Fórum www.forumujsag.hu
2016. június 8. – XXV. évfolyam 4. szám – 32 000 példányban
Megfenyegették a Fórumot 2016. május 21-én, szombaton, a Budapest XVI. kerületi, az önkormányzati tulajdonban lévő Sashalmi Piac Kft. által üzemeltetett piacon az alábbi szöveg hangzott el a piacon működő un. piacrádióban, amelyet tudomásunk szerint a Ferenci Kiadó Bt. működtet: „Árpádföldi civilek bojkottot hirdetnek a Fórum újság hirdetői ellen. A Fórumban lejárató cikkek jelennek meg rendszeresen a kerület polgármesteréről, ezt elégelték meg a civilek. A Fórumban hirdető vállalkozásokat élőlánccal zárják körül és a vevőket tájékoztatják, hogy a cégnél vásárlásukat a polgármester lejáratására használják. Abból pénzelik a hirdetők a Fórum újságot, amely alaptalan rágalmakat szór a polgár-
mesterre. Ennek vet véget most a civil élőlánc kezdeményezés.” Egy héttel később, 2016. május 28-án, szombaton, folyamatosan a következő szöveg hangzik el a piacrádióban, Ferenci Zoltán saját hangján: „Nyomtassák puhább papírra a Fórum Újságot, ezt kérik az árpádföldi civilek, akik egy hete még a Fórum hirdetőinek bojkottjára buzdítottak, mivel az újság valótlan rágalmakat közölt a kerület polgármesteréről. Az újság szerkesztői viszont olyan agresszívan reagáltak a bojkottfelhívásra, hogy a civilek saját testi épségük védelmében letettek arról, hogy élőlánccal zárják körül a hirdetőket. >>> folytatás a 2. oldalon
Életjáradék
Egyedül van? Nincs kire számítani? Nincs pénze? Itt a megoldás! Életjáradék-eltartási
szerződést
kötünk 50 év felett! Havi készpénzben
biztosítjuk
életét! Nem kell mást tennie, csak minket megjelölni mint örökös! T.: 061/951-6825
www.aranylicit.hu
www.aranyabc.hu
Megfenyegették a Fórumot
folytatás a címoldalról >>>
Így most már csak a Fórum olvasásának bojkottját hangoztatják, egyben azt kérik, hogy nyomtassák puhább papírra az újságot.” A hanganyag meghallgatható itt: http://www.forumujsag.hu/hirek/kerulet A szöveg színvonalát nem elemeznénk, azt rábízzuk az olvasóra. Megjegyzéseink röviden: Ferenci Zoltán egy a szerkesztőségünkbe küldött e-mailban elismeri, hogy a híreket saját maga fogalmazza. Többszöri kérésünk ellenére Ferenci Zoltán nem hajlandó megmondani, kik is azok az árpádföldi civilek. Ferenci leveleiben szisztematikusan kisbetűvel írja az „árpádföldi civileket”, ha ez egy valódi szervezet neve lenne, akkor azt nagybetűvel kellene írni, így: Árpádföldi Civilek. A nagy kérdés tehát az, kinek a megrendelésére játszotta be a Ferenci Kiadó Bt. a Fórumot fenyegető szöveget, majd egy héttel később a „puha papíros” változatot. Logikailag icipicit problémás, hogy miképpen tudunk valaki ellen agresszíven fellépni, akikről fogalmunk sincs, hogy kicsodák. Ferenci Zoltán a Ferenci Kiadó Bt. egyik tulajdonosa. Ez a társaság adja ki a Helyi Hírek nevű újságot. Ferenci és cége tehát konkurensünk. Ez ugye, felvet etikai kérdéseket… A szerkesztőség tagjai Hargitai István hetvenkét éves, Dévai Miklós főszerkesztő hatvan. Nem túl bátor társaság ez az árpádföldi civilek, ha kettőnktől érzik magukat fizikailag fenyegetve. Szépen megkérnénk tehát az árpádföldi civileket, legyenek már olyan szívesek és lépjenek ki az illegalitásból és megígérjük, hogy nem esik bántódásuk. Azonban, ha továbbra is bujkálnak, kénytelenek leszünk arra a gondolatra jutni, hogy nem is léteznek, csak kusza gondolatként vannak valaki fejében. Van ezért egy ajánlatunk a számukra: 2016. június 10-én, pénteken, délután öt órakor várjuk őket a Polgármesteri Hivatal (1163 Budapest, Havashalom u. 43.) bejáratánál egy beszélgetésre. Ott azért bízhatnak abban, hogy nem lépünk fel agresszívan.
A választásokig tuti nem lesz dugódíj Budapesten A 2018-as országgyűlési választások előtt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat, tudta meg az Origo. A kormánypártok attól tartanak, hogy nagyon súlyos politikai károkat okozna nekik a dugódíj bevezetése, így az akár 20 milliárdos büntetést is hajlandók kifizetni persze közpénzből „fényezve” a FIDESZt.
2016. május 23. 11:29
.Az origo úgy tudja, hogy a kormány azt is vállalná az Európai Bizottság felé, hogy a díj bevezetésének az elmaradása miatti büntetést befizetné az uniós testületnek. A 15-20 milliárdos büntetés befizetése lényegesen kisebb politikai kárral járna, mint ha a választások előtt bevezetnék a fővárosban autózókat érintő újabb fizetési kötelezettséget.
Újságunk hirdetésszervezőket keres! – 06-30/245-4253 2 www.forumujsag.hu
Népszavazás a TERMŐFÖLD értékesítésének tilalmáról! Az Élőlánc Magyarországért közleménye Budapest, 2016. május 26. Történelmi jelentőségűnek tartjuk, és messzemenően támogatjuk azt a népszavazási kezdeményezést, amely azt kívánja elérni, hogy az Országgyűlés az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének tilalmáról alkosson törvényt. A nemzetek biztonsága ma már egyre inkább attól függ, hogy kinek a kezében vannak a természeti erőforrások és rendszerek, amelyekkel az alapellátások – az élelem-, ivóvíz- és energiaellátás - biztonsága megteremthető.
csupán a jelen, de a jövő nemzedékeit is kiszolgáltatott helyzetbe, végveszélybe sodorja. Ezzel a lépéssel, az állami földek „értékesítésével” az ország vezetése súlyos határkőhöz érkezett, ahol nekünk állampolgároknak megálljt kell parancsolnunk a várost és vidékét egyaránt veszélyeztető, mohó zsákmányszerzésnek, a gátlástalan földspekulációnak. Élőlánc Magyarországért és Dr. Ángyán József egyetemi tanár www.kielegyenafold.hu határidő: június 20! hargitai KINEK AZ ÉRDEKÉBEN?
Ezek között is kiemelt szerepet játszik az élelmezés-biztonság megteremtésének alapeszköze, a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb megtestesítője, a termőföld.
Amikor sok országban háborúk és a krónikus aszály miatt éhínség pusztít,
A kormány mindezt figyelmen kívül hagyva kezdte meg az árveréseket, melyek adatai ma már világosan jelzik, hogy egy félfeudális, birtokadományozó, klientúra építő, korrupt folyamat elszenvedői vagyunk. Közös nemzeti vagyonunk stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű maradékának a közvélemény megtévesztésével végrehajtott dobra verése, a közjó helyett a magánérdekek érvényesítése, a magánvagyonok spekuláns gyarapítása nem
Akkor a kormány hamis jelszavakkal a létünket biztosító földünket eladja. BRÁVÓ!
Amikor, e miatt megindult a megállíthatatlannak tűnő migránsáradat,
Ezek a több ezer hektáros új földesurak aztán akár százszoros haszonnal is továbbadhatják IDEGENEKNEK Európa legértékesebb termőföldjét. Ez aztán a NEMZETI KORMÁNY!
Fórum 3
Gyermekvilág-Ágyszínház Közhasznú Alapítvány Örömmel teszünk eleget egy kérésnek. Olvassátok és gondolkozzatok el azon, hogy vannak becsületre méltó emberek, akik minden anyagi előny nélkül tesznek valami fantasztikusan jó és becsülendő dolgot. Azt gondoljuk, amíg vannak ilyen emberek, addig a világ még nem érett meg a pusztulásra. ,,A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni.» (G.K. Chesterton) Az Ágyszínház programjának célja, hogy a játék erejével, a játszás örömével javítsuk a kórházi kezelésre szoruló beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Az Alapítvány önkéntesei rendszeres, személyre szabott egyéni és közösségi élménnyel, a gyermekek egészséges énjét
támogatva segítik oldani a betegségérzet kialakulásából adódó feszültséget. Amelyik kórteremben egyszer elkezdte az élményterápiás programját az alapítvány, ott heti rendszerességgel az önkéntesei ma is megtalálhatók. Az Alapítvány az önkéntes hálózatát -a lehetőségekhez igazodva, tudatosan építi az egyes szolgálati helyeken, figyelemmel az igen eltérő adottságokra, az önkéntesek igényeire, készségeire. Ha egy - nem is egyszerű, könnyed- baleseti ellátásra szoruló gyermek úgy távozik az ambuláns ellátásról, hogy mindenki által hallhatóan azt mondja szülőjének: «Anyuci ide ugye máskor is eljövünk!», akkor a mosoly nemcsak az önkéntesek arcán jelenik meg… Az alapítvány munkájáról részletesen olvashatnak internetes portálunkon: www.forumujsag.hu/hirek/kerület
MAT tavaszi tárlata 2016.május 5-n a MAT (Mohácsi Regös Ferenc Asztaltársaság) művészeinek kiállítása volt, a Maconkai Galériában. A színek világa címmel”. Ismét telt ház előtt zajlott az esemény. Anikó Asszony köszöntője után felolvasta a 22 kiállító művész nevét, akik ezen a kiállításon bemutatták alkotásaikat. Majd Takár Emőke, festőművész a MAT vezetője vette át a szót. Elmondta, hogy nem véletlen ez a cím, hiszen itt a tavasz és minden virágba borul, színes a természet is, mint ahogyan minden művész stílusa is és színvilága. A MAT nem zsűriz, minden művész saját maga dönti el, hogy melyik alkotását adja be, magához mérten, saját választásában a legjobbat. A Francia Független Szalon is és magyar követője a Magyar Független Szalon szintúgy zsűrizés nélkül állítja ki tagjai munkáit . Ez esetben a zsűri a közönség. Hiszen mindenkinek mást és mást mond egy alkotás, és ez így van rendjén. Érzelmekre hat. Évről –évre bemutatják a művészek a legújabb munkáikat. Nem szokták elemezni a műveket, hiszen közel 60 művet nem is lehetne, kissé hosszú időt venne igénybe. Majd egy gondolattal zárta beszédét : „Ha mindaz, ami a kezedben, a fejedben és a szívedben egyesül, nos az a művészet”. Ezután egy másik művészeti ág került műsorra, a zene és ének.
június 20.
4 www.forumujsag.hu
Először Hegedűs Valér zongoraművész Chopin művet játszott. Hegedűs Valér nem csak gyönyörűen játszik, hanem beszédével is elkápráztatja a közönséget. Nem csoda, hogy mindenki a szívébe zárta őt. Majd Munkácsy Sándor zeneszerző és énekművész folytatta a műsort csodaszép filmzenékkel, és színpadra lépett Mihá Zsuzsi , aki gyönyörű összeállításával kedveskedett a közönségnek. Utána duettet énekelt az összeszokott páros, hiszen nem először léptek fel itt a Maconkai Galériában. Ismét nagy sikert arattak. Természetesen nem maradhatott el a tombola sem, ahol a kiállító művészek saját munkáikat adták oda nyereménynek, és szebbnél szebb ajándékokat. Az ünnepi hangulat után a MAT társasága meghívta a közönséget egy koccintásra is, az asztal tele volt minden finomsággal. TEA
Válaszolt a Polgármester! Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy rovatomnak újabb levelezője van, csak hát a stílus... Másnak, ilyen goromba levelét biztosan nem hoznám le, de hát Kovács Péter mégis csak a polgármester, ezért kivételt teszek. Az előző Fórumban (május 8.) egy olvasói levélre válaszolva valóban írtam néhány kritikát, miközben teljesítményét is elismerően nyugtáztam. Sajnálom, hogy a Polgármester Úr így elragadtatta magát. Mivel elvünk, hogy nálunk minden vélemény megjelenhet (mert ez egy igazi fórum) közzé teszem levelét, de természetesen pontonként válaszolok is. Kovács Péter levelét dőlt betűvel szedtük: Szégyellje magát a Fórum?! Kedves Hargitai István felelős kiadó úr! A Fórumtól az utóbbi időben megszokhattuk, hogy csak a negatív dolgokat emeli ki, hogy már megoldott problémákról tudósít, úgy feltűntetve azt, mintha még probléma lenne, hogy apróbb vagy nagyobb csúsztatásokkal próbálja befolyásolni a közvéleményt. Viszont eddig még nem süllyedtek a szimpla hazugság szintjére, sajnos a 2016. május 8-i szám meghozta ezt a nem várt „sikert” is az újságnak. Valószínűleg ez a sajnálatos esemény összefüggésben van a főszerkesztő személyében történt változással. Vezércikkükben minden második mondatban hazudtak valamit. Az hogy többnyire a hiányosságokról írok az természetes, mert nem kívánok a lakáj média vízhangja lenni. Tévedni tévedhetek, de a hazudtak szót, magam és munkatársaim nevében visszautasítom Nézzük sorra: 1. A Fidesz akadályozta meg az előző polgármestert a hitelfelvételben. 2002-2006 között az MSZP-SZDSZ-nek abszolút (minden döntést meghozatalához elegendő) többsége volt a helyi képviselőtestületben, így a Fidesz nyilvánvalóan nem tudta megakadályozni semmiben az előző polgármestert, hisz a Fideszes képviselők szavazatai semmilyen döntéshez nem kellettek. 1998-2002 között Szabó Lajos Mátyás polgármestersége alatt a képviselő-testületben nem volt az MSZP-nek többsége, ezért két fideszes alpolgármestert is megválasztottak. Kovács Balázs fideszes frakcióvezető minden költségvetési vitában mereven elutasította a hitelfelvételt. 2002-2006 között ugyan a baloldalnak csekély többsége volt, de a Fidesz olyan erélyesen csatázott a hitel ellen, hogy Szabó Lajos Mátyásék önkorlátozóak voltak, és 2,14 milliárd többlettel adták át a kasszát. 2. Nyilvánvaló hazugság, hogy a Fidesz már jó előre tudta, hogy az adósságot majd a kormány elengedi. Persze! 2007-ben már tudta a fideszes képviselőtestület, hogy 3 év múlva a Fidesz nyeri az országos választást, meg persze azt is, hogy majd a kormány átvállalja az önkormányzatok adósságát. Ne butáskodjunk már!
2006 őszén a tévéostrom és a több hétig húzódó zavargások után biztosan várható volt a kormányváltás. Ha akkor október 23-án Orbán Viktor az Astoriánál azt mondja, hogy utánam, már akkor megdönthető lett volna a Gyurcsány kormány. Ám, akkor még nem lett volna kétharmados többsége, így cselekvés helyett „páncélautójába” szállt és elhajtott (a nélkül, hogy figyelmeztette volna az őt ünneplőket), miközben a Deák téren az azonosító nélküli maszkos rendőrök már válogatás nélkül verték az ünneplő tömeget. A Fidesz az őszödi beszéd miatt tarolt az őszi önkormányzati választásokon, és nem kellett Einstein logikája ahhoz, hogy a Fidesz-vezetés szabad kezet adjon önkormányzatainak, hiszen a következő választást így még nagyobb eséllyel várhatták. 3. A kerületi adósság nem 7 milliárd forint volt, mint ahogyan állítja a Fórum, hanem 6,387 milliárd. A Fórum nagy tévedése, hogy a hitel (kötvény) pénzből fejlődött a kerület. A kötvény bevételt rég elköltöttük, az EU se ad már Budapestnek pályázati pénzt, akkor miből fejlődik most is a kerület? Elárulom: az általam bevezetett szabály a kerületben, hogy a helyben beszedett helyi adókat, a vagyonértékesítésből származó bevételek (és még sok-sok pénzt) minden esetben maradéktalanul a fejlesztésre költjük, így mindig lesz pénz fejleszteni a kerületet. Mindegy, hogy minek nevezzük, végül is az a 6,387 milliárd a kerületre lett költve, amit írásomban is elismerésre méltónak tartottam – meg aztán ez is csak devizaalapú hitel volt, úgyhogy egyik nap ennyi, másik nap annyi. Ami viszont a vagyonértékesítési bevételeket illeti, azt rendre éktelenül túltervezték, úgyhogy abból sokat kihozni nem lehet. 4. A XVI. kerületben egyetlen fillér közpénz sem került jogtalanul „különféle zsebekbe”, ellentétben a Fórum állításaival. Hanem túlnyomó többségében XVI. kerületi vagy budapesti kisés középvállalkozások nyerték az önkormányzati közbeszerzési pályázatokat, így a haszon is az ő zsebükbe vándorolt. Remélem, nem ezzel van baja a Fórumnak. Érdekes, hogy akkor miért panaszkodtak a kerületi vállalkozók, hogy általában nem ők nyertek. Az igazi kérdés: miért és kik között osztották szét az 5 milliárdos kötvénykibocsátás után a bank által adott jutalékot? Erről ugyanis a vezetés senkit nem tájékoztatott, holott többször, több képviselő nyomatékosan kérdezte. Még csak nem is tagadták, csupán hallgattak… Az uszodákat valóban kerületi vállalkozó építette, de akkor miért fizettek ki az átadás után 1 évvel egy mogyoródi vállalkozónak felújítás címen több, mint 50 milliót, majd évekig évente tízmilliós nagyságrendű összeget. A nem budapesti vállalkozások értékben számolva 30% felett részesülnek az önkormányzati megbízásokból (forrás: üvegzseb).
5. Illegális migráns bevándorlás a Fórum (és néhány baloldali országos politikus) állításával szemben nem „értelmetlenül gerjesztett álprobléma” hanem nagyon is valóságos. Szerintem Köln és Párizs után ezt nem kell ecsetelni. Ez a felvetés teljesen értelmetlen, mert a cikkből egyértelmű, hogy nem általában a migránsáradatot neveztem álproblémának, hanem azt, ahogy ezt a kerületi Fidesz frakció előrángatta a testületi ülésen. A migránskérdés országosan és európai szinten is nagyon komoly probléma, aminek igazi veszélyes hátteréről már tavaly több cikkben is foglakozott a Fórum. Az hogy egy kerületi – ráadásul kormánypárti – önkormányzat úgy tesz, mintha valami megnevezhetetlen hatalom menekülttábort akarna a XVI. kerületbe telepíteni, az olcsó szájhősködés. 6. Hazugság, hogy a képviselőtestület a kormány migráns politikájának támogatásáról döntött volna. Ilyen javaslat nem is volt a képviselők előtt, nem azért mintha én személy szerint nem értenék egyet a kormány migránspolitikájával, hanem azért, mert a nagypolitikát soha nem keverem össze a helyi településért végzett politikával. Szerintem, a helyi közéletben nincs helye a pártpolitizálásnak, így nem is adok terepet erre. A határozat mindössze arról szólt, hogy nem akarjuk, hogy migránsokat a XVI. kerületbe költöztessenek. Mi se akarjuk a migránsokat, csak érdekes, hogy szinte minden fideszes önkormányzat már állást foglalt migránsügyben, ezért kellett a kerületben is ürügyet találni, hogy a nyilvános támogatás itt is megtörténhessen. Mellesleg a fideszes kormányon kívül ugyan ki más telepíthetne ide menekülteket – tehát a határozat a kormány ellen született volna…? Amúgy meg érdemes éjszaka a Belvárost végigjárni, ahol lassan több az arab, mint a magyar, úgyhogy a migránsellenes politika mintha a gyakorlatban nem is volna olyan éles. Gondolkodó embernek feltűnt korábban is, hogy minek Röszkénél elverni pár száz migránst azért, hogy pontosan ugyanazokat két nappal később Beremendnél buszokba tegyék, és regisztráció nélkül elhordják az osztrák határra – ez Röszkéről is sikerült volna, és meg lehetett volna spórolni egy rakás rendőrt meg könnygázt! 7. Hazugság, hogy az önkormányzat vagy annak vezetése „mindenkit hülyének néz” éppen az ellenkezője az igaz: igyekszünk tenni a kerületért, megszolgálni a bizalmat, figyelmi a lakossági bejelentésekre (migránskérdésben is ez volt). Akinek nem inge ne vegye magára! Csak a kormányról beszéltem. Az átlagpolgár tehetetlenül nézi, hogy a kormány egy új hűbér rendszert épít ki, hogyan vállnak milliárdossá a Mészáros Lőrinc félék, hogy a „migráns Rozmár” Andy Vajna kaszinói miért nincsenek bekötve a NAV- hoz stb. Önről egy szót se írtam, mert a mondatban az „ország” szó használatával az alany általános kiterjesztésre került (ez szövegértési probléma). Kedves felelős kiadó úr, büszkék arra, ahogy írták: „hogy mi meg merjük írni azt is, amit más újságok nem mernek”. Nagymamám azt mondta, hogy a hazugsághoz nem bátorság, hanem aljasság kell. Kovács Péter polgármester, egy volt olvasójuk Persze nem kötelező a Fórumot olvasni, de talán érdemes. Mert itt az összes kerületi lappal ellentétben, nem az Önt éljenző kórustól lehet tájékozódni. Drága édesanyám mondta: Laus propria sordet – Az öndicséret büdös. hargitai >>> Fórum 5
IMRE UTCAI HÉVMEGÁLLÓ
Miután a sokadik halálos gázolás történt az átkelőnél, 2016. márciusban ígéretet kapott a kerület, hogy biztonságossá teszik a megállót. Több megoldás is szóba került és Kovács Péter polgármester még azt is felajánlotta a BKK-nak, hogy a költségeket a kerület átvállalja. Úgy látszik azonban, hogy a BKK három hónap alatt, még a került pénzén sem hajlandó csinálni valamit. Mostanában ennyi idő alatt átadnak egy focistadiont… Képsorozatunk 2016. május 31-én délelőtt készült. A berobogó szerelvény hangjelzést sem adott.
Kiönt a szennyvíz
A József utca és a Petőfi út sarkán, minden nagyobb zivatar idején a szennyvízcsatorna kiönt és elárasztja a környék mélyebben fekvő telkeit. Legutóbb május közepén következett ez be. Napokkal később is látszódtak az áradat nyomai, annak ellenére, hogy a csatorna fenn tartó (most ne tudom mi a pontos nevük) az ürülék zömét feltakarították.
A József utca 123 alatt a veteményes, meg az epres tönkre ment, mert a szennyvíz a járdáról befolyt a kertekbe. Kotán József elmondta, hogy ezt évek óta rendszeresen jelentik az önkormányzatnak, de eddig semmi sem történt. A tulajdonos elmondása szerint a csatorna kiöntése a Petőfi utca csatornázása óta van. Valami műszaki, vagy tervezési hibára gyanakodnak. Növeli a bajt, hogy az esővíz árkok nincsenek áteresszel összekötve, és Thököly úti főgyűjtő nyílása magasabban van mint az árok alja.
mentett meg. Az összesen kb 40 alkalomból álló akupunktúrás kezelés óta (1991)még soha nem fájt a fejem. Fentiek alapján kijelenthetem, hogy a gyógymód nem csak működik, hanem minden orvosi kudarc után egyedülállóan volt alkalmas a fájdalom teljes blokkolására. Az akupresszúra komolyságáról csak annyit, hogy a San Franciskói egyetemen kurzuson, tankönyvekből tanítják. Üdvözlettel: Mireisz Tibor olvasó Nem én degradálom le, hanem (amint a cikkben is nevesítettem), neves kutatóintézetek, amelyek a tudományban elfogadott módszereket használják. Az akupunktúra és a többi keleti ezoterikus módszer kivétel nélkül elhasal a széles spektrumon elvégzett random vakteszteken. A véletlen egybeesésből, vagy a placebóhatásból származó állapotjavulások előfordulnak, csak éppen ezek a kivételek és semmilyen bizonyító erővel nem bírnak. A dolog úgy áll, ha valakinél javulás jelentkezik, az hinni fog benne, a többi 99,99% pedig hallgat. Aki akar, persze hihet benne és dobhat ki százezreket az álgyógyítóknak. További tájékozódásra ajánlom: Boldogkői Zsolt egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója most megjelent könyvét: Hiénák a betegágy körül. Dévai
Margit utca lezárása
Annak idején sok kritika érte az új piacot (huzatos, becsap az eső és a hó, és nagyon drágán épült stb.), de végül is szép lett és jó időben igazán kellemes itt a bevásárlás, még akkor is, ha drágább, mint a szomszéd kerületek piaca. Szombatonként a vásárlást az is könnyíti, hogy az átmenő Margit utcát a gépkocsik előtt lezárják, és az utca is árusokkal telik meg. A piac megnyitása után nem sokkal 2012 decemberében már írtunk arról, hogy a méregdrága automata útlezáró süllyeszthető oszlopok nem működnek, helyette a képen látható ronda szalaggal tiltják a behajtást. piac
Akkor a javítás még jótállás keretében ingyen megoldható lett volna. Úgy tűnik, nincs szándék a javításra.
Jókai úti látkép
A városközpontnak is nevezett Jókai úti sávelválasztót jó későn, május közepén ugyan szép virágokkal beültették, de a 4-6 szám előtt még ma is (május 31) ez látható.
Az akupunktúra tudomány!
A Fórum május 8.-án megjelent számában „Migránsok és szurkálók” címmel cikk jelent meg Dévai Miklós szerkesztő tollából, melyben hivatkozásokkal ledegradálja az akupunktúra és akupresszúra gyógyászati eredményeit. Azért írok , mert az életem egyik legnehezebb pillanatában egy igen súlyos klaszteres migrén fejfájásból, mely nap mint nap súlyosan nehezítette az akkori életemet egy kiváló kerületi gyerekorvos Hetényi lámától tanult akupunktúra tudománya 6 www.forumujsag.hu
A volt pártház kezelése nem tudom kinek a feladata, de hogy a sok bérlő cég mellett az önkormányzatnak is van itt irodája, azt bizonyítja bejárat feletti tábla: Gazdasági, Működtető - Ellátó Szervezet
Szinte megszűnt a vagyonosodási vizsgálat
Idén eddig összesen egy ilyen vizsgálatot indított az adóhivatal. Tavaly az első negyedévben vélhetően már több száz ilyen ügy zajlott, ugyanis az mno.hu hírportál úgy tudja, 2015 novemberéig 1100 eljárást indított az adóhivatal. A vizsgálatok 900 esetben bizonyultak indokoltnak, ezek 19,5 milliárd forintos bevételt, tehát átlagosan 22 millió forintot jelentettek az államkasszának.
Fogyóban a háziorvosok
Január és március között 69 háziorvosi praxis vált tartósan betöltetlenné az országban; így 307-re emelkedett azoknak a körzeteknek a száma, ahol legalább fél éve nincs már háziorvos - írja a Magyar Nemzet. Az állam anyagilag is ösztönzi az üresen álló praxisok betöltését, de a tavaly erre a célra adott 750 millió forintból csak 471 milliót használtak föl. Az egyik gond az, hogy a legtöbb üres helyen a hatvanas éveket idéző élet és munkakörülmények várják az orvosokat. A másik baj az, hogy kevés a pénz, a bevételekből nehéz tisztességes bért kigazdálkodni. A harmadik ok pedig az, hogy elöregszik az orvostársadalom, sok fiatal pedig külföldre megy. Ha a folyamatot nem sikerül megállítani, öt éven belül pedig megfeleződhet a körzeti háziorvosok száma.
„Csányi gazda” huszonnyolcezer hektárja „mintagazdaság” lett – avagy a magyar „családi gazdaságok” Dél-Amerikába mennek? A hír: A kormány 2016. február 25-i határozatával, a „Földet a gazdáknak!” programra hivatkozva, a földművelésügyi miniszter javaslata alapján három ménesbirtokot (Bábolna, Mezőhegyes, Szilvásvárad) állami tulajdonú mintagazdasággá nyilvánított, a Bonafarm-csoport két gazdaságát, a Bólyi Zrt.-t és a Dalmandi Zrt.-t pedig magántulajdonú mintagazdaságként jelölte ki.[1] A kialakításukról szóló decemberi kormányhatározat szerint a mintagazdaság által használt, állami tulajdonban lévő föld tartósan a Nemzeti Földalap részét képezi, bérleti díja egyoldalúan nem emelhető, a gazdaság pedig különleges kedvezményekben, elbánásban részesül. ... A teljes anyag elolvasható: www.elohir.hu
A MAT tagjainak bemutatása. A MAT (Mohácsi Regös Ferenc Asztaltársaság) művészeinek bemutatása Csók Rémó festőművész (1924-2012) A Csók familia Erdélyből származik. Családja jóvoltából igen mozgalmas életet élt. Több országban is éltek. Elmondása szerint, minden Csók rokon. A neves kétszeres Kossuth díjas festőművész Csók István a nagybátyja volt. Tanulmányait 1930-ban a párizsi Saint Louis általános iskolában kezdte, majd a Cours Hattemer-Prignet gimnáziumban folytatta. További tanulmányait Olaszországban, Milánóban végezte, majd Budapesten folytatta . Beiratkozott a Pázmány Péter Tudomány Egyetem közigazgatási szakára, azonban ez megszűnt, a hallgatók átkerültek a Jogtudományi Egyetemre. Tehetsége adott volt, így felkereste a Gallé Tibor festőiskolát, ahol Heintz Henrik tanítványa lett. Édesapja elvitte a neves művészhez, a rokon Csók Istvánhoz , aki nem csak biztatta, hanem tanította is. 1949-50-es években könyvillusztrációkat készített. Nagyon sokoldalú ember volt, aki kalandos életútján mindig tanult és kreatív ötleteit megvalósította a civil pályán is. A nevéhez fűződik a Városterv Barlangkutató Csoport. 1957-ben a Városépítési Tervező Irodánál kapott állást. Térképek új adatokkal való kiegészítése, geodéziai felmérések feladatával bízták meg. A Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki kara, vízépítési szakán szerzett diplomát, de nem hagyta abba a tanulást, hidrogeológiából szakmérnöki diplomája is volt . Emellett még sok más végzettséget is megszerzett.
Amikor Csók István tanítványa lett, akkor jegyezte el magát végérvényesen a festészettel. Sokoldalú, széles látókörű művész volt. Ő nem követett irányzatokat, stílusa egyéni, jellegzetes, sajátos volt. Amolyan „Csók Rémós”. Egyénisége nyitott , érzékeny, művészi karaktere derűs volt, hiszen egy vidám ember köszön vissza alkotásaiból is. Megalkotta a tizedik Múzsát a Festészet Múzsáját, Kvyneát. Majd az első női arkangyalt. Párizsi gyermekkori élményei is visszaköszönnek művein Pl. „Gerard” avagy Moulin Rouge”. Szívesen megfestette barátait, ismerőseit, mitológiai és történelmi (kelta és gall) időszakot. Számos életképet is láthattunk tőle. Nem állt távol tőle az elvont stílus sem. Különböző korszakai voltak, ahogy minden művésznek. Nagyon változatos Csók Rémó palettája. Két közös festményük van Takár Emőkével, a „Lászlófalvi tanya”, ami valamikor az ő tanyája volt, s szerette volna megörökíteni. Ennek az az érdekessége, hogy két művész, akik más stílusban festenek, mégis sikerült egységeset alkotniuk. Úgymond közös nevezőre hozni. Az egyik legjelentősebb elismerése, a „Sikoly és fájdalom” című képe a 2007-es IV. WIP (Wordl Institute of Pain) Nemzetközi Kongresszus emblémája lett, az olajfestmény pedig Texasba (USA) került. 2009.októberében a Maconkai Orosz László Galériában a Szabó Házaspár jóvoltából, barátaival és kollégáival, nagyszámú közönséggel került sor a 85. születésnapjának ünneplésére és az 1940-es évektől született alkotásainak bemutatására. (melyek még megmaradtak itthon) Sajnos a kerületi Corvin Művészklub 2015-s könyvéből kihagyták őt, pedig 12 éve volt ott is aktív tag. Mindenki aki ismerte őt, szerette, emberségéért, segítőkészségéért, nagy tudásáért. Sajnos 2012-ben eltávozott az élők sorából de nem élt hiába! „Az a fontos, hogy érezz, szeress, remélj, remegj, élj! Első sorban ember légy, és csak aztán művész! „ (Rodin) TEA
Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A 16. kerületi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola hetedikes diákjaival és négy kísérő tanárávalmájus második hetében 5 napos erdélyi tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Támogatást nyertünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programjában a “Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében” című pályázattal. Mintegy keretes szerkezetben,Böjte Csaba ferences szerzetes és a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott gyermekotthonokkal ismerkedtünk: először Nagyszalontán, majd az ötödik napon, Déván. A tanulók és szüleik által gyűjtött adományokat átadtuk az intézetek képviselőinek. Nagyváradon Szent László királyra, Kolozsvárott Mátyás királyra emlékeztünk. A Házsongárdi temetőben Dsida Jenő sírjánál elszavaltuka költő Psalmus Hungaricus című versét. Különös találkozásunk volt Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium hetedikes diákjaival és tanáraival. Igazgató helyettes asszony ismertetője után a néri iskola két diákja mutatta be a budapesti iskolát egy vetítéses bemutatón keresztül. Búcsúzóul egy izgalmas és barátságos futballmérkőzést játszottunk. Megjártuk a Tordai-hasadékot, bejártuk a “várak királyát”, Vajdahunyad várát. Meglátogattuk a több mint 2000 éves alapokra épült demsusi templomot, majd rövid túrát tettünk a Retyezátban. Az aradi vértanúk emlékművénél koszorúzással fejeztük ki tiszteletünket a szabadság hőseinek.
Köszönetünket fejezzük ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, hogy bepillantást nyerhettünk Erdély történelmébe és jelenébe az ott élőkkel való találkozásokon keresztül! Szigeti Mátyás osztályfőnök TEA
Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program Az Otthon Melege Programot 2014 őszén indította el a Kormány azért, hogy olyan támogatást nyújtson a családoknak, amellyel jelentősen csökkenthetik a háztartásaik energiafelhasználását. Az eddig felhasznált közel 17 milliárd forint keretösszegből mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult. A program célja a családi házak energetikai korszerűsítése és felújítása. Ezt segítik az Otthon Melege legújabb programjával biztosított vissza nem térítendő támogatások. A támogatás maximális összege 2,5 millió forint, amely az elszámolható költségek 40-55 százalékára igényelhető a megvalósítandó fejlesztés összetettségétől függően. A kérelmeket – amelyekhez ügyfélkapus regisztráció mindenképpen szükséges – július 1-jétől lehet benyújtani a rendelkezésre álló, ötmilliárd forintos forrás kimerüléséig.
Az igényt elektronikus úton kell benyújtani egy pályázatkezelő felületen, amelynek elérhetőségéről április 30-a után ad tájékoztatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A pályázati felhívás és az útmutató megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján (www.nfm.gov.hu). A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban telefonon (06 70- 945-4250, 06 70-945-4294, 06 70-9456542) és e-mailen
[email protected] lehet felvilágosítást kérni. A XVI. Kerületi Önkormányzat pályázati eljárás keretében további támogatást nyújt azoknak, akik pályáznak az Otthon Melege Program családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram keretében és nyernek. Részleteket az Önkormányzat honlapján (www.budapest16.hu) találnak az érdeklődők.
Fórum 7
KIJUTOTTAK! Riói hangulatot varázsolt a sport kedvelőinek a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, május 31.-én meghívta kertvárosunk olimpiai kvótát kiharcolt versenyzőit és felkészítőiket. Egri Viktória a győri EB döntőjében légpisztolyával 385 kört lőtt. Eredményével megszerezte repülőjegyét és 18 évével ő a női mezőny legfiatalabb tagja. Még versenyrutint kell szereznie, ezért felkészülésében ezt gyakorolja több megméretésen. Pszichológus szeretne lenni, ami tökéletes választás: személyiségéből hihetetlen nyugalom, higgadtság árad. Decsi Tamás kardvívónk versenyzőként megjárta a mennyet és a poklot. Hét évig stabil válogatott volt, majd kihagyták a keretből. Más már feladta volna, de Ő nem! Konok kitartásával, tehetségével, rutinjával kivívta a kijutás jogát. Azt mondta: „A vívás megtanít küzdeni tudásra, az ellenfél tiszteletére.” Decsi István mesteredzője és édesapja minden energiájával hozzájárult sikeréhez. Decsi András a vívócsalád harmadik tagja, Tamás testvére. Sajnos eredményes pályafutásának súlyos sérülése vetet véget. Tizenkét évig külföldön edzősködött, majd Szilágyi Áron olimpia bajnokunk hívására tavaly tért haza, felkészülését segíteni. Jelenleg, a Kertvárosi Vívó Egyesületben készíti fel a jövő reménységeit. Eddigi legeredményesebb ötkarikás sportágunktól ismét csillogó érmeket remélhetünk. Ifj. Tonhauser István az Ikarus sportpályán csiszolja Baji Balázs gátfutó tudását. Szorgalmas tanítványa abszolválta a induláshoz szükséges szintidőt, indulhat a legjobbak között. Pánczél Gábor kerületünk cselgáncs mesteredzője joggal büszke, hogy két versenyzője is kvalifikálta magát. Tóth Krisztián és Joó Abigél akár a dobogó legfelső fokára is hághat! Fehér Ferenc
Baleset Svantner Istvánt az Ikarus BSE elnökét, az Ikarus labdarúgó szakosztályának elnökét súlyos baleset érte: sztrókot kapott egy németországi autópályán. Sztrók akkor keletkezik, ha az agyban egy vérrög elzárja a vérkeringés útját. Figyelmeztető jel nincs! Az állandó stressz, a magas vérnyomás és koleszterinszint kockázati tényező. Bekövetkezése esetén a kezelés gyorsasága nagymértékben befolyásolja a gyógyulás esélyét.
Svantner Istvánt az Ikarus BSE elnökét a Berlin-Köln autópályán érte a baleset. Foglalkozási ártalomként, egy Bundesliga meccsre volt kíváncsi. Szerencsére a rohammentő perceken belül ott volt és kórházba szállították. Egy hétig ott ápolták, majd autóval hazaszállítva a Honvéd kórházba került. Jelenleg az Országos Rehabilitációs Intézetbe jár utókezelésre. Ha van nélkülözhetetlen ember az Ikarusnál, akkor az Ő! Kívánunk neked mielőbbi gyógyulást és visszatérésedet a csapathoz! Fehér Ferenc.
Szlovák autópálya harmad áron! A szlovák kormány megkötötte a spanyol Cintra Infrastructures vezette konzorciummal azt a PPP-szerződést, amely alapján a kivitelező 59 kilométernyi autópályát, illetve gyorsforgalmi utat épít meg 2020-ig Szlovákiában négy év alatt összesen 226 millió euróért. Összehasonlításul: az M4-es autópálya 30 kilométerét 347 millió eurós uniós pénzből építtette volna egy magyar konzorcium, amelyben Simicska Lajos cége is benne volt (akkor még jóban volt Orbánnal). Ez végül nem jött össze, mert az Európai Unió nem adta oda Magyarországnak a támogatást, mert az építés költségeit túlárazottnak találták.
8 www.forumujsag.hu
Vagyis amíg a szlovák autópálya kilométerenként 3,8 millió euróba kerül, addig a magyar M4-es kilométere minimum 11,6 millióba (került volna). Ha hozzászámoljuk a PPP, azaz magánerős kivitelezés hosszú távú költségeit, a spanyol cég kilométerenként harmadannyiért épít autópályát, mint Simicskáék a magyar M4-es autópályán azt tervezték.
Csini Divat és Rövidáru Kolozs utca 39-41 (SZTK mellett) 06-20 423-7175
Nyári divatáru extra méretekben is Fehérneműk Táska, öv Függönyök Lakástextil Viaszosvászon Kézimunka Rövidáru Keressen minket a Facebookon Mátyásföld varrósbolt néven
ÖREG KAPUK JAVÍTÁSA HÁZ KÖRÜLI LAKATOSMUNKÁK XVI. Mátyás király u.112. T: 405-24-08, 06-30-940-6532
Fórum 9
MEGHÍVÓ
Emlékezzünk Trianonra!
A békediktátum következtében Magyarország területe (Horvátország nélkül) 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent. Lakossága 18,2-ről 7,6 millióra csökkent. 3,3 millió magyar szorult az új határokon kívülre. A magyar nép nem volt felelős a háború kirobbantásában (Tisza István miniszterelnök nagyon ellenezte), mégis kegyetlenül megcsonkították, sokkal jobban mint Németországot. Az előzményekről és a «béke» hatásáról kötegeket írtak, de egy idézetet érdemes megjegyezni: Lloyd Geroge ( aki egyike volt a «négy nagy»embereknek)1928ban Londonban a következőket mondta: «az egész dokumentáció, melyet s szövetségesek a béketárgyalásokon elénk terjesztettek csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk.» Trianonban megtagadták a népek önrendelkezési jogát, amelyért állítólag az antant hatalmak harcoltak. Sehol sem engedélyeztek népszavazást. Kerületi megemlékezés megjelenésünkkel egy időben június 4-én szombaton 19:30-kor lesz a József utca és Budapesti út találkozásánál hargitai
KALOT „Jövőnkért” Népfőiskola 2016. június 07-én kedden 18 órai kezdettel tartja tavaszi félévének negyedik utolsó ingyenes foglalkozását Bp. XVI. Táncsics u. 10 sz. alatti Civil Ház termében. (Bp. XVI Táncsics Iskola bejáratával szemben) NAPIREND 18 – 19 óra között Bényei Erika: „Minden tünet gyógyulás” címmel a gyógynövény terápiáról tart előadást. Ismertet 22 gyógynövényből előállított készítményt. 19-20 óra között Nemesszeghy György beszélget a holisztikus gyógynövény terápiáról és a növényi permetlevek kertészkedési használatáról. Dr. Nemesszeghy György Népfőiskola elnöke
Szentmihályi esték
Ős-Buda A tatárdúlás előtti Buda eredete, és egyházi szerepe a magyar államiságban Dr Lánszki Imre ökológus előadása Június 11. szombat 16 óra, a Templom téri Rákosszentmihályi Plébánia közösségi terme Előtte Bereczkyné Érchegyi Ildikó festőművész tárlatának megnyitója. Házigazda Petrovics Sándor Kovász Egyesület
Szent László napok Zöldországban
a Déli Harangszó Baráti Körrel („Last minute” jelentkezési lehetőség) Június 23-26. Egzotikus túra Észak-Erdélyben /Máramaros/, Szállás Koltón és Magyarlónán falusi túrizmusban és Borsán panzióban. Tisztelgés Kocsordon a Székely-hadosztály előtt, majd Erdőd, Nagybánya, Koltó, Szaplonca, Desze, Mára és Iza völgye, mint élő múzeum, Horthy-csúcs alatt a Radnai havasok, hazatérés Kalotaszegen át a Vigyázó havasok mentén. Jelentkezés telefonon Szuhaj Péterné-nél 403 26 22 vagy 06-30- 582 76 00 Indulás Mátyásföldről, Bp. XVI. Ker. Pilóta u 1. 5.50-6.00 óra között
NYÁRI
10 www.forumujsag.hu
EMG találkozó Az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára Közép Európa legnagyobb műszergyára is a rendszerváltás áldozata lett. Az 5 évenként esedékes találkozót ezúttal a Sashalmi Közösségi Házban rendezték. Szerencsére még mindig sokan megjelentek, bár a többség már nem is friss nyugdíjas. A jó hangulatú találkozót köszöntötte Kovács Péter polgármester és rövid beszédet mondott K Szabó Zoltán a legutóbbi igazgató is. Bővebb képbeszámolót nézzék meg a honlapunkon. hargitai
Az ő vagyonosodása miatt fizethet egész Magyarország 2013-ban az engedélyeket néhány kiszemelt személynek adta ki, ennek köszönhetően az ország nyolc megmaradt játékkaszinójából öt az amerikai milliárdos Andrew Vajna kezébe került. A kaszinószövetség vezetője szerint a Vajna tulajdonában álló kaszinók által termelt többmilliárdos nyereség ismeretlen helyre távozik az országból. Miközben a kormány néhány tollvonással monopolhelyzetbe hozott egy amerikai milliárdost, a kártérítési perek során megkövetelt akár százmilliárdos összeget az állami költségvetésből fizetné, a magyar adófizetők közvetlen megkárosításával.
Az Európai Unió Bírósága jogerős ítéletet hozott a kormány 2012ben bevezetett kaszinótörvényével kapcsolatban; az Andrew Vajna által kiszorított vállalkozók százmilliárdos nagyságrendű kártérítésért perelhetik Magyarországot, amit a kormány az adófizetők pénzéből fizetne. 2012. folyamán a kormány sokszorosára emelte a játékadót, majd októberben egyik napról a másikra vonta vissza a játékgépek engedélyeit.
Andrew Vajna egy 2015-ös összesítés szerint Magyarország 7. legbefolyásosabb személye, ami igen elgondolkodtató, tekintve, hogy amerikai állampolgárként lett kormánybiztos Magyarországon. Gyöngyösi Márton, az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerint továbbra is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a magyar törvényhozás tele van kettős állampolgárokkal, miközben a választóknak nincs joga tudni, hogy az ország vezetői – és befolyását tekintve Andrew Vajna kétségkívül annak mondható – milyen idegen ország irányába tettek hűségesküt. Miközben már a legkisebb szatócsbolt pénztárgépe is be van kötve a NAV-hoz, Vajna ez alól is kivétel!
Románia hatvan év alatt hatszor árulta el a szövetségeseit. Trianoni évforduló kapcsán érdemes arról szólni, hogy Victor Ponta román miniszterelnök az Egyesült Államokban szövetségesi hűségről beszélt. Erről a feltétlen elköteleződésről jutott eszünkbe George Jonas magyarországi születésű román-kanadai író tíz évvel ezelőtt megjelent Beethoven’s Mask (Beethoven álarca) c. könyve. Ebben a műben a szerző egyebek mellett azt fejtegeti, hogy ha lehet az egyes nemzetek erényeiről beszélni, akkor szót kell ejteni azok jellembeli hibáiról is. Nos, a világ összes államai közül Jonas negatív példaként Románia szövetségesei iránti megbízhatatlan magatartását említi, mert történelmi léptékkel mérhető kétszínűsége páratlan az országok történetében. 1. A balkáni háborúk idején elárulta elsődleges szövetségesét,Bulgáriát, ezért jutalmul háromezer négyzetmérföld területet szerzett meg a maga számára volt szövetségesétől – a szóbanforgó régió pedig nem más, mint Dobrudzsa. 2. Semmibe vette az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött semlegességi szerződést, és amikor úgy ítélte meg, hogy a szövetséges hatalmaknak
nagyobb esélyük van a győzelemre, titkos szerződést kötött az antant hatalmakkal, következésképpen 1916-ban megtámadta Magyarországot. 3. Megszegte az antant hatalmakkal kötött szövetséget, és békét kötött a központi hatalmakkal. 4. Megszegte a bukaresti békét, és a monarchia összeomlása után megtámadta Magyarországot. 5. Elárulta a szövetséges hatalmakat, és Hitler oldalára állt, amikor annak csillaga felmenőben volt. Ezért 1940-ben visszaadta Erdélyt (pontosabban annak északi részét, de természetesen azt sem önként, hanem a második bécsi döntés következtében) Magyarországnak. 6. Amikor Hitler vesztésre állt, Románia elárulta a tengelyhatalmakat, átállt a szövetségesekhez, ezért jutalmul ismét megkapta Erdélyt. Nos, ha átlagban szemléljük az egy évtizedre jutó egy árulást, akkor az évek múlásának dacára, Ponta nagy ívű ígéreteit érdemes lehet igencsak a helyükön kezelni. Románia valamennyi jelen és eljövendő szövetségesének. http://kolozsvaros.ro/ Fórum 11
Majd nálunk is lesznek bádogvárosok, mint Dél-Amerikában Azzal, hogy az állam eladja a földeket – méghozzá egy nyilvánvalóan nagybirtok- és spekulációpárti szisztémában –, gyakorlatilag lemond a mezőgazdaság jövőjének formálásáról. Tipikus félfeudális rendszert épít a Fidesz – a végén gazdák tömegei kényszerülhetnek nagyvárosi nyomornegyedekbe. Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer, azaz 9,3 millió hektár, aminek nagyjából a 80 százaléka termőterület, leginkább szántó és erdő. Mezőgazdasági művelésre 5,8 millió hektár szántó, kert és gyep alkalmas. A szántók, azaz a szántóföldi élelmiszer-termelésre alkalmas földek 4,5 millió hektárt tesznek ki. Az állam a földeladások megkezdése előtt nagyjából 500 ezer hektárnyi mezőgazdasági területet birtokolt, ebből az első körben, tavaly 380 ezer hektárnyi szántót hirdettek meg. A licitre bocsátott földek közül február közepi adatok szerint eddig 130 ezer hektár kelt el. Főleg egy tagban lévő, nagy területű, jó minőségű szántóföldek olyan áron, ami eleve kizárja, hogy családi gazdaságok vásárolhattak volna. Az elnyert földek nagyjából harmada a kormánypárti holdudvarhoz, másik harmada „klasszikus” oligarchákhoz és nagyvállalkozókhoz került, 10 százaléknyit külföldiek vettek meg. Most a kormány újabb eladási kört hirdet, a 140 ezer hektárnyi csomagban a szántók mellett nádasok és halastavak is lesznek. A korábbi kormányok alatt az állami tulajdonú szántóterületet mindig a nemzeti vagyon
stratégiai elemének, az élelmiszer-előállítás biztonsági tartalékának és vidékstratégiai eszköznek tekintették. 2010 után eleinte az Orbán-kormány is továbbvitte az elődök szemléletét („Földet nem eladunk, hanem veszünk” – mondta Orbán a kormányváltás után), utána viszont úgy írták át a földforgalmat szabályozó törvényeket, hogy az állami termőföldtulajdon megőrzésére alig maradt eszköz. Bármilyen más állami tulajdont több garancia véd, mint a földet. Azzal, hogy az állam eladja a földeket – méghozzá egy nyilvánvalóan nagybirtok- és spekulációpárti szisztémában –, gyakorlatilag lemond a mezőgazdaság jövőjének formálásáról. A jelenlegi földpolitika által preferált agrárnagyüzemek szántóföldi növénytermesztés esetén százhektáronként mindössze egyetlen embert alkalmaznak. A következmények ijesztők: Magyarországon a budapesti, a győri és a debreceni agglomerációt leszámítva az összes régió népessége csökken, és több olyan járás is van, ahol az évszázad közepére megfeleződik a lakosság. A folyamatot gyorsuló elszegényedés kíséri – amelynek a fő oka szintén a vidéki munka- és jövedelemhiány, illetve az a birtokstruktúra, amely a tőkét folyamatosan kivonja az agrártermelés helyéről. 2008 óta az Eurostat adatai szerint Görögország után Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a szegénység. További részletek a nol.hu-n.
Abszurd gondolatok Gyakran mondják, az élet nem más, mint egy nagy kaland. Igaz, többnyire azok, akik még erejük teljében vannak, és még van idejük és bátorságuk kihozni belőle azt, ami számukra elérhető. Furcsa egy kaland ez - születésünk pillanatában egy egész világot kapunk, melynek magunk is részesévé válunk. De bárhogy is sáfárkodunk a lehetőséggel életünk során - legyen az kiemelkedően sikeres vagy sanyarú -, a végkifejlet mindig ugyanaz. Előbb-utóbb eljön az a pillanat, mikor megszűnik a világ - számunkra legalább is. Bármenyire is nehéz elfogadnunk, de tudomásul kell vennünk, mi is a természet része vagyunk, ahol a születés és az elmúlás körforgása állandó. Időnként előfordul, hogy a szülő és a gyerek konfliktusba kerül egymással. Az apa dühösen kifakad, de hát én vagyok az apád, léted nekem köszönheted, ezért azt kell tenned, amit én jónak tartok. A gyerek ilyenkor duzzog, ha kimondani nem is meri, de azt gondolja, hiszen tőlem senki sem kérdezte meg, akarom-e a földi életet. Ezek az elég gyakran előforduló jelenetek adták számomra a következő abszurd gondolatot. Mi lenne, ha mi dönthetnénk el, akarunk-e ennek a világnak a részese lenni? Születésünk előtt a Mindenható elé járulva feltenné nekünk a kérdést: Mond ember, felkészültél a nagy kalandra, a földi létre? De Uram, hogy kérdezhetsz, ilyent, te is tudod, a lenti létről semmilyen ismerettel nem rendelkezem. Ez igaz, de kapsz egy segítséget: lepörgetem neked az egész életedet, kivéve az utolsó tíz évet, ennek figyelembe vételével kell döntened, akarod-e vagy sem a földi életet. Uram, most, hogy láttam a jövőm nagy részét, nem hogy könnyítetted döntésemet, hanem nehezebbé tetted. Látva a világot és benne azt az országot, ahol várják jöttömet, nem igazán kecsegtető. Ez lenne a világok legjobbika, melybe szánod sorsomat? Hiszen ott oly sok az ellentét, a viszály, a hazugság, a gyűlölet. Attól tartok, gyengének bizonyulok és engem is beszippant ez a korrupt világ. Félő, a megértés és a szeretet nem képes ellensúlyozni mindazt, mi elitélendő. Kevésnek tűnik az is, mit emberi léptékkel szépnek, és nemesnek tartanak. Az a legnagyobb baj odalent, hogy nem tanulták meg tisztelni egymást és az életet.
12 www.forumujsag.hu
Ember, mielőtt döntenél, vedd figyelembe, más látni életed egy részét és más megélni azt! Ha a harmóniát keresed, nem a Föld az a hely, ahol ezt megleled. Láthattad a Földön semmit sem adnak ingyen, mindennek ára van. Ezért ott a boldogulás legfőbb záloga a küzdeni tudás, nélküle a vágyat elérni nem lehet. Ne feledkezz meg arról, sem ami a legfontosabb a földi létben, utódodnak tovább adni az életet. Uram, az utolsó tíz évet miért nem láthatom? Mert ettől lesz súlya döntésednek, és életed ettől válik érdekessé és izgalmassá. Egyben kiderül, kíváncsiságod vagy félelmed nagyobb-e az utolsó tíz évet illetően. Ha elejétől a végéig megmutatnám jövendő életed, túl könnyű lenne döntened. Ember, ha megszülettél az jelzi számomra, hogy az igen mellett döntöttél. Uram. Mondd, már kezd fogyni türelmem! Nem gondolod, hogy más is vár rám, nem is beszélve arról, melyet még tennem kell? Csak még egy kérdés: meddig lesz tudomásom a jövőmet illetően? Addig, még először felsírsz, és ezzel jelzed világra jöttödet. Csak egyetlen emlékfoszlány marad meg benned, hogy te döntöttél, akartad a földi életet. Természetesen nem hibáztathatod a sorsot, de főleg nem engemet, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd. Hiába fordulsz hozzám, nem segíthetek. Meg kell tanulnod: a döntésed következményeit viselned kell. Köszönöm Uram, hogy jövőmet illetően magam dönthetek. Már döntöttem is. Természetesen az előző gondolatok csak a fantázia szüleményei. Mégis furdal a kíváncsiság, ha valóban mi dönthetnénk születésünket illetően, vajon hányan döntenének az igen és hányan a nem mellett.
Wald Nándor
Életjáradék Egyedül van? Nincs kire számítani? Nincs pénze? Itt a megoldás! Életjáradék-eltartási szerződést kötünk 50 év felett! Havi készpénzben biztosítjuk életét! Nem kell mást tennie, csak minket megjelölni mint örökös! T.: 061/951-6825 Munkát keres – kínál Metszést, kertgondozást vállal tapasztalt kerületi polgár. 06 30 371 4757 Eladót felveszünk vegyesbolt + lottózóba Bp. 16. ker. tel: 06 70 619 1454 Kerti, házkörüli munkát keres kerületi megbízható fiatalember 0630-561-7153 Megbízható középkorú hölgy takarítást, vasalást vállal T:20-9843438 fűkaszálást vállalok:0620 5648943 Sashalmi üzletbe fodrászt felveszek. T: 06 30 919 7865 Cseresznye, meggy leszedését vállalom. T: 403 2430 Adásvétel RÉGISÉG Pappné Szilvia vásárol készpénzért régi csipkét, terítőt, ágyneműt, szőnyeget, porcelánt, könyvet, dísztárgyat, antik bútort, festményt, mindenféle álló-, fali,- karórát, bizsut, brossot, ezüst tárgyakat, régi evőeszközt, faliszőnyeget, gyertyatartót, álló és fali lámpát, zongorát, régi játékot, babát, ruhát, macikat és teljes hagyatékot lomtalanítással. Díjtalan kiszállás, becslés. Üzlet: XVI.. Attila u. 16. 06 70 942 0806, 293 1759, 952 2080 „ Tanyasi tojás és csirke rendelhető” 06 20 262 3628 Virágok nyugdíjastól olcsón! Minőségi muskátlik, nagyvirágú kaktuszok, cserepes mvirágok. 06 20 917 6246
Heverő 90 cm széles, keveset használt, ágyneműtartós: 15 e. Ft. T. 06 20 498 6812 Féléves középtestű kan kutya házőrzésre készen keresi új, szerető gazdáját. 405 5684, 06 30 461 7591 Eladó 2db különböző színű egysSütőipari szaklap (16 db.) 19721982-ig Eladó. T: 06 20 416 7444 100 éves pol. gazd. zsebatlasz, kúpfogaskerék öntőmintái, fésűs maró kézi, 85x200 cm ajtórács, 10 lit. marmonkanna eladók. T: 06 30 599 5303 Rézmozsár, különböző réz faliképek, erős kutyanyakörv, 2 db. 30cm-es őzike trófea, varró állvány, babakád, 37-es gumicsizma eladók- T: 06 30 599 5303 (3+2+1 puff) óarany bársony ülőgarnitúra, franciaágy nyitható eladó. T: 403 6358 Modern TV állvány/szekrény ezüstszürke, üvegajtós: 18.900.forintért eladó. T: 06 20 517 0307 Fehér műanyag redőny: 135x270, fehér harmonika ajtó: 270x270, Fotel magas támlájú, zenegép eladó. T: 407 1003 Nyugdíjastól. Évelő bazsarózsa tövek olcsón eladók több színben. Évelők is. T: 06 20 917 6246 Kanapé + 2 fotel, újszerű, ágyneműtartó + fekhely: 30 e. Forint. T: 06 20 498 6812 Gyári műhely asztal aluszekrény, polc, fiók. Nagy teherbírású.%0-es zártszelvény váz. 2 mm-es lemezborítás. 300mm hosszú 80 mm széles: 140 e. Ft. T: 06 20 498 6812 Eladó ággyá alakítható heverő két fotellel, zsenilia huzattal. T: 409 2153 Józan életű 56/172/87 kg. egyedülálló férfi, hasonló adottságú hölgyet keres, hosszú távra. T: 06 30 962 8490 Eladó Husqvarna 135R fűkasza, új, tartozékokkal. 1 éves jótállással 100 ezer forint. T: 06 70 234 7677 34cm átmérőjű AIWA színes TV eladó, 5000 Ft-ért. T: 408 6959 Kézi orsózó (vas) eladó, szövőknek-kötőknek. T: 06 30 588 2720
Egy Singer varrógép és irhamellény sürgősen eladó. T: 403 2153 Utazóbőrönd, parketta (28m2), íróasztal, Könyvek, cserépkályhák, jancsikályhák, új edénykészlet eladók. T: 06 70 595 4954 Felújítandó tricikli eladó. T: 06 30 588 2720 Grillsütő faszenes és elemes is eladó. T: 06 30 588 2720 Eladó 720 ml-es befőttesüveg: 40db. 300 ml-es lekváros, 30db. 7,5 dl-es paradicsomos v. szörpös. T: 06 30 689 2892 Koloniál ágyneműtartós heverő 2db. bársonymintás eladó. T: 405 1590 Panasonic 80cm-es és egy 55cm-es lapos-televízió kifogástalan állapotban eladó. T: 407 3266 Eladó (nem IKEA-s) Borovicz fenyőből készült un. kétszemélyes, duplarácsos hálószoba ágy, 2db. éjjelivel. T: 06 20 556 1104 Szolárium gépek eladók, csőbemérési tanúsítvánnyal. Százezer Ft/ db. T: +36 70 610 4555 120x80cm 220cm-re kihúzható koloniál étkezőasztal, szobaszökőkút, 80cm magas szobafenyő eladó. 405 2357 Vasalók, rádiósmagnó, kerámiák, üvegvázák, poharak, tányérok, táskák, terítők, hímzések, takarók, cserepes dísznövények eladók 403 6024 1000 Ft-os jelképes áron darabonként eladók a következő berendezési tárgyak, bútorok: -80 részes, emeletes CD tartó, világosbarna fából -világosbarna, csíkos, kihúzható, kényelmes kanapé ágy -3 db ruha tárolásra alkalmas, 3 részes,egymásmelletti ajtós faszekrény, sötétbarna, kb 2,5 m hosszú -világosbarna vitrines, alul 3 fiókos, könyvtárolásra is alkalmas faszekrény, kb 180 cm magas -üvegballon kb. 8 literes, makettkészítésre alkalmas, kis füllel Tel: 06 30 9520333\érdeklődés a délutáni órákban Keresek 43 körüli gyógycipőt. Cserébe 38 körüli női gyógycipőt adnék. Tel.: 06 30 4809786 GARÁZSVÁSÁR!!! Június 11-én 9.00-15.00 óráig a XVI. kerület Mátéháza utca 24.
Kiskunlacházán 130 négyszögöl telken, összkomfortos, 30 m2-es ingatlan eladó. +36-30-246-5480. Eladnám néhány „Tiffany” lámpámat, és hármascsavarású márványszobromat. 06 20 4387638, 4090046 Heverő 90x200 behúzott tüskés szivaccsal 13 eFt, hozzávaló Dormeó fedőmatrac 06 30 471 3415 Szekrényes lábhajtásos varrógép olcsón eladó 403 1222 Gerinckímélő hasizom erősítő pad alig használt AB KING pro) olcsón eladó 06 30 245 4253 Rozsdamentes egyaknás szárító tálcás mosogató olcsón eladó 06 30 245 4253 Szolgáltatás LEHEL HŰTŐK? FAGYASZTÓK javítása 1-3 órán belül, gyári alkatrészekkel, garanciával. Nagy Imre 258 0395, 06 20 938 1763 DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS. Víz, gáz, központi fűtésszerelés. Ázások, csőtörések megszüntetése. 402 3430, 06 20 491 5089 ÉPÜLETTERVEZÉS lakó,köz, és ipari épületek ENGEDÉLYEZÉSI és KIVITELI TERV szinten. 403 0646 REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY javítás szerelés. 403 6924 MOSÓGÉP JAVÍTÁS GARANCIÁVAL 403 7698, 06 30 941 6775 FOTÓ MÉSZÁROS. Műtermi, esküvői, portré, igazolvány- és tárgyfotók, helyszíni felvételek. 403 6924 BÚTORKÁRPITOS, RÉGI BÚTOROK FELÚJÍTÁSA,ÚJ BÚTOR KÉSZÍTÉSE. 405 3157, 06 30 302 3646 TELEVIZIÓ JAVÍTÁS ingyenes kiszállással, garanciával a hét minden napján. 405 3553, 06 20 934 4874 VÍZ és FŰTÉSSZERELÉST, mosdók, vécétartályok, radiátorok cseréjét, javítását vállalom. 405 6348, 06 20 438 2889
Az emberiséget fenyegető 7 halálos veszély: Gazdagság – munka nélkül. Élvezet – lelkiismeret nélkül. Tudás – jellem nélkül. Üzlet – erkölcs nélkül. Tudomány – emberség nélkül. Vallás – áldozatkészség nélkül. Politika – elvek nélkül. (Mahatma Gandhi) 108.hu
Fórum 13
GYÓGYPEDIKÜR, házhoz megyek. 405 9080, 06 20 915 1777 VILLANY és BOJLERSZERELÉS garanciával, reális áron. Tóth Balázs 406 5775, 06 30 294 8045 BŐRKABÁT JAVÍTÁS és mindenben béléscsere. 407 0797 LELKIISMERETES KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS. 407 2384, 06 20 337 7344 CSERÉPKÁLYHA ÁTRAKÁST, tisztítást, fugázást vállal fiatal szakember. Gyorsan, precizen, korrekt áron garanciával. 407 3155 Esküvői és egyéb családi VIDEOFELVÉTELEK készítését vállalom. 409 3715, 06 20 356 5954 BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, TETŐSZIGETELŐ új munkát és felújítást is vállal. 409 2069, 06 20 510 0013 NŐI-FÉRFI FODRÁSZ házhoz megyek. 06 20 368, 3536 KORLÁTOK, KAPUK,KERÍTÉSEK,rácsok készítése 06 20 934 1257
Szakképzett fiatal kertészek vállalnak FAKIVÁGÁST elszállítással is, anyagi felelőséggel. KERT TISZTÍTÁS, kertépítés, sziklakert, sövénynyírás, füvesítés, bozótirtás, TÉRKÖVEZÉS, kocsibeállók. 06 30 287 4348 FOGSORKÉSZÍTÉS és javítás sürgős esetben hétvégén is. Kunze 06 20 482 7872. LAKATOS. NEM ÍGÉREK. Ismerjen meg, döntse el, hogy bizalmat szavaz, vagy sem. Fotó- albumos referencia. SZOLGÁLTATÁS: Minden ami vas, és még számos egyéb. Fazekas László 06 30 202 0746 Lakatos munkák készítése, javítása, lemezvágás élhajlítás, esztergálás, alkatrészgyártás. 06 30 984 7506 Induló-és kisvállalkozások részére üzleti tervezést és pályázati projektmenedzsmentet vállalok 10 év pénzügyi területen szerzett tapasztalattal. 06-70-248-7579
FŰTÉSHÁLÓZATOK, VÍZHÁLÓZATOK szakszerű szerelését, javítását vállalom. 06 30 371 4757 SZŐNYEG-KÁRPIT tisztítás és AKTAMENTESÍTÉS háztól-házig szállítással, vagy akár az Ön otthonában. 06 30 542 8500 Oktatás Matematika, fizika, kémia, valószínűség számítás, statisztika tanítását vállalja mérnök tanár.
[email protected], 407 1121, 06 30 374 6404 Matematika, fizika, és elektrotechnika oktatása általános és szakiskolásoknak a lakásomon a kerületben 06 1 403 6651 Varga János 1165 Olga u. 38. 4.e.2. Matematika, fizika oktatása, korrepetálás, vizsgára felkészítés 4040643, 06 20 2262935 NÉMET nyelvtanítást, nyelvvizsgára felkészítést-hétvégén is vállalok. 409 0046, 06 20 438 7638 Angol korrepetálást, gyerekeknek beszéd centrikus foglalkozást tart egyetemista lány. Házhoz megyek! Tel: 06 30 700 9770 Angol nyelvoktatást, korrepetálást vállalok kedvező áron kicsiknek és nagyoknak. 06 30629 1965 Matematika, fizika oktatás, korrepetálás, vizsgára felkészítés 404 0646, 06 20 226 2935 06 20 482 2919 Angol, német levelezést, fordítást, iskolások korrepetálását vállalom. 403 9198 Hatékony angol és spanyol nyelvoktatás, korrepetálás, vizsgafelkészítés (Skype-on is) T: 06 30 991 6161
Új-Mátyásföldön 626 m2-es telken 220 m2-es kétgenerációs családi ház szintenként két önálló lakással eladó: IÁ: 87,9 M Ft
Solt frekventált helyén 5735 m2-es építési telek eladó. IÁ: 8 M Ft
Révfülöp, hegyoldalban rövid sétára a Balatontól 200 m2 felépítménnyel, 2160 m2 telekkel üdülő eladó. IÁ: 30 M Ft
XVI Csömöri úton ipari - kereskedelmi központnak is alkalmas 490 m2-es családi ház 300 nöl telken eladó. IÁ: 93 M Ft Tápiógyörgyén 1 Ha tanya, volt mangalica telep 150 férőhelyes óllal festői környezetben eladó. IÁ: 5 M Ft
Budakeszin 200 nöl építési telek eladó. IÁ: 8 M Ft Keresünk eladó kiadó ingatlanokat. 06/70 9432430 14 www.forumujsag.hu
Lakhatás-Igatlan Bécstől 22 km-re (24 órás HÉV járatokkal), második emeleti 46 m2 + 6 m2 balkon+ pince és kocsi beállóval, cirkó fűtéssel , berendezve 3 évre kiadó. 06 70 943 2430, 06 30 331 3415 Hosszútávra bútorozott szoba külön bejárattal, fürdőszoba használattal kiadó, egy csendes otthonra vágyó nőnek. 50 ezer+ rezsi. 06 20 586 0400 Eladó Mátyásföldön 90 m2-es családi ház 610 m2-es saroktelken, + 30 m2 pince és terasz van. Minden megoldás érdekel. 06 20 323 9609 Sashalom Nagyiccén 160 m2-es, 5 szobás, garázsos cs.ház eladó. Kiváló közlekedés! Tel: 403 6358 Ikerház fél eladó, XVI. lerületben. 65+50 m2 + garázs. Tel: 06 20 410 2171 Elcserélném mátyásföldi ikerházrészemet ómátyásföldi, zártudvaros öröklakásra I. emeletig. T: 06 20 437 8070 Malomdombon 3 szobás nagyerkélyes panorámás lakás eladó. T: 30 619 9304 3 szobás önálló házrész nagy telken eladó. T: 06 30 588 2720 Kiadó! Bp. XVI. k. udvarról nyíló, külön bejáratú, bútorozott, gépesített szoba, fürdőszoba használattal, dolgozó nőnek. Konvektor fűtés, csendes otthon. 50 e. FT. rezsivel együtt. T: 06 20 5860 400. 85 nm2 színvonalas családi ház szinglinek, vagy párnak kiadó a XVI. ker. csendes utcájában. teljesen berendezve, kerttel, zárt udvari parkolóval. 120.000 Ft. + rezsi + 2 havi kaució. T: +36 30 727 2727 Balatonalmádiban színvonalas nyaraló 1 hétre 4 főre 70.000 Ft. kiadó. T: +36 30 727 2727 Eladó Somogy megyében Ötvöskóny község központjában, a Balaton – Barcsi műút mellett ( Nagyatád 6km)kétszobás komfortos családi ház, akár berendezve is. Műhelyek kialakítására és állattartásra alkalmas melléképületekkel 2 000 négyszögöl zárt kerttel. 06 82 318 989, vagy 06 30 502 8050 Csömörön 2172m2 szántó eladó 409 2240
Újságunk hirdetésszervezőket keres!
06-30/245-4253
Ingyenes lakossági apróhirdetés a XVI: kerületi fórum újságba A jól olvasható szelvény feladható postán vagyleadható az alábbi címeken elhelyezett gyűjtőkbe: 1165 Pilóta u. 2. (virágbolt); 1161 Kossuth u. 84; Apex ingatlaniroda 1163 Thököly út 10/d 10 szóig ingyenes. Legjobb ha ezen az elérhetőségen adják fel >>
[email protected]
Feladás dátuma: Aláírás
Újszász Ingatlaniroda Tel. 30/9348-863 ügyfélfogadás kizárólag telefonon előre egyeztetett helyszínen. KÉSZPÉNZES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE KERESÜNK ÉPITÉSI TELKEKET, LAKÁSOKAT AZONNALI KÉSZPÉNZ FIZETÉSSEL.
Ó-mátyásföldön felújításra szoruló villa épület eladó 400 nöl telekkel ir. ár 68 mFt XVI. Csömöri uton 1 szobás házrész 20 nm saját kerttel eladó ir. 8,2 mFt Jókai úton 2 szobás lakás eladó vagy kertes kislakásra 1 vagy 1,5 szobásra cserélhető értékegyeztetéssel, vagy eladó. ir.15,5 mFt Cinkotán két egymás melletti üres épitési telek mindkettő 1100nm /1000 nm 38 mFt/34 mFt/db
Bp. 16. ker. Berendezett étterem családi ház földszinti részén, és két lakás mindkettő 3 szoba konyha fürdőszoba, eladó ir. ár 180 mFt Ómátyásföld Koronafürt u. 3 lakásos társasházba mindhárom lakása eladó teremgarázs gondozott kert szauna, boros pince tágas belső terek nagy teraszok ir. 150 mFt Ó-Mátyásföldön régi villaépület tetőtere új lakás kialakítására eladó 15 mFt
Ómátyásföld. 1072 nm telken 146 nm családi ház eladó szuterén, gondozott kert üzleti lehetőség ir. 82 mFt ÓMátyásföld központjában 600 nöl telken védett épület felujitás előtt eladó érvényes épitési engedéllyel ir. 190 mFt Mátyásföldön cca.n 300 nöl telken 4 szoba nappali , garázs, boros pince, könyvtárszoba rendezett igényes családi ház eladó ir. 85 mFt
HÁZÁT ”TETŐTŐL TALPIG” FELÖLTÖZTETJÜK Komplett külső hőszigetelés állványozással Helyszínen ingyenes felmérés Anyagbeszerzés kedvezményekkel Tel.: 609 2097, 06-20/926-3558
A XVI. kerületi Általános Ipartestület ajánlja az alábbi megbízható iparosokat és szolgáltatókat! nyílászáró beép., forg. tetőfedő, bádogos, ács kőműves kőműves padlóburkoló/fa & műa. szobafestő, burkoló sz.festő, máz; tapétázó sz.festő, máz; tapétázó magasépítőipar cserépkályha készítő dug.elhár, vízvez. szer. autószerelő kar.lak., kerítések, rács gépjárműjav., műszaki vizsg. karosszéria lakatos fényező autóvillamosság paplan kész, tolltiszt. divattervező, női szabó rövidáru-lakástextil női fodrász kerámia-készítő,fazekas kerámia-készítő munkavédelmi szaktancs. könyvelő közúti áruszállító biztosítás, pü-i tanácsadó könyvelő manikűr, pedikűr virágkötő órás fotózás épületlak., díszműkovács. szerszámkészítés lakatos vas, fémszerk. lakatos műszerész, ir.techn. eszk. takaritó gépek forgl. szerv. villanyszerelő, építési váll. felületkezelés, szinterezés fegyverjav., vaktölt. kész. műholdas & földi antenna személyszállító teh.fuv., gépiföldmunka teherfuvarozó közúti fuvarozó teherfuvarozó teh.fuv.
Muhi Tamás Rádkai Zoltán Pordán Ferenc ISA-ÉP 2000 Kft. Szabó László Fest-Ecset Bt. Felber Attila Felber László Sáry és Fiai KFT. Balázs János Harcsa Sándor Balczer Károly Fodor György Verdavizsga Kft. Pócsik Gyula Bálint István Csurka Károly Garai Géza Tóth Anna Tóth Mónika-Motex Bt. Szmuda Jánosné Masáth Katalin Világhy Árpád Világhyné Fazekas Matild Dávidné Fehér Judit Kovács Géza Kárpáti és Lánya Kft Lonkay Attiláné Begitter Jenőné Czine Tiborné Gráczl Tamás Foto Art Fotóstúdióra Deni Kft. Fülöp Ferenc Holecz Balázs Szilágyi József Dévényi László Mucsi István Kőhalmi András Fodor József Gajdos Béla Rácz András Farkas Imre Hollósi István Molnár András Molnár Lajos és neje Nagy Lajos Németh Ferenc
30/210-0641 405-5249, 30-992-0979 409-0096, 20-535-5330 06-20-977-6684 409-4367 06-30-422-1739 403-8765, 30-384-8848 403-6489, 30-215-3564 400-0713, 30-945-6048 405-1435, 30-242-3120 402-4330, 20-491-5089 400-1111 405-2408, 30-940-6532 405-4191, 20-31-31-436 405-5492, 30-961-0440 405-4557 405-1401/ 20-410-8921 402-3003, 30-977-8890 400-0640, 30-413-9761 403-4229, fax:405-3097 405-5497 06-30-360-3098 405-2237, 30-434-5677 06-30-5548477 403-7877, 30-601-6672 06-30-687-2107 405-4559, 30-931-4789 403-1715, 30-297-8060 405-2825, 30-503-4878 403-3193, 20-954-1335 06-30-225-6641 06-70-280-6732 409-0872/, 20-934-6367 409-0430, 20-379-3312 405-1065, 30-456-9654 409-1306, 30-942-1104 403-6403, 30-638-4518 400-0731 405-6050, 30-852-8667 06-30-951-8144 400-0063, 30-921-4763 403-1535, 70-248-8485 407-1282, 20-929-2772 06-30-934-2327 400-1068, 20-950-6777 706-7969, 30-922-9267 06-30-934-3582 06-30-942-5187
Fórum
Szerkesztőség:
Kiadja: Öt falu Kft. Főszerkesztő: Dévai Miklós Felelős kiadó: Hargitai István ügyv.
1161 Bp., Kossuth u. 84. Tel.: 0 6-30 245-4253 e-mail:
[email protected] Vállalkozói és apróhirdetés felvétel ugyanitt.
Terjeszti a RODITI Lapterjesztő
Kft.
Fórum 15
Újságunk hirdetésszervezőket keres! – 06-30/245-4253 16 www.forumujsag.hu