Gazdasági érdekszervezetek és érdekérvényesítési módszerek a gazdasági átmenetben ( )

TÓ TH ISTVÁN JÁNOS

Gazdasági érdekszervezetek és érdekérvényesítési módszerek a gazdasági átmenetben (1990-1992) BEVEZETÉS A z alábbiakban a magyarországi érdekvédelmi szervezetek egy csoport jának 1992-es helyzetét, céljait és érdekérvényesítési módszereit elem zem1. Arra kerestem választ, hogy a) a gazdasági érdekszervezetek mennyire tudták szilárdan megvetni a lábukat a gazdasági átmenet során; b) hogyan kívánnak érdekeiknek érvényt szerezni; c) milyen viszonyt alakítottak ki a parlamenti pártokkal; d) mindezek alapján milyen érdekszervezeti struktúra látszik kirajzolódni. A dolgozatban a tárgyalt szervezetek fontosabb jellemzőinek megra gadására, helyzetük leírására törekszem. Munkámat első megközelítés nek tekintem, amely, remélem közelebb visz a szóban forgó szervezetek kapcsolatainak, politikai aspirációinak, a politikai pártokhoz, valamint a gazdaságirányítás intézményeihez való viszonyuknak a megértéséhez. A vizsgálat köre az Érdekegyeztető Thnács munkaadói oldalán részt vevő szervezetek közül az alábbiakra terjedt ki: - Munkaadók Országos Szövetsége (MAOSZ); az MGK tagvállalatainak érdekvédelmi szövetsége, - Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), - Kézműves Kamara (IPOSZ); a Kisiparosok Országos Szövetsége utódszervezete, - Magyar Iparszövetség (OKISZ); az Ipari Szövetkezetek Országos Szövetségének utódszervezete, - Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ),

TÓTH ISTVÁN JÁNOS

42

- Kereskedők Országos Szövetsége (KISOSZ); a Kiskereskedők Országos Szövetségének utódja. A többi szervezettel nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozom, és eltekintek a kifejezezetten szakmai szervezetektől, kamaráktól2; egy-egy szektornak többnyire egy intézmény, vállalat köré rendeződő érdekcso portjaitól (atomenergia-lobby, vízügyi lobby stb.).

A Z ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK HELYZETE A legitimitás nyomában A vizsgált gazdasági érdekszervezetek mindegyike kereste a helyét a hazai gazdasági-politikai mezőben. Mindegyiknek szembe kellett néznie az átmenetből természetszerűen fakadó nagyfokú bizonytalansággal, ami e szervezetek gazdasági alapjait, taglétszámát, tagsági összetételét, szer vezeti felépítését egyaránt érintette, csakúgy, mint társadalmi vagy politikai kapcsolatrendszerüket. Ez a bizonytalansági faktor különböző mértékben befolyásolta az egyes szervezeteket. Három tényezőt célszerű kiemelni, amelyek — részben egymásra épülve — magyarázzák az érdekvédelmi szövetségek helyzetét és befo lyásolják érdekvédelmi tevékenységüket. Ezek: a) a gazdaság tulajdonosi szerkezetében történő generális változások; b) az érdekvédelmi szerve zet öndefiníciójának és taglétszámának ellentmondása; c) a változások hoz való szervezeti és ideológiai alkalmazkodás kényszere. A magánszektor előretörése és a privatizáció eredményeként átrendező dött a gazdaság tulajdonosi struktúrája, ami közvetlenül érintette az egyes szervezetek tagságát, illetve tagsági összetételét Egyes vállalati formák aránya marginálissá vált (mint pl. a szövetkezeti forma az iparban), folyamatosan apad az állami tulajdonban lévő vállalati kör, eközben pedig többszörösére nőtt a magánvállalkozások és magánvállalkozók száma. Az általános recesszió nyomán egyes érdekvédelmi szövetségek tagságuk 30-40 százalékát veszíthették er; vagy a privatizáció nyomán tagságuk csökkenését, illetve karakterisztikus^ átalakulását kellett re gisztrálniuk, míg mások potenciális tagsága rövid idő alatt megsokszo rozódott. A gazdasági átalakulás két oldalról is növelte az egyes érdekvédelmi szövetségek helyzetének instabilitását. Az első táblázatban láthatjuk, hogy meglehetősen nagy eltérés mutatkozott az egyes szervezetek tag létszáma és az általuk képviselni kívánt gazdasági csoport létszáma között. A magánszektor egy-egy szegmensét tömörítő volt „transzmissziós szervezetek” (KISOSZ, OKISZ és a KlOSZ-utód IPOSZ) többé-kevésbé lefedték az általuk képviselni kívánt kört5, ezzel szemben az új szervezetek — épp nagyságukat bizonyítandó — igen szélesen határozták meg hatókörüket. így a magát a „vállalkozók országos szövetségének” tekintő VOSZ, a „magyar nagyiparosokat” tömörítő MGYOSZ, vagy a „munkaadók országos szervezete” (MAOSZ) az adott

POLITIKATUDOMÁNYI SZEMLE 1993. 2. szám 41-71

43

csoportoknak csak töredékét tekinthette tagjának. Ez nem kérdőjelezi meg érdekérvényesítési képességüket, amely természetesen nemcsak a taglétszám nagyságától függ; az eltérés e szervezetek gazdasági* politikai fellépésének megértéséhez fontos adalékul szolgál. E szervezeteknél az önképnek való megfelelés a tagság növelésére és a szervezet kiépítésére irányuló kényszerben jelent meg. Minden érdekszervezet egy adott kör egyedüli képviselőjeként tün tette fel magát* és minden e körben lévő potenciális tag integrálására törekedett. Ez az igény éppen az újonnan létrejött szervezeteknél okozta a legnagyobb feszültséget. Egészen más oldalról érintette a gazdasági átmenet a volt „transzmiszsziós szervezeteket”. A pártállam összeomlásával egy csapásra megszűnt korábbi funkciójuk, politikai kapcsolataik semmivé foszlottak* és ma guknak a szervezeteknek a léte is veszélybe került6. Mindez az érintett szervezetek vezetőségének és céljainak radikális megújítását tette szük ségessé. Válaszul erre a kihívásra e szövetségek élére új vezetőség került, amely legfőbb céljának az érdekszervezet megmentését, helyzetének stabilizálását, társadalmi-politikai kapcsolatainak újraszervezését tekin tette. Ehhez jelentősen módosította a szervezet belső felépítését, újra fogalmazta céljait és — ha kellett — megváltoztatta a nevét.7 Exkluzív-inkluzív szervezetek Az 1. táblázatban található arányszám, amely az egyes érdekvédelmi szövetségek taglétszámának és az általuk képviselni kívánt csoport létszámának hányadosaként mutatja a szervezetek potenciális tagsága körében való kiterjedtségét* jól jellemzi az egyes munkaadói szövetségek helyzete közötti alapvető különbségeket. A kiterjedtség különböző foka az érdekérvényesítés két szemben álló stratégiáját hívta életre. Az egyik az exkluzivitásra törekvés, ami leginkább a potenciális tagsági kört lefedő szervezetekre (ÍPOSZ, K1SOSZ) jellemző és a lehetséges tagság körének „megszűrésében”, követelmények támasztásának igényében, azaz a piacra lépés intézményes korlátozásának igényében öltött testet.8 A kamarai törvénytől a szervezet mindkét csoportja saját helyzetének legalizálását és a képzésben, a működési engedélyek kiadásában, az adott tagsági kör bizonyos „felügyeletében” és „ellenőrzésében” való szerepé nek jogi biztosítását várta. Az IPOSZ amellett, hogy az iparosképzés növekvő hányadának megszervezésére törekedett, olyan iparos kamarai státusra pályázott* amely pl. kőtelező tagsággal, a vállalkozásalapítás előfeltételeként funkcionáló kamarai cégregisztrációval és a tagok feletti „törvényességi felügyelet” ellátásával járna.10 Az egyéni vállalkozásról kiadott 1990, V, törvény szigorítását szorgalmazták: „Lehet, hogy a Németh-kormány idején elfogadott egyéni vállalkozói törvény megfelel az angolszász liberalizmus elveinek, a magyar valóságtól viszont idegen.”11


44

i. táblázat

A gazdasági érdekképviseletetek taglétszáma és a képviselni kívánt csoportok létszáma Szervezet

KISOSZ

taglétszám (1)

30000 (a)

IPOSZ

110000 (a)

OKJSZ

2170 (a)

a képviselni kívánt csoport

a csoport létszáma (2)

magánkereskedők

158 204 (b)

0.19

kisiparosok

226 462 (b)

0.49

ipari szövetkezetek kis és középnagyságú iparvállalatok (rt, kft)

3 3 5 7 (h) 1321 (d) 2=

MAOSZ

VO SZ

MGYOSZ

(a) (b) (c)

4 500 (c)

6 000

(a)

100 (a)

(l)/(2 )

állami vállalatok szövetkezetek rt, kft gmk, bt

jogi személyiségű gazdasági társaságok (rt, kft) jogi személyiség nélküli gazd. társaságok

4 678

9 889 (e) 48 999 (e) 52136 (f) 2 = 111024

0.46

0.04

58 999 (i)

52136 (£) 2 = 101135

nagy magánvállalkozók állami vállalatok menedzserei (g)

0.06

?

: a szervezet saját közlése; : 1992. márciusi adat. Forrás: Üzlet, 1992. június 9.; : 1991. decemberi adat. Forrás: H VG, 1991. december 7.;

(d)

: 10-100 millió Ft közötti árbevételt elérő magántulajdonban lévő gazdasági társaságok és jogi személyiségű társaságok száma 1990-ben. Forrás: A kettős könyvvitelre és az egyszerűsített kettős könyvvitelre kötelezett vállalkozások 1990-es mérlegadatai. Idézi: Gém Erzsébet: A vállalkozásösztönzés és a piacra lépés támogatása. 1991. kézirat; (e) : 1992. márciusi adat. Forrás: Figyelő, 1992. június 4.; (f) : 1991-es adat. Fonás: Figyelő, 1992. június 4.; (g)

(h)

: minden magánvállalkozó, aki legalább 10 millió forintos magánvagyonnal rendelkezik és olyan állami vállalatok vezetője, amelyeket 3 éven belül privatizálnak, és a menedzs mentnek legalább 3 millió forint részesedése van a gyárban. Forrás: Magyar Hírlap, 1991. november 11.;

: a feldolgozóiparban, építőiparban dolgozó, valamint a kereskedelem, közúti jármű és közszügségleti cikk javításával foglalkozó szövetkezetek száma 1992 februárban. For rás: Statisztikai Havi Közlemények, 1992, 2-3. szám, 67. oldal; (i) : 1992. márciusi adat. Forrás: Figyelő, 1992. június 4. A többségében magántulajdonban lévő rt-k és kft-k számát nem lehet pontosan megállapítani. Azonban ha csak az itt közölt adat felével számolunk is, ez nem változtat érdemben a képzett mutatónkon.


45

Más okból ugyan, de az MGYOSZ is inkább az exkluzivitásra töreke dett, ám ez nem kiterjedtségének magas fokából, hanem abból követke zik, hogy céljait csak mint szűk csoport képviselheti hatékonyan.12 A szervezetek másik, inkluzív csoportja inkább taglétszámának bőví tésére13, illetve az exkluzivitásra irányuló szándékok blokkolását tűzte célul. Ezek az eltérő stratégiák komoly konfliktusokat eredményezhetnek az egyes érdekcsoportok között. Ezt példázza a VOSZ (mint inkluzivitásra törekvő csoport) és a főleg a nagy, már régóta piacon lévő vállalatok érdekeit képviselő OIH (az „idegenforgalmi lobby” megtes tesítője) között kirobbant ellentét az utazási irodák szabályozása körül. A nagy utazási irodák nyomására kiadott, az utazásszervezői és -közve títői tevékenységről szóló 2/1992 (1 ,13.) és a szakmai minősítést szabá lyozó 3/1992. (1.13.) IKM rendeletek az utazási irodák számára olyan feltételeket támasztottak, amelyeket jobbára a nagy és régóta működő vállalkozások tudnak teljesíteni (pl. vagyoni biztosíték, az alkalmazottak számára több év idegenforgalmi gyakorlat, szakirányú képzettség).14 A VOSZ természetesen magára vállalta a kisebb utazási irodák érdekeinek képviseletét. Igaz ugyan, hogy az inkluzív irányultságú érdekszövetségek a szervezeti fejlődés bizonyos stádiumában exkluzívvá válnak (lásd Olson: 1987: 116), és érdekeik érvényesítésében más vezérelveket kezdenek el követni, de ennek 1992-ben — a gazdasági átmenet bizonyatlan légkörében — még nem volt realitása.15 Heterogén, egymást keresztező szövetségek A heterogenitás különböző mértékben ugyan, de — az egyedüli KISOSZ-tól eltekintve — minden munkaadói érdekképviselet jellemzője volt. Egy-egy szervezeten belül különböző ágazatokhoz tartozó, más-más tulajdonosi formában működő, gazdasági súlyukat tekinve eltérő nagy ságú vállalkozásokat, vállalatokat találhattunk (lásd a 2. táblázatot). Mindegyik szervezet igyekezett persze valamilyen specifikum mentén meghatározni magát. A VOSZ leginkább a „társas és egyéni vállalko zók”, a MAOSZ a „munkaadók” (állami és vegyes tulajdonban lévő vállalatok, vállalkozások), az IPOSZ az „iparosok”, az OKISZ az „ipari szövetkezetek” és újabban a „középnagyságú vállalatok”, az MGYOSZ a „magyar nagyvállalkozók és menedzserek” szervezetének tekintette magát. Ezek a sajátosságok valójában nem különítették el élesen egymástól az egyes szervezeteket, amelyek nem mint különérdekek képviselői, hanem mint a „vállalkozók”, a „munkaadók”, az „iparosok”, a „menedzserek” országos és „egyetemes” érdekeinek képviselőiként kívántak fellépni. Az általánosság ilyen szintjén megfogalmazott érdekek azonban korlátokkal és nehézkesen fordíthatók le a napi cselekvés szintjére. Ebből következően e szervezetek tevékenysége a heterogenitás mértékének függvényében a) általános gazdaságpolitikai kérdésekre irányult, b) egy-egy konkrét érdekérvényesítési aktus inkább a szerveze


46

tek egy kitüntetett csoportjának (többnyire vezetőségének) törekvéseit realizálta, A KISOSZ-ra kevésbé volt jellemző ez, mint pi. a VOSZ-ra vagy a tagszervezetekkel sem rendelkező MGYOSZ-ra. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a heterogenitás mellett a többes tagság is gyakori volt. A szövetségek egyes tagjai a „biztonság kedvéért” nemritkán máshol is tagok, de arra is volt példa, hogy valamelyik szövetség egy-egy tagszervezete másik szövetségnek is tagja.16 Egy vállalkozás egyszerre lehet tagja pl. a MAOSZ-nak, az MGYOSZ-nak vagy az OKISZ-nak, de az is előfordulhat, hogy a KISOSZ egy tagegye sülete a MAOSZ tagszervezeteként is működik. Az egyszerre több szervezethez tartozás önmagában nem is lenne probléma, ha az egyes szervezetek funkciója, jogállása, illetve céljai elválnának egymástól. A kontinentális gyakorlatban, pl. Németországban természetes, hogy egy vállalat, vállalkozás egyszerre több érdekképviselet tagja. Ezek azonban más-más céllal jöttek létre, illetve különböző tevékenységi körrel működnek. A németországi gazdasági érdekképviseleti szerveze tek az alábbi négy csoportba sorolhatók: az egyes gazdasági ágazatok csúcsszervei, amelyek tagjaik gazdaságpoltikai érdekeit képviselik; - a munkáltatói szervezetek, amelyek szociálpolitikai érdekeket képvi selnek; - az ipari ás kereskedelmi kamarák, amelyek a gazdasági önigazgatás feladatait látják el, és az összes gazdasági ágazat közös — regionális — érdekeit képviselik; - vállalkozók meghatározott egyéb csoportjainak szakmai szervezetei. (...) Mindegyik vállalat tagja a helyi ipari vagy kereskedelmi kamará nak, valamelyik munkáltatói szervezetnek, egy vagy több szakmai szer vezetnek” (Sándor 1989), A gazdasági érdekszervezetek 1992-ben ettől lényegesen eltérő stádi umban tevékenykedtek. Tevékenységükben, céljaikban egyesíteni igye keztek mind a gazdasági ágazati csűcsszövetségek, mind a munkáltatói érdekvédelmi szövetségek, mind a kamarák funkcióit. Kvázi-csúcsszÖvetségek A nyugat-európai tőkés országok többségében az üzleti érdekeket képviselő szervezetek (business associations) olyan csúcsszövetségek, amelyeknek nem a vállalatok, hanem területi vagy szakmai alapon szerveződő szövetségeik a tagjai. Az angolszász országokban ezzel szemben az üzleti élet szervezetei túlnyomórészt közvetlen vállalati tagsággal működnek (lásd Coleman-Grant 1988),

POLITIKATUDOMÁNYI SZEMLE 1993. 2, szám 41-71

47

Z

tá b lá z a t

A z érdekszervezetek létszáma és felépítése Szervezet

alakulás

felépítés

tag-

taglétszám

kiket kíván képviselni

munkaadók: állami vállalatok szövetkezetek jogi személyiségű és személyiség nélküli társaságok

szervezetek száma

d átu m ai

MAÖSZ

1991 január

területi és szakmai tagszervezetek

az MGK tagszervezetei

4500 vállalat (a)

VOSZ

1988. febr. 20.

területi és szakmai csoportok szövetsége

26 területi 12 szakmai tagozat (d)

kb. 6000 vállalkozás

(a )

társas és egyéni vállalkozások

MOYOSZ

1991. nov. 21,

tervezett felépítés; ágazati és regionális tagozatok

még nincs

100 fő

tnagánvállalkozők, állami vállalatok szövetkezetek vezetői

IPOSZ (Kézműves Kamara)

1989 május 1990 szept (IPOSZ); 1992 március (Kézműves Kamara)

szakmai és területi alapon szerveződött ipartestületek szövetsége

250 területi és 40 országos szakmai szövetség (o)

110000 iparos (d)

„privatát tőkével működő kisüzemek és kisvállalkozók egyetemes érdekeit védi és képviseli”

OKISZ (Magyar Ipar* szövetség)

vezetőváltás területi 1990beu és szövetségek 1991- ben; névváltoztatás 1992 tavaszán

23 területi szövetség (d)

1760 szövetkezei 410 kft, rt (d)

a középvállalati szektor érdekképviseleti feladatait látja el

területi (megyei) szövetségek, egyéni tagság

21 területi 1 országos egyesületből áll (d)

30 000 (a)

magánkereskedők

1991. május 30. KISOSZ (Kereskedők Országos Szövetsége)

(a): a szervezet közlése szerint


48

A hazai szervezetek között lényeges választóvonal volt az, hogy míg a „régi-új” szervezetek (OKISZ, KISOSZ, IPOSZ és az ugyancsak idesorolható MAOSZ) mögött széles regionális és szakmai szövetségi háttér állt (ezek igazi csúcsszövetségeknek is tekinthetők), addig mind a VOSZ, mind a belőle kivált MGYOSZ jobbára ilyen háttér híján tevékenykedett, bár mindkettő törekedett helyi és szakmai kapcsolatok kiépítésére és a meglévők megszilárdítására. Ebből következően a gyengébb regionális és szakmai háttérrel ren delkező szervezetek érdekérvényesítési tevékenységükkel inkább az or szágos politika szintjén jelentek meg, ezzel szemben a másik csoport — kapcsolatai felhasználásával — a helyi társadalom szintjén törekedhetett eséllyel gazdasági és politikai pozíciók megszerzésére. Ez utóbbi szervezetek több képviselője jutott mandátumhoz az önkormányzati képviselő testületekben, illetve szerzett pozíciókat azok szakbizottságaiban. Igaz ugyan, hogy az országos politikában, illetve az érdekegyeztetés országos szintjén (ÉT) mind a KISOSZ, mind az OKISZ 1992 tavaszáig, Bossányi Katalin kifejezésével élve, jobbára „hallgatagságával tüntetett”, de helyi szinten — hasonlóan az IPOSZ-hoz (amely nem volt ilyen hallgatag, lásd a világkiállítás körüli kampányt) — e szervezetek még mindig rendkívül jó kapcsolatokkal és érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkeznek.17 A gyenge tagszervezeti háttérrel, vagy tagszervezetek nélküli „csúcs szövetségek” valószínűleg jelentős — a belső szervezeti felépítést és a belső politikai erőviszonyokat érintő — változásokon mennek keresztül a következő években. Nemcsak egyes már létező szervezetek taktikai és stratégiai koalíciója várható, hanem az is, hogy az újonnan létrejött szervezetek tovább osztódnak1*, vagy igazi csúcsszervezetekké válnak. Az első lépés az egyes szervezeteken belüli érdekpluralitás intézménye sülése. Az 1990 decemberében 70 taggal megalakult VOSZ építőipari tagoza ta19 1992 márciusban a következő felhívással fordult a VOSZ-tagokhoz: „Az Építőipari Tagozat tagjai az elmúlt évek során arra a sajnálatos megállapításra jutottak, hogy a VOSZ és annak Elnöksége nem képvi seli számunkra megnyugatóan, kellő elkötelezettséggel és határozottság gal a vállalkozók érdekeit (...)” „Az Építőipari Thgozat tagjai úgy érzik, nincs mellettük hathatós érdekképviselet, és azoknak a tárgyalásoknak, melyekről egyáltalán tudomást szerzünk, nincsen számunkra pozitív eredménye, az elvonások akadálytalanul nőnek tovább, az érdekeinket sértő központi áremelések ellen egyetlen érdekképviselet sem lép fel.”20


49

Instabilitás A 3. táblázatban látható, hogy a legtöbb új szervezet kis apparátussal rendelkezett, és azt is tudjuk, hogy a szervezetek vezetői többségükben társadalmi munkában tevékenykedtek.21 Mindez azt eredményezte, hogy az egyes szervezetek politikájának, irányvonalának kialakításában az apparátusok egyáltalán nem jutottak szerephez, annál inkább az egyes szövetségek vezető személyiségei. Ahogy a VOSZ-t leginkább Palotás János, úgy az MGYOSZ-t Széles Gábor neve fémjelezte. 3. táblázat

A z érdekszervezetek központi apparátusa, tagdíja, bevételei Szervezet

az apparátus létszáma

tagdíj évente

miből tartják fenn magukat?

M AOSZ

5 fő; a MAOSZ szoros kapcsolatot tart fenn az MGK tagszervezeteivel

5000-40 000 Ft a mérték függ attól, hogy tagja-e egy kamarai szövetségnek is

tagdíj mellett az MGK támogatja őket

VO SZ

10 fő; adminisztráció

a tagdíj 10 000-50 000 Ft között mozog a tagok vállalkozásának teherbíróképessége szerint

tagdíj mellett az NGKM 1991-ben és 1992-ben mintegy 80 millió forinttal támogatta őket a kereskedelmi alapból

MGYOSZ 2 fő; az elnökség minden tagja gyakorló vállalkozó vagy menedzser

75 000 Ft

egyedüli bevétel a tagdíj

IPOSZ

40 fő;

4500 Ft

a tagdíj a bevételek töredékét adja; a bevétel nagy része az IPOSZ vagyon hasznosításából, valamint más gazdasági tevékenységből származnak

OKISZ

50 fő; a tagszervezetek szintjén 2-10 fő

a tagok létszám, bevétel, és vagyon függvényében 8000-50 000 Ft évi tagdíjat fizetnek

tagdíjakból tartják fenn magukat

KISOSZ

10 fő;

a szövetséget alkotó egyesületek tagdíja 30 000-60 000 Ft

a tagdíjak mellett a bevéte lek nagyobb hányada a gazdasági tevékenység, pl. a Kereskedelmi Élet c. lap kiadása


50

Az intézményesülés alacsony foka instabillá tette az érdekvédelmi szervezeteket. A kulcsfontosságú személyek magatartása* tevékenysége alapjaiban határozhatta meg egy-egy szervezet tevékenységét.22 Verseny a tagokért — szelektív ösztönzők Tevékenységükben és saját fontosságuk bizonyításában az érdekszerve zetek jelentős szerepet szántak azoknak az ösztönzőknek, amelyekkel igyekeztek tagjaikat a szövetségben megtartani, illetve új tagok belépé sét elérni. Ezek az ún. szelektív ösztönzők (lásd Olson 1987) többnyire különféle szolgáltatások, amelyek csak a tagok számára hozzáférhetők. Az adott szövetség manifeszt céljaihoz képest látszólag mellékes dolgokról van szó. Az egyes szervezetek tevékenységi körét tekintve azonban látható, hogy vezetőségük igencsak komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy újabb és újabb ösztönzőket biztosítson a tagság részére. A vizsgált szervezetek a tagok számára közvetlenül igénybe vehető szolgáltatások széles körét nyújtották: A ) Hagyományos vállalkozási vagy munkajogi tanácsadás és tovább képzést tanfolyamok szervezése, piaci információk közvetítése, a tagok számára ingyen hozzáférhető adatbázisok létesítése. B) Kapcsolatkeresés más országbeli, illetve nemzetközi társszerveze tekkel, partnerkeresés, bemutatkozások szervezése, Ezek a tevékenysé gek szorosan összekapcsolódtak a tagok számára nyújtott előnyök megszerzésével.23 Az egyes szervezetek közötti konkurencia talán e területen volt a legélesebb. Egy-egy nemzetközi szervezet támogatásának elnyerése, vagy egy nagyobb üzleti lehetőség tető alá hozása, alapítványi pénzek elosz tásában való részvétei egyrészt nemzetközi presztízst biztosít, másrészt hosszú időre stabilizálhatja az adott szervezet helyzetét. A külkapcsolatok építése terén a VOSZ nehezen behozható előnyre tett szert a többi szervezethez képest. Ez persze nem véletlen: a VOSZ vezetősége a megalakulás óta koncepciózusán törekedett a nemzetközi elismerés megszerzésére, a külkapcsolatok építését kezdettől fogva rendkívül fontos célnak tekintette. Ennek eredményeként külföldön a VOSZ-t többnyire úgy ismerik, mint a magyar vállalkozók egyedüli érdekképviseleti szervezetét,25 A VOSZ nagy sikerként könyvelte el hogy „1991-ben a magyar munkaadók képviselőjeként — Kelet-Európábán elsőként — felvették a Munkaadók Nemzetközi Szövetségébe (ÍOE)”. C) A z ösztönzők másik csoportja különféle biztosítási és pénzügyi, illetve hitelezési szolgáltatások megszervezése a tagok számára. Vállalkozói szövetségek tagjait támogató hitelkonstrukciók 1992-ig a Postabank és a VOSZ, valamint a Budapest Bank és az IPOSZ közötti együttműködés eredményeként jöttek létre. A Budapest Bank 1991-től 4000 íPOSZ-tag kisiparosnak 1,4 milliárd Ft forgóeszközhiteit folyósított.26 Itt érdemes visszautalni arra, hogy a


51

START-hitel feltételeit a VOSZ az IPOSZ-szal közösen dolgozta ki és elbírálásában fele-fele arányban az IPOSZ-Budapest Bank, valamint a VOSZ-Postabank vett volna részt. A VOSZ azonban az utolsó pillanat ban visszalépett.27 A VOSZ álláspontjának megváltozásában leginkább az játszott szerepet, hogy a hitel törlesztését csak az egyéni vállalkozók számolhatták volna el költségként, míg a társas magánvállalkozók — akik a VOSZ tagjai között többségben vannak — már nem. Ez a konstrukció nem felelhetett meg a VOSZ-tagok igényeinek, és így szelektív ösztönzőként sem jöhetett szóba,28 Ellenben a VOSZ és a Postabank közötti együttműködés több téren is gyümölcsözőnek bizonyult. Ez a kapcsolat nemcsak Palotást segítette hozzá a PHARMATRADE megvásárlásához, hanem — hasonlóan az IPOSZ^BB együttműködéshez — hozzájárult egy, csak a VOSZ-tagok rendelkezésére álló forgóeszközhitel-konstrukció létrejöttéhez. Ennek keretében 1991-től 1992 áprilisig a Postabank 128 millió forintot helyezett ki VOSZ-tagok részére. Az már a dolog pikantériájához tartozik, hogy a hitelfelvételhez szükséges hitelképességi vizsgálatot arra az ECONOMIX Rt-re bízták, amelynek vezetője (Kovács István) a VOSZ társelnöke.30 D) Az érdekszervezetek ugyancsak fontos, de a vizsgálat időpontjáig még nem realizált törekvése olyan saját bank, biztosítótársaság létreho zása, amely kifejezetten az érdekszervezetek tagjainak nyújtana szolgál tatásokat. A z újságokban többször felröppent a hír egy, az IPOSZ által alapítandó bankról (Primus Bank). A banktörvény elfogadása és az EBRD kiválása után azonban az IPOSZ vezetőségének új alapokról kellett kezdenie a szervezést.31 A bankot az iparosok bankjának képzelik el — központja is a jelenlegi IPOSZ székházában lenne. E) Vonzóak az olyan exkluzív megállapodások is, amelyek révén a szövetség tagjai egyedi szolgálatásokhoz jutnak hozzá. Ennek jellemző példája a VOSZ és a MALÉV közötti együttműködés, miszerint: „A Vállalkozók Oszágos Szövetsége és a MALÉV exkluzív megállapodást kötve létrehozta a MALÉV Vállalkozói Klubját. A klubtagsághoz a VOSZ elnökének ajánlásával bármely — az éves tagdíjat befizetett — VOSZ-tag a vállalkozás vezetője vagy megjelölt képviselője kérelme alapján juthat hozzá. A mágneses adathordozóval ellátott kártya számos kedvezmény mellett 20%-os díjkedvezményt biztosít a MALÉV-nál meg vásárolt bármely MALÉV járat igénybevételénél. (...) A klubtagság a VOSZ referenciához kötődik, külön tagsági díjjal nem jár, míg számos szolgáltatást biztosít”32 F) Az 1991 novemberében létrejött MGYOSZ — kis létszámú csoport révén — a tagok számára olyan közvetlenül kamatoztatható előnyök megszerzését tűzte célul, amelyek növelik a tagok privatizációba való beleszólási, illetve az állami vagyonhoz való hozzájutási lehetőségeit Az MGYOSZ — a már említett külkapcsolatok bővítésén és a tagságnak hitelt nyújtó bank létrehozásának ígéretén túl33 — védelmet ajánl menedzser tagjainak a gazdasági átmenet politikai indíttatású „túlkapá saival szemben”34.


52

Az egyes szövetségek növekedésében inkább a szelektív ösztönzők játszottak szerepet, és nem annyira az országos szintű érdekérvényesítő folyamatban, az Érdekegyeztető Tanácsban vagy a törvényelőkészítés mun kájában való sikeres részvétel. Bár ez utóbbiak is hozzájárulnak az érdekképviseletek „hasznosságának” bizonyításához, önmagukban még is, kevés vonzerőt jelentenek a belépést fontolgatók számára. Jól megválasztott szelektív ösztönzőkkel egyébként halálra ítélt szer vezetek is megmenthetők és olyan tagok csatlakozása is elérhető, akiket egyébként hidegen hagy a szervezet manifeszt célja.

ÉRDEKKÉPVISELET ÉS LOBBYZÁS A vizsgálat során az érdekérvényesítési törekvések széles skáláját fedez hettük fel. Nemcsak a klasszikus amerikai lobbyzásra volt példa35, de a formalizált érdekképviselet — sokat bírált — intézménye, az Érdek egyeztető 'Bmács is működik; jelen voltak az informális különalkuk, a nyomásgyakorlás egyedi eszközei éppúgy, a mint a pártokkal direkt kapcsolatot kereső lobby-törekvések. Martinelli (1979) szerint az általános üzleti érdekeket megjelenítő szervezetek befolyása és hatalma attól függ, hogyan tudnak megfelelni három érdekképviseleti szerepnek: a) a szakszervezeti mozgalmakkal kapcsolatban általános stratégiát kell kialakítaniuk; b) jó kapcsolatban kell lenniük a kormányzattal, a hatalmon levő koalícióval és a politikai pártokkal; c) elő kell segíteniük az üzleti életen belüli kohéziót és kezelniük kell a belső konfliktusokat és feszültségeket. Coíeman-Grant (1988) az üzleti életet képviselő szervezetek érde kérvényesítő erejének négy szintjét határozza meg, és az egyes szinteken belül is differenciál aszerint, hogy ezek mennyire jellemzőek egy-egy érdekszervezet tevékenységére. 1. A hozzáférhetőség magas foka. Az adott szervezet rendszeresen kapcsolatba léphet vezető hivatalnokokkal, miniszterekkel, gyakran konzultálhat a politikacsinálókkal az érdekeit érintő kérdésekről. (Pél dául informális kapcsolatok közhivatalnokokkal; a kormányszervek kérésére információk szolgáltatása; formális konzultáció a törvény előkészítés folyamatában és részvétel a parlament, Hl. a parlamenti bizottságok munkájában; kapcsolat a miniszterekkel.) 2. Részvétel a politika kialakításában, Az adott szervezetet — miután közjogi státust kapott — formálisan is meghívják, hogy a közhivatalok kal együttesen vállaljon szerepet (gazdaság) politikai tervek kialakításá ban. (Például képviselet társadalombiztosítási alapokban; regionális fejlesztési bizottságokban; iparpolitikai bizottságokban; munkaerőpiaci központokban; árbizottságokban stb.) 3. Részvétel a politika végrehajtásában. Az adott szervezet formális szerepet vállal abban, hogy — a közhivatalokkal együttműködve — részt vesz egy adott területre vonatkozó kormányzati politika végrehajtásé-

POLITIKATUDOMÁNYI SZEMLE 1993. 2. szám 41-7!

53

bán. (Például részvétel regionális fejlesztési, iparpolitikai, minőségellenőrzési, átképzési stb. programokban.) 4. Részterület irányítása. Az állam hatalmat delegál a szövetséghez, amely — az állam kényszerítő eszközeinek segítségével — egy adott terület irányításában, fejlesztésében teljes felelősséget vállal. Ha a Martinelli által kidolgozott kritériumok (1979) érvényességét elfogadjuk, azt láthatjuk, hogy az általunk elemzett érdekvédelmi szer vezetek 1992-ben igencsak messze álltak attól, hogy ezeket teljesítsék. A munkaadó szervezetek ekkor még nem dolgoztak ki általános stratégiát a szakszervezetekkel kapcsolatban. Másrészről azok a szerve zetek, amelyeknek növekedésére számíthatunk — VOSZ, MGYOSZ, MAOSZ — ebben az időben leginkább a szervezeti felépítésük megerő sítésével voltak elfoglalva. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a vizsgált szervezeteknek ne lett volna jelentős befolyásuk. A hatalmában gyenge kormányzat befo lyásolására meglévő pozíciójuk is alkalmassá tette őket. A z érdekérvényesítés formalizált lehetőségei A gazdasági érdekképviseletek számára az Érdekegyeztető lánács (ÉT) volt az egyetlen formalizált, rendszeresen ülésező érdekérvényesítési fórum.36 Ezen kívül ide számíthatjuk még azokat az eseteket, amikor az ÉT munkaadói oldalának képviselőjét meghívták a parlament gazdasági bizottságának ülésére.37 A formalizált érdekérvényesítés helyzetét röviden az alábbiakkal jellemezhetjük: A) A z ÉT tripartit érdekegyeztetési fórum, amelyen a kormány, a munkaadók és a munkavállalalók képviselői vesznek részt, és amelynek hármas funkciója van: a) munkaügyi kapcsolatok makroszintű fóruma; b) konzultál a legfontosabb gazdaságpolitikai, elvi, stratégiai koncepci ókról; ej véleményt nyílvánít a legfontosabb gazdaságpolitikai jogszabá lyokról.38 Az ÉT háromféle tevékenységet végezhet: a) tájékoztatás, információcsere; b) konzultáció; c) állásfoglalás. Az alapszabály szerint „A kormánynak a napirenden szereplő témák ban ki kell kérnie szociális partnereinek véleményét” (15. pont). Az alapszabály lefekteti azt is, hogy (17. pont) „megállapodás esetén a szociális partnerek kőtelező magatartási szabályt vállalnak. (Például a kormány a megállapodásnak megfelelően jogszabályt ad ki, illetve terjeszt elő: a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek nem támogatják a megállapodástól eltérő követeléseket és cselekedeteket.)”39 Az ÉT-nek ebben az időszakban tíz bizottsága működött40, ezek közül azonban az érdekképviseletek csak a Bér- és Munkaügyi Bizottság és a Munkaerőpiaci Bizottságban voltak igazán döntési pozícióban. Ezekben a bizottságokban ugyanis döntés vagy törvényjavaslat csak a partnerek egyetértésével születhetett.


54

B) Az ÉT többi bizottsága gyakorlatilag konzultációs fórumként funkcionált, mivel sem a kormányzati döntések előkészítésében, sem a kormány törvénytervezeteinek módosításában az érdekképviseletek nem tudtak az ÉT-n keresztül érdemben hatni a döntési folyamatra. C) Az ÉT gyakorlati működésében két, egymástól lényegesen eltérő fórum funkciói keveredtek: a) konzultatív fórumé, amelyben a munka adók és a kormányzat cserélnek véleményt gazdaságpolitikai kérdések ről; b) a munkaadók és a munkavállalók érdekegyeztető fórumáé, amelyen a „munka világát” érintő kérdésekről tárgyalnának. Ez utóbbi ban a kormányzat is helyet kaphatna, de csak koordináló szerepkör ben.41 D) Az ÉT elvileg kapcsolatban állt a parlamenttel, tájékoztatta azt42, illetve képviselői elvileg részt vehettek az ÉT által előzetesen megvita tott témák tárgyalásánál a gazdasági (vagy költségvetési) bizottság ülésein.43 Maguk az érdekképviseletek is részt vehettek ezeken az üléseken és kifejthették szakmai érveiket44. Erre azonban — az érdekvédelmi szer vezetek tapasztalatai szerint — elég esetlegesen kerülhetett sor. Kizá rólag személyes kapcsolatokon45 múlott az, hogy ki mikor kapott meghívást egy-egy ülésre. Ezen tűi az ÉT működési szabályzata kimondta, hogy „a kormányzati és parlamenti előterjesztésekben, illetve expozékban a szociális partne rek álláspontját ismertetni kell” (IX, fej. 7. pont). E) Az érdekképviseletek helye az ÉT-n belül sok esetben karakterisz tikusan eltért a „kifelé”, a nyilvánosság felé mutatottól. Az ÉT „három oldala” a következőképpen festett: két fél — a munkaadói és a munkavállalói érdekszervezetek képviselői — az egyik oldalon és a másikon a kormány. Ez a helyzet a Munka Törvénykönyve elfogadása után minden bizonnyal a munkaadói és a munkavállalói érdekpolarizáciő irányába fog változni, A helyzetet jól jellemzi, hogy a szakbizottságok szintjén, ahol az érdekképviseleteknek „együttdöntési” jogosultságuk van (MunkaerŐpíaci Bizottság, Bér- és Munkaügyi Bizottság), szoros együttműködés alakult ki az egymással egyébként élet-haláíharcot vívó MSZOSZ és LIGA szakértői között. Az ÉT munkavállalói oldalán nem a nyilvánosan sokat szereplő szervezetek (VOSZ, IP O SZ ), hanem az alig ismert MAOSZ46 képvise lői voltak a legaktívabbak. F) Az ÉT nyújtotta formalizált lehetőségek nem jelentettek kielégítő és hatékony érdekérvényesítési eszközt az érdekszervezetek számára. Abban, hogy az ÉT munkája többnyire diszfunkcionális, hogy a tárgya lások „üres szócséplésnek” bizonyulnak, mindnyájan egyetértettek, az érdekvédelmi szervezetek mégis képviseltették magukat — eltérő szin ten és intenzitással47 — az ÉT bizottságaiban. Ennek az az oka, hogy az ÉT-t tekintették az egyetlen formalizált információszerzési lehetőség nek.48 Az érdekszervezetek itt képet kaphattak a kormányzat elképzelé seiről, a többi érdekszervezet ezzel kapcsolatos véleményéről és hozzá


55

juthattak — néhány — a gazdaság aktuális makrofolyamatait tükröző adathoz. Az ÉT nem amiatt diszfunkcionális, hogy hatásköre túlságosan szűkre szabott > hanem amiatt, hogy az ÉT Alapszabályában és Működési Szabályzatában rögzített formális érdekérvényesítési mechanizmusok sem működtek, illetve — az érintett szervezetek szerint — nem voltak sem jogi, sem személyi garanciáik a kormányzat részéről a megállapo dások betartására.50 Ez a helyzet több egymással összefüggő ok miatt állt elő. 1. A kormányzat gazdasági törvényelőkészítő munkájának kiszámít hatatlansága Igaz ugyan, hogy az ÉT-titkárság előre megkapta a kormány és a parlament fél éves munkaprogramját, és az ÉT tagjai ebből kiválaszthat ták, hogy mely témákat óhajtanak m egtárgyalni, de az egyes törvényjavaslatok ÉT-tárgyaíásának ütemezése meglehetősen eltért az eredeti leg kialakított munkatervtől. Az érdekvédelmi szervezetek részéről természetes törekvés volt, hogy minél előbb bekapcsolódhassanak a kormányzat törvényelőkészítő mun kájába. Erre azonban az esetek többségében nem volt módjuk.52 A minisztériumokban kidolgozott törvénykoncepciókhoz, -javaslatokhoz csak késve, és akkor is csak informális csatornákon keresztül juthattak hozzá,53 A kormányzat és a minisztériumok maguk döntötték el, hogy melyik törvényjavaslatot mikor, a döntéselőkészítés milyen stádiumában viszik az ÉT bizottságai elé.54 2. A kormányzat arroganciája55 Eltérően az előző esettől, amikor az ÉT-tárgyalást a kormányzat merő formalitásnak, „kipipálandó” feladatnak tekintette, más alkalmakkor minden erőfeszítése arra irányult, hogy álláspontját, koncepcióját a legkisebb változtatás nélkül erőszakosan keresztülhajtsa. Erre volt példa a foglalkoztatási törvény módosításának esete, A munkaadók és a munkavállalók közösen módosító javaslatokkal éltek, amelyeket a kormány jelen lévő képviselője elfogadott, majd később az eredeti — kormány által kidolgozott — változatot nyújtották be a parlamentnek. 3. A kormányzat és a kormánypárti képviselők közötti diszkrepancia Az ÉT története mutat arra példát, hogy az ÉT munkavállalói és munkaadói oldala éles vita után megállapodásra jutott56, amelyet azután a kormány képviselője is elfogadott és ennek megfelelő javaslatot terjesztett a parlament elé, de a kormánypárti képviselők „szétzúzták” a kormány javaslatát. 4. Jogi szabályozás hiánya Sem a kormányzati működési szabályzatában (ha egyáltalán van ilyen), sem a parlament házszabályában nincs garancia arra, hogy az ÉT Alapszabályában lefektetett lehetőségekkel az É l; illetve az ÉT egy-egy oldalának képviselője élni tudjon.57


56

G) Az ÉT-ben elszenvedett kudarcok arra késztették az egyes érdekképviseleteket, hogy érdekérvényesítési tevékenységük súlypontját az informális különalkuk és a direkt pártpolitikai lobbyzás felé tolják el. H) Az ÉT-t, mint a nyomásgyakorlás terepét egyedül az MSZOSZ próbálta kihasználni. Mozgástere ugyanis olyannyira beszűkült, hogy csak a rendszeresen összeülő, formalizált ÉT-n juthat tárgyalóasztalhoz. I) Az ÉT kudarca magának az érdekegyeztetési mechanizmusnak a gyengéit is jelenti. Nemcsak arról van szó, hogy a magántulajdonban lévő vállalatoknál csorbítják a szakszervezet-szervezés szabadságának alapvető jogát, de még az állami tulajdonban lévő vállalatoknál is megnehezítik a vállalati menedzsmenthez közel álló MSZOSZ mellett más szakszervezetek szervezését.58 KUlönatfaik és egyedi eszközök 1992 folyamán tehát, mint fentebb utaltunk rá, a formális érdekérvénye sítés intézményeinek (törvényelőkészítés, ÉT, parlamenti bizottságok ban való rendszeres meghallgatás) kudarca nyomán a szövetségek érdekérvényesítési tevékenysége egyre inkább a különalkuk, az informá lis kapcsolatok, a direkt politikai lobbyzás és a pártokban való képviselet igénye felé tolódott el. A kormányzatnak az a törekvése, hogy az érdekképviseleti szerveze teket lehengerelje, a „radikális érdekérvényesítés” szükségességét erősí tette meg az egyes — nem a koalíció holdudvarához tartozó — érdekszövetségekben. A különalkuk iránt azonban nemcsak az érdekképviseletek, a kor mányzat tagjai is affinitást mutattak. A kormányon belüli helyzetüket és irányvonalukat megerősítendő a kormány több tagja előszeretettel tá maszkodott az érdekvédelmi szövetségekre. Ennek lehettünk tanúi például a világkiállítás körüli elkeseredett vitában. Kádár Béla a világkiállítás halott poraiból való feltámasztását saját sikereként és gazda ságpolitikai koncepciója realizálásaként könyvelhette el; győzelemként a pénzügyminiszterrel szemben, aki nem nagyon lelkesedett az EXPO ötletéért. Ebben a pozícióharcban pedig arra a VOSZ-IPOSZ alkalmi szövetségre támaszkodhatott59, amelynek tagjai mindvégig elkötelezet ten küzdöttek a világkiállításért.60 „Jövő hét keddjétől a Világkiállítási Fórum szervezésében és támo gatásával beindul az az akció, amelyet nevüket egyelőre inkognitóban tartó budapesti polgárok kezdeményeztek (ők kérték a fórum segítségét) azzal a céllal, hogy körülbelül százötvenezer aláírást gyűjtve kicsikarja nak egy népi kezdeményezésű népszavazást arról: mégis legyen világki állítás, (...) Délelőtt sajtótájékoztatón Szűcs György, az IPOSZ elnöke, Kői László, a fórum alelnöke, valamint Csépe Béla kereszténydemokrata képviselő tartott sajtótájékoztatót... , Mindkét szervezet szoros kapcsolatban áll a Kádár Béla vezette NGKM-mel. Mind a VOSZ, mind az IPOSZ hozzájuthat az NGKM

POLITIKATUDOMÁNYI SZEMLE 1993, 2. szám 41-71

57

által kezelt kereskedelemfejlesztési alaphoz és külkapcsolatainak építé sében támaszkodhat az NGKM alá tartozó külképviseletekre.62 Az IPOSZ-lobby-tevékenységének egyik központi eleme, hogy a legnagyobb mértékben kihasználja a világkiállításhoz kapcsolódó üzleti lehetőségeket — ami valószínűsíti, hogy az aláírási kampányhoz hasonló aktivitással fog fellépni ezért minden fórumon.63 A miniszterekkel, illetve államtitkárokkal való kapcsolat nemegyszer kormánypárti össztönzésre, illetve kezdeményezésre jött létre. Az IPOSZ-nak sikerült a Pénzügyminisztériumban is jó kapcsolatok ra szert tennie.64 Erre az adott módot, hogy az MDF vezetése az újonnan kinevezett Pongrácz Tibort jelölte ki arra, hogy tartsa a kapcsolatot a vállalkozókkal. Hasonló okból jó a kapcsolatuk Szabó Ivánnal is, aki az ÍPOSZ „referense” az MDF-en belül. Az informális alkuk eredményének keli tekintenünk azokat a kezde ményezéseket, hogy az érdekképviseletek formálisan is lehetőséget kapjanak a részvételre egy-egy minisztérium kabinetjének munkájában. Az OKISZ az ipari miniszterrel történt megállapodás értelmében részt vesz „az IKM kabinetjének munkájában, a Pénzügyminisztérium kabinetjének is hamarosan lesz egy olyan bizottsága, amelyben helyet kapnak az érdekképviseletek. Egyre szorosabb a kapcsolatunk az NGKM-mel is” 65 Ide sorolhatók továbbá érdekképviseletek által alkalmazott egyedi eszközök is: látványos, a közvéleményre apelláló, a nyilvánosság közve títésével érvényesített nyomásgyakorló akciók, amelyek egyrészt éppen a nyilvánosság ereje által hatékonyabbnak tűnnek az informális alkuk nál, másrészt az adott szervezet propagandáját is szolgálják.66 A „tiltakozó levelek”, „állásfoglalások”, „kiáltványok” azonban csak utólagos eszközei lehetnek a nyomásgyakorlásnak. Rendszerint olyan kormányzati döntések éles kritikáját nyújtják, amelyeknek előkészítésé ben az érdekszervezetek nem vehettek részt, illetve érdekeik súlyos sérelmet szenvedtek. E kényszerű, a döntéseket követő lépések az érdekellentétek megol dásának meglehetősen durva eszközei. Gyakori használatuk is a dönté sek előtti érdekegyeztető folyamat működésképtelenségére hívja fel a figyelmet. Összefoglalás Ha a vizsgált gazdasági érdekcsoportoknak a Coleman-Grant-féle ská lán elfoglalt helyét kívánjuk felbecsülni67, akkor azt mondhatjuk, hogy 1992 elején többnyire az 1. és a 2. szint eléréséért küzdöttek, és kevéssé körvonalazódtak elképzeléseik arról, hogy mit tennének a 3. és a 4. szint elérése esetén. A legtöbb szervezet a kormányzati kapcsolatok kiépítésére, illetve stabilizálására törekedett. Ez a helyzet azonban — amennyiben ezt a céljukat elérték — gyorsan változhat. A stabil kormányzati és parlamenti kapcsolat hátterével nagyobb eséllyel pályázhatnak a kormányzati poli


58

tika végrehajtásában való részvételre, és arra, hogy a gazdaság egy-egy területét — közhatalmi jogosítványokhoz jutva — irányítsák. Ez termé szetesen feltételezi a megfelelő kormányzati szándék meglétét, amely ösztönözheti az érdekképviseletek ilyen irányú szerepvállalását.

A PÁRTOKHOZ VALÓ VISZONY — LOBBYZÁS A PARLAMENTBEN A parlamenti lobbyzás minden érdekszervezet tevékenységében megje lent valamilyen formában. Azt nem tudhatjuk, hogy általában több irányú lépést tesznek-e az érdekszervezetek, de az eddig leírtak és az érdekszövetségek vezetőivel, szakértőivel készített interjúk arra utalnak, hogy a parlamenti képviselők megkörnyékezésének gyakorisága a jövő ben nőni fog.68 Az egyes érdekképviseletek viszonyát a pártokhoz ötfokú skálán ábrázoljuk. Az egyes szövetségek a különböző pártok vonatkozásában e szintek valamelyikén helyezkedhetnek el. 0) Nincs számottevő kapcsolat az adott párttal. 1) Törekvés a függetlenségre, azonos távolságtartásra minden párttól. Ebbe beleértendő a parlamenti pártok képviselőivel való kapcsolat is; de ha már eggyel tárgyaltak, akkor a többit is fel kívánják keresni. 2) Egy párt parlamenti képviselőinek megkeresése; egyes az érdekszervezeteket érintő kérdésben eseti együttműködés lehetősége. 3) Stratégiai szövetség egy-egy párttal. Ez öltheti választási szövetség formáját is. 4) Az érdekszervezet egy vezetője egyben aktív párttag, illetve a párt vezető grémiumához tartozik. A legtöbb szervezet „kettős lelkű” a pártokkal való kapcsolatban. Egyrészt függetlenségét, illetve ennek fenntartását hangoztatja, de egy szersmind keresi is közöttük a lehetséges stratégiai szövetségest. Az egyes szervezeteket tekintve azt látjuk, hogy a MAOSZ kivételével mindegyiknek van kapcsolata a parlamenti pártokkal (lásd a 4. táblázatot).


59

4. táblázat

A z érdekvédelmi szövetségek és a parlamenti pártok viszonya *

M AOSZ

MDF

FgKP

KDNP

SZDSZ

FIDESZ

MSZP

(4)a

0

0

0

0

0

VO SZ

4b

M GYOSZ

4

<4)c

1

1

1

4d

OKISZ

1

1

1

1

1

1

IPOSZ

2

2

3

2

2

2

KISOSZ

1

1

1

1

1

1

* Azokat a cellákat üresen hagytuk, ahol a besorolást információhiány miatt nem tudtuk elvégezni; a zárójelbe tett számok virtuális kapcsolatokra utalnak, a: Takácsi Gyula M DF-es képviselő, a parlament gazdasági bizottságának aleínöke a M AOSZ „anyaszervezetének1’, az MGK-nak aleínöke b: Palotás János M D F frakciótagságáig c: az MGYOSZ elnökségi tagja Kocsis András, az FgKP elnöke mellett működő tanácsadó testület vezetője d: Petrenkó János (MGYOSZ elnökségi tag) MSZP frakciótagságáig

A táblázatból kiolvasható, hogy az érdekvédelmi szövetségek eltérő mértékben alakítottak ki kapcsolatokat a pártokkal. A szoros pártkap csolat leginkább az MGYOSZ-ra és a VOSZ-ra jellemző. A többi szervezet vagy nem törekedett erre (MAOSZ)69, vagy puhatolózó tár gyalásokat folyatatott (OKISZ), vagy nem tudott érdemleges kapcsola tokat kialakítani (KISOSZ). Köztes helyzetben volt az IPOSZ, amely kiterjedt tagsággal, regioná lis és szakmai szervezetek sokaságával, de viszonylag kis gazdasági és jelentéktelen politikai befolyással rendelkezett. Az IPOSZ a kereszténydemokratákkal lépett szorosabb kapcsolatba: szakvéleményekkel támogatta az KDNP-frakció munkáját; és Szűcs Györgyöt, az IPOSZ elnökét a KDNP támogatásával próbálta Kisbéren bejuttatni a parlamentbe — sikertelenül.70 A magát politikailag marginálisnak érző IPOSZ-vezetés számára továbbra is stratégiai cél a parlamenti képviselet elérése: ennek érdeké ben alapítványt hoztak létre „Az IPOSZ az iparosság képviseletéért”71 névvel. Az alapítvány célja „a demokratikusan működő és vállalkozás barát társadalmi és gazdasági környezet kialakításához való aktív és alkotó hozzájárulás, az iparos érdekek ennek szellemében történő eredményes országos és helyi képviseletének elősegítése. Az alapítvány fenti általános céljának megfelelően: támogatja azon IPOSZ-ipartestületi vezetőket és tagokat, akik a helyi önkormányzati


60

testületek és az Országgyűlés képviselői tisztségére kiírt választásokon a magyar kisipar érdekeit kifejező program felvállalásával indulnak”.72 Az IPOSZ másik — a KISOSZ-szal közös — kezdeményezése a Zwack-féle Liberális Polgári Szövetség együttműködése a Vállalkozók Pártjával.73 A legjobb pártkapcsolatokkal rendelkező érdekvédelmi szervezetek esetében fordított tendenciával találkozunk. Palotás 1992 tavaszán lát ványosan távozott az MDF-frakcióból és a köztudomásúan kitűnő MDF-kapcsola tokkal rendelkező MGYOSZ is bíráló hangot ütött meg az MDF-kormányzatnak a vállalatvezetők leváltásával és kinevezésével kapcsolatos személyzeti politikáját illetően.74 Ez a megnyilatkozás is alátámasztotta azt, hogy az MGYOSZ a gazdasági „rendszerváltozás” tekintetében sokkal moderáítabb álláspontot foglal el, mint az MDF egyes körei, pl. a Monopoly csoport. A szervezet két reprezentása Széles Gábor és Kocsis András szerint „második kiegyezésre” van szükség, de „nem elsősorban a pártok, hanem az új hatalmi elit és a nemzeti tőke egymásratalálására” (kiemelés — T. I. J.). Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy az új politikai elitnek ki kell egyeznie, „meg kell békélnie és össze kell fognia a műszaki és gazdsági szakértelmiséggel, s ezen belül az előző rendszer adminisztrációjával, szakértői garnitúrájával”. Véleményük szerint „ezt a réteget nem szabad létbizonytalanságban tartani, áldom á sul kell venni, hogy ezek az emberek elősegítették a rendszerváltást, s még egyet — ami talán ennél is fontosabb —, nincs két elit Magyaror szágon”.75 Az MGYOSZ-szal kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy az állami vállalatok menedzsereinek „beemelése” a politikai alkuba, illetve e „beemelés” szükségességének a kinyilvánítása eleve implicit elhatároló dás volt az MDF radikálisaitól. Az MGYOSZ megalakításában ez — az „előző rendszer” elitjének emancipációját elfogadó, sőt sürgető — szándék is szerepet játszott. A gazdasági és politikai elitek közötti kiegyezés követelése, majd az MGYOSZ megalapítása (kiválása a VOSZ-tag GYOSZ-ból) és ezzel az új hazai tőkésréteg önszerveződése elkerülhetetlen folyamat, amely korántsem jelenti azt, hogy a hazai tőkének ezzel sikerült egyben meghódítania a politikai elit döntő részét,77 Jóllehet az MGYOSZ törekvései között fontos helyet kapott a nagyiparosok hatékony érdekképviselete mind a parlamentben, mind az államigazgatás intézményeinél, az MGYOSZ-nak nem az volt a legfőbb célja, hogy beilleszkedjen a kialakuló kliens rendszerbe, hanem az, hogy menedzserként részt vegyen a privatizációban, elismertesse a szakmai kvalitásokat és az, hogy a hazai politikai elit vele egyenrangú ként fogadja el a gazdasági elitet.78


61

A GAZDASÁGI ÉRDEKSZERVEZETI STRUKTÚRA MODELLJEI Az előzőekben foglalkoztunk az egyes érdekvédelmi szervezetek helyze tével, tevékenységével, a kormányszervekhez és a pártokhoz fűződő viszonyukkal. Az alábbiakban egymás közötti kapcsolataikat elemezzük, amelyek alapján következtethetünk a gazdasági érdekszövetségek várha tó struktúrájára is. A gazdasági érdekszövetségek egymás közti viszonya. Verseny vagyfés multifunkcionalitás Alapvető jellemzőiket vizsgálva láttuk, hogy a szervezetek rendelkeznek letisztult funkcióval, és némelyik ugyanazt a vállalkozói kört igyekszik megnyerni magának (pl. az OKISZ és a VOSZ). A kérdés ezek után az, hogy milyen e szervezetek viszonya egymás hoz? Vannak-e tartós koalíciók, illetve milyen éles a verseny közöttük? A kérdésekre adott válaszok segítségével két dimenzió (a funkcionális szétválasztottság és az egyes szervezetek közötti verseny foka) mentén az érdekérvényesítés kialakuló magyar modelljét elhelyezhetjük a fejlett nyugati országokban létező modellek között. Az egyes érdekszövetségek befolyása, hatalma attól függ, hogyan tudják képviselni az üzleti aktorok hármas (társadalompolitikai, gazda ságpolitikai, regionális) érdekét (lásd Coleman-Grant 1988). Coleman és Grant szerint a gazdasági érdekszövetségek e funkciók szerint lehetnek teljesen differrenciáltak (ekkor minden funkciót más más szervezet vállal, és mindegyik csak egyet), de lehetnek vegyesek (három közül kettővel foglalkoznak), illetve egyesítettek (egy szövetség egyszerre mind a hárommal foglalkozik). Ezt metszi keresztbe az egyes szövetségek közötti verseny mértéke. A teljesen neokorporatívnak te kintett Ausztriában79 pl. egyetlen érdekszervezet (Szövetségi Gazdasági Kamara) látja el mindhárom funkciót, amelynek tehát nincs konkuren ciája, míg a másik véglet Kanada, ahol az érdekszövetségek egyszerre csak egy feladatot vállalnak, de mivel többen vállalnak azonos funkciót, éles közöttük a konkurencia. Kemény verseny tapasztalható a különben speciaiizálatlan szervezetekből álló brit szisztémában is, az erősen differenciálódott német modellben viszont alig van rivalizálás. A magyarországi helyzetre jellemző — mint fentebb említettük —, hogy az egyes érdekszövetségek funkciói 1992-ig nem váltak el egymás tól. De már ekkor megfigyelhető volt bizonyos differenciálódás a gazdasági érdekszövetségek között: a MAOSZ inkább az ÉT szociálpo litikai egyeztető tárgyalásain aktivizálódott, az MGK klasszikus kamarai funkciókat látott el, a VOSZ és az MGYOSZ gazdaságpolitikai kérdé sekben nyilatkozott. Ebben az időszakban alig volt verseny a szervezetek között. Mindöszsze az OKISZ és a VOSZ, valamint az OKISZ és az MGYOSZ között lehet szó versenyből adódó konfliktusokról (lásd az 5. táblázatot).


62

5. táblázat A m u n kaadó szervezetek k oalíciói és konfliktusai* Név M AOSZ MVK(a)

MVK

MGK

VOSZ

+

(+)

(+)

MGYOSZ

IPOSZ

(“)

MGK

OKISZ

(-) (+)

<+)

VOSZ

+

-

MGYOSZ

4

+

(+)

-

(+)

+ +

IPOSZ

+ +

OKISZ

* A már meglévő koalíciókat ( + ) ( - ) jelek mutatják.

KISOSZ

a konfliktusokat

a várhatókat pedig

(a): Magyar Vállalkozói Kamara

Ha a fenti differenciálódás tovább folytatódik, és funkcionálisan különálló érdekszövetségek rendszere jön létre, akkor azt a német modellhez való közeledésként foghatjuk fel. A differenciálódás mellett kibontakoztak a szervezetek között külön böző taktikai és stratégiai szövetségek80 körvonalai is. Az ÉT-n való egységes „munkaadói vélemény” kialakításának igénye pedig létrehívta azokat a tárgyalásokat, amelyeken a munkaadói szövetségek képviselői az ÉT-ülések előtt rendszeresen egyeztették álláspontjukat. Reálisak-e a neokorporativista tendenciák? Coleman-Grant szerint (1988) minél centralizáltabb és koncentráltabb egy ország üzleti érdekszövetségeinek rendszere (kevésbé differenciált szövetségek és a konkurencia kisebb mértéke), annál inkább betölthetnek az érdekszövetségek reguláló szerepet, annál inkább intézményesül hetnek az adott ország politikájában, és annál valószínűbb, hogy az üzleti élet képviselői részt vesznek a politika végrehajtásában is. Az érdekszövetségek differenciáltsága és konkurenciájuk foka szerint a jelenlegi magyarországi állapotokat valahol középtájon helyezhetjük el a teljesen centralizált és neokorporativista osztrák és a piaci aktorok autonómiájára építő angolszász modell között A kormányzati életbe való befolyásuk mértékét tekintve a hazai érdekszövetségek helyzete a tőkés országokban tapasztalható helyzethez képest ugyancsak ezt a feltételezést erősíti meg. A 6. táblázatban Coleman és Grant kutatási eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy


63

az egyes országokra az üzleti élet szervezeteinek szignifikánsan eltérő politikai befolyása jellemző. Ezt a skálát alapul véve azt látjuk, hogy az általunk vizsgált érdekszövetségek befolyásának mértéke rendre kisebb, mint a felsorolt országokban a hasonló szervezeteké. A jelenlegi szövetségek a szakszervezetekkel való rendezett viszony hiányában, a kormánnyal való stabil kapcsolat és a szövetségen belüli erős kohézió és érdekkiegyenlítő mechanizmus nélkül nem voltak képesek a vizsgálat időpontjáig komolyabb kormányzati befolyásra szert tenni. Az érdekérvényesítés megvalósult modelljét nagyjából adottnak véve és az érdekszövetségek várható önfejlődésér1, kormányzati, illetve politikai pozícióik megszilárdulását feltételezve sem látszik valószínű nek, hogy politikai befolyásuk túlhaladja pl. a Németországban tapasz talható mértéket és egy ausztriaihoz hasonló neokorporativista modell jönne létre. Mindezek mellett figyelembe kell venni három tényezőt: A) Abban az esetben, ha a társadalmi csoportok (rétegek) közötti megosztottság és a jövedelmi, kulturális szakadék nő; ha viszonylag centralizált érdekcsopotok jelenítik meg a gazdasági érdekeket; ha a lakosság többsége az egyes gazdasági szervezeteket elfogadja érdekei legitim képviselőinek ugyanúgy, mint a parlamenti képviselőket; ha a kormány és az egyes érdekcsoportok vezető részéről készség mutatkozik a megegyezésre; ha mindez egy relatívan centralizált állam mellett következik be — akkor megteremtődnek egy neokorporatfv modell kialakulásának feltételei (lásd Wilson: 109-133). B) A hivatalban lévő kormány kompromisszum-képtelensége a for malizált érdekérvényesítés fórumain, illetve hajlama az informális kap csolatok alapján kötött különalkukra önmagában nem jelentett közele dést egy neokorporativista szisztéma felé, de olyan koncepciót rajzolt ki, amely nem mond ellent annak. C) Láthattuk, az egyes érdekszövetségek (beleértve a szakszervezete ket is) határozott törekvése volt, hogy növeljék befolyásukat a pártok ban. Minden szervezet erősíteni kívánja kapcsolatait a pártokkal, illetve azok valamelyikével, és többen az „agresszívabb érdekvédelem” jegyében — egy-egy párt támogatásával — közvetlen parlamenti képviseletre tö rekednek. 2


64

6. táblázat

A z üzleti szövetségek politikai szerepe egyes tőkés országokban* (*)

(2)

(3)

(4)

Ausztria BWK

12

8

6

12

Svédország SAF Sí

12 12

5 6

4 0

12 1

Németország BDI BDA DIHT ZD H

12 12 10/10 10/9

2 3 1/4 3/4

1 0 1/3 2/3

0 4 4/8 10/10

Olaszország Confíndustria intersind

12 11

6 5

0 0

0 2

Svájc Vorort ZSAO SGV

10/10 10 10/10

4/4 4 6/4

1/1 1 1/2

0/3 0 0/0

Nagy-Britannia CBI IOD Birrn. CC

12 12 12

3 1 2

0 0 1

0 0 0

Kanada

12

1/5

0

0

* Coleman-Grant empirikus elemzésének eredményeit összefoglaló táblázat. Ahol lét szám van, ott az első az országos, a második a regionális szintre vonatkozik. Forrás Coleman-Grant 1988: 480. (1) : a hozzáférhetőség indexe, 0-tól 12-ig teijedhet; (2) : a politika kialakításában való részvétel indexe, 0-tól 8-ig terjedhet; (3 ) : a politika végrehajtásában való részvétel indexe, 0-tól 6-ig terjedhet; (4) : a részterület irányításában való részvétei indexe, 0-tól 28-ig terjedhet. BWK: Gazdasági Kamara; SAF: Svéd Munkaadók Szövetsége; Sí: Svéd Iparszövetség; BDI: Német Ipar Országos Szövetsége; BDA; Német Munkáltatói Szövetségek Szövetségi Egyesülete; DIHT: Német Ipari és Kereskedelmi Kongresszus; ZDH: Német Kézművesek Központi Szövetsége; Vororí: Svájci Kereskedelmi Szövetség; ZSAO: Svájci Munkáltatók Szervezeteinek Központi Szövetsége; SGV: Svájci Iparszövetség; CBI: Brit Ipar Konföderációja; IOD: Institute of Directors; Btrm. CC: Birminghami Kereskedelmi Kamara. A kanadai értékeket négy szövetség adatainak átlagából számolták.


65

JEGYZETEK * A dolgozatban az 1990-tŐl 1992 májusig tartó időszakot vizsgáltam. A kiválasztott érdekképviseleti szervek dokumentumainak elemzésére, megjelent sajtócikkekre és az egyes szerveretek vezetőivel, illetve szakértőivel való interjtikra, valamint Páczi Erzsébet nek a VOSZ-rót írott esettanulmányára támaszkodom. Ezúton szeretnék köszönetét mondani Lengyel Györgynek, Körösényi Andrásnak és Lányi Kamillának a dolgozathoz fűzött hasznos megjegyzésekért, illetve bírálatért. 2 Például a különböző orvosi kamaráktól, mezőgazdasági, agrárkamaráktól; vagy olyan szakmai szövetségektől, mint a Magyar Külkereskedelmi Szövetség. A Legfelsőbb Bíró ságon vezetett nyilvántartás szerint ma Magyarországon minegy 153 kamara tevékenyke dik (lásd A kamarák inflációja. Figyelő, 1991. december 19.). 3 Az ÍPOSZ taglétszáma például két év alatt 162 ezerről 110 ezerre csökkent. 4 A korábban csak állami vállalatokat tömörítő Magyar Gazdasági Kamara a vállalati átalakulások és a privatizáció, valamint a magánszektor bővülése nyomán tagjai között immár 41,4% a részvénytársaságok és kft-k és 21,1% a gazdasági munkaközösségek, betéti társaságok és egyéni vállalkozók részaránya. Lásd Magyar Gazdasági Kamara XI. közgyűlése, Budapest, 1991. december 21. 5 Ebben nyilván közrejátszik, hogy e szervezetek 1988-1989-ig kötelező tagsággal működ tek. Bár létszámuk azóta fokozatosan csökkent, a tagok jó része a kötelező tagság megszűnte után is bent kíván maradni a már megszokott szervezetben. 6 Mindhárom vizsgált szervezet — kötelező tagság mellett — még a ’80-as években is ellátott állami funkciókat. Feladatuk volt többek között a magánszektor adott szegmen sének felügyelete és szabályozása. Fejlődéstörténetükről és az érdekegyeztetés szocializ musbeli állapotáról lásd Tölgyessy 1988. 7 E metamorfózisokban a döntő szerepet játszó új vezetőség persze komolyan támaszko dott a szervezet anyagi forrásaira és bürokráciájára. Szinte szó szerint az történt, amiről Max Weber nyomán M. Olson ín „... a szervezet anyagi támogatására támaszkodó vezető képes lehet arra, hogy életben tartsa a szervezeteket azután is, hogy annak eredeti célkitűzéseit már homály fedi. így például megtörténhet, hogy a bérkocsisokat és fuvaro sokat tömörítő szervezet felvállalja a teherautó-sofőrök képviseletét, vagy valamely háború veteránjainak a megsegítésére alakult szervezet, túlélve saját veteránjait, a későbbi háborúk hadirokkantjainak a szolgálatába szegődik” (Olson 1987: 77-78). 8 „Ma a kereskedelem valóságos perzsavásár, annak minden anomáliájával együtt. Mint érdekvédelmi szervezet, elengedhetetlennek tartjuk, hogy még ez évben szülessen meg a kamarai törvény. Az elszabadult feketekereskedelemnek is csak így állíthatunk gátat.” („Elkerülhetetlen az agresszívabb érdekvédelem”. Interjú Kári Jánossal a KISOSZ elnökével. NAPI: 1992. május 8.) Ezeknek a monopolista tendenciáknak történetileg nagy szerepük volt egy-egy közösség kiterjedésének megakadályozásában (lásd Weber 1967: 131-138.),

Ú

„Mindenképpen szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatoktól átvehessünk néhány olyan jogosítványt, amelynek egyébként sem tudnának megfelelni. Itt első helyre a szakmai megméretést tenném. Fontosnak tartom a szervezett képzés, vizsgáztatás, rangszeraés jogosítványainak® megszerzését,” Uo.

*ÖLásd Magyar Kézműves Kamara, Figyelő, 1992. április 2. 11 Lásd Ipart® panaszok. HVG, 1992. február 1. A törvénymódosítási javaslatukban a következő érvvel indokolják ezt: ,A gyom mennyiségi váltás érdekében a vállalkozói szabadság biztosítékai a szabadosság veszélyét hordozzák magukban. (...) A tv. ugyanis azzal, hogy az egyéni vállalkozás indításának szinte egyedüli feltételeként a cselekvőké pességet jelöli meg, a dilettáns vállalkozók tömeges elterjedését idézheti elő.”


66

12Az MGYOSZ a „kiválasztottak klubjaként" kíván működni és erre egyedülálló politikai kapcsolatainál, gazdasági erejénél fogva minden lehetősége megvan, í3 A MGK érdekvédelmi szövetségeként létrehozott, és helyét kereső MAOSZ relatív alacsony tagdíját is ezzel a törekvéssel magyarázhatjuk, 14Lásd Dühös Tbriszt. Figyelő, 1992. március 5.; Elutasították az utazásszervezésről szóló rendeletet. Világgazdaság, 1992. február 29. 15 „A bizonytalanság világában azonban nem lehet előre tudni, hogy mekkora az a minimális létszám, amellyel a koalíció még éppen győzni tud" (Olson 1987:118.). I6A szervezetek tagdíja nem olyan magas, hogy egy átlagos vállalkozás ne lehessen egyszerre több szervezetben is tag (lásd a 4. sz. táblázatot). 17

„Az IPOSZ az önkormányzatokban látja az erősítés (a befolyás erősítésének — T. I. J.) lehetőségét, hiszen a szervezetünknek 1500 önkormányzati képviselője van.” Interjú Szűcs Györggyel az IPOSZ elnökével. Napi, 1992. január 24.

18 Részben a VOSZ MGK-ból való létrejöttét, de az MGYOSZ-nak a VOSZ-ból való kiválását Is e folyamat egy-egy állomásának tekinthetjük. 19Lásd Figyelő, 1991. január 3. 20 Lásd VOSZ Hírek, 1992 április. 21A MSZOSZ-on kívül minden szervezet vezetősége társadalmi munkában látja el felada tát. Rendszerint csak az elnök, vagy ügyvezető elnök, illetve titkár dolgozik főállásban. ^ A m ióta Széles Gábornak sikerült megvennie a VIDEÖTÖN-t, azóta az MGYOSZ aktivitása is érezhetően csökkent. „A VOSZ és a Holland Iparszövetség kezdeményezésére a holland kormány kilencmillió guldennel járult hozzá annak az alapítványnak a létrehozásához, melynek célja a magánszektor fejlesztése, a privatizáció és a magángazdaság szerkezetátalakításának elősegí tése.” Figyelő, 1991. július 25. 24 „A VOSZ-nak nincsenek külképviseletei, de együttműködési megállapodást kötött iobbyszervezetekkel, például az USÁ-ban, Washingtonban. Közép-Ketet-Európában a VOSZ az egyetlen szervezet, amelynek ilyen jellegű kapcsolatai vannak." Interjú Palotás János sal, Napi, 1992. január 24. Palotás János előszeretettel mutatkozik be a „magyar vállalkozók országos szövetségé nek” elnökeként — amit persze a többi munkaadói szervezetben nehezményeznek- (Ez a konfliktus az M GYOSZ-VOSZ szakításban is szerepet játszott.) 26 Ezt a konstrukciót ugyan a Budapest Bank 1992 áprilisában leállította, mivel 629 kisiparos 196 millió forinttal tartozott a hítel lejárta után, de az IPOSZ a hitelfedezeti garancia szigorítása mellett a hitelkonstrukció újratárgyalását javasolta. (Lásd Tőzsde Kurír, 1992. április 14.) 27 Figyelő, 1991. május 2. 28 A másik érdekszövetség, az IPOSZ végül egy — a jobb banki biztosítékot szolgáló — garanciaalap működtetésével vett részt a hitelkonstrukcióban. Lásd Világgazdaság, 1991. május 14. 29 Lásd Világgazdaság, 1992. április 17. 30Lásd Napi, 1992. február 25. 31 Lásd Napi, 1992. március 31. 32 Lásd VOSZ Hírek, 1992 április.


67

33„Az MGYOSZ már több nyugat-európai — és szovjet — gyáriparos szövetséggel vette fel a kapcsolatot, s akciósorozatot kezdett az ágazati, illetve regionális tagozatok szerve zésére. Hamarosan létrehoz egy bankot is, amely állításuk szerint világpiaci feltételek mellett nyújt hitelt a tagságnak.” Lásd Magyar Hírlap, 1991. november 21. 34 A politikai okokra visszavezethető vezetőváltásokra reagáló MGYOSZ állásfoglalása szerint „el kell kerülni azt, hogy a nem kellően átgondolt, szélsőséges esetben kontraszelekciós vezetőkíválasztás negatívan befolyásolja gazdasági életünk esély eit.(L á sd HVG, 1992. február 22.) Ugyanezt sokkal élesebben fogalmazza meg Vadász Péter, az MGYOSZ afelnöke a vele készült interjúban. „A választások idején naivak voltunk”, HVG, 1992. március 28. 35A klasszikus lobby-funkció ellátására alakult például 1992 elején a MASZISZ (Magyar Szilárdásványbányászati Szövetség), amely vállaltan a „szenes-lobby” érdekkijáró szerve zete. A két fős apparátussal működő lobby-szervezet az ágazatba tartozó vállalatok érdekeit, álláspontját közvetíti az állami szervekhez, a szakszervezetekhez és a parlamenti pártokhoz. Eltekintve persze a VOSZ-tól és a Munkástanácstól, amelyek vezetőik révén parlamenti képviselettel rendelkeznek. 37 Arra is volt példa, amikor az ÉT egyik szakbizottsága (Országos Munkaerőpiaci Bizott ság) mint bizottság kereste meg az adott témában érdeklődő képviselőket, hogy tájékoz tassa Őket a bizottság kompetenciájáról, munkájáról és a Foglalkoztatási Törvény módo sításával kapcsolatos bizottsági véleményről. 38 Az ÉT működéséről lásd Herczog (1991), Orolin (1992) és Bossányi (1992) írásait. 39Az ÉT alapszabályát lásd Kurtán-Sándor-Vass (1992: 722-724). 4®E2ek a következők: bér- és munkaügyi; gazdasági konzultatív; információs; jószolgálati és etikai; jövedelempolitikai; munkaerő-piaci; munkavédelmi; Országos Képzési Tanács; privatizációs; szociálpolitikai. 41A érdekegyeztetés ilyen különválasztásához persze specializált munkaadói szervezetek lennének szükségesek. Németországban például míg a német iparszövetség (Bundesverband dér Deutschen Industrie) „feladatát elsősorban abban látja, hogy »meg kell vizsgálnía« minden, a gazdaságpolitikával kapcsolatos intézkedést, éspedig abból a szem pontból, hogy ezek mennyire érintik az egyes iparvállalatok működőképességét”, addig a Német Munkáltatói Szövetségek Szövetségi Egyesülete (BDA) feladata „elsősorban szociálpolitikai, munkajogi és oktatási kérdésekben általános alapelvek, irányelvek kidol gozása” és a szakszervezetekkel vagy a kormánnyal és a parlamenttel szembeni képvise lete (lásd Sándor 1989: 33). 42 Az ÉT jogai között szerepel (Alapszabály 1 3 .1/b pontja) „Az országgyűlés tájékoztatása a munkavállalói és munkaadói szervezeteknek a munka világát érintő alapvető törvé nyekkel kapcsolatos részletes véleményéről, amelyeket a szociális partnerek (az ÉT ülést követő 5 naptári napion beiül) átnyújtanak a kormánynak, és a kormány csatolja a parlamentnek benyújtott tervezethez (lásd Kurtán-Sándor-Vass 1992), 43 „Az É T által megtárgyalt törvényjavaslatok parlamenti bizottsági vitáira a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek (a két oldal) egy-egy képviselőjét az előterjesztő tárca — a Titkárságon keresztül — meghívja, akik a vitában tanácskozási joggal vesznek részt." Az Érdekegyeztető Thnács működése, IX. fej, 6. pont. Uo. 44Ezt a formát nagyon fontosnak tartották, hogy „a döntések előtt jelen lehessenek". „A legjelentősebbnek azt tartom, hogy részt tudunk venni a parlamenti bizottságok munká jában és itt ki tudjuk fejteni álláspontjainkat. Az OKISZ jelenléte a törvényhozás munkájában így cselekvő erővé vált." Interjú Sümeghy Csabával az OKISZ elnökével. Figyelő, 1992. január 9,


68

45 Sokszor elég az, ha az érdekképviselet vezetéséből, szakértői gárdájából valaki jói ismeri, baráti viszonyban van a bizottság elnökével vagy elnökhelyettesével. 46 A MAOSZ főtitkára (Kovács Géza) egyben az ÉT munkaadói oldal részéről megbízott titkára is. (Az ÉT-nek három titkára van; egyet a kormány, egyet a munkaadók, egyet a munkavállalók delegálnak.) 47 Egyes szervezetek, mint pl. MGYOSZ, VOSZ szerepe az ÉT-hen marginálisnak mondha tó. A munkaadói oldalon a legaktívabb a MAOSZ, míg a munkaváltóin a LIGA és az MSZOSZ, 48 Ez jelenti — a gazdasági adatok iránti általános információéhség miatt — az ÉT nagy vonzerejét nemcsak az érdekvédelmi szervezetek, hanem az Őket képviselő szakértők számára is. A friss adatokhoz való hozzájutás az az előny, ami miatt tiszteletdíj nélkül is szívesen vesznek részt a szakbizottságok munkájában. AQ

Ezt az álláspontot képviseli írásában Bossányi (1992). Az érdekszervezetek részéről is többen az ÉT döntési (együttdöntési) jogkörének bővítését szorgalmazzák, és a jövőben az ÉT-t mint egy kétkamarás parlament aisóházái látnánk szívesen.

50

A jogi garanciák megteremtése (pl. az érdekképviseleti törvény) mellett az érdekszerve zetek leginkább azt hiányolták, hogy a kormányzattal nem lehet „gentlemant agreement”-et kötni. „Az is igaz, hogy tapasztalnunk kell nap mint nap, hogy hiányzik a munkaadók, a munkavállalók szervezetei és a kormány között az a bejáratott kapcsolatrendszer, dialógus és egymás érveire való érzékenység, amely nélkül aligha lesz elérhető, hogy az ÉT szabályainak megfelelően konszenzuson nyugvó döntések szülessenek,” Interjú Süraeghy Csabával az OKISZ elnökével. Figyelő, 1992. január 9.

^ Ezen nem szereplő témákat is felvehetnek az ÉT saját munkaprogramjába. 52

'

Az érdekcsoportok nyilvánvaló érdeke az, hogy a döntési folyamat mielőbbi fázisába bekapcsolódjanak. Az idő múlásával ugyanis egyre csökken az érdekérvényesítési lehető ségek köre (lásd Miller 1990: 200-206).

53 „A törvényelökészítéshez kapcsolódó tárcaközi egyeztetésből ugyanis a legtöbb szervezet kimarad. Az, hogy megkapjuk-e vagy sem az egy-egy tárca által kidolgozott koncepciót, többnyire azon múlik, hogy miiyen kapcsolatot tudtunk kialakítani az adott minisztéri ummal, illetve milyen személyes kapcsolatot a minisztérium vezetőjével.” Egy főállású szakértő véleménye. 54A KISOSZ egyik szakértője szerint „az ÉT hiába hallatja a hangját, ha kormánydöntés után pénteken tárgyalunk egy előterjesztést, ami hétfőn már a parlament előtt van”. Ilyen eset többször is előfordult az ÉT eddigi története során. „Ez történt az államháztartási reform, a társadalombiztosítási koncepció, a vagyonpolitikai irányelvek, a privatizációs és tuiajdonpoiitikai koncepció, illetve a 92-es évi adózás és a költségvetés irányelveméi. Ezekről úgy kellett volna véleményt mondaniuk a szociális partnereknek, hogy közben a módosítás, az altemetívák felvázolásának lehetősége — elúszott” (lásd Bossányi 1992). 55

56 57

Az érdekszervezetek egybehangzó tapasztalata alapján ez az arrogancia nem az egész kormányzatra „en bloc” jellemző. Míg e téren Schamsula munkaügyi államtitkár, vagy Kupa pénzügyminiszter legendás személynek számít, addig vannak kompromisszumképes kormánytényezők is. Ez történt például a Munka Törvénykönyve és a társadalmi önkormányzat összetételére vonatkozó megállapodás esetében. Németországban a parlamenti, a kormány és az egyes minisztériumok ügyrendi szabályai határozzák meg az érdekképviseletek meghallgatásának rendjét. Pl. „a parlament bizto sítja a lehetőséget arra, hogy parlamenti bizottságok, többek között szakértők, érdekkép viselők nyilvános meghallgatását rendelje el”; „a szövetségi kormány ügyrendjének 10. paragrafusa kimondja, hogy a kormányhoz kérelemmel forduló küldöttségeket a szakmi niszternek kell fogadnia”; a szövetségi minisztériumok ügyrendje „a csűcsszövetségeknek a törvényjavaslatok előkészítése terén biztosít jelentős szerepet. E rendelkezés érteimé-


69

ben a törvények előkészítéséhez szükséges dokumentáció és egyéb anyagok beszerzése érdekében »bevonhatók az érintett szakmai körök képviseletek” (Sándor 1989: 2S-24.). 58 „Bár Magyarországon törvény teszi lehetővé egyebek mellett a munkavállalói érdekvé delmi szervezetek alapítását, lépten-nyomon a szervezkedés jogának durva megsértését tapasztaljuk. Legutóbb például a Bakony Müvek egyik üzeméből kaptunk olyan jelzést, hogy amikor az alkalmazottak egy csoportja munkástanácsot akart létrehozni, a vállalat vezetése nyíltan kihirdette: aki nem marad a régi szakszervezetben, azt ki fogják rúgni.” Interjú Patkovics Imrével, HVG, 1991. április 13. 59 Az IPOSZ elnökhelyettese (Kassai Róbert) egyben a Világkiállítási Fórum elnöke is. A fórum székhelye pedig az IPOSZ-székház. ^ Ennek fejében a VOSZ mindig számíthat az NGKM támogatására. ,»A magyar gazdaság ban egy éven belül élénkülés, két éven bejül fellendülés várható, nem utolsósorban a vállalkozóknak köszönhetően — mondotta Kádár Béla külgazdasági miniszter azon a keddi megbeszélésen, amelyet Palotás Jánossal, a VOSZ elnökével folytatott. (...) A tárgyalás végeztével Kádár Béla és Palotás János megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a kereskedelemfejlesztési alapból 84 millió forint jut idén a vállalkozók piacra jutási esélyeinek növelésére, általában a vállalkozók támogatására főként oly módon, hogy anyagilag segítik hazai és külföldi bemutatkozásukat a különféle vásárokon, rendez vényeken.” Magyar Hírlap, 1992. március 4. 61 Magyar Hírlap, 1991. október 19. A világkiállítás megrendezésérért folyó aláírásgyűjtés ötlete nem a VOSZ-tól származik. A cikkben említett „budapesti polgárok” eredetileg helyi népszavazást szerettek vona kicsikarni, de Palotás parlamenti fellépése és saját aláírásgyűjtési akciójának bejelentése után csatlakoztak a VOSZ akciójához (lásd Nép szavazás a világkiállításért? Magyar Hírlap, 1991. október 22.). 62 Az egyes nyugat-európai országokban működő IPOSZ-írodák létrehozásában az IPOSZ nagymértékben támaszkodhatott az NGKM-mel ápolt jó kapcsolataira. „Meg kell teremtenünk annak intézményes feltételeit, hogy a magyar kisipar eséllyel pályázhasson a gyakorlati megvalósításra irányuló munkákra, önálló szállítóként és alvállalkozóként egyaránt. El kell érnünk, hogy a központi és a vidéki beruházásokban, szállításokban, szolgáltatásokban, működtetésben a kisipar érdemi szerephez juthasson. (...) Mindezek egyik fontos feltétele, hogy a Világkiállítás szervezésében részt vevő irányító, szervező, befektető stb. intézményrendszerrel, az IPOSZ már most, szoros kapcsolatot építsen ki.” IPOSZ — Magyar Kézműves Kamara 111. Országos Küldöttgyű lése, IPOSZ Híradó, 1992.4. szám. 64 A gazdasági érdekvédelmi szervezetek számára a Pénzügyminisztérium „terra incognitá”nak számít. A közelmúltig egyiküknek sem sikerült személyes kapcsolatot kiépítenie az itteni vezetéssel. ^ Interjú Sümeghy Csabával. Figyelő, 1992. március 12. 66 Nemcsak a szakszervezetek alkalmazzák előszeretettel a sajtóban megjelentett kiáltvá nyokat, nyílt leveleket, állásfoglalásokat, hanem a gazdasági érdekképviseleti szövetségek is. Elég itt a VOSZ-nak a kormány EK csatlakozási ütemezését bíráló állásfoglalására (Magyar Hírlap, 1992. április 9.); az IPOSZ-nak a „Magyar Köztársaság Országgyűlésé hez” címzett kiáltványára (Iparos Újság, 1992. április 11.), a miniszterelnöknek írt nyílt levelére (uo.) vagy a KISOSZ-nak az Akotraánybírósághoz megküldött beadványára gondolnunk. 67 Mi csak becsléssel próbálkozhatunk. Coleman-Grant (1988) kilenc ország üzleti érdekszövetségének empirikus vizsgálata alapján sorolta be az egyes szervezeteket a skála különböző szintjeire. £0

Ez a tendencia a parlamenti választások közeledtével függ össze.


70

69 Az ÖKISZ vezetésének tervet szerint minden párt vezető személyiségét meghívják egy-egy elnökségi ülésre, A sort TÖlgyessy Péter SZDSZ elnök nyitotta meg áprilisban (lásd Népszabadság, 1992, április 25.), 70

„A társadalombiztosítási törvény változtatása során a KDNP módosító indítványai meszszemenően figyelembe vették az IPOSZ javaslatait és a tagság érdekeit. Éppen ezért továbbra is fontosnak tartom, hogy a2 IPOSZ elnöke parlamenti mandátumhoz jusson. Ha ez a kísérlet most nem jár sikerrel, ez nem jelenti, hogy a célt érdemes lenne föladni, A KDNP a kizárólagosság igénye nélkül a továbbiakban is szívélyes és segítőkész pottikai partnere kíván lenni a magyar iparosoknak. Az együtt elvégzett kampánytevékenység során egyértelművé vált számomra, hogy a két szervezet kölcsönösen sokat tehet egymásért.” Részlet Surján László 1992. március MA leveléből. Iparos Újság, 8. szám, 1992, április 11.

711992. március 29-én, az IPOSZ Ili. Országos Küldöttgyűlésének döntése értelmében. 72IPOSZ III. Országos Küldöttgyűlése, IPOSZ Híradó, 1992. 4. szám. 73Az együttműködés Zwack Péter szerint „kizárólag gazdaságpolitikai” célokat tűz ki. „Erős lobbyzással szeretnénk kikényszeríteni, hogy szakértőink javaslatai alapján jő irányba fordítsák az ország szekerét” (lásd Világgazdaság, 1992, április 17.). 7+A dolog hátterében az MGYOSZ elnökségének egyik menedzser tagja (Pálfi Sándor, a TVK vezérigazgatója) elleni helyi MDF-szervezet irányította kampány állt. „Irtózattal tölt el, amikor ma egy gyár szakemberei a város kormánypárti pártszerveivel azon vitatkoznak, hogy ki legyen az igazgató”. „A választások idején naivak voltunk.” Weyer Béla interjúja Vadász Péterrel az MGYOSZ alelnökével, HVG, 1992. március 28.

75Kocsis András-Széles

Gábor: Második kiegyezést! Magyar Hírlap, 1991. augusztus 3,

7A

„Széles Gábor a szövetség elnöke kifejtette, hogy a mai állami vállalatok élén többnyire már rátermett szakemberek állnak, akiknek a tudására szükség van, s utalt arra, hogy amíg a pártállam idején a magánvállalkozókat nyomták el, hiba lenne az ellenkező végletbe esni. Ugyanakkor csupán az elnökség egyharmada lehet állami vállalat vezetője, s az alapszabály módosításhoz egyhangú többség szükséges.” Magyar Hírlap, 1991. november 21.

77

Szalai Erzsébet szerint ha ez bekövetkezik, és ha „nem jön létre a munkavállalók differenciált érdekképviseletére képes, hiteles politikai szervezet, akkor (...) a munkavál lalói érdekek nagy valószínűség szerint szabályozatlan, artikulálatlan formában törhetnek felszínre”, és „óhatatlanul »kIiensburzsoázia« jön létre, melynek viselkedése leginkább a politikai szférával összefonódó »szocialista« nagyvállalati vezetők lobbyzó magatartásá hoz fog hasonlítani.” Déjá vu, Figyelő, 1991. szeptember 12.

19,

A század első felében mintegy 400 tagot számláló GYOSZ céljai között is kitüntetett helyen szerepelt gyáriparosoknak a politikai elittel való kapcsolata. A GYOSZ újságjában „a legmasszívabb normákkal a gyáriparosok politikai szerepének megítésélénél találkoz tunk — a húszas évek végéig követelés formájában; később tényként. A normák közös eredője a gyárosok politikai tényezőként való elismerése volt, mégpedig kettős értelem ben; egyfelől az iparállam eszméjéből kiindulva úgy vélték, hogy a politikai vezetés közgazdasági szakértelmét emelendő van rájuk szükség; másfelől gazdasági erejük és tekintélyük elvén jogos a jussuk a politikai életben való részvételre” (Kovács 1989).

7Q

Wiison a neokorporativizmust mint „relatív” kategóriát kezeli, amely az egyik országra pl. Ausztriára jobban jellemző, mint például Angliára; hozzátéve ehhez azt, hogy vannak teljesen neokorporatív berendezkedésű és egyáltalán nem neokorporatív jellegű országok (lásd Wiison 1988: 109).

80 Taktikainak tekinthető az IPOSZ, MGYOSZ és az OKISZ együttműködési megállapodá sa a vállalkozóknak a2 EXPO ’96-ban való egyeztetett részvételéért, vagy az IPOSZ és a VOSZ együttműködését az EXPO kiharcolásáért. Stratégiai együttműködésről határo zott a nemrég még konfliktusban lévő MGK és a VOSZ, és ilyen kapcsolat van a MAOSZ és az MGK között is. 81

Azaz kizárva az államnak az érdekszövetségek életébe való beleszólási lehetőségét.


71

82 Mind az IPOSZ, mind a KÍSOSZ a közvetlen parlamenti képviselet mellett száll síkra, az MGYOSZ „politikusokat kíván teremteni”, de még az eddig apolitikus MAÖSZ sem zárkózott el attól a gondolattól, hogy a következő választásokon egyes politikusok kampányát támogassa.

HIVATKOZÁSOK Bossányi Katalin 1992. Szociális partnerek — pórázon. Mozgó Világ, (18. évf.) 1, 51-61. Coleman, Wiíliam-Grant, Wyn 1988. The organizational cohesion and pofitical access o f business: a study of comprehensive assocíations. European Journal o f Political Research, (16. vol.) 467-487. Grant, Wyn-Martinelli, Alberto-Paterson, William 1989. „Large firms as political actors: a comparative analysis of the Chemical industiy in Brítain, Itaty and West Germany”. West European Politics, (vol. 12.) 2 (april), 72-91. Herczog László 1991. Az Érdekegyeztető Thnács első esztendeje. Munkaügyi Szemle, 9, 3-6. Kovács Éva 1989. A gyáriparosok sajtója, „melynek olvasóközönsége a magyar közgazdasági élet elitje” 19ÖÖ-1944, Társadalomkutatás, 1, 106-119. Kurtán Sándor-Sándor Péter-Vass László (szerk.) 1990. Magyarország Politikai Évkönyve — 1990. Budapest: AULA, OMIKK ------------ (szerk.) 1991. Magyarország Politikai Évkönyve — 1991. Budapest: Ökonómia Alapítvány, Economix Rt. ------------(szerk.) 1992. Magyarország Politikai Évkönyve — 1992. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Economix Rt. Lázár Guy 1991. Újabb közvéleménykutatás a szakszervezeti mozgalomról. Medián, 1991. december Martinelli, Albérlő 1979. Organized Business and Italian Politics: Confindustria and the Christian Democrats in the Post-War Period. West European Politics, 2, 67-87. Miller, Charles 1990. Lobbying. Understanding and Inftuencing the corridors of power. (Second edition), Oxford-Cambridge, Massachusetts: Basil Blackwell Olson, Mancur 1982. A kollektív cselekvés logikája. Szociológiai füzetek, 26. — 1987. Nemzetek felemelkedése és hanyatlása. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Orolin Zsuzsa 1992. A makroszintű érdekegyeztetés kialakulása az átmenet időszakában. Munkaügyi Szemle, 18-23. Sándor Thmás 1989. A gazdasági érdekképviseletek az NSZK-ban. Állam és Jogtudomány, (31. évf.) 1. 5-56. Szalai Erzsébet 1990. Gazdaság és hatalom. Budapest: Aula Kiadó TÖlgyessy Péter 1988. Gazdasági érdekképviseletek Magyarországon. Budapest: MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete Weber, Max 1967. Gazdaság és társadalom. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Wilson, Graham K. 1990. Interest Groups. Oxford-Cambridge, Massachusetts: Basit Blackwell Wootton, Graham 1975. Pressure Goups in Britain. 1720-1970. London: Allén Lane

Gazdasági érdekszervezetek és érdekérvényesítési módszerek a gazdasági átmenetben ( )

Recommend Documents