FELKÉSZÍTÉS A HÁZASSÁGRA ÉS A CSALÁDI ÉLETRE

FELKÉSZÍTÉS A HÁZASSÁGRA ÉS A CSALÁDI ÉLETRE

Sapientia Füzetek 15. Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és az Ökumenikus Életvédő Alapítvány által 2008. november 22-én rendezett tudományos konferencián elhangzott előadások szövegét tartalmazza.

© Vigilia Kiadó, Budapest, 2009

FELKÉSZÍTÉS A HÁZASSÁGRA ÉS A CSALÁDI ÉLETRE

Tartalomjegyzék Bíró László Megnyitó

7

ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK Takács Gábor Az ember és a család a Gaudium et spes konstitúció alapján

13

Puskás Attila A házasság antropológiai alapjai II. János Pál pápa „test teológiájában”

26

Roger Burggraeve A test igévé válik. A nemi jellegű test konstitutív jelentősége a házasságban és a családban

62

Kopp Mária – Skrabski Árpád A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban

87

Dávid Beáta Barátság ÉS Házasság. A kortárs kapcsolatok szerepe és jelentősége házasság előtt és után

105

5

GYAKORLATI KEZDEMÉNYEZÉSEK Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézetének bemutatkozása. „Boldogabb családokért” családi életre nevelés iskolai program

125

Jávor Ferenc A „Fiatalok az Élet Küszöbén” program rövid bemutatása

141

Szászi Balázs A TÁRS-SULI bemutatása

147

Somhegyi Annamária Egészségnevelés és egészségfejlesztés a közoktatásban

156

A kötet szerzőinek rövid életrajzi adatai

171

6

BÍRÓ LÁSZLÓ

Megnyitó

Tisztelt Konferencia! Mikor jöttem errefelé, azon gondolkodtam, vajon lesze közönség, akinek megnyissam ezt az együttlétet? Örülök, hogy ilyen sokan időt szenteltek a szabad szombatjukból arra, hogy együtt gondolkodjunk a családi életre nevelésről, a felkészítés a házasságra és családra problematikájáról. Régóta bennem él egy mondat – nem tudom már, kitől tanultam –: megnőnek-e a gyerekek a házasságra, vagy felnőnek-e a gyerekek a házassághoz? Izgalmas kérdés. Sok minden nehezíti az ifjúság életét abban, hogy ne csak megnőjenek, hanem felnőjenek a házasságra. Itt is két erő viaskodik. Az egyiket Sartre-hoz szoktuk kötni, aki azt mondja, hogy a másik ember pokol. Aki azt gondolja, hogy az ember akkor tudja maradéktalanul megtalálni önmagát, ha foggal-körömmel kivívja szabadságát és függetlenségét, magát a másik fölé helyezi, mert a másik ember pokol. Minden individualizmus igazából házasság- és családellenes, életellenes. A másik gondolkodás, ami segíthetné a fiatalokat a házasságra felnövekedésben – talán Martin Buber gondolatait lehetne idézni –, amely azt mondja, hogy az Én akkor Én, ha rátalálok a másikra. A szabadságot nem a másik ember ellenében kell kiküzdenünk, hanem éppen a szeretet által valósulhat meg az Én. Nem az el nem kötelezett ember szabad, hanem aki szeret. Vagyis a pokol én magam vagyok, ha nem találok rá valóban a szabadságban a másikra. Ez a mi embereszményünk. Nem jó 7

az embernek egyedül. És látjuk, hogy minél inkább távolodik az Istentől, a Teremtőtől az ember, annál inkább jelszavává lesz: milyen jó az embernek egyedül. A másik, ami megnehezíti korunk fiataljainak, hogy felnőjenek a házasságra, a gender-ideológia, ami azt tanítja, hogy a biológiai nem az ember számára nem a legmeghatározóbb, ki-ki eldöntheti a maga társadalmi nemét, amikor akarja. Hatalmas erővel nyomul előre ez a gondolkodás. XVI. Benedek pápánk írt a római egyházmegyéhez egy apostoli levelet a nevelésről. Ebben így fordul a szülőkhöz: „Mindenekelőtt a szülők maradjanak állhatatosak a köztük lévő szeretetben, ez az első és legnagyobb dolog, amire gyermekeiknek szükségük van ahhoz, hogy derűsen növekedjenek, hogy bízzanak önmagukban és az életben. És ők is megtanuljanak hitelesen és nagylelkűen szeretni. Fontos, hogy a szülők élete hiteles tanúságtétel legyen, és határozottan kell segíteniük a fiatalokat abban, hogy világosan meg tudják különböztetni a jót a rossztól, és ilyen módon ki tudják alakítani maguknak azokat a biztos szabályokat az életben, amelyek fenntartják őket a jövőbeni próbatételekben.” Tehát a szülő részéről két dolgot kér a Szentatya: maradjanak állhatatosak a köztük lévő szeretetben. Sokszor elmondjuk a közhelyet, hogy a gyereknevelés nem szülő–gyerek, hanem szülő–szülő probléma. A másik pedig az egyértelműség. II. János Pál szavait szeretném idézni, aki azt mondja, hogy világos és egyértelmű igehirdetésre van szükség a szülők részéről is. A tanároknak pedig azt mondja: „A tanítás nem csak az ember vele született tudás iránti vágyának kielégítését jelenti, amely a gyermekben, a serdülőben, a fiatalban óriási erővel és spontaneitással nyilvánul meg. A tanítók feladata nem korlátozódhat csupán ismeretanyag- és információátadásra, félretéve az igazságra vonatkozó nagy kérdéseket, kü8

lönösen arra az igazságra vonatkozókat, amely vezető, iránymutató lehet az életben. A tanárok teljes jogcímmel nevelők, a szülőkkel szoros összhangban rájuk van bízva az ember formálásának nemes művészete.” A papokhoz, szerzetesekhez fordulva pedig azt mondja: „Hordozzák szívükben a rájuk bízott fiatalok iránti szeretetett, ami Jézus szívében is ott volt irántuk. Legyetek olyan barátaik a fiataloknak, akikben számukra kézzel tapinthatóvá válik, hogy Jézus az ő barátjuk. Ugyanakkor őszintén és bátran tegyetek tanúságot arról az igazságról is, amely szabaddá tesz.” Most már nem idézek sokat – bár lenne még –, de egyet szeretnék még mondani: a konferencia hangsúlya az emberre tevődik. Sokszor elhangzik a mondat, hogy válságban a család. Nem szeretem ezt a mondatot, mert nem a házasság és a család van válságban, hanem az ember. Fontos, hogy tisztán lássuk, hogy ki az ember. Az ember egészségén múlik a házasság egészsége. Számomra fontos mondat az Efezusi levél szava a házasságról: „felette nagy titok”. Igen, a házasság felette nagy titok, mert az ember nagy titok. És ma erről a lényeges pontról indulunk ki, amikor a házasságra és a családi életre történő fölkészítésről beszélünk. Van egy latin bölcsesség – és ezzel fejezem be –: „Corruptio optimi pessima.” Szép szójáték. A legjobbak, a legnagyobbaknak megromlása a legnagyobb rossz. „Corruptio optimi pessima.” Amikor a házasság meg nem romlásáért küzdünk, akkor a legjobbat tesszük. Még egy szót hadd szóljak. Köszönöm a Sapientia Főiskolának, hogy együttműködik velünk, az Ökumenikus Életvédő Alapítvánnyal. Lukács László atya annak idején még nagyon nagy készséggel fogadott bennünket és indította meg ezt a mai konferenciát, vagyis átíveli a két rektor egységét a mai konferencia. Köszönjük mindkét rektornak, hogy együtt lehetünk itt. 9

ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK

TAKÁCS GÁBOR

Az ember és a család a Gaudium et spes konstitúció alapján

Bevezetés A házasság szentsége és a nyomában létrejövő szociális konfiguráció, a család, a teológia egyik legbonyolultabb vizsgálati tárgya. Jóllehet minden szentség valamilyen közösségi konfigurációba torkollik, a házasságnál éppen ez a szociális következmény a hangsúlyos. A házasság az a szentség, amely supernaturalis létesítő oka az ember természetes életközegének. Amennyiben az Egyház a természetes emberi életközegben fejti ki küldetését, akkor különleges módon jelen kell lenni a családban. Az Egyház reális történelmi küldetése bár sokrétű, mégis elsősorban saját korához szól. Mind a spekulatív, mind pedig a gyakorlati teológia ezt a küldetést szolgálja. A spekulatív teológia igyekszik megértetni a kinyilatkoztatás tartalmát, amely egyúttal a megszentelés kezdete. A megszentelés aktuális lehetőségeit és konkrét útjait a gyakorlati teológia dolgozza ki. Mindkét területen fontosak az alapelvek, mivel ezek határozzák meg a szemlélet korlátait. Hamis, vagy szerencsétlenül megválasztott kiindulópontok szűkössé tehetik, vagy esetleg lehetetlenné is tehetik akár a spekulatív, akár a gyakorlati teológia életterét.

13

A jelen előadás a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentumával foglalkozik, annak emberképét, mint az egyházi tevekénység reális címzettjét kívánja bemutatni. A zsinati reflexió a gyakorlati teológia számára kívánt kiindulópontokat nyújtani; a dokumentum így nemcsak a megújult lelkipásztori teológia alapjává vált, hanem tartalmilag jelentős az Egyház társadalmi tanítása és az erkölcsteológia számára is. A dokumentum összefoglalja a valós modern ember vonásait, mintegy definíció nélkül definiálja azt a közeget, ahol az Egyház a küldetését megvalósítani hivatott. Először a definíciók tudományos szerepével foglalkozunk röviden, majd rátérünk a dokumentum emberképének tárgyalására, végül pedig ennek jelentőségét a családpasztoráció területén foglaljuk össze.

I. A tudományos definíciók szerepe I.1. A tudomány megközelítés klasszikus módszere A klasszikus tudományos megközelítés szeretett roppant alapos lenni. Igyekezett gondosan meghatározni a tárgyat, a vizsgálati szemszöget, a vizsgálat eljárási módszerét, sőt magát azt a tudományos diszciplínát is, amely a tárgyat vizsgálta.1 A tudomány labirintusába lépőnek 1

14

BLAISE PASCAL: Gedanken über die Religion. Philosophie von Platon bis Nietzsche, S. 11897 (vgl. Pascal-Gedanken, S. 99) http://www.digitale-bibliothek.de/band2.htm „Aber um der Ordnung, die ich entwickle, selbst zu folgen, muß ich erklären, was ich unter Definition verstehe. In der Mathematik erkennt man allein die Definitionen, welche die Logiker Namenerklärungen nennen, das heißt, allein die Benennungen, die man den Dingen gibt, nachdem man sie vollkommen durch bekannte Ausdrücke bezeichnet hat, und nur von diesen allein spreche ich.”

útjelzőként szolgált a definitio nominalis és a definitio realis. Így meghatározták a tudomány nevét, valamint annak sajátos feladatát. Bizonyos tudományágaknál fontos a mértékegységek és egységek megjelölése, és azok rövidítésének pontos meghatározása is. Fontos volt szem előtt tartani azt is, hogy egy definíció az értelem számára szükséges és hasznos modell, de a vizsgálat tárgya nem a modell, hanem a valóság egy része.2 I.2. A definíciók tömkelege A tudományos élet tovafejlődő specializációja azonban a tudományok szaporodásával természetesen a definíciók sokaságát hozta magával. A naiv szemlélő a helyes ismeretek elsajátítása érdekében aligha képes utánajárni a definíció eredetének, és manapság már aligha van ember, aki képes a meghatározások tömkelegét a forrástudomány szerinti csoportosításban áttekinteni. A specialisták világát éljük, mindenki csak a maga területét ismeri, a fennmaradó többi területen pedig jobb esetben laikusnak, esetleg csak analfabétának minősíthető. I.3. Sokaságból káosz A számtalan definíció azonban komoly zavart is okozhat, ha egy tudományág sajátos tárgyáról alkotott definíciót más tudományág veszi át, és nem figyel a definíció eredetére. Az importált meghatározások mindig korrekcióra szorulnak új helyükön, valós szerepüket csak egy megfelelő új feltöltés után tölthetik be. Ez a 2

FRANK-PETER HANSEN: Einleitung: Philosophie von Platon bis Nietzsche, S. 49 http://www.digitale-bibliothek.de/band2.htm „Die scholastische Philosophie ging stets von einer — abstrakt — vorausgesetzten Definition aus, die sie dann, ohne sich um die Wirklichkeit zu bekümmern, in Form von Schlüssen zu deduzieren unternahm.”

15

problémakör eminens módon a teológiai antropológiában figyelhető meg, hiszen az emberről kell a kinyilatkoztatás fényénél érvényes állításokat tenni. Isten abszolút jellege és az emberi totalitás a tárgyi oldalról tekintve már eleve komoly nehézségeket okoz. Az üdvösségtörténeti szempont maradéktalan kiaknázásának követelménye a tudományos nívó oldaláról majdnem a tehetetlenség állapotába sodor bennünket. A teológiába importált embert mustráló definíciók tömkelegével találkozunk, mégis minden definíció nyújtotta tartalom ellenére megmarad a hiányérzetünk.

II. A emberkép a teológiában II.1. Ember a teológia tudományában A teológia tudománya számtalan importált definíciót használt a történelme során; ennek folyományaként nagyon sok analógiára épülő értelmezésre bukkanhatunk. Talán éppen sokszor ennek az analóg tömegnek kritikájaként bukkan fel újra és újra a Szentíráshoz, mint a hitben egyértelműen értelmezhető forráshoz való visszatérés vágya. A Szentírás bizonyosan szolgál néhány frappáns kijelentéssel az emberről, de ezek reális tartalmi kibontása ismételten csak számos interdiszciplináris gyújtópontra feszítve lehetséges. Az ember istenképiségéről,3 helyéről a Corpus Christi Misticumban4 kétségtelen azok a helyek, amelyek elsősorban szóba jöhetnek. Azonban éppen ezek a helyek utalnak

3

4

16

Ter 1,26: „…et ait faciamus hominem ad imaginem et similitudinem nostram” Róm 12,5: „…ita multi unum corpus sumus in Christo singuli autem alter alterius membra”

az ember titok jellegére, amely minden meghatározást szétfeszít.5 II.2. A gyakorlati teológia embere A gyakorlati teológia oldalán a kérdés a konkrét emberről fogalmazódik meg; ebben a kérdésben az Egyház elsősorban saját küldetésére, illetve ennek a megvalósítási közegére kérdez. Az Egyház társadalmi tanítása igyekszik a társadalmat a legszélesebb körben feltérképezni, hogy az Egyház küldetésének címzettjéről hiteles képet adjon. A lelkipásztori teológia kérdése nem az emberre általában irányul, hanem a konkrét emberre kérdez rá, hiszen „kegyelemből szövetségre hivatott a Teremtőjével, hogy hittel és szeretettel válaszoljon neki, amit helyette senki meg nem tehet”.6 II.3. Az ember a Gaudium et spes dokumentumban Mivel a Gaudium et spes elsősorban korának társadalmával foglalkozik, igyekszik korának emberét is jellemezni. Konkrét definíciót a dokumentumban ugyan nem találunk, inkább a modern ember jellemrajzát nyerhetjük ki a szövegből. A dokumentum középpontjában az ember mint kooperációra meghívott áll, akinek minden tevékenysége a húsvéti misztériumban nyeri el beteljesülését és értelmét.7 Az emberi jellemrajzot szétszórtan a 30–90. pontokban végighúzódó tanításokban fedezhetjük fel. 5 6 7

GS 10. KEK 357. A dokumentumban a 38. pont ennek a témának a kulcsszövege. Az egyének különbözősége az az elem, amely megnyitja a földi társadalom és az Egyház számára a reményteljes utat. Az ember „két haza polgáraként” az egyetlen misztérium által juthat el a sikeres és teljes életre.

17

II.4. Ellentétpárok az emberről A dokumentum az embert négy ellentétpárban jellemzi. Mivel a modern ember léte sokarcú, jellemrajza nem is annyira egyértelmű állításokkal vázolható, hanem leginkább ellentétpárokkal rajzolható meg. Négy fő ellentétpárban feszítve láthatjuk az embert: 1. lélek – test 2. individualitás – szociális mivolt 3. szabadság – felelősség 4. istenképiség – ambivalencia II.4.1. A lélek – test ellentétpár Az ember önmagát lelkinek és testinek tapasztalja meg az emberi közösség és az anyagvilág elemeinek communiójában. A személy sajátos dialógusban áll, amely felöleli a személyes közeget, de átfogja a személytelen világot is. Mindezekre az emberi alapvetően igenlő állásfoglalás a kozmosz megteremtése önmagában és önmaga körül. Ezzel az ember elhelyezi önmagát a létezés nagy egészében, valamint értelmes természete szerint rendezi közösségi életét és tevékenysége által személyes mivoltához emeli az anyagi világ elemeit. Ezen a módon sajátosan megtapasztalja a saját képességeit, a képességek felhasználásával pedig a kultúra módján kifejezi önmagát. Nemisége a család alapja, az élet továbbadása és az új élet gondozása az emberi képességek csúcsát jelenti. Az ember reflektál is a világra, mint saját otthonára. A reflexió tudatos rendszere a tudomány, amelyben az ember Isten lelkének vezetése mellett önmaga számára rendszerezi a már megfejtett világot. A képességek felhasználásának mintáit a teremtett világ elemeinek is kölcsönadja, létrehozva a technikát egyre gyorsabban alakíthatja át a természetet. Hivatva van azonban arra, hogy látható világ átalakítása által felfedezze a láthatatlant. Tapasztalatait összegezve eljut az 18

ember a bölcsességre: konkrét tevékenységét életének céljával egységben láthatja. Testisége kapcsán a kultúra elemein keresztül az ember maradéktalanul belebonyolódik a világba: határosságát mint szépséget tapasztalhatja meg, amely a kultúrának is gyökere. Az ember a maga anyagisága által állandóan a maga határaival küzd, szellemisége szerint pedig folyamatosan lehallgatja mindazt, ami a határain kívülről érkezik. A történelmi határosság az embert a halál titkával állítja szembe, amely újra hangsúlyt ad az emberi életbölcsesség fontosságának. II.4.2. Az individualitás – szociális mivolt ellentétpár Az ember személyes mivolta sajátos alanyiságot jelent: jellemzi a közvetlen alanyiság. Az ember tapasztalata az, hogy önmagára van bízva, oly módon, ahogy senki másra nem lehet. Önmaga sem képes saját alanyiságát átruházni. Ugyanakkor éppen ez a tapasztalat vezeti az embert másokhoz: olyan értékek hordozója, melyekkel másokat is gazdagítani tud. Saját belső világa érdekeltté teszi mások életében. Boethius definíciója8 rávilágít az ember eredetiségére, nem levezethetőségére, önállóságára. A teológiai oldalon ez a nem levezethető mivolt a méltóság egyediségét jelenti. A személy feltétlensége azt is jelenti, hogy méltóságát nem mástól kapta. Ugyanakkor teljes egészében másra utalt lény, aki minden képességét csak a rajta kívül álló dolgokon keresztül képes kibontakoztatni. Élete egésze pedig nagyban függ a teljes emberi közösségtől, az államtól. Mindazon javakat, amelyekre élete folyamán szüksége van, és amelyek támogatják a tökéletesedés útján, csak az állam képes biztosítani. Az ember teljes konstrukció: minden adottsága megvan ahhoz, hogy tökéletessé vál8

„Persona est naturae rationalis individua substantia”.

19

jék. Ugyanakkor nem tökéletes konstrukció, vagyis adottságainak minőségét hiány jellemzi. A közjó tudatos felhasználásával és a környezetével folytatott kommunikáció útján bontakoznak ki képességei, és válhat tökéletessé. Az emberi társadalom és a közjó adja meg a személyes biztonság érzését, amelyre a személy jövőképe táplálkozik, és adja a jelenhez a cselekvési motivációt. Fontos megjegyezni, hogy az állítás – az ember pusztán intelligens hiánylény – mértéktelenül megrövidíti az embert. Az embernek nemcsak értelme van, hiányosságai miatt nemcsak mindvégig másokra utalt, hanem megfordítva is igaz. A másik embernek szüksége van az egyén emocionális világára is, az értelmes mivolta mellett más jellemzőjére is szüksége van a társadalomnak. II.4.3. A szabadság – felelősség ellentétpár Az ember szabadsága alapvetően a determinációtól való mentességet jelenti. Az emberi szabadság sokrétű: mentes a biológiai, pszichikai, szociális és az erkölcsi determinációtól. Ennek következménye, hogy elidegeníthetetlenül magában hordozza az erkölcsiséget. Mint erkölccsel felruházott lény tetteinek következményeivel is számolnia kell. Cselekvéséihez mindig úgy kell célt és eszközt választani, hogy tettének következményei ne forduljanak ellene. Cselekvésével a társadalom előtt állást foglal az értékek mellett, ugyanakkor cselekvésének következményei meghatározóan visszahatnak rá. Az ember képes arra, hogy a saját szabadságát felépítse, vagy lerombolja. Mivel az ember biztonságra törekszik, így szabadságát is biztosra tervezi. Az emberi jogok az emberi szabadság kontrasztját rajzolják meg és igyekeznek annak sérthetetlen jelleget kölcsönözni. Az Egyház a jogok mellett a kötelességeket is hangsúlyozza. 20

II.4.4. Az istenképiség – ambivalencia ellentétpár Az ember istenképisége annyit jelent, hogy Istennel rokonságban van.9 Ez az ember alapvető jellemvonása. Individualitása és szociális mivolta a Szentháromság belső életének leképzése. Ahogyan a Szentháromság személyei egymással relácionalitásban élnek és individualitásukat egymás által nyerik, úgy az ember is hasonlóan vonatkozásokban, viszonyokban éli életét. Az ember személyiségének lényegi eleme, hogy Isten eleve megszólítja. Élete a változások egymásutánja, isteni miliőben folyik: az ember számára nemcsak a kezdete, eredete fontos, hanem a beteljesedés lehetősége is. Önnön teljessége az eszkatológia állapotának fenntartott lehetőség, élete vándorlás az elrejtett beteljesedés felé. A vándorlás úja a teremtményi világ fölötti uralmi pozícióban, a kultúra megteremtésében folyik. Arra hivatott, hogy a világot művelje és a dolgok rendjében pásztorként őrködjön. Pásztori és uralkodói minőségében állandóan kísértésben van. Sokszor tévesesen megítélve küldetését kizsákmányolja a természetet, lerombolja a saját környezetét. A technikai civilizáció által távol kerül Isten műveitől, és reménytelennek látja saját sorsát, amikor magára marad az önmagáról alkotott ambivalens tapasztalattal. A jelenlegi technikai arzenál olyan pusztító erőt képvisel, hogy azzal az ember képessé vált önmaga és a bolygó elpusztítására. Az ember így sok esetben nem építi a világot, hanem rombolja. Az ember egyaránt képes a békére és a háborúra. Az emberi társadalom képes az élet kultúráját építeni vagy éppen a halál kultuszát táplálni. Ami9

A témát plasztikusan bemutató tanulmány: INGOLF U. DALFERTH — EBERHARD JÜNGEL: Person und Gottebenbildlichkeit, in Franz Böckle, Franz-Xaver Kaufman, Karl Rahner, Bernhard Welte in Verbindung mit Robert Scherer, Christlicher Glauben in Moderner Gesellschaft, Bd. 24., Herder, Freiburg—Basel—Wien, 1981.

21

kor a társadalomban elfelejtődik az emberi, akkor megnő a kedv az ember istenítésére, és olyan totalitárius társadalmi rendszerek épülnek fel, amelyek az ember és dolgok rendjének kizsákmányolását konzerválják. Az ilyen társadalmi rendben eltűnik az emberi szabadság, és ezzel az erkölcs puszta ideológiává korcsosul.

III. Következmények a társadalomra nézve III.1. A lélek – test ellentétpár következménye A társadalom életében szét kell választani a gazdaságot és a politikát. A gazdaság az anyagi javak előteremtéséért fáradozik. Elsődleges célja szerint a gazdaság a munka általi produktivitást szervezi. A munka és a munkahelyek lehetősége, az anyagi javak birtoklásának és felhasználásnak roppant jelentősége miatt a gazdasági élet az Egyház társadalmi tanításának egyik gyújtópontja. A gazdaságot a maga egészében a személynek és az értelemnek kell alárendelni. A politikai élet nem az anyagi javak előteremtésével foglalkozik elsősorban, hanem a társadalmi élet alakításával. Ebben ugyan nem csekély szerepet kap a gazdaság is, de a politika területe már felöleli a kultúra világát. Közvetlen és elsőrendű célja a közjó megteremtése, annak stabilizálása és fenntartása. A politika rendjét a személy rendjéhez kell szabni és az emberi értelemnek kell alárendelni. Nagy hézagot kell teremteni a közélet és politikai szféra között: ebben a hézagban mozog az ún. civil társadalom, a civil szervezetek. III.2. Az individualitás – szociális mivolt ellentétpár következménye Az Egyház nézetében a társadalom maga egyetlen egészet alkot, amely az egyének közötti kommunikatív relációból nő ki. A társadalom nem más, mint kommuni22

kációs centrum, vonatkozási közeg. A társadalom működését alapvetően a kultúra irányítja. A társadalmi életet leíró egyéb jellemzők, mint fogyasztói, tömeg, információs stb. a parazitajelenségek megnevezéseiként kezelendők. A társadalom, az állam azért személyes karakterű, mert eredete a személy maga. Minden tevékenységében a személy jegyeit kell magán viselnie annak érdekében, hogy az emberi jogok ne sérüljenek, az igazságosság szelleme uralkodjék és a béke fennmaradjon. Az állam és a belső, alacsonyabb szintű és szervezettségi fokú közösségek között a szolidaritás és a szubszidiaritás elvei szerint kell a társadalmi életet szervezni: az egyéni kezdeményezésnek és tevékenységnek helyet kell biztosítani, különben elsatnyul az egyéni és a társadalmi élet. A munkaadók és munkavállalók viszonyában a munkának elsőbbséget kell biztosítani, hiszen ez az ember szellemi természetének is jobban megfelel. III.3. A szabadság – felelősség ellentétpár következménye Az emberi szabadságot a társadalmon belül biztosítani kell. Az állam ennek csak külsődleges kereteit képes megadni, tartalmi szempontból a kultúra javai és az Egyház tevékenysége jelentősek. Az egyén szolgálatában nemcsak egyedül a közjóval az állam áll, hanem az Egyház is a maga küldetése szerint. A sikeres életéhez az állam és az Egyház partnerként járulnak hozzá. A szabadság és a jogok mellett fontos az ember kötelességeit is hangoztatni, hiszen ezek teljesítése az igazságosság erényének fundamentumai. III.4. Az istenképiség – ambivalencia ellentétpár következménye Az ember méltósága sérthetetlen méltóság. Az ember erkölcsi mivolta azonban ennek a méltóságnak tudatos elfogadására is kötelez. Az egyén méltósága nemcsak 23

külső sérthetetlenséget követel, hanem a belső sérthetetlenséget is megkívánja. Nem elégséges az egészséges társadalmi élet szempontjából az erre adott állami garancia, az egyéneknek is el kell köteleződniük saját méltóságuk mellett. Ezt az egyéni elköteleződést segíti elő az állam a közjó létrehozásával és megszilárdításával, valamint a jogszerűség biztosításával (korrupció legyőzése, a hatalom jognak történő alárendelése). Mivel a közjó napjainkban egyre inkább csak nemzetközi összefogás útján biztosítható, fontos a nemzetközi kapcsolatok mielőbbi rendezése.

IV. Összegzés a családra nézve A családban a személyek rendje a mindent meghatározó, ebben a rendben kap az emberi tevekénység értelmet és célt. A személyek rendje hozza létre a dolgok rendjét, amely közösségi aspektusban kap értéket. A családot nem az enyém-tied igazságossági viszony uralja, hanem a „miénk” reális lehetősége. A szülők közötti élő szövetség szilárdsága a dolgok rendjének stabilitást és állandóságot kölcsönöz. A gyermekek a családban arra kapnak totális meghívást, hogy részt vegyenek a szülők által élt és felkínált értékek megvalósításában. A totális meghívás azt is jelenti, hogy a biológiai, pszichés és spirituális szülői mivolt megvalósításában semmilyen teremtményi érték sem hanyagolható el a gyermekek felé. Míg a családi szellemiség leképzi a teremtés egészét, megmarad a generációk közötti hiányok adekvát őrzőjének. Ez olyan átléphetetlen határosságot és annak interiorizált formáját jelenti, amely az igazi kultúra lehetőségi előfeltétele evilági vonatkozásban, szupernaturális síkon viszont az eszkatonbeli beteljesülés előzetes jele.

24

Manapság az általános szóhasználatban Egyházon belül és kívül egyaránt közhelynek számít „a család a társadalom alapvető sejtje” kijelentés. Ami persze ettől még nem kevésbé igaz. A kijelentés igazságtartalma akkor mutatkozik meg igazán élesen, ha megfordítjuk: „a társadalom a család igazi szervezete”. Az Egyház szerint csak a családban felnőtt emberek képesek egészséges társadalmi életet élni, egészséges társadalmat létrehozni és fenntartani. A család éppen azért alapvető sejt, mert belső életelve azonos a társadalom életelvével. Mindaz, amit az emberi közösség a társadalomban nagyra értékel, az csak a családban interiorizálható. A társadalom jövője ezért a családban található meg. Az alábbi táblázat ehhez nyújt összegző képet a Gaudum et spes dokumentum néhány fogalmáról: a családban

a társadalomban a család nélkül

a szerep

egyedi

individualista

az egyedi

személyes

dologi

a személyes

sérthetetlen

szeszélyes/spontán

a sérthetetlen bölcsességet követel

tudatlan

a bölcsesség

kultúrát épít

határtalan

a kultúra

az igazat és jót (szép) állandósítja

céltalan/alaktalan

a szép/ mulandó

az eszkatonban beteljesül

pillanatnyi

25

PUSKÁS ATTILA

A házasság antropológiai alapjai II. János Pál pápa „test teológiájában”

A kereszténység középponti misztériumai elszakíthatatlan és lényegi kapcsolatban állnak az ember testi mivoltával. Nem fogjuk túlzásnak tartani Tertullianus mondását, mely szerint a test az üdvösség sarokpontja (Caro salutis est cardo),1 ha meggondoljuk, hogy Isten történelmi kinyilatkoztatása, az Ige megtestesülése, Jézus megdicsőülése, a holtak feltámadása, az Eucharisztia és a többi szentségek vétele mind testi mivoltunkban érintenek bennünket, embereket, akik test és lélek lényegi egységében élünk. Az üdvösség a test–lélek embernek adott isteni ajándék, mely a testi dimenzió közegében jut el hozzánk. Így a keresztény teológia bármiről is szóljon, egyszersmind – legalábbis bennfoglaltan – a test teológiája is. A keresztény teológia kezdettől fogva kifejezetten reflektált az ember testi létére, elsősorban a test–lélek viszony összefüggésében, s ebben az általános antropológiai értelemben művelte „a test teológiáját”. A „test teológiája” azonban csak II. János Pál pápa tanítása révén vált szakkifejezéssé, aki hangsúlyozottan a férfi és a nő kapcsolatának a nemiséget is magában foglaló látószögébe helyezve vizsgálta az emberi test teológiai jelentését. 1

26

TERTULLIANUS: A test feltámadása, VIII. Vö. BERNARD SESBOÜÉ: Krisztus pedagógiája. Az alapvető krisztológia elemei, Vigilia, Budapest, 1997, 17—138.

A pápa meggyőződése szerint a „test teológiájának” ebben a sajátos értelemben elsőrendű jelentősége van, hiszen alapvetően az emberi szexualitás teológiai igazságának a felmutatásán múlik a szexuáletika plauzibilitása, valamint a házasság, a család, a társadalom és a kultúra jövője.2 A szentatya sok írásában és beszédében tárgyalta az emberi szexualitásnak a férfi és nő kapcsolatában megvalósuló, de sokszor elfedett eredeti, Isten által szándékolt értelmét. Ezek a közül a legfontosabbak: a Mulieris dignitatem (1988), a Levél a családokhoz (1994), a Levél a nőkhöz (1995) című megnyilatkozások, valamint a szerdai katekézisek beszédsorozatai (főként az 1979–80-as), melyek az ember testi mivoltáról szóltak, különös tekintettel a szexualitás és az erotikus törekvések kérdéskörére.3 Joggal állíthatjuk, hogy a házasság zsinati teológiájának továbbgondolásában és antropológiai alapjainak elmélyítésében döntő szerepet játszik a „test teológiájának” II. János Pál pápa által meghirdetett és felvázolt programja, mely ösztönzőleg hatott a teológiai kutatásra is.4 E tanulmány arra vállalkozik, hogy röviden 2

3

4

Vö. II. JÁNOS PÁL: Evangelium Vitae, nr. 97. Vö. CHRISTOPHER WEST: Theologie des Leibes für Anfänger. Einführung in die sexuelle Revolution nach Papst Johannes Paul II., FE-Medienverlag, Kissleg, 2005, 26. Vö. ANGELO SCOLA: Das hochzeitliche Geheimnis, Herder, Einsiedeln—Freiburg, 2006, 3. k. A pápa 1979 szeptembere és 1984 novembere között tartott szerdai katekézisein, 129 rövid beszédben fejtegette a test teológiájának egyes témáit. Az anyag egy része olvasható magyarul a következő kötetben: II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő. Elmélkedések a Teremtés könyve alapján, OMC, Bécs—Budapest, 1981. A katekézisek teljes anyaga is megjelent magyarul, vö. II. JÁNOS PÁL: A test teológiája. Audiencia-beszédek a Vatikánban, Kairosz, Budapest, 2008. West és Scola már hivatkozott művein túl a gazdag teológiai irodalomból álljon itt még néhány példa: CARLO ROCCHETTA: Il

27

bemutassa a pápa teológiai antropológiájának főbb gondolatait, férfi és nő kapcsolatára fókuszálva.

I. A test teológiájának módszere és alaptétele A test teológiai jelentésének a feltárására vállalkozó reflexiónak számolnia kell azzal a nehézséggel, hogy a bűn által megjellegzett történelemben a testről szerzett konkrét tapasztalat és a testtel való bánás gyakorlata a férfi és a nő szexuális kapcsolatában magán viseli a bűn torzító nyomait, s ez akadályozza a testi lét eredeti, Isten által akart rendeltetésének a megismerését. Ugyanakkor a pápa szerint mégsem lehetetlen a test teológiai igazságának a felderítése. Egyfelől a bibliai kinyilatkoztatás a maga szimbolikus nyelvezetével beszél a férfi és nő kapcsolatáról a bűnbeesés előtti állapotban (Ter 2). Másfelől Jézus feltárja Istennek a férfi és nő viszonyára vonatkozó eredeti szándékát (Mt 19,3–8) és azt az etikai magatartást, amely lehetővé teszi ennek az eredeti kapcsolatnak az élését (Mt 5,27–32). Jézus azonban nemcsak tanít az emberi test eredeti igazságáról, hanem meg is újítja azt. Megváltói műve kiterjed a férfi és nő között a bűn által eltorzult kapcsolat helyreállísacramento della coppia. Saggio di teologia del matrimonio cristiano, Dehoniane, Bologna, 2003; MARC QUELLET: Divine Likeness. Toward a Trinitarian Anthropology of the Family, Wm. B. Eerdmans Publishing Company, Cambidge, 2006; CARLO CAFFARA: Creati per amare I, Non é bene che l’uomo sia solo. L’amore, il matrimonio, la famiglia nella prospettiva cristiana, Cantagalli, Siena, 2006; GIORGO MAZZANTI: Persone nuziali. Communio nuptialis. Saggio teologico di antropologia, Dehoniane, Bologna, 2005; CRISTOPHER WEST: Theology of the Body Explained: A Commentary on John Paul II’s „Gospel of the Body”, Pauline Books & Media, New York, 2003.

28

tására azzal, hogy testében véghezviszi a teljes és maradéktalan önátadás művét a kereszthalálig elmenő szeretetében, és így felbonthatatlan szövetségre lép a húsvétból megszülető Egyházzal, szeretett jegyesével. Ez a vőlegény Krisztus és menyasszony Egyház között létesített menyegzői szövetség lesz az alapja és mintája a férfi és nő megújított szövetségének az Egyházban. A pápa felhívja a figyelmünket arra, hogy a test eredeti teológiai jelentése nemcsak a kinyilatkoztatásból olvasható ki, hanem valamiképpen megtapasztalható a bűnbeesést követő történelemben, még ha csak töredékesen is. Ennek oka az, hogy noha az eredendő bűn eltorzította az ember egész kapcsolatrendszerét, beleértve a testiség és a szexualitás dimenzióját is, mégsem tette teljesen tönkre azt. Így a törés mellett bizonyos folytonosság is fennáll az eredeti állapot és a bűn révén eltorzult konkrét történeti állapot között. Mivel az ember istenképisége nem tört össze mindenestül a bűnnel, a testi lét konkrét és torzult történeti tapasztalatainak a gyökerénél mindig ott húzódik a testi lét eredeti rendeltetése, melyből valami megvalósul, és megtapasztalhatóvá válhat a történelemben. Ez azért lehetséges, mert a történelemben élő embert, férfit és nőt nemcsak a bűn, hanem a krisztusi megváltás is előzetesen hangolja; az „ember nemcsak a bűn történetének a részese, mint e történet örököse és egyben személyes, egyedülálló alanya, hanem részesül az üdvösség történetében is, szintén mint ennek alanya és társalkotója”.5 Sőt az eredeti igazság és szentség állapotában élő embernek a kinyilatkoztatás által ábrázolt tapasztalatai a testi lét jelentéséről „valamennyi emberi tapasztalat közös gyökerénél erednek”, de általában nem tudatosulnak bennünk.6 A test eredeti teológiai jelenté5 6

II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 21. k. Uo. 52.

29

sének a felismerése már nem a kegyelem magától értetődő valósága számunkra. „Mégis megmarad ez a jelentés, mint az ajándékozás lelkülete által az emberi szív mélységeibe vésett üzenet, mint az eredeti ártatlanság távoli visszhangja. Ebből a menyegzős jelentéséből alakul ki az emberi szerelem, a maga belső igazságával és szubjektív hitelességével”.7 A pápa teológiai antropológiája a bibliai kinyilatkoztatás és az emberi tapasztalat között oda-vissza mozgó hermeneutikai körben bontakozik ki. Az első két teremtéselbeszélés szövegét nemcsak a történeti-kritikai exegézis, hanem az emberi tapasztalatok – alkalmasint filozófiai-fenomenológiai elemzéseket is figyelembe vevő – fényében értelmezi. Másfelől a bibliai szövegek így feltárt értelmének a fényében fejti fel a konkrét történeti tapasztalatok jelentésrétegeit, kimutatva bennük az emberi test eredeti teológiai jelentésének hiteles és torzult formáit.8 A pápa segítséget kínál ahhoz, hogy ki-ki a testről, szexualitásról, férfi–nő kapcsolatáról szerzett személyes tapasztalatának értelmét, igazságát mélyebben felfedezze, mely aztán teljesebb szeretetre képesítheti. A test teológiájának értelmezési kulcsát és alaptézisét a következőképpen fogalmazza meg a pápa: „A szentség, mint látható jel, az emberrel mint ’testtel’ teremte7 8

30

Uo. 89. A pápa kifejezetten állítja, hogy a „kezdet”, vagyis az eredeti állapot értelmezéséhez a testi mivoltunkról szerzett konkrét történeti tapasztalatunk néhány területen helyénvaló, sőt nélkülözhetetlen eszköz. II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 23. Azt is megjegyzi, hogy maga a kinyilatkoztatás is ősi tapasztalatokat vesz figyelembe és azok teológiai mélységét tárja fel. Uo. 52. Így az eredeti állapotban élő emberről szóló bibliai kinyilatkoztatás sem más, mint ősi emberi tapasztalatok Szentlélek által vezetett hiteles értelmezése.

tett, annak ’látható’ férfi és női mivolta által. Valójában a test, és egyedül a test képes láthatóvá tenni a láthatatlant: a szellemit és az istenit. Azért alkottatott, hogy átadja a világ látható valóságának az öröktől fogva Istenben rejlő titkot, és így ennek jelévé váljék.”9 E mondatok nem kevesebbet állítanak, mint hogy az emberi test bizonyos értelemben „ősi szentségnek” tekintendő, vagyis a láthatatlant kifejező, hordozó, azt láthatóvá tevő és közlő jelnek. E meghatározásban világos az analógia a szakramentumokkal: ahogyan a szentségek érzékelhető és hatékony jelei az isteni kegyelemnek, úgy maga az emberi test is mintegy valósító jele a szellemi tartalomnak és az isteni titoknak. A tágabb szövegösszefüggésből kiviláglik azonban a hasonlóság határa is: míg a szentségek Krisztus ígérete és a Lélekben való cselekvése következtében feltétlenül hatékony jelek (ex opere operato hatnak), addig a test valósító jel szerepe csorbulhat, torzulhat, visszájára fordulhat, noha soha nem rombolódik le teljesen.

II. A test szakramentalitásának tágabb jelentése Érdemes észrevennünk, hogy a fent idézett mondatokban a pápa megkülönbözteti a test szakramentalitásának két síkját. Úgy fogalmaz, hogy „egyedül a test képes láthatóvá tenni a láthatatlant: a szellemit és az istenit”. Az emberi test mindenekelőtt az ember önnön szellemi valóságát teszi láthatóvá. Ez a kijelentés mindenfajta dualizmussal szemben az emberi természet lényegi egységének a tamási tételét ismétli meg, mely szerint az ember test és szellemi lélek szubsztanciális egysége, a szellemi lélek aktusai az anyagi testben valósulnak és 9

II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 89.

31

fejeződnek ki. Másképpen: az emberi test a szellemi lélek reálszimbóluma, vagyis nemcsak a szellemi lélekre ráutaló jel, hanem kifejező, valósító, közlő jele is annak. Megjegyezzük, hogy a pápa csak elvétve használja a szellemi lélek fogalmát, szívesebben beszél arról, hogy az emberi test az emberi személyt kifejező, azt mintegy láthatóvá tevő és a személy által belsőleg átélt jel. Ez a megfogalmazás érintkezik a perszonalista bölcselet, illetve az emberi test fenomenológiájának eredményeivel, így nem merőben teológiai tétel, hanem olyan állítás, mely szolid filozófiai alapokkal is rendelkezik. 1. A test mint a szubjektum szakramentuma Nézzük meg röviden, hogy a pápa szerint miképpen látható jele az emberi test a személynek? A szellemi-személyes lét milyen összetevőit képes kifejezni? Az ember magányosságáról szóló bibliai szakaszon elmélkedve a szentatya arra a következtetésre jut, hogy a testnek lényegi szerepe van abban, hogy az első emberben felébred önnön kitüntetett létének tudata. Ádám, az ember magányos, mert felfedezi, hogy az általa megismert és megnevezett állatokhoz, élőlényekhez nem hasonlít, nincs köztük olyan, ami hozzáillő, neki megfelelő lehetne. Noha az élőlények gazdag világához tartozik ő is, hisz teste élő test, mint az állatoké, mégis öntudata és önmeghatározó képessége révén „meg is haladja” az élő létezők tartományát. Az ember szellemisége, személyléte szubjektum mivoltában és transzcendenciájában gyökerezik. Az állatok elnevezése tárgyiasító, elvonatkoztató megismerést, s ezzel egy önmagát azoktól megkülönböztető megismerő alanyt feltételeznek, aki nem olvad bele környezetébe, hanem túllendül rajta. Nos, a pápa egyfajta dialektikus viszonyt feltételez az ember személy-léte és testi léte között. Egyfelől, tárgyi megismerésre és transzcendenciára való képessége révén jut el egész önmagá32

nak, s így testi valójának is minden mástól való megkülönböztetésére, melynek során öntudatának szerves része saját testének tudata. Másfelől, öntudatra és saját testének megkülönböztetett tudatára jutásának folyamata testében és teste révén történik, azzal, hogy az isteni parancsot teljesítve műveli és gondozza a kertet, megismeri és uralma alá vonja a földet. A testi munka, a testi-érzéki megismerés, a világban testi módon végrehajtott cselekvése közvetíti és segíti megvalósulásra önnön szubjektum- és személylétét. Az ember egyidejűleg jut öntudatra és saját teste jelentőségének felismerésére; önmaga megkülönböztetése magában foglalja saját testének sajátos megkülönböztetését is a többi élő testtől, ahogy megfordítva is igaz: saját, megkülönböztetett test-tudata közvetíti öntudatra jutását. Az emberi test ebben az értelemben személyének, alanyiságának és transzcendenciájának szakramentuma.10 2. A test mint a személy és személyek közösségének szakramentuma A pápa azonban még tovább szélesíti a test szakramentalitásának jelentéskörét, amikor arról elmélkedik, hogy a test nemcsak az ember szubjektum létének és transzcendenciájának, hanem személyes kapcsolatokra teremtettségének és egy másik személyre vonatkoztatottságának is kifejező és valósító jele. Ádám magányosságának csak egyik összetevője az, hogy kiemelkedik az állatvilágból. Egyedüllétének legalább ugyanilyen döntő eleme az, hogy hiányzik a hozzá illő, neki megfelelő segítőtárs. Az első ember éppen „metafizikai” magányában nyílik meg egy hozzá tartozó lény léte felé, mely megnyílás – a pápa megfogalmazása szerint – talán még lényegesebb, mint az a „megkülönböztetés”, mellyel az 10

Uo. 25—28; 30—35; 44.

33

állatvilág fölé emelkedik. „Az ember magányosságát a jahvista elbeszélés nemcsak úgy állítja elénk, mint a személyre sajátosan jellemző transzcendencia első megtapasztalását, hanem úgy is, mint a ’személyre’ irányuló, megfelelő érintkezésre való készséget, tehát megnyílást és vágyakozást a ’személyek kapcsolatára.’”11 A transzcendencia és szubjektum mivolt végső soron arra irányul, hogy a másik személlyel kapcsolatba és közösségbe tudjon lépni, hisz éppen ez alkotja az ember személylétének belső magját. A személy legbensőbb lényege az ajándéklét, azaz a megajándékozottság felismerése és az ajándékozás képessége. Ádám, „az ember ’egyedül’ nem képes kellőképpen felfogni ezt a lényeget. Csakis akkor tudja megérteni, ha ’valakivel együtt’ létezik, és még mélyebben, teljesebben, ha ’valakiért’ létezik. […] A személyek kommúniója a kölcsönös ’egymásért’ való létezést jelenti, a kölcsönös ajándékozás kapcsolatát. És pontosan ez a kapcsolat az ’ember’ eredeti magányosságának betöltése.”12 A férfi és nő személyes kapcsolatában a testnek, a szexuális egyesülésnek, a nemiségnek szakramentális természete van, azaz arra rendeltetett, hogy a személyek kölcsönös feltárulkozásának, önátadásának, egymás és önmaguk mélyebb megismerésének, elfogadásának és ajándékozásának valósító, beteljesítő jele legyen. A jahvista teremtéstörténet kulcsmondatainak és kifejezéseinek (hozzá illő segítő; csont a csontomból, hús a húsomból; feleség a neve, mert a férfiból vétetett /is és issah/; és a kettő egy test lesz; az ember megismerte feleségét) elemzése erre az eredményre vezet. Az az egység, amely a férfi és nő között a test által valósul meg, kezdettől fogva nem pusztán a testre vonatkozik, hanem „a személyek ’megtestesült’ kapcsolatára is – communio perso11

34

Uo. 44.

narum – és a kezdet kezdetétől megkívánja ezt a kapcsolatot.”13 A pápa által használt fogalmak sorában középponti jelentőségű a communio personarum kifejezés. Ez a férfi és nő személyének közösségét jelenti, melynek a test a nemiség dimenziójával szakramentuma. A communio a görög koinóniahoz hasonlóan egyfelől részesedést/részesítést, másfelől közösséget jelent. A kettő szorosan öszszetartozik. A közösség a közös és kölcsönös részesedésből/részesítésből forrásozik. A férfi és a nő közössége úgy születik, hogy mindketten közösen részesednek a személylétből és részesítik egymást saját ajándékaikban. Anélkül, hogy a communio jelentésrétegeit kifejezetten elemezné, a pápa tartalmilag ezt a részesedő/részesítő közösséget írja le a kölcsönös megismerésről, valamint a kölcsönös ajándékozásról és elfogadásról szólva. Mint ismeretes, a jadah héber szó (Ter 4,1) nem merőben értelmi megismerést jelent, hanem konkrét tapasztalati tudást is. A férfi és nő szexuális kapcsolatára, egyesülésére is előszeretettel használja a Biblia. A pápa hosszasan elmélkedik azon, hogy mi minden lehet a tárgya annak a megismerésnek, mely a férfi és a nő kapcsolatában történik, és amit a nemi különbség megtapasztalása közvetít. Ez az ismeret egyszerre a másiknak és önmagának is mélyebb megismerése a test közvetítésével a férfi és a nő részéről. A nőiség bizonyos értelemben a férfiasság jelenlétében találja meg magát, ahogy a férfiasságot is a nőiesség szilárdítja meg.14 A férfi a nő jelenlétében és a vele való találkozásban jut el saját testi léte és nemisége jelentésének teljes felfedezésére, ahogy ez fordítva is igaz. A másik megismerése 12 13 14

Uo. 66. Uo. 46. Uo. 48. A pápa arra is felhívja a figyelmet, hogy az embert, Ádámot csak a Ter 2,23-tól nevezi a bibliai szöveg férfinak (is),

35

mélyebb önazonosság felfedezésére vezet. A hitvesi aktusban egy testté válva a férfi és a nő sajátságos módon megtapasztalják testük jelentését. „Feltárják egymás számára saját emberi ’énjük’ különleges mélységeit, amely nemiségük, férfiasságuk és nőiességük állapota révén láthatóan is megnyilvánul. És ekkor, egyedülálló módon, a nő a férfinak és a férfi a nőnek ’adatik’, hogy megismerjék egymást.”15 A testi egyesülés, melyből új élet fakad, tovább mélyíti a test által közvetített megismerést. A termékenység révén a nő a férfi és önmaga számára is anyaként, az új élet megfoganójaként, hordozójaként és világra hozójaként ismerszik meg. Hasonlóképpen feltárul a férfi testének nemző ereje és az apaság titka is, önmaga és a nő számára. Szerető és testi egyesülésük termékenysége által egymást kölcsönösen megajándékozzák az anyaság és az apaság titkával. S titokzatos módon ebben az ajándékozásban kezdettől ott van harmadikként a gyermek, aki a férj és a feleség számára lehetővé teszi a szülői lét átélését. Szülőkként, apaként és anyaként teljesül be férj és feleség kölcsönös egymást megismerése, és férfi, női testük jelentése egész gazdagságának kibontakozása. „A nemzés teszi lehetővé, hogy ’a férfi és a nő (a felesége)’ kölcsönösen megismerjék egymást a ’harmadikban’, aki kettejükből származik. Tehát az ’ismeret’ újból felfedezéssé válik, mintegy kinyilatkoztatása az új embernek, akiben mindkettő, a férfi és a nő, újra felismerheti önmagát, emberségét, élő képmását.”16

15 16

36

attól a pillanattól, hogy belőle Isten megalkotja Évát, az aszszonyt (issah). Talán ez is utalás lehet arra, hogy az első ember, Ádám, saját férfiasságának teljes jelentését a nőhöz való viszonyában érzékeli a maga teljességében. Uo. 93. Uo. 98.

A férfi és nő között megvalósuló részesedő/részesítő communio a kölcsönös ajándékozás és elfogadás eseményeként is leírható, melyben teljes emberségük, testük és lelkük, nőiességük és férfiasságuk egyaránt részt vesz. Az ajándékozás és az ajándék elfogadása teljesen átjárja egymást, melynek során az ajándékozás elfogadássá, s az elfogadás ajándékozássá válik. Ádám a Teremtő kezéből ajándékként fogadja Évát, s örömteli elfogadása Ádám részéről a legelső ajándékká nemesül, melynek révén a nő önnön titkát is felfedezi, önmagára talál, és képessé válik az önátadásra. Amikor megbizonyosodik, hogy önmagáért fogadja el a férfi, emberségének, testének, nőiségének teljes valóságában, akkor érkezik el személyiségének legbelső mélységéhez és önmaga teljes odaajándékozásához. A férfi elfogadja a nő önátadását, és önmaga átadásával válaszol rá. Ahogy a nő is ajándékként fogadja a férfit testének és nemiségének teljes igazságával. Az elfogadás és ajándékozás egymást és önmagukat is szüntelenül gazdagító, teljes szellemi és testi mivoltukat igénybe vevő élete valósul meg férfi és nő személyének közösségében.17 Az emberi test sajátos szakramentalitásának a jelölésére a pápa egy másik kifejezést is használ, amikor arról beszél, hogy a testnek menyegzős/jegyesi (nutialis, sponsalis) jelentése van. Az emberi test, mint a személy szakramentuma, elnyerte a teremtő Istentől a szabad szeretetnyilvánítás képességét, ez az a menyegzős örökség, mely a többi élőlény testétől megkülönbözteti. A zsinati tanítást felidézve a szentatya kifejti, hogy a látható világban egyedül az ember az a teremtmény, akit Isten önmagáért akar, s aki „csak az őszinte önátadásban képes teljesen megtalálni igazi önmagát” (GS 24). Az emberi test a személy szabad ajándékozásának 17

Uo. 82. k.

37

és a másik személy szabad elfogadásának a kifejező és megvalósító jele, s ebben az értelemben kezdettől menyegzős/jegyesi jelentéssel rendelkezik. A test menyegzős jelentése, mint a szabad önátadás és a másik személy szabad elfogadásának a képessége a test jelszerűségében, megvalósul mind a házasságban, mind a szűzi életben. A házasságban a férj önmagáért fogadja el a feleségét, s ajándékozza magát neki, úgy, ahogy a teremtő Isten akarta és kialakította a nőben saját képmását; s megfordítva, a feleség önmagáért fogadja el a férjet, s ajándékozza magát neki úgy, ahogyan Isten a férfit akarta s kialakította benne saját képmását. A házasságról a mennyek országáért lemondó szűzi élethivatásban is megvalósul a test jegyesi jelentése, hiszen itt is megtörténik, talán még inkább jelszerű módon, az emberi személy teljes és szabad önátadása, mely a testlélek ember egészének odaajándékozása. Mindkét hivatásban a másikért élés egész egzisztenciát igénybe vevő dinamikája valósul meg, de más-más módon.18

III. A test szakramentalitásának szűkebb jelentése Mindazt, amiről eddig szó volt, az emberi test szakramentalitása tágabb jelentésének nevezhetnénk. Ennek lényege röviden abban áll, hogy az emberi test kifejező és megvalósító jele a személy szubjektum mivoltának, transzcendenciájának, s ugyanakkor a másik személylyel való közösségre lépésének, mely férfi és nő esetében a szabad és kölcsönös önátadásnak és elfogadásnak a testi egyesülést is magában foglaló eseményében történik. Az emberi test valóban láthatóvá teszi az ember önmagában láthatatlan szellemi és személyes valóságát. 18

38

Uo. 71—73.

A test szakramentalitásának teljes mélységét azonban csak akkor vesszük maradéktalanul számításba, ha megfontoljuk, hogy láthatatlan valóságként nemcsak az ember szellemi személy voltát, hanem jelként az isteni valóságot is mintegy láthatóvá tudja tenni. Rendeltetése, hogy „átadja a világ látható valóságának az öröktől fogva Istenben elrejtett titkot, és így ennek jelévé váljék”.19 Mi az az Istenben elrejtett titok, aminek a test a maga nemiségének dimenziójával együtt jele lehet? Egyáltalán, rendelkezhet az emberi test ilyen méltósággal? – merül fel bennünk jogosan a kérdés. 1. A test mint az ember istenképiségének része Először is érdemes felfigyelnünk arra a tényre, hogy a pápa nyomatékosan hangsúlyozza: az emberi személy olyan létező, aki „még testiségének egészében is ’hasonló’ Istenhez”; akinek a teste és nemisége „felemelkedik az ’Isten képmása szintjére’”; a férfinak és nőnek alkotott ember kezdettől fogva „testébe vésve hordozza Isten képét”.20 A test teológiájának középpontját az az egyáltalán nem magától értetődő kijelentés alkotja, hogy a test a szexualitás dimenziójával együtt része az ember istenképiségének. Annyira nem nyilvánvaló állítás ez, hogy a teológia történetében alig-alig találunk olyan szerzőt, aki hasonló tételt megfogalmazott volna.21 A Ter 19 20 21

Uo. 89. Uo. 46, 69, 61. Szent Irenaeus az a szerző, aki egyértelműen állítja az ember testi mivoltáról is az istenképiséget, mely annak köszönhető, hogy a Szentlélek egyesíti a testet és a lelket, s adja meg az egész embernek a halhatatlanságot. Vö. Adv. Haer. V, 6, 1. Rajta kívül még Hitvalló Maximoszt említhetjük olyan szerzőként, aki szoros kapcsolatot állít az istenképiség és a test között. Maximosz az ember imago Dei mivoltából fakadó hivatásának tartja a szellemi

39

1,26–27 szakaszában szereplő imago és similitudo (celem/demut; eikón/homoiószisz; vö. Ter 5,1–2) fogalmakat a tradíció szinte kizárólag az ember szellemi természetével hozta összefüggésbe.22 Eszerint az ember istenképisége értelmes megismerő képességgel és szabad akarattal rendelkező szellemiségében tükröződik, mely alkalmassá teszi arra, hogy a föld és az élőlények feletti uralomra szólító isteni megbízatásnak eleget tegyen, és magával Istennel kapcsolatba kerüljön. Anélkül, hogy ezt a hagyományos értelmezést zárójelbe tenné, a pápa két lényeges ponton egészíti ki. Amint a fentiekben láttuk, egyfelől hangsúlyozza, hogy az ember szellemi

22

40

természet és az anyagi test egységének, összekapcsolásának a megvalósítását (az ember mint szündeszmosz: összekötő kapocs). Az alexandriai iskola teológusai (Kelemen, Órigenész) kifejezetten csak a szellemi lélekre vonatkoztatják az imago Dei tartalmát, mely annál inkább megvalósul, minél inkább uralkodik az ember a testén. A test a maga érzéki életével és indulataival inkább a küzdelem terepe az Istenhez való hasonlóság útján a lélek számára. A nyugati teológiában (pl. Tertullianus) a test inkább úgy jelenik meg, mint a lélek eszköze az erkölcsi jó megvalósításához, s ezért örök jutalomban részesedhet (feltámadás). Az Isten képmását hordozó léleknek az Istenhez hasonlóvá válásában tehát a test is szerepet játszik az általa és benne megvalósított erkölcsi cselekvés révén, noha magáról a testről nem mondható, hogy az imago Dei hordozója lenne. Vö. PUSKÁS ATTILA: A teremtés teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 118. k. Aquinói Szent Tamás álláspontja jól tükrözi ezt a közös teológiai véleményt. Eszerint csak az ember intellektusa (mens) az imago Dei hordozója. Az emberi természet többi összetevője, a teste is, legfeljebb vestigium Deinek mondható, mert mint a többi nem értelmes természetű létező, csak annyiban jeleníti meg Istent, amennyiben általában az okozat képes az okot megjeleníteni (pl. a hamu a tüzet). STh I, 93, 6.

szubjektum, és transzcendenciával kitüntetett személyléte eredendően a személyek közösségére irányul és abban teljesedik ki. Másfelől, részletesen kidolgozza azt a gondolatot, hogy az ember személyléte és transzcendenciája a testiségében, annak közvetítésével valósul meg és fejeződik ki. Ha igaz az állítás, hogy az ember teste láthatóvá teszi és közvetíti saját szellemi személylétét, s e szellemi személylét az istenképmási lét hordozója, akkor magának a testnek, mint szakramentumnak/reálszimbólumnak is valamiképpen az imago Dei méltóságában kell részesednie, s ebben az értelemben állítható, hogy az ember testi mivoltába is belevésődik az imago. A test–lélek lényegi egységben és a férfi–nő polaritásban létező emberi személy egészét, beleértve nemiségének dimenzióját is, tehát alapvetően meghatározza az istenképiség. Olyan állítás ez, melyet alátámaszthat a Ter 1,27 mondata: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Ez a bibliai kijelentés a pápa értelmezése szerint arról beszél, hogy az ember a maga férfi, illetve női mivolta szerint is az istenképiség hordozója.23 Ebből következően kijelenthető: ha az emberi testnek már a tágabb értelemben vett szakramentalitása is lehetetlenné teszi naturalizálását, akkor az istenképmási mivolt méltóságában való részesedése még inkább. Ez azt jelenti, hogy az emberi nemiség a többi élőlény szexualitásához való minden hasonlósága mellett, kétszeres szakramen23

A testre is kiterjedő istenképmási mivolt egyébként következik az ószövetségi antropológia alapszemléletéből is, mely az embert mindig a maga egészében tekinti, akkor is, ha egzisztenciájának egy-egy szempontját kiemeli. További érvek a fenti tételhez találhatók többek között: ANGELO SCOLA: Das hochzeitliche Geheimnis (Herder, Einsiedeln—Freiburg, 2006) című munkájában (különösen: 57—62).

41

talitása révén lényegében haladja meg a nemiség merőben biológiai tartományát. 2. Férfi és nő kapcsolata mint Krisztus és az Egyház szövetségének szakramentális jele Most már föltehetjük a kérdést, hogy mi az az isteni titok, melyet az emberi test, a maga férfi és női mivolta szerint is mintegy szakramentálisan láthatóvá tesz. A pápa „öröktől fogva Istenben rejlő” titokról beszél, és megfogalmazása szerint: „Az ember valóságosan, saját testisége, férfi és női mivolta által az igazság és szeretet üdvrendjének látható jelévé válik…”24 Hogyan értsük ezt a mondatot? Az igazság és szeretet üdvrendjének kezdete a bűnbeesés előtti állapot; célja és középpontja Krisztus megváltói misztériuma. A férfi és a nő megtestesült személyi közössége valamit hordoz az eredeti állapot kegyelméből; ugyanakkor a torzulásoktól megtisztított, kegyelmileg megújított teljes értelmét és mélységét Krisztus felől nyeri el. A pápa megfogalmazása – „öröktől fogva Istenben rejlő titok” – minden bizonnyal Krisztus misztériumára utal. Az Atya örök, egyetemes üdvözítő tervére, arra a szövetségre, melyet Krisztus által akar megkötni az emberiséggel, s mely szövetségnek az emberiség részéről eleven hordozója az Egyház. Krisztus kereszthalálig elmenő teljes önátadásából született meg az Egyház, a szövetségesi partner, a vőlegény Krisztus szeretett menyasszonya, aki teljes létével ragaszkodik jegyeséhez és odaajándékozza magát neki. Ez az a nagy titok (Ef 5,32), mely öröktől fogva el van rejtve az Istenben, melynek kedvéért teremti az Atya a világot, s benne az embert férfinak és nőnek. A Krisztus és az Egyház közötti jegyesi közösség, a teljes és kölcsönös önátadás, kettejük felbonthatatlan szövetsége az 24

42

II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 89.

a titok, melynek terében az emberi személy részesedik az isteni életben, önmagát átadja az önmagát neki ajándékozó Istennek, elkezd Istenért és a másik emberért élni. Ezt a Krisztus és az Egyház közötti jegyesi misztériumot teszi jelszerűen láthatóvá férj és feleség a házasságban, amikor testük menyegzős jelentése szerint maradéktalanul odaajándékozzák magukat egymásnak, kölcsönösen elfogadják egymást, s együtt megnyílnak szeretetük végső forrásának, az Istennek. Az Ef 5,21–33 szakaszában nem csak és nem elsődlegesen arról van szó, hogy a házastársi szeretetkapcsolat férfi és nő között találó kép, analógia Krisztus és az Egyház (vagy Isten és ember) szeretetkapcsolatának megvilágításához. A szentírási hely sokkal inkább azt világítja meg, hogy magának a házasságnak az eredendő értelme a Krisztus és az Egyház szövetségébe való beoltódás, s ennek kegyelmi erőterében való életszövetség valóra váltása. Ez természetesen a keresztény férfi és nő házasságára igaz elsődlegesen, ahol ez az eredendő jelentése a házasságnak biztosan valósággá válik. Ha azonban megfontoljuk, hogy az egész történelmet kezdettől a krisztusi üdvrend határozza meg, akkor azt kell mondanunk, hogy végső soron minden férfi és nő házassága belső dinamikája szerint Krisztus és az Egyház szövetségi titkára irányul. Maga a házaspár, benne a férfi és a nő testi-lelkiszellemi létével és közösségével, kölcsönös elfogadással és önátadással túlmutat önmagán Krisztus titka felé. A keresztény férfi és nő közötti házasságban ez a teremtés krisztusi rendjéből fakadó és önmagán túlmutató általános jel, szakramentális jellé válik a szó szoros értelmében, vagyis Krisztus és az Egyház közötti szövetségben részesülő, a házasságban ezt a szövetséget valósító jellé. Talán a házasság szentsége az a szakramentum, amelyről legkönnyebb leolvasni a skolasztikus axióma igazságát: Gratia non destruit, sed praesupponit et perficit 43

naturam. A keresztény házasságban a férfi és nő testileg kifejezett személyes közössége, mely a teremtés rendjéből fakad, szakramentális jele lesz Krisztus és az Egyház szövetségének, ennek az Istenben öröktől rejlő titoknak. 3. A Szentháromság, mint a házasság és a család szeretetközösségének forrása és mintája A pápa házasság- és test teológiája azonban még ennél is továbbmegy. A test, pontosabban férfi és nő megtestesült személyes önátadása, mely a házasságban láthatóvá teszi Krisztus és az Egyház szövetségi titkát (vagy legalábbis erre irányul rámutató jelként), valamiképpen láthatóvá teszi ennek az isteni valóságnak és magának a teremtésnek is legvégső ősforrását, a Szentháromság misztériumát. A férfi és nő házassága, mely testi egyesülésben is kifejezett communio personarum, valamiképpen jele minden teremtményi communio alapjának, az Atya, Fiú és Szentlélek közösségének, az öröktől fogva Istenben rejlő szentháromságos titoknak. A házasság és a trinitárius misztérium kapcsolatáról a pápa legrészletesebben a nő méltóságáról írt apostoli levelében, a Mulieris dignitatemben és a családokhoz címzett levelében szól.25 A Gaudium et spes zsinati rendelkezés még csak általánosságban beszélt arról, hogy Jézus főpapi imája (Jn 17,21–22) „bizonyos hasonlóságot sejttet egyfelől az isteni személyek egysége, másfelől az Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt egysége között” (GS 24). A pápa részben ehhez a gon25

44

II. JÁNOS PÁL: Mulieris dignitatem, Szent István Társulat, Budapest, 1989. A következő szakaszokban olvashatunk a témáról: MD 7, 18, 29. A pápa ugyancsak tanítást ad erről a kapcsolatról a családokhoz intézett levelében. Vö. II. JÁNOS PÁL: Levél a családokhoz, Szent István Társulat, Budapest, 1994. Itt a következő szakaszokban: LCS 6, 7, 8, 9.

dolathoz kapcsolódva és azt kifejezetten a házastársi közösségére alkalmazva beszél a házasság szentháromságos forrásáról.26 Abból indul ki, hogy Isten képmásának lenni nem csak azt jelenti férfi és nő számára, hogy mindegyikük értelemmel bíró és szabad természete alapján hasonlít Istenhez és képes őt felismerni és szeretni. Személynek lenni az istenképiségben részesedve jelenti egy másik „én”-nel való kapcsolatban és közösségben létezést is, mely már előrejelzi a háromszemélyű egy Isten titkát. A férfi és a nő kapcsolata a közösségnek ezen a misztériumán alapszik. „A férfi és a nő, a ’kettőnek egységében’ közös emberi természettel teremtve, hivatást nyert a szereteten alapuló közös életre, hogy így tükrözze vissza a világban azt a szeretetközösséget, amely Istenben van, amelynek erejében három személy szereti egymást az egyetlen benső isteni élet misztériumában. Atya, Fiú és Szentlélek egy Isten az isteni természet egysége szerint, személyekként léteznek a kimondhatatlan isteni vonatkozások alapján. Csak ilyen módon érthető meg, hogy Isten önmagában: a szeretet (vö. 1Jn 4,16). Az istenképiséget és hasonlatosságot a férfiúvá és nővé teremtett emberben (abban az analógiában, amelyet Teremtő és teremtmény között megengedhetünk) kifejezi az általános emberi természetben ’kettőjük egysége’. Ez a ’kettőnek egysége’, a személyek közösségének jele, arra utal, hogy az ember megteremtéséhez hozzátartozik egy bizonyos, az isteni közösséggel (communio) való hasonlóság is. Ez a hasonlatosság hozzátartozik kettőjük, a férfi és a nő személyes létének tulajdonságához és úgy jelenik meg, mint egy feladatra szóló meghívás.”27 A Szentháromság képére és hasonlatosságára teremtve lenni azt je26 27

Vö. MD 7; LCS 8. MD 7.

45

lenti, hogy az ember férfiként és nőként arra van hivatva, hogy másokért legyen, hogy ajándék legyen. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett férfi és nő közösségének, emberi „mi”-jének örök modellje az isteni közösség „Mi”-je.28 A pápa a szülői hivatás kapcsán is utal a Szentháromság titkára. A nő anyaságában és a férfi apaságában az a misztérium tükröződik, melynek forrása magában a háromszemélyű Istenben megtalálható (vö. Ef 3,14–15).29 A férfi és a nő kölcsönös ajándékozásának és elfogadásának kommuniójából fakad a család közössége (communitása), melynek sajátossága a közös lét és élet, a személyek közössége (communio personarum). Itt ismét csak megsejthető a pápa szerint, hogy maga a család is valamiképpen a szentháromságos isteni „Mi” közösség képmása, minden nagyobb különbség dacára.30 Ez a kifejezetten trinitárius szemlélet, ahogy az emberi testnek az imago Dei méltóságában való részesedéséről szóló pápai tanítás is, új és eredeti elem a házasságról és családról szóló tanítóhivatali megnyilatkozások történetében.31 A hagyományos teológia Ágostontól kezdve Aquinói Tamáson keresztül az újskolasztikáig bezárólag kifejezetten elutasította a Szentháromság és a házasság/család közötti analógia alkalmazását.32 Természe28 29 30 31

32

46

LCS 6. MD 18; vö. LCS 6, 9. LCS 7. PIERO CODA: Per una rilettura dell’antropologia trinitaria di Giovanni Paolo II, Aquinas XLI (1998) 3, 641—646. AURELIUS AUGUSTINUS: De Trinitate, XII, 5—6. STh I, 93, 6 ad 2. Ágoston elveti azt az analógiát, mely a férfit az Atyának, a gyermeket a Fiúnak, az asszonyt a Szentléleknek felelteti meg. Még akkor sem tartja helyesnek, ha nem testi, hanem szellemi valóságokat jelölne a hasonlat. Egyrészt azért, mert három isten kép-

tesen, így a korábbi magisztériumi dokumentumokban is hiába keressük ennek az analógiának a nyomait. A XX. századi protestáns teológiában olyan jelentős szerzőknél tűnik fel először az analógia – a teremtéstörténetben szereplő imago Dei értelmezése kapcsán, tehát antropológiai kontextusban –, mint Karl Barth és Emil Brunner.33 A katolikus teológusok sorában az elsők között Matthias Joseph Scheeben, majd Michael Schmaus alkalmazták az analógiát szentháromságtani megfontolások összefüggésében.34 Később Heribert Mühlen és Hans Urs von Balthasar foglaltak állást amellett, hogy

33

34

zetét kelti. Másrészt azért, mert azt sugallja, hogy egy ember csak egy isteni személy képmása, nem pedig a teljes Szentháromság egy Istené, ami ellentétes a Szentírás kijelentésével: „Isten képére teremtette.” Végül azért veti el a hasonlítást, mert azzal a következménnyel járna, hogy az első ember, illetve az első férfi és nő addig nem lehetne Isten képmása, amíg nem születik gyermekük. Tamás lényegében megismétli ezeket a kifogásokat. KARL BARTH: Die Kirchliche Dogmatik III/1, EV Verlag, Zürich, 1967, 204—233. „Mi az az őskép, amelyben, vagy az az előkép, amely szerint az ember megteremtetett? Előbbi megfontolásaink alapján az én és a te kapcsolata és megkülönböztetése magában az Istenben. Az Istenben magában létező ezen kapcsolatnak és megkülönböztetésnek megfelelően teremtette Isten az embert: az Isten által megszólítandó te-nek, s ugyanakkor az Istennek felelősséggel tartozó én-nek, a férfi és a nő kapcsolatában, melyben az ember a másik ember te-je és éppen így és ezen követelmény iránti felelősségében ő maga én.” Vö. EMIL BRUNNER: Der Mensch im Widerspruch. Die christliche Lehre vom wahren und wirklichen Menschen, Furche Verlag, Berlin, 1937. A barth-i értelmezés bibliai alapjainak kritikáját olvashatjuk Herbert Doms tanulmányában (MS 2, 715—717). MATTHIAS JOSEPH SCHEEBEN: Dogmatik, II/3 nr. 375; MICHAEL SCHMAUS: Dogmatik I, 578.

47

a Szentlélek titkának, vagyis a Szentháromság életében megvalósuló személylétének a megvilágításához megfelelő analógia lehet az emberi családban a férfi és a nő kölcsönös szeretetkapcsolatát megjelenítő és e szeretetkapcsolatból közös gyümölcsként származó gyermek.35 Itt is tehát pneumatológiai-trinitárius kontextusban bukkan föl az analógia. II. János Pál pápa antropológiai, házasság- és családteológiai összefüggésben alkalmazza az analógiát. A szentatya tanítása nyomán aztán – hasonlóan az istenképiséget az emberi testre is kiterjesztő gondolathoz – a szóban forgó analógia bekerült a Katolikus Egyház Katekizmusába és a Hittani Kongregáció által kiadott írásokba is.36 A pápa körültekintően és pontosan fogalmaz, amikor a magisztériumi megnyilatkozások történetében elsőként hivatalosan arról tanít, hogy hasonlóságot ta35

36

48

HERIBERT MÜHLEN: Der Heilige Geist als Person. In der Trinität, bei der Inkarnation und im Gnadenbund. Ich-Du-Wir, Aschendorff, Münster, 1963. Különösen: 71—78; HANS URS VON BALTHASAR: Theologik III, Johannes Verlag, Einsiedeln, 1987. Különösen: 142—150; 317. k. A test részesedéséhez az istenképiségben: KEK 364; a család mint a Szentháromság képmása: KEK 2205. Itt a következőt olvassuk: A keresztény család a személyek közössége, az Atya és a Fiú Szentlélekben élő közösségének nyoma és képmása. Életet fakasztó és nevelő tevékenysége az Atya teremtő művének tükröződése. A Hittani Kongregáció által kiadott iratok közül a férfi és a nő együttműködéséről szóló érdemel ebből a szempontból figyelmet. CONGREGAZIONE PER LA DOTTRINA DELLA FEDE: Lettera ai vescovi della Chiesa cattolica sulla collaborazione dell’uomo e della donna nella Chiesa e nel mondo (2004. 05. 31.) A kongregációs irat hangsúlyozza, hogy a szexualitással rendelkező emberség van az Isten képére teremtve (nr. 5.); a férfi és nő egymásért léte a Szentháromság misztériumára utal (nr. 6.).

lálhatunk a házastársi/családi szeretetközösség és az Atya, Fiú és Szentlélek szeretetközösségének misztériuma között. A hasonlóság határaira utal a szóhasználat, hogy „bizonyos” (valamiféle) analógia van a kettő között, amint az a megszorítás is, mely a IV. Lateráni Zsinat dogmájára (DH 806) emlékeztetve kijelenti, hogy Teremtő és teremtmény között ebben az esetben is nagyobb a különbség, mint a hasonlóság. Csak néhány lényegi különbséget említsünk. Először is Isten tiszta szellem, akiben semmiféle nemek közötti megkülönböztetésnek nincs helye (KEK 370). Isten, s benne Atya, Fiú és Szentlélek fölötte állnak a nemi különbségeknek. Amikor tehát a férfi–nő, illetve az apa–anya–gyermek szeretetközösségének a Szentháromság szeretetközösségével való analógiáját állítjuk, akkor nem a nemiség által meghatározott emberi viszonyokat vetítjük bele Istenbe. Nem Isten a képmása az embernek, hanem fordítva: az ember van Isten képére és hasonlatosságára teremtve, férfiként és nőként, s a kettő közösségeként. Az összehasonlítás alapja (tertium comparationis) a communio personarum valósága. Ahhoz hasonlóan, ahogy az isteni személyek léte a kölcsönös egymáshoz viszonyulás léte, melyben a tökéletes ajándékozás és elfogadás örök és boldogító szeretetegységének az életét élik, a férfi és nő személylétének is konstitutív eleme az egymáshoz viszonyulás az önátadás és elfogadás egységében, melyből megszületik az együttszeretett gyermek. Persze itt, a communio personarum valóságán belül is vannak döntő különbségek. A férfi és a nő, s általában az emberi személyek esetében sohasem eshet teljesen egybe az önmagukhoz viszonyulás és a másik személyhez viszonyulás, vagyis a személyi önazonosság nem azonos a másikkal való kapcsolattal, sem a másikért való léttel. Amint a pápa pontosan fogalmaz, a férfiként és nőként létező emberi személyek számára min49

dig megmaradó és a bűn által veszélyeztetett feladat, hivatás az egyre tökéletesebb szeretetközösség. További különbség, hogy míg az emberi személyek, s különösen férfi és nő között az ajándékozás és elfogadás kölcsönösen egymást kiegészítő, hiányt betöltő és gazdagító esemény, addig a szentháromságos szeretetben nem lehet szó kölcsönös kiegészítésről vagy hiánybetöltésről. A házastársi és szülői szeretetnek az a sajátossága, hogy a másik személyt gazdagítja, tökéletesíti és hiányát tölti be, nem annyira a szentháromságos isteni szeretet belső dinamikájának, mint inkább a teremtő isteni szeretetnek a teremtményi tükröződése. A különbségeket még lehetne sorolni, de ezzel együtt is igaz, hogy megállapítható tényleges hasonlóság házastársi/családi szeretetközösség és a szentháromságos szeretetközösség között. A teremtetlen isteni szeretet belső kapcsolatszövete és szellemi termékenysége végtelenül felülmúlja az emberi, házastársi és szülői kapcsolatrendszert és termékenységet, de ugyanakkor ez utóbbi valóságos forrása és mintája marad.

IV. A test teológiájának összegzése az imago Dei látószögében Összegezve a pápa test teológiáját az ember istenképiségének értelmezése felől a következő lényegi összefüggések rajzolódnak ki előttünk. Az imago Dei mivolt középponti jelentése az, hogy az ember testestül-lelkestül az Istennel való szövetségi kapcsolatra és közösségre rendelt. Teremtésétől fogva meghívott arra, hogy meghallja Isten hozzá intézett szavát a történelemben és válaszoljon rá, hogy megismerje és szeresse Istent. Isten úgy teremtette meg az embert, hogy erre képes legyen, vagyis személynek alkotta meg. Ez két 50

dolgot jelent. Egyfelől, értelme és szabad akarata révén olyan szubjektumként létezik, aki túllendül megismerésében, akarásában és szeretetében minden teremtményen Isten felé. Ez alkalmassá teszi arra, hogy az állatvilágból kiemelkedve gondoskodó uralmat gyakoroljon a rábízott föld felett. Másfelől, személyként úgy létezik, hogy megnyílik a másik emberi személy felé is az Én–Te–Mi kapcsolatban, a szabad önátadás és elfogadás, a másikkal és másikért lét közösségében. Az imago Dei mivolt vertikális és horizontális síkja elválaszthatatlanul összetartozik: az Istennel való személyes közösség/szövetség és az emberi személyek egymással való közössége kölcsönös viszonyban áll egymással. Mindkettőnek, s az imago Dei mivoltnak is végső forrása, célja és mintája a Szentháromság örök szeretetközössége. Az emberi test szakramentalitása révén az istenképiség minden jelentésmozzanata megvalósulásában és kifejezésében lényegi szerepe van a testnek; az emberi test maga is részesedik az imago méltóságában. Az emberi test megvalósító jelként képes kifejezni, láthatóvá tenni és aktualizálásra segíteni magát az emberi szellemet. Ezen keresztül az Istenben öröktől fogva rejlő titkot is jelként láthatóvá teszi: a szövetség és a Szentháromság misztériumát. A testnek ez a szakramentalitása sajátos módon valósul meg férfi és nő házastársi kapcsolatában, valamint apa–anya és gyermek családi közösségében. A házastársi kapcsolat szakramentális jele Krisztus és az Egyház szövetségének, ugyanakkor Krisztus és az Egyház szövetsége szentségi kegyelemmel beteljesíti ezt a szentségi jelet. A férfi és a nő házastársi szövetségének termékenységéből fakadó családi közösség jele a Szentháromság szeretetközösségének, mely végső forrása a családnak, s rajta keresztül az emberiség egyetlen nagy családdá egyesülésének az Egyházban. 51

V. Megjegyzések a test teológiájához (1) Leegyszerűsítő volta ellenére alapvetően helyes az a megállapítás, hogy az emberi nemiség értelmezésében ma a naturalizmus és a kulturalizmus küzd egymással. Az előbbi kizárólag a férfi és a női test biológiai természetének különbségéből magyarázza a két nemi identitást. Ez a szemlélet majdhogynem azonosítja az emberi természetet a biológiai értelemben vett természettel, és úgy véli, hogy a test biológiája teljes egészében, szinte determinisztikusan meghatározza férfi és nő lelki és szellemi életét. Az áthidalhatatlan biológiai különbségek analógiájára gondolkodik a szellemi, lelki és társadalmi különbségekről férfi és nő között. A kulturalizmus ennek éppen az ellenkezőjét állítja. A férfi és nő egyenlőségéért és egyenjogúságáért folytatott harcában a két nem közötti különbségek feloldására, összemosására és teljes relativizálására törekszik. Zárójelbe teszi, vagy egyenesen tagadja a férfi és a női test biológiai különbségének szerepét a nemi identitás kialakulásában. Állítja, hogy férfi és nő közötti nemi különbség kizárólag kulturálisan meghatározott, pusztán a biológiai adottságok értelemmel való felruházásának a kérdése, mely változékony társadalmi közmegegyezésen, vagy akár merőben az egyén szubjektív érzésén és értelemadó aktusán nyugszik. Ez a szemléletmód rejtett dualizmusról és spiritualizmusról árulkodik, amennyiben különválasztja és elszakítja egymástól az emberben a biológiai nemet (szex) és a társadalmi nemi szerepet (gender), ez utóbbinak a kizárólagos szerepét hangsúlyozva.37 A keresztény antropológia figyelembe véve e két értelmezési modell részleges igazságát, középutat keres 37

52

HANNA-BARBARA GERL FALKOVITZ: Gender (nemiség): egy elmélet vizsgálat alatt, Communio XV (2007) 3—4, 122—130.

és egy integratív szemlélet kidolgozására törekszik.38 II. János Pál pápa szakramentális test teológiája is ezt az utat járja. A pápa egyfelől hangsúlyozza, hogy a nemiség, a szexualitás az egész személy integráns meghatározója.39 A test–lélek lényegi egységében létező ember biológiai természete, a férfi és a női test biológiai adottságai előzetesen hatnak a férfi és a nő lelki, szellemi alkatára, bizonyos területeken határokat is vonnak cselekvési lehetőségük tekintetében és felcserélhetetlen szerepek alapjául szolgálnak (pl. a nemi aktusban a férfi és a nő eltérő „szerepe”; a gyermek foganásának, kihordásának és szülésének női „szerepe”). Ugyanakkor a biológiai természet a szexuális különbségekkel nem determinálja az emberi cselekvést. A szexualitás nem determinál, hanem kondicionál. A test a maga nemi meghatározottságával jelentést hordoz a szellem számára, de a szellemnek kell e jelentést értelmezni és kifejezni a testben. Az emberi test biológiája a szexuális különbségekkel a férfi-női viselkedésnek, nemi szerepek kialakításának viszonylag széles játékterét alkotja meg előzetesen, melyet az értelemmel és szabadsággal rendelkező ember, férfiként és nőként az egymással való kapcsolatban konkrét tartalommal tölt meg. Két egymástól különböző játéktér egymáshoz viszonyuló mozgásáról beszélhetnénk. A két tér sohasem válik azonossá vagy felcserélhetővé, de lehet közös metszetük. A pápa szakramentális test teológiája megtalálja a közép38

39

Vö. HERBERT DOMS: Zweigeschechtlichkeit und Ehe, in Mysterium salutis 2, 707—750; JOSEPH GEVAERT: Il problema dell’uomo. Introduzione all’antropologia filosofica, LDC, Torino, 1992; ANGELO SCOLA: Das Hochzeitliche Geheimnis, Johannes Verlag, Einsiedeln—Freiburg, 2006; UŐ.: Férfi + nő. A szerelem „súlyos esete”, Szent István Társulat, Budapest, 2006. II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 48, 68—71.

53

utat a naturalizmus és a kulturalizmus között. A szakramentum fogalma alkalmasnak bizonyul arra, hogy a test és a szellemi lélek, a testnek a személy számára előzetesen adott jelentése és a teste jelentését értelmező és ismét a testében kifejező személy, a biológiailag meghatározott szexualitás és a nembeli szerepben szabadon megvalósított szexualitás közötti kölcsönös és szétválaszthatatlan kapcsolatot kifejezze. (2) A testi lét fokozottan kifejezésre juttatja az embernek saját végességét, korlátozottságát, létbeli függőségét. A testi lét azt jelenti, hogy már előbb belegyökereztünk saját testünkbe, mielőtt tudatosult bennünk, hogy szabad lények vagyunk. Az emberi szabadság sohasem abszolút és nem önmaga megteremtője. Inkább viszonyulni tudást jelent előzetes adottságokhoz, melyeknek egy részét lényegileg nem tudjuk megváltoztatni. Ilyen adottság/ajándék a saját testünk, mellyel világra jövünk, s melyben leéljük az életünket. A testi létem folyamatosan értésemre adja, hogy nem én vagyok önmagam eredete, s nem bánhatok önkényesen a testemmel. A testi mivolttal együtt járó fokozott létbeli behatároltságot még egyszer aláhúzza a nemiségünk. Ezt a pápa többször hangsúlyozza. Az emberi természet nemileg meghatározott, szükségképpen férfinak vagy nőnek születünk. Ahogy szabadságunknak és testi létünknek, úgy nemi hovatartozásunknak sem mi vagyunk az eldöntői. Nem mi választjuk meg, hogy férfiként vagy nőként születünk. Lehetséges, hogy valakinek pszichológiai nehézségei vannak a saját nemével való azonosulásban, s egy genetikailag hímnemű vagy nőnemű ember szubjektíve nem érzi önmagát férfiasnak vagy nőiesnek. Lehetséges, hogy valaki nemileg indifferensnek, ambivalensnek vagy androgünnek érzi magát. Megtörténhet az is, hogy valaki sebészi be54

avatkozással, mesterségesen – és tegyük hozzá, végeredményben fiktív módon – módosíttatja saját nemiségét (transzszexualizmus). Mindez mit sem változtat azonban azon, hogy testének sejtjeiben szükségképpen xx vagy xy kromoszómákat hordoz.40 A nemiség olyan előzetes meghatározottság, mely konstitutív és konstans módon tartozik az ember-léthez és a személy-léthez. (3) Az előzetesen adott nemi hovatartozás megtapasztalása, mint a saját létbeli behatároltság tapasztalata azonban bizonyos értelemben túl is lendít a saját határon a másik nemhez tartozó másik személy felé. Így a nemi különbözőségben jelenlévő korlátozottság együtt jár bizonyos transzcendenciával, az Én meghaladásával a Te felé. A másik nemhez tartozó személyre való megnyílás, az Én szűk köréből való kilépés minden szerelem és érosz éltetője. A férfi és a nő közötti vonzalom abból fakad, és arról tanúskodik, hogy egyikük sem elég önmagának. A másik utáni vágyódásnak, az egység és kiegészülés akarásának a növekedése egyszerre fokozza a behatároltság/függőség tapasztalatát, valamint a transzcendencia mozgását. A test a maga nemi meghatározottságával ennek a kettős tapasztalatnak a szakramentuma: a szexuális találkozás, az egy testté levés a személyek kölcsönös kapcsolatának a szintjén „mindig a magány korlátainak új áttörését fejezi ki”.41 Már a saját test és nemiség teljes jelentésének a felfedezése is csak a másik nemhez tartozó személlyel való kapcsolatban történik meg. Férfi és nő egymás jelenlétében ismerik fel teljes mélységében férfiasságuk és nőiességük gazdagságát. Az emberi kétneműség filozófiai-teológiai ér40

41

OLIVIER BOULNOIS: Van nemi identitásunk? Communio XV (2007) 3—4, 131—142; itt: 135. k. II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 49.

55

telmének ez a transzcendencia-mozgás lehet az értelme. A nemi identitás tudatosulása a másik nemhez tartozó személlyel való kapcsolatban arra indít, hogy az ember „önmagából kiindulva, de önmagán túl gondolkozzék és elismerje egy valamiféle elérhetetlen más létezését. […] Ez a más, olyannyira elérhetetlen, mint amennyire létében rokon, törekvésre érdemes, de teljesen soha meg nem érthető. A kétneműség megélése a transzcendencia megtapasztalásnak ősképévé válik.”42 Általában kijelenthető, hogy minden személyek közötti kapcsolatra jellemző, hogy az én-lét a te-nek megszólítása által válik teljesen tudatossá, és hogy a te az én megértése számára bizonyos értelemben elérhetetlen marad. Ez a személyközi kapcsolatra igaz transzcendencia – a te mint be nem fogható titok és a feléje törekvő mozgása az énnek – még inkább hangsúlyossá válik akkor, ha a te személye a másik nemhez tartozik. A férfi és nő erotikus, egymás után vágyódó, az egyesülést kereső, önmagukat meghaladó szerelme, mely az egymásért létezés szövetségére irányul, ezért lehet alapszimbóluma Isten és ember szeretetkapcsolatának, minden nagyobb különbözőség dacára. Ez a transzcendencia abszolút ingyenességet rejt magában. Az én számára elérhetetlen és birtokolhatatlan te megnyílása, feltárulkozása, válasza csak tiszta kegyelem lehet. (4) Férfi és nő kapcsolata tehát egyszerre jelenti a végességnek és transzcendenciának egyszerre való megtapasztalását, mely magában rejti az ingyenesség felfedezését is. E három elem elszakíthatatlan összefüggése különösen is megmutatkozik az új életet nemző-foganó házastársi aktusban. A férj a feleség által válik apává, 42

56

PETER HENRICI: Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről, Communio XV (2007) 3—4, 114—121; itt: 116. k.

úgy, hogy önátadó szeretetében átadja az új élet magját feleségének, és meghaladja önmagát felesége felé. A feleség úgy válik anyává, hogy önátadó szeretetében befogadva az új élet magvát, megfoganja az új életet, kihordja és világra szüli. Ő is meghaladja önmagát férje felé. A házastársi egyesülő aktus ajándékozó–elfogadó, elfogadó–ajándékozó transzcendenciájában egyszerre tárul fel előttük férfiúi és női létezésük gazdagsága és szegénysége, s ebben megtapasztalják a másik ingyenes szeretetét. A gyermek, mint a szülők egymást termékennyé tevő szeretetének a gyümölcse, mint a kettőjükből származó, de tőlük különböző harmadik személy létében testesíti meg a transzcendenciát, az ingyenességet és a létbeli szegénységet–gazdagságot. Transzcendens, mert létezése a házastársi személyes-testi egység kapcsolatából fakad, de ugyanakkor túl is van ezen a kapcsolaton, mint önálló személy. Az ingyenesség megjelenítője, mert a kölcsönös és ingyenes önátadáselfogadás ingyenességéhez képest is ráadás ajándék a szülők számára. Megtestesítője a létbeli gazdagság– szegénység egységének, hiszen szegénységében mindenestül kiszolgáltatott, szülei gondoskodására rászoruló lény; ugyanakkor hordozza a személy gazdagságát önmagában, s létével máris gazdagítja szüleit, lehetővé téve számukra az apaság és anyaság titkának megélését. Ha a férfi és nő, férj és feleség szellemileg/személyesen nem eszerint a dinamika szerint élik házastársi és szülői egységüket, akkor könnyen elképzelhető, hogy valójában csak testileg-biológiailag válnak apává, anyává, szülőkké. Ebben az esetben a gyermeket az a veszély fenyegeti, hogy ő sem tudja megélni gyermekségét, csak biológiai értelemben vett utód marad. Ha a férfi vagy a nő a másikat inkább csak eszköznek tekinti ahhoz, hogy gyermeket szerezzen és birtokoljon magának, és nem a kölcsönös ajándékozás–elfogadás, sze57

génység–gazdagság, transzcendencia és ingyenesség síkján éli a házasságot, úgy szellemileg nem válik apává, illetve anyává, megmarad csak-férfinak vagy csaknőnek. Ilyen közegben szellemi értelemben vett apa, anya, vagy mindkettő híján a testi utód sem válhat teljes értelemben gyermekké, s nagy nehézségei lesznek abban, hogy kivívja magának a felnőttséget.43 (5) A bibliai tanúságtétel alapján a pápa tanítja, hogy a férfi és nő viszonyát a közös emberi természetben való egység, a személyi méltóság egyenlősége, a nemi különbségben hangsúlyozottan kifejeződő különbözőség, kölcsönösség és egyfajta aszimmetrikus komplementaritás jellemzi. A pápa az egységben való különbözőséget és a különbözőségben való egységet úgy jellemzi, hogy a „férfi és a nő az ember ’testben való létének’ mintegy kétféle változatát alkotja, ennek a képmásnak az egységében”.44 Mivel a nemiség nem akcidentális tulajdonsága a férfinak és a nőnek, nemcsak biológiai természetük sajátos jellemzője, hanem az egész személyt átható tényező, mely a legmélyebben átjárja annak biopszichológiai alkatát, ezért maga a nemi különbség sem lehet mellékes, járulékos sajátossága az emberi természetnek. Mintha csak „két útja volna a testté és ugyanakkor emberré válásnak, amelyek kiegészítik egymást – két, komplementer dimenziója az öntudatnak és önmeghatározásnak, és egyúttal két, komplementer útja

43

44

58

A kérdés részletes elemzését lásd: FERDINAND ULRICH: Der Mensch als Anfang. Zur philosophischen Anthropologie der Kindheit, Johannes Verlag, in Kriterien 16, Einsiedeln, 1970. Különösen: 47—83. Vö. UŐ.: Homo Abyssus. Das Wagnis der Seinsfrage, Johannes Verlag, Einsiedeln—Freiburg, 1998, 406. k. II. JÁNOS PÁL: Férfi és nő, i. m. 61; vö. uo. 97.

annak is, hogy tudatában legyenek a test értelmének”.45 Nő és férfi nemi különbözősége tehát nem a közös emberi természet járulékos különbsége. Ugyanakkor ez a különbözőség nem lehet lényegi sem, hiszen mindketten ugyanazt a személy-létet, értelmes természetet, istenképiséget hordozzák, csak más módon. A komplementaritás nem az emberi természetre vonatkozik. Nem azt jelenti, hogy mindegyikük csak félig-meddig lenne ember, csak hiányosan valósítanák meg az emberi lényeget. A komplementaritás az ugyanazon emberi természet két különböző megvalósulási módjára vonatkozik.46 Férfiság 45 46

Uo. 48. vö. uo. 37. Edith Stein meglátását követve fogalmazhatunk úgy, hogy a közös emberi természet a közös emberi hivatásban és a megvalósításához szükséges képességekkel rendelkezésben áll. A teremtésben adott közös hivatása férfinak és nőnek az Istenhez való hasonlóvá válás, a föld feletti uralom gyakorlása és az utódok létrehozása. Az uralom gyakorláshoz ugyanazon képességekkel rendelkezik mindkettő: a szellemi megismerés, a teremtés javainak élvezete és a világ alakítása (a kultúra létrehozása) képességével. Edith Stein szerint azonban más-más módon valósítja meg férfi és nő a közös emberi természetet és hivatást. A nő is birtokolja ugyanazokat az ajándékba kapott erőket, mint a férfi, de általában ezek másként viszonyulnak egymáshoz a nőben, más a jelentőségük számára és más mértékben aktualizálja őket, mint a férfi. A férfi cselekvési módjára jellemző, hogy inkább a világ birtokba vételére irányul és nagy erőbevetésre képes, ami azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen egyoldalúvá válik, beszűkül az élet egyetlen területére. A nő cselekvési módját ezzel szemben, anyai hivatásának és a gyermekkel való közvetlen és bensőséges testi kapcsolatának megfelelően, inkább a személyes gondoskodásra és a konkrétumokra figyelésre való beállítottság jellemzi, mely erőinek harmonikusabb kibontakoztatását teszi lehetővé. Edith Stein azonban hangsúlyozza, hogy férfias-nőies alapbeál-

59

és nőiség ugyanazon emberi természet két különböző, egymással fel nem cserélhető, levezethetetlen, eredeti és egymást kiegészítő létmódja. A se nem járulékos, se nem lényegi különbség filozófiai értelmezéséhez megfelelőnek látszik az arányossági fogalmára (analogia proportionalitatis) támaszkodni, ahogy azt Peter Henrici javasolja. Ezt figyelembe véve így fogalmazhatunk: ahogyan a férfi saját emberlétéhez viszonyul, ahhoz hasonlóan (de nem azonos módon) viszonyul a nő is saját emberlétéhez.47 A viszonyok hasonlóságának ebben az analógiájában nincsen főanalogátum (princeps analogatum), amelyre vonatkoztatva definiálható lenne a másik analogátum. „Sem a férfi, sem a nő nem lehet az ember-lét ősesete.”48 A férfi és női létmód az egy emberi természetben levezethetetlen egymásból. A férfi és a nő, mint más-más létmódú személyek az azonos istenképmási mivoltukban,

47

48

60

lítódások nagymértékben módosulhatnak egyénenként. Vö. EDITH STEIN: Die Bestimmung der Frau, in Die Frau. Fragestellungen und Reflexionen, in Edith Stein Gesamtausgabe 13, Herder, Freiburg—Basel—Wien, 200, 46—55; különösen: 59, 65, 69, 74. PETER HENRICI: Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről, i. m. 118. Uo. 119. Megjegyezzük, hogy bizonyos hasonlóság figyelhető meg a trinitárius és az antropológiai reflexió között, noha itt is természetesen fennáll a nagyobb különbség. A Szentháromság hitének megőrzése megkívánta azoknak a tanoknak az elvetését, melyek az Atya, Fiú és Szentlélek személyi különbségét lényegi (arianizmus) vagy akcidentális (modalizmus) különbségként értelmezték. A személyi különbségek megvilágítására dolgozta ki Ágoston a relációk tanát, mely szerint a szembenálló/kölcsönös viszonyok alkotják a személyi különbségeket. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy az egyes isteni személyek ugyanazt az isteni lényeget valósítják meg a csak rájuk jellemző és felcserélhetetlen módján, az egymással való kapcsolatuk szerint.

titok hordozói egymás számára, s ezzel létük forrására, a Szent Titokra, a teremtő Istenre utalnak. Amint a mondottakból kitűnik, az istenképiségen belüli polaritások – az ember transzcendens és történelmi; test és szellemi lélek; férfi és nő; személy és közösség; természet és kegyelem hordozója – találkoznak és átjárják egymást.49 Akárhonnan is indulunk el, a többi polaritáshoz érkezük meg – feltéve, ha nem rövidítjük meg önkényesen az emberi létet –, hiszen a konkrét emberben e polaritások egységben vannak, ha sokszor még oly feszültséggel teljes is ez az egység. II. János Pál pápa teológiai antropológiája, mely egyszerre a test, a házasság és a család teológiája, ennek az egységnek árnyalt, eredeti és bátor értelmezését kínálja számunkra. Aki megismeri, közelebb kerülhet saját teste jelentésének megértéséhez és keresztény életállapotának tudatosabb megéléséhez.

49

Vö. HANS URS VON BALTHASAR: Theodramatik II/1, Johannes Verlag, Einsiedeln, 1976, 306—360.

61

ROGER BURGGRAEVE

A test igévé válik. A nemi jellegű test konstitutív jelentősége a házasságban és a családban

Vajon nyugati társadalmainkban a házasság olyannyira relativizálódott, hogy félő: elveszíti azt a nélkülözhetetlen szerepet, melyet társadalom- és családfelfogásunk megalapozásában betölt? – ma aligha kerülhető meg e kérdés. Ahhoz, hogy válaszolhassunk, talán nem elég felmérni nyugati kultúránk tényeit és realitásait. Értelmeznünk is kell ezeket olyan, inkább filozófiai kérdések fényében, melyek az emberivel kapcsolatos feltételezett megértésükre és ennek érvényességére vonatkoznak.

1. A házasság és más együttélési formák közti értékelméleti egyenlőségtétel Mint kiindulási pontot nem tagadhatjuk, hogy a nyugati társadalmakban a különböző kapcsolatok és együttélési formák meglepően gyors széttöredezése zajlik mostanában. Ezt a jelenséget a nemi kapcsolatok pluralizálódásának hívhatjuk: házastársi, házasságon kívüli és házasság előtti együttélés; házasságkötés, válás és újraházasodás, melyet olykor „konszekutív monogámiának” neveznek; egyszülős családok és az úgynevezett újraalakított családok; azonos neműek együttélése, házassága és családalapítása stb. 62

Azonban a különböző kapcsolatok, együttélési formák és családtípusok terében történt differenciálódásra mint tényre való utalással még nem mondtunk el mindent. A pluralizálódás jelenségét a nyugati, késő modern, szekuláris társadalmakban egy további fontos, sőt, talán még fontosabb és kihívóbb probléma kíséri: az egyenlőségtétel. A közéletben, azaz a jelen szociális ethosz vagy érvényes értékrend számára egyre döntőbb a formális tolerancia. Ekképp mindenféle relációt és együttélési formát elfogadnak anélkül, hogy valamelyiket normatív módon előnyösebbnek tüntetnék fel. Ez a köztolerancia természetesen nem gátolja meg, hogy egy-egy formát – például a házasságot és a hagyományos családot – egyesek ne tekintsenek kedvezőbbnek, habár ez esetben ennek megítélése az egyéni meggyőződés hatókörére szűkül. Úgy tűnik, a házasság lassan elveszíti, s talán már el is veszítette helyzeti elsőbbségét. Az együttélési lehetőségek egyikévé lett, melyet az ember éppoly szabadon választhat, mint a kapcsolatbanlét és az együttélés más formáit. Tanulmányunkban az egyenlőségtétel e jelenségét szeretnénk kritikusan vizsgálni és értékelni. Hogy megfelelő munkát végezhessünk, a kapcsolatokra és együttélési formákra vonatkozó jelenlegi fejtegetéseket egy tágabb, kultúrtörténeti horizonton tárgyaljuk, mind kulturális, mind filozófiai szempontok figyelembevételével. Ezért nem térünk ki az esetleges történeti részletekre, tekintetünket inkább az egészre fordítva érvelünk kiindulva a premodern, modern és posztmodern attitűdök közötti különbségből. Anélkül hogy vitatnánk e három szemléletmód történeti egymásutániságát, lényeges felismernünk napjainkig nyúló együttes jelenlétüket. Kritikai és egyben előretekintő értékelésünk kiindulási pontja a test, mégpedig a nemi különbözőség által meghatározott test. Egészen konkrétan 63

azt fogjuk kutatni, hogy a múltban miként tekintették vagy nem tekintették, tapasztalták avagy sem, illetve ma hogyan tapasztaljuk még mindig a nemi jellegű testet jelentésforrásként. Ez nem jelenti azt, hogy a szubjektum által átélt test értelmében vett test (corps sujet) az egyedüli forrás (ez totalitárius, abszolutista kijelentés lenne). Meggyőződésünk – ha egyáltalán a házasság fontosságának elutasítása ma égető kérdés –, hogy e visszautasításának mélységes köze van az átélt test mint jelentést hordozó-megalapozó „jel” visszautasításához.

2. Háromdimenziós kulturális evolúció Általában véve a nemi különbözőség, s ebből kifolyólag a házasság értelmezését tekintve három szakasz vagy irányultság különböztethető meg. Ezek felfoghatók úgy is, mint amelyek egymást követik, de úgy is, mint amelyek egyszerre jelentkeznek, kiváltképp napjainkban. Mindenekelőtt adott a nemi különbség premodern, naturalisztikus értelmezése, melyet követ az emancipáció mozgalma, amely viszont a nemi különbözőség posztmodern újraértékelése által meghaladottnak tűnik. Tételünk, melyet e ponton még hipotézisként fogalmazunk meg: amikor a házasság nemi megalapozottsága sérül, ez kihat a házasság páratlanságára is, és ezáltal az emberi közösség egyik legfontosabb alapjára. Ekképp reméljük, rá tudunk világítani arra az egyedülálló és nélkülözhetetlen szerepre, melyet a házasság tölt be a társadalomban, s amelyre napjainkban igen nagy szükség van. 2.1. A nemi különbség premodern, természetből kiinduló megközelítése A modern előtti gondolkodás erőteljesen hangsúlyozta a nemi különbözőséget. A különbség kidomborítása – 64

társadalmi szinten, kiváltképp a házasságban és a házasság által – együtt járt a különbözőség túlzóan férfiközpontú értelmezésével és patriarkális formába való öntésével. A férfi és a nő közötti nemi különbséget a természet által adottnak tartották, a teremtésből fakadónak, s így Isten által legitimáltnak. Ebből pedig nemcsak a férfi és a nő lényegi sajátosságait vezették le, hanem „természetes”, változhatatlan, Isten által megpecsételt társadalmi szerepeiket is, elsősorban a házasságon és a családon belül, ugyanakkor a szélesebb társadalmi körben is. Az egyedül érvényes nemi kapcsolat férfi és nő között a házasság volt, melyet maga Isten alapított. Továbbá a házasság elsősorban az utódnemzésre irányult, melyet nem a nemileg tapasztalt szeretet követett, hanem a „kölcsönös segítségnyújtás” társadalmi-gazdasági szempontja. A szexualitás szemszögéből a házasság legfeljebb a gonosz érzéki vágy és a hűtlenség orvosságát jelentette. Ennek keretében a nő „házastársi kötelességét” hangsúlyozták, éppen a férfi hűtlenségtől való megóvása érdekében. E tekintetben tehát nem álltak távol a kettős erkölcsi mércétől: a férfiakra kevésbé szigorú törvények vonatkoztak (mind házasság előtt vagy után, mind a házasság keretei között), mint a nőkre. A férfiak nők fölötti patriarkális uralmának feltétele és oka pontosan az elvont emberi természetben gyökerező és isteni alapokon nyugvó felfogás volt, melynek értelmében a férfi és a női lét alapvetően és lényegében különbözik egymástól. Tekinthetünk erre úgy is, mint a „férfiak kultúrájára”, amelyet olyan egyének hoztak létre és tartottak fenn, akik – el kell ismernünk – nem mindig voltak a helyzet fenntartásában betöltött szerepük teljes tudatában. Mindazonáltal a férfiak abban a nyilvánvaló meggyőződésben (vagy inkább abban a nyilvánvalónak tartott meggyőződésben) használták ki és szilárdították 65

meg többségi helyzetüket, hogy ez a „jog” őket illeti, mégpedig a dolgok teremtett vagy ontológiai „rendjéből” eredően. Ebben az összefüggésben a nemi megkülönböztetésnek nem csupán azért volt jelentősége, mert lehetővé tette a különbségen alapuló rendet, mely önmagában véve értelmes és érdekes lehet (lásd alább), hanem abban is szerepet játszott, hogy hierarchiák, alárendelések létesüljenek, a hatalomgyakorlás struktúrái, amelyek talaján alsóbb- és felsőbbrendűségre vonatkozó értékítéleteket lehetett hozni (előbbit a nők, utóbbit a férfiak esetében). Az emberi természetből kiinduló premodern megközelítés az úgynevezett biológiai adottságokat a férfi vagy a nő természetébe vésett, lényegi jellemvonások szintjére emelte. E hozzáállás implikálta ugyanakkor a társadalmi szerepek radikális megkülönböztetését és „természetnek megfelelő” leosztását is, melyeket mint szerepeket tiszteletben kellett tartani. A férfiak nők fölötti uralmát tehát a tényleges különbségek ontológiai síkra való kivetítése legitimálta. A közéleti és privát, külső és belső, munka és család közötti különbségtételek, melyek egyértelműen megfeleltek a férfi és nő különbségének, biztosították a férfiak mind közéleti és politikai hatalmát, mind a munka és a gazdaság területén betöltött pozíciójukat. A nők a magánszférába szorultak, családjaik szűkebb körébe, ahol megengedett volt úrnőnek és irányítónak lenni (szinte kárpótlás vagy vigasz gyanánt), de valódi társadalmi vagy politikai hatalom nélkül. Éppoly egyszerű belátni, hogy – amint arra már utaltunk – a nemi különbözőség efféle megközelítésének gyökereinél az a házasságfelfogás állt, mely az utódnemzésre koncentrált, s amely a férfi és a nő házasságban, valamint családban betöltött szerepét élesen szétválasztotta és elkülönítve szemlélte. A férfi a nőnek a 66

„feje”, s így a család „feje” is. Ez pedig azt jelenti, hogy nem pusztán kenyérkereső, a külső, közéleti szférában, hanem a tekintély hordozója is. A nőt anyai feladatköre és a háztartási teendői határozzák meg a privát szférában, mialatt szerepének szépségét és fenségét éppen azért magasztalják, hogy leplezzék és legitimálják közéletből való kizárását. A férfi és nő házasságban és családban betöltött szerepeinek szigorú különbségtételéből eredően a jelentős társadalmi, gazdasági és politikai intézmények e modellnek megfelelő szerkezettel rendelkeztek, melynek eredményeként nem csupán a férfi és nő közötti különbség erősödött meg, hanem a nő alárendelése és elnyomása is. Ilyenformán a férfi és a nő közötti viszony egyenlőtlensége a házasságon és családon belül minden más egyenlőtlen kapcsolat alapja volt. 2.2. A nemi különbözőség iránti modern, emancipációs közömbösség Érthető, hogy a premodern helyzet igazságtalanságának érzékelése jelentette a női emancipációs mozgalom kezdetét, s ezzel együtt a kapcsolatok és a házasság új, egyenlőségből kiinduló modelljének (egalitarian model) megjelenését. E modell az egyenjogúságért való küzdelem formájában jelentkezett: egyenlő jogokat és egyenlő társadalmi teret adni a nőknek, mind a házasságon és családon belül, mind ezek körén kívül. A nők arra törekedtek, hogy a társadalomban cselekvőkként és érett emberi szubjektumokként betöltsék szerepüket az oktatás és a szakmai munka révén, a gazdasági függetlenség segítségével, a kiteljesedést nem adó, azaz alárendelő és korlátozó házasság és család visszautasítása által. Ez az első alkalom, hogy az egyenlőségért vívott küzdelem mind fellépésekor, mind folyamatában ilyen tág hatókörrel és mozgósító dinamizmussal rendelkezett. 67

Az emancipációs mozgalom fontos és történetileg kikerülhetetlen jellemzője volt, hogy radikális kritikát gyakorolt, sőt visszautasította a nemi különbség természetből kiinduló (naturalisztikus) értelmezését. Véleményünk szerint ez képezte az egyenjogúsági küzdelemnek mint társadalmi-gazdasági és politikai mozgalomnak az antropológiailag szükséges előfeltételét. Annak érdekében, hogy a nő férfival való egyenjogúságát – mind a házasság és a család körén belül, mind ezeken túlmutatóan – állíthassák, viszonylagosítani kellett a nemi különbséget mint kulturálisan determinált, s ezért rugalmas valóságot. A nemi különbözőség premodern, elnyomó értelmezését kellett támadni, meghaladni, és az egyenlőséget hangsúlyozni, ha a nők elnyomás alóli felszabadítása volt a cél. Ezért az emancipáció eszméje élesen kiemeli a nő és a férfi közötti egyenlőséget. Minden tekintetben egyenlővé kell válnia a férfival, rendelkeznie kell ugyanazokkal a jogokkal és szakmai lehetőségekkel, ugyanazzal a hatalommal a társadalmi, gazdagsági és politikai életben. Az egyenlőségből kiinduló modell véget akar tehát vetni az alárendeltségnek és a kirekesztettségnek, ahogyan a (profán) cölebsz életformát is egynek tartják az érvényesként elfogadott lehetőségek között. Az egyenlőség ilyenforma értelmezését megtaláljuk az úgynevezett „radikális kulturalizmusban”, amely az 1950-es években jelentkezett. Simone de Beauvoir kijelentése – „On ne naît pas femme, on le devient”, azaz „nőnek nem születünk, hanem azzá válunk” – kifejezi a nemi különbség hagyományos „lényegközpontú” szemléletével való szembeszállást, mely felfogás változhatatlan, „velünk született” különbséget tételez férfi és nő között. A szexuális differencia „természetéből” eredő jelentések gyökeres relativizáláson mennek keresztül, épp amiatt, hogy állítható legyen a férfi és a nő 68

közötti egyenlőség, s lehetővé váljon ennek megvédése az egyenlőtlen bánásmód és elnyomás minden formájával szemben. A „differencia iránti indifferencia” egy olyan egalitariánus modellhez vezet, mely nem pusztán arra törekszik, hogy a nőt egyenlő szintre helyezze a férfival, hanem – és inkább ezért – a férfi és a nő társadalmi közelítésén (rapprochement) munkálkodik. A modern, egyenlőségen alapuló gondolkodásmód és értékek nem tolerálják a felosztás, elkülönítés és megkülönböztetés valóságát és nyelvezetét. A házasságra alkalmazva e felfogás olyan szemlélethez vezetett, mely a házasságot partneri viszonynak tekinti, egyértelmű hangsúlyt helyezve az egyenlőségre és kölcsönösségre a hierarchikus házasság- és családmodellel szemben. Az egyenlőség és kölcsönösség hangsúlyozása valóban elvezet a felvilágosodás emancipációs szerződéseszményéhez, melyben a partnerek személyes vonzódás alapján tudatosan választják egymást. A férfi és a nő egyenlő jogaiknál és kötelességeiknél fogva kötnek egyezséget, melynek jelentőségét tovább munkálják és alakítják. Kölcsönös mérlegeléssel akár úgy is dönthetnek, hogy megszakítják kapcsolatukat, s barátként válnak el egymástól. Sőt mi több, a férjhez menetel a nő számára nem kényszer, hiszen szakmai és gazdasági szempontból éppoly kompetens, mint a férfi. Figyelemre méltó, hogy napjainkban hány emancipált nő végül is nem köt házasságot, vagy inkább az átmeneti kapcsolatokat választja, valamint a „különélve-összetartozást”, míg tulajdonképpen szingli marad. Ebből a szemszögből még az intim kapcsolatokban is – ideálisan nézve – két teljesen egyenlő egyén „szabad egyetértése” kell hogy tükröződjön, mintegy az egyenlő és szabad nemek ideális köztársasága. Egyetlen életstílust sem lehet társadalmi vagy jogi szempontból elvi előnyben részesíteni, így a házasságot sem. A jog, hogy a számára legalkal69

masabb kapcsolatot és lehetséges együttélési formát válassza, minden embert megillet. Ezért kell megszüntetni a nem házas együttélési formákat érintő mindenféle negatív szankciót, mind a törvénykezés szintjén, mind pedig a társadalmi ethosz közegében. Egyenesen intoleránsnak bélyegezendő az a szemlélet, mely a házasságot – mint monogám, heteroszexuális, tartós köteléket, mely a szeretetben való együttélésre, nemi életre, utódnemzésre, gyermekek nevelésére és gazdasági együttműködésre irányul – előnyben részesíti, és úgy állítja be, mint a többinél magasabb rendű és azokkal szembenálló társadalmilag előírt, normatív életformát. Így a társadalom és/vagy az állam szabályozó közbelépése a legminimálisabbra szűkítendő, kivéve, ha az egyenlőknek tekintett életstílusok pluralitásának törvények általi lehetővé tételére irányul, mint például a rugalmas, személyre szabott együttélési szerződések foganatosítása. Ezen emancipációs törekvés, amely minden kapcsolat gyökeres és tényleges egyenlővé tételére törekszik, legutóbb a homoszexuálisok, leszbikusok és biszexuálisok azon kérvényében fejeződött ki, melyben a polgári házasságkötés jogát kérték. 2.3. A nemi különbség posztmodern újraértékelése Mai, úgynevezett „posztmodern” kultúránkban olyan, egyre erősödő tendencia figyelhető meg, mely újra rátalál a nemi különbözőség értelmére, jelentőségére. A továbbiakban erről az irányulásról szólunk a modern kulturalizmussal szembeni alapvető kritikánk összefüggésében. Mielőtt kritikával illetnénk a kulturalizmust, rá kell mutatnunk a modern gondolatszövésnek egy eléggé makacs terminológiai zavarára, melynek messzemenő filozófiai, antropológiai és etikai következményei van70

nak: az egyenlőség (equality) összetévesztése az azonossággal (sameness). Mivel a premodern szemlélet a különbséget, valamint a különbség esszencialisztikus eredetét, érvényét hangsúlyozta, a modern gondolkodás – éppoly magabiztosan – relativizálja a különbözőséget az azonosság javára. Egyenlőségről akarván szólni valójában azonosságról beszélnek. A férfi és a nő valóban azonosak emberi természetük szerint, ugyanabban az emberi mivoltban osztoznak. Közös emberi mivoltuk alapján „egyenlő felekként” társulhatnak, inkább emberségük, semmint a különbözőség által meghatározott férfi vagy női mivoltuk alapján. Mindezek alapján jobb volna a „különbözőségben való egyenlőségről” beszélni (equality in difference). Csak akkor ragadhatjuk meg a különbözőségben rejlő értékeket, ha nem csupán azonosságról, hanem egyenlőségről beszélünk. A különbözés iránti érdeklődés azáltal nyerhet teret, ha nem elnyomó módon állítja az egyenlőséget, hanem a különbözőséggel együtt helyezi el az azonos emberi lényeg közös dimenziójába. Ehhez viszont a felvilágosodás belátásai nem elegendőek, bármennyire is nélkülözhetetlenek, ki kell tágítanunk őket a differenciára és másságra érzékeny, megújult és ilyen értelemben emancipációs gondolkodásmód horizontjára. A kulturalizmussal szembeni kritikánknak pontosan ez képezi alapját: egyoldalú és szűk azonosság-felfogáson nyugszik. Bírálatunk ezzel szemben mélyebbre szeretne ásni, hogy rávilágítson a mögötte rejlő emberképre, és leleplezze azt. Ha jobban megfigyeljük, kitűnik: a kulturalizmus számára a természet, a test és a biológiai objektivitás valójában irrelevánsak a férfi és nő kapcsolatában történő jelentésalkotás során (házasságon s családon belül, illetve kívül is). A férfi és a női lét csak a személyes és kulturális jelentésalkotás által nyernek emberi értelmet és értéket. 71

Azáltal, hogy bevezeti a természet és a kultúra közötti teljes ellentmondást, a kulturalizmus a gnoszticizmus és a manicheizmus új formájának csapdájába esik, amely – meg kell hagyni, rejtett módon – a test és lélek közötti antik dualizmusra épül, mely nem pusztán megkülönbözteti a testet és a lelket, hanem szembeállítja az alsóbb rendűt és a magasabb rendűt, a veszélyeset és az istenit. E dualizmus annyiban nevezhető „modernnek”, amennyiben a felvilágosodásból nőtt ki, a felvilágosodás pedig erőteljesen hangsúlyozta a függetlenséget, továbbá az emberi szubjektum aktív és intencionális jelentésalkotását (mely ugyanakkor nem más, mint a kultúra megteremtése). E modern, autonóm gondolkodásmód, melyből az emancipációs küzdelem lendületét vette, a „szellemit” (nem-biológiai, kulturális) a „testi” (biológiai, természeti/lényegi) kárára hangsúlyozza. E ponton szembesülhetünk azzal a figyelemre méltó ténnyel, hogy a modern, felvilágosodott, autonóm gondolkodás, minden állítólagos radikalitása ellenére, dualista. Előnyben részesíti a szellemit mint racionális, irányító gondolatot, mely így „ura” a testnek. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a test az intenció, az elhatározás, a tervezés tárgyává fokozódik le, a cselekvés és önkifejezés eszközévé anélkül, hogy saját jelentést, bölcsességet képviselne, melynek a jelentést alkotó szubjektum kénytelen „engedelmeskedni”. Manapság ez abban érhető tetten, hogy a nemi jellegű testet egyre kevésbé tekintjük és tapasztaljuk úgy, mint ami értelmet és spiritualitást kereső igyekezetünkben konstitutív szerepet játszana. Tagadhatatlan, hogy jelen kultúránk a „szex”, s ily módon a nemi test igézetében él. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy heteronóm, szuggesztív és inspiráló „jelentésforrásnak” tapasztalná e testet. Úgy tűnik, mintha a szexualitás felfogása és tapasztalata a szubjektum „én-mi72

voltára” (I-self) redukálódna, az én saját gondolatai, érzései és ízlése determinálják azt a módot, amellyel a nemi jellegű testre tekint, továbbá azt, ahogyan tapasztalja azt. A nemileg meghatározott test ily módon „eszközzé” zsugorodik. Egyedül a szubjektum a forrása annak a jelentésnek, mellyel a testet és a szexuális tapasztalatokat felruházza. Így redukálódik a test objektív és semleges „anyaggá”, amely önkényesen alakítható a szubjektum szándéka szerint, a számára előnyösebbnek megfelelően. Hasonlóan a nemi különbség mint jelentésforrás is irrelevánssá válik; sőt ezzel szemben legtöbbször úgy tekintenek rá, mint semleges valamire, amely csak a jelentést adó személy által nyer értelmet. Többé már nem járul hozzá az ember mibenlétének jelentéséhez azon lehetőségek és jelentések által, melyeket lényege és működése által sugall. Ebből kifolyólag tehát például valaki beszélhet a szeretetről általánosságban anélkül, hogy a nemi jellegű test s vele együtt a nemi különbség jelentős szerepet játszana. Szabadságunk és jelentésalkotásunk nem ex nihilo fakadnak. Saját állapotunkkal és előzetes adottságunkkal való találkozásból származnak. Ebből a szempontból az a jelentés, melyet a nemi különbségnek adunk, csak értelmezés, tehát nem egy ab ovo (a semmiből) történő jelentésalkotás. A kultúra valóban meghatározó szerepet játszik a nemi különbség megtapasztalásában és interpretációjában. Magán viseli az emberi civilizáció és jelentésalkotás jegyeit. Mégis, mint biológiai, látható (genetikai, neurológiai) adottság megkívánja az értelmezést, szüksége van az értelmezésre. Ebben az összefüggésben a test egyfajta fatum, „meghatározottság”, sőt mi több, „kényszer”, mely értelmezésre szorul. Például az anyaságot nem lehet egyszerűen szabadon választani, hisz csak a nő válhat anyává, a férfi nem. Ugyanakkor a nő nem pusztán a 73

között választhat, hogy váljon-e anyává vagy sem, hanem hogy milyen formát adjon döntésének. Másképpen megfogalmazva, az anyaság nemcsak biológiai állapot, hanem jelentésforrás és a személyes értelmezés kiindulópontja. Ez tehát azt jelenti, hogy a nemileg meghatározott testiség heteronómiája egzisztenciánk olyan dimenzióját tárja fel, melyet nem tudunk önkényesen manipulálni és uralni. E dimenzió olyan jelentéstartalmakat hordoz, melyek kreatív módon a személyes és/vagy a közösségi (kulturális) értelemkeresés számára felhasználhatók. Természetesen nem eshetünk a másik végletbe, a premodern természetközpontú szemléletmód túlzásába, amely a test jelentőségét túlhangsúlyozza vagy egyenesen abszolutizálja. E gondolkodási formát – hála a felvilágosult emancipációnak – találó és tartós kritika érte. Az a szemléletmód, mely az emberre mint egészre tekint, testi formában levő kulturális létezőként, testtel és szellemi lélekkel rendelkezőként szemléli őt. Az ember a testből eredően szellemi lélek: a test igévé válik; a testet azért illeti meg az ember elnevezés, mert a szellemi lélek közege: az ige testté válik.

3. A nemi jellegű test konstitutív jelentősége a házasságban és a családban Az autonómia elvének egyoldalú hangsúlyozása, a nemi jellegű test eszközzé tétele és nemi jellegétől való megfosztása, az emancipáció modern hulláma, mely mögött, úgy tűnik, a test iránti közömbösség és a nemi különbség jelentésének megszűnése húzódik, azt a kihívást intézik a keresztény közösséghez, hogy fogalmazza újra a szexualitással, házassággal és családdal kapcsolatos nézeteit. Feladata, hogy szemléletmódjának jellegzetessé74

gét világosan tárja fel mind önnön egyházi közösségének, mind kifelé irányulva, a társadalom számára. Amikor az eredeti keresztény intuíció világos megfogalmazást nyer, nyilvánvalóvá válik, hogy épp a kereszténység veszi komolyan a nemi jellegű test jelentését, beleértve a nemi különbséget is, az a kereszténység, melyet sokszor azzal vádolnak, hogy a nemiség ellensége. De nem úgy, hogy pusztán elismeri a nemi jellegű test kifejező értékét, mely által belső és tudatos érzések testi alakban jelennek meg, hanem elismeri a szubjektum által tapasztalt test (corps sujet) dimenzióját is, mely saját jelentéssel bír és ebből eredően alapvető, konstitutív és megalapozó dimenzió számára. 3.1. Teológiai alapozás: a megtestesülésbe vetett hit A nemi jellegű test konstitutív, jelentéssel bíró és jelentést adó dimenziója Isten inkarnációjának, Jézus személyében való „megtestesülésének” központi keresztény eszméjében gyökerezik. A test itt abban az értelemben hangsúlyos, hogy a „szellemihez”, Istenhez nyit utat. Ha tudni szeretnénk valamit, bármit is az „igéről”, Istenről, a „Lélekről” és a „lelkiekről-szellemiekről”, akkor a „húsra”, a földire, a konkrét módon megtapasztalt testre kell tekintenünk. Jézus teljesen testi lényege és cselekedetei Isten földi inkarnációja, testté válása volt. „Hústeste” tehát Isten Lelkét nyilatkoztatta ki. Nemcsak az Ige lett testté, hanem a test maga is kifejezte az Igét. A megtestesülés eme radikális gondolata alapján a test a kereszténység számára a kinyilatkoztatás, a megváltás megvalósulásának tere, útja, szentsége. Ez nemcsak Krisztusra igaz, hanem minden emberre, aki a szabaddá tevő gyakorlat és felebaráti szeretet által Isten testi Lelkévé (bodily Spirit) válik ezen a világon. Ez az élet minden területére érvényes, beleértve a szexualitást is. A keresztény házasság- és családszem75

léletben a nemi jellegű test kifejező és viszonyt alkotó, szimbolikus jelentősége által különleges szerepet játszik. Ez az üzenet gyakran két okból homályossá válik: egyfelől mivel a keresztény hagyományban egyoldalúan a nemi jellegű test utódnemző aspektusát hangsúlyozták, melynek hátterében a természettörvény kizárólag biológiai, objektiváló értelmezése húzódott; másfelől pedig amiatt, hogy magát a nemi tapasztalatot gyanúsnak vélték. Mindazonáltal az a keresztény erkölcs, amely hűséges akar maradni alapvetően evangéliumi inspiráltságához, a szexualitást mint a létezés testi tapasztalatát kell hogy hangsúlyozza, nem pusztán úgy, mint elsődlegesen akarati irányulást. Keresztény megközelítésben a helyesen értelmezett nemi test a megtestesülés krisztológiai megfontolása alapján megalapozó jelentéssel bír mind a házasság, mind a szülői lét összefüggésében. Így tehát a házasságot és a családot összekötő jellé válik. A nemi jellegű test megalapozó és megőrző jelentőségét viszont nem szabad abszolutizálnunk, egyoldalú, exkluzív jelentéssé zsugorítanunk. Egy ilyesfajta totalizáló szemlélet valóban a pánszexualizmusnak nyitna teret. Azonban a pánszexualizmustól tartva a hiteles keresztény megközelítés nem menekülhet egy hasonlóan egyoldalú spiritualizmusba sem, hanem mind a nemi jellegű testnek és a nemi különbségnek, mind a szövetségnek s a szülői létnek lényegi és alapvető értelmet kell adjon. Amint a nemi jellegű test a szövetség és az anyaság-apaság számára megtestesült alapot nyújt, úgy a szövetségkötés és az anyaság-apaság elkerülhetetlenek az emberi jelentésalkotás folyamatában, melynek a nemi jellegű test szerves részét alkotja. Van tehát egy nem-nemi dimenzió, amely tágabb és mélyebb értelmet ajándékoz a nemi jellegű testnek: a házassági szövetség mint szeretet- és életközösség. Éppen a szö76

vetség és a nemi jellegű test közötti, illetve a szülői mivolt és a nemi jellegű test közötti kölcsönös dinamizmus teszi lehetővé a házastársi kapcsolat és a termékenység kapcsolatát. Ez a szexualitás keresztény értelmezésének lényege. A továbbiakban e szemlélet részletesebb bemutatására vállalkozunk. 3.2. A szexuális egyesülés szerepe a házassági szövetség megalapozásában A kereszténység túl sokszor homályosította el a szexualitást mint a házassági szövetség konstitutív mozzanatát patriarkális gondolkodásmódja, továbbá a kettős cél tanításának (lásd alább) és a természettörvénynek az egyoldalú alkalmazása által. Tisztáznunk kell e torzítást, és túl kell lendülnünk rajta annak érdekében, hogy képesek legyünk észrevenni azt, ami rejtve volt, ami nem világos, s ami felett átsiklottunk. Ezért előbb a házasságnak mint szövetségnek a leírását tekintjük át, melyet az Egyház a II. Vatikáni Zsinaton fejtett ki – egy olyan szemléletet, mely ma sem veszített semmit időszerűségéből és provokatív éléből. A Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció (1965) elsődlegesen nem az utódnemzés rendeltetése felől értelmezi a nemi jellegű testet, hanem úgy tekint rá, mely elsősorban kapcsolatalkotó valóság. A szexualitást a házasságon belülre helyezi mint „élet- és szeretetközösséget”, a Szentírás „szövetség” fogalmát alkalmazva rá (GS 48). E relacionális megközelítés – melyet az 1930-as és 1950-es évek teológusai (például Doms) és különböző házas és családos csoportok alakulása már előkészített – ma már magától értődő, különösen nyugati kultúránkban. Azokban az időkben persze nem így állt a dolog. A szövetség fogalmának a házasságra való alkalmazása 1965-ben és a későbbi években jelentős szemléletváltást jelzett. Sokak ellenállását is kiváltotta. 77

Az Egyházban ma sem mindenki fogadja be pozitív módon, vagy vallja magáénak rejtett gyanakodás nélkül e szemléletmód alapbelátásait. A házasság mélységesen spirituális értelmét, mely a személyt és az életet mint egészet öleli át, nem választhatjuk külön a nemi tapasztalat – és erotikus, illetve testi vonzatainak a – „megalapozó” jelentésétől. A keresztény hagyomány értelmében a házasság nem pusztán szellemi barátság, hanem életre szóló szeretetteljes nemi közösség. Ebből kifolyólag a nemi tapasztalat sem lehet járulékos valóság, hanem éppúgy megalapozza a házasságot, mint a két egyformán szabad személy szövetségi elköteleződése. Valójában a szexuális egyesülés házassági szövetségben betöltött lényegi szerepének hangsúlyozása nem teljesen új a keresztény gondolkodás számára. Ez a nézet nemcsak a keresztény hit lényegével áll kapcsolatban, nevezetesen Isten megtestesülésének hitével, hanem az egyházi hagyomány is mindig alapvető jelentőségűnek tekintette a testet mint a nemiség hordozóját a házassági szövetségben. Vessünk egy pillantást a régi kánonjogi vitára azzal kapcsolatban, hogy mi hozza létre vagy alapozza meg a házasságot. Az egyik nézet szerint a két házasulandó kölcsönös beleegyezése létesíti. Ezt „spirituális” érvelésnek nevezhetjük, amely az interperszonalitást hangsúlyozza, hogy majd ebből az irányból, a házastársak kölcsönös elköteleződése felől értelmezze, integrálja a testiséget és szexualitást. A másik nézet csak akkor tartja érvényesnek – azaz valóságosnak és teljesen megvalósultnak – a házasságot, ha a nemi egyesülés is létrejön (ratum ET consummatum). A nemi közösülés teszi lehetővé a szövetséget, avagy inkább alapot ad neki és elindítja. Megadja számára sajátos létmódját. Ezt inkarnációs érvelésnek nevezhetjük. Ebben a vonatkozásban a 78

keresztény hagyomány a nemi egyesülésnek s az ezt körülvevő erotikának kivételes, a szó szoros értelmében „jelentéssel-teljes” dinamikát és teremtő értéket tulajdonít. A szexuális bensőségességet megtestesült szimbólumnak tekinti, mely ténylegesen alakítja a személyek közötti kommúniót: a „co-ire” szó szerint azt jelenti, hogy „együtt menni”. Az egyesülés ekképp valami olyasmit valósít meg, melyet a kölcsönös beleegyezés nem tud létesíteni. Ez utóbbi tulajdonképpen elővételez valamit, ami csak a nemi jellegű test által teljesedik be. Ebből a szempontból az Egyház szerint a házasságnak szexuális státusza van, nevezetesen a nemi közösség. A házasságnak valójában nem maga miatt van különleges státusa, hanem a benne megélt életszövetség miatt. Ezáltal az Egyház minden anti-hedonisztikus és spiritualizáló házasságértelmezéssel szembehelyezkedik. A férfi és a nő közötti házassági szövetség minden bizonnyal olyan valóság, mely mélységesen átfogó, interperszonális, s ezért szellemi realitás is. De csak akkor lehet spirituális, ha ugyanakkor teljességében testi és nemi történés. Nem létezik szeretet- és életközösség férfi és nő között a teljes testi és nemi közösség nélkül. Csupán e szexuális meghatározottságnak köszönhetően lehet a házasság egészen különleges, levezethetetlenül „szellemi” és szentségi valóság. A kánonjogi vita során megfogalmazott két irányzat érvei a házasság létrejöttéről nem szakíthatók el egymástól, és nem is kedvezhetünk az egyiknek a másik kárára. A hagyomány bölcsen ítélt úgy, hogy nem választhatunk e két szemléletmód között, hanem együtt kell tartanunk őket a kölcsönös bennefoglalás folyamatos dinamikájában. A házasság megalapozása tehát kettős irányultságú: a beleegyezéstől a nemi tapasztalatig mint a szövetség szavának kifejeződéséig („az ige testté

79

lesz”), valamint a nemi egyesüléstől a személyek közötti bensőségességig és szövetségig („a test igévé válik”). Egy bizonyos állítás a Gaudium et spesben ezt a megközelítésmódot ajánlja (habár nem olyan radikálisan, amint azt mi értjük). Ennek értelmében a nemi egyesülés aktusában az élet- és szeretetközösség „fejeződik ki és tökéletesedik” (exprimitur et perficitur, GS 49). Tehát a nemi egyesülés nem pusztán a szövetség látható és érzékelhető kifejeződése, hanem benne egyedülálló módon testesül meg a kapcsolat. A nemi intimitás nem csak „kifejez” valamit (exprimitur), hanem „hozzá is adódik” valami a szövetségi beleegyezés szavához (perficitur). A szexuális egyesülés pozitív integrációja éppoly jelentős lépés a zsinat tanításában, mint a házasság definíciója kapcsán a szövetség gondolata melletti döntés, amely tulajdonképpen a házasság szervesen relacionális szemléletéből ered. E második dimenzióváltásnak, mely közvetlenül érinti a házassági szövetség nemi jellegét, nem mindig szentelünk annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelne. Továbbá, véleményünk szerint a zsinat nem megy elég messzire, éppen azért, mert a nemi egyesülés nem csupán az úgynevezett szellemi, interperszonális egyetértés „tökéletesedése” (perfectio), hanem vele együtt alapozza meg a személyek közötti szövetséget, ezáltal lehetővé téve a konszenzus egyedülálló jellegét. Pál apostol így fogalmazza meg ezt a gondolatívet: „aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele” (1Kor 6,16). A nemi egyesülés itt konstitutív jelentőségű. Másképpen szólva szexualitás nélkül nincs sem szövetség, sem házasság. A házasságot nem redukálhatjuk a merő spirituális agapé realitására. Így alapvetően hamisítanánk meg a házasság lényegét, amely egyidejűleg szellemi és nemi életközösség. Benne a „szellemi lélek” és a „test”, szeretet és nemi tapasztalat elszakíthatatlanul 80

kötődnek egymáshoz, mindkettő interaktív módon alapozza meg a házasság értelmét. 3.3. A nemi különbség teszi termékennyé a kapcsolatot Egy lépéssel mindazonáltal tovább kell mennünk. A keresztény hagyományra vonatkozó eddigi megállapításainkban általában véve hangsúlyoztuk a nemi jellegű testet, mint amely a szövetségi házasságban különösen jelentős szerepet játszik. Abból fakadóan, hogy a nemi különbség elszakíthatatlanul hozzátartozik a nemi testiséghez, most a nemi különbség házasságot, családot és e kettő közötti kapcsolatot megalapozó jelentéséről kell szólnunk. Anélkül, hogy szemléletét bemutatnánk vagy bővebben tárgyalnánk, meg kell említenünk II. János Pált, aki elsőként szólt a nemi különbségről és annak házasságot és családot megalapozó jelentőségéről a katolikus tanításban. Párhuzamban azzal, amit a posztmodern gondolkodás különbségre vonatkozó elképzeléséről vázoltunk, nem térhetünk ki a „termékenység metafizikája” kérdése elől. A termékenység metafizikája egyenesen a nemi különbségből mint gyökeresen testileg meghatározott különbségből fakad. Biológiailag és genetikailag szólva az emberi nemzéshez két különböző nemű személy szükséges, mindkettő a maga sajátos, a másikéval fel nem cserélhető közreműködésével. Még az in vitro megtermékenyítés esetében is, az orvosilag segített nemzési technikáknál, a különböző nemek közreműködése nélkülözhetetlen, genetikailag különböző, „genetikus potenciállal” rendelkező férfi és női donorokra van szükség. Azonban személyekként e biológiai „faktumot” nem annyira empirikusan adottként tapasztaljuk, hanem inkább „szimbolikus” jelentése van számunkra: a kapcsolat termékenységének lehetőségi feltétele és alapja, 81

forrása a különbözőség. Két azonosnak az összeadása nem produkál semmi újat. Két azonos valóságnak a kombinációja csak mennyiségi növekedésre vagy akkumulációra vezet, de valójában terméketlen. Csak a különbség és a megosztottság talajából sarjadhat nemzés és kreativitás. A gyermek valóságában, aki csak a nemi különbség gyümölcséből képes radikálisan új személyként létrejönni, e tény eminens és nagyon sajátos módon tárul fel számunkra. Továbbá a különbségnek – mint a termékeny kapcsolat lehetőségi feltételének – szimbolikus, szó szerint értendő „meta-fizikai” (azaz a biológiailag adotton mint szigorúan fizikai dimenzión túllendülő) jelentősége utal a nemi vágy alapvető struktúrájára. Hogy gyermek jöjjön a világra, az ember egy eltérő nemű emberhez kell hogy forduljon. Szükségem van a másik rám irányuló vágyára ahhoz, hogy a saját gyermek iránti vágyam beteljesedjen. Pontosan ez rejlik a nemi különbségben a nemi vágy szerkezeti elveként. Mint férfi különálló és különböző vagyok, s ilyenformán véges is, nem teljes és nem mindenható. Ezért kell a másikhoz fordulnom, a szó szoros értelmében vett „másikhoz”, azaz a másik nemhez, hogy felkeltsem benne az irántam való vágyakozást. Lacan így ragadja meg ezt a struktúrát: az emberi vágy a másik vágyára való vágyakozás („le désir de l’homme, c’est le désir de l’autre”). Első ránézésre fordíthatjuk akár úgy is, hogy az ember vágya a másikra irányuló vágyakozás, de Lacan szerint éppoly fontos, hogy tudjuk úgy is olvasni, mint: „az emberi vágy a másikéra irányuló vágyakozás”, azaz a másik rám irányuló vágyára való vágyakozás. A gyermek így nemcsak belőlem származik, sem pusztán a másikból, hanem mindkét nemű szülő számára a gyermek a „másik”, akit elfogadhatnak és szerethetnek.

82

A Gaudium et spes óta nem úgy tekintünk a gyermekre, mint a nemi aktus tulajdonképpeni Céljára, sokkal inkább mint a férfi és a nő szeretetkapcsolatának tulajdonképpeni Gyümölcsére és Kifejezésére, azokéra, akik nemesen és bátran megnyitják számára életköteléküket. Ezáltal a hangsúly nem annyira az utódnemzésre mint gyermekek életre hívására esik, hanem a gyermek és anyaság–apaság iránti vágyra, amely a szövetségi kapcsolat tapasztalatában gyökerezik és belőle táplálkozik. Pontosan a különbséget radikálisan hordozó nemi jellegű test alapján termékeny a férfi és nő közötti kapcsolat. A szerelmesek, egymás életre szóló társai, szülővé válnak. Amint a keresztény hagyományban a nemi jellegű test lényegi és konstitutív a házassági szövetség számára, éppen oly lényegi és konstitutív a gyümölcsöző kapcsolat számára. Szexuális intimitás nélkül nincs utódnemzés, amint igazi házastársi szeretet sincs szexualitás nélkül. Még sarkosabban megfogalmazva a nemi különbség és a nemi tapasztalat alapján a nemi jellegű test „közvetítővé” válik a szeretet és termékenység házassági háromszögében, és viszont. A hivatalos egyházi megnyilatkozások egyenesen a „nemi egyesülés és a termékenység közötti elszakíthatatlan kötelékéről” beszélnek (Humanae vitae, 12). A Gaudium et spes zsinati dokumentum ezt hangsúlyozza, amikor a házastársi szövetséget olyan átfogó valóságnak tekinti, amely egyrészt elválaszthatatlanul összefonódik a házasságban megélt szexualitással, másrészt a termékenységgel és a szülői mivolttal. A különbségnek mai, posztmodern kiemelése mégsem tartható egy az egyben, megfelelő kritika nélkül. Azaz, a különbségről szólva nem felejthetjük el a modern előtti gondolkodásmód történelmi tapasztalatát. Végül is társadalmi, nem tudatos dinamikánkhoz tartozik, hogy a nemi különbség megjelenése ténylegesen 83

aszimmetriák és alárendelések kialakulásának irányába visz, beleértve az elnyomás és diszkrimináció minden lehetőségét. Amint a modern kulturalizmust a dualizmus veszélye, a különbségre vonatkozó (megújult) posztmodern érzékenységet a naturalizmus veszélye fenyegeti – abban az értelemben, hogy magából a biológiai természetből vezesse le például a férfi és női lét, az anya és az apa változhatatlanságát. Ezért az a kihívás áll előttünk, hogy megtaláljuk a kulturalizmus és a kizárólag a természetre építő naturalizmus közötti középutat, illetve a kettő közötti gyümölcsöző cserén munkálkodjunk. Sem a nemi jellegű test, sem a nemi különbség nem sorsszerű, mely ráerőszakolná magát és „törvényét” az emberre. Sokkal inkább jelentenek meghívást arra, hogy emberi formát adjunk nekik. Az emberi jelentésalkotás sosem származik közvetlenül „előzőleg adottakból”, még olyan alapvető adottságok esetén sem, mint a nemi különbség. Az emberi jelentésalkotás nem ontológiai, hanem etikai erőfeszítés. 3.4. A nemi különbség mint a nemzedékek közötti és a társadalmi kapcsolatok lényegalkotó eleme Azon túl, hogy a nemi különbség lényegalkotó jelentőségű a termékenység és a szülővé válás számára, valamint döntő fontosságú a gyermek nemi identitása kapcsán, felmerül egy további indíték arra, hogy ne banalizáljuk a test bölcsességét mint valami felületeset. A nemi kapcsolat egyesítő és nemző dimenzióinak koherenciája a házasságban végeredményben megalapozza a társadalmi kapcsolatrendszert, és nem csupán a jelenvalóét, hanem a nemzedékek közötti folytonosság értelmében tágabban is. Ha elvileg à la carte hozhatnánk létre gyermekeket, ez azzal a kockázattal járna, hogy szétfoszlik a társadalom szövete. Amíg Rousseau és azok, akik kidolgozták a társadalmi szerződés el84

méletét, csak a szerződő felek racionális konszenzusát vették figyelembe, mi az emberek és a kapcsolatok relacionális, pszichológiai, biológiai, társadalmi és generációs identitása számára a nemi jellegű testet és a nemi különbséget is alapvetőnek tartjuk. Amíg Rousseau és a „modernek” a társadalom kialakulását csak a tudatosság és az intencionalitás horizontján látják, s ebből adódóan megfeledkeznek a testbeliségről (la condition charnelle), a mi szemléletünkben a társadalmi és a nemzedékek közötti háló eredendően testileg és nemileg is konstituálódik. Például az orvosi beavatkozással történő megtermékenyítéssel kapcsolatos keresztény fenntartás épp onnan érthető, hogy komolyan akarja venni mind a két szülő, mind a gyermek, mind a következő generációk testbeni létét (condition charnelle). A nemi jellegű testet és a nemi különbséget óhajtja hangsúlyozni, mint amelyek konstitutív jelentéssel bírnak az emberi lét minden aspektusa számára. Nem áll szándékunkban a nemi aktusok okozatává szűkíteni az anyaság–apaság és a termékenység valóságát, sokkal inkább azt a viszonyt szeretnénk különösen is hangsúlyozni, mely maga is a férfi és a nő közötti nemi vágyon alapszik. E kapcsolat a gyermekben kel életre a pár nemi találkozásának köszönhetően. Emiatt nem véletlen, hogy a házasság (templomi) szertartása során a három generáció nem csupán jelen van, avagy képviselteti magát, hanem fontos szimbolikus szerepet játszik. Belgiumban az előző generációt, generációkat képviselve, maguk a szülők vezetik oltárhoz gyermekeiket, a jelenlegi generációt. A bevonulás során a fiatal pár előtt koszorúslányok és kísérőik lépdelnek, akik az eljövendő generációt jelképezik és (többnyire) elővételezik a házasulandó pár gyermekeit. A házasság szertartása megjeleníti számunkra azt a tényt, hogy a szülő–gyermek–unoka kapcsolatlánc az elsődleges, leg85

radikálisabb és legvisszavonhatatlanabb kötelék, továbbá azt is, hogy a generációs kapocs a nemi jellegű test által jön létre. Rámutat arra, hogy a házasság – a nemi különbség talaján – mind a megelőző, mind az eljövendő generációkhoz kapcsolódik mint ezek létrejöttének feltétele. A házasság – nemi státusa által – egy közösségbe gyökerezteti az új párt, amelynek humusza összeköti a múltat a jövővel. Konklúzió A házasság abból adódóan, hogy inkarnatórikusan a nemi jellegű testen és nemi különbségen nyugszik, az emberi társadalom alapító eseménye marad. Így tehát támogatásra és elismerésre van szüksége, és nem arra, hogy más együttélési formák szintjére hozzuk. Ez nem jelenti azt, hogy az együttélés egyetlen formáját sem szabad abszolút elutasítanunk, illetve azt sem, hogy bizonyos formák szert sem tehetnek a törvényes vagy intézményes alakra. Hanem: amint a társadalom más együttélési formák elismerése felé tendál – amint sok országban manapság zajlik – ezek elfogadásával egyidejűleg számot kell vetnie a házasság és ezen új formák közötti sajátos különbséggel. A házasság alapvető egyediségét csak akkor ragadhatjuk meg helyesen, ha minőségi különbséget teszünk az együttélés különböző formái és a házasság között. A házasság – nemi, relacionális és utódnemzői státusából fakadóan – a társadalom levezethetetlen, egészen különleges alapköve napjaink és egyben a jövő számára is. Jakab Krisztina Franciska fordítása

86

KOPP MÁRIA – SKRABSKI ÁRPÁD

A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban

Köszönöm a meghívást. Maradjunk mindjárt az előadás címénél: ezzel a címmel írtunk egy könyvet Skrabski Árpáddal, férjemmel együtt. A könyvet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adta ki, illetve Beer Miklós püspök támogatta a megjelenését. A mai témánkkal kapcsolatban nem közömbös, hogy mi Árpáddal még egyetemista korunkban elhatároztuk, hogy szeretnénk majd együtt dolgozni. Ha belegondolunk, évezredeken át az volt a természetes, hogy egy paraszt-, iparos- vagy földbirtokos családban a férj és a feleség együtt dolgozott, mindennapi tevékenységeiket együtt végezték. Mindez a XX. századi átalakulás során alapvetően megváltozott. A család valósággal „ágyrajáró szállássá” vált, ahol csak este találkoznak össze a férj és a feleség, ha egyáltalán van férj és feleség, akik összefuthatnak. És természetes, hogy ha a munkahelyen találkoznak valakivel, akivel együtt dolgoznak és jól megértik egymást, akkor sokszor alakulnak ki olyan kapcsolatok, amelyek aztán váláshoz vezetnek. A mi intézetünkben családterápia, párterápia is folyik, és nagyon sok esetben látunk ilyen módon zátonyra futó házasságokat. Tehát azt hiszem, a fiataloknak érdemes ezen elgondolkozni, hogy ha együtt dolgozik egy házaspár, annak nagyon sok előnye van, főleg, ha mind a ketten olyan munkamegszállottak, mint amilyenek mi vagyunk Árpáddal. Ezt a 87

gyerekeink sokszor szemünkre vetették – de azért egész jól kibírták, és ők is munkamániások lettek. Az is biztos, hogy soha nem dolgoztunk egy munkahelyen. Közös témáink, közös pályázataink voltak mindig. A nagy pályázatok, amelyekből az országos felméréseinket szerveztük, tulajdonképpen mind Árpád pályázatai voltak eredetileg. Ő akkoriban elsősorban menedzserként dolgozott, és így tudott vezetési információs rendszerek háttereként pályázatot szerezni országos felmérések megszervezésére. Ha a párkapcsolatokról beszélünk, és azoknak a változásairól, akkor először is föl kell tennünk azt a kérdést, hogy milyenek voltak a házasságok az elmúlt évszázadokban? Főleg keresztény, illetve katolikus körökben szeretjük idealizálni az elmúlt évszázadok házasságait. Pedig egyáltalán nem volt mindig olyan ideális. Tudjuk, hogy a házasságok mögött a férfiak esetében nagyon hosszú ideig és sok esetben ott volt a bordélyházak második világa, amit a nőnek a biztonságért cserébe el kellett fogadni, el kellett viselni. A házasság természetesen valódi életszövetséggé alakulhatott, azonban nagyon sok esetben gazdasági szerződés volt. Nem tudom, van-e itt valaki, aki kis faluban született – gondolom, nem így van most már, de az én gyerekkoromban – a kitelepítés elől kerültünk egy tanyára, egy kis falu mellett éltünk – ott, abban a faluban az osztálytársaim között még elfogadott volt, hogy a szülők jelölték ki a fiatalok házastársát. Hogy a nagygazda lánya menjen hozzá a nagygazda fiához. Akkor már nem volt földjük, mert tsz-esítettek, de mégis, a szülők eldöntötték, hogy nyolcadik általános után Jucinak hozzá kellett mennie a legmódosabb gazda fiához. Nemrégiben találkoztam vele, és teljesen töpörödött öregasszony lett belőle. Nem szerelmi házasság volt ez, nem is a saját döntése. Gondolom, ma ez már nagyon ritka. Tehát ez 88

igen jelentős változás. Száz évvel ezelőtt teljesen természetes volt, és bizonyos kultúrákban ma is az a természetes, hogy a szülők eldöntik, hogy kit kivel házasítanak össze, és tetszik, nem tetszik, ezzel a másikkal kellett leélni az életet. Ma önként vállaljuk a házasságot, a kapcsolatot. Ebben megvan az életszövetségnek a lehetősége, ami csodálatos dolog. Ugyanakkor a mai társadalomban nagyon nagy veszélyeknek is van kitéve az ember, a fiatalember, a pár, hogy az, amit elképzelt, amit szeretne, azt igazából nem tudja megvalósítani. Ha visszagondolunk a régi házasságokra, a XIX–XX. század fordulóján a regények közül nagyon sok foglalkozott azzal – gondoljunk Ibsen Nórájára –, hogy egy ilyen elviselhetetlenné vált kapcsolatból hogyan próbáltak a nők kimenekülni. Egyáltalán nem szabad idealizálnunk ezt az állapotot. A másik nagy gond volt abban az időben, szörnyű jelenség, hogy óriási volt a gyermekhalandóság. Például az én nagyanyámék nyolcan voltak testvérek, és egy diftériajárványban hét testvére meghalt, úgyhogy egyedül ő maradt életben. Tehát akkoriban egészen mást jelentett a család. A gyerekek halála sokszor hozzátartozott a család életéhez. Nyilván nagyon sok házasság igazi életszövetséggé alakult ilyen körülmények között is. Elmondom a kedvenc példánkat – egyébként Árpád találta meg, de nekem is borzasztóan tetszik. Fest Sándornak van egy egész kitűnő könyve – ha valaki meg akarja szerezni, Skóciai Szent Margittól A walesi bárdokig. Magyar–angol történeti és irodalmi kapcsolatok a könyv címe. Ebben ír Skóciai Szent Margit és Véres Malcolm házasságáról. Tudják Önök, hogy Skóciai Margit kicsoda? Egyrészt a skótok nemzeti szentje, másrészt Szent István királyunk unokája. Sajnos Fest Sándor meghalt a bombázások idején, fiatalember volt, éppen akkor nevezték ki professzornak Kolozsvárra, amikor bombatalálat érte a házat, így 89

halt meg. Ez a könyv egykori, Skóciai Dávid király udvarából származó feljegyzések alapján írja le Szent Margit életét. Dávid Skóciai Margitnak a fia volt, és halála után ő lett a király Skóciában, őt is szentté avatták. Véres Malcolm, a skót király nagyon kemény ember volt, azt mondták róla, hogy mind a két kezében egy angol rabszolgát fogott, és úgy táncolt, ugyanakkor nagyonnagyon szerette a feleségét. Tulajdonképpen Skóciai Margit szervezte meg azt az államszervezetet, amelyet teljesen a Szent István-i mintára hozott létre. A skótok ezért annyira hálásak nekünk, hogy minden évben skót küldöttség jön Magyarországra megünnepelni Skóciai Margit születési helyén az emlékét. Pécsváradra jönnek, mert úgy tudják, ott volt birtokuk. Nagyon érdekes a találkozásuk története, és gondolom, sokan nem ismerik. Az angol trónörökösnek egy trónviszály miatt el kellett menekülnie Angliából, Szent István fogadta be, és hozzáadta Ágota nevű lányát. Itt született Margit, az unoka, aki a legjobb neveltetést kapta. Ami akkoriban nagyon ritka volt: tudott idegen nyelveket, tudott írni, olvasni. Nagyon művelt lány volt, aki pontosan tudta, hogy a nagyapja mit tesz Magyarországon. Édesapját hazahívták Angliába, vissza is mentek, de utána szinte azonnal meghalt, így megint vissza akartak menekülni Magyarországra. Útközben viharba került a hajójuk, és Skócia partjainál vetődtek partra – bár nekem gyanús, hogy ez nem volt teljesen véletlen. Malcolm, a skót király már korábbról ismerte Margitot, és nagyon szerette volna feleségül venni. Mindenesetre partra vetődtek, és Malcolm megkérte a kezét. Margit egy ideig gondolkodott, de végül hozzáment. És ez annyira jó házasság lett, hogy azt írták le a krónikák, hogy ha Margit fölolvasott a férjének (mert ő nem tudott olvasni), Malcolm minden egyes könyvet bearanyoztatott. De a legfontosabb az volt, hogy hagyta, Margit 90

hozza létre az egész skót államszervezetet. Az is nagyon szép a történetben, hogy egyszerre haltak meg, ugyanis amikor Malcolm elesett egy csatában, és hozták a halálhírét, rögtön utána Margit is meghalt, belehalt ebbe a hírbe. Együtt temették el őket. Valamilyen későbbi viszályban el akarták onnan vinni Margit koporsóját, ám a legenda szerint nem tudták megmozdítani addig, amíg Malcolm koporsóját is nem vitték. Ezért aztán mind a kettőt elvitték Spanyolországba, hogy megmentsék a háborúktól. Hogy miért mondtam el mindezt? Ma a nők számára számos lehetőség van a társadalomban, ami sok szempontból nagyon jó, de más szempontból nem anynyira. A párkapcsolatok szempontjából is sok előnyt és sok hátrányt is jelent. A fenti történet azt mutatja, hogy a korábbi évszázadokban egy király lánya, egy királyi unoka került olyan helyzetbe, hogy együtt tudott dolgozni a férjével, és komoly társadalmi hatást is ki tudott fejteni. Vegyük Szent Erzsébet példáját, amit nem kell részleteznem, mindannyian nagyon jól ismerjük. Ma viszont mindannyian – látom, hogy a nők itt is többségben vannak – részt tudunk venni a társadalom életében, ugyanakkor a párkapcsolatokban is. Tehát ebben a helyzetben mi az, ami igazán fontos és új lehetőség? Az életszövetség. Az érdekszövetség helyett – tehát hogy régen a két földet, a két birtokot vagy a két gazdagságot házasították össze –, ma két ember önként vállalja azt, hogy megpróbálnak együtt élni, családot alapítani. Ez nagyon izgalmas új jelenség. Engem és Árpádot meghívtak 2004-ben Washingtonba a III. Pozitív Pszichológiai Konferenciára. Akik pszichológiát tanulnak, tudják, hogy ma a legizgalmasabb irányzatok egyike a pozitív pszichológia, tehát az, hogy nem a negatívumokat, hanem a pozitívumokat vizsgáljuk, hogy mi az, ami az ember lelki egészségét meg91

őrzi, megtartja. Ezen a konferencián az egyik kutató elmondta, hogy szerinte a jó házasságokban pozitív illúzió alakul ki. Tudniillik a házastársak egymást sokkal pozitívabbnak minősítik, mint amilyenek ők kívülről nézve. Két szerencsétlen idős, öreg embert látunk sétálni az utcán, töpörödöttek, fogják egymás kezét, mennek egymás mellett, és a külső szemlélő számára ők nem jelentenek semmit. Ugyanakkor ők ketten egymás számára valami egészen különleges értéket jelentenek. Ezt nevezte egy Holmes nevű kutató pozitív illúziónak. Itt azonban nem arról van szó, hogy ez illúzió, hanem hogy a két ember, aki egy közösséget alkot, alaklélektani szempontból új alakot jelent. Ez a két ember együtt sokkal többé válik, mint külön-külön. A közös alakban, amiben együtt közösséget, életszövetséget alkotnak, ők egymás számára valóban sokkal többet jelentenek, mint amilyen kívülről nézve akár az egyik, akár a másik. Ennek a pozitív kapcsolatnak, életszövetségnek a legfontosabb jellemzője az, amit Vácz Jenő atya így fogalmazott meg: akarom, hogy légy, és minél inkább legyél. Ez a gondolat az, ami a jó kapcsolatban alapvető. Ezzel szemben a párkapcsolatoknak és minden egyéb kapcsolatnak a legnagyobb veszélye, ha a másik legyőzése válik lényegessé. A kisebbségi komplexus nagyon veszélyes a párkapcsolatokban, mint ahogy minden egyes munkahelyi kapcsolatban és mindenféle helyzetben is. Ezenkívül nagyon gyakran olyan kommunikációs csapdákba csúsznak bele a párok, amelyeket könynyen el lehetne kerülni, ha tudnának róla. Angliában például most már általános iskolától kezdve tanítják a kommunikációs készségeket. Nálunk az orvosi egyetemen, amikor 1993-ban megalakult a Magatartástudományi Intézet, nagy harc volt akörül, hogy be tudjuk vezetni fél éves tárgyként az orvosi kommunikációt. Vajon miért van erre szükség a mai világban, hiszen 92

régen nagyon jól megvoltak a gyerekek kommunikáció tanulása nélkül? Miért kell ma kommunikációt tanítani a fiataloknak? Mert sokkal bonyolultabbá vált a világ. Régen, abban a világban, aminek voltak hátrányai, aki ki akart menekülni belőle, az elment papnak vagy katonának a férfiak közül, de a nőknek még erre sem volt lehetőségük. Azonban akkor kiszámítható volt egy ember sorsa, nagyjából gyerekkorától tudta, hogy kihez adják, mit fog dolgozni az élete során. Ma anynyiféle váratlan helyzetbe kerülünk, annyiféle közösségnek vagyunk részei, hogy nem csoda, hogy eközben olyan kommunikációs helyzetekkel, olyan kommunikációs csapdákkal kerülünk szembe, amelyekbe újra és újra belecsúsznak azok, akik nem készülnek föl rá. Tehát a mai világban a kommunikációs csapdák kivédésének alapvető célnak kellene lennie. Melyek a család alapvető védőfunkciói? A család a legeslegfontosabb – és ez közhelynek hangzik. A mi vizsgálataink is egyértelműen bizonyítják – és természetesen más vizsgálatok is –, hogy a szerető, harmonikus család nagyon komoly egészségvédő faktor. Az emberek, a fiatalok, amikor házasodásra gondolnak, többségükben ilyen családot szeretnének. Az a kérdés, hogy miért nem sikerül, miért fut zátonyra olyan sok család, miért kerül rossz helyzetbe nagyon sok fiatal, akik a legnagyobb optimizmussal indulnak neki az életnek? Arra térnék ki, hogy létezik egy alapvető probléma a mai magyar társadalomban: a házasodás aránya nagymértékben csökken, nagyon sokan nem mernek házasodni, nem házasodnak, vagy sokkal később házasodnak, mint korábban. Az új követéses vizsgálataink során 2002-ben kikérdeztünk 12.600 embert, aztán megkérdeztük, ki járul hozzá, hogy újra megkereshessük őket. 2006-ban újra fölkerestük őket, 5000 embert, és megvizsgáltuk, hogy mi jelezte előre a 40–69 éves 93

korban bekövetkező halálozást. Különösen érdekelt minket a férfiak halálozása, mert Magyarországon hihetetlenül magas a 40–69 éves férfiak idő előtti halálozása, amit korai halálozásnak nevezünk. Ebből a mintából, akik 2002-ben 40–69 évesek voltak, majdnem minden tizedik férfi meghalt, míg a nők közül csak 3,5%, ami szintén magas arány. Megvizsgáltuk, hogy mi jelzi előre a halálozást, és itt két tényezőt említek. Az egyik az, hogy a férfiak számára vajon a házasság mennyire fontos? Nagyon. Az derült ki, hogy ha az ismert rizikótényezők szerint kontrolláljuk az adatokat (életkor, iskolázottság, dohányzás, kóros alkoholfogyasztás, elhízás), akkor azok, akiknek nem volt feleségük 2002-ben, vagy rossz volt a kapcsolatuk a feleségükkel, ők négyszeres valószínűséggel haltak meg ezen idő alatt. Tehát hihetetlen nagy veszélyeztető faktor, sokkal inkább, mint a nők számára. A nőknél az volt az érdekes, hogy ha általában elégedetlenek a társas kapcsolataikkal, akkor az nagyon komoly veszélyeztető faktor. De egyben védőfaktor is, mert ha az egyik kapcsolatukban problémájuk van, akkor ezt egy másik kapcsolat kompenzálni tudja az ő esetükben. Míg a férfiaknál úgy néz ki, hogy nagyon erősen függnek a jó házastársi kapcsolattól. Ezt egyébként nemcsak mi mutattuk ki, hanem más nemzetközi vizsgálatok is, vagyis hogy a férfiak számára a jó házasság sokkal fontosabb védőtényező, mint a nők számára, bár természetesen a nőknek is nagyon fontos, egészségi szempontból is. Volt egy másik tényező is, amit viszont mi mutattunk ki először: azoknál a férfiaknál, akiknek rossz volt a kapcsolatuk a gyerekükkel, vagy nem volt gyerekük, náluk háromszor nagyobb volt a halálozás valószínűsége, ha minden tényező szerint kontrolláltuk az adatokat. Tehát a férfiak számára az, hogy jó a kapcsolatuk a gyerekükkel, ebben a középkorú életkorban már egé94

szen meghatározó. Fontosabb, mint a nők számára, ami nagyon meglepő, mert az ember azt feltételezné, hogy a nők számára a gyerek valahogy mindig fontosabb. Fölvetődik a kérdés, hogy miért a fiúk félnek mégis a házasságtól? Míg a lányok általában örülnének, ha sikerülne egy jó párt találniuk és egy jó házasságot kötniük, bizony a fiatal férfiak nagyon félnek a házasságtól, és nagyon későn házasodnak. Vajon miért? Vajon mi lehet ennek a magyarázata? Szerintem éppen az, hogy érzik, számukra ez nagyon komoly kockázatot is jelenthet. A férfiaknak általában gyengébb az érzelmi intelligenciája, számos erre vonatkozó vizsgálat létezik. Kevésbé tudják megállapítani, hogy ki az, akiből jó házastárs, jó pár lesz majd a későbbiekben, és félnek, hogy esetleg rosszul választanak. Például a férfiaknál nagyon gyakori, hogy a dominancia-sorrendben előre akarnak kerülni. A párválasztásnál ez mit jelent? Kit keresnek, milyen párt választanak maguknak sokszor a fiúk? Olyan „nagymenő csajt”, aki miatt a többiek megcsodálják őket. A párválasztásnál nagyon sok fiú esetében alapvető szempont, hogy ha végigmegy az utcán ezzel a lánnyal, akkor mindenki utánuk fordul, és mindenki irigykedik rá. A férfiak nagyon szeretik, ha irigykednek rájuk, és úgy érzik, hogy ők most a „janik”. Elmondtam már többször is, hogy én szervezem az évfolyam találkozóinkat, és volt néhány fiú az évfolyamainkon, aki az évfolyam nagymenő lányait vette feleségül, ilyen kikent-kifent, ragyogónak tűnő lányokat, csakhogy ezek közül a fiúk közül már egy korábbi találkozókon egy sem élt. Nem tudom, hogy ezekben a konkrét programokban, amelyekről beszéltek, mennyire erről van szó, de bizony a fiúknak, a férfiaknak nagy szükségük volna arra, hogy végig tudják gondolni, ki az a pár, aki nekik igazán jó társuk lesz. Persze, legyen csinos meg kedves, meg minden szem95

pontból szeressék, de ne a dominancia-sorrendben való előrejutás legyen a legfontosabb szempont egy fiú számára, amikor párt választ. Tehát ez az új helyzet, a mai világban ilyen körülmények között élnek a nők – ez mit jelent? Egyrészt azt, hogy mi nők is tanulhatunk és tanulunk, s kifejthetünk társadalmi szerepet azon túl is, hogy gyerekeink vannak. Minden vizsgálat azt mutatja, hogy a magasabb végzettségű nők a legkomolyabb védőfaktorok a család számára, tehát azáltal, hogy tanulunk, nagyon komolyan védjük a gyerekeinknek, a családunknak, a párunknak az egészségét. De azért nyilvánvaló, hogy ha valaki elvégzi a Sapientia Főiskolát, vagy elvégez egy másik egyetemet, és éveket tölt azzal, hogy tanuljon, akkor szeretne, ha nem is olyan hatást kifejteni, mint Skóciai Szent Margit, de szeretne a társadalomra is hatni, azon kívül, hogy szeretne jó családot, szeretne gyerekeket nevelni. Ezt a kettős szerepet kellene valahogyan összeegyeztetni a mai világban, és ez bizony nagyon-nagyon nehéz. Nehéz feladat, amire nagyon komolyan föl kell készülni, ezért az ilyenfajta műhelyekre óriási szükség volna, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani. Mint ahogy az előbb már mondtam a párválasztás kapcsán, a férfiak etológiai öröksége, akár a hímeké az állatvilágban, hogy ők a dominancia-sorrendben szeretnének előrejutni, s az állatvilágban a nőstények alapvetően a fészek, az utódok védelmét tartják a legfontosabbnak. A nőstények számára a legfontosabb stresszforrás annak a veszélyeztetése. Ez természetesen tovább él bennünk is. A gyerek világrahozatala, ami csodálatos jelenség és semmi máshoz nem hasonlítható, nem adható át senki másnak, tehát ez a nők szerepe a mai világban is. Fontosak az első hónapok és az első évek, amikor az édesanyára hihetetlenül nagy szüksége van a gyermeknek. Ugyanakkor ezt kell va96

lahogy összekapcsolni azzal, hogy a külső világban is tudjunk érvényesülni. Nem jó szó az érvényesülés, én nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a nők karriert akarnak. Ez nem karrier. Amikor Kati, vagy én, vagy bármelyikünk komolyan foglalkozik a saját tudományterületével, akkor ez a legtöbb nőnél alapvetően nem karriervágyat jelent. Nem azért tanulunk, hogy karriert csináljunk, aminek van azért egy kis rossz mellékzöngéje, hanem azért, mert szeretnénk társadalmi hatást is kifejteni. Mindenesetre a mai világ azt szeretné elérni, hogy a nők jobb férfiak legyenek, mint maguk a férfiak. Ismerünk sok ilyen típusú női vezetőt. Borzasztó, amikor a női vezető úgy tapos, mint a legrosszabb férfiak, és ugyanúgy próbál mindenkit maga alá gyűrni és lehetetlen helyzetbe hozni. Ehelyett szerintem arra lenne nagy szükség, hogy a férfiak tanuljanak a női értékekből. Ebből nagyon sokat nyerhetnének. Nagyon régóta foglalkozunk Árpáddal együtt azzal a kérdéskörrel, hogy mi a magyarázata annak, hogy Magyarországon a középkorú férfiaknak ennyire rosszak az egészségi mutatói. Ez nagyon erősen összefügg azzal, hogy a magyar társadalom nagyon maszkulin, a férfi értékrend nagyon erős. Azokban a társadalmakban, ahol a férfiak is nagyon komolyan részt vesznek a gyerekek gondozásában, ott a férfiak is sokkal tovább élnek. Nagyon szoros kapcsolatunk van Svédországgal, a Karolinska Egyetemen dolgozik két munkatársam, és gyakorlatilag minden PhD hallgatónk kimegy oda, s eltölt ott valamennyi időt. Most, amikor kint voltam Stockholmban, az volt az érdekes, hogy amikor vasárnap délután a metrón utaztam, és szembejött tíz gyerekes pár vagy gyerekes felnőtt, közülük nyolc férfi volt, aki a gyereket vitte. Ez nagyon-nagyon fontos dolog, és szerintem – és nem csak szerintem, mert ez már egyértelműen bi97

zonyított –, amikor bevezették ezt a fajta gyerekszerető férfi attitűdöt – akár Norvégiában, akár Svédországban, bizonyos fokig Franciaországban is –, ez nagyon komolyan megnövelte a férfiak várható élettartamát. Vajon miért? Vajon miért védi a férfiakat, ha a gyerekekkel is foglalkoznak, ha átérzik, hogy mit jelent, ha a gyermek teljesen rájuk van bízva egy időre? Ha a gyerekek is fontosak számukra? Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy egy férfi számára komoly védőfaktor a játékosság, egy másféle értékrend? Miközben a mai magyar férfiak olyan világban élnek, ahol agyonhajtják magukat, és úgy érzik, csak az a feladatuk, hogy még többet dolgozzanak, addig egy nő, még ha agyonhajtja is magát, közben neki az, hogy mi van a gyerekeivel, az unokáival, hogy mit fog főzni vasárnapra, hogy kit hív meg, mindezek az értékek számára legalább olyan fontosak. A női értékrendben nagyon sok egyéb tényező is fontos, s ez védi a nőket az élet nagyon kemény krónikus stresszeivel szemben. Ha ezt a férfiak megtanulják, vagy átveszik, az számukra is nagyon komoly védőfaktorrá válhat. Szerintem erre óriási szükség volna Magyarországon. A játék, a játékosság nagyon-nagyon lényeges dolog az életben. A gyereknevelésben is alapvető, hogy tanuljanak meg a gyerekek játszani. A boldogság egyik fő forrása a játék képessége. Tudja valaki, hogy Csíkszentmihályi Mihály miről írt? Igen, a flowról. Aminek a lényege a játék képessége. Nagyon büszkék lehetünk rá, mert a világ talán legelismertebb pszichológusai közé tartozik. A flow-elmélet, az áramlat-elmélet arra épül, hogy a játék az élet egyik legfontosabb összetevője. Az, aki nem képes játszani gyerekkorában, a későbbiekben sem lesz képes arra, hogy örömmel végezze a munkáját, hogy örömmel élje meg az életét.

98

Tehát ha a mai világban a gyerekeinket nem tanítjuk meg játszani, azzal nagyon-nagyon sokat veszítenek. Mi a feminista csapda? A nők helyzetével kapcsolatban el kell ismernünk, hogy a feminizmus kiharcolt bizonyos dolgokat. Például az én nagynéném, édesapámnak a nővére az első orvosnők között volt, aki sub auspiciis végzett, tehát végig kitűnő volt, de gyakorlatilag nem tudott orvosként elhelyezkedni, nagyon nehéz helyzetben volt. Tehát a XX. század első felében egy orvosnő, aki pedig nagyon sokat adhat, és ma már mindannyian ismerünk nagy orvosnő egyéniségeket, rendkívül nehéz helyzetbe került. Abban, hogy most itt lehetünk és tanulhatunk, sok érdemük van a feministáknak. Ugyanakkor a feminizmus nagy veszélye, nagy hibája, sőt bűne, hogy megpróbálja szembeállítani a nőket és a férfiakat. Ez képtelenség. Nyilvánvalóan csak együtt tudunk eredményeket elérni, egymásra vagyunk utalva, ez a párkapcsolat lényege. Szembeállítani a nők és a férfiak érdekeit, és két ellenséges hadseregként élni a világban, valami szörnyű lelkiállapotot is jelenthet. E helyett mi azt javasoltuk – és ezt többször elmondtam már nemzetközi szinten is, ahol a feministák nagyon fölháborodtak ezen –, hogy familist attitűdre volna szükség a feminist helyett, tehát családbarát attitűdre van szükségünk, nem pedig feminista attitűdre, ami a mai világban már sehová sem vezet. Ezzel kapcsolatban egyik kedvenc példám, hogy Finnországban, amikor ugyanilyen rosszak voltak a férfiak korai halálozási mutatói, mint ma Magyarországon, a finn nők kimentek az egészségügyi minisztérium elé és tüntettek, mondván: segítsetek nekünk, hogy megmentsük a férjeinket, a férfiakat, mert nem akarunk özveggyé válni. Egyébként a felméréseinkből látjuk, hogy ma elképesztően sok az idős korú magányos nő. Nyilván meg kellene ezt változtatni. Finnországban olyan haté99

kony programot vezettek be, amivel tényleg sikerült ezt a nagyon rossz helyzetet megváltoztatni. Martin Seligman, aki a tanult tehetetlenség elméletének a leírója, s ettől vált nagyon híressé, már régóta boldogság-kutatással foglalkozik. Tehát a tanult eredményességgel, azzal, hogyan válhat az ember igazán boldoggá. A boldogság nem hangulat, nem azt jelenti, hogy soha nincsenek negatív érzelmeink. Hogy nevezik azt az embert, aki csak felhangolt? Mániás, hipomán. Az se szerencsés. Kikísérletezték, hogy kb. 2/3 arányban kell hogy több pozitív érzésünk, gondolatunk legyen, mint negatív. Figyeljük magunkat, amikor gondolkozunk, vagy beszélünk. Figyeljék meg, hogy vannak emberek, akik folyton valami negatívumot mondanak. Ami rettenetesen rossz lelkiállapotot tükröz, igazán nagyon rossz lehet nekik. Ha saját magunkat is figyeljük, és meglátjuk, hogy kezdenek elszaporodni a negatív kifejezések vagy gondolatok abban, amit közlünk, akkor már baj van, úgyhogy igyekezzünk kifejezni a pozitív tartalmakat, mert ettől a lelkiállapotunk is javulhat. A boldogság másik fontos összetevője az a bizonyos flow-állapot. Árpád így nevezte, de szerintem is nagyon jó kifejezés, hogy ihletett állapot. Tehát az a flowállapot, amikor az ember könnyedén végzi a feladatait, amikor szinte játéknak érzi őket. A párkapcsolatokban alapvető fontosságú, hogy játékos, örömteli legyen, hogy az ember örömöt találjon benne, hogy ne pusztán állandó hajsza, mókuskerék legyen, amiben benne élünk, hogy ezt is meg kell csinálni, azt is meg kell csinálni. A gyerekekkel mi mindent kell csinálni, takarítani kell, főzni kell, még többet kell dolgozni, mert még több pénzre van szükség. Ez a fajta állandó hajszoltság nagyon jellemző a mai magyar társadalomra. A házasságban, a párkapcsolatokban és a gyereknevelésben alap100

vető fontosságú, hogy tudjunk örömet találni benne, kreatív gondolatokat, tudjunk ötleteket kitalálni, játszani a szó mindenfajta értelmében, mert erre nagyon nagy szükségünk van. Csíkszentmihályinak az az eredeti ötlete, hogy nemcsak verset lehet írni ilyen ihletett állapotban, vagy művészi alkotást, vagy előadást tartani, vagy tudományos kutatást végezni, hanem flow-állapotban, ihletett állapotban lehet autót szerelni, vagy mosogatni, főzni. Egyesek számára elképzelhetetlen, hogy van olyan ember, aki nagyon szeret mosogatni – mondjuk én nem ebbe a csoportba tartozom, de vannak kolléganőim, akik elmondják, hogy milyen nagy élmény, amikor gyönyörű tiszta lesz minden edény. Nem szólva a főzésről. Például a férfiaknak ez kitűnő, ihletett állapotot jelentő helyzet lehet, csak rá kell őket venni, hogy kezdjék el. Egyébként a férfiak utána tényleg nagyon jól tudnak főzni. A boldogság harmadik alapvető jellemzője, amit mi a vizsgálatainkban kimutattunk, hogy a legfontosabb összetevője az élet értelme, az, hogy van célja és értelme az életünknek. Már említettem azt az elképzelést, hogy valójában pozitív illúzió lenne az, hogy a házaspárok egymást különlegesnek látják, másnak, mint az összes többi ember. Ugyanakkor ez egyáltalán nem illúzió, ahogy már az előbb mondtam, hanem ez abból következik, hogy ők ketten egy új alakot, egy új, sokkal nagyobb értéket hoznak létre a valódi kapcsolatban. Ebben viszont nagyon-nagyon lényeges, s talán ez az egyik legfontosabb a boldog és jó párkapcsolathoz, hogy oda kell figyelni a másiknak az értékeire, és ezeket folyamatosan vissza kell neki jelezni. Az emberek nagyon szeretnek pikírt megjegyzéseket tenni, a másikat kioktatni. Tulajdonképpen, erről már az előbb említést tettem és a legelején hangsúlyoztam, a kisebbrendűség érzés az, ami a 101

legnagyobb veszélye egy párkapcsolatnak. Amikor valaki – akár a férj, akár a feleség – be akarja bizonyítani, hogy ő az, aki meghatározza a dolgokat, aminek a hátterében tulajdonképpen kisebbrendűségi komplexus áll. És emiatt hatalmat akar gyakorolni a másik fölött. Látjuk, milyen borzasztó dolog ez a gyereknevelésben és a párkapcsolatokban is. Ezzel szemben egy valódi, jó párkapcsolatban az ember azt kívánja a másiknak: akarom, hogy legyél, és még inkább legyél. Ez azt jelenti, hogy az ember, amikor csak lehet, pozitívan nyilvánul meg a másik felé. Ami nem azt jelenti, hogy legyünk állandóan mézes-mázos lelkiállapotban. Egyáltalán nem. Még csak azt sem jelenti, hogy az ember ne mutassa ki az indulatait. Tehát ha éppen megharagszunk, akkor azt mutassuk is ki. Ez persze típusfüggő, de például egy temperamentumos ember nem tud mindig jókedvű lenni, nem tud mindig mindent elfogadni, és nem tud mindent lenyelni, ami nem is lenne jó, ha mindent lenyelne. Ilyenkor nyugodtan meg lehet mondani, hogy nekem ez most rosszul esik. Elmondjuk azt, hogy mit érzünk. De ne szidjuk a másikat. Ne negatív üzeneteket küldjünk a másik felé, és főleg ne próbáljuk soha megalázni. Ez mindkét irányban lehetséges, de a családon belül ez a legnagyobb veszély. Az életközösségről már beszéltem, és hangsúlyoztam, hogy ez az a bizonyos közösség, ahol azt akarjuk, hogy a másik igazán azzá váljon, akivé lenni tud a közös kapcsolatban. Van egy nagyon jó, magyarra is lefordított könyv, egy családterapeuta házaspár írta, aminek nem mondom el most a részleteit, de az a lényege, hogy szerintük a családterápia során a legfontosabb egy újfajta teljes elköteleződés. Ez azért nagyon lényeges, mert ha megnézzük, hogy ma mi az, ami igazán hiányzik, és mi az, ami miatt nem mernek, vagy nem akarnak a fiatalok házasodni, akkor azt látjuk, hogy az 102

elköteleződés esik nagyon nehezünkre. Az, hogy egy életre elkötelezzék magukat, miközben ebben a nagyon változó, nagyon bonyolult mai világban erre volna a legnagyobb szükségük. Annyira bizonytalan minden körülöttünk, hogy ha valóban el tudunk köteleződni és elkötelezett kapcsolatot tudunk kialakítani, akkor az a legfontosabb lelki és egészségi védőfaktorrá válik. Ez nem feltétlenül csak a házasságot jelenti, mert egy szerzetes számára az elköteleződés nyilván az Isten felé való elköteleződést jelenti, és ez nagyon nagy érték. A fontos csak az, hogy az ember képes legyen az elköteleződésre, és ne bizonytalanul szálljon ágról ágra a társadalomban és a világban. Ezzel kapcsolatban még elmondanám: ha arról beszélünk, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a mai fiatalok, főleg a fiúk nem mernek, illetve nem akarnak elköteleződni, megházasodni, akkor sokan felhozzák, hogy apák nélküli társadalomban élünk. Ez összefügg azzal, amit az előbb is mondtam, hogy főleg a mi társadalmunkban mi a szerepe a férfiaknak, hogy egy gyerek alig látja az apját, alig van vele kapcsolatban, és az apa képe hiányzik. Nem is szólva a rengeteg elvált apáról, ahol az anyával marad a gyerek, akinek aztán nincsen apaképe. Nincsen olyan biztos képe, amelyre egy gyereknek óriási szüksége volna, mert az elkötelezett apák példája a gyerekek számára hihetetlenül fontos. Amit még nagyon fontosnak tartok: soha ne szidjuk egymást, legfeljebb mutassuk ki az érzelmeinket, akár a negatívat is. Legyünk érzelmileg áttetszők a másik felé. Folyamatosan mutassuk ki a másik felé a kedvességet, az elismerést, de ismét hangsúlyozom, hogy ez nem állandó dicsérgetést jelent. Az is fontos, hogy amikor indokolt, akkor ez jelentse azt, hogy a másik kedvességét, gesztusait nagyon nagyra értékeljük. Azzal fejezném be, hogy a kreatív energiák felszabadítása, 103

amiről az előbb is beszéltem, egészen alapvető volna. Az, hogy kreativitás, játékosság legyen a kapcsolatokban, hogy tudjunk örömet találni az életben, a kapcsolatban. Ha ezt sikerül kialakítanunk, és nagyon törekszünk rá, akkor biztos, hogy ez nagyon-nagyon sokat fog jelenteni. Talán azzal fejezném be, hogy egy kapcsolat vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. Tehát nem hiszek abban, hogy egyenletes, folyamatos kapcsolatot lehetne fönntartani. Az lehet az unalom pokla is. Tehát egy kapcsolatot folyamatosan fejleszteni, építeni, változtatni kell. Legalább akkora energiát kell belefektetni, mint a munkánkba. Biztos, hogy e nélkül nem fog sikerülni, és erre mind a kettőjüknek törekednie kell. Remélem, sikerült ehhez alapokat adni az előadásban.

104

DÁVID BEÁTA

Barátság ÉS Házasság. A kortárs kapcsolatok szerepe és jelentősége házasság előtt és után

Engedjék meg, hogy előadásomat egy személyes dologgal kezdjem: kutatói, illetve tudományos munkámat – Kopp Máriához hasonlóan – én sem egyedül végzem. Húsz év óta csoport-társnőmmel, Albert Fruzsinával dolgozom együtt: legutóbbi közös munkánk az Embert barátjáról című könyv.1 Saját tapasztalataimon keresztül csak megerősíteni tudom, hogy milyen jó dolog valakivel együtt kutatni. Mekkora adomány, ha az ember – saját korlátait átlépve – megtapasztalhatja, hogy egy olyan különösen önző világban, mint a tudományos közélet, milyen jó érzés mindenben osztozni, jóbanrosszban egyaránt. Mai előadásom címe „Barátság ÉS Házasság”. Úgy gondolom, hogy két egyformán fontos emberi kapcsolatról van szó, amelyeket sokszor hajlamosak vagyunk egymást kizárónak tekinteni. A közgondolkodás is erősen ebbe az irányba hat, ahelyett, hogy a két kapcsolat egymást kiegészítő voltát hangsúlyozná. Az előző előadásban szó esett arról, hogy az embereknek alapvető kommunikációs készségeket is meg kéne tanítani. Én egy kicsit továbbmennék, és azt javaslom, hogy a kommunikáció oktatását a valós emberi kapcsolatok című 1

ALBERT FRUZSINA — DÁVID BEÁTA: Embert barátjáról. A barátság szociológiája, Századvég, Budapest, 2007.

105

„tantárgy” előzze meg. Ezen órák keretében elsajátíthatnánk, hogyan létesítsük, hogyan tartsuk meg, illetve hogyan ápoljuk emberi kapcsolatainkat. Ez a tudás ma egyáltalán nem természetes és magától értetődő dolog. A gyerekeknek sem a családban, sem az iskolában nem áll rendelkezésére a megfelelő minta, pedig borzasztóan vágynának rá. Ellentmondásokkal teli társadalomban élünk, ahol a trend-követés nagy igyekezetében személyes kapcsolatainkat illetően is sokszor saját magunk ellenségévé válunk. Demográfiai kutatások rendre felhívják a figyelmet arra a fajta kettős gondolkodásra, arra az egyre mélyülő szakadékra, ami például a család és a házasság kapcsán a fejekben elképzelt vágyak és a valós demográfiai adatok számszerű valósága között tátong. „A családi élettel, a gyermekvállalással kapcsolatos vélemények, attitűdök alakulását vizsgálva rendre azt tapasztalom, az emberek szívesen deklarálják magukról, hogy életüket el sem tudnák képzelni gyermek nélkül. A házasságot pedig legtöbben korántsem valamiféle »elavult intézménynek« gondolják, hanem a lehető legjobb életformának. Jellemző ez a 40 évesnél fiatalabbak generációjára. A 90-es évek elején – munkatársaimmal együtt – először magam is meglepődtem azon, hogy a házasság és a gyermekes lét preferálása Magyarországon – más országokhoz képest – különösen intenzív. Az ellentmondást, amely e »lágy adatok« és a kemény tények között van, kétségkívül nehéz megfejteni.”2 Az elképzelt és vágyott jövő hagyományos és pozitív elvárásait tükrözi Kovács Eszter és Pikó Bettina középiskolások körében végzett kutatása is. Megállapították,

2

S. MOLNÁR EDIT: Családi értékek, magatartások, demográfiai tendenciák, Századvég, Új folyam, 14. szám (1999 ősz) 31. http://www.c3.hu/scripta/szazadveg/14/molnar76.htm

106

hogy a fiatalok zöme – családi hátterüktől függetlenül – ma is házasságpárti.3 Ugyanígy, ha gyerekeket kérünk arra, hogy rajzolják le, felnőttként milyen családot képzelnek maguknak, függetlenül attól, hogy a valóságban milyen családban élnek, teljes családokat rajzolnak: apa, anya és gyerekek, időnként nagyszülőkkel és rokonokkal kiegészítve. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ilyen „idilli kép” elfogadása a szakma oldaláról már közel sem ilyen egyértelmű: nemcsak Magyarországon, hanem Európában sem. Példaként egy nemzetközi projekt során átélt tapasztalatomat szoktam idézni. Az Otthon Segítünk Alapítvány kutatójaként egy kétéves Európai Unió-s kutatásban vettem részt. A projekt egyik célja a család mint érték bemutatása és érzékeltetése volt. A projektet azonosító logó kiválasztása Magyarország feladata volt. Benkő Ágotával több tucat családot ábrázoló gyerekrajzot vittünk Londonba, hogy a projektben résztvevő többi ország kutatója válogathasson. Öt ország közül leghevesebben az írek tiltakoztak az ilyen „egysíkú” családábrázolás ellen: hol vannak azok a családok, ahol nincsen apa, mi van azokkal a családokkal, ahol két azonos nemű neveli a gyereket stb. A lo1. ábra: A családoktól tanulunk gó végül egy montázs lett projekt logója (1.ábra). 3

KOVÁCS ESZTER — PIKÓ BETTINA: Válságban a család? Középiskolások párkapcsolati preferenciái, Demográfia 50 (2007/2—3) 282—296. http://www.demografia.hu/Demografia/2007_23/Piko3.pdf

107

A képen a család központi alakja egy nemtelen, ha akarom anya, ha akarom apa figura, aki körül fiúk, lányok, nők és férfiak együtt mosolyognak és sütkéreznek a napocska melegében. Vidám, ugyanakkor mégis elszomorító kép: minden benne van, és mégis hiányérzetünk van. Ma, amikor a politikai korrektség (PC) igénye az emberek természetes vágyát is gyakran felülírja, nincs min csodálkoznunk, ha egyre több a frusztrált ember. A frusztráció nemcsak abból ered, hogy az elképzelt vágy és a megélt valóság nincs összhangban, hanem véleményem szerint abból is, hogy az ember későn döbben rá: a trendi valóságban igazából nem is boldog. Mi történik? Hol és miért „kapnak gellert” a szép gondolatok, és miért válnak boldogtalan valósággá? A magyar társadalom, ahogy a 80-as években Kolosi Tamás rétegződés vizsgálataiból kiderült, több mint felét a státusz-inkonzisztencia jellemezte. Úgy is mondhatjuk, hogy abban az időben mintha senki nem lett volna a helyén: míg az értelmiségiek alacsony bérükből alig vagy egyáltalán nem tudták kulturális (szellemi) igényüket kielégíteni, addig az elit tagjai – bár módukban állt volna – nem tették, mert nem volt rá igényük. Úgy vélem, egyfajta inkonzisztencia ma is jelen van, mégpedig az értékrendszerben: egy erősen tradicionális az egyik, és egy hasonlóan markáns individualista normarendszer a másik oldalon. Ez utóbbi „nyomása” a médiumokon keresztül különösen erős, mondhatni „egész pályás letámadás” jelleget ölt. Egy kapcsolat – akár baráti, akár munkatársi, vagy éppen házastársi – hosszú távú működéséhez lemondás és nagyvonalúság szükséges, nem lehet mindig mindent mérlegre tenni, nem lehet, hogy mindig én akarjak jól járni. A barátság jellemzőit vizsgálva4 számunkra is megdöbbentő volt, hogy az emberek ezt 108

mennyire másképp gondolják. Kutatásunkban fiatal és felnőtt kérdezett egyaránt elsősorban olyan embert képzelt el barátnak, aki állandó készenléti helyzetben van, bármikor rendelkezésre áll, és „csak csattintásra vár”. A fiatalok (15–20 éves) 53, a felnőttek (szülők) 42 %-a említett az állandóságra vagy teljességre vonatkozó kijelentést. A baráttal szembeni második leggyakoribb elvárás az volt, hogy támasz legyen és számítani lehessen rá: ezt a fiatalok 32, a felnőttek 29 %-a említette. A két kijelentés egymással is szorosan összefüggött: barát az, akire feltétel nélkül, minden esetben számítani és támaszkodni lehet. Ezzel szemben a fiatal és a felnőtt mintában egyaránt alacsony, mindössze kb. 15 % volt azoknak az aránya, akik a barátság jellemzésekor a kapcsolat kölcsönös jellegéről beszéltek, és akiknek fontos volt, hogy ebben a kapcsolatban nemcsak kapnak, hanem adnak is.

Személyes kapcsolathálózatok struktúrája A személyes kapcsolathálózat felépítését többféleképpen lehet ábrázolni, én egy hagymához hasonlító változatot választottam. Személyes kapcsolatainkat többféle módon osztályozhatjuk. Megkülönböztethetjük őket aszerint, hogy adottak-e, vagy szerzettek. Adott kapcsolataink közül is választhatunk, bár létük nem rajtunk múlnak (nem választhatjuk meg szüleinket, a testvéreinket, rokonainkat): eldönthetjük, hogy például a rokonok, unokatest4

DÁVID BEÁTA — ALBERT FRUZSINA: „Kit nevez Ön barátnak?” A barátság szociológiai megközelítésben, Századvég 38 (2005/4) 91-126.; ALBERT FRUZSINA — DÁVID BEÁTA: Embert barátjáról. A barátság szociológiája, i. m.

109

vérek közül kikkel tartunk fenn szorosabb kapcsolatot, és kikkel találkozunk ritkábban. Ugyanakkor szerzett kapcsolatainkat amellett, hogy szimpátia vagy egyéb motivációnak (pl. érdek) köszönhetően mi választjuk, mégsem a véletlennek köszönhetjük: a társadalomban betöltött pozícióink (foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely) eleve meghatározzák mozgásterünket, azt a közeget, amiből kvázi meríthetünk.

2. ábra: A személyes kapcsolathálózat felépítése

Az egyén legközvetlenebb kapcsolatai az ún. erős kötésű kapcsolatok. Ezek közé tartoznak a szülők, a házastárs illetve gyermek mellett a jó barátok, vagyis azok az emberek, akik nagyon közel állnak az egyénhez. Az erős kötésű kapcsolatok funkciójuk szerint az összes többi kapcsolattípustól eltérnek: ezekre a multiplexitás és a nagyfokú homogenitás5 jellemző. Sokféle dologra, sokféleképpen használhatók. Lelki, mentális és fizikális támaszt is jelentenek. Az erős kötésű kapcsolatok hiánya magányossá tesz és betegít, megléte viszont védőfaktor a testi és lelki szenvedések ellen. Nem egy kutatás bizo5

Hozzám hasonló státuszát, környezetét, gazdasági helyzetét stb. tekintve.

110

nyítja, hogy azok az emberek, akik súlyos betegségeken esnek át, és társas támogatás (erős kapcsolatok) híján vannak, sokkal lassabban vagy nehezebben gyógyulnak, mint azok az emberek, akik körül vannak kapcsolatok. Inkább a pszichológia felségterülete, de társadalmi szempontból is releváns, hogy az egyén számára sokszor már annak az érzése is elég, ha azt éli meg, hogy vannak körülötte mások, és ha kell, nincs egyedül. Önmagában ez a tudat rengeteget számít. Az ÉN körüli második „körgyűrű” az ún. gyenge kötésű kapcsolatok. Ezek más típusú kapcsolatok és más a funkciójuk. Ide a lazább baráti, szomszédsági, munkatársi kapcsolatok, összefoglalva az ismerősök tartoznak. Ismerősök, akik közös jellemzője, hogy ők egyre kevésbé olyanok, mint ÉN. Ezek a kapcsolatok heterogének, rajtuk keresztül olyan társadalmi pozícióban lévő emberekhez is el lehet jutni, akikkel a mindennapokban nem szoktunk találkozni. Tehát míg az erős kötésekre inkább a hasonlóság jellemző, addig a gyenge kapcsolatok azért nagyon fontosak, mert nagyon más közegből származnak. Ezeken a kis „ereken” keresztül képes az egyén a társadalom olyan rétegeihez is eljutni, amit különben sohasem ismerne meg. A gyenge kötések szőtte háló segítségével lehet a társadalmat stabilizálni, és a társadalmi kohéziót megteremteni és erősíteni. Érdemes szem előtt tartani, hogy például munkahelyszerzés szempontjából is a gyenge kötések aktivizálására van elsősorban szükség: ha az ember az utcára kerül, borzasztó fontos dolog, hogy minél több olyan ismerőse legyen, akit egy-egy ilyen nehéz helyzetben fel tud hívni, vagy akivel véletlenül össze tud futni az utcán, és akin keresztül információhoz jut egy állás lehetőséget illetően. A harmadik kapcsolati „héj” azon kapcsolatok öszszessége, akikkel az egyén egy közösség tagjaként áll 111

112 7,1 14,2 32,8

Nem rokonok száma, akivel összejár

Gyenge kötés (23 foglalkozású emberből hányat ismer)

Közösségi részvétel (%) (OLEF adatbázis, 2004)

1. táblázat: A kapcsolathálózat adatai nem szerint (2004)

5,5 7,3

Barát szám (0–98) Rokonok száma, akivel összejár

33 2,3 94 73 (67)

Azonos neműek aránya (%)

férfi 2,0

Azonos neműek aránya (%) Rokonok aránya a bizalmasok között (18–39 éves)

Legjobb barát száma (max. 5fő)

Bizalmasok száma (max. 5 fő)

27,2

12,9

5,0

3,1 7,2

83 77 (73)

51 1,8

nő 2,3

kapcsolatban. Sajnos ma Magyarországon kevesen, a felnőtt lakosság kb. 30%-a tartozik valamilyen közösséghez. Ezek döntő többsége valamilyen egyházi illetve vallási csoportot jelent. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, az aktív emberek felelőssége óriási: nagyon is el kellene gondolkozni, hogy ez vajon miért ennyire kicsi, és vajon évek óta miért nincs elmozdulás. A legszélső kör a virtuális közösséget jelöli. A virtuális közösség jelentőségéről különböző viták folynak. Ha az interneten akár a wiw, akár bármilyen más chat-elős fórum tagjaként ötszáz „ismerőse” van valakinek, az vajon jó-e, elég-e az egyénnek. Egy, a wiw-vel kapcsolatos felmérés szerint a szörfözők döntő többsége a barátok fotóit nézegeti. Kérdés, hogy kapcsolati szempontból mennyit segít, ha szabadidőnket az egyik monitor (TV) helyett egy másik (PC) monitor bámulásával töltjük. A 2. ábrával kapcsolatban még egy fontos következtetést kell levonnunk. Az egyént körülvevő kapcsolatgyűrűknek sorrendje van. Ezek a kapcsolatok egymásra épülnek: nem felcserélhetők és főleg nem átléphetők (kihagyhatók). Az egyén testi-lelki védőhálója akkor működik igazán eredményesen, ha a különböző kapcsolattípusok egymásra épülve, egymást kiegészítve működnek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy hiába vannak jó barátaink, oda kell figyelnünk a családunkra, és hiába „civilkedünk”, ha közben nem törődünk a barátainkkal. Ezek a dolgok egymásra épülnek, nem lehet közéjük sem egyenlőségjelet tenni, sem azt eldönteni, hogy melyik több vagy jobb. Az 1. táblázat az előző ábrát „tölti meg” számokkal, nem szerinti bontásban. Az adatok egy 2004-es országos reprezentatív kutatás adatai (TÁRKI). Első ránézésre könnyen arra a következtetésre jutunk, mintha a férfiak jobb helyzetbe lennének, mégis – az előző előadáshoz is

113

csatlakozva – azt kell mondanunk, hogy bizonyos fokig a nőkre vonatkozó adatok kedvezőbbek. Az emberi kapcsolatok számszerűsítéséhez gyakran ún. névgenerátor szituációkat használunk. A bizalmas kapcsolatokra például úgy kérdezünk rá, hogy megkérjük a kérdezettet, nevezze meg az utóbbi három hónapban azt a maximum öt ember, akivel a személyes gondjait, problémáit megbeszélte. Ezt a számot, bár nem lenne feltétlenül szükséges, mégis 5 főben maximalizáljuk. Sajnos akár maximalizálunk, akár nem, átlagosan az emberek kettő ilyen embert tudnak megnevezni! A nőknek szignifikánsan több (2,3) a bizalmasa, mint a férfiaknak (2). Ez nagyon fontos és a nők számára kedvező különbség, ugyanis mentálhigiénés szempontból éppen ezek a „kibeszélő” kapcsolatok biztosítják azt a védőhálót, amely segíti lelki egyensúlyuk megtartását. A férfiak bizalmasai között alacsonyabb az azonos neműk aránya: a férfiak legfőbb – sokszor egyetlen – bizalmasa a felesége. Gondoljunk bele, mi történik azokkal a férfiakkal, akik válás után – lelki támaszt tekintve – ezáltal teljesen magukra maradnak. Ők ezáltal a potenciális hajléktalanok.6 Ezzel szemben a nők több személlyel, és főleg nőkkel beszélik meg a bizalmas dolgaikat: lelkiznek nőtestvéreikkel, édesanyjukkal, gyermekeikkel és barátnőikkel. (Sajnos egyre szembeszökőbb és aggasztóbb jelenség, hogy a középkorú nők – pl. válás esetén – lelki problémáikkal sokszor lányukat terhelik.) A nők, annak ellenére, hogy mintha tényleg szerencsésebb helyzetben lennének, mintha mégsem tudnának élni ezzel a lehetőséggel. Sokkal jobban kéne tudatosítaniuk, hogy egy feleségnek milyen fontos szerepe van. A nőknek tisz6

ALBERT FRUZSINA — DÁVID BEÁTA: Ha elszakad a háló. A magyarországi hajléktalanság kapcsolathálózati megközelítésben, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2001.

114

tába kellene lenniük azzal, hogy férjük mentális és pszichés állapotáért is ők a felelősek. Támogassák férjüket, mert ez hosszútávon nekik is jó! Akár a legjobb, akár az egyéb barátokat nézzük, a férfiak „előnye” vitathatatlan. Nekik több barátjuk van. Az már egy másik kérdés, hogy ezek a kapcsolatok mikor és mire alkalmasak. A gyenge kötések számát tekintve szintén a férfiak helyzete kedvezőbb. Ha az ismerősökre kérdezünk rá, akkor is nekik van több ismerősük. Ugyanez vonatkozik a közösségi részvételre: a férfiak között magasabb a civil szempontból aktívak aránya (33 versus 27 %).

Házasság ÉS barátság „Aki hatvan éves koráig hat barátot szerzett, az elmondhatja, hogy életében sok jó barátja volt” – idézhetjük Prohászka Ottokárt, és egyúttal bizonyíthatjuk, mennyire fontos lenne, hogy a házasság, család mellett baráti kapcsolataink is fennmaradjanak. Barátok száma korcsoportonként (2004)

férfi

nő

teljes

3. ábra: A barátok számának alakulása korcsoportonként nemek szerint

115

A 3. ábra sajnos ennek éppen az ellenkezőjét, azt a gyakori tapasztalatunkat támasztja alá, miszerint ahogy öregszünk, egyre kevesebb a barátunk. Mielőtt részletesen is elemeznénk az adatokat, meg kell jegyezni: egyáltalán nem törvényszerű, hogy időskorban az embereknek kevesebb a barátja. A 4. ábra tanúsága szerint Európában (Svájc) és más kontinenseken (főleg angolszász országokban) is találunk olyan országokat, ahol az idős embereknek átlagosan több barátjuk van, mint a fiataloknak. Hány barátja van? (átlag) Ausztrália

Szlovénia

USA

Csehország

Új-Zéland

Magyarország

Ausztria

Kanada

Svájc

4. ábra: Hány barátja van? – 3 korcsoport szerint

Az okok mögött társadalmi, gondolkozásbeli és strukturális (gazdasági) különbségek egyaránt fellelhetők. A magyarországi adatokra visszatérve7 jól látszik, hogy a karrier és a családalapítás kezdeti időszakában (26–35 év körül) – különösen a férfiak esetében – a ba7

A már hivatkozott Embert barátjáról című könyvünkben külön fejezetet szenteltünk a barátság és a kor kapcsolatának vizsgálatára, ebből néhány gondolatot szó szerint idézek itt.

116

rátok száma jelentősen csökken. Amellett, hogy ezekben az években mindenkinek vitathatatlanul kevesebb szabadon felhasználható ideje van, úgy tűnik, a „fejekben” is egyfajta szemléletváltás következik be. Ezt az értékrendbeli változást társadalmi nyomás is kíséri. Normakövető az a fiatal felnőtt, aki ebben az új helyzetben társát, gyermekeit, azaz a családját fontossági sorrendben nemcsak az első helyre emeli, hanem kizárólagos helyet biztosít nekik. A többség számára elfogadott vélekedés, hogy a kétféle kapcsolat (család– barát) között ezentúl már nem lehet „és”. Veresegyházi családkutatásunkból is kiderült, hogy az érintett generációk (15–20 éves fiatalok és szüleik) között mekkora különbség van a tekintetben, hogy mennyire megengedők a család melletti barátságokkal szemben, illetve mennyire tarják összeegyeztethetőnek a kétféle kapcsolatot. A család kontra barát jelenséget hat attitűdkérdés segítségével vizsgáltuk meg, és a két Fiatal

Szülő

Az igaz barátság egy életre szól.

89

86

A barátság egy olyan kapcsolat, amire lehet építeni.

74

87

A barátság minden más kapcsolatnál fontosabb.

36

12

A barátok elvonják az ember idejét a családi élettől.

14

20

A barátság a fiatalok dolga, később ez már nem lényeges.

5

14

Ha az embernek saját családja van, már nincs szüksége barátokra.

3

15

2. táblázat: Barát kontra család – miképpen vélekednek a fiatalok és a szüleik (a kijelentéssel teljesen egyetértők aránya %-ban)

117

csoportot a kijelentésekkel teljesen egyetértők megoszlása szerint hasonlítottuk össze. A vélemények lányok–fiúk, illetve anyák–apák szerinti megoszlásban nem különböznek, vagyis a család kontra barát kérdés megítélésében sokkal inkább az életkori sajátosságok a meghatározóak. A fiatal és a középkorú generáció élethelyzetéből adódóan vélekedik másként. A barátság, főleg az igaz barátság jelentőségét elvileg senki sem vitatja. A szülők még azzal is inkább egyetértenek, hogy egy baráti kapcsolatra lehet építeni. A többi kijelentéssel viszont, amelyek a barátságot a család elé, de legalábbis mellé helyezik, a szülők generációja már jóval kevésbé ért egyet. Minden ötödik szülő meggyőződése (anyáé és apáé egyaránt), hogy a barátok kvázi fölöslegesek, mert elvonják az ember idejét a családi élettől! Több mint egytizedük markáns véleménye az, hogy a barátság a fiatalok ügye, és a család mellett erre már nincs szükség. A baráti kapcsolatokat ennyire markánsan elutasító vélemények ismeretében nem kell csodálkoznunk azokon az adatokon sem, amelyek azt mutatják, hogy a barátok száma egy stagnáló húszéves periódus után, az időskor elején újra csökkenni kezd. Az ötvenéves kor körüli időszak újabb mérföldkő. Egyrészt átrendeződnek a családon belüli pozíciók: kirepülnek a gyerekek, még nincsenek unokák, sokan egyedül maradnak, akár özvegyként, akár elváltként. Ez idő tájt – manapság sajnos egyre gyakrabban – (kényszer)nyugdíjasként, rokkantnyugdíjasként vagy éppen munkanélküliként úgy kerülnek az emberek az utcára, hogy alig van esélyük még egyszer visszajutni a munkaerőpiacra. A 26–35 évesek egy része a családalapítással, párválasztással egy időben elveszíti régi baráti kapcsolatait. Sokuknak már egy állandó partner is elég ahhoz, hogy a barátok szép lassan elmaradozzanak. Mások a munka 118

vagy a család miatt elköltöznek, ami szintén a régi kapcsolatok gyengüléséhez vezet. A harmincasok másik része továbbra is élénk társasági életet él, és baráti körét a régi barátok mellett újakkal is kiegészíti. Ebben a korban – hacsak nem egy nagyon tudatos „barátságépítővel” állunk szemben – a legtöbben, még ha érzik is az űrt, nem igazán próbálnak meg változtatni a helyzeten. Sokszor nem is tudnak: idő, pénz, a társadalmi elvárás és egyéb lehetőség (például gyermekfelügyelet) híján a családi életen kívül a társasági élet fenntartása valóban túl nagy kihívás. A komor számok után még beszédesebb az a néhány idézet, amelyeket a Nők Lapja olvasói leveleiből választottam.8 Az első idézet tipikus eset arra vonatkozólag, mikor valaki már a kapcsolat elején (bőven házasság előtt) elveszti barátnőit. Azok vagy maguktól, vagy a lány nyomására elpárolognak. Sajnos sokszor későn ébrednek rá ezek az emberek, hogy ezzel milyen nagy kárt okoztak. „Már akkor csökkent a barátaim száma, amikor megismerkedtem a férjemmel, amit én annak tudtam be, hogy a barátnőim függetlenek voltak, szinte mindannyian egyedülállóak, és nehezményezték, hogy én társat találtam. De nem adtam fel a reményt, mindig kerestem a társaságukat, telefonon, sms-ben, személyesen, mert úgy éreztem, szükségem van rájuk, attól, hogy párkapcsolatban élek tovább, a barátságnak nem lenne szabad megszakadnia. Egy idő után [lánya megszületését követően] azt éreztem, és érzem is, hogy már nem kíváncsi rám a kutya sem.” Egy másik nagyon érdekes aspektusa a barátság család/házasság „párosnak”, mikor valaki sokgyerekes családban nő fel, és gyerekkorában nem érzi azt, hogy 8

Vö. ALBERT FRUZSINA—DÁVID BEÁTA: Embert barátjáról. A barátság szociológiája, i. m.

119

neki nincsen barátja vagy barátnője. Csak később döbben rá, mikor esetleg elköltözik, mert ő addig nagyon jól elvolt a társaival és a testvéreivel, vagy a családban. „A gimnáziumban észleltem először, hogy velem nem barátkozik senki. Amúgy bizalmasan. De otthon volt három testvérem, így nem volt különösebb hiányérzetem.” „Harmonikus családban élek. Szóval azt gondolhatnánk, hogy minden rendben van – de még sincs minden rendben. Mert a barátok, a barátság hiányoznak az életemből. És sajnos ezt egyre inkább érzem, mert hiába a »szuper« család, mégsem »terhelhetem« őket állandóan a gondjaimmal, a kérdéseimmel – no meg szerintem egy jó barát talán sokkal objektívebben szemléli a barátja/barátnője dolgait, így tanácsokat adni is talán néha jobban tud, mint a közvetlen családtagok. Az iskolai kapcsolatok megszakadásának okát mind a mai napig nem sikerült pontosan kiderítenem, de sok dolog világosabbá vált számomra: ezek nem barátságok, hanem sokkal inkább »munkakapcsolatok« voltak. Vizsgaidőszakokban növekedett meg leginkább a népszerűségi indexem. Azt hittem, hogy van egy csomó barátom. De ma már mindez a múlté. Szóval nem kell a segítségem, már nem kellek én sem? Szóval egészen biztosan bennem van a hiba. Pedig nyitott volnék mindenféle barátságra, de úgy látszik, kihasználhatóságom vagy a görcsös barátságkeresésem rám van írva. Sajnos, apukámnál is hasonló helyzetet tapasztalok… Az okot kéne megtudni, ami biztos nem az időhiány.” Másik szintén tipikus történet, mikor az fogalmazódik meg, hogy a barátság nem is igazán hiányzik, mert a család annyira leköti az egyén életét, hogy nincs is ideje barátkozni. „Az az igazság, nagy a családunk, sűrűn összejövünk ünnepelni, így annyira nem hiányzik a barát.” Az utolsó idézet, egyben az előadás végszava is, tanulságos sikertörténet: „Gyerekkori barátnőimtől elszakítottak a gimnáziumi, főiskolai évek – és főleg a szerelem. 16 éve120

sen ismertem meg későbbi férjemet, ő, aztán a gyerekeim, a munkám volt a fontos. De mindig nagyon hiányzott a barátnő. Legalább egy! – gondoltam sokszor… Aztán három éve hirtelen meghalt a férjem. És miközben úgy éreztem, rám szakad az ég, a barátaim nem hagytak egyedül. Ma már tudom, sok barátom van, hihetetlenül sok, remek ember. Akik valószínűleg akkor is voltak, csak mivel én nem »jelentkeztem«, háttérbe húzódtak… Ők talán nem is tudják, mit jelent, ha megcsörren a telefon. Nagyon sokat tanultam tőlük: türelmet, szeretetet, megértést. Ha elkeseredem, arra gondolok, azért is kellett megélnem a számomra legkedvesebb ember elvesztését, hogy ezt az érzést megismerjem… Csak azért szurkolok, abban reménykedem, megmaradnak nekem késő öregkoromban is. Mindent megteszek, hogy így legyen.”

121

GYAKORLATI KEZDEMÉNYEZÉSEK

HORTOBÁGYINÉ DR. NAGY ÁGNES

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézetének bemutatkozása. „Boldogabb családokért” családi életre nevelés iskolai program

Helyzetkép A fiatalok a mai világ forgatagában sok és szélsőséges ellentmondással találják szembe magukat. Nehezen tudnak eligazodni és jó döntéseket hozni a különböző élethelyzetekben, mert kevesen kapnak hatékony segítséget és követendő mintát saját családjukból. A házasságot általában elavult intézménynek tartják, félnek az elköteleződéstől, felkészületlenül alapítanak családot, hiányzik belőlük az átgondoltság és tervszerűség. Napjainkban érzékelhető, hogy egyre jellemzőbbek a rövid ideig tartó párkapcsolatok, sokan az ideiglenes együttélési formákat választják, a házasságkötést és a gyermekvállalást halogatják. Kevesebben kötnek házasságot, ugyanakkor a megkötött házasságok könynyebben felbomlanak, mint korábban. A házasságok több mint fele válással végződik. A családok széthullásának korát éljük. Nehezíti természetesen a fiatalok helyzetét az is, hogy a család értékként való jelenléte a társadalomban csökken, előtérbe kerül a sikerorien125

táltság, a karrierszemlélet. A fogyasztói szemlélet megváltozott értékrendet kínál. A médián keresztül erőteljesen árad a fiatalok felé a könnyed életre, alkalmi kapcsolatokra és szabados szexualitásra való buzdítás. Ilyen hatások által befolyásolva kell, illetve kellene az ifjúságnak tájékozódni a világban, és megtalálni a helyes utat a boldog családi élet felé. Hangsúlyoznunk kell, hogy korunkban nem a család, hanem az értékrend van válságban, s éppen a család lehet a kivezető út ebből a válságos, nehéz helyzetből. Legfontosabb célunknak a házasság és a család védelmezését, erősítését tekintjük. Meggyőződésünk, hogy az egész társadalom összefogására van szükség ahhoz, hogy családbarát közvélemény és jogrend alakuljon ki, ahol érték az élet, a személy, a házasság, a család. Hisszük és valljuk, hogy a fogamzás pillanatában elindul a megismételhetetlen, egyedi és pótolhatatlan emberi élet, és az emberi élet érték a fogamzás pillanatától a természetes halálig. Úgy tűnik, a nevelés tekinthető a legfontosabb és leghatékonyabb eszköznek a családbarát szemléletmód és az emberi élet tiszteletének kialakításában. Mivel a fiatalokat sokféle hatás éri, ha segíteni szeretnénk őket harmonikus családi életük felé, nekünk is több oldalról kell közelítenünk. Ennek egyik lehetséges útjának gondoljuk a családi életre nevelés szervezett megjelenését az iskolában, de mindenképpen a szülők bevonásával. Természetesen a családi életet a családban lehet igazán megtanulni, hiszen ez a személyes kötődések elsődleges színtere. A család szeretetteljes gondoskodása, biztonságot adó légköre egyszerűen nélkülözhetetlen. Korunkban a családok jelentős része egyre kevésbé tudja betölteni rendeltetését, ezért egyre nagyobb feladat hárul az iskolákra és más nevelő intézményekre, szervezetekre. A család és az iskola szoros együttműködésére van szükség ehhez, hiszen közös fe126

lelősségünk, hogy a felnövekvő generáció boldogabb családi életek kialakítására legyen képes. Ha a családok nem tudnak jó példát mutatni gyermekeiknek, különösen fontos, hogy a fiatalok jó mintát lássanak, kapjanak az iskolában hiteles családok által.

A családi életre nevelés program kialakulásának állomásai Családi életre nevelő programunknak egy ismeretterjesztő munka képezi alapját. 1990-ben orvosként a tünetihőmérőzéses természetes családtervezési módszer szélesebb körben való megismertetését kezdtem el Kecskeméten. 1993-tól kapcsolódott ebbe a munkába Déri Éva biológus munkatársunk. 1994-ben kerültünk szakmai kapcsolatba a budapesti Természetes Családtervezési Tanácsadók Munkaközösségével, s tagjai lettünk ennek a szervezetnek. Az évek múlásával egyre nőtt az igény a szokványostól eltérő iskolai felvilágosító órák iránt. Ezek megvalósítása közben tágult látókörünk, sok lehetőségünk adódott, hogy közelebb kerüljünk a fiatalokhoz, és az őket foglalkoztató kérdésekhez, problémákhoz. Egyre inkább megismerhettük az ifjúsággal foglalkozó szakemberek fiatalokhoz való viszonyulását, nevelőmunkájuk során felmerülő nehézségeiket. Ez a tevékenység a KecskemétSzéchenyivárosi Közösségépítő Egyesület megalakulása (1997) után és a pályázati lehetőségek megnövekedésével ölthetett hivatalosabb formát. 1998 óta van szakmai kapcsolatunk a Timóteus Társasággal, akik a serdülő korosztályért és a szakemberek képzéséért nagyon sokat tesznek. „Fiatalok az Élet Küszöbén” (FÉK) tanári kézikönyvük fontos szakirodalom a családi életre nevelés foglalkozásainkon. 1999 óta a Társ-suli munkatársaival is együtt dolgozunk. Barátság, szerelem, együttjárás téma127

körben tartott foglalkozásaikat népszerűsítjük. 1999-től kezdődött családi életre neveléssel kapcsolatos munkánk programmá szervezése, melynek a „Boldogabb családokért” nevet adtuk a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1999 karácsonyán kiadott „A boldogabb családokért!” című körlevele nyomán. „Boldogabb családokért” családi életre nevelés programunk gyakorlatorientált, a nem formális pedagógia eszköztárának elemeit tartalmazza. Országos modellként, mintaprogramként szolgál már több éve, de ezt a minősítést hivatalosan – az „Év gyermek- és ifjúsági mintaprojektje” – 2008. november 8-án kapta meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárától. Programunk szélesebb körben való elterjedéséhez lehetőséget biztosít 2001. november óta a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézete, melynek alapító munkatársai vagyunk. A Főiskola alapító főigazgatója: Dr. Lukács László. A „Neveléssel a boldogabb családokért!” című nemzetközi konferencián (2001. május 17–19., Budapest) találkozott össze alapító csapatunk. Fiatalokkal foglalkozó szakemberek – pedagógusok, védőnők – számára akkreditált 40 órás „Egészséges életmódra és családi életre nevelés” tanfolyamokat szervezünk. A Sapientia Főiskolán az első Családi Életre Nevelő – CSÉN – tanfolyamot 2001 novemberében indítottuk. Eddigi helyszíneink: Budapest, Szombathely, Kecskemét, Kalocsa, Pécs, Szeged, Eger és Révkomárom. A résztvevők létszáma indulástól számítva 2008. novemberig 686 fő.

A CSÉN-tanfolyamok célja – A résztvevő szakemberek képesek legyenek családi életre nevelés foglalkozásokat tartani gyermekek128

–

–

–

–

nek/fiataloknak vagy CSÉN-tanácsadókká képződjenek, és így család-órákat tartsanak, illetve tanácsaikkal segítsék a pedagógusok, illetve a szülők munkáját. A család-órák a közoktatásban meghonosodjanak, így a fiatalok egészséges életmóddal és harmonikus családi élettel kapcsolatos ismeretei, tapasztalatai mélyüljenek, tegyék magukévá az egészségmegőrző szemléletet. A család-órák révén fejlődjön a diákok önismerete, önértékelése, kommunikációs képessége, s érettebb személyiséggel felelősebb döntéseket tudjanak hozni. A nevelődési-érlelődési folyamat elengedhetetlen része az igazságra épülő helyes értékrend, azok az eszmények, amelyeket követve tud csak teljesebb életre jutni. Az ifjúság ismerje fel a veszélyes élethelyzeteket, s belső meggyőződésből tudjon IGEN-t mondani a valódi értékekre, és NEM-et a káros szenvedélyekre: a dohányzásra, alkoholra, drogra és szexuális promiszkuitásra. Így csökkenjen a szexuális úton terjedő betegségek (SZTB-k), az AIDS-es esetek és a művi abortuszok száma. (Drog-, AIDS- és abortusz prevenció.) A felnövekvő nemzedéknek legyen nagyobb esélye a kiegyensúlyozott házasságra és a boldog családi életre.

Család-órák Programunkban a családi életre felkészítő foglalkozásokat „család-órák”-nak nevezzük. „Család-óráink”-on a diákok – életkori sajátosságaiknak megfelelően – hiteles és megfelelően képzett személyek segítségével bevezetést kapnak a helyes önismeret és önértékelés, a jellemnevelés, kommunikáció, konfliktuskezelés, a barátság, a ser129

dülőkor, a nemiség, a szerelem, a párválasztás, a házasságra való felkészülés, a házasélet, a szexualitás, a családtervezés, a szülői hivatásra való felkészülés és a gyermeknevelés kérdéseibe. A program szűkebb célcsoportja: 9–24 éves gyermekek, fiatalok, illetve főiskolások, egyetemisták, akik az iskolákban, kollégiumokban osztályfőnöki-, biológia-, egészségtan-, etika-, hittanórákon stb., illetve szabadidős foglalkozásokon találkozhatnak CSÉN programunkkal. A program tágabb célcsoportja: A programunkba bekapcsolódó pedagógusok, védőnők, szülők és olyan szakemberek, akik a gyermekek/fiatalok nevelésével foglalkoznak. Az óratartóinkat családi életre nevelő (CSÉN) tanácsadóknak nevezzük. Havi rendszerességgel, éveken át kísérjük a fiatalokat, hogy a kamaszkor különböző állomásain mellettük legyünk, s segítsünk eligazodni és dönteni az élet legfontosabb kérdéseiben. Egy osztályhoz, csoporthoz család-órát tartani többen megyünk: legalább ketten, ha tehetjük hárman. Több iskola vezetője jelezte nekünk, hogy nevelési koncepciójukhoz „Boldogabb családokért” programunk szervesen kapcsolódik, sőt illeszkedik, igénylik a családi életre felkészítő foglalkozások, „család-órák” szervezett megjelenését intézményeikben. Felismerték azt a tényt, hogy nemcsak a pályaválasztásra szükséges felkészíteni a fiatalokat, hanem egyfajta élethivatásra is annak reményében, hogy a felnövekvő nemzedéknek nagyobb esélye legyen a kiegyensúlyozottabb házasságra és a boldog családi életre. Család-órákat mind önkormányzati, mind egyházi iskolákban egyaránt tartunk osztályfőnöki, biológia, egészségtan, etika és hittan órák keretében. 2008ban Kecskeméten, Budapesten, Biatorbágyon és Tökölön 26 iskolában (12 egyházi + 13 önkormányzati + 1 egyesületi), 145 osztálynál, kb. 3700 diáknak tartottunk csa130

lád-órákat havi rendszerességgel. Iskolai kereteken kívül szabadidős foglalkozásokon is elérjük a fiatalokat, pl. délutáni klubfoglalkozás, cserkészfoglalkozás, cserkésztábor, hittanóra, kollégiumi esti foglalkozás, tábor keretében. Programunkban Kárpátalján 2003 óta – Beregszászban és Ungváron –, Felvidéken 2007 óta – Gután, Ipolyságban és Révkomáromban –, Erdélyben 2008 óta – Marosvásárhelyen – és Vajdaságban szintén 2008 óta – Újvidéken – tartunk család-órákat és programbemutató előadásokat, műhelymunkát. Témaköreink a család-órákon Ezeken a „család-órák”-on a tanulók – életkori sajátosságaiknak megfelelően – hiteles és megfelelően képzett személyek segítségével bevezetést kapnak a következő témákba: – A helyes önismeret és önértékelés, a jellemnevelés, a személyiségfejlesztés, a kommunikációs készség és a konfliktuskezelő képesség fejlesztése. – Az értékközvetítő példaképek szerepe az életünkben. – Az igazságra épülő értékrend megismerése. – A barátságok szerepe, a serdülőkor sajátosságainak, a lelki és biológiai változások szépségeinek és gondjainak a megélése. – Hogyan segíthetünk a gyermekeknek, fiataloknak abban, hogy helyesen használják a tömegkommunikációs eszközöket? – A szabadidő értékes eltöltése. – Ismerkedés a termékenységi tünetekkel, a női ciklus történéseivel. Így remélhetőleg hozzájárulhatunk a fiatalok termékenység-tudatának és egészség-tudatának kialakításához. – A szerelem, a párválasztás, a házasságra való felkészülés, a házastársi elköteleződés és hűség, az egymásért való közös felelősségvállalás. 131

– A szeretettípusokkal, az igazi, elfogadó szeretettel való ismerkedés. Egy sajátos nyelvet, a szeretet-nyelveket tanítjuk: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. – A felelős szexualitásról érthető és őszinte felvilágosítás, és az arról való kommunikáció elősegítése. A szexualitás helye meggyőződésünk szerint egy kölcsönösen hűséges, élethosszig tartó kapcsolatban van, mely számunkra a házasság. A szüzesség, az önuralom és lemondás értékét hangsúlyozzuk. Ez segítséget jelent az abortusz- és AIDS-prevenciós munkában is. – A szexualitás az élet egyik legszebb ajándéka, nagy öröm forrása két, egymáshoz szeretetben elkötelezett ember számára. Fontos kiemelni azonban, hogy benne foglaltatik az élet továbbadásának lehetősége is. – A megtermékenyítés biológiájával való ismerkedés során a fogamzás mint csoda jelenik meg. Hisszük és valljuk, hogy a fogamzás pillanatában elindul a megismételhetetlen, egyedi és pótolhatatlan emberi élet. Ha valaki ennek tudatában van, nem tervezett fogamzás esetén remélhetőleg nem választja az abortuszt. – Az abortusz-megelőzés során az élet tiszteletét, az életvédelmet, a magzatvédelmet hangsúlyozzuk, s leghatékonyabb segítségnek a magzati fejlődés részletes megismertetését tekintjük. Az abortusz nem családtervezési módszer! – Fontosnak tartjuk a teljes körű tájékoztatást a családtervezési módszerekről, melyre az átgondoltság, a tervszerűség és a felelősség a jellemző. Nagyon fontosnak tartjuk a természetes családtervezés részletes megismertetését. Bízunk abban, hogy mindezen ismeretek elmélyítése az egészséges életkezdet lehetőségét hordozzák. 132

– Mivel a serdülőkorú fiatal úton van már leendő családi élete felé, a családtervezés tágabb értelemben egy életmódot is jelent számára. Mindez magában foglalja a lelki ráhangolódást, az egészséges táplálkozást, megfelelő testedzést, a káros szenvedélyektől való tartózkodást (a káros szenvedélyek prevenciója, AIDS- és drogmegelőzés). – A gyermek – ajándék, férj és feleség kapcsolatának a beteljesedése, gyümölcse. – Hangsúlyozzuk a szülői hivatásra való tudatos felkészülést, mely nélkülözhetetlen a felelős szülővé válás során. – Karrier és/vagy hivatás? Siker és/vagy boldog családi élet? – Gyermekvállalás – gyermeknevelés. A gyermekről úgy beszélünk, hogy csodálatos ajándék, férj és feleség kapcsolatának a beteljesedése, gyümölcse. A gyermekét váró édesanya éppen ezért – a mi szóhasználatunk szerint – áldott állapotban van, nem pedig terhes. – A szüléssel, annak baba-mama-barát formájával is ismerkedünk. – Rátekintünk a családban élő generációkra, a családi szerepekre. – Miért jó az „öreg” a háznál? A hagyományok megismerése és ápolása, a múlt értékeinek felidézése és követendő példája, az emlékek megtartó ereje. – Az emberi élet érték a fogamzás pillanatától a természetes halálig. – A halál és gyász mai életünkben a tabu témák között szerepel, „Amióta nem otthon születünk és nem otthon halunk meg, nem értjük a világot!” A gyász, a veszteség feldolgozásának, a „gyászmunka folyamatának” bemutatásával kívánunk hatékony segítséget nyújtani ebben a nehéz kérdésben. 133

– Beteg, fogyatékossággal élő és/vagy idős ember a családban – az empátiás és szolidaritás készség fejlesztése. – A tisztelet fontosságának hangsúlyozása. – A nagycsaládok illetve több generáció együttélése, konfliktushelyzetei és azok kezelése. – A családi szerepek áttekintése, család értékének hirdetése kiemelten fontos feladatunk.

Módszereink — családmunkacsoportunk, csapatmunkánk „Boldogabb családokért” családi életre nevelés programunk gyakorlatorientált, a nem formális pedagógia eszköztárának elemeit tartalmazza. Országos modellként, mintaprogramként szolgál. Több szinten reagál a jelentős mértékben változó társadalmi és gazdasági környezetre, melyben az etikai és erkölcsi nevelés, a gyermek- és ifjúságvédelem, az egészséges életmódra és családi életre nevelés háttérbe szorult. Közismert, hogy a fiatalok jelentős része megfelelő erkölcsi értékrend, az egészséges személyiség fejlődéséhez szükséges perszonális kapcsolatok nélkül, csonka vagy zilált családból kerül ki az életbe. Család-óráink megtervezésére, megvalósítására és utómunkálataira a csapatmunka jellemző. Szakembereink: pedagógus, orvos, biológus, védőnő, logopédus, hitoktató, hittanár, egészségnevelő, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, teológus, mentálhigiénés szakember, kulturális menedzser, könyvtáros, könyvelő, agrármérnök, idegenforgalmi közgazdász, programozó matematikus. Egy osztályban két (esetenként három) munkatárs dolgozik egyszerre, mert így több figyelmet tudunk a 134

gyerekekre szentelni, s megoldható az osztálybontás is, ha a téma ezt szükségessé teszi. A család-óráink megvalósításához új formát kerestünk. Fontosnak tartjuk, hogy a diákokat a tanár partnerének tekintse, s így oldottabb légkörben valósulhassanak meg az órák. Ezeken a foglalkozásokon sokat játszunk, beszélgetünk a diákokkal, s az új ismereteket is igyekszünk – előadás helyett – közös munkával felfedezni. A közösen megélt élmény hozzásegít ahhoz, hogy a foglalkozást tartók és a fiatalok közelebb kerüljenek egymáshoz, együtt jussanak el egy-egy igazság felismerésére. Úgy tapasztaljuk, hogy az élményszinten történő tanulás sokkal inkább segíti az elmélyülést, mintha az verbális szinten történne meg. Ehhez az újszerű szemléletmódhoz nyújtanak segítséget számunkra a közösen végzett gyakorlatok, játékok és drámapedagógia elemek alkalmazása. „Kezdetben a fiatalok néha kicsit komolytalanok, esetleg zavaruk leplezése miatt zajosak. De ahogy a rendszeres órák alatt összeszokunk, egymásra hangolódunk, már látják, hogy velünk olyan intim dolgokról is jól el lehet beszélgetni, mint a szex, a szüzesség, a termékenység. Bizalmukba avatnak bennünket, megnyílnak. Érzik, hogy róluk van szó, és ők választják a témákat is. Majd ezeket együtt átbeszélgetve találjuk meg a válaszokat a ’miértekre’ és a ’hogyanokra’. Talán meglepő, de ezekben a beszélgetésekben azt érzékeljük, hogy a gyerekek még ebben a felfordult világunkban is szeretnének szigorúbb, határozottabb elvek szerint élni. Csak nem tudják, hogyan tegyék. Hiszünk abban, hogy ezek a fiatalok az átgondolt kérdések és információk birtokában önálló, felelősen cselekvő, érett személyiséggé válhatnak. A mi feladatunk, hogy ebben segítsük őket.” (Idézet Fejes Mária riportjából.) Az egy-egy osztályban zajló munka irányát a diákok igényei alapján az osztályfőnökkel való konzultáció során alakítjuk ki, és a megvalósulást is együtt értékel135

jük. Az óra-előkészítő és értékelő konzultációk segítségével igyekszünk „csoportra, osztályra szabott” foglalkozásokat tartani. Igényeljük, hogy az osztályfőnök is bent legyen az órákon, és örömmel vesszük, ha ő is aktívan bekapcsolódik az ott folyó munkába. A szülőket is igyekszünk tájékoztatni a szülői értekezleteken és más fórumokon a programunkról, s szülői foglalkozásokat is tartunk.

Családi életre nevelés az iskolákban — család-órák a gyakorlatban Beszámoló budapesti családmunkacsoportunk tagjaitól Csilla: Nagyon sok esetben hangzik el következő mondat a gyerekek részéről: „Mikor lesz a következő család-óra? Ez a legjobb óra az összes közül!” Ez hihetetlen nagy dicséret számunkra, úgy érezzük ilyenkor, hogy sikerült megtalálni a hangot a kamaszokkal. Nagyon sokszor felmerül a kérdés, mi ennek a nyitja, és hogyan őrizhetjük meg a bizalmat? Úgy látjuk, hogy a diákoknak komoly igényük az őszinte szó, a felnőttek részéről irántuk tanúsított tisztelet, és az ő gondolataikra, véleményükre való őszinte kíváncsiság. Ha ezt megérzik, ők is fogékonyak a mi gondolatainkra. Mikor saját élettörténetünkből, gyerekeinkkel, ismerőseinkkel, barátainkkal megtörtént eseményekről számolunk be, egyszeriben szinte néma csöndbe lesznek, és „bőrünkön érezzük” a figyelmüket. Úgy érezzük, hálásak ezért, és ők is őszinteséggel reagálnak, megnyílnak: mesélnek, kérdeznek, figyelnek…

136

Zsófi: Minden osztályban vannak értelmes, gondolkodó gyerekek, akik vállalják is véleményüket. Az a legnagyobb sikerélményünk, mikor úgy sikerül terelni a szót, hogy ezek a gyerekek megszólaljanak, vitatkozzanak. Így megismerik egymás véleményét. Igyekszünk lehetőleg nem kimondani, hanem kimondatni a fontos dolgokat. Csak így tudunk elindítani egy gondolkodást. A serdülők nagyon nem szeretik, ha a felnőttek megmondják nekik, mit kell tenniük és mit nem. Zsuzsa: Azok a témák, amelyekről a család-órákon szó esik, nem órarendi tantárgyak, nem íratunk belőlük dolgozatokat, nem feleltetünk. Ezekből majd az életben vizsgáznak maguk előtt, a maguk javára vagy kárára. Ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy amikor saját családot alapítanak, eszükbe jussanak azok a beszélgetések, viták, szerepjátékok és tanúságtételek, amik segíthetnek a boldog családi élet megvalósításában. Éppen ezért ilyen sokszínűek a témák – (család, szeretetnyelvek, barátság, szerelem, serdülőkor, párválasztás, szexualitás, személyiségfejlesztés, egészséges életmód, média, hivatás, illemtan, halál, betegség, és ezek csak a főcímek, mindegyik több alfejezetet tartalmaz!) –, a feldolgozásuk interaktív, néha provokatív, az adott korosztálynak megfelelő szintű. Úgy gondoljuk, hogy a boldog család létrehozása hosszú, tudatos munka eredménye, amire nem lehet elég korán elkezdeni készülni, természetesen mindig a megfelelő mélységben. Azt tapasztaljuk, hogy szívesen és komolyan veszik az órákat, nagyon örülnek annak, hogy nem „beléjük akarjuk tölteni” a dolgokat, hanem mindenben a véleményükre vagyunk kíváncsiak. „Nem mondjuk meg a 137

tutit”, amit el kell fogadniuk, hanem ők mondhatják ki saját felismerésük szerint a lényeget! Nagyon örülünk annak, amikor egy osztályba lépve örömkiáltásokkal, tapssal fogadnak, és kicsöngetés után még kérik, hogy fejezzük be az adott témát. Többször előfordul, hogy év végén úgy búcsúznak el tőlünk, hogy „ugye jövőre is megyünk”! Ilyenkor érezzük, hogy nem hiába dolgozunk és nagyon nagy szükség van a mai világban megjelentetni az alapvető erkölcsi normákon alapuló emberi és családi életet. Mindig frissítjük, aktualizáljuk a tudásunkat az egyes témákban, és figyelembe vesszük az adott osztály véleményét is. Ezt sokszor írásban, név nélkül kérjük, hogy valóban őszintén, félelem nélkül tudjanak megnyilatkozni. A titoktartást nagyon komolyan vesszük! A szülőknek tartott órákon sem hangzik el nevesítve egyik gyerek véleménye sem. A szülők több iskolában kezdeményezték a család-óra tartását szülői értekezlet keretében a maguk számára is. Szeretnénk minél több iskolába elvinni a család-órákat. Márti: Nagyszerű élmény számomra, amikor egy-egy óra után az osztályfőnök meglepődve, sokszor boldogan állapítja meg, hogy ő nem is gondolta volna, hogy XY-nak ilyen tartalmas gondolatai vannak, vagy Z ennyire érző lélek! Persze, a beszabályozott tantárgyi órák alatt elhalványodnak az igazi arcok. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy nem zavar-e minket a zaj, a bekiabálás? Számunkra a zaj az együttes munkát, a vélemények ütköztetését, a párbeszédet jelentik. Nagyon-nagy értéknek tartjuk azt, ha elérjük egy közösségnél, hogy hangosan mondják el a gondolataikat, és azt ütköztessék is a többiekkel. Ezért a zajnak sokszor örülünk! 138

Anita: A család-órákkal kapcsolatban kétféleképpen lehet a sikerességet értelmezni. Az egyik, amikor az óravázlatunk szerint – mert minden óránkra becsülettel készülünk és óravázlatot is írunk, ügyelve arra, hogy az egyes feladatokra, játékokra, szakaszokra az időket is belekalkuláljuk – meg tudjuk tartani az órát. Ilyenkor azt mondjuk, hogy igen, amit szerettünk volna, el tudtuk mondani, az információátadás megtörtént, reméljük, hogy a magot elvetettük és be is ült valami. A másik eset, amikor ugyanúgy megvan az óra vázlata, mégis merőben máshogy alakul az adott osztállyal a család-óra. Mert elhangzik egy mondat, egy szó, egy megjegyzés, amire reagálni kell. Muszáj meghallani, meghallgatni, hiszen ezek „beszélgetős” órák. Ha nem figyelünk oda a gyerekekre, akkor hogyan várhatjuk el azt, hogy bensőséges, bizalmi kapcsolat alakuljon ki köztünk az órák alatt? Ettől lesznek egyénre/osztályra/közösségre szabottak az óráink, ezért lehetünk sikeresek, mert figyelünk rájuk, értékesnek tartjuk őket és a megnyilvánulásaikat is beépítjük az adott helyzetbe. A munkánk ezért is csodálatos, mert bár lehet, hogy az egyik osztályban ugyanarról a témáról sokkal kevesebb információ hangzott el, mégis úgy jövünk ki a teremből, hogy ez megint jól sikerült, mert együttműködtünk, és kihoztuk belőlük, magunkból a legtöbbet, azt, amit ott és akkor lehetett.

A program hosszú távú stratégiai célkitűzései A család-órák közoktatásban történő meghonosítása, hogy a fiatalok egészséges életmóddal és harmonikus családi élettel kapcsolatos ismeretei, tapasztalatai mélyüljenek. 139

Bízunk abban, hogy a felnövekvő nemzedéknek így nagyobb esélye lesz a kiegyensúlyozott házasságra és a boldog családi életre. Legfőbb távlati célunk egy országos „család-háló” kiépítése. A pedagógus és védőnői tanfolyamokon végzett résztvevők „terepen” folyó szakmai munkájának segítése, nyomon követése és koordinálása is feladatunk. A hálózat utánkövetési rendszert biztosít a képzésben végzettek számára, akik tanácsadási, szupervíziós, rendszeres továbbképzési találkozókon keresztül segítséget vehetnek igénybe, hospitálási lehetőséget, és a folyamatos tapasztalatcsere elérhetőségét biztosítjuk számukra.

Elérhetőségeink: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézete 1052 Budapest, Piarista köz 1. Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 235 Telefonszám: 1-486-44-42 E-mail: [email protected] honlap: www.sapientia.hu/csalad Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) 6000 Kecskemét, Irinyi u. 62. E-mail: [email protected]; [email protected] honlap: www.holnaphonlap.hu; www.mfm-projekt.hu

140

JÁVOR FERENC

A „Fiatalok az Élet Küszöbén” program rövid bemutatása

Köszönöm a megtiszteltetést, hogy a következő néhány percben egy olyan programról beszélhetek, amelyik nagyon közel áll hozzám. A „Fiatalok az Élet Küszöbén” (FÉK) program alcímében „Kapcsolat- és jellemépítő, AIDS- és drogprevenciós program”, melyet a Timóteus Társaság 1994-ban a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet felkérésére hozott létre, azzal a céllal, hogy segítsen a 13–18 éves fiataloknak, és azoknak a velük dolgozó személyeknek, akik a tünetfelismerésen és az aggódáson kívül szeretnének javítani a helyzeten. Három fiú édesapjaként személyesen is érintett vagyok, fiaink már 20 és 25 év közöttiek, de persze korábban ők is az érintett korosztályhoz tartoztak. A társadalmi problémákról való gondolkozás szinte mindig visszavezet a családhoz, ahol a megoldás egyik kulcsa található. 2006-ban elkezdtem családterápiát tanulni, hogy ezeket a kérdéseket és a segítség lehetőségeit jobban megismerjem. A Timóteus Társaság nemzetközi, keresztény felekezetközi alapítvány, mely diákok számára bibliai alapon ismeretterjesztő programokat szervez. Szervezeti formáját tekintve közhasznú alapítványként működik. Nemzetközi: a világ több mint 170 országában jelen van valamilyen szinten, 16 ezer főállású és 100 ezer önkéntes munkatárssal. 141

Keresztény: gondolkozásmódját, értékrendjét a Bibliára alapozza. Felekezetközi: nem kötelezi el magát egyik felekezet mellett sem, de mindegyik keresztény egyházzal törekszünk jó együttműködést kialakítani. Ismeretterjesztő: a diákokhoz és az oktatáshoz kapcsolódik a munkánk. Alapítvány: non profit alapon működünk. A program létrejöttének egyik kulcsszereplője Dr. Bánhegyi Dénes, aki akkor a nemzeti AIDS koordinátor volt. Teljesen egyetértettünk abban, hogy az AIDS megelőzése nem merülhet ki szexuális felvilágosítással és óvszerkampányok támogatásával. Valamilyen módon foglalkozni kell azokkal a problémákkal is, amelyek miatt a mai 12–13 éves fiatalok különböző deviáns tevékenységbe kezdenek. Itt már eljutottunk arra a pontra is, hogy a legjobb megelőzés a családok támogatása, a családi életre való felkészítés. Fiatalnak lenni önmagában krízishelyzetet jelent, mert egy teljesen új és változó korban élnek. Ráadásul észre kell vennünk azt is, hogy a változások nem egyenletesek, hiszen gyorsuló korban élünk, és mi magunk is nehezen tudunk eligazodni. Ők rövidesen ott fognak állni az Élet küszöbén, és joggal kérdezhetjük: Felkészültek-e arra, hogy átlépjenek ezen a küszöbön? Van-e talaj a lábuk alatt? A program logója lett ez a kerítésen egyensúlyozó fiú. A kép nagyon jól ragadja meg azt a pillanatot, hogy korábban ezt a fiút még fel kellett segíteni, hogy fel tudjon mászni a kerítésre, majd még fogni 142

kellett a kezét, mert nem tudott egyensúlyozni. Majd elengedjük a kezét, ám még ott vagyunk mellette, de eljön a pillanat, amikor el kell engednünk, mert már nem mehetünk vele tovább. Szeretnénk abban a tudatban elengedni és elindítani őket, hogy képesek legyenek egyedül végigmenni az előttük álló úton. A program 4 fő célját az alcím meg is fogalmazza: kapcsolat és jellemépítés, AIDS- és drogprevenció. A program fő eszköze a kétkötetes, 800 oldalas tanári kézikönyv, amely olvasmányok, játékok mellett 37 kidolgozott óravázlatot tartalmaz. Kapcsolat Társadalmunk egyik betegsége, hogy képtelenek vagyunk tartós kapcsolatokat kiépíteni és fenntartani. Ehhez elsősorban tisztában kell lenniük önmagukkal. Szeretnénk segíteni nekik abban is, hogy a barátkozás alapelveit megtanítjuk nekik. Minden kapcsolat kommunikációra épül, így ennek az alapjaiban is segítséget kívánunk nyújtani. Szexualitás Az 1994-es induláskor még csak AIDS prevencióról beszéltünk, az AIDS elsősorban szexuális úton terjedő betegségként volt ismert. A programban szeretnénk annak a meggyőződésünknek is hangot adni, hogy teremtettségünknél fogva a szexualitásnak megvan a helye az életünkben. A szex nem rossz, csak olyan környezetben élünk, ahol a gyakori partnerváltogatás kezd elfogadottá válni. Szeretnénk közreműködni abban, hogy a fiatalok között csökkenjen a partnerváltogatás, a tizenéves terhességek és az AIDS-es esetek száma.

143

Drogprevenció A drog csak az ezredforduló környékén került be a FÉK anyagba. Mindenhol probléma a világban, és igazából sehol se látunk megoldást. A FÉK anyagban szeretnénk bemutatni és biztatni a diákokat, hogy lehet szermentesen élni. Ahhoz, hogy az ember „normális” életet éljen, nincs szükség ilyen kiegészítőkre. Segíteni szeretnénk a környezeti nyomás kezelésében, hogy képesek legyenek nemet mondani akkor is, ha ezzel kisebbségi véleményt képviselnek. Célunk továbbá, hogy csökkenjen a szerrel való visszaélések száma. Jellem Ezen a ponton jutunk el a lényeghez! A „megoldás” nem a külső körülményekben, hanem az utánunk jövő generáció belső tartásában, jellemében van. Gyerekeinket csak nagyon rövid ideig tudjuk megvédeni a környezeti hatásoktól, a megvédésen túl fel kell őket készítenünk arra, hogy maguktól is képesek legyenek nemcsak megkülönböztetni a jót a rossztól, hanem akkor is a jót választani, ha az valamiért pillanatnyilag többe kerül. Fel kell készítenünk őket a felnőttkorra, segíteni szeretnénk a házasság és a család szerepének megértésében, és egy stabil értékrend kialakításában. A programban szeretnénk sokkal inkább a következmények végiggondolásában segíteni. Az AIDS és a drog tekintetében a következmények súlyosak és viszszafordíthatatlanok. A drognál különösen jól érzékelhető, hogy nem tudunk megnevezni egy olyan helyet, olyan felelőst, aki a problémát megoldaná. Vannak jogi, egészségügyi, pszichológiai vonatkozások, és ezen a ponton is megjelenik a család, mint az a tényező, amely a legtöbbet tehetné a megelőzés érdekében. 144

Az összefogás nem sikerül mindig, de nem a hibást kell keresnünk, hanem a megoldást. Meggyőződésünk, hogy van megoldás, és érdemes is dolgozni azon, hogy ne álljunk meg ott, hogy kinek a hibájából jutottunk ide. Az összefogást jól szemlélteti ez a kerék, melynek a középpontjában (tengelyében) a serdülő gyerek áll. Kik veszik őt körbe, kikhez fordulhat egyáltalán segítségért? Család, tanárok, média, segítők, kortársak, Egyház.

A kerék régi találmány, nem igényel nagy műszaki érzéket annak felismerése, hogy mi lesz a kerékből, ha kiveszünk, megrövidítünk egy-két küllőt. A társadalom nem teheti meg büntetlenül, hogy valamelyik küllőt elsorvasztja. Akinek szerep jut ebben a kerékben, sokszor meg kell próbálnia valahogy a másik küllő hiányát is pótolni. A legnehezebb, és sajnos a leggyakoribb, ha valakinél ezt a családi küllőt kell pótolni. Az életben való eligazodást nagyban segíti, vagy hátráltatja, ha megfelelő kérdésekre megfelelő választ adunk. Időnként ki kell javítanunk a kérdést, pontosan azért, hogy ne csak felületesen adjunk választ, hanem rámutassunk a mélyebben rejlő igazságokra. 145

Ezt a mellékelt piramis-ábra segítségével szeretném bemutatni. A cselekedeteinket a jellemünk határozza meg, a jellemünk pedig az értékrendünkön alapul.

Változást megpróbálhatunk vízszintesen elérni – utasításokkal és parancsokkal. Elmondjuk, hogy tedd, ne tedd. Természetesen erre is szükség van, de ne álljunk meg ezen a szinten. A jellem formálásához elveket kell továbbadnunk, az értékrend megszilárdításához pedig meggyőződésre van szükség. Azok a változások, amelyek alulról erednek, sokkal tartósabbak lesznek, mint amelyeket az ábra jobb oldalán tüntettünk fel. A „Fiatalok az Élet Küszöbén” program anyaga használható: osztályfőnöki órán, nyelvórákon, klubokban, szülői értekezleten, táborokban, személyes tanácsadásban, vagyis gyakorlatilag mindenhol. Kapcsolat: www.fek.hu; [email protected] Anyagaink megrendelhetők a Harmat Kiadónál: www.harmat.hu 146

SZÁSZI BALÁZS

A TÁRS-SULI bemutatása

Szeretettel köszöntöm Önöket, szeretettel köszöntelek Benneteket! Szeged-Gyálarétről érkeztem, amiről azt érdemes tudni, hogy az ország legalacsonyabb pontja. Mostanában, sajnos, nemcsak a földrajzkönyvekből, hanem a szomorú eseményeiről ismeretes. Egy súlyos családi tragédiáról olvashattatok a hetilapokban, napilapokban. Pár nappal ezelőtt egy fiatalember megölte feleségét és kilenc hónapos gyerekét. Ez nekünk ott helyben nagyon súlyos kérdés. Ide kell hoznom ezt most elétek, hogy imáitokban hordjátok a falut és a családot. Azért is, hogy még jobban a szívünkbe véssük, menynyire fontos a felkészülés a családi életre! Nektek, akik erre készültök, hogy részt vegyetek ebben a munkában, legyen ez az áldozat megerősítő, mert a téma minden szinten él, életbe vágó. Nemcsak hogy ott lakom, hanem húsz éve én vagyok a falu lelkipásztori asszisztense is. Egy pap nélküli egyházközség, a filia vezetését végzem segítőtársammal, feleségemmel, Anikóval, akivel úgy terveztük tavasszal, amikor a meghívást kaptuk, hogy együtt leszünk ma itt. Öt gyermekünk közül a középsőnek ma van a szalagavató ünnepsége. Ez a mai kor egyik beavatási szertartása. Mivel nemcsak jó szakemberek, hanem elég jó szülők is igyekszünk lenni, úgy döntöttünk, Anikó otthon marad támogatásképpen Verának, fogadni a nagyszülőket. Én pedig itt vagyok veletek, ameddig lehet. Az előadás után sietek haza, hogy a nyitótáncra odaérjek. 147

Vegyes érzelmekkel vagyok itt, de szeretnék egy virágcsokrot átadni a jelenlévő hölgyeknek. Látom, a hölgyek mosolyognak. E gesztust most ezért teszem, hogy a jelenlévő férfiak figyelmét fölhívjam, hogy a virág mindig kell! Nemcsak a legelső találkozáskor, és nemcsak a holtodiglan-holtomiglan után a sírra! Amúgy is, nem mi, férfiak, maradunk itt a földön hosszabb ideig. Uraim, a kettő között lévő időben is fontos a virág. A fiatalok azt mondják, hogy ez milyen ódivatú, meg a lányok nem is örülnek neki, mégis azt kell mondanom férfitársaknak és a felnövekvő fiúknak, hogy az első és legfontosabb az a virág. Ezt a TÁRS-SULI „Trükkök” című előadásának a bevezető mondataiból idéztem. Ott van igazi virágcsokor, amit a jelenlévő hölgynek átadunk, és lehetőség szerint a hölgyek is beszélnek erről. Ezzel be is fejezem a TÁRSSULI menetéről való ismertetést. Ebben a rövid időben arra van csak lehetőségem, hogy bemutassam, mi a lelkisége, mi a pszichológiai és pedagógiai alapja, mivel fordulunk mi a fiatalok felé. A TÁRS-SULI egy képzés, tréning, ami az élet tapasztalataiból fakad. Megismertük Varga Péter Spielhózni című könyvét, lelkes fiatalként betanultam, és nagyon-nagyon sokszor megpróbáltam poénosan előadni, mint ahogy azt Péter tudja. Eközben egyre jobban éreztük, hogy az előadások szemléletfordítók, de a sorozat utáni visszajelzésekből láttuk, hogy ez nem elég. Ekkor született meg az a gondolat, hogy az egész emberre hassunk, ne csak az észre – jobb esetben a szívre. Így született meg egy tréning, hogy a fiatalok számára gyakorlóterepet biztosítsunk ahhoz, hogy legyen lehetőségük kipróbálni mindazt, amit hallanak. Legyen lehetőség megtalálni a sok fiú és lány közül azt a fiút és azt a lányt, akivel igazi párt tudnak alkotni, hogy tanuljanak választani! 148

A TÁRS-SULI válasz egy modernkori kérdésre, méghozzá arra, hogy az elidegenedett társadalomban a generációk nem tudnak elégséges jó mintákat adni a következő nemzedéknek. Nincs természetes lehetőség arra, hogy amit láttunk a szüleinktől, azt automatikusan kövessük a saját életünkben. Külön kell ezt tanulni. A fiatalok és szüleik nagyon-nagyon sok időt fordítanak a pályaválasztásra, ez rengeteg időt és energiát követel. E mellett szinte alig kapnak segítséget a párválasztás kérdéseiben, még elméleti kérdésekben sem, hát még gyakorlati segítség terén. Talán egészségügyi, szexuális kérdésekben még csak-csak, de lelki, kapcsolati kérdésekben szinte semmit. Ez az, amire tulajdonképpen a TÁRS-SULI vállalkozik. Látjuk a jéghegyet, látjuk a jéghegy csúcsát, és tudjuk, hogy 6/7-ed része a víz alatt van. Így vagyunk a kamaszokkal is: bejönnek egy-egy tréningre, látunk valamit, érzékelünk, de tudjuk, hogy nem szabad egyszerűen azt hinni, hogy csak annyi lenne, mint amit látunk. Nem szabad elfogadni, hogy a fiatalokban ellenállás van. Nem szabad elfogadnunk, hogy a fiatalok nem akarnak semmit. Nem szabad elfogadni, hogy a fiatalok nem akarnak a témával foglalkozni, vagy csak élvezni akarják az életet. Ha az előadásokat visszaidézitek, nagyon sokat beszéltek ma az előadók arról, hogy a fiatalokban nagyon komoly igény van arra, hogy normális párkapcsolatokat alakítsanak ki. Hitünk és tapasztalatunk, hogy a fiatalokban van egy mag, amire lehet támaszkodni az ehhez vezető úton. A munkánk, ahogy mi dolgozunk, Joseph Cardijn tapasztalatához igazodik. Az 1920-években, tehát nem ma, fiatal káplánként a templomban nem talált munkásfiatalokat. Látta, hogy nincsenek ott. Nem voltak a szomszéd plébániákon sem. Törte a fejét, hogy mit lehet tenni. Arra jött rá, hogy azért nincsenek a templomban a fiata149

lok, mert a templomban a papok az egyház kérdéseiről beszélnek. A fiatalokat meg nem ez érdekli. A papok egyáltalán nem beszélnek a fiatalok kérdéseiről. Beszéljünk arról, ami a fiatalokat érdekli. Megalapította a Keresztény Munkásifjú Mozgalmat, és azt mondta, hogy ennek olyan mozgalomnak kell lennie, amely a fiatalok kérdéseivel foglalkozik, és ezekre keres választ. Hitt abban, hogy ha mi foglakozunk a fiatalok kérdéseivel, akkor előbb vagy utóbb a fiatalok is foglalkozni fognak azokkal a kérdésekkel, amelyek a mi számunkra fontosak. Ars poeticáját a Megtestesülés teológiája vezette, és azt mondta: anélkül kell szeretni a fiatalokat, hogy mi bármi jót beléjük tennénk. Meg kell ismernünk a fiatalokat, és észre kell venni az életükben, fel kell fedezni azt a jót, ami anélkül van bennük, hogy mi bármit hozzátennénk. És ha mi észrevettük bennük a jót, akkor segítettünk a fiataloknak is észrevenni magukban ezt a jót, és ez a jó elkezd növekedni, és ezzel a növekedéssel egyre kevesebb tere marad a rossznak, amit mi valami nevelés által ki szeretnénk venni belőlük. Erre építette fel az egész módszertanát, a „Revisio vitae”-t, amit nagyon sokan átvettek tőle, például Magyarországon a Keresztény Munkásifjú Mozgalom mellett a MÉCS mozgalom dolgozik ezzel a módszerrel. Mi is erre a pedagógiára építjük fel a programunkat. Abból a tapasztalatból építkezünk, hogy nem elég a fiataloknak könyvet adni, nem elég eszméket adni a kezükbe, az egész lényüket, az egész életüket kell megszólítani, és ezt kell támogatni. A TÁRS-SULI egy ilyen szemléletű képzés. Beleviszi őket kreativitásukkal együtt egy játékba, épít az akció-éhségükre, arra az akció-éhségre, ami mindenütt jelen van. Lehet, hogy keveset beszélnek, de ha az akcióikra figyelünk, akkor sok mindent kiolvashatunk. Kellő érzékenységgel tudunk figyelni rájuk, és olvasni ezekből a jelekből. Ez egy út, ahol a fi150

atalok önmagukkal, másokkal és a másik nemmel ismerkednek. Szeretnének eljutni oda, hogy helyük legyen ebben a világban, és megtalálják ezt a helyet. Erre az útkereső munkára van meghívásunk mindannyiunk számára. Azt hiszem, hogy akik itt ültök, mind ezen az úton szeretnétek segíteni őket. A serdülőkor életfeladatai közül a legfontosabb három, hogy a szülőkről leváljanak, közben kialakítsanak egy saját identitást, heteroszexuális kapcsolaton keresztül. A saját identitás, a szülőről való leválás és a szexualitás ebben a korban egységet alkot, nem lehet szétválasztani. Szépen illusztrálja ezt egy vers, amit be is emeltünk a tematikánkba. Felnőttként talán nehezebb visszaemlékeznünk a kamaszkorunkra, hiszen ha azt mondom, hogy ez egy meglett, érett adóellenőr verse, akkor senki nem hiszi el nekem, hogy 18 évesen milyen egyszerű érzékenységgel tudta megfogni ezt a hármas alapfeladatot, ami egy kamasz életében fontos. „Friss forrás vizébe iszapot dobni, üvegtestű nőt sárban ölelni, gondolatokat béklyó közt tartani.” Most csak az első mondathoz fűznék egy gondolatot. Az élet bennünk, ami Isten által a szüleinken mint forráson keresztül jön, kapcsolat-etikai szinten az elválásban a bűnnel egyenlő. Amikor a szüleinkről leválunk, tudjuk, hogy ez Istennek a rendelése: elhagyja apját-anyját, mégis kapcsolat-etikailag mindannyiunkban, személyesen megéljük ezt a bűnt. Ez az a sár, ami persze itt azután keveredik a szexualitással. Talán így megérthetjük azt is, miért mondja azt, hogy nincs helye a teljes szexualitásnak a házasság előtt, hiszen amíg le nem váltunk, addig nem leszünk kellően szabadok arra, hogy tulajdonképpen átláthatóak, átadhatóak legyünk egymás számára. Igen fontos az is megérteni, hogy ebben a korban a kamaszok nagyon nyitottak a példaképekre. Újraéled 151

bennük a vágy, az egész világ forr bennük, a régi gyerekkori sebek újra felfakadnak, és ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a nevelésükhöz csatlakozzunk, hiszen nagyon befogadóak új példaképekre. Ezekhez a példaképekhez tudunk mindannyian odacsatlakozni ebben az időszakban. A TÁRS-SULI is ilyen lehetőség, hogy példákat és példaképeket adjon az ott megjelenő emberekkel, vagy ahogy láttuk a Boldogságórákon, milyen fontos ahhoz, hogy boldog családok legyenek. Nem csak az a kérdés, hogy példaképek legyenek, amelyek lehetőséget adnak, hogy a családtól függetlenül ezt az önálló identitást akár szembenállással is segítsék megfogalmazni. Ebben az értékközvetítő folyamatban a csoport, amelyet a tréningen a fiatalok megtalálnak, fontos eszköz, de ebből a szempontból minden más csoport is az. Hiszen a csoport olyan mikroközeg, ami megjeleníti a társadalmat, de nem olyan széles, sokkal beláthatóbb terület a fiatal számára, ahol a még kialakulatlan identitásával nyugodtan próbálkozhat. Szűkebb, mint a társadalom, de tágabb, mint a család, és ez egy nagyon-nagyon fontos gyakorlóterep. Mint személyiségfejlődésünk hajnalán a köztes tér a belső és a külső valóság között, a család valósága és a társadalom valósága között. Nagyon rossz, amikor szembeállítjuk a családot és a csoportot. Ez főleg kiskamaszoknál, de a nagyobbaknál is előfordul. Nem jó, hiszen a két területnek összefogva, integráltan kell tudnia segítségére lenni a kamasznak abban, hogy egyáltalán megőrizze azt a folyamatot, amelynek gyökereit, az ő egész előzetes élettapasztalatát a családból hozza, és ki kell tudnia egészítenie új tapasztalattal, amit az új kortárs csoportok jelentenek a számára. Elkerülhetetlen, hogy ez bekövetkezzen, és hogy ott legyen. Még akkor is, ha a kortárs csoportok riasztóak számunkra, szülők számára.

152

A TÁRS-SULI gyakorlatilag keresztény mentálhigiénés program, hogy segítséget adjon a fiataloknak, elsősorban ahhoz, hogy jó kapcsolatokat tudjanak kialakítani. Mint ahogy már mondtuk, az egész embert szólítja meg, testét, lelkét, az érzéseit és az értelmét. Nem lehet csak a gondolatokon és az eszméken keresztül eljuttatni a fiatalokat oda, hogy az élethez begyakorolt készségekkel rendelkezzenek, ezért aztán mi erre a gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt. A fókusz persze azon van, hogy merjenek választani. Nyilván itt a házasságról mint távlati célról szól a dolog, de azért folyamatosan próbáljuk a fiatalok szemét és figyelmét felnyitni, szemléletet adni, hogy mindaz, amit megtanulnak férfi és nő közötti kapcsolatban saját magukról, az jelen van a szülőkkel való kapcsolatban, és jelen van az Istennel való kapcsolatukban is. Bármelyik formában változtatni tudnak ezen a kapcsolaton, az építőleg fog hatni a többi színtérre is. Ha tetszik, a TÁRS–SULI tulajdonképpen prevenciós program, bár ritkán nevezzük annak. Mindenféle drogprobléma kapcsolati hiányból fakad. A sikeres drogprevenciós program arra épül, hogy enyhítse az egyén kommunikációs problémáit, hogy képes legyen igazi intimitást adó kapcsolatra, hogy a kommunikációs gát következtében megszülető intimitás-hiány helyére ne a szer kerüljön. Mert az intimitás-űrt tölti ki majd a kemény drog, TV, internet, videó, vagy egyszerűen pusztán a szex. Prevenció az AIDS ellen, vagy a nemi betegségek ellen is, mikor a hűségről és az elköteleződésről is beszélünk. De talán legérdekesebb a kirekesztés elleni prevenció, hiszen minden tréningünk azzal kezdődik, hogy a világ két legkülönbözőbb lényét, a férfit és a nőt próbáljuk arra tanítani, hogy egy nyelven tudjanak beszélni ebben a témában, legalább a tréning ideje alatt. 153

Már itt érezhető, hogy ez a kirekesztéssel szembe megy. Ha végiggondoljuk, hogy leggyakrabban vallásos és nem vallásos fiatalok jönnek egy-egy tréningre, akkor azt is látjuk, hogy még szélesebb ez a kirekesztés elleni küzdelem. Hiszen meg kell tanulniuk a vallásos fiataloknak úgy gondolkodni, úgy fogalmazni, úgy beszélni, hogy az ne legyen bántó a nem vallásosaknak, és ugyanilyen fontos feladat, hogy megtanuljanak a nem vallásos fiatalok úgy kérdezni és úgy fogalmazni, hogy az ne legyen gát a különbségek ellenére. Ennél is izgalmasabb kísérleteink voltak, amikor megjelent a helyi szociális foglalkoztató intézet szociális munkása, és elmondta, hogy nagyon sok fiatal van, és nagyon jó lenne, ha segítenénk az ő munkájukat is. Abban az időben volt egy-két olyan tréningünk, amikor egészséges és enyhén értelmi sérült fiatalok tudtak együtt tréningezni, anélkül, hogy kirekesztették, lenézték volna egymást, vagy bármelyiküknek kisebbségi érzése lett volna fogyatékosságából adódóan. Együtt tudtak készülni, mindenki a saját életállapotának megfelelően, arra az életre, amire ő majd nyilván hivatott. Nagyon izgalmasak ezek a kísérletek. Nem mondom, hogy ez a fő irány, de olyan tapasztalata volt a munkánknak, ami abban erősített meg minket, hogy tulajdonképpen a párbeszéd tanulásánál nincs jobb a kirekesztés ellen. Ha végignézzük a TÁRS-SULI-t, akkor láthatjuk, hogy egy dinamikus, akcióéhes, kreativitás-központú program, amiről most csak néhány képet mutatok be, az egyik vezetőképzőről. Ahhoz, hogy elérjük a társadalmat, és sokakat tudjon megszólítani a program, azt hiszem, mindannyiunknak új munkatársakra van szükségünk. Talán közületek is lesz, aki csatlakozik hozzánk. Aki úgy gondolja, hogy ez a fajta szellemiség és ez a munka érdekli, azt bátorítom, hogy jelentkezzen akár154

melyik csapatunkba. A TÁRS-SULI egy jól strukturált, erős határokkal rendelkező tréning. Elsajátítása általában nem jelent különösebb gondot, azt gondolom, bárki közületek képes lehet rá. Összegzem mindazt, amit a TÁRS-SULI-ról elmondtam: maga a párválasztás egy racionális és irracionális elemekből összeálló, tulajdonképpen megfoghatatlanul értelmezhetetlen halmaz. A TÁRS-SULI ehhez a halmazhoz csak részben tud hozzászólni. Megpróbál a fiataloknak segíteni, ránézni erre a részre, és ad egy eszközt a fiatalok kezébe arra, hogy tulajdonképpen önmaguk számára fogalmazzanak meg feladatokat. Azzal, hogy ránéznek önmagukra, tulajdonképpen a saját érzelmi életüket tudják a kezükbe venni, irányítani, és látni tudják azt, hogy a saját életükben hogyan működnek és hogyan vannak jelen. Kapcsolat: http://www.tarssuli.hu/ E-mail: [email protected] vagy [email protected]

155

SOMHEGYI ANNAMÁRIA

Egészségnevelés és egészségfejlesztés a közoktatásban

I. A gyermekek egészségi állapota és a közoktatás szerepe Szent-Györgyi Albert fogalmazta meg 1930-ban, hogy „iskoláink első és fő feladata, hogy a hazának embereket neveljen, derék, tetterős embereket”.1 A nemzetközi orvosi szakirodalomban elismert tény, hogy a gyermekek olyan jelentős időt töltenek el növekedésük, fejlődésük időtartama alatt a közoktatás színterein – az óvodában, az általános- és középiskolában –, hogy az itt kialakult élet- és viselkedésmód meghatározó az egészségük szempontjából (is). Ezért a különböző népegészségügyi programok a közoktatás színtereire összpontosítva fontos feladatokat jelölnek meg. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által készített Health21 (The health for all policy framework for the WHO European Region, 1999), a 1066/2001. (VII.10.) kormányhatározattal elindított Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program, majd az ennek folytatását jelentő, a 46/2003. (IV.16.) számú országgyűlési határozattal meg1

SZENT-GYÖRGYI ALBERT: Az iskolai ifjúság testnevelése. 1930. november 22-én Szegeden, az Országos Testnevelési Kongreszszuson elhangzott előadás; szövege megjelent: Testnevelés, 1930, 3. szám, 928–933., Testnevelés, 1937, 10. szám, 783–789.

156

erősített „Egészség Évtizedének Nemzeti Programja” egyaránt tartalmazza azokat az elvárásokat, melyeket a közoktatásnak teljesítenie kell ahhoz, hogy a tanulóifjúság felnőttként majdan minél jobb egészségben váljék társadalmunk alkotó, közterhek viselésére, értékek előállítására és továbbadására alkalmas tagjává. Az egészség, a társadalmat alkotó egyének személyiségjegyei és a társadalom sikeressége összefügg egymással. Skrabski Árpád és Kopp Mária 1999-ben írt cikkében2 a nemzetközi szakirodalom tényei és hazai kutatásaik alapján foglalja össze, hogy ha azt kívánjuk elérni, hogy nemzetünk tagjai egyénileg és mint nemzet eredményesek legyenek, akkor el kell érnünk, hogy a nemzet minél több tagja váljék érett személyiséggé. Az érett személyiség bízik másokban, ő sem csap be másokat, közös normákat és értékeket fogad el és tisztel, azok szerint él, körülményeit önálló gondolkozással képes elemezni, manipulációra, gyűlöletkeltésre, irigységre kevéssé fogékony. Az ún. fejlődésében megrekedt személyiségre ezzel szemben az jellemző, hogy nem bízik meg másokban, ő is becsapja a többieket, közös normákat és értékeket nem fogad el, nem tisztel, azokat megszegve él, körülményeit nem önálló gondolkozással, hanem a másoktól készen kapott sémák szerint ítéli meg, manipulációra, gyűlöletkeltésre, irigységre fogékony. Azok a társadalmak, melyeknek tagjai többségükben érett személyiségek, mind gazdaságukat, mind egészségi állapotukat illetően sikeresebbek. Azok viszont, melyekben az éretlen személyiségű egyének vannak többségben, gazdaságukat tekintve kevésbé eredményesek, egészségi állapotuk gyenge: jellemző a depresszió és a szív- és érrendszeri betegségek 2

SKRABSKI ÁRPÁD – KOPP MÁRIA: Társadalmi beállítottság, társadalmi tőke, Századvég, 1999, új folyam 12. szám, 128–146.

157

életminőséget romboló hatása és az idő előtti halálozás. Magyarországon éppen ez utóbbi helyzet a jellemző. Ma, amikor kevés gyermek születik ahhoz, hogy felnövekedvén munkájukkal a nyugdíjasok mindenkori ellátását biztosíthassák, nem elegendő több gyermeknek születnie, hanem arra is szükség van, hogy a megszületett gyermekek testi-lelki-szellemi egészségben nevelkedjenek: csak így várható, hogy egyéni életükben és a nemzet jövője szempontjából sikeresek, eredményesek legyenek, nem pedig ellenkezőleg: eltartásra szoruljanak. A mai gyermekek, fiatalok testi, lelki és szellemi egészsége aggasztó. Legfeltűnőbb az érett személyiség kifejlődésének hiánya, az érzelmi élet zavarai, testi vonatkozásban az általános fizikai teljesítőképesség gyengesége és a gerincproblémák tömegessé válása. A személyiségfejlődés és érzelmi élet zavarai kitűnő talajt teremtenek a dohányzás, alkohol és kábítószer fogyasztás kialakulásának. (Számos adat látott napvilágot az ezen témákkal foglalkozó szakirodalomban és szakmai konferenciákon: 2001. augusztus 22–25. között Budapesten megrendezett nemzetközi EUSUHM-konferencia,3 a HBSC /Health Behaviour in School-aged Children = iskolás gyermekek egészségmagatartása/ kérdőíves vizsgálat eredményei,4 a Nemzeti Iskola3

4

KAPOSVÁRI JÚLIA (szerk.): Egészség és gazdagság Európa fiatal generációjának, a megelőzés kihívásai, EUSUHM Nemzetközi Konferencia Kiadványa, Budapest, 2002. ASZMANN ANNA (szerk.): Fiatalok egészségi állapota és egészségmagatartása, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Budapest, 2000. – Az eredeti angol nyelvű riport letölthető a www.ruhbc.ed.ac.uk/hbsc honlapról. ASZMANN ANNA (szerk.:) Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása. Egészségügyi Világszervezet nemzetközi kutatásának keretében végzett magyar vizsgálat „Nemzeti Jelentés”, 2002, OGYEI – NDI, Budapest, 2003.

158

egészségügyi Konszenzus Konferencia kiadványa, Budapest, 2003. november 6.5) A gyermekek testi, lelki és szellemi egészségi állapotát meghatározó főbb károsító tényezők és azok hatása röviden a következőképpen foglalható össze: – A mozgásszegény, ülő életmód a lelki egészség zavarainak egyik okozója. Az örömöt adó testmozgás elmaradása fontos sikerélményektől, a társadalomban élés szabályainak begyakorlásától, a küzdeni tudás, a győzelem és vesztés elviselésének megtanulásától fosztja meg a gyermekeket. Továbbá már gyermekkorban látható módon gátolja a gerinc egészséges fejlődését, a majdani porckopásos gerincbetegségeknek, a csontrendszer mészhiányának, a majdani szív- és érrendszeri betegségeknek, az elhízásnak és szövődményeinek egyik fő okozója, egyes daganatos betegségek hajlamosító tényezője. – A helytelen táplálkozás – különösen mozgáshiánynyal együtt – az elhízásnak és szövődményeinek, a szív- és érrendszeri betegségeknek, cukorbetegségnek, több daganatos betegségnek, a csontozat mészhiányának, a mozgásszervek porckopásos betegségeinek egyik fő okozója. – A passzív időtöltés túltengése, az információözön passzív befogadása (TV, videó, internet, számítógépes játékok, reklámipar) az alkotókészség és az árnyalt gondolkozás fejlődése ellen hat, valótlan képet alakít ki a befogadóban a világról, gátolja a helyes önismeret és önértékelés, a normális emberi kapcsolatok kialakulását, működését és az érzelmi fejlődést, továbbá a családi élet torzulásaihoz vezet.

5

KAPOSVÁRI JÚLIA (szerk.): Nemzeti Iskolaegészségügyi Konszenzus Konferencia, 2003. november 6., Háttéranyagok, Budapest, 2003.

159

– Az érzelmi nevelés súlyos hiánya (az értelmi nevelés egyoldalú túltengésével) gátolja az egészséges személyiség kialakulását, az érzelmi intelligencia és az alkotókészség fejlődését. Mindez együttesen azt eredményezi, hogy az egyén nehezen viseli a stresszt, az élet sikereit és nehézségeit, vagyis nehezebben boldogul. – A stressz-terhelés a gyermekkorban – anélkül, hogy a stressz-feldolgozást segítenénk – a lelki egészséget veszélyezteti. Alapja a szomorú, sikertelen, örömtelen gyermekkornak, igényt teremt a hiányzó siker- és örömélmények pótcselekvések útján történő megszerzésére (dohányzás, alkohol- és kábítószer-fogyasztás). – A családi életre, a gyermekáldás fogadására, a biztonságos szexuális életre nevelés hiányosságainak következményei: súlyos demográfiai probléma évtizedek óta a kevés megszületett gyermek, a sok koraszülött, az abortuszok tartósan magas aránya, a meddő házasságok száma. Mindezen káros tényezők kiküszöbölésében, negatív hatásuk csökkentésére leghatékonyabban a közoktatás helyszínein bevezetett egészségnevelési, egészségfejlesztési programok következetes és ellenőrzött alkalmazásával lehet a legjobb eredményt elérni. Az oktatási intézmények felelőssége azért is rendkívül nagy, mert a felnőtt társadalom példát mutató tagjai igen sokszor maguk is egészségtelen módon élnek.

II. Bizonyítékok és szakmai ajánlások hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján Gyakori, hogy azok a pedagógusok, akik felismerik felelősségüket és feladataikat a gyermekek egészségre nevelésében, viszonylag keveset tudnak tenni, mivel a tantestületek egésze ritkán válik az egészség feladatai iránt 160

elkötelezetté. Egy-egy pedagógus a tantestület egésze nélkül nem tud hatékony lenni. A szülők általában szintén nem a gyermekek egészségét fogalmazzák meg elvárásként az iskolával szemben. Ilyen körülmények között könnyen fogalmazódik meg a tiltakozás: nincs sem idő, sem hely, sem pénz az egészség érdekében végzendő iskolai tevékenységekhez. Ezzel szemben számos nemzetközi és hazai tapasztalat és bizonyíték ismert arra, hogy nemcsak lehetséges és eredményes tevékenység az iskolai egészségnevelés, egészségfejlesztés, hanem még a gyermekek tanulási képességeit is javítja. 1 A helyes szemléletnek és a hiányzó forrás biztosításának kulcs-szerepét bizonyítja a népegészségügyi program részeként 2001-ben megvalósult többtárcás pályázat a mindennapi iskolai testmozgás támogatására (ún. KOMA-pályázat), melyre 710, majd a 2003. évi újabb kiírásakor 628 iskola pályázott.6 E tények alapján a pályázatot kiíró és gondozó KOMA kuratóriumi tagjai 2001-ben és 2003-ban is levonták a megfelelő következtetést: a minden tanuló számára megvalósuló mindennapi testmozgás az iskolák számára nem lehetetlen feladat, hanem finanszírozási kérdés. A KOMA-pályázat megvalósítását az Állami Tisztiorvosi és Népegészségügyi Szolgálat minden nyertes iskolában ellenőrizte, így ismertté vált, hogy a tantestületek elkötelezett támogatóivá lettek a programnak, s ebbe sikeresen bevonták a szülőket is. 6

Egy pályázat utóélete. Az iskolás gyermekek jobb egészsége érdekében a mindennapos egészségfejlesztő testmozgás megvalósításának támogatására (KOMA XXXVII), kiadó: Dobos Krisztina, Budapest, 2002.; Egy pályázat utóélete. Az iskolás gyermekek jobb egészsége érdekében a mindennapos egészségfejlesztő testmozgás megvalósításának támogatására (KOMA L), kiadó: Dobos Krisztina, Budapest, 2003.

161

2 A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület konferenciáján (2004. március 6–7.) közölték azon tudományos igényű, kontrollált pszichológiai vizsgálatokat, melyeket a Kodály-módszer szerint éneket és zenét tanuló gyermekek és kontroll-gyermekek körében végeztek. A 25 évvel ezelőtti vizsgálat7 ugyanúgy, mint a nemrégen végzett újabb,8 azt mutatta ki, hogy az ének- és zenetanítás a gyermekek érzelmi intelligenciáját, alkotókészségét jelentősen fejlesztette, mégpedig megdöbbentő módon akkor is, ha a gyermekek hátrányos családi környezetből jöttek. A zene hallatlan nevelő hatását a mai agykutatási eredmények magyarázzák és alátámasztják (Hámori József9, Freund Tamás10). (A művészeti ágak – mint az ének, a zene, a tánc, a mese, a színjátszás – személyiségfejlesztő hatását már az ókori iskolákban felismerték, és része volt a kolostori iskolák tananyagának is.)

7

8

9

10

BARKÓCZI ILONA – PLÉH CSABA: Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata. Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét, 1977. SULYÁN ANDREA: A zenei nevelés pszichológiai hatásvizsgálata általános iskola hatodik évfolyamában, szakdolgozat, ELTE BTK, Budapest, 2003. (Témavezető: Barkóczi Ilona) HÁMORI JÓZSEF: Az emberi agy aszimmetriái, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 1999.; Hámori József előadása a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület „Integrált művészeti nevelés az iskolában és a családban” című konferenciáján (Budapest, 2004. március 6. ). FREUND TAMÁS „Agyhullámok, memória-folyamatok és belső világunk” című előadása (Veszprémi Egyetem, 2001).; FREUND TAMÁS: Interneuron diversity: order emerging from chaos. Trend sin Neurosciences, 2003 (26), 9:453–514.

162

3 Az Egészséges Iskolák Európai Hálózatának (European Network of Health Promoting Schools) 1991ben indult mozgalma Európa számos országában, köztük Magyarországon is sikeres egészségfejlesztő tevékenységeket indított el sok iskolában. A munka kiindulópontja és alapfeltétele a tantestület elköteleződése a gyermekek egészségének javítása érdekében. Az európai hálózat 2002 szeptemberi, koppenhágai értékelő konferenciáján úgy foglalták össze a 11 év alatt felgyülemlett nemzetközi tapasztalatok lényegét, hogy nem elegendő csupán a vállalkozó szellemű iskolákban projekt formájában végezni az iskolai egészségfejlesztést, hanem intézményesíteni kell azt.11 4 Az egész tantestület bevonásával, a lelki egészséget középpontba állító szervezetfejlesztés útján történő iskolai egészségfejlesztés hatékonyságát a pécsi „Egész-ség” iskola-program nemzetközi eredménymutatóval (HBSC) ellenőrzött működése bizonyította.12 5 Symons és munkatársai igen gazdag szakirodalmi hivatkozással alátámasztott összefoglaló cikkben számolnak be arról, hogy az iskolában végzett egészségfejlesztés javítja a tanulási eredményességet, a testi és lelki jól-lét javulásával együtt.13 Meg11

12

13

Education and health in partnership. A European conference on linking education with the promotion of health in schools. Egmont aan Zee, 2002. szeptember 22–27. Conference report. International Planning Committee (IPC) 2002. MELEG CSILLA: Egész-ség – lelki egészségvédelem és iskolafejlesztés, Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2001. CYNTHIA WOLFORD SYMONS – BETHANN CINCELLI – TAMMY C. JAMES – PATTI GROFF: Bridging student health risks and aca-

163

állapításaikat tartalmazza a Bizonyítékok az egészségfejlesztés hatékonyságára. A népegészségügyi kialakítása az új Európában. A Nemzetközi Egészségfejlesztési és Egészségnevelési Unió jelentése az Európai Bizottság számára című összefoglaló szakmai kiadvány is. 6 A KOMA XXXVII. számú pályázatáról kiadott jelentése bőséges szakirodalmi hivatkozással mutatja meg a rendszeres testmozgás bizonyított hatását számos civilizációs ártalom és népbetegség kockázatának csökkentésében (lásd a kiadvány 25–29. oldala). 7 Az alábbi két stratégiai ajánlás az iskolai egészségnevelési, egészségfejlesztési tennivalók gyakorlati megvalósítására szólítja fel a tagállamokat. A) Az Egyesült Nemzetek Szövetségének Egészségügyi Világszervezete (WHO) 2004. május 22-én stratégiai ajánlást fogadott el a táplálkozásról és testmozgásról, mint a civilizált társadalmak jellemző népbetegségeinek fő kockázati tényezőiről.14 Ebben a WHO külön foglalkozik az iskolával, mint az egészségfejlesztés egyik fő színterével, és a mindennapi testmozgás és az egészséges táplálkozás megvalósítását tartja szükségesnek. B) Az Európai Bizottság felkérésére készült, a szívbetegségek kockázati tényezőivel foglalkozó, 2001-ben kiadott szakmai állásfoglalás15

14

15

demic achievement through comprehensive school-helath programs, Journal of School Health, 1997, 67:6, 220–227. Global strategy on diet, physical activity and health. A WHO 57. közgyűlésének WHA57.17. számú határozata (Genf, 2004. május 22.); elolvasható: www.who.int/gb Children and young people – the importance of physical activity, European Heart Health Initiative, Brussels, 2001. Elolvasható: www.ehnheart.org

164

többször nyomatékosítja, hogy az iskolában kell biztosítani a gyermekek mindennapi testmozgását, s ez nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését szolgálja hatékonyan, hanem a gyermekek társadalomba illeszkedését, kapcsolatteremtő képességét, lelki egészségét, sőt tanulási képességét is javítja. A közoktatás irányítóinak és szereplőinek a fent összefoglalt helyzetet érteniük és ismerniük kell.

III. Megoldási stratégia: az egészségnevelési, egészségfejlesztési program finanszírozása és szakmai ellenőrzése A vázolt helyzetben örvendetes, hogy a 2001-ben „Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program” néven kormányhatározattal elindított, majd a 2002-ben „Az Egészség Évtizedének Nemzeti Programja” néven országgyűlési határozattal folytatott, struktúrájában továbbfejlesztett népegészségügyi programok mindegyike nagy hangsúlyt helyezett a gyermekek és fiatalok egészségi állapotára. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§. (3) értelmében az iskoláknak 2004. június 30-ig nevelési programjuk részeként el kellett készíteniük az egészségnevelési és a környezeti nevelési programjukat, előbbihez ki kellett kérniük az iskolaegészségügyi szolgálat véleményét. Nem mindegy azonban, hogy jelen helyzetükben az iskolák mennyire képesek a gyermekek egészségnevelési, egészségfejlesztési alapfeladatainak megoldására, ha arra sem segítő szakmai ellenőrzés, sem kellő finanszírozás nem áll rendelkezésükre.

165

Tennivalók Szakmai irányítás A közoktatásban résztvevő gyermekek és fiatalok egészségére vonatkozó minden közoktatási lépés tervezésekor vagy ellenőrzésekor az oktatási kormányzatnak szorosan együtt kell működnie az egészségügyi tárcával, elfogadva a népegészségügyi szakemberek szakmai irányítását. Ezen szakmai irányítás során a pedagógusok pedagógiai szaktudását természetesen igénybe kell venni. Finanszírozás és ellenőrzés A közoktatást finanszírozó mindenkori kormányzat részéről szükséges lenne, hogy az iskolák megkapják az egészségnevelés, egészségfejlesztés többletmunkáinak finanszírozását, és szükség lenne a finanszírozott tevékenységek megfelelő szakmai ellenőrzésére is. A tantestületeknek az egészségnevelés, egészségfejlesztés feladat-megoldásába a szülőket be kell vonniuk. A mindenkori kormányzatnak az alábbiakban felsorolt szakmai tartalmak megvalósítását kellene az egészségfejlesztésre vállalkozó iskolákban finanszíroznia és ellenőriznie: Egészséges táplálkozás a büfében és ebédlőben, a megfelelő szakmai szervezet hivatalos ajánlásainak figyelembevételével. (A büfében pl. sok zöldség és gyümölcs; tej, víz, rostos gyümölcslé, esetleg tea a cukros-szénsavas üdítőitalok helyett; csak kevés édesség, kevesebb vagy semennyi zsíros nassolnivaló; dió és mogyoró, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérből, zöldséggel díszített, csak kevés margarinnal megkent szendvics.)

166

Minden tanulónak mindennap testmozgás (kellő szívés tüdő-terhelés; a jól végzett, fegyelmezett munka s a játék öröme és sikerélménye; gimnasztika, abban megfelelő tartásjavító torna és légzőtorna; egész életen át végezhető sportfajták tanítása; néptánc és társastánc stb.). Személyiségfejlesztő tevékenységek személyközpontú pedagógiai módszerek alkalmazásával, valamint a művészetek és játékok személyiségfejlesztő hatékonyságú alkalmazásával (ének-zene, tánc, rajz, mesemondás, népi játékok és rítus). (Ezen pedagógiai módszerek oktatásának be kellene végre épülnie a pedagógusképzésbe és a pedagógusok továbbképzésébe.) A környezet-, baleset- és fogyasztóvédelmet is magában foglaló egészségfejlesztési tantárgy vagy modulszerű tantárgy alkalmazása az iskola legalább három, középiskolák esetén négy évfolyamán. E tantárgy tartalmát, oktatási anyagait megfelelő, egyetemi szintű oktatási intézménynek kellene kidolgoznia, s annak végre be kellene épülnie a pedagógusképzésbe, valamint a pedagógus-továbbképzésbe. Az elvégzendő négy alapfeladat szakmai tartalmáról, mutatóiról és az ellenőrzési módokról jó tájékoztatást nyújt a Nemzeti Iskolaegészségügyi Konszenzus Konferencia háttéranyagaként megjelent kiadvány. A gyermekek egészsége mellett a pedagógusok egészségi állapota is fontos. A pedagógus hivatás-személyisége a nevelő-oktató munka legfontosabb eszköze, egyúttal példakép is. A gyermekek oktatása, nevelése nehéz, lelki terhelést jelentő munka. Ezért a pedagógus személyiségét védeni, fejleszteni szükséges a tantestület lelki egészséget középpontba helyező együttműködésével. A pedagógus munkájának lényegesen jobb társadalmi és anyagi megbecsülése a nemzet egészsége és sikeres jövője szempontjából is fontos lenne. Az okta167

tásba, a közoktatásba fektetett tőke bizonyítottan megtérül – mint azt az Európai Unió szociálpolitikája egyre határozottabban tartalmazza és kifejezi.16 A fenti tevékenységek mellett az is szükséges, hogy iskoláink, óvodáink környezete ne legyen ártalmas a gyermekek egészségére, az iskola épülete és berendezése szolgálja a gyermekek jobb egészségét. A tantestületeknek és az iskolaegészségügyi szolgálatnak egymással és a szülőkkel együttműködve, a fenntartó által megfelelően támogatva kell végeznie fontos munkáját.

IV. Fokozatosság a megvalósításban Az iskolák mindegyike nyilvánvalóan nem tudja azonnal teljesíteni a fentiekben összefoglalt egészségnevelési, egészségfejlesztési szakmai elvárásokat. Ezért az erre vállalkozó iskolák számára a költségvetésben egyre bővülő forrást szükséges biztosítani, mindaddig, amíg néhány év alatt minden iskola eljut oda, hogy igénybe tudja venni a finanszírozást, vagyis szakmai ellenőrzés mellett teljesíteni tudja az egészségfejlesztés négy alapvető feladatát, s a központi költségvetés eljut addig, hogy rendszerbe épülve tartalmazza az ehhez szükséges forrást minden iskola számára. A fokozatos elterjesztés évei alatt további kiegészítő feladatokat is kellene végezni: – Folytatni kellene a 90-es évek elején elindult országos tornaterem-építési akciót, kiegészítve a testmoz16

A new partnership for cohesion. Third report on economic and social cohesion. European Commision, 2004.; Report of the High Level Group on the future of social policy in an enlarged European Union. European Commission, 2004.; KELEMEN ZSUZSA: Szociálpolitika az Európai Unióban, Szakdolgozat, Pécsi Egyetem, 2004.

168

–

–

–

–

gás egyéb fizikai feltételeinek javításával (sportudvar, uszodaépítés iskolai és lakossági használatra). A pedagógus-képzésben és -továbbképzésben megfelelően fel kell készíteni a pedagógusokat az egészségfejlesztési szakmai tartalmak megvalósítására. Az iskolai egészségfejlesztési feladatok kiegészítéseként az óvodai nevelésben és a felsőoktatásban is meg kell valósítani az egészségfejlesztés feladatait. Az egészségfejlesztő iskolák és óvodák a környezetükben működő civil szervezetekkel együttműködve a környék lakossága számára mint egészség- és kulturális központok működhetnek a felnőttek és családok számára szervezett kulturális és testmozgásprogramokkal, egészség-programokkal. Így az egészségfejlesztő hatás megsokszorozódik, és olyan felnőtt-rétegeket is elér, amelyeket másképpen nehéz megszólítani. A későbbiekben el kellene érni, hogy az iskolák részére a közoktatási törvény vagy annak valamely rendelete írja elő az egészségnevelési, egészségfejlesztési szakmai feladatok szakmai ellenőrzés mellett történő megvalósítását, és a költségvetési törvény ezek finanszírozását rendszerszerűen biztosítsa. Így lehetnénk nyugodtak, hogy mindent megtettük gyermekeink jobb egészsége, azaz boldogulása érdekében.

169

A KÖTET SZERZŐINEK RÖVID ÉLETRAJZI ADATAI

Bíró László Magyarország katonai ordináriusa. A Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke. Takács Gábor Főiskolai docens. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szisztematikus Teológia Tanszékének tanára. Puskás Attila Tanszékvezető egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Dogmatika Tanszékén. Roger Burggraeve A Leuveni Katolikus Egyetem teológia professzora. Kopp Mária Orvos-pszichológus, egyetemi tanár. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. Skrabski Árpád Szociológus, egyetemi tanár. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára. Dávid Beáta Kutató. Az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa.

170

Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes Általános orvos, adjunktus. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézetének mb. vezetője. Jávor Ferenc Mérnők, családterapeuta, a Fiatalok az Élet Küszöbén (FÉK) országos főszervezője és előadója, a Timóteus Társaság munkatársa. Szászi Balázs Pedagógus, hittanár, a Szeged-Csanádi Egyházmegye családpasztorációs munkatársa, Szeged-Gyálarét lelkipásztori asszisztense. Somhegyi Annamária Reumatológus, fizikoterapeuta. Az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója.

171

Kiadja a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola megbízásából a Vigilia Kiadó, Budapest, 2009 Felelős kiadó: Lukács László Tördelte: Németh Ilona Borító: TANGRAM-ZIM Kreatív ügynökség Nyomdai munkák: ETO-Print Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Magyar Árpádné ügyvezető igazgató ISBN 978 963 9920 05 7 ISSN 1785 1645