Frank Orton: A rasszizmus és az etnikai diszkrimináció elleni küzdelem útjai Jelenleg Svédországban hat – a jogszabály által létrehozott – ombudsman-hivatal működik, nevezetesen: a Parlamenti Ombudsman hivatala négy ombudsmannal, akiket a Parlament választott meg, továbbá – létrehozásuk sorrendjében – a fogyasztóvédelmi ombudsman, a nemi egyenlőségi ombudsman, a diszkriminációs ombudsman, a gyermekek jogait védő ombudsman és a hátrányos helyzetűek jogát védő ombudsman. Általános nézőpontból a svéd ombudsman-modell érdekes lehet, nemcsak azért, mert Svédország az ombudsman fogalmának szülőhazája – hiszen itt létesítették 1713-ban a Királyi Ombudsman Hivatalát, valamint 1809-ben a máig létező Parlamenti Országgyűlési Ombudsman Hivatalát –, hanem a változatos ombudsman hivatalok azt bizonyítják, hogy mennyire rugalmas ez a fogalom. Ugyanakkor a svéd modell nem feltétlenül jó modell. Felvetődik pl. a kérdés, hogy helyes-e, ha külön-külön hivatal foglalkozik a nemi egyenlőséggel, az etnikai diszkriminációval, a gyermekek jogaival és a hátrányos helyzetűek jogaival. Vajon nem lenne-e helyesebb, ha egy hivatala lenne az e kérdésekkel foglalkozó emberi jogi ombudsmannak vagy esetleg több ombudsmannak? További kérdés, hogy célszerű-e, ha ennyi ombudsmant a kormány nevez ki, különös tekintettel az ombudsman függetlenségére? Nem lenne-e célszerűbb, ha ezen ombudsmanokat a parlament választaná? Egyszóval, a svéd modell nem feltétlenül követendő, ám arra alkalmas, hogy bemutassa az ombudsman fogalmának rugalmasságát. A következőkben bemutatom a diszkrimináció-ellenes ombudsman (rövidítve: DO) munkájának néhány jellegzetességét, amely esetleg más területeken tevékenykedő ombudsmanok érdeklődésére is számot tarthat. A DO-nak három kijelölt feladata van: járjon el egyéni ügyekben, jogalkotás számára szempontokat dolgozzon ki, és próbálja meg e kérdésekben megváltoztatni és toleránsabbá tenni a közvéleményt. Hatásköre nem korlátozódik csak a közigazgatási szervekre, mint az országgyűlési ombudsman esetében, és nem korlátozódik a munkaerő piacra, mint a nemi egyenlőségi ombudsman esetében. A DO-nak a társadalom egészére kell hatnia. Kizárólag a szűken vett családi kör nem tartozik hatáskörébe. Másrészt a DO jogi eszközei korlátozottak. Ennek megfelelően a jogi eszközök a jó ötletek és érvek, a szóbeli meggyőzés és a kritika. Ugyanakkor ez megfelelően hatékony lehet, nem utolsósorban azért, mert legtöbb svédországi magánszemély és intézmény szeretné elkerülni, hogy a nyilvánosság előtt rasszistának, idegengyűlölőnek vagy diszkriminatívnak tartsák. Fontos az a környezet, amelyben a DO-nak tevékenykednie kell, hiszen a környezetek nyilvánvalóan különböznek, és különböző környezetek eltérő módszereket igényelnek. Svédországban két vagy három olyan csoport létezik, amelyeket etnikai kisebbségeknek lehet nevezni. Ide sorolhatók az északi lappok, elsősorban a lappföldi lappok, akik hagyományosan rénszarvas vadászattal foglalkoznak, továbbá a roma közösség, valamint a finnek egy különálló csoportja, amely Svédország legészakibb részén található. Ugyanakkor a DO tevékenységének nagyobb része nem ezen csoportokra, hanem a bevándorlókra vonatkozik. A jelenlegi svéd lakosság 10,6%-a Svédországon kívül született. Ezek egy része munkavállalóként, másik része menekültként érkezett, ezért problémáik is különbözőek. Természetesen problémáik a fent említett etnikai kisebbségek problémáitól is különböznek.
Azt meg kell említeni, hogy a bevándorlók számos országból érkeztek. Harmadrészük egy másik északi államban, harmadrészük egy másik európai államban, harmadrészük pedig a világ többi részén született. Azt is meg kell jegyezni, hogy a társadalmi hátterük egyéb okból is eltérő lehet, hiszen egy részük régóta, más részük igen rövid ideje él Svédországban, vannak közöttük magasan képzettek, és vannak képzetlenek stb. Kiemelkedő fontosságú, hogy amikor megpróbálunk küzdeni a rasszizmus és az etnikai diszkrimináció ellen, akkor mindezen tényeket figyelembe kell vennünk. Számolni kell azzal, hogy nem egy probléma, hanem számos probléma létezik, tisztában kell lenni azzal, hogy a problémák személyenként változnak akkor is, ha a személyek ugyanazon bevándorló csoporthoz vagy kisebbséghez tartoznak. Amikor arról beszélünk, hogy a DO milyen módon próbál küzdeni a rasszizmus és az intolerancia ellen, tudnunk kell, hogy ezen lehetőségek más szervek számára is rendelkezésre állnak, sőt egyes lehetőségeket más szervek jobban kihasználhatnak, mint az ombudsman. Ám most azokról az intézkedésekről beszélek, amelyeket az ombudsman alkalmazhat. Talán azok is hasznosíthatják néhány ötletemet, akik nem a raszszizmussal, hanem egyéb emberi jogsértésekkel foglalkoznak. Ha most egyelőre félreteszem a bevándorlók ügyét, és a kisebbségek esetében használt módszereket mutatom be, akkor természetes, hogy elsősorban az északi lappokra helyezem a hangsúlyt. A lappok legnagyobb problémája, a rájuk leselkedő legnagyobb veszély valószínűleg a svéd lakosság tudatlansága, az átlag svéd ismerethiánya a lappokról, a lappok helyzetéről, történelméről és jogairól. Számos esetben nyilvánosan is kijelentettem, hogyha az átlag svéd legalább annyi ismerettel rendelkezne a lappokról, mint amennyivel az északamerikai indiánokról rendelkezik, a lappok jobb helyzetben lennének. Ez esetben számos, a lappokra kedvezőtlen politikai és egyéb cselekedet lehetetlenné válna. Az északi nem lapp lakosság szintén keveset tud a lappokról. E lakosság gazdasági és más érdekei sokszor ellentétesek a lappok érdekeivel. Ezért nagyon fontos, hogy előmozdítsuk a svéd társadalomban – különösen Lappföld déli részén – a lappokról szóló ismeretek elterjedését annak érdekében, hogy létrejöhessen egy olyan politikai környezet, amely alkalmas arra, hogy a kormány tárgyilagos döntéseket hozzon a lappokat érintő kérdésekben. Mi, svédek szeretjük másoknak megmondani, hogy mit tegyenek – ami jó dolog –, ám nem mindig tudjuk, hogy mi történik saját házunk táján, és ez már nem olyan jó dolog. Szóval, a DO számára természetes és fontos feladat, hogy a lappokról szóló ismeretek elsajátítását előmozdítsa. Mindezt többféleképpen érheti el. Amikor nyilvános beszédet mondok, függetlenül attól, hogy annak mi a témája és szövegkörnyezete, minden esetben megemlítem a lappokat, és azt, hogy miként bántak velük. Egy kicsit olyan vagyok, mint Cato, az öreg római szenátor, aki a hagyományoknak megfelelően a Szenátusban minden beszédét a következő mondattal fejezte be: "Ceterum censeo Carthaginem esse delendam", azaz "azonkívül azon a véleményen vagyok, hogy Karthágót le kell rombolni." Én azt mondhatnám: "azon kívül azon a véleményen vagyok, hogy Svédország rosszul bánt a lappokkal." Mindezt oly módon próbálom tenni, hogy fölkeltsem a polgárok érdeklődését a lappok iránt, hogy többet akarjanak tudni róluk. "Így van, nem tudok túl sokat a lappokról. Ez furcsa, ugyanabban az államban élek, és szinte semmit sem tudok róluk. Valamit tennem kellene ez ellen." Egyszóval, nagyon fontos cél az átlag svéd kíváncsiságát felkelteni, és rávenni, hogy többet tudjon meg a lappokról. Ezenkívül megpróbálom befolyásolni az iskolai tanterveket oly módon, hogy a diákok több ismeretet szerezzenek a lappokról, megpróbálom arra bátorítani a sajtót, hogy több ilyen tárgyú cikket és műsort mutasson be, arra ösztönzöm a múzeumokat, hogy kiállításokat szervezzenek, a közkönyvtárakat, hogy ismertessék a lapp irodalmat és a folyóiratokat.
Egy másik típusú kezdeményezés célja a lappok önbecsülésének növelése. Negyven évvel ez előtt a lappok szégyellték származásukat, neveiket svéd nevekre cserélték. Vonakodtak attól, hogy hagyományos viseletben járjanak, és anyanyelvük nem volt fontos számukra. Szerencsére ez a folyamat érezhetően megállt, és mára ellenkező fordulatot vett, amelyet mi nagyon támogatunk. *** Egy harmadik módszer a lappok képviselői, valamint a svéd társadalom hatóságai és szervezetei közötti párbeszéd előmozdítása. Igencsak meglepett, hogy egyik fél sem ismeri a másik felet, nincs közöttük kommunikáció, nem együtt beszélik meg közös gondjaikat. Nagyon hasznosnak tűnt az az általam szervezett szeminárium, amelynek célja a lapp társadalom és a többségi társadalom közötti békés együttélésről szóló jövőkép kialakítása volt, és amelyen a lappok és a többségi társadalom számos képviselője jelent meg. Egy negyedik lehetőség a lappok és a svédországi hasonló érdekekkel rendelkező csoportok, valamint más államokbeli őshonos népcsoportok közötti együttműködés ösztönzése, ezáltal merítve ötleteket, bátorítást, így tanulva egymás hibáiból. Ötödik lehetőségként meg kell említenem, hogy támogatni kell a Svédországra irányuló megalapozott, külföldi nyomásgyakorlást. Mint bizonyára ismeretes Önök előtt, az ilyen típusú nyomásra a kormánynak oda kell figyelnie. "Mit teszel az országodban élő lappokkal? Helyes-e az, hogy a lappok kizárólagos vadászati joga immár nem kizárólag őket illeti meg? Meg tudod magyarázni, hogy alakult ez így?" Ehhez hasonló megalapozott kritikákat a kormánynak meg kell hallgatnia. A roma közösség esetében is hasonló kezdeményezéseket lehet tenni. Egy tényező azonban az ő esetükben sajátos. A romák talán még a lappoknál is bizalmatlanabbak az állami szervekkel és hatóságokkal szemben, és jó okuk van a bizalmatlanságra. Éppen ezért elsősorban a DOnak kell megpróbálnia a legjobb munkát végeznie minden olyan panasz elbírálásakor, amely a romaközösségtől érkezik. Mindez része egy hosszú távú bizalomépítési stratégiának. Remélhetőleg a romák úgy fogják érezni, hogy létezik legalább egy olyan közintézmény, amely az őket érintő kérdésekben tisztességesen jár el. E közintézmény – a diszkriminációellenes ombudsman – adott esetben betöltheti a híd szerepét a roma társadalom és azon közhivatalok között, amelyekkel szemben a romáknak kevesebb bizalmuk van. Amennyiben a romakérdésben nemcsak időleges sikereket akarunk elérni, szintén fontos, hogy megértsük a romák szükségleteit – és itt nem elsősorban az anyagi javakra, hanem a kulturális szükségletekre gondolok. Ahelyett, hogy többé vagy kevésbé paternalista módon saját mintáinkat és megoldásainkat alkalmaznánk velük szemben, ezzel asszimilálva őket saját társadalmunkba, meg kell értenünk, hogy mi számukra a legfontosabb. Másképp a dolog soha nem fog működni. Amennyiben a többségi társadalom valós fejlődést akar elérni, a romákkal közösen meg kell határozniuk, hogy egyrészt mi a legfontosabb a romák számára kultúrájuk és nyelvük megőrzésekor, másrészt mi a legfontosabb a többségi társadalom számára, majd közösen kell felvázolniuk a jövőre vonatkozó békés együttélés programját. Most térjünk vissza a bevándorlókra. Problémáik az ombudsman munkájának nagyobb részét teszik ki. Az előbb említettem a DO három legfontosabb feladatát – az egyéni panaszok elbírálását, a jogalkotási javaslatokat és a közvélemény megváltoztatását és toleránsabbá
tételét. Most csak a harmadik feladatomra térek ki. Különösen akkor van szükség nevelésre és a tudatosság emelésére, amikor a bevándorlók Svédországban problémákkal kényszerülnek szembenézni. Az én egyik stratégiám e területen nyílt párbeszéd ösztönzése azokról a problémákról, amelyeket a bevándorlás okoz. E nyílt párbeszédnek folyamatosnak, tisztességesnek és nem utolsósorban az érintettekkel szemben tapintatosnak kell lennie. Jusson eszünkbe, hogy a demokráciában nyílt párbeszéd során ütköztetik az érveket és oldják meg a problémákat! Kiegészítő stratégiaként meg kell próbálni a társadalom nemes tartalékait mozgósítani. A DO a maga hat fős stábjával nem képes egyedül küzdeni a rasszizmus, az idegengyűlölet és az etnikai diszkrimináció ellen. Ezért arra próbálom rávenni a svéd intézményeket, hogy tegyenek többet, megpróbálom felrázni és rávenni őket, hogy lépéseket tegyenek a helyes irányba. Ezen intézmények közé tartoznak központi kormányzati szervek, olyan befolyásos személyiségek, mint a hadsereg főparancsnoka vagy Svédország főérseke, a munkaerő piac meghatározó munkavállalói és munkaadói szervezetei, valamint a különböző kereskedelmi szervezetek. Rávenni e szervezeteket, hogy többet tegyenek e kérdésben, mint ha velem nem találkoztak volna – ez az a feladat, amelyre személy szerint sok időt szánok. Egy másik stratégia különleges célprogramok beindítása. Az egyik ilyen program célja a munkaerőpiac. Jelenleg komoly problémát jelent a bevándorlók körében létező munkanélküliség. A munkanélküliség természetesen az érintetteknek általában gondot okoz, ám a bevándorlók esetében ez különleges és talán komolyabb probléma. Számukra a munkaviszony, általában a munkahely a svéd társadalomba vezető legfontosabb út. A munkahely segítségével a bevándorló megtanulja a svéd nyelvet, elsajátítja a szokásokat, svéd barátokra és önbecsülésre tesz szert. Jelenleg egy munkaadó számára természetesnek tűnik, hogy a bevándorolt alkalmazása gondot okoz. Ám ezen problémák jelentőségét gyakran eltúlozzák, sőt a bevándorló alkalmazásának előnyei felett elsiklanak. Ezért elég sok időt szánok a svéd munkaadók meggyőzésére arról, hogy az ő érdeküket szolgálja, ha tisztességes esélyt biztosítanak a bevándorlók számára. A változatosság kifizetődő – ez az általam közvetíteni kívánt üzenet. A változatosság nemcsak a vállalkozói szférában, hanem a közszektorban is kifizetődik. Annak érdekében, hogy a tervet megvalósítsam, felkerestem öt igen jól ismert nagyvállalat vezetőit, és a következő kérdést tettem fel nekik: "Mi a véleménye arról, hogy a svéd lakosság 10%-a Svédországon kívül született? E tény megjelenik-e alkalmazotti és üzleti stratégiájukban? Hajlandó velem dolgozni annak érdekében, hogy a svéd társadalom számára bemutassunk néhány pozitív példát?" Igenlő választ kaptam, és közösen kiadtunk egy tájékoztatót, amely számos érvet sorol fel annak alátámasztására, hogy miért érdeke a munkáltatónak tisztességes esélyt biztosítani a bevándorló számára. Miután szétosztottuk a tájékoztatókat, jelenleg azon dolgozunk, hogy a vállalatok vezetői el is olvassák azt. Amennyiben csak postán küldenénk szét a tájékoztatókat, örülhetnék, ha ezer közül egyet elolvasnak. Ezért most azt csináljuk, hogy telefonon felhívjuk őket, és megkérdezzük, olvasták-e a tájékoztatót, és mi a véleményük a benne foglaltakról. Amennyiben nem tud rá válaszolni, ígéretet teszünk arra, hogy újra elküldjük, majd ismét felhívjuk telefonon egy hét múlva. Bemutatok egy másik, különleges programot. Eddig csak a svéd anyanyelvűeket kérdezték meg arról, hogy vajon az idegenekkel szemben ellenséges-e a légkör Svédországban. Mi voltunk az elsők, akik a bevándorlóktól kérdeztük meg, hogyan ítélik meg a svédországi helyzetet. A vizsgálatot kizárólag tudományos alapon végeztük el, ezért senki sem bírálhatta módszerünket. Később megjelentettünk egy beszámolót, és előkészítettünk egy másodikat egy sorozat részeként, amelynek címe "Bevándorlók a diszkriminációról." Ez nagyon jó
eszköznek bizonyult arra, hogy a svéd társadalom tudatosságát erősítsük. Ezenkívül megmutatja azokat a területeket, amelyekre az erőforrásokat csoportosítani kell. Ám nemcsak erre volt jó a jelentés, hiszen azt elküldtük számos szervezetnek és intézménynek a következő kísérőszöveggel: "Nézzék meg ezeket az adatokat, a bevándorlók nem érzik jól magukat Svédországban. Önök nem követtek el ugyan diszkriminációt ellenük, ám ők úgy érzik, hogy diszkrimináció áldozatai. Ez önmagában is egy probléma, ráadásul szükségtelennek látszó probléma. Mit szándékoznak tenni e területen? Nem szolgálná-e az Önök érdekeit, ha jobb adatok szerepelnének a következő jelentésünkben?" És most nézzük meg, hogyan kezeljük a különböző üzleti ágazatokat. Vannak programjaink a földbirtokosok, a bankok és mások számára, de nézzük meg a vendéglő-programunkat. Tény, hogy jelenleg is és a múltban is voltak olyan vendéglők, amelyekbe nem engedték be a bevándorlókat a bőrszínük miatt. Ez szomorú, de tény. Nos, hogyan kezeltük ezt a kérdést? Megkerestük a vendéglőtulajdonos kereskedelmi kamaráját, és azt mondtuk: "Elismerjük, hogy Önök nem örülnek ennek a helyzetnek. Tegyünk valamit közösen. Küldjenek ki egy körlevelet tagjaiknak a szabályokról és az Önök üzletpolitikájáról. Saját lapjuk számára készítsenek interjút az ombudsmannal. Szervezzünk találkozókat az érdekelt városokban, ahol az ombudsman tárgyalhat a kérdésekről a kamara tagjaival." Kérdéseinkre igenlő választ kaptunk, és ennek megfelelően tettünk intézkedéseket. Ezzel egy időben elkezdtünk különböző módon nyomást gyakorolni a rendőrségre annak érdekében, hogy az ilyen jellegű diszkriminációs eseteket hatékonyabban kezeljék. Végül megemlíteném iskolai programunkat. Természetesen lehetetlen feladat a DO és munkatársai számára, hogy végiglátogassák az összes iskolát. Ehelyett immár négy éve országos esszéversenyt hirdettünk meg október 24-e, az ENSZ világnapja alkalmából, amelyre az összes első és másodikos középiskolás írhat egy esszét a rasszizmus, az idegengyűlölet és az intolerancia ellen, és amelyet elküldenek nekünk. E verseny célja nem elsősorban az, hogy a fiatalok esszét írjanak. Ezzel lehetőséget – ha úgy tetszik ürügyet – biztosítunk az iskolák számára, hogy a verseny előtt vagy után e kérdésekről beszéljenek. Ezért megpróbáljuk felkelteni a közvélemény érdeklődését a téma iránt. A zsűri tagjai ismert személyiségek, svédek és bevándorlók egyaránt. A díjak viszonylag látványosak, az első díj minden kategóriában egy New York-ban eltöltött hét, ahol a nyerteseket személyesen fogadta Boutros Ghali, az ENSZ főtitkára. A díjátadási ünnepséget a Nobel-díj átadási ünnepség környékén rendezzük meg, és a nyertesek a stockholmi királyi kastélyban vehetik át a díjakat Svédország királynőjétől vagy királyától. Ezek különböző példák arra, hogy a DO hogyan küzd az etnikai diszkrimináció ellen Svédországban. Természetesen egyéb példákkal is szolgálhatnék. Ismételten kijelentem: remélem, hogy akár Önök is, akik ombudsmanként munkájuk során egyéb emberi jogok védelmével foglalkoznak, és nem találkoznak kifejezetten az etnikai diszkriminációval, találtak a tanulmányban a munkájukban hasznosítható elemeket. Fordította: Aáry-Tamás Lajos
