Főtér Mátyus Imre: Mindenki médiája Felhasználók által létrehozott tartalmak a világhálón... 4

Szénási Miklós: Internet pont hu ....................................................   3 Főtér Mátyus Imre: Mindenki médiája    Felhasználók által létrehozott tartalmak a világhálón . ...............   4 Macskakő Balla D. Károly: Alkonyodik    Ellentétel ................................................................................ 9

Tartalom

Küszöb

Oláh András: idegenek    küszöböd előtt ...................................................................... 10 Cselenyák Imre: Szúnyogszonáta ................................................... 11 Kapualj Wiedemann Krisztina: Háló-mustra  ............................................... 15 Balogh Tibor: Színházat mindenki játszik    Beszélgetés Mádi Zoltánnal, a Csokonai Színház    önkormányzati biztosával  . ..................................................... 19 Tisztaszoba Áfra János: Digitális művészet Debrecenben    Beszélgetés Süli-Zakar Szabolccsal, a DNM művészeti vezetőjével .25 Árkádok Berta Erzsébet: CAD – pro és kontra    Dezső Zsigmond építőmérnök beszél a számítógépes    építészeti tervezésről . ............................................................ 30 Pláza Maksa Gyula: A paleotelevíziótól a neotelevízióig – és tovább  . ..... 35 Daróczy Bálint: A digitális televízió előzménye és lehetőségei  ...... 40 Nagy Tamás: Net and roll  .............................................................. 44 Lépcsők Szedlák Ádám: Gyors pizza és sumér hackerek    Neal Stephenson: Snow Crash  ................................................... 48

Szabó Attila: A tudat tudományának arcélei    – egy nemzetközi konferencia tanulságai –  . ............................. 53 Műhely Sándor Klára: Borotvaélen: blogoló politikusok  . ........................... 57

DISPUTA

Tatár Balázs János: Ide-oda-vissza    avagy a jelenlegi parlamenti pártok honlapján    való túrázáskor  . .................................................................... 51

Toronyszoba Vass Tibor: Netni vagy nem netni, @z itt a kérdés    (legalábbis netem)  . ................................................................ 62

1

E számunk szerzői:

Áfra János  egyetemi hallgató, Debrecen Balla D. Károly  költő, Ungvár Balogh Tibor  színikritikus, Debrecen Berta Erzsébet  irodalomtörténész, Debrecen Cselenyák Imre  író, Dorog Daróczy Bálint  PhD-hallgató, Budapest–Debrecen Maksa Gyula  médiakutató, Pécs–Debrecen Mátyus Imre  PhD-hallgató, Szeged Nagy Tamás  rockkritikus, Debrecen Oláh András  költő, Mátészalka Sándor Klára  nyelvész, Szeged Szabó Attila  PhD-hallgató, Debrecen Szedlák Ádám  egyetemi hallgató, Debrecen Szénási Miklós  újságíró, Debrecen Tatár Balázs János  egyetemi hallgató, Miskolc Vass Tibor  költő, szerkesztő, Miskolc Wiedemann Krisztina  újságíró, Debrecen A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u. 8–10. Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1. A folyóirat elektronikus formában olvasható: www.deol.hu

Médiapartnerünk: www.epiteszforum.hu

Debreceni Disputa V. évfolyam, 10. szám, 2007. október Megjelenik 1000 példányban

Főszerkesztő: S. Varga Pál Szerkesztőbizottság: †Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztők: Berta Erzsébet (Árkádok) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj)

DISPUTA

Anyanyelvi lektor: Arany Lajos

2

Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 581-800 E-mail: [email protected] Felelős kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 ISSN 1785-5152

Internet pont hu Szénási Miklós

közel hétszeresét tárolni képes dévédéről nem lehet elmondani jó szívvel, mert bár eldördült a startpisztoly, itt még erősen a történet elején állunk, ahonnan nem tudni még, mi lesz. (Már ha.) De minek is az anyag, ha az ideák világában minden ott van: wéwéwépont – és amit akartok. Valamikor a NASA, az FBI, a CIA együttesen nem rendelkezett olyan számítástechnikai eszköztárral, amilyet manapság felhalmozhat egy ügyesebb falusi iskola is, ha tudja az igazgató, kit kell felkérni, aki tudja, hogyan kell megírni a kakaóbiztos billentyűzettel ellátott gépecskéket megcélzó pályázatot. Ma viszont ma van. Amivel a fenti szervezetek rendelkeznek, az már a jövő. Vagy holnaptól a múlt. Az innovációnak van ugyan határa, de ahhoz képest, ahol állunk, még előttünk a pálya. Már rég nem gondolunk arra, hogy a videó megöli a rádiósztárt, vagy hogy a házasságokat az töri derékba, hogy apu (vagy az egyenjogúság jegyében anyu) iwiwezik. Természetes része az életünknek a számítástechnika, és internet nélkül el sem tudjuk képzelni a dimenziókat. Szőke kapitány az érdekünkben jóárasított mindent: kábeltévét és sávszélességet is. Neten telefonolunk, boldogulunk az e-mailekkel és adót is úgy vallunk, hogy felcsúszunk a hivatal honlapjára. A káposztába szánt húst ugyan még nem wifin keresztül daráljuk, de figyelembe véve az elmúlt negyedszázad digitális forradalmát, nincs mes�sze az idő, amikor minden utca és folyosó (de talán még az ég is Berlin felett) tele lesz gigantikus LCD-televíziókkal, mint a Szárnyas fejvadász haldokló világában. Kilincs helyett lesz majd pupillaszkenner, és a pizzafutár is úgy érkezik, hogy gépe elől el sem mozdul: csak üzenete villog majd, hogy ha éhes, user, töltse le.

DISPUTA Küszöb

M

ulatságos ma már arra gondolni, milyen válaszokat fogalmaztak a bulvárlapok levelező rovatának felelősei a kilencvenes évek első felében azokra az olvasói háborgásokra, melyeket főleg háziasszonyok írtak férjük mértéktelen internetezési szokásairól, hogyan dönti romba a családi életet az ember, aki éjjel a világhálón lóg karikás szemekkel és képeket nézeget, meg leveleket ír és néha újra indít, bosszankodik, mi van, ha vírusok veszélyeztetik a rendszer stabilitását, és arról álmodozik, hogy egy 486-es géppel (vagy majdan egy valóságos Pentiummal) men�nyivel jobb lenne szörfölgetni a virtuális térben, kisfröccsöt szörcsölgetve a nagy magyar éjszakában, mert túl lassan érkeznek a képernyőre a pucér nők és az információ, vagyis mindaz, amiből soha nem elég. Aztán megérkezett a herceghez a fehér nyúl: láttuk a moziban választani a Neo nevű fiatalembert a való meg a világ között, és a megvilágosodás képességével áldott vagy vert egyedek számára kiderült, hogy a mátrix fogságában élünk, és minden mozog, és nemcsak mozog, de túlzottan gyorsan is talán. Bár egy vezető komputerguru pár évvel korábbi nyilatkozata szerint a személyi számítógép mint olyan, totálisan érdektelen, arra felé fordulni és fejleszteni hasztalan, mégis megbizonyosodhattunk róla, mennyire elenyésző a távolság a Commodore 64 kazettás magnója és a mai laptopok között. Mármint időben. (Nem szólva a horizont fölé ágaskodó telefonokról: az akár 1 gigabájtnyi információ tárolására képes memóriakártya nem luxus ma már, és nem kell ahhoz Koenig parancsnoknak lenni az Alfa Holdbázisról, hogy úgy beszéljünk a szomszéddal, akkor most van vagy nincs kapás, kerül-e erre halőr, hogy akár csodálhatjuk egymás arcának rángásait is, nemcsak a másik éteri hangját.) Ez a látvány. A forma. A tartalom pedig a kosár alján csapkodó néhány hal, mely hirtelen növekedésnek indul és képes lesz tömegeket jóllakatni. Mi digitalizálni akarunk. A könyveket, a képeket, a történelmet, az irodalmat, a tudományt, a szexet és az exet és a privát texteket, mindent, ami volt, van és lesz. Az már csak elgondolkodtató és mellékes körülmény a folyamatos fejlődés frontját figyelve, hogy míg százból száz esetben a cédére archiválási szándékkal égetett csekély 700 megányi információ eddigi ismereteink szerint képes kitartani akár ezer vagy ki tudja hány évig is, addig ugyanezt az ennek az adathalomnak

3

Mindenki médiája Mátyus Imre DISPUTA Főtér 4

Felhasználók által létrehozott tartalmak a világhálón „E� a s�ép a� internetes anarchiában. Bárkinek joga van megmutatko�ni önnön teljes jelentéktelenségében. És minthogy a jelentéktelenségek milliói statis�tikailag nagyon is jelentős valamivé adódnak öss�e, a tudós megnyugodhat. Olyan pillanatfelvétel birtokába jutott, mely sokat elárul a magány és a névtelenség oko�ta mai tragédiákról.” (Umberto Eco)

Umberto Eco 1995-ben, a L’Espresso hasáb- tot hozott létre, mégpedig éppen a felhaszjain megjelentetett tárcájában arról tu- nálók bevonásával. A társadalomtudomádósít, hogy egy férfi saját internetes ol- nyos kutatások egyik kutatási területe dalán tette közzé a vastagbeléről készült éppen ezen változások vizsgálata. Ahhoz fényképeket. A szerző személyes „lélekta- azonban, hogy az aktív médiahasználat és ni drámát” sejt az eset hátterében – egy a tágabb értelemben vett médiaszövegek/ hétköznapi ember vívódását, aki nem tud médiatartalmak felhasználó oldali felhalmáshogyan kiemelkedni környezetéből. mozásáról beszélhessünk, látnunk kell azt Eco egy olyan jelenségre mutat rá, mely az az utat, amelyet az internettel kapcsolatos internet széles körű elterjedésével minden- társadalomtudományos kutatás az elmúlt napossá válik: az egyén törekvéseire az in- csaknem másfél évtizedben bejárt. dividuummá válás érdekében. Ha feltételezzük, hogy a tárcában em- Quo vadis Internet Studies lített Mr. X (akinek ilyetén megjelölésével Eco még egyszer kijátssza a feltételezett Az internet studies gyűjtőfogalom; a vinévtelenség és arctalanság ütőkártyáját) lágháló társadalomtudományos vizsgálakorábban valóban a társadalom észrevét- tának interdiszciplináris diskurzív tere. len tagjaként tengette mindennapjait, s Hasonlóan az olyan, diszciplinárisan nem a fenti praktikus fogással kívánt kiemel- körülírható kutatási területekhez, mint kedni a névtelen tömega kommunikáció- és méAz internet studies ből, azt is mondhatjuk: diatudomány, az internet kulcsa […] az a felMr. X láthatóvá vált a társtudies középpontjában tevés, mely szerint az sadalom számára. Láthasem egységes vizsgálati, internet megjelenése tóságának kulcsa pedig a értelmezési modellek, teés használatának szémédiareprezentáció. Léteóriák és módszertani gyales körű elterjedése zésének, különlegességékorlatok állnak, hanem fontos és értékelhető nek bizonyítékai az áltamaga a kutatás terepe, változásokat indukál a la közzétett fényképek és az érdeklődés tárgya jetársadalomban. természetesen a jelensélöli ki határait. A világget dokumentáló, tovább háló működése, trendjei, tárgyaló média visszhangja. Mr. X megje- eseményei egyaránt megjelennek többek lent a társadalomban, kiemelkedett az arc- között a politikatudomány, a közgazdatalanságból, hullámokat vetett. ságtan, a szociológia, az antropológia, a A fenti anekdota különösen értékes pszichológia, illetve a filozófi a érdeklődészámunkra, hiszen jól példázza azokat si terében, s adott jelenségekre alkalmaaz egyéni és kollektív törekvéseket, me- sint minden megközelítés eltérő értelmelyek az utóbbi néhány évben mind globá- zést adhat. lis, mind lokális/regionális szinten jellemAz internet studies kulcsa tehát az a zővé váltak az internethasználat kapcsán feltevés, mely szerint az internet megje– tekintve a felhasználók által létrehozott lenése és használatának széles körű elterinternetes tartalmak egyre növekvő szá- jedése fontos és értékelhető változásokat mát. Az új elektronikus médiaként is szá- indukál a társadalomban. A vizsgálódámon tartott internet a hozzá fűzött remé- sok köre kiterjed a felhasználói gyakorlat nyek egy részét már beváltotta. Ha teljes statisztikai/demográfiai jellegű dokumenegészében még nem is demokratizálta a tö- tálására, a biztonsági és jogi kérdések tármegkommunikációt, új diszkurzív tereket, gyalására, az online (hálózati) közösségek alternatív hírforrásokat és újfajta kínála- és a kultúraalkotás vizsgálatára, illetve

DISPUTA Főtér

az online kommunikáció sajátosságainak, mányozására helyeződött át. A fő feladattrendjeinek és hatásainak értelmezésére. tá az internet felhasználási lehetőségeinek, Wellmann (2004) felfogásában az illetve felhasználók mennyiségi növekeinternet studies központi kérdései és do- désének dokumentálása vált. Akadémimináns diskurzusai szempontjából három ai és kormányzati kutatásokon kívül nagy korszak határozható meg, melyeket azon- hangsúlyt kaptak a gazdasági szervezetek ban már megelőzött a szoáltal kivitelezett, széles A mobilkommunikáció, ciális hálózatok elmélete, körű felmérések. A kutaa személyre szabható melyről az 1970-es évek tások e korszaka elsősorhálózati alkalmazások, óta számos értekezés szüban az internethasználat valamint a különböletett. és a felhasználók demogző közösségek dinaAz internet tanulmáráfiai jellemzői közötmikájának vizsgálata nyozásának első korszakati összefüggések vizsgáképezi a társadalomtuként az 1990-es évek kölata szempontjából volt dományos vizsgálódás zepétől nagyjából 1998-ig gyümölcsöző. Az interlegfőbb körét. tartó időszak tekinthető. netpenetráció mértékének Ez az éra még jórészt a taelemzése során különösen lálgatások, az elméleti értekezések korsza- fontossá vált a világhálónak a különböző ka volt. A világháló kilépett abból a stádi- etnikai, illetve emigráns csoportok tagjaumból, hogy pusztán akadémiai és katonai inak kapcsolattartásában, közösségépítécélokat szolgáljon, és a ’90-es évek dere- sében játszott szerepének, lehetőségeinek kán bekövetkezett dot.com boom az üzle- dokumentálása. Szintén erre az időszakti szférát is becsatolta a felhasználók so- ra tehető a számítógép által közvetített rába. Ezt a korszakot elsősorban a végletes kommunikáció (CMC – Computer-mediated megközelítések jellemezték. Többen új fel- Communication) vizsgálatának első hulvilágosodást reméltek a technológia cso- láma, melyben társadalmi és gazdasági dájától – a világ megújulását, a demokrá- kérdések egyaránt megjelentek (Herring cia kiteljesedését (Rheingold 1994, Turkle 2004). 1995). Szép számmal akadtak olyanok is, Napjainkban zajlik az internet társaakik a világháló kialakulásában elsősorban dalomtudományos vizsgálatának harmaegyfajta gazdasági/hatalmi átrendeződést, dik szakasza. A korábbi évek felmérési újfajta ismeretekkel rendelkező elit kiala- adatainak felhasználásával most fókuszálkulásának fenyegetését látták. E megkö- tabb, elméleti téren megalapozottabb és zelítések napjainkig tartó részletesebb elemzésekre A világhálót korábban hatását érhetjük tetten a nyílik lehetőség. A széuraló statikus, zömé„digitális-”, illetve „tudásles körű felmérésektől a ben textuális tartalszakadék” kérdéskörének kisebb csoportok, jelenmak helyett (…) a tárgyalása kapcsán (lásd ségek tanulmányozása felhasználók által léttöbbek között: Winner felé tolódott a kutatások rehozott tartalmak 1995, Castells 1996, 2001, hangsúlya. A mobilkomsúlynövekedése taEvers 2002). Az internet munikáció, a személyre pasztalható. korai teoretikusai anélkül szabható hálózati alkaligyekeztek értelmezni a mazások, valamint a küjelenséget, hogy számításba vennék a tár- lönböző közösségek dinamikájának vizssadalomtudományos vizsgálódás rendsze- gálata képezi a társadalomtudományos rét. Az értelmezés kizárólagos kereteként vizsgálódás legfőbb körét. Wellman (2004) az interneten történtek szolgáltak, több- megjegyzi, hogy a korábbi, kisebb csopornyire figyelmen kívül hagyva az online, il- tok egyedi igényeinek megfelelően készíletve offl ine társadalmi folyamatok közötti tett, a közösségen belüli kapcsolattartást szoros és kölcsönös összefüggéseket. A ké- elősegítő úgynevezett groupware-ek mára sőbbi kutatások azt mutatták, hogy sem az átalakultak globális szociális hálózati alkalutópikus, sem a disztópikus jellegű feltéte- mazásokká, így valójában kisebb, individulezések nem igazolódtak. alizált hálózatok összekapcsolódásából létAz internet társadalomtudományos rejövő hálózatról beszélhetünk az internet tanulmányozásának második szaka- esetében. Az utóbbi öt év technológiai fejsza nagyjából 1998 és 2003 közé tehető. lődésének irányvonalát az online kommuEkkor indult meg a világháló szisztemati- nikáció tekintetében két jelenség hatákus tanulmányozása, az empirikus adat- rozta meg: a szélessávú hozzáférés (broad gyűjtésre alapozott értelmezés folyamata. bandwith) elterjedése, valamint különböA hangsúly a felhasználói gyakorlat tanul- ző, a böngészők felületén keresztül elérhe-

5

DISPUTA Főtér

tő, integrált CMC alkalmazások elszaporodása. Ez részben a multimédia tartalmak számának rohamos növekedésében, részben pedig a személyközi kommunikációt lehetővé Hivatkozott irodalom tevő infokommunikációs eszközök szélesebb körű Anderson, Chris (2007): Hos�kihasználtságában érheszú farok – A végtelen választék átírja az üzlet szabályait. tő tetten. Budapest: HVG Könyvek. A társadalomtudoEvers, Hans-Dieter (2002): mányos vizsgálatnak „Knowledge Society and akár egy újabb korszaKnowledge Gap.” kát is hozzáfűzhetnénk http://www.uni-bielefeld. de/soz/iw/pdf/evers_2.pdf Wellmann felsorolásáHozzáférés: 2007. szeptemhoz, hiszen az utóbber 12. bi három évben széles Herring, Susan C (2004): körben népszerűvé vált „Slouching toward the blogok és az ezek közötordinary: current trends in computer-mediated ti kapcsolódásokból kicommunication.” In: alakuló diszkurzív tér, New Media & Society. a blogoszféra működése Vol6(1):26-36. London: Sage újabb kérdéseket vet fel. Publications. E kérdések részben az Lessig, Lawrence (2005): Szabad kultúra – A kreativiinternet médiajellegével tás természete és jövője. kapcsolatos pontokban Budapest, Kiskapu. (szerepek, intézmények, McLuhan, Marshall – források hitelessége), Barrington Nevitt (1972): részben pedig az egyéTake today: The Executive as Dropout. New York: Harcourt nek és közösségek önleBrace Jovanovich. írásainak, önmeghatároMcQuail, Denis (2002): A tözásainak értelmezésében megkommunikáció elmélete. jelentenek kihívást. (A Budapest, Osiris. blogokkal kapcsolatban l. O’Reilly, Tim (2005): „What Is Web 2.0 – Design Patterns még Sándor Klára írását and Business Models for the a lapszámban – a szerk.) Next Generation of SoftAz online vagy virtuáware.” http://www.oreilly. lis közösségek kutatása com/pub/a/oreilly/tim/ kapcsán pedig egyre nanews/2005/09/30/what-isweb-20.html?page=1 Hozzágyobb teret hódít magáférés: 2007. március 9. nak a kollaboratív projektek (pl. szabad szoftver mozgalom, nyílt forráskódú fejlesztések) és revitalizálódó civil kezdeményezések (pl. politikai/gazdasági aktivizmus, önszerveződés) vizsgálata. Ezen a ponton kell kitérnünk bizonyos terminológiai változásokra, melyek az utóbbi néhány évben az aktív internethasználók technikai és gazdasági diskurzusainak központjában is megjelentek.

6

Második eljövetel? A web 2.0 kifejezés az utóbbi pár év egyik kulcsszava volt az internet kapcsán. A fogalom jobbára a hálózat professzionális felhasználói között terjedt el és gerjesztett vitákat, melyek mind a mai napig tartanak. A terminust sokan pusztán felkapott marketingfogásként értékelték, de közelebbről

szemlélve a jelenséget a világhálót létrehozó alapvető célkitűzések beérésének egyik jeleként fogható fel. A web 2.0 – nevével ellentétben – semmiféle technikai újítást nem hozott magával. A tipikusan e fogalom mögött felsorakoztatható alkalmazások alapjául szolgáló informatikai megoldások (elsősorban adatbázisrendszerek, fájl- és multimédia-megosztó alkalmazások) ugyanis már korábban rendelkezésre álltak. Előtérbe kerülésük alapját a szélessávú internetelérések számának növekedése teremtette meg, e növekedést pedig több helyütt a politikai és gazdasági szektor gerjesztette. Mit is jelöl akkor a web 2.0? Egyrészt azt a folyamatot, mely során az internet megjelenítő eszközből felhasználói és fejlesztői platformmá válik, másrészt az ezzel együtt járó szolgáltatói és felhasználói attitűd megváltozását. A világhálót korábban uraló statikus, zömében textuális tartalmak helyett (melyeket elsősorban a politika, a gazdaság és a média professzionális személyzete hozott létre) a felhasználók által létrehozott tartalmak súlynövekedése tapasztalható. Sok esetben nem maga a számítógép válik az alkotás eszközévé, hanem a világháló szolgáltatásai, az egyén pedig már nemcsak befogadóként foglal helyet a monitor előtt, hanem aktív résztvevője a hálózat gyarapításának. A web 2.0 emellett bizonyos alkalmazások dominánssá válásaként is leképezhető. Tipikusan ilyennek tekinthető a kollaboratív tudástárként működő Wikipedia, a kontextusérzékeny reklámokat biztosító Google AdSense, a Flickr, a YouTube, illetve a különböző blogok. A statisztikák szerint a 2006-os év abszolút nyertesei épp a web 2.0 alkalmazások, melyek sikere és fejlődése töretlennek tűnik. Ha közelebbről szemügyre vesszük az alkotó/hozzájáruló felhasználó elképzelését, azt találjuk, hogy maga a világháló alapító atyjaként számon tartott Tim Berners-Lee is alapvető céljai között szerepeltette az olvasható/írható (read/write) hálózat megalkotását. Egy 2005-ös BBC-interjúban arról számol be, hogy valójában a blogoszféra kialakulása, a felhasználók által generált tartalmak bővülő köre egybecseng eredeti elképzeléseivel a világháló kapcsán. Fontos ismérvként emelhetjük még ki a szemantikus web fogalmát, mely azonban jóval megelőzi a web 2.0-t evangelizáló vitákat. A terminus és az alapvető elképzelés ismét csak Tim Berners-Lee nevéhez kapcsolódik. Berners-Lee eleve olyan számí-

DISPUTA Főtér

tógépes hálózat kialakítását tűzte ki célul, ja a címlapon, mintha csak egy digitalizált melyben a tartalmak az alapvető össze- videofelvételt nézne. kapcsolódást lehetővé tevő hyperlinkeken Denis McQuail (2002) a tömegkommukívül valamilyen tartalmi jellemző alap- nikáció változásairól szólva az új elektroján is összekapcsolódnak. A szemantikus nikus média kapcsán felhívja a figyelmet web célja tehát a világhálón fellelhető in- arra, hogy az internet olyan publikáciformációk olyan tartalomós lehetőségeket nyújt a A változások a profeszorientált egységekbe való felhasználóknak, melyek szionális média herendezése, melyeket nemhosszú távon átrendezik a gemóniájának megcsak a felhasználói szánkialakult médiafelfogást. törésében, illetve a dék (linkek létrehozása), A változások a professziomédiában hagyomáhanem automatizált eszkönális média hegemóniájányosan betöltött szezök is képesek feldolgozni. nak megtörésében, illetve repek (pl. kiadó, szerE kulcsszavakra, címkékre a médiában hagyományokesztő, szerző) és a épülő rendszer természesan betöltött szerepek (pl. fogyasztó közti hatátesen csak egységes techkiadó, szerkesztő, szerző) rok erodálódásában jenikai feltételek meghatáés a fogyasztó közti halentkeznek. rozásával építhető ki – így tárok erodálódásában jeérhető el, hogy a hálózati lentkeznek. A sajtó és a alkalmazások felismerjenek és bizonyos is- „klasszikus” elektronikus média zömmel mérvek alapján közös csoportokba sorolják passzív befogadásra kárhoztatott fogyaszaz információkat. A web 2.0-ás alkalma- tója médiatartalmak alkotójává léphet elő. zások nem vártak a standard kialakításá- A jelenség előképét a televízió és rádió kapra – saját kereteiken belül megoldották a csán McLuhan és Nevitt (1972) is tárgyaltartalmak kategorizálását és többnyire az ja, itt azonban a fogyasztó producerszerepe ezek alapján való keresés lehetőségét is fel- elsősorban a médiumok, illetve médiatarkínálják a felhasználóknak. talmak kiválasztására korlátozódik. Új tarFentiek alapján a web 2.0-t tarthat- talom létrehozására nincs módja. Hasonló nánk a világhálóval kapcsolatos eredeti elképzeléseket találunk a gyártó (producer) elképzelések megvalósulásának is. A rá- és fogyasztó (consumer) angol megfelelőiaggatott címke azonban kijelöl valamiféle nek összevonásából keletkező prosumer kikorszakhatárt, mely részben a szolgáltatá- fejezés hátterében is (Toffler 2001). Toffler sok, részben pedig a felhasználói attitűdök elképzelése szerint a fogyasztók alapveés gyakorlatok szemszögéből a korábbiak- tő szükségleteinek kielégítését követően tól eltérő helyzetet teremt. A klasszikus a gazdaság szereplői a személyre szabott médiaintézmények és az ezekhez kapcso- áruk tömegtermelésére helyezik a fő hanglódó szerepek megváltozása immár vissza- súlyt. vonhatatlannak tűnik. Alkotok, tehát vagyok Az év embere a tükörben Az ifjúsági szubkultúrák/csoportkultú2006 decemberében a Time Magazine szo- rák vizsgálata kiemelt helyen szerepelt kás szerint megválasztja az év emberét – az 1970–80-as évek kultúrakutatásában. azt a személyt, aki az elmúlt naptári évben A cultural studies e téren felmutatott eredvalamilyen szempontból kiemelkedő hatást ményei között szerepel annak megállapítágyakorolt a társadalomsa, hogy a fogyasztói tár…a digitalizálás és a ra. A korábbiaktól eltérősadalom fiataljai számára a technológiai konveren a lap szerkesztői nem fogyasztás folyamata nem gencia nem számolja egy meghatározott szeér véget a javak birtokbafel a korábbi kommumélyt, hanem az internetvételével. Willis (1990) ránikációs eszközökhöz használókat jutalmazta a mutat, hogy a korábban a kapcsolható médiaforcímmel. A Time aktuális magas-/ elitkultúra jellegmákat, hanem folyaszámának címoldala éppen zetes vonásaként számon matosan referál rájuk, ezért egy Apple iMactartott szimbolikus kreafelhasználja, összekapet ábrázol, monitorán a tivitás a mindennapi életcsolja őket. YouTube videomegosztó ben is megjelenik. A fiata(amelyet az „év találmálok az általuk fogyasztott nyának” választottak) szabványos ablaká- használati cikkeket (pl. ruhák, kiegészíval, melyben ezúttal egy tükröződő felület tők, magazinok) egy új kreatív folyamat látható – a lap vásárlója saját magát láthat- alapanyagának tekintik, s ezek átalakítá-

7

sával az eredetitől eltérő jelentéseket hoznak létre. A fiatalok fogyasztói gyakorlatát teljes mértékben tudatos és aktív folyamatként kezeli – a megszerezni kívánt javak kiválasztása és azok átalakítása egyaránt szerepet játszik identitásuk megalkotásában. Ez a fajta aktív fogyasztói gyakorlat tetten érhető a médiafogyasztásban is, a tartalmak átalakításához, újraértelmezéséhez ugyanakkor a világháló a korábbiaknál jóval tágabb teret kínál. A digitalizálásnak köszönhetően a korábban más-más kommunikációs csatornán működő médiumok egyetlen eszköz, a számítógép segítségével kezelhetővé, szerkeszthetővé válnak. A hálózati eszközök fejlődése azonban már ezt a lépést is maga mögött tudhatja. Amint arról a web 2.0 kapcsán szó volt, maga az internet vált a digitális médiaszövegek létrehozásának egyik legfontosabb platformjává. A világháló médiumjellegének hangsúlyozásakor fontos kiemelni, hogy a digitalizálás és a technológiai konvergencia nem számolja fel a korábbi kommunikációs eszközökhöz kapcsolható médiaformákat, hanem folyamatosan referál rájuk, felhasználja, összekapcsolja őket (McQuail 1996). Saját digitális terében lehetőséget kínál e tágabb értelemben vett szövegek másolására, rekontextualizálására, átalakítására, s ezáltal új tartalmak létrehozására. Lawrence Lessig (2005) felfogásában e lehetőségek a kreativitás megnyilvánulásának szélesebb horizontját tárják a felhasználók elé, ezzel tartva életben napjaink remix kultúráját, mely éppen a meglévő produktumok átalakításával teremt új minőséget. Szerinte a kultúra fejlődésének

DISPUTA Főtér

Rheingold, Howard (1994): „The virtual community: finding connection in a computerised world.” In: Hugh Mackay – Tim O’Sullivan (szerk.) (1999): The Media Reader: Continuity and Transformation. London: Sage Publications, 273–286. Toffler, Alvin (2001): A harmadik hullám. Budapest, Typotex. Turkle, Sherry (1995): „Identity int he age of the Internet.” In: Hugh Mackay – Tim O’Sullivan (szerk.) (1999): The Media Reader: Continuity and Transformation. London: Sage Publications, 287–305. Wellman, Barry (2001): „The Rise of Networked Individualism.” In: Keeble, Leigh (ed.): Community Networks Online. London: Taylor & Francis. Wellman, Barry (2004): „The three ages of internetstudies: ten, five and zero years ago.” In: In: New Media & Society. Vol.6(1):123– 129. London: Sage Publications. Wellman, Barry et al (2003): „The Social Affordances of the Internet for Networked Individualism.” In: Journal of Computer-mediated Communication. Vol.8(3). http://jcmc.indiana.edu/ vol8/issue3/wellman. html#tech. Hozzáférés: 2006. május 9. Willis Paul E. (1990): Common Culture: Symbolic Work at Play in the Everyday Cultures of the Young. Milton Keynes: Open UP. Winner, Langdon (1995): „Who will be in cyberspace?” In: TNO September 1995. http://polaris.gseis.ucla.edu/ pagre/tno/september-1995. html. Hozzáférés: 2005. március 24.

8

természetes és szükséges része a meglévő elemek átalakítása, újragondolása. A hosszú farok vége A web 2.0 alkalmazások a felhasználói oldalon keletkező tartalmak egyre növekvő számát eredményezik, melyeket sokszínűség jellemez, lévén előállítóik saját igényeiknek megfelelő produktumokat igyekeznek közkinccsé tenni. Ez a széles választék pedig potenciálisan átalakíthatja a jövő gazdaságát. A jelenség leírására az utóbbi időben egy, a statisztika területéről érkező fogalmat alkalmaznak, ez pedig a hosszú farok (long tail). A hosszú farok teóriáját a blogokra alkalmazó Chris Anderson (2007) kimutatta, hogy a számtalan blog közül csak igen kevés bonyolít számottevő forgalmat és mutat széles körű beágyazottságot a blogoszférában (magyarán sok másik oldal kapcsolódik hozzájuk linkjeivel) – ezek „árnyékában” hosszú farokként nyúlik el több millió alacsonyabb látogatottságú és becsatornázottságú oldal. Arra is rámutat, hogy a hosszú farokban található, kisebb érdeklődésre számot tartó, valószínűleg speciálisabb tartalmakat nyújtó oldalak együttesen meghaladhatják a csúcsblogok (piacvezetők) látogatottságát. Anderson szerint „[h]a a XX. századi szórakoztatóipar a sikertermékekről szólt, akkor a XXI. századi a rétegalkotásokra fog épülni” (Anderson 2007, 29.). A gazdasági siker egyik lehetséges forgatókönyve tehát várhatóan a rétegízlés kielégítésében van. A világháló felhasználók által létrehozott tartalmai e tekintetben jó példával szolgálhatnak, még ha egyelőre nem a gazdasági igények dominanciája hozza is létre a tartalmi sokszínűséget. Az új elektronikus média pedig láthatóan nem csak elvesz/átvesz a hagyományos médiumoktól – ő maga is ezek lehetséges forrásává válik. Számos esetben találkozhattunk már azzal, hogy egy, a világhálón ismertté/népszerűvé vált személy, esemény, médiaszöveg megjelent más médiumokban is (hogy csak néhány példát említsünk, ilyen Uhrin Benedek, Szalacsi Sándor vagy épp napjaink egyik legnépszerűbb blogszerzője, Perez Hilton). Úgy látszik tehát, hogy az új média változásai hatással vannak a társadalomra és annak minden szegmentumára, s nem utolsósorban a médiával kapcsolatos korábbi feltételezéseink átgondolására késztetnek.

De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél! Töröld le nyúzott arcodról a vért. Merítkeztél a sárban, s az elég. A kínok mélyén toportyán keresgél – lehet még lélek súlyosabb a testnél –, s a kínált koncot kéjjel rágja szét, akár ha tudná jósolt végzetét ezen a bűnnel szembesítő estén. És mégse nézz ma félve ordasokra, mert élni fog, mit szomjuk élni hagy, és halni kész, mit gyomrukba temetnek.

Balla D. Károly

Alkonyodik

Csak könnyűséget hord el éjek sodra. Te légy azon, hogy súllyal megmaradj. S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek.

Ellentétel S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek, s ha jajszód fogytán, nyögnek majd a fák, s hited ha elhagy, kétely foga rág, miközben vársz a végleges kenetre. S ha bűnöd nem volt, nem lesz, aki megvet, s ha kincsed nem volt, elkerül a vád, s ha véred elfolyt, érdemelt halált is kérhet rád a hitre tért eretnek.

S ha gyermeked hal, elkerül a gyász. S ha angyal vagy, az ördög mond fohászt a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg.

A szerző 2004 óta dolgozik szonett-projektumán. Ennek keretében Pilinszky János alkotói nagysága előtt tiszteleg azzal, hogy a költő Két szonett című ikerversét két szonettkoszorú mesterszonettjének tekinti és ezekhez írja meg a „hiányzó” kétszer 14 verset. Lapunk kezdettől nyomon követi munkáját, az első sorozat 14 szonettjét lapunk 2005/01., 2005/05., 2005/07–08., 2005/10., 2006/3., 2006/6. és 2007/3. számában közöltük, most pedig a második koszorú 1. és 2. versét adjuk közre.

DISPUTA Macskakő

S ha veszni kész vagy, irgalom aláz, s ha nyernél mégis, tétet nem találsz, s a szűz ha szánna, úgy a céda vet meg.

9

Oláh András

idegenek aznap mellém ültél a vonaton könyököddel oldalba böktél lázas ügyetlenséggel mesélni kezdtél nékem – ismerős-idegennek – hogy közénk szivárogjon a végtelen s hogy megszállhasd őrizetlenül hagyott lelkemet később félrebillent fejjel szundikáltál éreztem arcomon bizsergő hajad s láttam ahogy a zakatoló sínek messze röpítették álmodat… másnap egy kávéház teraszán cigarettafüst kékje didergette az arcodat – s te átnéztél rajtam: lettél köznapi árulóm azon a zsúfolt kérdésű-délutánon mikor végleg folyóba dőltek a közöttünk épült hidak

küszöböd előtt

DISPUTA Macskakő

küszöböd előtt toporogtam Uram remélve hogy egyszer magadhoz ölelsz de látom: neked is könnyebb nélkülem hagyod hogy a hétköznapok gravitációjának foglyaként befalazva éljek – mert még mindig nem vagyunk egészen egymásra hangolva

10

év elején elkészült a páratlan Szidóni. Tíz óra körül a csengő ébreszt: nem lehet, hogy ő. Holnapra várjuk. De mégis ő. Hallom a hangját. Előjövök. Pisti az, a testvérem. Nyolc éve láttam utoljára. Félhosszú a haja, így sose viselte, és hegyesebb lett az orra, kékebb a szeme, beesettebb a képe. − Ja, így laktok? − jönmegy, drága sportcipő rakosgatja a lábát. − Ja, emlékszem, jól berendezkedtetek. Nem változtál sokat, Imi! Ja, gyerek is van? Jó. Jó. Hadd nézzek ki az ablakon. Ja, hasonlít. Jó. Jó. − Rita feléje nyújtja Balázst, na, megfogod? − A, nem, nem! − Izmos a vádlija, a tánc kimunkálta. − Gyere, Imi, hozzuk fel a cuccomat. − És látom benne a saját torzómat, olyan, mint én, csak… Befordulunk az újpesti villamos remiz mellett, a kerekek keramitkockákon pattognak, különös, zakatoló hangot adva, mintha négy apró géppuska kerepelne alattunk. Emlékszel, mondom, itt mindig elkezdtük skandálni, hogy Chinoin utca meg Anonimusz utca, ráillett erre a zajra. − Ja, tényleg! Imre bácsi zsigájában. − A Széchenyi téren kiszállunk, az épületnek már nyoma sincs. Keresgélünk, megtaláljuk az alapjait. − Ez az, megismerem a betonpadlóról. Így még kisebbnek tűnik. − Mindössze háromszor három méter volt a kulipintyó, anyám háromezerért vette a barátnőjétől, Terikétől. Én csak pár nyarat töltöttem itt, de te két évet is laktál benne. − Elhanyagolt a környezet, te, itt semmi se változott. − Mire számítottál? Nézd, az ott a Szúnyog mozi. Pár évvel ezelőtt jártam benne, próbáltunk az Aréna együttessel. Jól vezet, állapítom meg, döglesztően néz ki a hollywoodi napszemüvegben. Rácsap a volánra, belefog. − Te, azért kemény volt. Meg hülye is voltam. Ha a saját utamat járom, lehet, többre jutok. Először vidéken laktam egy magyar papnál, Pennsylvániában. Barátságosak voltak arrafele az emberek. Ja! Megismerkedtem egy kiscsajjal is. Vasárnap reggel megjelent kocsival a parókia előtt. Érted? Hozzám jött, elvitt Bowlingozni. Engem, a csóró magyart, és még angolul se tudtam. Sokkal jobban kellett volna értékelni, és megmaradni ott, ma már farmer lehetnék. De nem, én mentem a haver után, aki nem akart vidéken maradni. Ide-oda hányódtam. Csak pár hónapot dolgoztam, Pittsburghben a szakmámban. Aztán leépítettek egy csomó esztergályost, velem együtt, segélyen éltem. Nemsokára New Jerseybe kerültem, egy kera-

Cselenyák Imre

Kényelmetlen ez a bőr, amiben tárolom magam. A nagy kérdésekkel pedig ideje farkasszemet nézni. Krisztus jókora fórban van. Úgy bizony. Ő harminckét évesen befejezte, én most eszmélek. Mit lehet még itt tenni? Húsz évig csak gügyögtem és cseperedtem. Akkor hirtelen seggbe rúgott Ábrándádám, tizenkét eszelős esztendőt loholtam át, hagytam magam mögött. Tizenkétszer háromszázhatvanöt este azzal a hittel hajtottam párnára a fejemet, hogy eljön az én időm, a diadalmas nap, amikor az éter hullámain át árad, a bakelitlemezek barázdáiból tör, szárnyal elő az én énekhangom, és tátott szájjal fülelnek ők a negyediken, meg ők a vonatfülkében, meg ők a liget fái alatt, meg ők a vízparton, az esztergapadok mellett, a volánok mögött, s szájuk füttyre áll… Talányos, pelenkaszagú a nyár. Hol vagyok? Csupán erre tudom a pontos választ. Itt a Kémia 1-ben, a Kőbányai úton. Harminckét éves, hangja-szakadt rockénekes, aki ismét tanult szakmájában dolgozik, három műszakban, egy bitang nagy gyár mélyén, az éjszaka közepén. Vérzek és fájok, és megragadom a zsákot, feltépem a varrást, a lúgot bele zúdítom az autoklávba. Forog a keverő, sántán döccen egy ponton a ferde tengely, azonos időközökben, s ez már ritmus, és búg a motor, surrog az ékszíj, sivítva énekelnek az ipari centrifugák: monoton zene, de zene. Pláne egy rockénekesnek! A fog kocogva ellenpontozza a ritmust, az agy dallamot illeszt a hangzavarra, amely mégis harmónia, csak vájt fül kell hozzá. Félhét múlt valamivel, amikor beteszem magam mögött otthon az ajtót. Jellegzetes babaszar és hintőpor émelyítő szaga csap az orromba – megszokás dolga. Nőm a nagyszobában eteti Balázst. Ül az ágy sarkán, formás fejű, dús hajú kisfiam bal karján hever, akár egy vekni kenyér, eléjük kerülök: gyermekem szívja derekasan a cumisüveget, arcán koncentráltság. Nézd, úgy szív, hogy bepárásodik a szeme, mondja Rita. Az éjszakás műszak után le kell feküdnöm, így cselekszem, elvonulok a kisszobába, párom a gyermekkel addig a nagyszobában él. Hát így vagyunk mi, a Füredi lakótelepen, a negyvenhat négyzetméteres, hetedik emeleti panelban. A keserűség fölszívódott, a méreg mézzé szublimálódik bennem, sokat bírok, és mindig győz az optimizmusom. Minden okom megvan rá, ez

DISPUTA Macskakő

Szúnyogszonáta

11

DISPUTA Macskakő 12

mikus műhelyébe. Az se tartott sokáig, teherautó-sofőr lettem egy építővállalatnál, New Yorkba szállítottunk betont, téglát meg ilyesmit, nagyon oda kellett figyelni. Pont megint munkanélküli voltam, amikor hívott a Seres Laci, hogy menjünk át Kaliforniába. Úgy képzeljétek el − Hátra is pillant, ahol Rita ül, mellette hordszékben két hónapos fiam −, egy furgonnal átszeltük az Egyesült Államokat. Mint a filmekbe. Los Angelesben munka várt, azt előre letelefonáltuk. De hamar befuccsolt. Akkor jött a legnehezebb időszak. Hónapokig nem volt melóhelyem, már el is döntöttem, hogy haza jövök, de még repülőjegyre se futotta. Kínomban azt találtam ki, hogy visszamegyek a keleti partra. Már éppen indultam volna, amikor megláttam a külvárosban egy gyárféleséget, hirtelen elhatározással berobogtam, rászóltam a portásra, hogy hívja fel a főnököt, és mondja meg, hogy megjöttem. A telefonba aztán olyan határozottan beszéltem, hogy azonnal felvettek. Így maradtam Kaliforniában. Akkor kisegített, de annak is vége lett. Most meg szuper helyem van. A Panavision megbecsül. Gyártjuk, javítjuk Hollywoodnak a kamerákat. − Az út mellett két alak tűnik föl. Egy toprongyos ruházatú férfi, meg egy színes kendős nő, aki gyereket cipel. − Cigányok. Ezek még mindig itt tartanak? − Mire számítottál? Tiszavasvári elbillen alattunk. Két autó! Elöl halad a Zsiguli, benne Imre Bácsi meg anyám, mögöttük a bérautóban öcsém, feleségem, fiam. Mátéék már várnak bennünket, ott a Hankó család is, az udvaron rotyog az öhön. Pistikém, de jól nézel ki! Na mit szóltok hozzá? hajtogatja szappanoperás hangtónusban anyám. − Na, igen, jó kis hely ez. Ja! Még az új házatokban nem is voltam, Margitka, hallod, Miklós! Te vagy az Attila, te meg Zsolti. − És terjeng az érzelem. − Bandi, Iluska, Editke, Ági… Éjjel fiam éktelen sírására riadunk. Szaladok, de nőm már vigasztalja. Jól van, jól van. Megcsípte az arcán egy szúnyog. A csípés helye ott vöröslik Balázs hibátlan arcbőrén. Másnap délelőtt már a szülőfalunkban zsivajgunk. Pista nagybátyám nézi a golfot. Pistikém, ez a te ótód? − Dehogy is. Frankfurtban béreltem.− Nyírmeggyesről is befutnak az unokatestvérek. Eggyel már többen vagyunk, mint az oroszok. Egymás szavát se halljuk. Pisti kedvenc nagybátyjának whiskyt nyújt át. Hát, rossz Pisti, törölgeti Gizi a könnyeit, csak eljöttél Nyírkátára. Elcsodálkozom, milyen népes család a miénk. A Tisza-partra csak a fiatalokkal megyünk le, így is vagyunk kilencen. − Na, most kicsit bunkók leszünk − Öcsém vállára

kapja a hordozható magnetofont, megindul előttünk, bömböl a Yes zenéje. Én ilyet sose tettem, mégis beállok a sorba bunkónak, lesnek, sebaj. Pisti félti azt a patyolat nyírségi bőrét, a sortja térdig ér, a vízbe semmi pénzért bele nem megy. − Amerikában olyan kövér emberek vannak, hogy olyat itt egyet se tudnék mutatni. Ha szoktatok látni filmekben vízparti jelenetet, ahol csupa jó alakú férfi és csinos nő sétálgat, az valótlan, az szemenszedett csalás. Szilvi nagyon csinos. − Mátészalkán megállunk valami fagylaltozó előtt. Én nem fagyizom, sört ittam, de nézem az unokatestvéreimet, és határtalan büszkeség fog el: milyen szép és egészséges ember valamennyi. Miért nem élünk egy rakáson itt az ország keleti részében, Magyarország Szicíliáján? Minek kellett az a zene, meg most ez az írás? Lám az öcsémben is szun�nyadt a tehetség, remekül dobolt, indulókat komponált, egy még a fejemben van, bármikor el tudom dúdolni. Mégis hátrahagyott mindent, és kidisszidált. Na jó, ott Amerikában azért dobolgatott, és tagja lett egy néptáncegyüttesnek. De nem ácsingózik hírnévre, mint a hibbant bátyja, aki regényt írt, Szidóni címmel. Pisti akarja, hogy ketten menjünk le a Balatonra. Nyugtalanság fog el: mi a fészkes fenét csinálunk majd ott? Hiszen én pontosan tudom, hogy mi nem egészítjük ki egymást, megdöbbentően hasonló a természetünk, egy jó pároshoz két különböző karakter kell. Öcsém az én karikatúrám, ha vele vagyok, örökösen szembesülök a viselkedésemmel, a hibáimmal. Ez feszélyez és dühít, és gyakorta megoldhatatlan helyzet elé állít. Emlékszel, Imi, a Vasas jelentette számunkra a világot. Két suvernyák falusi a nagyvárosban, azt se tudtuk, mi fán terem a kultúra. Nem volt más szórakozásunk, csak a mozi meg a Vasas. Varrattunk piros-kék zászlót, én csináltam egy bazi kolompot, minden meccsen ott zajongtunk a B-középben. „Angyalföld! Angyalföld!” − ordítozik és veri a volánt. − Jenki nőt nem akarok, de ők se akarnak engem. Ott kinn egy jöttment magyarnak, hogy jól beházasodjon? Felejts el! Meg akarok ismerkedni egy rendes magyar csajjal, aki azért tud szeretni, aki vagyok. Az Éden kempinget nézzük ki magunknak, Balatonszemesen. A vén nagysád beszedi tőlünk előre a négy nap árát. Dühít. Vajon mindenkivel ezt csinálja? A németekkel is? Ki a francnak néz ez bennünket? Pisti kidob egy sátrat a csomagtartóból. Milyen sátor ez? − Banditól kértem. − Rossz az előérzetem. A batyu akkora, mint egy tömött pesti zsák. Szétszedem,

zelő kiszolgálás, és most már mérget vennék rá, hogy az egy tyúkcomb. Öcsém elfogyasztja a felét, a többi ott marad. Jó volt?, kérdezem. Vállat von. Most arénázni kellene. Odainteni a kernyelt és megosztani az agyát. Ki a fasznak képzel ez bennünket! Nem merek tenni semmit, Pisti nem lenne partner egy harsány konfrontációban. Fájdalom! Mi így ketten roppant fajsúlytala­ nok vagyunk! Mindent elkövetek, hogy nőt szerezzek neki. A földvári diszkóban ücsörgünk, kortyoljuk a sört, mustráljuk a lányokat. Pisti tanácstalanul forgatja a fejét. − Milyen szokások vannak itt? Hogy lehet itt valakit leszólítani? Amerikában legalább jelzi a csaj a szemével, hogy próbálkozhatsz nála. Itt egy se jelez. − Csak figyelj, lehet, hogy jelez, közlöm. − Ilyet a tököm se látott! Fölkértem, és nem jött el táncolni velem. Hát már ez Magyarországon se szokás? − Na figyelj, mondom, holnap furikázunk a főúton, megállunk stoppos kiscsajoknak. Jó kocsid van, Kaliforniából jöttél, hátha megteszi a hatását. Seres Laci is így szedte fel a Mónit. − Ja, megpróbálhatjuk. − Mi az hogy! Úgy teszünk! Kioktatom Pistit, hogy a stopposoktól megkérdezzük, hová mennek, és véletlenül mi is épp oda tartunk. Balatonszemes határában két ifjú hölgy integet. Állj meg. Állj meg! − Itt nem nagyon lehet − bizonytalanodik el. Nem a francot! − Hová mentek? − Lellére. Négyen ringatózunk a golfban. És Lellén hová?, kérdezem. − A diszkóba. − Igazán! Mi is éppen oda megyünk! A hodály előtt még várja üdvöskéinket két másik lány. Négyen vannak! Négyszeres az esély! Igyekszem módfelett szórakoztató lenni, öcsém is kedves. Megtes�szük, ami tőlünk telik. Megvendégeljük a cicuskákat, táncolunk velük, pléhvigyort kényszerítünk képünkre, hogy megnyerő hatást keltsünk. Mit rontottunk el? Idővel lekoptatnak bennünket, anélkül, hogy tolakodók lettünk volna. − Nem értek én semmit! − És még szépek se voltak. Zúgó fejjel ébredek, a kemping a főút mellett van, a gumikerekek az aszfalttal együtt az agyamat is tépik. Pisti hegyes orra mélyen lóg. Még van egy éjszakánk, amit előre kifizettünk. Számít? Figyelj, öcskös! Menjünk el Dorogra. Rita most ott prüntyög Balázzsal. Remek baráti társasága van, jobb velük bulizni, mint totál ismeretlenekkel. − Jó! − Mintha neki is megváltás lenne. Elfolyt egy csomó pénzünk a nagy semmire, és még jól se éreztük magunkat.

DISPUTA Macskakő

te jószagú, két idomtalan ponyva meg tömérdek vasrúd, ék, pecek kerül napvilágra. Hogy kell ezt összerakni? − Valahogy biztos. − De hogy néz ki fölállítva? − Nem tudom. − Más sem hiányzik. Világéletemben a legegyszerűbb sátrakat használtam: téglalap, elől-hátul egy-egy rúd, és kész. Ehhez a bonyolult vacaksághoz nem konyítok. Nekifogunk buzgón, élénken, hamarosan kiderül, csak magamra számíthatok, öcsém „legó-játékban” még nálamnál is gyöngébb. Mellettünk német ifjak egy csoportja, pokrócon ücsörögnek, matracon hevernek, fokozódó szánalommal lesnek felénk. S megszólal a gong az agyamban, ízületeim kezdenek elmerevedni, „csak tudnám, hogy néz ez ki fölállítva, akkor talán lenne támpont”, igyekszem a vasrudakat egymásba illeszteni, reménytelen. Ezt megfogom, odapászintom ahhoz, nem stimmel, és kínlódom, dől rólam a veríték − „az nem lehet, hogy a Szidóni írója ne tudja megoldani ezt a szimpla feladatot!” Öcsém feladja, a gyepen törökülésbe helyezi magát és vigyorog maga elé. Orrba verem, megtaposom, miért jöttem én ide ezzel a hülyével! Zúg az agyam, szédülök, lábon kihordok egy agyvérzést, lila karikák cikáznak előttem, sírni tudnék, mindjárt olyat mondok… De hogy a kurva’stenbe néz ki!, ordítok fel. Pisti rábök egy távolabbi családi sátorra − Valahogy úgy! − Valahogy úgy, megőrülök! − Én azt hittem, te nagy sátorozó vagy − közli feddőleg, amellyel már a szívinfarktust ajánlja be. − Hogy az a…! Idebaszol nekem egy rakás szart, amit még sose láttam, azt se tudom!… A szélütés közeli állapotomban alakok fognak körül, idegen nyelven karattyolnak. A német fiatalok megelégelték vergődésem, hívatlanul segítenek. Hárman vannak, gondolkodó lények, őket is feladat elé állítja az összerakósdi. Kínomban azt gagyogom nekik németül: ó, köszönöm, ez a nagypapám sátra, nem ismerem, sose állítottam még föl. Annyi vigasztal, hogy azért jól kezdtem el, és végig aktívan, hasznosan közre tudtam működni. Hamarosan áll a sátor. Látod, közlöm lehangoltan Pistivel, most már tudom, hogy néz ki, bármikor fel tudnám újra állítani. Egy szabadtéri vendéglőben ebédelünk. Kérek valami egyszerű ételt, öcsém libasültet rendel. Bár ne tette volna. Megkapjuk. Pisti elé nagy tálat rak a pincér, képén a lesajnálás egyértelmű grimaszával. A tálon kupac krumplipüré, kupac dinsztelt káposzta, meg egy sápadtra sült comb. Libacomb? Egyáltalán nem biztos. Az egész kompozíció nem tetszik, hozzá még a leke-

13

DISPUTA Macskakő 14

Lelépünk, útközben egy autóscsárdában gombástojást kapunk be. Nem jó a gyomrom, néha furcsán belecsikar. Délre apóséknál vagyunk, őszintén örülnek nekünk. Fiam még mit sem tud a világ folyásáról, úgy bámul rám, mintha a szomszédra bámulna. Megebédeltetnek bennünket, tekergünk a kisvárosban, elnyúlunk a kertben − micsoda különbség! Rita sörtúrát szervez Esztergomba. Hogy Pisti kedvére ihasson, elhívja Edit barátnőjét, sofőrnek. Vagyunk hatan: Rita, Fecó, Andi, Edit, Pisti… Pazar helyre vonulunk be. A Prímás Pince söröző nemrég nyílt meg a sötétkapu mellett, a bazilika alatt, pompás bajor házi sört főznek benne. Én vagyok az önjelölt hoppmester: megállok a boksz előtt, s vezényelek: Pisti beülsz, Edit mellé ülsz, túloldalra Fecó meg Andi, mi egymással szemben Ritával. Ez lényeges, mert így kezdődött… Izgalomban vagyok. Csak jönne össze Öcsém ezzel az Edit lánnyal. Mindkettő facér, jutalmazzák meg magukat egymással. Ámbár Pisti nem igazán mestere a női szíveknek, Edit pedig évek óta várja vissza arab udvarlóját − bonyolult az emberi lélek. Öcsémet faggatják Amerikáról. − Ja, az államok! Mondanak mindenfélét, nekem nem lehet panaszom. Befogadtak, nem kérdezték, ki vagyok, mi vagyok, munkát adtak, emberi életet biztosítottak. − Felém bök, vigyorog, kék szeme fölfénylik. − Iminek határozott véleménye van Amerikáról. Van némi igaza, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy arról nyilatkozzon, ahol még nem járt. Mentegetőzöm: azért a filmekből sokat le lehet szűrni a jenkik mentalitásáról, annyi ott az agyalágyult, mint prérin a perje, egyébiránt Pistinek igaza van. Öcsém nagyot röhög, átható pillantást vet Editre. − Díjazom a bratyót, főleg amikor azt mondja, „egyébiránt”. Van humora a srácnak! − Szorongva hallgatom, szembesülök tulajdon infantilizmusommal, banalitásommal, gyomrom remeg. Megiszunk vagy négy krigli árpalét: íze minden képzeletet fölülmúl. Feszültség ül rajtam, föl is vagyok fújódva, a hasam majd’ szétdurran. Mi ez, emésztési gond, ideg? Visszajövünk Dorogra, Edit vezeti a golfot. Nincs megállás, az autóktól megszabadulunk, irány a bár. Folytatjuk, ahol abbahagytuk, az asztal hamarosan üres üve-

gek színtere. A kontrollámpám pislákol, Fecóval külön ad-hoch bizottságot alakítunk, célunknak a tömény legyőzését tűzzük ki. Elbotorkálunk a pulthoz, egymás után öntjük gallér alá a kupicák tartalmát. Félre pillantok, az asztalnál Pisti csókolgatja Editet. Megdörzsölöm a szemem: nem a bandzsaság láttatja ezt velem? Úgy tűnik, még hihetek a látásomnak, noha egyre furcsább a valóság, azt se veszem észre, Rita mikor ment haza. Hogy kerültem Fecóék borospincéjébe? Annyira azért nem izgat a kérdés, mint a hordókban szunnyadó nedű. Fecó kivesz egy kancsóval − saját termés −, hörpölgetjük, valamiről mesélek neki, remélem érti, mert én nem. Az intenzitása azonban fordított arányban van az értelmével, mondom a magamét, mint akit felhúztak. − „Egyébiránt”! − hallom Pisti hangját meg nevetését. Öcsém jön le a létrán, követi őt Edit. − Hallottunk benneteket, helyesebben az Imit. − Kerítenek nekem egy széket, arra telepszem, s nyomom tovább a süketet. Pisti fogja Edit kezét, és röhög rajtam. − Itt állunk az éjszaka közepén egy pincében és hallgatjuk a bratyót! − Te kis lüke, gondolom, érted csinálom az egészet. Valahogy hazakeveredünk, mármint az apósék házába. Én részeg fejjel felébresztem Ritát meg Balázst, látni akartam őket. Nőm csúnyán leteremt, szeme szórja rám a harag szikráit. Az ágyba kerülés már kitörlődik a memóriámból, amire újra emlékszem, az legfőképp különös. Ülök a kádban, Rita köpködi fejemre szitkait. Mit keresek én itt, és mi ez az ájer? A végleges, tiszta kép már napvilágnál köszönt rám. Iszonyú szarszagot érzek, a paplanom tele barna foltokkal, pizsama nincs rajtam. Fölülök, körülnézek, rémületes sejtésem támad. Pisti frissen, talányos képpel jön be, szimatolja a levegőt, szánakozón rám tekint. − Ezt te csináltad. − Micsoda? − Nőm is beviharzik − Te disznó! Összefostál itt mindent! Nézd meg azt a paplant, hogy néz ki. Anyám kint tisztogatja a szőnyeget, amit elintéztél! Mi vár rám? Ki kell mennem és szembesülnöm kell apóssal, anyóssal. És holnapután be kell mennem a gyárba, és folytatnom kell a munkáséletet. Érdekel valakit, hogy kész a Szidóni?

Háló-mustra Wiedemann Krisztina

helyeit is látogatjuk. Örülünk, ha jól működő, felhasználóbarát oldalakra találunk, de bosszankodunk, ha önkormányzati portál helyett csak egy virtuális brosúrához férünk hozzá. Mert mi is várható el egy települési portáltól? Az ott élő szemszögéből gyakorta frissülő gazdag tartalom, helyi és régiós aktualitások, információk; hozzáférés a helyi menetrendekhez, a település intézményhálózatához; tájékoztató az önkormányzat munkájáról, a polgármesteri hivatal felépítéséről; gyorsan letölthető határozatok, dokumentumok; ügyfélkapu az elektronikus ügyintézéshez és a lehetőség arra, hogy kommunikáljunk a szájtot működtetőkkel és látogatókkal. Fontos, hogy a portál „offline” elérhetőségeket is kínáljon, hogy ne kelljen a telefonkönyvért és az irányítószám-jegyzékért nyúlni. A potenciális befektető a gazdasági környezetre kíváncsi elsősorban, a település adottságaira, távlati terveire, annak érdekében, hogy minél kisebb kockázattal indíthassa el üzleti vállalkozását. A turistát a látnivalók érdeklik, a hely nevezetességei, a történelme és nem utolsósorban az elérhető szolgáltatások. A jó települési portálnak van saját domainneve, felhasználóbarát, tartalomorientált, a felépítése logikus, és egyszerre szól több célcsoporthoz, korra és nemre való tekintet nélkül. Az igazán fejlett honlapok idegen nyelvű információkat is kínálnak, mérik a látogatottságot, hozzáférhetővé teszik az erre vonatkozó mutatókat, és felkínálják a grafikus és a karakteres változatok közti választás lehetőségét, vagyis „akadálymentes” tartalmat nyújtanak. A design szempontjából a jó települési szájtok visszafogottak, nem preferálják a flash-intrókat, a betéteket, az animált gifeket és más hivalkodó megoldásokat. Ízléses grafikai elemeket alkalmaznak, a település vizuálisan is megjeleníthető jellegzetességeit, pl. a helység címerét vagy annak egy részletét vagy néhány szép, a településen készült fényképet. Az arculat nem kimondottan szembeötlő, mégis nélkülözhetetlen része a szöveges információ egységes megjelenítése, mert a betűtípu­sok, -méretek és -színek kavalkádja rendkívül zavaró tud lenni. Az önkormányzati webfelületek részletes vizsgálata, akár csak egyetlen megyében, egy összetett kutatási projekt témája is lehetne. Értelemszerűen itt csak egy-egy példa felvillantására szorítkozhatunk. A digitális kultúra ugyan kétarcú Magyarországon (a lakosság 60–70 százaléka a tavalyi adatok szerint digitális írástudatlan), az „online forradalom” azonban nem kerülte el a szóban forgó területet. A „digitális ál-

DISPUTA Kapualj

A

mikor Hillary Clinton videoüzenetben kampányol a neten, és a padlás is tele van „behálózott” ismerősökkel, már régen nincs létjogosultsága a világháló előnyeit citáló kortesbeszédnek. Az internet visszavonhatatlanul részévé vált mindennapjainknak, kérve-kéretlenül szervezi életünket. Elterjedésének hajnalán még a hazai nagypolitika is felkarolta, ám tavaly megszűnt mindkét, az információs korszak kihívásainak kezelésére létrejött kormányzati „csomópont”, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és az Elektronikus Kormányzati Központ. Ez visszalépésnek tekinthető egy hat évvel korábbi szintre, amikor nem volt kormányzati képviselője a területnek – áll a BME-UNESCO Információs Társadalomés Trendkutató Központ (ITTK) 2006-ra vonatkozó, legfrissebb jelentésében. – Az új kormányprogram ugyanezt a visszalépést tükrözi, teljesen érzéketlennek mutatkozik az információs társadalom narratívája iránt. Az információs társadalom messze több, mint az „informatika” vagy az „elektronikus szolgáltatások”, a társadalom, a gazdaság és a hétköznapi élet olyan nagyléptékű átalakulása, amely a foglalkoztatásban, a termelésben és a fogyasztásban az információs és tudástermékeket, a kulturális javakat, az oktatás és a tudomány teljesítményét értékeli fel és teszi ezeket a versenyképesség zálogává. A kormánynak jelenleg nincs információs társadalompolitikája vagy stratégiája. 2006 második félévében nem indultak olyan új programok, amelyek markánsan eltérnének a korábbi időszakban megszokottaktól, az IHM-től megörökölt kisebb-nagyobb projektek futnak tovább. A terület fokozatos politikai leértékelődésének lehetünk a tanúi – szögezik le a kutatók. Pedig rengeteg még a tennivaló az információs társadalom építése terén, ugyanis a forradalmi változások – az ITTK összegzése szerint – a magyar társadalom zömét eddig elkerülték. (A digitális megosztottság egyébként az Unió egészét is jellemzi, azzal a különbséggel, hogy a felszámolásáért folytatott küzdelem a politikai napirend részévé vált Európában.) A nettel már „megfertőzött” felhasználó elsősorban azért szereti a világhálót, mert kényelmes és gyors, segít az ügyintézésben, a kommunikációban és az információszerzésben. Ha „fent” vagyunk, a „globális falu” lakójának érezhetjük magunkat, csak abból maradhatunk ki, amiből ki akarunk maradni. Korábban csak a nagy gyűjtőportálokat, webcentrumokat vettük célba, ma már szűkebb pátriánk településeinek web-

15

DISPUTA Kapualj 16

lampolgárok” napi rendszerességgel használják az internetet, ügyeket intéznek, informálódnak és szórakoznak, jelenlétükkel közvetve ösztönzik az önkormányzati működtetésű portálok, honlapok és webla­pok fejlesztését. Bizonyos mutatók azt tükrözik, hogy szűkül a digitális szakadék, a községek például egyre inkább ledolgozzák lemaradásukat, vagyis a települési lejtőn korábban kialakult digitális egyenlőtlenségek, úgy látszik, nem konzerválódtak. Nem árt tudni, hogy az e-közigazgatás terén Magyarország nagyot lépett előre az európai rangsorban az utóbbi egy évben az EU hivatalos felmérése (Capgemini) szerint: huszonharmadikok voltunk és tizennegyedikek lettünk – ezzel elértük az Európai Unió átlagát. A szélessávú internet elterjedtsége tekintetében viszont még elmaradunk az uniós átlagtól. Az ún. internetpenetráció a háztartásokban 2006. március eleje és 2006. év vége között 16-ról 20 százalékra emelkedett a Cisco informatikai vállalat és az IDC elemzőcég közös felmérése alapján. Ez jelentős eredmény a kutatók szerint, ám még mindig nem éri el a hazánktól elvárható szintet. A lakossági internetelterjedtség európai átlaga 38%, Magyarország jelenleg 10, Lengyelország 8,4, Csehország pedig 7,5 százalékon áll. Egy másik megközelítésben – az ITTK jelentése szerint – a tavalyi év végére az internettel rendelkező háztartások háromnegyede szélessávon kapcsolódott hazánkban a világhálóra. Az európai átlagnetező 4 megabit/másodperces (Mbps) sebességgel „szedi le” a számára nélkülözhetetlen információkat a netről, a magyar 800 kilobit/másodperccel kénytelen beérni. A legnépszerűbb webes szolgáltatás még mindig az e-mailezés (84%) hazánkban, ám ettől már nem sokkal marad el az információkeresés (70–80%) – állapítják meg tavaly végzett vizsgálódásaik alapján a weben is olvasható Magyar Információs Társadalom Éves Jelentés (MITJ) című tanulmány szerzői. Előremutató az is, hogy az utóbbi években a hátrányos helyzetű csoportok helyzete javult, bár még rengeteg a teendő e téren, és ez nemcsak Magyarországra igaz, hanem az egész Európai Unióra. Az „akadálymentesítés” egyelőre gyerekcipőben jár. Bár a legtöbb országban törvény írja elő: minden állampolgárnak joga van hozzáférni a közérdekű információkhoz – világszerte még az állami szférában is elenyésző azoknak a portáloknak a száma, amelyek a fogyatékkal élőket is ki tudják szolgálni. Az internethasználatot illetően magyar viszonylatban az ITTK-jelentés a következő megállapítást teszi: „Régiós bontásban

centrum–periféria, kelet–nyugat megosztottság érzékelhető.” Vas és Hajdú-Bihar megyei vizsgálódásunk – ami a két megyeszékhelyet, Debrecent és Szombathelyet kiemelt helyzetük okán nem érintette – alátámasztja a fentieket, bár a különbség nem látszik behozhatatlannak. Egyértelműen kimutatható, hogy Vas megyében több figyelem és pénz jut a meglévő önkormányzati honlapok és portálok működtetésére, ám Hajdú-Biharban, arányaiban, több település jelenik meg a weben. Az ok feltehetően a településszerkezet sajátosságaiban is keresendő: Vas megye aprófalvas szerkezetű, a megyeszékhelyet is beleértve, mindössze tizenegy települése nyerte el a városi rangot. A leggyakoribb önkormányzat-specifikus tartalmi elemek, akár Hajdú-Biharban, akár Vasban nézünk szét, a falut, várost bemutató és az önkormányzat működésére vonatkozó információk prezentálása. Az, hogy melyik település mit és milyen terjedelemben tart közlésre érdemesnek, rendkívül változatos képet mutat. Van, ahol alapinformációkra szorítkoznak a település történetét illetően, máshol még a település híres szülötteiről is lehet olvasni. A polgármesteri köszöntők kifejezetten barátságossá teszik a honlapot, jó látni, hogy a városnak ezen a felületen is van gazdája. „Offline” elérhetőség mindenhol feltűnik, és az ügyfélfogadások rendjéről is tájékozódhatunk az önkormányzati blokkban. A képviselő-testületi döntések, határozatok rendre „megtalálják” az utat a netre a szemügyre vett webhelyeken és a logikusan felépített archívumokból könnyedén vissza is kereshetők. A közintézmények listáját mindig jól látható helyen tüntetik fel az önkormányzati oldalak, online és „offline” címekre, telefonszámokra rendszerint nem több mint két kattintással rábukkanhatunk. A hírek tekintetében ismét nagy különbségek mutatkoznak. A kisebb települések többnyire megelégszenek azzal, hogy csak saját gyártású, az események függvényében frissülő aktualitásokat közölnek régiós kitekintés nélkül, és nem különítik el az önkormányzati híreket a más jellegű híranyagtól. A gyakorlat az, hogy aki már a régiós, kistérségi ügyekre is figyel, de nincs kapacitása a terület lefedésére, hasznos linkgyűjteményében helyezi el a megyei információs portál vagy a megyei lap online változatának elérhetőségét. A 12 ezer lelket számláló Kőszeg honlapja például gazdag híranyaggal és hírarchívummal várja a látogatót; az aktualitások jellegüknél fogva jól elkülönülnek egymástól. A méreteiben valamivel nagyobb Balmazújváros (18 ezer lakos) nem a hírek-

zeteket még nem listázták, viszont kielégítően működik az eligazodást segítő térkép. A gazdasági és demográfiai adatokhoz még nem lehet hozzáférni, viszont hírlevélre feliratkozhatunk, ami mindenképp előremutató. A vendégkönyv bejegyzései is arról tanúskodnak, hogy a falu lakói követik és üdvözlik a változásokat. Különleges példával szolgál a 2700 lelket számláló Répcelak, Magyarország legfiatalabb városa, melynek webhelyén kulcsszavak szerint kereshetünk rá a település szolgáltatásaira. Az elektronikus közhasznú információs kalauzt – mely a maga nemében úttörő kezdeményezés – a Chernel Kálmán Városi Könyvtár működteti. Azt ott dolgozók közlése szerint az adatbázis tartalmazza mindazon vállalkozók, szolgáltatók nevét, címét, telefonszámát, akikre az ott lakó vagy oda látogató állampolgár számíthat problémáinak megoldásában. Eggyel tovább lépve, a nagyjából 5000 lelket számláló városok kategóriájában találjuk Biharkeresztest. A település webhelyéről igénybe vehetjük az e-Magyarország ügyfélkaput, valamint az Integrált Kistérségi e-Közigazgatási Rendszer ügyfélkapuját. A portál külön érdeme, hogy online elérhetőséget nyújt a környékbeli kistelepülésekhez: Bedő, Bojt, Ártánd csak innen „közelíthető” meg, a Google nem talál rájuk. Lélekszám szerint azonos kategóriába sorolható Földes, amelynek portálján nem titkolják el a látogatottságra vonatkozó adatokat, kimutatásokat, éppen ellenkezőleg, táblázatszerűen mutatják be az egyedi látogatások és oldalletöltések számának alakulását. Hajdúszoboszlón egy gyűjtőportálban gondolkodtak a webes megjelenés tervezésekor; a www.hajduszoboszlo.hu címhez jelenleg több portál kapcsolódik négy különböző nyelven, ami megyei szinten kiemelkedő eredménynek számít. Üröm az örömben, hogy a feltöltöttség még nem százszázalékos, a Szoboszló Invest befektetési portál például még „töltődik”. Webkamera, időjárás-előrejelzés és fórum is működik a várost bemutató portálon, de figyelmet érdemel a település biztonságáért felelős szervezetek jelenléte is ezen a webhelyen. Az ablak kinyílt a világra a vidéken élők szemszögéből is, ám attól még messze vagyunk, hogy elégedetten dőlhetnénk hátra. A mindennapi netes rutint még tanulnunk kell, akár közszereplőként, akár magánemberként, hogy legalább itthon jól boldoguljunk a virtuális világban. A Háló birodalma áttekinthetetlenül nagy, mégis legyünk elég bátrak ahhoz, hogy a saját szemszögünkből fontos szeletét kihasítsuk, éljünk az új demokrácia adta lehetőségekkel!

DISPUTA Kapualj

re koncentrál, hanem az Újság rovatban magazinjellegű cikkekben, főként interjúkban irányítja rá a figyelmet egy-egy újabb, a város életét érintő fejleményre. Kőszeggel ellentétben ugyanakkor elindították az RSS-feed lehetőséget, mely igen nagy népszerűségnek örvend ebben az évben. A feed a weboldal üzeneteinek csatornája. Abban segít, hogy a webhely híreiről a törzslátogató minél hamarabb értesüljön, a nélkül, hogy újra és újra a weboldalra látogatna. A Balmaz-portálon összesen négy RSS csatornát működtetnek! Ez a szolgáltatás kétségkívül időt spórol meg azoknak, akik csak egy szeletére kíváncsiak a portál által kínált összes információnak, egyben kiváltja az „utolsó frissítés” vagy „legutóbbi bejegyzés” menüpontokat. Mert bizony az „utolsó frissítés” a szemügyre vett önkormányzati szájtokon ritkán tűnik fel, pedig mind a dinamikus, mind a „lomhább” webkikötők esetében támpontot adhatna a látogatónak. A galéria, a térkép, az eseménynaptár és az időjárás-jelentés funkciók gyakorlatilag minden vizsgált honlapon „élnek”, eltérések az elérhető információ minőségében és részletgazdagságában mutatkoznak. A multimédiás tartalom igen ritka, arra még várnunk kell, hogy „hangos” hírek és mozgóképes beszámolók színesítsék az önkormányzati szájtok kínálatát. Elvétve akad egy-egy webkamera, pl. Kőszegen, a Jurisics téren vagy Sárváron – utóbbi azonban nem működik. A letöltésre kínált anyagok zömmel dokumentumok, szociális kérelmek, jegyzőkönyvek vagy önkormányzati kiadványok. Az eligazodást segítő funkciók (oldaltérkép, kereső, technikai segítség) aránya jóval nagyobb a Vas megyei honlapokon, mint hajdú-bihari társaikon. Ugyanez érvényes a kínált interaktív elemekre – hírlevél, levelezőlista, fórum, chat, vendégkönyv, szavazás –, melyek közül egyedül a vendégkönyv tekinthető Hajdú-Biharban általánosnak. A nagyközségnek minősülő Jánosháza honlapján fórumot működtetnek, feliratkozhatunk a webhely hírlevelére, és hirdetést is feladhatunk, ha vállalkozásunkat akarjuk megismertetni a 2800 főt számláló település lakosaival. A lélekszámot tekintve azonos nagyságú Báránd honlapja ezzel szemben mindössze néhány lényeges tudnivalót közöl a községről, főbb intézményeiről, a jeles tanárokról, rendezvényekről, ünnepekről – interakcióra nem nyílik lehetőség. A valamivel nagyobb Biharnagybajom már a fejlődés útjára lépett, nemrégiben újult meg a honlap, szép, üdítő látványt nyújt a design, a zöld alapszínnel, a háromhasábos osztással. A civil szerve-

17

Filharmónia–Raiffeisen koncertek 2007/2008-as évad 2007. október 9. kedd, 19.30 Miskolci Szimfonikus Zenekar, Christliche Oratoriumverein Scheveningen és a Budapesti Ifjúsági Kórus koncertje (karigazgató: Gerendai Ágnes) Kodály születésének 125. évfordulójára emlékezve Műsor: • Kodály: Budavári Te Deum • Kodály: Galántai táncok • Kodály: Székely fonó-szvit (Lantos Rezső összeállítása, 1977) Szólisták: Polyák Valéria, Schöck Atala Potyók Dániel, Cser Krisztián – ének Vezényel: Jos Vranken Jr. 2007. november 19. hétfő, 19.30 „Az opera Csillaga” Miklósa Erika estje Közreműködik: Harazdy Miklós – zongora és egy meglepetésvendég Műsor: Kodály, Strauss, Beethoven, Schubert, Debussy, Massenet, Loewe, Gershwin, Bernstein stb. művek 2008. január 10. csütörtök, 19.30 A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye Vezényel: Kocsis Zoltán Szólista: Tóth László – trombita Műsor: • Bartók: Két kép • Haydn: Trombitaverseny • Csajkovszkij: II. szimfónia (c-moll), op.17.

2008. április 8. kedd, 19.30 Szabadi Vilmos – hegedű és Vigh Andrea – hárfaestje Műsor: • Bach: Sonata in C major No. 4 BWV 1033 Andante, Allegro, Adagio, Menuet I–II. • Bach: Sonata in C major for Solo Violin • Largo BWV 1005 • Bach: Sonata in A minor for Solo Violin Grave BWV 1003 • Hasselmans: Forrás • Massenet: Thais Meditation • Debussy: Arabesque • Debussy: Holdfény • Ravel: Piéce en forme de Habanera • Saint-Saëns: Fantasia for Violin and Harp Op.66 • Vecsey: Prelúdium és fúga • Vecsey: Valse Trieste • Smetana-Trneček: Moldva fantázia • Sarasate: Miramar Op.42. • Drdla: Fantasia on „Carmen” by G. Bizet Op. 66 Támogató: MVM Zrt. 2008. május 29. csütörtök, 19.30 MÁV Szimfonikus Zenekar Szólista: Ágoston András – hegedű Vezényel: Gál Tamás Műsor: • Brahms: Tragikus nyitány • Brahms: D-dúr Hegedűverseny • Brahms: III. Szimfónia

DISPUTA Kapualj

Jegy- és bérletvásárlás: FILHARMÓNIA KELET-MAGYARORSZÁG KHT. 4024 Debrecen, Vár u. 10/C, I. em. 3. • Tel.: (52) 314-139 valamint az előadások kezdete előtt fél órával, a helyszínen.

18

Helyszín: az Arany Bika szálloda Bartók-terme Bérletárak: I. kategória: 7700 Ft II. kategória: 7000 Ft III. kategória: 6600 Ft A műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk! Felelős kiadó: Gonda Ferenc igazgató

 Immár a színházban is? Tudom, a Csokonai Színház önkormányzati biztosaként vagyok érdekes ebben az interjúban, valamennyivel mégis messzebbről kezdem. Érkezésemkor pihenésképpen kisétáltam az atlétikai stadionba, ahol 1986-ban országos vidékbajnokságot nyertem gerelyhajításban. Azért emlékszem a dátumra pontosan, mert a lányom születésének éve ez – neki nyertem az érmet. Ott, a dobóhely környékén elgondolkodtam rajta, mennyivel többet jelentett akkor egy atlétikai stadion. Mennyivel nagyobb presztízse volt annak, hogy valaki sportol. Nos, talán ugyanez vonatkozik a kultúrára is. Én a magyar színházi világgal – közelebbről: a nyíregyházi színházzal, amelynek a gazdasági igazgatója voltam – hallatlan jó, pezsgő korszakában kerültem először kapcsolatba. A jelenlegi főállásomból, a Vígszínház ügyvezető igazgatói nézőpontjából tapasztalom: hatalmasat fordult a világ a ‘80-as évek óta. A magam kettős élményét tudom a múltba vetíteni, ha az elméleti

 A dionüszoszi szellem Debrecenben miként érvényesül? Korábbi időszakában az intézmény zenésszínházi/népszínházi arculatot mutatott.

Színházat mindenki játszik

kérdésére – mi a színház funkciója, mire jön létre? – a választ keresem. A görög civilizáció a mi európai kulturális létezésünk bölcsője, a dionüszoszi ünnepekhez kapcsolódóan ez hozta létre a színház intézményét. Dionüszosz a bor és a mámor istene, az ünnep természetéből adódik a szórakoztatás követelménye. A színház konkrét kialakulása a drámai felolvasóestekhez kapcsolódik. Kiálltak egykor a drámaköltők, s felolvasták a művüket. Utóbb rájöttek, ki is lehet osztani ezeket a szerepeket, és ebből a felismerésből keletkezett két és félezer évvel ezelőtt a konkrét színházi működés. A felolvasóversenyek szövegeinek követelménye a katarzis volt. A katarzis az ember lelkét megrázza, hogy képes legyen túllépni az addigi önmagán, kinyílni az élet más, fontos dolgaira. Ha spirituálisak vagyunk, azt mondjuk, az Istennel való találkozásnak a helye lenne a kultúra, a művészet, és benne a színház is. A színház tehát valamilyen értelemben a szórakozásnak a helye, és valamilyen értelemben az önmagunk jobbik énje megélésének alkalma. Így fonódik össze a nevelés a szórakoztatással. A mai világban, amely egyértelműen a felszínről, a pillanatról, a pénzről kezd szólni, a színház nevelési és spirituális funkciója háttérbe szorult, s a tevékenysége, sajnos, egyre inkább a szórakoztatás irányába tolódik el. Amerikában a filmművészetből filmipar lett, az angolszász területen a színházművészetből színházüzem. Magyarországon a színház – ma még – a kultúra része, még képes kulturális-emberi értékeket hordozni, de mutatkoznak jelek a piaci elemek/helyzetek erősödésére. Ezeket én üdvözölném, ha a piacosodás olyan színes struktúrát eredményezne, amely képes volna megőrizni a színház eredendő funkcióit is.

Balogh Tibor

Hazajáró vendéget fogadott fel nyári szellemi munkára Debrecen önkormányzata. Mádi Zoltán, aki 1990-től 1994-ig, az ország rendszerváltó, legendás időszakában Nyíregyháza polgármestere volt, jelenleg pedig a Vígszínház ügyvezető igazgatója – önkormányzati biztosként érkezett a Csokonai Színházba. 1961-es évjáratú. Nyíregyházinak vallja magát, bár anyai ágon debreceni, sok nyarat töltött itt, a dédnagymamájánál. A Közgazdaság-tudományi Egyetem pénzügyszakán végzett, később NBA-diplomát is szerzett. Polgármesteri ciklusa lejártával a vállalkozói szférában helyezkedett el, egy pénzintézet regionális igazgatója volt. Cége Nyíregyházán és Debrecenben nyújtott bankszolgáltatásokat. Az itteni fiókok megalakítása a nevéhez kötődik, ezeknek a mai, vezető beosztásban levő munkatársai egykor mind közvetlen kollégái voltak. Debrecenben itthon van tehát.

DISPUTA Kapualj

Beszélgetés Mádi Zoltánnal a Csokonai Színház önkormányzati biztosával

19

A mai városvezetőség – igazodva saját ambíciójához, amely szerint az ország második városához méltó minőséget vár el minden területen – úgy döntött, a színháza tekintetében is valami nagyot kíván alkotni, amint azt a labdarúgással megtette. (Eljuttatta csapatát odáig, hogy képes volt a Manchester Uniteddel játszani.) Eltervezték és így gondolják ma is, hogy a színház lesz az a következő pont, ahol nagyot, erőset és igazat kell alkotni. Ennek szellemében próbáltak embereket találni a feladatra. Úgy vélem, az elkészült pályázat, illetve a megvalósítására létrejött személyi struktúra magában hordozta a cél elérésének ígéretét. (Az általam ismert színházi pályázatok közül – többnek a közreműködő szerzője is vagyok – minden idők legjobban kidolgozott, legszélesebb körű pályázata készült el.) Ha a másik oldalról nézem, viszont azt kell mondanom: gigantomán, jóval a színházon túlmutató összművészeti gondolatot hordozó elképzelés volt. Az elképzelés értelemszerűen termelt ki belső nehézségeket. Ezek részint összekapcsolódtak a szokványos vezetőváltási mizériával (Magyarországon a vezetőváltásnak végképp nincs kultúrája, egyebek mellett ezért is kellene az erős színház, hogy kiművelődjenek benne az intelligens hatalomgyakorlásra képes polgárok), részint ütköztek az önkormányzatok ellehetetlenített pénzügyi körülményeivel, s a belső és a külső okok együttese vezetési válságot idézett elő. Az önkormányzat és Csányi János igazgató a feszültség elegáns levezetését választotta, amikor közös megegyezéssel történő elválás mellett döntöttek. Ebben a helyzetben nevezték ki – személyemben – az önkormányzati biztost.

DISPUTA Kapualj

 Az Ön érkezését megelőzően egy könyvvizsgáló cég felkéréséről lehetett hallani…

20

Az önkormányzati biztosi funkció nagyon erős, hasonlít a Római birodalom-beli diktátor státusához, akit a szenátus hat hónapra választott meg, rendkívüli jogokkal felhatalmazva. Én határozott időre megválasztott válságmenedzser vagyok. Kezdetben csakugyan nem én voltam a jelölt erre a feladatra, hanem egy, a színházzal kevésbé szoros kapcsolatban lévő cég, amely inkább számviteli, könyvviteli, pénzügyi értelmű válságmenedzselési terminológiát használt volna a helyzetre. Tekintettel azonban arra, hogy a színház művészeti tevékenységével a város vezetősége elégedett volt – ezen, ha jól gondo-

lom, azt értették: megtörtént az arculatváltás, az új arculat képes volt a magyar színházi életben egy év alatt megjelenni és nagyon erősen felmutatni a Debrecen márkanevet (a brandet) –, meg kívánták őrizni a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett művészeti irányt. Azt a feltételt szabták, hogy – az összművészeti arculat helyett – egy, tisztán az alaptevékenységre koncentráló, jól működő színházi üzem jöjjön létre. Ebben van az én feladatom, erre vállalkoztam a város vezetőivel és Vidnyánszky Attilával folytatott beszélgetésünk után. Ma, a megbízatásom végéhez közeledve, látok esélyt arra, hogy a helyzet konszolidálódjék pénzügyileg, művészileg egyaránt. A helyzet diagnózisának lényegi eleme, hogy itt eredendően nem pénzügyi válság volt, az inkább csak tünete a működési krízisnek. A sok új ember először nem tudott megbirkózni a sok új feladattal (meglehet, ez elrendeződött volna fél év alatt, de ez most már történelem, nem érdemes vele foglalkozni). A legfontosabb feladatom irányítani és szakmai oldalról megerősíteni ezt a szervezetet, hogy képes legyen a saját lábára állni. Feladatom továbbá, hogy iktassam ki a szerteágazó funkciókat, tehát hassak oda: csak az alaptevékenységére koncentráljon a színház. Alaptevékenységen azt értjük, hogy színházépületben, színházteremben színházi előadásokat tartunk debreceni embereknek, akik bérletes vagy jegyes szavazatukkal támogatják ezt a színházat. Ezt nem én találtam ki, benne van a Szervezeti és Működési Szabályzatban. (A Vígszínházét tudom fejből, abban az áll: „az egyetemes színházi kultúra értékeit széles közönségrétegekhez juttassa el”. Ezt meg is oldjuk: háromszázötvenezer nézőnk van évente.) Debrecenben csökkent – hosszabb ideje csökken – a nézőszám, s ez is problémát okoz. A vezetőváltás nem hozott pozitív fordulatot. Alapfeladat lenne, hogy a folyamat iránya megforduljon. Abban egyeztünk meg Attilával: a művészszínházi arculattól a népszínházi arculat irányába szükséges elmozdítani a játékrendet, a darabválasztást és a darabok megjelenését is. Ezen kívül szegmentálni kell. A nyilvánvalóan nem a debreceni közönségnek készülő, nem nagyszínpadra való műveket – legyenek azok bármilyen értékesek vagy népszerűek a szűk szakmai körökben – ne a Csokonai Színház nagyszínpadán valósítsák meg.  Ki mondhatja meg az önkormányzat illetékeseinek hitelesen, hogy mi mennyibe kerül?

 Ha kimondtuk, hogy nullbázisú az átvilágítás, lehet érzékeltetni az önkormányzattal, hogy reálisan milyen elvárásokat támaszthat a színházzal szemben? Természetesen. Amikor én polgármesterként színházigazgatót „igazoltam”, azt mondtam: kérek egy egytagozatú színházat, amely hat felnőtt-, egy gyerek- és két stúdióbemutatót tart az évadban. Kérek kettőszázötven előadást. Hetvenet vidéken, hiszen a falvakban is magyar emberek élnek, és a megyeszékhelynek kötelessége gondoskodni róluk. Aki ért hozzá, az ezt meg tudja fogalmazni. Azt hiszem, ilyen szellemű pályázatot kellene Debrecenben az önkormányzatnak kiírnia: struktúra, bemutatószám, előadásszám, látogatottsági küszöb az egyik oldalon, a másikon pedig pontos rögzítése annak, hogy erre milyen támogatást tud nyújtani. Ez esetben nem arcra választásról van szó, hanem az üzleti életben már valamelyest gyakorlatot nyert dologról, hogy a feltételek ismeretében pályázom egy bizonyos feladatra, felelősséggel.

tatást írják elő), 1,1 milliárd forinthoz közelítő költségvetéssel (865 milliós önkormányzati és állami támogatás + saját bevétel) lehet működtetni. Elvárható legalább két új operabemutató, minimum hat nagyszínházi premier. (A stúdiót tolldísznek tartom a kalapon. Akkor van rá szükség, ha a társulatépítés pedagógiai szempontja ezt igényli, illetve, ha rétegközönség van hozzá.) Alapfeladat: a nagyszínházba hozzanak be 90 ezer, különböző életkorú embert. Nem teheti meg a Csokonai Színház, hogy a debreceni anyuka, ha fel akarja öltöztetni vasárnap délelőtt a kislányát, ne foghassa meg a kezét és ne hozhassa be egy-egy előadásra. Talán megérinti a csoda, s attól kezdve már örökre fertőzött marad, egy életen keresztül nem lehet kiirtani a színházból; nem a lakás öt tévéjének egyike előtt fog műanyag életet élni a fogyasztói társadalom által ráerőltetett virtuális világban, hanem közelebb kerül ahhoz, hogy önmagára leljen, hogy majd a felnőttkora a saját életével teljen el.  A balettet nem említette. Azért nem említem meg, mert a balettnek van a legvéknyabb közönsége. Magyarországon a 10 millió ember 10%-a érdeklődik a színház iránt, ebből 1,3% az opera, 0,3% a tánc iránt. Még csak nem is a tolldísz a kalapon, ugyanakkor tagadhatatlan: része a csodának. Azt hiszem, így gondolkodik erről a színház vezetősége is, hiszen a táncot nem feltétlenül egynemű produkcióként akarja beilleszteni, hanem az opera- és a prózajátszás határmezsgyéjét feszegető/megkérdőjelező összművészeti alkotásként. Szegeden van szerencsém a Juronics-féle balettel szoros emberi/nézői kapcsolatban lenni, és nagyon szeretem a Tamá­sék szakmai életvitelét meg a munkáját. Ők nem vállalják, hogy a méltatlan/ alkalmatlan, általam tökéletesen idejétmúltnak tartott közalkalmazotti létben vergődjenek, hanem szabad életet élnek, szabad alapítványi formában: Kecskemét, Budapest, Szeged és Olaszország négyszö­ gében valósítják meg önmagukat. Az operát és a prózát erősítően, de nem önálló tagozati formában képzelem el a balettet, ezért nem beszéltem róla.

 Tud javasolni sarokszámokat?

 Javasolná-e a városnak a független Juronics-modellt?

Azt gondolom, ezt a többtagozatú intézményt 200–220 közalkalmazottal (ma a jogszabályok a közalkalmazotti foglalkoz-

Ha van Juronics Tamás, akkor igen, ha nincs, akkor nem. Ez képlet, de nem matematika: mindig kell hozzá egy olyan szin-

DISPUTA Kapualj

Erre adva vannak a közgazdasági eszközök, például a benchmarking. Megnézem, hogy más városokban mennyi pénzből milyen színház működik, és ahhoz viszonyítok. A másik a nullbázisú átvilágítás: elkezdem vizsgálni, milyen feladat van, mit tarthatok meg a közfeladatok közül, s ezeket milyen szinten tudom ellátni; továbbá, hogy közalkalmazottal látom-e el vagy külső szolgáltatóval. (Azt lehet tudni, hogy Szegeden mennyiért lehet felrakni a Marica grófnőt a színpadra, mennyi szokott lenni egy darab kiállítási ára Debrecenben, és mennyiért vállalja ugyanezt egy vállalkozói [hakni-] brigád Budapestről. Összegezve, ez a nullbázisú átvilágítás.) Aztán létezik a piaci megközelítés: mennyiért tudok a piacon megszerezni egy ilyen produkciót. Debrecenben alapvetően nullbázisú átvilágítást végeztünk, tehát leszűkítettük a feladatokat, és a feladatokhoz meghatároztuk azt a minimális létszámot, amit még a jó ízlésünk, meg az Attila által meghatározott művészi koncepció éppen elbír. Ehhez raktuk össze az életünket; ennek megfelelően határoztuk meg a bemutatószámot, a létszámot és a színház működését.

21

tű alkotó, aki színházteremtő alkat. Szerintem Vidnyánszky Attila ilyen, ezt már bizonyította is. Ha lenne a városban ilyen formátumú személyiség, akkor a Debrecenbrand formálásában, a debreceni polgárok nevelésében hozhatna számottevő eredményeket a tánc, de az lassan épül fel, még lassabban, mint az opera. A leggyorsabban prózát lehet felépíteni, az operát és operai közönséget lassabban, táncközönséget még lassabban. Utóbbit legjobban úgy, ha sok ifjúsági csoport megy át (esik aktívként keresztül) azon a tánckultúrán, amelyet az itt megtelepedett művészszemélyiség képvisel.  A debreceni színházat egytagozatúként alapították, az opera és a balett illegálisan képződött. A partizánmúltat a költségvetés máig nyögi. Büszkélkedni szokás a Csokonai Színház jó támogatottságával, ám ez – ha például a szegediét tekintem, amelyet Ön jól ismer – nem így van. Csakugyan. A szegedi az ország legmagasabban finanszírozott színháza. Minden városnak más a lelke. Nyíregyházán a focira izgulnak, Szegeden a színház kultikus dolog. Debrecen számomra mindig érdekes hely volt, itt úgy igazából nem izgulnak semmire. A debreceni polgár más lelkű, más lényegű: a színházához is másképpen viszonyul, mint ahogyan a nyíregyházi vagy a szegedi. Nem is tudom, hogy fogalmazzam…

DISPUTA Kapualj

 Úgy szoktam mondani: na, lássuk!

22

Igen, így van. Míg a nyíregyházi abszolút belehelyezkedik, s azt mondja, „az én színházam”, addig a debreceni beül, és azt mondja: „na lássuk akkor, hogy mit tudnak!”. Én ezzel most nem foglalkoznék, az a feladatom, hogy amiben a polgármester úrral, illetve a városháza illetékes főosztályvezetőjével megegyeztem, azok közé a pénzügyi keretek közé kormányozzam a színházat, és olyan struktúrát találjak, amelyben ez működőképes lehet. Aztán az már a fenntartónak a bölcsessége, szándék dolga, hogy akar-e többet rákölteni, vagy inkább egyebekre áldoz: iskolafelújításra, munkahelyteremtésre vagy a focira. Erre szolgál a választott testület.  Támogatható-e a közönség? Vidéken a színházjegy tényleges ára tízezer forint lenne, ebből ezret fizet a látogató. A baj az, hogy intézményeken keresztül jutnak el ezek az értékek az emberekhez.

Én nem vagyok ennek a híve. A másik véglet az angolszász modell, ahol az állam lényegében nem folyik bele ebbe a szférába, viszont nagyon erősen ösztönzi a magánszemélyt és a cégeket arra, hogy a színházakat támogassák. Így ott a hozzájuk érkező támogatás jóval több mint fele a magánszférából érkezik. Legálisan, akár a politikában, ahol a cégek nem stikában nyomják oda a pénzt a pártoknak, hanem magánemberek beállnak a sorba, és beteszik a zsetont X. Y. kasszájába. A mi rendszerünk a szocializmus hagyatéka. A színházi szakma nagyon erősen igyekszik konzerválni magát ebben a struktúrában, én úgy gondolom viszont, hogy színes kulturális életre és színes színházi szférára lenne szükség, amelyben jelen vannak a piaci kezdeményezések (a musicaljátszás például működhet üzleti alapon), működhetnének a rétegszínházak alapítványi és pályázati bázison, miközben az ország meghatározó színházi intézményei támogatott formában működnének tovább. A Nemzeti Színház, Vígszínház, Operaház mellett vidéken a nagyvárosokban található, lényegében nemzeti színházi jellegű (pl. a szegedi, a debreceni) intézmények tartoznak ebbe a körbe. Azt, hogy ennyi közalkalmazottal-e, nem merném biztosan állítani, de ilyen méretű városoknak kötelességük valamilyen módon könyvtárat, színházat stb. fenntartani. Nagyon régen ezt másként intézték el. Az én városomban, Nyíregyházán 1894-ben, amikor a színház felépült, magánszemélyek adták hozzá a telket, magánalapon működött, de a város kifizette a fűtés díját, eltekintett bizonyos helyi adóktól. Ez részletkérdés, de hogy a kultúrát támogatni kell, az egészen bizonyos. Mondjuk a pálinka, a sör meg a cigaretta adójából – körülbelül ebben is meg tudunk egyezni.  Hogyan látja a Latinovits Színház helyzetét? Kétféle módon. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a polgármester úr, akivel két év különbséggel azonos egyetemen végeztünk, ilyen szinten gondolkodik erről a városról, és ilyen szinten mer álmodni. Ebben az országban, ahol már az álmokat is megölik lassan. A valóságunk is megöli az álmokat, s csak a „Való Világ” marad itt nekünk a negyvenöt perces agymosó szappanoperáival. Tehát mint állampolgár rendkívül büszke vagyok. Mint gazdasági szakember azonban azt gondolom, nagyon meg kell fontolni a mai gazdasági helyzetben,

 Reális elképzelés volna, hogy a jelenleg meglévő társulattal, költségvetéssel és direkcióval induljon be a második színház? Nem.  Hogyan válhatna el egymástól arculatban a két intézmény? Az egyik lehetőség az, hogy a Csokonai Színház – egy alapos felújítás után – megmaradjon népszínházi/zenés színházi jellegű intézménynek, míg a másik teátrumban egy erős prózai tagozat a népszínház irányából a rétegszínház felé elmozdulva teremthetné meg a saját közönségét és a saját játékterét. A másik lehetőség az lenne – én ebben látom a város nagy versenyelőnyét –, hogy az a példaértékű koncentráció, amely a zenei műhelyek közötti kapcsolatot jellemzi (a Kodály Kórus, a zenekar, a színház jól egymásra épül, nincs közöttük feszültség), továbbá az a ritka jelenség, hogy nincs az opera- és a prózatagozat között feszültség a közös épülethasználatban is megmutatkoznék. A szimfonikusok, a kórus dolgozhatna itt, együtt a prózai és a zenés társulattal. Akkor valóban úgy tudna elhelyezkedni ebben a két térben a zene-, a próza-, a színház-, a szimfonikus és kórusgondolkodás, hogy az világszinten is egyedi értéket hozhatna létre.  Az opera- és a prózatagozat közötti béke nem a kezdetektől van. Megteremtődése azzal függ össze, hogy az opera a gazdasági válságfolyamatban elveszítette magánénekeseit. Ez egy másik kérdéshez vezető felvetés. A világ operajátszása jelenleg nem társulati bázison, hanem a sztárrendszer szerint működik. Ki tud elénekelni egy szerepet – ez a lényeg. Közép-Európában a prózai színjátszás társulati alapon működik, ez a történeti hagyománya. Azt gondolom, hogy aki ma érvényes akar maradni a világban, az operáról nem gondolkodhat társulati alapon. Ez a halála az Operaháznak. Ott van ezeregyszáz ember egymás hegyén-hátán, de aki tud énekelni, az már mind külföl­ dön dolgozik. A piacképesek kinn vannak a piacon. Ilyen értelemben az operajátszás megújulását hozhatja, ha beágyazódik a színház valamilyen nagy országos egységbe, és azon belül hoz létre produkciókat. A

Vidnyánszky rendezte szenzációs előadást, A végzet hatalmát, amelyet most bemutattak az Operában, játszani kellene Szegeden, Miskolcon és Pécsett is. Szétlőni a lokalitást! A végzet… ráadásul nem egy kosztümös valami, hanem az opera megújításának és a napjainkhoz való kapcsolásának egyfajta kísérlete is, és ráadásul sikeres kísérlet, amelynek a szakmai menedzselése nem tehető pénzkérdéssé. Ilyenkor a gazdaságosság megteremtése külön fejezet. Az előadás megjelenése a nyári operafesztiválon, a világ egyik legszebb operaházában, úgy gondolom, presztízskérdés volt. Nem lett veszteséges a kirándulás, de vállalható lett volna akkor is, ha az.  El lehet fogadtatni saját produkcióként egy-egy vendégelőadást? A fenntartó önkormányzatra és annak revizoraira gondolok. Akkora barmok nem lehetnek az önkormányzatok, hogy erre – az értékek kicserélésére – ne találjanak megoldást. Különben – Ázsia. Találják ki, hová lehet behúzni a strigulát: ebből élnek.  Mit tartalmazna az igazgatói pályázat, ha Ön fogalmazná meg? Ugyanazt, amit annak idején, Nyíregyházán megfogalmaztam: meghatároznám ezeket a feladatokat, hogy népszínházra keresek milyen előadásszámmal, milyen bemutatószámmal, hány tagozattal, milyen látogatottsággal, milyen önkormányzati támogatás mellett, mekkora saját bevétellel. Ezen túl nem szabad a fenntartónak beavatkoznia, különben belecsúszik a politika posványába és egyéb olyan helyzetekbe, amelyek utóbb csúnyán visszaütnek.  A színigazgatói pozíciót társadalmi rangnak tekinti vagy munkakörnek? Vidéki városban abszolút társadalmi helyzet. Az én nagyapám Nyírturán volt kántortanító. Egy kétezres faluban a tanító, a jegyző, a körorvos nem teheti meg, hogy nem társadalmi pozícióként gondolkodik a saját életéről, és nem értelmiségiként gondolkodik önmagáról. A város összetartó szövetének igenis meghatározó elemei ők, akiknek életükkel és cselekedeteikkel mintát kell felmutatniuk. De akármilyen zseniális ember, az összeadáshoz értenie kell, ha az illető gazdasági típusú igazgató. Ha művészvezető, akkor viszont tudjon társulatot építeni, darabot választani, valamint hall-

DISPUTA Kapualj

hogy ilyen méretű vállalkozásba bele tud-e vágni a város.

23

ja meg és szeresse a tapsot, amikor az előadásnak vége van.  A jelen helyzetben, amikor a társulat élén a művészeti vezető adva van, hogyan lehet megfogalmazni az igazgatói pályázatot? Simán. Minden jól működő színháznak két meghatározó embere van. Az egyik a művészetért, a másik a működésért felel. A gazdasági társaságokban például eleve két igazgató van. Az egyik általában a tevékenységért felel, a másik – aki kiszolgálja a tevékenységet – a működésért. Teljesen mindegy, melyik az igazgató, az a lényeg, hogy a két ember jól kijöjjön egymással. A köztük lévő senioritást az élet megválaszolja, arra csak rá kell bólintaniuk. Magyarországon az a divat, hogy a művészember legyen az igazgató, mondván, miatta van a balhé, miatta van a siker. Ez a helyzet majd meg fog változni idővel, de a folyamatot nem akarnám siettetni túlságosan. Az élet el fogja rendezni.  Mennyire tartja fontosnak, hogy mielőbb ki legyen nevezve az igazgató? Nagyon.  Milyen struktúrát tartana szerencsésebbnek a közalkalmazotti helyett?

DISPUTA Kapualj

Az intézményi színházakban a munkaviszonyos megoldásokat, amelyekhez szabad

24

módon kapcsolódhatnának – az alkotmány szerint – különböző típusú szerződésekkel további emberek. A színházak nagyobbik részénél alapítványi formát képzelek el, amely pályázatok útján működik. Továbbá, mint mindenhol a világon: az emberek maguktól is élik a színházat otthon, pincékben, egyetemen, óvodákban: játszanak a saját boldogságukra. Hála a jóistennek, ez nem olyan, mint bankpénztárosnak lenni: fizetés nélkül kevés ember játszik bankpénztárost. Színházat mindenki játszik, az ősember óta.  Azokat a színházakat, amelyeket az előzőekben nemzeti színházakként határozott meg, intézményiként képzeli el? Rugalmas struktúra legyen, ne pedig intézmény!  A színházi törvény segíteni fogja az átalakulást? A tett halála a bizottság és a törvény. A magyar sport akkor halt meg végleg, amikor megszületett a sporttörvény. Nem hiszek ebben. Ez egy jurátus ország, látszik is rajta. Ami működik benne, az nem a kodifikációktól működik. Én személy szerint revolutív alkat vagyok, de tudomásul veszem, ebben az országban úgy múlt el a revolutív korszak, hogy sajnos mélyreható változások pozitív irányban nem tudták visszaigazolni ezt. Tehát most lassan kell építkezni. Itt, ebben a színházban is.

 Szerinted miért nem jöhetett létre Debrecenben, a keleti régió fővárosában 2006 előtt életképes művésztelep? Milyen szándék vezérelt benneteket, mikor a Debreceni Nemzetközi Művésztelepet elsőként megszerveztétek?

Idén Orosz Csaba képzőművészt kértem fel, hogy határozzuk meg, vezessük közösen a művésztelepet. Olyan embert, akit személyesen nem ismertem, de foglalkoztatott a művészethez való külső-szemlélő művészi identitást valló, konceptuális viszonyulása. A DNM elhatározásunk szerint tematikus művésztelep, évről évre más és más téma, illetve műfaj képviselői vannak megszólítva Debrecenből, Magyarországról és

A Debreceni Nemzetközi Művésztelep gondolata már a XX. század első felében is megfogant, természetesen más jelleggel, men-

 2006-ban a DNM zárókiállítására ellátogatók még főleg festményeket és grafikai munkákat láthattak. Idén tudatosan csak olyan művészeket hívtatok meg, akik nem hagyományos technikákat is alkalmaznak?

Süli-Zakar Szabolcs: (1976–, Debrecen) 2000-ben szerzett rajz szakos tanári, 2005-ben vizuális nevelőtanári diplomát. 2007-től a PTE DLA Képzőművészeti Mesteriskolájában dolgozik. Több művészeti alkotócsoport tagja: Art-East Stúdió; Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete; Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete. 2006-ban a Debreceni Nemzetközi Művésztelep művészeti vezetője. Részt vett számos csoportos nemzetközi kiállításon: a krakkói Szépművészeti Akadémia tárlatán (2000, 2001); a paderborni Junge Kunst kiállításon (2004), az V. Novoszibirszki Nemzetközi Grafikai Biennálén (2005), a lengyelországi Ezüst Négyszög, Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Festészeti Triennálén (2006). 2007-ben a görögországi Athens Video Art Festivalon, és az I. Nemzetközi Intermédia-fesztivál és -workshopon vett részt. Saját tárlata volt Paderbornban (2004), Nagybányán (2003), Szegeden (1997), Derecskén (2003), Debrecenben (2005, 2006). 2004-ben elnyerte a Paderbornban rendezett Ifjú Művészet Európában pályázat fődíját.

Digitális művészet Debrecenben

talitással. Úgy gondolom, hogy kellő civil, szellemi, gazdasági és politikai akarat együttállása szükségeltetett ahhoz, hogy létrejöjjön a DNM. Mi 2006-ban az I. DNM szervezésébe kapcsolódtunk be, melyben számos feltételt, álláspontot meghatároztak, kidolgoztak számunkra a városvezetők és a Hajdú-Bihar megyei hivatalos képzőművészeti szervezetek képviselői – a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete részéről Tamus István grafikusművész, Burai István festő- és grafikusművész s Fátyol Zoltán a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének képviselője. Az I. DNM művészeti vezetője Baglyas Erika, a méltán elismert budapesti képzőművész volt, és én. Az első művésztelep szervezése, vezetése folyamán egyetlenegy szempont vezényelt minket, s vezényel azóta is: a minőség. Olyan művészeket kértünk fel a DNM-en való részvételre, akik a jelen látásmódon akár túlmutatva, jelentősen gazdagítják Debrecen város kultúráját, s felajánlott munkáikkal Debrecen képzőművészeti gyűjteményét.

Áfra János

Már itt, Európa közép-keleti régiójában is érezhetjük, hogy épp annyira függővé váltunk a modern technológiáktól, mint az általunk kreált médiumok tőlünk. Napjaink szuperfilmjei már nem a színészekről szólnak, a posztmodern képzőművészeti megnyilvánulások egyre inkább elkezdtek magukról az alkotókról beszélni. Ez talán annak a szociológiai krízisnek is lenyomata, hogy mi magunk, mint kreált technológiáinkkal szimbiózisban fejlődő lények, egyre mechanikusabbakká válunk. Ennek szociológiai lenyomatai napjaink (video) installációin és a performanszműveken egyaránt megmutatkoznak. Az érdeklődő, művészetkedvelő publikum nemrég szemügyre is vehette a fent említett fogalmak „legfrissebb lenyomatait”, itt, Debrecenben. Idén nyáron ugyanis a II. Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) 18 meghívott alkotója elsősorban e kortárs digitális technikákat alkalmazva dolgozott, követve ezzel az Európában is vezető irányvonalat. Vajon ez a technika tényleg a festészet halálához vezethet – ahogy sokan gondolják –, vagy a régi és az új irányzatok a jövőben képesek lesznek szinkronban létezni egymással? Többek közt erről a kérdésről beszélgettünk Süli-Zakar Szabolcs képzőművésszel, a DNM művészeti vezetőjével.

DISPUTA Tisztaszoba

Beszélgetés Süli-Zakar Szabolccsal, a DNM művészeti vezetőjével

25

külföldről egyaránt. A két év alatt olyan izgalmas személyeket tudtunk Debrecenbe csábítani, mint Eperjesi Ágnes, Ferenczy Zsolt, Pawel Mendrek, Szépfalvi Ágnes, Tamási Claudia vagy akár a 2007-ben részt vevő Bukta Imre, Szabó Dezső, Dariusz Gorczyca, Judith Egger, Szász György, s természetesen semmiképpen nem szeretnék megfeledkezni a helyi résztvevőkről. Az idei DNM a Terepszemle, avagy az inter- és transzdiszciplináris reflexiók címet viselte. Olyan tematika, mely a képzőművészet és a tudomány viszonyát kívánta vizsgálni. Ez egy olyan városban, mint Debrecen – ahol az ország egyik legnagyobb egyetemén, illetve olyan intézetekben, mint az ATOMKI, színvonalas az oktató- és kutatómunka – számomra természetes. Még akkor is, ha számos esetben ezt a meghívott művészek humorral kezelték. A Debrecenhez hasonló, a tudomány elismert fellegváraiban indult el a tudomány, technika, valamint a művészet egymásra hatásával a képzőművészet egy-egy új meghatározó műfaja, ága.

DISPUTA Tisztaszoba

 Mondanál erre néhány, világviszonylatban számottevő példát?

26

Számos német és angol egyetemet, intézetet megnevezhetnék, mint a ZKM (Zentrum für Kunst und Medientechnologie, Karlsruhe), de ismertebb példaként említhető a bostoni MIT (Massachusetts Institute of Technology) és a Boston CyberArts Fesztivál, a linzi egyetem és az ahhoz köthető, ma már óriási jelentőségű Ars Electronica fesztivál. Olyan érdekes kifejezésekkel találkozhatunk ezeken a fórumokon, mint a Process art (folyamatművészet), E-art vagy Webart (internetművészet), Interaktív művészet, CyberArt (digitális művészet), BioArt (az élővilág jelenségeire épülő, azzal foglalkozó művészet), Hybrid-art és hasonló, a digitális médiumok, a tudomány, valamint a képzőművészet kapcsolatából létrejövő technikák, műfajok. Vagy akár nemzetközi jelentőségű intézetek is említhetők, mint a The Daniel Langlois Foundation (Daniel Langlois Alapítvány) stb. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a magyar C3ról (C3 Kulturális és Kommunikációs Központ) sem.  Véleményed szerint melyik volt a legérdekesebb technikai megoldással készült munka az idei művésztelepen? Nyilván voltak olyanok is, amelyek a már említett irányzatok jellegzetességeit használták.

Különösen érdekes volt Dariusz Gorczyca Higrophilous elnevezésű munkája, amely egy hatalmas kórházi ágyhoz hasonlatos építmény volt, s benne egy életnagyságú homokból megmintázott ember feküdt. A homokba voltak bekötve különböző infúziós csövek, melyekben a test nedveit imitáló folyadékok áramoltak. A fent említett folyamatművészetnek eleget téve, egy kamera és egy számítógép segítségével rögzítette és vizsgálta, hogyan változik a figura a különböző folyadékok hatására, s hogyan jelennek meg a homokban elrejtett csontdarabok. Az ablak mellé állítva egyfajta hívó szóként működött a Kölcsey galériájának kirakatában, mert akik észrevették, általában az egész kiállítást is megtekintették. Igen komplex mű Kányási Holb Margit installációja, melyet az ismert, általa használt anyagokból épített; ezek jelentését erősítette, egészítette ki, tette teljessé a művésztelep nyilvános köztéri akcióján készült fotókkal a galéria anyagát. Így a zárókiállításon bemutatott installáció lezárása, de szerves része is volt a korábban bemutatott köztéri akciónak. Telitalálat a Munkácsy-díjas Bukta Imre munkája, amely a vidéki és a városi, illetve a hagyományos és a nagyüzemi, gépesített élet elszakadását mutatja be a mészárszék oldaláról. Egy hagyományos falusi konyhaasztalon lévő disznóvágó késbe belevágott malacformán keresztül látható volt egy Imre által készített, húsgyári mészárszéket ábrázoló videó. Igazán komoly kérdéseket tesz fel, Orosz Csaba mással („diplomás ezermesterrel”) elkészíttetett papírkocsija a szuverén művészi egót, művészi gondolatot illetően. Ludman Éva interaktív biciklije pedig kis túlzással a legtöbbet használt „gépezet” volt ez időben, a Kölcsey Központban; többször kellett „restaurálnunk” is, s nem a gyenge minőségű előállítás következtében. Felülve a kiállított biciklire, végigtekerhettünk a művész lakóhelye és munkahelye között megtett útvonalán, természetesen művészi átírással. A monitoron, a tekerés hatására megjelent képekkel bejárhattuk Éva „Mentális Térkép”-ét.  Milyen eredményeket vártok a művésztelep tevékenységétől? Melyek hosszútávra a céljaitok? A művésztelep első számú célja egy debreceni kortárs gyűjtemény megalapozása. E céljának eddig véleményem szerint megfelelt. A művészeti szimpóziumok, művésztelepek inkább a közös tevékenységi formákról is-

 A művésztelep szempontjából nyilván fontosnak tartod a közönség megszólítását. Szerveztetek nyilvános közösségi programokat, melyek ezt közvetlenül segítették? Mind a két művésztelepen célunk volt nyitni a közönség irányába. Számos olyan művészeti kísérlet ismeretes, egészen a ’60-as évektől, amikor az utca embere felé fordul a művész, köztéri installációkban, public-artos akciókban, mint például a kirakatkiállítások alkalmazásakor. Ennek újabb eszköze lehet a digitális művészet is, a ma már mindenkinek elérhető internet segítségével. Mi is hirdettünk köztéri akciókat, performanszesteket, illetve kiváló

auktorokat, művészeket kértünk fel nyilvános előadások tartására. Olyan szakembereket sikerült meghívnunk, mint Nagy Tamás Ybl-díjas építész, Lovas Ilona Érdemes Művész, Munkácsy-díjas képzőművész, Erhardt Miklós képzőművész (Balázs Béla Stúdió; a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetőségi tagja), Hornyik Sándor művészettörténész (MTA Művészettörténeti Kutató Intézet), Kukla Krisztián filozófus, Szombathy Bálint Kassák-díjas képzőművész, performer és író, Fátyol Zoltán Csokonai-díjas festőművész és Tamus István, a Debrecen kultúrájáért díjas grafikusművész. Véleményem szerint igazán inspiratív alkotói közeg volt a DNM, s öregbíti Debrecen és a művésztelep hírnevét. Elhatároztuk, hogy a telep munkáját egy-egy felkért, az illető témában elismert művészettörténész segíti. Így tavaly Sturcz János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének vezetője, idén pedig Aknai Katalin művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének munkatársa segítette munkánkat. Debrecenben tudomásom szerint sajnos nincs, illetve nem volt a kortárs művészeteket értő, ezeket máshol méltóan képviselni tudó művészettörténész, műkritikus, vagy akár publicista, s mi, képzőművészek sem vagyunk hajlandók – pesti kollegáinkkal ellentétben – beszámolni egy-egy művészeti eseményről, valamely kortárs országos jelentőségű szaklapban. Talán most mindez változni látszik, s lesz méltó jelenléte a Debrecenben megindult jelentős kulturális-művészeti erőfeszítéseknek.  A DNM-en nemcsak művészeti vezetőként, hanem mint alkotó is aktív voltál, mind 2006-ban, mind az idei évben. Tavaly a

DISPUTA Tisztaszoba

mertek, semmint a valóban életműszintű alkotások létrehozásáról. Ennek ellenére a korábbi résztvevőkkel egyetértésben azt gondolom, Debrecen város egy szépen katalogizált, értékes művészeti anyagot kapott. Az más kérdés, hogy milyen értéket képvisel egy DVD, egy installáció vagy egy hagyományosabb táblakép, s az érték nem a műfaji vagy technikai sajátosságokban van. Létrejött a DNM, meghatároztuk a felépítését, céljait. Elkezdtük a magyarországi és a külföldi kulturális kapcsolatok kiépítését, számos helyre hívtak már bennünket, mint például a TransCultural Exchange konferenciára (Boston, MA, USA) vagy akár említhetném a stuttgarti DFEWA-t (Németország). A kétévente megrendezendő bostoni konferencia csaknem száz, a világ ismert művésztelepeit, művészeti „workshop”-jait, képzőművészeti ösztöndíjait, úgynevezett „artists residence”-eit bemutató rendezvény. Egész Észak-Amerika területéről jöttek érdeklődők erre a konferenciára, s ott jelen voltak minden kontinens ismertebb művészeti műhelyei. Élénk érdeklődés volt a DNM iránt is, s jelenlétünk ilyen rendezvényeken, azt gondolom, óriási megtiszteltetés számunkra. A napokban a DNM-et meghívták a 2009-es rendezvényre is! Egyre több mérvadó szakmai katalógusban, programban szerepelünk (International Art Guide, Bilkent University, Isztambul, Törökország). 2006-ban kiadtunk két angol–magyar nyelvű katalógust, idén egyet, s a napokban készül a tavalyi évhez hasonlóan a második, mely a felajánlott munkákat katalogizálja. Létrehoztuk, folyamatosan fejlesztjük a szintén kétnyelvű www.dnmart.hu honlapot, mely egyöntetű tetszést aratott mind hazai, mind külföldi kurátorok, alkotók körében.

27

toron a koldus lába és a járdasziget volt látható. A koldus akkor járta útját, ha a néző elment a képek és a monitorok előtt.  A Próbakiállítás néven futó munkád, a PUFF-hoz hasonlóan, a Modem megnyitásakor villantott fel egy már-már evidens, éppen ezért hatásos témát. Mi is volt ez pontosan?

PUFF című videoinstallációddal lepted meg a Baltazár Dezső térre ellátogató érdeklődőket – akkor ez a mű volt az egyik „legliberálisabb” a művésztelepen.

DISPUTA Tisztaszoba

A PUFF videoinstalláció Boda Szabolcs segítségével és a I. DNM résztvevőinek közreműködésével jött létre. A Déri Múzeum történelmi épülete mögött újjáélesztett Baltazár téren magára maradt két vasbeton szellőző monstrum az előző évtizedekből. Az I. DNM tagjait megkértem, hogy tetszőleges rendben foglaljanak helyet egy pár pillanatra a szellőző általam óriási ülőkének tetsző részén. Árnyékukhoz digitálisan plüssfelületet rendelve hoztak létre egy-egy hatalmas puha kanapét, sárgásvörös és annak komplementere, azaz kék színben. A Baltazár tér két hatalmas „puff”-ját azóta belakták a fiatalok, s tapasztalatom szerint valóban ülőalkalmatosságként működnek. Nagyon örülök ennek a munkámnak, illetve ennek a fogadtatásának. Nagy szakmai elismeréseket kaptam, de ma még fontosabb, hogy mind a két bemutatása alkalmával (I. DNM és Modem-megnyitó) azonnal megszólította a közönséget, elsősorban a gyerekeket. Véleményem szerint ez a legfontosabb egy interaktív munka során – párbeszédet kezdeményezni és futtatni le a mű által.

28

 Idén milyen munkával szerepeltél a művésztelepet záró kiállításon? A Munka című, két fotóval kiegészített interaktív videót készítettem ebben az évben a II. DNM-re. Filmemben egy koldust, egy minden napját munkával töltő ember napi rutinját vizsgáltam, illetve az elvégzett munkájának hatékonyságát, annak látható nyomát követve. Ami foglalkoztatott, valójában az az általa kijárt konkrét járdasziget, melyet két év alatt „csoszogott ki”, napról napra végzett munkája során. A kiállításon, a két kép s azok alatt felállított két moni-

Az alapötlet igen egyszerű. A Modem nyitásakor mutatkozó nagy érdeklődésre és társadalmi igényre apelláltam, amikor az új múzeum és annak bemutatkozó kiállítását végig próbáltuk két diákom (Fehér Adrienn és Jámbor Zsófia) segítségével és három próbababa közreműködésével. A babák lényegében bejárták a galériát, megtekintették a képeket, szobrokat, installációkat, azaz ki/felpróbálták a galériát, egy megvásárolandó termékhez (ruha, autó stb.) hasonlatosan. A konkrét folyamatot, a próbát fotóztam, majd a közel 2000 fényképből filmet készítettem, mintha ezek a biztonsági kamerák képei lennének, amiket a galéria nyitásán lehetett látni, a falon lévő monitorokon.  Nyáron a Debreceni Nemzetközi Művésztelep mellett több más művésztelepen is részt vettél. Milyen tapasztalatokkal zárod ezt az aktív időszakot? Várható a közeljövőben egyéni vagy csoportos kiállítás munkáiddal? A művészeti és oktatói tevékenység mellett a II. DNM szervezése jelentősen kitöltötte az időmet, a munka nyáron tetőzött természetesen. Időnként sikerült el-elszakadnom tőle és részt vennem más művésztelepeken, szimpóziumokon. A DNM után a velencei biennálén voltam, fontos a szakmai kitekintés, felfrissülés számomra. Több külföldi kiállításon is szerepelek, Debrecenben részt vettem a Modem által szervezett Intermodem Fesztiválon – ennek nagyon örülök.  Téged ismerve biztos vagyok abban, hogy – még ha csak fejben is – valamilyen projekten dolgozol. Milyen célok mozgatják jelenleg gondolataidat és művészeted? Folyamatosan több projekten dolgozom, melyek közül csak az általam legjobbnak ítélteket valósítom meg, már csak anyagi vonzatuk miatt is. Bár valójában nem érdekel a munkám anyagi feltétele, ha jónak találom, kivitelezem. Nagyobb műtermem nincs, s a hozzám közel álló közepes és

 Mit is jelent pontosan ez az „interaktivitás” a technikai lehetőségek területén? Szerintem nem jelent mást, mint általánosságban (párbeszéd kezdeményezését és lefuttatását), csak az eszközök mások. Engem az érdekel, hogyan indul, milyen folyamatokat vált ki, ha kivált egyáltalán az adott interaktív munka. A nézőnek kell megtennie a munka irányába az első lépést, vagy a mű határozza meg az alapszituációt. Az interaktivitás szerintem roppant nagyszerű, de csak eszköz, a mű lényege ennél több kell, hogy legyen.  Milyen hatását látod ezeknek a digitális technikáknak? Kik a digitális művészet legmeghatározóbb egyéniségei napjainkban? Hol találkozhatunk munkáikkal? Az internet korában sokkal izgalmasabbak a néző által vezérelt oda-vissza megvalósuló közvetlen kapcsolatok, s ez a digitális technikában is megmutatkozik. Ezért lehetetlen a hagyományos tévéknek versenyezniük a számítógép és az internet adta lehetőségekkel, mint ahogy azt a különféle statisztikák is mutatják, főleg a kereskedelmi szempontból célkorosztálynak tekinthető 10–29 éves korosztály esetében. Digitális művekkel jellegüknél fogva legegyszerűbben s legolcsóbban az interneten találkozhatunk természetesen. Azonban főként a helyspecifikus digitális művek élőben sokkal izgalmasabbak lehetnek, különösen a korábban említett interaktív munkák, bár vannak direkt az interneten futó párbeszédet kezdeményező megoldások is. A korábban említett intézeteknek és alapítványoknak jelentős gyűjteményük van, s erre bárki rákereshet (The Daniel Langlois Foundation, C3 stb.). A Modem által szervezett Intermodem Fesztiválon neves, intermédiával és digitális médiával foglalkozó művészekkel találkozhatott a debreceni közönség. Számos ismert művész volt jelen, tartott előadást és mutatta be munkáját, például Antik Sándor (Kolozsvár), Ujvárossy László (Nagyvárad), Hector Solari (Drezda) vagy a magyarok

közül Szegedy-Maszák Zoltán, Eike, Vécsey Júlia stb.  Nem egyszerű a jövőről beszélni, különösen, ha művészetről van szó, de mégis kíváncsi vagyok a véleményedre. Szerinted napjaink irányzatai közül melyik lesz a legéletképesebb, mi az, ami kellő lehetőséget hordoz magában új irányvonalak kialakítására? Van új a Nap alatt? Teljesen mindegy, hogy ki milyen műfajban érzi magát otthon. Van, aki egész életében csodaszép tárgyakat, képeket alkot, van, aki reflektál a körülöttünk lévő világ aktuális társadalmi és politikai kérdéseire, és folytathatnánk. A legfontosabb, hogy mindezek elférnek egymás mellett, s elismerhetjük, szerethetjük őket vagy nem, de attól még léteznek. Az én véleményem, munkamódszerem legjobban Joseph Kossuth konceptualista művész kijelentéséhez hasonul, eszerint: Minden koncepció megteremti a maga formáját. Tehát nem a technika, a műfaj stb. fontos számomra, hanem az idea, a koncepció határozza meg alkotásmódomat. Kétségtelen, hogy történt egyfajta elválás a kortárs képzőművészet és a közönség között, mind a kortárs táblaképek, szobrok, objektek és a technikai alapú művészet között. Szerintem erre lehet megoldás az interaktív művészet, mely a ma valós technikai világában él, működik és folyamatába aktívan bevonja a nézőt. Fontos kérdés, hogy napjaink képzőművészében miképpen keveredik az emocionális embertípus s a tudós műveltség és irányultság által vezetett egyén. Az biztos, hogy a 19. századi romantikus művész és annak értékrendje, az úgynevezett bohém ideje lejárt, több mint száz éve nem aktuális. Más kérdés, hogy a kortárs művész nem éppen konformista kérdései, felvetései sokszor elviselhetetlenebbek, mint egy művész epilepsziája vagy „abszintos” gőze. 2008-ban a III. DNM témája az illusztráció, egyben egy nagy európai projekt része lesz, ami válaszolhat a hagyományos technikák féltőinek. A projekt a „Talking Animals” (beszélő állatok) címet viseli; ez a nyugat-európai illusztráció egyik alapkövének számító Brémai Muzsikosok című mesére, illetve annak számtalan grafikai adaptációjára utal. Remélem, ugyanolyan izgalmas felvetéseket látunk majd a zárókiállításon, hallunk a szimpóziumokon, előadásokon, mint az elmúlt években.

DISPUTA Tisztaszoba

nagyméretű festményeket sem létrehozni, sem tárolni, sem kiállítani, sem szállítani nem áll jelenleg módomban. S ma jobban érdekelnek az interaktív megoldások. A velencei biennálén nagyon érdekesnek találtam egy-két interaktivitásra épülő munkát, amely, mint említettem, nagyon érdekel, felvetett bennem pár kérdést, s most ezekkel foglalkozom.

29

CAD – pro és kontra Berta Erzsébet DISPUTA Árkádok 30

Dezső Zsigmond építőmérnök beszél a számítógépes építészeti tervezésről „Házam fából, üvegből, betonból és kőből épült… De ugyanakkor szilikonból és szoftverből is.” (Bill Gates)

Ma már Magyarországon is számos épület tervezésében használnak háromdimenziós számítógépes tervezőrendszereket (CAD, Computer-Aided Design), amelyek, túl azon, hogy technológiai segédeszközök, azt is lehetővé teszik, hogy a létesítmények még megépülésük előtt bejárhatók legyenek a virtuális valóságban (VR, virtual reality). De megépült épületek is digitalizálhatók, hogy élethűen szimulált másuk újra a tervezőasztalra kerülhessen – például átépítés, újjáépítés céljával vagy akár oktatási szemléltetőanyagként. Sőt léteznek olyan számítógép vezérelte gépek (CAM, Computer-Aided Manufacturing), melyek képesek arra, hogy digitális modelleket automatikusan konvertáljanak teljes méretű építészeti elemekké. S ott van az úgynevezett intelligens ház, ahol minden használati funkciót – a kapunyitástól a fény- és hőviszonyok optimalizálásán át a konyhai eszközök működtetéséig – komputer vezérel. De ártatlan-e ez a technológia – csupán meggyorsítja, pontosítja, kényelmesebbé teszi a tervezést, a kivitelezést s aztán a használatot? Vagy úgy hatol be az építészet világába, hogy – amint merészebb médiateoretikusok állítják – használhatatlanná teszi az építészet hagyományos fogalmait, s legalábbis ahhoz fogható ez az épület alapvető szervezésében létrejövő újrastruktúrálódás, amit egykor a természetes fény alternatívájaként megjelenő mesterséges fény váltott ki? Lapunk erről beszélgetett Dezső Zsigmond építőmérnökkel, a Magyar Mérnöki Kamara soros elnökével. Nálunk a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején indult be gőzerővel az a számítástechnikai, informatikai fejlődés, amely az építőiparban, építészetben, mérnököknél előbb lehetővé tette, aztán meg is követelte a más irányú gondolkodást, a tervezésben a modellezést, a digitális feldolgozást. Igen ám, de ehhez nem nagyon

volt segítség sem állami, sem magántőkéből, vagy nem olyan mértékben, amilyenre szükség lett volna. A másik baj az volt, hogy ez az új technológia, ez az ipari forradalom, hogy úgy mondjam, épp a rendszerváltással egy időben jelentkezett Magyarországon, akkor, amikor a nagy építőipari tervező és kivitelező vállalatok felbomlottak kis cégekre – ez lehet jó vagy rossz, attól függ, honnan nézzük, most nem ez a lényeges. Hanem, hogy ezeknek a cégeknek az új technológia bevezetésén túl még az is gondjuk volt, hogy át kellett kerülniük egy államilag irányított rendszerből egy magánrendszerbe, méghozzá minimális saját tőkével. Még a nagyobb cégeknek is, amelyek még valameddig vegetáltak, le kellett szerelniük a nagy számítógépes parkjaikat – a DPA, Videoton meg ilyen nagy gépeket ki kellett dobniuk –, a számítástechnikai irodákat, osztályokat meg kellett szüntetniük és rá kellett térniük a személyi számítógépre… Ehhez tőke kellett volna. És itt most nemcsak az anyagi, hanem a szellemi tőkéről is beszélek. Mert a szellemi tőke is legalább olyan hiányos volt. Különösen az építészek körében. Mégpedig azért, mert nálunk az építész önmagát inkább valamiféle szobrásznak gondolja, mindenesetre inkább művésznek, akit szembeállít a technikus mérnökkel. Úgyhogy nekik a számítógép mumusnak tűnt fel az induláskor. Az építészek – s ismétlem, itt a designerekre, meg architektekre gondolok, nem a mérnöképítészekre – azt gondolták, hogy a PC mérnöki dolog, s nem válthatja ki a jó kezű építészt, aki remekül tud rajzolni, s mintegy azáltal gondolkodni, vagyis a gondolatait a rajzzal papírra vetni és így kifejezni önmagát. Aki, ha kapcsolatba került a számítógéppel, azt érezte, hogy ebből az eszközből hiányzik az emberi mozzanat. Arról nem is beszélve, hogy kezdetben ezek a

Dezső Zsigmond – építőmérnök, tartószerkezeti vezetőtervező, a debreceni HYDRASTAT Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara országos elnökségi tagja, az MMK Tartószerkezeti Tagozat Minősítő Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja. Több szakmai díj birtokosa: az MMK Zielinski Szilárd-díja (2002), a MÉSZ Csonka Pál-érme (2003), az Institution of Civil Engineers Midland (Nagy-Britannia) Tierney Clark-díja (2007)

 Akár a legvadabb formákat is modellezni tudja a gép. Abszolúte! Ha itt most az építészet fogalmát a magasépítésre korlátozzuk, s nem arról a komplex mérnöki szolgáltatásról beszélünk, aminek eredményeként kialakul az épület, akkor is azt mondhatom, hogy a számítógép kétfajta alkalmazása létezik. Az egyik: statikailag, erőtanilag modellezni egy épületet. Például a megfelelő fizikai paraméterek, mondjuk, a terhelések beadásával megállapítani, hogy működik vagy nem, leszakad vagy nem szakad le az épület. A végeselem-programokkal kiszámolni, mennyi anyag kell egy bizonyos szerkezethez, vagy – ha csőrendszert tervezek – kiíratni, hol ütköznek, hol nem férnek el egymástól a csövek, és így tovább. A másik: esztétikailag, funkcionálisan előrajzolni a házat, mintegy felépíteni virtuálisan, ahogy a valóságban lesz vagy van. Ezt a képet aztán különböző textúrákkal is el lehet látni, aminek a legkisebb részletei is – egészen a ház belsőépítészeti kialakításáig, sőt a berendezési tárgyakig lemenően – modellezhetők. Ennek pedig több előnye is van. Egyrészt az arányok jobban látszanak, olyanok is, amelyeket nem lehet – hogy úgy mondjam – a „jó kezű építészet” körébe sorolni. Másrészt meg, és ez talán még fontosabb, a megrendelő számára is – aki esetleg laikus – sokkal plasztikusabbá, sokkal érthetőbbé tudja tenni az épü-

let arányait, belső logikáját. Sokszor fordul elő, hogy a megrendelő egész másra gondol, mint amit a tervezőtől kap, mert az épület arányait nem tudja elképzelni. Ezek a modellről kiderülnek. A mai számítógépek szimulációi már egyre közelebb állnak a tökéletes modellhez, s a legnagyobb hasonlóságot mutatják azzal a formával, ami majd megépített állapotban lesz a tervből. Ezek a gépek már filmeket is képesek produkálni.  Nem képzelhető el a fordított hatás? Hogy a számítógépes szimuláció épp elfedi hibákat, nem engedi felszínre jönni a rossz arányokat? Nem csapja-e be magát az építészt is akár azzal, hogy a szimuláció már a kezdeti stádiumban viszonylag tökéletes látványt mutat, főként pedig tetszetőset? Régebben azt mondták, hogy a számítógép pont arra jó, hogy nem lehet vele csalni, becsapni saját magunkat akár, mert az adatbevitel konkrétsága miatt ez ki van zárva. Aztán kiderült, hogy dehogynem, sőt, hogy talán még jobban. Ahogy egy rossz épületet egy jó kezű grafikus (és itt már nem is építészt, hanem grafikust mondok) remek látvánnyá tud felstilizálni, ezt ugyanúgy a számítógépes rendszer is meg tudja csinálni: a rossz házat is széppé lehet varázsolni a látványban. És ugyanez vonatkozik a numerikusabb, egyértelműbb részére, hogy úgy mondjam, az épület tudományosabb, mérnöki részére is. Ott is ugyanígy problémát okozhat, ha egy kezdő mérnök, aki, miközben felviszi a számítógépre a szerkezetet, melyet modellezni akar erőtanilag, akár csak egy apró vagy nehezen észrevehető hibát követ el. Mert a rendszer azt az erőjátékot fogja megoldani, amit beadagoltak neki, miközben az épületnek nem ilyen a statikai váza, nem így épül fel a teherhordó rendszere, mert ott a tervező például egy támaszt betett, kivett vagy elvett… – és hogyha nagyon bonyolult az épület, akkor nem is biztos, hogy ezt észreveszi valaki. S ebből a végén nagy baj is lehet – már hogy leszakad az épület. Minél kevesebbet dolgozott valaki számítógép nélkül – és itt szándékosan nem azt mondom, hogy minél fiatalabb –, annál kevésbé érzi ezt, annál jobban megtévesztheti saját magát a gép által, annál nagyobb az esélye vagy veszélye, hogy becsapja önmagát. A normális tervezőirodákban – de ilyen nagyon kevés van az országban –, vagyis ahol tapasztalt mérnökök mellett nő fel az új generáció, ott a kezdő mérnök lát-

DISPUTA Árkádok

programok maguk is gyerekcipőben jártak, nehézkesen működtek, korlátozott volt a felhasználhatóságuk. Úgyhogy mondták is az építészkollégáim annak idején, hogy lehet ez a mérnököknek igen klassz dolog, mert megkönnyíti a számításokat, meg pontosabbá teszi, de az építészek a büdös életben nem fogják használni, mert az építészeti tervezésre, a művészi munkára, ahol egyáltalán az építészet kezdődik, nem alkalmas. A gondolat szabadságát, ahol alkotás lesz már a munka, fogja korlátozni: nem lehet görbe vonalakkal, ívekkel, szabálytalan, egyedi formákkal dolgozni, a gép mindent uniformizál. Ma már tudjuk, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: éppen a szabálytalan rendszerekhez jó igazán a CAD. Sőt: a szabálytalan rendszernek, amit a számítógépben megrajzolt a tervező, a program még matematikai vonatkozásait is biztosítja: a mennyiségtől a pontos geometriai meghatározásig mindent. Vagyis az építésznek nem kell szögfüggvényekkel bajlódnia, meg kiszámolni egy ferde valaminek a hosszát…

31

DISPUTA Árkádok

hatja, hogy amit ő a számítógépen csinál, azt a hagyományos számolással és szabadkézzel is meg lehet csinálni (és meg is kell tudni csinálni). A két eljárás, a hagyományos számolás és a komputeres modellezés eredménye közötti eltérés olyan kontrollérték, amiből nyomon lehet követni a számítógépre került statikai folyamatot, ki lehet deríteni, hogy miből adódtak az eltérések – végső soron azt, hogy mit lehet és mit nem lehet egy statikai rendszer logikája szerint. De ugyanez vonatkozik az architektekre is. Mert továbbra is az a jó építész, aki szabad kézzel is fel tudja vázolni, amit gondol, s amivel esetleg azt is leleplezi, amit, mondjuk, rosszul látott a számítógépe, mert ros�szul volt beállítva a kamera, s valami olyan perspektívát állított elő, hogy az épület röhejesen nézett ki. Vagy pont fordítva: amikor azt leplezi le az építészeti rajz, hogy a ház csak a monitoron mutat jól, a virtuális világban, de nem szabad megépíteni, vagy máshogy kell… (Más kérdés, hogy melyik építészt mire indítja egy ilyen szembesülés…)

32

 Igen, én épp ilyet tapasztaltam már többször: a számítógépes szimuláció kiváló látványt hozott a szemem elé – ehhez biztos hozzájárult például egy kellemes zenei aláfestés, a szem vezetésének, a terek feltárásának hatásos digitális technikái –, a ház megépült épületként viszont később erre brutálisan rácáfolt. Ez is attól függ, hogy – akár kézi rajzon, akár számítógépen – milyen módon, milyen egyéb motívumokkal öltözteti fel valaki az épületet, amelyek megmutatják, hogy milyenek az arányok. Ha nincsenek benne olyan támpontok, melyekhez a laikus is tud kapcsolódni, olyan bútorok, olyan tárgyak, amelyek méreteit az ember ismeri, és hoz-

zájuk tud igazodni, akkor nem fogja tudni, hogy a ház kicsi vagy nagy. S valóban brutális a szembesülés, mikor én annak pont az ellenkezőjét látom, amit valamikor valamiért így és így gondoltam.  Akkor itt az derül ki, hogy a számítógép csak eszköz, és csak az eleve jó statikus vagy az eleve jó építész – és tapasztalt építész! – kezében tud jól működni. Vagyis, hogy magából ebből az új eszközből vagy médiumból nem indulnak új impulzusok a tervező, a statikus számára. Ez így van, szó szerint. A számítógép eszköz. A mai mérnök csalhatatlan munkaeszköze, mint egykor a logarléc. Gyors, csalhatatlan, ragyogó munkaeszköz, de nem több. Az alkotás vágyát, az alkotás örömét, ami abban rejlik, hogy kifejlődik az emberben egy építészeti gondolat, azt a PC nem tudja produkálni. Az továbbra is hagyományosan, az emberi elméhez és kézhez kapcsolódva működik. Ilyet nem tud a számítógép. Én nem mondom, hogy nem is lesz alkalmas sose ilyesmire – mert ki tudja, mit hoz a jövő –, de az biztos, hogy a ma ismert és használatos programok kizárólag eszközök. Hogy milyen eszközök, az más kérdés. Például egy mérnökembernek arra nagyon jó a számítógép, hogy az általa kitalált szerkezeti rendszert több variációban is ki tudja számolni, méghozzá fantasztikusan rövid idő alatt. Amihez esetleg hetek-hónapok kellettek, most egy-két órán belül tíz variációban áll készen, ezekből aztán el tudja dönteni, hogy melyik a legjobb megoldás – ebbe beleértve esztétikát, funkciót, szerkezetet, gazdaságosságot –: a CAD erre nagyon jó eszköz. Hogy az időt lerövidíti, ami aztán már nem csak idő persze. Sokat vitatkoztam pedagógusokkal – mert a felsőfokú műszaki szakképzés oktatáspolitiká-

 Egy amerikai építésznél, Peter Eisenmannál azt olvastam viszont, hogy ez az eszköz úgy fogja átalakítani az építészetet, ahogy annak idején a Brunelleschi-féle perspektivikus szerkesztési eljárás átalakította nemcsak a festészetet, de a látásmódot is. Vagyis az elektronikus univerzumban, ahogy ő nevezi napjaink kultúráját, az építészetnek is át kell alakítani az önmagáról alkotott képet, és egyáltalán az építészet képét, merthogy a tervezés révén az amúgy is átalakul. Vagyis: most az építészet van határhelyzetben a komputer-médium következtében, ahogy annak idején a festészet volt. Én azt sem látom, hogy a reneszánsz idején a perspektivikus kép ilyen változást vagy törést hozott volna. A komputer is – lehet hihetetlenül nagy változás – technikai változás és nem szemléleti változás. Lehet, sok építész másként is gondolkodik, ha gépen tervez, de sokaknál – és nem is azoknál, akik nem dolgoznak a számítógéppel vagy egyenesen megvetik – nem érinti az építészeti alapeszmét. Itt vannak az organikus építészek – azért hozom éppen őket példaként, mert ők dolgoznak a legszabálytala-

nabb vonalakkal –, akik ugyanolyan eszközként használják a számítógépet, mint a kétbés vagy ötbés ceruzát, de nem hinném, hogy a formai eszmét különösebben befolyásolná számukra a computer. Viszont sokkal könnyebb megcsinálni és eladni a tervet.  Hallani lehet azonban a CAD hátrányairól is. Például hogy elszegényíti az építész térlátását, formai képzeletét, rajzkészségét. Tehát hogy vannak a szakma gyakorlásához szükséges olyan alapképességek, amelyek most vagy szükségtelenné válnak, vagy, nagyon károsan, elcsökevényesednek. Szóval, hogy az építész nem tud majd rajzolni, hogy a térképzelő képessége szegényes marad, mert mindent készen és sematizáltan kap meg a CAD formakészletében. Azt hiszem, burkoltan én is elmondtam már, mik a hátrányai – ahogy persze mindig voltak az új technikai eszközöknek deficitjei is. Nálunk az a gond, hogy iparossá válik a mérnökember. Elfelejt gondolkodni, csak előveszi ezt az eszközt, betáplálja az épület adatait, aztán kijön valami, és kész a produktum – gondolkodás nincs. Az ilyen mérnök aztán nem tud előrelépni, innovatívan tervezni, és óriási a hibázási lehetőség is. Nem azért, mert a gép téved, hanem mert eleve nem is úgy kellett volna megoldani a dolgot, ahogy neki a mérnök beadagolta. Minden csak bizonyos fizikai tartományban működik, akiknek viszont nincs statikai tapasztalatuk, nem ismerik ezeket a fizikai tartományokat, nem ismerik magát a gondolati mechanizmust, meg persze már a képleteket sem. Az architekteknél ugyanez van: nem kell tudniuk rajzolni. Ha én nem tudok rajzolni, de azért képzelőerőm még maradt valami, akkor megpróbá-

DISPUTA Árkádok

jával is foglalkozom –, sokszor elmondtam már szűkebb környezetemben is, hogy a számítástechnika, az informatika csak eszköz: nem kell túlértékelni. Úgy van ez, ahogy az idegennyelv-tudással vagy nyelvtanulással is: csak szaktudással párosulva ér valamit. Annak, hogy valaki jártas az informatikában meg több idegen nyelvet beszél, olyan természetesnek kell ma már lennie, mint hogy az ember járni tud. De csupán számítástechnikai ismeretekkel – legalábbis a számítástechnikán kívül – semmit nem lehet kezdeni.

33

lom ezt a számítógéppel kiszerkesztetni – ez majdnem olyan, mintha rajzolni tudnék. És senki nem fogja megkérdezni, hogy szabadkézzel meg tudja-e csinálni, amit előrajzolt a gép. De én azt mondom, az az építész, aki nem tud szabadkézzel magas szinten rajzolni, annak nem sok esélye van arra, hogy … – hogy mire? – hát, hogy én jó építésznek nevezzem. Nem akarok másképp fogalmazni … – abból nem lesz sose jó konstruktőr.  Felvételi tárgy még egyáltalán a szabadkézi rajz, vagy tanulják még az építészek? Igen-igen. De nagyon hamar elfelejtik ám a fiatalok, ha nem rajzolnak. Mégis azt mondanám, hogy a komputer a mérnöki munkában okozza a nagyobbik kárt, ahol a numerikus számítások csalhatatlan szupereszközének látszik. Mert ők aztán végképp elfelejtik a mérnöki gondolkodásnak minden részét. Egy tervező építésznél nem képzelhető el, hogy egyszer se vegyen maga elé papírt, hogy ne kezdjen el szabadkézzel dolgozni, míg a mérnökök között rengeteg akad, aki fejben vagy fejjel már nem hajlandó számolni, és sok esetben már azt sem tudja, hogy mi az építészeti terv mérnöki tartalma, azt – mondjuk így –, hogy a terv fő arányaiban megfelel-e a természet törvényeinek erőtanilag, szilárdságtanilag.

DISPUTA Árkádok

 Ez azt jelenti, hogy a mérnöknek is kell valamiféle intuíció – meg persze sok tapasztalat –, s csak utána jön a számítógép? Hogy tehát itt is kell egy olyan kreativitás, ami már a számítás előtt megsúgja, hogy minek kell kijönnie?

34

Egy nálam néhány évvel idősebb kollégám, egy remek mérnökember mondta egyszer – s ezzel én abszolút egyetértek –, hogy ha valaki nem tudja eleve, hogy minek kell kijönni, akkor elő se vegye a számítógépet. Az csak a baj, hogy amerre tartunk a tervezésben, az ezzel homlokegyenest ellentétes. Az oktatás is, teljesen, az akkreditációs rendszer pedig végképp. Ma az oktatásnak az a nagy baja, hogy egyre messzebb kerül a gyakorlattól – és gyakorlaton nem kivitelezési gyakorlatot értek, hanem például tervezőit is. Ami ettől még szellemi munka marad, de gyakorlati képességeket kellene megszerezni hozzá. Tapasztalati tudást, amilyet több okból sem tudnak megszerezni az iskolában: vagy nincs rá idő, vagy nincs ilyen tantárgy, és nincs olyan tanerő se. Ma például úgy lesz valaki doktorandusz, úgy

kerül aztán oktatóként felsőfokú építészképzésbe, hogy ott marad az intézményben, mint régen a továbbszolgáló a hadseregben. Ma egyre kevesebb a felsőfokú iskolában az olyan oktató, aki valaha dolgozott a gyakorlatban. Ha én ezt valahol szóvá teszem, azonnal jelentkeznek, hogy de ők, igen. Hamar kiderül azonban, hogy bár kilencven százalékuk jogilag valóban dolgozott a piacon, a valóságban nem csinált semmit. Mert ahhoz, hogy valakinek komoly gyakorlata legyen, sok évet kell lehúzni, és még az se mindegy, hol: csak az számít szakmai gyakorlatnak, ha nagy volumenű, összetett megrendelései voltak a cégnek, ahol dolgozott. Ahol – ugyanúgy, mint a medikus a sebészprofesszortól – elleshetett bizonyos dolgokat: a műtőasztal mellett állva, a fogót tartva és nem belebeszélve, de nem is egyedül dolgozva … mert az nem megy. Különösen, ha probléma adódik. Mert míg nincs probléma, addig az ember azt hiszi, magától megy minden. … Az a felfogás, hogy a gyakorlati tapasztalat mennyire fontos, kezd kihalni az oktatásból. És az a baj, hogy minden arra mutat – az oktatási törvénytől az akkreditációs rendszerig –, hogy a jövőben sem éled újra. Mégpedig azért, mert az oktatáskoncepció­ kat, az oktatásrendszert többségében a humán szakmák dolgozzák ki és irányozzák elő. A műszaki életben – jó néhány természettudományos diszciplínában vagy az orvostudományi praxisban – nagyon eltérő az iskolai meg a gyakorlati tudás. Sebész például nem lehetne az, akinek műkeze van, akármennyire okos is – ez evidens. De a műszaki pályákon mintha nem lenne az. Ma olyan a rendszer, hogy bent kell maradni az egyetemen, doktorandusz stúdiumot kell végezni…, és akkor egy bizonyos területen, a szakma nagyon kis területén nagyon magas elméleti szintre kerül az illető… Lehet, hogy így van, de jó szakember, sőt jó oktató se lesz így belőle. Nagyon fontos az elméleti képzés, de mégsem az a döntő. Tehát valamiféle új oktatásmódot kellene kialakítani az építészképzésben. A másik, ami miatt elkezdünk lemaradni – nemcsak a magyar mérnökök, hanem az egész magyar társadalom –, az pedig a matematika és a fizika, a természettudományok hátraszorítása az általános és középiskolában. Pedig ez nevel arra a logikus gondolkodásra, ami nemcsak más tárgyak, de később az élet más területén is segíti – mondjuk abban, hogy az ember „átlát” a dolgokon, manipulációkon stb. Megtagadni ezeket az alapdolgokat, ez egy tragédia – a jövő magyar társadalma számára is.

Az írás címe részben idézet, Francesco Casetti és Roger Odin 1990-ben megjelent közös cikke címének magyar fordítása. A francia nyelvű szakirodalomban valószínűleg az egyik leggyakrabban hivatkozott televíziós témájú tanulmányról van szó. Casetti és Odin olasz és francia televíziós vizsgálatok nyomán érzékeltek egy olyan, ezekben az országokban nagyrészt a ’80-as években lezajló televíziótörténeti változást, amelyet így neveztek el. Számunkra azért lehetnek nem minden tanulság nélküliek ezek a ’80-as évekbeli nyugat-európai tapasztalatok, mert talán hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy jobban értsük, mi

A paleotelevízió A paleotelevíziót makroszinten Odinék szerint egy pedagógiai jellegű kommunikációs szituáció jellemzi. Ez a kommunikáció a szerepek elválasztásán és hierarchizálásán alapul. Vannak egyfelől a tudás birtokosai, másfelől pedig azok, akiknek ezt a tudást közvetíteni akarják. (Dominique Wolton például úgy látja, hogy a nézők olyanok, mint egy nagy osztály, a televíziós szakmabeliek pedig akár a tanítók.) Ez az elgondolás kicsit finomítható, éppen szemiopragmatikai szempontból. Makroszinten létezik egy ilyen pedagógiai jellegű kommunikációs szituáció, amelyben az adáshoz mint megnyilatkozáshoz rendelhető felelős a csatorna (abban az értelemben, hogy például M1, France2, ZDF stb.), a megszólított pedig a közönség, akit nevelni akarnak, illetve nevelődni akar. Makroszinten tehát a megnyilatkozás pedagógiai szerződést teljesít be. A paleotelevízióban a műsorfolyam alá van vetve egy olyan programhálónak, ahol az egyes műsorok egymástól

A paleotelevíziótól a neotelevízióig – és tovább Maksa Gyula

Szemio-pragmatikai megközelítés

történt a magyar televíziózásban a ’90-es évek során. Casetti és Odin annak idején a ’80-as évek második felének francia nyelvterületen egyik legsikeresebb kommunikációkutatási irányát, a szemio-pragmatikai megközelítést választották a jelenség leírására. Pontosabban: a szemio-pragmatika elméleti kerete és fogalmi hálója teszi lehetővé számukra e jelenségek érzékelését. A szemio-pragmatika (a szemiológia és a pragmatika kombinálásával) a médiaszöveg által feltételezhető, médiaszöveghez rendelhető kommunikációs szituációban gondolkodik. Előszeretettel keres olyan nyomokat a megnyilatkozásban vagy médiaszövegben, amelyek a szöveg által feltételezhető megnyilatkozási aktusra vagy kommunikációs szituációra utalnak. Például ilyen lehet a feltételezett megnyilatkozóra és megszólítottra utalás személyes névmások által, vagy az úgynevezett „szemtől-szembe tengely” eljárása az audiovizuális szöveg esetében. (Például akkor, amikor a híradók bemondói „belenéznek” a kamerába, ezáltal egy képzelt tengely másik oldalán feltételezett befogadó „szemébe nézve” szólnak hozzá.) Azt mondják a szemio-pragmatikusok, hogy a mediatikus elrendezés (a diszpozitív) megváltozása a televízió esetében megváltoztatja a feltételezett néző pozicionálási eljárásait is a kommunikációs szituációban.

DISPUTA Pláza

A

z elektronikus kultúrával, különösen a televíziózás tapasztalatával való szembesülés a huszadik század második felében az írásbeliség és a szóbeliség viszonyrendszerének újragondolásához is vezetett. Az elektronikus médiumok formálta társadalom kialakulásakor a század közepén új megvilágításba került az írás, valamint a nyomtatás megjelenésének és elterjedésének jelentősége. Egy későbbi korforduló távlatából váltak a nyomtatás technológiája által meghatározott társadalmi és kulturális jelenségek beláthatóvá. Jelenleg úgy látszik (különösen Magyarországon), az elektronikus kultúrán belüli újabb változások nyújtanak arra lehetőséget, hogy az európai televíziózás történetének egy korábbi korszakváltása megmutatkozzon. Példázza ezt az önmagát (magyar nyelven egyedüliként) médiaelméleti folyóiratként meghatározó Médiakutató is. A digitális televíziózás kérdéseivel foglalkozó 2004 őszi száma után kezdett el rendszeresen cikkeket közölni a neotelevízióról, egy olyan televíziótörténeti kor emblémájáról, amely éppen a digitális televíziózás elterjedésével zárulhat le. Nyugat-Európában a „hosszú nyolcvanas években” olyan televíziótörténeti változás zajlott, amely során a pedagógiai kommunikációs szituáció dominanciájával jellemezhető paleotelevíziózásból a „mindennapiság ígéretét” hordozó neotelevíziózás lett. Ezt először a kommunikáció- és médiatudomány szemiopragmatikai kutatási irányának képviselői érzékelték. A médiumelméletek felől nézve a változás újabb (például társadalmi-gazdasági struktúrákat érintő vagy technikaés tágabb médiumtörténeti) aspektusait is észrevehetjük.

35

jól érzékelhetően el vannak választva (a paleotelevízióban például az egyes műsorok között fel-felbukkanó bemondó konferálása által). Mikroszinten az egyes műsorok mint megnyilatkozások különféle típusú szerződések beteljesülései (például informálás, szórakoztatás, tanítás – ezek a klasszikus közszolgálati funkciókhoz rendelhető szerződések). A műsorháló megjelenik a nyomtatott sajtóban, ami lehetővé teszi a választást a néző számára, valamint azt, hogy felkészüljön annak a kommunikációs szerződésnek a beteljesülésére. Vagy másképp mondva: arra a műfajra, amely a választott műsorhoz köthető. Viszonylag könnyen felismerhetőek a szerződések, műfajok, és könnyen azonosítható a célközönség is (gyerekek, nyugdíjasok, horgászok stb…).

DISPUTA Pláza

A neotelevízió

36

A neotelevízió makroszinten nem (és többnyire mikroszinten sem) követi a pedagógiai jellegű kommunikáció modelljét. Nem a pedagógiai viszony hierarchizáltsága, hanem közelség, közvetlenség, fraternizálás vagy legalábbis ennek illúziója jellemzi a kommunikációban részt vevők közötti viszonyt. A neotelevízióban a nézőt gyakorta szólítják arra, hogy mondjon véleményt, szóljon vissza, szavazzon (egy műsor befejezéséről, a műsor résztvevőinek teljesítményéről stb.). Hogy vegyen részt a műsorban (mint játékos, mint vitaműsorban kérdező stb.), és főként, hogy mondjon véleményt felmérésekben, közvélemény-kutatásokban magáról a televízióról, annak műsorairól. Kialakul egy meglehetősen korlátozott

interaktivitás, amely azért többnyire (legalábbis a neotelevíziózás kezdetén) csak eldöntendő kérdések megválaszolását hagyja a nézőre. Emellett a közvetlenséget vagy annak illúzióját más összetevők is megteremthetik, amelyek – összefoglalóan – nagyjából a „mindennapiság ígéretét” hozzák létre. Ilyen tényező a mindennapi életvitel ritmusához igazodó műsorok elterjedése a neotelevízióban: a reggeli ébresztőműsorok, a késő délelőtti-déli fecsegő-főzőműsorok, a munka után hat órától kezdődő szituációs komédiák, az esti show-műsorok stb. A megidézett tér is gyakran egy lehetséges mindennapi tér: a díszlet hangsúlyos eleme a nappali, kanapéval, fotelekkel (amerikai típusú szituációs komédiák és talk-show-k, kibeszélőshow-k kedvelt díszlete). Főzőműsoroknál is többnyire konyhában vagyunk, tehát egy lehetséges mindennapi térben. A tematika is a mindennapiság ígéretéhez illeszkedik: „mindennapi”, apró történeteket, praktikus tanácsokat (egészség, főzés, barkácsolás stb.) hallunk, meglessük a sztárok mindennapjait. Casetti és Odin egyenesen arról beszél, hogy a neotelevízió olyan tér, amely integrált a mindennapi életvitel terébe. (Sokan életük jelentős részét a tévéképernyő előtt töltik.) Casetti és Odin érzékeli a tévécsatornák némely programszerkesztési sajátosságának a megváltozását is. A műsorok közti kötéseket („maradjanak velünk”, „nemsokára visszatérünk”, „addig is”…), a műsorhatárok elbizonytalanodását, elsősorban a beékelések (insert) megszaporodása és a klipes médiaszöveg-alakítási eljárások népszerűbbé válása által (reklámklipek, műsorajánlók…). A széles, heterogén közönséghez szóló sorozatok, varietéműsorok terjedését és ezzel összefüggésben általánossá váló műfajkeveredést is lát a szemio-pragmatikus szerzőpáros. Ezek a szerintük kevert műfajú műsorok képesek arra, hogy az egész családot a tévé elé ültessék. Az utóbbiakkal kapcsolatban két megjegyzés kívánkozik ide. Egyrészt: ez a tendencia főként a prime time-ra, a főműsoridőre volt jellemző, ekkor kellett az egész családot a tévé elé ültetni. (A családonkénti több tévékészülék változtat majd ezen is.) Másrészt: ami a neotelevízió korábbi szakaszában műfajkeveredésként volt érzékelhető, az ma már nemegyszer önálló műfajnak számít: az egyik leghíresebb példa az infotainement. (Szerződéselméleti megközelítésben olyan műfajról van szó, amely az informálás-ma-

gyarázatadás és a szórakoztatás szerződését egyaránt teljesíti: ilyen infotainement műsornak tartják például a Fókuszt, de a neotelevíziózásban a híradók is ilyen irányba mozdultak el.) Az utóbbi két bekezdésben említett változások médiatörténeti fontossága akkor tűnik fel igazán, ha vetünk egy pillantást a televíziós programszerkesztés jelentőségére. Megjegyzések a programszerkesztésről A programszerkesztői tevékenység az Amerikai Egyesült Államokban a hatvanas, Nyugat-Európában pedig a hosszú nyolcvanas években tudatosabbá válik. A programszerkesztő feladata a csatorna kínálatának összehangolása a közönség elvárásaival. A programszerkesztést több tényező határozza meg. Ilyen a csatorna jellege (általános, tematikus, átmeneti), társadalmigazdasági helyzete, hagyományai. Fontos továbbá az időtényező is: figyelembe kell venni a programszerkesztőnek a tanévkezdést, az évszakokat, az ünnepeket, nem beszélve a heti és napi ciklusról. Az időtényező kultúrafüggő is, például a főműsoridő (prime time) a délebbi országokban általában később van, mint északon. Mivel a tudatos programszerkesztés és a televíziós programszerkesztői szakma az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, nem meglepő, hogy az egyes programszerkesztési eljárások, de akár a napi ciklus időszakaszainak az elnevezése is innen származik.

Ha a médiumnak (azaz kommunikációs technológiának illetve e technológia előállításának és elsajátításának társadalmi gyakorlatainak) tekintett televízió sajátosságait figyelembe vesszük, akkor médiaszövegekre gondolva nemcsak az audiovizuális dokumentummal, hanem a televíziós sugárzással, terjesztéssel is foglalkozni kell. Tehát a programszerkesztéssel és az audiovizuális dokumentum ezáltal létrejövő „textuális környezetével”: a programhálóval, a műsorfolyammal, a csatorna „csomagolásával” (például a logóval). A programszerkesztés és a műfajiság kérdésköre egymással szoros összefüggésben van, mivel a programháló rubrikái is műfaji elnevezések. (A magyar nyelvű szakirodalom egyébként műfajok helyett gyakran műsortípusokról ír.) A „kereskedelmiség” esetében a reklámok és műsorok célközönségének egymáshoz igazítását segítő standardizáció követelménye hív elő műfaji meghatározásokat. A közszolgálati csatornákat tekintve pedig a közszolgálati funkciók különböző kombinációinak a megtestesülései a műfajok, amelyek elnevezései egyúttal a közszolgálatiság men�nyiségi vizsgálatokon alapuló mérését is lehetővé teszik. Ha tehát a programszerkesztést, az adásrendet alakító eljárásokat (és a televíziós műfajokat) tekintve radikális az átalakulás, az a televíziós médium önazonosságának a megváltozására is utal. A szemio-pragmatikusok által észrevett programszerkesztési és műfaji jelenségek a tele-

A napi ciklus az Egyesült Államokban: (The U.S. Broadcast Day) Day-time 10 a.m. –   4 p.m. Acces-time   7 a.m. –   8 p.m. Late fringe 11 p.m. – 12 p.m. Late night to early morning   1 a.m. –   7 a.m.

Néhány programszerkesztési eljárás: lead-in: népszerű program vetítése egy műsoridőszakasz elején, hogy „bevezesse” a többi műsort; rotating scheduling: egy nap többször sugároznak egy műsort, hogy különböző időbeosztású közönséget érhessenek el; hammocking: két ismert program közé egy újat illesztenek, hogy könnyítsék a beindulását; tent-poling: két kevésbé ismert program közé egy már ismertet illesztenek; stunting: radikális változtatások, meglepetések a programhálóban; shifting: a programháló egyik rubrikájából áthelyezik a programot egy másikba; blocking: egyazon típusú műsorból egy blokk sugárzása; bridging: néhány perccel a konkurens előtt kezdik a műsort; checkerboarding: hét közben öt különböző, ám hasonló jellegű (például azonos műfajú, mondjuk krimi) programot sugároznak a napi ciklus egyazon részében stripping: ugyanannak a programnak a napi ciklus egyazon órájában sugárzása egész héten át (Forrás: ANTOINE, Frédéric, (1999): „Demander le programme”, in MédiActeurs. Tout savoir sur la télé, Bruxelles, Media Animation/Médialogue, 198–200.)

DISPUTA Pláza

Early morning-time   7 a.m. – 10 a.m. Early fringe-time   4 p.m. –   6 p.m. Prime time   8 p.m. – 11 p.m. Late night 12 p.m. –   1 a.m.

37

vízió mint médium jellemzőire irányítják a figyelmet, így joggal hívják elő a történeti jelenség vizsgálatakor a médiumok megkülönböztető sajátosságaira érzékeny médiumelméleti megközelítéseket is.

DISPUTA Pláza

Újabb médiumelméleti tanulságok

38

Fentebb arra láttunk példát, hogy egy kommunikációs szituációkban, műfaji szerződésekben, megnyilatkozásokban gondolkodó szemio-pragmatikai megközelítés a ’80-as, ’90-es évek fordulóján hogyan érzékelte az akkori televíziós közelmúlt változásait. Most azt nézzük meg, a médiumelméletek újabb generációjának tapasztalatai milyen tanulságokkal járnak e televíziótörténeti változások tekintetében. Ha komolyan vesszük az újabb médiumelméletek azon ajánlatát, hogy célszerű együtt vizsgálni a technikai újításokat, a társadalmi viszonyokat és intézményrendszert, illetve a kulturális univerzumot, továbbá, ha együtt szemléljük a technológiát s a létrehozásához és elsajátításához kapcsolódó társadalmi gyakorlatokat, akkor szükségképpen mást vagy mást is megláthatunk, mint annak idején Odin és Casetti. Nehezen feledkezhetünk meg például a neotelevíziót alakító társadalmi-gazdaságipolitikai viszonyokról. Arról a nyugat-európai deregulációs, liberalizáló, privatizációs hullámról, amelynek hazai folytatásaként tekinthető az RTL Klub és a TV2 megjelenése, és amely még a ’70-es években Olaszországban kezdődött, ahonnan a neotelevízió elnevezés is ered (Umberto Ecónak tulajdonítják). Ennek a hullámnak bizonyára volt némi köze a pedagógiai jellegű televíziós kommunikáció háttérbe szorulásához, a reklámklipek terjedéséhez. Mint ahogy ahhoz is, hogy a neotelevíziózást – legalábbis fénykorában – egyfelől a nagy nézettségű, általános jellegű (tehát nem tematikus), kereskedelmi magáncsatornák uralma, másfelől sok helyen a közszolgálati televíziós csatornák pénzügyi, identitás- és legitimációs válsága jellemzi. Ha a közszolgálati csatorna versenyben akar maradni, gyakran kereskedelmi (és/vagy politikai) engedményeket kell tennie (mint ahogy Franciaországban a kereskedelmi TF1-gyel konkuráló, nagyobbrészt immár reklámbevételekből működő F2-nek, ahol a magyarországi Mónika Show-nak megfelelő műsor is látható). Egyre gyakoribb az átjárás a kereskedelmi programhálókból a közszolgálatiak felé. Egy televíziós csatorna finanszírozása történhet reklámokból, állami költségvetési támogatásból, előfize-

tési díjakból, valamint saját gyártású audiovizuális termékek forgalmazásából. (A BBC számára például viszonylagos függetlenséget biztosít az utóbbi két bevételi forrás.) A reklám, a gazdasági, az állami költségvetési finanszírozás a politikai hatalom előtt teheti kiszolgáltatottá a közszolgálati televíziókat. A kiszolgáltatottságból következő engedmények identitásválsághoz vezetnek. (A Magyar Televízió esetében is vannak, akik bosszankodnak, hogy túl sok a reklám. A politikai engedményekkel kapcsolatban pedig különösen beszédes, hogy az MTV ostromakor a külföldi tudósításokban rendszerint nem közszolgálati, hanem állami televízióról volt szó.) Az identitásválság következtében legitimációs válság is kialakulhat: megkérdőjeleződhet e csatornák létjogosultsága az adófizetők/előfizetők számára. E komplex válság a közszolgálati televíziók presztízsveszteségével jár együtt. Manapság viszont, talán túl a neo­ televíziózás fénykorán, már a tematikus csatornák előretörése a szembetűnő, köszönhetően egyrészt a kábeltévének és főként a műholdas sugárzásnak, de annak is, hogy a háztartások egyre nagyobb részében több tévékészülék van, így a család kevesebbet nézi együtt a televíziót. A kábel, a műhold és különösen majd a digitális televíziózás egyre inkább ellene hat a nagy kereskedelmi adók nézettségdominanciájának. A digitális technika az interaktivitás terjedését is segíti, így részben más típusú médiaszövegek válhatnak népszerűbbekké, mint korábban. A neotelevízió megnyilatkozástípu­sai­nak, szövegfajtáinak, jellemző kommunikációs szituációinak alakításában részt vett a távirányító mint technikai újítás elterjedése is, amely bizonyára segítette a klipes írásmód expanzióját és a programszerkesztés átalakulását. A távirányítót a programszerkesztő legnagyobb ellenségének szokták hívni. A neotelevízió programszerkesztője arra törekszik, hogy a néző ne váltson, ha az ő csatornájának az adását nézi. A programszerkesztést és az audiovizuális dokumentum köré a televíziós programszerkesztésben kiépített paratextusokat (főcím, műsorajánló) úgy kell elrendezni, hogy közben számolni kell a néző távirányító adta csatornaváltási lehetőségével. A médiumelméletek újabb generációjának egyik jellemző médiumfogalma szerint a kommunikációs technológia önmagában még nem médium. A technológia az előállításának, a termelésnek és az elsajá-

ti konkurenciahelyzet is kikényszerít) árulkodik a neotelevíziós identitásalakulásról, hiszen a televíziós szövegnek a mozis szöveghez képest az az egyik legalapvetőbb sajátossága, hogy a programszerkesztés, programháló, csatorna kontextusában lesz az audiovizuális dokumentumból televíziós szöveg. Azt is láthatjuk, hogy a televízió történetének technikai újításai nyomán nem­ egyszer radikálisan átalakulnak a hozzá kapcsolódó társadalmi gyakorlatok, és itt nemcsak a távirányító vagy a kábeltévé adta lehetőségekre érdemes gondolni. A jövőre tekintve különösen két újítás terjedése látszik most izgalmasnak. Az egyik a digitalizáció, a digitális televíziózás (még több csatorna, még pontosabb átvitel, nagyobb lehetőség az interaktivitásra, később – a számítógépes hálózatokkal összekapcsolódva – a broadcast mellett a multicastra). A másik a HDTV, a korábbiakhoz képest sokkal jobb képminőséget – nagy felbontással – szolgáltató televízió, amely minden bizonnyal befolyásolni fogja a televíziós szövegek előállításának és használatának társadalmi gyakorlatait. A televízió mint médium tehát változóban van.

DISPUTA Pláza

tításának, a recepciónak, a használatnak a társadalmi gyakorlataival együtt tekinthető médiumnak. Ha a médiumok történetét nézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy először megjelenik egy kommunikációtechnológiai újítás, viszont a hozzá kötődő társadalmi gyakorlatok még nem önállóak, hanem alárendeltek már létező médiumok társadalmi gyakorlatainak. Idővel tudatosul a termelőkben és használókban, hogy mit tehetnek az új technológiával, amit addig nem, és az intézményesülés során fokozatosan önállósulnak a társadalmi gyakorlatok is. Innen nézve akár úgy is tűnhet, hogy a paleotelevízió még korábban intézményesült médiumok, különösen a rádió és a mozi műfajainak és társadalmi gyakorlatainak az uralma alatt áll, a korai televíziós műfajok és gyakorlatok nagyrészt ezek folytatói. A neotelevízió intézményének „eljövetele” tekinthető a médium önmagára találásának. Elképzelhető persze olyan identitásrögzítés és történeti koncepció is, amelyben a paleotelevízió már médiumként szerepel. Ez a lehetőség azt is mutatja, hogy egy médium történetileg nem egyszer s mindenkorra találja meg az identitását. Különösen a programszerkesztés tudatosabbá válása (amelyet a csatornák közöt-

39

A digitális televízió előzménye és lehetőségei Daróczy Bálint DISPUTA Pláza 40

A

digitális televízió hazánkban az ország egész területén pár éven belül, legkésőbb 2012-ben egyeduralkodóvá válik. E folyamat előhírnökeként a szolgáltatók műholdról évek óta digitális formában sugároznak. A digitális technológiák előnyeiről és gyakorlati hasznukról az elmúlt időszakban sokan, sokféle formában publikáltak. Ez a fajta „felvilágosító” munka elengedhetetlen minden modern technika elterjedésében és elfogadtatásában. Érzékeltetni kell a célközönséggel a váltás tényleges okait, és minél egyszerűbb módon bemutatni értékeit. Ilyen nagyságrendű piaci trendeket befolyásoló szabványok életútja csak a leváltani hivatott technológia – technológiák – ismerete mellett tanulmányozható. A digitális – nem nagyfelbontású – televízió esetében még nem látható, hogy a képminőség viszonylag csekély mértékű javulása mellett a megnövekedett költségeket a széles körben elterjedt, régi, képcsöves televíziók tulajdonosai milyen arányban fogadják majd el a kötelező átállás előtt. A digitális képtechnológiák megismerése előtt mindenképp szükséges egy pillantást vetni az analóg mozgóképtechnika történetére. A digitális műsorkészítés, műsorszórás fejlődése az analóg televízió hagyományait és alapvetéseit szinte változatlan formában viszi tovább. A kezdetben fekete-fehér, majd a 60-as évektől színes analóg televíziózás kiforrott és befutott innovációnak tekinthető, melynek sikere töretlen, azonban mára elavult és a közeljövőben folyamatosan visszaszorulni kényszerül. A fejlődés, mint általában minden átmeneti állapotban (például korábban a színes televízió esetében is), először a stúdiókban zajlik úgy, hogy a felhasználó tömegek számára észrevehetetlen legyen. A legújabb európai uniós tervek pedig az előfizetői hurok tíz éven belüli korszerűsítését indítványozzák. Amíg kezdetben a digitális módszerekre a jobb használhatóság és kezelhetőség miatt figyelt fel a szakma, mára annyiban változott a helyzet, hogy a radikálisan új technikák már mind az újonnan rendelkezésre álló lehetőségeket próbálják kiaknázni vagy éppen a meglévő analóg módszereket végleg leváltani. Ez a szemlélet vezetett a végleges, költséges váltáshoz. A televízió kialakulása technikatörténeti szempontból gyorsnak tekinthető, pár év elegendőnek bizonyult az első elektromos kijelző szabadalmaztatása után egy országos hálózat kiépítésére. Tihanyi Kálmán 1927-ben bevezetett elektromos kijel-

zője könnyű gyártása és megbízhatósága mellett képminőségével végleg eldöntötte a szakma majd tízéves vitáját a mechanikus és elektromos képalkotásról. Az első rendszeres országos televízióadót a negyvenes évek elején az Egyesült Államokban állították szolgálatba. Egészen eddig a pontig fej-fej mellett haladt az öreg kontinens Amerikával, mind a televízióval kapcsolatos fejlesztésekben, mind ezek elterjedtségében. Ettől függetlenül a háború hat éve nemcsak Európában lassította a televíziós kultúra kialakulását, hanem az Államokban is. Az amerikai nézők elsősorban a híradókon keresztül tapasztalhatták meg, milyen zsebkendő méretben sugárzott háborús riportokból értesülni a külvilág híreiről. Ebben az időben a rádió egy lehetséges továbbfejlesztéseként kezelték a televíziót, ennek megfelelően a műsorok dinamikája és szerkezete egy rádióadáshoz hasonlított. Az első országos szabvány a kor technikai színvonalán kihasználatlan potenciálokkal rendelkezett. Sorfelbontása 525 sor, melyből legfeljebb a ma is érvényes 480 látható. Alkalmazza az első sávszélesség-csökkentő videotömörítési eljárást, a váltott soros képátvitelt. Frissítése pedig az emberi szem számára már villódzástól mentes 60 Hz, melynek kiválasztása során az amerikai elektromos hálózat tulajdonságait vették figyelembe. A kor televízióadás vételére alkalmas készülékei meg sem közelítették az elérhető képminőséget képélességben, kontrasztban vagy színhűségben. Mindez természetesen nem akadályozta a televíziókészülékek népszerűségét, a háború végére csaknem félszáz gyártó kínált különböző átmérőjű kijelzővel felszerelt termékeket. A háború után az európai államok is jobban felismerték a televízió előnyeit. Az amerikai tapasztalatokra támaszkodva a negyvenes évek közepén saját európai szabványt vezettek be. Az önálló technológia kifejlesztése elsősorban technikai különbözőségek és a korai európai vívmányok miatt vált szükségessé. Szemben az amerikai elektromos hálózattal, Európában 50 Hz-en kellett szinkronizálni a képet. Németországban a harmincas években már voltak kísérletek televízióadók telepítésére, a háború idején az Eiffel-tornyot is felhasználták adóállomásként. Az itt alkalmazott 50 Hz-es, 441 soros rendszerrel sugározták az 1936-os olimpia eseményeit. Mindezekre alapozva Európában sorra alapították a 625–576 látható – váltott soros, 50 Hz-es, fekete-fehérben sugárzott, ekkor még csak állami csatornákat. (Több or-

SECAM-rendszert honosította, míg NyugatEurópában Franciaország mellett csak Görögország nem csatlakozott a PAL-t sugárzó országok táborához. A kilencvenes évek elején a boltok polcain megjelenő, SECAMadások vételére átalakított PAL vevőkészülékek fizikai korlátjai értelmetlenné tették a drágább SECAM-rendszer használatát. 1998-ig sugároztunk párhuzamosan PALés SECAM-adásokat. Felvetődhet a kérdés, hogy a kezdeti gyors váltások után miért használunk a mai napig egy majd ötvenéves átviteli szabványt, miközben az összehasonlítás egy hatvanas évek közepén készült és egy modern síkképernyős katódsugárcsöves televíziókészülék között óriási fejlődést mutatna. A három világszerte használt színes televíziós jelátviteli szabvány, megelőzve korát, évekig kihasználatlan potenciálokkal és tartalékokkal rendelkezett. Az ITU (International Telecommunication Union) által referenciának tartott kutatások szerint az emberi szem körülbelül 3600x2400 képpontot tud megkülönböztetni. Amen�nyiben megfelelő látószögben, alkalmas távolságba helyezett képpontokból álló kétdimenziós síkot feltételezünk, ez a képpontfelbontás lecsökken – ideális szögben a 720x576 a szemnek éles felbontás. A hatvanas években gyártott vevőkészülékek fizikai korlátaik miatt a képernyők villódzása és sugárzása miatt képtelenek voltak ideális távolságból nyújtani az NTSC/ PAL/SECAM rendszerek felbontását. A stúdiókban előállított felvételek csak a hetvenes évek végétől feszegették a határokat, így maga az elérhető képminőség nem indokolta új módszerek bevezetését. A hetvenes évek közepére a tranzisztortechnológia fejlődése és a digitális jelátvitel a telefonhálózatok átalakulá-

DISPUTA Pláza

szágban a már meglévő, korábban magánkézben működő adók állami irányítás alá kerültek.) Az új technika késését az amerikaihoz képest a jobb képminőséggel próbálták kompenzálni – sikerrel. A harmincas évek derekán bevezetett színes mozgóképszínházak már akkor foglalkoztatták a mérnököket. Az eredeti fekete-fehér avagy szürkeskálás képátvitel kiegészítése színekkel több problémát is felvetett. Semmiképp sem lehetett lemondani az 1935-től tesztelés alatt álló fekete-fehér televíziókészülékek leendő tulajdonosairól. Emellett gondot jelentett a színrendszer megfelelő kialakítása és átviteli struktúrája. A már fent említett váltott soros technológiát is a túlzott információmennyiség kompenzálására vezették be, így könnyen belátható, hogy a színinformációk beillesztése csak mélyítette a problémát. A negyvenes évek elején az amerikai NBC-n az RCA (Radio Corporation of America) ajánlását tesztelték. A színes televízió átviteli rendszerei évekkel megelőzték a színes elektromos kamerákat és vevőkészülékeket. Az áttörést az 1953-ban elfogadott NTSC (National Television System Comittee) szabvány jelentette. A jelenleg is széleskörűen használt NTSC rendszer számos gyermekbetegséggel küszködött. Ennek talán legzavaróbb eleme a színhelyesség beállítása. Minden NTSC készüléken megtalálható a csatornaválasztó és a hangerőszabályzó mellett az ún. „fázisállító”, amellyel a néző korrigálhatja az átvitel során eltorzult színeket. Európában csak az ötvenes évekre vált tömegtermékké a mozgóképet előállító „doboz”. Az amerikai színestelevízió-hálózat hibáját eredményező elavult modulációs módszereket kijavították, így az európai analóg színestelevízió-rendszerek kifogástalan színátvitellel és megnövelt sorfelbontással újra a legjobb elérhető képminőséggel rendelkeztek. Egységes európai rendszer nem alakulhatott ki, elsősorban politikai, másodsorban technikai akadályok miatt. Ez a szétválás végül két, egymástól merőben eltérő szabvány kialakulásához vezetett. A hatvanas évek közepétől rendszeres színes PAL (Phase Alternation Line) adásokat sugároztak Németország és Nagy-Britannia területén. Miután a francia hírközlési hatóság nem fogadta el a közös német–angol szabványt, pár évvel a PAL adásba kerülése után a saját fejlesztésű SECAM (Séquentiel couleur à mémoire) hálózatot építették ki. A kettészakadás következményeként Magyarország a szovjet mintát követve a legjobb minőségű

41

DISPUTA Pláza 42

sát eredményezte. Az új, digitális vonalak megbízható és hibatűrő megoldásnak tűntek, szemben a minden külső tényezőre érzékeny analóg megoldásokkal. A televízióstúdiók több száz méteres kábeleken továbbított, ideális esetben zajmentes videoanyagai könnyen sérültek, amennyiben a vonalakon analóg jelátvitelt használtak. A legtöbb esetben ezek a hibák és zajok nem érzékelhetők az előfizető készülékén, ellenben archiváláskor vagy vágás során már nézhetetlen ugrásokat vagy szín- és formadeformációkat okoznak. A stúdiók a hetvenes évek közepétől a legtöbb stúdiómunkát úgynevezett „digitális szigetek” kialakításával digitális formában végezték, majd átalakították a kész adást analógra az előfizetői vonalakra. Az ITU 1982-ben bevezette a digitális stúdiók jelátviteli szabványát, amely egyesítette a PAL és az NTSC összes változatát. Az új szabvány lehetővé tette a korábban rendkívül drága formátumváltás egyszerűbb, hatékony kivitelezését (például amerikai adások átvétele Európában, illetve fordítva), adások gyors és költséghatékony vágását és veszteségmentes tárolását. A következő lépés, a teljesen digitális televízió több technikai korlátját azonban csak a kilencvenes évek elejére sikerült feloldani. Egy átlagos PAL analóg televízióadás 27 MHz sávszélességet igényel, amennyiben ugyanezt az adót digitális jelként próbáljuk eljuttatni az előfizetői készülékhez, már 210–270 MHz szükséges. A megoldást a digitális jel tömörítése jelenti. Az első képminőségében is elfogadható, digitális tévéadásra is alkalmazható videotömörítési („videokódolási”) szabványt 1993-ban vezette be egy kutatócsoport, az MPEG (Motion Picture Experts Group), amely a szabványt saját magáról nevezte el. Ez a DVD (Digital Versatile Disc)-lemezeken is alkalmazott MPEG-2 eljárás már alkalmas akár 6 MHz sávszélességű adások előállítására is – az előfizető számára gyakorlatilag észrevehe-

tetlen képminőség-veszteséggel. A DVB (Digital Video Broadcasting)-szabvány felöleli mind a földfelszíni (kábel/antenna DVB-Terrestrial), mind a műholdas (DVBSatellite) digitális adások előállítását, átvitelét és a tömörített jel dekódolását. A két klasszikus televíziós átviteli közegen kívül egy mobiltelefon-hálózaton sugárzott adó leírása is megtalálható a DVBszabványban (DVD-Handy). A DVB az MPEG kihasználásával lehetőséget teremt az eddig használt átviteli közegekben háromszor nagyobb programválasztékra, kibővített funkciótárral folyamatosan biztosítva, változó időjárási körülmények között is, egy referenciaminőséget. Lassú terjedésének legfőbb oka újszerűségében gyökeredzik. A több százmillió analóg vevőkészülék alkalmatlan digitális jelek vételére antennáról vagy kábelről. A vételhez ugyanis elengedhetetlen a műholdvevőknél használtakhoz hasonló, úgynevezett „set-top-box”-ok beiktatása az antenna és a televízió közé. A járulékos költségek kezdetben meghaladták a százezer forintot is; manapság vagy a szolgáltatók biztosítják ezt (kábeltelevízió esetében), sok esetben viszont a vevőkészülékek digitális vételi áramkörrel („digital tuner”) rendelkeznek. Hazánk 2012-es átállására tekintve, néhány év múlva párezer forintos „set-top-box” árakkal számolhatnak az előfizetők, így remélhetőleg az átállás zavartalanul zajlik majd. A gyakorlatban is forradalmi képmi­ nőségugrást jelentett a nyolcvanas évek végén Japánban kifejlesztett és bevezetett, először analóg, majd digitális nagyfelbontású televízió (HDTV). A negyvenes évek óta általános 480/576 soros felbontás és a klasszikus 4:3-as képarány leváltása a televízióadások új felhasználási területeit vetíti elő. Az immár 1920x1080 felbontású, a korábbi rendszerekhez képest hatszor annyi képpontot tartalmazó 16:9-es, azaz szélesvásznú adások kihasználásához nagyméretű készülékek szükségesek.

A digitális televíziózás technikája lehetőséget ad az elektronikus műsorfüzethez hasonló, eddig be nem épített kérések megvalósítására, mint például a szabad programválasztás (Internet Protocoll TV) vagy a szabad nézőpont (FreeView TV), tudva, hogy a digitális műsorok vételére alkalmas dekóderek átalakítása – például új kódolási technikák beépítése céljából – idővel elkerülhetetlen és szükséges. Kézenfekvő példával élve, a képminőségre gyakorolt drasztikus hatása miatt a nagyfelbontású HDTV-adás 27 MHz-es sávszélességigényét nem érdemes a jelenleg használt MPEG-2 technikával csökkenteni. A modern eljárások szabványosítása, mely az MPEG-4 AVC esetében meg is történt, a ma már talán elavultnak tekinthető MPEG-2-nek, ha nyugdíjazását nem is, de hosszú távú elterjedtségének visszaszorulását eredményezheti. Az új tömörítési eljárások már alkalmasak háromdimenziós vagy több kamerával felvett adások átvitelére is, így szolgálva ki a jövő speciális, térbeli kép előállítására képes megjelenítő eszközeit.

DISPUTA Pláza

Az adások képminősége megfelel a moziban tapasztalható élességnek és színhűségnek. Japán és Amerika már az elmúlt évtizedben megkezdte a folyamatos átállást, ennek eredményeképpen frekvenciaengedélyt csak legalább napi 6 órában HDadást sugárzó adók kaphatnak. A digitális műsorszórás gyakorlati lehetőségeit korántsem sikerült ez idáig kimeríteni. Rövid előtörténete és jelenlegi helyzete is ösztönzi az új ötletek megvalósítását. Felvetődhet a már „bebetonozott” modellek átgondolása és újraértelmezése is. Ez vonatkozik mind az előfizetői, mind a műsorkészítők és sugárzó adók közti hurok kommunikációs gyakorlataira. Ennek egyik példája, hogy az előfizetők a digitális technika hatására megismerkedhettek az EPG (Electronic Program Guide) előnyeivel, például, hogy a csatornaszámon kívül a képernyőn a műsor címe, kezdete-vége is megjelenik. Az EPG megjelenése lefektette az interaktív televíziózás alapjait. Mióta útnak indult, folyamatosan fejlesztik, és egyre szélesebb kör számára elérhető.

43

Net and Roll Nagy Tamás DISPUTA Pláza 44

Kíváncsi arra, hogy kedvenc zenekara mely dalait adta elő soros turnéjának londoni állomásán? Ha szerencséje van, rögvest megtalálja a választ a csapat hivatalos honlapján, ha nem, némi böngészés, keresgélés után biztos rábukkan valamelyik fanatikus rajongó oldalán. Az információs szupersztráda naprakészen látja el információkkal a zenekedvelőket. Ma már hihetetlennek látszik, hogy a nem is olyan régmúlt menő pop-rock-sztárjainak ezerszám hordták a rajongói leveleket a postások. A világháló előtti korszakban egyes zenészek becsületesen nekiültek válaszolgatni a világ nagy kérdéseit (is) boncolgató üzenetekre, tőlünk nyugatra fizetett alkalmazottak, nálunk a családi felmenők segítettek a levélkupac feldolgozásában. A KISZ egyik hivatalos lapja, a Világ Ifjúsága volt az egyik olyan sajtóorgánum, mely felvállalta az – igaz, jobbára a külföldi – ifjúsági zenéket. Időnként címlistákkal lepték meg a gyűjtésre szakosodott poptimistákat, ezektől aztán, szerencsés esetben, hónapok alatt meg is érkezett a kért, aláírással ellátott fénykép. E sorok írója egyenesen két(!) dedikált Boney M.fotóra tett szert – emlékszik még rájuk valaki? –, de az igazán nagy zsákmány egy nagyméretű Queen-poszter volt, a hozzá csatolt, dzsekire varrható zenekari emblémával. Ma már megmosolyogtató, hogy már akkor is felgyorsult világról duruzsoltak a fülünkbe. Pedig: hol volt akkor még a virtuális forradalom? Az ezredforduló óta gyorsultak fel igazán az események, ekkortól vált megkerülhetetlenné az interneten való jelenlét. Jó ideje eresztékeiben ropog a hagyományos média – televízió, mozi, lemezkiadók – által létrehozott birodalom, s a net kínálta alternatívákkal egyre többen élnek. Közismert tény, hogy hosszú esztendők óta döglődik az élő zene, s fokozatosan csökken a koncertek látogatottsága, eközben egyre több előadó szerez népes rajongótábort a világháló segítségével. Természetesen az évről évre csökkenő profitot termelő lemezcégek nem örültek, örülnek egyértelműen a változásoknak, s a kezdeti bénultság után igyekeznek új alternatívákat kidolgozni a közönség megdolgozására. Ma már szinte egyetlen komolyabb cég sincs, mely ne tenné – pénzért – letölthetővé komplett katalógusát. A másolható CD-k elterjedése csupán csepp volt a pohárban, gondoljunk csak arra, hogy korábban is készültek kazettamásolatok a vinilen kiadott lemezekről. Amikor azonban szemfü-

les programozók nem elégedtek meg azzal, hogy maguknak és egy-két haverjuknak írjanak át anyagokat, hanem ezeket bárki számára elérhetővé tették az interneten, pánikhangulat lett úrrá a lemezipar cápáin. Nálunk a legismertebb fájlcserélő program talán a Napster volt, mely hasonló elven működő társaival együtt – Kazaa, eMule stb. – ingyen hozzáférhető zenék sokaságát kínálta tálcán a net- és zenefüggők számára. Tudjuk, a Napster, túlélve az ellene indított pereket, ma már egy a sok legálisan működő zeneletöltő programból. Hazánk egyik meghatározó webáruháza a T-Online Zeneáruház, mely három hazai multinacionális kiadó friss termékeit s régebbi magyar lemezeket egyaránt kínál. A szép számmal jelentkező új zenekarok által leginkább kedvelt portál a Dalok.hu, itt mindenféle műfaj képviselői felbukkannak. Sok szerzői kiadásban megjelent album könnyebben jut így el a célközönséghez; e lemezek többségét hiába is keresnénk a boltok polcain. A net hívei örömmel üdvözlik a feltáruló lehetőségeket, hisz gyakorlatilag bármilyen előadó vagy zenekar anyaga villámgyorsan elérhető, letölthető és élvezhető. A szkeptikusok szerint viszont épp az egész lényege vész el, a megvásárolt lemez szaga – bár ezt inkább csak a vinil-függők emlegetik, a steril CD-nek messze nincs olyan hangulata, mint elődjének –, a borító információinak tanulmányozása zenehallgatás közben, egyaránt a szertartás részeit képeznék. Tagadhatatlan, sokszor úgy tűnik, a mennyiség legyűri a minőséget. DJ Zsupi, ismert debreceni undergroundlemezlovas szerint: Mindenhez hozzá lehet jutni, megszűnt az újdonság varázsa. Még ha csak ezzel foglalkozol, akkor sem lehet követni mindent. Maradt a mazsolázgatás ebből a borzasztó mennyiségből. Egy zenekar számára a legkézenfekvőbb és nélkülözhetetlen módja annak, hogy napi kapcsolatot tartson rajongóival, saját honlap működtetése. A honlap alapból tartalmazza az aktuális híreket, információkat a tagokról, a megjelent lemezekről, listát a koncertekről. Ma már nem számít extrának, ha feltöltik rá a videoklipeket; ez főleg nálunk hasznos, hisz jó pár előadó még csak nem is álmodhat arról, hogy klipjét agyonjátszaná valamelyik hazai zenecsatorna. Vannak, akik különböző interaktív menüpontokkal kényeztetik az érdeklődőket, az egykori levélírók leszármazottai ma már pillanatok alatt beüthetik kérdéseiket, s arra a banda villámgyorsan küldheti a választ.

rint! – töltik fel új lemezeiket weboldalukra, ahonnan boldog-boldogtalan letöltheti a dalokat. A finom iróniával beoltott szövegekkel operáló Kaukázus zenekar három albumot „jelentetett” már meg így, a dalok mellett a borítókat is letölthetővé téve. A Kispálos Lovasi András szabadidőbandája, a Kiscsillag pedig puritán egyszerűségével tüntető oldalára sorra pakolta fel korai demófelvételeit. Igaz, első hivatalos albumukat már egy ismert könyvkiadó cég bolthálózatában árusították. A harmadik, negyedik vonalbeli csapatoknak, akiknek esélyük sincs arra, hogy hatásos reklámmal támogassák soros kiadványuk megjelenését, marad a net és a minél többszöri koncertezés. Napjaink egyik legnézettebb, leglátogatottabb weboldala a YouTube, melyre a felhasználók videoklipeket tölthetnek fel. A kaliforniai San Brunóban székelő, mára hatvanhét alkalmazottat foglalkoztató cég 2005 februárjában indult, és villámgyorsan hódította meg a világot. A YouTube elvileg ugyan tiltja a jogvédett felvételek feltöltését, de a gyakorlatban az a helyzet, hogy szinte bármit megtalálhatunk rajta. Ha a keresőablakba beírjuk kedvenc előadónk nevét, ismert és kevésbé ismert klipek, egykori tévéfelvételek, ritka koncertek tömkelegén élvezkedhetünk. Azt, hogy mindez mekkora biznisz, bizonyítja az is, hogy a Google 1,6 milliárd dollárért vásárolta meg a céget 2006 októberében. A YouTube-bal néhányan már megcsinálták a szerencséjüket. Ha valaki még nem ismeri az OK. GO! nevű csapatot, az feltétlenül keressen rájuk, mert nyolc működő futópaddal előadott sajátos koreog-

DISPUTA Pláza

A weboldalak készítése ma már fontos szakma. Ha valakinek nincs pénze, ellenben rengeteg idővel és kedvvel rendelkezik, nekiláthat önmaga egy honlap összeütéséhez. Ennek egyszerű, s mára kissé elavult módja a statikus honlap, melynek hátránya, hogy sok lapból áll, roppant időigényes és nem elég interaktív. Különböző weboldalakról letöltött chat- vagy vendégoldalakkal lehet kissé elfogadhatóbbá varázsolni az ilyen honlapokat. Ez az olcsó kategória, elkészíthető akár húszezer forintból, de a maximális ára is ötvenezer forint alatt van. A modern és könnyen kezelhető változat a dinamikus honlap. Ehhez saját tárhelyre van szükség, s mindenekelőtt egy programozóra, aki vállalja, hogy formába önti a megrendelő elképzeléseit. A saját rendszerről működtetett menüpontok elérhetősége sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Adva van egy grafikai keret s egy adminisztrátori felület, melyet maga a felhasználó is különösebb előképzettség nélkül könnyen kezelhet, feltöltheti aktuális híreit vagy épp friss képeit. E rendszer előnye még az is, hogy nem nehéz átírni, s létrehozni a megjelenő új lemezhez passzoló arculatú honlapot. Akadnak olyan weboldalak is, ahol több albumhoz rendelt dizájn is elérhető, a Metallica oldalán például választhatunk, melyik album képi megjelenítéséhez társuló formában akarunk böngészni. A dinamikus honlapok készítésekor már milliós nagyságrendű árakkal számolhatunk. Akadnak szakadár bandák, melyek úgy dacolnak a róluk tudomást sem vevő nagy cégekkel és a visszaeső lemezforgalommal, hogy önként és dalolva – szó sze-

45

DISPUTA Pláza 46

ráfiájú klipjük elementáris erővel hat. Mi magyarok leginkább az egyedi angolsággal rappelő Speak, azaz Deák Tamás révén kerültünk be a köztudatba. A rap Uhrin Benedekje azt állítja, fogalma sincs, ki tette fel 2003-ban készült Stop The War című szerzeményét a YouTube-ra. A 2001. szeptember 11-ei események hatására készült dal tavaly egyre népszerűbb lett, több száz­ ezren töltötték le és lelkes rajongói kommentárokkal méltatták. Sokan persze poénra vették a megkérdőjelezhető minőségű produkciót, akadt, aki az eredeti klipet úgy tette fel újra a YouTube-ra, hogy közben a háttérben végig hallatszik hisztérikus nevetése. Mindenesetre Speak nemrég telt ház előtt adta elő egyetlen slágerét háromszor vagy négyszer egy népszerű pesti szórakozóhelyen. A világháló által kínált szabadság ára az, hogy a sok önjelölt kókler között ritkán bukkan fel egy-egy igazi tehetség, de ha igen, akkor rövid idő alatt ezrekhez, száz­ ezrekhez, milliókhoz juthat el. A MySpace egy társadalmi hálózatot építő interaktív honlap, melyre zenészek is készíthetnek profilokat, alapvető információkat közölhetnek magukról és MP3 formátumban feltölthetnek néhány zeneszámot is. Itt még azok is felbukkannak, akiknek nincs saját honlapjuk. Az egyes felhasználók bejelölhetik a számukra szimpatikus előadókat, ily módon apró közösségek jöhetnek létre, a böngésző pedig új és új előadókat érhet el könnyedén kedvencein keresztül. Süli András, a Monchichi Potenciál tagja azt mondja

erről: Egyes elŐadók csupán a MySpace segítségével lettek ismertek, s kiadott lemezek nélkül kerültek címlapokra. Nem tudjuk, mi kell a sikerhez, az viszont biztos, hogy elbújhat az a banda, amely nem teszi közzé felvételeit a MySpace-en. Ha semmi más pozitív érvet nem tudunk mellette felhozni, az mindenképpen igaz, hogy rettenetesen egyszerű és praktikus eszköz arra, hogy az ember meghallgathatóvá tegye néhány számát és alapvető információkat közöljön a közönséggel saját zenekaráról. Az egyik ismert zenei közösségi portál, a Zajlik.hu létrehozóinak célja is az lehetett, hogy demokratikus, informatív adatbázist bocsássanak a könnyűzenei műfajban próbálkozók rendelkezésére. A főlap megnyitásakor könnyen áttekinthető, szellősen szerkesztett felületet találunk, bal oldalon a fórum rovatból találomra kiragadott – gyakran változó – zenekarnevekkel. Ha ezek között nem akad számunkra érdekes, alant mindjárt kattinthatunk más fórumokra, hogy aztán jól elbeszélgessünk másokkal arról, miért szeretjük, ha kedvenc bandánk énekese kifordítva viseli kabátját, netán fordítva húrozza fel pengetős hangszerét. Se szeri, se száma a lehetőségeknek. Még lejjebb a legismertebb magyarországi fesztivál, a Sziget programkavalkádjában merülhetünk el. Az aktuális hírek rovatban klubok kínálatát tanulmányozhatjuk, érdekes koncertek között mazsolázhatunk. Idáig ez nem is tűnik nagy kalandnak, hisz ezek alapkövetelmények egy ilyen jellegű honlap

berek, milyen kevés a testközeli közösségi élmény hétköznapi életünkben, de ezen, s az ehhez hasonló profilú portálokon első lépésben akár hosszú távú kapcsolatok is köttethetnek alkotók és befogadók között. A virtuális kontaktus aztán átfolyhat közvetlenebbe is, ha az, akinek érdeklődését itt kelti fel egy előadó, elmegy az illető koncertjére, kiállítására. Ma már mindennapos, hogy nem kell sorba állnunk, ha jegyet akarunk váltani kedvelt zenekarunk koncertjére, elég, ha a virtuális pénztárnál beütjük bankkártyánk adatait. Az sem ritka, hogy az internet segítségével nézhetjük meg egy zenekar buliját. Az 1981-ben alakult KFT úttörő szerepet vállalt a rock és a számítógépes trükkök nászának korántsem sima és zökkenőktől mentes terepén. 1996-ban a Budapest Sportcsarnok zsúfolásig telt arénája adott helyt Bál az Interneten című koncertjüknek. Ez volt az első magyar internetes koncertközvetítés, melynek emlékezetes pillanatai között megemlítendő, hogy a zenekar élőben kísérte a színpadon a Dublinban stúdióban éneklő Hazel O’ Connort. A 2003. október 16-án tartott Telepatikus koncertet nemcsak a csapat honlapján, hanem – többek között – a Ma.hu-n, a Habostorta.hu-n és az Origón is nézhették, hallhatták az érdeklődők. Érdekességképpen megemlítendő: 1997-ben egy debreceni banda, a Garbo is lehetőséget kapott, hogy fellépését bárhol a világon követhessék. A DÉLTÁV ebben az időben indította internetszolgáltatását, s a szegedi ifjúsági házban fellépő banda dalait élőben feltették a világhálóra. Eligazodni nehéz vagy majdnem teljességgel lehetetlen a net kínálta lehetőségek között. Megpróbálkozhatunk azzal, hogy, feltöltve saját produkcióinkat, kapjunk mi is a tizenöt (másod)perc hírnévből, vagy rajongóként „közelebb” kerülhetünk imádatunk tárgyaihoz. Hallgathatunk rádiót munkahelyünkön vagy otthon a PC előtt üldögélve, s ha csak egy bizonyos műfajt szeretünk, kedvünkre válogathatunk a tematikus, kizárólag hasonló típusú zenék sugárzására szakosodott adók kínálatából. Rajtunk áll, hogy elveszünk-e az iszonyatos információdömpingben, vagy ügyesen szelektálunk és kifinomult zenei ízlésre teszünk szert. Let’s Net and Roll!

DISPUTA Pláza

esetében. A Zajlik-on a fontosabb dolgok a mélyben zajlanak, kicsit behatóbb nézelődés, ismerkedés után. A tisztelt érdeklődő regisztrálhat valami barátságos felhasználónéven, és ha pusztán egyszerű fan, rögvest gyűjthet magának néhány barátot. Tudathatja mindenkivel, milyen zenét szeret, miket hallgat mostanában, milyen a hangulata, leírhatja külsejét, sőt fotót is tehet fel magáról. Ily módon könnyen egymásra találhatnak hasonszőrű, egyívású emberek. Ha az érdeklődő figura egyben gyakorló zenész is, felpakolhatja saját zenéit, ismertetheti zenekarát, hogy a fent már említett módon tegye ismertebbé magát és szerezzen potenciális fanokat. Ha fotózik, esetleg fest, feltöltheti alkotásait a vizuális ingerekre fogékony szép- és kevésbé széplelkek okulására. Önszerveződő médiáról lévén szó, az Élj rovatban helyet kapnak publikus beszámolók koncertekről és fesztiválokról egyaránt. A Köz ad helyet a fórumoknak, az egymással ismerkedni akaró arcoknak, míg a Zaj, azaz muzsika alcím alatt mindenféle zenék és az őket prezentáló előadók leírásai találhatók meg. Azok a zenészek, akik regisztráltak, az apróhirdetés között hirdethetik meg, hogy szeretnének megszabadulni hangszereiktől, vagy itt tehetnek szert egy másikra. Látogatásomkor csekély kettőezerhétszáz találat akadt az mp3-szekcióban, amelyben a legváltozatosabb csapatok lelhetők fel a folk-punkos Plutótól az indie-popot játszó E.Z.Basicig. Itt, ha úgy tetszik, kedvenc zenekaraink és stílusok szerint is listázhatjuk napi betevő hallgatnivalónkat. Az Ego-ba kerülhetnek a saját alkotások, ahogy már írtuk, az a kreatív részlege ennek a felhasználóbarát honlapnak. Jellemző, hogy a soros fesztiválok között nemcsak a nagy volumenű, mindenütt agyonreklámozott produkciók kapnak helyet, hanem olyan, speciális közönség érdeklődésére számot tartó kisebbek is, mint például a 6.66 Gothica Fesztivál vagy a Punk Riot 2007. Ez a fajta szabadság megmutatkozik a zenekaroknál is, éppúgy megtaláljuk itt a régi motoros 100 Folk Celsiust, mint az alterosok új kedvencét, a 30 Y-t, vagy a külföldiek közül a countryt átértelmező 16 Horsepowert. Lehet tehát keseregni azon, mennyire eltávolodtak manapság egymástól az em-

47

Gyors pizza és sumér hackerek

DISPUTA Lépcsők

Neal Stephenson: Snow Crash

48

A hazai science fiction-színtér mindig divatos kis késéssel reagál az új szerzőkre, új áramlatokra. Még bőven William Gibson kiadásával foglalkozott – az életművet teljessé tevő utolsó fordítás tavaly jelent meg a Galaktika gondozásában, a Spook Country (Kémország) pedig pár hete jelent csak meg angolul –, mikor már rég Neal Stephenson lehetett volna a téma. A steampunk mellett lényegében elhaladt a magyar SF-recepció, valószínűleg Lemet vagy Asimovot olvasott helyette. Warren Ellis harmadik generációsnak is bátran nevezhető Transmetropolitanja sem kapta meg a megérdemelt figyelmet, de ezt akár a graphic novel műfaj egészéről is kijelenthetnénk. A helyzet évről évre javul, Robert Charles Wilson Pörgése abban az évben jelent meg magyarul, amelyben megkapta a science fiction-világ legrangosabb díját, a Hugót, de pótolnivaló akad bőven. Ilyen hiánya a magyar SF-kiadásnak Neal Stephenson életműve. Stephenson, a science fiction aranykorának nagy alkotóihoz hasonlóan, részben a természettudományok felől érkezett az SF-hez. Az egyetemen előbb fizikát, később földrajzot hallgatott. A legendák szerint a váltás hátterében az állt, hogy az utóbbi szakon több időt tölthetett az egyetemi nagyszámítógépek használatával. Az informatikai kötődés érezhető későbbi fikciós és nem fikciós műveiben is. Első sikert hozó könyve, a The Zodiac egy Boston környéki ökokatasztrófát háttérként használva szól a környezetvédők és a szennyező cégek harcáról, eltussolási kísérletekről és természeti következményekről. Ezt követi a cyberpunk második hullámának alapregénye, e recenzió tárgya, az 1992-es Snow Crash. Egészen 1999-ig nem jelenik meg új regénye, közben viszont kétszer is megpróbálja megírni A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetének informatikára hangszerelt verzióját. Az első ilyen esszé a Wiredben, a technológiai kultúra mérvadó amerikai lapjában jelent meg Mother Earth Mother Board (Földanya Alaplap) címmel, amelyben a FLAG Föld körüli távközlési kábel fektetésének apropóján és a szárazföldre lépési pontokat felkeresve elmélkedik a szerző a mindenkori technológiai gócpontokról, a tudomány fejlődésé-

ről és a globális távközlésről. A második az operációs rendszerek és interakciós sémák történetét veszi végig a teletype-tól a szabad Linux kernelre épülő operációs rendszerek 1999-es állapotáig. 1999-től tart az érett Stephenson nagyszabású projektje, a Cryptonomiconnal kezdődő és másik három regénnyel folytatódó hacker családregény megalkotása. A Snow Crash két okból is jókor érkezett 1992-ben. Egyrészt ekkorra a cyberpunk irányzat első nemzedéke kezdett kifáradni, az általuk teremtett mozgalom pedig megindult a sablonosodás útján, és Gibsonepigonok árasztották el a színteret. Levis Shiner a New York Times-ban megjelent Confessions on an Ex-Cyberpunk (Egy egykori cyberpunk vallomásai) című cikkel búcsúzott a cyberpunktól, a másik „alapító”, Bruce Sterling pedig a Cyberpunk in the Nineties-ban (Cyberpunk a kilencvenes években) mondott le a mozgalomról. Ideje volt, hogy új vér kerüljön a cyberpunk embergép ereibe. Másrészt a cyberpunk mint nem irodalmi mozgalom megállíthatatlanul elindult hódító útjára, az eredeti tagok akaratától teljesen függetlenül. Az 1989-től Mondo 2000 néven – korábban Reality Hackers, még korábban High Frontiers – megjelenő magazin köré csoportosultak az informatikai értelmiség misztikumra fogékony tagjai, az erős gépekről és virtuális valóságról álmodó médiaművészek. Technohívő New Agetömegek vártak az új irodalomra. A Snow Crash tehát a legjobbkor érkezett, Stephenson pedig szórakoztatóan értelmezte újra a cyberpunk klisékké szilárdult elemeit. Néhol egyértelműen szembe is fordul a Gibson Cyberspace-ciklusából származó, a cyberpunk kanonizáltan sötét jövőjével. Ahogy a mozgalom átértékelte a science fiction névből a science szót, ahogy a természettudományos pontosságot lecserélték a társadalomtudományi trendekkel való játékra, úgy hagyja háta mögött az élhetetlen, piszkosszürke, mamutcégek által uralt jövőképet Stephenson. Míg Gibson világában az ember törvényen kívüli szabadúszó „vállalkozó”, megfigyelt céges állampolgár vagy egy lepukkant külvárosi banda szimstim-függő tagja lehet, a Snow Crash

államok helyett FAKÁJ-okban (FranchiseAlapú Kvázi-Állami Jogalanyokban) laknak az emberek, amelyek viszont kiszámíthatóan ugyanolyanok, bármelyik megvalósításba tévedjen is be az arra járó. Nevük nincs is ezeknek az államocskáknak, csak számuk, kényelemhez szokott, egymással ugyancsak felcserélhető lakosságuk, bérelt rendőrségük és ezzel bérelt nyugalmuk. Léteznek még városok, de ott csak a bevándorlók és az utcák népe él, illetve az „okos fiatalemberek, mint Da5id és Hiro, akik vállalják a város kockázatait, mert szeretik az izgalmat, és bírják a terhelést” (182.). A régi világból egyedül a posta maradt meg, de az is átformálódott önmaga paródiájává, csak az Amerikai Egyesült Államok FAKÁJon, azaz Fedlanden belül működik. Így pedig lényegében értelmetlen. A világ tehát egy liberális álom képregénykiadása, a végletekig eltúlozva. A cyberpunk eltávolítható, kezelhető, a posztmodern felől megközelíthető antiutópiája helyett harsány, szórakoztatva ijesztő görbe tükör. Nem a nagyvállala­ tok szabadultak el – illetve azok is, de nem világformáló erőként –, hanem az emberi lustaság és kényelemigény. Nagy perspektívát ez a jövővariáns sem kínál. A fizikai valóságban létező helyek mellett komoly szerepe van a történetben a

William Gibson – a cyberpunk első hullámának legnagyobb hatású szerzője. 1982-es Izzó Króm című novellájában szerepel először a cybertér kifejezés. steampunk – a science fiction olyan alműfaja, amely a „mi lett volna, ha a viktoriánus korban elérhető napjaink technológiája” kérdéssel játszik el. Világát gőz számítógépek és óramű alapú csodamasinák népesítik be, gyakori hőse a viktoriánus tudós vagy a felfedező. graphic novel – több fejezetből álló, többnyire nem epizódalapon szerveződő, konzisztens történettel rendelkező képregény. Hugo-díj – Hugo Gernsback után elnevezett science fiction irodalmi díj. 1953 óta osztják ki a Worldconon, az egyik legnagyobb sciencefiction-találkozón. teletype – telex, amelyet távoli nagyszámítógépekkel való kommunikációra használtak. kernel – rendszermag vagy mag. Az operációs rendszernek az a része, mely megteremti a hardverelemek és a szoftverek közti összeköttetést. hacker – 1. nagy tudású, alkotni képes, virtuóz programozó 2. rendszerek feltörésével foglalkozó számítógépes bűnöző. (A cikk az első jelentésben használja.) szimstim – szimulált stimuláció, William Gibson világának videója, előre felvett érzéki információk közvetlenül az agyba, látó- és hallóidegekre való lejátszásán alapuló virtuális térélményt adó berendezés. Sprawl – William Gibson világában a Boston és Atlanta összeolvadásából létrejött megapolisz közhasználatú neve. „high-tech lowlifes” – A cyberpunk gyakran és több változatban idézett esszenciája, amely valószínűleg Tom Maddoxtól származik. Arra utal, hogy a klasszikus cyberpunk hősök az aktuális csúcstechnológiát professzionálisan használó félvilági, lecsúszott alakok. dotkom lufi – Az internetes cégek, internetes üzlet 2001–2002-es nagy összeomlása, amelyet a felhasználók és működő üzleti modellek hiánya, illetve a túlzott befektetői optimizmus okozott. fekete jég – a virtuális univerzum – a mátrix – legveszélyesebb védelmi programja; a Jelenlétgátló programok (JG, a szlengben „jég”) legerősebbike, melynek támadása – az agyon keresztül – a rendszerbe behatolni igyekvő hacker életét is fenyegeti. post-cyberpunk – a cyberpunk disztópikus, élhetetlen és változtathatatlan világával szakító irányzat. A Cory Doctorow által többször megírt, problémáktól nem mentes „napos jövő” („sunny future”) már egészen biztosan ehhez az alműfajhoz tartozik, de elegendő távlat híján akár a Snow Crasht is ide sorolhatjuk.

DISPUTA Lépcsők

jövőjében van hely az igazi, hús-vér – illetve figyelembe véve a világ képregényességét: tus-vér – szereplőknek. Tegyük hozzá rögtön, nem reálisabb ez a világ, mint a Sprawl vagy az orbitális pályán keringő emberlakta konstrukciók, csak közelebb van hozzánk, több kulcsunk van a megfejtéséhez. Nem kell gondolatban átélnünk a totális atom- és információs háborút, a lovak kihalását, a nemzetállamok felbomlását vagy legalább értelmetlenné válását ahhoz, hogy bele tudjunk helyezkedni a korhadó megapoliszok lakóinak mindennapjaiba. Eleve a városok sem korhadnak, a gibsoni cyberpunk ikonikus „high-tech lowlifes”-ja helyett csak valamiféle középértékekkel találkozunk, mintha lakóparkokra esett volna szét a világ. A történet helyszíne a közeljövő Amerikája. Hangsúlytalanná váltak az államok, széthullott az államigazgatás, a rend látszatának megtartásához elengedhetetlen funkciókat cégek biztosítják. A Kongres�szusi Könyvtár fuzionált a CIA-vel, úgyis mindkettőnek az információ a profilja, és a legtöbben úgysem tudták már, hogy mi az a „kongresszus”. A korábbi állami fenntartású autópályák kereskedelmi utakként, megfelelő célcsoportra lebontott üzleti tervekkel üzemeltek tovább, a hadsereg őrzővédő cégekké alakította magát. Szövetségi

49

DISPUTA Lépcsők 50

Metaverzumnak is. Nem újdonság a számítógépes hálózatok által megkreált virtuális valóság a cyberpunkban, de Stephenson az első, aki a jövő technikájának művészi megteremtése helyett – gondoljunk csak Gibson mátrixára és a leírására használt szinesztétikus beszédre – a jelen állapotból interpolál. A Metaverzum topológiája épp ezért eltér a szabályos, kocka alakú, rácspontokkal tagolt gibsoni mátrixtól. Alakja tökéletes gömb, hasonló tárul elénk, ha az internet térképére nézünk, alapjául pedig a kettes szám szolgál, amire természetesen magyarázatot is kapunk: „Itt a 2 az egyetlen fontos szám, mert ennyi számjegyet képes felismerni egy számítógép. Az egyik a 0, a másik az 1. A hackerek rögtön felismernek minden számot, amelyet létre lehet hozni a kettesek fetisisztikus összeszorzásával, esetleg levonva egyet az eredményből” (28.). Hasonlóan megkapó, amit a Metaverzum tengelyét képező Utcáról megtudunk. Nincs fizikai szimuláció, a felhasználók avatárjain át lehet sétálni, mert túl sok gépidőt venne igénybe minden avatár helyének a kiszámolása. Hack az egész, a szó nemes értelmében. Természetesen kész sincs, a Belvárosból kifelé haladva fogynak a házak, egyre kisebbek lesznek az épületek, eltűnnek a neonreklámok, majd elérkezünk a Metaverzum nagyobb részét kitevő sötét semmiig. Pezsgés, üzletek, reklámok csak a belépési pont közvetlen környékén vannak. Nem egy készre szabott, kialakult virtuális valóság a Metaverzum, hanem a hackerek olyan játéka, amely félkészen bár, de már eljutott a felhasználókhoz, üzletemberekhez. Jellegét tekintve leginkább a dotkom lufi kipukkadása előtti internethez hasonlít. Ha pedig, és itt a regény engedelmeskedik a mesei logikának, a Metaverzum egyik központja a hackerek és felhasználók találkozópontja, akkor a másik „póluson” található a „gonosz főhadiszállása”, a titok, amit „jobb lett volna sötétbe takarni”. Ott vannak zárt épületben L. Bob Rife neurovírust tenyésztő laborjai, melyeket nem fekete jég véd, csak néhány biztonsági program és a teljes váratlanság. A „gonosz főhadiszállásával” pedig el is érkeztünk a regény szereplőihez és a konfliktushoz. Utóbbival egyszerűbb a dolgunk, a képregényessége folytán egy célja lehet a hősöknek: a világ megmentése. A Snow Crashben a világot L. Bob Rife, „a sávszélesség ura” akarja saját domíniumává tenni, az embereket rabszolgasorba dönteni és úgy általában kényúrként uralkodni felet-

tük. Céljai eléréséhez a sumérok elveszett neurolingvisztikai tudását, egy „kiolvasztott” neurolingvisztikai vírust akar előbb az infokrácia tagjaiba, később a lakosságba juttatni. A vírus képes a metatérben számítógépvírusként terjedve megfertőzni a számítógép gyanútlan használóját, és képes biológiai vírusként egy drogba ágyazva terjedni. Tökéletes fegyvere az információs és biológiai hadviselésnek, és a legkomolyabb próbája az olvasó elszántságának. Érezhetően itt hagyta el Stephenson az informatika, a hackerkultúra, a cyberpunk irodalom és a sumér legendákról összegyűjthető információk jelentette biztos talajt. Ha a számítógépből emberbe bújó vírus – ami kínosan eszünkbe juttatja, hogy a magyar kabarékban hányszor sütötték el ezt a poént – nem teszi hiteltelenné a regény világát, nem zökkent ki a történet jelentette metaverzumból, akkor a Snow Crash működőképes, szórakoztató történet. Ellenkező esetben átsoroltatik a Brian Aldiss-i értelemben vett – tömegigényeket kiszolgáló, irodalmi és tudományos szempontból kevéssé igényes – sci-fi kategóriájába. A világuralomra törő, sci-fisen elvetemült – gondoljunk csak a végeérhetetlen Flash Gordon franchise Ming császárára – antagonistához nem illenek a cyberpunk lecsúszott hőstelen hősei – élettelibb, képregényesen pimasz karaktereket hív életre Stephenson. A világ megmentésére YT, a gördeszkás futárlány és Hiro Protagonist, a pizzafutár, információgyűjtő, kardművész hacker hivatott. Segítségükre Enzo bácsi, a halálpontos pizzaszállításra berendezkedett maffia főnöke, Mr. Lee, a Hongkong diaszpóra hightechet kedvelő cégtulajdonosa és Hiro régi hacker ismerőse, Juanita siet. Ilyen háttérrel a pénz nem tényező, a technikai eszközök is rendelkezésre állnak, csak az a kérdés, sikerül-e időre ös�szeilleszteni az információdarabokat, és kideríteni, mire készül Rife. Ehhez a hősök beutazzák az egykori Egyesült Államok területét, hosszú leckéket vesznek sumér történelemből és mitológiából, és mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szűnnek meg rendkívül lazának lenni. E ponton ki kell térnem a fordításra. Kodaj Dániel remekül oldotta meg a szereplők beszédének magyarra ültetését. YT, a gördeszkás futár a pesti biciklisfutárok nyelvén szólal meg, frissen és pimaszul, ahogy a karaktertől elvárható. Hiro hacker beszéde talán egy árnyalatnyival haloványabb, de még mindig meggyőző, váro­sias. A verőemberek, a zsaruk és Rife aduja, az aleut származású Raven/Ravinoff nyel-

vezete pedig csak színezi a két főhőssel megteremtett szlenges, fiatalos atmoszférát. Azt az atmoszférát, amelyet néhol kikezd Stephenson túlzott hajlandósága a magyarázásra. Ez főleg Hiro és a könyvtáros szoftver beszélgetéseinél jellemző, ám mégis erős jellemzője a regénynek. Az eddigi pozitívumok mellett egy okból lehet, el kell marasztalni a Snow Crash magyar kiadását, ez pedig a tördelés és a lektorálás. A szöveg egészen biztosan nem látott tördelőszerkesztőt, erről árulkodnak az egymásra lógó szavak és a néha teljesen szóköztelen mondatok. A lektorálás elsietettségére pedig abból lehet következtetni, hogy a fordító által, Nepp József iránti tiszteletadásként, Lusta Dickké átkeresztelt karakter két oldalon keresztül az angol eredeti nevén (Squeaky) szerepel. Összességében a Snow Crash kellemesen pimasz, lendületes, mégis a sablon cyberpunk regényeken túlmutató történet. Újraértelmezi a cyberpunk írók kedvelt problémáit, és görbe tükröt tart az ekkorra már önértékelésében megrendült mozgalom elé. Át is veszi a stafétát a science fiction megváltását tervezőktől, de a hackerek és a cyberkultúra nem posztmodernista fogyasztói – technopogányok, New Age-hívők stb. – számára új irodalmat is teremt. Megnyitja a műfajt a sekélyes, de tagadhatatlanul szórakoztató hackerfilmek felé azzal, hogy a számítógép metaforizáltsága megszűnik, reáliaként jelenik meg, illetve hogy a valóságban is el-

képzelhető szabályok szerint működő virtuális valóságot teremt, és előképül szolgál a társadalmi konfliktusok iránt érdeklődő post-cyberpunknak. Tiszteletadás és paródia Gibson Neurománca felől olvasva, kitörési kísérlet a Transmetropolitan felől visszatekintve. A műfaj olyan alapregénye, melynek nagyon kell várni a második, javított kiadását. Felhasznált irodalom: Neal Stephenson: Mother Earth Mother Board, Wired, 1996. december, 4.12; url: http://www.wired. com/wired/archive/4.12/ffglass.html Neal Stephenson: In the Beginning...was the Command Line, 1999; url: http://www. cryptonomicon.com/beginning.html Lewis Shiner: Confessions on an Ex-Cyberpunk, New York Times, 1991. 07. 1., A17 Bruce Sterling: Cyberpunk in the Nineties, Interzone 48, 1991 június Vivian Sobhack: New Age Mutant Ninja Hackers: Reading Mondo 2000, in Flame Wars (szerk. Mark Dery), Duke University Press, Durham and London, 1994. Mark Dery: Escape Velocity, Cyberculture at the End of the Century, New York, Grove Press, 1996.

(Neal Stephenson: Snow Crash. Ford. Kodaj Dániel. Galaktika Fantasztikus Könyvek, Ulpius Ház – Metropolis Media, Budapest, 2006. 432 oldal, 2870 Ft.) Szedlák Ádám

Ide-oda-vissza A műveltebb politikai régiókban mára mindennapossá vált a PC- (politically correct, politikailag korrekt) beszédmód. Ennek jegyében igyekszem beszélni a továbbiakban, még ha az éppen adott esetben nem is valósul meg hiánytalanul, azaz megy jobbra és balra is a kritika. Elsőként a sorrendről. Nincs szimpátiaszavazás a szövegben, nincs szó ferde és ferdített hajlamokról, ezért az ábécé optimális és objektív sorrendje mellett döntöttem. A jelenlegi parlamenti csoportosulások (köznapi nevükön: pártok) honlapjairól fogok tehát feltárni, ha nem is a bulvármédiában szenzációszámba menő dolgokat, de érdekes, mondjuk ki: meg- és (kevésbé) belemagyarázható tényeket.

A fidesz.hu az ízlésesebb honlapokhoz szokott látogatókat elsőre elijeszti. A különböző bannerek (reklámcsíkok) mozgása, rángatózása, villódzása időnként változik, dinamikus a honlap, a szó hétköznapi jelentésében ugyanúgy, mint webes szakkifejezésként is. Utóbbiban a dinamikus jelzőt akkor használjuk, ha maga a tartalomfeltöltés nem függ attól, hogy a honlapot ennek fényében tovább kell-e alakítani, hanem azonnal sikerül az új információk feltöltése és ezáltal az eredeti koncepcióban, mindenféle ügyeskedés nélkül elhelyezhető. Vagyis dinamikus. A fidesz.hu ebből a szempontból néhány helyet kivéve tökéletes; maga a színvilág és az érzékle-

DISPUTA Lépcsők

avagy a jelenlegi parlamenti pártok honlapján való túrázáskor

51

talán éppen az aranymetszést keresik a szakemberek ebben a menürendszerben, nem tudom.) Az ajánlott felbontás ellenére is rosszul jelenik meg a böngészőmben az oldal, nincs böngészőfüggetlenítve – ami, valljuk meg, diszkriminatív a maga módján.

DISPUTA Lépcsők

tes információdömping-zúdulás egyszerre lehet zavaró (sűrű elhelyezés, rossz tagolás) és örvendetes is – minden megtalálható egy helyen, nem kell sokat böngészni. Előbbi állításomat máris megcáfolom, mert szűk negyed órába tellett, mire egy valamirevaló sajtóinformációt megleltem a honlapon, ez pedig szerintem kevéssé előnye a fidesz.hu-nak, ahogy a külsőben felfedezhető hasonlóságok is a más, politikailag „tudjuk hova húzó” orgánumokhoz. A fidesz.hu esetében régebben kísérteties volt a hasonlóság az mno.hu-val (Magyar Nemzet Online), de ez mára megváltozott. Üdvös. (Legalább a weben nem mutatkozik látványosan a politikailag megosztottnak nevezett Magyarország.) A fidesz.hu további erőssége, hogy könnyű elérni róla mindent. Mármint mindazt, amit pozitívnak gondol az ottani webmester. Rejtélyes módon csak a jobboldali témákkal foglalkozó honlapokhoz ad linket, később látjuk majd, hogy ez nem mindenhol van így.

52

Ezért inkább gyorsan át is linkelek a következő honlapra (most még megtehetem!), a kdnp.hu-ra. A széltében és hosszában a teljes adandó képfelületet kihasználó honlap a maga módján még humoros is. Mondom ezt azért, mert a kereszténydemokraták nem épp a szűnni nem akaró humorérzékükről híresek (természetesen van nekik, csak nem verik nagydobra, visszafogottak, és ezt, kedves olvasóm: jegyezd meg!). Itt viszont a nyelvi humortól kezdve (D-Y-Ó-HÉ-Y-B-A-N című menü) a szituációs poénokig mindent megtalálhat az ember. Emellett elhanyagoltan, de jelentkeznek hibák, a menüben néha sikerült kiakasztanom a php-motort (ez irányítja az egésznek a működését, legalábbis ez hivatott erre), a szerverük pedig kifejezetten lassú. A méretekkel akad még gondom, amikor lenyílik egy menü (nagy jóindulattal hívom ezeket menünek és lenyílásoknak), nincs szinkronban az almenü mérete a főmenüével. (Vagy

Innen már nem tudok továbbmenni a következő állomásomra, így be kell gépelnem: mdf.hu – megjelenik a címhez tartozó honlap, és elgondolkodom a feliraton: Felnőttek vagyunk. Ha úgy vesszük, felnőttek, mert nem foglalkoznak csiricsáré honlappal, elég nekik egy küllemében puritán, tartalomban pedig gyér internetes portál. Magáról a pártról és programjáról sokat tudhatunk meg – ha máshol keressük. Az interneten a keresést a legtöbben a Google-lel szokták végezni. Vegyük a feladatot: keressünk rá mindegyik, Parlamentben lévő párt nevére, pontosabban annak rövidítésére (fidesz, kdnp, mdf, mszp, szdsz). Azt tapasztaljuk, hogy kiugróan nagy találati szám egyedül az mdf három karakterére való kereséskor történik, a többiek közel hasonlóan teljesítenek a weben. A feladat megoldása: az mdf nem csupán a Magyar Demokrata Fórumot jelöli, hanem egy fájlformátumot is. Különösebb informatikai mélységeket nem szeretne ez a rövidebb tanulmány feltárni, ellenben az ilyen és hasonló tévutakra fontos felhívni az Olvasó figyelmét: Nem minden mdf Magyar Demokrata Fórum! (Pedig ők felnőttek, nekik van a legtöbb találatuk a Google-on.) Felnőttségükhöz tényszerűen nem fér kétség, bár a honlapjukról újból nem tudjuk folytatni utunkat a következő állomásra, nem csupán azért, mert a Linkek menüben két kategóriában MDFes linkek és Egyéb linkek alatt sem találunk megoldást, hanem azért sem, mert a következő vizsgált objektumunk nem jobboldali párt. Az mszp.hu begépelése után kis időutazásra lehetünk figyelmesek. Ezzel a fajta dizájnnal mintha már találkoztunk volna… Rövid gondolkozás után rá is jövök, hol láttam ilyen alakban és ennyi, piros oldalára döntött négyzetet: a 2006-os választásokon. Jó a taktika: ami egyszer bevált, azon ne változtass. Maga a megjelenítés böngészőfüggetlen (az egyetlen honlap, ami mindegyik böngészőn rendesen megjelenik!), továbbá többé-kevésbé logikus a felépítése. Nincs kilométeres legörgetés, amitől az egyszerű felhasználónak vagy megfájdul az ujja, vagy elmegy a kedve az egésztől, valamint valódi, egyedi (lásd fent: másfél éves) arculattal rendel-

Míg a fentebb fejtegetett fidesz.hu és kdnp. hu között megvolt az oda-vissza átjárhatóság, addig itt egyik irányból sem létezik kapcsolat, különösebb jelét sem látni a koalíciónak. Sőt, tovább kell mennem: nem is nagyon találok máshova mutató linkeket. Az szdsz.hu-n a dizájn az egyik legkiforrottabb, de használhatóság szempontjából az egyik leggyengébb. Ugyanakkor magára a pártra (a többihez képest) kevéssé jellemzően, itt egyedül találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a párt vezetője (Kóka János) megjelenik név szerint a főmenüben. Az SZDSZ-nél koncentráltabb vezetésű pártoknál sem találtam ilyet, itt mégis nagybetűsen szerepel a pártelnök neve, külön homepage-re való közvetlen hivatkozással. A legtöbb megoldás kimerül az ötlet szintjén. Nincs különösebb megvalósítás, csak a fény és a pompa.

Összességében elmondható, hogy nincs értelme egységes mércével mérni az öt honlapot. Van, amelyiknek a kommunikációs készsége szembeötlő és átlagon felüli (fidesz.hu), van, amelyiknek az arculata emelkedik ki a többi közül (mszp.hu), felhasználhatóságot tekintve is vezet az egyik (mdf.hu), szóval minden szempontban más a győztes, legalábbis nálam. Természetesen tudjuk jól, hogy ha ezeket a honlapokat politikai hovatartozástól függően böngés�szük, alkalmasint idegesség, avagy eltelt boldogság érzése környékez meg bennünket. Ha szakmai és egyszersmind objektív szemmel nézzük őket, akkor viszont középszerű vagy annál valamelyest fejlettebb rendszerrel találkozunk, s ez nem feltétlenül üdvös 2007-ben, amikor már a parlamenti pártoknak is potenciális szavazatokat jelenthet az interneten megtalálható elérhetőségük – akár kimutatható ez, akár nem. Ha kívánhatok valamit a honlapokat működtető stáboknak, személyeknek, akkor az talán az ésszerű és használható elrendezés lenne: ne csak beszéljünk róla, hanem mutassunk is tényeket. De ez már megint politika, amelybe pedig nincs értelme belemenni, annyit változik péntekről szombatra… (www.fidesz.hu, www.kdnp.hu, www.mdf.hu, www.mszp.hu, www.szdsz.hu) Tatár Balázs János

A tudat tudományának arcélei – egy nemzetközi konferencia tanulságai – Az idei nyár legforróbb időszakában érkeztem Budapestre, hogy részt vegyek egy nem mindennapi konferencián, mely egy nem mindennapi téma köré szerveződött. A hőhullám nem sok jót ígért, de a – jó ideje már

– évenként megrendezett, Toward a Science of Consciousness (körülbelül: A Tudat tudománya felé) címet viselő konferencia előadásainak vonzereje legyőzött minden ellenérzést.

DISPUTA Lépcsők

kezik. Az eddigieknél tökéletesen látszott, hogy a munka bár nem amatőr, de nem is viszik túlzásba a külcsínt. Itt sokat ad a honlapgazda erre a szempontra, ugyanakkor, ha heteken keresztül napi rendszerességgel figyeljük az oldalt (ahogy azt tettem az utóbbi pár hétben), akkor kevés frissítést tapasztalunk. Vannak frissítések, nem erről van szó, csak ami újonnan felkerül, az nem mindig kerül ki főoldalra. Például a napokban találkoztam egy olyan linkkel a honlapon, ami eleddig vagy elkerülte a figyelmemet (bízom benne: nem), vagy tényleg újként került fel. De erről semmi nem ad tájékoztatást; ez egyértelműen hátránya az oldalnak. Többek között tetten érhető ez a Linkajánló menüben elavult vagy megszűnt honlapok esetében. Amikor megnézném a valasztas2006.com-ot (feltüntetve az MSZP-s társoldalaknál – ez külön is megmosolyogtatott), az már réges-rég nem létezett. Ellenben furcsaságként ért, hogy innen a párt kormányzási koalíciós partnerének a honlapját nem tudtam elérni link formájában.

53

DISPUTA Lépcsők 54

A beszámoló – jellegéből következően – megkövetel némi „minimális propedeutikát”; először lássuk, mit is jelent ez a bizonyos, sokat emlegetett, angol „consciousness” szó. A szótárakban leggyakrabban két fordítását találhatjuk: 1. öntudat; 2. tudatosság, tudat. Gyakran említik az „éberség” (awareness) szinonimájaként, illetve az „elme” (mind) fogalmával való összefüggésben. Bár szemantikailag sok esetben megengedhető a fenti fogalmak kontextusba vonása, itt inkább maradjunk hívek a filozófiai szakirodalomhoz és fordítsuk „fenomenális tudatosság”-nak, amin a szubjektivitás karakterével jellemzett mentális állapotokat értjük. A „tudatos” melléknév különféle mentális állapotok (például az általában vett érzékszervi észlelések, a saját gondolatokra való belső reflexió képessége stb.) megkülönböztetésére szolgál. Az utóbbi időben azonban jelentése számos oldalról bővült. A tudatosságkutatás napjainkban igazi multidiszciplináris tudománynak számít, és számos szakterület (nem kevésbé számos kutatójának) eredményeit próbálja egyesíteni. Ez a törekvés – melyet egyesek „tucson-i hagyomány”nak is neveznek – jellemzi manapság leginkább a szakemberek gondolkodásirányát. Nyoma sincs itt már az egykor volt „egységes tudáskorpusz”-nak, mely Arisztotelész után szaktudományokra bomlott. Ezek a szaktudományok manapság egyre inkább elvesznek az újabb és újabb területek sorozatos elágazásainak tengerében… Ma már szakterületek szakterületeinek szakterületei léteznek. A specializáltság, pontosabban a specializáció reneszánszát éljük. A legnagyobb ilyen burjánzás a természettudományok és a korunkban „divatos” alterületeik, az élettudományok, informatika stb. háza táján figyelhető meg. Ez egyrészt aggasztó a filozofikus gondolkodásra hajlamos tudós és a kortárs tudományfilozófus számára, másrészt viszont hatalmas gyűjtőt, olvasztótégelyt nyújt az olyan sajátos tudományok számára, mint a tudatosságkutatás. A tudatosság fogalmának vázolása több szempontból is nehézségekbe ütközhet, hiszen lehetetlen pontos definíciót adni rá – nos, a vele foglalkozó tudományterület megragadása talán még ennél is nehezebb. Egy a mostanihoz hasonló rendezvény kiváló lehetőséget nyújt a tudat tudományának kvalitatív megértéséhez. Első benyomása az embernek egy ilyen közegben az irányvesztés. A fent említett multidiszciplinaritás összevisszasága; a legkülönfélébb tudományterületek képviselőinek kaleidoszkópszerű

kavalkádja: voltak itt agykutatóktól, pszichiáterektől és pszichológusoktól kezdve neurológusokon és fizikusokon át filozófusokig mindenféle szakértők, sőt, egy jó páran képviselték a spirituális (!) vonalat is. A téma egyik fontos tartománya miatt a résztvevők egy tekintélyes része például az informatika, mesterséges intelligencia és az alkalmazott matematika tudományát képviselte. Tapasztalatlan látogatóként joggal számíthattam tehát egyfajta modern, technikai „bábeli forgatagra”. Ám aggodalmam – szerencsére – alaptalan volt. Ez rögtön az első workshopszerű beszélgetésen kiderült. A konferencia felépítése kényelmes és jól követhető volt, s ez a szervezőket dicséri. Minden reggel (természetesen az első nap kivételével) kilenckor egy nagy előadással kezdtünk, ezt a délelőtti három, párhuzamosan futó műhelymunka követte. A dolog természetéből fakadóan az ember kénytelen volt választani a „kínálatból”, azaz el kellett döntenie, melyik workshopra ül be. A délelőtti műhelyeket ebédszünet követte, majd következtek a délutáni műhelyek és egy záró nagyelőadás. Minden nap nagyjából késő délutánra végeztünk is, és a programszerkezet lazasága miatt a nap végén – áldásos módon – nem érezte magát az ember fáradtnak. Kételyeimet az első workshop oszlatta szét, ugyanis olyan fergeteges vita alakult ki, amelyben még nem volt részem; tegyük hozzá, hogy a hangulat végig baráti és kellemes volt. Tíz-egynéhányan ülhettünk a teremben; a társaság túlnyomó többsége filozófiai képzettségű volt, s ez érthető is, hiszen a téma az első személyű megközelítési módok problematikája volt. Az elmefilozófia legnagyobb és legnehezebb kérdése került itt elő, rögtön az első napon: az egyes szám első személyű, azaz szubjektív és az egyes szám harmadik személyű, azaz objektív perspektíva között tátongó „magyarázati szakadék”. A szubjektivitás és a fizikai világ leírása közötti különbség ugyanis a tudatkutatás legfőbb elvi problémája. A magyarázati szakadék problémájának megfogalmazója, Joseph Levine hatásosan mutat rá, hogy a fenomenológiai „Én”-élményt nem lehet pusztán agyi neuronok tüzelési mintázataira redukálni. Ez az „Én”-élmény, pontosabban a „valamilyennek való levés” (Nagel alapján) élménye az egyik legfontosabb kiindulópontja a kortárs elmefilozófiának. Ez a „kvália” (Qualia), a tudatos, szubjektív, fenomenológiai tapasztalat (azaz: „milyen valamilyennek lenni”: milyen denevérnek lenni?, milyen vöröset látni?, milyen egy

műhelyre is beülni. Itt kénytelen vagyok egy napot előreugrani, ugyanis az előadások – majd az azokat követő diszkussziók – hangulata jól illett egy „harmadik napos” szemináriuméhoz. Bebizonyították (sőt, rigorózus, analitikus filozófiai argumentációkkal meg is támogatták) azt a feltevést, hogy a tudat filozófiája csupán optimista és utópisztikus játszadozás a metafizika birodalmában, mivel mi mindannyian valójában organikus automaták vagyunk, és az elme forrása nem más, mint egy tisztán anyagi, rángó, erekkel átszőtt idegszövethalmaz. Pont. Érdekes kiemelni az egyik előadó, egy kiváló, vegyész végzettségű (pontosabban kvantumkémikus) szakember tudatkoncepcióját. Az illető lehengerlően, csillogó-villogó diavetítéssel, meggyőzően illusztrálta, hogy tudatosságunk alapja nem más, mint „az idegi szinapszisaink membránjaiban zajló neurotranszmitterek megfelelő kinetikája”. Ez egy csinosan modern (mondhatni, „up-to-date”), molekuláris biológiai köntösbe bújtatott redukcionista álláspont. A jelenlévők fele (a nem orvos/biológus/fizikus stb. egyének csoportja) egyébiránt gyorsan elvesztette a fonalat és a tizedik perc után álmos tekintettel bólogatott vagy bóbiskolt. Ez sajnos az az eset, amikor nem a kölcsönös érthetőségre és hatékony információátadásra törekszünk, hanem csak úgy, ad ostentionem, fitogtatjuk tudományos műveltségünket a jelenlévők előtt. Igaz, az ilyen esetek ritkák voltak, már csak azért is, mert számos, alapvetően bölcsész képzettségű résztvevő oly mértékben művelt volt természettudományos téren is (esetleg másod-, harmaddiplomás „multidiszciplináris szakember”), hogy könnyedén kivette részét a magasabb röptű vitákból is. A második nap végén volt a konferencia egyik csúcspontja, a sokak által – többek között általam is – várt, késő délutáni nagyelőadás: Stuart Hameroff kvantumtudatosság-elméletének prezentációja. Ezen a plenáris ülésen voltak jelen a legtöbben, amit megmagyaráz a doktor hírneve. Az eredetileg aneszteziológus szakorvos élete derekán elmélyült a kvantumkémiában és -mechanikában, és egy – szintén neves – matematikus-kozmológussal, Roger Penrose-zal megalkotta a manapság oly divatos „kvantumtudatosság” (quantum consciousness) teóriát (szakmai körökben: Penrose–Hameroff Orch-OR modell). Itt meg kell jegyezni, hogy a „kvantumtudatosság” egyfajta főáramlat a kortárs elmefilozófiában; a Penrose–Hameroffelmélet tehát része az említett vonulat-

DISPUTA Lépcsők

adott ízt érezni? stb.). Valóban, a tudatosság szubjektív vagy tapasztalati aspektusának megértése jelenti a tudatfilozófia „kemény problémáját” (hard problem). Ennek tisztázása, a magyarázati szakadék áthidalása a legégetőbb és leginspirálóbb kihívása a kortárs tudatkutatásnak. Ennek segítségével tisztázhatnánk olyan problémákat, mint a „test–elme” probléma, az anyag és a tudat közötti reláció. A modern tudattudomány kezdeteit Descartes-tól számítjuk (bár ismeretes, hogy a görög bölcselők csaknem mindegyike megalkotta saját tudat/lélek-elméletét…), mivel ő volt az, aki először próbált tudományos választ keresni a test–elme problémára. Természetesen ezen a bizonyos beszélgetésen is feltűnt egy pár modern karteziánus, és a fenti problémakörök rövid vázolását követően hamarosan előkerült a Mester híres interaktív dualizmus-teóriája: bár a test és elme két különálló szubsztancia (kettős szubsztancia: res cogitans – gondolkodó, tudati stb., és res extensa – kiterjedt, anyagi, materiális stb.), a kettő mégis valamilyen módon kölcsönhatásban van egymással. Descartes-nál tehát már felbukkan annak lehetősége, hogy nem pusztán a lélek hat a testre, hanem a test, az anyag is valamilyen formában hatást gyakorol a lélekre. Egyes gondolkodók, szerzők addig mennek, hogy azt állítják: ő volt az első, aki a tudat neurális korrelátumát (azaz, a tudat „forrását” az anyagban) kereste. Ha a tudat neurális korrelátumának feltételezése mögött valós dolog áll, akkor a tudatosságnak van (vagy vannak) megfeleltethető agyi területe(i), azaz, a tudatos, szubjektív Én-élmény kialakulásáért pusztán és kizárólagosan idegi tevékenység a felelős. Barátaink pedig kezet foghatnak a redukcionistákkal, akik szerint a tudatosság szubjektív tapasztalat-aspektusa visszavezethető neurális hálózati struktúrákra, szinaptikus tüzelési mintázatokra, axo-dendritikus ioncsatornák kinetikai paramétereire és ezekhez hasonló dolgokra. A karteziánus felfogás, majd az ahhoz csatlakozó klasszikus, XVII. századi angolszász elmefilozófiák (Locke, Hume, Berkeley) döbbenetesen sokáig voltak uralmi pozícióban, és ne feledjük a táptalajukon gyökereket eresztő, később szárba szökkenő, jóval „tudományosabb” korai kognitív pszichológiát és a behaviorista megközelítést sem. A helyzet manapság sem változott. Jól mutatta ezt a második nap, amikor volt szerencsém egymás után egy idegtudományos és egy kognitív pszichológiai

55

DISPUTA Lépcsők 56

nak, ne keverjük vele. Hameroff elméletének megértéséhez egy rövid magyarázat szükségeltetik; a tudatkoncepció sikeres megragadásához mélyre kell süllyednünk az anyag szintjénél, az agyunkat alkotó idegsejtek belső, struktúraképző vázáig (amit cito-szkeletonnak, „sejtváznak” is neveznek). Ez több, kis csövecskéből tevődik össze, melyek végighaladnak a sejttest és a sejtnyúlványok mentén. Valójában nem pusztán merev csövekről van szó; az egész váz egy dinamikus struktúra, gyors változásra képes, és fontos szerepe van az idegi ingerületáttevődésben is. Ezeket a csövecskéket mikrotubulusoknak nevezik. A mikrotubulusok tubulin (fehérje-) alapegységekből állnak. Hameroff szerint e tubulinfehérje-alapegységek kvantumállapotai felelősek a tudatos tapasztalatért. A részletes modell ismertetésétől ezúttal eltekintek, de ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk, egy újabb, kifinomult és rafinált redukcionista elmélettel állunk szemben. Filozófiai értelemben tehát a legmodernebb kvantummechanikai elmemodellek is megmaradnak a polarizált világképen belül; minduntalan visszatérnek materialista és fizikalista gyökereikhez. Szerencsére más felfogásmódok is képviseltettek a konferencián; olykor egészen szélsőséges koncepciókkal is lehetett találkozni. Némelyikük annyira szélsőséges volt, hogy elgondolkoztam, hová is kerültem. Voltak elvont, metafizikai spekulációk, melyeket átszőtt a New Agevonulatból ismert spiritualitás. Viszont az egyik legnagyobb élményt épp egy ilyen témájú workshop adta: itt a módosult tudatállapotokról és fenomenológiai karakterükről esett szó. A jelenkori kutatások itt rögtön két ágra bomlanak. Az első ág az úgynevezett pszichofarmakológiai megközelítés, mely a tudatmódosító szerek biokémiai karakterizálásával és azoknak a tudatra, illetve személyiségre gyakorolt hatásaival foglalkozik. A másik ág a kultúrantropológiai, melynek van spirituális (például sámánizmus, etnobotanika) és nem spirituális aspektusa. A módosult tudatállapotok kutatásának az első esetben gyógyászati céljai vannak, azaz új gyógy-

szerek (például antidepresszánsok) kifejlesztése áll a fókuszban. A spirituális ág a módosult tudatállapotok és a megtapasztalt „tágabb tudatosság” segítségével egyfajta Én-transzcendenciára törekszik. Figyelemre méltó, hogy számos, térben-időben egymástól izolált kultúra céljai és tapasztalásai nagyfokú hasonlóságot mutatnak (pl. az Egység-élmény megtapasztalása, az Ego feloldódása, átlényegülés, eggyé válás a Mindenséggel stb.). Ahogy az egyik előadó, Frank Echenhofer mondta: a filozófiának itt annyiban nincs helye, amennyiben elfogadjuk, hogy a filozófia alapeszköze a józanész és a tiszta, analitikus gondolkodás. A fent említett, módosult tudatállapotokban ugyanis éppen ez a motívuma vész el tudatnak, és teljes egészében a képi, formai, szimbolikus aspektus kerül előtérbe. Itt rövidre is zárul a „magyarázati szakadék” probléma-regresszusa, hiszen fenomenológiailag megszűnik a szubjektív–objektív viszonypár. A tudományos megértés számára – David Chalmers szerint – az utolsó nagy és igazi rejtélyt maga a tudatosság jelenti. Csak a tudatosság naturalista elméletével válhatnak igazán teljesekké az Univerzumról szerzett ismereteink. Chalmers itt továbbmegy, és azt állítja, hogy a fizika törvényeinek teljes és ellentmondásmentes megalapozása és a tudatosság problémája kéz a kézben járnak, és csupán akkor beszélhetünk majd a „Mindenség Elméletéről”, ha erre a két, egymással szoros kapcsolatban lévő kihívásra plauzibils választ adunk. A tudat tudományának multidiszciplináris fellegvára egyelőre egymásnak ellentmondó, sokszor ellentétes irányokba haladó elméletek feszültsége miatt recseg-ropog. Ám a számos szakterület és tengernyi felfogásmód nem feltétlenül vezet a struktúra összeomlásához, hiszen olyan eltökéltség tartja össze, amely talán a tudatosság szikrájának első fellobbanása óta az egész emberiség sajátja. A multidiszciplinaritás pedig – számos kezdeti gyermekbetegsége ellenére – egyre bizonyosabb, hogy a jövő tudatfilozófiájának alapvetően meghatározó csapásvonala lesz. Szabó Attila

Blog: a spin doktorok álma Újságcikkek százai próbálják meggyőzni a politikusokat vagy inkább tanácsadóikat, hogy a blognak a politikusi imázsformálás, sőt napi politikai munkájuk szerves részévé kell válnia. Loic Le Meur, francia blogger és blogguru tíz pontba szedte azokat az okokat, amelyek miatt szerinte a politikusoknak blogolniuk kell:

Úgy tűnik, sok politikus osztja azt a gondolatot, hogy a 21. században blogare necesse est. Csak néhány név a vezető blogoló politikusok közül: Gordon Brown, Nicolas Sarkozy, José Luis Rodriguez Zapatero – és jól tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc is lelkes blogger. Angela Merkelnek videoblogja van, de Howard Deannek, Wesley Clarknak és Japán előző miniszerelnökének, Dzsunicsiró Koizuminak is volt blogja. Rajtuk kívül miniszterek, képviselők, polgármesterek százai, ezrei blogolnak a világon. Semmi meglepő nincs abban, hogy a politikusok bármely új eszközt megpróbálnak nézeteik népszerűsítésére használni, illetve arra, hogy elérjék választóikat, s tájékoztassák őket a munkájukról. De ezeket a célokat más eszközök segítségével is teljesíteni lehet, például hírlevél, e-mail segítségével, személyes találkozásokkal. Miért olyan fontos akkor a blogolás? A kései 20. és a korai 21. századi politika: a demokratikus deficit érzése és a mediatizált politika A politikai elemzők meglehetősen sötéten látják a politizálás mai általános helyzetét. A nyugati társadalmakban mind a választók szavazói aktivitása, mind a pártok iránti lojalitása csökken. A politikai rendszer stagnál, és inkább reaktív, mint proaktív.

Az írás alapjául szolgáló előadás On the Ra�or’s Edge: Blogging Politicians címmel hangzott el a Towards a Philosophy of Telecommunications Convergence konferencián (Budapest, MTA, 2007. szeptember 27–29.), http://www.socialscience.t-mobile.hu/2007/prog2007_en.html

Borotvaélen: blogoló politikusok Sándor Klára

1. közelebb kerülhetnek a közönségükhöz, támogatóikhoz; 2. állandó vitát, beszélgetést folytathatnak velük; 3. könnyen és gyorsan tesztelhetik, gazdagíthatják gondolataikat, és új nézeteket ismerhetnek meg; 4. a hivatalos beszédmódról kötetlenebbre válthatnak; 5. jobban megérthetik a nézeteikkel, tevékenységükkel szemben megfogalmazott kritikát; 6. könnyen, decentralizált úton tehetik ismertté nézeteiket; 7. pénzbeli támogatást szerezhetnek maguknak, pártjuknak, kampányuknak; 8. a fiatalabb választókat is elérik, és segítenek a fiataloknak, hogy közelebb kerüljenek a politikához; 9. kapcsolathálózatot építhetnek maguk köré; 10. ismertté válhatnak, ha még kezdők vagy kevéssé ismert politikusok.

DISPUTA Műhely

M

a már közhely, hogy a 20. század kommunikációtechnikai fejlődése a közéletet a magánélet részévé tette. Sokan és sokszor elmondták: elnöki, miniszterelnöki beszédeket vagy akár valódi háborúkat nézhetünk saját kanapénkon ülve, kávét iszogatva. Ez a folyamat végső fokon a politika mediatizációjához vezetett: a politikai viselkedés hagyományos formáit felülírta a médiaérzékenység mindenhatósága. Új műfaj alakult ki, az infotainment, és az utóbbi néhány évtized politikaimarketing-gurui azon töprengtek, hogyan jelenítsék meg a politikust magánemberként, hogy minél több szimpátiát, s – mindenek előtt – minél több szavazatot gyűjtsenek be ezzel. A magyar médiát elöntötték a politikusi szerelmi vallomások, házasságkötések, házastársi vetélkedők. Az infokommunikációs fejlődés másik következménye, hogy bárki nyilvánossá teheti saját magánéletét. Már reality show-k sem kellenek ehhez: az új, hálózott társadalomban bárki lehet „sztár”, bárki megszerezheti magának az ismertség illúzióját. Bárki készíthet magának weboldalt, bárki közzéteheti a világhálón képeit, videóit, írásait. A Web 2 kialakulása pedig a korábbi egyoldalú tömegkommunikációt végzetesen interaktívvá tette. Az interaktív, hálózott, mediatizált társadalom új, futótűzként terjedő önkifejezési formája a blog. A blognak számos formája van – a politikusi blogok csaknem kivétel nélkül a „személyes napló” műfajba tartoznak. A blog mint személyes napló, értelemszerűen, a magánélet legbizalmasabb része. Egy vezető politikus tevékenysége, értelemszerűen, a közélet középponti eleme. Mi történik, ha e kettőt összekapcsoljuk? Milyen előnyöket remélnek a politikusok a blogolástól? Csak előnyei vannak a blogolásnak, vagy kockázatai is?

57

DISPUTA Műhely 58

Az állampolgárok nem érzik, hogy valódi részesei a demokratikus működésnek, és ez a „kiábrándultság korrodáló légkörének” kialakulásához vezet (Dahlgren 2001). Mióta a tömegkommunikáció elterjedt és meghatározó szerepet kapott a politikában, az új technikai eszközöket folyamatosan azzal vádolják, hogy kommercializálják és trivializálják a politikát, s hogy szűkítik a racionális viták lehetőségeit. Daniel Boorstin (1962, 204) Habermasszal egyetértve állítja, hogy a kommercializált politika olyan világot fejez ki, amelyben „a lényegnél érdekesebbnek tekintett imázs maga válik a lényeggé”. Véleménye szerint a tömegmédiát nem valódi, nem autentikus, gyártott történések, műanyag újdonságok, ál-események töltik meg. Azaz: a hírek gyűjtését fölváltotta a hírek gyártása. Az utóbbi évtizedekben a tömegmédia különlegesen nagy hatalomra tett szert. Ennek természetes következményeképpen a tömegmédiának való megfelelés vágya olyan mértékben hatja át a politikai életet, hogy a mai politizálást gyakorlatilag ez alakítja. Mazzoleni (2002) szerint erre az erősen mediatizált politikára három fő jegy jellemző. A perszonalizáció, azaz a politikus személyének központba állítása az elvek, programok, ideológiák helyett. A spektakularizáció, azaz a látványosságra koncentrálás a tartalom helyett, és a tabloidizáció, azaz a röviden megfogalmazott hírek fölvillantása az elemzések, háttéranyaggal ellátott hírek rovására. Ez a fajta „performanciapolitika” (McNair 1995) vagy „csomagolt politika” (Norris 2000) sokakat azért ijeszt meg, mert úgy vélik, hogy a választókat elriasztja a személyes kommunikáció hiánya. Félelmek fogalmazódnak meg amiatt is, hogy a lóverseny-újságírás – az elsőségért folyó küzdelem – és a negatív hírek kiemelésének tendenciája a politikai kommunikáció végletes leegyszerűsítéséhez és trivializálásához vezet. Mindez azért veszélyes, mert nem pusztán növeli a választói kiábrándultságot, de

egyben aláássa a képviseleti testületek demokratikus legitimációját. A spin-korszak leáldozásának talán legbeszédesebb jele az az igyekezet, amellyel a brit Munkáspárt szeretne elszakadni a spin-kultúrától – amelyet jelentős részben éppen ők hoztak létre. Ráadásul időközben a „politikai tudorok” rendje is megjelent a színen. Ők azok az elemzők és újságírók, akik rendszerszerűen magyarázzák a politikai híreket. Nimmo és Combs (1992) olyan „papnak, jósnak, jövendőmondónak” írja le őket, akik „szimbolikus gyógyítást” végeznek, azaz irányt mutatnak az embereknek, ha valami különleges, szokatlan dolog történik, és segítenek nekik eligazodni az új helyzetben. A „tudorok” úgy viselkednek, mintha valamilyen titkos tudás birtoklása adná nekik a kiváltságot, hogy beszéljenek a „néphez”, kinyilatkoztassanak. Kezdetben az internetet olyan új információforrásként ünnepelték, amely a demokrácia fontos eszköze lehet. De Lasch (1990) szerint a demokráciának ma nem még több információra, hanem nyilvános vitákra van szüksége. Figyelembe véve a politikával szemben megnyilvánuló általános apátiát, a blog mint új kommunikációs műfaj azt a reményt keltheti, hogy ez jelenti majd a szűk ösvényt, amely kivezet a média által szelektált és túlegyszerűsített információk dzsungeléből. Blog: a politikai kommunikáció Paradicsoma? A blog elvben a politikai hangulat megváltoztatásának jó eszköze lehet. A politikai kommunikáció más műfajaival szemben három fontos előnyös tulajdonsága is van: a közvetlenség, az interaktivitás és a személyesség. A blog közvetlensége lehetőséget ad a politikusoknak arra, hogy a média szelektálása nélkül közöljék üzeneteiket: rövidítés és torzítás nélkül, minden, számukra fontos részlettel együtt. Saját céljaiknak, szempontjaiknak megfelelően formálhatják a szöveget, a számukra legfontosabb elemek hangsúlyozásával. Ők maguk lehetnek a „tudorok”, közvetlenül magyarázhatják el a választóknak, mit gondolnak, mit tesznek, és miért teszik. Híreket, újdonságokat is bejelenthetnek a blogon, ennek az az előnye, hogy a bejelentés így nyilvánosságra kerül, de mégsem hivatalos – a hivatalos bejelentés előtt tesztelni lehet. Másképp fogalmazva: a blog az irányított kiszivárogtatás új csatornája. Pitcher

műfaj pontosan az, amire a mediatizált politikának szüksége van: személyes, tabloid és látványossá, érdekessé tehető úgy, hogy közben a szerzőnek teljes a kontrollja a tartalom fölött, és elkerülheti a bulvársajtóban való megjelenés csapdáit. A formális és informális témák és stílusok keverése lehetőséget ad arra, hogy az új „életstílus”politizálás követelményi teljesüljenek: a hangsúly a politikai ideológiák helyett az egyes ügyekre kerül, és erősen személyhez kötődik (Dahlgren 2001). Blog: veszélyes üzem? Ezek szerint olyan új eszköz fejlődött ki, amely varázsütésre megváltoztathatja a politikai klímát? Az elemzők a választók kiábrándultságát szoros összefüggésbe hozzák azzal, hogy a mediatizált politika manipulatív mivoltát sokan fölismerik. Ilyen elvárás­ környezetben a politikusi blog nem lehet nyíltan vagy átlátszóan manipulatív, ha abban reménykedünk, hogy segíthet vis�szaszerezni a választók érdeklődését és bizalmát a politika iránt. A blogok olvasóinak is ez a legfontosabb szempontja: az internetkutatásra specializálódott NRC 2006 októberében végzett reprezentatív felmérése szerint a válaszadók a hitelességet tartják a legfontosabbnak a politikusi blogokban. Ezt a hitelességet nem olyan egyszerű megnyerni. A válaszadók többsége ugyan úgy vélte, hogy a politikusok azért írnak blogot, hogy megosszák gondolataikat a választókkal, de egyharmaduk pusztán politikai önreklámnak tekinti a blogírást. S nem egyszerű megtartani sem: a blognak hitelesnek kell lennie, hogy eltérjen a megszokott politikai kommunikációs csatornákon érkező egyéb hírektől, s ehhez hozzátartozik, hogy a politikus nem íratja, hanem maga írja a blogját. Ez nem lehetetlen, de meglehetősen időigényes tevékenység. A blog másik előnye lehet, hogy új nézetek és tervek közvetlen, torzításmentes bejelentésére alkalmas. Az internet elérésének lehetőségei azonban ma még nem mérhetők a hagyományos média hatásához. Ezért a blognak frissnek és érdekesnek kell lennie, hogy az állandó vagy alkalmi olvasókon kívül a jóval nagyobb hatókörű nyomtatott és elektronikus média figyelmét is fölkeltse, és generálni tudja azt a lavina-hatást, amely szükséges ahhoz, hogy a blog legfontosabbnak szánt üzenetei a mainstream médiába is bekerülhessenek és valóban sok emberhez eljussanak. Innentől

DISPUTA Műhely

(2003) szerint az apátia csökkentéséhez és a szavazók bizalmának visszaszerzéséhez szükséges feltétel, hogy „az őszinteség legyen az új spin”, és ez nem abban nyilvánul meg, hogy ki mit mond, hanem hogy ki hogyan viselkedik. A blogban, műfaji sajátosságaiból következően, nem a „mit mond”, hanem a „miről beszél és hogyan” a lényeg, azaz a nyelvi megformálás mint viselkedés a hangsúlyos. A blog, ha a viselkedés, amely kifejeződik benne, őszinte, segíthet a politika iránti érdektelenség csökkentésében. Az interaktivitás a blog másik nagy előnye. Természetes, hogy a politikusok minden lehetséges eszközt fölhasználnak, hogy elérjék választóikat. De ez már kevés a 21. században, amikor az interaktivitás a tv- és rádióprogramok alapvető részévé vált, és bárki közölheti nézeteit a hírcsatornákhoz küldött sms-ben. A választók is el akarják mondani a gondjaikat, kérdéseket akarnak föltenni, és meg akarják vitatni a politikusok nézeteit. Ezt persze más módon, levélben, e-mailben is megtehetik, de akkor nincs meg az együttvitatkozás élménye és a nagyobb nyilvánosság érzése. A bloghoz fűzött megjegyzések és a megjegyzésekhez fűzött további megjegyzések viszont a személyes választói fórumok jó virtuális imitációját jelentik. A bloghoz fűzött megjegyzésekből a politikusok gyors visszajelzést kaphatnak terveikről és aktivitásukról, megismerhetik a választók nézeteit. Ráadásul a rendszeres blogolvasókból szerveződő virtuális közösségek hatékonyan mobilizálhatják azokat az ismerőseiket, akik nem tartoznak a blog kapcsolathálózatába. A blog kétségtelenül személyesebb módja a kommunikációnak, mint a hagyományos pártgyűlések és fórumok, nem beszélve a tv-műsorokról vagy a sajtótájékoztatókról. Nemcsak a stílus, de a témák is jóval változatosabbak lehetnek. A politikai üzeneteken kívül a blog jó eszköz arra, hogy a politikust átlagemberként mutassa be, akinek van véleménye a művészetekről, a sportról, könyvekről, vannak barátai és családja, kedvenc zenéi és filmjei, napi gondjai a gyerekneveléssel – úgy él, mint bármelyikünk. A blog alkalmas arra is, hogy „hivatalos bulvársajtóként” funkcionáljon – minden előnnyel, amelyet a tanácsadók szerint a bulvármegjelenések hozhatnak a politikusoknak, de azok nélkül a kockázatok nélkül, amelyek a bulvármegjelenéssel járnak. A blog illusztrálható képekkel, videóval, hanggal. Mint új infokommunikációs

59

kezdve azonban már ugyanúgy a blogoló politikus kontrollja nélkül zajlik a hír útja a médiában, mint más esetekben. Ráadásul az idézett kutatás szerint a válaszadók többsége nem szereti, ha egy fontos információ először a politikus blogjában jelenik meg. A blog interaktivitása is az előnyös tulajdonságok között szerepel. De ennek a típusú interaktivitásnak veszélyei is vannak. Az egyik a moderálás dilemmája. Nyilvánvaló, hogy ha a bloghoz írott megjegyzések közül a durvákat, sértőket, otrombákat kiveszik, akkor az torzítja a megjegyzések együttes olvasatát. De ha nem moderálják – sok esetben az is torzítja a vitát, hiszen nem ritka, hogy a politikus vagy pártja ellenfelei több álnévvel, tudatosan szállja meg a blogot, részben, hogy szétverje az értelmes vitát, részben, hogy minél nagyobb tömegű kritikus megjegyzés legyen a bloghoz, s így minél sötétebb kép alakuljon ki a megtámadott politikusról. Ugyanakkor ennek az ellenkezője is előfordulhat, pártoló megjegyzéseket is írhatnak szervezetten. Ez nem ritka: Sunstein (2001) arra figyelmeztet, hogy „az új technológiák, főként az internet drámaian megnövelik annak a veszélyét, hogy az emberek saját visszhangjukat hallják, miközben fal emelkedik köztük és mások között”. Kétségtelen, hogy a blogfórumok hozzájárulhatnak a demokratikus működéshez azzal, hogy nyílt csatornát biztosítanak a vitáknak és a véleménynyilvánításnak. De amíg ezt a hozzászólók álneveken teszik, addig a torzulás lehetősége jóval nagyobb, mint bármilyen más csatornán át, hiszen a véleménynyilvánítás szabadsága nem kötődik egyben felelősséghez is. A másik probléma az, hogy az interaktivitás csak akkor valódi, ha a blog írója követi a kommentárokat

és válaszol is rájuk. Ez is meglehetősen időfaló tevékenység. A blog kedvező tulajdonságaként említett személyesség sem érvényesül problémamentesen. Először is: egyáltalán nem könnyű egyensúlyt találni a formális és informális stílusok között. Nem könnyű eldönteni, mennyire szélesre szabad tárni a magánélet ajtaját a világnak. Vannak választók, akik azt szeretik, ha a politikusok ugyanolyan hétköznapi emberek, mint ők. Mások azonban szeretnének inkább fölnézni a választott képviselőkre. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a választók többsége valóban reality show-t akar látni a politikusok hétköznapjairól. Milyen témákról érdemes írni? Könyvekről, színházról, koncertről, sportról, szabadidőről, receptekről, a családról, barátokról? Az informális tartalmak is hordozzanak valamilyen explicitebb politikai üzenetet, vagy csak önmagukban, a választás révén közvetítsenek attitűdöket? Másodszor: milyen legyen a stílus? Ironikus, humoros, könnyed, lezser vagy művelt, elegáns, kidolgozott? Nem könnyű jól írni, és a rossz stilisztikai választásokból az olvasók nem föltétlenül azt a következtetést vonják le, hogy a blogger rosszul ír, hanem hogy nagyképű, okoskodó vagy esetlen, netán műveletlen. Blogot írni nem is olyan egyszerű. Nem véletlen, hogy az imént említett fölmérés szerint ugyanannyian tartották szimpatikusabbnak azt a politikust, akinek olvasták a blogját, mint ellenszenvesebbnek. Megéri? Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki sikeres blogoló politikus legyen? Írja maga a blogját. Olvassa és válaszolja meg a kommentárokat. Találjon érdekes témákat, hogy

DISPUTA Műhely

Idézett irodalom

60

Boorstin, Daniel J. 1962. The image. London: Weidenfeld and Nicolson. Dahlgren, Peter. 2001. The public sphere and the Net: structure, space and communication. In: W. L. Bennet and R. M. Entman (szerk.), Mediated Politics. Cambridge: Cambridge University Press. Lasch, Christopher. 1990. Journalism, publicity and the lost art of argument. Gannett Center Journal. 1990/4, 1—11. Le Meur, Loic. 2004. 10 reasons why should a politician blog. http://loiclemeur.com/ english/2004/06/10_reasons_why_.html. Downloaded 04. 08. 2007. Mazzoleni, Gianpietro. 2002. Politikai kommunikáció. Budapest: Osiris. McNair, Brian. 1995. An Introduction to Political Communication. London–New York: Routledge. Nimmo, Dan and James E. Combs. 1992. The Political Pundits. New York: Praeger. Norris, Pippa. 2000. A Virtous Circle. Cambridge: Cambridge University Press. Pitcher, George. 2003. The Death of Spin. Chichester: John Wiley and Sons Ltd. Sunstein, Cass. 2001. Republic.com. Princeton: Princeton University Press.

biztos lehet benne, hogy valaki észreveszi és fölhívja rá a média figyelmét –, és ha kellőképpen szerencsétlen volt a mondat, az a blogger politikai karrierjét törheti ketté. A sikeres blogolásnak kétségtelenül vannak előnyei. De a politikusi blog körül tapasztalható kritikátlan lelkendezés finoman fogalmazva megalapozatlan. A blog, természetéből adódóan, alkalmasnak látszik arra, hogy a politikus híveit összetartsa, ha kell, mozgósítsa, de arra valószínűleg már kevésbé, hogy nagy számú új támogatót nyerjünk vele. Mindezt csak akkor érheti el a blogoló politikus, ha meglehetősen sok energiát és időt fordít a blog írására és a kommentárok olvasására, megválaszolására, s ha kellőképpen körültekintően választ témát, stílust és megfogalmazást. Attól viszont még így is messze van, hogy blogjával elérje vagy akár csak megközelítse a tömegmédia hatékonyságát.

DISPUTA Műhely

elérje a mainstream média ingerküszöbét, és így üzeneteit eljuttathassa szélesebb közönséghez. De kerülje, hogy fontos bejelentéseket tegyen a blogjában. Legyen kön�nyed, közvetlen, ugyanakkor elegáns és tiszteletre méltó. Válassza mindig a megfelelő stílust, és ne hagyja magát félrevezetni sem a támadó, sem a dicsérő megjegyzésektől. Tudjon róla, hogy blogok tízezreivel és számos más infotainment műfajjal verseng a választók figyelméért. És legfőképpen: tudjon róla, hogy egyetlen rossz mondat a politikai karrierje végét jelentheti. Bármennyi erőfeszítést jelent a blog írása, bármennyi időbe, fáradságba, odafigyelésbe kerül, bármennyi jól formált, korrekt mondatot, támogatásra érdemes gondolatot, progresszív ötletet is írjon a politikus, lehet, hogy egyetlenegy esetben sem tud túllépni a blogolvasók körén. De elég egyetlen félreérthető vagy ügyetlen megfogalmazás, elfogadhatatlan nézet gyanúja, végig nem gondolt ötlet –

61

Netni vagy nem netni, @z itt a kérdés Vass Tibor DISPUTA Toronyszoba 62

(legalábbis netem) Nem legitimációs alapkövek lerakása, de nem is pusztán az öncélú visszarévedés végett lenne értelme egyszer alaposan végiggondolnom, mikor, hogyan kerültem kapcsolatba az internettel. Most csak azt tudom rögzíteni, tudatosan, mert ezt akkoriban rögzítettem, hogy az internet lapra pontosan akkor születhetett meg bennem, amikor a fiam evilági lapokba rögzítette magát, tudatosan, és nem egyszerű csak annyit misztifi kálni, mert jó a misztifi kálás, hogy kábé ’96 őszétől tudatosan tudom, hogy mi az internet, kábé azóta van ímélcímem, ’96-ot írunk, októbert és 4-ét, tudatos jövetelt a vas(s?)gyári szülészetről a munkahelyre, a Miskolci Galériába, tudatos beugrást a szemközti üzletbe pezsgőért – egy félédes, egy száraz, odabent megnyitom őket is hazánk első tudatosan netes hírlapja mellett, tudatos pezsgőzés folyik munkaidőben, ömlik szerte meg szana a hab meg az infó, elindul a Magyar Filozófiai Társaság honlapja, tudatosan locsolom a klaviatúrát pezsgővel, azt még nem tudom, hogy locsolás közben meghal Kobayashi, a Harakiri rendezője, de kábé alhason szúrom magamat, mert hamarosan ingyen lehet regisztrálni magyar nyelvű kezelőfelülettel bíró ímélcímet, hatmélemen tudatosan habzik a C3 kulturális központ infója, Sorossal együttműködve elindul hazánk első nyílt, ingyenes ímélszolgáltató portálja, micsoda pezsgés, micsoda lapozás ezekben az időkben. Hatméles voltam, tudatosan, mert nem volt más, vagyishogy inkább nem volt tudomásom másról. Hétmélföldes csizmával kezdtem lépkedni az információs sztrádán (milyen furcsa, hogy mára ez a kifejezés tudatosan kikopott a nyelvből), amit jól össze is sároztam: az első fríméles felhasználók között regisztráltam magamnak mindjárt hat méles címet, jézusom, hat fríméles cím, micsoda tudatos, lapos viszszaélés. Hatméles címem megszűnt, volt idő, hogy három hónapig felé se néztem. Micsoda lapozás az időben. Nem volt hülye, aki kitalálta, hogy bizonyos idő elteltével automatikusan megszűnik egy postafiók, ha nem lép be rá a tulaj. Az iwiwből ugyan ki törli a halottakat? Hivatalosan senki. Automatizmus nincs. A kapcsolat törlése gombot nekünk magunknak kell nyomni, akárcsak törölni elhunytanak-legjobbjaink ímélcímeit az ótlukból, telefonszámaikat a mobilból. Hosszú harc alatt győz a végleges válasz. Biztos, hogy törölni akarja?

Vissza a tudatos, lapos visszaélésbe: akkortájt a .hu végződésű doméneket tudatosan és szigorúan a Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet (mai szótárhasználóknak ismerős az intézet rövidítése: SZTAKI) őrizte, a C3-nak is bizonyára náluk kellett kuncsorognia (kuncsorgás = egy Kun Marcella-ímélcím nyálelválasztása), a kuncsorgás eredménye a www.c3.hu/ freemail születése, agyam tudatos, menthetetlen internetrögzülése. A Miskolci Galéria kamaratermében a város első Internet Galériájának kezelője lehettem, ahol a hálózat használatát oktattam gyermekeknek, felnőtteknek: velük együtt voltam tanúja a honi internet (h)őskorának. Ezek nagyobb szavak, mint ha azt írom: óriás. Kinyílt a világ (milyen furcsa, hogy mára ez a kifejezés tudatosan nem kopott ki a nyelvemből), s mikoron ’98-ban Miskolc városa első alkalommal írt ki alkotói ösztöndíjpályázatot, aszontam otthon a páromnak, te pár, aszondom, tudatosan megpályázom, s ha megnyerem, veszünk otthonra egy tudatos gépet, internetcsatlakozással, és ha sikerül, akkor otthon fogok lapozni, tudatos-dolgozni, mert engem már csak az internet-hozzáférés lehetősége tart a Galériában, elkezdeném a tudakozódást a maszek élet után. Te pár, aszonta, rendben, tudakozódj, tudatosulj, pályázz, maszekolj. Azóta maszekolok – hála ég, Miskolc, nem győzöm a hangot súlyozni. Furcsa belegondolni, legalábbis netem, hogy ha az 1991–1996 között – igen, tudatosan a galériás munkakezdésemig – működő, általam alapított és vezetett Új Bekezdés Művészeti Egyesületnek lett volna internet-hozzáférése, létét mennyiben befolyásolja egy [email protected] cím. Vicces, legalábbis netem, hogy ami akkor megvolt, ma nincs meg: volt saját hangerősítő-berendezésünk, fényképezőgépünk, videokameránk, az általam most vezetett civil szervezetnek (a Spanyolnátha kiadója, a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány) egyik sincs. Nem legitimációs alapkövek lerakása, de nem is pusztán az öncélú visszarévedés végett lenne értelme egyszer alaposan végiggondolnom, ma miért nem motivál e dolgok megszerzése. Erikát és két villanyírógépet használtunk az Új Bekezdés szerkesztőségében, majd mikoron meg tudtuk venni első számítógépünket, amelynek operációs rendszere és szoftverei (Dos, Windows 3.1) majdnem teljes egé-

hivatalos magyarországi oldalának (www. mailart.hu). Nem legitimációs alapkövek lerakása, de nem is pusztán az öncélú visszarévedés végett lenne értelme egyszer alaposan végiggondolnom, mikor, hogyan kerültem kapcsolatba ezzel a mondattal: „Valódi, megélt élményeket nem kínál az internet.” 2007. szeptember végét írjuk, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában tartott közművelődési telematikai konferencia nyitóbeszédében hangzik el ez a mondat. Nincs (legalábbis ebben) küldetéstudatom, ergo nem azért tartom nyomasztónak ezt a beszédet, mert három évvel vagyunk a Spanyolnátha, 11 évvel a fiam tudatos indulása után. Még inkább elgondolkodtató, legalábbis netem, a Spanyolnátha egyik szlogenje: az vagy, amit netezel. Ímél, a menü hepimél. Választható játékok: egér, alátét, billentyűzet. Tyűzet: tyű, mekkora balfék vagyok, mégsem kívánom, hogy azonnal az örök világosság fényeskedjék mindazoknak, akik itt tartanak, de sajnálom, hogy nem tudok minden egyes agyba személyesen becsavarni egy-egy villanykörtét, amelynek fényében a hasonszőrű befolyásos felhasználók még ebben az életükben átélhetnek számos, internetről szerzett valódi élményt. Szánom azt a fel(-nem-)használót, aki még nem szerzett valódi élményt a netről, és minden, a hálózaton megjelenő dologról úgy tudja, hogy az az érintett valami pótlása, a kézzelfogható élmény nélkülözhető alternatívája. Tartsunk tudatos önvizsgálatot, kedves baj- és bájt-társaim, ki lehet a hibás azért, hogy felsőbbnél is felsőbbvezető értelmiségiek ma így vezethetnek áramot. Állítom, nem velük van a baj. De ha egy asztaltársaságban hangzik el ez, legfeljebb ajándékba adunk az illetőnek egy energiatakarékos izzót, ám ha egy az internetről is szóló konferencia bevezető előadásának tételmondataként, akkor szomorúságunkban és dühünkben az ő sötétjeikben vagyunk kénytelenek tovább tapogatózni. Meg a mieinkben. Szomorúak lehetünk, mert (mondom, ne legyen küldetéstudatunk) nem az a baj, hogy az illető nem tud a Spanyolnátháról, hanem az, hogy életében nem adhattunk neki olyan élményt, amit csak és kizárólag a hálózaton tudott volna megélni. Dühösek, legfőképp magunkra, mert nem ves�szük ezúttal (sem?) a fáradságot, és mondjuk el, hogy az internet már nem csak arra való, hogy kedvet csinálhasson neki például egy valódi kiállítás megtekintéséhez. Mi csinálunk valamit rosszul? Vagy jól, de las-

DISPUTA Toronyszoba

szében elfoglalták a pár megabájtos merevlemezt, örültünk, mint farok a majmának. Netről szó se volt, azt se tudtuk, mi fájl terem. Volt a gépen sakkprogram, esténként mégis inkább hagyományos vezércseleket vezércselekedtünk. ’97-ben a Galéria égisze alatt rendeztem első küldeményművészeti projektemet, rá egy évre saját akcióba kezdtem, Marcelland címmel. Szegény ember íméllel győz, a szükség arra vezetett, hogy ímélkatalógus megoldásán törjem a fejem, el is készítettem, minden íméles szabályt áthágva, újakat alkotva: „leszabályoztam”, hogy a projekt ímélcímére és onnan csak én küldhetek, törölhetek stb., ez az alapvetés volt a boksz első levele, majd sorban a többi: a levelek tárgy mezőjének szövege utalt az érintett művész nevére, alkotására, melyet a csatolmány tartalmazott. A művészeknek megadtam a cím eléréséhez szükséges adatokat, akik így bárhonnan szabadon be tudtak lépni, ellenőrizhették saját adataikat, böngészhették társaik műveit. A visszajelzések igen kedvezőek voltak, a résztvevők eredeti, kiválóan használható dokumentálási módszerként könyvelték el az ímélkatalógust. Tárhelyproblémák miatt újabb és újabb címeket kellett a projekt számára regisztrálnom, ami megnehezítette a nyomon követést – de a Marcelland egy esztendeig elérhető dokumentációja az első ímélkatalógusként vonult be a mail art történetébe. Miben tudom hasznosítani ezeket a tapasztalatokat? Micsoda lapozás az időben, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak alapításától fogva, 2001-től szerkesztem a világ egyetlen ímélart-antológia sorozatát: a Légyott című irodalmi kísérőrendezvény antológiája idén 7. alkalommal jelent meg. 2004-ben önálló alkotói honlapot és e honlapon Spanyolnátha néven webfolyóiratot alapítottam, mely akkoriban a www. hamismas.hu szanaszét folyó művészeti üdvözlőlapjaként aposztrofálta magát. A Spanyolnátha 2005 tavaszától önálló honlapon működik (www.spanyolnatha. hu), melyet mára nemcsak az egyik legolvasottabb, hanem a legkedveltebb kortárs művészeti folyóiratok között tartanak számon. Negyedévi lapszámbemutatóinak lelkes, nagy számú közönsége is bizonyítja, hogy off-line jelenléte, közösségépítő szerepe sem elhanyagolható. Több mint egy évtizedes küldeményművészeti tapasztalattal 2006-ban vettem a bátorságot, hogy megalapítsam az első magyar mail art biennálét (Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále), és kiadója legyek a műfaj

63

DISPUTA Toronyszoba

san? Hogy a teendőkből ne legyenek the end-ők, véget ne érjen a netteremtő kedv, tegyetek tanítvánnyá minden népet, engedjétek hozzá menni az internetet. Rá kell döbbennem, legalábbis netem, vén lettem és tudatosan konzervatív, elegem van a csúnya, lusta népművelőkből, zavar az egyik fiatal előadó (píár menedzser hölgy) kinézete, zöld kötött mellénykéje, vacak farmerja, ahogy zavartan ad elő az általa (cége által a)lapított, menedzselt honlapokról, aki elmondja, érdemes az elgépelések miatt több hasonló domén-nevet regisztrálni. Jó, akkor lesz sapnyolnatha, spanolnatha, spanyolnatta.hu, hamiskas, hamsimas, hamaisam.hu. Debrecenidisputa, dispuat, disptau.hu. Zavar a másik, magát volt népművelőnek tituláló éltes úr vasalatlansága. Éltes lettem, micsoda lapozás az időben, konzervvá tesz a konzerv-vátesz, engedjétek hozzám jönni a vasskalapot, jobban állna a net-ügyeknek egy kosztümös hölgy vagy vasalt úr. Egy félédes, egy száraz. Rá kell döbbennem, legalábbis netem, tíz előadás végighallgatása után, hogy az internetről is szóló konferencia előadóinak számítógépes prezentációja szinte kivétel nélkül kimerül abban, hogy szóról szóra felolvassák a projektor segítségével a vásznon felvillanó szövegeket. Internethasználat egyetlen (!) előadónál kerül szóba, ő előadása legvégén rákattint egy linkre, ami nem nyílik, jön a hibaüzenet, kiderül: per-

64

pillanat nincs internetcsatlakozási lehetőség az előadóteremben. Akadémiai előadóteremről beszélek, nyuszómuszó. Aki nem netezik, az szegregált környezetben él, mondja egy előadó. Nem legitimációs alapkövek lerakása, de nem is pusztán az öncélú visszarévedés végett lenne értelme egyszer alaposan végiggondolnom, kit tekinthetünk netezni tudó embernek. Oklevelet fog kiadni a Spanyolnátha: Diploma XY antiszegregált úrnak/hölgynek, aki életében már átélt kizárólag a netről megszerezhető élményt, és erre másokat is képes rávenni. Mármint élményszerzésre. Mármint a netről. Kelt vektor és ekkor, itt és katt. A konferencia elvitathatatlan haszna például, hogy megtanulom az amatőr szó idei szinonimáját: alkotó ember a közösségért. Az amatőr internetező fogalmáért lehet versenyezni, a magukat legkitűnőbben hasonszúró hasonszőrűek között sebkamerát sorsolunk ki. A megfejtéseket kizárólag ímélben kérjük vasstibi@hamismas. hu címre 1996. október 4-ig elküldeni. (Figyelem, az időt a gépen át lehet állítani. Az ég szomorulett, kérem, tegyék meg egéralátétjeiket.) És most sírjuk el magunkat, lábba kön�nyed, könnybe lábad, megyek az iwiwre, regisztrálom a Net-művelt Nép Könnyterjesztő Vállalat oldalát. Szeme száraz? Félédes? Biztos, hogy törölni akarja? Lapra pontosan: 2007. október 4.