obuda_05.qxd
2/27/2007
2:32 PM
Page 1
XIII. évfolyam 5. szám
Testületi ülés
2
2007. március 1.
Zajos éjszakai repülés
A képviselõ-testület február 27-én tartotta ülését, melynek legfontosabb támája az önkormányzat költségvetési rendelete volt.
5
Szép Kaszás kosaras este
Számos módosítást ígér a repülési eljárásokban a Budapest Airport Zrt., hogy csökkenjen Óbudán a repülõk okozta zaj.
21
Legnagyobb fõvárosi riválisát, a Honvédot gyõzte le nagy gólaránnyal az Óbudai Kaszások SE csapata.
Milliárdos kárt Összefogás a Budai Gyermekkórházért okozhat az árvíz!
4
1,2 milliárd forintra becsülhetõ az az érték, melyet évrõl évre veszélyeztet Óbudán az árvíz. A Római-part védelmének mielõbbi ren-
dezésére hívott össze egyeztetést február 22én a Városháza tanácskozótermében a kerület polgármestere. BÕVEBBEN A 3. OLDALON
ÚJ ALPOLGÁRMESTER. Puskás Pétert az egészségügyért, lakáskérdésekért, társasházakért felelõs alpolgármesterré választották a képviselõ-testület február 27-ei ülésén. Puskás Péter eddig a Polgári Összefogás-frakciót vezette. ELFOGADTÁK A KÖLTSÉGVETÉST. Az önkormányzat 2007. évi költségvetési rendeletét elfogadta a testület a február 27-ei ülésen.
Bús Balázs polgármester hangsúlyozta, a III. kerületi önkormányzat pártállástól függetlenül kiáll a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház mellett
F
elröppent a hír, hogy az egészségügyi tárca fizetõs magánkórházzá alakítaná a Budai Gyermekkórházat. Az intézmény megmaradásáért immár sokadszor tüntettek a gyermekük
ellátásáért aggódó szülõk és a kórház dolgozói is. Február 17-én a polgári körök szervezésében több százan gyûltek össze a gyermekkórház elõtt, hogy hangot adjanak véleményüknek. A
Felülvizsgálatra szorul a BKV viteldíjrendszere is
Aránytalanságok a jegyárakban
A FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
FELAVATTÁK BÁRCZI GÉZA DOMBORMÛVÉT. A Magyar Tudományos Akadémia Anyanyelvápoló Szövetsége nemrégiben azzal kereste meg a békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskola vezetõségét, hogy felajánlja az intézménynek az iskola névadója, Bárczi Géza dombormûvét. A mû alkotója eredetileg a nyelvészprofesszor Zomboron lévõ szülõháza falára szánta, de az egykori Jugoszláv állam ebben megakadályozta. A dombormûvet február 22én avatták fel az iskola falán
z elmúlt idõszak politikai eseményévé nõtte ki magát a BKV HÉV vonalain a diákok bérlete árának drasztikus emelése, majd a nagy felháborodás miatti árcsökkentés. Az év eleji menetjegy áremelések azonban nem csak a HÉV esetében okoznak anomáliákat, hanem egyes, több évtizede Lapunk következõ száma március 16-án, pénteken jelenik meg!
meggyökeresedett viteldíjrendszerek felülvizsgálatát is elodázhatatlanná teszik. RÉSZLETEK A 4. OLDALON
Mikor igényelhetõ vissza a vizitdíj? Húsz háziorvosi ellátás, valamint húsz járóbetegszakellátás igénybevételét követõen a különkülön befizetett vizitdíj a lakóhely szerinti önkormányzat jegyzõjénél visszaigényelhetõ. TÁJÉKOZTATÓ A 7. OLDALON
II. és a III. kerületi Önkormányzat azonos véleményen van: elutasítják az egész budai terület ellátását magas színvonalon végzõ intézmény leépítését. FOLYTATÁS A 2. OLDALON
Öregdiák-találkozó az Árpádban A gimnázium nagy elõadójában várják az iskola hajdani diákjait és tanárait az immár hagyományos öregdiáktalálkozóra március 6án 18 órára.
Emlékmise A békásmegyeri, Templom utcai Szent József Plébániatemplomban emlékmisét tartanak a Békásmegyerrõl kitelepített civil sváb lakosság emlékére március 11-én 11 órától.
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:32 PM
Page 2
2
Polgármesteri fogadóóra Bús Balázs polgármester hétfõnként 16-tól 18 óráig tartja fogadóóráit a polgármesteri hivatal I. emeletén, a 23-as szobában. (Bejelentkezés telefonon Ráduly Erzsébetnél a 437-8696-os számon.)
Alpolgármesteri fogadóórák • Szepessy Tamás polgármester-helyettes fogadóórája: minden hónap elsõ és harmadik hétfõjén 14-tõl 18 óráig elõzetes bejelentkezés alapján (tel.: 437-8693) a polgármesteri hivatalban (Fõ tér 3. I/23.). • Szabó Magdolna (MSZP) alpolgármester minden hónap elsõ hétfõjén 15-tõl 18 óráig tartja fogadóóráját a polgármesteri hivatal II. emeletén, a 37es szobában. (Elõzetes bejelentkezés a 437-8583as telefonszámon.) * Szabó Magdolna (MSZP) képviselõi fogadóóráját minden hónap utolsó csütörtökén 17-tõl 18 óráig tartja a Medgyessy Ferenc utcai Általános Iskolában (1039 Budapest, Medgyessy Ferenc utca 2-4.) • Szegner László alpolgármester minden hétfõn 16-tól 17.30 óráig a polgármesteri hivatalban fogadja a polgárokat. (Cím: Fõ tér 3. II/46. Tel.: 437-8509.)
Fõvárosi képviselõ fogadóórája Szikora Linda, az óbudai Fidesz fõvárosi képviselõje minden hónap elsõ hétfõjén 18-tól 19 óráig fogadóórát tart a Szentendrei út 85. szám alatti Fidesz irodában. Észrevételeivel e-mail-en is megkeresheti a képviselõt:
[email protected]
Ügyfélfogadás a hivatalban A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfõn 14-tõl 18, szerdán 8-tól 16.30, csütörtökön 8-tól 12 óráig. Kedden és pénteken nincs félfogadás.
2007/5. szám
Önkormányzat
Összefogás a Budai Gyermekkórházért FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
A tüntetésen felszólalók valamennyien azt hangsúlyozták, szeretnék, ha a nagy múltú intézményben tovább folytatódna a gyermekek gyógyítása. Minden szakmai érv amellett szól, hogy az elmúlt években is gazdaságosan és magas színvonalon mûködõ kórház fennmaradjon. Ráadásul ez az egyetlen gyermekkórház az egész budai oldalon. Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere rámutatott: a III. kerületi képviselõ-testület pártállástól függetlenül kiáll a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház mellett. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere emlékeztetett: az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el hároméves idõtartamra február 15-én, hogy ne lehessen ingatlanspekulációk áldozata a nagyértékû kórház. Ezt tették az ugyancsak bezá-
rásra ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet esetében is. A két önkormányzat összefogott a Budai Gyermekkórházért. A II. kerület 10 évvel ezelõtt értékes ingatlant és 10 millió forintot adott a fõvárosnak az intézmény modern épületének felépítéséhez, és azóta is több tíz millió forinttal támogatta annak mûködését.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata január végén 3 millió forint egyszeri, rendkívüli gyorssegélyt nyújtott költségvetésébõl a Budai Gyermekkórháznak a III. kerületben élõ gyermekek egészségügyi ellátásának biztonsága érdekében. A demonstrálók abban bíznak, hogy az intézkedésekkel és tiltakozásokkal meg tudják men-
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
Testületi ülés
Középpontban a költségvetés Lapzártakor érkezett: ÓbudaBékásmegyer Önkormányzatának Képviselõ-testülete február 27-én tartotta soron következõ ülését a Városháza tanácskozótermében. Mivel a fórum lapunk nyomdába adásának napjára esett, ezért mostani számunkban csak a meghívóban szereplõ napirendi pontokat áll módunkban közölni.
Ó
buda-Békásmegyer Önkormányzatának 2007. évi költségvetése (II. forduló). * Az ülés a következõ rendelet-módosításokkal folytatódott: az önkormányzat szervezeti és mûködési szabályzata; a polgármesteri hivatal vezetõi szintjeinek meghatározása; a pedagógusi kitüntetési díjak alapítása és adományozása; a szociális igazgatásra és egyes szociális ellátásokra vonatkozó rendelet; a szociális tanulmányi
teni a bezárástól az intézményt. *** Legfrissebb információnk szerint a Budai Gyermekkórház az eredeti javaslat szerint „megúszta” volna ágyszám csökkentéssel, most még is az a helyzet: teljesen megszûnik az aktív ellátás, 100 krónikus ággyal mûködhet tovább az intézmény. K. M.
ösztöndíj; a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatások, azok igénybevétele, valamint a fizetendõ térítési díjak; a háziorvosi, fogorvosi és védõnõi körzetek; változtatási tilalom elrendelése és építésjogi követelmények átmeneti szabályozása; az önkormányzat városrendezési és építési szabályzata; az önkormányzati tulajdonú nyugdíjasházakban lévõ lakások bérbeadása és lakbérének megállapítása; együttmûködési megállapodás megváltoztatása a Magyar Autóklubbal; az Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány alapító okirata; az Óbudai Egyesített Bölcsõdék szervezeti és mûködési szabályzata; a polgármesteri hivatal alapító okirata. A továbbiakban tárgyaltak: az önkormányzat önálló költségvetési intézményeként mûködõ közterületfelügyeletének létrehozásáról;
a SOTERIA Alapítvány által ellátási szerzõdésben átvállalt szociális alapszolgáltatásokért nyújtott önkormányzati hozzájárulás mértékérõl; a Magyarországi Krízis Intervenciós Központ Egyesülettel kötött ellátási szerzõdés felmondásának jóváhagyásáról; az Óbudai Egyesített Bölcsõdék magasabb vezetõi állás betöltésére vonatkozó pályázat kiírásáról; Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy csatornázási lehetõségeirõl; emléktábla avatásáról Tamkó Sirató Károly tiszteletére a költészet napján; új tag választásáról a Guckler Károly Természetvédelmi Közalapítvány felügyelõ bizottságába, illetve a szervezet alapító okiratának módosításáról; Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Egészségügyi Szolgáltató Kht. térítési díjszabályzatáról, valamint a vizitdíj fizetésének módjáról; az önkormányzat
és a GÉZENGÚZ Alapítvány közti együttmûködési megállapodásról; a Budai Gyermekkórház és Rendelõintézet Kht. beszámolójáról és a megkötött együttmûködési megállapodás szerint kapott támogatási összeg felhasználásáról; az alapellátásban vállalkozóként dolgozó orvosok részére beszerzett számítástechnikai fejlesztések végrehajtásáról szóló beszámolóról; a 2007. évi ingatlanhasznosítási listáról; az önkormányzat idei helyiséghasznosítási irányelveirõl; a „Könyvet-házhoz” kulturális esélyegyenlõségi szolgáltatás indításáról, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár budai régiójával kötendõ együttmûködési szerzõdés alapján; a Celer Kft. 2007. évi üzleti terv-javaslatáról; személyi kérdésekrõl; bizottsági tagok megválasztásáról; Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetõi-igazgatói pályázatának elbírálásáról. (Tudósítás következõ számunkban.)
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:32 PM
Page 3
2007/5. szám
3
Önkormányzat
Elkészült a kockázatelemzõ tanulmány
Milliárdos kárt okozhat az árvíz! Elkészült az a kockázatelemzõ tanulmány, mely a Római-part illetve a Királyok útja - Nánási út jelentette partszakasz vonalában felépíthetõ mobilgát védelmi hatásait részletezi.
B
ús Balázs ÓbudaBékásmegyer polgármestere hangsúlyozta, az árvízi védekezés a Fõvárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik, a végsõ döntés meghozatala is õt illeti, s a finanszírozás is rá hárul. Mindezek mellett szükséges, hogy az érintettek is véleményezhessék a terveket. Az önkormányzat a Rómaipart funkcionális hasznosítását lehetõvé tevõ „B” megoldás mellett kötelezte el magát. A polgármester sürgette, hogy a Fõvárosi Önkormányzat hozzon döntést a gát pontos helyérõl és még az idei költségvetésében különítsen el forrást a védmû megterveztetésére. Már 1992-ben elkészült az a tervdokumentáció, mely egy földgát megépítését vázolta fel, ám akkor a megvalósítást felfüggesztették. A megbeszélésen bemutatott hatástanulmányt készítõ szakemberek ennek a korábbi tervnek megállapításait figyelembe véve két megol-
dási koncepciót tettek az asztalra. Az „A” terv szerint a jelenlegi nyomvonalon, azaz a Nánási út, Királyok útja vonalában épülne egy 40 cm magas vízoszlopot megtartani képes, 1,7 méter magas, fémvázas mobilgát. A „B” terv a part menti szakaszon állna, ugyancsak fémvázas mobilgát lenne, azonban ez az elõzõnél magasabb, összesen 1,5 méter magas vízoszlopot is megtartana. A gát hossza mindkét esetben 3100 méter. Az utóbbi megoldás drágább, a 4,8 milliárd forint bekerülési költség mellett 35 millió forint az évenkénti fenntartási költsége, és megépítése is 3 évet venne igénybe. A konferencián felszólaló Római-partért Egyesület képviselõje is a mintegy 70 hektáros terület védelme, azaz ez utóbbi megoldás mellett érvelt. A projekt költség-haszon elemzésébõl kitûnik, hogy mintegy 41,2 milliárd forint épített érték védelmérõl van szó. Egy be nem következett káreseménnyel 1,3 milliárd takarítható meg, és az ingatlanok összértéke is 8,1 milliárd forinttal növekedne a beruházást követõen.
Bús Balázs polgármester az egyeztetésen ismételten sürgette, hogy a Fõvárosi Önkormányzat mihamarabb döntsön a gát pontos helyérõl és még a 2007. évi költségvetésében különítsen el forrást a védmû megterveztetésére
A környék parkolási gondjai még megoldásra várnak
A gyalogosoké a Fõ tér Lapunk elõzõ számának címoldalán beszámoltunk arról, hogy az önkormányzat döntése alapján február 1-jétõl tilos a megállás és a parkolás az óbudai Fõ téren.
A
hírhez kapcsolódva Szepessy Tamás polgármester-helyettes elmondta: nagyon jónak tartja, hogy ez a döntés megszületett, mivel így visszaállt a tér hamisítatlan óbudai hangulata, a gyalogo-
sok pedig akadály nélkül sétálgathatnak, gyönyörködhetnek a múltat idézõ épületekben. Mindezt majd csak fokozza, ha a jó idõ beköszöntével a vendéglátóhelyek megnyitják teraszaikat. A pozitív változás hírét kissé beárnyékolja, hogy pillanatnyilag megoldatlan a környezõ utcákra torlódó autók par-
kolóhelye. Ez közlekedési nehézségeket okoz a tapasztalatok, visszajelzések alapján. A kialakult helyzetet a környék forgalomirányításának átszervezésével, bizonyos utcák egyirányúsításával, új parkolóhelyek kialakításával március végéig szeretnék megoldani a szakemberek. Sz. Cs.
Szolgáltatási fórum vállalkozóknak Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata új lakossági szolgáltatási fórumot nyit vállalkozóknak. Az önkormányzat által végzett napi pályázatfigyelés keretén belül felajánljuk, hogy amennyiben igénylik, részükre folyamatos tájékoztatást nyújtunk elektronikus levelezõrendszerünkön keresztül a pályázati lehetõségekrõl és feltételekrõl. Igény esetén, kérjük küldje el e-mail címét Quirin Andrásné EUreferensnek, az
[email protected] címre. Heti egy napon, elõre egyeztetett idõpontban ingyenes tanácsadást biztosítunk a pályázatíró csoport munkatársai segítségével. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:32 PM
4
Page 4
2007/5. szám
Beruházás – Közlekedés
Újjáépítik a Vörösvári úti gyorséttermet A McDonald’s-hálózat legjobban felszerelt, legtöbb szolgáltatást nyújtó családi étterme nyílik meg hamarosan a Vörösvári úton, a régi helyén.
A
kétszintes épület emeletén az egész szintet betöltõ kosárlabda-palánkkal, biciklivel, akadálypályával felsze-
Felülvizsgálatra szorul a BKV viteldíjrendszere is
Aránytalanságok a jegyárakban FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
Óbuda-Békásmegyer területén is számos olyan gond merül fel, ami az új jegyárak mellett megkérdõjelezheti a viteldíjak realitását, illetve megkerülhetetlenné teszi a mielõbbi tarifa reformot. Ennek nem szabad csak a drágulásban megmutatkoznia, hiszen már így is rohamosan csökken a tömegközlekedést igénybe vevõk száma. Komoly probléma az úgynevezett békásmegyeri kis ráhordóbuszok (143-as, 145-ös, 146-os és 186-os) viteldíja. Amikor Békásmegyeren egyesítették a korábbi két HÉV-megállót, akkor a BKV ezekkel a buszjáratokkal igyekezett csökkenteni a lakótelepen élõk gyalogútját. Az 1 és 1,50-es viteldíj mára már 230 forintra emelkedett. Ezek a buszjáratok, bár útvonaluk a forgalmi utak kerülõi miatt hosszabbak, alig viszik 800 - 1200 méternél arrébb az utasokat. A BKV Zrt. nevének elhallgatását kérõ szakembere is elismeri az áraránytalanságot, de mint mondta, ha a cégét kívülrõl nem kényszerítik rá, akkor szerinte egyelõre nem fog javulni a helyzet. A fenti problémáról Kéthelyi Józsefet, a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. ügyve-
zetõ-igazgatóját kérdeztük: várható-e valamilyen, az arányosság elvéhez jobban igazodó viteldíjrendszer? - A Közép-magyarországi Régió reményeim szerint elõbb vagy utóbb egy, a jelenleginél sokkal összehangoltabb közösségi közlekedési struktúrával fog rendelkezni, ami nem csak a viteldíjakat, hanem a menetrendeket, esetleg még a menetirányítás összehangolását is jelentheti. Majd az utas dönti el, hogy számára melyik közlekedési eszköz a legmegfelelõbb és természetesen a gyors eljutás mellett nyilvánvalóan a viteldíj is szerepet játszik majd ebben. Több évtizede meggyökeresedett rendszereket, szokásokat és szerzett jogokat
nem lehet egyik pillanatról a másikra átalakítani, de már most történnek ebben lépések és egyet már konkrétan tudok is mondani, ami érinti Óbuda térségét. Elõbb utóbb a helyközi, vagy ha úgy jobban tetszik az agglomerációs közlekedést integrálni kell a helyi rendszerekbe és ez elodázhatatlanná teszi a helyi tarifák reformját is - mutatott rá az ügyvezetõ-igazgató.
Idõzónás jegy a jövõ útja - Vannak elképzelések, sõt komoly kidolgozott tervek fekszenek az irodánk asztalán is, természetesen ezek megvalósítása különbözõ mértékû anyagi ráfordítást igényelnek. Van olyan megoldási lehetõség, hogy az
összes jármûvet felszerelik elektronikus jegykezelõ géppel és idõzónás jegyeket kell érvényesíteni velük az utasoknak. Többféle idõtartamra szólnának az elõre megváltott jegyek: például fél, egész és másfél órákra. Egy ilyen esetben már nem volna érdekes, hogy valaki a rövid buszjáratokkal is utazik, mert jegye egy darabig, egy másik jármûvön is érvényes lenne. Természetesen van komolyabb rendszer is, bár ez anyagilag jóval többe kerülne, viszont így a ténylegesen megtett távolság alapján fizetnének az utasok, és ezért ebben az esetben is csökkenne az áraránytalanság, ami most sok esetben fennáll. Kormányzati és önkormányzati akarat
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
relt sportszobát, játszóházat alakítanak ki a gyermekeknek. A fejlesztéssel a cég kiegyensúlyozott életmód-programját szeretnék népszerûsíteni, biztonságos sportolási, kikapcsolódási lehetõség mellett. Az éttermet várhatóan április közepén adják át a közönségnek. kérdése az is, hogy a helyi közlekedésben a jegyrendszerben is legyen diák és nyugdíjas változat, mivel jelenleg a városhatáron kívülre, az onnan befelé utazók két teljesen különbözõ kedvezmény és viteldíj-konstrukció alapján teszik meg útjukat, sokszor ugyanazzal a közlekedési eszközzel.
MÁV: új díjtétel az 5 kilométeres Az Óbuda Újságban olvastam a múltkor az esztergomi vonat városon belüli elõnyös használhatóságáról. Ezzel kapcsolatosan van egy jó hírem, bár ez is áremeléssel kezdõdik, de a május elején várható volán és vasúti tarifák 4 illetve 17 százalékos átlagos emelésével egyidejûleg bevezetik a vonatokon az 5 kilométeres távolságú díjtételeket. Ez azt jelenti, hogy aki Óbudáról Újpestre vagy Angyalföldre utazik, annak a korábbi 10 kilométeres jegy helyett csak 5 kilométerest kell váltania és természetesen ebbõl számítódnak majd le az egyes kedvezmények. Például Óbudáról Piliscsabára az eddigi 30 kilométeres jegy helyett 25 kilométeres lesz érvényben. Ez lesz az elsõ kézzelfogható lépés a viteldíjak egységesítése és arányosabbá tétele felé - mondta lapunknak Kéthelyi József. Kertész István
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:32 PM
Page 5
2007/5. szám
5
Önkormányzat
Zajfórum Óbudán
Csendet zavaró éjszakai repülés Másodszor tartottak lakossági fórumot a Budapest Airport Zrt. képviselõi az Óbudai Mûvelõdési Központban. Mint a február 14ei eseményen elhangzott, a társaság számos módosításra tett javaslatot a légtér szerkezetében és a repülési eljárásokban az itt élõket érintõ zajhatások mérséklése érdekében. A megbeszélésen részt vett Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere is.
A
fórumon bemutatták a zajstratégia második és harmadik fázisának javaslatait, melyek remények szerint a zajártalmak jelentõs csökkenését eredményezik. Kiderült, hogy az új repülési útvonalak a városrész fölött koncentrálódnak, ami megmagyarázza, miért zajosabb, elviselhetetlenebb mindez azok számára, akik a bevezetõ útvonal alatt, illetve közelében élnek. A társaság tervei szerint a repülõk a várost délrõl elkerülve szállnának, ami jelentõsen csökkentené a zaj és környezetszennye-
zést. Már korábban is elhangzott, hogy a kérdésben változást, javulást hozhatna, ha a pilóták és az irányítók szigorúan betartanák a megszabott útirányt, az elõírt magasságot, emelkedés és sülylyedés szögét. Lakosok felvetették, hogy az éjszakai forgalom nagyobb a szerintük megengedhetõnél, sokak nyugalmát, pihenését zavarják ezzel. A Budapest Airport Zrt. képviselõi elismerték, hogy egyes légitársaságok gépei rendszeresen késésben vannak, így torlódhatnak a járatok. A tervek kidolgozásakor a szakembereknek elsõsorban a repülés biztonsági szabályzatára, az elõírt szabványokra, az idõjárási körülményekre, légtérzárlatokra kell koncentrálniuk, de zajstratégiájukat igyekeznek úgy módosítani, hogy azzal a lehetõ legkevesebb embernek okozzanak kellemetlenséget. A zajvédelmi tervekrõl február végén tárgyaltak tovább a szakemberek.
A kommunizmus áldozatai nem hõsök akartak lenni. Nem akartak iskolai tananyag lenni. Csupán élni szerettek volna. Emberhez méltó, szabad életet! Ezekkel a szavakkal emlékezett február 25-én a Boldog Özséb Templomnál Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Bús Balázs. Beszédet mondott Tarlós István, volt polgármester, a Fidesz fõvárosi frakcióvezetõje is, majd az emléktáblánál közösen elhelyezték az emlékezés koszorúit OKMÁNYIRODA: IDÕPONT FOGLALÁS INTERNETEN IS Az okmányirodai ügyintézéshez
interneten
(www.magyar orszag.hu) és a 4378777-es
telefonszá-
mon lehet idõpontot foglalni. Csak elõzetes idõpont foglalás után lehet ügyet intézni február 15-tõl a III. kerületi Okmányirodákban.
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
NÍVÓS MÛSOR A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN. Jókai Anna Kossuth-díjas író, költõ nyitotta meg a Medgyessy Ferenc utcai Általános Iskolában a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepséget. Köszöntõjében hazánk kultúrájának tiszteletére, az igazi értékekre hívta fel a figyelmet. Az est nívós színvonalát jól érzékelteti, hogy az iskola több tanára mellett a Kincsõ Néptáncegyüttes, illetve Kobzos Kiss Tamás Magyar Örökség-díjas énekmondó, lantmûvész is színpadra lépett
Felhívás az Óbuda Kultúrájáért Díj 2007. évi adományozására Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2003-ban Óbuda Kultúrájáért Díjat alapított, melynek odaítélését és az átadást rendeletben szabályozta. „A cím adományozható mindazoknak a kiemelkedõ tevékenységet kifejtõ személyeknek, csoportoknak, akik Óbuda-Békásmegyer kulturális életének fejlõdéséhez kimagasló teljesítménnyel vagy életmûvûkkel hozzájárultak.” A díjazott/díjazottak személyérõl (csoportról) a képviselõ-testület - a rövid indoklást is tartalmazó - minõsített többséggel elfogadott határozatában dönt, melyet a nyilvánosan meghirdetett és beérkezett javaslatok alapján - a mindenkori Kulturális bizottság véleményének figyelembe vételével - hoz meg. Az Óbuda Kultúrájáért Díjjal: • Seres János szobrászmûvész „Oszlopok” címû kisplasztikája, • díszes oklevél és • 500.000 forint összegû pénzjutalom jár. A díjat „Óbuda Napján”, az „Óbudai Nyár” kulturális rendezvénysorozat mindenkori nyitó rendezvényén adják át ünnepélyes keretek között. Díjazásban évente csak egy személy, vagy csoport részesülhet. A díj odaítélésére várjuk személyek, civil szervezetek, egyéb közösségek jelölési javaslatát, írásban, rövid indoklással együtt zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Ügyosztályára (1033 Budapest, Fõ tér 2.) „Javaslat Óbuda Kultúrájáért Díj adományozására” megjelöléssel 2007. március 20ig eljuttatni. (Bõvebb felvilágosítás, információ a 4378834-es telefonszámon.) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Kulturális és Turisztikai Bizottsága
Ha nem kapja a lapot!
K
érjük, hogy az Óbuda Újság terjesztésével kapcsolatos gondjaikkal hívják az Impress Lapkiadót a 267-0525-ös,
a 267-0524-es vagy a 411-0266-os telefonszámon. E-mail címünk:
[email protected] és
[email protected]
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 6
6
Segít a Menhely Ingyenes jogi tanácsadás a Menhely Alapítványnál lakással, lakhatással kapcsolatos ügyekben a lakásvesztés megelõzéséért. Lakáscsere és lakás adásvétel feltételei, ügymenete; lakhatást érintõ kérdések (adó, illeték, haszonélvezet, öröklés); lakáseladás, -vétel, -csere buktatóinak kikerülése; adásvételi, csere, ajándékozási, bérleti szerzõdések véleményezése. (Idõpontegyeztetés: hétköznaponként 12-tõl 14 óráig. Tel.: 06(20)269-9838. )
Önkéntesek felvétele A DélUtán az idõs és 45 év feletti emberek telefonszolgálata önkéntes segítõket keres, akik vállalják a kötelezõ képzést. Az ügyelõi munka heti néhány óra - nem fizetett - elfoglaltság. (Telefon: 217-1821; e-mail: delutanalapit
[email protected])
1%1%1% A Gyermekek a Mûvészetért és a Hagyományért Alapítvány a 2005. évi személyi jövedelemadó 1 százalékából vásárolt 1 darab Canon projektort, továbbá a nyári táborozásban résztvevõ gyermekeket támogatta. Ezúton is köszönik mindenkinek a támogatást, és kérik, hogy a jövõben is járuljanak hozzá a nehéz anyagi helyzetben élõ gyermekek táborozásához.
2007/5. szám
Szociális
A figyelmen kívül hagyott figyelemzavaros gyermekekért
Van megoldás a tanulási gondok orvoslására Az Eleven Team Alapítvány új lehetõséget kínál gondosan összeállított fejlesztõ programjával a figyelem-, részképesség zavaros illetve hiperaktív gyermekeknek és szüleiknek, gondjaik enyhítése érdekében.
S
tatisztikai adatok szerint a 2006/2007-es tanévben a diákok 5-7 százaléka küzd figyelemzavarral. Az óbudai székhelyû Eleven Team Alapítvány azért hozta létre SuliSiker elnevezésû programját az érintett gyerekeknek, hogy tantárgyi lemaradásaikban vagy kényszerû iskolaváltási helyzeteikben speciális fejlesztéssel segítse kilábalni õket és szüleiket nehéz helyzetükbõl. Az átlagos koncentrációjú alsó tagozatos tanulók 15-20 percig képesek egyfolytában figyelni. Ezzel szemben a figyelemzavaros diákok közül sokan csak 20 másodpercig képesek ugyanerre. Gyakori, hogy a negyedik órától már nem is emlékeznek a tananyagra. Fáradtságuk miatt ingerlékennyé, kudarc-orientáltakká válnak az egyébként okos, ép intellektusú gyermekek. A figyelmi funkció elfáradásakor azonnal összetûzésbe kerülhetnek másokkal, tanulmányi teljesítményük ezzel egy idõben drasztikusan romlik. Az alapítvány szakemberei tisztán látják a figyelemzavar ok-okozati
összefüggéseit, különleges kihívásként értékelik a gyerekek fejlesztését, iskolai sikereik érdekében. Ezért a szervezet munkatársai tanácsadó szolgáltatást indítanak az érintett családoknak, szerdánként 17-tõl 19.30 óráig az Eleven Team Tréning Központban (Miklós utca 13.). A tanácsadáson egyedi megoldásokat dolgoznak
ki, az igények alapján. A szakemberek az „leven Tudásháló” nevû szakmai módszer kidolgozásával és alkalmazásával megtanítják a gyermekeket arra, hogyan tudják uralni figyelmi nehézségeiket a mindennapokban, és akár csúcsteljesítményeket is elérhetnek. Különbözõ tréningeken és szabadidõs programokon feltérképezik, továbbfejlesztik a ne-
bulók „sikerteljesítményeit”, mert felnõtt korban ezekkel a képességekkel lesz a legnagyobb esélyük a munkaerõpiacon való érvényesülésre. (További információ kérhetõ Jávori Ildikótól a 06-20-267-2778-as telefonszámon, valamint az
[email protected] emailen és a www.eleventeam.hu honlapon.) Sz. Cs.
Új épületbe költöztetik a Szeretetszolgálat melegedõjét
E
redetileg már tavaly decemberben a Ladik utcába költözhetett volna a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedõje a Gyenes ut-
cai épületbõl, az idõpont azonban technikai okból csúszott. A szervezet a vártnál késõbb kapta meg az építési engedélyeket. A Ladik utcai
épületen (képünkön) jelenleg az utolsó simításokat végzik, tervek szerint március elején már az új helyen fogadhatják a hajléktalanokat.
Pszichodráma önismereti csoport Életöröm! Bátorság! Kapcsolatok! Humor! Játék! Pszichodráma önismereti csoport indul. A pszichodrámában sok önismereti csoportjáték mellett az egyéni problémákat dramatikusan dolgozzuk fel, melyhez nem szükséges színészi tehetség vagy elõképzettség. Ha érdekelnek a megjelölt témák, jelentkezz a csoportba! Tervezett idõpont: havonta egy hétvégi napon 9.30-tól 18 óráig. (Jelentkezni lehet Béni Józsefnél a 06-30-279-0278-as telefonszámon.) Óbudai Nevelési Tanácsadó
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
JÁTSZÓCSOPORT BÖLCSÕDÉKBEN. Biztonságos és családias környezet, elsõ lépések a külvilág és a társak felé - így foglalható össze a játszócsoport lényege. Minden délelõtt 9-tõl 12 óráig várják az édesanyákat, édesapákat gyermekeikkel együtt közös játékra és egy ízletes ebédre a következõ bölcsõdékben. Kaszásdûlõn a Szérûskert utca 35. (tel.: 388-6509), Óbudán a Solymár utca 12. (tel.: 368-9291), Békásmegyeren a Víziorgona utca 1. szám alatt (tel.: 454-0948)
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 7
2007/5. szám
7
Egészségügy
Mikor és hogyan igényelhetõ vissza a vizitdíj? Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes, az egészségügyet érintõ Kormányrendeleteknek a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos módosításáról szóló 4/2007.(I.22.) Kormányrendelet értelmében • 20 háziorvosi ellátás (ideértve a fogászati alapellátást is), valamint • 20 járóbeteg-szakellátás (ideértve a fogászati szakellátást is) igénybevételét követõen a külön-külön befi-
zetett - nem emelt öszszegû - vizitdíjat a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerinti önkormányzat jegyzõjénél vissza lehet igényelni. A kérelmet, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, vagy jegyzõkönyv felvétele mellett szóban legkésõbb a tárgyévet követõ 60 napon belül kell a Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Ügyosztályánál személyesen (Bp., III. Fõ tér 2.) vagy
postai úton (1300 Bp,. Pf. 102.) elõterjeszteni. A kérelemhez csatolni kell: • az adott naptári évben igénybe vett ellátásokért fizetett vizitdíjakról kiállított, a vizitdíjvisszaigénylésre feljogosító (20 db háziorvosi, vagy 20 db szakorvosi) nyugtát, illetve számlát, valamint • a visszaigényelt vizitdíjak befizetését igazoló (20 db feletti háziorvosi, vagy 20 db feletti szakorvosi) nyugtát, illetve számlát.
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
ADJ VÉRT! Sokan tettek eleget a felhívásnak és mentek el a Magyar Vöröskereszt mobil véradóhelyére, melyet február 19-én a Szentlélek térre telepítettek
Munkanap áthelyezések Egészségügyi intézmények nyitva tartása Hat munkanap áthelyezés lesz az idén. Alább a szakorvosi rendelõintézetek, gondozó intézetek, gyermek fogászatok naptár szerinti munkarendtõl való eltéréssel járó munkarendjét közöljük. 2007. március 10. szombat munkanap 2007. március 16. péntek pihenõnap, 2007. április 21. szombat munkanap 2007. április 30. hétfõ pihenõnap, 2007. október 20. szombat munkanap 2007. október 22. hétfõ pihenõnap, 2007. október 27. szombat munkanap 2007. november 2. péntek pihenõnap, 2007. december 22. szombat munkanap 2007. december 24. hétfõ pihenõnap, 2007. december 29. szombat munkanap 2007. december 31. hétfõ pihenõnap. A járóbetegellátás intézetei (szakrendelõk, gyermek fogászatok és gondozók) a szombati munkanapokon 8-tól 14 óráig tartanak nyitva. Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht.
Továbbá nyilatkozni kell, hogy a visszatérítést postai úton vagy személyesen kívánják-e átvenni. A kérelem tárgyában a jegyzõ - 15 napon belül - határozattal dönt. A határozatot (a 20 db vizitdíj visszaigénylésére jogosító nyugtával együtt) postázza, és folyósítja a megállapított összeget. A visszatérítést személyesen - az ügyfél határozati példányának bemutatásával - minden szerdán 8-tól 12 óráig lehet átvenni a Polgármesteri Hivatal Pénztárában (Bp., III. Fõ tér 1. I. emelet) Minden hónap elsõ szerdáján 8-tól 16 óráig a fenti ügyosztály ügyfélszolgálati irodáján lehetõség van • a kérelem személyes elõterjesztésére, • az azonnali döntésre és • a visszaigényelt összeg készpénzben történõ azonnali kifizetésére, amennyiben a jegyzõ a kérelemnek teljes egészében helyt ad, és az ügyfél lemondott fellebbezési jogáról. A vizitdíj visszaigénylésre irányuló eljárás illeték- és költségmentes. Sárádi Kálmánné dr. jegyzõ
Ha magas a vérnyomás Az Óbudai Cukorbetegek Klubja minden hónap második keddjén (most március 13-án) 16 órától tartja klubdélutánját a Szent Margit Kórház fõépülete elsõ emeletén (tárgyalóterem). Téma: a magas vérnyomás kezelése és jelentõsége. (Cím: Bécsi út 132.)
Természetgyógyász fórum a BKH-ban Minden hónap utolsó keddjén 18 órától természetgyógyászok tartanak fórumot a Békásmegyeri Közösségi Házban (BKH). „Lelki ártalmak és betegségek” címmel hallhatnak elõadást március 27-én. (A belépés ingyenes.Cím:Csobánka tér 5.)
Állati tetemek ingyenes elszállítása Budai Tamás vállalkozó gondoskodik február 1-jétõl az állati tetemek közterületrõl, illetve a természetes személyek ingatlanaiból való elszállításáról. A szolgáltatás a lakosság számára ingyenes. (Telefon: 06-20-591-2897 vagy 06-20-988-1826.)
Csillapítható fájdalom A Magyar Rákellenes Liga fontosnak tartja a fájdalom szakszerû csillapítását, az ehhez nélkülözhetetlen széles körû tájékoztatást. Fájdalommal kapcsolatos kérdéseikkel hívják a Magyar Rákellenes Liga ingyenes segélyvonalát: 06-80-505-675. Önkéntes segítõk várják telefonjaikat.
Mohóság
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 8
8
2007/5. szám
Közérdekû – Pályázat
Vélemények a lakótelepekrõl
A magas költségekre panaszkodnak Közös tanulmányt készített a fõvárosi lakótelepek állapotáról, az ott élõk véleményérõl, a panelfelújítási programról és a lakótelepek rehabilitációjának különbözõ lehetõségeirõl a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. és a Political Capital Institue. A tanulmányban a lakótelep-rehabilitáció esélyeit, jövõbeli lehetõségeit vizsgálták. A kutatás a témában megjelent szakirodalomra és a lakótelepeken élõkkel készített mélyinterjúkra alapult.
A
tanulmány a lakótelepekkel kapcsolatos gondokat a fõváros nyolc kerületében - köztük a III.-ban - végzett vizsgálatával igyekezett bemutatni. A budapesti lakótelepeken élõk gyakran nyilatkoztak negatívan a lakhelyükrõl, de majdnem mindenki hozzátette, ahol õ él, az nem is olyan kellemetlen hely. A lakótelepi otthont bizonyos értelem-
ben kényelmesnek ítélték. A beszámolók a lakások kis méretét és ügyetlen elrendezését említik kellemetlen tényezõkként. Sokszor elhangzott, hogy a panellakás csak egy bizonyos korig, státusig felel meg, késõbb minden értelemben kinövik a családok. Gyakori probléma a falak vékonysága, ami nem teszi lehetõvé a lakók saját, intim terének kialakulását.
Ami a fenntartást illeti, általános vélemény, hogy a magas költségek nem állnak egyenes arányban a nyújtott komforttal. Az elérhetõ szolgáltatások tekintetében nagy különbségek találhatók. Összességében elmondható, hogy a hiányzó szolgáltatásokért mindenki a belvárosba megy, de igényelnék, hogy legyenek városias hangulatot keltõ helyek is. A tömegközlekedést elsõsorban azok dicsérték, akik közelében van HÉV-, metró-, autóbuszmegálló. A közbiztonságot a többség jónak ítélte. Nagyjából egységes vélemény alakult ki arról,
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
hogy a gyermeknevelés infrastrukturális feltételei megfelelõek. Játszótér, park is van a legtöbb helyen, csak a minõségük mutat nagy eltéréseket. A többség kommunikáció és közösségi összetartás hiányáról számolt be. Jellemzõ a panelprogrammal kapcsolatos tájékozatlanság, a megkérde-
zettek nagyon keveset tudtak a lehetõségekrõl. Elmondható az is, hogy a családos fiatalok közül mindenki szívesen elfogadna egy kertet. A költözés akadálya azonban a többi közt azt, hogy nehéz megfelelõ áron eladni a lakótelepi lakást. Összeállította: Szeberényi Csilla
Bp., III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottsága egyfordulós pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló, üres helyiségek bérbeadására Cím
Funkció
Hrsz
Alapterület (m2)
Gépészeti felszereltség
Bp., III. Akác köz 1. Bp., III. Akác köz 3. Bp., III. Bécsi út 174/b. pince Bp., III. Hímzõ utca 6. Bp., III. Selyemfonó utca 8. Bp., III. Zab utca 16. Bp., III. Ladik utca 2-6. Bp., III. Ladik utca 2-6. Bp., III. Ladik utca 2-6.
garázs garázs borozó üzlet iroda raktár iroda raktár raktár
18229/5/A/32 18229/5/A/65 16891/A/8 6057/9/A/300 18910/77/A/51 18910/104/F/16 19257/1 19257/1 19257/1
16,5 12 64 59 78 21 42 76 122
villany villany víz, villany víz villany, távfûtés víz, villany, távfûtés víz, villany, fûtés víz, villany, fûtés víz, villany, fûtés
A pályázatot zárt borítékban 2007. március 12-én 16 óráig lehet benyújtani a CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft. Helyiséghasznosítási Csoportjánál. A pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell a megajánlott bérleti díjról, a pályázati feltételek elfogadásáról, ezen kívül meg kell adnia a helyiségben folytatni kívánt tevékenység pontos megnevezését, és a tevékenységre való jogosultságát - a pályázat mellékleteként benyújtott - vállalkozói igazolvánnyal, illetve cégkivonattal és aláírási címpéldánnyal kell igazolnia. A helyiségek esetében csak a pályázati kiírásban meghirdetett funkcióval lehet pályázni. Nem adhat be pályázatot az a magánszemély és cég, aki-
nek - amelynek - az állandó lakása, illetve székhelye szerinti önkormányzattal szemben adótartozása van. A helyiség vonatkozásában a pályázónak vállalnia kell: - az önkormányzati rendeletben a bérleti jog megszerzésének ellenértékeként elõírt - megszerzési díj - önkormányzat felé történõ megfizetését. A nyertes által befizetett bánatpénz összegét az óvadékba beszámítják. A megszerzési díj a pályázó által megajánlott bérleti díj három havi összege áfa-val növelten; - 3 havi bérleti díjnak megfelelõ óvadék megfizetését a bérbeadónak; - határozott idejû, 5 év idõtartamú bérleti szerzõdés megkötését; - szükség szerint a helyiségbe önálló elektromos- és mellékvízmérõk kiépítését.
A Ladik utcában levõ helyiségekhez közös használatú vizesblokkok tartoznak. Az ingatlanban központi fûtés, portaszolgálat van. Ezen helyiségek esetében a nem mérhetõ közüzemi szolgáltatások és a fûtés után a bérleti díjon felül a bérlõnek üzemeltetési költséget is kell fizetnie, ennek jelenlegi díja 385 Ft/m2/hó + áfa. A bérbeadó a bérleti díjat minden tárgyév elején az elõzõ évi infláció KSH által közzétett mértékével emeli. A pályázat értékelésénél a megajánlott bérleti díj alapján történik a döntés. A pályázaton azon ajánlattevõk vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásának határidejéig a bérleti jog biztosítására befizetik a bánatpénzt. A bánatpénzt a CELER Kft.
Minimális bérleti díj (Ft/m2hó + áfa) 800 800 1000 800 800 400 1 400 1 300 1 300
pénztárában (1033 Bp. Szentlélek tér 7. félemelet) készpénzben kell letétbe helyezni. A bánatpénzt helyiségenként kell letenni. Az eredményhirdetést követõ nyolc napon belül a nem nyertes pályázók részére a bánatpénzt visszafizetik. Érvénytelen a pályázat, amennyiben nem tesz eleget a pályázati kiírásban elõírt valamennyi feltételnek. Az érvényesen benyújtott pályázatokat az önkormányzat tulajdonosi és közbeszerzési bizottsága 2007. március 31-ig elbírálja és annak eredményérõl a pályázókat írásban értesíti. A pályázat kiírója fenntartja a jogát, hogy a legjobb ajánlatot tevõkkel a tenderbontást követõen tovább tárgyaljon, zárt licitet tartson, illetve, hogy a
Bánatpénz
16 000 Ft 12 000 Ft 77 000 Ft 57 000 Ft 75 000 Ft 10 000 Ft 71 000 Ft 136 000 Ft 190 000 Ft
pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Nem lehet bérbe adni a helyiséget annak, akinek az önkormányzattal szemben adó vagy adók módjára behajtható köztartozása van. A helyiségek megtekintéséhez kulcs kérhetõ a CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft. Helyiséghasznosítási Csoportjánál (Bp., III. Szentlélek tér 7. fszt.12. Telefon: 4303468 és 430-3469), félfogadási idõben: hétfõn 14-tõl 18-ig, szerdán 8-tól 16-ig, csütörtökön 8-tól 12 óráig. A pályázatokkal kapcsolatban további felvilágosítást lehet kérni a fenti telefonszámokon és címen. CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft.
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
2007/5. szám
Page 9
Természeti örökségünk
9
Kirándulás a Barátság Szabadidõ Parkban Idei elsõ utunk a Barátság Szabadidõ Parkba, kerületünk egyik igazán különleges, ugyanakkor kevesek által ismert helyére vezet.
H
ajdanán itt terült el az Óbudai Temetõ, melyet a városrész terjeszkedése miatt kijjebb költöztettek. Az 1970-es évek végén a III. kerületi Tanács hasznosította a területet gyermekek nyári táboroztatására. Az igényesen kialakított gyermektábort 1979-ben, a Nemzetközi Gyermekévben adták át. Fenntartása a kerületi lakosok társadalmi felajánlásával, vagyis saját kezû munkájával történt. Késõbb, az 1980-as évek közepén lehetõség nyílt a kerület másik, Kiserdei Napközis Táborának megnyitására, ezért azóta a Barátság Szabadidõ Parkban csak Óbuda belsõ iskoláinak tanulói tölthetik el a nyári szünidõt. A 10 iskolának mindegyike évrõl évre a park azonos szegletében táborozik le, és csillagtúra-szerûen vesznek részt a tábor különbözõ pontjain megtartott, változatos
programokon - természetesen önkéntes alapon.
Örökbe fogadott fák Ebbõl adódott az ötlet, hogy ezeket a kis táborhelyeket a gyerekek minél inkább magukénak tekintve óvják, védjék tisztaságát és épségét. Elindult a „Fogadj örökbe egy fát” mozgalom, így a gyerekek játékosan tanulják meg környezetük tiszteletben tartását. Természetesen az önkormányzat biztosítja alapvetõen a park növényzetének szakszerû ápolását, de amióta a gyermekek is jobban odafigyelnek rá, észrevehetõen kevesebb kár keletkezik az intenzív használat során. Amellett, hogy nyaranta továbbra is a kerület egyik felének napközis tábora mûködik itt, a terület használata mára sokrétûvé, minden korosztály és érdeklõdõ számára nyitottá vált. Az Óbudai Mûvelõdési Központ által üzemeltetett intézmény napjainkban szabadidõ centrum jelleggel mûködik, ezért folyamatosan, egész évben látogatható. A koco-
Felfedezõ utak a III. kerületben - avagy ismerjük meg természeti értékeinket gás, terepfutás, illetve hegyi kerékpározás céljára létesített utak szabadon igénybe vehetõek, a területen mûködõ egyesületek, sport klubok és iskolák széles körû szórakozási és sportolási lehetõséget nyújtanak.
Figyelik a csillagokat Az 1979-ben alapított Polaris Csillagvizsgálót - amely szintén a parkban található - 2001 januárjától a Magyar Csillagászati Egyesület üzemelteti. A nagy érdeklõdéssel kísért rendezvényeiken kívül folyik itt csillagászati utánpótlásnevelés és mindenki számára elérhetõ ismeretterjesztés is. A park ad otthont a Kincsesház Alapítvány Magániskolának, ahol a beilleszkedési nehézségekkel küzdõ általános iskolások tanulnak.
Diákon távoli tájak A kirándulássorozat újraindítása alkalmat kínál, hogy egy diavetítésen, kitekintve szûkebb környezetünkbõl a nagyvilágban megismerjük más tájak szépségét is. Merkl Gábor saját útjain készített természetfotóiból mutat be egy lélegzetelállító válogatást. A képek a legkülönbözõbb tájakat ölelik fel, a közeli Magas-Tátrától egészen FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
a távoli Izlandig, vagy Szicíliáig. A vetítés utolsó képeivel pedig még kontinensünket is elhagyjuk, hogy bepillantást kapjunk egy a miénktõl alapjaiban eltérõ világról. Hogy mi ez, az legyen meglepetés. Találkozó (a szokott idõponttól eltérõen!): március 17-én (szombaton) 17 órakor, a Barátság Szabadidõ Park Farkastorki út és Táborhegyi út sarkánál lévõ bejáratnál. Megközelítés: az 1-es vagy a 17-es villamos Bécsi úti végállomásától gyalogosan (5 perc), vagy a 37-es, illetve a 137-es busszal a Táborhegyi úti megállónál leszállva és néhány métert visszafelé megtéve. (Lásd a mellékelt térképvázlaton.) A park megtekintése fél-egy órát vesz igény-
be. Merkl Gábor diavetítését háromnegyed órásra tervezi. Könnyû sétára lehet készülni, ezért minden korosztály könnyen velünk tarthat. Figyelem! A park területére kutyát bevinni tilos, ezért arra kérünk mindenkit, hogy az egyébként a kirándulásokon szívesen látott ebeket most hagyják otthon! Minden érdeklõdõt szeretettel várunk erre az izgalmas „Felfedezõ útra”. Az összeállítást készítette: Csolti Csabáné, Merkl Gábor és Somlói Viktória (A programmal kapcsolatos további kérdéseket telefonon a 4378583-as számon, vagy a somloi.viktoria@obuda. hu e-mail címen lehet feltenni.)
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 10
10
Képviselõi fogadóórák
2007/5. szám
A Polgári-frakció képviselõinek fogadóórái
Szabad Demokraták Szövetsége képviselõinek fogadóórái Képviselõ Dr. Badacsonyi Szabolcs Páll Attila Hoffman Iván
Körzet listás listás listás
Téma egészségügy tulajdonosi kérdések, építés oktatás
Hely Tímár u. 2. Tímár u. 2. Tímár u. 2.
Idõpont minden hónap 1. szerda minden hónap 2. csütörtök minden hónap 3. csütörtök
MSZP-s önkormányzati képviselõk fogadóórái
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 11
Alapította: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1995-ben
ÓBUDAI SZIRÉNA
Budapesten az egyetlen még felderítetlen díjkitûzéses rablás
Mentõsökre támadt
Fegyveres rablás a Flórián téren
Összeverekedett egy férfi az Árpád híd budai hídfõjénél egy másik férfival február 20-án. Mivel sérülés történt, a járókelõk mentõt hívtak, de az egyik verekedõ a kiérkezõ mentõsöket is megtámadta és megrongálta a mentõautót. A férfit a Honvéd Kórházba szállították.
Egyelõre ismeretlen tettes után nyomoz a rendõrség abban a bûnügyben, melyet immár közel három évvel ezelõtt követett el egy férfi. A tettes még 2004. április 1-jén délután, feltehetõen fegyverrel megfenyegette a Flórián téren található egyik pénzintézet munkatársait, ügyfeleit és egy pénztáros hölgy kivételével bezárta õket egy hátsó helyiségbe. A pénztárosnõt arra kényszerítette, hogy az ügyféltérbe visszatérve készpénzt adjon át részére, majd õt is bezárta.
A
z elkövetõ 25-28 év körüli férfi, 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú, vékony arcú férfi, akinek haja rövid, fekete, oldalt elválasztott. A tettes a bûncselekmény elkövetésekor sötétkék öltönyt, sötét, derék alá érõ szövetkabátot, fehér inget, sötét nyakkendõt, nadrágot és fekete cipõt viselt, illetve
egy fekete hátizsák volt nála. Az általa használt eszköz szintén fekete színû, forgótáras, körülbelül 1520 centiméteres csõhosszúságú pisztoly. A vonatkozó törvényben rögzítettek alapján a Budapest Rendõrfõkapitánya 500 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetõnek. Ez az összeg annak
A tûzoltók eseménynaplójából VILLANYOSZLOPNAK ÜTKÖZÖTT A Szentendrei gyorsforgalmi úton egy Seat Cordoba ütközött villanyoszlopnak január 13án. Olyan erõvel rohant az oszlopnak, hogy az kidõlt. A gépkocsi vezetõje könnyû sérülést szenvedett, a mentõk a helyszínen ellátták. A tûzoltók áramtalanították a személyautót, az ELMÛ szakemberei a helyreállításig lekötötték a hálózatról a villanyoszlopot. ELVESZETT LAKÁSKULCS A Szõlõ utcában az egyik tíz emeletes lakóház VII. emeleti lakásában egy idõs férfi nem találta lakáskulcsát, így nem tudta kinyitni a bejárati ajtót január 15-én. Hívták a rendõrséget, akik a tûzoltókat kérték az ajtó felnyitására. TÛZ AZ ELÕSZOBÁBAN A Zaránd utcában egy kétszintes családi házban az elõszoba teljes terjedelmében égett január 20-án. A sûrû füst miatt a tûzoltók légzõkészülékben három vízsu-
gárral oltottak. A négytagú család még a tûzoltók megérkezése elõtt kimenekült a házból. A mentõorvos a helyszínen megvizsgálta õket és megállapította, hogy nincs sérülésük. M OTO R K E R É K P Á R KAPOTT LÁNGRA A Csermák Antal utcában egy körülbelül 20 négyzetméter alapterületû melléképületben elektromos motorkerékpár égett január 24-én. A tûz átterjedt a körülötte tárolt bútorokra, éghetõ tárgyakra. A tulajdonos porral oltóval és több vödör vízzel részlegesen eloltotta a tüzet. A munkát a tûzoltók fejezték be.
fizethetõ ki, aki az elkövetõ személyével kapcsolatban pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetõ azonosítható, bûnösségére a gyanú megalapozottá válik és ismereteit az eljárás során tanúként ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére megteszi a szükséges intézkedéseket. A díjkitûzés visszavonásának jogát a
rendõr-fõkapitányság fenntartja. A rendõrség kéri, aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyérõl, vagy a bûncselekményrõl érdemleges információval rendelkezik, hívja a 4435000/32-5500-es telefonszámot, illetve névtelensége megõrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívószámok valamelyikén. *** Az eset érdekessége, hogy a Budapesti Rendõrfõkapitányság által az utóbbi három évben díjkitûzéssel közzétett nyomozások közül a fent leírt az egyetlen olyan, melynek egyelõre még ismeretlen az elkövetõje. Sz. Cs.
1 % 1 % 1 % A kiemelkedõen közhasznú Óbuda-Békásmegyer Polgárõr Egyesület önkéntesei 1995 óta tevékenykednek azért, hogy a kerületben javuljon a közbiztonság helyzete. Ennek anyagi költségeit kizárólag a lakossági támogatásokból, vállalkozói adományokból, a személyi jövedelemadó 1 százalékából, illetve pályázatokból tudják fedezni. Az szja 1 százalékából 2006-ban 196 ezer 79 forint támogatást kaptak, amelyet teljes egészében mûködési költségekre fordítottak.
Okirathamisító rendõrkézen Sikerült elfogniuk a rendõröknek H. János 46 éves budapesti lakost, aki ellen magánokirat-hamisítás miatt adott ki elfogatóparancsot a Budapesti II. és III. kerületi Bíróság. A férfit a XIII. kerületi Madridi úton, igazoltatást követõen vették õrizetbe február 12-én.
Közlemény A Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 9.B 443/2006/7. sz. jogerõs ítélete szerint Cs. K. I. vádlott, bûnös rágalmazás vétségében. A vádlott rágalmazást követett el a VPLSZ területén Cs. J-né ügyvezetõ-igazgató és P. P. FB. elnök sérelmére. A fentiek közlését P. P. FB. elnök kérte.
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
ÜTKÖZÉS AZ ÁRPÁD HÍDON. Három személygépkocsi ütközött február 9-én az Árpád híd budai hídfõjénél. Az egyik átszakította az úttestet a villamospályától elzáró korlátot és a padkán állt meg
A III. kerületi Rendõrkapitányság központi telefonszáma: 430-4700. Az ügyeletet a 430-4712-õn hívhatják, itt tehetik meg bejelentéseiket.
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 12
12
2007/5. szám
Iskoláink – Oktatás
Pályázat brüsszeli tanulmányútra
Ismét angol hónap a Kevében
Ismerkedés az EU-val Háromnapos brüsszeli tanulmányútra hirdetett pályázatot a Kelta utcai székhelyû Zsigmond Király Fõiskola Nemzetközi és Politikai Tanulmányok Intézete.
A
12 hallgató február 26-tól 28-ig személyes találkozókon ismerkedhetett az Európai Unió intézményeinek munkájával, a közösségi jogalkotás gyakorlatával és a ma-
gyar képviselõk tevékenységével. A helyekre azok a III. és IV. éves, nemzetközi kapcsolatok szakos diákok pályázhattak, akiknek eddigi tanulmányi eredményük minden félévben elérte 4,5-es átlagot, felsõfokú, tárgyalóképes az angol nyelvtudásuk, valamint jó eredményeket tudnak felmutatni az EU-integrációs tantárgyakból.
Nyílt napok, foglalkozások • Az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Mûvészeti Iskola várja a jövendõ elsõ osztályosokat és szüleiket. Az elsõs tanítók bemutató órákat tartanak március 7-én 8-tól 10 óráig. * Játékos foglalkozások a nagycsoportos óvodásoknak március 9-én 16 órától. (Cím: Mókus utca 2. E-mail:
[email protected], honlap: www.andorilonaiskola.hu, telefonszám: 388-8903.) • Az Óbudai Nagy László Általános Iskolában labdarúgó délutánokat és nyílt napot tartanak. Nyílt nap: március 9-én 8 órától. Labdarúgó délután: április 18-án 16.30-tól 17.30 óráig (Cím: Óbudai Nagy László Általános Iskola, 1035 Váradi utca 15/b. Tel.: 388-7747. E-mail:
[email protected]; http://www.nagylaszlo obuda.sulinet.hu) • Programok leendõ elsõsöknek a Fodros Általános Iskolában: nyílt nap (bemutató óra) március 21-én 7.45-tõl 11.30 óráig. * Szöszmötölõ március 31-én 10-tõl 12 óráig. * Áprilisban beiratkozás. Elérhetõség: Fodros Általános Iskola (Fodros utca 38-40. Tel.: 240-1070. Honlap: fodros.sulinet.hu) • A Kerék Általános Iskola és Gimnázium játékos foglalkozásokra hívja Óbuda nagycsoportos óvodásait és szüleiket. Március 24-én 10-tõl 11.30 óráig: sportfoglalkozás. * Április 19-én 15-tõl 16 óráig: tavaszköszöntõ táncház. * Május 17-én 15-tõl 16 óráig: aszfaltrajzverseny. * Június 11-én 11 órától: zenés gyermeknap. (A részletekrõl érdeklõdni Kovács Éva igazgatóhelyettesnél lehet a 250-0831es vagy a 388-9122-es telefonszámon.) • A Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tavaszváró kézmûves-foglalkozásra vár minden iskolába készülõ gyermeket szüleivel együtt március 14-én 17-tõl 18 óráig. (Cím: Szérûskert utca 40. Tel.: 367-1429.)
A Keve-Kiserdei Általános Iskolában idén már harmadik alkalommal indítottuk az új esztendõt az angol hónappal. Nagyon örültünk, amikor tanítványaink már tanév elején kérdezgették tõlünk: „Ugye most is lesz majd angol hónap?” Ez azt mutatta számunkra, hogy élveztétek a januári programokat az elõzõ két tanévben is.
J
anuárban hétfõ és csütörtök délutánonként hetente más-más angol nyelvû filmmel vártunk minden érdeklõdõt a Filmklubban. Aki eljött láthatta Skócia gyönyörû tájait, egy kis válogatást Andersen és a Grimm testvérek híres meséibõl, együtt nyomozhatott Sherlock Holmes-szal és Doctor Watsonnal, és még egy londoni városnézõ túrán is részt vehetett. Ajelenlévõk szorgalmasan jegyzetel-
tek, majd közösen megbeszéltük a látottakat. Rendhagyó angolóráinkon is sok feladat várt a „Kevés” tanulókra. Meghirdettünk egy fordítási versenyt, amiben iskolánk minden felsõs tanulója részt vett. Minden évfolyamon 45 perc alatt kellett a korosztálynak megfelelõ rövid szöveget lefordítani angolról magyarra. Ahónap elsõ felében sok felsõs tanuló készített társasjátékot a nyelvi órákra, amiket a földszinti zsibongóban állítottunk ki. Országismereti óráink után angol nyelvû totót töltött ki szintén minden felsõ tagozatos tanuló. Az eredmények azt mutatták, sok új ismeretet sikerült elsajátítaniuk Nagy-Britanniáról. A hónap során folyamatosan készültek a szebbnél szebb projektek,
tablók a meghirdetett témánkban Skóciáról, amiket értékelés után a földszinti folyosón helyeztünk el, hogy mindenki megtekinthesse. Az eseménydús hónap méltó zárásaként a felsõs diákok a tornateremben gyûltek össze, ahol a vidám ünnepi órát közös énekléssel indították. Ez az ének a tavalyi év záródala, a Drunken Sailor volt. Leglelkesebb tanulóink verssel, mesével, énekkel és kis jelenetekkel készültek. A hangulatos mûsor nagy tetszést aratott. A bemutató után értékeltük és jutalmaztuk a diákok munkáit, majd a hónap vidám zárásaként az újonnan megtanult dal, az If you’re happy (Ha jó a kedved, üsd a tenyered…) közös eléneklése következett. Kötélné Számadó Erika angoltanár
Korrepetálás, érettségi elõkészítõk, tanulószoba Óbudán, a Vörösvári úton
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
GYERE A ZÁPORBA! Ezzel a címmel hívták a leendõ elsõsöket szüleikkel együtt játékos tanítási órára február 21-én a Zápor Általános Iskola és Gimnáziumba
Számlaképes szaktanárok szakszerûen, nagy gyakorlattal oktatják az általános és középiskolai tanulókat matematikából, fizikából, kémiából, magyarból, történelembõl. Lehetõség van mindennapos korrepetálásra, érettségizõk intenzív felkészítésére az elégséges szint elérésétõl az emelt szintû érettségi sikeres letételéig. Mód van közös tételkidolgozásra. Bukásmegelõzés bármelyik tantárgyból a tanév végéig, pótvizsga, évismétlés helyett. Nyolcadikosok tudásának szinten tartása a középiskolai év kezdetéig. A diákokat minden délután és szombat délelõtt 2-3 fõs kiscsoportban oktatják a tanárok a gyerekek által kért napokon és idõpontban. A jelentkezõk a 06(20)946-2027-es számot hívhatják. Thalész-Kör
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 13
2007/5. szám
Iskoláink – Oktatás
Karádi Károly Természettudományi Verseny
Záporos gyõzelem Az Árpád Gimnázium az idén is meghirdette a környékbeli általános iskolák körében a Karádi Károly Természettudományi Versenyt.
K
arádi Károly az Árpád Gimnázium legendás biológia-földrajz szakos tanára volt, a vetélkedõt emlékére nevezték el róla. A verseny idén jelentõsen átalakult, a nyolcadikosok helyett most ötödik és hatodik osztályosok nevezhettek, ráadásul a megmérettetés csapatverseny lett. A január 31-én rendezett vetélkedõn háromtagú csapatok mérkõztek egymással. Szép számmal érkeztek nevezések, tizenhét csapat mérte össze természetismereti és környezetvédelmi tudását. A mintegy kétórás remek hangulatú verseny
során a gyerekeknek írásbeli és szóbeli feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny megszervezésében és lebonyolításában a rendezõ iskola 7. B és 9. B osztályos tanulói rendkívül sokat segítettek. A küzdelembõl végül a Zápor utcai Általános Iskola csapata került ki gyõztesen. A csapat tagjai: Szerencsés Gabriella, Egyed Orsolya és Boldog Nóra. „Ezüstérmes” lett a Mátyás Király Általános Iskola csapata (Laskai Kristóf, Radics Szilvia, Srálip Dániel), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig holtversenyben az Aquincum Általános Iskola (Mayoria Manuel, Rácz Kristóf, Kellner Márton) és az Izbégi Általános Iskola csapata (Aszalós Márton, Kormos Kata, Szittya Dániel) állhatott fel.
Családi nap a Bárcziban Idén ünnepli fennállásának 27 éves jubileumát a békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskola. A családi napot hagyományosan február 3-án sport és kézmûves foglalkozásokkal nyitották.
A
sportvetélkedõket (kosárlabda, foci, pingpong, öreg diákok meccsei, családi sorversenyek, fejlesztõ mozgásos játékok) idén még érdekesebbé tette az aerobik bemutató és a táncoktatás. A kézmûves foglalkozásokon a családok fakanálbábokat, ékszere-
ket, farsangi állarcokat, papírállatokat, agyagfigurákat készíthettek. A gyerekek egy tûzoltó autót is megcsodálhattak ezen a napon. Az iskola meghívott vendégei voltak a III. kerületi Tûzoltó-parancsnokságon kívül a helyi polgárõrség, az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársai. A szülõk egészségügyi vizsgálatokon (magasság-, súly-, vérnyomás-, testzsír-mérés) és talpmérésen vehettek részt. Tudásukat és intelligenciájukat önismereti és mûveltségi vetélkedõkön bizonyították.
verseny a helyes szép beszédet, szövegolvasást, a beszédkultúra javítását szolgálja. A diákok elsõ fordulóban egy szabadon választott szöveget, a másodikban egy kötelezõen elõírt szöveget olvastak fel a zsûri és a nézõk elõtt. A 7-8. évfolyam elsõ helyezettje, Istráb Bettina április végén Bala-
tonbogláron regionális versenyen képviseli iskoláját. Helyezettek: 5-6. évfolyam I. Holecz Melinda (5. o.) Bárczi Géza Általános Iskola II. Bene Magdolna (5. o.) Elsõ Óbudai Általános Iskola III. Demjén Balázs (6. o.) Veres Péter Gimnázium 7-8. évfolyam I. Istráb Bettina (8. o.) Bárczi Géza Általános Iskola II. Kertész Noémi (7. o.) Keve-Kiserdei Általános Iskola III. Chesza Claudia (7. o.) Elsõ Óbudai Általános Iskola
GYÁSZHÍR. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Arató György (volt testnevelõ tanár) életének 74. évében elhunyt.
ÁLLÁS. A Csillaghegyi Általános Iskola (Dózsa György utca 42) takarítónõt keres fõállásban 2007.március 12-tõl. Fizetés: közalkalmazotti besorolás szerint. (Érdeklõdni az iskolatitkárnál lehet a 3680082-es telefonszámon.)
A
Bánkisok Baráti Köre A Budapesti Mûszaki Fõiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara hagyományai ápolása érdekében Bánkisok Baráti Körét (BBK) alakított. A rendezvényeket minden hónap harmadik péntekén tartják, melyeken megbeszélhetik a közös dolgokat, találkozhatnak a régi csoport- és évfolyamtársak és tanáraik. Lehetõség van a fõiskola jelenével, az oktatási rendszerrel, a kutatási eredményekkel való megismerkedésre is. (Bõvebbet a www.banki.hu weboldalon olvashatnak.)
Iskolanaptár Március 16-án: a középfokú iskolák nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi jegyzéket. Március 16-án és 17-én: módosítani lehet a középiskolai jelentkezési sorrenden.
Szépen magyarul Idén már hetedik éve rendezték a Szép Magyar Beszéd kerületi versenyt a Bárczi Géza Általános Iskolában. A megmérettetést a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság hirdette meg az általános iskolák 5-8. évfolyamos tanulóinak.
13
Farsangi mulatsággal zárták az iskolanapot február 2-án az alsó tagozatos diákok a Bárczi Géza Általános Iskolában
Sulivár(ó) a Paisban A 2007/2008-as tanév elõkészítésével kapcsolatos márciusi programok a Pais Dezsõ Általános Iskolában. Sulivár(ó) foglalkozások: március 7-én testnevelés, sport; március 28-án számítástechnika. (Szabadidõs és választható foglalkozások bemutatója a szülõknek, játékos foglalkozások a leendõ elsõsöknek. Kezdés: 16.30 órakor.) Nyílt nap: március 9-én 8-tól 10 óráig. A nyílt napon lehetõség van a tanórákon való részvételre, a leendõ elsõs tanítókkal való ismerkedésre. (Bármilyen kérdésben felvilágosítást adnak a 243-2951-es telefonszámon, vagy személyesen a Pais Dezsõ utca 1-3. szám alatt.)
Vár a Harrer!
N
yílt napunkon várjuk az érdeklõdõket az Óbudai Harrer Pál Általános Iskolába. Betekinthetnek magas színvonalon folyó VilágNyelv programunkba, informatika oktatásunkba, megismerhetik iskolánkat és a leendõ elsõs tanító néniket is. A nyílt nap idõpontja: március 12-én 8-tól 11 óráig, játszóház 16.30-tól.
Manó Tanoda A Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Manó Tanodát indított a leendõ 1. osztályosoknak. A játékos matematika, gyermektorna, mese, néptánc, bábjáték, tánc és dráma foglalkozásokon a szülõk és gyerekek ismerkedhetnek az iskolával és a tanító nénikkel. A foglalkozások ideje: minden szerdán 16.30-tól 17.30 óráig. (Cím: Templom utca 5. Telefon: 3888130. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes.)
Tovább folytatódik iskolaelõkészítõ foglalkozássorozatunk, melyek hétfõnként 16 órakor kezdõdnek a következõ napokon: március 5-én és március 26án; április 10-én. (Ér4 hét alatt angolul deklõdni a 250-0887Miért tanulna évekig? es telefonszámon, vagy honlapunkon: Miért költene százezreket? w w w. h a r r e r p a i . 80 óra alatt stabil alapok, sulinet.hu lehet.) magabiztos beszédtudás. Óbudai Harrer Pál www.playingenglish.com Általános Iskola (06-1) 322-1537
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 14
14
2007/5. szám
Kultúra
A humán mûveltségi vetélkedõ helyezettjei
Kettõs jubileum
A reformkor és Arany költészete Mozart-hangversenyek a Kassák Múzeumban A zeneszerzõ születésének 250., a Kassák Múzeum fennállásának 30. évfordulójára Mozart-hangversenyeket rendeztek nagy sikerrel nemrégiben a Zichy-kastélyban.
K Az Óbudai Mûvelõdési Központ január 18-án rendezte hagyományos humán mûveltségi vetélkedõjét a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A megmérettetés a 7-8. osztályos diákoknak szólt. Idén a kerület 15 általános iskolájából 3 tagú csapatokban 114 gyerek indult.
A
Batthyány emlékév kapcsán a reformkorra és Arany János költészetére helyezték a hangsúlyt. Elõbbi témával az általános mûveltséget mérték, utóbbival a kerületi magyar tanulmá-
nyi verseny épült be a vetélkedõbe a Pedagógiai Szolgáltató Intézet jóvoltából. A háromtagú, magyartanárokból álló zsûri elnöke Kozák András, a Tímár utcai Általános Iskola pedagógusa volt. A zsûriben helyet foglalt Kásáné Madarász Ágnes, a Zipernowsky Károly és Mayer Katalin, a Fodros utcai Általános Iskolából. Elsõ helyezett lett a Zipernowsky Általános Iskola csapata Balpataki Roland, Kató Réka, Pajor Viktória (képünkön). Az „ezüstérmet” az Aquincumi Általános Iskola
csapata, Gyenes Evelin, Sztrányai Eszter és Varga Zsófia szerezte meg. A dobogó harmadik fokára állhatott a Bárczi Géza Általános Iskola csapata: Burda Beatrix, Burda Krisztina és Szántó Zita. Jutalomban az elsõ 13 helyezett részesült. Számos szponzor támogatta a vetélkedõt, mely egyedülálló értéket közvetít évrõl évre, nemcsak a résztvevõk általános mûveltségének gazdagabbá tételével, de annak bizonyításával is, hogy érdemes tanulni, hiszen a tudással lehet érvényesülni.
FOTÓKON KELETI MAGYAROK. Benkõ Mihály történész „A keleti magyarok nyomában” címû fotókiállítását Erdélyi István régészprofesszor nyitja meg március 1-jén 16 órakor az Óbudai Múzeumban. Az esemény a múzeum Árpád-fejedelem halálának 1100. évfordulójához kapcsolódó rendezvénye. Közremûködik az Arasinda együttes. A vendéglátásról Nyers Csaba Károly a honfoglalás-kori gasztronómia mestere gondoskodik. A kiállítás védnöke:Varga Mihály országgyûlési képviselõ, a Magyar Kazah Baráti Társaság elnöke. (Megtekinthetõ szeptember 29-ig, a Fõ tér 1. szám alatt.)
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
Gobelinek a San Marco Galériában. Mint arról lapunkban már olvashattak, Bényi Eszter textil iparmûvész gobelinjeibõl nyílt kiállítás az Óbudai Mûvelõdési Központ San Marco Galériájában. (A kiállítás március 2-ig látható, hétköznapokon 9-tõl 16 óráig a San Marco utca 81. szám alatt.)
assák és a zene kapcsolatáról szólva legtöbbször azt a hódolatot szokták emlegetni, amivel az író fél évszázadon át Bartók személye és zenéje iránt viseltetett - mondta bevezetõben Csaplár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója, aki a koncerteket is megnyitotta. - Kevéssé ismert, hogy Kassák zenei élmények teremtette világában mások is jelen voltak. Róluk írt verseinek, publicisztikai munkáinak, leveleinek, naplórészleteinek, folyóiratszerkesztõként végzett munkájának tanúsága szerint a régi mesterek közül Bach, Haydn, Mozart és Beethoven, a modernek közül mindenek elõtt Debussy, Sztravinszkij, a magyarok közül Kodály, Lajtha László és Szelényi István. Kassák életmûvében Mozart neve az Egy ember élete 1931 végén megjelent „Kifejlõdés” címû kötetében bukkan fel elõször. A Mozart-élmény évtizedeken át magánügy volt számára. Hosszú hallgatás után akkor tartotta szükségesnek szólni róla, amikor úgy érez, a válságok és megpróbáltatások gyötrelmei közepette a vigaszra lelés élményét meg kell osztania másokkal. A megbélyegzettség és elhallgattatás nyomasztó korszakának végén, 1955 õszén naplójában, a Szénaboglyában arról ír, hogy reményt adó élményekre
vágyva a régi mesterek mûveit meghallgatni, hangversenyekre jár: „Haydn, Beethoven, Mozart…valóban isteni eledel és csodálatos gyógyír azoknak, akiket még nem altatott el a szocialista realista demagógia.” A kényszerûen vállalt belsõ emigráció idején verssel is hódolt a zeneszerzõk alkotói nagyságának, zenéjének. A Requiem 1957 áprilisában, a forradalom leverése utáni súlyos idõben az egyéni és közösségi sors közös voltára, a pusztulás és halál közeli élményére, az Isten létezésébe vetett hit reményt adó erejére emlékeztette. A drámai zene hallgatása nyomán támadt érzéseit, megrendültségét a „Két fûszállal a kezemben” címû versében örökítette meg. Két évtized múlva a Requiem az élettõl való búcsú zenéjévé vált a 81. évébe lépõ Kassák számára. Az elmúlásra készülõdve meghagyta, hogy temetésén ennek egyik részlete hangozzék fel. - A Kassák Múzeumban Mozartról beszélni, kamarazenei alkotásaiból koncertsorozatot rendezni, a zeneszerzõ születésének és az intézmény alapításának évfordulóját összekapcsolni, a két eseményre együtt emlékezni, a két alkotó életmûvének jellegéhez illõ vállalkozás. Köszönet illeti Szentpéteri Gabriella zongoramûvészt, aki e jubileumi hangversenysorozat kezdeményezõje volt, s aki a mûvészeti vezetéssel és a szervezéssel kapcsolatos teendõk elvégzését is vállalta - tette hozzá Csaplár Ferenc. Sz. Cs.
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 15
2007/5. szám
15
Kultúra
Óbudai Múzeum Gianni Schicchi fõiskolások elõadásában A pozsonyi csata Van-e izgalmasabb dolog annál, mint egy opera elõadás létrejötte? Belelátni a mûhelymunka nehézségeibe, a kezdetektõl az elõadás végsõ formájáig.
K
ét Mozart mû, a Figaro házassága és a Don Giovanni után Fehér András rendezõ és munkatársai, Holló Mariann korrepetitor valamint Kollár Imre karmester, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Tanárképzõ Intézete énekszakos hallgatóinak közremûködésével Puccini: Gianni Schicchi címû operájának próbái során mutatja be ezt az
érdekfeszítõ folyamatot. A Puccini életmûvének gyöngyszeme, a Triptichon harmadik darabja: egy fantasztikus életkép a korabeli Firenzérõl, a gibellingek és guelfek társadalmáról, az emberi gyarlóság és kapzsiság példája, egyszersmind a bölcs ravaszság „jótéteménye” egy nemes cél érdekében. S igazi vígopera. Az egyfelvonásos opera próbáját a február 22-ei után március 1jén, az elõadást pedig március 8-án 19 órától kísérhetik figyelemmel az Óbudai Társaskörben (Kiskorona utca 7.).
A hét ajtó titkai: bánat, szomorúság, sírás A kék szakállú herceg várának hatodik ajtaja nyílik fel március 12-én 19 órakor az Óbudai Társaskör Operamesék sorozatában. Bartók mûvében ez az ajtó a Könnyek tavára tárul. Az elhangzó zenemûvek bánatot, szomorúságot, sírást idéznek. Részleteket hallhatnak Mozart, Verdi, Puccini, Wagner, Massenet, Gluck, Borogyin, Donizetti, Leoncavallo, Cilea és Bartók operáiból. Énekel Miks Adrienn, Megyesi Schwartz Lucia, Csák József, Ionell Pantea, zongorán közremûködik Harazdy Miklós. A szerkesztõ-mûsorvezetõ Baranyi Ferenc. (Belépõjegy: 1500 forint. Cím: Kiskorona utca 7.)
Á
rpád-fejedelem halálának 1100. évfordulójára emlékezve „A pozsonyi csata 907ben” címmel Poór Miklós elõadássorozatot tart az Óbudai Múzeumban. I. rész: március 8-án 16 órakor. II. rész: március 22-én 16 órakor. (Helyszín: Óbudai Múzeum, Fõ tér 1. Telefonszám: 250-1020 E-mail:
[email protected]) „Óbudán van-e árpád sírja?” címmel tanulmányi kirándulást szervez-
nek március 23-án. A sétát csak elõzetes egyeztetés alapján, minimum 10 fõ jelentkezése és jó idõ esetén rendezik. (Érdeklõdni lehet a fenti címen és telefonon.) Az emlékrendezvény védnöke: Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Támogatók: ÓbudaBékásmegyer Önkormányzatának Kulturális és Turisztikai Bizottsága, az Óbudai Múzeum Közalapítvány.
Japán muzsikusok koncertje a Kiscelli Múzeumban Fuminori Maro Shinozaki hegedûmûvész kamaraestjére várják a komolyzene kedvelõket március 4-én 18 órára a Kiscelli Múzeumba.
A
muzsikus repertoárján Kreisler: Kvartettje, Dohnányi: a-moll szerenádja és Brahms: h-moll Klarinet Kvintettje szerepel. Közremûködik Selmeczi János, a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere hegedûn, Filip Levente, a Magyar
Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja brácsán, Rózsa Richárd, a Liszt Ferenc Kamarazenekarból csellón, valamint Toyonaga Yoshie, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemrõl klarinéton. (Belépõdíj: 1500 forint. Jegyrendelés a Kiscelli Múzeum 2500304-es, a Propart Hungary Bt. 06-70381-5548-as telefonszámán, illetve a
[email protected] email címen.)
Selyemképek Pistyur Gabriella selyemképfestõ mûvész munkáit március 10-ig láthatják a Táborhegyi Népházban. (Cím: Toronya utca 33.)
Fotótanfolyam Tíz elõadásból és három fotósétából álló fotótanfolyamot indít március 28-tól szerdánként 17 órai kezdettel az Óbudai Társaskör. (Bõvebb felvilágosítás és elõzetes bejelentkezés a 250-0288-as telefonszámon. Beiratkozás: március 28-án 10 órától a Kiskorona utca 7. szám alatt.)
Mi látható a galériákban? Az Óbudai Társaskör Galériában Ferenczi Róbert kiállítását március 11-ig, Varga György festményeit április 15-ig tekinthetik meg, hétfõ kivételével naponta 14-tõl 18 óráig. (Cím: Kiskorona utca 7.) * A Zichy-kastély beli Óbudai Pincegalériában még téli szünet van.
Tiltott-tûrt avantgárd Kassák képzõmûvészete az 1960-as években - ez áll a középpontjában annak az idõszaki kiállításnak, melyet az idén 30.születésnapját ünneplõ Kassák Múzeumban láthatnak március 11-ig. (A múzeum címe: Fõ tér 1., Zichy-kastély.)
A Textilmúzeum tárlatai
Z
orkóczy Éva „Egy hazában, elfelejtett paraszti viseletek” címû nagysikerû népviseletes babakiállítása május 31ig nézhetõ meg.
Goldberger emlékblokk A mûködõ Rüti selyemszövõgép (bemutató bejelentkezés alapján), „A tamási tutyi-mûhely”, a „Textilipari technológiák fejlõdéstörténete, makettek, modellek”, valamint a „Textilnyomás története” címû tárlat állandó látnivalót ad a textil ipartörténet iránt érdeklõdõknek.
A dr. Endrei Walter mûszaki szakkönyvtár és kutatószolgálat az alább közölt telefonszámokon való bejelentkezés után a megbeszélt idõpontban áll rendelkezésre. (Téli nyitva tartás: hétfõn, kedden, szerdán, csütörtökön 9-tõl 16-ig, pénteken és szombaton 9-tõl 14 óráig. A múzeumi foglalkozások, a könyvtár és kutatószolgálat a 430-1387-es és a 3675910-es számon történõ bejelentkezés alapján látogatható. Cím: Lajos utca 138.)
FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
„FESTETT VILÁG.” Tahi Tóth László színmûvész, festõmûvész alkotásaiból nyílt tárlat február 21-én „Festett világ” címmel az Óbudai Mûvelõdési Központban. Ezen a napon láthatták a nyugdíjasok a színházi bérletes elõadások elsõ darabját a mûvész tolmácsolásában, „Mibõl élnek az emberek …” címmel. (A festmények március 2-ig tekinthetõk meg, hétköznap 9-tõl 16 óráig a San Marco utca 81. szám alatt.)
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
16
Szolgáltatás ÓBUDAI GYORSSZOLGÁLAT, teljeskörû gázkészülék javítás, víz-villany, fûtésszerelés, gépi duguláselhárítás, csatornatisztítás a nap 24 órájában, hétvégén is: 321-8082, 291-2800, 06(20)334-3437 ÓBUDÁN, BUDÁN NON-STOP HÛTÕ, FAGYASZTÓ, AUTOMATA MOSÓGÉP SZERVIZ. Javítás esetén ingyenes kiszállással, garanciával 3 órán belül. Tel.: 06(20)9287507, 368-0864. Kovács Sándor HÛTÕGÉP SZAKSZERVIZ ÓBUDÁN! Lehel, Zanussi, külföldi hûtõgépek javítása 32 éves gyakorlattal. Várhidi Gábor. Tel.: 250-0921, 06(20)972-5032 Mosógépek, villanybojlerek, hõtárolókályhák javítása garanciával, 2 órán belül, hétvégén is. Halmos Ferenc: 329-7988, 06(30)949-4701 Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság, szakértelem több évtizede. Kelényi Imre, Keve utca 21. Tel.: 242-6823, 06(30)931-3686 FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás, felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes kiszállás. Tel.: 244-5577,06(30)429-2991 Intarziakészítést és bútorrestaurálást vállalok 15 éves gyakorlattal. Eredeti bútorok (Biedermeier, barokk, stb.) készítése. Tel.:06(30)250-4471 Tv-, videó-, távirányító szerviz. Javításnál ingyen kiszállás. Hétvégén is! Garanciával, 15% kedvezmény. Új készülékek nagykereskedelmi áron kaphatók. Cím: Kabar utca 5. (A Kabar u. 6.alatti üzlet nem a miénk) Tel.: 243-3844, ügyelet: 06(20)316-0933 BÚTORGYÁRTÁS, házgyári konyhák felújítása és egyedi bútorok készítése ingyenes felméréssel. Tel.: 250-5518, 06(20)318-8409 KERÜLETI GYORSSZERVIZ, víz, gáz, fûtés, villanyszerelés, vízórák kiépítése, csõrepedések megszüntetése, teljes körû gázkészülék javítás, garanciával 0-24 hétvégén is. Gépi dugulás elhárítás. Tel.:321-3174, 06(20)342-5556 Redõny, reluxa szerelés, garantáltan legolcsóbban! Kiszállás, felmérés ingyenes! Tel.: 06(20)341-0043 Villanyszerelés NONSTOP, hibaelhárítás, Kuklics Ferenc villanyszerelõ mester, ELMÛ által regisztrált vállalkozó. Tel.: 06(20)965-2922 BETÖRÉSVÉDELEM. Biztonsági ajtók, ajtó-és ablakrácsok. Bemutatóterem: Bp., XIII. Szent I. krt. 10. fszt. 5. Tel.: 349-3918, 06-(30)948-2175, www.betoresvedelem.com TV-VIDEÓ SZERVIZ. Díjtalan kiszállás, 10% kedvezmény. Cím: Kabar utca 6. Nyitva: h-p 9-tõl 17.30 óráig. Tel.: 244-3998 Redõny-, reluxa-, harmonikaajtó-, szalagfüggöny-, roletta-, szúnyogháló-szerelés, javítás. Tel.: h-p: 261-7298, 06(30)318-5217, szo-v: 06(30)318-5217 Javítás, szerelés (víz, villany, mechanikai) a kerületben. Tel.: 06(30)964-5331 Lakatosmunkát mindennemût vállalok. Zárszerelést, védõrács, rácsos ajtó korlát, galéria, kerítés, kapukészítés, javítást. Tel.: 2433294, 06(20)9424-943 Kõmûves munkákat és családi ház építését olcsón vállaljuk. Tel.: 06-(20)220-0283, 06-(30)-501-7844, 250-5034. Vállalunk burkolást, vízszerelést, asztalosmunkát (konyhák, étkezõk, fürdõszobák, teljes körû felújítása). www.burkolo.uw.hu Tel.: 06(20)323-4471 Horváth Ákos ajtó-, ablakdoktor. Mindenféle ajtók, ablakok illesztését, javítását, átalakítását (bukóról nyílóra), szigetelését, zárak cseréjét vállalom garanciával. Felmérés díjtalan! Tel.: 368-3604, 06(70)550-0269 Villanyszerelés, falfúrás, garanciával rövid határidõvel, Jakab József villanyszerelõ mestertõl. Tel.: 06(30)940-6162
Page 16
Apróhirdetés BURKOLÁS! Fürdõszobák, konyhák, WCk burkolását, kõmûvesmunkáit, csempe javítását vállalom. Tel.: 06(30)341-3423, 367-2869 Kert-telekrendezés, fakivágás, gallyazás, bozótirtás, gyepesítés, esõcsatorna tisztítás, talajcsere, kerítés, járda, térkõ lerakása, permetezés, öntözõrendszer kiépítése. Tel.: 2730369, 06(20)948-400 Parkettacsiszolást, lakkozást, javítás, szegélylécezést, lerakást vállalok. Barabás Jenõ kisiparos. Tel.: 349-4899, 06-(70)280-0479 Automata mosógépek, mosogatógépek, szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek javítása. Hétvégén is hívható. Tel.: 243-8490, 06(20)947-0774 Lakatos mester, Sanyi bácsitól: rácsot, rácsajtót, fémablakot, fémajtót, kaput, kerítést, vasszerkezetet stb. Tel.: 06(20)921-0073 Konténer-expressz olcsó sitt, hulladékszállítás 4-10 köbméteres lenyitható konténerekkel, lomtalanítás kedvezményekkel! Tel.: 06(30)948-4000 Tapétázás, festés, mázolás árengedménynyel! Kiegészítõ munkákkal, közületeknek is. Tel.: 359-1782, 06(30)283-1354 Bodzsár Ferenc Festés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, burkolás, parkettás munkák, magánszemélyek, közületek részére! 06(30)212-3308 TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL garanciával! (Orion, Videoton, ITT-NOKIA, Nordmende, Vestel, Schneider) Tel.:06(20)471-8871 Vízóraszerelés, teljes ügyintézéssel, csapok, mosdók, WC, gázkészülékek javítása. Tel.:251-4912 Festés, tapétázás, gipszkartonozás, lakásfelújítás, speciális igényekre is, egyedi megoldásokkal! Referenciával! Tel.: 06(70)235-1608 Társasházak, családi házak utólagos víz és hõ szigetelését vállaljuk. Tel.:06(20)245-6183 Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás, csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. Ingyenes felmérés. Tel.:06(20)972-0347,4039357,06(30)589-7542 Hétvégi házak, nyaralók felújítása, lomtalanítása, átépítése, kerítések, kapuk készítése, beépítése. Tel.:06(20)245-6183 ZÁRKIRÁLY® Bt. Zár. Lakat. Vasalat 1027 Bp., Margit krt. 54. T/F:201-3928 1117 Bp., Fehérvári út 24. T/F:466-5654 + Szolgáltatásaink: kulcsmásolás: speciális is, zárbetétek átkódolása, fõkulcsos rendszerek, hevederzárak szerelése, szombatonként -10 %! Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástól a teljes felújításig. Petrás József villanyszerelõ mester. Tel.: 06(20)934-4664, 246-9021 ELMÛ által minõsített vállalkozás. Társasházak közös képviseletét, leinformálható jogi háttérrel, gyorsszolgálattal vállaljuk. 06(70)701-3186; 302-8673 BETÖRÉSVÉDELEM. Biztonsági ajtók, ajtó- és ablakrácsok. Bemutatóterem: Bp., XIII. Szent I. krt. 10. fszt. 5. Tel.: 349-3918, 06(30)948-2175 www.betoresvedelem.com FAKIVÁGÁS, KERTRENDEZÉS. Tel.: 06(70)530-6567 KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN, SZAKSZERÛEN! Ingyenes pótkocsi, dobozok. BauerTeher Tel.: 292-1612, 06(30)944-3717 Könyvelõiroda Óbudán! Magánszemélyek adóbevallása, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok teljeskörû könyvelése! 06(30)948-6249, 453-3447 Fuvarozás, költöztetés megbízhatóan, olcsón 2 és 4 t-ig vidékre is, rakodással. Kerületieknek kedvezmény. Tel.: 405-5889, 06(30)996-4538 Hajdú, Energomat, Minimat, NDK és nyugati típusú mosógépek javítása 1 év garanciával. Tel.: 389-8073, 06(20)910-5311 Mosógépek összes típusának javítása 4 órán belül, 1 év garanciával. Tel.: 389-8073, 06(20)910-5311 Vízszerelés, gyorsszolgálat, csõrepedés javítása, mûszeres csõrepedés keresés, duguláselhárítás, garanciával, hétvégén is. Tel.: 06(30)914-3588 Duguláselhárítás, kerületi gyorsszolgálat! Csatornák, mosogatók, fürdõszobák! Kamerás csatornavizsgálat garanciával! Tel.: 230-9357, 06(30)251-6123 Festés, mázolás, tapétázás magánszemélyeknek, társasházaknak garanciával. III kerületben
kedvezmény! Tisztaság, pontosság! Ingyenes kiszállás! Tel.: 256-4425, 06(20)994-7726 „ALFA” tv, videó, számítógép szerviz. Ingyenes kiszállás, helyszíni javítás. Az elvégzett javításra garancia, nyugdíjas kedvezmény. Tel.:243-2730, 06(20)997-2747 Nagy Imre kárpitos, áthúzást, javítást vállal. Tel.: 06(30)568-2338 Családi és hétvégi házak tervezése teljeskörû ügyintézéssel. Tel.: 06(20)801-2117 Konyhabútor gyorsan, olcsón, egyedi méretre, hogy a szomszéd is irigyelje. Tel.: 06-30-931-7838 Varrásszolgáltatás közületeknek is a III. Lajos u. 124. Tel.: 240-6837; 06(30)996-6743. Rácsos ajtó, ablak rács, tolókapú, kovácsoltvas kerítés készítése. Tel.: 243-4822; 06(20)358-4009 Kertészeti munkákat vállalok: metszés, permetezés, telektisztítás, faültetés, fakivágás, ásás, kertfenntartás. Tel.: 06(30)602-6925 Háztetõk, esõcsatornák javítása, felújítása, cseréje, bármilyen típusú. 25 éve mûködõ kisiparos-vállalkozó. Tel.: 06(30)398-8210 Szobafestést, mázolást, tapétázást, hidegmeleg burkolást, hõszigetelést, parketta csiszolást, lakkozást, teljes felújítást, garanciával vállalunk. Tel.: 06(30)431-4758; 06(30)919-5806. Festés, mázolás, tapétázás, burkolás, parkettázás. Kõmûves munkák referenciával. M: 06(30)524-1669; Otthoni: 380-4717 Vállaljuk társasházak közös képviseletét. Jogi háttérrel, leinformálható referenciákkal, gyorsszolgálattal. Tel: 06(20)946-8461 E-mail:
[email protected], www.tarsashazkezelesek.hu Szobafestést 500 Ft/m2, mázolást-tapétázást 1000 Ft/m2 anyagköltséggel együtt vállalok! Tel.: 06(20)223-4902 Fürdõszobák felújítása átalakítása! Csempézés, padlóburkolás, kõmûvesmunkák, vízszerelés! Anyagbeszerzésel, garanciával! Tel.: 06(30)954-9554 Csempézést, padlóburkolást, kisebb kõmûvesmunkákat vállalok, azonnali kezdéssel, garanciával! Tel.: 06(20)573-2633 Kõmûves munkákat kisebbeket burkolat, csempe, festés és tetõjavításokat azonnali kezdéssel vállalok. Tel.: 06(70)291-2637 Minõségi lakásfelújítás anyagbeszerzéssel, garanciával! Szobafestés, mázolás, tapétázás, csempeburkolás, kõmûves munkák, gipszkartonozás, parkettázás, villanyszerelés, vizszerelés. Tel.: 06(20)573-2633 Vízszerelés azonnal! Csõtörések javítása, mosógépek bekötése csapcserétõl a teljes felújításig! Anyagbeszerzéssel, garanciával! Hétvégén is! Tel.: 06(30)954-9554 Metszést, permetezést, gyomos-mohás kertek kezelését, kertek átalakítását vállalom: 325-8409 Teljes körû központi fûtés-, víz-, gázszerelés-tervezéssel, javítással, kivitelezéssel. Tel.:324-8692, 06(30)982-6269 Ablaktisztítás, nagytakarítás, szõnyeg, kárpittisztítás helyszínen. Tel.:420-5830, 06(20)981-5412 Takarítás, irodán intézmények, üzemek, társasházak teljeskörû takarítása. Szõnyegkárpit-ablaktisztítás, nagytakarítások, pincepadlás takarítása. Tel.: 06(20)947-5830; tel./fax: 789-2741 Kert-telekrendezés, favágás, bozótírtás, sövényírás, metszés, permetezés, gyepesítés, tereprendezés, kerítés építése térkõ-támfal lerakása. Garanciával, reális áron. Tel/fax.: 789-2741; 06(20)947-5830 Vízóraszerelés, teljes ügyintézéssel, csapok, mosdók, WC, gázkészülékek javítása. Tel.:251-4912 KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN szakszerûen! Ingyenes pótkocsi, dobozok. Bauer-Teher: 292-1612, 06(30)944-3717 Fûnyírást és díszkert karbantartását, szakszerû metszést vállalok. Tel.: 243-5469 Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás, csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. Ingyenes felmérés! Tel.:06(20)972-0347, 4039357,06(30)589-7542 Szobafestést, csempeburkolást, parkettázást, vizszerelést vállalok. Tel.: 06(20)960-4459 Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástól a teljes felújításig. Petrás József villanyszere-
2007/5. szám lõ mester. Tel.: 06(20)934-4664, 246-9021 ELMÛ által minõsített vállalkozás. KÖLTÖZTETÉS, NEHÉZGÉP-SZÁLLÍTÁS, lomtalanítás, nemzetközi fuvarozás 7,5 t-ig, zongora, páncélszekrény. Tel.: 06(30)948-2206 Kertészeti munkát, fûnyírást, sövénynyírást, rovartalanítást, referenciával vállalok. Tel.: 243-4547 Duguláselhárítás naponta, garanciával. III. kerületieknek 20 % kedvezmény. 3401459, 06(20)917-6716 Takarítást, vasalást, ablaktisztítást, vállalok referenciával, heti egy nap, szombatra is. Tel.: 243-4547 ZÁRSZERVIZ: ajtózárak, hevederzárak árusítása, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.: 242-1389 REDÕNYGYÁRTÁS MÛHELYÁRON! Reluxa-készítés, javítás, szalagfüggöny, három munkanap alatt. Tel.: 370-4932 DUGULÁSELHÁRÍTÁS NON-STOP, csatornaszerviz garanciával. Tel.: 240-8113, 06(20)335-3411, 06(30)912-9017 VÍZSZERELÉS-GYORSSZOLGÁLAT! Duguláselhárítás, csõtörések, WC-k, csapok javítása, hétvégén is. Tel: 06(30)200-9905, 06(70)501-7457 LAKÁSFELÚJÍTÁS! SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST ingyenes takaritással, PARKETTALERAKÁST, csiszolást, javítást, csempézést vállal kisiparos. Tel.: 202-2505, 06(30)251-3800 Társasházak közös képviseletét számítógépes adatfeldolgozással, jogi és karbantartói háttérrel vállaljuk. Legjobb szolgáltatás - a legkedvezõbb áron. E. Service Kft. 1078 Bp., Nefelejcs u. 41. Tel/ fax: 786-0211, Postacím: 1437 Bp. Pf: 813
Elad-vesz Bélyeggyûjteményeket, 1950. elõtti képeslapokat, cserkész emléktárgyakat, levélborítékokat vásárolunk. Bp., VIII. ker. Szentkirályi utca. 6. (Rákóczi útnál) Telefon: 485-5060 Opera Antikvárium készpénzért vásárol könyveket, könyvtárakat, képeslapokat, vitrintárgyakat, festményeket, hanglemezeket, CD-t, DVD-t. Tel.: 332-0243 Vásárolna magánszemély a II., III., kerületben csendes, világos, min. 85 nm, 3-4 szobás, téglaépítésû lakást. Tel.: 06(20)935-4077 Eladó konyhai szagelszívó kihúzható szûrõkkel + 26-os nõi kerékpár. Tel.: 06-20-452-4747 Használt Junkers kombi kazán 45.000 Ftért eladó. Tel.:313-0334, 06(30)284-8429
Egészség Bõrgyógyászati, kozmetológiai magánrendelés. Bõrkinövések, értágulatok eltávolitása, gyermekbõrgyógyászat. Budapest, 1027 Horvát u. 28. (Margit-körútnál) Dr. Faragó Katalin Bejelentkezés: 06(30)964-5436 Dr. Vojczek Éva bõrgyógyászat, kozmetológia, pszichoterápia, pszichodematológia, tanácsadás, pszichoszomatikus betegségek kezelése. Rendel: 1033 Tavasz u. 7. 06(30)954-0942, e-mail:
[email protected], honlap: www.vojczek.hu Klasszikus bõrgyógyászat 2007. január 5-tõl bõrgyógyászati magánrendelésemre elõzetes idõpontegyeztetés a 06(20)340-8879 telefonszámon. Cím: III. ker. Tavasz u. 7. Rendelési idõ: péntek 1718 dr. Petõ Éva bõrgyógyász fõorvos. Ekcéma, szénanátha, ételallergia és egyéb allergiás betegségek kivizsgálása és homeopátiás kezelése dr. Braun Erna. Tel.: 3688618; 06(30)362-7949 Méregtelenítõ, zsírégetõ, stresszoldó, energiafeltõltõ, svéd, talpmasszázs okleveles masszõrtõl. Tel.: 06-70-310-1508 Fogyasztó, alakformáló, mellnövelõ masszázs, energiatöltés, migrénterápia, féláron. Tel.: 06(30)224-5216
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
2007/5. szám Fül-orr-gégészeti magánrendelés minden szerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: Orvosi Centrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406, 388-6077. dr. Müller Zoltán fõorvos Fogászat! Felnõtt és gyermekellátás. Fájdalommentes kezelés, kedvezõ árak. Tel.: 06(30)310-7923, 466-6065 Dr. Barna Mónika Bõrgyógyászati, kozmetológiai magánrendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035 Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentkezés tel.: 06(30)201-9198 Szemölcsök, pattanások, zavaró bõrkinövések lézeres megszüntetése. Hagyományos bõr- és nemigyógyászati közmetológiai rendelés is. Bejelentkezés hétfõn és szerdán, 1719-ig telefonon: 364-8889, cím: 1143 Stefánia út 109. Fogsorkészítés 32500 Ft plusz költségek nélkül. A javitás megvárható. Lakáson is. Szél u. 10. Tel.: 240-2059, 06(20)493-1675 KRISTON INTIMTORNA Óbudán Vasváriné Eszter Tel.: 06(30)266-4623; vagy 06-26-325-870 Végleg leszoktatjuk a dohányzásról 26 perc alatt biorezonanciás mágnesterápiával 6000 Ft-ért, a Vörösvári úti és a Békási SZTK rendelõkben bejelentkezéssel: 06(70)271-9867
Oktatás KÁLLAY AUTÓSISKOLA. Évek óta az élmezõnyben. Családias hangulatú, kiscsoportos autóstanfolyamok kedvezményekkel, részletfizetéssel. Tel.: 388-1533 és 06(30)933-3619, www.kallayautosiskola.hu NÉMET beszédcentrikus nyelvoktatás, speciális oktatóprogramokkal. Alapfoktól, minden korostálynak, (Goethe-Intézet és külföldi tapasztalatok alapján). Tel./fax. 388-6828, 06(70)203-7263 Matematika-fizika, magyar, történelem, kémiatanárok a Flóriánnál. Korrepetálás, tehetséggondozás, bukásmegelõzés, középiskolai és érettségi elõkészítõk, hiánypótlás minden délután 06(20) 946-2027 Számítógép-kezelés oktatása, egyéni tanfolyamok, a saját gépén is. Tel.: 06(30)964-5331 ATI® Autós-Motoros Iskola. A vezetés iskolája. Kedvezményes tandíjak. Kamatmentes részletfizetés! 1035 Bp., Szentendrei út 34. Tel/fax: 368-6299, 430-0909, OKÉV: 070610-03. www.ati.hu Angol és német nyelvórák középfokig, diplomás, külföldön élt tanárnõtõl, a Tímár utcánál. Tel.: 06(30)646-5505, 242-3553. Magyar nyelv és irodalom, történelem és esztétika tanár egész évben oktatást, felkészítést, korrepetálást, vállal Óbudán, az általános iskolától az egyetemig. Tel.: 367-4809, 06(70)619-5546 Matek, fizika tantárgyakból egész évben oktatást, felkészítést, korrepetálást, felkészítést vállalok Óbudán az általános iskolától az egyetemig. Tel.: 06(30)604-1478 Általános iskolások egyéni korrepetálása, matek, magyar, angol a Flórián térnél. Tel.: 06(30)664-6904 Kezdõ és haladó bridzstanfolyamok a belvárosban. Indulás: 2007. április 2-i héten. Információ és jelentkezés: www.bridzsakademia.hu,
[email protected], 06(30)9000400, 209-5243 Államilag elismert dajka, pedagógiai aszszisztens, gyógypedagógiai asszisztens szakképzést indít a Kasza Szakképzési Központ. Tel.: 276-5918 Orosz nyelvtanítást vállalok professzionálisan, intenzíven is. Nyelvvizsgára felkészítés - akár mûszaki, szakmai anyaggal bõvítettre is - anyanyelvi szinten. Érd. 06-26-325-186 Matematika, fizika, általános, közép- és felsõfokon vizsgafelkészítés. Tel: 250-2003; 06(20)934-4456 Angol órák minden szinten, diplomás, gyakorlott tanárnõnél. Tel.: 367-8160, 06(20)243-9043 Angoltanítás Békásmegyeren, korrepetá-
Page 17
17
Apróhirdetés lás, érettségi és vizsgafelkészítés nagy gyakorlattal. Tel.: 06(20)439-6410 Angol magánórák több évig Angliában élt tanártól a Flóriánnál. Tel.: 06(30)285-2879 Kémiatanítás minden szinten, általános iskolásoknak, matematika és fizika is (Aquincumban). Tel.: 242-6118 Magyar érettségire emelt- és középszinten szakszerû felkészítést és korrepetálást is vállal középiskolai magyartanár. Tel.: 243-8949, e-mail:
[email protected] Angol nyelvoktatást, korrepetálást vállal diplomás nyelvtanárnõ a Fõ térnél. Tel: 3889496; 06(20)595-6627 Latin tánc kondi Csillaghegyen. Hozd magad formába! Kati: 06(70)254-8408
Ingatlan SURÁNY IV-ben eladó egy 100 nm-es (80 nm-es 2 szintes, összkomfortos lakás + 20 nm garázs tárolóval) ház, nagy terasszal, kilátással a Pilisre, 1086 nm-es telken. Tel.: 06(30)564-8326, 06(26)395-213 A Családi Ingatlan Centrum keres és kínál eladó és kiadó ingatlanokat a 03. kerületben és vonzáskörzetében. Vevõknek ingyenes, eladóknak 3 % sikeres közvetítés esetén. www.csic.hu Tel.: 06(20)520-3140, 06(30)210-5979,
[email protected] 120 nm-es helyiség kiadó Csillaghegyen, családi ház telkén raktárnak, garázsnak, mûhelynek. Tel.: 240-9728 Eladó: Óbudán, téglaépítésû társasházi, cirkofûtéses, 60 nm2-es, 2 és fél szobás mûszakilag teljesen felújított lakás a Nagyszombat utca hegy felöli oldalán. Irányár: 18,5 mFt. Tel.: 06(20)238-7303 Gépkocsibeálló Vályog utcai teremgarázsban kiadó. Tel.: 06(30)400-3408 Bevezetõ díjkedvezménnyel keresünk III. ker. eladó-kiadó ingatlanokat. INFOTEAM Ingatlaniroda. Tel.: 06(30)467-5030;
[email protected] Eladó két panorámás összevonható építési telek Budakalász Rózsadombján. Víz van, egyéb közmûvek, gáz az utcában, csatorna hamarosan. Egyik: 890 m2, 19 millióFt, másik 1075 m2 22,5 millióFt. Érd: 06 (30)222-1986 Budapesttõl 18 km-re, Szigethalmon 76 nm-es, igényesen kialakított lakóparki ház beépített bútorokkal, garázzsal eladó. Irányár: 13,7 millió Ft. Tel.: 06(30)250-4473 Eladó Szentendre-Pismány hegy tetején 300m2 gyümölcsös üdülõ, 22m2 kõházzal. Víz, villany van, a gáz beköthetõ. Irányár: 14 millió forint. Tel.: 06(20)9930763 (esténként). Öt nyelven beszélõ munkatársakkal, külföldi kapcsolatokkal,ingatlaniroda keres: eladó, kiadó lakást, csládi házat, üzlethelyiségeket. Tel.: 368-4167;
[email protected] Békásmegyer fölött zártkerti telek bérleti joga átadó, ill. faház eladó. Tel.: 06(20)3432707; 06(30)491-9951 Családi ok miatt sürgõsen eladó Csillaghegyen, a lakóparkkal szemben 2 lakásos, összkomfortos, cirkófûtéses családi ház (egy garzon és egy 3 szobás) 135 négyszögöles kerttel. Irányár: 34 M Ft. Tel.: 06(30)550-5953 Bécsi út külsõ részénél 1.000-9.000 nm-es L6-os telkek eladók. Tel.: 06(20)585-0226 Békásmegyeren kiadó 53 m2-es 1+2 félszobás bútorozatlan lakás, garázzsal új házban. Tel.: nappal: 311-4791, este: 242-0342 Remeteszõlõsön 200 négyszögöles telek 3 szintes házzal eladó vagy kisebb ingatlanokra elcserélem megegyezéssel. Tel.: 06(30)2848429, 313-0334 (este) Ha házat, lakást épít, vásárol, kérésére megvizsgálom. Dr. Székely statikus. Tel: 06(30)900-0963
Óbudán, a Vörösvári úton, háromszobás, panorámás, igényesen felújított és korszerûsített panellakás eladó. Irányár: 14,5 millió Ft. Érdeklõdni: 06(30)952-6579-es számon. Szentendrei úti háromszobás, két fürdõsobás, 9. emeleti lakás eladó, 14 mFt. Tel.:3591782; 06(30)283-1354; 06(20)423-2992 Egy férõhelyes, egyedi garázs kedvezõ áron kiadó (Pók utcai ltp.) Tel.: 06(20)454-8418 Az At Home Budapest Network Kft. luxuskivitelû ingatlanokat keres külföldi ügyfelei részére. Bérletre és eladásra, Budán és Pesten. (Nálunk az Ön ingatlana az elsõ!) Tel.: 2402767, 202-1360, 06(20)262-7864, www.athomebudapest.hu,
[email protected] Ingatlaniroda keres-kínál eladó-kiadó ingatlanokat 13 éve folyamatosan Önökért. Teljes körû, gyors korrekt ügyintézés 3150031, 06(30)944-0088, www.amadex.hu
[email protected] Ha eladó, kiadó ingatlana van, vagy keres a kerületben, forduljon bizalommal irodánkhoz. www.vivaotthon.hu Tel.: 239-0461, 06(20)983-1126 PILISSZÁNTÓN, Budapesttõl 18 km-re Délnyugati fekvésû zártkerti telek, vízzel, gázzal, 3% beépíthetõséggel ELADÓ. Területe: 1100 nm-es + 550 nm bónusz. Ára alku nélkül 4.5 M Ft Tel.: 367-3037, vagy 06(70)282-8177 Szétköltözõk figyelem! Egy 35 nm-es (7 M Ft) és egy 42 nm-es (9 M Ft) lakás Kálvária téren (VIII. ker) irányáron eladók vagy nagyobbra cserélhetõ. Tel.: 06(30)284-8429, 313-0334 (este) Hibátlan lakás a Bécsi úton! Panorámás, remek környéken, egyedi kivitelezés, 70 m2; 29,5 m. Tel.: 06(20)928-6071 Békásmegyeren, Pünkösdfürdõ úton 32 m2-es ikergarázs eladó. Érdeklõdni lehet: 06(20)376-1950 Csillaghegyen üzleti vállalkozásra is alkalmas 150 m telken 110 m2 családi ház sürgõsen eladó. Tel.: 06(30)263-6183 Kaszásdûlõn 4 em. házban Apát u.-ban 27 m2-es garzon, beköltözhetõen eladó. Kp: 7,9 hitellel: 8,2 mill.Tel.: 06(70)611-8504 Kiadó hosszútávra 68 m2 III. ker. Gyógyszergyár u. III. em. lakás, bútorozva, reális áron. Érd.: 06(20)477-7192; vagy 5-tõl 242-5170. Pomázon 150 m telken 2 lakásos családi ház 85 m2 és 50 m2 egybe és külön is eladó. Irányár: 26,5 mFt. Tel.: 06(30)263-6183 Békásmegyeren Juhász Gy. U. 81. emeleti 51 m2 lakás valamin egy 17 m2 helyiség kiadó érdeklõdni lehet: 240-8677 LAK-6 Ingatlaniroda keres ügyfelei részére eladó-kiadó ingatlanokat. Tel: 387-4005; 06(30)944-8936 Óbudán zöldövezetben zárt udvaros 48 és 47 nm-es gázfûtéses lakások garázssal eladók 28,5 milliós irányár. V.i. összenyitható. Tel.: 06(30)525-5906 Raktárhelyiség kiadó a III. ker. Kolossy téri piacon 15,24 m2. Áruszállítás teher lifttel, autóval garázson keresztûl. Bér 11.582 Ft önkormányzati díj+áram+takarítás. Tel.: 2404601; 06(30)630-5060 III. kerületben keresünk eladó-kiadó ingatlanokat minden kategóriában ügyfeleink részé-
re. Ében Ingatlaniroda: 365-1900, 06(20)3205390, www.ebeningatlan.hu Stúdiólakás Óbudán! 48 m2 egy térben, WC, fürdõ külön, csendes helyen, kíváló közlekedésnél, 12,9 m. Tel.: 06(20)928-6071 Felújított lakás Békáson! A hegy felõli oldalon 57 m2, 1+2 szobás, 1 emeleti, alacsony rezsivel 10.7 m. Tel.: 06(20)928-6071 Rózsadomb utcában egyszobás bútorozott, gázfûtéses lakás, kocsi-beállással 45.000 + rezsiért kiadó. Tel.: 06(30)996-0183 Óbudán azonnal beköltözhetõ garzon eladó, 9,7 mill. Érdeklõdni: du. 06(30)637-8506 Békás hegy felõli oldalán! 51 m2 ház központi fûtéses, porta szolgálatos, panorámás, alacsony rezsivel, 1+2 szoba 10,7 m. Tel.: 06(20)928-6071 Panel, kiváló közlekedésnél! 51 m2, panorámás, a a Kerék utcában 9,8 m. Tel.: 06(20)928-6071 Óbuda belsõ részén 1,5 szobás lakás, új házban kiadó. Tel.: 06(30)592-2788; 387-8522 III. kerületben keresünk eladó-kiadó ingatlanokat ügyfeleink részére. Tel.: 06(20)3205390; www.ebeningatlan.hu Várjuk kedves ügyfeleink jelentkezését ingatlanügyben (adás-vétel, bérbe adás - bérlés) a kerüeltben képesház ingatlan. Tel.: 06(20)430-5769 Rövidtávra keresek igényes, bútorozott lakást a Pók lakótelepen március végétõl. Minden megoldás érdekel, leinformálható. Kérem, ha tud ilyet, hívjon. Tel.: 06(20)938-6233 Kálvária téren lévõ 42 nm-es lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem megegyezéssel. Tel.: 06(30)284-8429, 313-0334 este
Állás Szeretne pénzt keresni? Karriert építeni? Akkor itt a helye! Legyen AVON koordinátor vagy AVON tanácsadó. Hölgyek és Urak jelentkezését várom. Tel.: 2432593, 06(20)388-2034, 06(30)289-9509. SMS-t is küldhet. Kereskedelmi Kft. keres Budakalászi áruházába pénztárost, árufeltöltõt, targoncavezetõt, gyakorlott TMK-ást és min. kereskedelmi érettségivel rendelkezõ munkatársat osztályvezetõ munkakörbe. Érdeklõdni: Személyzeti osztály 06-26-546-514 Varrónõt keresünk, fõleg blézer varrásra a III. kerületi mûhelyünkbe. Tel.: 06(20)568-7245 600-1500 Ft/óradíjjal hölgyeket keresünk pótmamának, baby-sitternek, idõsgondozókat, takarítónõket Budapest és Pest megyébõl. Tel.:205-8700,243-8280 20 éves kórházi gyakorlattal rendelkezõ magasan kvalifikált szakápolónõ elfoglaltságot keres. Autó van. Tel.: 06(20)397-3934 Budapesti Mûszaki Fõiskola (Bécsi út 96/b.) fûtõt keres. Érdeklõdni lehet a 6665652-es telefonszámon. Békásmegyeri élelmiszer nagykereskedés keres gyakorlattal rendelkezõ, szorgalmas üzletkötõt. Számítógép ismeret, minimum középfokú végzettség szükséges. Fényképes önéletrajzát várjuk a
[email protected] címre.
Függönyök Széles méret- és mintaválasztékban Függönyvarrás (150 Ft/m)
Karnisok Hajlított, egyedi méretre is. Ingyenes felmérés, és felszerelés ! SZÉLES BÚTORSZÖVET VÁLASZTÉK !!!! AQUINCUM LAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU (Pók utcai lakótelep), 1031 Budapest, Vizimolnár utca 2. Tel./fax: 242-7157; Mobil: 06 (20) 926-3422 Nyitva H-P: 10-18, Sz: 9-13 E-mail:
[email protected]; www.alakastextil.fw.hu
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 18
18
2007/5. szám
Hirdetés
III. Kerületi szálloda felvesz londínert, azonnali belépéssel. Érdeklõdnia 243-0949es telefonszámon lehet. III. kerületi szálloda felvesz szakképzett felszolgálót, szakácsot. Érdeklõdni a 2430949-es telefonon lehet. Óbudai Ingatlaniroda keres ingatlan- és hitelközvetítõ munkatársakat. Tel.: 242-2081;
[email protected]
Egyéb GÉPELÉST VÁLLALOK rövid határidõvel! Tel.: 06(30)481-7821
Motorbeállóhely kiadó. Pünkösdfürdõ út mellett, zárt, fedett, motorbeállóhely hosszútávra kiadó. Tel.: 06(30)919-5018 Gyerek felügyeletet és tanulási nehézséggel küzködõ általános iskolás gyermek korrepetálását vállalja pedagógusnõ, a kerületben és vonzáskörzetében. Tel.: 06(30)859-5942 Fordítást vállalok számlaképesen! Mûszaki, pénzügyi, egyéb szakmai anyagok fordítását és lektorálását, oroszról magyarra és fordítva, anyanyelvi lektorálással. Fordítás németrõl és angolról magyarra, akár extra sürgõsséggel is. Érd: 06(30)222-1986 Idõs hölggyel kötnék eltartási szerzõdést. Rendezett hátterû, igényes középkorú nõ. Tel.: 06-30-317-5097 Családokhoz közvetítünk megbízható, lelkiismeretes babysittereket, idõsgondozókat, bejárónõket. Empátia: 336-1094, 06(20)465-8458, 06(70)380-5620
Régiség Gellért Katalin vásárol mindenféle régiséget, hagyatékot, bútorokat, festményeket, dísztárgyakat, díjtalan kiszállással. Tel.: 06(70)528-1197 Bélyeggyûjteményeket, régi képeket, régi képeslapokat és levélborítékokat vásárolunk. V. Bécsi utca 5. Tel.: 317-4757
NEVES ÉS ISMERETLEN FESTMÉNYEKET, rajzokat, akvarelleket, képkereteket, festõi hagyatékot vásárolok! Nagy Ernõ. Tel.: 325-6881, 06(20)965-9048 Ószeres Fricinél azonnali készpénz! Festmények, antik órák, ezüsttárgyak, vitrintárgyak, porcelánok, régi bizsuk, képeslap, kacatok, teljes hagyaték vétele! Üzlet: Óbuda Zápor u. 10/b. Tel.: 240-7044, 06(20)977-2695 Megnyílt a Kreditor Zálogház (III. Mátyás király u. 12.) Kedvezõ hitelfeltételek aranyékszerre! Nyitva tartás: H-P: 8-16 óráig, Szo: 8-12 óráig. Telefon: 439-1560 Tanári diplomával rendelkezõ fiatalember régi bútorokat, tárgyakat vásárol. Padláson kallódó, rossz állapotú is érdekel. Tel.: 06(20)924-4123 Dr. Kovács Gizella legmagasabb áron vásárol festményeket, akvarelleket, grafikákat, ezüsttárgyakat, dísztárgyakat, szobrokat, perzsaszõnyegeket, órákat, teljes hagyatékokat, bútorokat mindenféle régiséget. Hét végén is. Tel.: 240-1635, 06(20)965-1500
Üzlet A Flóriánnál, a Kórház utcában, 17 m2-es üzlethelyiség/iroda, havi 55.000 forintért kiadó, esetleg bérleti jog eladó. Tel.: 06(30)270-7070 Budagyöngye Bevásárlóközpontban 16 m2-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. Tel.: 06(30)966-6840 9 éve szépítjük, fejlesztjük bababoltunkat, de most sajnos el kell adnunk. 42 m2+raktár, Békásmegyeren. Teljes árúkészlettel, írányár 4,5 m Ft. Tel.: 06(20)565-4138; 06(30)510-3160
Utazás Nõnapi Nosztalgia Disco Hajó-Karaoke március 10-én 21 órától. Phoenix Travel Bp. 0133 Reviczky ezr. u. 18. Tel.: 453-2959. Mobil: 06(30)326-1138; www.phoenixtravel.hu
Társkeresõ Társközvetítés, komoly kapcsolatot keresõknek. Fogytékossággal élõk jelentkezését is várjuk 06(30)467-5921 www.kettenszebb.hu Egzisztenciája már van de társa még nincs? Ebben segítünk. Személyiségközpontú társkeresés minden korosztálynak! Idõpontegyeztetés hétköznap: 06(30)586-1123 vagy 335-0897 Korlátlan idejû, korlátlan számú ismerkedéseket biztosítunk társa megtalálásához. Tel.: 06(30)467-5921; www.kettenszebb.hu
Autó Megvásárolnám bármilyen típusú, állapotú személy és teherautóját 0-10-ig. Hitelt kiegyenlítek, kérésre házhoz megyek. Tel.: 06(20)419-7208, 06(70)542-8502
Számítógép Computerklinika: számítógép-javítás, karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés, bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon bizalommal. Tel.: 06(30)857-2653
Építés Mindenféle építõipari (felújítás, átalakítás, tervezés, kivitelezés, víz, gáz, föld, ács, burkoló, kõmûves) munkákat vállalunk. Dõljön hátra, mi dolgozunk, profin, olcsón. Tel.: 06(20)980-5432, 06(20)965-1500 Alapítva 1989. évben
KÖNYVELÉS, BÉRSZÁMFEJTÉS ügyintézéssel, tanácsadással, TELJES FELELÕSSÉGGEL 1039 Hímzõ utca 6. Telefon: 244-0333
SZŐNYEGTISZTÍTÁS Háztól-házig 2 nap alatt
06(80)200-639 ingyen hívható
Szőnyeg Express Kft. IX., Soroksári út 164. www.szonyegexpress.hu
MOSÓGÉP Mikrohullámú sütõ Háztartási kisgépjavítás Tel.: 453-0567, 06(30)931-9955
SZERVIZ 1031 Silvanus sétány 9. 16 év mûködés, 5000 lakás referencia!
Társasházak közös képviselete Pyramidon Ingatlankezelõ Kft. 1033 Kaszásdûlõ u. 3. Tel.: 367-1373, 367-1853
Eladó ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére. Hitelügyintézés, ügyvédi közremûködés, tanácsadás. Vállaljuk ingatlanok vagyonvédelmi és biztonságtechnikai szerelését is. Ingatlan Megabázis Bt. Tel.: 06-70/329-5053
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 19
2007/5. szám
Szabadidõ – Hirdetés
19
Vacsora
2007. március 23-án 16 órától szeretettel várunk minden érdeklõdõ szülõt és gyermeket iskolahívogató vidám játékos délutánunkra. - Találkozhatsz és megismerkedhetsz a leendõ elsõs tanító nénikkel - Míg te játszol, szüleidet tájékoztató beszélgetésre várjuk 2007. március 26-án 8.00-11.00 óráig nyílt napot tartunk az iskolában!
MINDEN DRÁGÁBB LETT!? A HALLÁS A GEERS-NÉL NEM! Hallotta? Karbantartási hét lesz a Geers-nél? 2007. március 5-9. között! Meglévõ hallókészülékét ingyenesen átnézzük, megtisztítjuk és tanácsot adunk Önnek a használatával kapcsolatban.
✂
!
A MEDGYESS K N YB U R EN VÁ
A megfejtéseket az 1035 Szentendrei út 32. szám alá nyílt levelezõlapon március 9-ig várjuk. A helyes megfejtést beküldõk között három receptfüzetet sorsolunk ki, melyet szerkesztõségünkben vehetnek át. A február 15-én megjelent „Már várják” címû rejtvényünk helyes megfejtése: „Hah, ki eddig csupa jég volt, most hogy olvad, mily gyáván hal”. Jutalmat kapnak: Roy Gizella 1032 Budapest, Érc utca 1. III/6.; Zsadony Istvánné 1035 Budapest, Szentendrei út 32. II/12.; Körmöci Gábor 1035 Budapest, Velence utca 1-3.
✂
Rejtvényünkben George Byron angol költõ megjegyzését olvashatják. Beküldendõ a vízszintes 1. és a függõleges 16. sorok megfejtése. VÍZSZINTES: 1. A fõsor elsõ része (zárt betûk: A. V. T. Á.). 14. Az egyik német várost. 15. Nevezetes pesti telep volt. 16. Francia est. 17. Valójában kaviár. 19. Vonal, sor. 20. Párizsi repülõtérrel kapcsolatos. 22. P-vel az elején jordániai romváros. 24. Majdnem nemzet! 25. Konyhakerti növény. 26. Szitáló. 29. Svéd, kubai és osztrák autók jele. 30. Jegyzed. 32. Koszol. 34. Járóhely. 36. Szervezetünkben közvetít. 38. Svéd, holland és norvég autók. 39. Néma nõm! 40. Bibliai tengeri szörny. 43. Bokrok, angolul. 45. Orosz Irén. 46. E helyen lévõt. 48. Némán zárat! 50. Egyik napunk. 52. EOMA. 53. Három tagú zenekar. 55. Riadó. 57. Borász egyik eszköze. 59. Ritka nõi név. 61. Egyik Jókai hõs, Tallérosy … 63. Hajtogatós mûvészet. FÜGGÕLEGES: 2. Henry …, brit szobrászmûvész volt. 3. Nyugodt, bensõséges jelenet. 4. … Árpád, nagy színházi ember volt. 5. Személyes névmás. 6. Kis Aranka. 7. Evéssel kapcsolatos. 8. Névelõs mágia. 9. Máltai és spanyol autók jele. 10. Össze-vissza kel. 11. Germánium és indium. 12. Egyik idegen Ernõ. 13. Algériai helység. 16. A fõsor második része (zárt betûk: M. E. C.). 18. RTTS. 21. Ilyen alkalmazott is van. 23. Névelõs zalai helység. 27. Ritka nõi név. 28. Lezúdult. 31. R. I. I. 33. Brit vég. 35. Puli mondhatja. 37. Akadályozna. 41. Mégeldurvultabb. 42. Verne egyik kapitánya. 44. Vad. 47. Iskolai funkció. 49. A földdel egyenlõvé. 51. DRUE. 54. LY-al a végén fertõzés. 56. Melír egynemûi. 58. Porond része! 60. Megkevert Ani. 62. Véd. 64. Európai nép. Ipacs László
Nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég, Óbudai új irodájába bank-biztosítási területre munkatársakat keres, tanácsadói és leendõ vezetõi munkakörbe. Olyan dinamikus, önmegvalósító, célorientált jelentkezõket várunk, akik részt vesznek projektfeladataink megvalósításában. Amit adunk: • Stabil pénzügyi háttér, erkölcsi és anyagi megbecsülés, folyamatos fejlõdési • Lehetõség, képzés, karrierrendszer. Elõnyt jelent: Felhasználói szintû számítógépes ismeret, angol nyelvtudás, felsõfokú végzettség, pénzügyi érdeklõdés. Idõpont egyeztetés: Somogyvári Jánosné 06(30)996-2648, 388-7709
…hogy mindig a lehetõ legjobban hallja szeretteit és a világ hangjait. Szeretettel várjuk a szaküzletünkben:
Geers Óbuda (a Rendelõintézetben) III. kerület, Vörösvári út 88-96. Telefonos bejelentkezés: 250-4199, 06(20)479-4737 Amennyiben a hirdetést kivágja és behozza szaküzletünkbe, sorsoláson vesz részt és megnyerheti az 5 x 10.000 Ft-os értékû Geers vásárlási utalvány egyikét!
✂
obuda_05.qxd
20
2/27/2007
2:33 PM
Page 20
2007/5. szám
Hirdetés
TRIUMPH MÁRKABOLT NYÍLT AZ EUROCENTER EMELETÉN!!!
NYITÁSI AKCIÓK, ÓRIÁSI VÁLASZTÉK, NAGY MÉRETEK IS!
2007-ES FÜRDÕRUHÁK, HARISNYÁK, KIEGÉSZÍTÕK !
MINDEN RÉGI ÉS ÚJ VÁSÁRLÓT SZERETETTEL VÁRUNK !
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 21
2007/5. szám
21
Sport
Kézilabda
Gigászi küzdelem a rangadón Az NB I. B osztályú nõi kézilabda bajnokság Nyugati csoportjának két elit gárdája már az elsõ fordulóban találkozott. Az Elektromos csarnok zsúfolt nézõterén optimista Goli szurkolók várták a feljutás kérdését jelentõsen befolyásoló csatát. A listavezetõ Goldberger és a második helyen álló Nagyatád is NB I-es álmokat dédelget, de a bajnokság végén csak az egyik csapat ünnepelhet.
A
tét nagysága miatt nem a szép játék, hanem a küzdelem dominált. A négyszáz fanatikus szurkolójától támogatott hazaiak többször is 2-4 gólos elõnyhöz jutottak, de a Nagyatád min-
dig ledolgozta hátrányát. A végjáték nem mindennapi izgalmakat hozott. Néhány perccel a lefújás elõtt a vendégek jutottak vezetéshez (19:18), a legendás Goli szív azonban ismét csodát tett: a lányok 21:20-ra fordítottak. Az utolsó pillanatok idõntúli szabaddobás formájában még tartogattak izgalmakat, de a lövést sikerült sáncolni. A nehezen kiszenvedett gyõzelmet látványos körtánccal ünnepelték Forgácsék, miközben a nagyatádi vezetõk sportszerûtlen jelenetet rendeztek a pálya szélén. Az elnök és a technikai vezetõ csalással vádolta a bírói párost, képtelenek voltak beletörõdni az újabb vereségbe.
D
r. Ránky Mátyás edzõ a taktikai értekezleten bátor támadó játékot és szigorú védekezést kért fiaitól. A csapatkapitány Sebõk Ta-
más vezérletével az ötödik perctõl beindultak a hazai rohamok, a tartalékosan felálló Honvéd képtelen volt az ellenállásra. Valamennyi pá-
Az Óbudai Judo Clubnál zenés nõi torna és gyermek balett oktatás indult. (Érdeklõdni lehet a 0630-209-8182-es telefonszámon.)
Gyertek focizni a Kerületbe!
Matus Adrienn (balra) és Forgács Judit boldog mosolya a mérkõzés után
A dühöngõket csak erõteljes rendezõi beavatkozással sikerült lecsillapítani. Óbudai Goldberger
SE- Nagyatádi NKK: 21:20 (12.11). Legjobb góldobók: Krivokapics 8, Matus 6. Lovas
Szép Kaszás kosaras este Nem csökken a Kaszások lendülete. A hetek óta jó formában lévõ kosarasok ezúttal a fõvárosi rivális Honvédon verték el a port. A patinás klub még ma is élõ legendái valószínûleg nagy megdöbbenéssel értesültek az eredményrõl: Óbudai Kaszások SE- Honvéd 118:69. A február 17-én lejátszott mérkõzésen 49 (!) pontos különbség mutatkozott a két együttes között.
Újdonság a Judo Clubnál
lyára lépõ játékos felszabadultan, nagy önbizalommal játszott és bár nem volt szükség Fortuna segítségére - a szerencse is segítette a fiúkat. Sebõk ezúttal is lazán szórta a pontokat, Drevenka mérnökként irányított, Nagy, Tiba és Lázár is magas hõfokon izzott. Az egyre jobban elbizonytalanodó vendégek már a félidõben
sejtették, hogy siralmas lesz a mérkõzés utáni hangulatuk. A szépszámú és lelkes közönségnek ezen az estén nem jutott sok izgalom, helyette látványos játékban, szép kosaras estében lehetett részük. A csapat talán eddigi legjobb játékát nyújtotta és nemes bosszút állt a Honvéd pályán elszenvedett õszi 22 pontos vereségért. A Kaszások csapata biztosan õrzi második helyét a MAFC mögött és a Tiszaújváros váratlan vereségével az üldözõik száma is fogyatkozni látszik. L. A.
Foci Ürömön
A FOTÓK: LOVAS ALBERT
Dr. Ránky Mátyás edzõ taktikai utasításait hibátlanul végrehajtották a játékosok
matõr kispályás csapatoknak mûfüves pályákon szerveznek bajnokságot Ürömön, tavaszi kezdéssel. (Érdeklõdni lehet Lehel Dénesnél a 06-20-9913738-as telefonszámon.)
A III. Kerületi TUE Labdarúgó Szakosztálya állandó felvételt hirdet a sportágat szeretõ 6-14 éves gyerekeknek. Az utánpótlásnevelés egyik hazai fellegvárában füves pályák, szakképzett edzõk és baráti légkör várja a jelentkezõket. (Érdeklõdni lehet a TUE sportirodán, a 4541260-as számon vagy személyesen, hétköznapokon 14-tõl 18 óráig a Hévízi úti pályán.)
Röplabda versenyszerûen és hobbiként • A Vasas Opus-Via Óbuda Röplabda Szakosztály várja az 1994-ben, 1995ben és 1996-ban született, kimondottan a versenysport iránt érdeklõdõ lányok jelentkezését. (Információ Hõnig Lászlótól a 06-30-253-0306-os és Benkóné Kõrös Máriától a 06-30-954-6760-as telefonszámon.) • A Vasas Röplabda Szakosztálya toborzót hirdet mindazoknak, akik hobbi szinten igényelnék a játéklehetõséget. Társaságok jelentkezését is várják. (Érdeklõdni Kovács Zoltánnál lehet a 06-20-3741382-es telefonszámon.)
Sportolni vágyókat vár a Box Club Az Óbuda-Római Box Club amatõr, hobbi és profi szinten sportolni vágyók vagy tudók jelentkezését várja minden korosztályban. Az ökölvívás fejleszti a fizikai- és az akaraterõt, az ügyességet, a cselekvõképességet, a gyorsaságot, állóképességet, erõsíti az önbizalmat is. Az edzéseket a Tímár utcai Általános Iskola tornatermében tartják hétfõtõl csütörtökig, 18-tól 20.30 óráig. (A tagdíj felnõtteknek 3000, diákoknak 2000, versenyzõknek 1000 forint. A napidíj 500 forint. Jelentkezés a 250-1823as telefonszámon.)
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
22
Page 22
Hírforgó – Információk – Hirdetés
2007/5. szám
Lakástulajdonosok, lakásbérlõk figyelmébe
POLGÁRI BÁL A ROZMARINGBAN. Jó hangulatú polgári bálon vehettek részt azok, akik ellátogattak február 17-én a Rozmaring vendéglõbe, mely a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Óbuda-békásmegyeri Szervezetének rendezésében tartott eseménynek adott otthont. Az esten a Csomós Band zenélt
FOTÓK: ANTAL ISTVÁN
„Mindannyian mások vagyunk?” címmel tartottak beszélgetést az Óbudai Liberális Klubban február 22én. Vendégnek Bódis Krisztina filmrendezõt hívták meg
Busszal a Szigetközbe
A
z MKDSZ XII. kerületi Szervezete és a Fidesz III. kerületi Szervezete közös autóbuszos kirándulást szervez a Szigetközbe március 31-én. Útvonal: Hédervár-Máriakálnok-Andau (Mosontarcsa)-Lébény-Budapest. (Részvételi díj: 3800 forint.) Indulás: március 31-én 7 órakor a Kongresszusi Központ parkolójából. Visszaérkezés : 20 óra körül. (Jelentkezés: Kemény Kriszta 06-20Megsebzett 330-6865, Bangha Katalin 06-30-350ünnep A Fidesz Filmklub követ- 0420.) kezõ elõadása Pesty László: Megsebzett ünnep címû dokumentumfilmje lesz a Csillaghegyi Közösségi Házban (Mátyás király út 13-15). A vetítés idõpontja: március 21-én 18 órakor. (A vetítés ingyenes, melyre jelentkezni lehet Kemény Krisztinánál, hétköznap 10-tõl 17 óráig a 06-20-330-6865-ös telefonszámon.)
Ingyenes jogsegély A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség óbudai szervezete megbízásából a 3-as parlamenti körzetben dr. Pethõ László minden hónap elsõ szerdáján 16-tól 18 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart a Fidesz kerületi irodájában (cím: 1033 Budapest, Szentendrei út 85. I. emelet).
Zarándokút Mariazellbe Az MKDSZ XII. kerületi Szervezete és a Fidesz III. kerületi Szervezete közös zarándokutat szervez Mariazellbe május 5-e és 7-e között. Útvonal: BudapestAlpötting-Passau-Budapest. Indulás: május 5-én 6.15 órakor a Kongresszusi Központ parkolójából. Részvételi díj: 11.800 Ft + max. 60 euro helyszínen egyénileg fizetendõ szállásköltség. (Jelentkezés: Kemény Kriszta 06-20-330-6865, Bangha Katalin 06-30-350-0420.)
Ingyenes jogsegélyszolgálat Havonta kétszer ingyenes jogsegélyszolgálat dr. id. Vég Tibor és dr. ifj. Vég Tibor ügyvédek közremûködésével. A pontos idõpontok mindig az Óbuda Újságban jelennek meg. A legközelebbi alkalom március 8-án majd március 22-én 18.30 órától lesz. Helyszíne az SZDSZ-székház, Tímár utca 2. (Telefonos bejelentkezés hétköznap 16-19 óra között a 240-4807-es telefonszámon.)
Ha önt társasház, vagy lakásszövetkezet közösségében tulajdonosként, vagy bérlõként érdeksérelem érte; ha vitája támadt a közös képviselõvel, a lakóközösséggel, netalán az önkormányzattal; ha kérdései vannak, amelyekre nem kap választ; ha nem ismeri jogait, lehetõségeit és segítséget szeretne kapni, az MSZP III. kerületi Szervezete ingyenes tanácsadást biztosít. Gyakorló szakemberek (jogászok, társasházi és lakásszövetkezeti tisztségviselõk) segítenek választ keresni kérdéseikre havonta három alkalommal, három helyszínen. Részvételi szándékukat hétköznap 9-tõl 16 óráig az MSZP iroda 368-9464-es, vagy a 250-9117-es telefonszámán kell bejelenteni. Minden hónap elsõ szerdáján (március 7-én) 16-tól 18 óráig az MSZP irodában (Mókus utca 1-3.); Minden hónap második keddjén (március 13-án) 16-tól 18 óráig Kaszásdûlõn, a Dr. SzentGyörgyi Albert Általános és Szakiskolában (Szérûskert utca 40.); Minden hónap harmadik szerdáján (március 21-én) 16-tól 18 óráig a Békásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.) fogadják az érdeklõdõket.
MSZP-s országgyûlési képviselõk fogadóórája Donáth László, a 4. számú választókerület (Békásmegyer-Csillaghegy) országgyûlési képviselõje változatlanul minden hónap elsõ szerdáján 17-tõl 19 óráig várja fogadóórájára a lakosokat a Békásmegyeri Közösségi Házba (Csobánka tér 5.). Dr. Orosz Sándor az óbudaiak országgyûlési képviselõje az országgyûlés ülésezésének idõszakában minden héten csütörtökön 17-tõl 19 óráig fogadóórát tart. Helyszín: Magyar Szocialista Párt III. kerületi irodája, a Mókus utca 1-3. szám alatt. Raktár bérbeadó logisztikai szolgáltatással, vagy kiadó önálló bérleményként. Cím: OTTO raktárbázis, Budapest, III. kerület, Fehérítõgyár u. 2. 14.500m2-es raktárlogisztikai központ területén március 1-jétõl kiadó raktárterület: 100+500m2 Szeptembertõl kiadó raktárterület: 4.000m2 Nettó bérleti díj: 5,5-6 Euro/m2/hó üzemeltetési költséggel együtt. Leírás: Budapesten, III. kerületben (Óbudán) 100+500 m2-es raktár komplett logisztikai szolgáltatással bérbeadó. Egyedi komissiózás, internetes kereskedelmi tevékenység teljes logisztikai lebonyolítása. Ezek díja külön megegyezés szerint. Raktár belmagassága: 7m-palettás és polcos tárolásra egyaránt alkalmas. Kapcsolattartó: Pozsgai Antal 0620/669 0514, Szabóné Horváth Erika 0620/669 0523; E-mail:
[email protected],
[email protected]
Alfa Art Hotel***superior City Partner
Akvarell Étterem Budapesten a természetben! Romantikus esküvõ kedvezményes árakon! Az étel és italfogyasztásból 15% kedvezmény, a nászpárnak grátisz szoba. Érvényes: 2007. március 1. - április 15. és november 1. - december 23. További akciós ajánlatainkról érdeklõdjön szállodánkban: 1-453-0060, 1-453-0062 www.alfaarthotel.hu,
[email protected]
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
2007/5. szám
Page 23
23
Hirdetés
POLI-D DENTIST KFT. ÓBUDAI FOGORVOSI RENDELÕJE III. Lajos utca 142. Rendelés: hétfõtõl péntekig 8-20 óráig Tel.: 250-54-82 Idõpontegyeztetés telefonon vagy személyesen a recepciónál.
50%-os kedvezmények ÁPRILIS 5-ig élnek – IMPLANTÁCIÓ (fogbeültetés) MÛTÉTI ÁRA 55.000 Ft helyett 27.500 Ft – IMPLANTÁCIÓ ( fogbeültetés) orvosi vizsgálata – FOGÉKSZEREK – Fogszabályozás orvosi vizsgálata – Fogkõlevétel a dentalhygienikus napon – Otthoni fogfehérítõ készlet (sinnel együtt) 34.990.-Ft
MÁS FOGORVOSI BEAVATKOZÁSOKRA DIÁK ÉS NYUGDÍJASOKNAK 30%, DOLGOZÓKNAK 20% KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTUNK!
A rendelõben modern technikával felszerelt fogorvosi székekkel, panoráma röntgennel, intraorál-kamerával, monitorral, ultrahangos fogkõ-eltávolítással, jó minõségû fogászati anyagokkal várjuk tisztelt pacienseinket. A rendelõ korszerûen felszerelt FOGTECHNIKAI HÁTTÉRREL RENDELKEZIK. Rövid határidõ, fogbetegségtõl függõen
Lila Optika szemüveg készítés, javítás, látásvizsgálat még minden a tavalyi árakon, amíg a készlet tart. III. Vörösvári út 23. 388-1013 Békásmegyer, Csobánka tér 2. Tel.: 243-4462
ESKÜVÕK, PARTYK SZENTENDRÉN erdõ közepén úszómedencével, tenisz- és focipályákkal, vállaljuk családi és munkahelyi rendezvények lebonyolítását Annavölgyi üdülõ, Szentendre 06(20)567-2489
HÁZGYÁRI KONYHABÚTOROK FELÚJÍTÁSA Konyhabútorok, beépített szekrények, polcrendszerek, kiegészítő bútorok, előszoba bútorok nagy színválasztékban a START ASZTALOSIPARI KFT-ttől. Gyors határidõ, pontos munka! Cím: Bp., III. Raktár u. 21. 10-18 óráig Tel.: 368-2046. Telephely: 1110 Budapest, Thán Károly út 20. Tel.: 249-8116.
Fogorvosi ügyelet. Akut szájsebészet, Inplantálás, pótlások. A hét miden napján. Tel.: 349-0756, 329-8226
BÚTORGYÁRTÁS LAPSZABÁSZAT BÚTORSZERELVÉNY Nyitva: H-P: 9-17 Tel./fax: 321-6933, 352-1291 Bp., III. Zápor u. 69.
ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 63.700 példányban Igazgató-fõszerkesztõ: Karalyos József Lapszerkesztõ: Klug Miklós Fõmunkatárs: Szabó Adrienn • Munkatárs: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft. Szerkesztõség, hirdetésszervezés: 1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250. Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. I. em. Tel./fax: 411-0266, 235-0417, 267-0525. Nyomás: Szikra Lapnyomda Zrt. Bp., X. Kozma u. 2. Felelõs vezetõ: Máthé Sándor vezérigazgató
Teljes körû fogászati ellátás gyerekeknek és felnõtteknek. Esztétikus fogtömések, inlay-onlay, porcelán és arany betétek, fémmentes porcelán koronák, fogfehérítés és pótlások rövid határidõvel SZERZÕDÉSÜNK VAN: Tempo, Vitamin, Honvéd, Vasutas, K&H Medicina, MKB, OTP, Uniqa, Patika, Credit Suisse, Erste-Harmonia, Dimenzió, Kristály, Allianz Hungária, Danubius, Évgyûrûk, Talizmán, Egészségért, Winterthur, Új pillér Egészségpénztárakkal. A kedvezmény mértékérõl érdeklõdjön a recepción, az igénybevételhez személyi-, nyugdíjas- és diákigazolványát hozza magával!
obuda_05.qxd
2/27/2007
2:33 PM
Page 24
24
2007/5. szám
Mozaik
Tájak, Korok, Múzeumok Óbudai Klubja Kirándulásokat, kulturális és szabadidõs programokat kínál havi rendszerességgel az Óbudai Mûvelõdési Központban mûködõ Tájak, Korok, Múzeumok Óbudai Klubja. Program: A márciusi ifjak nyomában Pesten március 14-én. Szombat délelõtti budai séta március 24-én. (Bõvebb információt dr. Tóth József klubvezetõ ad a 355-9830-as telefonszámon.)
Erdõ és Földtulajdonosok Klubja alakulna A Magyar Erdõgazda Szövetség megbízásából Henter Pál erdõmérnök Erdõ és Földtulajdonosok Klubja létrehozását tervezi, melyre érdeklõdõk jelentkezését várja.
A
z elgondolás alapja, hogy vélhetõen a III.
kerületben is többen jutottak erdõköz vagy földtulajdonhoz kárpótlás útján. Az érintettek nyilván hasonló problémákkal, feladatokkal találják szembe magukat, melyeket szervezetbe tömörülve könynyebb megoldani. Egy példa a sok közül: az Európai Unió társfinanszírozás formájában támogatja új erdõk telepítését. Amennyiben a klub megkezdené mûködését, mód nyílna különféle szakértõi elõadások és konzul-
tációk tartására, közös géppark létrehozására is. A kezdeményezõ szövetség tavasszal erdõgazda tanfolyamot indít, melyre folyamatosan lehet jelentkezni. A klub-összejöveteleket a kaszásdûlõi Pethe Ferenc téri közösségi házban, minden hónap utolsó csütörtökén 18-tól 20 óráig tartanák. (Az érdeklõdõk hívják Henter Pált, a 06-70572-7684-es telefonszámon. Bõvebb információ a http://www.erdõgazda.hu/ index.htm honlapon.)
Bibliai életutak Az Óbudai Mûvelõdési Központban (ÓMK) „Bibliai életutak” címmel indult új sorozat. Az érdeklõdõket keddenként várják az ÓMK-ba. Március 6-án „Illés próféta, aki mindenben kitartott Isten üzenetét hordozva”, március 13-án „Eszter királyné, a zsidó nép üldöztetése” címmel hallhatnak elõadást, tehetnek fel kérdéseket. Elõadók: Kecskeméti János, Kulcsár Attila, Filep György. (Kezdés: 18.30 órakor a San Marco utca 81. szám alatt. Belépõjegy: 70 forint.) FOTÓ: ANTAL ISTVÁN
KAMARAMUZSIKA KORHÛ HANGSZEREKEN. „Duettek és triók” címmel korhû hangszereken szólaltak meg Schubert, Haydn, Telemann, Corrette, Villeneuve és Purcell szerzemények az Arcangelo Kamaraegyüttes elõadásában a Kassák Múzeum Kamarazenehangversenyek sorozatában. A szonátákat, szvíteket, fantázia-szerzeményeket Soltész István hegedûn, Draskóczy Eszter hegedûn és brácsán, Menczer Veronika gordonkán adta elõ
Óbudai Mûvelõdési Központ (San Marco utca 81. Tel./fax: 388-7370, 388-2373. E-mail:
[email protected] Honlap: www.omk.hu) ÉLÕZENÉS-TÁNCOS EST: a Group selkedésre való elõkészítés. A hallgaand Swing lép fel március 2-án 21 órá- tóság egy olyan sorozatnak lehet a rétól. A szünetekben DJ Sárvári Gyuri szese, amely gyermeknyelven szólva, gondoskodik a jó zenérõl. (Belépõdíj: de nagyon sok szülõnek is érdekes is1000 forint.) mereteket nyújt a hangszerekrõl. (A jeSAN MARCO GALÉRIA: „A varázsla- gyek ára: 700 forint, családi belépõ 5 tos nõ” címû csoportos kiállítást márci- személy részére 2 800 forint. ) us 9-én 18 órakor nyitja meg Varga BACH HANGVERSENY: március 11Csaba író, szociológus. Közremûködik: én 17 órakor. Malova Vivien táncmûvész. (A kiállítás BATTHYÁNY RAJZPÁLYÁZAT: a kiálmárcius 23-ig, hétköznapokon 9-tõl 16 lítást dr. Tóth József történész nyitja óráig látogatható.) meg március 13-án 17 órakor. (MegteHANGSZERVARÁZS: rézfúvósokkal kinthetõ március 22-ig, hétköznap 9-tõl (trombita, kürt, harsona, tuba) ismerkedhetnek, majd a Múzsa Kamaraze- 20 óráig.) nei Egyesület elõadását láthatják már- „EZÜST -KOR” NYUGDÍJAS KLUB: cius 11-én 10 órakor. A mûsorsorozat, minden kedden 11-tõl 14 óráig. Márcisok kreatív zenei játékkal tarkítva, a us 6-án: torna, séta társasjáték. Márcihangszercsoportok bemutatásáról us 13-án: torna, versmondás, kártya szól, alkalmazkodva a gyerekek nyel- parti, sakk. Március 20-án: múzeumlávezetéhez. Célja: a klasszikus és nép- togatás, vendéglõ. Március 27-én: torzenei élmények befogadására való ké- na, társasjáték, séta. (Információ: Kárpesség megalapozása, a színházi vi- páti Zoltánné 388-7370,
[email protected])
Óbudai Társaskör
(Kiskorona utca 7. Tel.: 250-0288 E-mail:
[email protected], www.obudaitarsaskor.hu) IFJÚSÁGI KORTÁRS nak március 5-én 19 óráZENEI HÉTVÉGE márci- tól. Közremûködik: Saru us 2-án, 3-án és 4-én 19 Károly, Kapusi Kálmán órakor. (Belépõjegy: 1000 (nagybõgõ), Mezõ László forint/egy hangversenyre. (gordonka). Mûsorvezetõ: Diákigazolvánnyal a be- Zelinka Tamás. (Belépõjegy: 1000 forint.) lépés ingyenes!) EMLÉKHANGVERSENY „NÕ AZ IDÕBEN” címmel PEGE ALADÁR TISZTE- Ráckevei Anna Falcsik LETÉRE. A Kamaraesten Mari verseit szavalja, zenél a nagybõgõ-irodalom re- Kováts Kriszta március 9mekmûveibõl (Rossini és én 19 órai kezdettel. (BeléKodály mûvek) válogat- põjegy: 1000 forint.)
Óbuda-Békásmegyer Platán Közmûvelõdési Könyvtár (Arató Emil tér 1. - bejárat a Kadosa utca felõl. Tel.: 4390936, 368-7093. www.platankonyvtar.hu ) IRODALMI KAKAÓ- rációinak, melyek Berg HÁZ Berg Judittal, a Judit „Rumini” címû „Rumini” címû regény könyvéhez készültek, kiszerzõjével találkozhat- állítása március 3-tól nak március 3-án 11 március 20-ig látható. órakor. A játékos (A könyvtár nyitva tartámesedélelõttön a gyere- sa: hétfõn 10-tõl 18, kek tengeri kalandon, kedden és csütörtökön mesebeszélgetésen és 10-tõl 19, pénteken 12képek közötti barango- tõl 18 óráig, minden hónap elsõ szombatján láson vehetnek részt. Meseillusztrációk Kál- 10-tõl 14 óráig. Szerdán mán Anna meseilluszt- zárva.)