AZ ETNIKAI ADATGYŰJTÉS KÉRDÉSEI
TARTALOM
Bevezetés.................................................................................................................................... 3 1. „Ki a cigány?” ........................................................................................................................ 4 1.1. Társadalomkutatási irányok ................................................................................................ 5 1.2. Népszámlálás....................................................................................................................... 8 1.3. Néhány jogi szempont......................................................................................................... 9 2. A magyarországi cigány népesség száma és aránya – különböző módszerek, eltérő becslések................................................................................................................................... 10 3. Az etnikai adatgyűjtés keretei .............................................................................................. 14 3.1. Jogszabályi keretek ........................................................................................................... 15 3.2. Irányok: érvek és vélemények........................................................................................... 16 4. Összegzés ............................................................................................................................. 19 Felhasznált források ................................................................................................................. 21
2
AZ ETNIKAI ADATGYŰJTÉS KÉRDÉSEI
„Távolról sem vagyok abban a helyzetben, hogy tévedhetetlenül ismerjem a tudatunktól független objektív valóságot a magyarországi cigánysággal vagy bármi mással kapcsolatban. S gyenge vigasz, hogy mások sincsenek ebben a helyzetben.” (Solt Ottilia)
Bevezetés Az etnikai adatok gyűjtésének és felhasználásának számos kérdése megoldatlan Magyarországon. Bár törvény szerint tizenhárom kisebbség él az országban, elsősorban a cigányság kapcsán vetődnek fel dilemmák. Ennek oka az, hogy mindközül a cigányság a legnépesebb csoport, amelynek szembesülnie kell a legkirekesztőbb előítéletekkel és megkülönböztetéssel, miközben nagy részük társadalmi státusza, életkörülményei és életesélyei jóval kedvezőtlenebbek az átlagosnál. Ők az a hátrányos helyzetű csoport, akik felzárkóztatására, integrációjára – nevesítve vagy sem – számos program indul, az eredmények azonban váratnak magukra. Sőt a helyzet romlott az utóbbi időben; mindennaposak a roma - nem roma konfliktusok, szélsőséges méreteket ölt a cigányellenesség, amelynek halálos áldozatai is voltak már. A romák élethelyzete közben nem javul, szegénységük nem csökken: a programok hatástalanok. A politika nem jelöli ki az irányokat, nem mutat igazodási pontokat a társadalom számára, az állam nem védi meg cigány állampolgárait. A cigányokat bűnbaknak kikiáltó és nyíltan kirekesztő közhangulatot csak fokozzák a megbélyegző gyakorlatot el nem utasító (országos és helyi) döntéshozói megnyilatkozások és a sajtó (pl. cigánybűnözés, 120-150 milliárd forint roma programokra). Ilyen társadalmi-politikai (és gazdasági) légkörben sok veszélyt és nehézséget rejtenek az etnikai adatgyűjtés céljai és módszerei. Valószínűleg ma sok roma nem szívesen, de legalábbis nem büszkén meri vállalni identitását. A roma fejlesztési programok követhetetlenek, sok támogatás el sem éri a célcsoportot, és egészen máshol „köt ki”. Ennek ellenére a sajtó és a közvélemény arról beszél, hogy „már megint mennyit kapnak a cigányok”. Az etnikai adatgyűjtés, még ha számos dilemmát vet is fel, megkerülhetetlennek
3
tűnik. Vannak kezdeményezések: a Roma Kutatási Hálózat fórumot szervezett a kérdés kapcsán, a Roma Irányító és Monitoring Bizottság megküldte javaslatát a döntéshozóknak. Az etnikai adatgyűjtés céljait, módszertani és jogi hátterét illetően korántsem tisztázottak a kérdések. A tanulmány az ezekkel kapcsolatos szakmai álláspontokat, véleményeket foglalja össze, ismerteteti a főbb adatfelvételek módszereit, cigány-meghatározásait és becsléseit, valamint áttekintést nyújt az adatgyűjtésre vonatkozó aktuális álláspontokról. 1. „Ki a cigány?” „A cigány sötét bőrű, fekete hajú. Szegény, koszos és lop. Szemtelen, tolakodó hangos. Kizsebel a buszon vagy a villamoson. A cigány csúnya és elesetett. A cigány torzonborz betörő. Ellopja a libát, a tyúkot, a szárítókötélről a lepedőt. Bűnöző vagy csavargó, de leginkább a kettő együtt. Azt hiszem, akár Magyarországon, akár Litvániában, Franciaországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban élünk, sokunk fejében valami ilyesmi villan át először.”1 És nem gondoljuk azt, hogy a cigányság heterogén, színes és változatos társadalmi csoport. Azt sem gondoljuk át, hogy milyen strukturális társadalmi, gazdasági és politikai okok vezettek a cigányság nagy részének kirekesztődéséhez és hátrányos helyzetének konzerválásához. Alapvetően két fő irány rajzolódik ki a magyarországi cigányság meghatározásában: az egyik a többségi társadalom, a nem cigány környezet, a hatalom, az intézményrendszer ítélete alapján definiál, a másik abból indul ki, hogy az emberek mit mondanak önmagukról, hova, melyik társadalmi csoporthoz (jelen esetben a cigányokhoz vagy a nem cigányokhoz) sorolják magukat. (Szuhay 1999.) Ráadásul a cigányság, mint a társadalom minden más csoportja, folyamatosan változik, adott időben és adott körülmények között különböző jellemzőkkel rendelkezik. Szuhay Péter szerint „Kelet-Európában az etnikus hovatartozás nemcsak a választás, hanem a kijelölés kérdése is. A magyarországi cigányság története az elmúlt évtizedekben a nem vállalás, a kijelölés, a mégis vállalás dramaturgiája szerint zajlott”2.
1 2
Száraz (2007) Cigányok. Európa indiánjai. Helikon Kiadó, 2007. 10.o. Szuhay (1999) A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Panoráma, Budapest, 1999. 12. o.
4
1.1. Társadalomkutatási irányok A társadalomtudományi kutatások kezdeti szakaszában mindenki találkozik azokkal a kérdésekkel, amelyekre eltérő megközelítésekből kiindulva eltérő válaszok születnek: kit tekintsünk a vizsgálatban cigánynak, kire bízzuk ennek eldöntését. A cigány meghatározások különbözősége jelentős eltéréseket hozhat az eredményekben. Márpedig a kérdés megkerülhetetlen. Ahogy Havas Gábor írja: „ha viszont a cigányok körében bármilyen okból statisztikai adatgyűjtést kell végezni, akkor meg kell határozni azt is, hogy mit tekintenek a cigány besorolás kritériumának”3.
Az első cigány összeírás (1893.) a környezet véleményére hagyatkozva határozta meg, hogy ki a cigány. Azt a később is alkalmazott definíciót használta, miszerint „az a cigány, akit a többségi társadalom, a környezete annak tart”. Az volt akkor a cél, hogy a „társadalmon kívüli” cigányság számáról, életmódjáról (letelepedett vagy vándorló), iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról gyűjtsenek olyan ismereteket, amelyekre alapozva elősegíthetők az akkor uralkodó asszimilációs törekvések, illetve tovább vihető a polgárosodás folyamata, amelynek gátja volt a le nem telepedett, a társadalomba be nem tagozódott cigányság. (Havas 1994.) 1893-ban nem okozott különösebb fejtörést a kérdés eldöntése: „A czigány származás és eredet megállapítása rendszerint nem ütközik túlságos nehézségekbe. A közvélemény, a nép tudata rendesen igen biztosan evidentiában tartja a czigány eredetűeket, s ezeknek elég határozott ismérve az anthropológiai jelleg.”4 Egyértelmű, hogy teljes mértékben a többségi társadalom ítélete alapján döntötték el, ki kerül be az összeírásba és ki nem. A környezet a felismerhető rasszjegyek, az életmód, az életkörülmények alapján látván csoportosított. Ha egyes cigány családoknak, közösségeknek sikerült asszimilálódniuk a többségi társadalomba, nagy valószínűséggel kimaradtak az összeírásból. Azt pedig, hogy önmagukat hova sorolnák, nem kérdezte senki. Nagyot lépve az időben elérkezünk Kemény István 1971-es országos reprezentatív cigány kutatásához. 1893. óta mások is próbálkoztak a cigányság definiálásával, de a Kemény-féle felmérés olyan mérföldkő, amely évtizedekre kijelölte a cigány kutatások irányvonalait. Az adatfelvétel során Kemény az első cigány összeíráshoz hasonlóan azt tekintette cigánynak, 3
Havas (1994) A megélhetési módok és a többségi társadalomhoz fűződő viszony változásai a magyarországi cigányok különböző csoportjaiban. Kandidátusi értekezés. 5.o. (Kézirat) 4 Idézi: Havas (1994) A megélhetési módok és a többségi társadalomhoz fűződő viszony változásai a magyarországi cigányok különböző csoportjaiban. Kandidátusi értekezés. 5.o. (Kézirat)
5
akit a környezete annak tart. (Kemény 1976.) Érve az volt, hogy a cigányok nyelvi, kulturális, antropológiai jellemzői és önbevalláson alapuló identitásvállalásuk nem elégséges kritériumok ahhoz, hogy teljes képet lehessen kapni a magyarországi cigány népességről. A cigányságot a társadalmi rétegződés, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely, a szegénység szempontjából vizsgálta. Havas 1994-ben azt írja, hogy „… legnagyobb valószínűséggel az 1971-es felvételből is a leginkább asszimilálódott cigányok maradtak ki.” 5 1993-ban Havas, Kemény és Kertesi Gábor vezetésével az 1971-es cigány meghatározást használva megismétlődött az országos cigány reprezentatív kutatás. Ennek eredményességéről Havas és Kemény azt mondják, hogy „azokat a személyeket soroltuk a romákhoz (az 1971-es vizsgálathoz hasonlóan), akiket a nem roma környezet annak tart. Ez a meghatározás bizonyosan nem zárja ki azokat, akik öntudatosan vállalják romaságukat, de azokat sem, akik erőteljesen megindultak az asszimiláció útján. Minden tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy a nem roma környezet a sikeresen asszimilálódók roma származását is számon tartja. Az ily módon meghatározott roma népességből csupán a nyomtalanul asszimilálódottak maradtak ki”6. Egy évtizeddel később, amikor a kutatás vezetője Kemény és Janky Béla volt, ugyanez az elv érvényesült: az a cigány, akit a nem cigány környezet annak tart. A többségi társadalom ítéletére hagyatkozó megközelítésnek voltak kritikusai. 1997-ben Ladányi János és Szelényi Iván vonta kétségbe a definíció pontosságát, elindítva ezzel egy tudományos vitát. Kemény és munkatársai a nem cigány környezet minősítését tartották az egyetlen útnak, minthogy a cigányokról szóló bármilyen nyilvántartás hiányában más lehetőségük nem volt a minta összeállítására. Szerintük a környezet leggyakrabban és legegyértelműebben azt tekinti cigánynak, akinek bőrszíne elárulja származását, akikről tudják, hogy cigány származású (mert a szülei is azok voltak). (Kemény, Janky, Lengyel 2004.) „Ebben az értelemben cigány marad az az értelmiségi, akiről környezete tudja, hogy cigány szülők gyermeke, akkor is, ha nem vallja magát cigánynak, sőt tagadja, hogy cigány”7– írják. Megfordítva az állítást: az értelmiségi romák nagy része „asszimilálódott”, és több szempontból elszakadt, távolodott cigány közösségétől. Lehet, hogy büszkén vállalják
5
Havas (1994) A megélhetési módok és a többségi társadalomhoz fűződő viszony változásai a magyarországi cigányok különböző csoportjaiban. Kandidátusi értekezés. 6.o. (Kézirat) 6 Havas, Kemény (1995) A magyarországi romákról In. Szociológiai Szemle, 1995/3. szám 3.o. 7 Kemény- Janky –Lengyel (2004) A magyarországi cigányság, 1971-2003. Gondolat Kiadó-MTA Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2004. 12.o.
6
roma identitásukat, de minthogy életkörülményeik a nem cigány középosztály normáihoz állnak közel, a többségi társadalom nem feltétlenül tekinti őket cigánynak. Ladányi és Szelényi (1997) ezzel szemben azt mondják, hogy a definíciós kérdésre és így a cigányság számára, arányára vonatkozóan sem lehet tudományos igényű, pontos választ adni. Szerintük azt lehet vizsgálni, hogy adott időben és társadalmi környezetben milyen klasszifikációs rendszerek léteznek, azaz milyen paraméterek mentén, milyen feltételek között jön létre a cigány-nem cigány csoportosítás. Nem értenek egyet az önbevallás kategorikus elutasításával. Szerintük „a ’ki a cigány’ kérdésre adandó válasz hasonló kell hogy legyen a ’ki a magyar’ kérdésre adott válaszhoz. Ha az utóbbi esetben azt tartjuk, hogy magyar az, aki annak tartja magát – s ki mást tekinthetnénk magyarnak? -, nehéz kétségbe vonnunk a cigány önminősítés ’objektív’ értékét… nem azt állítjuk, hogy az önminősítés az ’objektív’ definíció. Mondandónk lényege, hogy az empirikus társadalomtudományi vizsgálódás objektuma nem maga az etnikum, hanem az etnikai klasszifikációs rendszer…”8 ˇ A klasszifikálás tartalma viszont igen változékony és nagymértékben függ a napi társadalmipolitikai eseményektől, a tömegkommunikációs eszközök által közvetített képről és az ezekre épülő társadalmi gondolkodástól. Úgy tűnik, hogy a magyar társadalom többsége nem heterogén népcsoportként tekint a magyarországi cigányságra, hanem olyan homogén csoportként, amely erkölcsi értékeiben, normarendszerében, kultúrájában, életvitelében alatta áll a többségi társadalomnak. A definíciós meghatározások körüli vita több tanulmányban folytatódott Ladányi, Szelényi, illetve Havas, Kemény, Keretesi részéről.9 Utóbbiak amellett érveltek, hogy kutatási céljaiknak teljesen megfelelt meghatározásuk, mely szerint a környezet (polgármesteri hivatal, jegyző, munkaügyi központ, bölcsőde, óvoda, iskola, védőnő, orvos, családsegítő stb.) minősítése a fontos. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a cigányok társadalmi helyzete, amelyet nagymértékben meghatároz a cigányoktól önmagát élesen elhatároló többségi társadalom. Ezért elfogadható a cigányok mellett élő, velük napi kapcsolatban lévő emberek (szakemberek, hivatalos intézmények képviselői stb.) véleménye arról, hogy kit tekintenek cigánynak. (Havas, Kemény, Kertesi, 1998.) 8
Ladányi – Szelényi (1997.) Ki a cigány? In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000. 180.o. 9 A vitáról szóló tanulmányok: Ladányi – Szelényi (1997.) Ki a cigány?, Havas, Kemény, Kertesi (1998) A relatív cigány a klasszifikációs küzdőtéren, Ladányi, Szelényi (1998) Az etnikai besorolás objektivitásáról, Kertesi (1998) Az empirikus cigány kutatások lehetőségeiről, Ladányi, Szelényi (1998) Még egyszer az etnikai objektivitás besorolásáról.
7
A „ki a cigány?” kérdésre az eddig vizsgáltaktól egészen eltérő választ ad a Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-felvételéhez kapcsolódó, szintén reprezentatív felmérése (1993.). Annyiban megegyezik a Kemény-féle kutatások módszertanával, hogy külső személyre és nem az önbevallásra bízza annak megítélését, hogy roma vagy nem roma a kérdezett. Lényeges elemében azonban eltér attól: míg Keményék hangsúlyozzák és magyarázzák, miért fontos számukra a helyi szakemberek, a helyi környezet ítélete, addig a KSH felmérése során a kérdezőbiztos kezében a döntés, aki életvitel alapján választ: cigány életvitelű, átmeneti életvitelű vagy nem cigány életvitelű az a háztartás, ahol járt. Ennek a tipológiának az a legfőbb hibája, hogy még a Keményék által használt definíciónál is nagyobb teret enged a szubjektivitásnak, az egyéni megítélésnek, sőt értékítéletnek. Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a cigányság önálló népcsoport, amelyen belül – ugyanúgy, mint a nem cigányok között – jelentős státusz-különbségek vannak, így a KSH meghatározást követve az integrálódott középosztálybeli vagy értelmiségi cigányok kimaradnak a besorolásból. Bekerülnek viszont mélyszegénységben élő nem cigányok. 1.2. Népszámlálás 1941-től a népszámlálások közvetlenül kérdezték a nemzeti, etnikai hovatartozást. A legutóbbi népszámlálás (2001.) az erre vonatkozó adatokat csak önkéntes alapon kérdezhette. 1992-ben megszületett az Adatvédelmi törvény10, 1993-ban pedig a Kisebbségi törvény11, amelyek előírásai szerint a nemzeti és etnikai hovatartozásra vonatkozó adatokat – különleges, fokozottan védetett adatok lévén – csak önkéntes bevallás alapján lehet gyűjteni, a válaszadás nem lehet kötelező. A népszámlálás során azokat tekintették cigánynak, akik cigány, illetve roma nemzetiségűnek vallották magukat. Ládányi és Szelényi elfogadhatónak tartja az önbevalláson alapuló meghatározást. A kérdéssel foglalkozó kutatók többsége – a legutóbbi (2003.) reprezentatív felmérésre hivatkozva – azt mondják, hogy a népszámlálás módszertana nem alkalmas a cigány népesség számának pontos becslésére: „a társadalomtudományi kutatási eredmények alapján azonban jól ismert, hogy ez az adat durván alulbecsüli a hazai roma népességet…” 12
10
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 12 Kertesi, Kézdi A roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulása. Első eredmények a TÁRKI– Educatio Életpálya-felmérése alapján. In. Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport 2008. 11
8
Kertesi, Kézdi (és mások) két fő okát látják annak, hogy a cigányoknak megközelítőleg kétharmada a népszámláláskor nem vallja magát cigánynak. Egyrészt azért nem, mert a népszámlálás nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdése nem engedi meg a kettős identitás vállalását, így a cigányok többsége elsőként a magyar nemzetiséghez tartozást jelöli meg, és bár esetleg vállalná roma identitását is, kettőt nem választhat. Másrészt a roma identitás felvállalását mindig befolyásolja a többségi társadalom viszonyulása a cigánysághoz; az a kirekesztő, előítéletes közhangulat, amelyben sokan nem merik vállalni cigány identitásukat. Erre mutat rá óvónők, pedagógusok, egyéb helyi szakemberek azon tapasztalata, miszerint olyan szülőket, gyerekeket minősítenek cigánynak, akik önmagukat nem tekintik annak, sőt gyakran tiltakoznak is a besorolás ellen. 1.3. Néhány jogi szempont A jog és az adatvédelem egészen más oldalról közelíti meg a kérdést. Nem céljuk, nem feladatuk, hogy roma adatfelvételek módszertani kérdéseivel foglalkozzanak. A törvényi előírások azonban nagymértékben behatárolják az etnikai adatgyűjtés és adatkezelés lehetőségeit. A „kit tekintünk cigánynak?” vagy „ki számít cigánynak?” felvetésekre a jog válasza talán egyszerűbb, mint a társadalomtudományoké. A jogszabályok abból kiindulva adnak útmutatást, hogy az etnikai hovatartozás szenzitív, védett jog. Ennél fogva csak az önbevallás fogadható el. Az adatvédelem rendszerének szempontjából nem támogathatók az etnikai alapú nyilvántartások és problematikusak lehetnek az aggregált adatok is. A pozitív diszkrimináció viszont, melynek alapja az önbevallás, szükségessé teszi a regisztrációt. A hátrányos megkülönböztetés és az etnikai indíttatású bűncselekmények esetében jogilag mellékes, hogy a szenvedő fél cigánynak tartja-e magát vagy sem. Az elkövető percepciója számít – amit persze igen nehéz bizonyítani. Ez a rövid jogi okfejtés korántsem szólva minden felmerülő kérdésről azt próbálja érzékeltetni, hogy a jogtudományban sem teljesen tisztázottak a keretek. Jogászok, adatvédelmi szakemberek abban azonban egyetértenek, hogy alapvetően nem jogi problémáról van szó, a jog vagy az adatvédelem nem lehet a cigányságot érintő szegénység és diszkrimináció megoldásának a kulcsa. Az állami intézményrendszerek ezzel szemben gyakran éppen az adatvédelemre hivatkozva hárítják el a gondokkal történő szembenézést, illetve a cigányok ellen elkövetett, etnikai alapú jogsértések tisztázását.
9
2. A magyarországi cigány népesség száma és aránya – különböző módszerek, eltérő becslések A cigány népesség számára vonatkozó becslések eredményeit befolyásolják az alkalmazott módszertani eszközök; az előző fejezetben vizsgált kérdésekre adott válaszok. Az ismertetett kutatások és megközelítések központi kérdése az, hogy az adatfelvétel során kit tekintünk cigánynak, illetve ki az (a kérdezett, a kérdező vagy a környezet), aki eldönti, hogy a megkérdezett cigány-e vagy sem. Az sem mindegy, ki milyen céllal végzi a kutatást, „ki kérdezi” az etnikai hovatartozást; kutatóintézet vagy kvázi hatóság. A bizonytalanságot igaz, a 2003. évi Kemény-kutatás előtt tizenegy évvel, de jól érzékelteti Havas Gábor, amikor ezt írja: „Baj van a legelemibb tényekkel is. Például azzal, hogy hányan is vannak Magyarországon a cigányok, vagy hogy miképpen változik a létszámuk vagy az összlakossághoz
viszonyított
arányuk
az
időben…
a
különféle
publikációkban,
dokumentumokban és nyilatkozatokban olyan magától értetődő természetességgel röpködnek a számok, és olyan messzemenő következtetéseket vonnak le belőlük, mintha pontosan vezetett, naprakész statisztikák állnának rendelkezésre.”13 A megállapítás érvényes a jelenre. Még akkor is, ha eltelt azóta másfél évtized, volt közben egy újabb reprezentatív cigány felmérés és számos egyéb cigány kutatás. Az országos reprezentatív adatfelvételek (Kemény és munkatársai, 1971, 1993, 2003, illetve KSH 1993.) mellett több, a cigányság helyzetét (foglalkoztatását, iskoláztatását, életkörülményeit, jövedelmi helyzetét, szegénység stb.) feltárni hivatott kutatás készült a rendszerváltás óta. Ezek általában roma almintát hoznak létre úgy, hogy a kérdőív rákérdez az etnikai hovatartozásra (romának vallja-e magát?) és/vagy a kérdezőbiztosra bízza ennek eldöntését. A különböző definíciós kísérleteket és dilemmákat ezekben is megtaláljuk: „Egy néhány évvel ezelőtti kutatásban azok körében, akiket a vizsgálat kérdezőbiztosa romaként kategorizált, csak 36% minősítette önmagát is romának (Ladányi–Szelényi 2001). 2001-es szegényvizsgálatunkban (Ferge et al 2002) a kérdezett és a kérdező véleményét is felvettük arról, hogy van-e roma tagja a családnak. A két válaszból adódó eredmények között ennél a vizsgálatnál csak egy százaléknyi különbség volt, lényegében fedték egymást. A két vizsgálat közötti eltérésnek számos, itt nem részletezhető módszertani oka van… A 2001 és 2006 közötti években a TÁRKI, illetve a MEDIÁN adatfelvételei alapján a háztartások 6–7, a népesség 7–8 13
Havas (1994) A megélhetési módok és a többségi társadalomhoz fűződő viszony változásai a magyarországi cigányok különböző csoportjaiban. Kandidátusi értekezés. 20.o. (Kézirat)
10
százalékát becsülték a kérdezők romának, azaz teljes számuk 750–850 ezer fő közöttire becsülhető.”14 A cigány népesség lélekszámát reprezentatívan becslő legutóbbi kutatás 2003-ban készült, ennél frissebb adatok nem állnak rendelkezésre. (Igaz, ahogy láttuk, egyéb nem célirányosan cigányságra irányuló vizsgálat is becsli a cigányság létszámát.) Kemény és munkatársai a cigány népességre 1 százalékos reprezentatív mintát állítottak össze a környezet minősítése alapján. A felmérés különböző hibahatárokkal számolva 520 ezer és 650 ezer közé teszi a romák teljes létszámát Magyarországon. (Kemény, Janky, Lengyel 2004.) Alapegységnek a háztartást tekintették, illetve az „egy lakásban lakók közösségét”. Ez azért fontos, mert az egy cigány háztartásban vagy lakásban lakók nem mindegyike volt cigány elsősorban a vegyes házasságok révén. (A cigány háztartásban élő felnőttek 5,9 százaléka nem volt cigány.) Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha egy háztartásban van cigány, akkor az egész háztartást/családot cigánynak fogja tekinteni a környezet, így mindenkinek, a háztartás nem cigány tagjainak is „jutni” fog az előítéletekből, a kirekesztésből. A korábbi adatfelvételek (1971, 1993.) 2 százalékos reprezentatív mintán készültek, azaz a magyarországi cigány népességnek 2 százalékát vizsgálták. Ezt a két felmérést a kutatást végzők pontosabb becslésként értékelik egyrészt a minta nagysága miatt, másrészt azért, mert míg 1993-ban az egy évvel korábbi iskolastatisztikából tudtak kiindulni a minta készítésekor, 2003-ban erre már nem volt lehetőség. A legfrissebb iskolastatisztika akkor már tízéves volt, így a 2001-es népszámlálási adatokat használták. Mindenesetre 1993-ban – ismét a különböző hibahatárokat figyelembe véve – 420 ezer és 520 ezer közé, 1971-ben 270 ezer és 370 ezer közé becsülték a magyarországi cigányság lélekszámát. A magyarországi cigányság teljes népességen belüli aránya a középértékekkel számolva 1971-ben 3 százalék, 1993-ban 5 százalék, 2003-ban 6 százalék volt. (Kemény, Janky, Lengyel 2004.)
14
Bass, Darvas, Ferge (2007) A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program kimunkálása. A szegénységben élők helyzetének változása 2001 és 2006 között – különös tekintettel a gyermekes családokra. In. MTA-Meh Stratégiai Kutatások 2006-2007. 10.o.
11
1. sz. táblázat: A cigányok létszáma az egyes régiókban, 1971, 1993, 2003. Észak Kelet Alföld Budapesti iparvidék Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Összesen
1971. 65 000 74 000 51 000 61 000 64 000 5 000 320 000
1993. 114 000 93 000 56 000 85 000 107 000 13 000 486 000
2003. 183 000 112 000 54 000 101 000 100 000 20 000 570 000
Forrás: Kemény, Janky, Lengyel (2004)
A KSH 1993-as felmérése a negyedévente megismételt munkaerő-felvételhez kapcsolódott. Életvitel alapján, a kérdezőbiztos ítéletére hagyatkozva „számolta össze” a cigányokat. Itt felmerül az a kérdés, hogy mennyire megbízható egyetlen kérdező döntése, aki csak rövid időre (a kérdőív lekérdezésének idejére) kerül kapcsolatba a családdal. A kérdező három kategória közül választhatott: cigány életvitelű, átmeneti életvitelű vagy nem cigány életvitelű az a háztartás, ahol járt. Ennek alapján a felmérés 393 700 főt „cigány életvitelűnek”, 86 370 főt „átmeneti életvitelűnek” minősített. A két kategóriába összesen mintegy 480 ezer ember került be, megközelítőleg 4,5 százalékos teljes népességen belüli arányt jelezve. Módszertani és társadalmi okok miatt a népszámlálások alkalmával az eddig ismertetett becsléseknél jóval kevesebben vallották magukat cigány/roma nemzetiségűnek. A rendszerváltás utáni két népszámlálás a teljes népességen belüli 1-2 százalékos cigány arányt mutat. 1990-ben 142 ezren, 2001-ban 189 ezren jelölték meg ezt a kategóriát, azaz az utolsó népszámlálási évben is mindössze két százalék alatti a cigányok Magyarország teljes lakosságához viszonyított aránya.15
15
1990. évi és 2001. évi népszámlálás
12
2. sz. táblázat: A magát roma nemzetiségűnek valló népesség létszámváltozása 1990. és 2001. között Terület
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
Összesen
Népszámlálás1 990.
A teljes népességhez viszonyított arány,%
Népszámlálás, 2001.
A teljes népességhez viszonyított arány,%
Változás aránya 1990 és 2001 között, %
14 788 57 18 61 31 18 114 45 959 41 665 10 308 142 683
0,5 0,5 0,6 1,8 3,5 2,7 0,7 1,4
23 518 8 142 6 788 22 723 66 827 48 127 13 859 189 984
0,8 0,7 0,7 2,3 5,2 3,1 1 1,9
59,0 42,4 10,7 25,5 45,4 15,5 34,5 33,2
Forrás: Népszámlálás, 1990., 2001.
A becslések között jelentősek az eltérések, és még nem is esett szó minden romákra irányuló adatfelvételről. A sor tehát nem teljes, de érzékeltetni talán képes azt, hogy a kutatások eltérő céljai, cigány definíciói és módszertani eszközei különböző eredményekre jutnak. Minden megközelítésnek meg vannak a gátjai: az önbevallás mellet érvelők azt hangsúlyozzák, hogy „külső szem” ne döntsön mások identitásáról, nemzetiségi, etnikai hovatartozásáról. Ebben az esetben viszont jelentős torzító tényező a kirekesztő társadalmi közeg. A nem cigány környezet minősítését elfogadók és alkalmazók szerint csak így becsülhető meg annak az etnikai közösségnek a száma, amelyet éppen az különböztet meg más kisebbségektől, ahogyan a nem cigány környezet viszonyul hozzá. Ugyanakkor a környezet – még akkor is, ha gyakran számon tartja az asszimiláció útján elindult, és így életvitelben már a nem cigány középosztályhoz közeledő cigányokat is – elkerülhetetlenül az életmód, az életvitel, a szegénység (és a rasszjegyek, a bőrszín) alapján dönt. Kimaradhatnak így a „számolásból” a magasabb társadalmi státuszú romák, akik vagy vállalják cigány identitásukat vagy nem. Hasonló problémát vet fel az életvitel alapján történő kategorizálás is: ha valakit ez alapján sorolnak a cigányok közé, akkor a rasszjegyek mellett alapvetően a szegény (szegregált) lakókörnyezet, a munkanélküliség, az iskolázatlanság lesznek a döntés legfőbb okai. A problémakör rövid összefoglalását adja a következő idézet: „A tudományos vizsgálódás során a definíció lényegében attól függ, hogy mire kívánjuk azt használni, a hétköznapi élet meghatározásai azonban jelzésértékűek a definíció alkotójának világképéről: értékítéletet rejtenek. A ’nem tudom megállapítani’ és az ’aki önmagát cigánynak vallja’ típusú besorolás nyilvánvalóan hangsúlyozottan az individuum jogának elismerését jelzi, míg a bőrszín vagy az életmód alapján való definíció már önmagában is számos előítéletet sejtet. Magyarországon maga a cigány szó is tudattartalmakat és érzelmeket hív elő, ráadásul 13
azonnal. Valakit az életmód alapján ítélni cigánynak napjainkban és földrajzi régiónkban, az a cigány definíció szegénységhez, rossz lakásviszonyokhoz, munkanélküliséghez való társítását jelenti… ha egy rossz állapotú, vizes falú kunyhóhoz érkezünk, e logika alapján joggal várhatnánk, hogy onnan cigányok fognak kilépni.”16 3. Az etnikai adatgyűjtés keretei A definíciós kísérletek és adatfelvételek ismertetése után az a kérdés, hogy miért is van szükség (szükség van-e egyáltalán) az etnikai adatgyűjtésre. Miért fontos legalább megközelítőleg tudnunk, hogy mekkora a magyarországi roma népesség száma, hogy mely területeken élnek koncentráltan cigányok. Miért is foglalkoztatja az etnikai adatgyűjtés és adatkezelés közel sem egyszerűen feloldható dilemmája a társadalomkutatókat, a közgazdászokat, a jogászokat és nem utolsó sorban a roma szervezeteket. Az indítékok persze egészen eltérőek, és mindegyikben ott rejtőzik a tévedés lehetősége, illetve a „saját akarat” érvényesítése. A szociológusok annak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportnak az élethelyzetére, életkörülményeire
kíváncsiak,
amelynek
társadalmi
és
gazdasági
mutatói
jóval
kedvezőtlenebbek az átlagosnál. Ideális esetben kutatásaik esélykiegyenlítő programokat alapoznak meg. A jogászoknak és jogvédőknek az etnikai hovatartozásra vonatkozó adat fontos lehet etnikai indíttatású bűncselekményeknél, diszkriminációs esetekben, de éppúgy a szegregáció elleni fellépések alkalmával. Roma szervezetek az előzőeken túl egyéb szempontok miatt is hangsúlyozzák az etnikai adatok szükségességét: identitás ápolása, megőrzése, közösségi jogok érvényesítése, megerősítő intézkedések. „Cigány adatok” nélkül, mint ahogy az eddigi gyakorlat mutatja, a magyarországi cigányság, illetve a helyi cigány közösségek életkörülményeinek javítását célzó programok nyomon követhetetlenek és eredménytelenek. Ez sem a forrást biztosító kormányzatnak, sem a roma szervezeteknek nem jó. Az látszik, hogy nyomtalanul folynak el a pénzek, nem szolgálván a cigányság társadalmi integrációját, mint ahogy ezt az Állami Számvevőszék jelentésében részletesen ismerteti17.
16
Forray, Mohácsi (szerk.) (é.n.) Esélyek és korlátok. A magyarországi cigány közösség az ezredfordulón. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia Tanszék 3.o. 17 Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézet. A Magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és hatékonysága. 2008.
14
Abban talán érzékelhető némi egyetértés, hogy az adatvédelem intézménye gyakran gátja az etnikai adatok gyűjtésének és kezelésének, nem segítve ezzel a roma integrációt célzó programok megvalósítását, a cigányság helyzetére vonatkozó tárgyszerű ismeretek megszerzését. Ami pedig égetően fontos lenne elsősorban roma szervezetek szerint: az EU-s fejlesztési források nagymértékben elősegíthetnék a cigányság életkörülményeinek javítását, márpedig az etnikai adatgyűjtés megoldatlansága miatt egyelőre úgy tűnik, a „cigányok ebből is kimaradnak”. A másik oldalról vizsgálva viszont az utóbbi időben szélsőséges gyűlöletté, megfélemlítéssé erősödő cigány ellenességet és kirekesztést a „romáknak célzott” programok csak súlyosbítják, visszájára fordítva ezzel a szándékot. A kérdést itt nem kibontva, csak jelzés szinten egy újabb dilemma: célzott cigány programok kellenek vagy olyan programok, amelyek alapvetően a szegényeket, a hátrányos helyzetű csoportokat, a leszakadó térségben élőket célozzák meg; esetleg mindkettő. 3.1. Jogszabályi keretek Az etnikai adatgyűjtést és adatkezelést alapvetően két törvény szabályozza. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény értelmében az etnikai vagy nemzeti kisebbséghez való tartozásról, esetünkben a cigány identitás vállalásáról kizárólag az egyén dönthet. Ez alól csak abban az esetben van kivétel, ha valamilyen kisebbségi jog gyakorlásához szükséges az etnikai hovatartozásról nyilatkozatot tenni. Ekkor jogszabályi előírás alapján kérhető az egyéntől, hogy nyilatkozzon etnikai identitásáról. Ilyen alapelven működik például a kisebbségi választói névjegyzék vagy a nemzetiségi oktatás. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény – összhangban a kisebbségi törvénnyel – csak az önbevallást, az etnikai identitás önkéntes vállalását teszi lehetővé. Az adatkezelést csak az érintett írásos belegyezésével engedi meg. Jogászok és adatvédelmi szakemberek véleménye szerint a törvényi előírások semmilyen akadályt nem gördítenek az etnikai adatok gyűjtése elé, a gyakorlatban azonban számos gondot vetnek fel. Alapvető probléma, hogy az adatvédelem intézményét gyakran rosszul értelmezik akkor, amikor „cigány ügyekről” van szó. A helyzetet nem könnyíti az a közép-kelet-európai sajátosság, hogy az állam és az állampolgárok között nem alakult ki az a fajta bizalmi viszony, amely Nyugat-Európában létezik. Márpedig: „A kisebbségi többletjogok gyakorlásához, a pozitív diszkriminációs intézmények, támogatások igénybevételéhez fogalmilag szükséges a jogosultak körének valamifajta meghatározása, az azonosítás valamely formája. Abban az esetben ugyanis, ha a jog egyszerre biztosítja egyrészt 15
a jogilag teljesen kötetlen szabad iskolaválasztást és biztosít másrészt kisebbségi külön jogokat, alkalmaz pozitív diszkriminációs intézkedéseket akkor kizárólag az egyén teljesen szabad döntésén múlik, hogy él-e ezekkel a többletjogokkal, igénybe veszi-e a kedvezményeket.” 18 A valóságban a képlet sajnos nem ilyen egyszerű. Egyrészt nehezen értelmezhető a kisebbségi többletjogok érvényesítése, az identitás felvállalása egy olyan társadalmi légkörben, amely nyíltan megbélyegzi, kirekeszti a cigányokat. Másrészt – ahogyan Kaltenbach Jenő fogalmazott korábban – a kisebbségi többletjogok a gyakorlatban semmit nem jelentenek a cigányok számára, minthogy a jogalkotó nem állapította meg a jogalanyt. A volt kisebbségi ombudsman szerint jogi nonszensz az a szituáció, amikor a jogalkotó megállapítja a jogot, viszont nem rendel hozzá jogalanyt, azt a látszatot keltve, hogy létezik közösségi jog. A jászladányi cigány kisebbségi önkormányzat története (amikor nem cigányok hozták létre a testületet) pontosan rámutat erre a problémára. Ez pedig arra irányítja rá a figyelmet, hogy az etnikai hovatartozás szabad megválasztásának lehetőségével vissza lehet élni – másként azonban hogyan is lehetne jogi szempontból megállapítani az etnikai identitást? A szociológiai adatfelvételek kapcsán szintén merülnek fel nehézségek. 2008. év végén a Szonda Ipsos kutatásában a kérdezőbiztos döntötte el, hogy roma-e a megkérdezett vagy sem. A „külső” személy általi megítélés módszertani kérdéseiről már esett szó. A kisebbségi ombudsman azonban adatvédelmi szempontok miatt indított vizsgálatot. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda felhívta a figyelmet az ilyen módszerrel gyűjtött adatok kezelésének veszélyeire. Ez utóbbi összecseng az adatvédelemmel foglalkozók azon véleményével, mely szerint az aggregált adatok kezelése is lehet problematikus. 3.2. Irányok: érvek és vélemények Az Európai Unió országaiban eltérően szabályozzák az etnikai adatgyűjtést és adatkezelést, de az EU-nak van erre vonatkozó irányelve, amely kimondja, hogy milyen esetekben nem lehet tiltani az etnikai adatok gyűjtését.19 A Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) Magyarországra vonatkozóan támogatta az etnikai adatgyűjtést, természetesen az
18
Majtényi, Székely, Szabó (2006) Roma támogatások és jogosultságok egyéni követésének lehetőségei. Eötvös Károly Intézet, 2006. 3. o. 19 95/46/EK Irányelve
16
adatvédelmi, emberi jogi követelmények betartása mellett20. Hasonlóan vélekedett 2005-ben a kisebbségi ombudsman is. Állásfoglalása szerint az etnikai adatgyűjtésre nem csak kisebbségvédelmi, de esélyegyenlőségi okok miatt is szükség van. Kiemelte, hogy a foglalkoztatás, oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, bevándorlás, lakásügy és a közigazgatás területén szükségszerű az etnikai adatok gyűjtése.21 Ezekről a területekről szociológiai adatfelvételekkel (elsősorban az önbevallást és/vagy a kérdező minősítését használva), a környezet, a „szakértő” becslésével (pl. a polgármester, jegyző, iskolaigazgató stb. becslése a helyi cigány népesség számára, a munkahelyi vezető becslése a roma alkalmazottak számára), valamint az önkéntes bevallás alapján működő regisztrációval (pl. igazságszolgáltatás, közigazgatás terén) lehet információkat gyűjteni. A már hivatkozott ÁSZ jelentés idézi a kisebbségi jogok országgyűlési biztosát: „A roma lakosság helyzetének pontos felmérése és célirányos javítása érdekében is megkerülhetetlen, hogy
tisztában
legyünk
létszámukkal
és
egyéb
paramétereikkel.
Az
intézkedések
sikerességének kulcskérdése tehát, hogy az egyes programokban, támogatásokban hogyan biztosítható, hogy azok valóban (kizárólag) a roma lakossághoz jussanak el, ez hogyan ellenőrizhető, illetve, hogy miként mérhető az általános programokban résztvevő roma személyek aránya, száma. Az állam természetesen nem jogosult – különösen az érintettek tudta és beleegyezése nélkül – arra, hogy nyilvántartsa a különböző kisebbségekhez tartozó polgárait. Egy anonim, statisztikai célokat és az állami-politikai célkitűzéseket szolgáló adatgyűjtés azonban megítélésem szerint nem sértené a személyes adatok védelméhez fűződő jogot…”22 Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete egyébként szintén szorgalmazza az etnikai adatgyűjtést elsősorban a roma programok nyomon követésének céljából. 2005-ös jelentésükben23 megállapították, hogy a cigány (és más) kisebbségek számára nyújtott támogatások felhasználása, a programok eredményessége nem követhető nyomon annak ellenére, hogy a monitoring rendszer kidolgozására már voltak kísérletek. A 2008-as jelentés a következőt állapította meg: „A feltárt összefüggések azt mutatják, hogy az etnikai célú adatgyűjtés hiánya a roma integrációt szolgáló pénzek eredményes felhasználásának egyik legkomolyabb
akadályát
képezi.
Magyarországon
20
1994
óta
semmiféle
országos
ECRI Jelentés Magyarországról. Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről, 2005. 22 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának levele az ÁSZ-hez. Idézi. Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézet. A Magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és hatékonysága. 2008. 58. o. 23 ÁSZ Jelentés, 2008. 21
17
reprezentativitású rendszeres adatgyűjtés nem folyt a roma népesség helyzetéről. Az elmúlt tíz év egyetlen magyar kormányzata sem tartotta fontosnak, hogy rendszeres információk gyűjtésével bizonyosodjon meg a legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség helyzetében bekövetkezett változásokról. A hazai statisztikai adatgyűjtés rendszerének továbbra sem része az, hogy miként, milyen rendszerességgel, milyen pénzügyi forrásokból, mely szervezeteknek kell a hazai cigányság helyzetéről adatokat gyűjteni.”24 Szociológusok és közgazdászok (esetenként eltérő érvrendszerrel) szintén támogatják az etnikai adatgyűjtést. Főként azért, hogy minél pontosabb ismereteket lehessen szerezni a többdimenziós kirekesztettséggel sújtott, hátrányos helyzetű cigány népességről. Az ilyen típusú kutatások, felmérések – elméletben legalább is – az esélykiegyenlítést szolgálják. A Kertesi, Kézdi szerzőpáros a népszámlások alkalmával a kettős identitás megengedését javasolja, azért, hogy azok is bekerülhessenek a cigány nemzetiséghez tartozók közé, akik elsőként magyarnak tekintik magukat, de vállalják cigányságukat is. Megkérdeznék, hogy milyen nemzetiségűnek tartja magát elsősorban és másodsorban a kérdezett. Véleményük szerint így kevésbé torzítana lefelé a népszámlálás eredménye. A TÁRKI – Educatio Életpálya-felmérésére hivatkoznak, amely elsőként tette lehetővé a kettős identitás vállalását a következő kérdéssel: „Országunkban az emberek sokféle nemzetiséghez vagy etnikumhoz tartoznak. Ön milyen nemzetiségűnek tartja magát elsősorban?” Kertesiék számításai szerint „a kettős identitás vállalásának lehetősége az önmagukat romának tekintő szülők számát legalább megkétszerezi”25. Roma szervezetek szintén állást foglaltak a témában.26. A kilenc szervezetet tömörítő Roma Irányító és Monitoring Bizottság több ok miatt is szorgalmazza az etnikai adatok gyűjtését. Fontosnak tartják azt az esélyegyenlőségi, roma integrációs programok, a fejlesztési források hatásának, eredményességének mérése, valamint a „roma nemzetiségi érdekek” érvényesítése szempontjából: „A RIMB felszólítja a Kormányzatot és az önkormányzatokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az etnikai identitás kifejezésére vonatkozó törvényes jog gyakorlását a fenti esélykiegyenlítő integrációs és nemzetiségi célokból, igazgatási, 24
ÁSZ Jelentés, 2008. 57.o. Kertesi, Kézdi A roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulása. Első eredmények a TÁRKI– Educatio Életpálya-felmérése alapján. In. Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport 2008. 2008. 350.o. 26 Van megoldás. A Roma Irányító és Monitoring Bizottság állásfoglalása. 25
18
szolgáltatási és fejlesztéspolitikai eljárási rendszereikben. Az etnikai adatkezelés során nyert adatokat, mutatókat beépítve az állami és önkormányzati statisztikai rendszerekbe, tegyék nyilvánossá. Ezáltal ellenőrizhetővé, vizsgálhatóvá válik az integrációs célú fejlesztési és egyéb források tervezése, elosztása, felhasználása és monitoringja.”27 A kisebbségi választói névjegyzékhez hasonló módszerrel (önkéntesség, önbevallás elve) nyilvántartás készítését is javasolják: a roma közösséghez tartozásról kellene önkéntesen nyilatkozni. A javasolt módszer felveti a többségi társadalom ellenérzésének, előítéleteinek már említett veszélyeit, bár igaz, ez ma is így van; elég csak az Szociális és Munkaügyi Minisztérium telepen vagy telepszerű lakókörnyezetben élők integrációs programjára gondolni, amely valóban a legszélsőségesebb nyomorban élő cigányokat próbálja elérni – kiváltva az önkormányzatok és a nem cigány közösség ellenállását és gyakran rasszista megnyilvánulásait. 4. Összegzés A tanulmány arra vállalkozott, hogy összegyűjtse az etnikai adatgyűjtéssel kapcsolatos kérdéseket és irányokat. Az összesítésből az látszik, hogy már a kiindulásnál nehézséget okoz a cigányság, a „cigány emberek” definíciója: az egyik álláspont mások megítélésre bízza annak eldöntését, hogy valaki cigány vagy sem (ezen belül is vannak különbségek), a másik az önbevallást tartja célravezetőnek. Az adatvédelmi szabályozás szerint csak az utóbbi fogadható el. Módszertani és társadalmi szempontból mindegyik megközelítés hordoz magában dilemmákat. Az eltérő módszerek eltérő becsléseket eredményeznek: a valósághoz legközelebb állónak a Kemény István vezette országos reprezentatív felmérést tartják, és általános az a vélekedés is, mely szerint a népszámlálás önbevalláson alapuló adatgyűjtése jelentősen alulbecsli a cigányok számát. Az adatgyűjtéseknek eltérő céljaik vannak; egészen más oldalról közelít a jog, az adatvédelem és a szociológia. Abban talán egyetértés érzékelhető, hogy etnikai adatokra szükség van, de a megfontolásoknak eltérő a háttere. A legfőbb érv az, hogy csak így követhetők nyomon, így mérhetők azok a fejlesztési programok, amelyek a cigányság integrációját hivatottak elősegíteni. Ez különösen fontos az európai uniós források elosztásának időszakában. E mellett megkönnyítené a szegregáció, a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépést. Jobban érvényesíthetők lennének a kisebbségi közösségi jogok, amelyek ma a gyakorlatban nem 27
Van megoldás. A Roma Irányító és Monitoring Bizottság állásfoglalása. 2. o.
19
teljesülnek maradéktalanul. Roma szervezetek szerint a jogi szabályozás, az adatvédelmi előírások útjában állnak az etnikai adatgyűjtésnek. Az Állami Számvevőszék szintén szorgalmazza az etnikai adatok felhasználását. A helyzettel a döntéshozóknak és az intézményrendszereknek kezdeniük kell, kellene valamit annak érdekében, hogy látható, követhető legyen a cigányság integrációjának szándéka, eredménye. Összességében azért, hogy hatékonyabb legyen Magyarország legnagyobb és legkiszolgáltatottabb
kisebbségének
esélykiegyenlítő
érvényesülése és védelme.
2009. március Farkas Zsombor
20
támogatása,
alapvető
jogainak
Felhasznált források Bass László, Darvas Ágnes, Ferge Zsuzsa (2007) A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program kimunkálása. A szegénységben élők helyzetének változása 2001 és 2006 között – különös tekintettel a gyermekes családokra. In. MTA-Meh Stratégiai Kutatások 2006-2007 Dr. Majtényi László, Dr. Székely Iván, Dr. Szabó Máté Dániel (2006) Roma támogatások és jogosultságok egyéni követésének lehetőségei. Eötvös Károly Intézet, 2006. (Kézirat) Forray R. Katalin, Mohácsi Erzsébet (szerk.) (é.n.) Esélyek és korlátok. A magyarországi cigány közösség az ezredfordulón. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia Tanszék Havas Gábor (1994) A megélhetési módok és a többségi társadalomhoz fűződő viszony változásai a magyarországi cigányok különböző csoportjaiban. Kandidátusi értekezés. 5.o. (Kézirat) Havas Gábor, Kemény István (1995) A magyarországi romákról In. Szociológiai Szemle, 1995/3. szám Havas Gábor, Kemény István, Kertesi Gábor (1998) A relatív cigány a klasszifikációs küzdőtéren. In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000 Kemény István, Janky Béla (2003) A cigány nemzetiségi adatokról. Kisebbségkutatás 2003/2.szám. Kemény István, Janky Béla, Lengyel Gabriella (2004): A magyarországi cigányság, 1971-2003. Gondolat Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2004 Kertesi Gábor (1998) Az empirikus cigány kutatások lehetőségeiről. In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000 Kertesi Gábor, Kézdi Gábor (2008) A roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulása. Első eredmények a TÁRKI – Educatio Életpálya-felmérése alapján. In. Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport 2008. 2008 Kovalcsik Katalin (szerk.) (2001) Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből, IFA-OM-ELTE, Budapest, 2001. Ladányi János, Szelényi Iván (1997.) Ki a cigány? In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000. Ladányi János, Szelényi Iván (1998) Az etnikai besorolás objektivitásáról. In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000. Ladányi János, Szelényi Iván (1998) Még egyszer az etnikai objektivitás besorolásáról. In. Horváth, Landau, Szalai (szerk.) (2000.) Cigánynak születni Aktív Társadalom Alapítvány, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000. Száraz Miklós György (2007) Cigányok. Európa indiánjai. Helikon Kiadó, 2007. Szuhay Péter (1999) A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Panoráma, Budapest, 1999.
21
Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézet. A Magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és hatékonysága. 2008. Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről, 2005. http://www.parlament.hu/irom37/19340/19340.pdf ECRI Jelentés Magyarországról. Forrás: http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/ecri/country-bycountry/hungary/HUN-CbC-IV-2009-003-HUN.pdf Van megoldás. A Roma Irányító és Monitoring Bizottság állásfoglalása. www.romaparlament.hu 95/46/EK Irányelve http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31995L0046:HU:HTML 1990. évi és 2001. évi népszámlálás. www.nepszamlalas.hu
Felhasznált jogszabályok A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV
22
