Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos
Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Salgótarján 2016. december 13.
Vízzel kapcsolatos egészségügyi hatósági feladatok Jogszabály: Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 4. §. (1) Az egészségügyi államigazgatási szerv környezet- és településegészségügyi feladata: c) az emberi használatra (üdülés, fürdés, vízi sport, ivóvízkivétel) szolgáló felszíni vizekre, valamint medencés fürdőkre vonatkozó közegészségügyi követelmények, valamint az ivóvíz és fürdésre használt vizek higiénés határértékeinek kimunkálása, d) az emberi használatra (üdülés, fürdés, vízi sport, ivóvízkivétel) szolgáló felszíni vizekre, valamint medencés fürdőkre vonatkozó közegészségügyi követelményeknek, valamint az ivóvíz, ásvány- és gyógyvizek, palackozott vizek minőségének, a közegészségügyi követelmények betartásának, illetve érvényesülésének rendszeres ellenőrzése, 7. § (1) Az ivó- és használatimelegvíz-ellátásban, valamint a medencés közfürdőkben a vízzel közvetlenül érintkező anyagok, termékek bejelentéséről és a víz kezelésére alkalmazni kívánt technológiák ivóvíz-biztonsági engedélyéről az egészségügyi államigazgatási szerv nyilvántartást vezet.
Ivóvíz minőségi követelmények Jogszabály: az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet 2.§ ( f) ivóvíz: fa) eredétől függetlenül minden, eredeti állapotában vagy kezelés utáni állapotban levő, ivásra, ételkészítésre és egyéb háztartási célokra szánt víz, függetlenül attól, hogy szolgáltatása hálózatról, tartálykocsiból történik vagy kereskedelmi forgalomba kerülő edénybe (palack, tartály, ballon) töltésre kerül,továbbá fb) valamennyi víz, amelyet a 178/2002/EK rendelet 2. cikke szerint az élelmiszeripari vállalkozások élelmiszer előállításához használnak fel, beleértve mindazon anyagoknak és termékeknek a gyártását, feldolgozását, konzerválását és forgalmazását, amelyek emberi fogyasztásra szolgálnak, kivéve ha a megyei kormányhivatal, illetve az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv azt állapítja meg, hogy a víz minősége nem befolyásolja a késztermék (élelmiszer) minőségét j)kifogásolt minőségű ivóvíz: olyan víz, amely az emberi egészséget veszélyeztető anyagot vagy szervezetet nem tartalmaz, de amelyben a vízfelhasználást zavaró (például esztétikai vagy egyéb panaszt okozó) anyag vagy szervezet előfordul
Nógrád megye közüzemi ivóvízellátása Nógrád megye valamennyi települése és településrésze közműves ivóvízhálózattal rendelkezik. A hálózat hossza megközelítőleg 2200 km. Az ivóvízhálózatba bekötött lakások száma hozzávetőlegesen 90.000, ez az összes lakásállomány megközelítőleg 90%-a. A közüzemi hálózaton szolgáltatott ivóvíz 47 %-a felszínivíz eredetű, a rétegeredetű nem számottevő (<4%). A fennmaradó vízmennyiség fele-fele arányban talajvizes illetve partiszűrésű kutakból származik. Az ivóvíz vizsgálati jegyzőkönyvek alapján 2015-ben a bakteriológiai minták megközelítőleg 20%-a bizonyult kifogásoltnak elsősorban jelentősen megnövekedett 22°C-os telepszám tekintetében. A kémiai kifogásoltság mértéke 6 %, oka elsősorban határérték feletti vas-, mangán- és ammóniumtartalom. Biológiai vizsgálatok alapján a minták 13%-a bizonyult kifogásoltnak.
Lakossági ivóvíz-fogyasztási szokások
1 főre jutó ásványvízfogyasztás Magyarországon http://www.asvanyvizek.hu
Módszer Adatkérés valamennyi önkormányzattól (valamennyi forrás neve, elhelyezkedése, mintavételezés történt-e, milyen eredménnyel, melyikből van jelentős lakossági fogyasztás, megközelíthetőség) Adatok összesítése, ütemezés Mintavétel, szállítás Laboratóriumi vizsgálat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Lakosság és média megkeresésre , illetve a tapasztalatok alapján további források adatainak egyeztetése Eredmények értékelése Önkormányzat felé visszacsatolás „Nem ivóvíz!” felirat kihelyeztetése
Térképi megjelenítés a kormányhivatal honlapján, lakossági tájékoztatás
Nógrád megye természetes forrásai 52 településen található forrás a megyében összesen 127 db forrás Jelentős fogyasztású forrással rendelkező települések száma
Önkormányzat által jelzett jelentős fogyasztású források száma
Lakossági, média megkeresésre általunk jelentősnek ítélt/megtalált források száma
Az elmúlt években ivóvíz minőségi vizsgálattal érintett források száma
20
30*
4
1 (2014-ben)
*1 forrás magántulajdon, palackozás is történik Összesen 33 db forrás mintázását tűztük ki, 4 forrást nem sikerült vizsgálni (megközelíthetőség, időpont egyeztetés)
Eredmények Vizsgált forrás
Kémiailag kifogásolt
Mikrobiológiailag kifogásolt
Megfelelő*
Nem ivóvíz
29
11 (38%)
10 (34%)
5 (17%)
8 (28%)
*Pillanatnyi eredmény, a mintavétel időpontjában jellemző paramétereket mutatja, sérülékeny vízadó rétegből származó forrás esetén nem jelenti azt, hogy biztonságos a fogyasztás! A 8 db, ivóvízként nem elfogadható forrás esetén 5 esetében mikrobiológiai, 3 esetében nitrát tartalom miatt volt szükséges a figyelmeztető tábla kihelyezése. Nitrát értékek: <1,0-75,9 mg/l (határérték 50mg/l) E. Coli szám értékek: 0-600 /100 ml (határérték 0/100 ml)
Részletes eredmények, kifogásolt minták száma paraméterek szerint Vizsgált forrás
Coliform szám miatt kifogásolt
Telepszám (22 °C ) miatt kifogásolt
Vas
Mangán
Összkeménység
29
10
5
7
2
2
Telepszám értékek :0-1800/ml (nincs szokatlan változás, <500) Coliform szám értékek :0-600/100 ml (határérték 0/100 ml) Vas ion értékek: 0-6,8 mg/ml (határérték <0,2 mg/ml) Mangán ion értékek: 0-0,19 mg/ml (határérték <0,05 mg/ml) Összkeménység értékek: 100-416 mg/l (határérték 50-350 mg/l)
Visszajelzések Cél az önkormányzat érzékenyítése volt Lakosság és média részéről több megkeresés Gyógyhatás?
Térképes megjelenítés www.nmkh.hu Hivatal/Népegészségügyi Főosztály/Hírek
A munka jelentősége Jogszabályi és módszertani szabályozás jelenleg nincs, de szükséges lenne Önkormányzatok figyelmének felhívása Területükön lévő források ismerete Kiépített, gondozott forrás esetén felelősség a lakosság, turisták tájékoztatásában (nem csak a nem ivóvíz minőségű források esetén!)
Lakosság tájékoztatása Megbetegedések megelőzése, táblák kihelyeztetésével Figyelemfelhívás természeti értékeinkre, kirándulásokra ösztönzés (gyalogos vagy kerékpártúra), rekreáció, egészségfejlesztés
Köszönöm a figyelmet!