Fejlesztéspolitika helyben. A társadalmi tőke és a fejlesztéspolitika összefüggései a Vasvári és a Lengyeltóti kistérségben készült esettanulmányok alapján
Doktori (PhD) Értekezés
Írta: Megyesi Gergely Boldizsár
Témavezető: Kovách Imre, DSc.
2014. ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola
Tartalom Bevezetés
4
Fejlesztési elméletek és modellek
9
Térségfejlesztési elméletek
10
Vidékfejlesztési elméletek
11
A vidék-fejlesztési elméletek összehasonlító elemzése
18
A közvetítő csoportok
20
A fejlesztéspolitika átalakulása és az új szereplők megjelenése
21
A közvetítő szereplők
23
A társadalmi tőke fogalmának jelentősége a vidékkutatásban
25
A társadalmi tőkéről
28
A társadalmi tőke vidékszociológiai elemzésekben
31
A társadalmi tőke különböző megjelenési formái
35
A társadalmi tőke negatív hatásai
38
A társadalmi tőke, mint elemzési keret
42
A mérhetővé tétel nehézségei a szakirodalom tükrében
45
A társadalmi tőke operacionalizálása, mérhetővé tétele
51
Kutatási kérdések
55
A kutatás módszertana
60
Az esettanulmány módszer – elméleti megfontolások
61
A két esettanulmány elkészítésének módja
64
Dokumentum-elemzés
64
Az interjúalanyok kiválasztása
67
A terepkutatás
68
Visszajelzés a kész esettanulmányra
71
Az elemzés módszerei
72
A fejlesztéspolitika alakulása
77
Az esettanulmányok kiválasztásának indoklása
86
A Vasvári kistérség
95
A kistérség történeti, társadalmi, földrajzi jellemzői
95
A kistérség gazdasági profilja
98
Infrastrukturális ellátottság
98
Elérhetőség
99
Vállalkozói aktivitás
99
Foglalkoztatottság
100 1
Természeti erőforrások
102
A kistérség politikai térképe
103
Fejlesztéspolitika helyben
103
Fejlesztési források a térségben
104
Hazai forrásokból megvalósult fejlesztések
113
Érintett-elemzés: a Vasvári kistérség életének főbb szereplői
114
Önkormányzatok és önkormányzathoz kötődő érintettek
114
Civil szervezetek
117
Vállalkozások – gazdasági szervezetek
125
A projekt-osztály
130
A Lengyeltóti kistérség
133
A kistérség történeti, társadalmi, földrajzi jellemzői
133
A kistérség gazdasági profilja
138
Infrastrukturális ellátottság
138
Elérhetőség
139
Vállalkozói aktivitás – gazdaság
139
Foglalkoztatottság
140
Természeti erőforrások, kulturális értékek
141
A kistérség politikai térképe
141
Fejlesztéspolitika helyben
142
Fejlesztési források a térségben
142
Hazai forrásokból megvalósult fejlesztések
152
Érintett-elemzés: a Lengyeltóti kistérség életének főbb szereplői
153
Önkormányzatok és önkormányzathoz kötődő érintettek
153
Civil szervezetek
157
Vállalkozások – gazdasági szervezetek
158
A projekt-osztály
163
Az esetek elemzése A társadalmi tőke a Vasvári kistérségben A Vasvári kistérségben jellemző vidékfejlesztési modell A társadalmi tőke a Lengyeltóti kistérségben A lengyeltóti kistérségben jellemző vidékfejlesztési modell Összehasonlító elemzés
164 164 173 175 184 187
Adottságok
187
Kapcsolatok, megbízhatóság és énhatékonyság a két kistérségben
188
A társadalmi tőke jellege a két kistérségben
190 2
A vidékfejlesztési tevékenység összevetése Következtetések
193 196
Vidékfejlesztési paradigmák
196
Társadalmi tőke a vidékkutatásokban
197
Módszerek: esettanulmány a Vasvári és a Lengyeltóti kistérségben
198
Eredmények
200
Felhasznált irodalom:
205
Adatforrások:
219
Melléklet 1.
221
Melléklet 2.
226
Táblázatok és ábrák jegyzéke
227
Magyar nyelvű absztrakt
229
Abstract in English
230
3
Bevezetés Kutatásomban a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozva a hazai fejlesztéspolitika hatásait kívánom kvalitatív, esettanulmányokon alapuló módszerekkel elemezni. A kutatás eredményeként születő dolgozatban egyrészt bemutatom, hogyan változott meg a vidéki térségek fejlesztését meghatározó elméleti keret (Ploeg és társai 2000, Woolcock 1998), másrészt pedig elemzési keretet kívánok alkotni, amely egy népszerű, de nem megfelelően definiált szociológiai fogalom (Sík 2012, Kadushin 2004), a társadalmi tőke többrétegű jellegén alapul (Woolcock-Narayan 2000). A dolgozatban, különböző vidéki térségekben az összetartó (bonding), összekötő (bridging) és összekapcsoló társadalmi tőke és a megvalósult fejlesztések közötti kapcsolatot, valamint az adott térségben jellemző fejlesztési modell okozta előnyöket és hátrányokat elemzem. A dolgozat két jól különválasztható, de a tudományos és a fejlesztéspolitikai kutatásokban és elemzésekben több mint két évtizede összekapcsolódó (Dudwick és társai 2006) kutatási kérdést vizsgál: a társadalmi tőke és a helyi fejlesztéspolitika összefüggéseit. Ehhez a kutatási irányhoz kívánok hozzájárulni azzal, hogy vizsgálom egy, a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozott elemzési keret alkalmazhatóságát annak érdekében, hogy pontosabb képet alkothassunk a vidékfejlesztés folyamatairól. A vidékfejlesztés elméletét tárgyaló tudományos szakirodalom kiemelt figyelmet fordít arra a kérdésre, hogy mely társadalmi és gazdasági tényezők határozzák meg adott helyen a fejlesztéseket (Ploeg és társai 2000, Kovách-Kristóf 2007, Benedek 2006). Ennek közvetlen előzménye nemzetközi színtéren a Világbank kutatássorozata (Dudwick 2006). Hazai előzmény pedig a TÁRKI 2005-ben zajlott vizsgálata a fejlesztések és a társadalmi tőke közötti összefüggésekről (Füzér és társai, 2006). Dolgozatom elméleti fejezete két részre tagolódik. Az első részben elemzem a fejlesztéspolitika nemzetközi irodalmát, bemutatom azt a folyamatot, amelynek során a külső, jobbára központi (nemzeti) kormányzatok exogén fejlesztési tevékenységét új szemléletmód váltja fel (Terluin 2003). A kilencvenes évek kezdete óta Nyugat-Európában nem csak tudományos körökben, de a politikusok, döntéshozók számára is elfogadottá váltak az alulról jövő kezdeményezések (Oostindie és társai 2010). A szerzők amellett érvelnek, hogy a fejlesztendő területen kívülről, fentről irányított fejlesztések, és a fejlesztési források egyszerű átcsoportosítása a fejlett térségekből a fejlesztendők felé, nem hoz fenntartható, hosszú távú változásokat (Ray 1998). Kutatásomban azt vizsgálom, hogy 4
melyek azok tényezők és tőkeformák, amelyek adott fejlesztési helyzetben hozzájárulnak a tartós, pozitív irányú változásokhoz. Murdoch (2000) cikkében arra mutat rá, hogy a fejlesztéseket is meghatározó politikai és gazdasági hálózatok szövik át a vidéki teret. Ebből következően az elmúlt évtizedben megváltozott a különböző fejlesztési intézmények szerepe (Pálné, 2008, Csite 2005). A vidékszociológiai szakirodalomban az elmúlt tíz évben vált kutatási kérdéssé az átalakult intézményrendszer egy sajátos csoportjának, a projekt-osztálynak szerepe, illetve ezzel szoros összefüggésben az ideiglenes intézmények felbukkanásának hatása a vidékfejlesztésre (Sjöblom 2006, Kovách-Kucerova 2009). A közvetítő
szereplők
kapcsolatot
hoznak
létre
a
különböző
térségek,
és
az
intézményrendszer különböző szintjei között, egyfelől forrás- és tudástranszfert biztosítva, másfelől a szolgáltatások összekapcsolódását segítve (Boltanski-Chiapello 2005). Ezek az előzmények ösztönöztek arra, hogy összekapcsoljam a vidékfejlesztési folyamatok elemzését a társadalmi tőke mértékének elemzésével. A dolgozat elméleti fejezetének második részében részletesen bemutatom és elemzem a társadalmi tőke fogalmát, a fogalmat ért kritikákat, a mérhetőségével kapcsolatos problémákat, valamint többrétegű jellegét; végül bemutatom, hogy a kutatás során használt értelmezés melyik elméleti hagyományhoz kapcsolható. A kutatás számára Bourdieu, valamint Woolcock írásaiból kiindulva operacionalizáltam a társadalmi tőke fogalmat (Bourdieu 1985, Woolcock 1998), valamint vizsgáltam annak rétegzettségét. Ez alapján pedig a különböző szereplők közötti kapcsolatok egy lehetséges ideáltipikus rendszerét alkottam meg, amely alapul szolgál a kutatási kérdések vizsgálatához. Számos szerző érvel amellett, hogy a társadalmi tőke hatásait mindenekelőtt egyéni szinten kell értelmezni, csoportszinten azonban csak metaforikusan lehet ezt megtenni; amennyiben azonban azt vizsgáljuk, hogy honnan ered a társadalmi tőke, megállapíthatjuk, hogy minden esetben az emberek közötti kapcsolatokban, hálózatokban, közösségekben rejlik a forrása. Amint Szreter és Woolcock érvelnek, (a társadalmi tőke) „csupán csoporttagságuk függvényében válhat magán jószággá (2004:654).” Bár nem Woolcock és szerzőtársai voltak az elsők, akik megkülönböztették a társadalmi tőke-formákat, mégis nekik köszönhető a gondolat elterjedése (Woolcock és Narayan 2000, Woolcock 1998). Írásaikban megkülönböztetik az összetartó társadalmi tőkét (bonding social capital) és az összekötő társadalmi tőkét (bridging social capital). Az összetartó-jellegű társadalmi tőke általában a személyközi kapcsolatokban, homogén társadalmi csoportokban van jelen. Az összekötő társadalmi tőke, különböző csoportok tagjai között teremtve kapcsolatot segítheti a külső erőforrások 5
kiaknázását (Woolcock 2001). Később különbséget tettek a csoportok közi kapcsolatokban aszerint, hogy ezek vertikális, vagy horizontális jellegűek-e; a horizontális kapcsolatokat összekötő társadalmi tőkeként tartják számon, míg a vertikális kapcsolatok leírására az összekapcsoló társadalmi tőke (linking social capital) elnevezést használja a szakirodalom (Szreter és Woolcock 2004). Az összekapcsoló társadalmi tőkével tehát azok a kapcsolatok írhatók le, „amelyek során az egyének átlépik a kialakult, intézményesült hivatali hatalom különböző szintjeit” (Szreter és Woolcock 2004:655). Az összekapcsoló társadalmi tőke vizsgálatának különös jelentőséget ad, hogy a társadalmi tőkének ez a formája metszi az intézményesült hatalmi viszonyokat: közvetlen kapcsolatot jelent a hatalommal bírók, a döntéshozók és a hatalommal nem rendelkezők között, így ez utóbbi csoport tagjai is képesek érvényesíteni elképzeléseiket. A kutatás célja, hogy leírja és értelmezze a fejlesztéspolitikai folyamatokat Magyarország két vidéki térségében. A társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozott elméleti keretet használva két olyan dunántúli kistérség fejlesztéspolitikáját hasonlítom össze esettanulmányok alapján, amelyek 2008-ban alapvető gazdasági és társadalmi mutatóikban hasonlítottak egymásra, azonban forrásszerző képességük, és a térségbe érkezett projektek száma alapvetően eltért 2008-ban és 2011-ben is. A Vasvári kistérség alapvetően sikeres a forrásszerzésben1, bár relatív helyezése romlott 2011-re. A Lengyeltóti kistérség egyike a legkevesebb forrást vonzó kistérségeknek 2004-6 között, ezt a pozícióját azonban 2011-re jelentősen javította2. Dolgozatomban amellett érvelek, hogy a társadalmi tőke többrétegű jellege révén alkalmas elemzési eszköze a vidékfejlesztési folyamatoknak, mivel ennek az elemzési keretnek a segítségével pontosabban le lehet írni egy adott térség érintettjeinek érdekeit, egymás közötti viszonyait, és azt, hogy hogyan kapcsolódnak be, vagy maradnak ki a fejlesztésekből. Így elemezhetők a különböző társadalmi tőkeformák eltérő eloszlásának és jelenlétének következményei. Az esettanulmányok három részre tagolhatók: először mindkét kistérségben elemzem a fejlesztéspolitikában érintett szereplőket és intézményeket, valamint a köztük lévő együttműködéseket, bemutatom a fejlesztéspolitikára vonatkozó helyi véleményeket. Ezt követően értelmezem a leírtakat a fentiekben meghatározott társadalmi tőkeelmélet alapján, és jellemzem a két kistérséget az összetartó, az összekapcsoló és az összekötő társadalmi tőke mértéke szempontjából. Végül az elemzés harmadik részében azt 1 2
Egy főre eső kifizetett támogatás alapján. Szintén egy főre eső kifizetett támogatás alapján. 6
vizsgálom, hogy mely tényezők milyen hatást gyakorolnak a helyi fejlesztésekre, azok mely fejlesztéspolitikai modellel írhatók le. Az egyes esettanulmányok elemzését követően összehasonlítom a két kistérséget. Ennek során a különböző társadalmi tőkeformák eltérő mértékű jelenlétéből fakadó különbségeket vizsgálom, keresve a magas összetartó, vagy összekötő társadalmi tőke esetleges negatív hatásait, illetve a különböző fejlesztési modellek okozta előnyöket és hátrányokat. Ezen kutatási kérdések megválaszolása segíti megfelelő szakpolitikák kialakítását. A kutatási kérdések másik része a társadalmi tőke fogalmát tárgyalja: kiemelt kutatási kérdés, hogy a társadalmi tőke többrétegű jellegére építve kialakítható-e olyan módszertan, amely segít megérteni a vidéki közösségekben a fejlesztéspolitika hatására történő változásokat. Szintén a társadalmi tőke fogalmához kapcsolódó kutatási kérdés, hogy mely esetekben jár a társadalmi tőke magas szintje negatív következményekkel (Portes 1998, Rose 1999, Graeff 2008). Az esettanulmányokban részletesen vizsgálom a társadalmi tőke esetleges negatív hatásait, illetve ennek okait. Vizsgálom továbbá, hogy hogyan hat a helyi közösségekre a projektalapú fejlesztések terjedése (Kovách-Kucerova 2009), illetve azt, hogy a vidékfejlesztési paradigmaváltás miként jelenik meg a két vizsgált kistérségben. A fentieket összefoglalva a dolgozatomban az alábbi kutatási kérdésekre keresem a választ: 1.
Az eltérő helyi viszonyok hogyan hatnak arra, hogy milyen fejlesztéspolitika valósul meg egy adott kistérségben? Milyen fejlesztési modell jellemzi a kiválasztott két kistérséget?
2.
Milyen fejlesztéspolitikai paradigmák különíthetők el, és hogyan jellemezhetők ezek a fejlesztéspolitikai paradigmák?
3.
Alkalmas-e a fejlesztéspolitikai folyamatok elemzésére a társadalmi tőke fogalma, illetve az annak többrétegűsége alapján kialakított elemzési keret?
4.
Mely tényezők befolyásolják a társadalmi tőke eloszlását? Milyen tényezőkre vezethetők vissza a társadalmi tőke hatásai?
5.
Hogyan hat a helyi intézmények működésére a projektalapú fejlesztési rend kialakulása? 7
A kutatásommal egyaránt szeretnék hozzájárulni a szociológia tudományát elméleti szinten foglalkoztató, a társadalmi tőke fogalmához kapcsolódó kérdések egy részének megválaszolásához, valamint olyan problémák jobb megértéséhez és megoldásához, amelyek a szakpolitika alkotásban is hasznosulhatnak. A társadalmi tőke-fogalom körüli definíciós viták elemzése segítheti a pontosabb fogalomhasználat elterjedését, valamint a társadalmi tőke jelentőségét a helyi közösségek életében. Ehhez hasznos az esetleges negatív hatások elemzése. A kutatás azért fontos, mert hozzájárul ahhoz, hogy a mennyiségi módszerekkel, ökonometriai és többváltozós elemzések segítségével jól feltárható folyamatok mellett a nehezebben kvantifikálható, de a fejlesztések hosszú távú eredményeit meghatározó, minőségi módszerekkel feltárható és elemezhető tényezőket is számba vegye a tudományos közösség és azt akár a szakpolitikai döntésekhez, akár további tudományos tevékenységhez felhasználja. A kutatás segít pontosabban megismerni egyes térségek társadalmi-gazdasági helyzetét, és a fejlesztéspolitikát úgy alakítani, hogy az tartós megoldást kínáljon a helyi közösségek valódi problémáira.
8
Fejlesztési elméletek és modellek Az elmúlt évtizedek gazdasági, politikai, társadalmi változásainak eredményeként az exogén fejlesztési modelleken alapuló fejlesztések mellett mind jelentősebbé váltak az endogén modelleken alakuló fejlesztések. Mint a különböző fejlesztési elméletek elemzése során bemutatjuk, a két fejlesztési modell között aszerint tesznek a szerzők különbséget, hogy milyen pénzügyi forrásokat használnak a szereplők, milyen tudásformákat használnak annak során, illetve milyen a párbeszéd a fejlesztés szereplői között, milyen mértékben vonják be a fejlesztésbe a helybelieket. A szerzők nagy része NyugatEurópában készített esettanulmányokra építi elemzését. A vidékfejlesztés3 számára a külső szereplők, források, tudás jelenléte már a kezdetektől fontos volt. A nyugat-európai szakirodalom az endogén és exogén fejlesztési modellek között eleinte aszerint tett különbséget, hogy milyen pénzügyi forrásokat használnak a szereplők, milyenek a hatalmi viszonyok a fejlesztés szereplői között, milyen mértékű a helyi szereplők bevonása a fejlesztési folyamatba. Később ez utóbbi szempontok váltak fontosabbá, mivel a fejlesztési modellek piaci és redisztributív elemeinek (Polányi, 1976) folytonos változása jelenleg, különösen a vidéki térségekben az utóbbi felé tolódott el (Voszka 2006, Kovách 2012). A fejlesztések pénzügyi forrásai jellemzően az adott térségen kívülről érkeznek, mindemellett azonban a fejlesztési folyamat részben, vagy egészben helyi szereplők bevonásával valósul meg. A helyiek szerepe azonban jelentős különbséget mutathat a különböző fejlesztési modellekben, és ennek hatása a kezdeményezések beágyazottságában mérhető. A helyiek bevonása, és a fejlesztések helyi igényeknek való megfelelése a fejlesztéspolitika egyik alapvető kérdése. A továbbiakban röviden utalok a térségfejlesztés különböző modelljeire, majd részletesen mutatom be, hogy (1) milyen elméleti viták és megfontolások vezettek a
3
Dolgozatomban a vidéki térségekben, egészen pontosan a részletes elemzésben bemutatott két kistérségben megvalósult fejlesztési tevékenységeket elemzem. Az összes, az adott térség fejlesztését célzó fejlesztési program jelenti a kutatás tárgyát, azaz nem csak azok a fejlesztési projektek, amelyek a hazai, illetve európai uniós nyelvezet szerint vidékfejlesztési programok, hanem az Európai Unió társ-finanszírozásában megvalósult projektek, hazai finanszírozású projektek, illetve az egyéb (magán- és nemzetközi) forrásokból megvalósult projektek, amennyiben ezek nem automatikusan jártak, mint például az oktatási normatívák. A magánbefektetések mértékét és jellegét szintén nem vizsgálom a dolgozatomban. A vidékfejlesztés fogalmát tehát a vidékszociológiában elfogadott módon a vidéki térségekben megvalósuló fejlesztési programok összességének tekintem, és ekként értelmezem dolgozatomban. 9
vidékfejlesztés mai állásához, (2) milyen versengő állítások, paradigmák vannak, és összehasonlítom azokat az alábbi szempontok szerint: Milyen pénzügyi forrásokat használnak fel a fejlesztések során? Milyen tudásra építenek a tervezés, kivitelezés során? Mely szereplők, vagy szervezetek vesznek részt a tervezésben? Mennyiben épül a helyi igényekre az adott fejlesztés? A vizsgált fejlesztési elmélet milyen fejlesztési probléma megválaszolására tűnik a legalkalmasabbnak.
Térségfejlesztési elméletek A térségfejlesztéssel kapcsolatos elméleteket Terluin négy típusba sorolja: klasszikus közgazdaságelméletek,
agglomerációs
elméletek,
helyi
környezet-elméletek
és
térségfejlesztési elméletek. A hagyományos modellek szerint egy adott régió teljesítménye a befektetett tőkének és a munkaerőnek a függvénye (Terluin 2003). A szerző az export-vezérelt növekedésre építő és a klasszikus közgazdasági elméleteket (ahogy ő nevezi, a „neoliberális elméleteket”) sorolja ide. A második elméletcsoportot „agglomerációs elméletnek” nevezi, itt a tőke és a munkaerő térségi koncentrációjának függvénye a fejlesztési teljesítmény, ide sorolja a növekedési pólus-elméletet (Growth Pole Theories), az új gazdaságföldrajzi elméleteket (NEG) és a halmozódó hatások elméletét (cumulative causation theories, (Myrdal 1957, idézi Terluin, 2003)). Ezen elméletek szerint a fejlesztések során az adott térségben a területen kívülről érkező fejlesztési ötletek és igények valósulnak meg. A hetvenes évekig ezek az elméletek jellemezték a fejlesztéspolitikát, de, mutatnak rá szerzők; ezekkel a módszerekkel nem lehetett fenntartható gazdasági fejlődést elérni (Lowe és társai 1995 idézi Terluin 2003). A helyi környezet-elméletek szerint a munkaerő képzettsége, a helyben meglévő műszaki és szervezési ismeretek, valamint az intézményi és társadalmi környezet befolyásolják a tőke és a munka hatását a regionális teljesítményre. Az idézett szerző ezen elméleteknél a helyi erőforrásokon alapuló fejlesztések jelentőségét hangsúlyozza, valamint az adott régió gazdaság- és társadalomtörténetének hatását. A munkaerő 10
képzésére, mobilitásának fokozására és a munkaszervezet átalakítására építő elméleti megközelítések Terluin szerint szintén ebbe a csoportba tartoznak. Ezek közé az elméletek közé sorolható Ray kultúragazdaság elmélete, vagy Bryden elmélete, amelyek szerint a fejlesztések belső erőforrásokon alapulnak. Az endogén erőforrásokon alapuló fejlesztések előnye, hogy a térségi fejlesztéspolitika olyan erőforrásokra épít, amelyek helyben, esetleg csak helyben lelhetők fel, így a megvalósult beruházás nem költöztethető el minden további nélkül, a fejlesztés eredményei pedig hosszútávon fenntarthatók. Az ilyen jellegű fejlesztések természetesen szintén felvetik a helyi erőforrások túlhasználatát. A helyi kulturális örökséget, a vidék hangulatát és a közösségeket éppen úgy tönkre lehet tenni, ahogy egy bányát teljesen ki lehet termelni, érvel Mitchell (Mitchell 1998, idézi Terluin 2003). A térségfejlesztési elméletek negyedik csoportját területi innovációnak nevezi a szerző (territorial innovation). Ide számos elmélet sorolható: az inkubátor elmélet, az innovatív környezet elmélet és Porter versenyelőny elmélete. Ezekben az elméletekben, véli Terluin, a külső és belső fejlesztési megközelítés keveredik (Terluin 2003). A szerző bemutatja, hogy mely elméletek működőképesek. Ehhez egy EU finanszírozta kutatás esettanulmányait használja fel. Ennek eredményei szerint a vegyes és az endogén megközelítést alkalmazó elméletek alapján írható le a fejlesztéspolitika gyakorlata: Byrden belső erőforrásokra alapozott fejlesztés mellett érvelő elméletét, a helyiek aktivitására alapozott elméleteket és a Myrdal-féle halmozódó hatások elméletét találta leginkább alkalmasnak tanulmányában a szerző, a működőképes fejlesztések leírására. Az elemzést olvasva azonban felmerül a kérdés, hogy vajon érdemes-e a különböző adottságú térségekben ugyanazon elmélet szerint alakítani a fejlesztéspolitikát. Az elemzés alapján inkább az feltételezhető, hogy az eltérő adottságú térségek, közösségek számára eltérő fejlesztési paradigmák szerint megvalósuló fejlesztések lehetnek hasznosak; az alább bemutatott tanulmányok egy része is alátámasztja ezt a hipotézist.
Vidékfejlesztési elméletek A továbbiakban áttekintem a fontosabb vidékfejlesztési elméleteket, illetve nagyon röviden, hogy mely folyamatok vezettek a vidékfejlesztés jelenlegi elméleteihez. Az Európai Unióban az elmúlt közel harminc évben, az Egységes Európai Okmány (Single European Act), 1986-os bevezetése óta egy nagyon sajátos, kifejezetten a vidéki térségekben jelentkező problémák megoldására hivatott fejlesztéspolitika bontakozott ki. 11
Szintén 1986-tól újra felerősödtek a Közös Agrárpolitikának a Mansholt-terv bukásával 1968-ban kudarcba fulladt átalakítására vonatkozó várakozások, amelyek 1992-re a MacSharry skót mezőgazdasági biztos nevéhez köthető reformokhoz vezettek. Ettől kezdve önállóan is megjelenik a vidékfejlesztés és az agrárpolitika mint a kohéziós politika egyik önálló eleme. 1986-ig a döntéshozók a vidékre kizárólag mint a mezőgazdasági termelés helyére tekintettek (Oostindie és társai 2010). A rendszer azonban nem bizonyult fenntarthatónak sem gazdasági szempontból, egyebek mellett a túltermelési válságok, költségvetési nehézségek és kereskedelmi konfliktusok a vámok és a támogatások miatt, sem környezeti szempontból, például a túlzott műtrágya használat, állategészségügyi problémák miatt, sem pedig társadalmi szempontból a vidéki területeket sújtó elvándorlás, mezőgazdasági tevékenység visszaszorulása miatt. Érdemes megjegyezni, hogy eddig a KAP nem foglalkozott környezeti és társadalmi kérdésekkel. A MacSharry-féle reformokat követően az agrárpolitikában a termelésösztönző, mennyiségi szemlélet helyébe összetett személet lép: a termelésben a minőség kérdése válik fontossá, kiemelt cél lesz a vidéki térségek eltartó képességének növelése (társadalmi dimenzió), illetve a környezeti és természeti értékek megőrzése a termelés során. Ennek folyományaként meg kívánják szüntetni a termésmennyiség növekedésével arányosan növekvő támogatásokat, a mezőgazdasági túltermelésre ösztönző szabályozást, ugyanakkor viszont megfizetik a mezőgazdaságnak az általa előállított közjavak értékét (tájkép, tiszta környezet). Az új elképzeléseknek megfelelően alakította ki az Európai Unió az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapot
(EMVA),
amelyben
a
vidékfejlesztés
mai
kulcsfogalmai:
az
integrált
vidékfejlesztés, a multifunkcionális mezőgazdaság, a vidéki gazdaság diverzifikációja, az agrár-környezetvédelem is megjelennek (Kengyel, 2008:79). A nyugat-európai vidékkutatások évtizedek óta elemzik a fenti folyamatokat. Van der Ploeg és társai a vidék- és regionális fejlesztés két irányát, módját különítik el kutatásukban (Van der Ploeg és társai, 2000). Az egyik a hatvanas évektől a kilencvenes évekig jellemezte a fejlesztéspolitikát Nyugat-Európában, ezt a szerzők modernizációs korszaknak nevezik. Ebben az időszakban a külső források adott térségbe csatornázásával kívánták elérni a fejlesztési célokat a döntéshozók. A mezőgazdaság fejlesztése során a monokultúrás termesztés, az ipari növények és iparosított állattartás biztosították a versenyképességet, ezért mezőgazdasági nagyüzemek jöttek létre, amelyek lehetőleg egy mezőgazdasági
ágazatra
szakosodtak.
A
korábbi
gazdaságon,
családon
belüli 12
munkamegosztás gazdaságok közötti munkamegosztássá vált, az összetett horizontális gazdasági és társadalmi kapcsolatok átalakultak a folyamat során (Eizner 1985 idézi Van der Ploeg és Renting, 2000), a korábban önálló gazdák jelentős része alkalmazottá lett, a szakosodott nagyüzemek vertikális gazdasági kapcsolatokat alakítottak ki a felvásárlókkal, és az input-anyagok beszállítóival (Van der Ploeg és Renting, 2000). A szerzők szerint a kilencvenes évek fordulatot hoztak a vidéki térségek fejlesztésében. A közelmúltban a gazdaságok jelentős része ismét a saját kezébe vesz számos korábban kiszervezett tevékenységet, így a gazdaság ismét sokszínűvé válik, a vertikális hálózatok helyett különböző horizontális hálózatok beszerzési, termelői, értékesítői szervezetek, környezetvédelmi szövetkezetek szerveződnek (Van der Ploeg és Renting 2000). A multifunkcionális mezőgazdaság megjelenése során megerősödik a szolgáltatási szektor a vidéki területeken, így a több lábon álló családi gazdaságok kiszámíthatóbb megélhetést nyújtanak a tulajdonosaiknak, szemben a modernizációs utat járó üzemekkel, amelyekben gazdálkodónak folyamatosan növelnie kell az üzem termelését, hogy ugyanakkora bevételt, és jövedelmet érhessen el, mint a korábbi időszakban. A szerzőpáros a vidék és területfejlesztés új modelljét látja kibontakozni az ismét diverzifikálódó gazdaságokban. Érvelésük szerint a vidéki térségek fejlesztését alapvetően a helyi természeti, emberi és társadalmi erőforrásokra, köztük kiemelten a mezőgazdasági adottságokra kell alapozni. Elméletük központi tétele, hogy a sikeres fejlesztés a meglévő helyi erőforrásokra és igényekre épül. Mivel a legfontosabb helyi erőforrásokkal, a termőfölddel valamint a felszerelt gazdasággal, a gépekkel, épületekkel, állatokkal a gazdálkodók rendelkeznek, ők azok a szereplők, akik képesek új tevékenységekbe kezdeni, lépésről lépésre elsajátítva a siker zálogát jelentő új technikákat. A gazdálkodókat az is a váltásra ösztönzi, hogy belátják, a modernizáció útja nem járható számukra. A vizsgálataik alapján amellett érvelnek, hogy a vidékfejlesztésbe bekapcsolódó gazdák elégedettebbek a munkájukkal, változatosabb tevékenységeik révén javul szubjektív életminőségük. A gazdaság továbbadásának,
korábbi
életmódjuk
fennmaradásának
lehetősége
szintén
arra
ösztönözheti a gazdálkodókat, hogy részt vegenek a vidékfejlesztésben (Bock, 1998 idézi Van der Ploeg és Renting 2000). A különböző fejlesztési tevékenységeknek egymást felerősítő hatása lehet, amint ezt számos példa bizonyítja (Brunori és Rossi, 2000). Az idézett tanulmányokban felsorolt fejlesztések jelentős része nem piaci alapon jött létre, bár azoknak hosszabb távon a szabad 13
piacon is életképes tevékenységen kell alapulnia. Brunori és Rossi a pármai parmezán – Parmegiano Reggiano sajt– eredetvédelmen alapuló termelését és értékesítését elemzik, bár ezt a közvélemény nem feltétlenül tekinti vidékfejlesztési kezdeményezésnek, szakmai körökben a sikeres helyi termék egyik jó példájaként vált ismertté. A fenti kutatások során olyan eseteket vizsgáltak a kutatók (Van der Ploeg és Renting, 2004), amelyekben az állami, vagy EU-forrásból érkező támogatások segítségével alulról jövő kezdeményezések tudtak megvalósulni. A helyi szereplők ötleteit megvalósító projektek
helyben
létező
igényeket
szolgálnak
ki,
vagy
helyi
hagyományos
tevékenységeket segítenek eladhatóvá tenni. Christopher Ray az ezredforduló vidékfejlesztési kezdeményezéseit elemezve hasonló eredményekre jut (Ray, 1999). A szerző több írásában kifejti, hogy a sikeres fejlesztési tevékenységnek a helyi erőforrásokra kell épülniük (erről lásd bővebben Ray kultúragazdaság elméletét (Ray, 1998)), a fejlesztés minden szakaszába, így már tervezésbe is be kell vonni a helyieket. Egy 1999-es írásában a kormányzás és a fejlesztéspolitika kérdéseit három fogalmat, a demokratikus politikát, a jogokat és a fejlesztési módszereket középpontba állítva elemzi (Ray 1999). A fejlesztési módszereket tárgyalva azt állítja, hogy az alulról jövő kezdeményezések, különösen az angolszász területeken, a romantika korában jelentek meg, és legutóbb a hatvannyolcas mozgalmak hatására váltak ismét népszerűvé. Az ilyen jellegű fejlesztések megvalósítói abban bíztak, hogy annak segítségével csökkenteni lehet a modernizáció okozta hátrányokat. A kilencvenes évek fejleménye, hogy a nagy nemzetek feletti szervezetek, így az EU is támogatni kezdte az alulról jövő kezdeményezéseket. A fejlesztési módszerek nagyon sokfélék lehetnek, az adott terület jellegzetességeitől függően. A fejlesztési módszerek sokszínűsége az adott terület nyelvi sajátosságaiból, gasztronómiai hagyományaiból, a tájképi sajátosságokból, a népművészetből, az építészeti hagyományokból, gazdálkodási módokból, bármiből fakadhat, ami az adott térségben sajátos. Ray a meglévő adottságok, az örökségek rugalmas kezelésében, felhasználásában, újraértelmezésében látja e belső erőforrásokon alapuló fejlesztés lényegét, ami lehetőséget nyújt a helyben élőknek, hogy ellenálljanak a globalizáció okozta kihívásoknak (Ray 1999). A demokratikus elvek érvényesítése (uralommentes helyzetek kialakítására törekvés) szintén hozzátartozik az endogén fejlesztési módszerekhez. A szerző is jelzi, hogy a képviseleti demokrácia nem feltétlenül jelent megoldást a tervezés, fejlesztés során előbukkanó problémák kezelésében. Ray ugyanilyen jelentősnek tartja az egyének közösséghez való tartozását: „egyéniségünk 14
igazi meghatározója, hogy milyen csoporthoz tartozunk” (Ray, 1999:530). A csoportok kultúrája, illetve az a képesség, hogy ezt a kultúrát (a hagyományokat és örökséget) folyamatosan újítani tudják a csoporttagok, adja az igazi erejét a szellemi tulajdonnak, s az újító képesség az az eszköz, amelynek segítségével az egységesítő (külső) hatásoknak ellen lehet állni, véli Ray (Ray 1999). A helyi adottságokon alapuló, a helyi szellemi tulajdonból demokratikus módon életre hívott fejlesztési stratégia révén lehet elérni a megfelelő fejlesztési teljesítményt. Ebben finanszírozó partnerként külső szervezetek is szerepet vállalnak (Ray 1999, Ray 2006). Ray elmélete mellett az integrált vidékfejlesztés (Integrated Rural Development) irányzatába sorolhatóak azok az elméletek, amelyek a hollandiai Wageningeni Egyetem Vidékszociológia Csoportjának munkatársai és a velük együtt publikáló kutatók dolgoztak ki, (elsősorban Jan Douwe van der Ploeg és szerző társai, valamint Shucksmith 2010, Ward 2002). Az integrált vidékfejlesztés újítása, hogy nem ágazati, hanem területi megközelítést alkalmaz; ebből következik, hogy helyi igényeket kiszolgáló, helyi erőforrásokon alapuló fejlesztéseket kíván létrehozni. A szerzők szerint az integrált vidékfejlesztés olyan eszköz, amely képessé teheti a helyben élőket, hogy ellenálljanak a globális verseny okozta külső hatásoknak, társadalmi kirekesztésnek, pénzügyi válságnak. Az elmélethez leginkább illeszkedő tervezési módszer a részvételen alapuló tervezés, amely a tervkészítés szinte minden mozzanatát, és a terv megvalósítását is teljes mértékben a helyiekre bízza, a külső szereplők segítőkén, mediátorként, a folyamatok gerjesztőiként lehetnek jelen; feladatuk, hogy a tervezés, és projekt előkészítés során kísérjék a helyieket. A részvételi akciókutatást, közösségi fórumokat, és a közösségi lekérdezést (community/village appraisal) alkalmazzák a tervezés során, amelynek talán a legfontosabb célja, hogy a szereplők egyenként, személyesen végiggondolják a lehetőségeiket és vágyaikat, majd azokat megvitassák egymással. (Pataki és társai, 2011, Brydon-Miller és társai, 2003) Shucksmith ugyanakkor kifejezetten kritikusan szemléli a fenti tervezési módszereket, mivel a hatalmi viszonyok változatlansága lehetetlenné teszi az egyenlő felek közötti vitát (Shucksmith 2010). Marsden szerzőtársaival nem azonos egységként kezeli a vidéki térségeket. A városiak jelenlétét adottságnak tekinti, és gazdasági, társadalmi, kulturális illetve politikai mutatók alapján a vidéki térségek négy ideáltípusát írja le (Marsden, 1994, Hoggart 1996 (idézi Marsden 2000), Flynn-Lowe 1994). A tipológia szerint a megőrzött vidéken a 15
fejlesztésellenes, természet- és környezetvédelmi megfontolások érvényesülnek – azaz a középosztályok, városi rétegek elképzelései valósulnak meg, a fogyasztás fontosabb szerephez jut, mint a termelés, ami a városi életkörülményekre vágyó helybeliek fejlesztési törekvéseivel gyakran ellenkezik. A belső erőforrásokra alapozott vidékfejlesztés esetében a helyiek életébe külső erők nem szólnak bele – maguk döntenek a sorsukról, ezeken a településeken általában a mezőgazdaság és az ipar, valamint a szolgáltató szektor szerves fejlődése valósul meg. A harmadik, klientelista típusba a szerzőpáros az elmaradott, külső támogatásokra utalt vidéki területeket sorolta, míg a negyedik, paternalista típusba, azokat a területeket, ahol a helyi fejlesztést a nagybirtok érdekei határozzák meg. A fejlesztési teljesítményt és megfelelő módszert befolyásolja a térség jellege. A szerző négy vidékfejlesztési irányt különít el: az élelmiszer-tömegtermelésre törekvő, minőségi élelmiszertermelésre törekvő, a multifunkcionális mezőgazdaság kialakítását célzó és az alapvetően nem agrárpiacokat célzó átalakításokat tervező fejlesztési irányokat. Marsden amellett érvel, hogy a fejlesztéspolitikának figyelembe kell vennie a különböző vidéktípusokat, és aszerint kell választani a fenti fejlesztési irányok közül, hogy adott térségben melyik a legmegfelelőbb, melyikre van leginkább fogadókészség (Marsden, 2000). Azaz a fejlesztés helyi beágyazottságát, és a helyi igények kiszolgálását tekinti a fejlesztéspolitika legfontosabb kérdésének; azt hogy milyen tudásformák, pénzügyi eszközök révén valósulnak meg a fejlesztések, azt kevésbé fontos kérdés számára. Murdoch cikkében külső és belső erőforrásokra alapozott vidékfejlesztést különböztet meg, és azt elemzi, hogy melyik fejlesztési mód, mely térségekben tekinthető megfelelőnek (Murdoch, 2000). Amennyiben egy térségnek nincsenek megfelelő piaci kapcsolatai két fejlesztési lehetőség adódik: az állam infrastrukturális beruházásokkal, vagy egyéb támogatásokkal arra ösztönözheti a vállalatokat, hogy megjelenjenek a régióban, valamint az, hogy bizonyos szervezetek segítenek kiaknázni a helyi erőforrásokat (endogén fejlesztés). Murdoch szerint a közelmúlt vitáiban a felek, mintha szemben állónak látnák ezt a két fejlesztési utat, a szerző ezzel szemben amellett érvel, hogy a két megközelítés egyaránt hasznos lehet. A már kialakult hálózatokra épülve hatékonyabb lehet a vidékfejlesztés. Megkülönböztet vertikális hálózatokat, amelyek a hagyományos élelmiszer-termelés, feldolgozás és kereskedelem rendszeréből nőttek ki, valamint
16
horizontális hálózatokat, amelyek a vidékfejlesztési kezdeményezések esetében jobbára a mezőgazdasághoz4 nem kötődő tevékenységekhez kapcsolódnak. Az elemzés szerint azokban régiókban, ahol a gazdaság- és társadalomtörténeti hagyományoknak köszönhetően kialakultak az együttműködés formái, léteznek a külső kereskedelmi kapcsolatok, ott a gazdasági szerkezetváltás is sikeres. Ezeken a területeken van mire építenie az endogén fejlesztésnek, a külső állami beavatkozásnak és támogatásnak kevés szerep jut. Ennek egyik kiemelkedő példája Emilia-Romagna. A Pó völgyében
hagyományosan
jó
emberi
és
gazdasági
kapcsolatokkal
rendelkező
vállalkozások sikeresen kapcsolódtak az európai és így a világgazdaságba, azaz a helyi hálózatok révén lehetővé vált számukra a gazdasági modernizáció. Az is a siker esélyével kecsegtet, ha egy régió erős külső (vertikális) kapcsolatokkal rendelkezik, erre a szerző élelmiszer-ipari példákat sorakoztat (Kelet-Anglia, Észak-Karolina). Ugyanakkor számos térség kimarad a fenti hálózatokból, ezek a területek gyakran meglévő erőforrásaikat is, munkaerejüket is elveszítik, és folyamatosan az állami támogatásoktól függenek. Murdoch amellett érvel, hogy ezeken az elmaradott területeken nem elég a közösségépítéssel, képzésekkel, vállalkozói tanácsadással segíteni, fejleszteni a térséget, hanem a hagyományos infrastrukturális beruházásokat is el kell végezni (Murdoch 2000). A szerző, hasonlóan másokhoz kiemeli, hogy az endogén fejlesztések során, a horizontális hálózatok erősödése segít megőrizni a helyi hatalmi viszonyokat, ami a helybeliek érdektelenségével kiegészülve számos esetben ellehetetleníti a fejlesztést. A vertikális hálózatokat elemezve bemutatja, ahogy az abban megjelenő hatalmi viszonyok újratermelődnek a modern fejlesztési rendszerekben. Murdoch írása az egyik első olyan összefoglaló cikk, amely a vertikális és horizontális hálózatok jelentőségét elemzi a vidékfejlesztésben; és amely határozottan érvel a komplex, és az adott térségre fokuszáló megközelítés létjogosultsága mellett. A TÁRKI 2005-ben zajlott vizsgálata a fejlesztések és a társadalmi tőke közötti összefüggésekről az egyike a téma első hazai tudományos igényű elemzésnek (Füzér és társai, 2006).
4
Murdoch elmélete a vidékfejlesztést tárgyalja. 17
A vidék-fejlesztési elméletek összehasonlító elemzése A feljebb elemzett vidékfejlesztési elméleteket öt szempont szerint hasonlítom össze: a fejlesztések szervezésében mely szereplők, vagy szervezetek vesznek részt, milyen tudásformákat használnak fel a fejlesztések során, milyen forrásokból valósulnak meg a fejlesztések, melyek a fejlesztések megvalósulását leginkább meghatározó külső tényezők, illetve helyi (belső) erőforrások, melyek a kiemelt fejlesztésben részesülő ágazatok, illetve a fejlesztés során milyen helyi igényeket vesznek figyelembe, és milyen módon. Az alábbi táblázatban a releváns fejlesztési modelleket foglalom össze:
1.
Fejlesztési modell
táblázat: A releváns fejlesztési modellek a vidékszociológiai szakirodalom alapján
Tervezés szereplői
Klasszikus Állami, közgazdasá központi gi modellek intézmények Inte Az „új grál model t l”5 vidé kfej lesz tés Kultúr agazd aság (Ray)
Legfontosabb Pénzügyi felhasznált tudás források
A fejlesztést Kiemelt befolyásoló ágazat legfontosabb külső tényezők, vagy helyi erőforrások
Jellemzően külső Állami Tőke, munkaerő szereplők támogatások, szakértői tudása nagy befektetők
Helyi szereplők; Helyiek szakmai gazdálkodók, és menedzsment élelmiszer ismeretei termelők
Központi támogatások; helyi vállalkozások.
Emberi erőforrások, meglévő beruházások, helyi adottságok; támogatások
Helyi szereplők Helyi tudások, Helyi ismeretek vállalkozások; központi támogatások.
Helyi adottságok; Emberi erőforrások, támogatások,
Hálózatoso Helyzetfüggő: dás-elmélet helyiek; (Murdoch) közvetítők; központi intézmények.
A térség adottságaitól függően: szakértői, illetve helyi, hagyományos
Központi Emberi támogatások; erőforrások, helyi helyi vállalkozói adottságok; tőke tőke
Beágya zottság
Infrastruktu Nem rális beruházáso k NINCS Igen kiemelt ágazat; a vidéki térre koncentrál.
Nem Igen lényeges kérdés a szerző számára.
Forrás: Saját szerkesztés
5
Wageningeni Egyetem munkatársai körül csoportosuló kutatói kör munkái nyomán. 18
A továbbiakban az egyes elemzési szempontok szerint bemutatom a fejlesztési elméletek közötti különbségeket. A klasszikus modellek szerint megvalósuló fejlesztések kezdeményezője a központi kormányzat, vagy egy ahhoz köthető szervezet. A helyiek bevonása nem magától értetődő, ennek megfelelően a szakértői tudás és a fejlesztések bonyolításához szükséges menedzseri tudás elengedhetetlenül fontosak lesznek, a helyi igények pedig csak csekély mértékben jelennek meg a tervekben. A fejlesztés jellegét a külső tényezők határozzák meg. Az állami, esetleg magánbefektetői beruházás biztosítja a fejlesztés pénzügyi hátterét. A nyolcvanas éveket megelőző infrastruktúrafejlesztések, illetve ipari beruházások zajlottak ebben a szellemben. Ezek exogén megközelítésnek tekinthetők, amelyek nem a helyi igényekből és adottságokból indultak ki, hanem a központi terveket és ötletek valósítják meg. Az integrált vidékfejlesztési gyakorlata ettől gyökeresen különbözik, amint ezt a táblázatba foglalt szempontjaink is mutatják. Az ágazat-fejlesztés helyett egy adott térség fejlesztése válik hangsúlyossá; a fejlesztések a helyi szereplők elképzelésein, a helyben jelenlévő tudáson és ismereteken alapulnak, ebből következően helyi igényeket elégítenek ki. A pénzügyi forrásokat itt európai uniós, illetve nemzeti támogatások jelentik, amelyet a helyi tőke egészíthet ki. A fejlesztés során az endogén megközelítés a helyi erőforrásokból indul ki, azaz számba veszi a helyi adottságokat, és hogy milyen helyben jelentkező igényeket
kell
kielégíteni.
Ehhez
szükség
van
a
különböző
helyi
szereplők
együttműködésére, a közös cél meghatározásra. Ebben segítséget jelenthet a közös értelmezési keretek kialakítása, a különböző szereplők vitája. Ez a folyamat kettős előnnyel bír: növeli a csoporton belüli összetartozást, bizalmat, megértést és a fejlesztéspolitika gazdasági társadalmi beágyazottságát is. Murdoch cikkét megelőzően is születtek írások, amelyek szerzői amellett érveltek, hogy a fejlesztések során komplex megközelítésre van szükség. Ennek megfelelően, úgy tűnik, mintha a hálózatosodás elmélet az előző két irányzat szintézisére törekedne; azonban nem erről van szó. Murdoch amellett érvel, hogy olyan fejlesztési modellt érdemes alkalmazni, amely a legjobban megfelel az adott térség sajátosságainak, azonban kisebb hangsúlyt fektet a helyi szereplők felhatalmazásának (empowerment) folyamatára, mint az integrált megközelítés javasolja. A szerző 2000-ben írott cikke emellett azért is jelentős, mert amellett érvel, hogy a fejlesztések során a szereplők közötti kapcsolatok, hálózatok jellegét is érdemes 19
figyelembe venni. Az integrált vidékfejlesztés egyik megvalósulása, a LEADER program kapcsán számos szerző, számos kutatási területen vizsgálódva leírta (Schucksmith 2000, Bruckmeier 2000), hogy a hatalmi viszonyokat, helyi érdekeket a vidékfejlesztési kezdeményezések nem képesek átírni, és ezért a vidékfejlesztés a helyi elit érdekeinek kiszolgálója lesz, nem éri el eredeti céljait. Írásomat Murdoch megállaptásai, és az azok alapján született cikkek komolyan inspirálták. Azt vizsgálom, hogy a különböző szereplők közötti kapcsolatok hogyan befolyásolják a fejlesztéseket; értve ez alatt a tervezést, a pályázást, és a fejlesztések megvalósulását. Mielőtt azonban a szereplők és intézmények közötti kapcsolatok részletes vizsgálatába kezdenék, röviden áttekintem, hogy miként hat a fejlesztésekre az, hogy azok projekt formájában valósulhatnak meg.
A közvetítő csoportok A közvetítő csoportok jelenlétének bemutatása során röviden utalok Luc Boltanski projektekre vonatkozó elméletére, amely a projektet az igazolási rezsimek egyikének tekintette. Szintén bemutatom az ideiglenes intézmények terjedésének jelentőségét, valamint a projekt osztály és a közreműködő szereplők megjelenését. Boltanski és Thevenot alkották meg az igazolási rezsimek modelljét (“justificatory regime” model “Cité”), hogy érthető legyen, melyek azok a feltételek, amelyek alapján eldönthető, hogy a javak értékelése, vagy elosztása méltányos és legitim módon történik (Boltanski-Chiapello 2006:59). Eredetileg az 1991-es kötetben hat igazolási rezsimet különítettek el a szerzők, amelyet Boltanski és Chiapello a Kapitalizmus új szelleme c. könyvében egy hetedikkel, a projekt igazolási rezsimmel egészített ki. Ebben a könyvben, és más írásaikban így írnak arról, hogy mi vezette őket a projekt cité kidolgozására: „egy új és egyre erősebb befolyást gyakorló logika jelent meg, olyan, amely mozgékonyságot, elérhetőséget, az egyén személyes kapcsolatainak sokféleségét hangsúlyozza” (BoltanskiChiapello 2002:9). A projekt cité-hez a hálózati logika kapcsolódik; legnagyobb érték az aktivitás, a kezdeményező készség, a sikeres szereplők alkalmazkodó képesek, rugalmasak, őszinték az emberi kapcsolataikban, képesek a társadalmi kapcsolataik előnyeit terjeszteni, lelkesedést kiváltani a csapattagokból. Tipikus szereplői a projekteknek a menedzserek, az újítók és a különféle támogató személyek (coach-ok, mediátorok, tanácsadók). A számítástechnikai újítások biztosítják a rezsim fizikai hátterét, a rugalmasságot pedig az új szervezeti formák, a tevékenységek kiszervezése (önálló 20
egységek, vállalkozások, alvállalkozók, franchise-rendszerek)6. A projekt rezsimnek ez az értelmezése segít tágabb elméleti keretbe helyezni azokat a folyamatokat, amelyek a fejlesztéspolitikát és annak az általam elemzett szűkebb területét a vidékfejlesztést jellemzi. A következő fejezetben bemutatni kívánt elemzések alapján amellett érvelek, hogy a vidékfejlesztésben lezajló változások mögött is hasonló folyamatok állnak: azaz, a vizsgált terület változásai bár visszavezethetők politikai változásokra, alapvetően társadalmi hátterűek. A fejlesztéspolitika átalakulása és az új szereplők megjelenése
A szűkebb szakterületet vizsgáló kutatók a kormányzati rendszerek átalakulásából eredeztetik a fejlesztéspolitikai intézményrendszer változásait. Azaz a korábbi erős nemzeti kormányok visszaszorulnak; a döntések egy része nemzetek feletti intézményekben, míg más része a szubszidiaritás elvének megfelelően helyi szinten születik meg (Pálné, 2003). Ezt a folyamatot a szerző szerint részben a mélyülő európai uniós integráció, részben pedig piaci szereplők nyomása ösztönzi. Az erősödő régiók, helyi önkormányzatok és a nemzetek feletti intézmények ellensúlyt képeznek a központi kormányokkal szemben. Emellett a növekvő lakossági igények is arra kényszerítik a nemzeti kormányokat, hogy az új, vagy modernizált szolgáltatások egy részét immár a piaci, vállalkozói szféra biztosítsa. Ezek a folyamtok közvetlen szerepet játszottak az ideiglenes intézmények terjedésében (Sjöblom, 2006), erősödésében, a közvetítő szereplők (Kovách-Kristóf, 2009) és az úgy nevezett projekt osztály (Kovách-Kucerova, 2006) megjelenésében. Az Európai Unióban a fejlesztési tevékenységet jelenleg kisebb magán, civil és önkormányzati szervezetek végzik, amelyeket az állami bürokrácia kiszolgál. Az egyes szükséges fejlesztéskehez az EU, civil, vagy vállalati alapítványok, valamely állami, vagy más központi szerv biztosít forrásokat, de a fejlesztési tevékenységet hozzáértő helyiekre vagy magáncégekre bízzák. Így a fejlesztéspolitikai gyakorlat a pályázati rendszer révén elméletileg, közelebb kerül az érintettekhez. Magyarországon is projekt központúan szerveződik a fejlesztések jelentős része. Ez a folyamat ma már általánosan jellemzi az államigazgatást (Kovách-Kristóf, 2007) és hatására kialakult egy közvetítő csoport, amelynek tagjai aktívan részt vesznek a pályázatok szervezésében, lebonyolításában (Kovách-Kucerova 2006).
6
Boltanski és munkatársai első eredményeiket szövegelemzéssel tesztelték. 21
A vidékfejlesztés korábban bemutatott új modelljében a projekt vált a fejlesztések szervezési formájává. A fogalom korábban a menedzsment irodalomban is megjelent; a vidékszociológia részben innen vette azt át. A menedzsment irodalom a projektet olyan, a szervezet életében egyszer előforduló feladatként definiálja, amelynek jól meghatározható a kezdő időpontja, és a befejezése, leírható, körülhatárolható részfeladatokból áll, és pontosan teljesítendő célokat kíván megvalósítani (Packendorff, 1995:320). Packendorff állítása szerint a projektet kétféleképpen lehet meghatározni: az első, a hagyományos, vagy általános értelmezés szerint a projekt olyan eszköz, amely segít bizonyos célok elérésében (Packendorff 1995:326)). A másik, az alternatív értelmezés szerint azonban a projekt ideiglenes szervezetnek tekinthető. Érvelése szerint a projektet, ideiglenes szervezetként vizsgálva jól leírhatók a különböző érintettek érdekei, sajátos szempontjai, és az érintettek közötti különböző interakciók (Packendorff 1995:326). Egy hagyományosan értelmezett projektet egy szereplő tevékenysége határoz meg, lineáris (fejlődési) folyamat jellemzi, szemben „az ideiglenes szervezettel, amelyben az egyének folyamatosan szerepet vállalnak, a tapasztalataik révén tanulnak, mindig újabb és újabb ismereteket várva” (Packendorff 1995:328). A szerző ez utóbbi megfontolások alapján módosította a projekt definícióját: a projekt egy (1) “szervezett, kollektív cselekvési sor, amelynek célja, hogy egy nem rutin folyamatot előidézzen, és/vagy egy szokványostól eltérő terméket előállítson; (2) a szervezet előre megszabott időn belül befejezi a tevékenységét; (3) rendelkezik teljesítmény értékelési ismérvekkel; (4) és annyira sok és összetett feladat jellemzi a működését, hogy azt csak tudatos szervezéssel lehet megoldani.” (Packendorff, 1995. 327). A projekt ilyen meghatározása számos új kutatási kérdést vet fel: kinek milyen elvárásai vannak a projekttel szemben, milyen cselekvések jellemzőek a projektre, milyen tanulási folyamatok jellemzik a projektet (Packendorff, 1995:329-330). Ez utóbbi kérdés több korábbi kutatásnak is témája volt. Az ilyen jellegű fejlesztési projektekben az érintettek többféle tudás kombinációját, különböző, egyénileg jellemző tudáskészletet használnak (Kelemen és társai, 2008); a projekt pedig „ideiglenes tudás-szervezetként” jelenik meg (Sjöblom-Godenhjelm, 2009). A fentiek mellett a projekt, mint szervezési módszer és az ideiglenes intézmények terjedése a vidékfejlesztést, és általában a helyi önkormányzatok működését alapvetően átalakította: Sjöblom és Godenhejm arról írnak, hogy a különböző érintettek érdekeinek összehangolása és a rugalmas, gyors reakció egyszerre nehezen valósítható meg, ez a két együttes elvárás rávilágít arra, hogy mennyire hatékony az állam, az önkormányzat, illetve, 22
hogy mennyire kirekesztő; képes-e az összes érintett felet bevonni a döntésekbe; megfelele a demokratikus elszámoltathatóság követelményeinek. Sjöblom és Godenhjelm amellett érvelnek, hogy alapvető különbség van a kormányzáshoz köthető részvételi elvek és a hagyományos demokratikus ideálok között. Míg az előbbi inkább érintettnek, addig az utóbbi polgárnak (citizen) tekinti a résztvevőket” (Sjöblom-Godenhjelm, 2009: 180), ami viszont oda vezethet a, hogy „a közérdek leértékelődik a magánérdekkel szemben” – érvel a szerzőpáros Bengs-re hivatkozva (2005). Ez a megfontolás a projekttel, mint új irányítási, kormányzási módszerrel szemben leggyakrabban megfogalmazott kritika. Ezeket a kritikákat számos más szerző is megfogalmazza az ideiglenes intézmények megjelenése és a fejlesztéspolitika kapcsán (Woolcock, 2000); a megoldást általában az intézmények működésében, kollektív cselekvés megfelelő szervezésében látják. A közvetítő szereplők
Számos, az ideiglenes szervezetek terjedését tárgyaló írás elemzi a közvetítő szereplők csoportját (Halfacree és társai 2000, Kovách-Kucerova, 2009:3). Az utóbbi szerzők három tényezőre vezetik vissza a közvetítő szereplők felbukkanását, és jelentőségük növekedését: “(1) az adminisztratív rendszer reformjára; (2) az EU és a nemzeti fejlesztéspolitika átalakulására; és arra, hogy (3) a kulturális és tudati elemek (kognitív) jelentősége megnőtt a területfejlesztésben” (Kovách-Kucerova, 2009: 4). Kovách és szerzőtársai amellett érvelnek, hogy a projekt osztály és a közvetítő szereplők hatalma és befolyása egyrészt a tudásukból ered (Kovách-Kucerova, 2009) másrészt abból a sűrű kapcsolathálóból, amellyel rendelkeznek (Kovách-Kristóf, 2009). Állításuk szerint a csoport tagjai leginkább egyfajta menedzseri tudást használnak, és így képesek a projektszervezés kulcsszereplőivé válni. Mint korábban Kelemen és társai (2008) cikkére hivatkozva írtam, a vidékfejlesztés szereplői különböző tudáskészleteket használnak, de a projekt, az ideiglenes szervezet sikere nagymértékben múlik azon, hogy a résztvevők, miként képesek szervezni a feladatokat, azaz a menedzseri tudáson. Ez érdekütközéshez vezethet a helyiek és a közvetítő szereplők, a helyiek és a döntéshozók között. Az alulról építkezés, a helyi igényeknek való megfelelés elve és a közösség tagjainak minél teljesebb bevonása áll szemben a hatékony, gyors döntések igényével és a fejlesztéspolitikai döntéseket hozó szervezetek ellenőrzési, felügyeleti elvárásaival (Ray, 1999). Szerepük némileg hasonlítható a fogaskerekek közötti olajhoz, avagy a homokhoz: ha jól működnek, felgyorsíthatják a folyamatokat, amennyiben nem képesek ellátni a feladataikat lassítják, 23
károsítják a rendszert. Empirikus kutatások sora hívja fel a figyelmet arra, hogy a közvetítő szereplők koalíciót kötnek valamelyik féllel, jellemzően azzal, amelyikkel korábban kapcsolatban voltak, és amellyel könnyebben szót értenek, és nem ritkán önálló szereplőként kívánják meghatározni a fejlesztési intézményrendszert (Csurgó és társai, 2008), létezésük folyamatos legitimációját keresve. Ennek köszönhető az, amire már a LEADER egy korábbi szakaszát vizsgáló nemzetközi kutatás is felhívta a figyelmet: bár a folyamatosan jelennek meg újabb szereplők, új hatalmi centrumok, ezek a hatalmi struktúrák a korábbi, LEADER program előtti, (hazai kontextusban Európai Unióhoz való csatlakozás előtti) hatalmi viszonyokat tükrözik. (Buller 2002; Schucksmith 2000, Kovách 2000). A vidékfejlesztés átalakulása kapcsán áttekintett irodalom, valamint a vidékfejlesztés elméleti hátterét elemző irodalmak a hálózatok jelentőségének a növekedése mellett érvelnek.
A
kapcsolataikat,
fejlesztésekben
résztvevő
rugalmasságukat,
közvetítők,
változóképességüket
menedzseri használják,
tudásuk az
mellett
ideiglenes
szervezetek gyakran alvállalkozók, kiszervezett önkormányzati tevékenységeket végeznek; olyan fogalmakkal, jelenségekkel találkozhatunk, mint amelyeket Boltanski és Chiapello a kilencvenes évek társadalmi átalakulását vizsgálva leírt (Boltanski-Chiapello 2004). Az elmúlt húsz évben a projekt kiemelt szervezeti formává vált. Ehhez kapcsolódik a hálózatosodás jelensége. Ezeknek a jelenségeknek a vizsgálata a vidékkutatások során is központi kérdés lett, különösen pedig a különböző szereplők, szervezetek, intézmények együttműködése. Ezeket a kapcsolatokat, a kapcsolatok jellegét, és szerepét kívánom a továbbiakban tárgyalni. A dolgozat elméleti részének második felében azt vizsgálom, hogy a társadalmi tőke elmélet miként használható a vidékfejlesztési folyamatok elemzésére, építve a társadalmi tőke több rétegű jellegére. Dolgozatomban amellett érvelek, hogy a fogalom pontos meghatározása és mérhetővé tétele segít jobban megérteni a vidéken zajló társadalmi folyamatokat.
24
A társadalmi tőke fogalmának jelentősége a vidékkutatásban7 A vidékkutatásokban és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos vizsgálatokban a társadalmi tőke fogalmának használata követte a szociológia és a tudományos szféra más területeit és itt is jelentős „tudományos expanzió” tárgyává lett (Csizmadia, 2008), amint ezt a vizsgált adatbázisokból származó eredmények is alátámasztják. A Science Direct és az ISI Web of Knowledge keresők találatait áttekintve azt tapasztaljuk, hogy a két rendszer egyaránt néhány száz (232, illetve 254 darab) cikket talált a „social capital” (társadalmi tőke) és a „rural studies” (vidékkutatás) kifejezésekre.8 A kilencvenes évek elején, egészen 1997-ig csak elvétve jelentek meg cikkek a vidékkutatások tudományterületen belül a tárgykörben, ezt követően azonban ötévente szinte duplázódik a cikkek száma; Csizmadia (2008), aki Putnamhoz (2000) köti a fogalomrendszer használatának terjedését hasonló dinamikát mutat be tanulmányában. 1999 és 2004 között a jelentősebb folyóiratokban átlagosan 1618 olyan cikk jelent meg, amelyben használták a fogalom valamely értelmezését, 2005 és 2008 között pedig átlagosan 38 ilyen témájú cikk jelent meg. A bemutatott számok az arányok érzékeltetésére mindenképpen alkalmasak, mivel a két általam használt kereső program adatai egyeznek. Az elmúlt évtizedben a fentiek mellett a vidéki társadalmi gazdasági változásokat leíró cikkek szerzői használják a hálózatosodás, kapcsolatok, közösségek fogalmakat, anélkül, hogy a társadalmi tőke fogalmára hivatkoznának. Ezekre a tanulmányokra jellemző, hogy a szerzők a vidéki térségekben tapasztalható jelenségeket a hálózatosodás fogalmát használják (Shucksmith 2000, Csurgó és társai 2008, Murdoch 2000, 2006; Bonnano 2006, Juhász 2006) a nagyszámú új szereplő megjelenését bemutatva, a kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozzák (Ploeg és társai 2000, Ploeg-Marsden 2008, Jongeneel és társai 2008, Kovách és Kristóf 2009), vagy a közösségek szerepének felértékelődése mellett érvelnek (Bryant és társai 2011, Liepins 2000, Jobes és társai 2005, Notaro-Paletto 2011, Brennan és társai 2009). Ezek az írások azonban nem utalnak sem a társadalmi tőkére, sem a kapcsolati tőkére, mint fogalmi keretre, illetve a fogalmat használó írások is számos különböző meghatározást alkalmaztak. További értelmezési nehézséget okoz, hogy a cikkek egy része nem reflektál a fogalom különböző jelentéseire, ebből fakadóan a különböző szerzők állításai nehezen összevethetőek. Az elméleti és fogalmi zűrzavar 7
A társadalmi tőkével kapcsolatos kutatások ismertetésénél a továbbiakban Megyesi Boldizsár: A társadalmi tőke, mint a vidékfejlesztési folyamatok elemzési kerete. In: NÉZŐPONTOK, Fiatal kutatók tanulmányai p. 69-80. tanulmányra támaszkodom. 8 A „social capital” és a „rural studies” kifejezések előfordulásának vizsgálata történt a két adatbázisban. 25
jellemző azoknak a cikkeknek egy részre is, amelyek kifejezetten a társadalmi tőke elmélet segítségével kívánják megérteni, magyarázni a vidéki társadalmi gazdasági változásokat. A tudományos művekben található pontatlan és reflektálatlan fogalom használat miatt számos kritika érte a társadalmi tőke elméletet (Kadushin 2004, Sík, 2006). Kadushin (2004) írásában két, a fogalom kapcsán gyakran felmerülő kritikai pontra fókuszál: (1) a társadalmi tőke jellegét vizsgálja, valamint a mérésével kapcsolatos nehézségeket. A szerző problémásnak tekinti a társadalmi tőke, tőke-jellegét, mivel nehezen írható le, hogy milyen befektetés növeli a mértékét, és hogy mi motiválja az egyéneket a társadalmi tőke gyarapítására. Érvelése szerint nehéz megállapítani, hogy a társadalmi tőke egyes jellemzői és tényezői az ahhoz való hozzájutásban, annak termelésében
játszanak-e
szerepet,
vagy
a
társadalmi
tőke
adott
mértékének
következménye. Amellett érvel, hogy általában túl sokat vár a tudományos közönség a fogalomtól, ezért azt javasolja, hogy a társadalmi tőke kifejezés helyett a kapcsolati tőke kifejezést lenne érdemes használni (Kadushin 2004:88). Sík Endre egy 2006-os cikkében szintén amellett érvel, hogy „a társadalmi tőke fogalmát a kapcsolati tőke fogalmával kell felcserélni” (Sík 2006:72). Érvelése központi eleme, hogy a fogalom definíció nem elégséges, az „nem több mint sokféle elemből összerakott zagyvalék, ami azért nem alkalmas, mert sem az egyes elemek pontos jelentése, sem ezek egymáshoz fűződő viszonya nem tisztázódik a definiálás során” (Sík 2006:74). A másik érve a társadalmi tőke fogalom használat ellen, hogy maga a „társadalmi” jelző, ebben a kontextusban kirekesztő: más tőke fajták is tekinthetőek társadalminak, mint, amelyeket ide szokás sorolni. Ugyanakkor maga a szerző is elismeri, hogy ez nem erős kritika (Sík 2006:75). Érvelése szerint a társadalmi tőke legpontosabban definiálható eleme a kapcsolatokban ragadható meg. Ezt követően a kapcsolati tőke, tőke-jellegét elemzi, és szemben a társadalmi illetve a cikkben ezzel szinonimaként használt kapcsolati tőke fogalom más kritikusaival, elfogadja, hogy az alapvetően megfelel a közgazdaságtani tőke definíciók jelentős részének (Sík 2006:92). A cikkben a szerző nem határozza meg, hogy mit ért kapcsolati tőke alatt; ugyanakkor példái egy részében (Sík 2006:85), bár a kapcsolati tőke fogalmát használja, nem csak a hálózatokat, kapcsolatokat elemzi, hanem a bizalmi viszonyokat, az egyéni presztízs változását is (Sík 2012: 39, 150). Schuller és szerző társai (Schuller és társai 2000) elismerik, hogy a társadalmi tőke fogalmát ért kritikák egy része megállja a helyét, ennek ellenére jól használható 26
fogalomnak tekintik a társadalmi tőkét, mivel annak révén új fajta kérdések vizsgálata válik lehetővé, segítségével bizonyos társadalmi folyamatok jól megragadhatók (Schuller és társai 2000: 23). A fogalommal kapcsolatos kritikákat is ennek megfelelően elemzik, megkülönböztetve a fogalom használatát elutasító és a javító szándékú ellenvetéseket. A szerzők (1) a mérés kapcsán felmerülő módszertani nehézségeket, (2) a dinamikus (hosszabb időszakot felölelő) vizsgálatok kapcsán felmerülő kérdéseket, (3) az egyén szintjén gyűjtött adatok társadalmi struktúra szintjén történő aggregálhatóságának problémáját, (4) a cirkuláris érvelés (azaz, hogy a magas társadalmi tőke következménye, avagy létrehozója a jól működő társadalmaknak), és a (5) társadalmi tőke normatív jellegű használatából eredő kritikát bontják ki és válaszolják meg. A tanulmány egy sokszerzős kötet előszava; ebben feldolgozták a kötet többi szerzőjének arra vonatkozó érveit is, hogy miért érdemes és miként lehetséges a fenti kritikákra megoldást találni. A tanulmányok alapján kijelenthető, hogy a fogalom pontos meghatározása, valamint a magyarázandó jelenségek megfelelő kiválasztása segítségével lehet leginkább elkerülni a fenti hibák elkövetését. A szerzők kiemelik, hogy a társadalmi tőke révén jobban megérthetőek a társadalmi jelenségek, könnyebben összekapcsolható azok makro, mezo és mikro szintje, oly módon, hogy az elemzések középpontjába az egyének és intézmények közötti kapcsolatokat és azok jellegét helyezi (Schuller és társai 2000: 35). A kritikákra adható egyik lehetséges válasz tehát a fogalom használatának mellőzése. Erre tesz javaslatot Sík (2006), ennek nyomán a hazai kutatásokban a kapcsolati tőke fogalom használata vált elterjedtté9 (Messing-Molnár 2011). Ezt a törekvést indokolja, hogy a társadalmi tőkének a kapcsolati dimenziója jól megragadható és jól mérhető, amint ezt dolgozatom további részeiben bemutatom. Azonban ez a fogalom leegyszerűsítéséhez vezet, mivel a társadalmi tőkének csupán egyetlen dimenzióját a kapcsolati dimenziót mérnénk (Gödri, 2007: 726). Ráadásul, amint arra feljebb utaltam, és amint cikkében Gödri is érvel, a kapcsolathálózat kutatások jelentős része is vizsgálja a kapcsolatok jellegét, milyenségét, azonban ezt nem hangsúlyozzák, annak ellenére, hogy „az erőforrások mobilizálásának képessége nem tévesztendő össze az erőforrások meglétével” (Gödri 2007: 702), azaz a kapcsolathálózati megközelítésben is megjelennek további dimenziók.
9
Ebben nyilván nagy szerepe volt annak is, hogy Tardos Róbert és Angelusz Róbert szintén a társadalmi tőke kapcsolati jellegét hangsúlyozó kapcsolathálózati erőforrások kifejezést használják (Tardos 2008). 27
A kritikákra adható más válasz is, amint ezt Schuller és társai bemutatták. Jelen írásban amellett szeretnék érvelni, hogy a társadalmi tőke fogalmát a kutatás számára pontosan meg kell határozni, és ennek alapján operacionalizálni annak mérhető dimenzióit; az így elvégzett elemzés hozzájárulhat a társadalmi folyamatok pontosabb megértéséhez Ennek érdekében bemutatom a különböző társadalmi tőke értelmezéseket, ismertetem azt a társadalmi tőke értelmezést, amelyet jelen kutatásban használni szeretnék, majd a pontos fogalom meghatározást követően elemzem, hogy miként mérhetőek ezek a dimenziók. A társadalmi tőkéről
Csizmadia Zoltán már idézett munkájában lényegre törő áttekintést kínál a fogalom definícióját illetően, amelyet azzal zár, hogy a „kifejezés szociológiai és tágabb társadalomtudományos karrierje Pierre Bourdieu és James S. Coleman, illetve Robert D. Putnam munkái révén lépett át egy új (…) szakaszba” (Csizmadia, 2008:299). Bourdieu illetve Coleman társadalmi tőke értelmezésében közös pont, hogy a fogalmat mindketten a társas kapcsolatok segítségével határozzák meg, „mint a társadalmi struktúra szélesebb kifejeződését”. Míg a bourdieu-i definíció szerint azon szereplők képesek a hálózatokban rejlő lehetőségekkel élni (erőforrásokat kihasználni), amelyek a társadalmi struktúrán belül jó helyzetben vannak (Bourdieu, 1997). A társadalmi struktúrán belüli egyenlőtlenségek okozzák a társadalmi tőke eloszlás egyenlőtlenségét is, amely tőke az egyénhez köthető. Vele szemben Coleman amellett érvel, hogy a társadalmi tőke egy, bizonyos entitások (nemzetek, csoportok, közösségek, intézmények) hálózatából eredeztethető, tehát az ezekből a hálózatokból eredeztethető összefogása és szolidaritás jelenti a társadalmi tőke alapját (Coleman 1996, 1998) (Kovátsné, 2002). A társadalmi tőke fogalmának, a fenti két elméleti irányzaton kívül számos értelmezése, használata terjedt el az elmúlt évtizedekben. Ebből következően a különböző értelmezések áttekintése, rendszerezése is népszerű témája a tudományos közleményeknek. A szerzők nagy része a különböző elméleteket két-három csoportba sorolja, a társadalmi tőke forrása, a használat jellege és jelenség hatása alapján. Az alábbiakban több csoportosítást mutatok be: az Adler és Kwon nevéhez köthető csoportosítás a társadalmi tőke forrása szerint tesz különbséget az elméletek között (Adler és Kwon, 1999), Lin csoportosítása pedig annak alapján tipologizálja az elméleteket, hogy a társadalmi tőke haszna egyéni, vagy közösségi szinten hasznosul (Lin, 2001), Portes csoportosítása a legelterjedtebb: a szerző két elméleti hagyományt különböztet meg: Bourdieu munkáiból kibonthatót, amely szerint a társadalmi 28
tőke az egyénhez köthető jellegzetesség, és a coleman-i hagyományt, amely szerint a társadalmi tőke közösségekhez köthető (Portes, 1998). Az egyik első rendszerezési kísérletben a szerzők (Adler és Kwon, 1999) három típust, a belső fókuszpontú, a külső fókuszpontú és a fókuszpont szerint nem besorolható elméleteket különböztetnek meg. Az elméletek egy részében a társadalmi tőke külső erőforrás (external resource view); olyan „erőforrásként értelmezhető, amely egy központi szereplő külső kapcsolataiban rejlik”; azaz a társadalmi tőke a szereplők közötti kapcsolatokból származó erőforrás, és annak mértéke ezekkel a kapcsolatokkal határozható meg. A meghatározások másik csoportjában az hangsúlyos, hogy közösségi szereplők elérjék közös céljaikat; e meghatározások szerint a társadalmi tőkével a belső kapcsolatok jellemezhetők, amelyek meghatározzák a közösséget, erősítik az összetartozást és ehhez kapcsolódóan előnyökre váltható (Adler és Kwon, 1999:4). Ezekben az értelmezésekben a társadalmi normáknak, a kölcsönösségnek, és a bizalomnak kiemelkedő szerepe van. A tipológia gyengéje, hogy azok az elméletek, amelyekben a fenti dimenziók nem jelennek meg hangsúlyosan, egy harmadik csoportba kerültek. Lin kétféle társadalmi tőke elméletet különböztet meg: a szereplő alapú és a közösségi elméleteket (Lin, 2001). Tipológiája szerint az egyéni megközelítést alkalmazó elméletek a kapcsolthálózatok előnyeit egyéni szinten értelmezi, míg a közösségi alapú elméletek arra kérdésre keresnek választ, hogy a különböző csoportok, miként képesek felhalmozni a társadalmi tőkét és azt a csoporttagok miként képesek előnyre változtatni? Portes (1998) a társadalmi tőke forrása és hatása alapján csoportosítja a különböző értelmezéseket. Írásaiban ő is két nagy elméleti hagyományra, a bourdieu-i és a colemani hagyományra épít. A szerző így fogalmaz: “A társadalmi tőkének, mint a szociabilitás egyik címkéjének helye van az elméletben, a kutatások során felismerték annak különböző forrásait és hatásait, s hátrányos mivoltát szintén hasonló részletességgel vizsgálták.” (Portes, 1998:22). Bourdieu (1980) életművében a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének kérdése központi helyet foglal el. A habitus és a társadalmi struktúra dialektikus, kölcsönösen függő jellegét vizsgálva arra a kérdésre kereste a választ, hogy gyakorlatok miképpen alakítják, állandósítják a hatalmi viszonyokat. A kabil paraszttársadalomban folytatott kutatásainak eredményként felállított tőke-elméletében a szimbolikus tőke fogalmának kiemelt jelentőség van. Az írásban arra keres választ, hogy mi indokolja a gazdaságilag irracionális döntéseket adott helyzetekben; Bourdieu amellett 29
érvel, hogy a szimbolikus tőke működéséhez hasonlóan, a társadalmi tőke működése is csak a tágabb társadalmi struktúrát, rendszert vizsgálva érthető meg (Bourdieu 1977). A társadalmi tőke működése a hálózatok, és a csoporttagságból származó előnyök és hátrányok elemezése révén lehetséges. Bourdieu szerint a társadalmi tőke “azon aktuális és potenciális erőforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismertségek vagy elismerés többékevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak, vagy másként kifejezve, olyan erőforrásokról van szó, amelyek egy csoporthoz való tartozáson alapulnak.” (Bourdieu, 1997:163). A szerző gyakorlatias megközelítését mutatja, az alábbi kijelentés is: “a (csoport) szolidaritást azok a hasznok, előnyök táplálják, amelyek az azt lehetővé tevő csoporttagságból származnak” (Bourdieu, 1985:249)10. James Coleman a szociológia és a közgazdaságtan eszme áramlataira, közelebbről pedig Nan Lin és Granovetter elméleteire alapozva dolgozta ki saját társadalmi tőke értelmezését: „(a társadalmi tőke) nem egyetlen entitás, hanem különböző entitások összessége, amelyeknek azonban van két azonos vonása: a társadalmi struktúra jellegzetességei megjelenik benne, és struktúrán belül cselekvésre ösztönzik a szereplőket, függetlenül attól, hogy személyekről, vagy intézményekről van szó.” „Más tőkeformáktól eltérően, a társadalmi tőke a szereplők közötti kapcsolatokból származik. Sem a szereplőkben magukban, sem pedig a fizikai termelési eszközökben nem jelenik meg” (Coleman, 1988:98). Ezt a definíciót sok kritika érte az elmúlt évtizedekben. Az egyik legismertebb Portes nevéhez kötődik, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a meghatározás olyan mechanizmusokat is a meghatározás részéve tesz, amelyeknek valójában a társadalmi tőke kialakulása köszönhető. Érvelése szerint a társadalmi tőke forrását és eredményét el kell különíteni, máskülönben tautologikussá válik a meghatározás. Coleman írásának köszönhetően azonban pontosabb képet kapunk arról, hogy az erős kötéseknek, személyes kapcsolatoknak milyen szerepe van a társadalmi tőke jelenlétének (gyarapodásának). Érvelése szerint a kialakuló, vagy létező normák követése eredményezi a bizalmi viszonyok kialakulását és erősödését. Bár a politikatudományhoz inkább köthető Putnam a civil társadalom jelentőségét (Putnam, 2000), a közgazdaságtanhoz közelebb álló Fukuyama az általánosított bizalom szerepét hangsúlyozza (Fukuyama, 2007), a szociológiai hagyományba tagozódó Coleman pedig a személyes kapcsolathálókat vizsgálja a társadalmi tőke jelenséggel összefüggésben 10
Bogdán Éva fordításában: „Egy bizonyos csoporthoz való tartozásból eredő profitok egyszersmind az ezen profitokat lehetővé tevő szolidaritásnak is alapjai.” (Bourdieu 1997:164) 30
(Coleman, 1998), a szerzők között hasonlóságot jelent, hogy mindhárman nagyobb közösségekhez, társadalmi csoportokhoz kötik a társadalmi tőke meglétét. Az elmélet szerint a társadalmi tőke olyan erőforrás, amely fenti csoportok, közösségek közötti hálózatokból származik. Ezt az elméletet többen kritizálják (például Portes, 1998; Adler és Kwon, 1999). Portes érvelése szerint ez a megközelítés egyrészt elfedi a csoportba kerülés lehetősége és a csoporttagságból származó előnyök közötti különbséget, másrészt pedig cirkuláris (Portes, 1998: 19), és így nem alkalmas arra, hogy megmagyarázza, hogy miért eltérő a különböző társadalmi csoportokban a társadalmi tőke mértéke. Putnam ez utóbbi elméleti hagyományhoz kapcsolódott, de kutatásai során azt mind elméleti, mind módszertani szempontból megújította. Amint egyik alapművében a „Bowling Alone” c. könyvben fogalmaz: „a társadalmi tőke az egyének közötti kapcsolatokat jelenti – az ezekből kibontakozó társadalmi hálózatokat, a kölcsönösség normáját és a bizalmat” (Putnam 2000:19). A társadalmi tőke vidékszociológiai elemzésekben
Svendsen és szerzőtársai írásaikban a (dán) szövetkezeti mozgalmat vizsgálják, és nem foglalnak állást egyetlen elméleti hagyomány mellett sem. Azonban vizsgálataik alapján azt állítják „Putnam feltevése, miszerint egy nemzet rendelkezik társadalmi tőkével, nem tartható”; azaz az amerikai szerzővel polemizálva alakítják ki saját álláspontjukat a kérdésben. A dán vidéki társadalmat vizsgálva arra a megállapításra jutnak, hogy a valamikori társadalmi tőke, amely a vizsgált vidéki közösségekben jelen volt, egyszer és mindenkorra elveszett, azaz a társadalmi tőke, értelmezésük szerint a helyzettől, környezettől függően van jelen – kontextus függő (Svendsen és Svendsen, 2000:81). Írásaikban amellett érvelnek, hogy a társadalmi tőkére jellemző, hogy változékony, így állításuk szerint a hagyományok nem magyarázzák a jelenlegi társadalmi gazdasági különbségeket. Svendsen és Sorensen a társadalmi tőkét, „személyes kapcsolatokon és bizalmi viszonyokon alapuló együttműködési hálózatként definiálják.” (Svendsen és Sorensen, 2007:4). Azaz a bourdieu-i fogalom készlettől eltérő érvrendszert használnak, értelmezésükben a bizalom fogalma kiemelt jelentőségű, szemben Bourdieu elméletével, amelyben a bizalom fogalma nem jelenik meg, helyette az érdek fogalmát használja (Bourdieu és Wacquant, 1992) írásaiban a szerző. Már ezek a tanulmányok és kutatások sem foglalnak állást egyértelműen a fogalom meghatározás kérdésében, azonban a társadalmi tőkét vizsgáló kutatások jelentős része kifejezetten és vállaltan, komplex 31
megközelítést alkalmaz. Ezek egyike egy ausztrál kutatást mutat be, amelynek alapkérdése az volt, hogy a társas interakciók hatására, közösségben zajló tanulási folyamtok során gyarapodik a társadalmi tőke (Falk és Kilpatrick, 2000). Falk és Kilpatrick tanulmányukban több elméleti hagyományt is bemutatnak, ám társadalmi tőke és közösségi interakció elemzésük leginkább Coleman, a kapcsolatokat hangsúlyozó társadalmi tőke értelmezésén alapul. A szerzőpáros amellett érvvel, hogy társadalmi tőke folyamatos társas interakciók eredménye. Az „interakciók alapja (az egyének) tudáskészlete és identitása”, „az interakciók különböző dimenziói pedig befolyásolják a kialakuló társadalmi tőke jellegét.” (Falk és Kilpatrick, 2000). Következtetéseikben azt hangsúlyozzák, hogy a társadalmi tőke az interakciókban növekszik, de egyben ez a növekmény jelenti a további interakciók alapját is (a bizalom növekedése révén), és azt állítják, hogy a helyi szinten, személyes viszonyokban kialakult bizalom az alapja közösségek közötti kapcsolatok kialakulásának, mivel a társadalmi struktúra (és a hatalmi viszonyok a személyközi kapcsolatokban is tükröződnek). Mielőtt a társadalmi tőke rétegzettségét tovább vizsgálnák, ismertetek egy másik cikket, amely hasonló kérdéseket vizsgál. A vidékszociológiai írások közül Jo Lee és társainak munkája az egyik, amelyik egyértelműen és világosan kifejti, miként értelmezik a szerzők a társadalmi tőke fogalmát. A kifejezést „további (egyéb) javak, előnyök elérését biztosító kapcsolatok minőségének metaforájaként határozzák meg.” (Jo Lee és társai 2005:271). Ez a definíció a bourdieu-i elméleten alapul, amint ezt ki is fejtik írásukban: “a társadalmi tőke gyarapodása kívánatos: a személyes hatalom forrása lehet, s természeténél fogva az emberi kapcsolatokban rejlik” (Jo Lee és társai 2005:271), azaz a hálózati jelleg, (mint “az együttműködések gyakorlati megnyilvánulása”) szintén kiemelkedően fontos a szerzők társadalmi tőke értelmezésében. Jo Lee s szerzőtársai a társadalmi tőke és az identitás összefüggéseit
vizsgálták
Nyugat-európai
vidékfejlesztési
projektekben,
és
megállapították, hogy az „erős kötődés (identitás elemek határozott jelenléte) a társadalmi tőke bizonyos megnyilvánulásaként értelmezhető”. (Jo Lee és társai 2005:269). A helyi kapcsolathálózatokat és a térségi marketinget elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy „a társadalmi tőke és az identitás korunk vidéki Európájában a fejlesztések serkentésének hatékony eszköze lehet” (Jo Lee és társai 2005:280).
32
Sok szempontból érdekes Mark Shucksmith 2000-ben, a nagy-britanniai LEADER kezdeményezésekről írt cikke, amelyben a szerző, másokhoz hasonlóan nem kötelezi el magát egyetlen értelmezés mellett sem. A kutató írásában a társadalmi tőke fogalmát kifejezetten gyakorlati módon használja; miután röviden összefoglalja a különböző értelmezéseket, az angliai LEADER programok tapasztalatait elemezve több, egymásnak esetleg ellent mondó értelmezést is alkalmaz. Putnam közösségi alapú megközelítését használva értelmezi a civil kezdeményezések, közösségi normák jelentőségét, illetve egyéni szinten (Bourdieu-t idézve) a kizárás, kirekesztés formáit elemzi (Shucksmith, 2000). Amellett érvel, hogy a vidékfejlesztési kezdeményezésekben a bizalomnak, normáknak, a közösségépítésnek kulcsszerepe van, de ezen kezdeményezések sikerének sarkköve lehet, hogy a hatalommal bíró csoportok szimbolikus tőkéjükre alapozva ne zárják e folyamatokból a marginalizált csoportokat. Ez a legutóbb vázolt megközelítés különösen értékes további munkám számára, mivel világosan látszik belőle, hogy a társadalmi tőkét számos szerző mikro- és makroszinten egyaránt értelmezhető fogalomnak tekinti. Bár a már korábban idézett Murdoch nem használja a fogalmat, megközelítése a fogalom makro-szintű értelmezésének jelentőségére hívja fel figyelmünket. Ezen a ponton kapcsolódik össze a társadalmi tőke fogalmának és a fejlesztési rendszerek vizsgálatának kérdése. A vidékszociológiai irodalomban tekintélyéhez képest keveset idézett szerző Elinor Ostrom. A központi problematika Ostrom munkásságában a kormányzás hatékonyságának megítélése. Kutatásai két szempontból fontosak dolgozatom számára. Egyrészt munkássága elején a közlegelők használatának elemzése (Ostrom, 1990) kapcsán figyelme a bizalom és a kollektív cselekvés problematikája felé fordult, majd a kilencvenes években egyre részletesebben kezdte vizsgálni a társadalmi tőke fogalmát. A területről számos elemzést készített, amelyekkel a továbbiakban részletesebben is bemutatok (Ostrom, 1999, Ostrom-Ahn, 2003), mivel a kollektív cselekvés és a bizalom fogalmait elemezve és ezekre építve ragadja meg a társadalmi tőke fogalmat, illetve operacionalizálja azt a kutatásai számára. Ez az aprólékos leírás példaértékű az összehasonlító kutatások számára. Másrészt a társadalmi-ökológiai folyamatokat vizsgálva arra jutott, hogy ezek az őket körülvevő különböző intézményrendszerek mélyreható vizsgálata révén érthetők meg. Az intézményi elemzés és fejlesztés (IAD) keretrendszert számos cikkben alakította ki és mutatta be Ostrom, nem ritkán több szerzőtárssal együtt az Indianai Egyetem Politika33
elmélet és Közpolitikai elemzések műhelyvitái során (Ostrom, 2005, Ostrom, 2011). A keretrendszer elsődleges célja, hogy vizsgálni lehessen egyes közpolitikák hatékonyságát és hatását adott társadalmi, ökológiai helyzetek kezelésében. Arra, hogy mennyire széleskörűen alkalmazható keretrendszer megalkotását tűzték ki célul a kutatók, jellemző, ahogy az eredetileg a társadalmi, gazdasági tényezőket számba vevő elemzési keretet (a IAD keretrendszert) később a természettudósok megjegyzéseinek hatására kiegészítette, tovább fejlesztette az ökológiai, természeti tényezők leírására alkalmas szempontokkal; így alakult ki a társadalmi-ökológiai rendszerek (SES – social-ecological systems) elemzésének kerete (Ostrom, 2007; Anderies és társai, 2004). Ostrom amellett érvel, hogy a közpolitikai intézkedések egymáshoz illeszkedő, egymásba ágyazódó ökológiai, társadalmi és politikai rendszerekben születnek, amelyek folyamatosan hatnak egymásra (Ostrom, 2007: 15182). Az egyének a döntéseiket szintén ezekben az egymásba ágyazott rendszerekben hozzák, ezért, ha az egyéni döntéseket, szeretnénk megérteni, a rendszert kell leírni, feltérképezni, az adott kérdésnek megfelelő felbontást alkalmazva. Könyvének bevezetőjében az intézményi elemzés és fejlesztés keretrendszert a szerző térképhez hasonlítja; ahogy a különböző célokra különböző felbontású térkép kell, úgy különböző társadalmi (illetve ökológiai) problémák megértéshez is a társadalmi szerkezet, ökológiai rendszer különböző mélységű leírása szükséges (Ostrom, 2005: 8). Ezért a IAD keretrendszer több, egymáshoz illeszthető (egymásba ágyazott) rétegből áll össze. Az általános IAD keretrendszer első rétegének (tier) központi eleme a cselekvési helyzet (action situation), az interakció; és a rendszer különböző egységeinek egymásra hatásának az eredménye. A cselekvési helyzet „kibontása során határozható meg, hogy az adott szinten miként érdemes elemezni a cselekvőt (actor)” (Ostrom 2011: 9). Ebben a cselekvők egyéneket, vagy csoportokat egyaránt jelenthetnek. Emellett a cselekvési helyzet leírásához fontos az azt meghatározó szabályok és erő-forrás rendszer feltérképezése; ez a hármas (a használók, a szabályok és az erőforrások) alkotják a IAD keretrendszer első rétegét. A második réteget a 42 változó alkotja (Ostrom, 2007), amelyek a fenti elemek leírását szolgálják. A szerző elmélete szerint ezek a változók is további változókra bonthatók, illetve bővíthető a változók sora. A társadalmi, ökológiai szerkezet, vagy az adott közpolitikai kérdés vizsgálata során ezek a változók magyarázzák a szereplők, intézmények közötti interakciók eredményét; összehasonlító vizsgálat esetén a változók értékeinek különbsége szolgál a különböző jelenségekre magyarázattal. A különböző közpolitikai jelenségek egyediek, ezért nem 34
lehetséges egységes megoldást találni (Ostrom, 2007: 15186); fel kell tárni a különböző esetek egyedi jellemzőit, amelyben a IAD keretrendszer, illetve a társadalmi-ökológia rendszerek elemzése hasznos eszköz. Ostrom elmélete két indokból fontos jelen írás számára: egy részt erős érveket szolgáltat a többszintű elemzések mellett, másrészt pedig bemutatja, hogy miként lehet intézményeket ebbe az elemzésbe bevonni, illetve milyen szempontokat érdemes a cselekvők, szereplők elemzése során vizsgálni. Az intézményi elemzés, fejlesztés keretrendszer többszintű elemzése az erőforrás-használat jellegzetességeit segít megérteni; ehhez számos olyan változót használ, amely a társadalmi tőke mérhetővé tételét is segíti így saját elemzésemben is hasznosítható, annak ellenére, hogy abban az erőforrás-használat nem kap hangsúlyos szerepet. Ostrom és Ahn a társadalmi tőke fogalom közgazdasági jellegű megközelítését alkalmazva a fogalom két értelmezését különítik el: a „hagyományos” megközelítés képviselői a társadalmi tőkét olyan találó kifejezésnek vélik, amely arra utal, hogy az ismétlődő interakciók és a hálózatok növelik az együttműködés valószínűségét. A szerzőpáros, egyetértve azokkal a kritikákkal, amelyek szerint a társadalmi tőke fogalma pontatlan, és mivel „könnyen beleilleszthető a neoklasszikus közgazdaságtani vagy a játékelméleti megközelítésbe, érdemesnek látszik „annak elfogadott és pontosan definiált fogalmait használni: preferenciák, stratégiák, egyensúly, reputáció, együttműködés (AhnOstrom, 2008: 70). Érvelésük szerint a második generációs társadalmi tőke elméletek precíz fogalomhasználatuk révén alkalmasak arra, hogy alkalmazásukkal ténylegesen meg lehessen érteni, milyen tényezők vezetnek a társadalomban együttműködéshez. Mielőtt azonban tovább lépnék, röviden bemutatom a társadalmi tőke rétegzettsége mellett érvelő írások, elméletek alapgondolatait, majd definiálom a társadalmi tőke értelmezését a jelen kutatás számára. A társadalmi tőke különböző megjelenési formái
A különböző szerzők eltérő álláspontot foglalnak el abban a kérdésben, hogy mikro-, illetve makroszinten értelmezhető-e a társadalmi tőke fogalma. A neo-klasszikus közgazdaságtan és a politológia művelői képviselik a két szélsőséges álláspontot: a tisztán egyéni szinten történő értelmezés az előbbi, míg a fogalmat kizárólag társadalmi szinten értelmező megközelítés az utóbbi csoportot jellemzi. A szociológiai és a fejlesztéspolitikai vizsgálatokban mind az egyéni, mind a közösségi megközelítés megtalálható (Szreter és 35
Woolcock 2004, Portes 2000). Michael Woolcock (1998) korai írásaiból olyan elméletileg kidolgozott rendszer bontakozik ki, amelyben a különböző társadalmi szintek egyaránt megjelennek, és amelynek révén a különböző politikai hatások is jól elemezhetők (későbbi írásaikban ezt hívja Woolcock és Narayan (2000) a társadalmi tőke „szinergikus értelmezésének” (“synergy view” of social capital). A különböző kisebbségek vállalkozási tevékenységének kutatása szolgál a mikroszint leírásának példájául; ezen kutatások egy részében a közösség, másik részében az egyéni viselkedés áll az vizsgálat középpontjában. A makroszintet pedig az összehasonlító intézményi vizsgálatok alapján írta le, „a formális társadalom hivatalos politikai, és társadalmi intézményeinek” működését elemezve; ez utóbbiak alatt a szerző az állami intézményeket és a kormányzatot értette (Woolcock 1998:198). A szerző a társadalmi tőke két formáját különítette el: a beágyazottságot (a fogalom használat során Polányi (1944) és Granovetter (1985) írásaira hivatkozik, hangsúlyozva a gazdasági tevékenység társadalmi meghatározottságát) és az autonómiát (amely gyenge kötéseket jelent és gyakran a beágyazottság ellensúlya lehet). Mikro szinten a beágyazottság a csoportközi kapcsolatokat jelenti, és a közös identitáselemekre, szolidaritásra épít; az autonómia a közösség határain túl nyúló laza hálózatokat jelent. Makroszinten a beágyazottság az állam és a társadalom közötti kapcsolatokat jelenti (ezt nevezik szinergiának is), amelyek gyenge kötések, összekötik a hivatalos szervezeteket az állampolgárokkal; az autonómia pedig az intézmények hitelességét, működőképességét jelenti, ez utóbbiak az intézményesült szabályokon, normákon és konvenciókon alapulnak (Woolcock ibid). A beágyazottságot a szakirodalom a későbbiekben összetartó társadalmi tőkének11 (bonding social capital) nevezi, az autonómiát pedig összekötő társadalmi tőkének12 (bridging social capital). Bár a két fogalmat ebben formában először Gittel és Vidal (1998) használta, elterjedése Woolcock és szerző társainak köszönhető (Woolcock és Narayan 2000, Woolcock 1998). Az összetartó-jellegű társadalmi tőke általában a személyközi kapcsolatokban, homogén társadalmi csoportokban van jelen (családi, szomszédsági viszonyokban), amelyekre jellemző, hogy a csoporttagok identitása, személyes történelme, meggyőződése hasonló. Az összekötő társadalmi tőke különböző csoportok tagjai között 11
Egyes fordítások a „bilincselő társadalmi tőke” kifejezést használják, ezt azonban értéktelített kifejezésnek tartom ezért nem használom. 12 Más fordításokban: átfogó, összekötő (TÁRKI: http://www.socialnetwork.hu/cikkek/SikEsSokTarsToke06.htm#_Toc121106250) híd szerepet játszó (Skrabski és Kopp) társadalmi tőke található. 36
teremtve kapcsolatot (horizontális és vertikális jellegű egyaránt lehet) segítheti a külső erőforrások kiaknázását (Woolcock 2001). A későbbi munkák azonban már különbséget tettek a csoportok közi kapcsolatokban aszerint, hogy ezek horizontális, vagy vertikális jellegűek-e; a horizontális kapcsolatokat jelenleg összekötő társadalmi tőkeként tartják számon, míg a vertikális kapcsolatok leírására az összekapcsoló társadalmi tőke13 (linking social capital) elnevezést használja a szakirodalom (Woolcock 2001, Szreter és Woolcock 2004). A kapcsolati társadalmi tőkével tehát azok a kapcsolatok írhatók le, „amelyek során az egyének átlépik a kialakult, intézményesült hivatali hatalom különböző szintjeit” (Szreter és Woolcock 2004:655). Mivel az összekapcsoló társadalmi tőke metszi az intézményesült hatalmi viszonyokat, közvetlen kapcsolatot jelent a hatalommal bírók, a döntéshozók és a hatalommal nem rendelkezők között, így ez utóbbi csoport tagjai is képesek érvényesíteni elképzeléseiket. A korábbi kutatások szerint az összekapcsoló és az összekötő-jellegű társadalmi tőke segíti az egyéneket és a közösségeket, hogy külső erőforrásokat mozgósítsanak céljaik elérése érdekében a kapcsolat-hálózataikat felhasználva, a összetartó társadalmi tőke pedig a szűkebb közösség támogatását és a közösségen belüli normák továbbélését segíti. Számos szerző érvel amellett, hogy ha egy közösséget erős összetartó társadalmi tőke jellemez, akkor ezekben a közösségekben nagyobb az esélye annak, hogy abban a közösségben gyarapodjon az összekötő-jellegű társadalmi tőke is. (Svendsen 2006). Ezzel szemben azonban, érvel Portes, a döntési szabadság korlátozása, illetve a lefelé nivelláló csoportnyomás miatt az erős összetartó társadalmi tőkének negatív hatásai is lehetnek (Portes 1998, Leonard 2004). A fenti elemzés alapján megállapítható, hogy a társadalmi tőke fogalmának használata pontosabbá vált az elmúlt évtizedekben, és ennek köszönhetően pontosabban operacionalizálhatóvá is vált a fogalom. Összefoglalva láthatjuk: számos szerző érvel amellett, hogy a társadalmi tőke hatásait mindenekelőtt egyéni szinten kell értelmezni, csoportszinten ezt azonban csak metaforikusan lehet megtenni; amennyiben azonban azt vizsgáljuk, hogy honnan ered a társadalmi tőke, megállapíthatjuk, hogy minden esetben az emberek közötti kapcsolatokban, hálózatokban, közösségekben rejlik a forrása. Amint Szreter és Woolcock (2004:654) érvelnek, (a társadalmi tőke) „csupán csoporttagságuk
13
Más fordításokban: átívelő társadalmi tőke (Messing Vera, 2006) 37
függvényében válhat magán jószággá.” (“is the property of individuals, but only by virtue of their membership in a group.”). A továbbiakban azt vizsgálom, hogy a társadalmi tőke különböző formáinak segítségével miként lehet elemezni egy-egy közösségben (kistérségben) zajló társadalmi, gazdasági folyamatokat. Ebből következően azt is vizsgálom, hogy a társadalmi tőke kvalitatív eszközökkel való mérésének milyen korlátai vannak, a társadalmi tőke különböző elemei, formái mely mutatókkal, indikátorokkal mérhetőek. Dolgozatom célja tehát az is, hogy bemutassam, a társadalmi tőke többrétegű jellegére építve kialakítható-e olyan módszertan, ami segít megérteni a vidéki közösségekben végbemenő változásokat. A társadalmi tőke negatív hatásai
A társadalmi tőke negatív hatásairól szóló vita szinte egyidős a fogalom népszerűvé válásával (Putnam, 1993; Portes, 1998; Rose, 1998, 1999; Field, 2003; Szreter és Woolcock 2003; Adhikari-Goldley, 2009). Az alábbiakban röviden áttekintem a kérdésről írtakat. A társadalmi tőke negatív hatásait Portes és Sensenbrenner bevándorlók közösségében és kisebbségi csoportokban (Portes és Sensenbrenner 1993), valamint átalakuló társadalmakban vizsgálta. Szintén átalakuló társadalmakban, a rendszerváltó Kelet-Közép-Európában több kutató is tanulmányozta az állami intézményeket, és a folyamatokat a társadalmi tőke fogalmát használva kísérlete meg értelmezni (Rose, 1999; Kluvankova-Oravska és Chobotova, 2006). Portes négy olyan helyzetet mutat be, amikor a társadalmi tőke negatív következménnyel jár; ezek a negatív következményekkel járó helyzetek az alábbiak: „a kívülállók kizárása, a csoport különleges igényeket támaszt a csoporttagokkal szemben, a csoport korlátozza a tagok egyéni szabadságát és lefelé nivellálnak a csoporton belül a normák” (Portes 1998: 15). Portes korábbi kutatásokra hivatkozik, amelyek Egyesült Államokba érkező olasz, ír, koreai bevándorló közösségeket vizsgálva mutat be olyan helyzeteket, amelyekben az összetartó közösség tagjai kirekesztik a kívülállókat. Az ennek következményeként jelentkező hátrányokat a csoportba nem tartozók szenvedik el, azaz a társadalmi tőke magas szintje a csoporton kívüliek számára káros, a csoporttagok számára azonban, legalábbis rövidtávon pozitív hozadéka van a társadalmi tőkének. Ezekben az esetekben az összetartó társadalmi tőke (bonding) szintje magas, míg az összekötő társadalmi tőke szintje alacsony (bridging). 38
A másodikként leírt helyzet az előzőnek éppen az ellentétet: a hátrányos következmények magukat a csoporttagokat sújtják: bizonyos esetekben olyan igényekkel, elvárásokkal lépnek fel a csoport tagjai egymással szemben, amelyek akadályozzák a csoporttagok kibontakozását: Portes számos korábbi szerzőtől idézve hoz példát olyan esetre, amelyekben csökkentik egymás gazdasági sikerét a csoporttagok (Portes 1998: 16). Ezek a negatív hatások olyan csoportokban mutatkoznak, amelyekben az összetartó társadalmi tőke (bonding) szintje magas. A harmadikként leírt helyzet olyan kis közösségekben jellemző, ahol a sűrű kapcsolatok miatt erős a közösségi ellenőrzés, emiatt pedig a szigorú társadalmi normák, és a személyes szabadság ellentétben vannak egymással. Ennek következtében azok csoporttagok, akik számára ez nem megfelelő, azok elköltöznek a közösségből, azaz a magas társadalmi tőke negatív következményekkel jár (Portes 1998: 17). Ebben az esetben is azt látatjuk, hogy a csoporton belüli, összetartó társadalmi tőke magas. A negyedik eset, amikor a társadalmi tőke negatív következményekhez vezet olyan esetekben alakul ki, amikor a csoport identitását a többségi társadalommal szembeni ellenállás alapozza meg; ebben az esetben az egyéni siker alááshatja a csoport kohéziót, így a magas társadalmi tőke lefelé nivelláló normákat eredményezhet, erre illegális tevékenységet végző csoportok szolgálhatnak példaként. Ahogy az első három esetben, úgy itt is az összetartó társadalmi tőke magas szintje jellemző. Mindkét utóbbi esetben a nyitott, sikeres csoporttagok kiléphetnek a közösségből, ami hosszútávon előnytelen a közösségnek. A csoport éppen az alakuló összekötő társadalmi tőke gyarapodását kívánja akadályozni. Megállapíthatjuk, hogy a fenti példákban a csoporton belüli társadalmi tőke, azaz az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke szintje magas volt, szemben a csoportok közötti, összekötő (bridging) társadalmi tőke szintjével, ami alacsony volt. Azaz nem általában a társadalmi tőke bír negatív következményekkel, hanem az összetartó társadalmi tőke magas szintje. Warren cikkében hasonló eredményekre jut: azt elemzi, hogy „melyik társadalmi tőke jó és melyik rossz” (Warren 2008: 133). Három országban vizsgál három olyan esetet, amelyekben „a társadalmi tőke negatív externáliákhoz vezető rendszereket eredményez” (Warren 2008:123); ezek szintén olyan esetek, amelyekben a csoporton belüli (összetartó (bonding) jellegű) társadalmi tőke szintje magas. Warren amellett érvel, hogy „demokratikusabb hatalomelosztás – nagyobb mértékű demokrácia – csökkenti annak 39
valószínűségét, hogy hogy a társadalmi tőke negatív hatásokkal járjon” (Warren 2008: 147). Ez az érvelés hasonlatos Woolcock érveivel, aki amellett érvel, hogy a szervezetek tisztessége, feddhetetlensége segíti a fejlesztésekhez való egyenlőbb hozzáférést (Woolcock 1998). Graeff (Graeff 2008:143) cikkében korrupciós helyzeteket elemez. Írásában amellett érvel, hogy a korrupció magas összetartó társadalmi tőkével jellemezhető csoportok esetében fordul elő, ahogy ezt az előzőekben láthattuk Portesnél a harmadikként és negyedikként leírt esetekben. Graeff olyan helyzeteket elemez, amelyekben a korrupció csoportnormává, az összetartó társadalmi tőke alapjává válik; ezért véli tarthatónak álláspontját, miszerint az összetartó társadalmi tőke magas szintje káros hatásokkal bír. Ha elfogadjuk is, hogy a társadalmi tőke szintjét kizárólag a csoportra jellemző normák révén mérjük, érdemes végig gondolni, hogy a korrupció általában a csoporton kívüli, vertikális kapcsolatokban valósul meg, azaz összekapcsoló (linking) társadalmi tőke jelenlétére utal. Sík a kapcsolatérzékenységről írt cikkében a korrupció jelenségét egy részt normának (elvárás az egyes szereplők felé), másrészt kapcsolatrendszeren alapuló jelenségnek tekinti, de mégis inkább ez utóbbi jellegzetességét látja fontosabbnak. Értelmezése szerint tehát a korrupció ugyan az összetartó (bonding) társadalmi tőke jelzőszámaként is megjelenhet az alapvetően az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke jelenlétéről árulkodik. 14 Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy vajon csupán az összetartó társadalmi tőke (bonding) okoz negatív hatásokat, vagy találunk-e példát arra, hogy a társadalmi tőke más típusai is vezetnek negatív következményekre. A következő cikkek az erős összekapcsoló (linking) társadalmi tőke hatását mutatják be. A Kelet-Közép-Európában a kilencvenes éveket követő társadalmi tőke vizsgálatok abból a feltételezésből indultak ki, hogy a totalitárius rendszerekben leépül a társadalmi tőke, csökken annak mértéke (Paldam és Svendsen 2000: 22-23, Putnam 1993); ez a vállalkozás és gyülekezési szabadság hiánya mellett az általános bizalom szint csökkenésére vezethető vissza (Rose 1999). Egy további fontos tényezőre hívja fel a figyelmet Rose, aki írásában bemutatja, hogy a szocializmus időszakában a formális intézmények nem működtek megfelelően. Ahogy fogalmaz: „a szervezetek nem úgy működtek, mint egy modern társadalomban” (Rose, 1999:148), ezért ahhoz, hogy a
14
A szerző saját szóhasználatával élve inkább úgy kéne fogalmazni, hogy bár a horizontális kapcsolati tőkének is részét képezheti a korrupció, az alapvetően a vertikális kapcsolati tőke mértékéről tájékoztat. 40
dolgokat ellehessen intézni, szükség volt az informális hálózatokra, mivel azok „helyettesítették a hiányzó modern bürokratikus szervezeteket. További eljárás volt a személytelen
hivatalnokokkal
való
személyes
kapcsolat
kialakítása,
vagy
az
összeköttetéseket kihasználva, megvesztegetést alkalmazva rávenni a hivatalnokokat, hogy átlépjenek a szabályok felett” – állapítja meg Rose (1999:155). Ezek a kommunista időszakban a túlélés érdekében kialakult, erős szemtől-szembeni informális vertikális hálózatok az összekapcsoló (linking) jellegű társadalmi tőke részének tekinthetők, amelyek azonban „a negatív társadalmi tőke kialakulásához vezettek, ami a gazdasági növekedésre nézve inkább káros, mint hasznos”, véli Cholupkova (Cholupkova és társai, 2003:246). A régióban az informális vertikális hálózatok erősek maradtak, azaz az összekapcsoló (linking) jellegű társadalmi tőke szintje magas, az továbbra is eredményesen használható. Így tehát a korábbi állami intézményekkel szembeni bizalmatlanság ma is jelen van, immár a demokratikus intézményekkel szembeni bizalomhiány formájában (Kluvankova-Oravska és Chobotova 2006), ami a kapcsolatok jelentőségének továbbéléséhez vezet (Sík 2012:175) és akadályát képezik akár új-típusú együttműködések kialakulásának is (Bodorkós és Kelemen 2007). A különböző szerzők (Woolcock 1998, Rose 1999, Cholupkova és társai 2003, Warren 2008) egyetértenek tehát abban, hogy a (demokratikus) intézményrendszer segít elkerülni a társadalmi tőke negatív hatásait, bár mindegyik cikk máshová helyezi a hangsúlyt. A posztszocialista országokban a központi kormányzat és az intézményrendszer nem megfelelő működése egyszerre tapasztalhatóak (Rose, 1998), Woolcock ezt a jelenséget, a szervezet egységességének hiányából fakadó negatív hatásnak nevezi (lack of organizational integrity) (Woolcock 1998:176), Warren a demokratikus működés hiánya okozta nehézségeket elemzi (Warren 2008). A társadalmi tőkeformák jelenlétét vizsgálva azt a megállapítást tehetjük, hogy az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke jelenléte magas, míg a csoportközi (összekötő, briding) és az összetartó (bonding) társadalmi tőke mértéke csekély. Összefoglalva a fenti cikkek megállapításait, és azokat az összetartó (bonding) jellegű és összekötő (bridging) társadalmi tőke fogalmak köré rendezve elmondható, hogy a példák egy részében az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke szintje jelentősen meghaladta mind az összekötő (bridging), mind az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke szintjét, egy másik részében pedig az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke szintje haladta meg az összetartó (bonding) jellegű és összekötő (bridging) társadalmi tőke 41
mértékét. Az látható tehát, hogy a társadalmi tőke formák mértéke nem egyenlő a bemutatott példákban, azaz nincs egyensúly a különböző tőkeformák között; érvelésem szerint a társadalmi tőke negatív következményei akkor lépnek fel, amikor a társadalmi tőke különböző formái között nincsen egyensúly. Dolgozatomban részletesen vizsgálom a társadalmi tőke esetleges negatív hatásait, illetve ennek okait. A társadalmi tőke, mint elemzési keret
Annak alapján, hogy egy adott közösségben milyen jellegű társadalmi tőke (összetartó (bonding), összekötő (briding), összekapcsoló (linking)) jellemző, típusokba lehet sorolni a közösségeket. Talán itt érdemes megjegyeznem, hogy bár a fenti felosztás leginkább a társadalmi tőke kapcsolati elemét hangsúlyozza, mivel az elemzésbe a fogalom többi elemét is szeretném beépíteni, ezért a társadalmi tőke fogalmat használom a továbbiakban is. Az alábbi ábrán a jobb érthetőség kedvéért a helyi és nem helyi szereplők között teszek különbséget. Így az egyik tengely az összetartó (bonding), a másik az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértékét mutatja. A két megjelenési formát kiemelve, azt szemléltetem, hogy az összetartó és az összekapcsoló társadalmi tőke előfordulása alapján milyen közösségtípusok írhatóak le. A négy típust röviden bemutatom, egyszersmind megelőlegezve, hogy a társadalmi tőke mennyiségét milyen indikátorok alapján kívánom mérni a kutatás során15. Az alábbi ábrán a helyi közösségen belül jellemző, összetartó (bonding) társadalmi tőke, illetve a közösségen kívüli vertikális kapcsolatokat leíró összekapcsoló (linking) társadalmi tőke alapján képezhető típusokat mutatom be. Az ábra egyrészt leegyszerűsíti a különböző jellegű, minőségű gazdasági, politikai hálózatokkal átszőtt társadalmi teret, így tehát azon csupán egyetlen eleme (a kapcsolati tőke) látható a társadalmi tőkének (az érintettek közötti kapcsolatok), másrészt pedig weberi értelemben ideáltípusokat kíván bemutatni, amelyhez, pontosabban, amelyektől való eltérések szintén segítenek leírni a valóságot. A társadalmi tőke fent bemutatott mindhárom típusa alapján, egy háromdimenziós ábrán az összekötő (briding) társadalmi tőke szerinti eloszlást is be lehet mutatni; az alábbiakban azonban a könnyebb áttekinthetőség kedvéért az összetartó (bonding) és az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke különbségei alapján képezhető típusokról írok részletesebben. A 15
Az empirikus munka, és így a rövid leírások fejlesztés-politikai esettanulmányokon alapulnak. - ez a rövid leírások szövegéből is kitűnik. Ennek oka, hogy a különböző fejlesztésekkel kapcsolatos kérdések egyrészt elég általánosak (nem „érzékeny” kérdés), másrészt megfelelő érdeklődést váltanak ki, harmadrészt pedig a közösségek tagjainak jelentős része érintett a fejlesztéspolitikai döntésekben. Szintén segíti a kutatói munkát, hogy a kérdéskör jól dokumentált. 42
leegyszerűsítés a könnyebb érthetőséget és ábrázolhatóságot szolgálja, de a későbbiekben amellett kívánok érvelni, hogy az adott közösségen belül ugyanúgy különválaszthatók a társadalmi tőke különböző formái, így az elemzésben az összekötő társadalmi tőke jellemzői is helyet kapnak.
1.
ÁBRA: KÖZÖSSÉG TÍPUSOK AZ ÖSSZETARTÓ ÉS ÖSSZEKAPCSOLÓ TÁRSADALMI TŐKE SZERINT
Az első negyedben (1.) egy olyan típus látható, amelyben a közösség egyetlen tagja, a központi szereplő jellemezhető nagyon magas összetartó és összekapcsoló típusú társadalmi tőke birtokosként, míg a közösség más tagjainak a társadalmi tőkéje kifejezetten alacsony. A központi szereplőhöz fűződő kapcsolatok, viszonyok határozzák meg az adott közösségen belül a társadalmi tőke mértékét. Fejlesztéspolitikai kontextusban megfogalmazva a vidéki kistérségekben talán ez a leggyakoribb típus, a „magányos hős” típusa, aki önállóan viszi a hátán a közösség ügyeit. A fejlesztések egy szereplő aktivitásán múlnak, akinek jó intézményi kapcsolatai vannak, bár ezek személyes kapcsolatok, régóta részt vesz a helyi fejlesztési tevékenységekben, jelen van a kistérségben. Ha működtet is szervezetet a központi szereplő, abban ő a hangadó, az ő személyes elkötelezettsége, ambíciói biztosítják a fejlesztés sikerét, így nagy 43
a veszélye annak, hogy a karizmatikus vezér („kis Napóleon”, vagy „lokális uraság” (Messing)) kilépése után a pályázás, a fejlesztések megakadnak, a rendszer nem működik tovább. Ez a központi, irányító szereplő maga sem érdekelt abban, hogy erős helyi közösségek jöjjenek létre, személyes jó kapcsolatai révén erős hatalmi helyzetben van. Képes felügyelni az információáramlást, nem, vagy nehezen alakul ki a visszacsatolások rendszere, és gyakran nem sikerül a különböző érintettek véleményét tudását becsatornázni a fejlesztési folyamatba (Kelemen 2007). A második negyed (2.) azt a típust írja le, amelyben a helyi szereplők gazdag kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, bíznak abban, hogy képesek befolyásolni sorsuk alakulását, a megbízhatóság mértéke magas mind a közösségen belül, mind pedig a közösségen kívüli kapcsolataikban. A közösséget mind az összetartó társadalmi tőke, mind az összekapcsoló társadalmi tőke magas szintje jellemzi. A fejlesztéspolitika történései felől tekintve ezekben az esetekben azt látjuk, hogy az intézményrendszer kiépült helyi szinten, erős hálózatba szerveződnek a szereplők, a helyi intézmények és a helyi közösség tagjai, azaz a fejlesztéspolitikai intézményrendszer jól beágyazott helyben, a közösségen belüli kapcsolatok is erősek és jellemző az együttműködés. A megfelelő helyi szereplők jó kapcsolatokkal rendelkeznek a központi intézményrendszer irányában, bizonyos mértékig megbízhatónak tartják azt, és úgy érzik képesek befolyásolni annak helyi hatásait. Ha a fejlesztési modellek feltételezései helyesek, akkor ezekben a kistérségekben az átlagosnál magasabb a vállalkozások száma, élénkebb a helyi civil élet, és nagyobb az esélye annak, hogy az alulról jövő kezdeményezések bekerüljenek a pályázatokba, fejlesztési tervekbe. Ebben a típusban a fejlesztésért felelős helyi intézmények nyitottak a helybeliek kezdeményezéseire, a készülő tervekről párbeszéd nyílhat, a helyi igények, elképzelések megjelennek a fejlesztési folyamat minden fázisában. A harmadik negyedben (3.) ábrázolt típusban kevés kapcsolat van a különböző szereplők között, a helyiek nem bíznak meg sem egymásban, sem a külső szereplőkben, nem érzik magukat képesnek a helyzetük alakítására, külső segítséget várnak. A közösséget az összetartó, és az összekapcsoló társadalmi tőke alacsony szintje jellemzi. Ezzel együtt jár általában, hogy ezeken a közösségeken belül, ahogy más együttműködések, úgy a helyi fejlesztésekben való együttműködés sem jellemző. Mivel a szereplők között nincs kapcsolat, alacsony a megbízhatóság, ezért akadályozott az 44
információáramlás, az egyes szereplők érdekérvényesítő képessége csekély. A helyi ötletek, igények rejtve maradnak, mivel a központi intézményi kapcsolatok gyengék és esetlegesek, és mivel a központi intézményeknek nem feladata, de nincs kapacitása elvégezni a feltáró munkát. A negyedik negyedben (4.) azt az esetet találhatjuk, amelyben sok kapcsolat, magas fokú megbízhatóság jellemzi az egyéneket, akik képesek tenni sorsuk alakulásáért. Ugyanakkor nem rendelkeznek a közösségen kívüli vertikális kapcsolatokkal, alacsony a külső szereplők megbízhatósága, ami ahhoz vezet, hogy bizonyos külső lehetőségekkel nem élnek; ez az eset a társadalmi tőke negatív hatásainak (Portes 1998, Rose, 1999) elemezése szempontjából különösen alkalmas. A közösségben tehát az összetartó társadalmi tőke szintje magas, az összekapcsoló társadalmi tőke szintje pedig alacsony. Gyakorlatiasabb szempontokat véve egy ilyen térségben azt tapasztalnánk, hogy a civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok egymással egyeztetve valósítják meg elképzeléseiket. A tervezés különböző szakaszaiban a helyi lakosság igényeit figyelembe veszik, de a vertikális viszonyokban rejlő lehetőségek, a külső források illetve a külső szabályozás előnyei (vagy hátrányai nem érintik a helyi közösséget. A mérhetővé tétel nehézségei a szakirodalom tükrében
A
továbbiakban
a
társadalmi
tőke
mérésére
alkalmas
elemzési
keretet
operacionalizálom. Amint korábban érveltem, a társadalmi tőke ugyan az egyénekhez köthető („egyéni tulajdon”), de hatásai arra a közösségre is vonatkoztathatóak, amelynek a közösség a tagja. A társadalmi tőke mérése során ennek megfelelően az egyéni szereplőkhöz köthető társadalmi tőkét kívánom mérni kvalitatív módszerekkel, viszont a társadalmi tőke okozta hatásokat alapvetően közösségi szinten kívánom elemezni. Dolgozatomnak ebben a részében áttekintem a társadalmi tőke mérésének a kutatás szempontjából fontos módszereit, és ezzel párhuzamosan azt, hogy milyen elemekből áll a társadalmi tőke. A társadalmi tőke mérésére számos eljárás létezik, amelyek attól függően alkalmaznak az egyes szerzők, hogy hogyan határozták meg a magát vizsgálandó fogalmat (avagy cinikusabban, attól függően, hogy milyen változók állnak a szerzők rendelkezésére). Az írások jelentős része a társadalmi tőke hálózati jellegét hangsúlyozva az önálló területnek tekinthető hálózat-elemzés módszerét alkalmazza. A kvantitatív társadalmi tőke mérés és hálózat-elemzési módszereknek alapos összefoglalását kínálja van Deth (2003:85) vagy Csizmadia is (2008: 308). A továbbiakban a társadalmi tőke 45
kvalitatív módszerekkel való elemzésének lehetőségeit kívánom bemutatni, és olyan kutatásokra fogok hivatkozni, amelyeknek megállapításai, módszerei alkalmazhatóak saját kutatásomban. Mivel a társadalmi tőke minőségi módszerekkel való vizsgálata kevésbé elterjedt, mint a mennyiségi módszerek alkalmazása és mivel a kvantitatív módszertannal készült kutatások során a társadalmi tőke mérésére használt mutatók egy minőségi módszereket használó kutatásban is alkalmazhatóak, nem teszek különbséget a cikkek között aszerint, hogy milyen módszertant használtak a kutatások, amelyekre épültek. A társadalmi tőke fogalmának megjelenésével egyidejűleg a mérésével kapcsolatos kérdések is előtérbe kerültek. A kérdéssel foglalkozó kutatások elsöprő többsége kvantitatív megközelítést alkalmaz, ezeket Csizmadia (2008:308) részletesen bemutatja. Elkülöníti a kapcsolathálózati és az attribútum-alapú megközelítéseket, illetve mindkettőn belül az egyén és a csoport alapú meghatározásokat. A kapcsolathálózati elemzések során individuális megközelítést alkalmazó kutatások jellemzően az alábbi indikátorokat veszik számba: méretfok, sűrűség, közelség, köztesség, kapcsolat-rendszernagysága, heterogenitása (Burt, 1992). A kapcsolathálózati elemzések egy másik része közösségi megközelítést alkalmaz; ezek hasonló indikátorokat,
mutatókat mérnek:
sűrűség, homofíliát, csoportok közti
kapcsolatokat, hogy mennyire bomlik klikkekre a hálózat, a kapcsolatpárok között mekkora az átlagos és maximális távolság (Borgatti-Everett, 1999). Az attribútum-alapú elemzések közé sorolja Csizmadia az individuális megközelítést alkalmazó Lin-Dumin-féle névgenerátor és Fischer-féle pozíciógenerátor technikákat. Ezekben a családi, baráti, munkahelyi és egyéb kapcsolatok jellege mérete, struktúrája, illetve funkciója a társadalmi tőke indikátorai (Lin 2001). A negyedik típusba sorolt, a társadalmi tőkét közösségi szinten értelmező szintén attribútum-alapú megközelítés az egyetlen az itt felsorolt négy közül, amelyik nem sorolható a hálózat-elemzési kánonba. Ez utóbbi szintén jól ismert indikátorok alapján méri az adott közösségre jellemző társadalmi tőkét, ezek az alábbiak: bizalom, közös értékek, közösség jellemzői, civil és politikai aktivitás, önkéntesség mértéke, együttműködési készség. E megközelítés Putnam, Fukuyama és Grootaert, valamint Ostrom és munkatársainak (Putnam, 1993, Fukuyama, 1999, Grootaert-Bastelaer, 2001, Ostrom és társai) munkáiban követhető nyomon, melyekben hagyományos kérdőíves vizsgálatokkal, 46
illetve statisztikai adatokra támaszkodva vizsgálják nagyobb közösségekben a társadalmi tőke mértékét a fenti indikátorokat mérve. Bár amint arra Csizmadia (2008: 310) is rámutat, a különböző elméleti hátterű mérési módokat a különböző kutatásokban nem ritkán egyszerre használják a szerzők, az első három megközelítés, mérési módszer a hálózatkutatásokhoz köthető, amely gyakorlatilag önálló paradigmává vált az elmúlt évtizedekben (Tardos 1995, Sík 2006). A módszertani különbségtételt erősíti, hogy az országos minták, statisztikai elemzések nem alkalmasak a hagyományos kapcsolathálózatok felvételére és elemzésére. Ezekben a bizalmi-indexek készítése mellett a névgenerátor-technika révén történik az egyénre jellemző társadalmi tőke mérése (Albert - Dávid, 1994). A közösségi alapú megközelítést alkalmazó kutatások azonban olyan indikátorokra építenek, amelyek esetében nem lehet világos határvonalat húzni az okok és okozat között, azaz hogy az adott indikátor a társadalmi tőke mértékét jelzi-e, vagy társadalmi tőke adott mértékéből következik-e az adott indikátor értéke (például a bűnözés mértéke, vagy a bürokratizálódás tekinthetők ilyen vitatott státusú indikátoroknak). Putnam híressé vált művei is ebbe a típusba sorolhatóak: társadalomtörténeti és statisztikai adatok sorát használva vizsgálja a demokratikus intézmények elfogadottságát, működését. A Making democracy work c. könyvben szerzőtársaival együtt amellett érvel, hogy a politikai részvétel, a civil szervezetekben való aktivitás vagy a személyes kapcsolatok
gyakoribbak
Észak-Olaszországban,
ahol
hagyománya
van
az
önkormányzatiságnak, mint Dél-Olaszországban, ahol a középkorban erős központi hatalommal bíró királyságok voltak, s ahol ebből következően jelenleg is alacsonyabb a civil szervezetek száma, a lakosság civil aktivitása, részvétele a politikai döntésekben, és ritkábbak a társas érintkezések is, azaz alacsonyabb a déli olasz tartományokban a társadalmi tőke mértéke, mint az északi tartományokban (Putnam, 1993). Az Egyesült Államok társadalmának hetvenes nyolcvanas évekbeli változásairól írt művében a civil aktivitás és a személyközi kapcsolatok változásait elemzi a szerző. A civil aktivitás mellett (a civil szervezetek számának, tagságának változásait, a vallásosság változásait, jótékonykodási szokásokat), az informális személyközi kapcsolatok változásait (vendégek fogadása, családi kapcsolatok ápolása), a közösségi értékek alakulását, a bizalom, kölcsönösség és altruizmus jelentőségét elemzi a szerző. Vizsgálatát kvantitatív módszerekkel
(kérdőívekkel
és
statisztikai
adatok
elemzésével)
végezte.
A 47
vidékkutatásokban, bár a szerzők rendszeresen hivatkoznak Putnam írásaira és gondolataira, annak összetett módszereit nem alkalmazzák. Ennek egyik oka, hogy Putnam nagyobb közösségeket vizsgált, míg a vidékkutatások kisebb közösségek életét tanulmányozzák, így sokszor nem állnak rendelkezésre megfelelő statisztikák, és más adatforrások. A másik ok, hogy számos kutatás nem rendelkezik a fenti módszerek alkalmazásra megfelelő erőforrásokkal. Putnam módszertani eljárását számos kritika érte. A szerzők egy része alapvetően kérdőjelezi meg a putnam-i szemléletet, tagadva a társadalmi tőke közösségek szintjén való értelmezésének lehetőségét (Svendsen-Svendsen 2004). Mások amellett érvelnek, hogy a civil szervezeti tagság nem megfelelő indikátora a társadalmi tőkének. A kritikák egy része arra vonatkozik, hogy nem világos, hogy a civil szervezetek jelenléte ok-e, vagy okozata a társadalmi tőke mértékének. Egy másik része arra vonatkozik, hogy a civil szervezetek nagyon sok félék lehetnek, amint Paldam érvel, a civil szervezetek száma bizonyos esetekben félrevezető mutató; érdemes vizsgálni a civil szervezetek közötti legfontosabb különbségeket: kik, és milyen célból alapították azokat (Paldam 2000:7). Amennyiben persze csupán indikátorként kívánjuk a civil szervezetek számát használni, akkor az első probléma kezelhető, a második probléma áthidalásához azonban vizsgálni kell a civil szervezetek jellegét (alapítók, működés jellege, célja), így azonban már ez az indikátor is nehezen kezelhető, és csak hosszabb adatgyűjtés után értelmezhető. A társadalmi tőkével kapcsolatos kutatások egyik összefogó intézménye a Világbank16. Az intézmény több kezdeményezést indított, és megrendelőként hozzájárult a társadalmi tőke mérés módszertanának alakulásához is (Social Capital Assesment Tool17). A módszertani útmutatót két tanulmány foglalja össze: Grootaert-Bastelaer (2001), valamint Dudwick és társai (2006) tanulmánya. A javasolt módszertan egyszerre alkalmaz kvalitatív és kvantitatív módszereket: kérdőívek és strukturált interjúk segítségével méri egy adott közösség társadalmi tőkéjét öt dimenzióban, azaz az előző tipológia szerint attribútum alapú, közösségi megközelítést alkalmaz. Grootaert és Bastelaer Putnam-i és Coleman-i elméleti hagyományhoz csatlakozva operacionalizálják a társadalmi tőke fogalmát. Összefoglaló tanulmányukban a Világbank Társadalmi tőke kezdeményezésének esettanulmányait elemezve megkülönböztetik, hogy a társadalmi tőke mely szinten (mikro, mezo, makro) jelenik meg, illetve milyen formában (kognitív, vagy strukturális). A 16
http://go.worldbank.org/C0QTRW4QF0 http://siteresources.worldbank.org/INTSOCIALCAPITAL/Resources/Social-Capital-Assessment-Tool-SOCAT-/annex1.pdf 48 17
kognitív forma jellemzően a normákat, a bizalom szintjét, a közös értékeket, attitűdöket és hiedelmeket jelenti, a strukturális forma pedig a hálózatokat az abban szereplő érintetteket, intézményeket. Ennek alapján négy dimenziót különítenek el a szerzők, amelyek véleményük szerint szükségesek ahhoz, hogy a társadalmi tőke mérhető legyen egy közösségen belül. Ezek a (1) helyi intézmények és hálózatok, a (2) bizalom, a helyi értékek és a normák, az (3) állami intézmények, a törvény uralma és (4) a széles értelemben vet kormányzás (Grootaert-Bastelaer, 2001: 27). Érvelésük szerint mind a négy dimenziót érdemes mérni, de számolni kell azzal a problémával, hogy a legutóbbi (4), a kormányzat jellegét mérő dimenzión még sokat kell finomítani, és hogy a társadalmi tőke indikátorok alapvetően csak helyettesítők (proxy-k): a társadalmi tőke fogalom olyan mélyebb társadalmi rétegre utal, amely nem mérhető, „így a tanulmányokban használt különböző mérőeszközök legfeljebb csak tökéletlen helyettesítőnek tekinthetők” (Grootaert-Bastelaer, 2001: 30), ezért figyelmeztetnek a szerzők, nem tehető egyenlőségjel a mért változók és azok alapjául szolgáló társadalmi tőke közé; ez azonban nem teszi érvénytelenné a társadalmi tőke mérésére irányuló erőfeszítéseket – állítják írásukban. Az összefoglaló tanulmányban a szerzők az alábbi három „helyettesítő indikátor” mérését javasolják: a helyi hálózatokban és egyesületekben való tagságot, a bizalom és norma-követést, valamint a kollektív cselekvést. Grootaert és Bastelaer tanulmányánál részletesebb és körültekintőbb áttekintést ad Dudwick és társai írása, amelynek szintén a Világbank a megrendelője (Dudwick és társai, 2006). A tanulmány elemzi és bemutatja a társadalmi tőkével kapcsolatos minőségi módszerek alkalmazásának lehetőségét, és ehhez módszertani útmutatót is kínál (Dudwick és társai, 2006). És bár a tanulmány szintén Világbanki Útmutató, a normákat olyan háttérváltozóként kezeli, amely a társadalmi tőke különböző dimenzióira egyaránt hatnak, ezért azokat nem tekinti a társadalmi tőke indikátorának. Szintén fontos kiemelni, hogy az útmutató nem a civil szervezeteket, hanem az egy alkalomra szóló kollektív cselekvéseket javasolja a társadalmi tőke mutatójaként használni. A szerzők a társadalmi tőke mérés hat dimenzióját különböztetik meg: (1) a társadalmi hálózatokat, (2) a bizalom mértéket, (3) a kollektív cselekvést és együttműködést, (4) az információáramlást, (5) a társadalmi kohéziót és bevonást, valamint (6) a felhatalmazást, érdekérvényesítő képességet (empowerment) és a politikai cselekvést (Dudwick és társai 2006). Az első négy mutatót más szerzők is használják a társadalmi tőke mérés során, de az utolsó kettőt inkább a
49
társadalmi tőke mértékétől függő változónak tekinthetők – amint arra Franke (2005:38) rámutat. Dudwickékhoz hasonló eredményre jutott Lillbacka. A szerző az Európai Értékvizsgálat Finnországi adatait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a civil szervezeti tagság és a civil szervezetekben való aktivitás nem járnak együtt a válaszolók sűrű társadalmi kapcsolataival, és a bizalom magas fokával, azaz a társadalmi tőke mértékének különböző mutatóival, ezzel szemben az a mutató, amely az énhatékonyságot 18 (self-efficacy) méri, erős összefüggést mutat az előbbi két mutatóval. A szerző az énhatékonysággal az egyénnek a helyi ügyek befolyásolására való képességét kívánja megragadni (Lillbacka, 2006). Ostrom és Ahn a megbízhatóságot (trustworthieness), a hálózatokat és az intézményeket tekintik a társadalmi tőke három alapformájának. Ezek közül az intézmények megjelenése jelent újdonságot az eddigi meghatározásokhoz képest. Ahn és Ostrom az intézményeket a társas interakciókat szabályozó formális és informális szabályok készleteként határozza meg; elvetik Putnam ellenérveit, aki nem tekinti a társadalmi tőke részének az intézményeket (Putnam és társai, 1993), és amellett érvelnek, hogy a (formális) intézmények tőkére jellemző vonásokat mutatnak, azaz komoly időbefektetés és erőfeszítés eredményeként jönnek létre, és bizonyos egyének jövőbeli hasznát szolgálják, valamint struktúrát alkotnak (Ahn-Ostrom, 2008: 74). Másik érvük sokkal inkább saját elméleti konstrukciójuk felől visszatekintve válik fontossá: a kialakult intézmények befolyásolják a megbízhatóságot és a hálózatokat, ugyanakkor az elfogadott szabályok (azaz az intézmények) függenek a meglévő hálózatoktól és a fennálló megbízhatóság mértékétől, azaz nem oksági kapcsolatot, hanem kölcsönös függést feltételeznek a három alapforma között (Ahn-Ostrom, 2008:75). A bizalom kérdését vizsgálva vitatják Fukuyama kulturális érveket sorakoztató definícióját (Fukuyama, 1999), és, hogy egy közösség sajátos értékei, normái határoznák meg a bizalom fokát. Játékelméleti kutatásokra hivatkozva amellett érvelnek, hogy társadalmi struktúra bizonyos vonásai, az interakció ismétlődése, a szereplők szándékait és viselkedését közvetítő hálózatok jelenléte serkenti az együttműködést (Hradin 2002). A kollektív cselekvés elméletek második generációja leszámol az „általános önzés feltételezésével”; a saját pillanatnyi érdekeiket szem előtt tartó egyének mellett van, aki 18
Rózsa-Nagybányai-Oláh fordítása alapján http://mek.niif.hu/05500/05536/05536.pdf letöltve: 2011-10-24 50
saját érdekein kívül figyelembe veszi mások érdekeit is. Ez a reflexivitás olyan tanulási folyamatot jelent, amely egyszersmind alakítja az intézményi kereteket is (2008:78); az egyén belső értékei mentén pedig az adott társadalmi struktúrát is, és hálózatoktól függetlenül képes együttműködő viselkedésre. Ahn és Ostrom, bár nem vitatják, hogy a hálózatok szerepét az együttműködésben, amellett érvelnek, hogy a megbízhatóság éppen arra utal, hogy valaki viszonozza a bizalmat akkor is, ha ezt nem ösztönzik a társadalmi hálózatok, vagy az intézmények (Ahn-Ostrom, 2008: 88). Az idézett tanulmány szerint az intézmények, a hálózatok és a megbízhatóság együttes vizsgálata éppen a fejlesztéspolitika terén segít megérteni a sikerek és kudarcok, illetve az együttműködés okát, ezért érdemes energiát fektetni megfelelő társadalmi tőke mérési módszerek kifejlesztésébe. Ostrom és Ahn elmélete alapján összehasonlítható a társadalmi tőke mértéke két különböző közösségben, de önmagában nem alkalmas arra, hogy meghatározzuk, mi az oka a társadalmi tőke adott szintjének egy vizsgált közösségben, mivel a társadalmi tőke három alapformája kölcsönösen összefügg. A társadalmi tőke operacionalizálása, mérhetővé tétele
A módszertani keret kidolgozása során a társadalmi tőke különböző elemeit, a fogalmat mérő különböző változóknak, illetve a társadalmi tőke indikátorainak tekintem, elfogadva Grootaert-Bastelaer (2002: 30) megállapítását. A következő bekezdésekben azt elemzem, hogy a társadalmi tőke különböző elemei, a korábban bemutatott mérési eljárások hogyan illeszthetők az elemzési keretbe, illetve a jelen kutatásba. A kapcsolathálózati megközelítés megkerülhetetlennek látszik a kutatás szempontjából, ezen módszerek közül is a név, vagy pozíciógenerátor technikák alkalmazása tűnik elméletileg a leghasznosabbnak; ezek némi megszorítással beilleszthetőek egy félig strukturált interjúba is, ennek ellenére lemondtam a módszer alkalmazásáról, mert a kezdetek során az interjú szituációkban azt tapasztaltam, hogy egyrészt kötött kérdésekhez ragaszkodva több információ vész el, mint amennyi nyerhető azzal, ha az interjúalanyt hagyom önállóan, a maga gondolatmenete szerint haladni, másrészt a kérdések akadályozták az interjúzó és az interjúalany közötti bizalom kialakulását és elmélyülését; 2010-ben illetve, 2011-ben, sokadik alkalommal visszatérve a kiválasztott kistérségekbe és néhány kulcsszereplőt ismételten felkeresve tapasztaltuk, hogy névvel, pozícióval utalnak az interjúalanyok más szereplőkre. A különböző térségi szereplők közötti kapcsolatok megléte, és azok jellege azonban így is leírható, azonban ez a leírás nem értelmezhető a 51
kapcsolatelemzési háló kánonja szerint. Mivel a kutatás kistérségi keretek között zajlott, amely kistérségek lélekszáma nem haladja meg a tizenötezer főt, a különböző szereplők általában ismerik egymást. A kapcsolatok sokkal pontosabb indikátora az, hogy egy interjúban miként jelenik meg egy másik szereplő, vagy intézmény. Ez az indikátor mind az összetartó, mind az összekapcsoló társadalmi tőke mennyiségének mérése során jól alkalmazható. A bizalom, és a megbízhatóság közötti dilemmát illetően elfogadom Ostrom és Ahn érvelését, amely szerint a bizalom Fukuyama-i értelmezése vitatható, és a megbízhatóság, amely arra utal, hogy valaki az adott társadalmi struktúrától függetlenül viszonozza a belé vetett bizalmat, megfelelő indikátora a társadalmi tőkének. Bár a megbízhatóság nehezen feltárható indikátor, az interjúk elemzése során kísérletet teszek arra, hogy az ezt jelző kódok alapján mérhetővé tegyem azt. Ez az indikátor szintén egyaránt alkalmas az összetartó, és az összekapcsoló társadalmi tőke mennyiségének mérésére; az előbbi esetben a többi kistérségi szereplő szavahihetőségére, megbízhatóságára, az utóbbiban a különböző nem kistérségi szereplők, intézmények megbízhatóságára vonatkozó percepciókat tudjuk vizsgálni. Az érdekérvényesítési képességet (empowerment) önmagában nem tekintettem a társadalmi tőke indikátorának, mivel ezzel a politikai, hatalmi érdekek megjelenítésére utal az irodalom, és az inkább a társadalmi tőke mértékből fakadó következménynek tekinthető (Franke 2005:38). Amellett érvelnék azonban, hogy az énhatékonyság (Lillbacka, 2006), azaz az egyén képessége, hogy befolyásolja a közösség ügyeit jó indikátora a társadalmi tőkének. Ezt azonban nem a politikai cselekvésre való képességgel kívánom mérni, hanem azzal, hogy az egyén mennyire érzi azt, hogy képes azokban a kérdésekben kifejteni álláspontját és befolyásolni a dolgok menetét, amelyekben érintett. Ezt az indikátort feltételezésem szerint valamivel jobban lehet alkalmazni az összetartó társadalmi tőke mérése során, mivel a helyi szereplőknek valóságosan is nagyobb befolyása lehet a helyi ügyekre, mint az intézményileg, vagy földrajzilag távolabb születő döntésekre. Az alábbiakban olyan indikátorokat mutatok be, amelyek meglétét vizsgálni fogom, és amelyek feltételezésem szerint együtt járnak a társadalmi tőke magas szintjével, így annak indikátorai,
de
számos
szerző
szerint
inkább
tekinthetők
a
társadalmi
tőke
következményének, vagy előzményének.
52
A különböző szereplők közötti együttműködést a szerzők jelentős része (például Hradin, Ostrom) a társadalmi tőke következményének tekinti, mivel abban egységesek, hogy a társadalmi tőke jelenléte valószínűsíti az együttműködő magatartás-formákat, azt a társadalmi tőke indikátorának tekintem. Hasonlóan az előbbihez, az adott térséghez való kötődés, a problémák és lehetőségek azonos módon való érzékelése, és az ebből fakadó közös célok is valószínűsítik a csoportszerveződést, a hálózatok kialakulását, és az együttműködést a különböző érintettek között. Az interjúk alapján ez jól vizsgálható és elemezhető. Tekintettel arra, hogy antropológiai módszereket használok a kutatás során, módom van arra, hogy részletesen vizsgáljam az egyes kistérségekben működő civil szervezeteket, azaz kezelhetőnek tartom az indikátorral kapcsolatos a kritikákat. A civil szervezetek számát, a tagok létszámát vizsgálom az elemzés során, de ezt nem tekintem a társadalmi tőke mértékét mutató indikátornak, mivel a civil aktivitásban más indikátorok hatásai érvényesülnek: a tagok egymás közti kapcsolatai nyilvánvalóan gyakoribbak, ahogy az együttműködés is valószínűbb közöttük, valamint a megbízhatóság és bizalom foka is magasabb a tagságon belül, mint azon kívül. Ostrom és Ahn mellett más szerzők, például Woolcock is használják a formális intézményeket a társadalmi tőkével kapcsolatos elemzéseik során, de nem tekintik azokat a társadalmi tőke indikátorának. Az elemzési keret kialakítása során én ez utóbbi hagyományt követem, azaz az elemzésben a formális intézményeket vizsgálom, de azok nem indikátorai a társadalmi tőkének. A fenti indikátorok alapján tehát a különböző, fent bemutatott közösségtípusok az alábbiak szerint írhatók le: Az első típusban a helyi közösségen belül kevés kapcsolat van a szereplők között, alacsony a megbízhatóság szintje, és az átlagos szereplő nem bízik, abban, hogy képes érdemben befolyásolni a közösség sorsát. Ez alól csak a központi szereplő, a „helyi uraság” jelent kivételt. A térségen kívüli szereplők és a központi szereplő között erősek a kapcsolatok, magas a megbízhatóság foka a két fél között, ahogy az énhatékonyság foka is. A második típust sok kapcsolattal lehet leírni, a megbízhatóság és az énhatékonyság szintje magas. Ez feltehetően együtt jár a civil kezdeményezések magas számával,
53
nagyobb közéleti aktivitással, együttműködési készséggel akár a különböző helyi és nem helyi csoportok között is. A harmadik típus azt a helyzetet írja le, amelyben mindenféle kapcsolat ritka; a különböző szinteken alacsony az énhatékonyság és a megbízhatóság; feltételezésem szerint ezzel gyakran együtt jár az alacsony civil aktivitás, az együttműködés hiánya, a helyi intézmények pedig ebből fakadóan rosszul működnek. A negyedik típusban helyi szinten sok a kapcsolat, jellemző a magas fokú megbízhatóság és énhatékonyság. Ezzel szemben a közösségen kívüli horizontális és vertikális kapcsolatok hiányoznak, a külső szereplők megbízhatósága alacsony, ami ahhoz vezet, hogy bizonyos külső lehetőségekkel nem élnek; ez az eset a társadalmi tőke negatív hatásainak (Portes 1998, Rose, 1999) elemezése szempontjából különösen alkalmas. Arra az empirikus anyag részletes elemzése során fogok választ adni, hogy a társadalmi tőke különböző vizsgált elemei mennyiben alkalmasak a vidéki közösségek leírására; azaz milyen mértékben és milyen módon kell alakítani az elemzési kereten, hogy az valóban alkalmas legyen a vizsgált folyamatok, a projektesedés, a vidékfejlesztés átalakulása és az ideiglenes szervezetek megjelenésének a leírására.
54
Kutatási kérdések A vonatkozó vidékfejlesztési irodalom áttekintése, a társadalmi tőke definíciók elemzése és az elemzési keret vázolását követően a kutatási kérdéseimet mutatom be. Dolgozatomban a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozott elméleti keretet használva két dunántúli kistérségben megvalósult fejlesztések alapján azok fejlesztéspolitikáját elemezem és hasonlítom össze a helyben készített esettanulmányok alapján. Az elemzés három nagyobb, elkülönülő részre tagolható: először mindkét kistérségben részletesen elemzem a fejlesztéspolitikában érintett szereplőket és intézményeket, valamint a köztük lévő kapcsolatokat, bemutatom a fejlesztéspolitikára vonatkozó helyi véleményeket. Ezt követően értelmezem a leírtakat a fentiekben meghatározott társadalmi tőke elmélet alapján, és jellemzem a két kistérséget az összetartó, az összekapcsoló és az összekötő társadalmi tőke mértéke szempontjából. Végül az elemzés harmadik részében azt vizsgálom, hogy a helyben megvalósuló fejlesztéspolitika melyik fejlesztéspolitikai modellel írható le. Az egyes esettanulmányok elemzését követően összehasonlítom a két kistérséget. Ennek során a különböző társadalmi tőkeformák eltérő mértékű jelenlétéből fakadó különbségeket is vizsgálom, keresve a magas összetartó, vagy összekötő társadalmi tőke esetleges negatív hatásait, illetve a különböző fejlesztési modellek okozta előnyöket és hátrányokat. Dolgozatom gyakorlatiasabb része egy közpolitikai kérdést, a helyi fejlesztéspolitikát elemzi. Azt a kérdést vizsgálom, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás révén, melyik fejlesztési paradigma jellemző a vizsgált kistérségekben. Kutatásom kiemelt célja volt, hogy leírjam a két kistérséget jellemző fejlesztési modellt az elméleti részben meghatározott szempontok alapján. Ennek megfelelően bemutatom, hogy mely szereplők és intézmények, milyen tudásformák alapján alakították ki a fejlesztési terveket, valamint hajtották végre a beruházásokat. Szintén utalok arra, hogy milyen erőforrásokra alapozzák a fejlesztéseket a helybeliek, illetve milyen célokat fogalmaznak meg, valamint az elképzelésekhez, elvárásokhoz mennyire illeszkednek a megvalósult fejlesztések. A feldolgozott szakirodalom alapján arra lehet számítani, hogy az integrált vidékfejlesztési modell lesz megfigyelhető, ezek alapján szerveződik a helyi fejlesztéspolitika (GaldeanoGómez és társai 2011, Oostendie és társai 2010). A kistérségek összehasonlítása során nem csak azt vizsgálom, hogy melyik fejlesztéspolitikai paradigma valósult meg helyben, hanem azt is, hogy melyek azok a helyi 55
adottságok, valamint külső tényezők, amelyek eredményeként az adott modell megvalósult. Kutatásom kiinduló pontja tehát az a kérdés volt, hogy milyen tényezők befolyásolják a helyi fejlesztéspolitika alakulását. A kutatásaim a Magyar Tudományos Akadémia Kovách Imre vezette kutatócsoportjának munkájához köthetőek19, valamint más közpolitikai kutatásokhoz, amelyek a fejlesztéspolitika hatékonyságát elemezték20. Ezekben a vizsgálatokban az a közös, hogy valamilyen vidékfejlesztési folyamatot tártak fel. A kutatások során világos lett, hogy érdemes leltározni, melyek azok az adottságok és külső tényezők, amelyekkel a fejlesztéspolitika leírható. A dolgozat elméleti részében bemutatott tényezők mellett az intézmények, és a fejlesztéspolitikában érintett szereplők közötti gazdasági kapcsolatok, politikai hálózatok, konfliktusok jelentősége mellett érvel számos szerző, ezért ebben a dolgozatban arra törekedtem, hogy ez utóbbi kérdéskört szisztematikusan feldolgozzam egy erre alkalmas elméleti keret segítségével. A társadalmi tőke elméletet használva elemzem a fejlesztéspolitikai folyamatokat, egy olyan egységes elméleti keretben, amelynek segítségével azok jobban megérthetők. Ilyenformán a fejlesztéspolitika kísérleti helyzetnek tekinthető: segít feltárni az érintettek, a szereplők és az intézmények közötti kapcsolatokat, ezen kapcsolatok jellegét, az egymással szembeni várakozásokat. A fejlesztéspolitika mellett tehát elméleti szempontból az írás fókuszában egy, a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozott elemzési keret áll. Ebből következik, hogy kutatási kérdéseim egy része a társadalmi tőke fogalmához kapcsolható. Azt vizsgálom, hogy a társadalmi tőke különböző megjelenési formáinak segítségével miként lehet elemezni a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség fejlesztéspolitikai folyamatait. Feljebb a dolgozatom elméleti részében amellett érveltem, hogy a társadalmi tőke forrása az emberek közötti kapcsolatokban és hálózatokban rejlik, valamint, hogy egy adott szereplőre, közösségre, csoportra jellemző társadalmi tőke indikátorok (proxyk) segítségével mérhető. A társadalmi tőke mértékét, amint azt az előző fejezetekben bemutattam három indikátor alapján mérem: a helyi szereplők közötti, illetve a fejlesztési folyamatokat befolyásoló helyi és nem helyi szereplők közötti kapcsolatok, valamint a kapcsolatok jellemzőit feltárva vizsgálom; a második indikátor a megbízhatóság, a harmadik pedig a szereplők énhatékonysága.
19 20
Részletesen és pontosan felsorolni. Pontosan felsorolni. 56
Dolgozatomban kiemelt kutatási kérdése, hogy bemutassam, a társadalmi tőke többrétegű jellegére építve kialakítható-e olyan módszertan, ami segít megérteni a vidéki közösségekben a fejlesztéspolitika hatására történő változásokat. Kutatásomban részletesen vizsgáltam a társadalmi tőke megjelenésének különböző formáit, illetve annak mértékét, egymáshoz való viszonyát. Emellett további a társadalmi tőke fogalmához kapcsolódó kutatási kérdés merült fel: azt láthatjuk, hogy a társadalmi tőke magas szintje okozhat negatív következményeket (Portes 1998, Rose 1998, 1999, Graeff 2008). Portes cikke alapján azt láthatjuk, hogy az összetartó társadalmi tőke magas mértéke okoz negatív hatásokat, míg Graeff alapján azt feltételezhetjük, hogy az összetartó társadalmi tőke magas szintje és az összekötő társadalmi tőke magas szintje együtt járnak, és negatív hatásokat okoznak. Összefoglalva az elméleti részben elemzett cikkek megállapításait, és azokat az összetartó (bonding) jellegű és összekötő (bridging) társadalmi tőke fogalmak szerint elemezve elmondható, hogy a példák egy részében az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke szintje jelentősen meghaladta mind az összekötő (bridging), mind az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke szintjét, egy másik részében pedig az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke szintje haladta meg az összetartó (bonding) jellegű és összekötő (bridging) társadalmi tőke mértékét. Az látható tehát, hogy a társadalmi tőke formák mértéke nem egyenlő a bemutatott példákban, azaz nincs egyensúly a különböző tőkeformák között. Érvelésem szerint a társadalmi tőke negatív következményei akkor lépnek fel, amikor a társadalmi tőke különböző formái között nincsen egyensúly. Az esettanulmányokban részletesen vizsgálom a társadalmi tőke esetleges negatív hatásait, illetve ennek okait. Az elméleti irodalom újra elemzése alapján amellett érvelek, hogy a társadalmi tőke különböző formáinak egyenlőtlen eloszlására vezethetők vissza a társadalmi tőke negatív hatásai. Eszerint tehát a társadalmi tőke negatív következményei azokban az esetekben jellemzőek egy adott közösségen belül, amennyiben a társadalmi tőke különböző formái egyenlőtlenül vannak jelen. Azaz például, amennyiben agy adott közösségben a összetartó (bonding) társadalmi tőke jelentősen nagyobb, mint az összekötő (bridging) (vertikális csoportok közötti) társadalmi tőke, akkor az társadalmi tőke negatív következményekkel jár (Portes 1998). Számos kutatás szerint a gyakori társas interakciók növelik a összetartó (bonding) társadalmi tőkét, és ez együtt jár a közösség összekötő (bridging) jellegű társadalmi tőkéjének növekedésével is (Falk és Kilpatrick, 2000; Svendsen és Sorensen 57
2007); az irodalom nagyobb része azonban ugyanezt az érvelést negatívan fogalmazza meg (Ostrom, 2005), azt állítva, hogy a társas interakciók hiánya csökkenti a bizalom, és így a megbízhatóság mértékét. Ez a gondolat azonban már átvezet a kutatási kérdések egy újabb csoportjához. A kistérségi esettanulmányok elemzése során az ideiglenes szervezetek (Sjöblom 2006) megjelenésének, a projekt alapú fejlesztések egyeduralkodóvá válásának (BoltanskiChiapello 2005, Kovách-Kucerova, 2009) hatását is bemutatom, illetve azt, hogy a vidékfejlesztési paradigmaváltás miként jelenik meg a két vizsgált kistérségben. A fejlesztéspolitika átalakulását bemutató irodalomban önálló problémaként jelenik meg a projektesedés, a közvetítő szereplők és az ideiglenes intézmények terjedésének kérdése (Kovách-Kristóf 2009, Sjöblom 2006). Ezen intézmények és szereplők felértékelődése összefüggésben van a társadalmi tőke mennyiségének változásával, azzal, hogy az egyszeri célok teljesítésére alakuló projekt, hogyan alakul ideiglenes tudás szervezetté (SjöblomGondenhejm 2009). A szerzők érvelése szerint a fejlesztések ideiglenes szervezetek bevonásával valósulnak meg, ezek a ideiglenes szervezetek a projekt alapú működés miatt fokozzák a bizonytalanságot az adott közösségben, társadalomban, (Sjöblom-Godenhejm 2009), ami együtt jár a központi formális intézmények nem megfelelő működésével (BodaMedve 2012). Összességében a helyi intézményrendszer kevésbé kiszámíthatóvá válik; emiatt csökken a hálózat tagjainak megbízhatósága, az egyes szereplők énhatékonysága, a rendszer megbízhatósága, az érintettek együttműködési készsége, végeredményben az egyének és a közösségre jellemző társadalmi tőke mennyisége. Ez a folyamat a csoporton belüli, azaz összetartó jellegű (bonding) társadalmi tőke mértéknek csökkenéséhez, illetve a csoportok közötti, összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértékének növekedéséhez vezet. A különböző társadalmi tőke fajták egyenlőtlen változásának következményeként pedig megjelennek, vagy erősödnek a társadalmi tőke negatív következményei. A fentieket összefoglalva tehát a dolgozatomban az alábbi kutatási kérdésekre keresem a választ: 1. Az eltérő helyi viszonyok hogyan hatnak arra, hogy milyen fejlesztéspolitika valósul meg egy adott kistérségben? 1.1. Melyik fejlesztési paradigma, milyen helyi adottságok, illetve külső tényezők esetén segítheti a vizsgált kistérséget abban, hogy be tudjon kapcsolódni a fejlesztési folyamatokba? 58
2. Milyen fejlesztéspolitikai paradigmák különíthetőek el, és hogyan jellemezhetőek ezek a fejlesztéspolitikai paradigmák? 2.1. Milyen intézmények és szereplők jelennek meg a fejlesztéspolitikában? 2.2. Milyen időtáv jellemzi ezeknek a szereplőknek és intézményeknek a működését? 2.3. Milyen tudásformákat használnak ezek a szereplők / intézmények? 2.4. Képesek-e a központi fejlesztési intézmények biztosítani a helyi hatalmi viszonyok, a különböző szférák között az egyensúlyt (önkormányzati, vállalkozói, civil szféra, lakosság)? 3. Alkalmas-e a fejlesztéspolitikai folyamatok elemzésére a társadalmi tőke fogalma, illetve az annak többrétegűsége alapján kialakított elemzési keret? 3.1. A szakirodalom alapján amellett érveltem, hogy a társadalmi tőke mérésére azt helyettesítő jellemzőket érdemes alkalmazni. Azok közül ebben a kutatásban az alábbiakra támaszkodom: kapcsolatok; megbízhatóság (Ostrom-Ahn 2008); énhatékonyság (Lillbacka 2006). 3.2. Alkalmasak-e fenti jellemzők arra, hogy a kutatás során mérjük a társadalmi tőke mértékét, elfogadva, hogy annak eredete a közösségekben, kapcsolatokban rejlik, de hatása az egyén szintjén értelmezhető. 4. Amennyiben különbözik a két vizsgált kistérségben a társadalmi tőke mértéke, mely tényezőkre vezethető ez vissza? 4.1. Mely tényezők erősítik a közösségen belüli kapcsolatok erősödését? 4.2. Mely tényezők erősítik a közösségek közötti kapcsolatok erősödését? 5. A kérdés kutatásával egyidős a társadalmi tőke hatásainak vizsgálata, ezek közül a negatív hatásokat vizsgálom részletesebben dolgozatomban. 5.1. Megfigyelhetőek-e a társadalmi tőke negatív hatásai az esettanulmányokban? 5.2. Milyen negatív hatásai lehetnek az összetartó jellegű társadalmi tőke magas szintjének? 5.3. Milyen negatív hatásai lehetnek az összekapcsoló jellegű társadalmi tőke magas szintjének?
59
A kutatás módszertana Az alábbi fejezetben bemutatom, hogy kutatásom milyen módszertanon alapul. Először röviden ismertetem azokat a korábbi kutatásokat, amelyek során készült interjúk másodelemzése különösen fontos volt az esettanulmányok során, majd részletesen bemutatom, hogy a kutatás számára milyen előnyöket jelent az esettanulmány módszer, röviden kitérek arra, hogy mi határozta meg az esettanulmányok helyszínének kiválasztását. Szintén itt tárgyalom a választott interjú technika előnyeit, és az interjúalanyok kiválasztásának módszereit (a mintavételt). A dokumentumelemzést bemutató módszertani részben általánosan ismertetem az elemzett dokumentumok körét, kiválasztásuk szempontjait, az elemzés módszerét. Az elemzett dokumentumok listáját és a különböző interjúvázlatokat a melléklet tartalmazza. Végül bemutatom azokat a módszereket, amelyekkel kiegészítettem a dokumentumelemzést és az interjúkat, valamint az esettanulmányokat, és ellenőriztem az azokban tett megállapításaimat. Dolgozatom saját kutatáson alapul és több korábban készített kutatás másodelemzésén alapul. A Lengyeltóti kistérségről készített esettanulmányban két kutatás során készült interjúkat elemeztem újra. Ezekben a kutatásokban a Magyar Tudományos Akadémia, jelenleg Társadalomtudományi Kutatóközpontba összevont intézetek munkatársaként vettem részt. Az első egy 2008-as kutatás, amely Kecskemét és Lengyeltóti infokommunikációs fejlesztéseit hasonlította össze, ennek során tizennégy interjú készült helyben. Egy másik része az interjúknak 2010-ben és 2011-ben finn-magyar együttműködésben megvalósult LEADER kezdeményezéseket vizsgáló kutatás során készült. Ez utóbbi kutatás során három LEADER Helyi Akciócsoportban, a Hajdúböszörményi központú HAVER Helyi Akciócsoport területén, a Túrkevei központú Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület területén, és a Fonyódi központú Dél-Balatonért Vidékfejlesztési Non-profit Zrt. területén készültek interjúk, kutatásomban ez utóbbiakat, valamint a központi intézményekkel készült interjúkat használtam fel. Ezen kívül 2009-ban és 2011-ben saját interjúkat is készítettem a térségben, kiegészítendő a fentieket. Ezekben azokat a helyi szereplőket kerestem fel, akik olyan fejlesztéseket valósítottak meg, amelyek sem a LEADER-típusú vidékfejlesztéshez, sem az infokommunikációs fejlesztésekhez nem köthetőek, illetve akik a kutatási projekt megszabta határidőn kívül
60
bizonyultak csak elérhetőnek. A Lengyeltóti kistérségben az interjúk 2008 és 2011 között készültek, mindösszesen 34 darab. A Vasvári kistérségről készített esettanulmány alapját egy, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megrendelésére 2008-ban készült hatásvizsgálat képezi. A vizsgálat a 20042007 közötti időszak, azaz az I. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázataira fókuszálva elemezte a kistérség fejlesztési teljesítményét. Ennek során 18 interjú, két fókuszcsoport és egy fórum készült. Ezt követően 2008-ben a vasvári központú Hegyháti Jóléti Szolgálat működéséről készítettünk esettanulmányt egy kolléganőmmel a Közép-Európai Egyetemen zajló NEWGOV kutatás részére. Ez a kutatás négy fejlesztési szövetség működését elemezte, azok kialakulását és fejlődését befolyásoló külső tényezőket és belső erőforrásokat vizsgálva. 2011-ben további 14 interjút készítettünk21. Ezekben a fejlesztéspolitika 2008-2011 közötti változásaira fókuszáltam. Mindösszesen 2008 és 2011 között 36 interjú készült a kistérségben. A hosszú időtáv egy részt lehetőséget biztosított arra, hogy szinte minden jelentős szereplőt el tudjak érni, másrészt bizonyos mértékű dinamizmust visz az esettanulmányokba. A dolgozat alapjául szolgáló kutatásban a kistérséget tekintettem a kutatási terület alapegységének. Emellett szól, hogy a fejlesztéspolitikai tervezésben ez elfogadott területi szintté vált az elmúlt szűk tíz évben, és a helyi szereplők, települések közötti feladat megosztásnak is valódi egységeként működik, még azokban a térségekben is, ahol a a kistérség határai a korábbi járáshatároktól eltérnek.
Az esettanulmány módszer – elméleti megfontolások Az alábbiakban bemutatom az esettanulmányt, mint módszert, a fontosabb ehhez kapcsolódó elméleti megfontolásokat. Ezt követően leírom, hogy miként használtam a kutatásomban a módszert, hogy milyen jellegű esettanulmányokat készítettem a kutatás során, valamint az esettanulmányok kiválasztásának szempontjait és indokoltságát. Yin klasszikussá vált könyvében az esettanulmány módszer előnyeit, felhasználási területeit mutatja be (Yin 1994). Értelmezésében az esettanulmány nem sorolható be egyértelműen sem a kvalitatív, sem a kvantitatív módszerek közé. Amellett érvel, hogy az egyes módszerek jellegzetességét az adja, hogy az adott módszer milyen jellegű kutatási kérdések megválaszolására alkalmas, milyen időszakot vizsgál, illetve lehetséges-e a 21
A Vasvári kistérségben az interjúkat Kelemen Eszterrel együtt készítettem. 61
cselekvők viselkedésének a kontrollja; ez utóbbi a pszichológiai és szociálpszichológiai kísérletekre jellemző. Az esettanulmány olyan kortárs eseményeket feltáró kutatás, amely során nem lehetséges, vagy nem indokolt kísérleti elrendezést alkalmazni (azaz nem lehetséges kontroll és kísérleti csoportot kialakítani, valamilyen okból), és általában a hogyan és miért kezdetű kutatási kérdésekre adható válasz a segítségével (Yin: 1994: 5). Az esettanulmányokat három típusba lehet sorolni: illusztratív, vagy leíró, feltáró és magyarázó jellegű esettanulmányok készíthetőek, bár az egyes típusok átfedhetnek, mutat rá Yin is (1994: 14). A különböző kutatások során esettanulmányokat általában feltáró és illusztratív jelleggel készítenek, annak ellenére, hogy a gondos mintaválasztás, illetve az egyes esetek körültekintő leírása és értelmezése módot ad magyarázó jellegű, nagymértékű általánosíthatósággal bíró esettanulmányok készítésére; erre a klasszikus példa az az esettanulmány, amely Whyte: Az utcasarki társadalom c. kötetének alapjául szolgál (Yin, 1994). Jelen kutatásban az esettanulmányok készítésének eredeti célja egy-egy adott helyzet részletes leírása volt. Az esettanulmányok alkalmazása tekintetében eltértem a Yin-féle esettanulmány módszertantól. A szerző a csupán egyes tényezők változtatásán alapuló összehasonlításokat kísérleteknek tekinti; de a kísérleti elrendezésnek feltétele, hogy a többi, nem vizsgált tényező azonos legyen a két különböző szituációban. Félig-kísérleti elrendezésnek tekinti azokat az eseteket, amelyekben nem biztosítható a beavatkozás, vagy a környezet állandósága (Yin 1994:8). A szakirodalom megosztott abban a kérdésben, hogy az esettanulmány módszer mennyire alkalmas összehasonlító elemzésre; Collier (1993: 107) az összehasonlító elemzést külön módszernek tekinti, Gerring (2004: 346, 2007:28) már magától értetődőnek tekinti, hogy készíthető összehasonlító esettanulmány. Mivel azonban a kísérleti elrendezés nem valósítható meg esettanulmány módszertant alkalmazva, ezért az egyes esetek összehasonlíthatósága korlátozott. A kvantitatív módszerrel dolgozó hatásvizsgálatok a párosítás módszerét alkalmazva tesznek kísérletet a fenti
probléma
orvoslására.
A
párosítás
(matching)
módszerét
alkalmazta
foglalkoztatáspolitikai vizsgálatokban Kézdi (Kézdi, 2011:60) és szintén ökonometriai módszereken alapuló munka-erőpiaci vizsgálatokban Scharle (Scharle 2008:30). A hatásvizsgálatok során alkalmazott módszer lényege, hogy a vizsgált „programban résztvevő összes egyént egy vagy több a programban részt nem vevő egyénnel párosítja. Párosítás esetén a legfontosabb feltevés, hogy a résztvevők tényellentétes eredményeit (amit részvétel nélkül értek volna el) jól reprodukálják azoknak a nem résztevőknek az 62
eredményei, akik ugyanazokkal a megfigyelhető ismérvekkel rendelkeznek.” (Scharle 2008:30). Amint arra a fenti két szerző is felhívja a figyelmet, a módszerrel szemben erős kritika fogalmazható meg. Ez a kritika arra vonatkozik, hogy a hatásokat okozhatják a programból kimaradók és az abban résztvevők közötti kezdeti különbségek is. A felmerülő kritikát „a programban való részvételt és az eredményeket egyaránt befolyásoló háttérváltozók” kiszűrésével, valamint a múltra vonatkozó információk vizsgálatával lehet kezelni, érvel Kézdi (2011:64). A párosítás módszere során tehát arra törekszik a kutató, hogy meghatározott jellemzők, változók alapján hasonlóak legyenek az esetek. Ez az esettanulmány módszert alkalmazva a leghasonlóbb esetek kiválasztásának feleltethető meg (Seawright-Gerring 2008:298). A szerzőpáros ezen kívül nyolc féle esettanulmány választási eljárást különböztet meg, ezeket az esetek közötti kapcsolatok a reprezentativitás vizsgálata és a felhasználás célja szerint különíti el. A legnagyobb hasonlóság módszere alapján kiválasztott esettanulmányokat elemezve hipotézisalkotás, illetve bizonyos állítások ellenőrzése lehetséges (Seawright-Gerring 2007:90). Részletesebben vizsgálva a legnagyobb hasonlóságon alapuló esettanulmány választási eljárást azt állítják a szerzők, hogy azok általában két változó közötti kapcsolat vizsgálatára alkalmasak (SeawrightGerring 2007:130), de ez módszer nem feltétlen alkalmas az oksági viszonyok feltárására. Nielsen (2012) cikkében az összehasonító esettanulmányok legnagyobb hasonlóság módszerét követő mintaválasztását vizsgálja. Írásában meggyőző érveket szolgáltat arra vonatkozóan, hogy esettanulmányokat készítve is érdemes statisztikai módszereket alkalmazva párosítani az eseteket, azaz a kiválasztott szempontok és a rendelkezésre álló adatok függvényében elemezni, hogy az intuitív hasonlóság mellett az egyes esetek az adott szempontok szerint valóban leginkább hasonlítanak-e egymásra az elérhető esetek összességét tekintve. A dolgozat alapjául szolgáló kutatásomba a fenti szempontok alapján választottam ki a Lengyeltóti és a Vasvári kistérséget, így szándékaim szerint az esettanulmányok legalább részben összevethetőek, a felvetett kutatási kérdések egy részére vonatkozóan bizonyos magyarázó erővel is rendelkeznek. A másodelemzésbe vont esettanulmányokat a szociodemográfiai változók hasonlósága és a tágabb fejlesztéspolitikai kontextus vizsgálata alapján választottam ki a megfogalmazott módszertani megfontolások alapján. A kiválasztás részletes szempontjait a későbbiekben be fogom mutatni a fejlesztéspolitikai környezetet leíró fejezetben. 63
A két esettanulmány elkészítésének módja A továbbiakban azokat a módszereket mutatom be, amelyeket az esettanulmányok készítése során felhasználtam. Alapvetően kvalitatív eljárásokat alkalmaztam, amelyeket helyenként kvantitatív módszerekkel egészítettem ki az esettanulmány módszer kialakult szabályait figyelembe véve (Yin, 1994, Kovács 2007). A terepmunkát megelőzően a két kiválasztott kistérségről egy-egy részletes leírást állítottam össze, ez alapján választottam ki az első körben felkeresendő interjúalanyokat. A félig strukturált interjúkat több szakaszban készítettem több esetben kollégákkal együtt. Az így nyert eredményeket a részt vevő megfigyelés és a terepbejárás alapján ellenőriztem, egészítettem ki, az elkészült esettanulmányokat pedig minden esetben megosztottam a helyiekkel, akiknek a véleményét beépítettem a dolgozat végleges változatába. A továbbiakban tehát részletesen bemutatom a dokumentumelemzést, azt, ahogy a félig strukturált interjú módszert valamint az előbb felsorolt többi kutatási eljárást alkalmaztam. Az interjúelemzés és a dokumentum elemzés eredményeit kiegészítettem terepbejárással, résztvevő megfigyeléssel, valamint fókuszcsoportokkal. A terepbejárást és a résztvevő megfigyelést a terepmunka során folyamatosan végeztem, a fókuszcsoportokat azonban egyes munkaszakaszok után időzítettem, és egy-egy elkészült rövid, a kistérségről szóló esettanulmány elkészülte utánra időzítettem, ahogy azt a továbbiakban be fogom mutatni. Dokumentum-elemzés
A terepmunka előtt előzetes adatgyűjtést és adatelemzést (desk research) végeztem, a két kiválasztott kistérségről egy-egy részletes leírást állítottam össze, a fellelhető és releváns statisztikai adatok, helyi fejlesztési tervek, az országos lapok on-line elérhető cikkei alapján, amelyet a helyi lapok on-line változatának tartalomelemzésével, valamint a fontosabb
helyi
civil
szervezetek,
önkormányzatok,
vállalkozások
honlapjainak
áttekintésével, valamint a kiválasztott honlapok elemzésével egészítettem ki. Ennek a kutatási szakasznak a célja, hogy már a terepre érkezés előtt megismerjem a kutatási területet, és a kutatási kérdéseimet az adott térségre specifikus módon fogalmazzam meg, illetve pontosítsam, meghatározzam az interjúalanyok körét, személyét, akiknek elérhetőségét is ebben a szakaszban gyűjtöttem össze. Először az Interneten elérhető dokumentumokat, valamint a nyilvánosan elérhető adatbázisokat gyűjtöttem össze: 64
1. A statisztikai adatokat, alapvetően nyilvános adatbázisok és a kutatás számára elérhetővé tett TEiR adatbázis alapján. 2. A települési szintű, megyei és regionális fejlesztési terveket, stratégiai fejlesztési terveket, (vidékfejlesztési tervet, kistérségi fejlesztési tervet, LEADER+ Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát). 3. Az interjúk készítésével párhuzamosan összegyűjtöttem és elemeztem a kistérségekről elérhető korábbi tudományos és fejlesztés-politikai elemzéseket. 4. A
vizsgált
kistérség
települési
önkormányzatainak
ülésén
készült
jegyzőkönyveket. 5. Az on-line elérhető helyi sajtótermékeket, illetve az off-line sajtótermékek címét22. 6. Emellett elkezdtem kigyűjteni, a nem térségi tervezési dokumentumok azon részét, amelyek az esettanulmány helyszíneken fontos témákat tárgyalnak (ez értelemszerűen a terepmunkával párhuzamosan zajló, folyamatosan visszatérő tevékenység). 7. Szintén áttekintettem, hogy az országos, vagy a megyei sajtóban megjelenik-e, és ha igen miként a két elemzett térség és azoknak a fejlesztéspolitikai tevékenysége. 8. A kutatás során a kérdés központi szabályozásban való megjelenését csak abban az esetben érintettem, amennyiben az nagy hatást gyakorolt a helyi folyamatokra. 9. Részletes adatokat gyűjtöttem a Választási Bizottság honlapjáról a helyi politika alakulásáról. 10. Szintén a terepre készülés során összeállítottam a települési, megyei, kistérségi honlapok listáját. 11. A nyertes pályázók adatait a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapjáról, nyilvános adatbázisokból kerestem elő, a pályázatok részletes adatait pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kaptam meg.
22
Az elemzett sajtótermékek pontos címét az esettanulmányoknál adom meg. 65
A fentiek alapján készült elemzés alapján készítettem el az esettanulmányok első változatát, amelynek része az érintett térkép első változata (Bryson, 2004). Ebben a térség és a téma kapcsán fontos szereplőkre vonatkozó információkat rendszereztem, törekedve arra, hogy a fejlesztéspolitikában közvetlenül nem érintettek is megjelenjenek az érintett térképen. Az érintett térkép a lehető legtejesebb lista, arról, hogy mely szereplők, illetve intézmények képesek a térségben zajló fejlesztéspolitikai folyamatokat helyi szinten befolyásolni. Ez a kiinduló pont, amelynek alapján bemutatható a különböző érintettek érdekei, tudása, fejlesztéspolitikai eszközökkel szembeni várakozásai, és attitűdjei, valamint a szereplők közötti kapcsolatok. A kutatási napló egyik kulcs eleme az érintett térkép. Az érintettek jelen kutatás során a települési polgármesterek, jegyzők, a vállalkozók, helyi közintézmények, civil szervezetek vezetői, települési, térségi, vállalkozói összefogások vezetői (pld: Többcélú Kistérségi Társulás, LEADER iroda, Vállalkozásfejlesztési Alapítvány), helyi közintézmények vezetői, korábban hasonló pozíciót betöltő személyek; pályázatok benyújtói: nyertesek és vesztesek egyaránt. Központi állami intézmények helyi tisztviselői (pld: Munkaügyi Központ vezetője, RFÜ, volt HVI Iroda vezetője). Az érintett térkép összeállítása érdekében érdemes további kereséseket, gyűjtéseket folytatni a korábban megjelölt forrásokban. A klasszikus érintett-elemzés (stake-holder analysis) során a hatalmi és érdekviszonyok feltárása a cél az érintettek egymáshoz képest meghatározott befolyását, a szerepük fontosságát elemzi, esetleg ábrázolja is (Reed és társai 2009: 1946). A kutatás első szakaszában az érintettek egy részét azonosítottam a dokumentum-elemzés alapján. Ez a lista a következő, interjús szakaszban bővült. Bár az érintettek közötti kapcsolatok, hatalmi viszonyok, az érintettek érdekei már ebben a részben is kibontakoznak, ezek részletes elemzését a félig strukturált interjúk elemzése során mutatom be. Az esettanulmányokban a részletes elemzésben tárgyalom a fontosabb szereplőket a kutatási kérdéseink szempontjai szerint: milyen pozíciókat töltenek be, milyen érdekeik vannak, mennyire képesek a (helyi) döntések befolyásolására (hatalmi pozíció), milyen kapcsolatokkal jellemezhetők (kikkel áll kapcsolatban, milyen jellegű a kapcsolat, milyen (jellegű) szervezeteknek tagja. Érdemes csoportosítani a szereplőket regionalitás (helyi/ nem helyi), intézmény jelleg (önkormányzati, civil, közigazgatás, vállalkozás), és a vizsgált kérdéshez való kötődés szerint (Schmeer 2000:26) A fenti dokumentumok elemzése és az érintett-elemzés alapján összeállítottam a kistérségekről egy-egy vázlatot. Az anyag összefoglaló része az első olyan pontja a 66
kutatásnak, amely során alkalmam nyílt reflektálnom a kutatási kérdéseimre. Az összefoglaló egyik célja a tereppel való ismerkedés, és felkészülés a terepmunkára; a másik, hogy megfogalmazzam a terepre jellemző kutatási kérdéseket, és ennek megfelelően módosítsam az interjúvázlatokat. Az interjúalanyok kiválasztása
Mint a kvalitatív kutatások során általában, az esettanulmány készítés során is alapvetően tematikus reprezentativitás elérése a cél. Jelen kutatásban az első körben felkeresendő interjúalanyok körét az érintett térkép alapján állítottam össze; ez a lista folyamatosan bővült a kutatás során a terepi tapasztalatok és az elkészített interjúk függvényében, hólabda módszert alkalmazva. Annak érdekében, hogy elkerüljem a hólabda mintavétel klasszikus hibáját, azaz, hogy a térség egy adott jelentős szereplője nem tagja a kiinduló pontok valamelyikének, a széleskörű dokumentumelemzés mellett a résztvevő megfigyelés és a terepbejárás módszerét alkalmaztam. Ezek a módszerek, valamint a rendszeres terepi jelenlét biztosították, hogy megvalósulhasson az a törekvésem, miszerint a fejlesztéspolitikában érintett helyi szereplők lehető legszélesebb körét elérjem. Az interjúzás során a célom az volt, hogy a különböző érintettek helyi fejlesztéspolitikával kapcsolatos véleményét, sajátos szempontjait széleskörűen feltárjam. Ideális esetben az interjúzást a telítési pontig kell folytatni, azaz addig, amíg nem tapasztalja a kutató, hogy a különböző interjúalanyok hasonló történeteket, narratívákat és véleményeket mondanak el. Tapasztalataim szerint az alkalmazott jellegű kutatásokban a telítési pontot a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt nem lehet elérni az interjúzás során; saját munkámban az időtényező nem okozott korlátot. A terepmunka során sikerült megszólítani a helyben elérhető szereplőket. A kutatás során a két kistérségben felkerestem a helyi vezetőket: a parlamenti képviselőt, a legnagyobb települések vezetőit, és a kistérségi szervezet elnökét. Szintén megkerestem a helyi kormányzati és önkormányzati szervezetek képviselőit: a helyi polgármesterek jelentős részét, a helyi intézmények vezetőit. Interjú készült a vidékfejlesztési iroda, a kistérségi iroda vezetőjével, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével, az önkormányzatok pályázatokkal, fejlesztésekkel foglalkozó munkatársaival. Felvettem a kapcsolatot az állami szervezetek helyi képviselőivel (kistérségi Munkaügyi Központ, RFÜ kirendeltség vezető, falugazdász). A helyi elit
67
további tagjaival: az iskola igazgatójával, a kultúrház, vagy művelődési ház, a helyi múzeum vezetőjével. Rajtuk kívül interjú készült a vállalkozói érdekképviseletek (kamarák, turisztikai egyesület) vezetőivel. A nagyobb civil szervezetek képviselőivel, a LEADER Akciócsoport(ok) vezetőjével. Felkerestem és lehetőség szerint interjút készítettem helyi vállalkozások vezetőivel, gazdálkodókkal is. Amennyiben volt a térségben piacvezető pályázatíró, akkor vele, ha nem volt, akkor azzal a pályázatíróval készítettem interjút, akit a helyiek ajánlottak, említettek, mint „helyit”. A pályázók közül ÚMFT, ÚSZT projekt pályázókkal is készült interjú; nyertesekkel és vesztesekkel egyaránt, valamint különböző típusú projektekkel (TÁMOP, GOP. AVOP) rendelkező pályázókkal. Törekedtem arra, hogy interjú készülhessen korábban helyben jelentős szerepet vállaló érintettekkel (korábbi polgármesterekkel például), valamint olyan, a szomszédos kistérségek valamelyikén, esetleg megye központban működő szervezet vezetőjével, amely a vizsgált időszakban hatott a kistérségben zajló folyamatokra. Az interjúalanyok listája, ami egyben a terepnapló része is, tartalmazza az alanyok elérhetőségét, az interjúidőpontját, helyszínét, a rögzítés módját. A terepkutatás
Az esettanulmányok készítésének következő szakasza a terep-kutatás. Ennek két kiemelkedő része van: (1) a kiválasztott érintettekkel félig strukturált interjúkat készítettem, (2) valamint terepbejárást végeztem. A félig strukturált interjú kvalitatív kutatási technikának számít; célja, hogy az interjúalany életvilágáról (valóságfelfogásáról) gyűjtött információt, az interjúalany által elbeszélt jelenségeket a kutatási kérdés szempontjai szerint interpretálja (Kvale, 1994). A kvalitatív interjú a kérdező és a válaszoló közötti interakcióra épül, s mint ilyen, rugalmasság, egymásra figyelés jellemzi. Bár a kérdező az előre összegyűjtött kérdések (gyakran csak témakörök) révén képes irányítani, fókuszálni a beszélgetést, a válaszadónak is nagy befolyása van az interjú menetére: az egyes témákról alkotott ismeretétől, véleményétől, érzéseitől függően ugyanis az interjúzó kisebb-nagyobb mértékben eltérhet az interjúfonáltól (Letenyei 2005). Az interjúfonál rugalmas használatát az indokolja, hogy így a kérdező és a válaszoló között személyes kapcsolat alakul ki, amelynek során az interjúalany saját kognitív struktúráját követve megismerhetők mögöttes attitűdjei, értékrendje, valóságfelfogása is, és nem csupán a tényszerű adatok, információk 68
kérdezhetők le (Kovács 2007)23. Mindezek alapján megállapítható, hogy a kvalitatív interjúzás elsősorban olyan kutatások során alkalmazható eszköz, 1) ahol a kutatás célja annak megértése, hogy egy adott jelenség mit jelent az érintettek számára; 2) ahol fontos a vizsgált folyamatról alkotott egyéni megközelítések, felfogások megismerése; 3) ahol a vizsgált jelenség kialakulása az érintettek egyéni elbeszélései, visszaemlékezései révén rekonstruálható; illetve 4) kvantitatív kutatások megalapozása vagy eredményeinek validálása során (King 1994). Az esettanulmány készítése során az első három szempont lesz fontos. A bemutatkozás és a bevezető kérdést követően hagytam szabadon beszélni az interjúalanyt, ebben a szakaszban figyeltem arra, amit mond, a felmerülő kérdéseimet lejegyzeteltem. Ezeket a kérdéseket és a korábban összeírtakat akkor tettem fel, amikor az interjúalany egyértelműen jelzi, hogy kérdéseket vár. Először a pontosító jellegű kérdéseket tettem fel, és csak ezt követően azokat, amelyeket, bár szerettem volna érinteni, de eddig nem merültek fel az interjú során. A saját véleményemet háttérben tartottam az interjú során, éles kijelentéseket az interjút követően sem fogalmaztam meg. Az ilyen jellegű viták, visszajelzések helye, amint később bemutatom a visszacsatolás, az elkészült esettanulmány fórum, vagy fókuszcsoport során való bemutatása és megbeszélése. Az interjúk átlagosan másfél óra hosszúak, jellemezően a kérdezett munkahelyén, ritkábban, az otthonában készültek. Amennyiben az interjú indokolta, és lehetőségem volt rá, akkor kimentem a leginkább elkötelezett érintett(ek)kel megnézni az esettanulmány, vagy a beszélgetés tárgyát (akár az interjúkészítés részeként); ennek több előnye volt: egy részt jobban megismertem a terepet, a kutatási kérdést, másrészt könnyebb volt kialakítani az interjú szituációban annyira fontos bizalmi légkört. Minden esetben, amikor az interjúalany hozzájárult rögzítettem az elhangzottakat, az interjúkészítés során jegyzeteket készítettem a terepnapló számára. Mivel több szakaszban készültek az interjúk, így az elsődleges elemzés eredményeivel kiegészítettem az első vázlatot és ennek alapján módosítottam az interjúfonalon. A folyamatos önellenőrzés, és a különböző forrásokból (interjúkból, dokumentumokból,
23
Juhász Pál kifejezetten hangsúlyozza, hogy provokálja az interjúalanyokat, vitatkozik velük, mivel a vita során gazdagabban kibomlik az interjúalany érvrendszere, a kérdésről alkotott véleménye pontosabban feltárul. Bár ez elismerhető törekvés, az adatgyűjtés megismételhetőségének kívánalma ebben az esetben nehezen teljesíthetővé válik, az interjú-készítő erős személyes jelenléte miatt. 69
statisztikai adatokból) elérhető információ folyamatos ütköztetése során észlelhető volt az esetleges ellentmondás, adathiány, így ezeket a dolgozatban elemezni tudtam. Szintén fontos módszernek bizonyult az esettanulmányok készítése során a terepbejárás. Az a több napot felölelő terepmunka során az interjúkészítés mellett felkerestem a helytörténeti gyűjteményeket, az interjúk során megemlített helyszíneket, valamint részt vettem helyi rendezvényeken is. Az interjúkon kívül is volt lehetőségem szóba elegyedni a helyiekkel, a boltban, az eladókkal, a múzeumőrrel, ezeket a beszélgetéseket azonban annak ellenére nem tekintem interjúnak, hogy nem ritkán hasznos információkkal szolgálnak. A terepbejárás során közvetlen tapasztalatokhoz jutottam a kutatási területről: megismertem, hogy miről olvastam az összegyűjtött háttérdokumentumokban (desk research anyagokban), miről beszéltek az interjúalanyok, és ami szintén fontos, láthatóvá vált, hogy miről nem írtak a szerzők, beszéltek a kérdezettek. A terepbejárás egy fajta ellenőrző funkciót is betöltött, nemcsak kiegészítette a háttér anyagokban foglaltakat, az interjúkban elhangzottakat, de újabb kérdésekhez vezetett. A módszer különösen fontos a mintavétel során, amint erre feljebb utaltam: olyan interjúalanyokhoz vezetett el, akik a dokumentumelemzés, illetve a korábbi interjúk alapján nem kerestem fel. A terepnapló vezetésben az elvárhatónál kevésbé voltam precíz, nem sikerült napi rendszerességgel, fegyelmezetten vezetni a terepnaplót. A terepnapló írásnak három szakasza van: a jottings, amelynek során rögvest, helyben írt jegyzeteket készít a kutató, amelyeket rövid időn belül (még aznap este lehetőleg) összefüggő szöveggé szerkeszt, majd a tanulmány írás során ezeket a feljegyzéseket értelmezi. A kutatás során nem minden interjúhoz kapcsolódóan készítettem feljegyzéseket, és az elkészült jegyzeteket nem szerkesztettem szöveggé. Ennek ellenére az interjúalanyokról s az interjú helyszínekről készített jegyzetek, illetve a terepbejárás során szerzett benyomások lenyomata sokat segítettek a helyi fejlesztéspolitikai folyamatok értelmezésében. Az interjúalanyok kapcsán az életkor, nem, öltözet mellett azt jegyzeteltem le, hogy mivel érkezett, ki kísérte, hogyan mozgott az adott térben, mennyire volt figyelmes az interjú során az alany. Az interjú helyszín kapcsán feljegyeztem, hogy az irodában, nyilvános térben, lakáson készült-e az interjú, valamint, hogy milyen volt az iroda, lakás berendezése.
70
A terepbejárás tapasztalatait is rögzítettem: mi jellemzi az adott települést, milyenek a házak, a középületek, milyen szolgáltatások vannak jelen, merre fekszenek a különböző helyszínek egymáshoz képest. Visszajelzés a kész esettanulmányra
A terepi tapasztalataim alapján úgy ítéltem meg, hogy érdemes az elkészült esettanulmányokról visszajelzést kérni a helybeliektől Több érvet lehet sorakoztatni amellett, hogy miért érdemes az elkészült kutatási jelentésünket megosztani a helybeliekkel. A kutatók egy részében eleve felmerül a kérdés, hogy miként hasznosíthatóak az eredmények a helyi érintettek számára. A visszajelzés hasznos lehet a helyben élőknek, amennyiben az pontosan, és érzékenyen, a különböző szempontokat egyaránt láttatva mutatja be a kutatási területet, a vizsgált kérdést. A külső szemlélő számára előbukkanhatnak olyan jellegzetességek, amelyek a mindennapokban nem látszanak, illetve a külső szemlélő leírhat olyan jelenségeket, amelyre a közösség egy tagjának esetleg nincs lehetősége, tehát tanulhatnak az érintettek a kutatási eredményekből. Nagyon fontos annak tudatában lenni, hogy bizonyos kérdések sérthetik a helyi szereplők érzékenységét (vagy akár érdekeit is), ezért pontosan kell fogalmazni, és megalapozott kijelentéseket tenni, valamint arra is érdemes vigyázni, hogy az ilyen jellegű észrevételek olyan megfogalmazásban kerüljenek a szövegbe, hogy érzékeltesse a kutató, a megállapításaival lehet vitatkozni, annak lehet ellentmondani24. A visszacsatolás ugyanakkor többféle szempontból is segíti a kutatót. Egyrészt a rákényszerül arra, hogy csak olyan megállapítást tegyen, amelyeket maga is megalapozottnak, pontosnak és védhetőnek tart. Másrészt alakalom nyílik az esettanulmányban foglaltak pontosítására a helyiek visszajelzései alapján. A visszacsatolás egyfajta ellenőrzés, vajon valóban sikerült-e becsatornáznom a különböző helyi vélemények sokszínűségét a jelentésbe, pontosan interpretáltam-e az hallottakat és látottakat. Az esettanulmányok első változatát tehát megosztottam az interjúalanyokkal, és a közösség tagjaival. Erre többféle mód áll rendelkezésre, kutatásomban mindegyik esetben előre elküldtem a teljes anyagot, valamint annak egy rövidebb összefoglalóját is levélben, vagy elektronikusan a helyieknek: 24
És érdemes arra is gondolni, hogy sok esetben a helyiek egyáltalán nem kértek minket arra, hogy kutassuk őket. 71
A levélben kiküldött anyagra írásos visszajelzést lehetett adni; A visszajelzésre fókuszcsoport keretében is volt lehetőség a Vasvári kistérségben erre sor került, bár a szokásos fókuszcsoport módszertantól némileg el kellett térni ennek során (Vicsek, 2006); Amennyiben tágabb közönséget vonz az anyag, érdemes lehet annak megvitatására érintett fórumot rendezni a megfelelő módszerekkel (Lengyel 2009). A Vasvári kistérségben erre is sor került. Ezt a két utóbb említett módszert megfelelően alkalmazva a helyiek számára is hasznosulhat az esettanulmányokban foglaltak egy része. Ezek a fókuszcsoportok eredeti terveim szerint két célt szolgáltak: egyfelől azt reméltem, hogy mind a kistérségi szereplők, mind pedig a kutató sokat tanulhat ebből: ez a kutató, magam számára az esettanulmányok valamilyen jellegű ellenőrzését jelentette, a helyiek számára pedig külső visszajelzést. Másfelől azt reméltem, hogy visszajelzésekből az egyes kistérségekre jellemző számos finom különbség kibontakozik. A fókuszcsoportok azonban sokkal inkább szolgálták az első célt, elindult egy kölcsönös tanulási folyamat, valamint világossá vált, hogy nagyban segítik ezek az események a helyiekkel való kapcsolat kialakulását, a kutató és a kutatás iránti bizalom erősödését. A helyiek közötti viszonyok, a fenti indikátorok alapján való elemzésre azonban kevéssé voltak alkalmasak a fókuszcsoportok. A visszajelzések legnagyobb erénye tudományos szempontból, hogy segítenek eloszlatni az esetleges félreértéseket és segítik a kutató és a közösség közötti bizalom kialakulását, aminek az esetleges jövőbeli kutatások során lehet haszna. Az elemzés módszerei
A megfogalmazott kutatási kérdések megválaszolásához az interjúk elemzése vezetett el25. Az interjúelemzéshez az úgy nevezett félig nyitott kódolás módszerét választottam. (King 1994, Ryan-Russell 2000). Az elemzés menetét a megalapozott elmélet26 megfontolásai ihlették, de nem követtem a Glaser-i eredeti módszert (Glaser-Strauss, 1967), amely szerint elméleti megfontolásoktól mentesen kell kezdeni a szöveg kódolását, majd az így kialakuló nyitott kódokat kulcskategóriákba rendezni. Strauss (1987: 25) 25
A klasszikus hálózat-elemzés módszereinek alkalmazását nem teszi lehetővé, hogy a dolgozatban használt interjúk egy része nem arra megfelelő módszertannal készült. Mivel a társadalmi tőke kapcsán a fogalom születése óta szüntelen vita tapasztalható, nem lehet elkerülni, hogy az elemzést követően vizsgáljam a társadalmi tőke kvalitatív eszközökkel való mérésének korlátait, illetve a fenti mutatók, indikátorok alkalmazhatóságát a társadalmi tőke a különböző formáinak mérése során. 26 A módszer részletes leírását közli Gelencsér (2003) és Kucsera (2008). 72
Glaserrel szemben elfogadhatónak tartja, hogy bizonyos elméleti előfeltevések alapján a kutató meghatározzon kulcskategóriákat, majd ezek mentén végezze a szöveg kódolását (ezeket a kódokat hívja a szerző tengelyeknek, és innen származik az axial coding név). Későbbi írásukban kifejezetten amellett érvelnek (Strauss és Corbin 2008:71), hogy az elméleti keret hiányában nem lehet kijelölni a kutatás fókuszát. A kutatás természetéből fakadóan a Glaser-i elemezési elvek megvalósítása nehézséget okozott volna, ráadásul, amint Kucsera bemutatja (2008: 105-106) a módszert ért kritikák egy része az előre meghatározott kulcskategóriák mentén való kódolással kivédhető. Szintén segítette az elemzést az a felismerés, amely szerint a kutató értékei, előfeltevései befolyásolják a kutatást, és az elemzés menetét, „a konstruktivista kutató ezért reflexív, elemzi az elmélet kialakulásának a folyamatát és benne a saját szerepét is” (Kucsera 2008: 104). Az elemzés során tehát a fentiekben bemutatott elméleti megfontolások szerint egy előzetes kód, illetve kategória rendszer alapján kezdtem meg a mélyinterjúk elemzését, azonban a munka folyamatában a kódok és kategóriák rendszerét módosítottam, ellenőriztem. Ennek az iteratív eljárásnak az eredményeként létrehozott elemzési váz segítségével elemeztem a kistérségekben jellemző társadalmi tőke mértékét, és formáit, azok egymáshoz való viszonyát. Amint írtam a társadalmi tőkére utaló jelzőket, proxykat tekintettem ilyen előzetes kategóriának, de azok végleges struktúráját az interjúk egy részének elemzését követően alakítottam ki. A társadalmi tőke operacionalizálása, mérhetővé tétele c. fejezetben bemutattam az indikátoroknak azt a három kategóriáját, amelyek alapján leírom a vizsgált két kistérségben a társadalmi tőke jellegét és elemeztem, hogy ezeket az indikátorokat a korábban bemutatott mérési eljárások hogyan használták, illetve miként illeszthetők a saját elemzési keretembe, azaz a jelen kutatásba. Az alábbiakban az indikátorokhoz kapcsolódó kódokat írom le, részletes interjúrészletek azonban az egyes esettanulmányokban találhatóak. Az elemzés során három indikátort használok: a kapcsolatokat, a megbízhatóságot és a szavahihetőséget. Amint
korábban
is
kifejtettem
a
szereplők
közötti
kapcsolatok
feltárása
megkerülhetetlen a kutatás szempontjából. Már a dokumentumelemzés alapján összeállítottam a szereplők és az intézmények hálózatát, azonban a dokumentum elemzés alapján a kapcsolatok jellegéről csak részleges információkat lehet nyerni; azok jellegére és jelentőségére vonatkozóan hipotéziseket lehet állítani. 73
Érdemes megjegyezni, hogy a kutatás sajtosságából fakadóan, miszerint azt két olyan kistérségben végeztem, amelyek lélekszáma 10-15 ezer fő közötti, a fejlesztéspolitikában aktív szereplők ismerik egymást, így az egyes szereplők szinte minden esetben rendelkeznek egymásra vonatkozó információkkal. Eszerint a kapcsolatok meglétét aszerint csoportosítottam, hogy egy interjúalany az adott kapcsolatot az interjú általános bemutatkozó részében említi, az együttműködések során, vagy egy adott probléma kapcsán említi-e. A félig strukturált interjúban számos alkalommal van lehetősége az alanynak megemlíteni a többi térségi szereplőt, bár természetesen lehetnek egyéni eltérések, az alapvető különbségek kiderülnek a módszer segítségével. Erre lehet példa, hogy az egyik kistérségi esettanulmányban a helyi roma vezetőt nem említették meg sem együttműködő partnerként, sem fontos térségi szereplőként, ugyanígy a helyi roma népesség szegregált lakókörnyezetét sem említették, mint kiemelt helyi problémát. Arra, hogy a várostól elzárva, az utolsó házaktól pár kilométerre a folyóparton él jelentős számú roma család csak a harmadik ott tartózkodásunkkor derült fény. A romák különleges helyzete a térség fejlesztési dokumentumaiban sem jelenik meg. Az így előállt információ hiány arról árulkodik, hogy gyengék, vagy hiányoznak a roma és nem roma szereplők között a kapcsolatok. Ezekben az esetekben, természetesen a kapcsolatok jellemzésétől is el kell tekintem az esettanulmányokban. Azt is érdemes megfontolni a fenti leírás kapcsán, hogy amennyiben rákérdeztem volna, nyilvánvalóan mindegyik alanyom tudta volna, hogy létezik a szegregált településrész. Tehát amíg a kapcsolatok meglétének spontán, vagy valamelyest irányított említése elárulja a kapcsolat létezését, addig az említés hiánya nem feltétlenül jelenti a kapcsolat hiányát. Amint utalni fogok rá az esettanulmányokban az, hogy egy-egy szereplőt nem említ egy adott interjúalany, az a kapcsolatuk jellegéből is fakadhat. Erre példa lehet, amikor a dokumentumelemzés alapján egyértelmű, hogy a szereplők között erős konfliktus van; ilyen esetekben gyakran nem is említik egymást a felek, miközben a napi tevékenységük összekapcsolódik (önkormányzati tanácsos és polgármester viszony; a helyi LEADER HACS vezetője és a kistérségi munkaszervezet vezető közötti viszony). A második indikátor, amelynek segítségével leírom az adott kistérségben jellemző társadalmi tőkét a megbízhatóság. Mint kifejtettem ez az indikátor arra utal, hogy valaki az adott társadalmi struktúrától függetlenül viszonozza a belé vetett bizalmat. Az indikátor 74
szolgálja leginkább a szereplők, az intézmények, és a csoportok közötti kapcsolatok leírását. Ebből követezik, hogy az indikátor csak abban az esetben elemezhető, ha a szereplők között feltárható kapcsolat. Az indikátorhoz tehát csak azokban az esetekben köthető kód, amennyiben feltárható a kapcsolat a szereplők, intézmények között. Hiába tudnak egymásról említés szintjén az egyes szereplők, ha nincs közös tevékenységük, a mindennapok során nem érintkeznek, nincsenek közösen megélt tapasztalataik, akkor a kapcsolat nem jellemezhető megbízhatóság indikátorához kapcsolható kódokkal. A megbízhatósághoz kapcsolódó kódok egyik csoportja közvetlen utal a szereplők közötti formális viszonyra, így például a szerződéses viszonyra, vagy az informális viszonyokra, mint az adott szó erejére, a személyes találkozóra, illetve ezeknek a viszonyoknak a jellegére (azaz, hogy bíznak-e az egymásnak tett ígéretekben). A megbízhatóság alacsony mértékét jelölő kód a szerződések és biztosítékok rendszerének folyamatos hangsúlyozása, részletes és pontos ismertetése. A többi szereplő szavainak kétségbe vonása, érvelés nélküli megkérdőjelezése szintén a megbízhatóság alacsony fokra vall. A megbízhatóság magas mértékére utal, ha a szóbeli megállapodások elegendőek, valamint a többi szereplő, intézmény jó szándékának feltételezése és megelőlegezése. A megbízhatóság mértékét a korábbi tapasztalatok, a találkozások gyakorisága és az egymásra utaltság érzése egyaránt befolyásolják, ezekről azonban a fenti kódok tájékoztatnak. A társadalmi tőke harmadik mért indikátorának az énhatékonyságot tekintem, amint ezt korábban kifejtettem (Lillbacka, 2006); ez azt mutatja, meg, hogy az egyén mennyire bízik abban, hogy képes befolyásolni a közösség ügyeit, előre mozdítani a térséget. Ebben az esetben, ahogy más esetekben is az interjúalany belátásra bíztam, hogy mit tekint térségnek, közösségnek. Az énhatékonyság indikátorra vonatkozó kódok szinte minden interjúban megtalálhatóak. Bár az indikátor elvileg felvehetne három értéket: egy-egy interjúalanynak az énhatékonysága magas, alacsony, és közepes lehet, de egyes kérdések mentén is különbözhetne az egyes szereplők énhatékonysága. Ennek ellenére az interjúalanyok általában egységes véleményt képviseltek: vagy kifejezetten magas, vagy kifejezetten alacsony volt az adott szereplő énhatékonysága, azaz nem volt arra példa, hogy úgy érezze, az egyik ügyben sokat tehet, a másik ügyben pedig nem képes befolyásolni az ügyeket a számára kedvezőnek tűnő módon. 75
A pozitív énhatékonyság kódjai olyan interjúidézetek, amelyekben az interjúalany jellemzően első személyben beszél, arról, hogy ő, vagy az általa képviselt intézmény, csoport miként képes tenni a közösségért, a térségért, a kitűzött célok megvalósításáért; amikor a jövőről beszél akkor a belső erőforrásokra hivatkozik elsősorban, nem pedig a külső tényezőkre. A negatív énhatékonyság kódjai közé azok az interjúidézetek kerülnek, amelyekben az interjúalany azt mutatja be, hogy a miért nem képes tenni a térségért. Ezekben az esetekben a kudarc, és a siker meghatározó oka nem a belső adottságokban, hanem a külső erőkben rejlik, a jövőre vonatkozó tervekben is alapvető szempont ez. Az elemzés korlátaira más a módszertani fejezetben, és az interjúelemzés bemutatása során is utaltam: az alkalmazott módszerekből következik, hogy bizonyos kapcsolatok rejtve maradnak, illetve a feltárt kapcsolatok jellegét sem mindenesetben sikerül pontosan leírni. Ebből következik az elemzésnek a legnagyobb korlátja, hogy az egyes indikátorok nem megfelelően elvontak ahhoz, hogy azok kvantifikálhatóak legyenek. Bár a kapcsolatok elméletileg összeszámolhatóak lennének, de amint ezt feljebb kifejtettem, ez félrevezető eredményekhez vezetne. Ebből fakadóan az elemzés arra alkalmas, hogy az abba bevont egyes kistérségekre társadalmi tőke mértékét összehasonlítsuk az indikátorok alapján.
76
A fejlesztéspolitika alakulása A következő rövid fejezetben áttekintem, hogy milyen visszhangja volt a társadalomtudományos szakfolyóiratokban az európai uniós fejlesztéseknek, mivel ezek száma a téma jelentősége szempontjából csekély, azért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megrendelésére készült értékelések egy része és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kapott adatok alapján bemutatom, azt a fejlesztéspolitikai közeget, amelyben a két részletesen vizsgált kistérség elhelyezhető, illetve további társadalmi, gazdasági és demográfiai adatok alapján indoklom az esettanulmányok helyszínének kiválasztását. Bár a különböző hazai és európai uniós szervezetek számos fejlesztéspolitikai elemzést rendeletek meg az elmúlt évtizedben, ezek eredményei nem kerültek a szélesebb tudományos közvélemény elé, az értékelések készítői általában nem helyezték el eredményeiket a különböző fejlesztéspolitikai elméletek között; a tudományos lapokba csak igen csekély számú a hazai fejlesztéspolitika alakulását tárgyaló cikk olvasható. Dolgozatomban megvizsgáltam27, hogy 2002 és 2012 között hány olyan cikk jelent meg társadalomtudományi
szakfolyóiratokban,
amely
a
fejlesztéspolitikát
vizsgálta.
Elemzésemet a MATARKA (www.matarka.hu) tartalomjegyzék alapú folyóirat adatbázis vizsgálatával kezdtem. Itt a „fejlesztéspolitika” kulcsszóra kerestem (valamint a kereső sajátosságaiból fakadóan a kulcsszó toldalékolt alakjaira). Emellett, hogy ellenőrizzem, hogy a fejlesztéspolitika hatásait elemző cikkek lehető legszélesebb körét megtaláltam-e az „Uniós támogatás” kulcsszóra is végeztem keresést. A fentieket kiegészítettem egy további keresési körrel, amelynek során azokban a szakfolyóiratok saját archívumában, amelyekben a MATARKA adatbázis legalább öt találatot jelzett a fenti kulcsszavakra, valamint a Szociológiai Szemle, a Tér és Társadalom, a Politikatudományi Szemle és a Közgazdasági Szemle28 saját archívumában is elvégeztem a fejlesztéspolitika kulcsszóra a keresést. A MATARKA tartalomjegyzék alapú folyóirat adatbázis 2002-2012 79 olyan társadalomtudományos témákat is tárgyaló folyóiratban megjelent cikket jelzett, amely
27
Ehhez hasonló, de kevésbé részletes elemzés olvasható Kovách-Megyesi, 2012-ben megjelent tanulmányában (Kovách-Megyesi, 2012) 28 A Tér és Társadalom c. lap cikkeinek részletes vizsgálatát a MATARKA alapú keresés is indokolja. 77
címe szerint fejlesztéspolitikai, uniós támogatásokkal29 kapcsolatos kérdést vizsgál. A 79 tanulmány időbeli eloszlását vizsgálva azt láthatjuk, hogy 2005 előtt csupán kettő, 2005 és 2010 között évente több mint 10 írás jelent meg, azt követően pedig 5, illetve 6 cikk. A tanulmányok összesen 36 különböző folyóiratban jelentek meg, 22 folyóiratban csak egy cikk jelent meg, és csupán öt olyan tudományos szemle volt, amelyben öt, vagy annál több cikk jelent meg: Magyarország Politikai Évkönyve30; Falu, város, régió; Tér és társadalom; Comitatus31;
valamint
a
Fejlesztés
és
finanszírozás.
A
talán
legelismertebb
társadalomtudományos szaklapok közül a Szociológiai Szemlében két írás, a Közgazdasági Szemlében egy, a Politikatudományi Szemlében pedig egyetlen írás sem jelent meg. Az elemzés következő lépéseként a fent jelzett folyóiratok archívumában kerestem a fejlesztéspolitika kulcsszóra; a Comitatus folyóirat honlapja jelenleg nem üzemel, így azt a további elemzésbe nem vontam be. Az alábbi táblázatban foglaltam össze a keresés legfontosabb eredményeit.
29
Érdemes megjegyezni, hogy míg az „uniós támogatás” kulcsszó nem eredményez olyan cikket, amely a fejlesztéspolitikát társadalomtudományos kontextusban tárgyalja, addig az „uniós támogatások” (többes számú alak) 25 találatot eredményez. 30 A további elemzésbe ezt a kiadványt nem vontam be. 31 A Comitatus c. önkormányzati szemlét, mivel nincs honlapja, nem dolgoztam fel részletesebben. 78
2.
táblázat: A fejlesztéspolitika kulcsszó megjelenése a folyóiratok archívumában a MATRAKA alapján (20022012 között)
Folyóirat címe
Tanulmány fejlesztéspolitik a tárgyszóval (MATARKA)
Tanulmány fejlesztéspolitik a tárgyszóval (folyóirat saját archívuma)
Az összes vizsgált cikkből a fejlesztéspolitika hatásait vizsgáló
Téma
Falu, város, régió
12
62
9 Területfejlesztés eredményei, általános eredmények
Fejlesztés és finanszírozás
6
11
- -
Tér és Társadalom
5
43 Lóránd Balázs; Lóránd Balázs – Lukovics Miklós
Comitatus
5
Szociológiai Szemle
2
2 Kovách, 2007, Balogh 2009
Politikatudományi Szemle
0
2 Csurgó-Kovách-Megyesi Átalakuló kormányzás és 2009; fejlesztéspolitika Pálné 2010,
Közgazdasági Szemle
1
7 Kengyel Ákos 2011
Területi dimenzió erős, emellett regionális és oktatási programok vizsgálata.
Kiemelt programok vizsgálata
Az európai kohéziós politika elemzése
Forrás: saját szerkesztés a MATARKA és a folyóiratok archívuma alapján.
A táblázatból kiolvasható, hogy a MATARKA alapján jelzett 79 darab cikknél lényegesen több közlemény foglalkozik fejlesztéspolitikával. Ugyanakkor a cikkek részletesebb
vizsgálata
alapján
kijelenthető,
hogy
a
tanulmányok
nagy
része
általánosságban tárgyalja az európai uniós fejlesztéspolitikát, a fejlesztéspolitikai programok hatásait csupán nagyon kevés cikk végzi el, Magyarországra vonatkozó elemzést pedig csak három írásban olvashatunk. Lóránd (2009) cikkében elemzi az Európai Unió kohéziós politikáját. Amellett érvel, hogy az egyes régiók közötti egyenlőtlenségek nem csökkentek. A különböző bővítési körök
eredményeként
csatlakozó
Írországot
(1973),
Görögországot
(1981-ben
csatlakozott), Spanyolországot és Portugáliát (1986-ban csatlakoztak) összehasonlítva, csak az első volt képes Európa legfejlettebb államaihoz felzárkóznia, ugyanakkor a másik három országban is jelentős fejlődés zajlott le; cikkében a siker és a kudarc tényezőit 79
vizsgálja. Érvelése szerint a pénzügyi transzferek fontos elemét jelentik a sikeres fejlesztéspolitikának,
de
emellett
fegyelmezett
gazdaságpolitikára,
megfelelő
forráskoncentrációra, a fizikai infrastruktúra és az emberi erőforrásokba való beruházás egyensúlyára, valamint hatékony intézményrendszerre van szükség. A cikk nem tér ki arra, hogy a fenti elemek milyen módon, és milyen mértékben járultak hozzá Írország addigi sikeres fejlődéséhez, illetve a három másik ország rész-sikereihez. Balogh (2009) tanulmánya az egyik olyan írás, amely tudományos eszköztárat használva igyekszik elvégezni a fejlesztéspolitika valamilyen jellegű értékelését, tanulmányában a szerző az úgy nevezett kiemelt projektek területi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatását vizsgálja. Érvelése szerint ezek a beavatkozások nem segítik a területi egyenlőtlenségek csökkenését (Balogh 2009); jogosan vethető fel, hogy alkalmas a kiemelt projektek elemzése a területi egyenlőtlenségek csökkenésének a vizsgálatára. A tanulmány 1031 kiemelt projektet a fókuszba állítva elemzi a területi egyenlőtlenségek, az elhelyezkedés, a támogatási összeg, a megyei közgyűlések összetétele és a kiemelt projekt támogatása közötti összefüggéseket. A szerző azt találja, hogy az országos projektek esetén a legvalószínűbb a támogatás, a hátrányos helyzetű kistérségeket magukban foglaló megyékben alacsonyabb a támogató kormánydöntés esélye, a megyei közgyűlés összetételének hatását pedig nem képes a szerző eldönteni. Érdemes megvizsgálni, hogy régiónként hogyan alakul az egy beadott illetve támogatott projektre eső lakosság szám: ennek alapján azt látjuk, hogy a különböző régiókban sem a pályázási kedv, sem a nyertes pályázatok száma nem egyforma. Ez az eltérés is alapvetően befolyásolhatja a vizsgálat eredményeit. Lukovics és Lóránd (2010) azt vizsgálták cikkükben, hogy a 2004-2006-os időszakban a 168 kistérségben az I NFT forrásai „a térbeli konvergencia megvalósításához, vagy ezzel ellentétes hatást kiváltva a térbeli divergencia irányába hatottak” (Lukovics-Lóránd, 2010: 82). Vizsgálatukban a kistérségek versenyképességét, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programban nyertes projektek számát, és a támogatás összegét, illetve a teljes Nemzeti Fejlesztési Tervből (I. NFT) való részesedét hasonlították össze. Azt találták, hogy bár a versenyképesebb kistérségek a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programból nagyobb arányban részesültek, mint az elmaradottabb kistérségek, számos gyenge versenyképességű terület volt sikeres a versenyképességi alapon osztott Gazdasági Versenyképesség
Operatív
Program
források
megszerzésében;
ezt
a
szerzők
kedvezőtlennek találják, mivel így felzárkózásra fordítanak versenyképességi forrásokat 80
(Lukovics-Lóránd, 2010: 95). A szerzők klaszteranalízis segítségével elemezték, hogy versenyképességi és az I. NFT-beli teljesítmény milyen viszonyban van. Azt találták, hogy a kistérségek kétharmada abban a csoportban van az I. NFT pályázati teljesítmény szerint, amilyen csoportba a versenyképességi helyzetének megfelelően kerülne. Mintegy 33 kistérség került jobb I NFT teljesítmény csoportba, 23 pedig rosszabba, mint azt a versenyképességi helyzet alapján feltételezhetnénk. A szerzők bár elismerik, hogy a teljes I. NFT erősebb kohéziós hatást biztosít, mint a GVOP, de amellett érvelnek eredményeik alapján, hogy versenyképességi hatás érvényesül a fejlesztési terv egészén, azaz az egyenlőtlenségek csökkenése mérsékelt. A tanulmány második részében bemutatott további szakpolitikai elemzések eredményei megerősítik a fenti állítást (Lukovics-Lóránd, 2010: 99). A tudományos szakcikkek mellett néhány doktori disszertáció vizsgálja még a fejlesztéspolitika teljesítményét; azonban ezeknek a műveknek a fontosabb megállapításai a szaklapokban is megjelennek általában. Mivel a tudományos elemzések csak részben segítik megérteni azt a fejlesztéspolitikai hátteret, amelyben a kistérségi esettanulmányok készültek, ezért röviden néhány, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megrendelésére készült, és a szervezet honlapján elérthető tanulmány alapján vázolom a főbb folyamatokat. Akár a tudományos, akár a szakpolitikai elemzésekre hagyatkozunk, azt találjuk, hogy a fejlesztéspolitika nem, vagy legalábbis csak korlátozott mértékben volt képes csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket (Lukovics-Lóránd 2010, Csite-Németh, 2007). Voszka az állami újraelosztást vizsgálva arra mutat rá, hogy az EU csatlakozást követően az állami redisztribúció szerepe növekedett (Voszka 2006), ugyanakkor annak mértéke a külföldi befektetésekhez viszonyítva csekély (Voszka 2006:17). Cikkében a szerző bemutatja a különböző
redisztribúciós
eszközöket,
valamint
az
újraelosztás
mértékének
és
módszereinek időbeli változásait. Megkülönbözteti a közvetlenül a vállalkozásoknak juttatott összegeket (támogatások) a kohéziós forrásoktól, majd részletesen elemzi, hogy a különböző operatív programokból mekkora összeg jutott a vállalkozásokhoz. A tanulmány a hazai források változását is megkíséreli számba venni. Ezek jellemzően kedvező kamatozású hitelek, egyedi támogatások, garanciák, amelyek kiterjedtsége azonban a tanulmány szerint nehezen becsülhető. Szemben azokkal a feltételezésekkel, hogy az állam újra elosztó szerepe erősödött az európai uniós csatlakozással, Voszka amellett érvel, hogy az állami redisztribúció átláthatóbbá vált, és legfeljebb csekély mértékben növekedett. Cikkének azon állítása, hogy a magánbefektetések a meghatározóak a gazdasági 81
folyamatokban egybe cseng más szerzők állításával (Voszka 2006). Több szerző is amellett érvel, hogy azok a települések, amelyek több magánbefektetőt vonzanak nagyobb pályázati aktivitást is mutatnak, így az Európai Unió társfinanszírozásában projektekből is nagyobb mértékben részesülnek (Lóránd 2009, Budapest Intézet 2013). Ehhez hasonlóan a jobb infrastrukturális ellátottságú régiók fejlesztési teljesítménye is magasabb (Németh 2008, Lukovics-Lóránd 2010), mint a kedvezőtlenebb régiókban található kistérségeké32. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából végzett kutatássorozat a 2007-13-as időszak első felének értékelését végezte el, azaz a vizsgálat eredményei a disszertációmban elemzett 2008-2011-es időszakot teljes egészben lefedik. A kutatássorozat számos területet lefedett, és ezeknek a területeknek a szakirodalmi kontextusában keresi a válaszokat a megfogalmazott kutatási kérdésekre. Az elemzések közül dolgozatomban a területi kohézió, valamint az Európai Unióhoz való fölzárkózás alakulását, és az országon belüli folyamatok változását elemező részeket mutatom be. A Budapest Intézet jelentése azt vizsgálta, hogy a különböző források egymáshoz viszonyítva milyen szerepet töltenek be a fenti folyamatokban. Az elemzés három beruházási forrást különít el: a piaci beruházásokat, és a közösségi beruházásokat, amelyek a hazai költségvetési és európai uniós fejlesztési forrásokból állnak össze. Az elemzésben a szerzők részletesen összegyűjtötték és vizsgálták a hazai források, az EU támogatások és magán befektetések összességét kistérségi szinten, abszolút értékben és az egy főre vetített térségi forrásokat is. Az adatokból két fontos megállapítás olvasható ki: a 33 leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben az egy főre jutó EU-s támogatás 2004-2011 között magasabb volt, mint a hátrányos helyzetű (HH) kistérségekben, azaz az LHH kistérségekre irányuló fokozott figyelem megmutatkozik a magasabb támogatási összegekben is; ezt a vizsgálat sorozat LHH kistérségeket értékelő munkacsoportja is kimutatta (Lőcsei 2013). A másik megállapítás, hogy bár a HH kistérségekben a piaci beruházások meghaladták a 33 LHH átlagát, végeredményben az ilyen jellegű beruházások az országos átlag harmadát sem érik el (Budapest Intézet 2012: 40). Míg országos szinten is a piaci beruházások jelentik a legnagyobb beruházásokat a teljes időszakban, ahogy ezt Voszka is kimutatta (Voszka 2006), addig 2007 után az LHH illetve a HH kistérségekbe az EU-s források révén érkezik a legtöbb támogatás. A hazai források szerepe csekély, a 2007-et követő időszakban pedig gyakorlatilag megszűnnek az ilyen jellegű beruházások; 32
Ferge is hasonló megállapításokat tesz egyik cikkében (Ferge 2005). 82
ennek különös jelentősége volt bizonyos kistérségekben. A piaci beruházások a megyei jogú városok kistérségeibe áramlanak. Az értékelés megállapítja, hogy bár az EU-s támogatások 2007 után kevésbé nivelláltak, mint előtte (azaz bár nem teljesen lakosság arányosan jutott támogatás a kistérségekbe, a legfejlettebbekhez jutott a források valamivel kevesebb, mint fele (i.m.: 50.)), de alapvetően egyenlően oszlottak el az országon belül. Végső konklúzió, hogy sem a csökkenő hazai, sem a viszonylag jelentős EU-s beruházási források nem képesek ellensúlyozni a piaci forrásoknak köszönhető gazdasági növekedést a legfejlettebb kistérségekben, így az országon belüli területi kohézió nem növekedik (i.m. 56.). Balás az Európai Unió többi országához való felzárkózást, valamint a területi kohéziót vizsgálja, négy dimenziót, a foglalkoztatást, a jövedelmet (kistérségi TGE-t (Térségi gazdasági Erőt), a beruházásokat és a migrációt középpontba állítva. A továbbiakban idézve a tanulmányt először az EU országaihoz való közeledést, valamint a területi kohéziós folyamatokat mutatjuk be, majd röviden a foglalkoztatásra, TGE-re, valamint a migrációra gyakorolt hatásokat ismertetjük. Az értékelés szerint az ország egészét felzárkózás jellemezte a vizsgált időszakban, de a konvergencia lassuló, más Kelet-Közép-Európai országokhoz képest pedig lemaradás figyelhető meg (Balás 2013: 33). A jelentés szerzői felhívják arra a figyelmet, hogy a konvergencia hatások NUTS2-es, regionális szinten való elemzése még kedvezőtlenebb képet ad a magyar kohéziós politikáról. A Közép-Magyarországi és az Észak-Alföldi régiót az EU átlag feletti növekedés jellemzi (egy főre jutó GDP PPS), két régió hasonló mutatója azonban kismértékben csökkent: a Közép-Dunántúli és Nyugat-Dunántúli régióban csökkent a GDP pps (4 illetve 1%-ot), az Észak-Magyarországi, Dél-Dunántúli és DélAlföldi régiók pedig az uniós átlag alatti növekedést értek el (Balás 2013: 22). Az előzőekben ismertetett tanulmány (Budapest Intézet 2013) megállapításait figyelembe véve nem meglepő, hogy az országon belüli egyenlőtlenségek 2004 után növekedtek; ezt az Eurostat adatait használva az idézett tanulmány is bemutatja (Balás 2013: 27). Ez általános jelenség a Kelet-Közép-Európai térségben: a fővárost magában foglaló régió mindegyik országban sokkal dinamikusabban fejlődik, mint az ország többi régiója, ami a területi kohézió gyengüléséhez vezet (Balás 2013: 27). A foglalkoztatásra, a TGE-re, valamint a migrációra gyakorolt hatásokat vizsgálva az értékelés kiemeli, hogy K+F, és felsőoktatási támogatások, foglalkoztatás bővítését célzó 83
támogatások a fejlesztés helyszínén kívül a szomszédos térségekben is növelték a foglalkoztatottságot, míg vállalti és kommunális infrastruktúrafejlesztések ezzel ellentétes hatást okoztak rövidtávon. A támogatások, különösen az alacsony foglalkoztatási mutatójú kistérségekben kedvező hatást gyakoroltak (Balás és társai 2013: 138). A fogalakoztatási hatásokkal szemben a TGE-re csak rövidtávon hatottak a támogatások, nem meglepő módon a legnagyobb hatása a foglalkoztatásban lévők képzését célzó támogatásoknak volt, valamint földalapú támogatásoknak, a vállalatok fejlesztési támogatásainak, illetve a kommunális infrastruktúrafejlesztési támogatásoknak – áll a jelentésben (Balás és társai 2013: 146). A migrációra gyakorolt hatások elemzése sokkal több bizonytalanságot rejt – írják a szerzők (Balás és társai 2013: 163), azonban az elemzésük szerint a nettó migráció a támogatások hiányában magasabb lett volna a ténylegesen tapasztaltnál. Az értékelés Balogh állításával ellentétben amellett érvel, hogy a fejlesztések erősítették a területi kohéziót (Balogh 2009) a fenti dimenziókban: a foglalkoztatás, a TGE és a migráció dimenziójában, azaz csökkentek a területi különbségek. Emellett a szerzők felteszik a kérdést, hogy milyen módon lehetne erősítni a fejlesztések és a fejlesztési igények közötti összhangot, a fejlesztések kedvező hatásait (szinergiáit) (Balás és társai 2013: 175). Amint a kutatási kérdéseimben utaltam rá, ezekre a kérdésekre keresem a választ dolgozatomban is. A fenti elemzések rövid ismertetése azért volt fontos, mert így a két esettanulmány elhelyezhető az utóbbi évek fejlesztéspolitikai folyamataiban. A továbbiakban arra vonatkozó adatokat mutatok be a fenti értékelések segítségével, hogy kistérségi szinten hogyan alakult a pályázati aktivitás, és az egyes kistérségek forrásszerző képessége. Ezeknek az adatoknak a segítségével a két vizsgált kistérség hasonló adatait viszonyítani tudjuk az országos átlagokhoz. A legtöbb nyertes pályázat a legnagyobb lélekszámú megyei jogú városokat magukban foglaló kistérségekben található (1574-7131 darab nyertes pályázat), míg a legkevesebb nyertes pályázattal a nem leghátrányosabb helyzetű (LHH) alacsony népességszámú kistérségek, például a Pacsai, Őriszentpéteri, Tabi kistérség rendelkezik (32-46) (Balás 2013: 78.). A Pacsai és az Őriszentpéteri kistérség a támogatási adatok alapján is legkisebb értékekkel rendelkezik (u.o.) 84
A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) időszakát vizsgálva az élmezőny nem változott jelentősen, a legtöbb pályázatot és legmagasabb támogatási összeget a megyei jogú városokat magukba foglaló kistérségek szerezték meg, azonban a pályázatok száma alacsonyabb volt valamivel: 370-4044 darab pályázat tartozott a legnagyobb nyertesekhez. A legalacsonyabb támogatást és legkevesebb pályázatot benyújtó kistérségek ebben az időszakban is a kislélekszámúak közül kerültek ki: az Őriszentpéteri, a Szobi és a Lengyeltóti kistérségben 5-14 pályázat valósult meg, a teljes támogatás pedig 200-264 millió forint között alakult (Balás 2013: 78.). Az egy főre jutó pályázatok, illetve támogatási összegek alapján összeállított rangsorban nem fedezhetők fel a fentihez hasonló egyszerű összefüggések, annak alapján a legfontosabb megállapítás, hogy az LHH besorolású kistérségek jellemzően magasabb értéket értek el az egy főre jutó kifizetések terén, amint erre korábban is utaltunk (Balás 2013, Lőcsei 2013). A különböző átlagokat és szélső értékeket mutatom be az alábbi táblázatban.
3.
Átlag:
táblázat Az egy főre jutó összeg (ezer forintban)
Lakossá Hazai Piaci Lakossá Piaci ÚMFT / Hazai g száma/ források források g száma/ NFT források ÚMVP források aránya 2007 2007 aránya 2004-6 források (2004) után után (2007) 1011674 1006615 10,93 8,11 90,22 123,03 1,76 211,63 2 8
LHH33 11,7 9,53 27,04 9,80% 183,63 2,17 56,02 : 9,50% nem 24,67 12,54 152,0 69,10% 404,93 6,00 356,0 68,30% HH: Forrás: Budapest Intézet (2013) jelentése, KSH Tájékoztatási adatbázis33 alapján, saját szerkesztés.
33
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd004a.html 85
Az esettanulmányok kiválasztásának indoklása A
továbbiakban
bemutatom,
hogy milyen
szempontok
határozták
meg
az
esettanulmányok helyszínéül választott két kistérség kiválasztását. Az elmúlt évek során különböző kutatásokban vettem részt, amelyek lehetőséget biztosítottak arra, hogy egy-egy kistérségben részletesen vizsgáljam a helyi fejlesztéspolitika szereplőit. Az alábbi táblázatban bemutatom, hogy melyik kistérségben hány interjút készítettem kollégáimmal a különböző kutatások keretei között.
4.
Táblázat a kistérségek kiválasztásának szempontjai
Kistérség neve
Kutatás
Berettyóújfalu Hajdúböszörmény Kiskőrös Lengyeltóti
GILDED GILDED, Agrár-OTKA COFAMI, Agrár-OTKA Info-kommunikációs eszközök használata, LEADER-kutatás OFA Romániai munkavállalók Magyarországon, Fenntarthatósági vizsgálat Corason, GILDED, LEADER-kutatás NFT hatásvizsgálat, „Fejlesztési szövetségek” „Fejlesztési szövetségek”, Agrár-OTKA, Forrás: saját szerkesztés.
Makó
Mezőtúr Vasvár Zalaszentgrót
Korábban Kutatás készített interjúk éve száma Kb. 14 interjú 2010-2011 Kb. 42 interjú 201012 interjú 200919 interjú 2007-2011 21 interjú
2008-2012
Kb. 35 interjú 14 interjú
2006-2009 2008-2011
Kb. 12 interjú
2009-
Amint a módszertani fejezet mintaválasztást leíró részében bemutattam, a legnagyobb hasonlóság módszerét követtem a mintaválasztás során. A fenti kistérségek közül kettőben
készítettem további félig strukturált interjúkat. A továbbiakban bemutatom, hogy, mely szempontok alapján döntöttem arról, hogy melyik két kistérségben készítek további interjúkat, és melyik kistérségekben vizsgálom a fejlesztéspolitikai folyamatokat részletesen. Ezt követően a Mezőtúri Lengyeltóti, Vasvári, Kiskőrösi, Hajdúböszörményi, Berettyóújfalui, Makói és Zalaszentgróti kistérséget mutatom be vázlatosan, és indoklom a kutatás helyszínének kiválasztását. A kistérségek jellemzése során az alábbi mutatókat használtam: a 2007-11 időszakban beadott pályázatok alapján a pályázati aktivitást, a 2004-6 között kifizetett EU-s forrásokat, 86
a 2007-11 között elnyert EU-s forrásokat, a piaci befektetések összegét, a hazai támogatások összegét, valamint a kistérség lakosságát, a települések számát, a központi település lakosságszámát és a kistérség jellegét (mezőgazdasági/ipari karakter). LukovicsLóránd (2010) versenyképességi besorolása szerint mind a nyolc kistérség gyenge versenyképességű.
87
5.
Kistérség neve
Berettyóújfalu Hajdúböszörmény Kiskőrös Lengyeltóti Makó Mezőtúr Vasvár Zalaszentgrót Kistérség neve
Munkanélküliség
A korábban felkeresett kistérségek fontosabb adatai (ahol nem jelzem, ott 2011-re vonatkoznak az adatok)
Természetes népesség növekedés
14,41% 11,73% 9,39% 14,15% 9,63% 11,68% 8,41% 9,44% Pályázati aktivitás (2007-11)
266,00 157,00 294,00 44,00 379,00 215,00 117,00 191,00 1000 főre jutó beadott pályázat (200711)
Berettyóújfalu Hajdúböszörmény Kiskőrös Lengyeltóti Makó Mezőtúr Vasvár Zalaszentgrót
34
Vándorlás i egyenleg
Civil szervezetek száma
Civil szervezetek száma (szervezet/1000 fő)
-205,00 -153,00 -94,00 -38,00 -47,00 -69,00 -12,00 -21,00
432,00 419,00 413,00 89,00 349,00 201,00 141,00 192,00
8,07 7,15 7,26 7,69 7,26 6,89 9,87 10,89
2004-6 között kifizetett EU-s támogatás (ezer Ft/fő)
Elnyert EU-s források (ezer Ft/fő) (200711)
Piaci beruházások (ezer Ft/fő) (2004-11)
Részvételi arány a helyi választásokon (1998-2010 átlaga)
Hazai beruházási támogatások (ezer Ft/fő) (2004-11)
44,12 42,26 43,89 49,00 46,20 41,91 47,36 50,83
HDI
Települések száma
0,40 0,48 0,44 0,39 0,42 0,43 0,45 0,43
29 3 15 10 17 5 23 25
Központi település lakosság száma (fő)
428,00 7,99 48,55 628,05 333,82 57,06 291,00 4,97 74,15 245,06 770,17 62,45 462,00 8,12 78,56 315,12 649,75 68,42 101,00 8,73 17,26 290,72 218,77 8,31 268,00 5,58 35,14 455,42 591,42 55,50 128,00 4,39 69,02 104,55 583,37 65,94 67,00 4,69 92,76 228,98 325,04 7,06 110,00 6,24 47,38 289,56 323,31 22,72 34 Forrás: Budapest Intézet (2013) jelentése, KSH Tájékoztatási adatbázis alapján, saját szerkesztés.
15317,00 31620,00 14269,00 3262,00 23727,00 17620,00 4222,00 6618,00
Kistérség lakosság száma (fő)
53551,00 58568,00 56911,00 11567,00 48042,00 29185,00 14283,00 17627,00
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd004a.html 88
A Berettyóújfalui kistérség Hajdú-Bihar megye délkeleti részén fekszik, 29 település alkotja, az 53 ezer főt meghaladó lakosságával a közepes kistérségek közé tartozik, az általam felkeresett kistérségek közül pedig a legnagyobbak egyike. Munkanélküliségi mutatói rosszak. Közlekedése alapvetően megfelelő, Debrecen és a főváros is elérhető közösségi közlekedéssel, és közúton is, áthalad rajta a 47-es és a 42-es főút. A környező települések központja ma is a három községből egyesült valamikori vármegyeszékhely (1920-40, 45-50 között Bihar vármegye székhelye), jelentős vállalkozás nincs a településen. A civil szervezetek abszolút és relatív száma egyaránt közepes, a helyi önkormányzati választásokon a régiós átlag körül alakul részvétel. A térség egyike a 33 LHH besorolású kistérségnek. A térségben található szervezetek pályázati aktivitása az országos átlagtól nem marad el a 2007-11-es időszakban; ez valószínűleg az LHH besorolásnak köszönhetően alakult így. Ez állhat a hátterében annak, hogy a pályázatokon elnyert források abszolút összege is jelentősen emelkedett 2007 után, 2004-hez képest. A piaci beruházások összege, különösen más LHH kistérségekkel összevetve kifejezetten magas, ahogy a hazai fejlesztési forrásoké is. A kistérségben a GILDED kutatás során mintegy 15 interjút készítettek az MTA-SzKI munkatársai. A megjelent tanulmány szerint (Csurgó és társai, 2010) helyben a fejlesztéspolitika egy jól körülhatárolható vállalkozói csoporthoz köthető. A kistérségről, a többihez képest kevés előzetes ismerettel rendelkezem, ennek ellenére LHH besorolása miatt, valamint a változó, az NFT időszakról az ÚMFT-ÚSZT időszakra emelkedő pályázati aktivitása, a határozott fejlesztési elképzelésekkel rendelkező helyiek jelenléte és a társadalmi tőke mérésére általában használt mutatók alapján alkalmas esettanulmány helyszínnek ígérkezik. A Hajdúböszörményi kistérség Hajdú-Bihar megye észak-nyugati részén fekszik, három közepes város alkotja, a lakosság száma 58 és féle ezer, a legnagyobb vizsgált kistérség. A munkanélküliek aránya magas (11,58%), különösen ahhoz képest, hogy a regionális központ, Debrecen közel fekszik, és tömegközlekedéssel elérhető. A kistérséget érinti az M3-as és az M35-ös autópálya, a vasúti összeköttetése a fővárossal megoldott, de nem érinti fővonal a kistérséget. A három önálló hajdúváros közötti nehézkes kistérségi együttműködést a történelmi és strukturális tényezők sem ösztönözték. A kistérség civil aktivitása mérsékelt, a helyi választásokon az átlagos részvételi arány 42%, ami némileg
89
elmarad a regionális átlagtól, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a központi településen a polgármesteri székért kifejezetten erős verseny zajlott. A kistérség pályázati aktivitása egyik tervezési időszakban sem volt kiemelkedő, a piaci források meghaladták a térségbe érkező EU-s forrásokat. A kistérségben a GILDED kutatás, a LEADER kutatás, valamint az azóta önállóvá vált Hajdúnánási járásban az Agrár-OTKA kutatás keretei között készítettem számos interjút munkatársaimmal. A GILDED kutatás adataiból megjelent tanulmány szerint (Csurgó és társai, 2010) helyben a fejlesztéspolitikát két rivalizáló, egymással kevéssé együttműködő csoport határozza meg. A kistérség éppen sajátos történelmi adottságai miatt nem tűnik alkalmas esettanulmány helyszínnek. A Kiskőrösi kistérség Bács-Kiskun megyében található. Tizenöt település alkotja, Kiskőrös mellett két mikro-régiós központja van (Izsák és Soltvadkert). A kistérséget több országos főút szeli át, vasúttal két óra alatt érhető el, bár nem kell átszállni, de tekintettel arra, hogy alig 110 kilométer a fővárostól a térség központja, ez elég hosszú idő. A megyeszékhely csak közúton érhető el (55 perc). Adottságaihoz mérten nem magas a munkanélküliség ebben a hagyományosan mezőgazdasági térségben. A szőlő és gyümölcstermesztés jelentősen átalakult, de továbbra is sokaknak egészíti ki, vagy biztosítja a megélhetést. A civil szervezetek száma, és az önkormányzati választásokon a részvételi arány átlagos. A kistérség pályázati aktivitása jelentős, ennek ellenére a piaci befektetések meghaladják az EU-forrásokat. A kistérség északi részében a COFAMI kutatás során készítettünk 21 interjút, valamint egy-egy településen is részt vettem terepmunkán. A pályázati aktivitás és a piaci befektetések aránya alapján, valamint a kistérségek térszerkezeti sajátosságai alapján egy összehasonlításban Berettyóújfaluval jól párba állítható a Kiskőrösi kistérség. A Lengyeltóti kistérség Somogy megyében, a Balatontól 15 kilométerre fekvő sávban fekszik, az itt található települések a Balaton háttér települései, de a kistérséghez tartoztak a 19. században a Balaton déli partjának települései Boglártól a mai Balatonmáriafürdőig, valamint Táska is, Balaton part szerepének átalakulása meghatározó volt a kistérség életében is. Miután a járási székhely elkerült Lengyeltótiból, a hatvanas években a mai kistérséget alkotó tíz település szinte mindegyike a nagyközségi tanács alátartozott, ennek emléke ma is meghatározó. A kistérség települései közötti együttműködést beárnyékolja ez 90
az időszak. A lengyeltóti kistérség a jelenlegi KSH Kistérségi fejlettségi mutató alapján a 174 kistérségből a 33. legkevésbé fejlett. A települések egyikén sincsen jelenetős ipar, a mezőgazdaságot nagyüzemi gazdálkodás határozza meg. 2007-et megelőzően nagyon alacsony volt a pályázati aktivitás (az országban a legalacsonyabb), 2007 után, feltehetően az LHH besorolás következményeként az országos átlagot meghaladó fejlesztési aktivitás látható. A piaci befektetések, és a hazai források aránya kifejezetten alacsony. A fejlesztés kulcsszereplői a nagyobb önkormányzatok vezetői, valamint elméletileg néhány jelentősebb vállalkozó. A kistérségben nagyon gyenge az együttműködés a különböző szférák szereplői között, a civil aktivitás alacsony. A Lengyeltóti kistérség EMVA és NSRK támogatásai is alacsonyak (Balás Gábor 2013: 93-97). A pályázati dinamika, és a társadalmi tőke mérésre használt mutatók értéke alapján a Lengyeltóti egy alacsony lakosságszámú dunántúli kistérséggel, Vasvárral, vagy Zalaszentgróttal) párba állítva érdekes esettanulmány helyszín lehet. A Makói kistérség Csongrád megyében a román határ mentén fekszik. A kistérséget 17 település alkotja, központja az egykori megyeszékhely, amely a környező településekről jól elérhető. Áthalad a kistérségen a 43-as számú főútvonal, amely jelentős tranzitforgalmat bonyolít le. A kistérség két határátkelőhelye Nagylaknál és Kiszombornál található. Vasútvonala Szegeddel, Hódmezővásárhellyel és Mezőhegyessel köti össze, a fővárostól átszállással több, mint három és fél óra a menetidő. A közelmúltban átadott M43-as autópálya gazdaságra és idegenforgalomra gyakorolt jótékonyhatása még nem érzékelhető. A kistérség nem rendelkezik jelentős iparral, mezőgazdasága bár a Makói típusú vöröshagymáról híres, jelenleg a különböző zöldségfélék termesztésének köszönhetőek a gazdasági sikerek (Bördős és társai 2012). A város lakossága évtizedek óta csökken: 1977ben még 30049 fő élt a városban, míg 2007-re ez a szám 24986-ra csökkent. A rendkívüli mértékű népességfogyásban a népszaporulat elmaradása és az elvándorlások nagy száma egyaránt szerepet játszik, bár ez a folyamat mérséklődött az utóbbi időben. A térséget a 20. század történelmi változásai megviselték: elveszítette piacait, határváros lett, megszűnt a megyeszékhelyi státusza, szocializmus évtizedei alatt semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre a településeken, a jól működő termelőszövetkezetek pedig a rendszerváltást követően tönkre mentek. Ebben szerepet játszott a mezőgazdasági piac átalakulása is
91
(bővebben lásd: Bördős és társai 2012, Csurgó-Megyesi, 2010). A civil aktivitás az országos átlagnak megfelelő, a választási részvétel 46%-os. A kistérségben a pályázati aktivitás a központi településre, Makóra irányul. Az ezer lakosra jutó pályázatok számát, illetve a 2004-7 közötti időszakot tekintve alacsony a pályázati aktivitás. Ez 2007-11 között jelentősen nő, de nem éri el a piaci beruházások szintjét. E utóbbi az országos átlagot jelentősen meghaladja. A kistérségben két kutatás során jártam: a romániai munkavállalók Magyarországi jelenlétét feltáró kutatás során 14, a Makói hagymatermesztés helyzetét feltáró kutatás során 12 interjút készítettünk kollégáimmal. A kistérség mérete, jellege alapján a Kiskőrösi, vagy a Berettyóújfalui kistérséggel lenne összehasonlítható, de a korábban kifejtet mintavételi elveknek jobban megfelel ez utóbbi két kistérség összehasonlítása. A Mezőtúri kistérség Jász-Nagykun-Szolnok megye déli fekszik, korábban a kistérség települései nem alkottak egy közigazgatási egységet. Bár csak öt település alkotja, mégis szinte kétközpontúnak tekinthető: Mezőtúr mellett Túrkeve is központja fejlesztési intézményeknek. A város a megyeszékhelytől 25 perc távolságra fekszik, vasúton és közúton jól megközelíthető a fővárosból is. A munkanélküliségi ráta viszonylag magas. Jelentős iparral nem rendelkezik; korábban a mezőgazdasághoz kapcsolódó malomipar, illetve az oktatás jelentős volt a városban, azonban a helyi malom és a főiskola bezárt, a korábban híres kézműipar szintén nem versenyképes. A civil aktivitás és a választási kedv kifejezetten alacsony a kistérségben. Míg az egy főre jutó hazai források összege kifejezetten magas, addig az EU források összege alacsony. A kistérség történelmi adottságai, pályázati aktivitásában mutatkozó jellegzetességek és a térszerkezete alapján nehezen párosítható a többi hét kistérség bármelyikéhez. A Vasvári kistérség Vas megye dél-keleti csücskében fekszik, szomszédos a Zalaszentgróti kistérséggel. A kistérség központja az alig 4500 lakosú kisváros, Vasvár; emellett további 22 kis lélekszámú község alkotja. A kistérség lakosságszáma ma csak mintegy 14500 fő, egyike a legkisebb népességű kistérségeknek. A kistérség népességszáma az elmúlt hatvan évben csökkent majd a felére: a 20. század közepéig folyamatos növekedéssel 27 ezer lakosa volt. A kistérségben alacsony a munkanélküliség; sok az ingázó, és bár a vállalkozói aktivitás alacsony, a kistérségben működik néhány jelentősebb szolgáltató cég. Bár elmaradottsága alapján a Vasvári kistérség az elmúlt tíz 92
évre visszatekintve mindig a területfejlesztési-támogatási rendszer kedvezményezettjének minősült, csak hátrányos helyzetű besorolást kapott (HH). A térségben a civil aktivitás magas, a helyi választásokon való részvételi adatok elemzése során pedig érdemes megfontolni, hogy igazán éles verseny csak 2006-ban alakult ki a polgármesteri helyért. A 2004-6-os időszakban az egy főre eső kifizetett támogatások mértéke kifejezetten magas; a 2007-11 időszakban azonban csökkent az EU források aránya, és azt sem piaci, sem hazai források nem pótolták. A hazai források aránya nagyon alacsony. A fejlesztési források elnyerésében több helyi szereplő és szervezet is aktív, ezek között rendszeres és alkalmi szövetségek alakulnak a kívánt cél elérése érdekében. A térségben három értékelési munka kapcsán készítettünk interjúkat kolléganőmmel. A társadalmi tőke mutatók, a kistérséget átszövő kapcsolatok, a pályázati aktivitás dinamikus változása miatt ez a kistérség különösen alkalmas a kutatási kérdések alaposabb vizsgálatára. A Zalaszentgróti kistérség Zala megye egyik legkisebb kistérsége, a korábbi járásból alakult alacsony lélekszámú kistérség. 25 település alkotja, a kistérségi központ egyértelmű vezető szereppel bír a települések között. Hét településnek 100 fő alatti a lakossága, kilenc aprófalu, a legnagyobb községek lakossága sem haladja meg a 2000 főt. A térség és a város lakosságszáma jelentős mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben: 1991-ben még 20226 fő lakott a kistérségben és 8510 a városban, 2001-re ez a szám 18820 főre, illetve 7897 főre csökkent, és ez a tendencia a jelenben sem tört meg. A kistérség központja közúton a fővárostól mintegy 2 és fél órára (215 km), a megyeszékhelytől 41 percre (31,5 km) fekszik. Vasúti összeköttetése a székhely településnek nincs, csak a kistérség északi részén található néhány településnek. A Volán járatai a megyén belüli és a szomszédos településekkel való kapcsolatot jól szolgálják. Bár a foglalkoztatási ráta kismértékben meghaladja a megyei átlagot, a munkanélküliek aránya gyakorlatilag megegyezik azzal. Jelentős ipari létesítmény nincs a kistérségben, néhány száz főt alkalmazó vállalkozás is alig féltucatnyi található itt. Magas az ingázók aránya, és az évek során különböző módon, de már 2003 óta folyamatosan szervezett közfoglalkoztatási programokban résztvevők aránya. A rendszerváltozás után a mezőgazdasági szövetkezetek leépültek, az így elveszett alacsony képzettséget igénylő munkahelyeket nem sikerült pótolni.
93
A térségben a civil szervezetek aránya kifejezetten magas, az önkormányzati választásokon való részvételi arán szintén jelentősen meghaladja a regionális átlagot. A pályázati aktivitás közepesnek tekinthető; mind a város, mind pedig a kistérségben működő, de országosan ismert civil szervezet aktívan pályázik 2004 óta, a kistérségi szervezeteknek kiterjedt kapcsolatrendszere van a környező megyékben, de a határokon túl is. A kistérség mérete, pályázati aktivitása alapján hasonló Vasvári kistérséghez, bár itt egy jelentős civil szereplő működése a meghatározó a pályázati rendszerben. A fentieket összefoglalva és a mintavételre vonatkozó általános megfontolásaim alapján öt kistérség látszik alkalmasnak részletesebb vizsgálatokra: a Berettyóújfalui, a Kiskőrösi, a Lengyeltóti, a Vasvári és a Zalaszentgróti. A Berettyóújfalui kistérség a Kiskőrösi kistérséggel párba állítva vizsgálható, mivel az előbbiben az NFT időszakról az ÚMFT-ÚSZT időszakra jelentősen emelkedett a pályázati aktivitás, míg az utóbbiban a pályázati aktivitás folyamatosan az országos átlag körüli volt. Egy további, a vizsgálat szempontjából jelentős különbség van azonban a két kistérség között: a Berettyóújfalui egyközpontú, a Kiskőrösi azonban több központi, alközponti szerepű településsel is rendelkezik. Azt feltételezem, hogy ez a térszerkezeti különbség a kistérségen belüli együttműködéseket is erősen befolyásoló különbség. A másik, a további vizsgálatra alkalmas kistérség párosnál a térszerkezeti különbségek okozta összehasonlítási nehézség kiküszöbölhető: a Lengyeltóti kistérségben a pályázati aktivitás az NFT időszakról az ÚMFT-ÚSZT időszakra jelentősen emelkedett, ahogy Berettyóújfaluiban is, és a Lengyeltóti kistérség mellé akár a Vasvári, akár a Zalaszentgróti kistérség jól illeszthető. Ez utóbbi kettő kistérségben kissé elmaradt a pályázati aktivitás növekedése az országos átlagtól. Vasváron 2007 előtt kifejezetten magas volt a pályázati aktivitás, ami 2007 után relatív visszaesett. Zalaszentgróton pedig egy alacsonyabb aktivitási szintről indulva 2007 után az egy főre jutó EU forrás az országos átlag kétszeresét is meghaladta. Vasvár és Zalaszentgrót közül azért esett a választás a Vasvári kistérségre, mert ebben nem csupán egy kiemelkedően aktív helyi (civil) szereplőhöz köthető a fejlesztések jelentős része, hanem, amint ezt a továbbiakban bemutatom, két jelentős fejlesztési koalíció mellett további aktív szereplők is jelen vannak. Az esettanulmányokat tehát a Vasvári és Lengyeltóti kistérségben készítettem. 94
A Vasvári kistérség35 A kistérség történeti, társadalmi, földrajzi jellemzői A kistérség Vas megye délkeleti részén a Rába folyó völgye és a Kemeneshát találkozásánál fekszik. A térség települései a járások felszámolását megelőzően is a Vasvári járás részét alkották, bizonyos időszakokban azonban több települést is magában foglalt a járás36. 1969-ban megszűntették a járást, amely az 1984-es városkörnyéki rendszer létrehozásával város környéki központtá vált; magát a települést 1986-ban nyilvánították várossá (Hajdú 2005); ezt követően a városkörnyékhez tartozó települések alkották a statisztikai kistérséget is. A kistérséget 23 település alkotja, 13767 fő lakta 2011-ben, központja a 4200 főnél alig népesebb kisváros, Vasvár. 22 községi jogállású települése kis népességszámú falu; a Rába-völgy két nagyobb lélekszámú községe közül csak Rábahídvég lakossága éri el az 1000 főt, Püspökmolnári az ezredfordulóra ez alá fogyott. A települések zöme kis- (például Gersekarát, Bérbaltavár, Oszkó) és aprófalu (például Kám, Szemenye és Csehi). De három törpefaluja is van a térségnek: Hegyhátszentpéter, Nagytilaj és Sárfimizdó. Közülük az utóbbi népessége a legutóbbi években már csak épphogy 100 fő volt. A kistérség egyike a tíz legkisebb népességű kistérség között van. 6.
táblázat: A kistérség egyes települései
Lakosság Megyeközpon Megyeközpon aránya a t távolsága t távolsága kistérség közúton37 közúton népességből (km) (perc) (%)
Jogállása (kistérség központja)
Népesség száma (fő)
kistérségi központ
4461
31,2
29,8
34
Rábahídvég
község
1008
7,05
29,2
26
Csehimindszent
község
379
2,7
37,7
41
Gersekarát
község
717
5,02
42,5
42
Sárfimizdó
község
102
0,71
41,2
41
Település neve
Vasvár
Forrás: KSH-T-Star, saját szerkesztés
35
Az esettanulmány első változatát kolléganőmmel Kelemen Eszterrel készített interjúk alapján 2008-ban Az NFÜ megbízásából készítettem „Az újraiparosodó centrumok „Bermuda-háromszögében” címmel. 36 Wikipédia (http://hu.wikipedia.org) – Vas vármegye 37https://teir.vati.hu/, Intézmények illetékessége alkalmazás 95
Bár valaha a kisváros megyeszékhely volt, a 18. századtól kezdődő lassú újranépesülés ellenére korábbi szerepkörét, kiváltságait nem tudta visszanyerni Vasvár (Sill 1982). A kistérség népességszáma az elmúlt száz év alatt sokat változott. A 20. század közepéig folyamatos növekedéssel 27 ezer lakosúra emelkedett, ez jelentette egyben a térség népességi csúcsát is. Vasvár lakosságszáma már az 1870-es népszámlálás idején elérte a mai szintet, 5000 fölé a 20. század népességgyarapodása alatt sem igen emelkedett. A Vasvári kistérség többi települése pedig az 1949-es népszámlálásra duzzadt fel népességi maximumára. Ekkor még több – ma alig párszázas – község lélekszáma elérte az 10001500 főt (például Bérbaltavár, Csipkerek vagy Gersekarát és Oszkó). A 20. század második felében a Vasvári kistérséget érintő népességvesztés óriási mértékű volt. Ötven év leforgása alatt több mint 12 ezer fővel kevesebb lett a térség lakosságszáma, a csökkenés elsősorban a községeket sújtotta, és az elmúlt évtizedben sem lassult: a népesség 10 év alatt 1841 fővel csökkent (2001-ben 15611 fő lakta a térséget38. 7.
táblázat: A Vasvári kistérség alapadatai
39
Mutató
érték
m. egys.
ország
megye
Lakónépesség, 2011.
14283
fő
10091720
260355,
Terület, 2011
37414
km2
9.302.366
333.610
Városi népesség aránya, 2011
31,2
%
70
60
Természetes szaporodás/fogyás, 2001-2010
-80,8
‰
-35,6
-49,9
1000 főre jutó nettó migráció, 2001-2010
-63,9
fő
0,0
-3,8
Aktivitási ráta (2010)
59,7
%
55,4
57
49,5
%
49,2
50
17,03
%
11,6
12,15
0,8276
-
0,831
0,8686
159437,2
ezer Ft
264642,3
229232,3
2.156
ezer Ft
~2.552
2.219
20,4
Ft
37
41,0
40
Foglalkoztatási ráta (2010)
41
Munkanélküliségi ráta (2010) HDI, 2008
42
43
Egy adózóra jutó adóköteles jövedelem, 2010 Egy lakosra jutó TGE, 2009
44
Egy lakosra jutó helyi iparűzési adó, 2010
Forrás: Alapadatok: KSH T-Star, saját szerkesztés.
38
http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/06/18/data/tabhun/4/load01_1_0.html A táblázat összeállításában Lőcsei Hajnalka és Németh Nándor segített. 40 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 41 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 42 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 43 A Pannon.Elemző Iroda számításai. 44 A Pannon.Elemző Iroda számításai. 39
96
A kistérség egészét – és nagyrészt egyes településeit is – évtizedek óta természetes fogyás és negatív vándorlási egyenleg jellemzi. Az 1970-es években mérhető természetes fogyás (1 %) az egyik legmagasabb volt az egész országban. Vas megyén belül hasonlóan kedvezőtlen helyzetű az Őriszentpéteri kistérség. Ez a folyamat a 80-as és a 90-es években erősödött. A kistérség egyes településein a fogyás mértéke eltérő – néhol az évi 1-2 %-ot is elérheti. A természetes fogyással együttesen jelen lévő, és a reproduktívabb korúak arányának csökkentése miatt azt erősítő elvándorlás még a természetes szaporodás elmaradásánál is súlyosabb problémája a térségnek: a hetvenes évek óta negatív a vándorlási egyenleg; ez nemcsak a szűkebb térségen belül volt kimagasló, a Vasvári kistérség az elsők között volt országosan is (7. a kistérségek rangsorában). Bár a kilencvenes években mérséklődött az elvándorlás (a megye többi területén pozitívba fordult a vásárlási egyenleg), a Vasvári kistérségben továbbra is negatív. Az elvándorlások és a népszaporulat elmaradása a kistérség településeinek korstruktúráját is átformálták. Az időskorúak aránya a fiatalokhoz viszonyítva, országos összevetésben a kilencvenes évek elején igen kedvezőtlen képet mutatott (az országban az öregedési-index 110 %-os értéke a 7. legrosszabb idős-fiatal arányt jelezte). Vasvár és környéke 2006-ban már csak 60. volt a kistérségek között az öregedési-indexet nézve, de a változás az ország más térségeiben lezajlott változások eredménye, valamint a 60 év felettiek számának lassú, de folyamatos csökkenése miatt. A kistérség hosszú távú fejlődési tendenciái nem cáfolnak rá a demográfiai viszonyokon keresztül megismerhető helyzetre. Az elmúlt száz évben Vasvár és vidéke mindvégig a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott kistérségek közé tartozott (Győri 2007). A térségnek különösen a megyén, illetve a régión belüli helyzete kedvezőtlen; ezért is mutathatta be az egyik helyi vezető „Vas megye Szabolcsaként” a kistérséget. Az utóbbi évek némi változást mutatnak a Vasvári kistérség komplex fejlettségi viszonyainak alakulásában. A képzettség, az életkilátások és a gazdasági helyzet dimenzióit egyesítő HDI alapján Vasvár térsége több szempontból előrébblépett (CsiteNémeth 2007). Míg az 1990-es évek közepén az index értéke 0,756 volt, addig 2005-re 0,836-ra emelkedett. Ez azonban nemcsak abszolút értelemben jelent számottevő előrelépést, Vasvár a kistérségek rangsorában is előrébb került, a 96. helyről a 86.-ra. Rajta kívül, Vas megye térségeit tekintve csak Őriszentpéter tudott javítani pozícióján. A megyén belül az életminőség lehetőségeit nézve nem történt jelentős átrendeződés az egyes térségek között, az Őriszentpéteri és a Vasvári kistérség ma is az utolsók ez alapján. 97
Azonban némi kiegyenlítődés tapasztalható a megyei fejlettségbeli viszonyokban. Míg a két fejletlenebb kistérség nagyot hozott lemaradásán, addig a megye többi területén megtört a lendület az utóbbi éveket nézve. Ennek következtében a Vasvári kistérség korábbi hátrányához képest némileg fel tudott zárkózni Vas megyében. S mivel ez egy az egyben nem írható a többi térség dinamikavesztésének számlájára, a kistérség kilátásainak javulásra következtethetünk. A 2001-es népszámlálás adatai szerint nincs jelentős nemzetiség a kistérségben. A 2011-es népszámlálás szerint a magukat a cigány nemzetiségűnek, anyanyelvűnek, vagy a cigány nyelvet használónak vallók aránya kistérségben, illetve járásban 2% alatti, emellett jelentősebb német nemzetiségű népesség él a kistérségben (1,25%). Míg a 2001-es adatok szerint egyetlen faluban sem érte el a cigány népesség aránya az 5%-ot, addig mára három településen meghaladja azt (Bérbaltavár, Csehimindszent, Győrvár). Ennek az oka azonban a helyi polgármesterek szerint a cigánysághoz való tartozás vállalása, amint azt a szakirodalom is feltételezi (Neményi 2000, Kemény 2004, Hablicsek 2008).
A kistérség gazdasági profilja Infrastrukturális ellátottság
A kistérség az 1990-es évek elején még csak 160. volt az ezer főre jutó kereskedelmi egységek számát figyelembe véve, napjainkra a 100. pozícióig jutott. A boltok, üzletek száma viszont a kistérség településeinek nagy részén nem változott az egész időszakban (az az egy megmaradt), lakosságszámuk csökkent csak le. Tényleges javulás csak Vasvár esetében figyelhető meg. A személygépkocsi-ellátottság a 90-es évek eleje óta eltelt években szintén a javulás irányába mutatott (tényleges darabszám-növekedéssel együtt járva), bár az elmaradás a megye és Magyarország más részeihez viszonyítva még ma is számottevő. A vízvezeték-hálózat csaknem teljesen kiépült a Vasvári kistérség minden településén, csak a községekben van még általában két-három lakás, ami nem csatlakozott a rendszerhez. Az ellátottságot nézve a legnagyobb előrelépés az 1990-es évek végéig történt meg, azóta a hálózat csak keveset bővült. A kistérség csatornázottsága éppen a kutatás folyamán javult; míg korábban csak néhány települést ért el a hálózat, mára jelentős előre lépés történt. A kilencvenes években Vasváron és Gersekaráton kezdődött meg a lakások közcsatorna-hálózatba történő bekötése. Ezen két településhez csatlakozott még az elmúlt években Kám, ahol a csatornázottság ma már 83 %-os. A többi település egy közelmúltban indult KEOP program révén kezdett csatornázásba. 98
Elérhetőség
Periférikus helyzetéhez mérten a Vasvári kistérség elérhetősége, megközelíthetősége viszonylag jónak mondható. A 8-as számú főút a térség több települését is érinti (Szemenyét, Kámot, Alsóújlakot, Vasvárt és Rábahídvéget), az országos közúti főáramba Vasvárt ez kapcsolja be. Vasvárt és vidékét környezete más részével összekötő utak országos szinten is jelentősek: a megyeszékhely Kámon keresztül a 87-es úton keresztül érhető el, míg a Vasvárról induló 74-es út Zala megyébe (Zalaegerszegre) vezet. Ezeknek az utaknak fontos szerepük van a Dunántúl nyugati központjainak összekötésében. A térségen belüli közúti kapcsolatok is megfelelőnek mondhatók. Bár a kistérség útjai Vasváron futnak össze, a kistérség településeinek mintegy fele nem ezek mellé települt. Kiterjedt emiatt a főbb közlekedési útvonalakat az árnyékban lévő településekkel összekötő utak hálózata, amely a falvak többirányú megközelítését segíti. Zsákfalu a kistérségen belül Olaszfa és Nagytilaj. A Vasvári kistérség vasúti megközelítését a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal biztosítja. Ugyan, ez a vonalszakasz a térségen belül csak Vasvárt, Pácsonyt és Győrvárt érinti, szerepe mégis kiemelendő, mivel összekötést biztosít a környék két nagyvárosával, és ezeken (elsősorban Szombathelyen) keresztül az ország más részeivel. A kistérség keleti részén fekvő települések számára bizonyos értelemben alternatívát jelenthet a már a szomszédos Zala megyében futó Zalaszentiván-Ukk mellékvonal, bár ez a környék más részeit tárja föl a térségben lakók számára. Vállalkozói aktivitás
A térségben igen alacsonynak tekinthető a vállalkozási aktivitás. 2004-ben a Vasvári kistérség területén valamivel több, mint 700 vállalkozás (5/6-uk egyéni vállalkozás formájában) működött. Tízezer főre vetített arányuk csak mintegy 2/3-a vidéki átlagénak. Tíz évre visszatekintve a vasvári vállalkozási aktivitás országos elmaradása mindig körülbelül ezt a szintet érte el. Azonban Vas megye más térségeihez képest a Vasvári kistérség ennél jobban lemaradt az 1990-es évek közepe óta: élénkülő gazdaságú megyéjével, kellő dinamizmus híján nem tudta tartani a lépést. A legtöbb vállalkozás Vasváron működik, arányaiban is itt a legmagasabb a vállalkozási aktivitás. A kistérségi gazdaság gyengeségét mutatja az is, hogy a vállalkozási aktivitáshoz hasonlóan alacsony az önkormányzatok helyi adókból származó bevétele. Jelenleg Vasvár mellett Kám és Rábahídvég rendelkezik számottevőnek nevezhető helyi adóbevétellel. Ez azonban a térség
99
egészét tekintve, megyei, illetve országos összevetésben alacsony, alig éri el az átlag 50 %át. Vasvár nem ipari jellegű térség. Az ipartelepítés 20. század második felében lezajlott hulláma nem érintette a térséget, csak kevés ipari üzem létesült itt. A kilencvenes évek vas megyei iparosítási hulláma gyakorlatilag elkerülte a kistérséget, így a munkanélkülivé lett korábbi mezőgazdasági foglalkoztatottak jelentős része a szomszédos városokban lelt munkára; ingázni kényszerült. Az utóbbi másfél évtizedben néhány nagyobb üzem a Vasvári kistérségben is gyökeret vert, ezek jellemzően könnyűipari profilúak. Több vállalat foglalkozik cipőgyártással: Richter Cipőipari Kft. (Vasvár), Meindl Ipari és Kereskedelmi Kft. (Kám), Stefy Cipőgyártó és Kereskedelmi Kft. (Oszkó); de a ruházati ipar más tevékenységet folytató üzemei is jelen vannak: Póker Jeans (Csehimindszent), kisebb varrodák Gersekaráton, Vasváron és Petőmihályfán. Az ipari szerkezet ennek köszönhetően kissé egyoldalú, más tevékenység
egy-két
kisebb
fémfeldolgozó-,
elektronikai
összeszerelő-,
illetve
élelmiszeripari üzemet kivéve nem tudott megtelepedni (Bartke és társai 2004). Foglalkoztatottság
A foglalkoztatás és a gazdasági aktivitás mértékének alakulása az elmúlt évtizedeket figyelembe véve az országos tendenciáknak megfelelően történt a Vasvári kistérségben. Azonban ez Vas megyén belül erős visszaesésnek számított. A munkanélküliség Vas megyét az 1990-es évek elejétől kezdve az ország más részeinél kevésbé sújtotta, azonban Vasvár térségében a megyeinél néhány százalékponttal mindig is magasabb volt a munkanélküliek aránya, és több évben a vidéki átlagot szintén meghaladta. A munkanélküliségi adatok a 2008-as válság hatására növekedett 2006-9 között, azóta csökken. Ennek ellenére 2010-ben a munkanélküliek aránya meghaladta a 9%-ot, ami magasabb az országos átlagnál (8,4%), és a megyei átlagnál is. A Vasvári kistérségen belül az egyes települések munkanélküliségi aránya jelentősen eltér; a fő közlekedési útvonalak mellett, illetve a kistérség központhoz közelebb fekvő településeken alacsonyabb, a belső periférián fekvő településeken magasabb a munkanélküliség.
100
8.
táblázat: A Vasvári kistérség munkanélküliségi adatai
Település
2006
2007
2008
2009
2010
2011
Vasvár
5,9%
6,1%
7,4%
9,1%
7,4%
7,2%
Kám
5,4%
4,9%
3,7%
5,1%
4,0%
2,3%
Szemenye
5,0%
3,6%
7,0%
9,0%
5,7%
6,3%
Gersekarát
7,1%
6,1%
8,3%
9,0%
9,4%
8,3%
Csehimindszent
8,3%
10,4%
8,5%
13,5%
12,5%
13,0%
Telekes
9,6%
11,2%
10,4%
18,6%
18,6%
13,6%
Megye
4,43%
4,94%
5,24%
8,16%
6,59%
5,31%
Ország
5,7%
6,3%
6,8%
8,6%
8,4%
7,9%
Forrás: KSH- T-Star adatok alapján saját szerkesztés.
A térséget 1990-ben már a szolgáltató szektorban dolgozók relatív dominanciája jellemezte (38 %,), emellett a mezőgazdaság volt a második foglalkoztató (33 %, 29. pozíció a kistérségek között). Az ipar a többi ágazat mellett igencsak háttérbe szorult, aránya a vidéki átlag ¾-ét sem érte el. A 2000-es évekre a gazdasági ágazatok súlya gyökeresen megváltozott. A mezőgazdasági dolgozók aránya harmadára csökkent. Összességében valamelyest növelte arányát a tercier szektor is, azonban a Vasvári kistérség lakosainak fő foglalkoztatója az ipar lett (48,5 %). A mezőgazdálkodás Vasvár térségében mindig is elsősorban a szarvasmarha- és baromfitenyésztésre épült. A rendszerváltozással járó gazdasági átalakulást a helyi szövetkezetek és mezőgazdasági üzemek viszonylag jól vészelték át, és több helyen sikeresen megmaradtak (például Vasváron, Püspökmolnáriban, Csehimindszenten). S bár szerepük a foglalkoztatásban erőteljesen visszaesett, még ma is sokaknak adnak munkalehetőséget. Jelentős a térségben az egyéni gazdálkodók száma is, zömük szintén állattenyésztéssel foglalkozik (Bartke és társai 2004). Napjainkban a Vasvári kistérség foglalkoztatottainak körülbelül 60 %-a ingázik. Ez országosan is kiemelkedő arány (a 21. legnagyobb), de a térség egyes kisebb, munkalehetőségekkel alig bíró településein meg ezt is sokkal meghaladhatja. Az ingázók legnagyobb része a környék ipari munkahelyein dolgozik. A korábbi évtizedekben a kistérség ipari dolgozói elsősorban a környék iparosodottabb városaiban, elsősorban Szombathelyen és Zalaegerszegen találnak munkát, ezek ma is jelentős célpontok: a térség ingázóinak mintegy 70 %-a ma is naponta átlépi a kistérség-határt. A lakóhelyén dolgozó 101
népesség körében a mezőgazdálkodás és az ipari foglalkoztatás csak a már említett, valamilyen nagyobb vállalkozással, üzemmel rendelkező településekre jellemző. Ezek ugyanakkor a kistérségen belüli ingázás fő célpontjai is (főképpen Vasvár, Rábahídvég Pácsony, Kám, Csehimindszent). Természeti erőforrások
A Vasvári kistérség természeti értékei országosan csak kevéssé ismertek. egyetlen országos jelentőségű természetvédelmi területe a Kám mellett fekvő Jeli Arborétum, amelyet 1922-ben Ambrózy-Migazzi Miklós létesített, jelenleg a 75 hektáros kerttel együtt összesen 106,6 hektár a védett terület45. Az európai hírű arborétum a rododendronokról híres, a legtöbb látogató ennek megfelelően májusban és június elején érkezik. A kistérség északi részén található vizes élőhely a Csörnöc és a Rába mentén kialakítandó CsörnöcHerpenyő-menti Tájvédelmi körzet megalapítása régóta szerepel a helyi tervekben (A Vasvári kistérség területfejlesztési koncepciója és programja. 2003: 131). Ennek ellenére ez az elmúlt évtizedben sem valósult meg (2003: 131). A kistérségben fellelhető kulturális értékek is inkább csak helyi jelentőségűek, és a vidék történelméhez kötődnek. Ezek közül kiemelkedik a vasvári domonkos templom és kolostor épületegyüttese, a Hegyhátszentpéteren található tájházak (Népi Építészeti Együttes), amelyek a Kemeneshát vidékének építészeti kultúrájának állítanak emléket, valamint az Oszkó melletti pincesor, amelyet a Hegypásztorkör kezel. A meglévő adottságokat a kistérség turisztikai kínálat-növeléssel igyekszik kiegészíteni. Ezek a Rába folyóra épülő víziturizmus lehetőségeinek javítása, a helyi rendezvények, búcsújárások felfuttatása (Hegyháti Napok) mellett olyan nagyobb tervek megvalósítását is jelentenék, mint a Mikosszéplak közelében építendő rekreációs park, ami a tervek szerint mintegy 200 új munkahelyet teremtene a térségben.46 Szintén a turisztikai kínálat bővítését célozza a fürdő bővítése, valamint különböző határ-menti együttműködések. A kereskedelmi szálláshely-ellátottságát tekintve a Vasvári kistérség rendkívül kedvezőtlen helyzetben van (161. a kistérségek rangsorában), 2006-ban még Vasváron sem regisztráltak ilyen jellegű intézményt, a térségben egyedül a már említett Mikosszéplak van felkészülve az ideérkező vendégek fogadására. Lehet, hogy a közeli Szombathely és Zalaegerszeg kínálata ellensúlyozza kistérség szálláshely-hiányosságait, ám ez hosszú távon nem kedvez a Vasvári kistérség helyi adottságokra épülő turizmusfejlesztésnek. 45 46
http://www.szherdeszet.hu/?page=jeli www.nydregio.hu – Vasvár 102
A kistérség politikai térképe
A
Vasvári
kistérség
a
Körmendi
választókörzethez
tartozik.
Vasvár
város
polgármestere, egyben a választókörzet országgyűlési képviselője, 1990-94 között és 19982010 között V. Németh Zsolt, jelenlegi vidékfejlesztési államtitkár volt47, aki 1990-től 1998-ig a Magyar Demokrata Fórum színeiben politizált, 1998 óta a Fidesz támogatása mellett a Nemzeti Fórum tagja. 2010 után a korábbi alpolgármestert választották meg a tisztségre. 1994 és 1998 között az SZDSZ egyik jelöltje volt a körzet országgyűlési képviselője. Bár a térség, azon belül is a kistérség alapvetően konzervatív politikai beállítottsággal jellemezhető, a kistérség nem tekinthető politikailag homogénnek, több kisebb település polgármestere volt korábban a Szabaddemokraták Szövetségének tagja, illetve 1998 után is mindig jelen volt a városi képviselő testületben a Magyar Szocialista Párt jelöltje; 2006 után azonban különböző szervezetek mögé rejtőzve találjuk őket. Az érintettek bemutatása során utalni fogok arra is, ha tevékenységük egyértelműen köthető volt valamilyen politikai szervezethez.
Fejlesztéspolitika helyben A Vasvári kistérség a területfejlesztési-támogatási rendszer kedvezményezettje volt a 2000-es évek kezdete óta. Ezen kívül a helyi gazdaság foglalkoztatotti szerkezete és az alacsony népsűrűség miatt a „vidékfejlesztési térség” kedvezményezetti státuszt is elnyerte48.
A
2007-ben
felülvizsgált
támogatottsági
rendszerben
a
kistérség
kedvezményezetti státusza megmaradt, jelenleg a hátrányos helyzetű kistérségek közé sorolták Vasvárt (Faluvégi 2008).49 A térség egészén kívül a területpolitikai dokumentumok több, elmaradottsága alapján kedvezményezettnek minősítendő települést is megkülönböztettek az elmúlt évek során. A legutóbbi besorolás 2006-ban készült; ez alapján a Vasvári kistérségből Andrásfa, Csehi, és Szemenye is kedvezményezett településnek tekinthető5051.
47
A www.valasztas.hu, és az érintettek hivatalos életrajza (http://www.nemzetiforum.hu/index.php?id=20070508v__nemeth_zsolt) alapján. 48 64/2004 (IV.15.) Korm. rendelet a területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről 49 311/2007 (XI.17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700311.KOR) 50 240/2006 (XI.30.) Korm. rendelet a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről 51 VÁTI Kht.: Vasvári kistérség, Kistérségi helyzetkép. 2006. www.vati.hu/static/kisterinfo/ 103
Fejlesztési források a térségben
Az előcsatlakozási (Phare) forrásokból a térségben három szervezet nyert összesen 645,731 millió forintnyi támogatást: a Hegypásztor Kör mellett Vasvár város Önkormányzata, valamint a Vasi Hegyhát Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (a Kistérségi Társulás jogelődje). Ezzel a kistérség a megyére eső támogatások tizedét szerezte meg, azaz a lakosság arányainál jelentősen nagyobb összeget. Ekkor valósult meg a történelmi városközpont rehabilitációja, mintegy 540 millió forintból. A Hegypásztor Kör pedig helyi hagyományok ápolását és az idegenforgalom fellendítését egyszerre szolgáló kezdeményezéseit fejlesztette, öt egymáshoz fűződő projektre mintegy 71 millió forint támogatást kaptak. Az önkormányzati társulás kezdeményezése szintén az idegenforgalom fejlesztését célozta. A történelmi városközpont rehabilitációját leszámítva, amely
területfejlesztési
célú
támogatást
nyert,
mindegyik
projekt
határ-menti
együttműködést támogató programból nyert támogatást (Cross-border cooperation). A 2004-2006 között megvalósult fejlesztések
Európai uniós forrásokból megvalósult fejlesztéseket, a programozási időszaknak megfelelően két részre bontva mutatom be. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) 2004 és 2006 között öt operatív programot foglalt magában, ami az elemzésem szempontjából érdekes, hogy ekkor az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program az egységes, országos NFT része volt, 2007-től azonban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kerültek az agrár és vidékfejlesztési ügyek. Ennek megfelelően 2004-6 között jelentős az AVOP részaránya a nyertes pályázatok között, 2007 után azonban ez nem az NFÜ projektlistáiban jelenik meg. A Nemzeti Fejlesztési Terv kiírásaira a kistérségből 113 projektterv érkezett be, közülük 90 nyert támogatást52. A 113 pályázatot 62 szervezet nyújtotta be, közülük 54 részesült támogatásban53. A teljes igényelt támogatás 2.787 millió forint, ebből 1.399 millió forint támogatást nyertek el a kistérség pályázói. A nyerési arány 87%; ez meghaladja az országos átlagot. A pályázati aktivitás szintén meghaladja az ország más területein mért átlagot – amint az az NFÜ jelentéskészítőjéből is kiolvasható. Az EMÍR adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a Vasvári kistérségben az ezer állandó lakosra jutó beadott pályázatok száma (7,4) az ötödik legmagasabb volt az országban, míg 52
A korábbi esettanulmányhoz végzett számítások, és az NFÜ EMIR adatbázisa alapján végzett számítások. A kistérségi pályázatok és projektek alatt azokat értjük, melyek projektmegvalósítási helyszíneként a pályázók a Vasvári kistérségbe tartozó települést jelöltek meg. 53
104
az ezer állandó lakosra jutó támogatott pályázatok száma (5,9) a legnagyobb. A kistérségben az egy állandó lakosra jutó igényelt támogatás közel 183 ezer Ft volt, a megítélt egy állandó lakosra jutó támogatás 92 ezer forint. Az igényelt támogatás tekintetében a Vasvári kistérség a kistérségek „ranglistáján” a 46. a megítélt támogatás tekintetében pedig a 26. helyet foglalja el.
9.
táblázat: a Vasvári kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya
Ezer főre jutó beadott pályázatok száma Ezer főre jutó támogatott pályázatok száma Egy főre jutó igényelt támogatás (ezer Ft) Egy főre jutó megítélt támogatás (ezer Ft)
Vasvári kistérség 7,4
Vidéki kistérségek 3,6
Ország egésze 3,9
5,9
1,9
2,1
182,9 91,8
145,9 58,8
150,5 69,3
Forrás: Saját szerkesztés az NFÜ Jelentéskészítője alapján (2013-07-03).
A megyei átlagokat tekintve is hasonlóan sikeresnek tekinthető a Vasvári kistérség a pályázati rendszerben. Ez elsősorban a vállalkozói és nonprofit szféra országosan is kiemelkedő fejlesztési sikerességének köszönhető. Az önkormányzatok forrásszerzési képessége e két szektorétól jelentősen elmaradt. A részletesebb elemzés azt mutatja, hogy a az AVOP pályázatok voltak a kistérségben a legnépszerűbbek, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programra (GVOP) és a Humán Erőforrás Operatív Programra (HEFOP) beadott pályázatok száma elmaradt az átlagostól. Környezet és Infrastruktúra Operatív Programra (KIOP) pedig nem is érkezett támogatás. A kistérségbe jutó megítélt támogatás döntő része (69 %) AVOP-os volt, emellett a HEFOP források lesznek jelentősek, amint ezt látni fogjuk, és amint ezt a 10 legnagyobb projekt listája is mutatja. A kistérségből beadott pályázatok 43% egyéni és társas vállalkozások nyújtották be, ez jelentősen elmaradt az országos átlagtól. Ezzel szemben a az önkormányzati és nonprofit szervezetek az országos átlagot meghaladó aktivitást mutattak (28, illetve 20%-a a pályázatoknak ilyen szervezetektől érkezett), szemben az országos (20 illetve 8%os aránnyal) – olvasható ki az NFÜ adataiból. A támogatási összegeket tekintve azt látjuk, hogy vállalkozások magasabb támogatásra pályáztak, és nyertek el: az összes támogatás 75%-a jutott nekik. 105
A támogatott pályázatok jelentős része (91%) a kistérségben székhellyel rendelkező kedvezményezettől érkezett be; két szombathelyi és egy-egy budapesti, celldömölki, keszthelyi, békéscsabai, sárvári és zalaegerszegi székhelyű szervezet kapott még a kistérségben megvalósuló projektjeire támogatást. Hasonlóan „a kistérségben székhellyel rendelkező és támogatást nyert pályázók 92 százaléka a kistérségben kívánta projektjét megvalósítani”. Csak négy olyan kistérségi kedvezményezettet találtunk, amelyek a szomszédos Zalaszentgróti kistérségben valósították meg projektjeiket. A pályázók székhelye és a projektek megvalósítási helyszíne alapján azt látjuk, hogy a kistérségen belüli szereplők játsszák a domináns szerepet, mellettük más szervezetek nem jelennek meg.
106
10. táblázat: A Vasvári kistérségben az NFT időszakában (2004-6) között legnagyobb támogatást elnyert projektek
Alintézkedés
Település
Pályázó neve
Projekt elnevezése
GVOP 1.1.1 Technológiai korszerűsítés támogatása HEFOP 4.2 A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése
Püspökmolnári
FRÜHWALD Beton- és Építőanyaggyártó Kft. Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány
ROP 3.2.2 Non–profit foglalkoztatási projektek megvalósítása a szociális gazdaságban AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása HEFOP 2.3.1 Hátrányos helyzetű emberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása
Vasvár
Csúcstechnológiai fejlesztés a Frühwald Kft. Püspökmolnári leendő üzemében "Esély a partnerségre, Fogyatékkal Élők Nappali intézményének létrehozása a Vasi Hegyhát Kistérségben" "Gondoskodás útjai" komplex szociális szolgáltatás fejlesztés kistelepüléseken
Vasvár
Oszkó
Oszkó
Oszkó
Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány Balázs István
Balázs István
Balázs István
15 ezer tonnás silótelep építése Oszkó Iker magtárépítés Oszkó
Megítélt támogatá s (ezer Ft) 120 426,1
93 726,0
Megvalósult 92 685,6
90 000,0
84 037,6
Szárító építése Oszkó
Oszkó
Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány
A Gondoskodás útjai hátrányos helyzetű munkanélküliek képzéssel egybekötött foglalkoztatása
Balázs István
Körsiló építés Oszkó
Oszkó
Provid Kft.
Balázs István
Terménytároló csarnok építése
CLAAS Lexion 550 arató-cséplőgép
Megvalósult
Megvalósult
Megvalósult
Megvalósult 63 996,1
47 466,6 Pácsony
Nem valósult meg. Megvalósult
71 950,5 Vasvár
Megvalósulás
45 568,5
45 003,0
Megvalósult
Megvalósult
Megvalósult
Forrás: Saját szerkesztés NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján.
107
A legnagyobb volumenű kistérségi projektre a FRÜHWALD Kft. kapott támogatást, azonban ez a soha nem valósult meg. Összesítve a legtöbb támogatást Balázs István agrárvállalkozó fejlesztései kapták, kilenc projektje több mint 394 millió forintnyi támogatásban részesült. Hat projektjével a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány végzett a képzeletbeli kistérség „dobogó” második helyén, a nonprofit szervezetként működő, de alapvetően önkormányzati feladatokat ellátó szervezet 311 millió Ft támogatást kapott. A harmadik szervezet szintén egy agrárvállalkozás mintegy 72,9 millió forintos támogatással. A további pályázók között Vasvár város önkormányzatát, más községek önkormányzatát és civileket találunk a mezőgazdasági vállalkozók mellett. Amint a táblázat utolsó oszlopából kiolvasható, az első projektet leszámítva mindegyik megvalósult. A kezdeményezések 2007 utáni sorsát az érintettek részletes bemutatása során fogom ismertetni. A 2007-2012 között megvalósult fejlesztések
A Új-Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kiírásaira a kistérségből 133 projektterv érkezett be, közülük 72. nyert támogatást54. A 72 nyertes pályázatot 42 szervezet nyújtotta be; ezek részesültek támogatásban55. A teljes igényelt támogatás 12,849 milliárd forint volt, ebből 4,166 milliárd forint támogatást nyertek el a kistérség pályázói. A nyerési arány 54,1%; ez jelentős csökkenés a 2004-6-os időszak hasonló arányaihoz képest. A pályázati aktivitás szintén meghaladja az ország más területein mért átlagot – amint az az NFÜ jelentéskészítőjéből is kiolvasható. Az EMÍR adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a Vasvári kistérségben az ezer állandó lakosra jutó beadott pályázatok száma (9,14) nem éri el az országos átlagot, ahogy az ezer állandó lakosra jutó támogatott pályázatok száma (4,95) sem. A kistérségben az egy állandó lakosra jutó igényelt támogatás közel 883 ezer Ft volt, a megítélt egy állandó lakosra jutó támogatás 286 ezer forint; ezek az összegek szintén alatta maradnak az országos átlagoknak.
54
A korábbi esettanulmányhoz végzett számítások, és az NFÜ EMIR adatbázisa alapján végzett számítások (2012 december 31. állapot szerint). 55 A kistérségi pályázatok és projektek alatt azokat értjük, melyek projektmegvalósítási helyszíneként a pályázók a Vasvári kistérségbe tartozó települést jelöltek meg. 108
11. táblázat: a Vasvári kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya 2007-12 között
Vasvári kistérség
Vas megye
Ország egésze
Ezer főre jutó beadott pályázatok száma
9,14
12,1
11,9
Ezer főre jutó támogatott pályázatok száma
4,95
7,2
6
Egy főre jutó igényelt támogatás (ezer Ft)
882.941,0
1.127.034,0
1.338.977,9
Egy főre jutó megítélt támogatás (ezer Ft)
286.287,6
545.283,0
726.174,6
Forrás: Saját szerkesztés az NFÜ Jelentéskészítője alapján (2013-07-03).
A pályázatokban a vállalkozói szféra továbbra is fontos szerepet játszik, de 2007 után a korábban országosan is kiemelkedő nonprofit szféra helyét az önkormányzatok vették át. A részletesebb elemzés azt mutatja, hogy a Nyugat-Dunántúli Operatív Program (NYDOP) pályázatai voltak a legnépszerűbbek a térségben (49%), ezt a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) követte (29,7%), köszönhetően a felpörgő csatornaberuházásoknak. A kistérségben a harmadik legnépszerűbb operatív program Gazdasági Operatív Program (GOP) volt (14,7%). A Társadalmi Megújulás Operatív Programból (TÁMOP) a megítélt támogatások alig 5%-át finanszírozták. A kistérségben támogatott pályázatok 54% egyéni és társas vállalkozások nyújtották be, ez némileg elmaradt az országos átlagtól (61%). Ezzel szemben a az önkormányzati az országos átlagot meghaladó aktivitást mutattak (36%, szemben az országos átlag 26%-val). A nonprofit szervezetek 6% aránya közelít az országos átlaghoz (7%) – olvasható ki az NFÜ adataiból. A nonprofit szervezetek arányának csökkenése mögött meghúzódó okokról részletesen írok az érintett elemzés során. Az alábbiakban a legnagyobb projekteket mutatom be.
109
12. táblázat: A Vasvári kistérségben az ÚMFT időszakának első felében (2007-11) között legnagyobb támogatást elnyert projektek
Alintézkedés
Település
Pályázó neve
Projekt elnevezése
Megítélt támogatá s (m forint) 1120,3
KEOP 1.2.0/2F/09 Szennyvízelvezetés és tisztítás NYDOP 4.1.1/A-09 Kistelepülések szennyvízkezelése NYDOP 4.1.1/A-09 Kistelepülések szennyvízkezelése NYDOP 3.1.1/A-2f Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban NYDOP 5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Vasvár
Vasvár Város Önkormányzata
Vasvár agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás
Rábahídvég
Rábahídvég Község Önkormányzata Püspökmolnári Községi Önkormányzat Vasvár Város Önkormányzata
Rábahídvég község szennyvízelvezetésének- és tisztításának megoldása Püspökmolnári szennyvízelvezetésének- és tisztításának megoldása Közösség- és gazdaságélénkítést eredményező belvárosrehabilitáció Vasváron
396,6
Vasvár
Vasvár Város Önkormányzata
206,9
NYDOP 5.2.1/A-12 Egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg szakellátás fejlesztése NYDOP 4.1.1/A-09 Kistelepülések szennyvízkezelése NYDOP 1.3.1/E-11 Ipartelepítés
Vasvár
Vasvár Város Önkormányzata
A Vasi Hegyhát gyermekeiért: A vasvári Kardos László Általános Iskola, mint a kistérség bázisiskolájának megújítása… "Kistérségi Egészségház kialakítása Vasváron"
Csehimin d-szent
Vasvár
Csehimindszent község szennyvízelvezetésének és kezelésének megoldása Üzemcsarnok építés és munkahelyteremtés a PNH Kft.-nél Lézervágó berendezés beszerzése a PNH Kft.-nél profilbővítés érdekében
176,7
GOP 2.1.1-11/B Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára NYDOP 1.3.1/D-10 Telephelyfejlesztés
Csehimindszent Községi Önkormányzat PNH Ipari-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. PNH Ipari-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
PNH Ipari-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Telephelyfejlesztés és új technológia bevezetése a munkahelyteremtés és az eredményesség javítása érdekében a PNH Kft.-nél
Püspökmolnári Vasvár
Vasvár
Vasvár
367,7
332,4
200,0
110,2
100,0
99,6
Forrás: Saját szerkesztés az NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján.
A 2007-11-es időszakban a projekteken elnyert összegek jelentősen növekedtek az előző időszakhoz képest. A legnagyobb támogatást a kistérség egy rég terve a csatornázás kiépítése jelentette, összesen 1,8 milliárd forintot meghaladó összeget fordítottak erre
110
három projekt keretében Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) és NyugatDunántúli Operatív Program (NYDOP) forrásokból. Mivel a 2007-13 közötti időszakban az agrár- és vidékfejlesztési programokat nem az NFÜ, hanem a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kezelte, ezért azok a fenti statisztikákban nem szerepelnek. Az alábbiakban az MVH adatai alapján mutatjuk be, hogy a Vasvári kistérségbe milyen agrár- és vidékfejlesztési források érkeztek. A forrásokat három csoportra oszthatjuk: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA) a Közös Agrárpolitika (KAP) 1. pillérhez, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) a KAP 2. pillérhez tartozik, emellett a nem kiegészítő jellegű hazai forrásokat különítettem el. Az EMGA források legnagyobb része a területalapú támogatásokat tartalmazza; ez utóbbiak mértékét az alábbiakban nem közlöm. Az egyéb EMGA források mértékét, és az EMVA forrásokat tengelyenként csoportosítva mutatom be.
13. táblázat: a Vasvári kistérség agár és vidékfejlesztési pályázatainak alakulása 2008-11 között
Forrás
2008
2009
2010
2011
Összesen
Végösszeg
1-es tengely
55,13
60,37
54,37
12,47
46,75
1 833 037 381
2-es tengely
14,07
3,44
11,10
42,58
16,29
638 667 850
3-as tengely
1,86
5,26
16,62
17,50
10,73
420 647 447
4-es tengely (LEADER)
0,00
3,11
2,06
1,50
1,97
77 394 573
Egyéb (bírság, perköltség)
0,00
0,00
0,00
0,00
0,00
-16 250
EMGA
0,33
0,14
6,76
6,37
3,45
135 136 406
Hazai agrártámogatás
28,61
27,68
9,09
19,58
20,81
815 895 788
Végösszeg
100,00
100,00
100,00
100,00
100,00
3 920 763 195
Forrás: Saját szerkesztés MVH adaatok alapján (2013-12-07).
Az EMGA forrásokból helyben egyebek mellett az iskolatej programot, valamint a különleges tejtámogatást finanszírozták, ennek mértéke 2010-11-re elérte az összes támogatás 6-7%-át.
111
A hazai forrásból megvalósuló agrártámogatások majdnem kétharmad része (a négy év átlagában 65,5%) a szarvasmarha tenyésztéshez köthető, további 15,7% szintén állattartáshoz kapcsolódik, a maradék 18,8% pedig mezőgazdasági szerkezetátalakításhoz. Az EMVA 1. tengely a mezőgazdasági és az erdészeti szektor versenyképességének növelését célozza, legjellemzőbb programok helyben: az (EMVA) állattartó telepek korszerűsítése, valamint az EMVA-ból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések
beszerzése
pályázatok,
amelyek
40-40%-kal
részesedtek
a
teljes
költségvetésből a 4 év alatt. A 2. tengely természetvédelmi célokat és a vidéki tájak állapotának javítását támogatja, ahogy máshol így itt is az agrár-környezetvédelmi programok voltak a legnépszerűbbek; a 2. pillér költségvetésének több mint 80% került ide. A 3. tengely a vidéki lakosság életminősége és a vidék gazdasági tevékenységének diverzifikálásához biztosít forrásokat: a források legnagyobb része falufejlesztésre ment (29%), ezt a mikro-vállalkozások fejlesztése, a vidéki örökség megőrzése a tanyabusz és az IKSZT kialakítása és működtetése célok követték a Vasvári kistérségben. A kiírások céljaihoz igazodóan a nyertes szervezetek között önkormányzatok, egyházközségek és civil szervezetek találhatóak, valamint helyi kisvállalkozások. A 4. tengely a LEADER programokat finanszírozza, ezekről a LEADER Helyi Akciócsoport saját adataiból nyerhetünk bővebbe információt. Az agrár- és vidékfejlesztési forrásokat áttekintve láthatjuk, hogy a támogatások kevesebb, mint 12,7%-ból valósultak meg olyan projektek, amelyek minden további nélkül vidékfejlesztési projektnek tekinthető, a források 87%-ból agrárfejlesztést finanszírozott a pályázó. Szintén kiolvasható, hogy a tíz legtöbb támogatást elnyerő gazdálkodóhoz jutott a támogatások valamivel több, mint fele. A kistérségben a különböző LEADER pályázatok jelentős forrásnak bizonyultak. A LEADER+ csoport gyakorlatilag teljesen lefedte a kistérséget. A résztvevők nagyon jól ismerik egymást, ennek az előnyei és a hátrányai egyaránt megmutatkoztak a terv megvalósítása során: az érintett önkormányzatok, civil szervezetek és bizonyos vállalkozók könnyen, konfliktusmentesen és gyorsan meg tudtak egyezni a fejlesztésekről, pályázatokról, mivel jól ismerik egymást, de a megvalósult beruházások és az eredeti projektötletek között komoly különbségek lettek.
112
A LEADER+ Program pályázati kiírásait rendszeres fórumokon alakították ki, azonban a rendelkezésre álló összeg miatt a térség alapvető problémáit ezek a pályázatok nem oldhatták meg. A programban a döntéseket a konszenzusos alapon hozták, figyelembe véve, hogy lehetőleg minden érintett önkormányzat meg tudjon valósítani legalább valami csekély beruházást, és a lehető legtöbb forrást tudják lekötni. („Ha kellett szóltunk valamelyik pályázónak, hogy most ő lépjen vissza, mert a 2 millió forintos projektére már nincs szabad keretünk, de egy másik egy milliósra még pont lenne pénz, s ő majd legközelebb nyerhet – így mindenki jól járt, s minden a kistérségben felhasználható forrást leköthettünk.”) A rendelkezésre álló keretet az is csökkentette a LEADER+ program esetén, hogy a pénz harmadát egyetlen vállalkozó beruházásának támogatására fordította az akciócsoport. A 2007 utáni LEADER program, ahogy az ország más részein, úgy itt is erős központi kormányzati nyomásra alakult ki56 (ÚMVP Fél-idei értékelés: 260), a LEADER Helyi akciócsoport területe jelentősen kibővült, a korábbi gesztor szervezetet egy másik váltotta, de az elnöki feladatokat továbbra is a Vasvári Többcélú Kistérségi Társulás elnöke látja el. Hazai forrásokból megvalósult fejlesztések
Az alábbi táblázat egy részt mutatja, hogy a kistérségben jelentősen csökkent a hazai források mennyisége 2007 után, és ezek kizárólag önkormányzatokhoz jutottak el, másrészt, azt is mutatja, hogy 2007-ig számos a helyi közösség és az egyének számára hasznos célt lehetett megvalósítani ezeknek a pályázatoknak a segítésével; 2007 után a LEADER pályázatok fokozatosan átvették ezt a szerepet.
14. táblázat hazai fejlesztési források a Vasvári kistérségben
Időszak
Települések
Nyertesek
Célok
Projektek (db)
Támogatás (e Ft)
2002-6 között
Egyenletesen a kistérségen belül
Önkormányzatok, Civil szervezetek, magánszemélyek
Változatos célok
160
642.337
2007-9 között
Egyenletesen a kistérségen belül
Kizárólag önkormányzatok
Közösségi terek, hivatalok felújítása
17
749.95
Forrás: KSH T-Star adatok alapján saját szerkesztés.
56
http://ec.europa.eu/agriculture/rurdev/countries/hu/mte_rep_hu_hu.pdf 113
Érintett-elemzés: a Vasvári kistérség életének főbb szereplői A fejezetben bemutatom azokat az intézményeket, és érintetteket, amelyek a kistérség mindennapjaiban fontos szerepet játszanak. A leírásban módszertani fejezetben megfogalmazottak szerint járok el. A szervezet feladatainak bemutatását követően, amennyiben releváns a kutatás szempontjából röviden leírom az adott intézmény történetét. Ezt követően pedig azt, hogy a fejlesztések alakításába hogyan kapcsolódik be az. A fejezetben leírom, hogy a fontosabb szereplők, milyen pozíciókat töltenek be, milyen érdekeik vannak, mennyire képesek a helyi, illetve a térséget érintő döntések befolyásolására, milyen kapcsolatokkal jellemezhetők, és mi jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Az érintetteket és intézményeket az alábbiakban a jobb áttekinthetőség kedvéért önkormányzati érintettek, civil szereplők és a gazdasági élet szereplői szerint csoportosítva mutatom be a jogi forma szerint besorolva az egyes szektorokba az intézményeket. Mint jelezni fogom az egyes intézmények nem minden esetben sorolhatóak be feladataik és hozzájuk kötődő szereplők szerint alapján szektorokba. Önkormányzatok és önkormányzathoz kötődő érintettek
A kistérség életében meghatározó szerepet játszanak az önkormányzatok, illetve a hozzájuk kapcsolódó intézmények. Az alábbiakban a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulásról, Vasvár város Önkormányzatáról, és néhány a kistérségben fontosabb szerepet játszó önkormányzatról, a Rábahídvégiről és a Csehimindszentiről írok részletesebben. Kistérségi szinten talán a legfontosabb szereplő a Vasvári kistérség működésének szervezési és fejlesztési feladatait ellátó a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás, illetve annak munkaszervezete. A társulás a Vasi Hegyhát területfejlesztési Önkormányzati Társulás jogutódjaként 1996 májusában jött létre. Többek között oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatásokat szervez a kistérségben; aktívan részt vesz a helyi fejlesztésekben, mint szervező és koordinátor. A szervezet pályázati aktivitása sokkal mérsékeltebb, 2007 után nem volt nyertes pályázata. A társulásnak egy elnöke, a kistérség három mikrokörzetét képviselő egy-egy alelnöke, titkára, valamint egy adminisztrátora van. Az intézmény működését meghatározó tényezők: A Társulás mindennapi működtetéséből adódó feladatokat ketten végzik: a kistérségi társulás elnöke és egy munkatársa. A Társulási elnök az egyik mikrokörzet legnagyobb falvának a polgármestere, aki már az ötödik ciklusát tölti. Tíz éve vezeti a Társulást, 114
amelynek tagjai szorosan együttműködnek egymással. Az elnök köztiszteletnek örvend a kistérségben (pusztán jelenlétével képes legitimálni egy-egy kezdeményezést, amint ezt a kutatás során is tapasztaltam). Ő tipikus példája lehet az intézményi vállalkozónak. A társulás képviselői a munkahelyteremtést, az idegenforgalom erősítését, és ezzel együtt a természeti értékek megőrzését tekintik a legfontosabb hosszú távú céloknak. A kistérségi társulás valódi szervező, koordináló feladatot lát a térségben: elkészíti a helyi terveket, egyeztet az érintettekkel, kiemelten az önkormányzatokkal, de a vállalkozásokkal, civil szervezetekkel is. Bár nincsenek kialakult kapcsolataik a regionális, vagy országos szervezetek felé, hasonlóan más térségi szereplőkhöz, a Társulási elnökben is megvan a bátorság, hogy elinduljon a döntéshozókhoz és érdeklődjön, mi az oka a kudarcnak, mit lehet tenni adott pályázat sikeréért. Belső szervezettség, Kistérségi kapcsolatok: A kistérség települései szorosan együttműködnek egymással, erre a jogszabályi háttér és a települések pénzügyi helyzete egyaránt rákényszeríti őket. A Társulás a különböző helyi problémák megoldásában közreműködni képes helyi szervezetekkel is együttműködik ahogy azt a helyi fejlesztési érdekek megkívánják. Kistérségen kívüli kapcsolatok: A kistérségi társulás irodája együttműködik az éppen aktuális a fejlesztéspolitikát központilag meghatározó intézménnyel (FVM, ÖTM, NFÜ, RFÜ), illetve annak helyi vidék- és területfejlesztésért felelős munkatársaival. Az együttműködés jobbára információ cserét jelent; a központi intézmény helyi képviselője részt vesz a fejlesztések tervezésében, de nem válik a helyi érdekek megjelenítőjévé. Az ilyen jellegű együttműködéseket a helyi érdekek határozzák meg, amelyek felülírják az esetleges politikai szempontokat. Vasvár Város Önkormányzata a szokásos önkormányzat feladatokat látja el, a városban egy középiskola működik, valamint alapfokú oktatási intézmények. A szociális szolgáltatásokat egy önkormányzati alapítású civil szervezet (Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány) látja el az egész kistérségre kierjedően. Az önkormányzat egyik kiemelt célja a munkahelyteremtés, valamint a helyi szolgáltatások színvonalának emelése (az állami, önkormányzati szolgáltatások mellett a magánszféra bővülésére is számítanak helyben). Az önkormányzat fejlesztési aktivitása 2007 után erősödött, és a fenti célokhoz jobban illeszkedő tervek valósultak meg: megújult az Egészségház és kiépült a szennyvízelvezetés és tisztítás. Emellett természetesen olyan általában népszerű fejlesztések is zajlottak, mint a
115
belváros rehabilitáció, amelynek az első üteme még az európai uniós csatlakozás előtt, 2004-ben megvalósult; ezeknek a fejlesztéseknek a része a helyi múzeum felújítása is, amelyben a Vas megyei Helytörténeti Gyűjtemény és Domonkos Gyűjtemény található. A munkahelyteremtés kapcsán kevesebb eredményt sikerült elérni, bár rendszeresen jelennek meg befektetők, és a jelenlévő vállalkozások maguk is végeznek fejlesztéseket az alacsonyképzettségű munkavállalók elhelyezkedése komoly probléma. A város egyértelmű központja a környező településeknek, a megyén belül is ismertek az itteni kezdeményezések. A város számára kevés kézzel fogható eredményt produkált az, hogy a település vezetője egyben a körzet országgyűlési képviselője. Érdemes kiemelni, hogy az önkormányzatot is a kistérségi társuláshoz hasonló konszenzuskeresés jellemez. Ennek részleteiről a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány fejlesztései kapcsán fogok bővebben írni. További két települési önkormányzatról írok röviden. Rábahidvég önmagában is érdekes községe a kistérségnek, ugyanakkor példa lehet a kistérségi átlagnál jobb helyzetben lévő, jelentősebb gazdasággal, jó közlekedéssel bíró falvakra. Köszönhetően a 8-as útnak és a térségben megtelepedett munkaadóknak a település vonzó a környéken élők számára. Az önkormányzat pedig aktívan támogatja a munkahelyek létesítését, így került a megszűnő iskolába a HP szolgáltató központjának57 helyi részlege, itt képzett munkaerőt alkalmaznak, akiknek jelentős része nem helyi. Csehimindszent mikro-régiós központ, Vasvártól személygépkocsival 25 percre fekvő 379 lakosú kistelepülés, viszonylag jelentős roma népességgel. Közlekedése kifejezetten rossz, a helyben élők képzettsége alacsony. A polgármester erőfeszítéseinek köszönhetően helyben működik egy varroda, ennek ellenére munkanélküliség folyamatosan meghaladja a kistérségi átlagot. A faluban található Mindszenthy József bíboros szülőháza. A helyi tervek szerint az egyházi, a zöld és egészség turizmus kombinációja, valamint az általános képzettség emelése jelenthetnek kitörési pontot a település számára. A település vezetője (egyben a társulás agilis elnöke) a települési é kistérségi terveket követve dönt arról, hogy milyen fejlesztési projektekbe vág bele az önkormányzat: a kisebb volumenű AVOPLEADER
fejlesztések
mellett,
2007
óta
szennyvíz
beruházás,
határ-menti
együttműködésből pedig gyógy-idegenforgalmi fejlesztés kezdődött. Ez utóbbi révén egy
57
A gazdasági társaságot részletesen később fogom bemutatni. 116
régi térségi terv vált valóra: a térség egészét behálózó Kneipp-kúra útvonalat58 jelöltek és építettek ki. Ennek kialakítása során arra törekedtek, hogy az a térségi adottságokhoz igazodjon. Nem nagyszabású, drága fürdő és wellness beruházások valósultak meg. A látogató megismeri a kistérség falvainak többé-kevésbé ismeretlen (és csak megismerve egyedivé váló) templomait, völgyeit és falvait, miközben végig halad a Kneipp-kúra szakaszain. A falu polgármestere számára világos az is, hogy ezek a tervek még szerencsés külső tényezők esetén is csak a kistérség többi településével együttműködve valósíthatóak meg. Emellett jelentős alakítói a térség életének a művelődési házak, amelyek minden mikrokörzetben, és számos településen megtalálhatóak. Ezek az intézmények aktív részesei a kistérségi fejlesztéseknek. A Vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ épülete maga is egy komplex városközpont rehabilitáció keretében épült újjá, de emellett a művelődési házak maguk is aktív pályázók, az így befolyó kisebb összegek biztosítják a működési költségeiket, az intézmények pedig a helyi közélet fórumaiként teret adnak a párbeszédnek, a helyi ügyek megvitatásának. A kisebb települések közösségi házaiban gyakran segítenek a kisebb pályázatok megírásában, bonyolításában is, e szempontból kiemelkedő jelentőségű a Gersekarátért Baráti Körben folyó munka valamint az Oszkói Hegypásztor Kör. Ez utóbbi, amint az alábbiakban bemutatom valódi gerjesztője a különböző helyi fejlesztéseknek, vezetői szintén társadalmi vállalkozónak tekinthetők, a szervezet nem csak a kistérségben, de regionálisan is elismert tevékenységet végez. Civil szervezetek
Az Oszkói Hegypásztor Kört 1985-ben helyi fiatalok alapították, s az egyesület eredeti célja az volt, hogy a helyi szőlőhegy műemléki jellegű présházait megmentsék, és az épített környezetet, a szőlőhegyet a köré szervezett hagyományőrző kulturális programok révén újra belakja a helyi közösség, a távolabbról ide látogatók pedig megismerjék. Az elmúlt több mint két évtizedben az egyesület tevékenysége jelentősen kibővült: jelenleg vidékfejlesztéssel, értékvédelemmel, turizmusfejlesztéssel, szőlészet-borászattal, ifjúsági munkával, teleházszolgáltatásokkal, helyi termék feldolgozásának támogatásával. A Hegypásztor Kör már a kezdetek kezdetén pályázatokból biztosította a működéséhez szükséges bevételeit. A kilencvenes évek előtt is nemzetközi nyári táborokat szerveztek,
58
Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013, 3-as célkitűzés. KNEIPP c. program, támogatott: Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás, Österreichischer Kneippbund Landesverband, Steiermark, Magyarországi Kneipp Szövetség, Teljes költségvetés: 849985,38 EUR. 117
így kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeznek. Az egyesületnek jelenleg 10-18 között változik az állandó munkatársak száma, de a nyári időszakban ez megduplázódik. A közgazdász elnök országos és megyei fejlesztési terveket készít főállásban. Legfontosabb bevételi forrásaik a pályázatokból származnak, de mivel a pályázatoktól való függés számos nehézséget okoz, ezért újabb források után néztek. Az erdei iskola szervezése és a zsuppszalma-, zsuppfedél-készítés saját bevételeket biztosít az egyesületnek, ezt az utóbbi időben a helyi termékek előállításának támogatásával és forgalmazásával kívánják bővíteni. A Hegypásztor Kör jelentős PHARE-forrásokhoz jutott, illetve csatornázott kistérségbe a csatlakozás előtt. 2004 után különösen a határ-menti együttműködésekben volt sikeres, és a szervezet lett a LEADER+ program gesztor szervezete. Az ÚMFT-ból 2011-ig egy TÁMOP projekt keretében vett részt. Az egyesület élénk kapcsolatot ápol a különböző térségi szereplőkkel: kiemelten a Vasi-hegyhát Többcélú Kistérségi Társulással és az Oszkói Önkormányzattal, de a kistérségi teleházakkal, más civil szervezetekkel, valamint önkormányzatokkal is. Mint utaltam rá, a térségen kívüli kapcsolatai is erősek a szervezetnek. A Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány (HJSzA) erős civil vonásokkal rendelkező önkormányzati hátterű szervezet. A kiemelten közhasznú alapítványt 1993-ban hozták létre kistérség önkormányzatai a helyi szociális és munkaügyi problémák kezelésére. 2010-ig a Vasi-hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás (VTKT) gyakorolta a fenntartói jogokat, abban az évben az alapítvány csődbe ment, jelenleg felszámolás alatt van. Legfontosabb feladata a Vasi-Hegyhát kistérség szociális és munkaerőpiaci problémáinak enyhítése volt. Közösségi Szolgáltató Központként a térség 21 településén szociális alap- és szakellátás biztosít, Munkaerőpiaci Információs Hálózatot és teleházat működtetett. A szociális szolgáltatások körének intenzív fejlesztése azt eredményezte, hogy a 2005. évben az alábbi szolgáltatásokat nyújtotta az Alapítvány: Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás és gondozás, Családok Átmeneti Otthona, Akadályozottak Támogató Szolgálata, Közösségi Pszichiátriai Ellátó Szolgálat és Teleház. Összefoglalva az alapítvány a szociálisan, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe kerülteknek kínált segítséget; olyan támogatási rendszer alakított ki és működtetett, amely akár for-profit elemekkel is szolgálja a szervezet céljainak elérését. A szervezet 2010-ben
118
104 főt foglalkoztatott, így Vasváron az ötödik legnagyobb foglalkoztatónak számított; utódszervezeténél mintegy 55-60 fő dolgozik. Az Alapítvány életében fordulópontot jelentett a 2000-es év; ez a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány életének harmadik szakasza, ahogy az igazgató fogalmaz, az „előre menekülés” korszaka. „Nem várjuk meg, hogy az önkormányzatok mégiscsak visszarendezzék ezeket a szolgáltatásokat, hanem bebizonyítjuk, hogy érdemes volt bízni bennük, a Kistérségi Szolgáltató Központ kialakítása volt az öt éves tervünk.” (Civil szervezet vezetője) Ezt a szakmai szervezetek és a partnerintézmények innovatív kezdeményezésnek találták. A vezető szerint azonban csak a szociális törvényben foglaltaknak kívántak legalább minimális mértékben megfelelni (bár a régióban és talán országosan is egyedül álló, amit alkottak). „Elkezdtük az alapozást” és évről évre fejlődve nyújtottak mind több szolgáltatást a kistérség lakói számára, ezzel párhuzamosan évente duplázódott az Alapítvány állományi létszáma. A szolgáltatások bővítésében a kistérségi polgármesterek és a kistérségi tanács mindvégig partner volt. Ahogy bővült a szolgáltatások száma, úgy volt egyre könnyebb továbblépni. „Könnyű volt egyeztetni az érdekeket. Megvolt a bizalmi tőke, nem kellett hosszan győzködni a 23 polgármestert, hogy szükségük van a szolgáltatásra.” (egyik kistérségi szervezet vezetője) Amikor a fogyatékkal élők nappali támogató ellátását szervezték, többen kételkedtek abban, hogy erre valóban szükség van, a szolgáltatás átadását követő harmadik hónapban azonban már kapacitáshiány miatt nem tudtak újabb klienseket fogadni (900 fogyatékos él a kistérségben). A többi szolgáltatással is látványos eredményeket értek el. A működtetésre állami normatíva van, a beruházásokra pedig pályázott a szervezet, így az önkormányzatoknak nem kellett finanszírozni az újabb és újabb szolgáltatások kiépülését.59 A szervezet számos programja közül a Gondoskodás útjai komplex szociális szolgáltatásfejlesztés kistelepüléseken c. ROP programot mutatom be részletesen 59
Ez a helyzet a 2010-ben teljesen megváltozott: a Hegyháti Jóléti Szolgálttól a kötelezően ellátandó feladatait a Többcélú Kistérségi Társulás veszi át, bizonyos feladatokat a települések vesznek át, míg bizonyos feladatok a HJSzA-nál maradnak. Ennek oka az, hogy 2007 óta a szociális szolgáltatások fenntartásában a nonprofit, nem állami szervezetek kevesebb normatívát kapnak. „A finanszírozás megváltozása miatt csak ráfizetéssel tudjuk ellátni a korábban vállalt feladatainkat” – mondta el a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány ügyvezetője. 119
(pályázati összeg: 92,685 millió forint, projekt időtartama: 2006-07-11-től 2008-05-24-ig.). A projekt négy fő elemből áll, amelyek közül az első egy napi ezer adag főtt étel előállítására alkalmas konyha, amely az egyik megyei település önkormányzatáé volt korábban, és ahol hét munkanélküli nő foglalkoztatására került sor. A projekt második elemeként alakították ki a személyi segítő szociális szolgálatot, amely a kisfalvakban élő idős, beteg, vagy fogyatékos emberek házi gondozását végzi képzett szakemberek közreműködésével. A szociális szolgálatra tíz helyi munkanélkülit képeznek ki egyéves intenzív szaktanfolyam keretében. A program harmadik elemeként a kis falvakban vándorjátszóházat és bébiszitter szolgálatot indítanak be, ami lehetővé teszi a munkába visszatérni kívánó nők gyermekeinek felügyeletét. Ez egyrészt alternatív napközbeni ellátást, másrészt készségfejlesztő szolgáltatást takar. A program része a bébiszitterek képzése is. Az utolsó elem pedig az alapítvány mentori szolgálata, amely a projektben foglalkoztatottak számára kínál segítő és tanácsadó szolgáltatást. A közétkeztetési programot osztrák példán felbuzdulva közösségi vállalkozásként kívánták elindítani: először a megyei fenntartású deficites konyhát kívánták átvenni, ezt azonban a Megyei Önkormányzat elutasította. Ezt követően egy kisebb önkormányzat közkonyháját üzemeltető vállalkozásával és az önkormányzattal alkottak konzorciumot, és nyerték meg a ROP pályázatot. A kereslet megvolt, átvették a konyhát, beszerezték a megfelelő eszközöket, működött a beruházás. A feladatokat úgy osztották meg, hogy a civil szervezet működtette a konyhát, a vállalkozó pedig üzletet szervezett, mivel ehhez jól értett, és kiszállította a készételt, mivel neki volt megfelelő gépkocsi parkja, amelyet a pályázati pénzből nem lehetett beszerezni. A 2000-ben kinevezett vezető elkötelezettségét a szervezet és a téma iránt a vele készült interjú példázza a legjobban („kicsit szimbiotikus kapcsolatban vagyok az Alapítvánnyal”). Kulcsszerep van abban, hogy az szervezet ilyen fejlődésen ment keresztül; ő találja ki a fejlesztési irányokat, ő és állt a tudatos tervezés hátterében. A HJSzA vezetői felismerték, hogy a pályázati rendszer buktatói miatt nem lehet csak pályázatokra alapozni a szervezet jövőjét, a bevételi forrásokat diverzifikálni kell. A bemutatott ROP projekt, már számol saját bevétellel, emellett bekapcsolódtak a Hegyháti Foglalkoztatási Paktumba, amelyben közreműködő partner a kistérség egyik legfontosabb befektetője az EDS Hungary Kft. 60 is, valamint erőstik az együttműködést az önkormányzatokkal. A váltás azonban későn jött: 2010-re a HJSzA csőd helyzetbe került. 60
Azóta HP Magyarország Kft. 120
Az Alapítvány kapcsolatai régiós és kistérségi szinten kiemelkedően jók. A HJSzA fejlesztési projektjeiben háromféle kapcsolat jelenik meg: a több pályázaton átívelő, rendszeres kapcsolat, az alkalmi kapcsolatok, valamint az önkormányzatokkal és a kistérségi társulással kialakult kapcsolat. A VTKT-val való kapcsolat abból a szempontból különleges, mivel ez a szervezet fenntartói jogait is gyakorolja. Az interjúk tanulsága szerint azonban a rendszeres kapcsolatot sem tekintik a benne résztvevők szövetségi kapcsolatnak. Ez igaz akkor is, ha a konzorciumi partnereket tekintjük, és akkor is, ha a rendszeres
munkakapcsolatokat
tekintjük.
Napi
kapcsolatban
volt
a
fenntartó
önkormányzatokkal, valamint a szomszédos kistérségek önkormányzataival, civil szervezeteivel, és a régióban működő különböző vállalkozásokkal. Az együttműködés a pályázati aktivitásában, a kistérség jövőjéről való gondolkodásban is megnyilvánult. Személyes kapcsolatok révén a Szövetség Vasvárért nevű, politikai célokat is megfogalmazó civil szervezettel, valamint a Mérték egyesülettel is szoros kapcsolata volt. A 2010-ben a HJSZA elnöke az újonnan alapított LEADER gesztor szervezet elnöke lett, 2006-ban indult a polgármesteri pozícióért. Az országos jó híre és a kiépült szakmai kapcsolatok ellenére a szervezetnek nincsenek kialakult kapcsolatai a központi intézményekkel. A szomszédos országok hasonló intézményeivel
jó
szakmai
kapcsolatban
vannak,
e
kapcsolatokon
keresztül
tapasztalatokhoz, ötletekhez jut, amelyeket a hazai körülményekhez igazítva hasznosít. Az alapvetően kelet-ausztriai szervezetekkel ápolt kapcsolatok esetenként segítik a forrásbevonást is. A Mérték Egyesületet (Modern Értékekért Közösség Civil Kezdeményezés Vasvár és Térsége Fejlődéséért Egyesület) és a Szövetség Vasvárért Egyesületet szinte ugyanazok a magánszemélyek alkotják. Ez utóbbi néhány éve alakult, és a 2006. évi önkormányzati választásokat megelőzően vált politikai szempontból jelentős szervezetté, amikor önálló polgármester-jelölttel és képviselőjelöltekkel indult a helyhatósági választásokon. A Szövetség Vasvárért Egyesület képviselőjelöltjeinek egy része korábban a szocialista párt színeiben indult és nyert mandátumot, így az Egyesület jelöltjei évek óta tagjai a helyi önkormányzatnak,
2010
után
függetlenként
kerültek
be
az
önkormányzati
képviselőtestületbe; az Egyesület jelenti tehát a helyi ellenzéket61. 61
A várost 1998-2010 között V. Németh Zsolt (volt MDF-es, ma Fidesz (Nemzeti Fórum) országgyűlési képviselő) vezette, 2010-ig az Országgyűlés jegyzője, 2010 óta a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára. 2010 óta a korábbi alpolgármester vezeti a várost. Az interjúk és háttér beszélgetések alapján megállapítható, hogy az ellenzék alapvetően a jelenlegi vezetés gazdaságpolitikai, 121
A Mérték Egyesület 2007-től a Helyi Vidékfejlesztési Iroda cím birtokosa lett, amíg meg nem szűnt a rendszer. A Mérték Egyesület vezetője a kistérség egyik legnagyobb befektetését végrehajtó, és legtöbb munkavállalót foglalkoztató nemzetközi nagyvállalat vezetője, tagjai a korábbi HJSzA volt vezetője, és Rábahídvég polgármestere is. A Mérték Egyesület fejlesztési céljai nem térnek el jelentősen a különböző tervdokumentumokban megfogalmazott fejlesztési tervektől, amint ezt a továbbiakban be fogjuk mutatni, legfontosabb feladatuknak a helyi munkahelyteremtést tekintik, illetve a humánerőforrás fejlesztését. Ennek megfelelően az Egyesület TÁMOP pályázatból létrehozta 2007-ben a Foglalkoztatási Információs Pontot, ahol munkaerő-piaci tanácsokat adnak, illetve ehhez kapcsolódóan szociális kérdésekkel is foglalkoznak; 2011-ben erre külön pályázati forrást is találtak. Szintén részt vettek a Hegyháti Foglalkoztatási Paktumban. A szervezet akkor lesz profi, ha képes egy irodát és egy alkalmazottat fenntartani: „no ez nehéz, olyan embereket találni, akik a komplex célok mellé felsorakoznak (…) hogy szellemi műhelyként sok embert bevonhassunk a munkánkba.” (Civil szervezet vezetője) Ezért kerestük a lehetőséget, hogy a térségi szervezeteket bevonjuk a munkánkba. Ezért lett a kistérségi civil szervezetek közötti együttműködés javítása is kiemelt céljuk: civil vezető képzést indítottak NCA forrásokból, ebből a kezdeményezésből alakult a Hegyháti Civil Hálózat. Így áll össze a szervezet három fő iránya (avagy lába, ahogy a vezető fogalmaz: vidékfejlesztés, munka-erőpiaci szolgáltatások, civilszervezetek összefogása). Az Egyesület munkájára jellemző tehát, hogy komplex módon közelít a kérdésekhez. A Mérték Egyesület munkatársai szervezték meg a II. Középkori Kavalkádot LEADER támogatásból62. A 2011-ben szervezett első rendezvény63 születésének körülményeiről így beszélt az egyesület elnök asszonya:
pályázati aktivitásával elégedetlen: érvelésük szerint nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a humánerőforrásfejlesztés területén. Bár helyi szinten súlyosnak érzékelik a politikai megosztottságot az ország más kistérségeivel, városaival összehasonlítva nem tűnik annak. A szembenállás nem teszi lehetetlenné a párbeszédet a különböző pártállású képviselők, a kisváros és a Vasi Hegyhát ügyeiben megfelelő az együttműködés az érintett felek között. Amint egyik interjúalanyunk fogalmazott, ahogy sok helyütt máshol, itt is igaz lehet, hogy „az érintettek közötti együttműködést gyakran személyes ambíciók akadályozzák, nem pedig a valódi vélemény különbségek.” 62 http://www.gocsej-hegyhat.hu/esemenynaptar/venueevents/295-ii-koezepkori-kavalkad.html 63 http://www.vasvar.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=51199 122
„Eredetileg a helyi civil szervezeteket szerettük volna bemutatni, hogy aki beleteszi magát, az igenis fontos tagja a közösségnek, olyan munkát végez, amit nem lehet megfizetni. Olyan rendezvényt szerettünk volna, ami nem ilyen falunapos, de ne is csak seregszemle legyen.” Ezért úgy döntöttek, hogy „mindenkinek feladatot kellett vállalni; nem hívtunk előadókat, árusokat, mindenki megkapja a pénzt, amit beletett, de csak olyan hagyományőrzőket hívtunk meg, aki nincs helyben”. „És közösség építés szempontjából ez jól működött.” – állapította meg. Az esemény bebizonyította, hogy a helyi civil szervezetek képesek együttműködésre egymással és a többi térségi szervezettel: „Május 28-án volt a rendezvény; iszonyú nehéz volt, mert zuhogott az eső: de meg kellett csinálni, és összejött; mindenki büszke volt, és a nap végére meg kellett tanulni, hogy hogyan lehet együttdolgozni. (…) Mindenki jelmezben volt, de akkor voltunk igazán magunk – megmutatkozott, hogy ki mit tesz a közösségért.” (Civil szervezet vezetője) Ezen a napon a különböző, esetenként egymással versengő kistérségi szervezetek és szereplők együtt játszottak és ünnepeltek: „a még mindig szemerkélő esőben indult el a felvonulás, ám a hagyományőrzők derekasan helyt álltak. A díszes menet a Dr. Tretter László, majd a Bartók Béla utcán át a Városháza felé vette az irányt, ahol kisebb csetepaté kerekedett. A törökök ugyanis elrabolták a menetet lelkesen üdvözlő Gersei Pető Margitot, akit ezúttal is Kovács Tilda polgármesterasszony alakított. A hős honi vitézek támogatását és a törökök figyelmetlenségét kihasználva azonban a nemesasszony hamar megszökött, a menet pedig az Árpád téren át visszamasírozott a fürdőhöz”64. „Remélem, hogy ezt a lendületet meg tudjuk tartani és felnőtté tud válni ez a közösség.” – mondta el az egyik szervező. Érdemes kiemelni, hogy a látszólag helyi jelentőséggel bíró rendezvénynek milyen kisugárzó hatást tulajdonít a szervező, hogyan épül az az egész kistérség fejlődését meghatározni képes stratégiába. „És ennek értéke van: amikor idejön egy ügyfél és azt kérdezi, hogy miért ide hozza az üzletet, akkor ez meglátszik, érzi az ügyfél, hogy mi az a többlet, amit mi adunk, látja, hogy működik a rendszer, mint Ausztriában, vagy Indiában, de itt van valami helyi sajátosság: és ez pont az ilyen kezdeményezésekből világlik ki.” – világit rá az Egyesület vezetőasszonya, hogy miként függenek össze a különböző szektorokban végzett tevékenységek. 64
VASVÁRI ÚJSÁG 2013. július 3. 5. oldal (http://www.vasvar.hu/katalogus/34_1_20130703181034.pdf) 123
A kistérségi eseményen mindenki részt vesz, aki hat a térség fejlődésére; ezek a találkozások segítik a párbeszéd kialakulását, megteremtik a másik fél megbízhatóságába vetett hit alapját, és ráébresztik a helyieket, hogy képesek tenni saját helyzetük alakításáért, azaz növelik az egyéni énhatékonyságát; azt a három tényezőt, amely jelzi a társadalmi tőke jelenlétét. A szervezet a kistérségi kapcsolatok mellett megyei és országos kapcsolatoknak is tagja, de működését a helyi viszonyok határozzák meg. Amint a fentiekből is látszik a térségben alapvetően magas a civilszervezetek aránya, ennek megfelelően több településén is működnek kisebb civil szervezetek, amelyek a helyi sport és kulturális életet szervezik, az adminisztratív feladataikban pedig külső segítséget igényelnek.
124
Vállalkozások – gazdasági szervezetek
A vállalkozók két nagy csoportba sorolhatóak a térségben, elsőként a nem mezőgazdasági
tevékenységet
végző
vállalkozókról
teszünk
említést,
majd
a
mezőgazdasági vállalkozásokról. A jelentősebb helyi, nem mezőgazdasági cégeket az alábbi táblázatban sorolom fel.
15. táblázat: Jelentős cégek a Vasvári kistérségben 2004-11 között
CÉGNÉV
Székhely
RICHTER Cipő Internationál Kft.
Vasvár
Tevékenység Szolgáltató központ Cipőipar
SZENTKÚT Szabadidő Szolgáltató Kft.
Vasvár
Szolgáltatás
Működik
TITA IN GROUP Hungary Kft.
Vasvár
Elektronika
???
Holzwerk Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.
Oszkó
Faipar
Működik
Csehimindszent
Textilipar
Működik
Vasvár
Kereskedelem
Működik
Pácsony
Fémfeldolgozás
Működik
Kám
Működik
EDS Magyarország Kft. / HP Hungary Kft.
Poker Jeans Termelő és Értékesítő Kft. Vasvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet65 MÁV EIFFEL Fémszerkezetgyártó Kft MEINDL Ipari- és Kereskedelmi Kft
Budapest
2011-ben Működik Működik
Nagy és Társa Építőipari és Szolgáltató Kft
Gersekarát
Cipőipar Ingatlanforgalmazás Építőipar
Schieder Hungaria Bútorkereskedelmi Kft
Vasvár
Kereskedelem
Működik
Vasvár
Víztermelés
Működik
Vasvár
Kereskedelem
Működik
KANIZSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Vasi Triász Thermálvíz Hasznosító és Szolgáltató Kft OETIKER HUNGARIA Kereskedelmi Kft
Vasvár
Működik ???
Forrás: A 2005-ös fejlesztési terv és saját adatok alapján66.
A továbbiakban azokat a vállalkozásokat mutatom be részletesen, amelyek pályázóként aktívak voltak a vizsgált időszakban, illetve, amelyek a fejlesztéspolitikai folyamatokba más módon bekapcsolódtak. A kistérség legnagyobb munkaadója egy kiemelt szolgáltató központ (Shared Service Center – SSC), amely a kilencvenes évek elején jelent meg a térségben egy másik multinacionális társaság leányvállalataként. Az elmúlt évtizedek tulajdonos változásai 65 66
http://www.coopvasvar.hu/coop-jo-szomszed http://vasihegyhat.celodin.hu/telepulesek.htm 125
eredményeként a cégközpont Budapesten van, de Vasváron kettő, Rábahídvégen pedig egy iroda található, összesen 230 főt foglalkoztatnak, ami jelentős beszállítói igényeket is támaszt. A helyben rendelkezésre álló munkaerő, és ingatlan állomány, valamint az önkormányzat
támogatása
megyeszékhely felsőfokú
segítette oktatási
a
cég
megtelepedését.
intézményeinek
profilja
A is
két jól
szomszédos illik
a
cég
tevékenységéhez. A társaság munkaügyi és könyvelési támogatást nyújt a világ különböző országaiban működő cégeknek. Társadalmi felelősségvállalása kiemelkedő, részt vettek a Hegyháti Foglalkoztatási Paktumban; mint az egyik ügyvezető elmondta a civil, a magán szféra és az üzleti szféra összefogása elkerülhetetlen; ez az ügyvezető és egy másik cégvezető személyes példája is mutatja. Kiterjedtek mind a térségen belüli, mind a térségen kívüli, országos és nemzetközi tapasztalataik. A vállalat nem vett részt közvetlenül kistérségi pályázatban, de a vezető tisztségviselők révén aktív szereplője a helyi társadalomnak is. Folyamatosan keresi a képzett, több nyelvet beszélő munkatársakat, és érdekelt a telephely igényeit kiszolgáló infrastruktúra kialakításában. A vállalat vezetője történész-közgazdász, aki kandidátusi fokozattal rendelkezik, kutatott és dolgozott külföldön, majd visszatérve az EDS Magyarország Kft.-nél kezdett dolgozni, annak Európai adatfeldolgozási igazgatója lett, munkájáért nem csak számos szakmai elismerésben részesült, de regionális és megyei szinten is méltatják. A Vasvári Önkormányzat képviselője volt, jelenleg külső tanácsnok, a pénzügyi, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagjaként, emellett aktív tagjai az imént bemutatott Mérték Egyesületnek, amelyet felesége vezet. Az EDS Magyarország (HP Magyarország Kft.) mellett feldolgozóipar cégek (cipőipar, elektronika, faipar, textilipar), a Vasvári ÁFÉSZ tekinthető jelentősebb érintettnek, valamint a Szombathelyi Erdészeti Zrt. jelenléte fontos foglalkoztatási szempontból. Mezőgazdasági vállalkozások
Amint a korábban is utaltunk rá, a térségben különösen jelentős a mezőgazdaság súlya. A Vasvári kistérségben továbbra is működnek a korábbi termelő szövetkezetek: a Csörnöcmenti Mezőgazdasági Szövetkezet (Vasvár), a Kisfaludy Sándor Mezőgazdasági Szövetkezet (Kám), a Gersekarát és Vidéke Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet (Gersekarát), a Püspökmolnári Mezőgazdasági Szövetkezet (Püspökmolnári), 126
és a Búzakalász Termelő és Szolgáltató Szövetkezet (Csehimindszent). Emellett alakultak új, osztrák érdekeltségű mezőgazdasági vállalkozások (ULRIKE Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft (Vasvár), LAVANT Mezőgazdasági és Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (Vasvár)67) és helyi érdekeltségbe tartozó mezőgazdasági vállalkozások (B. I. mezőgazdasági vállalkozó68, Norma Kft.) is. A cégeknél egy-két kivétellel a szántóföldi növénytermesztés és a gyümölcstermesztés jelentős, illetve ez utóbbihoz kapcsolódóan a Norma Kft. folytat pálinkakészítést. A kistérség legnagyobb területen gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozása oszkói központtal működik; tevékenysége azonban messze túlterjed a község határain. A gazdaság családi alapon szerveződik, a családfő egyéni vállalkozóként 569 hektár területen gazdálkodik, de összesen mintegy 2000 hektárnyi terület után kapott a család terület alapú támogatást
2012-ben.
A
gazdaságban
konvencionális
nagyüzemi
szántóföldi
növénytermesztés folyik, valamint tárolási és gépi bérmunka szolgáltatást kínál. Amint a térség fejlesztési aktivitását bemutató táblázatból is kiolvasható az AVOP forrásokból több mint 400 milliós támogatáshoz jutott a családfő és a kapcsolt vállalkozások. Ezek eredményeként egy 4500 tonna tárolókapacitású magtár, egy hídmérleg, silótelep és számos gépvásárlás valósult meg, a szokásos 25-40% közötti támogatási intenzitás, és utófinanszírozás mellett. A mezőgazdasági vállalkozó évek óta ugyanazzal szombathelyi pályázatíróval dolgozik együtt, aki folyamatosan tájékoztatják az aktuális lehetőségekről, és az összes pályázatokkal kapcsolatos adminisztrációs feladatot elvégzi a megírástól, a nyomon követésen át a monitoringig. A fejlesztéseknek köszönhetően a gazdaság piaci helyzete jelentősen erősödött, mivel a megtermelt árut képesek tárolni. Interjúalanyaink beszámolói szerint a vállalkozás a Dunántúl északi és nyugati részének egyik legjelentősebb integrátora lett az elmúlt években. A gazdálkodó, bár a kistérségen belüli is jó kapcsolatokkal rendelkezik, legfontosabb üzleti kapcsolatai a kistérség határain túl nyúlnak. A kistérségen belüli közösségi aktivitása mérsékelt, amint erről az interjúink is tanúskodnak. A másik jelentős térségi mezőgazdasági vállalkozás szintén oszkói székhellyel működik. A gazdálkodó helybeli születésű, korábban a téeszben dolgozott („kolhozban 67
A Vasvári kistérség területfejlesztési koncepciója és programja, 2005. http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/hirek/sikertortenetek/egymasra_epulo_beruh azasok_20110824_1025340 68
127
voltam magtáros”), 1990 óta a maga útját járja, kivált a téeszből, megvásárolta a helyi pálinka főzdét, a kárpótlás során visszaszerezte a család korábbi földjeit. Ekkor egy MTZ traktorral kezdett dolgozni 100 hektáron. 2000-re már 70 hektár saját és 230 hektár bérelt szántón gazdálkodott a feleségével együtt. Ez idő tájt kezdtek gyümölcsös telepítésbe, és a pálinkafőzde fejlesztésébe, majd a megnyíló kedvezményes föld vásárlási lehetőségekkel élve a mára 600 hektárra nőtt gazdaságban a repce, a búza és a kukorica mellett mintegy 17 hektár a csepegtető és fagyvédelmi öntözéssel ellátott gyümölcsös is található. A szántóföldi gazdálkodás rendszere 2008-ra alakult ki, itt hárman-négyen dolgoznak. A gyümölcsösben is kezd kialakulni a rutin-szerű munkavégzés, itt a 17 hektáron dolgozik 3-4 fő; az ehhez kapcsolódó pálinkafőzdében további két fő, a pálinkaértékesítésben újabb két fő. A pálinkafőzde biztosította feldolgozás kiszámítható értékesítési hátteret jelent, így a gyümölcstermesztés jövedelmezősége jelentősen javult. Ahogy az ültetvénytelepítés vonta maga után a pálinkafőzde korszerűsítést, úgy következett a főzde után a palackozás, vendéglátás kiépítése, mivel a pálinkát palackozva lehet jól eladni. A pálinkafőzdét 2009ben tovább fejlesztették: irányított erjesztést alkalmaznak, a bérfőzdének külön vonalat alakítottak ki, új vízszintes lepárlót szereztek be, bővítették a tároló kapacitásukat, és kialakítottak egy kóstoltató helységet. A látogatókat a gyümölcsöstől végig tudják vezetni a teljes pálinkafőzdén a kóstoltatásig bezárólag, így kínálva „egy erős félnapos, gyenge napos programot” az év bármely szakában. Jelenleg egyre divatosabbá válik a pálinka, így a gazda joggal bízik abban, hogy a minőségi portékának lesz piaca: 2006-ban 3000 liter pálinkát állítottak elő, ám ezt az árut teljesen másképpen lehet értékesíteni, mint ahogy megszokták a szántóföldi növények esetében. Ez utóbbiakat egy tételben lehet eladni, de „a gyümölcs-piacon lehetetlen egy kamion gyümölcsre vevőt találni: kis tételekre van kereslet – ugyanez van a pálinkavonalon is – mivel a minőségi áruinkkal szállodákat, minőségi boltokat céloztunk meg. Mindenhová külön-külön kell kimenni” – mondta el a vállalkozó. Így az értékesítés komoly kihívást jelent a gazdálkodó számára. A mezőgazdasági vállalkozó 1993-94 óta aktív pályázó; alapvetően ma is önállóan készíti a pályázatokat. Mint mondja, ez kényszer is volt, hiszen vett 30 hektár földet, és kellett hozzá a gép, amivel megműveli a területet. Ekkor könnyen lehetett pályázatot írni és nyerni. Ahogy a vállalkozó beszámolt róla: „Belevágtunk, igen is megpróbáltuk, s mivel nem voltunk eléggé felkészülve, kaptuk sorozatban a hiánypótlási felszólításokat.(…) Nem fogunk csüggedni, azt mondtam, ez lesz a mi előnyünk.” 1998-ban a korábban felvett hiteleket visszafizették, de rájöttek, hogy ugyanott tartanak, újra gépeket kellett beszerezni. 128
„Láttuk, hogy folyamatosan kell pályázni, ahogy egy forint hitelt visszafizettünk, kettőt vettünk fel helyette, több oldalról tartottuk a vasat a tűzben, és a legjobb pályázatot kell beadni, mert az első háromra még jut pénz, de negyedikre már nem biztos.” Mindig maguk írták a pályázataikat, maga ment a dolgok után, szerezte be a papírokat, és rugalmasak voltak: ennek megfelelően egyéni vállalkozó, őstermelő, családi gazdálkodó és gazdasági társaság egyaránt van a családtagok között. A szakmai anyagot a felesége állítja össze, bonyolultabb pénzügyi terveket készítéséhez esetenként segítséget vettek igénybe, ha elakadnak, tudnak kitől segítséget kérni, de ez egyre ritkább. A gazdának kitűnő kapcsolata van az egyik országos bankkal, ez a kapcsolat kölcsönös bizalmon alapszik és segíti a folyamatos rugalmas forráshoz jutást. A pályázatírók munkájában alapvetően nem bízik a gazdálkodó: „amit magam készítettünk, az tudtam hol tart (…), nem bíztunk ezt sem másra, magunk terveztük a családi házunkat, a pálinkákra címkéket, a prospektusainkat.” – mondta el. Legutóbbi beruházásaihoz az AVOP-LEADER pályázati forrásokat használt fel. A gazda számára fontos a személyesség és a gyorsaság: „Azért jutottam a termelésben addig, ameddig, mert nem a területi képviselőkkel tárgyaltam, hanem a tulajdonossal, aki rögtön tud döntést hozni. Nekem arra van csak időm, hogy egy emberrel leülök tárgyalni; az azonnal tudjon döntést hozni.” Számára az adott szó mindennél többet jelent: „Ha én 100 oldalas szerződést írok is alá, ha az alól ki akarok bújni, úgyis ki tudok, de ha valamit vállaltam, akkor az úgyis lesz. Nálunk ezek a dolgok így működnek.” Tisztán látja azt is, hogy lassú, kitartó munkával lehet sikert elérni; ezt számára a szántóföldi gazdálkodás bővülése is igazolta, és így bővíti a gazdálkodását is. A kistérségen belül nagyon erős kapcsolatokkal rendelkezik, üzleti kapcsolatai azonban a kistérségen kívül is jelentősek. Amint a fenti idézetek úgy érzi, hogy képes alakítani a vállalkozása jövőjét, de alapvetően nem bízik a különböző helyi és távolabbi szereplőben; a megbízhatóság mértéke alacsony. Harmadikként egy osztrák érdekeltségű mezőgazdasági vállalkozást69 mutatok be. A Fruchtpark Kft. 2001-ben alapították, almatermeléssel és kereskedelemmel foglalkozik mintegy 75 hektáron egy korábbi gyümölcsös helyén; a magyarországi telephelyen jobbára termelés folyik, a tárolás a cég osztrák telephelyén történik. Legfontosabb értékesítési partnerük egy magyarországi kiskereskedelmi vállalat. A gazdálkodásban a tulajdonos és
69
http://www.fruchtpark.com/, emellett interjú készült a cég ügyvezetőjével is. 129
felesége (aki az ügyvezető is) mellett három főt alkalmaznak, valamint 40 fő szezonmunkást. A szomszédos megyeszékhelyen találtak segítséget a pályázatíráshoz, tervezéshez, engedélyezéshez és lebonyolításhoz: „nagyon jól együtt tudtunk működni a kutak engedélyeztetése során, és ők jelezték, hogy van lehetőség öntözési támogatásra”. Mindamellett csak olyan pályázatokon indulnak, amelyekhez van saját erő, „nem mindegy hány órát dolgozunk a banknak” – teszi hozzá. A kistérségen belül nincsenek kapcsolataik, de a térségen túl is alapvetően üzleti kapcsolataik vannak. A kistérség más termelőivel való együttműködést, a termelői csoportok alakítását nem tartja jó megoldásnak: „ha felajánlom az együttműködést valakinek, nem azt nézi, hogy miért éri ez meg nekem, miért jó ez neki?” Benne van a fejekben, hogy ha beintegrálják őket a nagyba, az nem neki, hanem a nagynak éri meg.” Úgy érzi a vezető, hogy sem benne nem bíznak meg a helyiek, sem ő nem bízhat a helyiekben; „itt kell lenni és csinálni, ha az ember itt van és csinálja az emberekkel, akkor az működik” – mondja a vállalkozó; az idézet arról is tanúskodik, hogy interjúalanyom bízik abban, hogy képes befolyásolni az őt érintő ügyek folyását, azaz magas az énhatékonysága. Ebben az esetben tehát a megbízhatóság szintje alacsony, az énhatékonyságé magas, a kistérségen belüli kapcsolatok pedig gyengék. Általában elmondható tehát a bemutatott három mezőgazdasági vállalkozásokról, hogy az üzleti kapcsolataik a fontosak, kistérségen belüli kapcsolatok csak egy esetben jelentősek; a pálinkafőzdét is kialakító vállalkozó esetében. Érdemes megjegyezni, hogy ez a vállalkozó jelentős, a multifunkcionális mezőgazdaságra jellemző fejlesztési programot hajtott végre. Mindhárom vállalkozóra jellemző az énhatékonyság magas szintje és a pálinkafőzőt kivéve környezettel szembeni megbízhatóság alacsony szintje. A projekt-osztály
A
szakirodalom
alapján
(Kovách-Kucerova,
2006)
nem
lehet
egyértelműen
meghatározni azon jellemzők összességét, amelyek alapján egy-egy szereplőt a projektosztályba lehetne sorolni egyértelműen. A Vasvári kistérségben a pályázatírók mellett kisebb megszorításokkal a Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, valamint az AVOPLEADER és a LEADER+ Akciócsoport mindenkori vezetője írhatóak le azokkal jellemzőkkel, amelyeket a szerző páros a meghatározása során alkalmazott.
130
A pályázatírók jellemzően a mezőgazdasági vállalkozók tevékenységét segítik. Itt két lehetőség van: vagy teljes körű ügyintézést végez a pályázatíró, vagy csak bizonyos pontokon kapcsolódik be a pályázattal kapcsolatos tevékenységekbe. A pályázatok nagyobbik részét valamelyik a térségben működő jól bevált és elfogadott pályázatíró cég készíti, a gazdák általában ugyanazzal a pályázatíróval dolgoznak együtt, azt a pályázatírót, pedig, aki valamelyik komoly versenytársuknak is dolgozik, lehetőleg nem foglalkoztatják. A régióban két nagy helyi pályázatíró cég működik; ezek nem folytatnak egymással kemény konkurencia harcot. Mindkettőnek felsőfokú végzettségű vezetője van. A klasszikus példa szerint a pályázatíró egy-egy kisebb SAPARD pályázat írásával kezdte néhány éve, majd ahogy egyre több pályázati lehetőség kínálkozott, úgy szaporodott a munka. A gépkereskedők ajánlják a gazdáknak a pályázatírót, aki bedolgozza magát a gazdához. A felkeresett pályázatíró teljes pályázatmenedzsmentet vállal: „nem csak úgy van, hogy megírom a pályázatot aztán szevasz, hanem monitorzom neki a pályázatot öt évig (…) de ha az eladásban kell segíteni, akkor abban is segítek.”. A gazdák teljesen megbíznak benne, amiben az is szerepet játszik, hogy helybeli a pályázatíró: „itt nincsenek szerződések, odamentem kezet fogtam, megegyeztünk, tudom, hogy itt dolgozik ötven éve, és itt fogunk dolgozni negyven év múlva is, nincs elbeszélés egymás mellett, itt azért írjuk le a szerződést, hogy emlékezzünk rá, nem azért, hogy betartsuk.” Ez a pályázatíró, csak a nyertes pályázatok esetén kér sikerdíjat, ha nem fogadják be a pályázatot, semmit sem fogad el. Ritkább eset, hogy a gazda maga írja a pályázatot, ám ezekben az esetekben is gyakori, hogy szakmai segítséget kérnek valamelyik elismert pályázatíró cégtől, vagy a könyvelőjüktől, de a pályázatmenedzsment kisebb részben marad a gazdára, a monitoring jelentéseket, építési engedélyeket a gazda szerzi be: „Én gyűjtöttem minden szükséges dokumentációt, amit magam megcsinálok az tudom, hogy rendben van, másképpen nem lehet dobogós helyen végezni.” (egy gazda) Ezekben a gazdaságokban jellemzően az asszony végzi a pályázatokkal kapcsolatos teendőket, a férjre maradnak a gazdálkodással kapcsolatos ügyek, valamint a kereskedőkkel is a férj egyezkedik. A gazdák közötti összefogás nem jellemző, de van
131
példa rá a kistérségben. Ebben az esetben egy nagyobb gazdálkodó önálló kezdeményezése áll a háttérben, aki néhány hasonló méretű nagygazdasággal összefogva a környező kisebb gazdálkodóktól is felvásárolja a terményeket, és azokat egyben értékesíti.
132
A Lengyeltóti kistérség A kistérség történeti, társadalmi, földrajzi jellemzői A második esettanulmányt a Lengyeltóti kistérségben készítettem. A Külső-Somogyi jellegzetes dombos tájon elterülő kistérséget a Balaton-parti üdülőkörzet tíz háttér települése alkotja: Buzsák (1393), Gyugy (266), Hács (406), Kisberény (208), Lengyeltóti (3353), Öreglak (1654), Pamuk (264), Somogyvár (1871), Somogyvámos (776) és Szőlősgyörök (1209).
16. táblázat: A kistérség egyes települései
Település neve
Jogállása (kistérség központja)
Népesség száma (fő)
Lakosság aránya Megyeközpont Megyeközpont a kistérség távolsága távolsága 70 népességből (%) közúton (km) közúton (perc)
Lengyeltóti
kistérségi központ
3353
29,2
41
44
Somogyvár
község
1871
16,3
31
34
Buzsák
község
1393
12,1
46
50
Kisberény
község
102
0,88
40
44
Forrás: KSH-T-Star, saját szerkesztés
A jelenlegi kistérséghez tartoztak a 19. században a déli-Balaton part települései Boglártól a mai Balatonmáriafürdőig, valamint Táska is. A kistérség, ahogy Somogy jelentős része, a hagyományok és a történelmi adatok szerint a honfoglalást követően a Koppány vezette Bő nemzetség szállásterülete volt, és miután így besenyő és berény katonaságot telepített a térségbe. A középkorban nemesi családok és a bencés rend birtokolta a települések határát. A török hódoltság végére a 17. századra a falvak harmada elpusztult; ezt követően magyar, német és horvát telepesek költöztek a vidékre és folytatták a korábbi gazdálkodást: szántóföldi növénytermesztést, szőlőművelést és állattenyésztést. Szintén ebben a korszakban jelentek meg azok a családok (Lengyel, Jankovich, Bárány, Széchenyi, Zichy), amelyek a 20. század elejéig meghatározták a térség fejlődését. Ekkor a Balaton nagyon csekély gazdasági jelentőséggel bírt; a halászat és a nádaratás 70
https://teir.vati.hu/, Intézmények illetékessége alkalmazás 133
ellenére a tópart szinte lakatlan volt, Fonyódon 1848-ban 108 fő lakott. A Boglár– Révfülöp, valamint a Szántód–Tihany között közlekedő rév mellett a főközlekedési út a 1860-as évekig a vasút megépítéséig a Siófok – Szemes – Szőlősgyörök – Iharosberény – Nagylak (ma Öreglak) - Marcali felé vezető út volt. A Balaton szabályozását és a vasút kiépítését követő időszakban, 1871-ben lett Lengyeltóti járási székhely, a térségből ekkor mezőgazdasági nyersanyagokat, gabonát, bort, fát, vágóállatokat szállítottak a kiépült infrastruktúrán a hazai nagyvárosokba és a világpiacra. A megyerendezésig Lengyeltóti volt a járási székhely, 1950-ben Fonyód lett a járási székhely; ezt változást a gazdasági és társadalmi folyamatok indokolták. A 19. század végéig Fonyód lakói szőlőtermesztésből éltek (a település szőlőit a szomszédos Lengyeltóti, Szőlősgyöröki birtokos művelték), ezt követően lendült fel az idegenforgalom: Dél-Dunántúli és fővárosi polgárok vásárolták meg a felparcellázott tóparti birtok telkeit és építettek villákat, nyaralókat. A város 1905-ben lett független Lengyeltótitól, 1911-ben Balatonfenyves is önálló település lett. A tóparti városban 1930ban 1617 fő lakott. A negyvenes években több száz új épület (nyaraló, villa, kisebb szálloda) épült, megépült a kikötő, 1949-ben pedig a Lengyeltótiból Fonyódra költözött a bíróság és a pénzügyőrség, valamint az összes járási hivatal. A város gazdasági fejlődése, népesség növekedése azóta is , meghaladja a szomszédos Lengyeltóti hasonló adatait. A két település
közötti
rivalizálás
annak
ellenére
eltartott
2012-ig,
hogy
a
fontos
közszolgáltatások, oktatási intézmények, egészségügyi szolgáltatások, ipari létesítmények , idegenforgalmi munkahelyek a hetvenes évektől szinte kizárólag ide települtek. Ennek megfelelően Lengyeltótiból többen költöztek át a Balaton-parti városokba. Miután a hatvanas években a járási székhely elkerült Lengyeltótiból, a mai kistérséget alkotó tíz település szinte mindegyike a nagyközségi tanács alá tartozott. A közigazgatási rendezés
következményeként
az
addig
a
községben
szülőotthonként,
illetve
tüdőgondozóként működő kórház a Marcali kórház krónikus részlege lett, mára ezt az intézmény részleget bezárták. A nyolcvanas évek végén először Öreglak, majd Buzsák és sorban a többi település önálló községi tanácsokat, illetve polgármesteri hivatalt alakított, mivel, amint egyik interjúalanyunk fogalmazott: „nyilvánvalóan látszott, hogy a központi település számára biztosít egyoldalú előnyöket a közös tanács”. Ebben az időszakban a tóparti települések önálló kistérséget alkotnak (Fonyódi kistérség), amelynek lakosság száma több mint kétszeresen meghaladja a vizsgált kistérség
134
lakosság számát, és egyéb mutatói is sokkal kedvezőbbek. Ez a helyzet 2012-ben változott meg, a járáskor megalakulásakor. A 2004-ben megalapított, jelenleg is működő többcélú kistérségi társulás kialakulása bizonyos esetlegességeket mutat, ezt példázza az is, hogy a szomszédos Marcali kistérség három települése, Nikla, Csömend és Táska iskolái a lengyeltóti, somogyvári és öreglaki iskolákkal szoros együttműködésben pályáznak jelenleg is, amely együttműködés eredményeként a Lengyeltóti Általános Iskola tagintézményei lesznek. A várossá nyilvánítás és a kistérségi munkaszervezetek erősödése kedvezően hat Lengyeltóti és a környező kilenc település fejlődésére. A kistérség népességszáma 11.483 fő, a központi települést Lengyeltótit 1994-ben nyilvánították várossá, a maga 3300 fős lakosságával egyike a legkisebb városoknak. A lakónépesség száma a kistérségben folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy a vándorlási egyenleg az utóbbi években kedvezőbben alakul, mint a megelőző évtizedekben, ennek eredményeként a természetes fogyás 2,8‰ (2000-ben). A munkanélküliség tartósan 10% feletti, a Somogy megyei Munkaügyi Központ Marcali kirendeltségén 2005-ben 18,1% volt a munkanélküliségi ráta, a gazdasági aktivitás pedig 47,2% volt ugyanekkor. A munkanélküliség mindemellett erős szezonális ingadozást mutat, a Balatoni idegenforgalom miatt. Az 1000 főre jutó helyi adó mértéke az országos átlag harmadát is alig éri el, de a hasonló adottságú megyei kistérségek átlagától csak kis mértékben marad el. Az egy főre jutó személyi jövedelemadó alap azonban mind megyei, mind országos összehasonlításban a legalacsonyabbak közé tartozik. Az országos és megyei átlagtól nem tér el jelentősen az alacsony aktivitási ráta: 35,3%, illetve a foglalkoztatott nélküli háztartások (47%) és rendszeres szociális segélyben részesülő évi átlagos száma (36,8%) aránya. A kistérségben a közüzemi vízvezeték ellátottság, csatornázottság és hulladékszállítás jól kiépült, ezzel szemben a telefon főállomások, kábeltelevízió előfizetők, szélessávú Internettel rendelkező háztartások aránya nagyon alacsony.
135
17. táblázat: A Lengyeltóti kistérség alapadatai
71
Somogy megye
Mutató
érték
m. egys.
ország
Lakónépesség, 2011.
11567
fő
10091720 327 219 2
Terület, 2011
27262
km
Városi népesség aránya, 2011
28,2
%
70
51
Természetes szaporodás/fogyás, 2001-2010 -37,8
‰
-35,6
-52
1000 főre jutó nettó migráció, 2001-2010
-53,3
fő
0,0
19,7
Aktivitási ráta (2010)72
49,3
%
55,4
51,9
Foglalkoztatási ráta (2010) 73
40,4
%
49,2
44,5
Munkanélküliségi ráta (2010) 74
17,97
%
11,6
14,18
HDI, 200875 Egy adózóra jutó adóköteles jövedelem, 2011
0,7941
-
0,831
0,8338
Egy lakosra jutó TGE, 2009
76
Egy lakosra jutó helyi iparűzési adó, 2010
9.302.366 603 586
120 863,7 ezer Ft
264 642,3 184 019,1
1.263
ezer Ft
~2.552
1.6492
11,2
Ft
37
20,6
Forrás: KSH T-Star, Német Nándor, Lőcsei Hajnalka adatai, saját szerkesztés
A Lengyeltóti kistérség komplex fejlettségi viszonyainak alakulásában az elmúlt évek nem hoztak érdemi változást. A képzettség, az életkilátások és a gazdasági helyzet dimenzióit egyesítő HDI alapján Lengyeltóti és a környező tíz település helyzete az országos átlaghoz képest nem változott, ahogy 1994-ben, úgy 2007-ben is a legalsó hatodba tatozott77 (Csite-Németh 2007). A lengyeltóti kistérség a jelenlegi KSH Kistérségi fejlettségi mutató alapján a 174 kistérségből a 33. legkevésbé fejlett, mutatószáma az 5 fokozatú skálán 2,17. Somogy megyében három hasonlóan kedvezőtlen helyzetű kistérség található: a barcsi, kadarkúti és a csurgói, de leszámítva a Balaton déli partjának településeit összefogó siófoki, fonyódi és balatonföldvári kistérségeket, a megye többi hét kistérsége is számos nehézséggel küzd. Lengyeltóti a 33. a kistérségek fejlettségi rangsorában; Somogy megyén belül a negyedik 71
A táblázat összeállításában Lőcsei Hajnalka és Németh Nándor segített. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 73 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 74 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján (http://kisterseg.munka.hu/index.php) 75 a Pannon.Elemző Iroda számításai. 76 a Pannon.Elemző Iroda számításai. 77 http://pannonelemzo.hu/aas_szoveg/file/87_nap_kistersegcsoportok.pdf 72
136
helyet foglalja el. A megyén belül az életminőség lehetőségeit nézve nem történt jelentős átrendeződés az egyes térségek között, a Lengyeltóti kistérség mellett a Barcsi, Kadarkúti és Csurgói kistérségek az utolsók. A Lengyeltóti kistérség helyzetét tovább nehezíti, hogy a kistérségben nincs érettségit adó középiskola, az általános iskolák összevontan működnek. A statisztikák alapján is feltételezhető, de a terep bejárás során nyilvánvalóvá vált, hogy a kistérségben a fenti adatok elfednek számos egyenlőtlenséget: a kistérség szinte mindegyik települése egy központi falura és az attól távolabb elhelyezkedő pusztákra osztható. 1945-ig mindegyik településen egy-egy meghatározó család gazdálkodott (például a Széchenyiek Somogyváron, Jankovich-ok Öreglakon, Buzsákon) klasszikus nagyüzemi gazdálkodást folytatva: a faluban, illetve attól távolabb uradalmi központok, puszták (erre a nevek is utalnak: Vityapuszta, Barátfölde) alakultak ki, amelyek olykor kifejezetten távol, akár 15 kilométer távolságban fekszenek a településtől, és valamikor önálló templommal iskolával rendelkeztek. Később az államosítás és a téeszesítés után sem ürültek ki ezek a településrészek. A volt uradalmi központok immár az újonnan alakult állami gazdaságok központjaként szolgáltak, itt igény szerint működött iskola, bolt, vagy hordták busszal a helyben lakókat a központi település iskolájába. A kilencvenes években az állami gazdaságok tönkrementek, átalakultak, a pusztákon nem volt többé munkalehetőség. A helybeliek beszámolói szerint ettől kezdve ezeken a településeken egyre erősödött a lakosságcsere: némelyik pusztára a megyéből, de olykor az ország távoli vidékeiről is roma családok költöztek, így ezeken a falvak központjától távol elhelyezkedő településrészeken a szociális hátrányok és az etnikai elszigetelődés együtt jellemzőek. A községek vezetői az egész kistérségben említést tettek erről a helyzetről. A nehézséget elsősorban az jelenti, hogy hiányoznak a szükséges anyagiak, másodsorban pedig a romákkal szembeni többé-kevésbé leplezett előítéletek („ez nem szegregáció, ez az ő lakóhelyük”, „nem akarnak dolgozni”). Az együttélésnek kétségtelen számtalan nehézsége van, e kérdés részletes tárgyalása további vizsgálatot igényelne, amint erről az interjúkban a helyi vezetők, vállalkozók beszámoltak. A fenti helyzet megoldása nem szerepelt egyik megkérdezettnél sem a legfontosabb megoldandó feladatok között, ezt nem is tekintik önkormányzati feladatnak („a kormányzat nem biztosítja a feltételeit a [külső területen lakó] népesség megfelelő ellátásához.”) ennek alapján nem meglepő, hogy nem pályáztak ilyen témában a helyi önkormányzatok. A kistérségben tehát két kiemelkedő problémával kell szembe nézni, amelyek azonban 137
nem feltétlenül oldhatóak meg kizárólag a kistérségen belül. Egyrészt a szegregáltan élő roma csoportok helyzetét kell megoldani, másrészt meg kell oldani azt a problémát, hogy a kistérségnek nincs erős központi települése. A 2001-es népszámlás adatai78 szerint 486 fő vallotta magát a kistérségben cigány nemzetiséghez tartozónak, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a magukat a cigány nemzetiségűnek, anyanyelvűnek, vagy a cigány nyelvet használónak vallók aránya 8,5% körüli (906 fő), emellett jelentősebb német nemzetiségű népesség él a kistérségben (1,9%). A jelentős változás hátterében feltehetően nem a roma népesség arányának és számának elmúlt tíz évben történt robbanásszerű növekedése áll, hanem a cigány nemzetiség vállalásának ténye, amint azt a szakirodalom is feltételezi (Neményi 2000, Kemény 2004, Hablicsek 2008). A kistérségben a romák jellemzően telepeken, a településeken belül elkülönülten, vagy a településektől távolabb élnek. Telep felszámolási programot egyik községben sem terveznek; amennyiben lehetséges az oktatási intézmények is helyben (a szegregált településrészen) tartják a roma tanulókat. Amikor ez nem lehetséges, akkor anyagi lehetőségeikhez mérten próbálják megvalósítani a helyben megfelelőnek tűnő oktatási integrációt, azonban ezek a törekvések bizonytalanok és csekély támogatottsággal bírnak. Ahogy az oktatási intézményeken, úgy a falunapokon sem jellemző a roma és nem roma lakosság együttes jelenléte, nem egy településen térben és időben elkülönülten ünnepelnek a különböző csoportok (Kisberény, Lengyeltóti).
A kistérség gazdasági profilja Infrastrukturális ellátottság
A kereskedelmi szolgáltató egységek száma a kistérség központi településrészein nem csökkent, azonban, ahogy a munkanélküliség nőtt és az elvándorlás fokozódott, külső településrészeken bezártak a boltok, különböző szaküzletek, így a kistérség ellátottsága csökkent. A vízvezeték-hálózat csaknem teljesen kiépült a Lengyeltóti kistérség minden településén, és a külső településrészeken is. Az ellátottságot nézve a legnagyobb előrelépés az 1990-es évek végéig történt meg, azóta a hálózat csak keveset bővült. A kistérség szennyvíz elvezetése a Balaton közelsége miatt már egy bő évtizede megoldott.
78
http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/04/tabhun/tabl11/load11014.html 138
Elérhetőség
Periférikus helyzetéhez mérten a Lengyeltóti kistérség közúti megközelíthetősége viszonylag jónak mondható. 2006 óta a térség autópályán elérhető a fővárosból; a menetidő bő másfél óra, amint egy interjúalanyunk rámutatott ma már nem probléma az elérés („másfél óra alatt felérek Pestre, ha színházba megyek”). Ennek ellenére hiába várták a helyi vezetők a gazdaság fellendülését az autópálya megnyitásától, erre nem került sor. Az autópálya lehajtótól a térségen át Kaposvárra csupán egy harmadrendű főút vezet, a megyeszékhely távolsága 41 kilométer, 44 perc. A közúthálózat leggyengébb pontja a települések közötti utak hiánya. Gyakran szomszédos települések is csak nagy kerülővel, vagy dűlő úton közelíthetőek meg. A térség vasúti összeköttetését a Budapest-Nagykanizsa vonalon fekvő Fonyód, és a Kaposvár közötti mellékvonal biztosítja. A Lengyeltóti kistérség vasútvonal mentén fekvő települései jól megközelíthetőek a fővárosból, valamint a megyeszékhelyről. A települések közötti közlekedést a Volán járatai szolgálják. Vállalkozói aktivitás – gazdaság
A TEIR adatokat vizsgálva látszik, hogy a térségben a társas vállalkozások aránya (1000 főre jutó társas vállalkozok száma) a Somogy megyei átlagtól és az országos átlagtól egyaránt elmarad. Az 1000 főre jutó egyéni vállalkozások száma azonban 2010-ben meghaladta a megyei és az országos átlagot (addig alatta maradt annak). A legtöbb egyéni vállalkozás Lengyeltótiban működik, arányaiban is itt a legmagasabb az egyéni vállalkozói aktivitás, a társas vállalkozások aránya azonban magasabb a két szomszédos kistelepülésen, Gyugyon és Hácson. Lengyeltóti és a kistérség mezőgazdasági jellegű. Ezt mutatja, hogy a vállalkozások közel 20% működik a mezőgazdaságban, és mindössze 9% az iparban. 2007-ig az építőipari cégek aránya 16% volt, a kereskedelem aránya 22%, a gazdasági szolgáltatásoké 18%, a szállítási szolgáltatások aránya 5,8%. Az idegenforgalmi vállalkozások aránya 9%. A történelmi áttekintés során láthattuk, hogy a kistérség településeit a mezőgazdasági tevékenység határozta meg mindig. A kistérség legjelentősebb vállalkozásai az agráriumhoz köthetőek, amint az alábbi táblázat mutatja. Emellett egy mezőgazdasági gépgyár foglalkozat körülbelül 100 főt, egy tíz éve ide települt ásványvíz palackozó további 40 főt, és amennyiben a fejlesztési tervek megvalósulnak egy repülőgép-alkatrész gyár 2013-ban 50, hosszútávon pedig 300 főt tervez foglalkoztatni. 139
Foglalkoztatottság
A foglalkoztatási helyzet az előbb bemutatott gazdasági helyzetnek megfelelő. A válság hatására 2009-ben nőtt a munkanélküliség, majd ez csökkenni kezdett. A kistérségi munkanélküliség mindig meghaladja a megyei átlagot; az egyes települések adatait vizsgálva pedig az is látszik, hogy Fonyód-Kaposvár országút mentén fekvő települések helyzete jobb, míg a nehezebben elérhető településeken a helyzet nagyon kedvezőtlen; ezeken a településeken a legmagasabb a roma lakosság aránya is.
18. táblázat: A Lengyeltóti kistérség munkanélküliségi adatai
Település
2006
2007
2008
2009
2010
2011
Buzsák
13,1%
12,7%
12,1%
14,6%
15,1%
8,4%
Lengyeltóti
9,9%
12,2%
11,2%
14,6%
12,3%
9,9%
Kisberény
24,1%
31,1%
27,8%
37,7%
40,4%
24,3%
Pamuk
22,5%
19,5%
21,9%
13,3%
28,4%
30,6%
Lengyeltóti kistérség
12,5%
13,7%
13,4%
16,4%
15,3%
14,2%
Somogy megye
11%
12%
12,3%
14,3%
13,8%
12,7%
Ország
5,7%
6,3%
6,8%
8,6%
8,4%
7,9%
Forrás: KSH- T-Star adatok alapján saját szerkesztés.
A kistérségben a foglalkoztatottak 12,5%-a az agrár foglalkoztatott, az ipari keresők részesedése 33%, annak ellenére, hogy igazán jelentős ipari üzemet nem találunk a kistérségben, a szolgáltatásokban dolgozik a munkavállalók 54,9% körül van79. A térség foglalkoztatásában a Balaton-parti települések vállalkozóinak van jelentős szerepe. Az utóbbi másfél évtizedben jelentős foglalkoztatást generáló befektetés nem érkezett a kistérségbe: a 2002-ben alapított FonteViva Kft (Somogyvár) egy körülbelül 50 főt foglalkoztató, jelentős forgalmat bonyolító ásványvíz palackozó. Lengyeltótiban működik a mintegy 90-100 főt foglalkoztató mezőgazdasági gépgyártó, a Ferro-Flex Kft. Ezen a két cégen kívül az időszakos jelleggel munkát biztosító Öreglaki Vadfeldolgozó Kft., valamint mezőgazdasági cégek érdemelnek említést, a gyümölcstermesztéssel foglalkozó Juglans Kft, valamint a szomszédos Balatonfenyvesi székhellyel működő, a volt 79
http://www.forrayrkatalin.hu/doski/OFA_tarsadalmi-teruleti.pdf 140
állami gazdaság területein gazdálkodó Hubertus Agáripari Bt. A korábbi téeszek helyén jelenleg kisebb-nagyobb vállalkozások működnek, az intenzív állattartás visszaszorult, bizonyos cégeknél (Hubertus Agráripari Bt.) az extenzív állattartás ma is jelentős. Napjainkban a Lengyeltóti kistérség foglalkoztatottainak körülbelül 34,6%-a ingázik az ÁFSz adatai szerint. Ez országosan nem kiemelkedő arány, de a kistérség egyes kevesebb, munkalehetőséggel bíró településein ezt jelentősen meghaladhatja. Lakóhelyén a népességnek az a része dolgozik, amelyik a jelentősebb településeken él (Lengyeltóti, Somogyvár, Buzsák). Ezek a települések egyszersmind a kistérségen belüli ingázás fő célpontjai is. a megyeszékhely mellett. A korábbi évtizedekben a kistérség szolgáltatásban elhelyezkedő munkavállalói a Balaton-parti településekre ingáztak, különösen az idegenforgalmi szezonban. Az ilyen jellegű lehetőségek az idegenforgalom visszaesésével párhuzamosan fokozatosan csökkentek, amint arról interjúalanyaim beszámoltak. Természeti erőforrások, kulturális értékek
A Lengyeltóti kistérség természeti és kulturális értékei országosan szinte ismeretlenek. Annak ellenére, hogy a népszerű balatoni fürdőhelyekkel közvetlenül szomszédos a települések egy része, itt található egy kicsi, az utóbbi harminc évben nem fejlesztett fürdő, és az ország harmadik nemzeti emlékhelye, a kistérség látnivalói nem szerepelnek az idegenforgalmi kínálatban. A kistérségben a Csiszta-pusztai fürdőn, a valaha horvát nemzetiségű földművesek lakta Buzsák sajátos, szakmai körökben ismert népművészete mellett a Somogyvári bencés apátság romjai, a somogyvámosi Krisna-völgy ismertek valamennyire, de emellett is felfedezhető néhány látnivaló (Kisberényi puszta-torony, a Nagy-berek Fehérvízi láp Természetvédelmi Terület, a Balatonfenyvesi Keskenynyomtávú vasút, a Buzsáki Tájház, valamint a szinte minden településen fellelhető régi kastélyok), amelyek egyedivé teszik a vidéket. A táj az adottságai révén alkalmas lenne a természetjárásra, madár megfigyelésre, de ezeket a lehetőségeket alig használja ki az idegenforgalom. A vadászat viszonylag népszerű a környéken, de ez csak egy nagyon szűk réteg tevékenysége, és nem hoz komoly bevételt a települések és a helyben élők számára. A természeti erőforrások közül a gyógy és ásványvizeket érdemes kiemelni: amint utaltam rá gyógyfürdő és ásványvíz palackozó is működik a térség egy-egy településén. A kistérség politikai térképe
A Lengyeltóti kistérség a Balatonboglári választókörzethez tartozik (Somogy 4-es számú választókörzet). 1990-94 között MDF-es, 1994-98 MSzP jelölt képviselte a 141
körzetet, ezt követően két cikluson át ismét az MDF jelöltje volt a körzet országgyűlési képviselője. 2002-től napjainkig azonban a kistérség egyik településének polgármestere is országgyűlési képviselő, 2006-tól ugyanő az egyéni jelölt. A kistérség és a környező városok vezetői függetlenként váltak település vezetővé. 2010 után azonban egyre több helyen a Fidesz és szövetségeseinek a támogatását is élvezték a nyertesek. A kistérségben, ahogy Somogy megye más településein is, jelentős politikai szervezet a Somogyért Egyesület. Lengyeltóti polgármestere korábban a település tanácselnöke volt 1979-tól, 1990 után pedig függetlenként 2010-ig vezette a várost, de elnökségi tagja volt a Somogyért Egyesületnek80. A Somogyért Egyesület megyei szinten a második, harmadik helyért küzdött, hol a Fidesszel, hol az MSzP-vel, vezetője hosszú ideig adta a megyei közgyűlés elnökét81.
Fejlesztéspolitika helyben A Lengyeltóti kistérség a 64/2004 (IV.15.) Kormányrendelet besorolása szerint a társadalmi, gazdasági szempontból elmaradott, vidékfejlesztési térség kedvezményezetti státuszba került82. A 2007-ben felülvizsgált támogatottsági rendszerben a kistérség a 33. legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségként egyike lett a 33 leghátrányosabb helyzetű kistréségnek (LHH) (Faluvégi 2008)83. Fejlesztési források a térségben
Az előcsatlakozási (Phare) forrásokból a térségben egyetlen szervezet sem részesült, a megyében is csupán hat pályázat nyert támogatást (Siófokon, Nagyatádon és Kaposváron). Határ-menti együttműködésben szintén nem vesz részt a kistérségből egyetlen szervezet sem. A 2004-2006 között megvalósult fejlesztések
Európai uniós forrásokból megvalósult fejlesztéseket, a programozási időszaknak megfelelően két részre bontva mutatom be. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) 2004 és 2006 között öt operatív programot foglalt magában. Míg ebben az időszakban az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program az egységes, országos NFT része volt, 2007-től azonban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, illetve a Mezőgazdasági és 80
http://www.somogyert.hu/ http://www.somogyert.hu/, www.valasztas.hu 82 64/2004 (IV.15.) Korm. rendelet a területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről 83 311/2007 (XI.17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700311.KOR) 81
142
Vidékfejlesztési Hivatalhoz kerültek az agrár és vidékfejlesztési ügyek. Ennek megfelelően 2004-6 között a beérkezett pályázatok között jelentős az AVOP részaránya, 2007 után azonban az ilyen jellegű projektek az MVH projektlistáiban jelennek meg. A Nemzeti Fejlesztési Terv kiírásaira a kistérségből 18 projektterv érkezett be, közülük 4 nyert támogatást84. A teljes igényelt támogatás 459 millió forint volt, ebből 201 millió forint támogatást nyertek el a kistérség pályázói. A 43,8% nyerési arány messze elmarad az országos átlagtól. A pályázati aktivitás szintén elmarad az ország más területein mért átlagtól, amint az az alábbi táblázatból is kiolvasható. Az EMÍR adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a Lengyeltóti kistérségben az ezer állandó lakosra jutó beadott pályázatok száma (1,56) az egyik legalacsonyabb szám országos szinten, míg az ezer állandó lakosra jutó támogatott pályázatok száma (0,43) a legalacsonyabb. A kistérségben az egy állandó lakosra jutó igényelt támogatás valamivel több, mint 39 ezer Ft volt, a megítélt egy állandó lakosra jutó támogatás alig több, mint 17 ezer forint. Az igényelt támogatás tekintetében a Lengyeltóti kistérség a kistérségek „ranglistáján” és a megítélt támogatás tekintetében egyaránt az utolsó helyeket birtokolta a 2004-6-os időszakban.
19. táblázat: a Lengyeltóti kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya
Ezer főre jutó beadott pályázatok száma Ezer főre jutó támogatott pályázatok száma Egy főre jutó igényelt támogatás (ezer Ft) Egy főre jutó megítélt támogatás (ezer Ft)
Lengyeltóti kistérség
Somogy megye átlaga
Vidéki kistérségek
Ország egésze
1,56
3,79
3,6
3,9
0,43
1,72
1,9
2,1
39
140,5
145,9
150,5
17
55,5
58,8
69,3
Forrás: NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján saját szerkesztés.
A megyei átlagokat tekintve is hasonlóan sikertelennek tekinthető a Lengyeltóti kistérség a pályázati rendszerben, annak ellenére, hogy maga Somogy megye sem tekinthető a kifejezetten aktívan pályázó megyék egyikének. A pályázatok alacsony száma miatt nem érdemes vizsgálni, hogy a különböző pályázók melyik szférához sorolhatóak. Az egyetlen nagyobb pályázatot Lengyeltóti Önkormányzata nyújtotta be a Regionális 84
A korábbi esettanulmányhoz végzett számítások, és az NFÜ EMIR adatbázisa alapján végzett számítások. 143
Operatív Programba (ROP), emellett egy Humán Erőforrás Operatív Programra (HEFOP), két AVOP pályázat, és egy Gazdasági Versenyképesség Operatív Programra (GVOP) pályázat érkezett a kistérségből. A támogatott pályázatok mindegyike kistérségi székhellyel rendelkező vállalkozás. Az alábbiakban a legnagyobb projekteket mutatom be röviden.
144
20. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben, az NFT időszakában (2004-6) között legnagyobb támogatást elnyert projektek
Alintézkedés
Település
Megítélt támogatá s (ezer Ft)
Megvalósulás
Pályázó neve
Projekt elnevezése
Lengyeltóti
Lengyeltóti Város Önkormányzat a
Az integrált nevelésoktatás feltételeinek megteremtése a Lengyeltóti Óvoda Tűzoltó utcai épületének rekonstrukciójával és bővítésével
182.916
Megvalósult
Lengyeltóti
Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktat ási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiaiszakmai Szolgáltató Intézmény
Kompetencia alapú nevelés-oktatás feltételeinek bővítése a Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézményben
9.499
Megvalósult
Öreglak
FA-UNA Parképítő Erdészeti, Vadászati és Kertészeti Kft.
FA-UNA Paképítő Kft. géptároló-helység kialakítása
4.151
Megvalósult
GVOP 2.1.1 Kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztése
Lengyeltóti
Tóti Aqua Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.(korábban Semsey Ottó ev.)
Szikvízgyártó üzem technológiai korszerűsítése
3.200
AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása
Somogyvár
Kollár Roland
Új mezőgazdasági gépbeszerzés
1.043
ROP 2.3 Az óvodai és az alapfokú oktatási nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztése
HEFOP 3.1.3/B-09/3. A kompetencia alapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek, valamint ezek megjelenítésére alkalmas eszközök biztosítása a HEFOP 3.1. intézkedésben érintett közoktatási intézmények számára
AVOP 1.1 Mezőgazdasági beruházások támogatása
Forrás: NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján saját szerkesztés.
A legnagyobb volumenű kistérségi projektet Lengyeltóti Város Önkormányzata hajtotta végre, a közel 183 millió forintos Regionális Operatív Programból érkezett támogatás a 145
városi óvoda épületének rekonstrukcióját és bővítését szolgálta. Amint a táblázat utolsó oszlopából kiolvasható, mindegyik megvalósult. A kezdeményezések 2007 utáni sorsát az érintettek részletes bemutatása során fogom ismertetni. A 2007-2011 között megvalósult fejlesztések
Az Új-Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kiírásaira a kistérségből 200 projektterv érkezett be, közülük 79 nyert támogatást85. A 79 nyertes pályázatot 45 szervezet nyújtotta be; ezek részesültek támogatásban86. A teljes igényelt támogatás 18,270 milliárd forint volt, ebből 6,584 milliárd forint támogatást nyertek el a kistérség pályázói. A nyerési arány 39,5%; ez jelentős növekedés a 2004-6-os időszak hasonló arányaihoz képest, bár az országos átlagtól elmarad. A pályázati aktivitás meghaladja az ország más területein mért átlagot – amint az az NFÜ jelentéskészítőjéből is kiolvasható. Az EMÍR adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a Lengyeltóti kistérségben az ezer állandó lakosra jutó beadott pályázatok száma (17,29) jelentősen meghaladja az országos átlagot, ahogy az ezer állandó lakosra jutó támogatott pályázatok száma (6,83) is némileg meghaladja az országos átlagot. A kistérségben az egy állandó lakosra jutó igényelt támogatás közel 1.579 ezer Ft volt, a megítélt egy állandó lakosra jutó támogatás 569 ezer forint; míg az igényelt támogatás meghaladja az országos átlagot, addig a megítélt támogatás elmarad attól. A 2004-6 közötti időszakkal való összehasonlítást torzítja, hogy a helyben jelentős agrár- és vidékfejlesztési források nem jelennek meg a vizsgált adatokban.
21. táblázat: a Lengyeltóti kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya
Lengyeltóti kistérség
Ezer főre jutó beadott pályázatok száma
Ország egésze
Somogy megye
17,29
14,15
11,9
6,83
7,09
6
Egy főre jutó igényelt támogatás (ezer Ft)
1579,00
1394,56
1.339,00
Egy főre jutó megítélt támogatás (ezer Ft)
569,00
632,54
726,2
Ezer főre jutó támogatott pályázatok száma
Forrás: NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján saját szerkesztés.
85
A korábbi esettanulmányhoz végzett számítások, és az NFÜ EMIR adatbázisa alapján végzett számítások (2012 december 31. állapot szerint). 86 A kistérségi pályázatok és projektek alatt azokat értjük, melyek projektmegvalósítási helyszíneként a pályázók a Vasvári kistérségbe tartozó települést jelöltek meg. 146
A pályázatokban a vállalkozói szféra továbbra sem játszik fontos szerepet, különösen a mikrovállalkozások részaránya alacsony, ezzel szemben nagyon magas (48%) az önkormányzatok és állami intézményfenntartók aránya a támogatott pályázatok között. A részletesebb elemzés azt mutatja, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program (DDOP) pályázatai voltak a legnépszerűbbek a térségben (72%), ezt a Gazdasági Operatív Program (GOP) követte (9,4%). A kistérségben a harmadik és negyedik legnépszerűbb operatív program Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) (9%) és a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) (9%) volt. A GOP pályázatok országos átlaghoz képest alacsony aránya a vállalkozói szféra gyengeségét mutatja. A pályázók KKV besorolás szerinti megoszlását tekintve hasonló kép rajzolódik ki. A kistérségben támogatott pályázatok 48% az önkormányzati szektorhoz, vagy más állami intézményhez köthető, szemben az országos 26% aránnyal és a megyei 28% aránnyal. Ugyanakkor a teljes vállalkozói szektor aránya csupán 42%, szemben az országos 61% és a megyei 58% átlaggal. A nonprofit szervezetek aránya pontosan egyezik az alacsony megyei és országos átlaggal (7%). Az alábbiakban a legnagyobb projekteket mutatom be.
147
22. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben az ÚMFT időszakának első felében (2007-11 között) legnagyobb támogatást elnyert projektek
Település
Pályázó neve
Projekt elnevezése
Megítélt támogatá s (e Ft)
DDOP 2.1.1/E.F-12-k Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása
Somogyvár
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodás i és Szolgáltatási Központ
Somogyvár, bencés apátság Szent László nemzeti emlékhely fejlesztése
1.496.822
DDOP 3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
Lengyeltóti
Lengyeltóti Városi Önkormányzat
Pogányvölgyi integrált nevelési-oktatási hálózat
976.800
DDOP 5.1.3/A-11 4 és 5 számjegyű utak fejlesztése
Lengyeltóti
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Térségi elérhetőség javítása a 6711 j. úton 0+000-5+000
643.344
Somogyvár
Pelso Management Kft.
Pelso Management Kft. barnamezős iparterület fejlesztése
446 958
Lengyeltóti
Szentgyörgy-Invest Beruházó Kft.
Lengyeltóti barnamezős ipari területek fejlesztése
200.000
Somogyvár
Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon
Somogyvári SzéchenyiKastély védett történeti kertjének rekonstrukciója
199.796
Lengyeltóti
Dunántúli Naperőmű Kft.
A Dunántúli Naperőmű Kft. hálózatra tápláló naperőmű beruházása Lengyeltótiban
183.641
Lengyeltóti
Bau Bézseny Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Komplex telephelyfejlesztés a BauBézseny Kft-nél.
100.000
DDOP 1.1.1/D-11 Telephelyfejlesztés
Öreglak
BAUMOL Építőipari Kft.
Építőipari telephelyfejlesztés Öreglakon, a Baumol Kft-nél.
100.000
GOP 2.1.1-11/B Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára
Lengyeltóti
Ferro-Flex Gép- és Szerkezetgyártó Kft.
A Ferro-Flex Kft. komplex telephelyfejlesztése.
98.629
Alintézkedés
DDOP 1.1.1/F-09 Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek üzleti infrastruktúra fejlesztése DDOP 1.1.1/AC-11 Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek támogatása KEOP 3.1.3/2F/09-11 Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása KEOP 4.4.0/11 Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenegia-, valamint biometántermelés DDOP 1.1.1/D-10 Telephelyfejlesztés
Forrás: NFÜ Jelentéskészítő (2013-07-03) alapján saját szerkesztés.
148
A 2007-11-es időszakban a projekteken elnyert összegek és kistérség pályázati aktivitása jelentősen növekedett az előző időszakhoz képest. A legnagyobb támogatást a kistérség legrégebbi és talán legismertebb kulturális öröksége, a Somogyvári Bencés Apátság romjainak rekonstrukciójára és a kapcsolódó fogadó épületek kialakítására fordítják. A közel 1,5 milliárd forintos teljes egészében a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Programból (DDOP)
fedezett fejlesztéstől a helyiek az idegenforgalom erősödését várják. Szintén a DDOP-ból valósul meg a Pelso Management Kft. barnamezős iparterület fejlesztése. A teljes beruházás 1 milliárd forint körüli; ennek mintegy felét, 447 millió forintot támogatásból fedez a beruházó cég. A támogatás többek közt a térség LHH jellegének is köszönhető; a jelenlegi tervek szerint 50 főt fognak felvenni 2013 második felében87.
23. táblázat: a Lengyeltóti kistérség agár és vidékfejlesztési pályázatainak alakulása 2008-11 között
Forrás
2008 (%)
2009 (%)
2010 (%)
2011 (%)
Összesen (%)
Végösszeg (Huf)
1-es tengely
58,49
32,76
43,39
27,65
37,83
432 422 709
2-es tengely
33,95
12,28
15,20
41,47
23,55
269 255 775
3-as tengely
2,99
9,38
10,60
11,42
9,39
107 293 356
4-es tengely (LEADER)
0,00
20,20
28,68
15,09
18,50
211 521 725
Egyéb (bírság, perköltség)
0,00
0,00
-0,09
-0,01
-0,03
-327 000
EMGA
0,72
1,83
-0,38
0,81
0,81
9 233 301
Hazai agrártámogatás
3,86
23,55
2,60
3,58
9,95
113 777 999
Végösszeg
100,00
100,00
100,00
100,00
100,00
1 143 177 865
Forrás: Saját szerkesztés MVH adatok alapján (2013-12-07).
Az EMVA 1. tengely a mezőgazdasági és az erdészeti szektor versenyképességének növelését célozza, legjellemzőbb programok helyben: az állattartó telepek korszerűsítése (31,73%), az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzése (28,73%) és a szárítók támogatása (11,61%). A 2. tengely természetvédelmi célokat és a vidéki tájak állapotának javítását támogatja, ahogy máshol így itt is az agrár-környezetvédelmi programok voltak a legnépszerűbbek, 97,7% a 2-es tengely forrásainak erre irányult.
87
http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2013-05-14/egymilliardbol_indulhat_be_a_somogyi_repulogepgyar.html 149
A 3. tengely a vidéki lakosság életminősége és a vidék gazdasági tevékenységének diverzifikálásához biztosít forrásokat. Tanyabuszok vásárlására költötték az összeg 25,5%át, vidéki örökség megőrzésre 23,41% jut, ezt a falufejlesztés, a készségek elsajátítása, és az IKSZT kialakítása és működtetése követi. A 4. tengely a LEADER programokat finanszírozza, ezekről a LEADER Helyi Akciócsoport saját adataiból nyerhetünk bővebbe információt. Az agrár- és vidékfejlesztési forrásokat áttekintve láthatjuk, hogy az öt legnagyobb támogatási összeget elnyerő gazdasághoz került az összes támogatás 53%-a; a legnagyobbhoz
több
mint
20,5%-a,
az
adataink
tehát
gazdaságok
pályázati
teljesítményének erős koncentrálódását mutatják. A kistérségben csak 2007 után alakult LEADER Helyi Akció Csoport (HACS), ami a vizsgált Lengyeltóti kistérség mellett a Fonyódi kistérség szinte egészét, valamint a Marcali kistérség egy részét foglalja magában. A Dél-Balatoni Vidékfejlesztési Zrt.-t LEADER Helyi akciócsoport területe némileg meghaladja a helyiek számára egy egységként tételezett területet. A LEADER+ pályázati források jelentősek voltak a kistérségben. A LEADER HACS és a térség más szereplői jól ismerik egymást, viszonyukat azonban konfliktusok terhelik, amint erről az interjúk és a sajtó hírek is tájékoztatnak. A tervek kialakítása és a pályázati források felosztása jól példázza a kistérségi fejlesztések szerveződését, amint ezt a továbbiakban be fogom mutatni. Az első LEADER HACS 2007-ben erős központi kormányzati befolyás mellett alakult meg, ahogy ez az ország más területein is történt (ÚMVP Fél-idei értékelés: 26088). A HACS elnöke, aki az MSZP helyi képviselője, illetve országgyűlési képviselőjelöltje; így nyilatkozott a LEADER szervezet alapításáról: „Csatlakoztam, illetve megszerveztem ezt az akciócsoportot.” A tagok kiválasztásának részleteiről nem beszélt interjúalanyom. A LEADER Helyi Akciócsoportba különböző civil szervezetek mellett a kisebb települések önkormányzatai léptek be, az aktív tagok között több roma szervezet található. „Nagyon jó együttműködésünk van a cigány társadalmi szervezetekkel, illetve hát a cigány kisebbségi önkormányzatokkal is. Aktívak, és ők eljárnak a mai napig a közgyűlésünkre, és érdeklődnek, és van bennük elszántság a pályázásra.” (a szervezet vezetője)
88
http://ec.europa.eu/agriculture/rurdev/countries/hu/mte_rep_hu_hu.pdf 150
A Non-profit Zrt. alapítóinak és tisztviselőinek hátterét, valamint egyes, nagyobb települések, önkormányzatok és szervezetek személyi hátterét vizsgálva látszik, hogy szinte semmilyen személyi átfedés nincs a Non-profit Zrt. és a szervezetek között. A további interjúk és a sajtóhírek alapján kirajzolódó kép szerint a projekt ötletek összegyűjtése és a tervezés nagyon szervezetten, központosítva, a Non-profit Zrt. felügyelete mellett zajlott, abba a LEADER csoporton kívüli intézmények nem kapcsolódtak be. A LEADER Helyi Akciócsoport vertikális kapcsolatai gyengék, horizontális kapcsolatai erősek. A vertikális kapcsolatok esetén a megbízhatóság mértéke kifejezetten alacsony. Ennek egyik oka lehet, hogy a LEADER HACS szervezet vezetőjének korábbi és jelenlegi politikai ellenfeleivel, a jelenlegi önkormányzatok vezetőivel kellene párbeszédet kialakítania és együttműködnie, de erre egyik fél sem volt nyitott. A szervezettel szemben nagy a bizalmatlanság: „Az összefogásra jó lenne a LEADER, ha nem lenne konfliktus a polgármesterek és a LEADER között. A polgármesterek ki vannak zárva a LEADER-ből, a LEADER elnökvezérigazgatója ezért nem lehetett képviselő Fonyódon. A polgármesterek nem is vesznek részt a LEADER-ben. A gazdasági elszámolás, működési költségek is kérdésesek, az sem biztos, hogy rendben vannak” (egy polgármester) A vertikális kapcsolatok sem egyenlő feleket kötnek össze: a LEADER Helyi Akciócsoport önálló forrás elosztó centrumként kíván a térségi szervezetekre, önkormányzatokra, civilekre, illetve a vállalkozókra hatást gyakorolni. Ráadásul a szervezet vezetője maga sem bízik abban, hogy a program jelentős, pozitív eredményeket hozhat: „sajnos az előző kormány idején sem volt koncepció, azóta meg azt látjuk, hogy még a csírája sem fedezhető föl ebben a programban. Nem tudjuk, nem tudjuk, hogy hogy lesz tovább, egy biztos, hogy már nem is kívánunk a továbbiakban, ebben részt venni.” A negatív várakozások hátterében itt egyértelműen a szervezet felszámolását célzó eljárás áll89. Amint látni fogjuk, a szervezet a helyben jellemző társadalmi tőke mintázatokat mutatja. A fenti konfliktus eredményeként 2012-ben, a terepmunka után a helyben hangadó önkormányzati vezetők, központi kormányzati támogatás mellett elérték, hogy egy másik szervezet, a Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület vegye át a gesztor szervezeti 89
http://www.youtube.com/watch?v=FzWqaoXADJ4 151
státust. Az új szervezetet egyértelműen támogatják a Balaton-parti települések vezetői, a helyi parlamenti képviselő, valamint a Somogy megyei Közgyűlés. Hazai forrásokból megvalósult fejlesztések
Az alábbi táblázat egy részt mutatja, hogy a kistérségben jelentősen csökkent a hazai források mennyisége 2007 után, és ezek kizárólag önkormányzatokhoz jutottak el, másrészt, azt is mutatja, hogy 2007-ig számos a helyi közösség és az egyének számára hasznos célt lehetett megvalósítani ezeknek a pályázatoknak a segítésével: falu napokat, kisebb felújításokat. 2007 után számos ilyen célt a LEADER pályázatokból, és más európai uniós forrásokból lehetett megvalósítani.
24. táblázat: Hazai fejlesztési források a Lengyeltóti kistérségben
Projektek Támogatás (db) (e Ft)
Időszak
Települések
Nyertesek
Célok
2002-6 között
Egyenletesen a kistérségen belül
Önkormányzatok, Civil szervezetek, magánszemélyek
Változatos célok
159
837.332
2007-9 között
Egyenletesen a kistérségen belül
Kizárólag önkormányzatok
Közösségi terek, hivatalok felújítása
22
63.864
Forrás: KSH- T-Star adatok alapján saját szerkesztés.
A térség hazai pályázatokon való aktivitását vizsgálva feltűnő, hogy mennyire eredménytelen a Lengyeltóti kistérség: az igényelt támogatásoknak csak 11,44%-t kapta meg a kistérség. Ennek egy elutasított szennyvíz beruházás az oka (az igényelt 6.400 millió forint helyett alig 120 millió forint támogatás érkezett a városhoz). Ha szennyvíz beruházás költségeit nem vonom be az elemzésbe, és úgy vizsgálom a pályázatokat, akkor a megyei átlagot némileg meghaladó siker ráta olvasható le (52,4% szemben a megyei 43%-kal). Ugyanakkor a kistérség pályázóinak aktivitását vizsgálva az látható, hogy az messze a megyei átlag alatt marad: a kistérség a lakosságarányával (~3,46%) szemben csupán a támogatások 2,39%-át szerezte meg). A Lengyeltóti kistérség pályázati aktivitása tehát minden időszakban és a különböző programokban is kifejezetten alacsony. Az adatok és interjúalanyaink vélekedése ebben a kérdésben megegyezik.
152
„Pont a Lengyeltóti kistérségben számítottunk a nagyobb vállalkozói aktivitásra, és nem. Borzasztó alacsony a pályázati aktivitás; (az összes pályázó) tíz százalékát se érte el, és ebből volt egy projekt Somogyszentpálról is, ami nem a lengyeltóti kistérségből van, úgyhogy az döbbenetes volt számunkra is.” (az egyik fejlesztési szervezet vezetője)
Érintett-elemzés: a Lengyeltóti kistérség életének főbb szereplői A fejezetben bemutatom azokat az intézményeket, és érintetteket, amelyek a kistérség mindennapjaiban fontos szerepet játszanak. A leírásban módszertani fejezetben megfogalmazottak szerint járok el. A szervezet feladatainak bemutatását követően, amennyiben releváns a kutatás szempontjából röviden leírom az adott intézmény történetét. Ezt követően pedig azt, hogy a fejlesztések alakításába hogyan kapcsolódik be az. A fejezetben leírom, hogy a fontosabb szereplők, milyen pozíciókat töltenek be, milyen érdekeik vannak, mennyire képesek a helyi, illetve a térséget érintő döntések befolyásolására, milyen kapcsolatokkal jellemezhetők, és mi jellemzi ezeket a kapcsolatokat. A kistérség történelmének sajátossága miatt röviden fogok beszélni a szomszédos Fonyódi kistérség szerepéről, megjelenéséről a Lengyeltóti kistérség életében. Az érintetteket és intézményeket az alábbiakban a jobb áttekinthetőség kedvéért önkormányzati érintettek, civil szereplők és a gazdasági élet szereplői szerint csoportosítva mutatom be a jogi forma szerint besorolva az egyes szektorokba az intézményeket. Mint jelezni fogom az egyes intézmények nem minden esetben sorolhatóak be feladataik és hozzájuk kötődő szereplők szerint alapján szektorokba. Önkormányzatok és önkormányzathoz kötődő érintettek
A kistérség életében meghatározó szerepet játszanak az önkormányzatok, a Lengyeltóti kistérségben a hozzájuk kapcsolódó intézmények, a Többcélú Kistérségi Társulás szerepe csekély. Az alábbiakban Lengyeltóti város, a térségben betöltött szerepét mutatom be, majd röviden bemutatom Somogyvár, Öreglak és Buzsák szerepét. Ezt követően írok a Társulás feladatiról és Fonyódról, a legközelebbi tóparti településről, amely azóta járási székhellyé vált. Lengyeltóti 1871 és 1950 között járási székhely volt, ezt követően a Fonyódi, majd Siófoki járás egyik községe lett. 1977-ben nagyközséggé nyilvánították, és a szomszédos hét faluval: Gyugy, Hács, Kisberény, Öreglak, Buzsák, Szőlősgyörök, Táska közös tanácsot alkotott. A kilencvenes évekre mindegyik település visszanyerte önállóságát, de a
153
rossz tapasztalatok emléke ma is él a társ-települések vezetőinek fejében. A települést 1992-ben várossá nyilvánították, de amint a korábbi leírásban is bemutattam, a város fejlődése nem kapott lendületet. A hazai források megszerzésében sem bizonyult sikeresnek (amint feljebb ezt bemutattam), EU-s forrásokra nem pályázott, a településen a Marcali kórház egységeként működő gyógyászati A települést 2010-ig az 1980-ban megválasztott tanácselnök, polgármester vezette; ő egy helyi politikai pártként működő civil szervezet tagja (a Somogyért Egyesület alelnöke), munkájába belefáradt, úgy véli, a kistérség helyzetén nem lehet javítani: „Az autópálya későn ért ide; gondolom aok a befektetők, akik Magyarországra be akartak jönni, azok bejöttek, már nem jönnek…” „Az idegenforgalom?! Bugyuta duma, mi lesz itt?! Azok a németek, akik ide akartak jönni, már vettek házat. A turizmus nem húzóág.” Ezt követően elmondja, hogy a szomszédos Balaton-parti települések, hogyan profitálnak az idegenforgalom különböző ágazataiból. A volt polgármester szerint nincs helyben jövő: „a fiatalok elmennek Budapestre, a multik is odamennek; helyben sehogy se lehet megtartani a fiatalokat, sehogy… sehogy. (hosszú szünet) A pedagógus pálya elnőiesedett, régen volt a faluban egy agronómus, ma nincs; ma hozzámegy egy autószerelőhöz; de szégyelli, ma nincs értelmiség falun … ez a vidék legnagyobb problémája. Aki egyetemre megy innen, az nem jön haza.” – hangzik el ebben az interjúban, és más interjúban is. Szintén több interjú alapján világos lett, hogy erősek a romákkal szembeni előítéletek. „a másik gond, hogy 10%-ot meghaladó a roma lakosság, képzetlenek, szociális segélyből élnek, nekik ez a génjükben van, a cigány politikus csak dumál, de aki itt él látja a szegénységet, meg a koszt. Gyerekkoromban 45 után az egész társadalom szegény volt, mi akadályozza meg, hogy kipucolja a házát? Lustaság. A génjében van, ezen nem lehet változtatni.” A települési vezetőkre jellemző, hogy egymással, más települési vezetőkkel szemben gyanakvóak, egyénileg keresik a megoldást településük problémáira: egyik polgármester úgy nyilatkozott, hogy „sokkal könnyebb a különböző közigazgatási feladatokban együttműködnöm a szomszéd községgel, ahová nem vezet közút, mint a kistérségi központtal.” (egy polgármester) 154
Eltérő mértékben, de a központi kormányzattal szemben szintén bizalmatlanok („ez is a kormány hibája”, ezzel kéne foglalkozni, de...”). A volt Lengyeltóti polgármester a kiégettség, és az erőtlenség nyilvánvaló jelei ellenére, ma is jelentős befolyást gyakorol a település életére. Kapcsolatai és horizontja a megyei szintre terjedtek ki. Az új polgármester; korábban iskolaigazgató volt, valamivel bizakodóbb, bár alapvető dolgokban hasonlóan nyilatkozik. A 2004-6-os időszak egyetlen jelentős nyertes pályázata az iskolához köthető, amelynek akkor az igazgatója volt. A kistérség egyik kistelepülésének polgármestere egyben a választókörzet országgyűlési képviselője Fidesz-KDNP színekben 2002 óta; az interjú során a településre vonatkozó terveiről számolt be, a kistérség többi települését nem említette. A jövővel kapcsolatban bizakodó, de úgy ítéli meg, hogy annak alakítása csak csekély mértékben múlik rajta. A települési ünnepekről, falunapokról készült beszámolók alapján, illetve a részt vevő megfigyelések során világossá vált a települési vezetők kapcsolatépítő stratégiája: a rendezvények szervezői arra törekszenek, hogy megyei, vagy országosan ismert politikusokat hívjanak meg, szinte függetlenül attól, hogy a meghívott bármilyen módon kapcsolható-e az adott eseményhez; azaz nem csak az adott terület szakpolitikusait, vagy illetékes döntéshozókat, hanem bárkit szívesen, aki hajlandó megjelenni a kistérségben. Ennek alapján a horizontális kapcsolatok erejében való nagyfokú bizakodást feltételezem. Táska annak ellenére, hogy 1977 és 1990 között a Lengyeltóti Nagyközségi tanácshoz tartozott, jelenleg a Marcali járás része. Mindemellett az iskolák központosításakor felmerült, hogy Táska Buzsákkal és Niklával alkot iskola-társulást. A településeket a kényszer tartotta egyben a nagyközségi tanács idején; jelenleg a közoktatás szervezés, a szennyvíz beruházás „gazdasági kényszere” tartja egyben, amint erről a polgármesterekkel készült interjúk is tanúskodnak. Annak ellenére, hogy a kistérségi együttműködés példájaként is érelmezhető a lengyeltóti Fodor András Általános Iskola működése és fejlesztése, térség települései közötti gyanakvást, az egymás iránti megbízhatóság alacsony foka is kiolvasható az iskola-társulás működéséről, szervezéséről készült interjúkból90 (Hamar-Váradi 2012). Az lengyeltóti iskola körzeti iskolaként működött a kilencvenes években is; működése a 2004-ben alakult kistérség határain átnyúlik. A települések közötti együttműködési megállapodás 2003-ban született, ekkorra alakult ki a kutatás idején is működő intézmény 90
Az interjúkért köszönettel tartozom Váradi Mónika Máriának és Hamar Annának (MTA-RKK). 155
négy intézmény egységgel, hat település részvételével. Az igazgatóval készült interjú alapján világos, hogy működik a rendszer; azt a pénzügyi kényszer tartja össze, de jelentős időbe került, amíg a különböző tagintézmények, társult önkormányzatok tisztviselői elfogadták az új helyzetet: „olyan rohadt nehezen tudták megérteni, hogy ezek a pénzek miből vannak, vagy hogy a normatívából nem lehet finanszírozni az iskolát…” „N. (település) idejött, három hónap múlva közölték, hogy úgyis itt könyvelnek, akkor őnekik ott már nem kell személyzet, és akkor el kellett küldeni a gazdaságist, aki ott volt. El lett küldve, meg el lett küldve még 2-3 kolléga. És nálunk meg itt a gazdasági iroda ellátta. És akkor ugye arról szólt, hogy hozzá kell járulni. Azt meg úgy nem bírták megérteni, hogy miért, hát itt úgy is van. Mondtam igen, csak eddig nem kellett plusz 40 millióért felelni, meg nem tudom hány pedagógusért.” A kistérségi társulás Pogányvölgye Többcélú Kistérségi Társulás néven működik; a szervezet elnöke a Lengyeltóti polgármester, irodái a hivatal épületében találhatóak. Legfontosabb feladata az oktatás megszervezése és a fejlesztési tervek előkészítése. A Társulás mindennapi működtetéséből adódó feladatokat egy tisztviselő végzi, aki Lengyeltóti Város Önkormányzatának is az alkalmazottja. A kistérségi társulás nem képes a helyi feladatok szervezőjévé válni, sem a non-profit szervezetekkel vállalkozásokkal, sem pedig a szomszédos önkormányzatokkal nem sikerült megbízható, erős kapcsolatokat kialakítani, éppen a Lengyeltótival kialakult erős kapcsolatok miatt. Belső szervezettség, Kistérségi kapcsolatok: A kistérség települései rendszertelenül működnek együtt, minden egyes területen külön megállapodások alapján kooperálnak, ameddig tehetik önállóan látják el feladataikat, ha erre a jogszabályi háttér és a pénzügyi helyzetük lehetőséget biztosít. A Társulás nem képes a különböző helyi problémák megoldásában közreműködni, és nincs ráhatása a különböző szervezetek ellátás szervezők tevékenységére, akkor sem, ha a helyi fejlesztési érdekek megkívánnák. Kistérségen kívüli kapcsolatok: A kistérségi társulás irodája alig tekinthető csak önálló szervezeti egységnek; ennek megfelelően nem alakítja önállóan kapcsolatait az éppen aktuális, a fejlesztéspolitikát központilag meghatározó intézményekkel (FVM, ÖTM, NFÜ, RFÜ), illetve annak helyi vidék- és területfejlesztésért felelős munkatársaival. Az ilyen jellegű együttműködéseket a helyben jelentős személyek határozzák meg, a parlamenti képviselő, illetve a volt polgármester, a szomszédos tóparti város polgármestere, vagy az 156
első LEADER Helyi Akciócsoport vezetője, a saját (politikai) érdekeik alapján, akár a pályázati szempontokat is felülírva. Amint utaltam rá a kistérségben nincsenek középfokú végzettséget biztosító oktatási intézmények, a művelődési házak az önkormányzatoknak alárendelve működnek, nem bírnak jelentős hatást gyakorolni helyi eseményekre, így ezekről nem írok részletesen. A kistérség önkormányzatai közötti kapcsolatok ritkák, ha tehetik, az önkormányzatok önállóan indítanak projekteket, az együttműködéseket a külső pénzügyi, szabályozási kényszerek hatására alakult összefogások jellemzik. Gyakran változik a részt vevők köre is. „Az önkormányzatok folyamatosan rivarizálnak egymással, ha Lelle, Boglár, Fonyód, Balatonfenyves és Lengyeltóti együtt tudna mozogni, jó idegenforgalmi kínálatot tudnánk nyújtani.” – hangzott el egy interjúban. Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a ritka települések közötti kapcsolatok megbízhatóságának mértéke alacsony, a szereplők nem számítanak a kölcsönösségre, amint ezt az alábbi idézet is példázza: „A háttér településeken egy csomó olyan muzeális érték van, ami turisztikai szempontból ki lehetne használni, ezért szerencsés lenne egy térségbe tartozni. Sok mindenben tudnánk együtt dolgozni, ha a polgármesterek nem lennének önzőek.” (egy civil szervezet munkatársa) „Nem mindig találjuk meg a közös nevezőt, és nekünk a nagyobb településeknek kellene kedveznünk a kisebbeknek, de ez nem megy.” (egy polgármester) Minderre rárakódik a települések közötti, történelmi okokból eredő bizalom hiány. Az amúgy is alacsony énhatékonyságot ezek a tényezők tovább csökkentik. A polgármesterek alapvető élménye a magukra hagyottság; nem bíznak abban, hogy képesek tenni a települési életkörülmények javulása érdekében. Civil szervezetek
A térség legnagyobb civil szervezete a somogyvámosi székhelyű Öko-völgy Alapítvány; azaz ismertebb nevén a Krisna-völgyhöz kapcsolódó civil szervezet. A kicsiny, 760 lakosú település mellett található a magyarországi Krisna-tudatú hívők zárt közösségének telepe, amelyet 1995-ben alapítottak, és jelenleg mintegy 130 állandó lakosa van, akik mintegy 220 hektáron gazdálkodnak az ökológiai gazdálkodás szabályai szerint 157
(bejelentkezve az ellenőrző szervezetek egyikéhez). A lakók mindegyike vallásos (Krisnatudatú), bár nem mindenki lakik a falu melletti zárt telepen, sokan a faluban vásároltak házat. A Krisna-tudatú hívők aktívak a helyi közéletben (tagjai az önkormányzatnak, és évente több alkalommal is bemutatkoznak a faluban. A vallás követői általában fiatalok, magas iskolai végzettségűek, városi származásúak. Az emelkedő ingatlan árak mellett ezek a tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy enyhe feszültség alakult ki a helyiek és a betelepülők között. A Krisna-tudatú hívők mezőgazdasági módszerei szintén alapvetően eltérőek a helyiek módszereitől; ez utóbbiban tetten érhető a falusiak és a hívők értékrendje közötti különbség, ami szintén akadályozza egymás megértését, és így az esetleges együttműködést. Az interjúkat elemezve világos, hogy erre azonban egyik fél részéről sincs komoly készség. A Krisna-tudatú közösség vezetője sem a települést, sem a kistérséget nem említette, a helybeliekre pedig, mint „mások”-ra utalt, végig némi felsőbbrendűséget éreztetve. A helyiek az interjúban „azok”-ként hivatkoztak a hívőkre, többé-kevésbé leplezetlen gyanúval a hangjukban. Az Alapítvány viszonyítási csoportjai, kapcsolatai alapvetően a kistérségen kívülre mutatnak, nemzetközi partnerek felé: formális kapcsolatokat tartanak fent hazai felsőoktatási intézményekkel, az ENSZ-szel, valamint további hazai és nemzetkőzi szervezetekkel. Ezek azok a kapcsolatok, amelyekre épít, amelyeket megbízhatónak tart a vezető. Az énhatékonyság magasnak tekinthető; azaz úgy vélik, hogy képesek tenni a saját jövőjükért. Emellett kisebb, helyi, települési jelentőségű civil szervezetek működnek a kistérségben, amelyek aktív pályázók voltak a LEADER programban. Számos településen találunk ilyenre példát: Buzsákon a Buzsáki Sportkört, Kisberényben a Kisebbség Kisberényért Egyesületet, illetve a Zöld Kultúra Egyesületet, vagy Szőlősgyörökön a Szőlősgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-t. A fenti felsorolás ellenére, a korábban bemutatott adatok szerint a térségben alacsony a civilszervezetek aránya, különösen kedvezőtlen jel, hogy a LEADER csoport átszervezését követően a nyertes civil szervezetek is kicserélődtek, a korábban aktívan pályázó civilek helyét újak vették át. Vállalkozások – gazdasági szervezetek
A kistérség legjelentősebb vállalkozásai az agráriumhoz köthetőek, amint a korábban bemutatott táblázatból kiolvasható. Emellett egy mezőgazdasági gépgyár, egy tíz éve ide
158
települt ásványvíz palackozó, és amennyiben a fejlesztési tervek megvalósulnak egy repülőgép-alkatrész gyár tekinthetők nagyobb vállalkozásoknak.
25. táblázat: Jelentős cégek a Lengyeltóti kistérségben 2005-ben
CÉGNÉV
Székhely
Tevékenység
Alapítás
Ferro-Flex Kft.
Lengyeltóti
Mezőgazdasági gépgyártás
1990 előtt Működik
Fonte Viva Kft
Kaposvár (Somogyvár ásványvíz palackozás )
Varga-Felxo Kft
Lengyeltóti
Pelso Management Kft.
Somogyvár Ipari tevékenység
Juglans Hungária Kft.
Lengyeltóti Gyümölcs-termesztés
BLA-SO Mezőgazdasági Kft.
Lengyeltóti Mezőgazdaság
Kara-Agro Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.
Buzsák
Mezőgazdaság
Működik
Somogyvári Mg. Zrt.
Somogyvár Mezőgazdaság
Működik
AGRO-"SZTÁR" Agrár Termelő Öreglak és Szolgáltató Rt.91
Gépipar – nyomdai gépek
Mezőgazdaság
2011-ben
2002
Működik
1993
Működő
2009
Működik Működik
1997
1993
Működik
Működik
Saját adatok alapján92.
Az ásványvíz palackozó hazai fejlesztési forrásokból és magán beruházásból épült fel; ahogy a tulajdonosok egyike fogalmazott: „Mi ásványvizet kerestünk három megyében; a hidrogeológiai kutatási eredményeket átvizsgálva találtunk Somogyvárra.” Itt találtunk megfelelő infrastruktúrát, hogy ne kelljen zöld mezős beruházásban újra kezdeni mindent; egy nagy körből leszűkítve találtunk erre a helyre; ma lehet, hogy nem ide jönnék a földrajzi adottságok miatt (…) eszméletlen nehéz ebből a régióból olyan szállítási lehetőségeket használni, amelyek elviszik az én árumat, és idefele tud visszahozni árut. (…) Nincs visszfuvar, ezt én vagy kifizetem, akkor nem vagyok versenyképes… ez nehéz.” A vállalkozás jelentős közúti forgalmat bonyolít, export esetén lehetne vasúti összeköttetésen gondolkodni, de hiába van a telephely mellett az állomás, az nem alkalmas 91 92
Az Öreglaki Állami Gazdaság (1949) jogutódja. http://vasihegyhat.celodin.hu/telepulesek.htm 159
a teherrakodásra. A tömegközlekedés hiánya szintén növeli a költségeket. Az üzemben képzett,
tapasztalattal
rendelkező
munkaerőt
foglalkoztatnak
(mintegy 50
főt),
gépészmérnököket, PLC-szakembereket. Az elvándorlás és a képzett munkaerő hiánya miatt nehéz megfelelő munkaerőt találni: „senki nem megy el azért gépészmérnöknek tanulni, hogy visszajöjjön ide Kaposvárra (…) a NABI93 például kifejezetten rossz hatással van ránk: amikor működik akkor elcsábítja a munkatársakat, aztán felmond nekik (…) nincs utánpótlás szakmunkásokban (lakatos, villanyszerelő)” (vállalkozó) A 2007 utáni időszakban EU-s fejlesztési forrásokból további fejlesztések valósultak meg, jelenleg az egyik hazai kiskereskedelmi lánc saját márkás ásványvizének beszállítóiként jelentős forgalmat bonyolítanak le. Személyes kapcsolataik a megyéhez kötik a vállalkozást, kereskedelmi kapcsolataik pedig a hazai és az Európai piacokhoz. „Nem igazán tudom, hogy mi az, amiben támogatást tudnánk kapni (az önkormányzattól) … mindig is határozott elképzelésünk volt arról, hogy mit szeretnénk csinálni és ezt koncepciózusan lépésről-lépésre megvalósítjuk (…) folyamatosan pályázunk.” (vállalkozó) „Egy pályázatot a koncepció tesz sikeressé, hogy tudjuk, mit akarunk. És a korábbi pályázói, vállalkozói tapasztalat. Ha valakinek nagyon jó, versenyképes elképzelése van.” (vállalkozó) Az interjú-elemzés alapján megállapítható, hogy az énhatékonyság foka magas: az interjúalany magára számít, és rendelkezik határozott elképzeléssel arról, hogy hogyan fejlessze a vállalkozását. Ezzel szemben a megbízhatóság szintje alacsony: „tiszteletben tartjuk egymást az önkormányzattal, mi fizetjük itt a legtöbb iparűzési adót”. (vállalkozó) Sikerük hátterében az áll, hogy olyan termékkel foglalkoznak, amelynek a fogyasztása folyamatosan nő – véli a vállalkozó. A vertikális kapcsolatai a vállalkozónak erősebbek. A dokumentum-elemzés alapján rendelkeznek megyei és országos kapcsolatokkal, de ezekről az interjúalany nem beszélt.
93
NABI – North American Bus Industries, tömegközlekedési buszgyártó, amely 1976-2012 között működött Kaposváron, Budapesten és az Egyesült Államokbeli Annistonban. 2013-ban új tulajdonossal, de hasonló autóipari profillal folytatja a cég a működését. A cégek honlapja (http://www.nabusind.com/index.asp, http://metyx.com/metyx-hungary.html) alapján. 160
A pályázás során tart kapcsolatot a közreműködő szervvel, de ezek gyakorlati ügyekre terjednek ki. A pályázatokkal kapcsolatos elképzeléseit szintén mindig megosztja. A Pelso Management Kft. újonnan alapított projekt cég, a beruházás a terepmunkát követően valósult meg, de a tervekről a somogyvári polgármester is beszámolt. Sajtóközlemények9495 és a 2013 nyári terepbejárás során látható volt, hogy volt téesz telephelyen előrehaladtak az repülőgép alkatrész gyár épületeinek építési munkálatai. A tervek fejlesztési támogatások segítségével valósulnak meg, a beruházás középtávú hatásainak, illetve a társadalmi tőke mértékének értékelésére jelenleg nincs mód. A budapesti székhelyű Varga Flexo Kft.-nek a gyártóbázisa van Lengyeltótiban, üzleti kapcsolatai országos jellegűek. A dokumentum-elemzés és az interjúk alapján kijelenthető, hogy a nem-mezőgazdasági vállalkozások laza kapcsolatot tartanak a helyi önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel pedig szinte egyáltalán nem állnak kapcsolatban. Ezt mutatja az is, hogy a helyi rendezvényeken nem jelennek meg, azok szervezésében nem vesznek részt. A beadott pályázatok, a dokumentum-elemzés és az interjúk alapján az látszik, hogy a fejlesztési törekvéseik kifejezetten a vállalkozások technológiai megújulására, javítására irányul. A 2004-6-os ciklusban annak ellenére nem sikerült nyertes pályázatot beadniuk, hogy korábbi tapasztalatokkal rendelkeztek; volt sikeres hazai pályázatuk. Mezőgazdasági vállalkozások
Amint utaltam rá feljebb a kistérség településeinek mezőgazdaságát egy-egy jelentősebb hagyományos technológiát alkalmazó nagyüzemi gazdálkodást folytató társaság határozza meg. Lengyeltótiban a L. család folytat szántóföldi gazdálkodást mintegy 650 hektáron, öt főt foglakoztatva96. Buzsákon szintén egy család vállalkozása a meghatározó (szántóföldi gazdálkodás; Kara-Agro Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.), Somogyváron a Somogyvári Mezőgazdasági Zrt. (2050,25 ha) és egy család (Gyenis Kereskedelmi és Szolgáltató Mezőgazdasági Szövetkezet 500 hektár), Öreglakon pedig a volt Állami gazdaság utódszervezete a meghatározó (AGRO-"SZTÁR" Agrár Termelő és Szolgáltató Részvénytársaság).
94
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/egymilliardos-repulogepalkatresz-bazis-somogyvaron-430014 http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2013-05-14/egymilliardbol_indulhat_be_a_somogyi_repulogepgyar.html 96 http://agronaplo.hu/termekinformaciok/viz-nelkul-nincs-elet-a-kincs-megorzesenek-titka-arepcetermesztes-dunantuli-helytartojatol/ 95
161
A Bla-so Mezőgazdasági Kft-t 1997-ben alapították, mintegy 1330 hektáron gazdálkodik97, és öt főt foglakoztat. Fő tevékenysége a szántóföldi növénytermesztés (őszi búza, kukorica, napraforgó,repce, szója, rozs termelés), emellett növénytermesztéshez kapcsolódó bérmunkát, és egyéb mezőgazdasági szolgáltatásokat is kínálnak. A Lengyeltóti telephely 15-20 km-es körzetben található szántók egy része a kistérségen kívül fekszik. A 2004-6-os időszakban nem indultak pályázaton, 2010-ben viszont nyertek 15 millió forintot; egy önjáró permetező gép beszerzését finanszírozták így, a gép beszerzéseik nagy része azonban önerőből történt. A fejlesztések eredményeként hét silótoronyban és egy síktározóban 10.000 tonna gabona raktározást tudják végezni. A Hubertus Agráripari Bt. – a valamikori Nagy-bereki Állami Gazdaság területein, a magyar államtól mintegy 7725 hektár földet bérelve működik. Tulajdonosa egy német gyógyszeripari cégben is érdekelt magánszemély (L. G. B.)98 A 9.000 ha területen gazdálkodó társaság a térség legnagyobb földterülettel rendelkező mezőgazdasági egysége, központja a Kéthely melletti Sári-pusztán található. Közel 2400 hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés, 2000 hektár legelő, 2000 ha erdő tartozik a hasznosított területek közé. A szántóföldi növénytermesztés és állattenyésztés mellett idegenforgalommal és vadásztatással foglalkozik a vállalat. Fő növényeik takarmány kukorica, gabona-félék, ipari olajnövények (repce és napraforgó). A növénytermesztést szintén EMVA és SAPARD támogatásokkal korszerűsítették, modern művelő és betakarító gépek, és kielégítő raktár kapacitás jött létre telepeken az elmúlt évtizedekben. A húshasznú szarvasmarha tenyészetéshez jól illik a Nagybereki táj, ahol ”a silókukorica termelés mellett az intenzív és extenzív legelő gazdálkodás játszik nagy szerepet”. Évente mintegy 3000 marhát tartanak, amelyeket az export piacon értékesítenek. Szintén a Nagyberek biztosítja a vadászat táji hátterét: legfontosabb vad a szarvas, emellett a vaddisznó és a fácán a vadászatilag meghatározó vadfaj, de dámvad és őz is található a területen. Juglans Hungária Kft.99 250 hektáron elsősorban diótermesztéssel foglalkozik, de további 50 hektáron őszibarack termesztéshez nyújt szolgáltatást és szaktanácsot. A Balatonboglári Állami Gazdaság ültetvényét, gépeit és telephelyét 1990ben vásárolta meg a társaság, amely azóta, Közép-Európa legnagyobb egybefüggő dióültetvényét alakította
97
http://www.blaso.hu/ http://index.hu/belfold/2011/06/14/nagyberek/ 99 http://www.dioskonyv.byethost3.com/11-01/1.htm#ju 98
162
ki. Az üzem és a termőhely egymás közelében található. A folyamatos fejlesztések eredményeként jelenleg 500 tonna dió szárítására, csomagolására alkalmas az üzem; ennek mintegy kétharmada saját termés, a többi felvásárlásból származik. A társaság jelenlétének köszönhető, hogy az utóbbi évtizedben közel 50 hektár új dióültetvényt telepítettek a környéken. A diótermés 80-90%-át Nyugat Európában értékesíti az üzem. A foglalkoztatottak jelentős része szezonmunkás, akiket viszont nem a kistérségből toboroznak jellemzően. A társaság folyamatosan ad be kisebb-nagyobb fejlesztési pályázatokat EMVA forrásokra (szaktanácsadás, öntözési támogatás), de ezek összege messze elmarad az agrár-környezetvédelmi támogatásaik és területalapú támogatások összegétől. Személyes kapcsolataik révén a kistérséghez és a szomszédos Fonyódi kistérséghez kötik a társaságot, gazdasági kapcsolataik pedig alapvetően a kistérségen kívülre. Mivel nem sikerült személyes interjút készíteni a társaság ügyvezetőjével (egyben Lengyeltóti alpolgármesterével), ezért a megbízhatóság és az énhatékonyság mértéke nem vizsgálható ebben az esetben. A projekt-osztály
A kistérségben a projektosztály tagjai nem játszanak jelentős szerepet. Szemben azzal, ahogy a jelenséget Kovách-Kucerova (2006) leírták, a térségben a projektek szervezésében nem különböző szakemberek, hanem alapvetően politikai szervezetekhez, valamint önkormányzatokhoz köthető személyek játszanak kiemelkedő szerepet. A pályázati szakértők (pályázatírók, cége, könyvelő irodák) szerepe alapvetően technikai. Amint az interjúkból, a résztvevő megfigyelésekből és a dokumentumokból látszik a döntéshozói pozíciókat politikusok töltik be. A LEADER Helyi Akciócsoport szerepét ellátó Délbalatoni Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke az MSZP korábbi helyi vezetője, városi képviselő, parlamenti képviselőjelölt volt. A 2007-9 között működő Helyi Vidékfejlesztési irodát szintén ő vezette. A Balatongyöngye Egyesületet, amely 2012 óta a LEADER gesztor szervezete, az egyik part-menti település önkormányzatának volt tagja vezeti, a Helyi Bíráló bizottságban a tagok nagyobbik része települési polgármester, illetve önkormányzati képviselő. Ahogy az elemzésben bemutatom a fejlesztési források elosztását a helyi politika kívánja felügyelet alatt tartani, így a pályázatíró szervezetek jelenetőssége csekély.
163
Az esetek elemzése Az elemzés során a korábbi definíciómhoz igazodva a kistérségben jellemző társadalmi tőkét a szereplők jellemzői alapján írom le. Mint érveltem, a társadalmi tőke forrása minden esetben az emberek közötti kapcsolatokban, hálózatokban, közösségekben rejlik, így az egyes szereplők jellemzőinek elemzését követően mutatom be, hogy a vizsgált kistérség társadalmi tőkéje hogyan írható le. Az alábbiakban az elméleti részben foglalt szempontok szerint vizsgálom a társadalmi tőke mérésére alkalmas proxy-kat, jelzőket, azaz az egyes szereplőcsoportokra jellemző kapcsolatokat, a kapcsolatok megbízhatóságát, a szereplők közötti megbízhatóságot, valamint a szereplők énhatékonyságát. Ezt követően a három vizsgált változó alapján értelmezem a két kistérségre jellemző társadalmi tőke jellegét és mennyiségét, bemutatom, hogy milyen típusba sorolható a társadalmi tőketípusok szerint. Végül az esetelemzéseket azzal zárom, hogy milyen jellegű fejlesztések valósultak meg, a pályázati rendszer hogyan hatott a kistérségre és melyik fejlesztési paradigma jellemzi a két kistérséget.
A társadalmi tőke a Vasvári kistérségben Az elemzést az érintett szereplők horizontális és vertikális kapcsolatainak bemutatásával kezdem. Amint alább olvasható, a Vasvári kistérség szereplőinek sok és sűrű horizontális kapcsolata van a kistérségen belül és gyakran a kistérségen kívüli szereplőkkel is. A gazdasági, mezőgazdasági szféra szereplőinek erősek és jelentősek a vertikális kapcsolatai országos szinten és az országhatáron túl is, az önkormányzati szféra vertikális kapcsolatai kevésbé jelentősek, ezek részben megyei, részben szintén országos kapcsolatokat jelentenek. Az egyenrangú felek közötti kapcsolatok gyakoriak. A kapcsolatokat általában a reciprocitás jellemzi, azok megbízhatóságának mértéke magas, ahogy az énhatékonyságé is. Az interjúelemzések alapján kijelenthető, hogy a helyi szereplők hisznek abban, hogy képesek a helyi ügyeket alakítani. A fentiek áttekintését segíti a 2. ábra.
164
2.
ÁBRA: A VASVÁRI KISTÉRSÉG FONTOSABB SZEREPLŐI, ÉS JELLEMZŐ KAPCSOLATAIK 2007-2011
*megyei, országos kapcsolatok
Az ábrán a legfontosabb szereplőkről és a szereplőket jellemző kapcsolatokról olvashatók le alapvető információk. Sötétlila színnel jelöltem a vállalkozásokat, sötétkék színnel a civil szervezeteket, bordóval pedig az önkormányzatokat. A halványabb lila szín azokat a szervezeteket jelöli, amelyek több szereplőt fognak össze. Az átmeneti színnel jelölt szervezet önkormányzati alapítású, önkormányzati feladatokat is ellátó alapítvány, mely – mint be fogom mutatni – működése alapján nem sorolható egyetlen csoportba sem egyértelműen. Az egyes szereplők közötti kapcsolatot négyféle módon jelöltem: (1) amennyiben egy szervezet alkotja a másik szervezet tagságát, akkor átfednek az ábrán az alakzatok, például a Mérték Egyesület gesztor a LEADER HACS gesztora volt 2007-től. (2) Amennyiben szervezeti összefonódások, mindennapi munkakapcsolat és személyes összefonódás van a szervezetek között, azt úgy jelöltem, hogy érintkeznek az alakzatok. (3) Az erős középkék 165
nyilak a szervezetek kistérségen kívüli kapcsolatait jelölik, amennyiben egyértelmű, hogy milyen térségen kívüli szervezethez kapcsolódik a szereplő, akkor ez szerepel a nyílon, például a térség legjelentősebb vállalkozása piaci kapcsolatai révén nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, szervezeti sajátosságai révén pedig országos kapcsolatokkal. (4) A halvány nyilak a szervezetek közötti személyes kapcsolatokat jelölik: például a Hegyháti Jóléti Szolgálat vezetője később a LEADER HACS elnöke lett. Kapcsolatok
A Vasvári kistérségen belül az önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek kapcsolatai eltérő jellegzetességeket mutatnak. Amint az ábrán is látható, a vállalkozásoknak a vertikális kapcsolatai erősebbek, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek pedig a horizontális kapcsolatai. A civil szervezetek közül érdemes kiemelni az oszkói Hegypásztor Kört és a 2011-ig működő Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítványt. Ennek a két szervezetnek a vertikális és a horizontális kapcsolatai is nagyon erősek. Szinte minden helyi szervezettel kapcsolatban állnak, és rendszeres külső, kistérségen kívüli kapcsolatokkal is rendelkeznek. A többi civil szervezetnek alapvetően horizontális kapcsolatai vannak. A továbbiakban részletesen elemzem a térségen belüli horizontális és vertikális kapcsolatokat. A horizontális kapcsolatok elemzése során két hálózat rajzolódik ki. A kistérség legerősebb fejlesztési hálózata a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás (VHTKT) köré szerveződik, és mivel ez összefogja a kistérség önkormányzatait, ezért az önkormányzatok is fontos szereplői ennek. Ehhez a csoporthoz köthető az oszkói Hegypásztor Kör, amely több mint tíz évvel a társulás alapítása előtt bekapcsolódott a fejlesztések szervezésébe és a pályázatírásba, hazai kezdeményezések és határmenti együttműködések révén. A nagy múltú civil szervezet komoly helyi beágyazottsággal rendelkezik, tagjai jelen vannak a kistérség önkormányzataiban, pályázatíró cégeiben, így könnyen és gyorsan tudtak egyeztetni, mint a LEADER+ gesztor szervezete. A Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány (HJSZA) mint önkormányzati alapítású, és az önkormányzatok felügyelte szervezet szintén ide lenne köthető; fejlesztései is a Kistérségi Társuláshoz kapcsolódnak, de fejlesztéseinek innovatív karaktere (ámbár, ahogy ők fogalmaznak, „csak a törvényben foglalt szolgáltatásokat kínálják a helyben lakóknak”), a vezető személyes kapcsolatai és közéleti aspirációi révén a Mérték Egyesület körül kialakult csoporthoz is köthetők. A HJSZA számos olyan programot indított, illetve
166
számos olyan programban volt partner, amelyek célja a helyi humánerőforrás fejlesztése volt, ezek a törekvései pontosan illeszkednek a MÉRTÉK Egyesület vezetőjének elképzeléseivel. A Mérték Egyesület, bár viszonylag fiatal szervezet, alapítói más szervezetek révén évtizedek óta aktív tagjai a kistérségnek. Erős, személyes kapcsolatok fűzik az egyesületet a kistérség legnagyobb versenyszférabeli munkáltatójához, tevékenyen részt vesznek a szociális, munkanélküli problémák kezelésében, a helyi kulturális életben. Szervezői voltak a LEADER 2007 utáni Helyi Akciócsoportnak, azzal 2010 után is szorosan együttműködnek. A Vasvári önkormányzati tanácsban hol képviselőként, hol tanácsosként vesz részt az Egyesület egyik tagja, aki a kistérség legnagyobb foglalkozatójának, egy nemzetközi vállalatnak az ügyvezetője. A csoportra kifejezetten jellemző, hogy fejlesztéseikben az emberi erőforrások bővítését és újratermelését szeretnék elérni: képzési, foglalkoztatási
programokat
indítottak;
a
megvalósult
fejlesztésekkel
szembeni
legjelentősebb kritikájuk, hogy ebben nem elég erős a kistérség. Bár a horizontális kapcsolatok alapján két csoport körvonalai rajzolódnak ki, ezek között a csoportok között sűrű és rendszeres kapcsolat van. Egyrészt a hivatalos fórumokon zajlik közöttük a párbeszéd, az önkormányzati testületek, a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás ülésein, hivatalos rendezvényeken, tervegyeztetéseken, másrészt pedig informális csatornákon, ide sorolom a véletlen utcai találkozót, a baráti összejövetelt, valamint a kistérség különböző fesztiváljait, rendezvényeit (Rétes fesztivál, Középkori Kavalkád). A helyi társadalom és a civil szervezetek, valamint az önkormányzatok között kiépült gyakori és jó kapcsolatok a rendszeres egyeztetéseknek is köszönhető. Ezek nem csak formális események. Az érintettek tesznek azért, hogy megjelenjenek a helyi igények, amelyeket a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás közgyűlésén, a LEADER fórumokon a pályázati lehetőségekhez igazítanak. A vállalkozások, különösen pedig a kistérségben jelentős mezőgazdasági vállalkozások fejlesztései csak kivételes esetben rendeződnek hálózatba, azaz a szereplők jellemzően nem egyeztetnek más szereplőkkel a fejlesztésről. Azokban az esetekben, amikor különböző szervezetek gazdaságfejlesztési projektjei összekapcsolódnak, akkor általában a szervezetek tulajdonosai, képviselői között családi kapcsolat, tulajdonosi összefonódás áll fent, esetleg nagyon erős barátság az alapja a különböző mezőgazdasági vállalkozások közös fejlesztéseinek. Az esettanulmányban bemutatott egyik gazda a településsel és a LEADER csoporttal egyeztetve hajtotta végre a fejlesztéseinek egy részét, de ez kivételes 167
jelenségnek tekinthető, erre nem találtunk példát a térségben. Leszámítva az esetleges felvásárlási szerződések révén létrejött néhány üzleti kapcsolatot, a helyi mezőgazdasági termelők között nincs kapcsolat. Természetesen a különböző a mezőgazdasági fejlesztések szereplői ismerik egymást, általában minél jelentősebb gazdasággal rendelkezik valaki, annál valószínűbb, hogy ismerik a többiek; ezek azonban informális kapcsolatok. A kistérségen kívüli horizontális kapcsolatok is erősek és sűrűk. A kistérség intézményei szinte napi kapcsolatban vannak a szomszédos kistérségek, a megye és a szomszédos Zala megye kistérségeivel, településeivel. Ennek jelentőségét mutatja, hogy amikor a LEADER Helyi Akciócsoportokat a térségben újraszervezték a 2007-es időszakban, akkor az új szervezet vezetője a Vasvári kistérségből került ki, és, a körülménykehez képest sikeresen elindították a programot. A határon túli kapcsolatok jelentőségét mutatják a sikeres pályázati együttműködések. Az oszkói Hegypásztor kör nem csak komoly helyi beágyazottsággal rendelkezik, de tagjai jelen vannak megyei szinten is; nemzetközi civil és baráti kapcsolataik segítségével pedig képesek bekapcsolódni nem csak a hazai, de a nemzetközi pályázati rendszer vérkeringésébe is. A vertikális kapcsolatok közül csupán a vállalkozások gazdasági kapcsolatai erősek és sűrűk. A központi fejlesztési intézményekkel gyakorlatilag nincs kialakult kapcsolata egyik szervezettípusnak sem (amint a pályázatíróknak sem). A pályázatokat befogadó megyei, vagy regionális szervezetekkel ugyan gördülékeny az együttműködés, azonban a döntéshozatali szinten nem képesek érdekérvényesítésre a különböző szereplők. A fejlesztéspolitikai intézményrendszerrel a helyi érintettek csak utólag, az elszámolás során kerülnek személyes
kapcsolatba. Egy problémás
pályázati
elszámolással
kapcsolatban a következőkről számolt be az egyik szervezet vezetője: „hát akkor én felköltöztem Budapestre, és akkor hónapokig ott voltam, és előszobáztam, eljutottam a miniszteriális szintig…” Fáradozásait végül siker koronázta, az alapítvány elszámolását az ellenőrző hatóság végül elfogadta. A kistérségi szervezet elnöke az első körben, 2006-ban vesztes KEOP-pályázatuk elutasításának okairól
kívánt érdeklődni
az
illetékes
hivataloknál. A vállalkozói szférában nem találtunk példát arra, hogy valaki lobbierejére támaszkodva egyengetné a pályázatainak útját. Azaz a fejlesztéspolitika szereplői csak utólag, a döntéseket követően veszik fel a kapcsolatot a pályáztató szervezet munkatársaival, ideiglenes kapcsolatot kialakítva a döntéshozókkal.
168
A kistérség szereplői annak ellenére nem értékelik sokra a vertikális kapcsolatokat, hogy Vasvár korábbi polgármestere, a térség parlamenti képviselője jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. A 2011-ben készült interjúink során általában nem utaltak arra helyi szereplők, hogy ez a lehetséges kapcsolat jelentősen megváltoztatta volna a kistérség fejlesztéspolitikáját. Megbízhatóság
A kistérség szereplői közötti, illetve a kistérség szereplői és a kistérségen kívüli szereplők közötti kapcsolatok megbízhatóságának mértéke magas. A kistérségen belüli kapcsolatokra jellemző megbízhatóság mértékét jobbára a civil szervezetek és az önkormányzatok esetében lehet elemezni, mivel a vállalkozók nem számoltak be kistérségen belüli kapcsolatokról. A vállalkozókra inkább jellemező, hogy magukban, a saját munkájukban bíznak, amint az alábbi interjú idézetekből kiolvasható: „ha megcsinálom én, akkor tudom, hogy rendben van” „én megyek el szerződést kötni, és a főnökkel szoktam tárgyalni, mert nincs időm mindenféle beosztottakkal egyezkedni”. A Vasvári kistérségben a civil és önkormányzati szférában ritka, hogy egy-egy nézeteltérés addig fokozódjon, hogy a felek között megszakad a párbeszéd; a korábbi politikai ellenfelek a választások után folytatják a közösen megkezdett munkát, azaz bíznak abban, hogy a közéleti rivalizálás összeegyeztethető a kistérségben végzett közös munkával. Erre példa, hogy a Vasvári képviselőtestületben az ellenzékhez köthető személyek a választási vereség után is kaptak meghívást tanácsosi tisztségre. A párbeszédre való képesség megmaradásában nagy szerepe van annak, hogy több, különböző fóruma is van a párbeszédnek. Van olyan helyszíne a kapcsolattartásnak, ahol szakmai érveket lehet ütköztetni, mint például a kistérségi társulás ülése. A fórum arra is példa, hogy helyben tudatosan törekszenek a felek arra, hogy minden vélemény előkerülhessen. A Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulást annak az elnöke, egy kicsi település polgármestere vezeti, tehát nem a központi település parlamenti képviselőjének tekintélye ellenében kell érvelni. De számos informális rendezvény is lehetőséget teremt a párbeszédre. A Vasvári kistérségről írt esettanulmányban részletesen bemutatom, hogy a II. Középkori Kavalkád hogyan szolgálja a helyiek közötti kapcsolatok erősödését, a megbízhatóság mértékének 169
növekedését. A rendezvényre együtt készülnek a helybeliek, együtt adják elő saját maguknak a történelmi eseményeket, és együtt érzik jól magukat, látszólag tét nélkül. Azonban a rendezvény kapcsán kialakuló nyitottság beépül a szereplők közötti kapcsolatokba, így pedig a szakpolitikai vitákban is megjelenik. Ilyen körülmények között nem hiteltelen s nem meglepő az alábbi idézet (amely apró módosításokkal több interjúban is felbukkan): „de ha valamit vállaltam, akkor az úgy is lesz. Nálunk ezek a dolgok így működnek.” (vállalkozó) „itt nincsenek szerződések, odamentem, kezet fogtam, megegyeztünk” (vállalkozó) A központi intézményekkel szemben azonban sokkal csekélyebb a megbízhatóság mértéke. Nem a pályázati rendszerrel szemben merültek fel komoly kifogások, hanem az azokhoz kapcsolódó intézmények működésével szemben; az előírások egy része életidegen. „A mai napig a programalkotóknak fogalma nincs az élet valóságáról, hiányzik a szakmai gyakorlat.” (egy civil szervzete vezetője) „Ígérvényt kellett adni a pályázathoz, hogy a termőre forduló ültetvény termését hová értékesítjük, hát honnan lehet azt tudni, hogy mi lesz öt év múlva” (mezőgazdasági vállalkozó) Ezek a nehézségek nehezítik a rendszer működését, rombolják a megbízhatóságot, és sajátos megoldásokat kényszerítenek ki. Énhatékonyság
A helyi tervek és az interjúelemzések alapján világos, hogy a kistérség érintettjei alapvetően tisztában vannak azzal, ők azok, akik tehetnek a térségért; ebben szinte teljes a konszenzus. Ez annak ellenére még ma is jellemző, hogy az intézményrendszer működési nehézségei elkedvetlenítően hatnak. A LEADER-pályázatok kapcsán mondta a szervezet munkatársa: „Amikor négy évet kell várni, hogy valamit lássunk a termésből, holott égető gondok vannak … egy csomó égető gondot meg tudnánk helyben oldani, nem tökéletesen, mert ehhez az egész rendszert kell megváltoztatni, de vannak dolgok, amelyekben, ha több önállóságot kapnak az emberek, akkor kezelhető, na erre nem… ezt nem sikerült megvalósítani. Ez ellentétes érzéseket szül bennem.” (egy civil szervzete vezetője) 170
Amennyiben a fejlesztéseket nagyobb mértékben befolyásolják a lehetőségek, mint a megoldandó problémák, azaz a végrehajtott és a vágyott fejlesztési célok között ellentét van, az kismértékben csökkentheti az énhatékonyságot: „Én elismerem, hogy nem a főtér díszburkolata volt a legfontosabb megvalósítandó beruházás, de erre volt lehetőségünk pályázni, és ez is fontos beruházás.” (egy polgármester) „Más sorrendben fejleszteném a várost, mint ahogy ezt a pályázati források lehetővé teszik.” – hangzott el néhány alkalommal. A társadalmi tőke többszintű jellege
A Vasvári kistérség szereplőit helyben erős, megbízható és sűrű horizontális kapcsolatok, valamint magas énhatékonyság jellemzi, azaz az összetartó (bonding) társadalmi tőke mértéke magas. A kistérségen kívüli kapcsolatok jellege hasonló, így az összekötő (bridging) társadalmi tőke mértéke is magasnak tekinthető. E kettővel szemben a gyenge és esetleges, alacsony megbízhatósággal leírható, ugyanakkor kiszámíthatatlannak ítélt vertikális kapcsolatok jellemzők a kistérség szereplőire, az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértéke tehát alacsony. Mindezek alapján a kistérség a társadalmi tőkeformák alapján kialakított típusok közül a negyedikbe sorolható. Érdemes megjegyezni, hogy a helyi érintettek közel sem érzik úgy, hogy magas lenne a kistérségen belül a társadalmi tőke. Az interjúkban gyakran elhangzott, hogy a helyiek nem vesznek eléggé aktívan részt a helyi közéletben, azt is kifejtették többen, hogy áttételesen ugyan, de a központi intézmények beavatkozása károsan hat, mivel a helyi szereplőkön kívüli okok miatt a helyi szereplők megbízhatósága csökken (őket teszik felelőssé a pályázati rendszer esetleges hibáiért, nehézkes működéséért például). Az alábbi idézetek azt példázzák, hogy a helyi aktivitás nem elégséges: „nem tekinthető jónak a kistérségen belüli együttműködés” (egy intézmény vezető) „nem jönnek el az emberek, nem lehet velük megbeszélni, hogy mi legyen, hogyan legyen” (egy civil szervzete vezetője) Már korábban is utaltam arra, hogy a központi elvárások nehezen értelmezhetők, és teljesíthetők. Több interjúban is arról beszéltek, hogy a megkérdezettek szerint sokkal jobban meg lehetne szervezni a kistérségi fejlesztéseket:
171
„maguk a célok nem vesztek el, de a sok áttéten keresztül elmegy az energia, ebbe [a vidékfejlesztési folyamatokba] nincs joga beavatkozni egyetlen kormányzatnak sem” (egy civil szervzete vezetője) „elvárom, hogy senki ne mondja meg nekem, hogy milyen legyen a hálózat…” hangzott el a LEADER Akciócsoport szervezéséről. Az idézetek első típusa arra enged következtetni, hogy helyben érzékelik az esetleges konfliktusokat, és úgy vélik, nem érdemes ezeket tovább élezni; valamint, hogy látják, van további lehetőség az együttműködés fokozására; ez egyfajta hajtóerő lehet számukra. Az idézetek második csoportja azonban azt mutatja, hogy egyrészt a központi intézményrendszer nem kiszámítható és nem partner a fejlesztésekben, sőt nehezíti a helyiek számra világos célok megvalósulását. Ez, kiegészülve azzal a tapasztalattal, hogy a központi intézmények egy-egy munkatársának személyes ismeretsége révén jelentősen gyorsítható egy adott ügy elintézése, a Rose-féle tökéletlenül kialakult intézményrendszer okozta korrupciós kockázatokat jelzi előre (Rose 1999). Az intézmények rossz működése kitermeli a személyes kapcsolatok erősítést. Amennyiben a pályázó ezeket a nehézségeket olyan adottságnak tekinti, amelyekkel meg kell küzdeni, mert megváltoztatni úgysem tudja őket, akkor a nehézségek áthidalásának legegyszerűbb módja, ha személyes kapcsolatot keres. A kistérségben a projekt-osztály jellemezőit mutató csoport foglalta el az ideiglenes intézmények pozícióit (Kovách-Kucerova 2006, 2009). A pályázatírók mellett a fejlesztési szervezetek vezetői hosszútávon képesek betölteni az adott szervezetnél a pozíciójukat, így annak ellenére, hogy a pályázati rendszer okoz nehézségeket, képesek működőképes intézményeket fenntartani. A Vasvári kistérségében megvalósuló fejlesztések esetén a mezőgazdasági vállalkozók szerepe kiemelkedő, míg a kistérségi szintű fejlesztések esetében a HJSZA és a Hegypásztor Kör vállal fontos szerepet a pályázatok felkutatásában és menedzselésében, a kistérségi munkaszervezet vezetői pedig a pályázatok szervezésében és koordinálásában. A kisebb települések szintjén általában a jegyzők, vagy maguk a polgármesterek
vesznek
részt
a
pályázatok
kidolgozásában
és
a
fejlesztések
lemenedzselésében, csak ritkán kerül sor külső szakember alkalmazására. Ha szükség van külső pályázatíró bevonására, akkor a helybeli munkatársakat alkalmazó szombathelyi pályázatíró céggel dolgoznak együtt, amint ez a kistérségi fejlesztési dokumentumok kidolgozása során is történt.
172
A Vasvári kistérség formális intézményei és az informális alkalmak teszik lehetővé a találkozást a sokféle és nagyszámú szereplő között; itt lehetőség van a fejlesztési vágyak és célok megvitatására, arra, hogy a szereplők tanuljanak egymástól, hogy a pályázatok elkészítéséhez szükséges adottságokat folyamatosan működtessék, ugyanakkor a résztvevők folyamatosan kapnak visszajelzést egymástól és a közösségtől is. A kistérségben létező sokféle tudás a szereplők, a pályázatok tervezői és kivitelezői számára elérhetők, így a kistérség pályázatai úgynevezett ideiglenes tudás-szervezetté váltak (Sjöblom-Godenhjelm 2009). Az érintettek folyamatosan tanulnak egymástól, a pályázatból, és motiváltak abban, hogy újabb projekteket kezdjenek. Ha a pályázat azt igényli, akkor újabb szereplőket vonnak be, vagy átalakítják a csoportot. Feltételezésem szerint, hogy ezek a folyamatok így alakultak, az az összetartó társadalmi tőke magas fokának köszönhető. A Vasvári kistérségben jellemző vidékfejlesztési modell
A Vasvári kistérségben a különböző pályázati források jelentik a térségbe érkező külső források 51%-át, 49% a piaci források aránya (Budapest Intézet 2012). A kistérség 2004-6 között különösen sikeres volt a pályázati források lehívásban, és 2007 után is hozta a hasonló kistérségekre jellemző átlagszámokat. Az alábbiakban összefoglalom, hogy miként hasznosultak a pályázati források, és az elméleti bevezetőben bemutatott szempontrendszer alapján melyik vidékfejlesztési elmélettel írható le a Vasvári kistérségben megvalósuló fejlesztések rendszere. Áttekintve a tíz legnagyobb támogatottságú EUpályázatot az látható, hogy ezek a pályázatok vitték el a támogatások majdnem 75%-át, a kedvezményezett települések Vasvár, Csehimindszent, Rábahídvég és Püspökmolnári voltak. A pályázatok a helyi szennyvízhálózat kiépítését, valamint az oktatási, egészségügyi infrastruktúra-fejlesztést szolgálták, valamint felbukkan a tíz legnagyobb között három gazdaságfejlesztési terv is. A bemutatott operatív programok közötti eloszlás alapján is enyhe koncentráció látszik: 49% a Nyugat-Dunántúli Operatív Program aránya. Ezt követi a Környezet és Energia Operatív Program 29%-os aránya és a Gazdasági Operatív Program 14,7%-os aránya; a humánerőforrásba való befektetés aránya jelentős mértékben csökkent 2007 után. A kistérségben az agrár- és vidékfejlesztési források jelentős (83%-ot meghaladó) része egyéni gazdálkodókhoz jutott. Az adatok szerint a pályázati rendszeren keresztül elnyerhető források a legnagyobb gazdálkodókhoz került.
173
A Vasi Hegyháton mind a civil szféra, mind az önkormányzatok, mind pedig a vállalkozók aktívan bekapcsolódtak a fejlesztések szervezésébe. A civil szervezetek közül kettőnek a tevékenysége kiemelkedő: az oszkói Hegypásztor Köré és a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítványé. Az önkormányzatok NFT-hez kapcsolódó fejlesztései jellemzően a LEADER+ program keretei között zajlottak, de korábban Vasváron több fejlesztés is lezajlott, ezek egyike a főtér és a városközpont rekonstrukciója, amelyet az ORPHEUS programból finanszíroztak. Ebben az esetben az ötletgazda Vasvár város vezetése volt. A térségi önkormányzatok fejlesztési elképzeléseit a Kistérségi Társulás fogja össze, koordinálja és kezdeményezi, az ötletek összegyűjtésében az ÖTM koordinátor is részt vesz. Az ÚMFT-be közvetlenül is bekapcsolódtak az önkormányzatok. Amennyiben az elméleti részben bemutatott vidékfejlesztési elméletek elkülönítésére alkalmas szempontok szerint elemzem a kistérségi folyamatokat, világosan látszik, hogy az integrált vidékfejlesztési paradigmához illeszkednek a megvalósult fejlesztések. Az alábbiakban a fejlesztések tervezésében résztvevő szereplőket, a legfontosabb felhasznált tudásformákat, a pénzügyi forrásokat, a fejlesztések menetét befolyásoló legfontosabb külső tényezőket, illetve helyi erőforrásokat, a kiemelt ágazatokat és a fejlesztések beágyazottságát mutatom be röviden. A fejlesztések során a legfontosabb szereplők a különböző helyi intézmények képviselői voltak, a központi állami intézmények: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a kormány más szervezetei csak mint a szabályozó környezet elemei jelentek meg, a központi intézmények helyi delegáltjai marginális szerepet játszanak (de jelen vannak) a helyi fejlesztések alakításában. Az önkormányzati, vállalkozói és civil szektor egyaránt helyi, vagy szinte helyinek tekinthető megyei szakértők tudására hagyatkozik, ez nem azt jelenti, hogy ne menedzseri (szakértői) tudást használnának, hanem azt, hogy ezt a tudást a helyi, lokális tudással és esetenként tudományos ismeretekkel ötvözve alkalmazzák; azaz komplex tudáskészleteket vonultatnak fel a fejlesztések során (Kelemen és társai 2008). A külső beruházások kicsit kevesebb, mint fele piaci beruházás volt, ettől az európai uniós fejlesztési források aránya csak néhány százalékponttal maradt el 2004–11 között. A legfontosabb beruházások a mezőgazdaságba érkeztek, valamint a tágan értelmezett infrastruktúra kialakítását, megújítását célozzák. Ez utóbbi alapján a kistérség fejlesztési rendszere kilóg az integrált vidékfejlesztési elmélet keretei közül.
174
A társadalmi tőke a Lengyeltóti kistérségben Az elemzést az érintett szereplők horizontális és vertikális kapcsolatainak bemutatásával kezdem. Amint alább olvasható, a Lengyeltóti kistérség szereplőinek kevés horizontális kapcsolata van, ezek is gyakran a kistérségen kívüli szereplőkhöz köthetőek. A gazdasági szféra szereplőinek vertikális kapcsolatai országos, illetve országhatáron túli kapcsolatokat jelentenek, az önkormányzati szféra vertikális kapcsolatai részben a megyei, részben szintén országos kapcsolatokat jelentenek. Az egyenrangú felek közötti kapcsolatok ritkák, és a térség szereplőit vertikális, alá-fölérendeltségi viszonyokkal leírható kapcsolatok jellemzik. A kapcsolatokat nem jellemzi a reciprocitás, a megbízhatóság mértéke csekély, ahogy az énhatékonyságé is, az egyénnek a helyi ügyek befolyásolására való képességének a mértéke is alacsony. A fentiek áttekintését segíti a 3. ábra.
3.
ÁBRA: A LENGYELTÓTI KISTÉRSÉG FONTOSABB SZEREPLŐI, ÉS JELLEMZŐ KAPCSOLATAIK 2007-2011
175
A fenti ábrán a Lengyeltóti kistérség legfontosabb szereplőit és a szereplőket jellemző kapcsolatokat mutatom be. Sötétkék színnel jelöltem a civil szervezeteket, erős bordóval az önkormányzatokat. Sötétlila színnel jelöltem a vállalkozásokat, azonban itt nem különböztettem meg a mezőgazdasági és nem-mezőgazdasági vállalkozásokat, mert a vizsgált szempontok szerint nem írható le különbség a szervezetek között. A halványabb lila szín ezen az ábrán is azokat a szervezeteket jelöli, amelyek több szereplőt fognak össze, azaz a LEADER HACS szervezetet és a Többcélú Kistérségi Társulást. Az egyes szereplők közötti kapcsolatokat továbbra is négyféle módon jelöltem: (1) amennyiben egy szervezet alkotja a másik szervezet tagságát, akkor átfednek az ábrán az alakzatok, erre példa a Lengyeltóti kistérségben a LEADER HACS. Az ebben a szervezetben aktív szereplők egyes önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok. (2) A szervezeti összefonódásra, a mindennapi munkakapcsolatra és személyes összefonódásra egy példa hozható, Lengyeltóti Város Önkormányzata és a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás közötti kapcsolat; ezt az ábrán érintkező alakzatok jelzik. (3) Az erős középkék nyilak a szervezetek kistérségen belüli és kívüli kapcsolatait jelölik. Amennyiben egyértelmű, hogy milyen térségen kívüli szerevezethez kapcsolódik a szereplő, akkor ez szerepel a nyílon, például az Öko-Völgy Alapítványt kapcsolatai nemzetközi szereplőkhöz kötik legerősebben. Ugyanilyen alakzat írja le a kistérség szervezetei közötti alapvető konfliktusokat. (4) A halvány nyilak ezen az ábrán is a szervezetek közötti személyes kapcsolatokat jelölik: például az Öko-völgy Alapítvány vezetője tag a Somogyvámosi képviselőtestületben, de a két szervezet között nincs formális kapcsolat. Kapcsolatok
A Lengyeltóti kistérségen belül a horizontális kapcsolatok a különböző szervezettípusok szerint eltérnek. Amíg a vállalkozások között szinte egyáltalán nincsenek kapcsolatok, addig az önkormányzatok között a történelmi, a pénzügyi és a jogszabályi előírások miatt kialakultak horizontális kapcsolatok, azonban amint az esettanulmányban bemutattam, ezek a kapcsolatok nem stabilak, a pénzügyi, jogi szabályok alakulásával gyorsan változnak. Ennek alátámasztására bemutattam az esettanulmányban, hogyan alakultak a kistérség határai az elmúlt két évtizedben, valamint, hogy miként sikerült megszervezni az oktatási intézmények közös működtetését.
176
Nem jellemzik gyakori horizontális kapcsolatok a civil szféra szervezeteit sem, amely szervezetek általában egy-egy településen fejtik ki tevékenységüket, tevékenységük közvetlenül köthető egy-egy önkormányzathoz, politikai szervezethez, közintézményhez, és nem jellemző a szervezetek közötti kapcsolatfelvétel. Természetesen tudnak egymásról az egyes szereplők, de az interjúk és a dokumentumok elemzése alapján csupán egymás mellett élnek: fejlesztési tervekben nem partnerként, hanem adottságként jelenik meg egy-egy vállalkozás, a vállalkozás számára pedig a külső körülményeket távolról alakító tényezőként az egyes önkormányzatok. A szereplők vertikális kapcsolatai sokkal látványosabbak és jelentősebbek a Lengyeltóti kistérségben, mint a horizontális kapcsolatok; ennek oka, hogy a szereplők rendszeresen hivatkoznak ezekre a külső kapcsolatokra: az interjúkban, az elérhető dokumentumokban (jó példa erre a LEADER HACS korábbi vezetőjének blogja100), vagy a helyi rendezvényeken. A horizontális kapcsolatok két típusba csoportosíthatók: a vállalkozói szférát üzleti kapcsolatai jellemzően az országos partnerekhez kötik, de a mezőgazdasági vállalatok jelentős export kapcsolatokkal rendelkeznek, ahogy ezt a Juglans Hungária Kft. esete is mutatja. A kistérség egyetlen nagyobb civil szervezetének, az Öko-Völgy Alapítványnak a vertikális kapcsolatai a vállalkozói szektor vertikális kapcsolataihoz hasonlóak. Az önkormányzati szféra vertikális kapcsolatai más jellegűek; ezeket az alábbi idézet a jellemzi a legjobban: „Az a szocialista polgármester, aki tudott lobbizni, az kapott állami támogatást” Ez a kijelentés a 2002–2010 közötti időszakra vonatkozott; az interjú- és dokumentumelemzés szerint pedig ma is igaz, legalábbis helyben ma is igaznak tartják: az a polgármester, aki tud lobbizni, az kap állami támogatást. Ezért válik minden falunap, és térségi avatás a megyei és országos méltóságokat felvonultató eseménnyé, ahol a polgármester bizonyítja, hogy képes mozgósítani az összeköttetéseit101. A Lengyeltóti várossá avatásának tíz éves évfordulójára rendezett ünnepségen a díszvendég az Országgyűlés KDNP-s alelnöke volt, a Somogy megyei közgyűlés Fideszes elnöke, valamint a körzet országgyűlési képviselője102. Ők ebben a sorrendben köszöntötték az egybegyűlteket, az utolsó felszólaló a város polgármestere volt. Őt egyik vendég sem
100
http://www.kollmanngergely.hu/blog.php A Somogyvár-Kupavári Nemzeti emlékhely avatásán Boros Péter és L. Simon László vettek részt (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/nemzeti-emlekhelyet-avattak-somogyvaron) 102 A vizsgált időszakban a tisztséget Latorcai János, Gelencsér Attila, illetve Móring József Attila töltötte be. 101
177
hallgatta végig; a korábbi polgármesterrel és a szomszédos kisváros polgármesterével adomáztak a Művelődési Ház kertjében. Azonban a vertikális kapcsolatok építésének igénye megfogalmazódik a másik irányból is. A vidékfejlesztési források elosztása 2010 előtt szigorúan szabályozott volt. A Délbalatoni Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. szocialista kötődésű elnöke felügyelte a forrásokat,
központi
kormányzati
ellenőrzés
mellet.
A
helyi
polgármesterek
klientúraépítéssel vádolták az elnököt, és nem voltak hajlandók együttműködni vele. A helyzet 2010 után sem változott. A megyei önkormányzat képviselője világosan kifejezte, hogy szeretne részt venni a vidékfejlesztési tevékenységben, személyesen volt jelen az újonnan alapított LEADER HACS közgyűlésén, és ezt az igényét a sajtóban, nyilvánosan is kifejtette, ehhez pedig kormányzati támogatást is kap103. Amint egy interjúból kiderül, a terület- és vidékfejlesztési célok megyei szintű harmonizációját tervezik a megyei közgyűlésben104105. „Bárkinek, aki úgy gondolja, hogy a működési forrásai nem megfelelőek – helység, infrastruktúra területén jelentek ezek elsősorban problémát számukra –, ebben próbálunk meg segítséget nyújtani, így itt a Megyeházán megfelelő infrastruktúrával, megfelelő környezetben a munkaszervezetnek helységet biztosítani szeretnénk." „Amit vidékfejlesztési forrásokból meg lehet – adott esetben kedvezőbb finanszírozással, kedvezőbb európai uniós feltételekkel – tenni, azt lehetőség szerint a területfejlesztési forrásokból hagyjuk ki és oda, helyettük más igényeket építsünk be."106 A fentieket erősíti az alábbi kijelentés, amely a LEADER Helyi Akciócsoport új gesztor szervezetének, a Balatongyöngye Egyesület egyik ülésén elhangzott; az alábbiak egyben a vertikális kapcsolatok paternalista jellegét is mutatják: „A Somogy megyei Önkormányzat a segítségére sietett az Egyesületnek, mint tagszervezet; szerencsés, ha a megyei önkormányzat tud a LEADER szervezet működéséről”.
103
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/pelda-a-somogyi-leader-modell-451946, http://siofok.hu/images/magazinok/Siofoki_Hirek_februar_cimlap.pdf Siófoki Hírek XXVI. évf. 2. szám 2013. február 13. o.) 104 http://www.youtube.com/watch?v=CoSb67O_NNA 105 http://www.balatonlelle.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1316:megyeiszerepvallalas-a-videkfejlesztesben&catid=117:leader&Itemid=753&lang=de 106 Witzmann Mihály, alelnök, Somogy Megyei Közgyűlés: 178
Annak ellenére, hogy a vertikális kapcsolatok sűrűbbek és erősebbek, mint a horizontális kapcsolatok, a vertikális kapcsolatokat elemezve azt látjuk, hogy azok nem erősek: általában személyes viszonyok, politikai érdekek mentén szerveződnek, és ezért sérülékenyebbek, könnyen változnak. A kapcsolatok jellemzőinek elemzése során amellett érvelek, hogy a helyiek kiszolgáltatottságérzése is gyengíti a vertikális kapcsolatok tartósságát. A kistérségen belül két csoport különíthető el. Az egyik a Dél-balatoni Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. és annak szocialista-párti vezetője körül alakult ki, a kistérség cigány kisebbségi önkormányzataiból, roma egyesületeiből, és néhány további kisebb települési önkormányzatból és civil szervezetből áll. A résztvevők egy része személyes kapcsolatok révén köthető ehhez a csoporthoz, de az elérhető LEADERforrások valóban segítették a hálózatépítést. Bár a kistérség legnagyobb civil szervezetének, az Öko-Völgy Alapítványnak nincsenek kapcsolatai a kistérségen belül, éppen a pályázatok révén köthető ehhez a csoporthoz. A Dél-balatoni Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. körül szerveződött csoportba tartozó szervezetekre jellemző, hogy ezeket már korábban is gyanakvással szemlélte a kistérség közössége: a romákkal szemben érzékelhető kirekesztésre utaltam korábban is, ahogy az Öko-Völgy Alapítvánnyal szembeni fenntartásokra is: „Most megy a kínlódás a KRISNA-völgy miatt, a krisnások óvodát és iskolát akarnak, meg fogják csinálni, de káros a somogyvámosi tagintézménynek.” – hangzik el egy polgármestertől. A másik csoport központi alakja 2010 után, amikor megtörtént a polgármesterváltás Lengyeltótiban, egyértelműen a térség országgyűlési képviselője, települési polgármester lett. Érdekes, hogy a kistérségen kívüli nagyobb Balaton-parti városok önkormányzatai is ehhez a táborhoz sorolhatók, ami egy újabb csoporton belüli vetélkedés lehetőségét jelzi előre: a jelenlegi Fonyódi járás vezető szerepre tör a térségben, kérdés, hogy a szomszédos városok (Balatonboglár, Balatonlelle) vezetése hogyan fogadják ezeket a törekvéseket. A csoportba rajtuk kívül még kicsi, egy-egy intézményhez kapcsolódó civil szervezetek sorolhatók. Ez a csoport kevésbé egységes, de fideszes kötődéseinek köszönhetően 2010 után jobban tudja befolyásolni a források elosztását.
179
Megbízhatóság
A kistérség szereplői közötti, illetve a kistérség szereplői és a kistérségen kívüli szereplők közötti megbízhatóság mértéke sokkal kevésbé összetett a kistérségben, a szereplők közötti kapcsolatokat a megbízhatóság-hiány jellemzi: az egyes szereplők sem a helybeli, sem távolabbi szereplők bizalmat viszonzó viselkedésére nem számítanak. Mivel a különböző vállalkozók nem rendelkeznek kistérségen belüli kapcsolatokkal, így ezeknek a jellegét nem lehet vizsgálni. A civil szervezetek jelentős részének tevékenysége, mint az esettanulmányban is kifejtettem, egy-egy önkormányzathoz, vagy más intézményhez köthető, nem egyszer személyi átfedés is felfedezhető, az ilyen esetekben a kapcsolat megbízhatóságának mértékét nem érdemes vizsgálni. A párbeszéd nem jellemző a felek között („Nem igazán tudom, hogy mi az, amiben támogatást tudnánk kapni (az önkormányzattól)” (egy helyi középvállalkozó) a vállalkozások nem vesznek részt a helyi rendezvényeken. Ugyanez mondható el a kistérségben működő Öko-völgy Alapítvány és a kistérségi önkormányzatok kapcsolatáról. Az Alapítvány munkatársai ugyan tagjai az önkormányzati képviselőtestületnek, de az interjúk és a dokumentum-elemzés alapján ez kevéssé fontos a számukra. Az önkormányzat számára a Krisna-tudatú közösség jelenléte hangsúlyosabb, de nem kardinális kérdés, annak ellenére, hogy az együttélés nem konfliktusmentes. Az egyes települések közötti horizontális kapcsolatok változékonyak, azokat a pénzügyi lehetőségek és a jogszabályi környezet befolyásolják. Ezeket a kapcsolatokat a megbízhatóság csekély mértéke jellemzi. „Nem érdeke a buzsákiaknak, hogy megépüljön ez az út.” – véli az egyik szomszédos település vezetője, és valóban a Buzsáki Önkormányzat nem kívánja megépíteni az utat, mivel tart attól, hogy így vendégeket veszt a település. A települések közötti viszonyra ma is hatnak a közös tanács idején szerzett tapasztalatok, és az ebből fakadó nagyfokú önállóságra törekvés. A települések között a közös tanács idején szerzett tapasztalatok miatt a települési vezetők minden olyan feladatot illetően, amelyet jogosultak és képesek ellátni, önállóságra törekszenek. A vertikális kapcsolatokban sem jelenik meg a megbízhatóság: ezekben nagyon erős alá-fölérendeltségi viszonyok fedezhetők fel, amelyeket a szereplők lehetőség szerint érzékeltetnek is. Közös kistérségi rendezvények helyett egy-egy település tart búcsút, falunapot, amelyre általában a kistérségi központ település polgármestere, nagyobb falvak 180
esetén a parlamenti képviselő látogat el. Az interjúk alapján látszik, hogy a kistérségen belül a szereplők közötti megbízhatóság szintje korábban is alacsony volt, ez pedig tovább csökkent, ahogy a LEADER szervezés kapcsán kibontakozott konfliktus alapján bemutattam. Ugyanakkor az iskolatársulás példája alapján ebben a kistérségben is látható, hogy miként lehet a szereplők közötti megbízhatóságot növelni. A közös iskolafenntartás kikényszerítette a rendszeres kapcsolatot, az együttműködést. Ez nem indult könnyen, sőt a 2010-ben távozó polgármester nem is jósolt semmi jót ennek kapcsán, amint az alábbi interjúidézet bizonyítja ezt: „Most megvan a csapda, most van a legnagyobb csapda. Én elmondtam a legutóbbi csütörtöki ülésen is: fiúk, most jött el a szar időszak. […] Vittük a hátunkon Niklát, ilyen picit. […], a társulásnak nincs pénze. Nincs egy fillér tartalékja se. Ha azt mondja Somogyvár, nem tudok fizetni, mi történik a somogyvári tagiskolával: nincs a számláján pénz. […] Be kellett fogadnunk őket gesztusból. Ezért kellett a konzorciumot létrehozni, és ezért kell magunkat körbevédeni meg az intézményt.” (Az iskolaigazgató) De az iskolaigazgató kitartó munkája eredményeként csökkent a bizalmatlanság, növekedett a megbízhatóság: „Eddig az öt év alatt, és ezt már látják a testületek, hogy minden év végén jelentős összegű pénzt hagyok meg. Spórolunk keményen, azt ők megkapják, visszatervezhetjük, vagy azt mondják, hogy másra fordítják, de talán elhiszik…” (Az iskolaigazgató) Énhatékonyság
A megbízhatóság mértékénél is könnyebben áttekinthető a Lengyeltóti kistérség szereplőinek arról való vélekedése, hogy mennyire képesek a helyi ügyek befolyásolására. Még a parlamenti képviselő – polgármester, és az előző LEADER gesztor szervezet vezetője is úgy ítéli meg, hogy összességében csekély befolyása van a helyi ügyekre, annak ellenére, hogy mindketten fel tudnak mutatni olyan beruházásokat, projekteket, amelyeket ők kezdeményeztek. A tehetetlenségérzést, és a felelősség másokra hárítását példázzák az alábbi mondatok: „Lennének német nyugdíjas vendégek, ha lenne egy termálfürdő.” (Civil szervezet munkatársa)
181
„A korábbi polgármesternek el kellett volna érnie, hogy leaszfaltozzák az autópályaépítők a Fonyód – Csiszta-puszta közötti utat.” (egy polgármester) „Az elődömnél semmi nem fejlődött…” (egy polgármester) A külső támogatásokra támaszkodást mutatják az alábbi interjúrészlet: „A kormány ígérte, hogy a térség kiemelt fejlesztési körzet lesz, csak nem látjuk még.” (egyik fejlesztési intézmény munkatársa) Gyakorlatilag minden szereplő úgy érzi, hogy a feje fölött zajlanak a kistérség életét befolyásoló események: ahogy egy vállalkozó számára nehezen kalkulálható egy-egy önkormányzati döntés, úgy az önkormányzat sem képes kiszámítani a vállalkozások terveit, munkaerő-felvételét. Ugyanígy a központi kormányzat döntéseinek logikája sem átlátható helyi szinten („több mint egy évig húzódott a szerződés aláírása” – mondta egy vállalkozó). A stratégiai tervezés hiánya is arra utal, hogy nem feltételezik a szereplők, hogy képesek befolyásolni a helyi ügyeket („Nem voltak tervek, de láttuk, hogy van pályázati lehetőség.” – szólt a tipikus polgármesteri válasz arra a kérdésre, hogy miként indult a fejlesztés). Természetesen találunk példát arra, hogy egy bizonyos mértékig kiszolgáltatott szereplő nem másokra mutogat: ”itt én hozom a legnagyobb áldozatot, azt azért tessék elhinni. Öt év óta ugyanazért a pénzért
dolgozom,
mindegyik
képviselőtestület
belém
rúghat,
számon
kérhet,
elszámoltathat, kirendelhet, berendelhet. Elvárásokat fogalmazhat meg, és a polgármester urunk sem érzi azt, hogy ez nem társulás. És évekig nem értette meg – mi jól megvagyunk, tehát nehogy félreértsenek. Nem is biztos, hogy meg kellett neki érteni, de én azt gondolom, hogy meg kellett volna.” (egy aktív térségi pályázó) Az interjúidézet azt mutatja, hogy a szereplő bízik abban, hogy képes tenni az ő hatáskörébe tartozó ügyekben a közösségért. Azt pedig az eredményei is bizonyítják, hogy ez valóban így van: hozzá köthető a 2004-6-os időszak egyetlen jelentős fejlesztése. A társadalmi tőke többszintű jellege
A fenti elemzés alapján tehát azt látjuk, hogy a Lengyeltóti kistérségben nincsenek stabil kialakult kapcsolatok a szereplők között, ezért alig van lehetősége a szereplőknek a
182
nyílt és egyenlő felek közötti párbeszédre. Ezeket a ritka és gyakran változó kapcsolatokat a megbízhatóság hiánya terheli, a szereplők pedig nem hisznek abban, hogy képesek hatást gyakorolni a kistérségi folyamatokra. Valójában a nagyra becsült és értékesnek vélt vertikális kapcsolatok közül is a kevésbé előtérbe állított üzleti jellegű kapcsolatok azok, amelyek erősebbek (ide sorolva az Ökovölgy Alapítvány nemzetközi és hazai kapcsolatait), és amelyeken keresztül tudás és tőke áramlik a kistérségbe. Ezek a vertikális kapcsolatok azonban egy-egy kistérségi, és kistérségen kívüli szereplőt kötnek össze, tehát pontszerű összeköttetést jelentenek a kistérség és a kistérségen kívüli világ között. Mivel a szereplők közötti horizontális kapcsolatok ritkák, ezek megbízhatósága alacsony, és a szereplők énhatékonysága is alacsony, ezért elmondható, hogy a kistérségben alacsony az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke, azaz a közösségen belüli társadalmi tőke. Ugyanez mondható el a szomszédos településekkel kialakult kapcsolatokról, és az ezeket a kapcsolatok jellemző megbízhatóság mértékéről, tehát az összekötő (bridging) társadalmi tőke mértéke is alacsony. A horizontális kapcsolatokhoz képest a vertikális kapcsolatok sűrűbbnek és állandóbbnak tűnnek, de a megbízhatóság mértéke és az énhatékonyság ezen kapcsolatok esetén is csekély, tehát az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértéke is csekély. Ezek szerint tehát mindhárom típusú társadalmi tőke mértéke alacsony a Lengyeltóti kistérségben, bár a három típus egymáshoz való aránya némileg eltérő: a csoportok közötti vertikális kapcsolatok jellegét leíró, összekapcsoló társadalmi tőke valamelyest meghaladja az összetartó és az összekötő társadalmi tőke mértékét. Ennek alapján a kistérség a harmadik típusba sorolható. Felfedezhető, hogy a három típus aránytalan jelenléte negatív hatást okoz: a sűrűbb és megbízhatóbbnak vélt vertikális kapcsolatok, az összekapcsoló társadalmi tőke magasabb mértéke miatt helyben a szereplők leértékelik a horizontális kapcsolatokon nyugvó társadalmi tőketípusokat, így nincs és, nem is alakul ki párbeszéd a fejlesztésekről, a kistérség társadalmát és gazdaságát alakító folyamatokról. A helyi nehézségek megoldását nem egymástól, hanem a vertikális kapcsolatok révén elérhető külső szereplőktől várják. Erre példa az alábbi interjú részlet: „A Lengyeltóti kistérség 2004-ben kilobbizta, hogy külön kistérség legyen” (egy polgármester) 183
Ennek az elvárásnak pedig a külső intézmények elébemennek, ahogy ezt a LEADER HACS működése kapcsán is bemutattam. Az összekötő (linking) társadalmi tőke hatékonyságát tehát sem a külső, sem kistérségen kívüli szereplők nem kérdőjelezik meg, így a fejlesztéspolitikai folyamatokra hatással bíró szereplők ezeknek a vertikális kapcsolatoknak a megerősítésére törekszenek; ettől remélik, hogy képesek a bizonytalan és gyakran változó intézményrendszer ellenére eredményeket elérni. Ez a helyzet Rose (1999) és Cholupkova (Cholupkova és társai, 2003:246) megállapításait idézi, amely szerint a hiányos intézményrendszer felértékeli a vertikális kapcsolatokat, az erős informális vertikális kapcsolatok pedig korrupciós helyzetekhez vezetnek. Az esettanulmány alapján annyi jelenthető ki, hogy az egyes szereplőkben a korrupció érzetét kelti, hogy a vertikális kapcsolatok segítik a fejlesztések hatékony szervezését. Az erős vertikális kapcsolatoknak az eredménye az is, hogy, a projekt-osztály (KováchKucerova 2009) helyett a politikához köthető szereplők töltik be a közvetítő szereplők pozícióit, vagy másképpen fogalmazva, a projekt-osztály erősen átpolitizált. Ez az a csoport, amely elfoglalta az ideiglenes intézmények fontos pozícióit, és amely a fejlesztéseket szervezi. Amint Sjöblom és Godenhejm (2009) írták, az ideiglenes intézmények – helyben ilyennek tekinthetők a fejlesztések koordinálását végző LEADER gesztor szervezetek, a Helyi Vidékfejlesztési Irodák, a Pogányvölgye Többcélú Kistérségi Társulás, a projektalapú működés révén fokozzák a tervezett és a megvalósult fejlesztések körüli bizonytalanságot. Ezt a bizonytalanságot a politikai szereplők jelenléte tovább fokozza. A kistérségben kevés és lassan változó intézmény található, a párbeszédnek, tudás interakciónak alig van terepe; ilyen környezetben a pályázatok egyszeri célra, rövid határidőre, egy szereplő szervezésében megvalósuló projektek, amelyek során nem jön létre együttműködés (Packendorf 1995). Az így megvalósított pályázatok nem gyarapítják a tudást, és mivel egyetlen szereplő határozza meg a célokat és az eszközöket, a folytatás is bizonytalanabb. A lengyeltóti kistérségben jellemző vidékfejlesztési modell
A Lengyeltóti kistérségben a különböző pályázati források jelentik a térségbe érkező külső forrásokat, amint ezt feljebb bemutattuk. Az összes térségbe áramló forrás 59%-a pályázati forrás (Budapest Intézet 2012). Ugyanakkor a kistérség egyik pályázati forrásból, és egyik időszakban sem volt képes jelentős sikereket felmutatni. Az alábbiakban
184
összefoglalom, hogy miként hasznosultak a pályázati források, és az elméleti bevezetőben bemutatott szempontrendszer alapján melyik vidékfejlesztési elmélettel írható le a Lengyeltóti kistérségben megvalósuló fejlesztések rendszere. A 2004–6 közötti EU-s források, illetve hazai források 2004–11, valamint korábbi időszakában is az országos és térségi átlagtól elmaradó teljesítményt nyújtott. Az egyetlen a kivétel az EU-s pályázatok 2007–11-es időszaka. Ekkor a kistérség a megyei és az országos átlagot meghaladó pályázati aktivitást, és ennek megfelelően magas támogatást igényelt, a támogatott pályázatok aránya azonban alatta maradt a megyei átlagnak és csak csekély mértékben haladta meg az országos átlagot. Az egy főre eső megítélt támogatási összeg sem az országos, sem a megyei átlagot nem érte el. A korábban hivatkozott értékelés (Lőcsei 2013) alapján feltehető, hogy a kedvezőbbnek tűnő adatok az LHH besorolás eredményeként megjelenő kiemelt programoknak köszönhetők. Áttekintve a legfontosabb EU-pályázatokat az látható, hogy a tíz legnagyobb pályázat vitte el a hat és félmilliárd forintnyi összes támogatás 67%-át, ezeken egy kivételével két település, Somogyvár, illetve Lengyeltóti osztozott. Ebből a tíz támogatott pályázatból egyetlen egyet kivéve pontszerű beruházás valósult meg. A bemutatott operatív programok közötti eloszlás alapján is erős koncentráció látszik: 72% a Dél-Dunántúli Operatív Program aránya. A humánerőforrásba való befektetés aránya viszonylag csekély a gazdasági, turisztikai, illetve infrastrukturális beruházásokhoz képest. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között viszonylag jelentősnek tekinthető a 3-as és a 4-es tengely majdnem 28%-os aránya. Az EMVA 1-es, és 2-es tengely a nagygazdaságok számára volt hozzáférhető. A források 53%-a az öt legnagyobb támogatási összeget elnyerő gazdasághoz került, a legnagyobb pedig egyedül a támogatások 20,5%-ához jutott, azaz a pályázati teljesítmény is a mezőgazdasági vállalatok erős koncentrálódását mutatja. Amennyiben az elméleti részben bemutatott vidékfejlesztési elméletek elkülönítésére alkalmas szempontok szerint elemzem a kistérségi folyamatokat, világosan látszik, hogy a klasszikus fejlesztési paradigmához illeszkednek a megvalósult fejlesztések. Az alábbiakban a fejlesztések tervezésében résztvevő szereplőket, a legfontosabb felhasznált tudásformákat, a pénzügyi forrásokat, a fejlesztések menetét befolyásoló legfontosabb külső tényezőket, illetve helyi erőforrásokat, a kiemelt ágazatokat és a fejlesztések beágyazottságát mutatom be röviden.
185
A fejlesztések során a legfontosabb szereplők az állami, központi intézmények: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a kormány más szervezetei, valamint az ezekhez erősen kapcsolódó helyi szereplők. Mellettük a megyei és a szomszédos Fonyódi kistérség szereplői fontosak. Az önkormányzati, vállalkozói és civil szektor egyaránt külső szakértők tudására hagyatkozik, az Lengyeltóti Fodor András Általános Iskola fejlesztését célzó projektben kimutatható
a
helyi
szereplők
aktív
projekt-kezdeményező,
projekt
végrehajtó
tevékenysége, és a helyi tudás szerepe, de ez kivételes a kistérségben. A források, az európai uniós pályázatokból érkeznek, a legfontosabb beruházások pedig a gazdaságfejlesztés mellett a tágan értelmezett infrastruktúra kialakítását, megújítását célozzák. Ezek alapján a Lengyeltóti kistérségben megvalósuló vidékfejlesztés a klasszikus vidékfejlesztési paradigmához áll a legközelebb.
186
Összehasonlító elemzés Az alábbiakban a két esettanulmányi helyszín, a Lengyeltóti és a Vasvári kistérség szereplőinek vizsgált jellemzőit hasonlítom össze. Az esettanulmányok elemzése során követett szerkezet szerint először a két kistérség adottságait, fejlesztési teljesítményében mutatkozó
különbségeket,
majd
pedig
a
szereplők
horizontális
és
vertikális
kapcsolatrendszerét hasonlítom össze. Ezt követően pedig ezeknek a kapcsolatoknak a vizsgált jellemzőjét, a megbízhatóságot, végül pedig a szereplők énhatékonyságát. A fentiek alapján a különböző társadalmi tőketípusok kistérségekre jellemző mértékét mutatom be, valamint azt, hogy a társadalmi tőke eloszlásának különbsége mögött milyen tényezőket tártam fel a kutatás segítségével. Az összehasonlító elemzést a kistérségekben megvalósuló vidékfejlesztési paradigmák összevetése zárja; ahogy az elméleti részben és az esettanulmányokban is, az összehasonlítás során az alábbi szempontokat vizsgálom: a fejlesztési források arányát, azt, hogy melyek voltak a tipikus fejlesztések, milyen tudásformát használtak a szereplők a fejlesztések során, milyen típusú volt a projektszervezet és mennyire jellemezte a fejlesztéseket stratégiai tervezés. A két kistérségben eltérő a társadalmi tőke mértéke, és a különböző társadalmi tőketípusok egymáshoz való aránya is eltérő. Általánosságban kijelenthető, hogy a Vasvári kistérségben magasabb a társadalmi tőke, mint a Lengyeltóti kistérségben, különösen a horizontális kapcsolatokon nyugvó összetartó és összekötő társadalmi tőke mértéke haladja meg jelentősen a Lengyeltóti kistérség hasonló mutatóit. A két kistérségben a hasonló intézményi
háttér
ellenére
alapvetően
különböző
jellegzetességeket
mutat
a
fejlesztéspolitika; amint az esettanulmányokat követő elemzésben is írtam, a Vasvári kistérségben megvalósult fejlesztések az integrált vidékfejlesztés paradigmájának jellegzetességeit mutatják, míg a Lengyeltóti kistérségben a klasszikus fejlesztési paradigmát leíró jellegzetességek figyelhetők meg. Adottságok
A két kistérség természeti és földrajzi adottsági hasonlóak; a közúti és vasúti összeköttetés a fővárossal és a megyeszékhellyel elfogadhatónak tekinthető, bár a Vasvári kistérség gazdasági környezete, köszönhetően a még ma is működő könnyűiparnak, valamivel kedvezőbb, mint a Lengyeltóti kistérségé; az idegenforgalmi adottságai ez utóbbinak jobbak. A mezőgazdaságot mindkét térségben a nagyüzemi szántóföldi gazdálkodás, és a kisebb volumenű, de jelentős gyümölcstermesztés jelenti. 187
A településszerkezet kismértékben különbözik: a Vasvári kistérségben számos apró- és törpefalu található, a központi település vezető szerepe egyértelmű, a kistérségen belül egyáltalán nincs olyan, amelyik riválisa lehetne, de a szomszédos városok között sem található olyan, amelyik átvehetné a szerepét. Lengyeltóti vezető szerepe ezzel szemben nem egyértelmű. A kistérségen belül is érzékelhető versengés a város és a nagyobb községek között. De a város központi szerepével szemben a legerősebb kihívást a partmenti települések jelentették, amelyek több és jobb minőségi szolgáltatást, munkahelyeket kínáltak a kistérség lakóinak. 2012-ben pedig, ahogy már korábban, 1949-ben is, Lengyeltóti ismét elvesztette központi szerepkörét, amikor a járások kialakítása során a szomszédos Fonyódi kistérséggel összevonva a Balaton-parti városba került a járásközpont. Kapcsolatok, megbízhatóság és énhatékonyság a két kistérségben
A két kistérségben a horizontális kapcsolatok, a különböző hátterű szereplők, az önkormányzatok, vállalkozók, civil szervezetek esetében eltérnek. Az önkormányzatokat vizsgálva az látható, hogy a Vasvári kistérségben a formális és informális helyzetek révén gyakori és rendszeres kapcsolat van az egyes önkormányzatok, valamint a civil szervezetek és vállalkozók között. A civilek egy része, például az oszkói Hegypásztor Kör bekapcsolódik ebbe a hálózatba mint pályázatíró, mint pályázatok megvalósítója,
vagy
a
pályázatokat
szervező
LEADER
Helyi
Akciócsoport
gesztorszervezete. A vállalkozások egy része szintén megtalálja az utat e hálózatokba. A Vasvári kistérségben a társulási elnök hagyományosan az egyik kistelepülés vezetője, míg a jelentős fejlesztéseket szervező Hegypásztor Kör szintén az egyik kis településen működik. A különböző szereplők közötti kapcsolatokat a szereplők közötti egyenlőségre való törekvés, és a megbízhatóság maga foka jellemzi a kistérségben. A Lengyeltóti kistérség önkormányzatai közötti gyenge és változékony kapcsolatokat sem a Pogányvölgye Többcélú Kistérségi Tárulás, sem az informális kapcsolatok nem erősítik; az együttműködésekben megvalósuló kapcsolatokat a pénzügyi és jogi kényszerek tartják fent, a települések viszonyát alá-fölérendeltség és rivalizálás jellemzik, ahogy ezt a Lengyeltóti székhellyel működő közös iskola fenntartásának példája jól szemlélteti. A Társulás elnöke a központi település polgármestere, aki lehetőség szerint minden döntést és funkciót a településnél tart, ez pedig a többi polgármesterben a nyolcvanas évekbeli közös
188
tanács rossz emlékeit idézi. Mindebből következik, hogy a szereplők közötti kapcsolatokat a megbízhatóság alacsony foka jellemzi. Az önkormányzatok kistérségen kívüli kapcsolatai szintén eltérnek a két kistérségben: Vasváron ezek is erősebbek és gyakoribbak, mint Lengyeltótiban; a megbízhatóság foka pedig magas. Míg a Vasvári kistérségben valami helyben fontos kérdés megoldása érdekében szerveződnek a kapcsolatok (például a Hegyháti Jóléti Szolgálat szervezésében megvalósult közétkeztetés szervezés), addig a Lengyeltóti kistérségben a külső kapcsolatokat is a versengés jellemzi (egészségügyi ellátás szervezése, oktatási feladatok). A vertikális önkormányzati és civil szervezeti kapcsolatok a Vasvári kistérségben esetlegesek, ráadásul a megbízhatóság csekély mértéke jellemzi ezeket; a civil szervezetek szakmai kapcsolatokat építettek ki, amelyek segítenek a projektötletek generálásában, esetenként a megvalósításban is (mint történt a határmenti együttműködés keretében megvalósult Kneipp-kúra útvonalnak kiépítése esetében). Mindezek ellenére ebben a kistérségben a vertikális kapcsolatokat ritkán említik, ezeknek a megbecsültsége csekélyebb. A Lengyeltóti kistérségben a vertikális kapcsolatok relatív szerepe nagyobb, mint a Vasvári kistérségben, ezekre gyakran hivatkoznak. Ugyanakkor a részletes elemzés alapján látszik, hogy a vertikális kapcsolatok is a Vasvári kistérségben erősebbek; ezt mutatja például, hogy a Lengyeltóti kistérségben nem valósult meg a kistérség határait átlépő projekt, valamint a megyeszékhelyen működő intézményekkel kialakult kölcsönös kapcsolatok is. A kapcsolatok eltérő jellege összefügghet azzal, hogy az énhatékonyság mértéke a Vasvári kistérségben magas; nem külső szereplőktől, hanem saját maguktól várják, hogy tegyenek a kistérségért, a projekteket a távlatos, stratégiai tervezés jellemzi. Ezzel szemben a Lengyeltóti kistérségben a szereplők kívülről várják a segítséget, a megoldást a helyi problémákra. A kistérségen kívüli horizontális és vertikális kapcsolatok jellege a gazdasági társaságok, vállalkozások esetében mind a két kistérségben hasonló: ezek fontos üzleti kapcsolatok.
189
Az alábbiakban táblázatos formában foglalom össze a két kistérséget jellemző kapcsolatokat:
26. táblázat: a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a társadalmi tőke jelzői alapján
Tényezők
Vasvári kistérség
Lengyeltóti kistérség
A társadalmi tőke jelzői Vertikális kapcsolatok
gyenge
gyenge
erős
gyenge
Megbízhatóság a kistérségen belül
magas
alacsony
Megbízhatóság a kistérségen kívüli szereplők között
alacsony
alacsony
magas
alacsony
Horizontális kapcsolatok
Énhatékonyság
Saját szerkesztés.
A társadalmi tőke jellege a két kistérségben
A két kistérség szereplőinek kapcsolatait, megbízhatóságát és énhatékonyságát összehasonlítva alapvető különbségek láthatók. A Vasvári kistérségen belül a kapcsolatokat a megbízhatóság jellemzi, azaz a szereplők azt feltételezik, hogy viszonzásra talál a bizalom, amelyet táplálnak a másik fél iránt. Szintén megállapítható, hogy a szereplők énhatékonyságának foka magas, úgy vélik, képesek a térség ügyeit előremozdítani, ebben magukra számítanak. A felsorolt három tényező alapján tehát az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke mértéke magas a Vasvári kistérségben. A Vasvári kistérségen belül leírt két szereplőcsoportra egyenként is igazak a fentiek. Ugyanakkor a két csoport között is erős, rendszeres érintkezés van, a kapcsolatok gyakoriak. Bár ezeknek a kapcsolatoknak a megbízhatósága csekélyebb mértékű. A kistérségen kívüli, illetve a szomszédos településekkel kialakult kapcsolatok, ezek megbízhatóságának mértéke hasonlóan jellemezhető, tehát az összekötő (bridging) társadalmi tőke is magas, bár mértéke alacsonyabb, mint az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke mértéke. Ezzel szemben a Lengyeltóti kistérség szereplői között ritkák, és esetlegesek a kapcsolatok, azok megbízhatóságának mértéke alacsony, a szereplők nem bíznak abban, 190
hogy képesek tenni a kistérségben felmerülő problémák megoldásáért, tehát az összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke mértéke alacsony. Bár elkülöníthető két csoport a kistérség szereplőin belül, a LEADER akciócsoport és a szocialista jelölt, illetve a városi, Lengyeltóti polgármesterek körül alakult csoportok, de ezeken belül sincsenek erős, megbízható kapcsolatok, azaz nem alakultak ki összetartó csoportok. A két csoport körvonalait a köztük feszülő ellentét rajzolja meg. Ahogy a szereplők között, és a kistérségen beül, úgy a szomszédos településekkel kialakult kapcsolatok is ritkák, a megbízhatóság mértéke alacsony, tehát az összekötő (bridging) társadalmi tőke mértéke is alacsony. A vertikális kapcsolatok a két kistérségben hasonlóak: két típusát lehet elkülöníteni, az egyikbe a vállalkozói szféra üzleti, piaci kapcsolatai tartoznak, a másikba az önkormányzatok,
fejlesztési
intézmények
kapcsolatai.
Ez
utóbbiakat
elemeztem
részletesen. Az önkormányzatok kapcsolatai a központi intézményekkel ritkák, esetlegesek, megbízhatóságuk alacsony, a helyiek úgy vélik, hogy nem számíthatnak a jó szándékuk viszonzására, a leglényegesebb jellemzője ezeknek a kapcsolatoknak, hogy a helyi szereplők a központi intézményeket teljesen kiszámíthatatlannak tartják. Ezekben a kapcsolatokban az énhatékonyság mértéke is csekély. Ezek alapján tehát az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértéke alacsony mindkét vizsgált kistérségben. A hasonlóság ellenére van különbség a két kistérség között az összekapcsoló társadalmi tőke szerepét illetően.A vertikális kapcsolatokat a Lengyeltóti kistérség szereplői különösen fontosnak érzik a kistérség fejlesztése szempontjából, ahogy ez a dokumentumelemzésből, interjúkból kiviláglik, emiatt a vertikális kapcsolatokban megmutatkozó összekapcsoló társadalmi tőke felértékelődik a kistérségben. A Vasvári kistérség szereplői, ezzel szemben kevésbé hangsúlyozzák az összekapcsoló társadalmi tőke szerepét. Ezek alapján a két kistérségben tehát különbözik a társadalmi tőke mértéke. Egyrészt a különböző típusú társadalmi tőkék mértéke is különbözik, másrészt pedig ezek szerepe, egymáshoz való viszonya is eltérő. A továbbiakban a háromféle társadalmi tőke jelenlétének eltérő mértékével összefüggő jelenségeket elemzem, mert, ahogy az elméleti részben
érveltem,
ehhez
köthető
a
társadalmi
tőkének
tulajdonított
negatív
következmények egy része.
191
A Lengyeltóti kistérségben az összekapcsoló társadalmi tőke szerepe, és a mértéke is meghaladja a másik két tőkeféle jelentőségét. A társadalmi tőke negatív következményei közül a Lengyeltóti esettanulmány tehát az erős összekapcsoló társadalmi tőke káros hatásainak következményeire példa. Az esettanulmányok alapján látszik, hogy a fejlesztési intézményrendszer egyik szervezőelve a politikai lojalitás, és feltételezhető, hogy a kedvezményezett
helyzetű
vertikális
kapcsolatok,
amelyek
ráadásul
magas
megbízhatósággal jellemezhetők, korrupciós hálózattá alakulnak. Az összetartó társadalmi tőke hiánya pedig odavezet, hogy pontszerű fejlesztések valósulnak meg azon szereplők környezetében, akik hozzáférnek a fejlesztési forrásokhoz. Ezek a megállapítások a keleteurópai átalakulást vizsgáló kutatások eredményeit erősítik meg, egészítik ki (Rose 1999, Sík 2012:175). A Vasvári kistérség esete azt mutatja, amiről a kilencvenes évek kelet-és közép-európai kutatásai írnak: a tökéletlenül működő intézményrendszerrel szembeni egyik lehetséges stratégia a személyes kapcsolatok kialakítása: az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértékének növelése (Rose 1999, Cholupkova és társai 2003:246). A kistérségben működő
pályázó szervezetek abban az esetben próbáltak személyes kapcsolatot kialakítani a központi szervezetekkel, ha a formális intézményrendszer működése akadozott. Erre két példát mutattam be: az egyik a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány (HJSZA) pályázati finanszírozásához, a másik pedig a Környezet és Energia Operatív Program szennyvíz beruházásához kapcsolható. Az alábbiakban táblázatos formában foglalom össze a két kistérséget jellemző társadalmi tőkeformákat:
27. táblázat: a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a társadalmi tőke jellege és mértéke alapján
Tényezők
Vasvári kistérség
Lengyeltóti kistérség
Társadalmi tőke jellege és mértéke összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke,
erős, magas
gyenge, alacsony
összekötő (bridging) társadalmi tőke
erős, magas
gyenge, alacsony
gyenge, alacsony
gyenge, alacsony
összekapcsoló (linking) társadalmi tőke
Saját szerkesztés.
192
A vidékfejlesztési tevékenység összevetése
Bár mindkét esetben az EU-s fejlesztési források képezik a külső pénzügyi befektetések nagy részét, a Vasvári kistérségben ezzel azonos mértékűek a piaci befektetések. A fejlesztési aktivitása a két kistérségnek eltérő. A Vasvári kistérség relatív helyzete ugyan kismértékben romlott 2007 után, azaz bár addig kiemelkedő volt a pályázati aktivitása, utána pedig valamivel az átlag alatti, az abszolút változás így is jelentős növekedést jelez. Az is megállapítható, hogy a kistérség szereplőinek fejlesztési teljesítménye egyenletes; rendszeresen pályáznak, és jutnak hozzá fejlesztési forrásokhoz. A Lengyeltóti kistérségben a pályázati aktivitás csak 2007 után, az LHH programnak köszönhetően növekedett, ekkor azonban nagyon jelentős mértékben, azaz a pályázati teljesítmény egyenetlen. A pályázati teljesítmény ráadásul nem csak időben, de a szereplőket vizsgálva is egyenlőtlen: viszonylag kevés szereplő jutott sok forráshoz, viszont sokan kimaradtak a pályázati rendszerből. A Vasvári kistérségben a jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg (KEOP – szennyvíz beruházás), emellett az agrárfejlesztések és a TÁMOP-programok voltak jelentősek. A Lengyeltóti kistérségben 2007 után a gazdaságfejlesztési célú programok és az iskolafejlesztéshez kapcsolódó TÁMOP-projektek voltak jelentősek. Összehasonlítva, hogy mely szervezetekhez, milyen szereplőkhöz kapcsolhatók a megvalósult programok, jelentős különbséget láthatunk; ez jól megragadható a projektosztály és az ideiglenes intézmények szerepének különbségeit elemezve. Abban az értelemben, ahogy a projekt-osztályt leírta Kovách és Kucerova, az csak a Vasvári kistérségben működik (2006). A Lengyeltóti kistérségben azokat a pozíciókat, amelyeket a projekt-osztály tagjai, jellemzően szakértői tudásuknak köszönhetően betölthetnének, a helyi és országos politikához köthető szereplők töltenek be, azaz nem a szakértői tudás, hanem a személyes lojalitás az elsődleges szervező elve ezeknek az intézményeknek. Ezzel szemben a Vasvári kistérségben több intézményre, helyi szereplőre, így a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás elnökére, a Hegypásztor Kör alapító-elnökére és a HJSZA vezetőjére (a 2007 utáni LEADER HACS elnök), valamint ezek mellett kisebb civil szervezetekre, pályázatíró cégekre is igaz, hogy a menedzseri és a helyi tudás együtt van jelen a szervezetekben, és ezek a szervezetek képesek hatékonyan bekapcsolódni a pályázati rendszerbe. Bár a Vasvári kistérségben is található jele annak, hogy a helyi, vagy az országos hatalom befolyásolni próbálja az ideiglenes intézmények pozícióinak elosztását, ez alapvetően 193
szakmai szempontok szerint történik. A fejlesztések során, a menedzseri, olykor tudományos tudást is használó szakértők a helyi tudásra is alapozva állítják össze a terveket, tehát azoknak a projekteknek az alapja egy komplex tudáskészlet (Kelemen és társai 2008). A pályázati rendszerben aktív szervezetek tehát úgynevezett ideiglenes tudásszervezetté váltak (Sjöblom-Godenhjelm 2009), amelyek révén az érintettek folyamatosan tanulnak egymástól, a pályázatból, és motiváltak abban, hogy újabb projekteket kezdjenek. A Lengyeltóti kistérségben a fejlesztéseket egyéni érdekek, politikai csoportok érdekei határozzák meg, nem a helyi közösség igényei, ezért a helyi és a szakmai tudás egyaránt háttérbe szorul; ugyanebből fakad, hogy a pályázatírók szerepe is csekély (szakmai tudásuk amúgy sem segítené a pályázatot). Mivel a Lengyeltóti kistérségben a személyes, vertikális hálózatokat tekintik az érintettek a nyertes pályázathoz vezető csatornák közül fontosnak, ezért a pályázatok megvalósulása nem segíti a helyi szereplők közötti párbeszéd kialakulását. Ennek lényeges következményei vannak: egyrészt nehezebben jelennek meg a helyi igények a projektekben, másrészt a pályázatokban résztvevők nem érdekeltek abban, hogy kiterjesszék a projektekben érintett szereplők körét, tehát különösen nagy a veszélye annak, hogy tovább csökken az egyenlő részvétel esélye (Sjöblom-Godenhejm 2009), és a projektek csak egy szűkebb réteget érnek el. Az, hogy sok helyi szereplő kimarad a projektek megalkotásból, eredményezi, hogy csak egy-egy szereplő tudása épül be a projektbe. A Lengyeltóti kistérségben a tudás interakciónak alig van terepe. Ebben a környezetben a pályázatok egyszeri célra, rövid határidőre, egy szereplő szervezésében megvalósuló egyszerű projektek, amelyek nem valósítanak meg összefogást (vö. Packendorf 1995). Az így megvalósított pályázatok nem gyarapítják a helyi tudást, és mivel egyetlen szereplő határozza meg a célokat és az eszközöket, lassabban generálódnak újabb ötletek és pályázatok. A Vasvári kistérség fejlesztésében a helyi szervezetek nagyon fontosak, a kistérség szereplői képesek a saját elképzeléseik és igényeik szerint alakítani a helyi fejlesztéspolitikát. Számos olyan helyi szereplő van itt, aki bizonyos mértékig megtanulta kezelni azoknak a kockázatoknak és nehézségeknek egy részét, amelyeket az ideiglenes intézmények, és a projektek általánossá válása jelent. Hogy ez itt is nagy nehézséget okoz, ezt a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány csődje is mutatja. Lengyeltótiban alig vannak olyan helyi intézmények, amelyek aktívan részt vesznek a fejlesztésekben; itt a központi intézmények, illetve azoknak a helyi szervezetei vállalnak jelentős szerepet ebben.
194
A központi kormányzat intézményeinek szerepe különbözik a Vasvári és a Lengyeltóti kistérségben. Bár a központi szereplők mindkét térségben kísérletet tettek arra, hogy a LEADER HACS összetételét politikai érdekek szerint befolyásolják, ez különböző eredményt hozott a két kistérségben. A 2008–2011 közötti időszakot vizsgálva azt látjuk, hogy Vasváron szinte kizárólag a LEADER szervezésben jelenik meg aktív szereplőként országos vagy megyei intézmény. A Lengyeltóti kistérségben az országos központ erőteljesen részt kér a LEADER HACS szervezésben, de emellett más pályázatok kapcsán is hivatkozási ponttá válik. Annak ellenére, hogy mindkét kistérségben más politikai párthoz tartoznak a helyi vezetők (polgármesterek) és az országos szint vezetői, a szintek befolyásolási törekvése eltérő hatást gyakorol a Lengyeltóti kistérségben és a Vasváriban. A központi szervezet az MSZP-hez köthető helyi ellenzéket támogatja. Ennek a szereplők közötti erős konfliktus az eredménye Lengyeltótiban, a Vasvári kistérségben azonban nem alakul ki konfliktus a helyi szereplők között. Ugyanakkor egyik helyen sem segíti a kistérség különböző szereplői között az egyensúly kialakulását a központ, a fejlesztésből kimaradó szereplők és intézmények pedig csak véletlenszerűen képesek bekapcsolódni a fejlesztési folyamatokba. A fentiek alapján tehát a két kistérség két különböző vidékfejlesztési elmélet jegyeit mutatja: a Vasvári kistérség az integrált vidékfejlesztéshez (Van der Ploeg és Renting 1998, Van der Ploeg és társai 2000, Ray 2006), a Lengyeltóti kistérség a központosított vidékfejlesztéshez áll közelebb. Az alábbiakban táblázatos formában foglalom össze a két kistérséget jellemző vidékfejlesztési paradigmákat: 28. táblázat: a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a vidékfejlesztés jellege szerint
Tényezők
Vasvári kistérség
Lengyeltóti kistérség
Vidékfejlesztés jellege Források aránya (Piaci/EU/hazai) (%) Tipikus fejlesztés Jellemző tudásforma Stratégiai tervezés Projekt szervezet típusa A térségben jellemző vidékfejlesztési paradigma
49,7/49,2/1,1
40,4/58/1,6
Infrastrukturális/Agrár/TÁMOP
Gazdaságfejlesztés/TÁMOP
Összetett, helyi tudáskészlet
Külső menedzseri tudás
Jellemző
Nem jellemző
Ideiglenes tudásszervezet
Egyszerű projekt
Integrált
Klasszikus, központi
Saját szerkesztés.
195
Következtetések Kutatásomban a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozva két magyarországi kistérségben elemeztem a hazai fejlesztéspolitika hatásait esettanulmányokon alapuló módszerekkel. A kutatás során a helyi fejlesztéseket egy, a társadalmi tőke többrétegű jellegén alapuló elemzési keret segítségével vizsgáltam, és amellett érveltem, hogy a hasonló külső intézményrendszer ellenére a két kistérségben egymástól eltérő fejlesztési paradigma szerint szerveződött a fejlesztés, a különbség magyarázata pedig részben a helyi viszonyok különbözőségében rejlik. A dolgozat elméleti hátterét a vidékfejlesztési paradigmákat tárgyaló és a társadalmi tőke fogalmát elemző szakirodalom adja. Bár a dolgozat két, elméletileg jól különválasztható részre tagolódik, következtetéseim során a fejlesztéspolitikára és a társadalmi tőkére vonatkozó megállapítások összekapcsolódnak. Vidékfejlesztési paradigmák
A vidékfejlesztés fogalmát a vidékszociológiában elfogadott módon használom, és igazodva a vidékkutatások tudományos irodalmának szóhasználatához azt a vidéki térségekben megvalósuló fejlesztési programok összességének tekintem. A vidékfejlesztési paradigmákat a dolgozatom elméleti részében elemeztem annak alapján, hogy mely szereplők vesznek részt a fejlesztésekben, a szereplők milyen tudásformákat és milyen forrásokat használnak a fejlesztések szervezése kapcsán (Tovey 2008), milyen célokra irányul a fejlesztés, és mennyiben épít a helyi adottságokra. Az elemezés alapján háromféle fejlesztéspolitikai paradigmát különítettem el: a klasszikus fejlesztési paradigmát (Terluin 2008), az integrált vidékfejlesztést (Ward 2002, Shucksmith 2010, Galdeano-Gomez és társai 2011), és a hálózatosodás modelljét (Murdoch 2000). A fejlesztéspolitikai irodalom elemzése alapján a klasszikus fejlesztési paradigma szerint megvalósuló fejlesztések kezdeményezője a központi kormányzat, vagy egy ahhoz köthető szervezet. A helyiek bevonása nem magától értetődő, ennek megfelelően a szakértői
tudás
és
a
fejlesztések
bonyolításához
szükséges
menedzseri
tudás
elengedhetetlenül fontosak lesznek. A fejlesztés jellegét a külső tényezők határozzák meg. Az állami, esetleg magánbefektetői beruházás biztosítja a fejlesztés pénzügyi hátterét, amelyek általában infrastruktúrafejlesztések.
196
Az integrált vidékfejlesztési gyakorlat ettől szinte minden elemzési szempont szerint különbözik. Az ágazati szempont helyett a térség egészének a fejlesztése fontos. A tervekben és a projektekben megjelennek a helyi szereplők elképzelései, a helyiek tudása és ismeretei. A pénzügyi forrásokat itt európai uniós, illetve nemzeti támogatások jelentik, melyeket a helyi tőke egészíthet ki. A fejlesztés során az endogén megközelítés a helyi erőforrásokból indul ki, azaz számba veszi a helyi adottságokat, és hogy milyen helyben jelentkező igényeket kell kielégíteni, ehhez szükség van a különböző helyi szereplők együttműködésére, a közös cél meghatározására, amiben segít a különböző szereplők vitája. A vidékfejlesztés hálózatosodásának paradigmája Jonathan Murdoch cikkéhez köthető. A szerző amellett érvel, hogy a fejlesztések során komplex megközelítésre van szükség, arra, hogy a térség adottságaihoz igazodó fejlesztési paradigmát érdemes alkalmazni a fejlesztések tervezése során. Ez az a paradigma, amely a legjobban hangsúlyozza a szereplők közötti kapcsolatok, hálózatok jelentőségét (Murdoch 2000). Társadalmi tőke a vidékkutatásokban
A dolgozatban bemutattam, hogy az elmúlt évtizedekben a vidékkutatásokban is fontos elemzési szemponttá váltak a hálózatok (Murdoch 2000, 2006; Bonnano 2006, Juhász 2006), kapcsolatok (Ploeg és társai 2000, Ploeg-Marsden 2008, Jongeneel és társai 2008), a bizalom, a közösségek (Bryant és társai 2011, Liepins 2000, Jobes és társai 2005, NotaroPaletto 2011), a hatalmi viszonyok (Csurgó és társai 2008, Kovách és Kristóf 2009), a helyi érdekek (Shucksmith 2000, Bruckmeier 2000), valamint a kirekesztést és a bevonást meghatározó tényezők elemzése. Érvelésem szerint a társadalmi tőke alkalmas fogalmi kerete a fenti kérdések vizsgálatának, így indokoltnak látom a vidékfejlesztési paradigmák szisztematikus vizsgálatát a társadalmi tőke fogalmának segítségével. Ahhoz, hogy az elemzés számára operacionalizálhatóvá tegyem a társadalmi tőke fogalmát, áttekintettem a fogalmat elemző legfontosabb elméleti írásokat. Ezt az is indokolta, hogy a fogalmat jogosan érte kritika amiatt, hogy a szerzők azt nem megfelelően definiálták (Sík 2012, Kadushin 2004), így nem világos, hogy egy-egy tanulmányban mit jelent a fogalom. Kutatásom során Woolcock és Narayan nyomán egy olyan meghatározást használtam, amely szerint a társadalmi tőke eredete a közösségekben, kapcsolatokban rejlik, de hatása az egyén szintjén értelmezhető (Woolcock és Narayan 2000).
197
A szakirodalom alapján amellett érveltem, hogy a társadalmi tőke mérésére azt helyettesítő jellemzőket érdemes alkalmazni. Azok közül, szintén a szakirodalom áttekintése alapján és az előző definícióhoz igazodva, a szereplők kapcsolatai mellett a megbízhatóság (Ostrom-Ahn 2008), és az énhatékonyság (Lillbacka 2006) alapján mértem az társadalmi tőke különböző típusainak egyes kistérségekre jellemző mértékét. A megbízhatóság arra utal, hogy valaki az adott társadalmi struktúrától függetlenül viszonozza a belé vetett bizalmat, az énhatékonyság (Lillbacka, 2006), pedig azt írja le, hogy az egyén mennyire képes befolyásolni a közösség ügyeit. A kutatás során elkülönítettem az összetartó társadalmi tőkét (bonding social capital), az összekötő társadalmi tőkét (bridging social capital), és az összekapcsoló társadalmi tőkét (linking social capital) (Woolcock és Narayan 2000, Woolcock 1998). Az összetartó jellegű társadalmi tőke a horizontális személyközi kapcsolatokat (családi, szomszédsági viszonyokat) segít megragadni, olyan kapcsolatokat, amelyekre jellemző, hogy a csoporttagok identitása, személyes történelme, meggyőződése hasonló. Az összekötő társadalmi tőke különböző, de horizontális jellegű kapcsolatban álló csoportok tagjai között teremtve kapcsolatot segítheti a külső erőforrások kiaknázását (Woolcock 2001). A vertikális kapcsolatok leírására az összekapcsoló társadalmi tőke elnevezést használom a szakirodalom alapján (Woolcock 2001, Szreter és Woolcock 2004). A társadalmi tőke különböző formái különböző közösségtípusokat írnak le. Érvelésem szerint az így megkülönböztethető
típusokban
eltérően
alakulnak
azok
a
tényezők,
amelyek
befolyásolják, hogy melyik vidékfejlesztési paradigma lesz jellemző az adott kistérségben. Módszerek: esettanulmány a Vasvári és a Lengyeltóti kistérségben
Dolgozatom több egymásra épülő kutatáson alapul: két Dunántúli kistérségben készítettem esettanulmányokat: Vasváron és Lengyeltótiban. Az esettanulmányokat 2008 és 2011 között készítettem. A dokumentumelemzést követően félig strukturált interjúkat készítettem, ezt részt vevő megfigyeléssel és terepbejárással egészítettem ki, hogy kiküszöböljem a módszer és a hólabda-mintavétel esetleges torzításait (Yin 1994, Kvale 1994). A két kistérség kiválasztása során azt a szempontot tartottam szem előtt, hogy azok településszerkezete, gazdasági, társadalmi jellegükben hasonlóak legyenek, viszont a fejlesztési teljesítményük eltérő legyen. Ahogy azt az esettanulmányokban bemutattam, a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség természeti és földrajzi adottságai hasonlóak, a Vasvári kistérség gazdasági környezete valamivel kedvezőbb, mint a Lengyeltóti kistérségé, de az 198
idegenforgalmi adottságai ez utóbbinak jobbak. A mezőgazdaságot mindkét térségben a nagyüzemi szántóföldi gazdálkodás, és a kisebb volumenű, de jelentős gyümölcstermesztés jelenti. A településszerkezet kismértékben különbözik: a Vasvári kistérségben számos apró- és törpefalu található, a központi település vezető szerepe egyértelmű. Lengyeltóti vezető szerepe ezzel szemben nem egyértelmű. A kistérségen belül is érzékelhető versengés a város és a nagyobb községek között, viszont számos központi funkciót a szomszédos Fonyód tölt be a térségben. A két kistérség fejlesztési teljesítménye között jelentős különbség látható. Bár mindkét esetben az EU-s fejlesztési források képezik a külső pénzügyi befektetések nagy részét, a Vasvári kistérségben ezzel azonos mértékűek a piaci befektetések is, és a fejlesztési tevékenység egyenletes, abban sok szereplő teljesítménye jelenik meg, a fejlesztésekben sokan részt vesznek, és sok kedvezményezetthez elérnek. A Lengyeltóti kistérségben a pályázati aktivitás csak 2007 után, az LHH programnak köszönhetően növekedett (Lőcsei 2013). Az ekkor bekövetkezett jelentős mértékű növekedés azonban koncentráltan, néhány kedvezményezettnél jelentkezett. Ez jellemző volt a gazdaságfejlesztési és az agrárfejlesztési források elosztására egyaránt. Bár a Vasvári kistérségben is az infrastrukturális fejlesztések (szennyvíz-csatorna beruházás), a nagyüzemi agrárfejlesztések jelentették a legnagyobb beruházásokat, ezek mellett számos HEFOP- és TÁMOP-program is megvalósult, amelyek a LEADERpályázatokkal együtt sok kedvezményezetthez eljutottak, számos helyi ügyre tudtak reflektálni (ha megoldást nem is feltétlenül nyújtottak). A Lengyeltóti kistérségben 2007 után a gazdaságfejlesztési célú programok valósultak meg, az egyetlen jelentősebb humánerőforrás-program az iskolafejlesztéshez kapcsolódott; itt a helyben élőket kevésbé sikerült bevonni a fejlesztési tevékenységbe; mint dolgozatomban bemutattam, ez az eltérés a társadalmi tőke különböző mértékével és jellegével is magyarázható.
199
Eredmények
Dolgozatom kiinduló kérdése, hogy az eltérő helyi viszonyok hogyan hatnak arra, hogy milyen fejlesztéspolitika valósul meg egy adott kistérségben, ezért elemeztem a különböző fejlesztési paradigmákat és a helyi vidékfejlesztési aktivitást a két kistérségben a fent bemutatott szempontok szerint. Érvelésem szerint a helyi fejlesztéspolitikai folyamatok jobban megérthetők a társadalmi tőke fogalmát használva. Ehhez kapcsolódóan elemeztem, hogy mely tényezők erősítik a közösségen belüli és a közösségek közötti kapcsolatok erősödését, és mi áll a társadalmi tőke negatív hatásainak hátterében. Az alábbiakban a fenti kutatási kérdésekre adható válaszokat, kutatásom legfontosabb eredményeit mutatom be. 1) A társadalmi tőke eltérő jellege
A két vizsgált kistérségben különbözik a társadalmi tőke mértéke és jellege. A Lengyeltóti kistérségben mindhárom típusú társadalmi tőke volumene alacsony, így az 1. ábra 3. negyedébe sorolható. A Vasvári kistérségben az összetartó társadalmi tőke (bonding social capital), és az összekötő társadalmi tőke (bridging social capital) mértéke magas, míg az összekapcsoló társadalmi tőke (linking social capital) mértéke alacsony, így ez a kistérség az 1. ábra 4. negyedébe sorolható. A kutatás során a társadalmi tőke mérésére három dimenziót használtam: a kapcsolatokat, a megbízhatóságot és a szavahihetőséget. A szereplők közötti vertikális és horizontális kapcsolatok alapján, az ezeket a kapcsolatokat jellemző megbízhatóság – vagyis annak alapján, hogy valaki az adott társadalmi struktúrától függetlenül viszonozza a belé vetett bizalmat, valamint, hogy az egyén mennyire bízik abban, hogy képes befolyásolni a közösség ügyeit – jól leírható a kistérségre jellemző társadalmi tőke. A két esettanulmány összehasonlítása alapján amellett érvelek, hogy a társadalmi tőke fogalma, illetve az annak többrétegűsége alapján kialakított elemzési keret alkalmas a helyi közösségek elemzésére. A Vasvári kistérséget az összetartó és összekötő jellegű társadalmi tőke magas mértéke jellemzi, míg az összekapcsoló társadalmi tőke mértéke alacsony. A Lengyeltóti kistérségben ezzel szemben mindhárom típusú társadalmi tőke mértéke alacsony. 2) A társadalmi tőke negatív következményei
Amint az összehasonlító elemzésben is kitértem rá, a társadalmi tőke negatív hatásai megfigyelhetők a két esettanulmányban. Azonban ahogy a kérdés elméleti irodalmának 200
elemzése során is utaltam rá, ezek a negatív hatások nem egyszerűen a társadalmi tőke jelenlétéhez, hanem a társadalmi tőke különböző megjelenési formáinak egyenlőtlen elosztásának tulajdoníthatók. Az esettanulmányok a vertikális kapcsolatokon nyugvó, összekapcsoló társadalmi tőke negatív hatásait mutatják legvilágosabban. A tökéletlenül működő intézményrendszerrel szembeni egyik lehetséges stratégia eleme a személyes kapcsolatok kialakítása: az összekapcsoló (linking) társadalmi tőke mértékének növelése (Rose 1999, Cholupkova és társai 2003:246), ami korrupciós kockázatokat rejt. Az esettanulmányok alapján feltételezhető, hogy az átlátható és demokratikusan ellenőrzött intézményrendszer képes lenne hozzájárulni a társadalmi tőke negatív hatásainak elkerüléséhez (Woolcock 1998, Rose 1999, Sík 2012:175, Warren 2003). A Lengyeltóti kistérségben készült esettanulmány alapján az látszik, hogy a fejlesztési intézményrendszer egyik szervezőelve a politikai lojalitás, ezt erősíti, hogy a helyiek maguk is hisznek abban, hogy a vertikális kapcsolatok segítik a sikeres fejlesztéseket. Ez kiegészül az összetartó társadalmi tőke alacsony mértékével, ami odavezet, hogy pontszerű fejlesztések valósulnak meg azon szereplők környezetében, akik hozzáférnek a fejlesztési forrásokhoz. A Vasvári kistérség esetében láthatjuk, hogy az összetartó társadalmi tőke (bonding social capital) és az összekötő társadalmi tőke (briding social capital) magas, a kettő között egyensúly van. Feltehető, hogy a kistérségben a magas összetartó, és összekötő társadalmi tőkének köszönhetően a külső szereplők beavatkozási kísérletei nem okoztak komoly helyi konfliktusokat. A vertikális kapcsolatokon nyugvó összekapcsoló társadalmi tőke (linking social capital) alacsony mértékét nem érzékelik hiányként a helyi érintettek. Ennek ellenére megjelenik a tökéletlenül működő intézményrendszerrel szembeni egyik lehetséges stratégia: a személyes kapcsolatok kialakítása az intézményrendszeren belül (Rose 1999, Cholupkova és társai 2003:246), ha attól a szereplők a projekt könnyebb végrehajtását remélik. A magas összetartó társadalmi tőke okozta negatív hatások (Portes 1998:15) egyike sem figyelhető meg a Vasvári kistérségben. A kistérségben nem jellemző a kívülállók kizárása. Az esettanulmányban több példát is bemutattam arra, hogy külső szereplőket bevontak a fejlesztések szervezésébe. A kistérségbe ÖTM koordinátorként érkező külső szereplő sikeresen bekapcsolódott a fejlesztések szervezésébe, abban részt vesz a hálózat felszámolása után is, a LEADER HACS átalakítása során kibővült Akciócsoport is befogadta a kistérségen kívülről érkező szereplőket. A többi negatív következmény, 201
amelyek szerint a közösség különleges igényeket támaszt a csoporttagokkal szemben, vagy a csoport korlátozza a tagok egyéni szabadságát, esetleg lefelé nivellálnak a csoporton belül a normák, szintén nem jelenik meg a kistérségben. Kutatásom alapján amellett érvelek, hogy az összetartó és az összekötő társadalmi tőke egyfajta védelmet jelent a gyakran változó és nehezen kiszámítható külső környezettel szemben, ugyanakkor a közösségi ellenőrzés elég erős ahhoz, hogy bizonyos belső normákat érvényesítsen, a kifelé mutató, horizontális kapcsolatokon nyugvó összekötő társadalmi tőke képes megakadályozni, vagy ellensúlyozni az összetartó társadalmi tőke esetleges káros következményeit. 3) A vidékfejlesztési paradigmák
Dolgozatomban bemutattam, hogy a két kistérségben különböző fejlesztési paradigma valósult meg: a Lengyeltóti kistérség fejlesztései a klasszikus paradigma, a Vasvári kistérség fejlesztései az integrált vidékfejlesztési paradigma (van der Ploeg és Renting 1998, van der Ploeg és társai 2000, Ray 2006) segítségével írhatók le. A különbség annak ellenére alakult ki, hogy a két kistérség fejlesztéspolitikai környezete országos szinten ugyanolyan. Annak az oka, hogy eltérő fejlesztési paradigma szerint szerveződnek a vizsgált kistérségekben a fejlesztések, az országos szint alatt keresendő. Az esettanulmányokban a kistérségi szintet vizsgáltam. A kutatásom szerint a két kistérség fejlesztési rendszerének szinte mindegyik eleme különbözik: a legfontosabb érintettek, a fejlesztések során felhasznált tudásformák, a tipikus fejlesztések, a projektek helyi beágyazottsága eltérő a két kistérségben. Az alábbiakban ezeknek a különbségeknek a következményeit mutatom be. A Vasvári kistérség fejlesztéseiben érintett szereplőket tenni akarás jellemzi, közöttük élénk, és megbízható kapcsolatok alakultak ki. Ennek köszönhető, hogy a szereplők között gyakori a párbeszéd. Az ilyen körülmények között szerveződő projektekben sokféle szereplő sokféle tudása jelenik meg, így ezek a projektek ideiglenes tudás-szervezetekké váltak (Sjöblom-Godenhjelm 2009). Ezzel szemben a Lengyeltóti kistérségben, ahol az összetartó társadalmi tőke mértéke csekély, a helyi szereplők között ritka, és kevéssé megbízható kapcsolatok vannak, az érintettek nem bíznak abban, hogy képesek változtatni a helyzetükön, így elmarad a párbeszéd. A projektek egyetlen fejlesztési cél megvalósítására létrejött „egyszerű” projekt-szervezetek maradtak (Packendorf 1995). Ráadásul a kistérség szereplői felülértékelik a vertikális kapcsolatokon nyugvó összekapcsoló társadalmi tőkét (linking social capital), ami a projektekben is látszik: 202
azokban számos kistérségen kívüli szereplő jelenik meg, és ezeknek a külső szereplőknek a tudása kiemelt szerepű a projektekben. A felelősségek és feladatok egyenlő elosztása megerősítette a horizontális, egyenrangú kapcsolatokat, ahogy ez a Vasvári kistérségben történt, ebben a környezetben lehetőség van a folyamatos párbeszédre, a célok egyeztetésére, és a közös cselekvésre, összefogásra, a megbízhatóság viszonylag magas foka mellett. A Lengyeltóti kistérségben a feladat megosztás jellege ettől eltért, itt nem alakultak ki egyenlő felek közötti horizontális kapcsolatok, ritka volt a párbeszéd, nehezen alakultak ki megegyezés a közös célokról, és nem jellemző az összefogás, ugyanakkor a megbízhatóság foka is alacsony. Az ideiglenes tudásszervezetet létrehozó szereplők, mivel ez létezésük igazolója, arra törekszenek, hogy új pályázatokat készítsenek. A sokféle szereplő együttműködésének köszönhetően ezek a csoportok rugalmasan képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez, ami pedig az egész kistérség előnyére válik. Az egyszeri célokat kitűző, egy személyben vezetett projekt kevésbé nyitott az újabb pályázatra (hiszen megvalósította a kitűzött célt), ami a kistérség egészének hátrányos lehet. A következőkben a fejlesztési teljesítmény és a társadalmi tőke mértéke közötti összefüggésre mutatok rá. 4) A társadalmi tőke hatása a fejlesztési teljesítményre.
Az esettanulmányok alapján látható, hogy az összekapcsoló társadalmi tőke nem előfeltétele
az
ideiglenes
tudásszervezetek
működésének;
a
fejlesztési
tervek
megvalósíthatók a központi intézményekkel való közvetlen kapcsolatok nélkül is. Az európai uniós források mindkét kistérségben fontos szerepet játszanak. Míg azonban a Vasvári kistérségben a piaci források is jelentősek, és a fejlesztési teljesítmény időben egyenletes, addig a Lengyeltóti kistérségben csak 2007 után erősödött a fejlesztési teljesítmény, ráadásul az egyenlőtlen időbeli eloszlás kiegészült azzal, hogy a források koncentráltan érkeztek a kistérségbe. Itt pontszerű fejlesztések valósultak meg. Az infrastrukturális fejlesztések a Vasvári kistérségben jelentősebbek, az agrárfejlesztés, illetve a gazdaságfejlesztési programok mindkét kistérségben fontosak voltak. A Vasvári kistérségben azonban több szereplőt értek el a fejlesztési programok, köszönhetően annak, hogy a kistérségben működött LEADER program 2007 előtt is, és jelentős foglalkoztatási és szociális programokat szerveztek helyben. Az összehasonlító elemzésben bemutattam, hogy a Vasvári kistérségben magasabb az összetartó és az összekötő társadalmi tőke, és ugyanitt magasabb a pályázati aktivitás is, a
203
pályázatok eloszlása is egyenletesebb, azok több helyihez érnek el, mint a Lengyeltóti kistérségben. Ez utóbbiban az összetartó és az összekötő társadalmi tőke alacsony, ugyanitt a pályázati aktivitás is alacsony. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az összetartó és az összekötő társadalmi tőke különbsége komoly eltéréseket okoz a pályázati aktivitásban. Ez magyarázható azzal, hogy a Vasvári kistérségben a fejlesztések a helyi szereplők helyi és menedzseri tudására épülnek, itt a párbeszédnek több informális és formális terepe is van, ahogy ezt feljebb bemutattam. Az ideiglenes tudásszervezetként leírható fejlesztési intézmények, maguk is generálják az újabb projekteket, ahogy az is, hogy magas a szereplők
énhatékonysága,
a
szereplőket
stratégiai
tervezés
jellemzi.
Ugyanez
megfigyelhető a Lengyeltóti kistérség esetében is: a Lengyeltóti Fodor András Általános Iskolához kapcsolható fejlesztések alapján láthatók a fentiek; ebben is helyi szereplők, helyi tudására alapult a projekt, amelynek folytatása is lett, köszönhetően a stratégiai tervezésnek. A pályázati teljesítmény és a különböző típusú társadalmi tőkék mértéke közötti összefüggést vizsgálva azt láthatjuk, hogy az összetartó (bonding), és összekötő (bridging) társadalmi tőke jelenléte segíti a fejlesztési teljesítmény növekedését, addig az összekapcsoló (linking social capital) társadalmi tőke jelenléte nem növeli a pályázati teljesítményt. A kutatás folytatása két irányban lehetséges. Az esettanulmányok megismétlése során vizsgálni lehet a társadalmi tőke mértéknek és jellegének változását a két kistérségben. Ismerve, hogy mi állhat a változásnak a hátterében, elemezhető, hogy, melyek azok a tényezők és folyamatok, amelyek segítik a társadalmi tőke gyarapodását egy adott kistérségben. A további kutatások másik iránya az esettanulmány mint módszer használhatóságát vizsgálná. Ez a kutatási irány azt szolgálná, hogy egy olyan kvalitatív módszerekre alapozott eszköztár jöhessen létre, amelynek segítségével leírhatók és értelmezhetők a fejlesztéspolitikai folyamatok, kvalitatív esettanulmányok alapján.
204
Felhasznált irodalom: Ahn, T.-K. – Ostrom, E. – Schmidt, D – J. Walker (2003) Trust in Two Person Games: Game Structure and Linkage.” In: E. Ostrom – J. Walker (szerk.) Trust and Reciprocity: Interdisciplinary Lessons for Experimental Research. New York: Russell Sage Foundation. p. 323–351. Ahn, T.-K. – Ostrom E. (2003) Foundations of Social Capital, Cheltenham, UK: Edward Elgar p. 633. Ahn, T.-K. – Ostrom E. (2008) Social Capital and Collective Action” In: D. Castiglione – J. van Deth – G. Wolleb (szerk.) The Handbook of Social Capital. Oxford: Oxford University Press, p. 70–100. Albert, F. – Dávid, B. (1994) Magyarországon tanuló külföldi diákok kapcsolathálózati jellemzői. Szociológiai Szemle 2004/3 p. 81–91. Anderies, J. M. – J., Marco A. – E. Ostrom (2004) A framework to analyze the robustness of social-ecological systems from an institutional perspective. Ecology and Society 9(1): 18. [online] URL: http://www.ecologyandsociety.org/vol9/iss1/art18/ letöltve: 2011/10/06 Adler, P. S. – K. Seok-Woo (2000) Social capital: the good the bad and the ugly. In: Lesser E. L. (ed.) Knowledge and Social Capital: Foundations and Applications. Butterworth-Heinemann, Boston, MA, p. 89–115. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program fél-idei értékelése (2007–2013), 2010 december. p. 538. http://ec.europa.eu/agriculture/rurdev/countries/hu/mte_rep_hu_hu.pdf Balás G. (2013) Végső Értékelési Jelentés. Az EU-s támogatások területi kohézióra gyakorolt
hatásainak
értékelése.
Kutatási
jelentés.
Budapest
p.
214.
(http://hetfa.hu/2013/08/az-eu-s-tamogatasok-teruleti-koheziora-gyakorolt-hatasainakertekelese/) (letöltve: 2013-09-25) Balogh P. (2009) Kontraproduktivitás a fejlesztéspolitikában? A kiemelt projektek empirikus vizsgálata. Szociológiai Szemle 2009/2, 79–102. Bartke I. – Czira T. – Vidéki I. – Volter E. (2004) Egyensúlyi modellezés kistérségek fejlesztésének megalapozásához. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 232 p.
205
Boltanski, L. – Chiapello, È (2005) The new spirit of capitalism, Verso p. 601 Borgatti, S.P. - Everett , M.G. (1999) Models of Core/Periphery Structures. Social Networks 21 p. 375–395. Bonnano, A. (2006) The state and the rural polity, In: Paul Cloke, Terry Marsden and Patrick H. Mooney (eds.) Handbook of Rural Studies. Sage Publications, London, Thousands Oaks, New Delhi, p. 317–330 Bourdieu, P. (1985) The Forms of Capital. In. Handbook of Theory and Research for the Sociology of Education. J. G. Richardson (szerk.), 241–258. New York-London: Greenwood Press. (Magyarul: P. Bourdieu: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In A társadalmi rétegződés komponensei. Angelusz R. (szerk.), 156–177. Budapest: Új Mandátum, 1997. Bourdieu, P. (1977) Outline of a Theory of Practice Cambridge University Press p. 248. Bourdieu, P. and L. Wacquant (1992) An Invitation to Reflexive Sociology, University of Chicago Press and Polity p. 348. Bryant, L. A. – Paniagua, A. – T. Kizos (2011) Conceptualising ‘shadow landscape’ in political ecology and rural studies. Land Use Policy, Vol 28, Issue 3, p. 460–471. Bryson, J. (2004) What to do when stakeholders matter - Stakeholder Identification and Analysis Techniques. Public Management Review, Vol.6. No. 1, p. 21–53. Burt, R. S. (1992) Structural holes: the social structure of competition Cambridge, Havard University Press. p. 313 Boda Zs. – Medve-Bálint G. (2012) Intézményi bizalom Európa régi és új demokráciáiban. Politikatudományi Szemle. 21:2 p. 27–54. Bodorkós B. – Kelemen E. (2007) Re-establishing a Co-operative in a Disadvantageous Region of Hungary: Social Capital, Action Research and the Role of Researchers. Draft paper for the XXII. ESRS Conference, Wageningen, the Netherlands, 20-24 August 2007. Bördős K. – Luksander A. – Megyesi B. – Mike K. (2012) Helyi termékek és termelői önszerveződés Kutatási jelentés Budapest. p.126. Brennan, M. A. – Flint, C. G. – A.E. Luloff (2009) Bringing Together Local Culture and Rural Development: Findings from Ireland, Pennsylvania and Alaska. Sociologia Ruralis Vol. 49, Issue 1, p. 97–112. 206
Brondizio, E. – Ostrom, E. – O. Young (2009) Connectivity and the Governance of Multilevel Social-Ecological Systems: The Role of Social Capital. Annual Review of Environment
and
Resources
34
(November
2009):
253–278.
http://www.annualreviews.org/doi/pdf/10.1146/annurev.environ.020708.100707 Bruckmeier K. (2000) Leader in Germany and the Discourse of Autonomous Regional Development Sociologia Ruralis 40/2 p. 219–227 Brunori G. – Rossi A. (2000) Synergy and coherence through collective action: some insights from wine routes in Tuscany. Sociologia Ruralis, 40 (4) 408–423. Brydon-Miller, M. – Greenwood, D. – P. Maguire (2003) Why Action Research? Action Research
Vol.
1.
p.
9–28.
http://www.civitas.edu.pl/pub/nasza_uczelnia/projekty_badawcze/Taylor/BrydonMiller.pdf Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet (2013) A leszakadó térségekbe irányuló fejlesztési források összevetése a magánszektor beruházásaival Kutatási jelentés, Kézirat. p. 107 Castle, E. N. (2002) Social Capital: An Interdisciplinary Concept. Rural Sociology. 67(3): 331–349. Chloupkova, J. – Svendsen, G. L. H. – Svendsen, G. T. (2003) Building and destroying social capital: The case of cooperative movements in Denmark and Poland. Agriculture and Human Values. 20: 241–252. Coleman, S. James (1988) Social Capital in the Creation of Human Capital. American Journal of Sociology 94: 95–120. Collier D. (1993) The Comparative Method In: A. W. Finifter (szerk.) Political Science: the state of discipline. American Political Science Association. Washington, D.C. p. 105– 120. Csite A. (2005) Reménykeltők, politikai vállalkozók, hálózatok és intézményesülés a magyar vidékfejlesztésben 1990–2002 között. Budapest: Századvég Kiadó. p. 391 Csite A. – Németh N. (2007) Az életminőség területi differenciái Magyarországon: a kistérségi szintű HDI becslési lehetőségei. Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, BWP-2007/3, p.69
207
Csizmadia Z. (2008) Kapcsolathálózatok és társadalmi „tőkék”. In: Modern szociológiai paradigmák (szerk. Némedi Dénes), Napvilág Kiadó, Budapest p. 265–315. Csurgó B. – Kovách I. – E. Kucerova, (2006) Knowledge, Power and Sustainability in Contemporary Rural Europe. Sociologia Ruralis 46 (3) p. 292–311. Csurgó B. – Megyesi B. (2010) Határon: magyar – román határtelepülések társadalmigazdasági stratégiái a határon átívelő kapcsolatok alakítására. Erdélyi Társadalom 8:1-2 p. 29–46. Deth, J. W. v. (2003) Measuring social capital: Orthodoxies and continuing controversies. International Journal of Social Research Methodology Volume 6/1, 2003 p. 79–92 Dudwick, N. – K. Kuehnast, V. – N. Jones – M. Woolcock (2006) Analyzing Social Capital in context, A Guide to Using Qualitative Methods and Data, Washington DC, World
Bank
Institute,
p.
52.
http://siteresources.worldbank.org/WBI/Resources/Analyzing_Social_Capital_in_ContextFINAL.pdf Franke, S. (2005) Measurement of Social Capital: Reference Document for Public Policy Research, Development, and Evaluation, Ottawa: Policy Research Initiative. http://policyresearch.gc.ca/doclib/Measurement_E.pdf. Falk, I. – Kilpatrick, S. (2000) What is Social Capital? A Study of Interaction in a Rural Community. Sociologia Ruralis. 40(1): 87–109. Ferge Zs. (2005) Ellenálló egyenlőtlenségek, a mai egyenlőtlenségek természetrajzához. Esély 2005/4 p. 3–41. Fukuyama F. (2007) Bizalom. Európa Könyvkiadó, Budapest p. 616. Fukuyama F. (1999) The Great Disruption: Human Nature and the Reconstitution of Social Order. Free Press, p. 354 Füzér K. – Gerő M. – Sik E. – G. Zongor (2006) Társadalmi tőke és fejlesztés In: Kolosi T, Tóth I Gy, Vukovich Gy (szerk.) Társadalmi Riport 2006. Budapest: TÁRKI, 2006. p. 335–350.
208
Galdeano-Gómez E. – J. A. Aznar-Sánchez – J. C. Pérez-Mesa (2011) The Complexity of Theories on Rural Development in Europe: An Analysis of the Paradigmatic Case of Almería (South-east Spain). Sociologia Ruralis Volume 51, Issue 1, p. 54–78 Gelencsér K. (2003) Grounded theory. Szociológiai Szemle. 2003/1 p. 143–154. Gerring J. (2004) What Is a Case Study and What Is It Good for? American Political Science Review. Vol 98/2 p. 341–355. Gerring J. (2007) Case Study Research: Principles and Practices. Cambridge University Press p. 279. Gittell, R. J. and A. Vidal (1998) Community Organizing: Building Social Capital as a Development Strategy. Thousand Oaks, California, Sage Publications. p.196. Glaser, B.G.–Strauss, A.L. (1967) The Discovery of Grounded Theory: Strategies for Qualitative Research. Chicago: Aldine. p. 272. Goodwin (2003) Five Kinds of Capital: Useful Concepts for Sustainable Development. Global
Development
and
Environment
Institute
Working
Paper
No.
03-07
http://ase.tufts.edu/gdae/publications/working_papers/03-07sustainabledevelopment.PDF Gödri I. (2007) A kapcsolati tőke szerepe a magyarországi bevándorlásban. Kisebbségkutatás
16.
évf.
4.
szám:
p.
699–727.
http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2007_04/cikk.php?id=1510 Graeff P. (2008) Social capital: the dark side. In: The Handbook of Social Capital, ed. Dario Castiglione, Jan van Deth, and Guglielmo Wolleb, 70–100. Oxford: Oxford University Press, 2008. p. 143–176. Granovetter, M. (1985) Economic action and social structure: the problem of embeddedness. The American Journal of Sociology, 91(3): 481–510. Győri R. (2007) A magyar fejlettségi térszerkezet történeti meghatározottsága. Konferencia-előadás. Elhangzott ’A történelem nyomai az új térszerkezetben’ című tudományos konferencián. ELTE TTK, Budapest, 2007. november 17. Faluvégi A. (2004) Kistérségeink helyzete az EU küszöbén. Területi statisztika, 2004/5, 434–458. Faluvégi A. (2008) Tájékoztató a kiemelten támogatott kistérségekről. Budapest, KSH p. 52. www.nfu.hu/download/11667/kistersegimutato.pdf 209
Hablicsek L. (2008) The Development and spatial characteristics of the Roma population in Hungary – Experimental population projections till 2021. Demográfia, p.85– 123 Hajdú Z. (2005) Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, p. 332 Hamar A. – Váradi M. M. (2012) „Ma semmi másról nem szól a történet, mint a pénzről”: Közoktatás a Lengyeltóti kistérségben. In: Balázs É, Kovács K (szerk.) Többcélú küzdelem: Helyzetképek a kistérségi közoktatásról. 467 p. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), p. 415–459. Hardin, R. (2002) Trust and Trustworthiness New York: Russell Sage Foundation p. 256. Héra G., Ligeti Gy. (2005) Módszertan. Osiris Kiadó, Budapest. p.372. Hofferth, S.L., Iceland, J. (1998) Social Capital in Rural and Urban Communities. Rural Sociology. 63: 574–598. Jobes, P. C. – Donnermeyer, J. F. – E. Barclay (2005) A Tale of Two Towns: Social Structure, Integration and Crime in Rural New South Wales. Sociologia Ruralis Vol. 45, Issue 3, p. 224–244. Juhász P. (2006) A falusi térségek gazdasági, társadalmi és politikai gondjairól. Erdélyi Társadalom Vol. 3./2:23–42. Kadushin, Ch. (2004) Too Much Investment in Social Capital? Social Networks 26 p. 75–90. Kelemen E. (2007) Whose sustainability? Rural Development in the Sokoró Region, Western Hungary. Tanulmány az ESRS őszi iskolájára, szeptember 20-25. Kostelec, Csehország, p. 10. Kelemen E. (2008) Kistérségi integrációk: a vidékfejlesztési potenciális alapegységei. In Bódi Ferenc (szerk.) A területfejlesztés útjai az Európai Unióban, Budapest: MTA-PTI, p. 31–46. Kemény, I (2004) A magyarországi cigány népesség demográfiája (The demographics of the Hungarian Roma population). Demográfia 2004/3-4 p 335–345. Kengyel Á. (2008) Kohézió és finanszírozás Akadémiai Kiadó, Budapest p. 267. 210
Kézdi G. (2011) A programok hatásvizsgálatának módszertana In: Fazekas K. – Kézdi G. (2011) szerk.) Munka-erőpiaci tükör 2011. MTA Közgazdaságtudományi Intézet – Országos
Foglalkoztatási
Közalapítvány
p.
54–72.
http://econ.core.hu/file/download/mt_2011_hun/egyben.pdf King, N. (1994) The Qualitative Research Interview. In: C.Cassell és G. Symon (eds) Qualitative Methods in Organizational Research: A Practical Guide. Sage, p. 14–36. Kovách I. (2000) LEADER, New Social Order, and the Central- and East-European Countries. Sociologia Ruralis 40:(2) p. 181–189. Kovách I. (2007) A fejlesztéspolitika projektesítése és a projektosztály. Hozzászólás a projektesítés következményei vitához. Szociológiai Szemle 18/3-4 p. 214–222. Kovách I. (2009) Lobbizás és érdekképviselet a vidék- és agrárfejlesztés területén In: Bayer J. –Kégler Á. (szerk.) Kormányzati, gazdasági és civil érdekérvényesítés az Európai Unióban MTAPTI Budapest. p. 231–265. Kovách I. (2012) A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont (Szociológiai Intézet) Argumentum Kiadó, Budapest p. 244. Kovách, I. – Kristóf, L. (2007) The projectification of power: The impact of European Integration on Power and Society In: Bayer J. és Jensen J. (szerk.) From transition to globalisation. MTA-PTI, Budapest, p. 191–205. Kovách, I. – L. Kristóf (2009) The Role of Intermediate Actors in Transmitting Rural Goods and Services in Rural Areas Under Urban Pressure. Journal of Environmental Policy and Planning 2009 Vol 11.(1) 45–60. Kovách, I. – Kucerova, E. (2006) The Project Class in Central Europe: The Czech and Hungarian Cases. Sociologia Ruralis, 46 (1) 3–21. Kovács É. (szerk.) 2007. Közösségtanulmányok. A Néprajzi Múzeum és a PTE Média Kommunikáció Tanszék közös kiadványa. p. 441 Kovátsné dr. Németh M. (2002) Társadalmi tőke, Konceptuális problémák a nemzetközi szakirodalom tükrében In: Kovátsné dr. Németh Mária (szerk.) Tanulmánykötet NYME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar p.490–500.
211
Kucsera Cs. (2008) Megalapozott elmélet: egy módszertan fejlődéstörténete. Szociológiai Szemle. 3. p. 92–108. Kuczi T. (2007) A munkafegyelem rezsimjei. Történelmi vázlat a munka kikényszerítéséről és ellenőrzéséről. Kézirat Kvale, S. (1994) Ten Standard Objections to Qualitative Research Interviews. Journal of Phenomenological Psychology. 25. p.147–173. Jongeneel, R. A. – Polman, N. B. P. – L. H.G. Slangen (2008) Why are Dutch farmers going multifunctional? Land Use Policy Vol. 25, Issue 1, p. 81–94. Lee, J. – Árnason, A. – Nightingale, A. – M. Schucksmith (2005) Networking: Social Capital and Identities in European Rural Development. Sociologia Ruralis, 2005/3 p.269– 283. Lengyel Gy. (2009) Deliberative Methods in Local Society Research. The Kaposvar Experiences. Budapest. p.235. Leonard, M. (2004) Bonding and Bridging Social Capital: Reflections from Belfast. Sociology. 38(5) p.927–944. Letenyei L. (2005) Településkutatás I-II. L'Harmattan-RÁCIÓ Kiadó, Budapest p.728. Lewis, R. Barry (2004) NVivo 2.0 and ATLAS.ti 5.0: A Comparative Review of Two Popular Qualitative Data-Analysis Programs. Field Methods, Vol. 16, No. 4, November 2004, p. 439–469. Liepins R. (2000) New energies for an old idea: reworking approaches to ’community' in contemporary rural studies. Journal of Rural Studies Vol. 16. p.23–35. Lin, N. (2001) Social Capital. A Theory of Social Structure and Action. Cambridge, Cambridge University Press p.281 Lillbacka, R. (2006) Measuring Social Capital: Assessing Construct Stability of Various Operationalizations of Social Capital in a Finnish Sample. Acta Sociologica, Vol. 49, No. 2, Social Capital (Jun., 2006), p. 201–220. Lóránd B. (2009) A fejlesztéspolitika sikerességét elősegítő tényezők és a kohéziós országok tapasztalatai Magyarország számára. Tér és Társadalom, 23/2, p. 213–224. Lukovics M. – Lóránd B. (2010) A versenyképesség és a pályázati forrásallokáció kistérségi szinten. Tér és Társadalom 24/2 p. 81–102. 212
Lőcsei H. (2013) Értékelési jelentés; a fejlesztési források szerepe a leszakadó térségek dinamizálásában. Kutatási jelentés. Budapest p. 141. (http://hetfa.hu/2013/08/a-fejlesztesiforrasok-szerepe-a-leszakado-tersegek-dinamizalasaban/) (Letöltve: 2013-09-25) Marsden, T. (1998) New Rural Territories: Regulating the Differentiated Rural Spaces. Journal of Rural Studies 14 (1) p.107–117. Marsden, T. (2006) The road towards sustainable rural development: issues of theory, policy and practice in an european context. In Cloke, P. – Marsden, T. – Mooney, P. H. (eds.) Handbook of Rural Studies. Sage, London, p.201–212. Messing, V. (2006) Lyukakból szőtt háló: háztartások közötti támogató kapcsolatok roma és nem roma szegények körében. Szociológiai Szemle 2006/2 p. 37–54 Messing, V. – Molnár, E. (2011) Válaszok a pénztelenségre: szegény cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái. Esély 2011/1 p. 53–80 Murdoch, J. (2000) Networks: A New Paradigm of Rural Development? Journal of Rural Studies. Vol. 16/4, p. 407–419. Murdoch J. (2006) Networking rurality: emergent complexity inmthe countryside, In: P. Cloke – T. Marsden – P. H. Mooney (eds.) Handbook of Rural Studies. Sage Publications, London, Thousands Oaks, New Delhi, p. 171–185 Neményi M. (2000) Kis roma demográfia (Short Roma demography) In: Horváth Á.Landau E.-Szalai J. (eds) Cigánynak születni Budapest, ATA – Új Mandátum, p. 277–282. Németh N. (2008) Fejlődési tengelyek az új hazai térszerkezetben. Az autópálya-hálózat szerepe a regionális tagoltságban. PhD-értekezés. ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszék. Kézirat. Nielsen
R.
(2012)
Case
Selection
via
Matching.
p.36.
http://people.fas.harvard.edu/~rnielsen/Case%20Selection%20via%20Matching.pdf Notaro, S. – Paletto A. (2011) Links between Mountain Communities and Environmental Services in the Italian Alps. Sociologia Ruralis Vol. 51, Issue 2, p.137–157. Oostindie, H. –Ploeg, van der D. J. – Broekhuizen, van R. – Ventura, F. – P. Milone (2010) The central role of nested markets in rural development. Europe Rivista di Economia Agraria LXV, n. 2 p. 191–224 (http://www.inea.it/public/pdf_articoli/1447.pdf)
213
Ostrom, E. (1990) Governing the Commons: The Evolution of Institutions for Collective Action. New York: Cambridge University Press p. 281 Ostrom, E. (1999) Social Capital: A Fad or a Fundamental Concept? In: Social Capital: A Multifaceted Perspective. Partha Dasgupta and Ismail Seraeldin (szerk.), Washington, DC: The World Bank, 1999. p. 172–214. Ostrom, E. (2005) Understanding Institutional Diversity. Princeton, NJ: Princeton University Press p.355 Ostrom, E. (2007) A Diagnostic Approach for Going Beyond Panaceas. In: Proceedings of the National Academy of Sciences 104(39) p.15181–15187. Ostrom, E. (2011) Background on the Institutional Analysis and Development Framework Policy Studies Journal, Vol 39, Issue 1, 7–27. Paldam, M. (2000) Social Capital: One or many? Definition and Measurement, Journal of Economic Surveys 14/5 p. 629–653. Paldam, M. – Svendsen, G. T. (2000) An essay on social capital: looking for the fire behind the smoke. European Journal of Political Economy Vol. 16. p. 339–366. Pálné Kovács I. (2003) A területi érdekérvényesítés átalakuló mechanizmusai Politikatudományi Szemle Vol. 12./4:167–191 Pálné Kovács I. (2008) Helyi kormányzás Magyarországon, Budapest–Pécs: Dialóg Campus Kiadó. p.320 Pataki Gy. – Bodorkós B. – Balázs B. – Bela Gy. – Kelemen E. – N. Kohlheb (2011) A vidékfejlesztés demokratizálásának lehetősége: részvételi akciókutatás a Mezőcsáti Kistérségben. In: Pataki Gy. – Vári A. (szerk.) (2011) Részvétel – akció – kutatás: Magyarországi tapasztalatok a részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 2011., p. 28–51. Ploeg, J. D. Van der és társai. (2000) Rural Development: From Practices and Policies towards Theory. Sociologia Ruralis, 40 (4) 391–408. Ploeg, J. D. Van der – Renting, H. (2000) Impact and potential: a comparative review of European rural development practices. Sociologia Ruralis, 40 (4) 529–543. Ploeg, J. D. Van der – Renting, H. (2004) Behind the ’Redux’: A Rejoinder to David Goodman. Sociologia Ruralis, 44 (2) 233–242. 214
Ploeg, J. D. van der (2008) The new peasantries: Struggle for autonomy and sustainability in an era of empire and globalization. London: Earthscan. p.356 Ploeg, J. D. van der – T. Marsden (eds.) (2008) Unfolding webs: The dynamics of regional rural development. Assen: Van Gorcum p.233 Portes, A. (1998) Social Capital: Its Origins and Applications in Modern Sociology. Annual Review of Sociology, 24:1–24 Portes, A. (2000) The Two Meanings of Social Capital. Sociological Forum. 15(1): 1– 12. Putnam, R. D. (1993) Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy. Princeton University Press p.263 Putnam, R. D. (2000) Bowling alone: the collapse and revival of American community. New York, Simon és Schuster. p.545 Ray, C. (1998) Culture, Intellectual Property and Territorial Rural Development. Sociologia Ruralis, 38 (1) 3–20. Ray, C. (2006) Neo-endogenous rural develpment int he EU. In: Paul Cloke, Terry Marsden and Patrick H. Mooney (eds.) Handbook of Rural Studies. Sage Publications, London, Thousands Oaks, New Delhi, p. 278–291. Reed M.S. – Graves A. – Dandy N. – Posthumus H. – Hubacek K. – Morris J. – Prell C. – Quinn C. H. – L. C. Stringer (2009) Who’s in and why? A typology of stakeholder analysis methods for natural resource management. Journal of Environmental Management 90 (2009) 1933–1949. Ray, C. (1999) Towards a Meta-Framework of Endogenous Development: Repertoires, Paths, Democracy and Rights. Sociologia Ruralis, (39) 4 521-537. Rose, R. (1998) Getting Things Done in an Anti-Modern Society: Social Capital Networks
in
Russia
In:
Social
Capital
Initiative
Working
Paper
No.
6
http://siteresources.worldbank.org/INTSOCIALCAPITAL/Resources/Social-CapitalInitiative-Working-Paper-Series/SCI-WPS-06.pdf Rose, R. (1999) Getting Things Done in an Anti-Modern Society: Social Capital Networks in Russia. In: Social Capital: A Multifaceted Perspective, Partha Dasgupta and Ismail Seraeldin (szerk.), Washington, DC: The World Bank, 1999 p. 147-171
215
Rózsa S. – Nagybányai Nagy O. – Oláh A (szerk.) (2006) A pszichológiai mérés alapjai.
Elmélet,
módszer
és
gyakorlati
alkalmazás.
Budapest
http://mek.niif.hu/05500/05536/05536.pdf Ryan, W. Gery; Bernard, H. Russell (2000) Data Management and Analysis Methods In: Denzin, N. K. és Lincoln, Y. S. (eds.) Handbook of Qualitative Research, London: Sage. p. 769–802, Scharle Á. (2008) Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, az ellenőrzés, monitorozás, minőségbiztosítás és hatékonyságmérés rendszerei és eszköztára az Európai Unióban. http://www.budapestinstitute.eu/uploads/BI_SZMM_rehab_alt_nzk_081029.pdf Schmeer, K. (2000) “Stakeholder Analysis Guidelines” In: Policy Toolkit for Strengthening Health Sector Reform, Abt Associates, Inc., Bethesda, MD. p. 18–66. http://info.worldbank.org/etools/docs/library/48545/RD1.PDF.pdf Schuller, T. – S. Baron – J. Field (2000) “Social Capital: A Review and Critique” In: S. Baron – J. Field – T. Schuller (szerk.) Social Capital: Critical Perspectives Oxford: Oxford University Press, p. 320. Seawright J. – Gerring J. (2007) Techniques for Choosing Cases. In: Gerring .J (szerk.) Case Study Research: Principles and Practices. Cambridge University Press p. 86–150. Seawright J. – Gerring J. (2008) Case Seletion Techniques in Case Study Research A menu of qualitative and Quantitative Options Political Research Quarterly Vol 61. No 2. p. 294–308. Shucksmith, M. (2000) Endogenous Development, Social Capital and Social Inclusion. Sociologia Ruralis. 40(2):208–218 Shucksmith M. (2010) Disintegrated Rural Development? Neo-endogenous Rural Development, Planning and Place-Shaping in Diffused Power Contexts. Sociologia Ruralis. 50(1):1–14 Sík, E. (2006) Tőke-e a kapcsolati tőke, s ha igen, mennyiben nem? Szociológiai Szemle 2006/2 p. 72–95. Sík E. (2012) A kapcsolati tőke szociológiája. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. 204. o. Sill F. (1982) Vasvár településtörténetének vázlata a 18: századig. In Vas megye múltjából II. Levéltári Évkönyv, Szombathely, p. 3–32.
216
Sjöblom, S (2006) Towards a Projectified Public Sector – Project Proliferation as a Phenomenon. In. Sjöblom, S.–Andersson, K.–Ecklund, E.–Godenhjelm, S. (eds.) Project Proliferation and Governance. Helsinki: Helsinki University Press, p. 9–33. Sjöblom, Stefan – Stefan Godenhjelm (2009) Project profileration and governance: implications for environmental management. Journal of Environmental Policy & Planning. 11, 3, p. 169–185. Skrabski Á., Kopp M. (2008) A bizalom mint a társadalmi tőke központi jellemzője, Vigilia, 10, p. 722–730. Strauss, A.L. – Corbin, J.M. (2008) Basics of Qualitative Research: Techniques And Procedures for Developing Grounded Theory. Thousand Oaks: Sage Publications. p. 381 Szreter, S. – Woolcock, M. (2004) Health by association? Social capital, social theory, and the political economy of public health. International Journal of Epidemiology, 33:650–667. Svendsen, G. L.H. (2006) Studying social capital in situ: A qualitative approach. Theory and Society. 35: 39–70. Svendsen, G. L. H., Sorensen, J. F. L. (2007) There is more to the picture than meets the eye: Measuring tangible and intangible capital in two marginal communities in rural Denmark. Journal of Rural Studies. Vol. 23 (4). 453–471. Svendsen, G. L.H. – Svendsen, G. T. (2000) Measuring Social Capital: The Danish Cooperative Diary Movement. Sociologia Ruralis. 40(1): 72–86. Svendsen, G.H.L – Svendsen, G.T (2004) The creation and destruction of social capital, entrepreneurship, co-operative movements and institutions Edward Elgar Publishing p. 207 Tardos R. (1995) Kapcsolathálózati elemzés: új paradigma? Szociológiai Szemle 1995/4 p. 73–80 Tardos, R. (2008) Social Capital in Communities, Development and Integration: the Four-Village Case Study in Hungary, 2000, In: Hsung, R.-M., N. Lin, and R. Breiger (eds.) Contexts of Social Capital: Social Networks in Communities, Markets and Organizations. Routledge, p. 216–243.
217
Terluin, I. (2003) Differences in economic development in rural regions of advanced countries: an overview and critical analysis of theories. Journal of Rural Studies 19 (1) 327–344. Tovey, H. (1999) ‘Messers, visioners and organobureaucrats’: dilemmas of institutionalisation in the Irish organic farming movement. Irish Journal of Sociology vol. 9, p. 31–59. Tovey H. (2008) Introduction: Rural Sustainable Development in the Knowledge Society Era. Sociologia Ruralis 48/3 p. 185–199. Vicsek L. (2006) Fókuszcsoport. Elméleti megfontolások és gyakorlati alkalmazások. Osiris Kiadó, Budapest p. 402. Váradi M. (2008) Kistelepülések lépéskényszerben. (Small Villages under Pressure.) 2008, Új Mandátum Kiadó p. 664. Voszka É. (2006) Uniós támogatások - a redisztribúció új szakasza? Külgazdaság 50. évf. 2006. június p. 8–30. Ward N. (2002) Integrated Rural Development – a review of the literature, Centre for Rural Research, University of Trondheim. p. 62. Warren, M. R. (2008) The Nature and Logic of Bad Social Capital. In: Castiglione, D. – Deth, Jan van – G. Wolleb (szerk.) The Handbook of Social Capital. New York: Oxford University Press. p. 122–149. Woolcock, M. (1998) Social capital and economic development: Toward a theoretical synthesis and policy framework. Theory and Society. 27 p. 151–208. Woolcock, M., Narayan, D. (2000) Social Capital: Implications for Development Theory, Research, and Policy. The World Bank Research Observer, 15(2): 225–249. URL: http://www.csae.ox.ac.uk/conferences/2000-OiA/pdfpapers/woolcock.PDF (27-03-2009) Yin, R. K. (1994) Case study research. Design and methods. Thousand Oaks/ London / New Delhi, Sage Publications p. 181
218
Adatforrások: A Vasvári kistérség területfejlesztési koncepciója és programja. Készítette a „VasiHegyhát” Területfejlesztési Önkormányzati Társulás megbízásából, a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával a Pannon Projektum Térség és Humánfejlesztő Bt. 2005-ben. http://www.terport.hu/webfm_send/2252 (2013-07-04) http://www.ksh.hu/nepszamlalas/teruleti_adatok A Lengyeltóti kistérség területfejlesztési koncepciója és programja. Készítette a Készítette a „Vasi-Hegyhát” Területfejlesztési Önkormányzati Társulás megbízásából, a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával a Pannon Projektum Térség és Humánfejlesztő Bt. 2005-ben. http://www.terport.hu/webfm_send/2252 (2013-07-04) KSH-T-Star adatbázis Magyar Vidékfejlesztési Hivatal Támogatási Adatbázisa Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatottak adatbázisa 2011-07-01 adatok. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Jelentéskészítő alkalmazása. (www.nfu.hu) Országos Választási Iroda honlapja www.valasztas.hu A vizsgálatban szereplő települések honlapja. A Vasvári Hírek 2007 január és 2013 július közötti számai. A Somogyi Hírlap honlapja: www.sonline.hu Kapospont hírportál: http://kapos.hu A Vas Népe honlapja: http://vaol.hu/ A www.nyugat.hu honlap Balatonygöngye Vidékfejlesztési Egyesület honlapja (www.balatongyongye.hu) Dél-Balatoni
LEADER
Vidékfejlsztési
Non-profit
Zrt.
honlapja
(http://www.delbalatonileader.hu/) Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület (http://www.gocsej-hegyhat.hu/) Vasi
Hegyhát
Leader
Akciócsoport
(http://leader.vasihegyhat.hu/cgi-
bin/leader/index.cgi) http://www.nemzetiforum.hu/index.php?id=20070508v__nemeth_zsolt 219
http://www.somogyert.hu/ http://www.nabusind.com/index.asp http://metyx.com/metyx-hungary.html http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/nemzeti-emlekhelyet-avattaksomogyvaron
220
Melléklet 1. Interjúfonal – Nyertes pályázók
Bemutatkozás. A kistérség társadalmi gazdasági helyzetét vizsgáljuk, illetve a fejlesztéspolitikai rendszer hatását a Vasvári/Lengyeltóti kistérségre, ehhez szeretnénk a segítségét kérni. Kérem, mutatkozzon be! Személyesen és a szervezetet is (ha kérdezi, hogy hogyan, akkor megpróbálom rábízni, ha támpontot kér, akkor a szervezetet mutassa be). (mióta lakik a településen, milyen tevékenységet végez, mióta, mi a piaca, váltott-e….) (Váltott-e (fő)tevékenységet a pályázat hatására, elkezdte volna-e, amit csinál, ha nincs a pályázat? Együttműködések: Kikkel, mely szervezetekkel tud a leginkább együttműködni (egyelőre általánosan, akár a pályázatoktól függetlenül) Kivel működött együtt a pályázat során (ötlet, tervezés, menedzsment, kivitelezés, tevékenység, elszámolás)? Ismer-e más megvalósult fejlesztéseket? Tervezés: Volt-e befolyása arra, hogy mi kerüljön a pályázati kiírásba? Konfliktus vizsgálat: volt-e érdekellentét a fejlesztések tervezése kapcsán? Hogyan oldódott ez meg? Hol hallott a pályázati lehetőségről? Adminisztratív kérdések: Elszámolással kapcsolatos tapasztalatok… (volt-e) Vágyak: Mire lenne szükség, ha szabadon dönthetne, milyen pályázatot valósítana meg, mi lenne a leghasznosabb a kistérség számára? Milyennek látja a települést/kistérséget öt év múlva?
221
LEADER HACS tagoktól: Hogyan kapcsolódott be a HACS munkájába (szervezés, etc.) Kik a legfontosabb szereplők? (Intézmények, egyének) Konfliktusok, kik a kezdeményezők? Hogyan születnek a döntések? Hol vannak a találkozók? Hogyan született a terv? Részletesen mondja el…? Melyek voltak a nyertes projektek kiválasztásának a szempontjai? A HACS kikkel működik együtt?
222
Interjúfonal helyi szereplők
A kistérség társadalmi gazdasági helyzetét vizsgáljuk, illetve a fejlesztéspolitikai rendszer hatását a Vasvári/Lengyeltóti kistérségre, ehhez szeretnénk a segítségét kérni.
(új interjúalanyok) Kérem, mutatkozzon be! Személyesen és a szervezetet is (ha kérdezi, hogy hogyan, akkor megpróbálom rábízni, ha támpontot kér, akkor a szervezetet mutassa be). Általánosan a térségről: Melyek a térség erősségei… Nehézségei, megoldandó feladatok, A szervezet lehetőségei, erősségei, problémái (újra felkeresett interjúalanyok) Mi történt a kistérségben / a szervezetedben / a pályázattal az elmúlt 3 évben? Most mivel foglalkozol? Milyen terveid vannak? Hogyan változott a kistérség élete? Mi változott a kistérségben? Az alábbi kérdésekre optimális esetben kapunk választ: Együttműködések: Kikkel, mely szervezetekkel tud a leginkább együttműködni (egyelőre általánosan) a napi feladataitól, pályázatoktól függetlenül) Kivel működött együtt a feladat ellátás közben, milyen feladatok ellátása során volt együttműködés (ötlet, tervezés, menedzsment, kivitelezés, tevékenység, elszámolás)? Ismeri-e a térségben megvalósult fejlesztéseket? Tervezés: Volt-e befolyása arra, hogy miként alakuljanak a szervezet feladatai, tevékenysége? Konfliktus vizsgálat: volt-e érdekellentét a feladatok, finanszírozás, tervezés kapcsán? Hogyan oldódott ez meg?
Vágyak:
223
Mire lenne szükség, ha szabadon dönthetne, milyen tervet, ötletet valósítana meg, mi lenne a leghasznosabb a kistérség számára? Milyennek látja a települést/kistérséget öt-tíz év múlva? (Kit lenne érdemes megkeresni még, ha adekvát a kérdés)
LEADER HACS tagoktól (ha eddig nem derült volna ki): Hogyan kapcsolódott be a HACS munkájába (szervezés, etc.) Kik a legfontosabb szereplők a HACS működésében? (Intézmények, egyének) Konfliktusok, kik a kezdeményezők? Hogyan születnek a döntések? Hol vannak a találkozók? Hogyan született a terv? Részletesen mondja el…? Melyek voltak a nyertes projektek kiválasztásának a szempontjai? A HACS kikkel működik együtt?
224
Interjú vázlat – önkormányzati szereplő
A kistérség társadalmi gazdasági helyzetét vizsgáljuk, illetve a fejlesztéspolitikai rendszer hatását a Vasvári/Lengyeltóti kistérségre, ehhez szeretnénk a segítségét kérni.
Mondjon magáról pár szót (végzettség, eddigi munkahelyei). Mióta dolgozik az önkormányzatnál? Melyek az Ön legfontosabb feladatai? Mióta Ön itt dolgozik, voltak-e alapvető változások az önkormányzat működésében (ha igen, kérem beszéljen róluk) Milyen egyéb (közéleti) tisztségei vannak? Melyek a legfontosabb témák, problémák önkormányzati szinten (beruházások)? Milyen bizottságok vannak? Miért pont ezek? Kiket vonnak be az önkormányzat működésébe? Hogyan jellemezné ezeket a kapcsolatokat? Mennyire és milyen formában vonják be helyi civil társadalmat az önkormányzat működésébe? (hogyan alakulnak ezek a kapcsolatok kit vonnak be, hol és milyen gyakran találkoznak, a kapcsolat jellege formális v informális, állandó vagy alkalmi stb.) Mennyire és milyen formában vonják be a helyi vállalkozókat az önkormányzat működésébe? (hogyan alakulnak ezek a kapcsolatok kit vonnak be, hol és milyen gyakran találkoznak, a kapcsolat jellege formális v informális, állandó vagy alkalmi stb.)
Milyennek látja a települést/kistérséget öt-tíz év múlva? (Kit lenne érdemes megkeresni még, ha adekvát a kérdés)
LEADER HACS tagoktól (ha eddig nem derült volna ki): Hogyan kapcsolódott be a HACS munkájába (szervezés, etc.) Kik a legfontosabb szereplők a HACS működésében? (Intézmények, egyének) Konfliktusok, kik a kezdeményezők? Hogyan születnek a döntések? Hol vannak a találkozók? Hogyan született a terv? Részletesen mondja el…? Melyek voltak a nyertes projektek kiválasztásának a szempontjai? A HACS kikkel működik együtt?
225
Melléklet 2.
29. táblázat: a Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a vizsgált tényezők alapján összefoglaló táblázat
Tényezők
Vasvári kistérség
Lengyeltóti kistérség
A társadalmi tőke jelzői Vertikális kapcsolatok
gyenge
gyenge
erős
gyenge
Megbízhatóság a kistérségen belül
magas
alacsony
Megbízhatóság a kistérségen kívüli szereplők között
alacsony
alacsony
magas
alacsony
Horizontális kapcsolatok
Énhatékonyság
Társadalmi tőke jellege és mértéke összetartó (bonding) jellegű társadalmi tőke,
erős
gyenge
összekötő (bridging) társadalmi tőke
erős
gyenge
gyenge
gyenge
összekapcsoló (linking) társadalmi tőke
Vidékfejlesztés jellege Források aránya (Piaci/EU/hazai) (%) Tipikus fejlesztés Jellemző tudásforma Stratégiai tervezés Projekt szervezet típusa A térségben jellemző vidékfejlesztési paradigma
49,7/49,2/1,1
40,4/58/1,6
Infrastrukturális/Agrár/TÁMOP
Gazdaságfejlesztés/TÁMOP
Összetett, helyi tudáskészlet
Külső menedzseri tudás
Jellemző
Nem jellemző
Ideiglenes tudásszervezet
Egyszerű projekt
Integrált
Klasszikus, központi
Saját szerkesztés.
226
Táblázatok és ábrák jegyzéke TÁBLÁZAT CÍME táblázat: A releváns fejlesztési modellek a vidékszociológiai szakirodalom alapján 2. táblázat: A fejlesztéspolitika kulcsszó megjelenése a folyóiratok archívumában a MATARKA alapján 3. táblázat Az egy főre jutó összeg (ezer forintban) 4. táblázat: A kistérségek kiválasztásának szempontjai 5. táblázat: A korábban felkeresett kistérségek fontosabb adatai 6. táblázat: A kistérség egyes települései 7. táblázat: A Vasvári kistérség alapadatai 8. táblázat: A Vasvári kistérség munkanélküliségi adatai 9. táblázat: A Vasvári kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya 10. táblázat: A Vasvári kistérségben, az NFT időszakában legnagyobb támogatást elnyert projektek 11. táblázat: A Vasvári kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya 2007-12 között 12. táblázat: A Vasvári kistérségben az ÚMFT első felében legnagyobb támogatást elnyert projektek
oldalszám
1.
13. táblázat A Vasvári kistérség agár- és vidékfejlesztési pályázatainak alakulása 2008-11 között 14. táblázat Hazai fejlesztési források a Vasvári kistérségben 15. táblázat: Jelentős cégek a Vasvári kistérségben 2004-11 között 16. táblázat: A kistérség egyes települései 17. táblázat: A Lengyeltóti kistérség alapadatai 18. táblázat: A Lengyeltóti kistérség munkanélküliségi adatai 19. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya 20. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben, az NFT időszakában legnagyobb támogatást elnyert projektek 21. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben beadott pályázatok és az összes pályázat aránya 22. táblázat: A Lengyeltóti kistérségben az ÚMFT első felében legnagyobb támogatást elnyert projektek 23. táblázat A Lengyeltóti kistérség agár és vidékfejlesztési pályázatainak alakulása 2008-11 között
18 79 85 86 88 95 96 101 105 107 109 110 111 113 125 133 136 140 143 145 146 148 149
227
TÁBLÁZAT CÍME 24. táblázat: Hazai fejlesztési források a Lengyeltóti kistérségben 25. táblázat: Jelentős cégek a Lengyeltóti kistérségben 2005-ben 26. táblázat: A Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a társadalmi tőke jelzői alapján 27. táblázat: A Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a társadalmi tőke jellege alapján 28. táblázat: A Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása a vidékfejlesztési paradigma szerint 29. táblázat: A Vasvári és a Lengyeltóti kistérség összehasonlítása – összefoglaló
ÁBRA CÍME 1. 2. 3.
ábra: Közösség típusok az összetartó és összekapcsoló társadalmi tőke szerint ábra: A Vasvári kistérség fontosabb szereplői, és jellemző kapcsolataik ábra: A Lengyeltóti kistérség fontosabb szereplői, és jellemző kapcsolataik
oldalszám 152 159 190 192 195 226
oldalszám
43 165 175
228
Magyar nyelvű absztrakt Kutatásomban a társadalmi tőke többrétegű jellegére alapozva a hazai fejlesztéspolitika hatásait kívánom kvalitatív, esettanulmányokon alapuló módszerekkel elemezni. A kutatás eredményeként születő dolgozatban egyrészt bemutatom, hogyan változtak meg a vidéki térségek fejlesztését meghatározó elméletek (Ploeg és társai 2000, Woolcock 1998), másrészt pedig elemzési keretet kívánok alkotni, amely egy népszerű, de nem megfelelően definiált szociológiai fogalom (Sík 2012, Kadushin 2004), a társadalmi tőke többrétegű jellegén alapul (Woolcock-Narayan 2000). A dolgozatban, különböző vidéki térségekben az összetartó (bonding), összekötő (bridging) és összekapcsoló társadalmi tőke és a megvalósult fejlesztések közötti kapcsolatot, valamint az adott térségben jellemző fejlesztési modell okozta előnyöket és hátrányokat elemzem. A dolgozat két jól különválasztható, de a tudományos és a fejlesztéspolitikai kutatásokban és elemzésekben több mint két évtizede összekapcsolódó (Dudwick és társai 2006, Fűzér és társai 2006) kutatási kérdést vizsgál: a társadalmi tőke és a helyi fejlesztéspolitika összefüggéseit. Elemzem a fejlesztéspolitika nemzetközi irodalmát, bemutatom azt a folyamatot, amelynek során a külső, jobbára központi (nemzeti) kormányzatok exogén fejlesztési tevékenységét új integrált szemléletmód váltja fel. Ezt követően bemutatom, hogy a kutatás során, hogyan operacionalizáltam a társadalmi tőke fogalmát (Bourdieu 1985, Woolcock 1998), és vizsgáltam annak rétegzettségét. Ez alapján pedig a különböző szereplők közötti kapcsolatok egy lehetséges ideáltipikus rendszerét alkottam meg, amely alapul szolgál a kutatási kérdések vizsgálatához. A kutatás célja, hogy leírja és értelmezze a fejlesztéspolitikai folyamatokat Magyarország két vidéki térségében. Dolgozatomban amellett érvelek, hogy a társadalmi tőke többrétegű jellege révén alkalmas elemzési eszköze a vidékfejlesztési folyamatoknak, mivel ennek az elemzési keretnek a segítségével pontosabban le lehet írni egy adott térség érintettjeinek érdekeit, egymás közötti viszonyait, és azt, hogy hogyan kapcsolódnak be, vagy maradnak ki a fejlesztésekből. Így elemezhetők a különböző társadalmi tőkeformák eltérő eloszlásának és jelenlétének következményei. A két vizsgált kistérségben különbözik a társadalmi tőke mértéke és jellege, és ezzel összefüggésben a két kistérségben különböző fejlesztési paradigma valósult meg. A különbség annak ellenére alakult ki, hogy a két kistérség fejlesztéspolitikai környezete országos szinten ugyanolyan.
229
Abstract in English The research analyses the effects of development policy on two rural communities, using the multi-layered character of social capital as analytical framework. In my thesis I present on the one hand, how theories of rural development changed in the last decades (Ploeg et al 2000, Woolcock 1998), and on the other hand, I aim at developing an analytical framework using a popular but not sufficiently defined theory (Sík 2012, Kadushin 2004) of social capital, and its multi-layered character (Woolcock-Narayan 2000). In the thesis I analyse the relationship between the amount of bonding, bridging and linking social capital of a certain micro-region, the project activity of local stakeholders, and the advantages and disadvantages of locally typical development paradigm. The thesis is based on two clearly different theoretical backgrounds but in scientific literature and development policy analysis the two became interlinked research question (Dudwick et al. 2006, Fűzér et al. 2006) in the past two decades: the thesis analyses the links between social capital and local development policy. In the theoretical part it analyses the international scientific literature on local development, presents how the development activity of external actors was substituted by local actors and integrated development paradigm became wide-spread. Then the thesis presents the operationalization of the concept of social capital (Bourdieu 1985, Woolcock 1998), and its multi-layered character. Based on the multi-layered character, a typology of the different relationship among the actors and their networks is presented, which serves as the analytical framework of my research questions. The aim of the research is to describe and understand the development processes in two Hungarian micro-regions. In the thesis I argue that social capital, thanks to its multilayered character, is the right analytical tool to analyse rural development processes. Using the framework, it is possible to better describe the interests of local stakeholders, their relationships, and the process of inclusion in and exclusion from local development activity. Thus the effects of differences in the distribution and amount of available social capital forms can be analysed. The amount and character of social capital is different in the two micro-regions, and, related to this, the character of development activity is different as well, although the institutional environment of the two micro-regions are similar at the national level.
230
