Rekordszámú részvétel a KIDS Mezei futóversenyen!
Napsütéses, de kellemetlen, szeles időben rendezte iskolánk az idei tanévi mezei futóversenyt. Immár hagyományos helyszínen a balassagyarmati Ipoly parti sporttelep melletti réten gyűlt össze a rekord létszám, akik közel 470-en neveztek és 439-en teljesítették is a távot a március 18-i pénteki versenyen. Rendezésből nagyszerűen vizsgáztunk, és a hat korcsoport versenye reggel 10.15-től egészen 15 óra 15-ig folyamatosan ment. A verseny megnyitóját megtisztelte az iskolánk igazgatója Melo Ferenc, valamint a városunk polgármestere Medvácz Lajos, Szlatényi György KIDS főtitkár, és Csák András káplán atya. Dr. Stella Leontin kanonok, plébánosunk biztató szavaival és közös imával indult útjára a verseny. A rendezvényünkre érkeztek futók Pécsről, Pannonhalmáról, Kecskemétről, Esztergomból, Budakesziről, Gödöllőről, Gyöngyösről, Egerből, Mezőkövesdről, Kazincbarcikáról, Nyírbátorból, Vácról és több budapesti intézményből. Összesítésben a legeredményesebb iskola a Pannonhalmi Bencés Gimnázium lett négy első helyet szerezve. Iskolánk a 17 részvevő intézmény közül az összesített éremtáblázat 3. helyét szerezte meg, a három darab arany, kettő ezüst és az egy darab bronzérmünknek köszönhetően.
Kiemelkedőbb eredményeink: I. korcsoport lányok: Ruszkai Réka 2. a osztályos tanulónk kiemelkedő futásával megnyerte futamát. Az I. korcsoportos lány csapatunk minimális különbséggel második helyen végzett a gödöllőiek mögött. A második helyezett csapatunk névsora: Ruszkai Réka (2.a), Magyar Borbála (3.a), Szegedi Julietta (2.b), Magyar Anna (3.a), Jakus Gréta (3.a) I. korcsoportos fiúk: Iskolánk szintén 2.a osztályos futói Janzsó Gergő első, Kuris Konrád második helyen végeztek.
Csapatban az I. korcsoportos fiainkkal mindenkit megelőzve szereztük meg a győzelmet. A győztes csapat névsora: Janzsó Gergő (2.a), Kuris Konrád (2.a), Homor Botond (2.a), Csábi Milán (3.a), Bagyal Botond (1.b) VI. korcsoport fiúk: Kiemelkedő eredményt ért még el a legidősebb VI. korcsoportban induló Szita Levente 12. osztályos tanulónk is, aki végig lépest tartva az élmezőnnyel a végén a harmadik helyen ért a célba.
23. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2016. 03. 18. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: I. korcsoport LÁNY: (5 csapat) 1. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "A"
2. Szent Imre – Balassagyarmat "A" 3. 4.
Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "B"
5. Szent Imre – Balassagyarmat "B" II. korcsoport LÁNY: (6 csapat) 1. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "A" 2. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő 3. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom 4. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "B"
5. 6.
Szent Imre – Balassagyarmat "A" Szent Imre – Balassagyarmat "B"
III. korcsoport LÁNY: (9 csapat) 1. Karolina Katolikus Általános Iskola – Vác 2. Budai Ciszterci Szent Imre Gim. – Budapest 3. Prohászka Ottokár Kat. Gim. – Budakeszi 4. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét 5. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom 6. Budapesti Ward Mária – Budapest 7. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő
8. Szent Imre – Balassagyarmat "A" 9. Szent Imre – Balassagyarmat "B"
. I. korcsoport FIÚ:(4 csapat)
1. Szent Imre – Balassagyarmat "A" 2. 3.
Szent Imre Kat. Ált. Isk. – Gödöllő Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét
4. Szent Imre – Balassagyarmat "B" II. korcsoport FIÚ: (6 csapat) 1. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom 2. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő 3. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "A"
4. Szent Imre – Balassagyarmat "A" 5.
Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét "B"
6. Szent Imre – Balassagyarmat "B"
III. korcsoport FIÚ: (12 csapat) 1. Budai Ciszterci Szent Imre Gim. – Budapest 2. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő 3. Piarista Gimnázium – Vác 4. Karolina Katolikus Általános Iskola – Vác 5. Szent István Katolikus Ált. Isk. – Mezőkövesd 6. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom "A" 7. Prohászka Ottokár Kat. Gim. – Budakeszi 8. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom 9. Budapesti Ward Mária – Budapest "A" 10. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét
11. Szent Imre – Balassagyarmat 12. Budapesti Ward Mária – Budapest "B" IV. korcsoport LÁNY: (9 csapat) 1. Piarista Gimnázium – Vác 2. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő 3. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp. 4. Karolina Katolikus Általános Iskola – Vác 5. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika "A" 6. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola – Kecskemét
IV. korcsoport FIÚ: (9 csapat) 1. Pannonhalmi Bencés Gim. - Pannonhalma 2. Szent Imre Katolikus Ált. Isk. – Gödöllő 3. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp. 4. Szalézi Szt Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika "A" 5. Karolina Katolikus Általános Iskola – Vác 6. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom
7.
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika "B"
8. Szent Imre – Balassagyarmat 9.
Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom
V. korcsoport LÁNY: (3 csapat) 1. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp. 2. Szent Gellért Kat. Ált. Isk. és Gim. - Budapest 3. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika
7.
Szalézi Szt Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika "B"
8. Szent Imre – Balassagyarmat "A" 9. Szent Imre – Balassagyarmat "B"
V. korcsoport FIÚ: (11 csapat) 1. Pannonhalmi Bencés Gim. – Pannonhalma 2. Piarista Gimnázium – Vác 3. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. –Bp. 4. Szent Gellért - Budapest 5. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom "A" 6. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom "B" 7. Szalézi Szt Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika 8. Egyetemi Katolikus Gimnázium - Budapest 9. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp. 10. Báthory István – Nyírbátor KIESETT
11. Szent Imre – Balassagyarmat VI. korcsoport LÁNY: (6 csapat) 1. Piarista Gimnázium – Vác 2. Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom 3. Egyetemi Katolikus Gimnázium – Budapest 4. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika 5. Vak Bottyán János Kat. Középisk. – Gyöngyös 6. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp.
VI. korcsoport FIÚ: (7 csapat) 1. Pannonhalmi Bencés Gim. – Pannonhalma 2. Egyetemi Katolikus Gimnázium - Budapest 3. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika 4. Szent Gellért - Budapest 5. Budapesti Ward Mária Ált. Isk. és Gim. – Bp.
6. Szent Imre – Balassagyarmat 7.
Árpád-házi Szt. Erzsébet – Esztergom
VERSENYZETT CSAPATOK SZÁMA NEMENKÉNT, KORCSOPORTONKÉNT KORCSOPORT I. II. III. IV. V. VI.
LÁNY 5 6 9 9 3 6
FIÚ 4 6 12 9 11 7
ÖSSZESEN 9 12 21 18 14 13
ÖSSZESEN:
38
49
87
I. korcsoport LÁNY: (5 csapat – 33 induló)
1. Ruszkai Réka – Szent Imre, B.gyarmat "A" 2. 3.
Palotás Tünde – Szent Imre, Kecskemét "A" Pistár Anna – Szent Imre, Kecskemét "A"
4. Magyar Borbála – Szent Imre, B.gyarmat "A" 5. 6. 7.
Molnár Mira – Szent Imre, Gödöllő Füzesi Eszter – Szent Imre, Kecskemét "A" Tálas Kinga – Szent Imre, Kecskemét "A"
8. Magyar Anna – Szent Imre, B.gyarmat "A" 9. Szegedi Julietta – Szent Imre, B.gyarmat "A"
EGYÉNI EREDMÉNYEK:
I. korcsoport FIÚ:(4 csapat – 22 induló)
1. Janzsó Gergő – Szent Imre, B.gyarmat "A" 2. Kuris Konrád – Szent Imre, B.gyarmat "A" 3. 4.
Ferenc Ágoston – Szent Imre, Gödöllő Klein Máté – Szent Imre, Kecskemét
5. Homor Botond – Szent Imre, B.gyarmat "A" 6. 7. 8. 9.
Péter Gergely – Szent Imre, Gödöllő Kocsis Gergő – Szent Imre, Kecskemét Borsos Donát – Szent Imre, Kecskemét - EGYÉNI Péter Tamás – Szent Imre, Gödöllő
10. Csábi Milán – Szent Imre, B.gyarmat "A" 11. Bagyal Botond – Szent Imre, B.gyarmat "A"
II. korcsoport LÁNY: (6 csapat – 31 induló) 1. Ferenc Janka – Szent Imre, Gödöllő 2. Söröli Fanni – Szent Imre, Kecskemét "A" 3. Fodor Viktória – Szent Imre, Kecskemét "A" 4. Komáromi Gitta – Karolina, Vác - EGYÉNI 5. Sárközi Borbála – Szent Erzsébet, Esztergom 6. Szabó Lili – Szent Imre, Kecskemét "A" 7. Koppányi Boglárka – Szent Erzsébet, Esztergom 8. Erős Hajnalka – Szent Imre, Gödöllő 9. Czenczik Anna – Szent Imre, Kecskemét "B" 10. Szalai Panna – Szent Erzsébet, Esztergom
II. korcsoport FIÚ: (5 csapat – 28 induló) 1. Bálint Kristóf – Szent Imre, Gödöllő 2. Sipeki László – Szt. István, Mezőkövesd - EGYÉNI 3. Iacobut Ádám – Szent Erzsébet, Esztergom 4. Komajda Ádám – Szent Imre, Kecskemét 5. Babcsán Ákos – Szent Imre, Kecskemét
6. Orgoványi Bálint – Szent Imre, B.gyarmat "A" 7. Putz Máté – Szent Erzsébet, Esztergom 8. Péterfi Zoltán – Szent Imre, Gödöllő 9. Láng Bence – Szent Erzsébet, Esztergom 10. Csiktusnádi Kiss Marcel – Szent Imre, Gödöllő 11. László Márk – Szent Erzsébet, Esztergom
12. Homor Benedek – Szent Imre, B.gyarmat "A" III. korcsoport LÁNY: (9 csapat – 45 induló) 1. Árvay Hanna – Budai Ciszterci Szent Imre 2. Bátyi Fanni – Karolina, Vác 3. Kolozsi Eszter – Szent Erzsébet, Esztergom 4. Ferenc Emese – Szent Imre, Gödöllő 5. Deáb Júlia – Prohászka Ottokár, Budakeszi 6. Bartalis Borbála – Karolina, Vác 7. Pataki Noémi – Karolina, Vác 8. Csorba Zsuzsanna – Szent Imre, Kecskemét "A" 9. Mátó Réka – Budai Ciszterci, Budapest 10. Kiss Virág Angelina – Karolina, Vác
III. korcsoport FIÚ: (12 csapat – 52 induló) 1. Kovács Ferenc – Budai Ciszterci, Budapest 2. Farkas Botond – Budai Ciszterci, Budapest 3. Oláh Bendegúz – Karolina, Vác 4. Sárközi Balázs – Szt. István, Mezőkövesd 5. Varga Dávid – Karolina, Vác 6. Tuza Bálint – Szt. István, Mezőkövesd 7. Király Mihály – Szent Imre, Gödöllő 8. Várkonyi Balázs – Ward Mária, Budapest 9. Komjáti Botond – Piarista, Vác 10. Kovács Mátyás – Szent Imre, Gödöllő
IV. korcsoport LÁNY: (10 csapat – 42 induló) 1. Mateovics Eszter – Ciszterci Nagy Lajos, Pécs 2. Makrai Sára – Piarista, Vác 3. Dobránszky Laura – Szent Imre, Gödöllő 4. Manninger Luca – Piarista, Vác 5. Drobinoha Eszter – Karolina, Vác 6. Wild Zsófi – Szent Erzsébet, Esztergom 7. Kurinszky Anna – Szent Imre, Gödöllő 8. Virág Vera – Piarista, Vác 9. Döbrössy Orsolya – Piarista, Vác 10. Bálint Flóra – Piarista, Vác
IV. korcsoport FIÚ: (9 csapat – 47 induló) 1. Ferenc Domonkos – Szent Imre, Gödöllő 2. Petőházi Bence – Bencés Gim., Pannonhalma 3. Szabó Jakab – Bencés Gim., Pannonhalma 4. Hernády András – Ward Mária, Budapest 5. Bagyal Botond – Szent Imre, B.gyarmat "A" 6. Kaposi Jeromos – Bencés Gim., Pannonhalma 7. Biros Benedek – Bencés Gim., Pannonhalma 8. Rácz Levente – Karolina, Vác 9. Csorba Nándor – Szent Imre, Kecskemét 10. Parai Dávid – Ward Mária, Budapest
V. korcsoport LÁNY: (3 csapat – 19 induló) 1. Bartók Annamária – Szent Gellért, Budapest 2. – Ward Mária, Budapest 3. Szakács Eszter – Szalézi, Kazincbarcika 4. – Ward Mária, Budapest 5. Jurai Boglárka – Szent Gellért, Budapest 6. Sipos Annamária – Szent Gellért, Budapest 7. – Ward Mária, Budapest 8. – Ward Mária, Budapest 9. Danka Klaudia – Báthory, Nyírbátor 10. Svéda Beáta – Szent Gellért, Budapest
V. korcsoport FIÚ: (11 csapat – 53 induló) 1. Gyallai Máté – Vak Bottyán, Gyöngyös 2. Drozdik Csaba – Bencés Gim., Pannonhalma 3. Andrónyi Márton – Bencés Gim., Pannonhalma 4. Török Tamás – Bencés Gim., Pannonhalma 5. Szalai Dániel – Bencés Gim., Pannonhalma 6. Nényei Zsigmond – Piarista, Vác 7. Molnár Ákos – Ward Mária, Budapest 8. Szesztay Ágoston – Piarista, Vác 9. Borka Bálint – Bencés, Pannonhalma EGYÉNI 10. Hertelendy Barnabás – Szent Erzsébet, Esztergom
VI. korcsoport LÁNY: (6 csapat – 30 induló) 1. Bessenyei Boglárka – Szalézi, Kazincbarcika
VI. korcsoport FIÚ: (7 csapat – 35 induló) 1. Németh Bence – Bencés Gim., Pannonhalma
2. Galli-Hirling Borbála – Szent Gellért, Budapest 3. Forgács Klaudia – Szent Erzsébet, Esztergom 4. Sági Barbara – Piarista, Vác 5. Németh Imola – Piarista, Vác 6. Durugy Anna – Piarista, Vác 7. Szabó Dóra – Piarista, Vác 8. Homor Emese – Szent Erzsébet, Esztergom 9. Kun Orsolya – Egyetemi Gimnázium, Budapest 10. Sinka Cecília – Egyetemi Gimnázium, Budapest
2. Schumicky Vencel – Bencés Gim., Pannonhalma 3. Szita Levente – Szent Imre, Balassagyarmat 4. Kele Ádám – Bencés Gim., Pannonhalma 5. Kovács Mátyás – Ciszterci Nagy Lajos, Pécs 6. Farkas Levente – Egyetemi Gimnázium, Budapest 7. Seidl Máté – Szent Gellért, Budapest 8. Sárközi Bertalan – Egyetemi Gimnázium, Budapest 9. Balogh Bence – Bencés Gim., Pannonhalma 10. Rajki Dávid – Szent Gellért, Budapest
INDULÓK SZÁMA NEMENKÉNT, KORCSOPORTONKÉNT KORCSOPORT I. II. III. IV. V. VI.
LÁNY 33 fő 31 fő 45 fő 42 fő 19 fő 30 fő
ÖSSZESEN: 200 fő
FIÚ 22 fő 28 fő 52 fő 47 fő 53 fő 35 fő
ÖSSZESEN 47 fő 44 fő 73 fő 72 fő 39 fő 20 fő
237 fő
237 fő
23. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2016. 03. 18. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZAT: ARANY
EZÜST
BRONZ
1.
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium, Pannonhalma
4
3
2
2.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3
6
3
3.
4.
Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium, és Szakképző Iskola, Balassagyarmat Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
3
2
1
3
2
-
5.
Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét
2
2
4
6.
Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Vác
2
2
1
7.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
1
2
-
8.
Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Ált. Isk., Esztergom
1
1
4
9.
Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
1
1
3
1
1
1
1
-
3
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs
1
-
-
Vak Bottyán Katolikus Középiskola, Gyöngyös
1
-
-
Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, Budapest
-
1
1
Szent István Katolikus Általános Iskola, Mezőkövesd
-
1
-
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
-
-
1
Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Nyírbátor
-
-
-
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
Karolina Katolikus Általános Iskola az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Gyakorlóiskola, Vác Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika