Frances Crowne: Szabad egy életre? A Midwife’s Challenge (1997.)
Súlyos lelki válságba kerül Katy, amikor megtudja, hogy a férje bigámista. Ezek után hallani sem akar új szerelemről addig, amíg össze nem találkozik Mark Hammonddal, a rendkívül vonzó orvossal. Rövidesen meghitt viszony alakul ki közöttük, és Katy rájön, hogy a férfi rabul ejtette szívét. Érzelmei viszonzásra találnak, néhány nap múlva azonban a váratlanul felbukkanó, csinos Sandra közli vele, hogy Mark a férje, akitől gyereket vár…
1. Fejezet
Ezen a szeptemberi délutánon sugárzó napfény ragyogta be a Rosewall Kórház kertjét. Az orvosok és a nővérek tartózkodási helyéül szolgáló helyiségbe a kinti lágy szellő bódító rózsaillatot lehelt a nyitott ablakon át. Katy Woods, a szülészeti osztály új vezető szülésznője a teaszünet perceiben élvezte a szobára telepedő csendet. Bár túl sok várandós nő most nem feküdt az osztályon, tennivaló akadt azért bőven. Elkezdődött a részleg felújítása, és ez azzal járt, hogy egyes szobákat ki kellett üríteni, az ottani betegeknek helyet kellett szorítani más termekben. Ugyanakkor a napi feladatok a megnehezedett körülmények között sem tűrtek halasztást. Katy felsóhajtott, és becsukott szemmel hátrahajtotta a fejét. A szoba másik végében négy orvos beszélgetett, s a társalgás tompa hangzavarként jutott el hozzá. A férfiak hirtelen hangosan felnevettek, mire Katy kinyitotta a szemét. Hármat ismert az orvosok közül, akik minden jel szerint épp tréfás tanácsokkal árasztották el a negyedik kollégát. Különös lények a férfiak, gondolta Katy, amikor többen együtt vannak, úgy viselkednek, mint az iskolás gyerekek vagy egy rögbicsapat tagjai. Csoportokat alkotnak, amelyek közül az egyik a másik rovására szórakozik. – Szia, Katy! – üdvözölte őt a szobába lépve barátnője a sürgősségi osztályról. Joanna Bennett lehuppant egy székre vele szemben. – Éppen téged kereslek. – Szia, Jo! Előre megmondom, nem adok kölcsön – somolygott Katy. – Nem, nem arról van szó! - biztosította gyorsan barátnőjét Joanna. – Hallottam, hogy mostanra várjátok Mason professzor utódját! Megérkezett már? Azt mondják, nagyon jóképű. Katy hamiskás mosollyal nézett rá. – Tudod – kezdte, és úgy tett, mintha minden szavát gondosan mérlegelné –, azért nem találkozhattál vele, mert még csak néhány órája van itt. Itt abbahagyta a mondandóját, mert a férfiak felálltak a helyükről. Az eddig neki háttal ülő idegen is felegyenesedett, és Katy megállapította, hogy legalább százkilencven magas lehet. A férfi határozott léptekkel, nevetve hagyta el a szobát három kollégájával együtt. – Szerencséd volt – folytatta Katy –, majdnem biztos vagyok benne, hogy az a magas, világosszürke öltönyös fickó a mi emberünk, aki éppen kiment. Joanna hitetlenkedve bámult az idegen után. – Arra a szépen lebarnult férfira gondolsz? Nem hiszem, hogy ő lenne! – Nos, mindenesetre ő az egyetlen új orvos, akit ma láttam – szögezte le Katy. Joanna szája még mindig tátva volt a meglepetéstől.
– Csak tudnám, hogy nálunk, a sürgősségin miért csak olyan öreg orvosok vannak, hogy bármelyik az apám lehetne! – méltatlankodott, és lehalkította a hangját, mert bejött a szobába Ursula főnővér néhány úr társaságában, akikkel megbeszélést készült tartani. – Szóval te azt hiszed, hogy az a férfi volt dr. Mark Hammond, a nőgyógyászat új főorvosa? – firtatta suttogva. – Igen, biztos vagyok benne. – Mekkora szerencséd van! Együtt fogsz dolgozni vele! – Igen. – Szinte hihetetlen, milyen hűvösen fogadod a fejleményeket. Mondd, hogyan tudsz ennyire visszafogottan viselkedni? – Először is tudomásul kell venni, hogy nem minden férfi isten, és utána már egyszerű a dolog – vonta meg a vállát Katy közömbösen. Ámbár saját maga előtt nem tagadhatta, hogy őt sem hagyta hidegen a férfi, akiből sugárzott az önbizalom és a higgadtság. Mark Hammond megjelenése az osztályon ugyanakkor azt is eredményezheti, hogy friss szelek fújdogálnak majd Mason professzor távozásával. A kedves és előzékeny professzor viselkedése a kollégákkal szemben ugyanis rejtélyes okokból időnként kiszámíthatatlan volt. Ráadásul egy-egy indulatos kitörése után még ő figyelmeztette beosztottjait a türelem, mint legfőbb erény fontosságára, amely sajnos, manapság kiveszőfélben van. Mindenesetre érdekes lenne Mark Hammond emberi gyengéinek nyomára bukkanni, ha egyáltalán vannak neki ilyenek. A hivatalos bemutatása csak holnap reggel lesz, amikor Ursula főnővér kíséretében vizitet tart a nőgyógyászaton. – Hű, de elszaladt az idő! – zökkentette ki Joanna a gondolataiból. – Tulajdonképpen vásárolni indultam, és most rohannom kell, mert megígértem az új kisegítőnknek, hogy tíz perc múlva visszaérek. Beszéltem már neked róla. Ő az, aki ápolónőként szolgált a hadseregben, és most azt hiszi, nekünk is parancsokat osztogathat. Később találkozunk! Joanna Bennett kitűnő ápolónő volt, de szerette az embereket beskatulyázni. Katy elnéző mosollyal nézett barátnője után, majd elindult az osztályra, hogy útközben átvegye a postát a felvételi irodán. – Csak két levél jött maguknak, nővér – mosolygott rá a csinos, vörös hajú titkárnő. – Meleg napunk van! – Igen, Margaret – nyugtázta Katy. Az éjszakai műszakváltás előtt aztán együtt vacsorázott Joannával a kórház éttermében. A beszélgetés ismét csak a férfiakra terelődött. Joanna egy frissen előléptetett ápoló, Ron Gxeen nevét említette. – Te nem rokonszenvezel vele, ugye, Katy? – kérdezte.
– Számomra közömbös. Neked viszont jobban kell ismerned, hiszen már dolgoztatok együtt, nem? – Így van, és nem is mondhatok róla semmi rosszat azon kívül, hogy néha kicsit nyers a modora. Szerintem túl jóképű, és amióta kiemelték, azt hiszi, mindent megengedhet magának. – Gondolom, nem sok esélye van nálad – kuncogott Katy. – Nem, egyáltalában nem az esetem, csak tudni akartam, mit tartasz róla. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy az összes idősebb hölgybeteg odavan érte, egy rossz szavuk sincs rá. – Nyilván meg tudja nyerni magának a nők rokonszenvét. – No, az enyémet nem sikerült – jelentette ki Joanna, miközben észrevehetően elpirult. Katy iszogatta a teáját, s közben merengve kinézett az ablakon a békés nyári estébe. – De legalább nem nős – jegyezte meg akaratlanul is jelentőségteljes hangsúllyal. Aztán gyorsan hozzátette: – Ha jók az értesüléseink… – Erre nagyon hamar rájönnék. Egyikünkről sem tudom elképzelni, hogy besétálna effajta csapdába – mondta Joanna teljes meggyőződéssel. – Egyszerűen nem szabad mindent elhinni, ami egy férfi szájából elhangzik – szögezte le nevetve Katy. – Akkor nem tudnak fájdalmat okozni. – Mit gondolsz, hány éves lehet az új nőgyógyász? – tudakolta Joanna ábrándos arccal. – Talán negyven - vélte Katy. – De ha nevet, sokkal fiatalabbnak néz ki. Valószínűleg harminchat és harmincnyolc között lehet. – Hát ennél igazán semmi nem illik jobban össze! Te és én huszonhat évesek vagyunk, és függetlenek… – engedte szabadon a képzeletét Joanna, majd hirtelen izgatott lett. – Nézd, emlegetett szamár… Mark Hammond lépett a terembe, élénk beszélgetésbe merülve Ursula Munróval, a személyzet pedig sietősen feltálalta nekik a vacsorát. Katy lopva rájuk pillantott, és így szólt: – Úgy tűnik, van humorérzéke, sikerült megmosolyogtatnia Ursulát. Nem akármilyen teljesítmény! – De nem ám! – erősítette meg Joanna. – Egyébként mi a terved ma estére? Nem jönnél fel hozzám egy kávéra? Anyám küldött tegnap a csodálatos gyümölcsös süteményeiből, – Szívesen elfogadnám a meghívásodat, de már késő van, azonkívül feltétlenül telefonálnom kell. – Akkor legalább igyunk meg még egy csésze teát! – javasolta Joanna, és töltött mindkettőjüknek. – Ki az a különleges valaki, akit fel akarsz hívni? – érdeklődött huncut mosollyal. – Soha nem beszélsz a szerelmi életedről, Katy. Bár én is ilyen lennék! Ehelyett sajnos, mindent rögtön kifecsegek.
– Mert még nem találkoztál az igazival – magyarázta nevetve Katy. – Arról már te is hallgatnál, szívesen magadban tartanád a titkot, legalábbis egy darabig! – Ezért mesélsz nekem olyan keveset? – ugratta Joanna. – A bátyámmal fogok beszélni – válaszolta Katy. – Holnap újra Brüsszelbe repül. – Ó… hogy van Ross? Még mindig olyan sokat dolgozik az ügyvéd úr? – Sajnos, igen. De mindent megtesz azért, hogy Fleur, a felesége a vizsgálatok alatt a legjobb orvosi ellátásban részesüljön. – Ez a betegség valóban borzasztó. Hiszen ha jól tudom, mindössze fél éve házasok, ugye? – Igen, és az elmúlt három hónapban jóformán csak egyik orvostól a másikig vándoroltak. – Hogyan boldogul a sógornőd, amíg Ross távol lesz? – Remélem, hogy anyánál marad Clactonban. Este nem volt sok tennivaló az osztályon, és amint lehetett, Katy lement a telefonhoz. Fleurre gondolt. Sógornője rendkívül ügyes, vonzó, harmincéves asszony volt. Most azonban nemcsak londoni divatáru-beszerzői pályája forgott kockán, de az élete is súlyos veszélybe került. Katy mélyen elmerült gondolataiban, amikor teljesen váratlanul összeütközött Mark Hammonddal. – Ó! Bocsásson meg! – dadogta, és a férfi vidáman csillogó, sötétkék szemébe nézett. – Semmi baj! – sietett megnyugtatni őt mély hangján a férfi. – Egyedül én vagyok a hibás, máshol járt az eszem. Behatóan szemügyre vette Katyt, akin ugyan meglátszott pillanatnyi rossz hangulata, a férfit mégis elbűvölte, ahogyan ott állt előtte világoskék ápolónői öltözékében, rajta az ezüstcsatos, sötét színű övvel. Mennyivel másképpen néz ki sugárzó kék szemével és szőke hajával, mint azok a nővérek, akikkel Bruneiban dolgozott! Hogyan jutott ez most eszembe? – kérdezte magában az orvos türelmetlenül. Sandrával is így kezdődött minden… Katy tett egy tétova lépést a telefonfülke felé. – Menjen csak, nővér! – bátorította Mark Hammond, és kérdőn nézett rá, mert nem tudta a nevén szólítani. Katy bosszúsan állapította meg magában, hogy az orvos átható pillantása teljesen felkavarta. – Katy… Katy Woods – préselte ki végül nagy nehezen. Félig sem lett volna annyira zavarban, ha nem kell a fejét hátraszegni, hogy Mark Hammondra nézhessen. Már csak azért is szokatlan volt ez számára, mert nő létére ő is magas volt a százhetvenöt centijével. De gyorsan összeszedte magát, és az orvos értésére adta, hogy őt illeti az elsőbbség.
– Nem, Katy Woods, köszönöm – hárította el a lehetőséget a férfi, miközben meleg mosoly bujkált az ajka körül. – Menjen csak maga először, biztosan fontosabb a hívása az enyémnél – fűzte hozzá megértően, mint aki jól tudja, hogy Katy a barátjának készül telefonálni. Ha erre gondol, rossz nyomon jár, futott át a lány agyán, és feltárcsázta bátyja irodájának számát. – Szia, Ross, Katy vagyok. – Nagyon szerette a fivérét, és fajdalommal töltötte el a válaszaiból kihallatszó szenvedés. – Sajnos, igazolódtak a félelmeink, Fleumek be kell feküdnie a kórházba újabb vizsgálatokra. Ha ezek is pozitívak lesznek, le kell operálni a jobb mellét. A hír végtelen szomorúságot okozott Katynek, és nehezen talált vigasztaló szavakat ebben a helyzetben. – Talán így lesz jó – mondta végül. – Annyi bizonytalanság után végre történik valami, és Fleur nemsokára rendbe jön. – Hallgass ide, majmocskám! – szakította félbe Ross, gyermekkori becenevén szólítva húgát. – Üdvözölni fogom a nevedben Fleurt és anyát, és megmondom nekik, hogy hamarosan jelentkezel náluk. Most pedig sietek haza, beviszem Fleurt a klinikára, utána Brüsszelbe repülök az éjszakai géppel. – Kis szünet után folytatta: – És te hogy vagy? Tetszik az osztályos nővéri állás? Tudom, az elmúlt két évben nem lehetett könnyű neked, és ahogy ismerlek, senkinek sem beszéltél a bigámistádról. Jól viseled a csalódást, és nagyon büszke vagyok rád, ahogyan apa is az lenne, ha még itt volna közöttünk. Katy torka összeszorult, amikor szeretett apjára gondolt, akit egy váratlan szívroham vitt el. Mélyet lélegzett, és igyekezett ura lenni a hangjának. – Ross – folytatta könnyedén –, mindannyiunknak nehéz volt az utóbbi időben, de miattam ne csinálj gondot magadnak, előbb-utóbb rendbe jövök. Ne felejtsd el, nem én vagyok a világon az első nő, aki elkövetett egy szörnyű hibát, és a következményeit sikerült kihevernie. Most csak magaddal törődj, anya majd gondját viseli Fleurnek. Amikor visszajössz, találkozunk. – Ha szerencsém van, korábban visszaérek, mint terveztem. Elbúcsúztak egymástól, és amint Katy kilépett a fülkéből, látta, hogy Mark Hammond közben talált egy másik készüléket, és élénken beszél valakivel. Nem is vette észre, hogy a nővér elment mellette, a lány azonban látta komoly, sőt haragos arcát, Katy sietett vissza folytatni a munkáját. Az osztályon általános nőgyógyászati és intenzív részleg is működött, ezenkívül volt még az épületben csecsemőszoba, szülőszoba és több kiszolgálóhelyiség a személyzet részére.
Katy a szülészet működéséért felelt. A részleget egy hálás apa alapította a gyermeke születésekor elhunyt felesége emlékére. Felmenői kereskedelmi hajóikkal alapozták meg vagyonukat, ő pedig a pénzt ma is sikeresen működő biztosítótársaságokba fektette. Ennek az adománynak köszönhette a Rosewall Kórház Anglia egyik legjobb szülészeti osztályát. Manapság már nem futnak be hatalmas, áruval megrakott vitorlás hajók Maidon kikötőjébe, ehelyett osztrigatelepek és újabban egy jachtklub biztosították a pénzügyi hátteret. – Ó, Katy, de örülök, hogy itt vagy! – kiáltotta a folyosón elébe szaladó Tcssa nővér. Az osztályon viszonylagos nyugalom uralkodott, mert a hat egészséges újszülöttet éppen most etették meg. – Nem találom Yvonne Smitht! – Mit jelentsen ez? – csodálkozott Katy. – Csak tegnap este kapta meg a gyerekét, és Mason professzor utasítása szerint még legalább két napig itt kellene maradnia! Tessa teljesen magánkívül volt. – Istenem, én vagyok a hibás! Ma délután, röviddel a megbeszélés előtt Yvonne kért az ágyához egy telefont. Beleegyeztem, de rögtön Mrs. Hallhoz kellett sietnem, akinél éppen megindult a szülés. Amikor Yvonne befejezte a telefont, jelezte Tinának, az új tanulónővérnek, hogy kimegy a mellékhelyiségbe. Onnan azonban nem jött vissza, mire Tina a csecsemőknél kereste, de csak annyit tudott meg, hogy Yvonne a gyermekével valószínűleg a betegek nappalijában tartózkodik. Nem volt ott. Azonnal értesítettem a biztonságiakat és Ursula főnővért… – Ez mikor volt? – szakította gyorsan félbe Katy. – Körülbelül egy órája. Sajnos akkor éppen műszakváltás folyt a biztonsági szolgálatnál, és senki nem vett észre semmi szokatlant. Ekkor megcsörrent a telefon, mire Katy felvette a hallgatót, és bejelentkezett. A vonal másik végén Ursula főnővér hangjai hallotta. – Most hívott fel Yvonne Smith barátja, és közölte, hogy a nő nem tér vissza a kórházba. Nyilván titokban kijuttatta innen, és most haza akarja vinni Skóciába. Emlékeztettem, hogy Yvoone még kórházi ápolásra szorul, tehát amint megérkeznek, fel kell keresniük egy orvost. – Valami hasonlótól tartottam – mondta szorongva Katy. – Miután a barátja tegnap este elment, a lány zavartnak, megviseltnek tűni. Talán a papás szülés miatt volt ilyen. – Tudom, mire gondol, de mi nem akadályozhatjuk meg a betegeinket abban, hogy távozzanak. Remélhetőleg jól bánnak majd a kisbabával – fűzte hozzá Ursula Munro kissé feldúltan. – Valószínűleg hallunk még róluk. Kár, hogy Hammond doktor csak holnap reggel kezd, bár ő sem tudott volna sokkal többet tenni. Amikor Katy elhagyta a kórházat, még nem sötétedett be egészen. A levegő kellemesen meleg volt, az égen számtalan csillag ragyogott. A tizenhét éves Yvonne jutott eszébe, akinek
most született gyermeke. Valaki titokban elmondta, hogy a lánynak és barátjának nehézségei támadtak a rendőrséggel, és ez a történtek után egyáltalában nem zárható ki. Katy lassan lépdelt a kórház szépen gondozott kertjén át a nővérszállás felé. Nem nagyon akaródzott bemennie a házba, mert a langyos nyári éjszaka nyugtató balzsamként halott szorongó lelkére. Hirtelen elhatározással visszafordult a bejárattól, kiment a kerítésajtón, és elvegyült a jachtkikötőben sétáló nyaralók között. Hamarosan a sétány végére ért, és nézte a folyótorkolatot, ahol dagálykor kiáradt a folyó, apály idején pedig kis tavak képződtek a homokzátonyok között. Katy szerette ezt a tengerhez kötődő falut, amelynek hangulatában néha volt valami fenyegető, ami a nagy csempészések idejére emlékeztetett. A folyó vize meg-megcsillant a holdfényben, és Katy nem tudott ellenállni, hogy a csak apálykor előbukkanó köveken egyensúlyozva végighaladjon a parton. Megállt a sziklazátonynál, ahol a folyó az Északi-tengerbe ömlik, és hosszan bámulta a szürkén hullámzó víztömeget Hirtelen reszketés fogta el. Közeleg az ősz, gondolta fázósan. Elindult visszafelé, amikor egy ismerős alakot vett észre a patton. Csak nem Mark Hammond az?! A férfi nyilván meghallotta a lépteit, mert váratlanul megfordult, és üdvözlésre emelte a karját. – Jó estét! – köszönt mosolyogva, és odament a lányhoz. – Ez a kedvenc sétálóhelye? – Valóban szívesen jövök ide – felelte Katy, és meglehetősen ostobán érezte magát ápolónői öltözékében, amelyre csak egy sötétkék kiskabátot húzott. – Egy ilyen éjszakán nagyon közel érzem magam a természet erőihez. – É is így vagyok ezzel. Mintha gyermekkorom napjai térnének vissza. Az itt eltöltött rengeteg boldog óra után az iskola igazi büntetés volt számomra. – Csodálatos lehetett itt felnőni. – Az is volt. És maga? Szintén erről a vidékről származik? – Nem, Skóciában, születtem. – Igen – mosolygott Mark –, rögtön észrevettem azt a kis bájos eltérést a kiejtésében. Mivel sokáig dolgoztam külföldön, nem tudok egykönnyen kiigazodni az egyes nyelvjárások területi hovatartozását illetően. – Apám angol volt – magyarázta Katy. – A kelet-skóciai tengerparton fekvő Kirkcaldyben beszállt egy hajóépítő vállalkozásba, és amikor később az üzlettől visszavonult, vásárolt egy házat Edinburgh mellett. Akkoriban Ross, a bátyám és én már nem otthon éltünk…
Itt elhallgatott, mert elcsodálkozott, miért beszél annyit magáról ennek a férfinak, akit alig ismer. Mark nem kérte, hogy folytassa, csak csendben bandukolt mellette a kórház felé. Kis idő múlva megjegyezte: – Remélem, a telefonja megnyugtatóan végződött. Katynek erőt kellett vennie magán, mielőtt mosolyogva felelt, – Ó igen, köszönöm! – Tudta, hogy a válasz nem volt túl meggyőző, és ha a férfi nem volna ilyen udvarias, biztosan tovább firtatná a dolgot. Katy azt sem felejthette el, hogy holnaptól együtt fognak dolgozni, és ez a megejtően barátságos hangnem valószínűleg megváltozik, mert a többi főorvoshoz hasonlóan a férfi is betartja majd a szokásos távolságot. Mark Hammond kinyitotta a kertkaput, és amikor Katy elhaladt mellette, megérezte borotvavizének friss illatát. Markáns arcán nyoma sem volt a telefonbeszélgetés alatt látott haragnak. Mosolygott, és ennek hatását Katy meglepve tapasztalta magán, kezdett jobb kedvre derülni. Az út hátralevő részét kedélyes társalgással töltötték, miközben Katy igyekezete arra irányult, hogy tartani tudja a lépést. A szálló előtt Mark elbúcsúzott: – Köszönöm a társaságát, nővér, nagyon kellemesen éreztem magam. Katy már elindult a lépcsőn felfelé, de visszafordult, és vidáman odakiáltotta: – Én is! Jó éjt, Hammond doktor! Felszaladt a lépcsőn, és arra gondolt, milyen kedves volt Mark Hammond. Eddig az újonnan belépő orvosok mind hajlamosak voltak saját fontosságuk hangoztatására, Mark esetében ez valószínűleg nem így tesz. Végleges véleményt azonban még nem mert alkotni róla. Amikor ágyba került, a megszokott módon nyomban rátelepedtek szorongásai és félelmei. Vajon okos dolog kedvelni Mark Hammondot, amikor meggyőződése szerint erős fenntartásokkal kell élnie a férfiakkal szemben? Megbízhat-e egyáltalán valakiben, legyen bár csak egy kolléga az illető? A londoni kórházi képzés idején még nagyon tapasztalatlan volt. Erre az időre, mint az ifjúi ártatlanság korára emlékezett vissza. Amikor letette a vizsgát, meg volt győződve róla, hogy soha az életben még egyszer ilyen boldog nem lesz. Skócia felé a vonaton ismerkedett meg Steve-vel, aki a térdéről lecsúszott képes újságot felvette a földről és barátságos mosollyal visszaadta neki, majd fesztelen társalgást kezdeményezett. Így indult a kapcsolatuk, amely hamarosan viharos szerelemmé fejlődött, és három hónap múlva Steve megkérte a kezét. Katy egy cseppet sem kételkedett abban, hogy őrülten szerelmes a férfiba, akihez hasonlóról mindig is álmodott. Katy most nyitott szemmel feküdt, és az ablakra meredt. A félig összehúzott függönyök résén át jól láthatta a csillagos ég egy darabját. Még mindig tisztán emlékezett azokra a napokra, amikor azt hitte, a világ csak kettejük körül forog.
Steve egy kis mérnöki irodát tartott fenn Dél-Angliában, majd vásárolt egy házat Basingstoke-ban, és Katy itt, a közeli kórházban pályázott meg egy állást. A nászútról visszatérve Steve időnként egy-egy hétre üzleti ügyben külföldre utazott, de naponta felhívta öt. Néhány héttel az esküvő után névtelen levelek kezdtek érkezni, amelyekről Katy később kiderítette, hogy Steve törvényes feleségétől származnak. A történtek óta már két év eltelt, mégsem tűntek el teljesen az álmatlan éjszakák, sem az értelmetlen gondolatok, amelyek hasztalanul keresték a választ a „miért”-re. Sokat gondolkozott erről a keserves véget ért házasságról. Nemcsak a szeretett férfit veszítette el, hanem a hitét is a tiszta szerelemben. Alig múlt el nap, hogy ez a kudarcérzet ne fogta volna el. Csak a családja szeretete segíthette átvészelni ezt az időszakot, no meg egy ügyvéd, aki ellátta tanácsaival. A kórházban csak Munro főnövérnek beszélt a problémáiról. Ursula messzemenő megértést mutatott, ami különösen akkor vált hasznossá, amikor a bírósági eljárás idején Katynek szabadnapokra volt szüksége. Steve-et rövid börtönbüntetésre ítélték, és Katy hallotta, hogy annak letöltése után kivándorolt Dél-Afrikába. Az átélt megaláztatások emléke azonban kitörölhetetlenül megmaradt. Az éjszakai fuvallat megmozgatta a függönyöket. Katy hirtelen Mark Hammondra gondolt, és most jött csak rá, hogy eljövendő közös munkájuk egyszer sem került szóba. Sok mindenről beszélgettek, és azt kívánta, bárcsak mielőbb folytatódna ez a társalgás. Ennek ellenére el volt szánva, hogy sem őt, sem más férfit nem enged magához soha olyan közel, hogy lelki békéjét megzavarhassák. E derűsebb jövőt ígérő gondolatok kíséretében végre elaludt.
2. Fejezet
Másnap reggel Katy az étkezőben összefutott Tessa Baileyvel. Üdvözölte őt, és beálltak a reggelire várakozók közé. – Hogy vagy? Remélem, már túltetted magad a tegnapi izgalmakon. – Katynek nem volt nehéz felfedeznie a sápadtságot kolléganője arcán. Tessa nagyon komolyan végezte a munkáját, és hajlamos volt a dolgokat a szívére venni. Leültek az ablak mellé, és jóízűen enni kezdték tojásból, angolszalonnából és pirítósból álló reggelijüket. – Nem erről van szó – válaszolta Tessa kis szünet után, és látszott, hogy szeretne még mondani valamit. Aztán felbátorodva megszólalt: – Katy, kérdezhetek tőled valamit? Nem most, hanem amikor több időnk lesz. Katy ekkor észrevette, hogy Mark Hammond lépett be Rupert Mason professzor kíséretében. – Természetesen – felelte kissé elgondolkozva. – Mit szólnál a ma estéhez? Mindketten korán végzünk, vacsora után feljöhetnél egy pohár borra. – Aranyos vagy, Katy! – Ugyan, hagyd! – szabadkozott a lány. – De jobb, ha most megyünk. Hammond doktor ma vizitel nálunk először, és kíváncsi vagyok, milyen. – Nemsokára megtudjuk – jegyezte meg Tessa, és az osztályra indult. Katy gyorsan az órájára pillantott, és megkönnyebbülten állapította meg, van még néhány perce, hogy utánanézzen, minden rendben van-e. Nem lehet tudni, kit hoz magával Mark Hammond. Már előre örült, mert elképzelte a férfi csodálkozó arcát, amikor felismeri őt, persze, ha egyáltalán még emlékszik rá. Miközben Tessa a betegek reggeliztetését intézte, Katy gondosan megvizsgálta a szobákat. A padló fényesen ragyogott, a sárga függönyökön és az aranyszínű ágytakarókon látszott, hogy frissen mosták ki őket. Ezen a napfényes reggelen az osztály különösen ápolt benyomást keltett. Ha a dolgok továbbra is ilyen rendben mennek, gondolta Katy, elintézhetek némi elmaradt papírmunkát. Öröme azonban korainak bizonyult… – Katy nővér! – kiabált utána egy tanulónővér. – Mi a baj? – kérdezte Katy éles hangon. Tanulóideje alatt nem volt megengedett, hogy csak úgy az osztályon keresztül bármit is odakiáltson egy idősebb nővérnek. Mivel azonban a lány igen zavartnak látszott, szemet hunyt a fegyelmezetlenség fölött.
– Szolgálatra akartam jelentkezni az osztályirodán, de az éjszakás nővér annyira fel van zaklatva… – hebegte a fiatal lány. – Felzaklatva? – csodálkozott Katy, de határozott hangon folytatta: – Kérem, segítsen Tessának kiosztani a reggelit, én beszélek Moura nővérrel. Amikor belépett az osztályirodába, Moura O’Brien felnézett az előtte fekvő jelentésből. Valóban nagyon szomorú volt. – Sajnálom, hogy közölnöm kell veled a rossz hírt, Katy – kezdte. – Yvonne és a barátja tegnap este autóbalesetet szenvedett. – Mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta: – A fiatalember, Yvonne és az újszülött meghalt. – Ó, nem – jajdult fel Katy –, nem tudom elhinni! Bár végig volt egy olyan érzésem, hogy valami szörnyű fog történni. – Nyilván nem a Skóciába vezető úton mentek, és nem is állt szándékukban a férfi anyjához költözni – közölte a tényeket Moura. – A férfi a rendőrök elől menekült, akik többrendbeli betörés miatt keresték. Ezért viselkedett olyan furcsán a szülés alatt, és már akkor elhatározta, hogy barátnőjével és a kicsivel felszívódik. Ó, egek, micsoda tragédia! – A rendőrség már tegnap este jelentkezett? – Igen, én pedig ma reggel közöltem a hírt Ursula főnővérrel. Mindnyájunkat megrendített ez a borzalmas eset, hogy három fiatal élet ilyen értelmetlen véget étjén! – Yvonne nagyon boldog volt a kisbabával – emlékezett Katy. – Mégis önként elhagyta a kórházat, ahogyan ezt a barátja követelte. A hír gyorsan terjedt az osztályon, mindenkiből részvétet és megdöbbenést váltott ki. Katy éppen a csecsemők intenzív osztályán tartózkodott, amikor belépett Ursula főnővér Hammond doktor társaságában. Élénk eszmecsere folyt közöttük, de amikor a főnővér oldalt pillantott és észrevette Katyt, hozzá fordult. – Nővér, ő dr. Hammond, részlegünk új főorvosa. Hammond doktor, engedje meg, hogy bemutassam önnek egyik remek szülésznőnket, Katy nővért. Két éve van nálunk, és remélem – tette hozzá barátságosan –, még sokáig itt is marad. Mark erőteljes kézfogással üdvözölte Katyt. – Örülök, hogy hivatalosan is megismerhetem, nővér – jegyezte meg mosolyogva, és körülnézett a szobában. – Látom, jelenleg nem sok betegük van. – Most csak ezek a koraszülöttek vannak itt, őket a szüleik naponta meglátogatják. Azt hiszem, még legalább egy hónapig itt kell maradniuk. Ezután mindhárman átmentek annak az anyukának a szobájába, aki az elmúlt éjszaka hozta világra gyermekét. Éppen a kisbabával foglalatoskodott, amikor beléptek. Mark Hammond váltott vele néhány barátságos szót, megcsodálta az újszülöttet, és elolvasta a kórlapot. – Eléggé erősnek érzi magát, hogy ma este hazamehessen? – tudakolta.
– Ó, igen, remekül vagyok! – felelte boldogan a kismama. – Ha már nem találkoznék a professzor úrral, kérem, mondja meg neki, hogy még egyszer hálásan köszönöm a segítségét. – Szívesen teljesítem a kérését. És minden jót kívánok önnek és a családjának. Az osztályirodán Ursula főnővér tájékoztatást adott Yvonne Smith halálának szerencsétlen körülményeiről, majd elbúcsúzott. Mark Hammond még ott maradt, és érdeklődéssel nézte az állványokon rendben sorakozó aktákat. Levette az egyik „Betegnyilvántartó” feliratú gyűjtőt, és belelapozott. – Gondolom, ezeket maga állította össze – jegyezte meg mosolyogva. Katy nem tudta, hogy rajta mulat-e, vagy valóban elégedett a tapasztaltakkal. – Igen – válaszolta –, és mindannyian használjuk ezeket az adatokat. – Kitűnőnek tartom az ötletet – szólt elismerően az orvos, és visszatette az iratrendezőt az állványra. – Egyébként szükségesnek vélem néhány változtatás bevezetését, és mivel most éppen kevés a tennivaló, mindjárt rátérek a lényegre. Előtte még el kell intéznem néhány telefont, úgy körülbelül félóra múlva visszajövök. – Az ajtóban állva még visszafordult. – Tulajdonképpen miért nem említette tegnap este, hogy együtt fogunk dolgozni? – Nem került szóba a munkánk – felelte bocsánatkérően Katy. – És néha megpróbálom a kórházat elfelejteni. Mark egyetértőleg bólintott. – Ha hiszi, ha nem, meg tudom érteni. Amikor egyedül maradt, Katy leült az íróasztal mögé, és az imént bejelentett változásokra gondolt. Vajon mit tervez a doktor? Mark Hammond ígéretéhez híven meg is jelent a félóra leteltekor. Kimért volt, és meglehetősen hivatalos hangon kérte Katyt, hogy használhassa a számítógépét az új elképzelések bemutatásához. Katyben felmerült a kérdés, vajon az orvos magatartásában bekövetkezett változás kapcsolatban állhat-e előbbi telefonbeszélgetéseivel? – A számítógép nem más, mint szükséges rossz – jegyezte meg Mark Hammond, és szembetűnő gyakorlottsággal kezdett rajta dolgozni. – Mint tudja, az irodám a földszinten van, de nagyon hasznosnak tartom, hogy itt fent is hozzá tudok férni a betegek adataihoz. – Miközben a gép a betáplált feladatokat végezte, az orvos hátradőlt, és elgondolkozva mondta: – Borzasztó, ami Yvonne-nal és a kisbabájával történt. Micsoda tragédia! – És még olyan fiatal volt, a baba meg olyan édes… – Katy nem folytatta, mert eszébe jutott, hogy Fleur és ő maga is mennyire akartak gyereket. Ennek az álomnak a teljesülése azonban most nagyon messze került. – Az élet néha nagyon kegyetlen – tette hozzá gondterhelten.
Mark szótlanul helyeselt. Látta a nővér szemében a szomorúságot, ajka remegését. Ennyire mélyen érintette Yvonne és gyermeke halála? Bár még alig ismerte, csalhatatlanul megérezte, hogy Katy megrendültsége nagyobb annál, mint amit kimutat. – Nos, nővér – szólalt meg végül az orvos az állványokon sorakozó iratrendezőkre mutatva –, egyszerűsítenünk kell a rendszert. – Tudom, mire gondol. – Katy nehezen palástolta bosszúságát – De meg kell mondanom, hogy sok nővér és orvos inkább az iratokban vizsgálódik, ahelyett hogy a számítógépet használná. – Mindezt kihívóan adta az orvos tudtára, mert amióta csak osztályos nővérként idekerült, ez a rendszer sikeresen működött. Mark kissé ingerülten fogadta az érvelést. – Az lehet, nővér, de haladnunk kell a korral. Másrészt ez nem kisebbíti a maga érdemeit, hanem egy kísérletet jelent közös munkánk megkönnyítésére. Két órája dolgoztak a számítógépen, amikor hívást kaptak a betegfelvételről: három új páciens jelezte érkezését. Mark csalódottan állt fel a gép mellől. – Később folytatjuk. Most elmegyek ebédelni, utána beszélek Mason professzorral a búcsúestjéről és az új osztályos orvosról. – Hívjam fel, amikor az új kismamák megjöttek? – Nem, csak ha valami sürgős dolog adódik. Este hat óra körül ismét itt leszek. Az irodát elhagyva az orvos megint észrevette Katy szemében a csüggedést. Jelenthetne ez érzelmi hidegséget is, de ő nem hitt ebben. Bizonyára gondjai támadtak a barátjával. Mark feltette magának a kérdést, miért foglalkoztatja őt a lány egyáltalán? Nem nagyon ismerte ki magát a nőkön, mindegyik egy-egy rejtély volt számára. Kétszer hitte eddig, hogy szerelmes, és a hűség ezekben a kapcsolatokban természetes volt számára. Az első egy viharos fiatalkori szerelem volt, a második pedig… Ezt az emléket igyekezett elhessegetni. Sandra szerencsére több ezer mérföldre van a kórháztól. Ez annyira megnyugtatta, hogy a professzor irodájához közeledve a járása is könnyedebb lett. Katy előkészítette az ágyakat és a szülőszobát az újonnan érkezettek részére. Egyiküknél vérzés lépett fel, nála valószínűleg császármetszést kell majd végezni. A hetedik hónapban lévő másik asszonyt megfigyelésre szállították be, mert magas vérnyomásban szenvedett. A harmadik esetben már megindultak a szülési fájások, mivel azonban a lány mindössze tizenhét éves volt, és első gyermekét várta, nehézségekkel kellett számolni. Hat óra körül, amikor Katy éppen távozni akart, megjött Mark Hammond. Az irodában Katy odaadta az iratokat az orvosnak, aki szótlanul elolvasta azokat. – Úgy néz ki, hogy ketten csak néhány éjszakát töltenek nálunk – közölte végül. – A fiatal lány szülése valószínűleg problémamentes lesz, de biztosat egyelőre nem lehet mondani.
Mialatt Mark a kórtörténeteket olvasta, Katy figyelmesen szemügyre vette őt. Enyhén ívelt orra ellenére is jóképű volt, az összhatáshoz kiváltképp hozzájárult a mélyen fekvő szempár és a sima, sötét haj, amelynek tincsei rakoncátlanul be-behullottak magas homlokába. – Megüzentem Maynard doktornak, hogy valószínűleg szűkségünk lesz rá – jelentette Katy, és félrefordult. Gyorsan felvette a kórlapokat az íróasztalról, és követte Mark Hammondot a betegekhez. Tessa a tizenhét éves kismama körül foglalatoskodott, majd magára hagyta Katyt és Mark Hammondot a kórteremben. A nővér lassan és higgadtan válaszolt az orvos kérdésére. – Igen, megvizsgáltam a beteget, és megállapítottam a gyerek testhelyzetét – Jó. – Mark barátságosan rámosolygott a fiatal lányra. – Jó estét, Polly! Olvastam az anyagát, és úgy tűnik, minden rendben van. Délután óta húszperces fájásai vannak. Közben megrepedt a magzatburok, de még néhány órába beletelik, mire a baba világra jön. – Nem lehetne kicsit gyorsabban? – kérdezte a leány az izgalomtól piros arccal, könnyekkel a szemében. – Tudja, lehet, hogy a barátom az este bejön hozzám, és reméltem, hogy addigra már túl leszek a dolgon. – Kedvesem, ha mi a bábának megparancsolhatnánk, mikor induljon – mosolygott az orvos –, a munkánk sokkal könnyebbé válna, ugye, nővér? – fordult Katyhez. – Készíthetnénk egyfajta menetrendet, mint a vasútnál. Polly Harison nevetett a tréfán, és Katy megkönnyebbülve látta, hogy megnyugszik, és alig várja a látogatási időt. Hammond doktor most a következő beteghez lépett, és kézfogással üdvözölte őt és férjét. – Hogy érzi magát, Mrs. Miller? – tudakolta. – Egészen jól – biztosította őt Elaine Miller bátor mosollyal. – Csak a fájások és a vérzés… Roy Miller eddig hallgatott, most azonban nyugtalanul fordult az orvoshoz, miközben végig erősen szorította az asszony kezét. – Ő miattam aggódik, doktor úr, én viszont csak rá gondolok. Egyetlen kívánságom, hogy a gyermekünk egészséges legyen, és akkor Elaine-nel is minden rendben lesz, ugye, drágám? – kérdezte, és megpróbált erősnek mutatkozni. Az asszony szomorúan bólintott. A fájdalom és a gondok nyomot hagytak az arcán. – Hidd el, amint a baba meglesz, minden baj véget ér. Az orvos itt van velünk, nem kell félnünk semmitől. Mark Hammond mondott néhány bátorító szót a szülők megnyugtatására, és jelezte, hogy a következő vizsgálat után dönti majd el, mi fog történni.
– Biztosan jólesne most önnek és a férjének egy csésze tea, Mrs. Miller – javasolta. – Hamarosan visszajövök. – Biztatóan megsimogatta Elaine vállát. – Nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodjék! Megígéri? Az asszony rámosolygott a jóképű orvosra, és egyetértőleg bólintott. – Na, így már mindjárt más – dicsérte Mark, és Katyvel együtt magukra hagyta őket. – Ha nem tévedek, Mrs. Miller vérzékenységben szenved. Gyakran mérjék meg és jegyezzék fel a vérnyomását, és adjanak neki fájdalomcsillapítót. Majd szólok az éjszakás nővérnek is, amint bejön. Ezután Katy bemutatta az orvost a harmadik betegnek, a negyvenhárom éves Janet Staceynek. Az asszony nagyon fáradtnak látszott. – Jó estét, Mrs. Stacey! – üdvözölte Mark. – Szóval a negyedik gyerekét várja? Akkor már biztosan tud mindent. – Jó estet, doktor úr! Igen, én is azt hittem, de most már az a véleményem, hogy soha nem lehet biztosra menni. – A nővér elmondta, hogy rendszeresen járt terhesgondozásra. Van valamilyen alapos oka, hogy ilyen hirtelen felszaladt a vérnyomása? Az asszony halkan válaszolt, de látszott, hogy kerüli az orvos tekintetét. – Igen, a tizenöt éves lányunk őrült dolgokat művel. Kábítószerek, férfiak, éjszakai kimaradások. A férjem és én szörnyen aggódunk, különösen amióta egyik este a rendőrök hozták haza, mert lopott autóval furikázott a barátjával. Hogy tehet ilyet, hiszen még gyerek! Bár őszintén szólva én az iskolát okolom azért, hogy idáig jutott, biztosan ott keveredett rossz társaságba. Mark megértően végighallgatta, és elolvasta az asszony kórlapját. – Itt majd kipiheni magát – Komoly arccal hozzátette: – Látom, voltak vérzései. – Igen, de most egészen jól érzem magam. – Ennek ellenére holnap reggel ultrahangos vizsgálatot fogunk végezni, hogy megállapíthassuk a méhlepény elhelyezkedését – magyarázta Mark. – És komolyan gondoltam, hogy itt majd kipiheni magát. Meglátogatja ma a férje? – Remélem, igen. – Jó, beszélni fogok vele. Most pedig kap egy gyógyteát, és holnap reggel azt szeretném hallani, hogy jól aludt. – Köszönöm, doktor úr! Az osztályirodán Mark Hammond kitöltötte a gyógyszerlapokat, aztán hátradőlt a székén. – Feltételezem, Katy, tudja, mi a helyzet Mrs. Millerrel. Huszonnyolcadik hetes terhes, és a méhe egészen megkeményedett, a méhlepény valószínűleg levált. Ha a vérzés folytatódik,
komoly nehézségeknek nézhetünk elébe. Majdnem biztos vagyok benne, hogy holnap reggel császármetszést kell végeznünk. – Erre én is gondoltam – válaszolta Katy. Beható pillantást vetett az orvosra, aki fáradtan dörzsölte a szemét. – Hozathatok teát és valami ennivalót? – Köszönöm, nővér, de maga már hivatalosan egy órája szabad. Remélhetőleg Tessa nővér már átadta a műszakot az éjszakásnak, különben Moura nővér bejön hozzám panaszkodni, hogy maguk még mindig bent vannak. – Már egészen jól ismeri őt – jegyezte meg nevetve Katy. – Nem mondhatnám, de általában így van ez mindenhol – mosolygott az orvos, és feltűnt neki, hogy Katyt először látja felszabadultan nevetni. Azon kapta magát, hogy gondolatai vissza-visszatérnek a lányra. E pillanatban megcsörrent a telefon. Katy bejelentkezett, mire a vonal túlsó végén rekedt női hang szólalt meg: – Mark Hammonddal szeretnék beszélni. Azt mondták, most éppen ott tartózkodik. Hívja a készülékhez, kérem! Katynek nem tetszett a telefonáló hangneme, ezért érdesen válaszolt: – Várjon, kérem, utánanézek! – A kezét a kagylóra téve Markhoz fordult: – Önnek szól a hívás, doktor úr. – Majd hozzátette huncutul csillogó szemmel: – Egy hölgy keresi. Az orvos csodálkozva vette át a hallgatót. – Hammond. Te jó ég, mit keresel te itt?! Azt hittem, még mindig Bruneiban vagy… Nem, késő estig dolgozom. Sajnálom, nem megy… Ez egyedül a te bűnöd, Sandra. Kérlek, ne hívj fel többet a kórházban! Az igencsak személyesnek ígérkező beszélgetés kezdetekor Katy gyorsan összeszedte a holmiját, hogy elmehessen, de nem kerülte el a figyelmét, milyen hidegen és elutasítóan bánt Mark azzal a nővel. Éppen kifelé tartott az irodából, amikor az orvos indulatosan letette a hallgatót, felugrott, és sietősen elhagyta a helyiséget. – Bocsásson meg, kérem! – kiáltott oda a nővérnek, miközben a felvonó felé vette az irányt. – Azonnal visszajövök! Katy azt kívánta, bárcsak ne hallotta volna ezt a beszélgetést, az ilyesmi mindkét fél számára kínos. Mark Hammonddal szembeni fenntartásai viszont egyszeriben szamárságnak tűntek számára, hiszen nyilván ő is ugyanolyan problémákkal küszködik, mint mások, és nem olyan tökéletes, mint amilyennek tartotta. Ismét tanultam valamit, gondolta az étkező felé menet. Az orvos hamar elintézhette, amit akart, mert az ebédlőben aztán éppen Katy után állt be a sorba. – Nincs ellenére, hogy együtt vacsorázzunk? – kérdezte mosolyogva.
– Természetesen nincs – felelte Katy, más választása nem lévén. – Üljünk oda! – mutatott egy üres asztalra. – Szeretek az ablak mellett enni. – Jó ötlet – helyeselt Mark. – Látom, még sokat kell tanulnom. Katy észrevette az orvos szemében tükröződő fáradtságot, és részvétet érzett iránta. Mihelyt leültek, Katy mesélni kezdett, hogy felderítse. – Amikor két éve idejöttem, ez az étkező még csak épülőfélben volt. Minden a feje tetején állt, én pedig új voltam itt… – Majdnem hozzátette, és nyomorúságosabban éreztem magam, mint bármikor. De erőt vett magán, és így folytatta: – Szóval senkit sem ismertem, és legszívesebben rögtőn visszamentem volna a régi kórházamba. – Tudom, milyen az – bólogatott Mark. – Amikor megláttam a lakásomat az orvosok házában, csaknem elfogott a pánik. Lakások tekintetében eddig nagyon el voltam kényeztetve. Komolyan gondolkodom, hogy bérelek egy házat, de az is lehet, hogy veszek egyet. Beszélgetni kezdtek a település lakáshelyzetéről, árakról és jelzálogkölcsönről. – Nem lenne kifogása ellene, ha szolgálaton kívül tegeződnénk? – kérdezte hirtelen Mark. – Mindannyian azt csináljuk – mosolygott a lány. – Szóval, Katy… – hajolt oda hozzá az orvos, mire a lány szíve vadai kalapálni kezdett. Rabul ejtette a férfi nyíltsága, szívélyessége, és azt is be kellett vallania, hogy nagyon tetszik neki. – Bocsánatot szeretnék kérni tőled, hogy az iménti telefonhívás után olyan lehetetlenül viselkedtem. Nem szabad összekeverni a hivatást a magánélettel… de nem is akarlak untatni ezzel. – Rövid szünet után folytatta: – Szívesen beszélgetnék veled tovább, de nyugodtan mondd meg, ha nem érsz rá. - Érezte, hogy ügyetlenül formálja szavait, méghozzá a legértelmesebb nővér előtt, akivel eddig a kórházban találkozott, – Őszintén szólva, ma este egy barátnőmmel találkozom – mondta Katy zavartan, és azonnal látta Mark arcán a csalódást. Viszont Tassát sem akarta cserbenhagyni. – Sajnos, mennem kell. Akkor… a holnapi viszontlátásig! Mark udvariasan felállt, azután visszaült, és egykedvűen folytatta vacsoráját. Elhatározta, hogy utasítja a titkárnőt, máskor ne kapcsoljon neki magán-telefonhívást Kitekintett az ablakon, és nézte a kertben távolodó Katyt. Lenyűgöző jelenség, gondolta, és érezte, egyre jobban vonzódik hozzá, bár ő maga nem kevés magánéleti problémával küszködött. Katy levetkőzött, lezuhanyozott, és fürdőköpenybe bújt. Éppen a borospoharakat rakta az asztalra, amikor Tessa bekopogtatott. Katy ajtót nyitott, és beengedte könnyű házi ruhában megjelenő barátnőjét. – Szia, Tessa. Helyezd magad kényelembe! Látom, te is divatosan kiöltöztél – évődött Katy. – Néha felteszem magamnak a kérdést – kezdte Tessa hangosan gondolkodva –, miért ezt a foglalkozást választottam. A nap végeztével olyan kimerült vagyok, hogy semmi másra nem
marad erőm. És mégis, a szabadnapokon csak a betegekre gondolok. Legalábbis így volt ez néhány héttel ezelőttig… Kényelmesen elhelyezkedtek karosszékeikben, és Katy rágcsálnivalóval kínálta Tessát. – Valami nincs rendben? – Igen is meg nem is. – Akkor légy szíves, mondd el az egészet az elejétől! Tessa ivott egy korty bort, és belekezdett a történetbe: – Talán még emlékszel, hogy pár hónapja egyszer meséltem neked Roger Maynardról, az altatóorvosról, aki hazavitt a kocsiján. – Igen. És? – Nos, azóta hébe-hóba találkozunk, megiszunk együtt valamit, vagy elutazunk valahova. Mindenesetre… – Tessa elhallgatott, és kezével végigsimította arcát. – Hogy is mondjam… Katy hörpölt egyet a borából. – Nincs abban semmi, hogy valakivel el-eljársz, Tessa – jegyezte meg óvatosan. – Roger nagyon jóképű, már ha valaki a szőkéket szereti… – Az ég szerelmére, Katy – szakította félbe Tessa –, ígérd meg, hogy senkinek nem beszélsz erről. Huszonkilenc éves létemre óvatosabbnak kellene lennem, de egyszerűen nem tudok ellenállni… – Mi szól ellene, Tessa? Megtudtad, hogy valójában szélhámos, vagy valami hasonló? – Nem, ő igazán nagyon kedves. Csodálatos embernek tartom – lelkendezett a lány, és szeme ragyogott a boldogságtól. – Sok közös vonásunk van, ugyanazt a fajta humort szeretjük, imádunk teniszezni, az úszásról hallani sem akarunk, a színházat, a könyveket… – Voltatok már…? – Ha tudni akarod, hogy aludtunk-e már együtt… nos, igen – vágta rá Tessa, mielőtt még meggondolhatta volna magát. – Részben ez a probléma. Egy este vacsorázni mentünk, utána megnéztünk egy darabot a colchesteri színházban. Az előadás után természetesnek tűnt, hogy felmegyünk együtt a lakására, amely itt van Maldonban, nem messze a kórháztól. Gondolom, el tudod képzelni, mi történt. Azt mondja, szeret, és én is őt, ebben bizonyos vagyok. Soha előtte így még nem éreztem férfi iránt. Ez csodálatos! A kórházban a legunalmasabb tennivaló is szórakozásnak tűnik, ha ő a közelben van. Biztos vagyok benne, hogy ő is így érez. – Még nem mondta neked? – Dehogynem – felelte gyorsan Tessa, de az ajka remegett. – Valamelyik este aztán elmondta, hogy öt éve nős. Az első évben még boldog volt, akkor azonban a felesége megbetegedett, és megállapították, hogy izomsorvadásban szenved. Roger vásárolt egy kis házikót, és úgy rendezte be, hogy a felesége a körülményekhez képest normális életet tudjon élni. Személyesen is megismertem őt, a tolószékében ült, amikor Roger bemutatta nekem.
Kérte a férjét, hívjon meg magukhoz minél több barátot és kollégát. Roger ezt jó ötletnek tartotta, mert így a felesége is vidámabb, hiszen van társasága. Bárcsak ne mentem volna el! Helen igazán szeretetreméltó asszony, vörösbarna hajával és szép arcával kifejezetten csinos. Az állapota szemmel láthatóan romlik, és egyre gyakrabban kell kórházban kezelni. Tudod, mit jelent az izomsorvadás! Könnyekkel a szemében, reszkető hangon folytatta: – Kérte, hogy amikor csak lehet, látogassam meg. Megígértem neki. Roger azt mondja, többé már nem tudnak szeretkezni egymással. Tudom, gyűlöli magát azért, amit tesz, de szeret engem, ha most nem is ígérhet ennél többet. Kikészültem, Katy. Nem tudom, mit csináljak! – Kétségbeesve a kezébe temette arcát. – Szégyellem magam, és nem látok kiutat. Másrészt bolondulok Rogerért, és ha együtt vagyunk, már alig várjuk a következő találkozást. Könyörgő arccal nézett Katyre. – A látszat az, mintha csak a szex számítana, de ez nem így van. Egyszerűen élvezzük egymás társaságát. Katy felállt, odament barátnőjéhez, és átkarolta. – Fogalmam sem volt, min mentél keresztül, Tessa. Miért nem beszéltél nekem erről? Valóban rémes egy helyzet, és ebben a pillanatban nem is tudom, hogyan segíthetnék neked. De ha ezentúl bármit meg akarsz beszélni ezzel kapcsolatban, mindig megtalálsz. Tessa letörölte könnyeit, és halvány mosoly jelent meg az ajkán. – Számítottam rá, hogy ezt mondod, Katy. Nekem nagyon sokat jelent ez, mert nincs más, akivel erről beszélni tudnék. Roger megértő, sőt azt is mondja, hogy nem venné zokon, ha elhagynám. De erre nem lennék képes, Katy! Ez a szegény ember olyan súlyos gondokat cipel, ráadásul saját magát illetően tele van szemrehányással. Nem hagyhatom el, hiszen én is ugyanúgy szenvedek, mint ő. Bárcsak korábban találkoztunk volna… Kifújta az orrát, és úgy tűnt, mintha már kevésbé gyötörné a kétségbeesés. – Kérlek, Katy, senkinek se szólj egy árva szót sem erről! Nem bírnám elviselni, ha miattam elveszítené az állását. Manapság az ember nem lehet elég óvatos. Nagyon szereti Helent, és nem is tudná elhagyni. Én sem akarom, hogy ez történjen, de hidd el, olyan bonyolult ez az egész… – Felsóhajtott. – Holnapra biztosan összeszedem magam. Már most, hogy beszélhettem veled, sokkal jobban vagyok. – Tényleg? – Őszintén mondom. Nem csodálatos, hogy az ember a legnehezebb körülmények között is képes vidám arcot vágni? Katy elfojtott egy mosolyt. Tessa nem is sejti, mennyire az elevenébe találtak a szavai. – Tessa, nem megyünk el együtt a városi borozóba holnap este? – Szívesen. Biztos, hogy lesz időd erre?
– Persze – erősítette meg Katy. Miután Tessa nemsokára elbúcsúzott, Katy leszedte a poharakat, és közben mosolyogva gondolt arra, hogy ma már kétszer kérdezték meg tőle, van-e ideje valamire? Senki nem sejtette, hogy a kórházi elfoglaltságán kívül korlátlan idővel rendelkezik.
3. Fejezet
Másnap reggel Moura nővér jelentette, hogy Mrs. Miller az éjszaka közepén heves fájdalmakra ébredt. Hatkor behívták Hammond doktort, aki az operáció mellett döntött, – A műtőben már minden a helyén van – közölte Katyvel Moura. – A beteg előkészítése a te feladatod lesz. – Levettétek már a vért, és megrendeltétek a vérkonzervet? – kérdezte Katy. – Igen, az imént intézkedtem. Értesítettem az altatóorvost meg a gyermekorvost is – tette hozzá Moura, és vette a táskáját. – Most hazamegyek, mert rettenetesen kimerültem. – Köszönöm, Moura. Aludj jól! Katy éppen a szükséges gyógyszereket adta át Mrs. Millernek, amikor Mark Hammond jött be a szobába. Bólintott Katynek, majd mosolyogva üdvözölte a beteget. – Jó reggelt, Mrs. Miller! Felkészült? – Igen – válaszolta álmosan az asszony. – Mindegy, mi fog történni, csak az a fontos, hogy a baba egészséges legyen. – Helyes – dicsérte meg az orvos. – Megígérem, hogy önnek sem lesz semmi baja. Egyébként megérkezett a férje, be is küldöm magához. Nemsokára újra látjuk egymást, Mrs. Miller. Katy bátorítólag megszorította az asszony kezét. – Mindjárt beviszik a műtőbe, Tessa nővér ott lesz maga mellett. Hamarosan én is csatlakozom. A folyosón összefutott a beteg férjével. – Minden rendbe jön, ugye, nővér? – kérdezte elcsigázottan a férfi. – Persze. Menjen most oda hozzá, Mr. Miller. A műtő előteréig mellette maradhat. Ne aggódjon, biztosíthatom, hogy a felesége a legjobb kezekben van. Katy átnyújtotta a beteg kórlapját Tessának, majd utasítást adott az egyik tanulónővérnek, hogy új huzatokkal frissítse fel az asszony ágyát. Mr. Miller fogta a felesége kezét, és mielőtt elbúcsúzott volna tőle, gyengéden megcsókolta a homlokát. Mark Hammond már be volt öltözve a műtéthez. Roger Maynard ellenőrizte, hogy a beteg elég mélyen alszik-e, aztán jelezte, hogy kezdődhet a beavatkozás. Katynek mint szülésznőnek az orvos mellett volt a helye. Csodálattal nézte Markot, amint nyugodtan és gondosan kitapogatta a terhes nő hasát. – A méhlepény nem megfelelő – mondta halkan Hammond doktor. – Az erős vérzés miatt a babát azonnal ki kell venni. A császármetszés elkerülhetetlen.
Ekkor felegyenesedett, és végigjártatta szemét a műtéti csoport tagjain. – Hölgyeim és uraim, most ejtek egy vágást úgy, hogy a gyógyulás után a sebhelyet eltakarja az alsónemű. Ezt bikinivágásnak hívják. – Fogott egy szikét, és végzett vele egy vízszintes irányú metszést. – Ez a módszer – fordult a mögötte álló két segédorvos felé –, kevésbé fájdalmas, mint a függőleges vágás, és a beteg hamarabb tud újra mozogni. Fölöttük a lámpák árasztották magukból a hőséget, és a műtősnővér szorgalmasan törölgette a verítéket Mark homlokáról. A jelenlévők nagy izgalommal figyelték az operáció minden mozzanatát, mert tudták, hogy ilyen beavatkozást csak tapasztalt sebész végezhet. Mialatt Mark dolgozott, síri csend uralkodott a teremben. Végre megjelent a baba feje, és kevéssel később már ki is lehetett emelni a kisfiút. Katy megszabadította a váladéktól a baba légútjait. Az orvos elvágta a köldökzsinórt, eltávolította a méhlepényt, és megnézte, nem talál-e nemkívánatos maradványt az anyaméhben. Miután Mark gondosan megszemlélte a gyermeket, Katy átvette tőle, majd az orvos nekilátott a műtéti seb összevarrásának. Ekkor az előtérben csengeni kezdett a telefon, de senki nem ment kimenni, hogy felvegye. Markot zavarta az összpontosításban a szűnni nem akaró zaj. – Az ég szerelmére, nem állítaná le már valaki ezt a szörnyű lármát?! Hogy gondolják a felvételen, hogy ilyenkor kapcsolnak ide hívást? Elvégre a titkárnőnek ismernie kell a műtéti beosztást, nem? – füstölgött, miközben folytatta a munkát. Hamarosan megérkezett a gyermekorvos is, és miután átvette a kisbabát alapos vizsgálatra, szólt Katynek, hogy nézzen utána, honnan jött a hívás. Az előtérben Katy kibújt a fertőtlenített köpenyből, kezet mosott, felvette nővérruháját, és elment a felvételre. Margaret, a titkárnő megkönnyebbülten fogadta. – De jó, hogy jön, nővér! Tudom, hogy nem kapcsolhatok hívást a műtőbe, de megint ugyanaz a nő szeretett volna Hammond doktorral beszélni. Nagyon kedves volt, és annyira sajnáltam! Lehet, hogy valami baj történt vele. – Megmondta neki, hogy hívja újra később, ha nagyon sürgős? – Természetesen. – Ekkor ismét megcsörrent a telefon. – Na, ez ő lesz, lemerem fogadni! – Vissza kell mennem a műtőbe, Margaret. Közölje a hölggyel, hogy a doktor úr nem elérhető. Ha akar, fogjon egy taxit, és jöjjön ide. Mire Katy visszaért, Mrs. Millert már kitolták az előtérbe. Még mindig aludt. Tessa ellenőrizte a légzését, a pulzusát és a vérnyomását. – Eddig minden rendben – állapította meg halkan, és lopva Roger Maynardra nézett, aki már levette köpenyét és mosakodni kezdett, miközben fáradt mosollyal nyugtázta a pillantást. Katy észrevette, de úgy tett, mintha semmi nem történt volna, majd így szólt:
– Ezek az adatok különösen fontosak olyan esetekben, mint Mrs. Milleré. Elaine sok vért vesztett. Alaposan oda kell figyelnünk a sebre. Feltétlenül szüksége lesz fájdalomcsillapítóra, és rendszeresen mérni kell a lázát. Katy elsősorban Melanie-hoz, az elsőéves tanulónővérhez beszélt, aki minden iránt igazi érdeklődést matatott, és lényegesen értelmesebb volt társánál, Tinánál. Mark Hammond is megjelent levette a műtétnél viselt zöld ruháját, és meztelen felsőtesttel a mosdóhoz lépett, hogy fertőtlenítse a kezét. Katy, mintha mi sem történt volna, sietve tolta kifelé Mrs. Millert, hogy mielőbb a betegőrzőbe érjenek. Tessa és Melanie követte őket. Mielőtt azonban a helyiséget elhagyták volna, Mark megállította őket. – Említette Mr. Millernek, hogy napközben alhat valamelyik üres szobában? – kérdezte Katytől. – Igen, és hosszas rábeszélésre végül is köszönettel beleegyezett. Ma este biztosan pihentebben megy majd dolgozni. – Rá is fér szegény emberre! Később hazaengedték Polly Hansont, aki az éjszaka minden nehézség nélkül megszülte gyermekét. A barátja jött érte. – Viszontlátásra, nővér – búcsúzott el Katytől. – Köszönök mindent, maguk nagyon kedvesek voltak. – Viszontlátásra, Polly. Sok szerencsét! Katy a taxiig vitte az újszülöttet, és ott a fiatal anya karjába helyezte. Amíg nézte a távolodó autót, jólesően állapította meg magában, hogy ez a család a nehéz időkben is együtt maradt, ellentétben azon esetekkel, amikor éppen a gyermek vállalása vezetett szilárdnak hitt kapcsolatok széteséséhez. Az osztályra visszatérve elvégezte a szokásos papírmunkát, és előre örült szabad estéjének, amikor Tessával elmennek egy kicsit kikapcsolódni. Hirtelen kivágódott az ajtó, és Mark viharzott be dühösen. – Az isten szerelmére, miért nem mondtad, hogy az a bizonyos telefonhívás nekem szólt? – támadt Katyre. – Mert nem voltál abban a helyzetben, hogy fogadhasd! – védekezett a lány. – Ez igaz, de csak most értesültem róla, mégpedig az… ismerősömtől, aki most lent ül. Ragaszkodott hozzá, hogy beszélhessen velem – Amikor utoljára felhívott, figyelmeztetted, hogy ne is próbálkozzon téged itt a kórházban elérni. Legalábbis én így értettem. – Igen, de arról azért tudni szeretnék, hogy egyáltalán keresett. Fogalmam sem volt róla, hogy személyesen idejön, és hidd el, még egy ilyen kellemetlen meglepetést nem tudnék elviselni! Elég baj, hogy kiderítette a hollétemet, és rögtön az első este felhívott.
Mark ledobta magát egy székre, és kinyújtotta a lábát. – Sajnálom, Katy, hogy a személyes problémáimmal terhellek, de kérlek, legközelebb értesíts hasonló esetben! Elég kényes helyzetbe kerültem. Mindenesetre most határozottan a szemébe mondtam, hogy nem akarom többé látni. Betettem egy taxiba, és megígértettem vele, hogy soha nem jön vissza. Csak attól félek, hogy nem fogja betartani a szavát – tette hozzá lemondó só hajjal. – Rettenetesen kimerültem – folytatta. – Bocsáss meg, hogy idejöttem! – Fáradt mosollyal az arcán felállt. – Felejtsd el, ami történt! Ígérem, nem fog többet előfordulni. Katy megértően mosolygott. – Megértelek, Mark. Valamennyiünknek megvan a maga gondja-baja, és senki sem tud ezzel teljesen egyedül megbirkózni. Az élet néha igen bonyolult helyzeteket tud teremteni. – Kezdettől fogva tudtam, hogy benned barátra leltem, Katy Woods – mondta kissé megnyugodva Mark. Megsimogatta a lány arcát, és kiment az irodából. Amikor a borozó asztalánál ültek, Katy már-már beavatta Tessát a délutáni eseményekbe, de aztán meggondolta magát. Kolléganője viszont annál közlékenyebb volt. – Katy, amióta beszéltem veled a gondjaimról, sokkal jobban érzem magam. De nem kell azt hinned, hogy ahányszor csak találkozunk, előhozakodom a problémáimmal. – Bármikor szívesen beszélek veled erről. Egyébként végiggondoltam az egészet, és azt javaslom, nyugodtan találkozz továbbra is Rogerral. Persze jobb, ha titokban tartjátok. Szerintem látogasd meg a feleségét is. Fontos, hogy Helen boldog legyen. Neked és Rogernak úgyis marad még a jóból, a jövő pedig egyelőre bizonytalan. – Én is így vélem – helyeselt megkönnyebbülten Tessa. – Viszont ha jól belegondolok, nagyon önzőnek kell tartanom magam. – Ha nem elégszel meg a kapcsolatotok jelenlegi formájával, el kell hagynod őt. A döntés kizárólag a te kezedben van – figyelmeztette Katy. Egy ideig még erről folyt közöttük a társalgás, aztán témát váltottak. – Mit veszel fel a professzor búcsúestjére? – kérdezte Tessa. – Azt hiszem, veszek magamnak egy új ruhát – mondta Katy. Az utóbbi két évben nem volt számára fontos, hogyan öltözzön. – Csatlakozom hozzád – jelentette ki vidáman Tessa. – A legközelebbi szabadnapunkon együtt nekivágunk. – De rögtön eszébe jutott, hogy neki, mint helyettesnek nem lehet a szabadnapja ugyanakkor, mint az osztályos nővérnek. – Milyen kár! – sajnálkozott. – Semmi ok a szomorúságra! – vigasztalta Katy. – Egy kis beosztás-módosítással összejöhet egy közös szabad délután. – Nagyszerű! Tehát a jövő héten!
Rendeltek egy utolsó italt, és amikor a vendéglőt elhagyták, a toronyóra már elütötte a tizenegyet. Hűvös volt az este. A buszmegálló felé vezető úton kevés emberrel találkoztak. Egyszer csak Tessa megrángatta Katy kabátujját. – Nézd csak, ott szemben! Nem Mark Hammond jött ki a szállodából egy nővel? Talán ő az, akire Mark annyira dühös volt. – Nem is tudom – mondta habozva Katy. Lopva szemügyre vette a karcsú, magas, elegáns nőt. Jókedvűnek látszott, és vidáman mosolygott Markra. Az arcát nem lehetett tisztán kivenni, mert a pár most elfordult, és a parkolóhely irányába ment. – Biztosan egy önjelölt barátnő – húzta el a száját Katy. – Persze Mark sem panaszkodhat. Szerintem válogathat a nők között. – Ha mindegyikkel együtt akar vacsorázni, sok ideje nem marad a munkájára – jegyezte meg Tessa. Nevetve szálltak fel a buszra. Mark éppen mellettük hajtott el, és Katy látta, amint vezetés közben élénk beszélgetésbe merül kísérőjével. Arca már semmiféle haragot nem árult el. Amikor Katy lefekvés után visszaidézte a nap eseményeit, be kellett vallania magának, hogy csalódott Mark Hammondban a magánéletével együtt. De hát miért akkora meglepetés ez számára annyi rossz tapasztalat után? Amióta a Rosewall Kórházban dolgozott, igyekezett meggyőzni magát, hogy minden férfi szoknyavadász, és úgy látszik, Mark Hammond sem kivétel ez alól. Egy héttel ezután Katy a sürgősségi osztályon dolgozó barátnőjével, Joannával reggelizett. A professzor búcsúestjéről beszélgettek, és Joanna nevetve közölte, hogy Ron Green vele akar tartani. – Megkérdezett egyáltalán, hogy jöhet-e? – Egyszerűen kijelentette, hogy elkísér. Nem szívbajos, annyi szent! Céloztam rá, hogy már megelőzte valaki, ami persze nem igaz. De nem akarom, hogy azt higgye, ugrom az első szavára. – És most mit csinálsz? – Egyelőre várok, és ha nem kapok másik meghívást, hát üsse kő… – Szerintem jobb vele menni, mint egyedül. Lehet, hogy szolgálaton kívül egészen más ember – jegyezte meg mosolyogva Katy. – Ki tudja? Na és mi van a szívtipró Hammond doktorral? Már régóta nem láttam. – Nem csoda! Egyik nap például hat új beteget vettünk fel. Volt is velük munka elég, de szerencsére a szülések rendben lefolytak. Mark Hammond tényleg rengeteget dolgozik, nemsokára viszont jön hozzánk egy új osztályos orvos.
– Nekünk is a körmünkre ég a munka a sürgősségi osztályon, és ezzel a hadseregből jött nővérrel sem könnyű megbirkózni. Mielőtt elfelejtem, hogy van a sógornőd, Fleur? Megműtötték már? – Igen, négy nappal ezelőtt. Hamarosan meglátogatom. – Add át neki üdvözletemet, légy szíves! Ha a gyógyulási szakasz olyan sima lesz, mint a sógornőmnél, néhány hét múlva teljesen rendbe jön. – Remélem – sóhajtott fel Katy. – Egyébként megyek majd hozzátok a sürgősségire, hogy begyűjtsem a professzornak szánt ajándékokat. Tehát ne költsd az összes pénzed új ruhára! – Én aztán nem! – védekezett nevetve Joanna, amikor elváltak. Mielőtt visszament volna az osztályra, Katy felhívta az édesanyját, aki megnyugtatta, hogy sógornője szépen gyógyul. Katy a telefonbeszélgetés után úgy elmerült gondolataiban, hogy nem vette észre a folyosón Mark Hammondot, és beleütközött. Az orvos megfogta a lány karját, nehogy elessen. – Ez már szinte kedves szokássá vált; másodszor futunk egymás karjába – mosolygott a férfi. Katy szíve hevesen vert. Mark érintése teljesen felkavarta. Gyorsan kibontakozott a szorításból, és arrább lépett. – Sajnálom… – kezdte. – Ugyan már, hiszen tudom, hogy most fejeztél be egy telefont. Katy vidáman nézett rá sugárzó kék szemével. – Tényleg felhívtam valakit az imént – A barátod nagyon boldog lehet. Katy kényszeredetten mosolygott. – Mennem kell, mert kikapok az éjszakás nővértől, hogy sokáig maradtam távol. – Akkor osztozunk a nővér haragjában, mert én is éppen hozzá készültem. Egyenesen a kocogásból érkeztem, mert minél előbb közölni akarom az újságot. Közben odaértek az iroda ajtaja elé, és Mark beengedte a nővért maga előtt. Moura csodálkozva fogadta őket. – Minek köszönhetem a váratlan látogatást? – Csak tudatni szerettem volna, hogy az új osztályos orvos a mai napon kezd – mondta mosolyogva Mark. – A viziten már ő is ott lesz. Mourára mély benyomást gyakorolt a bejelentés. Megengedhette magának, hogy kimutassa érzelmeit, végül is már húsz éve a kórházban dolgozott. – Ez az első eset, hogy a főorvos értesít bennünket egy ilyesfajta változásról. Igazán kedves öntől!
Mark nem sértődött meg, ellenkezőleg, vette a lapot, és hasonló hangnemben válaszolt. Így aztán legalább negyedórába telt, mire Moura távozhatott, és Katy nyugodtan elolvashatta a jelentést. – Nagyjából rendben mentek a dolgok az éjjel – közölte munkatársaival a jelentésben foglaltakat. – A babák jól fejlődnek az intenzív osztályon. Délelőtt megnézi őket a gyermekorvos, és szeretném, ha maga segédkezne neki – fordult mosolyogva Melanie-hoz. – Ha valóban szülésznő akar lenni, sokat tanulhat tőle. – Köszönöm, nővér – nyugtázta örömmel Melanie. – Mrs. Millernek folytatnia kell a fizioterápiát, és ma már kis időre felkelhet, ha megfelelő lesz a vérnyomása. Mrs. Stacey is jobban van, a vérzés abbamaradt. Hammond doktor tegnap azt mondta, hogy talán a hét végén hazamehet, utána azonban még vissza kell jönnie. Meg akarunk bizonyosodni róla, hogy a szülés nem járt semmi olyan következménnyel, amely később alááshatná az egészségét. Tehát munkára! Én a konyhába megyek, segítek a reggelinél. Beszéd közben Katy kitekintett az ablakon, és gyönyörködött a pompás reggel nyújtotta látványban. Hirtelen észrevette a nőt, akit Mark Hammonddal láttak az elmúlt héten. Felállt, de akkorra a nő már eltűnt. Lehet, hogy csak a hasonlóság tévesztett meg, gondolta Katy. Ekkor megszólalt a telefon. Mark Hammond jelentkezett be. – Sajnálom, el kell halasztanom a vizitet egy fél órával. Ennél többet most nem mondhatok. Katy elcsodálkozott. Reggel még jókedvűen jelentette be a vizitet, most pedig későbbre halasztja. Vajon nincs-e ennek mégis valami köze ahhoz a nőhöz? – Tényleg hazamehetek a hét végén? – tudakolta Janet Stacey reggeli után. Katy felmérte, mennyire sápadt és gondterhelt az asszony. Állapota javult ugyan, de Katy meggyőződése szerint családi problémái továbbra is súlyos terhet jelentettek számára. – Nos, Hammond doktor csak annyit mondott, hogy ez a lehetőség fennáll – felelte óvatosan. – A döntés joga őt illeti. Segíthetek valamiben? Megint a lányával van baj? – Attól félek, igen – ismerte be sóhajtva az asszony. – Amióta itt vagyok, szinte az őrületbe kergeti a férjemet. Pénzt követel tőle, ami nincs, és fenyegetőzik, hogy elköltözik, és Londonba megy munkát keresni ahelyett, hogy befejezné az iskolát. Megpróbálja az ujjai köré tekerni az apját, aki a nyugalma érdekében inkább hagyja magát… Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ez az egész a születendő baba miatt alakult így. A másik két gyermekem fiú, és talán ez volt az oka, hogy a lányom mindig olyan különösen viselkedett. Mintha így akarta volna az apja figyelmét magára vonni. Akármennyit is gondolkozom, egyre biztosabbnak látszik, hogy innen ered a probléma. – Valószínűleg igaza van – mondta Katy. – Mi viszont nem szeretnénk, ha elveszítené a kisbabát. Talán jobb lenne, ha mégsem menne haza, és nem tenné ki magát felesleges
izgalmaknak. Beszéljen a férjével, hátha ő is így gondolja. Vonja be a lányát is, kérje meg, hogy gondoskodjon az apjáról! Akkor érezni fogja, hogy felnőttnek nézik, és talán lassanként megváltozik. Mrs. Stacey gondolataiba mélyedt. – Igaza lehet, nővér – szólalt meg végül. – A baj akkor kezdődött, amikor elmondtam neki, hogy a család rövidesen egy kisbabával gyarapszik. – Nos, akkor haladjunk terv szerint! Először is beszélnie kell a férjével. Ekkor lépett a szobába Mark Hammond, akit Mason professzor és az új osztályos orvos követett. Kezdetét vette a vizit. Az alacsony termetű, zömök dr. Bill Lodge negyvenes éveinek az elején járt, sötét, fénylő haja és barna szeme volt. Barátságos és felettébb higgadt ember benyomását keltette, és Katyben első látásra rokonszenv ébredt iránta. Miután mindannyian bemutatkoztak egymásnak, Katy körbevezette az új orvost az osztályon. Ezt követően mindhármukat meghívta egy kávéra az irodájában. – Maga kiválóan érti a dolgát, nővér – jelentette ki elismerően Lodge doktor. – Köszönöm – mondta Katy, és láthatóan örült a bóknak. – Rátermett munkatársaim vannak, akik a legnehezebb helyzetekben is kitesznek magukért. A lány közvetlenségén felbátorodva az orvos személyes kérdéssel fordult hozzá. – Szabad idejében nem szokott véletlenül vitorlázni? – Apám a tengerészeinél szolgált, ezért én is szeretem a tengert. A vitorlázás az egyik legkedvesebb időtöltésem, de újabban elég kevés idő jut rá. Ekkor Mason professzorhoz odalépett egy tanulónővér, és közölte, hogy telefonja van. A többiek folytatták a vizitet. Délután Katy megmutatta Elaine Millernek, hogyan tudja táplálni a babát anélkül, hogy megerőltetné magát. Az asszonynak az oldalára kellett fordulnia, a kisbabát egy puha párnán mellé helyezték, és így már kényelmessé vált a szoptatás. – Sokkal jobb – újságolta örömmel Elaine. – Amíg a sebe be nem gyógyul, ezt a módszert alkalmazza! – tanácsolta Katy, miközben meghallotta, hogy cseng a telefon. – Azt hiszem, most már egyedül is menni fog! Az irodában vette fel a hallgatót. – Itt Katy nővér – jelentkezett be. – Mark Hammond. Katy, bocsáss meg, hogy az osztályon hívlak, de feltétlenül beszélni akarok veled. Ráérsz ma este? – Munkáról van szó? – Nem, a saját problémámról szeretnék veled beszélni. Volt más terved ma estére?
– Tulajdonképpen semmi – válaszolta Katy. A szíve vadul kalapált, és az forgott a fejében, vajon ő maga lenne-e a beszélgetés tárgya, vagy az a másik nő. Felidézte magában a képet, amint Mark és a nő kijönnek a szállodából, de nem emlékezett rá, hogy arcukon bármiféle gondnak nyoma lett volna. – Ötkor végzek. Találkozhatunk az orvosi szobában? Utána még meg is tudok vacsorázni – javasolta óvatosan. Mark rövid szünet után válaszolt. – Szeretném, ha ez egyszer inkább a kórházon kívül jönnénk össze. Kimehetnénk a városból, és együtt vacsorázhatnánk valahol. – Én… – Katy mérlegelte, hogy okos dolog volna-e tőle, ha belemenne. – Katy, ez semmire sem kötelez téged. Nagyra becsüllek, és szeretném hallani a véleményedet egy bizonyos dologban. Gondolom, ezt a barátod sem ellenezné. Egyáltalán nem baj, ha azt hiszi, hogy van egy barátom, döntötte el magában gyorsan Katy. Azon kívül Mark csak nemrég tért haza hosszú külföldi távollét után, és talán tényleg nincs senkije, akivel beszélhetne a gondjairól. – Rendben van. Mikor? – Hét órakor megfelel? – Igen. – Felveszlek a nővérszálló előtt. Amint a hallgatót a helyére tette, Katy észrevette, hogy enyhén remeg a keze. Kénytelen volt bevallani, hogy Mark hívása felizgatta. A férfi a tanácsát kéri, ami arra enged következtetni, hogy az a nő zaklatja őt. Sejtette, hogy Mark vonzódik hozzá, az ő érzései viszont bizonytalanok voltak az orvos iránt. Eddig hidegen hagyták a férfiak, ezért nem egészen értette, hogy most, két év után ismét érdekelni kezdi egy férfi. Azt meg el sem tudta képzelni, hogy vállalni merné egy új kapcsolat kockázatát. Visszaemlékezett a Steve-vel töltött első estére. Az a sok kedvesség, a behízelgő szavak és a tömérdek ígéret egy csapásra szertefoszlott, amikor a jog szerinti feleség legalább hat levele megérkezett, mialatt Steve külföldön időzött. Katy látta maga előtt a férfi arcát, hallotta mély hangját, amint megígéri, hogy az idők végezetéig szeretni fogja. Mindez üres fecsegés volt. Katy nem akarta az összes férfit egy kalap alá venni, de eleget tanult ahhoz, hogy óvatos legyen velük szemben. Mélyet sóhajtva újból munkához látott.
4. Fejezet
Mark Hammond a történelmi levegőt árasztó Old Barge vendéglőbe vitte vacsorázni Katyt. Az öreg vitorlás, amelyben a vendéglő működött, a maga idejében árut szállított, most pedig békésen pihent a parton. Messze földön híres konyhája ínyencek tömegét vonzotta nap, mint nap. Katyt lenyűgözte a látvány. – Csodálatos ez az étterem, Mark! – lelkendezett, amint végigmentek a kikötőhídon. – Még nem jártam itt, de sokat hallottam róla. – Örülök, hogy tetszik. Amikor ezt választottam, tudtam, hogy ilyenre van szükségünk. A vacsora biztosan kitűnő, kellemes, halk zene szól a háttérben, a tompított fény pedig jól illik a nyugalmas környezethez. A fedélzeten Katy megcsodálta a berendezést. Az alacsony mahagóni mennyezetet halászhálók díszítették, a fehér falakon hajólámpák és híres vitorlás hajókat ábrázoló régi metszetek függtek. Egy pincér bevezette őket az alsó fedélzeten lévő tágas étterembe, amelynek kenderkötéllel körültekert tartóoszlopai a fenti fedélzet támasztékául szolgáltak. – Olyan az egész, mint egy fényűző jacht társalgója – jegyezte meg mosolyogva Mark, miközben átvette az étlapot, és leült Katyvel szemben egy meghitt sarokban álló asztalnál. Katy még mindig a látottak hatása alatt volt, amint elmerengve nézett kifelé a sárgaréz keretes ablaknyíláson a kanyargó folyóra. – Eldöntötted, mit szeretnél enni, Katy? – kérdezte Mark és közben elbűvölve szemlélte a lányt. Katy gyorsan odafordult. – Bocsáss meg, Mark – szabadkozott –, az étlapon kívül annyi szépet látni itt! Egyébként már választottam. Mindketten homárt és fejes salátát rendeltek, Mark pedig kaliforniai fehérbort hozatott hozzá. – Remélem, ízleni fog – mondta, miközben a pincér töltött a poharukba. – Utoljára San Franciscóban egy jó barátommal ittam ilyen bort. Ő abban a kórházban dolgozik, ahol hat hónapig segédorvos voltam. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. – Ez nagyon szép dolog. Mark megfigyelte, ahogyan Katy a bort kóstolja, és ismét megállapította, hogy a szemében mindig ott bujkáló szomorúság ellenére is rendkívül vonzó teremtés.
– Fenséges! – jellemezte a bort Katy, és nem leplezte örömét, amely a finom ital és a festői környezet hatására fogta el. Marknak az volt a benyomása, hogy a lány már régen nem részesült az élet szépségeiből. Habozott, vajon előhozakodjék-e most a problémájával, vagy inkább váljon vele. Mielőtt azonban eldöntötte volna, a meginduló társalgás egyéb témákat érintett. A mesterien elkészített ételek élvezete közben először Maldonról és környékéről esett szó. Katy mesélt azokról a gondokról, amelyek a jachtkikötő építésekor merültek fel, amíg a lakosok fel nem hagytak a tiltakozással. Utána könyvekről, zenéről és színházról folyt a szó, és miközben az érdeklődési körük sok közös vonását fedezték fel, szinte észrevétlenül már a kávénál tartottak. – Nem is tudom, mit szólnának a szüleim az itteni változásokhoz. – A szüleid már…? – kezdte bátortalanul Katy. – Nem, hála istennek, még élnek. Amikor apám néhány éve nyugdíjba ment, Cornwallba költöztek. Csak akkor boldogok, ha a tenger közelében élhetnek. Anyám természetesen szeretné, ha amilyen gyakran csak lehet, meglátogatnám őket. Bár az utóbbi időben nem mindennel értenek egyet, amit csinálok. – A szülők már csak ilyenek – állapította meg tömören Katy, és fejét az ablak felé fordította. Kint a folyópart a lemenő nap vörös fényében fürdőit, a sekély víz tetején mocsári növényzet és tavirózsa csillámlott. – Mark, nem gyönyörű itt minden? – lelkendezett a lány. – Katy - szólalt meg nevetve Mark nagyon jól érzem magam veled. Én… – Itt félbehagyta a megkezdett gondolatot, és mentegetőzéssel folytatta: – Sajnálom, hogy haszontalanul rabolom az idődet. – Katyre nézett, és a kifejező szempár elárulta, hogy a lány már sok mindenen keresztülment az életben. – Mark, van egy kis bűntudatom. Elhoztál ide ma este, és nem tudom, segíthetek-e egyáltalán. Az életem eddig szörnyen unalmas volt, amit három szóval fejezhetnék ki leginkább: iskola, szakképzés, kórház. Mark újból felnevetett, és Katy érezte, hogy emögött egy okos, együtt érző és türelmes ember jellemvonásai rejtőznek. Azt is feltételezte azonban, hogy az elbűvölő külső vasakaratot takar. – Ezzel biztosan tévútra akarsz vezetni – utalt arra a bizonyos három szóra Mark. – Kellett lennie legalább egyetlen kalandnak az életedben! – Szép is lett volna! – mondta bánatosan Katy. – A te életed viszont bizonyosan eseménydúsabb volt Hajóorvos voltál, mint az édesapád, öt évig dolgoztál a manchesteri közkórházban, megjártad Kaliforniát, és majdnem hét esztendeig vezetted az angol kórházat Bruneiban.
– Ez így nagyon izgalmasan hangzik, a valóságban azonban gyakran meglehetősen unalmas volt. Valószínűleg ezért is bocsátkoztam bele a Sandrával való kapcsolatba. – Mark előrehajolt, két kézbe fogta a kávéscsészéjét, és elgondolkozva folytatta. – A te életrajzod természetesen nem teljes. Kihagytad belőle például a barátodat. – Na és? – kérdezte hetykén Katy, miközben a szíve egyre sebesebben vert. Tudta, hogy Mark feltételezése jó szándékú, ő maga azonban még két év után is sarokba szorítva érezte magát, ha a téma szóba került. Ezzel egyidejűleg feltámadt benne a szokásos félelem, hogy Mark esetleg olvashatott valamit az újságban, ami az ő akkori nevére és a bírósági tárgyalás részleteire emlékeztethette volna. Állandóan ott ólálkodott benne a félsz, hogy valamelyik újságíró téma után kutatva ráakad az ő történetére, és a tragikus eset összes fejleményét a nyilvánosság elé tárja. Mélyet lélegzett, és várta, hogyan hat a megjegyzése Markra. A férfi azonban csak rázta a fejét. – Bocsáss meg, Katy, nem tartozik rám, és igazad van, ha ezt a tudomásomra is hozod – mondta, és megint észrevette, hogy a lány szemében a kilátástalanság érzése tükröződik. – Én viszont szeretném megköszönni a segítségedet, amikor Sandra váratlan felbukkant. – Ne, Mark, erre nincs szükség! – Megpróbálom neked az egész dolgot elmagyarázni – folytatta Mark. – Bruneiban kezdődött. Már néhány hónap eltelt az odaérkezésem óta, és lassan szokássá vált, hogy különböző emberek meghívnak magukhoz vendégségbe. Többek között egy ügyvéd is vendégül látott a házában, és a lánya, Sandra nagyon kedves volt hozzám. Egyre több időt töltöttünk együtt, és barátok társaságában úszni, lovagolni, teniszezni jártunk. Sandra nem volt számomra több mint kellemes társ, jószerével meg sem néztem férfiszemmel egészen addig a napig, amikor meghívott egy tengerparti piknikre. Azt mondta, sok barátja eljön. A meghívást elfogadtam azzal, hogy szívesen csatlakozom a társasághoz. – Miközben Mark folytatta a történetet, megjelent gondolataiban a trópusi sziget. – Megállapodtunk, hogy mindannyian nálam találkozunk. Volt egy házam a klinika közelében, ahol elegendő parkolóhely állt a vendégek rendelkezésére. Másnap reggel azonban meglepetésemre egyedül Sandra jelent meg a találkozón. Valami olyasmivel indokolta ezt, hogy egy lovaspóló mérkőzés miatt a kirándulás elmarad. Ő viszont minden kelléket magával hozott, amely a piknikhez szükséges, így hát együtt elindultunk. Azt mondta, örül, hogy így alakult, mert sokkal inkább szeret kettesben lenni velem, én azonban még mindig nem gondoltam semmi egyébre. Csodálatos környezetben, a festői sziklákkal és barlangokkal övezett homokos tengerparton töltöttük a napot, és ekkor ejtett rabul Sandra bája, itt bontakozott ki viharos szerelmünk, igen, tudom – ismerte be bánatos mosollyal –, elvesztettem a fejem, őrült voltam…
– Sokáig tartott? – Attól félek, túl soká. Hallottam különböző híreszteléseket a múltjáról, de eleinte nem törődtem ezekkel. Nemsokára azonban rájöttem, hogy uralkodni akar felettem, ennek ellenére egy másik férfi is megjelent az életében. Egy borzalmas veszekedés után a lábam elé vetette magát, és nagy sírással elmagyarázta, hogy csak féltékennyé akart tenni. Megpróbáltam szakítani vele, ám amikor Sandra megtudta, hogy felmondtam az állásomat és haza akarok utazni, pokollá tette az életemet. Egyszerűen nem lehetett vele okosan beszélni. Katy fürkészően tekintett Markra. Egy pillanatra még szánalmat is érzett Sandra iránt, mert visszaemlékezett a saját tragédiájára. Itt azonban az összehasonlítás véget is ért. – Próbáltad neki megmagyarázni, hogy a kapcsolatotoknak vége, Mark? – Minden lehetőt megtettem – bizonygatta kétségbeesetten az orvos –, hogy észre térítsem. A főnököm is beleegyezett, hogy a tervezettnél korábban elutazhassam. Végül elérkezett a búcsúestém. Sandra sokat ivott, és bűbájos volt, mégis úgy éreztem, mintha vulkánkitörés előtt lennénk. Túlságosan békésen és megértően viselkedett, én azonban meg voltam róla győződve, hogy csak színészkedik. Amikor távozni készültem, ugyanúgy búcsúzott tőlem, mint bárki más. Aztán egyszer csak, már jóval éjfél után beállított hozzám – folytatta Mark keserves arckifejezéssel. – Úgy be volt rúgva, hogy valósággal beesett a házba. Amíg élek, nem felejtem el azt a rettenetes éjszakát… – Itt megállt az elbeszélésben, és kétségbeesetten beletúrt a hajába. – Mark – mondta gyengéden Katy –, nem akarod mégis folytatni? – Dehogynem, Katy, el kell mesélnem neked az egészet, bár sokkal többet már nem mondhatok. Akkor már régóta nem szerettem őt. Fűvel-fával kikezdett, de ha megbocsátasz, megkíméllek az ízléstelen részletektől. Ezért voltam annyira zaklatott, amikor felhívott. Egy barátom ugyan figyelmeztetett, hogy Sandrának szándékában áll Angliába jönni, de ilyen hamar nem vártam. – Tehetetlenül széttárta a karját, és szánnivalóan nézett Katyre. – A többit tudod. – Szomorú történet – mondta együtt érzően a lány. – Ő egyébként angol? - Igen, a szülei akkor vándoroltak ki Bruneiba, amikor ő ötéves volt. Mialatt Sandra Angliában járt iskolába, meghalt az anyja. Az apja nagyon elkényeztette. Soha nem kellett dolgoznia, bár megszerezte a gyógytornász képesítést. Ezáltal kerültünk össze az elején. Az apja nem tudta magát túltenni a tragédián, hogy elvesztette a feleségét. Inni kezdett. – Tényleg nem sejtetted, hogy Sandra követni akar Angliába? – Nem! Az elutazásom előtti hetekben ugyan fenyegetőzött ezzel, én azonban nem hittem neki. – Katy úgy érezte, a férfi szívesen beszélne még a dologról, de nem biztos abban, hogy okosan tenné-e. – Kíváncsi vagyok, Katy, mit tartasz a féltékenységről – kérdezte váratlanul.
A kérdés annyira meglepte Katyt, hogy nem is tudott rögtön válaszolni. Olyan komolyan hangzottak Mark szavai, hogy ő sem akart könnyedén átsiklani a dolog fölött. Másrészt csalódni sem akart. Eszébe jutott, hogy amikor Steve-vel hasonló témáról beszélgettek, hitt neki, de végül keserű csalódás lett az osztályrésze. Mark várakozással telve tekintett rá, és ő igyekezett fesztelenül válaszolni. – Azt hiszem, a féltékenység értelmetlen érzés, amely okkal vagy ok nélkül elhatalmasodik, és végül mindig pusztító a hatása. Nem vett tudomást Mark komor arckifejezéséről, és mosolyogva folytatta: – Miért kell az embernek olyan helyzetbe hoznia magát, amelyben nem lehet nyertes? Az egyik belebolondul, annyira féltékeny, a másiknak viszont fogalma sincs, mi az a féltékenység, és nem is tudja átélni ezt az érzést… Ekkor észrevette, hogy már nem is Markról és Sandráról beszélt, hanem önmagáról és Steve-ről. Úgy döntött, nem fejezi be a fejtegetést, és várakozással nézett Markra. Ő viszont elégedetlen volt Katy véleményével, és bosszúsan vette át a szót; – Bocsáss meg, azt kell hinnem, hogy te még soha nem élted át ezt a pokoli kínt. A férfi indulatos szavaiból a lány kiérezte, milyen erős volt Sandra eltökéltsége, hogy a tulajdonának tekintse Markot, és ez a szenvedélye milyen pusztító hatással járt. – Szerencsére igazad van – erősítette meg az orvos állítását, majd könnyedén azt kérdezte: – Voltál már valaha igazán féltékeny, vagy inkább az egyenlőséget tartod fontosnak a szerelemben? Mark elmosolyodott. – Tudja isten, Katy. Mindenesetre nagyon diplomatikus vagy! – Újabb kávét rendelt, és azt mondta: – Válasszunk másik témát, mert ez már kezd túl komollyá válni! Katy megkönnyebbülten ivott a kávéjából, majd ártatlanul megkérdezte: – Valamelyik este láttalak, amint Sandrával kijössz a szállodából, és elindultok a főutcán. Tudtál vele beszélni róla, miért jelent meg ilyen váratlanul? – Sajnos nem – vágta rá indulatosan Mark. – Hosszan beszéltem a lelkére, hogy ezzel is elodázzam a végső döntést. Tudom azonban, hogy csak ideig-óráig lesz elégedett a pillanatnyi helyzettel. Ő nem olyan, aki belátja, ha tévedett, és nem is képes logikusan gondolkozni. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy a kapcsolatunk már rég véget ért, de azért barátok maradhatunk. Eleinte úgy látszott, belemegy ebbe, később azonban azt javasolta, hogy időnként találkozgassunk. Nem akartam vele a szállodában összeveszni, ezért hát ráálltam. Ma reggel mégis újra megjelent a kórházban. És ez itt a probléma. Sandra ugyanis akkor rúgja fel a megállapodásokat, amikor neki tetszik. Kiszámíthatatlanok a lépései, és félek, hogy a munkámban is kárt okozhat. Semmitől sem riad vissza, és tisztában van vele, milyen sokat jelent nekem a hivatásom.
Kiitta a kávéját, majd folytatta: – És ezért akartam beszélni veled, Katy. Bár nem túl régen ismerjük egymást, az a benyomásom, hogy józan, megfontolt ember vagy, és egyedül veled tudok jól elbeszélgetni. Kíváncsi vagyok egy elfogulatlan véleményre is. – Tudom, miről beszélsz, Mark, de meg szeretném kérdezni… – Nos…? – sürgette őt az orvos. – …hogy nem hoznád-e őt holnap este magaddal a professzor búcsúestjére? Ezzel bizonyságát adnád, hogy nem akarod őt az életedből véglegesen kizárni, másrészt jeleznéd, hogy betartod a megállapodásotokat. – Hát… ma reggel ugyan azt mondtam neki, nem tudom, mikor látjuk egymást viszont – válaszolta Mark –, ettől azonban még elvihetem magammal. Ebben maradtak, és a továbbiakban már nem esett szó Sandráról. Mielőtt hazaindultak, Mark elnézést kért Katytől, hogy ilyen sokáig feltartotta. – Mark, az ég szerelmére, ronda egy világban élnénk, ha nem számíthatnánk kölcsönösen egymásra. És biztosíthatlak, senki nem fog semmit megtudni arról, amiről ma este beszéltünk! Amikor a nővérszállóhoz értek, Mark leállította a motort, és Katyhez fordult. – Nem lehetek eléggé hálás a segítségedért – mondta. – Remélem, hamarosan megoldódnak a gondjaim. Köszönöm, hogy rám áldoztad azt az időt, amelyet eredetileg feltételezhetően a családodra szántál. – Ne csinálj ebből gondot! – nyugtatta meg mosolyogva Katy. – Csak a jövő hét végére terveztem, hogy hazautazom Clactonba. Mark kiszállt, megkerülte a kocsit, és kisegítette a lányt. Kezét hosszan a magáéban tartotta. – Jó éjszakát, Katy! Holnap este találkozunk, természetesen a kórházban. Másnap reggel az osztályon nyugalom honolt. Katy szerfelett megörült, amikor az íróasztalán megtalálta a festést végző cég üzenetét a helyreállítási munkák befejeződéséről. – Hála az égnek! – mondta vidáman Tessának az öltözőben. – Nem fog sokáig tartani, amíg mindent visszarámolunk. Tessa levette a kabátját, és megfésülte a haját. – Nekem is van egy örömteli hírem – újságolta. – A hét végén Helen látogatóba megy a rokonaihoz, így Roger el tud jönni a professzor búcsúestjére. – Ez nagyszerű, Tessa! Hirtelen izgatott hangokat hallottak az utolsóként elkészült szoba felől. Valaki feküdt a földön, és a körben állók heves mozdulatok kíséretében vitatták a történteket. – Ó, nem – jajdult fel Katy –, hogyan fordulhatott ez elő? Nézzük meg közelebbről…
Amint odaértek, azonnal tudták, hogy a földön fekvő ember elesett, mert a lába természetellenesen kifordult. – Jó ég, ez Ron Green! – kiáltott fel Tessa. – Mit keres itt? Katy azonnal a férfi segítségére sietett. – Ron, mondd el, mi történt! – Jaj, Katy, megőrülök, úgy fáj a bokám, szerintem el is törött. Nézd, hogy fel van dagadva! – Tessa, hozz gyorsan egy tolószéket, és vidd Ront a sürgősségi osztályra! – rendelkezett Katy. Ronhoz fordult. – Hogyan fordulhatott ez elő, Ron? Mit kerestél itt, a festők között? – faggatta őt, miközben Melanie segített a sérültet ülő helyzetbe hozni. – Később majd elmondom – felelte Ron fájdalomtól eltorzult arccal. Amikor Tessa megérkezett a tolószékkel, Ron fájdalmai már szinte elviselhetetlenekké váltak. Miután Melanie segítségével a tolószékbe ültették a sérültet, Katy a telefonhoz sietett, és felhívta a sürgősségi osztályt. – Küldd le azonnal hozzánk! – intézkedett Joanna. – Rendben! – felelte Katy, és odatolta Ront a felvonóhoz, majd megnyomta a hívógombot. – Nem kell feleslegesen aggódnod, talán csak egy rándulás – vigasztalta. Az egyik festő, némi bűntudattal az arcán, odalépett Katyhez. – Nagyon sajnáljuk, ami történt, de nem számítottunk rá, hogy bárki be akar jönni a szobába – kezdte. – Tegnap este összeraktuk a holminkat, és az egészet letakartuk műanyaggal. Nem vettük észre, hogy egy kis festék kicsurgott a padlóra. Ma reggel levettük a takarót, és akkor fedeztük fel a földön a tócsát. Még mielőtt bármit is tehettünk volna, hogy eltüntessük onnan, bejött az az ember, elcsúszott, és egyszerűen elesett. – Értem! Nos, köszönöm, hogy elmondta. Jelentenem kell a történteket a főnővérnek, aki majd valószínűleg megkéri magát, hogy töltse ki a baleseti jegyzőkönyvet, mielőtt távozik. – Jó, de szerintünk nem mi voltunk a hibásak – védekezett a festő. – Mi nem hívtuk be azt az embert! Katy elhatározta, hogy meglátogatja Ron Greent, de előbb vissza kellett pakolni a frissen átadott szobákba azokat a dolgokat, amelyeket a munkálatok kezdetekor kivittek, és fel kellett tenni az új, zöld virágmintás függönyöket. Katynek jobban tetszettek a régi sárgák, de mivel az újakat a főnővér választotta, nem volt helye ellenvetésnek. Közben Joanna tájékoztatta őt, hogy Ront éppen az imént vitték a műtőbe. – Erősen megrándult a bokája, és néhány szilánk le is tört. Ezeket eltávolítják, és a lábát altatásban begipszelik. Ron egy szerencsétlen alak – tette hozzá. – De azért ha arra gondolok,
mennyire kérlelt, hogy menjek vele a mai búcsúestre, nagyon sajnálom őt. Az új osztályos orvos egyébként meghívott, és ha szabad leszek este, vele megyek. Katy kitöltötte a baleseti jegyzőkönyvet. Később feljött az osztályra Mark Hammond, és Janet Stacey felől érdeklődött. – Hogy érzi magát? – Nagyon lehangolt – tájékoztatta Katy. – Gondolod, hogy azért, mert nem mehet haza a hét végére? – Igen. – De hát még nem tudhatja, hogyan döntöttem! – Azért sejti. Miután még egyszer beszélt az asszonnyal. Mark véglegesítette döntését. – Nagyon sajnálom, Mrs. Stacey – ingatta a fejét –, de nem engedhetem el. Csak tizennégy napja van itt, és a vérnyomása még mindig túl magas. Mindenfajta izgalom veszélyes lehet önre nézve. – Mennyire veszélyes? – kérdezte sírással küszködve a beteg – A baba meghalhat, és tudom, ön okosabb annál, hogy ezt megkockáztatná. – Természetesen nem tennék ilyet! – jelentette ki az asszony, és kifújta az orrát. – A férjem meg fogja érteni. Az osztályirodán Mark lehuppant egy székre. – Szegény Mrs. Stacey! – fordult Katyhez. – Remélhetőleg belátja, hogy az a legjobb, ha bent marad. – Bánatos mosollyal tette hozzá: – Bárcsak a saját problémámat is ilyen könnyen megoldhatnám! – Ki tudja, hátha gyorsabban rendeződnek a dolgaid, mint gondolnád? – vigasztalta Katy. – El sem tudod képzelni, Sandra mennyire örült, amikor tegnap telefonáltam neki a szállodába, és meghívtam a mai búcsúestre. Hét órára érte megyek. Te hogy jutsz oda? – Roger elvisz engem és Tessát a kocsijával. – Jó, akkor este látjuk egymást – búcsúzott Mark, és kiment az irodából. Este Katy gondosan kikészítette magát. A kollégákkal tartott vidám összejöveteleken általában nem volt szokás a legutolsó divat szerinti drága ruhákban megjelenni. Egy tárgyilagos pillantás a tükörbe meggyőzte Katyt, hogy öltözéke pontosan megfelel az alkalomnak. Rövid, szorosan a testéhez simuló, rövid ujjú fekete ruhát viselt. Fénylő, vállig érő szőke haja öntudatos külsőt kölcsönzött neki. A lépcsőn lefelé megfogadta, hogy előítélet nélkül fogja kezelni Sandrát, és nem gondol arra, amit Marktól megtudott róla.
5. Fejezet
A professzor egy nagy ódon házban lakott, amelynek fehérre meszelt falait borostyán nőtte be. A bejárati ajtót fehér és lila színű kúszónövények keretezték. A tágas birtok kiválóan alkalmas volt nagyobb társasági események helyszínéül. Amikor Roger terepjárója megérkezett, a kocsifelhajtó már megtelt, ezért a kertész a közelben elkerített füves területre irányította őket. Nem sokkal utánuk Mark is befutott roppant csinos barátnőjével. Miután kiszálltak a kocsiból, Katy odament hozzájuk, és barátságosan üdvözölte a hibátlan megjelenésű nőt. Észrevette, milyen érdeklődéssel tekint körbe Sandra, ezért vigasztalóan fordult hozzá. – Nem telik sok időbe, és mindegyikünket megismeri. Hagyjuk a férfiakat, biztosan megtalálják az utat egyedül is! A házban a professzor négy hajadon lányának egyike fogadta őket. Felment velük az emeletre, és megmutatta a szobát, ahol levehettek a kabátjukat, és rendbe hozhatták magukat. Sandra fényes, kék ruhát viselt élénk színű kabátja alatt, sötét haját hátul kontyba fonta. Miután megnézték magukat a tükörben, Katyhez és Tessához fordult, – Nagyon örülök, hogy megismerhettem magukat. Mark annyi mindent mesélt a kollégáiról, hogy úgy érzem, szinte már barátok vagyunk. – Ez nagyszerű! – örvendezett Katy. – Remélem, az egész vakációja jól sikerül majd. – Maga olyan kedves, Katy – nyugtázta mosolyogva Sandra. – Amikor Mark szólt, hogy jöjjek el vele, nagyon nyugtalan lettem, de most már látom, hogy feleslegesen féltem. Mindhárman lementek a tágas nappaliba, ahol már együtt volt a Mason házaspár a család többi tagjával és a meghívott vendégekkel. Mark odament Sandrához, aki nyomban belékarolt, és sugárzó mosollyal nézett rá. Ez a meghitt jelenet meglepte Katyt, egyidejűleg azonban meg kellett állapítania, hogy szép párt alkotnak. Roger és barátja, Peter Oliver csatlakozott hozzájuk. Már mindenki arra várt, hogy felköszönthesse a professzort. Ursula Munro és még néhány vezető beosztású kórházi munkatárs rövid, humoros beszédet tartott, amelyet a professzor ugyanolyan módon viszonzott. A végén az összes jókívánságot egy sziporkázó megjegyzéssel köszönte meg. Amikor átadták neki a kollégák búcsúajándékát, egy pár horgászbotot meg egy kétszemélyes sátrat, a meghatottságtól elakadt a szava. Aztán a jelenlévők tapsa közepette a felesége vállára tette a kezét, és így szólt:
– Kathleen csodálatos asszony. Ez abból is látszik, hogy a lányaink nagyon jól érzik magukat itthon, és eszük ágában sincs férjhez menni. – Az egybegyűltek hahotázásától kisérve folytatta: – Mi ketten pedig, hála ötletes ajándékaiknak, most már akár el is utazhatunk. További beszédek hangzottak el, majd megszólalt a zene, italokat kínáltak körbe, és végül oda lehetett járulni az étkekkel megrakott asztalhoz is. Kitűnő volt a hangulat. Katy hirtelen észrevette, hogy Mark mellette áll, miközben Sandra élénk eszmecserét folytat a professzorral és nejével. – Minél messzebb, annál jobb – súgta oda Mark Katynek. – Eddig minden rendben ment – biztatta őt a lány. – Sandra nagyon jól érzi magát velünk. – Hidd el – mondta az orvos gondterhelten –, ez a nő készül valamire! – Nem tudom elképzelni! – hitetlenkedett Katy némi bosszúsággal a hangjában. Mark nem felelt, de Katy látta rajta, hogy mardossa a kétség. Sandra eddigi viselkedése alapján valószínűtlennek tűnt, amit az orvos mesélt róla. Mark talán helytelenül mérte fel a helyzetet, és Sandra nem is tudja, hogy a férfi úgy érzi, üldözi őt. Az is lehet, hogy egészen más okból utazott ide Bruneiból, és csak élt az alkalommal, hogy volt barátját meglátogassa. Közben jócskán eltelt az idő, és a társaság lassan szedelődzködni kezdett. Mark bejelentette, hogy visszaviszi Sandrát a szállodába, Tessa, Roger és Katy a kocsijukig kísérte őket, és elbúcsúzott tőlük. Sandra elárulta Marknak, hogy Kathleen Mason meghívta kettejüket vacsorára. Katy még hallotta, amint sürgető hangon hozzátette: – Drágám, mondjuk meg nekik… Mark éles hangon félbeszakította: – Az ég szerelmére, ne légy ostoba, Sandra! – Becsapta a kocsi ajtaját, de további szavai is tisztán hallatszottak a nyitott ablakon keresztül. – Miért kell neked mindig bonyolítani a dolgokat? Maradjon minden a régiben, és felejtsd el az egészet! – Felejtsem el? – kiáltotta dühösen Sandra, de aztán lejjebb vette a hangját, még egyszer kihajolt az ablakon, és kiszólt: – Viszontlátásra! Örülök, hogy megismerhettem magukat! Csodálatos este volt! – Viszontlátásra, Sandra! Viszontlátásra, Mark! – Mit gondoltok, mi volt az oka ennek a csetepaténak? – firtatta Roger, amikor már a terepjáróban ültek, és elindultak, – Fogalmam sincs! Egy kicsit összekaptak – vélte Katy. – Szerelmesek veszekedése – vetette közbe nevetve Tessa, majd Katyhez fordult. – Egyébként elmondtam Rogernak, amiről a múltkor beszélgettünk egymással. – Áldásom rátok! – jelentette ki mosolyogva Katy. – Megőrzöm a titkot.
– Ha valaki jutalmat érdemel, az te vagy, Katy – mondta hálásan Roger. Megérkeztek a nővérszállás elé, és Katy kiszállt az autóból. – Köszönöm a fuvart. Minden jót nektek! A szobájában újra végiggondolta a mögötte álló estét. A Mark és Sandra közötti jelenet töprengésre késztette, ugyanakkor a saját helyzete sem volt egyszerű. Mark őszinte véleményt kért tőle, de mivé! Katy érezte, hogy egyre erősebben vonzódik a férfihoz, csaknem lehetetlen feladatot jelentett számára pártatlannak maradni. Miután átöltözött, úgy döntött, főz egy kávét magának, mert sokkal izgatottabb volt annál, hogy aludni tudjon. Hirtelen eszébe jutott Roger barátja, Peter Oliver, akit az este ismert meg. Peter elmondta neki, hogy a solchesteri kórházban dolgozik, és még ma este vissza kell indulnia. Kár, mert Katy nagyon kedvesnek találta, és szívesen meghívta volna egy italra. Rögtön el is hessegette ezt az őrült gondolatot. Amúgy is eléggé bonyolult az élete… Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Katy csodálkozva nézett az órájára. Erősen éjfél felé járt már. Remélhetőleg nincs valami baj, futott át az agyán, mert eszébe jutott, hogy értesítést kapott a bátyjától Fleor állapotának rosszabbodásáról. Félve vette fel a hallgatót. – Katy, én vagyok az, Mark. – Akkor is felismerte volna ezt a hangot, ha elmarad a bemutatkozás. – Bocsáss meg, kérlek, de nem tudok aludni. Te hogy állsz ezzel? – Ugyanúgy – felelte Katy, és kellemes bizsergés futott át rajta. – Szerinted mi lenne a megoldás? – Szándéka ellenére némi csábító hangsúly lopódzott a hangjába. – Mondjuk, végigsétálhatnánk a parton – javasolta Mark. – Látszik a hold? – kérdezte halkan Katy, – Nem tudom biztosan, de nem valószínű. Így hát a parti séta kiesett. Eljöhetnél hozzám, bár a lakásom nem túl otthonos. – Ha elmennék hozzád, az szóbeszédre adhatna okot, – Még kimondani is bűn, hogy az osztály két munkatársa ilyen mindennapos dologra vetemedne. Mark halkan nevetett. Katy elképzelte, hogy az orvos sokáig habozott, amíg ezen a kései órán felhívta őt, és nagyon megkönnyebbülhetett a kedves fogadtatás hallatán. – Mi azonban nem vagyunk mindennapi emberek, Katy – évődött tovább Mark. – Ezért aztán semmi szokatlant nem találok abban, hogy egy barátod meglátogat ma éjjel. – Szerintem ez rendkívül jó ötlet, Mark – ment bele a játékba Katy. – Hogy miért nem jöttünk erre rá azonnal…? Ha öt percen belül itt vagy, kész lesz a kávé. Amikor Mark csengetett, a lány hevesen dobogó szívvel ment ajtót nyitni. A férfi ugyanazt az öltönyt viselte, amelyet este az összejövetelen, és Katy olyan vonzónak találta, hogy szinte
elakadt a szava. De rögtön eszébe jutott, hogy valószínűleg nyomós ok késztette őt a látogatásra. – Nagyon kedves volt tőled, hogy meghívtál – mosolygott kisfiúsan Mark, miután leültek a kis asztal mellett a kanapéra. Katy kávét öntött az egyik csészébe, és a férfi elé tolta. – Őszintén szólva – válaszolta éppen –, akkor határoztam el, hogy iszom egy kávét, amikor felhívtál. Én sem tudtam aludni. – Szégyellem magam, hogy ilyen önző vagyok, de szinte egész este nem találtam alkalmat, hogy válthassak veled néhány szót. Amikor Masonék házát elhagytam, tisztában voltam vele, hogy nem fogok tudni elaludni. Természetesen nem az álmatlanságomról akarok előadást tartani neked, hanem Sandráról beszélnék. – Hirtelen lehervadt arcáról a mosoly. Elgondolkozva kortyolt a kávéjából. – Ez a nő semmit sem változott! – De Mark – vetette közbe Katy –, hiszen olyan aranyos volt! Mindenki el van tőle bűvölve, és biztosra veszik, hogy van valami köztetek. – Otthona biztonságot adó falai közt bátorságot merített, és kimondta, amit valóban gondolt: – Most, a megváltozott körülmények között nem volna lehetséges, hogy az egészet elölről kezdjétek? Végül is régebben nagyon vonzódtatok egymáshoz! – Elhallgatott, de kisvártatva szorongva tette hozzá: – Nagyon kínos lenne, ha később derülne ki, hogy ti mégis egymáshoz valók vagytok. Nem élném túl, ha én lennék az oka a boldogtalanságotoknak. Érted, mire gondolok. Mark? A férfi megfogta Katy kezét és lágyan simogatni kezdte. Milyen finom a bőre, gondolta. – Mondd, Katy, nem terhellek téged ezzel a történettel? Ha igen, azonnal abbahagyom. Amikor Sandra váratlanul itt termett, nagy hatást tett rám a megértésed, és feltételeztem, hogy női szemszögből többet látsz, mint én… Katy hátradőlt a vánkosra, és megpróbált tiszta fejjel gondolkodni, bár a férfi közelsége miatt nehezen tudott összpontosítani. Mark figyelmesen nézett rá sötét, kifejező szemével, s ő azt kívánta, bárcsak olvashatna a férfi gondolataiban. – Mark – kezdte Katy –, véletlenül hallottam, amit Sandra mondott, amikor eljöttetek Masonéktól. Ekkora gondot okoz ez neked? – Hogy őszinte legyek, igen. – Természetesen nem látom az összefüggést, de nagyon meglepődtem, milyen ingerült volt Sandra. Pedig előtte végig kifogástalanul viselkedett. – Én ezt előre megjósoltam. Azt hiszed, eltúlzom a helyzet súlyosságát, de erről szó sincs. Sandra rettenetesen örül Masonék meghívásának. Úgy gondolja, most még inkább elhitetheti mindenkivel, hogy van köztünk valami. Olyan az egész, mint egy lidércálom. Attól félek, hogy minél tovább marad Sandra, annál magabiztosabb lesz, és annál bizonytalanabbá válik a visszautazása.
– Az egyetlen, amit tehetsz. Mark, hogy elfogadod azt a vacsorameghívást. Utána pedig rábeszéled Sandrát, hogy utazzon el, mert a munkád miatt nincs rá több időd. Javasolhatnád, hogy ismerje meg Anglia többi részét is, mielőtt visszatérne Bruneiba. – Sandra esetében ez az út nem lenne járható. Szerintem az egyetlen megoldás az, ha kíméletlenül az értésére adom, hogy már egyáltalán nem érdekel, és vegye ezt egyszer s mindenkorra tudomásul! – Ahogy gondolod. – Nem tudod, kiket hívtak még meg Masonék? – Nem, de általában a kórház dolgozóit és a barátaikat szokták vendégül látni. Mark gondolataiba merülve nézett maga elé, aztán higgadtságát visszanyerve nyersen így szólt: – Rendben van. De ez a legutolsó alkalom, hogy Sandrával bárhol együtt mutatkozom. No és most már beszéljünk másról! – folytatta immár mosolyogva. – Katy, te jóformán sohasem hozod szóba a barátodat. Bocsáss meg, de az a benyomásom, hogy nem játszhat túl nagy szerepet az életedben. Akár hiszed, akár nem, ez gondot okoz nekem. Katy ugyan felkészült erre a kérdésre, most mégis elpirult zavarában. Az idők folyamán jól megismerte Markot, és arra vágyott, hogy mindent megbeszélhessen vele. Vajon mivel magyarázható az ösztönös lelki összetartozásnak ez az érzése? Megjelent az életében egy idegen, aki mellesleg főnöke a kórházban mind a mai napig. Látszott, hogy becsüli őt, mint szülésznőt és munkatársat, és megtisztelte azzal, hogy beavatta magánéletének gondjaiba. Most pedig tőle várja ugyanezt a nyíltságot. Mi ebben a kivetnivaló? Katy biztosra vette, hogy nem kíváncsiságból, hanem barátságból fakad az érdeklődése. Magán érezte a férfi várakozó tekintetét. – Mark – kezdte, és zavartan félrenézett –, ez a barát nem létezik. Néha egy nőnek hasznos, ha úgy tesz, mintha… Mélyet lélegzett. Azon vívódott, elmeséljen-e mindent Steve-ről. – Elmondanám neked az egész történetet, de félek, hogy hosszúra nyúlna, és már későre jár. Talán majd egy másik alkalommal. Egyelőre elégedj meg azzal, hogy óriási csalódás ért, és nem akarok még egyszer hasonló helyzetbe kerülni. Mark gyengéden megsimogatta a lány arcát, és megfogta a kezét, Katy szíve vadul vert, és ebben a pillanatban lehetségesnek tartotta, hogy újra szerelmes legyen. Ha már egy puszta érintés ennyire izgalomba tudja hozni… – Katy, én egyáltalán nem vagyok meglepve. Már akkor, amikor először találkoztunk, feltettem magamnak a kérdést, miért olyan szomorú ez a lány? Most már valóban késő van, de ha bármikor szeretnél beszélni erről, mindig megtalálsz. Ha tudtam volna a gondjaidról, jobban megfontolom, hogy zaklassalak-e az enyémmel.
Katy gyorsan felkelt a kanapéról, mert túlságosan felkavarta a férfi közelsége. – Mit szólnál egy whiskyhez, mielőtt elmégy? Talán segíteni fog az elalvásban. Mark is felállt, és helyeslően nevetett. – Szívesen, ha te is iszol. – Miért ne? – Katy remegő kézzel töltötte ki az italt, most már képtelen volt kivonni magát Mark hatása alól. Némán koccintottak, és ittak egy kortyot, azután Mark a tálalóasztalra tette a poharakat. Kezébe fogta Katy arcát, mélyen a szemébe nézett, és halkan azt mondta: – Megértem, hogy bizonyos okokból meg akarod őrizni a függetlenségedet. Néha azonban elengedhetnéd magad, hogy élvezd az élet örömeit… Egészen lassan simogatni kezdte Katy vállát, tekintetét végigjáratta az érzéki szájtól indulva a büszke nyakon át egészen a ruha mély kivágásáig. A lány lélegzete felgyorsult, szíve vadul kalapált, amint Mark magához vonta és megcsókolta. Katy a férfihoz simulva viszonozta a szenvedélyes csókot. Amikor azonban érezte, hogy az ölelés egyre követelőbbé válik, ijedten eltolta magától Markot, és zavart nevetéssel mentegetődzött: – Ne haragudj, nem vagyok jó házigazda. Nem innál még egy kortyot? Mark mosolyogva nézte a lány kipirult arcát, sugárzó szemét, enyhén kócos haját. – Ebben a pillanatban a világ egyetlen házigazdája sem versenghetne veled, Katy. Köszönöm, de nem maradok tovább. – Szeretettel megsimogatta a lány arcát. – És köszönöm neked ezt az estét. Nem is tudod, mennyit jelentett nekem! Máris sokkal jobban érzem magam. Együtt mentek az ajtóig. – Kitalálok egyedül is – mondta halkan Mark. – Holnap látjuk egymást a kórházban, és ne felejtsd el, megállapodtunk egy következő találkozóban, amikor csak akarod! – Gyengéden átölelte Katy vállát, és hozzátette: – Már alig várom! – Nehéz szívvel engedte el a lányt. – Jó éjszakát, Katy! Másnap verőfényes meleg vasárnap köszöntött be, Katynek azonban szolgálatba kellett állnia. Miután átvette a postát, elment meglátogatni Ront, aki egy kétágyas szobában feküdt. Már megreggelizett, és buzgón böngészte kedvenc újságját. – Szia, Ron! Hogy van a mi híres betegünk ma reggel? – köszöntötte Katy. – Pocsékul – panaszkodott Ron. – Hogyan viseli magát a bokád? Ron elfintorította az arcát.
– Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen fájdalmas tud lenni. De szerencsés esetben egy hét múlva elbocsátanak, és már előtte bejárhatom az osztályt a tolószékben. – Te jó ég! – kiáltott fel színlelt rémülettel Katy. – Remélem, mindenki megkapta a figyelmeztetést, főleg Joanna! – Kár, hogy lecsúsztam a professzor búcsúestjéről – sajnálkozott Ron. – Főleg mert Joanna beleegyezett, hogy velem jön. Egyébként hogy sikerült? – Nagyon kellemes volt… – Katy elmesélt neki mindent, ami érdekelhette a férfit. Amikor a végére ért, és el akart búcsúzni, Ron egy pillanatra visszatartotta. – Légy olyan kedves, add oda ezt a levelet Joannának! – Miért nem dobod a postaládába? – Csak nem pazarolok rá bélyeget?! – vette a lapot mosolyogva Ron. – Tudod, Katy, mindig is kissé gőgösnek tartottalak, de megváltozott a véleményem. Valószínűleg egészen rendes ember vagy – kiáltott a kifelé igyekvő nővér után, aki kezében a levéllel visszaintegetett neki. Joannával az ebédnél fog találkozni, és akkor adja majd oda a levelet. Barátnője biztosan el fog vörösödni zavarában, mert valahányszor Ronnal ugratta őt, mindig megpróbálta görcsösen elrejteni vonzalmát. Amint belépett az osztályirodába, csengett a telefon. – Halló, itt Katy nővér. – Jó reggelt, Katy! Ursula főnövér vagyok. Jól szórakozott tegnap este a professzornál? – Köszönöm, remekül. Szerintem nagyon jól sikerült ünnepség volt. És maga? – Ó, én is nagyon élveztem. Azért hívtam fel, mert beszéltem Kathleen Masonnal. Elmondta, hogy meg szeretné hívni vacsorára Hammond doktort és a barátnőjét, Sandrát. Megkért, hogy kérdezzem meg magától, nem tud-e valamit kettejük kapcsolatáról. Azt hiszem, van benne némi bizonytalanság amiatt, hogy Sandra egyik pillanatról a másikra bukkant elő a semmiből. – Sajnálom, de alig ismerem Sandrát. – Nagy kár. Nos, Mrs. Masonnak az a terve, hogy meghívja magát és Tessa Baileyt, de talán még dr. Maynardot és a barátját is. Megmondhatom neki, hogy eljön, nővér? Rá szeretné bízni magukra, hogy Sandrát mindenütt bemutassák. A hölgy tegnap ugyan megpróbálkozott néhány emberrel barátságot kötni, de nem úgy, ahogyan ez a mi köreinkben szokás. Ha majd gyakrabban kíséri el hivatalos fogadásokra dr. Hammondot, talán változni fog a viselkedése. Katy biztosította a főnővért, hogy Tessával együtt részt vesznek a vacsorán, és gondterhelten tette a helyére a hallgatót. Ursula nyilván feltételezi, hogy komoly a kapcsolat Mark és Sandra között. Figyelmeztesse-e a férfit, vagy hagyja inkább a dolgokat menni a maguk útján? Idáig ért töprengésében, amikor a betegfelvételről telefonáltak, hogy két új páciens érkezett.
Szokatlanul mozgalmassá vált a vasárnap reggel. Az egyik terhes nőnél éppen elkezdődtek a fájások. A másik beteg nyilván magzatelhajtással kísérletezett, mert erősen vérzett. – Mi történt? Hol találták meg? – érdeklődött aggodalmasan Katy, mialatt a félig öntudatlan nőre Melanie segítségével hálóinget húzott. A sürgősségi osztályon már levették róla a piszkos ruhát, és a beteget úgy-ahogy megmosdatták. – Nyilván az utcán szedték fel – vélte a másik nővér. – Talán hajléktalan. – Ki tudja? Értesítem Lodge doktort, az új orvost – mondta Katy, azzal a telefonhoz indult. Bill Lodge megvizsgálta a beteget, aki ugyan gyakran feljajdult, de nem volt hajlandó beszélni. A nevét sem sikerült megtudni többszöri rákérdezésre sem. – A magzatelhajtási kísérletet sajnos már nem tudjuk meg nem történtté tenni – jegyezte meg az orvos szánakozva. – De a leválás még nem teljes. Ebben a korai állapotban nem egyszerű a méhlepény elválasztása a magzattól. Kérlek, vitesd be őt a műtőbe, Katy! – rendelkezett, mialatt kezet mosott. – Kénytelenek vagyunk kikaparni a méhet! Tíz perc múlva operálni szeretnék! – fűzte hozzá az órájára pillantva. Katy szemügyre vette a maga módján csinos nőt. Göndör, barna haja volt, napbarnított, szabályos arcvonásai kellemes hatást keltettek. A szemét nem nyitotta ki, és még mindig nem mondott semmit. Katy ismét megpróbálta szóra bírni. – Mikor volt az utolsó havi vérzése? – kérdezte óvatosan. A beteg elfordította a fejét. Arca eltorzult a fájdalomtól, de nem válaszolt. Megérkeztek az ápolók, hogy bevigyék a műtőbe. Katy odaadta Melanie-nak azt a kevés feljegyzést, amit egyáltalán össze tudtak írni a nőről, és megkérte, kísérje el a beteget. Az osztályirodán már ott találta Tessát, aki összeszedte a gyógyszereket a műtéthez. – Lodge doktor utasítása szerint a nőnek szüksége lesz hormonokra és fájdalomcsillapítóra. Egyébként úgy néz ki, mint egy hippi. Ilyenek ma már elég kevesen vannak. – Ez igaz – erősítette meg Katy, és jegyzeteket készített magának a későbbi jelentéséhez. – A másik újonnan felvett asszony Mrs. Barclay. A fájásai még elég ritkák, de a szülés gond nélkül fog lezajlani. Talán odamehetnél hozzá egy kicsit bátorítani – javasolta Tessának. – Máris, csak bezárom a gyógyszerszekrényt. Déltájban Mrs. X., ahogyan egymás között nevezték, még mindig aludt. Sok vért kapott, és nagyon megviseltnek látszott. – Micsoda tragédia! – sóhajtott Katy együtt érzően. – Általában nagyon keveset tudunk a betegeinkről, mégis mi állunk mellettük a születés és a halál óráiban. – Ez igaz – bólogatott Tessa. – A mindennapok egyhangúsága közepette egyszer csak behoznak egy esetet, amely elgondolkodtatja az embert.
– Igen, és ez gyakran megtörténik. Egyébként, Tessa, menj elsőnek ebédelni, mert beszélni szeretnék Joannával, és ő csak később tud elszabadulni. Katynek maradt egy kis ideje az elmélkedésre, és gondolatai természetesen az elmúlt éjszaka eseményei körül forogtak. Tulajdonképpen örült, hogy Mark aznap szabadnapos volt. Egyrészt erősen kívánta, hogy újra láthassa őt, másrészt legalább annyira fontos volt számára, hogy tisztázza magában gondolatait és érzéseit. Egészen nyilvánvaló, hogy Sandra még marad egy ideig, mert a vacsorameghívás csak egy hét múlva esedékes. Mark reményei szerint a nő utána elutazik, de Katy már egyáltalán nem volt biztos ebben. Mark láthatólag állandó feszültségben él, és ő maga is nyugtalan Sandra miatt. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Bill Lodge volt a vonalban, és közölte, hogy néhány perc múlva az osztályon lesz. – Meg akarom nézni a magzatelhajtásos beteget. Na és mi a helyzet a szülő nővel? – Úgy látom, a baba érkezése csak az éjszaka folyamán esedékes. – Ez bizony nagyon kellemes hír, akkor még alhatok egy keveset előtte. – Én mindenképpen megpróbálnám – tanácsolta Katy nevetve. – Egyébként a névtelen betegünk még alszik. Eddig senki sem érdeklődött felőle. – Nos, a gyógyulás sikere szempontjából talán jobb is így – jegyezte meg elgondolkozva a fiatal orvos. – Akkor tehát hamarosan találkozunk. Az étkezőben Katy tonhalas salátát kért, és tányérjával a kezében leült Joanna asztalához. – Milyennek találtad a tegnapi összejövetelt? – tért barátnője rögtön a tárgyra. – Én remekül éreztem magam. Tulajdonképpen ki ez a Peter Oliver? Megéred a pénzed, említést sem tettél egy ilyen jóképű férfiról! – Már elnézést, de én is tegnap láttam őt életemben először – védekezett nevetve Katy. – Meséld ezt valaki másnak! Na, jó, beszéljünk egyebekről! A sürgősségin ma meglehetősen unalmas napunk van, biztosan az időjárás okozza. – Gyönyörű idő van odakint. Mark Hammond szerencsés, nem kell ma dolgoznia. – Jut eszembe, ki az a feltűnően szép nő, akivel tegnap este megjelent? Tudsz valamit róla, Katy? – Csak annyit, hogy egy régi barátnője, aki váratlanul beállított hozzá. – Hát nem őrület? – nevetett Joanna. – És ahhoz mit szólsz, hogy kis híján a jó öreg Ron Greennel együtt mentem el a búcsúestre? – Nagyon őrültem volna neki. Ma reggel meglátogattam őt. A bokája nem izgatja különösebben, de amiatt, hogy tegnap este nem lehetett veled, nagyon le van törve. – Na persze, biztosan! – De igen, átadott egy levelet a részedre, itt van nálam.
– Ne viccelj! – hüledezett Joanna. – Tessék – mondta Katy, és a lezárt borítékot az asztalra tette. Joanna rámeredt a borítékra, és zavarában elvörösödött. – Nyisd már ki, Jo! – unszolta Katy. Joanna bizonytalan ujjakkal bontotta fel a levelet, és kivett belőle egy papírlapot. – Most egyedül hagylak. Később találkozunk – búcsúzott tapintatosan Katy.
6. Fejezet
A következő négy napon át özönvízszerű eső zuhogott. A Rosewall Kórház kerti fáinak és cserjéinek utolsó virágai – a hosszú, gyönyörű nyár maradványai – áldozatául estek a szűnni nem akaró esőzésnek. Az osztályon az élet a megszokott mederben folyt. Csak az ablaktáblákon naphosszat kopogó esőcseppek emlékeztettek az évszakok változására. Csütörtök délelőtt Mrs. X. elhatározta, hogy távozik, ezért bement az irodába, és a ruháját követelte. Katy figyelmesen megnézte magának a fiatal nőt. Az osztályon eltöltött négy nap után tisztábbnak és egészségesebbnek látszott, mint azelőtt, de ugyanolyan makacs maradt, mint a beszállításakor, és nem volt hajlandó semmit elárulni magáról. – Sajnos, meg kellett semmisítenünk a ruháit – felelte nyugodtan Katy –, de biztosan találunk magának másikat. A szociális nővér egy óra múlva itt lesz, beszélünk vele, és ő megtalálja a módját, hogyan segíthet. – Ne csináljanak miattam gondot maguknak! – jelentette ki a nő. – Mivel nincs már meg a kisbabám, egyedül maradtam. A barátom elhagyott egy másik nő miatt. – Beszéd közben kiült arcára a kétségbeesés, a hangja reszketett, a szemében könnyek csillogtak. – Maguk itt nagyon rendesek voltak velem. Mielőtt idekerültem, meg akartam halni. A barátom ott hagyott az utcán, pedig szörnyű fajdalmaim voltak. Utána kiabáltam, hogy vigyen magával, de ő hallani sem akart róla. Maga még sohasem gondolt öngyilkosságra, nővér? Nem várta meg a választ, hanem folytatta, miközben letörölte arcáról a könnyeit. – De ezt a szívességet nem teszem meg neki! Tőlem fel is fordulhat! Maguk megmutatták nekem, mi az a baráti segítőkészség, amiért nagyon hálás vagyok. Most pedig szeretnék elmenni, minél messzebbre, mert ha megtalál, biztosan agyonver. Katy megkönnyebbült, amikor a szociális nővér megérkezett, és gondjaiba vette a fiatal nőt. Sikerült ruhát találniuk neki, többek között akadt egy jó állapotban lévő esőkabát is. Azután megbeszélték, hova mehetne, ahol fedél lenne a feje felett. Végül a szociális nővér pénzt adott neki, majd elvitte egy ingyen-konyhára, ahol kapott egy tál meleg ételt. Katy felfelé menet a felvonóban arra gondolt, milyen gyakran kezdődik egy kapcsolat szerelemmel, és végződik tragédiával. Itt, a kórházban sok kétségbeesett ember megfordult már, és egy időben ő maga is ezek közé tartozott. Amikor visszaért az irodájába, ott találta Mark Hammondot az ablaknál állva. – Jó reggelt, Katy! – üdvözölte őt az orvos. – Nincs valami szép napunk. Katy megpróbált közömbös hangon válaszolni, de alig tudta palástolni zavarát.
– Jó reggelt, Mark, valóban szörnyű ez az idő. Ami téged illet, az utóbbi napokban nagyon elfoglalt lehettél – tette hozzá. – Sok mindenről gondolkoztam. Elhatároztam, hogy Masonék vacsorájáig nyugton maradok, de azután Sandrának távoznia kell! – Sok szerencsét kívánok! – jegyezte meg mosolyogva Katy. – Szükségem is lesz rá. És itt bent történt-e valami említésre méltó? – Délutánra várunk egy új beteget, és most engedtünk el egy másikat. – Bill Lodge biztosan megfelelően végezte a kezelését. – Igen. Valószínűleg értesültél róla, hogy napokig egyetlen szót sem lehetett kihúzni a nőből, de ma végre egyszer csak beszédessé vált. Ez a szegény teremtés nélkülünk meghalt volna. Rettenetes időszakot tudhatott maga mögött, és most megpróbál új életet kezdeni egy menhelyen. – Amíg fedél van a feje fölött, addig nyugodtak lehetünk. Átnézték az éjszakás nővér jelentését. – Látom, Mrs. Staceynek nyugodt éjszakája volt. Nem lett volna okos dolog a hét végére hazaengedni. Említetted, hogy beszélt a férjével. – Igen. Mr. Stacey este újra bejön, és beszámol, hogyan fogadta a lánya a javaslatot, hogy vállaljon nagyobb szerepet a család életében. – Csak remélni lehet, hogy rendeződnek a gondjaik. – Mark, szeretnék szabad lenni a hét végén, hogy hazautazhassak. – Semmi akadálya, de beszéld meg a főnővérrel! – Már megtörtént, és ő beleegyezett. – Jól van. Tessa fog helyettesíteni, ugye? – Igen, és van egy új szülésznőnk is, aki kész beugrani, ha szükséged lesz rá. – Rendben. Este visszajövök, hogy beszélhessek Staceyékkel. – Mark az ajtóból még visszafordult. – Ugye te is ott leszel a vacsorán Masonéknál? – Igen, Peter Oliver lesz a kísérőm. – Á, az a szőke fiatalember, akit a búcsúesten ismertél meg? – tudakolta az orvos, miközben egy pillanatra bosszús kifejezés jelent meg arcán. – Igen, egészen jól megértettük egymást – mondta Katy. Mark vegye tudomásul, hogy ő nem csak arra alkalmas, hogy a szerelmi ügyeiben a tanácsadója legyen. – Értem. – Az orvos figyelmesen tekintett rá. – Feltételezem, még nem volt időd, hogy elgondolkodj a megállapodásunkon. Ha egyáltalán emlékszel rá! Katyt bosszantotta ez az ingerült hang. – Nem felejtettem el, Mark, de mivel péntek este hazautazom, a hétfőt vagy a keddet akartam javasolni.
Ez némileg csillapítóan hatott a férfira. – Nekem a hétfő megfelel. Mit szólnál a fél nyolchoz? – Rendben van. – Jó. Este visszajövök, Lodge doktor majd ellátja az új kismamát. Délután Katy és kolléganői éppen az újszülöttek körüli teendőiket végezték, amikor már szállingóztak az első látogatók. Katy még gyorsan benézett Mrs. Staceyhez, mert meg akart bizonyosodni felőle, hogy az asszony nem izgatta-e fel magát a férjével való találkozás előtt. Aggodalma szerencsére felesleges volt, mert Janet éppen a száját festette. – Nagyon helyes! – nevetett Katy. – Meg akarja lepni a férjét? – Legalábbis megpróbálom. – Hogy érzi magát? – Egészen jól – biztosította őt az asszony, majd felcsillant a szeme. – Ott jön a férjem Tinával. Régen láttam őket ilyen egyetértésben egymás mellett. – Nagyszerű! – örvendezett Katy. – Remélhetőleg minden rendbe jön. Most pedig magára hagyom a családjával. Üdvözölte a látogatókat, majd átment a szülészetre. Az egyik fiatalasszony sírva feküdt az ágyában. – Mi a baj, Mrs. Treen? – tudakolta Katy. – Segíthetek valamiben? – Nem, köszönöm, nővér, csak a kisfiam miatt aggódom. A féljem elvitte őt az anyámhoz, és félek, hogy sírni fog, ha nem leszek mellette. – Ha megadja az édesanyja telefonszámát, felhívom, és megérdeklődöm, nincs-e valami gond – javasolta megnyugtatásképpen Katy. – Ez igazán kedves magától, nővér. Öt perccel ezután Katy már hozta is a hírt, hogy semmi ok az izgalomra, és ugyanebben a pillanatban a férj is megérkezett. Miután megittak együtt egy-egy csésze teát, a nővér elbúcsúzott, és elbeszélgetett még néhány látogatóval. – Katy, megjött már Mr. Stacey? – lépett oda hozzá Mark. – Igen, magával hozta a lányát is, és most mindketten bent vannak az asszonynál. Békés hangulatban beszélgetnek, talán máris jobban megértik egymást. – Remek, bizonyára nagy megkönnyebbülést jelent ez Mrs. Staceynek, és jobban viseli majd a szülésig hátralevő heteket. – A férfi odament az ablakhoz, és kibámult a viharos esti sötétségbe. – Sandra az utóbbi két napot Londonban töltötte egy régi iskolatársnőjénél. Élveztem a nyugalmat, de ma délben felhívott, és találkozót kért tőlem. Az ég tudja, mire készül megint. – Valószínűleg a vacsoráról akar beszélni.
– Nem hiszem, de kénytelen vagyok őt ma este a szállodában felkeresni, mert nem akarom meghívni a lakásomba. Akkor aztán soha többé nem tudnék megszabadulni tőle – tette hozzá Mark nevetve, de Katy tudta, hogy most semmi kedve a tréfához, ezért gyorsan témát váltott. – Most mennem kell. Felhívom anyámat, és megmondom neki, hogy a hétvégén érkezem. – Jó. Még látjuk egymást, mielőtt elutazol. Egész este Mark és Sandra találkozója járt Katy fejében. Amikor belépett a lakásába, a szél olyan erősen fujt, hogy gyorsan be kellett csuknia az ablakot, s eközben fellökött egy virágcserepet. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon, de mire odaért a készülékhez, a hívó már letette a hallgatót. Hajnali öt óra körül ismét csengett a telefon. Katy álmosan felvette. – Itt a főnővér titkárnője beszél. Mindenkit körbetelefonálok, mert riadókészültség van. Jöjjön azonnal a kórház előcsarnokába, és jelentkezzen Ursula főnővérnél! Katy nyomban kiugrott az ágyból, magára kapott egy melegítőt, tornacipőt húzott, a vállára terítette esőkabátját, és futni kezdett a kórház irányába. Addigra már néhány orvos ott várakozott az előcsarnokban, köztük Mark Hammond és Bill Lodge. Ugyanolyan gondterheltnek látszottak, mint Ursula Munro. – Árvízveszélyről érkezett figyelmeztetés a parti őrségtől – tájékoztatta az egybegyűlteket a főnővér. – Az éjszakai felhőszakadás és az árhullám megrongálta a dokkot és a parti védőgátat. Nagy valószínűséggel sérültekkel kell számolnunk. – Kérem azokat, akik egyébként nem voltak éjszakai szolgálatra beosztva, menjenek az osztályukra, készítsenek elő pótágyakat, és gondoskodjanak a beérkező sürgős esetekről. Mentőkocsik és orvosok már vannak a kikötőben, és kérem az ittenieket is, hogy álljanak készenlétben! Ekkor mögötte a falon megszólalt a telefon. A főnővér felvette a hallgatót, és némi várakozás után azt mondta: – Természetesen, máris intézkedem, ne aggódjanak! – Letette, és a körülállókhoz fordult. – A rendőrség közölte, hogy egy nő vajúdik egy kis jachtban, amely a kikötőből a nyílt tengerre sodródott. – Kutató pillantással nézett körbe. – Vállalná az esetet, Hammond doktor? – Magától értetődik. – Mivel elég keveset tudunk a körülményekről, szeretném, ha Katy nővér elkísérné! Ekkor szirénázó rendőrautó állt meg a bejáratnál. Kiszállt belőle egy izgatott rendőr, és egyenesen a főnővérhez sietett. – Levihetjük az embereit a kikötőbe? Súlyos a helyzet, és sürgős segítségre van szükség! – Igen, azonnal készen állunk – felelte Ursula Munro, és utasította Katyt, hogy vigyenek magukkal hordozható légzőkészüléket, oxigénpalackot és minden egyéb felszerelést, amely a szülésnél szükséges. Egy másik rendőr pufajkákát, gumicsizmákat és sisakokat hozott azok
részére, akiket a kikötőbe szállítanak. A többiek a kórházban maradtak, hogy elláthassák a vészhelyzet várható sérültjeit. Úton a szerencsétlenség helyszíne felé a rendőr tájékoztatta Markot és Katyt a nyílt tengerre kisodródott jachtról. – Egyelőre semmi közelebbit nem tudunk, de a mentés folyik. A kikötő ijesztő látványt nyújtott. A hatalmas hullámok játékszerekként dobálták egymásra a hajókat. A tűzoltók és a rendőrök vállvetve küzdöttek, hogy a vitorlázókat és azok családtagjait a partra hozzák. Egyesek vonakodtak hátrahagyni hajóikat és egyéb értéktárgyaikat, őket kénytelenek voltak erőszakkal biztonságba helyezni. A közeli mezőket olyan magasan lepte el a víz, hogy nem lehetett látni, hol végződnek az utcák. A tenger a folyó torkolata főié emelkedett, és az önkéntesek által összehordott homokzsákok sem tudtak ellenállni a víz iszonyatos nyomásának. Katy és Mark várták, hogy beszállhassanak egy mentőhajóba vagy a helikopterre, amellyel majd a szülő nőhöz eljuthatnak. – Még nem tudjuk, hogy igénybe vehetjük-e a helikoptert, doktor – közölte a mentőosztag egyik irányítója. – Egyelőre egy másik vészhelyzethez hívták, és talán késő lenne, mire ideér. – Katyhez fordulva mosolyogva tudakolta: – Nincs tériszonya, nővér? – Nincs, nincs! – bizonygatta Katy. – Szeretnénk már segíteni, amilyen gyorsan csak lehet! – Ezt nevezem igazi hozzáállásnak! Ekkor odalépett hozzájuk a mentésben részt vevő egyik férfi, és beszélt a vezetővel. Katy figyelemre méltónak tartotta, milyen higgadtan folyt közöttük az eszmecsere. De rögtön úrrá is lett rajta a pánik. Mi lesz, ha a hullámokon hánykolódó mentőhajóban rosszul lesz? Helyt tud-e állni, amikor majd a helikopterről lebocsátják a jachtra? Mark lépett hozzá, és karon fogta. – Meg tudod csinálni, ugye, Katy? – kérdezte biztató hangsúllyal a hangjában. – Hiszen te otthon vagy a vízen! – Persze – vágta rá vidáman a lány. – Egyáltalán nem félek. – Jó kislány – hangzott a dicséret. – Doktor – kiáltotta a vezető –, beszéltem a mentőhajóval. A kapitány úgy véli, hogy kimenthetjük az asszonyt a helikopter bevetése nélkül is. Szerencsére a férj még tudott küldeni egy rádióüzenetet, mielőtt az összeköttetés megszakadt volna. Kétségbeesettnek tűnik. Két ember felsegítette Katyt és Markot a mentőhajó fedélzetére, majd a gépházba vezették őket, ahol a kapitány feladta rájuk az úszómellényeket. Amint megszokta a hullámzó tengert, Katy félelme szertefoszlott. – Ott a hajó! – kiáltotta valaki. – Sértetlennek látszik.
Bekapcsolták a kereső fényszórót, és odairányították. Időről időre óriási hullámok takarták a látást, aztán egyszerre csak elébük tűnt egy kétségbeesetten integető férfi. – Szegény fickó! – szánakozott a kapitány. – Doktor, készen áll, hogy átmegy hozzájuk, ha sikerül egy kötelet átdobnunk? – Természetesen. – Jó. Megpróbálunk minél közelebb kerülni hozzájuk. A terv végrehajtása azonban nem sikerült, ezért nem maradt más hátra, mint mindenfajta segédeszköz nélkül átugrani a lélekvesztőbe. Először a mentőcsapat két embere ugrott. Katy visszafojtott lélegzettel figyelte, amint Mark is követni készül őket, és megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta sikeres célba érését Lélekben felkészült, hogy probléma esetén ő is átugrik. És valóban, kis idő múlva Mark odakiáltott neki. – Katy, ezek az emberek mohamedánok, és a férj csak orvosnőnek vagy szülésznőnek engedi, hogy megvizsgálja a feleségét, bár erős fájdalmai vannak. Át tudnál jönni? Katy kérdő tekintettel fordult a kapitányhoz, aki megeresztett egy halk káromkodást, de aztán beleegyezett. – Máris jövök! – kiáltotta vissza Marknak. Elhatározta, nem néz lefelé, hogy elkerülje a tajtékzó tenger látványát, miközben a kapitány megpróbálta a hajót a lehető legszorosabban a kis jacht mellé kormányozni. Ezután kötelet tekertek a derekára, és a kapitány bátorítólag így szólt hozzá: – Könnyedén meg fogja csinálni, kedvesem, ott pedig várja magát a doktor. Akkor ugorjon, amikor szólok! A fiúk majd elkapják. Katyi szédülés fogta el, a térde reszketett, de a fényszóró csóvája hirtelen Markra vetült, amint kinyújtott karral, mosolyogva állt készenlétben a fogadására. – Most! – vezényelt a kapitány. Katy elrugaszkodott, és egy pillanat múlva már a másik hajóban volt, Mark erős karjában. – Jól csináltad! – dicsérte meg az orvos, míg a két fiatalember hangos kiáltással fejezte ki örömét. – Jöjjön gyorsan! – sürgette a kendő apa. – Tudja, milyen állapotban van a feleségem! – Igen… igen – válaszolta Katy, mialatt a férj levezette őt a vízben álló keskeny lépcsőkön. Mark kívül maradt, de elég közel, hogy Katy közölhesse vele, ha szüksége lenne valamire A kis kabin felső ágyában feküdt a terhes nő. Elgyötörten kiabált a fájdalomtól és a félelemtől, de amint Katy belépett, mosolyt erőltetett magára. A nővér térdig érő vízben gázolva jutott el az asszony fekvőhelyéig. – Jó napot, Mrs. Assad! – üdvözölte. – Katy Woods szülésznő vagyok. A férjével lesegítjük magát az alsó ágyra, ott kényelmesebben fekhet. – Megvizsgálta az asszonyt, és
megállapította, hogy a fájások meglehetősen sűrűn ismétlődnek, és a kismama túl kimerült ahhoz, hogy sokáig ki tudjon tartani. Félresimította csapzott haját, és segített neki bevenni egy fájdalomcsillapítót. – Amint partot érünk, minden rendben lesz – vigasztalta. – Katy! – hallotta Mark hangját. – Nincs szükséged segítségre? – Közöld, kérlek, a kapitánnyal, hogy most indulunk. A fiatalasszonyt hordágyra fektették, és a csörlőről letekert vastag kötéllel rögzítették, majd átemelték a mentőhajóra. A nyomában Mr. Assad is átugrott, őt pedig a mentőcsapat többi tagja követte. A kis hajó sorsára hagyva válta végzetét. Mark közben kiderítette, hogy az asszony az első gyermekét várja. Megkönnyebbülve közölte ezt Katyvel, mert így nőtt az esélye annak, hogy még időben megérkeznek a kórházba. – Éppen jókor végeztünk! – súgta Katy fülébe. – Tíz percen belül a hajó valószínűleg elsüllyed! Mialatt a part felé közeledtek, Katy végig Shani Assad mellett volt, és nyugtatgatta őt. – Hammond doktor mindent el fog önnek magyarázni. A baba ugyan egy hónappal korábban jön a világra, de emiatt nem kell aggódnia. A fiatal nő hálásan mosolygott, de rögtön össze is harapta az ajkát az újabb fájás beálltakor. A parton már ott várt a mentőkocsi, amely azonnal a kórházba szállította a házaspárt. Katy aggódva nézett utánuk. – Remélhetőleg minden rendben lesz – fohászkodott. – Egészen biztosan! – erősítette meg Mark. Katynek úgy tűnt, mintha egy örökkévalóságig tartott volna a mentés, pedig az egész mindössze három órát vett igénybe. Megörült, amikor újra összetalálkozott a rokonszenves parancsnokkal, aki elismerő szavakkal fogadta, és felajánlotta, hogy hazaviszi. – Megérdemel egy kis nyugalmat, és biztosan éhes is – jegyezte meg, és az égre pillantott. – Nem tudjuk, hogyan alakul az időjárás. Talán megint el kell hívnunk, és közben jöhet néhány új beteg is a kórházba. A tűzoltók és a rendőrök hálásan köszöntek el tőlük és a kollégáiktól, majd egy rendőrautó visszavitte őket a kórházba. Ott már túl voltak a munka javán, így Mark az egész társaságot meghívta magához egy italra, mielőtt újra szolgálatba állnának. Tessa és Joanna is köztük volt, sőt a titkárnő, Margaret is, aki önként jelentkezett forró teát töltögetni. – Micsoda reggel! – kiáltott fel Joanna. Frissnek látszott, holott este tíz óráig volt szolgálatban. – Ha megmutatja, mit hol találok, segítek magának a konyhában, Mark.
Az orvos kivette az ennivalót a mélyhűtőből, bekapcsolta a mikrohullámú sütőt, és szendvicseket készített oda melegíteni. A többiek izgatottan tárgyalták a történteket, ettekittak, amivel éppen kínálták őket, és csak nagy nehezen sikerült megnyugodniuk. Végül egymás után visszaszállingóztak a kórházba. Amikor Margaret elbúcsúzott Marktól, eszébe jutott valami. – Hammond doktor, nem tudom, fontos-e, de tegnap este telefonált a barátnője, és azt üzente, hogy szíveskedjék őt visszahívni, amint lehet. – Köszönöm, Margaret, de attól tartok, hogy az elmúlt órákban egyikünknek sem volt módja a magánügyeivel foglalkozni. Becsukta az ajtót a titkárnő mögött, és csak most tudatosodott Katyben, hogy ezen a késő délelőttön egyedül maradt Markkal a férfi lakásában. Eddig annyira elmerült a társalgásban, hogy jószerével körül sem nézett a szobában. A vastag, világos szőnyegpadló, a zöld kárpitozott bútorok és a szintén világos színű függönyök nagyon kellemes benyomást keltettek, és megcáfolták Mark állítását, hogy a lakása nincs jól berendezve. Ellenkezőleg, Katy kifejezetten otthonosan érezte magát benne. Mark kivitte az edényeket a konyhába, majd közelebb húzott egy kanapét a kandallóhoz. – Katy – mondta, és hívogatóan nyújtotta felé a kezét –, tudom, hogy menni szeretnél, de kérlek, maradj még egy kicsit. Az elmúlt órákban annyi közös élményünk volt, hogy egy pillanatra rád gondoltam, amikor Margaret közölte, hogy a barátnőm felhívott – mesélte neki nevetve, amikor már mellette ült. – Ugyanezt érzem én is irántad – vallotta be Katy. – Remélem, Sandra nem fog valamiféle rossz hírrel szolgálni. – De ha így lesz is, nem akarok még tudni róla. Inkább szeretnék köszönetet mondani neked, hogy eljöttél velem a hajóra, – Nem érzem úgy, mintha valami nagydolgot tettem volna, Mark. – Hát ide hallgass! – emelte fel a hangját az orvos. – A mi hivatásunkban mindig készen kell állni mások megsegítésére, de hőstettet csak ritkán követel tőlünk az élet. Katy hátradőlt a kanapén, és fejét oldalt fordítva igéző pillantással tekintett Markra. – Igazad van. Most már sokkal jobban érzem magam. Mark ábrándos mosollyal nézett vissza rá, majd fejét a tűz felé fordította. – Gyakran ülök itt, és azt képzelem, itt vagy mellettem, és jó barátokként beszélgetünk egymással. – Kedves, hogy ezt mondod – felelte örömmel Katy. – És az is, hogy kettőnkről mint barátokról tettél említést. Mark megfogta a lány kezét, és csókot lehelt a tenyerébe. – Ez azt jelentette, hogy „köszönöm szépen”.
Ahogy a kezén érezte Mark ajkának érintését, Katyben felébredt a vágy, de azonnal szemrehányást is tett magának. Hát nem esküdött meg arra, hogy soha többé nem lesz szerelmes? Nem ismeri-e Markot tűi rövid ideje ahhoz, hogy eleget tudjon róla? Ennek az egésznek semmi értelme. Amikor azonban a férfi átfogta a vállát, Katy képtelen volt az ellenállásra, és nem töprengett tovább azon, vajon jó ez neki, vagy rossz. Engedte, hogy Mark éppen csak a szájához érjen ajkával, megfogja az állát, és figyelmesen megvizsgálja arcának legapróbb részleteit is. Érezte, hogy amint a férfi a haját simogatja, aztán pedig a fülét kezdi cirógatni, szenvedélyes izgalom keríti hatalmába. Ekkor azonban észhez tért, és kissé elhúzódott. – Ez őrültség, Mark! – suttogta. A férfi azonban, mintha meg sem hallotta volna, még szorosabban vonta magához, és szenvedélyesen csókolta. Katy pedig érezte, hogy képtelen az ellenállásra, és élvezte a férfi csodálatos ölelését. – Kedvesem – szólalt meg Mark gyengédséggel a hangjában –, már nagyon régóta erről álmodom. Mondd, hogy te is akarod! Amikor itt vagy mellettem, képtelen vagyok józanul gondolkodni. Kezdettől fogva tudtam, hogy mi ketten összetartozunk. – Mark – ellenkezett szelíden Katy –, ne mondj semmit, amit később megbánnál! Ma délelőtt olyan megpróbáltatáson mentünk keresztül, amelyet sokáig nem fogunk elfelejteni, és még nem állt teljesen helyre a valóságérzékünk. Az orvos még erősebben szorította őt magához. – Az ördögbe is, Katy, túl hosszú ideig próbáltuk letagadni magunk előtt azt az érzést, hogy egymáshoz tartozunk, és… – Abbahagyta a mondatot, mert Katy lágyan simogatni kezdte az ajkát, a szeme környékét, majd arcát és állát. – Katy, az ég szerelmére, mit művelsz velem? – kiáltott fel izgatottan, - Nagyon is jól tudod, hogy mindketten kívánjuk egymást. Azt is tudnod kell, hogy szeretlek! Szeretlek! A tekintete annyi szenvedélyt tükrözött, hogy Katy most már teljesen megbízott a szavaiban. – Igen, drágám – suttogta –, én is szeretlek! Ó, Mark, ez olyan, mint egy álom, amelyből nemsokára fel kell ébrednünk. – Nem, vedd tudomásul, hogy ez a valóság! – ellenkezett az orvos, és olyan hosszan és gyengéden csókolta, hogy Katy kezdte elhinni, ez már titkos vágyainak beteljesülése. Mark kézen fogta, és a hálószobába vezette, amely most az ő édenkertjük lesz. Csókok és becéző szavak közepette levetkőztették egymást, és amikor Katy meztelenül állt előtte, Mark elbűvölve szemlélte. A lány zavartan odasimult hozzá, és ettől még jobban felizzott mindkettőjükben a szenvedély. Mark a karjába vette, odavitte az ágyhoz, és gyengéden ráfektette.
– Drágám, a szerelmünk soha nem fog véget érni! Mondd, hogy te is ugyanezt kívánod! – Mark – szólalt meg Kaíy, és végtelen szeretettel nézett rá. – Majd később beszélünk erről. Most csak az a fontos, hogy itt vagy velem. Mark simogatta bársonyos bőrét, és gyönyörködve szemlélte szép testét. Istenem, fohászkodott magában, bárcsak mindig az enyém maradhatna, és örökké szerethetném! Ami ezután következett, az szebb volt annál, mint amiről valaha is álmodtak. Úgy érezték, hogy szinte súlytalanul lebegnek a szerelemtől. Semmit sem tagadtak meg egymástól, amiből az ő saját kis világuk a legtökéletesebben felépülhetett. Utána szorosan egymás karjában, a beteljesült álom boldog tudatában aludtak el.
7. Fejezet
Amikor elbúcsúzott Marktól, Katy felhívta az édesanyját. – Szia, mama, jól vagy? – kérdezte vidáman. – Köszönöm, jól, drágám. A felhőszakadás nagy károkat okozott errefelé, de a házunk még áll. Hogy érzed magad? Nagyon fáradt lehetsz. – Így van, mama. Sajnos, ma még nem mehetek haza! A vészhelyzet miatt a kórház összes dolgozója, készenléti szolgálatban van. Remélhetőleg a jövő hét végén már nem lesz akadálya, hogy hazautazzam! Hogy van Fleur? – Egészen jól. Amióta kiengedték, a kórházból, néha eljár egy barátnőjéhez Hampsteadbe. Holnap viszont idejön. Ha Ross visszatér Brüsszelből, ő is itt marad egy darabig. – Jól teszi. Mit mondtak az orvosok? – Nagyon derűlátónak tűntek – mondta boldogan a mama. – Én is remélem, hogy Fleur végre meggyógyul! Miután Katy elköszönt, bement az osztályra, ahova hat terhes nőt szállítottak be a nap folyamán. Mindegyiküket nagy megrázkódtatás érte, vagy azért, mert a vihar idején kint voltak a tengeren, vagy, mert végig kellett nézniük, ahogyan a víz elönti földjeiket, és megsemmisíti a termést. Lassanként azonban sikerült annyira összeszedniük magukat, hogy másnap valószínűleg elengedhetik őket. Röviddel azután, hogy reggel bekerült a szülészetre, Shani Assad kisfiút hozott a világra. Ahmed a koraszülött osztály lakója lett, és szülei néhány napot a Rosewall Kórházban akartak tölteni vele, mielőtt szállodába költöznének, és végül együtt visszatérnének Londonba. Katy felkereste Shani Assadot egyágyas szobájában. A fiatalasszony kivirult a boldogságtól – Soha nem fogjuk tudni meghálálni magának és Hammond doktornak, amit értünk tettek, nővér! Gondolni sem merek arra, mi történt volna, ha nem érkeznek időben. – A legjobb, ha elfelejti az egészet – tanácsolta Katy mosolyogva. – A kisfiának most szüksége van magára. Visszajön később a férje? – Igen, csak bement Maldonba a biztosítást intézni. Az is lehet, hogy Londonba kell utaznia emiatt. De most, hogy már mindnyájan biztonságban vagyunk, nem az a legfontosabb. Ez a szörnyűség megtanított, hogy történhet bánni, soha nem panaszkodom többé semmiért. Öt óra körül a szél ismét felerősödött, és az utcán átmenetileg kialudt a világítás. A kórház fenntartotta a riadókészültséget, Ursula főnővér pedig új beosztást készített az orvosok és a nővérek számára. Katy éppen a gyógyszeres szekrényt ellenőrizte, amikor Mark bejött az osztályirodára.
– Szia, Katy – üdvözölte őt jókedvűen –, maradt egy kis tea a számomra? Katy mosolyogva vette fel a telefont. – Nem, de azonnal rendelek neked. Kaphatnék teát dr. Hammond részére? – kérdezte a konyha ügyeletesétől. – Inkább két személyre – tette hozzá. Végül azonban a két csésze tea mellé egy ízlésesen megterített tálcán még egy tányér kekszet is küldtek. – Ez igen! – kiáltott fel elismerően Katy. – Férfinak kellene lennem! Ha csak rólam lett volna szó, nem így szolgálják fel a teámat. – Tölts, Katy! – szólította fel Mark nevetve. – Mostantól mindig olyan szigorú leszek veled, mint ma reggel. Katy elpirult zavarában. – Őszintén szólva el sem tudom hinni, hogy tényleg történt valami. – Biztosíthatlak, hogy minden, ami történt, igaz volt. Mindenkinek el is fogom mondani, hogy mi most már összetartozunk. – Ne, az ég szerelmére! – tiltakozott Katy. – Először egymás között kellene mindent részletesen megbeszélnünk! – Sajnos, igazad van – ismerte be Mark, és elkomorult. – Sandra épp az előbb hívott fel, és közölte, hogy valami fontosat kell személyesen megbeszélnie velem, amit telefonon nem lehet. Azt mondtam, hogy amíg a riadó érvényben van, nem mehetek el innen. Erre szörnyen dühös lett, és lecsapta a kagylót. – Mark eddig a fűtőtestnek támaszkodva állt, most odament Katyhez, és megsimogatta az arcát. – Mivel hívás esetén készenlétben kell állnunk, arra gondoltam, hogy később nálam vagy nálad megihatnánk valamit. Mit szólsz hozzá? – Nagyszerű ötlet – nyugtázta örömmel Katy, és hozzátette: – Talán inkább nálad, tudod, az emberek miatt… – Jó. Kilenckor? – Rendben. Miután Mark távozott, Katy is elhagyta az irodát. A folyosón ment, amikor látta, hogy Janet Stacey kijött az egyik fürdőszobából és hirtelen feljajdulva nekitántorodott a falnak. Azonnal mellette termett. – Mrs. Stacey, mi történt? – kérdezte. – Jöjjön, segítek visszamenni a szobájába. Jobb lesz, ha lefekszik. – Túl vagyok rajta, nővér – bizonygatta a kismama. – Az előbb hányingerem volt. Fáj a fejem, és a szemem előtt villámok cikáznak. Nem tudom, mi lehet ez! Katy intett Melanie-nak, hogy segítsen Mrs. Staceyt a szobájába visszavinni, majd amikor a beteget ágyba fektették, utasította a tanulónővért, hogy maradjon ott mellette. – Idehívom Hammond doktort – mondta.
Mark kisvártatva meg is jelent, és igyekezett megnyugtatni a beteget. – Ne aggódjon, Mrs. Stacey! Óvatosnak kell lennünk, nehogy visszaesés következzen be az állapotában. Ezért újabb vizsgálatokat rendelek el. El fogunk végezni egy méhlepényműködési próbát, csinálunk EKG-t és ultrahangvizsgálatot. – Beszéde közben megtapogatta az asszony hasát. – Nővér, vigyék be, kérem, Mrs, Staceyt a műtőbe, mert ismét enyhe vérzés lépett fel! – fordult Katyhez. – Veszélyben van a kisbaba? – kérdezte a beteg könnyes szemmel. – Ilyesmire ne is gondoljon! – nyugtatta meg az orvos. – Fél óra múlva látjuk egymást a műtőben. Katy bátorítólag megszorította az asszony kezét. – Minden rendben lesz! Az osztályirodán Mark még egyszer beleolvasott a kortörténetbe. – Az asszony negyvenhárom éves, ugye? Ha túl sokáig tart a vérzés, életveszélyes görcsrohamok léphetnek fel. infúziót és vérátömlesztést kell kapnia! – Rendben – válaszolta Katy. – Szeretném, ha Mrs. Staceyt bekísérnéd a műtőbe – rendelkezett Mark. – És légy szíves, hívd fel a férjét, beszélni akarok vele! – Meg kell indítani a szülést? – Sajnálom, de nagyon úgy néz ki – jelentette ki rosszkedvűen az orvos. – Ja, igen, és plazmát is kérek! Az asszony pedig kapjon azonnal a szokásos fájdalomcsillapítóból. Két óra múlva az összes vizsgálat elkészült, és Mrs. Staceyt visszavitték az osztályra. Mark és Katy tájékoztatták őt és férjét az eredményről. – Az összes kockázatot mérlegelve az a véleményem, hogy legjobb, ha megindítjuk a szülést – magyarázta Mark. – Mivel a gyerek már teljesen kifejlődött, a rendes utat választom, de adódhat úgy is, hogy császármetszést kell majd végezni. Mindenesetre szeretném holnap reggel elkezdeni. – Biztos, hogy a feleségemnek is így lesz a legjobb? – aggályoskodott Mr. Stacey. – Igen, határozott véleményem, hogy az anya és a baba szempontjából így a leghelyesebb. Adok időt maguknak, hogy végiggondolják a dolgot. Mark és Katy egyedül hagyták a házaspárt, de meg voltak győződve róla, hogy tanácsaik meghallgatásra találnak. Este Mark lakásán találkoztak. Ültek a pamlagon, és egy ideig a munkájukról folyt a szó közöttük. Egyszer csak Mark témát váltott: – Katy, valóban elhiszed nekem, hogy szeretlek?
– Nagyon szeretném elhinni – válaszolta Katy sugárzó mosollyal –, de még mindig álomnak tűnik az egész. Mark megfogta a lány kezét. – Drágám, az álmok néha valóra válnak. – Gyengéden megcsókolta, közben áhítattal simogatta a haját, és finoman megérintette az arcát. – Gyönyörű vagy, Katy, nem tudom ezt elégszer ismételni. A lányt szemmel láthatóan zavarba hozta a simogatás, – Nem is tudod, milyen sokat jelent nekem, hogy itt ülsz mellettem! – Mark mosolyogva csókot lehelt az orra hegyére, majd hozzátette: – Főzök egy kávét. Nem kérsz addig egy italt? – Köszönöm, nem. Kávézás közben lényegtelen dolgokról beszélgettek, sok-sok nevetés kíséretében. Egyszer csak Katy elkomorodott. – És mi lesz Sandrával, Mark? – Tudomásul vette, hogy jelenleg nem hagyhatjuk el a kórházat, és ő sem foglalhatja le a telefonvonalat a hívásaival. – Értem. Egyébként megígértem, hogy mesélek neked a szerencsétlen házasságomról. – Én pedig arra vártam, hogy magadtól elkezded, Katy. Mindent tudni szeretnék rólad, a legelejétől. – Olyan messzire azért nem akarok visszamenni – nevetett Katy, aztán beszámolt róla, hogyan ismerkedett meg Steve-vel Skócia felé a vonaton, hogyan szerettek egymásba és házasodtak össze hamarosan. – Steve vásárolt egy kis házat Basingstoke-ban – mesélte nyugodt hangon. – Azt állította, hogy a mérnöki iroda megfelelő jövedelmet biztosít. Boldogok voltunk. Gyakran elutazott üzleti ügyben egy vagy két hétre külföldre, és bár nem szívesen maradtam egyedül, kezdtem megszokni ezt az állapotot. Akárhányszor hazatért, mindig hozott ajándékot, szóval csak azt mondhatom, felhőtlen volt a kapcsolatunk. Itt megakadt az elbeszélésben, és Mark, látva a keserű kifejezést az arcán, megfogta a kezét. – Nem kell folytatnod, ha fájdalmat okoz neked! De Katy most már nem akarta abbahagyni. – Aztán megkaptam az első névtelen levelet. Franciaországból jött, és nyilvánvalóan nő írta. Azt kérdezte tőlem, ismerem-e valóban a férjemet, Steve-et. Úgy éreztem, mintha villám sújtott volna. Először csak rossz viccnek tartottam, de aztán higgadtan elgondolkodtam a levél szövegén. Azt is furcsának találtam, hogy a nő tudta a címemet és a férjem keresztnevét. Ekkor még bebeszéltem magamnak, hogy az ismeretlen levélíró a telefonkönyvből szerezte az adatokat. – Katy szomorúan tekintett Markra. – Olyan jó itt lenni nálad!
Mark ekkor szorosan magához vonta, és a lány ebben a pillanatban semmit sem kívánt jobban, mint érezni annak a férfinak a közelségét, akiről a szíve mélyén tudta, hogy igazán szereti őt. Egy ideig csendben ültek egymás mellett, majd Katy tovább meséit: – Eleinte nem szóltam Steve-nek, mert nem akartam nyugtalanítani őt. Amikor azonban három további levél érkezett, annyira megdöbbentem, hogy felhívtam telefonon. Rögtön haza is jött. Aztán amíg itthon volt, kaptunk még két levelet. Ezekből kiderült, hogy az a nő az ő törvényes felesége, és közös gyermekükkel Londonba készültek utazni. – Megpróbálta visszatartani feltörő könnyeit, Mark pedig vigasztalóan ringatta őt a karjában. – Olyan ostobán érzem magam, de ez az első eset, hogy a családomon kívül bárkinek is beszélek erről. Neked ez biztosan… – Igen, én is szörnyűnek találom, és el tudom képzelni, micsoda megpróbáltatást jelentett neked. Ó, drágám…! – Kisimított egy tincset a lány arcából. – Ne folytasd, nem bírom nézni, hogy szenvedsz! Katy élvezte a gyengéd törődést, és mosolyogni próbált. – Már semmi bajom, Mark – bizonygatta a könnyeit szárítgatva. – Mostantól rövidre fogom. Elmesélte, mennyit segített a bátyja azzal, hogy a levelekben írtakat nyomon követve megtalálta az asszonyt. A nő késznek mutatkozott tanúskodni a perben. Steve-et bigámiáért elítélték, majd a büntetés letöltése után feleségével és gyermekével kivándorolt Dél-Afrikába. Amikor Katy befejezte a történetet, Mark hitetlenkedve ingatta a fejét. – Nem is tudom, mit mondjak. Ezek után nem csoda, ha óvatos, néha egyenesen elutasító voltál. Borzalmas múltat kell hordoznod magadban. Hihetetlen, hogyan tudtál mindig olyan hűvös és nyugodt maradni. Katyn meglátszott, milyen felszabadult és boldog lett, hogy megoszthatta a titkát Markkal. – Én sem különbözöm másoktól – ellenkezett mosolyogva. – Mindenki a maga módján dolgozza fel a problémáit. – Mély levegőt vett, aztán folytatta: – Nagyon boldog vagyok, hogy beszélhettem veled erről, előtted könnyű volt kiönteni a szívemet. Teljes mértékben megértem, miért éppen neked mesélt Sandra a szerelmi kalandjairól. Mark válaszolni akart, amikor megszólalt a telefon. Kelletlenül nyúlt a hallgató után. – Hammond – jelentkezett be. – Igen, értem. A mentőkocsi a kikötőbe menet vegyen fel a lakásom előtt, lent fogom várni. – Sajnos, mennem kell! Az elöntött terület egyik házában szülés előtt áll egy asszony. – Veled mehetek? – Nem, te továbbra is készenléti szolgálatban vagy a kórházban. De ha mégis balesethez hívnának, vigyázz magadra! – Búcsúzóul megcsókolta a lányt – Legkésőbb reggel találkozunk.
Katy visszament a nővérszállásra, és megkönnyebbült, hogy aznap éjjel már nem kell fenn maradnia. Másnap reggel Ursula főnővér megköszönte munkatársainak a helytállást. A riadót hivatalosan lefújták. – De még mindig több betegünk van a megszokottnál, és számolnunk kell balesetesekkel is – tette hozzá. Joanna, aki Katyvel együtt ült a reggeliző asztalnál, fenntartással fogadta a főnővér bejelentését. – Nem tűnt túlbizakodónak – jegyezte meg. – Talán még nem múlt el végleg a viharveszély… – Ha így van, arra is fél leszünk készülve – szögezte le Katy. Joanna átható pillantást vetett barátnőjére, és megállapította, hogy gondolatai valahol messze járnak. – Senkit nem ismerek, aki reggel hétkor így tudjon kinézni, mint te – mondta elismerően. – Még nem láttalak ilyennek, szinte… sugárzol! – Tényleg? – kérdezte zavartan Katy. – Akkor ma különösen szerencsés napom van. – Már megint titkolózol – kuncogott Joanna. – Fogadok, hogy valami izgalmas dolog történt veled. – Ha már erről van szó – evezett más vizekre Katy –, még nem árultad el, mi állt Ron levelében. – Egy kávéra szóló meghívást a kórházi pihenőszobába igazán nem neveznék említésre méltó eseménynek. Te talán igen? – Nem is tudom. Attól függ, miről beszélgettetek. – Ahhoz képest, hogy a lába gipszben van, még mindig jó nagy a szája, de be kell őszintén vallanom, érdekesnek találom. – Azt hittem, azt fogod mondani, hogy így közelebbről egészen más embert ismertél meg benne. – Erről egyelőre még nem győződtem meg. Amint azt Katy feltételezte, ezen a szombat reggelen rengeteg tennivaló akadt az osztályon, Mr. és Mrs. Stacey hosszas vívódás után arra az elhatározásra jutott, hogy elfogadja az orvos tanácsát a szülés megindításáról. – Jó reggelt, Mrs. Stacey – üdvözölte Katy az asszonyt. – Ma lesz a nagy nap! Jól aludt? – Igen, nővér, magam is meglepődtem, milyen jól. – Látom, egészen megkönnyebbült. Remélem, nem reggelizett! Hammond doktor már említette Önnek, hogy esetleg altatást kell alkalmaznunk.
– Nem, semmit nem ettem! Egyébkent sem menne le a torkomon egy falat sem – felelte az asszony. – Remélem, otthon már minden rendben van. Tina tegnap este megint bent volt nálam, és őszintén szólva, nővér, alig tudom elhinni, hogy ez ugyanaz a lány, mint aki még pár nappal ezelőtt volt. Már alig várja, hogy láthassa a testvérkéjét. – Hiszen ez nagyszerű, Mrs. Stacey, most már biztos, hogy minden rendbe jön! Amikor Mark megérkezett az irodába, Katy bizakodóan mosolygott rá. Újra megcsodálta tökéletes megjelenését, erőteljes kisugárzását. Fülig szerelmes volt belé, és ez végtelenül boldoggá tette. – Jó reggelt, Katy! Nem hívtak el valahova az éjszaka? – tudakolta az orvos. Katynek tetszett ez a gondoskodás. – Nem, és Ursula Munro időközben lefújta a riadókészültséget. – Hála istennek! Én csak hajnali négykor értem vissza. A nap folyamán le kell majd egy kicsit dőlnöm, bepótolni az alváshiányt. – Mark a kezébe vette Janet Stacey kórlapját, és beírta azokat a gyógyszereket, amelyeket az asszonynak be kell vennie a szülés megindítása előtt, Kopogtak. Tessa lépett be az irodába, hogy átadjon Marknak egy üzenetet. – Lodge doktor telefonált. Dover felől olyan sűrű a forgalom, hogy késni fog egy kicsit. – Köszönöm, nővér! Mark és Katy együtt ment be Mrs. Staceybez. – Jó reggelt! – üdvözölte Mark. – Remélem, minden rendben van. – Jó reggelt, doktor úr! Alig várom, hogy végre elkezdődjön. – Jól van. Adunk önnek egy fájáserősítő szert. Kérem, nyugodjon meg, és ne aggódjon! – Az orvos még egyszer megtapogatta az asszony hasát, majd Katyhez fordult. – Kérem, hogy a páciens és a baba szívműködését figyeljék és jegyezzék fel. Mrs. Stacey, ugye sem asztmája, sem gyógyszerérzékenysége nincsen? – érdeklődött a biztonság kedvéért. – Nincs. – Jó, akkor nemsokára visszajövök magához – búcsúzott az orvos, és bátorítóan rámosolygott az asszonyra. Katynek elismételte, milyen fontos, hogy Mrs. Stacey végig megfigyelés alatt álljon. – Ki kell zárnunk minden zavaró jelenséget – tette hozzá. Nekiláttak vizitelni, és főleg azokkal a kismamákkal beszélgettek, akiket a vészhelyzet miatt szállítottak be, és most remélték, hogy hamarosan kiengedik őket. Négy óra elteltével Janet Staccynel megindultak a fájások, és az asszonyt átvitték a szülészetre. Bill Lodge és Mark Hammond is megvizsgálta. Mindketten elégedettek voltak a méhszáj tágulásával. Mark újfent tájékoztatta a kismamát az eljárásról.
– Gerincvelői érzéstelenítést fog kapni. Valószínűleg az lesz az érzése, hogy a megindított szülés sokkal hosszabb ideig tart, mint a természetes szülések, amelyeken már keresztülment – magyarázta. – Ennek oka az, hogy jelen esetben az egész folyamat végig a szülőszobán zajlik le. – Jól vagyok – biztosította őt Mrs. Stacey, és mosolyogva tette hozzá: – Úgy látszik, mintha maga még nálam is jobban aggódna. – Úgy gondolja? Eddig minden jól ment, most már nem tarthat túl sokáig – nyugtatta meg Mark. És késő délután Janet Stacey egy sötét hajú kislányt hozott a világra, mindenki meglepetésére három kiló harmincnégy deka súllyal. Mr. Stacey végig jelen volt, és amikor a felesége már a karjában tartotta az újszülöttet, mindkettőjük szemében örömkönnyek csillogtak. A gyermekorvos átvette a babát alapos vizsgálatra, a büszke mamát pedig visszavitték az osztályra. Tina lánya már várta. Katy hozott mindegyiküknek egy-egy csésze teát, utána pedig visszament az osztályirodába elvégezni a papírmunkát. Fél óra múlva bejött Mark, meglehetősen gondterhelten. – Tudod, mi lesz holnap, Katy? – kérdezte. A lány felnézett az iratokból. – Fogalmam sincs róla. – Igen, annyi minden történt itt, hogy nem is csoda. – Mégis miről van szó, Mark? – A vacsoráról Masonéknál – mondta, és kétségbeesett mozdulattal túrt bele a hajába. – Úristen, teljesen elfeledkeztem róla! – kiáltott fel Katy. – Mit tegyünk, Mark? Még egyáltalán nem készültem fel rá, és Tessával sem egyeztettem! – A meghívást nem mondták vissza, különben már szóltak volna róla. A biztonság kedvéért felhívom Masonékat, és később tájékoztatlak. Amikor Katy előhozta a dolgot Tassának, a barátnője megnyugtatta. – Ne aggódj, Roger beszélt erről tegnap este Peter Oliverrel. – Majd hozzátette: – Szükségtelenül izgatod magad, Katy! – Az nem olyan biztos! Sandrát nyilván zavarja, hogy nem tudta elérni Markot a riadó alatt. – És aztán? – Tessa könnyedén túltette magát a problémán. – Nem iszunk meg egy csésze teát? – kérdezte. – Úgy látom, ez most nagyon rád férne. Katy beleegyezett, és együtt lementek az étkezőbe. Találgatta, vajon mire gondolt Tessa? Ha sejtette volna, mi van Mark és ő közötte, biztosan nem akar beszélni a témáról. A helyzet azért volt olyan nehéz, mert Sandra azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy Mark hozzá tartozik, ami persze nem felelt meg a valóságnak. Mark a maga részéről viszont
megfogadta, hogy ez az összejövetel lesz az utolsó alkalom, hogy Sandrát összehozza kórházi kollégáival. Katy már nem aggódott Mark miatt, amióta a férfi szerelmet vallott neki. Szívesen beavatott volna mindenkit közös titkukba, de jobbnak látta várni, amíg Sandra végleg elmegy. Miután jó éjszakát kívánt az osztály betegeinek, és ismét beszélt Mrs. Staceyvel meg boldog családjával, Katy hallotta, hogy az osztályirodán megcsörren a telefon. – Itt Mark beszél. A holnap estére szóló meghívás fennáll. Telefonáltam Sandrának, hogy emlékeztessem rá, de ö nem felejtette el. Meglehetősen idegesnek tűnt. – Köszönöm, hogy értesítettél, Mark – mondta örömmel Katy. – Holnap találkozunk. Ma viszont mindkettőnkre ráfér egy korai lefekvés, nem igaz? – De, nagyon is! Aludj jól, drágám!
8. Fejezet
Kathleen Mason ízléses terítéket varázsolt a vacsoraasztalra; a hófehér damasztterítőre fényes porcelániálak és csillogó ezüst evőeszközök kerültek. Sima üvegtálakban fehér virágok pompáztak, az egyes terítékek között elszórva zöld levelek feküdtek, ami színben kiválóan illett az ebédlő fehér és zöld színű berendezéséhez. A társaság már az édességnél tartott, amelynek elkészítésében maga a háziasszony remekelt. Mrs. Mason éppen Mark egyik kérdésén nevetett. – Tudja, a négy lányomnak mindig is jó étvágya volt, és így megszoktam, hogy tartalmas ételeket főzök. Rupert Mason szeretettel nézett a feleségére, és hozzátette: – Mint mindig, most is túl szerény vagy. Higgye el, Mark, akármit is főz, az mindnyájunknak mindig nagyon ízlik. Ez az egyik oka annak, hogy a lányainknak nem akaródzik elköltözni innen. Ha ma este itt lennének velünk, ők is hozzátehetnének ehhez egy s mást. A társaság úgy belefeledkezett az élénk beszélgetésbe, hogy még a kávét is az étkezőasztalnál itták meg, az utána felszolgált baracklikőr pedig tovább fokozta a hangulatot. Kathleen Mason elmondta, hogy az italt Spanyolországból hozták. – Mi nagyon szereljük – bizonygatta. – Különlegesen gyenge és jól csúszik. Emlékszem, amikor egyszer Németországban voltunk… Szavai újabb érdekes, szórakoztató történeteknek adtak lendületet. Peter Oliver, aki Katy mellett ült, letette poharát. – Én még nem jártam Spanyolországban. És maga? – Elbűvölten pillantott Katyre. – Volt már ott? – Igen – felelte a lány –, de csak északon, néhány kilométerre a francia határtól. Reggelenként kerékpáron felkerestük a falu pékségét, és a finom süteményekből másodszor is megreggeliztünk. – Szerintem a kerékpár csak arra kellett, hogy a rossz lelkiismeretét megnyugtassa a sok kalória miatt – vélte nevetve Peter. – Lehet, de mindenképpen megvolt a hatása – válaszolta Katy, és jelentőségteljes pillantást vetett karcsú derekára. A vendégek felkeltek az asztaltól, és néhányan átmentek a szomszédos nappaliba, ahol halk zene hangjaira táncolni kezdtek. – Nem megyünk mi is át? – kérdezte Peter.
Katy alig figyelt oda, gondolatai Mark körül forogtak. Látszott rajta, hogy fájdalmasan érintette, amikor a jócskán fogyasztott alkohol hatása alatt Sandra hirtelen felugrott, magához rántotta Markot, sugdosott valamit a fülébe, majd hangosan és érthetően így szólt: – Szeretlek, édesem! Táncoljunk egyet! Később felkérték Tessát, hogy énekeljen el egy híres szerelmes dalt. – Nem – szabadkozott közönség előtt –, nem vagyok jó, ugye, Roger? – Még nem részesültem abban a szerencsében, hogy énekelni hallhatlak – tért ki a válasz elől mosolyogva a férfi. – Hol szoktál egyáltalán énekelni? – A fürdőkádban – vágta rá Tessa nevetve. – Egyébként eddig csak barátok és rokonok előtt léptem fel. A jelenlévők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy énekeljen el valamit. Végül beadta a derekát, és csodálatosan tiszta hangján, amelyet alig észrevehető rekedtség tett még érdekesebbé, énekelni kezdett, egyre jobban lenyűgözve hallgatóságát. Amikor a dal befejeződött, néhány másodpercig tartó csend után a vendégek lelkes tapsban törtek ki, és dicséretekkel halmozták el a hang gazdáját. Ugyanebben a pillanatban Sandra vonta magára a figyelmet. – Most valami fontos dolgot fogok közölni önökkel. A tekintetek rászegeződtek. – Mivel a barátaink mind itt vannak ma este – kezdte alkoholtól nehezen forgó nyelvvel –, most fel fogok fedni egy titkot, a boldogságom titkát. – Ekkor kissé megtántorodott, de nyomban visszanyerte egyensúlyát. Mark hozzálépett, hogy megakadályozza a folytatásban, de ő nem zavartatta magát. – Nem, drágám, meg fogom mondani! Semmi nem indokolja, hogy a továbbiakban magunkban tartsuk…! E szavak hallatán Katy olyan hidegséget érzett a testében, hogy szinte megdermedt. – Remélem, hisznek nekem – folytatta Sandra, és furcsa vigyor jelent meg a szája szegletében. – Na, árulja el már végre, miről van szó! – kiáltott oda valaki. Általános nevetés közepette Sandra mosolyogva, igéző pillantással Mark felé fordult, és azt mondta: – Be szeretném önöknek jelenteni, hogy Mark nem más, mint az én csodálatos férjem! Azzal mohón átkarolta Mark derekát, és feszülten várta a hatást. Csodálkozó moraj hallatszott, néhányan kifejezték szerencsekívánatukat, mások viszont szóhoz sem jutottak a meglepetéstől, hiszen Mark sohasem említette, hogy nős lenne. Végül mindenki tényként fogadta el a bejelentést. – Jól csinálta, Mark! – kiáltotta valaki. – Miért tartotta titokban ilyen sokáig? – kérdezte egy másik.
– És főleg maga, Sandra? – Gratulálunk! Sandra élvezte a rá irányuló figyelmet és a szerencsekívánatokat. – Mindnyájuknak nagyon köszönöm – mondta végezetül. Mark nehezen türtőztette dühét. – Most azonnal visszaviszlek a szállodába! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Mára már jól kiszórakoztad magad, gyere, menjünk! – Mark, ne légy már ünneprontó! – duzzogott Sandra. – Csak most kezdem jól érezni magam. Azt szeretném, ha mindenki tudná… Mark igyekezett uralkodni magán. – Most el kell búcsúznunk! – szakította félbe. – Látják, hogyan parancsolgat nekem? – kérdezte Sandra. – Ezért szeretem olyan nagyon. – Amikor Mark tolta kifelé maga előtt, keményen ellenállt. – Nem! – tiltakozott hevesen. – Akarok még mesélni a barátainknak! – kiáltott oda a körben állóknak, és hangja egyre gyűlölködőbben csengett. – Képzeljék, Mark és én gyereket várunk. Terhes vagyok! Hát nem csodálatos, kedvesem? Ne érezd magad kínosan emiatt! Szándékosan tartogattam ezt a meglepetést ma estére. Amint megbizonyosodtam felőle, azonnal el akartam neked mondani, de te túl elfoglalt voltál az áradás miatt. Aztán rájöttem, hogy itt most sokkal jobb alkalom kínálkozik erre. Katy körül forgott a világ, csak annyit érzett, hogy Tessa mellette áll. Ekkor Kathleen Mason a tőle megszokott tapintattal bejelentette, hogy az ebédlőben frissítők állnak a vendégek rendelkezésére. Amint Mark és Sandra távozott, újra megszólalt a zene, és a jelenlévők folytatták a cseverészést, mintha mi sem történt volna. Aztán eljött a búcsú ideje, és a vendégek sorban elhagyták a házat. A későbbiekben Katy semmire nem emlékezett, ami az összejövetelen Sandra bejelentése után történt. Halványan rémlett neki, hogy Tessa mellette maradt, mialatt Peter és Roger italért ment. Azután, már az ő lakásában, Tessa melegített neki egy pohár tejet, és odaült mellé. – Katy, olyan sápadt vagy! – jegyezte meg barátnője aggódva. – Biztos vagy benne, hogy a likőrtől van? Pedig mindenki jól bírta, kivéve Sandrát, de az ő viselkedése amúgy is más lapra tartozik. Katy kortyolt egyet a tejből. – Ne csinálj ebből gondot. Tessa! Fáradt vagyok, ez minden, az utóbbi napok kimerítették. – Biztosan nem tudok segíteni? – Köszönöm, a kedvességeddel már eddig is sokat segítettél. Egyébként hogy álltok Rogerral? – terelte másra a szót Katy.
– Boldogabbak már nem is lehetnénk! – lelkendezett Tessa. – Sajnos, Helen nem volt valami jól a múlt héten – fűzte hozzá szomorúan. – Lehet, hogy egy időre be kell feküdnie a kórházba. – Nagyon sajnálom. Gondolom, sokat te sem tudsz segíteni. – Állandóan harcban állok a rossz lelkiismeretemmel, és még mindig nem tudtam eldönteni, hogyan tovább. – Rogerral együtt meg fogjátok találni a megoldást – bizonygatta Katy. – Tudod mit – mondta elgondolkodva Tessa –, én nem hiszem, hogy Mark Hammond titokban elvette Sandrát. Ha az én férjem volna, nem kívánnám, hogy rejtegessen. Hát te… – Én sem – erősítette meg Katy. – De Sandra biztosan az igazat állítja a házasságról és a babáról. Tessa nem volt teljesen meggyőződve erről. – Olyan különösen viselkedett. Egyértelműen kitűnt, hogy ez nem igazi kapcsolat. – Ránézett az órájára, és rémülten felkiáltott: – Te jó ég, már éjfél van! Sajnálom, hogy ilyen sokáig feltartottalak! – Ellenkezőleg, örültem, hogy itt voltál. – Jobban vagy már? – Igen, és bár furcsán hangzik, de amióta Mark Hammond itt van, sok minden megváltozott. Én például ismét a régi önmagam vagyok. – Azt hiszem, értelek, Katy. Keményen dolgoztál az ő irányítása alatt. Nem volna helyes, ha a személyes problémái befolyásolnák a munkájában. – Eddig ínég nem tapasztaltam nála ilyesmit, de igazad van, Masonékat egyébként nagyon sajnáltam, de hát Sandra bejelentése mindenkit felkavart. – Egyetértek, bár a professzor és a felesége nagy önuralomról tettek tanúbizonyságot. Ők nagyra becsülik Mark Hammondot, és ezen a történtek mit sem változtattak. – Tessa vette a táskáját és a kabátját. – Biztos, hogy nem tudok segíteni? – kérdezte megint. – Nem, rögtön lefekszem. Még egyszer köszönök mindent, Tessa! – Ugyan, szóra sem érdemes! – hárította el barátnője. – És gondolj arra, hogy nélküled is mindent megcsinálunk, ha holnap itthon akarsz maradni. Tessa távozása után Katy csak ült tovább karosszékében, és a számára tragikusan végződő estéről gondolkozott. Végül összeszedte magát, és hozzáfogott a lefekvés előkészületeihez. Bekapcsolta a rádiót, mert ellenőrizni akarta, pontos-e az ébresztőórája. Szerencsétlenségére éppen azt a szerelmes dalt játszották, amelyet egyszer Markkal együtt hallgattak, Rögtön kikapcsolta a rádiót, de könnyei már megállíthatatlanul csorogtak arcára. Megint a bolondját járatták vele…
Már az ágyában feküdt, amikor csengett a telefon. Azt gondolta, Tessa hívja, de tévedett, Maik volt a vonalban. – Beszélnem kell veled, Katy! – Mintha sejtette volna, hogy Katy szó nélkül leteszi a hallgatót, gyorsan hozzátette: - Kérlek, legalább hadd mondjam el, mennyire sajnálom, ami történt. Szeretném megmagyarázni… – Nincs mit megmagyarázni, Mark – Dehogy nincs, Katy, és nem nyugszom, amíg nem beszélhetek veled! – Sajnálom, holnap korán kezdem a szolgálatot, jó éjt Mark! – Reszkető kézzel tette helyére a hallgatót. Szíve vadul kalapált, fejében zűrzavaros összevisszaságban kergették egymást a gondolatok. Miért kellene Markot meghallgatnia? Úgyis mindennek vége közöttük! Új életet kell kezdenie, és nem szabad többé képtelen ábrándok rabjává válnia. Túlkésőn jött rá, hogy Mark ugyanazt művelte vele, mint korábban Steve. Ismerte már az ilyen fájdalmat, de most túlfáradt és kimerült volt ahhoz, hogy egyáltalán érezzen valamit. Ennek köszönhetően gyorsan álomba szenderült. Amikor másnap reggel Katy felébredt, kétségbeesett hangulat vett rajta erőt. A régebbi esethez hasonlóan tele volt keserűséggel, büszkesége megalázottan hevert a porban, és félt attól a nyomasztó levertségtől, amely majd betölti a mindennapjait. Ráadásul úgy kell tennie a külvilág előtt, mintha mi sem történt volna. Felkelt, lezuhanyozott, felöltözködött, és kitakarította a lakást. Aztán beburkolózott tengerkék köpenyébe, és elindult a kórházba. Élénkítően hatott rá az ősziesen hideg reggel. És hirtelen ellenállhatatlanul tolult fel benne a kérdés, hogyan történhetett ez meg vele másodszor is? Elszántan küzdött a kétségbeesés ellen, és megfogadta, hogy nem zuhan újra bele ebbe a mély, fekete szakadékba. Keresztülhaladva a kórház kertjén látta, hogy a virágágyak felett ritkás köd gomolyog, harmat csillog a még megmaradt rózsák szirmain. A természet újraéledt a rettenetes özönvíz után, és Katy ugyanilyen gyorsan akarta legyűrni a benne fel-feltörő elkeseredést. – Szia, Katy – üdvözölte Joanna. – Mi volt a vacsorán tegnap este? Együtt mentek reggelizni, és Katy elmesélte, Masonék milyen kitűnően megszerveztek mindent. – Sandra és Mark is ott volt? – Igen. Üljünk ablak mellé? – Szívesen. Katy észrevette Markot, amint Bill Lodge-dzsal reggelizett. Kényszerítette magát, hogy ne nézzen oda, csak arra figyeljen, amit Joanna mond neki. – Biztosan érdekes este volt – vélte Joanna. – Hallottam valakitől, hogy Sandra szörnyen dühös volt Markra, mert a riadókészültség alatt nem tudta elérni.
– Erről nem tudok – mondta hűvösen Katy. – Tegnap este meglehetősen sokat ivott, ennek következtében elég nevetségesen viselkedett. – Nocsak! Ez biztosan nem tetszett a vendégeknek! – Nem különösebben. És tovább rontotta a róla alkotott képet, amikor bejelentette, hogy össze vannak házasodva Markkal, és ő terhes. – Te viccelsz! – horkant fel döbbenten Joanna. – Ezt komolyan mondta? És mit tett erre Mark? – Amilyen gyorsan csak tudott, Sandrával együtt távozott. – És hitt valaki annak a nőnek? Katy maga is elcsodálkozott, milyen hűvös tudott maradni a tegnap esti események felidézése közben. – Nem tudom, és nem is érdekel. – Azt hittem, te rokonszenvezel Mark Hammonddal – Néha az ember megváltoztatja a másokról alkotott véleményét – zárta le a dolgot nevetve Katy. – Szerintem nem lehet valami jó férj, ha otthagyta a feleségét, aki ráadásul még terhes is. De miután most megint összejöttek, talán nem lesz velünk ezután olyan távolságtartó. Katy ezt már nem hagyhatta annyiban, végül is Mark kitűnő orvos volt – Én szívesen dolgozom vele – jelentette ki öntudatosan. Az osztályirodán Katy megállapította, hogy sok munka vár rá. Három új beteg érkezett kisebb beavatkozásra, valamint két terhes nő, akiknél már megindultak a fájások. Közben állandóan az járt a fejében, hogyan lesz képes a továbbiakban Mark Hammonddal együtt dolgozni. Ámbár ez a gond időlegesen megoldódott, mert Ursula főnővér közölte, hogy az orvos néhány napra Londonba utazott, ahol előadást tart nőgyógyászok részére, majd meglátogatja a csecsemőosztályt a Great Ormond Street-i kórházban. A hét végén Katy három napot töltött a családjánál Clactonban. Édesanyja házában megnyugodott, és az is jót tett neki, hogy látta Fleur töretlen derűlátását meg azt, hogy a férjével mennyire szeretik egymást. Anyja különös módon megsejtette, hogy Katy nem túl boldog. Az utolsó nap délutánján nagy sétát tettek a néptelen tengerparton, és régen beszélgettek egymással olyan felszabadultan, mint akkor. – Meglásd, Katy, hamarosan találsz egy másikat. Az elszenvedett megpróbáltatások után lélekben megerősödtél, és a jövőben körültekintőbben tudod majd megítélni a kapcsolatodat. Talán már meg is ismerkedtél a kórházban egy férfival, aki szintén nem tökéletes, így hát ez is csak egy állomás a valódi boldogság felé vezető úton.
– Köszönöm, mama, nagyon jólesik, hogy beszélhetek veled erről. – Ha újra szerelmes leszel, és kiderül, hogy ő sem az igazi, gyere haza, és mesélj el mindent! Ne gondold, hogy a világ összedől, ha egy szerelmi kapcsolatod nem ér boldog véget. Visszafelé a vonaton Katy újra elgondolkozott az édesanyjával folytatott beszélgetésén. Sokkal könnyebben érezte magát most, hogy a Steve-hez fűződő, számára tragikusan végződő kapcsolata után újra a legnagyobb nyíltsággal beszéltek egymással. Ahhoz azonban még nem volt eléggé felkészülve, hogy Markról is említést tegyen anyjának. Csak odahaza jutott el a teljes felismerésig, hogy ez a kapcsolata immár véglegesen a múlté. De vajon el tudja-e felejteni a férfit? Lehet-e nem gondolni arra, milyen erős volt az őket egymáshoz fűző vonzalom? Képes lesz-e megállni, hogy ne hallgassa meg Mark magyarázkodását? Hirtelen észrevett a padlón egy levelet, amelyet nyilván az ajtó alatt csúsztatott be valaki. Ösztöne azt súgta, hogy az csak Mark lehetett. Először össze akarta tépni, de aztán az asztalra tette, bekapcsolta a villanykandallót, lezuhanyozott, és felvett magára egy kényelmes nadrágot meg egy bő pulóvert. Főzött magának egy kávét, leült a pamlagra, és reszkető kézzel felnyitotta a borítékot. Kedves Katy! Meg tudom érteni elutasító magatartásodat, de mindenképpen találkoznunk kell. Ez így nem mehet tovább. Kérlek, legalább hallgass meg! Ha azután is fenntartod a véleményedet, elfogadom a döntésedet. Tegnap a visszaérkezésem után megpróbáltalak elérni, de azt mondták, hazautaztál. Amint megjöttél, küldj nekem egy üzenetet az irodába, légy szíves! Mark Katy többször is elolvasta a levelet. Egyszer úgy érezte, hajlik a kérés teljesítésére, másszor azonban inkább az elzárkózás mellett volt. Lefekvés után tovább viaskodott önmagával, míg végül arra az elhatározásra jutott, hogy alkalmat ad Marknak a beszélgetésre – főleg azért, hogy személyes ellentétük ne menjen a munkakapcsolatuk rovására. Reggel papírra vetett egy rövid üzenetet, amely semmit nem árult el valódi érzéseiről, majd mielőtt munkába indult volna, megpróbálta elképzelni a Markkal való találkozást. A kórházban először bement az orvos irodájába, és üzenetét az íróasztalra tette, majd reggelizni indult. Örült, hogy egyedül van. Markot sehol sem látta, tehát csak a vizitnél fognak találkozni tíz és tizenegy óra között. Ez a találkozás azonban elmaradt, mert fél tizenegykor Bill Lodge egyedül jelent meg, és érdeklődött a betegek állapotáról.
– Gondolom, nincs ma olyan probléma, amely nagyobb figyelmet érdemel a szokásosnál. – Nincs – felelte Katy mosolyogva. – Semmi különös nem történt. – Hál’ istennek, meg vagyok nyugodva. Hogy telt az éjszakája a fiatalasszonynak, akinek ma eltávolítjuk a méhét? – Jól, úgy tűnik, minden rendben van vele. – És mi a helyzet a tizennyolc éves lánnyal, aki menstruációs zavarok miatt került hozzánk? – Amikor tegnap beszállították, meglehetősen idegesnek mutatkozott, azóta azonban összeszedte magát. – A listám szerint az ő műtétje csak négy órakor kerül sorra, s ezt követi majd sorban a többi. A vizit után Bill Lodge jegyzeteket készített magának az irodában. Mielőtt elment, kissé tétovázva fordult Katyhez. – Feltehetek neked egy személyes kérdést, Katy? Te igazán jól ismered Mark Hammondot, ugye? Katy vett egy nagy lélegzetet, mielőtt válaszolt. – Nos, elég sokat dolgozunk együtt. Hogy őszinte legyek, meg is lepődtem, hogy nem jelent meg a viziten. – Talán jobb is így. Borzasztóan rosszkedvű. Az egyik betege panaszt is tett rá a főnővérnél. Nem tudom, mi van a háttérben, de Mark egy idő óta elég nehezen kezelhető… – Bill színpadiasan forgatta a szemét, majd folytatta: – Azt hiszem azonban, hogy egészen más miatt támadtak súlyos gondjai. Hallottam a Masonék vacsoráján történt kínos színjátékról, és nem tudom, mit is higgyek erről. Ezért gondoltam, hogy téged kérdezlek meg, mert a nőknek jobb a beleérző képességük az ilyen ügyekben. – Nos, én is jelen voltam, de csak annyit tudok, hogy a barátnője, Sandra bejelentette, hogy házasok, és gyerekük lesz. Meglehetősen furcsa volt, ahogyan ezeket nyilvánosságra hozta, és Mark sem tűnt kifejezetten boldognak. Ennél többet én sem mondhatok. – Én is ugyanezt hallottam mindenütt – mondta együtt érzően Bill. – Képzelem, milyen kínosan érezheti most Mark magát. Katy este kilenckor fejezte be a szolgálatot. Úgy tervezte, hogy apró konyhájában főz magának valamit, utána korán lefekszik. Már éppen megette vacsoráját, amikor megszólalt a telefon. – Katy, itt Mark – mondta a férfi tompa hangon. – Megkaptam az üzenetedet. Találkozhatunk egy fél óra múlva az irodámban? – Ha akarod… De nincs sok időm – füllentette Katy.
Visszafelé menet a kórházba megpróbálta összeszedni a gondolatait, mit is mondjon majd, de semmi okosat nem tudott kitalálni. És miután már bekopogott az ajtón, legszívesebben azonmód visszafordult volna. Mark odahúzott neki egy széket, maga pedig az íróasztalához támaszkodva állt. – Katy, nem tudok elégszer bocsánatot kérni azért, amit Sandra tett. Ekkor a lány hirtelen kézmozdulattal félbeszakította. – Nem szeretnék Sandráról beszélni, Mark. Csak azért vagyok itt, hogy megoldást keressünk arra, hogyan tudunk a továbbiakban együtt dolgozni. Ha nem jutunk dűlőre, áthelyeztetem magam egy másik kórházba. – Elhamarkodod a dolgot. Meg szeretném magyarázni, miért csinálta ezt Sandra, és nem szándékozom az egészet a szőnyeg alá söpörni. – Én viszont nem akarok erről semmit hallani – vetette oda elutasítóan Katy. – Neked is megvannak a magad szempontjai, meg nekem is. Mondhatsz akármit, nem fogja befolyásolni a véleményemet. Mark bosszúsan felpattant, és tett egy lépést előre. – Azt akarod ezzel mondani, hogy azok után, amit egymással átéltünk, nem engeded meg, hogy tisztázzam magam? Még egy vádlottnak is joga van a védelemhez! Azt hittem, több benned az együttérzés, de belátom, ebben csalódnom kellett. Katyn úrrá lett a felháborodás, és indulatosan vágott vissza: – Éppen te beszélsz együttérzésről? Ahelyett, hogy azzal vesztegetnéd az idődet, hogy másban keresed a hibát, lennél inkább a feleséged mellett! – Éktelen haraggal tette hozzá: – Talán elfelejtetted, hogy terhes?! – Rettentően dühös volt, de nyomban el is szégyellte magát a kifakadása miatt. Gyorsan felállt, és kifelé indult. – Mennem kell – vetette oda hidegen. – Különben sem ez a legalkalmasabb hely az ilyen vitákra. Mark elállta az útját. Meg volt rökönyödve, mert alig hitte el, hogy a lány így bánik vele. – Egyetértek, hogy máshol kellene beszélnünk – mondta kissé nyugodtabban. – Vacsorázzunk együtt holnap a Blue Boarban, ott higgadtabban, értelmes emberek módjára tudunk majd szót váltani. – Kilenckor vámi foglak – válaszolta Katy. Kihívóan nézett fel rá, belül azonban remegett.
9. Fejezet
A Blue Boar étteremben Katy mindig nagyon ízletesnek találta az ételt, ezen az estén azonban alig ment le egy falat is a torkán. Végül feladta. – Sajnálom, Mark – mentegetődzött –, nem vagyok éhes. Kesernyés mosollyal Mark is félretolta a tányérját. – Én sem – mondta. – Megkérem a pincért, hogy szolgáljon fel kávét a társalgóban. Kívánságuk azonnal teljesült, és kényelmesen elhelyezkedtek egy kis asztalnál. Katy kitöltötte a kávét. – Finom volt az étel, de… – próbált újra magyarázkodni. – Katy – szakította félbe Mark –, nem azért jöttünk ide, hogy semmiségekről fecsegjünk, hanem hogy tisztázzuk a köztünk felmerült súlyos félreértéseket. Kérlek, hallgass meg figyelmesen! Katy el akarta kerülni, hogy Mark azt higgye, megbocsát neki a Sandrával kötött házassága eltitkolásáért, ezért gyorsan közbevágott: – Te elhitetted velem, hogy független vagy, én pedig bíztam benned, és megajándékoztalak a barátságommal. Amikor Sandra hirtelen megjelent, és a tanácsomat kérted… Ekkor elakadt a szava. Pedig megfogadta, hogy nem fog nevetségessé válni, most mégis küzdenie kellett feltörő könnyeivel. Mark közömbös arccal figyelte, holott legszívesebben a karjába kapta volna. Csak néhány napja vallották meg egymásnak szerelmüket, és tervezték együtt a közös jövőt, most pedig itt tartanak! Ismét Sandra győzött! Vett egy mély levegőt, és visszafogott hangon így szólt: – Igen, Katy, elismerem, hogy nem mondtam el a teljes igazságot. Amikor Sandra feltűnt, kétségbeesetten kerestem valakit, akinek számíthatok a megértésére. – Tett egy kézmozdulatot, amely kifejezte zaklatott lelkiállapotát. – Láttam, hogy te komolyan átérzed a gondjaimat, és ez nagy megkönnyebbülést okozott nekem. Barátra és kollégára találtam benned. Azt hittem, boldog kapcsolat fűz egy másik férfihoz, ezért eszményi beszélgetőtársnak ígérkeztél számomra. Felemelte a fejét, és Katyre nézett, akit úgy elvarázsolt az a ragyogó kék szempár, hogy belefeledkezve alig tudott figyelni a hozzá intézett szavakra. – Világosan elmondtam a véleményemet, Mark. Erről nincs értelme újra beszélni, végül is bolondot csináltál belőlem. Túlságosan jóhiszemű vagyok. Mindenesetre szeretném, ha minél gyorsabban végeznénk.
Újabb vendégek népesítették be a társalgót, ezért Mark és Katy a továbbiakban még halkabban folytathatták csak a beszélgetést. Mark kénytelen volt belátni, hogy ez a helyiség sem alkalmas bizalmas eszmecsere folytatására, de elszánta magát, hogy a teljes igazságot Katy tudomására hozza. – Mark! Katy! Ti itt? Leülhetünk hozzátok? – harsant fel hirtelen Joanna hangja, aki Ron Greennel együtt lépett be a helyiségbe. Mark felállt, és udvariasan hellyel kínálta őket. – Örülök, hogy látlak benneteket. – Az újonnan érkezettek nem vették észre csalódását amiatt, hogy megszakították beszélgetésüket. Katynek minden mindegy volt, annyira el volt keseredve. – Gyakran jártok ide? – kérdezte. – Joanna nem – felelte nevetve Ron. – Térden állva kellett könyörögnöm, hogy velem jöjjön. Szóval, mit isztok? – tudakolta. Egy órán keresztül a kórházi munkáról folyt a szó, aztán előállt Joanna és Ron taxija. Ron még mindig betegállományban volt, és nem vezethetett autót. – A mai este nem végződött jól – jegyezte meg Katy. Fáradt volt, és kedvetlen. Mark nem válaszolt, csak a számlát kérte. Hallgatagon mentek a parkoló felé. A férfi beindította a BMW-t, és a kocsiban egész úton feszült csend honolt. Katynek sírni lett volna kedve. Ő csak meg akart állapodni arról, hogy továbbra is együtt fognak dolgozni, Mark ellenben végig azt próbálta magyarázni, milyen szerepet játszott Sandra az életében. Mintha olvasott volna gondolataiban, Mark bekanyarodott egy mellékutcába, és megállította az autót. Kikapcsolta a motort, és a lányhoz fordult. A holdfényben Katy jól látta arcán az elszántságot. – Ha egész éjszaka itt kell maradnunk, Katy – jelentette ki –, akkor is tisztázni fogjuk a dolgot. – És ha én nem akarom? – kérdezte dacosan Katy. – Sok mindenről gondolod, hogy úgy van jól, ahogy te képzeled. – Hangja hidegen és elutasítóan csengett, szíve azonban hevesen vert, mert Mark közelsége mindennek ellenére izgatóan hatott rá. – Nem, én semmit nem tartok magától értetődőnek! – ellenkezett hasonló hangon Mark. – Arra kérlek, hadd beszéljek tovább arról, ami mindkettőnk szívét nyomja. Katy válasz helyett makacsul kibámult az ablakon. A sötétségbe borult réteken szürke ködfátyol lebegett, dohos fű szaga terjengett a levegőben. Villanásnyi időre feltűnt egy-egy tovaszálló denevér is. – Tessék, hallgatlak – suttogta, igyekezve megőrizni önuralmát.
– Tehát azt szeretném elmondani, milyen kiszámíthatatlanul viselkedett velem Sandra kezdettől fogva. Csak később jöttem rá, hogy mindenképpen férjet akart találni magának. A baráti köréhez tartozók csaknem mindegyike házas volt, ő még egyedül élt. A szerelem semmiféle szerepet nem játszott nála, és én is csak a megismerkedésünk után rövid ideig képzelhettem, hogy szeretem, amíg a célja érdekében sikerült a színlelésével megtévesztenie. Az apja persze szerfelett örült, hogy nemsokára lesz egy veje… Katy most egyenesen ránézett, és Mark kemény pillantása elárulta, mi következik. A férfi szenvtelen hangon folytatta: – Megtartottuk az esküvőt, amely Bandar Seriben az év eseménye lett. – Ez minden, amit tudnom kell – jelentette ki Katy. – Köszönöm, hogy elmondtad. – Még nagyon sok a mondanivalóm! – Az viszont már nem tartozik rám! – utasította el Katy. – De hát akkor hogyan tisztázzam magam? – kérdezte kétségbeesetten Mark. Úgy érezte, a saját csapdájában vergődik. A nő, akiről tudta, hogy élete nagy szerelme, gyűlöli őt. – Katy – kérlelte –, meg kell hallgatnod, másképpen nem tudom megértetni veled a történteket. Szakítottam Sandrával, állást vállaltam a Rosewall Kórházban, új életet kezdtem. Katy hevesen rázta a fejét, kezét a fülére tapasztotta. – Nem akarom hallani! Ezek a te dolgaid, és engem egyáltalán nem érintenek. Nem vagy képes felfogni? Csak nemrég jártam meg a poklot, még egyszer biztosan nem élnék túl hasonló megpróbáltatást! Mark meg akarta fogni a kezét, de Katy gyorsan elhúzta. – Tudom, Katy – szólalt meg a férfi önváddal a hangjában –, és hidd el, amikor elmesélted a házasságod történetét, nőtt a csodálatom irántad. Új életet akartál kezdeni, és én természetesen látom, milyen zűrzavart okoz benned az én életem kudarca. – Egy pillanatra kezébe temette arcát, de aztán nyílt tekintettel folytatta: – Nem akartam viszonyt kezdeni veled. Sandra teljesen váratlanul állított be, és a Masonéknál lezajlott jelenetet sohasem fogom elfelejteni. – Nos, remélhetőleg legalább a gyereked születéséig nem – gúnyolódott Katy, és elhúzódott, mert pillanatnyi ijedtség fogta el, hátha a férfi nekitámad. Mark azonban uralkodott magán. – Katy – mondta, hangsúlyosan ejtve nevének minden egyes betűjét –, ez a gúnyos hang nem illik hozzád, és nem vezet sehova. A gyerek pedig nem lehet az enyém. Beindította a motort, és visszahajtott az útra. Egyetlen szó sem hangzott el, amíg a nővérszálláshoz értek. – Még valamit, Katy – kezdte Mark, amikor megálltak. – Ugyanúgy dolgozunk tovább együtt, mint eddig. Rendben? – Aztán kiszállt, megkerülte a kocsit, és kinyitotta az ajtót Katynek.
– Igen, Mark, köszönöm. Jó éjszakát! Katy felment a lépcsőn anélkül, hogy visszafordult volna. Mark beült az autóba, gázt adott, és elhajtott. Katy pedig, akármit is mondott az este folyamán, attól félt, hogy megszakad a szíve. Az ezt követő napokon Katy igyekezett úgy tenni, mintha Mark Hammond csak egyike lenne azoknak az orvosoknak, akikkel viszonylag jól kijön. De a megszokott állapot nem állt helyre, a napok olyan hosszúnak tűntek, mintha egy hétig tartottak volna. Ezalatt a kórházat bejárta Mark és Sandra története. Az egyik délután, amely viszonylagos nyugalomban telt az osztályon, Katy kinézett irodája ablakából. A kinti napsütés jobb kedvre hangolta, és elhatározta, hogy másnapra meghívja egy italra a barátnőit, és mindent elmond nekik. Joannával telefonon beszélt, Tessával pedig a szolgálat végén, átöltözés közben váltott szót. – Tudom, Katy, hogy gondjaid vannak – kezdte zavartan Tessa –, de nem kell elmondanod csak azért, mert én is rád bíztam a titkomat! – Pedig éppen ezt szeretném – jelentette ki Katy. – Őszintén szólva már régen vágyom rá, hogy egyszer végre mindent kibeszéljek magamból. – Ismerem ezt az érzést. Biztos lehetsz benne, hogy tőlem senki nem tud meg semmit. Közben már a kórház előtt, a lépcsőn álltak, amikor Katy tekintete lefelé tévedt, és bosszúsan felkiáltott. – Hihetetlen, hogy az emberek mi mindent képesek a földre dobni, aztán ott hagyják. – Lehajolt, hogy felemelje a műanyag tasakot, amelyet észrevett az imént, és megállapította, hogy nem csak régi újságokkal van tele. – Ó, nem! – Mi a baj? – Maradj csendben! Most mindketten jól hallották a szívszaggató nyöszörgést. – Úgy hangzik, mintha egy kiscica lenne – vélte Tessa. Katy kivette az újságpapírba göngyölt csomagot a tasakból, és egy véres törülközőkbe tekert újszülöttet talált benne. – Istenem, de szörnyű! – kiáltotta felindultan. – Ez a kislány talán alig pár órája jött a világra. Vidd fel az osztályra, Tessa, én hívom Hammond doktort! A csecsemők intenzív osztályán megfürdették a kislányt, megmérték a súlyát, és meleg ruhába bugyolálták, aztán szondán keresztül megetették. – Mennyit nyom? – tudakolta Mark Hammond, és megkezdte a baba vizsgálatát. – Hat fontot – felelte Katy.
– A köldökzsinórt szakszerűtlenül vágták át. A szülés valószínűleg kezdetleges körülmények között zajlott le. Feltétlenül meg kell találnunk az anyát! Lehet, hogy bent maradt a méhlepény. Sürgős segítségre szorul! Miután a gyermeket inkubátorba helyezték, Mark bement a főnővér irodájába, és felhívta a rendőrséget. Tessát és Katyt is kikérdezték. – Remélem, megtalálják az anyát! – sóhajtott Ursula nővér. – Függetlenül az egyéb körülményektől, bűncselekmény egy csecsemőt így a sorsára hagyni. Amikor Tessa és Katy végre elhagyták a kórházat, megpillantották Roger Maynard kocsiját, amint félig takarva a sarok mögött várakozik. – Biztosan el sem tudja képzelni, hol maradok ennyi ideig – vélte Tessa. – Én viszont annak örülök, hogy gondoskodni tudtunk a kisbabáról így maradt némi esélye az életben maradásra. – Reméljük – mondta Katy kissé kételkedve, aztán elbúcsúztak. Hazafelé tartva Katy arra gondolt, mennyire megörült Tessa, hogy Roger megvárta őt. Most valószínűleg megbeszélik a nap eseményeit. De hogy fogja ő ezt a magányos estét átvészelni? Bármilyen rövid volt is a kapcsolata Markkal, nagyon hiányzott neki a férfi. Mark éppen whiskyt töltött magának, amikor csengett a telefon. Halk szitokszó kíséretében vette fél a hallgatót. A vonal másik végén nem várt hang szólalt meg. – Itt Sandra beszél. Mark ivott egy nagy kortyot a whiskyből. – Azt hittem, Londonba akartál utazni. – El is utaztam, de nem Londonba – felelte Sandra izgatottan. – Azt akarom mondani, hogy nem megyek pénteken az ügyvédhez. – Miért nem? – Hallani sem akarok válásról, amikor nemsokára megszületik a gyerekünk. – Én pedig ragaszkodom hozzá, Sandra! – Te ragaszkodsz hozzá? Egek, neked aztán vannak idegeid! Te inkább csak ezzel a Katy nővérrel akarsz ágyba bújni! Azt hiszed, nem látok a szememtől? – Sandra, nincs most kedvem ilyen badarságokat végighallgatni. Ne hívj fel, amíg nem támad valami jobb ötleted! – Jól figyelj rám, édesem! Ne felejtsd el, hogy a feleséged vagyok, még ha beadtad is a válópert! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. Addig maradok, amíg a baba meg nem születik, aztán pedig fizetni fogsz. A feljebbvalóid tudják, hogy nős vagy, és ezt a tényt el akartad titkolni, csak hogy egy másik nővel összeállhass. Talán már nem sokáig tarthatod meg az állásodat, ha egyéb viselt dolgaidról is kipakolok.
Mark dühösen vágta le a hallgatót. Egyre reménytelenebbnek látta a harc kimenetelét ennek a nőnek a fenyegetései és a hazugságai ellen. A telefon ismét megszólalt, de nem vett róla tudomást. Kabátot vett, és elment otthonról. Keserűen és kétségbeesetten a tengerpart felé vette útját. Ez volt az egyetlen hely számára, ahol nyugodtan összeszedhette a gondolatait. Másnap reggel Katy meglehetősen kábultan ébredt a nagyrészt álmatlanul töltött éjszaka után. Nem tudta elfelejteni, milyen barátságtalanul búcsúzott el tőle Mark azon az estén, és saját magát okolta érte. Ingerült válaszai feldühítették a férfit, aki végül nem is tudta elmondani, amit akart. Az elmúlt éjjel Katy belátta, hogy nem volt igaza. Feltárcsázta Mark számát, de az foglaltat jelzett. Képtelen volt elaludni, ezért egy óra körül felkelt, és sétálni ment. A hold fénye bevilágította a környéket, és Katy az arcán érezte a hideg szél fagyos leheletét. Szívesen lement volna a kihalt partra, de egyedül túl veszélyesnek találta azt. A következő reggelen szerencsére kissé megnyugodott, és amikor Mark belépett az irodába, higgadt hangon érdeklődött nála az elhagyott csecsemőről. – Mindent egybevetve jól van. Szívós a kicsi, és bár még nagyon beteg, úgy gondolom, túl fogja élni – válaszolta az orvos. – Hála istennek! – örvendezett Katy. – Talán ma a rendőrségtől kapunk valamilyen tájékoztatást az anyáról. – Talán – mondta Mark kétkedőn. – Hasonló esetekben néha az anyák felhívnak bennünket névtelenül, ez a nő azonban nem törődik a gyermekével. – Igen, nyugtalanító az eset – erősítette meg Katy. A kortörténetek közt lapozgatott, mialatt Mark felhívta a főnővért, hogy megérdeklődje, van-e valami újság. Katy lopva az orvosra pillantott, és észrevette a sötét táskákat a szeme alatt. Vajon az ő éjszakája is hasonlóan telt? Mark helyére tette a hallgatót. – Ursula sem hallott semmit – mondta –, viszont bejelentette, hogy négy terhes nő fog ma nálunk jelentkezni. Katynek sok tennivalója akadt az újonnan érkezőkkel, ennek ellenére feltűnt neki, hogy Mark nem vesz részt a viziten, és Bill Lodge helyettesíti. – Hogy vagy ma reggel, Katy? – érdeklődött Bili, amikor már együtt ültek az irodában, és jelentéseket írtak. – Az utóbbi időben kevés alkalom adódott, hogy beszélgessünk. – Igen, mindig sok volt a munka – válaszolta Katy. – Mark délután visszajön – közölte később Bili. – Csak bement Maldonba, hogy a személyes ügyeit intézze. Szegény fickónak súlyos gondjai lehetnek ezzel a hirtelen felbukkant feleséggel. Amikor valaki belép egy új munkahelyre, egyáltalán nem hiányzik neki az ilyesmi.
– Valóban – erősítette meg Katy. – Meglátszik rajta, hogy gondok gyötrik. – Ez is megerősíti azt a véleményemet – fejtette ki mosolyogva Bill –, hogy az agglegénység számottevő előnyökkel jár. Katy aznap elég későn tudott csak ebédelni menni, de amúgy sem volt valami nagy étvágya. Mialatt kedvetlenül ide-oda tologatta az ételt tányérján, eszébe jutott Mark, és azon töprengett, mi lehetett az a magánügy, amelyet a férfinak Maldonban kellett elintéznie. Sajnos, még most is minden gondolata körülötte forgott. – Megengeded, hogy leüljek? – kérdezte hirtelen Mark, és meglepetésszerű feltűnése megdobogtatta Katy szívét. – Kérlek – mutatott neki zavartan helyet. Nem számított rá, hogy ilyen hamar találkoznak. – Kellemesen telt a délelőttöd? – kérdezte. Mark erőltetett mosollyal vette kézbe az evőeszközt. – Aligha. Nincs semmi kellemes abban, ha az ember bármiféle kapcsolatban áll Sandrával. Katynek nem volt mit mondania, hallgatagon fogyasztották ebédjüket. Kis idő múlva Mark csüggedten mesélte el, hogy Sandra Londonba utazott, ahol biztosan megint elkölt egy rakás pénzt. Katy elgondolkozott, aztán megpróbált közömbös maradni. – Nos, elég sok ideje lehet. Mark a megjegyzést rögtön a terhességgel hozta összefüggésbe. – Ezen lehetne vitatkozni – válaszolta, majd félretolta tányérját, és elnézést kért. – Telefonálnom kell! Katy elnézte, amint emelt fővel megy kifelé az étkezőből, és szánalmat érzett iránta. Este a megbeszélés szerint beállított Joanna és Tessa. Katy bort töltött, és a Tessa által hozott sajtos süteményt kínálta hozzá. Egy ideig csip-csup ügyekről folyt a társalgás, majd Katy Mark Hammondra terelte a szót. – Egy kicsit sajnálom őt – mondta. – Nagyszerű orvos, és máris sokat tanultam tőle. – Igen, én is hallottam, hogy kiváló munkát végez – erősítette meg Joanna, de rögtön szóba hozta az orvos magánéletét. – Ha Sandra bejelentette, hogy ő Mark felesége, hinnünk kell neki, már csak azért is, mert terhes! – Szerintem ez nem lehet valami jó házasság – kapcsolódott a beszélgetésbe Tessa. – Az egész valahogy nagyon furcsának tűnik. – Mielőtt leszednénk róluk a keresztvizet – tért a lényegre Katy –, el szeretném nektek mondani, hogy Mark és köztem történt valami. Meg voltam győződve róla, hogy szeretem, és elhittem, hogy ő is szeret. Rövid időre csodálatosnak láttam a világot, különösen azok után, amiket átéltem. És elmesélte nekik a házasságát, amelyet egy bigámistával kötött, majd így fejezte be:
– Úgy tudtam, Mark még nőtlen. Neki nem kellett akkora megpróbáltatást elszenvednie, mint nekem annak idején, mégis sajnálom. – De Katy! – kiáltott fel megrendülten Joanna. – Miért nem mondtad ezt el korábban? Mindig olyan vidámnak láttunk, és a múltkor meg is gyanúsítottalak, hogy titokban szerelmi viszonyt folytatsz. Egek, miken mentél keresztül! – Ne is gondolj rá többet, Joanna! – vigasztalta Katy. – A vidámság jó módszer volt a felejtéshez. Azok a dolgok már végérvényesen elmúltak, most azonban annyi szó esik Markról, hogy jobbnak láttam beavatni benneteket. – Helyesen tetted, Katy – jelentette ki Tessa. – Ezentúl segíteni tudunk majd neked, ha rosszindulatú pletykák jutnak a tudomásunkra. – Hát nem különös – merengett el Joanna –, hogy egyesek nem olyanok, mint amilyennek látszanak? Téged mindig hűvösnek és megfontoltnak tartottalak, pedig egészen más dolgok foglalkoztattak, mialatt a munkádat egyébként kitűnően végezted. – Tartott egy rövid szünetet, majd elábrándozva hozzátette: – Meggyőződésem, hogy benneteket Markkal az isten is egymásnak teremtett. – Te magad mondtad, hogy nem minden olyan, mint amilyennek látszik. – Mélyen egyetértek veled – helyeselt Tessa cinkos pillantással. Mielőtt Joanna megkérdezhette volna, mit ért ezen, bejelentette: – Főzök egy kávét. Neked mindenképpen jót fog tenni, Katy. – Nagyszerű ötlet! A konyhában mindent megtalálsz. Joanna közben átengedte magát saját gondolatainak. – Mindig felingerel, ha komolyan eltöprengek Ron Greenről, Katy. Nem is álmodtam, hogy ez a nagyképű alak ilyen érzelmes tud lenni. Képzeld, nemrég küldött nekem egy csokor vörös rózsát… Csak jóval éjfél után váltak el a barátnők egymástól. Katy boldog volt, hogy titkát rábízhatta a másik kettőre, amitől nagy megkönnyebbülést érzett. Magától értetődően arról nem is álmodhatott többé, hogy ő és Mark egy pár lesznek valaha is. De ahogyan Joanna és Tessa az ő múltjának megismerése után melléálltak és biztatták, azon töprengett, hátha barátok maradhatnának Markkal. A jó barát nagy érték az életben, és ennél többet a jelen helyzetben amúgy sem várhatna.
10. Fejezet
Másnap reggel Katy éppen a betegek gyógyszereit készítette össze, amikor Melanie izgatottan beviharzott az irodába. – Tudna jönni, nővér? Mrs. Chapmant az este hozták be, mert terhessége korai szakaszában rendellenességeket tapasztalt. Most vérzés lépett fel nála, és egyoldali alhasi fájdalmakra panaszkodik. – Ez méhen kívüli terhességnek látszik – vélte Katy. – Azonnal hívom Hammond doktort. Melanie, kérem, maradjon a beteg mellett! Mark megvizsgálta Mrs. Chapmant, majd méhtükrözést rendelt el. – Nem kell aggódnia – nyugtatta meg az asszonyt. – Rögtön beviszik a műtőbe. A fiatal nő sírva fordult Katyhez. – Nővér, legyen szíves felhívni a férjemet! Nagyon rosszul érzem magam. – Természetesen – ígérte Katy, majd nekilátott, hogy megtegye a szükséges előkészületeket a beavatkozáshoz. Megkérte Tessát, hogy kísérje el a beteget, és Melanie-t is az előkészítő helyiségbe küldte. Egy óra múlva Mark telefonált. – Valóban méhen kívüli terhesség volt. Az egyik petefészket el kellett távolítani, és természetesen a magzat is elment. Szomorú, mert Mrs. Chapman nagyon szeretne gyereket, bár természetesen egyetlen petefészekkel is teherbe lehet esni. Este beszélni fogok vele és a férjével erről. – Fiatal még, később talán nagyobb szerencséje lesz – jegyezte meg Katy. Pillanatnyi csendet követően Mark hirtelen témát váltott. – Úgy tudom, ma korán végzel, holnap pedig szabadnapos vagy. – Igen. Katy erősödő szívdobogással várta a következő szavakat, de Mark csak annyit mondott. – Remélem, szép napod lesz. – S ezzel letette a hallgatót. A nap folyamán a rengeteg tennivaló közepette Katynek alig volt alkalma Markra gondolni, de este otthon, egy meleg, nyugtató hatású fürdő alatt ismét kizárólag ő járt a fejében. Így volt ez még akkor is, amikor felhívta anyját, hogy bejelentse, másnap hazautazik. Csütörtökön korán reggel indult Katy vonata Clactonba, így már tizenegy óra előtt ott volt anyja házában. A szívélyes fogadtatás után a sógornőjével kávézott, és közben kölcsönösen ellátták egymást a környezetükből származó hírekkel. Gyorsan telt az idő, és amikor elváltak, megbeszélték, hogy legközelebb Londonban találkoznak Rosséknál.
– Akkor majd kivesszük a részünket minden jóból, színházba megyünk, étteremben vacsorázunk – tervezgette Fleur. – És ne feledkezz meg a gyönyörű üzletekről! – tette hozzá Katy. – Mama, te mit gondolsz? – Már alig várom! – jelentette ki anyja. – Addig is vigyázz magadra, kedvesem, és ügyelj a rendszeres étkezésre! Rád férne, hogy néhány fontot magadra szedj! A visszaút alatt esni kezdett, és amikor Maldonban Katy leszállt a vonatról, nem talált taxit az állomáson, mert röviddel előtte futott be a londoni ingajárat. Tanácstalanul járkált fel s alá az épület előtt. Egyszer csak valaki a nevén szólította. – Katy, mit keresel te itt? A hang irányába fordult, és alig ismerte fel Markot. A drága esőkabát alatt a férfi divatos öltönyt viselt selyem nyakkendővel. – Mark! – kiáltotta Katy ugyanúgy meglepődve. – Most érkeztem Clactonból. Micsoda véletlen, hogy itt találkozunk! Mark átható tekintettel nézte a lányt, és olyan vágyakozó volt a pillantása, hogy Katy gyorsan elfordította a fejét. Benne is rengeteg emlék idéződött fel. – Megengeded, hogy elvigyelek? – kérdezte Mark kellemes, mély hangján, amelynek hallatán Katyt mindig elfogta valami furcsa izgalom. – Inkább taxival megyek. – Megrendelted már? – Nem, még nem. – Hát akkor nem is lesz szükséged rá – jelentette ki határozottan Mark, majd gyengéden karon fogva a kocsijához vezette Katyt, és segített neki beszállni. Útközben beszélgettek erről-arról, míg egyszer csak Mark kifelé mutatott. – Nézd csak, ott egy kis vendéglő. Nekem jólesne egy csésze kávé. És neked? Katynek sem volt ellenére a dolog, mert vágyott rá, hogy kettesben legyen a férfival. De nem túl lágyszívű-e hozzá? Persze az is lehet, hogy Mark valami fontosat akar neki mondani. – Miért ne? – válaszolta. A kellemes hangulatú helyiség nehéz tölgyfa asztalokkal és székekkel volt berendezve, a mennyezetről kétszáz éves vadászfelszerelések lógtak. Mark rendelt, és kisvártatva kihozták a finoman illatozó kávét meg a füstölt lazacszeletekkel megrakott szendvicseket. Mark mosolyogva nézte, ahogyan Katy kitölti a kávét. – Szerintem ez olyan hely, ahová a nap bármely szakában el lehet jönni. Én már voltam itt néhányszor, de az utóbbi időben alig volt alkalom… Katynek nem jutott más az eszébe. így hát azt kérdezte: – Hogy van Sandra?
– Nos, éppen miatta jártam ma Londonban egy ügyvéd barátomnál. Elmeséltem neki az egész szomorú történetet, beleértve Sandra bejelentését is, hogy én lennék a gyerek apja. Egyetértettünk, hogy csak egy vérvizsgálat eredményezheti az apaság kizárását. Ez lesz tehát a következő lépésem. – Ezek szerint a barátod egyelőre nem tudott túl sokat segíteni – állapította meg Katy. – Ezt azért nem mondanám. Mindenesetre tartjuk a kapcsolatot – felelte Mark. – Nem volna értelme esetleg máshova költöznöd? Vagy oda is követne? – Ó, igen, és ha mindezt csak. a pénzért tenné… Egy darabig még beszélgettek, de nem találtak megoldást. Mark hirtelen vágyakozó pillantást vetett Katyre. – Annyi mindent szeretnék mondani neked… – kezdte, de meggondolta magát, és azt kérdezte: – Hogy van a családod? – Remekül! Mondd, van valami újság a talált gyermekkel kapcsolatban? – Nincs, legalábbis eddig nem értesültem róla. Az anya nem jelentkezett, a rendőrség pedig nem talált nyomot, – Micsoda tragédia! Hallgattak egy ideig, aztán Mark megtörte a csendet: – Katy, nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire élveztem ezt a társalgást veled. Szomorúsággal tölt el, hogy a barátságunk megsínylette a történteket. – Én sem szeretném elveszítem a barátságodat – válaszolta Katy. – Most már tudom, mennyi nehézség vár még rád. Azt kívánom, hogy a továbbiakban is dolgozzunk együtt, és talán barátok is maradhatunk. Mark kifizette a számlát, és hazavitte Katyt. – Köszönöm a szép estét! – mondta mosolyogva Katy. – Így utólag már örülök, hogy nem kaptam taxit. – Nagyon boldog vagyok, hogy ezt mondtad – felelte Mark. – Ha az ügyemben további nehézségek merülnek fel, beszélgethetünk erről ezután is? Sandra egyébként most egy régi barátjával szórakozik, aki egy ideig Bruneiban tartózkodott, és jelenleg Surreyben él. Sandra természetesen róla is elfelejtett mesélni nekem. – Vett egy mély levegőt. – Nos, nem szeretnélek tovább feltartani. Jó éjszakát, Katy! A holnapi viszontlátásra! Aznap éjjel Katy hosszú idő után végre nyugodtan aludt. Egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy gyűlölje azt az embert, akit mindennek ellenére teljes szívéből szeretett. Az elszenvedett csapás okozta sebet az idő és Mark iránt érzett szerelme lassan begyógyította. Reggel Katy nézett be elsőnek Mrs. Chapmanhez, aki lassan lábadozott műtétje után. – Csak most tudatosodott bennem, hogy talán többé nem szülhetek gyereket, nővér! – mondta, miközben sírás környékezte. – Tony nagyon csalódott lesz.
Katy már éppen vigasztalni akarta, amikor egy kifutófiú toppant be egy hatalmas Mrs. Chapmannek küldött vörös rózsacsokorral. – Látja, milyen figyelmes magához a férje? – szólalt meg Katy, de rögtön ezután sietve elhagyta a szobát, mert csengett a telefon. Mielőtt az osztályirodába ért, a csengés abbamaradt, ezért Katy a koraszülött részleg felé indult, hogy elbúcsúzzon attól a két kisbabától, akik időközben annyira megerősödtek, hogy haza lehetett vinni őket. Röviddel ezután Mark lépett Mrs. Chapman szobájába, hogy kicserélje az asszony kötését – Hogy érzi magát? – kérdezte a beteget. – Köszönöm, jól, doktor úr. Mark megszemlélte a sebet, és elégedettség töltötte el. – Van még valami kérdése, Mrs. Chapman? – tudakolta a betegtől. – Azt szeretném kérdezni, mikor lehetek együtt újra a férjemmel – érdeklődött az asszony. – Gondolom, négy hét múlva. Arra kérem azonban, hogy várjanak a babával addig, ameddig testileg és lelkileg erősnek érzi magát egy újabb terhességre. Ismét megszólalt a telefon, és Katy, aki időközben visszatért Mrs. Chapman szobájába, egy bocsánatkérés után az irodába sietett. Joanna volt a vonalban. – Most kaptunk egy sürgős esetet – hadarta lélekszakadva –, és biztosra veszem, hogy Sandra az! Le tudsz jönni? Egyelőre még nem akarjuk értesíteni Hammond doktort. – Jó, azonnal ott vagyok. Katy közölte Tessával, hogy kis időre eltávozik, és lement a sürgősségire. Joanna egy lefüggönyzött ágyhoz vezette. A fiatal nő öntudatlan állapotban feküdt ott. Mindkét csuklóját véres kötés takarta. – A Golden Fleece Szállodából hozták ide. Sandra ott lakott, ugye? – kérdezte Joanna. – Egy szobalány talált rá a fürdőszobában a mosdókagyló fölé hajolva. A kezelést végző nővér Katyhez fordult. – Ismeri a hölgyet? Katy bólintott. – Egészen biztos vagyok benne, hogy ez Sandra Hammond. – Nos, meglehetősen sikertelen kísérletet tett, hogy megölje magát. Nem komoly a sérülése. – Értesítem Mark Hammondot – ajánlotta fel Katy. Felfelé a lépcsőn szembetalálkozott a férfival. – Gyorsan elszaladtál az előbb – mondta meglepett mosollyal az orvos. – Odaadtam Tessának a receptet… – Fürkésző tekintettel nézett a lányra. – Mi van veled? – kérdezte aggódva.
– Mark, sajnálom… – Katy nem találta a megfelelő szavakat. – Sandra… megpróbálta felvágni az ereit. Éppen az imént hozták be. Sok vért vesztett, de már nincs közvetlen veszélyben. – Te jó ég! – kiáltott fel az orvos. – Hát nem tudja, hol a határ? – Kétségbeesetten beletúrt a hajába, majd elindult lefelé a sürgősségi osztályra. Mark késő este felhívta Katyt. – Sajnálom, hogy felébresztettelek! – mentegetőzött. – Semmi baj. Hogy van Sandra? – Alszik. Annak ellenére, hogy állandóan kavarodást okoz, nagyon sajnálom őt. Olyan, mint egy gyerek. Semmi nem boldogítja, egyik szerencsétlen ügye követi a másikat, – Igen, de sajnálatos módon másokat is magával ránt. – Igazad van. Most pedig hagylak tovább aludni. Csak még annyit: ha majd egyszer túl leszek a problémáimon Sandrával, adsz még egy esélyt kettőnk, számára? – Mark, ez olyan kérdés, amelyet most nem tudok megválaszolni. – Igazad van, sajnálom. Felejtsd el, hogy szóba hoztam! Jó éjszakát! Joanna másnap tájékoztatta Katyt, hogy Sandra még egy éjszakát az általános orvosi osztályon marad, utána elbocsátják. Katy tétovázott, de este elindult, hogy meglátogassa a fiatal nőt. Sandra olvasott az ágyában. Amikor Katy belépett, ideges mosollyal tolta félre a könyvet. – Jó napot, Katy! – köszöntötte. – Maga most valószínűleg bolondnak tart. Katy odahúzott magának egy széket, és leült. – Ismerek veszélytelenebb módszereket is a problémák megoldására – jelentette ki barátságosan. – Mark is valami hasonlót mondott. Ő ma még vissza fog jönni, de láttam, nem hiányzik neki ez a látogatás. – Elgondolkozva szemlélte csuklóján a kötést, majd hozzátette: – Már nem szeret… Ebben a pillanatban megérkezett Mark. Biccentett Katy felé, majd Sandrához fordult. – Hogy érzed magad? – Köszönöm, jól – felelte duzzogva a nő. – Mi van a vérpróbával? – Bill Lodge kilenc óra körül bejön, és elvégzi. – Nem akarom alávetni magam a próbának! – csattant fel Sandra. – Nem vagyok terhes! – kiáltotta ingerülten – Azt akarod ezzel mondani, hogy az egész hazugság volt? – robbant ki Mark. – Pontosan azt! – jelentette ki elégedetten Sandra.
– És aztán megpróbáltad megölni magadat! Értem. Te ármánykodó kis… Katy felugrott, és megfogta a férfi karját. – Mark, nem tudnátok ezt máshol megvitatni? – Nem, talán nem is olyan rossz ötlet, hogy itt és most tisztázzuk az ügyünket. Meg akartad akadályozni, hogy a válást kimondják, ugye? Nos, én ma reggel megkaptam az idézést. Te pedig a tiedet megtalálod a szállodában. Már csak napok kérdése, és végre kimondják a válást. – Gyűlölködő pillantást vetett a nőre. – Hogy merted bárkinek is azt mondani, hogy még jelentek neked valamit? Azért válunk el, mert te már egy évvel ezelőtt is félreléptél. Állandóan nehézségeket okozol, és mindent velem akarsz megfizettetni! Mit gondolsz tulajdonképpen, miért hajtottam fel a legtehetségesebb ügyvédeket Bruneitól Angliáig? Mert nyugalomban akarom élni az életem, és zavartalanul végezni a munkámat! De te nem tudtad elviselni, hogy mindent újrakezdtem. Emlékezz arra a sok-sok emberre, akiket önzésből és mohóságból megsebeztél! Mostantól azonban az életed ismét egyedül a tiéd. Bármit csinálsz, a te dolgod. – Már megvan a repülőjegyem vissza Bruneiba – közölte Sandra. A szemében könnyek jelentek meg. – A barátom el fog kísérni. Kérte, hogy legyek a felesége, amint kimondják a válást. Két napra rá Katyt teázni hívta Ursula főnővér, és elmesélte neki, hogy Mark tizennégy napig távol lesz. Előadásokat tart több helyen az országban, néhány napot pedig személyes ügyeinek intézésére fordít. – Nagyszerű ember – jegyezte meg Ursula Munro –, de sajnos nincs érzéke a nőkhöz. Maga, kedvesem, sok mindenen keresztülment, mégis talpra tudott állni. Remélhetőleg ez neki is sikerülni fog. Mark távollétében Bill Lodge vette át feladatait. Egy napsütéses délelőttön az orvos az osztályirodán üldögélt, és Katyvel beszélgetett. – Mennem kell – mondta végül. – Remélem, találkozunk két hét múlva a karácsony előtti bálon. – Lehet, bár eddig még senki sem hívott meg – válaszolta Katy. Az utóbbi időben kicsit elveszettnek érezte magát. Várta, hogy Mark egyszer majd felhívja, de ő ez idő szerint országos előadó körúton volt, és senki sem tudta, mikorra tér vissza a Rosewall Kórházba. Katy azt sem vette volna tőle rossz néven, ha nem jön vissza többé, annyi kellemetlenség érte az ittléte alatt. Úgy tűnt neki, hogy az együtt töltött sok boldog óra álom volt csupán, és néha keserűen gondolt arra, hogy Mark iránti szerelme a valóságban talán nem is létezett.
A következő hetekben a közelgő bál volt a beszédtéma a kórházban. Tessa úgy tervezte, Rogerral megy, akinek a felesége hosszú időre egy otthon lakója lett. Joannát pedig Ron készült elkísérni. Ron más ember lett azóta, hogy sikerült maga iránt felkeltenie Joanna érdeklődését. Katy egyre magányosabb lett. Biztosította ugyan ismerőseit, hogy egyedül is elmegy, legszívesebben mégis otthon maradt volna. Minden gondolata Mark körül forgott, és úgy érezte, nélküle nem bírná elviselni a társas összejövetelt. Mivel azonban ígéretet tett Tessának és Joannának, hogy részt vesz a bálon, elszánta magát, hogy legalább rövid időre elmegy. Ismét megszokott fekete ruháját vette fel a színben hozzáillő körömcipővel együtt, és kedvenc parfümjét használta. Aztán kabátot öltött, és táskájával a kezében útnak indult. Ment az épület felé, de minél jobban közeledett, annál kevésbé érzett kedvet ahhoz, hogy a karácsonyi díszben pompázó, vidám emberekkel teli terembe belépjen, ezért visszafordult. Ahelyett azonban, hogy hazament volna a nővérszállóba, a part felé vette az irányt. Miközben a homokos kövek csikorogtak a cipője alatt, gondolatai újra visszaszálltak Markra. Hirtelen úgy érezte, mintha valaki követné. Megfordult, de senkit sem látott. Továbbra is ott bujkált azonban benne a félelem, mert jócskán távol volt a helység lakott részétől Elég nagy ostobaság ilyen későn a tengerpart legelhagyatottabb részén időzni. Ekkor megpillantott a sötétben egy alakot, amint egyenesen feléje tartott. Rémülten futni kezdett, amikor kisvártatva egy férfi kiáltását hallotta: – Bocsásson meg…! Katy fejvesztve rohant tovább, miközben érezte, hogy a férfi lohol utána, és egyre közelebb kerül hozzá. Hatalmasat kiáltott, amikor az ismeretlen utolérte, és megragadta a karját. Ekkor azonban ismerős hangot hallott: – Katy, Katy, én vagyok az, Mark! Még mindig mereven a rémülettől a lány visszafordult a hang irányába. Valóban Mark volt az! Szétnyílt kabátban, összeborzolódott hajjal állt ott, és kifulladva kapkodta a levegőt. – Istenem, hát tényleg te vagy az, Katy? Alig akarom elhinni! – Boldogan a karjába vonta a lányt, és így álltak, egymást szorosan átölelve. – Reméltem, hogy találkozom veled – mondta Mark –, de nem itt, hanem a bálon. Katy kisimította arcából csapzott haját, és sugárzó kék szemét Markra szegezte. – Hogy kerülsz ide? – kérdezte még mindig lihegve. – Nem akartam elmenni az ünnepségre, inkább sétáltam egyet. Mark még mindig átölelve tartotta őt, és ez a mozdulat kifejezte a lány iránti érzéseit. – Ma reggel Bill Lodge a telefonban elmondta, hogy tudomása szerint elmégy a bálra. Ott akartam veled találkozni, de nem voltál sehol. Valaki úgy vélte, látott téged, amint hazafelé mentél… Aztán felfedeztelek itt a parton, csak nem voltam biztos benne, hogy te vagy az. Ó,
Katy, mi van veled? Olyan régen nem láttuk egymást! – Mark lassan odavonta magához a lányt, és gyengéden megcsókolta az ajkát. – Drágám – suttogta –, annyi mindent szeretnék mondani neked! – Mark – kérdezte Katy remegő hangon –, csak az ünnepség kedvéért jöttél vissza, vagy itt is maradsz? – Ördögbe az ünnepséggel! Azért jöttem, hogy téged meggyőzzelek, hozzám tartozol! Ha most nem találtam volna rád, addig kerestelek volna mindenfelé, amíg elő nem kerülsz. Katy boldog volt, ugyanakkor megpróbált tiszta fejjel gondolkodni. – Miért nem mondtad el, hogy már rég beadtad a válópert? – Mert nem akartam, hogy azt gondold, el akarlak választani a barátodtól. Utólag persze kiderült, hogy hibás volt az elképzelésem, mert az a barát nem létezett. Aztán meg valahogy sosem adódott alkalom rá, hogy erről beszéljünk. – És Sandra? Visszatért Bruneiba? Mindennek vége köztetek? – Igen, Katy. Ajkuk heves csókban forrott össze, így megpecsételték szerelmüket. Később egymásba karolva lépkedtek a fényesen kivilágított kórház felé. Bentről egy szerelmes dal hangjai szűrődtek ki, és Mark még közelebb húzta magához Katyt. – Minden gondunk megoldódott. Sandra nyomtalanul eltűnt az életemből, és most kezdődik a mi közös életünk. Tudod, hogy mennyire szeretlek, és azt is, hogy mindig szerettelek, és örökké szeretni foglak. Erre szokták mondani, sírig tartó szerelem. – Én is ugyanígy érzek, Mark. Közben már ott álltak a férfi autója mellett, amely a nővérszálló előtt parkolt. – Katy, még mindig olyan kockázatosnak találod a házasságot, hogy soha többé nem vállalnád? – Ezt a kérdést magadnak éppúgy feltehetnéd, mint nekem. Mark egyetértett vele. – Hogy összeházasodunk-e, vagy csak együtt élünk, egyre megy, az egyetlen, ami fontos, a szerelem. Azt akarom, hogy társam legyél az életem hátralévő részében, és tudnom kell, hogy te is így érzel-e. – Drágám – lehelte Katy, és megsimogatta Mark arcát. – Azt hiszem, ezt nem kell bizonyítanom. Számomra minden értelmetlen nélküled, és rengeteg időnk van, hogy közelebbről megismerjük egymást. – Ha ez így van – nevetett fel boldogan Mark –, akkor csináljunk egy előzetes nászutat. Ha aztán egy napon összeházasodunk, elkezdődnek majd a hivatalos mézesheteink. – Mark, ez az egész az árvizet juttatja eszembe. Ugyanolyan hirtelen történik minden, mint akkor, csakhogy ez most valami csodálatos!
Öt perc múlva már a bál forgatagában táncoltak. Mark a karjában tartotta élete szerelmét, és azt suttogta a fülébe: – Gyönyörű vagy ebben a ruhában, Katy. És ez a perc is gyönyörű. Most kezdődik az életünk.
