnek arról, hogy hová kell sorolni a köztestületeket. Szinte minden, a témával foglalkozó szerző egyetért azzal, hogy a köztestületek egyfajta átmenetet képeznek a civil társadalom és az állam szervezetei között, de több felfogás létezik ennek elméleti hátteréről, illetve arról, hogy a köztestületek végeredményben részét képezik-e a közigazgatásnak, vagy nem.
A köztestület hatályos meghatározását törvény tartalmazza, mely szerint „a köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységéhez kapcsolódó közfeladatot lát el.” Ezen kívül a törvény leszögezi, hogy a köztestület közfeladatot ellátó jogi személy, mely a feladatai ellátásához szükséges jogosítványokkal és önigazgatással
4
rendelkezik, valamint kiemeli a Magyar Tudományos Akadémiát, a gazdasági és a szakmai kamarákat, mint köztestületeket.2
A köztestületeket már a kezdetektől fogva valamiféle közvetítői szereppel ruházták fel. Olyan intézmények lettek ugyanis köztestületek, melyek a civil szférából nőttek ki, tagságuk, támogatói körük a civil társadalomból származott, és legfontosabb feladatuk az állami szervekkel való kapcsolattartás volt. Ennek folyamán a központi hatalom fokozatosan felruházta őket különféle jogokkal, ehhez pedig állami finanszírozást is kaptak. Ezért is merül fel a kérdés, hogy hová is tartoznak.
A magyar tudományban Tomcsányi Móricz és Ereky István munkássága figyelemreméltó ezen a téren, mindketten készítettek egy csoportosítást arra vonatkozóan, hogy az egyes jogi személyiségű társulások miként vesznek részt a közügyekben. Tomcsányi osztályozásában a következő kategóriákat állítja fel: - magánegyesületek, - közhasznú magánegyesületek (például Magyar Tudományos Akadémia, vallási felekezetek), - hivatási, foglalkozási testületek, melyek közjogi jogosítványokkal rendelkeznek, és a közigazgatás részeinek tekintendők, - „egyetemes közhatósággal” felruházott testületek, közjogi egyesületek. Ereky István három csoportot állít fel: - magánjogi alakulatok: ide tartoznak az egyesületek és alapítványok, melyek közhatalmat semmilyen formában nem gyakorolnak, bár lehetnek közcélúak (ezeket Ereky aktív gazdasági szereplőknek, vagyis közüzemeknek is nevezi), - gazdasági, kulturális, szellemi, erkölcsi szükségleteket szolgáló jogi személyek, melyek
e feladataikon túl
mellékes, kiegészítő jelleggel
közhatalmat
is
gyakorolhatnak (ide tartoznak a köztestületek), ezek más néven a „közigazgatás jóléti egységei” – „intézetei”, - végül az ún. jogi személyek, vagyis közintézmények, melyeknek jellegzetessége, hogy egyértelműen a közhatalom gyakorlására hozták létre őket (például állam, „községek”, vagyis helyi önkormányzatok). Ereky szerint ezek akkor jogi személyek, ha egy másik jogalannyal szemben lépnek fel, nem tekinti azonban jogi
2
Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 65.§ (1)-(6)
5
személynek őket, amikor a közhatalmat általánosságban gyakorolják, például jogszabályt alkotnak.3
A fenti két csoportosítás jól szemlélteti a magyar tudomány álláspontját a köztestületek jogállása tekintetében. Bár bizonyos elemekben eltérnek egymástól, illetve más-más szempontból vizsgálják a köztestületi intézményt, megállapíthatjuk, hogy azokat a közigazgatás szervezetébe sorolták alapvetően abból az okból, hogy állami, közigazgatási hatalmat képviselnek és közfeladatokat látnak el.
Ez a szemléletmód azonban a ’60-as években megváltozott, köszönhetően többek között annak, hogy a kommunista hatalom alatt a köztestületek egyre inkább eltűntek, ami pedig mégis megmaradt, hatásköreit attól is nagyrészt elvették, így nehéz volt az ún. államigazgatáshoz sorolni őket. Inkább a „társadalmi szervezet” elnevezést használták rájuk, ezzel is leválasztva őket a közigazgatásról. Ennek tudható be, hogy a rendszerváltáskor bizonytalanság uralkodott a tekintetben, hogy hová sorolják ezeket az intézményeket (jól mutatja ezt az a tény, hogy a kamarák egyesületként kezdtek működni).4
A mai közigazgatás határaival kapcsolatosan Berényi Sándor munkásságát kívánom kiemelni, ő a kamarákat a közintézmények közé sorolja, melyek a közvetett közigazgatásban helyezkednek el, melyeket a közigazgatás funkcionális decentralizációjaként definiál.5 Kifejezetten az állami rendszerbe sorolja a köztestületi típusú kamarákat, annak okán, hogy a modern közigazgatás fontos alkotóelemei az egyes állami funkciók átadása, ellátása miatt. Állítása szerint ezekben az intézményekben az „államigazgatási szervek differenciálódásának folyamata”6 figyelhető meg. Érvként hozza fel a közintézmények közigazgatási rendszerben való elhelyezése mellett azt a tényt, hogy ezen intézmények számos modern közigazgatással rendelkező államban igen jelentős költségvetéssel rendelkeznek, és meghatározó szerepet töltenek be a maguk területén. Úgy jellemzi őket, mint amelyek egy meghatározott „anyaközösséghez” tartozó, annak funkcióit megvalósító, de szervezetileg elkülönült intézmények, melyekre azonban kiterjed az anyaközösség felügyelete.7 Elkülönültségük és autonómiájuk önálló közjogi jogi személyiségben és legtöbbjüknél közigazgatási jogosítványok által valósul meg.
3
FAZEKAS M. (1993): A köztestületek. Magyar Közigazgatás. 3. [A továbbiakban: FAZEKAS: Köztestületek] 146-148.o. 4 FAZEKAS: Köztestületek 149-152.o. 5 BERÉNYI S. (2003): Az európai közigazgatási rendszerek intézményei (Autonómiák és önkormányzatok). Rejtjel Kiadó, Budapest. [A továbbiakban: BERÉNYI: Az európai közigazgatási rendszerek…] 352.o. 6 BERÉNYI: Az európai közigazgatási rendszerek… 352.o. 7 BERÉNYI: Az európai közigazgatási rendszerek… 354.o.
6
2.3. A kamarai autonómiáról Autonómiáról (közigazgatási),
sokféle
értelemben
társadalmi,
beszélhetünk;
egyházi/felekezeti,
létezik
egyéni,
szakszervezeti,
nemzetiségi, egyetemi,
területi
akadémiai,
biztosítóintézeti, kamarai autonómia,8 melyeknek különböző az eredete, célja, formája és terjedelme. Közös azonban bennük, hogy rendelkeznek az önigazgatás, önrendelkezés jogával, ily módon bizonyos mértékben függetlenek az állami közigazgatástól, bizonyos határok között saját
magukra
kötelező
szabályokat
alkothatnak,
bizonyos
célokat
kitűzhetnek
és
megvalósíthatnak. Azt, hogy a bizonyos pontosan mit jelent, az adott szervezetre vonatkozó mindenkori szabályozás határozza meg (és persze még valami, ami számokkal nem mérhető, pontosan nem meghatározható: ez pedig az adott szervezet mindenkori elismertsége, gazdasági és társadalmi súlya). Az autonómia az államon belül sohasem korlátlan, hiszen „… az állam valamennyi polgár közös, ’autonóm (szuverén) testülete’, míg az autonómiák az állampolgárok bizonyos csoportjainak a különérdeket is képviselni akaró és tudó önszerveződései”.9 Az autonómiák lényege tehát abban áll, hogy egyfajta szabadságot biztosítanak az állampolgároknak az élet valamely területén arra, hogy saját ügyeiket intézzék.
Az autonómiák léte régi hagyomány és szükséglet, szervesen beleilleszkedik a szubszidiaritás elvébe, mely XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikája óta oly nagy jelentőségű az európai gondolkodásban, a maastrichti szerződés óta pedig az Európai Unió igazgatásában is. A szubszidiaritás ésszerűségből is következik, megkívánja a hatékonyságot, és a modern közigazgatások egyik fontos szervező elve. Érdekes megközelítéssel találkozhatunk Rixer Ádám egy tanulmányában,10 mely Peter Pernthaler nyomán az állam növekvő decentralizációját és az autonómiák újbóli térnyerését az abszolutizmus előtti, rendi társadalomhoz és államirányítás akkori gyakorlatához kapcsolja. „A fejlődés egyik utolsó állomásán az államszervezet szövete megint ’szétfoszlik’- amit leginkább a szolgáltató állam (…) kifejlődése visz előre-, és kibogozhatatlanul összeolvad a társadalmi szervezetekkel, melyekhez különböző jogi és cselekvési formában (szervezettípusokban) idomul is.”
8
GERGELY J. (2005): Autonómiák Magyarországon 1848-2000. ELTE Történelemtudományok Doktori IskolaL’Harmattan Kiadó, Budapest. [A továbbiakban: GERGELY: Autonómiák…] 18.o. 9 GERGELY: Autonómiák… 24.o. 10 RIXER Á. (2007): Civilszervezetek a közfeladat-ellátásban. In: LŐRINCZ L. (2007): Látlelet a magyar közigazgatásról. MTA Jogtudományi intézet, Budapest. [A továbbiakban: RIXER: Civilszervezetek…] 188.o.
7
A gazdaságnak tehát a közigazgatás is résztvevője, leggyakrabban úgy, mint annak szabályozója, irányítója. Nem kívánatos és nem is célravezető ugyanakkor egy piacgazdaságban a sok direkt, felülről kiinduló gazdasági ráhatás, ezért a közigazgatásnak szüksége van finomabb, a piaci folyamatokba jobban, természetes módon illeszkedő eszközökre céljai elérésére. Erre olyan szervezet alkalmas, aminek van önállósága, van saját érdeke, amelyet képvisel, és ehhez maga dolgozza ki a megfelelő stratégiát; bizonyos mértékben tehát független a közigazgatástól, ugyanakkor céljain keresztül kötődik hozzá. Tipikusan ilyen szervezet a kamara. Hogyan jön létre? Törvény által, az határozza meg a mozgásterét, cselekvőképességének határait. Kik alkotják? Egy viszonylag homogén csoport, legyen az a vállalkozói réteg vagy egy szakma, hivatás gyakorlói. (A csoport homogén jellege vitatható, hiszen a gazdasági kamarákban például kis-és nagyvállalatok egyaránt tagként szerepelnek, ami gyakran vezet az érdekek kemény összeütközéséhez, mégis kijelenthető, hogy a tagok a társadalmi-gazdasági élet egy meghatározott szeletét képviselik.) Mi a célja? Az, hogy önigazgatás útján minél inkább érvényt szerezzen a tagjai közös érdekeinek, és ez által hozzájáruljon a gazdaság fejlesztéséhez. A kamara tehát felfogható olyan autonómiaként, mely az államhatalom és a legkisebb autonómiák, a vállalatok, munkavállalók (attól függően, hogy gazdasági vagy szakmai kamaráról beszélünk) között helyezkedik el. Nem a (gazdasági) közigazgatás része, semmiképpen sem a gazdaságpolitika végrehajtója, de szerencsés helyzetben annak segítője. Mint a későbbiekben látható lesz, a kamara akkor működik igazán jól, ha nem szembe megy a hatalommal, inkább kiegészítője annak. Kiegyensúlyozott kapcsolattartással és folytonos közvetítéssel tudja a legtöbb eredményt elérni. A kamara tehát középen áll. Szervezete sajátos, ugyanis mind magánigazgatási (függetlenség, autonómia, saját célok kitűzése, ennek végrehajtásában széleskörű szabadság stb.), mind közigazgatási jelleget hordoz (köztestületi forma, meghatározott tagság, felépítés, tisztségviselők, akiket meghatározott időre választanak stb.), a kereskedelem, piac területén működik, ugyanakkor nem profitorientált, hanem közcélú, a társadalomnak egy bizonyos rétegét fogja át. A kamara magán- és közszféra mezsgyéjén helyezkedik el, ebben áll a specialitása, ebben különbözik más érdekvédelmi szervezetektől, lobbicégektől vagy éppen területi igazgatási szervektől. Ez a helyzet lehet előny, de hátrány is a gyakorlati életben. Előny arról az oldalról nézve, hogy egyedülálló szervezet. Ugyanakkor vannak „versenytársai”: az előbbiekben említett szervezetek, amelyek az érdekérvényesítés egy kisebb szeletét fogják át, ezáltal kevesebb érdeket kell összehangolniuk, ami hatékonyabb kiállást tesz lehetővé.
8
3. A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARÁK KIALAKULÁSÁNAK ÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETE 3.1. A kereskedelmi és iparkamarák a kezdetektől a rendszerváltásig A kereskedelmi és iparkamarák a középkori autonóm vagy részben autonóm kereskedői testületekből alakultak ki, melyeknek története Európában (főleg annak nyugati részén) egészen a XII. századig nyúlik vissza. Ezek azonban még nem viselték magukon a későbbi, merkantilizmus korabeli kamarák jellemzőit, amelyek megjelenését 1599-re datálják (marseille-i kamara).11
A kamarai intézmény előzményei Magyarországon a XVIII. századtól követhetők nyomon. Bár közismert, hogy jóval ezelőtt létezett már „kamara” megnevezésű szervezet, ez azonban nem érdekérvényesítéssel, hanem elsősorban a királyi és a felségjogokon alapuló javak kezelésével, a javakból befolyt jövedelmek felhasználásával foglalkozott, ezért nem azonosítható a későbbi, a szakdolgozat tárgyát képező kamarákkal.
A XVIII. századi Magyarországon még jelen volt a céhrendszer, bár már hanyatlóban volt, hiszen nem felelt meg a kor kihívásainak. A céhek kiváltságai a gyakorlatban gyakran nem érvényesültek, megszaporodott a céheken kívüli kontárok száma, de ellenük hatékonyan fellépni alig lehetett. Az „iparjog” a céhszabályokból és a grémiumok rendelkezéseiből állt, melyek a szokásokat, hagyományokat tükrözték, ennél magasabb szintű, egységes szabályozás azonban nem volt.
A XVIII. század végén - XIX. század elején Magyarországra is eljutottak a modern politikai és gazdasági eszmék, melyeket a haladó szellemű értelmiség magáévá tett. A Habsburg uralom alatt ebben az időben a kereskedelem igen fejletlen volt hazánkban: kevés volt a nagykereskedő, magasak voltak a vámok, és Magyarország ipari szempontból Ausztria felvevőpiaca volt. Ez a helyzet azonban a század végére teljesen megváltozott egy vesztes forradalom és két évtized abszolutisztikus kormányzás ellenére, ami igen nagy eredmény: a XIX. század vége és XIX. század eleje Magyarország történelmében gazdaságilag az egyik legsikeresebb időszaknak nevezhető. Ehhez nagyban hozzájárultak azok a kereskedőket tömörítő kisebb-nagyobb, hatékonyabb és kevésbé hatékony társaságok is, amelyek, mai szóval élve, a civil társadalom 11
SÁRKÖZI Z. (1969): A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Magyar Országos Levéltár, Budapest. 5.o.
9
összefogásából születtek. Ezek akár a kamarák előképeinek is tekinthetők, hiszen hasonló feladatokat láttak el, hasonló célra hozták létre őket.
Már a XVIII. században léteztek kereskedelmi testületek, mint például a budai kiváltságos kereskedők (1699-től), az ősi szabadalmas polgári kereskedők testülete (1700-tól), vagy a székesfehérvári Grémium (1714-től). Ezek még távol álltak a kamara intézményétől, de már érdekképviseleti szervezetek voltak, ahogy az 1822-ben létrejött Kalmárok és Szatócsok Testülete, valamint az 1824-ben létrejött Izraelita Kereskedők Testülete is.
Az első valódi kamara Magyarország területén 1811-ben Fiuméban alakult, melyet a későbbi kamarai listára is felvettek. A francia kereskedelmi és iparkamarák mintájára Napóleon alapította (a hadjáratai során elfoglalt területeken hozott létre kamarákat). 1814 októberében azonban Napóleon veresége folytán megszűnt. Ezt követően a korábbi kamarai szervezet helyet adott a fiumei kereskedelmi küldöttségnek, amely ezen a néven 1852-ig működött. Későbbi császári (I. Ferenc József) utasítás és az 1850. márciusi, kereskedelemügyi minisztérium rendelete alapján létrehozott ideiglenes kamarai törvénynek megfelelően a fiumei kamarát 1852-ben alapították meg, alkotmányos újjászervezése pedig az 1868. évi VI. tc. alapján az 1871. év végén történt meg. A kamara tényleges újjáalakulására és az elnökség megválasztására 1872. március 4-én kerül sor.12
A fenti szervezetek tevékenysége a kereskedelem bizonyos szintű szabályozásából (mely főleg a szokásjogot jelentette) és a magyar kereskedői réteg panaszainak az uralkodó felé való közvetítéséből állt. A szervezetek vezetői személyesen vagy levélben érintkeztek a bécsi udvarral, rámutattak a problémákra, de igazán nagy befolyásuk még nem volt. A leggyakoribb panaszok a következők voltak: a magas adók miatt a magyar termékek nem jutottak ki külföldre, illetve bizonyos áruk, például posztó, gyapjú, selyem közvetlen behozatala tilos volt, így azokat csak Ausztriából lehetett beszerezni.13 Ezen társaságok javaslatokat is tettek: tőkét akartak bevonni, a kereskedőkkel szembeni előítéleteket megszüntetni, a magyar nagykereskedelmet beindítani, a kereskedői réteget osztályokra bontani (nagykereskedők, kiskereskedők, szatócsok).14
12
TEMESI S. (2008): A magyar kereskedelmi és iparkamara története, kézirat [A továbbiakban: TEMESI: A magyar kereskedelmi és iparkamara…] 13 SZÁVAY GY. (1927): A magyar kamarai intézmény és a Budapesti Kamara története. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest. [A továbbiakban: SZÁVAY: A kamarai intézmény…] 81.o. 14 SZÁVAY: A kamarai intézmény… 83-89.o.
10
A reformkorban erőteljesen fellendült és egyre nagyobb visszhangra talált az ilyesfajta egyesülés. Az 1840-es években Kossuth munkája során létrejött az Országos Iparegyesület, a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság és a Gyáralapító Társaság (utóbbi kettő már részvénytársasági formában). Ezek rendkívül hasznosak voltak a tekintetben, hogy összehozták azt a réteget, akik a kereskedelemben részt vettek, fontos oktatási feladatokat láttak el, továbbá küzdöttek Bécs befolyása ellen. Az egyik leghíresebb szervezet a pesti Lloyd társaság volt, mely szintén a kereskedelem élénkítését és támogatását tűzte ki célul. Az alapító Kern Jakab vezetésével találkozókat és előadásokat szerveztek, statisztikákat készítettek és közlönyt (Pester Lloyd) adtak ki, melynek szerkesztője Falk Miksa volt, és amelyből hamarosan elterjedt politikai napilap lett. Nagy felismerésük volt, hogy Pestet kitűnő földrajzi fekvése folytán a nyugati és keleti kereskedelem összekötőjévé lehet és kell tenni. Érdemes még megemlíteni a Budapesti Kereskedelmi Akadémiát, amelynek a különböző testületek adták össze az alaptőkéjét az 1850es években, és kereskedelmi iskolaként működött.
A ’30-as és ’40-es években, amikor a haladás eszméi Magyarországon is kezdtek elterjedni, újra napirendre került a kereskedelmi és iparérdekek szakszerű képviselete. Klauzál Gábor, az első magyar kereskedelemügyi miniszter, 1848. május 16-án felhívta a kereskedő köröket, hogy a kereskedelmi és iparkamarák létesítése tekintetében javaslatokat tegyenek. A kívánt javaslatokat fölterjesztették ugyan a kormányhoz, de a később bekövetkezett események miatt ez az elképzelés nem tudott megvalósulni. Két évvel később az abszolút kormány vette kezébe az ügyet és hozta létre az Ausztriában éppen bevezetett kamarai rendszert Magyarországon is. Ennek első lépéseként 1850. március 26-án közhírré tették azt a rendeletet, amelynek alapján életbe lépett az „ideiglenes törvény a kereskedelmi és iparkamarák felállítása tárgyában”.
Az így létrejött kamara helyzete sajátos volt: ún. ideiglenes, királyi jóváhagyás nélküli törvénnyel hozták létre Bécsben, ami kezdetben fenyegette tekintélyét Magyarországon annak ellenére, hogy újabb koncepció hiányában gyakorlatilag a ’48-as elképzelés valósult meg. A törvény területi illetékességgel rendelkező kamarákat állapított meg, melyek „kerületükön” túl nem terjeszkedhettek, és szorosan a kereskedelmi minisztérium alá rendeltek voltak (a miniszternek befolyása volt a tagság jelölése tekintetében, ő jelölte ki a székhelyeket és fel is oszlathatta a testületet). Mégis rendelkeztek a kamarák némi autonómiával: közvetlen levelezési joguk volt a minisztérium felé, ezen keresztül kérelmeket és javaslatokat is előterjeszthettek, véleményezési joguk volt a cégek, részvénytársaságok bejegyzése terén, tagságukat három évre választották, nyilvántartásokat vezettek és adatokat kérhettek. A kamaráknak már akkor kialakult a két osztálya, a kereskedelmi és az ipari, mely mindvégig így maradt annak ellenére, hogy 11
voltak javaslatok a szétválasztásukra. Kezdetben nem volt népszerű az intézmény, ennek oka a bécsi befolyásban keresendő, ami miatt saját tagsága is bizalmatlan volt, ráadásul több téren is kötelező intézkedéseket hozhatott, melynek során első feladatai között szerepelt a céhrendszer végső felszámolása. Hosszabb távon azonban megmutatkozott jótékony hatása. Autonómia volt az elnyomásban, képviselte a hazai kereskedelmi és iparos osztály érdekeit, fórum volt a számukra, és kiállt olyan nemzeti érdekek mellett, mint a pénzromlás megakadályozása, a vasút, a dunai hajózás és a mezőgazdaság fejlesztése, és ezekben több-kevesebb sikert el is tudott érni, az adott nehéz politikai körülmények között.
Az igazi fellendülést és a kamarai rendszer virágkorát végül a Kiegyezés hozta meg. A kamara ebben az időben tevékenyen részt vett a fontos gazdasági döntések meghozatalában, kezdeményezésére
létrehozták
Pesten
a
tőzsdét,
kereskedelmi
szerződéseket
kötött
Franciaországgal, Olaszországgal és Ausztriával. 1868-ban a kamarák tevékeny részvétele mellett született meg az első kamarai törvény (1868. évi VI. tc.), mely igen tartósnak bizonyult; több mint 50 évig hatályban volt. A törvény a kötelező tagság talaján állt, és megtartotta a kereskedelem és ipar közös képviseletét, a területi tagozódást, valamint az általános és közvetlen választást. (A pesti kereskedelmi és iparkamara 1861-ben még azt a javaslatot tette, hogy a nagyipar és kereskedelem képviselete a kereskedelmi kamaráknál maradjon, az ipar többi ágára nézve pedig külön képviseleteket, külön iparkamarákat szervezzenek. Utóbb azonban maga a kamara elejtette ezt a korábbi véleményét és így a kereskedelem és ipar képviselete a közös kamara kebelén belül, annak két külön osztályában a teljes egyenlőség alapján szerveződött.)15 A kamara tagsága bel-, kül-, és levelező tagokra oszlott: a beltagok a kamara területén lakó kereskedők és iparosok voltak, a kültagok pedig a kamara területén kívül lakókat képviselték. Mellettük léteztek tanácskozási joggal bíró tagok is, akiket a kamarák maguk választottak.16 A törvény tehát változtatott a kamara jogállásán, alkotmányos alapokra helyezte az intézményt, amely így több autonómiát kapott, a minisztériumnak kevesebb beleszólása maradt a belügyeibe, mégis beletartozott a közigazgatás rendszerébe (illetékeit például az adókkal együtt szedték be). A kamara és a minisztérium között létrejött az együttműködés, de súrlódások is voltak: 1880-ban Kemény Gábor kereskedelmi miniszter feloszlatta a brassói kereskedelmi és iparkamarát. Baross Gábor minisztersége alatt számos hasznos újítás történt: bevezették a kamarai éves jelentéseket, melyeken keresztül az még inkább belefolyt a kormány kereskedelmi politikájába, tanulmányutakat és ösztöndíjakat biztosított a fiataloknak, és szélesítette a kamara oktatás felügyeletében játszott szerepét. A kamara hatásköre, különösen a Budapesti Kamaráé, 15 16
TEMESI: A magyar kereskedelmi és iparkamara… 1868. évi VI. tc. 5.§
12
folyamatosan bővült. A világháború alatt, 1916-ban a vidéki kamarák kezdeményezésére felállították Budapesten a Vidéki Kamarák Központi Irodáját, amellyel hallgatólagosan elismerték a budapesti kamara vezető szerepét. Elnöke a nagy tekintélyű Szávay Gyula lett.
A kamara intézménye ebben az időben meglehetősen stabilan állt: véleményező és kezdeményező szereppel bíró közhatóság lett, amely foglalkozott többek között felvilágosítás adásával, a minisztérium számára jelentések készítésével, közvetítéssel, adatgyűjtéssel, az áruvédjegyek és iparminták oltalmával, megbízhatósági bizonylatok kiadásával. „A kamarai intézmény a maga törvényes rendeltetésénél fogva mintegy összekötő kapocsként szerepel az állami közigazgatás és a gyakorlati élet között s a kamarák az állami közigazgatással szemben, a gondozásukra bízott közgazdasági érdekek törvényes szakképviseleteiként jelennek meg.” 17 Ez a definíció ma is megállja a helyét, hiszen a hatályos kamarai törvény preambulumának hasonló a megközelítése: „Az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentéséhez szükség van a gazdasággal összefüggő közfeladatok egy részének a gazdálkodó szervezetek által köztestületi formában, önigazgatás útján történő ellátására. Az egyesülési jog alapján működő társadalmi szervezetek jogainak és érdekeinek tiszteletben tartásával, a gazdaság fejlesztésével, támogatásával, általános érdekeinek előmozdításával, az Európai Uniós integrációval, a regionális
fejlesztéssel
kapcsolatos
tevékenységek
elősegítése
céljából,
a
gazdasági
tevékenységet folytatók önkormányzat alakításához való jogát elismerve, az Országgyűlés a gazdasági kamarákról a következő törvényt alkotja”.18 A Világháborút megelőző években már érezhető volt a gazdasági visszaesés és a hadiipar előtérbe kerülése, ami a kamarák szerepének átmeneti csökkenéséhez vezetett, de a jogi szabályozás alapvetően nem változott 1934-ig, amikor új területi beosztás vált szükségessé az ország területének radikális csökkenése miatt. Olyan új feladatok jelentek meg, mint a tőzsdeszabályozás (1924-től), a szakmunkásképzés, és nagy jelentősége lett a gazdaság statisztikai nyilvántartásának, értékelésének. Új lehetőség nyílt az érdekérvényesítésre 1926-ban, a parlamenti felsőház létrehozásával, amelybe a kereskedelmi és iparkamara (mely a kamarák közül a legerősebb lobbierővel rendelkezett) hat tagot delegált.19 Ezen kívül a kamara küldöttei 27 szervezetben voltak jelen.20 A kamarák tehát meghatározó szerepet játszottak a gazdaság talpra állításában, léteztek azonban más érdekképviseletek is (például Gyáriparosok Országos Szövetsége, Ipartestületi Központ), ami konfliktusokhoz vezetett és komoly kihívás volt a 17
SZÁVAY: A kamarai intézmény… 441.o. 1999. évi CXXI. törvény a gazdasági kamarákról 19 1926. évi XXII. tc. 19.§ 20 GERGELY: Autonómiák… 141.o. 18
13
kamarák számára, ezen szervezetek ugyanis szintén folyamatosan küzdöttek a parlament támogatásáért.21 A Második Világháború az elsőnél nagyobb csapást jelentett a kamarai intézmény számára. 1940-ben felfüggesztették a kamara önkormányzatát, autonómiáját megszüntették, az elnök helyébe miniszteri biztost állítottak. 1944-ben a Szálasi-kormány a működését is felfüggesztette, 1945-ben azonban újjáalakult, és ismét nagy szerepet játszott a háború utáni újjáépítésben. 1948ban végleg bekövetkezett az államosítás: a kamarai önkormányzat megszűnt, vagyonát és hatásköreit elvették. Külkereskedelmi osztályából egy teljes mértékben centralizált szervezetet hoztak létre Magyar Kereskedelmi Kamara néven, amely azonban nem számított az előbbi jogutódának, és kamarai funkcióját nem tudta betölteni, hiszen pontosan a lényege hiányzott: a saját forrásokkal való rendelkezés joga és az önálló hatáskörök. A hetvenes-nyolcvanas évek gazdasági krízise közepette vált újra nélkülözhetetlenné a valódi kamarai intézmény. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tervgazdaság a korábbi formában nem működőképes, így szükségessé vált a nyitás, a nyugati export. A kamara ekkor ez irányban bizonyos mértékű szabad mozgásteret kapott: külkereskedelmi gazdaságszervező feladatokat látott el, külföldi képviseleteket létesített, nemzetközi gazdasági elemzéseket végzett, kiállításokat szervezett. 22 1985-ben törvényerejű rendelet23 született a kamaráról, 1987-ben pedig a Magyar Kereskedelmi Kamarát Magyar Gazdasági Kamarának nevezték át. Ezen szervezet alá tartoztak az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági vállalatok, ezáltal a gazdaság egészét átfogta. Messze a legerősebb lobbiszervezet lett az országban, amiben az is segítette, hogy vezetői közül többen a kormányzat közelében tevékenykedtek.
3.2. Agrárkamarák a rendszerváltás elött24 Az agrárkamarák múltja a kereskedelmi és iparkamarákkal ellentétben csupán 1920-ra nyúlik vissza. Ekkor született meg a mezőgazdaság érdekképviseletéről szóló törvény,25 addig az agrárium érdekképviseletét olyan szervezetek látták el, mint az Országos Magyar Gazdasági Egyesület vagy a Magyar Gazdaszövetség.
21
GERGELY: Autonómiák… 145.o A gazdasági önkormányzatok: kamarák. Business Class kiadvány, Multiszolg. Bt. Vác. [A továbbiakban: A gazdasági önkormányzatok…] 7.o. 23 1985. évi 11. tvr. 24 STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 55-61.o. 25 1920. évi XVIII. tv. 22
14
A kamarai képviselet az alábbiak szerint lett létrehozva: községi, járási és városi mezőgazdasági bizottságok működtek minden vármegyében, amelyek képviselői alkották a vármegyei mezőgazdasági bizottságot, a vármegyei szervezetek pedig a kerületi mezőgazdasági kamarákba – melyekből országosan öt működött (Kecskeméten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és Kaposváron) – delegálták képviselőiket. A kerületi kamarákat az Országos Mezőgazdasági Kamara fogta össze, és közvetített a Földművelésügyi Minisztérium felé. Ezen szervezetek mindegyike a mezőgazdaságból élők érdekeinek képviseletére volt hivatott. A kamarák tagságát rendes, pót- és kültagok alkották. A rendes tagok titkos választás útján, vagy hivatalból kerülhettek be. A kamarai törvény részben behatárolta a szervezet tevékenységét, a földművelésügyi miniszter bármely feladatra megbízást adhatott, valamint a választott elnök és alelnökök személyét jóvá kellett hagynia. Ennek ellenére a kamara szervezetalakításban és tevékenységében viszonylagos önállóságot élvezett. Köztestületi jellegét mutatja, hogy a miniszter jóváhagyásával illetéket is kivethetett. 1937-ben26 átfogó módosítás született a kamarai választói jogosultságokról, a miniszterhez felterjeszthető
előterjesztések
rendjéről,
a
költségviselésről,
melyek
központosítást
eredményeztek és így nem kedveztek a területi szervezetek autonómiájának. Ennek ellenére az agrárkamarák
számos
eredményt
könyvelhettek
el:
vállalkozásokat
alapítottak,
továbbképzéseket, vásárokat szerveztek, újságokat adtak ki. A kommunista hatalomátvétel után az agrárium érdekképviseletét az új Földművelésügyi Minisztérium radikálisan átszervezte. A kamarák helyett Földművelésügyi Tanácsokat hoztak létre, melyeket a budapesti Országos Földművelésügyi Tanács fogta össze. Ez a rendszer 1949-ig működött, amikor az agrár-érdekképviseletet végleg felszámolták.
3.3. A kamarai rendszer alakulása a rendszerváltás után Az 1988-as egyesülési törvény27 alapján, egyesületként alakult meg 1990-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amely szerepet vállalt a piacgazdaságra való átállásban, a vállalatok felkészítésében, informálásában és nemzetközi kapcsolataik alakításában. A kötelező tagság azonban 1990-ben megszűnt, a magyar kamarák történetében először.
26 27
1937. évi XVII. tc. 1988. évi VI. tv.
15
A ’90-es szabályozás nem volt teljes körű, ezért új törvényre volt szükség. „A már meglévő regionális kamarák és az MDF-kormány történelmi érdeme, hogy az 1994 márciusában megalkotott XVI. törvény (hatályos 1994. április 6-tól) visszaállította a magyar kereskedelmi és iparkamarák történelmi helyzetét és jogosítványait, több mint negyven év után újból intézményesítve a köztestületi gazdasági kamarákat.”28 A törvény újítása, hogy köztestületként határozta meg a kamarákat, visszatért a kötelező tagsághoz, a tisztviselőket a vállalkozók választották meg. A (gazdasági) kamarai rendszer ekkor három szervezetből állt: a kereskedelmi és iparkamarákból, az agrárkamarákból és a kézműves kamarákból, mindhárom megyei szintre épült szervezetrendszer volt, amelynek csúcsán a három országos kamara állt. A magyar agrárkamarák tehát 1994-ben alakulhattak újjá, és gazdasági kamaraként azonos szabályozás alá estek a kereskedelmi és ipar, valamint a kézműves kamarákkal. Ez a törvény megfelelően biztosította a kamarai rendszer stabilitását, a gazdasági és társadalmi atmoszféra azonban nem alakult szerencsésen. Több probléma nehezítette a helyzetet: az 1994ben hatalomra kerülő Horn-kormány már a hivatalba lépését követő első félévben sem biztosított elegendő pénzügyi forrást a kamarai működéshez, ezáltal megnőtt a tagdíjak jelentősége (és összege), amelyet a vállalkozóknak az adózott eredményből kellett kifizetni. Kevés idő telt el ahhoz, hogy felismerjék a kamarai érdekképviselet jelentőségét, nem tudták igénybe venni szolgáltatásait, ezért szembe kerültek vele. (Ez egyébként nem magyar jelenség, ebben az időben folyt Ausztriában is éles vita a kötelező „kényszertagság” eltörléséről.) Az 1998-as választásokra készülve – szavazatszerzési célból – a FIDESZ meghirdette a kötelező kamarai tagság eltörlését és ezt kormányra kerülve meg is valósította. 1999-ben új törvény született a kamarákról,29 amely többszöri módosítással jelenleg is hatályos. Az új szabályozás radikális változásokat hozott. Önkéntes tagságot vezetett be, a kézműves kamarákat beolvasztotta a kereskedelmi és iparkamarák szervezetébe, így gazdasági kamara a továbbiakban csak kereskedelmi és iparkamara, valamint agrárkamara lehet (3.§ (3)). A szervezetrendszer annyiban módosult, hogy megyékben, megyei jogú városokban és a fővárosban működhet területi kamara. A törvény lehetővé teszi az egyesülést is, ezáltal csökkenhet a területi szervek száma, korábban ugyanis túl soknak bizonyult a megyénként egy kamara. (A kamarák területi szerveződése tekintetében ma már a regionális tagozódás irányába mutató jelek és igények is vannak.) Országos szerv a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Agrárkamara. A kamarába való belépés a tag önkéntes kérelmére történik, a tisztviselőket és bizottságokat a tagok által delegált küldöttek a küldöttgyűlésen választják. A törvényességi felügyeletet az ügyészség látja el. 28
GERGELY J. (2007): A kamarai tevékenység Magyarországon és az EU-ban. ELTE BTK, Budapest. [A továbbiakban: GERGELY: A kamarai tevékenység…] 11.o. 29 1999. évi CXXI. tv.
16
A legszembetűnőbb változás az önkéntes tagságra való átállás 2000. november 1-től. A korábbi gyakorlat Magyarországon a kötelező tagság volt, amely megfelelt a kontinentális modellnek, bár több országban és az Európai Unióban is vitatták/vitatják a létjogosultságát. A szocializmusban ideológiai okokból volt természetes a kötelező tagság. A rendszerváltás-kori újraszabályozás a fentebb kifejtettek szerint 1990-ben azonnal áttért az önkéntes tagságra, amit talán a korábban elnyomott önszerveződés utáni vágy is vezérelt. A kamarán kívül így rengeteg új vállalkozás jött létre, melyek maguk is hoztak létre szervezeteket. Az 1994-ben elrendelt kötelező tagság volt arra hivatott, hogy egy szervezetbe tömörítse a vállalkozásokat, ez azonban ténylegesen nem valósult meg, a statisztikák szerint ugyanis a vállalkozásoknak csak körülbelül a fele volt kamarai tag.30 Így a kamara nem képviselte a magyar vállalkozói szféra egészét vagy legalábbis döntő többségét, ezáltal funkcióit nem tudta maradéktalanul teljesíteni, legitimációja nem volt általánosan elfogadott, ráadásul más érdekképviseletek és a közigazgatás sem nézett jó szemmel egy viszonylag tág hatáskörrel rendelkező, és potenciálisan sok tagot magába sűrítő kamarát. Végül az 1999-es törvény az általános elégedetlenség miatt megszüntette a kötelező tagságot. Az új törvény sajátos abban a tekintetben, hogy a kamarai feladatköröket az 1994-es törvénynél is kiterjedtebben határozza meg anélkül azonban, hogy anyagi és személyi bázist biztosítana. Kérdéses ezért, hogy ilyen körülmények között ez a lépés mennyiben oldhatja meg a legitimációs és finanszírozási problémát (hiszen a kamara bevételének nem kis hányadát a tagdíjak adják), és mennyire volt célszerű az, hogy az Unió piacára való belépés előtt, az egyre inkább kiéleződő verseny közepette a törvény preambulumában említett közfeladatokat önkéntes tagságon alapuló, a gazdaság résztvevőinek csupán kis hányadát lefedő kamarákra bízzák.
30
A gazdasági önkormányzatok… 22-23.o.
17
4. A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARÁK TEVÉKENYSÉGE NAPJAINKBAN A HATÁLYOS KAMARAI TÖRVÉNY ÉS A GYAKORLATI TAPASZTALATOK ALAPJÁN A történeti áttekintés után érdemes részletesen foglalkozni a hatályos kamarai szabályozással. A kamarák jelenlegi szervezeti felépítését a 2000-es évben vezették be, amit azonban hosszú, szakmai és politikai színezetű viták előztek meg. Mint az már a korábbiakból kiderült, az 1999. évi CXXI. törvény a korábbi hagyományokon változtatva az önkéntes tagságra állt át, azaz a tagsági viszony a gazdálkodó szervezet kérelmére történő bejegyzéssel jön létre.31 Ezt főleg a vállalkozói szféra egy részének elégedetlensége, valamint a politikai erők csalódottsága váltotta ki, ami azért jelent meg, mert a kamara (igaz, nagy anyagi forráshiány miatt) nem tudott azonnal megfelelni a vele szemben támasztott óriási várakozásoknak, elvárásoknak.
Az 1994-es törvényt, mely a kötelező tagság mellett foglalt állást, mind a szakma, mind a politikum (tekintve hogy ellenszavazat nélkül fogadták el) magas színvonalúnak tartotta. Eszerint a területi kamarák megyei szinten szerveződtek, és három szervezet állt föl: a kereskedelmi és iparkamaráké, a kézműves kamaráké és az agrárkamaráké, melyek mind köztestületi formában működtek és többek között az általános gazdaságfejlesztés, valamint az egyes ágazatok fejlesztése és érdekeik képviselete volt számukra célként meghatározva. Ez volt a fő oka a kötelező tagságnak, hiszen a kamarák ilyen szerepében a demokratikus építkezés elve megkívánja, hogy azok, akiket a kamara képvisel, tagja legyenek az őket összefogó szervezetnek és beleszólási joguk illetve kötelezettségeik is legyenek feladatainak ellátásával kapcsolatban. 32 Mire azonban a kamaráknak ez a régi-új szabályozása eredményt hozott volna, egyre több kritikával illették az ún. „kényszertagságot”. A vállalatok a tagdíjfizetési kötelezettséget kifogásolták, mások a kamarán belüli ellentéteket (gyakran megmutatkozott például a vidékfőváros szembenállás). A kamarákat egyfajta bizonytalanság-érzet lengte körül, ugyanis az őket megillető jogok, lehetőségek gyakran változtak, ezáltal hol fel tudtak lépni érdemben, hol nem. (Az EU-csatlakozással és a pályázati pénzek elosztásában mindenképp sikeresnek nevezhető a kamarai szerepvállalás.) Végül 1999-ben átfogó módosító javaslat került a Parlament elé, melynek legfőbb célkitűzései meg is valósultak.
A kamarák köztestületi formája és a gazdaság egészének, valamint az egyes ágazatok fejlesztésének feladata változatlan formában megmaradt, a szervezet azonban jelentősen 31 32
1999. évi CXXI. törvény 8.§ (1), (2) STRAUSZ – ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 99-101.o.
18
módosult. A kézműves kamarákat minden szinten összevonták a kereskedelmi és iparkamarákkal, és azok volt elnökei alelnöki pozíciót kaptak az új szervezetekben. A továbbiakban tehát gazdasági kamaraként csak kereskedelmi és iparkamarákat, valamint agrárkamarákat lehet alakítani, mégpedig a megyékben és a megyei jogú városokban (bár a törvény kifejezetten lehetővé teszi az egyesülést),33 illetve ezek országos szervezeteként a törvény a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, valamint a Magyar Agrárkamarát nevezi meg.
A kamarák feladatairól a törvény részletes felsorolást ad, és több csoportba osztja azokat. Először a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatokat jelöli ki, melyek közül a legfontosabbak a gazdasági tevékenység fejlesztése, stratégia-alkotás (3-5-éves stratégiák), tájékoztatás és a szakképzési törvény34 szerinti feladatok. Ezek főleg a szakmai és vizsgakövetelmények kidolgozásával, vizsgabizottsági tagok kiválasztásával, mesterképzéssel és mestervizsgáztatással, tanulószerződések megkötésével és bizonyos, ebbe a körbe eső szankcionálási lehetőségekkel kapcsolatosak. A törvény nagy hangsúlyt helyez az illetékes minisztériummal és az országos érdekképviseleti szervekkel való együttműködésre.
A feladatok második csoportja az üzleti forgalom biztonságának megteremtésére vonatkozik. Ennek keretében a kamara származási igazolásokat állít ki (ezek már csak az Unión kívüli országokkal való kereskedelem során követelhetők meg, a csatlakozás előtt azonban igen nagy számban volt rájuk szükség), kereskedelmi szokványgyűjteményeket állít össze, etikai kódexet dolgoz ki és fogyasztóvédelmi békéltető testületeket működtet. Jogsértés esetén érdekesen alakul a kamara jogköre, ugyanis e szabályok valamennyi, az adott iparágban tevékenykedő vállalatra vonatkoznak, azonban más a kamara cselekvési lehetősége a tag és a nem tag vállalatok felé. A tagokat határozatban figyelmeztethetik, indokolt esetben ezt nyilvánosságra hozhatják, és kezdeményezhetik az illetékes más szervnél (például Versenyhivatal, Fogyasztóvédelmi Hatóság) a szükséges intézkedés megtételét. A kamarai tagsággal nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében jelzéssel és figyelemfelhívással élhetnek, a Cégbíróságnál törvényességi felügyeleti eljárást, a jegyzőnél a vállalkozói igazolvány visszavonására vonatkozó eljárást kezdeményezhetnek, de értelemszerűen határozatot nem hozhatnak.
A kamarák feladatainak harmadik köre az érdekérvényesítéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket öleli fel. A gazdasági kamaráknak már a legelső feladatai között is előkelő helyen szerepelt az érdekérvényesítés, és ez a feladatkör, bár különböző mértékben, mind a 33 34
1999. évi CXXI. törvény 4.§ (2) 1993. évi LXXVI. tv.
19
közjogi, mind a magánjogi kamarákban megtalálható. Felmerül a kérdés, hogy az érdekképviselet milyen formában a leghatékonyabb. Hiszen amint látni fogjuk, sokféle megoldás létezik, ha csak az Európai Uniót vizsgáljuk is, és ezekben mind különbözőképpen állapítják meg a kamarák autonómiáját, központi hatalomhoz való viszonyát. A diktatúrák mindig betiltják vagy megfosztják önállóságuktól e szervezeteket; az ilyen fokú összefonódás mindenféleképpen az érdekérvényesítő képesség elvesztéséhez vezet, hiszen csupán a hatalom kiszolgálása valósulhat meg. A demokratikus berendezkedésű államokban a hangsúly inkább a kölcsönös párbeszédre helyeződik, de ezen belül nagy eltérések mutatkoznak akár a jogosítványok, akár a vezetők személyének
kijelölésével,
megválasztásával
kapcsolatban. 35
A
gazdasági
kamarák
érdekérvényesítő tevékenysége kétirányú. A tagok érdekei szerint járnak el a közigazgatással való együttműködés során, másrészt saját tagjaik között is végeznek érdekegyeztetést. Az az érdekérvényesítő munka, amit a lobbizáshoz kötünk, kevéssé jelenik meg a magyar kamaráknál (de a többi olyan ország kamaráinál sem, amelyek jogállása a magyaréhoz hasonló), legalábbis a hazai tevékenységükben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azonban tagja az érdekképviseleti csúcsszervként működő Gazdasági és Szociális Tanácsnak, a gazdasági szféra szekcióban, emellett a 2008-ban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által szintén döntés-előkészítő, konzultatív, véleményező funkcióval létrehozott Gazdasági Egyeztető Fórumban is képviselteti magát.36 A nemzetközi működés során, amit Magyarországon (és máshol is) a kamarák ernyőszervezete végez, erőteljesebben megmutatkozik a lobbi tevékenység. Ebben a relációban a lobbizás elengedhetetlen, és ezt az Unió kifejezetten támogatja is, mivel szükséges a tájékoztatás mindkét irányban. Az Európai Uniós tisztségviselők kevéssé ismerik a tagállamok viszonyait, ezért az igazi párbeszéd és együttműködés érdekében szükséges a lobbi tevékenység. Az európai lobbizás azonban nem elsősorban politikai, inkább gazdasági tevékenység. Intézményekre és nem politikusokra kell hatni; viszonylag kötetlen tevékenység, de természetesen nagyon fontos a hitelesség és kompromisszum-készség.37 Ebben a tevékenységben az Eurochambres a kisvállalkozások elsőszámú képviselője, az MKIK külön brüsszeli képviselete pedig szintén a kis-, közép- és nagyvállalkozók számára biztosít érdemi fórumot az érdekérvényesítésre, és a magyar gazdaság érdekeit tartja szem előtt a közösségi programokban való hatékony részvétel elősegítése által.
A fent említett érdekképviseleti tevékenységet külön jogszabályok, illetve alapszabályok szabályozzák: a Gazdasági és Szociális Tanács saját alapszabálya alapján működik, de az erről 35
ROMÁN Z. (1994): Érdekképviseletek és kamarák, Az érdekképviseletek és a kormányzat kapcsolata c. fejezet. Közgazdasági Szemle 1. 64-78.o. 36 URL1:www.nfgm.gov.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/2008_sajto/08julius/gef.html 37 MAGYAR P. (2005): Lobbizás az Európai Unióban. Saldo Kiadó, Budapest. 9.o.
20
szóló törvény megalkotása már folyamatban van,38 Gazdasági Egyeztető Fórumot és abban a kamara részvételét a 1052/2008. (VIII. 4.) Korm. Határozat szabályozza. A kamarai törvény az érdekérvényesítéssel kapcsolatos feladatok körében az alábbi jogokat és kötelezettségeket biztosítja. A kamarák a kormánnyal és helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás révén javaslatokat, véleményeket, elemzéseket dolgoznak ki, tájékoztatást adnak. Előírja, hogy az együttműködés érdekében az illetékes miniszterek és az országos kamara vezetői évente legalább kétszer konzultáljanak. Az érdek-képviseleti jogokat ezen kívül a törvény a külön is szabályozza, részletezi a kamarák véleményezési jogának kereteit. Továbbá előírja, hogy a gazdasági jogszabályok Kormányhoz való beterjesztése előtt meg kell kérni az országos kamara véleményét.
A hatályos törvény végül külön szól a két országos gazdasági kamaráról, melyeknek külön nevesített véleményezési joga van, továbbá ezek képviselik a területi kamarákat a nemzetközi szervezetekben, koordinálják a tevékenységüket, egységes nyilvántartási rendszert vezetnek, megállapítják
az
állami
források
elosztását
a
többi
kamara
között,
és
Állandó
Választottbíráskodást működtetnek, hogy csak a fontosabb feladatokat említsük. Már fentebb is utaltunk a gazdasági kamarák nemzetközi tevékenységére, ami igen összetett, ugyanakkor természetesen a területi kamaráknak is van ilyen tevékenysége, hiszen ezeknek feladatuk, hogy segítsék a vállalatok külföldi piacra jutását (főként a határ-menti területi kamarák aktívak ezen a téren). Ennek keretében köthetnek például együttműködési szerződéseket más országok kamaráival.39 A leghangsúlyosabb nemzetközi tevékenységet azonban tagadhatatlanul az országos kamarák végzik. Koordinálják a területi kamarák ilyen irányú tevékenységét, külön külgazdasági stratégiát alkotnak, illetve részt vesznek a nemzetközi kamarai szervezetekben (2006 novembere óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara saját brüsszeli képviseleti irodával is rendelkezik) és tartják a kapcsolatot más országok nemzeti kamaráival. A nemzetközi kereskedelmi választottbírósági testület megteremtése és működtetése szintén a nemzetközi tevékenységi körhöz tartozik, továbbá a vegyes kamarák létrehozása is, melyekről azonban később esik majd szó.40
A gazdasági kamarák szervezetét a törvény szabályozza. A területi kereskedelmi és iparkamarák három tagozatból állnak: ipari, kézműipari és kereskedelmi tagozatból, a területi agrárkamarák pedig kamarai osztályokra tagolódnak (növénytermesztési; állattenyésztési; kertészeti; erdészeti, halászati és vadászati; innovációs és anyagi, műszaki osztály). Ezeken kívül a kamarák szükség 38
URL2:www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=13898 DUNAI P.: A MKIK nemzetközi kapcsolatai, európai jelenléte in: GERGELY: A kamarai tevékenység… 18.o. 40 GERGELY: A kamarai tevékenység… 19.o. 39
21
szerint létrehozhatnak más szervezeti egységeket, például a nagyobb városokban helyi irodákat. A kamarák legfőbb szerve mind a területi, mind az országos kamaráknál a küldöttgyűlés, mely megalkotja az alapszabályt, az etikai szabályzatot, dönt a költségvetés elfogadásáról, a tisztségviselők megválasztásáról és a kamara státuszával kapcsolatos ügyekről (például egyesülés, szétválás). A kamara vezetése az elnökségre mint testületi szervre hárul, mely elnökből, alelnökökből és főtitkárból áll. Az ő pontos feladatköreiket az egyes kamarák alapszabálya határozza meg. Kötelező létrehozni ellenőrző és etikai bizottságot, melyek tagjait a küldöttgyűlés választja meg. A kamara ügyintézési feladatait a titkár és a főtitkár látja el. A kamarák feladataik elkülönítésére szükség szerint létrehozhatnak kollégiumokat vagy egyéb részlegeket, ezeken belül pedig bizottságokat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának 12 kollégiuma van (E-gazdaság Kollégium,
Ingatlangazdálkodási
Kollégium , Építésügyi
Kollégium, Ipari Kollégium , Kereskedelmi Kollégium, Kézműipari Kollégium, Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Kollégium, Közlekedés és Infrastruktúra Kollégium, Külgazdasági Kollégium, Oktatási és Szakképzési Kollégium, Regionális fejlesztési Kollégium, Turisztikai Kollégium), melyeken belül számos szekció és bizottság működik. A kamarák törvényességi felügyeletét az ügyészség gyakorolja (kivéve természetesen olyan ügyeket, melyekre annak hatásköre nem terjedhet ki, például választottbíráskodás). Az ügyészség szabálytalanság észlelése esetén bírósághoz fordul, mely megsemmisítheti a törvénysértő határozatot és új határozat meghozatalára szólíthatja fel a kamarát, összehívhatja a küldöttgyűlést, szükség esetén felügyelőbiztost jelölhet ki, és végső esetben a kamarát (az országos szervezet kivételével) feloszlathatja. A bíróság azonban eljárhat abban az esetben is, ha maga a kamara kéri valamely testületi szerve által hozott határozata felülvizsgálatát.
A kamarai törvény röviden rendelkezik még a kamarák finanszírozásáról és a kamara által gazdasági társaság alapításáról is. Pénzügyi forrásként a következő kereteket jelöli ki: tagdíjak, szolgáltatásokért fizetett díjak, egyéb bevételek, adományok, költségvetési törvényben meghatározott támogatás. A társaságalapítást a törvény lehetővé teszi, hiszen ezáltal a kamara jelentős bevételhez juthat, azonban adózott eredményét közfeladatainak ellátására kell fordítania, felelőssége pedig kizárólag vagyoni hozzájárulásának mértékéig terjedhet.
Az új törvény, mely az önkéntes tagságot nevesíti, 2000. november 1-jén lépett hatályba. Amint az várható volt, a kamarai taglétszám drasztikusan lecsökkent (a korábbi 5-10%-a körül mozgott), amivel nagyarányú bevételcsökkenés járt együtt. Az önkéntesség mellett az is újdonság volt, hogy a megyei jogú városok is önálló kamarát alakíthattak, ami szintén okozott 22
átmeneti nehézségeket a megmaradt tagok és a kamarai vagyon megosztásával kapcsolatban. A kereskedelmi és iparkamarák, valamint a kézműves kamarák összeolvadásával két különböző kultúrájú szervezet integrációjára került sor. A kézművesek összetartó, egymást ismerő vállalkozói csapat voltak, szerényebb taglétszámmal és tagdíjbevételekkel. A kereskedelmi és iparkamarák nagyobb vállalkozói kört igyekeztek kiszolgálni és megfelelni a nagyobb vállalkozások vezetőinek is, így az átszervezés nem volt problémamentes. A beolvadó kézművesek választott vezetői látszólag beintegrálódtak a szervezetbe, azonban jelentős presztízsveszteségeket szenvedtek. Ennek a helyzetnek a megoldása számos kezdeti súrlódáshoz vezetett, ezek a problémák azonban idővel megoldódtak. Mára a szervezetrendszer letisztult, a kamarák fő problémája inkább a továbbra is viszonylag alacsony vállalkozói részvétel, ami nagyban rontja a kamara hatékonyágát.41 Az agrárkamaráknak jelenleg 11 000 önkéntes tagja van, ezek egyharmada őstermelő, egyharmada egyéni vállalkozó és egyharmada jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. A tagok a mezőgazdasági összes termékkibocsátás 60%-át képviselik.42
41
Kőváriné Vida Ildikóval, a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara PR-vezető, kamarai tanácsosával való beszélgetés alapján. 42 URL3:www.agrarkamara.hu/Bemutatkoz%C3%A1s/MagyarAgr%C3%A1rkamarabemutat%C3%A1sa.aspx#I
23
5. EGYES EURÓPAI ORSZÁGOK GAZDASÁGI KAMARÁI Ebben a fejezetben az Európai Unió egyes országainak gazdasági kamaráiról kívánok egy összehasonlító elemzést nyújtani a sokszínű kamarai működés szemléltetésére. Ahogy a közigazgatás sem egységes az Unióban, úgy a kamarai rendszer sem. Minden ország hozta magával a már kialakult kamarai szervezetét, hálózatát, ami természetesen nagyban függ az ország méretétől, hagyományaitól és a gazdasági környezettől, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a kamarák feladatai és szolgáltatásai sok hasonlóságot mutatnak. A vizsgált kamarák Európában nagy hagyománnyal rendelkeznek, illetve az Unió gazdaságilag legerősebb tagállamaihoz tartoznak. Az első kamara Hollandiában alakult a XVI. században, ezt a mintát követték kezdetben a nyugat-európai országok. Franciaország, Németország és Olaszország, mint az Unió alapítói nagy gazdasági erőt képviselnek, amihez hozzájárul az ország vállalkozóinak kamarai szintű szövetsége is. Nagy-Britannia gazdasági kamarájának bemutatását az indokolja, hogy ez a legtisztábban magánjogi alapokon működő kamara Európában. Ausztria kitűnő mintával szolgál arra, hogyan működhet hatékonyan mind helyi, mind országos szinten a kamarai rendszer, hogyan lehet a társadalmi-szociális párbeszéden, partnerségen keresztül gyors gazdasági növekedést elérni. Az észak-európai modell szemléltetésére a svéd kamarát választottam. Lengyelország egyre nagyobb teret nyer az európai gazdasági életben, és a kamarai intézmény története, helyzete sok hasonlóságot mutat a magyar intézménnyel, így érdemes áttekinteni e kamarák jogállását is.
A gazdasági kamarák összehasonlításánál szempontként választottam a történeti előzmények rövid bemutatását, az adott kamara szervezetének, végül pedig hatásköreinek, az általa ellátott feladatoknak a vázolását.
5.1. Osztrák kamarák Az összehasonlítást az Ausztriában meghonosodott mintával kezdem, mivel talán ennek a kamarának van a legfontosabb szerepe saját országa gazdaságának élénkítésében.
Az osztrák kamarai rendszer a magyarral körülbelül egy időben, 1848-ban jött létre, és mindvégig a kötelező tagság talaján állt és áll ma is. A kilencvenes évek közepére óriási elégedetlenség alakult ki, sokan követelték a kötelező tagság eltörlését, mert abban csak a fölösleges állami kényszert látták. Ez a jelenség több Közép-Európai országban, például Magyarországon és Szlovákiában is megfigyelhető volt ebben az időszakban. Végül a 24
vállalkozói szféra körében tartott választáson a többség a kötelező tagság mellett voksolt. Ezáltal nem bolygatták meg a nagy hagyományokkal rendelkező rendszert, reformokat azonban bevezettek. Többek között ésszerűsítették a szervezetet, fejlesztették a szolgáltatásokat, egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az egyszemélyes vállalkozásokra, tehát igyekeztek a kamarát hozzáigazítani a gazdasági környezet változásaihoz.
Az osztrák kamara jelenleg egy 1998-as törvény alapján köztestületként működik. A kamarai rendszer elve az egységes gazdasági kamara. Ez azt jelenti, hogy egyetlen kamara fedi le az összes vállalkozást, nincs külön ipari, kereskedelmi és kézműves kamara. A kamara azonban területi és szakmai alapon tagolt. Egy, országos illetékességű szövetségi kamara van, a Bundeskammer, amely összefogja a kilenc tartományi kamarát (Landeskammern), amelyek saját tartományukban illetékesek.
A szövetségi kamarához szakmai egyesületek (Fachverbände) kapcsolódnak, a tartományi kamarákhoz pedig szakmai szervezetek, csoportok (Fachgruppen) tartoznak. Az egyes tartományi kamarák iparágak szerinti szektorokra oszlanak. 2007-ben összesen 10 kamara, 128 szakmai egyesület és 828 szakcsoport működött Ausztriában. Ez a felépítés egy igen letisztult forma a korábbihoz képest, a reformok előtt ugyanis sokkal több szervezet létezett, és a feladatuk illetve a hovatartozásuk nem volt egyértelmű, ezáltal a rendszerben előfordult összeütközés vagy éppen üres lyuk, amellyel senki sem foglalkozott. A rendszer érdekessége, hogy 13 csoport működik az egyes kamarákon belül, amelyek a fontosabb tevékenységeket jelenítik meg: üzleti élet, ipar, kézműipar, bányászat, kereskedelem, pénz-és hitelpiac, biztosítási piac, közlekedés, hírszolgálat, rádiózás, turizmus, szabadidő-tevékenység, egyéb szolgáltatások. Egy vállalkozás adott esetben több csoportnak is tagja lehet egy tartományi kamarán belül, amennyiben több, különböző csoportokba tartozó tevékenységet végez. Ha pedig a tartományi határokon átnyúlik a tevékenysége, akkor több tartományi kamarában is tagnak kell lennie.
A WKÖ legfontosabb feladata a tagok és egyben a foglalkozási ágak közös érdekeinek képviselete, az ellenkező érdekek kiegyenlítése. Jelentős és jól érvényesülő véleményezési joga van a gazdasági törvénytervezetek esetében (a kormánynak kötelező kikérnie az állásfoglalását bizonyos kérdésekben). Ezen kívül ellátják a szokásos kamarai feladatokat: termékigazolásokat adnak ki, szolgáltatásokat nyújtanak a vállalatoknak, amely főleg támogatásban, tanácsadásban és információ-nyújtásban nyilvánul meg, valamint képzéseket szerveznek. Ezek jelentőségét mutatja, hogy évente körülbelül kétszáznyolcvanezer fő vesz részt a kamarák által szervezett tanfolyamokon, ami annak a jele, hogy az intézményt sikerült elfogadtatni a tagsággal. A 25
tagdíjak mértékét és a szervezetek számát folyamatosan csökkentik, felmérik az igényeket és ezekhez próbálnak igazodni, továbbá szolgáltatás-központokat alakítanak ki, hogy átláthatóbb és könnyebben hozzáférhető legyen a kamarai rendszer. Az osztrák kamara távol áll a napi politikától, de beleszólása van a gazdaságpolitikába a Szociális Partnerségben való részvétele révén, ezért komoly, szakmai alapokon álló, megkerülhetetlen és egyre sikeresebb érdekérvényesítő szervezet. Az osztrák gazdasági kamarák meglehetősen önállóak, autonómiájuk nem megkérdőjelezhető, mivel jól meghatározott helyük van a gazdaságban.
Az osztrák agrárkamarák a XIX. század első felében Mária Terézia által létrehozott mezőgazdasági
társaságokból
alakultak
érdekképviselet
Magyarországhoz
ki,
hasonlóan
azonban
kamarai
Ausztriában
is
szintű csak
mezőgazdasági
1920-ban
került
megszervezésre. Tartományonként létrehoztak egy-egy kamarát melyek feladata az agrárszféra képviselete, javaslatok, statisztikák, beszámolók készítése volt és maradt ma is.
A kamarák többsége két részre tagolódik: a Bauernkammer az önálló gazdálkodókat fogja össze, az agrárszférában dolgozó alkalmazottakat pedig a Landarbeiterkammer képviseli (az utóbbi mára meglehetősen kevés taggal rendelkezik, jelentőségét elvesztette.43
5.2. Német kamara44 Az első német kamarák Napóleon hadjáratai nyomán jöttek létre a XIX. század elején: először a Rajna mentén, majd 1820-ban Berlinben, 1830-ban Elberfeld-ben és Barmen-ben. Jogi szabályozásukra 1848-ban került sor, mely szerint bizonyos fokú önállósággal rendelkeztek, kormányzati felügyelet mellett és főleg tanácsadói szerepük volt. A porosz területeken azonban kialakult egy szigorúbb, de a mai kontinentális kamarákhoz talán jobban hasonlító modell, ott ugyanis ún. Kaufmannschaft testületeket alakítottak ki, melyekbe a kereskedőknek kötelező volt belépni, és meghatározott jogosítványokkal és autonómiával ruházták fel ezeket. 1870-ben jött létre a kamarai törvény hatására az egységes német kereskedelmi kamara, ekkor önkéntes tagságú, egyesülésként működő kamarát hozott létre a törvény, melyet a gazdasági miniszternek kellett jóváhagynia. Hitler uralomra jutásakor a kamarákat átszervezték, önállóságukból sokat veszítettek, a weimari köztársaság azonban visszaállította a korábbi állapotokat. A XX. század közepétől nagy változások történtek, melyeket az új közgazdaságtani iskolák megjelenése váltott ki. 43 44
STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 184.o. URL4:www.dihk.de, STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 25-27.o.
26
A német kereskedelmi és iparkamarák (Industrie und Handelskammern - IHK) a hatályos szabályozás szerint köztestületek, és a vállalkozások számára kötelező a tagság. A területi kamarák csúcsszerve a Német Kereskedelmi és Iparkamarák Gyűlése (Deutscher Industrie und Handelskammertag - DIHK), melynek érdekessége, hogy magánjogi egyesületként működik, melynek a területi kamarák a tagjai, de kötelező döntést rájuk nézve nem hozhat, csupán ajánlásokat tehet. A kamarák képviseletére azok kifejezett felhatalmazása alapján jogosult.
A területi kereskedelmi és iparkamarák és a DHIK is hat üzleti szegmenssel működnek (a regionális fejlesztési politikáért, a vállalkozások támogatásáért, a szakképzésért, az innovációért és környezetvédelemért, a nemzetközi ügyekért és a jogi ügyekért felelős szegmens), melyek további részekre oszlanak aszerint, hogy milyen üzleti tevékenységet képviselnek. A területi kamarák legfőbb szerve a közgyűlés, melynek demokratikus alapon minden vállalkozás a tagja, egyenlő szavazati joggal. A DHIK legfőbb szerve szintén a közgyűlés, melynek azonban nem vállalatok, hanem a kamarák elnökei és egyes vezetői a tagjai, akik saját kamarájuk tagságát képviselik. Ez választja meg a DHIK elnökét és négy elnökhelyettesét. Az igazgatótanács vezeti a szervezetet, kidolgozza az állásfoglalásokat, stratégiákat a közgyűlés iránymutatása, adott esetben jóváhagyása alapján. Ezek a tisztségviselők alkotják a végrehajtó testületet, amely a kamara képviselője és az elnök tanácsadó szerve.
A területi kamarák feladata elsősorban tagjai érdekeinek érvényesítése helyi és regionális szinten illetve az egyes szövetségi államok felé, továbbá az országos szövetségen keresztül a központi kormányzat és az EU felé. Szokásos kamarai szolgáltatásokat nyújtanak tagjaiknak, szakvéleményeket, állásfoglalásokat készítenek, ezen kívül hatósági jogosítványaik is vannak: származási bizonyítványok kiállítása, szakképzés és vizsgázatás, vállalatok nyilvántartása, a kormányzat részére szakértői vélemény készítése, választottbíróság fenntartása.
A szövetségi szintű kamara hozza létre a külföldön, külkereskedelemben tevékenykedő vegyes kamarákat, tagja az Eurochambresnek és akárcsak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, külön brüsszeli képviseletet tart fenn.
A német agrárszféra képviselete a II. Világháború utáni megszállás következtében sajátosan alakult, a tartományok ugyanis teljesen szabadon dönthetnek arról, hogy szerveznek-e, ha pedig igen akkor önkéntes vagy kötelező alapon hoznak-e létre agrárkamarát.
27
A német mezőgazdasági kamarák fő tevékenysége az agrárium fejlesztése, a dolgozók támogatása, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem összehangolása, képzés és szaktanácsadás, valamint a nemzetközi együttműködések elősegítése. Egyes területeken (például Saar-vidék) az osztrákhoz hasonló szakszervezeti jellegű külön munkavállalói tömörülések is léteznek.
5.3. Holland kamara Hollandiában az ún. intézményes vagy neo-korporatista érdekegyeztetés alakult ki, melynek főbb vonásait Román Zoltán foglalja össze Érdekképviseletek, kamarák, kisvállalatok című munkájában.45 Ez a felfogás azt jelenti, hogy az állam kifejezetten bátorítja az érdekképviseletek tevékeny és befolyásoló részvételét, még a gazdaságpolitikában is. Jellemző Hollandián kívül a skandináv államokra, és a fentebb tárgyalt német és osztrák rendszerre is. Olyan helyzetet eredményez, hogy a viták nagy része egy bizonyos körön belül folyik és rendeződik, annak keretein csak ritkán lépnek ki a nagy nyilvánosság elé.
Hollandiában a mindig is aktív kereskedelmi tevékenységnek köszönhetően igen korán, 1803ban jött létre az első kamara francia mintára, Rotterdamban, majd hamarosan megalakult az amsterdami, dordrechti, middelburgi és a veissingeni kamara. Az intézmény hamar törvényi szabályozás alá került. I. Vilmos 1815-ben hozta meg az első kamarai törvényt, és a kamarák a mai napig törvényi felhatalmazás alapján, köztestületként működnek. Kezdeti feladatuk a tanácsadás volt, 1921-től pedig a cégek jegyzését is kamarai hatáskörbe utalták. A kamarák száma 1926 óta nőtt és változott, jelenleg 21 regionális, autonóm kamara működik, országszerte körülbelül 60 irodával. A holland kamara a kötelező tagság talaján áll, vagyis a taggá válás a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel automatikusan megtörténik. A kamara ezáltal itt is célul tűzi ki a gazdasági élet, a holland vállalkozások összességének képviseletét, minden szektort átfogóan. A holland kamarai rendszer sajátossága, hogy külön helyet kapnak benne a munkavállalók is, akik 1985 óta a szavazatok egyharmadával rendelkeznek. Egyharmad arányú szavazati joga van a kiskereskedelem és a kézműipar képviselőinek, a maradék egyharmad rész pedig a munkaadókat illeti.46 A kamara tehát úgy törekszik az egész gazdaság fejlesztésére, hogy valóban magába olvasztja annak minden szereplőjét.
A holland kamara is területileg, regionálisan szervezett. A legfőbb szerv a közgyűlés, melynek tagjait négy évre választják a delegációs joggal rendelkező szakmai munkaadói és munkavállalói 45 46
ROMÁN: Érdekképviseletek… 11.o. STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 256.o.
28
érdekképviseletek. Létszámuk az egyes kamarák nagyságától függően változó, de maximum 60 fő.47 A közgyűlés hatásköre az elnök és két helyettesének megválasztása, akik egy választmányt alkotnak, mellettük titkárság működik. Minden testületben működnek továbbá bizottságok adott feladatok megoldására, melyekben konzultatív jogkörben meghívott szakértők is részt vehetnek. A regionális kamarákat a Holland Kereskedelmi és Iparkamarák Országos Szövetsége (Kamer von Koophandel Nederland) fogja össze, ez tagja az Eurochambres-nek és a Kereskedelmi Kamarák Nemzetközi Irodájának. A kamara felügyeletét a gazdasági minisztérium látja el. A finanszírozás a gazdasági szférából történik: a kamarák bevételei a szolgáltatások díjai, ugyanis a közvetlen finanszírozás alapelv, továbbá a tagok éves díjat fizetnek.
5.4. Francia kamara A francia kamarai modellt tekintik a kontinentális típusú kamarák alapsémájának, ugyanis itt létesült először ilyen fajta gazdasági önkormányzat, mely valószínűleg a spanyol kereskedelmi tanácsok mintájára jött létre. Az 1599-es marseille-i kamara 1600-tól működött királyi megerősítéssel, ami azt vonta maga után, hogy jelentős szereplője lett az erős központi kereskedelem-politikának. Érdekképviseleti szerepköre így gyenge maradt, viszont a kamarák elterjedtek az országban, és egyre inkább a helyi viszonyokat jól ismerő tanácsadó-testületekként működtek. A sok kamara és tanácsadó testület szabályozása Colbert miniszterhez kötődik, akinek hivatala alatt 1700-ban királyi rendelet született a kamarákról, melyek közé a dunkerquei, lyoni, lille-i, bordeaux-i, rouen-i és toulouse-i testületeket vették föl. A francia forradalom alatt átmenetileg megszűntek, de Napóleon visszaállította őket és 1802-ben dekrétumot hozott, mely megerősítette kötődésüket a központi hatalomhoz. Később ez a kötődés enyhült, és az 1898-as kamarai törvény kialakította a francia kamarák arculatát, mely a mai napig keveset változott.
A francia gazdasági kamarák szervezetében igen jelentős a területi tagoltság az ország méreteiből adódóan. A kamarák három szinten szervezettek: megyei, regionális és központi szint. A megyei kereskedelmi- és iparkamarákba lépnek be a vállalkozók közvetlenül és kötelező jelleggel. A regionális szint (21 regionális kamara működik) tagjai az illetékességi területén működő megyei kamarák. A központi szintet pedig a Francia Kereskedelmi és Iparkamarák Állandó Közgyűlése jeleníti meg, amely nemzeti szintű érdekegyeztető szervezet, elsődlegesen külkereskedelemmel foglalkozik és ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt.
47
STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 257.o.
29
A megyei kamarák fő szerve a közgyűlés, melynek elnökét 6 évre ún. választási grémiumok választják, tagjai rotációs elven 3 évente cserélődnek. Tagjai száma a kamarai tagok számának függvénye, mivel a kamarák területenként igen eltérő nagyságúak. (A létszám 28-64 tag között mozog.) A regionális kamarák közgyűlése a megyei kamarák elnökeiből és a kamara nagyságától függően egy vagy több tagból áll. Az elnök, alelnökök, titkár és pénztáros választmányt alkotnak, amely mellett külön titkárság működik. A központi kamara közgyűlésének tagjai a megyei és regionális kamarák. A szervezet évi háromszor ülésezik, de emellett összehívhatja őket a köztársasági elnök, miniszter vagy a tagság egyharmada is. Az elnök és alelnök munkáját 10 tagú kamarai iroda segíti, és működik egy úgynevezett irányító iroda is, mely a regionális szervezetek választmányainak elnökeiből és tagjaiból, illetve a párizsi megyei kamara elnökéből áll. Egyes feladatai ellátására különböző részlegekkel és bizottságokkal rendelkezik.
A megyei kamarák egyik fő feladata az informálás, mind a kormányzat, mind a tagság felé. Az őket érintő kérdésekben véleménynyilvánítási és törvényjavaslat kezdeményezési joguk is van. A hagyományos kamarai feladatok közül azok, melyek a tagsággal való kapcsolattartáshoz kötődnek, a megyei kamarákra hárulnak, így például különböző szolgáltatások nyújtása és segítségnyújtás jogi ügyekben. Intézményeket is fenntarthatnak, azonban érdekességük, hogy ezek az alapvetően non-profit szervezetek olyan abszolút profit-orientált létesítményeket is üzemeltethetnek, mint például egy bevásárló központ. Bevételeik egy részét ezekből veszik, a finanszírozás másik része pedig a szolgáltatások díjaiból és a tagok iparűzési adója alapján kivetett illetékekből tevődik össze.
A regionális kamarák fő feladata a kapcsolatteremtés, koordináció, és a helyi kamarák szolgáltatásait nyújtják a maguk területén. Finanszírozásuk különböző alapítványok és adományok által történik, illetve állami juttatásban részesülnek a közfeladatok teljesítéséért.
A központi, országos kamara teremti meg a kapcsolatot az alacsonyabb szintű kamarák, a nemzeti kormányzati szervek és a nemzetközi, európai szervezetek között. Segíti és koordinálja a kamarák célkitűzéseit. Elemzéseket, javaslatokat, stratégiákat, adott esetben vita-anyagokat készít. Állami támogatásból és a kamarák hozzájárulásaiból gazdálkodik.
30
5.5. Olasz kamara48 Az európai országokhoz hasonlóan az olasz nagyvárosokban is működtek a XIX. század során kamarák, melyek a kereskedői réteg ereje és a vállalatok regisztrálása miatt meglehetősen nagy befolyással bírtak. A kamarák a kötelező tagság talaján álltak és állnak. Az első kamarai törvényt 1910-ben hozták meg, melyben állami feladatokat, például nyilvántartások vezetését, vállalkozások regisztrálását is hatáskörükbe utaltak, 1924-ben pedig kimondták köztestületi minőségüket. Alapvetően megmaradt a továbbiakban is ez a kamarai struktúra, noha a történelmi viszontagságok
következtében
kisebb-nagyobb
átszervezések,
összevonások
itt
is
megfigyelhetők. A jelenlegi törvény 1966-ból származik, mely szerint a kamarák nem köztestületek, de sok állami jogosítványuk van, és mind a finanszírozás, mind a vezetők kinevezése tekintetében szorosan kötődnek az államhoz.
Olaszország gazdasági kamarái a tartományokhoz igazodnak, összességében 95 tartományi kamara létezik, azonban helyi szervezetek nélkül (a tartományi kamarákon belül vannak többnyire regionális egyesületek). A kamarák különböző osztályokból (kereskedelmi, kézműves, iparos, agrár) állnak, melyek az adott szakmák érdekképviseleteiként működnek. Nem beszélhetünk tehát elkülönült kereskedelmi és ipar-, illetőleg agrárkamaráról. Legfontosabb szervük a kamarai iroda, melynek tagja az elnök (akit a miniszter vagy a tartományi prefektus jelöl ki), a négy osztály által választott egy-egy képviselő és egy, a hajózási szakma által delegált személy. A titkár az adminisztrációs feladatokat látja el, őt több miniszteri jelöltből választják meg.
A tartományi kamarákat egy országos, egyesületként működő szövetség fogja össze, mely főleg koordinatív szerepet játszik, illetve tagja az Eurochambres-nek. A tartományi kamarák osztályai ebben a szervezetben is, ugyanúgy léteznek.
A kamarák elsősorban nem a tagok, hanem a tartományok gazdasági érdekeit képviselik, így nem érdekképviseleti jellegük, inkább tanácsadói és hatósági jogosítványaik a meghatározó. Az országos szövetség főként a kapcsolattartásban játszik szerepet, tanulmányokat készít és ellátja a tartományi kamarák képviseletét.
48
STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 27-28.o, 252-253.o., URL5:www.unioncamere.it
31
5.6. Svéd kamara49 Svédország kamaráinak felépítését azért tartom fontosnak bemutatni, hogy képet kapjunk egy észak-európai ország kamarai intézményének működéséről is. Az első svéd kamara 1902-ben Stockholmban alakult meg, majd a kamarák hamar elterjedtek az országban, 1915-re az országot már lefedte a kamarai hálózat. 1917-ben kapott hatósági jogosítványokat a királytól, de külön kamarai törvény szinte egyedülálló módon csak 1990-ben született, amely megerősítette addig kissé bizonytalan (jogilag szabályozatlan) hatósági tevékenykedésüket, és biztosította a demokratikus működés kereteit többek között azáltal, hogy a kamarák alapszabályát kormányzati jóváhagyáshoz kötötte. A svéd kamarák tagsága önkéntes alapú, és főleg nagyobb vállalatokból áll. A közigazgatáshoz való kötődésük főleg a működés engedélyezésében nyilvánul meg.
A svéd kamarák területi tagozódása a közigazgatási felosztáshoz igazodik, jelenleg 11 létezik az országban. Ezek közül az, amelyiknek illetékessége nagyobb területet fog át, kihelyezett irodákat tart fenn. A legfőbb szerv a közgyűlés, ahol a tagok megválasztják a végrehajtó testületet. Ezen kívül nincs általános szabály a kamarai szervezetre, azt az egyes intézmények maguk alakítják. A kamarákat a Svéd Kereskedelmi Kamarák Szövetsége fogja össze, azonban külön szervezet nélkül, ugyanis a stockholmi kamara keretein belül működik. Ez a kamara egyeztet a kormányzattal és jár el a többiek képviseletében nemzetközi szinten, tagja az Eurochambres-nek.
A kamarák a saját régiójukban érdekelt vállalkozások képviseletében kapcsolatot tartanak vállalkozásokkal és a kormányzattal, általánosságban a régió gazdasági fejlesztésén munkálkodnak. Projekteket készítenek, rendezvényeket szerveznek, képzési programot alkotnak, szakértőket alkalmaznak és más hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, melyeket maguk határoznak meg, így azok terjedelme nagyban függ az adott kamara nagyságától és lehetőségeitől (a stockholmi kamara rendelkezik például kereskedelmi választottbírósággal). Gyakran vannak saját vállalataik is, melyek segítenek céljaik elérésében. A jelenleg törvény szerint nincsenek hatósági jogaik, inkább csak tanácsadóként jelennek meg a kormánnyal szemben, de ennek súlya az aktuális politikai helyzet függvénye.
49
URL6:www.cci.se/en/start/
32
5.7. Lengyel kamara50 A lengyel kamarák önállósága az ország történelmével összhangban nem volt töretlen. Az első lengyel kamara a magyarhoz hasonlóan az osztrák fennhatóságú területeken 1850-ben, a porosz területeken pedig 1851-ben alakult meg, de nem sokáig, csupán az orosz megszállásig voltak önállóak. Az I. Világháború után visszanyerték függetlenségüket, bár egy darabig még a régi, szovjet jog szerint működtek. Amikor újraszabályozták a kamarák jogállását (1927-1928), a francia modellt választották, és a kamara tevékenyen részt vett a piacgazdaságra való átállásban, mint a közigazgatáshoz kapcsolódó, de önálló, a vállalkozásokat tömörítő önkormányzat. (1935ben az alkotmány is kimondta e jogi státuszukat). A II. Világháború és az azt követő szocializmus súlyos törést jelentett a lengyel gazdaságnak, így a kamaráknak is. A demokratikus átalakuláskor, 1989-ben teljesen újraszabályozták a kamarák helyzetét: áttértek az angolszász modellre, ami több önállóságot, de kevesebb forrást, és végeredményben az üzleti élet alulreprezentáltságát hozta.51 Ezen negatív hatások kiküszöbölésére hozták létre 1990-ben a kamarákat tömörítő Lengyel Kereskedelmi Kamarát. Jelenleg a lengyel kamarák tehát a magánjogi típusú kamarák közé sorolhatók, közhatalmi jogosítványuk kevés.
Lengyelországban a helyi kamarák létrehozásához legalább 50, amennyiben pedig a közigazgatási egységeken átnyúló kamarát akarnak létrehozni, úgy 100 vállalkozás szükséges. Legfőbb szervük a tanács, mely dönt a tagokat érintő ügyekben, összeállítja az éves tevékenységi programot, jóváhagyja a pénzügyi jelentéseket és tervezeteket, kinevezi és elbocsájtja az elnökség tagjait. Évente kétszer ülésezik, négyévente választják újra. Az elnök és elnökhelyettesek képviselik a tanácsot. Az elnökségnek van a legerősebb helyzete, ez látja el az irányító funkciót és magának a kamarának a képviseletét, az elnök javaslatára összehívja a Szakértők Kollégiumát és megállapítja, milyen elvek alapján működhet. A kamarákban osztályok, állandó illetve ideiglenes bizottságok és tanácsok működnek, melyeket szintén az elnökség irányít, felügyel, hív össze vagy oszlat fel. A főtitkár javaslatára döntést hoz társaságokhoz, szövetkezetekhez, alapítványokhoz és más szervezetekhez való csatlakozásról vagy ilyenek kamarai részvétellel történő létrehozásáról. A kamara mellett választottbíróság is működik. Az ellenőrző bizottság testületét a közgyűlés választja meg az iparkamara tagjai közül. A békéltetető bizottság funkciója, hogy dönt az alapító okiratban rögzített jogokkal és kötelezettségekkel illetve az etikai szabályok megsértésével kapcsolatos vitás kérdésekben. A
50 51
URL7:www.kig.pl/index.php URL8:www.kig.pl/index.php/About-Us/history
33
főtitkár irányítja a kamara szerveinek munkáját, hatáskörébe tartozik a pénzügyek irányítása és a pénzügyi tervezetek végrehajtása valamit a kamara vagyonának kezelése.
A lengyel területi kamarák feladata is elsősorban a tagvállalatok érdekeinek képviselete a közigazgatási szervek felé, valamint a versenyképesség és külföldi kereskedelmi tevékenység elősegítése. Hatósági hatásköreik közé mindössze az okmányhitelesítés tartozik, a többi szolgáltatást,
mint
például
szakképzést,
konferenciák,
különböző
kezdeményezések
megszervezését és lebonyolítását csak tagjaik számára végzik.
Az ernyőszervezet részben koordinatív feladatokat lát el, részben szintén kapcsolatot tart az állami és nemzetközi szervekkel, tagja az Eurochambres-nek. Segíti a vállalkozások külföldre jutását, képzéseket, konferenciákat rendez.
Akárcsak a kereskedelmi, a mezőgazdasági kamarák sem kötelező tagság alapján szerveződnek Lengyelországban, nem tartoznak a közigazgatás rendszerébe, így a kamarák elsősorban érdekképviseleti szervezetek hatósági jogosítványok nélkül. Országos szervük a Mezőgazdasági Kamarák Országos Tanácsa, melybe a területi kamarák elnökei, valamint egy-egy delegált képviselő tartozik.52
5.8. Brit kamara53 Nagy-Britanniában teljesen eltérő a kamarák helyzete a legtöbb kontinentális országétól. Helyi érdekeket
képviselő
kisebb-nagyobb
szervezetekként
vagy
szövetségek,
egyesületek,
ernyőszervezeteiként működnek. Már XIX. századi elterjedésükkor sem, és azóta sem vonatkozik rájuk külön törvényi szabályozás, nincs kifejezett meghatározása a kamarának, az egyesületi törvény alapján működnek. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy teljesen súlytalanok lennének a kamarák: a nagyobbaknak a gazdaságra van befolyásuk. A kötelező tagság elképzelhetetlen, de az is, hogy a kamara, mint intézmény egységes szervezeti struktúrával rendelkezzen. Több mint 500 érdekképviseleti szervezet nevezi magát kamarának, ezek egymástól függetlenek, és csak saját tagjaik képviseletével foglalkoznak, nekik nyújtják szolgáltatásaikat. A gazdaság egészének képviseletében és fejlesztésben ezen túl semmiféle szerepük és felhatalmazásuk nincs.
52 53
URL9:www.krir.pl/english.htm STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 20-23.o., URL10:www.britishchambers.org.uk
34
A kamarák szervezete általánosságban a következőképp néz ki: élén elnökség áll, ez választja meg az elnököt és az alelnököket, valamint különböző méretű apparátust tart fenn az adminisztráció intézésére. A legnagyobb brit kamara a Londoni Kereskedelmi és Iparkamara, amely
főleg
kis-és
középvállalatok
érdekképviseletével,
kereskedelmi
kapcsolataik
elősegítésével (főleg külkereskedelem), lobbizással foglalkozik. Élén az ún. Kamarai Tanács áll (tagjai: elnök, alelnök, egy tag), az operatív feladatokat pedig a kamarai igazgató végzi. A brit kamaráknak is vannak magasabb szintű, összefogó szervezetei, ilyen például az Országos Kereskedelmi Kamara (National Chamber of Trade) és a legnagyobb, a Brit Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (Assosiation of British Chambers of Commerce), melynek 60 kamara a tagja, amelyek együttesen körülbelül 60 000 vállalkozót képviselnek. Ez a szervezet képviseli Nagy-Britanniát az Eurochambres-ben. Célul tűzte ki a közjogi státusz elérését és a kamarai jogkörök bővítését más érdekképviseleti munkák összehangolása mellett, mint például a kamara elismertségének elterjesztése és a médiával való kapcsolattartás. (Ez is egy jó példa arra, hogy a sajátos brit megoldások egyre inkább közelednek az Európai Unió többi tagállamában alkalmazott módszerekhez, egyre nehezebb tartaniuk a különállás, a „más utat járás” stratégiáját.)
A kamarák bevételeinek megközelítőleg 30%-a tagdíjakból származik, a többi rendezvényekből és a szolgáltatások díjából. Bizonyos esetekben a nagyobb és elismertebb szervezetek együttműködnek állami szervekkel is a kereskedelemfejlesztés terén. Érdekes a kamarai felügyelet, ugyanis itt a teljes mértékben magánjogi talajon állás miatt nem lehet szó közigazgatási, miniszteriális felügyeletről, mégis fontos a kontroll, hiszen némelyik intézmény igen jelentős pénzeket kezel, és nagy gazdasági súllyal rendelkezik. Ezt belátva a tag kamarák hozták létre a felügyeleti szervet: az Országos Tanácsot (National Council).
A brit kamarák alapvetően két irányban tevékenykednek: szolgáltatásokat nyújtanak, és lobbi tevékenységet folytatnak, de gyakran előfordul, hogy képzéseket is szerveznek, ösztöndíjakat biztosítanak. Igyekeznek minél több vállalattal kapcsolatot teremteni, és ezáltal szélesíteni a tagok lehetőségeit.
35
6. A KAMARÁK NEMZETKÖZI SZERVEZETEI Az Európai Unió tagállamainak többségében közjogi típusú gazdasági kamarai rendszer működik, melyek, mint az látható a korábbiakból, alapvetően hasonló feladatokat látnak el: általános gazdaságfejlesztő funkciójuk van, ágazati érdekeket képviselnek a kormányzat felé és szolgáltatásokat nyújtanak tagjaiknak. A globalizáció hatására azonban ezen a téren is szükségessé vált az együttműködés, nem elégíti ki ugyanis sem a vállalkozói, sem az összgazdasági érdekeket az a kamara, amely csak nemzeti keretek között működik, csak saját államán belül igyekszik hatást kifejteni. Ezért szükséges a kamarák számára is a tömörülés, a közös fellépés, amely a globális és regionális versenyképesség megtartását segíti elő. Több erre hivatott szervezet létezik: Európában a legjelentősebbnek számít az Eurochambres, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC), a Strassbourgi Kamarai Unió vagy az Alpok-Adria Kamarai Együttműködés. A mezőgazdaság területén működő két legfontosabb lobbi szervezet a Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága (COPA) és a Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága (COGECA). Ezek közül az Eurochambres-t, az ICC-t és a COPA/COGECA-t szeretném kiemelni, továbbá az úgynevezett vegyes kamarákat, melyek kétoldalú kamarai szövetségek, és az alapító országok közti gazdasági kapcsolatok élénkítését szolgálják.
6.1. Eurochambres - Az Európai Kereskedelmi és Ipari Kamarák Szövetsége Az Eurochambres 1958-ban, Brüsszelben jött létre elsősorban az európai integráció és az európai gazdasági érdekek előmozdításának céljával. Emellett a nemzeti kamarákéhoz hasonló szolgáltatásokat is nyújt, mint például információ-szolgáltatás, kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása Uniós szinten, tag-kamarák szolgáltatásainak javítása, kiterjesztése, közös programok kidolgozása és megvalósítása. A szervezet szorosan kötődik az Európai Unióhoz (közvetítőként jelenik meg a tagszervezetek és az uniós intézmények között). Igyekszik részt venni az uniós kezdeményezésekben, elemzéseket készít, véleményezi a tevékenységét érintő uniós határozat-tervezeteket (rendszerint az Unió felkérésére), ugyanakkor egyik fő elve a nyitott tagság, aminek következtében akár nem unós ország is képviseltetheti magát (több európai, de Unión kívüli ország, például Albánia, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna kamaráinak uniója, és számos Európán kívüli ország, például Azerbajdzsán vagy Oroszország kamarai szövetsége is csatlakozott).54 Az Eurochambres három fő részleggel működik, melyek az európai ügyek,
54
URL11:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=29
36
nemzetközi ügyek, és belső ügyek elnevezést viselik. Az európai ügyek részlege a kamarai lánc befolyásának maximalizálására törekszik a következő főbb területek bevonásával: európai és regionális versenyképesség javítása, oktatás, szakképzés, foglalkoztatás, energia-ügyek, vállalatalapítás, kutatási és szállítási ágazat fejlesztése, Európai Unió költségvetése, belső piac, regionális politika, egyes ágazatok szabályozásának reformja, adóügyek. A nemzetközi részleg alá tartozik az európai és Európán kívüli országok kamarái, vállalkozásai közti kapcsolattartás, a versenyképesség javítása a globális piacon, és ez a részleg foglalkozik a WTO-val való tárgyalásokkal, az EU vámpolitikájának reformjával, valamint az EU és a dél-Amerikai, ázsiai, amerikai kapcsolatokkal. A belső ügyekkel foglalkozó részleg a tagok közti tapasztalatcserét és kommunikációt igyekszik biztosítani és fejleszteni, ehhez eszközöket és egyéb szolgáltatásokat nyújt, a tagországok gazdasági helyzetéről évente jelentést, annual report-ot55 készít (különös figyelemmel a befektetési lehetőségekre), valamint itt történik a médiával való kapcsolattartás.
Az Eurochambres vertikális tagolódása szerint döntéshozó és kvázi-döntéshozó testülettel, valamint végrehajtó bizottsággal rendelkezik. Ezek: a közgyűlés, az igazgatótanács és az elnökség, valamint a titkárság, mely az adminisztratív feladatokat látja el. A szervezet demokratikusan működik, vagyis a legszélesebb döntési jogköre a közgyűlésnek van, mely évente kétszer ülésezik. Itt határozzák meg a célokat és főbb prioritásokat, valamint itt hagyják jóvá az igazgatótanács és a bizottság döntéseit.
Az Eurochambres alapszabálya szerint egy tag státusa három féle lehet. Rendes tagok (full members) csak az Európai Unió kamarái lehetnek, akiknek részvételi és szavazati joguk van a közgyűlésen és egyéb, bizottsági vagy munkacsoport-üléseken. A társult tagok (affiliated members) olyan nem Európai Uniós országok kamarái, akiknek ugyanazok a jogosítványaik megvannak, mint a rendes tagoknak, így a különbségtétel köztük nem lényegi. Levelező tagok (correspondent members) nem európai országok kamarái lehetnek, és szavazati joggal nem rendelkeznek. Az Eurochambres-ben nem csak a szigorú értelemben vett kamarák vehetnek részt, hanem az adott országban kamarai feladatokat ellátó jogi személyek is.56
Az Eurochambres alapszabályából és dokumentumaiból kiolvashatók bizonyos elvek, melyeket a szervezet működése során szem előtt tart. Ilyen a már említett nyitott tagság és demokratikus működés elve, továbbá a kisebbségvédelem, a nyilvánosság, a fenntartható fejlődés, szubszidiaritás, szociális szféra iránti elkötelezettség, tudás alapú társadalom megteremtése, 55
A Magyarországról szóló legutóbbi jelentés ld.: URL12:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=146 MÉSZÁROS T. : Az Eurochambres szervezete és működése [A továbbiakban: Mészáros: Az Eurochambres…] 142-143.o. in GERGELY: A kamarai tevékenység … 138-161.o. 56
37
versenyképesség fokozása, környezetvédelem és hatékonyabb energia-felhasználás. Ezek egyrészt konkrét rendelkezésekben nyilvánulnak meg (például egyhangúság hiánya esetén a kisebbségnek joga van különvéleményt megfogalmazni), másrészt ajánlásokban, véleményekben (a Szövetség az Unió népesedési és foglalkoztatási gondjairól több ízben is kifejtette véleményét és adott állásfoglalást az Unió különböző szerveinek.)57
Az Eurochambres érdekérvényesítő tevékenysége kétirányú. Az EU-hoz való szoros kapcsolat révén képes hatást gyakorolni a megszületendő jogszabályokra az ún. position papers-ben megfogalmazott vélemény-nyilvánításon keresztül.58 Ezen kívül az Európai Szociális Párbeszéd eseti résztvevője is, melyben a munkaadók (Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezetének Szövetsége - BUSINESSEUROPE), munkavállalók (Európai Szakszervezeti Szövetség - ETUC) és az Állami Vállalatok Európai Központja egyezteti érdekeit egymással és az EU képviselőivel mindenki számára elfogadható megállapodások elérése végett.59
6.2. Világkamarai Szövetség - ICC A Világkamarai Szövetség (International Chamber of Commerce - ICC) a világ legrégebbi üzleti szervezete, mely 1919 óta képviseli a világgazdaság különböző szektorainak vállalkozásait a nemzetközi színtéren, és kommunikál nevükben a nemzetközi hatóságokkal. Tagjai közt vannak az Eurochambres-szel ellentétben a kamarákon kívül vállalatok és más szervezetek is. Központja Párizsban
található,
tagországokban
háromévente
tartja.
(2000-ben
tartandó a
33.
Világkongresszusát Világkongresszus
viszont
a
különböző
Magyarországon
került
megrendezésre). Az ICC alapvető célkitűzése, hogy az országhatárokat átlépve támogassa a kereskedelmet és a befektetéseket, és segítsen a gazdasági társaságoknak a globalizációban rejlő kihívások leküzdésben és a lehetőségek kihasználásában. Az ICC alapító atyái nemzetközi színtéren is tevékenykedő cégvezetők voltak.
A szervezet három fő tevékenységi körben működik: szabályok megalkotása, döntőbíráskodás illetve irányelvek megfogalmazása. A Szövetség által kiadott szabályok, mintatörvények, szokványgyűjtemények (legjelentősebb az INCOTERMS) és irányelvek alkalmazása önkéntes alapon történik, azokat azonban a magas szakmai színvonaluk miatt igen gyakran használják, így
57
Például: Comments on the Green Paper on confronting demographic change. 2005. okt. ld.: URL13:www.eurochambre.eu/pp/DemoChange.pdf 58 Legutóbbi a 2009. január 15-i Joint Industry Position Paper on Eurovignette III - Charging of Heavy Goods Vehicles Proposal, ld.: URL14:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=145 59 MÉSZÁROS: Az Eurochambres… 157.o., STRAUSZ - ZACHAR: Gazdasági és szakmai kamarák… 270-278.o.
38
a nemzetközi kereskedelem fontos alkotórészévé váltak. Az ICC szorosan együttműködik olyan más nemzetközi szervezetekkel, mint az ENSZ, WTO vagy a G8.
Élén a Tanács (Council) áll, amelybe a tagokat a nemzeti bizottságok jelölik (2006-2008-ig Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi-és Iparkamara elnöke is tagja volt). A Tanács tagjai elnököt, elnök-helyettest és végrehajtó testületet választanak, akik a szervezet belső ügyeit intézik. A Szövetség egyes tagállamokban nemzeti bizottságot hoz létre, melyek saját országukba továbbítják az ICC által alkotott üzleti meglátásokat, véleményeket. Ilyen nemzeti bizottsággal Magyarország is rendelkezik (méghozzá elsőként lett tag a közép-európai térségből). Az ICC Hungary közhasznú egyesület, tagszervezeteinek száma jelenleg 58, tagjai országos szervezetek, kamarák, szövetségek, nagyvállalatok, bankok, egyéni ügyvédi irodák, vállalkozások. A magyar bizottság keretében 15 szakmai bizottság működik a következő területeken: antikorrupció, adózás, banktechnika, befektetés-politika, biztosítás, energiapolitika, környezetvédelem, információ-technológia, marketing, vám és kereskedelem, szellemi termékek védelme, versenyjog, szállítás, kereskedelemtechnika (INCOTERMS) és választott bíróság (ADR). Az egyesület célja az, hogy a magyar gazdaság szereplői a világkereskedelem aktív részeseivé
válhassanak
és
megfelelően
érvényesíthessék
érdekeiket
a
nemzetközi
kereskedelemben használt szabályok megalkotásában. Ezeken kívül az ICC-n belül különböző titkárságok és bizottságok tevékenykednek.60
6.3. COPA/COGECA Az agrárium érdekképviselete az EU-ban igen fontos társadalmi-gazdasági tényező lett: több mint 50%-os részesedése van a mezőgazdasági termékek ráfordításában, 60%-nál is magasabb a részesedése juttatásában.
a
mezőgazdasági
termékek
összegyűjtésében,
feldolgozásában
és
piacra
61
A COPA (Comité des Organisations Professionnelles Agricoles de l’Union Européenne, magyarul Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága) 1958. szeptember 6-án alakult meg a Stresa-i konferencián, az akkori 6 európai uniós tagállam 13 szervezete részvételével. Az agrárszférában működő érdekképviseletek ernyőszervezete, a COGECA (Comité Général de la Coopération Agricole de l’Union Européenne, vagyis a Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága) egy évvel később, 1959. szeptember 24-én jött létre, a két szervezet pedig 1962 óta 60 61
URL15:www.iccwbo.org, URL16:www.icc.co.hu URL17:copa-cogeca.eu/Main.aspx?page=CogecaHistory&lang=en
39
közös titkársággal működik. A COPA az egyéni termelőket képviseli uniós szinten, a COGECA pedig a szövetkezeti termelőket, és mindkettő konzultatív szerepet játszik az uniós intézmények mellett az agráriumra vonatkozó jogalkotásban.
Ezen szervezetek szorosan kapcsolódnak az Európai Unióhoz, így teljes jogú tagjaik csak uniós államok agrárszervezetei lehetnek, partnerségi viszony azonban unión kívüli szervezetekkel is fennállhat (a COPA-nak 61 teljes jogú és 31 partnerségi viszonyban lévő szervezet a tagja, a COGECA pedig 36 teljes jogú, 4 társult tagja és 31 partner szervezete van).
A COGECA szervezete Közgyűlésből (tagszervezetenként egy küldött), Elnökségből és az Érdekképviseleti koordinációs bizottságból (CCC) áll. A COPA szervezete a Közgyűlésből, az Elnökségből és a Politikai koordinációs bizottságból (POCC) épül fel.62 Számos munkacsoportot közösen
működtetnek,
de
mind
a
COPA,
mind
a
COGECA
rendelkezik
önálló
munkacsoportokkal is. A munkacsoportok tevékenysége szorosan kapcsolódik az Európai Bizottság tanácsadó bizottságaihoz, amelyek munkájában ezen szervezetek képviselete mintegy 50%-os.
A COPA és a COGECA tevékenysége illetve céljai a Közösség mezőgazdasági politikájához kapcsolódó témák tanulmányozása, a mezőgazdasági ágazat egészének érdekképviselete, az ágazat szereplői által képviselt érdekeknek megfelelő megoldások keresése és a kapcsolattartás, konzultáció a közösségi intézményekkel és más európai szintű érdekképviseleti szervezetekkel. Mindezeken túl a COPA és a COGECA az EU-n kívül számos nemzeti vagy nemzetközi mezőgazdasági és egyéb szervezettel is kapcsolatban áll, hogy így erősítse a párbeszédet mindazokkal, akik az európai agrárgazdaságot befolyásolják.
A COPA-COGECA-hoz 2002 szeptemberében Magyarországról öt szervezet csatlakozott társult tagként, melyek közül 4 teljes jogú taggá vált 2004. május 1-től. 2008. október 22. óta a Magyar Agrárkamara (COPA tag) a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (COPA és COGECA tag) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (COPA tag) szakértői vesznek részt a COPA-COGECA munkájában. A tagság legnagyobb előnye abban áll, hogy az érdekképviseleti szervek igen erős és aktív külkapcsolati lehetőségekhez jutnak. Ezáltal első kézből tudják meg az uniós szabályozás várható irányait, más országok problémáit és megoldási lehetőségeit. 62
URL18:copa-cogeca.eu/Main.aspx?page=CopaStructure&lang=en
40
6.4. Vegyes kamarák Mindenekelőtt lényeges leszögezni, hogy a vegyes kamarák jogállásukat tekintve alig hasonlítanak a közjogi típusú kamarákhoz, akkor sem, ha történetesen a Francia-Magyar Kamaráról van szó, bár van kapcsolatuk a „rendes” kamarákkal. Ezek ugyanis a kamarák kezdeményezésére jönnek létre akkor, ha az adott országok gazdasági kapcsolatainak intenzitása lehetővé, illetve szükségessé teszi a szorosabb együttműködést. Amennyiben a kamarák együtt kívánnak
működni,
több
lehetőség
közül
választhatnak.
Köthetnek
együttműködési
megállapodást, ez eredményezi a leglazább kapcsolatot. A területi kamarák létrehozhatnak kétoldalú, vegyes kamarai tagozatot, amikor az úgynevezett befogadó kamarába (gesztorkamara) integrálódik egy tagozat, amit egy másik ország kamarájával közösen működtetnek. Az ilyen tagozatoknak saját tagsága van, ami természetesen nem von maga után a kamara egészében való tagságot, viszont a gesztorkamara tagjai automatikusan igénybe vehetik az új tagozat szolgáltatásait. A harmadik együttműködési lehetőség a vegyes kamaráknak, mint önálló intézményeknek a megteremtése. Ezeket meghatározott számú alapító tag hozza létre, akikhez később mások is csatlakozhatnak akár rendes, akár elsőbbségi tagként (a tagság feltételeit és a tagdíjat a vegyes kamara alapításakor határozzák meg az alapítók). Ezek a kamarák foglalkoznak a legintenzívebben a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokkal, ugyanis ez a fő tevékenységük, csak ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak.
A vegyes kamarák célja minden ország hazai vállalkozóinak, különösen a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése, kereskedelmi kapcsolataik és piaci pozíciójuk erősítése. Hazánkban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezelésében működnek, csak ez a kamarai ernyőszervezet létesíthet vegyes kamarát egy másik ország hasonló szervezetével. (Ezt a tevékenységet a Kamara Nemzetközi Igazgatósága Koordinálja.) A vegyes kamarák előnye, hogy a tőkeáramlást hatékonyabban tudják segíteni azáltal, hogy egy adott ország kamarai szolgáltatásait átviszik egy másik országba. Ilyen szolgáltatás többek között az üzleti kapcsolatok közvetítése, a határokon átnyúló kereskedelmet folytató cégek érdekeinek különös képviselete, tanácsadás, az új piacon való megjelenés támogatása. A magyar alapítású vegyes kamarák finanszírozása a tagdíjakból, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól kapott támogatásból történik.63
63
DUNAI P.: A MKIK nemzetközi kapcsolatai, európai jelenléte c. előadása alapján in: GERGELY: A kamarai tevékenység…
41
7. ÖSSZEFOGLALÓ Jelen szakdolgozatomban igyekeztem mind elméleti, mind gyakorlati szempontból áttekintést nyújtani elsősorban a hazai kamarák helyéről, működésükről és mozgásterükről, emellett azonban mindvégig fontosnak tartottam az európai kitekintést. Meglátásom szerint ez Magyarország Uniós tagsága óta a legtöbb kérdésben megkerülhetetlen, és különösen lényeges egy olyan témában, melynél a vizsgálat tárgya különböző intézmények közötti kapcsolattartás, nem ritkán pedig országhatárokon átívelő együttműködés.
A kamarák sajátos helyet foglalnak el a közigazgatásban és a gazdasági életben. Sok szállal kapcsolódnak mindkettőhöz, jelentőségüket éppen ez adja. Dolgozatomban elsősorban gazdaságtörténeti nézőpontból igyekeztem bemutatni ezen intézményeket, azonban a kamarák jelen tevékenységének ábrázolása során gazdasági szerepük, a vállalatokhoz, illetve más érdekképviselettel foglalkozó szervezetekhez való viszonyuk is előtérbe került. Mindezt történeti szempontból vizsgáltam meg, mert úgy érzem, ez az, ami ezen intézmény bemutatására és elemzésére a legalkalmasabb. A kamarák helyzete ugyanis sokat változott a megjelenésük óta eltelt több mint 150 év alatt, és ez a folyamat ma sem állt meg. Elég a közelmúlt heves politikai és szakmai vitáira gondolnunk, ami több országban is megfigyelhető, és amelyet a kamarák kötelező vagy önkéntes tagsági alapon nyugvó szerveződése váltott ki. Ezt a vitát igyekeztem több oldalról, több fejezetben körüljárni, hiszen a kamarákhoz kapcsolódó egyik leglényegesebb kérdésnek számít. Úgy érzem, ezt Magyarországon sajnálatos módon elsősorban financiális oldalról közelítette meg mind a vállalkozói réteg, mind a kormányzat, ezért tartom fontosnak (és egyben követendőnek) az osztrák megoldást. Ausztriában éveken át tartó széleskörű társadalmi párbeszéd előzte meg a kamarai szervezet megreformálását, minthogy az a Szociális Partnerség egyik alapintézménye. Magyarországon hasonló a kamara jogállása. Az országos szervezet itt is több
érdekegyeztető
fórumnak
részese,
a
kamaráknak
jelentős
szerepe
van
a
gazdaságfejlesztésben, korábban a pályázati források elosztásában is tevékenyen részt vettek, mégis egyértelműen azt látjuk, hogy befolyásuk csekélyebb. Ez minden bizonnyal a kamarák szerény anyagi hátterének és tagságuk viszonylag alacsony számának köszönhető. Pedig meglátásom szerint Magyarországnak elemi érdeke lenne minél több jól szervezett, színvonalas szakmai munkát végző, a vállalatokkal való közvetlen kapcsolattartásra képes intézmény. Erre a kamara alkalmas lenne, de nem a jelenlegi formájában, ugyanis az utóbbi időkben inkább csak veszített jelentőségéből. A kamara virágkora a szocializmus alatt megfigyelhető visszaszorulás után nem tért vissza a rendszerváltáskor. Nem sikerült megszilárdítani helyzetét, ahhoz túl gyakran változott a jogszabályi környezet. Kezdetben „csupán” az egyesülési jog alapján 42
működtek, 1994-től köztestületek lettek kötelező tagsággal, azonban hamarosan erőteljes forráskivonás történt, 2000-ben pedig a kötelező tagság megvonása miatt a taglétszám drasztikusan lecsökkent. A „kötelező tagság” persze rossz szóhasználat, hiszen ebben az esetben a kötelező jelleg nem egyfajta kikényszerített részvételt kellene, hogy sugalljon. Ez az intézmény az én meglátásomban inkább az egységes képviselet elvét jelenti, azonban természetesen nagyon fontos, hogy ezt azok is belássák, akiknek a részvételéről szó van. A tagság általi elfogadottság, amit 2000-ig valóban nem sikerült elérni, alapvető szükséglet. Ennek megteremtésére azonban véleményem szerint a legjobb eszköz az Ausztriában megvalósult társadalmi párbeszéd elmélyítése lenne. Itthon is nagyobb hangsúllyal kellett volna foglalkozni a pro és kontra érvekkel, mint például azzal, hogyan hat a kötelező tagság a szolgáltatások színvonalára, a politikai befolyásoltságra és az érdekképviseleti szervek monopolhelyzetére, illetve hogyan fog hatni az önkéntes tagság a kamara gazdasági-társadalmi súlyának megőrzésére, a kamara által képviselt kollektív jogok megmaradására és a kamarai autonómia, önkormányzatiság megőrzésére. Én úgy látom, hogy a jelenlegi vegyes rendszer, ami valójában egyik forma mellett sem kötelezi el magát, nem ad biztos alapot a kollektív jogok érvényesülésének. A vegyes rendszereknek megvan az a sajátosságuk, hogy ötvözhetik több modell előnyeit, amit a hatályos törvény is igyekszik megtenni, azonban a kamarák esetében különösen lényeges szempont, hogy a gyakorlatban hogyan sikerül tartalommal: színvonalas szolgáltatásokkal és eredményekkel megtölteni a törvényi szabályozást. Véleményem szerint erre alkalmasabb a világos, letisztult formájú, mindenki számára egyértelmű jogállás megteremtése a kamarák számára.
A változások óta a kamarák helyzete stabilnak mondható, de igazán nagy tagi bázis hiányában nagyon nehéz hatékonyan ellátni a törvényben vázolt feladatokat, melyek között szerepel egy adott gazdasági szektor fejlesztése és érdekeinek képviselete. Ha erős kamarára van szükség, meg kell adni számára a jogosítványokat, megfelelő cselekvési teret kell biztosítani és ésszerű időt hagyni arra, hogy az intézmény kialakítsa a maga gyakorlatát, ezáltal valóban betöltse azt a helyet, amit többé-kevésbé világosan kijelölnek számára a jogszabályok. Önkéntes tagság mellett közjogi funkciókat ellátni nem könnyű feladat, de megfelelő külső és belső támogatás mellett nem is lehetetlen.
A tagságon kívül van egy másik problematikája a magyar kamarák szerveződésének, amely probléma nem mellékesen magában a közigazgatásban is jelentkezik, ez pedig a megyei illetve regionális szerveződés között fennálló választás kényszere. Jelenleg a kettő egymás mellett él oly módon, hogy a kamarák megyénként szerveződnek, azonban a törvény kifejezett felhatalmazást ad a regionális egyesülésre. Ugyanakkor a létesülhet kamara a megyei jogú városokban is, ami 43
könnyen elaprózhatja az erőket. A rendszerben ezáltal megfigyelhető némi egyensúlyhiány, jelentősek a különbségek a kisebb és nagyobb (értsd ezen az illetékességet), illetve a gazdaságilag fejlettebb és fejletlenebb térségek kamarái között, ami az egyik oldalról természetes jelenség, a másik oldalról azonban egyenetlenséget okoz, ami negatív jelenség. A régióközpontokban működő kamarák általában jobban funkcionálnak, ami előbb-utóbb a kamarák regionalizálódásához is vezethet, főleg, ha ezt a közigazgatás szerkezete is támogatja.
Bízom abban, hogy a szakdolgozatomban tárgyalt fejezetek kellő mértékben rávilágítottak a gazdasági kamarák mibenlétére és sajátos jogállására. Meggyőződésem, hogy ez az intézmény létfontosságú a makro-és mikroszféra közti együttműködésben, ami meghatározó tényezője egy ország gazdasági fejlettségének és versenyképességének.
44
8. SZAKIRODALOM JEGYZÉK 8.1. Hivatkozott irodalom
A gazdasági önkormányzatok: kamarák. Business Class kiadvány. Multiszolg Bt., Vác.
BERÉNYI S. (2003): Az európai közigazgatási rendszerek intézményei (Autonómiák és önkormányzatok). Rejtjel Kiadó, Budapest.
FAZEKAS M. (1993): A köztestületekről. Magyar Közigazgatás. 3. 146-148. 149-152. o.
GERGELY J. (2007): A kamarai tevékenység Magyarországon és az Európai Unióban. ELTE BTK, Budapest.
GERGELY
J.
(2005):
Autonómiák
Magyarországon
1848-2000.
ELTE
Történelemtudományok Doktori Iskola – L’Harmattan Kiadó, Budapest.
MAGYAR P. (2005): Lobbizás az Európai Unióban. Saldo Kiadó, Budapest.
RIXER Á. (2007): Civilszervezetek a közfeladat-ellátásban. In: LŐRINCZ L. (2007): Látlelet a magyar közigazgatásról. MTA Jogtudományi intézet, Budapest.
ROMÁN Z. (1994): Érdekképviseletek és kamarák. Közgazdasági Szemle. 1. 64-78. o.
SÁRKÖZI Z. (1969): A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Magyar Országos Levéltár, Budapest.
STRAUSZ P. – ZACHAR P. K. (2008): Gazdasági és szakmai kamarák Magyarországon és az Európai Unióban. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
SZÁVAY GY. (1927): A magyar kamarai intézmény és a Budapesti Kamara története. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest.
TEMESI S. (2008): A magyar kereskedelmi és iparkamara története. kézirat
8.2. Egyéb felhasznált irodalom:
ÁDÁM A. (1995): A köztestületek és közjogi szerződések a posztmodern társadalom és állam kapcsolataiban. Acta Humana. 21.
FARKAS GY. (2000): Kamarák és vállalati érdekképviseletek szerepe a magyar EUintegrációban. Osiris, Budapest. 45
FAZEKAS M. (2008): A köztestületek szabályozásának egyes kérdései. Rejtjel Kiadó, Budapest.
FICZERE L. (1995.): Kamarai szerveződések, mint köztestületek. Magyar Közigazgatási Kamara. 8-10. o.
KÉGLER Á. (2004): Lobbizás az Európai Unióban. Politikatudományi Szemle.
LŐRINCZ L. (2007): Közigazgatás-tudományi antológia. HvgOrac, Budapest.
RÉVÉSZ P. (1994): Fejezetek a gazdasági kamarákról. Jogi tájékoztató füzetek 23.
ROMÁN Z. (1993): Érdekképviseletek, kamarák, kisvállalatok. Budapest.
ROMÁN Z. (1994): A szakmai szövetségek a piacgazdaságokban és a magyar gazdaságban. Magyar Kisvállalati Társaság, Budapest.
SZABÓNÉ MOLNÁR M. (2004): A vállalkozások érdekképviselete az EU-ban. Saldo Kiadó, Budapest.
TÖLGYESSY P. (1988): Gazdasági érdekképviselet Magyarországon. Budapest.
TÖLGYESSY P. (1989): Érdekképviseleti
részvétel az
állami döntéshozatali
eljárásokban. Állam és Igazgatás. 5.
8.3. Internetes hivatkozások:
URL1:www.nfgm.gov.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/2008_sajto/08julius/gef.html
URL2:www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=13898
URL3:www.agrarkamara.hu/Bemutatkoz%C3%A1s/MagyarAgr%C3%A1rkamarabemut at%C3%A1sa.aspx#I
URL4:www.dihk.de
URL5:www.unioncamere.it
URL6:www.cci.se/en/start/
URL7:www.kig.pl/index.php
URL8:www.kig.pl/index.php/About-Us/history
URL9:www.krir.pl/english.htm
46
URL10:www.britishchambers.org.uk
URL11:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=29
URL12:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=146
URL13:www.eurochambre.eu/pp/DemoChange.pdf
URL14:www.eurochambres.be/content/Default.asp?PageID=145
URL15:www.iccwbo.org
URL16:www.icc.co.hu
URL17:copa-cogeca.eu/Main.aspx?page=CogecaHistory&lang=en
URL18:copa-cogeca.eu/Main.aspx?page=CopaStructure&lang=en
URL19:www.mkik.hu
URL20:www.agrarkamara.hu
8.4. FELHASZNÁLT JOGSZABÁLYOK:
1868. évi VI. tc. a kereskedelmi és iparkamarákról
1926. évi XXII. tc. az Országgyűlés felsőházáról
1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
1954. évi IV. törvény (Ptk.)
1985. évi 11. tvr. a Magyar Gazdasági Kamaráról
1989. évi törvény az egyesülési jogról
1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről
1994. évi XVI. törvény a gazdasági kamarákról
1999. évi CXXI. törvény a gazdasági kamarákról
47
Mellékletek 1. számú melléklet: Kereskedelmi-és Iparkamarák Magyarországon64 Országos szervezet: Magyar Kereskedelmi-és Iparkamara Területi szervezetek: Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara Nógrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Soproni Kereskedelmi és Iparkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara Veszprém megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala megyei Kereskedelmi és Iparkamara
64
URL18:www.mkik.hu
48
2. számú melléklet: Agrárkamarák Magyarországon65 Országos szervezet:
Magyar Agrárkamara
Területi szervezetek:
Baranya Megyei Területi Agrárkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Agrárkamara Békés Megyei Területi Agrárkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Agrárkamara Budapesti Agrárkamara Csongrád Megyei Területi Agrárkamara Fejér Megyei Területi Agrárkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Agrárkamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Agrárkamara Heves Megyei Területi Agrárkamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Agrárkamara Komárom-Esztergom Megyei Területi Agrárkamara Nógrád Megyei Területi Agrárkamara Pest Megyei Területi Agrárkamara Somogy Megyei Területi Agrárkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Agrárkamara Tolna Megyei Területi Agrárkamara Vas Megyei Területi Agrárkamara Veszprém Megyei Területi Agrárkamara Zala Megyei Területi Agrárkamara
65
URL19:www.agrarkamara.hu
49
3. számú melléklet: A kamara jellemző viszonyai és tevékenysége a gazdaságszervezés intézményrendszerében66
A tevékenység iránya a kamarán kívül Makroszféra, intézmények
Mikroszféra, vállalatok
A tevékenység tartalma Közvetítés a hatalomhoz, politikai szervezetekhez, a kormányzathoz, különös tekintettel a gazdaságirányítás, a gazdaságpolitika, a gazdaságszervezés terén Érdekképviselet,- és érvényesítés a (tag) vállalkozói szféra érdekeinek megismerése és rendszeres, folyamatos megjelenítése Közigazgatási feladatok törvény és jogszabály szerinti tevékenységek Szolgáltatások Fenntartás, kiszolgálás, folyó működést elősegítő tevékenységek, különösen: „business development”, ezen belül például vállalkozásfejlesztés (egyedi, egyes vállalkozásokkal foglalkozik), gazdaságfejlesztés (makro-vagy mezzoszintű, illetve kollektív), egyéb, speciális fejlesztő tevékenységek (például innováció, kereskedelem-, területfejlesztés stb.), oktatás, szakképzés, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése
66
A tevékenység fő helye a kamarában
Választott tisztségviselők és kamarai vezetők
Tisztségviselők és vezető alkalmazottak
Kamarai szakértők és apparátus
Kamarai apparátus
A gazdasági önkormányzatok: kamarák. Business Class Multiszolg Bt., Vác.
50
