Az OMVK Fővárosi és Pest megyei Szervezete a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetével együttműködve 2009. november 20-án Gödöllőn a hivatásos vadászok kötelező továbbképzése keretében szakmai napot rendezett. Az alábbiakban olvasható szöveg az előadások szerkesztett kivonata. A szakmai nap ˝A tudomány eredményei, az eredmények közlésének tudománya a Szent István Egyetemen˝ c. TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR-2008-0004 jelű európai uniós pályázat támogatásával valósult meg. A cikk a „JÓ VADÁSZATOT” 2010. évi 1. számában jelent meg.
Gazdálkodás a mezei nyúllal A mezei nyúl hazánk legfontosabb apróvadfaja. Állománya a csökkenő trend ellenére jelentős vadászati és bevételi lehetőséget biztosít a vadgazdálkodók számára. A csökkenés üteme azonban arra utal, hogy a faj biológiai és ökológiai igényeinek figyelembevétele nélküli hasznosítás mellett ez a jelentőség sokáig már nem tartható fent. Jól mutatják ezt a Pest megyei vadászterületek adatai, ahol egyre több, korábban jelentős nyúl állománnyal rendelkező területen mondanak le a faj hasznosításáról. Pedig az ismeretek rendelkezésre állnak, a gazdálkodási modell kidolgozott. Még a konkrét vadgazdálkodási lépések esetében, mint amilyen a vadföldgazdálkodás, vadtakarmányozás, vagy éppen a ragadozó gazdálkodás is vannak új ismeretek, van lehetőség az előrelépésre. A hazai élőhelygazdálkodási programok és az alkalmankénti mintaszerű apróvadgazdálkodás eredményei azt mutatják, hogy a befektetett tudás, energia meghozza az eredményét. Ebben az összegzésben egy ilyen átgondolt, megfelelő alapokon nyugvó, eredményes gazdálkodáshoz szeretnénk segítséget nyújtani. Biológiai alapok A mezei nyúl széles elterjedésű eurázsiai faj, amelyet betelepítettek Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra is. Míg azonban Európában általában csökkenő állományait regisztrálják, addig Dél-Amerikában kártevőnek minősítették és minden eszközzel fellépnek ellene. Magyarországon is mindenhol megtalálható, de jelentősebb állományai az alföldi és kisalföldi régióban találhatók. A létszámadatok szerint az éves állomány nagysága ciklikusan változik az évek során, de mégis 1960. óta csökkenő trendet mutat. A mezei nyúl a jellemző méreteit általában 2 éves korára éri el. A fogai közül a metszőfogak különlegesek, mivel állandóan nőnek, felül két pár van belőlük, de egymás mögött helyezkednek el a pár darabjai. Véső alakúak, mivel belső felületükön gyorsabban kopnak, mint kívül. Ez elősegíti a növényi részek elharapását. A fogváltást a nyulak esetében nem használhatjuk korbecslésre, mivel 2 hetesen már leváltják tejfogaikat. Azonban a szemlencse száraz tömege alapján besorolhatjuk az egyedeket idei és egy évnél öregebb kategóriákba, bár ez a módszer laborigényes. A Stroh-jegy (könyökcsonti dudor) alapján történő korbecslést viszont bárki, bárhol meg tudja csinálni. Itt azt a csontnövekedési jellegzetességet használjuk ki, ami egy dudor formájában tapintható az állatok mellső végtagjának külső csontján a csukló felett. A dudor a nyúl 7-8 hónapos koráig észlelhető.
A mezei nyúl növényevő, rendkívül változatosan táplálkozik, ha megteheti, sokféle növényfajt fogyaszt. Az utóbélben fermentálók közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a cellulózt (a növényi rostot) a megnagyobbodott vakbelében (a bélrendszer 30 %-a) élő baktériumok segítségével bontja le. Mivel innen nem tudja felszívni a hasznos anyagokat, vitaminokat, ezért a lágy bélsárt (cökotróf) a végbélnyílásból felnyalja és újra átengedi a bélcsatornáján (cökotrófia).A mezei nyúl magányos életmódot folytat, mozgáskörzete 30 és 100 ha között alakulhat. Az ivarérettséget különböző időtartam alatt érik el a kisnyulak. A tavasz elején született nyulak már 3-4 hónaposan ivarérettek és így részt vehetnek a szaporodásban még abban az évben. A többiek csak a következő évben szaporodhatnak. A szaporodási időszaka decembertől szeptemberig tart. Először a bakok lesznek aktívak, párosodnak a nőstényekkel, akiknél ez a mechanikai inger elindítja a peteérést. A következő párosodás ingere pedig már peteleválást okoz a nőstényben és ekkor már meg is termékenyül. A kisnyulak 40-42 nap alatt fejlődnek ki teljesen a nőstény kettős méhében (nincs a méh közös szakaszában méhnyálkahártya, így ott nem is lesz kisnyúl). Azonban az anyanyulak már 3-4 nappal a fialás őtt újra pározhatnak, aminek következtében egyszerre két alom . A konferencia résztvevői fejlődik rövid ideig a nőstényben (kettős vemhesség, szuperfötáció). A megtermékenyítést ilyenkor az előző párosodásból tárolt spermium végzi. A mezei nyúl poliösztruszos faj, ami azt jelenti, hogy évente 4-5 almot is vethet a nőstény, almonként 2-3 kisnyúllal. Így összesen akár 12 kisnyulat is világra hozhat az anyanyúl, de ezek közül általában csak 2-3 éri meg a felnőttkort. A kisnyulak után az anya méhében placentahegek maradnak vissza, ami a méhlepény leválása után képződik, a vérzés helyén a hemoglobin átalakul fekete hemosziderinné. Ezeket a foltokat megszámolva megtudhatjuk, mennyi utóda volt az adott évben a nősténynek. Élőhelyhasználat és táplálkozás Nyúlállományaink hosszú távú, biztos fennmaradása elsősorban az élőhely minőségén áll vagy bukik. Igazolja ezt pl. az, hogy a különböző élőhelyfejlesztési programok (fogolyprogram, túzokos programok) eredményei gyorsan mérhetőek a mezei nyúl állományainak jelentős sűrűségnövekedésében is. Külföldi kutatók (pl. Nagy-Britanniában, vagy akár Csehországban is) kiemelten foglalkoznak a mezei nyúl élőhelyhasználatával és táplálkozási sajátosságaival. Hazánkban viszont a sok leírt megfigyelés és szájhagyomány
útján terjedő információ mellett, igen kevés tudományos módszerekkel végzett adatgyűjtés, valódi kutatás történt ezzel kapcsolatban. A Vadvilág Megőrzési Intézetben zajló kutatások keretében több hazai apróvadas területen több éven keresztül vizsgáltuk azt, hogy mennyire változatos a mezei nyúl táplálkozása a különböző élőhelyek között és azokon belül. A mezei nyúl táplálékösszetételének meghatározásához őszi nyúlvadászatokon (október-december) elejtett egyedek gyomraiban és a területen gyűjtött hullatékokban elemeztük a növénymaradványokat mikroszövettani módszerekkel. Vizsgálataink szerint a mezei nyúl őszi táplálék-összetétele igen változatos, 24 növényfajt azonosítottunk benne. A leginkább fogyasztott kultúrnövény ekkor az őszibúza. A fűfélék és a fásszárúak ugyancsak gyakori táplálékalkotók voltak. Utóbbiak közül különösen a bodza szerepe kiemelendő. Azonos élőhelyen szomszédos kultúrákban vizsgálódva azt találtuk, hogy a nyulak több foltban is táplálkoznak rövid időn belül, ez pedig kis mozgáskörzetük miatt csak úgy lehetséges, ha olyan területeket használnak, ahol több értékes élőhelyi folt is találkozik egymással. Az egyedek közötti változatosság szintén igen nagymértékű, mivel nincs két azonos kínálatból fogyasztó vagy azt azonos módon kihasználó nyúlegyed. A mezei nyúl táplálkozóterületeit a foltméretek csökkentésével, a szegélyterületek fenntartásával, változatos gyepterületek kialakításával lehet javítani. A szegélyeken a bodza jelentősége lehet kiemelt az őszi-téli időszakban, míg a kultúrfajok közül ekkor az őszi búza jelentősége nagyobb. A gazdálkodáshoz szükséges adatok gyűjtése A megfelelő gazdálkodáshoz a következő adatokat kell ismernünk: létszám, szaporulat nagysága, koreloszlás, ivararány és kondíció. A létszám meghatározására vannak jól bevált módszerek. Ezek közül a legmegbízhatóbb az éjszakai reflektoros létszámbecslés. A területen legalább 3 egymást követő éjszakán, több vonalon végigautózva számláljuk a reflektor fényében a mezei nyulakat. A vonalak mentén a belátható távolságot is kell becsülni, mivel a terület legalább 20 %-át látnunk kell, hogy megbízható legyen a becslésünk. Fontos, hogy a vonalakról belátott területek ne fedjék egymást, így elkerülhető egy egyed többszöri számlálása. A kapott adatokat sávos vagy vonal transzekt módszerrel is értékelhetjük. A legegyszerűbb, ha minden nap, minden vonal mindkét oldalán külön kiszámoljuk a mezei nyúl sűrűségét, és ezekből számolunk átlagos sűrűséget, majd létszámot a területünkre. A szezonban az első vadászaton a terítékre került nyulakból meghatározzuk a fiatal-öreg arányt (Stroh-jegy vagy szemlencse száraztömeg alapján), a szaporulatot a nőstényekből (placentaheg alapján), a kondíciót (vesezsír-index alapján = a vese körüli zsír tömege osztva a vese tömegével) és az ivararányt a belső nemi szervek alapján. Ezek után meg kell tervezni az adott évben hasznosítható mennyiséget. Ehhez rendelkezésünkre állnak egyszerű hasznosítási modellek. Kovács György még 1985-ben megjelentette azt a nagyon gyakorlatias módszert, amihez csak a tavaszi létszámbecslés és a korai őszi vadászaton a fiatal-öreg arány becslése szükséges. Akik fel tudják vállalni, hogy valóban korán vadásznak, pl. szeptemberben, hogy a Stroh-jegy még jól tapintható legyen, és sok nyulat hoznak terítékre, hogy elég nagy legyen a mintaszám (50-100 egyed), azoknak
érdemes ezzel a módszerrel számolniuk. A korai vadászat azért is fontos, mert az idő előrehaladtával csökken a hasznosítható mennyiség, ahogy a fiatalok eltűnnek a populációból (a természetes elhullás is jelentkezik). A másik lehetőség, hogy a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársai által fejlesztett modellt használja a vadgazdálkodó. Ehhez tavasszal és ősszel is végre kell hajtani a létszámbecslést még az első vadászat előtt. A két létszámbecslés különbsége megadja az állomány éves növekményét, amit hasznosítani lehet úgy, hogy a populációt szinten tartjuk. Ebből még érdemes azért valamennyit (10-20 %) levonni a későbbi természetes elhullások miatt. A terítékre került nyulak szaporulatbecslése és a két létszámbecslés alapján ki lehet számolni a tavaszi-nyári természetes elhullást is, ami a mezei nyulak esetében általában sokkal jelentősebb, mint a téli elhullás. Ezt ismerve a vadgazdálkodó megteheti a szükséges lépéseket ennek csökkentése érdekében, ami lehet nyáron kiegészítő takarmányozás, célzott vadföldgazdálkodás, vagy élőhelyfejlesztés. Az ily módon meghatározott hasznosítható mennyiséget célszerű teljes mértékben kihasználni, mivel különben a természetes elhullás viszi el a nyulakat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lehető leghamarabb kell terítékre hozni a hasznosítható mennyiséget, mert az idő előrehaladtával a természetes elhullások miatt ez csökken. Vadföldgazdálkodás másképpen A vadgazdálkodó gyakran néz szembe azzal a problémával, hogy nem tudja vajon jó irányban halad-e, szükséges-e az a kezelés, amit végez, vagy megfelelő formában teszi-e azt. A táplálkozással kapcsolatos ismereteink, az etetés, a vadkár problémaköre kiválóan példázza azt, hogy néha mennyire nem is gondolunk arra, hogy mekkora szükségünk lenne tudományos adatokra ahhoz, hogy kiderüljön van-e értelme annak, amire a pénzt és az időt költjük. A megfelelő sűrűségű és minőségű állományok hosszútávú fenntartása és a vadkárok csökkentése érdekében a vadgazdálkodó a természetes táplálékforrások elérhetőségének bővítése helyett gyakran hagyományosan inkább a vadföldek létesítésére és kiegészítő takarmány biztosítására helyezi a hangsúlyt. Annak ellenére, hogy a vadföldművelés és a kiegészítő takarmányozás komoly költségekkel jár, minimális információval rendelkezünk arról, hogy jelent-e bármilyen minőségi vagy mennyiségi többletet a művelt vadföldek jelenléte és a kiegészítő takarmányozás. A bizonytalanságok oka, hogy nem tudjuk, nem érezzük, hogy hogyan is kell kiszolgálni vadfajainkat. Elgondolásaink többnyire mezőgazdasági növénytermesztési, állattenyésztési ismereteinkből következnek, nem a faj tényleges igényeinek ismeretéből. És ez nagyon fontos eltérés. Akkor, amikor vadföldet művelünk, nem az általunk gondolt növényt kell az annak lehető legjobban megfelelő agrotechnikával művelnünk. A feladat az, hogy ismerjük azokat a növényeket, amiket vadfajunk fogyasztani akar, és azokat a vadfajokat legjobban kímélő, de a növényeket a lehető legjobban kiszolgáló technológiával termesszük. A korábban ismertetett tulajdonságok alapján ez az igény a mezei nyúlnál a következők szerint foglalható össze: válogat, sokfélét eszik, ha teheti és nem megy érte messzire, ha nem muszáj. A vadföld tehát: • Kevert vetésűnek és szegély- és foltszerű elhelyezésben kell lennie. • Mindig dús változó borítottság, és táplálékkínálattal kell rendelkezni. • Mindig kell rajta friss csemegének lennie.
• •
Lehetőleg több vadfaj igényeit egyszerre elégítse ki. A természetes növénytársulásokat helyettesíti. A kevert vetésű vadföldektől (az agármérnöki gondolkodás miatt) sokan idegenkednek. Elsősorban a megjelenő gyomok (amik fontos táplálékforrásai mind a nyúlnak, mind a fácánnak), a szokatlan technológia és látvány miatt. A fenti igényekhez igazodó magkeverékeket egy németországi családi vállalkozás (Claußen, Wolmersdorf) kezdte el fejleszteni saját vadászterületén. Ma már széleskörű kínálattal rendelkezik. Általában 10-25 növényalkotó fordul elő egy-egy keverékben a célzott vadfajoktól és a terület ökológiai viszonyaitól függően (www.wildacker.de). A magkeverékek hazai adaptációja 2004-ben kezdődött meg. A keverékekben az egyes fajok ízletességük, stressztűrésük, megújuló képességük és rovar kedveltségük (tápnövény) alapján kerülnek be. Tehát az ilyen fajták teljesen más tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a köztermesztésben lévő árunövények fajtái. A kialakítás során új szelekciós szempontokat, új nemesítési irányokat vesznek figyelembe. Az alkalmazandó technológia legfontosabb jellemzői A keverékek egy menetben, egyszerre vethetők, még akkor is, ha több mint 20 faj magvaiból állnak. A vetéshez egyszerű csúszó csoroszlyás gabonavetőgép megfelelő, olyan vetőelemet kell használni, ami a legnagyobb méretű mag vetését is lehetővé teszi. A keveréket a tábla szélén kell a tartályba önteni, így az nem fog boltozódni. Aprómagokról lévén szó, különösen száraz időszakban vetés után hengerezni szükséges. Csak megfelelően előkészített, jó magágyba szabad a keverékeket vetni. Ez ülepedett, kombinátorral előkészített, lehetőleg sima felületű magágyat jelent. Amennyiben évelő gyomokkal fertőzött a talaj, totális gyomirtást érdemes végrehajtani a vetés előtt akár már kora ősszel, de legkésőbb tavasszal. Magról kelő gyomok ellen a korai vetés és a kaszálás ad megfelelő védelmet, hiszen ezek a kevert vetések vegyszeresen nem gyomirthatók. Főként a téli vadtakarmány keverékek esetében fontos tudni, ha a káposztaféléktől nagy zöldtömeget várunk, akkor megfelelő mennyiségű N-hatóanyagot kell kijuttatni. Az édesfüvek és a herefélék csak 5,5 pH felett fejlődnek kielégítően, ezért ennél alacsonyabb pH esetén feltétlen meszezni kell és csak olyan műtrágyát szabad használni, ami nem savanyítja a talajt (pétisó). A keverékek fenntartása általában minimális ápolást igényel. A vetőmagigény 20-30 kg között van, gabona sortávra vetve. Néhány példa a lehetőségekből CL 1650 Apróvadkeverék Mivel több éves keverékről van szó, az egyéves fajok után következő tavasszal 14 évelő növény biztosít élőhelyet a vadnak. A keverék a fácán, mezei nyúl és fogoly igényeit egyaránt kielégíti. Kiválóan alkalmas nyílt területek vadbőségének növelésére. Vetésidő áprilistól augusztus közepéig, vetőmagmennyiség 20 kg/ha. Ápolása nem szükséges, első évben magról kelő gyomok esetén magas tarlóval lehet kaszálni. Összetétele: pohánka, édes csillagfürt, pitypang, szarvaskerep Leo, wesztfáliai fodroskel, évelőrozs, napraforgó, mályva, őszi takarmányrépa, inkarnáthere, tavaszi búza, fehérvirágú somkóró, vöröshere Namaro, Lucerna Europe, svédhere, takarmányrepce Akela, csomós ebír, fehérhere Haifa, Olajlen Taurus.
CL 1300 Őz és nyúl keverék Különösen alkalmas a vadkár megelőzésére, és a váltó vad helyhez kötésére. A keverék fehérjében és vitaminokban, alkaloidákban gazdag, gyógyhatású elemeket is tartalmaz.
Célszerű szerte a vadászterületen kisebb foltokban alkalmazni. Vetésidő április közepétől szeptemberig, vetőmagmennyiség 20-30 kg/ha. Erős gyomosodás esetén már az első évben néhány héttel a vetést követően magas tarlóval kaszálni kell. A 2. évtől csekély legelés esetén augusztusnál nem hamarabb kaszálni kell. Összetétele: vöröshere, lucerna, vad kömény, cickafark, körömvirág, inkarnáthere, mezei katáng, sárga takarmányrépa, westfáliai fodroskel, sárgarépa, baltacim, pohánka, zab, petrezselyem, ánizs, édeskömény, mályva, édes csillagfürt, svédhere, pitypang, széleslevelű útifű, szarvaskerep.
CL1700 Szárnyas évelő keverék A leghosszabb élettartamú keverék. Értékes pillangósokat, fűféléket és gyógynövényeket tartalmaz. Ideális természetvédelmi területekre, szegélynövényzetnek. Erős acatfertőzés esetén maghozás előtt célszerű magas tarlóval levágni. Egyébként kétévente egyszer, augusztusban elegendő kaszálni. Vetésidő áprilistól szeptemberig, vetőmagmennyiség 10-20 kg/ha. Összetétele: pohánka, csomós ebír, réti csenkesz, vöröshere, lucerna, cérnatippan, szarvaskerep, svédhere, réti perje, fehérhere, pántlikafű, somkóró, nyúlszapuka, mezei katáng, széleslevelű útifű, sárgarépa, pitypang, parlagi ligetszépe, petrezselyem, cickafark.
CL 1100 Szárnyasvadkeverék Már a fiókanevelés időszakában gazdag növényi és rovartáplálékot biztosít, hiszen gazdag virágos fajokban. Kora őszig folyamatosan érnek a magvak, így energiagazdag szemtermést is biztosít a vadnak ez a keverék. Téli időszakban is menedéket, jó takarást biztosít. A fácánokat könnyen helyben marasztalhatjuk, ha kukoricát, búzát szórunk a sorok közé. A télire kifejlődő káposzták és repcék levélzete nem csak jó takarást nyújt, de kiváló vitamin gazdag táplálék is apróvadnak, őznek egyaránt. Vetésidő áprilistól augusztus közepéig. Szükséges vetőmag 20-30 kg/ha. Vetés előtt 300 kg/ha komplex trágyát érdemes kiszórni. Ha erősen gyomos, csak akkor kell magas tarlóval kaszálni. Összetétele: édes csillagfürt, évelő rozs, vöröshere Salino, olajlen Taurus, svédhere, alexandriai here, édeskömény, takarmánykáposzta Gr. Angeliter, inkarnáthere Diogene, őszi káposztarepce Akela, fekete zab, napraforgó, pohánka. A keverékekről további információk a www.mertekko.hu honlapon találhatók. Lehet eredményes a ragadozógazdálkodás is A Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetében 1987-óta folynak vizsgálatok a tudatos ragadozó-gazdálkodás megalapozására. Az eddigi gyakorlat megváltoztatására irányuló munkáink - melyek elsősorban a rókára vonatkoztak - nem tekinthetők sikeresnek. Hiába dolgoztunk ki egy egyszerű, a ragadozó-gazdálkodást is ellenőrizhetővé tevő gazdálkodási modellt, hiába tettünk javaslatokat a gyérítés során alkalmazható eszközök bővítésére, a vadgazdálkodás általános gyakorlatában azok nem hasznosultak. Általában az mondható el, hogy a rókagyérítés hatékonysága rossz, az alkalmazott módszerek egysíkúak, a választott időszak nem megfelelő, és a befektetett munka eredményessége sem ellenőrzött. Sokan mondták ezekre az elemzésekre, hogy egyrészt az adatok statisztikai adatbázisokból származnak ezért nem feltétlenül mutatják a valóságot, másrészt a megkívánt hatékonyság, eredményesség valójában nem elérhető. Ezért határoztuk el, hogy 2005-ben három jól működő, de élőhelyében és gazdálkodásában is különböző vadgazdálkodási egység esetében terepi adatgyűjtés és a ragadozó gazdálkodási modell alapján értékeljük ez irányú tevékenységüket.
Munkánk során két módszert alkalmaztunk mindhárom területen. Egyrészt rókasűrűség becslést végeztünk a kotorékok alapján. Emellett a vadászatokon terítékre került szukák vizsgálatával – ami kiterjedt a szaporodásban való részvételre és a fialt kölykök számára – meghatároztuk az adott terület növekedési képességét és természetesen havi rendszerességgel gyűjtöttük a terítékadatokat is. Így a konkrét helyszínen mért adatok ismeretében értékelhettük az egyes vadgazdálkodási egységek rókagyérítésének sikerességét. A területek ragadozó gazdálkodását – a róka esetében - a kotorékbecslés által meghatározott állománynagyságból kiindulva, a ragadozó gazdálkodási modell alapján jellemeztük a gyérítési ráta kiszámolásával, azaz: gyérítési ráta = terítéksűrűség / állománysűrűség. Az állománynövekedést kétféle módon határoztuk meg. Az első esetben - a modell alapján - a becsült állományban 1:1-es ivararányt feltételezve, az országos átlagra jellemző szukánkénti 5 kölyökkel számoltunk és azt feltételeztük, hogy minden szuka részt vesz a szaporodásban. A második esetben a becsült állományban szintén 1:1-es ivararánnyal számoltunk, de ezután a területre jellemző szaporító szukák arányát és becsült szaporulatnagyságát vettük figyelembe. A rugalmas sávos becslés alapján az első két területen az állománysűrűség alacsonyabb (4,64 és 5,7 db/1000 ha), mint az országos átlag míg, a harmadikon becsült állomány jelentősen meghaladta azt (10,5 db/1000 ha). Az állománysűrűségi adatok alapján - 1:1-es ivararányt feltételezve - az állomány növekedését tehát két módon számoltuk ki. A ragadozógazdálkodási modell alapján minden szukát szaporítónak tekintve és átlagosan 5 kölyökkel számolva csak egy területen haladja meg a teríték nagysága az állomány növekedését. A valósághoz közelebb álló módon számolt – azaz a szukák számát a nem szaporító szukák arányával csökkentve, míg a területen becsült szaporulatot a placentahegek alapján mért adatokkal számolva - növekmény már a második területen is kisebb, mint az éves teríték. Azokon a területeken, ahol a becsült állománysűrűség jelentősen alatta van az országos átlagnak! A harmadik helyszínen mindkét számítási mód a szükségesnél kisebb gyérítést igazolja. Az állomány- és terítéksűrűség adatok alapján számolt gyérítési ráta hasonló képet mutat. A legmagasabb gyérítési ráta (2,66) a legalacsonyabb sűrűségű területen, a legalacsonyabb gyérítési ráta (0,80) a legmagasabb állománysűrűségű területen volt mérhető. Azaz a gyérítés hatékonysága növelhető, a róka állománysűrűsége korlátozható. Összegzés A fenti ismeretek alapján, kiegészítve azokat saját gyakorlati tapasztalatainkkal, megerősítve a vizsgálatok eredményeivel van esélye a mezei nyúlnak. És van esélye annak is, hogy továbbra is hazánk legfontosabb apróvadfaja legyen. Csak tanulni, dolgozni és befektetni kell. Biró Zsolt (1), Katona Krisztián (1), Heltai Miklós (1) és Szuda Zoltán (2) (1)Szent István Egyetem, Vadvilág Megőrzési Intézet, Gödöllő. (2)Mértékkő Kft. Csanádalberti.